TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010 2010-0005
Pro Publico Bono Online Támop Speciál 2011
Közigazgatástudományi Kar
TÁMOP-4.2.1/B 4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
BORÓK GYÖRGY
ELMÉLETI ALAPVETÉSEK A FENNTARTHATÓ JÓ KORMÁNYZÁS KÖZÉPTÁVÚ 1 GLOBÁLIS FELTÉTELRENDSZERÉRŐL FELTÉTELRENDSZER Bevezetés A modern világ, a nemzetközi környezet nagyon gyorsan változik és a globális versenyben csak azok ok az államok tudnak sikeresek lenni, amelyek hatékonyan reagálnak a külső körülmények megváltozására. E tanulmány az elérhető objektív ismeretek alapján – szubjektív szűrőn keresztül – arra keresi az orientációt,, hogy várhatóan milyen lesz világunk 2020-ban ban akkor, ha a jelenlegi tendenciák fennmaradnak; illetve mik azok a potenciális iális veszélyforrások, amelyek kockázatot jelenthetnek a jelenlegi folyamatok folyamato folytatódására nézve, és melyek a legvalószínűbb forgatókönyvek. forgatókönyvek Az írást megalapozó adatgyűjtés, illetve az abból összeállt „kép” a kutatási program különböző fázisaiban, részben részben hozzáadott saját kutatási részterület kapcsán felvetődött kérdések megválaszolásához kívánt segédanyagul szolgálni, de önmagában is elgondolkodtató kérdéseket tartalmaz. Továbbá „A hatékony álam” témakörben eleve szükségesnek mutatkozott a tágabb összefüggések összefüggések vizsgálata annak érdekében, hogy Magyarországot is elhelyezzük ebben n a nemzetközi térben, egyben segítsünk megjelölni hazánk jelenlegi stratégiai pozícióját és elvi lehetőségeit, egyben felhívni a figyelmet arra nézve, hogy milyen tényezőkre érdemes helyezni a hangsúlyt, ha az ország fenntartható fejlődését meg kívánjuk őrizni.
1
Ez a tanulmány a Budapesti Corvinus Egyetem 4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005. 4.2.1/B 0005. számú TÁMOP program [Társadalmi Megújulás Operatív Program] Hatékony állam, szakértő közigazgatás, regionális fejlesztések a versenyképes társadalomért alprojektjében, a „Hatékony központi onti és helyi jogalkotás” műhelyben készült. A műhely (kutatócsoport) vezetője: Kardosné dr. Kaponyi Erzsébet. A tanulmányt szakmai szempontból ból lektorálta: Kis Norbert főiskolai tanár (Ph.D). A szerző egyetemi tanársegéd (Károli Gáspár Református Egyetem); elérhetősége:
[email protected]
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
Az írás tematikájának meghatározásakor fő szempont a releváns szakpolitikai területek elhatárolása volt. Ezek a következők: gazdaság, mezőgazdaság és vidékfejlesztés, energia, környezet, a nemzetközi rendszer új kihívásai és társadalmi folyamatok. Ezeken a szakpolitikai területeken belül szűkebb problémaköröket jelöltünk meg, például élelmiszer-ellátás a mezőgazdaságon belül, klímaváltozás a környezeten belül. A teljes problémakör-listából választottunk ki 8 problémakört (gazdasági növekedés, klímaváltozás, ivóvíz, gáz és olaj, atomenergia, nemzetközi szervezetek, demográfia és globális migráció, új háborúk és a biztonság új dimenziói) és vázlatosan elemeztük a 2020-ig látható tendenciákat. Az egyes fejezetek elején keretbe foglaltuk azokat a premisszákat, amelyekkel „a tudomány mindenkori állása” szerint középtávon számolni kell. Gazdasági növekedés
A 2008-2009-es világgazdasági válságot követı fellendülési idıszak heterogén növekedési pályákat eredményezett. 2020-ig Kína vásárlóerı-paritáson számítva átveheti az USA-tól a legnagyobb gazdaság címét, míg India már 2011-ben megelızheti Japánt, és a harmadik legnagyobb gazdasággá válik. Az Európai Uniót lekötik belsı nehézségei, így bizonytalanok a növekedési kilátásai, de pozitív szcenárió esetén is csak egy mérsékelt (2% körüli) éves növekedési ütem várható. Az USA-ban sem várható az EU-nál dinamikusabb növekedési ütem, de a kockázatok mérsékeltebbek.
A válság hatására a világ GDP-je 0,5%-kal csökkent. A világgazdaság ilyen mértékű visszaesésére a II. világháború óta nem volt példa. Míg azonban a hagyományosan fejlett régiók (USA, Európa) gazdaságai gyengélkedtek, a feltörekvő ázsiai, közel-keleti és afrikai országok növekedést mutattak. 2010-ben a világgazdasági – átmeneti – fellendülése éreztette hatását: a világ GDP-je 5,1%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A fellendülés azonban eltérő képet mutatott az egyes országokban. Míg az ázsiai és latin-amerikai országok szárnyaltak, az USA és Európa (főként annak nyugati része) – a potenciális növekedési ütemükhöz képest is – mérsékeltebb növekedésre volt képes. Az egyenlőtlen növekedési ütem 2011ben sem változott, és a következő években is ennek fennmaradásával lehet számolni. A növekedési ütemek közötti eltérésnek több oka van és a lassabban növekedők esetében sem egységesek az okok. Japán esetében a 2011 tavaszán történt földrengés okozott károkat, aminek köszönhetően 2011-ben a gazdaság ismét visszaesés elé néz. Az USAban a munkapiac és az ingatlanszektor problémái okoznak bizonytalanságot, míg
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
Európában az alacsony növekedési mutatók, rosszabb esetben recesszió veszélyezteti a magas államadóssági szintek kezelését és finanszírozását. Mindeközben a világgazdasági növekedés egyre nagyobb szeletét hasítják ki a feltörekvő és fejlődő gazdaságok. 2011-ben – és a következő években is – Kína várhatóan ismét közel 10%-kal növekedhet, akárcsak India. Ezekben a feltörekvő országokban a gazdaság túlfűtöttsége, az egyensúlytalanság növekedése járhat kockázattal. Az infláció jelentősen gyorsult ezekben az országokban. A jelenlegi növekedés tehát amellett, hogy egyenlőtlen képet mutat a világ régióiban, törékeny és több esetben rövid- vagy középtávon sem fenntartható. Az eltérő gazdasági növekedési mintáknak köszönhetően a világ hagyományosan vezető gazdaságainak sorrendje jelentősen változni fog a következő tíz évben.2 Vásárlóerőparitáson mérve 2020-ig Kína várhatóan átveszi az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdasága címet.3 Az USA gazdasági súlya ennek megfelelően fokozatosan csökkenni fog, hiszen míg 2010-ben még a világ GDP-jének 20%-át adta, az évtized közepére ez várhatóan 18%-ra csökken. Ezzel párhuzamosan az EU gazdasági súlya is hasonló mértékben csökken. Kína mellett India pozíciójavulása kiemelendő: várhatóan már 2011-ben megelőzi Japánt, s ezzel a harmadik legnagyobb gazdasággá válik az USA és Kína mögött (PPP-alapon számítva). Érdemes még megjegyezni, hogy Brazília ezen időszak során megelőzi az Egyesült Királyságot, és Oroszországot is, ezzel az ötödik legnagyobb gazdasággá válhat. Németország megőrizheti jelenlegi pozícióját (4.). 2020-ig Kína és India várhatóan gyors ütemben lesz képes növekedni, ennek köszönhető a felzárkózás a legnagyobb gazdaságok közé. Kína növekedése ugyanakkor várhatóan lelassul 2020 után, köszönhetően a demográfiai adottságoknak (öregedő társadalom, egy gyermek politika), míg India növekedése és felzárkózása a következő évtizedben is várhatóan dinamikus marad. Az erőteljes kínai növekedés a 2010-es években is a dinamikus exportnövekedésen fog alapulni. Azonban a gazdaság fejlődésével és a reálbérek emelkedésével a belső kereslet is egyre nagyobb részét képezi majd a növekedésnek. Kína egyre inkább megjelenik a világpiac keresleti oldalán is – a már jelenleg is erőteljes kínálati oldali részvétel mellett – , befolyásolva ezzel a világ gazdasági növekedését. Vagyis nem csupán aritmetikai értelemben lesz egy súlycsoportban az USA-val, de a világgazdaságban betöltött szerepe is egyre erősebb lesz. Már a 2008-2009-es világgazdasági válság is megmutatta, hogy a kínai import képes katalizálni a világgazdaság növekedését. India esetében a hosszú távú, több évtizedre előre tekintő gazdasági növekedési potenciál még Kínáénál is kedvezőbbek (a már említett demográfiai okok miatt). Nem véletlen, hogy 2050-re már Kína után Indiát várják a második legnagyobb gazdaságnak (PPP-alapon számítva), és a következő négy évtizedben várhatóan India súlya fog a 2
A sorrend alakulásában természetesen számít, hogy folyó áron vagy vásárlóerı-paritáson mérjük az adott ország GDP-jét, illetve annak alakulását. Ez utóbbi módszertan szerint a változások dinamikusabban fognak alakulni a következı években. 3 Folyó áron ez várhatóan a 2030-as években fog megtörténni, ezzel megtörheti az USA egy évszázados elsıségét.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
leginkább növekedni. Az indiai növekedés várhatóan egyre nagyobb mértékben fog a feldolgozóipari termelésre alapulni köszönhetően az ország mérnöki hagyományainak, illetve a javuló oktatási rendszernek. Oroszország nem lesz képes a két említett BRICS-országhoz hasonló, impresszív növekedést felmutatni, köszönhetően a kedvezőtlen demográfiai folyamatoknak (öregedő munkaképes korú lakosság), de súlya így is növekedni fog a következő tíz évben. Az USA és az EU országainak esetében a pozícióvesztés természetszerűleg a lassabb növekedésnek lesz köszönhető. Amennyiben a két térség képes végleg maga mögött hagyni a 2008-2009-es világgazdasági válság utóhatásait, úgy tartósan 2% körüli növekedési pályára állhat e két fejlett térség. Az EU esetében kockázati tényező, hogy az eurózóna határait egyre inkább feszegeti, hogy a valutauniót egymástól jelentősen különböző országok alkotják, illetve némely közülük jelentős adósságproblémákkal küzd. 2011 végén Görögország államcsődje tényként kezelhető,, és kérdéses, mi történik, ha Görögország – és esetleg követve mások is – kilépnek a valutaunióból. Görögország szempontjából ugyanis ez látszik a legracionálisabb lépésnek, a rendelkezésre álló gazdaságpolitikai eszközök száma megnőne (árfolyam leértékelés), amivel – rövidtávon – a krízis könnyebben kezelhető, mint a munka- vagy termékpiacokon keresztül. Ugyanakkor nem várható, hogy egy ilyen lépést tisztán közgazdasági megfontolásból hozzanak meg, a politikai szempontok felülírhatják a közgazdasági racionalitást. Mindenesetre az elmúlt hetek fejleményei alapján az látható, hogy az EU és Görögország nem vállalja fel a szakítást, és inkább időhúzó lépéseket tesznek a probléma valós megoldása helyett. A 2020-ig tartó időszakban tehát a fejlettebb nyugati hatalmak – belső problémáik miatt – csak mérsékeltebb, 2% körüli növekedési ütemet érnek el, és az EU esetében a tagállami kockázatok további bizonytalansági tényezőt jelentenek. Mindeközben egyes fejlődő és feltörekvő országok súlya egyre nagyobb lesz a világgazdaságban. Egyfajta eltolódás történik a következő tíz évben, ami ugyan nem forgatja fel teljesen a mai világgazdasági pozíciókat, de a mostani erős szereplőket – relatíve – gyengítik a feltörekvő újak. Klímaváltozás
A klímaváltozás visszafordíthatatlan folyamat, melynek következményei mindenkire hatással lesznek. Már ma tapasztalhatjuk a folyamatok negatív hatásait, ezek egyre erısebbek és gyakoribbak lesznek. A klímaváltozás a Föld országainak nagy részében negatív következményekkel jár. Oroszország és Kanada nyerhetnek a mezıgazdasági területek felszabadulása, az Földünk, jövőnk egyikkönnyebb legjelentősebb problémája a klímaváltozás. Egy olyan folyamat energiahordozók hozzáférése és a kereskedelmi útvonalak felszabadulása miatt. részese az emberiség, mely hosszú távon az egész életünket átalakítja, befolyásolja.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
A klímaváltozáshoz nem csak a globális felmelegedést kell kötni, hanem az egyre több időjárási kilengést, extremitást is. A Föld globális hőmérséklete a 20. században 0.74 °Ckal4 emelkedett. Ez nem tűnik olyan magas értéknek, de az emelkedés legnagyobb része az utóbbi ötven évben történt. Eközben a levegő CO2-koncentrációja az ipari forradalom előtti 280 ppm-ről (rész a millióban) mára 394,35 ppm-re5 nőtt, és a növekedés az utóbbi évtizedekben jelentősen felgyorsult. Az óceánok vízszintje emelkedik, a gleccserek olvadnak, a vegetáció változik, a biodiverzitás csökken, és egyre több az időjárási anomália. A klímaváltozás hosszú távú hatásairól a szakemberek körében viszonylagos egyetértés tapasztalható, ellenben, hogy ezek a hatások milyen időintervallumon belül következnek be, már megoszlanak a nézetek. 2020-ig várható, hogy a már elkezdődött folyamatok tovább folytatódnak: a tengerek vízszintje emelkedik, a felszíni hőmérséklet növekedik, északon több lesz a csapadék, míg a mediterrán vidékeken egyre nagyobb lesz a szárazság. Gyakoribb lesz a nyári forróság, az esőzések során a víz nagyobb mennyiségben, hirtelen szakad le. Ezek következtében több lesz a halálozás, gyorsabban terjednek a fertőző betegségek. A mezőgazdaságnak is alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez, korábbra tevődik a vetés ideje. A klímaváltozásnak pár kivételtől eltekintve csak vesztesei vannak. A felmelegedés azokban az országokban okozza a legnagyobb károkat, amelyek az Egyenlítő közelében fekszenek, amelyek már most jelentős elsivatagosodással néznek szembe, amelyek alacsonyan fekvő tengerparti területekkel rendelkeznek. Csendes-óceáni szigetországok már elkezdték kongatni a vészharangot, hogy ha nem áll meg a felmelegedés, tovább nő az óceánok szintje, akkor néhány évtizeden belül semmi sem marad az országukból. A nagyobb part menti városokat is fenyegeti a tengervíz, jelentős földterületek kerülhetnek víz alá. Bangladesh fővárosa, a Gangesz deltájában fekvő Dhaka az egyik legveszélyeztetettebb főváros. A Földközi-tenger vízszintje is egyre emelkedik, Velencét minden évben egyre több alkalommal önti el a víz. A sivatagok nagy sebességben hódítanak el területeket a megművelhető földekből. Ennek Kínában vannak a leglátványosabb következményei, az ország területének lassan a harmada már sivatag, és minden évben kilométereket halad Peking felé. A fővárost tavasszal megbénítják a homokviharok, melyeket sokszor még Japánba, Amerikába is tovább fúj a szél. Jemen fővárosa, Szanaa lesz az első nagyobb város, ahol el fog fogyni a víz. Az USA déli és keleti területein egyre több és hevesebb a tornádó. Kínában hetekig hatalmas szárazság volt, majd hirtelen olyan mennyiségű eső esett, hogy egész tartományok, tízmilliós városok kerültek víz alá. Ezeknek az eseményeknek a száma és intenzitása 2020-ig folyamatosan nőni fog. A folyamatoknak viszont nyertesei is lesznek. Az északi félteke északi részén található országok nagy előnyöket kovácsolhatnak a folyamatokból. Oroszország, Kanada jelentős termőterületeket tud nyerni a felmelegedés hatására, és egyre hosszabb lesz az az 4
Intergovernmental Panel on Climate Change, 2007: Summary for Policymakers. In: Climate Change 2007: The Physical Science Basis. Contribution of Working Group I to the Fourth Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change 5 http://co2now.org/
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
időszak is az évben, amíg mezőgazdasági tevékenységgel lehet foglalkozni. Ezen kívül még jelentősebb, hogy olyan földterületek szabadulnak fel a fagy alól, amelyek alatt jelentős energiahordozók találhatóak, megkönnyítve és olcsóbbá téve mindkét ország számára a kitermelést. Átalakíthatja a kereskedelmi útvonalakat az, hogy a Jeges-tenger fokozatosan hajózhatóvá válik az év bizonyos időszakában. 2007-ben figyelték meg először, hogy az Északnyugati átjáró teljesen jégmentessé vált. A jövőben a Kelet-Nyugat közötti kereskedelem az év bizonyos szakában az északi vizeken bonyolódhat le, gyorsabbá és olcsóbbá téve azt.
Ivóvíz
A jövıben a Föld édesvízkészlete nem tudja kielégíteni az emberiség ivóvízigényét. Egyes nagyvárosokban és szárazabb területeken már az évtized végére elfogyhat a víz. A víz olyan stratégiai jelentıséggel fog bírni, hogy nemzetek közötti konfliktusok, akár háborúk okozója is lesz. Az élelmiszerárak nıni fognak. A szennyezett ivóvíz miatt rengetegen halnak meg ma is, késıbb ez a szám nıni fog. A vízzel foglalkozó technológia elıtt nagy jövı áll.
A Föld édesvízkészlete rohamosan csökken. Az emberiség fennmaradásának legfontosabb anyaga az édesvíz, de a Föld vízkészletének csak közel 3%-a tartozik ide, amiből több mint 2% fagyott formában található a sarkkörön túl és a gleccserekben, míg 0,7% a föld alatt.6 A népesség növekedése, a klímaváltozás következtében zajló elsivatagosodás, a folyók szennyezése a főbb okai az édesvíz jövőbeni hiányának. Már most láthatóak azok a következmények, melyek az elkövetkező években sokkal gyakrabban és erősebben fognak jelentkezni. 2008-ban Barcelonában akkora volt a vízhiány, hogy megtiltották a kertek locsolását, az autómosást, és tartályhajókkal hozták a vizet. A klímaváltozásnak köszönhetően az várható, hogy ahol már ma kevés a víz, ott még kevesebb lesz, viszont ahol vízbőség van, ott még több lehet a víz, nagyobb esőzésekkel, áradásokkal. Többen úgy vélik, hogy míg ma mindenki az olajért küzd, addig a nem is olyan közeli jövőben az ivóvíz lesz a legfontosabb erőforrás, az emberiség jövendő háborúi a vízért fognak folyni. A vízért való fegyveres konfliktusra 2050-ig csekély a valószínűség, de sok országban már 2020-ra jelentős problémát fog jelenteni a lakossági vízellátás. Szomszédos nemzetek között már többször kialakult feszültség a folyók vize miatt, legutóbb India és Kína között, és ezek gyakorisága tovább fog nőni. Az évek óta húzódó darfúri konfliktus kitörésének egyik fő oka a területet sújtó vízhiány, a Csád-tó 6
Physical Geography: CHAPTER 8: http://www.physicalgeography.net/fundamentals/8b.html
Introduction
to
the
Hydrosphere
in.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
kiszáradása volt. Egyiptom aggódik, hogy Szudán és Etiópia fogyasztásának köszönhetően egyre kevesebb víz fog eljutni a Níluson át Egyiptomig. A konfliktusok megoldásának leghatékonyabb békés módja az együttműködés. Már most is vannak példák arra, hogy szomszédos nemzetek megállapodtak a közös vízkészleteik közös felhasználásáról. Ilyen egyezmény az egyébként hűvös viszont ápoló India és Pakisztán között már évtizedek óta fennáll. A vízhiány problémája nem csak ott jelentkezik, hogy a népesség nem jut elegendő ivóvízhez. Az édesvíz hiánya befolyásolja a mezőgazdaságot, az élelmiszertermelést, egészségügyi kockázatai vannak. A nem tiszta ivóvíz súlyos járványokhoz vezethet. A legpozitívabb becslések szerint is 76 millióan7 fognak meghalni 2000 és 2020 között ennek következtében, és ezeknek a betegségeknek a legveszélyeztetettebb csoportjai a gyermekek. A legveszélyeztetettebb régiók, ahol már a közeljövőben nagy problémákat fog okozni az édesvíz hiánya: Spanyolország, Észak-Afrika, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Pakisztán, Észak-Kína, az USA középnyugati része és Mexikó. Ezeken a területeken nagyon magas a sivatagos területek aránya, miközben nagy népességgel rendelkeznek. Jemen fővárosa, Szanaa lesz az első nagyobb város, ahol nem jut majd a lakosságnak ivóvíz. Delhiben is egyre mélyebbre kell ásni, hogy vízhez juttassák a sokmilliós lakosságot. Várható, hogy a lakosság egy része majd a vízben gazdagabb területek felé fog költözni, a vízért való migráció veszi kezdetét. Ma még sok állam nem foglalkozik a vízhiány problémájának megoldásával. Mivel a helyzet mindenhol valamilyen szinten romlani fog, ezért várható, hogy az elkövetkező években lassan mindenhol stratégiai kérdéssé válik a víz. A probléma lassításához mindenképpen fontos az állami elhatározás, mert csak felső szinten lehet olyan átfogó programokat indítani, melyek a vízbázist védik. Nem lehet elmenni az egyéni szint mellett sem. A jövőben tudatosabban fogjuk használni a vizet, olyan mosógépek, háztartási eszközök, vízöblítéses vécék fognak elterjedni, amelyek jóval kevesebb vizet használnak. A víztisztítással, ivóvíz nyerésével kapcsolatos technológiáknak egyre nagyobb lesz a szerepük. A Canadian Water Network becslése szerint ez a szegmens 2020-ra akár az egymilliárd dollárt is elérheti. Tengerparttal rendelkező országok a tengervíz sótalanításával tudnak édesvizet előállítani. Ez korábban nagyon drága eljárás volt, manapság a technika fejlődésével egyre költséghatékonyabban elő lehet állítani egy köbméternyi vizet. Biztató megoldások már most léteznek, például a természetes felszíni vízbázissal nem rendelkező Máltán. Ezért 2020-ig terjedni fog ez a technológia, és Kína, India, Izrael, az Arab-félsziget országai vízhiányának egy részét csak ebből lehet csökkenteni. Azonban a sótalanítással nyert mennyiség elenyésző az igényekhez képest, ezért a problémát globális módon nem lehetséges eképpen kezelni. A mezőgazdaságban is átalakulást fog hozni a víz hiánya. Olyan növényfajok terjednek el, melyek jobban tűrik az aszályt. Olyan öntözéses eljárások lesznek népszerűek, melyek 7
Gleick, Peter (2002): Dirty Water:Estimated Deaths from Water-Related Diseases 2000-2020
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
a lehető legkevesebb vizet használják fel. Az egyik legalkalmasabb eljárás a csepegtető öntözés, mely a leghatékonyabb módszer arra, hogy a legkevesebb vizet használják fel a mezőgazdaságban. Magyarországon kevésbé látni a hatásait, de a körülöttünk levő világban már ma is sok helyen nagyon nagy problémákat okoz az elérhető tiszta víz hiánya. Ezek a problémák később jelentősebbek lesznek, több helyen is elő fognak fordulni. A víz hiányának népegészségügyi kockázata van, megváltoztatja az élelmiszertermelést, növeli az élelmiszerárakat, népvándorláshoz, nemzetközi konfliktusokhoz, akár háborúkhoz is vezet majd.
Fosszilis energiahordozók
Az olaj iránti globális kereslet nıni, a kínálat csökkenni fog, ezért 2020-ban az olajárak biztosan érezhetıen magasabbak lesznek a maiaknál, ami az olajárhoz való kötöttség miatt a gázárat is megnöveli majd. A világ legnagyobb energiafogyasztói jelenleg az USA, Kína, Japán és Oroszország. Közülük egyedül Oroszország rendelkezik számottevı energiahordozó-készletekkel, így a többiek fejlıdése egyre inkább az olaj-, és gázexportıröktıl függ majd. A világ jelenleg ismert kıolajtartalékainak több mint fele található a Közel-Keleten, ahol az Egyesült Államok szövetségesei a meghatározóak (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Irak). A világ jelenleg ismert gáztartalékainak fele nem a nyugati (USA, EU) országokkal szövetséges államokban található (Oroszország, Irán, Türkmenisztán). A nem hagyományos (afrikai, latin-amerikai) olaj-, és gáztermelı országok tartalékai egyre inkább felértékelıdnek, ezen a piacon pedig kínai elıretörés tapasztalható.
A gazdasági növekedés egyik nélkülözhetetlen feltétele az energia. A mai technológiák jelentős része a fosszilis energiahordozók – főleg a kőolaj és a földgáz – használatára épül, melyek készletei egyenlőtlenül oszlanak el a világban, ez a fő oka és kiváltója a világgazdaságra jellemző kölcsönös függőségi viszonyok létrejöttének: a fogyasztó országoknak nélkülözhetetlen az energia a gazdaság működéséhez és növekedéséhez, a termelő országok pedig rá vannak szorulva vásárlóik tőkéjére. Az elkövetkezendő évtized egyik legfontosabb trendje a fosszilis energiahordozók árának növekedése és az egyre csökkenő készletekért folytatott verseny lesz.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
2009-ben a világ legnagyobb olajfogyasztói az Amerikai Egyesült Államok, a Kínai Népköztársaság, Japán, India, az Oroszországi Föderáció és Szaúd-Arábia voltak.8 Míg az 1970-es olajválságok idején az elsődleges fogyasztók még szinte kizárólag nyugati államok voltak, mára a gyorsan fejlődők (elsősorban a feltörekvő ázsiai óriások, Kína és India) is csatlakoztak ehhez a klubhoz. A fejlett világon kívül tehát a leggyorsabban fejlődők növekedése is egyre inkább a termelő országokkal kötött 9 szövetségektől/üzletektől függ. Jól látszik, hogy az olaj termelése és fogyasztása nem feltétlenül kapcsolódik össze, egyre több vásárló (főleg a nagyfogyasztók köre) szorul olajimportra. A fogyasztási és termelési szinteket abban a tekintetben is vizsgálni kell, hogy az adott ország energiamérlegében mekkora részt képvisel a kőolaj. Míg az USA esetében ez az arány nagy, addig a kínai gazdaság inkább szén-, mint olajalapú. Oroszország és Szaúd-Arábia fogyasztása elsősorban a gazdaságban rejlő hatékonysági problémák és az olajbőségből eredő pazarlás miatt nagy. A jelenlegi kitermelési szintek azonban nem mutatják meg azt, hogy a jövőben mely államok lesznek az energiahordozó-kereskedelem haszonélvezői. Ehhez figyelembe kell venni a termelésbe még be nem vont olajtartalékokat is. A bejelentett olajtartalékok listáján az első helyen Szaúd-Arábia szerepel, utána következik Venezuela, Irán, Irak, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek és Oroszország.10 Léteznek azonban még kutatás alatt álló területek, melyek olajtartalékát a szakértők csak becsülni tudják. Az Oil&Gas Journal becslése szerint például a kanadai olajtartalékok a venezuelait is felülmúlják.11 A fosszilis energiahordozók esetében nagyon fontos az, hogy mikorra várható a globális készletek kimerülése, illetve a termelési szintek visszaesése. Mivel a globális kereslet folyamatosan nő, a kínálat pedig hosszú távon inkább csökkenni fog, az olajárak folyamatos emelkedésére számíthatunk. Az amerikai energiainformációs ügynökség (US Energy Information Agency) előrejelzése három forgatókönyvvel számol az olajár esetében: 2020-ban az alacsony áras forgatókönyvnél 52,82 dollár, a jelenlegi tendenciák fennmaradása esetén 108,05 dollár, a magas áras forgatókönyvnél pedig 169,12 dollárt jelez előre. A legtöbb trendszámítás azonban ennél magasabb árat prognosztizál: David Roper 200 dollár körüli árat feltételez, a radikálisabb elemzők pedig a kitermelés növekedésének megtorpanása miatt 2020-ra 300-320 dolláros olajárral számolnak. Az olajár folyamatos növekedése miatt egyre nagyobb mértékű jövedelemátcsoportosítás megy végbe a fogyasztó országoktól a termelő országok felé. Az olajkitermelő országok kétszeres előnyt remélhetnek ettől a helyzettől: egyrészt korlátozhatják versenytársaik növekedését az „olajcsap” által, másrészt költségvetési bevételeket nyerhetnek saját modernizációjukhoz. Kérdés, hogy a termelő országok meddig tudják fenntartani a 8
A napi kıolajfogyasztás a világfogyasztás százalékában (2009): USA: 21,7%, Kína: 10,4%, Japán: 5,1%, India: 3,8%, Oroszország: 3,2%, Szaúd-Arábia: 3,1%. Forrás: BP Statistics 1965-2009. 9 A világ olajtermelésének százalékában (2009): Oroszország: 12,9%, Szaúd-Arábia: 12%, USA: 8,5%, Irán: 5,3%, Kína: 4,9%, Kanada: 4,1%. Forrás: BP Statistics 1965-2009. 10 Bejelentett kıolajtartalékok a világtartalékok százalékában (2009): Szaúd-Arábia: 19,8%, Venezuela: 12,9%, Irán: 10,3%, Irak: 8,6%, Kuvait:7,6%, EAE: 7,3%, Oroszország: 5,6%. Forrás: BP Statistics 1965-2009. 11 A folyóirat számításai szerint 2009-ben Kanada rendelkezett a világ olajtartalékának 13,3%-val. Forrás: Oil&Gas Journal, 2009. január 1-jei állapot.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
számukra kedvező függőségi viszonyt. Az International Energy Agency adatai szerint az olajtermelés növekedése 2020-ban állhat meg,12 abban pedig minden szakértő egyetért, hogy a legnagyobb olajtermelő országok termelési csúcsukat már a 2000-es évek közepén elérték és az előttünk álló évtizedben csak a kisebb olajtartalékokkal rendelkező olajmezőkből (Algéria, Angola, Bolívia, Líbia, Nigéria, Szudán) vagy a nem konvencionális (mélytengeri kitermelés, olajhomok, palagáz, olajpala) tartalékokból tartható fenn a termelés növelése. A másik fontos fosszilis energiahordozónk a földgáz, mely saját fontossága mellett az olaj helyettesítőjeként is szolgálhat. A legnagyobb termelők 2009-ben a következő országok voltak: USA, Oroszország, Kanada, Irán, Norvégia.13 A termelőkhöz hasonlóan a legnagyobb fogyasztók köre is hasonlít az olajfogyasztókhoz: USA, Oroszország, Kínai Népköztársaság, Japán, Egyesült Királyság.14 A gáz árát már közel sem olyan egyszerű vizsgálni, mint az olajét, ugyanis gyakorlatilag nincs világpiaca, csak regionális piacai léteznek, melyek árképzésében jelentős különbségek vannak. Itt külön kiemelendő az Oroszország által dominált európai piac, melyen az európai uniós és a kelet-európai vásárlók (volt szovjet tagállamok) számára szabott árak eltérnek egymástól. Általánosságban megállapítható, hogy minden gázár képzési formula valamilyen formában figyelembe veszi az olajár változását, így dinamikája többé-kevésbé azzal megegyező. Míg a nagyobb olaj-, és gáztermelők klubjában sok az átfedés, a nagyobb gáztartalékok máshol helyezkednek le, mint a felfedezett olajmezők. A legnagyobb készletekkel Oroszország, Irán, Katar, Türkmenisztán és Szaúd-Arábia rendelkezik.15 A US Energy Information Administration szerint16 a világ gáztartalékai az olajtartalékoknál sokkal tovább elegendőek, olyannyira, hogy a hagyományos földgázmezők és a viszonylag bő cseppfolyós földgázlelőhelyek (LNG) miatt a termelés még 2035-ben is növekedni fog az Egyesült Államokban, Kanadában, Oroszországban és Ausztráliában is és csak az európai országokban csökken. A hosszú távú előrejelzések szerint (melyek megbízhatósága azonban alacsony) míg az olajtartalékok a század közepén jórészt teljesen kimerülhetnek, addig a gáztartalékok még 2100-on túl is kitartanak. Ha az eddig leírtakat összegezzük, és azt vizsgáljuk, hogy a 2020-ig terjedő olaj-, és gáztrendeknek milyen hatásuk lesz a világpolitikára és a nagyhatalmak stratégiai pozíciójára, akkor azt mondhatjuk, hogy óriási verseny folyik a Nyugat, Oroszország és India közt az energiatartalékok birtoklásáért. A bejelentett olajtartalékok majdnem felével rendelkező Közel-Keleten az Egyesült Államok rendelkezik jó pozíciókkal, gyakorlatilag csak Irán tekinthető Kína-, és oroszbarátnak. A nem hagyományos olajmezők esetében azonban a versenytársak jobban állnak: a dél-amerikai államoknál és 12
The Economist, 2009. december 10. A világtermelés százalékában (2009): USA (20,1%), Oroszországi Föderáció (17,6%), Kanada (5,4%), Irán (4,4%), Norvégia (3,5%). 14 A világfogyasztás százalékában (2009): USA (22,2%), Oroszországi Föderáció (13,2%), Kína (3%), Japán (3%), Egyesült Királyság (2,9%). 15 A világtartalékok százalékában (2009): Oroszország (23,7%), Irán (15,8%), Katar (13,5%), Türkmenisztán (4,3%), Szaúd-Arábia (4,2%). 16 International Energy Outlook 2010. 13
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
a posztszovjet térségben Oroszországnak vannak jó pozíciói, Afrikában pedig Kína uralja a piacot. A gázlelőhelyekért folytatott versenyben a Nyugat szinte teljesen esélytelen: Oroszország és a posztszovjet térség a tartalékok harmadával rendelkezik, a szintén jelentős készletekkel bíró Irán pedig Kína fő beszállítója. A fent leírt folyamatok két következtetésre adhatnak okot: egyrészt a Nyugat mind nagyobb függésbe kerül a fosszilis energiahordozók terén,17 így sebezhetősége nő; másrészt automatikusan felértékelődnek az alternatív energiaforrások, mint a sebezhetőség csökkentésének eszközei. A lehetséges helyettesítők között szóba jöhet az atomenergia, illetve a zöldtechnológiák terén hagyományosan előnnyel bíró Európában (főleg a német nyelvterületeken) még nagyobb lendületet kaphat a megújuló energiaforrások használata. Atomenergia
A világ növekvı népességének energiaigénye mind nagyobb energiatermelést kíván meg, amelyet napjainkban már egyre nehezebb fenntartható módon biztosítani. A világ atomerımő-stratégiája országonként változó, így az atomreaktorok megítélése is különbözı.
A világ népességének növekvő energiaigényét egyre nehezebb fenntartható, környezettudatos módon kielégíteni. Jelenleg a világ energiatermelésének 7 %-át az atomenergia teszi ki. A világ primer energiafelhasználásának körülbelül 30%-át alakítják át villamos árammá, míg a maradék 70 %-ot főként ipari folyamatokban és légterek fűtésére, valamint a közlekedésben hasznosítják: hajókon, szárazföldi közlekedési eszközökön és repülőgépeken. A villamos áram aránya a teljes fogyasztásban évről-évre nőni fog, és a jövőben az 50-60 %-ot is elérheti. Fejlettségi szinttől függően különböző atomerőmű generációk definiálhatók. Az úgynevezett első-generációs atomerőművek 1954-től egészen 2008-ig működtek, amelyeket a második generációs atomerőművek váltottak fel, amik az 1970-es évektől egészen 2040-ig vannak tervben. A harmadik generációs erőművek, más néven az "evolúciós erőművek" működését 1998-tól 2100-ig tervezik, míg a negyedik generációs, "innovációs erőművek" építését 2030-tól kezdik meg a mai tervek alapján. Jelenleg a világon 442 db reaktor üzemel 31 országban, ezeknek a nagy része USA-ban (104 db), Franciaországban (58 db), Japánban (55 db), Oroszországban (32 db) működik. Az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Japán adja a világ nukleáris energiájának 57%-át. Az atomenergiával megtermelt energiamennyiséget tekintve az Egyesült Államok áll az élen, ami az ottani villamos energia 20%-át teszi ki, de százalékos tekintetben Franciaország energiamérlegében szerepel az atom a legnagyobb 17
Ezen a helyzeten némileg könnyíthet a források diverzifikációja és az energiamonopóliumok megakadályozása.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
súllyal (2010: 80%), míg az Európai Unió energiatermelésének 30%-a származik atomenergiából. Az atomenergiának minden EU-tagállam más-más szerepet szán: a 27ek közül 15 országban van és 12 országban nincs működő atomerőmű. Nincs atomerőmű Ausztriában, Dániában, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Görögországban, Írországban, Lengyelországban, Olaszországban, Portugáliában, Cipruson és Máltán. Az atomenergiát egyrészt magasztalják, mint a világ energiaproblémájának megoldását, másrészt kritizálják, mint az energiatermelés legveszélyesebb módját. A hatalmas katasztrófákkal járó atomerőmű-balesetek, mint a csernobili és a Three Mile Island-i balesetek mindig nagy félelmet és társadalmi ellenállást váltottak ki az erőművek működtetésével szemben. A technológia fejlődésével, az atomreaktorok biztonságának növelésével, valamint baleseti kockázatok csökkentésével egyidejűen az utóbbi időben nőtt az atomenergiába vetett társadalmi támogatottság. Ezt a javuló tendenciát azonban a 2011. márciusi fukusimai katasztrófa megtörte, ismételten bebizonyítva az emberiségnek, hogy a világ egyik legfejlettebb, legkorszerűbb atomerőműveit üzemeltető Japánt is érhetik előre nem várt balesetek. Nem csoda tehát, hogy a világ újragondolja az atomenergiához való viszonyát. A szakértők szerint ez a reakció várható volt, de bizonyos országok, például Japán nem nélkülözheti teljesen a nukleáris energia felhasználását. Amerikai szakemberek szerint a katasztrófa előtt Japánban 54 atomerőmű működött, melyek az ország energiaszükségletének 27%-át biztosították. A fukusimai katasztrófa nyomán az Európai Unió tagállamai tanácsi határozatban állapodtak meg, hogy átfogó kockázati és biztonsági elemzésnek, úgynevezett stressztesztnek vetik alá Európa 143 atomerőművét, s ennek részeként az emberi mulasztás veszélyeit is számba veszik. Németország kijelentette, hogy felszámolja atomerőműveit legkésőbb 2022-ig és áttér az alternatív energiahordozók használatára, bár a kormánynak ezt a döntését heves vita fogadta az energiaszolgáltató cégek részéről. Németország után Svájc is az atomerőművek leállításáról döntött. Japánban is leállították a földrengésveszélyes helyen lévő reaktorokat, mindaddig, amíg meg nem erősítik őket, földrengés és szökőár biztossá téve az erőműveket. A feltörekvő nagyhatalom, Kína is az atomenergia mellett voksol, növekvő energiaszükséglete fedezése érdekében. Kína energiájának 70%-át fosszilis energiahordozókból nyeri, többnyire szénből. Ezt a kormány csökkenteni szeretné, ezért Kína 2020-ra száz reaktort kíván működtetni országszerte, és ezt a tervet a fukusimai katasztrófa sem írta felül. Jelenleg Kínában 14db atomerőmű üzemel. Vizsgálva az előnyöket és hátrányokat, megállapítható, hogy az atomenergia nagy előnye a többi hőerőművel szemben, hogy környezetkárosítás nélkül képes nagy mennyiségű áram kitermelésére, miközben az alapanyagok olcsóbbak és a keletkezett hulladék elhanyagolható mennyiségű. Nem utolsósorban fontos megjegyezni, hogy a hasadóanyagot a tüzelőanyagnál könnyebben lehet tárolni és szállítani, így sokkal kevesebbre van szükség belőle a felhasználásnál. Mindezen előnyök mellett azonban világszerte komoly vita tárgyát képezik az atomenergia hátrányai is. Ilyen probléma többek között, hogy a visszamaradt radioaktív hulladék egy része több száz évig is veszélyes marad az élővilágra és ezen anyagok
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
tárolása, kezelése még napjainkig sem teljesen megoldott. További kétséget okoz, hogy jelenleg csak nagy teljesítményű erőművek léteznek, amelyek üzembe helyezése nagy összegű egyszeri beruházást kíván. Végül, az atomerőművek működtetése jelentős társadalmi stabilitást feltételez, ami nagyrészt hiányzik egyes országokból. Európában az igényeknek megfelelő mennyiségben állítanak elő villamos energiát, de sok az elöregedett erőmű, amelyek helyett újakat kell építeni az elkövetkezendő tíz évben. Csakhogy az üzemanyagimporttól való függősége miatt Európának nem jelent egyértelmű megoldást a földgáz. Inkább a megújuló energiaforrásoké és a maghasadáson alapuló atomreaktoroké a jövő. Ha az energia-előállítás teljes folyamatát tekintetbe vesszük a bányászattól a szállításon át a finomításig és a melléktermékek elhelyezéséig, a nukleáris energia a második legbiztonságosabb, aminél csak a szélenergia jobb. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerint az üvegházhatást tekintetbe véve a nukleáris energia előállítása során jelentkező szén-dioxid kibocsátás a megújuló energiaforrások, a szél és vízenergia felhasználásához hasonlítható, és a technológiától függően az atomerőművek 50-100-szor kevésbé szennyezik a környezetet, mint a szenet, vagy természetes gázokat felhasználó üzemek. A zöldáram jelenleg gazdaságosan főként szélből és korlátozottan - a technológia magas ára miatt napenergiából nyerhető, a szélerőművek azonban a jelenlegi elképzelések szerint tíz év múlva is csak csekély százalékát adhatják majd a villamosenergia-termelésnek. A legfőbb kihívásnak számít, hogy a napenergia időbeli eloszlása és intenzitása csak korlátozott mértékben tervezhető előre, miközben megoszlása szezonális. Továbbá a napenergia hasznosítása jelentős beruházásigénnyel jár, ami komoly megtérülési számításokat követel, úgy pénzügyi, mint környezetterhelési szempontból. A hagyományos termikus reaktorok a XXI. század első felében az atomenergia több mint 90 %-át fogják biztosítani, még akkor is, ha a gyors reaktorokat 2030-tól világszerte alkalmazni fogják. Így fokozatosan tökéletesítve a hagyományos nukleáris reaktorokat, jelentős eredményeket érhetünk el. A fejlesztés további irányai eddig egyértelműnek tűntek, ám a 2011. márciusi fukusimai események után a világ újragondolja az atomenergia használatának elveit. Mivel az energiapolitika stratégiai ügyként állami szintű kompetencia, így nehéz pontos következtetéseket levonni arra a kérdésre vonatkozóan, hogy hogyan fog alakulni a világ energiatermelése 2020-ban. Egy biztos: a Föld lakosságának energiaigényei továbbra is növekedni fognak. Eközben a szén és a kőolaj piaci részesedése hanyatlóban van, míg a földgázé és az atomenergiáé növekvőben. Ha ez a folyamat a jövőben is folytatódik, akkor 2050-re a földgáz és az atomenergia lesz az uralkodó energiaforrás a világban.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
Nemzetközi szervezetek 2020-ban
2020-ban valószínőleg sokkal több nemzetközi intézmény lesz majd, mint 2011-ben, ezáltal még jobban felértékelıdik a multilaterális diplomácia és a kormányközi konferenciák szerepe. A következı évtized egyik aktuális kihívása az ENSZ BT reformja lesz, amelyet azonban akadályoz a BT jelenlegi állandó tagjainak vétójoga. A világpolitikában súlyponteltolódás megy végbe a nyugati államoktól a leggyorsabban fejlıdı államok felé, amely megváltoztatja az erıviszonyokat a nemzetközi szervezetekben (pl. ENSZ, IMF, G20, BRICS). Az Európai Unió 2020-ra tovább bıvül, a mélyítést illetıen pedig négy lehetséges forgatókönyv képzelhetı el: megszőnik, stagnál, többsebességesen halad elıre, vagy egységesen halad elıre. E négy forgatókönyv közül a többsebességes modell, esetleg a stagnáló Unió valószínő.
Napjaink nemzetközi rendszerének egyre fontosabb szereplőivé válnak a különböző nemzetközi intézmények. A nemzetközi intézmények magukban foglalják a kormányközi és nem kormányzati nemzetközi szervezeteket, a nemzetközi rezsimeket és a transznacionális vállalatokat. Ebben az alfejezetben csak a kormányközi és nem kormányzati szervezetekkel foglalkozunk. 2020-ban a nemzetközi rendszer központi szereplője továbbra is az ENSZ lesz, a hazánk számára elsődleges környezetet jelentő NATO és Európai Unió jövője azonban meglehetősen kérdéses. A feltörekvő harmadik világbeli országok egyre több felelősséget lesznek kénytelenek vállalni a globális problémák megoldásában, míg a Nyugat befolyása csökkenőben van. A nemzetközi szervezetek az államokhoz képest fiatal képződményei a nemzetközi kapcsolatoknak, ám számuk, taglétszámuk és tevékenységi körük folyamatosan bővül. Hozzájárulnak a nemzetközi feszültségek csökkentéséhez, a konfliktusok feloldásához, fórumot biztosítanak a különböző problémákról és megoldásukról folytatott vitáknak, a globális problémákra összehangolt megoldásokat dolgoznak ki. A globalizáció és az egyre szorosabb összefonódások egyre több nemzetközi szervezetet és koordinációs mechanizmust hívnak majd életre, ezért 2020-ban biztosan nagyságrendekkel több nemzetközi intézmény és kezdeményezés lesz, mint 2011-ben. A nemzetközi rendszer szempontjából a legfontosabb nemzetközi szervezet az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), melynek fő feladata a nemzetközi béke és biztonság védelme, mely biztosításának fő felelősségét a Biztonsági Tanács (BT) viseli. Az
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
elkövetkezendő évtizedben a nemzetközi élet egyik kulcskérdése az ENSZ BT reformja lesz, ugyanis sok kritika éri a negyvenes években kidolgozott, nem a mai viszonyokat tükröző BT-struktúrát. A problémák közé tartozik, hogy a BT állandó tagjai ma már nem feltétlenül a legnagyobb politikai/gazdasági erőt képviselő államok, illetve hogy bizonyos, hasonló erejű államok szeretnének nagyobb szerepet vállalni a nemzetközi béke és biztonság biztosításában. Az állandó BT-tagságra jelentkező államok közé tartozik Németország, Japán, Brazília, India, a Dél-Afrikai Köztársaság. Az ENSZ BT reformjának egyik fő akadálya az állandó tagok vétójoga. Franciaország, vagy NagyBritannia hatékonyan meg tudja akadályozni, hogy egy esetleges európai uniós képviselő üljön a BT-ben, Kína Japánt és Indiát tarthatja távol a testülettől, a nyugati tagok pedig a nyugati államok leértékelődését akadályozhatják meg. A legújabb BTreform koncepciókban már vagy vétójog nélküli új állandó tagokról, vagy kizárólag a nem állandó tagok számának növeléséről olvashatunk.18 2020-ra a gyorsan fejlődő államok (főleg a BRICS-országok) lesznek a világgazdaság motorjai, mégsem valószínű, hogy az ENSZ BT számukra kedvező reformja még ebben az évtizedben megvalósulhat. Bár az ENSZ és a legtöbb nemzetközi szervezet is záloga lehet annak, hogy a kisebb államok (mint Magyarország) is beleszólhassanak a világpolitika alakulásába, a nemzetközi élet legfontosabb kérdései még mindig a nagyhatalmak közötti alkuk mentén dőlnek el. Ennek megfelelően a mainál jobban felértékelődik a rugalmas, informális fórumok és döntéshozó testületek szerepe, így a G8-é, a G20-é és a BRICS együttműködésé.19 2020-ra a leginkább érzékelhető tendencia a nyugati államok térvesztése és az új, feltörekvő országok térnyerése lehet. A világgazdasági és világpolitikai súlyponteltolódás intézményi leképeződése már elkezdődött: a 2010-es dél-koreai G20-csúcson a tagállamok megállapodtak az IMF-kvóták feltörekvők számára kedvező módosításában, az IMF-igazgató Dominique Strauss-Kahn lemondása után pedig a BRICS tagállamok felvetették, hogy ne európai legyen az IMF elnöke. Az előttünk álló évtizedben valószínűleg ez a folyamat folytatódik és a hagyományos nyugati pozíciók meggyengülnek a nemzetközi szervezetekben. Magyarország és Európa számára kiemelt jelentőséggel bír a NATO és az Európai Unió. A modern világban a nagyhatalmak közötti háborúk szinte eltűntek, a jelen lévő konfliktusok vagy kisebb államokon belül, vagy több ilyen állam között törnek ki, és alacsony intenzitásúak illetve helyi érdekűek maradnak. Ennek megfelelően az északatlanti kollektív védelmi szervezet, a NATO is elmozdult a hidegháborúban megszokott nagyhatalmi vetélkedéstől és a területi védelemtől a humanitárius beavatkozások és a területen kívüli akciók felé.20 Mind az ENSZ-en, mind a NATO-n belül növekszik a békeépítés, béketeremtés, békefenntartás (ezáltal a speciális missziók) és a humanitárius intervenció szerepe és csökken a hagyományos katonai akciók súlya. A szervezet tevékenységét azonban nem nézik jó szemmel a feltörekvő országok (pl. a BRICS18
Mindegyik koncepció a BT-tagok számát 15-rıl 25-re növelné. A BRICS különösen fontos abból a szempontból, hogy egy potenciális Nyugat-ellenes koalíció elıfutára lehet. Ma a BRICS országoknak eléggé különbözıek az érdekeik, az viszont közös bennük, hogy a nyugati államok vélt, vagy valós politikai erejét kívánják megtörni. 20 Ilyen volt a kilencvenes években az Öböl-háború, vagy a boszniai és koszovói beavatkozás, az elmúlt évtizedben pedig az Afganisztán és Irak, ma pedig a Líbia elleni háború.
19
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
államok), mert azt a nyugati katonai befolyás eszközének tartják.21 Oroszország és Kína ennek megfelelően próbálja kialakítani saját katonai szövetségeit. Az orosz kezdeményezésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete a posztszovjet térség államait tömöríti, ám inkább az orosz erők FÁK-országokbeli állomásoztatása a célja, mint a valódi katonai együttműködés; az orosz-kínai dominanciájú Sanghaji Együttműködési Szervezet azonban sokkal komolyabb, hamarosan esetleg Indiát, Iránt és Pakisztánt is magába foglaló kezdeményezés.22 Hazánk számára kiemelten fontos az Európai Unió jövőbeli szerepe. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével elhárult egy sor akadály az Unió hatékonyabb működése elől, ám az integráció mélyülésével egyre több olyan szuverenitás-átruházásra lenne szükség, amely már több tagállam (pl. Nagy-Britannia, Dánia, Svédország, Csehország, Lengyelország) számára túlságosan soknak bizonyul. 2011-re egy sor olyan derogáció és kivétel (ún. opt-out) van érvényben, amelyek megtörik az Unió egységét. A legkézenfekvőbb megosztó tényező az euro zóna, melynek bizonyos tagállamok önszántukból (Nagy-Britannia, Dánia, Svédország), mások (ide tartozik Magyarország, vagy Lengyelország) költségvetési helyzetük miatt nem tagjai. Napjaink euro válsága, mely főleg az ún. PIGS-országokhoz23 köthető, az Unió egyik legnagyobb kihívása és egyelőre bizonytalan, hogy 2020-ban beszélhetünk-e még közös valutáról. 2020-ra az EU jövőjét illetően 4 forgatókönyv lehetséges: Az Európai Unió vége: elsősorban az eurózóna problémáihoz köthetően a tagállamok belátják, hogy a mélyebb európai integráció lehetetlen és költségei felülmúlják a hasznait, ezért elmozdulnak a szervezet felszámolása irányába. Valószínűség: kicsi. Az Európai Unió megrekedése: az eurózóna problémái, az eltérő gazdasági teljesítmények és a növekvő euroszkepticizmus miatt a tagállamok belátják, hogy az EU nem mélyíthető tovább. Ezzel a szervezet nem szűnne meg, de nem is haladna a további integráció irányába. Valószínűség: közepes. „Többsebességes” Európai Unió: a tagállamok belátják, hogy az együttes haladás elérte korlátait, ezért az Unió egységesen nem mélyülhet tovább. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a további integrációban érdekelt államok ne haladhatnának előre bizonyos területeken a „megerősített együttműködések” révén. Ennek eredménye az lehet, hogy a homogén közös talajon felépül a különböző fokú integrációk szövevényes rendszere. Valószínűség: nagy. Együtt haladó Európai Unió: a tagállamok elkötelezettek a további mélyítés mellett és a sorsdöntő változtatásoknál (pl. kohéziós politika reformja, közös biztonság-, és védelempolitika elmélyítése, gazdasági és monetáris unió, schengeni határőrizeti rendszer) minden esetben sikerül meggyőzni a tagállamok
21
Ez tört felszínre a líbiai NATO-beavatkozásról folytatott vitában és a Líbiával kapcsolatos BT-határozat elfogadásával kapcsolatos orosz, kínai, indiai és brazil tartózkodásnál is. 22 A három ország jelenleg megfigyelıi státuszt tölt be a szervezetben, de a legutóbbi SESZ-csúcson már szóba került Irán teljes jogú tagsága is. 23 A betőszó Portugáliát, Írországot, Görögországot és Spanyolországot takarja, melyeket a szakértık gyenge gazdasági teljesítményük és magas kockázatuk miatt sorolnak egy csoportba.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
mindegyikét arról, hogy ne maradjanak ki a további folyamatokból. Valószínűség: kicsi. Ha az Unió bővítési folyamatát vizsgáljuk, akkor a mai 27 tagú Európai Unió 2020-ra 29, vagy 30 tagúra bővülhet. Jelenleg már biztosnak tűnik Horvátország két-három éven belüli csatlakozása és még az évtized első felében sor kerülhet Izland csatlakozására is. A 30. tagállam címére jelen állás szerint Montenegró pályázik a legjobb esélyekkel, bár kérdéses, hogy sikerül-e lezárni a tárgyalásokat 2020-ig. A bővítést tekintve meg kell jegyezni, hogy az Unió kezdi elérni a bővülési kapacitása határait: a Balkánon kívül a földrajzi Európában csak a csatlakozni nem kívánó országok (Norvégia, Liechtenstein, Svájc) maradtak, Törökország, Ukrajna, vagy Izrael csatlakozásáról pedig már jelentősen eltérnek a vélemények a tagállamok között, ezek rendezése pedig 2020-ig nem várható. Ennek megfelelően a bővítés elsődleges bázisa a Balkán lehet, ahol azonban az országok lemaradása jelentős az uniós tagállamokhoz képest és ennek csökkentésére most igazából leginkább Montenegróban látszik esély. A Balkánon az Európai Unió számára nyilvánvaló perspektíva Szerbia tagsága, ám az ő esetében Koszovó elismerése problémát jelenthet, mely kérdésben azonban maguk az uniós tagállamok sem egységesek. A fentieket összefoglalva megállapíthatjuk, hogy 2020-ban a multilaterális kapcsolatoknak és a konferenciadiplomáciának még nagyobb lesz a szerepe, mint ma, főleg az Európai Unió tagállamaiban. A globális problémák megoldásában és a nagyhatalmak érdekegyeztetésében továbbra is az ENSZ és intézményei fogják az elsődleges szerepet játszani, ám felértékelődnek a rugalmasabb intézményi megoldások is, különösen a feltörekvő országok szájízének megfelelően (pl. G20, BRICS). A világpolitikai erőközpontok közötti fegyveres konfliktusok esélyének csökkenése miatt a katonai-védelmi szervezetek (pl. NATO, Sanghaji Együttműködési Szervezet) elsődleges funkciója a kollektív védelem biztosítása és a területen kívüli (pl. békefenntartó) hadműveletek folytatása lesz. Az Európai Unió 2020-ra 29-30 tagúra bővülhet, ám globális játékosként való fellépését akadályozza majd a legvalószínűbb „többsebességes” modell megvalósulása, ami hozzájárulhat a nyugati befolyás további csökkenéséhez.
Demográfiai trendek és globális migráció
A jövıben a fejlettebb országok népességének növekedése megáll, illetve egyes országokban csökkenı tendenciát mutat, míg a fejlıdı országok népessége továbbra is gyarapodni fog. Az olcsóbb kommunikáció és a kedvezıbb utazási költségeknek is köszönhetıen, a jövıben a migráció növekedése várható világszerte. A migránsoknak alapvetıen három fı végcélja van: Európa, Észak-Amerika és Ausztrália. A jövı fıbb kulcskérdései: a migránsok beillesztése a munkaerıpiacra, a társadalmi elfogadottságuk növelése, illetve a szerepük kialakítása az egészségügyi- és nyugdíjrendszerben.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
A történelem során a folyamatosan változó demográfiai trendek mindig meghatározóan alakították az életkörülményeket, hatással voltak a területek életszínvonalára, vagy tágabb értelemben, a világgazdaságra is. Az előrejelzések alapján, a világ jelenleg 6.2 milliárdos népessége 2015-re több mint egy milliárddal, 7.3 milliárdra nő, majd a 21. század közepére Földünk népessége 9 milliárd körül stabilizálódik, míg a század végére lassuló növekedéssel, de elérhetjük a 10 milliárd főt is.24 Az 1960-as években a Föld népessége évi átlagban 2%-kal nőtt. 2000-2050 között ez a növekedés évi 1,2% lesz. A fejlettebb országokban évi 0,2%-kal, a kevésbé fejlettekben 1,5%-kal nő bolygónk lakossága. A legszegényebb országokban 2,4%-os évi növekedésre számítanak. Szakértők előrejelzései alapján, a fejlett országok népessége 2025-ig a jelenlegi 1,25 milliárd fős szinten fog stagnálni, míg a fejlődő országoké a mostani 4 milliárdról 7,5 milliárdra emelkedik.25 A korösszetételben és a népesség megoszlásában is jelentős változások várhatók. A 60 évesnél idősebbek aránya a világon átlagosan 11%, ezzel szemben a fejlett országokban 20%, Európában 21% (az Egyesült Államokban 17%, Kanadában 18%), míg a legelmaradottabb országokban részesedésük mindössze 5%-ot tesz ki.26 A fejlettebb országokban a népesség növekedése megáll, sőt néhány országban a lakosság számának csökkenése és az átlagos életkor növekedése válik jellemzővé. Ez a folyamat a fejlett országokban lényegében a 20. században kezdődött meg, és egyes olyan fejlődő országokban is megindult, amelyek jelentős erőfeszítéseket tettek a népszaporulat csökkentésére (Kína, India). Jelenleg a kontinensek közül Afrikában figyelhető meg a legnagyobb népességszaporulat (különösen Nigériában). 2020-ra így az afrikai, az indiai és a kínai lakosság egyenként 1.3-1.4 milliárd főt tehet ki, ami összességében a világ népességének több mint fele.27 Afrikában, az ázsiai országokhoz hasonlóan komoly születésszabályozás volna szükséges a népesség növekedésének megállítása, és azzal egyidejűleg, az életkörülmények normalizálása érdekében. A következő fél évszázad során az Európai Uniót alkotó térség népessége valószínűleg 4050 millióval fog csökkenni.28 A kelet-európai országokban a csökkenés még nagyobb lehet. A 21. század második felében ez a demográfiai átalakulás globálisan is jellemzővé válik. Egy másik tendencia a demográfiai polarizáció. Ennek következtében a gyarapodás egyértelműen a fejlődő országokra koncentrálódik, az ENSZ adatai szerint a népességemelkedés 95%-a itt megy végbe, míg a fejlett országok a növekedés elenyésző részét adják, mindössze 5%-ot.29 Mind a születések számának csökkenését, mind az
24
Világgazdasági Kutatóintézet: CEU ENS – Center for EU Enlargement Studies - A globális környezet középtávú gazdasági elırejelzése. A világpolitikai és világgazdasági erıterek változása 2015-2020-ig 25
26
OECD - International Migration Outlook: SOPEMI 2010.
Világgazdasági Kutatóintézet: CEU ENS – Center for EU Enlargement Studies - A globális környezet gazdaságon kívüli tényezıinek középtávú elırejelzése; 2007. 27 Világgazdasági Kutatóintézet: CEU ENS – Center for EU Enlargement Studies - A globális környezet középtávú gazdasági elırejelzése. A világpolitikai és világgazdasági erıterek változása 2015-2020-ig. 28 A Multilaterális együttmőködés és a XXI. század kihívásai; Simai Mihály akadémikus. 29 A Multilaterális együttmőködés és a XXI. század kihívásai; Simai Mihály akadémikus.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
eltartási arány romlását viszont valamelyest ellensúlyozhatja a bevándorlásból származó nyereség. A demográfiai viszonyok alakulása alapján elmondható, hogy a közeljövőben a migrációs nyomás növekedése várható világszerte, amely részben köszönhető az olcsóbb kommunikációs lehetőségeknek és kedvezőbb utazási költségeknek is. Napjainkra a jövedelemkülönbségek a gazdag és szegény országok, régiók között jelentősen megnövekedtek az elmúlt évtizedekben, aminek következményeként a migrációs mozgások is megduplázódtak az utóbbi negyed évszázad során. Az OECD országait véve alapul 1960 óta háromszorosára növekedett az ezekbe az országokba vándorlók száma.30 A növekvő vándorlások mögött többféle ok is állhat. A gazdasági tényezők közül mindenekelőtt a fogadó ország munkaerőpiaci helyzetét érdemes megemlíteni, ezen belül főként azt, hogy ott mely foglalkozások iránt mutatkozik jelentős munkaerőkereslet. A legutóbbi tapasztalatok szerint a bevándorlók leginkább a munkaerőpiac alsó illetve felső szegmenséből érkeznek. A magasan kvalifikált migránsok számának növekedésével is összefügg az a szintén újabban tapasztalható tendencia, hogy a nagy célországok egyszersmind kibocsátókká is válnak (egyes nagy befogadó országok például Ausztrália - már azt vizsgálják, hogyan vonzzák haza az elvándorolt munkaerőt). Továbbá megállapítható, hogy a migráció általában a kevésbé fejlett területekről induló kiáramlás a jóléti államok felé. Ez a folyamat nem igen, vagy csak elenyésző mértékben tapasztalható a fejlett országokban. Ennek főbb oka, hogy a fejlett területeken élők nem éreznek késztetés otthonuk elhagyására, illetve túlértékelik a költözéssel járó költségeket, miközben alulértékelik előnyeit. A nem gazdasági tényezők szerepe elsősorban a menekültek esetében jelentős, ahol elmondható, hogy a politikai, társadalmi feszültségek gyakran robbanásszerűen törnek felszínre, így azok általában nem láthatók előre. Ilyen előre nem várt menekülthullám indult meg idén Afrika felől, az Arab tavasz nyomán is, amely helyzet megoldását az európai országok prioritásként kezelik jelenleg is. Mára már az összes nagy nemzetközi szervezet aktívan foglalkozik a migrációval világszerte, így az ENSZ, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), OECD és az Európai Tanács is. 31 Megfigyelhető azonban egy migrációval ellentétes tendencia is a transznacionális vállalatok révén, akik tevékenységük egy részét kihelyezik az alacsony bérű országokba, elébe menve a migrációnak. Másrészt a termelés egyes esetekben a tértől függetlenné vált, amely szintén a tényleges vándorlás ellen ható folyamat. Így kettő, látszólag ellentétes tendencia veszi kezdetét: egyfelől korábban soha nem tapasztalt (munkavállalói) áramlás valósul meg, másfelől növekszik azoknak a tevékenységeknek és végzőiknek az aránya, akik földrajzilag helyben maradnak, igaz a korábbi irányzat még ilyen körülmények között is fennáll; miszerint a kevésbé képzetlen munkaerő marad a szülőhazában, míg a képzettebbek elvándorolnak. A fejlett országokban a
30 31
OECD - International Migration Outlook: SOPEMI 2010. International Organization for Migration – Facts and Figures:
migration/facts-and-figures/lang/en
http://www.iom.int/jahia/Jahia/about-
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
migráció irányításának kimondott, vagy ki nem mondott célja demográfiai, gazdasági előnyök szerzése a globalizált világ fenntartható fejlődésének elősegítése érdekében. A migránsoknak alapvetően három fő végcélja van, Európa, Észak-Amerika és Ausztrália. A bevándorlók a munkaképes korú lakosság bővülésének mintegy egyharmadát adják az OECD országokat vizsgálva, bár a gyermekek és az idősebb bevándorlók érkezése csökkenti ezt a részesedést. Ha a migrációs ráták nagyjából a jelenlegi szinteken maradnak, az OECD tagországok munkaképes korú lakosságának száma 2010 és 2020 között 1,9%-kal fog nőni, szemben a 2000 és 2010 között regisztrált 8,6%-os növekedéssel. 2003 és 2007 között a népességnövekedés 59%-át a migráció adta. A természetes növekedés egyedül Franciaországban, az Egyesült Államokban és ÚjZélandon volt a népességnövekedés fő mozgatórugója. Sok országban - Dél-Európában, Ausztriában és Csehországban - a népességnövekedés mintegy 90%-át a migráció adta.32 Folytatódott a magasan képzett munkavállalók bevándorlásának támogatása többek között pontrendszerek alkalmazása révén (mint Dániában, az Egyesült Királyságban és Hollandiában); emellett a kínálat vezérelte rendszerek irányából is áttevődött a hangsúly az olyan pályázók támogatása felé, akik állandó programok keretében kaptak állásajánlatot (Ausztrália és Kanada). Bár Svédország megnyitotta kapuit az összes képzettségi szintű bevándorló előtt, más országokban a kevésbé képzett bevándorlók számára az egyedüli nyitást bizonyos szezonális munkaprogramok módosításai jelentették, melyek célja az ideiglenes migráció ezen formájának elősegítése volt (Ausztrália és Lengyelország). A 2008. és 2009. évben számos új migrációs politikai kezdeményezés irányult a gazdasági válság keltette kihívások leküzdésére. Több OECD tagország alaposan megvizsgálta a munkavállalási célú migrációs csatornákat, és finomította a bevándorlás engedélyezésének feltételeit. Rendelkezéseket hoztak az ideiglenes munkavállalási engedélyüket meghosszabbítani nem tudó munkanélküli bevándorlók vonatkozásában (Spanyolország és Írország), és támogatást biztosítottak a hazautazásukhoz (Spanyolország, Japán és Csehország). Bizonyos kvótákat csökkentettek (Olaszország, Korea, Spanyolország és Ausztrália).33 Jelentős migráció tulajdonítható a tanulás céljából érkező diákoknak, akiknek aránya folyamatos növekedést mutatva 2008-ra elérte a 2,3 millió vándorlót évente. A tanulni vágyó fiatalok közül minden ötödik (körülbelül 410.000 diák) Kínából érkezik éves viszonylatban. Összességében elmondható, hogy az OECD országait vizsgálva, a más országban tanulók 4%-a telepedik le végleg vagy hosszú távon az új környezetben, jelentős gazdasági erőforrást biztosítva így a fogadó országnak. 34
32
33
OECD - International Migration Outlook: SOPEMI 2010.
OECD - International Migration Outlook: SOPEMI 2010/ OECD AT 50 – International
Migration Outlook: SOPEMI 2011 © OECD 2011. 34
OECD – International Migration Outlook 2011.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
Nyilvánvaló azonban, hogy a bevándorlási politikát egyéb – részben általános politikai intézményi, részben gazdasági – körülmények is erősen befolyásolják. A politikai illetve intézményi szempontok vonatkozásában ma már jól látszik, hogy - különösen az Európai Unión belül - a migrációs politika alakítását illetően az egyes kormányok mozgástere egyre szűkül. A közösségi intézmények növekvő számú kötelező érvényű előírásai, szabályai és a bevándorlók/menekültek emberi jogait védő különböző bírósági ítéletek ugyanis meglehetősen egyértelmű irányt szabnak az egyes tagállamok migrációs politikája számára (nem beszélve persze a belső határok megszüntetésének, a külsők megerősítésének, azaz a schengeni rendszer létrehozásának a vízum- és menekültpolitikát közvetlenül érintő következményeiről). A civil szervezetek befolyásoló szerepe szintén említést érdemel a jövő migrációs-politikájának alakításában. A jövő egyik kulcskérdése, hogy miként viszonyul a termelés globális üzleti szempontja a munkaerő egyéni mobilitási döntéséhez, és mindez milyen bevándorlási, illetve fenntarthatósági stratégia keretében valósul majd meg. Az egyik fő kihívás a migráns munkaerő toborzása és annak beillesztése a munkaerő piacra, valamint a gazdasági növekedés, az egészségügyi- és nyugdíjrendszer fenntartása.
Új háborúk és a biztonság új dimenziói
A hidegháború vége magával hozta a hagyományos háborúk átalakulását, illetve a biztonság fogalma a szőken értelmezett katonai biztonságtól eljutott a több területet átfogó, tágabb biztonságfogalomig. A jövı háborúinak legfontosabb kiváltó okai a gazdasági érdekek (modern háborúk) és az etnikai, vallási, törzsi, vagy területi ellentétek (premodern háborúk) lesznek. A nagy feszültségő konfliktusok esetében egy háború kitörése akár 2020-ig is lehetséges, ide tartozik Szudán, Líbia, Korea, Afganisztán és Irak. A mérsékelt feszültségő konfliktusok közé tartozik Hegyi Karabah, a Dnyeszter menti Köztársaság, Tajvan, a Balkán, illetve India és Pakisztán vetélkedése, ezek ugyanis 2020-ig várhatón nem vezetnek háborúhoz. Nem csak háborút elıidézı, de a háborús veszélyt csökkentı tényezık is léteznek: ilyen a demokrácia terjedése Észak-Afrikában, vagy Kína stabilizáló szerepe FeketeAfrikában.
A nemzetközi viszonyokat minden korszakban jelentősen befolyásolták a fegyveres konfliktusok, az azokkal való fenyegetés és a tőlük való félelem. A korábbi századokhoz képest ma a háborúk száma és esélye csökkent, ám a kanti „örök béke” korszakáról egyelőre nem beszélhetünk. A XXI. század háborúit két csoportra oszthatjuk: a modern
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
(racionális, érdekalapú) és a premodern (ideológiai, vallási, törzsi vagy területi) háborúkra. A nyugati nagyhatalmak beavatkozásaira elsősorban a modern, az ázsiai, afrikai konfliktusokra a premodern forma jellemző. A globalizációnak, a kölcsönös függőségi viszonyoknak és a kereskedelmi kapcsolatok bővülésének köszönhetően mára a fejlett világból a háború szinte teljesen eltűnt. A nyugati országok egymás ellen már nem, csak a világ más országai ellen viselnek háborút, döntően gazdasági érdekből vagy fenyegetettségük elhárítása okán. A gazdasági érdekek közé tartozik mindenekelőtt az erőforrások feletti ellenőrzés: az olajszállítások biztosítása (Irak-Kuvait), az érclelőhelyek kiaknázása (Afganisztán) és a kereskedelmi utak biztosítása (Szomália). A fenyegetettségek között kiemelkedik a terrorizmus (Afganisztán) és a migrációs nyomás (Líbia, Egyiptom). A nyugati háborúindítási okok között kiemelten szerepel a humanitárius intervenció, azaz az emberi jogok megsértése vagy népirtás okán eszközölt beavatkozás (volt Jugoszlávia, Líbia, Ruanda). A világ többi részén azonban fennmaradtak az egymás ellen viselt fegyveres konfliktusok valamely ideológia, vallási vagy etnikai ellentétek, területi követelések és határviták vagy történelmi sérelmek okán (Kína-Tajvan, India-Pakisztán-Banglades, arab-izraeli háborúk, síita-szunnita ellentétek, líbiai polgárháború, ruandai népirtás, boszniai háború). A háborúk kitörésének esélye nagyobb azokban az államokban, amelyek vagy diktatórikus politikai rendszerrel rendelkeznek, vagy amelyekben az állam nem tudja teljes mértékben ellenőrizni az erőszakszervezeteket és területén hadurak, drogbárók osztoznak (az államnak nincsen erőszak monopóliuma).35 A bővülő kereskedelmi kapcsolatok és a potenciálisan abból származó anyagi előnyök a világ minden országára fékező erőként hatnak és ez az a pont, ahol a fejlett országok elősegíthetik ezen országok pacifikálását. A háborúk jellege is megváltozott a bipoláris világrend felbomlása óta: a hagyományos fegyverek leértékelődtek; a média-, és információs hatalomért egyre nagyobb harc folyik; a háborúkba sokszor nem állami, bizonyos államoknál nagyobb erőforrásokkal rendelkező szereplők (pl. terrorista szervezetek, diaszpórák szervezetei, esetleg transznacionális vállalatok) is bekapcsolódnak; megjelent a terrorizmus mint a háború új formája; Ázsiában, Latin-Amerikában elterjedt a gerilla harcmodor a reguláris erők alkalmazásával szemben. Míg korábban az számított, hogy kinek hány katonája van, ma sokkal inkább az a döntő, hogy kinek milyen felszerelése van, rendelkezik-e helyismerettel, megfelelő logisztikai lánccal, hírszerzői támogatással és szövetségesekkel. Megjelentek a biztonság új dimenziói is: ma már nem elegendő a katonai erőt figyelembe venni a biztonság garanciájaként, hanem az energiaforrások biztosítottságát (energiabiztonság), a megfelelő minőségű élelmiszer-ellátást (élelmiszerbiztonság), a tiszta ivóvizet (ivóvíz-biztonság), a számítógépes rendszerek védettségét (informatikai biztonság), a fenntartható környezetet (környezeti biztonság) és a stabil költségvetést és a fenntartható adósságpályát is (pénzügyi biztonság) tekintetbe kell venni. A 35
Ez utóbbit hívja a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakirodalom bukott államoknak (failed states).
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
hagyományos háborúk számának csökkenésével párhuzamosan tehát egy sor olyan terület alakult ki, amelyen az államok a háború fenyegetése nélkül, békés eszközökkel tudják egymás döntéseit befolyásolni. A háború metamorfózisa és a biztonság új dimenziói jó elméleti támpontot adnak számunkra a XXI. század háborúinak megértéséhez, meg kell azonban vizsgálni a világ fő válsággócait közelebbről is ahhoz, hogy megállapítsuk, mely térségekben és milyen intenzitású háborúkra számíthatunk 2020-ig. A konkrét esetek sokasága miatt érdemes a háborús konfliktusok egyfajta csoportosítását megadni. Az 1. csoportba tartoznak azok a konfliktusok, amelyek esetében 2011. első félévében érdemi romlás állt be és a háborús konfliktus kialakulása 2020-is elképzelhető. A 2. csoportba a jelenleg nyugvóponton lévő „befagyott konfliktusok” tartoznak, amelyek esetében a robbanás legkorábban 2020 utánra várható. Nagyfeszültségű konfliktusok: Szudán: Dél-Szudán 2011 júliusában törvényesen is önálló állam lett és függetlenedett Észak-Szudántól. A szétválás folyamata nem volt teljesen békés: az északi rész a délen található olajlelőhelyek miatt marasztalta volna a délieket, ám ők az etnikai és vallási különbségek miatt szorgalmazták a szecessziót. A nagy gazdasági érdekeltség miatt nem zárható ki, hogy az északi rész fegyverrel próbálja majd visszaszerezni egykori területeit, s erre 2020 előtt van a legnagyobb esély. Korea: A két koreai állam közötti feszültség 2010-ben és 2011-ben is határvillongásokba, illetve lövésváltásba torkollott a korábbi időszak viszonylagos békéje után. A feszültség óriási a két állam között, amely bármikor katonai akcióba fordulhat. A status quo megváltoztatására (esetleg a két államrész egyesítésére) minimális az esély, az északi atomprogram azonban tovább fokozhatja a háborús hangulatot. 2020-ig az egymás elleni katonai lépések valószínűsége nagy, ám ez mindenképpen korlátozott akciót jelent majd. Afganisztán: A nemzetközi erők kivonulása és a félresikerült demokratizáció 2020-ig polgárháborúba taszíthatja a közép-ázsiai országot, amelyben szükség esetén a tálibok jelentette iszlámizmus megfékezése érdekében szerepet vállalhatnak a térség nagyhatalmai (India, Kína, Oroszország) is. Fennáll a veszélye annak is, hogy a későn kivonuló nyugati csapatok ellen terrortámadások, vagy katonai akciók indulnak (akár drogbárók, akár a tálibok részéről). A fegyveres konfliktus kitörése 2020 előtt valószínű, hiszen ha addig stabilizálódik a helyzet, utána kisebb a nemzetközi, vagy belháború esélye. Irak: Irakban is a nemzetközi kontingens kivonása vethet véget a társadalmi látszat-stabilitásnak. Irak etnikai (irakiak, türkmének, kurdok) és vallási (síiták, szunniták) megosztottságán kívül az iraki olajkincs is kiélezheti a társadalmi csoportok konfliktusát a koalíciós erők távozásával. A polgárháború veszélyén kívül nemzetközi konfliktus veszélye is fennáll 2020-ig: Irán a síita kisebbség védelmében, Törökország egy önálló Kurdisztán létrehozásának megakadályozására, Szaúd-Arábia a szunnita többség támogatására, a térség nagyhatalmai (pl. Oroszország) az iszlámizmus ellen lennének hajlandók
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
különböző mértékű (akár katonai) szerepvállalásra, az olajkitermelési koncessziók újraosztásáért pedig az Egyesült Államok bármely globális ellenfele hajlandó lehet lépéseket tenni. Mérsékelt feszültségű konfliktusok: Hegyi Karabah: Az Azerbajdzsán területén lévő de facto független, örmény többségű terület státuszáról a szovjet felbomlás óta tart a vita. Oroszország nem kíván a térségben döntőbírót játszani, inkább hagyja a természetes népesedési folyamatokat érvényesülni. Karabahban a 90-es években már került sor fegyveres összecsapásra, ám ennek 2020-ig kicsi az esélye. Grúzia példája után Azerbajdzsán nem valószínű, hogy fegyverhez nyúl területe visszaszerzése érdekében, Örményország és Oroszország pedig csak egy azeri akció esetén avatkozna bele a válságba. Háború kialakulása csak a térség erőviszonyainak radikális megváltozása esetén lehetséges. Dnyeszter melléki Köztársaság: A posztszovjet térség másik befagyott konfliktusa elsősorban a kis országrész függetlenségéről, illetve moldáv vagy orosz orientációjáról szól. A terület jogilag Moldova része, de gyakorlatilag nagy önállósággal rendelkezik és népszavazáson a szavazók többsége Oroszországhoz kívánt csatlakozni. A jogosnak hitt területek biztosítása érdekében több ország (elsősorban Románia, Moldova és Oroszország részéről) is hajlandó lenne katonai akcióra, ám az Európai Unióval való konfrontációt egyik ország sem vállalná, így 2020-ig nincs sok esélye a háborúnak. Tajvan: A tajvani helyzet az elmúlt években nem romlott, viszont a szárazföldi Kína sosem mondott le Tajvan visszacsatolásáról, ráadásul Peking tengeri és szárazföldi hadserege is dinamikus ütemben fejlődik. Tajvannak védelmi szerződése van az Egyesült Államokkal és egy kínai inváziós kísérletre Japán is barátságtalanul reagálna, ezért 2020-ig a helyzet megváltozása csak akkor valószínű, ha a kínai-amerikai katonai egyensúlyban jelentős változás állna be. A tajvani kérdés kiéleződését nem lehet kizárni, de háború csak 2020 után valószínű, főleg azért, mert Tajvan lehet az amerikai-kínai katonai összecsapások első eleme. Balkán: A balkáni kérdés Szerbia uniós csatlakozásával összefüggően kerülhet elő. Az Európai Unió a szerb csatlakozás előfeltételéül megkövetelheti Koszovó elismerését,36 amely azonban a szerb politikai elit számára csak egy hasonló súlyú politikai engedmény esetén lenne elfogadható. Ilyen alkuereje lehetne például a nemzetközi erők által mesterségesen összetartott, gyakorlatilag működésképtelen Bosznia-Hercegovina etnikai alapú megosztásának és egy önálló boszniai szerb állam létrehozásának, vagy a szerb részek Szerbiához csatolásának. A határmódosítások azonban további elégedetlenséget és akár fegyveres konfliktust okozhatnak, ám ez 2020-ig nem valószínű. India-Pakisztán: A két szomszédos állam viszonya az egykori nukleáris fegyverkezési verseny, a kasmíri kérdés, illetve az iszlám szélsőségesek 36
Ezzel ugyanis elejét lehetne venni a premodern háborúk egyik kiváltó tényezıjének, a területi követeléseknek és az etnikai ellentéteknek.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
pakisztáni támogatása miatt meglehetősen ellentmondásos. Pakisztán a terror elleni háború óta (leginkább a saját védelmében) az Egyesült Államok szövetségese, ami Indiát némileg megnyugtatta, a BRICS keretében formálódó indiai-kínai együttműködés pedig a korábbi pakisztáni-kínai platform létjogosultságát kérdőjelezi meg. Mindenesetre az ázsiai erőegyensúly változása a pakisztáni-indiai kapcsolatokban is változást hozhat, amelynek egyik generátora Kína lehet. 2020-ig háborús konfliktus nem valószínű, maximum korlátozott határvillongásokra lehet számítani. A háború esélyét növelő modern (gazdasági érdekek) és premodern (etnikai, vallási, területi érdekek) tényezőkön kívül léteznek a háború esélyét csökkentő tényezők is. Általánosságban ilyen a nemzetközi szervezetek tevékenysége, az új nemzetközi szerződések létrejötte és univerzálissá válása, a demokrácia terjedése,37 a kapcsolatok „ökonomizálódása” (gazdasági alapra helyeződése), az államok világgazdasági integrációja, a globalizáció terjedése. 2011 és 2020 között az alábbi, a háború valószínűségét csökkentő specifikus tendenciákra kell felhívni figyelmet: Az arab világban végbemenő demokratizálódási hullám és ezen keresztül esetlegesen az arab-izraeli kapcsolatok javulása. Az Európai Unió normateremtő tevékenysége, mely minta lehet mind az északafrikai államok (Tunézia, Egyiptom) demokratizálódásához, mind a balkáni helyzet békés megoldásához. Oroszország stabilizáló és a status quo fenntartására törekvő politikája a posztszovjet térségben. Kína megjelenése és befektetései Afrikában, mely csökkentheti a törzsi és vallási ellentéteket a kontinensen. A nagyhatalmak közös fellépése az iráni és észak-koreai atomprogrammal szemben és a két ország integrálása a nemzetközi rendszerbe.
37
Ha feltételezzük, hogy demokratikus államok hajlamosabbak demokratikus eszközöket igénybe venni a külpolitikában.