Az év esettanulmánya (1. díj, 2010)
Plüssmaci kerestetik, tartós kapcsolat céljából Büntetőügyi mediáció Bíróné Lakatos Piroska - Drienyovszki János (pártfogó felügyelők, Főváros) A büntetőügyi mediáció sajátossága, hogy a közvetítő már mielőtt találkozna, megismerkedne a felekkel, az ülés előtt tudja, hogy milyen büntető kategória, milyen konkrét konfliktusával kell majd feltétlenül foglalkoznia. Ezek a kategóriák: •
Ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, személy elleni, közlekedési és vagyon elleni bűncselekmény elkövetője ellen indult büntetőeljárásban alkalmazható, hivatalból, ill. a gyanúsított, vagy a sértett, illetve jogi képviselőjük indítványára.
További sajátosságok: •
Az eljárás kifejezetten a bűncselekmény elkövetésével kiváltott konfliktus kezelésére fókuszál.
•
Nem a felek, vagy akár csak az egyik fél keresi fel a mediátort, hanem az ügyész, vagy a bíró utalja közvetítői eljárásra az ügyet, aki a döntés előtt meghallgatja, tájékoztatja az eljárás résztvevőit.
Mégis különös és fontos jelentősége van az önkéntesség fogalmának. A mediátor első fontos feladata véleményünk szerint az, hogy a felek annak ellenére érezzék át önkéntességük fontosságát, hogy mindannyian tudják, a mediátor is, hogy tulajdonképpen egy kötelező büntetőeljárásban kaptak lehetőséget, egy nem kötelező, hanem választható, ezáltal önkéntesnek tekinthető eljárásra. Igazán hatékony és eredményes mediáció abban az esetben jöhet létre, ha a felek megérzik annak a lehetőségét és jelentőségét, hogy tényleg ők oldhatják meg a konfliktusukat, megbeszélhetik azt, hogy hogyan szeretnék a büntetőeljárást lezárni, mi lenne számukra a legjobb megoldás. Ez azért jelentős dolog, mert ha ez tényleg így történik, akkor van esély arra, hogy megnyugodva, esetleg olyan konfliktus-kezelői tapasztalattal és élménnyel gazdagodva állhatnak fel a kerek asztal mellől, amit a későbbiekben is használni tudnak a magánéletükben, konfliktusaikban is. Mi ebben látjuk a mediáció és a mediátor misszióját. A büntetőügyi mediációban a résztvevő felek összetétele is fontos. Itt nem ritka, hogy jogi személy sértettet képvisel jogi képviselő. Közlekedési bűncselekményeknél, vagy vagyon elleni bűncselekményeknél gyakori, hogy a konfliktus szituatív, azaz sem előtte, sem utána nem találkoztak, nem ismerték egymást. Kapcsolatuk ahhoz az egy eseményhez, a konfliktushoz kapcsolódik, ami miatt a közvetítői eljárást elrendelték. Mindig sokkal izgalmasabbak a mediátor számára, több szakmai kihívást rejtenek azok az ügyek, melyekről már az elrendelésből kiderül, hogy van (esetleg már csak volt) személyes kapcsolat a két fél között:
1
Ez a kapcsolat lehet pl.: • Családi kötelék • Párkapcsolat • Szomszédi viszony • Munkatársi kapcsolat stb. Számunkra nagyon fontosak a párkapcsolati konfliktusok kezelésében szerzett tapasztalataink, mert úgy érezzük, hogy szakmailag az ilyen ügyek is a speciálisan kezelendő ügyek sorába tartoznak, mint pl. a fiatalkorúakkal, vagy az idősekkel történő mediáció. Ezekre a speciális momentumokra szeretnénk rámutatni esettanulmányunkban. Nézzük, hogy mitől is mások azok az ügyek, amelyekben a két fél között hosszabb-rövidebb ideje van, vagy jelenleg már nincs, de fennállt érzelmi kapcsolat. A felek között megromlott viszony kapcsolati alapú, értékalapú, szükségletalapú konfliktusokban jelentkezik, és ha ezeket a konfliktusokat nem tudják kezelni, megbeszélni, megoldani, a végkifejlet testi sértés, rongálás, zaklatás bűncselekmény elkövetése is lehet. A felfokozott érzelmi, indulati állapot olyan szintűvé válhat, hogy a sértett fél a hatósághoz fordul, rendőrségi feljelentést tesz, vagy ha a terhelttől szerzett sérülése olyan súlyos, hogy orvoshoz kell fordulnia, az orvos hivatalból tesz feljelentést az elkövető, tettes ellen. Ezzel a momentummal egy olyan körhintába kerül bele mindkét fél, amiből nincs kiszállás, a büntetőeljárás le fog zajlani, amiből egyik fél sem kerülhet ki teljes egészében győztesen. Mindkét fél sérül, ha máshogy nem: lelkileg, mivel a büntetőeljárásban csak az derülhet ki, hogy kinek ad igazat egy harmadik személy. Csak a büntetőügyi mediációban van lehetőségük a feleknek megbeszélni az ügyüket egyenrangú félként. Ezért tartjuk különösen fontosnak ezekben az ügyekben azt, ami a büntetőügyi mediáció legfontosabb feladata: A KONFLIKTUS KEZELÉSE A bűncselekmény: Ügyészségi elrendelés alapján: Egy három éve tartó kapcsolat lezárásaként a szakítás olyan viharosra sikerült, hogy a férfi terhelt többször megütötte, majd lefejelte a sértett nőt. A sérülések gyógytartama nyolc napon belüli volt, de az elkövetés módjára, a sérülés helyére és jellegére figyelemmel azonban 8 napon túl gyógyuló súlyosabb sérülés kialakulását is elképzelhetőnek tartotta az elrendelő. Előkészítés: Mint minden esetben, ha az elrendelésből kiderül, hogy kapcsolati konfliktussal kell foglalkoznunk, vegyes páros végzi a mediációs ülés levezetését. A mediátorok a vegyes páros során ketten dolgoznak: egy férfi és egy nő. A beszélgetést a férfival a férfi mediátor, míg a nővel a női mediátor igyekszik vezetni. Az ilyen esetekben különösen kell ügyelnünk arra, hogy a két mediátor semmiképpen ne vegyen fel egyfajta „ügyvédi” stílust a mindenkori beszélgetőpartnerrel szemben, sem a különtárgyaláson, sem pedig a mediációs ülésen. A beszélgetés során legyen egyértelmű mindkét fél számára, hogy a közvetítők nem segítőként vannak jelen a helyzetben, ez a felállás csak azt jelenti, hogy bizalommal fordulhat a vele egynemű mediátorhoz, vagy ha akarja, „választhatja” akár az ellenkező nemű mediátort is. Egyértelmű legyen azonban, hogy a mediátorok mindvégig mindketten a folyamat irányítói, semlegesek, a felek nem állíthatják maguk mellé, nem lettek az ő mediátoraik. Ez a felállás teszi lehetővé azt, hogy a felek egyenrangú félként lehessenek
2
jelen, és kialakulhasson az a bizalmas légkör, amiben megnyugodhatnak, ahol a nő megértheti a nőt, a férfi megértheti a férfit. Ezt az egyensúlyt az ülésrenddel is biztosítjuk számukra.1 A szereplők: Ádám, a terhelt: 40 év körüli férfi. Első látásra mackós alkatú, fiatalosan, jól öltözötten. Arcán, testtartásán zárkózottság, zavar, szégyenérzet tükröződik. Egyedül érkezett a megbeszélésre. Éva, a sértett: 35 év körüli, vékony, hosszú szőke hajú, nagy szemű, hosszú szempillájú kimondottan csinosnak nevezhető nő. Barátnője és egy férfi ismerőse kísérte el, akiről későbbiekben kiderült, hogy barát és jogi segítségnyújtó is egy személyben. A bevezetőt a nő mediátor kezdte. A bevezetőt és a szabályok ismertetését mindkét fél figyelmesen hallgatta.
Megszakítás nélküli idő történetei: Szeretjük a megszakítás nélküli időt. Az iratanyag kézhezvétele során megtudjuk, mi a bűncselekmény, ami miatt elrendelték a közvetítői eljárást (testi sértés), kiderül, hogy kik lesznek a résztvevő felek (férfi-nő, akik között élettársi kapcsolat volt). Az elrendelés szűkszavú információja után izgatottan várjuk, hogy kik jelennek meg és mi is történhetett közöttük, ami a testi sértésig vezetett. Amikor belépnek, az „akta adatai”, szereplőink alakot, testet öltenek. Kíváncsian szemléljük, hogy milyenek is ők, akik szerették egymást, mégis ilyen helyzetbe kerültek. …és akkor itt a megszakítás nélküli idő. A felek elmondhatják, hogy mi történt velük, mi az a probléma, ami miatt eljöttek a közvetítői megbeszélésre. Mi történt közöttük, és az, ami történt hogyan érintette őket. Szerencsés és optimális esetben a két fél története kiegészíti egymást és egy egésszé áll össze. Az elbeszélések meghallgatásán túl arra is oda kell figyelnie a mediátornak, hogy észrevegye a mögötte rejlő érdekeket, szükségleteket. Ennek eredményeként rajzolódnak ki a témák és fogalmazódnak meg az első kérdések. Itt különösen fontos szerepe van annak, hogy vegyes párosban, ketten vezetik az ülést. A bevezetőt kezdő mediátor, jelen esetben a nő, fordul a sértetthez először, megadva neki a lehetőséget, hogy ismertethesse azt, hogy mi történt, és mindez hogyan érintette őt. Itt nagyon fontos a szemkontaktus, hogy a beszélő érezze azt, hogy fontos a mondanivalója, kíváncsian és őszinte odafigyeléssel hallgatják. Ezt azért tartjuk nagyon fontosnak, mert mire eljutnak a közvetítő elé, sokszor és sok helyen elmondták már a történetüket, ami általában nem túl kellemes dolog számukra. Feltételezik, hogy a hivatalokban az ügyükkel foglalkozók, akik mindenhol írásba foglaltak, jegyzőkönyvet vettek fel, és írattak alá velük, azt társhivataloknak megküldték. Kvázi mindenki mindent tud már róluk. Akkor mégis miért kell még egyszer mindent elmondaniuk?
1
Közvetítői tevékenység Módszertani útmutató az Igazságügyi Hivatal Pártfogó Felügyelői Szolgálat mediátorainak felkészüléséhez
3
Ahhoz azonban, hogy a mediáció elérhesse célját, ki kell derülnie annak, hogy most, ebben a pillanatban, amikor itt ülnek a megbeszélésen, mit éreznek az ügyükkel, a konfliktusukkal és egymással kapcsolatban. És itt van nagy szerepe a „másik mediátornak”. Amíg a kérdező teljes figyelmével az éppen beszélő felé fordul, addig a másik észlelni tudja az erre érkező non-verbális reakciókat a másik fél és a segítők irányából anélkül, hogy ez megzavarná, kizökkentené az éppen beszélő felet. Tehát a nő mediátor megkéri a sértettet, mondja el mi történt, és ez hogyan érintette őt. Mielőtt elkezdhetné, a terhelt kifakadt: „Tényleg muszáj ezt? Ezen mi már régen túl vagyunk, nem szeretnénk újra beszélni arról, hogy mi történt, térjünk a lényegre inkább.” A férfi mediátor átveszi a szót: „Megértjük, ha úgy érzi, hogy sokszor és sok helyen kellett már beszélniük arról, hogy mi is történt. Mint mondtuk, vannak azonban ennek az eljárásnak szabályai, amit mindannyiunknak be kell tartani ahhoz, hogy egy olyan megoldás születhessen, ami az önök számára a legmegfelelőbb módon rendezheti azt a konfliktust, ami miatt itt vannak. Kérem, hogy tiszteljen meg bennünket azzal, hogy végighallgatja Évát és Ön is elmondja nekünk, amit fontosnak gondol. ” A folyamat irányítását, amit a bevezetőben elmondunk, nagyon komolyan kell venni, a felek nem irányíthatják a beszélgetést. Éva története: (Teljesen a férfi mediátor felé fordulva, és szempilláit rebegtetve neki mondva) Azon a napon azért mentem fel Ádámhoz, hogy elhozzam a holmijaimat, amik még nála voltak. Szakítottunk, és én ezt véglegesnek gondoltam. Ezt meg is mondtam neki. Amikor felmentem és elkezdtem összeszedni a dolgaimat, Ádám beszélgetni akart velem, szerette volna, ha adunk még egy esélyt a kapcsolatunknak, hogy ne szakítsunk. Ebből lett a veszekedés. Elismerem, hogy nagyon indulatossá váltam én is, kiabáltam, veszekedtem vele, hogy értse meg, hogy vége… Én már nem akarok semmit tőle. Ekkor megütött. Annyira meglepett a dolog és megdöbbentett, hogy még idegesebb lettem, én is nekimentem. Dulakodtunk. Ezután lefejelt, amitől megszédültem. Ekkor hagytuk abba a dulakodást. Észrevettem, hogy vérzik az orrom… Kiszaladtam a lakásból és lementem az utcára… Telefonon kértem segítséget. Amíg várakoztam a rendőrök megérkezésére, lejött Ádám is. Elment mellettem, az autója felé… hozzám se szólt… rám se nézett… Utánaszóltam, hogy hová megy, maradjon itt, mert hívtam a rendőröket… Ádám története: (Ádám, amíg Éva beszélt, végig az ablak felé fordult, amivel azt jelezte, hogy kívül helyezi magát a történéseken. Miután a férfi mediátor megszólította és kérte, hogy most mesélje el ő, hogy mi történt és hogyan élte ő meg ugyanezt a helyzetet, odafordult és mindkét mediátorra felváltva nézve elmondta: ) Minden úgy történt, ahogy Éva mondta. Nem tudtam és nem akartam elfogadni, hogy szakít velem, még mindig szeretem. Azt gondoltam, hogyha megbeszéljük a dolgokat, van esély arra, hogy rendbe hozzuk a kapcsolatunkat, újra együtt lehessünk, mint ahogy ez már többször meg is történt. Ez azonban nem így alakult…
4
Éva fél órán keresztül csak mondta-mondta… Hogy én egy nulla vagyok… soha nem is szerettem… csak kihasználtam… és becsaptam… hazudtam neki… Úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Megsemmisültem. És akkor tényleg elszakadt a cérna, megütöttem. Amikor ki akart menni a szobából, megpróbáltam visszatartani, hogy beszéljük meg, ne menjen el így… lökdösődtünk… Amikor a dulakodás közben fel akartam egyenesedni, ő éppen akkor hajolt felém… Nem akartam lefejelni szándékosan… véletlen volt. Az autómhoz azért mentem, mert féltem, hogy dühében össze fogja karcolni… jártam már így… Nagyon sajnálom, ami történt, de ezt már többször elmondtam Évának is. Amíg Ádám beszélt, Éva odaadó figyelme teljes egészében felé fordult, le sem vette róla a szemét.) Az elhangzottak alapján körvonalazódtak a témák, hogy milyen érdekek, szükségletek húzódnak meg a hallottak mögött: Éva: nyugalom, biztonság Ádám: megbecsülés, önbecsülés, tisztelet Ezt látva arra kellett gondolnunk, hogy itt az érzelmek még egyáltalán nincsenek lezárva, hiába akart Éva szakítani, Ádám ezt nem fogadta el, nem értette meg, számára egyáltalán nem közömbös még Éva. Azt is észre kellett vennünk, hogy Ádám tüntetőleges félrefordulása is azt a célt szolgálhatta, hogy ne kelljen látnia is, amikor bűntettéről beszél a nő, akit szeret(ett). Talán pont elég büntetés volt számára hallani is. Az eszmecsere: Ezután Évához fordultunk, és a nő mediátor megkérdezte: - Mit gondol arról, amit hallott Ádámtól? Elmondta, hogy valóban voltak közöttük szünetek, de többször is újra kezdték. Nem bírták egymás nélkül… (Na, ezzel lehet valamit kezdeni itt az első téma, gondoltuk…nosza… lássuk… - Mit jelent ez Önöknek, hogy „nem bírtuk egymás nélkül”? Ádám: „Én nagyon szerettem Évát és ez még mindig így van… De most már az eszemmel tudom, hogy ez a kapcsolat nem működőképes… Valójában a testiség volt az, ami összetartott minket… nagyon erősen vonzódtunk egymáshoz… Emiatt jöttünk újra és újra össze…” Éva: „Ez igaz… de én nem hiszem el, hogy valaha is szeretett engem Ádám. Már a kapcsolatunk is hazugsággal indult… (És sok-sok kérdés és válasz kapcsán kezdett kirajzolódni a történet, és a kettőjük filmje a szemünk előtt életre kelt…) Éva elmondta, hogy kapcsolatuk kezdetén úgy tudta, Ádám egy barátjánál lakik. Általában nála, Évánál találkoztak… Akkor fordult igazán komolyabbra, amikor Ádám megkérte, hogy hozzá költözhessen addig, amíg az ő saját lakásában elkészül a felújítással… Így költöztek össze… Később megtudta, hogy ez az állítólagos barát valójában barátnő, és ő volt Éva előtt Ádám párja… Ezt nagyon rosszul élte meg. Úgy érezte, hogy úgy kezdett vele kapcsolatot Ádám, hogy közben volt még egy másik nő is az életében. Elmondta, hogy a bizalmát már akkor elveszítette Ádámban…
5
Ádám ezt tagadta, elmondta, hogy kényszerből volt még a hölgy lakásában, de nem volt már közöttük más, mint barátság. (És ekkor kitörtek a több év alatt átélt rossz élmények, kellemetlenségek és válogatás nélkül borították elénk konfliktus-csomagjaikat az asztalra.) Ebben a szakaszban nem volt más dolguk a mediátoroknak, mint figyelmesen hallgatni, egyegy kérdéssel segíteni őket, ha megakadtak… és éreztetni velük odafigyelő tekintetükkel, hogy igen… helyes amit tesznek, hogy mindent nyugodtan kimondhatnak és megbeszélhetnek, amit VALÓSZÍNŰLEG EDDIG ÍGY MÉG SOHA nem tettek. Kiderült, hogy Éva utólag semmi jót nem talált a kapcsolatukban a szexen kívül. Elmondta, hogy kapcsolatukat úgy élte meg, hogy neki Ádám többször hazudott, hogy szégyellte őt, nem mutatta be a sem barátainak, sem a családjának … Két külön síkon folyt az életük. Ahogy a mondás is szól, igaz volt Éva érzései szerint is: Ami az enyém (ld. Éva élete, barátai, családja), az a tiéd is, de ami a tiéd (ld. Ádám élete, barátai, családja), ahhoz nekem (Éva) semmi közöm… Éva szerette volna érezni, hogy Ádám szereti őt: szeretett volna hozzábújni, szeretett volna vele eljárni programokra, kirándulni… De Ádám ezt minden esetben visszautasította. Megbántotta azzal is, hogy ha neki a bújás a lényeg, arra elég egy plüssmaci, amihez akármikor hozzá lehet bújni… és soha nem volt pénze, amikor Éva kirándulni szeretett volna menni… pedig ahhoz, hogy a Budai hegyekben sétáljanak egyet, nem kell sok pénz szerinte… És ha annyira szerette, akkor hogyan írhatott olyan durva üzeneteket… Éva további szükségletei, amikre fény derült: elfogadás, odafigyelés, megértés, figyelmesség Ádám elmondta, hogy Éva őt az önértékelésében, önbecsülésében bántotta meg… Azzal, amit mondott, és azzal, hogy a számára oly fontos kapcsolatot ennyire semminek tudta tekinteni. Nem vette tudomásul, hogy neki mekkora problémát jelentett, amikor megszűnt a biztos állása, amivel igen jól keresett, és helyette csak alkalmi munkái voltak. Úgy érezte, hogy a kirándulások, amiket addig tettek együtt, mindig nagyon tartalmas, szép és költséges kirándulások voltak, szerette megadni a módját és ezt már nem tudta biztosítani. Kiszolgáltatottá vált. Éva ezt nem akarta megérteni… és valóban mondta azt, hogy ő nem egy plüssmaci, akit előveszünk, amikor hozzá akarunk bújni… Ő nem igazán az a bújós fajta… ezt meg lehet érteni… Elmondott egy példát, ami viszont őt érintette nagyon rosszul: Éváért ment a munkahelyére, mert éppen mentek volna együtt valahová. Sokat kellett rá várnia az utcán, mert Éva 25 perc késéssel érkezett, és ahogy beszállt az autóba, azonnal belekötött, elkezdett vele veszekedni, kiabálni… ahelyett, hogy arról beszélt volna, hogy miért késett, vagy valami hasonló. Neki az ilyen dolgok estek nagyon rosszul. … és ő úgy emlékszik, sokszor így történt. Ha valami nem tetszett Évának, azonnal támadott, veszekedett, kiabált, de ami sokkal rosszabb volt, számára ok nélkül is, vagy olyan esetekben, amikor éppen neki, Ádámnak lett volna oka veszekedni… Mindezekkel együtt ő nagyon szerette Évát. „És ezt hogyan mutatta ki számára? Miből kellett volna neki éreznie?” – hangzott a kérdés. (Látható meglepődés és rövid töprengés után Ádám őszintén válaszolt. ) „…ez jó kérdés… valóban ez lehetett a gond mindig is… nem ugyanazt jelenti a szeretet nekem, mint Évának…” Jött az újabb kérdés:
6
„Beszéltek erről, vagy ilyen dolgokról egyáltalán valaha egymással?” „… nem … legalábbis így nem, mint most hogy meg is hallgattuk, meg is hallottuk volna egymást…a kommunikáció színvonalában volt a legnagyobb probléma egymással.” hangzott a válasza. Ádám további szükségletei: empátia, megértés, elfogadás, kommunikáció …És sok-sok ehhez hasonló mások számára banálisnak tűnő, vagy éppen megszokott, vagy hétköznapinak tartott témát, problémát, vitát és veszekedést soroltak, elevenítettek fel, ami nekik a kapcsolatuk buktatóit, majd a végét jelentette. (Éva ekkor kinézett a segítőire, amit jelzésként észre kellett venni. Kérdésünkre a megérzésünket megerősítette.) „Szeretne a segítőivel konzultálni?” „Igen szeretnék velük külön beszélni.” Különtárgyalás Amíg Éva kiment a segítőivel, kihasználtuk az alkalmat, és az addigra már a teljes figyelmével jelen lévő Ádámmal, egy „mintha” különtárgyalásban folytattunk beszélgetést. (Miután Éva a segítőivel kiment, Ádám folytatta gondolatainak elmondását.) Így Éva kialakított egy különtárgyalási helyzetet, amit a mediátorok kihasználtak. Elmondta, hogy valóban nagyon rapszodikus volt a kapcsolatuk, de ő még mindig szereti Évát… Nem könnyű látnia most sem, amikor az érzései még ugyanolyan erősek, mint eddig. Tudja viszont, hogy mindkettőjüknek az az érdeke, hogy ne legyen közöttük semmiféle kapcsolat. Nem tudnak együtt jól működni. Ezért úgy döntött, mindent megtesz a kapcsolat megszakításáért. Ezért voltak az Éva által durvának minősített üzenetek is, hogy ilyen drasztikusan elvágjon minden szálat, ami összekötötte őket. Így próbálta elérni, hogy Éva hozza meg azt a döntést, amit ő nem tud megtenni. (Ekkor visszajött Éva, EGYEDÜL!) Gyors egymásra nézés után a két mediátor megállapította: „na így se jártunk még!...” De tudomásul vettük a helyzetet és információt kértünk Évától. „Mi történt?” kérdeztük. Kérdésünkre elmondta, hogy a segítői már nem jönnek vissza, nincs rájuk szüksége már, elmennek. Megértettük, hogy Éva elég biztonságban érezte magát ahhoz, hogy egyedül folytassa a beszélgetést. Megkértük Ádámot, hogy menjen ki, amíg Évával beszélünk, hiszen vele már külön beszéltünk. Tulajdonképpen most kezdődött el az igazi különtárgyalás, melynek szabályairól tájékoztattuk őket.
7
És amit megtudtunk Évától: „Három évig éltünk együtt és tulajdonképpen az elejétől kezdve éreztem, hogy nincsenek rendben a dolgok. Tudom, hogy többször átvert Ádám, becsapott, hazudott. Többször szakítottunk is, de mindig visszakönyörögte magát, hogy adjak neki még egy lehetőséget. Úgy éreztem, nem szeret engem eléggé. Néha azt is éreztem, hogy szégyell a barátai, kollégái előtt, azért nem mutat be senkinek. Ez nagyon rosszul esett, a fizikai vonzalom azonban tényleg nagyon erős volt, mindig elcsábultam újra és újra.” „Mit érez most Ádám iránt? Mit szeretne?” Elmondta. „Ő már semmit nem akar tőle, lezárta ezt a kapcsolatot véglegesen, teljes egészében. Szeretné azt látni, hogy Ádám megbánta, amit tett, mert ezt eddig nem érezte. Nagyon rosszul esik neki az, hogy amikor ő vérző orral állt az utcán, oda se ment hozzá Ádám, hogy bocsánatot kérjen, mintha nem is vett volna róla tudomást, hogy mit tett. Csak az autója foglalkoztatta. Nem érezte egy pillanatig sem, hogy megbánta. Számára pedig ez lenne a legfontosabb. ” Szükségletek, amik kielégítése nem történt meg: Éva: bizalom, törődés, empátia, felelősségvállalás Ezután Ádámmal beszéltünk, külön, teljes felhatalmazással Évától, hogy bármit elmondhatunk abból, amit ő mondott. Tapasztalatunk szerint ideillő és hatásos kérdést tettük fel ezúttal is: „Hogyan érzi most magát?” (… és Ádám már mondta is… azt, és úgy, amit és ahogy valószínűleg még soha senkinek.) Nagyon rosszul. Nagyon szégyelli, ami történt. A legrosszabb benne az, hogy olyan dolgot kellett átélnie, a benne lévő agresszív hajlam megnyilvánulását, amit soha nem gondolt volna magáról. Elmondta, hogy a szülei jutottak eszébe. Az édesapja oldotta meg mindig agresszíven a konfliktusokat. Gyakran előfordultak náluk csetepaték, amik miatt nem volt büszke az édesapjára… Sőt… Teljesen elbizonytalanította ez a dolog. Abban bízott, hogy a rossz tapasztalatok annyira erősek voltak, hogy vele ilyen soha nem fordulhat elő. És amikor megtörtént, összeomlott benne ez a kép. Az döbbentette meg, hogy lehet, hogy ez genetikusan öröklődik, és most már bármikor újra előfordulhat vele. Ezt borzasztó dologként éli meg. Megkérdeztük, hogy mindabból, amit most elmondott nekünk, mit mondhatunk el Évának. Elmondta, hogy mindent, nyugodtan. Megkérdeztük, hogy erről, amit most hallottunk, Éva tud-e? Elmondaná-e neki is? Az „ igen, elmondanám” válasz után úgy gondoltuk ismét összeültethető a két fél. Amikor Éva bejött, megkértük Ádámot, hogy mondja el neki, amit szeretne. Elmondta, hogy tényleg nagyon sajnálja, ami történt. Őszintén, bár láthatóan sokkal nehezebben beszélt arról Évának, mint nekünk, amit gyerekként megélt, és a saját fájdalmáról is. Elmondta, hogy elítéli magát azért, amit vele tett. Látszott, hogy őszinte és komoly a megbánása.
8
Ezért aztán hideg zuhanyként érte (és bevalljuk minket is), amikor Éva erre azt mondta kissé talán cinikusan, hogy az ő szülei is sokat veszekedtek, őt is verték, de ez nem mentesítheti Ádámot az alól, amit tett. És igazából nem is azért haragszik rá, hogy bántotta, sőt utána még kibékültek, voltak is együtt. Ő azt nem tudja feldolgozni, ami azóta történt… az e-mailek, sms-ek voltak nagyon bántóak számára. Mivel Éva számára ez a fajta agresszivitás „természetes” volt, mivel ő is megtapasztalta gyermekkorában, így az ingerküszöbét nem ütötte meg a férfi őszinte megbánása. Reakcióival Ádám mondataira és a kérdéseinkre már ismétlésekbe bocsátkozott, új információtartalma nem volt hozzászólásainak. Emocionálisan is nyugvóponton volt. Ádám is elmondott mindent, ami számára fontos volt, átgondolta és értékelte is helyzetét, helyzetüket. Mindketten kimondták, hogy kapcsolatuk végérvényes lezárását tartják a legmegfelelőbb döntésnek. A megállapodás kidolgozása: „Mit szeretne akkor Éva? Mit tud elképzelni kettőjük konfliktusának megoldására?” Szeretné, ha többé nem találkoznának, és megadná azt a 200.000 Ft-ot, amivel még tartozik. Ezen kívül 500.000 Ft-ot kér még az elszenvedett sérelem miatt kárpótlásként. Ádám elmondta, hogy a tartozás rendben van, azt igyekszik nagyon hamar megadni. A másik összegre azonban nincs lehetősége, hónapok óta nincs munkája, nem képes ekkora összeget előteremteni. Azon kívül nem gondolja, hogy pénzzel kellene, lehetne ezt a konfliktust megoldani. Felajánlotta azonban, hogy a tulajdonában lévő ingóságai közül bármit választhat ebben az értékben Éva, amit csak szeretne. A forrásbővítés lehetőségét ajánlotta fel a terhelt. „Miért lenne szüksége erre a jóvátételre?” hangzott a kérdés Évának. Éva elmondta, hogy igazán nincs szüksége erre az összegre, és nem is ilyen ő, de azt gondolja, mégiscsak érdemel valami büntetést Ádám. „Nincs-e esetleg valami más ötlete, ha az anyagi jóvátétel mégsem jöhetne létre? Mit szól ahhoz az ajánlathoz, amit Ádám tett az előbb?” Kijelentette, hogy Ádám dolgai közül semmire nem tart igényt. A pénzhez ragaszkodik. Ezen a ponton összefoglaltuk, hogy hol tart a folyamat. Éva olyan összeget szeretne, amit Ádám nem képes teljesíteni, a forrásbővítési kísérlet is sikertelen volt. Mindkettőjükhöz szólt a kérdés: „Mi történik, ha itt nem születik megállapodás?” Mivel erről nem voltak információik, így azt a döntést hozták, hogy egy későbbi időpontban folytatnák a megbeszélést. Megköszöntük az őszinteségüket és nyíltságukat, és az erőfeszítést, amit a konfliktusuk megoldására tettek. Megbeszéltük az új időpontot, majd mindketten elmentek. 2. ülés
9
A mediátorok összefoglalták, felelevenítették az eddigieket, majd megkérdezték a feleket, hogy mire jutottak az eltelt idő alatt. A sértett, aki ismét az ügyvéd-barát segítővel érkezett (a barátnő elmaradt) elmondta, hogy nem változott az igénye, az 500.000 Ft-ot szeretné kérni változatlanul. A terhelt elmondta, hogy időközben visszafizette a tartozását Évának, ami nem volt könnyű neki, mivel még mindig nincs állandó munkája. A jóvátételi összeg kapcsán pedig kijelentette, hogy képtelen ennyi pénzt egy összegben előteremteni. A sértett erre elmondta, hogy igazából neki nincs szüksége erre az összegre azonnal, ráér részletekben, ahogy azt Ádám tudja vállalni, de az összegből nem hajlandó engedni. Ádám ekkor megadta magát. Elmondta, hogyha Évának csak ennek az összegnek a megfizetése jelentheti az ő bocsánatkérését, erre van szüksége ahhoz, hogy el tudja engedni ezt a rossz emléket, legyen. Azt kéri viszont, hogy egy év alatt fizethesse ezt meg. Elmondta még azt is, hogy igyekszik még ebben az évben teljesíteni, de ez attól függ, mennyi munkája lesz. Éva ezt elfogadta. A megállapodás megírása Tisztáztuk a részleteket, mikortól, hogyan, milyen módon történik a pénz átadása, ki fogja jelezni, és hogyan a teljesülést. Megtörtént a megállapodás írásba foglalása, aláírása. A felek köszönetüket fejezték ki a mediátorok munkáját és az eljárást illetően, majd távoztak. A két mediátor hozzáfogott az ülések utáni jól megszokott ventillációs-esetmegbeszélőstanulságokat megfogalmazós beszélgetéséhez. A feltárt szükségletek: Éva: nyugalom, biztonság, elfogadás, odafigyelés, megértés, figyelmesség, bizalom Ádám: megbecsülés, önbecsülés, tisztelet, empátia, elfogadás, megértés, kommunikáció A felek úgy érkeztek ide, hogy ezeket a szükségleteket sem megélni, sem artikulálni nem tudták a kapcsolatukban. Mindketten elmondták, hogy csak az intimitás szükséglete elégült ki. Képesekké váltak a folyamat során egymást meghallgatni és bizonyos mértékig meghallani egymás igényét. Mindkettőjük számára világossá vált, hogy nem képesek kapcsolatukat tovább fenntartani. A tisztábban látást segítette elő a folyamat. Tapasztalatok, következtetések a párkapcsolati konfliktusok specialitásait illetően: Mindenekelőtt a mediátor semlegességét ostromló ingerekről kell szólni. Nagyon könnyen találhatjuk magunkat olyan gondolatok közepében: - Én is jártam pont így… - Velem is előfordult ez… vagy - Én is pont így szoktam erre reagálni… vagy ami még nehezebb felismerés lehet: - Pont ezeket a hibákat szoktam én is elkövetni… Ez nehezíti egy kicsit a semlegesség érzését, és sokkal nagyobb tudatosságot igényel az esetvezetésben. Védelmet nyújthat az ilyen gondolatok ellen, az eset utáni ventillációs, elemző beszélgetés, mert ha a mediátor felismeri és tudatosítja, hogy mikor, hol vonódott be ilyen gondolatok közé, ez egyben meg is edzi. A következő ilyen jellegű inger megjelenésekor már a mögötte rejlő tartalomra tud figyelni.
10
Speciális vonása az ilyen ügyeknek még az, hogy a kapcsolat mely időszakához köthető témák merülnek fel az ülésen. A többi bűncselekmény konfliktusainak kezelésénél a kiindulópont a konfliktus, és általában arról beszélnek a felek sokat, vagyis az a fontos számukra, ami a bűncselekmény során, vagy utána történt. Miben változtatta meg az életüket, milyen hátrányok, következmények származtak belőle. A kapcsolati konfliktusoknál más ez a folyamat. A legkevesebb szó általában magáról a bűncselekményről esik. Mire a mediátor elé kerülnek, azt már legtöbb esetben rég meg is bocsátották a másiknak, nem tartják annyira fontosnak. Mindig sokkal nagyobb szerepet kap az, hogy hogyan jutott el a kapcsolatuk odáig, hogy a konfliktusok megoldására az agresszivitást „válasszák”. Előkerülnek olyan, akár több évre visszanyúló, kezeletlen, kibeszéletlen problémák, amikkel ha korábban foglalkoztak volna, nem kerültek volna elénk. Kiderül legtöbbször az is, hogy mielőtt tényleges tettlegességig fajult a vita, a sértett fél hosszú ideig provokálta a terheltet, ami többször el is hangzik, a sértett a mediátor előtt el is ismeri. Könnyen előjönnek a gyerekkorukban átélt családi hatások, amikben szocializálódtak. Nagyon érdekesen hat a felekre az, amikor az eljárás eddigi szakaszaihoz képest valami teljesen más történik. Nem csak a bűncselekményről, az ESET-ről kérdezzük őket, hanem a kapcsolatukról, vagyis mindkettőjük felelősségéről. Megkérdezzük: - Hogyan ismerkedtek meg? - Mit szerettek a másikban? - Mik a másik jó tulajdonságai? Ez általában nem könnyű számukra, mivel az ilyen jellegű konfliktusok velejárója az, hogy a felek között már régóta nincs, vagy nagyon rossz a kommunikáció. Egymással szemben erősen negatív érzelmekkel viseltetnek, csak a rosszindulatot tudják feltételezni egymásról. Polarizációs konfliktus állapotról van szó. A büntetőeljárás eddigi helyszínein is azt tartották érdeküknek, az volt a fontos, hogy a saját tettük igazolására, önmaguk védelmében a másik felet minél rosszabbnak tüntessék fel. Szembesülnek azzal, hogy a mediációban tényleg másképp állunk az ő ügyükhöz. Ha sikerül őket kimozdítani a megmerevedett állásaikból, akkor mindig kiderül, hogy a konfliktusok mögött igen egyszerű, alapvető emberi szükségletek kielégítése sérült, mint ahogy a példánkban is felsoroltuk. Felismerhetik a beszélgetés során, hogy nem az a fontos, hogy kinek van igaza, van-e egyáltalán valakinek igaza… Ilyen esetekben nagyon nehéz a gyakorló mediátornak tudomásul venni azt, hogy ennyi és nem több a mediátor szerepe, mert olyan folyamatok indulnak be, amelyek túlmutatnak a konkrét mediációs ülés keretein. Amennyiben van remény a kapcsolat megmentésére, már a pár- vagy kapcsolatterápia válna szükségessé. Ez igazi dilemma helyzet: - Meddig lehet belemenni a két fél problémájába? - Mi az, ami még a tárgyhoz, a bűncselekményhez tartozik? Annyit már látunk, hogy a felek sokkal jobban tudják, hogy ők meddig engednek be bárkit is az életükbe. A határokat ők úgyis meghúzzák… Amit viszont elénk tárnak, azzal szabad és kell is kezdeni valamit. Az így kialakult bizalmat nagyon komolyan kell venni. Mindvégig náluk kell tartani a felelősség kérdését, mert ekkor felismerhetik, hogy a kapcsolat tényleg mindkét félen múlik,
11
mindkettőjüknek többet kell, kellett volna tenni érte. Kimondhatják azt, hogy egyikük sem hibás, vagy éppen mindketten egyformán ludasok kapcsolatuk megromlásában. Gyakran a felelősségből átveszi a sértett is a részét a terhelttől, aki ettől visszanyerhet az önértékeléséből egy keveset. Megérezheti, hogy nem ő lett rossz ember, egy senki, egy nulla (amit sokszor a fejéhez vághatott a sértett ez idáig), hanem a tette volt rossz, amit választott a konfliktus lezárására. Így megérezheti annak a lehetőségét, hogy máskor dönthet majd másképp is, van esélye jónak lenni. Fontos, hogy a mediátor felismerje a párkapcsolatokban előforduló „játszmákat”, s ha ez kiderül, legyen bátorsága arra, hogy tükröt tartson a felek elé. Nagy és mély érzelmek jelenhetnek meg a közvetítő előtt. Egyrészt a bűncselekményhez kapcsolódó, másrészt a kapcsolatukhoz kötődő erős érzelmek, amelyek vegyesek, pozitívak és negatívak lehetnek. A mediátornak érdemes megismerni a kapcsolatok alakulásának fázisait, azt hogy a felek hol tartanak egymással, és ez milyen hatással lehet a jövőjükre. „Mindenki magából indul ki!” Amikor valamilyen szükségletünk sérül, vagy azt hisszük, hogy sérül, már előre „lejátsszuk” magunkban azt a beszélgetést, amivel majd jól megmondjuk a másiknak a véleményünket. Elképzeljük, mert azt gondoljuk, hogy pontosan tudjuk, mire mit fog mondani, mire hogy fog reagálni a másik. Ha ebbe a sémába nem illik bele a másik reakciója, hajlamosak vagyunk meg se hallani. Elfelejtünk viszont kérdezni. A mediáció ezt „taníthatja” meg a feleknek. Hogy vádaskodás, prekoncepciók helyett kérdezzék meg bátran: - Mire gondol a másik? - Mit érez? - Mit szeretne mondani? - Mi történt egyáltalán? Akkor meg tud változni a kommunikáció minősége. A hatalom megszerzése, az erőpozíció fitogtatása, a másik felett uralkodás vágya helyett a szükségletek pontos megfogalmazásával, egymás jobb megismerésével a kapcsolatok teljesebbé, jobbá válhatnak.
Milyen módszerek alkalmazhatók a mediáció során az ilyen esetekben? Aktív figyelem: A mediátor nem csak meghallgatja a feleket, de vissza is kell jeleznie, hogy azt meg is hallotta. Nem elég meghallani, de meg is kell érteni, amivel a felek hozzá fordulnak. Ez a feleknek is elvárása, mert ha ők megnyílnak, szeretnének meggyőződni arról, hogy a mediátor érti, megérti a problémát és az ezzel kapcsolatos gondolataikat. A mediátornak pedig az információk pontos megértése miatt fontos. Az aktív figyelemnek fontos hatása az is, hogy megmutatja a feleknek, hogyan kell a másikra odafigyelni. Ezért is fontos a vegyes páros a férfi-nő közötti konfliktusokban, hogy mindkét
12
nem képviseltetve legyen mintaként is. Ezzel megtanítható a feleknek, hogy hogyan kell viselkedni hasonló problémák megelőzése érdekében. Kommunikáció : Verbális csatornákon általában rengeteg információ érkezik be. Sőt több, mint amennyire ténylegesen szükséges lenne. Mindkét fél szeret beszélni a velük történt eseményekről. Szívesen és viszonylag könnyen osztják meg velünk sérelmeiket, panaszaikat, érzéseiket, vágyaikat. Még könnyebben mondják ki a másik félről alkotott véleményüket, általánosító értékítéletüket: „Mindig így tett, mindig ezt csinálta, Soha nem figyelt rám… stb Ilyen módon nagyon sok mindent meg lehet tudni arról, hogy kapcsolatuk éppen hol tart érzelmileg, de nagyon kell figyelni arra, hogy sértő-bántó dolgok ne hangozzanak el. Ha ilyet észlelünk érdemes azonnal megakasztani a beszélőt és segíteni abban, hogy semlegesebb megfogalmazást tehessen. Non-verbális kommunikáció: Miután a non-verbális kommunikáció közvetíti leginkább az információ érzelmi részét, így erre is nagyon oda kell figyelni. Jelen esetben Ádám nem akart ránézni Évára, amíg ő beszélt a megszakítás nélküli időben, mert az, hogy újra találkoztak, megrendíthette őt az elszakadással járó küzdelmében, és időre volt szüksége, hogy összerendezze magát. A ventillálás szakaszában különösen dominálnak a non-verbális jelzések. Ilyenkor az erős érzelmi, indulati szálak a fontosak, kevesebb a tényleges tartalma a mondanivalójuknak. Amikor az érzelmi töltetet ki tudták sütni, utána válnak képessé arra, hogy racionális, tartalmi kérdések is megbeszélhetők legyenek. Szükségletek feltárása: Nagy kihívás a felek valós szükségleteinek feltárása, és képessé tenni őket arra, hogy a megbeszélés ezekről folyjon. Több hónapja, vagy több éve tartó, betokosodott pozíciókkal érkeznek, a másik félben ellenséget látnak, elfogultak, előítéletesek. Ahhoz, hogy ebből ki tudjuk zökkenteni a feleket, fontos tudni, hogy milyen kapcsolat van az érzelmek és a szükségletek között: Az embereket érzelmek vezérlik, az érzelmek szükségletekhez kötődnek. A konfliktusok abból táplálkoznak, hogy a szükségletek nem tudnak teljesülni. A mediáció során általában is, de a párkapcsolati hátterű mediácóban mindenképpen érzelmi reakciókkal dolgozunk. Ha tudatában vagyunk annak, hogy a felek az érzelmeik útján a szükségleteiket próbálják kifejezni, máris tudatosabban viselkedhetünk érzelmileg feszült helyzetekben. Fontos tudni azt, hogy az emberek a heves érzelmekkel alapvetően milyen szükségleteket fejeznek ki: - biztonságra vágynak - szeretnék megérteni a másik motivációit és jelentést tulajdonítani a másik viselkedésének - meg akarják erősíteni a konfliktus során sérült önbecsülésüket - vágynak arra, hogy a másik fél viselkedésében bekövetkezett pozitív változást tartósnak lássák. Ha a szükségleteket mi mediátorként már felismerjük, nincs más dolgunk, mint a feleket képessé tenni arra, hogy részt tudjanak és akarjanak venni a folyamatban, hogy egymást meghallgassák és meg is hallják, meg tudják érteni a másik fél motivációját és el tudják
13
fogadni. Ha ez sikerül, akkor képesek lesznek a felelősségvállalásra és bocsánatkérésre valamint a tanulságok megfogalmazására. 2
2
Kertész Tibor: Mediáció a gyakorlatban 1.
14
