PÁLYAKEZDŐ TUDOMÁNYOS TEHETSÉGEK TERÜLETI ELOSZLÁSÁNAK JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGON ALFÖLDI ASPEKTUSBÓL Győri Ferenc 1

1

„PÁLYAKEZDŐ” TUDOMÁNYOS TEHETSÉGEK TERÜLETI ELOSZLÁSÁNAK JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGON ALFÖLDI ASPEKTUSBÓL Győri Ferenc1 „…nincs sem kezdő, sem primitív ember, csak ember van az egész földkerekségen…. Esze, vagyis a lélek különféle működését egyensúlyban tartó tehetsége, valamennyinek megvan; kultúrája szintén, geografiai, ethnografiai és történeti helyzetéhez mért módon és mértékben. Csupán teljesítményük más (Czirbusz G. 1917)”.

1. Tehetség és tudás A tehetség jelenségével, mibenlétével számos diszciplína foglalkozik, melyek fogalmát és tartalmát eltérő módon definiálják. A fő ismérvek tekintetében azonban a legtöbb szaktudomány egyetért: ƒ A tehetség átlag feletti emberi teljesítményekben nyilatkozik meg; ƒ A tehetség komplex: megjelenésében az öröklött (genetikai) adottságokat és a társadalmi hatásokat nem lehet szétválasztani. A kultúrák fejlődését kezdetektől a tehetséges emberek birtokában lévő tudás mozdította előre. A különböző kultúrák rendkívül összetett rendszerét a természeti adottságok, a gazdálkodási és települési viszonyok, a hagyományok, a nyelv, a hit, az iskolák, a művészetek, a jogrend, a szokások együtt alakítják. A sokféleségnek köszönhető, hogy Föld különböző pontjain ugyanazon képességnek, ismeretnek, illetve tudásnak is eltérő értéke van (Trócsányi A.Tóth J. 2002), s ebből következik, hogy a tudáshoz hasonlóan a tehetség tartalmában is mindig jelen van a viszonylagosság attribútuma. A szerencsés genetikai adottságok és személyiség-összetevők magas szintű képességgé, teljesítménnyé válását leginkább azok az örökölt struktúrák, tanult viselkedés és magatartásformák határozzák meg, melyeket szociokulturális öröklődésként ismerünk. A tehetség kibontakozásának juvenilis szakaszában különösen nagy szükség van ösztönző családi és közösségi miliőre. Közismert, hogy a társadalmi hierarchia magasabb státuszú rétegeihez tartozók általában nagyobb arányban kamatoztathatják veleszületett adottságaikat, hajlamaikat, mint az alacsonyabb helyzetűek. A lakókörnyezet és az általa nyújtott életminőség szintén hozzájárulnak a talentumok kiemelkedéséhez, s mindezekkel együtt fontos szerepet tölthet be a kulturális tér sűrűsödési pontjain feltörő „genius loci”, az elődöktől hagyományozott szellemi örökség. A fentebb felsorolt tényezők azonban - külön-külön és együtt is – térben és időben változó, dinamikus rendszert alkotnak, így a tehetséggé válást a kedvező, vagy kedvezőtlen történelmi folyamatok, fordulatok is befolyásolják. A XX. század első felére, az európai kontinensre átterjedő innovációs hullámok meggyorsították a termelőerők fejlődését, s a nyugateurópai egyetemek közvetítésével a hazai tudományos-technikai fejlődésnek nagy lökést, számos tudóst, zseniális feltalálót adtak. A trianoni döntés következtében azonban Magyarország nemcsak területének és népességének nagyobb részét veszítette el, de szellemi infrastruktúráját is óriási kár érte: tudományos életének fontos központjai, nagy múltú egyetemei, akadémiái rekedtek a határon kívül. A menekülő intézmények hazatelepülése a szellemi élet erővonalainak átrendeződését is eredményezte, s új távlatokat jelentett azon települések (Szeged, Pécs, Sopron), térségek lakói számára, amelyek befogadták őket. 1

PhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem TTK Földtudományok Doktori Iskola. Középiskolai tanár, Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged. Tel.: 62/431-495, 30/387-2985; email: [email protected]

2

A két világháború közötti időszak legnagyobb formátumú kultuszminisztere Klebelsberg K. kultúrpolitikájának célja a társadalom műveltségi szintjének emelése, a művelt, „európai dimenziókat megütő” vezetők képzése és a történelmi hátrányt szenvedett magyar vidék felzárkóztatása volt. Miniszterségének ideje alatt – többek között - a felsőoktatás decentralizációja, a „valóságos mammutegyetemmé duzzadt” budapesti tudományegyetemen kialakult állapotok helyett a „normális egyetemi élet”, az „egészséges tudományos szellem” megteremtésén munkálkodott (Ladányi A. 2000). Elsőként szorgalmazta Szegeden egy, az Alföld felemelkedését szolgáló tudományos-kulturális centrum létrehozását: „Ez a tiszai egyetem itt ebben a nagy alföldi metropolisban csak akkor fog hivatásának megfelelni, és csak akkor illeszkedik be mint nélkülözhetetlen szerv a nemzet organizmusába, ha az egyetemi gondolat leglényegesebb mozzanatát: a kutatást egyesíteni tudja az alföldi gondolattal; ha kutatásainak tárgyát lehetőleg úgy választja meg, hogy a megoldáshoz közelebb hozza az Alföld speciális nagy problémáit (Klebelsberg K.1931)”. A második világháborút követően a szocialista világrendszer térszerkezeti konfigurációjában egy technikailag egyre inkább lemaradó, korlátozott hatásfokú centrum függvénye lettünk. A kelet szellemi erőteréhez kerülés, a nyugati kultúrával, így a nyugati szellemi centrumokkal való szakítás hátráltatta a magyar tudomány fejlődését. Az 1949. évi kormányintézkedések alapján sok európai hírű tudóst távolítottak el katedrájáról politikai-ideológiai okokból. Az extenzív és aránytalan (nehézipar túlsúlyos) gazdasági növekedéshez szükséges értelmiséget a munkás- és paraszt-származásúak tömeges egyetemi és főiskolai felvételével, a képzés időtartamának és követelményeinek csökkentésével kívánták kitermelni. A felfokozott mobilitás a színvonal csökkenésével járt, de lehetővé tette az alacsonyabb státuszú társadalmi rétegekből érkező tehetséges fiatalok nagyobb arányú felszínre kerülését is. A meglévő intézmények mellé számos új, a termelési bázisra települő szakegyetem létesült (Miskolc, Veszprém, Gödöllő), de a főváros történelmileg kialakult „agyelszívó” szerepe - a szellemi életet hordozó intézmények (felsőfokú tanintézetek, tudományos kutatóintézetek, tervezőirodák, közgyűjtemények) nagyfokú koncentrációja miatt - évtizedeken keresztül alig enyhült. A gazdaságilag élenjáró országok társadalmának jövőképeként a szakirodalom leggyakrabban a tudásalapú társadalmat vázolja fel, melyben egyre nagyobb szükség lesz emberi tudás legmagasabb szintjein termékeny, tehetséges emberekre. Általánosan elfogadott tétel, hogy a gazdasági modernizáció mai fokán a tudásból levezethető humán tőke kiapadhatatlan erőforrásként segítheti a társadalom boldogulását. Ha ez így van, egészséges önbizalommal tekinthetünk a jövőbe, hiszen a nemzetközileg elismert magyar és magyar származású tudósaink példája, valamint fiataljaink nemzetközi tanulmányi versenyeken elért kitűnő eredményei azt bizonyítják, hogy a magyarság kultúrhagyományainak, rátermettségének és innovációs képességének köszönhetően jó esélyekkel szerepelhet a tudáspiacon. Ugyancsak reménykedésre adhat okot társadalmunk képzettségi-végzettségi szintjének emelkedése, a felsőoktatáshoz való hozzáférés lehetőségének bővülése, a hallgatói mobilitás növekedése, s az egyetemek, főiskolák képzési palettájának színesedése. Kevéssé szívderítő, hogy a rendszerváltozás óta egyre gyorsabban polarizálódó társadalmunkban fokozódnak a strukturális gyökerű esélyegyenlőtlenségek, így a tudásjavak megszerzésének lehetősége is egyre szélsőségesebben oszlik el. A morális értékek változása, a polgárosodás és a proletarizálódás egyidejű megjelenése, az értelmiség ingatag egzisztenciális helyzete (Baranyi B. 1999) bizonytalanná teszi fiatal talentumaink sorsát is. A státuszmobilitás szűkül, a társadalom zártabbá válik, s az anyagi és tudástőke átöröklése a társadalom felső rétegeiből kikerülőket hozza még előnyösebb helyzetbe: adottságaikat nagyobb eséllyel válthatják tehetségre, mint mások. Ez azonban, a társadalom egésze számára – tekintettel a genetikai törvényszerűségekre (Czeizel E. 1984) – egyáltalán nem szerencsés, hosszú távon pedig csak a nagyobb arányú csoportos mobilitás válhat üdvössé. Röviden: bármely

3

társadalom akkor válhat igazán versenyképessé, ha biztosítja az állampolgárok számára az egyéni adottságok és képességek fejlesztésének lehetőségét (Gazsó F. 2001).

2. A hazai talentum(tehetség-)földrajz mérföldkövei A magyar földrajzi gondolkodásban viszonylag korán megjelent az a problematika, hogy az emberi társadalmak fejlettsége, teljesítménye közötti különbségek magyarázhatók-e a természeti környezet eltérő minőségével. A XIX. század közepén kialakult földrajzi determinizmus hazai képviselői a nemzeti jellemvonások (életmód, mentalitás, karakter, talentumok) megjelenését a tájalkotó elemek (domborzat, éghajlat, vízhálózat, növénytakaró, talajviszonyok) együttes hatásának tulajdonították. Az uralkodóan geológiai-morfológiai alapokon nyugvó hazai geográfiát bíráló, az emberföldrajz német és francia klasszikusainak felfogását elsőként adaptáló Czirbusz G. az ember szellemi erejét, tehetségét már egyenlő mértékűnek tartotta a Föld „fizikai és plasztikai erőinek” hatásával: „Hatalom a természet, de hatalom az emberi értelem haladás-, okulás- és nemesedési vágyával együtt (Czirbusz G. 1911)”. A tudós szerzetes 1902-ben – a történelmi Magyarország iskolázottsági viszonyainak elemzése során foglalkozott az intelligencia térbeli eloszlásának kérdésével. Az első tehetségtérképek a XIX. sz. végén német és francia földről készültek. Hazánkban az 1920-as évek végén jelent meg a legkorábbi ilyen jellegű térkép, mely az ismert magyar írók születési helyeit tüntette fel. A tehetségeloszlás első, tudományos igényű megjelenítése a „tájlelket” és „tájtudatot” kutató Hantos Gy. (1936) nevéhez fűződik (1. ábra).

1. ábra: Hantos Gyula tehetségtérképe. Forrás: Hantos Gy. (1936)

A Magyar Tájak – Magyar Kiválóságok c. munkájában a történelmi Magyarország több mint ötezer kiemelkedő személyiségének születési adatait és kulturális teljesítményét rendszerezte, majd eredeti módszerrel ábrázolta. Adatbázisként lexikont használt. Térképén egyes tájak (pl. a Felvidék, Dunántúl, Erdély bizonyos részei), és a városok kitűnnek magas tehetségsűrűségükkel. Meglátása szerint ott alakult ki nagyobb tehetségkoncentráció, ahol népek, vallások keveredtek, de a magyar kultúra folytonosságát nem zavarták pusztító történelmi események. A városok magasabb szintű kulturális lehetőségeiknél fogva nagymértékben segí-

4

tették az ott nevelkedett talentumok képességeinek kibontakozását. Írásán még átüt egyfajta determinisztikus látásmód: „Ideje, hogy az a kérdés, hogy melyik táj mit és mennyit adott a magyarságnak, hogy a tájak milyen sajátos színekkel gazdagították az egyetemes nemzetet, az emberföldrajz természettudományos módszerével is megvizsgáltassék”. Szintén lexikonból vett adatokat dolgozott fel Somogyi J. (1942), akinek tehetségtérképe már minőségi ismérveket is hordoz (tudományos, művészi, politikai, katonai, gazdasági tehetség) (2. ábra). Kapcsolódó tanulmánya – a rendelkezésére álló ismeretek birtokában - helyesen magyarázza a talentumok eloszlásának különbségeit (öröklődés szerepe, az elődök kultúrhagyományai, iskolaellátottság, migráció). Szót ejt a tehetségtérképek készítésének módszertani nehézségeiről is. Somogyi a történelmi Magyarország 135 városát a „relatív tehetségbőség” (10 ezer lakosra jutó tehetségek száma) alapján sorrendbe állította. A listát Késmárk és Lőcse nyitja, az országosan legtöbb hírességet adó Budapest csak a 30. helyen szerepel a sorban. Az első tíz városból hat felvidéki, a mai országterületre esők közül Veszprém (4.) Esztergom (6.) és Balassagyarmat (7.) került az élbolyba. Az alföldi településeink kevés kivétellel a mezőny második felében helyezkednek el. Közülük a legjobb Baja (24.), megelőzve Debrecent (40.) Kecskemétet (46.), Kalocsát (52.), Szentest (54.) és Szegedet (57.).

2. ábra: Somogyi József tehetségtérképe Forrás: Somogyi J. (1942)

A második világháborút követően a magyar társadalomföldrajz „nemzeti tudományból” „gazdaságföldrajzzá” politizálódott át, s figyelmét is jobbára a termelő ágazatok kötötték le. A tehetségeloszlás problematikája jó ideig csupán indirekt módon jelent meg a hazai geográfiában (iskolázottsági és művelődési viszonyok, továbbtanulási esélyek, szellemi és innovációs potenciál vizsgálata, K+F tevékenység). A szellemi élet területi problémáival foglalkozó vizsgálatok a hetvenes évek eleje óta vannak napirenden, s ezzel összefüggésben az oktatás, mint térszerkezet-alakító elem, a vonzáskörzet-kutatások egyik faktora lett (Tóth J. – Pénzes I. – Béla D. 1973). Országunkban alapvető problémaként jelentkezik a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek aránytalan térbeli elrendeződése és szakmai struktúrája (Kőszegfalvi Gy. 1975). A kvalifikált munkaerő a gazdaságilag fejlettebb, jobb infrastrukturális feltételekkel rendelkező településeket részesíti előnyben (B. Horváth E.-Boros F. 1984, Forray R. K.

5

1993). A városok és a falvak értelmiségi arányaiban regionális különbségek alakultak ki, melyek az Alföldön szélsőségesebbek, mint más tájakon (Becsei J. 1983). A vezető értelmiségi pályához jutás esélyeinek területi eltérései - melyek a nagyvárosok társadalmi rétegződésének jellegzetességeiből fakadnak – jelentősek és számottevő mértékben újratermelődnek (Enyedi GY. 1986). Az oktatási rendszer térstruktúrájában tükröződik az ország társadalmi-gazdasági térszerkezete és megjelennek a regionális, illetve települések közötti differenciák (M. Császár Zs. 2003). A hazai felsőoktatás az európai átlagnak megfelelő mértékben részesedik a K+F forrásokból, de az egyetemi és ipari kapcsolatoknak ma még nincsenek nálunk használható modelljei (Horváth Gy. 1999). Időközben, egy földrajzi (Tóth J. 1976) és egy szociológiai ihletésű munkában (Szivek É. J.-Czeizel E. 1986), ismét nagyítólencse alá kerültek a híres emberek, de a talentumföldrajz önálló tudományterületté formálódása csak az 1990-es években indult meg. Az első, nagyobb lélegzetvételű tehetségföldrajzi munka Tóth J (1990) tollából született. A magyar tudományos élet szereplőinek születési, lakó- és munkahely-adatait vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a tehetség-kibocsátásban regionális különbségek tapasztalhatók, melyek nem magyarázhatók kizárólag az egyes régiók, tájak népesebb, vagy kisebb lélekszámú elemekből álló településrendszerével. A XX. században az Alföld számottevő tudományos exportot produkált, ami az innen származó tudósok személyén keresztül érhető tetten. A tudomány képviselőinek későbbi lakó- és munkahelyei jellegzetes területi koncentrációt mutatnak. A talentumföldrajz céljának, feladatainak tisztázására, tudomány-rendszertani besorolására a Pécsi Tudományegyetemen került sor (Tóth J. 1998, 2000, 2003). A kulturális földrajz részeként definiálható talentumföldrajz a tehetség megjelenésének törvényszerűségeit vizsgálja: ƒ A kiemelkedő emberi teljesítményeken keresztül; ƒ Adott kultúrkörnyezet értékrendje szerint; ƒ Sokféle aspektusból (pl. tudomány, technika, gazdaság, politika, hadtudomány, művészetek, sport, vallás); ƒ A térbeli eloszlás, folyamatok, kötöttségek és hatások figyelembevételével. A fentiekből következik, hogy a talentumföldrajz abszolút komplex tudományterület, mely a bonyolultan összetett, többféle (biológiai, lokális, társadalmi és történeti) faktor kölcsönhatásaként megszülető tehetség megnyilvánulásait vizsgálja a földrajztudomány komplex szemléletével és eszköztárával. Ennek megfelelően széles körű inter- és intradiszciplináris kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Fő célja a térbeli törvényszerűségek feltárásával elősegíteni, hogy az adottságok minél nagyobb arányban válhassanak tehetséggé, a tehetség pedig minél nagyobb arányban válhasson a társadalom számára hasznos képességgé, tudássá. 3. A tudományos tehetséggé válás kapui E tanulmány azon a hipotézisen alapul, hogy népességarányos genetikai tehetségeloszlást feltételezve a manifesztálódott tehetségek megjelenése területileg differenciált. Léteznek magas tehetség-kibocsátó és depressziós területek. A tudományos életben feltárulkozó talentumok eloszlása függ a települési környezet, de leginkább a szellemi infrastruktúra fejlettségétől. Az alföldi tudáscentrumok patinás oktatási intézményeiknek köszönhetően kimagaslóan sok tehetséget nevelnek. Ennek ellenére az itt képződő szellemi tőke java része – a tudáskészlet nem adekvát volta és a tudást hasznosító intézményhálózat elmaradottsága miatt – máshol hasznosul. Vizsgálatunkban a tehetségeloszlás különbségeit azon ismérvek segítségével igyekeztünk megragadni, melyek a települések oktatási funkcióin keresztül realizálódnak. Az oktatási

6

funkció nem független a többi szerepkörtől, hanem azokkal szoros kölcsönhatásban változik, „területi kihatását ugyanazok a központ-vonzáskörzet viszonylatok befolyásolják, mint a többi funkcióét; a mozgás, amelyben kifejezésre jut, ugyanazon infrastruktúra keretében bonyolódik (Tóth J.-Pénzes I.-Béla D. 1973)”. Abból a tapasztalati tényből kiindulva, hogy a tehetség már viszonylag korai életkorban megnyilatkozik (Zsolnai J. 2004), a vizsgálat körébe azokat a diákokat, hallgatókat vontuk be, akik megtették az első lépéseket a tudományos tehetséggé válás felé: sikeresen szerepeltek az országos szintű tanulmányi versenyeken, tudományos diákköri konferenciákon, vagy megszerezték első (PhD/DLA) tudományos fokozatukat. Ehhez persze el kellett fogadnunk azt a tételt is, hogy ezek tudósjelöltek tehetségesek. Az elemzések során a „pályakezdő” tehetségek születési helyét, a képzésükben részt vevő oktatási intézményeknek otthont adó településeket és a népesség 2000. évi kormegoszlását vettük figyelembe. 3.1. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny legjobbjai A középiskola értékközvetítő, képesség- és személyiségfejlesztő szerepe miatt rendre meghatározó szerepet tölt be a legtöbb ember értelmi, érzelmi fejlődésében. A fiatal korban elsajátított alapvető kutatás-módszertani ismeretek, az önálló forráskereső, elemző, gyűjtő- és alkotómunka nemcsak élményt nyújtanak művelőik számára, de a jövőt is megalapozhatják. Legnagyobb tudósaink példái és nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy elkötelezettségüket a tanulás és a tudomány művelése iránt zömmel a középiskolában szerezték meg. A dualizmus korában a középiskolai szertár és könyvtár még a helyi tudományos élet legfontosabb bázisa volt. A szakkörök tudományos fórumként működtek. A tudományos társaságokban többségben voltak a középiskolai tanárok, a konferenciákon nagyobbrészt ők adtak elő, s az országos szakmai folyóiratok is tőlük várták tanulmányaikat. Közülük sokan egyetemi tanári címet is szereztek. Ezt a helyzetet a XX. század elején a tudományos szférában előretörő szellemtudományi irányzat változtatta meg gyökeresen, mely már „főállású” tudósokat, gondolkodókat követelt (Nagy P. T. 2003). 1945 előtt a magyar közoktatásban nyílt szelekció működött: pontosan lehetett tudni, mely társadalmi csoportok gyerekei milyen iskolába járnak. A szocializmus évtizedeiben hatalmi eszközként kezelt és üzemszerűvé tett magyar közoktatási rendszer hivatalosan homogén volt ugyan, de benne nem az esélyegyenlőtlenségek megszűnésének, hanem éppenséggel azok újratermelődésének, sőt, növekedésének tendenciája érvényesült. A tanulók összetétele továbbra is nagymértékben különbözött egymástól (hozott iskolai eredmények, a szülők iskolázottsága, gazdasági aktivitása és jövedelmi viszonyai). A kedvezőbb családi háttérrel rendelkező gyermekek az átlagnál nagyobb eséllyel kerültek „erős” középiskolába, majd a felsőoktatásba (Andor M.-Liskó I. 2000). A kilencvenes években a középfokú tanintézetek száma és tanulói létszáma – elsősorban a szakmunkásképzés rendszerének összeomlása miatt - másfélszeresére bővült ugyan, de a meghatározó strukturális folyamat továbbra is a társadalmi elit reprodukciója maradt. Egy közelmúltban megjelent, kiváló elemzés (Neuwirth G. 2003) a kimagaslóan eredményes diákok erős és növekvő mértékű iskolai koncentrálódását igazolja. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak fele a középiskolák 16-17 százalékából kerül ki, s hasonló arányt képviselnek (zömmel ugyanazok) a középiskolák, amelyek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken diákjaikat az 1-3. hely valamelyikére képesek eljuttatni. A tantárgyi megmérettetéseken a nagyvárosok általános iskoláiból merítő középiskolák sikeresebben szerepelnek, mint a kistelepülések általános iskolai tanulóit felvevők. Neuwirth a tanulók szociokulturális és eredményességi mutatóinak segítségével kísérletet tett az iskolák oktatónevelő munkáját tükröző „hozzáadott érték” kiszámítására. Ez alapján a legeredményesebb iskolák Nyugat-Magyarországon (Győr-Moson-Sopron, Zala, és Vas megyében) működnek, de néhány alföldi megye (Bács-Kiskun, Csongrád és Hajdú-Bihar) is kitűnik magas részese-

7

désével. Figyelemreméltó, hogy a huszonnégy magyarországi nagyváros eredményességi sorrendjében a hat alföldi megyeszékhely közül öt igen kedvező pozícióban van (Debrecen 2., Kecskemét 4., Békéscsaba és Nyíregyháza 6-7., Szeged 9.), Szolnok pedig (a főváros mutatójánál kedvezőbb értékkel) a 21. helyen szerepel. A versenyre való felkészítés a tehetséggondozásnak – véleményünk szerint – leghatékonyabb módja (jóllehet e nélkül is lehet magas szintű oktató-nevelő munkát végezni). A sikeres szereplés hátterét persze adhatja az eleve „jobb gyermekanyag”, egy-egy elkötelezett pedagógus személyes törődése, szakmai felkészültsége, az iskola, vagy a család elvárásai. Ma a különböző szintű és különböző képességeket mérő tanulmányi versenyek száma több száz, az indulók száma pedig több százezer, így az elemzést a legtöbb tanulót mozgósító verseny, az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny adatainak felhasználásával készítettük el. A munka során 23 tantárgyi verseny 1987-2001 közötti időszakra vonatkozó, az Interneten közzétett, összesített eredményei (5129 adat) kerültek feldolgozásra (http://elnok79.elte.hu 2004). A tehetséggé válás területi különbségeit vizsgálva nem a középiskolai tanulók, hanem a megyék középiskolás korú (15-19 éves) létszámához viszonyítottuk a legsikeresebben szereplő (1-3. helyezést elért) versenyzőket. Így a mutatók nem elsősorban iskolák eredményessége közötti differenciákat, sokkal inkább a különböző területek (megyék) azonos korú fiataljainak egymáshoz viszonyított esélyeit tükrözik. Problémaként jelentkezett, hogy a többször, vagy több tantárgyból sikeresen szereplő diákok minden ilyen alkalommal beszámításra kerültek. A tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy ez nem tömeges megjelenésű, nem iskola-, vagy település-specifikus, ezért az arányokat nem torzította számottevő mértékben. Az OKTV-n élen végzettek (1603 fő) országos eloszlásában határozott területi egyenlőtlenségek tapasztalhatók. A vizsgált időszakban az első három hely valamelyikét megszerző diákok több mint fele (51,8%) Közép-Magyarországról érkezett, közülük pedig 10-ből 9 budapesti. Nem meglepő, hogy a 10 ezer 15-19 évesre jutó 1-3. helyezettek aránya alapján a megyék rangsorát tetemes előnnyel, Pest megye és a főváros közösen vezeti (1. táblázat). Az arányok mindenesetre elgondolkodtatók: a közép-magyarországi régióban élő középiskolás korú fiatalok majdnem hússzor akkora eséllyel érhetnek el az OKTV-n dobogós helyezést, mint az ország északkeleti részében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lakó társaik. Az alföldi megyék pozíciói általában – az imént említett megye kivételével - nem rosszak, négyen a mezőny első felében foglalnak helyet (Csongrád 3., Békés 5., Hajdú-Bihar 6., Bács-Kiskun a 9., Jász-Nagykun-Szolnok a 13.). Az országos átlagot ellenben csak Csongrád megye indexe múlja felül az Alföld együttes mutatója (22,6) pedig kevéssel marad el attól. Logikus, hogy a 15-19 éves korcsoport alacsonyabb létszáma kedvező, a magasabb pedig kedvezőtlen irányba befolyásolta a mutatókat, ami azonban mégsem bizonyult perdöntőnek: Bács-Kiskun megye a 15-19 éves korcsoport legmagasabb arányával (8,2%) is jó eredményt ért el, míg Nógrád megye a korcsoport alacsony részesedése (5,9%) ellenére is csak a rangsor utolsó előtti helyére került. A differenciák okait kutatva erős korrelációt találtunk az érmes helyezést elért tanulók megyei aránya és az egy főre jutó bruttó átlagkereset, valamint a magasabb iskolai végzettségűek, különösen a diplomások nagyobb aránya között. Ugyanakkor fordított kapcsolat mutatkozott, a munkanélküliség arányszámait illetően. Ez megerősítette az oktatásszociológiai kutatások azon – fentebb hivatkozott - tapasztalatait, hogy a kedvezőbb szociokulturális és szocioökonómiai háttérrel rendelkezők nagyobb eséllyel fejthetik ki képességeiket, átörökítve ezzel szüleik társadalmi helyzetét. A népesebb települések kedvezőbb iskolázottsági arányai a helyi intelligencia újratermelődésének kedveznek, de kedvezőbb infrastruktúrával ellátott, felsőoktatási intézményekre orientált, állandó versenyhelyzetben lévő középiskoláik nagy vonzerőt jelentenek környezetük számára is. A nagyvárosok tehetség-kibocsátása arányában nagyobb, mint a kisebbeké. A legerősebb megyeszékhelyek tehetségkoncentráló szerepe: az OKTV-n dobogós helyezést elérők több mint háromnegyede (77,4%) közigazgatási székhelyéről került ki. A legnagyobb

8

tömörülést Fejér megyében tapasztalhattunk, ahol a megye 33 helyezettjéből 31 székesfehérvári iskola tanulója volt. Emellett a regionális központok – egy kivételével - szinte egyeduralkodók, s magas részesedése alapján ebbe a csoportba sorolható Nyíregyháza is. Győr pozícióját a két nagy múltú oktatási centrum Sopron és Pannonhalma gyengíti. A leginkább decentralizált megyék: Komárom-Esztergom (Tata, Esztergom és Komárom súlya miatt), Békés (Gyula két és félszer annyi érmest adott, mint Békéscsaba) és Tolna (ahol az érmesek száma a legarányosabban oszlik meg a megye népesebb települései között). 1. táblázat: Az OKTV 1-3. helyezettjeinek megoszlása megyék és megyeszékhelyek szerint (1987-2001) Megye

Az 1-3. helyezést elértek száma

Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest megye Budapesttel Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen:

53 81 56 59 75 33 82 75 29 34 31 9 831 23 11 19 29 40 33 1603

10 ezer 1519 évesre jutó 1-3. helyezést elértek száma

Megyeszékhely

15,5 30,9 22,6 11,6 28,4 11,6 27,7 20,0 13,8 12,4 15,4 6,7 48,3 10,9 2,6 11,8 16,6 15,4 16,7 Átlag: 24,5

Kecskemét Pécs Békéscsaba Miskolc Szeged Székesfehérvár Győr Debrecen Eger Szolnok Tatabánya Salgótarján Budapest Kaposvár Nyíregyháza Szekszárd Szombathely Veszprém Zalaegerszeg Összesen:

A megyeszékhely 1-3. helye- részesedézettjeinek se a megye száma 1-3. helyezettjeiből (%) 28 75 13 47 66 31 28 70 19 19 3 5 754 15 10 5 12 16 24 1240

52,8 92,6 23,2 79,7 88,0 93,9 34,1 93,3 65,5 55,9 9,7 55,6 90,7 65,2 90,9 26,3 41,4 40,0 72,7 Átlag: 77,4

Adatok forrása: http://elnok79.elte.hu (2004). A szerző számításai.

A vizsgált időszakban 96 településről 264 iskola (a hazai középiskolák egyötöd része) juttatott versenyzőt az első három közé. A települések eloszlásában természetszerűleg jelennek meg a településhálózat térszerkezetének strukturális jegyei. A lazább textúrájú, és/vagy városhiányos térszerkezeti egységek, melyek többnyire gazdasági szempontból is depressziós területnek minősülnek (pl. tiszafüredi, sárréti, solti, nyíregyházi), a közoktatás versenyrendszerében is gyengébben teljesítenek. Alföldi viszonylatban kifejezett sűrűsödés tapasztalható a Szeged-Kecskemét-Szolnok-Gyula „négyszög” térségében, ahol az érmesek 61 százaléka és érmest adó városoknak pedig mintegy fele tömörül. Ez figyelhető meg az OKTV 1-10. helyezettjeinek eloszlását bemutató ábrán is (3. ábra). Tekintve, hogy az OKTV a közismereti tárgyak versenyrendszere, a kizárólag gimnáziumi képzést folytató iskolák aránya (58,7%) háromszor akkora volt, mint a vegyes típusú (gimnázium és szakközépiskola), vagy a szakközépiskolai feladatokat ellátóké. Az első 50 helyezett között mindössze 4 „nem gimnázium” szerepelt. Az adatokból az is kiderült, hogy a legtehetségesebb diákokat az iskolák kis hányadában képzik: a versenyzők fele az iskolák 10 százalékából – az ú.n. elitgimnáziumokból került ki. A rangsort toronymagasan (146 helyezet-

9

tel) a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium vezette. Az első 10 gimnázium között 7 budapesti mellett mindössze két dél-alföldi és egy nyugat-magyarországi iskola szerepelt.

3. ábra: Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 1-10. helyezettjeinek eloszlása településenként (1987-2001) Adatok forrása: http://elnok79.elte.hu (2004). A szerző szerk.

Az Alföldről az OKTV-n 1-3. helyet szerzett tanulók egyötöde, az iskolák egynegyede és a települések egyharmada került ki, ami az átlagosnál kisebb települési koncentrációra utal. Ezt igazolja az is, hogy a mindössze egy, vagy két érmest adó intézmények, vagy települések aránya, a középiskolák számához és az érmes helyezést elért iskolák számához viszonyítva is, magasabb az országos átlagnál. Eszerint több kis- és középvárosi iskola (elsősorban gimnázium) is eredményesen bekapcsolódik a legjobbak felkészítésébe. A mezővárosok magas részesedése összefügg a parasztpolgári múlttal, a vallási hagyományokkal, a gimnáziumi képzés népszerűségével, azzal a régi gyökerű gondolkodásmóddal, miszerint „igazán intelligens embert csak a gimnázium nevel” (Kornis Gy. 1928). A gimnáziumok részaránya egyébként az Alföld átlagát tekintve 1 százalékponttal magasabb az országosnál, amit a tradíciók mellett a szakképzés nagyobb pénzigénye és erősebb gazdasági függősége is magyaráz (Forray R. K. 1993). A sikeres szereplést azonban sem a gimnáziumok magasabb részesedése, sem a dobogós helyezést elérő iskolák magasabb aránya nem befolyásolta döntő mértékben. A legszélsőségesebb példaként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét említhetjük, mely a gimnáziumok aránya (51%) alapján a megyék rangsorában első, míg a helyezettek korcsoportra vetített részesedése szerint az utolsó helyen szerepel. Jász-Nagykun-Szolnok megye az érmes tanulót adó iskolák sorában az 5, a korcsoportos index alapján viszont nyolc helyezéssel hátrébb került. Az alföldi városhierarchia élén álló Debrecen és Szeged előnye látványos, ketten együtt a nagytáj helyezettjeinek közel felét (46%) indították útnak. Mögöttük párt alkotva (31 illetve 28 helyezettel) Gyula és Kecskemét még szintén „szökésben van”, míg az őket „üldöző” mezőny élén a kimaradt megyeszékhelyek, valamint Baja (12) és Kiskunfélegyháza (8) helyezkedik el. A 2-4 helyezettet adók közé 6-6 észak- és dél-alföldi település került, míg az egyetlen érmest adó 10 település közül 4 Jász-Nagykun-Szolnok, 2 Békés, 1-1 pedig a többi alföldi megyében található.

10

A települési mutatók értékelésekor azonban figyelembe kell venni, hogy a helyezettek nagyobb hányadát a kedvezőbb merítési lehetőségű „elitiskolák” adták: az 1-3. helyen végzettek fele 7, kétharmada 15 iskolából került ki. A legeredményesebb alföldi iskolák a gyulai Balcescu Román Tannyelvű Gimnázium, valamint a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium voltak. 3. 2. A Pro Scientia aranyérmesek Az önképzőköri hagyományokra építő tudományos diákköri tevékenység a tehetséggondozás legjelentősebb területe a magyar felsőoktatásban. Magasan ívelő tudományos életutak indultak e szellemi műhelyekből. A Pro Scientia Aranyérmet az Országos Tudományos Diákköri Tanács alapította 1988-ban, a tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók munkájának elismerése céljából. A kétévenként megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciát követően alkalmanként 45 kitüntetés adható, melyet kevés kivétellel az első díjat elnyertek érdemelnek ki. Az elemzés az 1989-2001 között díjazott hallgatók 77%-ának (254 fő) adataival készült. A területi mutatók képzésekor nem csak a felsőfokú intézmények székhelyét, hanem valamennyi települést figyelembe vettünk, ahol egyetemi kar, vagy főiskola működött. 100 hallgató közül 50 Budapestre járt, 15-en Debrecenbe, 13-an Szegedre, 7-7 hallgató jött Miskolcról és Pécsről, 3-an Gödöllőről a többiek pedig Veszprémből, Kaposvárról, Egerből, Esztergomból, Nyíregyházáról, Sopronból, Szentendréről, vagy Szombathelyről. Ha az érmet elnyertek számát a régió hallgatói létszámára vetítjük – megyei összehasonlításnak itt nem sok értelme volna - meglehetősen torz területi eloszlást kapunk A 10 ezer hallgatóra jutó aranyérmesek száma a Dunán innen (Észak- és Dél-Alföldön, ill. Észak-Magyarországon) háromszorosa a Dunántúl (Dél-, Közép- és Nyugat-) átlagának, s az országos átlagot a központi körzet sem éri el (4. ábra).

4. ábra: A 10 ezer hallgatóra jutó Pro Scientia aranyérmesek száma régiónként, a felsőfokú tanintézet székhelye alapján, Magyarországon Forrás: A szerző szerk.

11

A felsőoktatási intézmények területi elhelyezkedése, szakmai struktúrája, presztízse és merítési lehetőségei nagyban befolyásolják az érmesek arányát. A díjazottak háromötöde a természettudományokhoz kapcsolódó szekciókból került ki, ami részben megmagyarázhatja a klasszikus nagy vidéki egyetemi központjaink által uralt terek felülreprezentáltságát, s a közép- és nyugat-dunántúli régiók lemaradását. A hazai nappali tagozatos egyetemi és főiskolai képzésben részesülők 54 százaléka a nők közül kerül ki. Ehhez képest mintánkban jelentős arányeltolódás (77%) tapasztalható a férfiak javára. A nagyobb létszámú érmest kibocsátó tudományegyetemek hallgatói közül a gödöllői, pécsi és debreceni hölgyek érkeztek az átlagosnál többen. Az ifjú kutatók 97 százaléka született Magyarországon, s közel egyharmaduk Budapestről való. A megyék közül Pest, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Baranya adta a legtöbb, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Zala és Tolna a legkevesebb érmest. Valamennyien városi jogállású településen születtek. Minden harmadik aranyérmes az Alföldről került ki. Az elismerést átlagosan 24 és fél évesen kapták meg, így célszerűnek látszott a születési helyek megyénként összesített adatait a 20-29 éves korcsoport létszámához viszonyítani. Ez alapján az alföldi egyetemi központok megyéi Hajdú-Bihar és Csongrád osztozik az első helyeken, Budapest Pest megye nélkül harmadik (együtt hatodikok). A Szeged, Debrecen és Budapest felé is gravitáló Békés szintén a mezőny első negyedében helyezkedik el, míg a további három alföldi megye már a második felében. A sort Fejér és Tolna megye zárja. A regionális központok kiterjedt vonzáskörzetű egészségügyi intézményekkel (klinika, kórház, szülőotthon) rendelkeznek, így születési arányaik értelemszerűen felülreprezentáltak. Talentumföldrajzi szemszögből az „ott születés”, ezeknek az intézményeknek az elérhetősége a máshol lakók számára, fontos szempont, hiszen ez a legtöbb esetben megegyezik a rangosabb, vagy egyedi képzést nyújtó középiskolák, egyetemek, illetve főiskolák elérhetőségével. Az érettségit adó középiskolák települése szerint képzett korcsoportos mutatók alapján a megyék rangsorának első négy helyezettje nem változott. Az alföldiek közül Jász-NagykunSzolnok bekerült az első tízbe, Békés viszont kikerült onnan. A leggyengébb mutatója – csakúgy, mint a születési hely alapján - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének van. Az Alföld együttes átlaga, a származási hely és a középiskolák alapján, kevéssel meghaladja az országos átlagot. A vizsgálatba vont fiatal tudósok 72%-a érettségizett a megyeszékhelyén. A legerősebb tömörülés a főváros és a nagy egyetemi városok esetében mutatható ki. Budapest a megyei érmesek 93, Debrecen 90, Szeged 80, Pécs 73 százalékát adta. A mintában szereplő településállomány egyharmada az Alföldön (fele-fele részben az Észak- és Dél-Alföldön) helyezkedik el, ahol a tehetség-kibocsátás településenkénti koncentrációs indexe – csakúgy, mint az OKTV-helyezettek esetében – az átlagnál kisebb. Kivételt csak a két régióközpont megyéje, Csongrád és Hajdú-Bihar megye képez. A legarányosabb eloszlás itt is Jász-NagykunSzolnok megyét jellemzi. A származási helyek és a középiskolák alapján az Alföld tehetségkibocsátása meghaladja az országos átlagot. Az előző fejezetben felvázolt nyilvánvaló összefüggések itt is beigazolódtak: a tehetséggé válásban a megyeszékhelyek közoktatási intézményeinek meghatározó szerepe van. Az OKTV érmesek száma és a Pro Scientia aranyérmesek abszolút száma egymással erősen korrelált (0,92), s a kapcsolat a megyeszékhelyek vonatkozásában még erősebbnek mutatkozott (0,94). Ami a helyzetet bonyolítja, hogy az OKTV és a Pro Scientia érmesek korcsoportos mutatói között nem adódott szignifikáns kapcsolat, vagyis a különböző okok (pl. a tanulók rosszabb szociokulturális mutatói, gyengébb felszereltség, szakemberhiány) miatt gyengébben teljesítő középfokú oktatás hátrányát a felsőoktatásba bejutott tehetségek ledolgozhatják.

12

3.3. Az első tudományos fokozatukat megszerzők A magyar egyetemi doktorképzés 1992-ben indult újra, eleinte ideiglenesen akkreditált doktori programokkal. Doktori iskolák 2001-től alakulhattak, melyek az egyetemi autonómiára épülve nagyban hozzájárultak a tudományos utánpótlás-nevelés decentralizálásához. A hazai doktoriskolák – a szűkös anyagi lehetőségeik és romló infrastrukturális viszonyaik ellenére is – figyelemreméltó kutatási eredményeket érnek el. A korlátozott számban fölvehető, nappali tagozatos – többnyire tudományos diákköri tevékenységét tovább folytató - hallgatók mellett megnőtt az egyénileg felkészülő, általában jelentősebb oktatási, vagy kutatási tapasztalattal rendelkező doktoranduszok száma is. Az elemzés adatbázisaként az Országos Doktori Jegyzék Internetről elérhető honlapját (http://www.doktorijegyzek.hu 2004) használtuk, melyen a vizsgálat időpontjában 581 név szerepelt. A legtöbben a természet-, bölcsészet- és orvostudományokból doktoráltak. A regisztráltak közül minden harmadik nő volt. A budapesti doktori iskolák együttesen a minősítettek kétötödét készítették fel, közülük legtöbben az ELTÉ-ről (19%) és a Műegyetemről (11%) kerültek ki. Debrecen további egyötöd részt adott (DE 19%, DRHE 1%), Szeged 15, Pécs 8, Gödöllő 7, Veszprém 4, Miskolc 3, a Nyugat-Magyarországi Egyetem pedig 2 százalékkal részesedett. A nyilvántartás nem publikál középiskolai tanulmányokra vonatkozó adatok, ezért az analízis csak a születési hely figyelembevételével készülhetett el. A címet szerzettek 92,3 %-a Magyarországon, 7,4 %-a külföldön született (2 fő származási helye hiányzott). 100 hazai születésű közül 29-en Budapesten, 9-en Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 8-8-an Csongrád és Hajdú Bihar megyében, 6-an pedig Baranyában látták meg a napvilágot. A doktoráltak 30,0 százaléka az Alföld szülötte, ami 1,2 százalékponttal magasabb érték, mint a nagytáj népességének országos aránya. A határon túliak közül legtöbben Erdélyből, a Partiumból, a Vajdaságból s a Felvidékről jöttek. A doktoráltak legnagyobb hányada 25 és 44 éves kora között védett, ezért a születések számát e korosztály számához viszonyítottuk. A 10 ezer főre vonatkoztatott regionális átlagok számottevő belső területi egyenlőtlenségeket fednek el, de elsimítják azokat a torzításokat is, melyeket a már említett nagy hatósugarú szülészeti intézetek okoznak. A régiók közül három, a dél-alföldi, a közép-magyarországi és a nyugat-dunántúli indexe haladja meg az országos átlagot (1,9). A megyék sorrendjében Csongrád vezet, megelőzve a fővárost, Hajdú-Bihar, és Baranya megyét. A leggyengébb mutatója Nógrád, Pest (Budapest nélkül) és KomáromEsztergom megyének van. Az Alföld együttes indexe (2,0) meghaladja az országos átlagot, de nagytájon belül szélsőséges az eloszlás: Hajdú-Bihar és Csongrád megyéből kétszerháromszor annyian szereztek fokozatot, mint Bács-Kiskun, vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Még érdekesebb a kép, ha a doktoráltak születési helyének regionális eloszlását a szellemi keresők regionális eloszlásához viszonyítjuk. A szellemi foglalkozásúak országon belüli differenciálódása hű tükörképe a regionális fejlettségnek. A teljes munkaidőben foglalkoztatott szellemi dolgozók 44%-át a központi körzet tömöríti. A közép-magyarországi és középdunántúli régiót kivéve azonban valamennyi országrészben – különösen a két alföldi régióban – magasabb volt az ott született minősítettek aránya, mint ahogyan azt szellemi foglalkozásúak országos eloszlása alapján vártuk. A fokozatot szerzettek és a szellemi foglalkozásúak arányából képzett reprezentációs koefficiens az Észak- és Dél-Alföldön egyaránt 1,4, ami „tehetségexportra” és kihasználatlan szellemi kapacitásra engedett bennünket következtetni. A kedvezőbb termelési, foglalkoztatottsági és jövedelmi viszonyokkal jellemezhető középmagyarországi és közép-dunántúli régiók viszont mutatójuk (0,7) alapján „importőrök” (2. táblázat).

13

A doktori jegyzék 121 magyarországi és 34 külföldi települést jelölt meg születési helyként. A hazaiak közül ebből 101 városi és 20 községi jogállású volt. Az alföldi települések részaránya az előző két mintához képest is magasnak mutatkozott (38%). A legtöbb születési hely Bács-Kiskun (10) és Jász-Nagykun-Szolnok (9) megyében fordult elő. Debrecen és Szeged magas kibocsátása (32 és 27 fő) megyéiket erősen felülreprezentálttá tette. A két régióközpont együtt az alföldi minősítettek 37 százalékát adta. Őket követi Nyíregyáza (8), Gyula és Hódmezővásárhely 6-6, Békéscsaba, Karcag és Szolnok 5-5, Berettyóújfalu, Kecskemét és Makó 4-4, valamint Jászberény, Kalocsa, Kiskunhalas, Kisvárda, Szentes és Vásárosnamény 3-3, Baja, Bácsalmás, Kiskunfélegyháza, Mezőberény, Szarvas, Hajdúszoboszló, Jászárokszállás, és Mezőtúr 2-2, valamint további 21 település 1-1 „doktorral”. 2. táblázat: A kiemelkedő szellemi teljesítményt nyújtó tudósjelöltek régiónkénti megoszlása Régió

OKTV 1-3. helyezettek a középiskolájuk települése szerint %-ban (1987-2001)

Pro Scientia érmesek az érettségit adó intézmény települése szerint %-ban (1989-2001)

51,8

28,8

31,4

43,7

Közép-Dunántúl

6,5

7,6

6,4

8,9

Nyugat-Dunántúl

9,0

8,8

10,5

8,9

Közép-Magyarország

PhD/DLA fokozatot szerzettek születési helyük szerint %-ban (2004-ig)

Szellemi foglalkozásúak eloszlása %-ban (1999)

Dél-Dunántúl

7,7

8,8

9,9

7,8

Észak-Magyarország

6,1

13,2

12,0

9,4

Észak-Alföld

7,5

18,8

15,3

11,1

Dél-Alföld

11,5

14,0

14,6

10,2

Összesen:

100,0

100,0

100,0

100,0

Adatok forrása: http://www.doktorijegyzek.hu (2004), Pro Scientia aranyérmesek és mestertanárok” c. almanachok, OTDT (1987-2001), KSH, http://elnok79.elte.hu (2004). A szerző számításai.

3.4. Összesített eredmények A korcsoportos mutatók átlagtól való, százalékban kifejezett eltérése és az eltérések öszszegzése alapján lehetővé válik egy végső sorrend kialakítása, amely a tudományos „pályakezdővé” válás területi esélyeit tükrözi (3. táblázat). Feltűnő, hogy a regionális központok mennyire predesztinálják a tehetségek megjelenését. Tájföldrajzi fordulattal élve, ezek a legattraktívabb települések. Potenciális vonzerőként jelenik meg kedvező geográfiai helyzetük, közlekedési kapcsolataik, a helyi oktatási struktúra (az intézmények száma, képzési struktúrája, kapacitása, oktatói létszáma), a lakhatási körülmények (kollégiumi férőhelyek, albérlet), a művelődési viszonyok (könyvtári kötetek, színházak, mozik száma) és egyéb szabadidős létesítmények megléte. Vonzerejüket fokozhatja oktatási intézményeik híre, presztízse, a felvételi esélyek, a megszerzendő képzettség használhatósága, a diákotthonba jutás esélyei, a település atmoszférája (természeti és épített környezete, szellemi öröksége), valamint a szakrális, sport, rekreációs és egyéb speciális lehetőségek. Valójában ezeknek, a nagy hatósugarú, egyetemi városoknak köszönhető a középfokú oktatásban még markánsan meglévő esélykülönbségek mérséklése, kiegyenlítése. Vizsgálati szempontjaink szerint például Hajdú-Bihar, BorsodAbaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye fiataljai a legfontosabb középiskolai versenyeken még, a Budapest által erősen nyomott, országos átlag alatt teljesítettek, később azonban, a felsőfokú tanulmányaikhoz kapcsolódó diákköri munkában sikeresebben szerepeltek, és kerültek tudományos pályákra, mint azok, akik jóval „erősebb” háttérrel indultak.

14

Az Alföld együttes mutatója 12,7 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Az OKTVeredmények tekintetében még némi deficit (-7,8%) mutatkozik, de a Pro Scientia érmesek és a tudományos minősítést szerzettek nagyobb részesedése kompenzálja, sőt többletté módosítja a negatív különbözetet. Feltűnő, hogy az első nyolc megye között négy alföldi szerepel, ellenben Bács-Kiskun a 14., Szabolcs-Szatmár-Bereg pedig a leg-utolsó helyre szorult. Csongrád és Hajdú-Bihar megye magabiztosan áll az élen, a két alföldi tudásközpont jelenléte, közelsége kiváló lehetőségeket kínál tehetségeik számára. A Debrecen, Szeged, Budapest és Miskolc felé is vonzódó Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye fiataljai már jóval kisebb eséllyel, de még mindig viszonylag nagy arányban kerülhetnek tudományos pályára. Szabolcs-SzatmárBereg megye eredményeiben feltételezhetően a vidék periféria-jellege, szociokulturális és gazdasági elmaradottsága manifesztálódik. A hátrányt – melyből főként Debrecen és Miskolc segítségével később sokat ledolgoz – már a közoktatásban „összeszedi”. A több egyetem (Budapest, Szeged, Gödöllő, Pécs) felé is nyitott Bács-Kiskun megye gyengébb szereplése sok kérdést vet föl, s mindenképpen mélyebb elemzést igényel. 3. táblázat: Sorrend összesítő a korcsoportra vonatkoztatott főbb mutatók alapján Megye

Csongrád

Átlagtól való eltérés az 1. index alapján %ban

Átlagtól való eltérés a 2. index alapján %ban

Átlagtól való eltérés a 3. index alapján %ban

Összesített eltérés %ban

Sorrend

15,9

87,9

83,6

187,4

1

-18,4

122,9

45,5

150,1

2

Baranya

26,1

50,3

39,2

115,6

3

Pest megye Budapesttel

97,1

-1,3

10,6

106,5

4

Győr-Moson-Sopron

13,1

21,7

1,6

36,3

5

Borsod-Abaúj-Zemplén

-52,7

22,3

25,9

-4,4

6

Jász-Nagykun-Szolnok

-49,4

11,5

0,5

-37,4

7

-7,8

-21,7

-9,0

-38,4

8

Vas

-32,2

-37,6

19,6

-50,2

9

Heves

-43,7

-7,6

-14,3

-65,6

10

Hajdú-Bihar

Békés

Zala

-31,8

-43,9

-4,8

-80,5

11

Somogy

-55,5

-22,9

-19,0

-97,5

12

Komárom-Esztergom

-37,1

-10,8

-53,4

-101,4

13

Bács-Kiskun

-36,7

-37,6

-29,1

-103,4

14

Veszprém

-37,1

-45,9

-33,9

-116,9

15

Fejér

-52,7

-35,7

-43,9

-132,2

16

Nógrád

-72,7

0,6

-91,0

-163,0

17

Tolna

-51,8

-82,2

-30,2

-164,2

18

Szabolcs-Szatmár-Bereg

-89,4

-65,0

-42,3

-196,7

19

1. index: Az OKTV-n 1-3. helyezést elértek 15-19 éves korcsoportra vetített arányai a helyezett középiskolájának figyelembe vételével; 2. index: A Pro Scientia aranyérmet elnyertek 20-29 éves korcsoportra vetített arányai az érmes érettségit adó középiskolájának figyelembe vételével; 3. index: Az Országos Doktori Jegyzékbe felvettek 25-44 éves korcsoportra vetített arányai a minősített születési helyének figyelembe vételével. Adatok forrása: http://www.doktorijegyzek.hu (2004), Pro Scientia aranyérmesek és mestertanárok” c. almanachok, OTDT (1987-2001), KSH, http://elnok79.elte.hu (2004). A szerző számításai.

15

A megyei átlagok természetesen magukban hordozzák azokat a belső ellentmondásokat is, amit az egyre inkább leszakadó, a kulturális elmaradottságot újratermelő vidékek (pl.: Szatmár-Beregi-síkság, Bihari-síkság, Kis- és Nagy-Sárrét) hordoznak. A társadalom vertikális tagozódásának erősödése horizontális szegmentációt is magában hordoz, ami számos feszültség forrása lehet. Ami a többi megyét illeti, elgondolkodtató az a dunántúli depresszió, amely két olyan megyét is érint, melyeknek „látszólag” több esélye volna a sikeres szereplésre (5. ábra). Veszprém megye, működő egyeteme ellenére, az egyik legdinamikusabban fejlődő megyénkkel, Fejérrel a sereghajtók között szerepel. A tényt csak részben magyarázhatja, hogy a színvonalasabb ipari, technológiai kultúra hatására a két megye középfokú oktatásában nagyobb az érettségit adó szakképzés iránti kereslet, hiszen középiskolás tanulóik az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyeken sem szerepeltek az átlagnál kiemelkedőbben az utolsó közel másfél évtizedben. Emellett a tudományos diákköri konferenciák győztesei és az első tudományos fokozatukat megszerzők között, a műszaki-, agrár-, vagy informatikai tudományokban is, igen alacsony aránnyal képviselték megyéjüket. Fejér megye esete különösen talányos, hiszen Budapesthez viszonyított előnyös fekvése és az azzal összeköttetést biztosító közlekedési infrastruktúrája kedvezővé teszi számukra a fővárosi felsőoktatási intézmények elérhetőségét.

5. ábra: A megyék tehetség-kibocsátásának átlagtól való eltérése az összesített sorrend alapján. Forrás: A szerző szerk.

4. Záró gondolatok A vázolt területi differenciákban alapvető településföldrajzi összefüggések válnak láthatóvá: a magasabb hierarchia-szintű elemek nagyobb súlya megjelenik a tehetségeloszlásban is. A hazai urbanizáció sajátosságait és a társadalmi-gazdasági változásokat figyelembe véve a jövőben a nagyvárosok tehetség-koncentráló szerepének erősödése várható. Szeged és Debrecen a magasabb szintű városi funkciók mennyisége terén évtizedek óta az első helyeket foglalják el, de az Alföld és a többi országrész között a településhierarchia „felépítésében” alapvető különbségek nincsenek (Beluszky P. 1999), ezért a tehetségeloszlás

16

területi különbségei nem magyarázhatók tisztán a település-, közlekedés-, vagy gazdaságföldrajzi törvényszerűségekkel. A helyi társadalom hagyományai, életminősége, mentalitása, attitűdjei és kreativitása nehezen megragadható, de létező faktorokként segíthetik legjobbjaik a tehetséggé válását. A kulturális reprodukció mechanizmusa érezhetően hat a tudományos tehetséggé válásra is, de a legjobbak képesek arra, hogy „átverekedjék” magukat az esélyegyenlőtlenségeken. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a következő évtizedekben - egyre szigorodó feltételek mellett – csak a kvalifikált, felkészült munkaerőnek van keresnivalója. A két alföldi régióközpont oktatási hagyományai, egyetemi és kutatóközponti funkciói nem csak kompenzálni képesek a térség rosszabb gazdasági mutatóit, hanem olyan szellemi tőkét termelnek, mely valóban a tudásalapú termelés bázisa lehetne. A hazai és külföldi tőkebefektetések célterületeit azonban, továbbra sem a szellemi erőforrásaink elhelyezkedése, hanem sokkal inkább az infrastruktúra fejlettségében jelentkező differenciák jelölik ki. Emellett az Alföld tudástőkéje, abszolút nagyága ellenére sem felel meg a tudáspiac mai elvárásainak, ami leginkább a tudástranszfer intézményi háttér hiányának tudható be. Legtehetségesebb pályakezdő kutatóink foglalkoztatására, néhány – egyetemi, vagy akadémiai kutatóhelyhez kapcsolódó - tiszteletreméltó kezdeményezésen kívül az Alföldön, nem sok lehetőség adódik. Új dimenziót, a kisebb szellemi műhelyek hatékonyabb kihasználását és bekapcsolódását jelenthetné viszont a kiber-tér kínálta lehetőségek kiaknázása (Mészáros R. 2003). A 2004-es uniós csatlakozással megindulhat legkiválóbb elméink kiáramlása a külföldi egyetemekre, ami rövidtávon mindenképpen szürkeállomány deficitet jelenthet. Idővel azonban a hazatérők személyén keresztül óriási tudásimport realizálódhat, de csak akkor, ha számukra itthon is képesek leszünk perspektívát nyújtani. Sok jel arra mutat, hogy ezzel éppen ellentétes tendenciák érvényesülnek. Természetesen a hazai tudományos tehetségnevelés számára az unión kívül maradt országokból a hazai egyetemekre érkező fiatalság is utánpótlást jelenthet, és törekednünk is kell erre. Ezzel, helyreállhatna magyarság több évszázados innováció- és kultúra-közvetítő szerepe a Balkán és Európa keleti térségei felé. És ne feledjük el, még itthon is vannak – sajnos, egyre nehezebben hozzáférhető – tartalékaink! Az iskolázási esélyegyenlőtlenség csökkentése pedig állami feladat volna. Az elemzés néhány prioritásként figyelembe vett szempont és az összefüggések korántsem teljes körű feltárásával készült. A vizsgálati terület kiterjedésében és mélységében is bővíthető. A kulcsfolyamatok értelmezéséhez a társadalomföldrajz más területei és egyéb tudományágak eredményei is felhasználhatók, sőt nélkülözhetetlenek.

17 IRODALOM Andor M.-Liskó A. (2000) Iskolaválasztás és mobilitás. - Iskolakultúra, Budapest, 264 p. Baranyi B. (1999) A polgárosodás lehetőségei és esélyei egy alföldi nagyváros társadalmában (debreceni példa). – Alföldi Tanulmányok XVII. köt. pp. 162-177. Becsei J. (1983) A társadalmi osztályok és rétegek térbeli elhelyezkedése az Alföldön. - Alföldi Tanulmányok. VII. köt. pp. 103-134. Beluszky P. (1999) Adalékok az alföldi városhálózat 1990 utáni változásaihoz. – Alföldi tanulmányok XVII. köt. Békéscsaba. pp. 30-51. B. Horváth E.-Boros F (1984) A szellemi potenciál egyes területi kérdései. - Alföldi Tanulmányok. VIII. köt. pp. 219-247. Czeizel E. (1984) Az érték bennünk van. – Gondolat, Budapest. pp. 72-74. Czirbusz G. (1902) Magyarország a XX. évszáz elején. - Polatsek-féle Könyvkereskedés kiadása, Temesvár. pp. 367-546. Czirbusz G. (1911) Az ember geografiája és tanítása. - Különlenyomat a Magyar középiskola IV. évfolyamának 8. számából. Stephaneum Nyomda, Budapest. 16 p. Czirbusz G. (1917) Az ember geografiája. Anthropo-geografia. II. rész. - Franlkin-Társulat, Budapest. p. 75. Enyedi Gy. (1986) Település és társadalom. - Műhelytanulmány. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete, Budapest. pp. 46-72. Forray R. K. (1993) Az Alföld oktatásügye. - Alföldi Társadalom, Békéscsaba. Nagyalföld Alapítvány. pp. 2648. Gazsó F. (2001) Mit tehet az iskola. - Educatio. X. évf. 4. sz. pp. 637-647. Hadházy T.-Szabó Á. (2002) Mit ér az iskola, ha magyar. - Természettudományi Közlemények 2., Nyíregyházi Főiskola TFK, Nyíregyháza. pp. 121-126. Horváth Gy. (1999) Kutatás, felsőoktatás, regionális átalakulás. - in: Tésits R.-Tóth J. (szerk.) A társadalmi minimumtól a jólétig. JPTE, TTK, Földrajzi Intézet. Pécs. pp. 121-159. Hantos Gy. (1936) Magyar Tájak – Magyar Kiválóságok. Szerző kiadása, Budapest. 22 p. Klebelsberg K. (1931) Világválságban. - Budapest. 363 p. Kornis Gy. (1928) Kultúra és politika. Tanulmányok. - Franklin-Társulat, Budapest. pp. 1-39. Kőszegfalvi Gy (1975) A szellemi élet szerepe a városfejlesztésben. - Területi Statisztika. XXV. 6. sz. pp. 557570. Ladányi A. (2000) Klebelsberg felsőoktatási politikája. - Argumentum Kiadó. Budapest. pp. 5-28. M. Császár Zs. (2003) A magyar közoktatás területi sajátosságainak oktatásföldrajzi elemzése. - PhD értekezés. Pécsi Tudományegyetem, TTK, Földrajzi Intézet, Földtudományok Doktori Iskola. 189 p. Mészáros R. (2003) A Kiber-tér. – Hispánia Kiadó, Szeged. 143 p. Nagy P. T. (2003) Oktatáspolitikai változások az első világháború után. - Iskolakultúra. 13. évf. 6-7. sz. pp. 6372. Nemes-Nagy J.-Ruttkay É. (1987): A műszaki innováció néhány földrajzi jellemzője Magyarországon. - Tér és társadalom. 1. évf. 2. sz. 26. p. Neuwirth G. (2003) A középiskolai munka néhány mutatója 2002 – OKI Budapest. Somogyi J. (1942) Magyarország tehetségtérképe. - Különlenyomat a „Társadalomtudomány” 1942. évi I. számából. 20 p. Szivek É. J.-Czeizel E. (1986) Kétszáz év legnevezetesebb magyar személyiségeinek származása. - Valóság. 1. sz. pp. 28-42. Tóth J. – Pénzes I. – Béla D. (1973) A Dél-Alföld oktatási központjainak hierarchiája és vonzáskörzetei. - Földrajzi Értesítő. XXII. évf. 2-3. sz. pp. 289-297. Tóth J. (1990) A tudományos minősítéssel rendelkezők születési lakó- és munkahelyeinek területi sajátosságai. in: Tóth J (szerk.) Tér-Idő-Társadalom. MTA RKK Pécs. pp. 225-267. Tóth J. (1993) Napjaink világgazdasági változásai és Magyarország. – in: Jáki K. (szerk.) Aktuális problémák a földrajztanításban. Győr, pp. 86-100. Tóth J. (1998) A földrajz néhány alapkérdése és a kulturális földrajz.- in: Földrajzi kaleidoszkóp. Tanulmányok Krajkó Gyula professzor 70. születésnapjára. Pécs-Szeged. pp. 59-72. Tóth J. (2000) A talentumföldrajz néhány kérdése. - -in: Szukk O.-Tóth J. (szerk.) Globalitás, regionalitás, lokalitás. PTE TTK Földrajzi Intézet. pp. 257-262. Tóth J. (2003) A tehetségföldrajz körvonalai. - in: Hanusz Á. (szerk.) Földrajzi Környezet - Történeti folyamatok. Nyíregyháza. pp. 43-50. Trócsányi A.-Tóth J. (2002) A magyarság kulturális földrajza II. - PTE. Pécs. Pannónia tankönyvek. pp 47-60. Zsolnai J. (2004) A jövő tudósai. - Magyar Tudomány. 2. sz. pp. 243-248.