Pörgő és elképesztően vicces. The New York Times Book Review. Csodálatos élvezetes és véresen vicces. San Francisco Chronicle

„Pörgő és elképesztően vicces.” The New York Times Book Review „Csodálatos… élvezetes… és véresen vicces.” San Francisco Chronicle „Melegen ajánlott… tele totálisan beteg szereplőkkel, szellemes párbeszédekkel és zseniális helyzetekkel.” Library Journal „Félresikerült kalandok sorozata észvesztő tempóban, izgalmas helyszíneken. A párbeszédek zseniálisak és könnyedek, a sztori frenetikus, a helyzeteket pedig átlengi a természetfölötti. Moore azon kevés író közé tartozik, akik igazán meg tudják nevettetni az olvasót.” Santa Barbara Independent „Christopher Moore-t úgy kell számon tartani, mint a kortárs amerikai irodalom egyik legkülöncebb és teljességgel besorolhatatlan szerzőjét.” Minneapolis Star Tribune „Kevés olyan kortárs szerző létezik, aki folyamatosan képes annyira bizarr, annyira csípős, annyira vicces és annyira csodálatos lenni, mint Christopher Moore.” Rocky Mountain News „Eszméletlen!” Booklist „Mint a legjobb műveiben, az őrült poénok itt is egy alapvetően bájos történetbe illeszkednek tökéletesen.” New York Times „Egy kedvesen perverz, hasizomszaggató mese. Elképesztő poénok minden oldalon.” Publishers Weekly

1

Christopher Moore Totál szívás

agave 2

könyvek

3

Christopher Moore: You Suck Copyright © Christopher Moore, 2007 Hungarian translation © Pék Zoltán, 2009 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Christopher Moore: You Suck Harper, New York, 2008 Fordította: Pék Zoltán

ISBN: 9 789639 868601 Agave Könyvek Felelős kiadó: Varga Bálint, Meznerics Gergely A borítót és a kötetet tervezte: Kuszkó Rajmund Felelős szerkesztő: Csurgó Csaba Olvasószerkesztő: Balogh Béla Tördelőszerkesztő: Téglás Zoltán Korrektor: Boncz Éva Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. – 291263 Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató

10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Műfaj: Humor/Szatíra

4

Olvasóimnak. Csak mert olyan szépen kérték.

5

1. Tedd magad túl rajta, nem te vagy az egyetlen halott a világon – Megöltél, te rohadék! Ezt a szívást! Tommy most először ébredt vámpírként. Tizenkilenc éves volt, egy csontkollekció, aki egész addigi életét a csodálkozás és a zavarodottság között ingázva töltötte. – Azt akartam, hogy együtt legyünk. – Jody: sápadt bőrű, csinos lány, hosszú vörös haja arcába lógott, fincsin görbülő orra tovatűnt szeplőket keresett, ajkán széles rúzsos vigyor. Ő maga is csupán pár hónapja volt élőhalott, és még nem igazán sajátította el a félelmetesség minden apró trükkjét. – Ja, ezért töltötted vele az éjszakát. – Tommy a padlásszobában álló életnagyságú bronzszoborra mutatott, ami egy rongyos öltönyű férfit ábrázolt. A bronzburok egy vénséges vén vámpírt rejtett, éppen azt, aki Jodyt is átváltoztatta. Mellette Jody bronzszobra állt. Amikor napkeltekor a két vámpír elájult, bele a holtak álmába, Tommy levitte őket a földszinten lakó szobrászokhoz, és bronzba öntette mindkettőt. Azt remélte, ezzel időt nyer, hogy ki tudja találni, mit is csináljon, és egyúttal megakadályozza Jodyt abban, hogy elszökjön az öreg vámpírral. Tommy ott követte el a hibát, hogy Jody szobrának fülébe lyukat fúrt, hogy a lány hallhassa őt. Csakhogy még a bronzolás előtti éjszaka az öreg vámpír megtanította Jodyt – szó szerint – köddé válni, és ő kiszivárgott a lyukon a szobába, és… hát… most itt vannak: holtan, szerelmesen és dühösen. – Meg kellett tudnom mindent magamról, Tommy. Ki más mondhatta volna el, ha nem ő? – Oké, de azért megkérdezhettél volna, mielőtt ezt csináltad. Nem 6

ölhetsz meg csak úgy valakit, hogy meg se kérdezed. Az tapintatlanság. – Tommy Indianából jött, ahol az anyja arra nevelte, hogy mindig jó modora legyen, és mindig törődjön mások érzéseivel. – Te meg dugtál velem, mialatt eszméletlen voltam – kontrázott Jody. – Az nem ugyanaz. Én csak kedves próbáltam lenni – védekezett Tommy. – Mint amikor pénzt teszel más parkolóórájába, ha az nem ért vissza, mert tudod, hogy később jólesik neki, még ha személyesen nem is köszöni meg. – Ja, majd várjuk ki, hogy egyszer te ájulsz el pizsiben, és ébredsz tök ragacsosan pomponlányruhában, és majd meglátjuk, te milyen hálás leszel. Tudod, Tommy, amikor ki vagyok ütve, lényegében halott vagyok. Szóval akkor te mi is vagy, ha ilyenkor hozzám nyúlsz? – Hát… ööö… ja, de te nem is vagy ember. Csak egy ocsmány halott izé. – Tommy azonnal megbánta, amint kimondta. Gonosz és bántó dolog volt, és noha Jody valóban halott, ő cseppet sem találta ocsmánynak. Sőt tulajdonképpen biztos volt benne, hogy szerelmes belé, csak kicsit kínosan érintette ez az egész nekrofília/pomponlány dolog. A KözépNyugaton, ahonnan ő jött, az emberek nem beszélnek ilyesmiről, maximum ha egy kutya kiás egy pompont valakinek a hátsó udvarában, és a rendőrség végül kideríti, hogy egy egész emberi piramist temettek a hinta alá. Jody horkantott, kizárólag a hatás kedvéért. Valójában megkönnyebbült, hogy Tommy védekezésre kényszerült. – Hát, isten hozta az Ocsmány Halott Izék Klubjában, Mr. Flood. – Ittál a véremből. Jó sokat. A francba, mégiscsak sírást kellett volna mímelnie. – Te meg engedted. – Ez is tapintatlanság. – Tommy felállt és vállat vont. – Csak a szex miatt engedted. – Ez nem igaz. Azért, mert szükséged volt rám. – Hazudott. Persze hogy a szex miatt. – Igen, szükségem volt – ismerte el Jody. – Még mindig van. – Kitárta a karját. – Nagyon is. Tommy odalépett és átölelte. Elképesztő érzés volt, még inkább, mint 7

korábban. Mintha az idegeit feltekerték volna tizenegyes fokozatra. A maximális tizenkettőből. – Oké, a szex miatt. Klassz, gondolta Jody, megint nálam a labda. Megcsókolta a fiú nyakát. – Most mit szólnál hozzá? – Mindjárt. Éhen halok. – Elengedte a lányt, átviharzott a konyhába, ahol kikapott egy burritót a fagyasztóból, bedobta a mikróba, és rácsapott a gombra, mindezt egyetlen gördülékeny mozdulatsorral. – Szerintem azt te nem akarod megenni – intette Jody. – Dehogynem, tök jó az illata. Mintha minden egyes babszem és húsdarab ízpárás miazmát lehelne magából. – Tommy azért használt olyan szavakat, mint a „miazma”, mert író szeretett volna lenni. Ezért is jött San Franciscóba: hogy nagy evőpálcikával habzsolja az életet, és aztán írjon róla. Ja, és hogy összekaparjon egy barátnőt. – Tedd le azt a burritót, és lépj hátra kettőt, Tommy – tanácsolta Jody. – Nem akarom, hogy bajod essék. – Haha, ez aranyos. – Tommy harapott egy hatalmasat az ételből, és vigyorogva rágni kezdte. Öt perccel később, mert azért csak felelősnek érezte magát, Jody segített neki levakarni a megrágott burritódarabokat a konyhafalról és a hűtő elejéről. – Mintha minden szem bab rohamra indult volna a zsarnoki emésztés várkapui ellen – nyögte Tommy. – Ja, ezt csinálja velünk a meleg kaja – simogatta a haját Jody. – Jól vagy? – Éhen halok. Ennem kell. – Nem is annyira enni – próbálta terelgetni Jody. – Atyaisten, olyan éhes vagyok, tényleg úgy érzem, hogy kilyukad a gyomrom! Ezt azért mondhattad volna előre. Jody pontosan tudta, mit érez; sőt annak idején ő rosszabbul volt. Tommy legalább tudja, mi történik vele. – Bizony, édesem, egy-két dolgon változtatnunk kell. – Mit csináljak? Te mit csináltál? – Leginkább belőled éltem, rémlik? – Ezt igazán átgondolhattad volna, mielőtt megöltél. Megszívtam. 8

– Megszívtuk. Együtt. Mint Rómeó meg Júlia. Csak nekünk folytatás is jut. Szó szerint, Tommy. – Nagy vigasz. El se akarom hinni, hogy csak úgy ripsz-ropsz megöltél. – És szuperlénnyé változtattalak. Amúgy nagyon szívesen. – A picsába, tiszta burritó a cipőm. – Most már látsz a sötétben – igyekezett feldobni Jody. – Kipróbálod? Levetkőzöm. Nézhetsz a sötétben. Meztelenül. Azt bírni fogod. – Jody, én éhezem. Jody el se akarta hinni, hogy nem reagált a meztelen érvre. Miféle szörnyeteget teremtett? – Oké, keresek neked valami bogarat. – Bogarat? Bogarat?! Én nem eszem bogarat. – Mondtam, hogy egy-két dolgon változtatnunk kell. Tommy nem kevés változást próbált megemészteni, amióta az Indiana állambeli Incontinence-ből nyugatra jött, melyek közül nem is a legkisebb volt az, hogy talált egy lányt, aki bár okos, szexi és pengeeszű, amellett a vérét issza, és pontosan napkeltekor eszméletlenül esik össze. Mindig is gyanította, hogy Jody csak azért választotta őt, mert éjjel dolgozott és nappal lófrálhatott, főleg mert egyszer azt mondta: „Olyasvalaki kell nekem, aki éjjel dolgozik és nappal lófrálhat”, de most, hogy ő is vámpír lett, erre a kétségre rácsukhatta az ajtót, és kinyithatott egy másik ajtót olyan kétségek egészen új világára, amelyek még soha fel sem merültek eddig. Egy vámpírnak négyszáz év a tuti kor: életunt, kifinomult léleknek kéne lennie, aki emberi aggodalmait rég legyűrte vagy rémséges perverzióvá fejlesztette. Egy tizenkilenc éves vámpírral az a baj, hogy az összes kamaszos bizonytalanságát is magával cipeli a sötétségbe. – Tök fehér vagyok – bámulta meg magát a fürdőszobai tükörben. Azt elég korán kitapasztalták, hogy a vámpír igenis látszik a tükörben, mint ahogy a feszület és a fokhagyma közelségét is simán kibírja. (Tommy sok-sok kísérletet végzett az alvó Jodyn, köztük számos olyat, amihez pomponlányruha és síkosító kellett.) – És nem csak mint a tél Indianában. Olyan fehér vagyok, mint te. – Azt hittem, tetszik. – Persze, neked jól áll, de én betegnek látszom. 9

– Nézz csak tovább – tanácsolta Jody. Az ajtófélfának támaszkodott szűk fekete farmerban és haspólóban, hátrakötött haja a hátán bukott le, akár egy lagymatag vörös üstökös farka. Igyekezett nem mutatni, hogy jól szórakozik. – Valami hiányzik – tűnt fel Tommynak. – A színen kívül is. – Ühüm – vigyorgott Jody. – A bőröm kitisztult! Nincs egy szem pattanásom se! – Csiling – hangutánzott Jody, jelezve a helyes választ. – Ha tudtam volna, hogy ilyen lesz a bőröm, már rég megkértelek volna, hogy változtass át. – Akkor még nem tudtam, hogyan – emlékeztette Jody. – Ez még nem minden, vedd le a cipődet. – Nem értem, minek… – Csak vedd le. Tommy leült a kád szélére, és levette az edzőcipőjét meg a zokniját. – Na? – A lábujjad. – Jé, egyenes. Már a kislábujjam se görbe! Mintha sose lett volna rajtam cipő. – Tökéletes vagy – mondta Jody. Jól emlékezett, hogy amikor ő rájött a vámpírlét eme velejárójára, egyszerre örült és rémüldözött, mert ügy érezte, ettől kezdve állandóan le kell adnia két kilót… Két kilót, amivel az öröklétnek lóg. Tommy felhúzta a nadrágja szárát, és alaposan megnézte a sípcsontját. – Nincs meg a seb, ahol megvágtam magam baltával. – Örökre eltűnt. Mindig olyan tökéletes leszel, mint amilyen most. Még a hajam se törik. – Mindig ugyanilyen leszek? – Igen. – Mint amilyen most? – Amennyire én tudom – mondta Jody. – De éppen el akartam kezdeni gyúrni. Csupa izom lettem volna. Acélember. – Ugyan már. – De igen. A dagadó izmú csődör mintapéldánya. 10

– Ugyan már. Író akartál lenni. Pálcikakezed lett volna, meg radiátormelled, és kidöglöttél volna, ha háromnál többször kell megnyomni az Entert. Most klassz kondiban vagy a bolti melótól. Várj, amíg meglátod, hogy tudsz futni. – Szerinted tényleg klassz kondiban vagyok? – Azt hittem, ez egyértelmű. Tommy megfeszítette mellizmait a tükör előtt. A flanelingen át nem látszott semmi. Kigombolta az inget, újrapróbálta. Az eredmény számszakilag nem távolodott jelentősen a semmitől. Vállat vont. – És az írás? Az agyam is mindig ilyen lesz? Úgy értem, leszek még okosabb, vagy az agyam is leragad itt? – Hát le, de az azért, mert férfi vagy, és nem azért, mert vámpír. – Te gonosz hárpia. – Íme, a bizonyíték. Jody vörös bőrdzsekit húzott, noha már nem érezte az öböl felől érkező hideg ködöt. Tetszett neki a dzseki, mert ment a fekete farmerhoz és a kivágott fekete csipketophoz, amit egy Nordstrom Rack Store-ból mentett ki, mielőtt egy plázacica megkaparinthatta volna. – Gyere, Tommy, keresnünk kell neked valami ennivalót, mielőtt elfogyna az éjszaka. – Tudom, de előbb még van egy kis dolgom. Egy pillanat. – Megint a fürdőbe ment, de most magára zárta az ajtót. Jody hallotta a farmer cipzárjának hangját, aztán az elfojtott férfisikolyt. A fürdőszoba ajtaja kicsapódott, Tommy pattant ki, nadrágja és alsója a bokájáig letolva, és két nagy ugrással átkelt a szobán. – Ezt nézd meg. Nézd, mi történik velem. Ezt nézd meg! – mutogatott vadul a péniszére. – Radioaktív mutáns vagyok. Jody odament, megfogta a kezét, hogy nyugton maradjon, és a szemébe nézett. – Tommy, nyugi. Csak a fitymád. – De nekem nincs fitymám. Körülmetéltek. – Már nem. Amikor átváltoztál, visszanőtt, ahogy a lábujjad is kiegyenesedett és a sebeid is eltűntek. 11

– Ó. Szóval szerinted nem ronda? – Nem. – Megfogod? – Kösz, talán később. – Bocs, kiakadtam. Nem értettem. És még mindig… be kell fejeznem, amit akartam. – Jó, persze – bólintott Jody. – Fejezd csak be. Megvárlak. – Tutira nem akarod megsimizni? – Ha igen, indulhatunk végre? – Nem hinném. – Akkor vissza a fürdőbe. – Megpördítette és finoman meglökte. Tommy visszanőtt fitymájával együtt visszaugrált a visszhangos fürdőbe, és becsukta az ajtót. Jody megborzongott az ajtócsukódás hangjára. Abba bele sem gondolt, hogy Tommy örökös kanossága megmarad-e, csak egy társat akart, aki megérti, hogy mi ő, hogy mit érez, hogy milyen a világ vámpírszemmel. Ha kiderül, hogy Tommy örökre tizenkilenc éves kamasz marad, a végén még tényleg kénytelen lesz megölni.

12

2. Az utolsó kaki – Akkor ennyi volt? – Ja. – Soha többé? – Soha. – Soha-soha? – Soha. – Nem tudom, úgy érzem, meg kéne őriznem. – Na húzd le gyorsan, és nyomás ki onnan.

13

3. Csóró vagyok, a macskám meg drabális Jody pár lépésnyire ment Tommy mögött, és szemmel tartotta őt, ahogy a Third Streeten haladtak a Market felé. Figyelte, Tommy hogyan reagál az új érzékeire, teret engedett neki nézelődni, suttogva adott tippeket arról, hogy mit is tapasztal. Ő maga is átment ezen pár hónapja, méghozzá segítség nélkül. – Látom az utcalámpák melegét – nézett fel, és forgott menet közben Tommy. – Az épületekben minden ablak más-más színű. – Próbálj meg egyszerre csak egy dolgot nézni, Tommy. Különben túl sok lesz. – Jody várta, hogy megjegyzést tegyen az emberek aurájára. Nem hőaura volt ez, inkább amolyan életerő. Eddig csak egészséges vöröset és rózsaszínt láttak; nem ezt kereste. – Mi ez a zaj? – fülelt Tommy. – Olyan, mint a folyóvíz. – A szennyvízcsatorna az utca alatt. Ez mind elhalványul idővel. Hallani fogod, de csak akkor veszed észre, ha direkt erre figyelsz. – Mintha ezer ember beszélne egyszerre a fejemben. – Tommy megmegfordult a kevés gyalogos után, akik ilyenkor az utcán jártak. – Televíziók és rádiók – magyarázta Jody. – Próbálj csak egy dologra összpontosítani, a többi meg hadd szoruljon háttérbe. Tommy megtorpant, felnézett egy ablakra négy emelet magasban. – Ott fent egy fickó telefonszexel. – Tudtam, hogy ezt kiszúrod. – Jody is az ablakra fókuszált. Igen, hallotta, hogy a fickó liheg, és utasításokat ad valakinek telefonon. A jelek szerint úgy gondolta, hogy a másik egy mocskos kis ringyó, ezért mindenféle forró szószt kell a testére kennie. Jody próbálta kihallani a hangot a vonal túlsó végén, de túlságosan halk volt; a fickó biztosan fejhallgatót visel. – A rohadt perverz – csóválta a fejét Tommy. 14

– Tommy, hunyd le a szemed, és fülelj. Felejtsd el most a szószos fazont. Ne nézz semmire. Tommy lehunyt szemmel állt a járda közepén. – Mi az? Jody nekidőlt egy „parkolni tilos” táblának, és mosolygott. – Mi van tőled kicsit jobbra? – Honnan tudjam? Felfelé néztem. – Tudom. Koncentrálj. Fülelj. Kétlépésnyire a jobb kezedtől. Mi az? – Ezt a baromságot! – Fülelj. Hallgasd a hang formáját, ami jobbról jön. – Na jó. – Tommy hunyorgott, hogy jelezze, nagyon összpontosít. Két fekete ruhás, lenyalt hajú androgün diák, valószínűleg a közeli Művészeti Akadémiáról, ment el mellettük, oda se nézve. – Egy dobozt hallok – szólalt meg akkor Tommy. – Téglalap alakú. – Kezdő drogos – mondta az egyik diák. A hangja alapján a hímnem tágan értelmezett halmazába tartozhatott. – Emlékszem az első tripemre – mondta a másik, nagylelkű közelítéssel lánynak nevezhető. – A Metreonban betévedtem a férfivécébe, és azt hittem, egy Marcel Duchamp-installációban vagyok. Jody a talpán hintázva megvárta, míg elmennek, utána megkérdezte: – Igen, téglalap, de tömör, üreges, vagy milyen? – Kicsit fejébe szállt az élvezet. Ez még jobb, mint cipőt venni. – Üreges. – Tommy oldalt döntötte a fejét. – Újságautomata. – Kinyitotta a szemét, ránézett az újságos dobozra, majd Jodyra, és az arca kigyúlt, mint a gyereké, aki először ízlel csokoládét. Jody odaszaladt, átölelte és megcsókolta. – Annyi mindent akarok mutatni! – Miért nem mondtad el? – Hogyan? Te el tudod mondani szavakkal azt, amit most hallasz? Amit látsz? Tommy elengedte. Körülnézett, orrán át mélyen beszívta a levegőt, mintha valami bor aromáját ízlelné. – Nem, én se tudom, hogyan mondanám. – Hát ezért nem tudtam megosztani veled. Tommy bólintott, de elég megszeppent képet vágott. – Ez a része kurvajó. De a másik… 15

– Milyen másik? – Az ocsmány, halott, vérivós része. Még mindig rohadt éhes vagyok. – Ne nyafogj, Tommy. Azt senki se szereti. – Éhes vagyok. Jody tudta, mit érez, kicsit maga is érezte, de egyelőre fogalma sem volt, hogyan oldják meg a táplálkozási problémát. Neki eddig Tommy volt a privát csapolású vérbankja, de most kénytelenek lesznek vadászni. Képes rá, csinálta már, csak épp nem fűlött hozzá, úgymond, a foga. – Kitaláljuk, ne félj. Ne fintorogj. Gyere, stíröljük az embereket a Market Streeten. Klassz lesz. – Azzal kézen fogta, és a Market felé rángatta, ahol turisták, shoppingolók és különcök állandó folyama áramlott járdán és úttesten fel és alá. Folyónyi-folyónyi vér. – Mindenkinek húgy- meg lábszaga van – jegyezte meg Tommy egy Walgreens vegyesbolt előtt állva. Még kora este volt, a hotelekből a kongresszusokra érkezettek úgy hömpölyögtek a járdán vacsorát vagy kocsmát keresve, mint egy hatalmas vándorló horda. A járda szélén kikiáltók, hajléktalanok és paraziták dolgoztak, titkos szemkontaktust létesítettek a zsebekkel, ami ellen pedig a horda tagjai úgy védekeztek, hogy erősen figyelték egymást, a mobiljukat vagy egy pontot a járdán tíz lépéssel előrébb. – Láb és húgy – hajtogatta Tommy. – Majd megszokod. – Van ezen az utcán akár csak egyetlen tiszta alsó? – kiáltott fel Tommy. – Undorítóak vagytok, emberek! – Lenyugodnál? Téged bámulnak. Azt hiszik, elment az eszed. – Legalább nem lógok ki. Jody előrenézett: három sarokig, amíg ellátott, épületenként három ember üvöltözött a járókelőkre, a szemük villámokat szórt, láthatóan dühösek és láthatatlanul szerkezethibásak voltak. Bólintott. Jogos. Aztán elkapta Tommy gallérját, és a fiú fülét lehúzta a szájához: – Az a különbség, hogy te nem élsz, úgyhogy nem jó ötlet felhívni magadra a figyelmet. – Te is ezért választottad ezt a szemet gyönyörködtető összeállítást a 16

Lotyó és Ribitől? – Azt mondtad, tetszik. – Mióta vámpír lett, Jody öltözködési stílusa erősen a provokáló felé tendált, amit ő az önbizalom megnyilvánulásának értékelt, nem figyelemfelkeltésnek. Vajon ez ragadozóvonás? Erőfitogtatás? – Tetszett… tetszik, de minden pasi megbámulja a dekoltázsodat. Hallom, ahogy felpörög a szívverésük. Köddé kellett válnod, hogy beleférj abba a farmerbe? Úgy csináltad, valld be. Megkopogtatták Tommy vállát. Fehér rövid ujjú inget és fekete nyakkendőt viselő fiatalember csoszogott oda egy brosúrával. – Gondterheltnek tűnsz, testvér. Talán ez segít. – A brosúra elején nagy zöld betűkkel az állt: ÖRVENDEZZÜNK! Jody eltakarta a száját, és elfordult, hogy a fickó ne lássa a vigyorát. – Mi? – támadt a fickóra Tommy. – Mi van?! Nem látod, hogy a barátnőmmel beszélgetek a… ööö… arról – intett Jody hátára, ami most eltakarta az elülső, nemesebb részeket. – Mutasd meg neki, Jody. Jody a fejét rázta és továbbindult, válla rázkódott a nevetéstől. – Ez az üzenet vigaszt nyújthat – mondta a fickó. – És örömöt. – Hát éppen erre akartam példát mutatni, de a barátnőm elvitte. – Ez az öröm túlmegy a testi… – Ja, mert te aztán tudod – tette orra és szája elé a tenyerét Tommy, mintha tüsszentést fojtana el. – Figyu, szívesen dumálnék veled, de előbb MENJ HAZA ÉS MOSD MEG A SEGGED! Úgy bűzlesz, mintha egy istállót dugtál volna fel magadnak. Azzal sarkon fordult és Jody után indult, a fickó meg ott maradt, pirulva gyűrögette a brosúrát. – Nem vicces – méltatlankodott Tommy. Jody annyira igyekezett nem nevetni, hogy hatalmasat horkantott. – De az. – Hát nem látják rajtunk, hogy elkárhoztunk? Az ember azt hinné, hogy ez meglátszik. Mert elkárhoztunk, ugye? – Gőzöm sincs – felelte Jody. Ezen még nem is gondolkodott. – Ezt nem vettétek át a „Vámpírság haladóknak” kurzuson a vén fazonnal? – Elfelejtettem rákérdezni. 17

– Nem gond. – Tommy meg se próbálta elrejteni a szarkazmusát. – Apróság. Esetleg van még valami, amit elfelejtettél tőle megkérdezni? – Azt hittem, több időm lesz ilyesmire – mondta Jody. – Nem számítottam rá, hogy a pasi, akit szeretek, mindjárt az első éjjel bronzba önt minket. – Ja… hát… jó, bocs. – Hol van itt a bizalom? – Megöltél. – Ne kezdd. – Hé, emberek, kéne nekem egy dolcsi – mondta egy hang balról. Jody egy tagot látott, aki egy bezárt bank gránitfalának dőlve ült. A mocsoktól nem látszott se a kora, se a faji hovatartozása; annyira mocskos volt, már-már fénylett. Hatalmas, hosszú szőrű macska ült az ölében. Előtte a járdán egy papírpohár, amellett egy kézzel írt tábla: CSÓRÓ VAGYOK, A MACSKÁM MEG DRABÁLIS. Tommy, aki még új volt a városban, és nem tanulta meg, hogy észre se vegyen ilyesmit, megállt és a zsebébe túrt. – Ez aztán tényleg drabális macska. – Ja, zabál is rendesen. Alig bírom etetni. Jody oldalba bökte Tommyt, hogy visszasegítse a gyalogosok közé. Bírta, hogy kedves fiú, de néha meg is őrjítette vele. Főleg, ha akkor jön rá a kedveskedés, amikor ő éppen annak mélységeit ecseteli, hogy milyen az éjszaka teremtményének lenni. – Azért a java szőr, nem? – társalgott Tommy. – Ez a macska tizenhét kiló, miszter. Tommy füttyentett, és egy dollárt adott a tagnak. – Megsimogathatom? – Persze. Nem zavarja. Tommy letérdelt, és óvatosan megbökte a macskát, majd felnézett Jodyra. – Ez aztán drabális. Jody mosolygott. – Az. Menjünk. – Fogd meg – unszolta Tommy. – Nem, kösz. – Miért nem adja be menhelyre vagy valami? – kérdezte Tommy a macskás férfit. 18

– Akkor miből élek meg? – Írhatna egy olyan táblát: „Csóró vagyok, és elvesztettem a drabális macskám.” Nekem bejönne. – Talán nem maga a legjellemzőbb – vélte a macskás. – Figyeljen – állt fel Tommy, és megint a zsebébe nyúlt –, megveszem a macskát. Adok, ööö, negyven… A macskás a fejét rázta. – Hatvan… Heves fejrázás… Tommy bankókat hámozott le a zsebéből kivett kötegről: – Száz… – Nem. – És harminc… – Nem. – Két dollár… – Nem. – És harminchét centet. – Nem. – Meg egy gemkapcsot. – Nem. – Ez tök jó ajánlat – győzködte Tommy. – Az kábé nyolc dolcsi kilónként! – Nem. – Akkor bekaphatja. Nem sajnálom se magát, se a drabális macskáját. – Nem adom vissza a dollárt. – Jó! – mondta Tommy. – Jó! – mondta a macskás. Tommy megfogta Jody karját, és elindultak. – Hú, mekkora macska. – Minek akartad megvenni? A lakásban nem tarthatunk állatot. – Vacsorára. – Fúj. – Szükségmegoldás – vont vállat Tommy. – Tudtad, hogy a kenyai maszájok a tehenek vérét isszák, és nincs is rájuk ártalmas hatással? – A lakásbérletnek tuti nem használna egy tehén. – Ez az! – Mi az? – Bérlet. 19

Tommy megpördítette és visszarángatta Jodyt a macskás taghoz. – Kibérelem a macskát – mondta neki. – Magára is ráférne egy kis pihenés, én pedig megmutatom a drabális macskát a nénikémnek, aki ágyban fekszik, és nem tud idejönni megnézni. – Nem. – Egy éjszakára. Százharminckét dollár és harminchét cent. A macskás felvonta egyik szemöldökét, mire a szeme fölötti mocsokrétegen tektonikus repedések jelentkeztek. – Százötven. – Nincs százötvenem, tudja jól. – Akkor látni akarom a vöröske dudáit. Tommy Jodyra nézett, aztán a macskásra, majd megint Jodyra. – Nem – szögezte le Jody nyugodtan. – Nem – mondta Tommy felháborodva. – Hogy merészel ilyesmit kérni! – Csak az egyiket – alkudozott a macskás. Tommy Jodyra nézett. Az tágra nyitotta zöld szemét, ami olyasmit jelentett, hogy úgy átpofozlak a jövő hétbe, hogy sebészcsoport tudja csak kioperálni a szerdát a seggedből. – Kizárt – mondta Tommy. – A vöröske dudái nem játszanak. – Vigyorogva Jodyra nézett, majd gyorsan, nagyon-nagyon gyorsan elkapta a tekintetét. A macskás vállat vont. – Letétet kérek, jogosítványt vagy hasonlót… – Oké. – És hitelkártyát. – Nem. – Jody összehúzta és becipzárazta a dzsekijét. – Aztán semmi kunszt – mondta a macskás. – Mert rájövök. – Csak megmutatom a nénikémnek, és holnap ilyenkor visszahozom. – Rendben – mondta a macskás. – A neve Chet. – Előbb te – kínálta Tommy. A padlásszoba nagyszobájában álltak a futon két oldalán, ahol a drabális macska, ami egy perzsamacska, egy porrongy és egy indiai bivaly keresztezésének tűnt, éppen az erős vedlést gyakorolta. Tommy úgy döntött, nagyon jól fogja viselni ezt a vérivásos dolgot, annak ellenére, hogy úgy fel volt húzva, fel-le tudott 20

volna szaladgálni a falakon. Tulajdonképpen nem volt benne biztos, hogy tényleg nem tudna-e fel-le szaladgálni a falakon, ami csak még jobban kiakasztotta. De amióta pár hónapja San Franciscóba jött, túl sok időt töltött azzal, hogy mindent túlreagált, úgyhogy most nem fogja, főleg nem a csaja előtt. Ha sikerül. – Inkább te – mondta Jody. – Te még nem táplálkoztál így. – De te a saját véredből adtál az öreg vámpírnak. Szükséged van rá. – Így volt, Jody a saját véréből adott a vámpírnak, hogy meggyógyuljanak a sebei, amit Tommy és barátai okoztak neki a jachtja felrobbantásával és a többi és a többi, de Tommy remélte, azért Jody megint nemet mond. – Nehm, nehm, nehm, csak utáhnad – mondta Jody pocsék francia kiejtéssel. – Hagaszkhodom. – Hát, ha ragaszkodsz. Tommy felugrott a futonra, és a drabális macska fölé hajolt. Nem volt benne biztos, hogyan kell csinálni, de mindenesetre látta Chet körül az egészséges vörös életaurát, és hallotta a kis macskaszívet verni. Fejében ekkor reccsenést hallott, mintha pattogós csomagolót pukkantanának a hallójárataiban, szájpadlásán pedig nyomást érzett, fájdalmas nyomást, és még több pattanás következett. Érezte, hogy valami megindul, és két éles izé szúrt az alsó ajkába. Hátrahajolt a macskától, és Jodyra vigyorgott, aki felsikkantott és hátraugrott. – Atyahr – mondta Tommy, kicsit küszködve a kiejtéssel. – Agyar. Ja, látom. – Miéht ughottál el? Hühén néh ki? – Csak megijesztettél. – Jody nem nézett rá, mintha Tommy hegesztőív lenne vagy teljes napfogyatkozás, és a szemkontaktus kárt tehetne benne. Intett. – Gyerünk, gyerünk. De óvatosan. Ne túl erősen. – Oké. – Tommy megint vigyorgott, amire Jody megint hátrahőkölt. Tommy lehajolt, és megölelte a macskát, akit sokkal kevésbé ráztak meg az eddigiek, mint a két vámpírt. A fiú beleharapott. – Fúh, fúh, blöööh! – Tommy felugrott, és a macskaszőrt kaparta a nyelvéről. – Ööh. – Várj. – Jody odament, és lesöpörte a maradék nedves macskaszőrt az arcáról. Aztán a konyhapulthoz lépett, egy pohár vízzel és egy 21

papírtörülközővel jött vissza, s megtisztította Tommy nyelvét. – A vízzel csak öblögess, ne nyeld le. Úgyse tudnád lent tartani. – Nem nyehem he, bahzmehh, a szám tehe van mahhaszőhhel. Miután öblített, Jody még kiszedegette a megmaradt pár szőrszálat a szájából, de közben megszúrta egyik ujját Tommy jobb agyarán. – Aú. – Elkapta és a szájába vette az ujját. – Jézusom. – Tommy kivette Jody ujját, és a saját szájába tette. Szemét forgatva felnyögött. – Na, ezt nem. – Jody elkapta a kezét, és megharapta Tommy alkarját, rátapadt, mint bojtorjánhal a cápára. Tommy morogva megpördítette, arccal a futonra lökte, közben karja még Jody szájában volt. Jody félrerázta a haját, és Tommy belemélyesztette fogát a nyakába. Jody felsikoltott, de csak fojtottan, bele Tommy véres alkarjába. Chet, a drabális macska sziszegve menekült, be a hálószobába, ahol bepréselte magát az ágy alá. Bőrrecsegés, farmerszakadás és ragadozósikoly töltötte meg a tetőteret. A dolog iróniáját, miszerint a ricsaj pontosan úgy hangzott, mint két macska verekedése, a drabális macska egyáltalán nem fogta.

22

4. Tiszta vörös, fehér és halott Kapokszőr bélés és csirketollak hevertek nagy pihés csomókban szerte a szobában, közöttük dísznek ruhacafatok, a futonkárpit, egy bolyhos szőnyeg darabjai és két lampion csonkjai. A konyhapult fölött, a lógólámpa néhai helyén a csupasz vezetékek szikráztak. A lakás úgy festett, mintha kézigránátot dobtak volna egy plüssállatorgia közepébe, és még a túlélőkről is lepörkölődött volna minden szál szőr. – Hát ez érdekes volt – pihegte Jody. A kávézóasztalon feküdt hanyatt, lecsüngő fejjel nézett ki az ablakon egy utcalámpára, meztelenül, kivéve vörös bőrdzsekijének egyik ujját. Tetőtől talpig véres volt, ám a karmolások és agyarnyomok Tommy szeme láttára máris gyógyulni kezdtek. – Ha ezt tudom – zihálta Tommy –, rég visszanövesztem a fitymámat. – A szoba túlsó végében feküdt, ahová Jody dobta, egy rakás könyvön és gyújtóson, ami valaha könyvespolcnak definiálta magát, szintén véresen és karmolásokkal teli, egy szál zokniban. Ahogy kihúzott egy ceruzányi könyvespolcszálkát a combjából, átfutott a fején, hogy talán nem kellett volna leüvöltenie Jody fejét, amiért vámpírrá változtatta. Habár sokra nem emlékezett, nagyjából biztos volt benne, hogy ilyen döbbenetes szexben még sosem volt része. Ezek szerint amit arról olvasott, hogy a vámpírszex csak vérivás és más semmi, pont ugyanolyan mítosz, mint az, hogy denevérré változnak vagy nem tudnak átkelni folyó vízen. – Te tudtad, hogy ez lesz? – kérdezte. – Fogalmam se volt – felelte Jody még mindig a kávézóasztalon. Tommy egyre inkább olyannak látta, mint egy gyilkosság áldozata, attól eltekintve, hogy beszélt. És mosolygott. – Úgy gondoltam, előbb meghívatom magam vacsorázni meg moziba. 23

Tommy feléje dobta a véres faszilánkot. – Nem úgy értem, hogy tudtad-e, hogy ez lesz, hanem hogy ilyen lesz. – Honnan tudtam volna? – Azt hittem, akkor éjjel az öreg vámpírral… Jody felült. – Nem feküdtem le vele, Tommy. Csak azért voltam vele, hogy megtudjam, hogyan kell vámpírnak lenni. Különben meg Elijah a neve. – Á, szóval már tegező viszonyban vagytok. – Az isten szerelmére, Tommy, abbahagynád az agyalást? Egy káprázatos élményből facsarod ki a gyönyört, tudsz róla? Tommy a törmelékkel babrált és kezdte lebiggyeszteni az ajkát, de elfintorodott, amikor kijjebb tolta az alsó ajkát, és az megakadt a szemfogán. Jodynak igaza van. Mindig is ilyen volt, mindig mindent túlagyal, túlelemez. – Bocs. – Most már legyél egyszerűen csak része a világnak. Nem dughatsz mindent kategóriákba, nem választhatod le magadról az élményt azzal, hogy szavakat aggatsz rá. Ahogy a dalban: let it be. Csak hagyd, hogy legyen. – Bocs – ismételte Tommy. Igyekezett a gondolatokat kitoloncolni a fejéből, lehunyta a szemét, és hallgatta a szívverését meg Jodyét a szoba túlsó feléből. – Amúgy megértelek – mondta Jody. – Az ilyen szex kábé igényli is a boncolást. Tommy csukott szemmel elmosolyodott. – Mondhatni. Jody felállt és átment hozzá. Kezét nyújtotta, hogy felsegítse. – Óvatosan, a tarkód kicsit beszorult a gipszkartonba. Tommy elfordította a fejét, mire a habarcs megreccsent. – Még mindig éhen halok. Jody felhúzta. – Én is kicsit leapadtam. – Az én hibám. – Tommy most már emlékezett arra, ahogy Jody vére belé áramlott, amikor az övé meg Jodyban lüktetett. Megdörgölte a vállát, ahol Jody szemfogának helye még nem gyógyult be. Jody megpuszilta a fájós pontot. – Gyorsabban gyógyulsz, ha kaptál friss vért. Tommy éles görcsöt érzett a gyomrában. – Tényleg ennem kell. 24

Jody bevezette a hálóba, ahol Chet, a drabális macska húzta meg magát ijedten a sarokban, és erősen próbált nem látszani a fonott kosár mögött. – Várj. – Jody átcaplatott a nagyszobába, majd vörös bőrdzsekije maradványában (igazából már mellényé fokozódott le) jött vissza, valamint bugyiban, amit oldalt ügy fogott össze, merthogy széttépték. – Bocs, nem szeretek meztelenül mutatkozni idegenek előtt. Tommy bólintott. – Ő nem idegen, Jody. Ő vacsora. – Ühüm. – Jody egyszerre bólogatott és rázta a fejét, amitől úgy nézett ki, mint egy billegő fejű véres baba. – Előbb te. Te még új vagy. – Én? Nem tudsz valami hipnotizálást, amivel magadhoz tudod hívni? – Nem. Kapd el. Várok. Tommy ránézett. A sápadt bőrére csíkokban és foltokban kenődött véren felül még futonbélés is ragadt Jodyra itt-ott, a haja pedig telement fehér csirketollakkal az egyik párnarobbanáskor. Saját mellkasára, valamint lábára is toll és macskaszőr tapadt. – Előbb meg kell borotválnunk. Jody bólintott, szemét le nem véve a drabális macskáról. – Még előbb talán megfürdetni. – Jó ötlet – karolta át Tommy. – De csak mosás. Semmi szex! – A letétet már úgyis elvesztettük. – A zuhanyajtó üveg. – Jó. De azért megmoshatom a… – Nem. – Megfogta Tommy kezét, és berángatta a fürdőszobába. Kiderült, hogy az emberfeletti vámpírerő kapóra jön egy tizenhét kilós macska fürdetésénél. Néhány elsietett próbálkozás után – minek eredményeképp többször körbehajkurászták a lakásban Chetet, a gyárilag drabális és kisiparilag borotvahabos macskát – felfedezték, hogy a szigetelőszalag remek testápoló segédeszköz. Viszont a szalagtól nem tudták leborotválni a macska lábát. Amikor végeztek, Chet úgy nézett ki, mint egy gülüszemű, sörhasú előember, szőrmeszegélyes szigetelőszalag űrcsizmában: Gólem és egy házimanó 25

szerelemgyermeke. – Nem biztos, hogy teljesen le kellett volna borotválnunk – vélte Tommy. Jodyval az ágyon ülve szemlélték a megkötözött-leborotvált Chetet. – Bizarr. – Nagyon bizarr – értett egyet Jody. – Na, igyál. A sebeid nem akarnak gyógyulni. – Az ő összes karmolása, zúzódása és szerelemharapása teljesen begyógyult; a hajába itt-ott ragadt borotvahabtól eltekintve mintha új lett volna. – Honnan tudom, hol harapjam meg? – Próbáld a nyakát. De a nyelveddel előbb tapogasd ki a vénát, és ne harapj túl erősen. – Próbált magabiztosan beszélni, pedig éppoly ismeretlen terepen járt, mint Tommy. Élvezte, hogy bevezetheti Tommyt a vámpírság apró trükkjeibe, ahogy azt is élvezte, hogy olyan felnőttes emberi dolgokra tanítja, mint hogyan kell az áramot és a telefont bekapcsoltatni a lakásba, mert ettől tapasztaltnak és felelősségteljesnek érezte magát… és egy sor olyan pasi után, akik számára alig jelentettek többet mozgó kiegészítőnél, akik életstílusát ő vette át a heavy-metal anarchistától az üzleti negyedi yuppie-ig, most nagyon is tetszett neki, hogy kivételesen ő diktálja a lépést. Viszont az állatokból való táplálkozás tekintetében akkor sem rögtönözhetett volna jobban, ha tényleg denevérré tud változni. Egyetlenegyszer vette fontolóra, hogy állatvért igyon, amikor Tommy hozott neki két nagy élő teknőst a kínai negyedből, de végül képtelen volt rávenni magát, hogy akár próbaképpen is beleharapjon a páncélos hüllőkbe. Ráadásul Tommy elnevezte őket Scottnak és Zeldának, ami szintén nem segített. Per pillanat Zelda kerti díszként szolgált a Pacific Heightson, Scott pedig bronzba öntve állt az öreg vámpír mellett a nagyszobában. A földszinten lakó szobrászcsávók bronzolták be, aztán Tommy innen vette az ötletet, hogy őt és az öreg vámpírt bronzba öntse. – Biztos, hogy ez jó így? – hajolt Tommy Chet, a drabális megborotvált macska fölé. – Azt mondtad, csak a betegeket és gyengéket vadásszuk, akiknek fekete aurája van. Chet aurája erős és rózsaszín. – Az állatokkal más a szitu. – Fogalma sem volt, más-e az állatokkal a szitu. Egyszer megevett egy pillét, egészben: elkapta a levegőben és 26

lenyelte, mielőtt belegondolt volna. Most már derengett neki, hogy sokkal több kérdést fel kellett volna tennie Elijahnak, amikor volt rá lehetősége. – És amúgy se fogod megölni. – Igaz. – Tommy Chet cicanyakára tette a száját. – Íty? Jody elfordult, hogy ne nyerítsen fel. – Ja, úgy. – Hohotvahah íhe vah. – Csináld csak. – Ohé. – Tommy harapott, és szinte azonnal nyögött. Nem a gyönyörtől, hanem mint akinek a nyelve odaragadt a fagyasztó jégkockatartójához. Chet furcsán nyugodt maradt, nem is rángatta a béklyóit. Talán mégis van abban valami, hogy a vámpírnak hatalma van az áldozata fölött, futott át Jody fején. – Oké, elég. Tommy a fejét rázta, és még mindig a drabális borotvált macska vérét szívta. – Elég, Tommy. Hagynod is kell valamennyit. – Nehm. – Ne szívd már a drabális macskát, Tommy – szólt rá Jody. – Nem viccelek. – Persze kicsit azért viccelt. Tommy most már lihegett, a bőre némi színt kapott. Jody körülnézett, mivel tudná felkelteni a figyelmét. Az éjjeliasztalon észrevett egy váza virágot. Kihúzta a virágokat, és a vizet Tommyra meg a macskára loccsantotta. Tommy csak táplálkozott tovább. A macska megborzongott, de amúgy nem mozdult. – Na jó. – Súlyos cserépváza volt, Tommy szedte valahonnan, hogy legyen mibe tenni a bocsivirágokat, amit a boltból hozott neki, ahol dolgozott. Ebben elég jó volt: néha már azelőtt hozott neki bocsivirágot, hogy lett volna miért bocsánatot kérni. Egy pasitól ennél többet nem is lehet várni – ezért is lassított le felére Jody, ahogy a vázát széles ívben intim kapcsolatba hozta Tommy homlokával, aki ettől hat lépést hátrarepült. Chet, a borotvált drabális macska nyávogott. A váza csodával határos módon nem tört el. – Kösz – törölgette a vért a szájáról Tommy. Homlokán keletkezett ugyan egy félhold alakú horpadás, de szinte azonnal visszatelt. 27

– Nincs mit – bámulta a vázát Jody. Klassz váza, gondolta. Az elegáns, törékeny porcelánvázák gyűjtők vitrinjébe vagy teapartikra valók, de egy hajadon esetében, akinek hirtelenjében olyan tárgyra van égető szüksége, amivel egy istenes pofont lehet lekeverni, Jody a zömök cserépvázára szavazott. – Macskaszájszaga van – mutatott Tommy Chetre. A szemfogai ejtette szúrások már be is gyógyultak. – Ez normális? Jody vállat vont. – Milyen az a macskaszájszag? – Mint a tonhalpép, amit egy hétig kint hagytak a napon. – KözépNyugati lévén Tommy azt hitte, mindenki tudja, milyen a tonhalpép íze. A kaliforniai Carmelben nevelkedett Jody csak annyit tudott róla, hogy köze van a halhoz, és van, aki megeszi. – Asszem, én passzolok. – Éhes volt, de azért nem macskaszájszagéhes. Nem nagyon tudta, hogyan fog ezután táplálkozni. Tommyból már nem élhet, és hiába a bizsergető tudat, hogy a természet ügyének használ, ha csak a betegeket és gyengéket viszi el, nem tetszett neki a gondolat, hogy emberekre vadásszon… legalábbis idegenekre. Időre volt szüksége, hogy gondolkodjon, hogy kitalálja, milyen is lesz az új életük. Túlságosan gyorsan történt minden, amióta Tommy és a haverjai kiiktatták a vén vámpírt. – Vissza kéne vinnünk Chetet a gazdájához még ma este, ha tudjuk. Nem lenne jó elveszteni a jogosítványodat. Lehet, hogy kell egy érvényes igazolvány ahhoz, hogy új lakást béreljünk. – Új lakást? – Költöznünk kell, Tommy. Rivera és Cavuto nyomozóknak azt mondtam, elhagyom a várost. Szerinted nem fogják lecsekkolni? – Ez a két gyilkossági nyomozó a holttesteket követve eljutott a vén vámpírhoz, és végül rájöttek Jody nem egészen emberi mivoltára is. Jody megígérte nekik, ha elengedik, a vén vámpírral együtt elhagyja a várost. – Ja, tényleg – mondta Tommy. – Akkor nem is mehetek vissza a Safewaybe dolgozni? Nem hülye. Jody tudta, hogy Tommy nem hülye, de akkor miért ilyen csigatempóban fogja fel azt, ami nyilvánvaló? – Nem, szerintem nem lenne jó ötlet. Napkeltekor te is kidőlsz, ahogy én. 28

– Ja, az elég ciki. – Az meg pláne ciki, hogy ha napfény ér, felgyulladsz. – Ami gyaníthatóan ellenkezik a munkavédelmi előírásokkal. Jody üvöltött dühében. – Jézusom, csak vicceltem – rezzent össze Tommy. Jody sóhajtott. Tommy hülyére vette. – Öltözz fel, Macskaszájszag, nincs sok hátra a sötétségből. Segítségre lesz szükségünk. Kint a nagyszobában Elijah Ben Sapir éppen azt próbálta kideríteni, mi a fene folyik körülötte. Tudta, hogy bebörtönözték, méghozzá egy edénybe, és úgy, hogy mozdulni sem bír. Még köddé is vált, amitől kicsit megnyugodott – ezt az alakot légies lelkiállapot jellemezte, hiszen koncentrálnia kellett, hogy ne lebegjen szanaszét –, de a bronzburok légmentesen zárt. Hallotta azok beszélgetését, de nem sokat tudott meg azon kívül, hogy a fióka elárulta. Elmosolyodott. Ostoba emberi hiba volt, hogy engedte a reményt felülkerekedni a józan észen. Tudhatta volna. Még napokig nem lesz éhes, és ha nem mozog, utána is sokáig kibírja vér nélkül. Nagyon-nagyon hosszú ideig képes így élni, ezt tudta – elméje épsége forgott veszélyben. Úgy döntött, köd alakban marad: nappal lebeg, mint az álom, éjjel alszik, mint a holtak. Így fog várakozni, és amikor elérkezik a pillanat, mert el fog (a nyolcszáz évnyi élet, ha másra nem, türelemre megtanította), akkor majd cselekszik.

29

5. San Francisco Császára Hajnali kettő. San Francisco Császára normális esetben egy szemeteskonténer mögött aludt volna keleti kényelemben, testőrségével összebújva a testmeleg prezervációjának céljából, horkolásban vetekedve egy repedt kipufogós buldózerrel, ám ezt az estét, minő csapás, tönkretette egy Starbucks habszolga nagylelkűsége, aki egy vödörnyi Ünnepi Fűszeres Mochaccinóval járult hozzá a királyi kényelem fennkölt ügyéhez, amely nedű oly erős diszharmóniát szított a Császár és két hű társa szervezetében, hogy nevezettek eme kietlen órában is a szinte kihalt Market Streetet rótták, várva, hogy végre elérkezzen a reggeli étkezés legfőbb ideje. – Mintha fahéjas speedet ittunk volna – vélte a Császár. Termetileg jócskán megáldott ember volt, egy baktató húsmozdony gyapjúfelöltőben, arca az érzelmek tűztere, melyet haj-szakáll olyan ősz vihara keretezett, aminőt csak isteneken és elmebetegeken látni. Betli, a kisebbik katona, egy Boston terrier, prüszkölt és a fejét dobálta. Maga is belafatyolt valamennyit a kávénemű italból, s most készen állt rá, hogy hátsó fertályon harapjon bármilyen rágcsálót vagy húsos szendvicset, ami csak útjába akad. Lázár, kettejük közül általában a nyugodtabb golden retriever a Császár oldala mellett forgolódottugrált, mintha bármelyik pillanatban kacsák potyoghatnának az égből, ami köztudottan visszatérő rémálom a retrieverek között. – Nyugalom, uraim – intette őket a Császár. – Használjuk ki ezt a rosszul időzített ébrenlétet arra, hogy megvizsgáljunk egy kevésbé ideges várost, mint amilyet nappal látunk, hátha szolgálatára lehetünk. – A Császár szilárd meggyőződése volt, hogy minden vezető elsődleges kötelessége népének leggyengébbjeit szolgálni, és tőle telhetően igyekezett is odafigyelni a városra körülötte, nehogy valaki kihulljon a 30

réseken és elvesszen. Azaz flúgos volt, naná. – Nyugalom, cimborák. A nyugalom azonban nem volt érkezőben. Macskaszag cirógatta meg a levegőt, a testőrséget pedig amúgy is felpörgette a koffein. Lázár vakkantott egyet, majd megiramodott a járdán, szorosan mögötte gülüszemű kantársa, s együttes erővel csaptak le egy sötét alakra, aki egy kartontábla köré kuporodva feküdt a járdaszigeten a Battery Streeten, egy jókora bronzszobor alatt, amely négy izmos embert ábrázolt, akik egy fémnyomdával dolgoznak. A Császár mindig olyannak látta a szobrot, mintha négy tag molesztálna egy mutáns tűzőgépet. Betli és Lázár alaposan megszaglászta a férfit a szobor alatt, mert a rongyaiban valahol egy macskát kellett hogy dugdosson. Amikor az egyik hideg orr kézfejet bökött meg, a férfi megmozdult. A Császár megkönnyebbülten sóhajtott. Közelebb érve felismerte benne Drabális Macskás Williamet. Látásból ismerték egymást, de a kutyajellegű és macskanemű kísérőik közötti faji feszültségek miatt sosem lettek kebelbarátok. A Császár letérdelt a kartontáblára, és megrázta a férfit. – William, ébredj. – William felnyögött, és egy üres Johnny Walker Black Label üveg csúszott ki a kabátjából. – Hullarészeg, de szerencsére nem hulla – állapította meg a Császár. Betli nyüszített. Hol az a macska? A Császár felültette és a szobor betontalapzatának támasztotta Williamet. – Nincs többé – nyögött William. – Nincs, nincs, nincs. A Császár felvette az üres üveget, és beleszagolt. Igen, anno whisky volt benne. – William, ez tele volt? William felkapta a kartonpapírt a járdáról, és az ölébe állította. – Nincs. – A táblán az állt: CSÓRÓ VAGYOK, ÉS ELLOPTÁK A DRABÁLIS MACSKÁMAT. – Fogadd együttérzésem – mondta a Császár. Éppen meg akarta érdeklődni Williamtől, hogyan sikerült szert tennie erre a menő whiskyre, amikor elnyújtott nyávogást hallott, s felnézve megpillantott egy hatalmas borotvált macskát vörös mellényben, ami feléjük tartott. Épp hogy sikerült elkapnia Betli és Lázár nyakörvét, mielőtt rávetették 31

volna magukat a macskára, és elrángatta őket Williamtől. A macska felugrott William ölébe, majd ember és macska szenvedélyes egymásra találását adták elő, amelyben volt annyi dorombolás, gügyögés és nyál, hogy a Császár alig tudta visszanyelni a hányingerét. Még az uralkodói ebek is elfordultak, ösztönösen megértették, hogy egy érzelgős-részeg, megborotvált, tizenhét kilós macska vörös mellényben nem az ő súlycsoportjuk. Erre egyszerűen nem létezett kutyaprotokoll, úgyhogy inkább elkezdtek forgolódni a járdán, megfelelő helyet keresve, ahol egy kis alvást színlelhetnek. – Úgy vélem, valaki megborotválta a macskádat, William – világosította fel a Császár. – Az a valaki én volnék – bukkant elő a járdasziget mögül Tommy Flood, jól ráhozva mindenkire a frászt. Aztán egy sápadt, vékony kéz nyúlt ki a szobor mögül, elkapta Tommy kabátjának gallérját, és visszarántotta, mintha rongybaba lenne. – Tommy? – A Császár óvatosan megkerülte a betontalapzatot. Betli és Lázár közben már elindultak a vízpart felé, mintha egy különösen ínycsiklandó bélszínszelet ugrándozott volna arra, amely időjárási jelenséget sürgősen ki kell vizsgálniuk. A Császár barátját, Thomas C. Floodot látta barátnője, Jody Stroud vámpír szorításában: a lány egyik kezével befogta Tommy száját, a másikkal pedig izmos medvepuszikban részesítette. Ahányszor a testkontaktus létrejött, pukkanásszerű hang hallatszott, majd Tommy elfojtott nyögése. – Jody, követelem, hogy engedd el a fiatalembert – követelte a Császár. Jody így tett. – Aú – panaszkodott a kiszabadult Tommy. – Bocs – mondta Jody. – Muszáj volt. – Azt hittem, elmész a városból azzal a démonnal – mondta a Császár. Udvari ebeivel együtt jelen volt, amikor Tommy és csapata a Safewayből megküzdött a vámpírral a St. Francis Jachtklubban. – Hát, igen, persze. Ő már elment, és majd csatlakozom hozzá – magyarázta Jody. – Ahogy megígértem Rivera felügyelőnek. Csak mielőtt elmegyek, biztos akartam lennie benne, hogy Tommy rendben lesz. 32

A Császár bírta Jodyt, s annak idején némi csalódással vette tudomásul, hogy vérszívó démon lett, de ettől függetlenül aranyos lány, aki mindig is nagylelkű adományokkal halmozta el katonáit, noha Betli abba se hagyta az ugatást a jelenlétében. – Nos, elfogadom a magyarázatot. A jelek szerint fiatal íróbarátunkra valóban ráfér némi felnőtt felügyelet, mielőtt rá lehet szabadítani a városra. – Hé, boldogulok – fortyant fel Tommy. – Megborotváltad a macskát – vonta fel tekintélyes szemöldökét a Császár, amitől úgy nézett ki, mintha egy punkfrizurás szürke mókus mászott volna a homlokára. – Ööö… azt teszteltem, hogy ööö… beszerezzek-e egy macskát, ha Jody elment. – Tommy Jodyra nézett, aki lelkesen bólogatott, és nagy őzikeszemekkel próbálta illusztrálni őszinteségét. – És… ööö… – folytatta Tommy – éppen rágóztam, tudja, amit jó nagyra lehet fújni… és a lényeg, hogy mire észbe kaptam, Chet ráugrott az egyik buborékra, és tiszta rágó lett. Jody már nem bólogatott, csak nézett rá. – Ezért megborotváltad – fejezte be helyette a Császár. Most Tommyn volt a sor, hogy bólogasson és nagyon őszintén nézzen. – Sajnálatos módon. Jody is bólogatott megint. – Sajnálatos módon – visszhangozta. – Értem – mondta a Császár. Őszintének tűntek. – A mellény igen figyelmes gesztus. – Az én ötletem – mondta Jody. – Hogy meg ne fázzon, érti. Igazából az én mellényem. Tommy kimosta és beletette a szárítóba, úgyhogy már nem jön rám. – És ne higgye, hogy könnyű volt egy ekkora macskát beledugni abba a mellénybe – toldotta meg Tommy. – Mintha egy gombolyag szögesdrótot öltözettünk volna. Cafatokra szabdalt. – Ingujját feltűrve megmutatta alkarját, ami határozottan nem volt cafatos állagú. Sőt, teljesen kimerítette az ép és sértetlen fogalmát. Legfeljebb kicsit túlságosan fehér volt. – Hát, szép munka – tolatott a Császár. – Az embereimmel mi most folytatjuk utunkat. – Nincs szükségük valamire, Felség? – érdeklődött Jody. 33

– Nincs, nincs. Igen szerencsés esténk volt. Felettébb szerencsés. – Akkor jó utat – mondta Jody, ám a Császár már a saroknál járt, és igencsak szedte a lábát. Ahhoz képest, hogy a Gonosz vérivó küldötte, gondolta a Császár, megtévesztően aranyos tud lenni. Betli és Lázár már jó négy sarokkal odébb járt, alig látta őket. A csibészek rájöttek. A Császár undorodott magától, amiért így otthagyta Williamet, kiszolgáltatva a démonok kényére-kedvére. Ki tudja, mit művelnek azok ketten, de a hideg annyira futkorászott a hátán, képtelen volt rávenni magát, hogy visszanézzen. Talán nem bántják szegény Williamet. Végül is életükben mindketten rendes gyermekek voltak. És Jody még jelenlegi állapotában is némi könyörületről tett tanúbizonyságot azzal, hogy mostanáig várt Tommy átváltoztatásával. Mindazonáltal ő egy egész városért felel, nem bújhat ki a felelősség alól. A Marina Safeway gyalog messze volt, de oda kellett érnie, mielőtt az éjszakai műszak elmegy. Akármilyen gazemberek is azok ott, a városban csak nekik van tapasztalatuk a vámpírvadászatban. – Harapd meg – unszolta Tommy. A macskás tag felett állt, aki közben újra elájult a szobor alatt. Jody borzongva rázta a fejét. – Tiszta mocsok. Ne mondd, hogy te nem érzed. – Amióta vámpír lett, csak akkor érzett hányingert, ha valódi ételt próbált enni, de most hányinger fogta el, hiába mardosta legbelül az éhség. – Megtisztítok egy foltot. – Tommy zsebkendőt húzott elő a kabátjából, megnyalta, és megtörölt egy foltot William nyakán. – Tessék. Jó étvágyat. – Fúj. – Én is megharaptam a macskát. Azt mondtad, éhes vagy. – De be van nyomva – húzta az időt Jody. Egy helyben toporgott, akár a kisgyerek, akinek pisilnie kell. – Harapd meg. – Ne mondogasd már. Én nem így gondolok rá. 34

– Akkor hogyan gondolsz rá? – Igazából nem is gondolok rá. Inkább olyan állatias ösztön. – Á, értem. Harapd meg, mielőtt erre téved egy zsaru, beviszi, és elszalasztod a lehetőséget. – Eeeeh – térdelt le William mellé Jody. Chet, a drabális macska felnézett William öléből, majd visszaeresztette a fejét és lehunyta a szemét. (A vérveszteségtől egészen megszelídült.) Jody oldalt döntötte William fejét, s olyan szélesre tátotta a száját, amennyire a szemfoga engedte. Lehunyta a szemét és harapott. – Ugye, milyen könnyű – mondta Tommy. Jody rámeredt, de a fogát nem húzta ki, az orrán keresztül véve a levegőt táplálkozott. Arra gondolt: Erősebben kellett volna ütnöm, amikor lehetett. Amikor aztán eleget kapott, de nem annyit, hogy kárt tegyen a fickóban, elhúzódott, leült a földre, és felnézett Tommyra. – Van egy kis… – mutatott Tommy a szája sarkára. Jody megtörölte a száját, és a keze kicsit véres lett. William nyakára nézett. Koszosszürke volt, kivéve egy fehér foltot, amit rúzs keretezett. A szemfoga ejtette sebek máris begyógyultak, de a rúzs még virított, akár a célkör. Odanyúlt és letörölte a tenyerével, majd a tenyerét letörölte a macska mellényén. Chet dorombolt. William horkolt. Jody felállt. – Milyen volt? – érdeklődött Tommy. – Szerinted? Szükséges. – Úgy értem, amikor engem megharaptál, abban volt szexualitás. – Ja, persze – fortyant fel Jody. – Azért terveztem el ezt az egészet, mert meg akartam dugni a macskás pasast. – Valamiért kicsit kóválygott a feje. – Bocs. Te, el kéne vinnünk a Market Streetről, mielőtt kirabolják vagy lekapcsolják. Biztos maradt valami abból a pénzből. Annyi pia megölte volna. – Mi a szart érdekel téged? Megborotváltad és megszívtad a macskáját. Vagy abban is volt szexualitás? – Határozottan kóválygott a feje. – Az egy kölcsönös… – Baromság. Harapd meg. Lássuk, mennyi szexualitás van benne. 35

Kóstold meg ezt a lepattant emberhemoglobin-ínyencséget, Tommy. Ne légy papírkutya. – Mert igenis az volt. Tommy hátralépett. – Te becsíptél. – Te meg papírkutya vagy. Papírkutyuli. Papírkutyulimutyuli. – Segíts, fogd meg a lábát. Van egy védettebb beugró a Federal Reserve épületével szemben. Ott kialudhatja magát. Jody nyúlt a pasas lába felé, de az elmozdult, épp ahogy megfogta volna, és amikor újracélzott, megint elhibázta, és előreesett, négykézlábra, a feneke felmeredt a levegőbe. – Oké, ez ennyi – mondta Tommy. – Vidd inkább Chetet, én meg a pasast. – Te vagy a főnök, Papírkutya kapitány. – Talán tényleg becsípett kicsit. Régen, még a vámpírság előtti időkben kerülte a piát, mert kötekedő részeg volt. Legalábbis az expasijai ezt mondták neki. Tommy felvette Chetet, a drabális macskát, aki kínosan tekergett, amikor Jodynak nyújtotta. – Fogd meg. – Nem te vagy a vámpírfőnök. – Jó. – Tommy a hóna alá vágta Chetet, majd egy mozdulattal felvette és a másik vállára dobta a macskás tagot. – Vigyázz az úttesten – szólt hátra. – Ha! Kifinomult érzékű ragadozó vagyok. Egy szuperlény. Egy… – Jody a homlokával lepattant egy lámpaoszlopról, s a következő pillanatban háton fekve nézett fel a lámpára, ami folyton kicsúszott a fókuszából, a rohadék. – Mindjárt jövök érted – mondta Tommy. Annyira cuki, gondolta Jody.

36

6. A nagy kékség Az Állatok közül Clint maradt csak a Marina Safewayben. Magas volt, sűrű sötét haja elvadult bozót, szarukeretes szemüvegét sebtapasz tartotta össze, s arcán éppen mélységes pánik ült. Már majdnem egy hete próbálta egyben tartani a boltot pár árufeltöltővel a nappali műszakból, meg egy portással, akit úgy kölcsönöztek (még Gustavo, az ötgyerekes mexikói portás is lelépett az Állatokkal), most azonban hatalmas rendelés jött meg ezen a kamionon, tudta, hogy profikra lesz szüksége. Ezen az éjszakán ötödször tárcsázta Tommy számát. Hajnali négyre járt, igaz, de hát Tommy a vezetőjük – nem mellesleg pedig a legjobb fagyasztottpulyka-tekés a világon. Tommy tudja, mit jelent az Állatság; ébren lesz. A rögzítő sípolt, Clint rámondta: – Öreg, ezek mind leléptek. Segítened kell. Csak én vagyok, pár beugró meg az Úr. – Clint nemrég született újjá öt végigkábítószerezett év után. Megesküdött, az Úr mindig ott lesz vele a műszakban. – A szemetek leléptek Vegasba. Hívj. Vagy ne is, csak kapd a doboznyitódat, és gyere. Be vagyok havazva. Valaha kilencek erejét bírták az Állatok. Kilenc ember, mind huszonöt év alatt, egyedül a vegyesboltban, Tommy kizárólagos felügyelete alatt. Nevüket a nappalos menedzsertől kapták, aki egyik reggel részegen találta őket, a hatalmas Safeway felirat betűin lógtak, és pillecukorral dobálták egymást. Tommy aztán feluszította őket az öreg vámpír elleni harcra. Meg is találták a vámpírt, a jachtján, egy titkos sírboltban aludt, és megtalálták a műkincseit is. Miután eladták őket tíz cent per dollár alapon, mindegyikük tiszta százezer dollárt szakított. Tommy hazament Jodyval, Clint hazament imádkozni a vámpír lelkéért. Simon meghalt. A többi Állat elpályázott Vegasba. 37

Clint letette a telefont, majd lehuppant a menedzseri székbe. Túl nagy a felelősség. Bele fog őrülni. Még most is kutyaugatást hall a fejében. – Bejárat – szólt át az éjszakai portás az iroda feles falán. Clint felállt, és a Császárt meg a kutyáit látta az elektromos ajtónál. Fogta a kulcsot, kikapcsolta a riasztót, és kinyitotta az ajtót. A Boston terrier eliramodott mellette a hentespult felé. – Felség, hiszen alig kap levegőt. A nagydarab férfi lihegve fogta a mellkasát. – Szedd össze a katonákat, fiatalember. C. Thomas Floodot vámpírrá változtatta egy vérszívó démon. Kapjátok elő a fegyvereket, az ellenség rést ütött sorainkon! – Csak én vagyok meg az újoncok… Azt mondta, hogy Tommy vámpír lett? – Azt bizony. Nincs két órája, hogy láttam. Halálsápadt. – Ez nem jó. – Elképesztő tehetséged van megfogalmazni a nyilvánvalót, fiatalember. – Jöjjön be – állt félre Clint. – Erre imádkoznunk kell. – Kezdetnek megteszi. – Aztán felhívom Tommyt, hogy mégse siessen annyira dolgozni. – Remek – mondta a Császár minden szarkazmus nélkül. – A végzet új mélységeibe ereszkedtünk alá. – Te mindig olyan jó voltál hozzám – mondta Jody. – Hát, igyekszem – felelte Tommy. A tetőtérbe vezető szűk lépcsőn ment felfelé. Jody a vállán lógott, homloka minden lépésnél nekikoccant a nadrágszíjának. Olyan könnyű volt. Tommy nem győzött csodálkozni új erején. Már tíz sarok óta hozza, és meg sem érzi. Jó, abba kicsit belefáradt, hogy hallgassa, de izomilag cseppet se merült le. – Néha olyan picsa vagyok. – Ugyan már – mondta Tommy. Ugyan de. – De, de az. Néha tiszta hisztis picsa vagyok. A lépcső tetején Tommy megállt, és a zsebébe nyúlt a kulcsért. 38

– Hát kicsit talán, de… – Szóval egy picsa vagyok? Azt mondod, hogy egy picsa vagyok?! – Jézusom, sose jön már fel a nap? – Mázlista vagy, hogy itt vagyok neked, papírkutyus. – Az vagyok. – Az vagy? Talpra állította Jodyt, majd gyorsan elkapta, mielőtt hátrafejelt volna a falba. Nagy gügye mosoly virított Jody arcán. Valamikor az este folyamán vér csöppent le a blúzára elöl, és a szája körül is volt belőle. Mintha kiütötték volna. Tommy megpróbálta letörölni a hüvelykujjával. A feléje lebbenő alkoholfelhőtől összerezzent. – Szeretlek, Tommy – zuhant a karjába. – Részemről is, Jody. – Sajnálom a medvepuszikat. Tudod, még csak tanulom, hogyan tartsam kordában az erőmet. – Semmi gond. – Papírkutyának neveztelek. – Fátylat rá. Jody megnyalta a nyakát, játékosan megcsócsálta. – Szeretkezzünk, mielőtt feljön a nap. Tommy átnézett a válla felett a pusztításra, amit legutóbb végeztek a lakásban, és olyasmit mondott, amiről soha nem gondolta volna, hogy kiejti a száján: – Azt hiszem, mára nekem elég volt. Szerintem zárjunk. – Kövér vagyok, mi? – Nem, tökéletes vagy. – Kövér vagyok. – Jody ellökte, majd betámolygott a hálóba, ahol megbotlott és lezuhant az ágy romjaira. – És öreg – tette hozzá, bár Tommy csak éles vámpírhallása révén csípte el, mivel egyenesen a matracba beszélt. – Kövér és öreg. – Ne hagyd, hogy ezek a hangulatok kicsináljanak, Vörös – mondta halkan, ahogy ruhástul befeküdt az ágyba. Aztán feküdt mellette, és azon merengett, mennyi mindent kell csinálniuk: keresni egy másik lakást, úgy költözni, hogy nappal nem mehetnek ki, ráadásul hogy fognak titokban és életben maradni? A Császár tudja. Fix, hogy tudja. És akármennyire bírja a Császárt, ez 39

nem jó jel. Így esett, hogy miközben aggódott és hallgatta barátnője kárálását, C. Thomas Flood lett az első vámpír a történelemben, aki azért imádkozott, hogy feljöjjön a nap. Pár pillanat múlva imái meghallgatást nyertek, és ők ketten elaléltak. Amióta vámpír lett, Jody az első pillanattól ki nem állhatta, hogy az öntudata szürkületkor úgy kapcsolódik fel, ahogy kint az utcalámpák. Az alvást és az ébrenlétet nem kötötte össze kába homályzóna, csak „bumm, köszönti az éjszaka, itt vannak a mai teendői”. De nem ma éjjel. Ma éjjel megkapta a homályzónát, a kábaságot, és még jó erős fejfájást is. Olyan hirtelen ült fel, hogy kis híján lebukfencezett az ágyról, és amikor az agya nem akarta követni, olyan erővel huppant vissza, hogy a párna szétdurrant, tollvihart fújva a szobába. Felnyögött, mire Tommy érkezett szökellve a nagyszobából. – Szia! – Aú – kapta homlokához két kezét Jody, mintha bent akarná tartani az agyát. – Vámpírmásnaposság. Ez új, mi? – Tommy elsöpört az arca elől pár lebegő tollat. – Úgy érzem magam, mint egy felmelegített hulla. – Édes. Fogadok, most jól jönne egy kis kávé. – És aszpirin. Táplálkoztam belőled is már, amikor piáltál. Most miért kapott el ennyire? – Szerintem a macskás vérében kicsivel több volt, mint az enyémben. Van róla egy elméletem, később tesztelhetjük, ha jobban leszel, de most tök sok mindent kell csinálnunk. Ki kell találnunk, hogy mit lépjünk. Clint éjjel felhívott a boltból, hogy menjek melózni. Aztán megint hívott, rohadtul ki volt borulva, és azt mondta, inkább mégse menjek. Lejátszotta az üzenetet Jodynak. Kétszer. – Tudja – állapította meg Jody. – Ja, de honnan tudja? – Az nem számít. Tudja. – Baszki! – Halkabban. – Jody úgy markolta a haját, mintha az fájna neki. 40

– Hangos voltam? Jody bólintott. – Írd le a noteszedbe, Tommy: másnaposság kifinomult vámpírhallással? Nem klassz. – Ennyire rossz? – A szájszagodtól onnan is okádnom kell. – Ja, fogkrémet is kell venni. – Van valaki az ajtónál? – Jody befogta a fülét. Az utcáról is hallotta az edzőcipők csikorgását. – Van? Megszólalt a kaputelefon. – Van. Tommy az utcai ablakhoz szaladt és lenézett. – Egy Humvee limuzin áll lent, olyan hosszú, mint az egész ház. – Vedd fel. – Ne jelentkezzünk. Mintha nem lennénk itthon. – Nem, vedd fel. – Jody hallotta a csoszogást az ajtó előtt, a limóban bömbölő rockzenét, a vízipipa sistergését, egy CD-tokra kiöntött csík felszippantását és egy férfihangot, ami az „édes kék dudák” frázist ismételgette mantraként. Felkapta és a fejére szorította Tommy párnáját. – Vedd fel, Tommy. A kibaszott Állatok azok. – Haver – mondta Lash Jefferson, egy inas fekete srác frissen borotvált fejjel, tükrös napszemüvegben. Kirántotta Tommyt az ajtóból, és vadul megölelte, amolyan veszett, hátlapogató, baszki-örülökköcsög-hogy-mocskosul-látlak-havercsótány öleléssel. – Annyira megszívtuk, haver. Tommy elhúzódott. Próbálta összeegyeztetni azt, hogy örül a barátjának, azzal, hogy Lash bűzlött, akár a makrélával teli sörözővizelde. – Azt hittem, Vegasba mentetek. – Ja, ja. Mentünk, mindenki a limóban van. De beszélnem kell veled. Bemehetünk? – Nem. – Tommy majdnem azt mondta, hogy Jody alszik, mert régebben ezzel az ürüggyel tartotta távol az Állatokat a lakástól, de 41

Jodynak most nem is volt szabad a városban lennie. – Gyere a lépcsőházba, fent dolog van. Lash bólintott és átnézett szemüvege fölött, szemöldökét megtornásztatva. A szeme véreres és üveges volt. Tommy hallotta, hogyan dübörög a szíve. Kokó vagy félelem, tippelt. Talán mind a kettő. – Figyelj, haver – mondta Lash. – Először is pénzt kérnénk. – Mi van? Fejenként száz lepedőt akasztottatok az eladott cuccokból. – Ja, hát, hosszú hétvége volt. Tommy fejszámolást végzett. – Elnyomtatok hat lepedőt… négy nap alatt? – Nem. Nem mind. Nem vagyunk teljesen leégve. – Akkor minek kell a pénz? – Csak olyan húsz rongy, hogy kihúzzuk holnapig. Mázli, hogy majdnem megvan az MBA-m, és tutira van üzleti érzékem. Különben már tegnap tökig leégtünk volna. Tommy bólintott. Húsz lepedő a féléves fizetése volt a Safewayben. Egész eddig meg volt szeppenve Lash majdnem-MBA-jétől. Most csak attól félt, hogy Lash észreveszi rajta a változást. – Szóval megszívtátok? – Egész jól ment, olyan tíz lepedőre szakadtunk le koponyánként. Csak aztán találkoztunk Kékkel. – Lash sóvárgó pillantást vetett a mennyezetre, mintha egy távoli emléket próbálna felidézni, és nem azt, ami alig pár napja történt. – Kék? – Ismered azt a csoportot Vegasban? A Kék Embereket? – Akik kékre festik magukat és csöveken meg ilyeneken dobolnak? – Ja. Kiderült, hogy vannak kék nők is. Egy legalábbis. És haver, az a helyzet, hogy szárazra szív minket. A limó hátsó ülésén Kék éppen Barry arcát dajkálta a mellei között, épp annyira mélyen, hogy lenyugtassa, de nem annyira, hogy megfulladjon. Miközben a többi Állat zombiszerű kábulatba piálta, füstölte és dugta magát – és most elterülve hevert a limó csillogó 42

belsejében –, Barry két adag XTC, egy csík kokó és egy vízipipányi büdös fű mellett döntött, amivel törzsi révületbe füstölte az agyát, meztelenül letérdelt Kék elé, és az elmúlt húsz percben egyfolytában azt hajtogatta, „édes kék dudák”. Kék már nem bírta tovább, hát megragadta az oldalt göndör fürtös, felül kopasz kobakot, és belevonta a dekoltázsába, hogy ily módon mellre szívva elhallgattassa. Szerencsére Barry el is hallgatott, mert Kék nem nagyon szerette volna megfojtani, amíg maradt pénzmagja. Balkanyarokkal teli, kacskaringós út az, ami révén a Wisconsin állambeli Fon du Lac tejfehér bőrű Cheddar-királynőjéből kékre festett callgirl lesz Las Vegas belvárosi kaszinóiban, de Kék eltökélte, még egy balkanyarral nem toldja meg úgy, hogy megfojt egy aranytojást tojó tyúkot a számtanilag lehetetlen arányszámot képező szilikon örömgömbjei között. Az Állatok voltak az ő vonatjegye el ebből az életből, és ha Örömrobotot vagy áfonyás muffint kell játszania ahhoz, hogy ki tudja őket szipolyozni, hát azt teszi. Kék módszeres kurva volt. Már kalandozása kezdetén – miután az italok kiöntésére mutatkozó hajlama miatt ott kellett hagynia a koktélpincérnői karriert, de még mielőtt vetkőzni kezdett, ahol az egyensúlyérzékét szó szerint alátámasztotta a masszív rúd – rövid kirándulást tett az alacsony költségvetésű pornófilmek világába. Összebarátkozott egy Lotta Vulva nevű ígéretes színésznővel, akitől kapott egy könyvet a Sztanyiszlavszkij-módszerről. – Ha megtalálod az érzelmi emlékezetedet – okította Lotta –, nem fogod lehányni közben a színészeket. A rendezők azt utálják. – A „módszer” azóta is jó szolgálatot tett Kéknek, amennyiben lehetővé tette, hogy oddsokat számoljon ki, vagy a csekk-könyvét tartsa karban, miközben a karaktere olyan aktusokkal volt elfoglalva, melyeket ő kellemetlennek vagy egyenesen undorítónak talált volna. (Mennyivel kellemesebb a virágzó Cheddar-hercegnő érzelmi emlékezetében leledzeni, egy holstein emlőiből előcsalni a szívélyes, teljes tejes istennőt, mint szembenézni tettei nyersen megvilágított valóságával!) Hat hónap elteltével kipaterolta a filmszakmából egy „defektus”, amit az egyik rendező úgy aposztrofált, „a csöcse kisebb, mint egy felespohár”, s ezt bizony még a módszer sem volt képes kipótolni. 43

Visszatért a pincérnősködéshez, csak éppen egy sztriptízbárban, ahol ritkán kellett egy darab tízdolláros sörnél többet vinnie egyszerre, amíg elég pénzt nem spórolt egy mellnagyobbításra, és végre megnyílt az út a rúdhoz. A húszas éveit végigtáncolta, mígnem letáncolták a színpadról fiatalabb, a gravitációnak még jobban ellenálló lányok, és mert gimiben ellébecolta a gépírást, s ezáltal maradandó hiátust hagyott az életrajzában, egy eszkortszolgálatnál kötött ki call-girlként. – Mintha szopófutár lennék – mondta a szobatársának. – Garantált kielégülés húsz perc alatt, különben vissza a pénz. Ráadásul az ügynökség leveszi a sápját. Így sose szabadulok meg ebből. – Valami trükk kell neked – mondta a szobatársa, koktélpincérnő a Venetianban. – Mint azok a Kék Emberek abban a show-ban. Esküszöm, ha nincsenek kékre festve, csak egy rakás főiskolás barom lennének, akik csöveket ütögetnek. Dolgozott, amennyit bírt, s már annyit összegyűjtött, hogy a távolban felderengett a kiút. De ezzel egy időben rájött, hogy a kék színnel a saját útját zárta el minden kurva, sztriptízes és telemarketinges álmához: a gazdag pasashoz, aki megmenti mindettől. A bálnához, aki egész vagyont pottyant majd az ölébe, hogy a kizárólagos kedvence legyen. Egy kék csajra nem vár a nagy zsuga… Legalábbis így gondolta, amíg az Állatok fel nem hívták egy kombinált vetkőzés/dugás partira. Hogy honnan volt pénzük, az nem érdekelte. Az érdekelte, hogy sok volt, és úgy tűnt, addig adják neki, amíg el nem fogy mind. Már majdnem fél misi volt a sminkdobozában, és Kék – azaz Kék, mint karakter – simán kibírja az Állatok társaságát, míg ő az elméje mélyén egy befektetési stratégián dolgozik. A magas csonttorony, az a Drew nevű nyitotta ki a hotelszoba ajtaját: – Üdv. Megbeszéltük, és arra jutottunk, hogy kiskorunkban mind nagyon szerettünk volna meghúzni egy hupikék törpikét. Hát így kezdődött. Fond du Lac bukott Cheddar-hercegnője keresett egy tartós bőrfestéket, bankbetétet nyitott, csináltatott pár képet, hirdetést adott fel a város összes ingyenes szennylapjában, és megszületett Kék. Nem mintha trükk nélkül nem tudott volna megélni – a legtöbb pasas egy kígyót is megdug, ha valaki lefogja neki. De kiderült, hogy egy egzotikus kék nőért jóval többet hajlandók 44

kipengetni. – Nem ti vagytok az elsők – nyugtatta meg Kék. – Mi csak meg akartunk kúrni egy hupikék törpikét – mondta Lash. – Érthető – bólintott Tommy. – Nagyon kedves lány. – Fontos tulajdonság egy kurvánál. – De most nem bírunk leállni. – És mit akartok tőlem? Tartsak intervenciót? – Nem, de te vagy a vezérünk. Másban is hozzád fordulunk. Szóval azt akarjuk, hogy adj nekünk pénzt, hogy tudjunk tovább bulizni, fizetni a lakbért meg minden. – És ha az én összes pénzem is elfogy, akkor tarthatok intervenciót? – Persze, ha úgy érzed – vont vállat Lash. – Mi van a hitelkereteddel? – Lash, be vagy lőve? – Persze. – Ja, persze. Mit is gondoltam? – Tommy most már nem izgult, hogy Lash észreveszi, vámpír lett. A Safeway éjjeli árufeltöltői amellett, hogy be vannak tépve, kollektíven meg is háborodtak. – Lash, nekem nincs majdnem-MBA-m, mint neked, de nem szegsz meg most éppen valami üzleti szabályt? Nincs kurzus arról, hogy az ember ne verje el a lakbért kurvákra? – Ne olyan nagy mellénnyel, Flood. Te meg összeálltál egy vámpírral. – Aranyos volt. – Fontos tulajdonság egy vámpírnál – nézett át napszemüvege fölött Lash. – Szexelt velem – kontrázott Tommy. A „kedves”-t akarta használni, de Lash már ellőtte a kék kurvára. – Azt hiszem, én győztem. Add ide a pénzed. – Nem győztél. Nagyon nem győztél. – Tommy hátrahajolt, mintha mellbe akarná vágni Lasht, ahogy az Állatok csinálták egymással állandóan, de eszébe jutott, hogy mostani erejével talán eltöri a bordáit is, úgyhogy inkább azt mondta: – Ne akard, hogy benyomjam a gizda 45

mellkasodat, köcsög. – A vörös hajú vámpír kungfud sehol nincs az én félelmetes kék préda kungfumhoz. – Lash kotkodácsolt egyet, és karját lengetve küzdőállásba ugrott hátrafelé, majd a lendülettől seggre ült. Nevetett, aztán fulladozott, utána köhögött. – Komolyan, haver, ha nem adsz pénzt, hat órán belül tökig leégünk. Vagy még annál is tovább. – Visszamehetnétek dolgozni – vetette fel Tommy. – Clint ideszólt éjjel. El vannak havazva a boltban. Szükségük van éjjeli emberekre. – Na ne – húzta le napszemüvegét Lash. – Na de. – Szóval nem vagyunk kirúgva? – Ezek szerint. – Ez az, visszamehetnénk dolgozni. Ezt fogjuk mondani neki. Vissza kell mennünk dolgozni. – Miért nem mondtátok neki, hogy lépjen le, mielőtt egész idáig kefélt benneteket? – Nem akartunk udvariatlanok lenni. – Igaz is. Na, akkor menj. Lash feltápászkodott, és belekapaszkodott a lépcsőkorlátba, hogy alaposan farkasszemet nézzen Tommyval. – Jól vagy? Sápadtnak tűnsz. – Összetörték a szívem, baszki. – Undorodott magától, de ahogy Lash véreres szemével átkukucskált a napszemüveg fölött, attól rátört az éhség. – Na jó. – Lash kiment a biztonsági ajtón. Tommy figyelte, ahogy megáll a limó hátsó ajtajánál, és visszanéz. – Nem kell egy kék csaj, hogy felvidítson? – ajánlotta Lash. – Mi álljuk. – Nem, köszi. – Mindenki egyért meg izé. – Értékelem – vont vállat Tommy. – De a szívem. Érted. Darabokban. – Oké. – Lash kitárta a limó ajtaját, és két Állat, Drew és Troy Lee gurult a járdára, utánuk pedig füstfelhő tódult ki. – Basszameg. Te tudtad, hogy van itt ajtó? – kérdezte a ványadtabb, Drew. – Odass – mondta Troy Lee, az ázsiai emberük, aki valóban tudott 46

kungfuzni. – Hé, a rettenthetetlen vezérünk! – Menjetek dolgozni – mondta nekik Tommy. – Még csak hét óra van. Mire tizenegykor kezdődik a műszak, kijózanodtok és rendben lesztek. – Az hétszentség, gondolta. – Ja, menni fog – nézett be a limóba Lash. – Hé, Barry, mássz le róla, köcsög. Most én jövök, aztán meg Jeff. Felírtam a táblára. Kék, ne engedd, hogy azt csinálja a füleddel, bébi, egy hónapig nem hallasz rajta. Tommy becsukta a biztonsági ajtót, majd lehuppant a lépcsőre, és kezébe temette az arcát, mintha azzal az egészet meg nem történtté tudná tenni. Az Állatok a barátai voltak, a csapata. Befogadták, amikor nem volt senkije a városban, a vezetőjükké tették, és ha jól értelmezte Clint második üzenetét, úgy négy órán belül, ha visszaérnek a boltba, ellene fordulnak majd mind.

47

7. A lista Amíg Jody zuhanyozott, Tommy írt egy listát. Kaja Mosás Új lakás Fogkrém Hatalmas dugás Tisztítószer Megszabadulni vámpírtól Szolga – Minek neked egy szonda? – kérdezte Jody. Némi gondja akadt szemének fókuszálásával. – Szolga, szolga. – És az minek? – Minek szolga? Hogy legyen valaki, aki nappal tud nekünk segíteni. Ahogy én neked. – Ja, a szajhám. Tommy elejtette a listát. – Nem. Jody felvette a listát, és odament a konyhapulthoz, ahol a kávégép állt. – A lelkemet is eladnám egy nagy csésze kávéért. – Nem voltam a szajhád. – Jó, jó, nem érdekes. Szóval mennyi idő alatt kell megcsinálnunk mindezt? – Megnéztem a kalendáriumot. A napkelte hat ötvenháromkor van, vagyis van tizenkét óránk. Majdnem napforduló van, hosszú az éjszaka. – Napforduló? Jézusom, mindjárt karácsony. – És? 48

– Ajándékvásárlás? Hahó? – Van mentségünk. Halottak vagyunk. Hahó. – Anyám ezt nem tudja. Kell neki találnom valamit, amit kifogásolhat. És a te családod… – Jézusom! Karácsony?! Haza kellett volna mennem karácsonyra Indianába. Át kell írnunk a listát. – Írd. Én megszárítom a hajamat. Az új lista így festett: Karácsonyi ajándékok Hazatelefonálni Kaja Szolga (nem szajha) Oltári nagy dugás Tisztítószer Irodalmat írni Megszabadulni öreg vámpírtól Új lakás Mosás Fogkrém – Azt hiszem, a dugást kihúzom – nézegette Jody. – Mi van, ha elveszítjük a papírt, és valaki megtalálja? – Szerintem akkor a „megszabadulni öreg vámpírtól” kínosabb lesz, nem gondolod? – Igazad van, húzzuk ki a dugást, a vámpírt meg írjuk át „Elijah”-ra. – Jody megkocogtatta a listát a tollal. – És húzzuk ki a tisztítószert, legyen helyette „kávét venni”. – Nem ihatunk kávét. – Szagolni még szagolhatjuk. Meghalok a kávéért, Tommy. Olyan, mint a vérszomj, csak, érted, civilizáltabb. – Apropó, vérszomj… – Ja, és jobb, ha azt előrébb vesszük. – És adjunk hozzá egy üveg whiskyt. Neked kell megvenni. – Bocs, írókám, de együtt csináljuk ezt a hülye listát. – Nem vagyok elég idős, hogy alkoholt vegyek. 49

Jody ellépett tőle és megborzongott. – Tényleg. Tényleg? – Ja – bólogatott Tommy nagy, őszinte szemmel. – Hát jó. Úgy kell nekem, miért nem kértem igazolványt, amikor kiválasztottam a szajhámat. – Hé! – Viccelek. Mit akarsz amúgy azzal a whiskyvel? – Húzz ki mást a listáról. Van egy ötletem. Add a retikülöd. – Tényleg, mit akartak az Állatok? – Húsz lepedőt. – Remélem, mondtad nekik, hogy feldughatják. – Már feldugták. – Gyanítják, hogy… érted, mi vagy most? – Még nem. Bár Lash mondta, hogy sápadt vagyok. Elküldtem őket a boltba. Ha Clint tudja, akkor… – Jó ötlet volt. Talán feladhatnánk egy hirdetést. „Fiatal vámpírpár dühös és vasvillás parasztokat keres, akik levadásznák és megölnék őket.” – Haha. Vicces. Írd fel a barnítókrémet a listára. A sápadtság árulkodó. Három nappal karácsony előtt este hétkor a Union Square csurig volt vásárlókkal. Az emelt részen berendeztek egy Mikulásfalut, ahol a gyerekek és szülők ötszázasával próbálták bepréselni magukat a vörös bársony karámkapun. A térre vezető gránitlépcsőket most kivételesen utcai előadók szegélyezték, akik amúgy ötkor lelépnek. Itt egy zsonglőr, ott egy bűvész, öt-hat robot – ezüstre-aranyra festett fazonok, akik ha pénzt dobsz nekik, gépies mozdulatokkal rángnak, a szerencsétlenek – és még pár élőszobor is. Jody kedvence egy aranyszínű pasas volt öltönyben, aki órákon át mozdulatlanul állt, mintha munkába menet két lépés közt kővé dermedt volna. Az aktatáskáján volt egy kis lyuk, abba tömtek az emberek papírpénzt vagy dobtak aprót, miután lefényképezték és próbáltak kicsikarni belőle egy árulkodó rezzenést. – Ettől mindig kilelt a frász – súgta Tommy. – De most látom a 50

lélegzetét meg az auráját. – Egyszer egész ebédidőben őt néztem, és meg se moccant – mesélte Jody. – Nyár volt, pokolian szenvedhetett abban az öltönyben. – Hirtelen megborzongott, mert eszébe jutott, hogy Elijah, az öreg vámpír még mindig be van zárva a bronzszoborba a lakásban. Igaz, tulajdonképpen Elijah megölte őt; más oldalról nézve viszont csak kinyitott neki egy ajtót egy másik világba, amely akármilyen bizarr is volt, amellett egyszerre elképesztő és szenvedélyes. Igaz, saját szórakozására csinálta, de azért is, mert magányos volt. Belekarolt Tommyba, és megcsókolta az arcát. – Ezt miért kaptam? – Mert itt vagy. Mi az első a listán? – Karácsonyi ajándékok. – Következő. – Oltári nagy dugás. – Jó, azt a Mikuláskirakatban csináljuk a Macy’sben. – Tényleg? – Nem. – Oké, akkor a pia. Jody olyan gyorsan kikapta a kezéből a listát, hogy a legtöbb ember nem is látta volna a mozdulatot. – Leváltalak listafelelősi minőségedből. Veszünk nekem egy új bőrkabátot. HAJLÉKTALAN VAGYOK, ÉS MEGBOROTVÁLTÁK A DRABÁLIS MACSKÁMAT. William így írta át a tábláját. Chet, a drabális macska még mindig Jody mellényét viselte. Gyanakodva méregette a két közeledő vámpírt. Tommy odanyújtotta a Johnny Walker-üveget Williamnek. – Boldog karácsonyt. William elvette, és eldugta a kabátjába. – A legtöbben csak pénzt adnak. – Kihagytuk a közvetítőt – mondta Jody. – Hogy s mint? – Pazarul, ahhoz képest, hogy hajléktalan vagyok, és megborotváltátok a macskámat. Miért? 51

– Tegnap éjjel jól be volt nyomva. – Ja, de ma jól vagyok. – Rám is így hatott – mondta Tommy. – Emlékszem. Feltöltött energiával. Jody leintette. – Nem szédül vagy ilyesmi? – érdeklődött. – Kicsit másnaposan ébredtem, de két pohár kávé helyrehozott. – Basszus! – köpött Jody. Aztán két kezébe fogta a fejét. – Nyugi – paskolta meg a vállát Tommy. – Dr. Flood majd rendbe hozza. Talán. Jody morgott egyet, de csak úgy, hogy Tommy hallja. – Tudjátok – szólalt meg William, amikor szünet támadt a gyalogosforgalomban, és nem kellett minden erejével arra koncentrálnia, hogy szánalmas látványt nyújtson –, egy fityingem sincs, de ha már ilyen karácsonyi hangulatban vagytok, szívesen megsasolnám a vöröske kannáit. – Kapd be, görény – vetődött feléje Jody. – Szívem. – Tommy elkapta a frissen vásárolt bőrdzseki hátát, biztos, ami biztos. Nem tudják meg, hogy beválik-e az ötlete, ha Jody eltöri a pasas nyakát. – Nem hagyom, hogy ez az előétel szexuálisan zaklasson. – Valaki megfeküdte a hasadat? – vigyorgott rá Tommy, de a tűz kialudt Jody szeméből. – Kihúzhatod a dugást a listáról. – Jesszus, ezt a ribancot – tört ki az együttérzés Williamből. – Megjött neki? Tommy gyorsan átkarolta Jodyt, és a lány hiába ellenkezett, ő felemelte és elvitte a sarokig. – Engedj, nem bántom. – Helyes. – Nem nagyon. – Gondoltam. – Tommy még szorosan fogta. – Mi lenne, ha te továbbmennél a Walgreensbe, én meg befejezem a dolgot a macskással? Egy karácsonyra vásárló család ment el mellettük, s nagyon mosolyogtak, mivel azt hitték, fiatal szerelmesek nyilvános akcióját 52

látják. Az apa azt mormolta halkan a feleségének, „Vegyetek ki egy szobát”, amit egy ember nem hallott volna meg. – Köszönd a szerencsecsillagodnak, haver – dörrent rá Tommy –, mert majdnem a Mikuláskirakatban csináltuk. Forró, izzadós krampuszszexet. A gyerekek előtt. Bírták volna, mi? Az apa gyorsan elterelte a családját. – Szép – dicsérte Jody. – Pont így kell kerülni a feltűnést. – Hát ismersz, vág az eszem. – Tizenkilenc volt, csak azóta kezdett rendszeres nemi életet élni, amióta ismerte Jodyt, így még azt hitte, valamiféle titkos tudás birtokában van, ami másoknak ismeretlen. Hogyan tudnak bármi másra is gondolni?, ez kattogott feje titkos zugában. – Tuti borsmentaillata van – mondta. – Minek? – A krampuszszexnek. – Tegyél le, légyszi. – Oké, de ne bántsd a macskást. – Jól vagyok. Öt perc múlva találkozunk a vegyesboltban. De jobb, ha ez beválik. – Öt perc – bólintott Tommy. – Fahéj. Talán inkább fahéjillata van. A falfehér pár a Walgreens sorait járta, s nagy élvezettel szólta le a burzsoá amerikai élet otromba kiegészítőit és gúnyolta ki úgy általában a hagyományos kultúra konvencióit. Végül is ők egy elit tagjai. Különlegesek. Kiválasztottak, mondhatni, még ha csupán fokozott érzékenységüknek és felsőbbrendű érzékeiknek köszönhetően is. Mindketten azzal dicsekedtek, hogy átlátnak a legtöbb ember álcáján, egészen az emberi lélek mélyéig. Furcsa, hogy nem látták előre a következményeket, amikor a flanelinges, sovány fazon felbukkant előttük a sarkon. – Kérdezzük meg őket – mondta Flanel. – Tökre heroinistának néznek ki. Fehér Farkas Jared és Abby Normal elhátrált a szemkihúzóktól, ahol valami hipoallergént kerestek. Abby szeme egész éjjel könnyezett, ettől 53

a sminkje megfolyt, és a kinézete szomorú bohócos lett. Nem igazán ezt tervezte. Jared elbújt Abby mögé, de csak egy kicsit, ami így még inkább ciki volt, mivel majdnem egy fejjel magasabb volt a lánynál. A flanelingeshez csatlakozott egy gyönyörű, sápadt bőrű, vörös bige, akinek a karja tele volt toalettszerekkel. Csúcs haj, gondolta Abby a hosszú fonatokat nézve. Bármit megadnék az ilyen hajért. – Tommy, hagyd békén szegényeket – mondta a vörös. – Ne, várj. – Flanel rámosolygott Abbyre. – Nem tudjátok, merre tartják a fecskendőket? Abby Jaredre nézett, aki a flanelesre nézett. – Azt nem lehet csak úgy venni – mondta Jared. A szadomazós bőrnadrágjának pántjával babrált, és félénk képet vágott. Abby a kezére csapott. – Fecskendőt csak receptre adnak – magyarázta Abby. – Komolyan heroinistának nézek ki? – dobta hátra arcából fonatait teátrálisan Jared. A fejét leborotválta, csak a fonatok maradtak, amik pont azért értek le a tokájáig, hogy ilyen teátrálisan tudja őket hátradobni. – Már gondoltam is, hogy fel kéne pumpálnom magam. Enni meg ilyenek, de… – Hát, kösz – mondta Flanel. A vörös elindult. – Ki akartam próbálni a heroint, de ha nem lehet tűt venni, akkor mindegy. Na pá. Klassz póló, amúgy. Abby lenézett a pólójára, ami persze fekete volt, rajta egy költő képe egy tizenkilencedik századi metszetről. – Ja, mert tudod, kicsoda, mi? – „Ahogy itt jár-kél, szép, miként csillagtüzes éjszaka” – idézte a flaneles. Kacsintott és vigyorgott. – Byron az én hősöm is. Na cső. Megfordult és elindult. Abby elkapta a kabátujját. – Az egész városban van tűcsereprogram. A helyek benne vannak a Bay Guardianben. – Kösz – mondta Flanel. Megint indult, de Abby újra elkapta. – A Glas Katben leszünk. Ott ma este gót klub lesz. Fourth Street százötös épület. Ismerek ott egy dílert. Tudod, ha mégis kell heroin. A flaneles bólintott, megint a Byron-képre nézett a pólón, majd Abby arcára. Nebasszmár. Totál a megfolyt sminkemet nézi. – Köszönöm, milady – mondta Flanel. Azzal elment, elnyelte a 54

tamponsor sötét mocsara. – Ez meg mi volt? – nyafogott Jared. Abby odalépett Jared porköpenyének szárnya alá, és tenyerével a fiú satnya mellére csapott. – Hát nem láttad? Nem láttad?! – Mit? Hogy tiszta kurvás voltál? – Szemfoga volt. – Nekem is van. – Jared a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy pár fogtechnikai remekbe szabott vámpírfogat. – Mindenkinek van. – Ja, csakhogy az övé úgy nőtt! Láttam. Na menjünk – húzta Abby maga után Fehér Farkas Jaredet nagy denevérszárny-hajtókájánál fogva. – Fel kell vennem valami dögöset a klubba. – Várj. Kell nekem Halls cukor. A torkom tiszta érzékeny a sok édes cigitől, amit éjjel elszívtunk. – Siess. – Abby fekete bakancsán zörögtek a csatok, ahogy gyorsan elrángatta barátját a rúzsok és hajtermékek előtt, nehogy megakadjon a szeme valamin. – Oké – mondta Jared –, de ha ma este nem találkozom egy cuki sráccal, egész éjjel fennmaradsz és ölelsz, amíg bőgök. – Egyszer te is kipróbálhatnád a fekete rúzst – javasolta Tommy Jodynak, ahogy csomagokkal megpakolva közeledtek a házukhoz. Még mindig a boltban látott kölykökön járt az esze. Tizedik osztály óta először vette hasznát romantikus költészeti ismeretének. Akkoriban egy darabig megpróbált magából tragikus romantikus hőst gyúrni, komoran, megfeszített állal meredt a semmibe, és közben borongós jambusokat komponált. Csak aztán rájött, hogy tragikusnak tűnni éppen az indianai Incontinence-ben enyhén szólva redundáns, ráadásul az anyja folyton kiabált vele, úgyhogy elfelejtette a rímeket: „Tommy, ha így csikorgatod a fogad, elkopik, és műfogsorod lesz, mint Esther nénikédnek.” Tommy azt kívánta, bárcsak a szakálla lenne olyan sűrű, mint Esther nénikéjének, akkor nézhetné a lápot, miközben tűnődve simogatja a szakállát. – Ja – értett egyet Jody –, mert még nyilvánvalóbbá kell tennem, hogy halott teremtmény vagyok, aki az élők vérével táplálkozik. 55

– Olyan mocskosan hangzik a szádból. – Jó értelemben gondoltam. – Ja. – És az emberek is megértenék, ha kiderülne, hogy vámpírok vagyunk, például mert, nem is tudom, MEGMUTATJUK A SZEMFOGUNKAT A KIBASZOTT BOLTBAN! Tommy majdnem elejtette a csomagjait. Jody egész este egy szóval nem említette a dolgot. Már-már bízott benne, hogy észre se vette. – Véletlen volt. – „Milady”-nek szólítottad. – Tetszett neki a Byronom. – Ja, hát kicsit kilógott a Byronod, nem gondolod? – Nem úgy volt. – Csorgott a nyálad. – Jody megállt a biztonsági ajtónál, és a zsebébe nyúlt a kulcsért. – Még új vagyok ebben – kerülte meg Tommy. – Szerintem igenis elég jól ment. Kísérteties sápadtságom nagy benyomást tett a tűcserés nőre. – A táskájába nyúlt, és felmutatott egy marék steril csomagolású fecskendőt. – Gratulálok, mostantól HIV-pozitív heroinista is lehetsz. – Très chic. – Vigyorgott úgy, ahogy szerinte egy szexi olasz hímringyó vigyoroghat. – Aki nyilvánosan nyáladzik. Francba, immúnis a szexi olasz hímringyó vigyoromra. – Még új vagyok, na. És az ajkaim nem érnek össze, ha kint van a fogam. Jody elfordította a kulcsot és kinyitotta az ajtót. A lépcső alján macskás William aludt, mellén Chet, a drabális macska. – Mondtam, hogy beválik – mondta Tommy. Jody belépett a lépcsőházba, és becsukta maga mögött az ajtót. – Csak utánad. Tizenöt perccel később, ahogy az öt vérrel teli fecskendőt behelyezte a hűtőbe, Tommy azt mondta: – Ez a vámpírdolog klassz lesz. Volt egy kényes pillanat, amikor megharapta Williamet… nemcsak a 56

gondolat, hogy ilyen közel van egy ennyire büdös taghoz, hanem ráadásul ennyire közel egy férfihoz. De miután megtisztította William nyakát alkoholos vattával, amit a boltban vettek, és megvigasztalta magát azzal, hogy a legtöbb irodalmi vámpír amúgy is szexuálisan ambivalensen viselkedik, a vérszomj átsegítette a nehezén. Most, hogy az evéskérdést – legalábbis egy időre – megoldották, kissé megnyugodott. Ha a barátai nem ölik meg pár napon belül, talán még élvezni is tudja a vámpírlétet. Aztán Jodyra nézett és a homlokát ráncolta. – De nem tudok megszabadulni attól az érzéstől, hogy helytelen kihasználni egy piás hajléktalant. – Elmehetünk embert ölni is – javasolta vidáman Jody. Szája sarkában odaszáradt egy pötty William véréből. Tommy megnyalta a hüvelykujját és letörölte. – Tulajdonképpen adtunk egy szép mellényt a macskájának – érvelt Tommy. – Imádtam azt a mellényt. És adunk neki egy meleg lépcsőházat, ahol aludhat – tette hozzá Jody, még egy gőzölgő lapáttal pakolva Tommy érvkupacára. – És ha mindennap csak keveset veszünk, kifejezetten jobban fogja magát érezni. Meg én is. – Ráadásul nem leszünk alkoholisták. – Apropó, hogy vagy? – érdeklődött Tommy. – Jobban. Kutyaharapást és a többi. Te? – Kétsoros zsibbadás, max. Kutyabaj. Megcsináljuk a kísérletet? Jody az órájára nézett. – Nincs időnk. Majd holnap este. – Jó. Akkor a lista. Nahát, oltári nagy dugás. – Tommy, találnunk kell valakit, aki nappal segít. Ki kell költöznünk innen. – Én Alaszkára gondoltam. – Jó neked, de ettől függetlenül kell egy hely, ahol az Állatok és Rivera nyomozó nem találnak meg. – Úgy értem, arra gondoltam, költözzünk Alaszkába. Egyrészt télen kábé napi húsz órát sötét van, szóval bőven lenne időnk. És valahol olvastam, hogy az eszkimók az öregeket kiteszik a jégre, amikor készek meghalni. Mintha nasit hagynának kint nekünk. 57

– Viccelsz. – Mirelit eszkimó? – vigyorgott. Jody megfogta Tommy derekát, ránézett, kicsit nyitott szájjal, mintha még várna valamire. Amikor nem jött, azt mondta: – Akkor átvedlek. – Farkassá? – Másik ruhába, baszki. – Jó, hát nem tudtam. Azt hittem, azt is megtanultad. Tommy úgy vélte, Alaszka igenis nyerő ötlet. Jody mindig lecikizi az ötleteit, csak mert pár évvel idősebb. – A William-féle dolog is bejött – védekezett, miközben elrakta a boltban vett holmikat. – Az jó ötlet volt – mondta Jody a szekrényből. És? – Alaszka se rossz ötlet. – Tommy, egész Alaszkában élnek vagy kilencen. Kicsit kilógnánk, nem gondolod? – Nem, ott mindenki tök fehér. Az év nagy részében nem is süt a nap. Jody kilépett a szekrényből. A kis fekete koktélruha volt rajta meg a pántos szexi cipő. – Kész vagyok. – Hű. – Tommy el is felejtette, miről beszéltek. – Szerinted a Ferrari-vörös rúzs már sok lenne? – Nem, imádom rajtad a Ferrari-vörös rúzst. – Hatalmas, oltári nagy dugás, gondolta. Pontosan ezért szerette Jodyt. A sok-sok idegeskedés és veszély közepette is jut ideje vele törődni. Jody addig emelte a mellét, hogy majdnem kibuggyant a ruha kivágásán. – Túl sok? – Tökély – indult oda Tommy széttárt karral. – Ide nekem. Jody elsuhant mellette a fürdőszobába. – Nem neked lesz. Mennem kell. – Nem, nem, nem. Oltári nagy dugás. Miközben Tommy az ajtóból figyelte, Jody felapplikálta a Ferrarivörös rúzst, megnézte, homlokráncolva letörölte, majd felkapott egy másik tubust a fürdőszobai polcról. – Majd ha visszajöttem. – Honnan? – Tommy szókincsét erősen leredukálta a szexuális frusztráció. Jody felé fordult, gesztenyebarna rúzzsal. – A szolgatoborzásból. 58

– Na nem, így nem mehetsz. – Ez van, Tommy. Téged is így szedtelek össze. – Ja, de eleve azért, mert gerjedtél rám, ugye? – Így indult, de most már annál több. – És több is volt, de ez még nem ok, hogy itt hagyja ilyen begerjedve meg minden. Odament hozzá, átkarolta. Tommy becsúsztatta kezét a ruha hátába. A nadrágja szoros lett, és érezte, hogy bújik ki a szemfoga. – Ha visszajöttem – mondta neki Jody. – Ígérem. A pasim vagy, Tommy. Te vagy a pasim, mindörökre. Most keresek valakit, aki segít költözködni és megcsinál bizonyos dolgokat nappal. – Csak meg akar majd dugni, és ha nem engeded, ellened fordul. – Nem feltétlenül. – Dehogynem. Nézz magadra. – Megoldom, jó? Mást nem tudok kitalálni. – Feladunk egy hirdetést az interneten. – Nem hirdetünk. Figyelj, Tommy, több a tennivalónk, mint az időnk. Takaríts ki, moss egyet, én meg szerzek fegyencet. – Szolgát. – Mindegy. Szeretlek. Szajha! Vereséget szenvedett. Nem fair. – Én is szeretlek. – Elviszem az egyik eldobható mobilt, amit vettél. Bármikor felhívhatsz. – Még nincsenek aktiválva. – Hát akkor láss neki. Minél hamarabb elmegyek és találok valakit, annál hamarabb visszajövök az oltári nagy dugásra. Zéró erkölcsi érzéke van, gondolta Tommy. Egy szörnyeteg. És tessék, pár pánt híján meztelen. – Oké. Csak nehogy rálépj a macskára lefelé menet. Alig húsz perce ment el Jody, amikor Tommy eljutott a megvilágosodás ama szirtfokára, ahonnan jól látta, hogy a takarítás meg a mosás kifejezett szívás, és hogy ő is képes szolgát találni, még ha nem is néz ki olyan dögösen egy kis fekete ruhában. Vigyázott, nehogy felébressze Chetet és Williamet a lépcsőn lefelé. 59

8. Ahogy itt jár-kél Jody hosszú, nyújtott léptekkel vitorlázott a Columbus Avenue-n, ahogy a modellek a kifutón, s a szélfútta köd úgy dörgölőzött hozzá, akár elutasított kérők jeges kísértethada. Amit soha nem tud elmagyarázni Tommynak, amit soha nem tud megosztani vele, az az érzés, hogy milyen áldozatból – aki fél a támadástól, az árnyéktól a sarkon, a léptektől maga mögött – vadásszá válni. Nem a becserkészés vagy az áldozat lerohanása a lényeg – azt megértené. Hanem sétálni egy sötét utcán, késő éjjel, tudva, hogy te vagy a legerősebb lény ott, hogy nincs senki és semmi, aki vagy ami baszakodhat veled. Amíg át nem változott és nem kísértett a városban vámpírként, nem is tudatosult benne, hogy nő létének lényegében minden egyes pillanatában félt egy kicsit. Egy férfi ezt sosem értené meg. Ez volt az oka a ruhának meg a cipőnek: nem hogy szolgát vonzzon magához, hanem hogy közszemlére tegye szexualitását, hátha egy alulfejlett hím a csökkent látásával áldozatnak véli. Az igazság az volt, hogy noha konfrontációra csupán egyszer került sor, és akkor éppen buggyos pólót és farmert viselt, Jody élvezettel rúgott szét seggeket. És éppen ennyire élvezte magát a tudatot is, hogy képes erre. Az volt az ő titka. A félelemtől megszabadulva a város immár egyetlen hatalmas érzékkarnevál volt. Semmi nem tartogatott veszélyt, nem okozott aggodalmat. A piros csak piros volt, a sárga nem intett óvatosságra, a füst nem jelentett tüzet, és a sarkon a kocsijuk körül álló négy kínai motyogása csupán üres macsóduma volt. Hallotta, ahogy felgyorsul a szívverésük, amint közeledik feléjük, érezte rajtuk a verejték, a fű és a fegyverolaj szagát. Megtanulta megkülönböztetni a félelem és a közelgő erőszak szagát is, a szexuális izgalomét és megadásét, bár nem nagyon tudta volna elmagyarázni, hogyan. Csak ott voltak. Akár a 60

színek. Mint… Próbáljuk meg elmagyarázni valakinek a kék színt. Anélkül, hogy említenénk a kék szót. Értjük? Ebben az órában nem sok ember járt az utcán, de azért akadtak, végig a Columbus hosszán: kocsmázók, a késő esti vacsorát most befejezők, a Broadway sztriptízbárjai felé tartó főiskolások, a Cobb’s Comedy Clubból kiáramlók, feldobott és annyira nevetésre hangolódott emberek, hogy viccesnek találtak mindenkit és mindent – mindenki élettel teli, az aurájuk egészséges rózsaszín, s maguk után húztak meleget, parfümillatot, cigarettafüstöt és a hosszú vacsora során végig tartogatott bélgázt. A kínaiak korántsem voltak ártalmatlanok, de nem hitte, hogy megtámadnák, amit igazából bánt egy kicsit. Az egyik, amelyiknél pisztoly volt, odakiáltott neki valamit kantoniul – valami mocskosat, sértőt, ezt érezte a hangsúlyból. Járás közben megpördült, felvillantotta legszélesebb piros szőnyeges mosolyát, és a lépés ritmusából ki sem zökkenve visszaszólt: – Hé, minipöcsű, kapd be! Dulakodás és lökdösődés tört ki, és az okosabb, amelyikről bűzlött a félelem, visszafogta minipöcsű barátját, ezzel megmentve az életét. A csaj biztos zsaru, vagy csak dilis. Valami nem oké. Körbevették a felspécizett Hondát, és nagy felhőkben fújták ki a tesztoszteront és a frusztrációt. Jody elvigyorodott, és befordult egy mellékutcába, el a forgalomtól. – Ez az én éjszakám – mondta magának. – Az enyém. A fősodortól távol csupán egy öregembert látott, aki előtte csoszogott. Életaurája, akár egy kiégett villanykörte, sötétszürke foltként vette körül. Görnyedten járt, makacs eltökéltséggel, mintha tudná, hogy ha megáll, sosem tud többé elindulni. Bő, széles bordás kordbársony nadrágot viselt, ami járás közben olyan hangot adott, akár a fészkelő rágcsálók. Az öböl felől szellő lebbent, és Jody felé sodorta az öreg csípős szagát, amiben keveredett a rendetlenkedő szervek, az állott dohány, a kétségbeesés és a mély, rothadó betegség bűze. Jody jókedve elpárolgott. 61

Simán belecsusszant az új résbe, amit az éjszaka nyitott neki, ahogy a zár pecke a helyére kattan. Olyan zajjal ment, hogy az öreg biztosan meghallja, és amikor mellé ért, az megállt, de lába még tovább mozgott apró lépésekkel, így fordult oldalt, mint egy üresen járó motor. – Üdv – mondta Jody. Az öreg elmosolyodott. – Maga aztán csinos lány. Nem kísérne el? – Dehogynem. Pár lépést tettek meg, amikor az öreg megszólalt: – Tudja, haldoklom. – Aha, rájöttem. – Csak sétálok. Gondolkodom és sétálok. Főleg sétálok. – Egy ilyen szép este lehet is. – Kicsit hűvös van, de nem is érzem. Van egy marék fájdalomcsillapítóm. Kér? – Nem, köszönöm. – Már elfogyott minden, amire gondolhatnék. – Pont időben. – Azon töprengtem, hátha megcsókolhatok egy szép lányt még utoljára. Ez minden, amit akarok. – Hogy hívják? – James. James O’Malley. – James. Én Jody vagyok. Örülök, hogy megismerhetem. – Megállt és kezet nyújtott. – Az öröm az enyém, biztosíthatom – hajolt meg James, amennyire bírt. Jody kezébe fogta az öreg arcát, megvárta, míg nem remeg, majd szájon csókolta, gyengéden és hosszan, és amikor elhúzódott, mindketten mosolyogtak. – Ez csodás volt – mondta James O’Malley. – Igen, az. – Azt hiszem, én végeztem is. Köszönöm. – Az öröm az enyém – mondta Jody. – Biztosíthatom. Aztán átölelte a vézna testet, egyik kezével a tarkóját fogta, akár a csecsemőnek, és az öreg csak kicsit remegett, amikor belé ivott. Nem sokkal később az öreg ruháját a hóna alá gyűrte, cipőjét pedig 62

két ujjára akasztotta. A por, ami James O’Malley volt valaha, szürke kupac volt a járdán, akár egy negatív árnyék, egy megfakult folt. Elsimította a tenyerével, majd beleírta a körmével: Klassz csók volt, James. Ahogy elsétált, a ruhából a hóna alatt egy csíknyi James szóródott ki homokóraszerűen, és szállt el a hűvös tengeri szellőn. A Glas Kat ajtónállójának haja olyan összevissza fekete tüskékben meredezett, mintha a fején holló robbant volna szét. A bentről áradó zene úgy hangzott, mint amikor robotok dugnak. És panaszkodnak közben. Monoton ritmusban. Európai robotok. Tommy kicsit megszeppent. A robbantott hollós tagnak jobb szemfogai voltak, mint az övé, fehérebbek is voltak, és az ajkában tizenhét ezüstkarika díszelgett. (Megszámolta.) – Azokkal nem lehet könnyű fütyülni – barátkozott Tommy. – Tíz dollár – mondta a robbantott hollós. Tommy odaadta a pénzt. A tag ellenőrizte az igazolványát, majd vörös forradásszerűséget pecsételt a csuklójára. Ebben a pillanatban egy csoport japán lány libegett el Tommy mellett, tragikus viktoriánus babydollba öltözve, s úgy mutatták fel pecsételt csuklósebüket, mintha vidám öngyilkospartiról érkeztek volna vissza, nem pedig utcai füvezésről. Még ők is inkább néztek ki vámpírnak, mint Tommy. Vállat vont és belépett a klubba. Első látásra mindenki inkább tűnt vámpírnak, mint ő. Vett egy fekete farmert és egy fekete bőrdzsekit, amíg Jody elment keresni valami förtelmet az anyjának karácsonyra, de a jelek szerint inkább vett volna fekete rúzst és kobalt vagy lila valamit, amit a hajába tűzhet. Visszatekintve a flaneling súlyos tévedés volt. Úgy festett, mintha az elátkozottak áldozati miséjére érkezett volna megjavítani a mosogatót. A zene váltott, keltául hadováló éteri női kórus zümmögött. Techno alapra. És tovább panaszkodtak a robotok. Szar napjuk lehetett. Próbálta ignorálni a lármát, ahogy Jody tanította. Az érzékeit azonban túlterhelte a sok sötét fény, stroboszkóp és fekete ruha. Megpróbált az emberek arcára fókuszálni, az életaurájukra, a meleg, a hajspray és a 63

pacsuli ködében át kereste a lányt, akivel a Walgreensben találkozott. Tommy máskor is érezte már magát magányosnak a tömegben, alacsonyabb rendűnek mindenkinél, de most, hát most tényleg másnak érezte magát. Nem csak a ruhájuk meg a sminkjük miatt. Egyértelműen az emberi mivoltuk volt az oka. Ő már nem volt része az emberiségnek. Fokozott érzékek ide vagy oda, úgy érezte magát, mintha ablaküvegnek szorított pofival lesne be valahova. A baj csak az, hogy egy cukrászat kirakatán kukucskált befelé. – Hé! – Valaki megfogta a karját, mire olyan gyorsan megpördült, hogy a lány ijedtében kis híján hanyatt esett. – Baszki! – Helló – mondta Tommy. – Ejha. – Á, krémes fánk, gondolta. A lány volt az a Walgreensből. Jó egy fejjel alacsonyabb volt nála, és vékony. Ezen az estén lidérckülsőt öltött: csíkos harisnyáját megszaggatta, és fényes vörös PVC miniszoknyát húzott. A Lord Byron-pólót lecserélte fekete ujjatlanra, amin a csöpögő vörös betűkből az ADJ VÉRT feliratot lehetett kisilabizálni, és ehhez még hálókesztyűt húzott, ami felért a bicepszéig. A sminkje szomorú bohócos: fekete könnyek csorogtak le kétoldalt az arcán. Behajtott ujjával intett Tommynak, hogy hajoljon le hozzá, majd a zenét túlharsogva a fülébe kiabálta: – Abby Normal a nevem. Tommy is a lány fülébe beszélt; hajlakkillata volt, és még valami, de mi? Málna? – Flood vagyok. C. Thomas Flood. – Ez volt az írói álneve. A C igazából semmit nem takart, de tetszett neki a hangzása. – Hívj csak Floodnak. – A Tommy idétlen név egy vámpírnak, de a Flood, ó, Flood, ebben van tragédia és erő, és épp elég titokzatosság. Abby úgy mosolygott, akár macska a tonhalkonzervgyárban. – Flood – ismételte. – Flood. Próbálgatja, vélte Tommy. Szinte látta lelki szemei előtt, hogy a lánynak van egy fekete mappája az iskolában, aminek a borítóján hamarosan a Mrs. Flood felirat díszeleg majd egy nyíllal átlőtt szívben, amiből vér csöpög. Hozzá lány még sosem vonzódott ilyen nyíltan, és rá kellett jönnie, hogy nincs ebben tapasztalata. Egy pillanatra eszébe jutott Drakula három vámpírfelesége, akik megpróbálják elcsábítani Jonathan Harkert Stoker klasszikusában. (Amióta Jodyt megismerte, az 64

összes keze ügyébe eső vámpírirodalmon átrágta magát, mert egy normális kézikönyvet sem írtak még a vámpírsághoz.) Tényleg elbírna három falánk vámpírfeleséggel? Hoznia kell nekik zsákban csecsemőket, ahogy Drakula a könyvben? Hány kell nekik hetente? És hol kap az ember zsákba való csecsemőt? És bár ezt még nem beszélte meg Jodyval, biztos volt benne, hogy nem szívesen osztozna rajta két másik vámpírfeleséggel, még ha zsákszámra hozza is neki a csecsemőket. Nagyobb lakás is kéne. Olyan házban, ahol van mosógép és szárító, mert töméntelen véres hálóinget kéne mosni állandóan. Kastélyt és személyzetet is adhatnának a szemfoghoz. Hogy a francba fogja megoldani ennek a logisztikáját? – Szívás – mondta végül, megrogyva a felelősség súlyától. Abby meghökkent, majd sértett képet vágott. – Bocs. El akarsz menni? – Ja, nem, nem úgy értettem… vagyis ööö… igen. Menjünk. – Kell még a heroin? – Mi? Nem, az megoldódott. – Byron és Shelley opiátokat nyomattak, tudtad? Ópiumkivonatot. Akkor az olyan volt, mint ma a köhögés elleni szirup. Erre Tommy, maga előtt is homályos okból azt mondta: – Azok a csávók szerettek benyomni és kísértettörténeteket olvasni németül. – Ez tök király. – Abby elkapta a karját, és úgy ölelte a bicepszét, mintha a legjobb barátja lenne. Az ajtó felé húzta. – És a barátod? – Ja, amikor ideértünk, valaki azt mondta a köpenyére, hogy szürke, úgyhogy hazament és újrafesti az összes fekete cuccát. – Na ja – vigyorgott Tommy. Mi vaaan? A járdán Abby azt mondta: – Gondolom, keresnünk kéne egy eldugott helyet. – Igen? – Hogy a magadévá tehess – hajtotta félre fejét Abby, amitől zsinórja vesztett marionettbábunak látszott. Tommynak gőze sem volt, mit tegyen. Honnan tudja a lány? A klubban mindenki több pontot ért volna el egy „Vámpír vagy?” teszten. Kell hogy legyen egy könyv, amiben ez mind benne van. Utasítsa el? 65

Vagy csinálja végig? Mit fog mondani Jodynak, amikor az a csontos marionettlány mellett ébred? Akkor sem értette a nőket, amikor normális ember volt, amikor úgy tűnt, csak azt kell tettetned, hogy nem akarsz szexelni velük, míg végül aztán ők akarnak veled, de a vámpírság teljesen új aspektust adott ehhez. Titkolnia kéne, hogy vámpír és béna? Annak idején bele-beleolvasott a Cosmóba, hogy legyen némi sejtése a női pszichéről, úgyhogy most követte az egyik tanácsot, amit abban a cikkben olvasott: „Azt hiszed, színleli, hogy tetszel neki, de csak le akar fektetni? Próbálj ki egy kávérandit”. – Mi lenne, ha inkább meghívnálak egy kávéra? – kérdezte. – Dumálhatnánk. – Mert kicsik a melleim, ugye azért? – vetett be egy igencsak begyakorolt biggyesztést Abby. – Dehogyis – vetett be Tommy egy mosolyt, amiről úgy gondolta, elbűvölő, érett és megnyugtató mosoly. – A kávé azon nem segít. Ahogy Jody belepréselte a ruhacsomót egy esőcsatornába, a kabátzsebből kiesett a járdára egy ezüst cigarettatárca. Felvette, és mintha kicsit megrázta volna az áram… Nem, nem is az, inkább melegség futott fel a karján. Belerúgta a ruhákat a nyílásba, majd ott állt az utcalámpa alatt, és forgatta a kezében a cigarettatárcát. Bele volt gravírozva a férfi neve. Ezt nem tarthatta meg, mint a zsebéből kivett összehajtott bankókat, de el sem dobhatta csak úgy. Valami nem engedte neki. Zümmögést hallott, mintha egy dühös rovar lenne, és felnézve meglátott egy „Nyitva” neonfeliratot egy üzlet fölött, aminek Asher Használt holmik volt a neve. Ez az. Idevaló a cigarettatárca. Ennyivel tartozik Jamesnek. Végül is az nekiadta mindenét, legalábbis mindenét, ami maradt. Átsietett az úttesten, és benyitott a boltba. A tulaj a pultnál ült hátul, egymagában. Vékony pasas a harmincas évei elején, az arcán kellemes zavarodottság, hasonló ahhoz, amit először kiszúrt Tommy arcán. Normális esetben a pasi elsőrangú szolgamatéria lenne, legalábbis eddigi szolgatoborzó tapasztalatai alapján. Attól eltekintve, hogy halott volt. De legalábbis nem úgy élt, 66

ahogy a legtöbben. Nem vette körül életaura. Se egészséges rózsaszínű izzás, se a betegség komor barna vagy szürke köre. Semmi. Eddig egyetlenegyszer látott ilyet: Elijahnál, az öreg vámpírnál. A boltos felnézett, és Jody elmosolyodott. Az viszonozta. Jody a pulthoz ment. Miközben a pasas igyekezett nem megbámulni a dekoltázsát, ő közelebbről is megnézte a férfit, kereste az aurát. Jött róla hő, legalábbis valamennyi. – Üdv – mondta a pasas. – Segíthetek? – Ezt találtam – mutatta fel a cigarettatárcát. – A környéken jártam, és úgy éreztem, ez ide tartozik. – Letette a tárcát a pultra. Hogyhogy nincs életaurája? Mi a fene ő? – Érintsen meg – nyújtotta neki a kezét. – He? – Először kicsit megijedt a pasi, de megfogta a kezét, aztán gyorsan elengedte. Meleg volt. – Akkor maga nem közénk való? – De közéjük se. – Közénk? Hogy érti, hogy közénk? – Megfogta a cigarettatárcát, és Jody érezte, pontosan ezért kellett idehoznia. Idetartozik. James O’Malley akármilyen része maradt a tárcában, az vezette őt ide. És ennek a vékony, zavart arcú pasinak kellett megkapnia. Állandóan mások cuccait veszi be. Ez a dolga. Jody korábbi önbizalma kicsit megcsappant. Talán az éjszaka mégsem teljesen az övé. Tett egy lépést hátra. – Nem. Maga nem csak a gyengéket és betegeket viszi el, igaz? Maga bárkit elvisz. – Elviszem? Hogyhogy elviszem? – A férfi nagy igyekezettel próbálta visszatolni neki a cigarettatárcát a pulton át. Nem tudja. Olyan, mint ő, amikor vámpírként ébredt, és még nem tudta, micsoda. – Még csak nem is tudja? – Mit nem tudok? – Megint felvette a tárcát. – Várjunk csak. Maga látja, hogy ez izzik? – Nem izzik. Csak úgy éreztem, idetartozik. – Szegény tag, még csak nem is sejti. – Hogy hívják? – Charlie Asher. Ez az Asher Használt holmik. – Hát, Charlie, maga rendes fickónak látszik, és én nem tudom, micsoda maga, de a jelek szerint maga sem. Mert nem, igaz? A férfi elpirult. Jody jól látta, ahogy az arcát elönti a meleg. – Mostanában változóban vagyok. 67

Jody bólintott. Tökéletes szolga lett volna… ha történetesen nem valami bizarr természetfeletti lény. Csak nemrég szokott hozzá a gondolathoz, hogy vannak vámpírok, és komoly vérivás kellett hozzá, erre most kiderül, hogy vannak más… más… dolgok is? Azért megsajnálta. – Oké. Tudom, milyen, amikor… ööö… ott találja magát egy helyzetben, amiben irányíthatatlan erők átváltoztatják valakivé, valamivé, amihez nincs kezelési útmutatója. Értem, milyen érzés nem tudni. De valaki valahol tudja. Valaki meg tudja mondani, mi történik magával. – És ha mázlija van, nemcsak szórakoznak magával, tette volna hozzá, de meggondolta magát. – Miről beszél? – Emberek halálát idézi elő, igaz, Charlie? – Maga sem tudta, miért mondta, de amint kimondta, tudta, hogy igaz. Mintha az érzékei felfokozódtak volna, megérzett valami újat, ami ezt súgta neki. – Maga ezt honnan…? – Mert én is ezt csinálom – válaszolta. – Nem egészen úgy, mint maga, de ezt. Keresse meg, Charlie. Keresse meg azt, aki ott volt, amikor a világa megváltozott. Ezt nem kellett volna mondania; megértette, amint kimondta. Odaadott a fickónak valamit, ami húsz perccel ezelőtt még olyasvalakié volt, akit ő vitt el. Ám ahogy belesajdult a sajnálat, hogy inkrimináló bizonyítékot ad ki a kezéből, arra is rájött, hogy Tommyt ugyanúgy otthagyta lógva, mint ezt a tagot. Még ha csak pár óráról volt is szó, Tommynak gőze sincs a vámpírkodásról. Igazság szerint embernek sem volt nagy szám. Csak egy különc srác volt Indianából, ő pedig kiszolgáltatta a kíméletlen városnak. Sarkon fordult, és kirohant a boltból. – Forró kakaó? – kérdezte Tommy. – Úgy látom, fázol. Olyan gáláns, gondolta Abby. Biztos azért akarja, hogy csokit igyak, hogy felmenjen a vércukrom, mielőtt kiszívja az életet az ereimből. Abby élete nagy részében arra várt, hogy valami rendkívüli történjen vele. Akárhol volt is éppen, valahol mindig volt egy sokkal érdekesebb világ. A fantasztikus, műanyag és rózsaszín Hello Kitty-világból 68

lassacskán felfejlődött manga-nyalóka űrcsajjá patacipőben, majd onnan alig pár napja továbbköltözött álvámpírok, öngyilkos költők és romantikus csalódások sötét, gótikus világába. Sötét, csábító világ volt ez, amelyben hétvégente tök sokáig lehet aludni. Azért sötét természetéhez hűnek maradva próbálta fenntartani a kimerült komorságot, miközben minden véletlen lelkesedést a közelgő csalódásoknak rendelt alá, és főként annak, hogy elnyomja azt a berögzült tündibündiséget, amiről Lily barátnője azt mondta, sose fog megszabadulni tőle, amikor nem volt hajlandó eldobni a Hello Kittyhátizsákját és kinyírni a Nintendog virtuális kutyakölykét. – Virtuális parvója van – győzködte Lily. – El kell altatnod. – Nincs parvója – makacskodott Abby. – Csak fáradt. – Vége van, te meg édi vagy, és gyógyíthatatlanul tündibündi – cukkolta Lily. – Nem igaz. Összetett vagyok és sötét. – Tündibündi vagy, és az e-kutyádnak parvója van. – Azrael a tanúm, hogy nem leszek többé tündibündi – érintette csuklóját tragikusan a homlokához Abby. Lily ott állt mellette, amikor a Nintendog-kártyát a 91-es éjjeli gyorsbusz kereke alá dobta. Most pedig kiválasztotta őt az éjszaka egy igazi teremtménye, és ő hű lesz a szavához: megszabadul a tündibündiségtől. A forró csokit kortyolva Flood vámpírt méregette az asztal túlsó felén. Milyen ravasz, hogy béna csávónak adja ki magát; na persze biztos sok alakot fel tud ölteni. – Rabszolgája leszek sötét vágyaidnak – mondta Abby. – Megcsinálok mindent, amit mondasz. Flood vámpír köhögőgörcsöt kapott. Amikor rendbe jött, azt mondta: – Az klassz, mert sok a mosnivaló, és a lakás tiszta rom. Teszteli őt, hogy méltó-e, csak akkor viszi át a világába. – Amit csak kívánsz, uram. Mosok, takarítok, apró állatokat hozok neked enni, amíg méltónak nem tartasz. Flood vámpír kuncogott. – Ez király. Szóval mosol rám? Csak így? Abby tudta, óvatosnak kell lennie, nem szabad csapdába sétálnia. – Bármit. – Próbáltál már lakást bérelni? 69

– Naná – hazudta. – Oké, holnap kezdhetsz. Először is keress nekünk egy lakást. Abby elszörnyedt. Még nem igazán játszott el a gondolattal, hogy ilyen gyorsan elhagyja a régi életét. De persze az mind semmi lesz, ha halhatatlanná válik, és az éjszaka gyermekeivel szaladgál. Mondjuk, az anyja totál ki lesz akadva. – Én nem költözhetek azonnal, uram. El kell rendeznem a dolgaimat, mielőtt átváltozom. Flood vámpír elmosolyodott, szemfogai most alig látszottak. – Nem, nem neked lesz. Van még egy. – Elhallgatott és áthajolt az asztalon. – Egy öregebb – suttogta. Még egy? Talán feláldozzák őt az élőhalottak egy egész családjának? Mindegy. Lily totál irigy lesz. – Ahogy óhajtod, uram. – Az uramozásról leakadhatnál. – Bocsánat. – Semmi baj. Tudod, hogy ez mind titok, ugye? – Igen. Titok. – Én bírom, de a másiknak, az idősebbnek durva hangulatai vannak. – Férfi? Nő? – Vörös hajú ír csaj. – Egy kelta hercegnő? Aki veled volt a Walgreensben? – Pontosan. – Csúcs! – szaladt ki a száján. Nem tehetett róla. Azonnal megpróbálta elrejteni a latens tündibündiségét, és beleharapott a papírpohár peremébe. – Egy kis csoki kenődött oda – mutatott Flood vámpír a szája fölé. – Habbajuszka. – Bocsánat. – Abby dühödten letörölte száját a hálókesztyűvel, fekete rúzst kenve az arcára. – Nem gond – mondta Flood vámpír. – Cuki. – Picsába! – mondta Abby.

70

9. Olyan, mint az időutazás, csak lassabb, érted Abby Normal krónikái: A nappalélők megkínzott áldozata Itt vagyok újra, hogy megnyissam az ereimet, és fájdalmam a lapjaidra ontsam. Tizenhat év totál uncsi létezés után, sötét barátom, végre a remény pislog fel a nagy homályosságban, ami az én nyomorult életem. Zsír! Megtaláltam! Vagyis inkább ő talált meg engem. Bizony, a Sötét Úr rám talált. Egy tutira vámpír. Flood vámpír a neve neki, és bár nem mondta, de szerintem európai nemesi származású: vikomt vagy diszkont vagy ilyesmi. Walgreensben voltam Jareddel, ott láttam meg… és úristenúristen, olyan dögös, de full titokban dögös. A flanelingje meg a farmerja miatt már azt hittem, egy totál átlag gyík vagy mi, de akkor a fecskendőkről kérdezett, és kajakra kijött a szemfoga. Szóval én, hogy „Összehozlak a díleremmel”, csak így, és akkor a pólómra nézett, meglátta rajta Byront, és fejből idézte az „Ahogy itt jár-kél”-t, ami a legkedvencebb versem Baudelaire-é mellett, amiben arról rinyál, hogy a barátnője már féregeledel, csak azt Lily lestoppolta, mert Baudelaire a kedvenc költője, és ezért neki van vele pólója, de Byron különben is sokkal menőbb, éles kavicson is megkefélném, ha lehetne. Szóval hazamentem, átöltöztem és rendbe hoztam a sminkemet, és amikor a Glas Kathez értünk, úgy besasszéztunk, mintha huszonöt lennénk. Jared csinálta a hamis igazolványunkat Kínosnál, tök felnőttnek nézünk ki a képen, bár szerintem ő túllőtt azzal a bajusszal. Na szóval tíz perce voltunk ott, pont jött ez a szám, amit bírok – 71

„Megduglak a ravatalozóban” a Dead Can Dubtól –, ami totál dögös és félelmetes. Próbáltam rávenni Jaredet, hogy táncoljunk, amikor odajön egy tag, megfogja Jared köpenyét, hogy „Nagyon fakul a fekete?”, és kész. Jared ötös szintű kiborulást rendezett, átment fiúpicsába, próbált elbújni mögém, aztán azt mondja, nem bírja, haza kell mennie és azonnal átfesteni. Otthagyott a nyirkos magánynak, ami az éjszaka, én meg vettem egy üveg vizet meg chipset, és éppen az elveszett fiatalságomat akartam siratni, amikor megjelent Ő. Úristenúristen! Személyesen ismerte Byront és Shelleyt! Svájcban bulizott velük, amikor még fiatalok voltak mind. Ópiumkivonatot ittak, kísértettörténeteket olvastak meg minden, aztán kitalálták a gót dolgot, abban a villában valami tó partján. Ő a totál FORRÁS! Elvitt kávézni, és legszívesebben ott a Starbucksban odaadtam volna magam neki. Lily meg fog gebedni az irigységtől. Azt mondta, várnom kell. Van vele valami ősi kelta grófnő, holnap lakást kell keresnem nekik. Egy ingatlanügynök számát is megadta, meg egy valag pénzt. Ki kell érdemelnem a bizalmát, különben nem bízza rám a sötét ajándékát, és totál be kell fejeznem az utolsó évet a suliban, aztán mehetek még továbbtanulni vagy az Old Navybe eladónak. Szóval karácsonyi szünet van, úgyhogy felhívom ezt a nőt, és keresek lakást Flood vámpírnak és a kelta grófnőnek. És amikor Flood napnyugtakor kikel a sírból, megkapom a jutalmam. Frankón kiráz a hideg a kelta grófnőtől. Flood azt mondja, hangulatai vannak. Mi lesz, ha utál majd? Flood azt mondja, ő nincs belezúgva, nem ilyen a dolog. A nő a vámpírtársa, együtt vannak ötszáz éve, szóval közös történelmük van, amit tiszteletben tartok. Megjegyzés: Ne felejtsem el megkérdezni, hogy a koporsóikkal együtt a földet is át kell-e vinnem a lakásba. Megjegyzés: Csináltatnom kell egy koporsót? Lehet lila? Ja, Ronnie, a húgom tetűt kapott.

72

10. Vörös, fehér és kék, nem feltétlenül ebben a sorrendben Hófehérke, gondolta Kék. Ők heten gondomat viselik, én meg az övékét, és pont olyan leszek, mint Hófehérke. Igaz, hogy az Állatok nem voltak kifejezetten törpék, Jeff Murray, a volt gimis kosárlabdasztár simán vitte a százkilencvenet, sőt Drew, a rezidens gyógyszerészük is el volt eresztve vertikális értelemben. De persze ő maga se kiköpött Hófehérke. Mindenesetre mind kedvesek hozzá, figyelmesek és alapjában tisztelik, mármint a maguk korlátai között, mint befüvezett puncikutatók. A jelek szerint van elfogadható munkaerkölcsük, hűségesek, nem harcolnak egymással, és viszonylag tiszták, legalábbis a korukbeli férfiakhoz mérve. Pár napon belül elszedi a maradék pénzüket, ő is tudja, ők is tudják, de mi lesz aztán? Tömérdek pénz, igaz, de nem kapd-be-pénz. (A definíció szerint az az összeg, ami birtokában bárkinek, bármikor és bárhol azt mondhatod, „kapd be”, és nem kell aggódnod a következmények miatt.) Ki kell találnia, mit csináljon, hová menjen. Ahogy végre igazán közel került annak a lehetősége, hogy elmeneküljön ebből az életből, rájött, hogy szüksége lesz egy új életre, amitől őszintén szólva kirázta a nyirkos frász. Az idő nem barátja egy olyan lánynak, aki a kinézetéből él, ő pedig már eleve felülírta a szavatossági idejét, amikor bekékült. De hogyan tovább? Ki gondolta volna, hogy a jövőnek, amiben reménykedett, ilyen éles fogai lesznek. Úgyhogy Kék feltette magának a kérdést… Fond du Lac bukott Cheddar-hercegnője képes lehet megélni hét kamaszkorban ragadt buliállatból San Franciscóban? Talán lehetséges 73

lenne, de baljós sejtelmei voltak a hetes számú törpével, Clinttel kapcsolatban. Tapasztalatai szerint nem kevés munkába kerül síkhülyére dugni egy pasit, és még akkor is előfordulhat, hogy egy-két napra rá legyűri a bűntudat. Ez nem gond, ha az ember házhoz hívásra dolgozik, de ha kvázi folyamatosan egy egész törpecsapatot kezel, akik közül ráadásul az egyik kiemelt bánásmódot igényel, akkor még a szentlélekkel is hadakozni bizony gondot okozhat. – Babilon szajhája – mondta Clint azonnal, ahogy az Állatok bevezették a Safewaybe, de úgy, mintha a kastélyuk volna. Az automata ajtónál megállt, pedig úgy érezte, a kék szín alatt is megkékül, hiszen csak ezüstlamé miniruhát viselt – tizenöt centis áttetsző sarkú Lucite cipővel –, ami nem védte az öböl felől jövő hideg szél ellen, ahogy az végigsöpört a Marina Safeway parkolóján. Nem pakolt ruhát a San Franciscó-i időjárásra, mivel úgy gondolta, ideje nagy részében úgyis meztelen lesz. – Sose voltam Babilonban – mondta –, de szívesen kipróbálok új dolgokat. – Megnyalta ajkát és közelebb lépett, hogy melle pár centire legyen Clint mellkasától. Az sarkon fordult, és eliramodott az iroda felé, azt kántálva: – Távozz tőlem, távozz tőlem, távozz tőlem! – Ahogy akarod, bébi – mondta Kék. Magában elnevezte: Frász, a paranoiás törpe. – Barry megmutatja a pihenőt – mondta neki Lash. Ő lett az Állatok új vezére, leginkább azért, mert ő volt viszonylag józan. – Jeff, küldd el a limót és zárd be az ajtót. Drew, főzz kávét. Gustavo, kukkantsd meg, mi a helyzet a polcokon. Lehet, hogy pakolnunk kell. Ott álltak, néztek rá. Belőve. Részegen. Értetlenül. Kék úgy gondolt Barryre, a korán kopaszodó kis fickóra, hogy Bamba, az ő kis kedvence. Elmosolyodott. Clint nézett át az iroda feles fala fölött. – Hé, srácok. A Császár járt itt múlt éjjel. Azt mondja, hogy Tommy vámpír lett. – Mi? – hökkent meg Lash. – Vámpír. A csaja nem ment el a városból. Átváltoztatta. – Ne szívass már – mondta Jeff. 74

Clint hevesen bólogatott. – Igaz. – Bassza meg – mondták a többiek, akár egy ritmikai kihívásokkal küszködő kórus. – Megbeszélés – jelentette be Lash. – Uraim, foglaljanak helyet. – Bocsánatkérőn nézett Kékre. – Nem tart sokáig. – Főzök kávét. – Ööö… – vágott aggodalmas pofát Lash. – Mostantól elég kicsi a költségvetésünk, Kék. – A kávé ingyen van. – Megfordult, és elindult az üzlet hátsó része felé. – Megtalálom. Az Állatok nézték, ahogy Kék elring, majd amikor befordult a sarkon, összegyűltek a kasszáknál. Clint kinyitotta az iroda ajtaját, és kilépett rajta. – Értesítenünk kell azokat a zsarukat, hogy segítsenek levadászni. Lash az Állatokra nézett. Azok visszanéztek. Lash felvonta a szemöldökét. A többiek bólogattak. Lash átkarolta Clint vállát. – Clint, a srácokkal megbeszéltük, és úgy gondoljuk, mind szeretnénk tenni valamit érted. Clint visszaszaladt az irodába, és bezárta az ajtót. – Nem! El kell pusztítanunk a Sátán ügynökeit. – Igen. Persze. Mindjárt rátérünk erre is. De előbb hadd kérdezzek valamit, Clint. És szeretném, ha nem úgy válaszolnál, mint egy újjászületett keresztény, hanem mint az a kisfiú, aki ott él mindnyájunkban. – Rendben – kukucskált át Clint az irodaajtó fölött. – Clint, te sose akartál megdugni egy hupikék törpikét? Jody hallotta, hogy Tommy bejön a biztonsági ajtón odalent, és kiszaladt elé a lépcsőre, hogy egy nagy öleléssel és egy nyakroppantó csókkal fogadja. – Hű – mondta Tommy. – Jól vagy? – Most már teljesen. Csak megnéztem Williamet. Azt hiszem, 75

beszart. – Annyira sajnálom, Tommy. Nem lett volna szabad ilyen gyorsan magadra hagynom téged. – Semmi baj. Jól vagyok. Hé, van valami a ruhádon. Jody még mindig a kis fekete ruhát viselte. A szegélyére ragadt kicsi abból a porból, ami egy másik konfigurációban a James O’Mally névre hallgatott. – Biztos nekidőltem valaminek. – Hadd szedjem le. – Tommy meglegyezgette a combját, majd elkezdte felemelni a szoknyáját. Jody elkapta a kezét. – Te megtestesült kangörcs. Chet, a megborotvált drabális macska felpillantott, majd visszatette fejét William mellére, és aludt tovább. – De hát magamra hagytál – próbált szomorú hangot megütni Tommy, de túlságosan vigyorgott mellé. – Kutya bajod. – Jody az órájára nézett. – Negyven percünk van csak napkeltéig. Beszéljünk, amíg lefekvéshez készülünk. – Én már kész vagyok lefeküdni. Jody felvezette a lakásba, át a nagyszobán a hálóba, majd onnan a fürdőszobába. Felkapta a mosdóról a fogkeféjét, és Tommynak odadobta az övét. Fogkrémet nyomott magának, majd azt is Tommynak dobta. – Most is kell fogselymeznünk? – kérdezte Tommy. – Mi értelme halhatatlannak lenni, ha még mindig kell fogselymeznünk? – Igaz – mondta Jody rózsaszín habbal teli szájjal –, inkább feküdj ki a napra, és legyen vége az egésznek, mint hogy a fogselyemmel kínlódj. – Ne gúnyolódj. Azt hittem, meg se tudunk betegedni, de a másnaposságod másra utal. Jody bólintott és köpött. – Semmit ne nyelj le, ha öblítesz. A víz visszajön. – Hogyhogy a te habod rózsaszín? Az enyém nem. Pedig én kezdtem később. – Biztos vérzik az ínyem. Jody még nem akarta elmondani, hogy elvitt valakit éjjel. Elmondja, csak nem most. Témaváltás gyanánt összeszedte emberfeletti erejét, és 76

lerántotta Tommy nadrágját. – Hé! – Mikor szerezted ezt a koponyás-csontos bokszergatyát? – Este vettem, amíg te karácsonyi ajándékot vásároltál. Gondoltam, veszélyesnek néz ki. – Az tuti – bólogatott hevesen Jody, hogy ne nevesse el magát. – És álcáz is, ha történetesen lehúzott gatyával valaha kalózöltözőben kapnak el. – Úgy van. – Egy kis fogkrém csöpögött le Tommy mellkasára, ahogy nézte a bokszerét. – Az univerzumban nincs senkinek ennél fehérebb lába. Akár két fehér kukac. – Ne, tisztára begerjedek. – Használnom kell a barnítókrémet. Hol van? Jody macskaszerű gyorsasággal kint termett a konyhában, felkapta a krémet a pultról, és pár másodperc alatt az ágy szélén ült. Ha el tudja terelni Tommy figyelmét napkeltéig, majd később kitalálja, hogyan mondja el neki az öreget. – Gyere ide, kukacláb, hadd kenjelek be. – Hogy demonstrálja a krémezésügyi eltökéltségét, felállt, lehúzta a válláról ruhája pántjait, és hagyta, hogy a padlóra hulljon. Kilépett a ruhából, és ott állt a cipőben és az ezüst nyakláncban a parányi szívvel, amit Tommytól kapott. Tommy egy ugrással kint termett a fürdőből – nadrágja még a bokájánál –, és megállt előtte. Jody mosolygott. Ha egy güzünek természetfölötti agilitást és sebességet adunk, az eredmény természetfölöttien agilis és gyors güzü. – Így mentél bevetésre, ebben a ruhában? – Soha többé – kapta el Jody a bokszerének derekát, és húzta maga felé. – Ez már az enyém. Veszélyes akarok lenni. – Ez olyan, de olyan ribis – mondta Tommy, kicsit selypítve, mert már bújt a szemfoga. – Aha. Hol kezdjem azzal a krémmel? Tommy odahúzta és megcsókolta a nyakát. – Vigyáznunk kell, hogy most ne törjük össze a berendezést. – Le van szarva, kevesebbet kell költöztetni. – Most már Jody szemfogai is jöttek. Végigszántott velük Tommy mellén. – Már ha 77

tudunk találni valahogy egy helyet, mielőtt valaki megöl bennünket. – Ja, tényleg, találtam egy szolgát – mondta Tommy, ahogy Jody beleharapott az oldalába, és egy mozdulattal letépte róla a bokszergatyát. – Mi? De Tommy jó darabig nem jutott szóhoz. Kék nézte, hogy a pulyka elsüvít mellette és belecsapódik a háromszögben felállított üdítők közé; az első üveg felrobbant, kólabarna hab fröccsent szét a húspult előtt. – Telibe! – rikoltotta Barry. Az Állatok között táncolt, és rájuk mutogatva kántálta: – Zakó, zakó, zakó. Kék Lashre nézve felvonta egyik kobaltkék szemöldökét. Lash vállat vont. – Megesik. Ezért használunk diétás üdítőt. Az nem olyan ragadós. – Korábban úgy döntött, ki kell józanodniuk, mielőtt elkezdenek dolgozni, így hát jött a pulykateke. – Hozna valaki egy felmosórongyot? – kérdezte Clint. Mivel ő nem akart fogadni, ő lett a bábuállító. A szétgurult flakonokat igyekezett felállítani, közben Jeff Murray már melegített a sor túlsó végén, mindkét kezében egy Foster Frissen Fagyasztott Otthoni. Meggyőződése volt, hogy a közepébe tömött pikáns szósz miatt a Fosternek jobb a gellerje. Állította, hogy Foster eljutott a felsőfokú szárnyastechnikáig, sőt egy hatalmas titániumpulykán dolgozik. Az Állatok közölték vele, hogy baromságokat beszél, és közben meglocsolták üdítővel. – Szóval vámpírokat vadásztok? – kérdezte Kék Lashtől. Éppen akkor jött vissza a kávéval, amikor Lash helyzetelemzést tartott. Eddig visszatartotta a kérdéseit. Egy Frissen Fagyasztott zúgott el közöttük. Lash nem is pislogott. – Ja. Nem öltük meg. Csak felrobbantottuk a jachtját és elvettük a cuccait. Abból szereztük a pénzt. – Oké, ezt a részt értem. A vámpíros rész nem világos. Igazi vámpír? Valódi vérszívó, nem mehet ki a napra, örökké élő vámpír? – Úgy saccoltuk, meglehet hatszáz éves – szállt be a társalgásba Troy 78

Lee. – Gurítasz egy bőröset, Kék? – biccentett a sor vége felé, ahol Jeff úgy nyújtotta a másik Frissen Fagyasztott szárnyast, akár egy áldozatot. – Szóval ti, akik egy vegyesboltban dolgoztok, láttatok igazi vámpírt? – Kettőt is – mondta Lash. – Az éjszakai csoportvezetőnk, Tommy együtt élt az egyikkel. – Dögös csaj – mondta Troy Lee. – Vámpírvadászok vagytok? – hitetlenkedett Kék. – Már nem. – Ja – mondta Troy Lee. – Clint szerint Tommy már vámpír. Nem fogunk belekötni. – Sátán ivadéka! – kiáltotta Clint a sor végéről. Drew, akire Kék Dokiként gondolt, mert mindig volt nála fű, végigrohant a soron, és megeresztett egy hatkilós önsütő pulykát, egyenesen Clint fejét célozva. – Pofa be, baszod! – Clint lebukott. A pulyka átrepült a húspult felett, és beleállt a gipszkartonba a húsosztály végén az ablaknál. – Bocs, muszáj volt – mondta Drew Kéknek. – Mire ezt befoltozzuk, reggel lesz – mondta Clint. – Meg tudod ölni? – kérdezte Lash Troy Leet. – Rajta vagyok – roggyantott küzdőállásba Troy, majd megiramodott a menekülő Clint után. – Készülj a halálra, Fehér Ördög! – Szóval ott tartottál, hogy… – emlékeztette Kék Lasht. – Clint szerint Tommy vámpír lett, szóval meg kéne karóznunk, de közénk való, úgyhogy a buddhista tolerancia mellett döntöttünk. Troy Lee érkezett, és cipelte Clintet fejfogással. Ugyan tizenöt centivel alacsonyabb és húsz kilóval könnyebb volt Clintnél, hatéves kora óta tanult harcművészetet, ami kiiktatta a méret paramétert az egyenletből. – Hipnotizáljam a csirkét? – kérdezte Troy. – Úgy legyen – mondta Lash. Troy Lee változtatott a fogáson. Clint szeme kidülledt, tátogott, akár hal a levegőn, majd elernyedt Troy karjában, aki beleejtette a diétásüdítő-pocsolyába a padlón. – Mindjárt magához tér. – Lash odahajolt Kékhez, hogy elmagyarázza. – Régebben ezt úgy neveztük, „nyomd meg a csirkét”. De az olyan buzis. 79

– Az – értett egyet Kék. Ez a fogás még jól jöhet a munkájában. Majd megkéri Troy Leet, hogy tanítsa meg neki. – És azt hiszitek, hogy a barátotok meg a csaja tényleg vámpír? – Ezek szerint. Clint a Császártól hallotta, és eleve ő indított el minket az öreg vámpír ellen. Mindenesetre nem a mi gondunk. – És ha azt mondom, hogy az? – kérdezte Kék. Az agya úgy passzította össze a részeket, akár egy belőtt varrógép. Őrültség volt, de most először jövőt látott maga előtt, ami csak őt várta. – Ha azt mondom, hogy kapjátok el őket? Lash úgy pislogott, mintha klingonul beszélt volna. – He? – A többi Állatra nézett, akik abbahagyták a tekét, és közelebb nyomultak. Ott álltak deres-gőzölgő pulykákkal a kezükben, mintha szoptatós dajkák volnának fejetlen hóembercsecsemőknek. – Flood a barátunk – jelentette ki Lash. – Nem azt mondom, hogy öljétek meg – tompított Kék. – Csak kapjátok el. Lash a többiekre nézett, akik félrepillantottak: padlóra, a salátapultra, a fehérrépákra, a mirelit lövedékeikre. – Nem bánjátok meg – vetette be a freudi nagyágyút Kék. Jody az ágyon fekve nézte, ahogy Tommy lassan ide-oda ingázik a levegőben, akár egy fehér bőrű perpetuum mobile. A tetőtéri lakás plafonjában látszottak az ipari stílusú gerendák, és szeretkezésük folyamán bizonyos alkalmakkor mindegyikük lógott ott fent. Jody leugrott az ágyra, miután elélvezett, de Tommy fél kézzel még kapaszkodott. A jó az volt benne, hogy a cafatokra szaggatott ágynemű kivételével minimumon tartották a rombolást. A rossz… Hát kibírt volna pár életet úgy, hogy nem látja Tommyt ebből a nézőpontból. – Jók voltunk. Alig törtünk el valamit. – Szerinted a majmok tényleg így csinálják? – kérdezte Tommy. Jody eleinte azt remélte, tud annyira józan maradni közben, hogy ne veszítse el az önuralmát – élvezze, de azért használja azt a dolgot –, ám amióta Tommy átváltozott, már nem így volt. Ő is belefeledkezett, nem csak szeretkezett, de úgy dugott vele, mint egy eszét vesztett 80

majomlány. Jó volt, ugyanakkor zavaró is. Szeretett irányítani. – Csodálatosan nézel ki innen – mondta Tommy. – Te meg mint egy ember alakú fénycső – vigyorgott Jody, majd észrevette a változást. – Ne gerjedj be, Thomas Flood. Be ne merészelj gerjedni, hallod? – Úgy beszélsz, mint anyám. – Fúúúúúj – borzongott meg és takarta el a szemét. Tommy leugrott az ágyra. – Bocs. Gyorsan, kend rám a barnítót, alig maradt pár perc napkeltéig. – Oké, de csak a krémet. – Jó, jó. Jody fogta a flakont, nyomott belőle a kezére. – Fordulj meg, a hátadat akarom. – De… – Csak fordítsd el azt szépen, ma este nem kapsz többet. – Csak mondta, de nem gondolta komolyan; benne lett volna még egy menetben, ha Tommy akarja, és ha van idejük. Aztán eszébe jutott: – Azt mondtad, találtál egy szolgát? – Ja. Holnap már kezd is. Vagyis ma. Adtam neki pénzt, hogy szerezzen lakást. Elmondtam neki, mit akarunk. – Ki az? – Emlékszel a lányra a boltban? Jody keze megállt a dörgölésben, elkapta Tommy vállát és megpördítette. – Egy kilencévesnek adtad a letéti pénzt? – Nem kilenc. Tizenhat. – Akkor is, Tommy. Egy tizenhat éves kiscsajra bíztad a titkunkat? – Már tudta. – Ja, mert akkor megmutattad a fogadat, mint egy idióta. Valahogy kimagyarázhattad volna, vagy még jobb lett volna, ha hagyod a francba. – Okos és hűséges lesz. Ígérem. – Ennyi erővel simán megölethettél volna bennünket. – Te mit csináltál volna? Hm? Valakiben muszáj megbízni. – De egy tizenhat éves tiniben? 81

– Én is csak tizenkilenc vagyok, és klassz szolga voltam. Különben is azt hiszi, hogy én vagyok az ő sötét ura. – Rólam mondtál valamit egyáltalán? – Persze, mindent tud. Tudja, hogy te változtattál át. Azt is mondtam, hogy idősebb vagy, és rettenetesen tapasztalt. – Rettenetesen? Ez úgy hangzik, mintha vén elvált lotyó lennék. Hány évesnek hisz? – Ötszáz. – Mennyi?! – De egy jó karban lévő ötszázasnak. Felkeltetted a figyelmemet, nem? Most csináld elöl. – Csináld magadnak. – Felé dobta a flakont, de Tommy a levegőben elkapta. – Szeretlek. – Tommy barnítót kent az arcára és a mellkasára. – A hálószoba ajtaját bezárom – közölte Jody, ahogy az órája csipogni kezdett, jelezve, hogy tíz perc van napkeltéig. Mindkettejüknek vett ébresztős órát, mert sose lehet tudni. – Kulcsot nem adtál neki, remélem. – A hálóhoz nem. – Remek. Mi lesz, ha megtalálja Williamet ott lent, és karót döf a szívébe? Lehet, hogy Buffynak, a vámpírok rémének adtál kulcsot. – Ennek a cuccnak nyolc óra kell, úgyhogy napnyugtára szexi bronzbarna leszek. – Már van egy bronzvámpír a nappaliban. Miért nem kérdezed meg tőle, milyen érzés? – Ő gyári bronz. Én szexi bronz leszek. – Gyere az ágyba. És vegyél fel egy pólót. Nem akarok szexi bronzfoltokat a lepedőn, még akkor se, ha eltéptük. Tommy szagpróbát végzett öt-hat pólón, végül kiválasztott egyet, bemászott az ágyba, és éppen jóreggelt-puszit adott Jodynak, amikor a napkelte kiütötte őket.

82

11. Aztán amikor felébredtek – Uramisten, ettől a cucctól teljesen narancssárga lettem. – Nem teljesen. – Úgy nézek ki, mint egy nagy tök. – Jaj, Tommy, dehogy.

83

12. Vér, kávé, szex, mágia: nem feltétlenül ebben a sorrendben Alighogy lement a nap. Úgy nézték, ahogy a kávé csöpög a filterből, mintha nitroglicerint pároltak volna, és a legkisebb figyelmetlenség robbanáshoz vezethetne. – Nagyon klassz az illata. – Mintha most érezném életemben először – értett egyet Tommy. – Azt hittem, hogy az illata émelyítő lesz, ha már egyszer ihatatlan nekünk – mondta Jody. Amikor legutóbb kóstolt kávét, vámpírteste olyan hevesen utasította el, hogy száraz köhögéssel, görcsölve vergődött a padlón, mintha villákat csavargattak volna a bensőjében. – Talán bejön – mondta Tommy. – Mehet? – Mehet. Tommy úgy egy kanálnyi kávét öntött egy üvegpohárba. Aztán fogta az egyik fecskendőt, amiben William vére volt, és pár cseppet belespriccelt a kávéba. – Előbb te – tartotta a poharat Jody orra elé. – Nem, te. – Akármilyen jó illata volt is, a hányinger emléke visszatartotta. Tommy vállat, vont és egy slukkra felhajtotta a poharat, mintha tequila lett volna benne, majd letette a pultra. Jody hátralépett, és lekapott egy törlőruhát a hűtőről, felkészülve a kávé visszaútjára. Tommy a szemét forgatta, megborzongott, majd két kézzel a torkához kapott, a padlóra esett, és rángatózva fuldoklott. – Haldoklom – krákogta. – Szenvedek és haldoklom. Jody mezítláb volt, nem akarta, hogy megsérüljön a lábujja, úgyhogy sarokkal rúgta mellbe. – Ez nagyon gyenge, te is tudod. 84

Tommy vihogva ölelte át Jody lábát. – Bejött! Bejött! Bejött! – A szavak ritmusára meghágta Jody lábát, mint egy kutya, és a köntöse szélét húzta. – Többet soha nem kell mogorvának lenned! – Öntsél, idióta – vigyorgott Jody. – Tele. Tommy feltápászkodott. – Még nem tudjuk a vér-kávé arányt. – Önts! – Jody már a hűtőnél volt, kikapott egy másik fecskendőt. – Rögtönözzünk. Ekkor meghallotta, hogy lent nyílik az ajtó, és megpördült. – William? Tommy hallgatta a lépcsőn felfelé tartó lépteket, és a fejét rázta. – Nem, könnyebb. Hallották, hogy valaki kulcsot dug a zárba. – Azt mondtad, nem adtál neki kulcsot – mondta Jody. – Azt mondtam, a hálószobához nem adtam – pontosított Tommy. – Lord Flood, egy büdös halott pasas van odalent egy drabális macskával – lépett be Abby Normal.

Abby Normal krónikái: Flood vámpír elszánt szolgája Jártam Flood vámpír fészkében. A sötét családhoz tartozom! Aludtam tizenegyig, hát karácsonyi szünet van vagy mi, csak téli szünetnek nevezik, mert Jézus EGY ELNYOMÓ ZOMBI SZEMÉTLÁDA, ÉS MI NEM HAJBÓKOLUNK A SZÜLINAPJÁN! Legalábbis az Allen Ginsberg Gimiben nem. (Hajrá, dühös beatnikek!) De nem gáz, mert úgyis meg kell szoknom, hogy későn kelek, ha az éjszaka teremtménye leszek. Na szóval, először csináltam pirítóst, de odaégett, fekete lett, mint a lelkem, és annyira kivoltam, hogy elkeseredett könnyeim hideg kristályok voltak, amik szilánkokká törtek ennek a nyomorúságos életnek a kíméletlen szikláin. Először gondoltam, öngyi leszek, de aztán láttam, hogy anya hagyott egy húszast a pulton ezzel az üzenettel: 85

Allison (Allison a nappali rabszolganevem – anyám valami Elvis nevű tag egy dala után nevezett el, úgyhogy totál nem fogadom el), itt az ebédpénzed, és légy szíves ugorj be a Walgreensbe, és vegyél RID sampont Ronnie tetűjére. (Veronica a húgom, tizenkettő, és frankón egy tumor létezésem seggén.) Na én meg: Király! Starbucks! Két örökkévalóságig tartott kiválasztani, mit vegyek fel, és nem csak mert még sose béreltem lakást. A gardróbszekrényemben kiégett a körte, tartalék meg nincs itthon, minden darabot át kellett vinnem a nappaliba, hogy megnézzem a fényben. Ahogy a dalban, feketét viselek kívül, hogy tükrözze a feketeséget belül, de egy sötét szekrényben nem nagyon lehet válogatni. Mivel üzleti tárgyalásra készültem, úgy döntöttem, legyen a csíkos harisnya a vörös PVC minivel, a koponyáscsontos pulóver meg a citromzöld Converse All Stars. Az orromba csak egy sima bökőt dugtam, a szemöldökömbe egy súlyzót és a számba egy ezüstgyűrűt – visszafogott, de elegáns. Fogtam a dögös rózsaszín biohazárd futártáskámat, ami totál megy hozzá. Ronnie nyomta hogy – Veled akarok menni, veled akarok menni –, de azzal érveltem, hogy ő az emberiség ostora, és ha eljön, mindenkinek elmondom, hogy tetűs, ezért inkább úgy döntött, marad és rajzfilmeket néz. Akkor aztán ráléptem az ismeretlen útra, és felhívtam a számot, amit Flood vámpír adott. A nő csontra picsa volt. Totál hogy – Halló? Bal-bla ingatlanügynökség. Én meg hogy – Kell nekem egy lakás. Ő meg hogy – Hány szobára és mekkorára gondolt? Én meg hogy – Minek ez a sok kérdés, ribanc? Maga valami gondolatrendőrség, vagy mi? Erre ő hogy – Csak segíteni akarok. Erre én hogy – Ja, segíteni. Mint a tuberkulózis. Erre ő hogy – Már elnézést – mintha a köcsög francia nyanyakirálynő lenne, vagy mi. És akkor eszembe jutott, hogy egy bizonyos illetőt kell keresnem – Ja, Alicia DeVriesszel szeretnék beszélni. És a picsa átkapcsolt. 86

Kiderült, hogy ez az Alicia DeVries egy kiszáradt hippi, aki vén, mint a nagyanyám, de frankón Földanya akar lenni meg minden, ami engem nem zavar, mert a vén hippiknek van a legjobb füvük, és simán adnak belőle, ha úgy csinálsz, mintha nem is lennének kiszáradtak meg hippik. Na szóval Alicia felvett a hippimobiljával, szivárvány békeszeretet Jeep CJ-vel, és én elmondtam neki, mit kér Flood vámpír, hogy a hálóban ne legyen ablak, kell mosógép meg szárító, és külön bejárat zárral, és legalább egy emelet magasan, és utcára néző ablakokkal. Erre ő hogy – Kell egy társadalombiztosítási szám meg jogosítvány a papírmunkához, és hogy tizennyolc legyél. Erre én hogy – Ügyfelem rendelkezésre bocsátja az összes szükséges információt, csak most nagyon sok a dolga, hogy ilyen szaros részletekkel törődjön napközben. – Meglengettem a pénzt, amit Flood vámpír adott, mire totál kész lett, túlmeditálta magát, hogy nem a pénzről szól, amikor dehogyisnem. Aztán elvitt egy tetőtéri lakásba, ami csak félsaroknyira van a címtől, ahol találkoznom kellett Flooddal naplementekor. Cukkini! Na erre én hogy – Remek, a gazdám örülni fog. És ő hogy – Kiállítom a nyugtát. Aztán elkezdi nyomatni, hogy tiszteljem magamban a nőt, ne vessem alá magam egy öregember vágyainak meg minden – mintha vállalati dugibabája lennék valami kretén menedzsernek, vagy mi. Nem akartam, hogy gyanakodjon és meg akarjon menteni. – Nem, félreérti, azért neveztem gazdámnak, mert a dzsiudzsicu dodzsómban ő a szenszei, de nem dug engem, meg semmi. Mázlim, hogy rendesen értek a harcművészetekhez, mert annyi animét néztem már Jareddel, ezért tudom, az ember sose dugja meg a szenszeit. Erre odahajol és megpaskolja a térdemet, hogy – Semmi baj, édesem. Én meg hogy – El a kezekkel, szőrevő! – Vagyok annyira bi, mint bárki, de nem egy vén kiszáradt hippivel; nekem kell hozzá zene meg X, és akkor is csak akkor, ha valami pasi kidob, és a szívem úgy hever a csatornában, mint egy elejtett vegetáriánus burrito, és még akkor is meghúzom a határt a smárnál. Szóval odaadta a kulcsot, elvette a pénzt, és lelépett. Én meg 87

felhívtam Lilyt, aki átjött két liter Diétás Zöldteával, egy zacskó sajtos ropival (még nem reggeliztem) meg egy könyvvel, amit talált, A halál nagykönyve a címe. Átnéztük a könyvet, nagyon művészi kézikönyv, ittuk a teát és ettük a sajtosat, amíg mennie kellett dolgozni. Mesélni akartam neki Flood vámpírról, de megígértem, hogy megtartom a titkát, úgyhogy csak annyit mondtam, megtaláltam a Sötét Uramat, aki nemsokára minden vágyamat kielégíti, és nem mondhatok többet. Ő meg hogy – Legyen neked, ribanc –, és pont ezt bírom benne, Lily totál très noir. Átmentem a Sony Metreonba, és néztem a laposképernyős tévéket, amíg nem kezdett sötétedni. Mire Flood ajtajához értem, már majdnem becsurgattam az idegességtől, de akkor, ahogy bedugtam a kulcsot az ajtóba, megjött ez a nagy Hummer limó, három főiskolás srác szállt ki, meg egy kék nő ezüstruhában, óriási hamis dudával. Mind nyomták, hogy – Hol van Flood? Keressük meg Floodot. – És a kurva meg nekem, hogy – Honnan van kulcsod? Be kell mennünk, mielőtt sötét lesz. Nem mentem össze, mert tudtam, hogy nem igazi a melle. És olyan nyilvánvaló volt, hogy a noszferátóra vadásznak, hogy még csak nem is volt vicces. Belül azt gondoltam: „Ja, szopjátok le a bordázott gumi műfütykösömet, vámpírvadászok!” De kívül fullosba nyugi voltam. – Nem tudom, miről beszélsz. Ez az én lakásom. – Aztán kinyitottam az ajtót, és bent, a lépcső alján ott feküdt egy halott fazon a mellén egy drabális kopasz macskával, piros mellényben. Akkor a macska rám sziszegett, én meg sikoltottam egy kicsit, és becsaptam az ajtót. – Mennetek kell. A barátom meztelen, és mérges lesz, ha idegenek meglátják a hatalmas totemoszlopát. – Közben a kék picsa szeme közé néztem, hogy levegye: Ó igen, van, aki elég biztos a saját nőiességében, nem kell neki hamis duda, hogy tudjon nagy farkú pasit szerezni. A fekete fazon meg – Tegnap este hívtam itt Floodot. Én meg – Ja, hát elköltözött. Akkor az ázsiai az órájára nézett – Haver, túl késő, lement a nap. És mintha végszó lett volna, a macska a halotton elengedett egy hosszú nyávot, amitől még a kék ringyó is a limó felé tolatott. 88

– Jobb, ha húztok – mondtam félelmetesen, baljósan és ijesztően. Ő meg hogy – Visszajövünk. Én meg hogy – És? Elmentek. Nekem meg el kellett mennem a macska meg a halott mellett, fel a lépcsőn. Meg kell mondanom, bármennyire bírom a sír békéjét meg a nemélők csodás borongását, meg minden, azért más, amikor egy igazi halotton kell átlépni, nem is szólva egy bazi nagy dühös macskáról mellényben. Megjegyzés: Mindig legyen nálam önvédelmi célú Whiskas (a Haribót nem szeretik, próbáltam). Mivel nem volt nálam Whiskas, úgy mentem el a természetellenesen nagy seggű macska mellett, hogy szélesre tártam az ajtót, és kiabáltam: – Hé, cica, menj el! – Meglepetésemre a macska kiszaladt és elbújt egy parkoló kocsi alatt. Mintha máris vámpírerőm lett volna, amivel tudok parancsolni az éjszaka gyermekeinek. Akkor át kellett jutnom a halott fickón, ez egy ilyen halottas ugróiskola volt, de végül feljutottam a lépcsőn, csak az egyik karjára léptem rá. Nagyon reméltem, hogy halott és nem noszferato, mert akkor ha felébred, totál ki lesz akadva. Elég büdös volt, hogy halott legyen, a kripta bűze úgy áradt belőle, akár a gonosz miazmája, ahogy a könyvekben mondják. Kinyitottam az ajtót, és löktem hogy – Lord Flood, egy büdös halott fickó van odalent. – Gondoltam, hátha kapok sütit a hűséges szolgaságért. És akkor megláttam a vén vámpírúrnőt – a bőre alabástrom, mármint totál semmi pattanás, és belső erőtől izzott. Értettem, hogy még egy olyan hatalmas vámpír is, mint Flood, miért tehetetlen az erejével szemben, amit évszázadok alatt gyűjtött, tehetetlen áldozatok, valószínűleg gyerekek ezreinek vérét szívva. Éppen kávét ivott egy garfieldos pohárból, mintha halhatatlanságával hivalkodna előttünk, semmit érő, jelentéktelen halandók előtt. Csak fürdőköpeny volt rajta, ami elöl kicsit kinyílt, látni lehetett, hogy fullos dekoltázsa van, hiába totál vén ringyó. 89

Én hogy – Cső. Erre ő – Szóval kislány, azt tudod, ugye, hogy Buffy nem valóságos személy? A picsa. – Mi az, hogy halott? – Tommy az ajtóhoz szaladt, és feltépte. – Nincs itt. – Lerohant a lépcsőn mezítláb, Jody meg ott maradt szemben Abbyvel. – Megkeresem! – kiabált vissza Tommy. A lenti ajtó becsukódott, a zár kattant. Jody összehúzta a köntösét, amikor látta, hogy Abby bámulja. Hallotta, hogy a lány szíve dübörög, látta a nyakán lüktető eret, érezte a szagot: az ideges izzadságét, az édes cigarettáét és valami sajtos rágcsáét. Farkasszemet néztek. – Találtam lakást, úrnőm – mondta Abby. Kapucnis pulóvere zsebébe nyúlt, és egy bérleti papírt húzott elő. – Hívj Jodynak – mondta Jody. Abby cinkosan bólintott, mintha tudomásul venné, hogy ez csak egy kódnév. Aranyos gyerek volt a maga megmérgezem-a-kutyát-aztánmolesztálom módján. Jodynak sosem okozott problémát a fiatalabb nőkkel versenyezni. Végül is csak huszonhat volt, és a vámpírságtól kapott szélsőséges kormegelőző kezeléssel (egészen a kislábujj kiegyenesedéséig és minden szeplő eltűnéséig) felsőbbrendűnek érezte magát, sőt szinte anyásan viszonyult Abbyhez, aki görcsös térdű kislánynak tűnt a vörös műanyag szoknyában és zöld edzőcipőben. – Abby vagyok – pukedlizett Abby. Jodynak torkán akadt a kávé, ami az orrán jött ki, s gyorsan elfordult, nehogy Abby arcába nevessen. – Jól vagy, úrnőm… azaz Jody? – Jól, jól. – Furcsa, hogy a vámpírok orrürege milyen érzékeny a forró folyadékra. Jody biztos volt benne, soha többé nem érez a rohadt francia kávén kívül semmi más illatot, még a szeme is belekönnyezett, vagyis így hitte, de amikor visszafordult, Abby hátraugrott és felkiáltott. 90

– Szent szar! – Abby nekitolatott a futonnak, és már zuhant is hanyatt. Jody a másodperc tizedrésze alatt ott termett és elkapta… amitől Abby helyben a levegőbe ugrott. Jody tudta, hogy a lány el fog esni. Abby egyik lába a futon hátsó részére ér le, a másik még a levegőben kalimpál, hátra fog bukni és a vállára esik, a fejét beveri a keményfa padlóba. Jody előre látta mindezt, el is kaphatta volna Abbyt, hogy finoman letegye, de ekkor beindult az anyai ösztöne – a felismerés, miszerint ha a gyerek nem bír ki egy-két ütést, sosem tanul –, úgyhogy visszament a konyhába, ahol felvette a kávéját és figyelte a lány becsapódását. – Aú! – mondta Abby, vagyis az a fekete-vörös kupac a padlón. – Hű, ez fájhatott. Abby már fel is állt, és kissé megdőlve a fejét dörgölte. – Mi a szar, grófnő? Azt hittem, fogsz hátulról. – Ja, bocs. Mitől borultál ki? – Vér folyik az arcodon, az ijesztett meg. Jody megnyomkodta a szemét köntöse sarkával. Kis vörös foltok maradtak a fehér frottírszöveten. – Na nézd csak. – Igyekezett közönyösnek tűnni, ahogy egy négy-ötszáz éves ember viselkedne, pedig a vérkönnyek nem kicsit felkavarták. Témaváltás kell. – Szóval hol van ez a lakás? – Nem akarod megvárni Floodot? – Floodot? Milyen Floodot? – Floodot, a narancssárga vámpírt, aki az előbb szaladt ki. – Ja, őt. – Tommy meg az ő barnítója. Az utcán szaladgál ing és cipő nélkül. Narancssárgán. – Narancssárga volt? Abby kinyomta szinte nem létező csípőjét. – Helló?! Te vért sírsz, a partnered meg narancssárga, és nem is veszed észre? Ti is szenilisek lesztek, vagy mi? Jody letette a csészét a pultra, nehogy összeroppantsa a kezében. Visszaidézte, amikor a Transamericánál dolgozott, ahol a közvetlen felettese teljesen seggbarom nő volt, és a nap minden percében minden csepp önuralmára szüksége volt, hogy ne ütögesse a nő koponyáját az iratfiók hívogató sarkába. Erre gondolt úgy, mint profi hozzáállás. Így most ahelyett, hogy elroppantotta volna Abby ványadt nyakát, 91

elmosolyodott és tízig számolt. Tíznél: – Menj érte. Hozd vissza. – Még egy mosoly. – Jó, édesem? – De miért narancssárga? – Vedlik. Százévente levetjük a bőrünket, és pár héttel előtte besárgulunk. Nagyon veszélyes időszak ez nekünk. Szóval kérlek, keresd meg. Abby hevesen bólogatott, és az ajtó felé hátrált. – Frankón? – Frankón – bólogatott ünnepélyesen Jody. – Sebesen, eredj utána, közelg a vedlés ideje. – Az ajtó felé intett, ahogy szerinte egy ötszáz éves grófnő intene. (Honnan jött ez a grófnőizé?) – Jó. – Abby kisietett a lakásból, le a lépcsőn Tommy után. Jody bement a fürdőszobába, és vizes ruhával letörölte a vérkönnyeket az arcáról. Talán tényleg gonosz vagyok, gondolta. Érezte, hogy ez elvileg fontos kérdés, de miután feltett egy kis szemfestéket és rúzst, és öntött magának még egy csésze vérrel bélelt kávét, úgy vélte, neki egyre megy.

92

13. Költözködés Jody belekortyolt a kávéba, majd elégedetten sóhajtott, mintha mérsékelt kávé-orgazmusa lett volna, az a fajta kellemes ellazulás, amit csak flancos kávé- vagy aranyérkrém-reklámokban látni. Ez a véres italnemű egészen új dimenzióval bővítette ki az életüket. Egy pohár bor? Esetleg egy diétás kóla – várjunk csak, diétás a szart: velejéig cukros, fogrohasztó kóla. És a szilárd kaja? Jó, az éjszaka istenszerű kreatúrájának lenni klassz, de mi van a lekváros fánkkal? A sült krumplival? Hiszen ő ír, a burgonya iránti vágya genetikus. Éppen elképzelte, hogy elmegy a McDonald’sba a Market Streeten, és William véréből egy fecskendőnyit ráspriccel egy óriási doboz sült nirvánára… amikor csengett a telefon. A hívó számát nem jelezte ki, csak annyit, hogy mobil. Talán Tommy. Aktiválta az eldobható mobilokat, de a számokat biztos elfelejtette leírni. – Szia, töki – szólt bele. A vonal másik végén csörgés. Aztán: – Bocs, elejtettem a telefont. Hoppá. Nem Tommy. – Ki az? – Ööö… itt ööö… Steve. Én vagyok az orvostanhallgató, aki felhívta magát az állapota miatt. A fickó akkor találta meg, amikor elment az Anonim Vérivók gyűlésére a japán negyedbe, ahol aztán ezekről a vérivókról kiderült, hogy egy rakás kretén, akik előtt összehomályosodik a fantázia meg a valóság. Ez a fickó követte őt, majd felhívta egy fülkéből pár saroknyiról, a kocsiját készenlétben tartva, hogy eltűnjön, ha ő közelebb megy. A fickó tudja, micsoda ő. Akkor azt mondta, megvizsgálta az egyik holttestet, amit az ősöreg vámpír hagyott maga után. Elijah elroppantotta a nyakukat, hogy ne porladjanak el és megtalálják őket. 93

– Mit akar? – Hát orvostanhallgató vagyok a Berkeleyn. Vagyis kutató. A génterápia a szakterületem. – Ja, a következő hazugságot kérném. – Jody elméje százhatvannal pörgött. Túl sokan tudnak már róla. Talán Tommyval tényleg el kellett volna hagyniuk a várost. – Hogyhogy hazugságot? – kérdezte Steve. – A Berkeleynek nincs orvosi iskolája. Szóval mit akar? – Nem akarok semmit. Azt próbálom elmondani, hogy megvizsgáltam az áldozatok vérét. Azt hiszem, vissza tudnám fordítani az állapotát. Visszaváltoztatni. Csak kell a vére és egy kis idő a laborban. – Kamu, Steve. Ez nem biológia. – De az. Már mondtam a barátjának is, amikor maga átváltoztatta. – Honnan tudja…? – Éppen vele beszéltem telefonon, amikor maga mondta neki, hogy nagyon-nagyon sokáig együtt lesznek. – Hát, tapintatlanság ilyesmit meghallani. – Bocs. Szóval sikerült az áldozatok torkából vett klónozott sejteket visszaállítani az eredeti emberi állapotukra. – Azaz hullává. – Nem, élő sejtek lettek. Találkoznunk kell. A fickó ezt egyszer már erőltette, és Jody bele is ment, de pechjére amikor elaludt, Tommy beletette őt pár napra a mélyhűtőbe, így lekéste a találkozót. – Nincs randi, Steve. Felejtse el, hogy tud bármit is erről. Írja másról a disszertációját. – Azért írja le a számomat, ha meggondolná magát, jó? Megadta a számát, Jody leírta. – Kiüttetett mobil – közölte Steve –, úgyhogy nem talál meg. – Nem akarom megtalálni, Steve. – Megígérem, hogy nem fedem fel az… állapotát senkinek, úgyhogy nem is kell keresnie. – Ne aggódjon. Nem akarom megtalálni. – Kapj az agymagodhoz, tette volna hozzá szíve szerint. – Mi van a másikkal, akire a múltkor figyelmeztetett? 94

Jody ránézett a bronzszoborra, ami Elijah Ben Sapirt tartalmazta. – Ő sem fogja zavarni. – Ó, az jó. – Steve? – Igen? – Ha bárkinek elmondja, megkeresem, és minden csontját eltöröm a testében, csak aztán ölöm meg. – Jody igyekezett vidáman beszélni, de a fenyegetés azért átitatta élénk, barátságos hangját. – Rendben. Viszhall. – Ja. Minden jót. – Vedlés? – mondta Tommy, ahogy belépett az ajtón. Jody a pultnál állt az új vörös bőrdzsekiben, csizmában és szoros fekete farmerben. Hallotta, hogy Abby bezárja a lenti ajtót, így volt pár pillanatuk kettesben. – Miért, azt mondtam volna neki, hogy egy nagy narancssárga idióta vagy? – Azt nem, de… Hé… – Floodnak hív? – Csak nem mondhattam, hogy „Tommy”. A sötét ura vagyok. Egy sötét úr nem lehet Tommy. A Floodban van erő. – És nedvesség. – Ja, a nedvesség is. Abby jött be erősen zihálva. Megizzadt, a szemfestéke két fekete csíkban futott le az arcáról. – Nem találtuk meg. Megesküdtem volna, hogy halott. Olyan szaga volt. – Van valami bajod a halottakkal? – kérdezte Jody kemény hangon. – Azt akarod mondani, hogy valami nincs rendben a halottakkal? Ezt mondod? Azt mondod, túl jó vagy a halottaknak, ezt mondod? Abby elbújt Tommy mögé, onnan kukucskált ki. Még mindig kapkodta a levegőt, mert Tommy jól megfuttatta, plusz most már félt is. – Nem, úrnőm, szerintem a nem élők klasszak. Odavagyok a halottakért. Még „Halottakat dugok” pólóm is van. Holnap felveszem, ha akarod. Nem úgy értettem, hogy… 95

– Semmi gond – legyintett Jody. – Csak szívatlak. – Jody, ne ijesztgesd a szolgát – korholta Tommy. – Bocs. – Jodyban megint felmerült, hogy talán tényleg velejéig gonosz. – Mi van az új lakással? Megnézted? – Arra mentünk. Alig pár háznyira van. Még az utcán sem kell átmenni. – Szerinted az elég messze van? Nem fognak ott ránk találni? – Hát legalább itt nem fognak ránk találni. Szerintem arra senki se gondol, hogy alig pár házzal költöztünk csak arrébb. Azt hiszik majd, hogy minimum a várost elhagytuk. Milyen idióta költözne két sarokkal odébb? Szerintem briliáns. – És könnyű lesz költözni – tette hozzá Jody. – Teherautó se kell hozzá nektek. – Nekünk? – Hát, nekem meg kell találnom Williamet, te meg nem nagyon szaladgálhatsz magad, amíg vedlesz. Abby, van elég sminked az arcára és a kezére? – Több tonna. – Abby felmutatta a táskáját. – De csak kicsit maradhatok. Haza kell mennem. – Miért? – kérdezte Tommy. – Szükségünk van a szolgálataidra. – Szofisztikáltan és európaiasan akart beszélni, de csak perverznek hangzott. – A költözésre gondol – taglalta Jody. – A többit én elintézem. – Nem lehet – mondta Abby. – A húgomnak tetűje van. – Szóval a grófnő egy picsa – társalgott Abby. – Nem, csak kimondhatatlanul gonosz és sötét teremtmény – felelte Tommy. A futonnal a hátán ment az utcán, Abby pedig követte egyik kezében a lámpával, a másikban a mixerrel. – Persze jó értelemben véve – tette hozzá, hátha már így is elég nagy benyomást tett Abbyre. Habár kora este volt, azért kicsit szokatlan látványt nyújtott egy fickó az utcán egy futonnal, mögötte egy gót lány lámpával és mixerrel; épp csak annyira szokatlan látványt, hogy az ember hülyén érezte volna magát, ha rákérdez, és kiderül, hogy ez valami modern tánc, 96

performance vagy éppen rablás folyamatban. San Francisco a kifinomult lelkek városa, és eltekintve egy hajléktalantól, aki megjegyzést tett Tommy kollekciójának giccses mivoltára, a fele bútort és ruhát incidens nélkül átszállították. – Nem kell táplálkoznod? – kérdezte Abby, amikor visszaértek a régi lakásba. A nappaliban álltak, ahol alig maradt valami a könyvespolcokon és a három bronzszobron kívül. – He? – Gondolom, enned kell. – Abby lehúzta a pulóvere nyakát. – Nekem meg mennem. El kell ugranom a Walgreensbe, és elkapni a buszt haza, mielőtt a szülőkommandó kiborul. Tessék. Kész vagyok. – Lehunyta a szemét és nagyokat lélegzett, mintha felkészülne a fájdalomra. – A tiéd vagyok, Flood. Készen állok. – Tényleg? Abby kinyitotta fél szemét. – Ja. – Biztos? – Tommy még nem harapott meg más nőt Jodyn kívül. Nem volt benne biztos, nem minősül-e megcsalásnak. Mi van, ha az egész szexdolog úgy megy, mint Jodyval? Abba egy átlagos nő belehalna. Plusz biztos volt benne, hogy Jody se nézné jó szemmel. – Talán egy kicsit a csuklódból. Abby kinyitotta a szemét és feltűrte az ingujját. – Persze, hogy ne hagyj nosferatu jelet. – Sziszegve mondta (nossz-ssz-fer-a-tú), mintha kígyónyelvet beszélne. – Á, nem hagy nyomot. Azonnal begyógyul. – Tommy érezte, hogy egyre éhesebb, és szemfoga is megindult lefelé a szájpadlásából. – Tényleg? – Bizony. Jody szinte minden éjjel megharapott, mielőtt átváltoztam, és a boltban sose vették észre. – A boltban? Hoppá. – A régi zabkása- és piócaboltban, ahol dolgoztam a régesrégi időkben. – Azt hittem, nemes úr voltál. – Hát, ja, mármint az enyém volt a bolt, meg volt szolgám és konyhalányom. Nem tudtam betelni a konyhalányokkal. De néha én is lenyomtam egy-két műszakot. Kavartam a zabkását, érted, meg 97

leltároztam a piócákat. A szolgák kilopják a szemedet is, ha nem vagy észnél. Na erről ennyit, most együnk. Megfogta Abby csuklóját, és a szájához emelte. Aztán megállt. A lány őt nézte, fél szemöldökét felvonva, azt, amiben ezüstkarika volt, úgyhogy még hitetlenebbnek tűnt, mint egy átlagos szemöldök. Tommy elengedte a karját. – Tudod, inkább menj haza, nehogy bajba kerülj. Nem szeretném, ha szobafogságot kapna a szolgám. Abby most sértett képet vágott. – De Lord Flood, megsértettelek? Nem vagyok méltó? – Úgy néztél rám, mintha szórakoznék veled. – És nem? – Hát nem. Ez kétirányú utca, Abby. Nem kérhetem a hűségedet, ha viszonzásul nem bízom meg benned. – El se tudta hinni, hogy ilyen baromságok jönnek ki a száján. – Ó, akkor jó. – Holnap este úgy kivéreztetlek, alig élsz majd, ígérem. – Az ember sose gondolná, hogy valaha ilyeneket mond. Abby visszatűrte az ujját. – Akkor jó. A többit bírod egyedül? – Persze. Vámpírerő. Naná. – Nevetett, és úgy intett a három bronzszoborra, mintha semmiség lenne. – Tudod, a pasi meg a teknős tök király, de a nőszobortól megszabadulhatnál. Az elég kurvás. – Gondolod? – Ja – bólogatott Abby. – Talán odaajándékozhatnád egy templomnak. Megmutatni, mivé ne legyen egy lány. Jaj, bocs, Lord Flood, nem akartam templomot mondani. – Nem gond. Kikísérlek. – Kösz. Tommy lement mögötte a lépcsőn, kinyitotta neki az utcai ajtót. Abby elindult kifelé, majd hirtelen odafordult és gyorsan arcon csókolta. – Szeretlek, Lord Flood – súgta a fülébe. Aztán megpördült, és elszaladt a járdán. Tommy érezte, hogy elpirul. Akármilyen halott volt is, melegség öntötte el az arcát. Felügetett a lépcsőn, és abszolút érezte a négy-, 98

esetleg ötszáz évének súlyát. Beszélnie kell Jodyval. Milyen sokáig tarthat megtalálni egy merevrészeget egy drabális macskával? Elővette a mobilját és tárcsázta a számot, amit megadott Jodynak. A másik telefon a konyhapulton csengett, ahol Jody hagyta.

99

14. A jóra használt erő A Császár fekete márványpadon ült a nagy operaház utáni sarkon, jelentéktelennek érezte magát, és nagyban szégyenkezett, amikor meglátta, hogy a lenyűgöző vörös feléje tart. Betlire azonnal rájött az ugathatnék, mire a Császár a nyakánál fogva felkapta a Boston terriert, és beledugta kabátja méretes zsebébe, hogy mérgeskedése imigyen süket zsebekre találjon. – Bátor Betli – dicsérte az öreg. – Bárcsak bennem maradt volna ennyi érzés, még ha csak félelem is. De az én félelmem gyenge és nyirkos, még egy méltóságteljes behódoláshoz is gerinctelen vagyok. Azóta érezte ezt, amióta Jody az előtt a használtbolt előtt óva intette annak tulajdonosától. Igen, most már tudja, hogy a lány is élőhalott, vérszívó démon… bár nem is annyira démon. Barát volt, jó barát, még miután ő be is árulta Tommyt az Állatoknak. A Császár magán érezte a Város tekintetét, érezte, az mennyire csalódott őbenne. Mi marad egy férfinak, ha nincs jelleme? Mi a jellem, ha nem az a mérce, amivel az ember önmagát méri a barátaihoz és ellenségeihez? San Francisco hatalmas városa szégyenkezve ingatja a fejét őmiatta, hídjai csalódottan csüngnek a ködben. Eszébe jutott egy ház valahol és ugyanez a kifejezés egy sötét hajú nő arcán, ám az emlék könyörületesen egy pillanat alatt köddé vált, aztán már Jodyt látta, aki lehajolt és megvakarta az állhatatos Lázár füle tövét, aki sose kapott idegbajt tőle, mint gülüszemű kantársa, aki még most is dühödten fészkelődött a gyapjúzsebben. – Hogy van, Fenség? – érdeklődött Jody. – Gyarlón és gyengén – felelte a Császár. Nagyon kedves lány. Tudta szerint sosem ártott a légynek sem. Ő bezzeg egy semmirekellő. – Sajnálattal hallom. Van mit ennie? Nem fázik? 100

– Köszönöm az érdeklődésed. Az embereimmel ebben az órában hódítottunk meg egy sózott marhahúst kovászos zsemlén, amely akkora volt, akár egy egészséges csecsemő. – Burger King? – mosolygott Jody. – Úgy van. Nem vagyunk rá méltók, a népem mégis ad. – Ne butáskodjon, hogyne lenne méltó. Mondja, Fenség, látta Williamet? – A drabális és nemrégiben szőrevesztett macskás Williamet? – Pontosan. – Igen, az előbb keresztezték útjaink egymásét. Az italboltban a Geary és a Taylor sarkán. Nagy lelkesedéssel töltötte el bizonyos skót whisky megvásárolása. Sok éve nem láttam ilyen élettel telinek. – Ez mikor volt? – Jody abbahagyta Lázár kényeztetését, és felállt. – Alig egy órája. – Köszönöm, Fenség. Nem tudja véletlenül, hová tartott? – Gondolom, biztonságos helyre, ahol megihatja a vacsoráját. Habár nem állíthatom, hogy jól ismerem, mégsem feltételezném, hogy William gyakran tölti az estéit a Tenderloinban. Jody megpaskolta a Császár vállát, aki megfogta a kezét. – Annyira sajnálom, drágám. – Sajnál? Mégis mit? – Amikor láttalak téged és Thomast múlt éjjel, észrevettem. Igaz, nemde? Thomas megváltozott. – Nem, még mindig idióta. – Úgy értem, már olyan, mint te. – Igen. – Jody elnézett a messzeségbe. – Magányos voltam. A Császár nagyon is bensőségesen ismerte az érzést. – Elmondtam az egyik munkatársának a Safewayben, Jody. Sajnálom, megijedtem. – Elmondta az Állatoknak? – Annak az újjászületett kereszténynek. – És hogyan reagált? – Aggódott Thomas lelkéért. – Ja, ez jellemző Clintre. Nem tudja, Clint elmondta a többi Állatnak? – Mostanra szerintem igen. – Oké. Ne aggódjon, Fenség. Semmi gond. Csak másnak ne mondja 101

el. Tommyval elhagyjuk a várost, ahogy megígértük azoknak a rendőröknek. Csak el kell rendeznünk a dolgokat. – És a másik? Az öreg vámpír? – Ő is. Jody megfordult és elindult a Tenderloinba, csizmája sarka szaporán kopogott a járdán, ahogy igyekezett nem futásnak eredni. A Császár fejét ingatva vakarta Lázár füle tövét. – Szólnom kellett volna neki a nyomozókról is, tudom, öreg barát. – Egyszerre azonban csak bizonyos mennyiségű gyengeséget tudott bevallani. Ami szintén jellemhiba. A Császár úgy döntött, gyengesége miatti penitenciaként aznap este hideg és nyirkos helyen alszik, például a Tengerészeti Múzeum melletti parkban. Kizárt, hogy Jody emlékezzen az ő új mobilszámára. Hajnal öt lett, mire Tommy minden bútort, könyvet és ruhát áthurcolt. Az új tetőtéri lakás most pontosan úgy festett, mint a régi, csak itt nem volt vonalas telefon. Ezért ült Tommy a régi lakásban a konyhapulton, és a három bronzszobrot nézve várta, hogy Jody telefonáljon. Már csak a három szobrot kell átvinni: Jodyt, az öreg vámpírt és a teknőst. Az öreg vámpír elég természetesen nézett ki. Eszméletlen volt, amikor bronzba öntötték, de Tommy a földszinti srácokkal úgy állíttatta be, mint aki éppen sétál. Jodyt pedig csípőre tett kézzel, hátradöntött fejjel, mintha mosolyogva éppen hátravetné hosszú haját. Tommy fejét forgatva méregette. Nem is néz ki kurvásan. Miért mondta Abby, hogy a szobor kurvás? Szexi, az igen. Jody éppen farmert és haspólót viselt, amikor beállította a galvanizáláshoz, a szobrász srácokat meg nem tudta lebeszélni arról, hogy az illendőnél pár fokkal nagyobb dekoltázst csináljanak neki, de hát mit várhat az ember két tagtól, akik arra szakosodtak, hogy méregdrága kerti törpéket gyártsanak Káma-Szútra-pozitúrában? Na jó, Jody szobra kicsit tényleg kurvás, de ez miért baj? Ő örült, amikor a lyukakon kiszivárogva Jody meztelenül materializálódott előtte. Ha akkor Jody nem öli meg, réges-régi szexuális fantáziája teljesült volna be. (Gyerekkorában volt egy régi tévéműsor egy 102

gyönyörű szellemnőről, aki egy üvegben lakott – hát Tommy komoly üvegdörgölést végzett amiatt.) Szóval a Jody-szobor marad. De az öreg vámpír, Elijah más kérdés. Abban igazi lény lakik. Igazi ijesztő lény. Az egész bizarr eseménysorozat, ami idáig juttatta őket, Elijah Ben Sapir révén indult el. Emlékeztetőül szolgált, hogy se ő, Tommy, se Jody nem úgy választotta a vámpírságot. Egyikük sem választotta azt, hogy életük hátralévő napjait éjszaka élik. Elijah elvette tőlük a döntést, és egészen új, ijesztő döntésekkel helyettesítette. Például az első: hogy a francba birkózol meg azzal a ténnyel, hogy bebörtönöztél egy érző lényt egy bronzburokba, még ha az egy gonosz pöcsmókus is a középkorból? Pedig nem engedhetik ki. Tutira megölné őket. Rendesen, teljes halállal, semmi lacafaca. Tommyt hirtelen elöntötte a méreg. Volt jövője. Lehetett volna író, Nobel-díjas, kalandor, kém. Most meg csak egy ocsmány halott izé, és minden ambíciója a következő áldozat megszerzése. Oké, ez nem egészen igaz, de akkor is, ki van akadva. És akkor mi van, ha Elijah örökre a bronzban marad? Csapdába ejtette őket ebben a szörnyű testben. Talán éppen ideje, hogy valami szörnyűt tegyenek. Tommy felvette Jody szobrát, átvetette a vállán, aztán vámpírerő ide vagy oda, hanyatt esett vele, jó nagy csörömpöléssel. Tényleg, a két erős szobrász egy hűtőtargoncával hozta fel, szóval talán mégis meg kell ezt kicsit tervezni. Kiderült, hogy elég jól tudja mozgatni a szobrot, ha a hátára veszi, és egyik lábát úgy húzza. Így is tett, lement a lépcsőn, el a járdán az új házig, fel a lépcsőn a másik tetőtérbe. Úgy látta, Bronz Jody boldog az új helyen. A teknősszállítás feleannyi ideig tartott. Ő is elégedettnek tűnt a környezettel. Amikor Elijahra került a sor, Tommy úgy gondolta, mire jó egy félszigetre épült városban lakni, ha az ember néha nem használja ki a vizet. És Elijah különben is szereti az óceánt, hiszen jachton jött a városba, amit ő az Állatokkal együtt ripityára robbantott. A vámpír szobra nehezebb volt Jodyénál, de Tommyt tuningolta az érzés, hogy megszabadul tőle. Alig tizenkét sarok a vízig, és csaó. – A tengerből jövél, a tengerbe veszel – pontifikálta. Úgy vélte, 103

Coleridge-ot idézte, esetleg valamelyik Godzilla-filmet. Miközben a bronz vámpírt cipelte a Mission Streeten, a jövőjén töprengett. Mihez kezd ezután? Rengeteg ideje van, és az, hogy új meg új módszert találjon ki Jody meghágására, csak az éjszaka egy részét tölti ki. Találnia kell egy célt. Pénzük ugyan van – amit a vámpír adott Jodynak, amikor átváltoztatta, meg ami Elijah műtárgyainak eladásából maradt –, de azért egyszer csak elfogy. Kereshetne állást. Vagy harcolhatna a bűn ellen. Ez az, jóra fogja használni az erejét. Talán formaruhát is csinál hozzá. Pár sarok után észrevette, hogy Elijah lábujja, az, amelyiket a járdán húzta, kezd elkopni. A szobrászok akkor mondták is neki, hogy a bronzpáncél vékony. Nem lenne szép, ha egy klausztrofóbiás és éhes vámpírt szabadítana a városra, miután ő maga ejtette foglyul, úgyhogy a sarkon felállította a szobrot, egy kukában addig turkált, amíg talált két erős műanyagból készült poharat, s ezt húzta a vámpír lábára kopásgátló gyanánt. – Haha! Azt hitted, kifogtál rajtam, mi? Két hiphopöltözetű srác jött arra, ahogy a poharakat tette fel a vámpír lábára. Tommy elkövette azt a hibát, hogy szemkontaktust létesített velük, mire azok megálltak. – Egy irodaházból nyúltam le – mondta nekik. A két tag bólintott, hogy Hát persze, csak kíváncsiak voltunk, és mentek tovább. Biztos megérezték a szupererőmet meg a gyorsaságomat, vélte Tommy, és nem mertek kötözködni velem. Valójában azok ketten biztosak voltak benne, hogy a kísértetnek sminkelt fehér fiú őrült… És különben is, mihez kezdenének egy kétszáz kilós szoborral? Tommy úgy gondolta, elcipeli a szobrot az Embarcaderóra, és ledobja a mólóról a Ferry Building épületénél. Ha lenne ott valaki, akkor majd áll egy kicsit a korlátnál, mintha a meleg szeretőjével enyelegne, aztán amikor senki nem néz oda, lelöki. Rendkívül kifinomult tervnek találta. Soha senkinek eszébe nem jut, hogy indianai melegnek tetteti magát. Ilyesmi egyszerűen nincs. Amikor a vízparton futó Embarcaderóra ért, Tommy legszívesebben ott helyben belevágta volna Elijaht az öbölbe, és kész, de volt egy 104

terve, így aztán végigrángatta a vámpírt még két sarkot a sétányig a Market Street végén, ahol az antik villamosok és kompok egy nagy kövezett parkba és szoborkertbe konvergáltak. Itt, az épületektől távol az éjszaka kinyílt vámpírérzékei előtt, új oldaláról mutatkozott meg. Tommy egy pillanatra megállt, Elijaht egy szökőkútnak támasztotta, és nézte, ahogy hő száll ki valami rács közül a villamosok fordulójánál. Tökéletes. Egy lélek sem volt a környéken. Akkor kezdődött a csipogás. Tommy az órájára nézett. Tíz perc múlva napkelte. Az éjszaka nem kinyílt, hanem éppen hogy becsukódott. Tíz perc, és a tetőtéri lakás innét jó húsz sarok. Jody abban a sikátorban lépdelt sietősen, ami a régi lakásuk előtt ért ki. Még volt húsz perce napkeltéig, de már látta, hogy világosodik az ég, és a húsz perc elég szoros. Tommy ki lesz akadva. Magával kellett volna vinnie a mobilt. Nem lett volna szabad egyedül hagyni Tommyt az új szolgával. Nagy nehezen megtalálta Williamet kinyúlva egy kapualjban a kínai negyedben, mellén ott aludt Chet. Mostantól észben kell tartaniuk, hogy nem szabad pénzt hagyni Williamnél, ha azt akarják, hogy ő legyen az állandó vérbankjuk, különben máshová megy piáért, és az nem jó. William most a saját lábán tántorgott hazafelé. Talán megengedi neki, hogy lezuhanyozzon a régi lakásban… a letétet már úgysem kapják vissza. Még égett a villany a régi lakásban. Klassz, Tommy otthon van. Úgyis elfelejtett kulcsot kérni tőle az újhoz. Éppen ki akart lépni a sikátorból, amikor szivarszagot érzett, és meghallotta egy férfi hangját. Megtorpant, és óvatosan kilesett. Barna Ford szedán állt a régi lakásukkal szemben, két középkorú férfi ült benne. Cavuto és Rivera gyilkossági nyomozók, akikkel alkut kötött azon az éjszakán, amikor felrobbantották Elijah jachtját. Ezek is jókor jöttek. Az új lakáshoz se tud elmenni. Csak pár háznyira van, ki kellene mennie az utcára. Ráadásul mi van, ha zárva? Másfél méter magasra ugrott egy helyben, amikor megszólalt az óra ébresztője. 105

Az Állatoknak két műszak kellett a Safewayben, hogy kijózanodjanak. Lash magában üldögélt a Hummer limó széles hátsó ülésén, fejét a két kezében dajkálta, és erősen remélte, hogy a kétségbeesés és önutálat csak a másnaposságtól van, és nem az, ami: a valóság kolosszális beöntése. A valóságé, miszerint jó fél miskát ellőttek egy kék prostira. Hagyta, hogy ez a tény a maga robusztus valójában végiggörögjön az agyjáratain, és ránézett a többi Állatokra, akik ott ültek körben a limóban, hasonló pozitúrában, kínosan kerülve a szemkontaktust. Majd kétkamionnyi árut kellett elrakniuk éjjel, amit előre tudtak, mert ők rendelték, hogy behozzák az elvesztegetett időt, meg azt, hogy Clint hagyta kiürülni a polcokat. Úgyhogy kijózanodtak, leszegték a fejüket, és pakoltak, mint az állatok. Most pedig derengett a hajnal, és derengett nekik is, hogy komolyan elcseszték a dolgokat. Lash megkockáztatott egy oldalpillantást Kékre, aki Barry és Troy Lee között ült. A nő elfoglalta Lash lakását Northpointon, ő meg aludhatott a kanapén Troy Leenél, hétszáz kínai rokonnal, köztük volt Troy nagyanyja, aki ahányszor átment a szobán nappal, ahol Lash próbált aludni, mindig felvisított, „Mizú’, nigger!”, és próbálta felébreszteni, hogy Lash bandaüdvözlésként összeüsse vele az öklét vagy a tenyerét. Lash próbálta felhomályosítani, hogy udvariatlanság egy afroamerikait niggernek nevezni, hacsak ő maga nem az, amikor Troy Lee bejött: – Csak a kantonit beszéli. – Nem igaz. Folyton jön és azt mondja: „Mizú’, nigger?” – Ja. Velem is csinálja. Öklöztél vele? – Nem, bazmeg, nem öklöztem vele. Leniggerezett. – Hát pedig nem hagyja abba, amíg nem öklözöl vele. Így működik. – Ez baromság, Troy. – Az ő kanapéja. A kimerült és már másnapos Lash összeöklözött az aszott öregasszonnyal. Nagyi Troy Leere nézett. – Mizú’, nigger! – Majd összeöklözött az unokájával. 106

– Ez nem igaz – méltatlankodott Lash. – Aludjál kicsit. Éjjel lesz mit pakolnunk. És most oda fél milla. Oda a lakása. A limó ezer dolcsit nyel el naponta. Lash kinézett az elsötétített üvegen át az utcalámpák vetítette mozgó árnyékmintára, majd Kékhez fordult. – Kék, meg kell szabadulnunk a limótól. Mindenki döbbenten kapta fel a fejét. Azóta nem szóltak a nőhöz, amióta befejezték a pakolást. Adtak neki kávét meg gyümölcslevet, de nem szóltak hozzá. Kék ránézett. – Megadjátok, amit akarok. – Nem fenyegetés, még csak követelés sem, egyszerű kijelentés. – Oké. – Lash azt mondta a sofőrnek: – Ott forduljon jobbra. Vissza ahhoz a házhoz, ahol tegnap éjjel voltunk. Átmászott az első ülésre. A sötét ablakon át szart se lát. Alig értek be a SOMA kerületbe, amikor kiszúrtak egy rohanó alakot. Sokkal-sokkal gyorsabban futott egy átlag kocogónál. Úgy futott, mintha lángolna. – Húzódjon mellé. A sofőr biccentett. – Hé, srácok, az Flood? – Az bizony – mondta Barry, a kopasz. Lash letekerte az ablakot. – Tommy, kell egy fuvar, haver? Tommy futás közben bólogatott, akár egy belőtt bólogatós kutya. Barry kinyitotta a hátsó ajtót, és mielőtt a limó lassíthatott volna, Tommy már be is vetődött, egyenesen Drew és Gustavo ölébe. – Hű, de örülök, hogy erre jártatok. Egy perc és… Az ölükben ájult el, ahogy a nap kikönyökölt San Francisco dombjai mögül.

107

15. Szomorú bohócok Alphonse Rivera nyomozó nézte, ahogy a szomorú bohóclány – fekete-fehér csíkos harisnyában és zöld tornacipőben – kilép Jody Stroud lakásából és elindul az utcán, majd visszafordul és jól megnézni az ő barna, jelzés nélküli szedánjukat. – Kiszúrt – jegyezte meg Nick Cavuto, Rivera partnere, egy széles vállú medve, aki Dashiell Hammett idejébe vágyott vissza, amikor a zsaruk kemény dumát nyomtak és igen kevés olyan probléma létezett, amit nem lehetett megoldani ököllel vagy egy tippel a téglától. – Nem szúrt ki. Csak kíváncsi. Két középkorú fickó egy kocsiban az utcán… szokatlan. Ha Cavuto medve volt, akkor Rivera holló: éles vonású, ösztövér hispániai, a halántékán leheletnyi ősz folt. Nemrégiben rászokott a drága, nyersselyem vagy vászon olasz öltönyökre. Partnere gyűrött Men’s Wearhouse öltözetet viselt. Rivera néha eltöprengett, hátha Nick Cavuto az egyetlen meleg férfi a bolygón, akinek fikarcnyi érzéke sincs a divathoz. Az iksz-lábú kölyök a mosómedvés szemfestékkel feléjük tartott. – Húzd fel az ablakot – tanácsolta Cavuto. – Húzd fel. Mintha nem is látnád. – Nem fogok elbújni előle. Csak egy kölyök. – Pontosan. Nem ütheted meg. – Jézusom, Nick. Ez csak egy kikent kölyök. Mi a bajod? Cavuto ideges volt, amióta csak megálltak itt egy órával ezelőtt. Igazából mindketten azok voltak, mert egy Clint nevű fickó a Marina Safeway éjszakai műszakjából üzenetet hagyott Rivera hangpostáján, miszerint Jody Stroud, a vörös hajú vámpír nem ment el a városból, ahogy ígérte, sőt most már a fiúja, Tommy Flood is vámpír. Az 108

események nagyon szerencsétlen fordulata volt ez mindkét zsaru számára, akik leszakították a magukét az öreg vámpír kollekciójáért kapott pénzből, cserébe, hogy futni engedték a társaságot. Ez tűnt az egyetlen opciónak. Egyikük se nagyon akarta elmagyarázni odabent, hogy a sorozatgyilkos, akit kergettek, valójában vámpír, és egy rakás füvező srác találta meg a Safewayből. És amikor az Állatok felrobbantották a vámpír jachtját, hát azzal megoldódott az ügy, és ha a vámpírok elhúznak, minden újra szép és jó lesz. A zsaruk úgy tervezték, idő előtt nyugdíjba mennek, és nyitnak egy antikváriumot. Rivera azzal a gondolattal cicázott, hogy megtanul golfozni. Most érezte, hogy mindez ellebeg egy gonosz szellő hátán. Húsz évig zsaru vagy, még egy parkolócédulát se intézel el pénzért senkinek, aztán egyetlenegyszer elfogadsz százezer dollárt és elengedsz egy vámpírt, máris az egész világ ellened fordul, mintha rossz ember lennél. Riverát katolikusnak nevelték, de most kezdett hinni a karmában. – Indulj, indulj – nógatta Cavuto. – Kerüld meg a tömböt, amíg elmegy. – Hé – mondta a lány, aki úgy nézett ki, mint egy szomorú bohóc. – Maguk zsaruk? Cavuto megnyomta az ablakemelő gombot a maga oldalán, de a gyújtás nem volt ráadva, úgyhogy az ablak nem moccant. – Tűnj el, kölyök. Miért nem vagy iskolában? Azt akarod, hogy bevigyünk? – Téli szünet van, agybankár. Rivera alig bírt a röhögésével, és horkantott egyet. – Lépj le, kölyök. És mosd le azt a szart az arcodról. Úgy nézel ki, mintha kihúzóval a szádban aludtál volna el. – Ja – nézte a fekete körmét a lány –, maga meg mintha valaki százötven kiló macskahányást pakolt volna be egy olcsó öltönybe, és rányalt volna egy totál gáz sérót. Rivera lecsúszott az ülésben, arcát a másik ajtó felé fordította. Nem bírt a partnerére nézni. Ha valaki tud a fülén át gőzt kiereszteni, biztos volt benne, hogy Cavuto ezt csinálja, és ha ő ránéz, robban. – Ha pasi volnál – mondta Cavuto –, már bilincs lenne rajtad. – Istenem – nyögte Rivera. – Ki is nézem magából. De akkor nekem meg el kellene küldenem 109

egy ATM-hez, mert az ilyen szadomazo cucc nálam feláras. – A kölyök lehajolt, hogy szeme egy magasságban legyen Cavutóéval, és kacsintott. Ennyi. Rivera úgy vihogott, mint egy kislány… Könnyek csorogtak a szeme sarkából. – Te is nagy segítség vagy – mondta neki Cavuto. Elfordította a slusszkulcsot, majd felhúzta az ablakát. A lány körbement, Rivera oldalára. – Szóval látta Floodot, Zsaru? – A „zsaru”-t úgy ejtette ki, mintha nem foglalkozás, hanem kérdőjel lenne. – Most jöttél ki a lakásából – próbálta abbahagyni a vihogást Rivera. – Mondd meg te. – Üres a lakás. A gyökérpásztor lóg nekem pénzzel. – Miért? – Azért, amit csináltam neki. – Pontosabban, édesem. A partneremtől eltérően én nem fenyegetek. – Ez persze maga is fenyegetés volt, de azt hitte, beletrafált, mert a gyerek szeme eléggé elkerekedett. – Segítettem neki meg annak a vörösnek bepakolni egy teherautóba. Rivera tetőtől talpig végigmérte. Negyvenöt kiló se lehetett. – Pont téged találtak meg költöztetni? – Csak a kis szarokat. Lámpákat meg ilyeneket. Eléggé siettek. Erre jártam, és leintett. Azt mondta, ad száz dolcsit. – És nem adott? – Nyolcvanat adott. Azt mondta, hogy ennyi van nála. Hogy reggel jöjjek vissza a többiért. – Nem mondták, hová mennek? – Csak annyit, hogy reggel elmennek a városból, amint kifizettek. – Nem vettél észre rajtuk valami furcsát? – Sima napszámosok, mint maguk. Burzsoá kondérok. – Kondérok? – Agyatlanok. – Értem. – Rivera hallotta, hogy most a társa vihog. – Szóval nem látták őket? – kérdezte a lány. – Nem jönnek azok már, kislány. 110

– Honnan tudja? – Tudom. Húsz dolcsival rövidebb lettél. És ez még olcsó lecke. Menj, és vissza se gyere ide, ha meg keresnének vagy látnád őket, hívj engem. – Rivera adott neki egy névjegyet. – Hogy hívnak? – A nappali rabszolganevem? – Ja, kezdjük azzal. – Allison. Allison Green. De az utcán csak úgy ismernek, Abby Normal. – Az utcán? – Kuss. Törődnöm kell a repimmel. – Majd hozzátette: – Zsaru! – mint amikor a kocsi riasztója csipog. – Na jó. Fogd a repidet és lépj le, Allison. A lány elkacsázott, járás közben próbálva ringatni nem létező csípőjét. – Szerinted elmentek? – kérdezte Cavuto. – Én antikváriumot akarok, Nick. Öreg könyveket árulni és golfozni. – Ez nemet jelent? – Menjünk, csevegjünk el azzal az újjászületett keresztény sráccal a Safewayben. Négy robot és egy szoborcsávó dolgozott az Embarcaderón a Ferry Buildingnél. Na, nem mindennap. Néha, amikor alig akadt nép, csak két robot és a szoborcsávó, esős napokon meg egyikük se, mert az ezüst- vagy aranysmink, amit a bőrükre kentek, nem bírta jól az esőt, de mindenesetre alapjáratban négy robot és egy szoborcsávó működött ott. Monet volt a szoborcsávó: az egyetlen szoborcsávó. Három éve kijelölte a maga területét, és ha felbukkant egy újabb pozőr, hát a csend mezején kellett megmérkőznie Monet-val, az abszolút semmi tevésének mozgásmentes csatájában. Monet eddig mindig diadalmaskodott, de ez az új tag… ez az új tag… ez nagyon jó volt. A kihívó már ott várta, amikor Monet késő délelőtt megérkezett, és két órán át még csak nem is pislogott. A fickó sminkje is tökéletes volt. Abszolút úgy nézett ki, mintha valóban bronzba öntötték volna, így aztán Monet nem értette, miért húzott műanyag poharat a lábára. 111

Monet-nak volt egy kis aktatáskája, amibe lyukat vágott, hogy a turisták pénzt tudjanak tömni bele. Ezen a napon egy ötössel élesítette be a pénzlyukat, hogy megmutassa a kihívójának, ő aztán nem fél, de igazság szerint az eltelt két óra alatt felét se kapta annak, amit az újonc, és igenis megszeppent. És rohadtul viszketett az orra. Viszket az orra, és az új szoborcsávó porig alázza. Normális esetben Monet félóránként pozíciót váltott, aztán mozdulatlanul tűrte, hogy a turisták cukkolják, hátha megrezzen, de az új versenytárs miatt ki kellett tartania, amíg csak bírt. A robotok a sétányon mind olyan pozíciót vettek fel, hogy odalássanak. Nekik csak addig kellett mozdulatlanul maradniuk, amíg valaki pénzt nem dobott a poharukba, utána csinálták a robottáncot. Uncsi meló, de rugalmas a munkaidő és a szabadban dolgozik az ember. Monet csillaga viszont a jelek szerint leszálló ágba került.

Napnyugta. Úgy érezte, lángol a feneke. Tommy arra tért magához, hogy lovaglópálcával a csupasz seggére csapnak, és egy nő durván azt vakkantja: – Mondd ki! Mondd ki! Mondd ki! Próbált elhúzódni a fájdalomtól, de nem tudta mozgatni se a kezét, se a lábát. Nehezen tudott összpontosítani: fény- és hanghullámok robogtak a fejében, csak egy élénkvörös foltot látott, amiből hőhullámok jöttek, és egy alak mozgott a szélén. Mintha vörös szűrőn át a napba nézne. Érezte arcán a meleget. – Aú! – szisszent fel Tommy. – Az istenit! – Megrángatta a béklyóit, mire fémes csörgést hallott, de nem szabadult ki. A vörös fény eltűnt, eltakarta egy homályos női arc, egy kék arc, centikre az övétől. – Mondd ki – suttogta rekedten, úgy köpve a „ki”-t. – Micsodát? – Mondd ki, vámpír! – A lovaglóostorral Tommy hasára csapott, aki felvonított. Tommy vonaglott a béklyóiban, és megint hallotta a csörgést. Most, hogy a reflektor nem vakította el, látta, hogy nagyon profi 112

nejlonbéklyókkal kötötték ki egy ágykerethez, amit felállítottak. Teljesen meztelen volt, és a kék nő, aki fekete műanyag melltartót meg csizmát viselt, más semmit, egy ideje már ütlegelhette, mert a hasán és a combján vörös hurkákat látott, és a feneke égett. A nő emelte a kezét, hogy megint odacsapjon. – Hé, hé, hé hé! – igyekezett Tommy nem visítani. Akkor jött rá, hogy a szemfoga kijött, és megharapta az ajkát. A kék nő megállt. – Mondd ki. Tommy próbált nyugodt hangon beszélni: – Tudom, hogy csinálja ezt már egy ideje, de csak most ébredtem fel, szóval fogalmam sincs, mit kérdezett. Ha lelassít és megismétli a kérdést, boldogan elmondom, amit csak tudok. – A jelszavad. – Az mi? – Tommy most vette észre, hogy a nő hatalmas mellei szinte kibuggyannak a melltartóból, és önkéntelenül arra gondolt, hogy még sose látott kék dudát. Igéző volt. Akkor se tudott volna nem odanézni, ha nincs lekötözve. – Mondtam – engedte le az ostort a nő. – Elmondta, hogy mi a jelszó? – Most mondtam, hogy mi az. – Szóval akkor tudja. – Igen. – Akkor miért kérdi? – Hogy lássam, megtörtél-e. – A nő most kicsit biggyesztett. – Ne baszakodj, nem ez a szakmám. – Hol vagyok? Maga Lash hupikék törpikéje, ugye? Lashnél vagyunk? – Itt én kérdezek – csattantott az ostorral Tommy combjára a nő. – Aú! Basszus! Elég. Magánál elmentek, hölgyem. – Mondd ki! – Mi a szart? Aludtam, amikor elmondtad, te hülye kurva! – Tévedett, igenis le tudta venni a szemét a kék kannákról. Ahogy ráförmedt a nőre, valami feltört a bensőjében, amiről maga sem tudott (valami, ami vad volt és ki akart szabadulni), mint amikor először szeretkezett Jodyval vámpírként, csak ez most más érzés volt… halálos. 113

– Cheddar. – Cheddar? Mint a sajt? – Egy sajt miatt ütik? – Igen. – Oké, kimondtam. És most? – Meg vagy törve. – Oké. – Tommy nekifeszült az erős nejlonköteleknek, mert most már tudta, mit érez. Meg fogja ölni a nőt. Még nem tudja, hogyan, de biztos benne. A fű zöld, a víz nedves, és ez a ringyó halott. – Akkor most változtass át – mondta a nő. – Változtassalak át? – A szemfogai sajogtak, mintha ki akarnának ugrani a szájából. – Tegyél olyanná, mint te. – Narancssárga akarsz lenni? Ez is valami Cheddar-dolog? Mert… – Nem narancssárga, te idióta, hanem vámpír! – csapott az ostorral a mellére a nő. Tommy megint az ajkába harapott, és érezte, hogy vér csorog le az állán. – Ezért kellett ez a sok ütleg? Gyere ide. A nő odahajolt, megcsókolta, majd keményen ellökte, és Tommy vére ott volt a száján. – Azt hiszem, ehhez hozzá kell szoknom, mi? – nyalogatta az ajkát. – Közelebb – mondta Tommy.

114

16. Abby Normal krónikái: Flood vámpír teljesen elcseszett szolgája Istenem! Kudarcot vallottam, úgy elfelejtettem a kötelességemet, akár egy nagy adag kutyaszart az életemnek nevezett tragédia alkonyati járdáján. Ahogy itt ülök a Metreon Starbucksban, és ezt írom, a habszolgák úgy mozognak, mint ezüstszemű zombik, és a zsírszegény szója Amaretto Mochaccinóm olyan keserű, akár a kígyóepe. (Ami kábé a legkeserűbb epe a köbön.) Ha nem ülne egy totál dögös pasi két asztallal arrébb, aki tökre úgy csinál, mintha nem látna, hát sírnék… De az igazi könnyektől megfolyik a szemfestékem, úgyhogy marad a fagyos kétségbeesés. Sajnálhatod, cuki pasi, de hát már kiválasztott lettem. Szenvedj, ribanc! Tegnap éjjel magára kellett hagynom Lord Floodot, de mielőtt elmentem, megvallottam neki örökletes szerelmem. Reménytelen szopógép vagyok. Csak el kellett volna köszönnöm, de nem, én kiköhögtem. Mintha hatalma lenne fölöttem… Mintha étkezési zavarom lenne, ő meg egy doboz Dupla Töltött Csokis Nápolyi lenne. (Nincs evészavarom, azért vagyok csontibaba, mert szeretek sokat enni, utána meg újratálalni a nagy fehér tálba. Nincs bajom a testemmel. Szerintem a testem mindig is folyékony étrenden akart élni, és amíg a Sötét Uram nem ölel át szerelmesen, addig marad a Starbucks.) Egész nap hívogattam a Sötét Urat és a Grófnőt a mobiljukon, de csak a hangposta vette fel. Naná, te lélekben szőke: ők vámpírok. Nem a telefonon lógnak. Néha olyan gekkó tudok lenni. Úgyhogy kora reggel elmentem a régi lakáshoz. Még hajnal előtt. Brontë nővérré üthetnének, olyan mesét ötlöttem ki, hogy korán kimehessek a házból, de beszélni akartam a mesterrel, mielőtt bealszik. 115

Kiderült, hogy a piás fickó meg a nagy macskája eltűnt. Viszont a gazdám és a Grófnő is. Kigurultam onnan, hogy átmegyek a másikba, amit én vettem ki nekik, amikor kiszúrtam két zsarut egy kulabarna kocsiban. Egyből tudtam, hogy vámpírvadászok. Biztos kezd átragadni rám gazdám sötét ereje. Egy nagy kövér buzi zsaru meg egy pengearcú hispániai zsaru. Mondom nekik hogy – Tudnátok még zsarusabbak is lenni? Ők meg hogy – Menj tovább, kishölgy. Kénytelen voltam rávilágítani, hogy nem parancsolnak nekem, aztán szóbeli megalázást végeztem rajtuk, de úgy, hogy elpityeregték magukat. Mi a szitu a gyökerekkel? Olyan lassan teker az agyuk, hogy neked kell felállítani őket, hogy megint pofon vághasd, amíg el nem ájulnak a kis herezakók. Sose akarok gyökér lenni. És nem is leszek, mert az én Uram bevesz a vámpírcsaládba, és örökkön-örökké ólálkodom az éjben, és a szépségem örökre megmarad ilyennek. Na jó, kicsivel nagyobb mellet azért bírnék. Szóval elsasszéztam a Market Streeten, be a Union Squarre, hogy a zsaruknak legyen idejük elhúzni valahová a sebeiket nyalogatni, aztán visszamentem abba az utcába az új lakáshoz. Most egy ázsiai pasi ült szemben egy Hondában, totál manga-menő volt, de én tudtam, hogy a lakás ajtaját figyeli. Nem nézett ki zsarunak, de figyelni figyelt, hát megálltam a mester régi lakása előtt, és a szobrászokat néztem a földszinten. Van ott két tag, elképesztő dolgokat összebarmolnak. Nyitva hagyták a garázsajtót, én meg bementem. Éppen döglött csirkéket aggattak drótra, aztán ezüstfestékbe mártották és a drótnál fogva botokra akasztották. Én kábé – Mi a szar van, köcsögök? Mit csináltok? Az egyik kábé – Mindjárt itt a kakas éve. – Szobrokat csinálunk – mondta a nagyobbik, Frank nevű. (A másik neve Szerzetes. Nem sokat beszélt, úgyhogy érthető.) Elmesélték, hogy a kínai negyedben igazi döglött kakasokat vettek, drótot húztak beléjük, hogy legyen tartásuk, aztán híg fémfestékbe mártották, aztán beletették egy nagy tartályba, és elektromos csipeszt tettek rájuk, aztán áramot vezettek át a csipeszeken, ami odavonzza a bronzmolekulákat vagy miazanyámat a fémfestékhez. Instant 116

bronzkakas. Eszembe jutott a Grófnő szobra a tetőtérben, és kilelt a lepra. Én hogy – Emberrel is csináltátok már? Ők hogy – Ne már, az nem szép. Most menj, mert lemaradtunk, neked meg nincs iskola? Kifelé láttam, az ázsiai lecsekkol, hát odaszóltam. – Hé, mindjárt itt a kakas éve. Nem kéne neked is beújítani egyet? Elég idegesnek látszott, de azért elvigyorodott. Aztán indított és elhajtott, de akar engem, tudom, szóval visszajön. Remélem, hogy akar engem. Cuki volt: olyan Final Fantasy Huszonhét cuki. Úgy is mondhatnám, a Sex Fu vele van. Az új helyen nyoma se volt a Sötét Úrnak vagy a Grófnőnek. Talán elbújtak a föld alá egy parkban, és férgek meg gyökerek között elégítik ki egymás perverz vágyait. Fúúúj. Ja, mindjárt sötét van. Visszamegyek a lakásba és várok rájuk. Toldalék: A tetűsampon nem ért semmit a húgomnak. Le kell borotválnunk a fejét. Megpróbálom rádumálni, hogy tetováltasson egy pentagramot a fejére. Ismerek egy tagot a Haighton, aki ingyen megcsinálja, ha közben gyalázod. Folyt. köv. Naplemente. Jody fájdalomra és sült hús szagára ébredt. Odébb gurult a fájdalom forrásától… és átzuhant az álmennyezeten, majd egy edényekkel és szappanos vízzel teli ipari mosogatóban landolt. Egy mexikói fazon hátrált a mosogatóhelyiségen át, kereszteket hányt magára és spanyolul idézte meg a szenteket, miközben Jody kimászott a mosogatóból és lesöpörte a dzsekijéről meg a farmerjáról a habot. Amikor hozzáért a combjához, kis híján visszarepült a mennyezetig az éles fájdalomtól. – Azt a kurva, de fáj! – ugrált fél lábon, mert ez ugye általában mindenféle fájdalmat csillapít, függetlenül attól, hol is van az a testben. A csempén kopogó csizmasarka olyan hangot adott, akár egy sánta flamencotáncos. A mosogatófiú megfordult, és kimenekült a mosogatóhelyiségből a sütödébe. 117

A sütöde. Amikor az órája figyelmeztette a hajnalra, végigrohant a sikátoron, menet közben próbálgatva az ajtókat, és az egyetlen, amit nyitva talált, egy sütöde raktárába nyílt. Kellett egy búvóhely, ahol nyugodtan aludhat, és bár látott egy jó kis zugot két huszonöt kilós liszteszsák alatt, nem tudhatta, hogy nem használják-e azokat épp ma. Egyszer már ébredt hullaházban (amikor Tommy lefagyasztotta), így tapasztalatból tudta, nem épp lelkesítő arra kinyitni a szemed, hogy egy kövér nekrofiliás hullaházi segéd a kezét és egyéb kellékeit dörzsölgeti az olvadó félmeztelen tested fölött. Nem, valami félreeső helyet kellett találnia. Az egyik pék a raktárba tartott, hallotta a hangját és a lépteit az ajtó előtt. Gyorsan körbenézett, hol bújhatna el, és akkor szúrta ki az álmennyezetet. Felugrott a lisztekre, és az egyik elemet felemelve látta, hogy az álmennyezet a plafon alatt négy lábbal függ. Istennek legyen hála az öreg épületekért. Elkapott egy vízcsövet, felhúzta magát, a lábát rákulcsolta a csőre, majd szabad kezével visszahúzta helyére az álmennyezetet, mindezt alig két másodperc alatt. Hallotta, hogy a férfi alatta mozog, megfogja az egyik nagy liszteszsákot, és kimegy. Jó ötlet volt nem oda bújni. Az órájára nézett. Már egy perce sincs. Látta, hogy négy cső fut a padlóval párhuzamosan. Kicsit melegek voltak, ezért is látta őket a sötétben, de mindegyik legalább öt centi átmérőjű volt, és félméterenként a mennyezethez lettek bilincselve. Elbírják. Odamászott, nagy nehezen kibújt a bőrdzsekijéből, ráterítette a csövekre, majd hason ráfeküdt. Így ha az egyik lába le is csúszik, nem rántja le őt innen. Éppen csizmája orrát próbálta belenyomni a csövek közé, amikor elájult. A probléma abból adódott, hogy a csöveket kora hajnalban ugyan még nem használták, ám ahogy ébredt az épület, forró víz indult meg bennük, és Jody egész nap ki volt téve a hőnek. A dzsekije megvédte az arcát meg a törzsét, de a combjai szép lassan megsültek a farmerban. Fogát csikorgatva rohant most át a mosogatóból a pékség hátsó részébe. Most bezzeg kihalt. Persze, a pékek éjjel és kora hajnalban dolgoznak. Napnyugtakor csak a mosogatóember van az épületben. Kibotorkált a raktárba, majd onnan vissza a sikátorba. A sikátor 118

végéből mindkét lakás bejáratára rálátott, és szerencsére úgy tűnt, senki nincs az utcán. Az új lakásban égett a villany. Tipegve megindult, lába minden lépésnél égett. Az ajtónál megállt és fülelt; „kinyúlt”, ő így gondolt erre. Ha összpontosított, szinte alakokat is hallott, a környező zajoktól függően. Valaki volt a lakásban: hallotta a szívverését, fejhallgatóban szóló ipari zenét és egy test susogását, egy könnyű test táncát. A kiscsaj, Abby Normal. Hol a francban van Tommy? Nem lehet messze… a nap csak öt perce ment le. Jody dörömbölt az ajtón, de a susogó hang ritmusa nem változott, mire megint dörömbölt, amitől horpadás maradt a fémajtóban. Bassza meg, a csaj olyan hangosan bömbölteti a fejhallgatót, hogy nem hall semmit. Jody megborzongott; nem a hidegtől, hanem mert nőtt benne az éhség. Teste azt adta a tudtára, hogy ennie kell, ha gyógyulni akar. Eddig csak egyszer csinálta, és nem volt benne biztos, hogy megint sikerül, de be kellett jutnia a lakásba úgy, hogy a zárható ajtót nem teszi tönkre. Összpontosított, ahogy az öreg vámpír tanította, és érezte, hogy szép lassan elfakul, köddé foszlik. Monet már nem volt szobornak öltözve, nem volt karakterben… legalábbis nem abban a karakterben. Most kőarc-teflon, gengszterrapper, metál-brutál full-nindzsa volt, bosszúra beindulva, reszkessen minden köcsögkarima, meg minden. A délután közepén feladta, hogy aznap pénzt kereshet, hazament lemosni a sminket és a sebeit nyalogatni. Ma csúnyán elseggelték, még ha csak egóilag is. De most a spanokkal, P.J.-vel és Cecével rombolt, hogy jól lenyomják azt a bronz gecitalicskát… ha még nem húzott el a vérbe, a kis lófaszjóska. – Csatos vagy? – igazította meg a bandás fejkendőjét Cece, ahogy a tízéves Honda Civicjét vezette, aminek az abroncsai többet értek, mint maga a kocsi. – He? – kérte a specifikációt Monet. – Van tenálad fegyver? – ismételte Cece pöpec Royal Shakespeare Company-kiejtéssel. 119

– Ja. Van. – Monet előhúzta a Glockját a nadrágszíjából, és megmutatta Cecének. – Tedd azt el, hogy baszkurálnálak meg a csillogó szemed alatt – szólt rá P.J. a hátsó ülésről, aki négy számmal nagyobb Phat Pharm melegítőt viselt. – Bocs – dugta vissza a fegyvert a farmerjába Monet. Egy igazi gengsztertől kölcsönözte (vagyis bérelte) a Hunter’s Pointon, aki két órán belül kéri vissza, különben felszámol még huszonöt dolcsit. Mielőtt átadta a fegyvert, megígértette Monet-val, hogy senki nem fog bandaszínt viselni, hogy semmit, amit Monet csinál, ne lehessen visszavezetni hozzá. Monet letette a nagyesküt, aztán miután P.J. a Google-ön lecsekkolta a bandaszíneket, megállapodtak a narancssárga fejkendőben, amit láthatólag egy banda se preferált. – Országúti Biztonsági Csapat – vetette fel Monet egy lehetséges és ijesztő bandanévnek. – Kő Mandarin Vagányok – javasolta Légy. – Ja, ja, ezt kapd ki. – P.J. annyira gesztikulált, hogy ha egy süket látja, azt hiszi, jelbeszédhibás. – Tökös Aranyhal Banda. – Az annyira over-köcsög, hogy már nem is köcsög – mondta Monet. – És az jó? – kérdezte Cece. – Hé, kicsi cimbarom, maradj karakterben. – Cece gáz színész volt. Mind egy színjátszó csoportba jártak. Mégiscsak igazi gengsztereket kellett volna felbérelnie erre. P.J. majd orra esik a hosszú melegítőjében és tönkrevágja a dolgot. – Itt vagyunk – húzódott le Cece az útról az Embarcadero járdájára a Ferry Buildingnél. – Az ő? – Az ő – mondta Monet. Nem volt a környéken senki, csak egy-egy kocsi suhant el, az új szoborcsávó mégis ott volt. – Ne felejtsd, hogy sétálj – emlékeztette Cece. – Ne fuss. Csak sétálj, mintha tökig ráérnél. Használd az érzelmi emlékezetedet. – Oké, oké. – Monet meg P.J. kiszálltak, és a téglákon odatipegtek, ahol a szoborcsávó szobrozott. A picsába, de jól csinálja, meg se rezzen. Ahogy odaért hozzá, Monet felemelte a Glockot – Baromarc! – és a csövet a szoborcsávó halántékának nyomta. Tompa koccanás 120

hallatszott. – Hű, ez a feka tényleg szobor – mondta P.J. Monet megkocogtatta: három tompa koppanás. – Ja. – De ott a sok pénz a cipőjében. – Hát vedd ki, kretén. – Hé, csipavér, Monet. Nem engem nyomott le egy szobor. – Bekussolsz! P.J. kivett egy marék pénzt a műanyag poharakból a szobor lábánál, és beletömte a zsebébe. – Lehet itt egy ezreske. – Segíts a szobrot betenni a kocsiba. P.J. a szobor alá állt, egyik vállára véve akarta megemelni, Monet pedig a nadrágjába dugta a pisztolyt, és a másik felét emelte. Pár lépést vitték arrább, máris le kellett tenniük, hogy szusszanjanak egyet. – Kibaszott nehéz – vélte P.J. – Siessetek már! – visította Cece a kocsiból, immár teljesen kiesve a karakteréből. – Baszki – mondta Monet. Ez az egész tök kínos. Bérleti díjat fizet a pisztolyért, nem? Előhúzta a Glockot, és beleeresztett egyet a szoborba. – Bazmeg, hülye vagy? – bukott le P.J. – A baromarc majd megtanulja, hogy… – Monet tanulsága hörgésbe fúlt. P.J. felegyenesedett és odanézett. Füst szivárgott ki a szobor füléből, s egy pillanat alatt kéz lett belőle, ami megragadta Monet torkát. P.J. megpördült, hogy elszaladjon, de valami elkapta a melegítője kapucniját, és úgy megrántotta, hogy hanyatt esett. Hallotta, hogy Monet hörög és fuldoklik. Aztán éles fájdalmat érzett oldalt a nyakán, majd hirtelen szédülés fogta el. Utoljára még látta, hogy Cece elpirít a Hondával.

121

17. Abby Normal krónikái: Az éjszaka gyermekeinek frissen keresztelt szolgája Hajlongjatok előttem, naplotyó halandók, mert immáron látom, milyen szánalmas kis rágcsálók vagytok. Meneküljetek vakító sötétségem elől, nappalélők, én vagyok az úrnőtök, királynőtök, istennőtök – a család tagja vagyok: Abigail Von Normal, NOSFERATU, ribancok! Kábé. Istenem. Olyan tök király volt, mint kétszer elélvezni chipsszel és kólával. A tetőlakásban voltam, az MP3-játszómmal nyomattam a fülembe. A Starbucksban letöltöttem a legújabb Dead Can Dub CD-t (Halott csizmák Badonka mix), és totál transzcendens volt. Egy romániai kastélyba repített érzelmileg, ahol mindenki nyomatja az X-et, és kurva menőn táncol, és érzékin is (tökéletes hajjal). Szabadfogású vonaglós denszet lejtettem a fotelen – hogy tökéletesítsem a táncgestaltomat –, amikor láttam, hogy füst jön be az ajtó alatt. (Tökre várom, hogy Jareddel erre a CD-re táncoljunk. Imádni fogja ezt a mozgásomat. Ezért szeretek meleg srácokkal táncolni. Ha közben feláll nekik, egyszerűen bóknak veszed, nem menetrendnek. Jared azt mondta, ha srác lennék, totál leszopná a farkamat. Olyan édi tud lenni.) Lehúztam az egyik fülemről a fejhallgatót. – Hű, tűz van a lépcsőházban. Megszívtam. – Merthogy csak egy kijárat van, úgyhogy szép kis Kormi Abby jönne ki belőle. De aztán a füstből oszlop lett, aminek meg karja-lába nőtt. Amikor láttam, hogy szeme is van, berohantam a hálóba, és becsaptam az ajtót. Nem trip volt meg semmi, fullba nyugi voltam. De nem olyan volt, mint amikor a barátok hátrafogják a hajadat, amíg kihányod az összes 122

beledet, és nyugtatnak, hogy csak a drogtól van, és minden oké – biztos, ami biztos, bezártam az ajtót, hogy felmérjem a helyzetszituációt. Aztán az ajtó cafatokra robbant, és ott volt a Grófnő, tök meztelenül, ott állt az ajtóban, kezében a kilincs. Totál dögös volt, csak a lába volt tiszta izé, mintha megégett vagy elrohadt volna. Én hogy – A letétnek tökre annyi. És a Grófnő megragadta a hajamat, és magához rántott és megharapta a nyakamat. Csak így. Nem is fájt nagyon, inkább meglepett, mint amikor arra ébredsz, hogy gyökértömés helyett a doki tövig benyal neked. Na jó, nem egészen olyan, azért annál misztikusabb. De akkor is meglepő. (Oké, fájt, de nem annyira, mint amikor Lily megpróbálta kilyukasztani a mellbimbónkat egy geometriaóráról elemelt körzővel meg egy jégkockával. Aj-jaj-jaj!) Olyan szaga volt a Grófnőnek, mint az égett húsnak, próbáltam ellökni, de mintha lebénultam volna, vagy egy kövér csávó ülne rajtam – mintha élve eltemettek volna, és csak nézném az egészet. Aztán kezdtem szédülni, és azt hittem, elájulok. A nőstény akkor elejtett. – Menj le és hozd be a ruhámat a járdáról. És főzz kávét. Én meg, Várjál már, most vesztettem el a halandósági szüzességemet, nem kéne kapnom egy cigarettát meg egy kibaszott törülközőt? De azt mondtam – Oké –, mert a Grófnő égése a szemem láttára gyógyult, és különben is kiakasztott, hogy totál nézem a meztelen, összeégett combjait meg a tök vörös szeméremszőrét. Lementem az utcára, és az ajtó előtt egy hajléktalan turkált egy kupac ruhában. Vagyis a Grófnő bugyiját szagolta. Úgy érzem, nem segítünk eleget ezeknek, hát azt mondtam neki – Vidd el, és ne mondd el senkinek, mit láttál. (Máris éreztem a Nosferatutiságom fensőbbségét, úgyhogy jogosnak tűnt, hogy noblesse oblige legyek a hajlékony köcsöggel.) El is ment a vámpír csipkés alsóneműjét szagolgatva, én meg felmentem kávészűrőt keresni. Amikor felértem, a Grófnő éppen öltözött és a haját fésülte. – Hol van Tommy? Láttad Tommyt? Beszéltél azokkal a zsarukkal? És hol van Tommy? Én meg – Grófnő, már megbocsánatot, de menj le nyugiba. Flood vámpír már elment, amikor reggel ideértem, és a bronzszobor is. Azt 123

hittem, elmentetek a saját földetek nyirkos méhébe aludni. – Fúj. – Aztán hirtelen összeszedte magát. – Csinálj egy csésze kávét, két cukorral, és nyomj bele egy fecskendő vért. És hívj nekünk egy taxit. Én meg – Hé, Grófnő, én nem tartozom közétek, nekem nem parancsolsz, és… – Azt mondtam, hogy nekünk, nem? Teljesítettem a kérését – a kérésünket –, és taxival elmentünk a Marina Safewaybe, bár hogy miért nem alakultunk át denevérré vagy léggyé, azt kurvára nem fogom. Mindegy, tíz perc alatt ott voltunk. Ahogy kanyarodtunk volna be, a Grófnő azt mondta a taxisnak, menjen tovább. – Rivera és Cavuto. Ez nem jó jel. A kulabarna zsaruverda ott állt a bolt előtt. Én meg – A zsaruk? Gyengék, mint a barna cukor. Meglepődött, hogy ismerem a zsarukat, de elmeséltem, hogyan aláztam meg a puncicákat, és éreztem, a Grófnő már örül, hogy befogadott a családba. Aztán azt mondja – Kurva Clint… Tuti most beszél nekik Tommyról. De én azt se láttam, mit néz a Safeway nagy kirakatán át. Az erőm biztos fejlődik majd idővel. Ötszáz év alatt tökre be lehet vágni a vámpír-kungfut. A grófnővel Fort Masonnél szálltunk ki, ahonnan még láttuk a Safeway bejáratát, és ott álltunk a ködben, mint az éjszaka teremtményei, amik vagyunk, és vártuk, hogy a zsaruk lelépjenek, mint a mozgólépcső. Aztán a Grófnő átkarolta a vállamat, tökre hogy – Abby, sajnálom, hogy, ööö, úgy rád támadtam. Nagyon megsebesültem, friss vérre volt szükségem. Nem voltam ura magamnak. Többet nem fog előfordulni. – Nem gond. Megtiszteltetés nekem az előléptetés. És elég szexi volt. – Mert az is volt, kivéve az égett hús szagát. – Kösz, hogy gondoskodsz rólunk. Én meg – Elnézést, Grófnő, de mire várunk a Safewaynél? – Mert zöldségre csak nem. Ő meg – Ezek a srácok Tommyval dolgoztak, és az egyik tudja, hogy 124

ő, ööö, az éjszaka gyermeke. Talán tudják, hol lehet. Láttuk, hogy a Safewaynél egy göndör hajú, szemüveges, idétlen srác kinyitja az ajtót, és kiengedi a zsarukat. Azok beültek a kocsijukba, a göndör gekkó meg kulcsra zárta az ajtót. – Kezdődhet – mondta a Grófnő. Nyakig felhúzta a bőrdzsekije cipzárját, aztán a zsebéből elővett egy napszemüveget, és feltette. – Várj meg, Abby. Mindjárt jövök. – Elindult a parkolón át a Safeway felé, nagy léptekkel, mint a bosszú angyala, vörös haja lebegett, a ködben fények világítottak rá. Én meg – Picsába! Le se lassított. A kirakattól két-három méterre felkapta az egyik acélbetétes szemétkosarat, de mintha kartonpapír lenne, és átvágta az üvegen. És csak ment tovább! Biztonsági üveg záporozott rá, ő meg úgy ment át a kirakaton, mintha az övé lenne a bolt és benne mindenki… És így is volt. Éppen beléptem a boltba, már jött is ki az egyik sarok mögül, a torkánál fogva vonszolta a göndört. Nekidobta egy rekesz bornak, az üvegek összetörtek, vörös lett a padló, a kasszák meg minden. Én meg – Hű, göndöregér, a Grófnő most úgy kicsontoz, hogy a lábad se éri a ződet. Tökig vagy a szarban, nigga! – (Nem sűrűn nyomom a hiphop tájjeleget, de vannak pillanatok, amikor ez fejezi ki legjobban a dolgot. Mint a francia.) Akkor jött a sarkon az egész csapat, akiket a limóban már láttam. A Grófnő lekapott egy üveg bort a polcról, és habozás nélkül eltalálta vele az első tagot, egy magas hippiforma srácot, pont a homloka közepén, aki eldőlt, mintha lelőtték volna. – Vissza! – és visszasipirceltek a sarok mögé, ahonnan jöttek, kivéve a hippit, aki ki volt ütve. Akkor a Grófnő elkapta a szemüveges nyakát. A srác egy fejjel magasabb volt, mégis addig rázta, mint egy babát, amíg az Sátánról meg Jézusról kiabált, meg hogy távozzon tőle meg minden. És a Grófnő: – Hol van Tommy? Ő meg – Nem tudom. Nem tudom. Erre a Grófnő elkapta a fejszőrét, és az arcát nekinyomta a borállványnak. Tök nyugisan azt mondta – Clint, most kinyomom a 125

jobb szemedet. És ha akkor se mondod meg, hol van Tommy, kinyomom a balt is. Mehet? Háromra. Egy… kettő… Ő meg – Semmi közöm hozzá! Az a nő a Sátán ivadéka, mondtam nekik! – Három. – Lash lakásában Northpointon! Nem tudom a számot! És a Grófnő elbődült a bolt felé: – Házszám! A Cheerios mögül kidugta a fejét a fekete srác. – Hat kilencvenhárom Northpoint, 301-es lakás. – Aztán egy másik visszahúzta. A Grófnő meg – Köszönöm. Ha baja esett, visszajövök. – Ledobta Clintet egy rekesz Doritóra, ami szétrobbant és szanaszét spriccelte sajtos finomságát. Aztán – Nahát, kellemes meglepetés. Én meg – Hogy Lord Flood Northpointon van? – Nem voltam biztos benne, hogy tényleg tudják. De máshol nem tudtam kezdeni. – Az érzékeid biztos ráhangolódtak Lord Flood jelenlétére az eónok alatt – mondtam én, totál gekkó. Ő meg – Menjünk, Abby. És nem tudom, miért, talán mert leesett a vércukrom, vagy a vérveszteségtől, de megkérdeztem: – Nyúlhatok rágót? Ő meg – Persze. És kávét is marj fel. Csak ne őröltet. Alig van otthon. Így lett. A parkolóban értem utol, a Ghirardelli Square felé tartott, a biztonsági üveg cserepei még ott csillogtak a hajában, és rám mosolygott, amikor mellé értem, és én nem tudtam türtőztetni magam, mert sose láttam még ilyen csúcs dolgot. És mondom – Grófnő, szeretlek! Ő meg átkarolt, homlokon csókolt. – Menjünk Tommyért. Holnap estére már biztos kezdem érezni a vámpírerőmet, de most még csak totál-metál lúzernek érzem magam. De mire kezdődik a suli, súlyosan király leszek.

126

18. Senki se szereti a halott kurvákat Egyes nők, ha a meztelen pasijukat egy felállított ágykerethez kötve találják, véresen, a lábánál egy halott, kék dominával, valamiért úgy érzik, megrendült a bizalmuk kapcsolatuk stabilitását illetően. Egyes nők még talán baljós jelnek is vélnék. Jody azonban évek óta élt egyedül – randizott rockzenészekkel és tőzsdeügynökökkel –, megszokta a románc útjának kiszámíthatatlan döccenőit, így csak sóhajtott és bordán rúgta a prostit – azt is inkább üdvözlés, mint állapotfelmérés gyanánt – és nyugodtan érdeklődött: – Kemény éjszaka? – Kín-nos – dúdolta Abby, aki bekukkantott, majd rögtön visszahátrált a folyosóra. – Elfelejtettem a biztonsági szót – mondta Tommy. – Az kellemetlen bír lenni – bólogatott Jody. – Megvert. – Jól vagy? – Jól. De fájt. Nem kicsit. – Tommy elnézett Jody mellett. – Szia, Abby! Abby bedugta a fejét. – Lord Flood – bólintott, és erőtlenül mosolygott. Majd meglátta a holttestet, kerekre tágult a szeme, és megint eltűnt a folyosón. – Hogy vannak a húgod tetvei? – kérdezte figyelmesen Tommy. – A sampon nem vált be – felelte Abby kintről. – Le kellett borotválnunk a fejét. – Sajnálom. – Nem gond. Egész menő. – Abby – szólt rá Jody –, gyere be és csukd be az ajtót. Ha valaki erre jön és benéz, még a végén, ööö, megijed. 127

– Jó. – Abby belépett, és óvatosan, tenyérrel nyomta be az ajtót, mintha a zár kattanása is figyelemfelkeltő lenne. – Azt hiszem, megöltem – mondta Tommy. – Folyton ütött, azt akarta, hogy megharapjam, hát megtettem. Azt hiszem, szárazra szívtam. – Halott, az fix. – Jody lehajolt, és felpöckölte a kék kurva karját. Az visszaesett a padlóra. – De nem csapoltad szárazra. – Nem? – Akkor porrá vált volna. Szívrohamot kapott, vagy agyvérzést, vagy ilyesmi. A vére inkább rád meg a szőnyegre folyt. – Ja, hát beleharaptam a torkába, és elesett, mire befejezhettem volna. – Mit várt? Meg voltál kötözve. – Úgy látom, nem aggaszt. Azt hittem, féltékeny leszel. – Te kérted meg, hogy hozzon ide, és addig üssön, amíg nem bírod és megölöd? – Nem. – Biztattad, hogy addig üssön, amíg nem bírod és megölöd? – Dehogyis. – És nem gerjedtél be a veréstől, amíg nem bírtad és megölted? – Őszintén? – Meztelen vagy, kikötve egy ágykerethez, én meg két centire vagyok egy lovaglóostortól és a nemi szervedtől. Szerintem az őszinteség járható út. – Hát őszintén, amikor megöltem, akkor azért kicsit begerjedtem. – De nem szexuálisan. – Nem. Tisztán gyilkos vágy volt. – Akkor oké. – Komolyan? Nem is vagy mérges? – Örülök, hogy jól vagy. – Tudom, hogy rémesen kéne éreznem magam miatta, de nem érzem. – Előfordul. – Van olyan picsa, akit egyszerűen muszáj megölni – vélte Abby, és Tommyra pillantott, majd rájött, hogy az meztelen a sok vér alatt, hát gyorsan elfordult. – Na ugye – értett egyet Jody. Odalépett Tommyhoz, és elkezdte 128

kioldozni. Dupla gyapjú- és nejlonbéklyók voltak, rajtuk nehéz fémbilincs. – Minek vette ezeket, szürkemedvét megkötözni? Abby, keresd meg nála a kulcsot. – Nem én – meredt a halott kék kurvára Abby. Jody észrevette, hogy a lány a melleket nézi, amelyek vigyázzban állva dacoltak a gravitációval, sőt magával a halállal. – Nem igaziak. – Tudom. – Nagyon gonosz nő volt – próbált segíteni Tommy. – Nagyon nagy, de őszintétlen mellekkel. Ne félj tőle. Abby elszakította tekintetét a halott nő melléről, Tommyra nézett, majd Jodyra, onnan Jody mellére, aztán vissza a holttestre. – A kurva életbe! Mindenkinek nagy melle van, csak nekem nincs? Utállak benneteket! – kirohant és becsapta maga után az ajtót. – Nekem nincs nagy mellem – mondta Jody. – Tökéletesen arányos – nyugtatta meg Tommy. – Sőt tökéletes. – Köszi, édes. – Jody megcsókolta, de csak finoman, hogy a szajha vére ne menjen a szájába. – Mintha felakasztotta volna a kulcsot a kalaptartóra az ajtó mellett. – Meg kell téged tanítanom köddé válni – ment a kulcsért Jody. – Az most kapóra jött volna. – Ugye, tudod, hogy az Állatok beköptek? – Ezt nem hiszem. Biztos megzsarolta őket. – Clint a zsaruknak is elmondta. Rivera és a Cavuto figyelték a lakást. – Clint nem igazán számít. Eladta az összes erkölcsi hitelét ezen a világon, amikor elkötelezte magát az örök életnek. – Elképesztő, hogy a halhatatlanság ígéretétől milyen ocsmányan tudnak viselkedni emberek. – Mintha nem is számítana, hogy bánunk egymással. – Megvan! – Végre sikerült kikapcsolni a bilincset Tommy jobb csuklóján, és nekilátott a balnak. Nehéz bilincsek voltak, de magában úgy vélte, a kínzás neki elég motiváció lett volna, hogy kiszabaduljon vagy legalább az ágykeretet tönkretegye. – Nem tudtad szétpattintani ezeket? – Azt hiszem, gyúrnom kéne – vakarta az orrát vadul Tommy. – Dugjuk el a testet, vagy mi legyen? 129

– Nem, szerintem ez jó intő jel a haverjaidnak. – Aha. És a zsaruk? – Nem a mi gondunk. – Megforgatta a kulcsot a zárban, és kinyitotta Tommy bal bilincsét is. – Nem a mi lakásunkban van halott kék kurva. – Jogos – dörgölte a csuklóját Tommy. – Amúgy köszi, hogy megmentettél. Szeretlek. – Megragadta és magához húzta, közben majdnem orra esett a még tartó lábbéklyókban. – Én is szeretlek – tartotta meg és nyomta vissza álló helyzetbe a tenyerével Jody. – De tiszta olaj vagy, és az új bőrdzsekimre nem fogod rákenni. A taxiban Abby nagy erőkkel biggyeszett: annyira kinyomta az alsó ajkát, hogy a fekete rúzs fölött kilátszott a rózsaszín belseje, s ettől kicsit úgy festett, mint egy szilvát evő macska. – Csak tegyetek ki otthon. Tommy, aki középen ült Lash egyik kosarasmezében, vigasztalón átkarolta a vállát. – Semmi gond, kislány. Jól csináltad. Nagyon elégedettek vagyunk veled. Abby horkantott és kinézett az ablakon. Jody átkarolta Tommy nyakát, és belevájta körmét a vállába. – Kuss – súgta olyan halkan, hogy csak Tommy hallhatta. – Nem segítesz. – Nézd, Abby – mondta hangosan Jody –, ez nem egyszerre történik, mint a moziban. Néha évekig bogarakon kell élni, mire kiválasztott lesz valaki. – Én is így voltam – támogatta Tommy. – Bogarak, rovarok, pókok, egerek, patkányok, kígyók, selyemmajmok… AÚ! Ne már, eleget kínoztak az éjjel! – Ti csak egymásnak vagytok – durcáskodott Abby. – Nem érdekel benneteket senki más. Mi csak állatok vagyunk nektek. A taxis, aki hindu volt, a tükörbe nézett. – Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Jody. Tommy könyökkel oldalba bökte. – Viccelek, na. Jézusom. Abby, igenis nagyon törődünk veled. Rád bíztuk minden titkunkat. Sőt ma éjjel talán az életemet mentetted meg. – Tommy hökkenten nézett Jodyra. – Hosszú – mondta 130

neki a vörös. Aztán megint Abbynek: – Pihend ki magad, és holnap alkonyatkor gyere a lakásba. Akkor megbeszéljük a jövődet. Abby összefonta a karját. – Holnap karácsony. A család nem enged. – Holnap karácsony? – kapta fel a fejét Tommy. – Ja – mondta Jody. – Miért? – Az Állatok nem dolgoznak. Van velük némi elszámolnivalóm. – Bosszú? – Bizony. Jody megpaskolta a táskát az ülésen; benne volt az összes pénz, amit az Állatok Kéknek adtak, majdnem hatszázezer dollár. – Azt hiszem, azt kipipálhatod. Tommy a homlokát ráncolta. – Kezdek kételkedni erkölcsi iránytűd megbízhatóságában. – Ja, az én erkölcsöm kétes? Ki töltötte az egész éjszakát megkötözve egy kék dominával, aztán harapta át a torkát? – A te szádból minden olyan mocskosnak hangzik. Abby a szájába dugta két ujját és fütyült, élesen, szinte fülsiketítően a zárt térben. – Hé, van itt egy taxis is. Befognátok végre? – Hé – mondta Jody. – Hé – mondta Tommy. – Hé, te bizarr lány – mondta a taxis –, az én taximban nem fütyülsz, vagy kiteszlek. – Bocs – mondta Abby. – Bocs – mondta Jody és Tommy egyszerre. Egy-két sorozatgyilkos vagy autókereskedő kivételével, aki ebben látja a csomagtartó méretének tökéletes mértékegységét, senki se szereti a halott kurvákat. („Azt meghiszem, ebbe a szépségbe öt, talán hat halott lotyó is belefér.”) – Olyan természetesen néz ki – nézte Troy Lee Kéket. – Kivéve azt, ahogy a karja a teste alá szorult. Meg a lovaglóostort. Meg a vért mindenhol. – És hogy kék – tette hozzá Lash. Az Állatok gyászosan bólogattak. 131

Elég stresszesre sikerült nekik ez a reggel: előbb eltakarítani, amit Jody művelt a boltban, elvinni Drew-t a balesetire, hogy összevarrják a homlokát, ahol a borosüveg eltalálta (a neki felírt fájdalomcsillapítón azonnal megosztoztak, hogy elvegye a dolog élét), aztán megmagyarázni az érkező nappalos menedzsernek a betört kirakatot, és most még ez is. – Neked van majdnem-MBA-d – mondta az alacsony, kopaszodó Barry Lashnek. – Tudnod kéne, mi legyen most. – Azt nem tanítják, mit kell csinálni egy halott kurvával – vágott vissza Lash. – Az egy másik program. Politikatudomány, azt hiszem. Hiába tompította el őket a fájdalomcsillapító meg a Safeway parkolójában elfogyasztott rekesz sör, mind szomorúak voltak, és kicsit ijedtek. – Gustavo a portás, nem neki kéne feltakarítani? – kérdezte Clint. – Áááá! – mondta Jeff, a volt sportsztár, és jól tarkón vágta Clintet. Aztán úgy érezte, ez még nem elég, hát lekapta Clint szemüvegét, és Troy Leenek dobta, aki négy darabra törte, majd visszaadta a tulajdonosának. – Ez mind a te hibád – szidta Lash. – Ha te nem köpöd be Floodot a zsaruknak, nincs ez az egész. – Csak annyit mondtam, hogy Tommy vámpír – nyafogott Clint. – Azt nem, hogy itt van. Nem beszéltem nekik a babiloni szajhátokról. – Te nem ismerted őt – mondta Barry, kissé megtört hangon. – Különleges volt. – Drága – magyarázta Drew. – Sí, drága – bólintott Gustavo. – Most már meg is engedhette volna magának, hogy elutazzon Babilonba – vélte Lash. – Bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek – mondta Clint. Troy Lee lehajolt és megvizsgálta Kéket, de nagyon vigyázott, hogy hozzá ne érjen. – Nehéz megmondani a kék szín miatt, de szerintem eltört a nyaka. A vér Floodé lehet. Rajta nem látok sebet. – Mármint harapásnyomot – mondta Clint. – Naná, hogy azt, seggarc. Flood barátnője csinálta. – Honnan tudod? – kérdezte Lash. – Lehetett Flood is. 132

– Nem hinném. Tommy meg volt kötözve… a köteleken ott az a narancssárga szar. És a bilincseket nem eltörték, kinyitották. – Talán Kék elengedte, és Tommy akkor ölte meg. Troy Lee finoman levett valamit Kék arcáról, olyan finoman, mintha a szellemét csippentené fel. – Eszerint nem. Egy hosszú vörös hajszálat tartott Lash elé. – Ha Flood szabad volt, a csaja minek lett volna itt? – Tisztára olyan, mint a Helyszínelők, öregem – hüledezett Drew. – Fel kéne hívnunk azt a két zsarut – mondta Barry, mintha csak neki jutott volna eszébe. – Hogy segítsenek egy halott kurvával? – kérdezte Lash. – Tudnak a vámpírokról. Talán segítenek nekünk. – Mi lenne, ha átvinnénk a te lakásodba, és aztán hívnánk őket? – Jó, akkor mit csinálunk vele? – állt Barry kisterpeszbe, keze a háta mögött: bátor kis hobbit, aki kész szembeszállni az óriási sárkánnyal. Troy Lee vállat vont. – Várjunk estig és dobjuk bele az öbölbe? – Én hozzá nem érek. A közös pillanatok után főleg. – Ti kis punták. – Gustavo odalépett, és nekiállt feltekerni a véres szőnyeget. A feleségével öt gyerekük volt, és bár halott prostit még nem tüntetett el, úgy vélte, nem lehet rosszabb, mint pelenkát cserélni egy hasmenéses babán. Az Állatok feszengve néztek egymásra, majd Gustavo rájuk mordult, mire odaugrottak, hogy elhúzzák az ágykeretet az útból. – Annyira azért úgyse bírtam – mondta Barry. – Kihasznált minket – jelentette ki Jeff. – Csak azért mentem bele, hogy ne rontsam el a bulitokat – mondta Troy Lee. – A szopások felét még csak nem is élveztem. – Estig tegyük be a szekrénybe, aztán páran kivisszük Hunter’s Pointhoz, és beledobjuk a vízbe. – Karácsonykor? – kérdezte Drew. – El se hiszem, hogy annyi pénzt elszedett tőlünk, és most még a karácsonyunkat is elkúrja – mondta Troy Lee. – A pénzünket! – háborgott Lash. – A ringyó! Senki se szereti a halott kurvákat. 133

– Nekem néha jöhet egy halott kurva – mondta Elijah Ben Sapir, elrontva egy teljesen jó motívumot. Épp azelőtt törte el a kurva nyakát, mielőtt teljesen kiszívta volna a vérét, hogy a test ne porladjon el. – De azért túl nyilvánvaló se legyen. – A testet egy szemeteskonténer mögé cipelte, és nézte, ahogy a sebek a nyakán máris begyógyulnak. Egy sikátorban kapta el a nőt a Tizedik és a Mission sarkához közel. A melegítő-kapucnija a fejére volt húzva, így a nő meglepődött, amikor a sikátorban levette és alóla előbukkant egy nagyon fehér fej. – Odanézzenek. Aszittem… – Egy kurva utolsó szavai. Csak száz dollár volt nála, így a melegítő és a Nike edzőcipő mellett most ez jelentette a vén vámpír összes tulajdonát. Milliókat érő jachttal jött a városba, azon még további sok-sok milliót érő műtárgyak, és most kénytelen zsebpénzért ölni. Természetesen sok háza volt szerte a világon, tucatnyi városban dugott el egész vagyonokat, de azokat időbe telik elérni. És talán a változatosság kedvéért kapóra is jön a veszélyes élet. Végül is azért jött a városba és vett maga mellé egy fiókát, hogy enyhítse az unalmát. (Elég bajos élettel telinek érezni magad, ha nyolcszáz éve halott vagy.) És a fióka teljesítette a feladatát. Nem unatkozik, és bizony nagyon is elevennek érzi magát. Kiment a sikátorból és felnézett az égre. Már fenyeget a hajnal, talán húsz perce van napkeltéig. – Hová lesz az idő? – Átment az utcán, és becsengetett egy hotelbe, amin kint állt a tábla: SZOBA ÓRÁRA, NAPRA VAGY HÉTRE. A recepcióson érezte a cigaretta, a verejték és a heroin szagát. Nem emelte fel a fejét, hogy a kapucni takarja az arcát. – Van ablaktalan szobájuk? – Huszonöt dolcsi, mint a többi. Kér takarót? Az még öt. A vámpír elmosolyodott. – Nem, nem akarom elkényeztetni magam. Fizetett, elvette a kulcsot, és felügetett a lépcsőn. Igen, nagyon is elevennek érzi magát. Az ember addig nem becsüli meg azt, amije van, amíg el nem veszíti. És jelentős veszteség nélkül hogyan élvezhetné a bosszút?

134

19. Aki halott, aki nem A két vámpír egymás mellett ült a kanapé csupasz keretén, és nézte, ahogy egy ötlábú bogár biceg felfelé a tetőtér nagy ablakán. Tommy úgy gondolta, a bogár lépteinek ritmusa tiszta táncütem; úgy gondolta, zenét is tudna írni rá, már ha tudna zenét írni. Angit és a bicegő bogár szvit, ez lenne a címe. – Szép bogár – jegyezte meg. – Az – mondta Jody. El kéne tennünk Abbynek, vélte Jody. Bűntudata volt, amiért megharapta a lányt: nem is az erőszak miatt, hiszen a lány benne volt, hanem mert úgy érezte, nem volt választása. Megsebesült, és ragadozó természete a túlélésre ösztönözte, bármi áron. Ez zavarta. Talán teljesen elszivárog az embersége? – Az Állatok most már mindenképp eljönnek értünk – szögezte le Tommy. Egyszerre érezte azt, hogy dühös, és hogy elárulta a régi csapata, de leginkább azt, hogy nincs már köze hozzájuk. Nincs már köze senkihez. Holnap karácsony, és még a szüleit se akarja felhívni, mert immár ők is egy másik faj. Milyen ajándékot vehetne egy alsóbbrendű fajnak? – Azok csak az Állatok – mondta Jody. – Nem kell aggódnunk. – Tuti, hogy Elijah is ezt gondolta, amíg el nem kapták. – El kéne mennünk érte – vélte Jody. Elképzelte Elijah Ben Sapirt, a napon állva a Ferry Buildingnél, turisták mennek el mellette, akik nem értik, mit keres éppen itt egy szobor. Megvédi vajon a bronz? Tommy az órájára nézett. – Nem érnénk vissza. Tegnap próbáltam. – Hogy tehetted ezt vele, Tommy? Közülünk való. – Közülünk?! Meg akart ölni minket, ha elfelejtetted volna. Tulajdonképpen meg is ölt. Ami nekem rosszulesik. Különben meg ha 135

bronzba vagy öntve, mit számít, hogy víz alatt vagy? Próbáltam eltüntetni szem elől, hogy úgy tudjuk végiggondolni a jövőnket, hogy ő nem a része. – Oké, bocs. – Jövő? Jody élt együtt már öt-hat sráccal, de magától még egyikük se beszélt a jövőről. És nekik Tommyval amúgy is gigantikus jövőjük van, már ha valaki nem lepi meg őket álmukban. – Talán tényleg el kéne mennünk a városból. Egy másik városban tiszta lappal kezdhetnénk. – Én arra gondoltam, kéne nekünk egy karácsonyfa. Jody levette szemét a bogárról. – Jó gondolat. Felakasztunk fagyöngyöt, felteszünk valami karácsonyi lemezt, és odakint várjuk a Jézuskát, amíg a nap feljön és szénné éget bennünket. Ez hogy tetszik? – Senki nem értékeli a szarkazmusodat, kislány. Csak próbálom megragadni, hogy mi lenne a normális. Három hónapja még fűszerárut pakoltam Indianában, szemeztem a főiskolával, furikáztam a lerobbant kocsimban, azt kívántam, bárcsak lenne barátnőm, és bárcsak lenne valami előttem azonkívül, hogy szerzek egy állást és ugyanúgy élek, ahogy az apám. Most van barátnőm, van szupererőm, egy csomóan meg akarnak ölni, és nem tudom, mit kéne csinálnom. Nem tudom, mi legyen a következő lépésem. És ez örökre így megy. Örökre! Örök időkig be leszek szarva. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az örökkévalósággal. Tommy szinte kiabált vele, de Jody ellenállt a kísértésnek, hogy feleseljen. Tommy tizenkilenc éves, nem százötven, nincsenek meg az eszközei még a felnőtt léthez sem, nem is szólva a halhatatlanságról. – Értem én. Holnap éjjel első dolgunk lesz, hogy bérelünk egy kocsit, elugrunk Elijahért, aztán visszafelé veszünk karácsonyfát. Ez hogy hangzik? – Kocsit bérelünk? Az tök egzotikus. – Olyan lesz, mint az érettségi bankett. – Vagy most már túl anyáskodik? – Ez nem kell. Sajnálom, ha úgy viselkedtem, mint egy pöcsös. – De az én pöcsösöm. Vigyél ágyba. Jody kezét fogva Tommy felállt, majd felhúzta a lányt a karjaiba. – Minden rendben lesz, ugye? 136

Jody bólintott és megcsókolta, s egy pillanatra szerelmes lánynak érezte magát, nem ragadozónak. Azonnal visszatért a szégyen, amiért Abbyből táplálkozott. Megszólalt az ajtócsengő. – Tudtad, hogy van ajtócsengőnk? – Nem én. – Reggel nincs is jobb egy halott kurvánál – jelentette ki vidáman Nick Cavuto, mert ezek szerint mindenki szereti a halott prostit, bármit is gondoljanak bizonyos írók. A Mission Streetről nyíló sikátorban álltak. Dorothy Chin – alacsony, csinos és pengeeszű nő – horkantva felnevetett, és megnézte a hőmérőt, amit az elhunyt májába dugott, akár húshőmérőt a sültbe. – Még nincs négy órája, hogy meghalt, fiúk. Rivera a halántékát dörgölve érezte, hogy a könyvesboltja, a házasságával együtt, a messzeségbe tűnik. A házasságról már tudta egy ideje, de a könyvesbolt miatt kicsit összetört a szíve. Bár sejtette, de azért rákérdezett: – A halál oka? – Szopás közben fogazott – mondta Cavuto. – Igen, Alphonse – mondta Dorothy, pöttyet túlzott őszinteséggel –, egyet kell értenem Cavuto nyomozóval. A halál oka, hogy szopás közben fogazott. – Van, akit kiakaszt, ha egy profi nem elég profi – tette hozzá Cavuto. – A fickó eltörte a nyakát és visszavette a pénzét – mondta nagy vigyorral Dorothy. – Szóval eltört a nyaka? – Rivera lelkiekben búcsút intett az első kiadású Raymond Chandlereknek, a hatórás munkanapoknak és a hétfői golfozásnak. Most Cavuto horkantott. – Rossz irányba áll a feje, Rivera. Te mire gondoltál? – Most komolyan – mondta Dorothy Chin –, biztosat a boncolás után tudok mondani, de nem hivatalosan ez az ok. Hozzátenném, hogy talán mázlija is volt. Ugyanis HIV-pozitív, ami már kifejlődött AIDS-szé. – Honnan tudja? 137

– A szarkómákból a lábán. Chin korábban levette a prosti egyik cipőjét, és most a nyílt sebekre mutatott a tetem lábán és bokáján. Rivera sóhajtott. Nem akarta, de megkérdezte: – Vérveszteség? Dorothy Chin végezte a boncolást a két előző áldozaton is, érthető, hogy a kérdésre összerezzent. Talált sémát. Mind halálos betegek voltak, mindegyiknek a nyaka tört el, és mind erős vérveszteséget szenvedtek, de külső sebek nélkül, még csak tűnyom se maradt rajtuk. – Itt nem tudom megmondani. Mostanra már Cavuto vidámsága is odalett. – Szóval azzal töltjük a karácsonyt, hogy hajléktalanokat kérdezünk ki, hátha valaki látott valamit? A sikátor végében az egyenruhások még mindig a koszos öregemberrel beszéltek, aki a gyilkosságot bejelentette. Próbált kuncsorogni tőlük egy üveg whiskyre valót, végül is karácsony van. Rivera haza ugyan nem akart menni, de nem is akart egy napot annak kiderítésére áldozni, amit amúgy is tudott. Az órájára nézett. – Mikor kelt fel ma a nap? – Várj – tapogatta meg a zsebeit Cavuto –, megnézem a naptáramban. Dorothy Chin megint horkantott, aztán vihogni kezdett. – Dr. Chin – vette hivatalosabbra Rivera –, meg tudná mondani pontosabban a halál idejét? Chin fogta Rivera tónusát, és átváltott profiba. – Persze. A test hűlési idejét algoritmus írja le. Ha megkapom a tegnap esti időjárást, a hullaházban lemérem a test súlyát, és megmondom tíz perc tűréssel. – Mi? – nézett Cavuto Chinre. – Mi? – nézett Riverára. – Téli napéjegyenlőség, Nick – magyarázta neki Rivera. – A karácsony eredetileg a téli napéjegyenlőségkor volt, az év legrövidebb napján. Most fél tizenkettő. Fogadok, hogy négy órája épp csak jött fel a nap. – Ühüm – mondta Cavuto. – A prostik munkaideje szar. Erre akarsz kilyukadni? Rivera felvonta a szemöldökét. – Arra akarok kilyukadni, hogy a fickó napkelte után nem mehetett messzire. Itt lesz valahol. – Féltem, hogy ezt mondod. Sose nyitjuk meg azt a könyvesboltot, 138

mi? – Mondd meg az egyenruhásoknak, hogy nézzenek be mindenhová, ami sötét: szemeteskonténerek alá, szerelőaknákba, padlásra, mindenhová. – Karácsony napján házkutatási engedélyt szerezni nem lesz egyszerű. – Nem is kell, ha a tulajdonos megengedi. Nem akarunk letartóztatni senkit, aki itt lakik, mi egy gyilkosság gyanúsítottját keressük. Cavuto egy nyolcemeletes téglaépületre mutatott, ami a sikátor egyik falát képezte. – Ebben van vagy nyolcszáz minitároló egység. – Akkor jobb, ha nekiláttok. – Te hová mész? – Pár napja eltűntnek jelentettek egy öreg fickót North Beachen. Ellenőrzöm. – Mert nem akarsz szemeteskonténerekben kutatni vámp… – Mert – vágott közbe Rivera, mielőtt társa kimondhatta volna a V betűs szót – halálos rákja volt. A felesége úgy gondolta, csak elcsavargott és eltévedt. Most már nem vagyok olyan biztos benne. Hívj, ha találtok valamit. – Ühüm. – Cavuto a három egyenruháshoz fordult, akik a csövest kérdezgették. – Hé, srácok, van egy ajándékom a számotokra. Az Állatok úgy döntöttek, tartanak Kéknek egy szűk körű búcsúztatást a kínai negyedben. Troy Lee már ott volt, ahogy Lash is, aki addig haza nem megy, amíg Kék teste el nem kerül onnan, valamint Barry is, aki zsidó, és odajön vacsorára a családjával, ahogy az náluk szokás. Ráadásul az italboltok a kínai negyedben nyitva vannak karácsonykor, és ha a pult alatt pénzt csúsztat oda az ember, petárdát is kap. Az Állatok biztosak voltak benne, hogy Kék szeretett volna petárdát a temetésén. Félkörben álltak, kezükben sörrel egy játszótéren a Grant Street mellett. Az elhunytat távollétében ünnepelték: egy félig elfogyasztott ehető bugyi képviselte. Távolról úgy néztek ki, mint egy csapat csöves, akik egy tekercs gumicukrot gyászolnak. 139

– Szeretném én kezdeni – mondta Drew. Hosszú felöltő volt rajta, haját fekete szalaggal hátrakötötte, így látszott a célkör alakú zúzódás, ahol Jody eltalálta az üveggel. Kabátja zsebéből előhúzott egy tenorszaxi méretű vízipipát, a kandallókhoz használt hosszú gyújtóval felizzította, és úgy szipákolt belőle, mint asztmarohamos búvár. Amikor nem fért bele több, felemelte a pipát, vizet öntött a földre, majd azt krákogta, „Kékre”, ami tökéletes füstkarikában jött ki a száján. A látványtól mindenki szemébe könny szökött. – Kékre – visszhangozták. Egyik kezüket a pipára tették, és picit kilöttyintettek a sörükből. – Kékre, nigger – mondta Troy Lee nagyanyja, aki mindenképp itt akart lenni, miután megtudta, hogy lesz petárdázás. – Megbosszuljuk – mondta Lash. – És visszaszerezzük a kibaszott pénzünket – mondta Jeff, a sportsztár. – Ámen – így az Állatok. Felekezettől független szertartást akartak, mivel Barry zsidó volt, Troy Lee buddhista, Clint evangélikus, Drew raszta, Gustavo katolikus, Lash és Jeff pedig eretnek füves. Gustavo ezen a napon dolgozott, mert valakinek a boltban kellett lenni, amíg a kirakatban csak furnérlemez van, úgyhogy a hite iránti tiszteletből hoztak magukkal tömjént és tartót, és tömjénrudacskákból takaros kis kerítést raktak az ehető bugyi köré. A tömjén passzolt Troy Lee és a nagyi buddhista hagyományához is, és a ceremónia során Lash rámutatott, hogy habár amúgy totál különböznek, azért minden isten szereti az illatos csajokat. – Ámen – így az Állatok. – És a petárdát is meg lehet gyújtani velük – gyújtott meg egy tömjénrúdról egyet Jeff. – Halleluja! Mindenki felelevenített egy-egy emléket Kékről, de a történetek gyorsan leegyszerűsödtek testnyílásokra meg folyadékokra, és Troy nagyanyja előtt ebbe senki nem akart belemenni, úgyhogy inkább petárdával dobálták Clintet, aki a huszonharmadik zsoltárt olvasta. Sötétedés után úgy döntöttek, hogy mielőtt megbontanák a második rekesz sört, hárman – Lash, Troy Lee és Barry – elmennek Kékért Lash 140

lakásába, bepakolják Barry kombijának hátuljába, és elviszik egy sétahajózásra az öbölben Barry Zodiacján. (Barry volt a banda búvára, és az összes baró vízi cuccos megvolt neki. Az ő szigonypuskájával kapták el a vén vámpírt is.) Lash nagyot nyelt a lakása ajtaja előtt, de amikor benyitott, meglepetésére nem érzett bűzt. Bevezette Barryt és Troyt a hálóba, és együtt kicibálták az összetekert szőnyeget a szekrényből. – Nem elég nehéz – vélte Barry. – Baszki, baszki, baszki – mantrázott Troy, és mint az őrült, nekilátott kitekerni a szőnyeget. Végül Lash elkapta a szőnyeg szélét, és felrántotta a feje fölé. Valami nekipuffant a túlsó falnak, majd fém csörgött, mintha aprópénz esett volna le. A három Állat csak állt és nézett. – Az mi? – kérdezte Barry. – Fülbevaló – mondta Troy. Hét fémkarika hevert a keményfa padlón. – Nem az. Az! – mutatott Barry két töknyi méretű, szögletes zselatincuccra, amik úgy remegtek a padlón, akár a partra vetett medúzák. Lash megborzongott. – Láttam már ilyet. A tesóm Santa Barbarán dolgozott egy telepen, ahol ilyet gyártottak. – Mi a szar ez? – hunyorgott részegen Troy. – Mellimplantátum. – És azok az izék? – kérdezte Barry. Két átlátszó, csigaszerű valami ragadt a szőnyeg innenső szélére. – Olyan, mint az ablakszigetelő – mondta Lash. Észrevett valami finom kék port is a szőnyeg szélén. Felcsippentett kicsit és megszagolta. Semmi. – Hová tűnt Kék? – tette fel a kérdést Barry. – Gőzöm sincs.

141

20. Az élet csodaszép Gustavo Chavez egy téglaégető hetedik gyermekeként született egy kis faluban Michoacan államban, Mexikóban. Tizennyolc évesen elvette egy helyi farmer lányát, aki maga is hetedik gyermek volt, majd húszévesen, ahogy útban volt a második gyermekük, átszökött a határon az Egyesült Államokba, ahol egy unokatestvérénél élt Oaklandben egy rakás más rokonnal, tizenkét órás kimerítő fizikai munkát végzett, amiből eltartotta magát, és több pénzt tudott hazaküldeni a családnak, mint amennyit apja téglaégetőjében kereshetett volna. Azért tett így, mert ez volt a felelősségteljes cselekedet, mert ez volt a helyes út, és mert jó katolikusnak nevelték, aki, apjához hasonlóan, eltartja a családját és két-háromnál nem több szeretőjét. Minden évben karácsony előtt úgy egy hónappal átszökött a határon megünnepelni a karácsonyt családjával, találkozni a gyerekkel, aki közben esetleg született, és addig szeretkezni a feleségével, Mariával, hogy menni is alig tudjanak. Maria hívogató combjának képe sűrűn kísértette Halloween körül, s a szerencsétlen éjszakai portás gyakran félig begerjedve tologatta a habos felmosót az ezerkétszáz négyzetméter linóleumon. Ezen az éjszakán egyedül volt az üzletben, és ha valami nem volt, akkor begerjedt, hiszen szenteste van, és nem mehet misére, nem áldozhat, amíg meg nem gyónt. Nagyon-nagyon szégyellte magát. Szenteste van, és még csak fel sem hívta Mariát, sőt hetek óta nem is beszélt vele, mert az Állatokkal együtt Las Vegasba ment, és az összes pénzét egy kék prostinak adta. Akkor persze telefonált, amikor elvették a vámpír cuccait és eladták rengeteg pénzért, de azóta az élete beleveszett a tequila, a marihuána és a kék nősténygonosz figyelmének ködébe. Ő egy rendes ember, aki 142

törődött a családjával, sosem ütötte meg a feleségét, és csak egy másodunokatestvérrel csalta meg, fehér nővel sosem, de most mégis a kék ördög puncijának átka alá került. La maldición de la cocha del diablo azul. Ez a legszomorúbb, legmagányosabb karácsony, gondolta Gustavo, ahogy tologatta a felmosót a frisstermék-osztály hűtőjéhez vezető vászonajtó mellett. Olyan vagyok, mint az a szegény cabrón, abban a könyvben, A gyöngyben, próbálom kihasználni a szerencsét, és közben mindent elvesztek. Igaz, egy hétig csontrészeg voltam és az én gyöngyöm egy kék prosti volt, aki addig dugott, hogy nem maradt bennem chili con carne, de akkor is szomorú. Mindezt ráadásul spanyolul gondolta, amitől még tragikusabban és romantikusabban hangzott. Ekkor zaj hallatszott a hűtőből, és összerezzent. Kicsavarta a felmosót, biztos, ami biztos. Nem örült, hogy egyedül van az üzletben, de a kitört kirakat miatt valakinek muszáj volt itt lennie, ő meg távol volt az otthonától, nem volt hova mennie, a szakszervezet pedig tesz róla, hogy dupla órabért kapjon, úgyhogy önként jelentkezett. Talán ha egy kis extrát küld haza, Maria elfelejti a százezer dollárt, amit beígért. Ott. A hűtőkamra műanyag lengőajtaja kissé ringott, és mögötte mozgott valami. A köpcös mexikói keresztet vetett és kifarolt a frisstermék-osztályról, immár olyan sebesen mozgatva a felmosót, hogy az alig-alig nedvesítette meg a linóleumot. Most a tejtermékek mellett járt, és ekkor egy rekesz joghurt leborult odabent, az üvegajtó mögött, mintha valaki lelökte volna, hogy ki tudjon nézni. Gustavo ledobta a felmosót, és a bolt vége felé futott, káromkodásokkal fűszerezett Üdvöz légy Máriát motyogva, s közben azon járt az agya, lépteket hall-e maga mögött, vagy csak saját futásának visszhangját az üres térben. Ki az ajtón és futás, kántálta magában. Ki az ajtón és futás. A húspultot megkerülve majdnem elesett, mivel cipője még nedves volt a felmosóvíztől. Fél kézzel megkapaszkodott, és úgy pattant fel, akár egy sprinter, közben már nyúlt hátra, az övére akasztott kulcsokért. Léptek hangzottak mögötte, könnyed, csattogó léptek, meztelen lábak a linóleumon, de gyorsan közeledtek. Amikor az ajtóhoz ér, nem állhat 143

meg, nem nézhet vissza, nem fordulhat meg: egy másodpercnyi tétovázás, és vége. Hosszú jajgatást fújt ki, és egyenesen belerohant egy cukor- és rágóállványba. Az első kasszán csokik és magazinok lavinájával zuhant át, utóbbiak közül több olyan szalagcímmel futott, hogy HOZZÁMENTEM A JETIHEZ, ŰRLAKÓ SZEKTA TERJED HOLLYWOODBAN, VÁMPÍROK VADÁSZNAK AZ UTCÁINKON, és hasonló zöldségek. Gustavo kikecmergett a rakás alól, és hason csúszva mászott, akár egy sivatagi gyík a forró homokon, amikor nehéz valami zuhant a hátára, kiszorítva belőle a szuszt. Levegő után kapkodott, de megragadták a haját és hátrarántották a fejét. Recsegő hang töltötte meg a fülét, rohadt hús szagát érezte, és öklendezni kezdett. Látta a fénycsöveket, konzervsonkákat és egy nagyon boldog kartonmanót, aki sütit sütött, miközben őt magát rángatták végig a soron, akár egy löncshúst, majd a hátsó ajtón át be a sötét raktárba. Feliz navidad. – Az első közös karácsonyunk. – Jody megpuszilta Tommyt, és kicsit megszorította a pizsinadrágos fenekét. – Valami cukit kapok? – Szia, anyu – mondta Tommy a telefonba. – Itt Tommy. – Tommy, édesem. Egész nap hívunk, de csak kicsöng. Azt hittem, hazajössz karácsonyra. – Hát, tudod, anyu, már magasabb pozícióban vagyok a boltban. Több a felelősség is. – Elég keményen dolgozol? – Azt meghiszem, anyu. Tíz-tizenhat órát is dolgozom néha. Kimerítő. – Akkor jó. És van biztosításod? – A legjobb, anyu, a legjobb. Szinte golyóálló vagyok. – Nagyon helyes. De ugye, már nem abban a rémes éjszakai műszakban vagy? – Hát nagyjából. Az élelmiszeráruban ott van a pénz. – Át kell kerülnöd a nappaliba. Ha éjjel dolgozol, sose találkozol egy rendes lánnyal. 144

Hallva Flood anyuka megrovását, Jody felemelte szoknyáját, és csupasz mellét nekidörgölte Tommynak, közben rebegtetve a szempilláit. – De hát már találkoztam egy rendes lánnyal, anyu. Jody a neve. Apác… tanítónak készül. Segíti a szegényeket. Jody ekkor lerántotta róla a nadrágot, majd vihogva beszaladt a hálóba. Tommy belekapaszkodott a konyhapultba, hogy el ne essen. – Hű. – Mi az, fiam? Mi a baj? – Semmi, anyu, semmi. Csak ittam egy kis tojáslikőrt a fiúkkal, és kezdem megérezni. – De nem drogozol, ugye, édesem? – Nem, dehogy, semmi ilyesmi. – Mert apádnak van rehab juttatása, amíg huszonegy nem leszel. Csinálhatunk intervenciót is, ha kapsz olcsó repülőjegyet haza. Tudom, hogy Esther néni szeretne látni, még ha szeded is a cracket. – És én is őt, anyu, én is őt. Figyelj, csak azért hívtalak, hogy boldog karácsonyt kívánjak, de mennem… – Várj, szívem, apád is köszönni akar. – …kell. – Hé, szúnyog! Csak nem lettél seggbandita Friscóban? – Szia, apu. Boldog karácsonyt. – Örülök, hogy végre hívtál. Anyád már betegre aggódta magát. – Hát tudod, milyen az élelmiszerbolt. – Elég keményen dolgozol? – Igyekszem. Visszavesznek a munkaidőnkből, a szakszervezet csak heti hatvan órát enged dolgozni. – Az a lényeg, hogy te azért igyekezz. Hogy megy a Volvo? – Klasszul. Mint új korában. – A Volvo a városba érkezése első napján csutkáig égett. – A svájciak aztán értenek a kocsikhoz, mi? Azok a kis piros zsebkéseik nem nagy szám, de a kocsikhoz aztán értenek a szemétládák. – Svédek. – Ja, azokat a kis húsgolyóikat is szeretem. Nézd, fiam, anyádnak 145

pulykát sütök a feljárón, és úgy látom, hogy kezd füstölni. Ki kéne mennem megnézni. Egy órába telt felfűteni az olajat, itt mínusz tíz is van ma. – Ja, itt is elég hűvös van. – Hm, mintha a garázs is égne. Megyek. – Oké. Szeretlek, apa. – Hívd anyádat gyakrabban, aggódik érted. Hűha, az a láng az Oldsmobile lesz. Szia, fiam. Fél órával később éppen a William vérével bélelt kávét kortyolgatták, amikor megint megszólalt az ajtócsengő. – Ez már kezd bosszantani – mondta Jody. – Hívd fel anyukádat – mondta Tommy. – Én megnézem, ki az. – Kéne szereznünk altatót, ami kiüsse, hogy ne kelljen állandóan attól a tömérdek piától kidőlnie, mire tudunk vért venni tőle. Megint csengettek. – Adnunk kell neki egy kulcsot. – Tommy az ajtó melletti konzolhoz ment, és megnyomta a gombot. Zümmögés hallatszott, majd kattant a lenti zár. Kinyílt az ajtó, és William jött be, hogy letelepedjen éjszakára. – Nem tudom, hogy bír aludni azon a lépcsőn. – Nem alszik. Elájul – mondta az élőhalott vörös. – Szerinted ha adunk neki borsmentasnapszot, a kávénak olyan mentás karácsonyi íze lesz? Tommy vállat vont. Az ajtóhoz ment, kinyitotta, és leszólt: – William, szereted a borsmentasnapszot? William gyanakodva felvonta dzsuvás szemöldökét. – Van valami baj a whiskyvel? – Nem, nincs. Nem akarom felborítani a napirendedet. Csak kicsit kiegyensúlyozottabb étrendre gondoltam. Tudod, ételre. – Máma ettem levest. Meg sört. – Akkor jó. – A snapsztól fingok. És attól Chet nagyon fél. Tommy fejét rázva Jodyra nézett: – Bocs, nem megy. Mentás fingprobléma. – Megint Williamhez: – Rendben, William. Megyek az 146

asszonyhoz. Kell valami? Étel, pokróc, fogkefe, nedves konyharuha felfrissülni? – Nem, kösz. – William felmutatott egy kis Johnny Walker Blacküveget. – Chet hogy van? – Stresszesen. Most tudtuk meg, hogy Sammy barátunkat megölték egy hotelben a Tizenegyediken. – Chet is felnézett szomorú kiscicaszemekkel; kábé azóta nézett így, hogy megborotválták. – Sajnálom – mondta Tommy. – Ja, ráadásul pont karácsonykor. Egy prostit ugyanúgy öltek meg szemben az utcán előző éjjel. Eltörték a nyakát. Sammy beteg volt egy ideje, ezért pengetett ki egy szobáért az ünnepekre. A szemetek az ágyban ölték meg. Ebből is látszik. Tommynak gőze se volt, mi látszik ebből. – Szomorú. Hogyhogy Chet bestresszelt, de te nem? – Chet nem iszik. – Persze. Hát akkor kellemes karácsonyt. – Nektek is – intett az üveggel William. – Esetleg valami karácsonyi jutalom, most, hogy rendes alkalmazott vagyok? – Mire gondolsz? – Szívesen megsassantanám a vöröske dudáit. Tommy ránézett Jodyra, aki nagyon eltökélten rázta a fejét. – Bocsi – mondta Tommy. – Egy új mellény Chetnek? William a homlokát ráncolta. – A Főnökkel nem lehet alkudozni. – Meghúzta az üveget, majd úgy fordult el Tommytól, mintha fontos megbeszélnivalója lenne a megborotvált macskával, amiben nem ismer tréfát. – Oké. – Tommy becsukta az ajtót, és visszament a konyhapulthoz. – Én vagyok A Főnök – vigyorgott. – Anyukád nagyon büszke lenne. El kell mennünk Elijahért. – Csak ha te is felhívtad anyukádat. Elijah különben is megvár. Jody felállt, megkerülte a pultot, és megfogta Tommy kezét. – Édesem, játszd szépen vissza az agyacskádban, amit William mondott. Nagyon-nagyon lassan. – Ugye? Pedig én vagyok A Főnök. 147

– Nem ezt. Azt, hogy a barátját megölték, eltörték a nyakát, és hogy beteg volt, és hogy előző éjjel is eltörték a nyakát egy prostinak. Tuti, hogy a prosti is beteg volt. Nem ismerős motívum? – Istenem. – Ühüm. – Jody ajkához emelte és megcsókolta Tommy öklét. – Megyek a dzsekimért, te pedig felkurblizod az agyacskádat az utazásra, oké? – Istenem, te bármit megtennél, hogy ne kelljen felhívnod az anyádat.

148

21. Hölgyeim és uraim, a ma este fénypontja: A Csalódások! Ő volt a legjobb egykezes büntetődobó az egész öbölben, és ezen a szentestén egyhuzamban hatvannégyet beejtett a kosárba a felhajtón az új bőr Spaulding labdával, amit apja hagyott neki a fa alatt. Hatvannégyet sorozatban, anélkül hogy letette volna vagy kiöntötte volna a sörét. A rekordja hetvenkettő, amit most meg is döntött volna, ha nem rántják be a bokrok közé és ölik meg. Nem Jeff Murray volt az Állatok közül a legokosabb, nem is a legjobb származású, de elherdált tehetség tekintetében testhosszal vert mindenkit. Jeff sztárkosaras volt végig a gimnáziumban, fullösztöndíjat ajánlottak neki Berkeleybe, sőt még az is szóba került, hogy pár év főiskola után profi lehet, ám Jeff úgy döntött, azzal nyűgözi le a szalagavatójára hívott lányt, hogy helyből átugrik egy mozgó kocsi fölött. Apró túlzás volt, és még sikerült is volna, ha a kísérlet előtt nem önt magába majdnem egy egész rekesz sört, valamint ha a kocsi magasságát nem növeli meg húsz centivel a fényhíd a tetőn. Nevezett fényhíd éppen elkapta Jeff edzőcipőjét, így Jeff négyet bukfencezett a levegőben, majd James Brown-terpeszben érkezett a betonra. Első látásra fogadni mert volna, hogy a térdének nem lenne szabad ilyen szögben hajlania, és egy orvoscsoporttól később megtudta, hogy érdemes lett volna fogadnia. Egész életében járógépet viselhet, és soha többé nem játszhat csapatban. Ennek ellenére baromi jó egykezes büntetődobó volt, akár bajnok is lehetett volna, ha nincs ez a megölleka-bokorban dolog. Örült az új bőrlasztinak, bár tudta, nem lenne szabad aszfalton 149

használnia, főleg ilyen késő éjjel, amikor a pattogtatás zavarhatja a szomszédokat. Egy garázslakásban lakott Cow Hollow-ban, a köd nyirkos pászmákban úszott az utcán, amitől a kosárlabda hangja magányos és baljós lett, így senki nem panaszkodott. Karácsony van: ha szegény szerencsétlennek nincs más, csak a kosár, akkor már tényleg szívtelenség kihívni rá a zsarukat. Egy kocsi fordult be az utca végén; a kék halogénlámpák szablyaként vágtak bele a sötétbe, majd kialudtak. Jeff hunyorogva meredt a ködbe, de nem tudta kivenni, milyen kocsi az, csak annyit, hogy néhány háznyira állt meg, és hogy sötét színű. A rekorddöntő dobásra koncentrált, de megzavarta ez a dolog, kicsit túl erősen megcsavarta, és a labda kiugrott a kosárból. Utánaugrott a garázst övező borókabokrok mellett, de csak ujjheggyel érte el, a labda bepattant a bokrok közé. A sört letette a behajtóra, bement a labda után, és… a többit már tudjuk… Francis Evelyn Stroud a második csengésre felvette a telefont, ahogy mindig. Mert így illik. – Halló? – Szia, anya, itt Jody. Kellemes karácsonyt. – Neked is, aranyom. Elég későn hívsz. – Tudom, anya. Akartam korábban, de dolgom volt. – Én magam vagyok a dolog, gondolta. – Dolog? Na persze. Megkaptad, amit küldtem? Biztos valami drága és teljesen alkalomhoz nem illő, egy kasmírkosztüm, vagy valami tyúklábmintás vagy halszálkás, amit csak matrónás akadémikusok vagy matrónás kémek viselnek szögletes, nyílméregbéka cipővel. És Stroud anyuka biztos a régi címre küldte. – Igen, megkaptam. Aranyos. Alig várom, hogy felvehessem. – Wallace Stegner összegyűjtött műveinek bőrkötésű kiadását küldtem – világosította fel Stroud anyuka. Basszus! Jody Tommy felé rúgott, amiért rávette erre a hívásra. A fiú ütéstávolságon kívülre ugrott, és ujjával fenyegette. Persze, Stegner, a stanfordi eszménykép. Az anyja az első lányok 150

között volt, akik a Stanfordon végezhettek, és egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy Jody orra alá dörgölje, amiért ő nem járt oda. Jody apja is a Stanfordra járt. Jody a Stanfordra született, s mindkettejükre szégyent hozva inkább a San Franciscó-i Állami Egyetemre ment, aztán még csak be sem fejezte. – Ja, az is klassz. Csak még nem ért ide. – Megint elköltöztél? – Mrs. Stroud harminc éve ugyanabban a házban élt Carmelben. A szőnyegek és a drapériák sosem éltek túl két évet, de a ház ugyanaz maradt. – Ja, kellett még egy kis tér. Tommy itthon dolgozik. – Szóval még mindig azzal az írófiúval vagy? Úgy mondta az „író”-t, mintha valami gombafertőzés lenne. Jody lefirkantotta egy öntapadós cetlire a konyhapultnál: Letépni Tommy kezét. Aztán beverni vele a fejét. – Igen, még Tommyval vagyok. Jelölték Fulbrightra. Szóval eddig kellemes a karácsony? – A szokásos. A nővéred elhozta azt a férfit. – A férjét, Bobot érted? – Stroud anyuka nem volt oda a férfiakért, amióta Jody apja elhagyta egy fiatalabb nőért. – Ha az a neve. – Az a neve, anya. Velünk járt iskolába. Kilencéves korunk óta ismered. – Hozattam füstölt pulykát és egy finom kacsamájas-gombás előételt. – Úgy hozatod a karácsonyi vacsorát? – Természetesen. – Természetesen. – Természetesen. Az eszébe nem jutna, hogy ezzel másokat dolgoztat karácsonykor. – Én is feladtam az ajándékot, anya. Most mennem kell. Tommy ma este egy fogadáson valami díjban részesül, elismerik a művészi tevékenységét. – Karácsonykor? Duplabasszus. – Hát, zsidó. Hallotta, hogy a vonal másik végén fennakad a levegő. Ez a finomított verzió, anya, képzelem, mennyire felháborodnál, ha elmondanám, hogy halott, és én öltem meg. – Ezt nem is mondtad. – Dehogynem. Csak nem figyelsz a részletekre. Mennem kell, anya. 151

Segítek Tommynak feltenni a péniszpiercinget a vacsorához. Szia. – Letette. Tommy szinte az egész beszélgetés alatt meztelenül táncolt előtte. Most abbahagyta. – Mondtam már, hogy aggódom az erkölcsi egyensúlyod miatt? – Mondja az, aki ágyékcsikit játszott a vörös sálammal, miközben én boldog karácsonyt kívántam anyámnak. – Ismerd el. Kicsit beindultál. Dr. Drew, azaz Drew McComber, az Állatok ohm-budsmanja, rezidens gyógyszerésze és orvosi tanácsadója félt a sötétben. Miután négy évet töltött a Marina Safeway éjszakai csapatával, a félelem úgy lepte meg hátulról, akár egy hasisos süti, majd kiütötte masszív paranoiával. Szóval este ébredt, nátriumgőzlámpák átható fényére a garázslakásában a Marinában, majd vezetett négysaroknyit az utcalámpák alatt a fényesen kivilágított Safewaybe, aztán reggel tette le a munkát, amikor a nap már magasan fent járt, visszament a nátriumgőzlámpás lakásába, és szatén szemfedőben lefeküdt aludni. Annyira ritkán és rendszertelenül találkozott a sötétséggel, hogy olyankor fenyegetően idegennek látta. Szenteste éjfél körül Drew a másfél méteres marihuánadzsungelében ült a nappalijában, napszemüvegben egy filmet nézett kábelen egy angol udvarház úrnője és a kéményseprője közötti különleges kapcsolatról. (A munkabeosztása és az állandó belőtt állapot iránti szükséglete miatt Drew nehezen tudott egy barátnőt is megtartani. Amíg az Állatok rá nem akadtak Kékre, szexuális élete zömében magányosan telt, és – sóhaj – úgy tűnik, most ez folytatódik.) Ahányszor a kéményseprő kormos marka rácsapott a ház úrnőjének púderes hátsójára, Drew szíve elfacsarodott: az a sötét tenyérnyom az alabástrom fenéken árnyékként vetült erotikus lelkére. Volt inger, de öröm nem. Kenderszövet pantallójában szomorú és magányos merevedés emelt sátrat. Aztán, mintha Erecto, a hihetetlen légyottok bőségesen megáldott pizzakiszállító istene forgatókönyve lenne, kopogtak Drew ajtaján. Nem 152

nyitott ajtót azonnal, hanem rendbe hozta magát, majd a marihuánaerdőn át a konyhafülkébe ment egy kis videoképernyőhöz, a speciális kémlelőjéhez. Akkoriban szerelte fel, amikor az orvosától megkapta a receptet, ami révén kvázi-legális orvosimarihuánatermesztővé avanzsált (páciens arra panaszkodik, hogy a valóság kidörzsöli a nyugiját: 2 gramm cannabis háromóránként orron, szájon vagy végbélen keresztül bevéve). És mintha telefonon rendelte volna, a videoképernyőn egy sápadt, de csinos szőke állt a lépcsőn konzervatív kék koktélruhában és magas sarkúban. Mint aki egy partiról vagy vacsoráról jön; haja apró kék nyilakkal feltűzve. Jelentkezhetett volna a filmbéli ház úrnőjének szerepére. Drew megnyomta a telefont. – Helló. Biztos, hogy jó helyre jött? – Azt hiszem – felelte a lány. – Drew-t keresem. – Belemosolygott a kamerába. Tökéletes fogsor. – Azta – mondta Drew, aztán rájött, hogy hangosan mondta, hát megköszörülte a torkát. – Megyek. Lesimította az erekcióját, haját hátratűrte a füle mögé, és öt lépéssel keresztülvágott az erdőn az ajtóhoz. Az utolsó pillanatban eszébe jutott a napszemüveg, feltolta a fejére, hatalmasat mosolygott, majd kitárta az ajtót, széles ultraviola sugarat eresztve ki az éjszakai ködbe. A csinos szőke mosolya eltűnt, sikítva lángra lobbant, és elugrott a fényből. Drew kiszaladt a sötétbe, hogy megmentse.

153

22. Abby Normal krónikái: A szánalmasan egypontnullás Nosferatu A gyilkosságot kivéve a karácsony olyan volt, mint vánszorgás törött üvegen – most már tudom, milyen lehet az örökkévalóságot full unalomban tölteni –, szóját ettem, Ronnie-val meg anyával döglöttem hatig, amikor jött Jared. Az apjának új családja van kis morzsakapó mostohahúgokkal, úgyhogy őt kábé azonnal elfelejtették, amint reggel elkezdődött a nyivákolás meg az ajándékok. Egész nap a Karácsonyi lidércnyomást nézte a szobájában és édes cigit szívott. A szobája totál szent és sérthetetlen, amióta azt mondta a szüleinek, nem tudja megígérni, hogy éppen nem melegpornóra rejszol, ha bárki bejön. (Néha olyan mázlista: én fejre állhatnék és a konyhaasztalon babrálhatnám a muffost, anyám csak azt mondaná: „Szívem, a karácsony a családé, együtt kell lennünk”, és még be is kéne fejeznem ott mindenki előtt.) Szóval a Karácsonyi lidércnyomást néztük DVD-n anyuval és Ronnieval, amíg el nem aludtak a kanapén… Akkor Jareddel totál menő törzsi tetkót rajzoltunk Ronnie fejére a kihúzóval, de csak pirosfeketében, hogy frankónak látsszon. Jared azt mondja – Menjünk kávézni. A nénikémtől kaptam százdolláros Starbucks ajándékutalványt. Utálom, amikor az emberek a karácsonyi ajándékkal nagyzolnak, mert tökre sekélyes és anyagias. Szóval én hogy – Ja, jó lenne, de már kiválasztott lettem, vannak kötelességeim. Ő meg – Ne már. Zsidó vagy? Én meg – Nem, nosferatu. Ő meg – Nem is. 154

Én meg – De is. Emlékszel arra a szexualizációs pasira a Walgreensből? Hát ő. Vagyis tulajdonképpen a Grófnő vitt be a vérség szent kötelékébe. Ő meg – És még csak fel se hívtál? – Bocs, Jared, de te már alsóbbrendű faj vagy. – Tudom. Tökre megszívtam. Én meg tudtam, hogy mindjárt fullos dráma lesz, hát mondom – Hívj meg egy Mochaccinóra, és feltárom előtted sötét útjainkat meg minden. Hagytunk egy üzenetet, hogy Jared megtermékenyített, és elszöktünk, hogy csatlakozzunk egy sátánista szektához, hogy anyám ne aggódjon, ha felébred, mert totál diktátor, ha üzenetekről van szó. Aztán elindultunk a SOMA-ba. De az egész kirakott ország bezárt karácsonyra, lecsapott mindenkire a kisjézus elnyomó vasökle, és a kilenc Starbucks, amit találtunk, mind frankón zárva volt. Jared meg – Vigyél el hozzájuk. Én is benne akarok lenni a sötét családban. Én meg – Kizárt, lúzer, a hajad tök lapos. – Az is volt. Csak elöl állt ki egy tüske, a hajzseléje órákkal azelőtt becsődölt, úgyhogy a PVCkabátjában kábé feketére lakkozott fogasnak nézett ki, amilyet a kínai negyedben látni, de nem ezért nem tudtam elvinni a Grófnőhöz és a Sötét Úrhoz. Hanem mert nem. Tudtam, hogy a Grófnő kiakadna, ha arra használnám az ő ritka ajándékát, hogy felvágjak egy haver előtt, szóval azt mondtam – Totál titkos. – De erre Jared duzzogni kezdett, én meg úgy éreztem magam, mint egy bűzös seggpüré à la köret, ahogy Lautréamont olyan találóan megfogalmazta. (Lehet kussolni, Lily szerint franciául tök romantikusan hangzik, na.) Szóval hagytam jönni, de mondtam, hogy lent kell maradnia az utcán. De amikor befordultunk a Sötét Úr háztömbjéhez, egy sárga melegítős fazon ácsorgott az utca közepén. Csak állt ott, csurig kapucniban, a fejét lehajtva, mintha örökre ott akarna maradni. Aztán nagyon lassan felénk fordult. Jared a fülembe hogy – Rövid távú rejszoló –, és vihogott azzal a magas kislányos viháncával, ami totál erőszakra hergeli a pasikat. (Ezért hord Jared harminccentis kétélű kést a csizmájában, amit úgy nevez: Farkasfog. Szerencsére ez nem ringatja hamis biztonságba, mert 155

ettől még egy méretes puncipő, de élvezi a figyelmet, amikor az ajtónállók elveszik tőle a klubokban.) Na mindegy, szerintem a vámpírérzékeim tökre éltek, mert tudtam, hogy ez nem átlagos hiphop csávó, aki háromszáz dolcsis melegítőben szobrozik egy kihalt utca közepén szenteste, úgyhogy elkaptam Jared karját, és visszahúztam a sarok mögé. Én hogy – Öreg. Pajzsot. Köcsög. Vigyáz. Lapul. Kilestünk a sarok mögül, most már totál óvatosan, és a melegítős még ott állt a ház ajtajánál, és valaki éppen jött ki. Nabakker, a vén tag a nagy macskával, és kint van a varázsrúdja, mintha vizelni akarna, és én kibírtam volna még tizenhat évet a látvány nélkül. Na és Melegítő elkapja, de mintha rongybaba lenne, hajánál fogva hátrarántja a fejét, és beleharap a nyakába. És akkor látom, hogy ez kurvára nem hiphop csávó, hanem egy szopós szájú fehér vámpír, és a szemfogát kábé az űrből is látni. A macskás tag meg vergődik és csapdos és mindenfelé hugyozik, és a nagy macskája meg sziszeg az ajtó mögött, és Jared elkapja a táskámat, és húz hátra, vissza. Ennyit láttam. És Jared hogy – Hű. Én meg – Ja. Amikor kicsit messzebb értünk, elővettem a mobilt és hívtam a Grófnőt, de a rögzítőt kaptam. Most a Karácsonyi lidércnyomás külön éjféli vetítésén ülünk a Metreonban, nagy diétás kólát iszunk, hogy megnyugodjunk, amíg várjuk a visszahívást a vámpírcsaládtól. (Jared otthon hagyta az inhalálóját, úgyhogy a támadás óta zihál. Full gáz. Az emberek stírölnek, és arrább is ültem, nehogy azt higgyék, hogy éppen kiverem neki vagy valami.) Tökre rajtam van a rettegés meg baljósság, az idő meg úgy vánszorog, mint a begyulladt szemöldökpiercing. Várunk. Bárcsak lenne füvünk. Majd folyt. Ja, anyától kaptam egy zöld Care Bear macit karácsonyra, és totál imádom. – Biztos, hogy itt hagytad? – nézett végig Jody az Embarcaderón mindkét irányba. Az utcán nem voltak emberek, az előadók és kikiáltók már rég elmentek. A távolban hallotta a Bay Bridge forgalmának 156

zümmögését, és Alamedában megszólalt egy ködkürt. Egy vonat böffent ki egy alagútból pár saroknyira, s indult üresen a park felé. A Market Streetről kiforduló rendőrautó a reflektoraival átpásztázott rajtuk, mielőtt elindult a Ferry Building mellett a Fisherman’s Wharf felé. Tommy lezseren intett a zsaruknak. – Tuti biztos – felelte. – Pontosan itt álltam, és megszólalt az órám csipogója. Egy tonnát nyomott az a szobor. Csak többen mozdíthatták meg. Jody észrevett valami fényeset a téglán a lába mellett, és lekuporodott. Valami fémreszelék. Megnyalta az ujját, és belenyúlt. Sárgás fémpor tapadt az ujjára. – Hacsak szét nem vágták. – Ki tenne ilyet? Ki vágna szét egy szobrot, és lopná el darabokban? – Az mindegy. Talán tolvajok, talán közterületisek. Ha valaki szétvágta a bronzburkot, két dolog történhetett. Ha világos volt, Elijah megsült a napon. Ha sötét, kiszabadult. – De nem volt világos, ugye? Jody a fejét rázta. – Nem hiszem. – Pár lépéssel arrébb megint észrevett valamit a téglák között, és megint leguggolt. Finom szürkés port talált a téglák között. Felcsippentett kicsit az ujjai közé és a fejét ingatta. – Biztos, hogy nem. – Miért, mi az? Jody letörölte az ujját a farmerjában, és zsebre vágta a kezét. – Tommy, emlékszel, mondtam, hogy azért nem ittál ki minden vért a prositból, mert ha így lett volna, akkor nem marad belőle semmi. – Emlékszem. – Na azért, mert amikor egy vámpír teljesen kivéreztet valakit, azaz mi kivéreztetünk valakit, az illető finom szürke porrá lesz. Nem tudom megmagyarázni, miért, de ez úgy néz ki. Olyan a tapintása. – A téglák közti porra mutatott. Tommy letérdelt, megérintette a port, és felnézett. – Honnan tudod? – Tudod, hogy honnan tudom? – Embert öltél. Jody vállat vont. – Csak néhányat. És betegek voltak. Halálos betegek. Lényegében ők kértek rá. – Szóval ezért nem akasztott ki a kurva? 157

Jody elővette dzsekije zsebéből a mobilját, majd háta mögé tette, és a lábát nézve előre-hátra hintázott, mint a kislány, akit a mamája az eltört lámpáról faggat. – Haragszol? – Kicsit csalódott vagyok. – Tényleg? Nagyon sajnálom. A helyemben ugyanezt tetted volna. – Azért vagyok csalódott, mert nem bíztál bennem. – Épp elég bajod volt az átváltozással. Nem akartalak még ezzel is terhelni. – De nem volt benne semmi szex, ugye? – Semmi. Tisztán táplálkozás. – Úgy gondolta, nem muszáj elmesélnie, hogy megcsókolta az öreget. Csak feleslegesen komplikálná a dolgokat. – Akkor jó. Gondolom, muszáj volt. Tommy felállt, Jody pedig odaszaladt és megcsókolta. – Nem is tudod, mennyire örülök, hogy elmondtam. – Hát ja… – Várj – intett ujjával Jody, és bekapcsolta a mobilt. – Felhívod anyukádat, hogy igaza volt, és tényleg szörnyű alak vagy? – A lányt hívom. – Abbyt? – Ja. Megmondom neki, hogy ne jöjjön el hozzánk. Elijah ránk fog szállni megint. Jody nézte, ahogy a kis ikon a telefonon mutatja, hogy térerőt keres. – De azt mondta, ma úgyse jön. Szenteste van. – Tudom, hogy ezt mondta, de azért lehet, hogy mégis eljön. – Miért? – Szerintem belém van esve. Tegnap éjjel megharaptam. – Megharaptad Abbyt? – Meg. Mondtam, hogy megsebesültem. Gyógyulnom kellett… – Jézusom, mekkora vérribanc vagy. – Tudtam, hogy megharagszol. – Pont Abbyt, a picsába? Én vagyok a sötét ura. – Nézd, valaki üzenetet hagyott.

158

Elijah Ben Sapir áthajította a rángó, vizelő részeget az utcán, ahol az lepattant az öntöde fém garázsajtajáról, vissza a járda széléig, ott a feje lekoccolta egy szabálytalanul parkoló Mazda tükrét. Aztán a vámpír megindult, akár egy rémes színpadi szörny, eltúlzott léptekkel, karját eltartva oldalától, hogy vizeletfoltos melegítője ne érjen a bőréhez. Habár a nyolcszáz év alatt a mocsok és a vér minden nemét és fajtáját megismerte, sőt egész napokat is töltött iszapos talaj alatt meztelenül a nap elől bújva, nem emlékezett, mikor volt ennyire kiakadva, mint most, hogy az ebédje lehugyozta. Talán mert most csak ez az egy ruhája volt, és nem mehetett a luxusjachtjára átöltözni, vagy talán mert a napot két vizeletgazdag matrac között töltötte egy eszméletlen narkós alatt, amíg a rendőrség átkutatta körülötte az egész hotelt. Egyszerűen elege lett és kész. Tudta, hogy a recepciós feladja a zsaruknak, így amint bement a szobájába, a melegítőt eldugta a szekrény sarkába, köddé vált, az ajtó alatt átszivárgott a szomszéd szobába, be egy félájult narkós két matraca közé. Épp akkor nyerte vissza alakját, amikor a napkelte kiütötte. Napnyugtakor maga is meglepődött, mennyire örül, hogy a melegítőt a szekrényben találja, persze csak miután táplálkozott a narkósból (csak egy kortyot), majd eltörte a nyakát. (Lényegében névjegyet hagyott a két nyomozónak, akik azokkal a fiatalokkal együtt rátámadtak a jachtklubban.) Most meg drága melegítője csupa húgy lett. Tajtékzott a dühtől. Odament a csavargóhoz, és bokájánál fogva felemelte. Elijah mai mércével nem volt magas, de ha a csavargó bokáját magasan a feje fölé emelte, eléggé meg tudta rázni. – Még csak nem is vagy a szolgája, mi? – A kérdését nyomatékosítandó, Elijah nekivágta a csöves fejét a járdának. – Kérem, a macskám… Durr, durr, durr a járdán. Egy rázás. Némi apró, pár bankjegy, egy öngyújtó és egy üveg Johnny Walker potyogott ki a csöves zsebéből. – Csak a fejőstehene vagy, mi? Érzem rajtad az ízét. – Van egy gyerek – mondta a tehén. – Egy ijesztő kislány. Ő gondozza őket. 159

– Őket? Elijah nekidobta a csövest a garázsajtónak, majd felszedte a pénzt a járdáról. Ekkor kinyílt a garázsajtó melletti fémajtó, és egy tagbaszakadt, kopasz ember lépett ki overallban, tenyerén ólomvégű gumibotot ütögetve. – Szerettek hangoskodni, bassszátok? Elijah szemfogát kivillantva a fickóra sziszegett, majd felugrott a garázsajtó melletti falra, és fejjel lefelé csüngött a tag feje felett. Az felnézett a vámpírra, majd le a járdán elnyúlt csövesre, aztán a megrongált Mazdára. – Hát akkor jó. Látom, nektek még van mit megbeszélni. – Visszalépett az öntödébe, és becsapta az ajtót. Elijah leugrott a falról, és elindult az utcán. Még azzal se vesződött, hogy eltörje a csöves nyakát. Hogy is lehetett ilyen ostoba? Nem fogja azzal rémisztgetni a fiókát, hogy megöli az élelemforrását. A szolgáját kell megfenyegetni. Honnan tudhatta volna, hogy a lány elárulja őt, és a fiút választja? Hogy átváltoztatja a fiút? Mindegy, nem fog megismétlődni. Noha emésztette a düh és az éhség, sőt immár az izgalom is, hiszen most volt célja, Elijah szíve mégis megsajdult. Úgy kezdte ezt a kalandot, hogy azt hitte, ő rángat minden bábut, most meg teljesen belegabalyodott a zsinegekbe. Hibát hibára halmoz. Semmi gond. Félrebillentette fejét és koncentrált. A csöves rekedt zihálása, az épületek recsegése, a Bay Bridge zümmögése és az ezernyi szív dobogása mellett is hallotta a kislány és barátja távolodó lépteit.

160

23. Abby Normál krónikái: Az Űzött Szóval én vagyok az Űzött, amire totál nem vagyok jó, csak megjegyzem. Itt ülök az Oakland Bay Bridge egyik gerendáján (azt hiszem, ezek gerendák), akár egy lebénult éjjeli madár, és várom, hogy lecsapjon rám a Végzet egy ősi, élőhalott dolog képében, hogy kitépje a végtagjaimat törékeny testemből. Szóval szívok. Szerencsére van tartalékom, amíg a Sötét Úr és Úrhölgy ki nem kelnek nappali álmukból, hogy jól szétrúgjanak mindenféle seggeket. Tudom, hogy bogarakat, pókokat meg mindenfélét kéne ennem, ami segíti a vámpírságot, de vegetáriánusként nem fejlesztettem ki vadászkészséget, úgyhogy gumimacival kezdtem, amit a moziban vettem. (Elvileg marhapektinből van, vagy lópatakivonatból, vagy miből, úgyhogy szerintem jó átmenet a nosferatu étrendhez. És szeretem leharapni a kis buksi fejüket.) Itt, magasan a város felett – jó, igazából három méterre vagyunk a híd alatt lakó hajléktalanok fölött – mintha ősi sírbolt őrzője lennék, bármilyen támadóval szembeszállok, hogy megvédjem gazdámat és úrnőmet, akik vízhatlan vászon alatt fekszenek a szomszéd gerendán, szarufán vagy mi a szar. Asztakurva, ezek a kibaszott galambok mindenhol! Bocs, egy most szart a noteszemre. Mindegy. Tovább. Túl vagyok rajta. De azért fúúúúúj, de undi! Jared elment az apjáékhoz Noe Valleybe, hogy elhozza a kerti kocsit meg a kisfurgont, amivel biztonságos helyre vihetjük a gazdámékat. Nálam hagyta a kését, amit eddig egyszer kellett villogtatnom, egy nő ellen, aki le akarta lopni a vízhatlan vásznat Sötét Uramról. Aztán azzal 161

vakartam le a régi körömlakkomat, ami tökre megrepedt a szolga aljamunkától. Na szóval, gazdáim a Modern Művészeti Múzeum előtt vártak ránk, kábé hogy – Jól vagytok? Nem bántott? – És titokzatoskodtak Jared előtt, mintha ő nem tudná, hogy vámpírok vagyunk. Én meg kábé hogy – Nyugi, ő szolgasegéd. – És lazítottak. Akkor Flood előhúzta a táskájából ezt a bronzkezet. – Tudod, mi ez, Abby? Én meg – Persze, Lord Flood – mert nekem a nyilvánvaló a második anyanyelvem. – Egy bronzkéz, igaz? A Grófnő elvette tőle. – Abby, ennyi maradt a vámpír burkából, aki engem átváltoztatott. Én meg – Már elnézést meg minden, Grófnő, de ez egy szoborkéz. Ő meg – Azt mondom. – Pedig kurvára nem azt mondta. Szóval kiderült, hogy a szobor a régi lakásban az a vámpír volt, aki a Grófnőt átváltoztatta, aztán a Grófnő meg Flood vámpírt változtatta át, aki akkor még csak simán Flood volt. Szóval a vén vámpír, akinek Elijah a neve, totál berágott, és elkezdte szopatni a Grófnőt, holttesteket hagyott szanaszét a városban, hogy a bizonyíték a Grófnőre mutasson, megfenyegette, hogy megöli a szolgáját, aki akkor Flood volt, és frankón biliborulás lett a vége, valami zsaruk meg egy csapat köcsög a Safewayből felrobbantották Elijah jachtját, és jól kiakasztották, aztán a Grófnő úgy tett, mintha megmentené, de persze csak az ősi vámpírtitkokat szedte ki belőle, Flood meg mindkettejüket bebronzolta, de a Grófnőt kiengedte, mert az élete szerelme meg minden. (De cuki!) Akkor Flood, aki tökre nem az éjszaka titokzatos és ősi teremtménye, hanem kábé egy hete vámpír, levitte a szobrot a vízhez, hogy beledobja az öbölbe, hogy a Grófnőt ne emlékeztesse rá, hogy a szíve két szerető között szakad meg. De feljött a nap, Flood otthagyta a szobrot az Embarcaderón, és mire visszament, eltűnt, és kiderült, hogy Elijah szabad, ő az a köcsög vámpír a sárga melegítőben, aki a macskás tagot rázta, és most utánam kajtat, hogy bosszút álljon a Grófnőn, amiért egy kétszínű kurva. (De gáz!) Jared persze hogy – Basszus, ez állat. Én meg – Hazudtatok nekem. 162

A Grófnő meg – Ja, napsugaram, azért mondom el most. – Ami tök felesleges gúnyolódás volt. Jared meg – Ez a legfaszább karácsony. Én meg – Kuss, farokcsali. Engem itt elárultak. A Grófnő meg – Tedd magad túl rajta. Meg kell néznünk, hogy William jól van-e. Most már belátom, hogy igaza volt, de azért duzzogva mentem vissza a lakáshoz, mert utálom, ha természetesnek vesznek. A Grófnőékhez érve láttuk, hogy mentő áll ott, és minden tele zsarukkal, úgyhogy Flood meg a Grófnő hátramaradt, és engem küldtek oda csekkolni. A macskás tag hordágyon volt, éppen rátették az oxigénmaszkot. Én meg – Engedjenek oda, ez az apám. A mentősök meg – Ne már. De átengedtek. Én meg – Különben is ki hívta ki magukat? Ők meg – Egy fickó a házból. Valami szobrász. A macskás meg – Engedjék ide. Elhúztam a mentősök mellett a macskáshoz. – Jól van? Ő meg – Pokolian fáj a fejem, és a lábam is eltörhetett. Én meg – Mit tehetek? – Mert a Grófnő parancsba adta, hogy szerezzek infót és segítsek. Ő meg – Vigyázz Chetre. A lépcsőházban van. Éhes lesz. Én meg – Rendben. Akkor lehúzta az oxigénmaszkot, és intett, hajoljak le, hogy tudjon suttogni, én meg – Igen, apa? – mert a mentősök totál néztek. Ő meg suttogja – Mielőtt elvisznek, megmutatod a dudádat? Hát jól mellbe rúgtam. A mentősök kajakra kiakadtak, hogy húzzak el, de annyira túlreagálták, mert a piros Converse All Stars volt rajtam, ami még nyomot se hagy meg semmi. Betolták a mentőbe, és már csukták rá az ajtót, amikor kinyújtotta a kezét, mintha fuldokló volna, aki halandósága utolsó szikrájáért kap, mielőtt a halál tintafekete hullámai elragadják… Hát kivillantottam neki, egy pillanatra felemeltem a topomat meg a melltartómat, mert szerintem nem segítünk eleget a hajléktalanoknak, és azt akartam, hogy boldogan haljon meg. Különben is tökre kicsik, nem kapok olyan sok felkérést, na. 163

Kihoztam Chetet a régi lakás lépcsőházából, és éppen a karomban vittem, amikor megláttam a két ismerős zsarut (akik segítettek felrobbantani Elijaht), hát odamentem a pengearcúhoz – Mizújs, fakötény? Ő meg – Menj haza, és mi dolgod kint ilyenkor, és beviszünk, és hívjuk a szüleid és blabla, fenyegetés, fenyegetés, rosszallás és fasiszta dogma mind be a sötéten finom grilledbe. (Parafrazírozok. Viszont az igaz, hogy tényleg klassz grillem van, mert kiskoromban három évig fogszabályzót kellett viselnem, úgyhogy kábé most a fogsorom a legelfogadhatóbb rajtam. Remélem, a szemfogam is egyenesen jön majd ki.) És a nagy buzi zsaru hogy – Mit keresel itt? Erre én – Itt lakom, rúdnyelő. Ti mit kerestek itt? Nem gyilkosságiak vagytok? Erre ő – Kérek igazolványt blabla, bugy-bugy, istenem, csak úgy dől belőlem a baromság. És erre én – Hát nem kéne most ezzel szaroznotok, ha akkor rendesen felrobbantjátok az öreg vámpírt, amikor lenyúltátok a cuccait. Erre a hispán zsaru meg a nagy buzi partnere – Miiiii? És én arcba nekik hogy – Csak hogy tudjuk, hányadán állunk. Meddig lesztek itt, két pöcsfaszú? Ők meg – Úgy fél órát még, kisasszony. Ki kell kérdeznünk pár tanút és kitakarítanunk a bokszerünket, amit teleszartunk. Elvigyük valahová? (Megint parafrazálok.) Otthagytam őket a döbbenetükkel, beengedtem Chetet az új lakásba pár házzal odébb, mintha tényleg otthon volnék, aztán megkerültem a házat, és szaladtam jelenteni a Grófnőnek és Floodnak. Jared úgy bámult rájuk, mintha hipnotizálták volna. Én meg rászóltam, „Hé, Boo”, hogy emlékeztessem, milyen barom, mire észnyélhez kapott. (Lilyvel meg Jareddel vagy hatszor megnéztük a Ki öli meg a fekete rigót DVD-t, és az a kedvenc részünk, amikor Scout meglátja Boo Radleyt az ajtó mögött, és megszólal, „Hé, Boo”. Mintha megköszönné az univerzumnak, hogy küldött neki egy jóindulatú kretént, akit pátyolgathat, és én is totál így éreztem Jareddel.) Én hogy – Kávét akarok. – A Grófnő és Flood egymásra néztek, és a fejüket rázták. 164

Nuku zsozsó. Erre én – Tök bénák vagytok. Rakás pénzetek van, mégis üres zsebbel járkáltok. Nekem már nem vagytok Sötét Úr és Úrnő. – Persze totál nem gondoltam komolyan, de bestresszeltem és kávéhiányos fejfájásom volt. De erre Jared nekem hogy – Hé, Boo – és felmutatott egy tízdolcsist. És meg úgy csináltam, mintha elszakadt volna a harisnyám, hogy ne nézzen már mindenki engem. A Grófnő azt mondta, ő tud egy kínait a Freemont Streeten, ami egész éjjel nyitva van karácsonykor is, ott zúzhatunk, amíg a zsaruk lelépnek. Jareddel mi kávét ittunk és sült krumplit rendeltünk, ami egy kínainál tökre rákízű. Flood meg a Grófnő minket bámult, de súlyosan bánatos képpel. Én persze – Mi van? Most mi van? A Grófnő hogy – Á, semmi. Ami persze totál valami, tudom, mert én is állandóan ezt mondom. Látom, hogy a szeme Jared csészéjére tapad, ahogy issza a kávét, és leesik. – Jaj, faszkurálom, Grófnő, lasszót a bénázásra már, jó? – Kihúztam a csizmámból Jared kését, megfogtam Jared kezét, és megböktem a hüvelykujját. Itt szeretném kijelenteni, hogy a sikoltozás kurvára felesleges volt. És akármit mondott a kínai a pult mögött, túlreagálta, és különben is, hogyan értsem meg, ha olyan gyorsan beszél? És kínaiul? Nemár! Mindegy, nyomtam Jared ujjából a csészéjébe, meg az enyémbe, és odaadtam Floodnak, mindenki lenyugodott, még a kínai is, amikor Jared kifizetett neki még két kávét… és a Halhatatlan Drámakirálynők találkozó hivatalosan is lezárult. Mintha örökké vártunk volna, és a Grófnő meg Flood nem akartak válaszolni a kérdéseimre a nosferatu útjáról. Mintha fogalmuk se lenne, mit csinálnak. Mint tavaly, amikor felvettem a főzés haladóknak órát (ami kábé főzés köcsögöknek), ami pont ebéd után volt, úgyhogy általában hunytam rajta. Ami okés, mert nem bizserget meg a rendes kaja, akkor meg minek nekem haladó digitális HD wi-fi kaja meg minden… úgyhogy annyit csináltam, hogy átmenjek, és a többit átaludtam. Aztán félév végén anyu rám kattintja a csapdát, hogy – Jaj, Allison, vettem hozzávalókat, csinálhatsz vacsorát Ronnie-nak meg nekem, hogy megmutasd, mit tanultál órán. Jó móka lesz. 165

Az egy tuti fogadás, hogy ahányszor anyu azt mondja, „jó móka lesz”, karót készül verni a móka szívébe, hogy soha többé fel ne keljen. Ez is történt. Articsóka? Ki a rák eszik olyat? Azt hittem, az egy fegyver, baszki. Szóval kilenc örökkévalóság alatt megvacsoráztunk, aztán vissza a lakásba, ahol a karácsonyi ajándékom vár, mondta a Grófnő. Az utcáról eltűntek a zsaruk meg a mentők, úgy látszott, tiszta a terep, de amikor a Grófnő kinyitotta a biztonsági ajtót, a lépcsőn ott volt az öreg vámpír, totál ádámban. A Grófnő és Flood három métert ugrottak helyben, én meg, asszem becsurrantottam. Igen, határozottan csorgott. Jaredre rájött az asztma, nem full, csak az első roham. Utána nem is vett levegőt. Elijah meg – Muszáj volt mosnom. Hadd szögezzem le, hogy az elmúlt huszonnégy órában annyi fehér, meztelen öregemberműszert láttam, hogy egy életre belilult tőle a pszichém, úgyhogy senki se lepődjön meg, ha egy nap majd éjfélkor a mocsarat rovom, szememben őrület, és arról hadoválok, hogy fűszeres csirkefalatok üldöznek, összeszövetkezve aszott vénemberseggekkel. Akkor Flood nekiugrott az ajtónak, és üvöltött, hogy meneküljünk, ő meg bátran tartotta az ajtót az ősvámpír támadásai ellen. Már épp kezdtem kételkedni benne, hogy Flood képes teljesíteni a kötelességét mint Sötét Úr, amikor, tessék, megmentett minket – igenis vitéz vámpírhős –, pedig kezdtem azt hinni, hogy csak egy gekkó, aki koccol pár verset. Futás közben hallottam Elijaht, hogy – Lehugyozta a melegítőmet –, aztán nekivetődött az ajtónak, legalábbis gondolom, mert vissza nem néztem, amíg kétsaroknyira nem voltunk. A Grófnő hogy – Vissza kell mennem érte. – De meg se fordult, Sötét Uram már jött is a sarok mögül. Ő hogy – Futás, futás! Mi hogy – Hová? Hová? És akkor a Grófnő átölelte Floodot és kiszorította belőle a szuflát, Jared meg – Zihál, menjetek szobára, zihál –, és akkor Grófnő órája csipogott. Aztán Flood órája is csipogott. És hogy – Hoppá. Szóval volt tíz percünk, hogy keressünk nekik egy sötét búvóhelyet, 166

hotelre senkinek nem volt pénze, még ha lett is volna időnk bejelentkezni meg minden. Egy nagy építkezési terület felé futottak a Bay Bridge alatt. Én meg gondoltam, Nem akarom eltemetni a mesteremet ott. És ha lebetonozzák? Tökre kiakadnának. A Grófnő: – Hogy tudtál elszökni? Flood vámpír: – Megszólalt a szárító csengője. A Grófnő: – Életben hagyott, mert kész lett a mosás? Flood: – Mázli, mi? – de tökre nem kifulladva, hiába futottunk. Az építési területen minden nyitva volt vagy lesz, ha jönnek dolgozni. És akkor a Grófnő felnézett a gerendákra vagy mikre. – Oda. Odamentünk. Lekaptam egy generátorról vagy miről a vízhatlan vásznat, és Jared meg én felmásztunk a gerendákra vámpírurainkkal, és segítettünk bevackolódni nekik, aztán elájultak. De ahogy világosodott, megláttuk körülöttünk a sok hajlékonyt, és tudtuk, hogy gazdáink nem lesznek biztonságban itt, mert ha a sok hajlékony észreveszi a vásznat, megérzi a finom bőrünk vagy a gumimaci szagát, fullba ránk támadnak. Úgyhogy Jared elment a kerti kocsiért, szemeteszsákért meg szigetelőszalagért, meg remélhetőleg a mostohaanyja kisfurgonjáért, hogy biztonságosabb birodalomba tudjuk vinni mestereinket. Ja, mielőtt a Grófnő belebukott az élőhalottak tintaáztatta álmába, megkérdeztem – Szóval mit kapok karácsonyra? Ő: – Tízezer dollárt. Én: – Én meg nem vettem nektek semmit. Ő: – Nem gond. Te vagy a legkedvesebb szolgánk, és minden jó. Ezért is szeretem és őrzöm a haláláig. Aztán megcsókolta Flood vámpírt, és elájult. Tudom, hogy szerelmük korokon át kitart, már ha Jareddel nem szarunk el valamit és égetjük el őket szállítás közben. Aztakurva! Most jut eszembe, hogy elfelejtettem megetetni Chetet!

167

24. Az amerikai sajt fél élete Fond du Lac Cheddar-hercegnője teljesen készen volt. Nemcsak mert lángra lobbant és kicsit megsült testileg, hanem mert Drew vérének olyan íze volt, mint a vizipipa vízének, és a nő kicsit még mindig kába volt tőle. Aztán elkövette azt a hibát, hogy narancslével akarta kiöblíteni a száját, minek jutalmául öt percig öklendezett. Lesöpörte a karját, ahonnan az égett bőr nagy fekete pikkelyekben vált le, alatta friss, érintetlen volt a bőr. Drew vére máris gyógyította, de úgy tűnt, a folyamat időbe telik, és mint általában az élet, sok hulladékkal jár. Talán egy fürdő? Meztelenül becaplatott a fürdőszobába, ami csupa gránit és zöld üveg volt, és megengedte a fürdővizet. Amíg a kád megtelt, lecsipegette bőréről ruhája utolsó pár elszenesedett cafatját, és beledobta a vécébe. A fekete csempén szürke porcsík húzódott: az eredeti tulajdonos maradványai, már így is szanaszét hordta a hálóba meg a fürdőbe, hát besöpörte a sarokba egy törülközővel. Elég nagy meglepetés volt (a meglepetések hosszú sorában), amikor az első áldozata két napja szétomlott a karjaiban, épp ahogy kezdett belejönni a vérivásba. – Hoppá. Ráadásul aranyos pasi volt. Felvette a Mercedesébe alig két perccel azután, hogy ő kitántorgott Lash lakásából egy szál bőr melltartóban és combig érő csizmában. Nem először került utcára csupasz fenékkel, nem ez zavarta. Hanem, hogy arra ébredt, mintha lángolna a melle, aztán azt kellett látnia, hogy teste kidobja a hatalmas szilikongömböket, amikre egy vagyont költött. Kézzel próbálta visszanyomni, de azok úgy nyomakodtak ki, mint a benne kikelt idegen lények. Sikoltott, ahogy átszakították a bőrt és lepottyantak a padlóra, majd ott hevertek 168

reszketve a szőnyegen. Bőre a szeme láttára összeforrt, melle feszes és hetyke lett, a fájdalom gyorsan bizsergéssé csillapodott… de ekkor meg az arcában érzett valamit, pontosabban az ajkában, hát megtörölte a száját, mire két csigaszerű szilikoncsík maradt a kezén, amit évekkel ezelőtt injekcióztak oda be. Csak ekkor, ahogy az ajaktelítő groteszk csigáját nézte a tenyerén, Kék csak ekkor jött rá, hogy immár nem is kék. A tenyere babapopsifehér volt. A karja, a lába… A fürdőszobába szaladt, és belenézett a tükörbe. Egy régi ismerős idegen nézett vissza rá: Fond du Lac Cheddar-hercegnője. Gimi óta nem látta a tejfehér bőrt, a szinte fehér szőke hajat, ami call-girlösre volt vágva, mégis inkább apródfrizurának tűnt. Még a tetkók is eltűntek, amiket a vegasi korszak elején csináltatott. Élek, gondolta. Majd: Örökké fogok élni. Majd: Kurvára szükségem lesz pénzre. Átrobogott Lash hálószobájába, ahol a sminkestáskáját hagyta. Eltűnt. A pénze eltűnt! Kirohant a lakásból, le a lépcsőn, mintha zöld bankókat látna lobogni a szélben arra, amerre pénze menekült, de az utcára érve aztán az egyetlen hely felé indult, amit a városban ismert, a Marina Safeway felé. Egysaroknyit sem ment, amikor a Mercedes mellé gurult, és lecsusszant az elektromos ablak. – Hé, elvihetem? Kicsit hűvös van ehhez a szerkóhoz. Davidnek hívták, és a munkájának a pénzmozgáshoz volt köze. Akármit csinált is, jól megfizették. Kétezer dolláros öltönyt viselt, lakása a Russian Hillen volt, a Golden Gate hídra és a Szépművészeti Palota kupolájára nézett. A liftben David ráterítette a kabátját. Az éhség itt, a liftben tört rá Kékre. Szegény David. Még az ár se került szóba, amikor rányomta a férfit a zöld üveg toalettasztalra a fürdőszobájában, és kiitta a vérét. – Hoppá. – A különbség, vélte, a között, ami vele és ami Daviddel történt, a Tommytól kapott csók lehet. Ha nincs az a csók, ő is csak por lenne. Erről írhatnának egy dalt, vélte. Legalább ezt megtudta, mielőtt elkezdett vadászni. David hamvait besöpörte a sarokba, majd felkotorta egy kartondarabra, amit az ingfiókból vett, és a szemetesbe öntötte. Aztán 169

belecsusszant a buborékkal teli kádba, és nekilátott levakarni magáról az égett bőrt. Nem tud sokáig itt maradni. David nős volt vagy barátnője lehetett. Kék talált egy egész szekrény női ruhát: drága ruhát, a nő tehát visszajön. Persze ez jó főhadiszállás lenne, megvárhatja a feleséget, aztán besöpri őt is a szemetesbe David mellé. Kék hátradőlt, lehunyta a szemét, hallgatta a buborékok pukkanását, az épület vezetékeinek zümmögését, a forgalmat az utcán, a kikötőt elhagyó halászhajókat… aztán éles levegővételt a nappaliból, majd még egyet, mélyebbet, ahogy a másik is megtalálta az életet, majd egy hosszú férfisikolyt. A halott Állatok, akiket összeszedett, kezdenek életre kelni. – Nyugi, fiúk – mondta Kék. – Mama rendbe szedi magát, felöltözik, aztán eszünk valamit és elmegyünk a pénzemért. Végighúzta a szivacsot a karján, és mosolygott. Most már tényleg lehetne Hófehérke. Egyszerre csak egy törpe, gondolta. Elijah Ben Sapir nyolcszáztizenhét éve járta a planétát. Ezen idő alatt látott tündöklő és elbukó birodalmakat, csodákat és mészárlásokat, tudatlanság és megvilágosodás korszakait: az emberiség kegyetlenségének és kedvességének teljes spektrumát. A furcsaság minden formájával találkozott, a természet perverziójától az elme perverziójáig, legyen az torz, gyönyörű, ijesztő: úgy gondolta, már mindent látott. De annyi év alatt, vámpírérzékei által lehetővé tett különleges képességei révén sem látott soha megborotvált drabális macskát piros mellényben, és ahogy itt ült a frissen mosott sárga melegítőjében, ami még meleg volt a szárítótól, és mosószer meg öblítő illatát árasztotta, elmosolyodott. – Szia, cicus – mondta az öreg vámpír. A drabális macska gyanakodva nézte a lakás túlsó végéből. Megérezte rajta, hogy ragadozó, ahogy Elijah is megérezte, hogy a macska egy vámpír prédája volt. Macskakaja. – Nem eszlek meg, cicus. Eleget ettem. Ez igaz is volt. Elijah kicsit felpuffadt nagy igyekezetében, hogy 170

minél több holttestet hagyjon maga után. A következő párat talán csak megöli, nem eszik. De nem, akkor a rendőrség nem tudná, hogy vámpír volt, és ő nem élvezné azt, hogy terrorizálja a fiókát. Csak most még képtelen enni. Pedig valaki volt a lépcsőházban, hallotta a lélegzését, érezte a pacsuli és az édes cigaretta szagát az ajtó alatt. Nemsokára, gondolta. – Keressünk neked is ennivalót, cicus? Lekatapultált a bárszékről, és elkezdte nyitogatni a konyhaszekrényeket. A harmadikban talált is Tender Vittles macskakajás zacskókat. Elővett egy tálat, amit ránézésre még sose használtak, öntött bele a húsos falatokból, és megrázta. – Gyere, cicus. Chet tett pár lépést a konyha felé, majd megállt. Elijah letette a tálat, és odébb lépett. – Megértelek, cicus. Én se szeretek tanúk előtt enni. De hát néha… A vámpír hallotta, hogy egy autó áll meg lent, egy autó, aminek az alapjáratát egy ideje nem állították be. Fejét oldalra billentve hallgatta, ahogy nyílnak és becsapódnak az ajtók. Négyen szálltak ki. Hallotta lépteiket a betonon, és egy női hangot, ami rásziszegett a másik háromra. Azonnal az ablaknál termett, és lenézve önkéntelenül elmosolyodott. A járdán álló négy alak körül nem volt élénk életaura. Se egészséges rózsaszínű izzás, se a halál fekete árnyéka. A látogatók nem emberek. Vámpírok. Ami egyrészről óriási gondot jelentett – olyan figyelmet kelthet, amit ő most nem engedhet meg magának –, másrészről viszont olyan izgalmat érzett, amilyet száz éve nem. – Négy egy ellen. Jaj, cicus, mit tegyek? Az öreg vámpír megnyalta szemfogát. A sok düh, frusztráció és kényelmetlenség dacára, amit el kellett viselnie, amióta a vörös hajút választotta fiókájának, évtizedek óta először tényleg nem unatkozik. Sőt, egy igen hosszú élet igen kellemes részét éli. – Idő van, cicus – bújt bele Tommy Nike-jába. Jody édes cigaretta szagára és sajtos ropogós ropogására ébredt. Zene 171

is bömbölt: egy pasi valami Ligeia nevű csajról nyivákolt, aki nagyon hiányozhatott neki, mert arról beszélt, hogy kikaparja a földből a féregette testét, és egy tengerre néző szirten simogatja majd az arcát, mielőtt leveti magát a mélybe, persze a csajjal a karjaiban. Az énekes kicsit letörtnek hangzott, és ráfért volna egy-két Strepsils. Jody kinyitotta a szemét, egy pillanatig nem látott semmit, majd megszokta az UV-fényt, és aztán felsikkantott. Fehér Farkas Jared kétlépésnyire tőle ült az ágyon, és marokszám zabálta a sajtos ropogóst. A vállán egy barna patkány üldögélt. – Helló. – Fluoreszkáló morzsák terítették be a fekete takarót és mindent. – Helló. – Jody elfordította a fejét, hogy elkerülje a morzsazáport. – Ez az én szobám. Tetszik? Jody körülnézett, és most az egyszer nem ujjongott attól, hogy képes látni a sötétben is. A takarón kínos foltok derengtek, és a szobában szinte mindent bevont a vibráló UV-lámpa által felerősített por vagy szösz, még a patkányt is. – Pompás. – Érdekes, gondolta. Már nem fél a bandáktól meg az utcai bűnözőktől, még egy nyolcszáz éves vámpírnak is nekimegy, ha kell, de a rágcsálóktól még mindig kileli a frász. A patkány szeme ezüstösen izzott az UV-fényben. – Ő Lucifer Kettő. Illegális. – Jared levette válláról, és neki nyújtotta a patkányt. Noha próbált uralkodni magán, Jody addig hátrált, hogy félig felmászott a falra, menet közben körmével felkoncolva a Marilyn Manson-plakátot. – Lucifer Egy már megkapta sötét jutalmát, amikor megpróbáltam feketére festeni. – Szegény. – Ja. – Jared megfordította a patkányt és összedörgölte az orrukat. – Reméltem, hogy nosferatuvá tudjuk tenni, ha Abbyt és engem befogadtok a családba. – Ja, persze, feltétlen. Miért vagyok a szobádban, Jared? – Ez volt az egyetlen hely, ami eszünkbe jutott. A híd alatt nem volt biztonságos. Abbynek el kellett mennie, úgyhogy én vagyok a főnök. 172

– Jó neked. Hol van Tommy? – Az ágy alatt. Tudhatta volna, hallotta volna a lélegzetét, ha a zene nem olyan koporsószaggatóan hangos. – Kicsit lejjebb tudnád venni a zenét, légyszi? – Aha. – Jared a zsebébe dugta Lucifer Kettőt, átmászott az ágyon, kicsit belegabalyodott a fekete kabátjába, majd legurult az ágyról és átmászott a szobán amolyan kommandósan, amíg a hifitoronyhoz nem ért, és elcsavarta a gombot, megváltva a nyavalygó énekest a nyomorától, legalábbis befogva a nyivákoló pofáját. – Hol vagyunk? – kérdezte Tommy az ágy alól. – Olyan szag van, mintha megdarált hippiket gyömöszöltek volna használt tornazoknikba. – Jared szobájában – felelte Jody. Egyik kezét lenyújtotta, Tommy megfogta, és ő kihúzta. Félig kukászsákba és szigetelőszalagba volt tekerve. – Megint túsz voltam? – Be kellett csomagolnunk, hogy ne égessen meg a nap – magyarázta Jared. – Hát… köszi. Tommy Jodyra nézett, aki vállat vont: – Én már kicsomagolva ébredtem. – Mert Abby szerint te vagy az alfa-vámpír – mondta Jared. – Akartok Xboxszal játszani vagy DVD-t nézni? Megvan A holló különleges kiadása. – Hű, klassz lenne – mondta Jody –, de mennünk kell, Jared. Tommy már felvette az Xbox kontrollerét, de most rosszalló arccal letette, mintha kis gombafertőzést látott volna a gombokon. – Addig nem mehettek, amíg a szüleim le nem feküdtek – vihogott Jared magas, kislányos hangon. – Az ajtó ott van, ahol tévéznek. – Akkor megyünk az ablakon – mondta Jody. Jared megint vihogott, majd horkantott, aztán dudálni kezdett, és szívott egy slukkot a nyakában lógó inhalátorból. – Nincs ablak. Ez a szuterén ablaktalan. Mintha a saját groteszk kétségbeesésünkbe falaztak volna be minket. Nem édi? – Váljunk köddé, és menjünk ki az ajtó alatt – javasolta Tommy. 173

– Az király lenne – bólogatott Jared –, de apám gumitömítést tett az ajtó köré, hogy bent tartsa az undorító gót bűzömet. Így nevezi: „undorító gót bűz”. Pedig szerintem én nem gót vagyok, inkább halálpunk. Neki mindegy, csak nem szereti az édes cigit. Meg a füvet. Meg a pacsulit. Meg a melegeket. – A filiszteus. – Hé, kértek sajtos ropit? – Jared felvette a dobozt a földről, és feléjük kínálta. – Vagy nyithatok egy eret, ha az kell – lengette meg a hüvelykujját, amit előző éjjel Abby megszúrt, hogy kibélelje a kávéjukat. Gézbe és sebtapaszba göngyölve most akkora volt, akár egy teniszlabda. – Megvagyok – mondta Tommy. Jody is bólintott; szívesen ivott volna kávét, de úgy gondolta, a fiú inkább ne csapolja meg magát ilyen gyors egymásutánban. Az órájára nézett. – Mikor fekszenek le a szüleid? – Hm, úgy tíz körül. Még csomó időtök lesz prédát keresni az éjben meg minden. Szeretnétek megmosdani? Van itt lent is fürdő. És mosógép. A szobám volt a borospince, de amikor apám összetörte a kocsit, elkezdte a tizenkét lépcsős programot, úgyhogy most csak az enyém. Abby szerint nyirkos és undorító, de úgy mondja, mintha baj lenne! Szerintem ez a tündibündi énje. Szeretem, csak néha olyan tündibündis tud lenni… de ezt meg ne mondjátok neki. Jody a fejét rázta, majd oldalba bökte Tommyt, aki egyetértően rázta a fejét. – Nem mondjuk el. – A fiútól kezdte kilelni a hideg Jodyt. Azt hitte, ez már a múlté, amióta vért iszik, az élőholtakkal alszik és a többi, de nem, kezdte totál kilelni a hideg. – Mikor jön vissza Abby? – Bármelyik pillanatban itt lehet. Elment megetetni a macskát. – A lakásunkba? Ahol ott van Elijah? – Nem gond. Nappal ment, nem bánthatja. – Már nincs nappal – mondta Jody. – Honnan tudod? Nincs ablak. Tommy akkorát csapott a saját homlokára, hogy attól egy halandó elájult volna. – Onnan, hogy mi is ébren vagyunk, te barom! – Ja, tényleg. – Jared megint vihogott. – Az gáz, mi? 174

25. Nem tudják, mit cselekszenek Rivera és Cavuto arra érkeztek a Safewaybe, hogy az Állatok keresztre feszítették Clintet egy acél chipszes polcra, és festékpisztollyal lövik. Lash kinyitotta az ajtót, és beengedte a két zsarut. Mögöttük jött a Császár az embereivel. Clint visításától Betli dühös ugatásban tört ki, mire a Császár felkapta, és fejjel lefelé beledugta a kabátja zsebébe. – Ezt tényleg muszáj? – mutatott a festékfoltos mártírra Rivera. – Szerintünk igen – felelte Lash. – Beköpött minket. – Megfordult, elcélzott a hármas kassza mellett, és acélkék festéklabdákkal sorozta meg Clint mellkasának közepét. – Megint ő hívta magukat? Rivera válla felett hüvelykujjával a Császárra bökött. A Császár meghajolt. – Szükségetek volt segítségre, fiaim. Lash bólintott, elismerve, hogy a Császárnak talán igaza lehet, majd három gyors lövést küldött Clint ágyékába. – Akkor is, te szemét! – Elég! – Rivera kikapta a puskát Lash kezéből. – Semmi gáz. Van rajta herevédő. – És megváltás neki – tette hozzá Barry, aki a négyes kasszától lőtt. – Most már az – mondta Cavuto. Ahogy közeledett a festékes apostolhoz, előhúzott egy fűrészes élű zsebkést a hátsó zsebéből, és kipattintotta. – És csak hogy tudjátok – mondta nekik háttal –, ha megfordulok, és egyetlen festékpisztoly is erre irányul, igazi fegyvernek fogom nézni, és ólomkúpot küldök a szánalmas seggetekbe. Barry és Troy Lee azonnal a pultra dobták a fegyverüket. – Na szóval, a Császártól halljuk, hogy benne vagytok a szarban. Mintha megegyeztünk volna, hogy nem ugrálunk, amíg le nem csillapodnak a dolgok. Lash a cipőjére nézett. – Mi csak buliztunk kicsit Vegasban. 175

Rivera bólintott. – És elraboltátok Tommy Floodot? Lash Rivera válla felett a Császárra meredt. – Az titok volt! Igazából megvédtük a napfénytől. – Szóval a vörös átváltoztatta? – Úgy néz ki. Eszméletlen volt hajnalban. Csak egy kis napfény érte a lábát, amikor vittük, és egyből füstölni kezdett. – Na és milyen zseniális dolgot találtatok ki? – Az ágyhoz kötöztük nálam, és otthagytuk. – Otthagytátok? – Dolgoznunk kellett. Cavuto elvágta Clint kötelékeit, és a kasszához támogatta, leültette, de vigyázva, nehogy festékes legyen a sportkabátja. – Bocsásson meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek – érintette meg fájdalmas fintorral festékes vállát Clint. – Mert kibaszott idióták – nyújtott neki egy tekercs papírtörülközőt Cavuto. Rivera nem törődött a jelenettel. – Szóval csak úgy otthagytátok. Akkor most ott találom? – Az két nappal ezelőtt volt – mondta Lash. – Folytasd – nézett az órájára Rivera. – Szóval reggelre eltűnt. – És? – Elég kínos. – Lash a változatosság kedvéért Barry cipőjére nézett. – Ja, megkötözni és megkínozni egy barátot, bír az lenni. – Nem mi kínoztuk meg. Hanem Kék. – Kék – vonta fel a szemöldökét Rivera. – Kék. Egy prosti, akit Vegasban szedtünk össze. – Ez a beszéd – mondta Cavuto. – Visszajött velünk. Azt akarta, hogy raboljuk el Tommyt vagy a barátnőjét. – Minek? Megszerezni a pénzüket? – Nem, egy valag pénze volt. Szerintem vámpír akart lenni. Rivera próbálta elrejteni a megdöbbenését. – És? – Amikor reggel visszamentünk a lakásomhoz, Tommy eltűnt, és Kék halott volt. 176

– Semmi közünk nem volt hozzá – sietett hozzátenni Barry. – De úgy gondoltuk, úgyse hiszik el nekünk – érvelt Troy Lee. Rivera érezte, hogy a stressztől elkezd fájni a feje. Lehunyta a szemét, és megdörgölte a halántékát. – Szóval találtatok egy halott nőt a lakásban. És nem gondoltátok, hogy ilyenkor érdemes hívni a rendőrséget? – Hát tudja, halott prosti a lakásban… ciki – magyarázta Troy Lee. – Szerintem mind voltunk már így, nem igaz? Pacsit! – emelte fel a kezét. Aztán leejtette. – Az a fura – folytatta Barry –, hogy amikor visszamentünk elvinni a testét, nem volt ott. De a szőnyeg, amibe belecsavartuk, igen. – Ez tényleg fura – bökte meg társát Cavuto. – A legocsmányabb förtelem – erősítette meg a Császár. – Gondolja? Betli felmordult a zsebszentélyében. – Ezzel nem segítetek, fiúk – mondta Rivera. Megint Lashhez fordult: – Tudtok személyleírást adni a prostiról? Lash leírta Kéket; a kék színen gyorsan túlesett, viszont elég sok időt töltött a mellek részletezésével. – Döbbenetesek voltak – értett egyet Barry. – Meg is tartottam. Rivera Troy Leere nézett, aki a három földönfutó elmebeteg közül még a legértelmesebbnek látszott. – Magyarázatot, ha lehet. – Szilikonimplantátumot találtunk a szőnyegben, amibe Kéket tekertük. – Aha. Épen? – Hogy? – Úgy vágták ki? – Arra gondol, hogy valaki kivágta, aztán elvitte a testet? – Nem. Szóval három társatok nincs meg. – Ja. Drew, Jeff és Gustavo nem jött dolgozni ma este. Rivera előkerestette Lashsel a három hiányzó Állat címét az irodából, és leírta a noteszébe. – És nem lehet, hogy csak buliznak? – Mindenkit hívtunk, aztán elmentünk hozzájuk – mondta Lash. – 177

Drew-nál nyitva volt az ajtó, Jeff egy sört hagyott a behajtón, amit sose tenne. Plusz Jeff és Drew talán lelépne, de Gustavo nem. Még a rokona házában is kerestük Oaklandben. – És nem is está en la biblioteca – mondta Barry, aki valami oknál fogva hitte, hogy minden spanyol ajkú sok időt tölt könyvtárban, így ott is kereste a vakmerő éjszakai portást. – Netán még egy-két holttest, akiről megfeledkeztetek? – Nincs – mondta Lash. – A pénzünk viszont eltűnt. Bár amúgy is Kéknek adtuk. – Én nem – mondta Clint. – Közös tőke, mínusz tíz százalék az egyháznak. – Hatszázezer dollárt adtatok egy prostinak? – Rivera majdnem képen vágta a srácot. Majdnem. – Hát – Lash ránézett Barryre és Troy Leere, próbálva elnyomni egy vigyort –, ja. Rivera a fejét ingatta. – Tartsátok az ajtót zárva, és ne mondjátok ezt el másnak. – Ennyi? – kérdezte Lash. – Nem is tartóztatnak le, meg semmi? – Mi alapján? – Rivera becsapta és az öltönye zsebébe dugta a noteszét. – Ööö, nem tudom. – Én se. Felség, maradjon idebent a srácokkal, jó? – Ahogy kívánja, nyomozó. – A Császár megvakarta Lázár füle tövét. – Maradhat? – kérdezte Rivera Lashtől. Lash bólintott. – Biztonságban leszünk? Rivera megállt, végignézett az Állatokon, a Császáron és kutyáin. – Nem. Menjünk, Nick. – Sarkon fordult és kiment. A ködkürt jajongott az öböl fölött, ahogy a nyomozók visszaballagtak a kocsijukhoz. Fort Mason, ami szemben volt az utcán, alig látszott a szürke ködgomolyagoktól. – Szerinted az öreg vámpír rájuk vadászik? – kérdezte Cavuto. – Valaki igen. De nem biztos, hogy ő. – Talán a vörös meg a srác? 178

– Lehet. De nem hiszem. Tudod, még a vámpírnál is volt azonosítható nyomunk: törött nyak és vérveszteség egy olyan áldozaton, akiről kiderült, hogy halálos beteg, igaz? – Ja. – Szóval ha most ezekre a srácokra vadászik, miért nem maradtak testek? – Akkor Flood meg a vörös lesz. És elrejtik a testeket. – Szerintem ennél is rosszabb. – Úgy rossz, hogy sose fogunk könyvesboltot nyitni, és a végén még le is csuknak, amiért elvettük a vámpírtól azokat a cuccokat? – Úgy rossz, hogy a prosti meg a hiányzó Állatok nem is halottak. – Az miért rossz? – kérdezte Cavuto. Aztán megvilágosodott. Beültek a kocsiba, és egy darabig szótlanul nézték a szélvédőt. Végül Cavuto törte meg a csendet. – Megszívtuk. – Ja. – Az egész város megszívta. – Ja.

179

26. Abby Normal krónikái: A rossz csillagzat alatt született szerető és femme fatale Ez kész! Tiltott szerelmünk a végzetünket okozza! Mintha egymással harcoló családok gyerekei lennénk, a sínek rossz oldaláról, ő a Nyúl éve én meg az Oroszláné, úgyhogy még a csillagzatunk is hadban áll, és köztudott, hogy a nyulak és az oroszlánok kapcsolata elég feszkó. Ez tényleg kész! Olyan dögös pasi! Még a csíkos zoknim is beleizzad. Ha lenne láp itt, totál ott boronganék, finom vonású államat megfeszítve merednék a ködbe, és közben átérezném, mennyire hiányzik nekem. (El se hiszem, hogy San Franciscóban nincs láp. Mindenhol van már automatizált pénzes robotfürdőszoba, frizbi golfpálya, van új acél epilepsziás borotvás köztéri művészet-szar, a legkevesebb, hogy installálhatnának egy rendes lápot – mert sokkal többen boronganak, mint ahányan frizbi golfoznak. És a lápot másra is lehet használni, kísérteni, testeket elrejteni, piknikezni meg minden.) Szóval kénytelen vagyok a Tulley kávézóban borongani a Market Streeten. Az egész nap ráment, hogy átköltöztessük a Grófnőt és Flood vámpírt Jared szobájába. Először a nap ellen be kellett őket csomagolnunk szemeteszsákba és szigetelőszalagba, majd levinni a Bay Bridge-i dombról a kerti kocsiban, ami full döglesztő volt, és nem úgy, mint tripelni vagy egész éjjel táncolni a sztepgéppel, hanem munkaszinten. Aztán amikor éppen tömtük be őket a furgonba, hát nem odarohadt két zsaru? – Mit csináltok itt piercingesen meg magenta-fekete hajjal, és mivel tudjuk még jobban elnyomni a kreativitásotokat? Blablablabla. És Jared hogy – Semmit. – Tiszta nyúl és csöpögő bűntudat volt. Éppen a Grófnő eleje volt nála, és kajakra leejtette a furgon padlójára a 180

fejét neki. Én hogy – Faszkarima! A Grófnő letépi a tököd, ha felébred! – (És tényleg lehet, bár amikor kitekertük, nem láttunk rajta zúzódást.) A zsaru hogy – Állj csak meg – és a keze a pisztolyán, mintha le akarnám hentelni vagy mi. Tudtam, hogy ideje bevetni egy kis stratégiát. Odaléptem hozzá, és elkezdtem suttogni, hogy Jared ne hallja. – Biztos úr, totál ciki, hogy így látnak. A Kappa Kappa Deltába avatnak be, és frankón rühellem ezt az öltözéket, de ez a legmenőbb diákegylet az egyetemen. A zsaru meg – És a srác? Ő nincs benne. – Psszt! Meg akarja bántani szegény csajt? Le kellett borotválnia a fejét, ami tök ciki neki, meg amúgy is mínuszba nőtt a melle. Szerintem nem fogják bevenni. Mindenki tudja, hogy a KKD-k totál dögösek. Ugye? – Megrebegtettem a szempillámat, és a karommal összébb nyomtam a láthatatlan mellemet, ahogy a videoklipeken láttam. A zsaru hogy – Láthatnám a diákigazolványt? Én meg hogy – Basszalak bajszon, mert fingom se volt, melyik főiskolán lehet ilyen diákegylet, úgyhogy a Berkeley diákot vettem elő, mert a Berkeley a hippi viselkedés és tanulás ismert bástyája, ahol egy lánynak le kell cumizni vagy száz focistát, csak hogy meg ne bukjon. És a zsaruk bírják a focit. Erre ő hogy – Oké, de csináljatok sok lyukat, hogy tudjon lélegezni. Erre én – Naná. Viszlát, zsaru. Aztán amikor Jaredékhez értünk, a mostohabanya hogy – Látom, veled van a kis barátod. Jarednek meg nyugiba kellett maradni, hát azt mondta, ja, házi feladat. A mostohabanya meg olyan protoorgazmust kapott, hogy Jared lánnyal van, hogy még akkor se szólt, amikor átcipeltük a testeket a dolgozón. Jared hogy – Töriórára kell. Az egyiptomi múmiákat tanuljuk. Igaz, hogy totál ciki nekem mint nőtársnak, mégis örülök, hogy amikor az apák trófeafeleséget választanak, nem kérnek rezümét vagy érettségi bizonyítványt, mert egy normálintelligenciájú nő ezt totál nem vette volna be. De Jared mostohaanyja csak – Jaj, de jó. Kértek 181

gyümölcslevet? – Szerencsére hatodikos korunkban még a láthatáron se volt, mert akkor tényleg volt múmiás feladatunk. Bajba kerültünk, mert száz dollár Ace kötszert vettünk anyám Visa kártyájára, és Ronnie húgom már sose érzi a lábát igazán (és szorongásroham jön rá zárt térben). De nem volt se gangréna, se amputáció, hiába fenyegettek az orvosok, és négyest kaptunk, szóval nem fogom, minek kellett a sok kiabálás meg tanácsadás. Na szóval, kicsomagoltuk a Grófnőt, aztán nekem vissza kellett mennem megetetni Chetet, ahogy megígértem az undorító macskás pasasnak, és mivel már intim pillanatban osztoztunk, úgy éreztem, kötelességem. Flood vámpírt Jared ágya alá dugtuk, mert Jared az ágyon akart Xboxszal játszani, és egyszemélyes ágy. Szóval busszal mentem a Huszonnegyedik utcába, aztán vissza a belvárosba, épp annyi időm volt, hogy megetessem Chetet, mielőtt az öreg meztelen vámpír felébred élőhalott álmából. Vittem Jared kését is a biohazárd futártáskámban, mert azt gondoltam, lefejezéssel megszabadulok Elijahtól, ami totál pluszpontot ér majd a Grófnőnél. Pofa befa. Ez nem olyan, mintha lementem volna a pincébe hálóingben megnézni a kiégett biztosítékot, amikor a rádió azzal van tele, hogy egy pszichopata gyilkos bujkál a környéken, feltehetőleg a pincében. Nem vagyok hülye. Felvettem Jared motoroscsizmáját, a bőrdzsekijét meg egy tüskés nyakörvet, hátrakötöttem a hajamat, szóval totál Mad Max-menetkész voltam. Különben is mennyire lehet nehéz megetetni egy macskát és levágni egy alvó trotty fejét? Ezek nem ébrednek fel csak úgy. Jared szobája felé menet jól bevágtuk Flood fejét a lépcsőbe, kábé nyolcszor, és még csak nem is nyögött. Szóval totál jó lettem és tökre várományosa a Sötétség Hercegnője vagy minimum a Sötétség Helyettes Menedzsere címnek, csakhogy amikor mentem fel a lépcsőn, hallottam, hogy nyílik a szárító. Én meg, Hoppá. Mióta van ötkor a naplemente? Ötéves vagyok, vagy mi, hogy ötkor van naplemente? A nap nem mehet le nyolc-kilencig, nem? De most nem? Szóval én hogy HŰ. És ledermedtem. Ott szobortam fél órát, meg se moccantam, mert Jared motoroscsizmájának felső csatjait nem csatoltam be, hogy totál flájer legyek, úgyhogy mintha kibaszott 182

száncsengőket hordtam volna. (Tudom, agyilag szőke vagyok.) Szóval nem moccantam. Aztán, úgy egy év múlva, hallottam, hogy megáll kint egy autó, nyílik az ajtaja, és azt gondoltam, Helló, Figyelemelterelés, öreg haver, jókor jössz. A biztonsági ajtóhoz rohantam, és pont bele egy magas szőke pinába. A ruhája tiszta couture meg minden, mintha divathét lenne a templomban, és az a három pasi van vele a limóból, és ő meg fehér, mint az albínó majomgeci. És nem a jó értelemben. Abban az értelemben, hogy Hé, Myrtle Joe Cornfed, haggyad békén a mostohafaterod péniszét, és húzz a tévéhez, kapcsold át a NASCAR-ra, de kibaszott sürgősen! Olyan értelemben, hogy még szemfesték se volt rajta! Felkap a karomnál fogva, tökre fájt, én meg rugdalok-csapkodok, ő meg hátraveti a fejét, és már jönnek a szemfogai. Erre én: – Ne már. Most már mindenkit beengednek a kibaszott vámpírcsaládba? Erre ő: – Téged nem. Csak ha tudod, hol a pénzem. Én: – El az agyarakkal, ribanc. És már harapna belém, amikor valami elrántja a lábát, én meg repülök. Aztán nézek fel az öreg vámpírra a sárga melegítőben, a szőke luvnyát fogja a hajánál fogva, a limós fickók meg rátámadnak. Melegítő hogy – Ez szabályellenes, kiskedvenc. Nem változtathatsz át mindenkit csak úgy. Az felkelti a figyelmet. És bumm, a ribi fejét beleveri a Mercedes motorházába, ott is marad a nyoma, esküszöm az anyám hippisírjára. Én hogy – Zúzda! Most tökre lezúztak, picspang! – Aztán rázok egy rövid zúzdás táncot, csak kicsit túl korán, asszem. (Szerintem a hiphop a cukkolás igazi nyelve, legalábbis amíg meg nem tanulok franciául.) Mind felém fordulnak. Én meg: – Cik-ki. – És kezdek hátrálni át az utcán. Az öreg vámpír még párszor odakeni a majomgecis ribanc arcát a motorháztetőre, aztán elejti és jön felém. A limósok a kocsi mellett állnak sorban, mintha utasításra várnának, vagy mi. Aztán az egyik ilyet szól: – Hé – és elindul felém ő is. A falnál vagyok szemben az utcán, és tudom, hogy nem tudok elfutni, 183

és belenyúlok a táskámba, és kihúzom Jared tőrét. Erre Melegítő röhögni kezd, de mintha fülig be lenne lőve, és a cuccra mutat. Én meg – Kuss, faszköröm, a kés meg a csizma totál megy a hálóharisnyához. – És megértettem, hogy a vámpírok fullra elvesztik a divatérzéküket, amikor meghalnak. Kivéve a Grófnőt. Akkor tök hangos pufogás jön a sikátor felől, mint a klubzene, érezni a csontokban, és egy totál ferde szemű sárga Honda süvít ki. Ki hitte, hogy egy ilyen egyáltalán befér oda. Az öreg vámpírnak hátra kellett ugrani, hogy ne üsse el, és a limósok is hátraugrottak, én meg a fejemre kaptam a karom, de hallom hogy – Ugorj be –, és az a menő manga-hajú ázsiai pasi az, akit láttam a lakás előtt. Én: – Mi? – mert a zene totál hangos. – Ugorj be. – Mi? Az öreg vámpír közben átugrott a Honda motorházteteje fölött és éppen el akar kapni, amikor jön a vakító villanás. Nem is villanás, mert nem alszik ki. De viszont vakító. És a zene lehalkul, és hallom megint: – Ugorj be. Belenézek a fénybe: – Nagyi, te vagy az? Jó, ezt nem mondtam. Csak szopatlak titeket. Belenéztem a fénybe, és láttam a manga-hajú pasit, totál integetett, hogy szálljak be. És napszemüveg is volt rajta. Láttam, hogy az öreg vámpír megégett, akár a Prérifarkas egy elsikerült rakétacipő-kísérlet után. A limós srácok is megégtek, füstölve, bicegve menekülnek a Hondától, ami fénylik, mint egy csillag. Erre Manga: – Most! Erre én: – Kuss! Nekem te nem parancsolsz. – De beszállok, és totál befordulunk a sarkon, és amikor egy-két sarokkal odább járunk, Steve (ez a neve neki, Steve) kikapcsolja a gigamantikus reflektorokat a hátsó ülésen, és újra látok, kábé. – Nagy teljesítményű ultraibolya. – Te is. – Mi van? – Azt hittem, bók volt. 184

Erre elmosolyodott, de tök cukisan, közben meg totál gyorsan és totál keményen vezetett. – Nem az, a fény hátul, az a nagy teljesítményű ultraibolya. Elégeti őket. – Tudtam. – Azt is tudod, hogy az a három srác is vámpír, ugye? – Naná. – Pedig nem tudtam. – Te honnan tudod? Akkor levette a napszemüveget, és feltette a robottávcső szemet, mint amilyet a Siphon Orgyilkos Hatban hordanak. Az Xbox-játékban, na. Aminek amúgy ellene vagyok, mert csak dicsőíti az erőszakot a kamasz fiúk agyában, és mert totál lehetetlen rendesen fejbe lőni valakit, amikor a csapattársaid állandóan beléd ütköznek, amit a következő verzióban ki kell hogy pofozzanak, különben fullra ideg leszek. Steve hogy – Infrával. Látni vele a meleget, és csak rólad jött a meleg. Én hogy – Ki a faszom vagy? Steve hogy – Steve. A biokémiai diplomamunkámat csinálom az egyetemen. – Állj. Légyszi, ne kapard el magad a szememben mint élköcsög. Klassz a hajad, a kocsid flájer, most mentettél meg a nindzsa vezetési technikáddal, hát ne keserítsd meg a hősies dögös képet a fejemben azzal, hogy elregéled a kretén iskolás énedet. Ne azt mondd, amit tanulsz, Steve, azt mondd, ami a lelkedben van. Mi kísért téged? – Vissza kéne venned a kávéból, csajszi. Ami jogos, tudom, hogy a jólétem miatt aggódott meg minden, mert szerintem már akkor is tudta, hogy a végzet összegyurmázott minket, hogy totál lelki társak vagyunk. Szóval vezetés közben Steve elmesélte, hogy kísérleteket csinált holttesteken a diplomájához, és rájött, hogy az áldozatok sejtjei regenerálódnak, ha vért ad hozzájuk, és valami génterápiával vissza tudja őket alakítani rendes emberi sejtekké. Beszélt a Grófnővel is arról, hogy visszaváltoztatja őket, de a Grófnő totálra – Ne már, mangahajú dögös tudóspasi. És én is hogy – Miért adná fel a halhatatlanságot meg szupererőt meg minden? Ő meg hogy – Nem tudom. 185

Erre én hogy – Beszéljük meg kávé mellett. Erre ő hogy – Szeretném, de már így is kések a melóból. Erre persze én – Azt hittem, őrült tudós vagy. Erre persze ő – A Stereo Cityben dolgozom. Amire meg én – Öreg, a Metreonban kéne nagyképernyősöket árulnod, mert ott vannak a legjobb tesztkanapék. Amire meg ő – Oké. – Tökre csak így. – Oké. El akart vinni haza, hogy biztonságban legyek, ami szupercukkini, de komolyan, viszont szükségem volt egy dupla szójás Mochaccinóra, hogy beleáztassam az idegeimet, úgyhogy most itt vagyok a Tulleyban, és totál borongok. De még mielőtt kiszálltam: – Steve, van barátnőd? Ő: – Nincs, minden időmet a tanulással töltöm, és eddig is, ja. Én: – Akkor érdekelne egy gaidzsin hercegnő? Ó: – Az japán. Én kínai vagyok. Erre én: – Ne válts témát, Kung Pao, azt kérdezem, akarsz-e testközeli és intim időt tölteni egy kilencvenfontos barbár asszonyállattal! Bocs, kilóban nem tudom. Fogalmam sincs, mi jött rám. Sütött belőlem az adrenalin, a szenvedély meg minden. Általában nem vetődöm rá pasikra, de olyan titokzatos volt, okos meg dögös. Elvigyorodott, totál nagyra: – A szüleim beparáznak, ha meglátnak. – Otthon laksz? – Hát, ööö, ja, ööö, nagyjából… Kikaptam a tollat a zsebéből, leírtam a mobilszámomat a karjára, amíg dadogott, aztán visszatettem a tollat, megcsókoltam keményen meg totál szenvedélyesen, ami tetszett neki, éreztem, aztán ellöktem és jól pofon vágtam, nehogy ribancnak higgyen. De nem túl keményen, nehogy azt higgye, hogy nem érdekel. Na és hogy – Hívj. És ő hogy – Hívlak. És én még hogy – Ne cseszd el a hajadat. És ő hogy – Oké. Én meg – Vigyázz magadra. Ő meg – Jó. Te is. 186

És még hogy – Ja, és kösz a megmentést meg izé. Ő persze – Rendben. Kösz a csókot. Én vagyok a Fehér Ördög Júlia és ő az én édes Nindzsa Rómeóm (ha a nindzsa is nem japán, mert akkor kell keresnem más metaforrást, mert kínaiul csak azt tudom, hogy Dim Sum, és a lelki társra tiszteletlenség édességként gondolni.) Picsába! A mobilom. Jared. Később.

187

27. Hát ez el lett cseszve – Akkor Lucifer Kettő megszerzi a vérkardot, hitvesének fogadja Fehér Jaredet, és együtt uralkodnak az összes Rokonon örökké és az után – fejezte be Jared Fehér Farkas megíratlan epikus vámpírkalandregénye egyórás összefoglalóját. – Na, mit gondoltok? – Nekem nagyon tetszett, de a karaktereken még dolgoznod kell – feszítette meg kicsit íróizmait Tommy. Segített neki, hogy ne gondoljon a bensőjében erősödő éhségre. Jared Jodyra nézett, és felvonta kihúzott szemöldökét. – Szerintem most azonnal ki kell jutnunk ebből a pincéből, és ha ez azzal jár, hogy megöljük a szüleidet meg a húgaidat, hát ismered a mondást, nincs rántotta anélkül, hogy feltörnéd a tojásokat. – De mit gondolsz a regényemről? – Szerintem nem regény, hanem szexuális fantázia rólad meg a patkányodról. – Nem is. Ezek csak szereplőnevek. Jody a fogát csikorgatta. – Csörgesd meg Abby mobilját újra, Jared. – Mondd neki, hogy jöjjön ide. – Tommy már görcsölni kezdett a vérszomjtól. – Mindjárt jövök, itt lent nincs térerő. – Jared fogta a mobilját meg a patkányát, és kiment. Amint eltűnt, Tommy Jodyhoz fordult. – Rohadt éhes vagyok. – Én is. – Nem kéne, érted, megkóstolnunk Jaredet? – Szerintem ez nem nyerő ötlet. – Hát William kórházban van, Abby ki tudja, hol. Nem hinném, hogy sok választásunk van. – Sétáljunk ki innen, Tommy. Mi a legrosszabb, ami történhet? 188

Sokkoljuk Jared szüleit? Van egy olyan gyanúm, hogy már érzéstelenítve lettek. – Nekem jó, de holnap hová megyünk? Hotelbe? Ha megszerezzük a pénzt, Abbyvel őriztethetjük az ajtót, nehogy a szobalány bejöjjön és megsüssön minket. – Tommy felderült. – Abby talán felmarkolta a pénzt a lakásból. – Abby talán nem is él már – mondta Jody a jogosnál kicsivel bosszúsabban. – Emlékszel, hogy Elijah meg akart ölni téged, csak hogy engem basztasson? Ha figyelt bennünket, tud Abbyről is. Ő lesz a következő. Azonnal el kéne tűnnünk innen. Rémesen érzem magam, amiért egyedül van odakint. – Egyenesen hozzá ment – ejtette a fejét a tenyerébe Tommy. – Utálom ezt, Jody. Miért csináltad ezt velem? Működhetett volna úgy is. Vigyáztam volna rád, igazi életünk lehetett volna. Most csak evéstől evésig élek, veszélybe sodrok mindenkit. Mindenki meg akar ölni minket, vagy akar tőlünk valamit. Én Indianában nőttem fel, ott nem készítenek fel bennünket ilyesmire. Jody lecsusszant az ágyról, odaállt mellé és átkarolta a vállát. – Nem így van, Tommy. Istenek vagyunk. Jó, vadásznunk kell, de ha elengeded a ragadozó énedet, elveszted az izgalmat. Érezned kell az erőt. – Erőt? Milyen erőt? Már majdnem megkóstoltam a patkányt. – Ha kell, a tiéd lehet, mert attól a kis szőrös féregtől kiráz a hideg. Tommy elhúzódott tőle. – Ne. Ekkor Jared lépett be, az inhalálóját pumpálva. – Istenem! Istenem! Megismerkedett egy totál dögös pasival, aki nindzsa, és kajakra egymásba estek. És a fickók, akikről mesélted, hogy elraboltak, többen közülük vámpírok lettek. És van egy magas vámpírnő is, aki próbálta megharapni Abbyt. Abby meg totál nekik ment, és elégette őket valami hordozható napfénnyel. Istenem, csúcs csaj. Bárcsak olyan tökös lennék, mint ő. – Most hol van? – kérdezte Jody. – Mochaccinózik a Tulleyben a Marketen. Adtam neki húsz dolcsit kölcsön. Megadja a karácsonyi jutalomból, amit tőletek kap. Hé, én is kapok karácsonyi jutalmat? Mert… 189

– Hívd fel, és mondd neki, hogy maradjon, ahol van – mondta Jody. – Odamegyünk. – Megyünk? – nézett rá Tommy. Végre kijutnak és keresnek egy… donort! – Nem te. Mi megyünk – paskolta meg Jared vállát Jody, gondosan kerülve a patkányt. – Megyünk? – kérdezte Jared. – Igen, Jared, ki kell tálalnod a szüleidnek. Bevallani, hogy egész nap egy lány volt a szobádban. Odamegyünk hozzájuk, és azt mondod, hogy a barátnőd vagyok. – Hát jó. De előbb adok kölcsön szemceruzát, és a rúzsodat is igazítsd meg, jó? – Leporolom rólad a búskomorságot, patkánybaszó – mondta Jody mosolyogva. Igen hosszú élete során Elijah Ben Sapirt üldözték, verték, kínozták, megfojtották, felnyársalták, börtönbe zárták, sőt két alkalommal el is égették – bizony, ilyen a tolerancia azok iránt, akik mások vérén élnek –, de nyolcszáz év alatt ez volt az első eset, hogy egy felturbózott Honda reflektora sütötte meg. Az újdonság dacára – épp, amikor már kezdte élvezni a sok újdonságot – úgy érezte, ha nyolcszáz évig nem ismétlődik meg, nem fogja hiányolni. A város egyik sikátorában osonva patkányokat kapart ki szemeteskonténerek mögül, és porrá itta őket, hogy legalább annyira meg tudjon gyógyulni, hogy képes legyen rendes áldozatra vadászni. Ez elég siralmas lecke volt arra nézve, ő meg a fajtája miért is esküdött meg, hogy titokban marad. Előbb-utóbb fel kellett hogy bukkanjon új technika a vámpírok felderítésére és elpusztítására. Hiszen ő maga is a technika révén védte meg magát, nem? Az önműködően tájékozódó jachtja az érzékelőkkel és a titkos sírbolttal úgy megvédte, mint bármelyik őrzött kastély. Csakhogy elfelejtette a szabályt – nem elfelejtette, csak tojt rá –, s átadta magát a reménynek, és szinte már hitte is, hogy mindig győzni fog. Aztán valami okostojás kitalálta, hogyan tartalékolja a napfényt és szabadítsa az ő arrogáns tetemére. Az 190

okostojás persze sose jött volna rá a megoldásra, ha maga a vámpír nem demonstrálja a problémát. Elijah megszégyenült, dühös és éhes volt, és kicsit szomorú, mert megkedvelte a sárga melegítőt, amiből csak a bőrére égett fekete poliészter buborékok maradtak. Ezeket szedegetve fülelt áldozat után egy szemeteskonténer és egy kenyeresrekeszekkel teli fehér furgon között. Jött is egy… elég kövér ahhoz, hogy befejezze a gyógyulást, Elijah érezte a léptei súlyán. Kinyílt a pékség hátsó ajtaja, kilépett a kövér pék, és egy cigarettát rázott ki a csomagból. Az életaurája rózsaszín és egészséges volt, szíve erősen vert, és még verne sokáig, ha ő nem szívja ki teljesen a vérét. Általában a betegeket és gyengéket célozta meg, akiknek már amúgy se volt sok a sírig, de ez most kétségbeesett időszak. Ráugrott a kövér férfi hátára, lenyomta a földre, közben egyik kezével belefojtotta a sikolyt, a másikkal pedig megnyomta a nyakán azt a pontot, amitől a pék két másodperc alatt eszméletét vesztette. Elijah ivott, és noha a pék még lélegzett, az ő bőre hallhatóan recsegett, hámlott és gyógyult. Most nem lesz törött nyak, nem lesz kit megtalálni. Lesöpörte a port a pék ruhájáról, és felhúzta. Előző ruhájából csak a fehér Nike maradt meg, úgyhogy a pék klumpáját a tárcájával együtt a szemetesbe dobta, a pénzt zsebre vágta, és elindult, tetőtől talpig fehérben. A vámpír mosolygott magában, de nem az örömtől, hanem a helyzet komor iróniájától. Az emberek gyakran beszélnek arról, hogy az ihlet szinte villámszerűen csap beléjük, de a klisé Elijah számára új értelmet nyert. A villám azt jelentette, hogy a játéknak vége, hogy kiruccanása az emberi vágyak színterére, akár a bosszúért is, elég messzire ment, ideje a kárrendezésnek. Mindnek meg kell halni. A fióka megölését nem fogja élvezni. Azt nem. Miután két nap alatt másodszor égett el, Kék készen állt egy gyógyító mészárlásra – vérfürdőre –, de az Állatok nem engedték, mindenféle nyafka erkölcsi indokkal, például hogy a gyilkosság, értitek, rossz. – Elégtetek! – mondta Kék. – Nem most kell lelkiismeretet növeszteni. Hol volt a lelkiismeretetek, amikor naponta tucatszor 191

megdugtatok, mi? – Az más – mondta Drew. – Te is benne voltál. – Ja – mondta Jeff. – És fizettünk érte. – Senkinek nem esett baja, amiga – tette hozzá Gustavo. Kék az ülésen át Gustavo felé vetődött, aki az anyósülésen ült, s közben Kékről letört egy kis égett darab. Drew a csípőjénél fogva visszarántotta. Kék karba fonva a kezét duzzogott, dühében kis hamupihéket pufogott ki. Teljesíteniük kéne a kérését. Ők az ő hét – na jó, három – törpéje. – Pofa be, babheréjű. Nekem bajom esett. Sebesült vagyok. Nézzetek rám. Nem néztek rá. Mind megégtek deréktól felfelé, elöl minimum. Az ingük szenes csíkokban lógott rajtuk. A vászonruha, amit Kék viselt, szinte teljesen elégett. Csak bugyi volt rajta, meg egy komolyan megpörkölődött melltartó. Az arca kicsit horpadt volt ott, ahol Elijah nekiverte a kocsi motorházának. – Ezt nem mi csináltuk, Kék – mondta Drew. Kék öt-hatszor fejbe verte, letörve az egyik égett fülét, és leverve az összes szénszálat, ami a hajából maradt. Közben Kék nyelve hegye is letörött. Akkor hátradőlt és morgott, akár a megvert kutya. – Vér kell, hogy meggyógyuljunk – mondta. – Sok vér. – Tudom – mondta Jeff. Az elszenesedett kosaras vezetett. – Gondom lesz rá. – Most mentél el öt tökéletes állagú tinédzser mellett. Hová a szarba mész? – Olyan helyre, ahol a donorok kibírják, amit akarunk. – Amíg vissza nem szerezzük a pénzemet, le vagyunk égve, szóval jobb, ha a donorjaidnál van zseton. – Az üzleti negyedben csak nem ugorhatunk be egy bárba – mondta Drew. – Ilyen külsővel biztos nem. – Ja, mintha titeket bármilyen külsővel is beengednének. – Kéket az égés még a szokásosnál is jobban kiakasztotta. Próbálta bevenni a Valiumot, amit a mercis pasas hagyott meg, ahogy Drew meg a többiek korábban marékszám nyelték a fájdalomcsillapítókat, csakhogy vámpírszervezete nagyon hevesen ellenezte. 192

– Megérkeztünk – fordult be a Mercedesszel Drew egy tágas nyilvános parkolóba. – Te most viccelsz, bazmeg – mondta Kék. – Az állatkert? Tommy várt fél órát, utána hívta Jody mobilját, de hangpostát kapott. A következő fél órában még háromszor hívta, játszott két kör Lőjünk apácát Jared Xboxán, hívta Abby mobilját, hangpostát kapott, majd először tett komoly kísérletet arra, hogy köddé váljon. Jody azt mondta, mentális a dolog, ködnek kell látnia magát, köddé erőltetni. „Mintha egy izmot feszítenél – magyarázta. – Ha egyszer sikerül, már tudni fogod, milyen érzés, és megint menni fog. Mint a vízisí.” Nem azért, mert így kijuthat a pincéből észrevétlenül, hanem azért, amit Jody mondott arról az állapotról: hogy az idő suhan, mint az álomban. Ezért nem verte őt péppé Jody, amiért bronzba öntötte. Köddé válva nem olyan rossz. Ha köddé tudna válni, talán el tudná ütni az időt, és nem őrülne bele az aggodalomba. Azonban hiába erőlködött, csak egy jó nagy szellentés lett az eredménye; ugrott, hogy elhessegesse. Tényleg ocsmány halott izé lett, még ocsmányabb, mint hitte. Talán még a festék is lehámlik a falról. Ez az. Ő nem egy kissrác, aki egy barátja pincéjében bujkál, hanem – hogy is nevezte Abby? – egy felkent személy, az éjszaka egyik hercege. Most kimasírozik innen, és ha közben ki kell csinálnia a családot, hát legyen. Ebből majd megtanulja Jody, hogy nem lehet őt csak ügy otthagyni és még a telefont is kikapcsolni. Most milyen érzés, Vöröske, mi? Lemészárolt, feldarabolt család? Mi? Most örülsz, hogy megspóroltad a pluszperceket, mi? Feltrappolt a lépcsőn, be a nappaliba. – Helló – mondta Jared apja. Jared elmondása alapján Tommy egy szörnyetegre számított, ám amit látott, inkább egy könyvelőre emlékeztetett. Jó negyvenes lehetett, elég jó kondiban, egy kislányt fogott az ölében, aki egy pónit színezett. A lábánál egy másik, hasonló korú kislány színezett. – Helló – nyögte Tommy. – Biztos te vagy Flood vámpír – mondta Jared apja cinkos mosollyal. 193

– Ööö, hát, ja. – Szóval látszik. Már nem tudja elrejteni az emberek elől. Biztos mert olyan rég nem táplálkozott. – Elég gyenge összeállítás, nem gondolod? – Gyenge – ismételte a kislány, fel se nézve a póniról. – He? – kérdezte Tommy. – Farmer, tornacipő és flaneling egy vámpírnak? Tommy a ruhájára nézett. – Fekete farmer – érvelt. Nem kéne ennek a tagnak rettegve kuporogni, és könyörögni, hogy ne tegye a kislányát zsákba csemegéül a vámpírmenyasszonyának? – Hát, gondolom, változnak az idők. Jared meg a barátnője elmentek a Tulleyba a Market Streeten. Tudod, ugye? – A Jody nevű barátnője? – Igen. Aranyos lány. Több piercingre számítottam, de már annak is örülünk, hogy lány. Vonzó, harmincas szőke nő jött be, tálcán sárgarépát és zellert hozott. – Á, helló – villantott kábító mosolyt Tommyra. – Flood vámpír, ugye? Szia, én Emily vagyok. Kérsz zöldséget? Szívesen látunk vacsorára is. Sajtos makaróni lesz, a lányok kedvence. Meg kéne innom a vérét, a gyerekeit meg zsákba dugni, gondolta Tommy. Gonosz ragadozó természetén azonban úrrá lett közép-nyugati neveltetése. – Köszönöm szépen, Emily, de mennem kell, ha utol akarom érni Jaredet és Jodyt. – Ahogy gondolod. Lányok, köszönjetek el Flood vámpírtól. – Szia, Flood vámpír – mondták egyszerre a lányok. – Ööö, sziasztok. – Tommy kimenekült a szobából, majd visszanézett. – Hol az ajtó? Mindenki a konyha felé mutatott, ahonnan Jared mostohája bejött. Átrohant a konyhán, ki az ajtón, majd a kocsibejárón hátát a furgonnak vetve megállt, hogy levegőhöz jusson. – Hát ez el lett cseszve – lihegte. Aztán rájött, hogy nem is merült ki. Szorongásrohama van. – Ez nagyon-nagyon el lett cseszve.

194

28. Az éjszaka violái Tök olyan volt, mint bátorságot pumpálni magába, hogy felkérjen táncolni egy lányt, csak most nem az elutasítástól félt, vagy hogy béna lesz és ciki helyzetbe hozza magát, bár azért ez is benne volt, hanem hogy akit választ, az porrá omlik, és ez kicsit nagyobb horderejű dolog, mintha a lábujjára lépne. Tommy a Castro Streeten állva kereste következő áldozatát. Igazából az első áldozatát. Beleunt a tanítványszerepbe. Ha Jody csak úgy a pincében hagyta, mert nem eléggé vámpír neki, akkor talán ideje, hogy olyan legyen, mint ő. Tapasztalatokat szerezni erről a ragadozótermészetről, amiről beszélt. Talán mint a fickó a pincében Az operaház fantomjában, meg kell hallania az „éj zenéjét”. Arra már nem emlékezett, mi is lett a pincés taggal. Egy lánnyal látta a filmet a gimiből, de a felénél kimenekült, hogy ne kelljen öngyilkosnak lennie. Nem volt egy jó randi. Rengetegen jártak az utcán még ebben az órában is, de senkire nem volt ráírva, hogy áldozat. Nem voltak nők mélyen kivágott ruhában, akiknek éppen kibicsaklott a bokájuk. Nem rohantak lányok neglizsében az utcán, válluk felett riadtan hátra-hátralesve. Sőt alig látott lányt. Inkább sok fickót. Jó sokat. Talán nem muszáj nőt választania. Végül is táplálkozott Williamből és Chetből, és mindkettő hímnemű. De ez más. Ez igazi vadászat, és éhsége ellenére nincs semmi bosszú abban, hogy megharap valakit. Szóval mégis lány kell. Vissza kell vágnia Jodynak, amiért otthagyta Jarednél. Megmutatni neki, hogy nem ő az egyetlen ér a keringési rendszerben. Vagy mifene. Az a pár nő, akit látott, nagyon is egészséges volt, az életaurájuk nagy és rikítóan rózsaszínű, ráadásul nem is voltak egyedül. Magányos 195

példányt kell találnia. Frusztráltan visszahátrált a sikátorba, és elkezdett fel-alá járkálni. Egy idő után nekiszaladt a falnak és felment rajta úgy három métert, aztán megfordult és fel a másik falon három métert, aztán vissza és fel ezen négy métert… akár a gördeszkás, ide-oda ingázott, egyre jobban érezte önmaga erejét és gyorsaságát, nőttön-nőtt az önbizalma. Felsőbbrendű lény vagyok, gondolta. Egy isten, az istenit neki! Aztán a lába beszaladt egy ablakon, ágyékig bezuhant az épületbe, és ott lógott fejjel lefelé három emelet magasban, kalimpálva. Ilyen hülye helyre tenni egy ablakot, gondolta. És akkor meglátta. Elég magas volt, piros estélyit viselt sportos domborulatain, hosszú vörös haját gyűrűkbe csavarta. Tökéletes volt, és pont a sikátorban közeledett. Mintha egy régi Hammer-filmből rendelte volna ide direkt a tehetetlen áldozat szerepére. Baró! Fél lábánál fogva fejjel lefelé lóg, és akkor mi van? Lehet taktika is. Érezte, hogy a szemfoga kijön, és elcsöppen a nyála. Pont a lány vállára. Az kicsit megijedt, és Tommy a tettek hímes mezejére lépett. Mindig is imádta azt a jelenetet a Drakulában, amikor Jonathan Harker meglátja a grófot fejjel lefelé mászni a kastélyfalon, és azt gondolja, Hé, valami van ott. Tommy könyörgött Jodynak, hogy próbálják ki, de ő nem ment bele. Most itt a lehetőség. Kihúzta a lábát az ablakból, ujjait beakasztotta a téglák közti mélyedésbe, és elkezdett lefelé mászni. És kilenc métert zuhant, majd a hátára érkezett. – Aú. Tommy becsapódása nyomán a kijelölt áldozat igen férfias sikolyt eresztett meg, felugrott helyben egy métert, majd magas sarkújára oldalt érkezett. Aztán a bokáját fogva térdre rogyott. – Kancsal Krisztus a kengyelben! Te meg honnan jöttél, szivi? – Déli akcentus, mély hang. – Megcsúsztam – felelte Tommy. – Maga férfi, ugye? – Mondjuk úgy, hogy jártam azon az utcán, de nincs szándékomban visszatérni. 196

– Nagyon csinos – bókolt Tommy. – Édes vagy, hogy ezt mondod. – A nem nő kicsit megrázta a haját. – Hívjak mentőt? – Nem, kösz. Semmi gond. – Mit csináltál egyáltalán ott fent? Szerencsére Tommy még mindig egyenesen az égre nézett az épületek között, és megértette, a nem nő azt hiszi, a tetőről esett le. – Az éj zenéjét hallgattam. – Láttad a DVD-t? Hallottam, hogy volt olyan, aki inkább öngyilkos lett, mint hogy végigülje. – Előfordul. – Akkor nyomd meg a stopot, szivi. Nyomd meg a stopot. – Megjegyzem. Kösz. – Biztos, hogy ne hívjak senkit? – Nem kell. Majd én hívok, csak kicsit szusszanok. – Tommy a farzsebébe nyúlt, és előhúzott egy marék törött műanyagot és vezetéket, amik valaha mobiltelefont alkottak. – Jól van. Hát, vigyázz magadra. – A nem nő felállt, és elindult kifelé a sikátorból. Igyekezett nem bicegni. – Hé, kisasszony – szólt utána Tommy. – Nem vagyok meleg. – Persze hogy nem, szivi. – Enyém az éjszaka! Az vissza se nézett, csak intett, majd befordult a sarkon. – Vörös nők – morogta Tommy. Érezte, ahogy törött bordái összeforrnak. Nem volt kellemes élmény. Amint eléggé meggyógyulnak, irány vissza Jared házába, megenni a patkányt. Talán jobb egyesével haladni felfelé a táplálkozási láncban. Egy órával később a megtépázott Flood vámpír bebicegett Jaredék házának behajtójára. Abby és Jared a behajtón cigiztek. – Lord Flood, mit keresel itt? – nézett nagyot Abby. – Úgy nézel ki, mint akit megdolgoztak körömreszelővel. Belülről. – Pofa be. Honnan tudja a családod, hogy vámpír vagyok? – Hát hogy nem a ruhádból, az biztos. 197

– Jared, összevissza ütöttem magam, éhes vagyok és hangyányit ideges. Vagy válaszolsz, vagy bemegyek, megölöm a családod, megiszom a vérüket, rálépek a patkányodra és összetöröm az Xboxodat. – Hű, ez ám a dráma. – Jó. – Tommy vállat vont (ami fájt), és elindult a konyhaajtó felé. – Keress egy zsákot, amibe belefér a két mostohahúgod. Jared elé ugrott. – Azt mondtam nekik, Vámpírok bálját játszunk, és a te szereped Flood vámpír. Abby bólogatott. – Állandóan azt játszottuk, mielőtt rendes szolgák lettünk. – Olyan, mint a Dungeons and Dragons, csak tök sokkal jobb – mondta Jared. – Oké – bólintott Tommy. Ami fájt. Itt van két tökéletesen egészséges donor, akik ráadásul szívesen adnák a vérüket. És ő megsérült, meg kell gyógyulnia. Mégsem bírta megkérni őket. Abby nyakára meredt, majd amikor az észrevette, elkapta a tekintetét. – Hol van Jody? – Nemsokára itt lesz – mondta Abby. – Visszaküldött minket, hogy megkeressünk. Hívtunk, de a mobilod nem volt bekapcsolva. – Ő hol van? – Az új lakásba ment. Azt mondta, hoz pénzt, meg ami még maradt William véréből. Elmehetsz egy hotelbe. Jareddel majd őrzünk. – Elment a lakásba? Ahol Elijah van? – Á, az nem gond. A szamurájhercegem elégette, amikor megmentett engem a szőke vámpír ribanctól meg a zöldséges vámpírjaitól. Tommy Jaredre nézett. – Megmagyaráznád? Lécci. – Csak kopogj – mondta Drew. – Neked tuti kinyitják. Szinte meztelen vagy. – A Marina Safeway bejárata előtt álltak. Drew égési sebei begyógyultak, de még kopasz volt és kormos. Kék teljesen meggyógyult, viszont csak égett alsónemű volt rajta meg a bézs magas sarkú, ami olyan jól ment a vászonruhához. Amióta először állt színpadra magas sarkúban és bikiniben még az 198

első Fond du Lac szépségversenyen, aztán mindvégig a vetkőzőkarrierjén és utána a dollárért dugás szakaszon, meggyőződéssel hitte, hogy a magas sarkú és alsónemű összeállítás abszurd. Most mégis itt van, gazdag, hatalmas és halhatatlan, és még mindig magas sarkút meg bugyit visel. Ezúttal azonban volt némi ráció is mögötte, nem csak az, hogy legyezgeti a kanerők hormonhajójának vitorláit. Az állatkertben, mialatt az Állatok prédáikat üldözték az állatok között, talált két éjjeliőrt, mindkettő magányosan járőrözött, és elkapta őket. Sajnos a ruhájukat nem vehette el, mert nem akart magyarázkodni az Állatoknak, hogy miért öltözött éjjeliőrnek, mivel azok hirtelen erkölcsi fenntartásokkal kezdtek viseltetni az emberölést illetően. Az Állatok korántsem jártak ilyen sikerrel. Csak Drew volt jobb állapotban, mint amikor először megégtek. Egy lámára ment, mert mindig is cukinak tartotta őket. Azonban alig evett valamit, amikor az állat megharapta és leköpte, Drew pedig úgy döntött, mára elég ennyi. Gustavo egy zebrát nézett ki magának, abban a termékeny tévhitben, hogy a tapasztalatai, melyeket gyerekként szerzett lovakkal Mexikóban, valahogy hasznára lesznek ennél az afrikai lófélénél. Rövid úton jól meg lett taposva, így az égési sebei mellé beszerzett pár törött csontot, köztük egy csúnya, többszörös lábtörést. Jeff, a kudarckosaras még mindig szégyellte, hogy egy lány kapta el, ezért egy dzsungelmacskát választott áldozatnak, gondolván, hogy majd átveszi donorja erejét és gyorsaságát. Jobb karja jelenleg csak pár izmon lógott, és a válla is eléggé megcsappant. Deréktól felfelé a bőre fekete volt. – Faszt kopogok – mondta Kék. A nagy kirakatüveget épp aznap tették be, de ő ott fogja rohamra vezetni a csapatát. – Befelé, keressétek meg őket. – Újabban sokszor visszajött a domina múltja, amiben nem volt túl sok bizalma, lévén nemrégiben éppen közben ölték meg. Tett három gyors lépést, felkapta ugyanazt az acéllal bélelt szemetest, amit Jody használt a kirakaton alig pár napja, és teljes erejéből elhajította. A szemetes repült… repült… majd visszapattant az új duplaplexiről, és hanyatt lökte Kéket. Kék felállt, nem nézve élőhalott különítményére, leporolta a fenekét, majd helyére pattintotta frissen eltört orrát. 199

– Akkor kopogj, faszgalamb – biztatta Drew-t. – Kopogj már. Nem érünk rá egész éjjel.

200

29. Te nem utálod, amikor belefutsz az exedbe? Amint kinyitotta az új lakás utcai ajtaját, Jody orrát megcsapta a vér, az égett hús és a sampon szaga. A frász elektromos kígyóként kúszott fel a gerincén. Felment a lépcsőn, lábujjhegyen, óvatosan. Hallott minden neszt a lakásban, a hűtő motorját, a padló recsegését, Chet horkolását a hálóban és persze valaki lélegzését. A villany nem volt felkapcsolva. Az alak a vászon nyugszékben ült, mezítláb, Tommy farmerjában és pólóban, és törülközővel szárítgatta a haját. Jody megállt a konyhafülke mellett. – Fióka – üdvözölte a vámpír. – Mindig kellemes meglepetés látnom, milyen szép is vagy. És az én koromban már ritka a meglepetés. – Akkor biztos kurva nagy meglepetés volt, amikor az a Honda megpirított, mi? – Megfeszült, az elektromos bizsergés éberséggé változott. Már nem félelem volt, hanem készenlét. – Kellemetlen meglepetés. Gondolom, a kis szolgád már biztonságban van. – Hát kicsit lihegett, miután elbánt veled, de végül is még kislány. A vámpír felnevetett, és Jody önkéntelenül elmosolyodott. Az ablakhoz ment és kinyitotta. – Égetthús-szag van idebenn. – Tudod, mennie kell – mondta a vámpír, még mosolyogva. – Nem fog. – Jody megpördült. Szembe vele. – Dehogynem. Mindegyiknek. Rajtad kívül. Nagyon belefáradtam a magányba, fióka. Velem jöhetsz, ahogy terveztük. Jody meg volt döbbenve ezen a keményfejűségen. – Hazudtam neked, Elijah. Sosem akartam veled menni. Csak színleltem, hogy megtudjam, hogyan kell vámpírnak lenni. – És mit akartál csinálni a következő éjszaka? Már ha a kis kedvenced nem önt minket bronzba? 201

– Gondoltam, elküldelek. – Ugyan már. – Gondoltam, az Állatok majd megölnek. – Ugyan már. – Nem tudom. – Kezdett kicsúszni a kezéből a helyzet. – Nem tudom. – Talán vele ment volna. Olyan magányos volt, olyan elveszett. – Á, megint ide lyukadtunk ki. Tegyünk úgy, mintha ez az egész kellemetlenség meg se történt volna, most van a következő éjszaka, és itt vagyunk, csak mi ketten. Fajtánk kizárólagos példányai. Mit csinálnál, Jody? – Csakhogy nem kizárólag mi vagyunk. – Mi vagyunk azok, akikkel törődnöd kell. Tudod, hogy száz éve te vagy az első vámpír? Jody próbálta titkolni meglepetését. – Mázlista vagyok. – Nem csak téged változtattalak át, nem. Sokakat. De te vagy az egyetlen, aki kibírta a változást ép ésszel. A többieket, hogy is mondjam, le kellett mondatnom. – Megölted őket? – Meg. De téged nem. Segíts rendet rakni, aztán mehetünk, együtt. – Rendet rakni? – Vannak bizonyos szabályok, szerelmem. Szabályok, amiket magam állítottam fel, és a legelső, hogy nem csinálunk több vámpírt. Te mégis egy rakás fiókát eresztettél szélnek, és ezt rendbe kell rakni, beleértve a kedvenc kisfiúdat is. – Nem csinálsz többet? És én? – Nem is gondoltam, hogy túléled, szerelmem. Azt hittem, elszórakoztatsz, megtöröd az egyhangúságot, érdekes közjáték leszel. De te túlnőttél ezen. – És most azt akarod, hogy szökjek el veled? – Úgy élünk majd, mint a királyok. Olyan forrásaim vannak, amiket elképzelni se tudsz. – Lopott farmer van rajtad, cukrosbácsi. – Hát igen, előbb el kell jutnom az egyik raktáramig. – Van egy ötletem – mondta Jody. Valójában azért jött ide egymaga, mert tudta, hogy Elijah itt lesz. Vagyis remélte. – Adok elég pénzt, 202

hogy elhagyd a várost, ahogy megígértük Riverának és Cavutónak. Békén hagysz engem, békén hagyod Tommyt, egyszerűen elmész. Elijah felállt, a székre dobta a törülközőt, és olyan gyorsan lépett oda hozzá, hogy Jody alig látta mozogni. – Művészet, zene, irodalom – sorolta Elijah. – Vágy, szenvedély, hatalom… Az ember és az állat legjobbja együtt. Nemet mondanál rá? Megfogta Jody arcát, aki hagyta. – Szerelem? – nézett a szemébe Jody; higanycsöppeknek látszottak éjszakai látásával. – Az mese. Belőlünk készülnek a rémálmok. Legyél a párom. – Hű, csábító ajánlat. Nem is értem, miért nem kapott rajta senki száz éve. – Jody elrántotta a csuklóját. Ha nem megy el, legyőzi. Ő is vámpír. A vámpír elmosolyodott, azonban a mosoly kellemesről ragadozóra váltott. – Hát legyen. Keze azonnal Jody nyakán volt, Jody nem is látta a mozdulatot, reagálni se volt ideje. Hirtelen nem tudta mozgatni kezét-lábát, erős fájdalmat érzett a füle mögött és az álla alatt. Sikoltott, de a hang nem emberére hasonlított, inkább megkínzott macskáéra. Elijah a szájára szorította a tenyerét. – Azért mindenre nem tanítottalak meg azon az egy éjszakán. Jody tehetetlenül nézte, hogy Elijah hátrahajtja a fejét, és előbújnak a szemfogai. Troy Lee a kutyakajás sor végén várta be Drew-t két rövid karddal. – Gyere csak, narkós. – Megpörgette a kardokat. Drew leguggolt a mosogatószerek mellett. – Gyors vagyok – mondta. – Aha. – Troy halálosan pörgette a kardokat. Gyerekkora óta gyakorolt; nem félt, főleg nem Drew-tól. – Hé – szólalt meg mellette egy női hang. Troy Lee odapillantott villámgyorsan, s annyit látott, hogy egy telihold tart az arca felé. Hangos csattanás, és Troy majdnem hanyatt esett, ahogy a serpenyő homlokon találta. Kék leengedte a fegyvert és Drew-ra vigyorgott. – 203

Ezt mindig is szerettem volna kipróbálni. – Az edények az én sorom volt – nosztalgiázott Drew. – Ess neki – mondta Kék. – Hagyd, hogy igyon a véredből, mielőtt meghal. – Elindult a konzervek felől hallatszó lárma felé. – Hagyjatok nekem is, fiúk. Maminak eltört az orra. Jody szemfoga is kijött és a térdkalácsa remegett, miközben Elijah belőle táplálkozott, de mozogni nem bírt. Hogy lehetett ilyen hülye? Nyolcszáz éves, persze hogy nem tanított meg neki mindent. Persze hogy erősebb nála; ő is erősebb Tommynál, pedig csak kicsivel régebben vámpír. Ha eszméleténél tud maradni, talán tehet valamit, amennyiben Elijah abbahagyja a táplálkozást. Vajon Elijah képes őt is porrá szívni, mint az embereket, vagy valami mást fog csinálni? Hülye. Hülye. Hülye. Miért nem tudta ezt előre? Miért nem cselekedett ösztönösen? Hol van a ragadozóösztön, amikor szükség lenne rá? Látótere egyre szűkült, kezdte elveszíteni az eszméletét. Ekkor szapora lépteket hallott. Előbb lentről a ház elől, aztán az utcáról szemből, majd megint lentről. Elijah is hallotta, és egy pillanatra enyhített a szorításon, de mielőtt Jody kiszabadulhatott volna, a vén vámpír ujjai ismét a nyakába vájtak. Aztán fekete folt repült be az ablakon, és valami puffant a konyhafülke padlóján. Újabb hangos puffanás, majd Elijah elengedte. Jody a padlóra esett. Megpróbált feltápászkodni, de valamit rádobtak, és zümmögő hangot hallott. Sikoly hallatszott, égett hús szagát érezte, üveg csörömpölt, aztán valaki felemelte és vitte. Már nem bírt küzdeni, de még mozogni sem. Hagyta, hogy öntudata elússzon, de még hallotta, hogy egy lányhang azt kérdezi: – Megetetted Chetet? A Császár a St. Francis Jachtklub dokkján ült, és nézte, ahogy a köd áthömpölyög a kikötőgát fölött. A két nyomozó tanácsa ellenére otthagyta a csemegeüzletet. Ez az ő városa, részt kell vennie az azt megtámadók elleni harcban. Éppen elég sokáig bújt meg gyáván. 204

Hegyes kardja mellette hevert a dokkon. Emberei, Betli és Lázár a háta mögött aludtak. – Ah, finomlelkű harcosaim, hogyan bocsátkozzunk harcba, ha az ellenség ilyen elegánsan rejtezik? Talán vissza kéne mennünk a Safewaybe és ott segíteni a védelmet. Betli füle megrezzent, és álmában elengedett egy tompa morgást. Sűrű ködfelhő lebegett be a kikötőgát nyílásán át, és azért keltette fel a Császár figyelmét, mert nyugatról érkezett, széllel szemben. Bizony, a hideg szél északról fújt. A ködfelhő kavargott mozgás közben, csápok nyúltak ki belőle, majd tűntek el benne, akár egy csúszómászó lény nyúlványai. A Császár feltápászkodott és felkeltette embereit, Betlit felkapta, mielőtt az álmos terrier magához térhetett volna, majd Lázárral a sarkában visszavonult a klubházhoz. A mosdók bejárata mellett leguggolt, és ebeit átkarolva figyelt. A ködfelhő beborította a dokk végét, megállt, majd hirtelen szétfoszlott, mintha bekapcsoltak volna egy ventilátort. Három alak állt a dokkon, egy férfi és két nő. Hosszú köpenyt viseltek, a Császár kasmírnak tippelte, de ha agyonütik se tudta volna megmondani, honnan tudja ezt. Feléje tartottak, de mintha nem jártak, hanem lebegtek volna. A Császár látta körvonalukat a holdfényben: az állkapcsokat és arccsontokat mintha faragták volna, a vállak szögletesek, a csípők keskenyek. Testvérek is lehettek volna, csak az egyik nő afrikai volt, a másik meg talán olasz vagy görög. A férfi egy fejjel magasabb volt náluk, és északinak tűnt, talán németnek, fehér haja egész rövidre vágva. Mind sápadtak voltak, akár a kifehérített csont. Ahogy elmentek mellette, a Császár közelebb húzta ebeit. Betli kiböffentett egy fenyegető morgást. Megtorpantak. A férfi arra fordult. – Mióta vagy itt? – Úgy érzem, időtlen idők óta – felelte a Császár. A férfi elmosolyodott, biccentett, aztán visszafordult és ment tovább. – Ismerem az érzést – mondta, vissza se nézve.

205

Gustavo és Jeff a vécépapírok között találták meg Barryt. Amikor közelebb értek, Barry kirobbant a rejtekhelyéből, és megiramodott a sor vége felé, szalvétákat, szemeteszsákokat, műanyag evőeszközöket rántva le a polcról, hogy lassítsa üldözőit. Előbb Gustavo esett el, megcsúszott egy csomag műanyag villán. Jeff átbotorkált az akadályok között, és már ott volt Barry seggében, amikor a sor végén Lash lépett elő Barry egyik szigonyával. – Le! – kiáltotta, mire Barry hasra vágódott és úgy csúszott tovább. Sziszegés hallatszott, a súlyos acélszigony belecsapódott Jeff szegycsontjába, és hanyatt lökte. – Azistenverjemeg. – A több tekintetben is néhai kosaras megfogta a szigonyt, és próbálta kihúzni a mellkasából. Gustavo felállt, Jeffhez rohant, és ő is elkezdte rángatni a szigonyt. Lash egy másfél méteres, tompa fémhegyű botot adott Barrynek, majd másik szigonyt illesztett a puskába. – Az utolsó? – kérdezte Barry. Lash bólintott. – Hol van Clint? Ekkor megjelent a magas szőke nő a sor túlsó végén, az eszméletlen Clintet vonszolta maga után a gallérjánál fogva. Széles vércsík futott a nő állától az ágyékáig, szemfogát még innen is látták. – Rossz fiúk. Otthagyjátok az újjászületett keresztényt a földön, ahol elesik benne az ember. Arcra dobta Clintet, és hosszú, lassú léptekkel elindult feléjük. Lash futásnak eredt, Barry szorosan mögötte, át a vászonajtón a raktárba, be a tejes hűtőkamrába. Hosszú helyiség volt, egyik felén műanyag tejesdobozok, a másikon az üveges rekeszek. Nehéz másfél literes tejjel teli kartonokat húztak az ajtó elé, majd hátukat a hűtőnek vetve nézték az üzletet az üvegen át. – Mi van nála? – kérdezte Barry. – Tepsi. – Ó. Bocs, hogy beengedtem. Majdnem meztelen volt. – Honnan tudhattad volna? – Hát amikor azt mondta, hogy van egy ajándéka a szülinapomra, tudhattam volna. – A szülinapod márciusban van, nem? 206

– Ja. Lash nagyot csapott Barry kopasz kobakjára, majd a joghurtok felett célzott. – Megérdemeltem – mondta Barry. – Szerinted a szigony elérte Jeff szívét? – Elvileg. Jó harminc centi belement. – Nem látszik halottnak. – Akkor fejlövés kell – csóválta a fejét Barry. – Próbáljam én? – Nem, ha elhibázom, nálad a bot. – Lash a botra biccentett, amit Barry pihenjállásban tartott, mintha puska lenne. Lényegében egy vadászpuskapatron volt egy bot végén, cápaölésre: meg kell bökni vele a cápát, és a patron közelről beledurran. – Szerintem azt se tudja, mi ez. – Csak jól csináld – intette Lash. – Lődd szét az agyát. A hűtők kompresszorai és ventilátorai leálltak. A két férfi összenézett. Aztán kialudt a villany. – Megszívtuk – összegezte Lash. – Ja.

207

30. Abby Normal krónikái: A tiltott szerelem sötét és titokzatos istennője Ne ítéljetek el. A halál arcába néztem, és a szajhámmá tettem! Amit tettem, szerelemből tettem, és nem akarok gőgösnek hangzani, de jessz!!! Hősök vagyunk! És amikor többes számot használok, magunkat értem. Ha korábban mondom, azt mondtátok volna: „lúzer!”, megválthatatlanul tündinek meg édinek mondtatok volna, de most, hogy biztonságban vagyok a saját becstelen szerelmi fészkemben meg minden, végre bevallhatom, hogy naiv fiatal koromban kedvenc irodalmi alakom nem Cthulhu csápos iszonyata volt Lovecrafttól, ahogy azt állítottam irodalomórán, hanem Harisnyás Pippi. De mielőtt elítélnétek: Pippi sok kávét ivott. (Mert bölcs volt, mint én.) Pippinek természetellenesen vörös haja volt. (Ahogy alkalmanként nekem is.) Pippi gyakran viselt hosszú, csíkos harisnyát. (Mint jómagam.) Pippinek emberfeletti ereje volt. (Megtörténhet.) Pippi nagy seggbe rúgást rendezett. (Énhozzám hasonlóan.) Pippi szülők nélkül maga élt a házban. (Ez az, csajszi!) Egy majommal. (Miért, ki nem akart sose majmot?) Ami Harisnyásnak nem volt, az a legmenőbb szájber-nindzsaszexmágia pasi, aki valaha megmentette a világot meg minden. (Pip csúcs, de a csajszinak azért kellett volna egy jó nagy jang, hogy jól meghúzza a szőrös jinjét.) Steve, édes szerelmem, 208

Érted lángol a szívem, De nemá, Steve, Aki így hív, Mit ér a cérna, Ez a név tökre béna. Úgy nevezem, Foo Dog, mert a templomom kapuját őrzi, ha értitek. Az a dzseki van most rajtam, amit nekem csinált. Akkor is rajtam volt, amikor rám támadtak, de nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy nem magamat mentettem meg, a szerelmet mentettem meg. Szóval akkor éjjel, amikor elmondtam a Grófnőnek, hogy Foo Dog megmentett a vámpírtól, a Grófnő azt mondta, visszamegy a lakásba pénzért, és megetetni Chetet és elhozni William vérét Lord Floodnak, mert a szerelmük totál örökkévaló. Jared meg én hogy – Mi is megyünk –, de a Grófnő elküldött, hogy szabadítsuk ki Flood vámpírt Jared pincéjéből és förtelmes családjától. – Hát oké. De amikor odaértünk, Flood totál nem volt ott. Aztán Steve, azaz Foo Dog felhívott: – Ma korán végzek, nem akarlak védtelenül hagyni. Megmondtam neki, hol vagyunk. Akkor Lord Flood lép ki a sötétből: – Na? Mi van? Erre én hogy – A Grófnő visszament a lakásba. Erre ő hogy – Veszélyben van. Mennünk kell. Erre én hogy – Nyugi, az én édes szerelemnindzsám úton van a flájer gépében. Erre ő hogy – Ja? Oké. Most már látom, hogy Flood vámpír iránti vonzalmam gyerekes fellángolás volt, viszonzatlan, mert ő csak a Grófnőt látja. Szóval kicsit ciki volt, amikor Steve megjelent, és le kellett hűtenem Lord Floodot, hátraültetni, hogy kimutathassam az igazi érzéseimet Foo Dog iránt, akit korábban Steve néven ismertek. Amikor a lakáshoz értünk, az ablak nyitva volt, de villany nem égett. Flood azt mondta, arrébb álljunk meg, aztán kiszálltunk, és ő visszament. Aztán fut felénk hogy – Elijah fent van. Elkapta! Én meg – Mentsük meg. Steve meg – Nem, én megyek. – És előhúzza a hosszú kabátot a 209

csomagtartóból. Tele volt redvákkal meg minden, szóval én hogy – Klassz kabát, de tudod, a vámpír… És Steve hogy – Ezek UV-ledek, mint amivel korábban elégettük a vámpírokat. És én ugye – Szuperédi! Steve felhúzná a kabátot, de Flood megállítja. – Meghallja, ahogy mész fel a lépcsőn. Majd én. És Steve tökre – Nem mehetsz. Téged is eléget. És Flood mégis – Nem fog. Öt percig húzzák fel a kocsi mögött az übermenő szerkót, gázálarc, csuklya, kesztyű meg minden, amíg Flood totál le van fedve, rajta a kabát az üvegcuccokkal, úgy néz ki mint egy cenobita a Hellraiserből. És Steve hogy – Csak akkor nyomd meg a gombot, ha ő is védve van. – Ad Floodnak egy fekete gumilepedőt meg egy baseballütőt, ami totál leszívta a menőséget a szerkóból, de hát biztos kellett. Meg akartam kérdezni, hogyan akar felmenni úgy, hogy ne hallják, amikor a Grófnő sikoltott, Flood meg átrohant az utcán és félig fel a ház falán, aztán megfordult és vissza erre az oldalra, fel a házon és be az ablakon, lábbal előre. Én hogy – Hű. Steve és Jared hogy – Hű. Aztán puffanást hallunk, lila fény gyullad fel a lakás ablakában, az öreg vámpír zúg ki az ablakon, lángol, akár egy üstökös! Talpára esik az utca közepén, sziszeg és minket néz, és akkor Steve felkapja az egyik UV-lámpát, a vámpír meg beinal a sikátorba szemben, de olyan gyorsan, hogy csak elmosódott foltot látok. Aztán Flood jön ki az épületből, karjában a Grófnő a fekete gumiba csavarva, és totál ernyedt, akár egy baba. És Steve egyből – Tedd be a kocsiba. Én persze – Megetetted Chetet? Mire Jared – Hé, Abby, maradt még vámpír, oké? – Kuss. Tudom. – Belenyomulunk Steve kocsijába, és elvisszük Floodot meg a Grófnőt egy hotelbe a Van Nessen, amit Steve fizet ki a Visájával, ami totál nagylelkű és felnőtt dolog tőle. 210

Olyan motel, aminek külön bejáratú parkolója van, hogy ne kelljen a folyosón összefutni senkivel, és Flood felvitte a Grófnőt a szobába, mi meg pár cuccot, amit Steve pakolt a csomagtartóba. Totál szomorú volt. Flood simogatta a Grófnő arcát, keltegette, de nem ébredt fel. – Ennie kell, Abby. Nem kérném, de a vámpír csinált vele valamit, és meg kell gyógyulnia. Totál megtettem volna, de Steve visszahúzott, elővett egy playmate hűtőtáskát, és kivette a vértasakokat. Floodnak adta. – Az egyetemi kórházból hoztam. Ezért kirúghatnak a suliból. És Flood totálra – Kösz. – Lyukat harapott az egyikbe, és nyomott belőle a grófnő szájára, és akkor fullra elbőgtem magam. Négy tasak volt, és az utolsónál Steve hogy – Azt neked kell meginnod. Mire Flood – Kicsukva, az övé. Mire Steve – Te is tudod, hogy muszáj. Flood bólintott, és az utolsót megitta, aztán csak ült ott és simogatta a Grófnő haját. Aztán Steve jött azzal hogy – Tommy, tudod, hogy vissza tudom fordítani a vámpírságodat. Jó eséllyel. Flood csak nézett rá és bólintott. Olyan szomorú volt. Aztán a Grófnő felnyögött, kinyitotta a szemét, meglátta Flood vámpírt, és teljesen – Hé, bébi. – Meg ilyenek. Én elbőgtem magam megint, Steve meg kivitt minket, hogy legyen nekik hely. És kint Steve hogy – Ezt neked csináltam a dzsekimből. – És rám terítette a bőr motorosdzsekit, ami tele volt azokkal az izékkel. Elég nehéz volt, mert elemeket is tett a válltömésbe, de totál menő is azért. És nyomta hogy – Ez majd megvéd. A kapcsoló a bal csuklócsatban van. Csak nyomd meg, és bekapcsolódnak a lámpák. Neked nem ártanak, de azért legyen rajtad napszemüveg, hogy védje a retinádat. – Aztán rám tett egy totál szájber napszemüveget, és megcsókolt. Visszacsókoltam, jó keményen, nyelvvel meg minden, aztán elhúzódott, finoman, mint egy lepke. Akkor pofon vágtam, nehogy azt higgye, ribi vagyok. De azt se akartam, hogy azt higgye, frigid vagyok, úgyhogy ráugrottam, átkulcsoltam lábbal, és véletlenül a földre 211

döntöttem, ahol véletlenül szárazon meghágtam, közben a dzsekimen felgyulladtak a lámpák, és az ablakokból kinéztek az emberek, és Jared vetett véget a romantikus pillanatnak, lekapcsolta a lámpáimat és lerángatott róla. Én meg – Te vagy A Főnök, Foo! Ő meg – He? – Mert még nem mondtam meg neki, hogy az új neve Foo Dog. De akkor azt mondta, tényleg haza kell mennie, különben a szülei beparáznak. És hogy figyeljük a gazdáimat, amíg visszaér, és ha lehet, dumáljam rá őket, hogy térjenek meg. Aztán kicsit smároltunk a Honda motorházán, aztán elhajtott a hideg magányos éjszakába, akár egy szuperhős, mert az is. (A hatást kicsit tönkrevágta, hogy Jared is vele ment.) Felmentem a szobába, leültem a gazdámék ágya mögé, és őriztem őket. Halkan beszélgettek, de azért hallottam. Flood vámpír hogy – Talán meg kéne próbálnunk. Mire a Grófnő – Mit, a gyógyulást? Tommy, nem működhet. Láttad, mit tudok, és tudod, te mit tudsz. Ez nem biológia, ez mágia. – Talán nem. Talán olyan tudomány, amit még nem ismerünk. – Nem számít. Azt se tudjuk, működik-e. – Kipróbálhatjuk. – És miért próbálnánk ki, Tommy? Te csak pár hete vagy halhatatlan. Fel akarod adni a hatalmat, a… nem is tudom, az uralmat a világ fölött? – Hát… fel én. – Tényleg? – Tényleg. Nekem nem tetszik, Jody. Nem szeretek állandóan félni. Nem szeretek egyedül lenni. Nem szeretek gyilkos lenni. – Az a nő kínzott téged, Tommy. Ez soha többet nem fordul elő. – Nem ez volt a gond. Azon túlteszem magam. Az volt a gond, hogy tetszett, amit csináltam vele. Tetszett. Akkor a Grófnő hallgatott, és már azt hittem, hajnal van, de átkukucskáltam az ágy széle fölött, és láttam, hogy Flood szemébe néz. Aztán rám. – Helló, kislány – és rám mosolygott, én meg úgy éreztem, ajándékot 212

kaptam, vagy mi. Olyan valódi volt. Levette az óráját, és odadobta nekem az ágy végébe. – Van benne egy automata almanach, állítsd be az ébresztőt húsz perccel napnyugta előttre, nehogy megint kint érjen, oké? – Beszélni akartam neki a dzsekiről, amit Footól kaptam, de nem tudtam beszélni, csak bólintottam, feltettem az órát, és visszacsúsztam a padlóra. És a Grófnő folytatta: – Nem vagy egyedül. Itt vagyok. Elmehetünk valahová, ahol senki nem ismer, nem üldöz, és mindig melletted leszek. És Flood: – Tudom. Úgy értem az egyedült, hogy elvágva mindenki mástól. Külön. Ember akarok lenni, nem ocsmány halott izé. – Azt hittem, különleges akarsz lenni. – Az is, de emberben. Valami miatt, amit én csináltam. Akkor csend lett, aztán a Grófnő: – Én viszont imádom, Tommy. Én nem félek állandóan, mint te, sőt ellenkezőleg. Nem is tudtam, mennyire félek, amíg ez nem lettem. Szeretek úgy menni az utcán, hogy én vagyok az alfa-állat, hallani, látni és érezni mindent, része lenni mindennek. Szeretem. Meg akartam osztani veled. – Oké. Nem tudhattad. – Én se akarok egyedül lenni. Ezért változtattalak át. Szeretlek. Akkor megszólalt Lord Flood óráján a riasztó. Kikapcsolta. – Nem lehet minden úgy, mint előtte volt? Gondoskodom rólad. – Két különböző világ, Tommy. Te is tudod már. Ugyanabban a szobában voltunk, de más-más világban. – Akkor oké. Szeretlek, Jody. – Én is szeretlek. Aztán sokáig nem mondtak semmit, és amikor az új órán láttam, hogy feljött a nap, felnéztem, és ott feküdtek, egymás karjában, és a párnán vörös foltok voltak a könnyeiktől. Én meg – A picsába!

213

31. Abby Normal további krónikái: Ahogy a kenyérpirító, uralom a sötétséget Aludtam kicsit, beszéltem édes szerelemnindzsámmal, Fooval párszor telefonon, aztán átjött, hagytunk Jarednek vért, hogy adjon Lord Floodnak és a Grófnőnek, ha felébrednek, és elgurultunk a lakáshoz. Egy órába telt összetakarítani a törött üveget meg hamut meg mindent. Éppen befejeztük a takarítást meg a pénzszámolást meg a smárolást, amikor megszólalt a riasztó a Grófnő óráján. És én hogy – Öreg, nem vagyok kész. És ő hogy – Öreg, készebb vagy, mint bárki valaha volt. És én hogy – Ha ezt túléljük, halálra szexellek. Erre tiszta piros lett, és úgy csinált, mintha babrálnia kéne még valami izével, hogy kész legyünk. Aztán egy órával naplemente után hallom, hogy jönnek. A konyhapultnál voltam, amikor a biztonsági ajtó kinyílt lent, és mire megfordultam, már ott voltak. Lord Flood Állatoknak nevezte őket, de inkább elgázolt állatok voltak. Megérintettem a csatot az UVdzsekimen, de csak hogy ott van-e. – Helló, vámpírcsürhe. És az eredetileg fekete, most szürke, aki a vezető volt, jön nekem hogy – Kell a pénz. Hol a pénz? Erre én – Nincs pénz. Erre ő – Ne szarakodj velünk. Flood meg a vörös elvittek hatszázezret a lakásomból. És erre én – Igazából ötszáznyolcvanháromezer-nyolcszázötvennyolc volt. És erre ő – Add ide! 214

És mind a heten körbevettek, mintha csapatban akarnának leszívni, még az újjászületett keresztény is, akit a Grófnő úgy meggyepált, de végig rajta volt az ujjam a fénygombon, ha netán meg kell sütnöm ezeket a nyomorultakat. De nyugis maradtam. – Be vagytok lőve? És a szürke hogy – Nem vagyok belőve. Senki nincs belőve. Erre mind vinnyogtak meg minden, hogy – Még a vízipipát se szívhatjuk meg. Sört se ihatunk. A testünk nem fogadja be, és tök béna józannak lenni. Totálkár élőhalott gyökerek vagyunk. Na erre én – Akkor lássatok csodát, ribancok. És kivettem egy üveg Stolit a hűtőből, egy pohárban összekevertem vérrel olyan tasakból, mint amit a Grófnőnek és Lord Floodnak is otthagytunk. A vér láttán totál csorgott a nyáluk, én meg gondoltam, Ne akarjátok, hogy megsüsselek. Aztán a szürke vámpírnak adtam, ő meg – Klassz. A többiek hogy – Nekem is, nekem is. Úgyhogy Bloody Maryt keverek mindenkinek, és a zsíros hippi hogy – Tunkolhatunk bele füves sütit is? Én meg – Naná, narkós vámpír. Ők meg hogy – Istennő vagy. És nem vagyunk méltó. És kaphatunk még? – Aztán sorban összeestek. Szóval két perc múlva egy rakás ájult vámpír fekszik a konyhában. Én meg – Hé, Foo, tálalva. És Foo jön a hálóból, tök cuki, kezében az UV-lámpa, mintha meg akarna menteni, és látja, hogy mind jegelve vannak, és ad egy nagy csókot: – Királynő vagy. Én meg – Csak várd ki, manga-hajú szerelmi játékszerem. Ő meg – Az altató a vérben blabla négy óra blabla tudóshadova köcsögdumaduma… Én meg – Naná, csődörcukrom. Csináld csak. Két órát tartott Foonak megcsinálni az összes cuccot az Állatokkal, vért vett, és azon mindenféle orvosi kreténséget csinált, aztán a vért visszatette, de aztán csak végzett, és hívtam Jaredet, hogy úton vagyunk Lord Floodért és a Grófnőért. Aztán volt még pár telefon, hogy minden tuti legyen, és Foo jön hogy – Biztos, hogy ezt akarod csinálni? 215

Mire én – Foo, az övék a legnagyobb szerelem. Ez az egyetlen lehetőség. Mire ő – Oké, ha te biztos vagy benne. Mert csinálhatjuk velük is azt, amit a többiekkel. Mire én – Nem, az nem jönne be. Együtt kell lenniük. És már neked se kell otthon lakni. Lesz egy totál édes szerelmi fészkünk. És így lett. Kék a szemközti sikátorból figyelte, hogy az Állatok üres kézzel támolyognak ki a biztonsági ajtón az utcára. Tudta, hogy neki kellett volna menni, de az a megégés arra tanította, hogy jobb néha küldöttel operálni. Már az is gáz volt, hogy nem szerezték meg a pénzt, de hogy nem szerezték meg a pénzt és hőt árasztanak, az katasztrofális. – Azok a pöcsök semmit nem tudnak normálisan megcsinálni – dörmögte maga elé. – Kénytelen leszek megint megölni őket. – Nem hinném – mondta mögötte egy hang. Kék megpördült, hosszú körmével széles kört leírva, ami egy férfi fél fejét levette volna. Elijah elkapta a kezét. Talált másik melegítőt, kobaltkéket. – Ideje abbahagyni. A dzsinn megy vissza a palackba. – Engedj, kell a pénzem. – Nem, kedvesem, nem az kell neked. A lakás lakói újabban igen kellemetlen divatot vettek fel. – Ne baszd el a bevételem, sápadtarc. – Emiatt már nem kell aggódnod. – Hogy érted? – Itt a vége. Velem jössz, kedvesem. – Menjek veled? Nem is ismerlek. – Igaz, de összeköt minket egy különleges kapocs. – Különleges? Beleverted az arcomat egy merdzsó motorházába. – Nos, valóban. Sajnálom. Az ártatlan szemlélőnek a viselkedésem néha ízléstelennek hat. – Ártatlan? Több ezer fickót megdugtam. – Én meg egy városnyit megöltem. Kék vállat vont. – Oké, nyertél. 216

– A bosszú hidegen tálalandó, nem gondolod? – Vagy sehogy sem – mondta egy férfihang Elijah mögött. Elijah és Kék megfordultak. Azok hárman a hosszú kabátjukban úgy néztek ki, mint a szobrok, mint akik örökkévalók, mint akik bármeddig várnak. – Most már mindenki mögém tud osonni? – méltatlankodott Kék. – Ideje menni, Elijah – mondta az afrikai nő. – Ha én nem vagyok, ti se lennétek itt – mondta Elijah. – Igen, és ha nem tartjuk magunkat a szabályaidhoz, réges-rég levadásznak és megölnek. – Ah, a szabályaim – szegte le a fejét Elijah. – Mennyit kell még eltakarítani? Elijah felnézett szemben a tetőtéri lakás ablakára, majd Kékre. Az felvonta a szemöldökét és halványan elmosolyodott. – Csak ő maradt – hazudta Elijah. – Akkor fejezd be. – Inkább nem. San Francisco Császára a városát siratta. Megtette, amit tudott, hívta a rendőrséget, értesítette a lapokat, még maga is megpróbált beszállni a küzdelembe, de mire összeszedte a bátorságát és visszament a Marina Safewayhez, vége lett, és csak annyit tehetett, hogy az egyenruhás rendőrnek spekulált arról, hogyan törhetett be a kirakat és miért üres a bolt. Keresték az éjszakai műszakosokat, de egyiküket se találták otthon. Ráadásul a városát ellepték a vámpírok. A Császár most sírva vigasztalta embereit, Betli füle tövét vakarta és finoman paskolta a dokkon alvó Lázár bordáit. A köd ma éjjel lassan jött az öböl felől, nem fújta a szél, mint általában. Előbb hallotta a lépteket, aztán látta meg őket. Ezúttal öten voltak. A démon, a három hosszú kabátos, akit előző éjjel látott, és egy szőke nő kék ruhában. Elmentek mellette, csak a démon fordult felé és állt meg. A Császár szorosan fogta Betlit, nehogy az megint elkezdjen ugatni, és mindennek vége legyen. – Öreg, a város megint a tiéd – mondta Elijah. Aztán csatlakozott a 217

többiekhez a dokk végén. A Császár látta, hogy motoros jacht vár rájuk a kikötőgát végén, vagy hatvan méter hosszú jármű, be se fért a kikötőbe. – Akkor mehetünk? – kérdezte Elijah. – Kaphatok én is ilyen kabátot? – bólintott a magas szőke férfi felé Kék. – Majd kapsz – felelte a szőke –, ha megtanultad a titkos kézfogást és kaptál dekódergyűrűt. Kék Elijahra nézett. – Ez most szopat engem? – Bizony. – Elijah a karját nyújtotta. Kék elfogadta, és belépett a hajóba. A Császár nézte, ahogy a vámpírok eltűnnek a ködben. Rivera hat egyenruhást állított kommandós cuccban, faltörő kossal az ajtóhoz, így Cavutóval egyetemben némileg meglepődtek, amikor a kopogtatásukra az azonnal kinyílt. Egy félmeztelen, álmos képű, tüskés hajú kínai fickó állt az ajtóban. – Segíthetek? Rivera felmutatta a parancsot. – Parancsunk van átkutatni a lakást. – Oké – mondta a kínai. – Abby, zsaruk. A sovány, szomorú-bohóc lány jelent meg a lépcső tetején kimonóban. – Hahó, zsaruk – mondta Abby Normal. – Mit keresel itt? – fortyant fel Rivera. – Itt lakom, zsaru. – Ez az én lakásom – magyarázta a kínai. – Mutassak igazolványt? – Az klassz lenne, fiam – mondta Cavuto. Megpördítette a fiút, és elindította fel a lépcsőn, miközben az elolvasta a parancsot. – Nehogy összefogdossa Foot, zsaru – mondta a szomorú-bohóc lány. Rivera az egyenruhásokra nézett, és bocsánatkérően vállat vont. – Bocs, fiúk, innen már elrendezzük. – Azok elcsoszogtak. – Mit keresnek? – kérdezte a kínai srác. – Talán felgyorsíthatjuk. – Thomas Floodot és Jody Stroudot. Flood nevére van kiadva ez a lakás meg egy másik pár házzal arrébb. 218

– Ja, én tőlük bérlem. – Steven Wong – olvasta Cavuto a srác jogsijáról. Riverának nagyon baljós érzése támadt. Még egy testet találtak a Missionben vérveszteséggel és törött nyakkal, a fickó meztelen volt, állítólag valaki ellopta a kobaltkék melegítőjét, úgyhogy rablótámadásnak titulálták. Aztán egy hete hirtelen abbamaradtak a gyilkosságok. Ez persze korántsem jelentette, hogy vége. Egyszer már elkövette ezzel a kettővel azt a hibát, hogy lezárta. Nagy nehezen sikerült rávennie a keresztény gyereket a Safewayben, hogy tegyen feljelentést a vörös hajú lány ellen testi sértésért. Aztán hosszasan elbeszélgetett a többi füvessel, és a Flood gyerekre ráverte a konspirációt. Azok még arra is céloztak, hogy Flood meg a csaj elvették az ő vámpírpénzüket. Talán most tényleg elmentek a városból. Ha igen, az jó, de még így is van egy rakás megoldatlan gyilkosság. – Thomas Floodtól bérli? – Vele nem találkoztam – mondta Steve. – Ügynökségen keresztül ment. – Ja, ne kapd fel a vérképet, zsaru – mondta a vékony lány. Rivera körülnézett. Semmi értelme nem volt szétszedni a helyet. Láthatóan minden vadonatúj. Főleg olcsó fonott cuccok és pár punkos Urban Outfitter holmi, amiben a bizarr lány hatását sejtette. Bár a sarokban a bronzszobrok nem passzoltak ide. Egy életnagyságú meztelen nő, egy nagy teknős, meg egy életnagyságú pár, akik mintha Rodin A csókjához álltak volna be. – Ezek sokba kerülhettek – mondta Rivera. – Nem igazán. Ismerem a művészeket – felelte a kínai srác. – Itt laknak az utcában. – Foo biotechnikában utazik – mondta a szomorú-bohóc lány. – Fürdik a zsében, zsaru. – Az remek – mondta Rivera. A környék a szeme láttára alakult át a dot-com durranás alatt, szervizek és etnikai éttermek nyomornegyedéből rehabilitálták, és méregdrága dizájnos lakásokkal teli körzetté vált. Tele volt kölykökkel, akik Rivera éves fizetését költötték olyan kocsira, amit havonta egyszer nem vettek elő. Ez a kínai is azok közé tartozhat. 219

– Szóval nem ismeri őket? – mutatott a körözvényre. Steve Wong a fejét rázta. – Sajnálom, sose láttam őket. A lakbért közvetlen az ügynökségnek küldöm. Kérdezze meg őket. – Jól van. Elnézést a zavarásért. – Jól van? – kérdezte Cavuto. – Ennyi? – Nincsenek itt, Nick. Ezek nem tudják, hol vannak. – De ez nem elég. – Nem? Akarsz még beszélgetni erről Allisonnal? – bólintott Rivera a szomorú-bohóc lány felé. Amióta csak feljöttek, Cavuto úgy állt, hogy legyen valaki közte és a vékony lány között, de most megnézte magának és megborzongott. – Nem, ennyi. – Sarkon fordult, és levonult a lépcsőn. – Nyugi, Foo – mondta Abby. – Elmentek. Nem jönnek vissza. Menjünk vásárolni. – Biztos vagy ebben, Abby? Elég kegyetlen dolog. – Megpaskolta az egymást ölelő, csókolózó pár életnagyságú szobrát. – Hallottam, hogy a grófnő egyszer azt mondta, olyan, mint álmodni. Csak lebegnek, békében, álomszerűen. A lényeg, hogy együtt vannak. – Tuti? – Az övék a legnagyobb szerelem, ami csak volt. Nem lenne helyes, ha elválnának, Foo. – Szerintem vissza kéne változtatnunk őket. Most már tudjuk, hogy a dolog működik. – Majd egyszer. – Most. – A grófnő nem akarja. – Ez nem helyes. – Miért ne lenne az? Az én ötletem, és én az ő elszánt szolgájuk vagyok, meg minden. Uralom a sötétet. – Odaszaladt és a fiú karjaiba ugrott. – Igen, az lehet. Jó, menjünk felesleges cuccokat vásárolni a dögös lakásunkba. 220

William sötétedés után érkezett meg a lakásba, a kórházi tartózkodástól kipihenten és jól tápláltan, bár azért elepedt egy-két kortyért az igazi cuccból, és rettenetesen aggódott Chetért is. A kulcsával bejutott a lépcsőházba, de amikor csengetett, senki nem nyitott ajtót, úgyhogy leült a lépcsőre megvárni vöröskét meg a srácot, akik majd hozzák a piáját. Tíz perce lehetett ott, amikor nyávogást hallott az ajtónál. Szíve nagyot dobbant, ahogy a külső ajtót kinyitva ott állt Chet, a piros mellényében, dorombolva. – Gyere be. Hiányoztál, haver. William felvette a cicáját, és bevitte a lépcsőházba. Amint az ajtó becsukódott, a Chet nevű drabális megborotvált vámpírmacska azonnal rátámadt.

221

A Császár és kutyái A szerző utószava A Totál szívás a harmadik könyvem, amelyben feltűnik a Császár meg a két kutya, és több száz levelet kaptam már, amiben róluk kérdeznek. „Léteznek, vagy te találtad ki őket?”, ezt kérdezik a leggyakrabban, amire azt az egyszerű választ tudom adni, hogy „Igen, léteztek, és én találtam ki őket”. A Császár figurája egy Joshua Norton nevű, az 1840-es években élt angol üzletemberen alapul, aki Kaliforniába jött szerencsét próbálni, de elvesztette mindenét, feltehetően egy rizzsel kapcsolatos szerződés körüli perben. (Norton, látván San Francisco hatalmas és egyre szaporodó kínai népességét, megpróbálta kisajátítani a rizspiacot.) Azt, hogy már előtte is őrült volt, vagy ebbe őrült bele, nem tudni, mindenesetre Norton végül San Francisco utcáin kötött ki, és hamarosan kiadott egy proklamációt, amelyben az Egyesült Államok Császárának és Mexikó Védelmezőjének nyilvánította magát. Az nem szokatlan, hogy egy hajléktalan nagyzási hóbortban szenvedjen; de hogy egy egész város cinkosa legyen benne, az már igen. A San Franciscó-i szabók ellátták cilinderrel meg aranysujtásos és váll-lapos pazar frakkal. Az éttermekben ingyen ehetett, és a nyomdászok nemcsak kinyomtatták és kiragasztották Norton proklamációit, de pénzt is nyomtak az arcképével, melyet a városi üzletek elfogadtak tőle. Az újságok úgy tudósítottak róla, mintha legitim politikus lett volna, még az őrültnél is őrültebb proklamációi ellenére: hogy híd épüljön a Golden Gate fölött, hogy egy másik meg az öblöt és Oaklandet kösse össze, és hogy egy nemzetek ligája alakuljon a viták háború nélküli eldöntésére. A város lakói nagy tisztelettel kezelték Nortont, ő pedig azokat, mintha valóban az alattvalói lennének, és ő a jóindulatú uralkodójuk. 222

Egy történet szerint még egy faji zavargást is elhárított a kínai negyedben, amikor a Central Valley-beli tönkrement termésért az állásukat vesztett emberek a kínaiakat okolták, és lerohanták a negyedet, hogy porig égessék. Norton feltehetőleg úgy állította meg őket, hogy a munkások és a kínaiak közé állt, és elmondta a Miatyánkot. Amikor Norton császár 1880-ban meghalt, több mint harmincezren kísérték el utolsó útjára. Öröksége azonban tovább él Mark Twain munkásságában, aki róla mintázta a Király alakját a Huckleberry Finnben, Robert Louis Stevenson és Neil Gaiman műveiben, valamint számos westernfilmben és televíziós műsorban. Betli és Lázár valóban két kóbor kutya volt, akik Norton császárral egy időben éltek San Franciscóban, és noha pletykálják, hogy a Császár ebei voltak, ez nem felel meg a valóságnak. Őket is hasonlóképpen adoptálta, etette és gondozta San Francisco városa, de kóbor kutyaként éltek az utcán, és amikor Betli 1865-ben kiszenvedett, Mark Twain írta meg a nekrológját, melyet a The Californian közölt le. Betli és Lázár emlékét egy plakett őrzi a kis parkban a Transamerica Piramis lábánál.

223

Köszönetnyilvánítás Köszönöm a szokásos bandának: ügynökömnek, Nick Ellisonnak, valamint Sarah Dickmannek, Arija Weddle-nek és Marissa Matteónak a Nicholas Ellison Inc.-nél; Jennifer Brehlnek, Kate Nintzelnek, Lisa Gallaghernek, Michael Morrisonnak, Mike Spradlinnak, Jack Womacknek, Debbie Stiernek, Lynn Gradynek és minden barátomnak a William Morrownál; és persze Charlee Rodgersnek, amiért elviselte a pulykatekét.

224

Christopher Moore 1957-ben született az ohiói Toledóban. Az édesapja autópályarendőr volt, édesanyja pedig bolti eladó. Tanulmányait az Ohio Állami Egyetemen kezdte, majd a Santa Barbara-i Brooks Fotográfiai Intézetben folytatta. 19 éves korában költözött Kaliforniába, 2003-ban pedig Hawaii-ra. Első könyvének – Ördögöd van! – 1992-es megjelenése előtt ácsként, bolti eladóként, éjszakai portásként, biztosítási ügynökként, pincérként és rock and roll DJ-ként dolgozott. Azóta sikert sikerre halmoz regényeivel, amelyekből eddig még nem készült film, és a jelek szerint nem is nagyon fog. A vámpírtrilógia harmadik része Bite me címmel 2010ben jelenik meg.

225