Politika, klíma. Mi kell a 20-hoz? Nincs nukleáris reneszánsz

Politika, klíma „Hibás az a feltételezés, hogy minden környezeti probléma egyszerűen kapcsolatba hozható az éghajlatváltozással; ez nem így van, a környezeti problémák szélesebb skáláját kell vizsgálni,” – ezt már Antony Froggatt-tól idézem, aki a 230-nak adott interjút. Ő az atomlobbi nyomulását elemzi, a pronukik ugyanis előszeretettel hivatkoznak arra, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemben az atomerőművek jelentik a várva várt csodafegyvert. „Építs erőművet, mert nem bocsát ki CO2-t, ráadásul lesz annyi áramod, amennyi doszt is elég,” – így hangzik az érvük, s mindeközben folyamatosan felvetik egy energiahiányos, áramszünetes jövő sötét és paráztatós képét. Akárcsak a gázlobbi érdekeit szajkózó politikusok. Ők ájtatos szemmel a kamerába néznek, s úgy mondják az arcunkba, hogy csak azért akarnak minél több gázvezetéket, -tározót, -elosztót, mert ha ezeket nem építjük meg, akkor nem lesz majd mivel fűteni a népnek, Mari néninek, sokgyermekes családoknak etc. Arcátlanságuk erejét az a nem éppen rokonszenves feltételezés adja, hogy a népet, illetve annak tagjait csak és kizárólag a nagyfokú mohóság élteti. Ez esetben ugyanis érvényes az a kitétel, hogy „fogyassz minél többet, hisz jóléted ennek függvénye, a boldogság ennek hiányában el nem érhető”. S mi más lenne ennek a következménye, hogy az optimista jövőkép csak akkor érvényes, ha az energiafogyasztásunk is nagyobb. Ez pedig azzal a gondolatmenettel rokon, hogy gazdag az, akinek nem kell a fogyasztását visszafogni, házában állandóan működnek a nagyfogyasztású kütyük, annyit tankol a gigafogyasztású terepjárójába, amennyit csak akar, ott kolbászból van a kerítés. Ha mindenkinek ezt szeretnénk biztosítani, akkor ahhoz sokkal több gázra, áramra lesz szükség. Építsünk tehát erőműveket, hozzá hálózatokat, tározókat, s ehhez kell most a támogatás, hisz az állam, illetve képviselői a népnek csak jót akarnak. Rövidlátó ez a szemlélet, s nemcsak azért, mert a gazdasági fejlődést pusztán mennyiségi kritériumnak tekinti. (...folytatás a 2. oldalon)

Mi kell a 20-hoz? Elérhetjük idehaza az EU által kitűzött húszszázalékos megújulós részarányt 2020-ig? A magyar kormány álláspontja szerint nem. Valóban nem? És ha így van, mi lehet ennek az oka? Néhány jelentősebb, megújuló energiával foglalkozó hazai szervezet képviselőit kérdeztük, nekik mi a véleményük. Ezúton is köszönjük válaszaikat! Háttér: Idén márciusban az Európai Unió vezetői megállapodtak abban, hogy a tagországok 2020-ig átlagosan húsz százalékra növelik a megújulók részarányát az összes energiafelhasználáson belül. Az EU-csúcson több tagország – köztük Magyarország is – küzdött az ellen, hogy ez a vállalás minden országra nézve kötelező erejű legyen. A miniszterelnök szakértőkre hivatkozva állította, hogy 15-16 százaléknál magasabb érték idehaza „fizikailag nem elérhető” 2020-ig. (...folytatás a 6. oldalon)

Nincs nukleáris reneszánsz Egy decentralizált energiarendszerben nincs szükség atomerőművekre – egyebek mellett erről is beszélt a 230-nak Antony Froggatt független energetikai szakértő, a Warwick Business School munkatársa. 230: Manapság sokat hallhatunk a nukleáris reneszánszról. Beszélhetünk-e róla valóban? Antony Froggatt: A nukleáris ipar valóban szívesen beszél „nukleáris reneszánszról”, egyelőre azonban ez pusztán legenda. A kötelező szén-dioxid-kibocsátáscsökkentés bevezetése szemléletváltást jelent az európai energetika és annak környezeti hatásai tekintetében. A viták eredményeként 2020-ig 20%-os megújuló-energiaforrás részesedést, illetve 20% energiahatékonyság növekedést ír elő. Az Európai Bizottság előrejelzései szerint a megújulós és az energiahatékonysági célok elfogadásával a teljes európai energiamixben összesen 30% szén-dioxid-kibocsátáscsökkentés, illetve a nukleáris energia ugyanekkora csökkentése érhető el. Lehetséges tehát, hogy az EU ezt a két környezeti célt – a CO2-kibocsátás és a nukleáris veszély csökkentését – egyszerre érje el. Nagyon fontos, hogy megértsük az üzenetet: az energiahatékonyság és a megújulók használatának egy időben történő növelése egyszerre vezethet a nukleáris energia kiváltásához és CO2-kibocsátás visszafogásához. (...folytatás a 3. oldalon)

BLOKKOLÓ

2

Köz(meg)hallgatás Bátaapátiban A hetven résztvevőből tízen képviselték Bátaapátiban a helyi lakosságot a március végi közmeghallgatáson. Az eseményt a kis és közepes radioaktivitású hulladékot befogadó tároló környezetvédelmi engedélyezésének folyamatában tartották. Ha az Energia Klub és a Greenpeace nincs ott, nem lett volna kérdés... A tervezett tárolónak helyet adó Bátaapáti egy, a Tolnai-dombság völgyeiben meghúzódó zsákfalucska. A település főutcájára érkezve mindjárt látható a kutatási terület felé útbaigazító tábla. A Lenin utcán nemrégiben kapott burkolatot a járda, a meghallgatást a szintén mostanában felújított kultúrházban tartják és a település általában is nagyon takaros. Ilyen szempontból kapóra jött ez a tároló – gondoljuk – ahogy átérünk a falun. (A korábbiakban tapasztalt visszásságokról ld. A pénznek nincs szaga, s úgy tűnik, nem is radioaktív, 230, I. évf. 2. szám)

Politika, klíma

(...folytatás az 1. oldalról)

Vannak szerencsére más politikusi hangok is. Sólyom László nemrég Lettországban egy konferencián elmondott beszédében így fogalmazott: „A tudósok, politikusok és környezetvédő aktivisták folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a környezet megóvása sokkal többet jelent a természet konzerválásánál vagy a szennyezés korlátozásánál. A környezet védelme életmódbeli változásokat, új életfilozófiát kíván; olyan filozófiát, melynek alapja a természettel való összhang és a jövő nemzedékei iránt érzett felelősség. Akik ezt a szemléletet képviselik, készek arra, hogy a saját fogyasztásukat és a gazdasági növekedést a jövő érdekében visszafogják. Látjuk azokat az erőfeszítéseket, melyek a mindennapi élet apró lépésein keresztül a viselkedésünket úgy alakítják, hogy ne lépjük át a fenntarthatóság határait.” Az elnök talán túlzottan optimista, hisz neki – hivatalból – annak kell lennie. Ő környezettudatos szemlélete folytán észreveszi azok viselkedését, akik látván a fent említett öngyilkos politikának a végzetes hatásait, megpróbálnak tenni is ellene. Ám a helyzet kicsit aggasztóbb ennél. Miközben az energia szexi téma lett, s nap mint nap jelennek meg cikkek, műsorok az éghajlatváltozásról, aközben Magyarországnak nincs érvényes energiapolitikája, elfogadott klímastratégiája. A hírek szerint a kormány kampányt indít azzal a központi gondolattal, hogy „Mit tehet az egyén a klímaváltozás ellen”. A propaganda mellől azonban hiányzik az eszközrendszer: a megfelelő célok, törvények, rendeletek. Ami látszik, az a Kék Áramlat vs. Nabucco vita. A Jó és a Rossz harca ebben a kérdésben csúcsosodik ki, pedig mint az „A valódi kérdés” című cikkünkből kiderül, mindez csak álprobléma. A köröttünk lévő események azt mutatják, hogy baj van. Abban csak reménykedni lehet, hogy az energiapolitikában is megváltozik a klíma. (Szerk.)

Az embereket azért „csődítették” ide, hogy kérdéseket tehessenek fel a tároló környezeti hatástanulmányával kapcsolatban. Erre az „érintettek”, vagyis elsősorban a bátaapáti lakosok, illetve a bejelentkezett környezetvédelmi szervezetek: az Energia Klub és a Greenpeace hivatalosak. A helyek többségét mégis az ún. „öltönyösök” foglalják el a teremben. (Így hívják a helyiek a fekete kocsikban érkező hatósági-, illetve szakembereket.) A mintegy hetven jelenlévőből a közmeghallgatáson található „érintetteket” összesen tíz helyi lakos és a zöldek három munkatársa képviseli. A többiek különböző hatóságok, a kutatásokban, az építésben érdekelt vagy a hatástanulmány készítésében részt vett kht.-k, kft.-k munkatársai. A légkör ennek megfelelően „nyílt, részvételre ösztönző”. Pódiumról elsőként a közmeghallgatást levezénylő hölgy, a környezetvédelmi felügyelőség munkatársa szól hozzánk, majd felvezetőnek a környezetvédelmi engedélyt kérelmező Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság (RHK Kht.) ügyvezető igazgatója mutatja be a projektet. Ezek után a tanulmányt készítő Öko Kht. munkatársa foglalja össze az 1500 oldalas környezeti hatástanulmányt. A legmeghökkentőbb kijelentés az, mely szerint a hulladéktároló építése egy környezetvédelmi beruházás. Ezzel némileg ugyan ellentmondásban vannak a powerpointos előadásnak a beruházás helyszínét bemutató képei, de ez szemmel láthatóan nem sokakat zavar. Az egyik kép a munkálatok megkezdése előtti állapotában ábrázolja a patakvölgyet (patakocska folyik a völgyben, nedves füves réttel), amely a tervezett tárolónak a völgyet szegélyező domb oldalába vágott, a föld alá vezető járatokhoz vezet; egy másik a jelenlegi állapotot (a kibányászott kőzettel feltöltött völgy, betoncsőből csordogáló víz) szemlélteti… Hát!? A bemutató után következhetnek a kérdések. Először az Energia Klub, majd a válaszok után a Greenpeace munkatársa bátorkodik felszólalni. A néhány kérdésekre adott – inkább felszínes, mint részletes – válaszok után a levezető hölgy hiába néz szét várakozóan. Így aztán további hozzászólás, kérdés hiányában a közmeghallgatás be is fejeződik. Mint utóbb megtudjuk, a fajsúlyosabb kérdésekre majd csak a környezetvédelmi felügyelőség által hozott határozatban kaphatunk választ. A közmeghallgatás után betérünk a helyi kocsmába. Egy hölgy halkan súgja nekünk, „csalódtam ezekben az emberekben, nem az van, amit ígértek, a teherautók miatt már a tiszta ruhát sem tudom kiteregetni az udvarra. Kezdhetném újra a mosást…” Még kívülről megtekintjük a nevezett völgy végén, a domb oldalában tátongó két nyílást (Mária- és Eszter-akna), gyűjtünk egy keveset a kitermelt gránitból, majd a kezdődő sötétedésben hazaindulunk. Lohász Cili Az Energia Klub észrevételei a www.energiaklub.hu oldalról tölthetők le.

Civilizált energia, intelligens társadalom

Nincs nukleáris reneszánsz (...folytatás az 1. oldalról)

Antony Froggatt

230: Milyen problémák okozták a nukleáris ipar krízisét? Antony Froggatt: Egyértelmű, hogy a jelenlegi energiapiacon a nukleáris energia nem versenyképes. Ha ez nem így lenne, már javában épülnének az újabb és újabb atomerőművek. Ahhoz, hogy Európában újból komoly mértékű – a jelenlegi prototípusprojekteken túlmutató – atomerőmű-beruházások kezdődjenek, a kormányoknak valamilyen formában pénzügyi garanciát kell nyújtani. Az ipar tehát hosszú távú garanciákra vár. Ez egyrészt a szén-dioxidkvóta árában jelenhet meg, aminek a minimumát szeretnék törvényi szinten, évtizedekre előre szabályozni. A nukleáris hulladékok kezelését és az atomerőművek leszerelését illetően pedig azt szeretnék elérni, hogy e célra félretett alapokat akár újabb erőművek építésére is fordíthassák. Különösen az előbbi, tehát a garantált szén-dioxidár adhatja meg a szükséges pénzügyi biztonságot, úgymond a versenyképességet az atomerőmű-vállalatok számára. 230: Hogyan hat a nukleáris ipar lehetőségeire a fosszilis energiahordozók körüli ellátási és árkrízis, avagy a klímaváltozás kérdése? A. F.: Az Európai Unió teljes villamosenergia-termelésének egyharmadát az atomerőművek adják. Ez nem jelentéktelen menynyiség. Ha azonban komolyan vesszük az éghajlatváltozás és az ellátásbiztonság együttes problémáját, akkor alaposan felül kell vizsgálni az unió energiaszektorát. Radikális energiahatékonysági javulásra van szükség, mind a termelői, mind fogyasztói oldalon. Ez a cél viszont csak úgy érhető el, ha a helyi energiatermelés felé mozdulunk el, s nyilvánvaló, hogy a decentralizált energiarendszer kialakulását az atomerőművek erősen korlátozzák. Ez a hatás kölcsönös: Finnországban, mióta döntést hoztak az új atomreaktor megépítéséről, kevesebbet fektetnek be a megújuló energiaforrásokba. Hibás az a feltételezés, hogy minden környezeti probléma egyszerűen kapcsolatba hozható az éghajlatváltozással; a fenntarthatóság azt jelenti, hogy a környezeti problémák sokkal szélesebb skáláját kell vizsgálni. 230: Egy esetleges nukleáris reneszánsz esetén mi lesz a nukleáris ipar problémáival? A. F.: Világos, hogy a nukleáris energia nem tiszta energia, számos környezeti és biztonsági probléma kapcsolódik hozzá. Hangsúlyozandó, hogy bár a nukleáris villamosenergia-termelés már ötvenéves, még mindig nincs működő példa a nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésére. A nukleáris hulladékok tehát anélkül halmozódnak a kontinensünkön, hogy bármilyen kilátásunk lenne az ebből fakadó helyzet megoldására. Ismertes továbbá, hogy növekszik a nukleáris energia biztonsági kockázata: számolni kell a nukleáris létesítmények elleni terrortámadásokkal, illetve azzal, hogy nukleáris anyagok illetéktelen kezekbe kerülnek. Beszámolók szerint az utóbbi években terrorista csoportok már tettek erre kísérleteket. 230: Jelentkezhet-e mégis egy „nukleáris reneszánsz” valamilyen formában, és ez mennyiben jelenthet megoldást a nukleáris ipar válságára? A. F.: Azt lehetetlen megmondani, hány reaktort fognak a jövőben építeni. De ha azt feltételezzük, hogy a következő évtizedekben kb. ötven reaktort fognak bezárni az unióban, csak ezek helyettesítésére évente két reaktorra lesz szükség. Figyelembe véve, hogy az elmúlt évtizedben mindössze egy reaktort rendeltek az EU-ban, messze vagyunk attól, hogy akár a jelenlegi részarányát is fenn tudja tartani a nukleáris ipar.

3 230: Hogyan hathat ezekre a folyamatokra az uránárak növekedése? A. F.: A jövőbeli uránár és az urán rendelkezésre állása igen sok mindennel összefügg. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és a Nukleáris Energia Ügynökség előrejelzései szerint – a mai felhasználási szint mellett – az uránkészletek nyolcvan évig elégségesek. Ha a nukleáris energia fontos szerephez jutna az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésében, akkor ahhoz a nukleáris energia használatának drasztikus növekedésére lenne szükség. Ez az urán használatának növekedését eredményezné, ami az urántartalékok gyorsuló kimerülését hozná majd magával. Komoly aggodalmak vannak abban a tekintetben is, hogy a ma megépítendő reaktorok az üzemanyag hiánya miatt nem fogják tudni végigszolgálni a tervezett üzemidejüket. 230: Mit vár az ipar a 3.-4. generációs reaktoroktól, és mi várható valójában ezektől? A. F.: A harmadik generációs reaktorokat egyre inkább ajánlják építésre a világ különböző részein. Tudni kell azonban, hogy a harmadik generációs reaktorok sok tekintetben ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint a ma működők. A legkézenfekvőbb példa, a finn olkiluotói reaktor esete: az építést 2005-ben kezdték, 2007 elejére (hivatalos közlés szerint) a projekt már 18 hónapos csúszásban volt a tervekhez képest, és legalább 700 millió euróval kerül majd többe, mint ahogy eredetileg gondolták. Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma 2000-ben hozta létre a IV. Generációs Nemzetközi Fórumot. A kezdeményezésben az EURATOM (az Európai Atomenergia Közösség, azaz gyakorlatilag az EU) és további tíz ország vesz részt (Argentína, Brazília, Kanada, Franciaország, Japán, Korea, Dél-Afrikai Köztársaság, Svájc, USA). A cél az, hogy innovatív nukleáris rendszereket (reaktorokat és üzemanyagciklusokat) fejlesszenek ki, valamint hogy ezek a technológiák már 2030-ra kiforrottak, bevethetők legyenek. Ezt a menetrendet sokan optimistának tartják. A fórum a plutóniumhasználatot állítja be a negyedik generációs koncepciók legnagyobb előnyének. Ez annak a felismerésnek az eredménye, hogy hosszú időre már nem lesz elegendő urán a világon. A plutónium kinyeréséhez szükség van a kiégett fűtőelemek újrafeldolgozására, és az így nyert plutónium üzemanyagként való hasznosítására. Ennek igen komoly proliferációs (a katonai célra használt nukleáris technológiák, anyagok elterjedése – a szerk.) következményei lehetnek, különösen, ha ezek a reaktorok széleskörűen elterjednek a világon. A plutónium újrafeldolgozását széles körben kritizálják a környezetre kifejtett negatív hatásai, illetve költséges volta és biztonsági problémái miatt. 230: Hogyan lobbizik az iparág Brüsszelben? A nukleáris ipar két fő célt igyekszik elérni. Először is nagyobb politikai támogatást akar szerezni, azt a benyomást keltve, hogy a nukleáris energia nélkülözhetetlen az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Másodsorban mindezeket olyan intézkedésekben szeretné viszontlátni, amelyek növelnék az iparág anyagi biztonságát, és csökkentenék a beruházási kockázatokat. Ez történhet úgy, hogy bebiztosítják számukra a piacot, és így a nukleáris ipar számára garantálják az árat, amiért eladhatja a villamos energiát; vagy történhet úgy is, hogy a nukleáris energiát bevonják az Európai Emisszió-kereskedelmi Rendszerbe vagy más szénkereskedelmi rendszerbe. 230: Mi várható a hulladékok kezelésének ügyében a közeljövőben? A. F.: Az Európai Bizottság újra elő kívánja venni azt a direktívacsomagot, ami a nukleáris hulladékokkal kapcsolatos szabályozást körvonalazná. A legutóbbi kísérlet alkalmával a mélygeológiai tárolást tartotta a leginkább megfelelő megoldásnak a nagy felezési idejű és élettartamú hulladékok esetében. Sok újabb ötlet most sem várható. Az interjút Perger András készítette

4

BLOKKOLÓ

A probléma maga Az atomerőművek hulladékainak kezelése – bárki bármit is mond – mindenhol problémát jelent a világon. Ennek bemutatásáért nem kell messzire menni: a paksi erőmű évente átlagosan körülbelül kilencszáz hordó kis és közepes aktivitású hulladékot és mintegy négyszáz kiégett fűtőelemet termel. A felsoroltak közül jelenleg leginkább a kis és közepes aktivitásúak okoznak fejtörést Pakson. A tervek szerint ezeket a bátaapáti hulladéktározóba szállítanák majd, de mivel az idő sürget, ezért a beruházást a tavalyi év végén (a 2006. évi LIII. törvény alapján) „kiemelt beruházássá” nyilvánította a kormány. Ez azt jelenti, hogy felgyorsítják az engedélyezést. Mi lehet ennek az értelme? Nyilván a tározó mielőbbi üzembe helyezése. A paksi ideiglenes tárolóban már nincs túl sok hely, ezért van szükség a gyorsításra. Csakhogy jövőre semmilyen emberi számítás szerint nem üzemelhet be a tározó. Így az atomerőmű érdekei szerinti szükségmegoldás született: egy, a tározó majdani működéséhez szükséges felszíni épületben kívánják átmenetileg parkoltatni a hordókat. A tervek szerint az átmeneti időszak két évig tartana, de miután a bátaapáti projekt nem egy csúszást megélt már, gyanítható, hogy ennyi idő nem lesz elég. A probléma tehát elsősorban Paksé. A hivatalos indoklás szerint, ha Pakson kellene bővíteni az ideiglenes tárolót, az az erőműnek hárommilliárdjába fájna. Vagyis az áramfogyasztóknak – teszik hozzá gyorsan. Arról, hogy a bátaapáti projektet közpénzből finanszírozzák, nem esik szó, mint ahogy arról sem, hogy az atomerőmű problémájának megoldása érdekében végzett gyorsítás milyen terheket ró az adófizetőkre. És ez csak egy példa. Ha a kis és közepes aktivitású hulladékok végleges elhelyezését általánosságban (műszaki, finanszírozási szempontból) megoldhatónak is tekintjük, a fenti eset mutatja, hogy problémamentesnek mégsem nevezhetjük. De nem esett még szó a nagy aktivitású hulladékokról és a kiégett fűtőelemekről. Ezen a területen a már ötvenévesnél is idősebb iparág vajmi kevés előrehaladást tud felmutatni. Miközben a hulladék egyre csak gyűlik, rengeteg pénzt költenek el ideiglenes megoldásokra. Eközben a folyamatosan keletkező kiégett fűtőelemeknek csak mintegy harmadát dolgozzák fel, további – értelemszerűen radioaktív – hulladékok termelése közben. Mindmáig egyetlen végleges megoldást nyújtó módszert sem dolgoztak ki. A hulladékhegyeknél csak a kalkulált költségek nőnek gyorsabban: Nagy-Britanniában a leszerelés és a hulladékkezelés költségeit 2005-ben még 56, mostanra már mintegy száztízmilliárd fontra becsülik. Ez tehát nem csak azt jelenti, hogy egy éven belül duplájára nőtt az összeg, de az utóbbi szám átszámítva kb. negyvenezermilliárd forint, ami az idei magyar költségvetés kiadási oldalának ötszöröse! Egyebek mellett e „hendikep” miatt kell az iparnak politikai, illetve állami (pénzügyi) támogatásért kilincselnie, hogy újabb atomerőműveket építhessen. A modernnek kikiáltott erőművek az ígéretek szerint kevesebb hulladékot termelnek majd. Persze csak fajlagosan! Ám ezeket a maiaknál nagyobbra tervezik, összességében tehát még több hulladék fog keletkezni. „Ha le kell állítani az összes erőművet, akkor már nem termelődhet meg a szükséges pénzügyi forrás a hulladékok kezelésére” – érvelnek. Önmagában is abszurd, hogy az iparág további hulladéktermelésben látja a hulladékprobléma megoldásának kulcsát, arról nem is beszélve, hogy – a jelenlegi tendenciák fényében – ez mindössze az atomszemét további halmozódását jelentené, miközben semmilyen garanciával nem szolgálnak arra nézvést,

hogy a problémát meg is fogják oldani. Az ipar tehát előremenekülésben, a hulladékprobléma görgetésében láttatja a probléma megoldását, holott egyáltalán nem úgy tűnik, hogy ez a megoldás bárki másnak jó lenne. Az atomlobbi propagandistái mindig is szerettek jól hangzó ígéreteket szajkózni. Beváltatlan ígéretekkel (emlékszünk – olcsó, tiszta, biztonságos stb.) ugyanis már eddig is „tele volt a nukleáris padlás”. A biztonságosság mítoszát Csernobil lerombolta. Kiderült, hogy atomerőművet építeni állami támogatás nélkül nagyon nehéz, mivel egy ilyen beruházás hihetetlen költségeket emészt fel; ezzel az olcsóság érve is hiteltelenné vált. Nem lehet tisztának nevezni valamit, ami súlyosan környezetszennyező, többszázezer évig sugárzó szemetet termel, amit nincs hova tenni. Az atomlobbi szándékai világosak: pénzt, megrendelést, piacot akarnak. „Szükség van ránk” – mondják, „nélkülözhetetlenek vagyunk”. De ami nekik ma jó, az a társadalomnak és a környezetnek már rövidtávon is súlyos károkat okoz. A döntéshozóknak pedig azt kell mérlegelniük, hogy mai, önös érdekek miatt feláldozzák-e a jövőt. P. A.

AJÁNLÓ


Sikerek az atomperekben A már hosszú ideje húzódó pereink megismételt, elsőfokú eljárásaiban, megszülettek a régóta várt ítéletek. A bírók nekünk adtak igazat. A határozatok tehát kedvezőek, mi mégis fellebbezünk mindkét perben. Nézzük csak, miért is! Először február 13-án, a 2003. áprilisi üzemzavar kárelhárítását érintő dokumentációról szóló perben hozott ítéletet a Fővárosi Bíróság. A határozat értelmében a 81 tételes dokumentációból 57-et kell nyilvánosságra hoznia az alperes Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH). A bíróság a 24 további dokumentumról azt állapította meg, hogy azok nem adhatók ki, ezeket a bíróság üzleti titoknak minősítette. Az ítélet ezzel együtt is siker, hiszen ennek megfelelően kétéves pereskedés után végre nyilvánossá válhatnak a paksi atomerőmű kettes blokkjában 2003 áprilisában történt üzemzavar kárelhárítását kérelmező, a módszer alátámasztását szolgáló dokumentumok. A bíróság kimondta ugyanis, hogy az ezekben foglalt környezeti adatok közérdekűek, vagyis a jövő generációk érdekeinek megóvása érdekében a közvélemény által megismerhetők. Az Országos Atomenergia Hivatal ennek megfelelően olyan, közfeladatot ellátó szervezet, amelynek az ilyen információkat kötelessége nyilvánosságra hozni. Az ítélet után áttekintettük az általunk kért dokumentumok listáját, és azonosítottuk a titkosított dokumentumokat. Ez alapján úgy döntöttünk, hogy nem állunk meg, és fellebbezünk az ítélet ellen. Álláspontunk szerint ugyanis a 24 titkosított anyag – címük alapján – nem mindegyikére érvényes a bíróság érvelése. A másik ügyben egyszerűbb volt a fellebbezésről szóló döntés. Március 7-én a 2003-as üzemzavar következtében másfél évig álló kettes reaktor 2004. augusztusi újraindításával kapcsolatos dokumentáció ügyében hozott ítéletet a Fővárosi Bíróság. Bár itt is be lehet számolni (rész)sikerről, az eredmény ebben az esetben lényegesen soványabb volt: az ítélet szerint a kilenc kiadni kért dokumentumból az OAHnak kettőt kell nyilvánosságra hoznia. Mivel az ítéletnek sem a számszerű részével, sem érvelésével nem értünk egyet, a többi dokumentum nyilvánosságra hozataláért – együtt a többi, e perben szintén felperes társadalmi szervezettel – fellebbezést nyújtottunk be.

5

Szergej Mirnij: Az élőerő – Csernobili mesék A csernobili katasztrófát és utóéletét különböző szempontból feldolgozó tanulmányokból, jelentésekből, híradásokból, dokumentumfilmekből már régóta Dunát lehet rekeszteni. De ezekből mindig is hiányzott valami, ami teljesebbé tehette volna Csernobilnak mint jelenségnek a megértését. Egy esemény valódi természetéről a személyes élmények mindig sokkal többet mondanak, mint a tanulmányokban fellelhető számok, elemzések, megállapítások. Mivel hasonló visszaemlékezések, élménybeszámolók eddig csak korlátozottan voltak megismerhetők, így nyugodtan mondhatjuk, hogy hiánypótló mű jelent meg a Palatinus kiadónál. A szerző, Szergej Mirnij – eredeti szakmáját tekintve vegyész – a csernobili katasztrófa idején a szovjet hadsereg tartalékos sugárfelderítő hadnagya volt. 1986 májusában hívták be, hogy tanulmányai és a korábbi sorkatonai szolgálata során szerzett ismereteit állítsa a szovjet birodalom szolgálatába. Ennek megfelelően hónapokig sugárfelderítő tevékenységet végzett a felrobbant erőmű körüli harminc kilométeres zónában. A rövid novellákból („mesékből”) kikerekedő történet nemcsak a zónában tevékenykedő csapattest és a szerző kisebb egységének mindennapjait, valamint a csernobili körülményeket mutatja be (ami már önmagában is újszerű!), hanem betekintést kapunk a hadsereg és a Szovjetunió világának abszurditásába, amit a speciális helyzet csak tovább fokozott. Ezek feltárásához a műszaki értelmiségi író személyes részvételének ténye kevés lett volna: a szerzőt átitató humanizmus az, ami révén immár számunkra is érthetővé, átélhetővé válik mindaz, amit Csernobilnak nevezünk. A szerző eredeti dokumentumokkal illusztrálja, tudományos magyarázatokkal és humorral teszi érthetővé és fogyaszthatóvá a történeteket és a hétköznapi rettenetet. P. A.

P. A.

„ Különös utánpótlás érkezett a sugárfelderítő századhoz. […] Az instrukció volt különös, ami kísérte a feltöltést. Nevezetesen: ezeknek az embereknek mindennap pontosan két röntgent kellett kapniuk. […] Kísérleti nyulak voltak. Mielőtt beléptek volna a zónába, mindegyiktől vettek vért elemzésre: nem egyszerű, szokásos klinikai elemzésre, az ujjbegyből, hanem biokémiai elemzésre, a vénából. És kiküldték őket a szokásos radioaktív szemétbegyűjtésre. És ezzel párhuzamosan „kitenni őket” napi két röntgennek. És azután, miután beléjük ültették a tudománynak – pardon a „tudománynak” – szükséges dózist (ó, természetesen nem túllépve az itt erre az időre megengedett határt, a 25 röntgent), leszerelték volna őket, de előtte újra vért vettek volna tőlük a biokémiai elemzéshez.

„

ZÖLDKALÓRIA ZÖLDKALÓRIA

6

Mi kell a 20-hoz? „A jelenlegi szabályozási rendszer és az Új Magyarország programban tervezett feltételek mellett valóban nem reális a megújulók részarányának ilyen mértékű növelése” – mondta Kovács Kornél professzor, a Magyar Biogáz Egyesület elnöke. A 2020-as vállalást azonban reálisan lehet teljesíteni az ország adottságainak megfelelő technológiák elterjesztésével és az ezt elősegítő támogatási rendszer kidolgozásával. Hasonlóan vélekedik Kurunczi Mihály, a Magyar Termálenergia Társaság elnöke is, aki szerint nem jut elegendő támogatás a megújulókra, illetve Balogh László, a Magyar Megújuló Energia Szövetség elnöke: szerinte a támogatások jobb elosztásával tartható lenne a húszszázalékos cél. Imre László, a Napenergia Társaság elnöke szerint „a megújulók részarányának húsz százalékra való növelése 2020-ig Magyarországon – megfelelő energiapolitikai és támogatási eszközökkel – nem elérhetetlen”. „A húszszázalékos megújuló részarány Magyarország jelenlegi helyzetét tekintve valóban igen ambiciózus célnak tűnik, de korántsem teljesíthetetlen” – vélekedett Varga Pál, a Magyar Épületgépészek Szövetsége Megújuló Energia Tagozatának szekcióvezetője is. A megkérdezettek mind egyetértenek abban, hogy Magyarország a megfelelő elkötelezettség esetén ki tudná használni a megújulókban rejlő lehetőségeket. Imre László szerint „hosszú távon is versenyképes megújuló energiaforrás Magyarországon a biomassza, szélenergia, közvetlen napenergia, geotermikus energia, vízenergia.” Varga Pál szerint ma valamennyi megújuló energiafajta felhasználása messze elmarad a lehetőségektől. Különösen a hőszivattyúkban, napkollektorokban és a korszerű, kisméretű biomassza-tüzelésű hőtermelőkben látja a legnagyobb potenciált. A biogáz előnyeit hangsúlyozta Kovács Kornél, aki szerint a megfelelő technológiával százezer hektáron csak biomassza segítségével teljesíthető lenne a húszszázalékos vállalás, miközben a biogáztermelés a szerves hulladékok ártalmatlanításával is párosítható. Ugyanakkor ügyelnünk kell arra, hogy a megújulókkal is ésszerűen, hatékonyan bánjunk. Az interjúban Kovács Kornél utalt a jelenlegi erőműi biomasszaégetés pazarló technoló-

(...folytatás az 1. oldalról)

giájára, Kurunczi Mihály pedig figyelmeztetett a bioüzemanyagok jelenlegi túlzott támogatására, annak ellenére, hogy nem egyértelmű az energia-, valamint a CO2-kibocsátási mérlegük. De mit tegyünk? „Elsősorban elengedhetetlen az állami szerepvállalás és példamutatás. Kiszámítható és normatív, energiafajták szerint differenciált támogatási rendszerre van szükség. Valódi előrelépéshez az átlagos támogatás mértékének legalább harminc százalék körüli értékűnek kellene lennie” – véli Varga Pál. „A tényleges pályáztatás és a szakmai döntéshozatal előtérbe kerülése kellene, hogy domináljon az előrelépéshez” – mondta Kurunczi Mihály, aki azt is hangsúlyozta, hogy fontos lenne, hogy a szakemberek és mérnökök eljuttassák a valós felméréseken, tényszámokon alapuló javaslataikat a kormányhoz. Imre László a főbb teendők közé az energiastratégia és a hatékony támogatási lehetőségek kialakítását, az oktatás, valamint a hazai és nemzetközi együttműködések erősítését sorolta. Kovács Kornél szerint is differenciált ártámogatásra van szükség az égetés dominanciájának csökkentéséhez, emellett egy, a gáztörvényben garantált, ösztönzően magas biogázátvételi árra, valamint a beruházásokat támogató finanszírozási rendszer kidolgozására. Balogh László a normatív és transzparens szabályozást hiányolta, és felhívta a figyelmet arra, hogy szükség lenne a jelenlegi támogatások átstrukturálására. A kapcsolt gázmotorok támogatásának visszaszorításával és a fatüzeléses erőművek támogatásának és termelésének legalább negyvenszázalékos csökkentésével a felszabaduló, fennmaradó összeget így a valódi megújulók ösztönzésére lehetne fordítani. Az üzenet tehát egyértelmű: a megújuló energiával foglalkozó szakemberek meggyőződése, hogy Magyarországnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy a megújulók sikeresek legyenek. Ehhez azonban a kormányzati szerepvállalásnak változnia kell, ki kell alakítani egy megfelelő, ösztönző szabályozási rendszert, és a rendelkezésre álló támogatási pénzeket ésszerűen kell elosztani. Varga Katalin


7

Egy kis falu harca Előző számunkban már bemutattuk a szivattyús energiatározó erőművet és annak kapcsolatát a megújuló energiaforrások hasznosításával (ld. Egy erőmű a megújulókért? – 230, III. évf., 7. szám). Most Takács András helyi lakos meséli el, hogyan képviselik egy abaúj-zempléni kistelepülés érdekeit az erőműügyben. Aranyos-völgy az egyik fő, Zempléni-hegységet átszelő közlekedési útvonal, amely elválasztja a Dél-Zemplént a hegyvidék középső tömbjétől. A nyugati bejáratánál Aranyospuszta, a keleti bejáratánál Erdőbénye található. Egy – vagy mint később látjuk, talán több – beruházói kör ide, a víz nélküli hegyek tetejére álmodott ún. „szivattyús, energiatározós” erőműveket, természetesen szokás szerint a helyi lakosság előzetes megkérdezése és tájékoztatása nélkül. De mi a szivattyús energiatározók fő műszaki elve? Először is keress egy magas hegyet, vedd le annak a tetejét, és alakíts ki ott egy pár millió köbméter víz befogadására alkalmas, kibetonozott felső víztározót. Ezután, például egy alacsonyan fekvő völgyben – hiszen a víz kívánatos esése miatt nagy szintkülönbséget kell biztosítani – egy völgyzáró gáttal hozz létre egy minimum hasonló méretű alsó tározót. Keress, szerezz vizet, amivel feltöltöd a rendszeredet (esetünkben ez a több kilométerre lévő Hernád, illetve a Bodrog lenne). Ha nappal a felső tározóból a turbinákon keresztül leereszted a vizet az alsó tározóba, drágán eladható nappali áramot termelsz, később pedig a vizet olcsón vásárolható éjszakai árammal vissza tudod szivattyúzni. Ilyen módon a más erőművek (pl. atomerőmű, szénerőmű, biomassza-erőművek, szélkerékparkok stb.) éjszakai és egyéb „áramtermelési feleslege” leköthető, felhasználható: azaz a villamosenergia-ellátó rendszer szabályozottsága – legalábbis a beruházói ideológia szerint – növelhető. Tervből, beruházóból pedig ugyanarra a területre, az Aranyosvölgy térségére, több is akad. Jelenleg a Hideg-völgyi szivattyús energiatározó és a Sima-2 szivattyús energiatározó előzetes környezeti tanulmány dokumentációja ismert, illetve ezeknél kezdődött és zárult le az előzetes engedélyezési eljárás az Északmagyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen. A fenti szakhatóság első fokon mindkét tervet elutasította, ami ellen – fellebbezés útján – eddig a Hideg-völgyi szivattyús energiatározó esetében indult másodfokú eljárás, amelyben döntés májusra várható. A tervek már jelen, kezdeti stádiumukban is jelentős problémákat vetnek fel, amelyek közül a legfontosabbak a következők: a beruházások tervezett területéhez legközelebb eső, a környezeti terhelésnek leginkább kitett település Aranyospuszta, közel százfős lakossággal. A beruházási területhez kb. kétszáz-négyszáz méteren belül lakott külterület, kb. ezer-ezerötszáz méteren belül pedig lakott belterület található. A tervek szerint a Hernádot Aranyospusztán át vezetnék el az érintett területre (a Zemplénihegység tetejére), vízelvezetési célra pedig az Aranyoson átvezető patakot alakítanák át. A beruházás megépülése esetén a lakóhelyünk, Aranyospuszta – egyedüli településként

Magyarországon – egy nagy mennyiségű vizet (több tízmillió köbméter) visszatartó völgyzáró gát elé kerülne. Az adott terület nemzetközi (Európai Unió) szintű védettséget élvez, a Natura 2000 hálózat része. Abaújszántó és Tállya vonatkozó beruházási külterülete világörökségi terület (Tokaj-Hegyaljai borvidék). A tervezett beruházások ellentétesek a világörökség cím céljaival, az esetleges megvalósulásuk alapvetően veszélyezteti azokat. A beruházással érintett terület a Nemzeti Ökológiai Hálózat része (mint magterület), s mint ilyen, nem minősíthető beépítésre szánt területté. Az országos rendezési tervhez igazodóan a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Területrendezési Terv, illetve annak előzetes szakmai anyagai természetes állapotában megőrzendő, szelíd turisztikai terület jellegű felhasználási övezetként határozzák meg az adott helyszíneket. A beruházással érintett települések területrendezési tervei is a fentiekkel összhangban készültek el. A fenti beruházások összességében lehasítják a Dél-Zemplént a Zempléni-hegységről, és elkezdődik annak ipari területként való hasznosítása. Jelenleg nem ismert olyan, a kormány vagy a parlament által elfogadott energiapolitikai koncepció, amely minden kétséget kizáróan indokolttá tenné hazánkban a „szivattyús, energiatározós erőművek” megépítését és bekapcsolását a hazai energetikai rendszerbe. Az aranyospusztai lakosság egyöntetűen elutasítja az adott erőműterveket. Eddig hatvanegy fő írta alá a nyilatkozatot, amely szerint nem támogatják szivattyús energiatározók megépítését Aranyospuszta környezetében, az Aranyos-völgyben, a Zempléni-hegységben, és egyetértenek egyesületünk ez ügyben kifejtett munkájával. Ők a település választásra jogosult lakosságának kilencvenöt százalékát teszik ki. 2006 decemberében, amikor az első terv napvilágot látott, egyesületünk ügyféli jogállást kért az adott ügyekben az illetékes Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől, illetve együttműködést keresett megyei és országos civil szakmai szervezetekkel, többek közt az Energia Klubbal, a WWF Magyarországgal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, a Védegylettel és a miskolci Ökológiai Intézettel. Nyilatkozatban utasította el a beruházások megépülését a Tokaji Történelmi Borvidék Világörökségi Egyesület is. A tervek napvilágra kerülése természetesen felerősítette azokat a kérdéseket is, hogy vajon milyen jövőbeli fejlődési útja, fejlesztéspolitikája lehet az adott abaúji és dél-zempléni településeknek, amelyek az adott lehetőségek mentén gazdálkodnak a rendelkezésre álló erőforrásokkal, összhangba hozva a természet- és az életminőség hosszú távú fejlesztését. Takács András Abaújaranyos Faluszépítő Egyesület További információ: [email protected]

KLÍMAX ZÖLDKALÓRIA

8

Hidegzuhany Habár mindenki számított rá, hogy a magyar kiosztási tervet is meghúzzák Brüsszelben, az még minket is meglepett, hogy enynyire. Az Energia Klub nyolc százalékra taksálta a szükséges csökkentést, ehelyett a bizottsági döntés értelmében ez több mint tizenkettő százalékkal rövidítette meg a hazai kibocsátókat. Április végén született meg a brüsszeli döntés: Magyarországon a kereskedésben érintett létesítmények az eredetileg tervezett 31 millió tonnás mennyiség helyett mindössze 27 millió tonna széndioxiddal gazdálkodhatnak. Az erőműveket és a hazai nagykibocsátókat valószínűleg hidegzuhanyként érte a döntés, miután a korábban általuk rendkívül alacsonynak vélt mennyiséget az Európai Bizottság mostani döntése tovább csökkentette. Mint ismeretes, a kibocsátásjog-kereskedelem (EU-ETS) célja az EU 27-ek számára egy költséghatékony eszköz biztosítása a kibocsátások csökkentésére. Miután az első kereskedési időszak 2005–2007 között a kvótafelesleg miatt gyakorlatilag kudarcot vallott a kibocsátások valódi csökkentése terén, a bizottság korábban már határozottan jelezte, hogy a 2008 utáni időszakot illetően a korábbinál sokkal szigorúbban fogják elbírálni a tagországok által küldött kiosztási terveket. A jelek szerint a bizottság tartja magát az ígéreteihez, hiszen az eddig elbírált 19 kiosztási terv közül mindössze hármat fogadott el lényegi változatás nélkül. A bizottsági döntések eddig összesen 171 millió tonna szén-dioxidtól mentették meg a légkört, ami a magyar összes szén-dioxid-kibocsátás közel háromszorosa. A rendszer sajátosságából adódik, hogy a legkritikusabb pont a kvóták mennyiségének meghatározása. Ezt jelenleg a tagországok végzik az ún. Nemzeti Kiosztási Tervben, ezt azonban a bizottságnak jóvá kell hagynia. Ha a mennyiség túl sok lesz – mint ahogy azt az első időszakban megtapasztalhattuk –, akkor a rendszer nem fog érdemben működni. Ekkor mindenkinek rendelkezésére áll a kellő mennyiség, így sem kibocsátáscsökkentés, sem kereskedés nem történik, a kvótaár pedig nevetségesen alacsony. Ahhoz, hogy a rendszer tényleg működjön, szűkösséget kell teremteni. A bizottság ezt tartotta tehát szem előtt, amikor az egyes kiosztási tervekről döntött.

„Ennek azonban mindenképpen kedvezőtlen hatása lesz a megtermelt áram árára” – vélik az energiaszektor szakértői –, „ugyanis a keletkező többletköltségeket kénytelenek leszünk az árakba is beépíteni”. Ilyenkor a nyilatkozók elfeledkeznek arról, hogy csak a fosszilis forrásból termelt áram ára emelkedik, a megújuló energiaforrások árára ez közvetlenül nem hat. És pontosan ez a rendszer – nem is titkolt – célja! A külső (ún. externális) költségeket meg kell jeleníteni a termék árában, hogy ezáltal a piac is a valós költségek alapján alakítsa az árakat. Ezzel még tovább gyorsul a trend, a fosszilis energiaforrások ideje lejárt, egyre drágábbakká válnak, míg a megújuló technológiákkal termelt energia versenyképessé válik. Tehát nem energiaár-katasztrófa és világvége vár ránk, hanem a közeli jövőben beindulnak azok a mechanizmusok, amelyek a nagy kibocsátókat is arra ösztönzik majd, hogy tegyenek érdemi lépéseket a kibocsátásuk csökkentése érdekében.

Kardos Péter

Mennyivel csökkentsünk? Az emberiségnek még ebben az évtizedben dűlőre kell jutnia azt illetően, hogy 2100-ig milyen kibocsátáscsökkentési forgatókönyv szerint alakítsa jövőjét. A kérdés eldöntéséhez nagyon sok kutatás kapcsolódik. Április végén norvég kutatók osztották meg eredményeiket a nagyközönséggel. „A globális melegedés két Celsius-fok alatt tartásához a világ üvegházhatású gázkibocsátásait 2050-re nyolcvan százalékkal kellene csökkenteni” – véli Nathan Rive, az oslói Nemzetközi Éghajlat- és Környezetkutató Központ kutatója. „Abban az esetben, ha ezt legalább ötvenszázalékos valószínűséggel el szeretnénk érni, bármilyen további késlekedés automatikusan drámai következményekhez vezet.” Mint ismeretes, az EU „kétfokos” célkitűzését az a tudományos felismerés vezette, hogy ez az a határ, amely fölött katasztrofálissá fokozódnak az éghajlatváltozás hatásai. Ebben az esetben a szárazság, az aszály, a hőhullámok, a vízhiány, a tengerszint-emelkedés, a betegségek elterjedése már minden második, harmadik embert érint majd. Ezért fogalmazódott meg célkitűzésként ez a bizonyos „két fok”, mert ha már elkerülni nem tudjuk az éghajlatváltozást – hiszen az emberi tevékenységnek köszönhetően ez már a múlt században elkezdődött –, legalább tartsuk meg a katasztrofális szint alatt. A kérdés sürgősségét az adja, hogy ebből a bizonyos két fokból 0,7-et már „elhasznál-

tunk”, másrészt az éghajlatkutatók felhívták a figyelmet arra, hogy az éghajlati rendszer elemei nagy késleltetéssel mozdulnak csak. Ez a világátlagban nyolcvanszázalékos csökkentés azonban a gazdagabb, és az éghajlatváltozás kialakulásában döntő felelősséggel bíró országok esetében akár 95 százalékos visszafogást is jelenthet. Ebben az esetben a fejlődő országok, mint Kína, India, Indonézia vagy Brazília, amelyekben jelenleg ugrásszerűen nő az energiaéhség és ezzel párhuzamosan az üvegházhatású gázok kibocsátása, valamivel kisebb csökkentésre kényszerülnének. Ha ezeket a célokat összehasonlítjuk a jelenlegi legambiciózusabbnak számító nemzeti stratégiákkal, látható, hogy még ezek is kevésnek bizonyulnak. Az Egyesült Királyság 2050-ig hatvan százalékkal, míg Kalifornia állam nyolcvan százalékkal tervezi csökkenteni a kibocsátásait. A kutatást felhasználó, május elején megjelenő ENSZ-tanulmány éppen ezért, már kételkedve kezeli a kétfokos cél tarthatóságát. A cél megtartásának költsége a világ teljes GDP-jének három százalékába kerülne, ehhez azonban 2010-től kezdődően folyamatos, szigorú csökkentésre van szükség. Bármilyen késlekedés rendkívüli mértékben növelné a költségeket és az emberiséget fenyegető veszélyeket. K. P.


9

Magyar klíma Szélviharok, áradás, aszály, özönvízszerű esőzések, heves zivatarok, hőmérsékleti rekordok. Ezek várnak ránk a jövőben még a mainál is többször? Azt, hogy az éghajlatváltozás során miként módosul a Kárpátmedence éghajlata, és hogy a változás miként fog megnyilvánulni a mindennapi időjárásban, nehéz megjósolni. Ennek egyik legfontosabb oka az, hogy hazánk három éghajlati zóna (óceáni, kontinentális, mediterrán) határán fekszik. Fő kérdés, hogy vajon melyik éghajlati öv vagy övek jutnak domináns szerephez éghajlatunk alakításában. A jóslást az is nehezíti, hogy a kutatók által használt huszonkét éghajlati modell egyike sem képes jelenleg megbízható eredményt adni egy akkora területre, mint Magyarország. A következőkben az eddigi ismereteket, kutatási eredményeket összegzem röviden. Az elmúlt évszázad folyamán, elsősorban április, május és a nyári hónapok havi középhőmérsékletei legalább fél fokkal nőttek Magyarországon. Az éghajlati modellek előrejelzése szerint, ha tovább növekszik a légköri üvegházgázok koncentrációja, akkor a Kárpát-medence – így hazánk – évi középhőmérséklete akár egy fokot is melegedhet a következő húsz-huszonöt évben. Ráadásul amennyiben a század végére Európa átlagos évi középhőmérséklete három fokkal fog növekedni, az Alpok gleccsereinek nyolcvan százaléka eltűnhet. A várható hőmérsékletemelkedés a század végére évszakonként és kontinensrészenként is eltérő: Európa északi részein télen fog jobban nőni a hőmérséklet, Dél-Európában nyáron. Hazánkban a nyári melegedést elsősorban a hőhullámok gyakori és erőteljesebb megjelenése okozza majd, és nem az általános melegedés. Ez Magyarország számára is azt jelentené, hogy a század végére a jelenlegi 32-36 Celsius-fokosak helyett akár 37-42 Celsius-fokos nyári hőhullámokra kell majd számítani. Ráadásul az elmúlt évtizedek során a minimumhőmérsékletek is emelkedtek. Nyaranta egyre több az átlagosnál melegebb éjszaka, amely megnehezíti az emberek számára a nappali hőség kipihenését, a felfrissülést. Mindezek mellett a kevés hűsítő csapadék is hirtelen, nagy menynyiségben fog lezúdulni, gyakran heves zivatarok kíséretében.

Miközben száz év alatt a Duna budapesti évi maximális vízállása tizenhat százalékkal (0,9 méterrel) emelkedett, a csapadék menynyisége csökkent: a fővárosi évi csapadékmennyiség tizenhét százalékkal, közel száz mm-rel(!) lett kevesebb. Összességében nemcsak kevesebb csapadékra számíthatunk, hanem arra is, hogy az intenzív csapadékhullások során a víz nagyobb része nem szivárog be a talajba, hanem leginkább az árvízveszélyt növeli. Gondoljunk vissza az utóbbi nyarakra, amikor a heves felhőszakadás során lezúduló nagymennyiségű víz hidakat sodort el, utakat tett tönkre, vagy éppen a fővárosban okozott közlekedési gondokat és emberéleteket is követelt. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az éves csapadékcsökkenés nem egyenetesen fog eloszlani az év folyamán. Egyre több csapadékra lehet számítani télen, azonban ez sem tudja ellensúlyozni a nyári jelentős csapadékcsökkenést. Erősebbekké válnak a szélviharok is. Az extrém szélsebességértékek várhatóan növekedni fognak Nyugat- és Közép-Európában, hevesebbé válnak a szélviharok elsősorban a téli időszakban. Tehát egyre gyakoribbá válhatnak az elmúlt tél szélrohamai is. Bárhogy is lesz, az éghajlatunk változóban van, és már nem lesz olyan, mint régen. Változtatnunk kell nekünk is, ha együtt akarunk élni vele. Nem csak az üvegházgázok kibocsátását kell drasztikusan csökkenteni, de életvitelünkön is változtatnunk kell.

Fodor Zoltán

Forrás: IPCC 4AR, 2007 IPCC SRES adatbázis (www.ipcc-data.org), 2007 Láng I., Csete L., Jolánakai M.: A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok – A VAHAVA jelentés, Szaktudás Kiadó Ház, 2007 Limiting Global Climate Change to 2°C: The way ahead for 2020 and beyond, hatástanulmány, http://ec.europa.eu/environment/climat/pdf/ ia_sec_8.pdf NCEP/NCAR reanalízis adatok (www.cdc.noaa.gov) OMSZ adatok (www.met.hu) Központi Hidrológiai Adattár (Vituki Rt.)

RÖVIDZÁRLAT

10

ZÖLDKALÓRIA ENERGIAPOLITIKA

A valódi kérdés A valódi kérdés nem az: Nabucco vagy Kék áramlat. Az ismert Verdioperában Nabucco, a babilóniai király elfoglalja Jeruzsálemet, a zsidó népet elhurcoltatja, majd fokozódó elmezavarában istennek kiáltja ki magát. Ekkor villámcsapás sújt le rá, és ettől végképp megbolondul. Közben egyik lánya a másik ellen fordul, és a hirtelen ölébe hullott hatalom birtokában halálra szánja a zsidókat is. Nabucco azonban egy világos pillanatában rájön, hogy mit is tett. A király ezután visszaadja a zsidók szabadságát, akik hazatérhetnek országukba. A téboly és a hirtelen kijózanodás története ez. Elgondolkodtató, vajon miért nevezték el így az új európai gázvezeték projektjét. Mint ismeretes, ezen a vezetéken az eredeti tervek szerint Azerbajdzsán és Irán térségéből érkezne a földgáz, többek között hazánkba is. A rivális projekt, a Kék áramlat, szerint épülő vezeték orosz gázt szállítana. Két ilyen nagy értékű projektet azonban nem kifizetődő egyszerre megvalósítani. Az alapvető kérdés azonban mégiscsak az, kell-e nekünk bármelyik. Nézzük meg, hogy mi is történt március elején az EU-ban, és mit tervez Magyarország ezzel kapcsolatban!

Zéró kibocsátás A norvég miniszterelnök, Jens Stoltenberg nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy 2050-re Norvégia legyen a világ első szén-dioxid-kibocsátás nélküli országa. Ehhez első lépésként 2020-ig harminc százalékkal tervezi országa kibocsátásait csökkenteni. Ezzel tervei szerint országa „környezettörténelmet” fog írni.

2007. március 8-9-én az Európai Unió német elnöklettel új energiapolitikát fogadott el, amely az éghajlatváltozás által fölállított imperatívuszokból indul ki. A magyar miniszterelnök a többi EU-vezetővel egyetemben a következő célokat tűzte ki 2020-ig: húsz százalékkal csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását, húsz százalékkal növeljük a hatékonyságot, húsz százalékig emeljük a megújuló források részarányát az energiafelhasználásban.

Évente 2-3 milliárd dollár értékben finanszíroz a Világbank olyan projekteket, amelyek üvegházhatású gázok kibocsátásával járulnak hozzá az éghajlatváltozáshoz, miközben a kihelyezett összegek mindössze kilenc százalékát fordítják megújuló energiaforrások használatát vagy a hatékonyságot és a megtakarítást serkentő projektekre.

Nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy kiderüljön számunkra: a fenti célok valóra váltása érdekében csökkenteni kell az energiaigényünket a következő másfél évtizedben. Ha pedig az EU sikeresnek mutatkozik céljai elérésében, bizonyára sokkal kevesebb szénhidrogénre lesz szükség. Hegedűs Miklós, a Gazdasági Kutatóintézet igazgatója a minap ugyanerre a következtetésre jutott. Csökkenteni kell tehát az energiafelhasználásunkat. Igen, nekünk, magyar polgároknak is! A saját érdekünk is ez. Számos indokunk van erre. A kevesebb ugyanis nem azt jelenti, hogy rosszabbul élünk. A kevesebb azt jelenti, hogy tudatosan, azaz hatékonyan használjuk azokat az erőforrásokat, amelyek szűkösen állnak rendelkezésre, drágák (és csak drágábbak lesznek), s nem utolsósorban olyan globális problémákhoz vezetnek, amelyeknek már itthon is érezhetjük negatív hatásait. Tudjuk azt is, hogy a Magyarországon elfogyasztott energia többnyire külföldről, elsősorban Oroszországból érkezik. Függőségünk a hazai fosszilis források fogyásával egyre nő. Ezt fokozni nem lenne szerencsés. Ellátásunk biztonsága, versenyképességünk és a környezeti céljaink is abba az irányba terelnek minket, hogy kevesebből éljünk jobban.

1,1 billió euró az éghajlatvédelemért

Eközben a két nagy párt – a Fidesz és az MSZP – csak abban ért egyet, hogy nőni fog a magyar energiafogyasztás. Csak azon vitatkoznak, hogy merről fusson majd be Magyarország területére az a vezeték, amely az általuk prognosztizált feneketlen gázéhséget kielégíti.

AFP hírügynökség

Befűt a Világbank

Föld Barátai, 2007. április 13. Egy frissen megjelent tanulmány szerint, amenynyiben az Európai Unió a következő 14 évben következetesen megvalósítja a 2020-ra kitűzött húszszázalékos kibocsátáscsökkentési célját, akkor annak költségei az 1100 milliárd eurót is elérhetik. Ugyanakkor a tanulmány azt is megállapítja, hogy ennek – mind technikai és gazdasági – feltételei lényegében adottak, tehát mindössze a politikai akaraton múlik a megvalósítás.

The Guardian, 2007. március 28.


11

Most jöjjenek a tények! Egy átlagos magyar háztartásban az egy légköbméterre jutó energiafogyasztás minimum kétszerese az osztrák átlagnak. A magyar lakások, lakóházak hőmegtartó képessége jóval alatta marad az európai átlagnak. A magyar kormány százmilliárd forinttal támogatja ezt a pazarló fogyasztást. A gázfogyasztó háztartások több mint fele ugyanis „rászoruló”. Az állam ezenfelül támogatja a privatizált erőműtársaságokat a hosszú távú megállapodásokon keresztül, s még a gazdaságtalanul működő állami tulajdonú erőműveket is. (Persze látni kell, hogy ezt tette mindegyik kormány az utóbbi időkben.) Azzal a mintegy százötvenmilliárddal szemben, amellyel a költségvetés a fentiek szerint a szén-dioxid-kibocsátást preferálja, az idén 2,6 milliárd forint jut a lakosság energiahatékonysági, zöldenergiás beruházásainak támogatására. A kormány évek óta halogatja azt is, hogy bevezesse az EU által javasolt tanúsítványrendszert, amely az épületek energiagazdálkodási jellemzőit igazolná. Most, amikor úgy nőnek ki a földből a lakóparkok, mint eső után a gomba. Majd pár évtized múlva a mai panelprogram mintájára nyilván „lakóparkprogramot” indít az akkori kormány, és sok pénzért (újra)szigetelik a most épített házakat.

szükség. Ezt diktálja a józan ész. A nagy beruházások gúzsba kötik az országot, és pont azoktól a befektetésektől vonják el a forrásokat, veszik el a teret, amelyek a jövőben jövedelmezőek lesznek: az energiahatékonyságtól és a megújuló energiatechnológiák alkalmazásától.

Az energiatudatosság Magyarország legnagyobb energiaforrása. Ez a kifejezés sok mindent takar az egészen apró dolgoktól, a semmibe sem kerülő magatartásbeli változásoktól kezdve az olcsó kis beavatkozásokon keresztül a kazáncseréig és a falak hőszigeteléséig. Az energiatudatosságot pedig számos dolog erősítheti, a helyes árazástól kezdve a tájékoztatáson keresztül a lakossági energia-tanácsadáson át a költségvetési támogatásig. A megoldás kulcsa a fogyasztók kezében van, de az államnak is jócskán akad feladata. Magyarország állítólag nem tudja majd teljesíteni a megújuló energiaforrások húszszázalékos részarányára vonatkozó célkitűzést. A miniszterelnök szakértői szerint ehhez hazánkban nincs elég „potenciál”. Az Energia Klub által összegyűjtött adatok ennek ellenkezőjét mutatják. A nap, a szél, a biomassza és a földhő energetikai hasznosítása a jelenlegi magyar energiafogyasztás legkevesebb felét biztosíthatná hosszabb távon. A megújuló források tehát az energiatermelés oldalán jelentenek óriási potenciált. Vannak látványos beruházások: szélparkok, biodízelgyár, energiaültetvény. Az államnak az a feladata, hogy ezeket a projekteket úgy tegye versenyképessé, hogy a társadalom és a környezet érdekei ne sérüljenek. A lakosság kisebb léptékű beruházásokkal járulhat hozzá energiafüggősége oldásához: napkollektorokkal, hőszivattyúkkal, szélgenerátorokkal, amelyeket az öntözéshez érdemes használni, és folytathatnánk a sort. Kétségtelen, hogy ennél sokkal könnyebb és látványosabb a siker érdekében egy új gázvezeték-konzorciumot gründolni állami segítséggel. Sokkal kitartóbb és előrelátóbb politikát igényel a kisléptékű, helyi projektek lehetőségeinek kiaknázása. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, hogy ebben segítsük az embereket, hogy munkába állítsuk a hazai „energiahatékonysági potenciált” és a megújuló energiaforrásainkat, határozott és következetes politikát kell folytatni. Magyarországon legutóbb 1993-ban fogalmaztak energiapolitikai dokumentumot. Lássuk be, elég régen volt! Azóta csatlakoztunk az unióhoz, életbe lépett a kiotói jegyzőkönyv, és egy cseppet felment az olaj ára is. Ideje volna egy újabbat kimunkálni. És itt szándékosan használjuk a kimunkálni szót, mert az egy folyamatot, vitát feltételez, amelybe a társadalom és a gazdaság szereplőit is illik érdemben bevonni. Magyarországon ilyen vita nem folyik. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a Nabucco kontra Kék áramlat tematika is csak az International Herald Tribune nyomán került be a hazai médiába. Miközben politikusaink arról vitatkoznak – pártpolitikai csetepatévá silányítva a problémát –, hogy desszert gyanánt mit is fogyasszunk, mi jól tudjuk, hogy egy kiadós fogyókúrára lenne

A Kék áramlat partitúráját nem ismerhetjük, de Nabucco észhez tér, mielőtt lehull a függöny.

Megjelent a Népszabadság 2007. április 14-i számában

Ámon Ada, Kazai Zsolt

NEGAWATT ZÖLDKALÓRIA

12

Évente egyszer A Fővárosi Gázművek 2006 végén igen udvarias, ámde ellentmondást nem tűrő hangvételű levéllel keresett meg. Megírták, hogy mostantól én is azon boldog fogyasztóik közé tartozom, akiknél átállnak az éves elszámolási rendszerre. Átállnak, azaz egyoldalúan megváltoztatják a szolgáltatási szerződésben rögzített elszámolási módot. Ügyem korántsem egyedi: az utóbbi években ugyanez történt a legtöbb hazai gázfogyasztóval, ezért érdemes végiggondolni, mi is történt valójában. Sokan olvashatták ugyanazokat a sorokat, melyekben szolgáltatóm hosszasan kifejti, milyen előnyökkel jár és mennyire méltányos a havi átalánydíj-fizetés. Egyik legszebb érvük, hogy megszabadítanak a havi mérőállás leolvasásának gondjától. Ha elbizonytalanodnék, hogy ez nekem talán mégsem jó, talán mégsem akkora kín számomra leolvasni a gázmérőt, sietve leszögezik: az éves elszámolásban levő fogyasztók óriási megelégedettségüket jelezték a rendszerrel kapcsolatban. De mit is tartalmaz a levél? „Önnél is az éves elszámolási rendszert alkalmazzuk.” „Mostantól kezdve az Ön fogyasztását is éves elszámolási rendszerben számoljuk el.” Csupa kijelentő mondat. Nagyon biztosak magukban. Megszokták ugyanis, hogy mi, magyarok nemigen kérdezünk. A szolgáltatókat hatóságnak tekintjük, amit ők mondanak, azt elfogadjuk. Monopolhelyzetben levő szolgáltatóink pedig nem haboznak visszaélni erőfölényükkel. Mert valójában erről szól az elszámolási rendszer önkényes megváltoztatása. Az önkényes szerződésmódosítás ténye mellett azt azonban elfelejtette levelében közölni velem a szolgáltatóm, hogy fogyasztóként választhatok az elszámolási módok között. Ügyes húzás. Elvben megmarad a választás lehetősége, csak éppen nem jelzik felém. Azt, hogy nem kötelező elfogadni az új rendszert; ha akarok, maradhatok a régi, havi elszámolási módnál, csak kitartó telefonálgatással sikerült kiderítenem. És még valamit elfelejtettek megírni, mégpedig azt, hogy az átalányfizetésnek kétségtelen előnyei mellett hátrányai is lehetnek. Mivel a szolgáltatók erről hallgatnak, néhányat összegyűjtöttem (ld. a keretes írást), hogy fogyasztótársaim valóban egyéni mérlegelésük alapján választhassák a nekik megfelelő elszámolási módot.

Hangsúlyozom: nem az átalánydíjas fizetést ellenzem, hanem azt a módot kifogásolom, ahogyan a szolgáltató manipulációval, egyoldalú tájékoztatással próbálta meg rávenni fogyasztóit, hogy elfogadják a cég által előnyben részesített elszámolási rendszert. Felmerül bennem a gyanú: állítólagos elégedett fogyasztótársaim jelentős része nem kívánt átállni az éves elszámolásra, egyszerűen nem tudták, hogy választhatnak. Talán nem volt idejük, hogy naponta többször megpróbálják felhívni az elérhetetlen ügyfélszolgálatot, talán nem volt internetelérésük, hogy a Főgáz Zrt. honlapján böngészve rábukkanjanak arra az eldugott mondatra, amelyből megtudható, hogy van választás az elszámolási módok között. Vagy egyszerűen meg sem fordult a fejükben, hogy máshogy is lehet, mint a szolgáltatói „utasítás” szerint. Király Zsuzsanna

Olvassuk havonta! Tapasztalat, hogy az átalánydíj nem ösztönöz takarékosságra. Aki hónapról-hónapra figyelemmel kíséri saját fogyasztását, megtette az első lépést a tudatos energiafogyasztás felé. A számla jelez, ha baj van. Ha elromlik egy berendezés vagy tisztításra szorul a bojler, az azzal járhat, hogy hirtelen megugrik a fogyasztás. Ha ezt elég korán észrevesszük, például a számlánkon, idejében orvosolhatjuk a bajt. Ha csak egy év múlva, az éves leolvasáskor derül ki a túlfogyasztás, akkor már futhatunk a pénzünk és a feleslegesen elpazarolt energia után. Az egymást követő évek fogyasztása között jelentős különbségek lehetnek, így átalánydíj-fizetéskor hátralék vagy előleg halmozódhat fel a szolgáltatónál. Egyik sem szerencsés, hiszen ha többet fizetünk be átalányban, mint a tényleges fogyasztásunk, a szolgáltatónak gyakorlatilag kamatmentes kölcsönt nyújtunk. Ha kevesebbet fizetünk, tartozásunk lesz a szolgáltató felé, és

az éves elszámoláskor kellemetlen meglepetésként érhet a sok ezer forintos számla, amit egy összegben kell befizetni. A havi leolvasás esetén tényleg csak annyit fizetünk a szolgáltatónak, amennyit fogyasztottunk, és sem a hitelező, sem az adós szerepébe nem kényszerülünk. Ha év közben bármilyen energiatakarékossági beruházásra kerül sor, éves elszámolás esetén a valós energia- és pénzmegtakarítást csak az elszámolószámla kézhez vételekor tapasztalhatjuk. Havi elszámoláskor már az első számla jelezni fogja, a beruházással valóban sikerült-e energiát megtakarítani, és a pénz a mi zsebünkben marad.


13

Az éghajlat változik. És te? Minden egyes alkalommal, amikor feltekered otthon a fűtést, megfőzöd az ebédet vagy autóba ülsz, olyan döntéseket hozol, amelyek hatással vannak a környezetre. Ilyenkor ugyanis fosszilis energiahordozókat égetsz el (pl. gáz, szén, benzin), vagyis szén-dioxidot juttatsz a levegőbe, amellyel te magad is hozzájárulsz az éghajlatváltozáshoz. A klímaváltozás legfőbb okozója energiatermelésünk és -felhasználásunk jelenlegi módja, hiszen az összes CO2-kibocsátás döntő része valamilyen energiafogyasztással kapcsolatos tevékenység eredménye. Sokak fejében a légszennyezés kapcsán még mindig füstöt okádó gyárkémények képe rémlik fel, és hiszik tévesen, hogy az ipari létesítmények tehetők felelőssé a klímaváltozásért. A valóság ezzel szemben az, hogy Magyarországon az összes felhasznált energia harminchét százalékát a lakosság fogyasztja el (ld. 1. ábra), és hogy a háztartások közvetlenül felelősek az összes kibocsátott szén-dioxid tizennyolc százalékáért (ld. 2. ábra). Ezen felül a közlekedés, illetve az energiaipar CO2-kibocsátásának is egy jó része a lakossághoz köthető, hiszen mindennap közlekedünk, és az erőművek számunkra is termelik az energiát. Mit jelent mindez? Azt, hogy egyéni döntéseivel, saját hétköznapi szokásaival minden egyes ember hatással van az éghajlatváltozásra, következésképp ezen döntések, szokások megváltoztatásával minden egyes ember tehet is a klímaváltozás ellen. Most induló sorozatunkban szeretnénk bemutatni, mennyi mindent tehetsz te is ennek érdekében. Ebben a rovatban olyan ötleteket olvashatsz majd, amelyek pusztán kis odafigyeléssel, apró változtatásokkal jelentős energia- és szén-dioxid-megtakarítással járnak, és amelyekkel te is hozzájárulhatsz a klímaváltozás elleni küzdelemhez.

Az éghajlatváltozás rajtad is múlik: változtass!

Elektromosáram-használat Az elektromos árammal működő berendezések használata és a szén-dioxid-kibocsátás közötti kapcsolat talán kissé nehezebben megfogható, mint például a fűtés esetén, amikor mi magunk égetünk el valamilyen tüzelőanyagot, és saját szemünkkel látjuk a kéményen eltávozó füstöt. Ha egy kicsit jobban belegondolunk, az árammal is hasonló a helyzet, hiszen a legtöbb erőmű szenet vagy gázt éget el az áram előállításához. Vagyis ugyanúgy szén-dioxid kerül a levegőbe. A különbség mindössze annyi, hogy mindez otthonunktól távol történik. Az áram hatékonyabb és takarékosabb használatával szén-dioxid-kibocsátásodat és energiaköltségeidet is jelentősen csökkentheted.

Világítás 1. Használj energiatakarékos fénycsöveket! A hagyományos izzólámpák háromszor-négyszer annyi energiát fogyasztanak, mint a hidegtükrös halogén izzók és az energiatakarékos fénycsövek. A hagyományos izzók esetében ugyanis a felhasznált energia mindössze két százaléka hasznosul világításként, azaz rendkívül rossz hatásfokkal működnek. A kompakt fénycsövek élettartama nyolcszor-tízszer hosszabb, mint a hagyományos izzóké, ezért a magasabb ár a teljes élettartam alatt többszörösen megtérül. Hatékony fénycsövek használatával világítási költségeid kb. kétharmadát spórolhatod meg. A kompakt fénycsövek használata elsősorban azokban a helyiségekben célszerű, ahol naponta hosszabb ideig égeted a lámpát, pl. konyha, nappali, gyerekszoba. Nem érdemes viszont fénycsövet tenni olyan helyekre, ahol gyakran kapcsolgatod a lámpát (pl. vécé, kamra).

NEGAWATT ZÖLDKALÓRIA

14

2. Ne égesd feleslegesen a lámpákat! Csak azokban a helyiségekben világíts, ahol éppen tartózkodsz! Ha hagyományos izzókat használsz, mindig érdemes lekapcsolni a világítást, amikor öt percnél hosszabb időre kimész a helyiségből.

tyú működtetéséhez, a többi a vizet melegíti. Ezért ha magas hőfokon mosol, nagyon sok energiát használsz fel esetleg feleslegesen, hiszen általában a negyvenfokos programok is elegendőek.

3. Használj helyi megvilágítást! Ha olvasol vagy dolgozol, nem érdemes az általános megvilágítást szolgáló lámpákat használni, sokkal hatékonyabb ilyenkor egy asztali lámpát felkapcsolni.

Elektromos berendezések

Hűtés A hűtőgép – folyamatos működése miatt – egy átlagos család áramfogyasztásának kb. egyharmadáért felel. Kis odafigyeléssel jelentős energiamegtakarítást érhetsz el ezen a területen is. 4. Tartsd hűvös helyen a hűtőt! A leghatékonyabb működés érdekében célszerű a hőforrásoktól (radiátor, napsütötte ablak) minél messzebb elhelyezni a hűtődet, mégpedig úgy, hogy a hátsó hőleadó rács szabadon kapjon levegőt. 5. Időnként olvaszd le a hűtőgépet! A jégréteg ugyanis rontja a hűtő hatásfokát, és akár harminc százalékkal megnövelheti az energiafogyasztást. 6. Ellenőrizd a szigetelőanyag állapotát a hűtő ajtaján! Ennek legegyszerűbb módja, hogy egy papírdarabra rácsukod az ajtót – ha könnyen ki tudod húzni, ideje kicserélni a szigetelést. A csere költsége elenyésző az energiaveszteséghez képest.

Melegvíz-előállítás 7. Tekerd lejjebb a bojler hőfokszabályzóját! A víz felmelegítése nagyon sok energiát emészt fel, és felesleges is túlzottan felforrósítani, hiszen utána úgyis hideg vizet keversz hozzá. Ha egy százhúszliteres bojlerben nyolcvan Celsius-fokos víz helyett ötvenfokosat állítasz elő, a költségek nagyjából felét megtakaríthatod! 8. Ne forró vízben moss! A mosógép által felhasznált energia mindössze tíz-húsz százaléka szükséges a motor és a szivaty-

9. Ne hagyd készenléti (standby) üzemmódban az elektromos berendezéseidet! Talán nem tudod, de sok tévé és hifi standby módban is majdnem ugyanannyi áramot fogyaszt, mint működés közben! Sajnos vannak olyan készülékek, amelyeket nem tudsz teljesen kikapcsolni, mindig standby üzemmódban vannak. Mit tehetsz ilyenkor? Vegyél kapcsolóval ellátott elosztót, amellyel áramtalaníthatod a készülékeket, ha épp nem használod őket – vagyis: kapcsold le a nagy, piros gombot! Ha mégis ragaszkodsz a színes, világító számlapokhoz, évente egy havi villanyszámládnak megfelelő összeget fordíthatsz erre! 10. Ne hagyd a mobilodat a töltőn, miután feltöltődött! A készülék ugyanis így is áramot vesz fel, teljesen feleslegesen. 11. Ne használj légkondit! A lakás mesterséges hűtése négyszer annyi energiát igényel, mint a fűtés. Egy átlagos klímaberendezés nyáron havonta kb. 250 kWh-val növeli az áramfogyasztást, azaz nagyjából havi tízezer forinttal lesz magasabb a villanyszámlád. A magas energiaigény mellett érdemes kiemelni az egészségre káros hatásokat is: a szemkiszáradás, a megfázás, illetve a zajterhelés mind kísérői lehetnek a légkondicionálók használatának. 12. Ha új berendezést vásárolsz, figyeld a címkét! Minél magasabb hatékonysági osztályba (A vagy A+) tartozik a hűtő, mosógép stb. annál kevesebb áramot fogyasztasz. Fülöp Orsolya Felhasznált irodalom: Energiáról okosan, Energia Klub – E-misszió, 2005; What YOU can do about climate change – 50 top tips, CAN Europe, 2006; Változtass! – Tekerd le! Kapcsold ki! Hasznosítsd újra! Sétálj!, Európai Bizottság, 2006


15

Magyarországon egy ember évente átlagosan 5,6 tonna szén-dioxidot bocsát ki. Összehasonlításképp: Németországban az egy főre jutó CO2-kibocsátás tíz, az USA-ban tizenkilenc, Indiában pedig egy tonna körül alakul.

• Ha egyetlen hagyományos izzót kompakt fénycsőre cserélsz, évente hetvenöt kilogrammal kevesebb szén-dioxidot bocsátasz ki. • Ha ruháidat forró víz helyett hideggel vagy langyossal mosod, évente kétszázötven kg CO2-kibocsátást kerülhetsz el. • Ha kikapcsolod a tévét, hifit, DVD-lejátszót és a számítógépet, amikor nem használod őket, több ezer kilogrammal kevesebb széndioxidot bocsátasz a levegőbe évente.

Új információk érhetőek el az Energia Klub honlapján: elkészült az energiával, energetikával kapcsolatos adatok gyűjteménye. Az információk tematikus elrendezésben, a területenkénti menüpontok (Megújulók, Energiahatékonyság stb.) alatt találhatóak meg. Észrevételeit, javaslatait kérjük küldje a [email protected] e-mail címre!

Épülethatékonysági kampány indul Az „Implement” néven induló hároméves kampányunk célja, hogy a lakossággal és a cégekkel megismertesse az épületek energiatanúsításáról szóló rendelet érdemeit, az épületek energiahatékonyságának vizsgálatával és címkézésével járó előnyöket, és mozgósítson ennek széles körű bevezetésére. Az Energia Klub egy nemzetközi konzorcium tagjaként vesz részt az Európai Bizottság támogatásával futó kampányban. Az „Intelligens energia – Európa” program keretében támogatott projektben Hollandia, Csehország, Dánia, Észtország, Németország, Olaszország és Magyarország vesz részt. Az „Implement” konzorcium tagjai eltérő kampányfogásokkal ugyan, de közösen segítik, hogy az Európai Unió által kitűzött húszszázalékos energiahatékonysági cél elérésében nagy szerepet játszó, az épületek energiahatékonyságát szolgáló lehetőségek elérhetőek legyenek a lakosság számára. A magyarországi kampányban a Kötháló (Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata), a Zöldtech és az EHÖSZ (Energiahatékony Önkormányzatok Szövetsége) szervezetekkel működünk együtt.

„A közvélekedés szerint a 220 – a kettőhúsz – a konnektorban lévő feszültséget jelöli. Pedig az csak volt! Mára az uniós országokéhoz hasonlóan már 230V. Bár ez a tíz volt nem lényeges különbség, mégis úgy gondoljuk, hogy mindenkor és minden területen fontos a valóság pontos ismerete. Az Energia Klub alapvető küldetésének tartja, hogy az energetikáról, az áramtermelésről és -fogyasztásról, a nukleáris ipar veszélyeiről vagy éppen a megújuló energiahordozókról a köz minél alaposabb és pontosabb ismeretekkel rendelkezzen. Innen ered újságunk neve: a 230”

A 230 (Kettőharminc) az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület lapja Szerkesztőség: ENERGIA KLUB KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET Cím: Energia Klub, 1056 Budapest, Szerb u.17-19. • 1462 Budapest, Pf. 735 Telefon: +36/1/411-3520 • Fax: +36/1/411-3529 • E-mail: [email protected] • www.energiaklub.hu Felelős kiadó: Ámon Ada Szerkesztők: Lohász Cecília, Perger András, Sipos Zoltán Közreműködők: Ámon Ada, Csikai Mária, Fodor Zoltán, Fülöp Orsolya, Kardos Péter, Kazai Zsolt, Király Zsuzsanna, Lohász Cecília, Perger András, Sipos Zoltán, Takács András, Varga Katalin Lapterv: Medgyesi Ferenc • Tördelés: mandiner.com • Nyomdai munkák: Volumenpress A kiadvány az Ökotárs Alapítvány, Nemzeti Civil Alapprogram és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával készült, Környezetbarát, klórmentes papírra, növényi alapú festék felhasználásával Megjelenik 1500 példányban negyedévente Éves előfizetés 920 Ft. Előfizethet átutalással az UniCredit Bank 10900059-00000008-72750009 számlaszámon, vagy csekken. Csekket a [email protected] e-mail címen kérhet. Kérjük, a közleménynél tüntesse fel: 230! HU ISSN 1788 8492

Politika, klíma. Mi kell a 20-hoz? Nincs nukleáris reneszánsz

Recommend Documents