Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar
FŐIGAZGATÓI PÁLYÁZAT
FUSZ GYÖRGY Szekszárd, 2010
Bevezetés Főigazgatói programot írni, jövőbe látni egy változó világban, nemcsak nehéz, de inspiráló is. Különösen az, egy négy éves főigazgatói periódus végéhez közeledve, hiszen a most lezáruló időszak csak zárása lehet egy folyamatnak, mivel a tartalmi összefüggések folyamatossága a felsőoktatási lét sajátosságából ered. A jövő látható, tervezhető és megvalósítható abban az esetben, ha önismereten alapul, ha gondolkodást tükröz, ha elegendő önbizalomra épül.
A kor karakteres kihívása a digitális generáció megérkezése, eszmélése és azon követelése, hogy most ők következnek. Ne gátoljuk őket ebben. Olyan helyzetet kell teremtenünk, mely a legtöbbet hozza ki belőlük, ha már a 21. századba történő belépő nem sikerült olyan jól, mint elgondoltuk. Számíthatunk hallgatóinkra, hiszen tehetségük, emberi magatartásuk, korosztályuk egyenrangú részeivé emeli őket. Bízhatunk ezen nemzedék megértő, szolidáris magatartásában, hiszen a különböző életmódok, világképek mindig is párhuzamosságot mutattak. A mai nemzedék, a digitális generáció gondolkodási szövete, információ elérési és kezelési képessége párhuzamos cselekvőképességének természetessége része megváltozott világunknak. Ez nem jobb vagy rosszabb világ. Ez egy másik világ, mely elismeri a gondolkodás elsőbbségét, de annak folyamatát saját törvényszerűségei szerint értelmezi, és így is cselekszik. A kihívás rendkívüli, a tét nagy, a felelősségünk egyértelmű. Úgy kell felsőoktatást működtetnünk, hogy a beérkező hallgatók szellemileg és fizikailag szinkronba kerüljenek a megváltozott világ kihívásaival. Pályázatom elején fontosnak tartom, hogy összefoglaljam azokat az eredményeket, melyeket az elmúlt közel négy évben munkatársaimmal sikerült megvalósítani. A második részben pedig a jövő lehetséges modelljét vázolom. 2006-ban céljaim közt szerepelt a Kar társadalmi és gazdasági helyzetének stabilizálása, elismertségének, tudományos és oktatási rangjának emelése, az egyetemen belül, városunkban, országszerte. A kitűzött célok megítélésem szerint megvalósultak, a képzési és infrastrukturális fejlesztések jelentős mértékben túlszárnyalták akkori elképzeléseimet.
Értékelés A Kar gazdasági helyzete sok változáson ment át az utóbbi években. Az egyetem gazdálkodásának irányelvei, azok rendszeres változásai folyamatos kihívást jelentettek a Kar működésében. A takarékos, kontrollált gazdálkodásunknak köszönhető, hogy az elmúlt négy évben pozitív eredményekkel zárt a főiskola. A rektori vezetés, a Gazdasági Tanács elismerte jó eredményeinket, jövőképünket jónak ítélte és elfogadta. Az elmúlt időszakot a tartalékképzés jellemezte, ennek köszönhetően az egyetem vezetése, közössége lehetőséget teremtett új karközi szakok indítására, és tervezett beruházásaink megteremtésére. A korábban kialakult képzési struktúra, a társadalmi változásoknak megfelelően jelentős átalakuláson esett át. A Kar vonzereje javult, az országos ranglistán a hasonló lehetőségeket kínáló iskolák között a harmadik helyre jött fel, mintegy húsz helyet javítva. Sajnos az Egyetem országos pozíciójának megváltozásával az elmúlt évben karunk esetében is megtorpanás látható. A sikeres akkreditáció és kapacitás vizsgálat lezárulásával hosszútávon biztosított a Kar jövője, jó megítélést kaptunk mind az oktatás, a minőségbiztosítás és az infrastruktúra területén is. Az IFT-ben 2006-ban megjelölt céljaink valóra váltak az oktatási portfólió területén; két MSc/MA szakot, a turizmus menedzsmentet és a neveléstudomány egyik szakirányát, a koragyermekkor pedagógiáját (a BTK-val közösen), a BA területén a környezetkultúrát és a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakokat tudtuk akkreditálni. Az FSZ képzésekben is a munkaerőpiac igényeihez igazodva új szakok kidolgozására került sor. Az utóbbi hónapokban a Kar történetében soha nem látott számú képzés kidolgozására került sor. A korábban akadozva működő kapcsolatrendszerünk a város, a megye, a régió potenciális gazdasági erővel, társadalmi szervezeteivel, jelentősen megváltozott. Minderre jó bizonyíték, hogy közös konferenciákat, találkozókat, szakmai utazásokat
szerveztünk, a válságos gazdasági helyzet ellenére a szakképzési hozzájárulás háromszorosra emelkedett, évente átlagosan 20 millió forintra. Helyi kapcsolatainkban kiemelkedő szerepet tölt be a paksi Atomerőmű; aláírt egyezménnyel rendelkezünk, s a különböző borászati csoportok; melyekkel közösen nagy sikerrel indítottuk például a Boregyetem programunkat. Nagy áttörésnek nevezhetjük, hogy a médiákban nagyságrendekkel növekedett megjelenésünk, elősegítve ismertségünk, tudatosítva jelenlétünk. Csak a megyei újságban a négy év alatt 150 felett van a Karunkról szóló írás. Külkapcsolataink is jelentősen fejlődtek, az elmúlt években hat új intézménnyel írtunk alá együttműködési megállapodást, így jelenleg tizennyolc egytemmel állunk kapcsolatban. Egyre több és több hallgató vállalja a hónapokig tartó tanulást vagy gyakorlatot, és oktatóink is rendszeresen kihasználják tudományos munkájuk érdekében a partnerintézetek nyújtotta kutatási lehetőségeket. A Kar értékének növelése érdekében tudatos, jól átgondolt, folyamatos beruházások kezdődtek el 2006-ban. A kisebb, részben felújítási munkálatok egyetemi segítséggel és saját erőből valósultak meg. Megtörtént az A-épület aula és nagyelőadó felújítása, a gyakorlóiskola nyílászáró cseréje, az Alapfokú Művészeti Iskola, az informatikai labor kialakítása, tornatermi öltözők felújítása, a gyakorlóóvoda átépítése, a tornaterem padlójának, az uszoda gépészetének és a kollégiumi liftnek a cseréje valamint több apróbb minőségi fejlesztés. Mindez közel 300 millió forint értékben. Talán túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az intézmény történetének egyik legnagyobb beruházása zajlik, az új oktatási szárny építésével, amely új értéket teremt a város, a régió minőségi felsőoktatásában. Volumenét tekintve a beruházás igazodik a Kar, az Egyetem oktatáspolitikájához, mely biztosítja a szekszárdi képzések szakmai színvonalának korszerűsítését, jövőképét, s egyben szimbolizálja az Egyetem regionális szerepét, vonzáskörzetének kiterjesztését. Az építkezés nem veszélyezteti a Kar gazdasági működését, mert kétharmad részben az Egyetem támogatásával készül.
Kutatás A tudományos élet területén nagyon intenzív időszakot élt át az Illyés Gyula Főiskolai Kar. Lehetőség volt arra, hogy minden intézet profiljához illő konferenciákat rendezzen és ezzel nagy lépéseket tettünk a Kar tudományos életének fellendítésére. Különösen fontos, hogy több alkalommal nemzetközi tanácsokozást rendeztünk az egyetem karainak oktatóival, a város és külföldi partnerintézményeink szakembereinek részvételével. Így kinyitottuk a nagyközönség felé intézményünket. Ki kell emelnünk ezek
közül
a
Kar
harminc
éves
fennállásának
alkalmából
rendezett
konferenciasorozatot és a Magyar Tudományos Akadémián, a mi rendezésünkben létrejött, 50 éves a magyar felsőfokú pedagógusképzés című ünnepi konferenciát. Büszkék lehetünk az ezekre az alkalmakra kiadott magas színvonalú kiadványainkra. A rendezvények anyagi forrásait folyamatos pályázati tőkével biztosítottuk, szorosan kapcsolódva a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programokhoz, a megye és a város intézményeihez, így jöhetett létre például a Babits évforduló programsorozata. A Tudományos Bizottságunk pályázatai elősegítették a kutatói elszántságot. Fontos feladatnak tekintettem, hogy a kollegák tudományos előmenetelét támogassam, így növekedett a minősített oktatók száma (42%-ról 52%-ra). Sajnos a TDK munka intenzitása csökkent az elmúlt időszakban, de a személyi változások bizakodásra engednek okot adni. A nagy egyetemi pályázati lehetőségek megnyílásával Karunk is intenzív munkába kezdett. Minden intézetünk és a gyakorlóintézmény is megtalálta a profiljába illeszkedő projekteket. Már korábban is szinte folyamatosan sikerült kisebb pályázatokat nyernünk, például a német nemzetiségi képzésünkhöz, melyből jelentős infrastrukturális fejlesztéseket és kiadványokat hoztunk létre. A jelenlegi pályázati tevékenységünk többsége 2009-től realizálódik, a korábbi évekhez képest szinte hihetetlen mennyiségben, összegben. Jelenleg már elnyert 78 millió forint és a beadott 220 millió forint értékű EKF, KEOP, TÁMOP, FSZK pályázatok új fejlődési pályára állíthatják Karunkat, elősegítve a tudományos és oktató munkát, az
infrastruktúra fejlesztését. A hallgatói szolgáltatás, a tehetséggondozás, az alumni tevékenység is óriási forráslehetőséghez jut. A két alkalommal történő audit sikeres lezárulásával elmondhatjuk, hogy javulás érzékelhető minőségfejlesztés területén is. A fent bemutatott eredmények köszönhetők a kollegák együttes erőfeszítésének, az intézetek vezetőinek, oktatóinak a gyakorlóintézmény vezetőinek, pedagógusainak. Ezzel véleményem szerint Karunk jól belátható, biztos úton halad előre. Az előző főigazgatói programomban leírt vállalásaim nagy részét megvalósítottam, a következőkben az eredmények megtartása, a stabilizálás, a fejlődés fenntartása és az igazi egyetemi karrá válás feladatai következnek.
Tervek és megvalósítási elképzelések A következőkben ismertetem azokat a célokat, melyeket főigazgatóként egy ciklusban el kívánok érni és azokat a lehetőségeket melyek elősegítik a változásokat a Kar kitűzött stratégiájának megvalósítását. A cél, hogy erősítsük intézményünk stabilitását, hallgatóink számára lehetővé tegyük az egyéniség teljes kibontakozását, az oktatók számára tudományos munkáik megvalósítását, előmenetelük segítését. Tovább kell növelni a Kar elismertségét, oktatási- és tudományos rangját a városban, a régióban, az országban. Rövid időn belül meg kell teremteni az egyetemi karrá válás már előkészített lépéseit, feltételeit. A kitűzött célok megítélésem szerint megvalósíthatók, ez minden itt dolgozó közös érdeke, ugyanakkor mindenkitől komoly, odaadó munkát, összefogást igényel. Társadalmunk állandó, komoly változáson megy keresztül. Az oktatáspolitika érzékenyen, néha túlzottan reagál azokra az átmeneti igényekre, melyeket a terület sajátosságaiból adódóan, inkább hosszú távú, jól átlátható tervezés kell, hogy jellemezzen. Jól érzékelhető azonban, hogy az oktatási piaci viszonyok sok intézmény életében érezteti súlyos hatásait. A hozzánk hasonló méretű intézmények nagy hallgatói veszteségeket szenvedtek az utóbbi években. A negatív demográfiai folyamatok, részben, előre tudatták ezt. A mi karunk esetében azonban büszkén kijelenthetjük, az utóbbi három évben nem vesztettünk hallgatói létszámunkból, jelentkezőink, a felvettek száma évek óta stabil. 2007 –ben 524; 2008 -ban 520; 2009 -ban 538 A negatív társadalmi folyamatok sajnos továbbra is hasonlóan alakulnak, a prognózisok szerint és a túl sok felsőoktatási intézmény problémájával is szembe kell néznünk. Karunk egyetemi tagsága óriási védelmet nyújt, érezzük ennek jótékony hatását. Az utóbbi
években
fokozódott
e
nagy
közösségen
belüli
elismertségünk,
támogatottságunk. Mindezeket érzékelhetjük a közös szakindítási lehetőségekből, pályázatok, beruházásaink, konferenciák, átoktatások esetében. A kialakult, öröklött képzési struktúra természetesen folyamatos átalakuláson ment és megy keresztül, de a jövőbeni cél és az elmúlt évek törekvése is csak a jelenlegi szakjainkhoz szervesen
kapcsolódó vagy hozzá építhető képzések indítása, mind az MSc/MA, a BSc/BA vagy a felnőtt- és FSZ képzések esetében lehet. Ez a döntés nem csak a mi kezünkben van, hanem a társadalom és a jelentkezőkében elsősorban. Ezért továbbra is tudatosan kell formálni a Kar képzési arculatát, javítani külső és belső képét a helyi- és a szakmai sajátosságok hangsúlyozásával. Működésünk jövőbeli záloga csakis a folyamatos megújulás és az innováció. Tudom, hogy még további kiaknázatlan lehetőségek vannak számunkra mind az egyetemen belül, mind a közvetlen környezetünkben, itt említhetném meg újra az aláírt, hosszú távú együttműködést az Atomerőművel - az ottani óriási fejlesztések kapcsán létre jövő képzési lehetőségek keretében. Új lehetőséget nyit meg számunkra az autópálya építése, mint ahogy korábban az új Duna híd átadása is intézményünk vonzáskörzetének növekedése hatásában. Mindezeknek a kihívásoknak meg kell felelnünk a kialakult versenyben. Ehhez megfelelő oktatói bázisra, korszerű infrastruktúrára van szükség. A lehetőségek adottak. Együttes munkával, határozott vezetéssel. Kérem az összes dolgozó közös gondolkodását, felelősségvállalását kitűzött céljaink megvalósítása érdekében.
Oktatási és szakfejlesztési tervek A változások irányát és tempóját néha túlzottnak, túl gyorsnak érezzük. Ez sokakat várakozásra, megállásra késztet, pedig ha jól belegondolunk, a felsőoktatás sajátja, hogy elkerülje a mozdulatlanságot és a folyamatosság hirdetője legyen. A folyamatosság azonban csak változásokkal biztosítható, ez pedig állandó mozgást feltételez. Ez a természetes közege. Egyetemi létünk igazi egyetemi karrá válásunkat – mely reális közelségben van – a karközi együttműködések sikeres összességét jelenti. Sokszínűségünk felmutatása közös érdek, nem csak hagyománytiszteletből. Tudjuk, a szinergiák gazdagítanak és ezért iskolánk sajátos profilját megfelelő értékeinkre kell alapozni, bár ismerjük ennek veszélyeit is. Fontos, hogy a kitűzött szakfejlesztési céljainkat közös elhatározással, közös erővel, az egyetemi szakkompetencia térkép figyelembevételével, de progresszíven végezzük. Ismerve a felvételi számokat, ezek országos mozgását, továbbfejlődésünk csak a teljes képzési struktúra kiépítésével lehetséges. Reálisan a doktori képzések kivételével. Így rövidtávon minden szakterületen az FSZ – BSc/BA – MSc/MA szakok egymásra épülése a cél, illetve a jelenlegi szakjainkhoz szervesen kapcsolható, az egyetem más karán még nem indított alapszakok létrehozása – piaci felméréssel. Így feltétlenül fontos a szociális munka szakra épített MSc/MA és egyes tanári – például a vizuális- és környezetkultúra, multikulturális területek, illetve a korai inkluzív nyelvfejlesztő szakok indítása, alapítása. A BSc/BA területén a gyógypedagógia (pszichopedagógia, logopédia) szakirány létfontossága egyetemi érdek, a művészetközvetítő területen pedig második szaknak nagyon népszerű a web-designer. Mindezen szakok indításáért már sokat tettünk, teszünk folyamatosan és komoly eredmények vannak akár e félévi beadásokkal, a jövő évi indításokhoz is. A tervek megvalósítása csak a PTE akkreditációs erejének kihasználásával lehetséges, de a más karokkal folyó tárgyalások során teljes nyitottsággal, segítőkészséggel találkoztunk. Ezek összehangolása a tevékenységek egymást erősítő jellegének megteremtése és biztosítása folyamatos és új feladat. Így más karok segítségével számunkra eddig
elérhetetlen helyzetekhez juthatunk el, alakíthatunk ki kapcsolatokat oktatóink és hallgatóink hasznára. Ehhez igazodva kell az oktatói humánerőforrásokat is fejleszteni, az akkreditációs elvárásoknak megfelelően. Ez a folyamat elindult, de nem könnyű, egyszerre megvalósítani, átalakítani egész kari szinten. Új - régi kihívás a felnőttképzésünk fejlesztése, melyet az élet és a társadalom diktál. Egybeesik az élethosszig tartó tanulás filozófiájával, de egyben új pénzforráshoz is juttatja karunkat, az oktatókat. Fontos feladat számunkra, hogy a kor kihívásainak megfelelően, szak-portfóliónk ismeretében újraértelmezzük az idegennyelv oktatás szerepét. Látjuk sajnos az 5 – 6 évvel ezelőtti intézkedések következményét. Ezért már két éve intenzív, fejlesztő munkába kezdtünk új oktatókkal. Még további erőket kell megmozgatni a jövőben is, nem csak a turizmus szakok érdekében. A felsorolt feladatok mindegyike maga után vonja a teljesítmény, az oktatói fegyelem erősítését és színvonalának emelését, mind a napi oktatói, mind pedig a szakmai tudományos munkában. Oktatóinkat minden lehetséges módon segíteni szándékozom előmenetelükben a doktori képzéstől a habilitációig. Minden sikeres lépcsőfok után fokozatuk emelését is – az egyetem szabályainak betartásával – elősegítem, mint eddig. Mindezekhez jó alapot adhat a korábban már említett pályázati aktivitás és azok megvalósítása, eredményeink beépítése a kutatói pályaívekbe. Folytatni kell a megerősítését annak a következő, stabil oktatói generációnak, akik maguknak érzik az intézményt. Vállaljanak és kapjanak feladatot, egységes ösztönzési rendszerrel segítsük törekvéseiket. Az ösztönzési rendszer csak egyes területeken működött, így nagy aránytalanságot mutat, ami sok gondot okoz. Ugyanakkor a Kar egészét tekintve, teherbírását figyelembe véve lehet csak közös nevezőre jutni. A pályázatok segíthetnek az érzékeny területen, ahol széles körben, mindenki növelheti aktivitását, tudományos és szervező tevékenységét oktatói munkája mellett.
Gazdálkodás, beruházások Az elmúlt négy évben egyre kiszámíthatatlanabb és mostohább lett az állami támogatás. Több lett az egyetemi elvonás, zárolás. Hogy mindennek ellenére pénzügyi mérlegünk egyensúlyban, sőt pozitívumban volt és van, valódi eredménynek kell tekintenünk. Igaz, ennek ára is volt. Ezt a létfeltételek napi nehezedésén mindenki saját maga is tapasztalhatja. A főigazgató számára legnehezebb döntések mindazok, melyek a megélhetést sújtó intézkedésekben kell elhatározni. Jó gazdálkodásunk eredménye, hogy enyhítő intézkedéseket tudtunk az utolsó periódusban megtenni, és realizálódtak más források is e képesség növelésére. (Lásd: melléklet) Karunk érzékenysége, mint ahogy mások esetében is, a jövőben is fennáll. A fokozatos normatíva csökkentés már a 2010-es költségvetésben is drasztikusan jelenik meg, így bármennyire is jogos igény lenne az akadémiai – oktatói kar részéről a nyugodt és színvonalas alkotó, oktató, kutató munka szinte észrevétlen módon történő biztosítása, nem lehet ezt a „sérthetetlenséget” fenntartani. A Kar vezetése, a főigazgató mindent meg fog tenni (mint eddig is) a negatív hatások elkerülésére. Közös elhatározások és iránykijelölések szükségesek – mit vállalunk és áldozunk érte. A közösen kialakított gazdálkodás alappillére csak az igazságosság lehet, mert csak így tartható fenn hosszú távon a bizalmi légkör és így lehet eredményeket felmutatni. A fejlesztés, az építés mindenkor a jövőbe vetett hit is egyben, és mindezt a történelmi tapasztalatok szerint éppen a válságos időkben szükséges megtenni. Utat mutat, erőt ad, a gazdaságosabb, ésszerűbb, a Kar szelleméhez igazodó. Ami a beruházásokat, fejlesztéseket illeti, mindenki által jól ismert, többször megvitatott kész tervek vannak a közeli és távolabbi jövőre. Mindezeket a Gazdasági Tanács, a Rektori vezetés korunk egyértelmű jövőképe részeként fogadta el. A már megvalósult beruházások esetében senki sem tagadhatja, hogy szebb, humánusabb és élhetőbb környezetben élünk, mint 5 – 6 éve. A jelenleg folyó nagy beruházás és a napokban induló, ezzel szorosan összefüggő fejlesztések új életminőséget jelenítenek meg karunkon. Mindezek nem érintik, vagy csak kis százalékban, költségvetésünket.
Jó úton halad az előkészítése az ’E’ épületből kialakítandó Tanszállónak is. A mintegy 2 milliárd forintos beruházás folyamatos, biztos bevételhez juttatja karunkat, nagyban növelve stabilitásunkat és egyben kiváló gyakorlati terepet ad hallgatóinknak. Szerencsére már nem a bizonytalan PPP konstrukcióban történne a megvalósítás. A projekt készítői már letették elképzeléseiket a rektori vezetés elé – májusban a Gazdasági Tanács és a Szenátus döntése is várható. 2 – 2,5 év múlva elkészülhetne. További, kisebb részben támogatott felújítások – uszodánk medencéjének burkolata, a Gyakorlóóvoda nyílászáró cseréjének befejezése, szigetelések stb. A konyha, étterem korszerűsítése teljes mértékben külső beruházóval történne. A hallgatói szolgáltató központ szervesen kapcsolódik majd aulánkhoz és így a már most is elismerést aratott, esztétikus környezetet még tovább emeli, funkcióját még jobban betölti. Mindezt teljesen hallgatói segítséggel. A közbeszerzési eljárások szövevénye sajnos késlelteti a munkálatokat. A távolabbi jövőben fontos, hogy az uszoda, a tornaterem bővítését, korszerűsítését elvégezzük egy kisebb sportcentrum kiépítésével. Elsősorban hallgatóink számára. Pályázatelőkészítő folyamatban van a kollégium energia - korszerűsítése - KEOP 500 millió forint értékben. Majd a belső átalakítás is. Hogy mindezen megvalósult és tervezett beruházások nem veszélyeztetik gazdálkodásunkat arra példa, hogy jelenleg is 312 millió forint göngyölt tartalékkal rendelkezünk, pozitív éves teljesítmények eredményeként. Szándékom szerint, így fokozatosan növeljük, az önálló egységek gazdálkodását is.
A PTE IGYFK főbb pénzforgalmi adatai 2006-2009 között 2006
2007
2008
2009
Források Előző év maradványa
63 352
Maradvány módosítás
68 286
102 813
128 140
23 360
-6 542
37 048
Állami támogatás (norm+ egyéb állami tám)
410 312
440 234
515 653
424 734
Saját bevétel (dec. bev. + pály. + egyéb bev)
244 699
202 711
204 919
203 861
718 363
734 591
816 843
793 783
593 590
607 021
657 580
581 211
56 487
24 757
31 123
120 812
650 077
631 778
688 703
702 023
68 286
102 813
128 140
91 760
Összes forrás
Felhasználások Működési felhasználások (kp. irányítási költségekkel) Felhalmozási kiadások Összes felhasználás Maradvány
Igazgatás Évekkel ezelőtt progresszióként vizionáltuk az elektronikus kommunikáció és adminisztráció megteremtését, az e-mail alapú kapcsolattartás bevezetését, információk tértől és időtől való független elérését az adminisztráció szakmai színvonalának emelését. Mindezekben nagyot léptünk előre. Saját erőfeszítésünkből és pályázati forrásokkal jelentős fejlesztések valósultak meg. Mindezek felett áll azonban az emberi tényező: hiába a megkönnyített információáramlás, az események jobb dokumentálása, ha ezekkel nem élünk és a hagyományos, ám jóval zajosabb és pontatlanabb csatornákhoz ragaszkodunk. Az is igaz, hogy a szóban átadható információk gyakorta akadnak el a közvetítői láncolaton. Változtatnunk kell nekünk is, mert ha nem tesszük, akkor nehezebb és hosszabb út vezet majd céljaink megvalósításához. A kar szervezeti felépítését, irányítási szempontjait sikerült konszolidálni. A letisztult vezetési struktúra, a stratégiai folyamatok jól követhetők, a döntési mechanizmusok szabályozásával, működésével, a hatáskörök megosztásával koncentrálásával segíti a folyamatos, átlátható munkafolyamatokat. Működés közben látható, hogy az egyre bővülő feladatok valós, előre nem prognosztizált problémákat is felvetnek (új szakok, törvényi változások), ezért humánerőforrás átcsoportosítása szükséges az arányos feladatmegosztás érdekében. Az átalakítások célja minden esetben a költséghatékonyság, a zökkenőmentesebb feladatmegoldás lehet csak. Szándékomban áll egy vezető tanári testület létrehozása, mely az információáramlás fontos láncszemét, a tervezés, a tanácsadás fórumát szolgálná.
Gyakorló Intézmény A kar fontos és egyre nagyobb jelentőségű, masszív „lába”. Ha az elmúlt évek intenzív fejlődését láthatjuk, kitörési pontként is tekinthetünk ezen egységünkre (a város legkomplexebb intézménye), és még biztosan vannak lehetőségek, melyeket nem használtunk ki. Ehhez elengedhetetlen további közös gondolkodás, közös jövőkép kidolgozása, mert ez mindannyiunk érdeke. A gazdasági stabilitásra, mely lemondásokkal, sok munkával jár - a jövőben is sok energiát kell fordítani. A pedagógusképzés Bolognai rendszerében a gyakorlati képzés is újabb lehetőségek előtt áll, melynek koordinálása, szabályozása közös feladatunk. Mint a megerősödő tanár vagy MA képzésben. Szeretném, ha sok próbálkozás után hosszú távra, közösen elfogadott, kompetencia „kódex” – érték, minőség, ösztönzési rendszer alakulna ki a gyakorlati képzés területein. Együtt kell a tanítóképzés „leszálló” felvételi statisztikáit megállítani - esetleg a fiatalokat érdeklő „árukapcsolással”, például párhuzamos képzésekkel, mert közös érdekünk. Az óvóképzés jelentkezési adatai folyamatosan jók, és ez a hozzá kapcsolódó gyakorlati képzés lehetőségét biztosítja. Cél lehet a csecsemő nevelő- és gondozó szakokhoz, gyakorló területként egy bölcsőde kialakítása. A kiválóra minősített Alapfokú Művészeti Iskolánk továbbfejlesztése, szinten tartása egész kari érdek, mivel a Kar művészetközvetítő szakjaira utánpótlást biztosít, valamint jelentősen hozzájárul az általános iskolás gyermekek fejlesztéséhez.
Hallgatók A felsőoktatás legfontosabb elemei a hallgatók. Minden az ő képzésüket, értelmiségivé válásukat kell, hogy szolgálja. Ez nem történhet másképp, mint partneri viszonyban. Ennek szellemében rendkívül fontosnak tartom a Hallgatói Önkormányzattal, érdekképviseleti csoportokkal való korrekt, egyenlő félként való együttműködést. A hallgatói életforma, alapvetően megváltozott, a képzésben résztvevők összetétele teljesen más, mint évekkel ezelőtt. A főiskola feladata, hogy ehhez alkalmazkodva olyan szolgáltatásokat adjon „vevőinek” amellyel a legjobban tudja feladatát teljesíteni jó legyen a megítélése a hallgatók, mint a legjobb reklámhordozók körében. Ebben a versenyben tehát nagyon oda kell figyelnünk, mit terjesztenek a hallgatók az intézményről, az oktatók, a dolgozók munkaerkölcséről, szakmai hiteléről, szavahihetőségéről. Fontos, hogy kivel találkoznak ügyeik intézése során, és milyen stílusban kommunikálnak velük minden területen. Segítenünk kell a még választás előtt állót, a leendő jelentkezőt is és a már diploma után levő, nehezen munkát találó volt hallgatónkat is – megfelelő információkkal. Erre szolgál az egyetemi alumni rendszerhez történő csatlakozás és ennek működtetése. Szükség van egy kiépített, folyamatos kapcsolattartásra a megye, a régió intézményeivel, a hallgatók menedzselésére, hogy érezzék az intézményt továbbra is magukénak tarthatják, és visszajöhetnek további képzésekre is. A bennlévő hallgatók élet és oktatási körülményeink javítására több tervem van: - információs portál kiépítése, iroda az A-épület új hallgatói egységében, - pihenő, tanuló, étkező, dohányzóhely méltó körülmények között. - közös szakmai programok szervezése, - sokkal több megjelenés biztosítása az UNIV-ban, - Illyés Gyula kulturális alap létrehozása, - Erasmusos hallgatók ösztöndíjának kiegészítése, - a szálkai pihenőház jobb kihasználása (felújítása) - diákkörök létrehozásának segítése
A mindennapi életben is sok közösen megoldásra váró feladat van, és ehhez a főigazgatói „nyitott ajtó” valóságosan is létezik a hallgatók számára. Elhatározásom, hogy aktív jelenlétet biztosítok a HÖK képviselőinek a vezetői értekezleteken, hogy közösen hozzuk meg döntéseinket. Nem maradhat el a kulturális és sport programok segítése, nemzetközi kapcsolatok kiszélesítése. Karunk megítélésében fontos, a jelentkezéseknél nagy vonzerőt jelentő a hallgatóság életét, programjait koncentráló egység, a Kollégium. Továbbra is meg kell őrizni a magas színvonalú szakmai munkát. A közeljövőben teljes wifi lefedettséget biztosítunk, így a későbbi felújítással együtt méltó 21. századi életminőséget nyújthatunk a bent lakóknak, minden területen.
Összegzés Terveim és megvalósítási elképzeléseim összefoglalásaként ismételten hangsúlyozom, tudatában vagyok annak a ténynek, hogy a bemutatott program sok területen épít a korábbi eredményekre. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy alapvető céljaimmal biztosítható a kar fejlődésének folyamatossága. Remélem, elnyerem a bizalmat, így a négyéves ciklus leteltét követően egy más, biztos alapokon álló, már egyetemi karként működő intézményben dolgozhatunk együtt.
Beruházások 2006-2009
Főépület látványtervek 2010
HÖK
látványtervek 2010
Tanszálló látványtervek
Szakmai önéletrajz Fusz György főiskolai tanár Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar
Születési idő:
1955. január 31.
Születési hely:
Szekszárd
Állampolgárság:
magyar
Családi állapota:
nős, 3 gyermek
Nyelvtudás:
angol, német Iskolai végzettség
1981
Kerámikus iparművész Magyar Iparművészeti Egyetem, Budapest, Tudományos fokozatok és címek
1997
Ferenczy Noémi állami díj,
DLA
1998
főiskolai tanár
Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola
2004
Dr. habil cím
Magyar Iparművészeti Egyetem
2006
egyetemi docens
Magyar Iparművészeti Egyetem
2009
egyetemi tanár
PTE IGYFK Eddigi munkahelyek
1987-től
PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar
1988- 1996
Magyar Iparművészeti Főiskola Mesteriskolája
1997- 2009
Magyar Iparművészeti Egyetem
2005-től
DLA képzés témavezető, MIE
Tudományos és közéleti tevékenység A Tanító és Óvóképzők Főigazgatói Kollégiumának elnöke, a TM Kisiskolákért Alapítvány elnöke, a TM Választási Bizottságának elnöke, tagja a PAB Művészeti Bizottságának, a Felsőoktatási Vizuális Kollégium elnökségének, a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetségének, a Művészeti Alapnak, majd Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Terra Kerámiaszobrász Egyesület, a Szekszárdi Képző- és Iparművészek Egyesülete, a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány elnöke, a Nemzetközi Kerámia Stúdió Művészeti Tanácsának tagja. Díjak 2009
Pro Urbe Szekszárd
2008
Babits Mihály-díj
1997
Ferenczy Noémi-díj
1981
diplomamunkáért Gorka-díj
1981
Babits pályázat különdíj
1982
VII. Országos Kerámia Biennálé különdíj
1984
VIII. Országos Kerámia Biennálé különdíj
1992
XII. Országos Kerámia Biennálé különdíj
1998
XV. Országos Kerámia Biennálé III. díj
2002
XVII. Országos Kerámia Biennálé különdíj Ösztöndíjak, szimpóziumok
1980
WCC Munkaszeminárium (technikai munkatárs) NKS-Kecskemét
1981
„Égetés a Szabadban” Kecskemét-Siklós
1985
Nemzetközi Szimpózium NKS Kecskemét
1988
„Sómáz” Nemzetközi Szimpózium NKS Kecskemét
1982, 1987, 1991
egyéni ösztöndíjas
1992
Európa Tanács ösztöndíja, 6 hónap
1994
Berni Kanton ösztöndíja Svájc, 6 hónap
1995
Róma Magyar Akadémia, 2 hónap
1996
„East & West & North” nemzetközi szimpózium Kecskemét
1997, 1998 Terra De Forma szimpózium Siklós 1999
Philadelphia USA Clay Stúdió ösztöndíj, 2 hónap
2000
Korunk hőse nemzetközi szimpózium NKS Kecskemét
2000
Preston – Anglia bemutató
2001
„Fire magic” I. nemzetközi szimpózium NKS Kecskemét
2002
„Falikút” nemzetközi szimpózium NKS Kecskemét
2002
De Forma nemzetközi szimpózium Siklós
2003
Nemzetközi Kerámia Szimpózium Kecskemét
2004
Nemzetközi Kerámia Szimpózium Siklós
2008
Nemzetközi Kerámia Szimpózium Siklós
2009
Nemzetközi Kerámia Szimpózium Fuping, Kína Konferenciák, előadások
1994
Bern, Művészeti Főiskola előadás
1998
I. Bábvilág Konferencia
1999
Mai magyar kerámia – Kecskemét
1999
Philadelphia, Clay Studio előadás
2000
Millennium 2000 Konferencia Amszterdam
2000
Preston, Művészeti Egyetem előadás
2001
II. Bábvilág Konferencia
2008
Múzsák, Győr
2009
Pedagógusképző Konferencia, IGYFK
2009
50 éves a pedagógusképzés, MTA, Budapest Egyéni kiállítások
1981
Szekszárd, Művelődési Ház
1982
Kecskemét, GAMF Galéria
1983
Szentendre, Művelődési Ház Galéria
1985
Budapest, Stúdió Galéria
1988
Bátaszék, Tamási Galéria,
1989
Baja, Városi Galéria
1990
Feldkirch – Ausztria Galéria, Schiestl
1991
Pécs, Kisgaléria
1994
Budapest, Vigadó Galéria (Geszler Máriával és Nagy Mártával)
1994
Bern, S. Gestaltung Galéria
1996
Bad Kissingen No. Kleines Haus Galéria D.
1996
Pécs, Kisgaléria
1997
Lugos (Románia), Városi Galéria
2000
Budapest, Ferencvárosi Pincegaléria
2001
Pécs, Gebauer Galéria
2001
Szekszárd, Művészetek Háza
2002
Budapest, Vigadó Galéria (Kis Ildikóval, Baky Péterrel)
2004
Székesfehérvár Városi Galéria
2005
Pécsi Galéria
2005
Meander Galéria, Budapest
2008
Museion Galéria, Budapest Művek közgyűjteményekben
Janus Pannonius Múzeum Pécs Nemzetközi Kerámia Stúdió Kecskemét De Forma Alapítvány Pécs Tolna Megyei Önkormányzat Clay Stúdió Philadelphia USA Stefan Walter gyűjtemény Lauingen D. Köztéri munkák 1982
Balatonföldvár KPM Hotel (Kis Ildikóval) homlokzati relief
1985
Kút Szekszárd
1993
Kaposvár II. világháború emlékműve (5mx2,5 m)
1997
Kitelepítettek emlékműve (bronz) Bácsalmás (2m x 3m)
1998
Őszike (bronz) 3,5 m Szekszárd
2001
Díszkút PTE IGYFK (bronz, kő) Szekszárd (1,5m x 1m)
2004
Díszkút Tamási Vályi Péter Iskola (bronz, kő) (3,5m x 2,5m)
2008
Lovagló kisfiú, Obsitos Ház, Szekszárd (bronz) (1,2m)
Csoportos kiállítások 1981
Nemzetközi Kerámia Biennálé Faenza Olaszország
1983
Ernst Múzeum Budapest, Fiatal Képzőművészek Stúdiója
1984
Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás Budapest, Műcsarnok
1985
London, Glasgow – Mai Magyar Kerámia
1986
Freiburg, Kerámia szobrok – Elisabeth Schneider Galéria
1987
Budapest Galéria – Nemzetközi Kerámia Stúdió Gyűjtemény Párizs Városháza
1988
Wroclaw, Lódz, Budapest NKS
1989 – 1990 Keramikusok Európája (vándorkiállítás) Auxerre Műcsarnok Budapest Abbage Saint-Germain (F) 1991
Bietigheim-Bissingen Szekszárdi művészek Besons – Párizs
1992
Nyon – Svájc Porcelán Triennálé Philadelphia USA – Kelet Európai Kerámia Bécs – Terra csoport (Kent, Anglia – NKS) Bécs Collegium Hungaricum Európai Unió ösztöndíjasai
1993
Budapest Tölgyfa Galéria Szekszárd Művészetek Háza Szombathely Képtár
1982-1984-1986-1990-1994-1996-2000-2002 Pécsi Országos Kerámia Biennálé 1994
Prága NKS Hannover Bőwig Galéria D. Spiez – CH NKS gyűjtemény- Viborg (Dánia) Heltborg Museum
1995
Klagenfurt, Budapest Pozsony Magyar Intézet (Terra) Róma ösztöndíjasok Rippl-Rónai Múzeum Kaposvár
1996
Weil am Rein Terra Mai magyar szobrászat Műcsarnok, Budapest
Bad Kissingen Múzeumalapítás NKS Kecskeméti Képtár Iparművészeti Múzeum 1997
Újpest Galéria, Budapest Hochneukirchen A. Terra NKS gyűjtemény Prága (CS) Nemzeti Tech. Múzeum 6. Nemzetközi Kerámia Fesztivál Albergstwyth Wales
1998
Barockhauser Würzburg (D) Galéria bei Roten Turm, Sandhausen (D) NKS gyűjtemény Stuttgart (D) Magyar Kulturális Intézet
1999
Hinteregger Galéria, St. Pölten (A) Collegium Hungaricum Bécs Lerchenborg - Kalunborg Dánia Öt kontinens kerámiái NKS Magyar Tudományos és Kulturális Központ – Moszkva Kirchberg CH „Az emberi figura” Philadelphia – USA Clay Stúdió
2000
Szekszárd – Művészetek Háza Clay Stúdió Philadelphia, USA Magyar Köztársaság Nagykövetsége, Washington DC Magyar Köztársaság Főkonzulátusa New York Korunk hősei Bp. Tölgyfa Galéria Szombathely Képtár Tűzvarázs Kecskemét NKS Museion Öt kontinens kerámiái Sopron Festőterem
2001
Országos Kisplasztika Biennálé Pécs Szobrászaton innen és túl Műcsarnok – Budapest Kirchberg CH Kerámia kisszobrok
2001-2002 Szilánkok – kortárs magyar kerámia a De Forma Alapítvány gyűjteményéből 2001
FIRE Magic Kecskemét NKS Museion
2002
Dunántúli Tárlat, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár
2003
Kanno Galerija, Kannus (LIT), - Kipsalas Keramika, Riga (LETT) Tarbekunsti Muuseumis, Tallin (ÉSZT) Lahden matkailukeskus, Lahti
2004
Kecskemét Museion Terra Csoport
2006
Pincegaléria, Győr
2006
Komáromi Várgaléria, Komárom
2007
Menschenbild/The Idea of Man, Kirchberg, (CH)
2008
Menschenbild/The Idea of Man, Soloturn, (CH)
2009
Brombach, (D)
2009
Fuping, Kína Irodalom
J. Mansfield: Salt Glaze Symposium, Australian Potters. 1989. Ceramic Review London 1985 IX. Hungarian Ceramics Today Kovács Orsolya: XII. Országos Kerámia Biennalé Új Művészet 1992/12 Pogány Gábor: Sorsok, jellemek, végzetek Új Művészet 1993/5 Pogány Gábor: Fusz György Ceramics Monthly USA 1995/5 Magyar Iparművészet: Új utakon a Terra csoport 1996/1 Magyar Iparművészet: Fusz György Ferenczy Noémi díjas 1997/2 Gustav Weiss: The Force of Symbols. Neue Keramik 1998/2 Probstner János: Kreatív gondolatok szigete Magyar Iparművészet 1999/2 Sárkány József: XVI. Országos Kerámia Biennálé Magyar Iparművészet 2000/4 Gustav Weiss: Gy. Fusz The Power of the Origins Neue Keramik 2000/5 Aknai Tamás: ECHO 2001/1 Aknai Tamás: György Fusz Keramiki techni 2001/XII Aknai Tamás: Mi a mérce? ECHO 2002/2
Munkásság