Pro tes táns hó nap nyi tány

Evangélikus hEtilap • www.evangelikuselet.hu „De még ennél is többről volt szó. Arról, hogy – közös látás és meggyőződés szerint – Isten használni is fogja evangéliumának terjesztésében a cigányságot, mégpedig épp azt az adottságát, hogy a különböző népek között szétszórattatásban él.” Roma for the Nations f 4. oldal

79. évfolyam, 41. szám g 2014. október 12. g Szentháromság ünnepe után 17. vasárnap

„Ugyanezt a fülledtséget éreztem, amikor huszonkilenc évvel ezelőtt itt landoltam. 1985. szeptember 1. volt, és én – magam sem hittem – a Lutheránus Világszövetség ösztöndíjával Chicagóba érkeztem. Akkor is egy doktorandusz, bizonyos John várt rám.” Chicagói találkozások f 8–9. oldal

„Felnőtt egy generáció, melynek tagjai ilyen »arénaközegben« is szívesen hallgatják az evangéliumot, decibelektől hangos koncerteken (is?) meghallják a zenei előadók elsődleges üzenetét.” Harsogó dicsőítés f 11. oldal

g Dr. Korányi András

F otó : K i s s ta m á s

ció újdonsága, hogy mivel Luthernek családja lett, ő is átélte, hogy döntése a környezetére is hatással van. Végül Gáncs Péter felolvasta, hogyan döntött Józsué népe. „És hogyan döntünk mi? Hogyan dönt ma Magyarország népe?” – tette fel a kérdést az MEE elnök-püspöke. g MTI A Kálvin téri református templomban tartott nyitó istentiszteleten nemcsak a MEÖT tagegyházainak vezető lelkészei, hanem kórusai is közreműködtek. Egyházunkat – Finta Gergely vezényletével – az Evangélikus Hittudományi Egyetem énekkara és liturgikusének-szemináriuma képviselte.

Há­zi­ál­dás b Ha­gyo­mánnyá­vált,­hogy­az­Ok­tó­ber­a­re­for­má­ció­hó­nap­ja ün­nep­ség­so­ro­zat­ke­re­té­ben­re­gi­o­ná­lis­női­ta­lál­ko­zót­is­ren­dez­nek.­A­hó­nap­el­ső­szom­bat­ján,­ok­tó­ber­4-én­Bu­da­pest­és­kör­nyé­ke­kü­lön­bö­ző­fe­le­ke­ze­te­i­ből­ér­kez­tek­az­asszo­nyok­a­Ma­gyar­or­szá­gi­Egy­há­zak­Öku­me­ni­kus­Ta­ná­csá­nak­(ME­ÖT)­lágy­má­nyo­si­szék­há­zá­ba.­

A szervezők, a MEÖT ökumenikus női bizottságának tagjai ugyan némi csalódottsággal nyugtázhatták, hogy a regionális női találkozóra jelentkezettek száma nem érte el az előző évekét – kellemes meglepetést jelenthetett viszont, hogy a korábbiakhoz képest több fiatal, pontosabban fiatalasszony tisztelte meg jelenlétével az alkalmat. Bizonyára azért is, mert a nap központi témája – a keresztény nő szerepe a családban – különösen az ifjú, „pályakezdőnek” mondható feleségek, édesanyák érdeklődésének homlokterében áll. A napot e sorok írójának áhítata indította 1Pt 5,7–10 alapján, tudatosítva, hogy a mai világban mennyi támadás éri a házasság és a család intézményét. Noha levelében Péter olyan gyülekezeteket szólított meg, amelyek fizikailag szenvedtek a keresztényüldözés miatt, ám Isten népének akkor is résen kell lennie, amikor az ellenség támadásai nem brutális erőszak formájában, hanem a közgondolkodáson keresztül érkeznek, s igyekeznek bomlasztani az Isten által ajándékozott jó rendet. A nap meghívott előadó házaspárja, Varga György érdi prédikátor és felesége, Anikó többször is visszautalt

arra az állapotra, amelyet Isten a teremtéskor szánt férfinak és nőnek, hangsúlyozva, hogy a korszellem számtalan világi áramlatában van egy mérce, amelyhez mindig igazodhatunk. „Ahogy élsz, azt örökíted tovább” – idézték a bölcs megállapítást. De vajon mi, keresztény emberek milyen példát mutatunk, s mit hagyunk az utánunk következő nemzedékre? – tették fel a kérdést a nap folyamán többször. Varga György 5Móz 6,4 versétől kezdve négy pontban fejtette ki álláspontját. Mindennek alapja – mondta az érdi lelkipásztor –, hogy tükröződik-e életünkön a kompromisszumot nem ismerő Isten szeretete. A Tízparancsolat legelső intelme legyen iránymutató minden hívő szülő számára: szeretni az Urat teljes szívből. A körülöttünk élők – különösen gyermekeink – figyelik, hogy a hétköznapok viharai között is hitelesen képviseljük-e hitünket, hogy a szülők, a család előtt Isten igéje-e a legfőbb tekintély… Másodszor: nemcsak elfogadni kell az Úr vezetését, hanem engedelmeskedni is neki. Harmadszor: a szülő felelőssége, hogy az igére tanít-

sa gyermekeit. Utolsó pontként pedig arról beszélt, hogy különösen is vigyáznia kell a felnőttnek arra, hogy szavai, a tanítása mindig összhangban álljanak azzal, ahogyan éli életét az övéi közt. Varga György hozzátette: bizony előfordul, hogy mulasztásait, tévedéseit kell bevallania gyermekei előtt… A feleség, Anikó akkor csatlakozott férje előadásához, amikor az egymásra épülő, de eltérő női és férfiszerepeket mutatták be, ismét igei hivatkozásokkal: Ef 5,21–28-at, illetve az Első thesszalonikai levél 2. fejezetének verseit fejtegetve. A Varga házaspár által tartott délelőtti „tanítást” ebéd után élénk beszélgetés követte. Különösen azok adtak hangot kétségeiknek, kérdéseiknek, akik egy válást követően, egyedülálló szülőként kell, hogy helytálljanak gyermekeik mellett. Ők vajon milyen mintát örökítenek át? Statisztikai adatok röpködtek a levegőben arról, hogy az elvált szülők gyermekei milyen nagy számban válnak maguk is egyedülálló apákká, anyákká. Van esély arra, hogy megszakadjon a lánc? Isten igéje vigasztal, és minden statisztikai adattal szemben azt hirdeti, hogy van szabadulás. Szabad komolyan vennünk, hogy áldás örökösei és örökítői lehetünk! Hiszen maga Isten bátorít így: „…de irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik (…) megtartják parancsolataimat.” (5Móz 5,10) g B. Pintér Márta

Az egyház egysége f 2. oldal Kallódók zsoltára f 4. oldal Vezess ott, ahol vagy! f 7. oldal Interjú a Bethesda-kórház főigazgatójával f 7. oldal 72 óra munka és buli f 12. oldal ECEN-nagygyűlés Balatonszárszón f 15. oldal

A reformáció adventje

Protestáns hónapnyitány

A reformáció hónapját megnyitó istentiszteleten október 1-jén Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) alelnöke arról beszélt, hogy az embernek el kell döntenie, kit akar szolgálni: Istent vagy különböző bálványokat, istenpótlékokat. „…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk” – osztotta meg a közösséggel az Október a reformáció hónapja programsorozat mottóját Józsué könyvéből (24,15). „Választanunk kell, hogy kit szolgálunk” – jelentette ki az elnök-püspök. Józsuét nem érdekelte, mit szólnak döntéséhez mások, de pontosan tudta, hogy döntése a környezetére is kihat. Ez is a reformá-

Ára: 275 Ft

„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit” – 1530 kritikus napjaiban ez a zsoltárvers (118,17) vigasztalta és lendítette tovább Luther Mártont. Munkatársai éppen az augsburgi birodalmi gyűlésre megidézve adtak számot hitbeli meggyőződésükről, és készítették elő az Ágostai hitvallás tételeit: „Gyülekezeteink nagy egyetértéssel tanítják…” Eközben Luther, közvetlen életveszély által fenyegetve, a közeli Coburg városából figyelt, levelezett, véleményezett – amíg erejéből futotta. Aztán elfogyott az ereje, napokig nem olvasott, nem írt semmit, csupán néhány segítséget kérő levelet. Ludwig Senfl zeneszerzőtől a 4. zsoltár egyik verséről kért feldolgozást vigasztalásul. A szerző ezt a felkérést ugyan nem vállalta, viszont elküldte egy kész művét: „Non moriar, sed vivam, et narrabo opera Domini” – „Nem halok meg, hanem élek…” Ez az ajándékul kapott ige nemcsak akkor állította talpra a reformátort, de elkísérte egészen élete végéig. Októberrel beléptünk a reformáció hónapjába. Istentiszteletek, előadások, kulturális programok és az ötszáz éves reformációi jubileumra készülés hírei egymást érik ezekben a hetekben. A díszesemények sora ugyan jól jelzi azt a fordulatot, amely a rendszerváltozás óta lezajlott: a takarékossági világnap helyett nyugodtan készülhetünk a reformáció ünnepére október 31-én, de talán túl nyugodtan is. Pedig az egykori reformáció nyugtalansága, az 1530-as válsághelyzet nagy tétje, amely még Luthert is megrendítette, mindennél aktuálisabb lehetne ma is. Régi protestáns teológiai felismerés, hogy ha elérkezik a reformáció ideje, Isten azt mindig saját népén, az egyházon szokta és akarja elkezdeni. Kétségbeejtő konfliktusok a nagyvilágban, társadalmi fásultság idehaza, nagyarányú elveszettség és sodródás a mindennapokban – mennyi aggódó imádság, szeretteinkért, barátokért és ellenségekért megszólaló közbenjárás hangzik fel bennünk és közöttünk is! Vajon tudjuk-e, észrevesszük-e még, hogy ezekkel az imákkal egyben azt is kérjük, hogy Isten kezdje meg reformáló munkáját: elsősorban köztünk és rajtunk? Hiszen ki hallgasson és térjen meg mindenekelőtt Isten szavára, ha nem a gyülekezet, az egyház? Ki álljon előbb az Isten szolgálatába, ha nem a keresztény közösség, amely Jézus alázatos és áldozatos szolgálatának nyomait követve akarja élni az életét? Éppen ezért lehetne a reformáció ünnepének is valamiféle adventje! A bűnbánat, az őszinte belátás, az újra megtalált és kifejezett készség és a meg nem érdemelt kegyelem feletti öröm ünnepi időszaka. Talán éppen a küzdelemre való képtelenség és erőtlenség megállásával, nekünk

szóló igére várva, mint egykor Luther életében. A szüntelen reformáció áldott nyugtalanságával, amelynek következtében csodamód mégsem a maradék erőforrás és békesség szívódik fel, hanem éppen a felőrölt idegek pályái telnek meg újra életerővel, hittel és lendülettel! E nélkül az ismétlődő megtorpanás, könyörgés, segítségkérés és igei megerősítés nélkül aligha tudunk igazat mondani a reformációról. Éppen ez a kihegyezett várakozás – Istenre, emberre, hittestvérekre, változásra, áldásra – az, ami sajátos reformációi adventi hangulatban az egyetlen alapja lehetett és lehet az Ágostai hitvallásban oly gyakran visszatérő fordulatnak is: evangélikus „gyülekezeteink nagy egyetértéssel tanítják…” Amikor Isten igazságára, mentő emberszeretetére rátalál az egyház, a gyülekezet, és az evangéliumnak kijáró kellő alázattal és lelkesedéssel megtapasztalhatja a Szentlélek erejét, „ahol és amikor Istennek tetszik”. Vajon szorítjuk-e magunkat manapság is erre a hozzáállásra? A gyakran földbe rejtett evangéliumi kincs napvilágra fordításának örömére? S vajon nem volna-e helyes és szükséges, hogy a nagy egyetértés, a testvéri konszenzus bátorító élményének gyakran tapasztalt hiánya legalább a reformáció hónapjában egy kicsit jobban égjen bennünk, és ösztönözzön minket? „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit” – október hónapja ezzel az üzenettel lehet csak az evangéliumi megújulás, a szüntelen munkálkodó reformáció adventje. Hiszen éppen az életnek ez az üzenete választja el a rá következő halot-

„

Va­jon­nem­vol­na-e he­lyes­és­szük­sé­ges, hogy­a­nagy­egyet­ér­tés, a­test­vé­ri­kon­szen­zus bá­to­rí­tó­él­mé­nyé­nek gyak­ran­ta­pasz­talt hi­á­nya­leg­alább a­re­for­má­ció­hó­nap­já­ban egy­ki­csit­job­ban ég­jen­ben­nünk, és­ösz­tö­nöz­zön­min­ket?

tak napjától: hogy ne csak hajdanvolt dolgokra és „szentekre” való emlékezésre épüljön egyházunk, hanem ma is élő evangéliumi szóra! Olyan szóra, amely nemcsak 1530-ban, hanem ma is talpra állít, visszaadja és megsokszorozza a helytálláshoz szükséges lelki erőt, és sokféleségünkben mégis felvillantja a konszenzust, a közös nevezőt: az ajándékba kapott éltető és őszinte jézusi szeretetet! A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének egyetemi tanára

 e 2014. október 12.

forrás

Evangélikus Élet

Oratio œcumenica

sZent­H á­rom­ság­Ün­ne­pe­után­17.­VA­sár­nAp­–­mk­9,33–41

[Lelkész:] Mennyei Atyánk, aki Jézus Krisztusban megváltottál és új életet ajándékoztál nekünk, és aki Szentlelked erejével egy közösségbe hívtad a Krisztus-követőket, segíts, hogy egy lélekkel, egy akarattal könyörögjünk hozzád. [Lektor:] Könyörgünk egyházadért. Te látod, bűneinkkel mennyi sebet ütünk egyházadon. Bocsásd meg, hogy nem tudunk a te békességedből élve békességet teremteni. Könyörgünk, te segíts megállítani nyelvünket, mikor nem tudunk szeretetben igazat szólni. Űzd távol tőlünk az ítélkezés indulatát, amikor mások hitét, kegyességét akarjuk mérlegre tenni. Te nyisd meg szemünket a testvérre, akit azért hívtál el a veled való közösségbe, hogy élete legyen, és általa is éltesd a közösséget. Jézus Krisztusért kérünk… [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azért, hogy egyházad és benne minden Krisztustanítvány azon az úton járjon, amelyre elhívtad. Könyörgünk az evangélium hirdetéséért – azokért, akik szószéken állva hirdetik igédet, és azokért, akikre a leghétköznapibb közösségekben bíztad a rólad szóló tanúskodás feladatát. Segíts megszabadulnunk az üres frázisoktól, adj nekünk friss szavakat, friss gondolatokat, de legfőképpen éltető Lelkedet szavainkba, tetteinkbe. Jézus Krisztusért kérünk… [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik eddig nem tudtak vagy nem akartak egyházad közösségében élni. Köszönjük neked, hogy Fiadban azért jöttél, hogy megkeresd az elveszettet. Ezért remélhetjük, hogy te mindenkihez találsz utat: a fájdalmába beleveszetthez, az élet felszínességébe kopotthoz, a téged félreismerőhöz, a téged nem keresőhöz. Atyánk, tégy minket eszközeiddé, hogy megtaláld az elveszettet. Jézus Krisztusért kérünk… [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik az emberi gonoszságtól szenvednek. Azokért, akiknek a mi feleslegünkből sem jut mindennapi kenyér és tiszta ivóvíz. Azokért, akiknek nincs otthonuk, nincs munkájuk, nincs értelmes célja mindennapjaiknak. Segíts, Urunk, hogy igazságosabb és emberibb világot építhessünk ezen a földön, és nyisd meg a szemünket arra, amit ezért nekünk kell megtennünk. Jézus Krisztusért kérünk… [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy gyermekeidként könyöröghetünk hozzád. Tartsd meg bennünk ezt a bizalmat, hitet életünk minden napján, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

A Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap témája az egyház egysége, mivel ez a vasárnap a keleti és nyugati egyház egységének helyreállítására a 13. században tett kudarcos kísérlet emlékét őrzi. A mai evangéliumban Márk közvetlenül a tanítványok rangvitája után beszéli el, hogy az apostolok megtiltották egy ismeretlen ördögűzőnek, hogy Jézus nevében űzzön ki ördögöket. Ezzel Márk kimondatlanul is elismeri, hogy a tanítványok nem értették meg Jézusnak a rangvitára adott válaszát, amelynek nyomatékául egy kisgyermeket állított eléjük, majd kijelentette, hogy aki egy ilyen kisgyermeket befogad, őt fogadja be. Ma már nem érzékeljük, hogy Jézus korában milyen mértékben jelentette az alázat próbáját egy gyermek örökbefogadása. Egy nem vér szerinti utód befogadása és a vér szerinti örökösökkel egyenlővé tétele nem csekély nagylelkűséget igényelt nemcsak az örökbefogadótól, hanem egész családjától. Jézus ezt az alázatot és nagylelkűséget állítja példaként a rangvitát folytató tanítványok elé, amikor ezt mondja: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” Az ismeretlen ördögűzőt, aki Jézus nevében űzte ki az ördögöket, az apostoloknak nem tevékenysége beszüntetésére kellett volna felszólítaniuk, hanem arra kellett volna invitálniuk, hogy tartson velük. Ha elfogadta volna a meghívást, be kellett volna fogadniuk. Nem riválist kellett volna látniuk benne, hanem szolgatársat, még ha nem is az ő felhatalmazásukkal végzi szolgálatát. Az

s e m p e r ­ r e f o r m A n dA

„Mindent egybevéve, ha hisszük, hogy Krisztus az embereket vére által váltotta meg, akkor annak beismerésére kényszerülünk, hogy a teljes ember elveszett, máskülönben Krisztust vagy feleslegesnek, vagy csupán az ember legjelentéktelenebb része Megváltójaként tartanánk számon, ami természetesen nagy istenkáromlás és istentelenség.” d Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása)

Az­egy­ház­egy­sé­ge apostolok azonban szűklelkűen magukat tartották az egyházi szolgálat kizárólagos letéteményesének. Az ismeretlen ördögűző működése nem teszi kérdéssé, hogy Jézus mindenekelőtt az apostolokat hívta el, és rájuk bízta egyháza szolgálatát. Csupán azt illusztrálja, amit Jézus Nikodémusnak mondott: az egyházat teremtő és egybegyűjtő Szentlélek, miként a szél, ott „fúj”, ahol akar. Ember nem szabhat neki rendet. Egy azonban biztos: a Szentlélek soha nem az egyház ellen munkálkodik,

tesz csodát mindenki, aki azt mondja, hogy Jézus nevében teszi. „Jézus nevében” – ez nem retorikai fordulat, de nem is „mantra”. Jézus nevével pont úgy vissza lehet élni, mint ahogy azok élnek vissza a király vagy a törvény nevével, akik azt mondják, hogy „a király nevében” vagy „a törvény nevében” járnak el, de valójában a király akaratával ellenkező dolgot, illetve törvénytelenséget cselekszenek. Mert csak akik valóban a királlyal vannak, és ismerik a király akaratát, illetve a király megbízása

A ­ VA s á r nA p ­ i g é j e

hanem mindig az egyházért. Jézus ezért mondja: „…aki nincs ellenünk, az mellettünk van.” Sajátos jelentősége van annak, hogy Jézus itt többes szám első személyben beszél. Hiszen más alkalommal egyes szám első személyben teszi ellentétes értelmű kijelentését: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.” (Mt 12,30) Ebből megérthetjük, hogy aki nincs Jézussal, az ellene van akkor is, ha az ő nevében cselekszik. De ha valaki nem tartozik itt a földön az egyházhoz, és mégis Jézus nevében cselekszik, lehet, hogy éppen azért tud hatékony lenni, mert Jézussal van. De ha az egyház ellen van, akkor – még ha Jézus nevében cselekszik is – biztos, hogy nincs Jézussal. Mert nem feltétlenül Jézus nevében

alapján járnak el, azok mondhatják joggal, hogy „a király nevében” cselekednek. Vagy aki a törvény oldalán állva törvényes felhatalmazással, a törvény szellemében jár el, csak az mondhatja joggal, hogy „a törvény nevében” cselekszik. Az egyház a történelem folyamán sajnos gyakran tett Jézus nevében Jézus akaratával össze nem egyeztethető dolgokat. Elég a keresztes hadjáratokra vagy a népvándorlás idején Európába érkező népek erőszakos, „egy csapásra” történt „keresztény hitre térítésére” gondolnunk: aki nem volt hajlandó megkeresztelkedni, annak egy csapással a fejét vették. De említhetném az inkvizíció kínzókamráiban és a máglyák ezrein „Jézus nevében” folyó „lélekmentést” is. Hiszen az ideológia az volt, hogy a

lelket „Jézus nevében” a test megkínzásával és megölésével megmentik a pokoltól. Amikor manapság az iszlám „térít” „egy csapással”, talán nem eretnekség elgondolkodnunk azon, hogy Isten ezzel olyan tükröt tart a mai kereszténység elé, amelyben az ezer évvel ezelőtti egyház bűneivel szembesülhet. Az egyház egységének vasárnapján érdemes tehát szembenéznünk a kérdéssel: amikor ma az egyház egységének szükségéről beszélünk, és évente – januárban – imahetet is tartunk a létrejöttéért, akkor azzal az alázattal és nagylelkűséggel közeledünk-e más felekezethez tartozó testvéreinkhez, amelyre Jézus korában egy kisgyermek örökbefogadásához volt szükség? Az egyházak mai rangvitája közben megértjük-e, hogy Jézus és az evangélium szolgálatának letéteményese egyedül a Szentlélek, és nem valamelyik földi egyház? A Lélek pedig – miként a szél, amely ott fúj, ahol akar – ott viszi végbe művét, ahol neki tetszik. Aki Isten Szentlelkétől betöltve, a Lélek erejével beszél Jézus nevében, az van valóban Jézussal. Az nem tékozol, hanem vele együtt gyűjti a lelkeket Isten országának csűrébe, függetlenül attól, hogy melyik egyház szervezetében végzi szolgálatát. De aki a Lélek erejével beszél és cselekszik Jézus nevében, az semmiképpen sem beszélhet az egyház ellen. Akkor sem, ha maga nem tartozik a látható egyház földi szervezeteinek egyikéhez sem. Mert Jézus szava ma is érvényes: „…aki nincs ellenünk, az mellettünk van.” g VéghElyi Antal

„A­le­ve­gő­nek­ked­ve­ző­mér­sék­le­té­ért…” b Az­el­múlt­he­tek­ben-hó­na­pok­ban­meg­szo­kott­vagy­ép­pen­na­gyon­is sa­já­tos­imád­ság­té­má­kat­vet­tünk­sor­ra.­A­Li­tur­gi­kus­sa­rok imád­ság­so­ro­za­tá­ban­ma­az­idő­já­rás­ról­lesz­szó.­No­nem­va­la­mi­an­gol­szo­kás­ként,­nem­is­di­vat­ként,­ahogy­ma­nap­ság­egy­re­töb­bet­fog­lal­koz­nak­ve­le.­Az­imád­sá­gunk,­kö­nyör­gé­sünk­té­má­ja­ként.­Ez­is­na­pi­rend­re­ke­rül(het)­az­Is­ten­nel­va­ló­be­szél­ge­té­sünk­ben.

Ha Isten felhozza napját jókra és gonoszakra, esőt ad igazaknak és hamisaknak – márpedig így tanít minket Jézus a Hegyi beszédben –, akkor világossá válhat számunkra, hogy az idő Ura az időjárás ura is. Tőle függ minden. Az is, hogy süt-e a nap, lesz-e eső, hogy barátságos vagy zord idő köszönt-e be. Isten világának csodálatos rendjében megvan mindennek az oka és magyarázata – még akkor is, ha mi nem ismerjük, nem tudjuk, nem értjük. Mint minden mást, Isten bölcsen intézi az időjárás alakulását is. Ha ez nem tetszik nekünk, ha nem kedvünk szerint való módon alakul az éppen aktuális időjárás, ne őt hibáztassuk! Nézzünk magunkba, hiszen Isten sokféle jó és hasznos ajándékát tesszük tönkre. Az időjárás viszontagságai mögött nem biztos, hogy Isten fegyelmező keze áll (ez is elképzelhető!), hanem sok esetben az emberi önzés, önfejűség rombolása. Ma már nyilvánvaló, hogy a változó klíma s a – sokak megítélése szerint – feje tetejére állt és abnormálissá vált időjárás az ember környezetet romboló, a teremtettséget kizsákmányoló, a levegőt, vizet szennyező magatartásának a következménye. Van mit megbeszélnünk Istennel – a megajándékozottnak az ajándékozóval, a megbízottnak a megbízóval. Isten ránk bízta a teremtett világot, benne

a természetet, a környezetünket, s nekünk el kell számolnunk mindazzal is, ami befolyásolja az időjárást. De mint minden másban, ezen a területen is könyöröghetünk Isten mentő, helyreállító, újat kezdő irgalmáért. A nemzetközi klímacsúcsot követően, nem sokkal a teremtés hete

A kérdés – az önkritikus kérdéssor – arra vonatkozik: vajon hogyan reagáltunk erre a helyzetre? Panaszkodtunk, átkozódtunk, méltatlankodtunk, netán szitkozódtunk – vagy imádkoztunk? Régen a földműves ember mindennapjaihoz – mi több, minden percéhez – hozzátartozott az imádság. Nem csupán így indult ki a földre, vagy így fejezte be a napi munkát. Nem is csupán az eget kémlelve kérdezte: édes jó Istenem, mit remélhetek? Nem is csupán a vetést kezdte Isten nevében, és az aratásnál volt az első szó a hálaadásé, hanem nap mint nap délidőben, amikor

régi-új­liturgikus sArok

után, a Balaton mellett élve a nyári szezon és az utószezon végeztével mérleget von az ember. Milyen időjárás volt az elmúlt nyáron? Kevés napsütés, sok, túl sok eső, nyaralásra, szabadságra alkalmatlan hetek, amikor alig-alig lehetett kimozdulni a szabadba, kevés volt a tényleges strandidő, s még sorolhatnám. Pedig ez csak a szabadságra menő emberek gondja volt. Sokkal nagyobb gondjuk volt a mezőgazdaságból élőknek, hiszen a túl sok nedvesség és a túl kevés napsütés a földművelő, a szőlőtermesztő, a gyümölccsel foglalkozó gazdák számára tragikussá tette ezt az időszakot.

megszólalt az imára hívó harang, letette a kapát vagy más szerszámot, levette a kalapját, és összekulcsolta a kezét. Hálát adott a munka lehetőségéért, Isten kezéből fogadta az időjárást, kérte a Mindenható oltalmát. Mert tudta, hogy a kalászt érlelő, fának gyümölcsöt adó időjárás Isten ajándéka. Szinte közhelyként hangzik: nincs olyan időjárás, amely mindenkinek megfelelő lenne. Ha ránk bízná Isten ennek eldöntését, még többet veszekednénk. Még rosszabb időjárásra számíthatnánk. A keresztény ember az élet minden területét – felelős

gondnokként – az Isten elé viszi imáiban. A keleti kereszténység több mint másfél évezrede használja Krizosztomosz (azaz Aranyszájú Szent János) liturgiáját. Az istentisztelet bevezető részében ott az a nagy könyörgés, amelyben a pap (vagy a diakónus) megfogalmazza a kérdést, és a gyülekezet az ősi Krisztus-imádás szavaival válaszol: Uram, irgalmazz! Ez a régi-régi imádság nagyon kedves nekem, éppen azért, mert megmutatja, a több ezer éves liturgikus szövegek is – ha megvan a maguk mélysége – tudnak nagyon mai módon felcsendülni. Jövő héten az egész nagy könyörgést (ekténiát) olvasóim elé tárom, hiszen igazi ökumenikus imakincsről van szó. Ennek az imádságnak a közepén elhangzik egy mondat, amely mindig megragad: a kérés miatt is, de a megfogalmazás, illetve fordítás okán is. Így szól: „A levegőnek kedvező mérsékletéért, a föld terményeinek bőségéért és békességes időkért könyörögjünk az Úrhoz!” Erre a nép válaszol: „Uram, irgalmazz!” A levegőnek kedvező mérsékletéért könyörögjünk az Úrhoz! Ez az, amit mi a jó időjárásért tehetünk. S ma úgy érezzük, egyre inkább és egyre többször aktuális ez a kérés. Aki pedig rá tudja magát bízni az időjárást is javunkra rendező Istenre, az hálával fogadja azt, ami jön. Akkor is, ha kellemes, akkor is, ha valami oknál fogva nem olyan kellemes neki, netán zord. Ezért hangzik az eredeti imádság végén: „Áldott az Atya és Fiú és Szentléleknek országa most és mindenkor és örökkön-örökké! Ámen.” g Dr. HafEnschEr Károly

Evangélikus Élet

2014. október 12. f 

Evangélikus élEt

A­temp­lom­leg­éke­sebb­dí­szei:­a­hí­vek Ke­rü­le­ti­pe­da­gó­gus­ta­lál­ko­zó Hálaadó istentisztelet Pencen és Csőváron

A püspöki szolgálat következő állomásán, Csőváron lelkileg is felemelő élmény volt, ahogy a felújított parókián gyülekező presbiterek és a lelkészek közösen gyalogoltak fel a dombtetőn

a s z e r ző F e lv é t e l e i

A szlovák gyökerű csővári és penci gyü le ke zet az evan gé li kus ság fontos bástyája a környéken. Csővár község megközelítőleg hatszázötven lakosa – néhány katolikus családot leszámítva – teljesen evangélikus, az ezerötszáz lakosú Pencen pedig a katolikus és a baptista felekezet között a második legnagyobbként működik az evangélikus, mintegy kétszázötven lélekkel. A leánygyülekezetben Zsolt 145,15 alapján tartott prédikációjában bibliai és hétköznapi példákon keresztül mutatott rá Fabiny Tamás az ember Istenre való várakozására, ráutaltságára. Hangsúlyozta, hogy amikor az aratási hálaadás ünnepén bemutatjuk a templomban Isten gondoskodó szeretetének ajándékait, akkor a javak rászoruló testvéreinkkel való megosztására is gondolnunk kell. Az aratási hálaadásnak így a szolidaritás alkalmának is kell lennie.

b A­Nyu­ga­ti­(Du­nán­tú­li)­Egy­ház­ke­rü­let­ben­ta­ní­tó­pe­da­gó­gu­sok­ha­gyo­má­nyos­ta­lál­ko­zó­ját­idén­ok­tó­ber­3–4-én­a­pá­pai­Gyu­rátz­Fe­renc­Evan­gé­li­kus­Ál­ta­lá­nos­Is­ko­lá­ban­ren­dez­ték­meg.­

Pénteken délután az iszkázi Nagy László-emlékház meglátogatásával kezdődött a program, majd Polgárdi Sándor veszprémi egyházmegyei esperes tartott nyitóáhítatot a somlószőlősi evangélikus templomban. A napot közös vacsora és a somlói borok kóstolója zárta. Szombaton az Istennel és egymással való közösséget a résztvevők úrvacsorai istentiszteleten élhették meg, amelyen Szemerei János, az egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét Mt 10,29–32 alapján. A kerület elnöksége az istentisztelet keretében adta át a Gyurátz Ferenc-díjat is, amellyel évente általában két olyan evangélikus pedagógust tüntetnek ki, akik hitükkel, életükkel és szakmai munkájukkal példát mutatnak kollégáiknak. Idén Milichovszkiné Szalai Ilona óvodapedagógus, a tordasi gyülekezet felügyelője, valamint Heizer Ágnes, a várpalotai Forrás Evangélikus Keresztyén Óvoda óvónője részesült az elismerésben. Heizer Ágnes emlékplakettjét távollétében intézményvezetője, Lassu Tamásné vette át. Az ünnepség után következtek az előadások. Bódi Emese, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára és Nagy Olivér alsószeli lelkész a kisebbségi lét méltóságának kérdéskörét jár-

Milichovszkiné Szalai Ilona ta körül. Ebéd után múzeumlátogatásra nyílt lehetőségük az érdeklődőknek, majd az iskola énekkara és csengettyűzenekara mutatkozott be. A záró fórumbeszélgetésen az egyházi oktatás helyzetéről esett szó Szemerei János püspök, Mészáros Tamás ke rü le ti fel ügye lő, Krá mer György országos irodaigazgató, Varga Márta oktatásiosztály-vezető és Jancsó Kálmánné nyugalmazott igazgató részvételével. g Adámi Mária

a s z e r ző F e lv é t e l e i

b Ün­ne­pi­is­ten­tisz­te­le­ten­adott­há­lát­né­pes­gyü­le­ke­zet­a­Pest­me­gyei­Cső­vá­ron­a­meg­újult­temp­lo­mért,­pa­ró­ki­á­ért­és­gyü­le­ke­ze­ti­te­re­mért.­Az ok­tó­ber­5-én­tar­tott­al­ka­lom­előtt­a­pen­ci­le­ány­gyü­le­ke­zet­gyö­nyö­rű­en­fel­dí­szí­tett­temp­lo­má­ban­is­ara­tá­si­há­la­adá­son­vet­tek­részt­a­hí­vek.­Az­ige­hir­de­tés­szol­gá­la­tát­mind­két­köz­ség­ben­az­Észa­ki­Egy­ház­ke­rü­let­püs­pö­ke,­Fa­bi­ny­Ta­más vé­gez­te.­Cső­vá­ron­La­czi­Ro­land he­lyi­lel­kész­mel­lett­a­li­tur­gi­á­ban­a­gyü­le­ke­zet­volt­pász­to­rai­–­Ko­rá­nyi And­rás, az­Evan­gé­li­kus­Hit­tu­do­má­nyi­Egye­tem­rek­tor­he­lyet­te­se­és Fischl­Vil­mos, a­Ma­gyar­or­szá­gi­Egy­há­zak­Öku­me­ni­kus­Ta­ná­csá­nak fő­tit­ká­ra­–­mű­köd­tek­köz­re.­Az­is­ten­tisz­te­le­te­ken­a­gyü­le­ke­ze­tek­kó­ru­sai­ének­kel­szol­gál­tak.

épült templomhoz. A lelkészi vezető igehirdetésében itt különös jelentőséget kapott ökológiai lábnyomunk csökkentésének és az erőforrások felelős módon való felhasználásának gondolata. A megvalósult energetikai beruházásokra utalva Fabiny Tamás kifejtette, hogy a megújuló energia is Isten szeretetéről, gondoskodásáról tanúskodik, és Isten a természet harmonikus körforgásának átélésére, a fogyasztás rendjére is meg akar bennünket tanítani. A csővári istentisztelet keretében Laczi Roland beiktatta hivatalába az újonnan megválasztott egyházfit, Jancsók Mihálynét. Az ünnepi közgyűlésen Dian József, a gyülekezet felügyelője (egyben Csővár polgármestere) köszöntötte az egybegyűlteket, majd tájékoztatott az egyházi és állami forrásokból megvalósult beruházásokról. A templom homlokzatának javításán és a belső festésen túl felújították az orgonát, kicserélték az ablakokat és a zsalugátereket, az előtérben burkolatot cseréltek – hangzott el. A parókián és a gyülekezeti teremben teljes külső és belső felújítás zajlott, többek között ajtók és ablakok cseréje, szigetelés, illetve napkollektort, napelemet is beépítettek. A közgyűlésen az Észak-Pest Megyei Egyházmegye felügyelője, Roncz Béla és Korányi András után köszöntőt mondott az ünnepségen vendégként részt vevő Heikki Huttunen, a Finnországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára is. Ortodox papként utalt arra, hogy otthon érzi magát a feldíszített templomban, melynek legékesebb dekorációi maguk a hívek. Fischl Vilmos felidézte: segédlelkészként a papi padban ülve Lutherkabátjára csöpögött az esővíz, ezzel érzékeltette, honnan indultak akkor a felújítások. Örömét fejezte ki, hogy az épülés azóta is folyamatos, és Jn 17,21 alapján kívánt egységet és erőt az újabb tervek megvalósításához. Az ünnepi együttlét közös presbiteri ebéddel zárult. A még borongós időben kezdődő alkalom végére pedig a nap is kisütött. g Balicza Máté

A pápai kékfestőmúzeumban

Is­ten­ről­ta­nul­ni­jó Egy képzést értékelő kérdőíven olvastam a címbéli mondatot. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem pedagógus-továbbképzésein minden félév végén közrebocsátunk egy értékelőlapot: érdeklődünk a témák érdekességéről, az előadók felkészültségéről, az időbeosztásról, a kimaradt vagy háttérbe szorult fontos kérdésekről, a képzés hasznosságáról. A minőségbiztosítási íven szerepel egy ilyen kérdés: „Ajánlaná-e ezt a továbbképzést a kollégáinak? Miért?” Erre a kérdésre kezdte valaki a válaszát ezzel a mondattal: „Ajánlanám, mert Istenről tanulni jó.” Istenről tanulni jó, mert kívülről haladunk befelé. A külső jelek, szokások megismerésétől a lényeg, a centrum felé. Bőven elmúlt tíz éve annak, hogy egyházi iskolában tanító pedagógusok számára először hirdetett teológiai továbbképzést az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Egyházi fenntartásba került iskolák tanárai, igazgatói jöttek – ismerkedni a keresztény teológia alapjaival. Az első lépés sem volt mindig könnyű, mert küzdelmek, egyezkedések, „diplomáciai manőverek” előzték meg a kezdő pillanatot: kicserélődött az iskola névtáblája, Lu-

ther-rózsát helyeztek a homlokzatra, keresztet az osztálytermek falaira. Ennél bonyolultabbnak és időigényesebbnek bizonyult a szokások elsajátítása és megtanítása, de mire az első őszi levelek lehullottak, mindenki hangos „Erős vár a mi Istenünk”-kel köszönt, megtalálta helyét a templomban, felállt az igeolvasáskor, mondta a Hiszekegyet, karácsonyra pedig nagyjából már jó helyen kereste az énekeskönyvben a liturgiát. Haladtunk befelé. Mint minden tanulásnál, a lelki tanulásnál is menet közben derül ki, milyen keveset tudunk. Mit is vallok meg a hangosan mondott Apostoli hitvallásban? Hogyan kerültek az egyes könyvek a Bibliába? És miért pont ezek? Mi a különbség az elkötelezett, tudatos hit és a fanatikus „elhivés” között? Akkor most egy Isten van, vagy három? Mi van, ha képtelen vagyok elfogadni Jézus feltámadását? Hogy győzzem le ágáló és ellenálló értelmemet? Le kell egyáltalán győznöm? Vagy különbség van racionális és lelki tudás között? Mit kezdjek a vallásos cselekmények, élmények által gerjesztett millió kérdésemmel? Azt tapasztaltuk az évek során, hogy jó ezekről a kérdésekről közö-

sen gondolkodni. Keresgélni az egyetemes keresztény tudás, a teológia tárházában és észrevenni: mások is küzdöttek ugyanezekkel a kérdésekkel, és találtak bizonyos válaszokat, amelyek engem is érdekelhetnek, nekem is segíthetnek. Egyáltalán: jó volt szembesülni azzal, hogy sokkal több történik cégtáblacserénél és kívülről megtanult szövegeknél vagy dallamoknál. A fenntartócsere megérintheti az életünket is, talán át is alakíthatja. Istenről tanulni jó, mert a téma az életünket érinti. Csatornát nyit felfelé. Új dimenziót: a magasság vagy mélység dimenzióját. Párbeszédbe kerülök Valakivel, aki úgy van messze fölöttem, hogy bennem is van. De milyen szavakkal szóljak hozzá? Kérjek? Panaszkodjam? Mit illik imádkozni? És ha kéréseimből egy se valósul meg? Hogy nézzek a világra, az emberre, önmagamra? A teremtéshit vajon összeegyeztethető a világkeletkezés elméleteivel? Hogyan rendezzem be az életemet? Mit kezdjek az elrontott vagy visszafordíthatatlanul elhibázott döntéseimmel? Mit hoz helyre Isten bocsánata? Tájékozódási pontot keresek, követhető normát, amellyel egyet tudok érteni, és amellyel mérhetem tette-

im és döntéseim helyességét. Értelmezni tanulok Tízparancsolatot és Hegyi beszédet. Közben észreveszem, hogy folyamatosan a saját életemről van szó. És a jövőm? Melyek a valódi kilátások? Mi az igazi vég? Mit reméltek erről mások? És tényleg ad ez a reménység erőt és tartást a veszteségek, elmúlás és szenvedések között? Istenről tanulni jó. Mert a keresztény hit összetett dolog. Jelent lelki élményt, jelenti a megszólítottság érzését. A közösség megélésében bontakozik ki, és kiépít olyan kapcsolatokat, amelyek nélküle sohasem jöhettek volna létre. De a keresztény hit megérinti, feltételezi, sőt átalakítja az értelmünket, a gondolkodásunkat is. Szembesít millió kérdéssel, kíváncsivá tesz évszázadok válaszkísérletei iránt, közös töprengésre indít. Gondolkodtat. És Isten ebben a tevékenységben is kísérőnk. A keresztény hit elképzelhetetlen tanulás nélkül. Minél közelebb kerülünk a keresztény hithez, és az minél közelebb kerül hozzánk, annál inkább érezzük a tanulás és a gondolkodás fontosságát, nélkülözhetetlen voltát. Nem kisebb az igénye, mint hogy átrendezze az életünket, és átrendezze az ismereteinket is.

é g tá j o ló

Ebben a tanévben fordult a kocka. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói között többen vannak azok, akik kiegészítő képzésként tanulnak teológiát, mint a lelkésznek készülő fiatalok. Mi pedig gazdagítani szeretnénk ezeknek a pluszképzéseknek a kínálatát, mert örömmel tapasztaljuk, hogy mások is azt gondolják: Istenről tanulni jó.

Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes Déli Egyházkerület

 e 2014. október 12.

kErEsztutak

Roma for the Nations – ci­gá­nyok­a­nem­ze­tek­hez

Kal­ló­dók­zsol­tá­ra A református egyház drogrehabilitációs missziójának jubileumi konferenciája

Nemzetközi cigánymissziós konzultáció

George Verwer, az Operation Mobilisation világmissziós szervezet alapítója ból, Hollandiából, Finnországból és a tengerentúlról – az Egyesült Államokból, Kanadából, Peruból –, sőt még Madagaszkárról, valamint Kínából is érkeztek vendégek. Változatos volt a felekezeti jelenlét is: elsősorban a legkülönbözőbb kisegyházak képviseltették magukat, de Magyarországról – a szoros ökumenikus együtt munkálkodásnak köszönhetően – a két protestáns történelmi egyház képviselői is részesülhettek a csodából. Öt napon keresztül neves misszionáriusoktól hallhattak előadásokat a résztvevők. Ízelítőül néhány témacím: Szeressétek a romákat!, Egység a különbözőségben, Ima és ébredés, Bibliaközpontú szolgálat, Kelet-európai egyházak válasza a romáknak – történelmi és missziológiai szempontból stb. A műhelymunkák témái segítenek meglátni, mennyi aspektusa van a cigányokkal való foglalkozásnak: tanítványképzés, gyülekezetplántálás, írás-olvasás oktatása, közösségfejlesztés, evangélizáció történeteken keresztül… Hallhattak a jelenlévők megrázó és megindító bizonyságtételeket Isten hatalmas tetteiről a cigányok egyéni és közösségi életében. A különböző országok (elsősorban cigány) zenészei vezetésével Istent dicsérő énekek emelték a lelkeket magasra. Érdekes volt a nyelvek, népek kavalkádja is: vajdasági magyar fordított spanyolra a Vajdaságban szolgáló perui misszionáriusnak, holland előadó és horvát tolmácsa magyarul csipkelődött egymással a dobogón, vajdasági magyar a finnországi cigánnyal cigányul beszélgetett, és így tovább… Az izgalmas és áldott sokszínűségben voltak azonban közös alapok, és épp ezek tehették izgalmassá, áldottá és reményteljessé a konferenciát. Az

ben-aratásban – elmondta, hogy neki Oroszországban, Üzbegisztánban, Kazahsztánban – vagy bárhol, ahová megy a világban a cigányok közé – nincs szüksége orosz, üzbég, kazah stb. tolmácsra, hiszen a cigányokkal cigányul beszél. Cigányok számára létrehozott már bibliaiskolát Franciaországban és Oroszországban. Az itt kiképzett romák mehetnek azután a saját népükhöz szerte a nagyvilágba. Krisztus tanítványaivá tehetik az adott ország cigányait, akik aztán vihetik tovább az örömhírt az ország nem cigányai közé. „Tegyetek tanítvánnyá minden népet, cigányok!” – Igen, a megvetettek, kiközösítettek, a Krisztusban meg vál tot tak és meg vál to zot tak küldetnek el a Krisztust nem ismerőkhöz. Micsoda vízió, micsoda stratégia (hogy ezt a ma oly felkapott szót is használjam)! S hogy legyen még egy csavar ebben az egészen elképesztő jelenségben: egy kínai keresztények által Amerikában működtetett missziós társaság (Great Commission Center International) az evangélium által még meg nem érintett nemzetek felé fordulásban gyakorolja küldetését. Ők egy-két éve „fedezték fel”, hogy a cigányok épp ilyen nép, s ennek tudatában itt, Budapesten készülnek megszervezni első európai konferenciájukat… (Jelzésértékű lépés!) „…amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál” – olvashatjuk Ézsaiásnál (Ézs 55,9). Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek. Ő nagyobb, mint hogy mi elgondolhatnánk. Igen: „Az Úr csodásan működik…”! g Bakay PétEr, a Magyarországi Evangélikus Egyház cigánymissziói referense

kezdetekkor a fasori református templomban helyet kapó – drogterápia egyik kezdő csoportjában. 30 év képekben című, vetítéssel illusztrált visszaemlékezésében Victor-

F o r r á s : K o r m a n y. h u

A Victor István református lelkész rövid köszöntőjét követő, közös énekléssel egybekötött áhítat után Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kormány nevében köszönte meg az „embermentők” áldozatos munkáját, amely a hiten alapuló lelkiség és immáron a szakmai profizmus jegyében lép felnőtt-, lassan krisztusi korba. A református felekezethez kötődő miniszter József Attila szavaira („Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad!”) hivatkozva hangsúlyozta, hogy a segítségnyújtás nem merülhet ki csupán a testi szükségletek kielégítésében és az egészség visszanyerésének biztosításában. Szükség van arra az ember- és istenközpontú szemléletmódra is, amely képes összetartani egy ilyen (sokáig intézményileg is „kallódó”) közösséget. Balog Zoltán felidézte a misszió 1984-es megalakítását, kitérve arra, hogy a szocialista társadalmi berendezkedés hivatalosan mellőzte, nem létezőnek tekintette a drogproblémát. Rávilágított a miniszter a diktatúra szenvedélybetegségeket előidéző hatására is. Véleménye szerint a külső szabadság hiányát betölteni kívánó függők „függetlensége” a rendszerváltás után is kérdéses maradt, mivel „diktatúrában is lehet belülről szabadnak lenni, és a politikai szabadság vi-

Balog Zoltán köszöntője né Erdős Eszter nagy vonalakban érintette a felülről szerveződő – a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), illetve Adorján József egykori fasori esperes kezdeményezésére útjára bocsátott – misszió főbb állomásait. Az elhangzott, olykor letaglózó, ám sokszor derűs személyes élmények hozzásegítettek, hogy az áttekintés ne csak adatszerű, tárgyilagos legyen. Az élmények mögött egy könnyekkel és sírással kísért, szenvedéssel terhes, de a megszabadulás re-

F o r r á s : s a j to - F oto. h u

első és legfontosabb közös alap az volt, hogy a résztvevők számára Jézus Krisztus személyes Megváltó, életet megváltoztató Úr. A másik, hogy elhívása mindenkit a cigányok közti szolgálatra sarkall, magukat a – konferencián többségben lévő – cigányokat is. Minden arról szólt tehát, hogy milyen csodákat tett eddig Isten a világban szétszóródott mintegy tízmillió cigány között, s hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy még több cigány térhessen meg Istenhez. De még ennél is többről volt szó. Arról, hogy – közös látás és meggyőződés szerint – Isten használni is fogja evangéliumának terjesztésében a cigányságot, mégpedig épp azt az adottságát, hogy a különböző népek között szétszórattatásban él. René Zanellato francia misszionárius például – aki egész életét a cigányok közti szolgálatra szánta, és pontosan ötven éve áll ebben a vetés-

a s z e r ző F e lv é t e l e

Cigányok és nem cigányok voltak – száznál többen – a konferencia résztvevői. Horvátországtól Albániáig az összes balkáni országból, illetve Szlovákiából, Ukrajnából, Oroszország-

házkerület püspöke) és nem mellékesen az akkoriban szintén református lelkipásztorként szolgáló Balog Zoltán is, aki a terápiás foglalkozások első szóróanyagát készítette. A misszió lassanként szélesebb körben is elterjedő hírére megannyi fiatal kereste fel a fasori közösséget. A második állomásként megnevezett, 1987-ben egy ráckeresztúri parasztházból kialakított drogterápiás otthon már bentlakásos ellátással várta a megtisztulni vágyókat. A svájci modell alapján szervezett, 1990es alapítású zsibriki intézet, valamint a 2006-ban hasonló céllal létrehozott dunaújvárosi ambulancia pedig kórházi felszereltséggel működik. Mindeközben az 1997-ben létrehozott

b A­fenn­ál­lá­sá­nak­har­min­ca­dik­év­for­du­ló­ját­ün­nep­lő­Kal­ló­dó­If­jú­sá­got Men­tő­Misszió­ju­bi­le­u­mi­kon­fe­ren­ci­á­ra­hív­ta­a­szer­ve­zet­és­mun­ká­ja iránt­ér­dek­lő­dő­szak­ma­be­li­e­ket­és­la­i­ku­so­kat.­A­Né­met­Aj­kú­Re­for­má­tus­Egy­ház­köz­ség­temp­lo­má­ban­ok­tó­ber­1-jén­tar­tott­ren­dez­vé­nyen­az el­múlt­há­rom­év­ti­ze­det­be­mu­ta­tó­elő­adá­son­kí­vül­bi­zony­ság­té­te­le­ket is­hall­hat­tak­a­részt­ve­vők,­il­let­ve­vá­laszt­ha­tó­mű­hely­be­szél­ge­té­se­ken is­mer­ked­het­tek­meg­kö­ze­lebb­ről­a­Ma­gyar­or­szá­gi­Re­for­má­tus­Egy­ház ál­tal­ala­pí­tott­misszió­kü­lön­bö­ző­mun­ka­te­rü­le­te­i­vel,­in­téz­mé­nye­i­vel. Ez­zel­együtt­ké­pet­kap­hat­tak­a­se­gí­tőszer­ve­zet­mun­ka­tár­sa­i­nak­min­den­nap­ja­i­ról,­il­let­ve­ar­ról­a­ke­resz­tény­ér­ték­rend­ről­is,­amely­új­ra­és­új­ra­se­gít­lel­ki­erő­vel­fel­töl­te­kez­ni­a­gyó­gyu­lá­sért­küz­dő­knek.

A rosszfiúk is kapát ragadnak lágában is lehet belülről megkötözöttnek lenni”. A bensőleg szétfoszló szabadságról beszélt Orsolics Zénó, a „tinirehabilitáció” szakmai vezetője is. Tanúbizonyságot tett fiatalkori eltévelyedéséről, a drogok világában töltött éveiről. A „magába szálló” tékozló fiú bibliai példázata és saját sorsa között párhuzamot vonva magát „megtalált fiúnak” nevezte. Felidézte, hogy egy sporttáskával érkezett a ráckeresztúri misszió rehabilitációs táborába, ahol egy hozzá közel álló „mentor” útmutatásával szabadult meg a szenvedélybetegség béklyóitól – lépésről lépésre térve vissza a gondviselő Atyához. Ezután Victorné Erdős Eszter református lelkész, a drogterápiás otthon elindítója és vezetője énekelte el „a drogmisszió első dalát”, melyet Sándor János, egy másik megtalált fiú írt a –

ményét és isteni kegyelmét magában hordozó történet rajzolódott ki. A szervezet úttörői között volt Grezsa Ferenc egyetemi tanár, dr. Szabó István hajdani felügyelő lelkész (ma a Dunamelléki Református Egy-

F o r r á s : s a j to - F oto. h u

b Egy­ál­ta­lán­ nem­ va­gyok­ hí­ve­ az an­gol­ ki­fe­je­zé­sek­ be­szü­rem­ke­dé­sé­nek,­most­még­is­rá­szo­rul­tam, hogy­be­szá­mo­lóm­cí­mé­ben­meg­tart­sam­a­szep­tem­ber­29.­és­ok­tó­ber­ 3.­ kö­zött­ meg­ren­de­zett kon­fe­ren­cia­ere­de­ti,­an­gol­nyel­vű­ cí­mét,­ mi­vel­ egy­vál­to­za­tos ma­gyar­for­dí­tá­sa­nem­ad­ja­vissza a­több­szí­nű,­gaz­dag­tar­tal­mat­– így­a­ta­lál­ko­zó­cél­ját,­meg­ka­pó, di­na­miz­mus­sal­te­lí­tett­üze­ne­tét: Ci­gá­nyok­ a­ nem­ze­tek­ szá­má­ra, Ci­gá­nyok­a­nem­ze­te­kért és­–­bi­zo­nyos­át­hal­lás­sal­–:­Ci­gá­nyok­a nem­ze­tek­hez…

Evangélikus Élet

Egy megtalált gyermek

Válaszút Drogkonzultációs Iroda is csatasorba állt. Victorné Erdős Eszter szerint az említett otthonok olyan – a külvilágtól valamelyest elzárt, mégis nyitott szellemű – helyek, ahol „még a rosszfiúk is kapát ragadnak”. Vagyis a gondozottak nemcsak a terápiás programban vesznek részt, hanem közös tevékenységet folytatnak: a ház körüli munka elvégzésén túl együtt főznek, zenélnek, kirándulnak, ünnepelnek vagy éppen imádkoznak. A konferencia műhelybeszélgetései során a fentebb említett – a fenntartáshoz szükséges finanszírozásért nemegyszer szélmalomharcot vívó – intézmények belső életét mutatták be egy-egy munkatárs vagy önkéntes tapasztalatai alapján. A felsorolt szervezeteken kívül a budapesti Szilágyi Dezső téren működő, kétéves Tisztás Közösségi Hely drogprevenciós szolgálat és a közeljövőben nyíló, Török Pál utcai ifjúsági kávézó kulisszái mögé tekinthettek be a konferencia résztvevői. Az előbbi közösségi tér „házigazdájaként” Temesvári Mónika osztotta meg a betérő és fokról fokra közösséggé kovácsolódó fiatalok közt szerzett élményeit, utalva arra a nem is olyan könnyen megtalálható „közös hangra”, amely elvezethet a tanácstalan, főleg kamaszkorú iskolások megértéséhez. A körben ülő érdeklődők közt ugyanúgy volt szociális munkás és ifjúsági segítő, mint drogmegelőzéssel foglalkozó rendőrtiszt vagy rehabilitációs pszichiáter, sőt akadt egy fogadott gyermekeket nevelő anyuka is. Így tanulságos beszélgetés alakult ki a szóban forgó problémáról, és az eszmecsere már-már valódi műhelymunkává vált. Az ülések „plenáris” (összefoglaló) beszámolói után hálaadó istentisztelet vette kezdetét, amelyen Szabó István püspök prédikált a dicsőítésre készülő egybegyűlteknek. A kiemelt 31. zsoltár – amelyet a közösségen belül a „kallódók zsoltárának” is neveznek – szavai így szólnak: „Én már azt gondoltam ijedtemben, hogy eltaszítottál magadtól. De te meghallgattad könyörgő szavamat, amikor hozzád kiáltottam segítségért.” (Zsolt 31,23) g Papp Máté

Evangélikus Élet

2014. október 12. f 

Evangélikus élEt

Lelkésziktatás Óbudán, Kispesten és Szügyön Misszió­a­pa­nel­ren­ge­teg­ben

Isten országa” – erővel töltötte el az apostolokat, akik között két Jakabot is találunk. Az

b A­ Kis­pes­ti­ Evan­gé­li­kus­ Egy­ház­köz­ség­ új­ lel­ké­szé­nek Pax­Te­le­ví­zi­ó­ban­ve­ze­tett­mű­so­ra,­il­let­ve­an­nak­cí­me­(Kút) ké­zen­fek­vő­hi­vat­ko­zá­sok­kal­szol­gált­az­őt­be­ik­ta­tó­Győ­ri­ Gá­bor ün­ne­pi­ ige­hir­de­té­sé­hez.­ A­ Pest­szent­lő­rin­cen szol­gá­ló­es­pe­res­ok­tó­ber­4-én­köz­vet­len­kol­lé­gá­ját­ik­tat­hat­ta­pa­ró­ku­si­szol­gá­lat­ba,­hi­szen­De­ák­Lász­ló –­e­tan­év­kez­de­té­ig­–­az­ot­ta­ni­lu­the­rá­nus­haj­lék­köz­vet­len­kö­ze­lé­ben­mű­kö­dő­Szteh­lo­Gá­bor­Evan­gé­li­kus­Óvo­da,­Ál­ta­lá­nos­Is­ko­la­és­Gim­ná­zi­um­ban­volt­is­ko­la­lel­kész.

F otó : G a l a m b o s á d á m

Különös érzés megpillantani az óbudai torony- és szalagházak között eltörpülő – kecsesen robusztus – templomot. Az állandó csúcsforgalom, a vasbeton épületek és a szürkeség közepette a templom terméskő homlokzata megnyugtatóan hirdeti: „Isten a mi erősségünk.” Erre az erődre nagy szükség is van a nagyvárosi káoszban, hiszen az egykor háromezres gyülekezet ma hatszázötven lelket számlál… Az apostoli örökség továbbhordozását emelte ki Bence Imre Mt 10,32 alapján tartott prédikációjában. Az esperes az ige üzenete szerint azt kívánta az új lelkésznek, hogy a Jézus ígérte erő, hatalom és lendület vigye tovább a szolgálat útján. A távoli evangélium ígérete – miszerint „közel az

Korpulens termetéhez méltó, öblös hangon üdvözölte Jakab Béla a gyülekezetet. Ézs 60,2b igéje szerint az Úr ragyogását emelte a középpontba. Az ároni áldás eredeti szövege is ezt fejezi ki: nem Isten arcának „világosítását”, hanem „ragyogtatását” adja a híveknek. Szolgálatában az új lelkipásztor is ezt a ragyogást szándékozik terjeszteni, továbbítani. Ő maga is így hirdeti az áldásban, és ez a ragyogás biztatta és erősítette, hogy család-

óbudai Jakabnak is ezt a közelséget kell közvetítenie – hangoztatta az egyházmegye lelkészi vezetője.

Jakab Béla Kolozsváron végezte teológiai tanulmányait, ösztöndíjasként Budapesten és Chicagóban is tanult. Első szolgálati helye Arad megyében volt. Három évet töltött Simonyifalván, a katolikus többségű faluban, ahol huszonöt evangélikusból állt a gyülekezet. 2000-ben D. dr. Harmati Béla püspök meghívására – a nagykároly–szatmárnémeti szolgálat után – Gyulára települt át, ahol felesége, Edina az egyházügyi munkában, lánya, Johanna pedig kántori tisztségben segítette tizennégy éven keresztül. Óbudai hivatalában erdélyi gyökerei bizonyára segíteni fogják a kapcsolatok ápolását a Brassó megyei Zajzon testvérgyülekezetével. A zárt ajtókat szeretné megnyitni az óbudai panelrengetegben. A nyitást szolgálja majd a templom háromszáznegyven négyzetméter alapterületű alagsora. Novemberben szentelik fel az új közösségi teret, ahol a nagycsaládosok egyesülete óbudai szervezetének, illetve más civil és társadalmi szervezeteknek is helyet adnak.

jával otthonra találjon az óbudai gyülekezetben – vallotta meg prédikációjában. Az ünnepi közgyűlést a gyülekezet felügyelője, dr. Győrfi Károly nyitotta meg, majd a Budai Egyházmegye felügyelője, Némethyné Uzoni Hanna kezdte a köszöntők sorát. A testvérgyülekezetek lelkészeinek jókívánságai és áldása után Óbu da-Bé kás me gyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és dr. Bús Balázs polgármester nevében dr. Gidófalvy Dénes főtanácsadó és Németh László képviselő üdvözölte az új lelkészt, átnyújtva a kerület zászlaját. A templomi ünnepséget követően barátságos hangulatú szeretetvendégséget tartottak a parókián. g W. Á.

Az ünnepi alkalmon elhangzott igehirdetésének alapigéjét mindazonáltal a Példabeszédek könyvéből választotta a Pesti Egyházmegye lelkészi vezetője: „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.” (16,3) Fontos tudatosítani – mutatott rá Győri Gábor –, hogy szándékaink teljesülésének feltétele az Úrra való hagyatkozás. A gyülekezet jelen lévő tagjainak is fel kell tenniük a kérdést: odaszánták-e magukat Jézusnak? Immár hivatalosan beiktatott parókusként elmondott igehirdetésében Deák László – Debóra, Bárák, Sisera történetéből kiindulva (Bír 4,14) – „harcba hívta” az őt lelkészüknek választókat. Hangsúlyozta: szeretné annak tudatá ban vé gez ni szol gá la tát, hogy nincs egyedül. „Bárák mellett is volt tízezer harcos – mellettem is ott a gyülekezet. Számíthatnak rám, és számíthatok rájuk” – fogalmazott, majd szép gesztusként felesé-

gét köszöntötte virággal, mint aki eddig is mellette állt. Az istentiszteletet követő közgyűlésen a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője, Gáncs

Krizsán Zoltán, a Pesti Egyházmegye felügyelője folytatta a köszöntést, felidézve Deák Lászlónak a cinkotai gyülekezetből való indulását. Széll Bulcsú, a gyülekezet korábbi, negyedszázad múltán nyugalomba vonult lelkipásztora utódját a püspöki köszöntésben elhangzottakra emlékeztette: vigyázzon, nehogy „elpaposodjon”. E figyelmeztetést megtoldotta azzal, hogy arra is ügyeljen: nehogy „ellaposodjon”. „Mindig az élő ige hangozzék, és Jézus Krisztust hirdesd!” – summázta útravalóját.

K i s s ta m á s F e lv é t e l e

b A­több­mint­egy­év­szá­za­dos­múlt­ra­vissze­te­kin­tő­Óbu­dai Evan­gé­li­kus­Egy­ház­köz­ség­ok­tó­ber­4-én­ün­ne­pel­te­új­lel­ké­sze,­Ja­kab­Bé­la gyü­le­ke­ze­ti­szol­gá­lat­ba­lé­pé­sét.­A­kö­zel­múlt­ban­nyu­ga­lom­ba­vo­nult­Bá­lint­né­Var­sá­nyi­Vil­ma Gyu­lá­ról­ér­ke­zett­utód­ját­a­Bu­dai­Egy­ház­me­gye­es­pe­re­se,­Ben­ce­Im­re ik­tat­ta­be­pa­ró­ku­si­hi­va­ta­lá­ba.­Szá­mos­szol­ga­társ mel­lett­je­len­volt­az­ese­mé­nyen­Ti­mo­Pek­ka­Kas­ki­nen, a­hel­sin­ki­és­Do­mon­kos­Je­nő, a­zaj­zo­ni­test­vér­gyü­le­ke­zet­lel­ki­pász­to­ra,­va­la­mint­a­gyu­lai­gyü­le­ke­zet­kép­vi­se­lő­je­is.

Élő­víz­hez­gyülekezni

Péter elnök-püspök nyitotta a köszöntések sorát, utalva az általa áldásként mondott igére: „A rád bízott drága kincset őrizd meg…” (2Tim 1,14) Szólt ez az ige a lelkésznek a gyülekezetre mutatva és a gyülekezet számára is a lelkészcsaládra nézve – mondotta.

Deák Lászlót a cinkotai evangélikus gyülekezetben keresztelték, ott járt gyermekként bibliaórákra, majd hétéves korától a budapesti Deák téri gyülekezetben épült hitében, ott konfirmált. Tizenhét évesen ismerte meg Jézus Krisztust mint személyes Megváltóját, ettől fogva zsinórmértékként kezelte a Szentírást. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem elvégzése után 2003-tól Hódmezővásárhely, illetve Orosháza volt a szolgálati helye. 2011-től működött iskolalelkészként a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban. A Déli Egyházkerület missziói lelkésze. Közel egy éve vezeti a Pax Televízióban a Kút című élő, interaktív lelki műsort.

Dr. Kalina Katalin a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetőjeként bú csú zott mun ka tár sá tól, majd a gyülekezet felügyelője, Kamráth Tamás adta át köszöntése végén az egyházközség szellemes ajándékát – olajat –, hogy „olajozottan” menjenek majd a dolgok. Végül az Agapé gyülekezet részéről Perjési István köszöntötte frissen beiktatott szolgatársát. Az ünnepi alkalom zárásaként az egybegyűltek a templom előterében tartott szeretetvendégségen élhettek az új parókussal és egymással való személyes beszélgetés lehetőségével. g Takács FErEnc

Ha­tal­mas­és­cso­dás­dol­go­kat­mű­vel­az­Is­ten b A­tö­rök­ve­szély­elől­me­ne­kü­lő­szü­gyi­ek­ak­ko­ri­temp­lo­muk­kis­ha­rang­ját­úgy­el­ás­ták,­hogy­csak­há­rom­száz­év múl­va­ke­rült­elő­vé­let­le­nül­a­föld­ből.­A­kis­ha­rang­azon­ban­1920­óta­Nóg­rád­me­gye­leg­na­gyobb­evan­gé­li­kus­temp­lo­má­nak­ tor­nyá­ban­ la­kik.­ Ok­tó­ber­ 5-én­ dél­után­ lel­kész­ik­ta­tás­ra­hí­vo­ga­tott.­Az­egy­ház­me­gye­es­pe­re­se,­Sza­bó­And­rás az­újon­nan­meg­vá­lasz­tott­pa­ró­kus­lel­készt,­Tor­zsa­Ta­mást ik­tat­ta­be­hi­va­ta­lá­ba.­

Torzsa Tamás és családja

A Szügyi Evangélikus Egyházközséghez három filia – Csesztve, Mohora és Patvarc – tartozik, az egyházközség jelenleg összesen közel ötszázötven hívőt egyesít. Zsúfolásig meg is telt a gyönyörű barokk templom, a hívek nagy várakozással fogadták a megszokottnál kicsit rövidebb idő alatt megválasztott lelkészt. A gyülekezet várakozását is kifejezte a Szabó András választotta ige. Az esperes Zsolt 145,15 alapján a „gondoskodó atya” alakját idézte meg, aki halogatás nélkül adja meg azt, amire szükség mutatkozik. A test szükségein túl a lelki eledelt is idejében kell eljuttatni az embereknek, a lelkész legyen Isten felelősségteljes ételosztója – hangsúlyozta Szabó András. „Szószékfoglaló” igehirdetésében az éhes lelkeket szolgáló feladathoz kérte az Úr segítségét az új lelkipásztor. Jób 5,8–9 alapján tartott prédikációjában Torzsa Tamás ko-

runk individualizmusa, világi kísértései mellett a mindennapi csodák felismerésének szükségességére, Isten jelenlétére mutatott rá. Szolgálatában ő is a megismert és valóságos Istent akarja hirdetni, hogy mindenkinek személyes Megváltója legyen. A gyülekezet nevében Török János felügyelő köszöntötte az ünnepi istentisztelet résztvevőit, felidézve, hogy tanévkezdésre tervezték az új lelkész szolgálatba állását, és „az Úr csodás működése” révén sikerült is a megüresedett hivatalt idejekorán betölteni. A felügyelő felolvasta Krámer György országos irodaigazgató üdvözlő levelét. A gyülekezet elköszönő lelkésze, Blatniczky János Dániel salamoni bölcsességet és Istenben való bizodalmat kívánt utódjának. A lelkészi munkaközösség nevében a Salgótarjáni Evangélikus Egyházközség pász-

tora, Deme Károly fejezte ki háláját, hogy a gyülekezet évente vendégül látja a munkaközösséget, illetve abbéli reményét, hogy a vendégszeretetet továbbra is élvezhetik gyűléseiken. Az ünnepi köszöntők sorát a nyíregyházi esperes, Zsarnai Krisztián folytatta, majd Szügy polgármestere, Markó Antal a filia községek polgármestereinek ne-

vében is ígérte a lelkészi küldetés támogatását. A nagycserkeszi gyülekezet képviselője és a nyíregyházi Élim Evangélikus Szeretetotthon vezetője, Bogár Ágnes meghatottan búcsúzott az otthon „gitáros bácsijától”, aki sok éven át ott szolgált. Az iktatási ünnepség szeretvendégséggel zárult. g Walkó Ádám

Torzsa Tamás lelkészként hat évet szolgált a Nagycserkeszi Evangélikus Egyházközségben, illetve négyet a nyíregyházi Élim Evangélikus Szeretetotthonban, amelyet Isten által kirendelt és sugallt szolgálati helynek tart. Külön öröm és boldogság volt számára, hogy igével és énekszóval értékes személyes kapcsolatokat teremthetett, és Isten áldása az elnyert pályázatokban, illetve a megvalósult programokban is segítette a gyülekezetet. A vanyarci gyülekezetben töltötte teológiai képzésének hatodik évét, így a nógrádi emberek nyitottságával, szeretetével már akkor megismerkedhetett. Egykori ifjúsági referensként nagyon fontosnak tartja a gyerekek felkutatását és összegyűjtését. Isten a 95. zsoltárral válaszolt kétségeire, amikor elfogadta a szügyi lelkészi hivatalt, és örömmel érkezett feleségével és két kicsi gyermekével.

 e 2014. október 12.

kultúrkörök

A földgolyó minden magyarja – de azt hiszem, hogy ennél többen is, minden jóérzésű, szabadságra vágyó és a szabadságot értékelő ember – évente október 6-án, ha csak lélekben is, fejet hajt azoknak a hősöknek az emléke előtt, akik az életükkel fizettek a szabadság eszméjéért. Az „aradi tizenhárom” fogalommá lett, egybeforrt a szabadságért vívott harccal. Hogy ez mennyire így van, arra már felnőtt fejjel döbbentem rá, amikor olvastam annak a londoni sörfőzdének (Anchor) a munkásairól, akik az 1850-ben inkognitóban Londonban járó Haynaut felismerték és elpáholták, mondván: „Ezt Aradért kapod!” Gyer mek ko rom ban nem igen tudtam értékelni azt, hogy milyen történelmi jelentőségű városban élek. Október elején a magyarirodalom- és a történelemórákon is foglalkoztunk a vértanúkkal: olvastuk családjaiknak írt leveleiket, tanáraink beszéltek nekünk arról, hogy milyen emberek voltak. A magyar gyerekek részt vettek a közös ünnepi misén, ahol elámulva néztük a hatalmas minorita templom belső díszítéseit, és hallgattuk a hősiességről, a hazaszeretetről szóló szentbeszédet. De attól tartok, hogy gyermekként még nem is értettem, miért tették a tábornokok és a velük tartók azt, amit tettek. Miért áldozták fel karrierjüket, életüket, miért kellett veszélybe sodorniuk családjukat, szeretteiket? Nekünk az október 6-i ünnepségek elsősorban arról szóltak, hogy ellóghatunk néhány órát, amíg ott állunk a beszédeket hallgatva, a koszorúzáson részt véve. Azért remélem, hogy valami mégis ragadt rám ezeken az ünnepségeken vagy iskolai órákon. Például a Nógrád megyei letkési iskola

előterébe különösen jó érzés bemenni ilyenkor, október elején. Lélekemelő látni a vértanúkat ábrázoló plakátot. Az idézeteket elolvasva felébrednek a régi emlékek. Talán nem volt hiábavaló mégsem ott ülni-állni és részt venni a megemlékezéseken. Arad a maga gazdag történelmével, politikai és kulturális hátterével még néhány évszázadig biztosan a magyarság egyik legfontosabb városa lesz, függetlenül attól, hogy a románság jelenleg elsöprő többségben van. Az épületek és a történetük árulkodó még akkor is, ha az utóbbi majd száz évben megpróbálták tönkretenni, letagadni őket. A közelmúlt erdélyi és magyarországi politikusai egy részének el nem múló érdeme, hogy a magyarság két legfontosabb szobrát, az aradi vértanúk emlékére eredetileg 1890. október 6-án felállított Szabadság-szobrot és a 18. századi pestisjárványok emlékére 1901-ben felállított Szentháromság-szobrot sikerült visszaállítani a helyére. Ezek a szobrok mára már szimbólumok, a magyarság megmaradásának jelképei. A mai magyarok már másként tekintenek a szabadságra, mint eleink. Bár ma is vannak harcosok, akik ha kell, kivonulnak és tüntetnek az igazukért, azért ma – valljuk meg őszintén – nem kell akkora árat fizetnünk a véleményünkért, mint nekik kellett. És vannak azok – többen –, akik nem akarnak harcolni. Ők fogják a legszükségesebb holmijaikat, és elmennek. Ők vajon hogyan vélekednek október 6-áról? Az én szívemben, bár már én sem élek ott: „Arad marad!” g Szabó BErtalan PétEr evangélikus lelkész (Nagybörzsöny)

Han­gok­kal­va­rázs­ló Hetvenöt éve született Szabados György Életem nagy ajándéka, hogy néhányszor a közelébe kerülhettem. Baráti beszélgetések, riportok, előadások arról győztek meg, hogy kivételes tehetségű férfi. Belelátott a lét mélységeibe… Zenefilozófus, hangokkal varázsló – mi mindent lehetne az 1939. július 13-án született Szabados György neve mellé írni! Örök küszködő. És győztes. Amikor 1972-ben eljutott a San Sebastian-i fesztiválra, és ott világsikert aratott, idehaza rögtön a tiltottak listájára került. Bizony nehéz lett volna az élete, a családja jövője, ha nincs más foglalkozása. De Szabados György orvos volt, nem csak a lélek, a test gyógyítója is. És zseniális dzsesszzongorista. A magyar és az európai kultúra ismerője, aki áttörve szárnyalása korlátait, a „szabad zene” nagy hatású képviselője lett. Remek esszéivel, prózai írásaival teoretikusává is növekedett. Mester, akinek tanítványai ma már maguk is a legjobbak közé tartoznak: Dresch Mihály, Grencsó István, Kobzos Kiss Tamás, Mákó Miklós… Szabados György zenéjével a hagyomány megőrzésén fáradozott, a valaha volt őstudást kereste. Zenei univerzumába más is belefért, olya-

nok is, akiktől tanulhatott, akiket taníthatott. Írt balettzenét (Markó Iván és a Győri Balett felkérésére), táncoperát, vonószenekari darabot, kantátát Babits verseire, szertartászenét, opust az 1956-os forradalom emlékére… Mintha fájó, Európa-közeli világnak a sóhaja lenne ez a zene. Kristályharangok szólnának a messzeségből: holnap Isten napja lesz, húsvétja és karácsonya. Sokan és sok helyen emlékeztek a három éve elhunyt barátra. Ha élne, hetvenöt éves lenne. Ez az év még bővelkedik ünnepekben, én mégis emléktáblája avatását említem meg. Nagymarosi háza most már mindenkinek hirdeti munkálkodását. Kényszerűségből került a Dunaparti kisvárosba, és talált teremtő otthonra a gyönyörű kert csendjében. Ha vendégeket várt, Visegrád királyi várára látott, a fényben csillogó folyó szelíd kanyarulatára. „Gyuri és családja itt szeretett és szeret élni – mondta köszöntőjében Ko do lá nyi Gyu la. – Há la ezért Nagymarosnak, amely befogadta Szabados Györgyöt, és amely most elsőként emel emléket a magyar szellemi élet egyik világraszóló és rejtett csillagának.” g FEnyvEsi Félix Lajos

Se­gít­het­a­vá­sár­lás Designrandi a budapesti Bálnában b „Saj­ná­lom,­hogy­most­nem­si­ke­rült,­min­dent­meg­te­szek­azért,­hogy leg­kö­ze­lebb­mi­is­a­részt­ve­vők­kö­zött­le­hes­sünk”­–­hal­lot­tam­meg­egy be­szél­ge­tés­fosz­lányt­ok­tó­ber­3-án­es­te,­nem­sok­kal­a­kez­dés­előtt.­Egy­va­la­ki­hát­„le­ma­radt”,­ám­ki­lenc­non­pro­fit­szer­ve­zet­és­ti­zen­egy­for­ma­ter­ve­ző­si­ke­re­sen­fo­gott­össze.­A­Bál­na­Bu­da­pest­ben­múlt­hét­pén­te­ken­nyi­tot­ták­meg­az­ok­tó­ber­12-ig­meg­te­kint­he­tő,­Se­gí­tő­vá­sár­lás –­De­signran­di­cí­mű­ki­ál­lí­tást.­A­ren­dez­vény­a­CA­Fe­Bu­da­pest­kor­társ mű­vé­sze­ti­ fesz­ti­vál, va­la­mint­ az­ úgy­ne­ve­zett­ de­signhét­ Bu­da­pest 2014­ré­sze­ként­kí­ván­ja­fel­hív­ni­a­fi­gyel­met­a­meg­vál­to­zott­mun­ka­ké­pes­sé­gű­em­be­re­ket­fog­lal­koz­ta­tó­cé­gek­és­kor­társ­de­sign­erek­együtt­mű­kö­dé­sé­ből­szü­le­tett­új­ter­mé­kek­re.

A tárlatot Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, majd Vég Katalin vette át a szót. A Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója a Segítő vásárlás

egyebek mellett a társadalmilag elkötelezett tervezés, a szociális design most divatos fogalmáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy mai világunk nem mesterséges, hanem tervezett világ, ezért design nélkül már szinte semmi sem

programot ismertette, amelynek célja megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szervezetek segítése – a náluk készített termékek piaci támogatása révén. Őt Körmendy Petra, a MagNet Bank Zrt. civil kapcsolatok programjának vezetője, majd Szentpéteri Márton designkritikus követte, végül a ZOÉ– az Értelmes Életért Alapítvány értelmileg sérült vak fiatalokból álló zenekara – reneszánsz muzsikát játszott. Szentpéteri Márton, a MoholyNagy Művészeti Egyetem docense

képzelhető el; napjainkra a design közüggyé vált. A befogadó, elfogadó, jobb élet reménye mindenki számára fontos, ám a fogyatékkal élőknek különösen is az, hiszen – ha hihetünk az internetes forrásoknak – míg az Európai Unióban minden negyedik megváltozott munkaképességű embernek van munkája, addig Magyarországon csak minden tizediknek. Ezért örvendetes minden olyan kezdeményezés, amely javítani igyekszik ezen a helyzeten, legyen az például a Segítő vásárlás program vagy éppen a Designrandi. (A progra-

s zö l lő s i m át yá s F e lv é t e l e

Ok­tó­ber­6. – egy aradi szemével

Evangélikus Élet

mot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.) Utóbbi ötletgazdái Körmendy Petra és Szilágyi Csilla üvegművész – a kiállítás installációjának megálmodója –, valamint Tóth Péter Pál, a Salva Vita Alapítvány Segítő vásárlás programjának vezetője. Szakmai kérdésekről beszélgetve 2014 márciusában gondolkodtak el azon, miként lehetne egymással összehozni a fogyatékkal élő embereket foglalkoztató cégeket és a tervezők világát. Ekkor merült fel a Designrandi ötlete, amit ez év június elején sikerült is tető alá hozni. Ezen a rendezvényen a „rapid randi” forgatókönyvének megfelelően szociálisan érzékeny designerek és a Segítő vásárlás védjegy használatára jogosult cégek képviselői találkoztak egymással a MagNet Közösségi Házban. Mindenki kapott öt-tíz percet a bemutatkozásra, majd a résztvevők a kölcsönös kapcsolódási pontok és szimpátia alapján választottak partnert maguknak. A randi természete olyan, hogy az első találkozást nem biztos, hogy követi második, de azok a párosok, amelyek „kiállták az idő próbáját”, közel négy hónapos együttműködés után egy-egy vadonatúj terméket hoztak létre. Ennek köszönhetően mostanra új, a kortárs ízlésnek megfelelő, piacképes termékek kerültek ki a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató műhelyekből. Mind a szervezetek, mind pedig a formatervezők számára hasznos volt, hogy jutott elegendő idő egymás jobb megismerésére, az összecsiszolódásra, hiszen mint minden emberi kapcsolatban, úgy itt is elkélt a nyitottság, a kezdeményezőkészség és a türelem. Az eredmény magáért beszél: a kiállítás, az ott látható és megrendelhető tárgyak – többek között szalvétagyűrű, játékok, színezhető, majd kimosható gyerekpárna, női textil- és bőrtáskák – mind-mind hasznosak és szépek. Nem is beszélve arról, hogy a fogyatékkal élő emberek által készített termékek megvásárlása munkahelyeik megőrzését vagy akár új munkahelyek teremtését, ezáltal társadalmi integrációjukat segíti. g Gazdag Zsuzsanna

„…sem nem azé, aki fut” A szeptember közepi, esős vasárnapon hajszál híján elkéstünk az istentiszteletről. Ez életünkben eddig mindössze egyetlen alkalommal fordult elő, úgy két esztendővel ezelőtt, s ugyancsak vétlen bűnként. Ráadásul ugyanabból az okból, mint most. Miért, miért nem, Budapest székesfőváros, illetve a különböző cégek a maratoni és egyéb – hol profi, hol amatőr – futóversenyeket ugyanis előszeretettel vasárnap délelőtt, az Úr napján, éppen a délelőtti istentiszteletek-misék időpontjában rendezik, jókora egérutakra-kacskaringókra kényszerítve mindazokat, akik nem kőhajításnyi, nem pár lépésnyi távolságra járnak templomba, hanem messzebbre, s ezért többnyire autóval. Nem kényelemszeretetből, hanem a hét végén ritkásabban közlekedő közjárművek miatt. Ami a szóban forgó – nem nevesítendő, de példaértékű (és nyilván nemes szándékkal kezdeményezett!) – eseményt illeti: mi bizony több rendőrt-forgalomirányítót láttunk, mint futót. Két zuhé között néhány reménytelen arccal vánszorgó (egyértelműen nem az élbolyba, hanem az utóvédek közé tartozó!) rövidnadrágos férfi és nő akadt mindössze az utunkba. Félreértés ne essék: nem az intézményes, a szervezett sportesemények ellen prédikálok én itt, egy csaknem végzetesen mozgásszegény országban. Távol álljon tőlem! Csak éppen azt nem értem, miért nem lehet ezeket az össznépi futkosásokat szombaton vagy

akár vasárnap kora délután rendezni, hogy a kitüntetetten Istennek szánt vasárnapi időszakokban senkinek ne legyen hozzánk hasonlóan kínos élménye. És még így is nagyon megengedő vagyok az 1924-es párizsi olimpia és a részben róla készült világhírű Hugh Hudson-film, a Tűzszekerek (1981) főhőse, a skót presbiteriánus lelkész, misszionárius és aranyérmes futó, Eric Liddell puritán szigorúságához képest. Ő ugyanis az olimpiai bizottság és a walesi herceg rábeszélésére fittyet hányva inkább versenytávot változtatott, mintsem hogy vasárnap, az Úr napján álljon rajthoz. Életének vezérigéje nyilvánvalóan Róm 9,16 volt: „…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Károli-ford.) Milyen szép – pillanatnyilag elképzelhetetlenül szép – volna, ha jelenünk minden képletes és valóságos futóversenyét ez a sor uralná az irgalmatlan törtetés, a másokat félrelökdösve célba jutás s – az Ószövetség nyelvén fogalmazva – a sabbat, a szent nap törvényének semmibevétele helyett. Mert mindennapjaink és vasárnapjaink notórius futkosói és futtatói elfelejtik az idézett igehely folytatását: azt, hogy a mértéket nem ismerő, tüdőroncsolóan túlhajtott futkosással legfeljebb romlandó koszorút lehet szerezni. Olyan romolhatatlant, mint Liddell nagytiszteletű úré (s itt nem elsősorban olimpiai érmeire és dicsőségére célzok!), soha és semmi áron. g PEtrőczi Éva

Evangélikus Élet

Nemzetközi vezetői csúcskonferencia b Se­gí­te­ni­ a­ he­lyi­ gyü­le­ke­ze­tek, egy­há­zak­ ve­ze­tő­i­nek­ fej­lő­dé­sét –­e­gon­do­lat­je­gyé­ben­ren­dez­ték meg­ok­tó­ber­3–4-én­–­ha­zánk­ban el­ső­ként­–­az­úgy­ne­ve­zett­nem­zet­kö­zi­ ve­ze­tői­ csúcs­kon­fe­ren­ci­át.­A­ke­resz­tény­ala­po­kon­ál­ló GLS­ (Glo­bal­ Le­aders­hip­ Sum­mit­–­glo­bá­lis­ve­ze­tői­csúcs)­prog­ram­1992-ben­in­dult­út­já­ra­Ame­ri­ká­ból­az­zal­a­cél­lal,­hogy­kész­ség­fej­lesz­tés­sel­se­gít­se­a­je­len­le­gi­ és­ le­en­dő­ gyü­le­ke­zet­ve­ze­tő­ket,­és­ins­pi­rá­ci­ót­nyújt­son­szá­muk­ra.­A­Pest­szent­im­rei­Sport­kas­tély­ban­öku­me­ni­kus­tá­mo­ga­tás­sal­zaj­lott­ren­dez­vé­nyen­mint­egy­fél­ez­ren­vet­tek­részt.­

A konferencia sajtótájékoztatóval kezdődött. Durkó István, a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója elmondta, hogy a szervezőmunka egy éve folyik. A hit és a tudás felerősítik egymást a vezetők képzésében – ezt már Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze, az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség elnöke hangsúlyozta. Ne féljünk tanulni, tanácsot elfogadni, ahogyan Mózes is elfogadta Jethró tanácsát – mutatott rá –, hiszen Jézus is közel hároméves „vezetőképző tanfolyamot” tartott tanítványainak. Ulf Österlund, a GLS egyik európai vezetője arról beszélt, hogy világszínvonalú vezetőképző, -fejlesztő programot szeretne létrehozni. A konferencia védnökeinek, illetve támogatóinak képviseletében megszólalt – többek között – dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója – a konferencia egyetlen hazai előadója – és Rátkay János, aki az Alpha kurzus, illetve a Zsidók Jézusért Közösség képviseletében volt jelen. A sajtótájékoztató D. Szabó Dánielnek, az Aliansz tiszteletbeli elnökének imádságával zárult. A konferencia előadásait kivetítőn követhették a jelenlévők. Az előadók között volt Colin Powell egykori amerikai külügyminiszter; Liz Wiseman, egy, az amerikai Szilícium-völgyben működő vezetőképző cég elnöke; dr. Velkey György, illetve dr. Henry Cloud klinikai szakpszichológus és Bill Hybels, az Egyesült Államok egyik legnagyobb gyülekezetének, a Willow Creeknek a pásztora, aki szívén viseli, hogy mentorként segítse a vezetőket. A résztvevők igen értékes tudásanyagot kaptak. A két nap alatt elhangzottakat e helyütt természetesen nem lehet továbbadni, annyit azonban elmondhat a tudósító: akármilyen területről érkeztek is a résztvevők, mindaz, amit a konferencián elsajátíthattak, hozzásegíti őket ahhoz, hogy keresztyén szemlélettel vezessék a rájuk bízottakat. Igen hasznos volt a rendezvény mindenkinek, egyházi és vállalati vezetőknek egyaránt, mert számos vezetéstechnikai ismerettel gazdagodhattak, amelyeket alkalmazva épülhet – hitben, erkölcsileg és gazdaságilag is – országunk. Ősszel kilencvenkét országban háromszáznál is több helyszínen tartanak hasonló rendezvényt. g Takács FErEnc

A­ke­resz­tény­ve­ze­tés­szem­lé­le­te Beszélgetés dr. Velkey Györggyel, a Bethesda-kórház főigazgatójával – A GLS nemzetközi konferencián Ön is előadó lesz. Milyen témával készül? – Többször felkértek már különböző szervezetek, hogy tartsak előadást a vezetésről. A mostani felkérésre nem volt könnyű igent mondani. Töprengtem rajta, beszélgettem barátaimmal, és imádkoztam, aztán döntöttem úgy, hogy vállalom a feladatot. Elsősorban nem kijelentésekkel, sokkal inkább kérdésekkel és a tapasztalatok megosztásával készülök. Hosszú ideje vagyok vezető különböző helyzetekben, de annak ellenére, hogy meglévő feladataim végzéséhez különböző iskolákat kellett végeznem, nem vagyok professzionális vezetőszakértő és az elméletben nagyon jártas menedzser. – Ha a Bethesda-gyermekkórház működését nézzük, mégis azt látjuk, hogy a súlyos helyzetben lévő egészségügyön belül minden nehézség ellenére lehet professzionálisan működtetni egy ekkora intézményt. Hogyan? – Dizseri Tamás után – aki az alapító igazgató volt – immáron tizenegy éve vezetem az intézményt. Maga a közeg is inspiráló, hiszen látom, hogy igenis lehetséges egy egyházi intézményben egyszerre megélni a küldetésünket, a hitünket és a gyógyítást. Ehhez szeretetteljes és határozott vezetői és munkatársi kultúrát kellett kialakítani. – Hogyan vált vezetővé? – A Bethesda főigazgatói tisztsége mellett sok vezetői kihívást megtapasztalhattam. Nagyon fiatalon, harminckét évesen lettem osztályvezető a debreceni gyermekklinikán, ahol nagyon szép, de nagyon nehéz területen, a gyermekaneszteziológiában és az intenzív terápiában vezettem osztályt. Onnan jöttem át a Bethesdába ugyanilyen osztályt vezetni. A főorvosi státushoz képest fiatalon belekóstoltam a feszes, kemény döntések meghozatalába, akár betegágy mellett, akár munkatársi közegben is. – A főigazgatói megbízás mellett számos további tisztséget is betölt. Mit tanult ezek által? – A Magyar Kórházszövetség elnökeként valamennyire a szakma szó szó ló já vá vál tam. A fő vá ro si egészségügyi bizottság elnökeként a közigazgatás vezetői gondolkodásába is kénytelen voltam belelátni. Szakmai társaságokat is vezettem, kétségtelen tehát, hogy nagyon sokféle inspiráció ért. Különböző szervezeteknél más-más attitűdű emberek, vezetők viselkedését is megfigyelhettem, magamon is éreztem a pozitív és negatív hatásokat. Fontos inspiráció az is, hogy sokat beszélgetek a munkatársaimmal, és az ő visszajelzéseikből is leszűröm – tudatos vagy tudattalan – vezetői magatartásom jó és rossz hatásait. – Nincsen olyan interjú, amelyben ne utalna elődjére, Dizseri Tamásra. Mi az a szellemi kincs, amelyet folytonosságként elődje neve fémjelez az Ön számára? – A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza 1992-ben, nagyon izgalmas időszakban alakult újjá. Ez az újjáalakulás – néhány más név mellett – Dizseri Tamás nevéhez köthető. Az új, akkor kialakított kultúra létrehozása az ő munkájának eredménye. Sokunkkal együtt engem is ő hívott ide. 2003ig vezette a Bethesdát. Izgalmas volt együtt alkotni vele. Ő mózesi hittel és elkötelezettséggel ezt az igencsak romos állapotú és nem csak építészetileg leromlott kórházat egy nagyon zavaros világban átvezette a „Vö-

b Több­mint­tíz­éve­igaz­ga­tó­ja­az­egyik­leg­el­is­mer­tebb­egész­ség­ügyi­in­téz­mény­nek,­a­Ma­gyar­or­szá­gi­Re­for­má­tus­Egy­ház­Bet­hes­da­Gyer­mek­kór­há­zá­nak­dr.­Vel­key­György. A­GLS­nem­zet­kö­zi­ve­ze­tői­kon­fe­ren­ci­á­ra­elő­adó­nak­hív­ták,­hogy­be­szél­jen­a­ke­resz­tény­szem­lé­le­tű­ve­ze­tés alap­ja­i­ról.­A­főigazgatót­még­a­konferencia­előtt­kér­dez­tük­ve­ze­tés­ről, egész­ség­ügy­ről,­sa­ját­ta­pasz­ta­la­ta­i­ról.

rös-tengeren”. Ez a mi talpraállási periódusunk volt – ezalatt újra fajsúlyos hellyé váltunk a gyermekgyógyászat hazai térképén. Dizseri Tamásnak markáns elképzelése volt az értékekről, de igyekezett türelmes is lenni. Mindez nagyon erős emberszeretettel ötvöződött. A nagy léptékű szemlélet és a nagyon közeli, emberséges viselkedés egyensúlyát valósította meg. Szerette a visszajelző beszélgetéseket, igényt tartott arra, hogy időről időre „finomhangoláson”

hitelesen akarjuk megélni kereszténységünket, akkor az az életünk minden területét meghatározza! Ezt tudomásul véve minden pillanat kereséssé vált, hogy miként lehet az Istennel és az emberekkel való kapcsolatot minden helyzetben valóságosan, elkötelezetten megélni. – A gyakorlatban ez mit jelent? – Az emberi és isteni értékek melletti kiállást. Azt, hogy a másik embert tiszteljem, hallgassam meg, tudjam befogadni, értsem meg a műkö-

essen át azért, hogy tudja, hogyan lehet a célhoz közelebb jutni. – Dizseri Tamást követően Ön lett a főigazgató… – Dizseri Tamás hirtelen, szívrohamban halt meg. Én sokkal inkább az orvosi hivatásomban élő ember voltam. Orvos igazgatóként szakmailag összefogtam a kórházat, vezettem egy osztályt, és a magam szakmájának országosan elismert vezetője voltam. Nehéz döntés volt a váltás, hogy a gyógyítás helyett az igazgatói feladatokat vegyem át, és „menedzserré” váljak. Már a kezdeteknél rögzítenünk kellett munkatársaimmal, hogy Dizseri Tamás megismételhetetlen. Mi is azon az úton szeretnénk továbbmenni, amelynek az alapjait ő lerakta, de mi mások vagyunk. Azóta úgy próbálom követni az ő irányvonalát, hogy azon dolgozom, hogy a magam egyéniségéből és a munkatársaimmal való közös töprengésből megszülessenek azok az új irányok, amelyek jobbá teszik a Bethesdát. Az, hogy Isten ilyen feladatot rakott rám akaratom ellenére, azért történhetett, mert erre alkalmasnak talált – ez ad erőt a hétköznapokban. – Lehet a vezetésben a keresztény szemléletet érvényesíteni? – Ha hitelesen akarjuk élni kereszténységünket, akkor az az életünk minden területét meghatározza! Először orvosként, majd vezetőként is szembesülnöm kellett azzal, hogy nem lehet két énem. Nem tudok külön keresztény, kereső és mindennap megújulni vágyó ember lenni – és ettől függetlenül professzionális orvosként létezni. Ez a betegekkel, a gyógyítással és a tudománnyal való kapcsolatomban is megjelent. Ugyanezt éltem meg vezetőként is. Nincs olyan, hogy menedzsmenttechnikákat használó, „steril” vezető vagyok – és emellett pedig otthon vagy a betegágy mellett keresztény ember. Ha

dését, és ezt tudjam beleilleszteni abba a munkába, amelyet végzünk. Ugyanakkor értsem a közösség nagyobb, távlatos céljait, melyek mindig a nagy egészre, Istenre mutatnak. Ebből a közös célból – az előző fordítottjaként – tudjam megérteni, hogy milyen emberekre van szükség a feladatokhoz, és rá tudjak jönni, ők hogyan válhatnak képessé még jobban teljesíteni azokat. Kettős figyelem ez. Egyrészt tudatosítanom kell, hogy a mellém rendelt emberekkel hogyan tudjuk a ránk bízott feladatot elvégezni, másrészt tudnom kell, hogy az a munka, amely ránk van bízva, hogyan és kivel végezhető el. Máshogy fogalmazva azt mondanám, hogy az emberekre figyelve, szeretetteljes légkörben, de a szervezetet és a célokat – a mi esetünkben különösen is a beteg gyermekekre és családjaikra való megkülönböztetett figyelmet – előtérbe helyezve hogyan lehet egy közösségben létezni. – Hogyan fogadják munkatársai ezt a szemléletet? – Rengeteg emberi szépséghez, gyengeséghez és konfliktushoz kell viszonyulnom. Fel kell ismernem, hogy van, amikor határozottabban, van, amikor szelídebben lehet az adott embert motiválni. Én sokkal inkább bízom az emberekben meglévő jóban – hogy ez erősíthető és erősítendő egy vezető által –, mint hogy büntetéssel vagy jutalommal lehetne csak eredményre jutni. Nem hiszem, hogy ha valaki elsődlegesen kívülről van motiválva, akkor az elkötelezettebb lesz, és minőségibb munkát tud végezni, mint az, aki belülről átéli az elkötelezettséget. Megható, hogy alulfizetetten, béremelés, jutalmak és egyéb juttatások hiányában is mennyire motiváltak a munkatársaim. – Az egészségügyben dolgozók Magyarországon évtizedek óta alulfizetettek, kevés megbecsülést kapnak. Vezetőként Ön ezt hogyan kezeli?

a s z e r ző F e lv é t e l e

Vezess ott, ahol vagy!

2014. október 12. f 

kErEsztutak

– Kórházi szinten az én dolgom, hogy megadjam a „munkás bérét”, és ennek az elvárásnak nem tudok megfelelni, mert az egészségügyben nem tudom azt megadni, amit a kollégáim megérdemelnének. Súlyos teher ezt a felelősséget hordozni. Országosan kellene biztosítani a megfelelő feltételeket, de ettől nagyon távol vagyunk. Látom munkatársaim elkötelezettségét, sokszor emberpróbáló, önfeláldozó munkáját, és ez erőt ad ahhoz, hogy olyan módon és helyeken is képviseljek kórházi érdekeket, melyek esetenként „kiverik a biztosítékot”, vagy nem annyira szimpatikusak mindenkinek. – Bármennyire küzd is munkatársaiért, az egészségügy érdekképviselete – úgy tűnik – nem túl erős, hiszen az alulfinanszírozás mind a mai napig csak nagyon csekély mértékben változott. Mi az oka annak, hogy a társadalom által az egyik legmegbecsültebb szakma igen kevéssé képviseli önnön érdekeit? – Maga a gyógyítás csodálatos hivatás és egyben misztérium. Különleges szeretetszolgálat, amely örömmel leköti az embert, bár kiégni is könnyű benne. Az, hogy az orvosoknak és az ápolóknak ilyen rossz az érdekképviseletük, azért is van, mert – meglehetősen mélyen beágyazódva – teljesen leköti őket az a munka, amelyet végeznek. Ha lobbiznak, inkább új műszerekért és osztályokért teszik, nem szakszervezeti jellegű célokért. – Ön a betegek mellett dolgozva is azt mondta, hogy ott van feladata, és vezetőként is hasonlót él meg. Mit jelent Önnek a hivatás? Mit hozott magával a betegágy melletti praxisból? – Induláskor és most is – amikor már alig vagyok betegágy mellett – elsősorban orvosnak érzem magam. Elhivatottan és szenvedéllyel szerettem a szakmámat, és most is szeretem, amit csinálok. Mint gyermek-intenzív orvos nagyon sok nehéz helyzetet éltem át súlyos beteg gyermekek és szüleik, hozzátartozóik között. Megtanultam egyenesen, világosan beszélni, a helyzeteket gyorsan értékelve döntéseket hozni és a kritikus helyzetben levő emberre figyelni. Gyermek-intenzív gyógyászként stresszhelyzetben sokszor másodpercek alatt kellett életet, sorsot befolyásoló döntéseket meghoznom. Nyilván ez alkati kérdés is, hogy ilyenkor tud-e valaki gyorsan, határozottan dönteni, vagy leblokkol. Sokszor intuitív döntések születnek ezekben a helyzetekben, amelyeket nem is lehet mindig azonnal levezetni. Ezáltal – azt hiszem – a vezetői képességek fejlődnek. Ma súlyos vezetői döntéseket talán könnyebben tudok meghozni, mert mögöttem van ez a tapasztalat. A vezetéshez magas szintű tudással kellene rendelkezni, és nagyon sok szorgalom kell ahhoz, hogy az ember ismerje az adatokat, a hátteret és a lehetőségeket. Emellett erős szociális rutinra van szükség, melyért én személy szerint nagyon hálás vagyok a nagy családomnak. Hatgyermekes családban nőttem fel, öt gyermeket neveltünk fel mi otthon, így nagyon sok közvetlen inspiráció ért az emberek egymáshoz való viszonyulásáról. Ugyanakkor kell egyfajta spirituális nyitottság is és frissesség, amiben az istenkapcsolatból származó intuíciónak is nagy szerepe van. Ezekre építek, ezek között botladozom és keresgélek, amíg vezetőként dolgozom. g Galambos Ádám Forrás: Evangélikus.hu

 e 2014. október 12.

panoráma

Evangélikus Élet

Chi­ca­gói ta­lál­ko­zá­s A chicagói O’Hare nemzetközi repülőtér érkezési terminálján megcsap a hideg. Kollégámmal, Virgillel egymásra nézünk: persze, az amerikaiak mindenhol használják a légkondicionálót. A kezében táblácskát tartó indiai ösztöndíjassal könnyedén egymásra találunk, és bőröndünket húzva együtt lépünk ki a csarnokból.

gan-tó partján elhaladva megérkezünk a Chicago déli részén található Hyde Parkba. Ellentétben londoni névrokonával, ez a városrész nem a hordószónokokról, hanem egyeteméről és főiskoláiról híres. A hatalmas parkokban elterülő University of Chicago az Egyesült Államok egyik legrangosabb tudományos központ-

talmas, „Lazy boy” nevű fotelt, aztán apránként összeszedtem minden szükségeset. Mi lehet azóta Tom nevű lakótársammal? Ő az LSTC kevés színes bőrű hallgatóinak egyike volt. Körbejárom a házat, ahol laktam. A fa lépcsőházas hátsó udvaron éppen grilleznek: de sok pikniket vagy – ahogy itt hívták – potluck partyt szerveztünk mi is! Aztán eszembe jut, hogy a környéken lakó afroamerikai szerelő itt bütykölte mindig azt az ősöreg Ford Mavericket, amelyet az egyik itteni magyartól kaptam kölcsön. Autó nélkül ugyanis nehéz boldogulni ezen a vidéken. A chicagói magyaroknak különösen is sokat köszönhettem. Kézről kézre adtak minket, különböző felekezetű ösztöndíjasokat. Az Aszódról származó Tomaj Gusztáv a régen volt chicagói magyar evangélikus gyülekezet gondnokaként tevékenykedett. Felesége, Mária néni sokszor meghívott vasárnapi ebédre. Akkor még nem tettem tudatosan programmá a „Menj, és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid és a nyáj” (1Móz 37,14) felszólítását, de kíváncsi voltam, milyen a sora ama kitántorgó nemzedéknek. Meg hogy miként boldogulnak azok, akik később leltek itt új hazára. Egy-két al-

Túl az Óperencián – 1985-ben ja. Egyik kísérőm arra büszke, hogy itt tanított Paul Tillich – a közeli pubban mutogatják is a törzsasztalát. Egy másik azt mondja el szinte áhítatos hangon, hogy itt tanult Barack Obama – be is térünk az elnök kedvenc pizzériájába és könyvesboltjába. Sétánk végén eljutunk a neogót Rockefeller-kápolnába. A bejáratnál ugyan azt hirdeti a kőbe vésett régi felirat, hogy ez az egyetem a vallás és a hit megélésének helye kell, hogy legyen, ma azonban nem annyira istentiszteleteket, mint inkább koncerteket és ünnepségeket rendeznek itt. Illetve pontosítanom kell: egy harsány plakát arra a szeptember 28-i alkalomra hívogat, amelyen megáldják a cicákat, kutyusokat és egyéb házi kedvenceket… Köszönöm, inkább továbbmennék. Már csak azért is, mert tudom, hogy innen csak néhány háztömbnyire van a Woodlawn és az 54. utca sarkán az az épület, amelyben egykor laktam.

A fotel neve: „Lusta fiú”

brazil felvétele volt: 3 : 0-ra mi nyertünk. Az egyik gólt Esterházy Marci lőtte, így aztán Wass Albert mellett egy másik grófnak is szívből örült a chicagói emigráció. Te­le­fo­ná­lás­két­fo­rin­tért Állok a ház előtt, ahol egykor laktam. A hátamat egy fának támasztva merengek a múlton. Lihegve egy futó érkezik mellém. Erről persze eszembe jut, magam is mennyit futottam a közeli hatalmas parkban. A srác meglepetésemre éppen az „én ajtómon” készül bemenni, így némi habozás után megszólítom, és megkérdezem, bekukkanthatnék-e a lakásba. Amikor megtudja látogatásom okát és célját, hamisítatlan amerikai harsánysággal invitál befelé. A bútorok persze egészen mások, ám azonnal ráismerek a szobára. Itt, a sarokban állt a „Lazy boy”. Ott volt a kis asztal, rajta a kölcsönkapott írógép, amelyen dolgozataimat írtam. A konyhába lépve eszembe jut, hogy itt, a kis asztalnál olvastam el mindig az otthonról kapott leveleket. Vagy az édesapám által gondosan elküldött két hazai újságot, az Élet és Irodalmat és a Képes Sportot. Na jó, az Evangélikus Életet is. A kis fekete-fehér tévét hol ide, hol oda raktam. Emlékszem, attól a metodista házaspártól kaptam, akiket még Siófokon ismertem meg. Felidéződik

Táncbemutató az LSTC-n (Lutheran School of

Egy magyar gyülekezetben szolgálva

„Menj,­és­nézd­meg…” A környék hatalmas klinkertéglás házai a 19. század végi chicagói világkiállítás idején épültek. Mivel klasszikus egyetemi campus nincs, a diákok zömét itt szállásolják el. Egy ilyen bérházba hozott engem John huszonkilenc évvel ezelőtt. Mindketten meglepődtünk, hogy a nekem szánt szoba nincs bebútorozva. Amolyan gyorssegélyként professzoromtól kaptam a lestrapált ágyat és egy ha-

F otó K a s z e r ző a r c h í v u m á b ó l

Ta­lál­ko­zás­egy­fi­a­tal­em­ber­rel A szabadban forróság fogad. Ebben a pillanatban átjár az érzés: ugyanezt a fülledtséget éreztem, amikor huszonkilenc évvel ezelőtt itt landoltam. 1985. szeptember 1. volt, és én – magam sem hittem – a Lutheránus Világszövetség ösztöndíjával Chicagóba érkeztem. Akkor is egy doktorandusz, bizonyos John várt rám. Eredeti szándékom az volt, hogy a magammal hozott villányit adom majd ajándékba annak, aki a reptérről a szállásomra visz. A müncheni átszálláskor azonban leszakadt a válltáskám szíja, és a vörösboros flaska ripityára tört. Egy üvegdarab megsebezte az ujjam, így még a vérem is eleredt. Zsebkendőbe bugyolált kézzel próbáltam menteni a menthetőt. Bibliám még hetekkel később is ontotta magából a vörösbor savanykás szagát. Zavaros érkezés volt, de feszített a várakozás: az 1948/49-es tanévben Gettysburgben tanult Hafenscher Károly után én voltam az első magyar evangélikus lelkész, aki amerikai ösztöndíjat kapott. Beszállunk az indiai doktorandusz autójába. Kulcscsomóján ott egy ezüst színű síp. Ezek szerint csaknem három évtized után is ilyet hordanak a Lutheran School of Theology in Chicago (LSTC) diákjai! A szeminárium környékén ugyanis meglehetősen rossz a közbiztonság, így veszély esetén ezt kell megfújni… A felhőkarcolókkal zsúfolt belvárost érintve, majd a hatalmas Michi-

bennem a kulturális sokk, amelyet a televízió előtt naponta átéltem. Esténként néztem a harsány híradókat, amelyekben Reagan elnök a Szovjetuniót a gonosz birodalmának nevezte. Az időjárás-jelentést is show-elemek tarkításával adták. A sporthírekben szinte mindig szereplő Chicago Bears hatalmas testű játékosát így becézték: William, a hűtőszekrény… Eszembe jutnak a halloween idején sugárzott borzongató krimik. Vagy a karizmatikus közösségekből közvetített gigaevangélizációk, amelyek mindig az adakozásra való felszólítással végződtek. A képernyő alján lehetett olvasni a telefonszámot, amelyet felhíva a támogatást fel lehetett ajánlani. Emlékszem, ahogy a készülék elé szögezve, döbbentem néztem a Challenger tragédiáját a felrobbant űrrepülőgépben elpusztult hat űrhajóssal. De ugyanígy szívszorongva figyeltem a Csernobil kapcsán érkező híradásokat. Felidéződik bennem, ahogy a nálunk még ismeretlen talk-showkat néztem, egyebek mellett az akkor még szinte kezdő Oprah Winfreyvel, akit azóta a televíziózás nagyasszonyának neveznek. Azért azt sem fe-

zású író üzenete talán Floridából érkezett, ám ugyanez a közösség legalább ilyen örömmel fogadott egy Magyarországon feladott VHS-kazettát. Azon ugyanis a 86 tavaszán a Népstadionban lejátszott magyar–

kalommal összehívtuk a város magyarjait, hogy istentiszteletet tartsunk. Magdi igazi nagy szervező volt, számos hazai és emigráns művésszel ápolt jó kapcsolatot, és minket, ösztöndíjasokat is mindig a minőségre tanított. Azóta hazatelepült, és a Nobel-díjas Kertész Imre feleségeként ugyanolyan odaadó, mint régen volt. Kezdetben meglepett az emigráció bizony belső ellentétektől is tagolt sokfélesége. Ösztöndíjas évem alatt találkoztam Pongrátz Gergellyel, az 56-os forradalom hősével, a látogatóba érkező Tollas Tibor költővel, a müncheni Nemzetőr szerkesztőjével vagy olyan hazai ellenzékiekkel, akiket Mózsi Ferenc költő irodalmi kávéházában láttak vendégül az itteni magyarok. Sokat tanultam az emigráns családok sorsából. Megrendültem, amikor egy mosonmagyaróvári asszonytól az ottani 56-os sortűzről hallottam, hiszen itthon csak suttogva lehetett beszélni róla. Azt azért túlzásnak találtam, amikor a katolikus magyarok papja az istentiszteleti kézfogás keretében nem a béke jelét adta tovább, hanem az „Adják vissza hazánkat!” harcos jelszavát mondta. Egy másik alkalommal egy emigránsközösségben Wass Albert videoüzenetét hallgattuk meg. Új távlatokat nyitott akkor a kommunikációnak ez a módja. Az erdélyi szárma-

Evangélikus Élet

2014. október 12. f 

panoráma

­sok­egy­kor­és­most

Kon­tex­tu­á­lis­evan­gé­li­um Az Evangélikus Élet olvasói számára munkatársam, dr. László Virgil, az ökumenikus és külügyi osztály referense már tárgyszerűen és részletekbe menően beszámolt jövetelünk tulajdonképpeni céljáról, a biblikus konferenciáról. Magam csak néhány általános benyomást osztok meg az olvasóval.

Theology in Chicago)

A 2017-es reformációi évfordulóra is felkészülést jelentő tudományos munka célja a lutheri „sola Scriptura” gondolatának felerősítése. A világ több mint tucatnyi országából érkezett kutatók tehát a textus-

lógushallgató tanulhatott ebben az intézményben. Mindenképpen reméljük, hogy az ösztöndíjprogram úgy folytatódik, hogy hazai egyházunknak nagy hasznára lesz. Amikor esti kikapcsolódásként ellátogatunk Chicago híres blueskocsmájába, akkor az addig talán szobatudósnak vélt professzorok többsége átszellemülten adja át magát Hanna Connors erőteljes zenéjének. Mondanom sem kell, ismét rám támadnak az emlékek. 1986 nyarán egy még nagyobb muzsikus, Chuck Berry fellépése ejtett ámulatba. Di­cső­ség­az­Úr­nak! Szeptember 7-én, vasárnap istentiszteleteken veszünk részt. Néhány társammal együtt a riverdale-i Shekina gyülekezetbe visznek, egy többségében afroamerikai közösség alkal-

hogy következnek a bizonyságtételek. Sorra lépnek a mikrofonhoz a többségében fiatal emberek. Egyikük sírva emlegeti bűnös életét, másikuk azt mondja el, édesanyja milyen hittel tudott meghalni. A gyülekezet gitárosa sírva préseli ki magából a szavakat: a garázsából kihajtva majdnem elgázolta kisfiát. Hálát ad, hogy az Úr megakadályozta a tragédiát. Újabb dicsőítő ének után a prédikáció következik. A lelkész szavait folyamatos közbekiabálás kíséri: „halleluja!”, „dicsőség az Úrnak!”, „jól mondod, folytasd csak!”. Amikor kissé lankadna a gyülekezet, akkor maga az igehirdető teszi fel a költői kérdést: „Can I get a witness?” – vagyis hogy igazat adnak-e neki a hívek. Mondanom sem kell, hogy rögtön új erőre kap a támogató kórus. A perselyezés úgy történik, hogy kétszer is

Matt Zemanickkel 2014 szeptemberében… ból, a bibliai szövegből indulnak ki. Évről évre egy-egy ó- vagy újszövetségi könyvet veszünk górcső alá. Idén Máté evangéliuma került sorra. Ugyanazt a bibliai szöveget különfé-

tartott igehirdetését a hallgatóság nagy ovációval fogadja. Örömmel köszöntjük egymást, hiszen nemcsak a Lutheránus Világszövetség tanácsában vagyunk együtt, hanem már 1984-ben találkoztunk, amikor is a szervezet budapesti nagygyűlésén küldöttként volt jelen. Magam ezúttal a konferenciát záró igehirdetésre kaptam felkérést, amely alkalmon részt vesznek a szeminárium tanárai és diákjai is. Természetesen az én üzenetemet is meg ha tá roz za a kon tex tu a li tás. A kijelölt ige („ha közületek ketten egyetértenek a földön…” – Mt 18,19) nyomán megismertetem a résztvevőkkel Görgey Gábor fanyar versét: „Valahányszor minden lakó / Egyszerre sóhajt, / A bérház fölemelkedik, / Mint egy kivilágított léghajó. // Csakhogy egyszerre sohasem / Sóhajt minden lakó, / Ezért nem emelkedik föl a bérház, / Mint egy kivilágított léghajó.” Személyes öröm is ér a konferencián: huszonnyolc év után újra találkozhatok egykori kedves tanárommal, Wilhelm Linsszel, a ma már jóval nyolcvan fölött járó, erlangeni születésű professzorral. A konferencia keretében alkalmunk nyílik tárgyalni a szeminárium elnökével és dékánjával már csak azért is, mert az elmúlt évtizedekben összesen több mint húsz hazai teo-

a s z e r ző F e lv é t e l e i

lejtem el, ahogy végre rátaláltam egy spanyol nyelvű adóra, amely köz ve tí tet te a me xi kói fo ci vé bé meccseit. Nem hittem a szememnek, amikor megjelent a felirat: Hungría – Unión Soviética 0 : 6. Az előszobában volt a telefon. Volt néhány hónap, hogy szüleim rendszeresen fel tudtak hívni: Pesten egy VIII. kerületi titokzatos telefonfülke úgy működött, hogy a bedobott kétforintossal korlátlan ideig lehetett beszélgetni. Ma már sejtem, hogy a titkosszolgálat csaliként rendezte így a dolgokat: az éjszakai sorállást is vállaló emberek többnyire nyugati vagy tengerentúli rokonaikkal, barátaikkal akartak beszélgetni. Megköszönöm, hogy szétnézhettem a lakásban, indulnom kell a konferenciára.

le kontextusban olvassuk, ami pedig gazdagítja az üzenet tartalmát. Gondoljunk csak bele, milyen izgalmas élmény egy afrikai professzortól hallani Jézus gyógyítási történeteit oly módon, hogy azok kapcsán mai gyógyításokra is kitekintéssel van. Ugyanígy izgalmas Jézusnak a társadalom kivetettjeivel való találkozásait egy olyan indiai professzor megközelítésében hallani, aki egészen közelről ismeri hazájának kasztrendszerét, benne az érinthetetlennek nevezett dalitok megaláztatásait. Vagy sajátos íze van egy, a szegényekről szóló referátumnak, ha az előadó történetesen Brazíliából érkezett. Talán az sem meglepő, ha a chicagói professzornő a Biblia és gazdaság témáját az amerikai ökofeminizmus összefüggéseiben helyezi el. A kontextualitás ugyanakkor nem jelentheti az eredeti bibliai szöveg jelentőségének csökkentését vagy relativizálását. A képzettársítások és szövegösszefüggések sokfélesége újabb és újabb síkokat nyit meg az olvasás során, ám ezek nem élhetnek önálló életet, elszakadva az eredeti biblikus gyökerektől. Ellátogat a konferenciára Elisabeth Eaton, az Amerikai Evangélikus Egyház elnök-püspöke is. A kápolnában

Riverdale-i dicsőítés mára. A fekete gyülekezetek többsége baptista vagy pünkösdi, ez azonban evangélikus. Lelkészük, Yehiel Curry az LSTC-n végzett. Az istentisztelet a természethez kötődő ősi gesztussal kezdődik: az egyik presbiter egy kannából megöntöz egy fát, közben az afrikai ősökről, valamint Martin Luther King örökségéről beszél. Ezt követően a lelkész megkérdezi, ki mondaná el a hét igéjét. Egy fiatalember jelentkezik, és szinte belekiáltja a templomtérbe 2Tim 3,16-ot: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra…” Ezt követően a gyülekezet kórusban mondja az igét. A folytatásban egymás kezét fogva imádkozunk, majd következnek a dicsőítő énekek a zenekar vezetésével. Többen ég felé tárják karjukat, egy asszony mögöttem zokogva ismételgeti: „Köszönöm, Uram, köszönöm!” „It’s testimony time!” – kiáltja az egyik lelkészi munkatárs, jelezve,

körbehordják a nagy kosarakat, mivel több célra is gyűjtenek. Az úrvacsora igazi örömünnep. Utána újabb „dicsik” következnek. Ekkor már szinte mindenki áll: ugrálva és táncolva vagy éppen ég felé emelt kézzel énekel az egész gyülekezet. Ta­lál­ko­zás­egy­má­sik­fi­a­tal­em­ber­rel Újra Chicagóban. Ahogy ballagok az 55. utcán, hirtelen egy fehér kocsi fékez mellettem. „Erős vár a mi Istenünk!” – mondja amerikai akcentussal a fiatal sofőr. Boldogan ismerem fel Mattet, az öt amerikai önkéntes egyikét, aki egy évet Magyarországon töltött. Ő Szarvason tanított angolt, és segített a szeretetszolgálatban. Ömlik belőle a szó, mindenképpen magyarul akar beszélni. Éppen annyi idős lehet, mint én, amikor itt voltam ösztöndíjas. Ki tudja, 2043-ban miket ír majd egy szarvasi útja után… g Fabiny Tamás

 e 2014. október 12.

fókusz

Evangélikus Élet

„Kö­zö­sen­a­kö­zös­sé­gün­kért” Hálaadó istentisztelet és jótékonysági bál a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban b Há­la­adó­is­ten­tisz­telet­re­gyűl­tek­össze­ok­tó­ber­3-án­dél­után­a­Szteh­lo­Gá­bor­Evan­gé­li­kus Is­ko­la­pe­da­gó­gu­sai,­mun­ka­tár­sai,­a­szü­lők,­a­vég­zős­di­á­kok,­a­gyü­le­ke­zet­tag­jai,­a­ke­rü­le­ti­ön­kor­mány­zat­és­a­test­vér­in­téz­mé­nyek­ve­ze­tői,­a­rum­mels­ber­gi­dia­kó­ni­ai­fő­is­ko­lá­nak­a­Szteh­ló­ban­ven­dé­ges­ke­dő­hall­ga­tói.­Je­len­vol­tak­a­Ther­mo-Ép­gép­ve­ze­tői­is,­mi­vel az­al­ka­lom­ak­tu­a­li­tá­sát­ép­pen­az­ad­ta,­hogy­a­gim­ná­zi­um­épü­le­té­nek­ener­ge­ti­kai­meg­újí­tá­sát­cél­zó,­mint­egy­há­rom­száz­mil­li­ós­be­ru­há­zás­a­Ther­mo-Ép­gép­ki­vi­te­le­zé­sé­ben­zaj­lott. A­pro­jek­tet­–­az­Eu­ró­pai­Unió­tá­mo­ga­tá­sá­val­–­a­Ma­gyar­or­szá­gi­Evan­gé­li­kus­Egy­ház­és a­Szteh­lo­Gá­bor­in­téz­mény­össze­fo­gá­sá­val­a­KE­OP­–­5.5.0.­12­/­B­/­2013-0309­pá­lyá­zat­ke­re­té­ben­si­ke­rült­le­bo­nyo­lí­ta­ni­a­ki­vi­te­le­ző­és­az­in­téz­mény­mun­ka­tár­sa­i­nak­pél­dá­san­konst­ruk­tív­együtt­mű­kö­dé­sé­vel,­na­gyobb­zök­ke­nők­nél­kül,­ha­tár­idő­re.

Zsuzsanna énektanár vezetésével és Győri Dávid iskolalelkész zongorakíséretével. Az istentisztelet után dr. Kalina Katalin, a Sztehlo intézmény vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, majd köszö-

díszterem átadására. A jelenlévők diavetítést láthattak a Fecskefészek Óvoda 2013-as építéséről és a gimnázium KEOP-beruházásának 2014-es eseményeiről, megtekinthették a gimnázium megújult tereit, megszemlélhették a kicserélt nyílászárókat, világítótesteket és fűtésrendszert, értesülhettek a tervezett energiamegtakarítás mértékéről. Az épület bejárását ünneplés követte. A gazdagon terített asztalok mellett beszélgetve, majd a Simple Party zenekar lendületes muzsikájára táncolva ünnepelhettek együtt az intézmény munkatársai és a vendégek. Az adományokból, a báli belépőkből és a felajánlott tombolatárgyak kisorsolásából befolyt összegek a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium szociális alapjába kerülnek. Ebből tudnak támogatást adni a szociálisan rászoruló gyermekeknek az intézmény szociális bizottságának döntése alapján. Ez az emlékezetes októberi péntek szép példája volt a hálaadásnak az elmúlt években elért eredményekért, egyben reményt adott a közös munka sikeres folytatására, a jövő építésére. g Kákay István

hogy az egyházi átvétel óta eltelt három év alatt a gimnázium tantestülete egységes közösséggé kovácsolódott, most pedig a belső megújuláshoz a külső megújulás társult, így az intézmény élhetőbb környezetben, immár belső-külső harmóniában folytathatja tovább tevékenységét. Az intézményvezető-helyettes ezután Krámer György országos irodaigazgató köszöntését és jókívánságait tolmácsolta. Az épületet Édes Csaba, a Thermo-Épgép műszaki igazgatója adta át, az intézmény kulcsát Kalina Katalin intézményvezetőnek nyújtva át… Az ünneplő gyülekezet az épület homlokzata elé vonult, ahol Ughy Attila, Pestszentlőrinc–Pestszentimre polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, és méltatta a beruházás eredményeit, kitérve annak részleteire is. Az ünnepség első részének zárásaként az egyházi és világi vezetők két császárfát ültettek a gimnázium épülete elé, mintegy az intézmény megújulását, egy újabb szakasz reményteli kezdetét szimbolizálva. *­*­* Az együttlét az épületben folytatódott pezsgős köszöntővel. Sor került az újonnan kialakított

Érzékenyítő nap a Sztehlóban

re­for­má­ci­ói­em­lék­utak Za­rán­dok­utak­ki­épí­té­se­a­Kö­zép-Du­nán­túli­ré­gi­ó­ban A Magyarországi Evangélikus Egyház több mint 252 millió forintot nyert az Új Széchenyi terv Közép-dunántúli operatív programjában. A támogatás lehetővé teszi a Magyarországi Evangélikus Egyház számára új, komplex zarándokútvonal és zarándokszálláshely létrehozását, valamint segíti a projekt által érintett helyszínek egyháztörténeti, történelmi, kulturális és néprajzi örökségének feldolgozását és megőrzését. A létrehozandó zarándokutakkal önálló, komplex szolgáltatást nyújtó turisztikai attrakció jön létre a térségben. Az érintett, jelentős részben hátrányos helyzetű helyszíneken a település egyháztörténeti, történelmi, kulturális és néprajzi örökségének kutatása és bemutatása is megvalósul. A projekt célja egy olyan, a vallási indíttatáson túlmutató turisztikai termék létrehozása, amelyet hazánkban eddig egyetlen turista- vagy zarándokút sem biztosított. A jelentősebb helyszíneken az egyházi épített örökség látogatóbarát felújítása is megvalósul. Egy helyszínen zarándokszálláshely létrehozása is tervbe van véve. A projekt széles körű társadalmi összefogással valósul meg, együttműködve civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, hagyományőrző csoportokkal. A cél egy olyan turisztikai attrakció létrehozása, amely széles körű saját és kapcsolódó szolgáltatási palettájával a kulturális és természetközeli turizmusnak üde és egyedi színfoltját fogja képezni. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. luheran.hu ujszechenyiterv.gov.hu

együttlétet. Ezen a héten a rummelsbergi diakóniai főiskola diákjai és docensei a vendégeink; érzékenyítő napunkon munkájukról, tanulmányaikról, életükről tartottak előadást.

resztő beszélgetést, mely az őszinte megbocsátás nehézségeinek – a gyerekek mindennapjaiban felmerülő – kérdését járta körül. Eközben Üldözött kereszténység címmel Horváth István, az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség titkára tartott előadást a pestszentlőrinci Élő kövek templomában. Arról beszélt, hogy napjainkban világszerte több mint százmillió keresztény szembesül az üldözés valamilyen formájával azért,

B. Pintér Márta iskolalelkész az erőszak leküzdésének világnapja alkalmából Dianne B. Collard Úgy döntöttem, megbocsátok… fiam gyilkosának című könyve alapján kezdeményezett diákjainkkal gondolatéb-

mert Jézus Krisztust vallja élete Urának és Megváltójának. Kővágó Pál pszichológus Karrier másképp című előadásában azt mutatta meg, hogyan lehet teljes életet élni mozgássérültként, hogyan lehet

b Gim­na­zis­tá­ink­és­né­hány­ál­ta­lá­nos­is­ko­lás­di­á­kunk­ré­szé­re­má­so­dik­al­ka­lom­mal­szer­vez­tünk­ér­zé­ke­nyí­tő­na­pot­a Szteh­lo­Gá­bor­Evan­gé­li­kus­Is­ko­la­több­cé­lú­in­téz­mé­nyé­ben. Az­ok­tó­ber­2-ai­ese­mény­mot­tó­já­ul­egy­bib­li­ai­mon­da­tot vá­lasz­tot­tunk:­„Fo­gad­já­tok­be­te­hát­egy­mást,­aho­gyan­Krisz­tus­is­be­fo­ga­dott­min­ket­az­Is­ten­di­cső­sé­gé­re!” (Róm­15,7)

Diákjaink a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével vehettek részt különböző programokon. Hét helyszínen biztosította tanulóink számára az alapítvány, hogy kipróbálhassák, hogyan lehetséges látni a látás képessége nélkül, mozdulni, ha helyhez vannak kötve, válaszolni, ha nem hallják a szót, egy helyben ülve sportolni, sakktábla nélkül, valamint labdajátékot játszani úgy, hogy a látásuk helyett csak a hallásukra hagyatkozhatnak. Diákjaink csoportokba osztva, forgószínpadszerűen vándoroltak a hét állomás között. Az egyiken megnézhették a Pillangó cirkusz című filmet, melynek főszereplője a végtagok nélkül született Nick Vujicic, akinek a gondolatát választottuk a tavalyi érzékenyítő napunk jelmondatának: „Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek-e Istenre azért, amim nincs, vagy hálás legyek azért, amim van.” A húszperces film után a látottakkal kapcsolatos gondolataikról beszélgethettek a tanulók a Nem Adom Fel Alapítvány egyik képviselőjével, egy huszonnyolc éves fiatalemberrel, és kérdéseket tehettek fel neki arról, hogy milyen sérültként élni Magyarországon. Könnyes tekintetek, őszinte mosolyok jellemezték ezt az

K á K ay i s t vá n F e lv é t e l e

S A J TÓ KÖ Z L E M É N Y

HIRDETÉS

netét fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt hónapokban a gimnázium épületének megújításán munkálkodtak. A sikert az összefogás, az együttműködés és az egymásra figyelés szép példájának nevezte, és

G yő r i d áv i d F e lv é t e l e

A hálaadó istentiszteleten dr. Szabóné Mátrai Marianna déli egyházkerületi püspökhelyettes hirdette az igét a több száz fős gyülekezetnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi igyekezet önmagában nem elég a sikerhez. Istenünk gondoskodása kellett ahhoz, hogy a Sztehlo-gimnázium épülete ilyen üdén, szépen, kívül-belül megújulva fogadja a diákokat és pedagógusokat. Az épület új, sárga színe azt a harmóniát juttatta a püspökhelyettes eszébe, melyet az intézmény működése számára kíván. A liturgiai szolgálatot B. Pintér Márta iskolalelkész és Győri Gábor esperes végezte. Igét olvasott fel Tina Lindörfer, a rummelsbergi diakóniai főiskola hallgatója. Az istentisztelet zenei szolgálatát a Sztehlo Gábor Általános Iskola énekkara látta el Velkey

ajándékokat adott át azoknak, akik kiemelkedően sokat tettek az eredményért – „közösen a közösségért”. A köszöntőt a gimnázium végzős diákjainak és tanárainak táncbemutatója követte Erkel Ferenc jól ismert palotásának dallamaira és ritmusaira. A táncosok ezután a tótkomlósi és aszódi gyülekezet asszonyai által sütött, az iskolalelkész által megtört kaláccsal kínálták az egybegyűlteket. A projekt zárása kapcsán intézményvezető-helyettesként e sorok írója köszönte meg a kivitelező Thermo-Épgép munkáját. Örömét fejezte ki azért,

doktorálni, egyetemen, akadémián tanítani, előadásokat tartani külföldön… Baglyos Natália tanárnőnek Fahidi Éva holokauszttúlélő volt a vendége, aki egy érzékenyítő film után beszélgetett diákjainkkal. A tanárokkal és diákokkal élete történetét elevenítette föl, mesélt családja 1944 előtti életéről (1944-ben csupán tizennyolc éves volt), a debreceni gettóról, a deportálásról és mindarról, amit átélt az auschwitzi és buchenwaldi koncentrációs táborokban, így húga és édesanyja auschwitzi elvesztéséről is. In téz mé nyünk in teg rá ló munkaközössége is aktívan kivette a részét az érzékenyítő nap programjaiból. Szájjal festéssel próbálkozhattak a tanulók Felkai Gyöngyvér, Szabó Ágnes, Molnár Zsófia vezetésével. A munkaközösség vezetője, Szegedi Anikó értelmileg akadályozott emberekről tartott érzékenyítő foglalkozást. Egy krétarajz, néhány cetli és egy szivacs segítségével az emberi élet értékéről beszélgetett a diákokkal. Megfogalmazódott, hogy egy sérülés befolyásolhatja ugyan az ember életét, de ez az értékén semmit sem változtat. A diákokkal és a kollégákkal beszélgetve a mai napról Simon András szavai jutottak eszembe, melyek integrált nevelést folytató intézményünk jelmondatává is váltak: „Nem baj, hogy nem vagyunk egyformák, talán unalmas is lenne a világ, ha mindenben egyetértenénk… Gyökereink összeérnek a föld mélyén, s a nap is ugyanúgy simogatja szirmainkat.” g Bodor EsztEr

Evangélikus Élet

Kár­pát­al­ja­baj­ban­van ni dollárral vagy euróval. Mindent meg kell fizetni! A meglátogatott falvak mindentől távol, a magyar–román–ukrán határ mellett fekszenek. Harminc kilométe-

b A­ si­ke­res­ má­ju­si­ Ez­ az­ a­ nap! után­szep­tem­ber­26-án­–­ahogy a­szer­ve­zők­ír­ták­–­„tan­év­kez­dő, ősz­kez­dő­és­Is­ten­hez­kö­ze­lebb eme­lő­est”­hely­szí­ne­volt­a­Papp Lász­ló­ Bu­da­p est­ Sport­aré­na. Szeptember­ utolsó­ pén­te­kén­ a­man­ches­te­ri­(Ang­lia)­LZ7 és­a Ma­gyar­or­szág­ra­har­mad­szor­ra vissza­tért­mel­bourne-i­(Auszt­rá­lia)­Pla­nets­ha­kers szol­gált­ze­né­vel­és­evan­gé­li­u­mi­üze­net­tel.

Tiszapéterfalva helységnévtáblája res szakaszon az országút szinte járhatatlan. Évtizedek óta nem javították, mindenhol gödrös. Az autók, kamionok lépésben haladhatnak. Keserves utazás ez nap mint nap a helyieknek betegekkel, kismamákkal különösen is. Mit tehetünk mi, anyaországiak? Min de nek előtt tud junk ró luk! Menjünk látogatni, vigyünk, amit

„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35) Szombat esténként az egyik pilisi kisközségben egy családnál házi bibliaórán szokott összejönni egy kis csapat, körülbelül tizenöt ember. Máskor egy másik családnál egy községgel arrébb. Jók ezek az alkalmak, igazi testvéri közösségben vannak a tagok. Énekelnek a saját kedvelt énekeiket tartalmazó, fénymásolt énekeskönyvükből, imádkoznak, és persze hangzik az ige minden alkalommal, aztán közösen megbeszélik. A közelmúltban szomorú hírt osztott meg valaki a többiekkel: Edit testvérünket – előző nap este – elütötte egy motoros a zebrán, és most az egyik budapesti kórházban fekszik. Néhány órája beszélt vele telefonon, hál’ Istennek, a körülményekhez képest jól van. Már nem emlékszem, kinek támadt az az ötlete, hogy fel kellene hívni és telefonon keresztül énekelni neki biztató éneket. Editet váratlanul érte a hívás, és nagy örömmel hallgatta az Erőt adsz minden helyzetben… kezdetű, szövegében most különösen aktuális, neki szóló éneket. Másnap azután egy budapesti házaspár a délelőtti istentisztelet után

Harsogó­di­cső­í­tés

lehet, amit tudunk: jó szót, lelki közösséget és sok hétköznapi segítséget. Református és katolikus gyülekezeti kapcsolatrendszerek működnek, ezeket bizonyára lehet még erősíteni. A kettős állampolgárság többeknek sokat jelent erkölcsileg, lelkileg

a s z e r ző F e lv é t e l e

Szeptember végén (26–28-án) jártam Kárpátalja három településén. Nevetlenfaluban és Akliban háromnapos evangélizáción szolgáltam, és Nagyberegben egyházmegyei missziós találkozón tartottam előadást. Ukrajna és ezen belül Kárpátalja bajban van! Kaotikus és irgalmatlan háború szedi áldozatait naponta, a behívások ötödik hulláma magyar fiúkat is magával ragadott. Több kisírt szemű, szomorú édesanyával találkoztam. Fiaik harctéren, éjszaka a puszta földön alszanak, alig van mit enniük. Többen idegileg összeomlottak. Eddig sem volt könnyű az élet ezen a vidéken, de manapság minden felfordult, bizonytalanná vált. A pénz szinte semmit nem ér. Tizenhatezer forintot érő nyugdíjakról hallottam. Az egészségügyben uralkodó állapotok miatt aki csak tud, Magyarországra jön gyógyulni. Ottlétem első estéjén a lelkipásztor combnyaktöréses nénit szállított el a gyülekezet kisbuszával egy magyar or szá gi kór ház be já ra tá hoz. (A környékbeli orvos azt tanácsolta, hogy feküdjön a néni néhány hetet…) Az orvosokat meg kell fizet-

2014. október 12. f 

élő víz

és gyakorlati szempontból is. A magyar államot maguk mögött érzik. A hétvége igei mottója ez volt: „De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak…, te nye rem be vés te lek be…, enyém vagy!” (Ézs 43,1; 49,16) g SzEvErényi János

Kórházi látogatás személyesen is felkereste. Egy kis levest is vittek, hogy mégis legyen valami házi íz, ne csak az a kórházi ebéd. Ahogy az istentiszteletre szépen öltözött házaspár belépett a kórterembe, különös dolog történt. Az Edit mögötti ágyban fekvő Ilonka néni hangosan felsóhajtott: „Mivel érdemeltem ki, én Uram, hogy ilyen embereket küldtél ide hozzánk, méltatlanokhoz?”… Rövid beszélgetés után kiderült, hogy a négyágyas kórteremben fekvők mindannyian hitben járó emberek. Ilonka néni katolikus, Edit mellett egy kedves adventista megtért asszony feküdt, és vélhetően a negyedik idősebb hölgy is hitben járó volt, mert amikor imádkoztak, az imádságot összetett kézzel és lehajtott fejjel mormolta magában a házaspár után. Az ebéd utáni imádkozás végeztével nemcsak jó beszélgetés alakult ki a hat ember – mint Jézus megváltottai – között, hanem úgy érezték, mintha mindannyian már régen ismerték volna egymást. Kiderült, hogy Ilonka néni nemsokára betölti a kilencvenhatodik évét. Kétszer volt combnyaktörése, most

lábtöréssel van a kórházban. Őt is rendszeresen látogatják szerettei és hittestvérei is, akiknek majd elmeséli, hogy milyen „csodában” volt ma része az Úr kegyelméből. – Nem csoda ez, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus szeretetteljes gondoskodása, aki gondot visel a szükségben levőkre, most éppen rajtunk keresztül, de mi is inkább kaptunk, mint adtunk – mondta a férfi széles mosollyal, majd ránézett feleségére, és megkérdezte: – Énekelünk egy-két éneket? – De azt az áldást kérőt is! – mondta a feleség, utalva Ilonka néni közelgő születésnapjára. „Megáldjon téged az Isten…” – hangzott az ének a házaspár ajkairól, és ez valóban oly nagy örömet szerzett a néninek, hogy újra Istent magasztaló hangos imába fogott. Volt még másik két szép ének, amelyeket két szólamban is tudtak énekelni, így mintha a négyágyas kórterem – a törött lábú emberekkel – egy pillanatra maga lett volna a mennyország… g Takács FErEnc

HIRDETÉSEK

jó­té­kony­sá­gi­temp­lom­hang­ver­seny A Deák Téri Evangélikus Gimnázium javára október 18-án 18 órakor jótékonysági templomhangverseny és zenés áhítat lesz a Deák téri evangélikus templomban (1052 Budapest, Deák tér 4.). Elő­adók Joachim Pliquett – trombita (Német szimfonikus zenekar, Berlin) Prof. Arvid Gast – orgona (Zeneművészeti Egyetem, Lübeck) Fejér András – harsona (Német szimfonikus zenekar, Berlin) Mű­so­ron Vincent Jelich: Ricercare trombitára és harsonára Johann Sebastian Bach: g-moll fantázia és fúga Jean-Baptiste Loeillet: G-dúr szonáta trombitára és orgonára; C-dúr szonáta harsonára és orgonára Tóth Péter: Sonata da chiesa trombitára, harsonára és orgonára (ősbemutató) Louis Vierne: I. orgonaszimfónia, Op. 14. Henri Büsser: Andante és Scherzo trombitára és orgonára Camille Saint-Saëns: Cavatine harsonára és orgonára Boris Blacher: Divertimento trombitára, harsonára és orgonára

Az­össze­gyü­le­ke­zés nap­ja­Csil­lag­he­gyen A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség szeretettel hívja híveit és barátait október 19-ére a békásmegyeri templomba (1038 Budapest, Mező u. 12.) az összegyülekezés napjára. Délelőtt 10 órakor az istentiszteleten Németh Zoltán prédikál. Délben közös ebédre várjuk vendégeinket. 14 órakor: A pécsi ókeresztény sírkamráktól az auschwitzi gázkamrákig – Cseri László fotográfussal és Kincses Károly fotómuzeológussal a borzalom ábrázolhatatlanságának szükségszerűségéről Donáth László beszélget. 16 órakor Cseri László Gyűrődések című kiállítását megnyitja Kincses Károly. Közreműködik Jávori Fegya zongorán. Az alkalomra a belépés ingyenes, adományokat azonban jó szívvel fogadunk.

Nem véletlenül említették a szervezők a tanévkezdést, hiszen a dicsőítő koncert közönségének túlnyomó részét tizenévesek alkották. Az estek főszervezője, László Viktor büszkén említette, hogy az Ez az a nap! rendezvényein évről évre egyre több fiatal ismeri meg és ismeri fel e műfaj révén Jézus Krisztust. A szervezők hídként, összekötő kapocsként látják a maguk szerepét az egyre elidegenedőbb társadalom és az evangéliumot hirdető egyházak között. Élnek a korszerű kommunikációs lehetőségekkel. Az internetet és a közösségi oldalakat felhasználva már közel kétszázezer érdeklődő tagot „toboroztak”, akik a világhálón is követik rendezvényeiket, olvassák híreiket, és hallgatják a 2013-ban útjára indított – hazai és nemzetközi dicsőítő zenét sugárzó – Ez az a nap! Rádiót. Felnőtt egy generáció, melynek tagjai ilyen „arénaközegben” is szívesen hallgatják az evangéliumot, decibelektől hangos koncerteken (is?) meghallják a zenei előadók elsődleges üzenetét. A közönség most is a Kárpát-medence több országából érkezett, Romá-

niától Szlovákiáig, sőt Ausztriából és Németországból is jöttek. A keresztény rap, hip-hop és dance stílus angol képviselője a Lindz West vezette LZ7 együttes, amely már 2013-ban is sikerrel lépett fel az aréna ökumenikus gyülekezete előtt. Óriási ovációval fogadta őket a közönség. Lindzék már az első számuk alatt betáncolták, -mozogták a teljes színpadot, magukkal ragadva fiatal közönségüket. Még jó, hogy idővel tisztázták: ők nem sztárok akarnak lenni a színpadon, hanem olyan fénylő csillagok, akik segítségére tudnak lenni a problémákkal küszködő fiataloknak – megvilágítva számukra a Jézus felé vezető, egyedül üdvözítő utat. Ezt illusztrálandó csendült fel This Little Light (A kis fény) című számuk, üzenve, hogy bárki lehet egy kis fény, egy kis csillag, aki követi Jézust. S hogy erre sokakban megvan a hajlandóság, azt a közönség látványosan kifejezésre is juttatta, hiszen – a felszólításra – több ezren kapcsolták be mobiltelefonjukat, szinte bevilágítva az elsötétített arénát… A 2000-es évek elején alakult melbourne-i dicsőítő zenekar, a Planet-shakers mára szintén világhírűvé vált, és nem véletlenül. Koncertjükkel kimagasló színvonalú „eseményt” varázsoltak a színpadra: mind kifejező szövegeiket, mind kitűnő zenei megoldásaikat élmény volt hallgatni. Az ausztrál csapat tagjai kitűnő, magasan képzett muzsikusok, akik közül néhányan szolisztikus szerepet is vállaltak műsorukban. A Planetshakers rajongói együtt énekelték velük: „Nincs más, te örökké létezel, mindenek Ura, nincs olyan, mint te, nincs hozzád hasonló.” g HEtEssy Csaba

HE­TI ÚT­RA­VA­LÓ „Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5,4) Szentháromság ünnepe után a 17. héten az Útmutató reggeli és heti igéi a keresztyének hitéről s egységéről szólnak: Krisztusban egy az egyház; szétszóródott népét újraegyesíti szeretetben ő. „Ímé, mily jó és mily nagy gyönyörűség az atyafiak közt az egyenesség.” (GyLK 765) „Egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és az emberek között: az ember Krisztus Jézus, aki önmagát adta váltságul mindenkiért.” (1Tim 2,5–6; LK) „Kívánhatnánk-e nagyobb boldogságot annál, mint hogy testvéri közösségbe juthatunk az egész keresztyénséggel, s tagjai lehetünk a Krisztus testének?! Ehhez azonban hit kell. Mert a világ szeme és esze mindezt bizony egész másként, fordítva látja” – vélekedik dr. Luther. „Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (1Jn 5,5) – kérdi János vezérigénk kijelentését követően. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1) A kánaáni asszony kitartó, alázatos hittel könyörgött leánya gyógyulásáért, és szaván fogta Dávid Fiát: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” (Mt 15,27–28) Krisztus a hit szerzője. „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg. (…) aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. (…) A hit… hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róm 10,11.13.17) A vérfolyásos asszony is hallott Jézusról, és hátulról megérintette a ruháját, hogy meggyógyuljon. „Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” (Mk 5,34) Jakab a hit és a kísértés kapcsolatáról így vélekedik: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. (…) Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (Jak 1,2–3.12) A kapernaumi százados csak üzenetet küldött: „Uram, ne fáradj, mert (…) hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. (…) Jézus… elcsodálkozott rajta, és… így szólt…: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.” (Lk 7,6–7.9) Az Úr angyala kiszabadította a börtönből az apostolokat, és Gamáliél ezt tanácsolta: „…bocsássátok el őket. (…) Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert (…) és hirdették, hogy Jézus a Krisztus.” (ApCsel 5,38.41.42) Az Úr kereszthalálakor beteljesedett az Írás. „Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét” (Jn 19,30) – átadta Atyjának. És a tengeren járó Jézus bátorította a hullámok között hányódó hajóban lévő tanítványait: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” A süllyedő Pétert kimentette, és ők leborultak előtte: „Valóban Isten Fia vagy!” (Mt 14,27.33) „Ó, a hit – nagy bizonyosság! / Látja azt, mi rejtve van. / Isten ígér. Így felel rá: / »Úgy van, indulok, Uram!«” (EÉ 329,5) g Garai András

Új­szó­tár –­örök­üze­net Újabban ismét gyakran hallom ezt az angolból átvett szót: cool. A gimnazista diákok, akik közé szeptembertől csöppentem, gyakran ezzel a jelzővel értékelik tanáraik rátermettségét, az érdekes tanórákat, a szünetek izgalmas folyosói beszélgetéseit, egy-egy elhangzó jó poént vagy éppen egy otthoni bulit, sikeres sulis rendezvényt. A szót eredeti jelentése szerint olyan dologra kellene alkalmazni, amely hűvös, hideg, rideg. Valljuk meg, ez nem nagyon passzol össze azokkal az elragadtatott élethelyzetekkel, amelyekben spontán reakcióként szalad ki fiataljaink száján. Ha azonban a szó igazi jelentését kutatjuk, s a fiataloktól kérdezzük, nem mindig kaphatunk teljesen kielégítő választ. Igaz, én csak egyszer próbálkoztam, de már ez is szárnyam szegte. „Hát, tanárnő, a cool, az olyan cool” – magyarázta teljes természetességgel az egyik hittanos fiú. Tekintete azt sugallta: mit nem lehet ezen érteni?! Be kellett látnom tehát, hogy az ifjú generáció valami olyasmit tud, amit addig én csak szerényen kapiskálni mertem. Kénytelen-kelletlen kutatni kezdtem hát a szlengszótárban, az interneten, s megdöbbenve tapasztaltam, hányféle jelentéssel, hangulattal bír ez az egyszerű szó. Behelyettesíthető a pompás, nagyszerű, kitűnő szavakkal. A zsír jelentését már idézni sem merem, hisz akkor újabb magyarázatba bonyolódhatnék. Ám van egy értelmezés, amely roppantul megragadta a fantáziámat: a cool az az élethelyzet, amikor a dolgok a helyükön vannak. Ezt a békességet, nyugtalanságtól mentes elégedettséget valamennyien ismerhetjük, és a Szentírás számos epizódja is éppen erről tesz bizonyságot. Olvastam valamikor, hogy Amerikában megjelent egy olyan Biblia, amelyik a legszentebb módon, de az utca nyelvén, sőt néhány szlengkifejezés használatával igyekszik közel hozni az evangélium üzenetét azokhoz, akik nagyon távol vannak a hit dolgaitól. Szívesen forgatnám egy ilyen Újszövetség lapjait, én magam is terjeszteném. Mert a Szentírás tanúsága szerint Krisztus közelében ilyen cool helyzetet élhet át az ember, amikor a dolgok a helyükre kerülnek. Emlékezzünk a megdicsőülés hegyére, ahol Péter, János és Jakab szájából önkéntelenül tör elő a vallomás: „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4) E csodálatos pillanat után persze le kellett menniük Jézussal együtt a mélybe. De voltak fenn! S ennek az átélt tökéletes harmóniának az élménye bennük kellett, hogy maradjon, végigkísérte életüket. De ugyanígy kerültek helyükre a dolgok Zákeus életében, amikor Jézus az asztalhoz telepedett vele, vagy az asszonyéban, aki még a korsóját is a kútnál hagyta, csak hogy vihesse a hírt a falubelieknek, hogy találkozott a bűneit megbocsátó Messiással… Egyházi és állami iskoláinkban hetente kétszer van lehetőségük a keresztény felekezeteknek arra, hogy a Szentírásról tanítsanak, hitükről bizonyságot tegyenek. Így nekünk, evangélikusoknak is. Óriási lehetőség, pompás alkalmak. De mindennek csak akkor van értelme, ha hiteles szolgálatunk nyomán, a Szentlélek erejével a helyükre kerülhetnek a dolgok a ránk bízott fiatalok életében. Ez legyen küldetésük hitoktatóknak, hívő diákoknak, az ehhez való bölcsesség kérése pedig imádságuk a gyülekezeteknek így a tanév elején. g B. Pintér Márta Név­jegy:­ B.­Pin­tér­Már­ta Több mint három évtizede vagyok lelkész. Tizenöt évig vidéki gyülekezetekben, majd tizenhét esztendőn át egyházunk országos irodájában a női missziói szolgálat vezetőjeként dolgoztam. Ez utóbbi terület néhány feladatát továbbra is végezve, szeptember 1-jétől a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolalelkésze lettem.

Az oldalt szerkesztette: VITÁLIS JUDIT

Evangélikus Élet

72­óra­mun­ka­és­bu­li

azonban missziós célként tekintünk rá, mert bár keresztény fiatalok szervezik a programot, mégis nyitottak bárki felé. Ez a három nap kapcsolópont lehet közöttük. – Az ökumené hogyan jelenik meg a 72 órában? – Törekszünk rá, hogy minden megyében több felekezetből legyenek koordinátorok, akik együtt szervezik a nyitó- és a zárórendezvényt. Az általuk megszólított fiatalok ezeken az eseményeken találkoznak egymással. Ugyanakkor a projekteket is különböző felekezetű fiatalok végzik, mindig a helyi adottságoknak megfelelően. A 72 óra olyan program, amelyben van munka, és van buli is. Nemcsak az a fontos, hogy együtt tevékenykedjünk, hanem az is, hogy együtt örüljünk az eredményeknek, meg osszuk a ta pasz ta la ta in kat, együtt játsszunk. Ezek mind építik a kapcsolatokat,

ményesek voltunk, azt láthatóvá is tegyük, így terjesztve az önkéntesség kultúráját a magyar fiatalok körében is. – A 72 óra kompromisszum nélkül csak három napig tart. Ha valaki az év többi napján is szeretne valamilyen közhasznú tevékenységet végezni, hol teheti ezt meg? – Ha valamire, akkor erre nagyon alkalmas az iskolai szolgálat, melynek keretében rendszerezik azokat a befogadóhelyeket, ahová a diákok máskor is mehetnek dolgozni. A 72 órában pedig mi is figyelmet fordítunk rá, hogy bár háromnapos akciót szervezünk, de ennek befejeztével mindig megjelenik a honlapunkon, hogy a három nap után milyen elérhetőségeken lehet folytatni az önkénteskedést. Bár 72 óra kevésnek tűnik az év 365 napjához képest, mégis szemléletformáló ereje van a fiatalok életében. Ha valaki például szemetet szedett a három nap alatt, az nem feltétlenül a legromantikusabb munka, de utána kétszer is meg fogja gondolni az illető, hogy eldob-e valamit az utcán. Azáltal, hogy önként vállalt valamit, változni fog a világhoz való hozzáállása, nyitottabb lesz a felelősségvállalásra a saját környezetében is. – Az Ökumenikus Ifjúsági Projektirodának nem a 72 óra az egyetlen programja. Rita, mesélnél erről egy kicsit? – A másik projekt a 2000 óta működő Közös Pont ökumenikus ifjúsági misszió, melynek célja, hogy közelebb hozzuk a fiatalokhoz Krisztust. Rájöttünk, hiába várjuk, hogy a fiatalok betérjenek a templomainkba, mert nem fognak. Ezért a mi felelősségünk, hogy elvigyük hozzájuk az evangéliumot. Ebbe a misszióba elsősorban olyan fiatalokat várunk, akik nem riadnak vissza a fesztiválhangulattól, a zajtól, a koncerttől, a droghasználóktól. A fesztivál olyan helyszín, ahol az emberek egészen máshogy viselkednek, mint a hétköznapi életben: sokkal nyitottabbak, lazábbak, könnyedebbek, érdeklődőek. Van idejük, hogy leüljenek beszélgetni. Ha elfáradnak a koncert alatt, csak bemennek a civil szigetre, a nagy Közös Pont sátorba, ahol három egyház fiataljai váltják egymást négy-öt órás műszakokban. A „csali” az, hogy a betérők csokiért rajzolhatnak naponta változó té-

és a koordinátorok mindig törekszenek arra, hogy a program elején meg a végén legyen egy közös alkalom, amikor mindenki összegyűlik, és van lehetőség közös beszélgetésre, játékra, imádságra. – Idén nagy súlyt fektettek a PR-munkára is, vagyis arra, hogy minél ismertebbé tegyétek a programot, jó hírét keltve. Kezembe került már 72 órás szóróanyag, van logótok, a weboldalatok profi. Márton, szerinted mérhető eredménye is van ennek az újításnak? – Ha már szóba került, hogy milyen változások történtek 2007 óta, akkor ezt is kiemelném, mert az idei évnek célja volt, hogy korszerűbbek legyünk, és nagyon fontos volt az arculat kialakítása. Ennek van visszhangja, az ismertségünk nő, és egyre szélesebb kör szerez tudomást a munkánkról. A legnagyobb eredmény talán, hogy állami szinten is felfigyeltek a 72 óra kompromisszum nélkül programra. A PR-tevékenységünk arra irányul, hogy amiben eddig ered-

mákról, idén például színszimbólumokról, a víz különböző megközelítéséről vagy épp a hét főbűnről. De ez mindig csak kiindulópont a beszélgetéshez. Az ott dolgozó fiatalok a fesztivált megelőzően három alkalomból álló csapatépítő képzésen vesznek részt februártól júniusig, és így formálódnak közösséggé. Nagyon érdekes, hogy tud egy különböző felekezetű emberekből álló csoport három hétvége alatt olyan közösséggé fejlődni, amely valóban megérinti a fesztiválozókat. És nemcsak őket, hanem egymást is, mert nemcsak kifelé irányul a cél, hanem a Közös Pontban részt vevőkre is, akik ezután teljesen más életszemlélettel térnek vissza a hétköznapokba. Megtapasztalják, hogy mit jelent a keresztények közötti testvériség, hogyan lehet a dogmatikai tanításokat a mindennapokba ültetni, és mit adhatnak egymásnak a katolikusok és a protestánsok. g Kovács Barbara

b Élénk­em­lék­kép­ként­őr­zöm­azt­a­2007-es­őszt,­ami­kor­a­gyü­le­ke­zet­ifi­jé­vel­sze­me­tet­szed­tünk,­idős­né­nik­nél­ta­ka­rí­tot­tunk,­bog­rá­csoz­tunk,­és­a­pa­ró­ki­án­alud­tunk.­Ak­kor­for­má­lód­tunk­iga­zi­kö­zös­ség­gé,­mert­meg­ta­pasz­tal­tuk,­hogy­az­ön­ként­vál­lalt­mun­ka­össze­köt ben­nün­ket.­Az­óta­hét­év­el­telt,­de­még­min­dig­ugyan­azt­az­iz­gal­mat,­kö­zös­ség­él­ményt­és jól­eső­izom­lá­zat­ad­ja­a­fi­a­ta­lok­nak,­mint­ré­gen.­Er­ről­szól­a­72 óra­komp­ro­misszum­nél­kül. A­prog­ram­ról,­az­ön­kén­tes­ke­dés­ről­és­az­öku­me­né­ről­kér­dez­tük­a­prog­ram­fő­ko­or­di­ná­to­rát,­Dar­vas­Már­tont és­az­Öku­me­ni­kus­If­jú­sá­gi­Pro­jekt­iro­da­ve­ze­tő­jét,­Ja­kab­Ri­tát –­an­nak­ap­ro­pó­ján,­hogy­idén­ép­pen­e­hé­ten,­ok­tó­ber­9–12.­kö­zött­vár­ják­a­szer­ve­zők­az­egy hét­vé­gé­jü­ket­komp­ro­misszum­nél­kü­li­ön­kén­tes­mun­ká­ra­szá­nó­fi­a­ta­lo­kat.

– Márton, te kétévi budapesti koordinátorság után idén kezdtél főkoordinátorként dolgozni. Mivel jár az új munkád? – Izgalmasabb, több irányítással járó feladatot kaptam. Helyi koordinátorként egyrészt csapattoborzásból, másrészt a projektek összegyűjtéséből állt a munkám. Ezt a kettőt aztán össze kell párosítani, a csapatoknak megfelelő projekteket kell találni. – Nem a csapatok választják maguknak a projektet? – Ilyen is előfordul, de alapvetően mi biztosítunk megfelelő munkát a csoportoknak. Ezért is kapta az akció a 72 óra kompromisszum nélkül nevet, mert az önkéntesek nem tudják előre, mi vár rájuk. Ez azért fontos, hogy a jelentkezők úgy szánjanak egy hétvégét az önkéntes munkára, hogy nem ők választják a feladatot. Nem biztos, hogy ez teszi majd önzetlenné a tettüket, de a programra jelentkezés tekinthető szűrőnek is: aki ezt bevállalja, az tényleg elszánt. Így a fiatalok megtapasztalhatják, hogy az önkéntesség izgalommal jár, és nagy bátorságot igényel. – Ugyanakkor elsülhet kellemetlen meglepetésként is… – Általában minden csapat úgy érkezik, hogy a tagoknak vannak preferenciáik, és jelzik, hogy például nem szívesen szednének szemetet. A beszámolókban mégis azt olvassuk, hogy bár először nem nagyon örültek neki, a végén mégis nagyon jó élmény kerekedett belőle. Pozitív kicsengésű az is, hogy bár nem ők választották a munkát, mégis kitartottak benne. – Rita, te mióta dolgozol a 72 óra kompromisszum nélkül lebonyolításában? – A kezdetektől fogva, 2007 óta részt veszek benne. Szerettünk volna egy olyan ökumenikus ifjúsági programot létrehozni, amely megmozgatja mindhárom egyház fiataljait. Korábban nagy ifjúsági találkozókat szerveztek, de aztán kiderült, hogy nem ez a legeredményesebb módja a fiatalok megszólításának, ezért elkezdtünk valami máson gondolkodni. A 72 óra kompromisszum nélkül ötletét az osztrákoktól vettük át. Ők már korábban tudták, hogy ha együtt dolgoznak az emberek, együtt végeznek valamilyen alkotó-, kreatív vagy segítőtevékenységet, akkor az összehozza őket. – 2007-ben indultatok, azóta viszont már hét év eltelt. Mi változott? – A résztvevők száma folyamatosan növekedett, és a program ismertsége is egyre nőtt. Az első alkalommal körülbelül ezerkétszázan jelentkeztek, akkor még csak a legközelebb lévők szólították meg egymást. Utána azonban nagyon gyorsan akartak egyre többen önkéntes munkát végezni. Most olyan szakaszba léptünk, amely változást hozott. Az iskolákban ugyanis érettségi előtt kötelező lett a közösségszolgálat, és emiatt kezdenek kicsit máshogy tekinteni a 72 órára is. Eddig nyilvánvaló volt, hogy ez önkéntes program, és nem jár érte jutalom, most pedig lehet benne kilenc kötelező órát teljesíteni. Sokan csak azért jönnek, hogy ezt letudják. Mi

Forrás: 72ora.hu

pA l A C k p o s tA

ifjúsági oldal

F o r r á s : 72 o r a . h u

 e 2014. október 12.

Evangélikus Élet

2014. október 12. f 

»prEsbitEri«

„A­te­je­len­lé­ted­–­a­mi­örö­münk”

Rovatunkban eddig az Evangélikus Országos Múzeumról, az Evangélikus Országos Levéltárról, a győri Ráth Mátyás Gyűjteményről, illetve a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium muzeális könyvtáráról olvashattak. Most a Soproni Evangélikus Gyűjtemény kerül sorra. Nem csupán az ott őrzött gyűjteményi anyagról számolhatunk be, hanem a közelmúltban és a jelenben zajló fejlesztésről is. Örvendetes tény, hogy egyházunk gyűjteményeit tekintve nemcsak az országos intézmények körében, hanem több vidéki gyűjteményben is tapasztalható előrelépés. Ezek az intézmények saját anyagaik őrzése és feldolgozása mellett egyházmegyéjükben, régiójukban segítséget nyújthatnak a gyülekezeteknek; például az iratmentésben és a gyűjteményi anyagok szakszerű kezelésében láthatnak el feladatokat, adhatnak tanácsokat. Az egyházmegyei gyűjteményi megbízottakkal együttműködve a vidéki gyűjtemények szakképzett munkatársaikkal, az egyházunk gyűjteményeiben alkalmazott egységes szakmai elvek követésével – szükség esetén biztosítékot jelenthetnek a jövőre nézve a veszélyeztetett állapotú egyházközségi, egyházmegyei anyagok mentése, őrzése, szakszerű feldolgozása terén is.

Negyedszer tartották meg a hegyvidéki evangélikus napot hogy Isten igéjét hallgassa, az az ember megmásíthatatlanul, a szíve legmélyén megértette a tudást, amelyért nemcsak élni érdemes, mint igaz szerelemért – mely nem egoista,

vezették be keresztény ihletettségű rockzenekarukat. Miért is ne? Isten nem írta elő a formát, hanem csak a tiszta szívet. Lehet, hogy némelyeknek azért kis-

F otó : s z á K - K o c s i s r é K a

Nehéz dolog az embernek a saját családjáról elfogulatlanul írni, hiszen nem nagyon ismerünk olyan családot, ahol a szeretet és az öröm mellé ne férkőzne be néhanapján a bosszúság és szomorúság, esetleg a sértődés és bánat. Mégis, ha arra gondolunk, hogy mit kapunk ettől a családtól, jó esetben túlsúlyba kerül a hála és a köszönet. Persze a jó keresztény azonnal felteszi a kérdést: „Vajon én mit adok ennek a családnak?” De ne menjünk ennyire előre… Az idei hegyvidéki evangélikus napon – miközben a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség templomában hallgattam a zenei és irodalmi programot, a rövid áhítatot, s a szünetben kérdezgettem a szereplőket és a hallgatóság egynémely tagját, miért jöttek el, mit várnak ettől a naptól – egyszerre csak teljesen egyértelműen megfogalmazódott a fejemben egy mondat: „Én ettől az evangélikus közösségtől eddigi életem több mint négy évtizede alatt csak jót kaptam.” Akkor most ennyire elfogult vagyok, hogy a Kék Golyó utcai evangélikusok szemében már a gerendát se látom? Sőt az is elképzelhető, hogy mégis jobban mulattunk volna, mondjuk, egy pálinka- vagy esetleg egy filmfesztiválon. Mégsem ezekre tértünk be, hanem ebbe a budai templomba, annak is egy evangélizációs rendezvényére, miként minden vasárnap és hétköznap is a különböző összejövetelekre. Úgy is fogalmazhatnám a testvéreknek, hogy vasárnaponta futva szaladok be ebbe a templomba, és nemcsak azért, mert mindig késésben vagyok, hanem mert az ember, aki szerelmes, az alig várja, hogy a szerelmével találkozhasson. Szalad elébe, hogy köszönthesse őt, hogy hálát adjon neki, hogy ragyogásával betöltekezhessen. Nincs lélegzés. És nincs élet. Nélküle. Csak a Van. A szépséges, igaz Isten és az ő egyszülött Fia, a Jézus Krisztus. Semmifajta kétely nem férhet ahhoz, hogy aki hétről hétre, évről évre ott ül ezekben a padsorokban,

t H e s Au r u s hanem megosztó és önátadó –, hanem egylényegűvé vált a megbocsátás erejével, és megismerte a feloldozás békéjét. A szabadság azt jelenti, hogy rendelkezel a megbocsátás erejével. Hogy embertársadban meglátod az esendőt. Az ember fiát. És szolgálod őt. Teljes szívedből, teljes lelkedből. *­*­* A huszonöt éve fennálló hegyvidéki kórus dicsőítő énekkel és zsoltárokkal kezdte október 4-én délelőtt a találkozót, majd az eső miatt az egybegyűltek bevonultak a templomba, hogy itt alázatos és még méltóbb környezetben tovább folytatódjék a negyedik hegyvidéki evangélikus nap az ifjúsági csoport színdarabjával. Keczkó Szilvia lelkész áhítatában a 2014es év bibliaolvasó Útmutató szerinti igéjére hívta fel a figyelmet: „De nekem olyan jó Isten közelsége!” (Zsolt 73,28a) Ezt követte az alig egy éve megalakult Trademark zenekar. Lelkészünk, Keczkó Pál ezúttal mint dobos mutatkozott be. Nagy Ildikó, Mátyássy Gábor és Szemerei Benjámin társaságában úgynevezett kultúrsokként

sé mégis hangos volt az előadás. A mellettem ülő idős testvérem az előadás alatt végig magába mélyedve imádkozott, gondolom, nem a műsor végét vizualizálta… Záróakkordként egy tökéletesen megkomponált zenés irodalmi órának lehettünk tanúi. Fabiny Tamás püspök és Gryllus Dániel, a legendás Kaláka együttes megalapítója közösen idézte fel a 20. század egyik legismertebb evangélikus költőjének, Weöres Sándornak a műveit. Az előadás keretét a teremtő Atya, a Fiú és a Szentlélek mindent betöltő szépségének gondolata adta, mely egyben Weöres Sándor ihletettségének forrására utalt. Bátran vallotta a költő már 1970-ben, hogy számára csak egyetlen ember létezik: Jézus Krisztus, s életünk célja a vele való egységhez visszatérni. Ezért keressük fel az áldott, szent helyeket, mint a hegyvidéki templom, s zengjük ott a dicsőítő énekeket olyan embertársainkkal együtt, akiknek Isten közelsége, a hozzá való törekvés nem múló divat, hanem az egyetlen és létező valóság. Az örök élet kapuja. g Büky Anna

Kirándulás a reformáció forrásvidékére Holger Manke, a soproni gyülekezet német lelkésze – aki valamikor olyan sok időt töltött a budavári gyülekezetben, hogy már tiszteletbeli budavárinak számít – és Bence Imre budavári lelkész 2013-ban összedugták a fejüket, és elhatározták, hogy a két gyülekezet a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készülve közös kirándulássorozatot szervez a reformáció forrásvidékeire. Tavaly ősszel ellátogattunk Sárvárra, ahová eljöttek a soproniak is. Idén szeptember 27-én pedig Sopronba mentünk, s ide eljöttek a sárváriak is. Sopronban a német ajkú lakosság körében hamar elterjedt és ismertté vált Luther tanítása, így Magyarországon a reformáció jelei először ebben a városban mutatkoztak. A soproniak a visszakapott, impozánsan felújított iskolaépületben fogadtak bennünket meleg szeretettel és friss kávéval, süteménnyel. A Berkenye citerazenekar vezette vidám énekléssel kezdődött a délelőtti program. Holger Manke tartott áhítatot ékes magyarsággal. Az áhítatot felesége, Manke Lackner Eszter ötletes rajzai színezték és tették nyomatékosabbá. A német lelkész arról beszélt, fontos, hogy a reformáció egyéni életünkben is valóság legyen. Mert

A­Sop­ro­ni­Evan­gé­li­kus Gyűj­te­mé­nyek a­meg­úju­lás­út­ján

újítani mindenki szeret. Sokszor azonban csak úgy akarunk reformálni, mint a tévé előtt ülő drukker, aki sörrel és ropival a kezében jól tudja, hogyan kellene a pályán dolgozni, de nekünk nem a pálya szélén álló drukkereknek kell lennünk, hanem be kell állnunk játékosnak. Az áhítat után Richly Zsolt – soproni származású budavári gyülekezeti tag, aki animációs rendezőként megálmodta a Luther-rajzfilmet – tartott előadást a készülő sorozatról. Izgalmas volt belelátni a kulisszatitkokba. Még izgalmasabb volt látni egy részletet a filmből. Erről csak annyit, hogy már alig várom, hogy láthassam az egészet. Ebédre finom pizzával kedveskedtek a vendéglátók, majd Gabnai Sándor esperes, helyi lelkész idegenvezetésével belvárosi sétára indultunk. Sopron nevezetességei közül elsősorban az evangélikusság történetét felidéző helyszíneket tekintettük meg. Délután, a hazaindulás előtt még kimentünk a Lövérekbe, a Deákkúthoz. Itt Tóth Károly lelkész tartott áhítatot. A most soproni lelkészként szolgáló Tóth Károllyal különösen is öröm volt a találkozás, hiszen néhány éve Budavárban volt hatodéves, így kedves emlékek is fölidéződ-

tek. Arról beszélt, nem véletlen, hogy a Deák-kúthoz mentünk ki. Csodálatos hely: az erdőben a fák koronáján áttetsző lenyugvó nap, a forrásból csordogáló víz igazi megnyugvást adott. A hely szépségén túl a történelmi jelentősége is azt az üzenetet hordozza, hogy visszamentünk a forráshoz, de ami ennél is fontosabb: az embernek mindig vissza kell találnia a forráshoz, az Istenhez. A lenyugvó nap búcsúzott a fák koronái között, s mi is búcsúztunk. Hazaindultunk. Jövőre veled, veletek, de nem ugyanitt – mondtuk a sárváriaknak és a soproniaknak –, hanem Budavárban. Ott kutatjuk tovább a reformáció gyökereit, forrásait. Hazafelé a buszon az útra készített énekfüzetekből még énekeltünk, aztán Bence Imre lelkész búcsúszavaival és áldáskívánásával begördültünk a Széna térre. Hála Istennek, hogy minden baj nélkül és gazdagodva hazaérkezhettünk a reformáció forrásvidékeinek felkeresését célzó kirándulássorozatunk második állomásáról. Három kapocs a két gyülekezet között, de biztos, hogy ennél több is van, s a legfőbb kapocs köztünk Jézus Krisztus. BEncéné Szabó Márta lelkész

Rovatgazda: Kovács Eleonóra A nagy múltú soproni gyülekezet a 16. század óta gyűjti folyamatosan az iratanyagot, s őrzi a több mint nyolcezer kötetnyi, teológiai témájú régi könyvritkaságot és a muzeális tárgyakat. Szép számmal vannak itt legrégebbi evangélikus anyakönyveinkből, iratainkból, kódexeinkből és ősnyomtatványainkból. Kivételes a soproni gyülekezet azért is, mert nemcsak a liturgikus tárgyakat tudja bemutatni, de lelkészeink sokaságát is megörökítette olajfestményeken a kezdetektől a 20. századig. A Soproni Evangélikus Gyűjtemények (levéltár, könyvtár, múzeum) az Evangélikus Országos Levéltár, Könyvtár és Múzeum után a legnagyobb gyűjteményi anyaggal büszkélkedhetnek. Az egyház Gyűjteményi Tanácsa és az országos evangélikus gyűjtemények szakmai felügyelete, valamint egyházunk anyagi támogatása évtizedek óta segíti munkánkat. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy oly hosszú évek után új és méltó elhelyezést kaphatnak gyűjteményi egységeink, amelyek eddig külön épületben, egymástól távol helyezkedtek el s működtek. A rendszerváltást követően az egyházak kárpótlása során a Soproni Evangélikus Egyházközség visszakapta egykori, a 19. század végén épített elemi iskoláját, amelyet – az államosítás után – évtizedekig a soproni bíróság használt. A Soproni Evangélikus Gyűjtemények új körülményeinek kialakítását még dr. Fabiny Tibor professzorral képzeltük el 1991-ben. Az elmúlt esztendőben az épület felújítása Gabnai Sándor esperes és Biczó Balázs felügyelő, valamint dr. Gimesi Szabolcs másodfelügyelő vezetésével gyorsított ütemben folyt. A patinás épületet istentisztelet és szép ünnepség keretében szeptember 17-én avatta fel Szemerei János püspök és Gabnai Sándor esperes. A felújított épület mostantól Evangélikus Közösségi Házunk, amely az egyházközség hivatalos helyiségeit, gyülekezeti termét és számos ifjúsági és felnőtt közösségi munkára alkalmas terét foglalja magában. Az épület földszinti termei: a bejárattól balra két terem a múzeum, jobbra pedig két-két terem a könyvtár, illetve a levéltár számára kínál be-

mutatási lehetőséget. Pályázatok, valamint az országos egyház és a soproni gyülekezet anyagi támogatása teszi lehetővé a gyűjteményi egységek új helyen való kialakítását és berendezését. Eddig elkészült a termek festése, padozata, a biztonsági rendszerek (rácsok, riasztórendszer stb.) kiépítése, az ablakok szalagfüggönyei, az értékes könyvtári köteteket tartalmazó úgynevezett bibliaszekrények restaurálása, s megépült az új könyvtári polcrendszer. A régi könyvtárból való, bedobozolt könyvanyag átszállítása a következő napokban történik meg, és elkezdhetjük a könyvek rendezését a restaurált szekrényekbe, valamint elhelyezésüket az új polcokon. A levéltár anyaga a régi levéltári helyiségekben bedobozolva vár már az át szál lí tás ra. A ré gi le vél tá ri szekrények felújítása most zajlik, elkészültük után ezeket az újonnan kialakított kutatóteremben fogjuk felhasználni. Az ugyancsak a kutatóterembe szánt, egyidejűleg tizenkét fő munkáját lehetővé tevő kutatóasztal éppen szállítás alatt van. Internetcsatlakozás, megfelelő világítás mindenütt biztosított. A kutatók számára egy új számítógép beszerzése a digitalizált dokumentumok használatához jelenleg van folyamatban. A levéltári, könyvtári és múzeumi tárgyak raktári helyiségeit most festik, s szerelik az ablakrácsokat. A könyvtártermek összes alapterülete 72,50 négyzetméter, a kutatóteremé 31,50, a levéltári helyiségeké összesen 50, a raktáraké 54. A múzeumi kiállítás alapterülete (két terem) összesen 104 négyzetméter. Jelenleg a kiállítás belső berendezéséhez, a bemutatandó anyag kiállításához szükséges vitrinek tervezése, a bútorok és tárgyak restaurálása zajlik. A tervezésben segítséget adnak a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének tanárai és hallgatói. A soproni gyülekezet vezetése és az evangélikus egyház támogatása lehetővé tette, hogy az újjászülető soproni gyűjtemények munkája magasabb szintre emelkedjék. Tóthné Szlavkovszky Mariann és dr. Krisch András személyében két új, szakirányú diplomával rendelkező, főállású munkatárs állt munkába szeptembertől. Jövőre ünnepelhetjük a soproni gyülekezet alapításának négyszázötvenedik évfordulóját. Hisszük és reméljük, hogy megújult gyűjteményeink megnyitásával méltó módon ünnepelhetjük a jeles jubileumot. g Alpárné dr. Szála ErzsébEt gyűjteményvezető

 e 2014. október 12.

krónika

Evangélikus Élet

hirdetéseK

A­fa­so­ri­gim­ná­zi­um­új­ra­in­du­lá­sá­ról a­ma­gyar­te­le­ví­zi­ó­ban Október 12-én, vasárnap az M1-en 11.30-kor kezdődő Útmutató a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium huszonöt évvel ezelőtti újraindulásáról szól. Szerkesztő: Nagy László, rendező: Horváth Tamás.

szí­ve­sen­se­gí­te­ne? A Magyar Rákellenes Liga önkéntes segítőtársakat keres daganatos betegek lelki támogatásához. Az érdeklődők számára október végétől Budapesten hozzávetőleg öt hónapon keresztül szerda délutánonként ingyenes képzést indítunk. Jelentkezését október 25-ig várjuk! Elérhetőségeink: Magyar Rákellenes Liga, 1507 Budapest, Pf. 7. • [email protected] • 1/225-1621, illetve 20/565-5589.

Kert­vá­ro­si­szám­ve­tés b „Vé­get­ ért­ az­ ara­tás,­ /­ Asz­ta­lon­ az­ ál­dás.­ /­ Hoz­zád­ száll­ ma,­ jó Atyánk,­/­Há­la­és­imá­dás”­–­hang­zott­fel­az­ének­(EÉ­490)­a­vaj­da­bo­ko­ri­mű­ve­lő­dé­si­ház­ban,­ahol­a­nyír­egy­há­za-kert­vá­ro­si­evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet­ha­gyo­má­nyos­ara­tá­si­há­la­adó­ün­ne­pét­tar­tot­ták.­Az­évi­ter­mé­sért­kö­szö­ne­tet­mon­dó­is­ten­tisz­te­le­ten­min­de­nek­előtt­meg­szeg­tek­és­a­gyü­le­ke­zet­ben­szét­osz­tot­tak­egy­friss­ke­nye­ret,­majd­Ko­vács Er­zsé­bet másodlel­kész­ige­hir­de­té­si­szol­gá­la­ta­kö­vet­ke­zett.­

F otó : v e s z p r é m i e r z s é b e t

meg­hí­vó­kül­misszi­ói­est­re Az Evangélikus Külmissziói Egyesület kéthavonta tartandó külmissziói estjén október 20-án, hétfőn 18 órakor Szeverényi János lelkész, az Evangélikus Missziói Központ igazgatója tart előadást Keresztények üldözése a világban címmel. Az est helyszíne: 1084 Budapest, Üllői út 24., utca felőli előadóterem. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk. Az Evangélikus Külmissziói Egyesület vezetősége

dr.­dar­kó­je­nő­elő­adá­sa­a­bu­da­ke­szi­pro­tes­táns­kör­ben Október 16-án, csütörtökön 19 órakor a Kálvin teremben (Budakeszi, Fő u. 159.) A korai reformáció a Duna-melléken, különös tekintettel Budavidékre címmel tart előadást dr. Darkó Jenő történész, muzeológus. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. Az előadás ingyenes. Adományokat a budakeszi Protestáns Kör tevékenységének támogatására a helyszínen elfogadunk.

Zug­lói­ze­nés­es­ték

Magtárakban, kamrában, pincében a javak nagy része, valóban itt a számvetés ideje – emlékeztetett a mindig is gazdálkodókból álló, mezőgazdasági termelésből élő gyülekezet lelkipásztora, rámutatva, hogy a gazdagság utáni mohó vágyakozás teszi tönkre az életünket. Meglehet, nem tartjuk ki-

fizetődőnek az elvégzett munkát, úgy érezhetjük, hogy a befektetett energia nem hozta meg a remélt eredményt, hisz a mezőgazdaságban mindig bizonytalan a siker – de tudjuk-e, hol a határ? A fogyasztás kísértése hajszol bennünket, megpróbáljuk kielégíteni egyre növekvő igényeinket, pedig már

Pa­ró­ku­si­al­kal­mas­sá­gi­vizs­gá­lat

Október 19-én, vasárnap este 18 órakor a Gárdonyi Zoltán énekkar szolgálata nyitja a zuglói zenés esték őszi programsorozatát a zuglói templomban. Az együttes több mint százéves múltra tekint vissza: az énekkar az 1886-ban alapított, számtalan díjat nyert Fóti dalkörből, valamint az 1949-ben megalakult női karból Kalocsay Ferenc karnagy kezei alatt 1949-ben alakult egyházi vegyes karrá. Számos rádiófelvétel és európai koncertút van az együttes háta mögött. Gárdonyi Zoltánnal való szoros munkakapcsolata miatt a kórus felvette a református zeneszerző-zenetörténész nevét, aki több művét is a fóti kórusnak ajánlotta. Németh Pál és Godán Sándor karnagy vezetésével az elmúlt évtizedek színes repertoárjából hallhatunk válogatást az októberi koncerten, melyen a zuglói gyülekezet kántora s az énekkar korábbi karnagya, Kéménczy Antal orgonaművész is közreműködik.

istentiszteleti­rend­•­2014.­október­12. Szentháromság ünnepe után 17. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Ef 4,1–6; Ézs 49,1–6. Textus: Mk 9,33–41 Énekek: 446., 265. Budavár,­I.,­Bécsi­kapu­tér de. 9. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; de. 10. (német) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; du. 6. (ifjúsági istentisztelet) Mesterházy Balázs; Fébé,­II.,­Hűvösvölgyi­út­193. de. fél 10.; Sarepta,­II.,­Modori­u.­6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút,­II.,­Ördögárok­u.­9. de. fél 10. (úrv.) D. Keveházi László; du. 5. (úrv., családi ) Fodor Viktor; Csillaghegy–Békásmegyer,­III., Mező­u.­12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda,­III.,­Dévai­Bíró­M.­tér de. 10. Jakab Béla; Újpest,­IV.,­Lebstück­M.­u.­36–38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Deák­tér,­V.,­Deák tér­ 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Gáncs Péter; du. 6. (asztali beszélgetések); Fasor,­VII.,­Városligeti­fasor­17. de. fél 10. (angol, úrv.) dr. Bácskai Károly; de. 11. (úrv.) Aradi György; Józsefváros,­VIII.,­Üllői­út­24. de. fél 11. Gombkötő Beáta; VIII.,­Rákóczi­út­57/a de. 10. (szlovák, kétnyelvű családi) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII.,­Karácsony­S.­u.­31–33. de. 9. (úrv.) Gombkötő Beáta; Ferencváros,­IX., Gát­ u.­ 2.­ (katolikus­ templom) de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya,­X.,­Kápolna­u.­14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld,­XI.,­Bocskai­út­10. de. fél 11. (úrv.) Krámer György; XI.,­ Németvölgyi­ út­ 138. de. 9. Gáncs Tamás; Egyetemi­és­főiskolai­gyülekezet,­XI.,­Magyar­tudósok­krt.­3. du. 6. (úrv., Tamásmise); Budagyöngye,­ XII.,­ Szilágyi­ E.­ fasor­ 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék,­ XII.,­ Kék­ Golyó­ u.­ 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Szilvia; Angyalföld,­XIII.,­Kassák­Lajos­u.­22. de. 10. Grendorf-Balogh Melinda; Zugló,­XIV., Lőcsei­út­32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV.,­Gyarmat­u.­14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely,­XV.,­Templom­tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota,­ XV.,­ Régi­ Fóti­ út­ 73.­ (nagytemplom)­ de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály,­XVI.,­Hősök­tere­10–11. de. 10. Fekete Gy. Viktor; Cinkota,­XVI., Rózsalevél­u.­46. de. fél 11. (úrv.) Vető István; Mátyásföld,­XVI.,­Prodám­u.­24. de. 9. Vető István; Árpádföld,­XVI.,­Menyhért­u.­42.­(református­templom) du. 3. (úrv.) Vető István; Rákoshegy,­XVII.,­Tessedik­tér de. 9. Kovács Áron; Rákoskeresztúr, XVII.,­Pesti­út­111. de. fél 11. Kovács Áron; Rákoscsaba,­XVII.,­Péceli­út­146. de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákosliget,­XVII.,­Gózon­Gy.­u. de. 11. Nagyné Szeker Éva; Pestszentlőrinc,­XVIII.,­Kossuth­tér­3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre,­XVIII., Rákóczi­út­83.­(református­templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest,­XIX.,­Templom tér­1. de. fél 9. Deák László; de. 10. Deák László; XIX.,­Hungária­út­37. de. 8. Bonnyai Anna; Pesterzsébet,­XX.,­Ady­E.­u.­89. de. 10. (családi ) Győri János Sámuel; Csepel, XXI.,­Deák­tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok,­XXII.,­Játék­u.­16. de. 10. Hokker Zsolt; du. 5. (gyermek-istentisztelet) Hokker Zsolt; Budakeszi,­Fő­út­155.­(gyülekezeti terem) de. fél 10. Bence Imre; Budaörs,­Szabadság­út­75. de. 10. Endreffy Géza; Pilisvörösvár­(ref.­templom) du. 2.

2014.­október­13.­ Egyetemi­és­főiskolai­gyülekezet,­XI.,­Magyar­tudósok­krt.­3.­du. fél 8, hétindító istentisztelet. Összeállította: Balla Mária

Balról jobbra: Varga Tamás, Lázárné Tóth Szilvia, Németh Katalin és Kadlecsik Zoltán (mögöttük: Mészáros Tamás kerületi felügyelő és Szemerei János püspök) hirdetés

tudjuk, hogy ez hosszú távon tarthatatlan. Nem kerülhetjük meg a kérdést: mennyi az elég? Az istentiszteletet és úrvacsorát követően Molnár Erzsébet, az Evangélikus Roma Szakkollégium igazgatója tartott előadást A reformáció földjén jártunk címmel a szakkollégium munkatársainak, oktatóinak nyári wittenbergi tanulmányútjáról, melyről előző lapszámunk 10. oldalán részletesen beszámoltunk. A tirpák süteményekkel gazdagon megkoronázott szeretetvendégséget követően még mindig együtt maradt a bokortanyák közössége. A gyerekek ismét játékos elfoglaltságaik után néztek a szabadban, a művelődési házban pedig Laborczi Géza előadása következett. A kertvárosi gyülekezet lelkipásztora elöljáróban emlékeztetett rá, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját megelőző tematikus évek sorában 2014 a reformáció és kultúra éve. Ennek apropóján a segítő szeretet kultúrájáról beszélt. Arra emlékeztetett, hogy a segítő szereteten nem egyszerűen a jó cselekedeteket értjük, hanem – Augustinus nyomán – ez köt össze bennünket! Szigeteket, közösségeket épít, és ez a túlélést jelenti. g V. E.

Parókusi alkalmassági vizsgálatra került sor a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület győri székházában október 6-án, hétfőn. A megmérettetésen Kadlecsik Zoltán (Sopron, Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola), Lázárné Tóth Szilvia (Székesfehérvár), Németh Katalin (Takácsi) és Varga Tamás (Rábaszentandrás) beosztott lelkészek vizsgáztak az egyházkerület vezetőiből, valamint esperesekből, felügyelő lelkészekből, gyülekezeti felügyelőkből, illetve intézményvezetőkből álló bizottságok előtt. A vizsgálaton mindannyian sikeresen megfeleltek, így mostantól parókus lelkészi szolgálatra megválaszthatók. g Adámi Mária felvétele

Evangélikus Élet

Ener­gia,­klí­ma­vál­to­zás­és­az­egy­há­zak­sze­re­pe Nemzetközi nagygyűlés Balatonszárszón Ü Z e n e t ­ A Z ­ A r A r át r ó l b Az­Eu­ró­pai­Ke­resz­tény­Kör­nye­zet­vé­del­mi­Há­ló­zat­(ECEN)­szep­tem­ber­27.­és­ok­tó­ber­1.­kö­zött­tar­tot­ta­ti­ze­dik­nagy­gyű­lé­sét­Ba­la­ton­szár­szón,­a­So­li­Deo­Glo­ria kon­fe­ren­cia-köz­pont­ban.­ Az­ Ener­gia,­ klí­ma­vál­to­zás­ és­ az­ egy­há­zak­ sze­re­pe cím­mel­ren­de­zett­ta­nács­ko­zá­son­a­te­rem­tett­vi­lág­meg­őr­zé­sé­nek­fe­le­lős­sé­gét­és le­he­tő­sé­ge­it­érin­tő­kér­dé­sek­kel­fog­lal­ko­zott­az­Eu­ró­pa­több­mint­húsz­or­szá­gá­ból­ér­ke­zett­száz­négy­részt­ve­vő.­A­kon­fe­ren­cia­elő­ké­szí­té­sét­ha­zai­rész­ről­dr.­Ko­dá­csy-Si­mon­Esz­ter, az­Evan­gé­li­kus­Hit­tu­do­má­nyi­Egye­tem­ad­junk­tu­sa,­az­ECEN el­nök­sé­gi­tag­ja­ko­or­di­nál­ta.

alkották. James Jones nyugalmazott anglikán püspök az energia használatának és a teremtésvédelemnek a bibliai alapjairól beszélt. Clarisse Kehler Siebert, a Stockholmi Környezetintézet munkatársa az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület jelentésének legújabb eredményeit mutatta be, melyekre vá-

Rovatgazda: Sánta Anikó [email protected]

vil szervezetek és az egyházak kooperációs lehetőségeiről tartott előadást. Az utolsó plenáris ülésen a meghívott egyházi vezetők mondhatták el a teremtésvédelem kérdésében megfogalmazott álláspontjaikat: James Jones püspök az anglikán egyház nevében, Guy Liagre főtit-

va r G a G á b o r va r G o s z F e lv é t e l e

A nagygyűlés a balatonboglári evangélikus templomban kezdődött a teremtés hete nyitó istentiszteletével. Jelen voltak a magyarországi evangélikus, református, katolikus, metodista és ortodox egyház képviselői is. Igehirdetésében dr. Kodácsy Tamás református lelkész arra világított rá, hogy a keresztény ember számára a teremtett világ kincs, melynek őrzését kaptuk feladatul. Ezért felelősen gondolkodva fel kell, hogy merüljön bennünk a kérdés: valóban szükségünk van annyi energiára, mint amennyit felhasználunk? Az istentisztelet végén mindenki egy kulcsot kapott ajándékba, amely emlékeztethet a teremtés hetének idei mottójául választott igére: „Őrizd meg a rád bízott kincset” (1Tim 6,20) A konferencia egyediségét az adta, hogy az éghajlatváltozással és az energiával kapcsolatos aktuális témáknak nem csupán a tudományos, politikai és gyakorlati megközelítései, hanem ezzel egyenrangúan a teológiai és etikai vonatkozásai is megjelentek. Az alábbi kérdések kerültek a középpontba: Melyek a legújabb tudományos eredmények az éghajlatváltozással kapcsolatban? Jó irányba halad-e az európai klíma- és energiapolitika? Milyen pluszdimenziót ad a keresztény szemlélet a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseknek? Mekkora szerepet vállaljanak az egyházak a nemzetközi klímaés energiapolitikában? Mit tehetnek a helyi közösségek? Miben rejlik a keresztény ember személyes felelőssége? A meghívott előadók körét teológiával, kutatással, klíma- és energiapolitikával foglalkozó külföldi és hazai szakemberek

2014. október 12. f 

mozaik

laszul Henrik Grape a Svéd Egyház környezetvédelmi lépéseit ismertette. Michael Northcott etikaprofesszor (Edinburghi Egyetem) a keresztény etikából következő döntési helyzeteinkről beszélt. A klímaváltozásból eredő nehézségeket Botos Barbara (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium), Zlinszky János (Egyesült Nemzetek Szervezete) és Adrian Shaw (Skót Egyház) prezentációi segítségével vitathatták meg a résztvevők. Energiafelhasználásunk következményeiről Dorothea Hauptstock, a Wuppertali Klíma-, Környezet- és Energiaintézet munkatársa, valamint Munkácsy Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára segítette a közös gondolkodást. Végül Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a ci-

Az­ ECEN-konferencián élénk viták bontakoztak ki olyan kényes kérdésekről, mint például az atomenergia felhasználása, az Európai Unió bizottságainak munkája. Az egyik résztvevő felvetette, hogy az európai keresztény egyházaknak közös pénzt kellene bevezetniük, piacra dobniuk. „Nézzük meg, képesek vagyunk-e szembemenni a jelenlegi gazdasági folyamatokkal!” – indítványozta. Az egyik leglelkesebb előadó Michael Northcott, az Edinburghi Egyetem etikaprofesszora volt. Rámutatott arra a három problémára, amely jelenleg vakvágányra viszi a klímaváltozással kapcsolatos gondolkodásunkat és döntéseinket. Az első problémát a bioüzemanyagok használatát szorgalmazó európai uniós döntések jelentik. Az unióban tervbe vették, hogy minden ország a dízelolajszükségletégnek legalább tíz százalékát bioüzemanyagból fedezze. A döntés azonban indirekt módon az őserdők kiirtását támogatja, hiszen a biodízel alapanyagát nagyrészt ezek fáinak kitermelése árán szállítják az európai országokba. Hazai szinten ez a kérdés úgy vetődik föl: jó megoldás-e, ha a termőföl-

kár az Európai Egyházak Konferenciáját képviselve, Szabó István püspök pedig a Magyarországi Református Egyház részéről fogalmazta meg teológiai gondolatait, valamint egyházának felelősségét és szerepvállalását. A nagygyűlésen a résztvevők megismerhették az egyházak teremtésvédelmi munkáit az egyes országokban, valamint öt tematikus munkacsoportban (ökomenedzsment, biodiverzitás, klímaváltozás, teológia, életvitel) gondolhatták tovább a plenáris beszélgetéseken elhangzottakat. A tanácskozás az egyházak szerepvállalását illetően irányokat mutatott globális, regionális és lokális szinten egyaránt. Globális szinten állásfoglalásra, valamint az Európa klíma- és

deket arra használjuk, hogy üzemanyagot termelünk, és nem élelmiszert? A másik gond, hogy az egyes európai fejlett országok azon az áron csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat, hogy a termelésüket Távol-Keletre viszik, Kínába és Indiába. Ezzel óriásira nő a munkanélküliség, és ellenőrizhetetlenné válik a termelés módja. Szomorú példa Banglades, ahol szörnyű katasztrófák voltak a helyi munkakörülmények miatt. Az ott létesített üzemek többnyire nagyon környezetszennyezőek is. Európa nem segít, csak magára ölti az olcsó ruhát. A harmadik probléma talán még alapvetőbb: „levegőről” beszélnek, ahelyett hogy a „földről” beszélnének – mondta Michael Northcott. A nagy kérdés, amelyről úton-útfélen beszélnek, a szén-dioxid-kibocsátás, és nem az, ami miatt ez a kibocsátás történik. Ezer körül van azon vállalatoknak a száma, amelyek érdekeltek a kőolaj és földgáz kitermelésében. Ezek a vállalatok ellenérdekeltek a tekintetben, hogy az igazi problémát ne a levegőben, hanem a föld alatt keressük. Márpedig sohasem a tünetek kezelése a legfontosabb.

energiapolitikájának alakításában való aktív részvételre hívtak fel az előadók. Regionális (és országos) szinten a kultúrát, az oktatást, a keresztény szemléletű környezeti nevelést emelték ki, hogy a fiatal generációk teremtésvédelem iránti fogékonysága, felelősségvállalása kialakuljon. Skandináviában és Németországban az egyházak nagy súlyt fektetnek az energiafogyasztás csökkentésére, a megújuló energiaforrások használatában való példamutatásra. Lokális szinten a helyi közösségek, gyülekezetek lehetnek kulcsszereplők a teremtésvédelem terén. A konferencia résztvevői ötleteket meríthettek megvalósult épületenergetikai fejlesztésekből, gyümölcsfa-ültetési programból, a vidéki gyümölcs- és zöldségtermelőket összekapcsoló hálózat kiépítéséből. Az ilyen kezdeményezéseket, a teremtésvédelem iránt elkötelezett gyülekezetek munkáját ismeri el kitüntetéseivel a református Ökogyülekezeti Mozgalom, valamint az evangélikus egyház Ararát munkacsoportja. Idén – amint lapunk múlt heti számában már hírül adtuk – Ökogyülekezeti díjat a Tatai Református Egyházközség, Ökogyülekezet címet pedig a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség vehetett át. Az esték folyamán a házigazda magyar csapat változatos, kötetlen hangulatú ismertetőket tartott a külföldi vendégek számára hazánk földrajzi, klimatikus adottságairól, történelméről, kultúrájáról, népzenéjéről, híres magyarok életéről, valamint a magyar nyelv szépségeiről. g Dr. Gálos Borbála

Az atomenergia kényes kérdése is többször felmerült a konferencia folyamán. Mint ismeretes, a környezetvédő mozgalmak igencsak aggályosnak tartják ennek az energiaforrásnak azt a velejáróját, hogy a jövő nemzedékre hagyja tárolandó hulladékát. A radioaktív hulladék tárolását célzó beruházások óriási anyagi és biztonságtechnikai forrást igényelnek, emiatt csak állami beruházással épülhetnek fel az erőművek. Az egyik előadó így fogalmazott: „Az atomenergia antidemokratikus forrás.” Nem demokratikus, mert eleve lehetetlen az összes résztvevő megkérdezése. Olyan emberek feje fölött hozunk döntéseket, akik majd kénytelenek elviselni azt a „batyut”, amelyet mi a vállukra akasztunk egy-egy erőmű biztonságának kérdésével és maradványainak kezelésével. Több előadó is kifejtette, hogy az Európai Uniónak felül kell vizsgálnia azokat a döntési mechanizmusokat, amelyekkel maga előtt tolja a klímaváltozás következményeinek a kérdését. Az egyházak sem tehetik meg, hogy kitessékelik ajtójukon a válaszadás felelősségét. g FEkEtE ÁgnEs

kö­zös­nyi­lat­ko­zat­–­le­vél­eu­ró­pa­egy­há­za­i­hoz

Az­eu­ró­pai­egy­há­zak­nak és­hit­kö­zös­sé­gek­nek vá­la­szol­ni­uk­kell­a­klí­ma­vál­to­zás­ra! Kik­va­gyunk? Az ECEN európai keresztény közösségek hálózata, amely az Európai Egyházak Konferenciájának teremtésvédelmi munkájához járul hozzá. Az ECEN tizedik nagygyűlésének küldöttei együtt tanácskoztak, tanultak, dolgoztak és imádkoztak Balatonszárszón, hogy egy fenntarthatóbb jövő elé nézhessünk. Határokon is átívelő, különböző hagyományokkal rendelkező közösségekből érkeztünk, de értékeinkben és aggodalmainkban egyaránt osztozunk egymással. Akkor is, ha másmás helyről jövünk, ugyanazt a levegőt lélegezzük be, s a termőföldnek és a természeti erőforrásoknak ugyanazon a drága ajándékán osztozunk Isten minden földi teremtményével együtt. A teremtett világhoz való viszonyunk teológiai értelmezése után szembesültünk a klímaváltozás jelenségének legújabb tudományos ered mé nye i vel, és mindezeket politikusokkal is megtanácskoztuk. Ennek nyomán egyre sürgetőbbnek tartjuk a cselekvést és a változtatást, s egyre erősebben kötelezzük el magunkat ezek mellett. Mit­kell­ten­nünk? Arra hívattunk el, hogy miközben globálisan tekintünk a világra, helyi szinteken cselekedjünk. Egyházakként és hitközösségekként arra hívattunk el, hogy óvjuk környezetünket, melyet Isten teremtett, s melynek így minden élő teremtmény a része. Kérjük az európai egyházakat és azok vezetőit, hogy válaszoljanak a klímaváltozást előidéző lelki és fizikai válságra. James Jones anglikán püspök hozzánk szóló inspiráló szavait követve öt cselekvési területet nevezünk meg. Imád­ság Hitbeli közösségként imádkozunk. Meghallgatjuk egymást, és megosztjuk aggodalmainkat, de megosztjuk egymás sal re mé nyün ket is. Nemcsak aggódunk azért, hogy milyen hatása lesz a klímaváltozásnak, hanem reménykedünk is a változásban és egy megújult világban. James Jones püspök szavaival kövessük Urunk példáját, s imádkozzuk, hogy legyen meg az Úr akarata a föl dön épp úgy, amint a mennyben! Urunk, Jézus, Ádám gyermeke, jöjj el dicsőségben, és újítsd meg a föld színét! Sze­mé­lyes­ség Kövessük Urunk példáját, s biztassuk a hívőket arra, hogy felelős életet éljenek! A klímaváltozás következményei az éhség, a szomjúság, a betegség, a hajléktalanság és a nyomor. Amikor ezek ellen

teszünk, Krisztust szolgáljuk (Mt 25,44). Amikor az energiahasználat, az étel- vagy a vízfogyasztás kérdéseiben döntünk, akkor tetteinkkel mások életére és környezetére is hatással vagyunk. Ezért minden döntésünket meg kell vizsgálnunk Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának fényében. Gyü­le­ke­zet A helyi egyházak és hitközösségek Isten szeretetéről tehetnek bizonyságot a teremtésvédelem terén azáltal, hogy csökkentik tevékenységeik ökológiai lábnyomát, vagy megtervezik, hogyan csökkenthetik szén-dioxidkibocsátásukat. Az egyházak és hitközösségek sokat tehetnek az energiahasználat terén a megújuló energiaforrások támogatásával s a kőolaj és földgáz használatának csökkentésével. Po­li­ti­ka Kérjük az egyházakat és hitközösségeket, hogy tekintsék feladatuknak az éghajlati igazságosság kérdését. Azok tettek a legkevesebbet a klímaváltozás kialakulásáért, akiket annak hatása leginkább sújt. A fejlett országok erkölcsi kötelessége egyrészt az ő támogatásuk, másrészt az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. Ne adjuk fel az igazságtalanságokkal szembeni harcot; emlékezzünk az özvegyasszony könyörgésére a hamis bíró példázatában (Lk 18,1–8)! Boly­gó Kezdeményezzük a klímakérdésről szóló párbeszédet azokkal, akik más vallásúak, és más hagyományban élnek. Vonjunk be tudósokat és klímakutató szakembereket, s keressük annak útjait, hogyan reagálhatunk ezekre a kihívásokra! Soha ne felejtsük el azokat, akik az éghajlati igazságtalanság legnagyobb elszenvedői! Keressük meg azokat a közös pontokat, ahol másokkal együtt a klímaváltozás ellen tudunk tenni! Za­rán­dok­lat­Pá­rizs­ba­ Nincs sok időnk. 2015 decemberében a világ nemzeteinek vezetői az ENSZ klíma tár gya lá sa i ra fog nak összegyűlni. Az emberek szerte a világban remélik, hogy egy igazságos, átfogó és kötelező jellegű új egyezség jön létre, amely kiút lehet a klímaváltozás általi fenyegetettségből. Ezért eddig az időszakig zarándoklatokra hívunk minden hívő embert, szó szerinti és átvitt értelemben is. Legyünk része ennek a zarándoklatnak, tanuljunk, imádkozzunk és cselekedjünk ennek a találkozónak az eredményességéért! Fordította: Kodácsy-Simon Eszter

 e 2014. október 12.

Evangélikus Élet

HÍREK, HIRDETÉSEK Bu­da­pes­ti­csen­des­nap­és­or­szá­gos­köz­gyű­lés A Bethánia CE Szövetség szeretettel vár minden kedves érdeklődőt október 11-én, szombaton 10–16 óra között tartandó csendesnapjára és közgyűlésére a józsefvárosi református templomba (1085 Budapest, Salétrom u. 5.). Csendesnapunk témája: A testvérszeretet. Részletes program a ce-union.hu weboldalon található.

50 éve harangöntés Őrbottyánban GOM­BOS­MIK­LÓS arany­ko­szo­rús ha­rang­ön­tő­mes­ter Kiváló magyar szakemberek által készített, külföldön is elismert magyar termékeket gyártunk (harangjátékokat is) a harangokkal kapcsolatos bármely munkához. ha­ran­gon­tes.hu­–­harangontode.hu Levélcím: 2162 Őrbottyán, rákóczi u. 121. Mobil: 30/948-9575, fax: 28/361-770. e-mail: [email protected].

Öku­me­ni­kus­ta­lál­ko­zó Minden hónap harmadik vasárnapján 18 órakor ökumenikus találkozóra, istentiszteletre és előadásra várjuk az érdeklődőket a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházának (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) földszinti tanácstermében. Az október 19-i téma: Jézus kapcsolata Kumránnal (2. rész). Teljes körű istentiszteleti szolgálatot végez – az Európai Városmisszió gyakorlatának megfelelően – Bódis László baptista lelkész Reményvesztett szolgálattevők Európában; ellátásuk igei üzenettel. Szeretettel várjuk a korábbi farkasréti ökumenikus közösség, a volt KÖT (Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság), a Fokoláre, valamint az International Ecumenical Fellowship magyar régiójának tagjait is. Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend

ta­izé-ima­ és­ének­együtt­lét A rákosszentmihály–sashalmi evangélikus gyülekezetben (1161 Budapest, Hősök tere 10–11.) minden hónap második keddjén, legközelebb október 14-én, 19 órától Taizé-ima és énekegyüttlét. Minden alkalommal van igehirdetés is. Információ: gyertyafeny.lutheran.hu

VASáRnAPTÓL­VASáRnAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból október 12-étől október 19-éig VASÁRNAP

HÉTFŐ

KEDD

SZERDA

8.00­/­Civil­Rádió­(Budapest) Lélekhangoló Az Evangélikus Rádiómisszió műsora (civilradio.hu) 9.00­/­Pax­Tv Evangélikus istentisztelet a budavári templomból 9.30­/­ZDF­(német) Evangélikus istentisztelet Karlsruhéból (fernsehgottesdienst.de.) 11.30­/­M1 Útmutató Hitünk közös gyökerei 14.10­/­Pax­Tv 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó (riportfilm) Tévedés 19.00­/­Credo­Evangélikus Rádió­(Szombathely) Kantáták (credoradio.hu)

10.40­/­Pax­Tv 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó Záró istentisztelet 14.05­/­Kossuth­rádió Arcvonások D. dr. Harmati Béla püspök 20.00­/­Pax­Tv Kút (élő interaktív műsor) Műsorvezető: Deák László evangélikus lelkész 22.20­/­Duna­World Hitvallók és ügynökök (dokumentumfilm-sorozat) A keletnémet titkosszolgálat célkeresztjében 23.15­/­Duna­Tv Dózsa (magyar animációs film, 2014) (14’) 23.25­/­Pax­Tv Guszáv Adolf-ünnep, Sopron, 2014

9.30­/­Bartók­rádió Egressy Béni 200 13.25­/­M1 Virágzó Magyarország Sellye 15.00­/­Duna­World Élő egyház (vallási híradó) 16.25­/­Duna­World Rocklexikon Zorán Sztevanovity 18.05­/­Pax­Tv Fasor 25 Jubileumi tanévnyitó istentisztelet a BudapestFasori Evangélikus Gimnáziumban 21.25­/­Duna­World Dokureflex (dokumentumműsor) Kulák volt az apám 0.00­/­M1 Levél Istenhez (magyar kisjátékfilm, 2014)

9.10­/­Duna­Tv Magyar elsők (ismeretterjesztő sorozat) Az első magyar védett állatok 13.30­/­Kossuth­rádió ,,Tebenned bíztunk eleitől fogva...’’ A református egyház félórája 15.00­/­Duna­World Református magazin 15.00­/­Pax­Tv Lelkészkonferencia Szarvason Fabiny Tamás püspök áhítata 15.55­/­Duna­Tv Kevés pénzzel Európában (magyar dokumentumfilm) Lisszabon 22.00­/­M1 CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivál 23.30­/­Duna­Tv Zsolt és Kriszta (magyar dokumentumfilm)

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK

SZOMBAT

VASÁRNAP

5.15­/­M1 Hajnali gondolatok 9.00­/­Pax­Tv Ünnep Weöres Sándoremlékkoncert a Poézis együttes előadásában 11.32­/­Kossuth­rádió Vendég a háznál Gyerekekről felnőtteknek 14.00­/­M3 1100 év Európa közepén Gyergyó 14.00­/­Pax­Tv A tudomány vonzásában (riportfilm) 19.25­/­Kossuth­rádió Tetten ért szavak 22.50­/­Duna­Tv Kultikon (kulturális magazin) 23.45­/­M1 Történetek a nagyvilágból (nemzetközi riportmagazin)

10.10­/­Pax­Tv Teológuspassió, 2014 Az Evangélikus Hittudományi Egyetem előadása Hartán 11.10­/­M3 Családi kör Neveletlenek 14.05­/­Kossuth­rádió Arcvonások Hauser Adrienne 14.30­/­Bartók­rádió Népzene – itthonról Juhász Zoltán 14.50­/­Duna­World Kérdések a Bibliában 15.05­/­Duna­World Biblia és irodalom 22.15­/­Duna­World Szabadság tér ’89 23.25­/­Duna­Tv Éjszakai nap (francia–német–olasz játékfilm, 1990) (108’)

6.50­/­Duna­Tv Élő egyház (vallási híradó) 11.15­/­Pax­Tv Händel: Messiás (koncertfilm) 15.20­/­Duna­World HungarIQ (ismeretterjesztő sorozat) Tokaj 16.00­/­Pax­Tv Comenius-záró Nagytarcsán (riportfilm) 17.40­/­Duna­World Virtuózok (komolyzenei tehetségkutató műsor) 19.00­/­Bartók­rádió Rossini: Tell Vilmos 19.05­/­Duna­Tv Hogy volt?! Dunai Tamás felvételeiből 0.50­/­Duna­Tv Világ-Nézet

9.00­/­Pax­Tv Evangélikus istentisztelet a budavári templomból 10.04­/­Kossuth­rádió Református istentisztelet a győr-szabadhegyi templomból 10.30­/­Duna­Tv Lyukasóra (irodalmi műsor) 11.00­/­Duna­Tv Isten kezében 19.30­/­Duna­World Kerekek és lépések (magyar útifilmsorozat) A Nyírség homokján 20.15­/­Duna­World Az ősz 17 pillanata (magyar dokumentumfilmsorozat) 20.55­/­Duna­Tv American graffiti (amerikai játékfilm, 1973) (108’)

evangélikus­élet – A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail:­[email protected]. • EvÉlet­on-line:­www.evangelikuselet.hu. • Hirdetésfelvétel: [email protected]. Előfizetés: [email protected]. • Szer­kesz­tő­ség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-1108, 20/824-5519; fax: 1/486-1195. Szer­kesz­tő­sé­gi­titkár­(előfizetési és hirdetési ügyek referense): Balla Mária ([email protected]). Fő­szer­kesz­tő: T. Pintér Károly ([email protected]). Olva­só­szer­kesz­tő: Dobsonyi Sándor ([email protected]). Korrektor: Fedor Sára ([email protected]). Ter­ve­ző­szer­kesztő:­Szabó Dávid Károly ([email protected]). Munkatárs:­Kinyik Anita ([email protected]). Rovatvezetők: dr. Hafenscher Károly – Régi-új liturgikus sarok ([email protected]), Kendeh K. Péter – Oratio oecumenica ([email protected]), Véghelyi Antal – A vasárnap igéje ([email protected]), Tamásy Tamás – Új nap – új kegyelem ([email protected]). Szerkesztőbizottság: Adámi Mária, Balicza Máté, B. Walkó György, dr. Fabiny Tamás, Kendeh K. Péter, Kiss Miklós, Orosz Gábor Viktor, Prőhle Gergely, Radosné Lengyel Anna, T. Pintér Károly.

Új­nap­– új­kegyelem Va­sár­nap­(ok­tó­ber­12.) Megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérünk tőle. Ezsd 8,21 (ApCsel 21,5; Mt 15,21–28; Róm 10,9–17/18/; Zsolt 119,161–168) A nép a fogságból Jeruzsálem felé indul. Ezsdrás böjtöt hirdet. Tele van félelemmel. A királytól nem mer védelmet kérni, csak az Úrban bízhat. Ez a mai nap az elinduláshoz kér segítséget. Mindenkinek más ez az út, de mindegyikünknek Isten ad biztos utat. Hét­fő­(ok­tó­ber­13.) Amikor pedig János a börtönben hallott Krisztus cselekedeteiről, ezt üzente neki tanítványaival: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium.” Mt 11,2–5 (Ézs 43,18–19a; Mk 5,24–34; Eszt 6,1–14) Keresztelő János élete végéhez közeledik. Börtönben van. A fogságnál is nagyobb súlyként terhelődik rá, hogy vajon nem rontotta-e el az egész életét. Lehet, hogy amikor Jézusról úgy beszélt, mint megérkezett Messiásról, akkor tévedett? Tanítványait küldi, kérdezzék meg Jézustól, hogy ő-e a Messiás. Jézus pedig körbemutat: nézzétek, itt minden Istenről szól! Talán nekünk is így kell körülnéznünk ma. Nézzétek, minden Istenről szól! Nem tévedés: Jézus az Isten Fia. Kedd­(ok­tó­ber­14.) Hálát adok az Úrnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet. Zsolt 9,2 (1Thessz 5,18; Jak 1,1–6/7–11/12–13; Eszt 7,1–10) Történhetnek csodák kedden? Akkor, amikor talán leginkább megölnek a hétköznapok? Isten a hétköznapokban is csodákkal vesz körül minket. Még kedden is! Bár lenne nyitott szemünk, figyelmünk és csendünk arra, hogy meglássuk! Szer­da­(ok­tó­ber­15.) Jézus sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított. Mk 1,34a (Jer 3,23b; Lk 7,1–10; Eszt 8,1–17) Miközben tele van szánalommal, érzi, hogy nem a gyógyítás a fő feladata. A gyógyítás csak illusztrációja Isten szeretetének. Számára az egészség nem láb és kéz, hanem lélek, szellem, gondolkodás és hit. Rengeteget foglalkozunk az egészségünkkel. Az élet minőségét gyakran mérjük abban, hogy vagyunk. Amikor jó egészséget kívánunk, a szívinfarktusra vagy a rákra gondolunk. Jézus viszont arra gondol, mennyire távol vagyunk Istentől. Csü­tör­tök­(ok­tó­ber­16.) Pál írta a korinthusi gyülekezetnek: És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével. 1Kor 2,3–4 (1Kir 20,11; ApCsel 5,34–42; Eszt 9,1–19) Pál ügyes gondolkodó, okos szónok, nagyszerű logikai érzékkel vezeti hallgatóit. Most azonban nem erről beszél, hanem a félelemről, mely ott rejlik az okos vonalvezetés és a hatásos szónoklat mélyén. Amiről beszél, nincs a hatalmában. A hír, amelyet el szeretne mondani, döbbenetes erővel írja át a világ mindenféle ésszerűségét. Ez Krisztus kereszthalála. Persze, hogy megremeg a hangja, mint ahogy mindenkinek meg kell, hogy remegjen, aki Isten nevében szól. Másfelől viszont biztonságot ad neki, hogy érzi, nincs magára hagyva. Isten áll mögötte: a Lélek bizonyító ereje. Nem teóriák, nem eszmék, nem mozgalmak sodornak minket. Isten maga szólít. Pén­tek­(ok­tó­ber­17.) Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Lk 19,10 (Zsolt 25,1–2; Jn 19,28–30; Eszt 9,20–28) Mind a két szó nagyon fontos: megkeresse és megtartsa. A megkeresés nem mindig jóízű. Lehet kiemelni valakit, előállítani, számon kérni, ez mind kapcsolódhat a megkereséshez. Megkeresni és megtartani – ez Jézus mozdulata. Amikor megtalálta, nem engedi el, vigyáz rá, őrzi. A két szó együtt még ennél is többet sejtet. Jézus nem találomra keres valakit, és ha az elveszett – azaz elvesztette a talajt a lába alól, ellehetetlenült –, akkor megtartja, hanem olyan, mintha kimondottan az elveszetteket keresné. Mintha egész küldetése ebben fogalmazódna meg, hogy az elveszetteket keresi, hogy megtarthassa őket. Ez azért jó, mert mindnyájan elveszettek vagyunk. Szom­bat­(ok­tó­ber­18.) Csak azt kérdezhetitek egymástól…, hogy mit válaszolt az Úr, vagy hogy mit szólt az Úr! Jer 23,35 (Ef 5,17; Mt 14,22–33; Eszt 9,29–10,3) Ezzel a kemény próféciával Jeremiáson keresztül Isten a jövendölést tiltja le, hogy valaki azt kezdje el mondani, hogy így vagy úgy lesznek a történelmi események. Ez azért volt fontos, mert a fogság előtti időszakban voltak olyan hivatalos próféták, akik az udvar kedve szerint mondtak jövendőt. Túl a nagyon érdekes történelmi helyzeten hirtelen megjelenik, hogy mi is hányszor beszélünk a jövőről. Elsősorban a halál utáni élet tekintetében vannak olyan állításaink, amelyeket igazolni próbálunk, pedig a Szentírás nem hagy erre teret nekünk. A jövő Isten kezében van. Aki ebben nagyon határozott állításokat tesz, az vallási értelemben sarlatán, mondja Heinz Zahrnt. Nem a távoli jövőt kell keresnünk – az Isten kezében van, és emiatt biztonságban –, hanem a jelenben Isten akaratát. Ebben kell meghallanunk szavát nagyon érzékenyen és mély alázattal. g Koczor Tamás

Ki­ad­ja­a­Lu­ther­Ki­adó ([email protected]), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-5478, 1/486-1228, 20/824-5518; fax: 1/486-1229. Fe­le­lős­ki­adó: Kendeh K. Péter ([email protected]). Nyom­dai­elő­ál­lí­tás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Áru­sít­ja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési­ügyekben­rek­la­má­ció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág ingyenes telefonszámán: +36-80/444-444 és a Luther Kiadónál. • INDEX 25 211, ISSN 0133-1302. Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön (illetve Románia és Szlovákia területén) negyed évre 3575 Ft, fél évre 7150 Ft, egy évre 14 300 Ft, európai országba egy évre 48 100 Ft (172 euró), egyéb külföldi országba egy évre 56 320 Ft (201 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével regisztrálni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hét végi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az [email protected], a hirdetéseket a [email protected] címre várjuk.