Janáky Réka versei
Janáky Réka Páratlanul Én úgy szeretlek, Mint a kicsiny a nagyot, Mint a föld az elvetett magot. Én úgy szeretlek, Hogy én - már nem vagyok. Dacos, lehajtott Fejeden, sziromszádon, Csókolnálak egy szempilládon. Úgy ülsz szívemen, Mint a virág a száron. Nyitnálak, mint kulcs A megtalált ajtaját, Mint kinek nincs, féltett otthonát. Mint szemét a vak, Ki végre újra - lát! Én úgy követlek, Mint az árnyék a napot, Biztosan, mint a ma a tegnapot. Én úgy követlek, Hogy én - már nem vagyok. Helsinki-Tampere, 1996. szept. 22-28.
545
546
Rügyek
Altató útközben Még fönntartod hunytszemű arcod. A lenge álmok nehezen bírnak Veled. Most mégis lecsuklott büszke fejed, És mint száron a szirom, lágy, kiszolgáltatott. Izmaid ernyedten pihenik a tegnapot, Csak szíved ver őrző ütemet, S fényes hajad hajlik hozzám közelebb. Nem tudom, hogy volna jobb. Fordulok kissé - így több a helyed De fölriaszt csüggő szemüveged, Ha karomat párnául hagyom. Legalább a zökkenés és villanás Lenne kicsit távolibb, puhább! Aludj. Úgy vágyom, úgy akarom! Kouvola -Tampere, 1996. ápr. 4-12.
Még egy gondolatjel Vonalas irkalap. Üres szántás. Téli, lankás, Bevetetlen sorok. Végükön meredő, Ferde kérdőjel, Mely mondatlan Dől el.
Janáky Réka versei Nyitott zárójel Után csupán Még egy gondolatjel Fekszik sután, Vagy vessző. Esetleg kettő Ha idő s tér Távolán Gondolsz rám Egyszer Te is. És akkor... Akkor talán Kacagó, vidám Három pont... Három csöpp, Víg poronty. De szemem Könnyes fátyolán Ez már csak Álom ám. Kaukajärvi, 1996. márc. 15.
Aritmia absoluta A tető rámszakad. Két szobám beázik. Csillárom, tapétám Leszakad, leázik.
547
548
Rügyek
Paplanom felhasad, A bőröm lehámlik, A húsom szétrohad, A csontom elmállik. Csak a szívem marad. Az, amiben Te vagy. Istenként ver és imád, Veri a Te imád. Érted van kibírhatatlanul. Kopog, de nem érted, Üt is, de nem érzed Hogy hív hangtalanul. Csak kétled és ítéled Minden moccanását, Minden kondulását. Pedig Tiéd az ütem, És Tiéd a mérték. Tiéd a botlás is és az érték. A dalok, a rím-hibák Zengő, hálaadó imák. Hát most elveszem A késed és felmessem, Hogy lásd: benne vagy. Gyere, nézd Magad! Kaukajärvi, 1996. febr. 4.
Janáky Réka versei
Búcsú Fehér alapon kék kereszt. Széles, végtelen, nyugodt táj. Befogadott és most nehezen ereszt. Befagyott gyökér köt, tél és hideg: Életem kemény, dolgos része. De béke is, áldott béke, Hajló nyírfa puha, tiszta kérge, Sima tótükörben az ég magas kékje. Tavaszi csillogás, olvadó sínyom, Szarkák, sirályok, cinkék és májvirág, És igaz barátok igaz ölelése. És én, kit utam visszavisz, Mert letelt az ifjúkor magam-keresése: Finn föld, testvérként, sírva hagylak itt. Kaukajärvi, 1996. febr. 2-4.
Gemma Kétfelé tépem a gondodat, Fonalam sugaras gondolat, Foltozom vele az ingedet, Szakadó, vergődő szívedet. Kaukajärvi, 1995. nov.2.
549
550
Rügyek
Janáky Réka önmagáról 1963. március 26-án születtem Budapesten. Orvos, humánbiológus vagyok. Kisiskolás és gimnazista az Apáczai Csere János majd a Ságvári Endre/Trefort Ágoston Gyakorló Iskolákban voltam Budapesten. Az érettségi vizsga után felvettek a Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetemre, ahol általános orvosi oklevelet szereztem (1989). Közben mentőtiszti vizsgát tettem (1987). 1987-88 ban egy évig a Tamperei Egyetem Orvostudományi Kar Élettani Tanszékének ösztöndíjasa voltam. 1994-ben Ph.D., ill. Finnországban MSc.D. fokozatot szereztem a Tamperei Egyetemen, majd 1996-ban Budapesten az orvostudomány kandidátusa lettem. Tamperében 1998-ban elnyertem az egyetemi docensi címet. 1989-től 1992-ig Budapesten az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének ösztöndíjasa voltam, ezt követően a Tamperei Egyetem Orvostudományi Kar Élettani Tanszékének vendégkutatója (1992-1994), egyetemi tanársegéde (1994-1996), egyetemi adjunktusa ill. docense (1998-tól) lettem. Neurokémiával, orvosi élettannal, kis molekulatömegű peptidek központi idegrendszeri szerepének feltárásával, az izgató és gátló ingerületátvivő anyagok posztszinaptikus hatásainak tanulmányozásával foglalkozom. Az International Society of Neurochemistry (1989-től ), a Magyar Élettani Társaság (1990-től), a European Society of Neurochemistry (1990-től), a Finn Élettani Társaság és a Finn Toxikológiai Társaság (1993-tól) tagja vagyok. Verseket 1982-től írok. Művészetek iránti vonzódásom mélyen gyerekkoromban gyökerezik. Édesapám, Janáky Viktor Munkácsy-díjas keramikus volt, édesanyám, Marik Eszter textiltervező, selyem kézi festő. Az életemet, értékrendemet mindmáig meghatározó emlékek fűznek a zsennyei Alkotóházban töltött áprilisi és augusztusi iskolai szünidei hetekhez, amikor a szokásos - és kevésbé szokásos - gyerekcsínyek tevése mellett szívhattam magamba a horgász-, a húsvéti és egyéb közös élményeket számos, az ilyenkor amúgy is jólesőn meglazuló szülői felügyeletet ellátó „pótanyai-apai” jó barátommal: Karácsony Irén festőművésszel, Reich Károly grafikusművésszel, Bence Gyula festőművésszel, Barabás Lajos ötvösművésszel és Bálint Endre festőművésszel. Ezek a napsugaras tavaszok-nyarak azok, amelyek emlékéhez mind a mai napig – verseimben is – visszanyúlok. Ott és akkor nagyon szerettem rajzolni - ezt helyettesíti most a fényképezés -, a szépirodalom-olvasás megújuló gyönyörűségét pedig itt Finnországban is elsősorban Gárdonyi Géza, Fekete István, Szabó Magda, Babits Mihály, Tóth Árpád, Radnóti Miklós és József Attila műveinek olvasása hozza el nekem.
