Pordán Krisztina* KÖZIGAZGATÁSI PERPATVAR, AVAGY: HOL LEGYEN A MEGYESZÉKHELY?
A közigazgatás rendszerének megszervezésére már évszázadokkal ezelıtt megfogalmazódott az igény. A kialakult igazgatási központok sok helyütt a gazdasági, társadalmi élet centrumaivá is váltak. A közigazgatás területi struktúrájának megváltoztatása azonban szinte minden politikai rendszer hatalomra jutásakor ismét az érdeklıdés középpontjába került. Sok esetben nem csak a megyék területét, hanem azok székhelyét is érintették a tervezett változtatások, gyakran alulról induló kezdeményezések eredményeként. Jelen elıadás a II. világháború kezdetéig kíséri figyelemmel a két város közigazgatási vezetı szerepért folyó versengését, illetve Nagykanizsának Zala megyétıl való elszakadására tett próbálkozásait. A KÖZIGAZGATÁS HELYZETE A KEZDETEKTİL A XIX. SZÁZAD VÉGÉIG Régészeti kutatások szerint a mai Zala megye területe már a honfoglalás elıtti idıkben is lakott terület lehetett. Errıl adnak tanúbizonyságot a feltárások során elıkerült ıskori és római kori leletek. Az elsı írásos említések azonban csak jóval késıbb – a XIII. században – utalnak Zalaegerszeg és Nagykanizsa létezésére. Nagykanizsa elsıként egy 1245-ös dokumentumban szerepel Knysa néven. A Kanizsa név kialakulása korábbi feltételezések szerint a római korba vezethetı vissza (BARBARITS, 1929.), azonban létezik olyan megközelítés is, mely szerint az elnevezés szláv eredető (RIKLI, 1999.). Zalaegerszeg elsı írásos említése 1247-bıl való. Az akkor Egurscug-ként említett település neve a környéken gyakori égerfa (éger/eger) valamint a vízfolyások és árterek beszögelléseibıl (szeg) származtatható, amelyet késıbb egészítettek ki a város melletti folyó, a Zala nevével. (SIMONFFY, 1985.) Zalaegerszeg a török idıkig sem gazdaságával, sem közigazgatásilag nem töltött be jelentıs szerepet. Ezzel szemben Kanizsa vára stratégiailag is fontos része volt a magyar végvárrendszernek. A mohácsi vészt megelızıen hetente megrendezésre kerülı megyei ítélıszékeket azonban mégsem itt tartották. Az ekkor még igen nagy területő vármegye1 két részre osztásával a Zalától nyugatra és keletre is létrehoztak egy-egy járást, melyek székhelyein (Kapornakon és Tapolcán) üléseztek a járási ítélıszékek. A törökök 1566-ban azonban felégették Kapornakot, így az ítélkezési széket – eredetileg még csak ideiglenesen – a biztonságosabb Egerszegre, mint a töröktıl legkevésbé fenyegetett terület központjába helyezték át. Az 1567-ben megtartott elsı ítélıszék idıpontjától Egerszeg elindult az ítélkezési székhelybıl megyeszékhellyé válás évszázados útján. (FÁRA, 1936.)
*
BGF Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar Zalaegerszegi Intézete, Számviteli tanszék, fıiskolai adjunktus, PhD-hallgató. 1 Zala vármegye északkelet-délnyugat irányban a Balatontól északra fekvı területektıl egészen a Mura vidékéig terült el. 74
PORDÁN K.: KÖZIGAZGATÁSI PERPATVAR... A megyei székhely késıbb sem került vissza Kapornakra, sıt, a vármegyébıl is menekülni kényszerült. Az ellenséges csapatok 1600-ban elfoglalták Kanizsa várát, majd másfél évtized múlva Egerszeg várát is feldúlták. Az országban újabb végvárak felállításával igyekeztek gátat vetni a török hódoltság további terjeszkedésének, ezért az egerszegi várkastélyt megerısítve nagyobb erıdítménnyé, sárvárrá alakították át. Ezzel azonban Egerszeg még inkább magára vonta a törökök figyelmét, így az állandó fenyegetettség miatt 1622-ben a megyei ítélkezés helyét a szomszédos vármegyébe, Körmendre helyezték át. A megyeszék a török kiőzéséig ott is maradt, amíg a közgyőléseket és ítélıszékeket a megszokott helyre, Egerszegre vissza nem lehetett telepíteni.2 (FÁRA, 1936.) A XVIII. század elején feloszlatták a zalai végvárvonalat, Egerszeg visszakerült a veszprémi püspök fennhatósága alá. Megszerzett központi szerepét azonban nem veszítette el. 1725-ben a vármegye – törvényi utasításra3 – székház építésére szánta el magát. A régi vár helyén 1732-ben befejezett megyeház-építéssel a vármegye székhelye Egerszegen állandósult. (SIMONFFY, 1985.) A közigazgatás átfogó reformjára II. JÓZSEF tett kísérletet 1785-ben (Hajdú, 2001.), azonban ennek kudarca után az 1848-as szabadságharc leveréséig a vármegyék kérdésében jelentıs változás nem történt. Nagykanizsa továbbra is igazgatási szerepkör nélküli, ámde fejlettségében már ekkor is Zalaegerszeg elıtt álló város volt. Az elsı kitörési lehetıséget a BACH-korszak közigazgatási átszervezése teremtette meg számára. A Zala vármegyét is érintı elsı járási területi reform során Nagykanizsa, az újonnan létrehozott nagykanizsai járás élén önálló járási székhellyé vált4. A közigazgatási területbeosztás második, immár „végleges” (HAJDÚ, 2001. 121.o.) átalakításának gyakorlati megvalósításához kerületenként5 szervezı bizottságokat hoztak létre. 1853 áprilisában a soproni szervezı bizottság vetette fel elsıként a megyeszékhely Nagykanizsára történı áthelyezésének kérdését. A javaslat indokaként a dél-zalai mezıváros jelentıs kiterjedését, gazdasági kapcsolatait, valamint a vasútvonal megépítésével fokozódó kereskedelmi és gazdasági jelentıségét említették. Zalaegerszeg elınyét a már meglévı intézményi épületek, és a megyegyőlések e helyen tartásának szokása jelentette. (HALÁSZ, 1997.) A bizottság a fentiek ismeretében elrendelte a császári királyi törvényszék elnökének, hogy Nagykanizsa várossal és annak volt földesurával ismertesse a székhelyáthelyezés elınyeit, majd tegyen javaslatot a kérdés megoldására. Nagykanizsa földesura, BATTHYÁNY FÜLÖP herceg megyefınöknek küldött válaszában a székhelyáthelyezés problémájaként jelölte meg, hogy a hivatalok számára épületet biztosítani nem tud, ezért BOGYAY elnök – a város tanácsának nyilatkozatát már meg sem várva – javaslatában továbbra is Egerszeget támogatta a megyeszékhelyi rang megtartásában. A javaslat indoklása nem volt kielégítı, ezért a kerületi bizottság újabb felszólítására, most már a kanizsai városi tanács részletes indoklását is figyelembe véve, a törvényszék elnöke újabb nyilatkozatot
2
„Az e korból való közgyőlési és ítélıszéki jegyzıkönyvek csaknem állandó bevezetı szavai Egerszeget legtöbbnyire «loco consveto celebrationis congregationum et sedriarum» ; közgyőléseink és ítélıszékeink megszokott helyeként említik.” (Fára, 1936. 16. o.) 3 Az 1723. évi 73. articulus értelmében a vármegyéket a közgyőlések megtartására, a levéltár ırzésére és a rabok elhelyezésére alkalmas vármegyeház építésére kötelezték. (Fára, 1936.) 4 Zala vármegye a reform elıtt hét járásra tagolódott: a tapolcai, zalaszántói, nagykapornaki, zalaegerszegi, zalalövıi és csáktornyai járásokra. Az új területi beosztás a régi járások közül csak hármat – a zalaegerszegi, nagykapornaki és tapolcai járásokat – hagyott érintetlenül, és ezek mellé – a korábbiak helyett – három újat hozott létre: a sümegi, az alsólendvai és a nagykanizsai járásokat. (Halász, 2001.) 5 Zala vármegye nyolc másik vármegyével (Gyır, Sopron, Moson, Vas, Veszprém, Somogy, Tolna és Baranya) alkotta a III. kormánykerületet, melynek központja Sopron volt. (Hajdú, 2001.)
75
K Ü L K E R E S K E D E L M I F İ I S K O L AI F Ü Z E T E K , 1 6 . terjesztett fel, melyben a város rossz anyagi helyzetére hivatkozva6 ismét elutasította a megyeszékhely áthelyezésének lehetıségét.7 (FÁRA, 1936.) A Bach korszakban felvetıdött közigazgatási státuszváltási lehetıség késıbb sem került ki a nagykanizsaiak látókörébıl. Minden kínálkozó alkalmat megragadva próbáltak a megye, de mindenek elıtt Zalaegerszeg hatáskörébıl kikerülni. Ennek során 1867-ben elsı ízben önálló Kanizsa vármegye felállítását kezdeményezte BABOCHAY JÁNOS városbíró. A felterjesztésre azonban válasz nem érkezett. (BARBARITS, 1929.) A kiegyezést követı újabb kísérlet már a megyeszékhelyi rang megszerzését tőzte ki célul. 1873-ban SZAPÁRY GYULA belügyminiszter javaslatot készített egy újabb területszervezési reform megvalósításához, amely a vármegyék területi beosztása mellett, a megyei központok elhelyezésével is foglalkozott. (HAJDÚ, 2001.) Nagykanizsa ismét elérkezettnek látta az idıt egy esetleges változtatás kieszközléséhez, ezért 1874-ben emlékiratot nyújtott be a képviselıházhoz, amelyben a megyeszékhelynek Zalaegerszegrıl Nagykanizsára való áthelyezését kérvényezték. A tervezett – megyék területét is érintı – nagyszabású módosítások nyomán8 a város indokoltnak tartotta a székhelykérdés újbóli felvetését. Kanizsa számos okot hozott fel érvelésében. A város ugyan a megye szélén fekszik, csakúgy mint Zalaegerszeg, de közlekedés szempontjából rendkívül kedvezı helyen: utak és termıterületek központjában. A kiépülı vasút is gyors elérhetıséget biztosít számára. Legfontosabb ok azonban Nagykanizsa fejlettségével, kereskedelmének, iparának színvonalával hozható összefüggésbe: a jelenlegi megyeszékhely ezen a területen komoly lemaradásban van. Érintettek továbbá politikai, mővelıdési és katonai szempontokat9 is, majd végkövetkeztetésként egy bírálatot is megfogalmaztak: „hatósági székhelyet nem a történelmi múlt, hanem a haladási, különösen a forgalom és magánviszonyok és kívánalmak kielégíthetésének összpontosulása jelelnek ki”10, mindezek figyelembe vételével pedig Nagykanizsa a legalkalmasabb a megye számára székhelyül. Zalaegerszeg válasz emlékiratában rácáfolt a kanizsai érvekre, hiszen szerintük Kanizsa egy másik vármegye – Somogy – áruforgalmát bonyolítja elsısorban, míg Egerszeg kereskedelmével a zalai térség érdekeit szolgálja, a muraközi területek pedig egyaránt messze vannak mindkét várostól. A vármegye sem támogatta az áthelyezési javaslatot, így végül Nagykanizsa fáradozásai ellenére, a megyeszékhely Zalaegerszegen maradt, a kérdés pedig a XIX. században lekerült a napirendrıl. (FÁRA 1936.) A dél-zalai városnak meg kellett elégednie a rendezett tanácsú város jogállással, melyet 1871ben, a községi törvény életbe lépésével kapott meg. (HALÁSZ, 2001.) A címmel a város – kikerülve a járási fıszolgabíró hatáskörébıl – közvetlenül a megyének lett alárendelve. Ezzel Zalaegerszeget megelızve – amely még több mint másfél évtizedig nagyközségi rangban állt – lépett a rendezett tanácsú városok sorába. A megyeszékhely 1884-ben ismerte fel, hogy a városi rang hiányában hátrányos helyzetben van, és már megelégelte a járási felügyeletet. KOVÁCS KÁROLY képviselı javaslatára kérvényt nyújtottak be a törvényhatósághoz, melyben a város rendezett tanácsú várossá alakítását kérték, hiszen a település nagyközségi szervezetével nem tud a megyeszékhellyel 6
A város indoklásában részletesen kifejtette, milyen áldozatokat kész hozni a székhely megszerzéséért. Ingyenesen helyiségeket ajánlott fel a hivatalok elhelyezésére, amíg felépülnek az új épületek. Az építkezéshez téglát és homokot bocsát rendelkezésre, és további áldozatokra is hajlandó. Bogyay Lajos véleménye szerint azonban a város bármennyire is áldozatkész, a felajánlások óriási terhet jelentenének számára, amelyeket „elviselni képtelen”. (Fára, 1936.) 7 Nagykanizsa 1856-ban ismét kérte a megyeszékhely áthelyezését, de a belügyminiszter a kérelmet elutasította. (Barbarits, 1929.) 8 A reformjavaslat Zala megyére vonatkozó része a megye területének csökkentését irányozta elı, a tapolcai járás jórészének és a balatonfüredi járásnak Veszprém megyéhez csatolásával. Ezt ellensúlyozandó Somogy megye csurgói járását kapta volna „cserébe” Zala vármegye. (Fára, 1936.) 9 Politikai tekintetben a Muraköz megyei életbe integrálását említik, hiszen így hatósági ügyekben a hozzá legközelebb esı városhoz kötıdik majd. Mővelıdés terén a kanizsai gimnázium, katonai szempontból pedig a katonaság és tüzérség városi jelenléte helyezi Nagykanizsát Zalaegerszeg elé. (Fára, 1936.) 10 Idézi Fára 1936. 29.o. 76
PORDÁN K.: KÖZIGAZGATÁSI PERPATVAR... szemben támasztott igényeknek megfelelni. A kérelmet a legtöbb adót fizetık támogatásával11 terjesztették a törvényhatóság elé, a belügyminisztérium pedig jóváhagyását adta az indítványra. Így Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá alakítása 1885 májusában – az újjászervezett tanács tisztújító ülésével – befejezıdött.12 NAGYKANIZSA KÖZIGAZGATÁSI ÖNÁLLÓSODÁSÁNAK KÍSÉRLETEI A XX. SZÁZAD ELSİ FELÉBEN Az 1874-es sikertelen székhely áthelyezési kísérlet után Nagykanizsa inkább a város fejlesztésére koncentrált, az önállósodási szándék kissé háttérbe szorult. A csend azonban nem tartott túl sokáig, a századfordulón ismét nagy érdeklıdés fogadta az elszakadni vágyók törekvéseit. 1906 végén fogalmazódott meg újra a városi közgyőlésen Nagykanizsa önállósítása. 1907 tavaszán a közgyőlés asztalán már a törvényhatósággá alakítás tervezete feküdt. Az elképzelések felsıbb politikai körök által kiszivárogtatott információkon alapultak, melyek szerint az összevonásra kerülı Zala, Somogy és Vas vármegyékbıl alakítandó hat vármegye egyike akár egy önálló Kanizsa vármegye is lehetne. A városi honatyák azonban nem elégedtek meg ennyivel, követeléseik egyre bıvültek, többek között az önálló nagykanizsai választókerület felállításával, de kérték a balatoni vasút meghosszabbítását, Gyékényesig elágazó vonalat, államsegélyt színházépítéshez, állami épületek felépítését és a pacsai járásbíróság tervének elvetését. (BARBARITS, 1929.) A folyamodvány 1908 tavaszán került az illetékes minisztériumok elé, ahol a tárgyalások során számos ígéret megfogalmazódott. Többségük azonban csak ígéret maradt. A vármegye gróf BATTHYÁNY PÁL fıispán egyetértésével nem járult hozzá a megye felosztásához, továbbá a minisztérium is elvetette a megyei beosztások módosításának lehetıségét, így a petíció ezen része értelmét is veszítette. A törvényhatósági jog megszerzése elé azonban a megye nem gördített akadályt. Az önálló törvényhatósági jog megszerzésére irányuló kérelem 1910 nyarán került a közigazgatási bizottság elé, ahol a javaslatot el is fogadták, törvényerıre emelkedését azonban egy újabb általános városrendezési terv és a hamarosan kitört I. világháború szakította félbe (BARBARITS, 1929.). Az elsı világháború még szinte be sem fejezıdött, Nagykanizsa ismét korábbi „ellensége”, a vármegye ellen fordult. A Tanácsköztársaság által alkotott ideiglenes alkotmány a helyi-területi igazgatásban részben megváltoztatta a korábban kialakult struktúrát. Megyék helyett kerületekrıl beszélt, a járások pedig igazgatási szerepkörhöz jutottak, azonban átfogó reform nem született. (HAJDÚ, 2001.) A megváltozott közigazgatási rendszerben azonban a nagykanizsaiak elıtt ismét felcsillant a lehetıség az elırelépésre. Az új kerületi közigazgatás kiépítésekor VÁGÓ BÉLA belügyi népbiztos Nagykanizsára helyezte a megyei direktóriumot13, amellyel a korábbi ellentétek újra kiélezıdtek. Zalaegerszeg természetesen nemtetszését fejezte ki és egy esetleges fegyveres ellenállástól sem riadt vissza. (PÁL, 1968.) A népbiztos ezért visszavonta korábbi rendelkezését. A megye két városa – egészen pontosan direktóriumai – között kezdıdött tárgyalások azonban nem szakadtak meg, mindkét fél a megye közigazgatásának kettéválasztása mellett foglalt állást.14 Végül megállapodás született a megye kettéosztásáról. A nagykanizsai direktóriumhoz hat járás15 és Nagykanizsa, a zalaegerszegi direktóriumhoz nyolc járás16 és Zalaegerszeg tartozott volna. Elképzeléseiket a munkástanácsok elé terjesztették, azonban a zalaegerszegi munkástanács 11
„… a törvény értelmében a város összes adójának felénél nagyobb összeget fizetık beleegyezése elengedhetetlenül szükséges kellék az átalakításhoz.” (Gyimesi, 1985. 150. o.) 12 A témáról bıvebben lásd: A helyi újság tudósításai Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá alakulásáról. 1884. augusztus 10 – 1885. május 17. (In Gyimesi, 1985. pp. 148-155.) 13 A direktórium a Tanácsköztársaság idején a közigazgatási egységek irányítását ideiglenesen ellátó hatóság volt. Tagjai az új közigazgatási szervezetben létrejött ügyosztályok élén álltak. Részletesebben lásd: Rikli, 1999. 14 „Zala megyét közigazgatásilag kettéválasztják.” A Zala-Népakarat címő lap cikke. 1919. március 27. 15 A hat járás: a kanizsai, letenyei, keszthelyi, perlaki, pacsai és csáktornyai járások. 16 Hét járás a következı lett volna: a novai, alsólendvai, tapolcai, zalaszentgróti, belatinci, sümegi és balatonfüredi járások. A cikk nem szól a nyolcadik, azaz a zalaegerszegi járásról, de valószínőleg az is ide tartozott volna. 77
K Ü L K E R E S K E D E L M I F İ I S K O L AI F Ü Z E T E K , 1 6 . elutasította azt. A kanizsai direktórium válaszul lemondását helyezte kilátásba, valamint a végrehajtó hatalom átengedését a kanizsai munkástanács számára, az egerszegieket viszont ez sem térítette jobb belátásra. A kerület (megye) hat járása fölött ezért mind a kettı direktórium rendelkezett, jellemzıen egymással ellentmondó rendeletekkel. (PÁL, 1968.) Az ügy lezárására a belügyi népbiztos újabb rendelkezése tett pontot: 1919. április 10-én közigazgatásilag kettéválasztotta a megyét.17 A gyorsan pörgı események hatására tehát néhány hét alatt eljött a Nagykanizsa által oly régóta vágyott pillanat: önálló Alsó-Zala megye élén hét járás18 feletti hatáskörrel rendelkezett. Az irányítása alá került járások mellett a Somogy megyei csurgói járás is jelezte szándékát, mely szerint Alsó-Zala megyéhez csatlakozna, hiszen egyébként is Kanizsa vonzáskörzetéhez tartozik. A megyei közigazgatás kiépítését csak júliusban kezdte meg az intézıbizottsággá átkeresztelt direktórium. A közigazgatás kettéosztásának lebonyolítására bizottságot küldtek Zalaegerszegre, azonban a tényleges szétválasztás a Tanácsköztársaság bukása miatt befejezetlen maradt. (PÁL, 1968.) Ezzel Nagykanizsa megyeszékhelyért folytatott harca a második világháború végéig lecsendesedett. Az 1920-as évek elsı felében Nagykanizsa – más városokkal együtt – többször19 is próbálkozott még a törvényhatósági jog megszerzésével, de kísérletei rendre eredménytelenek maradtak. (BARBARITS, 1929.) FELHASZNÁLT IRODALOM BARBARITS L. 1929: Nagykanizsa. Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. FÁRA J. 1936: Zalaegerszeg Részvénytársaság.
mint
megyeszékhely.
Zalaegerszeg,
Zrínyi
Nyomdaipari
GYIMESI E. (szerk.)1985: Zalaegerszeg. Dokumentumok a város történetébıl. Zalaegerszeg, Zalaegerszeg Város Tanácsa. HAJDÚ Z. 2001: Magyarország közigazgatási földrajza. Budapest-Pécs, Dialog Campus Kiadó. HALÁSZ I. 1997: Nagykanizsa centrális helyzete a 19. század második felében. – Zalai Múzeum 7. pp. 149-154. HALÁSZ I. 2001: A közigazgatás átszervezése és a négycentrumú megye kialakulása. In VÁNDOR L. (fıszerk.): Zala megye ezer éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére. Zalaegerszeg, Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága. pp. 161-166. PÁL J. 1968: Nagykanizsa és környéke a forradalmak viharában (1918-1919) Nagykanizsa, Nagykanizsai Városi Tanács VB Mővelıdési Osztálya. RIKLI F. (szerk.) 1999: Kanizsai Enciklopédia. Nagykanizsa, B. Z. Lapkiadó Kft. SIMONFFY E. 1985: Bevezetés. In GYIMESI E. (szerk.): Zalaegerszeg. Dokumentumok a város történetébıl. Zalaegerszeg, Zalaegerszeg Város Tanácsa. pp. 7-47.
17
„A belügyi népbiztosság Zala megyét közigazgatásilag kettéválasztotta.” A Zala-Népakarat címő lap cikke. 1919. április 11. 18 Az Alsó-Zala megyéhez tartozó hét járás a nagykanizsai, pacsai, letenyei, keszthelyi, alsólendvai, perlaki és csáktornyai járás. A cikk szerint Zalaegerszeghez öt járás tartozott volna, azonban ha összeszámoljuk a régi vármegye korábbi járásaiból megmaradtakat (zalaegerszegi, novai, tapolcai, zalaszentgróti, belatinci, sümegi és balatonfüredi járások) számszakilag más eredményre jutunk. Járások ezidıszaki elcsatolásáról azonban nincsenek információk. 19 1922-ben, 1923-ban és 1924-ben. 78
