111ffili
Prof. Dr. Fábián István rektor
Debreceni Egyetem
Tárgy: pályázat
• PÁLYÁZAT
Alulírott, hivatkozással a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI) honlapján megjelent felhívásra, ezúton megpályázom a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar dékáni tisztségét.
A kiírásban kért információkat, illetve a Kar irányítására vonatkozó jöv őbeni terveimet az alábbiakban részletezem. 111111111
ORM
•
Debrecen, 2013. március 7.
Dr. habi l. Peto Károly egyetemi docens Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar
Dékáni pályázat, 2013.
3
Nyilatkozat
Alulírott Dr. Pet ő Károly hozzájárulok, hogy dékáni pályázatom anyagát a vonatkozó jogszabály, az egyetemi Szervezeti és M űködési Szabályzat és a kari Működési Rend szerint erre jogosult testületek megismerhetik.
Debrecen, 2013. március 7.
Dr. habil. Pet ő Károly
111ffill
IBM
Dékáni pályázat, 2013.
4
A megpályázott funkció ellátására és fejlesztésére -
vonatkozó elképzelések
MM
IIM
MI
MI
MI
MI
31 Dékáni pályázat, 2013.
A 2002-2013 között végzett munka értékelése
. .
2002-2011 közötti id ő szakban láttam el oktatási dékánhelyettesi feladatokat a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karon. Ebben az id őszakban a Kar életében meghatározó és a jöv őbe mutató eredmények születtek az oktatási,
kutatási,
valamint
a
Kar
hazai
és
nemzetközi
kapcsolatrendszerében. A gazdaságtudományi képzésben számos új szakot indítottunk és megerő sítettük az agrárképzés területén már korábban elindított szakjainkat. Kutatási programjaink a hazai mellett európai uniós forrásokkal is kiegészültek. Er ősítettük Karunk hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét, számos ismert és elismert nemzetközi partner JIM
egyetemmel állunk kapcsolatban közös kutatás és közös képzések keretében.
A Kar oktatási és kutatási eredményeit saját szervezés ű nemzetközi konferenciáinkon több alkalommal is bemutattuk. (Agrárgazdaság, .
Vidékfejlesztés, Agrárinformatika (AVA), Nemzetközi Turizmus és Sportmenedzsment Konferencia (ITSM).
MM
Az elmúlt id őszakban végzett munkámból az alábbiakat szeretném ■
••
kiemelni:
1. A képzési kínálatunk átalakítása a lineáris képzésnek megfelel ően:
Agrár képzési terület: Alapképzési szak: ❖ Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki BSc ❖ Informatikus és szakigazgatási agrármérnöki BSc Mesterképzési szak: ❖ Vidékfejlesztési agrármérnöki MSc ❖ Gazdasági agrármérnöki MSc Gazdaságtudományi képzési terület: Alapképzési szak:
32 Dékáni pályázat, 2013.
❖ Pénzügy és számvitel BA ❖ Kereskedelem és marketing BA ❖ Turizmus-vendéglátás BA Mesterképzési szak: ...
❖ Számvitel MA ❖ Vállalkozásfejlesztés MSc (magyar, angol) ❖ Logisztikai menedzsment MSc
.
Bölcsészettudomány képzési terület: •
Mesterképzési szak: ❖ Emberi erőforrás tanácsadó MA Sporttudomány képzési terület: Alapképzési szak:
...
❖ Sportszervez ő BSc Informatika szakmacsoport
....
Felsőfokú szakképzés ❖ Informatikai statisztikus és gazdasági tervez ő FSz
A fentebb felsorolt alapképzési szakok indítása 2006-tól, a mesterképzési szakok indítása 2009-től kezdődött. A szakok létesítési dokumentumait csaknem minden esetben hazai konzorciumi partereinkkel együtt dolgoztuk ki a Kar munkatársainak segítségével. Az indítási és létesítési dokumentumok elkészítésében a szak- és szakirány-felel ősökön túl a szakok MM
tárgyfelelős kollegái is részt vállaltak. A képzési palettánkban jól érzékelhet ő a gazdaságtudományi képzési területhez tartozó alap- és mester szakjaink arányának b ővülése a munkaerőpiaci és társadalmi elvárásoknak megfelel ően. E lépés helyességét a hallgatói létszám növekedése, valamint a Kar országos rangsorokban elfoglalt helye igazolja. Az elmúlt években a hozzánk jelentkez ő hallgatók .
létszáma meghaladta a 4000 fő t és a hallgatói létszámunk a 2002-ben meglévő 1200 főrő l 2010-re 2500-ra emelkedett, 2012-ben 2856 fő volt.
MM
33 Dékáni pályázat, 2013.
A hallgatói létszám alakulása 2007-2012. között M.e.: fő OMR
Képzési forma Állami
2007
2008
2009
2010
2011
2012
870
961
1243
1360
1536
1453
544
731
973
1163
1313
1403
1414
1692
2216
2523
2849
2856
támogatott Költségtérítéses ORM
Összesen
A Kar módosított kapacitásakkreditációja a jöv őben lehetővé teszi számunkra, hogy ezt a létszámot reális igényeket figyelembe véve akár további 1000 fővel növeljük. MOS
Az elmúlt évek HVG-ben közölt országos rangsorában az látható, hogy a 162 magyar felsőoktatási intézmény közül a 39. helyre kerültünk. A gazdaságtudományi képzési területen oktató karok között a 13. legjobb a •
Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar, míg az agrárképzési területen a 11. helyet értük el a rangsorban.
2. Nemzetközi oktatási és kutatási kapcsolatok MEI
Az uniós trendeknek is megfelel ően olyan képzéseket kínálunk hallgatóink számára, amelyek ún. kett ős diplomát biztosítanak a végzetteknek. Kiemelkedő ezen a területen a már 2005. óta m űködő a wageningeni (Hollandia), illetve 2011-t ől a jyvaskylai (Finnország) egyetemmel közösen kiadott diploma. 2010-ben a Karon bevezetésre került egy új képzési forma, nevezetesen a » Team
Academy". A "Team Academy" egy innovatív, modern tanulási
lehető ség üzleti területen a fels őoktatásban részt vev ő hallgatók számára. A "Team Academy" alapelve, hogy a gyakorlaton keresztül lehet a leghatékonyabban és a legeredményesebben megszerezni az üzleti élethez kapcsolódó ismereteket.
34 Dékáni pályázat, 2013.
A kari vezetés fontosnak tartotta, hogy mind az oktatás, mind a kutatás területén elért eredményeinket a munkatársak publikálhassák nemzetközi kiadványokban, ehhez jelent ő s anyagi támogatást is nyújtottunk. Továbbá megteremtettük a lehet ő séget, hogy az Agroinform Kiadóval közösen .
elindított angol nyelvű impakt faktoros, alkalmazott ökonómiai szaklapban, az APSTRACT-ban is közölhessék eredményeiket.
3. Oktatási infrastruktúra m
Az elmúlt öt évben nagy lépéseket tettünk a képzési infrastruktúra fejlesztésében, ehhez a forrásokat hazai pályázatok (HEFOP, GVOP), illetve a szakképzési hozzájárulásokból biztosítottunk. Több olyan speciális .
oktatótermet alakítottunk ki, amely adott alap- és mesterképzési szak sajátos oktatási igényét biztosítja. Valamennyi oktatótermünk jól felszerelt oktatástechnikai eszközökkel, de elmondható az is, hogy oktatóink többsége is a jelenkor elvárásainak is megfelel ő oktatástechnikai, informatikai eszközökkel rendelkezik. Az elmúlt id ő szakban a modern informatikai infrastruktúra fejlesztésére a szakképzési támogatások biztosítottak keretet. Mivel ez a forrás 2012-t ől megszűnt, az el őttünk álló időszakban első sorban pályázati forrásokból lesz majd lehet őségünk ilyen fejlesztésekre. Ezért nagyon fontos, hogy a pályázatokba olyan költségelemek kerüljenek
•
beépítésre, amelyek lehet ő séget teremtenek informatikai eszközeink fejlesztésére, pótlására.
MI
4. Tehetséggondozás, min őségbiztosítás Ml
A tehetséggondozás és a képzés min őségbiztosítása mindig is fontos ...,
szempont volt a Kar számára. A tehetséggondozás a Tormay Béla és a Kerpely Kálmán Szakkollégium, illetve a Debreceni Egyetem
.
Tehetséggondozó Programja keretében valósul meg. A PhD képzésre felvett hallgatók többsége részt vett az említett
....
tehetséggondozási programok munkájában.
IIIIIIII
Dékáni pályázat, 2013.
35
A tudományos diákköri munka mind a közgazdasági, mind az agrártudományi szekciókban elért kimagasló helyezéseknek köszönhet ően országosan ismert és elismert. A helyezéseket elért hallgatók számára biztosítjuk dolgozatuk megjelentetését a Gazdálkodástudományi Közlemények c. tudományos folyóiratban is.
A minőségbiztosítás részének tekintjük azokat a visszajelzéseket, amelyek a gyakorló vállalkozások irányából fogalmazódnak meg. Számos kihelyezett tanszékünkkel folytatott rendszeres konzultáció is hozzájárul ahhoz, hogy a tanterveinket, illetve a kompetenciákat a munkaer őpiaci elvárásoknak 91
"
megfelelően alakítsuk ki.
5. Gyakorlati képzés
Az alapképzésekben részt vev ő hallgatók 7. féléves gyakorlati képzésének megszervezésére a MAG Praktikum Nonprofit Kft. közrem űködésével vállalkoztunk. Ma már elmondhatjuk, hogy ez a nagy kihívást jelent ő feladat mind a gyakorlatot teljesít ő hallgatók, mind a fogadó gazdálkodó szervezetek vezetői szerint eredményesen valósul meg.
• A teljesség igénye nélkül felsorolt néhány eredmény ismeretében nem tartom túlzónak azt a megállapítást, hogy Karunk a gazdasági- és agárképzés JIM
területén meghatározó szerepl ője a magyar fels őoktatásnak. Örömömre szolgál, hogy ehhez az eredményhez általános és oktatási dékánhelyettesként aktívan hozzájárulhattam.
2011. július 1. óta az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának stratégiai elnökhelyettesi feladatait látom el. Legfontosabb feladataim: 1. a Centrumban folyó stratégiai fejlesztési feladatok koordinálása, ma
2. a Centrum közép- és hosszú távú stratégiai tervének koordinálása, 41•11
3. a Centrum tudományos beszámolóinak, kutatási statisztikáinak elkészítése és értékelése,
Dékáni pályázat, 2013.
36
4. az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati rendszerében a Centrum sikeres részvételének el ő segítése ...
5. új kutatásfinanszírozási lehet ő ségek feltárása, 6. a Centrum külkapcsolatainak er ősítése,
MM
7. az egyetemi SzMSz-ben meghatározott módon részvétel a Centrum Tanács és egyéb testületek, valamint a Centrum és egyetemi
.
bizottságok munkájában, m
8. a Hallgatói Önkormányzattal való kapcsolattartás, a hallgatói, kollégiumi ügyek koordinálása, 9. DE Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma tevékenységével kapcsolatos ügyek koordinálása,
Mi
10. .111
a karközi egységek tevékenységének (könyvtár, feln őttképzés, sporttevékenység,
idegen
nyelvi
képzés,
oktatásszervezés)
koordinálása.
•
MB
MIN
OMR
111•111,
MM
MM
JIM
MM
37 Dékáni pályázat, 2013.
A dékáni megbízás időszakára vonatkozó terveim MM
A Kar jövőbeni terveinek és feladatainak meghatározásakor mindenekel őtt a Debreceni Egyetem 2012-2016 évekre vonatkozó Intézményfejlesztési Terve, valamint a MAB akkreditációs jelentésében foglaltakat tartom szem el őtt.
...
1. Oktatási-képzési tevékenység
~
A
Magyar Akkreditációs Bizottság
2017. december 31-ig a
Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kart karként akkreditálta ....
a Debreceni Egyetem karainak sorában. A régióban meghatározó szerepet betölt ő gazdálkodó, szolgáltató és
~ szakigazgatási feladatot ellátó intézményeinek elvárásaihoz is igazodva a közeljövő ben
további mesterszakokkal kívánjuk b
ővíteni képzési
kínálatunkat. Ezzel egyidőben biztosítani kívánjuk alapszakjainkon tanuló hallgatóink számára, hogy lehet ő ség szerint ún. »egyenes ági" mesterképzési szakon folytathassák a tanulmányaikat. MI
Az előttünk álló id ő szak feladata a Regionális és környezeti gazdaságtan mesterképzési szak, az Informatikus és szakigazgatási agrármérnök IIINI
mesterképzési szak, valamint a Sportközgazdász mesterképzési szak létesítési, indítási kérelmének benyújtása a MAB-hoz. Megfelel ő szakember III=
ellátottság esetén indokolt lehet a Marketing mesterszak indítása is. MM
Mind a hallgatói érdeklődést, mind a rendelkezésre álló oktatói kapacitást figyelembe véve az el őttünk álló tanévek kiemelt feladatának tartom az angol nyelv ű alap- és mesterképzési szakok indítását.
Az angol nyelvű
Vállalkozásfejlesztés mesterszakot 2013. februártól beindítottuk. A Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki BSc, a Kereskedelem és ... marketing BA, a Vidékfejlesztési agrármérnök, a Gazdasági agrármérnök MSc szakok angol nyelvű indítási anyagának elkészítését és benyújtását a közeljövőben javaslom.
Dékáni pályázat, 2013.
38
Bizonyos szakokon eddig is meghirdetésre kerültek olyan tárgyak, amelyek nem csak magyar nyelven, hanem angol nyelven is választhatóak voltak a hallgatók számára. A közeljöv őben növelni indokolt az angol nyelven is meghirdetésre kerül ő tantárgyak számát, hogy a hozzánk látogató Erasmus hallgatók a magyar hallgatókkal együtt hallgathassák e kurzusokat. A Kar 2013. szeptemberében indítja megújult fels őoktatási szakképzéseit, egy az agrár képzési területen, három pedig a gazdaságtudományi képzési területen akkreditált.
Kiemelt feladatnak tartom
tanterveink folyamatos korszer
űsítését,
racionalizálását a szakok számának és az oktatói leterheltség figyelembe 1
'1
vételével. További feladat a
Team Academy képzésének meger ősítése
annak
érdekében, hogy a magyar hallgatók mellett külföldiek is bekapcsolódhassanak a képzésbe.
Az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában m űködő Oktatásszervezési és Min őségbiztosítási Hivatal számára nagy leterheltséget jelent a több mint 5 000-es hallgatói létszám adminisztrációja. Ezen adminisztráció egyszer űsítése és meggyorsítása érdekében tovább kívánjuk erősíteni az elektronikus ügyintézést
a hivatal meger ő sítése mellett.
Az elmúlt években indított szakok közül els ő sorban a turizmus-vendéglátás, MOS
kereskedelem és marketing, valamint a sportszervez ő alapszakok esetében magas a küls ő óraadó tanárok aránya. Célunk, hogy a jöv őben a Kar alkalmazásában álló oktatók vegyék át e diszciplínák oktatását. Ez bizonyos esetekben csak létszámb ővítéssel valósítható meg.
39 Dékáni pályázat, 2013.
2. Kutatási tevékenység MM
Az elmúlt évek el őkészítő munkáinak köszönhetően a Kar ma már rendelkezik jól strukturált kutatási stratégiával. Az egyes szervezeti egységek kutatási feladatai jól lehatárolhatóak, ugyanakkor er ő síteni és b ővíteni szükséges az intézetek közötti kutatási együttm űködéseket is. A jöv őben a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyezünk ..
a kutatási tevékenységünkre
a Doktori Iskola programjaiban, valamint a Centrum kutatási erny őprogramjaiban meghirdetett témákhoz igazodva. A Centrumban működő kutatási erny őprogramok mindegyike tartalmaz horizontális gazdaságtudományi elemzéseket, kutatásokat, mely feltételezi a GVK, a MÉK és a KIT kutatóinak együttm űködését a feladatok megvalósításában a hatékonyság, az eredményesség és a gyakorlati alkalmazhatóság szem el őtt tartása mellett. A siker érdekében
intenzíven pályáznunk kell
az uniós forrásokból
támogatott projektekre. Ez valamennyi oktatótól kimagasló pályázati aktivitást igényel. A kutatási pályázatok elkészítéséhez nagy segítség jelent a Kar oktatói és kutatói számára a Centrumban létrehozott Pályázati Koordinációs Központ,
ugyanakkor fontosnak tartom a Karon belül
„pályázatfigyel ő és pályázatíró teamek"
létrehozását a pályázatok
sikerességének javítása érdekében. A Doktori Iskola keretében is hasonló teamek kialakítását tervezzük a kutatási terület és saját bevétel b ővítése céljából.
.
Karunk eddig is támogatta a külföldi konferencián való szereplést és a külföldi folyóiratokban történ ő publikációs tevékenységet. A jöv őben a
—
Doktori Iskolával közös pályáztatáson alapuló támogatási rendszer felállítását tervezzük
—
annak érdekében, hogy az oktatók és kutatók
egyaránt részt vehessenek rangos külföldi konferenciákon és nemzetközi szinten referált tudományos kiadványokban publikálhassanak.
•
40 Dékáni pályázat, 2013.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a GVK bizonyítsa azt, hogy
eleget
MM
tesz a 20/2013. (III.5.) Kormányrendeletben el őírt kritériumoknak és megfelel a kutatóegyetemi kar el őírásainak.
«.
3. Tehetséggondozás
.
Az egyetemi képzés és kutatási tevékenység meghatározó pillére a tehetséggondozás. Eddig is kiemelt figyelmet fordítottunk a tudományos
.
diákköri munkákra, valamint a szakkollégiumi tevékenységre. Doktori Iskolánk tudományos utánpótlásának biztosítása érdekében
tehetséges
... hallgatóinkat bevonjuk az intézetek profiljához kapcsolódó kutatómunkába. Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon mind az agrártudományi, mind a közgazdaságtudományi szekcióban általában az országos élcsoportba végeztek/végeznek hallgatóink. E kiemelked ő munka folytatása elengedhetetlen az utánpótlásnevelés céljából. ION
•
4. Hazai és nemzetközi kapcsolatok
A korábban kialakított kapcsolatok ápolása
mellett újabb kapcsolat
kiépítése a cél. A teljesség igénye nélkül a kapcsolatépítés néhány elemét vázolom fel. OIM
„Belső " kapcsolattartás:
...,
A Kar „formális" kapcsolatai a m űködési rendekben szabályozottak. A DE Karai és intézetei megteremtik az együttm űködés lehető ségét a kölcsönös érdekek tiszteletben tartása mellett. A Kar szervezeti egységei természetesen eddig is ápolták küls ő kapcsolataikat. E hazai és nemzetközi kapcsolatok
.
folyamatos
fenntartása, b ővítése és fejlesztése
az intézmény
megismerésének, megismertetésének és elismertetésének nélkülözhetetlen .
összetevője, ezért erre különös hangsúlyt fektetünk. A fentebb említett kapcsolattartás azonban hatékony bels ő és küls ő információs rendszer
.
kialakításával valósulhat meg.
... 41 Dékáni pályázat, 2013.
Az üzleti vállalkozásokkal kialakított kapcsolataink a jöv őben is lehetővé teszik a közös innovációs kutatómunkát. A vállalati kapcsolataink er ősítésében előrelépést jelenthet ösztöndíjas hallgatói rendszer létrehozása,
vállalati
valamint olyan kutatási
megrendelések befogadása, amelyek a Kar saját bevételeit tovább növelheti.
.
A Hallgatói Önkormányzat vezet őivel és bizottsági tagjaival feladataimból adódóan is szoros munkakapcsolatot ápoltam
—
eddigi korrekt
együttműködés keretében. A továbbiakban is számítok a hallgatók aktív és segít őkész közrem űködésére a Kar előtt álló feladatok és célkit űzések
—
megvalósításában és elérésében.
A küls ő kapcsolattartás kiemelt területei: A gazdálkodó, szolgáltató, társadalmi és igazgatási szervezetek fontos ...
szerepet játszanak mind a képzési elvárások megfogalmazásában, mind a végzett hallgatók tudásának, ismeretének min ő sítésében. Ennek segítségével tudjuk a képzés, kutatás profiljait a reális, gyakorlati és piaci elvárásokhoz igazítani. Ugyanakkor e szervezetek gyakorlati ismereteikkel, tapasztalatukkal és kapcsolatrendszerükkel is hozzájárulhatnak munkánk eredményesebbé tételéhez a kölcsönös el őnyök elve alapján.
MM
Nemzetközi kapcsolatok: "
Az oktatási, kutatási és kari-marketing szempontokat figyelembe véve indokolt a jelenlegi kapcsolatrendszerünk fenntartása, további CM
bővítése.
Nemzetközi együttm űködési kapcsolataink lehet őséget
biztosíthatnak számunkra közös oktatási-kutatási programok indítására, valamint eredményeink nemzetközi szint ű megismertetésére is. A nemzetközi kapcsolatok illetve
területén a korábban említett közös képzésekre,
angol nyelv ű képzésekre
.
partneregyetemek bevonásával.
—
5. Kari szervezeti struktúra
kívánok összpontosítani a
42 Dékáni pályázat, 2013.
—
A Karon működő hét intézet munkája az oktatási és kutatási feladatokhoz igazodik. Mind a MAB akkreditációs jelentése, mind a Debreceni Egyetem intézményfejlesztési terve kiemelten kezeli a szervezeti egységek közötti párhuzamosságok mérséklését, megszüntetését. Az Intézményfejlesztési tervben megfogalmazottaknak megfelel ően egy szakért ői bizottság dolgozik e párhuzamosságok feltárásán a meglév ő kapacitások racionalizálása érdekében.
A GVK és KTK képzési struktúrájában (szak) nincs átfedés, habár azonos képzési területen folytat képzést. A DE 2012-ben benyújtott Intézményfejlesztési Terve tartalmazza a Karok szorosabb együttmű ködésére irányuló elképzeléseket. A munka el őkészítő ••• fázisa 2012
ő szén megkezd ődött, de a konkrét cselekvési program
kidolgozása 2013 végére várható. A cselekvési program várhatóan tartalmazni fogja az együttm űködési formákat az er őforrások jobb kihasználása céljából valamennyi képzési szinten. Kiemelést érdemel, hogy az együttm ű ködések kialakítása az értékalapú összehasonlításon a szervezeti egységek konkrét teljesítménymutatói alapján történjen.
6. Gazdálkodás
• A Kar mű ködésére az elmúlt évek eredményei alapján kiegyensúlyozott és eredményes gazdálkodás
volt a jellemző . A képzési területeken
11ffila
bekövetkezett finanszírozási változások erőfeszítéseket követelnek
a jövőben még
további
tőlünk az eredményesség fenntartása
érdekében. A gazdálkodástudományi képzési területen az alapképzési szakok esetében 2012 szeptemberét ől megszűnt az államilag támogatott képzési forma. Ez azt jelenti, hogy a jöv ő ben arra kell berendezkednünk, hogy e képzési területen alapszakokon csak a költségtérítéses (önköltséges) képzésb ől származhatnak saját bevételeink. E területen eddig is nagy figyelmet fordítottunk a
43 Dékáni pályázat, 2013.
hatékony beiskolázásra,
de a jövő ben még inkább erre a területre kell
összpontosítani figyelmünket. A Kar korábbi gyakorlatának megfelel ően a levelező képzések hétvégi munkarendben folynak. A jöv őben újra szükséges megteremteni annak a 11~
lehetőségét, hogy a hétvégi munkarendben oktató kollégáink többletmunkáját anyagilag is el tudjuk ismerni.
ORM
Bevételeink növelésének másik forrása lehet a pályázatokból elnyert ..«,
támogatások. A kutatási tevékenység c. alfejezetben megemlítettem, hogy valamennyi intézetünknek kiemelt feladata
a jövőben a
sikeres
—
pályázati munka.
m
Számos próbálkozás történt az elmúlt években a teljesítményértékelési rendszerek bevezetésére.
Mindezidáig nem vált rendszeres gyakorlattá ezen
értékelési rendszer m űködtetése. 2013-ban Centrum szinten is elkezd ődött a teljesítményértékelés szempontrendszerének kidolgozása. Az intézeti és kari véleményezést követ ően reális esélye van annak, hogy egy egységes teljesítményértékelési rendszer m űködhet az AGTC-ben. E teljesítményértékelési rendszer a szakmai karrier tervezhet ősége mellett a többletmunkákhoz igazodóan a többletteljesítmények elismerésének
az
MM
alapját is megteremti. OHM
7. A vezetéssel kapcsolatos elképzeléseim és elveim
A kari döntéshozatali mechanizmus formális fórumait a Debreceni Egyetem ...
Szervezeti és M ű ködési szabályzata, valamint annak kari melléklete rögzíti. Hangsúlyt kívánok helyezni arra, hogy a döntésel őkészítés folyamatában és a
,_
napi működésben az
információáramlás és -megosztás biztosított
legyen. ...
A Kar jelenlegi működési gyakorlatán túlmen ően a döntésel őkészítésben kiemelten kívánok támaszkodni vezet ői értekezletek
.
(kari és intézeti) és
bizottságok rendszeres m űködtetésére.
44 Dékáni pályázat, 2013.
A vezető i tevékenység az elvárások felmérésével és a célok egyeztetésével kezdő dik. A célok a kari filozófiából és az egyes oktatók egyéni filozófiájából vezethetők le. Véleményem szerint a Jó vezet ő bízik munkatársaiban és teret enged a cselekvésre.
A közös tervezés, szervezés és döntés el őkészítés
szempontjából a csoportközpontú vezetési stílust
preferálom.
Minél jobban bevonja a vezet ő környezetét a döntési folyamatokba, annál inkább tudnak majd az oktatók azonosulni a meghozott döntésekkel, s őt magukénak tekintik azokat, ezért szívesen vállalják a döntések végrehajtását. JIM
A vállalkozó szemlélet ű vezetés számomra azért követend ő példa, mert a személy, a feladat, a szervezet és a környezet állandó változását elismerve egy folytonos tanulási folyamat keretében a kollegákban rejl ő lehető ségekre és a tehetségre is alapoz. A menedzsment értelmezésem szerint nem más, mint célokat egyeztetni (meghatározni), döntéseket hozni, gondoskodni ezek végrehajtásáról, felel ő séget vállalni, irányítani és ellen őrizni.
Tisztelt Rektor Úr! Kérem pályázatom szíves elbírálását, és számomra kedvez ő döntés esetén a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar dékáni tisztségére történ ő •
megbízásomat.
Debrecen, 2013. március 7.
JIM
r\ Dr. Pet ő Károly
45 Dékáni pályázat, 2013.