PoLíSz megjelenés. Asszonylíra a Zeniten Forrai Eszter költészetér l. A f szerkeszt jegyzete február

PoLíSz

A fszerkeszt jegyzete

Asszonylíra a Zeniten – Forrai Eszter költészetérl „Érzelmek zeniten, ész alárendelve a test kiáltásainak” (Variációk egy témára)

Politika-Líra-Széppróza szellemi-lelki „városálma” A megújuló magyar, nemzetiségi és keresztény hagyomány fóruma A Kráter Mûhely Egyesület irodalmi és kulturális lapja

Elem cseresznyevéres borítású szép verseskönyv. Sejlés: Hypokrétesz leánya, Hygénia tálcáján szolgálatkészen tartja az életelixírt. Kabdebó Lóránt elmondhatatlan szereteel és líraért elemzéssel megírt utószava jelzi, az írón valóban gyógyító szolgálatot lát el egy párizsi ids asszony házában. De a költészet életelixírjét másért és másként hozza az emigráns asszony közénk – vissza, haza – tálcáján és verstégelyeiben. Hálásak lehetünk Neki ezért. A Széphalom Könyvmhely kiadásában még 2005-ben megjelent Színné vált szavak 2003–2004 cím kötet kézbe véve igazolja utószóírójának jöválló értékelését: „Mindazokat segítheti, akik rászorulnak a létezés rendjének erre a vigaszára. Mindenkihez el kell jusson ez az üzenet.” Mindnyájunk költészeanára – K. L. – ezt írja a kötetrl: „Az örök emberi jelenik meg az örök niségben, és a történelmileg meghatározo sokszerségben.” Jelen írásban mégis a könyv összbenyomásáról szólnék elssorban. Zenit, élet-teltség és teljesség. Saint John Perse-i szerelem-hullámzás, kes egységre hangolt végtelenség. „És támad bennünk amaz óra, melyet nem láunk elre” – írja a modern francia líra immár örök nagykövete. És e sorokat szinte visszhangozza a magyar költutód, a „Mély sötétség” vers-színeinek ismerje és megidézje, a „meghalt fenyfák üzenetének” hol szakrális, hol hétköznapokban ohonos papnje:

„Egészen más, ha olyan bírál, akit az ember magáénak érez. Wass Alberl jól esik a kritika is, mert a mienk, szellemiségében a mienk, hiszen az  írásaiban a legersebb, a legszebb a mi-érzés. Azok nem kedvelik Wass Albertet, akik nem kívánnak sorsközösséget vállalni a székelységgel, a magyarsággal, akiknek nem elemi, megrázó élmény ez a mi mint érzés.” Sárosi-Deák László

Pomáz, Szentendre, Budakalász háromszög  a magyarországi szerb irodalom több száz éves múltjának bemutatása • Lásztity Péró, Vujicsics Sztoján, Predrag Stepanovi, Milosevits Péter, Radoszáv Miklós, Dujmov Dragomir, Milan Sztepanov, Brczán Danica, Jakovljev Dragan és Vojiszláv Gálity alkotásai • Major Zoltán tanulmánya Bernát Istvánról  a magyar agrárius és szövetkezeti mozgalom apostolának életmve • a két világháború közöi erdélyi magyar kisebbség mítosza és valósága Wass Albert Csaba cím regényében  Deák-Sárosi László tanulmánya • Toni Morrison világhír novellája a PoLíSzban: Recitativo • Velimir Velja Mihajlovi és Borsódy Eszter szentendrei ihletés grakái

A Magángyjtemény cím ciklus fest- (és nem festmény-) panorámájában éppen az a mvész adja meg Forrai Eszter költészetének bódító titkát, akit a költn nem sorol be a többi közé! Cezanne. A Nagy Francia gyjteményes kiállításán a kertekben – az örök paradicsomkertben! – hullámzó nakvarelljei lélegeznek, mozdulnak, tekintenek ránk a kötet verseibl: „Ha akarod, kilépek a csendéletbl, élkép leszek.” (Csendélet) Turcsány Péter Kráter Könyvesház 1072 Budapest, Rákóczi út 8/A – bels udvar Nyitva tartás: munkanapokon 10–17 óráig www.krater.hu

A lap ára: 500 Ft

PoLíSz 141. – 2012 FEBRUÁR

„Villámló bárd hull nyakunkra S marad két szív Mely egymásért dobogo” (Áldozat vagy hóhér)

2012 február

141.

megjelenés

A PoLíSz a Szellem városa A MEGÚJULÓ MAGYAR ÉS KERESZTÉNY HAGYOMÁNY LAPJA

Szentendre angyala

Vojiszláv Gálity

Ódon tér Ember-tervezte szkületbe ékelten az égbolt felé tör egy százesztends hársfa a tetk fölé terjeszti évszázadnyi élte minden érettségét szomszédjában mélytestvére egy vénséges artézi kút a messzeszállt idt csepegteti

csak emlékeiben él a vizesember de kiapadt lelke mélyén csikordulás szomja gyötri olykor bolondját járatják vele rohangáló haszontalan kölyök megnyikordul a kopott szivattyú sóhaj szakad fel a mélybl a víz helyett id buggyan ki és elcsorog a kút testvére az öreg hársfa alatt Péter Milosevits fordítása

A PoLíSz cím lap megjelentetését a Nemzeti Kulturális Alap Folyóirat-kiadási Kollégiuma és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felels Helyettes Államtitkársága támogatja. Figyelmébe ajánljuk a PoLíSz jelenlétét a világhálón: a www.krater.hu/polisz elérhetség alatt. Korábbi számaink is megvásárolhatók: Kráter Könyvesház (1072 Budapest, Rákóczi út 8/A) • [email protected]

Felelôs kiadó és alapító fôszerkesztô: Turcsány Péter [email protected] • Fszerkeszt-helyettes: Barcsa Dániel (történelem) [email protected] • Szervez titkár Hingyi Éva Telefon/fax/e-mail: (26) 325321 [email protected] • Szöveggondozó Liska Éva • Szerkesztôk Lukáts János és Zsávolya Zoltán (próza) [email protected], Bágyoni Szabó István (vers) [email protected], Madarász Imre (irodalomtörténet), Soltész Márton (kritika) [email protected], Szappanos Gábor (mûfordítás) [email protected], Konrad Sutarski (Együtt jobb rovat) [email protected] Fômunkatársak Ferenczi László, Kaiser László, Tóth Éva, V. Tóth László és Bay Ágota Kiadja a Kráter Mûhely Egyesület közhasznú szervezet • www.krater.hu

Lapunk megrendelhet: telefon/fax/e-mail: 06/26/325-321, [email protected] • 10 szám ára egy évre 4500 Ft, külföldön 50 euró. Az elfizetés történhet csekken, illetve átutalással a 10200885-32611094-00000000 számlaszámra. Nyomdai kivitelezés AduPrint Kft. • Felelôs vezetô Tóth Béláné • ISSN 0865-4182

Bemutatjuk Borsódy Esztert Az 1968-ban Szentendrén születe illusztrátor és keramikusmvész könyvtervezéssel, könyvillusztrációval, grakával és kerámiatárgyak készítésével foglalkozik. Számos kiadónál megjelent közel száz könyv és tucatnyi kiállítás ismertee meg nevét a közönséggel. Szentendre múltja és jelene, a város változásai visszatér témájául szolgálnak.

A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA Farmosi Zoltán versei ............................................................................................................... Major Zoltán: Bernát István (1854-1942) útja az agrárius és a szövetkezeti mozgalomig (esszé) .................................................................................. Filip Tamás versei ..................................................................................................................... Szász István Tas: A közösen gondolkodó Helikon és a Hitel (esszé) .................................. EGYÜTT JOBB! MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK ETNOKULTURÁLIS ROVATA VIII. RÉSZ (a magyarországi szerb nemzetiségiek irodalmából) Konrad Sutarski: Magyarországi szerbek – Régi kelet kapcsolatok (Sutarski Szabolcs fordítása)..................................................................................................... Lásztity Péró: A magyarországi szerb irodalomról (tanulmány).......................................... Vujicsics Sztoján naplójegyzetei és versei (Vujicsics Mariea, Weöres Sándor és Dudás Kálmán fordítása) ............................................ Predrag Stepanovi: skrimi (novellarészlet) (Sády Erzsébet fordítása) ................................ Dragomir Dujmov novellája és verse (Radnics Magdolna és Radoszáv Miklós fordítása) .. Milosevits Péter versei és novellája ...................................................................................... Radoszáv Miklós versei ........................................................................................................... Milán Sztepanov: Tito-laktanya (regényrészlet) (Stepanovi Predrág fordítása) ................... Jakovljev Dragan novellái (Szomora János és Vujicsics Mariea fordítása) .......................... Danica Brczán versei ................................................................................................................ A magyarországi szerb szerzk életrajzai ............................................................................ WASS ALBERT EMLÉKEZETE LXXV. RÉSZ Deák-Sárosi László: „Csaba”, Wass Albert és mi (tanulmány).............................................

2 3 8 10

17 17 22 26 32 35 39 40 43 44 45 47

VILÁGBESZÉD Toni Morrison (USA): Recitativo (novella) (M. Nagy Miklós fordítása) ................................ 55

MERÍTETT SZAVAK Simek Valéria versei ................................................................................................................. Barcsa Dániel: Brüniszkáld (beszély, 6. folytatás) .................................................................... Csepcsányi Éva versei ............................................................................................................... Bak Rita versei ............................................................................................................................ Bene Zoltán: Családfa (novella) ................................................................................................. P. Papp Zoltán: Érzékkövek (vers) ........................................................................................... Merényi Krisztián versei .......................................................................................................... Major János versei...................................................................................................................... Gombár Endre: Vesztegzár a Bálna Hotelben (novella) .........................................................

70 72 75 76 77 79 80 81 81

TÁJOLÓ Madarász Imre: Sztálinizmus, rákosizmus: új monográák a vörös zsarnokságról (kritika).................................................................. 87 Bágyoni Szabó István: Toronygombi feljegyzések (emlékirat 2. rész).................................. 89 Bisztray György: A kanadai Kazinczy közéleti írásai (kritika Miska János: Magyar tavasz Kanadában c. kötetérl) ............................................. 91 Pósa Zoltán: A klasszikus és a modern magyar mvészet bulgáriai nagykövete (riport Doncsev Tosóval) ................................................................... 92 Soltész Márton: A szó megtörténése a képben (kritika Orgoványi Anikó: Lopózz mellém c. verseskötetérl) .............................................. 94 KÉPZM VÉSZEK A POLÍSZBAN Az egyik legismertebb kortárs szerb grakusmvész ....................................................... 96 E lapszámunkat Velimir Velja Mihajlovi és Borsódy Eszter alkotásaival illusztráltuk. A borítókon Gálity V islav: Ódon tér cím verse, ill. Turcsány Péter: Asszonylíra a Zeniten – Forrai Eszter költészetérl cím jegyzete olvasható.

PoLíSz

Farmosi László

Fehér…fehér Fehér a tél a hó az ég a sörhab apám korsóján fehér Fehér a csönd-dunna az ág kedvesem blúza a porcelán Fehér álom a hóvirág menyasszony fátyol fehér a gyász Fehér az út a szikla az ének a harang fészke a nevetések Fehér a lap amire írok a mese-buckás belepe sírok Fehér a csont a folyók szegélye ódon zsoltárok menedéke Fehér édesanyám hullámos haja február bozontja felhfala Fehér az abrosz a függöny az ablak menedék melyben angyalok laknak Fehér a zászlónk legközepe mennybéli idk üzenete Fehér a tej a kenyér a szappan egészség jóság tiszta alakban Fehér a pikkelyes kandallócsempe szelídségben az ember lelke Fehér a zúzmara a nagykend a hókorallos vén Óesztend Fehér a tóban úszó hayúk hasa messze költözöek suogó szava Fehér az eresz kúp oltalma felégete malmok ezeréves halma Fehér a szív várakozása gyermekszobák áldo szuszogása Fehér arany szegélyben a láng a lélegzet pára egyaránt Fehér egy tenger messzi vitorla mintha egy lepke szárnya volna Fehér a csodákra rácsodálkozás pitypang ernyin suhanás Fehér a kutyám busa bundája hókahomlokú ló csillag-járma Fehér a bröm színe fehér Jézus lépte ha partra ér Fehér a felejthetetlen ima gyógyír mindnyájunk átkaira Fehér a Himalája-gyapjas hó óriás ég öl Mindenható Fehér a forrás taraja fénybóbitás nyarak Nap szaga Fehér fehér a megismerhetetlen a titok az Isten az emberben

rszem

2

Kbl a katonaköpeny Nem fú be alá a szél Fehér dolomit szikla Bajone-markoló tenyér

Kicsi kápolna-timpanon Etruszk napindája Óarany rzi nevüket Mindhiába mindhiába

Övön három ktokban Kovak gránit-gránát Kpuskatus a talapzaton Kútágas kapu hiába várják

Rozsdaee roncs sehonnai A tarack bömböl ágyú De az arcél Alpok-homlok Magasztos hs bátorságú

A történelem faggatása Elvesze ohon Ereszalj béke csönd lugas Stájer szakadék vér-avar Ócska rézllér mind lyukas

Valaha virtus vi kereszt Immár mennybéli kenyér Két háború poklait Gyászoló sárba hullt levél

Hegyek harangja Himnusz Szelíd földanya ölébe szánt S a k pórusa lélegzik Megfutamítja a halált

Major Zoltán

Bernát István (1854-1942) útja az agrárius és a szövetkezeti mozgalomig „… a társadalom beteges elfajulásainak végs forrása mindig az ember erszakos elválasztása a földtl…”* Az 1854-ben a felföldi Rimaszombat városában születe és 88 évet élt Bernát Istvánt egy rövid írás keretében bemutatni hálátlan feladat. Gondoljunk bele: gyermekkorában, a szabadságharc után még láa a történelemkönyveinkben emlegete Bach huszárokat, nem sokkal halála el még értesülhete a német páncélosok Moszkva eli sárba-fagyba ragadásáról. Annak a XIX. századnak a gyermeke volt, amelyet az új evilági szent háromság – a szabadság, ipar és kereskedelem, valamint a tudomány – uralt. A világnak ezen a táján azonban a szabadságküzdelemért bitó járt, ipar és kereskedelem csupán csíráiban léteze, a tudomány szintén. David Riesmann** amerikai szociológus szerint kétféle ember létezik: kívülrl és belülrl irányíto. Bernát István belülrl irányíto ember volt. Életét és jellemét meghatározta a család és szülvárosa, a magyar-szlovák nyelvhatáron fekv akkor mindössze 4200 lakosú többségében magyar nemzetiség kis város, Rimaszombat, a hajdani Gömör-Kishont vármegye központja. A város még a céhes idkbl híres volt kisiparáról, ez a körülmény jótékony hatást te a polgári szellem kialakulására. A XVIII. századra jellemz felekezeti villongások a XIX. század els felére lecsillapodtak. Késbbi visszaemlékezéseiben joggal írja Bernát: „A kis város levegje tele volt a kálvinizmus vezet gondolataival, amelyek egyrészt az egyszerbb életre, másrészt komoly elhatározásokra serkenteek ben* Wilhelm Röpke A harmadik út, Korunk társadalmi válsága, Budapest l943. ** David Riesman A magányos tömeg Bp. 1973. Közg. és Jogi K. 400 o.

3

PoLíSz nünket. Így leek eszményeimmé a spártaiak erkölcsei és maradtak azok egész életemen át.”*

Gyermekkora óta soha nem osztoa azt a nézetet, miszerint a haladás az igények szaporításában áll. t ugyanis az ellenkezjére nevelték. A svájci eredet Bernát család a város törekv polgárai közö már a XVIII. század második felében tekintélynek örvende, nagyapja és apja hosszú éveken át együ voltak tagjai a református egyház presbitériumának. Részben a korabeli egészségügyi viszonyoknak tudhatók be családi tragédiák: a hat testvér közül csak ke élte túl szüleit. A föld iránti korai szeretete is családi örökség. A gyógyszerész apa összegyjtö tkéjét mintegy 10 ezer váltóforintot a városhoz közeli Korlát község határában fekv 200 holdas fként erdkbl álló birtok megvételére fordítoa. A kis István élményei közé tartoztak a 2-3 órai szekerezéssel elérhet „pusztára” te kirándulások, késbb városi emberként sem szakadt el soha a természel. Az iú Bernát István lelke úgy látszik, fázo a gyógyszerészel, a számoktól úgy tnik, mégsem idegenkede, mert jogi tanulmányai melle (Budapest, Pozsony, Bécs) érdekldése a közgazdaság felé fordult. Bécsben ismerkede meg Roscher, List és Lorenz Stein tanaival és juto arra a meggyzdésre, hogy nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság az emberért. Alig 24 éves atalemberként meggyzdéssel vallja, hogy a nemzet jövjét nem a sokszor terméketlen közjogi viták és a szabadság eszméjének puszta emlegetése útján biztosíthatjuk, hanem egy átgondolt gazdaságpolitikával és ez az, ami a pártok programjából hiányzik. Már ekkor megfogalmazódik benne, hogy az egyoldalú államközpontú gondolkodással szemben a hangsúlyt a társadalom önszervezdésére, a polgári erények kimunkálására teszi. A nemzetközi jog biztosítékai (1877) cím doktori disszertációjában** a morál és a haladás fogalmainak lehet és szükséges összekapcsolásáról értekezik. Els gyelemreméltó rendszeres tudományos igénnyel készült írása a György Endre által szerkeszte Nemzetgazdasági Szemle 1883. februári számában jelent meg Rodbertus Jagetzow és a német agrárius mozgalmak címmel. A kornak jellegzetes sok vitát kiváltó kérdései mind terítékre kerülnek ebben az írásban úgymint a mezgazdasági védvámok kérdése, az amerikai verseny ügye, a földbirtok tehermentesítése, a földbirtok felszabadítása következtében elállo eladósodás kérdése, a földbirtok függetlenítése a börze vagy tzsde, a kamatláb sokszor hektikus hullámzásaitól, a hitel szervezésének ügye, a szövetkezés szükségessége. A 29 éves atal éles szemét dicséri, hogy ugyanazokat a lényegi mozzanatokat tárgyalja, amelyeket egy szélesebb indukciós bázisról kiindulva egy nála atalabb gazdaságtörténész egy késbbi idpontban, a XX. század 30-as éveiben Angliában A nagy átalakulás cím mvében*** dolgozo fel. * Bernát István Küzdelmek és eredmények Bp. 1936. 14.o. ** Bernát Gyula Bernát István és kora (1854-1942) Bp. 1980. Kézirat 30.o. Az életrajzi vonatkozású elemeket jórészt innen veük. *** Polányi Károly A nagy átalakulás Korunk gazdasági és politikai gyökerei Bp. 2004 Napvilág K. 397 o.

4

A történelem faggatása Ez a gazdaságtörténész a Galilei kör els elnöke Polányi Károly. Az aktuálpolitikailag és bizonyára más kérdésekben is szinte kibékíthetetlen ellentétben álló két gondolkodó mégis nagyon hasonló következtetésre jut: mindkeen a tkés termelés 3 f tényezjének a földet, a munkaert és a tkét tartják. A tkés gazdálkodást pedig egy olyan zárt rendszernek, amelyben mindhárom tényez áruvá válik. A gond csak o van, hogy Bernát István is érezte, tudta, hogy sem a föld, sem a tke, sem a munkaer nem lehet pusztán áru, mert következményei Polányi szavával „borzalmasak”. Valójában Bernát egész életmve felfogható úgy, mint küzdelem azért, hogy a föld ne váljon puszta áruvá, hanem lehessen ohon is, gondoskodásunk kitüntete tárgya, amelyhez lelki kapcsolat fz. A munkaer mögö pedig mindig láa az embert és a tkével, a pénzzel való kapcsolatában hangsúlyozta, hogy a termelés célja nem a prot, hanem az ember, az emberi személyiség sokoldalú kimvelése. Az élet célja sem lehet a minél több pénzszerzés, akiknek az életét ez a törekvés irányítoa, nevezte plutokratáknak, hanem a pénz csak eszköz magasabb célok érdekében. El kell érni, mondta, hogy ne a pénz uraljon minket, hanem mi a pénzt. 1884-ben bejárja Nyugat-Európát és Észak-Amerikát. Utóbbi élményeit hasonlóan Bölöni Sándorhoz és Tocquevillehoz az MTA által kiado könyvben foglalja össze.* Látja a polgárháború utáni Egyesült Államok fény- és árnyoldalait, még csak csírájában létez jelenségek késbbi fejldését szerepét megsejti: kartell tröszt. Nála jobban senki sem ismerte és szeree Angliát, Skóciát, ezért hiteles a bírálat is, amit gyakorol az angol közgazdasági gondolkodás fölö. Szereteel beszél Adam Smithrl, késbbi írásaiban többször utal rá, hogy írásait nem egyszer félreérteék, félremagyarázták. Bernát egész életében küzdö a Manchester városához köthet, a Dickens regényekben is oly sokszor leírt sötét, szociálisan érzéketlen korlátlan szabad versenyes felfogás ellen, amit másképp laissez faire-nek is hívtak. Hasonlóan éles bírálatban részesítette a Cobden nevéhez köthet a mezgazdaság érdekeit semmibe vev, csak az ipar és a kereskedelem érdekeire gyel irányzatot.** Nagymértékben a cobdenizmus számlájára írható, hogy egyre több földet vontak ki a mezgazdasági mvelésbl, helyüket vadász- és erdterületek foglalták el/le, ennek eredményeként megszaporodtak az erdrök, mint David Herbert Lawrence regényébl is tudjuk. Szereteel szól viszont Bernát a Manchester mellei kis Rochdalerl, az „els szövetkezeti magvetés megszentelt barázdájáról”. A rochdale-i takácsok és más iparosok szövetkezetének meglátogatása egész életére mély benyomást gyakorolt. Megilletdve szemléli a rochdale-i szellem üzletek feliratát: „A közjó elmozdítására törekszünk, új cipket készítünk és a régieket kavítjuk”. Az érzelmi hatás mélységét mutatja, hogy 73 évesen visszatért iúkora színterére, hogy megnézze a vendégkönyvben az indulás el álló atal akkori keze vonását. Egy másik nevezetes látogatást is te 1884-ben, nem sokkal Karl Marx után  is bevee magát a British Museum könyvei közé. Anglia nagyságának titkán tndve kiemeli az angol jellem makacsságát, amellyel meggyzdéséhez ragaszkodik. * Bernát István Észak-Amerika. Közgazdasági és társadalmi vázlatok Bp. 1886 MTA kiadása 254 o. ** A cobdenizmusról ld. még Bernát István A cobdenizmus bukása = Magyar Gazdák Szemléje 1937. febr. 42. évf. 2. sz. 49-59.o.

5

PoLíSz Re exiói tükrözik elmélyült töprengését olyan kérdések fölö, mint gazdaság és szabadság, vagyonosodás és erkölcs, amit atalon megfogalmaz, ahhoz egész életében h marad, legfeljebb mélyebben és részletesebben fejti ki a témát: „Az angol elv, hogy szegény nép szabad nem lehet – melyet mi minden tartalék nélkül fogadunk el – veszélyes lehet ránk nagyon. Mert mi belle azt következtetjük, hogy a gazdagság nem csupán kulcsa a szabadságnak, hanem a mveltségnek, civilizációnak is. Pedig, dehogy! Vagyon nélkül talán nem lehetünk szabadok sem erkölcsileg, sem politikai tekintetben, de a gazdagság melle lehetünk rabszolgák és morális nyomorékok. Anglia gazdagságával látja felnni politikai szabadságát, nála a ke együ jár, de mi a vagyon és csak a vagyon után futkosva elveszíthetjük azt, ami bennünk ér valamit, anélkül, hogy elérnénk céljainkat.”*

Párizs és Pusztaszenornya közö egy tragikusan korán elhunyt istenáldoa tehetség Justh Zsigmond hasonló gondolatokat fogalmaz meg A kiválás genezise cím regénytrilógiájának A pénz legendája cím darabjában: „A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, hagyjuk ezt azoknak, kik mással nem hivalkodhatnak. Nekünk ellenkezleg azt kell bebizonyítanunk, hogy dacára vagyonunknak, nemesek maradunk. Hisz a pénz… igazuk van az anarchistáknak, lealacsonyít, kiöli az érzést a szívbl, eltompítja az elmét, mert ostoba gggel tölti be a koponyát.”**

Az 1849-1867 utáni korszak uralkodó csillaga egyre inkább a Janus arcú: szétfolyó és összegyl, ragyogó és rejtzköd pénz le, az a pénz, amibl Magyarországon történelmi okokból mindig kevés volt. Deák Ferenc is úgy láa 1848 el, hogy alig van már hazánk földjén adóssággal nem terhelt jelentékeny család. A még Széchenyi alapítoa OMGE-ben (Országos Magyar Gazdasági Egyesületben) már régóta folytak különféle tanácskozások a mezgazdaság helyzetérl. Ezekben a diskurzusokban a franciás mveltség, Le Play tanítványnak, gróf Károlyi Sándornak juto mindnagyobb szerep. Csengery Antal útmutatásai nyomán az 1848-ban születe György Endre volt az, aki tanulmányozva a külföldi szövetkezeteket végleg megnyerte a szövetkezeti ügy számára a fóti grófot. Az egyéb szellemi hatásokat mutatja, hogy Károlyi Sándort hamarosan Magyarország Rai eisen apójának kezdték nevezni. Ekkor már a minisztériumi tisztvisel Bernát is egyre srbben ontja cikkeit többek közt a budapesti szemlében a vagyonmegoszlás egyenltlenségeirl. Gyulai Pál ajánlására gr. Károlyi Sándor hívja meg 1890-ben az els magyar szövetkezeti szakfolyóirat a Szövetkezés szerkesztésére. A gondolat kikristályosodása a 24. órában érkeze. Az ipar- és a kereskedelem érdekeit szem el tartó, a mezgazdaság, és az ország lakosságának ¾-ét kitev földbl élk érdekeit az önszabályozó piac bvöletében elvakult szabadelv kormánykörök nemcsak teljes mértékben elhanya* Ld. Bernát Gyula id. m 54-55.o. ** Justh Zsigmond A pénz legendája Bp. 1969. Szépirodalmi Kiadó 123.o.

6

A történelem faggatása golták, hanem elssorban a kisegzisztenciák a parasztok helyzetét az igazságtalan adórendszerrel még külön is sújtoák. Adókedvezmények csak a nagyiparnak jártak. A tkés világgazdaság ciklikus válságainak következtében az 1880-as évek végére akut módon ersödnek fel olyan jelenségek, mint eladósodás, uzsora, kivándorlás. Bernát és mások adatai alapján megállapítható, hogy a magyar föld értékének kb. több mint fele – ¾-ig volt eladósodva. A konkrét elemzéseket megtaláljuk Bernát mveiben: Változások küszöbén, Zálogba te Magyarország. A Márai által nagyra tarto Salvador de Madariaga jeles spanyol gondolkodó írja Elysiumi mezk cím sajátos színpadi mvében Goethe szájába adva az eszmefuatást: „Az olyan nép, amelynek parasztsága nincs, sosem foghatja fel a szerves élet mélységét. Mert a parasztság a nép bölcsességének tárháza. És szellemi elevenségének talaja. A paraszt nagy szótlanságából születe Bach és Mozart. A paraszt hosszú nézeldésébl támadt Tintoreo és Michelangelo. A paraszt sokezeréves tapasztalásából Richelieu és Bismarck. Már pedig az Uniónak alig van parasztsága, igaz-e? Szerintem ezért hisznek o olyan szertelenül a demokráciában.”*

A mezgazdaság válsága a nagy és középbirtokot is sújtoa. Fennállt azonban a veszély, hogy a kisbirtok teljesen szétporlik, a 90-es évekre már milliós nagyságrend volt az agrárproletariátus száma. Nem lehete az államra várni. Szükség volt a demokratikus – a részvénytársasággal szemben a szövetkezetek az egy ember egy szavazat elvén álltak – társadalmi önszervezdésre, nemcsak azért, hogy a kisegzisztenciák pénzének szétfolyását megállítsák, hanem elssorban azért, hogy az eladósodás – elszegényedés tömeges társadalmi következményeit fokozatosan mérsékeljék. A 90-es évek a szövetkezeti és agrárius mozgalom megszervezdésének kora**), ebben Bernát Istvánnak kitüntete a szerepe,  viszi a mozgalomba a szellemi vérkeringést a témánkba vágó sajtó: Szövetkezés, Hazánk – utóbbi alapítása körül Kvassay Jen is bábáskodo –, Magyar Gazdák Szemléje stb. megteremtésével, a gondolat jó értelemben ve propagálásával. Ez már egy újabb történet. Végezetül egy Bernát István tevékenységét értékel – összegz beszédbl szeretnénk idézni, amit Ravasz László mondo 1935-ben***: „… az országnak legnagyobb gazdasági értéke a föld, a föld azonban nem tke, hanem a föld ország, a föld haza. Ha tkének nézik, máról-holnapra lehet nagyobb a protja, de személytelenné válik, nemzetközivé lesz, s nem lehet tudni soha, hogy kinek a kezébe kerül. Ha pedig a föld anyaöl és életforrás, lehet, hogy néha kevés az, amit ad, azonban szenthellyé válik, amelyen felépül s amelybl táplálkozik mindaz, amiért érdemes embernek lenni. Nemcsak örömet ad, többet ad ez: ohont ad, az * Salvador de Madariaga Elysiumi mezk Bp. [1938] Századunk Kiadása 112 o. 61.o. ** A szövetkezés rendkívül gazdag irodalmából – egyebek közt – ld.: Horváth János Gr. Károlyi Sándor és vezérkara. A magyar szövetkezeti intézmény megalapozásának története Bp. 1916. és Kovalovszky Miklós és Solt Andor Gróf Károlyi Sándor élete és alkotásai Bp. 1942. *** Ravasz László Bernát István In: Ravasz László Legyen világosság Beszédek írások 3. köt. Bp. 1938. Franklin-Társulat k. 271. o.

7

PoLíSz ohonban munkát, szenvedést, életcélt; talapzat a család számára, lehetvé teszi azt, hogy a mult éljen. A föld teremti az összefüggést az elrement nemzedékek és az utána következk közö. Egyébként minden ország olyan volna, mint egy váróterem, tzsdecsarnok, vagy vásártér, ahol tömegek mennek át és az egyik nemzedék lábnyomát máról-holnapra eltapossa a másik nemzedék lábnyoma. De ha a föld anyaöl, akkor történelem szövdik rajta, akkor van szokás, van hagyomány, a haloak élnek, a mult beleszövdik a jövendbe; s azok, akik elünk mentek, örök útitársaink maradnak s az a remény éltet, hogy gyermekeinknek és unokáinknak lelkünkkel mi is kíséri és útitársai lehetünk.”)

Filip Tamás

Életem vendégei Hajszol az agyamba építe óra, ébreszt akkor is, ha épp nem alszom, rohanni kell megint, ha célját nem is tudom ennek a rohanásnak. Persze mindig elromlik a rajtgép, leszakítja a lábam, amely már annyiszor újran, vértelen seb tátong a helyén, ráismerek, miközben a bels vegykonyha sée diktálni kezdi önkívületi parancsait.

Amúgy szeretne mindennel elkészülni, mire összegylnek életem vendégei, akiknek névsorát gyorsan össze kéne raknom, de a könyvtárban egészen elveszek. Az els kódex azonnal szíven üt: a kezd iniciálé olyan gyönyör és titokzatos. Az emlékezetnél is nagyobb.

[Ájulás] Beszélgetek a képzeletemben él nvel, azt mondja: lassan megfullad tlem, dolgaimmal túlságosan körülveszem. Jó, akkor utazz Berlinbe angyalom, katapultálj a fejembl, a multikulti o szépen virul, minden nap annyi kiállítás nyílik, annyi a koncert, a lmklub, költi est, hogy nehéz lesz választanod, a mosdóban o világzenével moshatsz kezet. S ha kiülsz egy kávéház teraszára, láthatsz megelevenedni egy interjút: Nyáron Berlin egy nagy nyilvános wellness vidék. De mit is beszélek én: ez egy szauna, ahol az ember jól érezheti magát. Ám, hiszed vagy nem, a sok szín, szerintem nem alkot szivárványt, inkább piszkosfehér, s a nyito város minden ablaka egy irányba néz. 8

A történelem faggatása Aól ne félj, hogy utánad megyek, engem ihon tartanak a gyökerek. De mikor este kibontom a szögesdrótpostát, behunyt szemmel sírok azon, ahogy a fal mögö élnek. Mióta tart már az írástudók ájulása, az igazak harminchat ágyúlövésre se kelnek, a szeretethajó megtorpedózva, azóta dokkban vesztegel. Ha egyszer megint elindulna, én is fölszállok rá, hamuszín arccal, vérem fojto susogásában fulladozva.

Jegyzet, baráti tzben Így nem tudsz elindulni, pedig lenne hova, csak elbb ki kéne szórnod a cipdbl a kavicsokat. Az énsebészetet pedig még tanulnod kell, mint jeges úton a téli féket, meg azt, hogyan kell bekötni

egy palack Emoterápiát, hogy elég lassan csöpögjön beléd a lelki fröccs, hogy végül ne ismerj magadra, és mások se ismerjenek rád, hogyan legyél szilárd, hogy kiálld a hit fejszecsapásait.

Hogy koldustól ne fogadj el semmilyen alamizsnát, s ne félj, ha tábornokod szalaszt, hogy ellenséges ágyúk torkából hozz tüzet neki, mert rá akar gyújtani. Hozz neki akkorát, hogy ne merje elfogadni, de ne legyen bátorsága visszautasítani se!

Gyújtópont Fagyo parázson lépdelek, forró talpammal melegítem. Fejemben tüzes gombost lüktet, és ahogy elmozdul minduntalan, a horizont füstölni kezd.

A mhold nem kérdez semmit, tudja, hogy mekkora krátert ütö a mindenki-földjére, ami föntrl rázuhant, és akik megmaradtak, mind oda tartanak.

Hová mész, kérdi az erd, de nem értem. Hová mész, kérdi a folyó is, fogalmam sincs, mit akar tlem.

Lehetne még lombosítani ezt, de most, hogy írom, tél van, és úgy hiszem, ha lesznek valaha olvasói, nekik is mindig csak télen fog eszükbe jutni, hogy elvegyék. 9

PoLíSz

Szász István Tas

A közösen gondolkodó Helikon és a Hitel (Átfedéseik, spontán munkamegosztásuk, és néhány mának szóló üzenetük) Pomázon – az éppen a Kráter által szerveze – Wass Albert centenáriumi eladássorozat alkalmával beszélheem elször a honi irodalomtörténész elit el a második világháború után feledésre ítélt kolozsvári Hitelrl. Az eladást követ beszélgetés során hangzo el egyik jeles képviseljüktl a megállapítás, hogy eddig túlzoan Helikon centrikus le volna a szemléletük. A megállapítás igazságát érezve, de a félreérthetséget is megérezve hangsúlyoztam, hogy esetünkben nem vagy-vagy, st talán nem is-is helyzetrl beszélhetünk. A Helikon és a Hitel, úgy is, mint szellemi csoportosulás, úgy is, mint folyóirat, egymást egészíteék ki. Ennek a kérdésnek néhány részletével majd pedig a közös szellemet igazolandó néhány idézeel foglalkoznék az alábbiakban. A szülházamban szerkeszte és szüleim támogatását élvez kolozsvári Hitel folyóirat 1935 és 1944 közöi három korszakának egyik alapvet jellegzetessége volt, hogy egy hasonló névvel illete szellemi csoportosulásról beszélheünk, melynek a folyóirat csak egyik fóruma volt. A kezdeti – szinte mindet felölel – spektrum rövidesen és teljesen értheten megoszlo, és a nemzetpolitikai szemle körül csoportosult írók és költk szépírásai a Helikonban és a Pásztortzben jelentek meg. A Hitelnek három korszakáról beszélhetünk. 1935 els félévében jelent meg a Makkai László és Venczel József fémjelezte – utólag – Kis Hitelnek neveze újságformátumú lap hat száma, majd az 1935-1940-ig megjelen és Albrecht Dezs, Kéki Béla, Venczel József és Vita Sándor szerkesztee oktáv formátumú és negyedévente kiado folyóirat az un. Nagy Hitel következe. Ennek szerves folytatása volt a magyar négy év ala már havonta és országos terjesztésben megjelen Kéki Béla és Kiss Jen által szerkeszte Harmadik Hitel, melyet önkényesen neveztem el így, mert csak a korszak sajátosságai mia tanulmányoztam a Nagy Hiteltl külön választva. A Hitel szellemi körének házunkban zajló napi munkája és a sr munkaülések illetve ünnepi együlétek során töretlen és folyamatos közös gondolkodásban azonban a három korszak 220 résztvevje közt a Helikon 55 tagjának pontosan egy harmada is aktívan jelenvolt. Vagy mint a szellemi kör tagja, vagy mint írásaival is jelentkez munkatárs. Kiemelném közülük a Makkaik (apa és a) melle elssorban Kemény Jánost, Kós Károlyt és Tamási Áront, de Kiss Jen is érdekes módon fedte át a két csoport munkáját. Kemény János, mint együgondolkodó, a kör legaktívabbjai közé tartozo és jelenléte állandónak volt mondható, Kós Károly a társaság nagytekintély szeniorjaként lehete hangadó minden megbeszélés során, Tamási Áron pedig – elssorban a Vásárhelyi Találkozó szervezése közben –, amint annak idején a túlélk elmond10

A történelem faggatása

Szentendre – Vándorlások / A Preobrazsenszka templom (részlet)

ták, szinte magához ragadta a vezetést és irányítoa a munkát, de a háború végével kapcsolatos cselekmények során is jelents szerepet vállalt. Kiss Jen, aki a Helikon helyees szerkesztje volt, a Hitel két szerkesztjének (Vita Sándor, Albrecht Dezs) képviselházba történt behívása után a Hitelnek is segédszerkesztje le, de annak már a kezdeteknél alapító tagjaként tartjuk számon. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a Helikon évi egyszer megrendeze találkozója melle annak több tagja a folyamatos kapcsolatot éppen a Hitel rendszeres – napi, heti, havi – kisebb és nagyobb együlétein tartoa egymással. Szubjektív, de sokatmondó bizonyítéka annak, hogy Kemény és Tamási menynyire nagy szeretetnek örvendtek a Hitel társaságában, miszerint ket – keejüket – becézték csak Jánoskának és Áronkának. Ezt szüleim elbeszélése melle több más korabeli társuk is elmondta nekem. A Hitelben munkálkodó Helikonisták névsora a következ volt: az els 28-ból Hunyadi Sándor, Kemény János, Kós Károly, Makkai Sándor, Reményik Sándor és Tamási Áron, a Helikonhoz ezután társult 27 közül pedig Dsida Jen, Jékely Zoltán, Kiss Jen, Kovács László, Makkai László, Szabédi László, Szemlér Ferenc, Szenczei László, Tavaszi Sándor, Vásárhelyi Emil, Vita Zsigmond és Wass Albert. Ez a két névsor a Helikonistáknak éppen egyharmadát jelenti, azonban más módon a Hitel csoporal kapcsolatba kerültek még többen. Elég, ha Kacsó Sándor vagy Ligeti Ern nevét említem, vagy a Hitel konkrét politikai akcióiban történt együmködés szereplit, mint pl. Kolozsvár nyílt várossá nyilvánításában Bán y Miklós, a Horthy kormányzótól a fegyverszünet azonnali bejelentését követel erdélyi negyvenek aláírói közö pedig Bokor Péter dokumentumérték könyve (Végjáték a Duna mentén) és Vita Sándor emlékezései alapján többen is.

11

PoLíSz A „magyar négy év” ala a Hitel társasága kibvül és bár a kemény mag továbbra is a Szász villában találkozik, a kétszáz fs társaságnak nagyobb térre van szüksége. Az új ohonteremtésben tevékenyen részt vesz apám és anyám – a Hitel háziasszonya – rendezi be az Erdélyi Kör helyiségeit. Ezután a tömegesebb találkozások i zajlanak. A helyiség egyben az Erdélyi Pártnak is találkozóhelyévé válik. Mint ismeretes e párt szervezdését Teleki Pál támogaa és általa azt remélte (és nem is csalódo), hogy így a német orientáció elleni politikájához nyer szövetségeseket. A párt szimpatizánsai közt Hitelesek és Helikonisták egyaránt elfordultak s így együmködésük további személyekkel és találkozási felüleel gazdagodo. A kapcsolat legkönnyebben kimutatható gyökerei természetesen az shelikonisták közé tartozó Makkai Sándorhoz és közben felnövekede ához Makkai Lászlóhoz vezetnek vissza. Elbbi a Magunk revíziója megírásával a Hitel egyik szellemi f gyökerét alkoa meg, a pedig az els „Kis Hitel” szülatyjának mondható, s mindkeen munkatársként is o voltak és maradtak a késbbi Hitel melle is, Makkai László éppenséggel, mint a negyedik legtöbbet publikáló szerz, de nyomós érvekkel járul hozzá az összetartozáshoz Tamási Áron egész tevékenysége is. A továbbiakban ezt a véleményt szeretném igazolni néhány korabeli együgondolkodótól, köztük a fent említe személyiségektl származó hosszabb-rövidebb idézetekkel – úgy hogy egyúal szellemüket is közelebb hozzam az olvasóhoz – s egyben törekedvén azok aktualizálására is. Ha pedig aktualitásról beszéltem, kezdjük az idézeteket éppen az aktualitás rendkívüliségét is kiemelve egy hosszabbal. A Makkai László alapítoa lap els számának Makkai Sándor által íro vezércikkébl idéznék. Makkai írásának címe Mi lesz velünk? És 1935. január elsején jelent meg a Kis Hitel els számában. Ebben a kétségbeeseen éleslátó elemzésben ezeket olvashatjuk: „Akik különböz testrészeiben az országokban széagolt magyar nemzetnek, ugyanazzal az éjjel-nappali gonddal tépeldünk a magyarság sorsa, jövje fele, két érzés feszít ellentétében szenvedünk és reménykedünk. Az egyik érzésünk gyötrelmes sötét. A nagy világesemények és az emberi lelkek meggyelése magunk körül egyformán azzal kínoznak, hogy a történelem rlmalmába vete nemzetünk, az ész minden érve szerint halálra van ítélve, nincs kiútja a reenetes felmorzsoló élek közül. Id kérdése az egész, rövidebb vagy hosszabb idé, de az eredmény ugyanaz. Nincs segítség! Lehetnek, akik közülünk a küls erviszonyok mérlegelése alapján jutnak erre a sivár következtetésre és ezeknek még aránylag könnyebb azzal vigasztalniuk magukat, hogy a történelemnek mindig voltak és vannak váratlan fordulatai, amelyek megcáfolják az emberi értelem merev logikai sémáit. De vannak olyanok is, akik mélyebbre néznek fájó szemükkel s a bajnak keser gyökerét pillantják meg: az életcél végzetes elhomályosulását, az élet értelmébe vete hit megrendülését. A halálosan szorongato magyar lélek szomorú álmélkodással kérdi: mit akar az ember? Tudniillik a világ szerint gyztes, uralkodó, szabadjára engede nemzetek embere?”(…)

12

A történelem faggatása „Béke, igazság és szeretet miért váltak velünk szembe üres frázisokká, amiket már nem is nagyon hangoztatnak többé és ha még hangoztatnak Európa népei, akkor azt csak a mi kizárásunkkal ismerik el az emberközösség életének szabályozó elvéül, melynek érvénye alól ki kell rekeszteni a halálraítélteket? Akik ilyen mélyre néznek azok nemzetük szeretetétl is mélyebben vannak áthatva és ezért gyötrdésük is feneketlen, visszhangtalan sötétbe kiáltja jajszavait. A minden idk legjobb magyarjainak szenvedései fakadnak ebbl a tragikus érzésbl. És akit még soha nem igéze meg e végzetre mered döbbenet az nem értheti meg a legkülönb magyar szellemek bús magányát és annak szeretete nemzete iránt még nem vált olthatatlan tzzé, mely csontjaiba rekesztve, emészti. Pedig a mai napon ilyen fájdalmas szeretet kell ahhoz, hogy életadó reménység fakadhasson bennünk a jöv iránt. Csak ha szemtl-szembe láuk a halált, fogunk elvetni magunkból minden könny optimizmust, felületes önáltatást, véletlenben való bizakodást, kézlegyint megnyugvást a maguktól jöv küls megoldásokban. A lét és nemlét örvénye felet fordul egyedül a szemünk önmagunkba).” (…) „És ezért ebben a visszahajlásban a másik érzésünk ezekben a sötét napokban mégis vigasztaló, felemel. A keser tapasztalatok, az ész sivár meggondolásai mögö van és megragadható egy másik valóság is, a lelki nemzet elpusztíthatatlan képe és örökkévaló értéke. Az Európában halálraítélt magyar nemzet csakis akkor fellebbezheti meg és nyerheti meg pörét a jövend ítélszéke el, ha  maga h marad azokhoz az evangéliumi igazságokhoz, melyekhez Európa htlen le és  maga képviseli azokat mind a saját bels életének vezetésében, mind mindazokkal szemben kifelé, akik létjogát kétségbe vonták, támadják és megsemmisítéssel fenyegetik. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a magyar nemzet mindenü, ahol tagjai élnek a tiszta evangélium mértéke alá állítja egyéni, családi, közösségi életét, intézményit, kultúráját egyaránt: akkor olyan megdönthetetlen európai mértéket állíthat önmagában a világ elé, mely int jel, lelkiismerethez szóló bizonyságtétel és végre megismert és tiszta érték lesz a világ szemében is. Ezt a magasabb célú nemzetpolitikát kell képviselnie a magyarságnak, s éppen mert ez nagyon nehéz és hsies feladat, minden erejét megfeszítve nagy elszántsággal kell rálépnie az evangéliumi életútra. Ez legyen kritikájának és építésének mértéke és akkor, amilyen mértékben komolyan veszi és teszi ezt, olyan mértékben élete, jövje is lesz. A kicsi a gyönge, a szétszaggato csak akkor remélhet, ha a legnagyobbat, a leghsiesebbet, az egyedül egyesítt, a naggyá tevt van bátorsága vállalni.”

Igen kedves olvasó. Makkai látomása ma is sokatmondó látomás. Azon kívül, hogy túléltünk háromnegyed évszázadot annak gyökeres változásaival, sem kívül, sem pedig belül nem módosult a helyzet. „A világesemények és az emberi lelkek meggyelése” ugyanarra az eredményre vezet. A „halálraítélt” érzet sem változo. Vagy, ha igen, csak rossz irányba. A „küls erviszonyokat alakító erket” ma még jobban átláthatjuk és hatalmuk még nyomasztóbb, befolyásuknak gyakorlásában még gátlástalanabbak. Az ébredéshez szükséges „döbbenet”, mely esetleg képes felemelni morális süllyedésünkbl, ma is nélkülözhetetlen, s ehhez elegend lehetne, ha „a világ szerint 13

PoLíSz gyztes, uralkodó, szabadjára engede nemzetek embere” a liberális ember és az t vezérl szellem céljait világosan látnánk. És vajon Európa – közben valóban létrehozo (?) – közösségének „életét szabályozó elveket” nem nélkülünk akarják-e „elismerni”? Ugyanakkor a „könny optimizmus” (mai szóval hurrá optimizmus) az önáltatás és csodavárás nem fenyeget ma még nagyobb ervel? S végül mindezt „magasabb célú nemzetpolitikának” nevezi. Igen, nemzetpolitikának. De az elején említe másik érzés és benne a reményt kelt kiutat jelent „evangéliumi igazság” és „evangéliumi értékek” szerinti élet nem jelenti-e az azóta még fontosabbá vált racionalitást, mértéktartást, más szóval a fogyasztói társadalom csábításait is kiküszöböl életformát? Természetesen a mélyül morális válságból való kiútkeresés melle s azzal elválaszthatatlan egységben. Ez a magasabb célú nemzetpolitika olyan, amely igencsak nehezen egyeztethet össze bármiféle pártpolitikákkal, legyen szó hatalmon lev, vagy arra váró pártokról. Amikor viszont arról beszél, hogy a kicsinek, a gyöngének, a szétszaggatonak a naggyá tevt kell bátran felvállalnia, nem esztelenségekre, hanem a szellem, a lélek, a hit, a munka és a teljesítmény terén elvárható „nagyságra” gondol. A gondolat ma annyit vitato értelmezése dolgában éppen egy másik a Helikont és a Hitelt összekapcsoló személyiség, Tamási Áron szavaira gyelmeztetnék a Cselekv erdélyi iúság cím nagyfontosságú öt részes cikksorozatának a Hitel ataljairól íro cikkébl, annak záró sorait idézve: „Pedig bármilyen vakmernek látszik, az erdélyi magyar szellem hivatástudását én elssorban abban látom, hogy a magyar mveltség új formáit Erdély alakítsa ki. Igen – »merjünk nagyok lenni«.”

Világos, hogy Tamási i milyen „nagyságra” gondol. De a Hitel és Helikon körén kívülrl is kaphatunk támpontot annak megértéshez, hogy Makkai és követi a nagyságnak milyen útjaira céloztak akkor. I Németh László segítségére gondolok, aki mindkét csoportosulást jól ismerte.  is leírta, hogy a magyarság megmaradásának remélt útja egy egész Európát megmenteni képes cselekvés irányában keresend. Azt, hogy Makkai „evangéliumi” útmutatása nem egy pusztán transzcendensnek hihet reménységösvény s mennyire nem képzelgés, azt éppen a lap ugyanebben és következ számában megjelent Szenczei László írás magyarázza el, amikor a Metazikus és szociológus cím eszmefuatásában ezeket írja: „Az emberi lényt kesség emészti, mert lényegének egyik felével gazdasági és társadalmi, másik felével pedig misztikus és egyéni (…) a gazdasági és társadalmi kétségtelenül alépítmény, s a misztikus és egyéni pedig felépítmény, de ez nem jelentheti azt, hogy komoly értékviták merülhessenek fel közöük”. Szenczei a két oldalt egyenl fontosságúnak mondja, majd így folytatja: „Az igazi létez nem k, hanem a bels ellentétektl szaggato egységes emberi egyén és egyének.” (…)

14

A történelem faggatása „Szembetn, hogy a mindenkor ado gazdasági társadalmi és misztikus-egyéni viszonyok egymásnak mennyire kerékköti.”

Szerinte a tiszta gazdasági észérvekre épít társadalmak tagadják a lelki egyéniséget és kényszerzubbonyba kötik. Késbb ezt mondja „A természet nem ismer politikai viszonyokat” A paleolit ember rendezetlen gazdasági viszonyai közö még nem lehete transzcendens, de a neolit már igen s egy id után az egész megfordul, és a transzcendens köti gúzsba a racionálist. Szerinte korunkban a monista gondolkodás, hol ezt, hol azt a végletet súrolja, aztán így ír: „A metazikus alárendeli a gazdaságitársadalmit a misztikának, a szociológus megtagad minden transzcendenst.” Pedig „minél tárgyilagosabb rendszerbe foglaljuk azt, ami az emberiség gazdasági-társadalmi részéhez tartozik, annál határtalanabb lesz az ember transzcendens szabadsága.” A relativitáselmélet hatásait boncolgatva arra a következtetésre jut, hogy: „A világ abszolút tárgyilagossága megingo és visszakanyarodo a metazika felé. Ámde ez az új indeterminizmus ill. relativitás tökéletesen feloldja magában az elz determinista és objektív szellem gyakorlati részét, s amit felold magában azt végképen szentesíti is. (…) Az elméletben megersödik egy bizonyos metazikus idealizmus, míg a gyakorlatban megersödik a szorosan ve materializmus.” Végül ezt mondja: „Ha az emberi akarat, technika és tudomány egyszerre olyan objektív rendszerbe kényszerítee az emberiség gazdaságtársadalmi anarchiáját, hogy egyéni szeszély, érzelmesség, hagyomány és szellemi merevség abból egyszersmindenkorra kiküszöböltessék, az isteni és emberi erkölcs olyan dönt csatát nyert, amilyent csak keveset ismer a genézis.”

Makkai „evangéliumi” létrl szóló üzenete valami ilyent is jelenthet manapság. Nem mellékes i idéznem a Hitelt alapító Makkai Lászlónak, a Helikon késbbi tagjának szavait a Hitel álláspontjáról, melyet a lap második számába jelentete meg 1935. január 15-én. Az Álláspont cím írás alcíme: Bevezetés a Hitel világnézeti cikkeihez. A szerz így ír: „Bevallom, hogy amikor „világnézeti” cikkem megírására gondoltam, szorongás fogo el: Vajon meg lehet-e birkózni a világnézet szó összes visszhangjával, melyeket kiejtése ma felver; vajon nem mosolyogtatja e meg vagy nem bosszantja-e fel a világnézeti vesszfutásokban kifáradt embereket? (…) ízléses ember a mai konjunktúrában, ha van világnézete, belül hordja, nehogy összetévesszék az „eszmék” vigéceivel.” (Tagadhatatlan aktualitású szavak) (…) eklekticizmust akarunk, de nemes gyjtszenvedélybl indulót s nem a vakon hódoló epigonokét. Kérdéseink négy egymásbahelyezked közösség, négy koncentrikus kör problémái. Európai emberiség eszméi, közép-európai gátlások és lehetségek, magyar hagyományok és kötelességek, erdélyi valóságok (…) A négy közösség hagyományai közt minden megvan, amibl egyéniségünk és a kor hozzáadásával új világot teremthetünk. (…) nem a megvolt vagy meglev valóságok

15

PoLíSz követésére szólítjuk fel a mieinket. Európa története céltalan kalandokkal és gaztettekkel van tele. Közép-Európa soha sem vált valósággá, a magyarság nem fejtee ki soha képességeit, Erdély és erdélyiség nemesebb értelemben mindig csak jámbor óhaj maradt. (…)Erdély az a föld s környezet, amelyben ki kell alakítanunk az új embert.(…) Nem kell már veszekedni: melyik volt elbb a tyúk vagy a tojás, a szellem vagy az anyag, hanem gazdasági szervezetet kell teremtenünk, hogy szellemileg élhessünk. (…) többet igénylünk a tudományosság mindennapi jelentségénél. Tudósok kellenek, de új egyetemes érdekldés tudósok, akik a lényeget keresik s nem csupán a gondolat logikai hibátlanságában lelik gyönyörségüket, hanem magatartásbeli nemességét tekintik irányadónak. Ide kapcsolódik vallásosságunk. A metazikai kiélésnek minden formáját el lehet ismerni, egyedül egyet nem tudhatunk építnek: ha a butaság menekül a misztikába. Aztán Babitsot idézi: „Hiszek az észben, hogy ameddig ér, hséges szolgája annak a valaminek, amit el nem ér.”

A két szellemi csoport nyitoságában is hasonlatos volt egymáshoz és azonos céljaik is összefonták ket. Ha valakinek efell kétsége lenne, semmi sem igazolja jobban ezt az állítást, mint a vészterhes idkben történt kiútkeres és a tragikus napok eseményeibe történ sok esetben együes beavatkozásaik, illetve az ilyen felels értelmiségi magatartást tanúsító személyek örvendetes és tagadhatatlanul hasznos és logikus kétlakisága a két társaságban. A fentiekben a Hitel és a Helikon négy közös szerzjétl idéztem gondolatokat – néhány más idézeel megtoldva – s próbáltam azokat olykor a mába is átemelni. k a két társaságnak nem csupán tagjai, de olykor meghatározó alakjai voltak és személyükben egyszerre leheek „Helikonisták” és „Hitelesek”. Azzal, hogy a két összetartozó és egymást sok szempontból átfed csoportosulás e jeles alakjainak gondolataiból is beemeltem a dolgozat oldalaira néhányat, egyszerre szereem volna közelebb hozni az olvasót mindkehöz, ezzel is segítve összetartozásuk megértését. (Leányfalu. 2012. január 10.) I Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Kriterion 1991. Beszédes hallgatás. Kriterion 2007. Szász István Tas Hitel Bethlen Gábor 1991. Záhony Éva Végjáték a Duna mentén RTL Minerva Kossuth 1982. Bokor Péter Hitel 1935/1: Makkai Sándor: Mi lesz velünk Hitel 1935 1 és 2. Szenczei László: Metazikus és szociológus I-II Hitel 1935. 2. Makkai László: Álláspont Brassói Lapok 1936. április Tamási Áron: Cselekv erdélyi iúság

16

A történelem faggatása

EGYÜTT JOBB! MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK ETNOKULTURÁLIS ROVATA VIII. RÉSZ

Magyarországi szerbek Régi kelet kapcsolatok Magyarországon köztudo, hogy a szerbek, a törökök ell tömegesen észak felé menekülve, és i védelmet találva – több évszada telepedtek le az ország területén. El függetlenül meglepetést jelenthet a tény, hogy a XV. században keletkez szerb irodalom f árama Magyarországhoz köthet: i fejldö ki, i szilárdult meg és innen sugárzo ki délre, egészen a XIX. század második feléig, a független szerb állam születéséig. Ezért a mai szerb nemzetiségi irodalom magyar földhöz kötd hagyományai az i meghonosodo nemzetiségi irodalmak közül a legrégebbiek, függetlenül aól, hogy a jelenleg i él szerb nemzetiség írók nem hivatkoznak erre az örökségre. Mveik jellemz sajátossága, hogy (a németekhez vagy a szlovákokhoz hasonlóan) elssorban szerb nyelven íródtak, ugyanakkor – némileg meglep módon – e mvek igen csekély hányadát fordítoák le magyarra. Ez nagy kár, mert ére irodalomról van szó, amely egyébként intenzív kapcsolatokat ápol Belgráddal, a szerb anyaországgal. Konrad Sutarski (Sutarski Szabolcs fordítása)

Lásztity Péró

A magyarországi szerb irodalomról A szerb irodalom Magyarországon sok évszázados múltra tekint vissza, így amikor a kortárs magyarországi szerb irodalomról beszélünk, akkor nem egy ezen a tájon gyökértelen vagy csak a globalizált diaszpórára jellemz jelenségrl kell szót ejtenünk. A legrégebbi, felteheten a történelmi Magyarország területén keletkeze szerb nyelv irodalmi alkotás a XV. századból való, mely Batu Kán és Szent László legendáját dolgozta fel. A török ell Magyarországra menekült szerb furak udvartartásában megtaláljuk az írástudó szerb ortodox szerzeteseket, papokat. Ugyani szolgáltak a szerb regösök is. A középkori szerb állam megsemmisülését és a török rabság évszázadait követen a szerb mköltészet újjászületése is a történelmi Magyarország területéhez kapcsolódo és központja egészen a XIX. század ’60-as éveiig i is maradt. Az egyik els ismert szerz ebbl a korból Magyarország területérl a szerzetes pap és vándorprédikátor Gavril Stefanovi Venclovi volt, aki az 1720–30-as években járta Szentendre és Komárom közö a Duna menti városok 17

PoLíSz szerb közösségeit. A török hódoltság mia a szerb irodalmat elkerülték a reneszánsz és reformáció korának stílusirányzatai, azonban Venclovi prédikációiban, példabeszédeiben, népi szentenciáiban, modernül ható verseiben és vallásos párbeszédes mveiben (vallásos témájú verses drámáiban) már felfedezhetjük az európai barokk nyomait. A rokokó korának tipikus XVIII. századi alakja, a szerencsétlen sorsú, polihisztor Zahar e Orfelin volt, aki a történelmi Magyarország déli részén élt és természeudományos (fvész és borász könyvek), valamint történelmi témájú mvek (Nagy Péter cár els ismert életrajza) melle számos verset is hagyo az utókorra, köztük képverseket is. Miután 1796-ban Budára, az Egyetemi Nyomdába került a Habsburg Birodalom egyetlen engedélyeze szerb nyomdai felszerelése, Buda és Pest vált, egészen a XIX. század közepéig, a szerb irodalom központjává. A romantikát megelz irodalmi irányzatoknak (klasszicizmus, szentimentalizmus) már számos szerb képviselje élt és alkoto Magyarországon a XIX. század els évtizedeiben. A kor egyik legismertebb szerb közéleti személyisége, az els magyar irodalmi szalon létrehozója, Kazinczyék barátja, az MTA alapításában részt vev Vitkovits Mihály / Mihajlo Vitkovi volt, aki egyaránt írt klasszicista verseket magyar és szerb nyelven, illetve fordíto szerbrl magyarra. Az irodalom felvirágzásához és tömegesedéséhez nem volt elég a nyomda, hanem szükség volt intézményi háérre, valamint a nyelv, mint közeg és eszköz modernizálására is. I Vuk Stefanovi Karadžinak (1787-1864) a nyelvészeti munkássága volt meghatározó, aki a német romantika és a bécsi körök elvárásának megfelelen véghezvie a nagy fordulatot: az egyházi szláv és az oroszos szlaveno-szerb nyelv helye a népköltészet tiszta forrására támaszkodva a beszélt népi nyelvet tee meg az irodalmi szerb nyelvnek. Az irodalom fejldésének másik fontos feltétele, a megfelel intézményi háér az 1826-ban Pesten alapíto Matica srpska irodalmi és tudományos társaság képében jelent meg. A Szerb Matica (matica – méhkirályn, amely maga köré gyjti a méhrajt) azóta is az egyik legfontosabb szerb nemzeti intzéményként folymatosan mködik, 1864-tl kezdve újvidéki székhellyel. Az 1824-ben útnak indíto „Serbske letopisi“ (Szerb Krónika) cím magyarországi szerb folyóirat azóta is rendszeresen napvilágot lát, Európa legrégebben folyamatosan megjelen ilyen idszaki kiadványaként „Letopis Matice srpske“ címmel, Újvidéken. 1847-ben, a forradalmat megelz évben, Budán jelent meg a korabeli szerb iúsági mozgalom irodalmi és politikai manifesztuma, a „Slavjanka” cím gyjteményes kötet. A Bach-korszakot követen a NyugatEurópát fáziskéséssel követ és a századfordulóig elnyúló, a népköltészetbl merít és ersen népies szerb romantika uralta. A szerb romantika els és a mai napig emblematikus alakja, a Byront példaképének tekint, atalon elhunyt zseni Branko Radievi is Dél-Magyarországon születe, akárcsak a Pet hatása ala fejld legtipikusabb szerb romantikus költ és fest ura Jakši is. Laza Kosti a szerb romantika megkésve jelentkez, de a népiességgel szakító, a modernizmus felé nyitó korszakot csúcsra juató és egyben le is záró alakja volt. Ugyan kétségtelen, hogy a XIX. századi szerb irodalom ersebb oldala a költészet, de a fejldésnek induló próza els fontos alakjai is Magyarországhoz köthetek. A szerb realizmus megteremtjének a hanyatló szentendrei szerb polgárság társadalomrajzát adó regényírót, 18

A történelem faggatása az 1848-as magyar forradalom támogatóját, Jakov Ignjatoviot (1822–1889) tekintik, akit az irodalomtörténészek egyébként Jókai Mórral állítoak párhuzamba. Míg a romantika és a realizmus kezdetei a szerb irodalomban a történelmi Magyarország térségéhez köthetk, addig a modernizmus (parnasszizmus, impresszionizmus, szimbolizmus) forrásai már kifejezeen az önállóságát visszanyert és modernizálódó anyaországhoz, Szerbiához kapcsolódnak. A XIX–XX. század fordulója, a XX. század eleje Magyarországon azonban ad még néhány igen jelents alakot a szerb irodalom számára. A nagybecskereki (ma: Zrenjanin) Todor Manojlovi (1883–1968), aki Ady nagyváradi köréhez tartozo, a XX. századi szerbiai modern líra, drámairodalom és egyáltalán mvészet egyik úörje, jelents alakja. A világhír szerb író (és költ) Miloš Crnjanski (1893–1977) életútja és munkássága pedig egyenesen szimbolikusnak tekinthet. Csongrádon születe, Temesváro n fel. Mvei témaválasztásában és szimbolikájában kötdik a magyarországi szerbséghez. Crnjanski a királyi Jugoszlávia diplomatája volt a két világháború közö, s Belgrádban halt meg két évtizedes londoni emigrációjából visszatérve. Az I. világháborút követen, miután a trianoni Magyarországról az ieni szerbség közel háromnegyede 1921–1931 közö optált (áelepült) az újonnan alakult délszláv államba, amikor a magyarországi szerbség akkori fbb intézményei és a tömbben él népesség a Szerbek, Horvátok és Szlovénok Királyságához (1929-tl: Jugoszlávia) került, s i csak mintegy hétezer lélek maradt, elhagyo templomokkal, iskolákkal, temetkkel, úgy tnt, hogy két évszázados élénk élet és több virágzó idszak után végleg elhal a magyarországi szerb irodalom. Az 1918–1945 közöi idszak mégsem maga a vég volt, hanem csak egy szünet, mely után az 1970-es évekre fokozatosan újjáéledt a magyarországi szerb irodalom, igaz, teljesen új alapokon és a folytonosság jelei nélkül. Mégis, a kortárs magyarországi szerb irodalom újjászületése, pontosabban létrejöe nem biztos, hogy ilyen sikeresen megtörtént volna, ha nem le volna a több évszázados helyi hagyomány tudata az új alkotókban és a magyarországi szerbség közgondolkodásában. Az újjászületés társadalmi feltételei gyökeresen újak voltak. Elször is, nagyrészt jugoszláv hatásra, és baloldali, illetve kommunista vezetéssel 1945 után létrejö a délszláv politikai és kulturális közösség, amely összefogta a magyarországi szerbeket, horvátokat, katolikus délszláv népcsoportokat és szlovénokat. Ez egy, a szerbnél sokkal nagyobb létszámú potenciális kulturális fogyasztói és alkotókat kitermel közösség volt. Nyelvi homogenitása ugyan kisebb volt, mint a korábbi szerb közösségé, azonban eléggé homogén ahhoz, hogy mködni tudjon. Az irodalom kialakulásának fontos feltétele volt a publikálási lehetségek létrejötte. Rögtön 1945-tl megindult a közös magyarországi szerb-horvát kiadói tevékenység. Az els irodalmi célzatú mvek, versek, rövidebb prózai alkotások 1945-1956 közö az újságokban és kalendáriumokban jelentek meg elszórva. Ezek alapveten az amatr alkalmi verselés kategóriájába sorolhatók, praktikus, elköteleze politikai mozgósítási célzaal. A II. világháború után az els szerb-horvát verseskötet, amelyben az 1960-as évek végének korosztálya mutatkozo be, csak 1969-ben alkalmi módon jelent meg U kolo (Körtánc, vagy pontosabban, szó szerint: Fogódzkodjunk 19

PoLíSz körtáncba!) címmel. Ekkorra már jelents számú a Budapesten és Pécse tanuló, alapveten bölcsész tanulmányokat folytató szerb és horvát iúság. Stílusában még mindig a népies romantikához kapcsolható a megjelentete alkotók nagy részének költészete volt ez. A mai értelemben ve kortárs magyarországi szerb irodalom kezdete a budapesti irodalom- és mveldéstörténész, mfordító Vujicsics D. Sztoján (Pomáz, 1933 – Róma, 2002) nevéhez, pontosabban a neves belgrádi kiadónál a NOLIT-nál 1972-ben (?) megjelent Rasto enje (Széthullás) cím verseskötetéhez fzdik. A benne szerepl melankolikus versek az elmúlásról, a szétforgácsolódásról, a magyarországi szerbség elmúlásáról szóltak. A költemények nemcsak témaválasztásukban újak, hanem stiláris eszközeikben is forradalmiak voltak az akkori „délszláv verseléshez” képest. Ezek modern, szabad versek. Vujicsics témaválasztásával, stílusával is szervesen kapcsolódo a kortárs szerb költészet akkori f irányzatához, mely elszereteel fordult historizáló történelmi, középkori szerb témákhoz. Egy csapásra nemcsak az integráns szerb irodalom részévé tee a magyarországi szerbek költészetét, hanem egyben – amennyire lehete – összevarrta a kortárs és az 1918. eli magyarországi szerb irodalom elszakadt szálait is. Vujicsics „szentendrei ágától“ függetlenül, szinte magányosan indult az 1918 utáni els szerb prózairó pályája. A mohácsi szerb lelkészi családban születe Predrag Stepanovi (1942) jelentee meg 1918. után az els magyarországi szerb regényt a Prepolovljenit (Meghasonloak, 1979). Stepanovi azonban nem valódi regényíró, hanem vérbeli elbeszél. Hagyja, hogy története, meséje és mondatainak nom szövete észrevétlenül mélyebb régiókba kalauzolja az olvasót. Mindebben segítségre van az a rendkívüli nyelvi gazdagság, hitelesség és virtuozitás. Az 1975-1995 közöi idszakot mindenféleképpen a kortárs szerb (és horvát) irodalom fénykorának tekinthetjük, amikor a legtöbb új szerz és a legtöbb kötet jelent meg a legnagyobb érdekldés közepee. Milosevits Péter / Petar Miloševi (1952) kitn irodalomelméleti szakember, egyben eme irodalmak teoretikusa.  hívja életre, szerkeszti a magyarországi szerb és horvát atal költk antológiáját Gde nestaje glas? címmel (Hol tnik el a hang?, Budapest, 1984), illetve a magyarországi szerb és horvát költészetet Szerbiában bemutató antológiát a Na drugoj obali-t (A túlparton, Valjevo, 1984), továbbá a Másszóval cím (Pécs, 1992) szerény kivitel antológiát, amely azóta is egyedülálló kísérletként magyar fordításban mutatja be a magyarországi szerb és horvát költészetet. Maga Milosevits csak 1990-tl jelentkezik költként, íróként, de a mai napig folyó alkotói tevékenysége annál értékesebb gyümölcsöket terem. Els könyve az els és egyben utolsó verseskötete volt, 1991ben Szerbiában jelent meg. A késbbiekben Milosevits szinte kizárólag prózát ír, leszámítva vers-mfordításait (Vasko Popa, Miodrag Pavlovi): 1992-ben a Nai u drugog (Találok mást) elbeszéléskötetet, mely szintén korosztálya losz élményeit dolgozza fel, majd következtek máig legjelentsebb mvei, egy regénytrilógia tagjai, a London – Pomaz (London – Pomáz), a Mi že Sentandrejci (Mi, szentendreiek) és a Bitka za Sulejmanovac (A szulejmánováci csata). A Mi že Sentnadrejci-t a legrangosabb szerb regénydíjra (NIN-ova nagrada) is jelöltek. E regények összete cselekményei a posztmodern stílusjegyeire is utalnak. Fontos témájuk a Szentendre, Pomáz, Budakalász 20

A történelem faggatása (a szerz szülfaluja), Csobánka lokálpatriotizmus által átitato, szereteeljes ábrázolása, az ieni szerb közösségek várható közeli elmúlásának árnyékában. Mindez egy jó adag öniróniával, humorral, st szarkazmussal leöntve a nemzetiségi közélet és ügyködés iránt. Alkotói tevékenységében Milosevits továbblép, és minden újat kipróbál, így jö létre hiper-regénye (internet-regénye), az interneten olvasható Vebsajt story is. Mindemelle a Magyarországi Szerb Színház egyfajta házi-szerzje is. Nevéhez fzdnek színpadi írások és rendezések, mindeközben szabadon vág össze egyfajta kollázsként különböz stílusú és korszakú zenéket, szövegeket. A „szentendrei ág” pár évvel atalabb képviselje a hercegszántói szerb lelkészi családból származó, maga is szentendrei lelkész Gálity Vojiszláv / Vojislav Gali (1956), aki mindössze egy, de annál értékesebb verseskötetet jelentete meg Vertograd na Dunavu (Isten dunai kertje, 1993) címmel, mely szentendrei témájú, visszafogo hangvétel, szemléld, nom stílusban énekli meg a magyarországi szerb hagyományok e történelmi központját, tereit, templomtornyait. A Gde nestaje glas? iúsági antológia szerb szerzi közül két nevet tartunk fontosnak megemlíteni. Az egyik Radoszáv Miklósé (Nikola Radosav), a másik pedig Dujmov Dragomiré (Dragomir Dujmov). Radoszáv (1959) a magyarországi szerb alkotók közö egyedülálló módon kétnyelv költ, egyaránt jelentete meg szerb és magyar nyelv verseket. Költészetét a minimalista kifejezésmód jellemzi, ugyanakkor gyakran használ vizuális szimbólumokat, ír képformára tördelt verseket. Dragomir Dujmov (1963) talán a legtermékenyebb kortárs magyarországi szerb író, költ. Mint sokan mások,  is verseléssel kezde, három önálló verseskötete jelent meg 1992 és 2000 közö. Költészetében fokozatos átmenetet valósíto meg a hagyományos értékek és stílusjegyek fell a modern életérzés és az összeteebb és szabadabb kifejezésmód felé. Els regénye a Beli putevi (Fehér utak) 2000-ben jelent meg, s a szerz azóta csak prózában – nyolc regénnyel, illetleg elbeszélésköteel - járul az olvasóközönség elé. Dujmov els prózai mvei képzelt, általános világban játszódnak. Késbbi témaválasztásaival a magyarországi szerbek kevéssé kutato, 20. század elejei története felé fordul, i találja meg saját hangját. Dujmov mindemelle több színdarabot is írt, fordíto és alkalmazo színpadra a Magyarországi Szerb Színház számára. A rendszerváltás évét (1990) követ idszakban színre lép újabb generáció tagjai közül Sztepanov Milánt (Milan Stepanov, 1967), Dragan Jakovljevicet (Dragan Jakovljevi, 1965) és Brczan Danicát (Danica Brcan, 1985) emeljük ki. A budapesti Sztepanov Milán egyaránt ír verseket, regényt, rövid prózát, esszét és gyerek-darabot. Jakovljevic Dragan az els a magyarországi kortárs szerb irodalmárok közül, aki Szerbiában születe, s az 1990-es évek közepén települt Magyarországra. Regényei minden szempontból modern alkotások, melyekre felgyelt a külföldi kritika is. A szerz legutóbbi mve egy multimediális versgyjtemény (2011). Majdnem negyed évszázaddal az els atal költ antológiát követen Milosevits Péter újra lehetséget és támogatást nyújto a magyarországi szerb költk legújabb generációja számára, amikor összeállítoa Pesma budilnika cím (Az ébresztk dala, 2007) antológiát, melyben többek közö Danica Brcan kapo helyet. Brczán szerbül és magyar nyelven is versel. Akárcsak másik két generációs társa, a szabad vers a kiábrándult, pesszimista életérzés tömör és játékos kifejezésének híve. 21

PoLíSz

Vujicsics Sztoján

Az id pora Tevere-parti jegyzetek R, T, 2000.  25.Majdnem mindennap – az ódon, szk Via Giuliából, át a Teverén – ellátogatok a Trasteverére (amint a rómaiak nevezték az elvárost a folyó jobb oldalán: Trans Tiberim), Róma láthatóan elhagyatoabb részébe, amely féltékenyen rzi gondtalan, konvencióktól mentes, ám szkös életének szuverenitását. A Ponte Sisto átíveli a folyót, amelyben most a dús lombozatú platánok tükrözdnek, mögöük felmagaslik Michelangelo kupolája. A nem nagy folyó, amely emberemlékezet óta átszeli a várost, most sötétzöldnek tetszik. Olykor barnás vagy zavarosszürke – valójában sohasem kristálytiszta. A napfény megcsillogtatja, ahogy folyik a medrében. A híd megtört íve négy félkörös pillérre támaszkodik, az ers talapzatok összeérnek a mederben. A két part felé ersen lejt a híd, a feljárást mindkét oldalról láncok zárják le, a vasból készült átjárók a hidat a gyalogosok részére tartják fenn. Emlékeztet az orientális hidakra, melyeket egykor a legnehezebb idkben építeek a Drinán, a Neretván, és amelyek évszázadokig ellenálltak a történelem és a sors viszontagságainak, hogy azután most dljenek romba mohó kíváncsiságunk éber és gyel tévékamerái el. De ez a Tevere-híd még náluk is régebbi: 1475 óta áll i, IV. Sixtus pápa rendelte el az épíetését még pápasága legelején, hogy megkönnyítse az utat a Szent Péter sírjához igyekv zarándokoknak, akik az Örök Városba jöek. Az id tájt, amikor a mai vatikáni épületegyües helyén még az sbazilika állo, melyet a IV. században emelt Flavius Valerius Constantinus római császár (306337), az a Nagy Konstantin, aki majd maga is megkeresztelkedik. I járok át szinte naponta egy pékségbe, amely mindig friss kenyeret kínál: pane coo a legna – búzalisztbl dagasztják, hozzá a lisztet ódon malomban rlik talán malomköveken, majd ke- Szentendre – Vándorlások / Görög (Blagovestenszka) templom mencében izzó fahasábokon sütik. 22

A történelem faggatása A pékséggel csaknem szemközt azonban megbújik egy picinyke bolt, voltaképpen mhely, amely magára vonja a gyelmemet: a kiállíto tárgyakat az elüls részében adják el, s hátul készítik. A bejáratot bene a borostyán, fölöe a felirat: Polvere di tempo  az id pora. A szk bejáraól jobbra és balra, a kirakatüveg mögö kissé különös és ma már szokatlan tárgyak sorakoznak. Rendeltetése szerint mindegyik az idt méri és számolja valamilyen módon. A legkülönbözbb alakú gyertyák viaszból, méhviaszból, oldalukon bizonyos távolságban elhelyeze vonalkák, amelyeken mérhet és követhet az ég gyertya fogyása, és ezzel az id múlása. Vagy az a vas alkalmatosság, amely különös, szellemesen és találékonyan megszerkeszte gyertyatartó: hengerére vékony, hosszú, szinte végtelen gyertyaszál tekeredik, fenn át van bujtatva egy kerek, kifúrt lapocskán, s ha fölöe elfogyo, és kihúzzák a szálat, a henger elfordulása mutatja az eltelt idt. Ez a készülék már régen feledésbe merült, eltnt a mindennapi használati tárgyak közül, pedig alig száz évvel ezel még a háztartások elmaradhatatlan darabja volt. Aztán mécsesek, lámpák lámpabéllel, lámpások kanóccal, melyekben az olaj fogyása gyelmeztet az id múlására. Majd a klepszidrák minden lehet változatban, üvegbl fújt homokórák, melyekben a gravitációnak engedve szk lyukon pereg le a homok a fels edénybl az alsóba, s ha leperge, megfordítják, hogy a homok folytassa és ismételje végtelen útját a szkületen át, bezárva a középü áetsz edénybe, mint valami örök idkre légmentesen lezárt urnába; fából készült tartóban vagy fémtalapzatra rögzítve, fordulataival imígyen osztva és összeadva az id folyását. Következnek azután az iránytk, a mágnestk, mindenféle szerkezetbe illesztve, bennük örökké mozog a nyilacska, folyvást az egyik lehetséges irány, észak felé törekedve. Az iránytt elmés szerkezetekbe építeék be, melyek találékonyan követik és mutatják még a napok, hónapok múlását is. Szellemesen, nagy tudással megépíte eszközök, koncentrikus rézgyrk, melyekkel a délköröket mérik, követvén a földgolyó keringését a Nap körül, egész kis miniatr planetáriumok. Végül látszólag egyszer klapok, csupán egy átlósan beállíto toldalékkal a felületükön, vagy megfelel szögben beékelt mutatóval, amelynek árnyéka a Föld forgásától, azaz a Nap járásától függen rávetül a felszín síkjára, amelybe nem vésték be mind a tizenkét órát. Mert ezek a napórák az id múlását noha csalhatatlanul és híven, de csak korlátozoan mutatják, pirkadaól alkonyig, napfelkeltétl napnyugtáig, és csakis napsütéses idben, amikor eléri ket az izzó égitest sugárzása. Itáliában ezért vésik a napórákra az si latin mondást: NON NUMERO NISI HORAS SERENAS. Csak a ders órákat számolom. R, 2000 " Nincs nagyobb megaláztatás annál, mint „kötelezen szeretni”. ----------A gondolat abban a pillanatban igaz, amikor meggondolva kimondatik… és leginkább akkor is csupán egy villanásig. ----------Nincsenek „nagy költk”. Csak jó versek vannak. (Márai, New York, 1958)

23

PoLíSz R, 2000. #$$Jézus, a galileai Názáretbl, a zsidó húsvét el gyzedelmesen bevonult Jeruzsálembe – kissé groteszk módon: szamárháton. Bármerre haladt, az elragadtato tömeg az úton a lába elé terítee köntöseit, ágakat vágo a fákról, pálmákról, datolyapálmákról, a patakok mentén a fzfákról, így ünnepelvén t: „Hozsánna Dávid ának! Áldo, ki az Úr nevében j! Hozsánna a magasságban!” Jöére az egész város felbolydult. Mi történt azonban, hogy amikor Jézust – egyik legközelebbi (megvesztegete, korrumpált) tanítványának árulás folytán – hamis váddal halálra ítélték, ugyanazon nép alig öt nap múlva, mint felbszült gyülevészhad, szidalmazta és gyalázta: „Feszíessék meg”? Pilátus (akit felesége, miután furcsa álmot láto, gyelmeztete: legyen tartózkodó az ítélkezésben), látván, hogy (Jézus érdekében) felte kérdései nem segítenek, és hiába mutatja ki világosan a nyilvánosságnak, hogy nem találja t bnösnek, csak még nagyobb felzúdulás támad a tömegben, „vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság el, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétl: ti lássátok!” Az elvakult tömeg így felel: „Az  vére mi rajtunk és a mi magzatunkon.” Mi történt, hogy ilyen gyökeres változás állt be csupán néhány nap leforgása ala, mi zajlo le, hogy ugyanazon lelkes rajongó és ujjongó tömeg Jézus ellen lázad és nekivadultan, mintegy transzban, egyszerre csak a fejét követeli?! (Nem az igaz bnös fejét, amellyel a korabeli szokásjog szerint még ki is válthatná!) Dönt szerepet játszik-e ebben Jézus válasza Pilátushoz: „Én azért szüleem, és azért jöem e világra, hogy bizonyosságot tegyek az igazságról. Mindaz, ki az Igazságból való, hallgat az én szómra.” Vajon az emberek nem akarták meghallgatni az igazságot, és nem akartak tanúi lenni?! Mennyi kétely van Pilátus kérdésében Jézushoz: „Mi az igazság?” És mennyi cinizmus vagy irónia, amikor kivezeeti a meggyötört Jézust a tömeg elé (talán ama szándékkal is, hogy hatást gyakoroljon a néphangulatra), s e szavakkal mutat rá: „Íme az ember!” R, 2000 %"$Utólagos felismerés: mvészet és diktatúra nem zárja ki egymást. R, 2000 #&„Saját lelkiismerete el” óhajtván igazolni a díjat, amelyet Nizzában egy nemzetközi fesztiválon ve át, Danilo Kiš mondoa valamikor 1980 tavaszán: „Az irodalom mégiscsak jó valamire. Az emberi lelkiismeret felébresztésére.” R, 2000 #& 5.Talán (vagy valószínleg) az évtizedeket, valójában alkotói korszakunk legaktívabb részét átfogó szellemi diktatúrának – amelyet az intellektuális öncenzúra deprimáló rabságában, a vasfüggöny és betonfal mögöi szorongásban éltünk meg – a következménye a radikális idealizmus? R, 2000 '+"Múlik az id. A gylölet lankad. Csillapodnak az elszenvede sértések. Lassanként már elfeledem azokat, akiknek (talán) sohasem akartam megbocsátani. (Vujicsics Mariea fordítása) 24

A történelem faggatása

Harsonás angyal Rubljov freskója ala 1968 telén meghato véletlen zarándok jóságod oltalmában bús angyal alázatosan illetem ajkammal makulátlan inged szegélyét ne vond meg örök sosem múló örömöd elhalt az életadó harsona hangja mint elfalazo szembogarad néma csodálkozása göndör tincseid szzi koszorújának boltozata mélyén (Weöres Sándor fordítása)

Átváltozás Testvérbátyámnak elmerültél holdvilágban tejút gubancán megbotoltál nemléel farkasszemet néztél nagysötél elbdültél suhanvást üstökl szivárvány bvöletedben felragyogtál örök útféli kopjafa s robajloál feneketlen bugyráig a boltozatnak most csillagokon függeszkedve pajzán tilinkón incselegsz a zeng égi kristályokkal vigyázz a nyomodon vagyok már (Dudás Kálmán fordítása)

25

PoLíSz

Predrag Stepanovi

skrimi (részlet) A mohácsi piacon – ahol rendszerint tréfás, mókás, vidám esetek és esetlenségek történtek, ahol egy ízben így mesélik, egy kafaaszony oly módon mentee meg egy fér életét, akiben kigyulladt a pálinka, hogy föléje guggolt és a szájába vizelt, amiért az egy életre hálás maradt neki – az Úr 1964 . évének nyarán olyan tragédia játszódo le, amely nemcsak a kisvárost rázta meg, hanem országos visszhangot kelte. Árpaérlel nyárel volt, amikor egy középkorú asszony, fényes nappal, a piac kells közepén, a nép szeme láára elve karkosarából egy kézre álló kis fejszét, s egyetlen ütéssel agyonverte az anyósát, aki nem sejtve, hogy ütö az utolsó órája, békésen árulta a zamatos Pamukalmát, mely talán sehol nem terem olyan bségben, mint a Mohácsi-szigetben. Maga a te s az azt követ zrzavar önmagunkban sajnos nem anynyira ritka és egyedülálló esemény, hogy ekkora port verjen fel. Máskor és másu is elfordultak már gyilkosságok, s nem csináltak belle országos ügyet, ezzel viszont hetekig foglalkozo a sajtó. Egy újságíró az ítélethirdetés után, a bírósági jegyzkönyv alapján még rádiódrámát is írt az esetrl, melyben elssorban a bntény okait igyekeze föltárni. Mert éppen az indíték, amely arra késztee ezt az egyébként minden tekintetben egyszer, átlagos és valószínleg békeszeret aszszonyt, hogy elkövesse a gyilkosságot, váltoa ki a közlemény oly heves reagálását. Már az els kihallgatás során kiderültek a következk. Az asszonynak egyet26

len leánygyermeke volt, aki úgy látszik, születésétl fogva hormonzavarban szenvede, s évrl évre kövérebb és betegebb le. Ez id tájt tizenkilenc éves lehete, s a teste már embertelen méreteket öltö. A szerencsétlen anya egyre inkább egyetlen és boldogtalan gyermeke rabjává vált, de minden igyekezete medd maradt. Hasztalanul hurcolta a szegény, gátlásokkal teli, s el teljesen önállótlan lányt orvostól orvosig, korháztól klinikáig, semmi sem segíte. Akkor szerencsétlenségére, valaki Marica nénét ajánloa neki. Marica néne egyes-egyedül és végs nyomorban éle egy rozzant kis nádfedeles házban az egyik kisközben, amelyek egymást köveék a Ledinka környékén. Közismert volt, hogy gyanús praktikákkal foglalkozik, azt beszélik, hogy vajákos, de nem akadt senki embera, aki nyíltan elismerte volna, hogy valaha is hozzáfordult tanácsért. A nyomorból ítélve, melyben élt, vagy kevés látogatója akadt, vagy pedig ügyfeleitl nem fogado el pénzt, talán csak némi aprót. Amikor Janja Tarabusa (ez volt a kereszt- és ragadványneve a baltás asszonyoknak) megjelent nála, az öregasszony meghallgaa mondókáját, s mivel amúgy is tudo a keservérl, belegyeze, hogy segítsen rajta. Amennyiben ez nem haladja meg az  hatalmát, tee hozzá. Elször meghagyta Janjának, hogy hozzon neki egy darabkát a lány fehérnemjébl, s amikor megkapta, egy gyertya lángjánál meggyújtoa. Miel a vászondarabka teljesen elége volna, az öregasszony bedobta egy pohár vízbe és hosszasan vizs-

A történelem faggatása gálta. Miután ily módon meggyzdö, hogy valóban rontásról van szó – amit mellesleg régóta sejte, ismervén Janját és betegesen kövér lányát is -, közölte a felfedezést, s újabb utasításokat ado. Feltétlenül meg kell tudni, ki a megrontó. Menjen el ezért Janja a püspöktemplom harangozójához, s kérjen tle egy darabka faszenet, amely már ége a füstölben, de nem ége el teljesen. Amikor másnap azt is megkapta, parazsat készíte belle, s amikor fölízo, beledobta egy elre odakészíte vizes edénybe, miközben serényen mormolt valamit, ami ritmusát tekintve imádsághoz hasonlíto, de abból a két-három szóból ítélve, amit Janja idnként elkapo belle, inkább egy hosszú, végtelenül hosszú átok lehete. Amikor a faszén kialudt, s megállapodo a felszínen, Marica néne odébb toltaa vízzel teli edényt, Janja felé fordult és közölte vele, hogy most már teljes bizonysággal tudja, hogy lányára asszonyi személy hozta a rontást, és pedig az, aki elsként pillanto rá születésekor. Lehet, hogy a bábaasszony volt, lehet, hogy valaki más, azt  már nem tudhatja, de amíg az illet él, a lányán nem lehet segíteni. Meg kell várni, míg meghal… Ez utóbbit békítleg tee hozzá, bár nyílván sejtee, hogy ezzel valakinek a halálos ítéletét mondta ki. Janjának nem kelle megerltetnie magát, hogy emlékezetében fölidézze az eseményeket. Háború volt. Az oroszok viharos sebességgel közeledtek a Dunához. Azt azonban mindenki tudta, hogy nem fognak egykönnyen átkelni rajta, s az átkelésért folyó harcokat valószínleg a város is megszenvedi. Ezért k keen a férjével még idejében átkeltek a másik partra, s apósa tanyáján húzták meg magukat, Fels Kandában, a Szigeten. A katyusák alig néhány kilométerre dörögtek a tanyától, amikor megszült. Bábaasz-

szony? Ugyan honnan? Egyedül az anyósa volt mellee… A döntés megszülete. Ekkor vagy valamivel késbb, egyre megy. A többit meg már tudjuk. Kendvel letakarta a kosár balta kosár alján… Mindenki tudja, a vizsgálóbíró, az írnok, az újságírók, mindenki. Janja, az els pillanaól fogva mindent beismert. Ezt a borzalmas tettet, úgymond, a gyermekért kövee el, de most, hogy annyi tanult és egy okos ember meggyzen elmagyarázta neki, mennyire értelmetlen dolog hinni a babonában és a rontásban, most már bánja, de hiába. Kés. A városka a vizsgálat ideje ala két táborra szakadt. A felvilágosult kisebbség és sok egyszer, de józan gondolkodású ember szörnyködö, s szintén szánta az anyóst is, meg a menyet is, mint a babonaság, elmaradoság és bigoság áldozatait. Janja határtalan anyai szeretete csupán enyhít körülmény lehete a szemünkben, de semmi esetre sem elegend ok arra, hogy fölmentsék a vád alól. Nem volt azonban kisszámú a másik csoport sem, azok, akik kétértelmen csóválták a fejüket, s határozatlanul dünnyögtek, hogy ki tudja, ugyebár, sohase lehessen tudni. Furcsamód a tanultabbak közö is akadt, aki nem zárta ki annak lehetségét, ahogy létezhetnek úgyneveze rontó szemek, s mindezt a hipnózis témakörben te legújabb tudományos fölfedezésekre hivatkozva igyekeztek alátámasztani, miszerint létezik öntudatlan hipnózis is. A nép egy kisebb része pedig nyíltan valloa, hogy a rontás bizony nem kitalált dolog, bármit mondjanak is a tanult urak, s akadnak biza olyan egyének, fleg az asszonynép közö, akik egyetlen ránézéssel képesek megrontani állatot és embert egyaránt, legfképpen pedig gyereket, védtelen újszülöet. S következtek 27

PoLíSz a végesincs történetek: tehenekrl, melyeknek elapadt a tejük, lovakról, melyek máról holnapra minden ok nélkül lesántultak vagy meggebedtek, fölfújódo birkákról meg hajdanvolt tündérszép lányokról, akik egyszer csak elkezdtek hervadni, míg végül teljesen elsorvadtak és meghaltak. Elfogo valami bnös kíváncsiság, s kétségeimmel jó öreg mesefámhoz fordultam, legjáratosabb értje az e éle kérdéseknek, ami ebben a kisvárossá terebélyesede faluban száz évre visszamenleg megese. S amit tle halloam, több mint érdekesség; teljesen kielégít volt, és sok titokzatos dologról lerántoa a leplet. Régen kezddö nagyon régen. A dédanyjáról még most is beszélnek… A Varga Mári, az volt aztán a fehércseléd, azt mondják. Fölugrik az asztal tetejére, úgy táncol, az a kurta szoknya, amit a szigeti magyar lányok manapság is hordanak, csak úgy pörög rajta, fölemelkedik, hogy minden kilátszik. A legények meg majd megbolondulnak. Akkor leek híresek. Ele, a Mári el, azt se tudta senki, kik azok a Vargáék. Se gazdagok, se szegények, hanem csak úgy, megvoltak. A városba ritkán jártak át, leginkább a tanyájukon éltek, túl a Szigetben, a Sárháton, vagy Papráten, nem is tudom. O voltak a magyar tanyák, középen, fönt Kandában meg a sokácok, lent meg a Ljeskovacban meg a Sirinán a szerbek. Így volt ez valamikor. De volt ezeknek a Vargáéknak egy kis szlejük is, az meg ezen az oldalon, a Cserben. Na mármost, ezt a szlt meg kelle mvelni. Nem volt az nagy, elboldogult vele egy ember is, ezért aztán általában valamelyik atalasszonyt küldték át, a mennyüket, mondjuk. Az akkor 28

o marad egy álló hétig is, amíg megkapálta, lekacsolta, megkötözte, aztán viszszament a Szigetbe. Vi magával, ugye szalonnát meg kenyeret, meg ami akadt, egy hétre valót a présházban volt egy ágy, azon megaludt, csak úgy, egymagában, mert az emberek nem hagyhaák o az aratást meg a többi munkát, hogy azzal a kevéske szlvel bajlódjanak. Hát, el is fáradt, ugye, az a menyecske, egész nap a hségben kapálni, kötözni, hajolgatni, de ezért amikor eljö az este, és egyedül kelle lefeküdnie a présházban, bizony nem volt mindegy neki. A atal vér csak megköveteli a magáét, az ember meg túl a Szigetben arat. Mit van mit tenni, lefekszik egymagában, és a falhoz simul. Öleli a hideg falat. De ölné már a fekete ördögöt is, csak valami férforma legyen. Másrészt meg fél is, rátörhet valaki. De nem, nem volt ez errefelé szokás, s parasztembereknél, hogy más asszonyával erszakoskodtak volna. Hacsak maga az asszony nem akarta. Az meg elfordult, azt mondják. Eh, azel is megestek mindenfélék. Valahogy így esheek a Mári anyjával is. Hozzáment a atal Vargához, alighogy betöltöe a tizenhetedik évét, ahogy az már szokás. Ismerték egymást gyerekkoruktól, szomszédok voltak a tanyán, hát össze is házasodtak. Minden rendben is volt, de jö az els nyár és t, mint a legatalabbat, átküldték a Cserbe, aztán maradjon is egyedül. Akkor néhány napot megint a Szigetben töltö az urával, aztán megint kelle kötözni a szlt vagy valami mást csinálni, és ez így ment egész nyáron. Egy este már jócskán besötétede, látja ám, lent a forrásnál mintha tz égne, máskor meg csak pislákol. És mozog. Megáll, aztán újra elindul, mintha valaki körbe-körbe vinné a forrás körül. Meg ed a boldogtalan, gyerünk

A történelem faggatása gyorsan a présházba, és magára zárja az ajtót. Mindjárt az eszébe juto, mi lehet az. Beszéltek errl a népek, épp elégszer halloa, hát hogyne jö volna rá. Forró nyári éjjeleken sárkányok szoktak gyülekezni a forrásnál. Persze, nem olyan sárkányok voltak ezek, mint a mesében, hogy hétfejek, meg mit tudom én. Az csak mese. Ezek inkább amolyan repül kígyókra hasonlítoak, s át tudtak szállni a hegyen is, mint a tündérek. De amikor el akartak csábítani egy szép atal menyecskét, akkor emberi alakot öltöek. Minden sárkánynak csak egyszer egy évben adato meg, hogy emberré változzon és asszonynyal háljon. Ezért aztán mindegyik azon igyekeze, hogy minél szebb, minél derekabb férként jelenjen meg, hogy az az asszony, akire szemet vete, mindjárt odaadja magát, ha megtalálja. Ha meg így se sikerült, ha az asszony nem hagyta magát, akkor besurrant a szobájába, vagy ahol épen aludt, bebújt a kulcslyukon vagy a kéményen keresztül, s álmában tee magáévá. Ha aztán valamelyik aszszony az ilyen elhálásból, a sárkánytól áldo állapotban maradt és gyermeket szült tle, annak a gyermeknek késbb, amikor feln, csodálatos képességei voltak. Valamilyen ert hordozo magában, anélkül, hogy  maga tudo volna róla. Ha egy ilyen illet ersebben ránéze, mondjuk egy almafára, a fa rögtön elszáradt, ha tehénre néze, elapadt a teje, ha lóra, lesántult vagy megdöglö. Ha meg véletlenül egy szép atal lány volta az illet, az a szemével megigézte a legényeket, ahogy azok bolondultak utána. Nem akaraal csinálta, nem is tudo róla, de ilyen tehetséges volt. Így járhato, azt beszélik, én magam nem emlékszem rá, ez a atal Vargáné is, a Mári anyja. Bezárkózo a présház-

ba és lefeküdt, de a félelemtl nem tudo aludni. Forgolódik, reszket, imádkozik, egyszer csak érzik, hogy szemére telepszik az álom. Elször azt álmodta, hogy lidérc nehezedik a mellére és szorítja, mintha meg akarna fulladni. De ez aztán elmúlt, s valamilyen forróság öntöe el. Álmában most már az urával volt, az meg ölelte, csókolta, mígnem egész testében boldogságot érze. Reggel késn ébredt, a nap jócskán sütö,  meg egész testében könny, lecsillapodo, nyújtózkodik, nincs már benne a tegnapi nyugtalanság. Fölkel, megmosakszik és nekilát a munkának, de csak lassan, valami lustaság ve ert rajta, legszívesebben visszabújna az ágyba… El is felejtee, mi történt vele az este. Tél vége felé megszülte a lányát, a Márit. Nem volt ebben semmi furcsa, elmúlt egy éve is, hogy megesküdtek, hát ha nem medd, éppen ideje, hogy szüljön. De amikor ez a Mári kezde felnni, mintha valami nyugtalanság költözö volna a házukba. Már tizennyolc éves volt, a az Istennek se akart férjhez menni. Nem, mintha nem akadt volna kér, sok is akadt, mind szép szál, gazdag legény, de  megmakacsolta magát: nem és nem. Már mindenki reszkete tle, a szülei is, mit akar ez a lány, mit ve a fejébe, mire vár, de olyan vad természetet volt, hogy nem merték kényszeríteni. Másrészt meg féltek, nehogy valami szégyen essék, mert olyan szilaj vére volt, hogy három ember se bírt volna vele. De  csak hallgat és vár. A többi lény meg majd belesárgult. Nem tudtak férjhez menni miaa, mert minden legény a Márira vár. És még ha mit tudom én milyen szépség le volna, de se nem szebb, se nem jobb, se nem gazdagabb a többinél. De tényleg, azt beszélik, hogy csak a szeme volt egészen különlegesen szép, egyébként olyan volt, amint 29

PoLíSz a legtöbb lány. Ezeknek a szemeknek azonban gyorsan híre ment. Elég volt, ha csak egyszer rávetee egy legényre, az többé le nem felejtee. Mintha megbabonázta volna. Akkor aztán lábra kelt a mendemonda. Elször csak pusmogtak róla, késbb már egyre nyíltabban beszélték, míg végre eljuto a Mári fülébe is. Ez azt jelenti, hogy már az egész város tudta. Hirtelenjében mintha a legények is kevesebbet legyeskedtek volna körülöe. El-elmaradoztak. De azért mindig akadta néhány bátrabb, akinek nem számíto, hogy mit beszélnek a népek. A Mári ezt se bánta. Most legalább kiderül, ki a legény a talpán, kinek van kurázs a. A többi meg csak konkoly meg pelyva. Hogy mit beszéltek? Hát, tudnivaló. Valaki kiszámítoa, hogy a Mári anyja abban az idben, amikor másállapotban maradt, leginkább a Cserben tartózkodo, az urát csak nagyritkán láa. Akkor már nem sok kelle, hogy valakinek eszébe jusson, hogy a Mári apja talán nem is az apja, de nem is valamelyik másik ember, hanem egy sárkány csinálhatta a Márit.  eleinte csak vonogaa vállát, s dacosan néze szembe a világgal. Még féktelenebb le, vad, mint a atal kanca. Akkortájt történt az is, hogy egyszer az asztal tetején táncolt, a legények meg összekeveredtek miaa, elkerültek a bicskák is, a végén a csendröknek kelle közbelépni. De  még mindig mintha nem akarná megérteni, mi minden sülhet ki ebbl. Az anyja, meg a boldogtalan, elkezde fonnyadni. Majd belebolondult a szóbeszédbe. Még hogy  nem az urától szülte a gyereket? De akarva, akaratlan, nem tudo nem visszagondolni arra a rendkívüli éjszakára, amikor a Cserben azt a lángot láa a forrásnál, meg arra a furcsa 30

lidérces álomra utána. De mindez annyira régen történt, hogy már el is felejtee, s biztos volt benne, hogy csak álmodta az egészet. Nem, az nem eshete meg, amit beszélnek, már régen elemésztee volna magát szégyenében, ha igaz lenne. De azért néha maga is kételkedni kezde… Ez a lány meg még mindig válogat. Sírba fogja kergetni idnek ele. Amikor az apja meg az anyja már elveszteék az utolsó reményt is, hogy a lányuk valaha férjhez megy, a Mári egyszer csak k elenti, hogy vagy hozzámegy a Matic Ivánhoz, akinek a családját Poparáéknak hívtak, vagy senkihez. Derült égbl villám. Szóval ezért várta ki ez a szerencsétlen lány, míg az összes hozzá való kálomista legény megnsül, mert erre a sokácra vetee a szemét. Ilyen még nem volt, amióta a város fönnáll, s benne négy vallás: a református, a katolikus, a pravoszláv meg a zsidó. A vallások soha nem keveredtek. Senki nem hallo még olyat, hogy egy kálomista magyar egy katolikus magyar lányt ve volna feleségül, vagy fordítva. Nehezen megy ez el manapság is, hát még akkoriban. Szerb ne nsült sokác lánnyal, sokác se szerbbel. Még a pravoszláv cigányok se keveredtek a katolikus cigányokkal. A város is úgy volt elrendezve, hogy mindenkinek megvolt a maga negyede. Mind tisztelték egymást és jól megfértek, de hogy keveredjenek, azt ugyan nem! Ez a lány meg most a fejébe vee, hogy katolikushoz megy, a tetejébe még sokáchoz. De nem fog ebbe beleegyezni az Iva apja sem, gondolták, neki se kell kálomista meny a házába. Nem is egyeze bele, hanem a végén nekik kelle engedniük. A Mári könyörgö, fenyegetzö, nekik meg éppen elegük volt már mindenbl, amit el a lánytól el kelle viselniük. Így ese aztán, hogy Iva Popara a kálomista

A történelem faggatása végbe ment vnek. Késbb, mikor meghalt az apja, visszaköltözö a feleségével meg a gyerekekkel a Hosszú utcába, az apai házba. El fogva senki nem beszélt többet a Méri szemeirl. Férjes asszony nem szokta megigézni a legényeket, meg aztán valahogy hirtelen le is csillapodo, amióta ez a tagbaszakadt sokác maga alá vee. De azért még sokáig emlegee a nép, hogyan ese meg az, amikor egy református lány katolikus templomban esküdö, egy sokác meg elment vnek a kálomisták közé. Mármost, késbb, hogy az igazat megvalljam, nem is tudom, hogyan volt. Ki kit ve el, kihez ment hozzá, nem emlékszem. De ez a szerencsétlen Ilka, akit a menye, ugye, agyonvert, megölte a piac közepén, valamelyik ágon unokája, akarom mondani dédunokája volt ennek a Márinak. Ezt megtudakoltam. Hát hallottam már ilyet, az ördög vinné el. Lehetséges, hogy az a bizonyos képesség, hogy valaki szemmel tud verni, a harmadik, negyedik lemenkön üssön ki? Én igazán nem tudom, de van, aki azt mondja, hogy lehet. Hanem van i még egy dolog, ami téged érdekelni fog. Én is csak a minap halloam. Tudod, ez mostanság, hogy úgy mondjam, napirenden van és a nép összevissza beszél mindent. Egyszerre mindenki mindent tud. Hát hallgasd meg még ezt is. Ez a Marica néne, akirl azt beszélik, hogy javasszony, atal korában se volt valami szépség, meg nem is volt gazdag házból való, hát nem is ment férjhez. Nem akadt, aki elvegye. Mikor meghalt az apja, már vénlánynak számíto, de megörökölte a házacskát meg egy kis földet is hozzá, hát elhatározta, hogy bármi áron férjhez megy. Akárkihez, csak hogy

ne legyen egyedül. Talált es egy legényt, atalabbat magánál, aki ráállt, hogy elvegye. Szegény volt, cseléd valamelyik gazdánál, gondolta, elveszi, csak hogy végre saját födele legyen a feje fölö. Megunta, hogy mindig mások istállójában aludjon. Már meg is egyeztek, amikor valahonnan elkerült az Ilka. Szebb is volt, atalabb is, hát a Joka Taraba, mert  volt az a legény, akit a Marica néne kinéze magának, t vee el, a Maricának meg füstbe ment az utolsó reménysége is, hogy valaha férjhez megy. Így házasodo meg Joka, az Ilka meg megkapta az  csúfnevét, s le belle Tarabusa. Így hívták késbb a menyüket is, Janját, amikor hozzáment a ukhoz. Az igaz rendes nevüket meg ne írd le, nem kell azt tudni senkinek. Elég nekik a maguk baja anélkül is. Na mármost, egyesek úgy vélik, hogy a Marica néne nem is láto semmit abban a kuruzslásban, abban az izzó faszénben, amit a vízbe dobo, hanem csak kitalálta az egészet, hogy így álljon bosszút egykori vetélytársnjén, aki mia pártában maradt. Tudta  nagyon jól, hogy nem volt o se bábasszony, se senki más, amikor Janja szült, hanem csak az anyósa volt mellee. Lehet, hogy így van, de én azt hiszem, hogy a valódi igazság soha nem fog kiderülni. Azt a Marica néne magával fogja vinni a sírba. Eddig a történet, amely önmagában is épp elég megrázó. Mégis érdemes megtoldani egy rövid, de igaz epilógussal. Amikor az anyát, Janját elítélték – s mint várni lehete, több évet kapo -, a lánya hirtelen fogyásnak indult. Alig egy év leforgása ala testsúlya a felére csökkent, s egészen normális emberi alakot öltö. Úgy hírlik, késbb férjhez is ment, s elköltözö a városunkból. (Sády Erzsébet fordítása) 31

PoLíSz

Dragomir Dujmov

Karácsonyi vonat A pecsét hirtelen lecsapo és ohagyta nyomát a menetjegyen. A szétkendö felirat mia, csak sejteni lehete a kiinduló állomást, a dátum ciszotn teljesen olvashatatlan volt, és ez már így is maradt. Azon az estén a vasútállomás szokatlanul kihalt volt. Talán túlzás le volna azt állítani, hogy az egy közönséges vasúállomás le volna. Túlságosan is távol volt a falutól, hogy az embereket megóvja aól a kihívástól, amit az utazás lehetsége rejt magában. A vasutas egy személyben volt az állomásfnök, a váltókezel és a menetjegyet kiadó tisztvisel, de a sorompót is  emlegee.  tartoa fenn a rendet az állomáson, gondoskodo aól, hogy a váltók jól mködjenek, s egyben  volt a vasúti pályar is. Amióta csak az eszét tudta, mindig csak  fogadta, és útjára engedte a szerelvényeket, bár  maga soha sehova sem utazo. Kezdetben még elégedeen gyelte, hogyan jönnek-mennek a vonatok. Boldog volt, mert azt hie, hogy nagyrészt az  munkájától függ a szerelvények további zavartalan útja. Az id múlásával azonban, szemében a fontoskodást, mellyel a vonatok útját kísérte, egyre inkább a sóvárgás váltoa fel. Elképzelte, ahogyan utazik, hegyen-völgyön át, de legjobban a folyókon átível magas hidak vonzoák, melyeket még éppen csak sejteni lehete a távolból, a folyók völgyében. Ugyanakkor azzal vigasztalta magát, hogy ezt úgy sem lehetne magvalósítani, hiszen nélküle a vonatok zavartalan közlekedése elképzelhetetlen. Az egyik téli estén az állomás épületében megjelent egy leány, egy idsebb fér kíséretében. Mivel a kályha melle ültek összeölelkezve, a vasutas azonnal megjegyzést te rájuk magában: „Nézd csak az öreget, belezavarodo a kicsikébe! Szégyengyalázat! Micsoda világot élünk?!” A jegykiadó ablakon keresztül egy darabig még méregee ket, de nem bírta sokáig, hogy oda ne menjen hozzájuk. „Hova mennek, az isten szerelmére, ebben az ítéletidben?” Csak némán meredtek rá, de nem válaszoltak. „Maguk nem idevalósiak. Hát nem le volna okosabb megszállni valakinél, és csak reggel elidulni? Most hat óra van és a következ, s egyben utolsó vonat csak tizenegy óra tízkor indul. Lesz mit várniuk? Aztán hóvihart is jósoltak!” A pár azonban továbbra is csak ült átölelve, és némán hallgaa a tz paogását. A vasutas rövid idre feladta és visszatért mindennapi tevékenységeihez, de ahogyan telt az id, egyre többet pislogo rájuk a kis ablakon át, s te fel nekik különféle kérdéseket. Késbb megint odament hozzájuk, és csak akkor vee észre, hogy a leány áldo állapotban van. „Nem szégyellik magukat? Milyen atal még ez a leány, te meg egy vén bolond vagy! Biztos nem volt nehéz elcsábítanod t! Micsoda emberek vannak! Mit meg nem értünk?” A leány ráemelte tekintetét és szelíd hangon így szólt: „Isten akarata.” Hangja és válasza úgy meglepték a vasutast, hogy megjegyzés nélkül hagyta. Még egyszer rájuk néze, aztán visszatért ablaka mögé. Aztán maga sem tudta miért, hársfateát fzö, melyet mézzel ízesíte. Némán odanyújtoa nekik a csészéket és egy darab szederlekváros kenyeret, de már nem állta meg szó nélkül. „Talán jobb volna egy kis pálinka vagy forralt bor, de tudják, én nem kockáztathatok. Mi lenne i nélkülem? 32

A történelem faggatása Képzeljék csak el, mi lenne, ha én kidlnék? A vonatok önkényesen indulnának el, és elképzelhetetlen zrzavart okoznának nemcsak a mi országunkban, hanem az egész földbolygón. Mert minden vonat függ a többitl. Kész káosz lenne! Nem beszélve a szerencsétlenségekrl, a vétlen áldozatokról és a megnyomorodoakról…” „A világon senki sem pótolhatatlan” – suogta a fér. A vasutasnak mintha megint földbe gyökereze volna a lába, miközben arra gondolt, hogy ezek keen tényleg hálátlanok. Míg  nekik kenyeret és teát ad, azzal viszonozzák, hogy a munkáját lényegtelennek, t, magát pedig jelentéktelennek tartják! Dühében egy pillanatra, arra gondolt, hogy kizavarja ket a váróterembl, de aztán csak szó nélkül, haragosan az asztalához ült. A leánynak láthatóan ers szülési fájdalmai voltak, de uralkodo magán. A vasutas, amikor észtevee izzadt arcát felugro és odanyújto neki egy megnedvesíte rongyot, hogy egy kicsit felfrissítse magát. „Milyen ember maga, ha egy ilyen állapotban lév nvel útnak indul? Hát nem tudtak volna megszállni valakinél a faluban? A fér ránéze és azt mondta: „Megpróbáltuk, de senki sem fogado be minket. Tudja, ma Szenteste van. Az emberek ilyenkor szeretnek szk családi körben lenni, és nem veszik jó néven, ha valaki hívatlanul beállít, megzavarva a bensséges hangulatot.” „Hát persze, ma Szenteste van. Látják, én rengeteg és nagyon fontos munka közepee egyszeren elfelejteem, hogy holnap karácsony lesz. Tudják a vasútnál nincs ünnep. I mindennek stimmelnie kell, legyen bár újév, karácsony vagy húsvét. Ez tudják egy nagyon komoly és fontos hivatás” –mondta a vasutas, de ezúal nem sikerült neki belelendülnie a saját személye és munkája felülmúlhatatlan fontosságáról szóló dicshimnuszba. „Téved, uram. Azt hiszem, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben” – szólt a fér. „Mint például?” – kérdezte a vasutas. „Például ennek a gyermeknek a születése” – felelte a fér. „Nagy dolog…” - jegyezte meg a váltókezel és hozzátee: „Milyen apa maga, amikor nem tud tisztességes helyet biztosítani a feleségének a szüléshez? Ha egyáltalán meg vannak esküdve…” „ a férjem, de nem  a gyermekem apja.”-suogta a leány. Az állomásfnök döbbenten néze rájuk, de miel még fullánkjait szavak formájában beléjük dö<e volna, a fér elmosolyodo és befejezte a leány mondatát: „Mi, mindannyian az Úr gyermekei vagyunk.” A váróteremben a n már majdhogynem megszült, és a vasúti pályar idegesen szaladgált fel s alá, nem tudva, hogy mit csináljon. Zavarodoságában azt sem vee észre, hogy egyedül csak  izgato. k keen boldogok és nyugodtak voltak. Végre, az utolsó pillanatban megérkeze a vonat. Egyszer csak a vasutas, a terhes asszony és a férje zsúfolt vonaton találták magukat. Olyan fülkét kerestek, ahol nincs akkora tömeg – nem dohányoznak, nem isznak, nem üvöltenek, és nem kártyáznak, de nemigen volt szerencséjük. Senki sem siete a segítségükre. Amikor a dagadt kalauz kérte a menetjegyüket, a vasutasnak eszébe juto, hogy a nagy sietségben a pénztárablaknál hagyta. Akkor megkérdezte magától: „Egyedül mit keresek i?” Majd e kérdésfeltevés után mégiscsak sikerült valahogy megvédenie utasait, akik az  hibájából szálltak fel jegy nélkül a vonatra. A kalauz azonnal meg akarta állítani a vonatot, hogy lezavarja ket. Szerencsére azonban, tekinteel a terhes n állapotára megengedte, hogy a következ állomásig a vonaton maradjanak. Akkor a váltókezel az elhagyo állomása mia ese pánikba, de a szülés megindulása ebbl kizökkentee. A leány a postakocsiban szült, ahol volt némi szalma, 33

PoLíSz néhány bárány és egy napos szamár. „Hát már állatokat is lehet postán küldeni?” – csodálkozo a vasutas. A postás, aki a küldeményekre vigyázo örvendve emelte a magasba az újszülöet és végigszaladt a vonaton, hogy tudtára adja az embereknek az éjszaka legszebb hírét. Erre az örömhírre azonban sokan megvonták a vállukat, mások pedig csak legyinteek s folytaák a tréfálkozást és a kártyázást. A vasutas zavartalan vee észre, hogy egyedül csak  segítkeze a szülésnél, bár eddig errl semmit sem tudo. Még mindig nem volt azonban világos számára, hogy mit is keres tulajdonképpen ezen a vonaton, amely egyáltalán meg sem állt az állomásokon. Megállíthatatlanul rohant valamilyen fény felé, amely egészen más volt, mint a hajnalé vagy a felkel napé. Ismét eszébe juto az állomása, és felindulva követelte, hogy azonnal állítsák meg a vonatot. Haladéktalanul vissza kell térnie pénztárablaka mögé, hogy eladja a menetjegyeket, és hogy emelgesse a sorompót… Ellenkez esetben… Hisztérikus rohama azonban hirtelen abbamaradt. Elször a földmves, a pásztor és a kézmves jö megnézni a gyermeket. A földmves szó nélkül nyújto át egy darab kenyeret és egy üveg vörösbort, a pásztor ado egy darab sajtot és a saját botját, a kézmves pedig egy pár cipt és meleg palástot. ket kövee a tudós, a pap és az orvos, de amikor megláák a földmvest, a pásztor és a kézmvest, sérteen visszafordultak. Semmiképpen sem szereek volna velük egy kocsiban szorongani. „ Elször minket kelle volna hívniuk, nem pedig beengedni ilyen írástudatlan cscseléket” – mondta megbántva az orvos, majd folytaa. „Ha nem kelle nekik orvos a dönt pillanatban, a szüléskor, akkor most sem fontos, hogy bemenjünk ide, uraim”. „Igaza van, drága uram, egyébként sem tudunk mit adni a gyermeknek. Ugyanakkor megállapítom, hogy nem lépe fel semmiféle komplikáció. Tudják, uraim, ezek a koldusok olyan ellenállóak. Nekik nincsen szükségük a modern tudomány eredményeire, o szülnek ahol éppen vannak” – jegyezte meg a tudós. „Maga mit gondol errl, atyám?” – kérdezte az orvos a papot. „Azt gondolom, hogy nem rendjén való az, ha mi a földmves után megyünk be ebbe a vagonba. Hiszen látják, i még állatok is vannak” – felelte megrökönyödve a pap. „Imádságot egyébként sem illik mondani az istállóban, nem igaz, atyám?” – juto hirtelen a tudós eszébe. Aztán sarkon fordultak és sértdöen luxus-fülkéikbe mentek, ahol biliárd és hideg pezsg várta ket. A vonat sehogy sem akart megállni. A kalauz ideges kiabált a „potyautasokra”. „Eddig csak keen lopták az utat, de most már hárman vannak. A következ állomáson szedjétek a sátorfátokat, világos?” „Ne bántsd ket, kérem, hiszen az én hibám…” – próbálta menteni a helyzetet a vasutas. A kalauz ezt méltósága elleni támadásnak vee, és hirtelen megállítoa a vonatot. Mikor leszálltak, a vonat el terme egy szamár, amely az anyára és a gyermekére várt. A fér elmosolyodo és megköszönte a vasutas segítségét. Az anya megáldoa t, és akkor hirtelen elállt a hóesés. Az ég kiderült, és k hárman lassan eltntek a téli éjszaka fényében. A vasutast már nem nyugtalanítoa az elhagyo állomás, sem a magára hagyo jegykiadó ablak. Míg néze utánuk, boldogabb volt, mint valaha eddigi – már bemerte vallani magának – eseménytelen életében. Végül ennek a gyermeknek a születésével megtalálta lelki békéjét és nyugalmát. „Még a nevét sem fogom tudni…”- volt a utolsó eli befejezetlen mondata ébredés el.

34

A történelem faggatása A vasutast a telefon ébresztee fel, amelybe még szinte félálomba szólt bele: „ A vonat omaradt a hóban, k pedig eltntek a fényben!” Csak ekkor ébredt tudatára, hogy mindez, még a telefoncsörgés is álom volt. A hársfa úgy illatozo, mint még soha. „De hát i nincs is hársfa” – kapo észbe a vasutas. „Neked van hársfavirág illatod. Azt mondják, hogy olyan az illatod, amilyen a lelked” – mondta a kisú és egy tarisznyát meg egy pár szandált nyújto át neki. Nem tudta eldönteni, hogy vajon ez még az álom folytatása, vagy már a valóság. A vonat megérkeze és a kisú, akit ezel sohasem láto átnyújtoa neki a botot és jó utat kívánt. A vasutas maga sem tudta, hogy miért kiálto oda az ismeretlen gyermeknek a „Viszontlátásra!” Helye azt, hogy: „Krisztus megszülete!” Radnics Magdolna fordítása

Az ikonfest lelkiismerete Lopva belopódzva kuksolt a tömjén a kereszt határai közt észrevétlen a gyanakvásnak is önmagát festee annak mására akit csak ikonról láto

felismerte ez nem az akinek lennie kellene önmagát formázta mozdulatai íve és elborzadt látva imádkoznak az emberek ele de semmit sem látnak benne csalóka színeken kívül Radoszáv Miklós fordítása

Milosevits Péter

Én vagyok az Ha már bezártátok az ajtót de valaki mégis bejö ne féljetek én vagyok az Ha már alkonyba hajolt a nap örvendjetek a közelg éjnek mert veletek vagyok én

Ha már kétségbeeseen ringtok a csónakban nyugodjatok meg Felétek tartok siets léptekkel a vízen S rá se rántsatok hogy nem tudok úszni

35

PoLíSz

Forrás a szentendrei erdben (Staravoda) I az Öreg kegyes volt s botját földbe dö<e A kbl víz fakadt az ajkakról ének zendült mert a vándorok negyvennapi útjuk során nem feledték el a dalokat I húzták nyársra a bárányt i perdült táncra a hólyagos láb I vonszolta útvégi mámorában bokorba szemérmes ükapám iú ükanyámat

Lúdbrözö ükapám mikor ükanyám görcsösen megragadta és sültagyag-kérg tenyerével végigsimíto a hátán Ükanyám mellbimbói megduzzadtak mint a környez dombok s o ahol mindenki harmatos rajta is bozontban n a f Elvoltak jó darabig Az állatok tapintatosan bundájukba sunyták a fejüket Csak a madarak repültek el s csrükben agyagot és szalmát hoztak fészket rakni a szeretknek és nekem

Földalai felhkarcolók Hegyen temetkezünk A lejtn mely elibénk mered s a fennsíkon amelyre kaptatunk Megboldogultjaink fölöünk lebegnek Körkörösen emelkednek az öröklétbe

A mélyalvók felhkarcolói közt nincsen rangsor Lejtn és fennsíkon körbekerengnek az agyagcellák Az els utolsó az utolsó els Örökké nyito a kör (A szerz saját fordításai)

36

A történelem faggatása

A kihalás perspektívái Amikor a demokrácia hullámai elérték a kisebbségi jogvizeket, a gazdasági hajlamú és jogászi érzékkel megáldo utolsó szentendrei szerbek a kihalás perspektíváit kezdték vizsgálni politikai és pénzügyi szempontból. Elképzelhetnek tartoák, hogy abban az esetben, ha Szentendre végérvényesen szerbek nélkül marad, az utolsó szentendrei szerbért valamiféle kárpótlást lehet kicsikarni. Kiderült azonban, hogy a nemzetiségi törvény autonómiarendelete szerint Szentendre hivatalosan csak akkor maradhat szerbek nélkül, ha ezt a szentendrei szerb önkormányzat megszavazza. Tudniillik a nemzetiségi törvény a demokrácia olyan magas fokát garantálja a nemzetiségeknek, hogy náluk nélkül semmilyen rájuk vonatkozó dologról nem lehet hatályos nemzetiségi döntést hozni, tehát nélkülük a nemlétüket sem lehet megállapítani. A szentendrei szerbek kihalását csak a szentendrei szerb önkormányzat állapíthatja meg, de ezt nem teheti meg mindaddig, amíg az önkormányzatot alkotó szentendrei szerbek élnek. Viszont ha kihalnak, nem lesz, aki önkormányzatot alkosson, amely megállapíthatná, hogy már nincsenek. E jogi csávából a szentendrei szerbek a szervezeti és mködési szabályzat módosításával próbáltak kibújni, indítványozván, hogy az önkormányzat tagjainak mandátuma a halállal ne sznjék meg. Soron kívüli választásokat kell kiírni, melyeken a békében porladó jelöltekre is szavazni lehetne, miáltal tekintélyes 17. és 18. századi tagok kerülnének az önkormányzatba, például Csárnojevity pátriárka és Venclovity, vagy Jakov Ignyátovity, akinek a szobra o áll a fzfa ala; st akár Dodola Pista is. Máris fogalmazódtak a taktikai lemondólevelek, s beindult a halo jelöltek választási kampánya. A temetben röpgyléseket, szavalóversenyeket, tréfás vetélkedket és néptánc-fesztiválokat rendeztek, az ellenjelöltek kísértetjelmezben járták a várost, szerzetesi göncben riogaák a turistákat az Aranysárkány el, a gyerekek fejveszeen menekültek a Lola cukrászdába, Waszlavik Gazember sámándalokat ado el a Dalmát pincében, Adamis Béla verseinek szerb fordítása (üres) unicumos üvegek leáztato címkéinek hátoldalára nyomtatva jelent meg, a Bizoság együes tagjai póparuhába öltözve diszkókólót roptak a Barlangban (sokak szerint egyszer Szörényi-paródiák voltak), Györe Zsó kétnyelv jelszavakat ordibálva furikázo kisteherautóvá alakíto villanyzongorán a Szamár-hegytl a Pecsoráig, Míle kocsmájában Greges Marica búgta a Milkano… kezdet vranjei kesergt, a Vujicsics együes a Száborna-templom udvarában Vujicsics Tihamér sírtáblájánál játszoa a Nizámi búcsúdal cím török elégiát, s a választási bizoság már éppen ki akarta tzni a szavazás napját, amikor a pénzügyi osztály beleköpö a levesbe: – A szerb önkormányzatba beválaszthatják az egész temett, de az utolsó szentendrei szerb után járó kárpótlási jegyeket a haloak nem vehetik fel! – Még Csárnojevity pátriárka sem? – méltatlankodtak a szentendrei szerbek.

37

PoLíSz Fiskálisaik tanácsára még egy kísérletet teek a jognak asztalánál. Megszavazták az önkormányzati dualizmusról szóló határozatot, mely szerint a testület két frakcióból áll: a kihalásmegállapító osztályból, melynek tagjai mentesek az életben levés kötelmétl, és a pénzfelvételi osztályból, amelybe csak élk kerülhetnek be. Jó, de amíg a pénzfelvételi osztály tagjai élnek, addig nincs kihalás, tehát a kárpótlás sem dukál, mondták a pénzügyesek. – Nem baj, kérünk elleget – kontráztak a szerbügyesek. A pénz átvételekor aláírnak egy szerzdést, melyben kötelezik magukat, hogy a lefektete határidig ki fognak halni. Szentendre – Vándorlások / Ez ellen már a legagyafúrtabb állaGörög (Blagovestenszka) templom, nyugati bejárat mi és pénzügyi rókák sem tudtak mit felhozni, ám a kis létszámú közösségekre jellemz acsarkodó közmentalitás váratlanul mégis az államkassza javára billentee a mérleget. A kihalás dátumának kitzésére összehívo ülésen az él szerbek nem tudtak megegyezni a haloakkal, mivel kölcsönösen nem bíztak egymásban. Titokban hivatalokba rohangáltak a földön és az égen, fúrták egymást és az ügyet, amelyért harcoltak. Igyekezetüket siker koronázta, a kárpótlást senki sem kapta meg, kihalásuk mindenféle rendszer és szerzdés nélkül folyt le, ki tudja, hogyan és mikor.

Utóirat Fenti írásom eredetileg „A szulejmanovaci csata” cím regényem részeként láto napvilágot (Bitka za Sulejmanovac, Novi Sad – Budapest, 2000. 7–10. oldal). A könyv megjelenése óta özönlenek hozzám a fenyeget levelek a túlvilágról („jössz te még a mi utcánkba”, stb.), az önkormányzaól pedig az alábbi levelet* kaptam. A kihalás-elkészít bizoság levele: T. Szerz, bizoságunk tagjai felháborodva olvasták A kihalás perspektívái cím irományát „A szulejmanovaci csata” cím regényének elején. Eltekintünk most az esztétikai értékeléstl, ellenben felhívjuk a gyelmét arra, hogy írásában elmulasztoa közölni, hogy a kihalás kinek a nevéhez fog fzdni, vagyis ki lesz az utolsó szentendrei szerb. Márpedig ennek a státusznak a jelentségét még az Önhöz hasonló korlátolt szellem emberek is beláthatják. * A levélben csak néhány olyan szakkifejezés olvasható, mint a „mocskos pofája”, a „rohadt klaviatúrája”.

38

A történelem faggatása Ugyanis nyilvánvaló, hogy az utolsó szentendrei szerb nem lehet akárki. Ezt a funkciót csakis egy nemzetiségi celeb töltheti be. Bizoságunk ezért pályázatot írt ki a nemzetiségi celeb státuszára, ám kiderült, hogy a kis létszámú szerb nemzetiség soraiban úgyszólván mindenki celebnek számít. Kénytelenek leszünk vetélkedt rendezni annak eldöntésére, hogy ki legyen a fceleb, aki majd kihal. 1. A szentendrei Megasztár keretében terveztük a szerb „Hayúdalnok-versenyt”. Sajnos az éktelen gágogás mia a városi zajvédk betiltoák a rendezvényt. 2. Így merült fel „A szerbeknek való világ” cím valóságshow gondolata: úgy véltük, elég, ha kibérelünk Szentendrén egy villát vagy bármilyen más zárt osztályt, ahová becsukjuk a szerbeket, aztán tévén nézzük és sorra kiszavazzuk ket, ám rájöünk, hogy a zárt osztály túlftö atmoszférájában várható látványos fajfenntartási vágygerjedés az áldatlan gyermekáldás veszélyébe sodorná a kihalási projektet, tehát ezt a tervet is lefújtuk. 3. Marad hát a nemzetiségi „Túlél show”. Ennek keretében a szentendrei Szúnyog-szigetre deportálnánk a nemzetiségi celebeket, és várnánk, ki bírja tovább. Ám i jogi problémák merülnek fel. A kisebbségi törvény mindenkinek garantálja a megfelel nemzetiség szúnyog csípéséhez való jogot, ezért magyar szúnyog csípése a nemzetiségi túlélversenyen nem számít. Csakhogy igen nehéz megállapítani a szúnyogok nemzeti és etnikai hovatartozását (globális ellenségkép!), hiszen a világ összes szúnyogjának önrendelkezési nyilatkozatában ugyanaz a monoton zümmögés hallható. Maradna a vérvétel, ám ezen a téren semmi esélyünk a szúnyogokkal szemben. Mindezek fényében felkérjük Önt, hogy a jelentsebb világlapok hasábjain eszközölje ki azon közleményünk kibocsátását, miszerint a kihalás technikai okokból késik, de lázasan dolgozunk rajta. (A szerz saját fordítása)

Radoszáv Miklós

szerelmes vallomás holdfény keretben

nem mered lezárni szemhéjad hátha spirál ujjai köré csavar a félholdszem éjszaka 39

PoLíSz

szerelmes vallomás holdfény keretben 2.

csendítenek, csendítenek, de a harangok lustán pihegnek

megismersz-e álruhában? látod kedves a vak lantos még mindig o ül az Égei-tenger partján széke fehér tekns páncélja földszagú tenyerét fülére tapasztja hogy Posszeidon lányainak dala ne zavarja mezítelen lába a habzó sziklákhoz ér ujjaival méri az eposz ütemét Kisázsia fell komor sasok kiáltása kél A kopár csúcsokon átbillen az esti fény S fáradtan hull a néma költ elé

Milán Sztepanov

Tito-laktanya (részletek) 148. Már órák óta ülünk az autóbuszokban, és csak várunk és várunk. Egy óvatlan pillanatban kiejteem a kezembl ezeket a följegyzéseket, amelyeket már hónapok óta gondosan rakosgatok. A papírlapok szanaszéjjel szálltak, alig tudtam ebben a tolongásban összeszedni ket. Beletömtem mindet a hátizsákomba úgy, ahogy voltak: piszkosan, gyröem, összevissza keveredve. Meg sem próbáltam újra sorrendbe rakni ket. Majd ha hazaérünk, elrendezem ezt az egész papírhalmazt az eredeti, 40

A történelem faggatása kronológiai sorrendben, mert most teljesen összekeveredtek a lapok és a rajtuk megörökíte szereplk és események. Összekeverede a háború és a béke. 48. Az utóbbi néhány napban tömegesen szerelnek le az emberek. Elssorban a muzulmánok hagynak el bennünket. A horvátok, makedónok és az egyetlen szlovén kollégánk már sokkal régebben leléceltek. A folyosón, szigorúan nemzeti hovatartozás szerint, kisebb csoportokba verdnek a tisztiiskolások, és egymás közt sugdolóznak. Vule idnként elsétál melleük, és provokálja ket, mindig ugyanazzal a kérdéssel: – Hé, növendékek! Kinek a növendékei vagytok? Ez a kérdés tényleg idszer le. A tuzlai származású Jasmin az elsk közö szerelt le. Nagyon jó ú volt. Megkérdeztük, miért szerel le, de  csak a vállát vonogaa: –- Nincs kedvem elmenni, ba’meg, de maradni még annyira sincs. – Tipikus válasz egy buta bosnyáktól – ugraa Rade. Jasmin után a többiek is sorban leszereltek. Szépen búcsút veünk tlük, egyikkel- másikkal még címet meg telefonszámot is cseréltük. Sokan azt mondták, hogy külföldre mennek, elegük van ebbl a szarságból, de akadtak olyanok is, akik nyíltan közölték, hogy a muzulmán hadseregbe akarnak beállni. – Természetesen – mondták – ha szembetalálkozunk, nem fogunk lni egymásra. Végtére is barátok vagyunk. Élceldtünk aztán errl a témáról búcsúzáskor. – Találkozunk még! – kiabáltuk utánuk az ablakból, és majd meghaltunk a röhögéstl. 49. Két-három nap ala a kaszárnya megtisztult a muzulmánoktól. Csak néhányan maradtak. Medo, például, maradt. Vule tegnap megkérdezte: – Ba’meg, Medo, mikor akarsz te végre leszerelni? Te is muzulmán vagy. Medo az ágyán ült, a tle megszoko sajátos nies pózban, megveten végigmérte Vulet és csak ennyit mondo: – Én szerb vagyok. Többé nem kérdeztünk tle semmit. Elfogadtuk a válaszát. Végtére is mindenkinek joga van, hogy az legyen, ami akar. Föltéve ha idben eldönti. 75. Ma éjjel lem elször. Szívesen ideírnám a dátumot, de már rég nem számoljuk a napokat. Elveszteük az idérzékünket, azt sem tudjuk, hogy milyen nap van, meg hogy hány óra. Az id múlását egyedül a világosság meg a sötétség, az alkonyat meg a virradat jelzi. Éjfél után lehete. Koromsötét éjszaka. Egyszerre csak a környez épületekbl tz alá veék a laktanyát, a mieink meg minden objektumból viszonozták a tüzet. Egye41

PoLíSz dül mi nem kaptunk parancsot, hogy visszaljünk. Ez az idióta Mali, aki ezen az éjjelen velünk volt az emeleten, csak várt és várt, semmilyen parancsot nem ado, nekünk meg már majd szétpaantak az idegeink. Azok odakintrl egyfolytában lnek, mi meg csak ülünk és hallgatjuk a golyók süvítését, meg ahogy a falba fúródnak, meg ahogy a szétl ablaküvegek csörömpölnek. Végül néhányan háborogni kezdtek: – Mire vársz még, te idióta, ad már ki a parancsot, hadd viszonozzuk a tüzet. Mali teljesen összezavarodo, szemmel láthatóan, még sohasem volt ilyen helyzetben. Kétségbeesésében üvölteni kezde velünk: – Hogy viszonozzátok a tüzet!? Megrültetek!? Azok o, azok is emberek, az istenért! k is valakinek a gyerekei! Hallgauk – és nem hiünk a fülünknek. k is valakinek a gyerekei!? Ezek a kretének, akik mindjárt szitává lnek bennünket? Ez volt az utolsó csöpp a pohárban. Talán mi is valakinek a gyerekei vagyunk, vagy nem!? Abban a másodpercben valamennyien elkezdtünk tüzelni. Azt a dörejt, robajt, harsogást… Ilyet még nem éltem… Visszhangzo az egész folyosó. Mali négykézláb kúszo körülöünk, és tehetetlenül hadonászo: – Hagyjátok abba! Hagyjátok abba! – üvöltöe. Mi a fenét csináltok!? Katonák vagytok ti!? Szégyen, gyalázat, amit mveltek! Gyalázat!!! El még jobban bevadultunk: ontouk a tüzet, mint senki a kaszárnyában. Megállás nélkül lünk, dühösen, ezekre a valakik gyerekeire, bele a sötét éjszakába. Nem le semmilyen következménye. St, késbb odajö hozzánk Petrovi rnagy és megdícsért bennünket. – Ez volt a ti tzkeresztségetek – mondta. – Mától kezdve nem vagytok gyerekek, hanem feln férak. Katonák. Legyetek továbbra is bátrak! 76. Mindannyian megkönnyebbültünk az éjszakai lövöldözéstl. Most legalább tudjuk, hányadán állunk. A háború kezdetéig az élet ebben a kaszárnyában egy szépen elrendeze értelmetlenség volt, most viszont a túlélésért folytato harc le. A legalapvetbb dologért harcolunk, ami csak létezik a világon: a puszta életünkért. Nincs az az emberi ügy, amelynek nagyobb létjogosultsága lenne a földön. Tudom, hogy hülyén hangzik, de hidd el – annak, aki kaszárnyában éli az életét, a háború, érthet okokból, értelmesebbnek tnik, mint a béke. 73. A háború észrevétlenül lopódzo be az életünkbe. Tulajdonképpen nem is tudom megmondani mikor kezddö. A háború és a béke olyanok, mint a nappal meg az éj – lehetetlen pontosan érzékelni, mikor adja át a helyét a világosság a sötétségnek. Mindennap egy kicsivel többet lek, és egyszer csak i volt a háború. Egy emészt gondolat nem hagy nyugodni: elfordulhat netán, hogy a béke is ugyanolyan észrevétlenül jön el, mint a háború? Egyszer csak megjelenik, és mi észre se vesszük, hogy i van? És vajon ez az eljövend béke nem fog-e idrl idre háborúra hasonlítani, ahogy ez a mostani háború idnként békére emlékeztet? (Stepanovi Predrág fordítása) 42

A történelem faggatása

Jakovljev Dragan

Sínai álom A csaknem üres homokparton, készüldvén a Nap, hogy ers rituális lendüleel vörös palástját lerázza és egy újabb nyári nap lecsengését jelentse ki, két ember végbeviszi mvét. Olyan nagy odaadással és szereteel teék ezt, hogy majd azt hiem, hogy várkastélyukat valami számomra ismeretlen folyékony anyaggal fogják bekenni és annak a megismételhetetlen elestének isteni ajándéka gyanánt magukkal fogják vinni. Ámde, mi végre is építkeznek i, i, azon a helyen, ami minden koraestén tengerfenékké lesz? Percek vagy talán órák kérdése, és e világ álmaiból, szeretetébl és sójából sz mvük a tenger alján fekszik majd és millió homokszemmel fog egyesülni. Létének minden nyomát, kétség kívül, a víz megsemmisíti. – Megsemmisíteni? – fordult felém az egyik, mintha csak a gondolataim közt járna. – Nem, drága barátom… Ellenkezleg! Éppen a fordítoja fog bekövetkezni. A dagály kinyilvánítja mvünket. Mégha nem is az embereknek maguknak, de elmondja és a világgal megosztja. Hát lehet ennél nagyobb boldogság? Látja, a mvünkben egyesült homokszemek többé már nem egy sivatag részei. Való igaz, hogy a sivatag teremtee, de immáron akaratunknak szolgáltaa ki ket. Nézze csak! És mvük fölé hajolva láam a súlyos veret fa városkapukat, a magas homoktornyokat, a lépcszeteket, a balkonokat, a hitszegéssel körbeve falakat. Minden olyan valóságh és hihetetlen volt. És olyan helyen épült, amely minden pillanatban a semmibe vész. Egy magas tengeri hullám gurult a partnak. A tengervíz pillanatok ala eláztaa a talpunk, majd elöntöe a vár körüli tavat. Ledöntöe a kapukat, teremrl teremre tört, megáztaa a falakat és keészakítoa ket. Ezek kisvártatva úszni kezdtek, majd minden egyes darab száz meg száz homokszemmé fogyo le. A tenger éhetetlenül hullámaiba vonta és kékségébe széerítee ket. – Láa, hogy – kérdezte az egyikjük elégedeen,– távozásukban is összeölelkeztek? Most minden a maga helyére került. Pontosan úgy, ahogy terveztük. Ajándéknak adtuk a világnak mvünket és az elfogadta. Érheti az embert ennél nagyobb boldogság? Most majd a világ új ismeretekkel táplálja és biztosak vagyunk benne, hogy egykor majd visszaadja nekünk. Nem-vártan, akkor, amikor úgy érzi, hogy szükségünk van rá, így megváltoztatva. Könnyen ráismerünk majd, mert virgonc és vígadt lesz, idtlenül él, csakúgy, mint a mi ajándékunk. A föld és a szél mve. (Sínai-félsziget, 2010. szeptembere) (Szomora János fordítása)

Ohon Olyasmi történt velem, ami azt hiszem, mindenkivel megeshet, aki életének legalább kis részével kötdik a budapesti partokhoz. Utazásaimból vissza-vissza43

PoLíSz térvén, azon kaptam magam, hogy türelmetlenül és egyre gyakrabban pillantok a messzeségbe. Várom az ismers fényeket. Így volt ez akkor is, régen, amikor sok-sok évvel ezel turistaként érkeztem a városba. De az a felszínes, mélyebb érzelmektl mentes ionti kíváncsiság már a kirándulást követ napokban kihunyt. Akkor Pest csak a gyönyör várost jelentee nekem, amelyet látni kell. Ma sem tudok mást mondani a városról. Mindent látni, megörökíteni, egy pillanatra megállítani az idt, mert aztán ebbl élünk, ahogy az évek múlnak. Valami mégis megtört. Várom ismét ugyanezeket a fényeket a távolban, az ismers budai dombokat, ugyanazt a nekem mindig elsként int nalakot a Gellérthegyen, csakhogy most már örülök is mindennek. Hallgatom az autóbusz egyhangú zúgását, s eltndöm, milyen hosszúra is nyúlt ez az utazás. Mesze még az ohon. És akkor egy durcás hang megszólalt: „Ohon? Kié?” Beleestem a saját csapdámba, amit már régóta kerülgeem. Vajon ez a város végül is az én ohonom? Vajon az öröm és a vágyakozás az ismers távoli fények után valóban megbízható jele annak, hogy a város, amelybl felvillannak, csakugyan az ohonom? (Vujicsics Mariea fordítása)

Danica Brczán

Magyar versek 1. bennem lakik a csend és a félelem kitörni vágyik az rület odakinn fú a szél oh, beköltözik a förtelem

i a szeptember semmi és senki vagyok én vagyok az a gondolat mely ködbl és esbl az alkohol illatából keletkezik

(05. 07. 2007. Budapest)

2. Az élet túl hosszú ahhoz, hogy üresen, tartalom nélkül éljünk és túl rövid ahhoz, hogy ez id ala bármit is elérjünk. Minden egész eltörö, minden te félbemaradt, minden gondolat félbeszakadt. (01. 10. 2007. Budapest)

44

ártatlan vagyok mégis a legrosszabb én vagyok a fájdalom – s szenvedek gylölöm a meztelen szavakat mindent mi félelembl ered: égek (02. 09. 2007. Budapest)

A történelem faggatása

A magyarországi szerb szerzk életrajzai L$> P+ (Budapest, 1960–). A budapesti ELTE Természeudományi Karán, zika szakon végze 1985-ben. Az els független magyarországi szerb társadalmi szervezet a Szerb Demokratikus Szövetség egyik alapítója és vezetje (1990), majd a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Kerekasztalának titkára és üv. elnöke (1991-1995). A Szerb Országos Önkormányzat els, kétszeres elnöke (1995-2003). A magyarországi szerb mveldéstörténet, illetve a nemzetiségi kultúra és jog témakörében számos tanulmány, cikk szerzje, kiadvány szerkesztje. A Szerb Tudományos és Mvészeti Akadémia Kisebbségkutató Bizoságának tagja (2004). A Magyar Mveldési Intézet és Képzmvészeti Lektorátus Nemzetiségi Szakérti Tanácsának tagja (2005). 2010 óta a magyarországi Szerb Intézet igazgatója. V$@$@ S" (Pomáz, 1933–Róma, 2002). Irodalomtörténész, író, mfordító. 1958ban a budapesti ELTE Bölcsészkarán szerze diplomát szerb-horvát-bolgár szakon. Az MTA Irodalomtudományi Intézetben gyakornok, de 1959-ben eltávolítoák az 1956-os forradalomban való részvétele mia. 1963-tól újból kapo állást, a Színháztudományi Intézetben. Az állás nélküli évek ala jelents mfordítói és szerkeszti munkát végze. 1968-ban visszakerült az MTA Irodalomtudományi Intézetbe. Kezdeményezje és egyik alapítója a szerb kultúra ápolására létrehozo Jakov Ignjatovi Alapítványnak (1988). A szentendrei Szerb Egyházmvészeti Múzeum és Tudományos Gyjtemény alapító igazgatója volt (1990). Több tanulmánykötet és antológia szerkesztje, szerzje. Els verseskötete „Rastoenje” (Széthullás) címen 1972-ben Belgrádban jelent meg, majd kibvítve Budapesten (1993). Utolsó esszé- és tanulmánykötete „Elillant évek szlhegyén”, ill. „Magyarok és szerbek” címen 1997-ben jelent meg. PQ S#"$\ (Mohács, l942–). Író, mfordító, nyelvész, irodalomtörténész. Fiskolai tanulmányait Pécse végezte, majd az ELTE Bölcsészeudományi Karán szerze középiskolai tanári képesítést. Kandidátusi fokozatot 1977-ben szerze. Fontosabb szépirodalmi mvei: Prepolovljeni (A meghasonloak, regény, Budapest, l982., TV-lmként 1986), Malogradske i druge prie (Kisvárosi és egyéb történetek, elbeszélések, Budapest, 1984.), Živeti u Mohau (Élni Mohácson, regény, Beograd-Budapest, 2006.), Usudne rei (Végzetes szavak, Budapest – Beograd, 2008). M$$ P+ (Budakalász, 1952–). Költ, próza- és színmíró, mfordító, irodalomtörténész. Az ELTE Bölcsészeudományi Karán végze magyar–szerbhorvát szakon 1976-ban. Egy évvel késbb az ETE BTK Szláv Filológiai Tanszékére került, ma egyetemi tanár.2008-tól az MTA doktora. Több tanulmány és könyv, mint „A szerb irodalom története” c. monográa (Budapest, 1998), valamint négy szerb-horvát költészeti antológia szerzje. Lapszerkeszt, többek közö a „Neven” fszerkesztje (2003-tól). A Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ „Venclovi Mhely” nev kiadói részlegének meglapítója és vezetje (2007-tl). Írói pályafutása az 1980-as években kezddik. Els önálló könyve a „Sentandrejski tipik” (Szentendrei regula, Novi Sad, 1991) cím verseskötet. További könyvei prózai mvek, ezek közül kiemelkednek a „London, Pomaz” (London, Pomáz, Novi Sad–Budapest, 1994), a „Mi že Sentandrejci” (Isa, mi szentendreiek, Novi Sad–Budapest, 1997) és a „Bitka za Sulejmanovac”

45

PoLíSz (A szulejmánováci csata, Novi Sad–Budapest, 2000) cím regényei, amelyek a „Websajt-stori” (Web Site Story, Beograd, 2001) cím internet-regénnyel alkotnak tetralógiát. A Magyar Írószövetség (Budapest) és a Szerb Írószövetség (Belgrád) tagja. V$ G$> (Hercegszántó, 1951–). Költ. Lelkészi családban születe, maga is szerb ortodox egyház lelkésze Szentendrén. Mindössze egy, de annál értékesebb verseskötetet jelente meg „Vertograd na Dunavu” (Isten dunai kertje, 1993) címmel. A szerz versét kiemelten a bels borítón közöljük. R M$^ (Baonya, 1959–). Költ, mfordító. Jogi végzetség, éveken át Budapesten a Fvárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóhelyeese, a Gyermekparlament létrehozásának kezdeményezje. A magyarországi szerb írók közö egyedülálló módon kétnyelv alkotó. D DQ$ (Szentes, 1963–). Költ, próza-, esszé-, dráma- és tanulmányíró, mfordító. Gyermekkorát a Baja környéki Katymáron töltöe. Az újvidéki Bölcsésztudományi Egyetem Jugoszláv Irodalmak és Szerb Nyelv Karán végze 1989-ben. Azóta a budapesti Szerb Gimnáziumban tanit. Temékeny író. Els mve „Sunce se nebom bori” (Az éggel viaskodó nap, Budapest, 1992). 2000.-ig még két másik verseskötöte jelenik meg, majd Dujmov a próza felé fordul. Els regényét (Beli putevi, Fehér utak) 2000-ben, els novellás kötetét (Zguzvano doba, Gyrö idk) 2001-ben, esszékötetét pedig 2005-ben adták ki. Eddig összesen tiz könyv saját mveivel, két tanulmányi és három mforditási könyve láto napvilágot. Dujmov a tekintélyes szerbiai Rastko Petrovi d birtokosa. M$" S#" (Gyr, l967–) költ és prózaíró. Jugoszláv $–világirodalom szakos diplomáját a Belgrádi Egyetemen szerezte 1993-ban. Doktori disszertációját az ELTE Bölcsészeudományi Karán védte meg. Mvei: Zagrade (Zárójelek, versek, Beograd, 1994.), Život oca Radovana (Radován atya élete, életrajz, Beograd, 1994.), Mauzolej (regény, magyar címe: Tito-laktanya, Beograd, 1997.) Ezen kívül két rádió-dráma és egy gyermek-színm. DQ" J^$\ (szerbiai Kragujevác, 1965–) költ és prózaíró. 1995 óta Budapesten él és alkot. A budapesti „Szrbszke nedelne novine” (Szerb heti újdonságok) f- és felels szerkesztje. Több évig volt a belgrádi média budapesti megbízo és kiküldö újságírója. A Szerb Írószövetség, a budapesti Kör mvészeti egyesület, a belgrádi Arte mvészcsoport és a Szerbiai Újságírók Szövetségének tagja. Mvei: Peštarenja (Pestieskedés, 1999, naplófeljegyzések), Gost (Vendég, 2001, verseskötet), Dzsezvár (Dzsezvárban, 2006, regény), _ajanka sa ježevim (Teadélután sünökkel, 2007, esszékötet), Isa a (Izajás,2009, regény), Naide trenutak (Vannak olyan pillanatok, 2011, multimediális DVD-verseskötet). Prózai és költi mvei több nyelven jelentek meg fordításban; alkotásainak egyes elemeit a gimnáziumi tankönyvekben a korszer szerb irodalom részeként tartják számon. B@" D"$@ (Budakalász, 1985–). Költn. A budapesti ELTE szlavisztikáján szerze diplomát. Budakalászon él. Szerbül és magyar nyelven is versel. Versei a Pesma budilnika (Az ébreszt(órá)k dala, 2007) atal antológiában jelentek meg Budapesten.

46

A történelem faggatása

WASS ALBERT EMLÉKEZETE LXXV. RÉSZ Deák-Sárosi László

„Csaba”, Wass Albert és mi Az ember életében általában elérkezik az a pillanat, amikor viszonyulását egyértelmsítenie kell bizonyos tényekhez, jelenségekhez. Néhány évig nem tudtam mit kezdeni Wass Albert mveivel, mert annyi, egymásnak ellentmondó, felfokozo érzelem és indulat kísérte az értelmezésüket, hogy túlságosan nehéz feladatnak tnt az igazságot kihámozni bellük. A dolgot nehezítee, hogy elször az írónak egy nem igazán átüt regénye került e kezembe, és ezért könnyen engedtem annak a „szépírói” irányból érkez morgolódásnak, ami szerint esztétikailag nem értékelhet igazán Wass Albert stílusa. Ez a kisregény a Halálos köd Holtember partján, elször 1978-ban jelent meg, és én egyik 1990-es években közzéte kiadásban olvastam. Cselekménye az amerikai emigráció közegében játszódik, és az volt a kicsengése, hogy a román-magyar kon iktusok a tengerentúlra is kiszivárognak, és krimiszer eseményekben csúcsosodnak. A szöveget érzelmileg kissé túlvezéreltnek éreztem, és bár nyelvezete szép, gördülékeny volt, a krimi-jelleg viszont másfajta olvasói elvárásokat is teremte bennem, amelyek nem igazolódtak maradéktalanul. Wass Alberel azonban az ember akkor is találkozik, ha még egyetlen mvét sem olvasta. Voltam irodalmi esteken, ahol verseit olvasták fel, láam alkalmi társulatok által elado színmveibl, megnéztem az életétl készült dokumentumlmet. Ezek után a fbb mveit

magam is elolvastam, és ezek az írások rá is cáfoltak az ellentábor méltatlankodására. Meggyzdheem, hogy a Funtinelli boszorkány méltán került a 2005-ös „Nagy Könyv” felmérésben a legkedveltebb 12 közé, és további ke a legjobb 50 listájára, három a 100-ba, négy a 150-esbe. Négy regénnyel rajta kívül csak hét írónk juto az olvasók által legelismertebbek táborába, és ennél többel senki, még Jókai Mór se.* A túlftö nemzeti szólamok és elfogultság vádja ellen szól, hogy Funtinelli boszorkány-t román nyelvre is lefordították, mert a román anyanyelv mfordító szerint senki se mutaa be még olyan szépen, érzékletesen és szereteel a hegyi románok életét, mint Wass Albert ebben a könyvében. A regény hatását az is mutatja, hogy a párom, aki anyaországi, még megismerkedésünk el a regény hatására szerete bele igazán Erdélybe, és utazo el elször a fenséges és fenségesen leírt-megírt Marosszékre. Ám ezek még csupán közvete bizonyítékok. A kifogás a „szépírói” értelmiség részérl az, hogy a nemzeti elkötelezeség Wass Albertnél nem társul esztétikai minséggel. Ez inkább csak ürügy, hiszen az ellenkezjét k sem bizonyítják, csak az igenlk részérl hiányolják az érveket. Ha érvek kellenek, akkor bemutatom röviden az író Csaba cím regényét, ami ugyan csak egy tes* A Nagy Könyv, 2005 - hp://hu.wikipedia. org/wiki/A_Nagy_K%C3%B6nyv

47

PoLíSz tesebb kisregény terjedelm m, mégis remekül jellemzi Wass Albert stílusának esztétikai erejét. Tudom, hogy az író egyes, vitairat-jelleg prózai munkái nem eléggé reprezentatívak a stílust illeten, és nem mindenki értékeli például az Adjátok vissza a hegyeimet! szenvedélyes hangnemét akár a nemzeti elkötelezeség olvasók közül sem, de a Csaba, amelyet Wass Albert 1940-ben jelentete meg, regényként is jelents, nem csupán a nemzeti öntudatot ersít korrajz gyanánt. A 241 oldalnyi szöveg egy atalemberré, emberré csepered székely kisú és faluja életét követve mutatja be az 1918-as román megszállás utáni idszakot egészen az 1930-as évek végéig. Ferkó nem hs, nem értelmiségi és nem forradalmár. Egyszer, életrevaló falusi gyerek, aki nem mentes kisebb hibáktól sem, mégis a viszontagságok közepee kiemelkedik környezetébl, és ha mást nem, azt eléri, hogy újjáépítsék a falujukban a magyarként való megmaradás támaszát, az iskolát. Ferkónak a nagyapja mesél a székelyek eleinek, a hunoknak a legendás királyáról, Csabáról. Ferkó álmaiban és képzeletében többször dialógusba kerül népe mitikus vezetjével, és meglep tanácsokat kap tle a nemzeti önazonosság megrzésének stratégiáját illeten. Ha már a stílus a kérdéses, nézzünk egy mondatot a regény els oldaláról: „A lövések egyre távolabbról jöek, kis, hegyes sebeket ejteek a csenden, de a hallgatás nyomban összefolyt mögöük, mint súlyos szürke iszap, hideg és fojtogató.” (5. o.) A tiszta, realista stílus olyan költi képekkel telítdik, amelyek helyenként a verseknél is tömörebben teremtik meg az atmoszférát. Ebben a mondatban is elegend egy megszemélyesítés, ami meg48

rázó érzékletességgel közvetíti, hogy a megszállók lövései még a csendet is megsebesítik. A kilátástalannak tn helyzetben az író a reményt egy szakadt lámpagyújtogató alakja révén idézi meg: „Amerre elhaladt, mintha álom és mese volna: apró fénypontok gyúltak fel a ködben, kis diderg jános-bogárkák, s a dermedt szürkületbe belemosolygo a világosság.” Ha jól meggyeljük, ebben a regénykezdetben és az idéze mondatokban benne van Wass Albert poétikájának lényege. A valóság nagyon realista módon, azt is mondhatni, naturálisan megidéze: félelemmel telíte, borongós, szomorú, ugyanakkor reményt sugárzó. Ez a világ él, antropomorf is, ahol a csend is él, hiszen meg lehet sebezni, és a világosság is bele képes mosolyogni a szürkületbe. A valóság és a mesés képzelet, egyben transzcendencia közti átmenetet, átfedést olyan létez, valós csodák képezik, mint a diderg, de világító jános-bogárkák, és a mosolygó világosság. Wass Albert képei és elbeszél technikája rokonítható Tamási Áronéval. A Csaba írójánál azonban kissé más ez az összeforrt csodavalóság, sokkal reálisabb, naturálisabb, hiszen i a valós létezés vetíti ki magát a zikain túliba, nem pedig a mese lappang már eleve a levegben, a fben-fában, a házakban. A környezet, a táj, benne a tárgyak is élk, de az emberi tekintel válnak azzá, a közegével harmóniában él, azt ápoló ember gyelme és szeretete sugárzik ki mindenre. Legtöbbször a szereplk által, de van, amikor a leírások csak az író viszonyulásait tükrözik a környezethez, ami ugyanolyan bensséges, mint a szereplié. A tárgyak, legyenek bár élk vagy éleelenek, visszanéznek az emberre, ez az átlelkesítés alapja:

A történelem faggatása „Nézték a csuko kapuk, és nézték az edt ablakok, s a vacogó fák mintha megkönnyebbülten felsóhajtoak volna.” Ez a „mintha” azonban jelzi, hogy a kapcsolat törékeny, és nem felétlenül mindenki által érzékelhet. Meg is történik a könyvben a kapcsolat részleges felbomlása, ami jelzi a megváltozo viszonyokat. „Úgy odaakaszkodo az a tél a lelkekhez Beléjük költözö, és sötét árnyékát gyakran rávetee az életükre.” A tél, a pusztulás, a sötét árnyék azonban csak átmenetiek, mert ahogy a természet körforgásának megvan a rendje, az élet történelmi vonulatának is él – a regény szellemiségének hite szerint – a periodikussága, de annak az értelme is. „Pedig a tavasz újra kin a földbl, mert elpusztíthatatlan örök törvénye a világnak, hogy ahol tél volt, o tavasz is legyen. Hiába irtoák ki a Csongorádot: a tavasz Mórucra mégis onnan érkeze.” Ez a kitartóan visszatér kikelet éves, évtizedes, st hosszabb távlatokban is allegóriája a megújulásnak, még a legreménytelenebb helyzetekben is. Érdekes, hogy a Csaba 1940-ben jelent meg elször, tudható, hogy megírásának idején Észak-Erdély még nem került vissza közigazgatásilag Magyarországhoz. Aztán késbb Erdély visszakerült, de újra elvesze, de mindezekre is van általános válasza a regénynek. I, a könyv elején még csak a következ vigasztalás szintjén, de a végén másképp is. „Valakinek nyugalmas bölcsessége rendelte így. Hogy ahol recsegve dltek óriási szálfák, – világok omloak, sorsok roppantak össze – ahol a halál járt vágtató harciszekéren, o a tél utáni nagy csendességben lassan és észrevétlenül új élet induljon.” O van tehát közvetve kimondva a Gondvisel akarata, akinek a szenvedéssel is van olyan szándéka, ami a megújulást szolgálja.

Hogy még mindig a stílusnál és a leíró stílusnál maradjunk, nézzünk még pár mondatot a tavasz érkezésérl, hogyan érkezik Erdély hegyei közé Wass Albert szemei el: „Elször csak langyos fuvallat, aztán kibomloak a fzek barkái, s akkor már o is ült a tavasz a Csongorád gerincén, s lábait lógázta. Megérkeztek a hóvirágok is, és fehér csengeyikkel felébreszteék álmából az erdt. Sejtelmesen zizzen a bozót, árván maradt magfákon megindult a nedv, lemetsze csonkok harmatot izzadtak. Lent az avar közt csírák moccantak, szunnyadó gyökérizmok életet feszültek, s ártatlan csodálkozással már felütöék fejüket kicsike növénykék. A levágo törzsek keser szaga édes rügyszaggal összekeverede.” A bekezdésnyi leírásban játékosságot és humort: a megszemélyesíte tavasz „a lábait lógázta” – ezzel a kifejezéssel. A képzeársítások, a szinesztéziák érzékletessé teszik a leírást: „a hóvirágok is, és fehér csengeyikkel”. Ugyanakkor a képek naturálisak is. Érezni, hogy mindezt csak olyan ember írhaa, aki kezével tapintoa meg a „lemetsze csonkok”-at, amelyek „harmatot izzadtak”. Ebbe a mesés világba tolakodnak be a román hatalom emberei, akik elször az erdt irtoák ki, de utána behatolnak az emberek személyes terébe is. Az író tömören, egy-egy villantással érzékelteti a megszállók önkontrolljának hiányát, alkalmatlankodásuk fájó nyersességét: „Az idegenek a szekrényeket túrják. Mindenfélét kidobálnak bellük. A köpcös a kezébe vesz valamit, valami könny rózsaszín holmit, és egy megjegyzést tesz. A többiek odanéznek, s csúnya, torz vigyorgás terpeszkedik széjjel az arcukon.” Egyes dolgokat nem is kell részletezni, mert a sejtetés többet mond. A nyelvi és kulturális határt is pár rövid mondat érzékletesebben közvetíti, mint egy 49

PoLíSz hosszú leírás: „Ferkó tud románul. Ha nem is érti világosan, amit a köpcös mondo, de sejti, és elvörösödik. Elfordul az ajtótól, s úgy oson el, mint tolvaj, aki lopo. Csúnya, nyers titkot lopo.” A kiszolgáltatoságot mi tudná megrendítbben megidézni, mint amikor az, ha valakinek behatolnak a személyes terébe, és még  érzi magát tolvajnak?… Az id múlását is olyan képekhez köti Wass Albert, amelyek beáramlanak az olvasó érzései közé még akkor is, ha az sohasem láto kátyús utakat a székelyföldi dombokon: „A Mezségen az évek is úgy járnak, mint azok a lassú szürke szekerek, amelyeket két sovány tehénke vonszol maga után az agyagos dlutak kátyúi közö, egyhangú, jámbor nyikorgással.” Megidéztetik ebben a vonatkozásban Ferkóék háza is: „A Fileki udvart is súrolták az évek. Az istállókról leverték a vakolatot, tetkrl a cserepet meg a nádat, letaposták a kerítéseket is, ahogyan átjárogaak rajtuk.” Az író nagyon tudhaa, mikor kell valamit részletesen kifejteni, és mikor érdemes mindössze pár mondatban összefoglalni például egy hosszabb eseménysort. A stílus ilyenkor épp a tömörítésben, a vázlatos, szinte karikatúraszer játékosságban rejlik, ami felidézi a hírek falusi pletyka útján terjedését, és mégsem válik el az írói nézponól a szabad függ beszéd pontosan meg nem jelölt idézeje ellenére. Wass Albert meséli stílusának szemléletes példája az alábbiakban idéze bekezdés: „Egészen addig ment ez így, amíg Mányi egy reggel sírva újságolta, hogy gyereke lesz. No, ennek fele se tréfa – vélte Farkas úr. Hamarjában szerze egy új leányt a konyhára, aztán bábaaszony, doktor, persze, pénz kell az ilyesmihez. Farkas úr tehát szép suyomban elado a gabonásból elbb tíz mázsa búzát, aztán újra tizet. Vaszilika, a béres besúgta Vén Gyuri50

nak, Vén Gyuri Márton úrnak, s Farkas úr repült. A kulcsok Vén Gyurihoz vándoroltak, majd Vaszilikához. S maradt minden a régiben.” Ebbe a csodás és feldúlt természeti világba érkeznek nem csak a román hatóság emberei, hanem i van helye Csaba királynak is. Ferkónak a nagyapja mesél a székelyek hun seirl, akinek a nagy királya, Aila nagyravágyó, hatalmaskodó volt, és birodalmáról azt mondja: „sok volt benne az idegen, a bels ellenség”, ezért az országa szétese. A székelyek azonban Csaba király vezetésével megteremteék a továbbélés lehetségét. Ferkó nem mindent tud meg pontosan a nagyapjától, és a történeti alapú monda megfelel mértékben távolban és homályban marad ahhoz, hogy saját képzeletében személyes kapcsolatot építsen ki a gyzelmeket és háborús vereségeket is megél Csaba alakjával, akinek mindig van valamilyen válasza Ferkó kérdéseire. Csaba király egyszerre része a közösségi emlékezetnek és a székely legény fantáziájának. A ke együ válaszol, egy hangban a szintén két rétegben megfogalmazo kérdésekre. Kérdés pedig van bven. Az általában ve megmaradáson túl a falu ügyesbajos dolgain keresztül románokhoz és más nemzetiségekhez mint egyénekhez való viszony, a közélet, a politika, a tulajdonviszonyok, a falu iskolájának ügye merül fel. Ferkó nem vitat meg mindent Csabával, de a közös emlékezet valósága gyakran felvillan ele. Külön érdekes megnézni, hogyan ábrázolja a regény a különböz nemzetiségeket. A románok a megszálló hatalom emberei, és már láthauk, hogyan dúlják fel a magánlakásokat. k azonban nem

A történelem faggatása azért állnak a másik oldalon a regény tanúsága szerint, mert a kultúrájuk feltétlen módon erre predesztinálja ket, hanem a háború révén kialakult új geopolitikai viszonyok mia is. A kultúrájuk más, mint a székelyeké, akikkel lazább vagy szorosabb együélés révén ismerik (ismerjük) egymást. Folyton kibuknak a különbségek, de nem mindig a szembenállás révén. Ferkó például gyerekként összebarátkozik a Kolozsváro náluk elszállásolt megszálló román katonával, aki szobrocskákat farag neki ajándékba. Ferkót ekkor egy másik magyar gyerek, a Sarolta nev kislány nem érti, akihez egyébként gyengéd szálak fzik: „Mert ha barátod, akkor te áruló vagy! – szögezte le Sarolta hidegen az ítéletet. Ferkó nem szólt semmit. De ezer kérdés lázadozo benne az ítélet ellen. A katona jó ember, és nem te semmi rosszat. Miért áruló, aki egy aki egy jó emberrel barátkozik?” Wass Albert a mezségi székelyeket is árnyaltan ábrázolja. Nem mindenki hs, még Ferkó sem, legfönnebb életrevaló. Köztük is vannak bizonytalanok, az új hatalomhoz dörgölzk, a közösségi értékeket, így az iskola ügyét is csak vonakodva meghalló falusiak. Vannak eltökéltek is köztük, de tanácstalanok és indulatosak is. A románok, akik a faluba érkeznek (az odahelyezeek), k is leginkább azért idegenek, mert zárványban élnek. A falusiak nem értik ket, és viszont. Pedig van köztük kísérlet a közeledésre. Ferkó még szerelmi viszonyba is bonyolódik a román tanítónvel. Kapcsolatuk azonban különösebb kon iktus nélkül elhal. A n elmegy a faluból. Mindez a két nép, nemzet egymásra találása lehetségének hiányát mutatja az ado történelmi helyzetben. A zsidók bemutatása még ersebben felvállalja a problémákat minden szin-

ten. Az író jellegzetes sorsokat vázol fel. A zsidó boltosnak a háza építészeti stílusában is az átmenetiséget jelképezi: félig parasztház, félig városias; félig lakás, félig bolt. Az ids boltos és neje, akit a hozományáért ve el, a pulton keresztül él társadalmi életet is, olyan lozóával, ami szerint „Furcsa így állni a [falu] partján, szinte jó.” Reich bácsi a feleségével azonban nem ért szót: kényszer gazdasági közösségben élnek. A boltos bácsi a azonban nem tud és nem akar megragadni az új gazdasági-politikai viszonyok közt. A napi realitásnál sokkal többre, jobbra, szebbre vágyik. Amerikába akarja csábítani Katát is, móruci fruskát. Gazdag jövt, színészkarriert, csillogást ígér neki a ú, de tudni, hogy a lányt és önmagát is becsapja, mert hamis illúziókban él, hiszen boltos apját is meglopja. Van két tömören és pontosan megírt jelenet a kommunisztikus eszmék iránti viszonyulásról is. Egy zsidó ú, Tóni felmondja a társadalmi igazságosság megteremtésének osztályharcos kátéját székely barátainak, és hallani, tudni a szöveg és az események egymásra vonatkoztatásából, hogy ez a program könyvíz, tanult, és a munkásokat sem a nyomor és az osztályharc fogcsikorgató motivációi irányítják. A atal diákok Kolozsvár utcáit róják, és szembetalálkoznak néhány munkással, akik viselkedésükkel rácáfolnak arra, amit Tóni, a zsidó ú állíto róluk, hogy a nyomor és az osztályharc megszállojai lennének: „A munkások vidáman beszélgetve mennek el melleük. Egyikük divatos slágert fütyörész, sapkája legényesen félrecsapva. Nagyot üt társa vállára, úgy ingerkedik vele. – Na, hát ma is viszed moziba Verát? Társa, egy hegysorrú, paanásos legény, gyorsan adja vissza a szót. – 51

PoLíSz Inkább megyek moziba azzal a pénzzel, minthogy elsörözzem veled. O legalább látok is érte valamit. – Meg a Verát is fogdoshatod ántré nélkül! Harsány hahota jutalmazza a félrecsapo sapkájút. A hátulsó sorban egy idsebb, szikár ember komolyan odaszól a társaihoz. – Már én inkább meggyjtöm azokat a felesleges harminc lejeket, s veszek idvel egy kis házikót rajtuk, vagy legalább egy telket egyelre. Mégis csak az ér valamit, ami az emberé…” Évek múltán Ferkó elmegy Kolozsváron egykori diáktársához. „Ferkó legelször is a régi barátot keresi fel, Tónit, a nyurga zsidó út. Régi beszélgetéseikbl emlékezik, hogy mennyire szívén hordozta mindig a nép sorsát, s egyébrl beszélni sem tudo, csak arról, hogy miképpen lehetne rajtuk segíteni. Azért megy legelször is hozzá, hiszen Tóni annyit tud, és annyit gondolkozik, és olyan fölényes mindig.” (…) „A sarki fszerbolt el kicsit megtorpan. Korn Izsó régi, kopo cégtáblája helyén élénk színekben pompázik az új, és ez áll rajta: Anton Corn delicatese.” Tóni ezek szerint tehát alkalmazkodo a körülményekhez, kommunistából keresked le mint eldei, és boltja, illetve saját nevét az aktuális helyzetnek megfelelen románosítoa. Korábban hirdete eszméi ellenére még tanácsa sincs Ferkó részére, hogyan is lehetne segíteni a faluja közösségének. Amikor Ferkó pénzt említ, Tóni csak panaszkodik, és úgy kezd beszélni vele, mint a vevivel. Nem hízelg kép ez az erdélyi zsidókra nézve, de Wass Albert néhány jellegzetes karaktert és sorsot rajzolt meg. Reich bácsi, a a, illetve Tóni három különböz stratégiát képviselnek. Az író azonban a mezségi székelyeket se öntöe le csillogó mázzal. Van köztük kitartó, harcias és indulatos is, 52

mint Bandi bá, de akad opportunista is, akárcsak Farkas úr. Ferkó sem hs, csak néhány helyzetben feltalálja magát. Ferkó kissé elvész az új világban, a szerelmi élete se ér révbe, de amikor kell, össze tudja fogni a falujabelieket az iskola újjáépítésére vagy elvezetni a székelyeket a román rendröket kikerülve szavazni az országgylési választások idején. Mi tehát az a meglep tanács, amelyet Csaba király ad Ferkónak a könyv végén? Érdekes, hogy az utolsó párbeszéd nem közte és Csaba király közö zajlik le. Ferkó víziójában egy falusi gazda vázolja fel a jelen f problémáját a székelyek reménységének: „– Másé a föld! – No! Az hogy történhete? – Elször csak beállt szolgálni, aztán ve magának egy kis telket, építe rá egy kis házat, s addig-addig, hogy most övé a föld! Csaba megcsóválta a fejét, ingaa erre-arra, botjával megturkálta a földet, és hallgato. Gecse István várt egy keveset, aztán megkérdezte: – Most én mit csináljak? Csaba ránéze a szemöldöke alól, kicsit a homloka is ráncba szökö, s kurtán, majdnem bosszúsan válaszolt: – Eredj, szolgálj te is!” A tanács inkább sokrét, mint többértelm. Tartalmazza azt a történelmi igazságot, ami szerint a magyar nemesség mint államalkotó nemzet úr volt a hazájában évszázadokon keresztül, és nem zavarta az, ha az idegen jö és szolgált neki. Persze, ez csak kis mértékben volt igaz a székelyekre, akik szabad emberekként a földjeiket maguk mvelték. A magyarnak is szolgálnia kell tehát, ha fel akar újból emelkedni. Hogyan szolgáljon? Úgy, ahogy a hegyeken túli román, aki a bojárrendszer, saját hazájából jö Erdélybe, mert i szolgaként is nagyobb szabadságot élveze, mint odahaza? A könyv egészébl nem ez a

A történelem faggatása változat cseng ki. A marosszéki székelyek megmaradtak a szülföldjükön, és a szegényebb körülmények közt, idegen fennhatóság ala sem kelle identitásukat megváltoztatniuk. Igaz, bizonyos értelemben szolgálták az új, az idegen hatalmat, de szolgáltak valami mást is. Ezt még az elz oldalon látja meg Ferkó a víziójában, és ez sokkal érvényesebbnek tnik. Ekkor hullik le ugyanis egy pecsét a titkos ajtóról: „És abban a percben, mint ahogy Csaba húnjai alávágtaak a Hadak Útjáról a mese szerint, úgy vágtaak el abból az eldugo kicsike sejtbl is az igazi fegyveresek: az öszszetartás, a leleményesség, a munkakedv és az önbizalom. A jóindulat vezeti ket, s a gondolat a fejük fölö lebeg: békességben élni mindenkivel, aki testvér ezen a földön, és szolgálni az igazságot.” Kissé programszer ezeknek a jelszavaknak a felsorolása, de a lényeg valahol mégis a szolgálaton mint kulcsszón van. Értheti úgy is az olvasó – és meglátásom szerint ez következik a regény egészébl –, hogy szolgálni az igazságot kell, méghozzá békességben való együéléssel. Hogy a befejezés kevésbé szomorú, hanem inkább hitet, bizalmat ersít, az az olvasó hozzáállásától is függ. A hit bennünk van, és a regény meséje azt csak megersítheti, ugyanúgy, mint Ferkót a nagyapja, hogy továbbadta a Csaba regét, ami beköltözö, nem is csupán a fantáziájába, hanem a lelkébe. Nehezen értem, hogy a jelents esztétikai teljesítmény, a széleskör olvasói elfogadás ellenére miért váltanak ki indulatokat Wass Albert regényei egyes körökben. Pedig mennyi szereteel, együérzéssel ábrázolják ezek az írások a székely magyarokat, a románokat, a zsidókat és más nemzetiségeket jellegze-

tes alakjaikon keresztül! Wass Albert bíráló szavai is megértésrl tanúskodnak, és tiszteletre, st alázatosságra intenek. A „szolgálj te is”, különösen „Csaba” szájába adva kemény invokáció a székely magyar és a magyar számára, de az olvasó el tudja fogadni, mert a regény egésze alapján érezheti mögöe a nemes, épít szándékot. Egészen más, ha olyan bírál, akit az ember magáénak érez. Wass Alberl jól esik a kritika is, mert a mienk, szellemiségében a mienk, hiszen az  írásaiban a legersebb, a legszebb a „mi”-érzés. Azok nem kedvelik Wass Albertet, akik nem kívánnak sorsközösséget vállalni a székelységgel, a magyarsággal, akiknek nem elemei, megrázó élmény ez a „mi” mint érzés. Ezért ágál ellene egy bizonyos álmagyar „szépírói” és mvészi kör, akik tagjai nem voltak restek 2008ban nyílt levélben tiltakozni Debrecen polgármesterénél az ellen, hogy szobrot állítsanak Wass Albertnek. Persze, álságos módon nem közvetlenül a mi írónk szellemiségét tagadták, hanem az volt a f és egyetlen érv, hogy „Wass Albert körül még lezáratlan viták folynak. Helyét még sem a szakma, sem az id nem jelölte ki. […] Tiltakozunk az ellen, hogy politikai testület saját hatáskörében - ha szimbolikusan is írói rangot adományozzon.”* A körlevél aláíróinak állításával ellentétben Wass Albert írói helyét és rangját az olvasók és a szakma egyaránt k elölte.  már atalon – harminckét évesen, a Farkasverem cím els regényéért – megkapta a Baumgarten-díjat, éppen a Csaba regénye megjelenésének évében. Babits * Nyílt levél Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének, Élet és Irodalom, LII. évfolyam 8. szám, 2008. február 22. - hp://www. es.hu/;nyilt_level;2008-02-25.html

53

PoLíSz

Szentendre – Vándorlások / Püspöki fõtemplom

Mihályékat nem lehet népnemzeti elfogultsággal, sem esztétikai igénytelenséggel vádolni. Wass Albert életmvét gondozza és folyamatosan kiadja a Kráter Kiadó. A „Nagy Könyv” szavazáson 2005-ben (mint már említeem) a legjobb 12 közé bejuto egy regénye, a legnépszerbb 50 közé további ke, a 100ba három, a 150 közé pedig négy. Nem a szobrok avatnak íróvá senkit, de az olvasók megbecsülését számos emlékm jelezheti. Íróink-költink közül talán csak Petnek van több emlékhelye, de az iránta fogant olvasói és állampolgári tisztelet sem pusztán a szkebb értelemben ve írói munkássága mia alakult ki, ugyanakkor esztétikai értékei mia is joggal kapo helye a legjobbak közö. Wass Albertnek egyik emlék-honlapja szerint* ezidáig 43 szoborral és * Wass Albert emlék-honlap - hp://www. wassalbert.eu

54

34 emlékmvel teék tiszteletüket az olvasók a Kápát-medencében. Magam is o voltam 2008. szeptember 28án, amikor kerületünkben, Újpesten, a Kertvárosi Szent István Templom kertjében (Budapest IV., Rákóczi tér 4.), ahol az egyik legjelentsebb írónk szobrát felavaák. A szobrot közadakozásból, magánterületen, a katolikus egyház kertjében állítoák fel. Egy nagyon szerény összeggel magam és családom is hozzájárultunk a kezdeményezéshez. Ezt csupán azért említem, mert egy egyszer olvasói és állampolgári összefogásnak is lehet eredménye, illetve szimbolikus értéke. Nem kell hozzá, hivatalosság, politika elismerés sem. Wass Albert regényei melle ez a közösségi élmény is hozzájárult ahhoz, hogy kialakuljon bennem az az érzés, amelyet ez a hármasság jelent: „Csaba”, Wass Albert és mi.

Világbeszéd

Toni Morrison (Amerikai Egyesült Államok) Toni Morrison (1931–) elssorban az afro-amerikai nk életének, múltjának, hagyományainak, szenvedéseinek ábrázolójaként vált híressé. 1993-ban elnyerte a Nobel-díjat; az indoklás szerint regényei „látomásos ervel és költi szépséggel elevenítik meg az amerikai valóság egy fontos aspektusát”. Magyarul is megjelent már számos könyve: Nagyonkék, Dzsessz, A kedves, A paradicsom, Szerelem, Salamon-ének. A Recitativo (eredeti címén Recitatif) az írón egyetlen kisprózai alkotása, 1983-ban jelent meg a Conrmation: An Anthology of African American Women cím, Amiri Baraka és Amina Baraka által szerkeszte antológiában. Azóta is állandó antológiadarab, amelyrl tanulmányok százait írták.

Recitativo Az én anyám egész éjjel táncolt, Robertáé meg beteg volt. Ezért viek minket a St. Bonnyba. Ha elmesélem az embereknek, hogy intézetben voltam, rögtön át akarnak ölelni, pedig igazából nem is volt olyan rossz. Nem olyan nagy, hosszú terem száz ággyal, mint a Bellevue-ben. Négyágyas szobák voltak, és amikor mi Robertával odakerültünk, épp nem volt elég állami gondozo gyerek, úgyhogy csak mi keen laktunk a 406-osban, és ha tetsze, hol az egyik, hol a másik ágyon aludtunk. És persze tetsze. Minden éjszakára másik ágyat választounk, és a négy hónap ala, amit o töltöünk, soha nem döntöük el, hogy akkor igazából melyik legyen a mienk. Pedig nem kezddö jól. Abban a pillanatban, hogy beléptem, és Nagy Bozo bemutato minket egymásnak, hányingerem támadt. Egy dolog, hogy hajnalok hajnalán kirángatnak az ágyadból – és egészen más, hogy bedugnak egy fura helyre, egy másik fajhoz tartozó leány mellé. És Marynek,  az anyám, igaza volt. Olykor elég hosszú idre abbahagyta a táncolást, hogy mondjon nekem valami fontosat, és az egyik ilyen fontos dolog, amit mondo, az volt, hogy soha nem mossák a hajukat, és fura szaguk van. Robertának tényleg volt. Már hogy fura szaga. Úgyhogy amikor Nagy Bozo (soha senki nem szólítoa Mrs. Itkinnek, mint ahogy soha senki nem mondta azt se, hogy St. Bonaventure), szóval, amikor azt mondta: – Twyla, hadd mutassalak be Robertának, remélem, jól k öök egymással –, én azt feleltem: – Anyukámnak nem fog tetszeni, hogy ebbe a szobába tesznek. –|Jól van – mondta Bozo. – Akkor lehet, hogy eljön érted és hazavisz. Gonosz, mi? Megöltem volna Robertát, ha elneveti magát, de nem nevete. Csak az ablakhoz ment, és megállt nekünk háal. –|Fordulj meg! – mondta Bozo. – Ne légy udvariatlan! Na, akkor, Twyla, Roberta, amikor egy hangos berregést hallotok, az jelzi a vacsoraidt. Akkor szépen lejöök a földszintre. Verekedni tilos, ha csak egyszer is meglátom, ugro a mozi. Csak hogy tudjátok, mirl maradnátok le, az Óz, a csodák csodájá-t fogják vetíteni. 55

PoLíSz Roberta biztos azt gondolta, az anyukám amia lenne dühös, hogy beteek az intézetbe. Nem amia, hogy vele raktak egy szobába, mert amint Bozo kiment, odajö hozzám, és azt mondta: – A te anyukád is beteg? –|Nem – feleltem. –  csak szeret egész éjszaka táncolni. –|Aha – bólinto, és tetsze, hogy olyan gyorsan megérti a dolgokat. Úgyhogy egyelre nem számíto, hogy úgy festünk egymás melle, mint a só meg a bors, és a többi gyerek néha így is szólíto minket. Nyolcévesek voltunk, és mindig egyeseket kaptunk. Én azért, mert nem tudtam megjegyezni, hogy mit olvastam, vagy hogy mit mondo a tanár. Roberta meg azért, mert egyáltalán nem tudo olvasni, és oda se gyelt a tanárra. Nem volt jó semmiben, kivéve a jackset, tudják, az a játék, amiben olyan kis manyag vackokat kell minél gyorsabban fölkapdosni, de abban aztán halálos volt. Eleinte nem nagyon bírtuk egymást, de senki más nem akart játszani velünk, mert mi nem voltunk igazi árvák, gyönyör halo szülkkel a mennyekben. Velünk csak nem tördtek a szüleink. Még a Puerto Rico-iak és az indiánok is lenéztek minket. Mindenféle gyerekek voltak o, feketék, fehérek, még két koreai is. Az étel viszont jó volt. Legalábbis szerintem. Roberta utálta, és egész nagy darabokat hagyo a tányérján: löncsöt, sült húst – még gyümölcskocsonyát is, és nem zavarta, ha megeszem, amit meghagyo. Mary számára a legjobb vacsora a paogato kukorica és a csokis tej volt. Nekem meg a krumplipüré két virslivel olyan volt, mint egy karácsonyi lakoma. Tényleg nem volt rossz o lenni a St. Bonnyban. A nagylányok az els emeletrl néha szemétkedtek velünk. De ez minden. Rúzsozták a szájukat, festeék a szemüket, és ringaák a térdüket, miközben nézték a tévét. Némelyik már tizenöt, tizenhat éves volt. A legtöbb rémült szökevény. Szegény kislányok, akik megküzdöek a bácsikájukkal, és elszöktek tle, de a mi szemünkben durvának és gonosznak tntek. Isten akarta, hogy gonosznak tnjenek. A személyzet próbálta távol tartani ket a kisebb gyerekektl, de néha észreveék, hogy bámuljuk ket a kertben, ahol szólt a rádiójuk, és egymással táncoltak. És ilyenkor odajöek, meghúzták a hajunkat, vagy kicsavarták a kezünket. Féltünk tlük, Roberta és én, de titkoltuk egymás ell, hogy félünk. Úgyhogy mindenféle csúnya szavakat kiabáltunk nekik, amikor futottunk ellük a kerten át. Nagyon sokat álmodtam, és majdnem mindig benne volt a kert. Két hektár, talán négy is, tele kicsi almafákkal. Sok száz almafával. Csupaszok és görnyedtek voltak, mint a koldusasszonyok, amikor a St. Bonnyba kerültem, és tömérdek virág borítoa ket, amikor elkerültem onnan. Nem tudom, miért álmodtam olyan sokat azzal a kerel. Jóformán semmi sem történt o. Már úgy értem, hogy semmi különösebben fontos. Csak szólt a zene a nagylányok rádiójából, és táncoltak. Mi meg Robertával néztük ket. És Maggie egyszer elese. Az a konyhás n, akinek karikalába volt. És a nagylányok kineveék. Fel kelle volna segítenünk, tudom, de féltünk azoktól a rúzsos szájú, feste szemöldök lányoktól. Maggie nem tudo beszélni. A gyerekek azt mondták, hogy kivágták a nyelvét, de szerintem egyszeren csak így születe: némának. Öreg volt, a bre homokszín, és a konyhán dolgozo. Nem tudom, hogy kedves volt-e. Csak arra emlékszem, hogy karikalába volt, és hogy ringo járás közben. Hajnaltól délután keig dolgozo, és amikor 56

Világbeszéd elhúzódo a munkája, nem végze a mosogatással idben, és nem tudo negyed háromig szabadulni, átvágo a kerten, hogy le ne késse a buszát, és ne kelljen várnia plusz egy órát. Olyan tisztára béna kis kalapot viselt – gyerekkalapot fülle entykkel –, és alig volt magasabb nálunk. Az a kis kalap tényleg szörny volt. Még egy némán is hülyén néze ki – nem elég, hogy egy szót sem szól, még úgy is öltözik, mint egy gyerek. –|De mi van akkor, ha valaki meg akarja ölni? – Ezen el szoktam töprengeni. – Vagy mi van, ha sírni akar? Tud vajon sírni? –|Persze – mondta Roberta. – De csak könnyei vannak. Hang nélkül. –|Nem tud sikítani? –|Nem. Semmit. –|Hallani azért hall? –|Gondolom, igen. –|Akkor kiabáljunk neki – mondtam. És kiabáltunk. –|Hé, lüke nyanya! Hé, lüke nyanya! – Nem fordult felénk. –|Karikalábú! Karikalábú! – Semmi. Csak ment tovább ringva, lifegtek a lifegk a babakalapján. Azt hiszem, tévedtünk. Azt hiszem, hallo minket, csak nem akarta mutatni. És még ma is szégyellem, ha arra gondolok, hogy mégiscsak volt o bent egy ember, aki halloa, ahogy csúfoljuk, de nem árulhato be bennünket. Jól k öünk egymással, Roberta és én. Mindennap más ágyban aludtunk, és mindkeen kaptuk az egyeseket erkölcstanból, kommunikációból és tornából. Bozo azt mondta, csalódo bennünk. Százharmincan voltunk o állami gondozoak, s közülük kilencvenen tizenkét évesnél atalabbak. Majdnem valamennyien igazi árvák gyönyör szülkkel a mennyekben. Csak minket kenket dobtak el a szüleink, és csak mi kaptunk egyeseket három tárgyból. Még tornából is. Úgyhogy jól k öttünk egymással – naná, amikor Roberta mindig olyan sokat meghagyo az ételébl, és nem sokat kérdezsködö. Ha jól emlékszem, a Maggie elesése eli napon tudtuk meg, hogy mindkenket meglátogat az anyukánk ugyanazon a vasárnapon. Huszonnyolc napja voltunk az ohonban (Roberta huszonnyolc és fél napja), és ekkor látogaak meg minket elször. Tíz órakor jönnek a misére, aztán együ ebédelnek velünk a tanári étkezdében. Gondoltam, ha az én táncoló anyukám találkozik Roberta beteg anyukájával, az jót tesz majd neki. Roberta pedig úgy gondolta, az  beteg anyukáját nagyon fel fogja dobni egy táncoló anyuka. Nagyon izgultunk, és becsavartuk egymás haját. Reggeli után ültünk az ágyon, és néztük az utat az ablakból. Roberta zokn a még nedves volt. Elz este kimosta, és a radiátorra tee száradni. Nem száradt még meg, de azért felvee, mert olyan szép volt – rózsaszín reds. Mindkenknek volt egy lila papírkosárkánk, gyakorlati órán készíteük. Az enyémen lctollal rajzolt sárga nyuszi volt. Robertáén girbegurba vonalakkal megrajzolt színes tojások. Benne cellofánf és már csak a zselés cukor, mert a két pillecukorral töltö csokitojást, amit kaptunk, már megeem. Maga Nagy Bozo jö értünk. Mosolyogva azt mondta, hogy nagyon csinosak vagyunk, és menjünk le a földszintre. Annyira meglepdtünk a mosolyán, amit akkor láunk elször, hogy egyikünk sem mozdult. –|Nem akartok találkozni az anyukátokkal? 57

PoLíSz Én álltam fel elsnek, és szétszórtam a cukromat a padlón. Bozo arcáról eltnt a mosoly, miközben négykézláb szedegeük és teük vissza a cellofánfre a cukorkákat. Levezete minket a földszintre, ahol a többi lány épp sorakozo, indultak a kápolnába. Egyik oldalon állt egypár feln. Skubizták a gyerekeket. Már hogy melyiket fogadnák örökbe: öreg szatyrok, akik szolgálólányt kerestek, meg hülye buzik, akik társaságot. Nagy ritkán egy nagymama. De szinte soha nem volt köztük atal vagy olyan, aki éjszaka ne hozná rá a frászt az emberre. Mert ha az igazi árvák közül bármelyiknek is leek volna atal rokonai, akkor nem leek volna igazi árvák. Azonnal megláam Maryt. Az a zöld cicanadrág volt rajta, amit annyira utáltam, és most még jobban utáltam, mert tudta, hogy a kápolnába fogunk menni, nem? Meg az a szrmekabát, aminek annyira el volt szakadva a bélés a zsebében, hogy alig tudta kihúzni a kezét belle. De az arca szép volt, mint mindig, és mosolygo, és úgy integete, mintha  lenne a kislány, aki az anyukáját keresi, nem pedig én. Lassan lépkedtem, vigyázva, nehogy megint kiszóródjon a cukor, és reméltem, hogy nem szakad el a kosárkám papírfüle. El kelle használnom az utolsó rágógumimat, mert mire mindent kivágtam, elfogyo a ragasztó. Balkezes vagyok, és sehogy se boldogultam az ollóval. De nem számíto; éppenséggel el is rághaam volna az utolsó Chicletsemet. Mary térdre borult, átölelt, és a kosárkám a cukorkákkal meg a fvel a koszos szrmekabátjához préseldö. –|Twyla, kisbabám! Édes kicsi Twyla! Meg tudtam volna ölni. Már halloam, ahogy a nagylányok a kertben legközelebb elkezdik, hogy, „Twyyyyla, kisbaba!” De nem haragudhaam sokáig Maryre, miközben mosolygo és ölelt és áradt róla a Lady Esther púder illata. Egész nap o szereem volna maradni, a szrmekabátjába bújva. Hogy szinte legyek, Robertáról meg is feledkeztem. Maryvel beálltunk a sorba, hogy mi is induljunk a kápolnába, és büszkének éreztem magam, mert annyira szép volt még abban a ronda zöld nadrágban is, amiben annyira nagynak látszo a feneke. Egy ilyen csinos anyuka i a földön jobb, mint egy szépséges fönt a mennyekben, még akkor is, ha nem tördik veled, és mindig csak táncol. Valaki megérintee a vállam, megfordultam. Roberta volt az, mosolygo. Viszszamosolyogtam, de azért nem olyan nagyon, nehogy valaki azt gondolja, hogy ez a látogatás a legnagyobb dolog, ami valaha történt az életemben. Aztán Roberta azt mondta: – Anyu, bemutatom neked a szobatársamat, Twylát.  pedig Twyla anyukája. Felnéztem, és csak emeltem, emeltem a tekintetem. Nagyon nagy volt. Nagyobb bármelyik férnál, a legnagyobb kereszel a mellén, amit valaha láam. Esküszöm, lehete vagy tizenöt centi föl is, oldalt is. A karjában meg a legnagyobb Biblia, amit valaha készíteek. Mary a maga szokásos, egyszer módján mosolygo, és próbálta kirángatni a kezét a szakadt zsebbl, hogy kezet fogjanak, gondolom. Roberta anyukája lenéze rám, aztán Maryre. Nem mondo semmit, csak megfogta Robertát a szabad kezével, és kilépe a sorból, gyorsan a legvégére ment. Mary még mindig mosolygo, mert általában elég lassan fogja fel, hogy mi történik. Aztán hirtelen kialszik ez a villany58

Világbeszéd ég a fejében, és azt mondja: – Micsoda ribanc! –, és jó hangosan mondja, miközben már majdnem bent vagyunk a kápolnában. Szól az orgona; édesen dalolnak a Bonny Angyalai. Mindenki a világon arrafelé fordult. És Mary folytaa volna – mármint tovább szitkozódik, ha nem szorítom meg a kezét, amilyen ersen csak tudom. Ez egy kicsit segíte, de még így is az egész mise ala mocorgo, és hol keresztbe tee a lábát, hol megint egymás mellé. Még fel is nyögö néhányszor. Miért is gondoltam, hogy eljön ide, és rendesen fog viselkedni? A hülye cicanadrágjában. Kalap nélkül, nem úgy, mint a nagymamák és a többi szemléld, és nyögdécsel. Amikor felálltunk zsoltárt énekelni, ki nem nyitoa volna a száját. Még csak nem is nézte a szöveget a lapon. St benyúlt a retiküljébe, és elvee a tükrét, hogy megnézze, nem mázolódo-e el a rúzs a száján. Én meg csak arra tudtam gondolni, hogy tényleg meg kellene ölni. Egy örökkévalóságig tarto a mise, és tudtam, hogy az igazi árvák most megint ggösen néznek rám. Úgy volt, hogy a tanári étkezdében fogunk enni, de Mary nem hozo semmit, úgyhogy leszedegeük a szrt meg a cellofánft az összetapadt cukorkákról, és azokat eük meg. Meg tudtam volna ölni. Lopva Robertára pillantoam. Az  anyukája csirkecombokat meg sonkás szendvicseket hozo meg narancsot meg egy egész doboz csokoládés kekszet. Roberta tejet ivo egy termoszból, miközben az anyukája felolvaso neki a Bibliából. Nincsenek jól elrendezve a dolgok. A rossz étel mindig a rossz embereknek jut. Talán ezért le bellem késbb pincérn – hogy találkozhassak a jó emberekkel, akiknek jó étel jut. Roberta egyszeren csak ohagyta azokat a csirkecombokat, de aztán hozo nekem egy pár csokis kekszet, amikor vége volt a látogatásnak. Azt hiszem, szomorú volt, amiért az anyukája nem akart kezet fogni az én anyukámmal. És ennek örültem, meg annak is, hogy egy szót sem szólt arról, hogy Mary az egész mise ala nyögdécselt, és nem hozo semmit ebédre. Roberta májusban ment el, amikor az almafák roskadoztak a fehér virágoktól. Az utolsó napján kimentünk a kertbe, és néztük, ahogy a nagylányok cigiznek és táncolnak a rádióra. Nem számíto, hogy megint elkezdték, hogy „Twyyyyla, kisbabám”. Ültünk a fben, és lélegeztünk. Lady Esther. Almavirágok. Még ma is elérzékenyülök, ha megérzem az egyiket vagy a másikat. Roberta hazament. Jö érte a nagy kereszt és a nagy Biblia, és úgy tnt, örül is neki, meg nem is. Úgy éreztem, meg fogok halni abban a négyágyas szobában egyedül, de tudtam, hogy Bozo már tervezi, hogy beköltöztet hozzám egy másik eldobo gyereket. Roberta megígérte, hogy mindennap írni fog, ami igazán kedves volt tle, mert olvasni is alig tudo, úgyhogy aligha le volna képes levelet írni bárkinek is. Én azt terveztem, hogy rajzolni fogok, és elküldöm neki, de nem adta meg a címét. Aztán szép lassan elhalványodo. A nedves zokn a a rózsaszín redkkel és a nagy, komoly szeme – csak ennyit tudtam felidézni, amikor próbáltam emlékezni rá. Pultos voltam a Howard Johnson’s-ban, a Throwayen, közvetlenül a kingstoni kijárat el. Nem rossz munka. Elég sokat kelle utaznom Newburgh-bl, de amikor már o voltam, klassz volt. Éjszakás voltam, tizenegytl hétig tarto a mszakom. Nagyon laza, egészen addig, amíg kábé fél hétkor meg nem állt egy távolsági busz, hogy megreggelizhessenek az utasai. Már épp felkelt a nap az éerem mögöi he59

PoLíSz gyek fölö. Éjszaka jobban néze ki az éerem – mint valami menedékhely –, de szereem, amikor sütni kezde a nap, még akkor is, ha hirtelen látszani kezdtek a repedések a manyagon, és a peyes padló koszosnak néze ki, akármilyen jól felmosta a takarító ú. Augusztus volt, és özönlöek ki az utasok a buszból. Jó sokáig el szoktak o lézengeni: mosdóba mentek, megnézték az ajándéktárgyakat, a csipszes-csokis automatákat, nem akartak rögtön leülni. Meg enni valamit. Épp a kávéskannákat töltöem meg és teem a villanytzhelyre, amikor megláam t. Az egyik bokszban ült, cigize, két bozontos hajú, bozontos szrzet srác volt vele. Az  haja is olyan nagy és bozontos volt, hogy alig láam az arcát. De a szeme! Azt bárhol megismertem volna. Világoskék szerkó volt rajta, sort és nyakpántos top, meg karperec méret karika a fülében. Rúzs és szemfesték dögivel. Minden nagylány apácának néze volna ki hozzá képest. Hétig nem hagyhaam o a pultot, de folyton gyeltem a bokszot, hátha elbb elindulnak. Idben jö a váltásom, úgyhogy amilyen gyorsan csak tudtam, átadtam neki a pénztárat, és már húztam is. Odamentem a bokszhoz. Mosolyogtam, és találgaam magamban, vajon megismer-e. Vagy hogy akar-e emlékezni rám. Talán nem akarja, hogy bármi is emlékeztesse a St. Bonnyra, vagy hogy bárki is tudja, hogy o élt valamikor. Én például soha nem beszéltem róla senkinek. A kötényem zsebébe dugtam a kezem, és a boksz oldalának dlve néztem ket. –|Roberta? Roberta Fisk? Felnéze: – Aha. Twyla. Hunyorgo egy pillanatig. –|H – mondta végül. –|Emlékszel rám? –|Hát persze. H! I dolgozol? –|Aha – mondtam. – Newburgh-ben élek. –|Newburgh-ben? Komolyan? – És nevete ezen, csak úgy magában, vagyis belevonva a úkat is a nevetésébe, de csak ket, és azok neveek vele együ. Mit tehettem volna, mint hogy én is nevetek, miközben nem nagyon érteem, mit keresek o, és kilátszo a térdem az egyenruha ala. Láam magam, ahogy o állok: kék-fehér háromszög a fejemen, a hajam formátlan a hálóban, a bokám vastag a fehér oxford cipben. A zoknim minden volt, csak szép nem. A nevetésem után rögtön csend le. És  jö sorra, hogy kitöltse ezt a csendet valamivel. Mondjuk, azzal, hogy bemutat a barátainak, vagy felajánlja, hogy üljek le és igyak meg velük egy kólát. Ehelye rágyújto egy újabb cigareára, arról, amit épp elszívo, és azt mondta: – Épp megyünk a Nyugati partra. Hendrixszel van o rand a. – Hanyagul a mellee ül úra mutato. –|Hendrixszel? Fantasztikus – mondtam. – És mit csinál o a barátnje? Roberta a cigareával a szájában köhögö, a két srác meg felnéze a mennyezetre. –|Hendrix. Jimi Hendrix, tökfej.  a legnagyobb… huh. Felejtsd el. És ennyi volt, senki még csak annyit se mondo, hogy „hát akkor viszlát”, úgyhogy, gondoltam, én azért mondok még valamit. 60

Világbeszéd –|Hogy van anyukád? – kérdeztem. Úgy mosolygo, hogy az egész arca egy mer ntor le. És nyelt egyet. – Jól – mondta. – És a tied? –|Egy csinibaba – mondtam, és azzal sarkon fordultam. Nedves volt a térdhajlatom. A Howard Johnson’s baromi fülledt tudo lenni, amikor sütö a nap. James olyan kényelmes, mint egy házipapucs. Szeree a fztömet, én meg szereem a nagy, zajos családját. Mindig Newburgh-ben laktak, és úgy beszélnek róla, mint az olyan emberek, akik egész életükben tudták, hogy van ohonuk. A nagyanyja annyival öregebb, mint az apja, amennyi id ala elkorhad egy hintaágy a teraszon, és amikor utcákról és házakról beszélgetnek, a régi nevükön emlegetik ket. Az A & P-t Rico’s-nak hívják, mert azon a telken áll, ahol valamikor Mr. Rico boltja volt. Az új általános iskola meg nekik Városháza, mert régen o az volt. Az anyósom lekvárt fz, uborkát tesz el, és egy tejgazdaságban veszi a vajat. James és az apja a horgászatról meg a baseballról beszélgetnek, és látom, ahogy együ vannak mindannyian egy rozzant szki en a Hudsonön. Ma már Newburgh lakosságának fele segélybl él, de a férjem családja még mindig olyan paradicsomi helynek láa, mint amilyen a régi idkben volt. Akkor, amikor még volt jégverem, zöldséges kordé, széntüzelés kályha, és a gyerekek gyomláltak a kertben. Amikor megszülete a unk, az anyósom odaadta azt a bölcstakarót, ami valamikor az övé volt. Csakhogy a város, amire emlékeztek, megváltozo. Valami cikázo a levegben. A pompás régi házakat, amelyek annyira leromloak, hogy házfoglalók hajlékaivá leek, megvásárolták és felújítoák. Okos IBM-esek költöztek vissza az elvárosaikból a városba, rednyt teek az ablakaikra, és gyógyfüves kertet alakítoak ki a hátsó udvarukban. Egy brosúra jö a postával, a Food Emporiumot hirdee. „Ínyenc ételek”, ez volt benne – és felsorolták az ételeket, amelyeket a gazdag IBM-es közönség kívánhat. A város szélén volt az új bevásárlóközpontban, és egyik nap kimentem kocsival vásárolni – meg csak úgy, hogy megnézzem. Június vége volt. Miután a tulipánok elhervadtak, és mindenü kinyíltak a rózsák. Húztam magam után a bevásárlókocsit, és dobáltam bele a füstölt kagylót meg a Robert’s szószt meg ilyesmiket, tudtam, hogy évekig o állnak majd a szekrényben. Csak amikor Klondike jégkrémet találtam, kezde csitulni a lelkifurdalásom, amiért ilyen ostobán költöm el James tzoltózetését. Az apósom azt ugyanolyan élvezeel tudta enni, mint a kis Joseph. Már a pénztárnál álltam sorban, amikor azt halloam: – Twyla! A klasszikus zene kicsit elbódíto, a n pedig, aki felém hajolt, oltárian néze ki. Gyémántok a kezén, csinos fehér nyári ruha. – Mrs. Benson vagyok – mondtam. –|Ho-hó, ho-hó, i a Nagy Bozo! – énekelte. Egy pillanatra nem tudtam, mirl beszél. Csak egy csomag spárga és két karton ancos ásványvíz volt nála. –|Roberta! –|Aha. –|A mindenit! Roberta! –|Remekül nézel ki – mondta. –|Te is. Hol laksz? I? Newburgh-ben? 61

PoLíSz –|Aha. Odaát Annandale-ben. Már nyitoam a szám, hogy mondjak még valamit, amikor a pénztárosn rám szólt, hogy én következem. –|Kint találkozunk. – Roberta kifelé mutato, aztán ment a gyorskasszához. Kipakoltam a bevásárlókocsiból a pultra, és közben visszafogtam magam, hogy ne nézzek hátra, ne gyeljem Robertát. Emlékeztem a Howard Johnson’s-ra, és hogy akkor is beszélgetni akartam vele, de csak egy csíps „H” volt a válasz. De most tényleg megvárt. Hatalmas haja most sima volt kicsi, formás feje körül. Cip, ruha, minden csinos, nyárias és gazdag. Halálosan kíváncsi voltam rá: hogy hogy juto el Jimi Hendrixtl Annandale-be, abba a negyedbe, ahol nyüzsögnek a doktorok meg az IBM-es górék. Milyen könny, gondoltam. Minden milyen könny nekik. Azt hiszik, övék a világ. –|Mióta? – kérdeztem. – Mióta laksz i? –|Egy éve. Hozzámentem egy pasihoz, aki i lakik. Na és te? Te is férjnél vagy, igaz? Benson, ugye ezt mondtad? –|Aha. James Benson. –|És kedves? –|Ó, persze. –|De tényleg? – Roberta mereven néze, mint aki komolyan kérdezi, és komoly választ vár. –|James csodálatos, Roberta. Csodálatos. –|Akkor boldog vagy. –|Nagyon. –|Az jó – mondta, és bólinto. – Mindig reméltem, hogy boldog leszel. Gyerekek? Tudom, hogy vannak gyerekeid. –|Egy. Fiú. És neked? –|Négy. –|Négy? –|Mostohagyerekek – nevete. – A férjem özvegy. –|Ó. –|Van egy perced? Igyunk meg egy kávét. –|A Klondike jégkrémekre gondoltam, hogy el fognak olvadni, meg hogy kényelmetlen lenne elmenni a kocsimhoz és beletenni a szatyrokat a csomagtartóba. Kelle nekem annyi fölösleges dolgot venni. De Roberta nem tágíto. –|Pakolj be az én kocsimba. I van. És akkor láam meg a sötétkék limuzint. –|Egy kínaihoz mentél feleségül? –|Nem – nevete. –  a sofr. –|H! A mindenit! Ha Nagy Bozo most látna! Mindkeen vihogtunk ezen. De tényleg. Mint a kislányok. Hirtelen egy szempillantás ala eltnt húsz év, és minden visszatért. A nagylányok, akik a kertben táncoltak (és akiket Roberta elneveze szipirtyúkoknak, amikor egyszer rosszul olvasta ki ezt a szót), a vizes krumplipüré, a virslik, az ananászkonzerv. Egymásba karolva mentünk be a kávézóba, és próbáltuk megérteni, miért örülünk most egy62

Világbeszéd másnak, és miért nem örültünk legutóbb. Akkor, tizenkét évvel ezel, olyanok voltunk egymásnak, mint az idegenek. Egy fekete lány meg egy fehér lány találkozik egy út menti Howard Johnson’s-ban, és nem tudnak mit mondani egymásnak. Az egyiknek kék-fehér, háromszög alakú pincérnsityak van a fején – a másik épp megy, hogy találkozzon Jimi Hendrixszel. Most meg úgy viselkedtünk, mint két testvér, akik túl hosszú id óta nem találkoztak. Az a négy hónap idben szinte semmi. De talán maga az, ami volt. Hogy o voltunk, együ. Két kislány, akik tudták, amit senki más nem tudo a világon – hogy hogyan kell nem kérdezni. Hogyan kell hinni, amit hinni kell. Volt udvariasság abban a visszahúzódásban, meg volt nagylelkség is. A te anyukád is beteg? Nem,  egész éjjel táncol. Ó – és egy megért bólintás. Egy ablak mellei bokszban ültünk, és úgy idéztük az emlékeket, mint a háborús veteránok. –|Végül is megtanultál olvasni? –|Na, ide gyelj! – Fogta az étlapot. – Napi ajánlat. Kukoricakrémleves. Elételek. Két pont és egy hullámvonal. Francia pizza. Séf saláta, kagyló… Neveem és tapsoltam, amikor jö a pincérn. –|Emlékszel a húsvéti kosarakra? –|És arra, ahogy próbáltuk bemutatni ket egymásnak? –|Anyád azzal a kereszel, mint két keresztbe te villanyoszlop. –|A tied meg abban a cicanadrágban. Olyan hangosan neveünk, hogy mindenki felénk fordult, és el még nehezebben tudtuk abbahagyni, –|Mi történt a Jimi Hendrix-es randin? Roberta erre csak fújt egyet. –|Amikor meghalt, rád gondoltam. –|Ó, szóval végül is halloál róla? –|Végül. Jól van, na, csak egy vidéki pincérn voltam. –|Én meg egy rült vidéki csaj, aki suli helye csavarog. Istenem, hogy mennyire vadak voltunk. Nem is értem, hogy kerültem ki belle élve. –|De kikerültél. –|Ki. Teljesen. Most Mrs. Kenneth Norton vagyok. –|Jól hangzik. –|Jó is. –|Cselédek meg minden? Roberta feltartoa két ujját. –|Hha! És mit csinál a férjed? –|Számítógépek meg ilyesmi. Tudom is én. –|Nem sok mindenre emlékszem azokból az idkbl, de istenemre, a St. Bonny olyan tisztán él a fejemben, mintha az egész tegnap történt volna. Emlékszel Maggiere? Amikor elese, és a nagylányok kineveék? Roberta felnéze a salátájából. – Maggie nem ese el – mondta. –|De igen. Emlékszel. –|Nem, Twyla. Ellökték. A szipirtyúkok. És elszakítoák a ruháját. A kertben. 63

PoLíSz –|Én nem… nem így történt. –|De igen. A kertben. Emlékszel, mennyire meg edtünk? –|Várj! Én semmi ilyesmire nem emlékszem. –|És Bozót kirúgták. –|Te megrültél. O volt még akkor is, amikor én eljöem. És te elbb jöél el, mint én. –|De aztán visszamentem. Te már nem voltál o, amikor kirúgták Bozót. –|Micsoda? –|Még kétszer voltam o. Egyszer egy évre tízéves koromban, aztán még két hónapra, amikor tizennégy voltam. Akkor szöktem el. –|Elszöktél a St. Bonnyból? –|Muszáj volt. Mit gondolsz? Hogy én is o táncoltam a kertben? –|Biztos vagy abban, amit Maggie-rl mondtál? –|Persze, hogy biztos. Csak te azt elfojtoad magadban, Twyla. Pedig megtörtént. Azoknak a lányoknak komoly viselkedési problémáik voltak. –|Na ja. De miért nem emlékszem arra, ami Maggie-vel történt? –|Hidd el. Megtörtént. És o voltunk. –|Kivel voltál egy szobában, amikor visszamentél? – kérdeztem, mintha ismerhetném az illett. Az a Maggie-dolog nem hagyo nyugodni. –|Csupa béna csajjal. Éjszaka fogdosták magukat. Bizserge a fülem, és hirtelen haza akartam menni. Ez mind nagyon szép, de nagyon téved, ha azt hiszi, hogy el van felejtve minden, most, hogy megfésülte a haját, megmosta az arcát, és úgy tesz, mintha minden szép és jó lenne. Miután úgy lekezelt a Howard Johnson’s-ban. És bocsánatot se kért. Semmi. –|Be voltál szíva, amikor a Howard Johnson’s-ban találkoztunk? – Próbáltam ezt barátságos hangon mondani, pedig hirtelen dühös leem rá. –|Lehet. Egy kicsit. Soha nem kábítóztam sokat. Miért? –|Nem tudom; valahogy úgy viselkedtél, mintha nem is akarnál megismerni. –|Jaj, Twyla, tudod, milyen volt akkoriban: feketék – fehérek. Tudod, nem? De én nem tudtam. Épp az ellenkezjét gondoltam. Fehérek és feketék együ utaztak azokban a távolsági buszokban, amik megálltak a Howard Johnson’s-nál. Együ csavarogtak: diákok, zenészek, szeretk, lázadók. A Howard Johnson’s-ban mindent jól meg lehete gyelni akkoriban, és a feketék nagyon barátságosak voltak a fehérekkel azokban az idkben. De ahogy o ültem, és már csak két kemény paradicsomszelet volt a tányéromon, és az olvadó jégkrémekre gondoltam, gyerekes dolognak tnt erre a sérelemre emlékezni. A kocs ához mentünk, és a sofr segítségével átpakoltuk a holmimat az én kocsimba. –|Most majd tartjuk a kapcsolatot – mondta. –|Persze – feleltem. – Naná. Hívj fel! –|Jó – mondta, és amikor beültem, még odahajolt az ablakhoz. – Tényleg, most jut eszembe. Az anyukád. Abbahagyta valamikor a táncolást? Megráztam a fejem. – Nem. Soha. Roberta bólinto. –|És a tiéd? Meggyógyult? 64

Világbeszéd Szomorú kis mosoly jelent meg az arcán. – Nem. Soha. De tényleg, hívj fel, jó? –|Persze – mondtam, de tudtam, hogy nem fogom felhívni. Roberta valahogy öszszekavarta a múltamat azzal, amit Maggie-rl mondo. Soha nem felejtenék el egy ilyen dolgot. Nem igaz? Azon az szön jö a viszály. Legalábbis így nevezték az újságban. Viszály. Faji viszály. Nekem egy madár juto eszembe a szóról – egy nagy, v jogó madár 1 000 000 000 évvel ezelrl. Ahogy csapdossa a szárnyát és rikoltozik. Szemhéj nélküli szeme mindenhová követ. Egész nap v jogo, és éjszaka a háztetkön aludt. Reggel meg felébreszte, és o volt a hírekben, a híradóban: állandó iszonyú társként. Nem ismertem fel azonnal. Tudtam, hogy valami erset kellene éreznem, de nem tudtam, hogy mit, és James semennyire sem segíte. Joseph rajta volt azoknak a gyerekeknek a listáján, akiket átirányítoak egy másik, távoli középiskolába, és azt hiem, ez jó dolog, amíg azt nem halloam, hogy rossz dolog. Szóval az egészet nem érteem. Nekem az összes iskola vacaknak tnt, és nem sokat számíto, hogy az egyik valamivel jobban néz ki. De az újságok tele voltak vele, és aztán a gyerekek is kezdtek idegesek lenni. Augusztusban! Még nem is kezddö az iskola. Gondoltam, Joseph talán fél, amiért át kell mennie abba a másik iskolába, de úgy láam, hogy nem, úgyhogy el is feledkeztem a dologról, míg aztán egyszer a Hudson Streeten elhajtoam az iskola el, amit deszegregálni akartak, és egy csapat nt láam meg ele. És mit gondolnak, ki volt o a menetben, teljes életnagyságban, egy akkora táblát tartva maga el, ami még az anyja keresztjénél is nagyobb volt? AZ ANYÁKNAK IS VANNAK JOGAIK! – ez állt rajta. Hajtoam tovább, de aztán meggondoltam magam. Megkerültem a háztömböt, lelassítoam, és megnyomtam a dudát. Roberta odanéze, és amikor megláto, integete. Nem integeem vissza, de nem is mentem tovább. Roberta átadta a tábláját egy másik nnek, és odajö hozzám. –|Szia. –|Mit csinálsz? –|Tüntetek? Miért, mit gondoltál? –|Minek? –|Hogy érted azt, hogy „Minek?” A gyerekeim o járnak középiskolába, ahol lakunk, erre át akarják tenni ket egy másikba. És persze nem akarnak menni. –|Na és mi van akkor, ha másik iskolába fognak járni? Az én amat is áeszik, na és? Te mit vagy úgy oda miaa? –|Ez nem rólunk szól, Twyla. Rólad és rólam. Hanem a gyerekeinkrl. –|Mi szólna jobban rólunk, mint az? –|Hát, ez egy szabad ország. –|Még nem, de az lesz. –|Ez meg mi a fenét jelent? Én semmivel nem ártok neked. –|Komolyan így gondolod? –|Tudom. –|Nem is értem, miért hiem azt, hogy te más vagy.

65

PoLíSz –|Nézd meg ket! – mondtam. – Tényleg, nézd csak meg ket! Mit gondolnak magukról? Úgy nyüzsögnek mindenhol, mintha az övék lenne ez a város. Most meg azt hiszik, eldönthetik, hogy hova fog iskolába járni a gyerekem. Nézd csak meg ket, Roberta! Csupa Bozo! Roberta megfordult, és a nket kezdte nézni. Most majdnem mindannyian csak álltak, vártak valamire. St némelyik kicsit közelebb jö hozzánk. Roberta rám néze: szinte megfagyaszto a tekintete. –|Nem. Nem Bozók. Csak anyák. –|És én mi vagyok? Ementáli sajt? –|Be szoktam csavarni a hajad. –|Utáltam, amikor a hajamban mataál. A nk elindultak. Természetesen most csak egy gonosz nt láak bennem, és úgy festeek, mint akik alig várják, hogy egy rendrautó elé vethessék magukat, vagy ami még jobb, be a kocsimba, és a bokámnál fogva rángassanak ki belle. Körbeveék a kocsimat, és elkezdték noman ringatni. Dülöngéltem, mint egy inga. Gépiesen Roberta felé nyúltam, mint akkor régen a kertben, amikor a szipirtyúkok megláák, hogy bámuljuk ket, és el kelle futnunk, és ha egyikünk elese, a másik felhúzta, és ha valamelyikünket elkapták, a másik o maradt, rúgo és karmolt, és egyikünk se hagyta volna o a bajban a másikat. Kinyúltam az ablakon, de o nem volt kéz, ami fogadja a kezemet. Roberta nézte, ahogy jobbra-balra dlök a kocsiban, merev volt az arca. A retikülöm lecsúszo az ülésrl a mszerfal alá. A négy rendr, miután egy darabig nyugodtam iszogaa tovább a Tabjét, végre vee az adást, odaballagtak, átfurakodtak a nk közö. Halkan, határozoan beszéltek. – Jól van, hölgyeim. Vissza a sorba, vagy hazafelé! Néhányan készségesen elmentek; másokat úgy kelle eltuszkolni a kocsi melll. Roberta nem mozdult. Mereven néze rám. Próbáltam beindítani a kocsit, de nem ment, mert a sebváltót nem állítoam át. A ringatástól a kuponjaim szétszóródtak az üléseken, és a retikülömbl minden kiszóródo a padlóra. –|Lehet, hogy én megváltoztam azóta, Twyla. De te nem. Te most is ugyanaz az állami gondozo kislány vagy, aki belerúgo egy szegény öreg nénibe, amikor a földön feküdt. Belerúgtál egy fekete öregasszonyba, és még te nevezel engem bigonak. Mindenü kuponok, a retikülöm tartalma egy kupacban a mszerfal ala. Mit is mondo? Hogy fekete? Maggie nem volt fekete. –|Nem is volt fekete – mondtam. –|De igenis fekete volt, és te belerúgtál. Mindkeen belerúgtunk. Belerúgtál egy fekete öregasszonyba, aki kiáltani sem tudo. –|Hazudsz! –|Te hazudsz! Menj haza, hagyj minket békén, oké? Sarkon fordult, én pedig elhúztam onnan. Másnap reggel bementem a garázsba, és kivágtam az oldalát annak a kartondoboznak, amiben a kistévénket hozták. Nem volt elég nagy, de végül is egész jól sikerült a transzparensem: festékszóróval fújt piros betk fehér háéren – ÉS A GYEREKEKNEK IS. Úgy gondoltam, csak lemegyek az iskolához, és kifüggesztem vala66

Világbeszéd hova, hogy azok a tehenek a tüntetcsapatban láthassák az utca másik oldaláról, de amikor odaértem, már összegyltek vagy tízen – az utca másik oldalán lév tehenek ellen tiltakoztak. Rendrségi engedéllyel meg minden. Beálltam a sorba, és mi az utca egyik oldalán járkáltunk peckes sorokban, k meg a másikon. Azon az els napon mindannyian méltóságteljesen viselkedtek, úgy téve, mintha a másik oldal nem is létezne. A második napon már volt egy kis szitkozódás és mutogatás. De ez volt minden. A többiek váltogaák a tábláikat, de Roberta mindig ugyanazt tartoa maga el. Meg én is. Igazából az enyémnek nem is le volna értelme Robertáé nélkül. Az egyik n meg is kérdezte: – És a gyerekeknek is micsoda? – Vannak jogaik – feleltem, mintha nyilvánvaló lenne. Roberta semmilyen módon nem jelezte, hogy észleli az olétemet, és már arra gondoltam, hogy talán tényleg nem is ve észre. Kezdtem úgy helyezkedni a sorban, megkerülve valakit, aztán kicsit visszamaradva, hogy ugyanakkor érjünk a fordulóhoz, és amikor megfordulunk, egy pillanatra egymásra kelljen néznünk. De még így sem tudtam, hogy végre megláto-e, és elolvasta-e a táblámat, amit direkt neki készíteem. Másnap már a megbeszélt id el o voltam az iskolánál. Megvártam, hogy odaérjen, csak akkor veem el az új alkotásomat. Amint feltartoa a tábláját AZ ANYÁKNAK IS VANNAK JOGAIK feliraal, én elkezdtem lengetni az enyémet, amin az volt: TE MEG AZT HONNAN TUDNÁD? Tudom, hogy ezt megláa, de most már teljesen rákaantam a dologra. Mindennap rültebb feliraal jelentem meg, és a nk az én oldalamon elkönyvelték, hogy bolond vagyok. Fogalmuk sem volt, mit jelentenek a csodás, üvölt transzparenseim. Hoztam egy harsány vörösre feste táblát, amin hatalmas fekete betkkel az volt: JÓL VAN AZ ANYÁD? Roberta ebédidben elment, és aztán már nem is jö vissza se aznap, se késbb. Harmadnap már én se mentem, és aligha hiányolt bárki is, mert úgyse érteék a felirataimat. Csúnya hat hét volt az. Nem tartoák meg az órákat, úgyhogy Joseph októberig semmilyen iskolába nem járt. A gyerekek – mindenki gyerekei – hamarosan megunták a meghosszabbíto vakációt, pedig elször nagyon örültek neki. Már kezde kifolyni a szemük a sok tévézéstl. Pár délel tanultam a ammal, más anyák biztaak, hogy azt kell tennünk. Kétszer próbáltam befejezni vele egy dolgozatot, amit már elz évben le kelle volna adnia. Mindkétszer az arcomba ásíto. Más anyák csoportos tanulásokat szerveztek a nappal ukban, hogy a gyerekek ne maradjanak le. De hiába, nem tudtak koncentrálni, és végül csak tovább nézték a sorozatokat a tévében. Amikor végre elkezddö a tanítás, volt párszor verekedés, és néha szirénázva hajto végig az utcán pár rendrautó. Rengeteg fényképész jö Albanybl. És épp amikor már az ABC is akart küldeni egy forgatócsoportot, a gyerekek egyszer csak megnyugodtak, mintha semmi a világon nem történt volna. Joseph felakasztoa a TE MEG AZT HONNAN TUDNÁD? táblámat a szobájában. Hogy az ÉS A GYEREKEKNEK IS feliratú táblámmal mi történt, azt nem tudom. Azt hiszem, az apósom halat pucolt rajta. Mindig a garázsunkban kutakodo. Mind az öt gyereke Newburgh-ben lako, és úgy viselkede, mintha öt plusz háza lenne. Amikor Joseph befejezte a középiskolát, önkéntelenül Robertát kereste a tekintetem az ünnepségen, de nem láam sehol. Nem nagyon aggaszto az, amit a kocsi67

PoLíSz ban mondo. Már úgy értem, a belerúgós része. Tudom, hogy olyat nem teem, arra biztosan nem leem volna képes. De hogy Maggie fekete le volna? Efölö sehogy se tudtam napirendre térni. És amikor próbáltam visszaemlékezni, már nem voltam olyan biztos magamban. Nem volt szurokfekete, az biztos, arra emlékeztem volna. Amire jól emlékszem, az a babasityak a fején meg a karikalába. Hosszú idn át próbáltam megnyugtatni magam a dolog faji tartalmát illeten, amíg rá nem jöem, hogy az igazság egyszer, és Roberta is tudta. Nem rúgtam bele, nem csatlakoztam a szipirtyúkokhoz, nem rúgtam meg azt a nt, de biztos, hogy szereem volna. Csak néztük, és nem próbáltunk meg segíteni neki, és nem is kiabáltunk segítségért. Maggie az én táncoló anyám volt. Vak, gondoltam, és néma. Nincs bent senki. Senki, aki meghallaná, hogyha sírsz éjszaka. Senki, aki elmondhatna neked bármi fontosat, amit aztán használhatsz. Dülöngélt, táncolt, ringo járás közben. És amikor a szipirtyúkok ellökték, és elkezdték rugdosni, tudtam, hogy nem fog sikítani, mert nem tudo – mint ahogy én sem –, és örültem ennek. Úgy döntöünk, hogy nem veszünk fát, mert úgyis az anyósoméknál töltjük a karácsonyt, úgyhogy miért legyen fa mind a két helyen? Joseph már egyetemre járt New Paltzban, úgyhogy takarékoskodnunk is kell, mondtuk. De az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Ennyire mégsem takarékoskodhat az ember. Úgyhogy körbeszaladtam a várost fáért, kicsit akartam, de terebélyest. Mire találtam egy helyet, havazo, és elég kés volt. Úgy válogaam, mintha ez lenne a legfontosabb vásárlás az életemben, és a karácsonyfaárus ckónak már elege volt bellem. Végül veem egyet, és felkötözték nekem a fát a csomagtartóra. Lassan hajtoam, mert még nem kezdték el leszórni az utakat homokkal, és amikor épp elkezddik a havazás, kész öngyilkosság vezetni. A belvárosban jórészt üresek voltak a széles utcák, csak a Newburgh Hotelbl jö ki éppen egy csapat. Az egyetlen hotel a városban, amit nem furnérlemezekbl és plexiüvegbl építeek. Egy parti lehete odabent. A hóban meggörnyed férak frakkot viseltek, a nk szrmebundát. A kabátjuk alól csillogo a ruhájuk. Fáradt leem már aól is, hogy néztem ket. Fáradt, fáradt, fáradt. A következ sarkon volt egy büfé, sok-sok papírharangocska-füzérrel az ablakban. Leparkoltam, és bementem. Csak egy csésze kávéra és húsz perc nyugalomra, miel hazamegyek, és próbálok mindent befejezni szentestére. –|Twyla?  volt az. Ezüstös estélyi ruhában és sötét szrmebundában. Egy fér és egy másik n volt vele, a fér aprópénzt kotort el a zsebébl, hogy beszórja a cigareaautomatába. A n dúdolt, és a pultot kopogtaa a körmeivel. Mindannyian kicsit részegnek tntek. –|Jé! Te vagy az? –|Hogy vagy? –|Elég jól – vontam meg a vállam. – Kicsit hajszoltan. Tudod, a karácsony. –|Szimpla? – kérdezte a n a pult mögö. –|Aha – felelte Roberta. – Várjatok meg a kocsiban – mondta a vele lév két embernek. Becsusszant mellém a bokszba. – El kell mondanom neked valamit, Twyla. Eldöntöem, hogy ha még egyszer találkozunk, elmondom. 68

Világbeszéd –|Én inkább semmit sem szeretnék hallani, Roberta, most már úgysem számít. –|De nem – mondta. – Nem arról. –|Ne maradj sokáig – mondta a n. Két pohár kávé volt a kezében, a fér pedig hántoa le a cellofánt a cig érl, miközben mentek ki. –|A St. Bonnyról és Maggie-rl. –|Jaj, ne már! –|Hallgass meg! Én tényleg azt gondoltam, hogy fekete. Nem csak kitaláltam. Tényleg azt hiem. De most már nem vagyok biztos benne. Csak arra emlékszem, hogy öreg volt, nagyon öreg. És amiért nem tudo beszélni – szóval, érted, azt hittem, hogy bolond. Egy olyan gyerekohonban n fel, amilyenben az anyám, és amilyenben, azt hiem, én is fel fogok nni. És igazad volt. Nem rúgtuk meg. Csak a szipirtyúkok rúgtak bele. Csak k. De… én is szereem volna. És tényleg azt akartam, hogy a szipirtyúkok rugdossák. Azt mondtam, hogy mi is csináltuk. Te meg én. De ez nem igaz. És nem akarom, hogy ezt cipeld magadban. Csak akkor annyira szereem volna én is… és akarni annyi, mint megtenni. Csillogo a szeme, gondolom, az italtól, amit már megivo. Tudom, hogy én is ilyen vagyok. Iszom egy pohár bort, és elbgöm magam a legapróbb dolgon. –|Gyerekek voltunk, Roberta. –|Aha. Igen. Tudom. Csak gyerekek. –|Nyolcévesek. –|Aha, nyolc. –|És magányosak. –|Meg féltünk is. Megtörölte az arcát a tenyere élével, és elmosolyodo. – Hát, csak ezt akartam mondani. Bólintoam, és nem tudtam, mivel tölthetném ki a csendet, ami most a büfébl a papírharangocskákon át kinyúlt egészen a hóig. Már ersen havazo. Gondoltam, jobb lenne megvárni, hogy leszórják az utakat, miel elindulok haza. –|Köszönöm, Roberta. –|Nincs mit. –|Mondtam már? Hogy anyám soha nem hagyta abba a táncolást? –|Igen. Mondtad. Az enyém meg sohase gyógyult meg. – Roberta felemelte a kezét az asztalról, és a tenyerébe temee az arcát. Amikor elvee a kezét, már igazán sírt. – Ó, a francba, Twyla. A francba, a francba. Mi a fene történt Maggie-vel? 1983 M. Nagy Miklós fordítása

69

PoLíSz

Simek Valéria

Hófúvások reggelén Cinege országban, rigóvidéken ingatja egy fehér feny nagy berliner-kendje rojtjait. Karéjba gyltek körülöe a hegyek, tolongva a láthatáron. Hófúvások reggelén egy-egy fa ága még roppan, kering egy üveggolyóban. Hol csengn, hol halkan csak a szakadék csermelye cseveg, csobban.

Jelek Álltam hullámzó meggyfaágon, megfeszül szeleken. Jártam szület záporokban a földeken. Ücsörögtem bánataim fészkén, és szétkiabáltam igazam. Fészeknyi örömöm volt csak, míg szívemet a Naphoz szorítoam. Szemedbl tágas ablakok nyíltak. Fölréml jelként vezete a nyugodni sem hagyó lelkiismeret. Szemeddel oly távol nézheem, de bolond atal voltam, most csupa könny vagyok.

70

Merített szavak

Játékszobák Alszanak a játékszobák, a holdfénytl roppan az ágy, mintha magamhoz ölelnélek. Hajszálerecskéid hálózatát tartom, vigyázva, mozdulatlan. Rám omol sötét hajad illata, elárulja szuszogásod, hogy lábujjhegyen lépked már a hajnal.

Változásban Nagyra nél bennem, mint az ég felé kapaszkodó fák, tápláltalak Téged az ereimen át.

Tiéd volt a Hold a patak vizében. Pihenni hívtalak a kendt köt éjben.

Árnyad ala pihenni tértem, s ha viharban zúgtak ágaid, lefogtam két kezemmel kiáltásaid.

Tavaszi egem, zöld leveles ága, játszd, játszd, hogy i vagy ebben a nyugtalan változásban.

Szentendre a cethal hátán

71

PoLíSz

Barcsa Dániel

Brüniszkáld (Történelmi beszély, 6. folytatás) Brüniszkáld az épül-magasodó palánk tetején állt, s erejét nem kímélve egy nyeles fatuskóval földet döngölt a vesszkkel átfont cölöpsorok közé. Nem volt egyedül, körülöe vagy százan szorgoskodtak. Nyolc-tíz markos legény a várból szintén a földet tömörítee, mások a sáncot ásták, megint mások kosárral hordták fel a mélyül sáncból a kitermelt talajt, de voltak, kik egy k elölt vonal mentén a kihegyeze cölöpöket ütöék le a földbe. A férak melle o fáradoztak az asszonyok is: a közeli patak partján álló fzfákról levágo vesszket fonták fürge kézzel a méretes karók közé. Brüniszkáld nem nyalogaa a sebeit sokáig. Ama szégyenteljes napot követen, miután megadta a végtisztességet az elese bajtársaknak, izent Kvár lakosainak, hogy gylni várja ket a városka fterén. |Polgárok – szólt , tudom, a legutóbbi piacnap emlékezetes marad mindannyiótok számára, mindörökre. Uratok vagyok. Közületek így senki sem merészeli hangosan nekem szegezni a kérdést: ugyan, jó Brüniszkáld gróf, megteél-e mindent a rád bízo lelkek védelmére? Ám szólnotok sem kell, a tekintetekbl felém ezernyi vád sugároz. S a néma szemrehányásotok jogos. A felelsség ell nem bújok el, belátom, nagyot hibáztam. Ám a kegyetlen leckét megtanultam. És i, most ígéretet teszek nektek arra, hogy még egyszer ilyen gyalázat nem fog esni városotokon, de becsületes nevemen se! A kvári polgárok döbbenve hallgaak, hiszen közülük még a legöregebb se emlékeze arra, hogy bármikor, bármelyik nagyúr a maga felelsségérl beszélt volna, s ne másokat okolt volna a megtörtént bajért. Brüniszkáld megvárta, míg szavainak értelme elér a leglassúbb felfogású hallgatójához is. És nem is kelle sokáig várakoznia, mert hirtelen hatalmas vivátozás vee kezdetét. |Polgárok! – folytaa, miután a tömeg elcsendesült  Ígérem tehát, hogy én, és vitézeim meg fogunk tenni mindent, ami csak rajtunk áll. Ám a botnak két vége van. Védelmünk megersítésében nektek is részt kell vállalnotok! A szónok azonnal megérezte az iménti lelkesedés megcsappanását. A városbíró, ki a gylés kezdetén valahogy a tömeg közé keverede, most utat tört magának, s az emelvény elé furakodva, méltatlankodva így szólt. |Jó urunk! Tudhatnád, mi békés iparosok és kereskedk vagyunk. A fegyverforgatáshoz nem értünk, s valljuk meg, a bátorságunk is kevés… |Érdemdús öreg – szólt enyhén bosszankodva Büniszkáld –, nem azt kívánom, hogy ti hozzátok elém gúzsba kötve Lebeé Lászlót! Az én óhajomra, parancsomra nem kell senkinek se a lehetetlent kísérteni. Bár, mondom nektek, eljöhet mindenki életében a pillanat, amikor fegyvert fogva helyt kell állnia övéiért, s önmagáért.

72

Merített szavak |Bocsáss meg uram ha közbeszólásommal megbántoalak volna – visszakozo a városbíró, kiérezve a gróf hangjából a neheztelést , s mondd, mi részt szánsz minekünk Kvár védelmében! |Tudom, polgárok – válaszolta Büniszkáld , hogy egymás közt szívesen nevezitek lakhelyeteket városnak. Ámde tekinthet-e Kvár települése igazi városnak? Mert hát hol vannak a házaitokat védelmez falak? Ma bármilyen kósza ellenség betörhet ide akadálytalan, szabadon grasszálhat utcáitokon, s bármikor rátok törheti kapuitokat. Bizony, polgárok, amíg ez így marad, településetek nem érdemli a város nevet. S ti sem a tisztes polgár címet, mert ma, ha a biztonságot nézem, még alig különböztök bármely nyomorult pórtól! A kváriak most edtek meg igazán. Srn pislogtak egymásra, s végül a bírót lökték elre, hogy legyen  kételyeik szószólója. |Ó, jó uram, ne vedd sértésnek, hogy ismét közbekotyogok! Ámde nem háríthatsz ránk egy ilyen terhet! Hiszen te is tudhatod, városfalat emelni igen költs…  i a bíró szava megtorpant, s nyelt egyet, hisz nem szeree volna, ha fukarnak tartanák t, és polgár társait – városfalat emelni igen körülményes. Brüniszkáld most csöppet sem tnt bosszúsnak. Elmosolyodo, mint akit mulattat a közbeszóló zavara. |Öreg! Tudom, mondd ki bátran, egy városfal sokba kerül! Megértem, ha nincs nagy kedvetek mélyen belenyúlni a pénzes zacskóitokba. És, tudnivaló, városfalat építeni igen idigényes is, és pont az idnk nagyon kevés. |Akkor mit javasolsz uram? – kérdezte némileg megkönnyebbülten a városbíró. |Egyelre nem kell városfal. Elég lesz palánk is. A palánk egy hosszas ostromot ugyan nem bír ki, de tökéletesen véd a rajtaütések ellen. S ami a legfontosabb, hogy gyorsan elkészíthet, pénzbe is alig kerül, csak munkába és sok verejtékbe. Így történt, hogy a következ napon Kvár apraja-nagyja, várbeliek és városbeliek, nekifogtak a fáradságos munkának, s erfeszítésük nyomán rövid id ala már szemmel látható formát is kezde ölteni a védm. Az építkezés ala Brüniszkáld arról is gondoskodo, hogy Lebeé László meg ne zavarhassa a szorgoskodókat. Éber gyelket küldö fel a vár legmagasabb tornyába, kik, ha a távolban valamilyen gyanús mozgást láak, riadót fújtak. Ez jó párszor elfordult a palánképítés ala, de amikor a felriaszto kvári vitézek ellovagoltak, Lebeé feltételeze lovasai eltntek a láthatár mögö. Brüniszkáld és népe tehát éppen lankadatlan szorgoskodo, amikor ismét felhangzo az rök kürtjele. A gróf elhajítoa a föld döngöléséhez használt szerszámot, s leszökkent a magasból. Lovásza sietve oda is vezee a felnyergelt lovát, s vitézei is felsorakoztak. Már szabad szemmel is láthaa mindenki, hogy valóban egy kisded sereg vágtat Kvár felé. Ám a különös az volt, hogy Brüniszkáldék kivonulására a közeledk most nem vonultak vissza, hanem töretlenül haladtak tovább elre. Úgy látszo, az ellenség elszánta magát, s az összecsapás immár elkerülhetetlen. Hermann végig az úton kíméletlenül hajszolta önmagát és embereit. Egy sr erdhöz érve minden óvatosság nélkül fordult rá a keresztülvezet útra. Szolgái 73

PoLíSz

Égi fuvolás

vakon köveék. Csak a léha szerencsén múlo, hogy Lebeé Lászlónak, vagy más, kevéssé neves haramiának ezúal másu akadt dolga, mert a gróf és kísérete ugyancsak könny prédának bizonyult volna. Az erdbl kiérve az emberek elé kitárult az a széles völgy, aminek a túlsó bejáratát rizte a kialudt vulkáni kúp tetejére emelt kvári ersség. Mindebbl azonban Hermann gróf semmit sem érzékelt, mert még mindig sötét gondolataitól felhzve, se láto, se hallo. Egyik embere ekkor jobban megsarkantyúzta lovát, s így sikerrel érte be a kíséretét jócskán megelz szász vezért. |Uram! Uram! – süvöltöe – Figyelmezzél, mert az o elünk Kvár! S nem hinném, hogy o nagyobb baj lenne…! Hermann oly hirtelen fékezte meg vágtató lovát, hogy az kis híján a farára ült, s kísérete is veszélyesen összetorlódo. A boldogtalan gróf fölemelte tekintetét lova sörényérl, s a szolga kinyújto ujját követve a távolba néze. Láa Kvárt, az ersséget és települést  sehol füstölg romok – szilárdan álltak a falak. Láa, hogy a városka szélén hangyaként ezernyi ember szorgoskodik, dacolva a lemészárlásukról szóló híresztelésekkel. S ami végleg nyugalommal töltöe el a szívét: láa Brüniszkáld gri es-oroszlános zászlaját az ersség legmagasabb ormán, hirdetve, hogy a vár ura még nemigen térhete meg teremtjéhez. Hermann felvidámodva fordult hátra kíséretéhez. |Nos, minden jel arra utal, hogy a szörny kvári hírek igencsak túlzóak lehetnek. Hát akkor rajta, menjünk közelébb, s tapasztaljuk meg magunk, hogy mennyi is lehet igaz bellük! … Indulj! 74

Merített szavak A szászok ismét sarkantyúba veék a túlhajszolt párákat, bár most már nem ragaszkodtak lovaik sebes vágtájához. Hanem, csak amolyan csendes ügetéssel folytaák útjukat. Már Kvár közelében, hallótávolságra jártak, amikor a vár fell riadó kürt harsant, s hamarost egy lovascsapat kanyarodo ki a készül palánk mögül. Hermann boldogan ismerte fel magas termetérl, dús rézvörös hajáról-szakálláról a vezérüket, az iú Brüniszkáldot. (Folytatjuk)

Csepcsányi Éva

Titkos sóhajok hava citerát perget rozsdaport titkok hevernek lábnyomok közt defektes szerelmek gyertyaszagú bája lefejeze nász

Liliomos szent hava darócruhában glóriás szerzetes fedetlen imák néma zsoltárok mosolyogva int kilép az éjszakába

Irgalom hava alvadt mosoly dermedt arcodra meztelenre fagyás jámbor imák angyal-kép felhk Isten kezébl irgalmat havaznak

Száraz szívek hava szikkadt köd köpenye alá csap szobában gyertyaszál törik lant fagynak emlékek lidércek köréd szóra várnak súlytalan falak közt teázok éjszakákon át

Akadályok Kulcsot csörgetsz Belegabalyodom Nem engeded A pillanatot A busz nélkülem Csak a teret Mit testem hiánya okoz Csukódik az ajtó Tovább markolod A súrlódást

75

PoLíSz

Gyújtogató megtisztulni lúggal vérrel intelligens mosóporral mindegy nem mindegy dörzsöltem súroltam apám orvos barátja „kényszerbetegség” azt mondta becsavar diagnózisa

idén a metrón élezve recsegte fémes ni hang adeákonésakossuthon a szerelvény nem áll meg nem mindegy az ajtók hol záródnak izzó hajsütvassal gyújtogatok a tízedik hónapban azért fáj mert természetellenes kilenc hónap adato mikor mtik ki az elhalt magzatot

Bak Rita

Fénybeburkolt Fénybeburkolt szótlansága.

Nejlonzacskók lobogása

Az út i van, olyan közel.

Koromsötét tölgyfák ágán

Mindig közel, nem enged el.

Messze futó acélsínek

Vasbetonon fénymennyország.

76

Merített szavak

Így néz az id Vörös ködben Vaskardok vagdalkoznak. Füstöl sötétl illata.

K vázában Tarka bánat konyul. Fehér gyertyák sercegve múlnak.

Deres fben Nefelejcsek * Így néz az id. Végtelen Szemüvegén át gyel –

Bene Zoltán

Családfa Talán nem gondolnád rólam, árulta el Pósa Teónak szerfele bizalmasan egy ködös téli estén, hogy hat testvérem van, magyarán hetedmagammal nem föl. Bátran szemembe mondhatnák, persze, hogy nem sír le ez rólam, mert kiállhatatlan természetem után inkább elkényeztete egykének gondolna akárki. Te nem, Teó, azt tudom, mert te ezeregy esztendeje ismersz, s nem felületesen csupán, ahogyan az egyébként szokásban van az emberek közö. Ámbátor, látod, azt még te sem tudtad, hogy milyen népes családban cseperedtem… Ráadásként igen különös egy családban, ha hiszed, ha nem, testvérem! Az anyám süketnéma volt, az apám pedig a leghangosabb ember a városban. Amikor áradt a folyó, a hangját egészen a tengerig ragadta, azt mondják. Egyébként póznákat mászo naphosszat, mert telefonszerelként kereste a kenyerünket, amit disznózsírral kenve majszoltunk. Vasakat viselt a lábain, azokkal Talán nem gondolnád rólam, árulta el Pósa

Teónak szerfele bizalmasan egy ködös téli estén, hogy hat testvérem van, magyarán hetedmagammal nem föl. hágo a telefonoszlopokra. Éjjelenként nyilván anyámat is hágta buzgón, leünk is bizony heten, mint említeem, s akkor még nem is voltam pontos! Merthogy szegény anyám csaknem két évtizeden keresztül vagy várandós volt, vagy szült, vagy szoptato, tekinteel arra, hogy három testvérünk korán elhalt, helyesebben halva szüleek vagy alig élve, mindenesetre. Ez, akárhogy is számolom, tíz szülés, tizenhét év ala. És el is hussant az iúsága szegénykémnek. Szomorú ez, Teó, látod? Na, ja, hogyne látnád… Anyám, mint mondtam, süketnéma volt és folyvást apró gyerekekkel meg a Talán nem gondolnád rólam, árulta el Pósa Teónak szerfele bizalmasan egy ködös téli estén, hogy hat testvérem van, magyarán hetedmagammal nem föl. Bátran szemembe mondhatnák, persze, hogy nem sír le ez rólam, mert kiállhatatlan természetem 77

PoLíSz után inkább elkényeztete egykének gondolna akárki. Te nem, Teó, azt tudom, mert te ezeregy esztendeje ismersz, s nem felületesen csupán, ahogyan az egyébként szokásban van az emberek közö. Ámbátor, látod, azt még te sem tudtad, hogy milyen népes családban cseperedtem… Ráadásként igen különös egy családban, ha hiszed, ha nem, testvérem! Az anyám süketnéma volt, az apám pedig a leghangosabb ember a városban. Amikor áradt a folyó, a hangját egészen a tengerig ragadta, azt mondják. Egyébként póznákat mászo naphosszat, mert telefonszerelként kereste a kenyerünket, amit disznózsírral kenve majszoltunk. Vasakat viselt a lábain, azokkal hágo a telefonoszlopokra. Éjjelenként nyilván anyámat is hágta buzgón, leünk is bizony heten, mint említeem, s akkor még nem is voltam pontos! Merthogy szegény anyám csaknem két évtizeden keresztül háztartással bajlódo. Az apró gyerekek gyakorta üvöltöek, de  csak a tátogó szájakat, vörösöd pofákat láa. Fáradhatatlanul simogaa és ringaa ket egészen addig, míg be nem csukták a szájukat és vissza nem sápadtak olyanra, amilyenek eredetileg voltak. A háztartás is rendre a fejére n, mi több, túl is csordult rajta, ideje nem maradt másra, mint hogy nagy ritkán bezárkózzon a fürdszobába és egy fél óráig áztassa magát gondolaalanul a forró vízben. Tanítani nem taníto minket semmire, alapszükségleteink kielégítésén túl nem juto, nem is juthato, már csak a kommunikációs problémák mia sem. Tudniillik egyikünk sem tanulta meg az anyanyelvét, vagyis az anyánk nyelvét, a jelelést. Csak az apanyelvünket sajátítouk el, a magyart, rajtam kívül azonban ezzel se tud bánni senki se a famíliánkban. A véreim és nvéreim agyi bútorzata többségükben amúgy is 78

igen szegényes, hogy úgy mondjam. A legidsebb bátyám egy gyorséeremben szakács, botrányosan ramaty hamburgereket és ehetetlen salátákat gyárt, szabadidejében meg játékautókat gyjt, felesége sose volt, szerintem nje se. A következ bátyám anyánkra ütö, süketnéma le, intézetben él, mivel állítólag szellemileg is visszamarado, pedig okosabb mindnyájunknál, elhiheted, Teó! Én legalábbis mindig jókat röhögök vele, valahányszor meglátogatom. Összevethetetlenül bölcsebb  a tömegembereknél, akik keselyk gyanánt köröznek köröünk, a lelkünkre vadászva, miközben a gondolaalanság mérgez gázfelhi áradnak a tekintetükbl, akár tavasszal a folyók… A harmadik útestvérem focista volt, de a lába és a karrierje idejekorán keétört, a futballból mindösszesen a Bundesliga-frizura meg a kisfröccs iránti rajongás maradt meg. A Zöld-Fehér Kávézó törzsvendége, ebbl él. A nvéreim mind férjnél vannak és mindegyiknek három-három gyereke születe már… Na, ja, a semmilyenség igen szapora, Teó koma, sajnos. Különben egyikük sem ért semmihez, sosem néztek ki jól, viszont kóros hiúságukban hetente járnak fodrászhoz meg körmöshöz és havonta vesznek új, szexi fehérnemt, amiben nyilván szánalmasan mutatnak, de az összen szemöldök, bikanyakú, sörhasú és pörköltsza
Merített szavak különös betegség, az apám búskomorságba ese, s nvéreim hiába próbálnak kék hajú vénasszonyokat csempészni az életébe, a fater makacsul ellenáll. Olyannyira, hogy egyik-másikat seprnyéllel zavarta ki a portájáról. Én megértem t. Évekig szívesen elüldögéltem vele saját készítés, borzalmas zamatú borát iszogatva, nem szóltunk óránként öt-hat mondatnál többet, mégis remekül éreztük magunkat. Míg egyszer meg nem kérdeztem, örül-e, hogy ennyi ivadéka van. Azt válaszolta, örül hát, mi vagyunk az  jövje.

Udvariasan úgy teem, mintha tetszene ez az otromba közhely, aztán hirtelen eszembe juto, hogy dolgom van, azzal elköszöntem. Azóta ritkábban látogatom, és rövidebb ideig maradok… Azért egyszer szeretném megkérdezni tle, hogyan szerete bele az anyámba. Egyszer meg is kérdezem majd, Teó, ebben bizonyos lehetsz! Na, ja… Azt hiszem… Hátha ötletet adna nekem is, hogyan lehet beleszeretni valakibe, s ha sikerülne, ágas-bogas családfánkat még ágasabbá és bogasabbá tehetném magam is…

P. Papp Zoltán

Érzékkövek Vonzalom Víz-körlevélben hív a távoli tenger, bvöskék röppenés gondz szárnyakon, a tavaszi szelek útjain, a nyílt vízre, megpihenni duzzadt vitorlák ölén. Most csak az es simítja arcom, s a Lánchídról látom a Dunát, de megborzongok, hisz’ vízillatú üzenet érkeze. Nyugtalan, már rég’ láto. Bodrozódó kedvvel, tarajos hullámokba öltözik, partfalon tapsol, sziklákon sistereg, mélyben morajlik értem, érzem, bízvást megérzem. Még hóbogáncsos tél altatja hajóm, de érzékeimbl zuhatagként tör el a várakozás öröme, újra találkozni egy magzatkori ölelést rz baráal.

Színes teknben Húzd föl a rednyt, hadd essen be az este. Kék fénycsíkok folynak, rojtos szürkeség vibrál. Alkalmi ágy, htlen szeret, megvetve. Meztelenedik az öröm, a hideg csillagok távodnak egymástól, csak a leghosszabb álom közeleg, a félelmek színekre bomlanak. A nap lubickol, tisztálkodik az éj fekete levében. Fekete – mondjuk, pedig az igazit még egyikünk sem láa.

79

PoLíSz

Merényi Krisztián

Gylölet-karrier Gyermekkorától gylölt, mert szülei mondták: „Gylöld a gazdagokat, hisz’ nekünk nincs elég…” Amikor gyerekcipben járt a gylöletben, csak nyolcvanezret kerese. Mihelyst nyilvánosan hirdee elveit, száz fölé kúszo jövedelme. Felgyelt rá a Média, hivatalosan gylölhete. Pénze kétszázezer fele járt. Mozgalmát támogaák, pártot alapíto, és ,

mint vezér gylölt tovább: puszta hivatástudatból. Ekkor már félmillióra rúgo bére, és prémiumot is kapo. Végül miniszter le, s már általános elvárásból is gylölnie kelle, de reenetesen. Gylölt útközben, munkában, álmában és frakciógylésen. Nagymesteri minsítést kapo gylölni tudásáért. Különösképp a kampós orrú sarki ékszerészt gylölte, akinél  maga vált gazdagabbá gylölköd évei során.

A bölcs és a ggös Öregem, fantasztikus világot építeem, s hagyhatom i nemsoká. Én is, drága barátom. Hány ismerst, idegent elkápráztaam. Nekem is volt benne részem, bven. Jó ég! Mennyien jöek tanácsért… Én se tudnám összeszámolni ket. Keveseknek segíteem, de remélem azért így is üdvözülök. Én sokaknak teem jót, de nem tudom, hova tovább nem én döntök. Szóval, fantasztikus világot teremteem, milliárdokat kerestem a bizniszekkel. Én is magamnak köszönhetek mindent, igaz, én csupán könyveket írtam.

80

Merített szavak

Major János

Majd riz minket Az id ágbogán a lét, –|a téli táj színezüstje – formázza sorsunk lényegét, írja betrl-betre.

Válladra-dlt verfényben (nagy kamilla-réten) látom új szobánk falát most éppen egy messzi, északi parton. –

Majd riz minket az a ház, –|benne erdk, mezk sora –, öt érzékszerven át a gyász si emléke, ohona.

Egy sánta feketerigó Egy sánta feketerigó fut, rikácsol, örül nekem. Kerek szeme mondja: mi jó. A fben ül szemérmesen.

Nyújtja szárnyát. Fényre-ére létünk kertje velünk rezzen, koreografált igézet az szben, megfejthetetlen.

Gombár Endre

Vesztegzár a Bálna Hotelben Ungáriában – vagy lehet, hogy tényleg a hunoktól származnak le lakói, akkor Hungáriában, na mindegy, szóval – beköszönt az sz. Ahogy szoko, illetve dehogyis. Mert most hol nyári forróság van, UVB-sugarak bombázzák a (még él) lényeket, és persze ennek az országnak önfej, nyakas, de néha nyakát nagyon behúzó lakóit is, hol meg fagyot jelz dér vonja be a háztetket, és egy vackáról elkés tücsök megjegecesedve bukik alá egy fszál lekonyult csúcsáról. Elmentek, mindkeen korosodva, de szerencsére még nem nagyon kórosodva, de mégis abba a gyógyfürdbe, amelynek vizében állítólag legtöbb a kén és kénszármazék a Kárpát-medencében. Utószezon lévén, még jutányos is. Szobájuk családias, kedves személyzeel felszerelt (csinos matyó lányokkal is, jó tartású, udvarias pincérúkkal), a Piros Rózsa Kék Nefelejcs Panzió tetterében teljes megelégedésükre szolgált. Délben érkeztek, mindjárt kaptak egy félpanziós ebédet, a férj félrenyelt egyet (lelkiismeret furdalásában, hogy a gazdasági válság kells közepén, mikor annyi az éhez gyerek, és nyugdíjas, k meg ien csirkecombot rizzsel, apró uborkával). Ebéd után, rövid pihenés-pihegés, aztán elzúgnak a gyógyfürdbe, a négy nap minden cseppjét ki kell használni. 81

PoLíSz Kicsit mintha dagik lennének ezek a hon és honleány társaink, állapítoák meg, mindahányszor beletolato egy magát kúrálni kívánó fürdvendég a szulfátos-szuldos vízbe. Két óra pancsolás, elernyedés, dagonyázás, vízköpkbl dögönyöztetés elegend, még orvosilag is. Összeszedelzködnek. Ne menjünk még egy sétára, kérdezi az aszszonyka, dehogynem a nyugdíjba belefér, így a másik. Fiatal még az id, ráérünk a szobában gubbasztani, korán sötétedik, aztán... Ja, tényleg, van tévénk is. De még süt a napocska, sétáljunk egyet. Karon foghatlak? Milyen szép park! Menjünk erre, ezen a fasoron! De mi ez a lepukkant ABC, álmélkodik a fér. Ráadásul be is van szögelve a bejárata farostlemezzel, most látom. Ja, bólint a párja. Különben már régen CBA-nak hívják ezeket. Aztán balra fordulnak. Mint a hangyák, eddig csak az orruk magasságában nézeldtek, kivéve a fasort. Legalább hatemeletes posztmodern stílusú épület magasodik elük. Fent a hatodik emelet magasságában szögletes, nagy kék betk, büszkén, kicsit fennhéjázón (nem csoda, mert fenn van) hirdetik: BÁLNA HOTEL. Na ezt megnézzük! Na szép! St, mondhatni izgi, vagy akár tökrossz, ami ugye a tökjó ellentéte. Bejárat csak luxuskocsiknak. Merci, nem köszönöm, hanem Mercedes, BMW, de fleg Audi, mert az a trendi. És mind villognak fényesen, tisztán, feketén, soknak az összes ablaka be van feketítve. Pedig a KRESZ tiltja, hogy az els, oldalsó ablakok is. De i nincs törvény. Vagy úgy látszik, másféle törvények vannak. Bejárat el sorompó. Amikor megjelenik ele egy járgány, automatikusan fel, aztán meg le. Nyilván ismeri a rendszámokat. Ezek i mind ismersök egymás közö? Az autók, a sorompó, az automatikák, a rendszámok? Meg akik a verdákban ülnek? Meg bent valahol egy fülkében, hangtompítva, de szemüket merisztve egy 20x20-as képernyre, fülükben egy bigyó-kütyüvel? Balra fordulnak, a szürkére zománcozo, fent dárda hegyesre éleze kerítés mentén. Címerpajzsra hajazó, tzzománc domborlemezen, tíz méterenként, a kerítésen érdekes felirat. Nekik kicsit eszt. De lehet, hogy csak fölöslegesen túl érzékeny a lelkük. A területet az In-Kal Security rzi. Elméláznak-béláznak-bénáznak. Mi az ördög csudájának kell a szálloda vendégeit rizni? A területet. A területen. Azt azért tudják, hogy az In-Kal Security az egy biztonsági szolgálat. De azt nem, és még sokan mások sem bizonyára, hogy minek a megrövidítése. A meg nem elírás. És nem véletlen. Mve. Na jó. Maradjunk a témánál. Ne kalandozzunk, mint a hunok, punok és smagyarok. Vagy inkább ómagyarok? Mert az smagyarokat mások kalandoztaák, mongolok, kutyafej tatárok, besenyk, s talán kun vitézek is. Akiket késbb befogadtak. Miként az iráni eredet jászokat is. Jászberény, Jászágó. De ezeket? Ezeket is befogadtuk. Kár volt? Nem mondhatni egyértelmen. Az ómagyarok megjárták Augsburgnál. Bulcsú, Lél és Súr vezetésével. Habsburg Oótól. Jaj, dehogy, miket is beszél i, kiszól üsmég a sorok mögül, aki mostan ír, az egy másik Oó volt. Bellük leek a gyászmagyarok. Azóta is túl sokat gyászolunk. Nem mondjuk, hogy nincs mit, de azért ideje lenne már kiegyenesednünk, kihúznunk magukat, felszegni a fejünket!!! Hogy az a radai rosseb egye meg! – kiáltaná a fér apja, tsgyökeres zalaiasan, ha még élne. A kiegyezés után a magyar nagyipart, a bankrendszert, a nagy építkezéseket vajon kik csinálták, ha már így egyszer stílben használjuk 82

Merített szavak az igéket. Weiss Manfréd, Ganz Ábrahám és a többiek, ugye? Nem mintha – másfell – Gábor Áron rézágyúja fel ne lenne virágozva. És a Nobel-díjasaink? Szentgyörgyi Albert, Teller Ede, Neumann János, hosszú a sor? Hosszú, de jó. Hosszú és jó. Tényleg maradjunk a témánál! A sorompó melle, úgy hogy a szép, fekete autók még beférjenek, széltében-hosszában, fleg széltében, egy külön tábla virít fehérenfeketén: Figyelem! A területre belépk személyi adatai regisztrációra kerülnek. Nofene! Hát akkor milyen szálloda ez a Bálna Hotel. Tovább húz a pár a park felé. Még visszapillantukban látják a szálloda saját fürdmedencéjét. Bár még világos van a javából, bent a medence fölö bokrétás kristálycsillár – a javából – csillámlanak fényei a hatalmas üvegfalon, meg a vízben is. Néhány deltás, atal Tarzan sétikál a medence partján, barna hajú csajszik, szép, arányosak, de nem felfújt mellekkel, a szivacs meg a szilikon maradjon a proliknak, meg a pórnépnek, ja a prostikat majdhogynem kifelejti az ember. De azért ideje lenne már kiegyenesednünk, kihúznunk magunkat, felszegni a fejünket, végre valahára, amíg nem kés! Mert még nem. Egy horpadt, lepaogzo festék Coca-Cola reklám melle haladnak el most, horganyzo bádog, rá van drótozva egy rozsdás fono kerítésre, a kerítés mögö haldokló, egyszervolt fabodega, lángossüt, vagy mi a fene lehete. Sárga-fekete tarka macska szalad át elük az úton, még jó hogy nem fekete, gondolják magukban egyszerre, aztán varjú károgására kapják fel a fejüket. Mint Indiában. Na nem a macska mia, o inkább majmok meg szent tehenek. És sokan. Többen, mint i a macskák, bár az utóbbi idben i is gyarapodnak-szaporodnak, sok helyü félvadakká válnak, persze oltatlanul kóborolva. Hanem a kontrasztok mia. Bálna Hotel, aztán meg ezek a roncsok, egymás közvetlen közelében. Ideje visszafordulni. Nagy ívben átvágnak két szép jegenyesor közö a kaszált füvön, búcsúzni kezd a napocska is, elször a fonynyadó lombok közö bujkál, késbb páraködökkel fátyolozza be arcát, pasztellesen vörösödni kezd, felhcsíkok úsznak rá, tompul a fénye, i lent pedig hvösödik a lég. Beballagnak a Piros Rózsa Kék Nefelejcs Panzióba. A recepción csinos szke kislány mosolyog rájuk, tenyerén nyújtja oda a szobakulcsot. Az körte alakú, lakkozo fadarabon illeg, a fér nem is teszi zsebre, felkanyarodnak a lépcsn az els emeletre, végig lépdelnek a folyosón, az utolsó eli szoba az övék, csend, nyugalom, félhomály, puha padlósznyeg, aztán az automata érzékel bekapcsolja szobájuk ajtaja el a mennyezeten a tejüveg burájú lámpát. Bent kinyitják a televíziót. Kék fénye vibrál. Valóság-show. Tényleg, most mi a valóság, ötlik fel bennük a kérdés. Az asszonyka az órájára néz. Jó óra múlva lemehetünk vacsorázni. Ebben maradnak, Addig simogatják egymást. A fér felfedezi a kis frizsiderben a minibárt. Diszkrét árlista. Hosszú nyakú üvegben ágyas szilvapálinka. 999.-Ft. Ezt jól kitalálták. De mindegy! Szerencsés megérkezésünk örömére, javasolja és már le is csavarintja a pálinka kupakját. Reccsen a kupak, o van két pohárka is. Isteni illat! Nem büdös. Pedig pálinka. Koccintanak. Isten éltessen, drágám! Téged is! Még jobban felmelegednek, nagyon nom! Jó a kedvük. Lemegyünk vacsorázni? Persze. Lemennek. Két szobával arrébb középkorú német házaspár zárja éppen az ajtót, k is lefelé tartanak. Udvariasan biccentenek. Elhatározza, hogy nem fog németül köszönni, elvégre a németek a vendégek i a Piros Rózsa Kék Nefelejcsben, Magyarországon. Tehát a fér azt mondja temperáltan: Jó estét! 83

PoLíSz Csodák csodája, vagy nem is az, de a nevelés hat. A német n, szemét, nem tudni miért, lesütve, szolidan válaszol: Jo estet! Lent udvarias, két ú pincér. Szokatlan. Hogy ilyen mosolygósak és udvariasak. És nem is tolakodók. Az étlapon tízféle étel közül választhatnak. Szarvaspörkölt rizzsel, borjúlé, pacal csíkokra vágva, Jókai bableves, etc. De még vegetáriánus kaja is van. De még mindegyik háromfogásos is. Leves, f étel, utóétel. A pincérek nem várnak borravalót. Szokatlan. Másnap reggel a recepciós hölgy, most nem a csinos, szke kislány, elnézést kér elre is, amiért majd este zártkör rendezvény lesz vacsora után az éeremben, lent, és ha egy kicsit zajosabbak lesznek a vendégek, azt ne vegyék túlságosan zokon. Semmi probléma, mondja az asszonyka, a férje rábólint. Reggeli, svéd asztal, vagy büfé reggeli, ahogy tetszik. Bséges és sokféle zöldség, gyümölcs, kávé, tea, tej, dzsem, vaj, margarin, ki i, kenyér, zsemle, felvágoak, sonka, kolbász, virsli, f tojás, rántoa, etc. Mintha nem is Magyarországon lennének. Megint fürd, de ele még a szobájukban elszedi a sporáskája küls zsebébl utakra mindig magával vi zsebrádióját a fér, és ráhangol a Kossuth Rádióra, melynek nem egészen érthet, újabb szokása, hogy aszongya: MR 1 Kossuth Rádió, a szavak ereje. Híreket mondanak. Perez izraeli miniszterelnök cáfolja, hogy  aztat mondta volna, hogy a mellényzsebébl kizeti Manhaant, Lengyelországot és Magyarországot. Ugyan már! Félreértee a gaz magyar média szélsséges rész(egysége).  aztat egyáltaljában nem így értee! Pláne st, ha még egyesek odáig merészkedtek, hogy aszonták, ajvé, hogy felvásárolja fent említe területeket! Hogy ezek az antiszemiták mire képesek! Ilyen arcátlanul megvádolni egy talpig korrekt miniszterelnököt. Vagy elnököt? Vagy ülnököt? Vagy ügynököt? Szeretkezni volna kedvük még a fürdbe vonulás el, sztereóban, na nem úgy, hanem mert egyik oldalon az MR 1 Kossuth, másikon a közben bekapcsolt tévékészülék, melynek képernyjén Gyzikét fuatják (gyengébbek kedvéért ez is egy valóságshow), de showbiznisznek is nevezhet nyugodtan. A feredben megint dagonyázik a vidéki nép és néhány szerényebb jövedelm német – fleg nyögdíjas. Nem kell félni, nem fog fájni (az szinteség), nem annyira nyögnek, mint magyar sorstársaik. Estefelé, szürkületkor terepjárók, luxus, meg nem luxuskocsik lepik el a Piros Rózsa Kék Nefelejcs parkírozóját. A pár kocs át is úgy elbarikádozzák, hogy ha például kedvük szoyanna elmenni kocs ukkal valahová, hát nem is t’om, tudják, hogy tehetnék. Estélyi ruhában, meg combig ér csizmákban, miniszoknyában, kinek mi a kora, mármint az életkora, szállnak ki a kocsikból hölgyek, fleg atal évjáratúak, hasonló ünnepi öltözékben urak, kik közt éltesebbek is vannak, k a pénzükkel a miniszoknyásokat. I most másféle biztonsági alakok császkálnak és álldogálnak, és uno, látszólag fáradt, de mégis vizsla szemekkel vizsgálódnak, fülükben fekete dugaszok, vizslák ezek, talán még szaglásznak is. A pár közönyt teetve, pléhpofát vágva járkál, szlalomozik köztük, a fér megkérdezi az egyik kopaszt, kinek a rendezvénye ez ien. A válasz – diszkréten mormolva -, hogy valami K<., Rt., Ltd.,Bt.,Zrt., vagy Nyrt. rendezvénye. Zártkör. De azért mi bemehetünk, remélem? Kérdé a fér némiképp elbizonytalanodva, mert hogy i lakunk. Fellem, felelé a kopasz, és kiköpi a rágógum át. 84

Merített szavak Még tovább sötétedik. Az égbolt is, a ruhák, az öltönyök is. Van, akin csokornyakkend. Ezek bemennek, a pár meg felmegy a szobájába. Utána lemennek. Vacsoráznak. Ezek a káe<ék meg a többiek most kiszorítoák a rendes(?) vendégeket a hvösebb, kevésbé ftö verandára. De a kaja jó. „Dejó” helye dió, margarin helye vaj, dzsem helye lekvár most. Mi mindenbl összedarált felvágo helye Fekete erdei sonka, majdnem úgy néz ki, mint az a híres pármai, amirl viszont a férnek az jut az eszébe, hogy a nnek és az olaszok nemrég azon veszekedtek az EU-ban, hogy melyik a jobb, a savói, vagy a pármai. Figyelem! Nem a jobbik! És persze, hogy mostan akkor mi legyen az igazándi márka, meg védjegy, a Fennicum, vagy az Italianicum. Ízlik, drágám? Ühüm, mondja az asszonyka, szája sarkából alig látható Fekete erdei sonka piciny lifeg csíkja lóg ki, majd beszippantódik, hogy megkezdje rendeltetésszer útját az rl és rágó fogak közö, a nyállal összekeveredve, a nyelcs irányába. Berlusconi olasz miniszterelnök és Tarja Halonen nn köztársasági elnök majdnem hajba kaptak. Végül csak azért nem, mert Halonen asszony nem akarta letépni az olasz kormányf parókáját, vagy – ki tudja pontosan – milliomos-drágán beültete hajkoronáját. A zártkörbl ünnepélyes hangzatú laudáció hallatszik, majd vastaps. Gondolhatni, puszik jobbról, balról, vállveregetések magyar módra, meg hátbavágások irigységbl, azok is magyar módra. Felmennek a szobájukba. Megszokásból kinyitják a tévét. Reklám, olasz, osztrák, német, német, német, német csatornák, robbantásos lmek (a robbanások teljesen elnyomják az alulról diszkréten felszrd tapsokat, dumákat és zenéket), nini, még egy szlovák csatorna is van, aztán pornó tizennyolc éven felülieknek (a szám sárga karikában), mi ez, HBO, vagy netán XXX? Szegény, régi Colombo hadnagy, ócska ballonjában, az ajtóból visszafordulásos trükkjeivel, egyik üvegszemével, de azért zseniális, meg kell hagyni, tetejébe állítólag magyar rendez fedezte fel Peter Falkot. Bizony ám! Kezd melegük lenni. Újabb csatorna-váltások. Valami Bayerische Rundfunk tévé-változatában eléggé gusztustalanka, felpumpált mell, szrzete lenn kikockásítva, mert ugye az erkölcsök!, ja igen, hogy az erkölcsök így kívánják, persze lehet, hogy csak a cenzúra. Hol vannak már az erkölcsök a jó öreg, vén Európában? St az egész világon. Ugyan már, Valdemár! Ne feledjük EU-sok, Rómát is az erkölcsök romlása, rombolása döntöe romokba. Így aztán nem tudni, mi lesz velünk. Nagy r. Nagy úr. Nagy r. Nagy zr. Már megint gusztustalan, felpumpált mell csajok kínálják bájaikat, szrzetük lenn felkockásítva. Másik csatornán sok meztelen csajszi végteleníte brpamlagon mobilokkal beszélget-fecseg-kacéran-pajkosan, csiklandósan nevetgél, posszibilis kuncsa
PoLíSz rend jólét. Bálna, bálna über alles. De tényleg. Lakóinak, biztosan több, mint a felének, a pénztárcája (mit pénztárcája! a bankszámlája, az o -shore cége) ad felsbbrendségi tudatot. Lemegyek kicsit levegzni. Most? - kérdi az asszonyka. Most. Miért? Mert sötét van. Na és? Én is menjek? Ha akarsz. De nem megy, marad. A fér kipenderül a szobából, puha léptekkel leszalad a lépcsn, nem nehéz, mert süppeds sznyeggel van bevonva. A kis szke a recepción. Alig néz rá, de látja a szeme sarkából. A másik is látja, hogy látja. Kilép a ki-bejáraton. Hs a leveg, tiszta. I nincs ipar. I minden a gyógyfürd, i minden a turizmus. Felesége közben végre szabadon nézheti, senkitl sem zavartatva Laci bácsi receptjeit a tévén, fent a szobában. Ismétlés, mert máskor mintha napközben szoko volna csirkecombot fszerezni. Megáll, háal a ki-bejáratnak. Karba fonja a kezét, pardon , a karját. Farkasszemet néz a Bálna Hotellel. Riadtnak tetsz sürgés-forgást lát az üvegfalak mögö, lent a medence pálmás partjain, csakúgy mint a bokrétás kristálycsillár ala, és szintúgy a fels szinteken. Egy piroskeresztes, de amúgy zöld mentkocsi kanyarodik a sorompó elé. Sorompó fel, kocsi be, sorompó le. Párja fent a szobában ideges. Már vagy fél órája lement a férje. Hol lehet? Csak nem a kis szkének teszi a szépet? Vagy túl messzire ment sétálni és eltévedt? Aztán nem talál egyenesen vissza? Eszébe juto, hogy a férje sosem szoko eltévedni. A konkrét, meg a való világban sem. Gyzike palotája nem errefelé van valahol? Most nem is tudja hirtelen, hogy Nógrád-, Heves-, vagy na BAZ-d meg megyében vannak vajon. A távirányítóval kikapcsolja a tévét. A képernyn egy éppen Aloe Vera reklámot sugárzó kép, hirtelen fényl, majd elhalványuló poná zsugorodik össze. Sötét feketeség az imént még ragyogó, de t egyre jobban zavaró képerny helyén. Ugyanúgy, mint kint. Valahogy hirtelen borult rá az egész tájra az estve. Bea asszonyra hasonlíto az Aloe Verát magasztaló n. Neki úgy tnt fel. Na jó. Illetve, dehogyis. Hol van a férjem, dobol a fejében a kérdés. A Bálna elé rendrautó érkezik, néhány perc múlva egy teljesen zárt, és mindenféle felirat nélküli fehér furgon, vagy csomag-, vagy pénzszállító, vagy mifene. A fehér be, a rendrautó megáll a lehanyatló sorompó el. Lámpáit nem oltja el. St távfénnyel világít a Bálna-terület szigorú sorompójára. Most már a vendégek se ki se be. Pláne új vendégek. Szegény Jónás érezhee így magát odabenn. Annak idején. A fér visszamegy a Piros Rózsa Kék nefelejcsbe. A recepciós hölgyike éppen akkor teszi le a telefonkagylót. Kicsit riadt a tekintete. Harmincnyolcan lázasak leek és fulladozva köhögnek, mondja. Most szóltak ide a szomszédból. Nehogy bemenjen! Én? Kérdezi a fér. Ha akarnék, se tudnék. Hát az igaz, bólint a recepciós. Teljesen le vannak zárva. Tényleg. Azt is mondták. H1N1. Még jó, hogy nem bezárva, mondja a fér. Illetve... Még szerencséjük lehet egyeseknek, hogy egyelre csak ide... Hogyan tetsze mondani? Kis grüberli jelenik meg a kislány arcán. Nem tudni, elérti-e, érti-e. Másnap reggel, mint riadt bárányok, összebújva suognak, halkan beszélgetnek a Piros Rózsa stb. reggeliz vendégei lent. Karanténban vannak a Bálna Hotelben, mondja a pincérú, aki a svéd asztalon a müzlis üvegtálakat, a tejet, meg a kávéskannát rendezgeti éppen. Vesztegzár, mondja a fér asszonykájának. 86

Tájoló

Madarász Imre:

Sztálinizmus, rákosizmus: új monográák a vörös zsarnokságról „Hol zsarnokság van, / mindenki szem a láncban” – írta Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról cím nagy versében. Ám vannak dönt láncszemek, amelyek bilincsbe vernek egész népeket, államokat. A zsarnokok mindig megtalálták a maguk embereit, akiknek kezével a Batsányi emlegee „rabságnak kínos kötelébe” fzheek „nemzeteket, országokat”. Nem véletlenül szánt Aleri A zsarnokságról szóló értekezésében külön fejezeteket „a zsarnokok abszolút hatalma elvakult és kegyetlen végrehajtóinak”. A világtörténelem egyik legiszonyatosabb zsarnokáról és végrehajtóiról jelent meg több mint hatszáz oldalas monográa Donald Rayeld brit történészprofesszor tollából. A Sztálin és hóhérai. A zsarnok, és akik nekik gyilkoltak cím könyv az immár magyar nyelven is bséges Sztálin-irodalmat (Isaac Deutscher, Robert C. Tucker, Edvard Radzinszk , Martin Amis, Béládi László és Krausz Tamás után) elssorban azzal gazdagítja, ahogy feltárja a rejtélyes és

végzetes szálakat, amelyek a szovjet diktátort és titkosrendrsége vezetit összekötöék, embermilliókat verve rabláncra, nemzedékek szabadságát fojtva meg. Az öt fhóhér: Dzerzsinszk , Menzsinszk , Jagoda, Jezsov és Ber a. Dzerzsinszk , a Cseka megszervezje, „Lenin h ebeként” példázza és bizonyítja, hogy a bolsevik terror tömeggyilkosságai a leninizmusban gyökereztek. Az „ötök” közül a legkevésbé közismert Menzsinszk , pedig  fojtoa vérbe a kronstadti matrózfelkelést,  kezdte el az irtóhadjáratot három igencsak különböz, de a kommunista totalitarizmus által egyaránt veszélyesnek és gylöletesnek tarto osztály, réteg: a parasztság, az értelmiség és a papság ellen, s  rendezte meg az els kirakatpereket is. Jagoda, a „véreb” a sztálinista „szörny-állam” és tömegmészárlásai, a „Gulag-szigetvilág” és a koncepciós perek els számú spiritus rectora, megtestesítje és jelképe le. Jezsovval és a „jezsovscsinával” a népirtás az emberiség történetében addig sosem láto és

Bárkaépítõ

87

PoLíSz elképzelhetetlen méreteket öltö, a „vérfürd” a paroxizmusig, már-már az önpusztításig fokozódo, az „1937 sze és 1938 tavasza közö” véghez vi „nagy terror” a Gulag csúcsra járatásával, egyes napokon „több mint háromezer halálos ítélet” kimondásával „körülbelül 750 000 kivégzésével és közel kétszer ennyi kényszermunkatábor-ítéleel, ami a halál lassú változatát jelentee”, valamint a közelg második világháború el rületes öngyilkossággal „a Vörös Hadsereg lefejezésével”. Ber a, Sztálin „föld e”, Grúzia második leghírhedtebb szülöe egész népeket deportált (kalmüköket, csecseneket, ingusokat, tatárokat, németeket stb.) és végrehajtoa a katy~i mészárlást, amit a szerz „fölteheten Sztálin legszörnységesebb és legértelmetlenebb rémteének” minsít. Rayeld nem riad vissza olyan „kínos” kérdésektl, mint a sztálinizmus és a zsidóság sokrét, ellentmondásos kapcsolata, védelmébe veszi (ha csupán egy jegyzetben is) Szolzsenyicin kiátkozo, megbélyegze, megrágalmazo kétkötetes mvét, mely magyarul Együ. Oroszok és zsidók a Szovjetunióban címmel jelent meg. A sztálini emberirtást következetesen holokausztnak nevezi, összehasonlítja és statisztikailag is öszszeméri a hitleri vérengzéssel, kimutatja például, hogy „a sztálini NKVD már 1937-ben – nem sokkal Hitler el – kísérleteze a gáz mint tömeges kivégzeszköz használatával”, zárt teherautók rakterében kipufogógázzal fojtva meg a foglyokat. Elénk tárja az értelmiség felelsségét: „Lili Brik (Majakovszk egykori szeretje)” és múzsája „egy ismert OGPU-ügynök” volt; Gork , a „szocialista realizmus” mestere és példaképe „szintén megkedvelte Jagodát”, akit „már-már családtagnak tekinte”, a koncentrációs táborokat a „megkívánt szemellenzt” felöltve lakkozta-fényezte és „helyeselte a megtorlásokat” a koncepciós persorozat áldozatai ellen. Ezzel szemben „Mihail Solohov volt az egyetlen író, aki egy hosszú levélben vee a bátorságot és feltárta Sztálin el a Jezsov által mvelt szörnységeket. Az  makacs bátorsága vagy vak kétségbeesése hozzájárulhato ahhoz, hogy Sztálin úgy döntsön: a nagy terror elvégezte feladatát, s Jezsovnak immár mennie kell.” „A keresztes vitéz Solohov – így Rayeld – magányos volt bátorságában.” A Rayeld-monográa újfent tanúsítja, hogy az elnyomást kiszolgálni nemcsak azért hálátlan feladat, mert a szolga-pribékre örök szégyenbélyeget süt, hanem a zsarnoki hálátlanság mia

88

is. A kényurak elszereteel végeznek bntársaikkal, rémteeik tanúival, titkaik ismerivel. Jagodát és Jezsovot, Sztálin idomíto-„kinevelt” csúcsragadozóit maga a vezérl „keresztapa” végeztee ki ugyanolyan per-paródia végeredményeként, mint amilyennel k küldték halálba Zinovjevet, Kamenyevet és Buharint, a bolsevik önkényuralom alapító atyáit, akik önmagukat szintén a szó szoros értelmében porig alázva könyörögtek életükért, dicsítve gyilkosukat. Ber át Sztálin örökösei löveék agyon – még a frágalmazóról és vezérhóhérról is tudván rágalmakat kitalálni –, nehogy beszélni kezdjen viselt dolgaikról, teestársi gazságaikról. Az angol történész azzal zárja embert-olvasót próbáló véres krónikáját: „Sztálin örökségérl teljes bnvallás” Oroszországban máig nem történt, „érte elégtétel” méltóképp nem adato. És mi a helyzet a magyar Sztálinnal, „Sztálin legjobb magyar tanítványával” és honi helytartójával, Rákosival? Az  borzalmas örökségével Gyarmati György A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945–1956 cím értekezése segít számot vetni: Rayeld opusától – vagy Pünkösti Árpád Rákosi-„trilógiájától” – eltéren ez nem életrajzi, hanem korszak-monográa. Amint az a könyv alcímébl is kiderül, írója „a Rákosi-korszakot nem az államszocializmus évtizedeiben kezelt 1947–48-as «fordulat évétl» datálja, hanem 1945 elejétl”. A „korlátolt, limitált többpártrendszer” éveit, 1945-tl 1947-ig a „presztalinizálás” kifejezéssel jelöli, melyet népbírósági jogtalanságok, kitelepítések, a kisgazda „többséget szerze gyjtpárt felmorzsolása”, a „többszörösen elcsalt választások” jellemeztek. A „Sztalinizálás 1947–1952” fejezetcím ala tárgyalt idszakban „pártegyeduralom”, korlátlan önkényuralom, koncepciós perek, egyházüldözés, „éberségi hisztéria”, tömegfanatizálás, „tanácsrendszer”, káder-kontraszelekció, kényszertéeszesítés, kuláküldözés, ideológiai monolitizmus teék Magyarországot olyan szovjet „protektorátussá”, ahol a „terroruralom” le meghatározó. A korábban „személyi kultusznak” becéze „vezérkultusz”, a cenzúra és a nemzetidegen, magyarellenes „szovjetizálás” a hivatalos-államilag monopolizált magyar kultúrát szolgává silányítoa, az egykori „Nyugat védbástyáját” immár „a Kelet vasfüggönyben végzd (!) nyugati gyepjévé” alakítoa át, „bolsevizált Új-Keleé” torzítoa. Még a Sztá-

Tájoló lin halálát követ hruscsovi relatív-részleges „desztalinizálás” is csak ideiglenesen tudta a „moszkovita” Rákosit a „nemzetibb” Nagy Imrével felváltani, hamarosan „resztalinizáció” következe, rákosista visszarendezdés, habár a Sztálin alainál valamivel enyhébb változatban. A „sztálinista restauráció”, a bálványból mumussá vált helytartó, Rákosi iránti általános népi gylölet vezete el az 1956-os „forró szhöz a hidegháborúban”: a budapesti forradalomnak nem véletlenül le els jelképes tee a Sztálinszobor, a zsarnok-Gólem ledöntése. Gyarmati György rávilágít, hogy Kádár János – noha megjárta és megszenvedte a rákosista börtönöket – a Rajk-perben játszo fontos bnrészességgel, majd a szabadságharcot valóságos „háborúval” lever Szovjetunió új protektoraként, „bábkormány élén állva” kétségtelenül folyamatosságot is jelente a magyarországi sztálinizmus-rákosizmus és a „legvidámabb barakk” lánclazító „gulyáskommunizmusa” közö. „Jellemz – írja Gyarmati –, hogy a kádárista történetírásban „a Rákosi személyére és «személyi kultuszára» vonatkozó részleges elhatárolódás közepee mindvégig kikezdhetetlen maradt a mondandó vezérmotívuma: «ekkoriban is a szocializmus épült»”.

Ahogy Rayeld a szovjet sztálinizmus, úgy gyarmati a magyarországi rákosizmus éj-éveit tekinti „félig-meddig elfelede korszaknak”, melyet „memóriafrissítéssel” kell felidézni. Hisz az a tény, hogy napjainkban politikai pártszónokok és publicisták egy pluralista demokrácia parlamentárisan megválaszto és leváltható vezetit hasonlítgatják kommunista zsarnokokhoz, cenzúrázatlan sajtótermékekbl kiáltozva az állítólagos „diktatúra” ellen, meghamisítja a múltat és meggyalázza a Sztálinok, Rákosik, Gerk, Jagodák, Jezsovok, Péter Gáborok áldozatainak emlékét. A hiteles történelm emlékezés egyszersmind védelem az ellen, hogy a múltfelejtés és a tapasztalatlan új nemzedékek naivitása és történelmi ismerethiánya feledtesse vagy relativizálja a szabadság, az emberi és polgári jogok elsbbségének igazságát. (Donald Rayeld: Sztálin és hóhérai. A zsarnok, és akik neki gyilkoltak, Park Könyvkiadó, Budapest, 2011, ford. Makovecz Benjamin. Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945–1956, ÁBTL-Rubicon, Budapest, 2011)

Bágyoni Szabó István

Toronygombi feljegyzések 3. Erdélyi tetemrehívás Az 1945. szi Tordai Csatában életüket áldozó honvédek és aranyosszéki atalok emlékére Balladás hitünk és nemzeti költnk, Arany János szerint a bnös embert lelkiismerete sorsszeren visszaráncigálja a bnte színhelyére. Szergej Baruzgyint, a Druzsba Narodov (Népek Barátsága) cím moszkvai folyóirat fszerkesztjét rosszindulaal sem lehete „bnösnek” tekinteni, a hetvenes években különösen nem, mégis visszatért. A színhelyre. Mert hiszen a Kolozsvár fölé emelked Felek (Feleacu) nevezet dombtett és falut bizony történelmünk egyik igen viszontagságos színhelyének nevezhetjük. Ebbl a magasságból még a turista is jól beláthatja a kincses várost. Hát még a katona,

mint amilyen Baruzgyin bajtársunk is volt 1945 szén. Akit aligha a lenygöz látvány foglalt le akkor, inkább az ele gombolyodó drótakadály, az Erdély északi és déli részei közö hirtelenjében összeeszkábált országhatár. Ám de mi van a visszatérvel? Egy-egy jó szokás a legrosszabb idkben is akad. Ilyen volt az ”átkosban” a népek szent barátságát elsegít szerkesztségi csere – országhatárokon is át. És milyen lapok illeek „testvérlapként” például egy erdélyi magyar folyóirathoz? Persze a szovjetek, nem ám a budapestiek vagy pozsonyiak, kassaiak vagy szabadkaiak. Baruzgyin kollégánk ennek a követhetetlen logikának le egyik moszkvai haszonélvezje – a bukaresti írószövetség jóvoltából: egyszer csak beállíto Kolozsvárra, az Utunk (azóta He-

89

PoLíSz likon) redakciójába, jobbján ugyancsak Bukarestbl érkez tolmácsával. Vidékünkön melegen fogadják a messzirl érkezt. Jelen esetben jégbe htö román vodkával, kolozsvári sörrel és Enyed környéki borral például. Le belle aztán dínomdánom, kiváló költbarátommal, Király Lacival (aki remek mfordító is, az orosz irodalom számos értékét ültete át magyarra) már a „Katyusán” is túl voltunk, s túl a moszkvai elvtársak révén rég politizálási alappá avanzsált „dalbetéten” is, hiszen – amint azt KöntösSzabó Zoli veretes mondatba öntöe –: „átöleltük az egész világot, mert Katyusa, te is benne vagy”... (Nem kétséges, a mi Köntös-Szabónk az épp újabb gyerekáldást váró kedves feleségére, Katára gondolt!) Szilágyi Pista háborúban eltnt édesapját emlegee, magam pedig az 1945-ös Tordai Csata honvédáldozatainak hiányzó sírjeleire próbáltam terelni a szót. Miklós bácsi, szerkesztségünk sofrje a pártház el parkoló kocsinkra mutogato. Az indulásra kész, nyhetetlen fekete Volga kinn várakozo a Deák utcában, vendégünket ugyanis a tervek szerint – megtudtuk: saját kérésére – még aznap ki kelle kocsikáztatnunk a Feleki tetre. A balladai félhomályra csakhamar fény derült: Baruzgyin fszerkeszt úr zsebébl sárga katonai térkép került el, Kolozsvár és környéke – madártávlatból nézvést... Néztük, nézegeük az ismers mremeket (nem turisták számára készült ám!), és mögé képzeltük a magunk hajdan-volt idejét és helyét: a Feleki dombtett – de Erdély egészét is – keészel, gyztesek erszakosságával megáso országhatárt, és véle együ a Torda fell érkez menekülteket, családtagjainkat, ismerseinket. Homályos tekintetünkben bizonyára fel-felderengtek a „még birtokolt város” Fellegvárának dekungjaiban védekez ismeretlen magyar honvédok képzelt alakjai is. Csak ezt a szegény puskás íróembert, Szergej Baruzgyint nem tudtuk odaképzelni hevenyésze térképére, sehova. Pedig o volt... A vodkás poharak közé terítee megsárgult térképét, majd a vörös körrel és keresztekkel jelze Felek-tetre mutato. Aztán

90

lábszárán komótosan föltrte a pantallóját: hatalmas heg éktelenkede térde ala. Megérteük: i, a Kolozsvár fölöi dombokon sebesült meg 1945 szén, most meg a régi lövészárkokra kíváncsi. Hát legyen! Nyicsevo, nyicsevo! – ütögee a vállunkat. Nem történt semmi úk, mondogaa, mintha maga lenne az okozója minden rossznak. Izvinyitye, izvenyitye! – ismételgee bocsánatkérn. S már-már úgy éreztük, ki is jár nekünk a bocsánatkérés, elvégre egy golyó csak egy lyukat képes verni az ember testén, ugyebár… Mi ehhez képest egy országrész elvesztése! Öreg sofrünk mellére te kezekkel jelezte: nekünk i a sebünk... Baruzgyin elmutato a térképe fölö, füstös redakciónk falain túlra, Budapest irányába. És kacsinto hozzá. „Gyula Illyés, László Nagy! Í V… Eta lityeratura – hordozta körbe a kezét, majd a rozoga térképre bökö, majd folytaa –, á eta isztor a!” Együérz bólogatás. Csúnya egy bagázs! Egyik irodalmunk, a még egészben maradt, a másik pedig a darabokra szaggato történelmi térképünk. Egyik is, másik is a maga tetemre hívó színhelyeivel és az azokat megidéz lehetségeivel-lehetetlenségeivel. És következe a „kiruccanás”. A kocsikba szuszakolás. Néhányan visszamaradtunk a szerkesztségben, vagy azért, mert dolgunk akadt, vagy azért, mert a vendégfogadás „felelssége” nem vonatkozo mindenkire… Emlékszem, a Codrescunak becézgete bukaresti útitárs csak kapkodta a fejét. Miután moszkvai vendégünk kitessékelte a Felek-tetre induló Volgából, bukaresti „barátunk” azon nyomban városi taxit állíto le, és irány utánuk. Neki csak tudnia kell, hol a csudában kószálnak ezek az irodalmárok. Arra, akkor és o, aligha gondoltunk, hogy vajon nem épp , a tolmáccsá avanzsált bukaresti elvtárs a bnte helyére visszatér „történelem”?! Ugye? (Folytatjuk)

Tájoló

Bisztray György

A kanadai Kazinczy közéleti írásai Valaki kanadai Kazinczynak nevezte az idén nyolcvanéves Miska Jánost. Ez a hasonlítás azzal igazolható, hogy Miska is végze a szépirodalmi tevékenység melle irodalomszervezési munkát, az egész országra kiterjed igénnyel. Az ieni magyar szerzket és mveiket ismertet életrajzai és bibliográái, a magyar könyvtári és levéltári gyjtemények felmérése, alapmvek mindenki számára, akik Kanadába átplántálódo kultúránk iránt érdekldnek. Legújabb kötetében 1964 óta megjelent népszersít (vagy ahogy  hívja ket: közéleti) írásait gyjtöe össze. A tematikai skála igen széles, és a közlési fórumtól függen ilyen a megközelítés is, az anekdotikus hangvételtl a riporton át a majdnem szakmaiig. A szerz kiterjedt ismeretsége és több tárgykörre kiterjed érdekldése révén a legkülönbözbb eseményekrl és találkozásokról tudósít – természetesen elssorban arról a környékrl, ahol éppen lako. Ilyen a dél-albertai Lethbridge, amelynek mezgazdasági kutatóintézetében évekig dolgozo, és melynek egyetemén maga is taníto magyar kurzusokat. Szkebb pátriája iránti büszkeséggel és szereteel ecseteli a hajdani szerény bányaváros kulturális fejldését, majd szélesebb perspektívát választva az edmontoni és calgary-i magyarok tevékenységét, különös tekinteel népi tánccsoportjaikra és kórusaikra. Ezek a szemlék hozzák össze kiemelked magyarokkal, például egy méhésszel, az „Order of Canada” kitüntetejével, vagy egy entomológussal (rovarszakért), aki a szú elleni védekezés kidolgozásával járult hozzá a kanadai erdk védelméhez. E tudós, Safranyik László, az 1956 után Kanadába menekült soproni erdészeti fiskolai hallgatók egyike volt, akiket a szerz többször is említ. Mindezekrl és a sok más szakmában kitnt magyarokról sehol másu nem olvashatunk. A kanadai tárgykörhöz kapcsolódnak a statisztikák. Bár legtöbbjük évtizedekkel ezel készült, történelmi adalékként feldolgozásra érdemesek. Ilyenek a bevándorlási, vagy a magyarok letelepedésére vonatkozó adatok. Jóllehet más valaki felmérését idézi a magyar könyvtári források és ezek használtságának számbavéte-

lérl, ezt a statisztikát nagyon kívánatos lenne megismételni. Miska János lélekben soha nem szakadt el szülhazájától, ezen belül szkebb pátriájától: a Nyírségtl és a Hajdúság északi részétl. Szereteel szól Hajdúböszörményrl, ahol gimnáziumi tanulmányait végezte, és büszkén ír szülvárosa, Nyírbéltek Árpád-kori templomáról. Szakmai és irodalmi kapcsolatait mindvégig fenntartoa Magyarországgal. Bár Miska könyve nagyobb részt régi dicsségünket tárgyalja, és maga is többször utal a nem egészen kedvezen megváltozo viszonyokra, végkicsengése inkább biztató, semmint lehangoló. Az átlagból kiemelked magyar tudósok és írók gazdag listája kívánatossá te volna egy névmutatót. Ámde így is haszonnal forgathatják a kanadai magyarok, jóllehet elssorban talán az újonnan érkezeek. És persze a magyarországi olvasók, akiknek az elmúlt néhány év felvilágosító eredményei ellenére még mindig édeskevés tudomása van a kanadai magyarokról. (Miska János: Magyar tavasz Kanadában, Kráter, 2011)

Az elsõ fa

91

PoLíSz

Pósa Zoltán

A klasszikus és a modern magyar mvészet bulgáriai nagykövete Doncsev Toso írót, a Szóai Magyar Kulturális Intézet igazgatóját az Egyetemes Kultúra Lovagjává avaák Bulgária fvárosában, az Aksakov utca 16. szám ala, a város gyönyör fterének tszomszédságában áll a Szóai Magyar Intézet, amelyet 2011. május elseje óta Doncsev Toso magyar és bolgár nyelven egyaránt alkotó író, mfordító, irodalomtörténész vezet. A ház pro módon megszerveze rendezvényeit Bulgáriában él magyarok, magyar szakos tanárok, kutatók, diákok melle – író–olvasó találkozó vendégeként is tanúsíthatom – a magyar kultúra iránt érdekld bolgárok is rendszeresen és szép számban látogatják. Az író igazgató idén, január 22-én, a Magyar Kultúra napján vee át az Egyetemes Kultúra Lovagja kitüntetést. Doncsev Toso a patinás ház földszintjén lév kiállító termében – ahol egy jubileumi Liszt Ferenc-kiállítás képeiben gyönyörködhetnek a látogatók – elmondta, hogy tavaly áprilisban kapta meg a kinevezését Hatos Páltól, a fenntartó szervezet, a Balassi Intézet igazgatójától. Mély vízbe kelle ugrania, hiszen 2011. május 12-én kezddö a Magyar Kultúra Hete Szóában, melynek elkészítésén az intézet munkatársai régóta dolgoznak. Hitvallása szerint egy igazgató olyan, mint egy karmester. Csapatjátékos, aki viszont meghatározza a repertoárt, vezeti a zenekart, de a karmester zenekar nélkül mit sem ér. A Szóai Magyar Kulturális Intézet egy kis kamarazenekar, az igazgatóval együ összesen nyolcan játszanak, sokféle tevékenységgel. Az igazgató jobb keze Dimitrov Györgyi, a gazdasági referens, aki az igazgatóváltás ala megbízoként elláa az igazgatói feladatokat, Julia Krumova mfordító a könyvtáros, Dimova Nelli mfordító a programszervez. Miskédi Szandra titkár, fordító. Legrégibb embere a harminc éve i dolgozó Kraszimir Vaszilev gépkocsivezet. Doncsev Toso arra építve szeretne – az érdemes eldök hagyományait is folytatva – újat hozni, hogy  korábban a Budapesti Bolgár Intézetben volt a bolgár kultúra nagykövete, most Szóá-

92

ban lesz négy éven át a magyar kultúra szószólója. Magyar anya és bolgár apa gyermekeként is mindkét kultúrában ohon van, s tisztában van azzal, kik azok, akiket érdemes helyzetbe hozni. A magyar intézet igazgatója egyben a nagykövetség kulturális aaséja tanácsosi rangban. Ennek köszönheten is szoros kapcsolat alakult ki Láng Judit nagykövet asszony és az igazgató közö, aki így fogalmazo: nekik i, a végeken, a külföldi magyar mhelyekben kell a korábbinál vonzóbb, érdekesebb, sokrétbb képet kialakítani Magyarországról. Az intézet minden héten többször is kiállításoknak, író–olvasó találkozóknak, magyar és a magyar kultúrához kötd bolgár mvészek bemutatóinak, magyar lmek vetítéseinek ad helyet. Doncsev Toso reméli, hogy magyarországi írók, az intézetben dolgozó mfordítók, illetve az intézethez kötd alkotók, pl. Martin Hrisztov, Sztea Hruszanova, Nikolaj Bojkov, Vaszilena Lungarova egyetemi hallgató segítségével sikerült egy szorosan együmköd mhelyt kialakítania. Az elmúlt esztend középpontjában azok a rendezvények álltak, melyekkel Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóját ünnepelte a magyar intézet. A nagy romantikus zeneszerz születésnapja el érdekes kezdeményezés valósult meg az intézet közremködésével. Artpanoráma címmel egy zenei tárgyú mvészeti folyóirat nyitószáma jelent meg októberben, amely az els bettl az utolsóig a magyar géniusz életmvét méltaa, a tanulmányok egy részét a Szóai Magyar Intézet munkatársai írták és fordítoák. Ezek közül Doncsev Toso kiemelked jelentségnek tartja Gracza Lajos tanulmányát Liszt Ferenc szakemberek által is kevéssé ismert bolgár vonatkozású kompozíciójáról. Liszt himnuszt szerze 1863-ban a szláv írást megteremt Szent Cirill és Szent Metód szláv apostolok tiszteletére, amelyet Rómában, a Szent Jeromos templomban mutaak be

Tájoló elször fér karra és orgonára. Ebbl a mbl a mester késbb zongoraátiratot is készíte. Az igazgató kezdeményezte, hogy a VI. Liszt– Bartók Zongoraversenyen ez a különleges m választható darab legyen. A verseny döntje és gálamsora a bolgár Pancso Vladigerov Zeneakadémián hangzo el karácsony el. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapját Szóában tavaly 24-én tartoák meg, mert október 23-án Bulgáriában helyhatósági és államfi választások voltak. Ekkor vette át a kitüntetését a magyar nagykövetségen Sztea Hruszanova, a magyar irodalom jeles atal bolgár mfordítója, akinek Schmi Pál köztársasági elnök adományozta az Elnöki Érdemérmet. A Szóa Magyar Intézet 1948-ban jö létre, három ével ezel ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. Hosszú éveken át a felszabadító cár, II. Sándor sugárútján, Szóa szívében volt, késbb költözö jelenlegi helyére, az Akszakov utca 16 szám alá, az utca másik végében van a Magyar Nagykövetség. Érdekes, hogy egyazon utca két végpontján, egymástól alig húszpercnyi távolságban van a magyar politika és a magyar kulturális élet mágneses központja. A jelenlegi Szóai Magyar Intézet a földszinten található, alig háromszáz négyzetméternyi területen. Az irodákon és a kiszolgáló helyiségeken kívül van egy kiállítóterme, egy eladóterme, egy nyelvtanfolyamok megtartására alkalmas könyvtárszobája. A jelenlegi igazgató 2011. május 1. óta Doncsev Toso magyarul, bolgárul alkotó szépíró, mfordító, irodalmi szerkeszt. Számos olyan ember dolgozo i, akik jelentsen öregbíteék a magyar kultúra hírét Bulgáriában. Megteremteek olyan alapokat, hagyományokat, például Sumenben szavalóversenyt, Liszt– Bartók Zongoraversenyt, Kossuth emlékének ápolására a Vidini Kossuth Házat, a sumeni, a várnai emlékmúzeumot, a mindenkori magyar intézet védnöksége, irányítása ala. A két nép kapcsolata hagyományosan jó. Az új igazgató, Doncsev Toso hitvallása szerint egy igazgató olyan, mint egy karmester. Csapatjátékos, aki részben-egészen maga határozza meg a repertoárt, vezeti a zenekart, de a karmester zenekar nélkül mit sem ér. A magyar intézet igazgatója egyben a nagykövetség kulturális aaséja tanácsosi rangban, aki Láng Judit excellenciájával szoros együmködésben valósít

meg különféle kiállításokat, zenei programokat, hangversenyeket. A Szóai Magyar Kulturális Intézet egy kis kamarazenekar, az igazgatóval együ összesen nyolcan játszanak benne, sokféle tevékenységgel. A jobb keze Dimitrov Györgyi gazdasági referens, aki az igazgatóváltás ala megbízoként elláa az igazgatói feladatokat. Segíttársai Julia Krumova könyvtáros, mfordító, Dimova Nelli programszervez, mfordító, Miskédi Szandra titkár-fordító, valamint a harminc éve i dolgozó Kraszimir Vasilev gépkocsivezet és gondnok, becenevén Kraszi. 2011. október 5-én volt annak az évfordulója, hogy Doncsev Toso húsz esztendeje megalapítoa a Haemus cím bolgár irodalmi, kulturális és társadalmi folyóiratot. Az évfordulónapon kerekasztal beszélgetést tartoak irodalomtörténészek, írók, költk, mfordítók részvételével. Ugyanekkor interaktív irodalmi msort is szerveze az intézet. Kosztolányi Dezs A bolgár kalauz cím elbeszélését magyar és bolgár írók továbbírták, folytaák, átírták sci-, fantasy formájában, ezek a mvek megjelennek a Haemusban. Doncsev Toso megtiszteltetésnek tartja, hogy megkapta az Egyetemes Kultúra Lovagja kitüntetést. Az indoklásban az szerepelt, hogy íróként a Kun hercegn, az Ica néném elátkozo boldogsága, az Új idk bolgárai cím prózaköteteiért, irodalomtörténészként többek közö A keleti kereszténység Magyarországon cím tanulmánykötetért, közéleti személyiségként a korábbi budapesti Bolgár Kulturális Intézet igazgatójaként végze tevékenységéért, most pedig a szóai Magyar Kulturális Intézet igazgatójaként folytato, az intézet életét fölpezsdít munkájáért érdemelte ki a megtisztel címet. Az idei esztend terveirl Doncsev Toso elmondta, hogy 2012 az olimpia éve lesz, amely jó alkalom arra, hogy a sokoldalú Magyarországkép kialakítását a magyar sportra és az idegenforgalomra is kiterjesszék Az intézet a jelenlegi Liszt Ferenc-kiállításhoz hasonlóan játék-, dokumentumlmek, valamint kiváló magyar sportriporterek fotóinak segítségével szeretne keresztmetszetet adni a magyar sport történetérl. A végére hagyta a legmerészebb tervet, a tavalyihoz hasonlóan idén is legalább tíz könyvet szeretnének megjelentetni magyar íróktól bolgár nyelven, s annak kiváltképpen örülne, ha ez év decemberében a szóai karácsonyi könyvvásáron Magyarország lenne a díszvendég.

93

PoLíSz

Soltész Márton

A szó megtörténése a képben Egy intermediális verskultúra felé Komlós Juci emlékének „Lesz-e szórügyeinkbl bimbó, s virág? Hoz-e gyümölcsöt a gondolat?” (Orgoványi Anikó: Lesz-e még…?) 2011 decemberében, a Turcsány Péter lírai életmvérl rendeze konferencián ismertem meg Orgoványi Anikót – e fesztelen arcú, nyugodt tekintet, varázslatos mosolyú asszonyt. Valahányszor találkozo a pillantásunk, jóles melegség járt át – éreztem: ebbl az emberbl csak úgy árad az éltet, a nyugtató harmónia. Az ebédszünetben rövid bemutatkozás után tisztáztuk: egy költ és egy irodalmár találkozása ez. Majd gyors névjegyváltás és két ígéret: (részérl) a friss kötet megküldésének, illetve (részemrl) megolvasásának ígérete. Úgy tnik, szavatartó emberek vagyunk – megjegyzem: ez is ritkaságszámba megy a kortárs kultúrában –, december 20-a környékén ugyanis megérkeze hozzám a Lopózz mellém cím, narancs, kék és vörös színekben pompázó könyvecske, s most eljö az ideje, hogy magam is eleget tegyek vállalt kötelezeségemnek, és számot adjak olvasmányélményemrl. Olvasmányélményt mondtam, és jól teem, amennyiben a Lopózz mellém már els néhány versével gyelmeztet: hiába próbálkoznék ezúttal az irodalomtudományi szakszótár elcsépelt terminusaival; a háerükben meghúzódó divatos kritikai szempontokra ezek a konok, öntörvény szövegek rá se bagóznak. Az els lépés tehát – s ez, azt hiszem, szomorú tény – így a 21. század hajnalán már nem az, hogy felmérem: képes-e még a magyar líra értékállító, problémafölvet, létértelmez szerepet betölteni, az eszmélet szómágiája fel tudja-e venni a versenyt a konzumidiotizmus médiumaival, hanem az: kipróbálom, vajon mködtethet-e, megnyitható-e az ado szöveg, szövegegyües valamelyik elméleti iskola kurrens módszerével. Félreértés ne essék: nem a modern módszertudat, a kor-

94

társ teóriák megismerése és alkotó alkalmazása ellen beszélek, csupán az engem is béklyózó, csábító elitizmus, a kulturális sznobizmus roppant térnyerésére, az ab ovo a szakmai diszkurzusnak alkotó, annak megfelelni vágyó szépirodalmi és kritikai tevékenység – egyszóval: a belterjesség – fenyeget rémére hívnám fel a gyelmet. Bizonyos szintig persze egészséges reakció, st antropológiai sajátság, hogy az ember másként szól, másként alkot, másként él annak tudatában, hogy gyelik – mindez ráadásul aól is függ, hogy milyen mértékben, milyen mélységig követik, értékelik az illet személy tevékenységét. A gond o kezddik, amikor a mvészi teremtés végképp a megfelelés vágyának s – a csupán e vágy projekcióiban létez – ktív horizontoknak rendeldik alá. Ez azonban leginkább a befuto mvészek problémája, Orgoványi Anikó viszont – bár Génius-díjas képzmvész – mint költ most jelenik meg elször könyvformában. Indulásának már a nyolcvanas évek végén voltak bizonyos eljelei – egy lírai univerzum megteremtésének igényét tükrözk. Ilyen például a Földet ér vándorlásunk (1989) címmel a Magyar Népmvelk Egyesülete által kiado reprezentatív (többek közö Nagy Gáspár és Gyri László verseit tartalmazó) antológia Hogyha szitaköt lennék cím darabja, valamint a PoLíSz folyóirat 129. (2010. évi szi) számában megjelent újabb költemények (Lépcsházi sámántánc, Angyal a kabrióban). Helytállóan állapítja meg a Lopózz mellém fülszövegírója, hogy „Orgoványi Anikó nem konfekciós vers-pulóvereket köt, nem szabásminták alapján alkot, de motívum-élmények (vá-

Tájoló gyai szerint vers-mandalák) sokaságát hímezi költészete vásznaira”, hiszen – jól látszik ez az antológiában, s a folyóiratban publikált verseknél is – Orgoványi oly öntörvényen fordul el a kortárs poétikák tartalmi és formai divatjaitól, oly ersen élményközpontú, mintha egy si törzsi közösség alkotója volna. Jellemz például, hogy (ne feledjük: képzmvész) poetessánk a hagyománykezelés helye az ecsetkezelésre fekteti a hangsúlyt, a jelölk újraértésénél, a magyar vers hangidomával, szókincsével való történeti-poétikai játéknál sokkal fontosabbnak tartja az olvasóban kirajzolódó képet, amelyet a kötetben elhelyeze rajzai vagy támogatnakmegersítenek vagy épp megzavarnak – ez már ízlés és esztétikai értékrend kérdése. Van ugyanakkor egy olyan költemény a kötetben, amelynél a kép és a szöveg csupán jelents szemantikai veszteséggel válaszható el egymástól. A Szimmetria Szimfónia – amelle, hogy a címbe emelt mfaji paratextus révén zenei szempontokkal bvíti az értelmezést – a vizuális jelentésmezvel is elszakíthatatlan kapcsolatot létesít. A szöveg a 32–33. lappáron, egy szimbólumokkal telíte, metaforikus tömörítés kép melle kapo helyet. S mivel a vers már els mondatával („. / Kezdetben volt a pont”) képi asszociációkat gerjeszt, egy kép megszületésének történet írja bele e biblikus mondatszerkezetbe, az olvasó pillantása kénytelen-kelletlen áerjed a szomszédos oldalon elhelyezked – vázlatszer – rajzra. Meg is látja annak centrumát – egy középpontot, ahol két tengely – egy függleges és egy vízszintes – metszi egymást. Innentl azután elkerülhetetlen, hogy a két kulturális textus a recepció során konvergáljon, hogy párbeszédüket (vagy ha tetszik: egyesülésüket) egy kétdimenziós, intermediális alkotás organikus kifejlésének történeteként olvassuk. S i hangsúlyoznám a történetszerséget, a kristálytiszta narrativitást, ami – a kortársi trendek jelents részével ugyancsak ellenkez módon – Orgoványi líráját szervezi. S ln egyensúly: Igazság és Szépség – tükör és képe – Tudomány s Mvészet forgástengelyének közös mértékké egyesült értéke.

– olvashatjuk a Szimmetria Szimfónia második versszakában, s a túloldalon a szemünk láára fejldik fel (történik meg) mindaz, amit a textus elrevetíte. A szó megtörténése ez a képben – legalábbis ez az els lépés –, majd a kép legitimitására történ rákérdezés a szó újraolvasásakor – ez a második fázis. A képkompozíció csúcspontján egy hárfa – a líra si jelképe –; ha megfordítjuk: M bet. Figyeljük meg: az utolsó sorokban – szintén az M bet létét/hiányát exponálva – az „érték” és a „mérték” szavak kerülnek rímhelyzetbe. Végül a befejez szakasz záró sorában visszatér a cím: „Szimmetria Szimfónia”. A kép tükörtengelye két egyforma, egyenérték alakzatra bontja a hárfát (W), a fordíto M bett, a vers elején és végén szerepl cím szóalakjai azonban – legalábbis elsre úgy tnik – csupán torz tükörképei egymásnak („Szimmetria”/„Szimfónia”). Ám ha megnézzük, mi a tételes di erencia a két szóalak közö, és megtaláljuk az alábbi két gyököt: „metr” és „fón” – eltndhetünk, hogy valóban olyan torz-e ez a bizonyos tükör. Hogy nem épp a legélesebb, legpontosabb látlelete-e Orgoványi Anikó mvészetének, amennyiben a kiterjesztés és a kimondás aktusainak egymásrautaltságát diagnosztizálja költészetében. Bár a magam részérl kissé több szemantikai szikrázást, hevesebb szóalkotó indulatot várnék a költtl, összességében hálás vagyok ezért a karácsonyi – „ajándék” – líraélményért. Anélkül, hogy jóslásokba bocsátkoznék, elárulom: az Orgoványi-vers jövjét egyfell a Szimmetria Szimfónia mfajközi szó–kép technikájának nomításában, továbbfejlesztésében, másrészt az általános emberi értékek, a humánum értelmi és érzelmi alapértékeinek – az anyaság (Úgy vártalak…), a lokálpatriotizmus (Pomáz, Szerelmem, Szentendre), horribile dictu: egyes hungarikumok (A magyar bor himnusza) létlényegének – bátor és újító megszólaltatásában látom. Ehhez azonban egy kissé kevesebb patetikum, ugyanakkor kidolgozoabb – tropológiailag és verstanilag is kimunkáltabb – dikció szükséges. E szép kezdet jegyében érdekldve várom a folytatást!

(Orgoványi Anikó: Lopózz mellém, Pomáz, Kráter Mhely Egyesület, 2011.)

95

PoLíSz

KÉPZM VÉSZEK A POLÍSZBAN

Az egyik legismertebb kortárs szerb grakusmvész Velimir Velja Mihajlovi 1948-ban születe Belgrádban. A Belgrádi Egyetem Képzmvészeti Karán szerze diplomát. Eddig több mint 100 önálló kiállítása volt. Ciklusokban alkot. Többek közö jelentsek a határon túli szerbek körében, az oani szerb építészeti emlékeket is megörökít ciklusai, mint a „Bánát” (Románia), a „Krka kolostor” (Horvátország), a „Hilandari kolostor” (Görögország), a „Szentendre” (Magyarország). Els szentendrei grakái

1990-ben, a nagy magyarországi szerb migráció 300. évfordulója alkalmából készültek. Ezek a grakák illusztrálják Gálity Vojiszláv verseskötetét (1993). Mihajlovi 2004-ben részt ve a Szentendrei Szerb Nyári Mvésztelep munkájában, s 2008-ban önálló kiállítással is szerepelt Szentendrén, melyen a város szerb emlékeit megörökít legújabb grakái szerepeltek. A történelem faggatása rovatunkban ezek közül mutatunk be néhányat.

1% a magyar irodalom és kultúra jövjéért! A Kráter Mhely Egyesület adószáma: 19667348-2-43 A felajánlásokat köszönjük!

A WASS ALBERT MESESOROZAT REJTVÉNYÉNEK NYERTESEI A Wass Albert Mesesorozatokban meghirdete rejtvény helyes megfejti közül februárban az alábbi nyerteseket sorsoltuk ki: Fekete Tóth Bence, Bcs Nagy Zsóa Lilla, Budapest Sipos Eszter, Érd Gratulálunk! A nyertesek könyvjutalmát postán küldjük el.

96