Maghar Akadémia
Poroszország felemelkedése Szerző Deák Imre 2008. 10 12.
Dolgozatom Poroszország 16-18. századi történetérÅ‘l szól. A dolgozat elsÅ‘ részében szeretném röviden felvázolni Poroszország területi alakulását, a második részében pedig szeretném taglalni azokat a társadalmi, politikai és gazdasági viszonyokat, melyek lehetÅ‘vé tették azt, hogy egy kis német választófejedelemség annyira megerÅ‘södjön, hogy a XIX. század végére és a XX. század elejére képes volt az akkori legnagyobb hatalmak közé emelkedni, a hajdani Német Birodalom területeinek egy tekintélyes részét egyesítve.
Poroszország eredeti magja a Brandenburgi Választófejedelemség a Német Birodalom keleti területein helyezkedett el. Ezeket a területeket a 9. és 10. században hódították meg a németek. Brandenburg egy tipikus keleti, kolonizáció alapján létrejött fejedelemség volt, mely magán viselte ennek a kolonizációs folyamatnak minden jegyét. Ezért elÅ‘szóban szeretnék pár szót szólni a fentebb említett nagy keleti német terjeszkedésrÅ‘l. A keleti német terjeszkedésnek három formája volt. Az elsÅ‘ a Drang nach Osten, mely azt jelentette, hogy a német nyelv terjedése a német uralom terjesztésével párhuzamosan haladt. Ez fÅ‘leg délen a mai Ausztria területén ment végbe. Északon a katonailag meghódított, de nyelvileg nem integrált területeken a pogány szláv lakosság keresztény hitre térítése, a politikai szervezet kiépítése és a német lakosság tömeges betelepítése valamint a maradék szláv népesség elnémetesítése párhuzamosan folyt. Ebben a folyamatban a birtokot kapott kolostoroknak és lovagoknak volt nagy szerepe. A királyi hatalom eleinte ebbe a folyamatba nem avatkozott bele. Ez a terjeszkedési forma volt a jellemzÅ‘ Brandenburgra is. A terjeszkedés második formája (Ostbewegung) azokon a területeken jelentkezett, melyeket katonailag meghódítottak, de nem végeztek tömeges betelepítéseket, csak a nemesség és a polgárság telepedett le, de a lakosság többsége megÅ‘rizte anyanyelvét.[1] A terjeszkedés harmadik formája a már keresztény államok területére való betelepülés volt (Ostseidlung). Ez fÅ‘leg Lengyel-, Cseh-, és Magyarország területére volt jellemzÅ‘. A telepítések tervszerűen zajlottak, néha kisebb csoportokban, falvakként, néha nagyobb tömegekben városként. Így jöttek létre a német jogú városok és falvak tömegei, mivel ezek a jogok a Német Birodalomban már beváltak. Ezek a telepesek magukkal hozták hazájuk korszerű technikáját és ezzel jelentÅ‘sen hozzájárultak az adott terület fejlÅ‘déséhez.[2] A fentebb említett kolonizáció következményeként tudta késÅ‘bb Poroszország egyesíteni a keleti és nyugati területeket. A fentebb említett formákon kívül, még meg kell említeni a Német lovagrend tevékenységét, mely a Balti-tenger délkeleti-keleti partvidékének betelepítésében és elnémetesítésében játszott fontos szerepet. A rend 1191.-ben létesült Akkon ostroma idején. Már a 13. század elején Európában is szereztek birtokokat. A rend tagjai fehér köpenyt viseltek fekete kereszttel. A rend egyik nagymestere Hermann von Salza (1209-39) vezetése alatt 1211-ben Erdély délkeleti részén telepedett meg, majd onnan II. András magyar király elűzte Å‘ket 1225-ben, ugyanis a rend Erdély területén egy önálló lovagrendi államot próbált kiépíteni. 1226-ban II. (Nagy) Frigyes (1198-1250) császár a porosz földek, meghódításával bízta meg Å‘ket. Még ugyanebben az évben Riminiben Aranybullát adott nekik, mely olyan jogokkal ruházta fel a lovagrend nagymesterét, mint amilyennel a tartományi fejedelmek rendelkeztek, a nagymester pedig birodalmi herceg lett. Konrád mazóviai fejedelem Kulm várát adta nekik, mely a keleti területek meghódításának legfontosabb kiindulópontjává vált. Majd a rend hozzáfogott a porosz földek meghódításához, és a poroszok[3] kiirtásához valamint a terület elnémetesítéséhez. 1237-ben a lovagrend egyesült a Lívlandi kardtestvérek rendjével, és fokozatosan uralmuk alá hajtották a Baltikum keleti részét is. A támadásuk Novgorod ellen azonban nem sikerült, mert Alekszandr Nyevszkij 1242-ben a Csúd-tó jegén legyÅ‘zte Å‘ket. Ezt követÅ‘en az elfoglalt területeken városokat http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
létesítettek, német telepeseket hívtak és elnémetesítették a területet. A rend igen gazdag volt, és a földbÅ‘l származó jövedelmeik mellett maga is kereskedett, és még a Hanza- szövetségbe is felvették. A rend arra törekedett, hogy egyesítse a déli porosz és az északi balti területeit, melyet a litván föld választott el egymástól, ezért a 14. században szinte állandó harcokat vívtak a litvánokkal, majd 1382-ben egyesítették a két területet. Viszont a lengyel-litván perszonálunióval a lovagrend már nem bírt el és 1410 augusztus 15.-én Grünwald és Tannenberg közötti csatában vereséget szenvedett. Ezzel megállították a rend terjeszkedését és az elfoglalt baltikumi lengyel területeket is visszahódították. 1454-ben kitört egy újabb háború a lengyel-litván unióval, melyben a rend ismét vereséget szenvedett, és 1466-ban a második toruñi békében a nagymester lemondott Kelet Pomerániáról, Danzigról és Marienburgról, valamint a lengyel király hűbérese lett.[4] Ez az államalakulat képezte az alapját a késÅ‘bbi Poroszországnak. Meg kell jegyeznem, hogy szembetűnÅ‘ egy bizonyos hasonlóság, mégpedig az hogy mind a Német Lovagrend, mind pedig a Porosz Királyság egyaránt katonaállam volt. Poroszország kialakulása Poroszország felemelkedése tulajdonképpen egy dinasztiának volt köszönhetÅ‘. Ezért szólok pár szót a dinasztia történetérÅ‘l is. Niederhauser Emil közölt a Hohenzollern dinasztiáról néhány adatot. Ez a dinasztia is egy várról kapta a nevét, mely Svábföldön állt, a 12. században. A család elsÅ‘ biztos tagja Burchardus de Zollre comes, aki elvette az utolsó Nürnbergi Å‘rgróf lányát, Sophie-t, amivel megszerezte a nürnbergi várgrófi címet. Ezzel a család a közepes vagyonú nemesség soraiba került. A család két ágra szakadt, egy frank és egy sváb ágra. A frank ág került Brandenburg, majd késÅ‘bb Poroszország élére, ezért a továbbiakban velük szeretnék foglalkozni. EbbÅ‘l az ágból származott ugyanis III. Frigyes, aki 1273-ban sokat tett I. Habsburg Rudolf császárrá választásáért. Az Å‘ utóda VI. Frigyes, 1415-ben megkapta Luxemburgi Zsigmondtól a brandenburgi Å‘rgrófságot, amellyel együtt a választófejedelmi cím is járt. Ezzel pedig a birodalom legrangosabb nemesei közé kerültek. Az Å‘ leszármazottja volt Hohenzollern Albrecht, aki a német lovagrend nagymestereként 1525-ben áttért az evangélikus hitre, és a Német Lovagrend területét világi fejedelemséggé alakította azáltal, hogy szekularizálta, vagyis kisajátította a lovagrend birtokait. Itt most szeretnék egy kis kitérÅ‘t tenni. Mert szerintem, felvetÅ‘dhet bennünk az a jogos kérdés, hogy, hogy került egy sváb földrÅ‘l származó délnémet gróf, a német lovagrend élére? Erre a kérdésre Bernt Engelmann ad kielégítÅ‘ választ. Véleménye szerint a Német Lovagrend területe az 1410-es vereség után jelentÅ‘sen megcsonkult, és ez a maradványállam is eleve pusztulásra volt ítélve. Ezért a lovagok a birodalomi hercegek közül választottak maguknak nagymestert, remélve, hogy majd tÅ‘lük támogatást kapnak a lengyel bekerítés ellen. Így került a rend élére Hohenzollern Albrecht von Ansbach Å‘rgróf, aki befolyásos rokonsággal rendelkezett. Ugyanis a brandenburgi Å‘rgróf rokona, aki birodalom egyik választófejedelme és ilyen minÅ‘ségben a Német Birodalom egyik legrangosabb fÅ‘ura volt. Természetesen a lovagrend azt remélte, hogy Å‘ majd kiharcolja a birodalom támogatását a lengyelek ellen. De Albrecht Luther tanácsára feloszlatta a rendet és 1525-ben, Krakkóban békét kötött a lengyel királlyal, aki április 10-én Albrechtnek adományozta hűbérként a Porosz hercegséget. Persze mind a pápa, mind a császár, és még a rend megmaradt lovagjai is tiltakoztak, de Albrecht, mivel a reformáció híve volt, ezért nem vette figyelembe a katolikusok véleményét. Az 1524-es nagy német parasztháború pedig lekötötte a császári pártot, ezért nem tudtak hathatósan fellépni ellene. Poroszország jogállapotának megvizsgálásával megbízott birodalmi kamarai törvényszék sem tudott mit kezdeni a helyzettel, ugyanis az soha nem tartozott a Német Nemzet Szent Római Birodalmához.[5] Albrechtnek és utódaiknak sok gondot okozott az új hercegségük, hiszen a nemesek és a rendek meg akarták gyengíteni a hercegi hatalmat és minden konfliktus alkalmával a lengyel királyhoz, mint legfÅ‘bb hűbérurukhoz fordultak, aki szívesen kapott az alkalmakon és be is avatkozott a porosz ügyekbe. A brandenburgi választófejedelmek pedig fokozatosan kiszorították ansbachi rokonaikat a terület igazgatásának élérÅ‘l. 1618-ban lett János Zsigmond (1608-1619) brandenburgi választófejedelem a porosz herceg, ansbachi rokonai helyett. Ekkor lett Berlin a központja a porosz területeknek. A választó hatalma azonban csak papíron létezett, ugyanis a rendek minden igyekezetükkel próbálták korlátozni a választófejedelem amúgy is formális jogait. A lengyel királyok természetesen a porosz rendek mellé álltak, és állandóan kétségbe vonták a brandenburgiak jogát a terület felett. Ezen a helyzeten nehéz volt változtatni. A brandenburgi fejedelmek és a lengyel uralkodókat csak hosszas tárgyalások és nagy pénzösszegek fejében „gyÅ‘zték meg” jogaik érvényességérÅ‘l. A lengyel hűbérjogot végül csak János Zsigmond unokája a „nagy választófejedelem” Frigyes Vilmos (1640-1688) tudta lerázni, aki svédek segítségét kérte. A lengyel uralom az 1660-as olivai béke után szűnt meg és a Nagy Választó Poroszország független hercege lett. A keletporosz területek Frigyes Vilmos jogát nem ismerték el és Hieronymus Roth königsbergi ítélÅ‘mester és Albrecht von Kalckstein altábornagy vezetésével fegyveresen is fellázadtak. A választónak csak két évig tartó háborúval sikerült behódoltatni Å‘ket.[6] Tehát már kezdett megszilárdulni a Hohenzollernek uralma, akik majd száz évvel késÅ‘bb, ezt a kis periférikus, Lengyel uralom alatt álló országot az akkori világ egyik nagyhatalmává tették (hadserege száma alapján az ország a harmadig-negyedik helyet foglalta el). Poroszország megerÅ‘södése. Ennyi elÅ‘zmény után, most szeretnék rátérni a kor legjelentÅ‘sebb Hohenzollern uralkodóinak tevékenységére. Frigyes Vilmos választófejedelemmel kezdeném, aki mint fentebb említettem sokat tett azért, hogy függetlenítse magát a lengyel uralom alól. Frigyes Vilmos 1640-tÅ‘l kezdett uralkodni, amikor az ún. harmincéves háború már a végéhez közeledett. ErrÅ‘l a háborúról érdemes megemlíteni, hogy fÅ‘leg német területen zajlott, ahol hatalmas pusztítást vitt végbe. Ugyanis a háború egyik oka a vallási ellentét volt, és a két fÅ‘ vallási felekezet (evangélikus és katolikus) ki akarta pusztítani egymást. Ez az ellentét kölcsönzött a háborúnak egy vad és brutális jelleget, és ebbÅ‘l következÅ‘leg a Német http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
Birodalom területén súlyos pusztítások történtek, a lakosság is jelentÅ‘sen (néhol állítólag 80%-ban is) csökkent. A háborúba idegen, nem német hatalmak is beavatkoztak. Poroszország szempontjából a svéd beavatkozás volt a döntÅ‘ (míg a Habsburgok szempontjából a francia). Ugyanis a svéd nagyhatalmi érdekek megvalósításának (a Baltitengert teljesen körül akarták zárni, és svéd beltengerré változtatni) útjában állt Poroszország. A háború alatt feldúlták Hátsó-Pomerániát, Magdeburgot, és még az alsó rajnai területek is idegen megszállás alatt voltak. A háború eredményeként igen jelentÅ‘sen megnÅ‘tt az ország területe, de ez nem volt másnak köszönhetÅ‘, mint Franciaország jótékony gyámkodásának. Akiknek az volt a céljuk, hogy Poroszország mind a Svédeknek, mind pedig a Habsburgoknak kellemetlen és viszonylag erÅ‘s szomszédja legyen. Ennek fejében a választó minden kötelezettséget vállalt Párizzsal szemben. A lakosság létszáma nem nÅ‘tt arányosan a területekkel, ugyanis a háborúban elszenvedett pusztítások a lakosságot sem kímélték. Tehát noha nÅ‘tt az ország területe, a hasznosított termÅ‘terület, az azt művelÅ‘ lakosság számával együtt csökkent. A mezÅ‘gazdasági termelés pangott, a lakosság éhezett az állami rend gyakorlatilag megszűnt, nem volt kormányozni képes közhatalom Poroszországban. Persze ez az állapot egész Németországra is igaz volt.[7] A történészek szerint Poroszország felemelkedésében négy Hohenzollern uralkodónak volt nagy szerepe. A Hohenzollernek területe össze nem függÅ‘ birtokok halmaza volt. Még az elsÅ‘ északi háborút lezáró, fentebb már említett 1660-as olivai béke után sem sikerült egyesíteni a két nagyobb porosz tartományt, de legalább a lengyel függéstÅ‘l megszabadultak. 1614-ben megszerezték Kleve-Mark grófságát a Rajna mentén. Tehát Poroszország három nagyobb, de eltérÅ‘ helyzetű és jogállású területét csak az uralkodók személye kötötte össze. A terület termÅ‘földje silány volt, jelentÅ‘sebb városai és kikötÅ‘i nem voltak. A választófejedelmi székhelynek Berlinnek legfeljebb 6000 lakosa lehetett. Az ország fejlÅ‘désében Frigyes Vilmos (1640-1688) uralkodása jelentette a kezdÅ‘pontot. A fejedelem Hollandiában nevelkedett. A külpolitikai önállóság megteremtésére a fejedelemnek önálló hadseregre volt szüksége. Ehhez a porosz nemesség, a junkerek (Jung Herr= fiatal úr) hozzájárulására volt szükség. Az 1653-as tartományi gyűlésen a nemesek, ezt megadták neki, mivel cserében biztosította a nemesi adómentességet, és a nemesek korlátlan uralmat kaptak jobbágyaik fölött. Ezzel a fejedelem állandó jövedelemre és hadseregre tett szert, mellyel megalapozta a hatékony központi adminisztrációt. Új hatalmi rendet kezdett megalapozni, melynek lényege a politikai hatalmától megfosztott nemesség a hadseregben és a hivatalokban szolgált, a saját birtokaik, és jobbágyaik fölött viszont uralkodik. Az abszolutizmusnak ez a változata hasonlít az oroszországira, melynek szintén a szolgáló nemesség és a jogaitól fosztott parasztság volt az ismertetÅ‘jegye, ellenben a mintának tekintett Franciaországtól, mely a nemesség helyi hatalmát intendánsokkal korlátozta és a nemességet a királyi udvarba csábítva szórakozással és kegydíjakkal pótolta. De ez a porosz puritanizmus miatt itt elképzelhetetlen lett volna.[8] A fejedelem legelÅ‘ször is jól felszerelt és kiképzett rendÅ‘ri és védelmi sereget hozott létre. (Valójában nem is tehetett mást, hiszen a környezÅ‘ országok szét akarták zúzni.) Ennek megszervezését és kiképzését inkább külföldiekre bízta. A hadserege tagjait munka és otthon nélkül maradt Å‘slakosok közül toborozta, valamint a földbirtokosok szerint nélkülözhetÅ‘nek vélt jobbágyokat. A sereg kiképzését tapasztalt svéd Å‘rmesterekre bízta, akik fegyelemre és fegyverforgatásra tanították Å‘ket. A harmincéves háború tapasztalatai indították arra a fejedelmet, hogy példás fegyelmet tartasson az új hadseregében. Valamint azért is, mert a sok rablóból és csavargóból lett katonában megvolt a dezertálási hajlam, és fegyelem híján az egész hadsereg rablóbandává süllyedt volna. A fejedelem védelmére és a fejedelem várába jórészt svájci nemesekbÅ‘l és polgárokból álló Å‘rséget szerveztek. Ezt még három testÅ‘rszázad egészítette ki, melyek szintén svájciakból álltak és Å‘k biztosították a fÅ‘várost és környékét. Frigyes Vilmos ezután gyarmati vállalkozásba is fogott. A middelburgi Benjamin Raulé Poroszország nevében hajókat zsákmányolt, és a fejedelem figyelmét a busás Afrikai rabszolga kereskedelem felé terelte. A lengyelországi Ermlandból származó Otto Friedrich von der Görben néhány támaszpontot létesített Nyugat-Afrikában. Valamint a Nyugat-Indiákon. Csaknem negyven évig folytattak ezek a telepek kereskedelmet és némi hasznot is hoztak, de a tengeri hatalmak követelésére ezeket a támaszpontokat meg kellett szüntetni.[9] Miután helyreállította az ország belsÅ‘ biztonságát, hozzálátott szétszórt tartományai újjáépítéséhez. Mivel a régi pénz elértéktelenedett, csaknem minden város feljogosította magát szükségpénzek kibocsátására, ezért a fejedelem átvette a pénzverés monopóliumát, megtiltva ezzel minden egyéb pénz használatát. Csak a munkaerÅ‘hiányt kellett valahogy megoldani. Az 1660-ig tartó svéd-lengyel háborúban mind a svédek, mind a lengyelek, mind pedig a lengyelek által segítségül hívott tatárok feldúlták az országot. Tehát még a harmincéves háború után is súlyos veszteségeket szenvedett a lakosság. Frigyes Vilmosnak kapóra jött, hogy ebben az idÅ‘ben kezdték üldözni a vallási kisebbségeket, melyeket Å‘ behívott az országába, engedélyezve nekik a szabad vallásgyakorlás jogát. FÅ‘leg a németalföldiek, bevándorlását szorgalmazta, mivel Å‘k újították fel és erÅ‘sítették meg az ország mezÅ‘gazdaságát. Orániai Lujzával kötött házasságának következményeként pedig tömegesen vándoroltak be a hollandok Brandenburgba. A hollandok honosították meg a burgonyát is ezen a területen. A bevándorlók BerlintÅ‘l északra telepedtek le, ezért nevezték el ezt a területet Új-Hollandiának. Ezek a telepesek jelentÅ‘s állatállományt is hoztak az országba.[10] 1685-tÅ‘l kezdve a Franciaországból jelentÅ‘s bevándorlók érkeztek Poroszország területére. Ugyanis a francia király XIV. Lajos visszavonta a nantes-i ediktumot, mely biztosította a franciaországi kálvinisták, a hugenották vallási szabadságát és elkezdte üldözni Å‘ket. Mivel valamennyi protestáns állam kész volt befogadni a francia polgárság jelentÅ‘s részét, ezért Frigyes Vilmosnak nagyon nagy erÅ‘feszítésébe került elérnie, hogy legalább egy részük Poroszországba menjen. De nem csak Franciaországban üldözték a protestánsokat, hanem Itáliában és a Habsburg területeken is. Ezek az emberek szívesen mentek Brandenburgba. Az idegenek különleges kiváltságokat élvezhettek[11] A francia csapatok a késÅ‘bbiek folyamán, többször betörtek a Német Birodalomba, és az elÅ‘lük menekülÅ‘ embereket is szívesen befogadta Frigyes Vilmos. Mindezek ellenére Poroszország nem üzent hadat Franciaországnak, sÅ‘t Berlin politikája könnyítette meg a franciák dolgát, amikor 1681-ben elfoglalták Elzászt és Strassburgot. A császárnak Frigyes Vilmos nem volt hajlandó segíteni sem a franciák, sem pedig a törökök ellen. Különösen azért nem támadott a franciákra, mert 1679 októberében titkos barátsági szerzÅ‘dést kötött velük. Ennek elÅ‘zménye az volt, hogy a francia király nyomására St. Germain-en-Laye-i szerzÅ‘désben át kellett engednie a http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
svédeknek ElÅ‘-Pomerániát. A francia szövetség következtében azonban erÅ‘teljes fegyverkezésre volt szükség, ehhez pedig pénz kellett. Így a választófejedelem kénytelen volt újra megerÅ‘síteni a Junkerei kiváltságait, köztük az adómentességet, hogy azok megszavazzák a szükséges adót. Így viszont bebizonyosodott, hogy Poroszországnak nincs elegendÅ‘lakosa és tÅ‘kéje ahhoz, hogy a megkezdett a politikát tovább folytassa. A menekültek nagy számának köszönhetÅ‘en megnÅ‘tt a porosz városfejlÅ‘dés. A menekülteket réfugiéknek nevezték. Bizonyos porosz városok lakossága jelentÅ‘sen megcsappant a hosszú háborúk alatt. Ezeket a városokat a protestáns menekültekkel töltötte fel a fejedelem. Magdeburgban például annyi francia nyelvű menekült érkezett, mint amennyi a város eredeti lakossága volt. A hugenotta családok csaknem minden porosz helységben megjelentek egyénileg vagy csoportosan. A hugenották legjelentÅ‘sebb központja azonban Berlin volt. 1670-71-ben, Bécsben legalább ötven nagy zsidó családot űztek el, kik szintén Poroszországba távoztak, minden vagyonukkal. Ezek a menekültek Berlinben telepedtek le, és pompás épületekkel gazdagították a várost. Viszont Berlinben a kultúrának még nem volt semmi nyoma. Még 1680ban is külön rendeletet kellet kiadni, melyben megbüntetik azt, aki bepiszkítja a város utcáit és a szükségletek elvégzésére állítsanak fel nyilvános illemhelyeket. Az Ausztriából menekült zsidó bankároknak köszönhetÅ‘en megnÅ‘tt az adókból származó jövedelem is.[12] A hugenották közt található tisztek és hivatalnokok elhelyezkedtek a porosz államháztartásban, a kereskedÅ‘k és iparosok pedig meghonosították selyemkészítést, (a selyemhernyó tenyésztésére eperfaültetvényeket ültettek) a szÅ‘nyeg,- és posztóipart, papír- és olajgyártást stb..[13] Már a nagy választó fia III. Frigyes (választófejedelem 1688-1701, király 1701-13) uralkodása alatt alapítottak elÅ‘ször 1696-ban francia szappangyárat, ezután következett a tű-, szalag-, tapéta- és kalapgyárak alapítása. Egy Jacques Ravené nevű vasat is feldolgozó manufaktúrája több mint kétszáz évig fennmaradt. Johann Christoph Bekmann késÅ‘bb 1751ben megírt munkájában 46 különbözÅ‘ mesterséget különített el, melyet Berlinben folytattak, és ezek alapjait ebben az idÅ‘ben rakták le. Dohánytermesztésre a terület nem volt alkalmas, de a zöldségtermesztést sikerült meghonosítani. A betelepülÅ‘k Franciaországból és Hollandiából hoztak magukkal zöldség és virágmagokat.[14] Frigyes Vilmos 28 ezer katonát számláló hadsereget és 650 ezer tallérnyi pénzösszeget hagyott utódára. Az állam bevételei szűk félmillió tallérról két és félmillió tallérra nÅ‘ttek. A fÅ‘város viszont még mindig öt önálló községbÅ‘l állt, melyeknek összesen 30 ezer lakosa volt. Egészen 1709-ig állt fenn ez a helyzet, amikorra város területét egy rendelettel egyesítették. Puska és fegyvergyárak alapítására is sor került, mely fÅ‘leg az 1674-ben létrehozott acélműre támaszkodott.[15] Ezen a ponton szeretném röviden felvázolni az elsÅ‘ nagy porosz expanziót, mely Európán kívül folyt. 1675. Március 20.-án I. Frigyes Vilmos a nagy választó megegyezett a holland Reeder Benjamin Raullal, akit feljogosított, hogy a svédek ellen vívott háború alatt hajókat zsákmányoljon. 1676. február 20.-án Benjamin Rault kinevezték a haditengerészet igazgatójának. 1682. március 17.-én létrehozták a Guineai kereskedelmi társaságot. 1683. január elsejétÅ‘l kezdtek három különbözÅ‘ helyen telepeket létrehozni Ghánában, valamint felépítették Großfriedrichsburg erÅ‘djét. Az erÅ‘d 1683 és 1717 közt élte fénykorát, ugyanis ebben az idÅ‘ben volt a legjelentÅ‘sebb a rabszolga kereskedelem. A poroszok 1684. január 25.-tÅ‘l 1688-ig rohamosan terjesztették ki uralmukat és kereskedelmi kapcsolataikat. Az Amerikával folytatott rabszolga kereskedelem kapcsán döntÅ‘ lépés volt, hogy 1686. október 1.-én a Karib-tengeren létrehozták St. Thomas erÅ‘djét. Ezzel egy idÅ‘ben hozták létre Mauritániában Arguin erÅ‘djét is, mellyel a portugálokat akarták féken tartani. 1686 és 1717 közt a portugálokat teljesen kiszorították errÅ‘l a területrÅ‘l. Viszont az erÅ‘s holland konkurencia miatt I. Frigyes Vilmos átadta a területet a hollandoknak (ennek pontos körülményeirÅ‘l a késÅ‘bbiekben még szólok pár szót). Az immár Holland uralom alatt álló Arguin erÅ‘djét 1721. február 23. és március 9. közt a franciák szétlÅ‘tték. Großfriedrichsburg 1725-ig maradt fenn. A választófejedelemnek három fia volt, de csak a középsÅ‘ maradt életben. III. Frigyes beteges természetű és púpos is volt, valamint nagyon hiú. A tanítómestere a hollandiai származású Ebehard von Danckelmann gróf volt. Eleinte Å‘ maga is kormányzott a gyenge fejedelem helyett. Megtartotta az elhunyt fejedelem tanácsadóit, s Frigyest csupa olyan dolgokkal kötötte le, mellyel nem okozhat károkat az országnak. Danckelmann Berlinbe hozatta hat fivérét és Å‘ket ültette a közigazgatás valamennyi fontosabb pozíciójába. Danckelmann kilenc évig kormányozta Poroszországot, egészen 1697-ig. Eközben III. Frigyes kedve szerint szépíthette fÅ‘városát, Danckelmannak nagy erÅ‘feszítésébe került, hogy Frigyes érvényesülési vágyát ésszerű keretek közé terelte. Frigyes érvényesülési vágyának volt köszönhetÅ‘, hogy a Hanza városokból és Németország egyéb területeirÅ‘l hívattak építészeket Berlin kicsinosítására. 1696-ban felépítették a Szépművészeti akadémiát. A Tudományos Akadémiát 1700-ban alapította az uralkodó. A Welf dinasztiából származó Braunschweig-Lüneburgi Elisabeth Charlottét hozzáadták a választófejedelemhez. Å• a majd a késÅ‘bb Hannoveri választófejedelmi címet elnyert gróf leánya volt és fÅ‘bb érdeklÅ‘dési köre a filozófiára és a művészetekre terjedt ki, vagyis lélekben méltó párja volt a ferde Fritz-nek is nevezett választófejedelemnek. A fejedelem felesége 1705-ben halt meg, és pazar, fényűzÅ‘ udvart tartott. Számtalan nagy és híres filozófust hívott az országába, köztük a lipcsei születésű Gottfried Wilhelm Leibnitzt is.[16] A bevándorlók továbbra is érkeztek az országba, melyek közül a legjelentÅ‘sebb Johann von Kolbe volt. Aki felhasználta Rickersnek, egy borkereskedÅ‘nek a leányát, Kathrinát aki elszökött apjától és bekerült az udvarba, mint egy lakáj felesége. Az udvari lakáj halála után Kolbe bemutatta a leányt az uralkodónak, akinek késÅ‘bb a szeretÅ‘je lett. 1697-ben Kolbe sikeresen megbuktatta Dannckelmann uralmát, kit Frigyes börtönbe záratott és elkoboztatta vagyonát. Dannckelmannak Kolbe lett az utóda, és innentÅ‘l fogva Å‘ szabta meg az új porosz politikát. 1697-ben a szász választó Frigyes Ágost Lengyel király lett, ami nagyon sértette III. Frigyes hiúságát és Å‘ is király akart lenni. Hogy ezen tervét megvalósítja, az egész porosz hadsereget átengedte a Habsburgoknak, hogy a katonai segítség fejében engedélyezzék királlyá koronázását. Ezt a hadsereget a Habsburg császárok több mint tíz évig tartó háborúra használták fel a franciák ellen (spanyol örökösödési háború (1701/02-1713/14). Kolbe elképesztÅ‘ pénzösszegeket adott ki a császári tisztviselÅ‘k megvesztegetésére, akik rávették a császárt, hogy ébresszen hiú reményeket a porosz uralkodóban, a királyságról, mert akkor újabb pénzt és csapatokat remélhetnek tÅ‘le. A császár megígérte III. Frigyes választófejedelemnek, hogy nem tesz ellene semmit, ha a porosz hercegségben, (mely nem tartozott a birodalomhoz) királlyá koronáztatja magát.[17] Így tehát 1701. http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
január 18.-án Königsbergben hatalmas pompával I. Frigyes királlyá koronázták. Kolbéék 1699 végén birodalmi grófi címet kaptak, melynek árát a brandenburgi államkincstárból fedezték. Az így kinevezett Kolbe von Wartenberg gróf megkapta Poroszország örökös fÅ‘postamesterének jól fizetett állását, valamint a koronázás alkalmával alapított Fekete Sas Nagyrend kancellári tisztét. Ez neki évi 100 ezer tallérnyi jövedelmet jelentett. De Kolbe két másik nemessel, Wartensleben gróf vezértábornaggyal és Wittgenstein udvari fÅ‘marsallal módszeresen fosztogatták az államkasszákat. Wartenberg, Wartensleben és Wittgenstein nevét úgy emlegették a poroszok, mint a háromszoros jaj. Katharina Wartenberg grófné (aki a férje halála után a király szeretÅ‘je lett és a botrány megelÅ‘zése érdekében, valamint, hogy szeretÅ‘jét az udvarban tarthassa az uralkodó parancsára von Kolbe gróf kénytelen volt feleségül venni) is csatlakozott ehhez a csoporthoz, aki kastélyokat, ékszereket és kincstári utalványokat kapott, melyeket igyekezett pénzzé tenni. 1707-ben I. József a birodalom alá tartozó grófság rangjára emelte a Kolbe házaspár Rajna-Pfalzi birtokait.[18] Élete vége felé az uralkodó felmentette Wittgensteint, Wartenslebent és Kolbe grófokat a hivatalaikból és vizsgálatot indított ellenük. Viszont Kolbéékkal nem tehetett semmit, mivel birodalmi grófi rangra emelkedtek és még a vagyonukat sem koboztathatta el. Kolbe 1711-ben halt meg a Rajna melletti Frankfurtban, gazdag emberként, míg I. Frigyes szegényként 1713-ban. A katasztrofális elszegényedéshez hozzátartozott, hogy a hadsereg nem volt az országban, és területén idegen, fÅ‘leg szász, lengyel és svéd csapatok keltek át és végig is rabolták. 1709 és 1711 közt Lengyelország felöl pestisjárvány támadta meg a Porosz királyságot és Hátsó-Pomerániát, melynek következtében a lakosság jelentÅ‘sen megcsappant. I. Frigyes király uralkodása végén az állam siralmas állapotban volt. Az udvari tisztségviselÅ‘knek általában 800-1000 tallér körül mozgott a fizetése, Berlin lakossága 50 ezer fÅ‘ fölött volt, nÅ‘tt a város fogyasztása is, mely a fogyasztási adó növelését vonta maga után. Mivel azonban a vásárlók fÅ‘leg az udvari hivatalnokok voltak, ezért az a pénz, mellyel a hivatalnokokat fizették visszafolyt a kincstárba.[19] A Porosz királyság területe nem volt sokkal nagyobb, mint 1688-ban. Csak annyi különbség volt, hogy az Orániai örökségbÅ‘l megkapták a Lingeni Grófságot és a Mörsi Hercegséget. Még I. Frigyes litván-porosz határon vett két birtokot, a hozzá tartozó faluval és erdÅ‘ségekkel. A pestis által okozott veszteségeket teljesen kiegyenlítették ezek az új birtokok. A porosz hadsereg létszáma I. Frigyes alatt ugyan emelkedett, de ez még mindig nem volt olyan jelentÅ‘s, hogy Poroszországot igazi nagyhatalommá tegye. 1709-ig 43 ezer fÅ‘t tett ki. Ezek közül 8 ezer Itáliában, 23 ezer Flandriában állomásozott Csak körülbelül 11 ezer katona volt az országban. Ehhez még csatlakozott 5 ezer fÅ‘nyi milíciakatonaság is, de ezek leselejtezett fegyverekkel és földesuruk parancsnoksága alatt álltak. VégsÅ‘ tartaléknak volt még 2 ezer invadilusnak nevezett rokkant, melyek még Å‘rszolgálatra alkalmasnak bizonyultak. A királyi gárdát I. Frigyes csak az ünnepi felvonulásokra használta. A hadsereg magját a francia hugenották alkották. Az elsÅ‘ francia hadtestet 1687 októberében alapították. Gránátos és tüzér egységeket is szerveztek belÅ‘lük. De 1713-ban ez a hadsereg még nem tudott más hatalmakat fenyegetni. Hiszen miután visszavonták a csapatokat az egész hadsereg nem tett ki 30 ezer fÅ‘t. A porosz hadsereg a lakosság két százalékát tette ki így. Ez nem sokat jelentett, hiszen összehasonlításul Ausztriának 100 ezer, Oroszországnak 130 ezer, Franciaországnak 170 ezer katonája volt.[20] I. Frigyes 1713-ban bekövetkezett halála után fiát I. Frigyes Vilmos (1713-1740) néven koronázták királlyá. Amint hatalomra lépett kíméletlenül megnyirbálta az udvar hivatalnok gárdáját és a kastélyépítési munkálatokat is leállította. Megszüntetett minden olyan kiadást, mely feleslegesnek tűnt a szemében. Az 1701-es koronázás hatmillió tallért tett ki, I. Frigyes Vilmos 1713-as koronázása 2547 tallért és 9 pfenniget tett ki, és még errÅ‘l is úgy nyilatkozott, hogy ez volt az utolsó pazarlás, melyet megtűrt. Már uralkodása elsÅ‘ napján elbocsátotta az udvartartás jelentÅ‘s részét. A maradék fizetését csökkentette és a díszgárdákat feloszlatta. Elárverezték a luxuslovakat, a felesleges ruhákat, bútorokat, sÅ‘t még a királyi bor jelentÅ‘s részét is. Az arany és ezüst tárgyakat átadták a pénzverdének, hogy olvasszák be. Ezek a takarékossági intézkedések a királyság minden városában megrökönyödést keltettek. A luxuscikkek túlzó kínálata és a kereslet megcsappanása árzuhanást eredményezett, melybe sok berlini kereskedÅ‘ ment tönkre. Frigyes Vilmos elkezdte gyarapítani a hadseregét, és a toborzók még Berlinbe is beléphettek, ahol eddig nem tűrték meg Å‘ket. von Grumbkov miniszter aggodalommal szemlélte ezeket az intézkedéseket, s tanácsolta, hogy mérsékeljék a drasztikus takarékossági intézkedéseket. Azt ajánlotta a királynak, hogy erÅ‘sítsék meg a berliniek szabadságait és a réfiugékat biztosítsák a király támogatásáról, mielÅ‘tt tömegesen elmenekülnének az országból. Az udvarban bevezetett takarékossági intézkedéseket az uralkodó nem akarta mérsékelni, de a fÅ‘város újpolgárai iránt hajlandó volt engesztelÅ‘ gesztusokra, noha köztudott volt, hogy nem szerette a franciákat és a zsidókat.[21] Frigyes Vilmos elrendelte, hogy csak belföldi manufaktúrát bízhatnak meg az új ezredek fölszerelésének szállításával, de meghagyta, hogy szigorúan ügyeljenek rá, hogy ezek minÅ‘sége egyenértékű legyen a külföldi áruk minÅ‘ségével. A porosz katonák és tisztek nagy része más német államokból, vagy nem német területekrÅ‘l jött. A kisebbségben levÅ‘ porosz katonák jó része is francia, vallon, holland és osztrák menekült volt. A király szervezett még egy „hosszú” legényekbÅ‘l álló ezredet is, melynek tagjai csakis 180 cm-nél magasabb személyek lehettek. Ez az ezred 60 tisztbÅ‘l, 165 altisztbÅ‘l, 53 dobosból, 15 síposból, 15 felcserbÅ‘l és 2160 muskétásból állt. Ezen katonák közül 550 fÅ‘ volt finn, karéliai, kozák, lett vagy szibériai. Azért a fentebbi területekrÅ‘l, mert I. Péter cár (akit értékes ajándékokkal nyert meg magának rendszeresen szállított neki embereket. A teljes állami jövedelem 70 százalékát fordították a hadseregre. A legtöbb katonát erÅ‘szakkal fogdosták össze, vagy pedig más országokban az igazságszolgáltatás elöl menekülÅ‘ embereket a toborzó Å‘rmesterek szöktették meg és vitték át a Porosz Királyságba. Az uralkodó 1720-ban a hollandokkal elcserélte a fentebb részletezett nyugat-afrikai porosz gyarmatokat tizenkét magas négerre, és még 7650 tallért is fizetett értük. Szabályos emberkereskedelmet alakított ki az oroszokkal is. Egy alkalommal például 150 fegyverkovácsot szállítatott Oroszországba mindössze négy szárnytisztért. I. Frigyes Vilmosnak sokszor meggyűlt baja a környezÅ‘ országokkal amiatt is, hogy a porosz Å‘rmesterek a határokon túl is toboroztak embereket. Az egyébként megfontolt és józan eszű uralkodónak csak ez az egy „káros szenvedélye” volt.[22] Ezek az emberek többszörös zsoldot kaptak, és a kemény kiképzés után, miután teljesítették napi szolgálataikat szabad volt munkát vállalniuk, sÅ‘t még házasodniuk is. Potsdam városa, ahol ez a http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
gárda állomásozott kezdetben még egy kis falu volt, késÅ‘bb 20 ezer lakosú várossá változott. I. Frigyes Vilmos törekedett még arra is, hogy telepesekkel népesítse be országát és új iparágak meghonosításával növelje a kincstár bevételeit. Az országba áramlottak hollandok, britek, svédek, kurlandiak, sziléziaiak, csehek, morvák is. LegfÅ‘képpen Salzburgból és környékérÅ‘l vándoroltak be telepesek. Az 1713-as Uttrechti béke értelmében Poroszország megszerezte a Gelderni Hercegséget és az 1720-as stockholmi békében ElÅ‘ Pomerániát. 1740-ben a porosz hadsereg létszáma elérte a 83 ezer fÅ‘t, melynek magvát 18 ezer lovas és a 3000 fÅ‘nyi óriástestÅ‘rség alkotta. Ez volt Európa legfegyelmezettebb és legütÅ‘képesebb hadserege, mely minden másik hadseregnél gyorsabban menetel, tölt, és pontosabban céloz. A legtöbb tiszt porosz származású volt, és a katonákkal rendkívül kegyetlenül bánt.[23] A lakosság műveltségi színvonala roppant alacsony volt, fÅ‘leg a vidéki lakosságé. Ezért 1717-ben a király megparancsolta minden szülÅ‘nek, hogy jártassák gyermekeiket ötödik és tizenkettedik évük közt iskolába, a papoknak pedig megtiltotta a konfirmációt, ha nem a személy tudott olvasni. De ehhez hiányoztak az iskolák és a képzett tanerÅ‘k, a papok pedig gyakran szemet hunytak a mulasztások felett. A tanítók szakképzettségét illetÅ‘en a hatóságok nem támasztottak nagy igényeket. Egy 1729-es jegyzÅ‘könyv szerint mely a falusi jelöltek felvételi vizsgálatát elemezte megjegyezte, hogy egy elhunyt iskolamester helyére öt műkedvelÅ‘ ember jelentkezett. Ezek szakmájukat tekintve igen változatosak voltak. Volt köztük cipész, takács, szabó, üstfoltozó és egy katonatiszt. EbbÅ‘l is látszik, hogy elég volt, ha a tanító írni és olvasni tudott, értett a számtanhoz és ismerte a bibliát.[24] Az ipar viszont, a sok bevándorlónak hála jelentÅ‘sen fellendült. A drágán megszerzett szakmunkások, minden férfi családtagjukkal együtt mentesültek a katonai szolgálat alól. A hadsereg gyarapításából pedig megszűnt a munkaerÅ‘hiány is, mivel a katonákat az év nagy részére szabadságolták, akik megélhetésük végett gyárakban kerestek maguknak munkát. Ezt a módszert eredetileg a mezÅ‘gazdasági munkára alkalmazták, ahol fÅ‘képp az aratásnál szükség volt erÅ‘s karokra. Viszont ez hasznára vált az iparnak is. I. Frigyes Vilmos erÅ‘szakos hadsereg gyarapítási módszerei néha károsnak bizonyultak az ipar számára. Ugyanis 13 évig tartott, mire a királyt meggyÅ‘zték arról, hogy a toborzást az ipari körzetekben szüntessék meg, de addig számtalan munkást soroztak be a hadseregbe, csökkentve ezzel a munkaerÅ‘ összlétszámát. KésÅ‘bb azonban a vállalkozók sikeresen ki tudták használni a katonák munkaerejét és szakképzettségét is. Ezt a folyamatot pontosan érzékelteti a svájci származású Ulrich Bräker akit porosz toborzók hurcoltak Berlinbe. Naplójában megemlíti, hogy a városban katonák végeztek szinte minden munkát. A katonák rakodták ki a kereskedÅ‘k árúit, katonák dolgoztak a kézműves műhelyekbe, valamint a kovácsnál is. A kaszárnyában is mindenféle mesterséggel foglalkoztak, saját maguk eltartása érdekében. A manufaktúrák és gyárak munkaideje a vasárnapot nem számítva napi 14 órát tett ki. Számos üzemben a személyzet csaknem katonákból állt, ilyen volt például a porcelánmanufaktúra is. A textiliparban pedig a katonák feleségeit és gyermekeit dolgoztatták.[25] A hadsereg ilyen módon való felhasználása tehát jelentÅ‘sen hozzájárult a gazdaság fellendítéséhez. Viszont a városi polgároknak, fÅ‘leg a berlinieknek ez súlyos konkurenciát jelentett. Mivel a hadsereg (katonák és családtagjaik) munkája sértette a céhek privilégiumait, és ezek többször is abbahagyták a munkát és sztrájkoltak. A legsúlyosabb sztrájkok Berlinben voltak. Ezért néha felakasztották a fÅ‘kolomposokat, vagy ha olyat nem találtak, akkor egy embert választottak ki találomra. Frigyes Vilmost bosszantotta a helyzet, és komoly pszichológiai tünetek is jelentkeztek rajta. Feljegyezték, hogy amikor az uralkodó kiment az utcára a nagy bambuszbotjával, a berlini polgárok azt kiáltották, hogy fussunk, mert jön a király. Ha valaki nem tudott idÅ‘ben eliszkolni, akkor Å‘t jól megverte a botjával, s közben azt kiabálta, hogy „Ne féljetek tÅ‘lem, hanem szeressetek”. A nemesi tisztek, üzletelhettek is a századdal, mivel a katonák az év nagy részében a tisztjeiknek tettek szolgálatot. Ezért lehetséges volt, hogy a tiszt megalkudott egy-egy vállalkozóval és bizonyos összegért cserébe a rendelkezésére bocsátotta az embereit. A korrupciót az uralkodó nem bírta megszüntetni. A városi reformjának célját, is csak felületesen sikerült megvalósítani, és a közigazgatás reformját is csak külsÅ‘ségekben sikerült megvalósítani, és ez nem tudta kiküszöbölni a hátrányokat. A fÅ‘város utcái tisztábbak lettek és az éjszaka ólálkodókat, ha elkapták, akkor dologházakba (gyár, börtön, szeretetotthonok kombinációja) helyezték el. 1740. május 31.-én meghalt I. Frigyes Vilmos utóda, fia II. Frigyes néven lett Poroszország királya.[26] Frigyes Vilmos azon fáradozott, hogy az államtanácsot kivegye a junkerek kezébÅ‘l. A királyi városokat és városi birtokokat megfosztották küldöttválasztó joguktól. II. Frigyes kitért ez elÅ‘l a harc elÅ‘l, és a felségjog fokozásának a gyakorlását tulajdonképpen meg akarta vásárolni. Ezzel tulajdonképpen a hatalom valódi lényegét odaadta a hatalom látszatáért. Ezt tulajdonképpen azért volt jó, mert II. Frigyes napi másfél óra alatt elintézte az összes hivatalos államügyet, míg Frigyes Vilmos napi öt- hat órát dolgozott. II. Frigyes sem hallgatta meg a minisztereit, sÅ‘t megvetette és bántalmazta is Å‘ket. Frigyesnek apja akarata szerint Kürstinben (fogsága alatt) foglalkoznia kellett volna a közigazgatás tanulmányozásával, de ezt nem tette.[27] Frigyes minden esetben kitartott régi nézetei mellett. Az államügyekben minden aprósággal törÅ‘dött. Az udvari személyzet nem öltözött másképpen II. Frigyes alatt sem, mint apja uralma alatt. Frigyes uralmának alapelvei szerint korlátolt és szívós, alkalmazásában pedig szeszélyes és önkényes volt. Frigyes apja egyik tábornagyával a dessaui herceggel szemben Schwerin grófot, a másik tábornagyot játszotta ki, úgy, hogy hol az egyiket hol a másikat támogatta a másikkal szemben. Ezzel a tisztikaron belül kialakult két, egymással szembenálló párt, melyek parancsnokaikról neveztették el magukat. A két párt vezéreik halála után is folytatták a harcot.[28] Frigyes a háborúi alatt állandóan mellÅ‘zte azt a tábornokot, mely elhomályosítani látszott Å‘t.[29] Frigyes a Nagy melléknevet az 1745-ös hehenfriedbergi csata után kapta. Å•, habár nem szerette a háborút tudta, hogy a porosz nagyhatalmi helyzetet csak úgy tudja megtartani, hogy ha szomszédaitól területeket szerez. Jó kapcsolatban állt Voltairerel, aki segített neki elkészíteni az Antimachiavelli című művét. Ebben Machiavelli nézeteivel szemben kifejtette, hogy az uralkodónak az állam elsÅ‘ szolgájának kell lennie és a népe jólétét kell szem elÅ‘tt tartania. Ennek ellenére azonban nem habozott népe tízezreit csataterekre küldeni. Frigyes uralkodása a porosz történelem legháborúsabb korszaka volt. Már uralkodása kezdetén szembekerült Ausztriával. Mivel III. Károly 1740-ben fiú utód nélkül halt meg. Frigyes nem fogadta el a nÅ‘ági örökösödést, és megtámadta a birodalmat, majd elszakította Sziléziát. Az 1748-ban befejezÅ‘dött háború porosz sikert hozott.[30] 1743-ra Ausztria belátta, hogy képtelen visszaszerezni Sziléziát, ezért átmenetileg http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
békét kötött II. Frigyessel. Majd a magyarok és az angolok támogatásával a franciák ellen vonult. II. Frigyes erre 1745ben szövetségese segítségére sietett. A háború végén 1748-ban Ausztria teljesen lemondott egyik legiparosodottabb tartományáról, Sziléziáról. A háború az 1748-as aacheni békével ért véget. Poroszország gazdaságilag és katonailag megerÅ‘södött, ráadásul épp Ausztria rovására, mely, noha csak jelképesen is II. Frigyes király hűbérura volt.[31] Mária Terézia 1756-ig várt, hogy megpróbálja visszaszerezni Sziléziát. A világot elámítva szövetkezett nagy ellenfelével, Franciaországgal, és még maga mellé vette Oroszországot is. III. Ágost szász választó és lengyel király szintén csatlakozott, mivel felismerte azt a veszélyt, hogy ha majd Poroszország megkísérli egyesíteni két tartományát, akkor az csakis Lengyelország rovására menne. Ezzel felborult a hagyományos szövetségi rendszer, ami Anglia érdekeit is sértette, ezért szövetségre lépett Poroszországgal. Frigyes elsÅ‘ként akart lépni, és lerohanta Szászországot. Drezda megszállása után seregeit Csehország felé indította, míg az angolok blokád alá vonták a francia partokat, és megtámadták a francia gyarmatokat. Ennek ellenére Frigyes helyzete egyre reménytelenebb lett, és még az angol pénzügyi támogatás sem segített neki. Az egyesült orosz- osztrák haderÅ‘ 1759-ben Kunersdorfnál szétzúzták a porosz haderÅ‘t. Hadik András osztrák tiszt még Berlint is megsarcolta. De a szövetségesek nem egyeztették haditerveiket, ezért a poroszok ellentámadásba mehettek át és ennek következtében a háború egyre inkább kezdett elhúzódni. 1762-ben, Oroszországban uralkodóváltásra került sor. Erzsébet cárnÅ‘ halála után örököse III. Péter (ki Nagy Frigyes csodálója volt) kivonta csapatait Poroszországból és átállt Frigyes mellé. Az így jött orosz segítséggel Frigyes képes volt diadalmaskodni. Péter utóda Nagy Katalin távol maradt a háborúból, és a kimerült Habsburgok és Franciák már nem akartak harcolni tovább. Az 1763-ban megkötött hubertusburgi béke nem hozott területi változásokat. Ennek következtében Poroszország nagyhatalommá vált.[32] A porosz hadsereg sikeréhez az is nagymértékben hozzájárult, hogy logikusabbá tették a hadvezetést, és bevezették a vonalharcászatot. A vonalharcászat lényege, hogy a sorgyalogság két, egymástól mintegy háromszáz méterre levÅ‘ vonalban állt fel. A sorok felváltva tüzeltek. A közelharc szuronnyal folyt, viszont a lovasság kis létszáma miatt, az ellenséget nem üldözték. Az elsÅ‘ vonal veszteségeit a hátsó sorból pótolták. A vonalak felbomlása vereségnek számított. A lovasságot az ellenség utánpótlásának a megzavarására használta. Frigyes ráadásul ezt a taktikát még egy új módszerrel is megerÅ‘sítette. Az egyik szárnyat jobban megerÅ‘sítette, és lovassággal, valamint tüzérségi támogatással ezeknek a katonáknak volt a feladatuk az ellenség hadrendjének a megbontása. Ez mentette meg a súlyos és katasztrofális vereségektÅ‘l.[33] Frigyes úgy tartotta, hogy az uralkodónak népét kell szolgálnia. Zenével, matematikával, filozófiával, zenével foglalkozott. A zenével még hadjáratai alatt sem hagyott fel. Több mint száz fuvolaszonátát komponált. 1747-ben Potsdamba hívatta kora legnagyobb filozófusát, Voltaire-t. A Sans- Souci (gondtalan) nevű kastélyába költözött, innen irányította a reformtevékenységét. Samuel von Coccejivel megalkotta a porosz jogot, Codex Friedericianus néven. Eltörölte a kínvallatást, bevezette a törvény elÅ‘tti egyenlÅ‘séget, és vallásszabadságot hirdetett és szétválasztotta hatalmi ágakat. Gazdaságpolitikájában a merkantilizmust követte. Szerinte minden külföldrÅ‘l behozott árút belföldön is elÅ‘ lehet állítani, hogy a pénz nem menjen ki az országból. Ennek érdekében nagyarányú telepítéseket végzett (900 faluba 300000 telepes) Mocsarakat csapoltatott, csatornákat építetett, angol és holland gazdasági módszereket honosított meg. Újjászervezte a tudományos akadémiát, és kora legjobb tudósait hívta meg. A porosz társadalom minden erÅ‘forrásának mozgósításával majd annyi embert tudott fegyverben tartani, mint Franciaország. 1772-ben I. Frigyes végre egyesítette országa keleti és nyugati részét, úgy hogy Oroszországgal egyetértésben megszállták Lengyelország bizonyos részeit.[34] Láttuk tehát, hogy Poroszország egy jelentéktelen periférikus és alávetett államból hogy volt képes mintegy száz év alatt Európa egyik legerÅ‘sebb államává felemelkedni. Ha megnézzük, hogy 1660-ban Poroszország csak nagy nehézségek árán érte el, hogy megszabaduljon a lengyel királyok hűbéri függésétÅ‘l, száz év múlva, 1772-ben már a Porosz uralkodó szervezte Európa akkori legnagyobb területű államának, Lengyelországnak elsÅ‘ felosztását, mindenképp azt a következtetést kell levonni, hogy bámulatos fejlÅ‘désen ment keresztül az állam. Mindez négy nagy uralkodó és tehetséges tanácsosaiknak köszönhetÅ‘. Frigyes Vilmos választófejedelem rakta le az akkor modernnek számító abszolutista állam alapjait, azzal, hogy megszervezte a közigazgatást, hadsereget és megtörte a nemesek és városok függetlenségi törekvéseit, illetve korábban kiharcolt szabadságjogait. Utóda III (I. királykánt) Frigyes sokat tett az állam kulturális téren történÅ‘ megerÅ‘sítése és elismertsége terén. Azáltal pedig, hogy az országot királyság rangjára emelte az ország nemzetközi presztízsét növelte meg jelentÅ‘s mértékben. Természetesen I. Frigyes uralkodása ha az állam gazdaságát nézzük, akkor meglehetÅ‘sen negatív eredménnyel zárult. Szerencsére utóda I. Frigyes Vilmos komoly intézkedéseket tett a gazdaság megerÅ‘sítése érdekében. A hadsereget ugyan Å‘ kezdetben a gazdaság rovására erÅ‘sítette, késÅ‘bb azonban mindent megtett, hogy megfeleljen az új hadsereg szervezési és fenntartási feltételeknek vagyis, felismerte, hogy minél erÅ‘sebb egy ország gazdasága annál erÅ‘sebb hadsereg tud szervezni és annál tovább képes háborút viselni. I. Frigyes Vilmos szervezÅ‘ tehetségének fia II. Nagy Frigyes vette nagyon nagy hasznát. Trónra lépésekor szinte azonnal belekeveredett a 8 évig tartó osztrák örökösödési háborúba és képes volt egy jelentÅ‘s (mind területileg, mind gazdaságilag) tartományt elhódítani sokkal erÅ‘sebb, hatalmasabb déli szomszédjától. Majd az úgynevezett hétéves háborúban (1756-63) meg is bírta azt tartani. A hétéves háború bizonyította be azt valójában, hogy Poroszország Európa egyik vezetÅ‘ hatalma, hiszen amikor Franciaország, A Habsburg Birodalom és Oroszország, vagyis a kontinentális Európa három legnagyobb és legerÅ‘sebb országa összefogott az akkor jelentéktelennek vélt Poroszország ellen, mindenki azt várta, hogy a porosz állam néhány éven belül összeomlik és területét a gyÅ‘ztes hatalmak felosztják majd egymás közt. Ezzel szemben Poroszország (Anglia támogatásával, bár ennek mértékét a történészek manapság nagyon eltúlozzák, mert csak bizonyos összegű pénzsegéllyel támogatták Poroszországot) hét évig képes volt szembeszállni a roppant túlerÅ‘vel és nemcsak hogy nem omlott össze, de még a területébÅ‘l sem vesztett. Természetesen a lakosság és a gazdaság igen megsínylette a hosszú ideig tartó háborúskodást, de figyelemreméltó tény az is, hogy 1772-ben, vagyis majd tíz évvel a háború után Poroszország már annyira erÅ‘s volt, hogy Oroszországgal és Ausztriával szövetkezve képes legyen a korábbi Kelethttp://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
Európai nagyhatalmat, Lengyelországot felosztva területét földrajzilag is egységesíteni. Mindez a felemelkedés egy hosszú folyamat eredménye volt, mely nem jöhetett volna létre, ha az államnak nem lettek volna olyan tehetséges uralkodói, melyek Poroszországban 1640-1786 közt uralkodtak. Mindegyik uralkodó a maga kivételes egyéniségéhez mérten, lelkiismeretesen tett valamit országa megerÅ‘sítése érdekében. A megerÅ‘sítés szó alatt természetesen nem csak a katonai, gazdasági, politikai megerÅ‘sítést értem, hanem a kultúra terén véghezvitt változtatásokat is. Hiszen I. Frigyes király a kultúra és a tudományok valamint az építészet pártolásában jelentÅ‘s intézkedéseket hozott, melyeket noha a fia, mint fölösleges pazarlást elvetett, de 1717-ben épp Å‘ vezettette be és tette kötelezÅ‘ érvényűvé (Angliát mintegy száz évvel megelÅ‘zve) a közoktatás intézményét, mely lehetÅ‘séget adott a vidéki fiatal tehetségeknek, hogy a tudományok, művészetek, kultúra területén érvényesüljenek. Természetesen a fiatalok nem I. Frigyes Vilmos uralkodása alatt tudtak érvényesülni, hiszen a közoktatás általánossá válásához és kifejlÅ‘déséhez is hosszú folyamatra volt szükség, hanem a fia, II. Nagy Frigyes uralkodása alatt, aki apjával ellentétben már komolyabb összeget áldozott a tudományok és a művészetek fejlesztésére. Erre tökéletes példa az uralkodó II. Frigyes a filozófus Voltaire-rel való kapcsolata is. A vidéki, illetve a polgári származású gyermekek II. Frigyes alatti érvényesülési lehetÅ‘ségeire a legjobb példa Immanuel Kant (1724 ápr. 22.- 1804 febr. 12.), akinek köszönhetÅ‘en a keletporoszországi Königsberg városa európai hírű kulturális központtá vált. Tehát összefoglalva elmondhatjuk, hogy a porosz fejedelmek és királyok kultúra, gazdaság és hadseregpártoló politikája nélkül Európa jelentÅ‘s kulturális és gazdasági csorbát szenvedett volna. A porosz abszolutizmus modellje 1763 után szinte teljes mértékben kiszorította a korábban mintának tekintett francia abszolutista modellt. Számtalan kisebb német állam a porosz modellt kezdte utánozni, melynek köszönhetÅ‘en Németország késÅ‘bbi gazdasági felemelkedésének elÅ‘feltételei jöttek létre.
[1] Katus László A középkor története Bp. 2000. 366. o. (a továbbiakban Katus, 2000.)
[2] Katus, 2000. 377. o.
[3] A porosz nép ebben az esetben még egy szláv népcsoport neve és nem azonos azokkal a poroszokkal, akikkel a késÅ‘bbiekben foglalkozom.
[4] Katus, 2000. 369. o.
[5] Bernt Engelmann Poroszország a lehetÅ‘ségek hazája Budapest, 1986. 33. o. (a továbbiakban Engelmann, 1986.)
[6] Engelmann, 1986. 34. o.
[7] Engelmann, 1986. 40. o.
[8] Bihari Péter A németek 2000. év Európa közepén. Budapest. 2002. (a továbbiakban Bihari, 2002.)
[9] Engelmann, 1986. 40. o.
[10] Engelmann, 1986. 45. o.
[11] Engelmann, 1986. 46. o.
[12] Engelmann, 1986. 49. o.
[13] Engelmann, 1986. 58. o. http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
[14] Engelmann, 1986. 60. o.
[15] Engelmann, 1986. 62. o.
[16] Engelmann, 1986. 65. o.
[17] Engelmann, 1986. 68. o.
[18] Engelmann, 1986. 69. o.
[19] Engelmann, 1986. 71. o.
[20] Engelmann, 1986. 76. o.
[21] Engelmann, 1986. 83. o.
[22] Engelmann, 1986. 84. o.
[23] Engelmann, 1986. 88. o.
[24] Engelmann, 1986. 91. o.
[25] Engelmann, 1986. 95. o.
[26] Engelmann, 1986. 99. o.
[27] Franz Mehring Tanulmányok a német történelemrÅ‘l. Bp. 1981. 207. o. (a továbbiakban Mehring, 1981.)
[28] Mehring, 1981. 210. o.
[29] Mehring, 1981. 213. o.
[30] Herber Attila- Martos Ida- Moss László-Tisza László Történelem 4. 1500-tól 1789-ig. Budapest. 1997. 270. o. (a továbbiakban Herber, 1997.)
[31] Herber, 1997. 253. o.
[32] Herber, 1997. 255. o.
[33] Herber, 1997. 271. o.
[34] Herber, 1997. 273. o.
http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
Képek
1. ábra: Poroszország címere
2. ábra: Poroszország zászlaja
3. ábra: A porosz királyi korona
4. ábra: I. Frigyes Vilmos (1713-170) a porosz hadúr.
5. ábra: Egy királyi fuvolajátékos II. Nagy Frigyes (1740-1786)
6. ábra: Poroszország területgyarapodása I. Frigyes Vilmos 1713-1740 uralkodása alatt (narancssárga színnel jelölve, citromsárgával pedig az I. FrigyestÅ‘l örökölt területek)
7. ábra: Lengyelország területi felosztásai.
8. ábra: Sansoucci
9. ábra: A Hohenzollern dinasztia családfája
10. ábra: A svájci testÅ‘rök egyenruhája
11. ábra: I. Frigyes Vilmos „magas testÅ‘rségének” egy tagja és egy gyalogsági gránátos
12. ábra: Porosz katonai egyenruhák a hétéves háború (1756-63) korából
13. ábra: Az afrikai porosz gyarmatok területi elhelyezkedése.
14. ábra: A porosz gyarmatosítók zászlaja
Felhasznált Irodalom
Bihari, 2002.: Bihari Péter A németek 2000. év Európa közepén. Budapest. 2002.
Engelmann, 1986.: Bernt Engelmann Poroszország a lehetÅ‘ségek hazája Budapest, 1986.
Herber, 1997.: Herber Attila- Martos Ida- Moss László-Tisza László Történelem 4. 1500-tól 1789-ig. Budapest. 1997.
Katus, 2000.: Katus László A középkor története Bp. 2000.
Mehring, 1981.: Franz Mehring Tanulmányok a német történelemrÅ‘l. Bp. 1981. http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
Maghar Akadémia
http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 2 February, 2017, 13:34
