P. KŐNIG KELEMEN O. F. M.: A KERESZTÉNY EGYHÁZAK EGYSÉGE

P. K Ő N I G KELEMEN O. F. M. :

A KER ESZTÉNY EGYHÁZAK EGYSÉGE

N ihil obstat. P . A stricus H o rváth, 0 . F . M. Cens. prov. N r. 1076/1942. Im p rim a tu r. B u d ap estin i d ie 22. Á prilis 1942. P . P aula* S chrotty O. F . M. m in . provinciális. — N ih il o b stat. P . R ay m u n d u s K ováts cens. dioecesanus. N r. 2074/1942. Im p rim a tu r. V ácii die 20. á p r. 1942. D r. V incentius Kovács ep p u s cons. vic. cap it.

_________

F e lelő s k i a d ó : P . dr. D ám Ince, O. F . M.

K apisztrán-N yom da Vác.

Felelős üzem vezető : Farkass K ároly.

Előszó.

A keresztény egyházak egységének ügye ma m ár világmozgalmi jelleget ölt. A jelen világhá­ ború ugyan — a háború term észeténél fogva — m in­ den múzsát elnémított, s a keresztény egyházak egy­ ségének szorgalmazását is lehetetlenné tette. De csak átm enetileg és külsőleg. M ert — meggyőződésünk sze­ rin t — a jelen világégés, amely népeket, nemzeteket, fajokat, sőt világrészeket állított egymással szembe, a háttérben maga is egyengeti a keresztény egyházak egységének útját. Háborús zaj és ezernyi gond és aggodalom köze­ pette állítjuk a világ elé a keresztény egyházak egy­ ségének kérdését, hogy horderejének látása előre ösztökéljen jelen és háborút követő feladatainkra. Eredetileg a németországi protestantizm us válsá­ gáról óhajtottam csak beszámolni, amely válságot mó­ domban állott személyesen is tanulmányozni. 1934 augusztusától ugyanis három éven át a Németország­ ban lakó m agyar katolikusok lelkipásztora voltam. Küldetésem alkalm ával — a lelki és hazafias m unka m ellett — az a gondolat is lelkesített, hogy korszakfor­ duló történelm i időben szemlélhetem közelről a né­ m etországi protestantizm us alakulását. Tárgyilagosan akartam m egismerni a protestantizm us helyzetét, az­ ért — am ennyire ezt lelkipásztori hivatásom megen1

P . K ő n ig : A keresztény egyházak egysége.

1

gedte, — résztvettem a komolyabb protestáns meg­ nyilvánulásokon, a „hitvalló egyház" és a „ném et­ keresztények" vitaestjein és egyéb protestáns előadá­ sokon.1 A kérdésnek utóbb mégis általánosabb jelleget kölcsönöztem azzal, hogy — ha rövidebben is — fel­ öleltem a többi egyház helyzetét és az egység-kérdés alapvető igazságait. Sötét háttérk én t pedig megfes­ tettem a pogányság mai szerepét, helyzetét. így éle­ sebben domborodik ki a keresztény egyházak egysé­ gének szükségessége. M agyarország a katolikusok általános többsége m ellett is vegyesvallású állam. A zért kétszeresen van szükségünk arra, hogy a kérdést világhelyzeti beállí­ tottságban lássuk, s a kibontakozást illetőleg meg­ tegyük helyi kötelességeinket. M unkám m egírásakor a tárgyilagos igazság m el­

1 N ém etországi m űködésem m el k ap c so la tb an leg aláb b a jeg y zetb en k ell eg y e tm á st m egem lítenem . N ém etországban a m ás nem zetiségű lelkip ászto ro k ö n ­ álló an és z a v a rta la n u l g y a k o ro lh a ttá k h iv a tá su k a t. E zek a lelk ip ászto ro k az egyházm egyei püspökök jogható ság a alá ta rto z ta k . A b erlin i egyházm egyei la p (az a k k o r m ég m eg­ jelenő K atholisches K irch e n b latt) m in d e n szám b an 8—10 id e ­ g en n y elv en közölte a nem zetiségek isten tiszte le ti beosztását. L elk ip ászto ri m u n k á m és B e rlin b en sz erk esztett M ag y ar L elkivezető c. h a v i folyóiratom elé n ém et részrő l sohasem em eltek nehézséget. H asonlóképen z a v a rta la n u l dolgozik u g y anazon m u n k a k ö rb e n b erlin i m a g y ar ferences utódom . K öztudom ású az is, hogy N ém etországban id e álisan ol­ d o ttá k m eg a szociális pro b lém ák at. 1934—37-ig m agam is szem élyesen ta p a sz ta lta m azt a m e gnyugtató h atást, m ely et a szociális b ajo k o n való intézm ényes segítés á lta l elértek . A zok a m u n k ak ép telen ek , k ik n e k nem v o lt e lta rtó ju k , — hogy csak egy m eg o ld ásra u ta lju n k — h ó n ap o n k é n t k a p tá k m eg az é le t fö n n tartá sáh o z szükségeseket. Szép szám m al v ol­ ta k k öztük m a g y ar m u n k a k ép te le n ek is.

2

le tt odaadó szeretet vezérelt nem katolikus testvére­ inkkel szemben. V ajha a szeretettel írt sorokon keresztül sok le­ lek tenné magáévá a keresztény egyházak egységének szent ügyét, melyet az Ú r Jézus főpapi m a já b a n olyan megható módon állított elénk. Fülek, 1941. december 30-án.

1*

3

I.

Alapvető é s általános igazságok. 1. A keresztény egyházak egységét sürgető tényezők.

Nap-nap után halljuk, hogy korszakfordulóban élünk, s új Európa van kialakulóban. Évenkint év­ tizednek, hogy ne mondjuk, évszázadnak megfelelő történelm et élünk át. A jelen m unka — egy-két fejezettől eltekintve — 1938 nyarán készen állott. A kkor a következő meg­ állapításokkal, helyzetképfestéssel vezettem be ezt a fejezetet: „A Spenglerek száma napról-napra emelkedik. Fásult lemondással várják, hogy a politikai és tá r­ sadalm i viharok elsöpörjék az európai kultúrát. Aligha akad olyan diplomata, aki az események és lehetőségek hatásait és eredm ényeit a végkifejlő­ désig tudná gondolni. Mégis azt mondjuk, hogy bete­ ges töm eghatás az, amely ma az em bereket rabul ej­ tette. Végtére, hogy csak a m agyar történelm i m últra hivatkozzunk, M agyarország átélte a tatárd ú lást és törökjárm ot, és mégis fönnáll“. Azóta belesodródott az egész világ a tenger ör­ vénylésébe. Mégsem csüggedünk, m ert a történelem ­ ből nem hagyjuk ki a Gondviselést. Emlékezzünk csak két tényre: a) M int hullott szét a versaillesi béklyó, és k erü lt kardcsapás nélkül vissza több országrész az anyaországhoz, am elynek a m agunk erejéből való visszaszerzésére gondolni sem m ertünk. — b) A német-orosz szerződés ideje alatt sátáni ravaszsággal készült a bolsevizmus a világ le-

5

igázására. De m egtörtént a nem rem élt fordulat: Németország megelőzte a bolsevistákat, m inek követ­ keztében nem azok gázoltak végig Magyarországon, hanem a m agyar csapatok a ném etekkel egyesülve m a m ár az ősmagyarok régi hazája közelében járnak. E m ellett ne felejtsük el, hogy a politikai erőknél tartósabb h atást gyakorolnak egyedek és nem zetek életére a szellemi és vallási erők. U tóbbiak évszáza­ dokra, évezredekre irán y ítják országok és népek val­ láserkölcsi és társadalm i életét. M indannyi fölött pe­ dig a krisztusi kinyilatkoztatás áll, am ely nemcsak év­ ezredekre szóló h atást ak ar elérni s fönnm aradását nem csupán a világ végéig akarja biztosítani, hanem az összemberiséget akarja az evangélium i élet boldo­ gító m agasságára emelni. A politikai erőösszemérések m ellett m a a vallá­ sok döntő időszakához jutottunk, m elyet a későbbi egyháztörténelem új határkővel fog megjelölni. A vallási élet terén m utatkozó nehézségek és veszedelmek ugyancsak terem tenek sötétenlátókat. Egyeseket a pogányság 1500 milliós száma rem egtet meg: a pogányság számbeli súlyánál fogva és a ke­ reszténységgel szemben kifejtett ellenállásából arra a következtetésre jutnak, hogy a kereszténység ereje megtört, s maholnap védekezésre szorul. Másokat a keresztény egyházak közt felm erülő ellentét, vala­ m int a sokfelé jelentkező sorvadás aggaszt. Berdiajev orosz író a keresztény egyházak belső válságából a kereszténység haldoklására következtetett: a belső vál­ ságban ugyanis ugyanazokat a tüneteket vélte felfe­ dezni, m elyek a görög-római k ultúra bukását meg­ előzték.2 Nem kisebb azok száma sem, akiket m ód2 A rnold R adem acher, D ie W iederv erein ig u n g d é r c h rist­ lic h en K irchen, Bonn, 1937, 40. 1.

6

felett aggaszt a kommunizmus és a modern pogányság nyilt istentelensége. Nem osztjuk ezt a komor világnézetet. Ellenke­ zőleg az a meggyőződésünk, hogy a kereszténység re­ m ényteljes megújhodás előtt all, és nagy győzelmi esélyekkel indul a jövő küzdelmeibe. Tény azonban az is, hogy a veszedelmek óriásiak. Ma olyan népek s nem zetek létét, m elyeknek nincsen gondviselészerű hivatásuk, s nincsenek bölcs vezetőik és áldozatoslelkű tagjaik, a megsemmisülés veszélye fenyegeti. De ha „Isten látogatása idejét1* jól használjuk fel, akkor olyan eredm ényeket érhetünk el, m elyek dicsőségesen vezethetik be a rem élt és v árt új kor­ szakot. A keresztény em ber ugyanis a bajokat és ve­ szedelmeket beállíthatja szent, isteni tervek szolgá­ latába. A jelen esetben az általános világhelyzetből és em lített bajokból és veszedelmekből épp arra a követ­ keztetésre jutunk, hogy elérkezett az az idő, m elyben a keresztény egyházak közti szakadék áthidalásának m unkájához kell fognunk. A jelen m unkában aka­ runk épp erre a gondviselésszerű lehetőségre rá ­ m utatni, m elynek megvalósítását a veszedelmek sür­ getik, s azokra a kötelességekre, m elyeket ilyen sors­ döntő történelm i idő tőlünk követel. Az ilyen korszaknyitó és következményeiben be­ láthatatlan időben á rt a közös ügynek mindenki, aki a nehézségekkel, veszedelmekkel nem számol, aki el­ lenfele erejét, hadállását figyelmen kívül hagyja. De épp úgy ártanak azok az ú. n. jó katolikusok, akik áldozathozatal helyett azzal áltatják magukat, hogy az anyaszentegyházon a pokol kapui nem vesznek erőt, s azért nyugodtan pihennek s alusznak tovább. (

Az ilyeneket napjaink vihara, hullám verése lesodorja Szent P éter hajójáról. Ezek előrebocsájtása után nézzünk nyiltan sze­ mébe a jelen idők nehézségeinek, veszedelmeinek.

a) A kommunizmus harca a kereszténység ellen.

A kommunizmus — oroszországi alakjában — nem tévely, vagy eretnekség, nem is olyan lázadás, am ilyennel a történelem folyam án elégszer találko­ zunk. A bolsevizmus az a rendszer, amely a világot forradalm osítani, Istent trónjáról letaszítani, a ke­ reszténységet kiirtani akarja. Találó jelképe a mosz­ kvai Júdás-szobor: a K risztust eláruló apostol ökölbe­ szorított kézzel fenyeget az ég felé. Berdiajev emigráns orosz írónak m ódjában ál­ lott a kommunizmus rendszerét, annak belső mozgató erőit és célkitűzéseit tanulm ányoznia. A kommuniz­ m us gazdasági és szociális ism ertetése m ellett részle­ tesen fejtegeti a rendszer vallási célkitűzését, s meg­ győzően m utatja ki veszedelmét. W ahrheit und Lüge des Kommunizmus c. művéből3 — igazolásul — áll­ jon itt néhány idézet. „A kommunizmus végzetes és istentelen alakjá­ ban fátum (balsors) és egyben ítélet a keresztény tá r­ sadalomról." (10. 1.) „A kommunizmus, m int elm élet és gyakorlat nemcsak szociális, hanem szellemi és vallási rendszer. Legnagyobb veszedelme vallási jelentőségében áll. M int szociális rendszer a kommunizmus semleges m aradhatna vallási szempontból, mivel azonban egy­ úttal vallás is, ellentétben áll a kereszténységgel és arra törekszik, hogy azt kiirtsa, fölváltsa." (11.) 5 B erdiajev, W a h rh eit un d L üge des K om m unism us, 1936.

„A kommunizmust sohasem értjü k meg, ha csak szociális rendszernek tartjuk. A vallás elleni propa­ ganda szenvedélyességét és a szovjetoroszországi vallásüldözést csak úgy tu d ju k megérteni, ha a kommunizmusban vallást ism erünk fel, amely a ke­ reszténységet fel akarja váltani. A kommunizmus azért üldöz m inden vallást, m ert maga is vallás. Hi­ té t kényszerrel és erőszakkal viszi keresztül, a nélkül, hogy törődnék az em beri szellem szabadságával. Evilági vallása a tú l világi s szellemi élet végleges tagadása." (30.) „Apokaliptikus erők h atják át a kommuniz­ m ust . . . “ (31.) „A komm unista állam ban a vallás elveszti m a­ gánjellegét: a vallás pártügy. Mint párttagnak m in­ den kom m unistának kötelessége, hogy az atheizm ust (istentagadást) hirdesse, és az istentelenség érdekében harcoljon." (92.) „Ennek a harcias istentagadásnak (atheismus m ilitans) éle m inden vallás, de elsősorban a keresztény­ ség ellen irányul". (94.) M iután Berdiajev részletesen m utatja ki állítá­ sait, megrázó szavakban fordul a keresztény világhoz: „Ha a kereszténység nem ju tta tja érvényre összes igazságait, ha a keresztény újjászületés — nemcsak a kiválasztott előkelőkben, hanem a széles népréteg­ ben — elmarad, akkor az istentelen kommunizmus viszi el a győzelmet, és hatalm át az egész világra ki­ terjeszti . .." „A világ válaszút előtt á l l .. . Semmi okunk nincs az optimizmusra. A kereszténységre hatalm as és vál­ ságos feladatok teljesítése vár. M indenekelőtt a szentség új típusát, m intaképét kell kialakítania . . . " (35.) A hazugságnak és rombolásnak sátáni vallása

9

m inden eszközt megragad, hogy célkitűzését megva­ lósítsa. Hogy céljuk elérésére m ilyen tevékenységet fejtenek ki, elég egy tényre hivatkoznunk: A bolsevizmus az istentelenség terjesztésére Moszkvában 18 millió rubelért soknyelvű nyom dát állított fel. Ebben a nyom dában 1919—1938 között egyedül Lenin m un­ káit 83 nyelven és 115,660,555 példányban jelentették meg. A sátánnak ez a hada irgalm atlanul végez ki m indenkit, aki istentelenségének meg nem hódol. A m ár évekkel ezelőtt m egjelent statisztika szerint a bolsevizmus 67 görögkeleti püspököt, 18,500 görög­ keleti papot végzett ki, a kivégzett tan u lt emberek, földmívesek és munkások száma pedig több millió.4 A statisztikai adatok további felsorolásától elte­ kintünk. Mióta harcban állunk az istentelen bolsevizmussal, a lapok nap-nap u tán állítják elénk az oroszországi állapotokat, s visszatérő hős katonáinktól is sokat hallunk arról a szovjet paradicsomról, m ely­ ben az istentelen kollektív (közösségi) em ber csak nyom orult rabszolga. K ét kérdést kell még élesebben m egvilágítanunk. A bolsevizmus nemcsak a görögkeleti egyházat akarja kürtani, hanem m inden vallást, elsősorban a kereszténységet. Célkitűzésüket durvábban és sértőb­ ben alig lehet kifejezni, m int ahogy azt Molotov tette: „A kereszténység halotti m aszkját — úgymond — a régiségi múzeumba fogjuk elhelyezni". Molotov a kö­ zelm últban fogadta a „harcias istentelenek" küldött­ ségét s hozzájuk intézett beszédében a többek kö­ zött a következőket m ondotta: „A kom m unista elle­ nes elemek egyre jobban a katolikus egyház és an­ nak pápája, XII. Pius vezetésével csoportosulnak. A 4 Dr. A dolf D eissm ann, U na S ancta, G üterloh, 1936, 25. 1. és S chönere Z ukunft, 1939. febr. 26, 577. 1.

10

kom intern azonban alkalmas időben tám adásba megy át és ellenségeit megsemmisítő csapásokkal intézi el.“ (Mi lett volna Európával, s az egész világgal, — első­ sorban velünk — ha a megkezdett politikai kapcso­ latok után először ez a szellem, s m ajd annak nyo­ m án az emeletes orosz tankok nyom ultak volna be N yugat-Európa országaiba??) A katolikus papok és protestáns tiszteletesek száma kevés Oroszországban. Azokat is éppúgy ir­ totta, m int a görögkeleti papságot, de nemcsak Orosz­ országban. Mikor a balti állam okat a Szovjethez csa­ tolták, Jaroslavszky, az istentelenek egyesületének elnöke jelent meg Litvániában, s a következő nap m ár százszámra hurcolták Szibériába a katolikus pa­ pokat, szerzeteseket és protestáns lelkészeket. A kom­ m unisták különben is azt vélik, hogy a keleti egy­ házat m ár elpusztították, s azért propagandájukkal a legélesebben a katolikus egyházat tám adják. Noha a statisztika szerint Oroszországban a katolikusok száma az összlakosságnak csak 1 % -á t éri el, az istentelen propagandairatok 99 °/o-a irányul a katoli­ cizmus ellen.5 M agától értetődőnek tartjuk, hogy a központi hatalm ak csírájában fojtanak el országukban m inden komm unista felburjánzást, de azt m ár nem értjük, hogy az államok és a társadalom m iért engedi meg a vallásellenes, keresztényellenes cselekedeteket. Hi­ szen mindenki, aki erkölcsöt lazít, vallásos szellemet sekélyesít, a kereszténységet működésében, erőkifej­ tésében gátolja, s még inkább, aki a kereszténységet akár burkoltan, akár nyíltan tám adja, az az egyéni boldogságot, a társadalom és a haza jólétét ássa alá. Pedig a racionalizmustól (felvilágosultság) kezdve a 5 Dr. S zántay—Szém án, A pápaság az orosz o rth o d o x ia tü k ré b e n , 1938, 34—35. 1.

11

zsidó anyagelviségen és szabadelvűségen keresztül a fehér lovat áldozok pogánykodásáig szabadon fordul­ hatott mindenki a kereszténység ellen. Mikor veszik észre a népek vezetői, hogy m inden irány, legyen az őspogány vagy m odern pogány, járjon bárm ilyen lo­ bogó vagy jelvény alatt, m ihelyt keresztényellenes beállítottságú, m áris útegyengetője és szövetségese az istentelen és nemzetközi bolsevizmusnak .. .? L átjuk azt, hogy államok, maga a gazdag Anglia, az EgyesültÁllamok is szövetségre lépett az istentelen bolsevizmussal. A kereszténység és a bolsevizmus közt áthi­ dalhatatlan a szakadék. Egyik oldalon Krisztus, a másikon B é liá l. . . A sátán vonalvezetéséhez tartozik, hogy minden korban új jelszó alatt és a korszerűség színezetében küldi csatlósait a kereszténység ellen, és célja eléré­ sére egy csatasorba állítja még az átm enetileg egy­ m ással szembenálló erőket is. Ma a nép figyelmét leköti a harctéren küzdők m iatti aggodalom és a háborúval járó sok anyagi te r­ mészetű gond. Csak a beavatottak látják, hogy mi­ lyen mély és éles küzdelem folyik a vallásélet terén a kereszténység ellen. Nem csupán a kereszténység egyes igazságai, hanem a kereszténység alapigazságai, s maga a kereszténység ellen folyik a harc. De m inden rossznak van jó oldala is. A keresz­ ténységnek eleddig egymással szembenálló irányai: katolicizmus, protestantizm us, keleti egyház tagjai látják, hogy a kereszténység közös értékeit, kincseit tám adják és ássák alá, következéskép term észetsze­ rűleg kényszerülnek az egyházak a közös értékek megmentésére, megvédésére közös arcvonalba tömö­ rülni, előbb betemetve, eltüntetve a régi szakadékot. A bolsevizmus s a pogány szellem tehát az az isten­ ostora, amely hivatva van fokozni az egységmozgal­ mat.

12

b) A k e le t i e g y h á z é s a p r o te s ta n tiz m u s v á lsá g a .

A katolikus egyháznak napjainkban megvannak a maga küzdelmei. Az őskereszténység szenvedéseit élte át Mexikóban és Spanyolországban. Ugyancsak kem ény küzdelmei vannak a bolsevizmussal és több ország modern pogányságával. A közelm últban a szabadkőművesség, zsidóság, liberalizm us a pápaság megdöntésén fáradozott. A vihar azonban, melyet támasztottak, őket s irányukat sodorja el. A pápa­ ságnak ma nagyobb a külső tekintélye, m int tör­ ténetének legdicsőbb napjaiban. Ma m ár a másvallásúak is látják, hogy mily erőt jelent Róma egysége, a szentpéteri k ő szál. . . A katolikus egyház jobb jö­ vőjébe vetett rem énységünket napjaink harcai kö­ zött is fokozza az a bensőséges, s m ind általánosabbá váló hitélet és életszentség, amely X. Pius pápasága óta olyan lendületesen indult meg és napról-napra emelkedik. A görögkeleti egyházban és a protestantizm us­ ban azonban válságosabbra fordult a helyzet. M unkánk folyamán később rátérünk a keleti egyház és a protestantizm us történetének és m ai helyzetének vázolására. Jelenleg csak röviden emlé­ kezünk meg arról a szomorú tényről, hogy a kommu­ nizmus nemcsak külsőleg törte össze a keleti egyhá­ zat, hanem bensőleg is szétmállasztotta. Az egykor olyan hatalm as cári egyház porba hullott a cári trón­ nal együtt. Az ú. n. pátriárkái egyház, Tichon pátri­ árkával, hősiesen állt ellen a szovjet erőszakosságá­ nak, de Tichon utódja, Szergiusz pátriárkahelyettes m ár elism erte a Szovjetet. A nagy orosz egyház da­ rabokra hullott, kis része pedig kétségbeesetten küzd a Szovjettel és az orosz egyházat marcangoló sok pro­ testáns szellemű szektával.6 * M agyar K u ltú ra, 1939, 363. 1.

13

Arszenyev, a szentpétervári egyetem volt tanára, em igráns író, megrendítő szavakban világít rá az orosz egyház kétségbeejtő állapotára. Az Orthodoxia, Katolicizmus, Protestantizm us c. m űvének elő­ szavában ezeket írja: „Ez a könyv a legnagyobb orosz vallásüldözés idejében lát napvilágot. A kereszt Szovjetoroszországban az egész világ szeme elé van ál­ lítva, m ert K risztust keresztre követi az ő Egyháza. Az Ü r keresztjében lelkileg egyesülnek mindazok a testvérek, akik az ő nevében hisznek. Ism ét felébredt és az egész keresztény világot átfogja a felfeszített és feltám adt Krisztusban való mélységes, egyesülés vá­ gya. Mi érezzük, hogy nem annyira az a fontos, ami bennünket elválaszt, hanem az, am i K risztusban egyesít." Arszenyev szavai nemcsak azt igazolják, hogy az orosz keleti egyház m ilyen szomorú helyzetbe jutott, hanem egyben kifejezik az orosz keleti egyház velőtrázó kiáltását is a keresztény egyházak egysége után. Rem éljük, hogy a m ai politikai változások, a kommunizmus letörése egyengetik ennek az egység­ nek az útját. A protestantizm us válsága régebbi keletű, napja­ inkban azonban sorsdöntő helyzetbe jutott. A jelen m unka nagyobb része épp e válságról és az azzal összefüggő feladatokról szól. Itt csak utalunk a válságra s egy abból folyó kérdésre. Nem kell-e Isten u jjá t látnunk a közös ü l­ döztetésben és az em lített válságban? E m ellett ne feledjük el, hogy m ind a keleti egyház, mind a pro­ testantizm us óriási erőt képvisel m a is, s egy velük közös arcvonal és még inkább egység terem tése nemcsak a m odem pogány szellem és istentelen bol­ sevizmus fölött biztosítaná a gyorsabb győzelmet, de

14

egyben lelki biztosítékot, alapot nyújtana az új Európa számára. E rd ő é g é s a lk a lm a v a l az G lG tösztön m e g a fGn.6—

vadak között is felfüggeszti az ellentéteket: m ennyi­ vel inkább kell a Krisztus evangélium át hirdető egy­ házaknak megbecsülésre, szeretetre és egységre ju tn io k . . . Megható módon fejezték k i ezt a szent testvéri­ séget azok a francia és ném et protestánsok, akik a spanyolországi kommunizmus idején a vallásüldözés megszűnéséért imádkoztak; hasonlókép, sőt áldoza­ tosabban azok a spanyol, olasz, délam erikai katolikus önkéntesek, akik a finn h arctérre siettek, hogy a pro­ testáns finn nép függetlenségéért küzdjenek a ke­ reszténység közös ellensége, a kommunizmus ellen.

c) A pogányság veszedelm es előretörése.

A keresztény világnak a legkevesebb sejtelm e van a harm adik tényezőről: a pogányság term észetes szaporodásának térhódításáról a kereszténységgel szemben. Katolikus oldalon nem egyszer benső megnyug­ vással és büszkeséggel állítják az egyház tagjainak a négyszázmillióhoz közeledő számát az első pünkösd három ezer m egkereszteltjével szembe. A végkövet­ keztetés ilyenkor az az önámító kijelentés: m inden rendben van, az anyaszentegyház diadalmasan halad előre. Ehhez az — egyébként örvendetes — haladás­ hoz hozzáveszik a katolikus missziók évi eredm ényét: 1929—1937-ig a m issziósterületeken a katolikusok száma 14 millióról 21 m illióra em elkedett s ebből az átlagos évi hétszázezres gyarapodásból kiszámítják, hogy a katolikus anyaszentegyház 2—3000 év alatt

15

m egtéríti a világot.7 Az ilyen altató dal és a valóság között azonban — em beri számítás szerint — óriási a különbség és ez a különbség a mai keresztény világ legkomolyabb feladatához vezet. A mi tájékozatlan optim istáink még azt sem tudják, hogy pl. a 300 millió m oham edán közül alig sikerül egyet is m egtéríteni; hogy a több, m int 250 millió hindu közül csak a legalsóbb réteg soraiból tu d tak a katolikus és protestáns misszionáriusok ta ­ gokat nyerni, de a vezető indiai kasztok között — a m ai napig — úgyszólván teljesen eredm énytelen a misszionáriusok fáradozása. Vizsgáljuk meg azért behatóan ezt a nagyfontos­ ságú kérdést. A statisztika szerint a világ népessége vallások szerint a következő: K ato lik u s P ro te stá n s S zak ad ár K eresztény össz.: Iz ra e lita M oham edán E gyistenhívő össz.:

373,719,834 B u d d h ista 185,454,697 K onfucius 143,625,298 B rah m an ista 702,799,828 S in tó ista 16,059,212 Egyéb pogány 260,288,579 P ogányok össz.: 979,147,617 F elekezetnélkü li

213,186.001 357,298,982 257,206,957 16,644,000 126,009,587 970,354,524 102,318,234®

7 D r. S k ra b ik A ndrás: A szlovenszkói h itte rje sz té si egye­ sü le te k évkönyve, 1938, 48. 1. 8 U nió C leri pro M issionibus X III. évkönyve. 1938., Bp., 8. 1. — Reisz E lem ér S. J. az A. d ’E spierres (1935) a d a ta i a la p ­ já n közölte a v ilág sta tisztik át. A sta tisz tik a i ad a to k k ö rü l nagy az eltérés. Br. Vécsey A u ré l ap ró részletességgel dolgozta fel a sta tisz tik a i ad a to k a t (K atolikus L exikon, Bp., 1932. IV. 439—444. lapig). S tatiszti­ k á ja sokban e lté r az A. d’E spierres ad ataitó l. Br. V écsey m ég hozzáteszi, hogy A frik áb ó l és Á zsiából csak tö k é letlen n ép szám lálások állan a k rendelkezésre. A p ro testán so k is m ás ad a to k a t közölnek. íg y a Ju n g e K irche 1937-es sta tisz tik á ja 331.000.000 k ato lik u st tü n te t csak fel, am ely szám hoz m ég 10 m illió k o p t k ato lik u st csatol. M egem lékezik u g yan m ég 144 m ülió „orthodox k ato lik u sró l", de ez elírás le h e t s azon görög k eletiek e t ért. (416. 1.) U gyan­ ez a statisz tik a 169 m illió p ro testán sró l és k ü lö n m ég 37 m illió an g lik án ró l (tehát összesen 206 m illió pro testán sró l) em lékezik meg. — E rich S tange: V öm P ro te sta n tism u s d é r G eg en w art c. 1925-ben m e g jelen t m u n k á já b a n (78. 1.) a p ro ­ te stá n so k szám át 195 m illióban tü n te ti fel.

16

A felállított statisztikában feltűnik az „egyen­ súly" különös módon való keresése. A felekezetnélkülieket, ism eretlen vallásúakat k i kellett hagyni; az izraelitákat, sőt a mohamedánokat egy táborba kellett helyezni, hogy az egyenleg az egyistenhívők javára billenjen a pogányokkal szemben. Tekintsünk el az izraelitákkal és mohamedánokkal egy serpe­ nyőre való helyezéstől és higgadtan m érlegeljük a statisztikának egy részletkérdését. A 373 millió katolikussal szemben áll 970 m il­ lió pogány. Utóbbiakhoz hozzászámítva az izraeli­ tákat, mohamedánokat és felekezetnélkülieket: a katolikusokkal szembenáll 1350 millió nem keresztény. Hogy az óriási számból évenként közel egy millió katolizál, ebből a tényből a fentebb em lített vérm es reményekre, a világ katolizálására következtetni, sőt még jövendölésekbe is bocsátkozni, vészes önámítás. Az ilyen rövidlátók élettelen tömegnek, anyagnak ta rtjá k a pogányságot s nem veszik figyelembe a po­ gányság term észetes szaporodását. Az igazi helyzet a következő. E. L. East, a H arvard-egyetem tanárának számítása szerint az összemberiség (kétezer m illiót véve alapul) kerekszám ban évi húsz millióval gyarapszik. Ez a gyarapodás teh át az egy százalékos em elkedésnek felel meg. East számíP. K rose S. J. le g ú jab b 1939-es sta tisz tik á ja sz erin t az egyes v allások ta g ja in a k szám a a következőkép oszlik m eg: A v ilág össznépessége: 2.122,668.000. K ato lik u s: 398,277.000 H indu: 252,462.000 P ro te stá n s: 201,868.000 B uddha: 180,999.000 O rthodox: 161,305.000 S intóista: 19,800.000 Egyéb kereszt.: 9,348.000 Egyéb ázsiai: 39,000.000 Zsidó: 16,891.000 Egyéb pogány: 115,828.000 M oham edán: 296.177.000 Felek, n élk ü li: 77,742.000 K ro se szám ítása sz erin t a k ato lik u sság a v ilág la k o sság án ak 18.8°/o-át teszi ki; az összkereszténység pedig 36.4% -át. K ro se le g ú jab b sta tisz tik á ja sz erin t a term észetes szaporodás h á t­ rán y o s a kato lik u sság és az összkereszténység szem pontjából. • Dr. S zántay—Szám án, E u ch arisztia és unió, 6. 1. 2

P . K őnig : A keresztén y egyházak egysége.

tása nyomán megdöbbentő következtetésekre jutunk. A fönti statisztikát véve alapul, a katolikusok term é­ szetes gyarapodása évenkint 3,730.000; a protestán­ soké a szakadárokkal együtt 3,280.000. Utóbbiaké a katolikusokéval együtt, kerekszám ban 7 millió. A nem keresztények évi gyarapodása azonban egym agá­ ban 13 millió. A nem keresztények gyarapodása a pro­ testánsokéval és a szakadárok gyarapodásával együtt 16,280.000. Hogy évenként fél, vagy akár egy millió pogány katolizál, ez a körülm ény csak nagyon csekély m értékben változtat az összegezésen a katolikusok ja ­ vára és a nem keresztények veszteségére, annál is in ­ kább, m ert az utóbbiak évi tizenhárommilliós gyara­ podásának ism ételten emelkedő természetes szaporo­ dása nemcsak ellensúlyozza, de felül is m úlja a meg­ térések folytán beállott veszteséget. A pogányok évi 13 milliós gyarapodása vészes ve­ szedelem a katolikusok négy és félmilliós gyarapodá­ sa m ellett (amely számba belevettük a m egtérők szá­ m át is). Az összes keresztények évi gyarapodása a m egtértekkel együtt alig haladja meg a pogányság term észetes gyarapodásának egyharm adát, a katoli­ kusoké pedig egym agában a pogányság gyarapodásá­ nak egyötödét. Hogyan gondolják teh át egyesek azt, hogy 2—3000 év alatt m egtérítjük a pogányokat? Em berfeletti az a feladat, mely a katolikus egy­ ház és az összkereszténység vállára nehezedik! Emberileg lehetetlennek látszik, hogy a pogány­ ság term észetes szaporodásának ellensúlyozására a keresztény egyházak az évi (kerek számban) egym il­ lióról nyolc m illióra em eljék fel a m egtértek számát, a katolikusok pedig egym agukban több m int 12 m il­ lióra! A Gondviselés rendkívüli segítségére és az anya­ szentegyház rendkívüli m unkájára van szükség, hogy

18

a világ m egtérítésének legszentebb ügye diadalmas­ kodjék. A keresztény egyházak megosztottsága a pogá­ nyok megtérésének legnagyobb kerékkötője. M ilyen szépen állítják papíron a statisztikusok egymás mellé a katolikusokat, protestánsokat és szakadárokat. A valóságban azonban óriási szakadék tátong a keresz­ tény egyházak között. Mi több, az egyes csoportok nemcsak gátolják egym ást az előhaladásban, de sok­ szor egymás ellen harcolnak. Hogyan higyjen a pogány nép az evangélium­ ban, am ikor a misszionáriusoknak szemére vethetik: „Ha a ti hitetek legnagyobb törvénye a szeretet, m iért van annyi háború a keresztény országok között, és m i­ képen lehetséges, hogy az evangélium hirdetői között is éles ellentét és tankülönbség nyilvánul meg? A keresztrefeszített K risztust hirdeti m indegyik csoport; Krisztust, akiben m indannyian testvérekké lettek, a valóságban pedig nemcsak idegenként, hanem el­ lenségként állanak egymással szemben?!" Ki nem ta rtja visszásnak azt az állapotot, hogy a pogányok közel állottak egymáshoz, amíg pogányok voltak, de am ikor keresztényekké lettek, m int a különböző ke­ resztény egyházak tagjai, egymással ellentétbe ke­ rültek. M ilyen szörnyű bűn és átok a hitszakadás, amely egység és szeretet helyett még a keresztény­ ségre térő pogányok között is az egyenetlenséget, széthúzást, ellenségeskedést terjeszti! Érthető, hogy a keresztény egyházak egységé­ nek szükségességét az újabb időben m ár a protes­ táns hithirdetők is kezdték hangoztatni. Látták, hogy m unkásságuk eredm énytelenségének legnagyobb oka a hitszakadás, a keresztények hitbeli megosztottsága. Később még egyszer és részletesen m utatunk rá a keresztény egyházak megosztottságának nagy átká2*

19

ra, s a katolikus egyház egységet szorgalmazó m un­ kájára, valam int arra, hogy napjaink összeomlásá­ ban, a világháborúban a Gondviselés keze a ke­ resztény egyházak egységét szorgalmazza. Itt csak a kérdés lényegét érintettük. Összegezzük a mondottakat: A protestánsokat és a keleti egyházat belső vál­ sága és a mai történelm i idő külső hatóerői, a katoli­ kusokat pedig a testvérek megm entését célzó odaadó szeretet és a pogányok megnyerése utáni vágy ösztö­ kéli a keresztény egyházak egységének m unkálására. Ennek az egységnek m egterem tését hathatósan szor­ galmazza az a veszedelem, mely a kereszténységet a kommunizmus, a m odem és a régi pogányság részé­ ről fenyegeti. Négy és kilenc évszázados szakadást nem lehet m áról holnapra eltüntetni. Örömmel állapítjuk meg azonban, hogy a szent cél érdekében megkezdődött a nagy munka. P. C ourtier O. Pr., az uniósmozgalom lelkes apostola Írja : „Tény, hogy a keresztények szét­ szakadtak, de éppúgy tény ma m ár az is, hogy vá­ gyódnak az egység után. Ezeknek a tényeknek elsejét mélységes szomorúsággal valljuk be, a másika azon­ ban kim ondhatatlan vigasztalással tö lt el bennün­ ket".10 Ehhez a nagy és szent ügyhöz nemcsak tárgyi­ lagossággal és igazságszeretettel, de egyszersmind jó­ ságos szívvel és imádságos lélekkel akarunk nyúlni.

2. Protestáns uniós-törekvés korunkban.

Komoly tudósok évszázadok óta utaltak arra, hogy a protestantizm us szabadkutatási és szabadmagyarázási elve magában hordja a bomlás csíráit. A 10 A. R adem acher, i. m, 39. 1

20

felbomlás ugyan nem következett be olyan gyorsan, m int azt Bossuet és mások megjósolták. A vallási jellegű ügyek megéréséhez évszázadok kellenek. A m últ században azonban teljes erejéből indult el a s z é t m á l l á s i folyamat. A kereszténység egységét szor­ galmazó pápák, (miként erre később részletesen rá ­ térünk), — így különösen IX. Pius és XIII. Leó, —• nyíltan m utattak rá a protestantizm us válságára. Németországban III. Frigyes Vilmos porosz ki­ rály 1817-ben erőszakosan vitte keresztül az ú. n. porosz uniót. A különféle protestáns alakulatokat „az evangélikus egyház” elnevezése alatt foglalta össze. De még így is m aradtak fönn önálló lutheránus egyházak Németországban és a többiek külső egysé­ gét is csak a porosz királyi parancs és büntetéstől való félelem tartotta össze. A világ protestantizm usát azonban nem tudta egy kalap alá terelni a Hohenzollern-császárok botja. A m erika „szabad" ege alatt a protestantizm us a szek­ ták sokaságára hullott szét. H arnack ugyan „változa­ tosságnak" nevezte ezt a sokféleséget; a valóságban azonban nem volt egyéb a szó szoros értelem ben v ett felbomlásnál, darabokra-hullásnál, és egyben világveszedelemnél. Csak egynémely tényre hivat­ kozunk: A m erikában több, m int kétszázféle önálló protestáns egyház létezik. K öztük a m ethodisták 16-, a baptisták 14-féle különálló „egyházban" és változat­ ban hirdetik az evangélium ot és vezetik híveiket. Az Egyesült-Állam okban akadt olyan nyolcszáz lelket számláló község, m elyben nyolcféle különálló keresz­ tény egyház lelkésze tevékenykedett.11 11 M ax P rib illa S. J., U m die kirch lich e E inheit: S tock­ holm , L ausanne, Rom, 1929. H erd er F reib u rg , 28. 1. Igazi sta n d a rd -m u n k a . Az uniós m ozgalom p ro te stá n s vezetői is (pl. D eissm ann) a legtárgyilagosabb szak m u n k á n ak ism erik el é s sa jn álják , hogy p ro testán s oldalon nincsen hasonló n ag y -

21

A protestáns egyházak vezető férfiai belátták, hogy ha meg nem akadályozzák a további bomlást, és nem terem tenek egységet, akkor elvesznek. K ét irányból indult meg az egységet előmozdító törekvés. M int em lítettük, a protestáns misszionáriu­ sok lelkét indította meg az a visszás állapot, amely a szétszakadottság folytán a missziók között tám adt. Észrevették, hogy a szétdaraboltság a misszióügy legnagyobb akadálya. 1910-ben m utattak rá a protes­ táns egyházi körök vezetői előtt a keresztény egy­ házak egységének szükségességére, m ert a nélkül hiábavalónak bizonyul missziós tevékenységük. A protestáns misszionáriusok egység utáni kiáltása indí­ totta el a hitegységet célzó mozgalmat. Protestáns részről ez volt az első komoly lépés az egység felé. Ez a mozgalom csúcspontját a lausannei gyűlésen érte el. Más oldalon is indult közben mozgalom pro­ testáns körökben, amely nem annyira a hitegysé­ get tűzte feladatául, hanem a keresztény egyhá­ zak em berbaráti úton való egyesülésére, tehát szeretetszövetségre törekedett, s ilymódon óhajtotta a hitegység ú tjá t egyengetni. A két irány m unkássá­ gáról, gyűléseiről és eredm ényéről, illetve eredm ény­ telenségéről részletesebben számolunk be. Söderblom, upsalai evangélikus érsek állott an­ nak a mozgalomnak az élén, mely a hitegység meg­ terem tése előtt em berbaráti egységbe akarta tömö­ ríteni a keresztény egyházakat. A világháború rövid időre elodázta ezeket a törekvéseket. A háború u tán Söderblom ú jra munkához látott. 1920. augusztus 9— 12-ig tartó előértekezleten 90 protestáns egyház képviselőjét sikerült a világ m inden tájékáról szabású m u n k áju k . S öderblom upsalai érsek is igen n a g y ra becsülte P rib illa m u n k á já t. — A stockholm i és la u san n e i gyűlések a d a ta it m i is P rib illa nyom án közöljük.

22

összetoboroznia. Genfben tarto tták ezt az előértekezletet, am elyen elhatározták, hogy általános zsinatot hívnak össze és megállapodtak a zsinat tárgysoroza­ tában. Ez a megállapodás nem volt könnyű feladat. Mi több, a kiküldöttek politikai beállítottsága m ajd­ nem felborította az előértekezletet. Az értekezleten m egjelent francia és belga kiküldöttek ugyanis azt követelték, hogy a németországi megbízottak ism er­ jék el Németország bűnösségét a háború m egindítá­ sában. Csak nehezen sikerült a követelődzőket lesze­ relni, de ez a politikum árnyként kíséri az összes pro­ testáns uniós gyűléseket. 1925-ben tarto tták meg Söderblom elnöklete alatt az első protestáns világzsinatot. A gyűlésen a különböző protestáns és keleti egy­ házak 5—600 megbízottja, kiküldötte jelen t meg. A hivatalos kiküldötteken kívül „vendégek" is résztvehettek a gyűlésen, de ezek az előadásokhoz nem szólhattak hozzá. Ilyen vendég volt pl. H eiler F ri­ gyes, a németországi „Hochkirche“-irány vezetője, kire később még visszatérünk. — A németországi protestáns egyházak nagy érdeklődésére m utat az a körülm ény, hogy a különálló egyházak és a porosz unió 70 megbízottat küldöttek a stockholmi gyűlésre. A megbízottak közt találjuk K áplert és Pechm annt, akiknek neve az utolsó esztendők németországi pro­ testáns történelm ében vált közismertté. A görögkeleti egyházakat több püspök képviselte. Az am erikai „független" szekták legtöbbje szintén küldött meg­ bízottakat a gyűlésre. O tt volt a prágai Huss-egyetem dékánja is; a kínai misszionáriusok részéről egy miszszionáriusnő. Még világiakat is találunk a hivatalos személyek között, így Lagerlöf Zelma svéd írónőt. — A gyűlésen nem képviseltette m agát a katolikus anyaszentegyház és az orosz görög keleti egyházak.

23

Megjegyezzük, hogy a katolikus anyaszentegyház m eghívását illetőleg a gyűlés vezetői a római k ú riá­ nál m ár tapintatosan előre érdeklődtek, hogy t. i. a Szentszéknek küldhetnek-e meghívót. A stockholmi gyűlésen az élet m inden kérdésé­ ről tárgyaltak, legfőkép a keresztény egyházak egy­ ségének szükségességét hangoztatták. Lagerlöf Zelma az egység szükségességének sürgetésében és kiterjesz­ tésében annyira ment, hogy a keresztényeket és nem ­ keresztényeket is egységbe óhajtotta vonni. Általános jellegűek és gyakorlati értékűek vol­ tak azok a beszédek, m elyek a keresztény emberszeretetet m éltatták. Itt-o tt félni lehetett, hogy a gyűlést politikai vá­ gányokra sodorják. A francia szónok m indenképen meg akarta nyerni a ném eteket a népszövetséghez való csatlakozásra; a ném etek női szónoka — M üller — a sexuálís kérdésről szóló előadásában pedig pel­ lengérre állította a franciáknak azt a brutalitását, hogy a Rajnavidék megszállása alkalm ával a feketebőrű katonák számára nyilvános házakat állítottak fel. Söderblom azért tolta előtérbe az em berszeretetet, m ert ezen az alapon rem élt közeledést létrehozni a különböző egyházak között. Meg volt arról győződ­ ve, hogy a hitbeli egység tárgyalására még nem al­ kalmas az idő. Az egységmozgalom másik iránya nagyobb ered­ m ényt óhajtott elérni. Ennek vezetői tudták, hogy béke, szeretet és egység csak akkor valósul meg a ke­ resztény egyházak között, ha sikerül őket a hitbeli egységnek megnyerni. Ez az irány ugyancsak Genfben és 1920-ban tarto tta előértekezletét. 137 kiküldött jelent meg az értekezleten 40 ország és 80 önálló egy­ házból. Az értekezletet megelőzőleg öttagú küldöttség kereste fel XV. Benedek pápát. A küldöttséget An-

24

derson csikágói protestáns püspök vezette. A pápa szeretettel fogadta a küldöttséget, s annak az óhajá­ nak adott kifejezést, vajha a keresztény egyházak között létrejönne a hitbeli egység. A genfi előértekezleten m egállapodtak a később tartandó gyűlés tételeiben. A tételeket előre kiosztot­ ták a különböző egyházak nevesebb hittudósai között. Utólagos változtatással a következő tételek kidolgozá­ sát tarto tták szükségesnek: a) Az egyház egység u tán való kiáltása; b) az egyház küldetése; c) az egyház hivatala; d) a szentségek; e) az egység és az egyházak. A tervezett gyűlést Lausanneban tarto tták meg 1927-ben. A gyűlésen 90 országból 450 küldött vett részt. A németországi protestáns egyházak hivata­ losan nem vettek részt a lausannei gyűlésen. Valószí­ nűleg azért, m ert a jelek szerint a gyűlés angol-amerikai hatás alatt állott. „Nem hivatalosan11 mégis 41 ném et egyén jelent meg a gyűlésen. Köztük volt Hei­ ler Frigyes is, a németországi „Hochkirche11 vezetője, aki a stockholmi gyűlésen csak vendégként szere­ pelt. A görögkeleti egyházat számos püspök képvi­ selte. Ezen a gyűlésen sem jelent meg a katolikus és az orosz keleti egyházak. A lausannei gyűlésen ritkaszép beszédek hang­ zottak el a keresztény egyházak uniójáról. A szóno­ kok súlyos okokkal bizonyították, hogy m ennyire szükséges a keresztény egyházak egysége, és m ennyi áldás fakadna az egység nyomán. Ugyancsak számos dogmatikai, hittételi kérdést vitattak meg. M ielőtt válaszolnánk arra vonatkozólag, hogy a stockholmi és lausannei gyűlések előbbre vitték-e a keresztény egyházak egységét, néhány szóban meg­ em lékezünk még az 1937-ben Oxfordban és Edinburgban hasonló célzattal ta rto tt protestáns gyűlések­ ről.

25

Az 1937. júl. 12—júl. 16-ig, Oxfordban ta rto tt gyűlés m ár az érdeklődés megcsappanására m utat. A gyűlésen 45 nem zet 300 kiküldötte jelent meg. Az egyes tételeket 90 szaktudós adta elő és v itatta meg. A hivatalos megbízottakon kívül többszáz vendéget hívtak meg a gyűlésre, leginkább az ifjúság köréből, hogy a gyűlésen résztvevők számát ilyképen is emel­ jék. A katolikus és orosz görög keleti egyház részéről nem jelent meg senkisem az oxfordi és edinburgi gyűléseken. Az oxfordi gyűlés főtétele volt: „Az egyház, a nép és az állam". Az előadásokban kem ény bírálat alá vették a népiségről, fajokról szóló új tanokat, fő­ leg a faji gondolat istenítését. Helyesen különítették el egymástól az egyház és állam működését, és ugyan­ csak helyesen m u tattak rá az egyház és állam egy­ m ást kisegítő hivatására, kiemelve az egyházaknak népeket boldogító, társadalm at fönntartó hivatását. A németországi protestáns egyházak nem jelen­ hettek meg az oxfordi gyűlésen. Érdemesnek ta rt­ juk, hogy ezzel kapcsolatosan néhány körülm ényt fölemlítsünk. A ném et protestánsok tulajdonképen nagy v ára­ kozással néztek az oxfordi gyűlés elé. Kiváló h ittu ­ dósaik előre beharangozták a gyűlést. Előmunkála­ taikkal és követeléseikkel el is érték azt, hogy az ox­ fordi gyűlés tételei közé felvették „a nép“-ről szóló tételt is. Eredetileg ugyanis csak az egyházról és az állam ról akartak együttesen értekezni. Dibelius a Junge Kirche hasábjain rendkívül éles dolgozatban nyilatkozott a ném et felfogásról, mivel a ném et pro­ testánsok tapasztalásból szólhatnak ezekhez a tételek­ hez. A nagy előkészületnek azonban a III. Birodalom azzal vetett véget, hogy a németországi protestánsok­

26

nak m egtiltotta, hogy a gyűlésre elmenjenek. Elte­ kintve ugyanis az angol beállítástól, (amely m ár a tételválasztásnál is ném etellenesnek mutatkozott, s ilyképen a vallás köpenye alatt ném etellenes propa­ gandának látszott), Németországban a nem zeti szo­ cializmus uralkodása óta a ném et protestantizm us kettészakadt: a hitvalló egyházra (tehát a hithű, orthodox protestantizm usra) és a jórészt faji alapon álló „ném etkeresztények“-re. U tóbbiakat a hitvalló egy­ ház az evangélikus egyház közösségéből kizárta; vi­ szont a ném etkeresztények m ellett (legalább félhiva­ talosan) az állam állott. A világprotestantizm us pedig m ind a sajtóban, m ind gyűlésein a hitvalló egyház m ellett foglalt állást, illetve azt ism erte el a hivata­ los ném et protestantizm usnak. így pl. m ár 1934-ben a Fanő-ben ta rto tt protestáns gyűlés résztvevői ke­ mény bírálat alá vették a ném etkeresztények felfo­ gását és nyíltan állottak a hitvalló egyház oldalára.12 Ezek után érthető, hogy a nem zeti szocialista Ném et­ ország nem engedte meg, hogy a hitvalló egyház tag­ jai elm enjenek olyan gyűlésre, am ely ném etellenes­ nek és ném etkeresztény ellenesnek látszott. A ném et protestantizm ust az oxfordi gyűlésen csak a methodista és az ókatolikus (!) kiküldött kép­ viselte. Ezek kaptak útlevelet és engedélyt, hogy a gyűlésre elmenjenek. Az oxfordi gyűlés vezetői mély sajnálkozásukat fejezték ki a németországi protestantizm us távolm a­ radása m iatt, és azt üzenték az otthonm aradni kény­ kényszerült ném et protestánsoknak, hogy meg fog­ ják őket látogatni. A gyűlésen a németországi m ethodista és óka­ tolikus kiküldöttek felszólalásukban elismeréssel szól­ 12 Catholica, V ie rte lja h rsc h rift f ü r K ontroverstheologie., W infriedbund, 1936, 140. 1.

27

tak a nemzeti szocializmus teljesítm ényéről, amely nem zeti szocializmus, — m int m ondották — a szociá­ lis és egyéb eredm ényeken kívül az evangélium h ir­ detésében teljes szabadságot ad az egyházaknak. A m ethodista felszólalásához hozzátette azt is, hogy ők, a methodisták, a 27 ném et protestáns egyház vitájába nem elegyedtek, hanem megőrizték semlegességüket; az ókatolikus pedig — eléggé ildom talanul —* a né­ metországi római katolicizmust tám adta s az erkölcsi perek Ítélkezéseit tálalta fel. Az edinburgi gyűlést 1937. augusztus 3— 18-a kö­ zött tartották. A gyűlésen nagyon kevesen vettek részt. A következő tételekről tárgyaltak: Isten igéje; egyházkormányzat; szentségek; az egyház egysége. A gyűlésen H. S. Leiper, am erikai kiküldött azt fejtegette, hogy a részekre szakadozott kereszténység az evangélium torzképe. Az egység kérdése a keresz­ tény egyházak élet- és halálkérdése, m ondotta a h in ­ du anglikán püspök. — Hasonló értelem ben szólott a többi kiküldött a keresztény egyházak egységének szükségességéről. „Hogyan hívhatják a keresztény egyházak a híveket az egyedül igaz Isten tiszteletére, — mondotta a yorki anglikán érsek, a zsinat elnöke, — am ikor egymással ellentétben álló szentélyekbe hívják ő k e t. . . “ Ezek után felvetjük a kérdést: Az em lített gyű­ lések m ennyivel vitték előbbre a keresztény egyhá­ zak egységét? A gyűlések ugyanis az egység meg­ terem tésének jegyében indultak el, s az egyéb elért eredm ényeket mellékeseknek kell tartanunk. Találunk olyan írókat, akik a nevezett gyűlések „világraszóló" eredm ényeiről em lékeztek meg. N a­ gyobb azonban azoknak az íróknak száma, akik a gyű­ lések teljes eredm énytelenségéről írtak, legalább is a keresztény egyházak egységének ügyében.

28

Katolikus oldalon is akadunk egy túlzott jóaka­ rattal írt beszámolóra. Hofmann H erm ann, a borosz­ lói katolikus teológia tanára Söderblomról írt meg­ emlékezésében m éltatta az uniósgyűlések eredm é­ nyeit. Dolgozatának ezt a részét szóról-szóra közöljük: „Söderblom mozgalma — úgymond — az egyház gon­ dolatát számos keresztény lélek számára életté és valósággá tette. Az egyházban vagy az egyház ellen működő széthúzó és bomlasztó egyéni és szabadelvű törekvéseket megállította. A teológiának, a szent tu ­ dományoknak indítást adott, és új feladatok megol­ dására m utatott rá. Sok egyházat, illetve különféle egyház tagját hozta közelebb egymáshoz és ser­ kentett a közös cél érdekében kifejtendő közös m un­ kára. A keleti egyház előtt feltárta a reformáció ke­ resztény egyházai küldetését; nem különben megis­ m ertette a reformáció egyházai előtt és tiszteletre­ méltó színben tün tette fel azt a keresztény lényeget, m elyet a keleti egyház megőrzött. Sokaknak m utatta meg az egyházat, valam int az egyházak felelősségét, a mai világ rendjében."18 Az uniómozgalom leglelkesebb protestáns kép­ viselői sem m ertek ennyire bizakodóan nyilatkozni a m egtartott gyűlésekről. Sasse, ki a stockholmi és lausannei gyűléseket az egységmozgalomban ú tjel­ zőknek tartja, a következőképen nyilatkozott: „Stock­ holm és Lausanne eredm ényes tüntetések voltak az egyetemesség gondolata mellett. A gyűlések folya­ mán nyilvánvalóvá vált a kereszténység szétszaggatottságából származó leírhatatlan nyomorúság, de egy, ” F rie d rich H eiler, E ine H eilige K irche. (Fortsetzung a e r „H ocnkirche" u. Religiöse Besinnung). R e in h a rd t, M ünc n e n .. . i9áb. M ai/Juni. — „E rirm erungen eines K ath o lik en " tvt • u m e? ,a m egem lékezés, m elyet a „D ér K ath o lik " m egjelent katolikus h etila p (1936. 34. sz.) szin -

29

ben felülkerekedett a bajokon győzedelmeskedni aka­ ró törekvés is.“14 Az uniós gyűlésekről írt, s túlzott jóakaratból eredő megállapításokban sem találunk kézzelfogható ered­ ményt, amely igazolná, hogy az egység megoldása ügyét valamivel is előbbre vitték volna. Velük szem­ ben azonban találkozunk számos olyan résztvevővel, aki a gyűlések legteljesebb eredm énytelenségére m utatott rá. Dr. Friedrich Veit, a bajor lutheránus egyházi elnök a stockholmi gyűlés eredm énytelensé­ géből ezt a rideg következtetést vonta le: „Legcél­ szerűbb, ha a keresztény egyházak egységesítésének kérdéséről épp az unióskérdés szempontjából többé nem beszélünk". Belső okokkal bizonyította, hogy egységet a keresztény egyházak között nem lehet létrehozni.15 A gyűlések különben nem hozhattak általános és tartós eredm ényt az egység ügyében és pedig a) a kiküldöttek ellentétes politikai beállítottsága és b) a szabadmagyarázás protestáns dogmája m iatt. a) Kezdettől fogva tudta mindenki, hogy a kikül­ döttek politikai hovatartozása lesz az egység első nagy akadálya, hiszen az egyes kiküldöttek egymás­ sal szembenálló országok tagjai voltak. Komoly ve­ zető egyéniségek a politikai nehézséget előre igyekez­ tek eloszlatni, de még ebbeli kísérletük alkalm ával is szerephez ju to tt a politikai beállítottság. Jellemző 14 Z eitw ende, (p ro testán s havilap) 1937, 456. 1. 16 P rib illa., i. m., 307. 1. — V eith állás p o n tját a k ö v et­ kezőkép indokolja: „Eine w irk lich e W iederverein ig u n g h á tte e n tw e d er z ű r V oraussetzung, dass die G ründe, die z ű r T re n n u n g fü h rte n , als I rrtü m e r e rk a n n t u n d w ie d e rru fe n w ü rd en , es sei von d é r einen od er von beiden S eiten; o der d ass die tre n n e n d e n U nterschiede in ein er h ő h ere n E in h eit sich zu sam m enfánden. Z um e rste n h ab é n w ir u m d é r W a h rh eit u n d d es G ew issens w illen k ein Recht, das zw eite lásst sich w illk ü rlic h n ic h t m achen, w en n n ic h t en tw e d er die W a h rh eit o d er die E in h eit zu S ohaden kom m en soll“.

30

erre vonatkozólag W allau H enrik felsőhesseni pro­ testáns teológiai tan ár értékes műve, m elyet még a stockholmi gyűlés előtt írt. Meggyőző érveket sora­ koztat fel a m ellett, hogy az egységet szolgáló gyűlé­ seknek politikam enteseknek kell lenniök.16 A nnál is inkább követelte a politikamentességet, m ert a poli­ tikai felfogások m ár az előértekezleteken is zavarólag hatottak; a m ellett W allau m éltán félt attól, hogy az uniós gyűlések angol befolyás alá kerülnek. W allau érvelésének igazat kell adnunk. Azt azonban W allau a politikamentesség hangoztatása m ellett elfelejti, hogy ő maga is ném et ügyeket ak ar a gyűlések útján előmozdítani. Így műve 223 oldalán arról ír, hogy miképen kell a ném et protestantizm us szellemi kincseit világhódító ú tju k ra bocsájtani. M ert hiszen — teszi hozzá — „L uther az egész világé". Ha tehát a komoly W allau a politikamentesség hangoztatása­ kor maga is a ném et valláspolitika m ellett tör lánd­ zsát, m it várhatunk olyan gyűléseken, melyeken m indegyik állam képviselője a maga állam i felfogását s nemzeti eszméjét akarja diadalra juttatni? Nehezen tudták a stockholmi és lausannei gyűléseken a poli­ tikai ellentéteket eltüntetni; az oxfordi gyűlés pedig m ár nyiltan ném etellenesnek készült. Érthető volt, hogy Németország a vallási cégér alatt angol politikai érdekeket szolgáló gyűlésre nem engedte alattvalóit. Sokban igaza van a ném et távirati irodának, am ikor az oxfordi gyűlés u tán arról írt, hogy ezek a gyűlések a népszövetséggel párhuzamos vallási népszövetséget akarnak létrehozni, a politikai népszövetség m intájá­ ra és hatása alatt. De ezzel a gyűlések letértek val­ lási hivatásukról és m aguk tették lehetetlenné a val­ lási egységet. .. Brachm ann nemzeti szocialista író 18 R ené H einrioh W allau, D ie E inigung d é r K irche, vöm evan gelischen G lauben aus, F u rc h e V erlag, B erlin, 355. 1.

31

*

„D ér W eltprotestantism us in Entscheidung“ c. kiad­ ványában ugyanezzel a gondolattal foglalkozik, s szemére veti a keresztény egyházak vezetőinek, hogy gyűléseiken nem volt szavuk a bolsevista istentelenség és a versaillesi igazságtalan békeparancs ellen...17 A veszedelmet nagyobbítja az a körülm ény, hogy több állam ban a protestáns egyház egyben állam egy­ ház. Lehetetlennek látszik, hogy ilyen egyházak ve­ zető férfiai függetleníteni tu d ják m agukat állami ér­ dekeik alól. Ellenkezőleg m indenképen azon lesznek, hogy a vallási kérdéseken keresztül is állam i eszméi­ ket segítsék győzelemre. Hogy a politikum m ennyire befolyásolja a pro­ testáns vezetők gondolkodását, erre nézve megemlí­ tü n k még egy esetet. A canterbury anglikán érsek, ki egy személyben Anglia első közjogi személye, számos esetben szállt síkra a keresztény egyházak egysége m ellett. De ugyanaz a canterbury érsek a lordok há­ zában m ondott beszédében helyeselte A ngliának a Szovjettel való együttm űködését. Ezen m éltán ütkö­ zött meg az egész keresztény világ. 1939 pünkösdjén ugyanaz a canterbury érsek levelet intézett a világ összes keresztény egyházaihoz. A levélben arra kérte őket, hogy közös im ában forduljanak Istenhez a világ békéjéért. A felszólítás eljutott Németországba is. M ahrarens hannoveri evangélikus püspök, a ném etországi protestáns egyházak korelnöke, a kapott im a­ kérésre adott feleletében hivatkozott arra, hogy a né­ m et protestáns egyházak nem szűnnek meg Istentől a béke ajándékát kérni m inden nép számára. Megál­ lapításához azonban sietett hozzátenni, hogy N ém et­ országban m éltán viseltetnek bizalm atlansággal az érsekkel szemben, m ivel az angol felsőházban a Szov­ 17

dung, 7. 1.

32

B rachm ann, D ér W eltp ro testan tism u s in

E n tsch ei

jettel kötendő szövetség m ellett foglalt állást, azzal a Szovjettel, amely a kereszténység kiirtását tűzte ki céljául. Épp ezért, — folytatta M ahrarens, — a mos­ tani kérés is közelfekvővé teszi a gondolatot, hogy az érsek olyan cél érdekében keresi fel a világ protes­ tánsainak egyesülését, am ely végeredm ényben Ném et­ ország ellen irányul. Végül ünnepélyes hitvallást te tt a F ührer m ellett: „M inden evangélikus hívővel egy em berként állunk a F ü h rer mögött, aki jóváteszi a versaillesi igazságtalanságot.. ,“18 M ahrarenset igazolják a legújabb események. Mióta Angolország a kom m unista Szovjet m ellett h a r­ col, ugyanaz a canterbury anglikán érsek nyilváno­ san imádkozik és im ádkoztat a Szovjet győzelméért. Hogyan jöhetne létre vallási egység éles ellen­ tétben levő országok vallási vezetői, illetve egyházai között? b) Az egység szempontjából a politikai ellentét és nehézség m ellett sokkal nagyobb nehézséget jelent a protestáns egyházak alapdogmája, a szabadkutatás. A szabadkutatás elve következtében szakadtak el a katolikus anyaszentegyháztól, de éppúgy egymástól is. Minden protestáns új alakulat (szekta), egyetlen hittételhez nem ragaszkodik annyira, m int ehhez a sza­ kadást előidéző és fönntartó tantételhez. Pedig egység csak abban az esetben jöhet létre, ha erről az alapelvükről lem ondanak és a hitigazságok isteni voltának és korlátlan kötelező voltának alapjára he­ lyezkednek. Amikor ide eljutnak, m ár együtt is ha­ ladnak a katolikus anyaszentegyházzal; a szentpéteri kősziklán állanának, az egység m egingathatatlan alapján. De hol van még a legtöbb protestáns alaku­ lat az egységnek ettől az egyedüli létalapjától? M indennél jobban magyarázza meg a helyzet 18 Das evangelische D eutschland, M onatsblatt, 1939,197.1. P . K ö n ig : A keresztény egyházak egysége.

33

tarthatatlanságát, s a szabadmagyarázás elvéhez való ragaszkodás veszedelmes voltára fényesen világít rá a lausannei előértekezlet alkalmából m egnyilvánult svájci felfogás. Az értekezleten épp a vendéglátó or­ szág részéről nem jelentek meg kiküldöttek. A svájci protestánsok távolm aradásukat azzal m agyarázták, hogy ők nem ta rtjá k feltétlenül szükséges hittani alapnak a K risztus istenségébe vetett hitet; ezt az alaptételt az értekezlet mindenkivel el akarta fo­ gadtatni.19 Hogyan lehetne o tt hitbeli egységet te ­ rem teni, ahol a szabadkutatás ilyen gyümölcsöt te r­ mel? Stockholmban és Lausanneban a gyűlések veze­ tői s az egyes egyházak nem tudtak megegyezni ab­ ban, hogy m ilyen szertartás szerint járu ljan ak az ú r­ vacsorához. Mikor pedig O xfordban az angol szertar­ tás szerint já ru ltak a gyűlés résztvevői az úrvacso­ rához, ez ellen utólag a ném et protestánsok szót em el­ tek. Deissmann, az uniómozgalom nagynevű ném et képviselője, Una Sancta c. m űvében részletesen em­ lékezik meg a lausannei gyűlésről. Szomorúan álla­ pítja meg, hogy a hittételekről szóló tanban m ennyi az eltérés és ellentét az egyházak felfogása között. Vigasztalásul mégis hozzáfűzi, hogy az Űr szava, az evangélium szövege egyetemes, tehát mindenkitől elfogadott szöveg. Gondosabb vizsgálódás u tán azon­ ban az em ber a m ondottak ellenkezőjéről győződik meg. A szerző ugyanis a lausannei gyűlés u tán tíz évre (1937-ben) m egjelent m unkájában is aránylag nagyon kevés egyházat tu d felsorolni, am elyek az egyetemes szöveget a tíz év alatt elfogadták, s azok között is, am elyek csatlakozásukat bejelentették, töb­ 18 P rib illa, i. m, 144. 1.

34

ben azt kívánták, hogy előbb egyik-m ásik részen vál­ toztassanak.20 Ha teh át a legfontosabb tantételekben, sőt magá­ ban az evangélium szövegének fordításában s annak elfogadásában sem tudnak — a szabadm agyarázásra vonatkozó alaptételükből kifolyólag — egységre ju t­ ni, hogyan fogadnák el más egyházaknak a szentsé­ gek körüli, vagy egyházkorm ányzati tanítását? A ke­ leti egyház példája a lausannei gyűlésen erről meg­ győzhette a protestánsokat. A keleti egyház külön­ böző országokból jö tt képviselői a lausannei gyűlésen ugyanis hivatalos nyilatkozatot nyújtottak á t a gyűlés vezetőségének, am elyben ünnepélyesen kijelentették, hogy egyes tételekben ugyan megegyeznek a gyűlé­ sen m egjelent egyházakkal, de a szentségekről szóló tanban lényegbevágó ellentétek állanak fönn köztük és a protestánsok között. Épp azért kijelentették azt is, hogy a tervezett egységmunkában nem vehetnek részt, m ert a szentségekről vallott hitükről és h ittéte­ leikről nem m ondanak le. Ilyen ellentétek m ellett a stockholmi gyűlés u tán sokan m indenkorra lemon­ dottak az egység lehetőségéről. Az eddig ta rto tt pro­ testáns uniósgyűlések, ha egyik-m ásik irányban ered­ ményesek is voltak, a hitbeli egységre nézve egyetlen nagy tanúsággal szolgálnak, hogy t. i. a tőlük kép­ viselt alapon soha igazi egység nem jöhet létre.

3. Róma magatartása.

A m ondottak u tán magától értetődik Róma ta r­ tózkodó m agatartása a protestáns uniósmozgalmak­ kal, gyűlésekkel szemben. A nagyfontosságú kérdésre mégis részletesebben kell kitérnünk. 20 D eism ann, i. m, 48. 1. 3*

35

W allau az uniót tárgyaló m unkájában Róma „m erev dogmatikus** m agatartása és távolm aradása m iatt azt sürgette, hogy összejöveteleiken csak a pro­ testánsok egységét szorgalmazzák: töm örüljenek elő­ ször a lutheránus és evangélikus egyházak; ezekhez csatlakozzanak azután a reform átusok, presbiteriánusok, kongregacionalisták, methodisták, baptisták és quaeckerek; az egység ilyetén elérése után nyerjék meg az egységnek az anglikánokat és a keleti egy­ házat.21 Dr. Dibelius általános szuperintendens, (aki nagy szerepet töltött be a hitvalló egyház történetében) a stockholmi gyűlésen még azt hangoztatta, hogy mi­ nél inkább ta rtja m agát távol Róma a protestáns uniósgyűlésekről, annál inkább kell a keleti egyház és a protestáns egyházak között siettetni az egysé­ get.22 Maga Söderblom is 1912-ben kiadott „Evangéli­ kus katolicitás** c. m űvében annak az óhajának adott kifejezést, hogy először a protestáns egyházak egy­ ségét kell elérniök, aztán a keleti egyházzal kell egy­ ségre jutniok s a végén Róma, „m int különálló szekta “ egymagában m arad az egységen kívül.23 Az uniósgyűlések eredm énytelensége után W al­ lau és Dibelius bizonyára m egváltoztatta ebbeli el­ gondolását. Söderblom még a stockholmi gyűlés előtt belátta, hogy Róma nélkül egység nem jöhet létre; Róma ellen pedig még kevésbbé. Söderblom a stockholmi gyűlésen Rómáról m ár igen szép szavak­ ban em lékezett meg. Azóta is csak egyszer ragadtatta el m agát Rómával szemben, m ikor XI. Pius pápa M ortalium animos kezdetű körlevelét adta ki, de ezt az eljárását is megbánta. Később ismét közeledett 21 W allau, i. m., 316. 1. 22 P rib illa , i. m., 61. 1. 23 P rib illa, i. m., 123. 1.

36

Róma felé. P. P ribilla hatalm as m űvét (a stockholmilausannei gyűlésről) gondosan elolvasta, s noha P. Pribilla nem egy helyen kem ény kritika alá vette Söderblomot, Söderblom mégis oly nagyra becsülte P ribillát, hogy vele levelezést kezdett az uniókérdés ügyében, sőt svédországi előadáskörútra is m eghívta.24 Azt a tényt is örömmel szögezzük le, hogy az összes eddig m egtartott protestáns uniósgyűlésen az előadók nemcsak tartózkodtak Róma kritizálásától, hanem m indenkor tisztelettel nyilatkoztak Rómáról; csupán csak azon sajnálkoztak, hogy „ha lélekben köztük is van Róma“, a valóságban mégis távolm a­ rad t a gyűlésekről. M iért nem jelent meg Róma az em lített uniós­ gyűléseken? Annál inkább vetjük fel a kérdést, m ert más oldalról tudjuk, hogy Róma m ennyire vágyódik az után, hogy Krisztus főpapi im ája valósággá váljék; tudjuk, hogy a pápák, különösen a legutolsók: IX. Pius, XIII. Leó, X. Pius, XV. Benedek, XI. Pius m ennyit tettek az unió érdekében. A keresztény egyházak unióskísérleteinek ered­ ménytelensége után könnyű feladat Róma tartózkodó m agatartásának méltatása. Róma az egység birtokában lévén a keresztény egyházak tényleges, krisztusi egységét óhajtja. Róma az egyezkedő gyűlések ügyében sok történelm i ta­ pasztalatra tekinthet vissza, s azok nyom án előre kö­ vetkeztethetett a protestáns egyházak gyűléseinek eredm énytelenségére. 1274-ben a lyoni zsinaton Szent Bonaventura elnöklete alatt ideiglenes békére ju to tt az anyaszentegyház a keleti egyházzal. 1439-ben pe­ dig a firenzei zsinaton, úgy látszott, hogy a keleti 24 D eissm ann, i. m., 55. 1. — S öderblom h a lá la e lő tt ad o tt ki m ég ira to t e cím en: P á te r M ax P rib illa u n d die ö kum enische Bew egung. E inige R an d b em erk u n g en von N á th á n Söderblom , U psala, 1931.

37

egyházzal végleges és teljes egységre jutott; a görög­ keleti egyház képviselői aláírták az egységet, s m ind­ két oldalon felharsant az örömujjongás. És íme, még ez az egység is széthullott. Hogy azután más tényre ne hivatkozzunk, Róma közel négy évszázadon ke­ resztül számtalanszor tárgyalt, gyűlésezett a ném etországi protestantizm ussal (erről részletesen szólunk a következő fejezetekben), és mégsem jutottak soha­ sem egységre. Pedig csak két fél állott egymással szemben. Mennyivel inkább tudhatta Róma, hogy sokkal kevésbbé ju th at egységre a több, m int kétszáz „önálló" egyház, am elynek mindegyike a szabadkuta­ tás és szabadmagyarázás protestáns elve alapján sza­ kadt el a közösségtől, s m elynek mindegyike épp ehhez az elvéhez és önállóságához ragaszkodik leg­ inkább. Róma nem látta olyannak a vezető egyházak lelkiségét sem, amely az egységet illetőleg a legcse­ kélyebb rem énnyel kecsegtette volna. De Róma nem annyira a m últ szomorú tapaszta­ latai .m iatt m aradt távol a gyűlésekről, hanem sok­ kal inkább hittételi okok miatt. H elyezkedjünk csak Róma hittani alapjára. Krisztus az ő evangélium át nem betűre bízta, amely öl, — Bougaud szavai szerint — nem könyvre, m elyet széttéphetnek, nem tudom ányra, m elyet új eszmék, gondolatok m egingathatnak, hanem intézményre, am elynek a fejét, hogy erős legyen, sziklává, meg­ ingathatatlan kőszállá tette: „Te P éter vagy, és e kőszálon építem fel Egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta". — U gyanannak a P éternek mon­ dotta Krisztus a válás legszentebb pillanatában: „Si­ mon, Simon, a sátán m egkívánt titeket, hogy megros­ táljon, m int a búzát: de én imádkoztam érted és te megtérvén, erősítsd meg atyámfiait". A feltám adás után pedig ugyancsak P éterre ruházta a hívek és azok

(vezetői irányítását, kormányzását: „Legeltesd bárá­ nyaimat, legeltesd juhaim at!“ K risztus csak egy Egyházat és egységes tant akart és akarhatott alapítani. Az az Egyház, melyet Krisztus alapított, azóta a krisztusi tan őre és az egy­ ség letéteményese. A kőszikla, m elyre Krisztus Egy­ házát építette, szét nem m állhat. A krisztusi tan nem változhat. K risztus Egyháza nem döntheti m agát a szabadmagyarázások hullámaiba, m ert ebben az eset­ ben megtagadta volna Krisztust; abban az esetben csorba esett volna magán a krisztusi tanon, szétomlott volna a szentpéteri szikla, s az Egyház, Krisztus Egyháza széthullott volna, m int a protestantizm us széthullott, m ert elhagyta az egységelvet, a szent­ péteri kősziklát. Aki K risztus istensége alapján áll, az tudja, hogyha Krisztus Egyháza a szabadmagyarázás hullám aira kievezne, a pokol erői győzedelmeskedné­ nek Krisztus Egyháza felett. Ez pedig lehetetlen. Protestáns oldalról nem egyszer vetik Róma sze­ mére a kevélység és hatalm i törekvés vádját. Rómá­ nak épen azért, m ert Krisztus Egyházának ta rtja m a­ gát, — mondják, — a szeretet és alázat szellemében kellene az uniósgyűléseken részt vennie. Nem bocsátkozunk a vádak cáfolásába, sem nem bizonyítjuk, hogy Róma nemcsak hirdeti a szeretetet és alázatosságot, de a szerint él is. Most csak a követ­ kező kijelentésre szorítkozunk: ha az unió vezetői ko­ molyan veszik a krisztusi tant, el kell ismerniök, hogy az igazság az az alap, m elyen K risztus Egyháza nyug­ szik. Helyesen állapítja meg a konvertita Bauhofer: A szeretet ugyan egyengeti az egység útját, de a ke­ resztény egyházak egysége csak az igazság alapján jöhet létre.25 Maga Sasse is elismeri, hogy egység nem jöhet létre az igazság rovására; hogy az egység meg­ 25 Catholica, 1935, 187. 1.

39

terem tése alkalm ával az igazság nem szenvedhet kárt.26 Ez a katolikus álláspont is. A katolikus anya­ szentegyház azzal szolgálja éppen az óhajtott egy­ séget, hogy a véleménykülönbségek örvényén kívül m arad. A katolikus anyaszentegyház krisztusi meg­ bízatásához m éltóan őrzi örökségét. Krisztus Egyháza ma is az egyetlen egységesítő alap. A katolikus anyaszentegyháznak ezt a hivatását és egységesítő erejét szépen fejezi ki a hitehagyott Heiler: „Aki az egyház egységét akarja, — és itt együtt haladunk a mechelni konferencia angol m egbízottaival — az nem kerülheti ki az egyházban a centrum unitatis-t, az egységesítő központot. Ne féljünk attól, hogy ezt a központot ott találju k fel, ahol az — m inden ingadozás és gyarló­ ság m ellett — fönnm aradt a keresztény egyház tö rté­ netében, abban a községben, m elyet a két legnagyobb apostol igehirdetésével és vértanúhalálával megszen­ telt. A római püspök hivatása nem az, hogy uralkod­ jék a keresztényeken, hanem az, hogy az egység és hithűség őreként álljon a helyén. A prim átusról al­ kotott őskeresztény felfogás új megvalósulásában ta ­ lálható az összkereszténység kulcsa".27 26 Z eitw ende, 1937, 462. 1. 27 E ine H eilige K irche, 1935, 314. 1. — R adem acher, ak i H eiler em e sz av a it idézi, jegyzet a la tt (R adem acher, i. m. 68. 1.) hozzáteszi, hogy sok k ato lik u s n em tu d ja , v agy n em veszi figyelem be, hogy a p áp a i csala tk o zh atatlan ság o n k ív ü l fö n n ­ áll az egyház csala tk o zh a ta tlan ság a is, am ely n ek képviselője az egyház életk é rd é se ib en a pápa. A v a tik á n i zsinat döntése ny o m án csak a p áp a c sala tk o zh a ta tlan ság á ró l szo k tu n k m eg ­ em lékezni. — P. C ongar O. P r., az uniósm ozgalom lelkes apostola em líti a c sala tk o zh a ta tlan ság d o g m ájára vonatkozó­ lag, hogy a v a tik á n i zsinat az 1870-es évek áld atlan esem é­ n y ei m ia tt a dogm ának csak egyik részét h ird e tte ki, a p áp a i csalatk o zh atatlan ság o t. (Eine H eilige K irche, 1938, 37. 1.) — H eiler idézetére nézve m ég m egjegyezzük, hogy b árm e n n y ire szépnek lássék az, a m ásik részben, m in th a k io k ta tn i a k a rn á a p á p á t és a k ato lik u s egyházat. H eiler csak a p áp a és a páp aság tiszteletéig ju to tt el, de nem a p á p á n a k tarto zó en ­

40

A katolikus anyaszentegyház nem egy alkalom­ m al fejtette k i— K risztus szavaiból kiindulva— állás­ pontját az unióskérdésben. A dogmatikus állásfogla­ lásban m egtaláljuk az indokokat is, m elyek m iatt Ró­ ma a protestáns gyűléseken nem vehet részt. A k a­ tolikus anyaszentegyház álláspontját a többek között megállapították: IX. Pius 1865-ben; XIII. Leó 1895 és 1896-ban; XI. Pius pedig 1928 jan. 6-án adta ki a nagyszabású M ortalium animos kezdetű pápai kör­ levelét, am elyben írásba foglalta Róma dogmatikus tanítását, valam int azokat az indokokat is, m elyek m iatt Róma a stockholmi, lausannei és hasonló egyez­ kedési gyűléseken nem vesz részt. A nagyfontosságú pápai körlevél gondolatm enetét a következőkben nyujtjuk: XI. Pius pápa körlevele bevezető soraiban ko­ runk unióstörekvéséről szól. Itt azonnal rám utat az uniósmozgalom egy veszedelmes irányára, amely a vallási közönyösségben m ár annyira ment, hogy nem keresztényekkel együtt ta rto tt vallási gyűléseket. K eresztények és nem keresztények között ilyen gyű­ lések voltak: Csikágóban (1893), Stockholmban (1897), Párizsban (1900), Baselben (1904), O xfordban (1908), Berlinben (1910). Ism ét Párizsban (1914) és Genfben (1928). A szentatya nyíltan m utato tt rá ilyen gyűlé­ sek következményére, am ely nem lehet más, m int a kereszténység felbomlása és elpogányosítása. Részletesen szól a pápai körlevél a keresztény egyházak egységéről. M indenekelőtt elismeri a sok jót, m elyet az unió, az egység terem thet: békét, szeretetet, egyetértést a népek és nem zetek között. Az egység jótékony hatásának megállapítása u tán azon­ ban óva in t attól a Szentatya, hogy az általános te st­ gedelm ességig. L egalább m a m ég nem . D e b íz u n k abban, hogy a nag y tu d o m án y ú egyén m ég v isszatalál az egyházba.

41

vériség jeligéjének hangoztatása m ellett és a látszó­ lagos jó eredm ények m iatt aláássuk a katolikus anyaszentegyház alapjait, s azzal együtt az igazi egységet. Ez a veszedelem közelfekvő, m ert a külső­ ségekben mozgó gyűlések a hittételek mélysége he­ lyett sokszor a vallási közömbösségre és a moderniz­ mus örvényeibe vezetnek. A kettős m odern veszedelem részletesebb kifej­ tése után a pápai körlevél nyiltan utal arra, hogy az uniósmozgalmakban, gyűléseken nem egyszer saját tetszésük szerint m agyarázták az Ű r Jézus eme sza­ vait: „egyek legyenek", és „leszen egy akol és egy pásztor", — s olyan értelm et adtak az Ű r Jézus e szavainak, m intha azok egy eddig meg nem valósult óhajt fejeznének ki. Pedig K risztus szavai és akarata az egy akolra és egy pásztorra vonatkozóan lényegé­ ben megvalósult és fenn is áll a katolikus anyaszentegyházon belül, s csak annak teljessége vár még meg­ valósulásra azoknál, akik az igaz Egyházon kívül ál­ lanak (eretnekek, szakadárok, pogányok). Azt is m ondják az egységkeresők, hogy a hitbeli és kormányzási egység, — am ely pedig Jézus igaz Egyházának ism ertető jegye — a m últban nem ál­ lott fönn, s ma sem áll fönn. Az egyház az ilye­ nek felfogása szerint szétesett, és m indegyik fönn­ álló egyház az igazságnak egy-egy részét bírja csak. Ezért hangoztatják, hogy az egyes egyházak egyen­ rangú felek s az egység megalkotása alkalm ával is egyenrangú felekként álljanak egymás mellé és egye­ sülésükkel alkossák meg Krisztus igaz Egyházát. Ezért jelentik ki, hogy ilyen értelem ben szívesen tárgyal­ nának a római katolikus anyaszentegyházzal is, te r­ mészetesen, m int egyenrangú felek. A protestantizm us és a keleti egyház tehát abból a téves felfogásból indul ki, hogy Krisztus igaz Egy­

42

háza elvesztette eredeti tisztaságát és tévedésmentes­ ségét, vagy legalább is, hogy ezek a tulajdonságok elhom ályosultak benne, s ezért van szükség arra, hogy a keresztény egyházak töm örülésével m egterem tsék az igazi egységet. XI. Pius pápa m egdönthetetlen logikával fejti ki a Krisztustól végrehajtott egyházalapítás dogmati­ kus igazságát: Krisztus Péterre, kősziklára építette Egyházát, amely se darabokra nem tört, s nem is tör­ hetett, még kevésbbé szűnt meg; K risztus Egyháza Krisztus kegyelméből és akaratából mentes a pusztu­ lástól, a pártokra-szakadástól és a ham is ta n hirdeté­ sétől . . . Az igazság meggyőző kifejtése u tán a Szent­ atya hozzáteszi: Ha Isten szólott az emberekhez, ak­ kor m inden em ber kötelessége, hogy Isten szavát, ki­ nyilatkoztatását feltétel nélkül, a maga egészében elfogadja és m egtartsa. Az igazságnak m egdönthetetlen kifejtése után tiltotta meg a Szentatya a katolikus híveknek, hogy a dogmatikailag helytelen alapból kiinduló uniósgyű­ léseken résztvegyenek. Komoly protestáns és görögkeleti hittudósok m éltányolták a pápa dogmatikus állásfoglalását, noha Róma távolm aradása és az igazság kem ény kim ondá­ sa fájdalm as érzelmeket keltett bennük. A többször idézett Deissmann is így nyilatkozott: „Róma dog­ m atikai okokra hivatkozik: m éltányoljuk az okokat, de az alárendelésnek nekünk ajánlott ú tjá t a m agunk részéről nem találju k indokoltnak".28 Igaz, akadtak a protestánsok közt olyanok is, akik „kem énynyakú farizeizm ust11 vetettek Róma szemére. Söderblom is Róma „felszívó", másokat el­ nyelni, megsemmisíteni akaró törekvését emlegette. Ha azonban az uniómozgalom vezetői m élyen 28 D eissm ann, i. m, 54. L

43

néznek az em berek és saját vallási csoportjuk lelki­ ségébe, s főleg azok „szabadmagyarázó“, egyéni tö­ rekvéseibe, Róma eljárását kell egyedül helyesnek elism em iök. Még mozgalmuk szempontjából is jobb volt, hogy Róma nem jelent meg gyűléseiken: így sokkal könnyebb volt a helyzetük. Mivel még sok felé áll fönn Rómával szemben a feszültség, hogy ne m ondjuk ellenséges viszony, abban az esetben, ha Róma m egjelent volna a gyűléseken, sokfelől indí­ tottak volna hajszát Róma ellen és sok „független és önálló" egyház egyszerűen távolm aradt volna a gyű­ léstől. Róma épp távolm aradásával könnyítette meg ezek helyzetét. A valóságban aztán az egymáshoz kö­ zelálló csoportok sem tudtak egységre jutni, m ert egyik csoport sem ak art engedni az önkényes evangélium-m agyarázás tanáról. B átran állíthatjuk az eddigi protestáns uniósgyű­ lések után: Ha a dogmatikai igazság nem győzi meg az egyes csoportok képviselőit arról, hogy a tőlük vélt alapon soha egységre nem juthatnak, úgy győzze meg őket az eddigi és az esetleg még következő gyűlések tanúsága. Egység csak a fönnálló krisztusi Egyház egység-alapján hozható létre. Róma egyik magasztos hivatása az, hogy az egységet, egységalapot őrizze. A gyűlésekről való távolm aradásával is ezt a szent hivatást töltötte be: ezzel őrizte meg egységcentrum át. „Mi nem kívánjuk — m ondja szépen P. Congar O. Pr. — hogy valam it abból áldozzatok fel, ami ben­ netek K risztusból van, hanem hogy arról m ondjatok le, am i részleges, hogy annak fejében az egészet meg­ találjátok, hogy közösen bírhassuk örökségének teljét. Azt akarjuk, hogy velünk közösségben legyetek, és bennünk a világ katolicitásának közösségében is, me­

44

lyet M egváltónk vére az Istennel m egbékített: communicatio orbi terraru m .. .“29 így gondolja a katolikus anyaszentegyház az uniót. Az nem jelentene senkinek sem veszteséget, hanem ellenkezőleg mindenki nyerne vele. A zért mondottuk, hogy a keresztény egyházak egysége ál­ dást jelentene az egész világ számára és egyben biz­ tosítaná a kereszténység vezetőszerepét a világon. Ez az egység lenne a m ai világ legnagyobb eseménye, amely nemcsak biztosítaná a keresztény művelődés elsőbbségét, de egyrészt új lelkiséggel töltené el a sokban anyaigassá vált m odern világot, m ásrészt új lendülettel, s egyesült erővel indulhatna a pogány nép közé, hogy megvigye „a sötétség árnyékában ülőknek11 az evangélium világosságát és ö rö m é t. . .

4. Téves elgondolások az unióról.

Krisztus csakis valódi és teljes hitbeli egységet akart és akarhatott. A katolikus anyaszentegyház is ilyen egységet óhajt és szorgalmaz. A hitszakadás óta, sajnos, annyi akadály gördül az egység megvalósításának útjába, hogy sokan m ár le is m ondtak az egység lehetőségéről. Ezek a közös ke­ resztény értékek m egm entésére ajánlanak különféle megoldásokat. A következő elgondolásokról em lékezünk meg: 1. A stockholmi gyűlést megelőző és előkészítő időben (1923) nagyszabású előadást ta rto tt az unió­ kérdésről Pfeilschifter, a m üncheni katolikus egye­ 29 E ine H eilige K irche. 1938, 44. 1. — P. C ongar m u n ­ k á já n a k cím e: C hretiens désunis. P a ris 1937, 403. 1. — P. C ongar olyan kifejezéseket használ, m ely ek n ek fo rd ítá s u tá n i fo rd ítása m á r alig fejezné ki a szerző ered eti gondolatát. H eiler idézetei, legalább is az ő fo rd ításá b an , m á r itt-o tt m a­ g y a rá z a tra szorulnak.

45

tem rektora.*0 Sok bizonyítékkal alátám asztott fejte­ getésében ezeket a tételeket állította fel: a) a keresztény egyházak egysége nem valósít­ ható meg. De m egvalósítható a keresztény egyházak közti szövetség, a közös keresztény eszmények és ér­ tékek terjesztésére, a nemzetközi, erkölcsi, gazdasági és szociális életben. b) hitbeli, katolikus értelem ben vett egyesülés, unió ma lehetetlen az anglikánok, a keleti egyház és az ókatolikusok között. c) ilyen értelem ben v ett unió lehetséges a katoli­ kus egyház és a görögkeleti egyház között. d) a messze jövőben megvalósulhat a tényleges egység a két utóbbi egyház és az anglikánok és óka­ tolikusok között. e) lehetetlen a hitbeli egység a protestáns egyhá­ zak és a katolikus és keleti egyházak k ö z ö tt. . . 1923 óta nagyot fordult a világ, s nagyot válto­ zott vallási téren is a felfogás. Am it a m élyen néző rektor 1923-ban lehetetlennek tartott, az ma a lehe­ tőségek osztályába tartozik. Pfeilschifter ma m ár tö­ rölné előadása egyik-m ásik pontját. 2. Barth, a „dialektikus teológia11 vezére a m ban éles ellentétben állott Rómával.31 A történelm i alakulások hatása alatt azonban enyhítette érdes fel­ fogását és tárgyilagosabban keresi a zűrzavarból ki­ vezető útat. M induntalan sürgeti, hogy K risztusra hallgassunk, az előítéletm entes igazságszeretet és jó­ akarat alapjára helyezkedjünk. A fenyegető istentelenséggel, m odern pogánysággal szemben szüksé­ 30 D ie k irch lich e n W ied ervereinigung sb estreb u n g en d ér N achkrieegszeit, M ünchen, 1923, 32. 1. 31 A k o n v e rtita B au h o fer teszi szóvá: „Die evangelische K irche in d é r G eg en w art c. dolgozatában B a rth k a to lik u sellenességét, a p áp a fölötti gúnyolódását. (K leinadam —K uss, D ie K irche in d é r Z eitenw ende, R egensburg, P u ste t 1936, 407. 1.).

46

gesnek és keresztülvihetőnek tartja, hogy a keresz­ tény egyházak egymásközt szövetséget terem tsenek a közös veszedelem elhárítására.32 Ebben a töm örülés­ ben — B arth szerint — az egyházak megőriznék saját tanításukat s egyházuk teljes függetlenségét, de egyön­ te tű ellenállást fejtenének ki az istentelenséggel szemben. B arth az ilyen szövetséggel azt is rem él­ né, hogy a közös érintkezésben, a közös ügyért való áldozathozatalban idővel az egymásközti ellentétek is kevesbednének. B arth felfogása nem mond sokkal többet, m int Pfeilschifter szövetsége. Ezen az alapon azonban so­ hasem jöhet létre tényleges hitbeli egység. A közös ellenség ellen m inden egyház szövetség nélkül is meg­ teszi a maga kötelességét. Nagyobb és egyöntetű erőt csak a keresztény egyházak hitbeli egysége nyújtana. A kommunizmus óta Genfben működik egy nemzet­ közi szövetség, am elyben katolikusok, protestánsok, és görögkeletiek együtt harcolnak a kommunizmus istentelensége ellen. Az ilyen ligák, szövetségek rész­ leges eredm ényeket elkönyvelhetnek, talán egy-egy áttérést is vonhatnak m aguk után, de tartós, és vilá­ got átfogó eredm ényre nem juthatnak, sem a keresz­ tény egyházak igazi egységét nem m ozdítják elő, sőt könnyen vallási közömbösségre vezethetnek. Épp ezért nemcsak katolikus, de vezető protestáns egyé­ nek az ilyen szövetségeket épp az egység szem pontjá­ ból ta rtják veszedelmeseknek. H ivatkozhatunk A. Chander bloemfontaini anglikán püspök, az unió ve­ zetőegyénisége nyilt kijelentésére: Az olyan szövet­ kezést, amely egységet em leget ugyan, de a véle­ ménykülönbségeket és ellentéteket nem akarja kikü­ szöbölni, sőt a gyakorlati életben a szószékek elcseré32 E vangelische Theologie, 1935, I. 19. 1. — Idézve R ad em achernél, i, m, 37. 1.

47

lését viszi keresztül, egyenesen képm utatásnak tartja. G ardiner, az unió másik protestáns vezetőférfia hoz­ záfűzi, hogy az ilyen egység, vagy szövetség nem te­ rem tene elő mást, m int vallási zűrzavart.33 3. Ű jabban felm erült több országban a kérdés, hogy az egyházak közt olyképen kellene az egységet előmozdítani és létrehozni, hogy az egymással ellen­ tétben álló egyházak m egállapodnának a hitbeli tan ­ tételek m inim um ában és m axim um ában. Ilyen m ini­ m um ot állított fel Bulgakoff görögkeleti teológus a keleti egyházzal tervezett egység megterem téséhez. A m inim um ez esetben volna: az apostoli hitvallás; a szentírási könyvek kánona; a h ét első általános zsi­ nat dogmái; dogmatikus tények (dogmatische Tatsachen), am elyek leglényegesebbje az unió dogmá­ ja.34 Az ilyen elgondolásokra vonatkozólag azonban helyesen jegyzi meg Rademacher, az uniókérdés ka­ tolikus vezetőegyénisége: Ki állapítja meg a m inim u­ mot, főleg a többi egyházra vonatkozólag? Az egyház­ történelem századain keresztül az apostolokig kelle­ ne menni a közös hittételek megkeresésében és meg­ állapításában, de m ár az apostolok korában is létez­ tek hitbeli különbségek, tévedések, — a gnózis. Ami annyit jelent, hogy a források és tantételek kutatásá­ ban a vita és veszekedés elölről kezdődnék, és nyo­ m ában talán még szélesebbé válna a hitszakadás. 4. Ü jabban bel- és külföldön lelki közösséget em­ legetnek, amely egy arcvonalba hozná a keresztény egyházakat a kommunizmus és m odem pogányság veszedelme ellen. Az ilyen lelki közösségről ugyanazt állíthatjuk, am it Pfeilschifter szövetségéről és B arth töm örüléséről em lítettünk. Utóbbiak különben eleve 33 P rib illa, i. m., 306. 1. 34 R adem acher, i. m., 80. 1.

48

elzárkóznak a tényleges, hitbeli egység gondolatától. Pedig igazi s tartós eredm ényt csak ez hozhatna létre. A katolikus anyaszentegyház nem ilyen átm e­ neti és elsekélyesítő szövetséget, vagy új ellentétekre vezető egyezkedést akar, hanem K risztus szíve sze­ rinti egységes h itet és szent testvériséget. Egyelőre örüljünk, hogy ma m ár m indkét olda­ lon dolgoznak a századok folyam án egymás közé épített torlaszok eltávolításán. És örüljünk annak, hogy a Gondviselés keze is sietteti m indkét oldalon a munkát.

II.

A keleti egyh áz é s a protestantizmus válaszúton. 1. A keleti egyházszakadás.

/ a) A szakadás története s következm ényei.

Amíg a keleti egyház a katolikus egyházzal egy­ ségben élt, s egy egyházat alkotott, a szentek és tu ­ dósok sokaságával gazdagította K risztus Egyházát. A szakadás óta az önmarcangoláson és szétesésen kívül a szenvedések ezernyi kínján m ent keresztül, s csak a jelen idők em berfeletti m egpróbáltatásai u tán m u­ tatkozik nagyobb hajlandóság a Rómával való egy­ ségre. Photius és Ceruleus szakította el K eletet N yu­ gattól. Róma nem egyszer nyújtotta a béke jobb­ ját, de a firenzei zsinaton — 1439 — terem tett egység sem volt m élyreható és tartós. Ezentúl bomlás, vala­ m int külső és belső küzdés váltja fel egym ást a keleti egyházban. A történelem ben nagyhatalom m á vált P . K önig : A keresztén y egyházak egysége.

49

Oroszország ragadta magához a keleti egyház veze­ tését, de ezzel a keleti egyház a politikai függés rab ­ szolgaságába esett. A cárok és cárnők drákói szigor­ ral gyakorolták a keleti egyházban „az egyházi főhatalm at“. A püspököknek felszentelésük alkalm á­ val a következő esküt kellett letenniük: „ígérem, hogy életem m inden napján a Nagy P éter által ala­ pított kormányzó szinodusnak, m int törvényes ható­ ságnak engedelmeskedni fogok11. (Csak 1904-ben hagyták ki az esküszövegből a „törvényes hatóság11 kitételt.)35 A cárizmus kerékbetörte az orosz egyházat és megfagyasztotta a nép vallási életét. A pápaság „vi­ láguralm i törekvésének1' ham is vádjával m élyítette a nyugati és keleti egyház között a szakadékot. Mi több, a cárizmus nemcsak torlaszokat em elt a két egyház közé, hanem nyiltan is üldözte a katolikus egyház tagjait, főleg a Rómával egyesült oroszo­ kat. Így Miklós cár 1826-ban kiutasította orszá­ gából a katolikusokat. Mélyen néző lelkek látták, hogy a cárizmus ke­ gyetlensége s a keleti egyház politikai kormányzása megbosszulja magát. G argarin orosz író még 1856ban megjósolta, hogy Oroszország vagy katolikussá lesz, vagy pedig a forradalom sodorja el az országot. A cárok botorul azt hitték, hogy kancsukával és szi­ bériai ólom bányákkal meg lehet kötni az élet erőit. A helyzet m egvilágítására elég egy esetre hivatkozni. Mikor XIII. Leó a keresztény egyházak egységét célzó „Praeclarae gratulationis“ kezdetű apostoli levelét kiadta, s elküldötte az országok vezetőinek, Cajadejev P éter orosz író nyiltan írt arról, hogyha az orosz egyház nem té r vissza a katolikus egyházba, 35 D r. S zán tay —S zém án, A páp aság az o rth o d o x ia rében, 1939, 57. 1.

50

K risztusnak az egységet szomjuhozó főpapi im áját tulajdonképen m egtagadja. I. Miklós cár a költőt az őrültek házába záratta, „m ert elpártolt atyái és ha­ zája hitétől."36 G argarin jóslása teljesedésbe ment: Oroszország­ ra ránehezedtek Jeruzsálem pusztulásának napjai. Találóan m ondja Dr. Szántay Szolovjov konvertitáról írt tanulm ányában: Szolovjovot kézzelfoghatóan igazolja az orosz jelen, amely bizonyítja, hogy az orosz államegyház nem tu d ta m egm enteni a biro­ dalm at s a birodalom nem tu d ta m egm enteni az egyházat.37 Berdiajev szerint pedig, m iután nem jö tt létre a K risztusban való testvériség, most meg akar­ ják valósítani az antikrisztusban való egységet, szö­ vetkezést. A kommunizmus egyszerre sú jto tt a cárizmusra és a keleti egyházra. Utóbbival való harca állandó s szinte kegyetlenebb, m int ahogy a cárizmussal vé­ geztek. Egyrészt, m ert a keleti egyház a cárizmus leghűségesebb szolgája és tám ogatója volt, m ásrészt a kommunizmus és a kereszténység közt fönnálló el­ lentét m iatt. Maga Stalin hangoztatja, hogy a p árt nem lehet semleges vallási ügyben, s hogy nem lé­ tezik és nem létezhet béke a Szovjet és a vallás kö­ zött.38 Em lítettük már, hogy hány püspököt, papot vé­ geztetett ki a Szovjet. Először a katolikusokon kezdte üldözését, m ajd folytatta a görögkeleti egyház tag­ jain. A görögkeleti egyház s vezetői m egérdemelnek m inden dicséretet: nem rem élt hősiességgel állták a harcot. A vértanúk sokasága k erü lt ki soraikból. Közben elcsendesedett a keleti egyház elleni harc, 38 D r. S zántay—Szém án, K atolicizm us és Unió, 1936, 10.1. 37 D r. M ihelics Vid, M odern k ato lik u s fejek, 57. 1. 38 E ine H eilige K irche, 1938, 121. 1. 4*

51

m ajd 1938-ban ism ét kiújult, s újabb áldozatokat kö­ vetelt. Jaroslavsky, az „istentelenek egyesületének" elnöke, s maga a Szovjet is, m inden eszközt megragad, hogy megsemmisítse a kereszténységet. De csak rész­ leges eredm ényeket tudtak elérni. Sőt az elnyom atás alatt egyes vidékeken még erősebbé vált a lelkekben a K risztusba vetett h it és remény. Mivel a helyi lel­ kipásztorkodás lehetetlen, áldozatoslelkű görögkeleti papok vándorapostolókként já rják be a vidéket, ha­ sonlókép a kevés katolikus között is m aradt kato­ likus pap, álruhában. b) K ísérletek az áthidalásra.

A katolikus egyház kezdettől fogva fájlalta a ke­ leti egyház elszakadását. A történelm i m últban szá­ mos alkalommal kísérelte meg az áthidalást, a ki­ békülést. Legnevesebb volt e téren a lyoni (1274) és firenzei (1439) zsinat. Az elsőn Szent Bonaventúra tudása és személyi varázsa győzte meg a keleti egyház kiküldötteit és terem tette meg az egysé­ get. Sajnos, a keleti egyház ezt az egységet m ár 1287-ben visszavonta. Még tartósabbnak ígérkezett a firenzei zsinaton tö rtén t kibékülés. A legfontosabb dogmatikai kérdésekben ju to tt egységre a keleti egy­ ház Rómával. Azt leh etett volna hinni, hogy m in­ denkorra vége a szakadásnak. Ügy látszik azonban, hogy az egység m egterem tésében nagyobb m értékben folytak be külső tényezők, illetve politikai kényszer (a török veszedelem, amely a N yugatot és a K eletet egyformán fenyegette). XII. K onstantin csak 1452ben m erte nyilvánosan kihirdetni az egységre vonat­ kozó döntést, de Bizánc török kézre kerülése (egy évre rá, 1453-ban), s az elégedetlen K elet ú jra felbo­ rította az egységet.

52

A keleti egyház a századok folyam án számos ál­ lamegyházzá szakadt szét. Az orosz keleti egyház m ellett Európában főleg a szerb, rom án és bulgár államegyházak érdem elnek em lítést. Ezek az állam ­ egyházak sokszor nagyobb politikai szerepet és hiva­ tást töltöttek be, m int egyházit. Híveik hitéletéről vajmi kevés elismerésrem éltó mozzanatot találha­ tunk. A különböző egyházak vezetői régtől fogva észre­ vették a szétesés jeleit, azért ott látju k m indenütt őket a protestáns részről kezdem ényezett uniósgyű­ léseken. M iként azonban láttuk, ősi hitükről, a szent­ ségekről szóló ősi tanukról nem voltak hajlandók az egység kedvéért lemondani, m ert meggyőződésük, hitük szerint akkor m egtagadták volna Krisztust. Még a m últ században indultak meg eszmecserék a görögkeleti és a katolikus egyház között is, és pe­ dig a morvaországi Velehrádon. Itt élt és halt meg Szent M ethód érsek. Azt m ondhatnók tehát, hogy katolikus szláv szentélyben jöttek össze m indkét ol­ dalról nevezetesebb egyének, először 1863-ban, m ajd 1869-ben, 1885-ben, s legújabban 1924-ben és 1932ben. Hasonló egység-gyűléseket ta rto ttak Párizsban, Bécsben, Brüsszelben s Laibachban. Utóbbin (1925) m ár 400 tudós, teológus vett részt; a brüsszelin pedig (ugyancsak 1925-ben) Septiczky lem bergi katolikus érsek és M ercier bíboros, és még 450 tudós v ett részt. A katolikus Egyház maga is m indent megtett, hogy az áthidalás létrejöjjön a K elet és N yugat kö­ zött. A m últ század pápái különösen sokat tettek en­ nek az egységnek érdekében. XVI. Gergely, IX. Piusz, XIII. Leó nagy szeretettel nyújtotta jobbját a keleti egyház felé. A jelen század pápái pedig a legna­ gyobb odaadással egyengették a K elettel való egység utját. Pillérépítésükből kiem eljük a következő té­

53

nyékét. XV. Benedek külön pápai intézm ényt állított fel, amely a keleti egyházra vonatkozó ism eretek el­ sajátítását tűzte ki célul. U tódjáról XI. Piusz pápáról tudjuk, hogy m ár varsói nuncius korában m ilyen szeretettel viseltetett a keleti egyház iránt. „A ked­ ves orosz népért" életét kívánta feláldozni. M ár ké­ szült is a moszkvai útra, am ikor XV. Benedek pápa tilalm a m eghiúsította szándékát. Mint pápa, tettekkel fejezte ki együttérző szeretetét Oroszország népe iránt: állandóan nagy adom ányokkal sietett az ín­ ségbe ju to tt orosz nép segítségére. XI. Pius azonfelül m egtette az előkészületeket, hogy a kommunizmus u tán m eginduljon m ind a katolikus munka, m ind a keleti egyházzal való egység megterem tése. 1924-ben adott m ár megbízatást a bencés rendnek, hogy „a nagy orosz tömegeket" vegye jóindulatába s a bencés rend, — hasonlókép azóta a jezsuita rend is — ké­ szül a nagy missziós m unkára. A vállalkozó szerze­ tesek az egyház engedélyéből felvették a keleti szer­ tartást. Reméljük, hogy jelenlegi Szent A tyánk uralko­ dása az általános uniósügyben, de főkép a keleti egy­ házzal való egység m unkájában új korszakot n yit meg. E rre vonatkozólag idézzük azokat a sokat ki­ fejező szavakat, m elyeket a keleti tanulm ányok In­ tézetének tagja, a redem ptorista P. I. M astylák (Marianov álnéven; „Hogy m indnyájan eggyé legyenek" c. m unkájában) ír: „Mostan uralkodó Szentséges A tyánk, XII. Piusz pápa, m in d járt pápaságának kez­ detén egy történelm i ténykedéssel te tt tanúságot a r­ ról, hogy mélységesen átérzi az áldatlan keleti egy­ házszakadást: Szent P éter trónjának elfoglalásakor hivatalosan értesítette a többiekkel együtt a konstan­ tinápolyi orthodox p átriárk át is. 1939. m ájus 12-én szívélyes levelet intézett Tisserant bíboroshoz, a ke­

54

leti Szent Kongregáció titkárához, am elyben jóvá­ hagyta a Szent V ladim ír 950-ben tö rtén t megkeresztelkedésének megünneplését. Egyben azt a kívánságát fejezte ki, hogy m ájus 21-én a Szent P éter baziliká­ ban végzendő paleoszláv liturgiával fejeződjék be az ünnepség*'.39

c) V an-e rem ény az egységre-jutáshoz?

A keleti egyház a legfontosabb tantételekben egyezik a katolikus egyház tanításával. A keleti egy­ háznak a hagyom ányok megőrzésére vonatkozólag is, igen sokat köszönhetünk (pl. a szentségek taná­ ban, M ária-tiszteletben). A szakadárságnak ilyen hoszszú időn át való fönnm aradása a szláv érzelmi m ély­ ségben bírja alapját. A sértett büszkeség s megalázás gyűlöletbe csapott át, am elyet a katolikus egyház ha­ talm i törekvésének vádjával állandóan fűtöttek s ha­ lálos ellentétté fokoztak. Épp ebből a gyűlöletből ki­ folyólag, a tanbeli egység m ellett, rem énytelenebbnek látszott a keleti egyházzal való kibékülés, m int a katolikus egyháznak a protestantizm ussal való egy­ sége. B árm it te tt Róma, a keleti egyház félrem agya­ rázta, m egham isította szándékát. A legújabb idő­ ből em lítünk föl esetet. Tudjuk, hogy XI. Piusz pápa m ennyire szívén viselte a keleti egyház sorsát, m eny­ nyire együtt szenvedett az orosz keleti egyházzal. Mikor a kom m unisták a keleti egyház templomi fel­ szerelését elkobozták, a Szentatya összeköttetést ke­ resett a Szovjettel, hogy a keleti egyház kincseit meg­ mentse a keleti egyháznak, s ezekért az értékekért 38 P. J. M astylak, 1941, 55. 1.

H ogy m in d n y á ja n

egyek legyenek,

55

nagy összeget ajánlott fel az orosz ínségesek javára. És íme azt a rágalm at terjesztették épp görögkeleti részről, hogy a pápa egyezkedik és szövetkezik a Szovjettel. A keleti egyház vezetői sokszor mesterségesen szították az ellentétet Kelet és N yugat között. Bul­ gakov görögkeleti főpapról, párizsi teológusról tudjuk, hogy az unió m unkásai között szerepel. De nincs még két évtizede, hogy éles ellentétben állt Rómá­ val. Az 1924-ben tarto tt velehradi gyűlés felhívást intézett a keleti egyház tagjaihoz, hogy szüntessék be a katolikus egyház elleni harcot, egyengessék az úta t az őszinte közeledéshez, a két egyház egységéhez. A keleti egyház vezetői nem jó néven fogadták a fel­ hívást, s Bulgakov 13 pontból álló vádiratot küldött nevezett gyűlés vezetőségének azok nevében, „akik nehezen élik az egyházi szakadás valóságát". Ira tá ­ ban minden tárgyilagos alap nélkül szórta ham is vádjait a katolikus egyház felé. — Jellemző Nadine de Lappo Danilevszkája neves orosz írónő katolizálása. Megtéréséhez az első indítást Antonius m etropolita gúnyirata, (Beszélgetésem egy unitussal) adta. A gyűlölettel és hamis vádakkal teli iratból ugyanis ezt a következtetést m erítette: „Ahol a gyűlölet u ral­ kodik, ott nem lehet az igazság".40 A bolsevizmus még nagyobb gyűlöletére volt szükség, hogy közelebb jusson a keleti egyház a nyu­ gatihoz. A közös szenvedés óta új hang csendül a gö­ rögkeleti ajkakon. 1925-ben a laibachi uniósgyűlésen mondotta egy görögkeleti pap a következőket: „Orosz­ országban üldözik Krisztust, s tűzzel-vassal pusztítják a szent szeretetet és igazságot. K risztust ú jra felfeszí­ tették az istengyilkosok. E ljött az a zord idő, am ikor minden keresztény egyháznak el kell felednie a tör40 Dr. S zántay—Szém án, U nionizm us, 213, 237. 1.

56

ténelm i torzsalkodásokat s jóindulatú közös és test­ véri szeretettel kell összefognia Isten, Krisztus, a vi­ lág, az igazság, a szeretet, a k ultúra s az emberiség összes lelki értékeinek védelm ére.1141 Ez a hang még nem jelent uniót, de a keleti vak­ buzgóságtól és gyűlölettől való eltávolodást, követke­ zéskép közeledést jelent a katolikus egyház felé. A keleti egyházban tulajdonképen alig kell m ást tenni, m int a gyűlölet mély szakadékét betemetni. Nagyon találóan hangsúlyozta a brüsszeli gyűlésen Septiczky lem bergi görög katolikus érsek az áldozatos szeretet szükségességét. „Ha az orosz nép látn i fogja -— úgy­ mond — hogy ha kell, katolikus vér is ömlik az unió­ ért, meg fogja érteni, hogy a katolikus egyház sze­ mében a szent unió nem hatalm i kérdés, hanem tiszta, önfeláldozó szeretet."42 Ha valaki, Septiczky érsek szólhatott erről az áldozatos szeretetről, hiszen ő maga m ár az 1914-es háború alatt két éven á t orosz börtönökben szenvedett görög-katolikus volta, illetőleg a katolikus egyházzal való egysége m iatt. Azóta a keleti egyház láthatta, hogy a kommu­ nisták először a katolikus egyháznak estek neki, és koncolták fel papjait. Sőt a legutolsó időkig — am int erre m unkánk elején rám u tattu n k — a kereszténység elleni tám adás 99% -a a katolikus egyháznak ju t osz­ tályrészül. A közös szenvedés hozza legközelebb egy­ máshoz a lelkeket. 1932-ben a velehrádi VI. uniós gyűlésnek m ár Bulgakov is üdvözletét küldötte, egy­ ben jelezte, hogy im áit egyesíti a kongresszus tagjai­ nak imáival. A lelkiségben tehát előnyös a változás az unió javára. A helyzet m egism erésére még Dr. D ’Herbigney jezsuita püspök („pro Russia") jelentését idézzük. 41 Dr. S zántay—S zénién, u. o, 17. 1. 42 Dr. S zántay—Szém án, u. o, 2.

57

Előrebocsátjuk, hogy az áldozatos lelkű püspök maga is m unkásruhában tartózkodott Oroszországban a Szovjet alatt. Az oroszországi állapotokról írt jelenté­ sében említi, hogyha Szent P ál ma élne, Moszkvába tenné működési terét, ahol „az istentelenség borzalma m ellett annyi hit, türelem és bizalom él a lelkek­ ben."43 Fölvetjük teh át a kérdést: Van-e rem ény arra, hogy a keleti egyház és a katolikus egyház között létrejöjjön az egység? K atolikus oldalon találunk írókat, akik nem bíz­ nak abban, hogy ez az egység belátható időn belül létrejöhessen. Radem acher is ezen a nézeten van.41 N apjainkban azonban évszázadokra szóló történelm et élünk át rövid idő alatt, s a lelkek világában m árólholnapra óriási változások, alakulások m ennek végbe. Az egység létrejövésére vonatkozó rem ényeinket a következő okokra alapítjuk: 1. Eltekintve a pápai elsőség tagadásától, a ke egyház dogmatikai úton együtt halad a katolikus egy­ házzal. M élyértelm űek azok a szavak, m elyeket Bul­ gakov 1924-ben írt vádjai végén, az egység gondola­ tától megigézve: „Az orosz szakadás nem hatolt m é­ lyebbre a kanonikus és em pirikus felületnél, m ert nem szakadt meg bennük ketté az eucharisztikus Krisztus. S ha a teológusok és főpapok máig a ká­ noni és dogmatikus egységet keresik, s úgy tekintik azt, m int az eucharisztikus egység priuszát, nem le­ hetne-e nekünk m egfordítani a módszert és az eucha­ risztikus egységben keresni az ú ta t és ihletet a köl­ csönös egyesülésre? Ennek a keresésnek azonban teljes őszinteséggel, hátsó gondolattól mentesen, m int

43 Dr. S zántay—Szám án, A p áp a sá g az o rth o d o x ia t rében, 215. 1. u R adem acher, i. m, 114. 1.

58

a Szentlélek fuvalm ának, az egység szeretetében kell történnie. — Erre ma még nem állunk készen, de az Ű r kifürkészhetetlen ú tjain vezet bennünket a szent­ ségi egység tudatos értékelésére, amely előtt leomla­ nak a szakadás többi érvei".45 — H eiler maga is ab­ ban rem énykedik, hogy az eucharisztikus központiság fogja a nyugati és keleti egyház között az egységet létrehozni. 2. A közös szenvedésekről megemlékeztünk, me­ lyek a leghatásosabban kovácsolják össze a vérontás izzásában a lelkeket. Ennek az áldozatnak általános lelkiséggé kell válnia Nyugat és K elet között. Áldásos áthidaló m unkát végez e téren a „Vjera i Rodjuna" c. orosz katolikus folyóirat, am ikor ennek az áldozatos lelkiségnek a fokozásán dolgozik. Megható példákat említ fel a katolikus oldalon m egnyilvánuló együttér­ zésről, amely példák m élyen vésődnek bele az orosz lelkiségbe. K ettőt idézünk: egy tehetős francia katoli­ kus vagyonát pénzzé tette s a bolsevisták üldözöttjei­ nek és éhezőinek küldötte el, ő maga pedig belépett a jezsuita rendbe, ahol kapus lett. A m ásik eset, m elyet szintén az em lített lap idéz: egy koldus 20 fran k ját küldötte el a lap szerkesztőségébe ezzel a megjegy­ zéssel: „egy katolikus koldus, az orosz hajléktalanok­ nak."46 A szeretet az az út, amely az ellenfelet lefegyverzi s testvérré teszi. Minél általánosabbá válik ez a szeretet a mi oldalunkon, annál előbb épül föl az egység hídja. c) A szeretetben benne van m ár az a megértő lelkiség, am elynek m inden ténykedésükben meg kell nyilvánulnia. Legkifejezőbben M ercier bíboros fe­ jezte ki ezt a megértő lelkiséget a brüsszeli kongresz-

,

« S r ' Szf n ta y—Szám án, E u ch arisztia és Unió, 9, 14. 1. Dr. S zántay—Szém án, U nionizm us, 217. 1.

59

szuson: „Kedves testvéreim , — m ondotta — m enje­ tek elszakadt testvéreinkhez megbecsüléssel, s ne akarjátok erőszakkal áttörni lelküsm eretök kerítését. V árjátok meg, míg annak ajtai m aguktól nyílnak meg előttetek. A ti feladatotok a lelkeket kényszerítés nélkül hangolni a kegyelem befogadására, m ert a ke­ gyelem a Szentlélektől jön. A keleti testvéreknek okuk van megbecsülést kívánni tőlünk. K étségtelen azonban az is, hogy nem szabad előttük eltitkolni a teljes igazságot sem, főképen N yugat pátriárkájának, a római pápának Istentől rendelt egyetemes prim átu ­ sát. Nem szabad elfelednünk továbbá, hogy a kele­ tieknek ugyanazon szentségeik vannak, hogy ők is tisztelik a boldogságos Szűz M áriát és a szenteket. El kell oszlatni a félreértéseket és előítéleteket, s vissza kell állítani a történelm i igazságot. A mi m un­ kánk: elhárítani az unió akadályait; maga az unió a kegyelem m űve lesz, s az isteni Gondviseléstől kitűzött időben meg is fog történni."47 M ialatt ez a megértő szeretet és az egym ásért és az egységért m ondott im a m indkét oldalon egyre erősödik, nagy a rem ényünk, — amiről a m egtérők mind nagyobb és nagyobb száma is tanúskodik, — hogy a keleti és nyugati egyház között az egyesülés nincsen nagyon távol. d) Ha a m agunk m unkáját elvégeztük, bizalom­ mal hagyatkozhatunk a Gondviselésre. A legújabb események és a bekövetkező európai változás m áris rem ényekre jogosít. Tudjuk azt, hogy a katolikus egyház m ilyen előkészítő m unkálatokat te tt Lengyelországban az egység ügyének előmozdítására. K eletLengyelországot a lengyelországi háború u tán a Szov­ jetbirodalomhoz csatolták. A kkor aggodalommal telt el lelkünk a veszteségek m iatt. Az újabb események 47 Dr. S zántay—Szém án, u. o, 176. 1.

60

m azonban épp a keleti egyház és az egység szempont­ jából úgy alakulnak, hogy az unió szempontjából a legnagyobb rem énységgel nézhetünk a jövőbe. A je­ lek szerint ugyan m ég m essze vagyunk a békekötéstől (veszedelmes az ellentétes erők összetétele), de ket­ tőt biztosra k ell vennünk (s ennek érdekében, nem is szólva a hazafias felbuzdulásról és engedelmességről, m inden áldozatot m eg kell hoznunk), a) Oroszország­ nak és a világnak m eg kell szabadulnia az istentelen kommunizmustól; b) a másik rem énységünk az, hogy az ukrán és fehér-orosz területek önállókká lesznek, s rajtuk keresztül m egépül a híd a keleti egyházhoz. S ha sikerül az orosz keleti egyházzal az összekötte­ tést megterem teni, a többi, kisebb országok keleti hívei s vezetői előbb-utóbb követni fogják a nagy­ számú orosz testvéreket. Ma már remélhetjük, hogy jelen századunk m eg­ éri Szolovjov látomása teljesülését: Szolovjov, az orosz uniósmozgalom nagytudományú munkása volt. Igen tartalmas m űvekben egyen­ gette a keleti egyház és a katolikus egyház között az egység útját. Három beszélgetés c. m űvében látomás­ szerűen írja le az idővel bekövetkező egység nagy eseményét: II. Péter pápa, János, az öreg görögkeleti főpap s Pauli a protestáns teológiai tanár, m int a há­ rom nagy keresztény egyház képviselői, a szent unió m egkötésével elhárítják az emberiség feje felől az egyházszakadás történelm i átkát. Péter sziklája, a ró­ mai pápaság — Szolovjov kifejezése szerint — „az egyetem es kereszténységnek ez a csodálatos szent elő­ képe" tárt karokkal s az isteni Mester szívének hő vágyával várja s m unkálja ennek a megrázóan fönséges s az emberi boldogság-könnyeivel vigasztaló történelmi pillanatnak biztos eljövetelét."48 48 Dr. Mihelich Vid, i. m, 94. 1.

61

2. A ném etországi egyházszakadás. a) Uniós-kísérletek a múltban.

A múltban az egyházszakadás okát mindkét fél a másik oldalon kereste. Az uniósmozgalom mai idő­ szakában a tárgyilagosság és szeretet az a vezérfonál, m elynek irányában egyengetik a krisztusi egység út­ ját. Ebben a szellem ben idézzük két katolikus vezető­ egyéniség iránytszabó szavait. Rademacher, a bonni katolikus egyetem hittudósa írja: „Ha a vezető egyé­ nek a reformáció előtt vették volna kezükbe a lelkek m egújulásának mozgalmát és vezették volna helyes irányba a társadalmat, nem került volna sor hitszaka­ dásra, eretnekségre." Viszont „ha az egyházi újítók az egységben maradtak volna, s nem szorgalmaznak kívülről jövő újítást, mozgalmuk tisztuláshoz, m eg­ újuláshoz, újjászületéshez vezetett volna."49 — P. Bangha Béla S. J. írja: „M ilyen másképen alakul ta­ lán a helyzet, ha Szent Péter székén akkoriban nem a Mediciek, hanem Szalézi Szent Ferencek ülnek." „A protestáns arra gondol: Érdemes-e azért marakod­ nunk, m ert 400 év előtt Luther Márton és Kálvin János összeveszett a pápával? Az anglikán arra gon­ dol: Érdemes-e nekem VIII. Henrikért és Erzsébetért ma tűzbe mennem? De a katolikus is arra gondol: Nem volt-e kár az ellentéteket mindjárt kezdetben bizonyos túlzott m erevséggel elm élyíteni engedni? Nem volt-e kár olyan egyházi állapotok felburján­ zását megtűrni, am elyek az egyházszakadást lélek­ tanilag elkerülhetetlenné tették? . . ,50 Ezzel a tárgyilagossággal óhajtunk a hitszakadás m egszüntetésén dolgozni. 48 Rademacher, i. m., 24, 31, 33—34. 1. 50 Magyar Szemle, 1937. XXIX. k„ 110. 1„ 1937. XXXI. k., 303. 1.

62

1. Luther hitszakadása. Szent meggyőződésünk, hogy a hitszakadás oka nem a katolikus anyaszentegyházban talált hibák voltak, sem Luther kevélysége, m iként ezekre az „okokra" a két oldalon hivatkozni szoktak. Mind­ ezek az „okok" a hitszakadást elősegítő körülmé­ nyek voltak csupán. Luther egyházszakadásának oka a megigazulás tanából fakadt, és ez a tan (a szabadmagyarázás protestáns hitelve alapján) maradt négy évszázadon át az egység legnagyobb akadálya. Luther m egigazulási tanának viszont lelki aggályosság volt az alapja. Itt csak rámutatunk azokra a körülmé­ nyekre, m elyek megingatták az ifjú Lutherben a lelki egyensúlyt: barátját párbajban leszúrták; közelében lecsapott a villám, s ennek hatása alatt — hivatás nélkül — kolostorba lépett; újoncéve alatt a pestis két testvérét ragadta el. Ezek az esetek a félelem kényszerképzetét támasztották lelkében. Hiába m e­ nekült a könyvek közé, gyakorolt önmegtagadásokat, tanulmányozta a misztikusok iratait. Am it ezek az alázatosság alátámasztásáról és az ember sem m isé­ géről írtak, m ég inkább élesztette lelkének gyötrő­ dését. Félelm e és lelki aggodalmai közt m egnyugvást szerzett neki a lelkiatyai jótanács: Krisztus kínszen­ vedésében keressen vigaszt, s Isten irgalmasságában menedéket. Szent Pálnak a Rómaiakhoz írt szavai: „Az igaz hitből él“ (1, 17.) támasztották alá elgondo­ lását és szélsőségre hajló lelkiségét. Az aggályossá­ got megszüntetni óhajtó lelkitanács lett aztán m il­ liók számára a vallásélet és hitélet zsinórmértéke. Tagadhatatlan, hogy a m egigazulási tan lényege az isteni kegyelem re és a Krisztus érdemeire való ha­ gyatkozás, ha Luthernél egyoldalú túlzás is hívta életre a m egigazulási tant. A tárgyilagos történetírás és a lélekbúvárok mindkét oldalon az egyházszakadás

63

kiindulási pontján olyan alapot találhatnak, am elyen megkezdhetik az egységmunkát. Luther a külső szakadás után, sőt m ég első egy­ házellenes iratai után sem gondolt belső, lelki szaka­ dásra és új egyház, új vallás alapítására. Éveken ke­ resztül hordta rendi ruháját, misézett, gyónt és gyón­ tatott. Csak évek múlva sodorta el őt is a támasztott vihar: levetette szerzetesi ruháját és megnősült. K étségtelenül igaz, hogy Luther a szakadás után sokszor indította a gyűlölet láváját Róma ellen, de a szenvedélyesség és gyűlölet ez időszakában is oly­ kor-olykor m egnyilatkozik igazibb lelkisége. Így a G alata-levél magyarázatában azt írja, hogy odaadás­ sal csókolná m eg a pápa lábát is, ha az ő m eg­ igazulási tanát osztaná.51 A hitszakadás után a lutheranizmus, a hivatalos ágostai hitvallás sok olyan tan­ tételt vallott, m ely egészen közel állott a katolikus tanhoz, s am elyen keresztül — ha azokhoz visszatérne az evangélikus egyház — megindulhatna az egység pillérépítése. Ma már protestáns hittudósok írnak arról, hogy ftem az egyházszakadás, hanem csak a '-racionalizmus dobatta ki templomaikból a gyóntatór széket. Hermann Sasse, az uniómozgalom neves pro/ testáns teológusa is azt vallja, hogy a protestáns hitszakadás' nem Lutherrel és korával kezdődött, i'hanem a pietizmus és racionalizmus hozta azt létre: „Nicht die Reformation, sondern die geistigen Strömungen des 18 Jahrhunderts dér Pietisten und die

51 Urbach Ottó idézi a Hochland c. folyóiratban (36/37. é v i, 403. 1.) Luther fönti szavait. Találóan fűzi hozzá: „amíg protestáns írók, teológusok és hitközségek egész sora nem­ csak fontos hittételekben hirdettek ellentétes tanokat, és sokszor magát a megigazulási tant is kétségbe vonták, sőt kereken tagadták, addig a katolikus tan mindenkor a ke­ gyelem által eszközölt megigazulás alapján á llt. . .“

64

Aufklaerung, habén die wirkliche Kirchenspaltung herbeigeführt.“52 Érthetetlennek találjuk, hogy m ég ném et rész­ ről is aránylag kevéssé m utatnak rá arra, hogy a francia király m ilyen nagy m értékben mozdította elő a hitszakadást és annak fönnmaradását. A francia király politikai okokból mozdította elő a szakadást, mert ezen az úton megbonthatta a ném et egységet. Ugyanebből az okból sokáig m ég a tridenti zsinat megtartása elé is akadályokat gördített.53 Nagyon jól tudta, hogy ameddig sikerül neki fönntartania Ném et­ országban a vallási kettéosztottságot, addig biztosí­ totta Franciaország fölényét, vezetőszerepét. A ném et császár tiszteletrem éltó buzgósággal m inden lehetőt m egtett a hitszakadás meggátlására, illetve annak áthidalására. Az augsburgi gyűlés (1530), a hagenau-vormsi (1540), a két regensburgi (1541 és 1545) s főleg a második augsburgi (1547), a passaui (1552) és a harmadik augsburgi (lj^yi^jagkítési gyűlések sokat beszélhetne a n é m e t i m entési kísérleteiről. ____________

f,m ; j

,3 CO

52 Zeitwende, 1937, 461. L '. v. ^ 53 A francia király teljes erejéből fáradogptt azon, hogy a német fejedelmek és a német császár közti ellentétet ^ ö n n -^ tartsa. I. Ferenc francia király kétszínű, önző e^ a z egyhá” szakadás fönntartását célzó törekvését a tört nem bélyegezte meg eléggé. Fölemlítjük pl. hogy a" gensburgi gyűlésre (1541), melytől mindenki a békét várta, I. Ferenc két követet is küldött ki. Míg a király a pápai kö­ vet előtt sajnálkozott az egyházszakadáson, addig mindkét követe a szakadás fönntartásán dolgozott. Ferenc király — írja Menge — attól félt, hogy a vallási egység meg­ növelné Németország és a császár erejét. (P. Gisbert Menge O. F. M., Versuche zűr Wiedervereinigung im Glauben, Kaldenkirchen 1920). Ugyanabból az okból akadályozta meg hosszú időn keresztül a tridenti zsinat megtartását. Loaysa pl. jelzi 1530-ban, V. Károlynak írt levelében, hogy a pápa személyesen mondotta neki, hogy a francia király a császár iránt táplált irigységből dolgozott a kibékülés ellen (U. o. 55—56. 1.). 5

P. K ő n ig : A k eresztény egyházak egysége.

65

A katolikus anyaszentegyház ugyancsak m egtett mindent, hogy ezeken a gyűléseken a szakadást át­ hidalja. Még inkább óhajtotta a tridenti általános zsi­ naton és zsinat által m egterem teni a békét és egysé­ get. A zsinat atyái — kevés k ivétellel — a legna­ gyobb m egértést tanúsították a protestáns kérdésben. A zsinat nyíltan szögezte le szeretettől áthatott állás­ pontját: „Mint gyöngéd és gondos anya érzi és arra tö­ rekszik a szent zsinat, hogy Krisztus nevének viselői között sem m i szakadás ne le g y e n . . . Egyben Isten ir­ galmában rem éli is, hogy azok (a protestánsok) viszszatém ek a szent és üdvözítő egy hit, egy remény és egy szeretet közösségébe/154 Űjra és újra hangzottak el szavak a fájó kettéosztottság és m eghasonlás miatt. Sajnos, a protestánsok távol maradtak a zsinatról, ho­ lott Luther m ég 1518. nov. 28-án maga is általános zsinat megtartását követelte. A protestánsok tüntető távolmaradása ellenére is behatóan foglalkozott a zsinat az unió két nagy akadályával: a két szín alatti áldozás és a lutheránus lelkészek házassága kérdésével. M íg a zsinat atyái egyöntetűen foglaltak állást a papi nőtlenség m el­ lett, addig sokan m egengedhetőnek tartották a két szín alatti áldozást. Maga a pápa is ez engedm ény m ellett foglalt állást és egyelőre Németország több részében m egengedték a két szín alatti áldozást. Idők folytán azonban az engedm ény m iatt sok kellem et­ lenség és baj származott, azért Róma kénytelen volt az engedélyt visszavonni. A tridenti zsinat m egterem tette a katolikus anyaszentegyház lelki megújulását; a hitszakadást azonban nem sikerült áthidalnia. Sessio 13: Decretum propagationis. Idézve Dr. Szán­ tay—Szémán, Katolicizmus és Unió, 5. L Különnyomat a Ke­ leti Egyház 1936. jan. számából.

2 . Áthidalási kísérletek a további századokban. Az egyházszakadás káros következm ényei idővel nö­ vekedtek. Ennek hatása alatt mind a pápák, mind a császárok és fejedelm ek sokszor hívták össze az el­ lentétben álló feleket kibékülési tárgyalásokra. A már em lített gyűléseken kívül ilyen békítő tárgyalá­ sok voltak: Bécsben (1563), Baden-Badenben (1589), Emmendingenben (1590), Regensburgban (1601). A gyűlések tárgypontjai a tanbeli különbségek voltak; főleg a Szentírás és hagyomány, a pápai egyházfőség, és egyházkormányzás, a papi nőtlenség és a két szín alatti áldozás. Sajnos, egyetlen gyűlés sem hozott kézzelfogható eredményt, sőt a szakadást inkább tá­ gította és azt állandósítani igyekezett. Közben a harm incéves háború hullámai csap­ tak végig az országon, pusztítottak el rengeteg em­ beréletet, egyházi és állami értéket. Később katoli­ kus oldalon m egindult az ellenreformáció. Az áthida­ lásra ekkor már m inden rem ény megszűnt. A békítő gyűléseken kívül számos egyén fejtett ki érdemleges munkát a béke és egység érdekében. A nevesebbekről megemlékezünk. Contzen Ádám jezsuita nyitja m eg az egység munkálói sorát55 (1573— 1635). „De pace Germaniae" c. m űvének főgondolata: Németország egységét egye­ dül a protestantizmusnak a régi hithez való visszaté­ rése biztosíthatja. Tartalmas m űvéből kikapcsolt m inden politikumot. Az a m eggyőződés éltette, hogy 55 Az unióskísérletekről és béketárgyalásokról részlete­ sen és számos eredeti kútforrás felhasználásával számol be P. Gisbert Menge, Die Wiedervereinigung im Glauben c. művében (Freiburg 1914.) Ez a munka és az 53. sz. jegyzet­ ben említett s hasonló célt szolgáló műve, Rademacher és P. Pribilla művei mellett a katolikus uniós-irodalom legjobb munkái közé tartozik. A jelen fejezet adatait P. Menge mun­ kája nyomán állítottuk össze. 5*

67

a béke és egység a hitigazságokon és a vallási élet m eg­ újulásán keresztül érhető el egyedül. A cél biztosí­ tása érdekében azt ajánlotta, hogy hívjanak össze m ég egy általános zsinatot, am elyen azonban jelen­ jenek m eg a protestánsok is; a zsinat előtt és alatt némuljanak el a rágalmazó nyelvek. — Contzen egyéb munkájában is a kibékülés szent ügyét szol­ gálta. Műveiben az uniómozgalom mai munkásai mindkét részen sok m egszívlelni való okos gondola­ tot találhatnak. Holzer Bertalan délném et papot (1613— 1658) m élyen m egrendítette a hitszakadás és a belőle szár­ mazó m érhetetlen testi-lelki baj és szenvedés. Az ed­ digi tárgyalások sikertelensége és a harm incéves há­ ború szomorú tapasztalatai arról győzték meg, hogy emberi erő egymagában nem tudja a szakadást m eg­ szüntetni. Legfontosabb tennivalónak azért az im aapostolságot tartotta, m int am elyik leghathatósabban készíti elő az egységre a talajt, a lelkiséget. Az im aapostolság terjesztésén kívül ő maga írásban és szent­ beszédeiben toborzott híveket az egységnek. Protestáns részről Praetorius tiszteletes terve ér­ demes a megem lítésre. 1683-ban nyújtott át a königsbergi egyetem nek nagyobb beadványtervezetet az egyházak egységének módozatáról. Felfogását idővel kibővítette és 1685-ben „Tuba pacis“ címen könyv alakjában is m egjelentette. Elgondolása az, hogy tart­ sanak általános zsinatot, am elyen m indkét fél vezető egyénei jelenjenek meg; a zsinaton állapítsák m eg először mindazokat a tanokat, m elyekben mindkét fél megegyezik. A fönnmaradó s egymástól eltérő ta­ nok megvitatására külön zsinatot hívjanak össze, és ezen küszöböljék ki az ellentéteket. Utóbb azonban maga is belátta, hogy terve nem vihető keresztül, s arra a következtetésre jutott, hogy az egyedüli he­

68

lyes út, ha a protestantizmus visszatér a katolikus anyaszentegyházba. Ö saját szem élyében is ezt az útat választotta. Eredményes volt a Schönborn Fülöp mainzi püs­ pök köré csoportosult írók és hittudósok munkássága. N evezetesebbek köztük: Masen Jakab jezsuita, Gib­ bon Ágoston ir származású ágostonrendi szerzetes és Karg János világi pap, kanonok. Gibbon a tömeges áttérések esetére ajánlatosnak tartotta azt, hogy a katolikus anyaszentegyház mutasson engedékenysé­ get fegyelm i törvényeiben és egyházi előírásaiban, íg y a többek közt engedje meg, hogy az áttérők két szín alatt áldozhassanak. Ha pedig protestáns tiszteletesek egész egyházközségükkel térnének vissza a katolikus anyaszentegyházba, ez esetben hagyja meg őket állásukban, illetve vezesse őket az egyházi rend méltóságába és hagyja m eg az ilyeneket családi ál­ lapotukban, m iként ezt az engedm ényt nyerték a görögök is. A papi pályára lépő fiatalság számára azonban Gibbon is a coelibátus fönntartása m ellett foglalt állást. Az egység munkásai között a legnagyobb tevé­ kenységet fejtette ki és egyben a legnagyobb ered­ m ényt érte el Spinola, ferences püspök (1626— 1695). Kétszer utazott Rómába az unió érdekében. Ném et­ országban pedig felkereste a tartományok fejeit, az egyházszakadás áthidalása érdekében tárgyalt velük és a lutheránus vezető egyénekkel. Maga írja, hogy apostoli útjain számos protestáns egyénnel találko­ zott,, akik sírtak az egyházszakadás miatt, s akik a kibékülésre nagy hajlandóságot mutattak. A protestánsok Spinolától három előfeltétel tel­ jesítését kérték: hagyják m eg nekik a birtokukban levő vagyont, függesszék fel a coelibátust (mint a ke­ leti egyházban) és engedjék m eg a két szín alatti

69

áldozást. Egyéb kívánságaik határozott haladást je­ lentenek az unió megvalósítása szempontjából. Csak kevés van köztük, m elyek katolikus szempontból nem fogadhatók el. Azt óhajtották, hogy hívjanak össze általános zsinatot, (s ígérték, hogy azt csalha­ tatlannak ism erik el); a zsinatot vezesse a római pápa, mint első pátriárka, és azon elnököljön. Csak — tették hozzá — ne tartsa m agát az egység egyedüli irányelvének és a csalhatatlanság egyedüli forrásá­ nak és gyökerének. Abbeli óhajukat is kifejezésre juttatták, hogy az uniót ne hirtelen léptessék életbe, hanem fokozatosan; a zsinat és az egység végrehaj­ tásának ideje alatt pedig minden harc és szem élyes­ kedés szüneteljen. Ü gy látszott, hogy Spinola Rómában kedvezően folytatott tárgyalásokat. Legalább is egyik-m ásik kérdésben. Francia bíborosok okoztak neki csupán ne­ hézségeket. — 1683-ban XI. Ince pápa, Spinola má­ sodik útja alkalmával „az őszintén katolizálandóknak“ kiváltságokat is helyezett kilátásba. Spinola már azt remélte, hogy létrehozza az egy­ séget. Munkájára a koronát egy közös értekezlet tar­ tásával óhajtotta rátenni, m elyen szóba került volna az óhajtott zsinat ügye. Erre az értekezletre m eg is nyerte m indkét részről a legnevesebb hittudósokat. Protestáns részről az uniót szorgalmazó, kiváló Molanus, loccum i apát is m egígérte, hogy részt vesz a gyű­ lésen, s az egység módozatai kidolgozását tűzte maga elé célul.56 Az értekezlet megtartására azonban nem M A loccumi apátság cisztercita alapítás, Hannover kö­ zelében. 1593-ban került a lutheránusok kezébe. Az új gaz­ dák meghagyták az ,apátság" elnevezést, kezdetben alkal­ masint a katolikus érzésű híveik megnyugtatására. Az el­ nevezés aztán mind a mai napig fönnmaradt. Mi több, a lutheránusok nemcsak az apátság nevét hagyták meg, hanem (s ez egyedülálló tény a protestántizmus történetében, amely az umósmozgalomban összekötő láncszemként szerepelhet) a

70

került sor, m ert az uniót ellenző sok protestáns olyan éles harcot kezdett el az egység ellen, hogy a protes­ táns vezető egyének nem mertek a gyűlésen résztvenni. Ezért a gyűlés is elmaradt. A Spinola által elért eredmények nem váltak ál­ talánosakká. Halála után pedig nem akadt hozzá ha­ sonló nagystílű, tehetséges, apostoli lélek, aki a m eg­ kezdett munkát folytathatta volna. Spinola protestáns kortársai között is találkozunk nagy egyénekkel, akik szívvel-lélekkel dolgoztak az egység érdekében. A legnagyobb volt köztük Leibnitz, korának általános tehetsége. Leibnitz már fiatalon ném et akadémia felállítá­ sát szorgalmazta, azzal a célkitűzéssel, hogy az aka­ démia tagjai dolgozzanak az ellentétek kiküszöbölésén és az áthidalás m egterem tésén. Az akadémia tagjai­ nak kellett volna a szükséges szellem i légkört m eg­ teremteniük, am elyen keresztül az egység m egvaló­ sítható lett volna. Leibnitz az egység utáni vágyában már nemcsak a katolikusok és protestánsok egységé­ nek létrehozásán fáradozott, hanem azzal a gondo­ lattal is foglalkozott, hogy m egterem tse az egységet hannoveri lutheránus tartomány-püspök Loccumban, a na­ gyobb ünnepek istentiszteletein mitrát (püspöksüveget) és pásztorbotot használ. (L. Lexikon für Theologie und Kirche, VI. 622. 1.). Míg a történelmi múltban Loccum volt hosszú időn ke­ resztül protestáns részen az uniómozgalom központja (a pro­ testáns Molanus apáttal az élen), addig a legújabb időben más oldalról jutott neves szerephez. Müller Lajos, a gyorsan levitézlett állampüspök, Loccumból készült meghódítani a németországi protestáns közvéleményt. A protestáns egyházi ügyek intézésére a különböző irányok képviselőiből hármas bizottságot alakított. Loccumban tartotta velük az első fontos értekezletet. A loccumi kiáltvány (Loccumer Manifest) még teljes egészében megegyezett az orthodox protestáns felfo­ gással. Ezzel a „hithű“ kiáltvánnyal akarta a protestántizmus bizalmát megnyerni. A hívő protestánsok azonban ha­ mar észrevették, hogy Müller loccumi kiáltványa csak csal­ étek volt. (L. D. Kurt Schmidt, Die Bekentnisse des Jahres 1933, Göttingen, I, 1934, 11 és 153. L

71

a görögkeleti egyházzal. Nem ok nélkül érdem elte m eg az „advocatus ecclesiae universalis“ elnevezést. Célja elérésére világzsinat összehívásán dolgozott. Magának Péter orosz cárnak is írt, hogy céljának m egnyerje. Bármennyire dicséretes volt azonban Leibnitz törekvése, a francia Bossuet-vel, a szónokok királyá­ val folytatott eszm ecseréjéből látható, hogy nem elég m élyen nyúlt a kérdés lényegébe. Bossuet ritka éles­ elm éjűséggel mutatott rá arra, hogy a katolikus anyaszentegyház dogmatikai tételekben változásokat nem eszközölhet, mert abban az esetben megtagadná krisztusi küldetését. Protestáns részről Leibnitzzel együtt fáradozott az unió létrehozásában' a már em lített Molanus loc­ cumi apát. A nagy tudományú és m élyen hívő Mola­ nus m inden áldozatra késznek mutatkozott, hogy a krisztusi egységet m egterem tse. Mégis azt kell mondanunk, hogy ezeknek a jóakaratú és nagyvonalú egyéneknek sem sikerült az egység ügyét létrehozni. Találóan jegyezte m eg H essen-R heinfels tartománygróf, az uniómozgalom le l­ kes apostola: „Salamon bölcsesége, Jób türelm e nem elegendő az előítéletek és akadályok hegyeinek el­ mozdítására." — Jellemző, és az uniósmunka siker­ telenségének okára világít rá az a beszéd, m elyet ne­ vezett gróf Spenerrel, korának nagynevű protestáns teológusával folytatott. H essen-Rheinfelss azt kér­ dezte Spenertől, hogy m it szólna Spener ahhoz, ha katolikus részről az uniót akadályozó m inden nehéz­ ség és minden visszaélés megszűnne? — Spener ek­ ként válaszolt: „Hát ez éppen lenne valami, de a fe­ keteleveles, a m egigazulási tan akkor is hátra volna m ég.“ Ha a Spinola— Leibnitz— Molanus triumvirátus­

72

nak nem sikerült az unió ügyét megvalósítani, nem nagy rem ény kecsegtethette a jövőben az unió mun­ kásait. Pedig m ég a racionalizmus sivár korszakában sem hiányoztak az unió lelkes apostolai. Ebben az időben XIV. Benedek pápa maga állott az unióügy élére. Mint az összes keresztények „közös atyja“ 1749-ben nagyszabású bullát adott ki, am ely­ ben a többek között rámutatott arra, hogy a katolikus anyaszentegyháztól elszakadtak között is sokan van­ nak már, akik belátják, hogy hitalapjuk ingadozik, és tagjaik nagy száma a hitközönyösségnek esik áldoza­ tul. — A jóakaratú pápai vállalkozásnak azonban nem volt számottevő eredménye. Jószándékú, de alapjában elhibázott volt, és az ügynek sokat ártott Hontheim trieri püspök kísérlete. A püspök Febronius álnéven munkát adott ki, am ely m éltán váltotta ki a katolikus anyaszentegyház fel­ háborodását. Azzal akarta m egnyerni a protestán­ sokat, hogy a pápaságot dobta oda áldozatul. Azt írta művében, hogy a pápaság az a botránykő, am ely az egység útjában áll. A protestánsok m egnyerésére a pá­ pasággal szem ben m ódfelett em elte a püspökök ha­ talmát. Azt hirdette, hogy a püspökök összesége a pápa felett á l l . . . Eltekintve attól, hogy Hontheim munkájával aláásta a katolikus egyház tekintélyét, a protestánsokat sem nyerte m eg hamis módszerével, m ert beállítását csaléteknek, diplomata-fogásnak tar­ tották. K eveset használt az uniónak a „fuldai terv“ né­ ven ism ert kísérlet is. Két fuldai bencés páter a kö­ vetkező tervet vetette papírra: egy az uniót előmozdí­ tani hivatott szervezetet, egyesületet kell életrehívni; a szervezet élén hat katolikus és hat protestáns egyén álljon; ezek kötelessége, hogy m indkét oldalon m un­ katársakat gyűjtsenek maguk m ellé az eszme terjesz­

73

tésére. A terv VI. Piusz pápáig jutott el, aki azonban az eddigi kudarcok után nem találta célravezetőnek s keresztiilvihetőnek. Hibás alapon indult el Mayr Béda bencés, aki számos katolikus érték feláldozását állította az egy­ ség előfeltételéül. A cél elérése érdekében azt óhaj­ totta, hogy töröljék el a papi coelibátust a világi pap­ ságnál; az előfeltételek közé sorolta a kolostorok szá­ mának kevesbítését, a hústilalom eltörlését; az is­ tentiszteleteken pedig a latin nyelv helyett a német nyelv bevezetését óhajtotta. — Munkáját a kato­ likus anyaszentegyház — érthetően — indexre tette. A m últ században ism ételten nagy egyének dol­ goztak az unió érdekében. Nevesebbek: Sailer Mi­ hály, a szentéletű regensburgi püspök; Stolberg gróf, a kiváló konvertita történetíró; Brechtl Miksa, bencés apát; Möhler, az éleseim éjű katolikus dogmatikus; Ketteler, Mainz szociális lelkű főpásztora; Stolz A l­ bán, neves teológiai tanár és term ékeny író; Jansen Arnold, az Isten Ige Társaságának alapítója. Mind­ annyian kiváló fiai hazájuknak és hű gyermekei anyaszentegyházunknak. A tudás, szeretet és ima fegyvereivel szállottak síkra az ügy érdekében. Vál­ lalkozásukat kisebb-nagyobb, (de m égis csak rész­ leges) eredmények kísérték. Közben a franciák elleni háborúban terem tett politikai egység egyengetni látszott a vallási egység lehetőségét is, s az ügy érdekében buzgó katolikusok az imaapostolságot szorgalmazták. Jansen rendalapító ezenkívül szentm isék végzését és végeztetését aján­ lotta. Kezdem ényezésére a ném etek apostolának, Szent Bonifácnak tetem e fölött (Fuldában) naponkint szentm isét m utatnak be az unióért. A pápák szent együttérzéssel kísérték az unióügy fejlődését. Szívük m élyéből vágyódtak az után, hogy

74

az egység létrejöjjön. IX. Piusztól kezdve a jelenlegi Szentatyáig mindannyian tevékenykedtek az egység helyreállítása érdekében. IX. Piusz ebbeli törekvésében annyira ment, hogy kezdeményező lépésre határozta el magát. A nagy pápát megindította Krisztusnak az egységért mondott imája és szeretetparancsa; ugyancsak megindította az egység erejének gondolata és a társadalomra gya­ korolható áldásos hatása. Ezek a gondolatok hatják át azt a körlevelet, am elyet 1868. szept. 13-án írt a vi­ lág összes protestánsaihoz és egyéb nem katolikus ke­ resztényekhez, akik Krisztus m egváltói küldetésében hisznek. Meghívta m indannyiukat az egységet célzó, 1870-ben kezdődő általános zsinatra. Megrázó szavak­ ban m utatott rá a szétszakítottságra és az egység ál­ dására. IX. Piusz pápának ez a békeakciója szinte túl­ buzgóságra ragadta Martin Konrád paderbom i püs­ pököt. K ét iratban egyenesen felszólította a protes­ tánsokat, hogy térjenek vissza a katolikus anyaszent­ egyházba. Protestáns részről m egem lítésre m éltó Baustark Reinhold munkája: „A katolikus egyházzal egységet szorgalmazó pápai m eghívás1*. Az író öröm­ mel üdvözölte a nagyhorderejű pápai kezdem énye­ zést. Az egységet ő maga sietett a katolikus anya­ szentegyházba való belépésével gyakorlatilag m eg­ valósítani. IX. Piusz szeretettől áthatott m eghívása azonban a katolikus anyaszentegyházon kívül nem talált arra a visszhangra, m elyet az ember — az ügy szentségét és szükségességét tekintve — attól term észetszerűleg elvárhatott volna. Mi több, a ném et protestantizmus a legteljesebb ellenszenvvel fogadta. A pápai kör­ levélből a protestantizmus m egsem m isítésének szán­ dékát olvasták ki, s azért egységesen állottak ellen

75

IX. Piusz békeszózatának és egységet célzó törekvé­ sének. Németország délnyugati részének protestánsai 1869. m ájus 31-én Wormsba gyűltek össze, ahol egy­ hangúlag fogadták el Dr. Schenkel heidelbergi tanár­ nak a pápa m eghívását visszautasító pontjait. Ezek­ ben a pontokban — jobban mondva vádakban — ha­ talm i törekvéseket, jezsuita uralmat (amely ellen kü­ lönösen kikeltek) vetettek a katolikus anyaszentegy­ ház szemére; az 1864-ben kiadott pápai bullát (a Syllabus) állam - és kultúrellenesnek mondották ki, és egyéb kifogást em eltek a katolikus egyház ellen. Hasonlóképen foglalt állást IX. Piusz békeakciója ellen az 1869. aug. 17— 19-ig összeült Gusztáv Adolf Egylet vezetősége, valamint „a ném et evangélikus egyháznap“. Ezek a durva visszautasítások bizonyítják, hogy a katolicizmus és protestantizmus között az évszáza­ dok folyam án m ilyen m éllyé és szélessé vált a sza­ kadék. IX. Piusz jószándékú törekvésének visszautasítá­ sa nem csüggesztette el utódait. XIII. Leó először a ke­ leti egyház és a katolikus egyház közötti egység létre­ hozásán dolgozott. 50 éves püspöki jubileum a alkal­ mával pedig m élységes bölcseséggel és az egység után sóvárgó lélekkel vette kezébe a protestantizmus és katolicizm us közötti egység szent ü g y é t . . . Nyiltan m utatott rá a protestantizmus szomorú lelki válságá­ ra („egyesek — úgymond — már Krisztus istenségét s az ó- és újszövetség isteni tekintélyét vonták két­ ségbe"), am elyre a Szentírás szabad magyarázása foly­ tán jutottak. Mesteri vonásokban rajzolta m eg az egy­ házak egységének áldásait: az egységes egyház teli kézzel oszthatná lelki kincseit; népek s nem zetek kö­ zelebb jutnának egymáshoz; békesség töltené el a

76

népeket, s a pogányok közt hatalmas arányokban és eredménnyel indulhatna m eg a hitterjesztés nagy műve. Évszázadok tanácskozásainak sikertelensége nyo­ mán a pápa m eggyőződött arról, hogy emberi erő és tudás nem hozza tető alá az egységet, s Isten rendkí­ vüli kegyelm e, segítsége nélkül m inden kísérlet hiába­ valónak bizonyul. Azért 1898-ban a skót püspökökhöz írt („Caritatis studium “) körlevelében az egység leghathatósabb eszközéül az im át ajánlotta, am ely m ellé — „meggyőző érvként sorakozzék a polgári erények gyakorlása, a fölem elő katolikus élet“. Az egységért mondandó imát XIII. Leó pápa már 1885-ben kiadott „Provida patris“ kezdetű iratában és az 1897-ben ki­ adott „Divinum illud“ körlevelében is nemcsak aján­ lotta, de egyben kötelezővé tette, hogy az egész ka­ tolikus anyaszentegyházban, Urunk m ennybem ene­ telének ünnepe és pünkösd között imádkozzanak arra a szándékra, hogy a katolikus egyháztól elszakadtak visszatérjenek az anyaegyház ölelő karjai közé. Ugyancsak 1897-ben áldását adta Massov Júlia elő­ kelő származású konvertita hasonló célt szolgáló apostolságára. A jelen század elején ocsúdtak fel az álomkór­ ságból a protestánsok. Látták, hogyha a válságot nem sikerül elodázniok, m egsem misülnek. Uniósgyűléseik sikertelensége után Istenhez fordultak segítségért. 1908-ban az amerikai episkopálisok imanyolcadot tar­ tottak a keresztény egyházak egységéért. A példát követték az amerikai katolikusok is. X. Pius pápa jóváhagyta a katolikus hívek számára az im anyolca­ dot; XV. Benedek pápa pedig 1916-ban az egész anyaszentegyházra kiterjesztette, és több az egysé­ gért mondandó imát búcsúval látott el. XI. Piusz pápa uralkodásának vezérgondolata

77

Krisztus egyházának egysége. Teljes valójában fogta föl a hitszakadás szörnyű átkát. Nyiltan mondotta: „Az egyház egységének munkálására választott en­ gem pápává a Gondviselés. Lelkem legm élyén érzem ezt“.57 A nagy pápa azonban látta, hogy m ennyire sikertelenek és veszedelm esek a helytelen alapból ki­ induló unióstörekvések, azért Mortalium animos c. pápai körlevelében írásba foglalta a katolikus elgon­ dolás dogmatikai igazságait. Jelenlegi Szentatyánk, XII. Pius pápasága új korszakot nyit az unió-ügyben. Pápasága első napja jelzi az új korszak kezdetét: Az Apostoli Szentszék XII. Pius pápává történt választásáról hivatalosan ér­ tesítette a keleti pátriárkákat. A konstantinápolyi pátriárka ezért a pápa koronázása alkalmával Kon­ stantinápolyban hálaadó istentiszteletet tartott és az Apostoli Szentszéknek jókívánatait tolmácsolta. Ehhez hasonló érintkezés a katolikus anyaszentegyház és a keleti egyház között a szakadás óta nem történt. Ilyen örvendetes előjel után rem énnyel nézünk az anyaszentegyház jövőjébe és bízunk abban, hogy XII. Pius uralkodása nagy lépésekkel viszi előre az egység szent ügyét.

b) A németországi protestantizmus a nemzeti szocializmus alatt.

A ném et protestantizmus az elm últ századokban kezet kézbetéve haladt a tartományok fejedelm eivel, országok uralkodóival. Már Melanchton „az egyház kiváló tagjai" m egtisztelő cím m el ruházta fel a feje­ delmeket. Ök töltötték be az egyház védői tisztét. A protestantizmus a századok folyam án sokszor hasz­ nálta ki a maga védelm ére és előnyére ezt a politikai 57 Dr. Szántay—Számán, Katolicizmus és Unió, 3. 1.

78

egyházvédelm et. De a fejedelm ek, uralkodók az egy­ házvédelm i tisztük betöltése közben számtalanszor szóltak bele az egyház külső és belső ügyeibe is. Csak III. Frigyes Vilmosra hivatkozunk, aki 1817-ben ön­ kényesen vitte keresztül a lutheránus és kálvinista egyházak egységesítését „evangélikus egyház" elne­ vezés alatt. Tudjuk azt is, hogy a protestáns egyház előkelő helyet töltött be Németország politikai történetében. 1917-ben, négyszázéves jubileum uk alkalmával az egész világ lutheránussá tételének gondolatával is fog­ lalkoztak. A világháború gyászos vége és a kommu­ nizmus azonban m eghiúsította ezt a reménységüket. A nem zeti szocializmus uralomrajutásával a né­ metországi protestantizmusnak új fejezete kezdődik. Az államhatalom és a ném etkeresztény irány az a két tényező, am ely döntő hatást gyakorol a protestantiz­ mus történetének kialakulásában. a) Hitler vezér és kancellár legnagyobb teljesít­ m ényének kell tekintenünk, hogy ledöntötte a ném et fejedelem ségek és királyságok határait és olyan egy­ séges Németországot hívott életre, am ilyenre a vas­ kancellár Bismarck m ég gondolni sem mert. Ennek a nemzeti egységnek köszönheti a hitleri Németország azóta elért sikereit, győzelm eit. A régi ném et tartományoknak, fejedelem ségek­ nek már csak emléke maradt vissza az egyes protes­ táns tartományegyházak elnevezésében. A nemzeti szocializmus m ég ezektől az em lékektől is szabadulni óhajt. A fejedelm ek és uralkodók négy évszázados gyakorlatának m egfelelően vette kezébe a protestáns egyházak ügyeinek intézését. H itler uralomrajutásának kezdetétől fogva nagy­ szabású tervvel foglalkozott: a 26 tartom ányegyház­ ból egységes nagy nemzeti egyházat akart létrehozni.

79

A nemzeti egyház gondolata az előtt is foglalkoz­ tatott protestáns egyéneket. Ezek örömmel üdvözöl­ ték H itler tervét. Azt remélték, hogy a terven ke­ resztül valósul m eg a világhódító lutherizmusról szőtt régi álmuk. A különféle új vallási alakulatok — Hauer vezetésével — és az ú. n. „ném etkeresztény“ irány, erősen egyengette a nagy nem zeti egyház útját. A tartományegyházak sok vezetőegyéne m égis elejtette a nem zeti egyház gondolatát és Müller ál­ lampüspököt. Ü gy vélték ugyanis, hogy a nem zeti egyház terve nemcsak a nemzeti egyházakat szün­ tetné meg, hanem hitük feladását is maga után vonná. A kül- és belpolitikai helyzet kedvezett az ú. n. „hit­ valló egyház" állásfoglalásának. Ennek folytán nem született m eg a nagy protestáns nem zeti egyház. Az állam azóta hagyja az ügyeket a maguk útján haladni; a protestáns nem zeti egyház ügyét sem szor­ galmazza. A vallásügyi m inisztériumon keresztül in­ tézi az evangélikus egyház kormányzását, „védelmét". A nem zeti szocializmus ismert paragrafusa értelm é­ ben, am ely „szabadságot és védelm et nyújt minden vallásnak, ameddig az nem kerül ellentétbe a germán erkölcsi érzéssel". Sok hivatalos és nem hivatalos rendelkezés és el­ gondolás fejezte ki azóta a nem zeti szocializmus és a protestantizmus s általában az egyházak közti vi­ szonyt. K ifejezőnek tartjuk Kerrl vallásügyi minisz­ ternek 1938. jan. 14-én nem hivatalos minőségben mondott beszédének következő részét: „A nem zeti szocializmus — úgymond — nemcsak forradalom, ha­ nem reformáció is. Ma új kultúrkorszak tör elő. A dolgok ilyen változása elől az egyház sem zárkózhatik el. Ez a fejlődés term észetesen időbe kerül, de hatalm i eszközökkel nem nyúlunk bele az ügyek menetébe, am elyen változtatni úgysem lehet. Maga a nép és az

80

új világnézet fogja az egyháztól az új kötelességek teljesítését követelni. Mert nem létezhetik olyan egyház, am elyik az állam fölött áll, de olyan egyház sem, am elyik az állam m ellett halad".58 A protestáns nagy nem zeti egyház gondolata te­ hát nem valósult m eg a hitvalló egyház ellentétes állásfoglalása miatt; a háború befejezésével azonban e téren a 26 tartományegyház változásnak lehet ki­ téve. A történelem folyásába a Gondviselés keze is be­ lenyúl. Ez a kéz egyelőre áthúzta 1917 „világhódító" protestantizmusának tervét. De ez a kéz bölcsen és jóakaratúlag intézi a kereszténység sorsát és egyen­ geti a keresztény egyházak egységének szent célját is. b) A németországi protestantizmus alakulásában másik szereplő tényező a ném etkeresztény irány. Ez az irány a faji világnézet alapján építi fel protestáns hitét. Nincs itt szó új vallásról. A népszámláláskor nem is volt szabad a vallási rovatba a „németkeresz­ tény" elnevezést használni. M indenkinek a régi egy­ házhoz való tartozást kellett feltüntetnie, aki pedig azt elhagyta, annak az „istenhívők" vagy „hitetlenek" csoportjához tartozónak kellett magát beírnia. Ezért 58 Kerrl vallásügyi miniszter ezt a beszédét a Lessingföiskolán tartotta, a nagyközönség számára. Előadása elején hangsúlyozta, hogy „nem hivatalos*1 minőségben beszél, ha­ nem mint olyan „magánember, aki az idők kérdéseivel küzd“. A racionalizmust követő széthullásról szóló fejtegetésében megemlékezett Kant kategorikus imperativuszáról, majd így folytatta: „Az emberben levő erkölcsi törvény megismerésé­ ből vagyis az egyéniségre való ráeszmélésből születik a val­ lás. Aki a kategorikus imperatívuszt maximájának tekinti, az a tulaj donképeni értelemben vett vallásos egyén. Az üyen emberben Isten csendül meg. Az ilyen ember felekezeten fe­ lül áll. A nemzeti szocializmus esetében világos, hogy világ­ nézet és vallás között különbség nincsen. A nemzeti szocia­ lizmus alapvető igazságai összhangban állanak az örök vál­ tozatlan vallással". . . A beszéd részleteit közölte a Junge Kirche c. kiváló protestáns folyóirat, 1938, 110. 1. 6

P. K ö n ig : A keresztény egyházak egysége.

81

nem is állapítható meg, hogy a németkeresztény iránynak hány tagja, illetve követője lehet. Tény azonban, hogy 1939-ben a németkeresztény irány vezetői ügyes sakkhúzással egyesítették a kü­ lönböző ném etkeresztények és vallási mozgalmak cso­ portjait, és egységes harc vonalba tömörítették. Godersbergben terem tették m eg a „baráti közösséget", m elyhez a különböző csoportokon kívül számos ma­ gasállású protestáns egyházi szem ély is csatlakozott. A baráti közösség 3. programmpontjában kimondja, hogy csupán az egyházak politikai és hatalmi törek­ véseit akarják letörni, s az új világnézethez való csat­ lakozást m indenki számára lehetővé akarják tenni, s ilyképen akarják Luther örökségét tovább v e z et ni . . . A hitvalló egyház tagjai maguk is veszedelm es­ nek tartják a helyzetet, a lelkeknek ezt a kettéoszlását. Az egyházi sajtóban súlyos szavakat olvasunk ennek a helyzetnek m egítéléséről. A hitvalló egyház egyik vezetőegyénisége, D. Dr. Dibelius (Generalsuperintendent), a protestantizmus oxfordi gyűlését be­ harangozó dolgozatában ezeket írja: „Bármennyire fontosak lesznek a tárgyalásra kerülő igazságok, el­ törpülnek azon sorsdöntő kérdés m ellett, vájjon száz év múlva Európa szívében egyáltalában lesz-e még keresztény egyház. Németország evangélikus egyháza a bolsevizmus és a modern keresztényellénes vallá­ sosság között áll és harcol. Az evangélikus egyház a valóságban nem tárgyalhat már „az állam és egyház11 tételéről. A kérdéshez csak a ma valóságának hatása alatt szólhat, am ely valóságban az egyháztörténelem ism ét a vértanuk vére és a hitvallók önfeláldozása árán íródik: „mit dem Blut dér Mártyrer und m it dem Herzblut dér Konfessoren“.59 Dr. Walther Leonárd, a Hochkirche irány kép59 Junge Kirche, 1936, 989. 1.

82

viselője, „Az evangélikus egyház Németországban11 címen dolgozatot közölt H eiler Frigyes lapjában, melyben ezeket írta: „A thüringiai „nem zeti-egyház“ iránya a „furor protestanticus“-t nem mérsékli, sőt a legmagasabb fokra készül emelni. E téren a népi eszm énynek m indent prédául dobnak oda: a hitvallást, az apostolok tanítását, m i több, magát Krisztust is...“6# Ugyanabban a lapban Minkner pásztor idézi a Hochkirche vezetőjének, Klinke pásztornak következő sza­ vait: „A harc, m ely 1933 óta áll, a németországi evan­ gélikus egyház élethalál harca“. Ez volt a helyzet 1939-ben. Azóta indult meg Németország em berfeletti harca a kufár angol világ­ uralom és főleg az istentelen bolsevizm us letörésére. A háború alatt elcsitultak a vallási viszályok és viták. Minden vallás híve és m inden irány tagja egyformán sietett a nem zeti lobogó alá és áldozza fel magát ha­ zájáért. A protestáns egyház vezetésébe Kerrl val­ lásügyi m iniszter egyházi bizottságot vont be, m ely­ nek segítségével intézi a protestáns egyház belügyeit.

c) A németországi protestáns hittudomány válságra.

A tengerpartok és zátonyok közelében nyugodtan eveznek a hajók, ha fényszórók világítanak a vesze­ delmes helyekre. Az élet tengerén a hittudomány hivatása, hogy viharban, sötétségben fénycsóvákat szórjon, s a híveket a zátonyon átsegítse. Felvetjük a kérdést: a protestáns hittudomány­ nak van-e m egnyugtató szava napjaink szellem viha­ raiban, és vájjon át tudja-e vezetni követőit az ör­ vényeken és zátonyokon? Előrebocsájtjuk, hogy a ném et egyetem ek pro­ testáns hittudom ányi karai siettek összhangot keresni

6*

•° Eine Heilige Kirche, 1938, 221. 1.

83

a hittudomány tételei és a nemzeti szocializmus kö­ zött. Jellem zésül iktatjuk ide a giesseni hittudom ányi kar tanbeosztását az 1934. esztendőből: Bornkamm: Nép és faj Luther Mártonnál, Rudolph: Nép és faj az Ószövetségben, Bertram: Nép és faj az Újszövetségben, Haenchen: Nép és faj az egyház tanításában, Cordier: Nép és faj az egyházszónoklatban. Ugyancsak megem lítjük, hogy sok hittudós, így a neves Kattenbusch, és az utolsó évtizedek legna­ gyobb protestáns teológusa, Rudolph Ottó, munkáik­ ban egyáltalán nem érintik napjaink szellemharcát. A legtöbb egyházi lap és a legtöbb vallási tár­ gyú munka azonban bírálja egyháza m últját és je­ lenét és rámutat azokra az eszközökre, m elyeket egy­ házm entési elgondolásukban szükségeseknek és hasz­ nosaknak tart. K iem eljük néhány jellegzetes író munkáját. Ezekre a kérdésekre keresünk feleletet: a) m ilyen ítéletet mondanak egyházuk múltjáról és jelenéről, és b) m ilyen útbaigazítást nyújtanak a jö­ vőre nézve. a) Ernst Steinmann: Die Aufklárung des Protestantismus c. m űvében (1936) kem ény szavakban tör pálcát a liberális kor szellem e fölött (más oldalról azonban ő maga is több evangélium i elbeszélést a m esék közé sorol). A m últtal szemben teljesen elége­ detlen, a jelent sivárnak, léleknélkülinek tartja. A „hitvalló egyházban" nem bízik, a „teológus egyház­ tól" fél. (179— 182) Egyházában m indenütt csak „ha­ lott formákat" lát (190). Heinrich Adolf a giesseni egyetem tanára „Entbürgerlichung des Protestantismus" (1936) c. m űvé­ ben ugyancsak kem ényen bírálja a protestantizmus történeti múltját, „tragikus szétszakítottságát". (111) Ö is kifogásolja a „teológus uralmat" (94), de

84

még élesebben fordul szembe a vallásmozgalmakkal. Dicséri a nem zeti szocializmust ,amiért véget vetett az „individualizmusnak" (63), s azért, hogy nem halad „intellektualisztikus" útakon. (110) K iem eli a nem­ zeti szocializmus „vezér-m űvészetét“ (111), azt azon­ ban szintén fölem líti, hogy a nemzeti szocializmus állam totalitása és az egyházi álláspont között „egyes" pontokban ellentétek fognak fölm erülni (116). Frick Henrik, a marburgi egyetem tanára 1936ban adott ki újszerű munkát: „Deutschland innerhalb dér religiösen Weltlage" címen. A geopolitika kezdetleges, új módszerében szól a vallási élet és val­ lási kettéosztottság kérdéseiről. Találóan és élesen bírálja a bolsevizmust és a vallásmozgalmakat. A pro­ testantizm us égető kérdéseiről azonban nem nyilat­ kozik. A régi vágányokra helyezi át ezeket a kérdé­ seket: a katolikus egyháztól félti a protestantizmust (102, 229, 230). Fejezeteken keresztül bizonyítja a „láthatatlan egyházról" szóló tan jogosultságát. (He­ lyesen állapítja m eg P. Pribilla S. J. a Hochlandban írt bírálatában: Sajnálatos dolog, hogy ilyen világo­ san látó teológus ma m ég mindig a láthatatlan egyház „kétségbeesett ideájába" kapaszkodik, m iként azt Ham ack nevezte).61 Rendkívül érdekes és tartalmas munkát írt az evangélikus hittudomány történetéről Stephan Horst: Die Geschichte dér deutschen evangelischen Theologie seit dem deutschen Idealismus (Berlin 1937). Ste­ phan a szellem történeti folytonosság hangsúlyozása közben is élesen, de tárgyilagosan bírálja a protestáns orthodoxiát, pietizmust, a felvilágosodottság korát és a protestantizmus többi árnyalatait egészen a ném et­ keresztény irányig. Barth dialektikus teológiájáról és a ném etkeresztényekről a legkem ényebben nyilat­ 61 Hoehland, 1936/37 évf, 403. 1.

85

kozik. Érzékeltetően domborítja ki a protestáns hit­ tudomány állandó változását, hullámzását; híven vá­ zolja a rengeteg tévedést és az egymásra következő rendszerek egymással vívott harcát. Különös azonban, hogy Stephan ebben nem a protestáns hittudomány válságát, hanem annak emelkedő, tökéletesbülő hala­ dását és hivatását látja: a rendszer finomulását, a lá­ tókör tágulását s az eredmények m élyülését. A vallásélet nehézségei között azonban a hívő népet nem elégíti ki a múltról és jelenről mondott bí­ rálat. Összefoglaló és kifejező hitvédelm i munka után vágyódik, am ely munka prizmaként gyűjti össze a kor bajait és egyben m egnyugtató m egoldásként nyújtja a hit erejét. Ilyen munkának ígérkezett a hamburgi egyetem neves tanárának, Leese Kurt „Die Religion des protestantischen M enschen“ (1938) c. műve. Leese sza­ vának van súlya. Eddigi munkái is a legnagyobb pro­ testáns teológusok közé állították. Legnevesebb m űve 1932-ben jelent meg: „Die Krisis und W ege des christlichen G eistes“ címen, am ely munkában már rámutatott a szellem világ mai örvényeire és útbaigazí­ tást nyújtott a jövő kibontakozásához. Azóta úgyszól­ ván m inden esztendőben gazdagította a protestáns egyházi irodalmat egy-egy munkával. Jelen m űvében rendszeres összefoglalásban nyújtja a protestáns hit­ tudomány feleletét a jelen és jövő kérdéseire. Politi­ kai vonatkozásban, s a jelenlegi Németországra s a nem zeti szociálizmusra vonatkozólag azonban nincsen szava: m űvében szigorúan a protestáns hittudom ány és vallásélet keretén belül mozog. Leese kritikáját magán Lutheren kezdi. A lu­ theri megigazulási tant, (amely tanról a protestáns hittudomány négy évszázad óta azt hirdette, hogy vele áll, vagy bukik a protestantizmus) „semipelagia-

nizmusnak" tartja (234). Ugyancsak kem ényen lép fel a „reformátor! kereszténység mai hangoskodóival“ szemben. Ellenben feltűnő, hogy Leese egyes kérdé­ sekben a régi liberális nyomokon halad: így a protes­ tantizmus igazi képviselőinek a m últ század költőit s bölcselőit tünteti fel? Schillert, Goethet, Hölderlint, Lessinget, Fichtet, Hegelt. Jelen kérdésre vonatkozólag Nigg W alter svájci író m űvét tesszük m ég szóvá: „Geschichte des religiösen Liberalismus. Entstehung, Blütenzeit, Ausklang“. (Zürich 1937). Nigg Stephannál is élesebben bírálja a protes­ táns rendszereket és szem élyiségeit. Troeltschről, Harnackról alig rajzolt m ég szerző ilyen hű és ki­ fejező képet. A katolikus egyházról s főleg XIII. Leó és X. Piusról mondott ítéletei azonban nélkülözik a tárgyilagosságot. A háború utáni és a nem zeti szocia­ lizmus nyomán a ném et protestáns egyházban tá­ madt vallási mozgálmakat a liberalizmus torzszülöt­ teinek tartja. Hauer és a ném etkeresztény vallásmoz­ galmak pedig — szerinte — nem mások, m int elfaj­ zott, korcs vallási liberalizmus (401). Nigg azonban a hitvalló egyházi irányt is elítéli, m ert szerinte to­ talitásra való törekvése eltérés a protestantizmustól. „Németországban — úgymond — a szigorú, orthodox hitvalló egyház minden másként gondolkodót „pogánynak“ bélyegez és a totális állam m ellett totális egyházat állít fel“ (399). fa) Ez a néhány szem elvény is sötétnek, bizony­ talannak és egymással ellentétesnek tünteti fel pro­ testáns egyházi írók felfogását a m últ és jelen m élta­ tásában. Még változóbbak, bizonytalanabbak és sze­ gényebbek azonban azok a tanácsaik, megoldási kísér­ leteik, m elyekkel napjaink problémáin keresztül akarják átmenteni a protestantizmust.

87

Steinmann, ki több alkalommal a farizeizmus vádjával illeti a katolikus szerzetességet, a protestan­ tizmus megújhodásának egyik legszükségesebb eszkö­ zének egy terciáriusszabályt követő lutheránus szer' zetesrend alapítását tartja. Ugyancsak szorgalmazza az elm élkedést és az életet lehelő szertartásokat (pe­ dig más alkalommal azt tartja, hogy a szertartás „hi­ deg" legyen); azonfölül legszükségesebbnek tartja az Oltáriszentséghez való gyakori járulást. (190— 195) Heinrich háromféle egyházi irányzatot különböz­ tet meg: a katolicizmust utánzó „totális" egyházat (11), az állami alapon álló és az állammal párhuzamo­ san haladó keresztény egyházat, és a nem zeti egyhá­ zat. A nemzeti egyház gondolatát elveti, mert ez eset­ ben az egyház az államba olvadna; ugyancsak elveti a katolikus-ízű totális egyházat és egyedül helyesnek az ú. n. ném etkeresztény irányt tartja, am ely egy ala­ pon áll az állammal. A hitvalló egyház totalitásra való törekvésével szemben inkább a legteljesebb liberaliz­ mus álláspontjára helyezkedik, am ely mindenkit, m ég a „modern pogányokat" is az egyház kebelébe fogad. Azonkívül két egyházmentő gondolata van: az egyház készenlétben állva várja be a történelm i át­ alakulás idejének végét (90), közben pedig neveljen egyházi vezéregyéniségeket, akik átsegítsék a vészes időkön (110). Frick célkitűzése Schemm bajor kultuszm iniszter sírfelirata, m elyet m űve végén idéz: „Unsere Politik heisst Deutschland, Unsere Religion heisst Christus!" Törekvése oda irányul, hogy az egyházat az állammal kibékítse, de oly képen, hogy az egyház engedjen ed­ dig elfoglalt m erev álláspontjából. Arra inti az egy­ házat, hogy barátkozzék m eg az adott helyzettel és annak m egfelelő egyházpolitikát teremtsen. (253) A hitoktatás végzését az állam feladatai közé sorozza, s

az állam kötelességévé teszi. Ekkép érvel: a hitokta­ tásnak éppúgy m egvan a létjogosultsága, m int a többi tantárgynak; ezek ism erete is hozzátartozik a m űvelt­ séghez, m int az ó- és újkor történetének ism erete (230—240). Hiába nyújt ilyen m egállapítások után Frick igen egészséges gondolatokat és tanácsokat „az élő hitközségek" felállításáról és a lutheránus egység és erő kiépítéséről, a hittannak áldozatul dobása foly­ tán elvesztett bizalmat a hitvalló protestánsok közt nem tudja visszaszerezni. Stephan az Istennel való összeköttetés és a ke­ resztény lelki elm élyülés szükségességét hangoztatja. Egészen érthetetlen Nigg felfogása a liberalizmus értékéről és győzelm éről. Abba a liberalizmusba akar­ ja visszavezetni a ném et protestantizmust, am ely an­ nak majdnem a halálát idézte elő, s azt a vallási m eg­ újhodást támadja, am elynek a ném et protestantizmus a legnagyobb erejét köszöni. Nigg egyenesen kipellen­ gérezi a németországi protestantizmus hitéleti m eg­ újhodásának szorgalmazását és gyakorlását. A protes­ táns lelkiséggel „össze nem egyeztethető törekvés­ nek'1 bélyegzi a gyónás és egyéb vallási gyakorlat bevezetését. Ebben nem lát többet „gondolatnélküli pietizm us“-nál (399). Szívvel-lélekkel a vallási libera­ lizmus m ellett tör lándzsát, am ely — szerinte — az örökkévalóság bélyegét hordja magán (402). Értékesebb Leese felfogása. A kereszténység lé ­ nyegét az Agapéban kifejezésre jutott evangélium i szeretetbe helyezi, és a kereszténységet ebből a szeretetből vezeti le. A lényegnek ilyen m egállapítása után a jelen és jövő protestantizmusának 10 tételben nyújt irányelveket és megoldandó feladatokat. Ezek­ ben a tételekben mindenekelőtt „az őskeresztény áhí­ tatot s a reformáción alapuló pozitív vallásosságot'* em eli ki. A további tételekben nyomosítani óhajtja a

89

kegyelem -tant, a protestáns term észetes vallásosságot, a gyakorlati életszem léletet, a m isztikái jelleget és érzelmi átélésen alapuló vallásosságot, a hit és lelki-, ism ereti szabadságát, dogm amentes laikus vallásos­ ságot és a szabadkutatás tanát. Leese ném ely tétele egyezik a katolikus tanítás­ sal; több tételéből azonban láthatjuk, hogy nem tu­ dott m ég kibontakozni a liberalizm us hatása alól. Bármennyire komoly és tartalmas Leese elgon­ dolása, nem hódította m eg a közvélem ényt. A katoli­ kusokkal csak egyes tanokban közös, a protestánsok pedig soraik megbontóját látják benne, m ert több négyszázéves tanításukat felborítja. A protestan­ tizmusról mint ilyenről 10. tételében különben maga mondja: „A protestantizm ust nem köti sem a biblia, sem a hitiratok. A protestantizm us tehát nem azonos az evangélikus egyházzal, am ely ezekről nem mondhat le, hanem attól teljesen független. N yíltan bevallja, hogy tételei nem egyeznek m eg a reform á­ ció cikkelyeivel”. (141). Elismerjük, hogy felsorolásunk nem teljes. Az em lített írók nevén kívül nagyon sok egyéb m unka is jelent meg, és számos folyóirat szintén kom olyan fog­ lalkozik a protestantizmus m ai h elyzetével és a jövő kilátásaival. Különösen kedvelt a protestantizm us régi nagyjainak s főleg Luther m űveinek kiadása. A legújabb időben m egjelent m unkák legértékesebbje Elért Werner műve: Dér Christliche Glaube (680 1. Berlin 1940, Furche Verlag). A jellegzetes írók m űveiből vett szem elvények m égis bepillantást engednek a protestantizm us m ai lelkiségébe, s lehetetlen észre nem vennünk benne a válság jeleit. a) Mindenekelőtt azt látjuk, hogy a nevezett pro­ testáns munkák egyben egyeznek: a m últ iránti elég -

90

gedetlenségben. óriási lelki változásnak kellett ott végbemennie, amikor a mai protestantizmusnak egyik nagyja a vallásalapító Luther legfontosabb tételéről azt m eri mondani, hogy az semipelagianizmus, tehát tévtan, a többiek pedig az elm últ századok irányait vetkőztetik pőrére, s azokról csak elítélő szavuk van. b) Ha elismerésrem éltó a múltról mondott bírá­ lat, m égis bizalmatlanságot ébreszt az emberben a bírálók bizonytalansága, amikor napjaink egyház­ mentő elgondolásait olvassuk. Nem egyéb az tapogatódzásnál, új útak keresésénél. A veszedelem annál nagyobb, mert nemcsak új s korszerű útakat keresnek, de maguk a vezető férfiak is ingadoznak saját hittételeikben és valláséletük lényeges igazsá­ gaiban. Félő, hogy az a hittudomány, am elynek mai munkássága nem egyéb bizonytalan tapogatódzásnál, nem tud sokáig ellenállani a modern világnézetek rohanó áradatának. Hol keressen lelki támaszt a hívő, amikor a vezető egyének maguk sem érzik szilárdnak a talajt, m elyen állanak? c) A bizonytalanság csüggedésbe, rem énytelen­ ségbe csap át maguknál a vezető egyéneknél. Amikor ma tiszta látás, meggyőződés, átélés és szent bizton­ ság érzése kell a hittudom ány embereibe, akkor köztük a legnagyobbnak, Leesenek, meggyőződését ilyen szegényes szavak fejezik ki: „Nem tartozik azok közé, akik a kereszténység végét jósolják", s csupán azzal vigasztalja magát:: „Csak ott van fel­ támadás, ahol sírok nyílnak". Az idézett írók nem érzik a szentpéteri kőszálat lábuk alatt, hanem maguk is azt tapasztalják, hogy az élet tengerén hányatnak. Ez a bizonytalanság és rem énytelenség mind általánosabbá válik. Ezzel az ál­ talános tünettel ellentétben áll Stephan derűs látása. De épp ez az optimizmus nélkülözi a tárgyi alapot.

91

H elyesen állapítja meg Stephan bírálója, Heiler: „Stephan fejtegetése is igazolja, hogy az egym ást kö­ vető rendszerek nem eredm ényeztek finomulást, ha­ nem ellenkezőleg durvulást és zűrzavart (miként ezt Stephannak a vitatkozó iskoláról vallott ítélete is iga­ zolja). Stephan munkája csattanó bizonyíték a m ellett, hogy a négyszázéves protestantizmus a haladás m in­ den lehetőségét kim erítette, s számára nem marad más hátra, mint hogy a „katolikus", az „általános" hittudom ány m esgy éj éré lépjen".62 d) A protestáns hittudom ány válaszút előtt áll. Maga az optimista Stephan is, a nehézségeket m ér­ legelve, felveti a kérdést: „a m ai napjaink szellem i forradalma nem szakítja-e széjjel a németországi evangélikus kereszténységet, s ezzel egyidejűleg nem szakad-e a ném et nép háromfelé"? (328) Tény az, hogy az egyik résznél a régi hitalapot az új világnézet kezdi betölteni, s ezek szívében a régi lelkiségből csak bizonyos Róm a-ellenesség maradt meg. A másik részen pedig a katolikus tantételek hangoz­ tatása és m ég inkább a katolikus valláséleti erőfor­ rások feltárása mutatja, hogy a jobbak saját hittudo­ m ányuk és vallási életük iránt bizalmatlanok. Ez a több lelkiélet utáni sóvárgás vezeti be az egység út­ jának egyengetését. A kérdések kérdése ugyanis ma valóban az, vájjon rendelkezik-e napjaink protestantizmusa a tartós szellem i harcra szükséges kegyelm i élettel, hit­ vallói hősiességgel. Tudjuk azt, hogy a régi, racionalisztikus időben is a protestáns nép hithűsége m en­ tette át az utókorra a protestantizmust. Vájjon a hit­ tudomány ingadozása m ellett rendelkezik-e a mai protestantizmus ezzel az élő, áldozatos hittel?

,2 Eine Heilige Kirche, 1938, 361. 1.

92

d) A ném etországi protestáns vallási élet sorvadása.

A történelm i m últ viharaiban a protestantizmust nem egyszer m entette m eg a porosz királyi ház hite és a protestáns nép áhítata, m ély vallásélete. íg y túl­ élte a ném et protestantizmus a racionalizmust, m ert a pietizmus időszakában elsajátított vallásélete felvér­ tezte az ellenállásra és a hitben való kitartásra. A jelen idők szellemharcát azonban ájtatos pie­ tizmus helyett a hitközönyös és hitetlen liberalizmus előzte meg; a nem zeti szocializmus uralma pedig nem kedvez a 26 tartományegyházból álló s ilyképen m ég mindig a régi állapotokra emlékeztető protestantiz­ musnak. Nem is szólva a rosenbergi faji világnézet és a hitvalló egyház benső ellentétjéről. Komolyan kell tehát számot vetni azzal, hogy vájjon elég m élyek-e a protestáns lelki erőforrások? A protestantizmusnak eddig az evangélium szava volt egyedüli erőforrása. Csodálatosnak kell ugyan tekin­ tenünk azt a hatást, m elyet az evangélium isteni sza­ va a lelkekben eredményez. De vájjon nem lankad-e el a hősiesség és áldozatosság, ha más erőforrások nem állanak rendelkezésére? A következő fejezetben mutatunk rá arra, hogy komoly protestáns vezetők visszatérnek régen elhagyott kegyelm i forrásokhoz, hogy lelki erőhöz juthassanak. Látják, ugyanis, hogy a hitélet napról-napra fogy, pedig ezen a téren dől el a protestantizmus jövője. A hitélet apadását ma már a statisztika adatai igazolják.63 a) A hitéleti esés a keresztelések számában, illet­ ve a szám esésében mutatkozik már. Itt ugyan a leg­ csekélyebb m ég a veszedelem . 1934-ben a protestáns szülők átlag l°/o-ban nem kereszteltették m eg gyer83 Ennek a fejezetnek statisztikai adatait a Junge Kir­ che c. lap évfolyamai megfelelő számaiból vettük.

93

m ekeiket. 1938— 39-ig ez a szám csak kevéssel halad­ ta túl a 2°/o-ot. Szászországban érte el csupán a 6.5%-ot. b) A konfirmálások számának kevesbedése már aggodalmasabb. Egyes vidékekről nyujtunk statisz­ tikai adatokat: Brémában az 1936 év konfirmált]ai száma volt 5503, 1937-ben 4914, W ürtenbergben a konfirmáltak száma 1935-ben 32,685, 1936-ban 29,789, 1937-ben 27,549, Sziléziában 1936-ban: 45,056, 1937ben: 41,397, Szászországban 1936-ban 72,102, 1937ben 63,539 . . . Hasonló (néhol m ég nagyobb) esés mu­ tatkozik az ország többi részében. Az esés az 1938— 40 esztendőben tovább haladt. Meg kell azonban en­ gedni, hogy az ifjúság új nevelése m ellett óriásinak mondható m ég a konfirmáltak ekkora száma. c) A keresztelés és konfirmálás megtartására kü­ lönböző tényezők vannak előnyös befolyással. íg y a rokoni kapcsolatok fönntartása és kiépítése, ajándé­ kozás stb. Ezek a körülmények hiányoznak az úrva­ csorához való járulásnál, s ezért a hitélet egyik leg­ biztosabb fokmérőjének kell az úrvacsorához való járulást tartanunk. A hitélet ebbeli m egnyilatkozása a statisztika adatai szerint igen siralmas képet mutat. Az 1936-os év adatai szerint a németországi lutherista-evangélikus egyházakban 9.922,671 urvacsoraosztás volt. A lélekszám ot tekintetbe véve az úrvacsorához a hívek 24.31 százaléka járult. Az 1938— 39-es években egyes tartományokból befutott jelentés szerint m ég ez a szám is kevesbedett. — Megengedjük, hogy a protes­ tánsok úrvacsorához való j árulásának százalékszámát enyhíti az a körülmény, hogy az ifjúság csak a 15— 18. évében járul az úrvacsorához. Azonban számos m é­ lyen hívő protestáns, főleg idősebb nénikék, (miként ezt Berlinben láttuk) hónaponkint, sőt egyesek he-

94

tenkint járulnak az úrvacsorához. Ez a körülmény viszont nagyon csökkenti m ég az em lített százalék­ számot is. A statisztikában feltüntetett százalékszám a hitélet halódására mutat. Szembeszökőbb lesz a tényállás, ha a katolikusok szentáldozáshoz-j árulásá­ val hasonlítjuk össze. A németországi katolikusok (a régi Németországot vettük alapul) szentáldozásai­ nak száma már 1931-ben 243 millió; 1935-ben ez a szám elérte a 303 milliót, s e szám azóta is em elke­ dett. Am i annyit jelent, hogy amíg a katolikusoknál (beleértve a csecsemőket is) m inden hívőre évenkint 14 szentáldozás esik, addig a protestánsok közül csak minden negyedik hívőre esik egy úrvacsora. A protestáns tartományokban az úrvacsorához való járulás százaléka is nagy eltolódást mutat. A legnagyobb a bajorországi százalékszám: 1935-ben 55.73%, 1936-ban 53.90%>, 1937-ben 53.13%. Sorban következnek Bajorország után: Schamburg Lippe: 53.5%, Kurhessen-Waldeck: 48.11, Keletporoszország: 43.20, Baden: 38,85, Württenberg: 35,17, HessenNassau: 33.93, Hannover 33,5, Pfalz 32,55, Szászor­ szág: 22.9, azután hatalmasat esik a százalékszám: Berlin 9.84, Lübeck: 9.37, Oldenburg: 8.93, Eutin: 8.75, Bréma: 6,92, Hamburg: 6,68 százalékkal. d) Az iskolaügyet és az ifjúság helyzetét is érint­ jük. Általában véve azt kell mondanunk, hogy az egész országban az iskolásgyermekek vallási statisz­ tikájában alig vehető észre az új világnézet s az ú. n. istenhívők propagandájának a hatása, m ég a vallási és községi iskolák „közösségi iskolává" való változ­ tatása óta sem. Ezen a téren tehát fényesnek mond­ ható a keresztény hitvallás diadala. 1937-ben a szü­ lők 98.88 százalékban keresztényeknek vallották be gyermekeiket. A csekély eltolódás, am ely ebben a pontban észlelhető, a katolikusok javára esik: 1936-

95

bán a protestáns iskolások százaléka 62.15, ez 1937ben 61.84-re esett, a katolikusoké 1936-ban volt 36.60%, ez a százalék 1937-ben 36.75-re emelkedett, A protestáns ifjúság nevelésében helyrehozha­ tatlan veszedelm et jelent, hogy csak a 15— 18 éves korban kerül a konfirmációhoz s úrvacsorához. Ez az állapot term észetes következm énye volt a katolikus szent gyónás és szent áldozás elhagyásának. A protes­ táns ifjúság a legveszedelm esebb korban nélkülözi a vallási élet vigaszát, erejét. Ma már látják a protestáns lelkészek az óriási veszedelm et, m elyet ez a körül­ m ény maga után vont. Minden erőt latbavetnek, (csa­ ládi összeköttetéseket, házi látogatást, stb.) hogy kon­ firmálásra bírják az ifjúságot. Meg kell engedni, hogy magára a konfirmálási előkészületre nagy gondot fordítanak s abban felölelik a vallási élet összes kér­ déseit. Szükség is van erre, m ert a konfirmálandóknak már alig van fogalmuk a kereszténység legele­ mibb igazságairól. Berlinben részt vettünk protestáns szemináriumon (vallási s nevelési kérdésekről szóló előadássorozaton). Többször esett szó a konfirmálás­ ról és az arra szolgáló előkészületről. Az egyik lel­ kész beszámolt arról, hogy 50 konfirmálásra készülő 17 éves fiú és leány közül egyetlen egy sem tudta már, hogy miről nevezetes az 1517. esztendő, ugyan­ csak alig volt fogalmuk a legtöbb vallási igazságról, mint am ilyen a m egtestesülés, m egváltás, m egigazulási tan. Az ifjúság erkölcsi életét igen szomorúnak tar­ tották, e pontban azonban nem bocsájtkoztak részle­ tekbe. Még szerencse, hogy a konfirmálás alkalmával az ifjúságnak legalább egy részét visszanyerik a val­ láserkölcsi élet számára. e) Általános bajt és veszedelm et jelent a lelki­ pásztorok utánpótlásának csökkenése. A belmisszió szervei (férfidiakonok) 1936-tól panaszkodnak az

96

utánpótlás csökkenése miatt; de évről-évre fogy a teológusok száma is. Az evangélikus egyházak teoló­ gusainak száma (nincsenek belevéve a lutheránus tar­ tományegyházak teológusai): 1933/34: 6641 (7.69%), 1934/35: 5356 (7.57%), 1935/36: 4113 (6.84°/o), 1936/37: 2775 (5.6°/o), 1937/38: kb. 2000 (5%). A zárójel száma százalékos összeha­ sonlítást tüntet fel az egyetem ek többi hallgatóival. A százalék 1939-ben csak 2.12; 1940-ben már csak 420 teológusok volt; a háború folytán ez a szám is term észetesen apadt. Az evangélikus tartomány egyházak 17,704 lelki­ pásztori állással rendelkeznek. Ezekből 1937-ben 1373 nem volt betöltve. A helyzet ezen a téren évrőlévre rosszabbodott. Bármint áll a dolog, a teológusok száma a pro­ testáns egyházakban továbbra is fogy. f) A kitérésekben Szászország viszi a rekordot. 1918-ban Szászország összlakosságából 4.509,489 tar­ tozott az evangélikus egyházhoz. Ez a szám azóta nem növekedett, hanem fogyott. 1937-ben a szászországi evangélikusok száma 4.464,137. A statisztika szerint ezen hosszú idő alatt az evangélikus egyházba kérte felvételét, vagy visszavételét 211,587 lélek: de ugyan­ ezen idő alatt az evangélikus egyházat elhagyta, tehát abból kilépett 579,666 lélek. A kitérések száma a leg­ kisebb volt a nemzeti szocializmus első esztendeiben: 1933-ban 8,011, 1934-ben 2,201, 1935-ben 2,917, 1936ban 8,272 (de m ég ebben az évben is felülm últa a visszatértek száma a kilépettekét), 1937-ben azonban egyszerre 39,615-re ugrott fel a kilépettek száma (ez­ zel szemben ebben az évben a visszatérteké csak 4,940-et tett ki). Aránylag Thüringiában még nagy a kitértek szá­ ma, a thüringiai ném etkeresztények erős tevékeny7

P . K őnig : A k eresztén v egvházab egyeége.

97

sége miatt. Itt 1937-ben az evangélikus egyházból ki­ lépettek száma négyszerese volt az előző év kitértjei számának. Még a különben hithű Bajorországban is fokozatosan emelkedik a kitértek száma a lutherista egyházból: 1934-ben 970-en léptek ki az egyházból (visszatért 1893), 1936-ban 3661 (visszatért 1755), 1937-ben pedig már 9673-an tértek ki (vissza pedig csak 1252-en). g) Hasonló visszaesést mutat a vallási élet minden megnyilatkozásában. Csak összefoglalólag említjük, hogy m íg a katolikus egyházi lapok példányszáma emelkedik, a protestánsoké fogy. (A háború óta az állam számos lapot szüntetett meg mind protestáns, mind katolikus oldalon). Az utóbbi években fogy a protestáns egyházi esketések és tem etések száma is. Ezzel szemben a protestáns egyházakban emelkedik a halotthamvasztóban elégettek száma, jeléül az új idők hatásának. íg y pld. 1936-ban Szászország 42,930 halottja közül elégettek 9,922-őt; 1937-ben 40,751 ha­ lott közül már 11,435-öt. A külmissziók támogatásában mutatkozik a leg­ kisebb fogyás (sőt a wüttenbergi és bajor egyház­ nál a missziós adomány nagyobbodott!) — A belm iszszió terén is igen szépen munkálkodik m ég a protes­ tantizmus. Külön kiem eljük a betheli szeretetközpontot, Bodelschwingh volt állampüspök vezetésével. Az összkép, m ely a statisztika nyomán a tárgyi­ lagos szemlélő elé kerül, rendkívül sötét és nyo­ masztó. A legszomorúbb azonban az, hogy a helyzet az utóbbi évek óta napról-napra rosszabbodik. e) Közeledés katolikusok és protestánsok között.

A m últban a ném et katolikusok és protestánsok között — minden békítési kísérlet m ellett is — át-

98

hidalhatatlannak látszó szakadék tátongott. A hitsza­ kadás tartóssága, az elm últ 400 év, a szakadást fönn­ tartó új érvvé vált, — mondja találóan P. Congar.8* Minden idők békítő munkásain kívül, több volt azok száma, akik a szakadást m élyítették és szélesbítették. Könyvekben és lapokban m esterségesen szították az ellentéteket. Csak egy példára hivatkozunk: 1862-ben v. Hasé módszeresen foglalta össze a katolikus egy­ ház ellen szórt összes kifogásokat, rágalmakat, elő­ ítéleteket, s adta ki nagyobb munkában: „Handbuch dér protestantischen Polem ik gegen die römischkatolische Kirche." A „kézikönyv" 1910-ben már a 7. kiadásban jelent meg. A m últ idők protestáns lelkisége után nem lehet csodálkozni azon, hogy a szelídlelkű és békés Vilmar teológiai tanár, a m últ században az uniókérdést il­ letőleg ezt a kijelentést tette: „Ha létrejönne az egy­ házak egyesülése, a hit igazságaiban a katolikusoknak kell tőlünk tanulniok és nem nekünk tőlük. Nem ne­ künk kell hozzájuk mennünk, hanem nekik kell hoz­ zánk jönniök." Oly m élyen gyökerezett a katolikusok és protes­ tánsok közti ellentét, hogy Harnack 1925-ben azt írta, hogy ha az egyházi reformban kéll is a protestánsok­ nak a katolikusoktól tanulniok és elvesztett értékeket visszaszerezniök, de a reform folytán az ellentétnek m ég élesebbé kell válnia a katolikusok és protestán­ sok között.66 84 P. Grisar S. J. aki Luther életéről írt hatalmas mun­ kájával világhírnévre tett szert, külön munkát adott ki ar­ ról a lelkiségről, mely a németországi protestantizmust a vi­ lágháború alatt és után áthatotta. (Dér deutsche Luther im Weltkrieg und in dér Gegenwart, 1925, 214. 1.) Részletesen és éles adatokkal megvilágítva mutatja be a világot meg­ hódítani akaró lelkiséget, amely a jubileumi esztendőben a német lutheránizmust eltöltötte. 85 Eine Heilige Kirche, 1938, 221. 1. 66 Die christliche Welt, 1925, 168. 1. — P. Pribilla, i. m., 43. 1. 7*

99

Az idők kereke rövid időn belül is nagyot for­ dult. És e rövid idő alatt világváltozás m ent végig a lelkekben. A világváltozást megrázó szavakkal jel­ lemzi Dr. Leonard Walther — a Hochkirchehez húzó evangélikus superintendens — : „Olyan m ély az unió utáni sóvárgásunk — úgymond — , hogy elérésé­ re a protestantizmus előtt szentségtörőnek látszó áldozatok hozatalától, mint am ilyen a Luther-szobrok eltávolítása a templomokból, sem riadnánk vissza." Leonhard Walther felfogása ma m ég elszigetelt je­ lenség. Sok teológus nem gondol az unióra, s az uniót sürgetők nagy hányada is kizárja a katolizálás gondo­ latát. Sasse pld. idézett dolgozatában így ír: „Bizo­ nyára nem akad olyan dőre katolikus, aki azt gon­ dolná, hogy az evangélikus egyház felbomlása maga után vonná Németország protestáns vidékei rekatolizálását. Oroszország sem lesz katolikussá és Spanyolország nem lesz protestánssá."67 Sasse azonban elfelejti, hogy a történelem vi­ hara már nagyobb hegyeket is lehordott. Az elm últ esztendőkben jórészt lehordta azt az óriásinak ismert hegyet, m elyet mindkét oldal előítélete emelt. Tíz év alatt egészen megváltozott a lelkiség. Az egyházi sajtóban, m elyben az előtt állandóan talál­ koztunk lekicsinyléssel, ma gúny s lekicsinylés nin­ csen többé. Ha mindkét fél védi, s magyarázza is a maga hitigazságait, azt olyképen teszi, hogy a másik felet meg ne sértse. Sőt számos esetben rendkívül tárgyilagos beszámolót találunk a másik hiten levők életéről vagy hitvallásáról. Protestáns szószékről az­ előtt számtalanszor hangzottak gyűlölködő kifejezé­ sek a katolikusok ellen. Ma ez a hang teljesen elné­ mult. Magunk számos protestáns prédikációt hallgat­ tunk (egyházi engedéllyel), de egy szónok sem bírál67 Zeitwende, 1937, 460. 1.

100

gatta a katolikus egyházat, sőt akadt olyan, aki a xnásvallásúak iránti szeretetet kötötte hallgatói lel­ kére. Még hívő protestánsok templomon kívüli előadá­ saiban is megváltozott a hang. Az em lített protestáns szemináriumon egyedül egy református tiszteletes mondott bírálatot a katolikus anyaszentegyház egyes tanairól, de még ebben a bírálatban is elmaradt a régi idők jellegzetes gúny ja és szem élyeskedése. Az evangélikus előadók vagy egyáltalában nem vonták előadásaikba a katolicizmust, vagy ha tették, abban a legnagyobb tárgyilagosságra és szeretetre törekedtek. Jahn evangélikus pásztor mondotta pl. a többek kö­ zött: „Sohasem a mi felfogásunk szerint ítéljünk m eg másvallásúakat, hanem tartsuk tiszteletben az illetők meggyőződését, és az ő meggyőződésükön és hitükön keresztül szem léljük valláséletük megnyilvánulásait. Ha pl. katolikus templomba lépnek, m elyben m isét mond a pap, még külsőleg is alkalmazkodjanak a ka­ tolikus ájtatoskodókhoz . . . “ Ez új légkör. Ma az a meggyőződés tölt el m in­ denkit, hogy am ennyiben létezik m ég ellentét egy­ másközt, erről hallgatni kell, hiszen sokkal nagyob­ bak azok a közös értékek, m elyeket közösen kell vé­ derdők. A helyzet az, hogyha itt-ott (feledékenységből) régi idők lelkisége nyilvánul m eg valahol, szere­ tettől áthatott figyelm eztetés meglepő eredményt ér el. Két esettel világítunk rá a megváltozott légkörre. A wittenbergi Luther-múzeumban a helybeli evangélikus lelkész vezetett egy vidéki leánycsoportot s magyarázott nekik a termekben felhalmozott em lé­ kekről. Kifogástalan tárgyilagossággal vázolta Luther életét, és az egyes em lékek történetét. Csak az egyik teremben szólt belőle a régi ember. A teremben Tetzel búcsúprédikációit s a katolikus búcsútant pel-

101

len géire állító képek függtek. A lelkész bizonyos gúnnyal szólt arról, hogy a katolikusok pénzzel akar­ ják m egnyerni bűneik bocsánatát és megvásárolni a m ennyországot. . . Magyarázata végén így szóltam hozzá: „Nagytiszteletű úrnak hálás vagyok a Luthertermek értékei ism ertetéséért. Csak egyet nem értek: m iért kellett olyan tárgyilagos előadás közben a bú­ csú-ügyben a régiek igaztalan gúnyj át követni? K ül­ földi lévén, am ilyen jól esett tárgyilagossága és tu­ dása, éppúgy visszatetszett a szeretetlen és igaztalan beállítás." A lelkész nem sértődött m eg a figyelm ez­ tetésen, s azzal próbálta eljárását védeni, hogy a vi­ déki fiatalságnak „kellett valam it mondani". „Lássa, — feleltem — épp a fiatalság lelkében nem szabad az előítéletek m agvát hinteni és ilymódon gyengíteni a Krisztusban hívők táborát." „Köszönöm, uram, — vá­ laszolta m egilletődötten. — Igaza van. Hasonló eset nem ism étlődik többé." — Óriási lelki változásnak kellett történni ott, ahol kem énynyakú szász egy fi­ gyelm eztetésre évszázados fellegvárakat ad fel. Marburgban a sekrestyés vezetett nagyszámú férfi és női csoportot Szent Erzsébet gyönyörű, ősi székesegyházában. Betanult magyarázatában szóno­ kolva adta elő a templom m últját, Szent Erzsébet ham vai történetét, nem hallgatva el azt sem, hogy a protestánsok m iképen garázdálkodtak Szent Erzsébet hamvai és a m űvészi kincsek között. Az utóbbiakból alig maradt hírmondónak egy-egy szobor, m elyet hívő kortárs elrejtett. A sekrestyés csak egyszer en­ gedett utat a régi lelkületnek, amikor Szent Erzsébet életét bemutató egyik festm ény magyarázata közben nemcsak Marburg Konráddal szemben ragadtatta el magát („Isten m eg is verte, — mondotta róla, — mert pestisben pusztult e l . . ."), hanem kikelt a katolikus lelkiélet és életszentség ellen is. — „Örömmel hall­

102

gattam végig magyarázatát, — mondottam a végén — melyben feltárta a székesegyház és a templom kin­ cseinek történetét. Csak azt a Konrád-mesét, m elyet a történelem régen megcáfolt, és a katolikus lelkiélet igaztalan beállítását hagyta volna el. Olyan szépen mutatott rá arra, hogy m ennyi értékes m űkinccsel volt tele a székesegyház, amíg Németország és Marburg egy hiten volt. Nem veszi észre az egy hit áldá­ sát és a régi hit értéktermelő erejét? S ha észreveszi — és szép előadása mutatja, hogy m ennyire van erről m eggyőződve,— akkor miért kell m esterségesen azon a szakadékon tovább dolgozni, am ely ezeket az értéke­ ket is elnyelte? Miért nem lehetne inkább épp a m eg­ maradt értékeken keresztül az áthidaláson dolgozni? Nem gondolja, hogy Szent Erzsébet, akit olyan nagyrabecsül, a katolikus Szent Erzsébet emléke is kö­ telezi erre?“ A jó embernek sokáig nem jött szó aj­ kára. Aztán, mintha lelkén sugár vonult volna át, megragadta kezemet és elérzékenyülten csak ennyit mondott: „Köszönöm, nagyon köszönöm."

f) Űtegyengető tényezők.

Több, m int öt évvel ezelőtt vetettem fel a hit­ valló egyház egy vezérképviselője előtt a kérdést: „Nem gondolja, hogy a mai állapotok a Gondviselés terveiben a katolikusok és protestánsok közti egység útját egyengetik?" „Ezt lehet állítani, s lehet tagadni, — válaszolta. Én úgy vélem, hogyha a G ondviselés­ nek határozott szándéka volna, hogy ma létrejöjjön az egység, úgy érezhetőbben nyúlna bele az ügyek folyásába." Majd folytatta: „Nekem sok barátom van a katolikus papság tagjai között, amit nem mondhat­ nék sok evangélikus pásztorról. N. N. katolikus püs­

103

pököt pl. igen nagyra becsülöm. Ha történetesen együtt ítélnének el hitünkért, — m iként a kommu­ nisták annyi lutheránus és katolikus lelkészt m egöl­ tek, — nem vitatkoznánk arról, hogy m elyikünknek van igaza, hanem egymás m ellé térdelnénk s imád­ koznánk, amíg Krisztusért fogadnók a halált." önként vetődik fel ilyen hitvalló nyilatkozat után a kérdés: akik egyek lennének a halálban, miért nem lehetnek egyek már az életben is? Az elm últ öt év alatt is a Gondviselés még érez­ hetőbben nyúlt bele az ügyek intézésébe. Lelki vak­ nak kell tartanunk, aki nem veszi észre napjaink po­ litikai és világnézeti harcai mögött a Gondviselés ve­ zető kezét, am ely a keresztény egységet szolgálja. Protestáns oldalon mind többen eszmélnek rá az „Isten látogatása11 idejére, s azért nem elégszenek m eg azzal, hogy felhagynak a régi gyűlölettel, hanem ténylegesen is közremunkálkodnak a Gondviseléssel az egység útjának egyengetésén. Az egységet egyengető néhány tényezőről külön meg kell emlékeznünk. a) Évek óta protestáns részről is sokszor sürgetik az egységért mondandó imádkozást. A lig akad az uni­ óról dolgozat, m elynek írója a legnyomatékosab­ ban ne szorgalmazná az unióért mondandó imát. Az imaegység pedig a hitegység leghathatósabb egyengetője: Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük, — mondja az Űr. b) Kedvező körülmény, hogy napjaink protes­ táns teológusainak nagy része elhagyja a liberalizmus és racionalizmus útján járt elődeit és az ágostai hit­ vallás alapjaira való teljes visszatérést sürgeti. Az uniósmozgalomból ismert Deissmann az egyháznak „vértanúk áldozataival m egszentelt egységéről" szól­ va, örömmel utal arra, hogy az ágostai hitvallás ős­

104

szövege az egy, szent egyház örök fönnmaradásának tanítását tartalmazza: „Item docent, — hangzik a hitvallás szövege — quod Una Sancta Ecclesia perpetuo mansura sit.“68 Igazat adunk Sassenak abban, hogy a racionaliz­ mus hozta létre tulajdonképen az egyházszakadást, a liberalizmus pedig m ég m élyebbre ásta a szakadékot. Az ágostai hitvallás sokkal közelebb áll a katolikus egyházhoz, mint az elm últ század protestáns hitet­ lensége. Ha Luther ma élne, az elm últ négy évszázad és a mai idők tanúsága után nem sokat latolgatna, hanem azonnal az egység megterem téséhez fogna. c) Az ágostai egy, szent, egyház tanának hangoz­ tatása nyomán nemcsak öntudatosabb és mélyebb hitre jut a hitvalló egyház, hanem jobban átérti és m egkedveli az egységes egyház gondolatát. Minden­ nél jobban világítja meg ezt a ném etkeresztények godersbergi „bajtársi szövetségére11 adott felelet. Szóltunk arról, hogy a ném etkeresztények 1939 márciusában a bajtársi szövetség közös táborába gyűjtötték össze a különböző vallásmozgalmi és né­ m etkeresztény csoportokat és hogy sok hívő pro­ testáns is üdvözölte az egységrejutást. A hitvalló egyház tábora a bajtársi szövetségről hozott beszá­ molója után 37 tételt tett közzé, m elyekben tulaj­ donképen válaszoltak a bajtársi szövetségnek. Ezek­ ben a tételekben a benső, lelki meggyőződést s krisztusibb életet sürgetik, több tételben pedig a keresz­ tény egyházak egységét szorgalmazzák. Érdemesnek tartjuk, hogy néhány tételt teljes szövegében lek ö­ zöljünk. Bennük új szavak, kifejezések és új lelkiség csendül meg. 22. tétel: Az egy, szent, keresztény egyház utáni kiáltás erősebb és szorosabb (bindender), mint a hívő egyház utáni kiáltás. 23. A hívő egy•3 Deissmann, Una Sancta, 3. 1.

105

ház abból él, hogy az egy, szent, keresztény és apos­ toli egyház után kiált. Am ennyiben ezt nem tenné, már halott volna. 29. A hitvalló egyház öngyilkossá­ got követ el, ha önmagát fontosabbnak tartaná, m int a szent, általános egyházat. 31. Hogy akadnak olyan döntések, m elyek Krisztus testét feldúlják, — ez ki­ vétel. 32. Hogy minden döntésünkben a cselekvés egységére törekedjünk, ez a szabály."69 Mily velőtrázó megállapítás: amennyiben nem kiáltana az egyház az egy, szent, keresztény, apostoli egyház után, már halott volna! Hozzá kell ugyan tennünk, hogy ezen a kiáltáson nem értenek katolizálást. De ha nem is jelenti azt, igenis jelent ki­ tartó munkát, imádságot az igazság, a krisztusi élet után. M ilyen közel állanak az ilyenek lelkűnkhöz! Rájuk vonatkoznak Szent Ágoston szavai, m elyeket már Szent Tamás idézett: „Azok a másvallásúak, akik makacsság és rosszakarat helyett őszinte szív­ vel keresik az igazságot, nem számíthatók az eretne­ kek közé.“70 d) A hívő protestantizmusnál azonban nemcsak az igazság keresésében találunk buzgóságot, hanem a hitélet gyakorlásában is. Jobb lelkek már régóta vágyódtak lelki élet, áldozatosabb élet után, aminek csak örülni tudunk. Ez az a lelkiség, am ely előbbutóbb kierőszakolja a hitegységet. A protestáns lelki értékek között első helyen kell megem lékeznünk Sieveking Amália protestáns hajadon alapításáról. A vallásos hajadon m ég a m últ században olvasott a katolikus irgalmas nővérek önfeláldozó életéről, s a szép példa hatása alatt arra a gondolatra jutott, hogy a jó Isten nemcsak a házas életre adja áldását, ha­ nem m inden szeretetgyakorlatra és önfeláldozásra is. e9 Junge Kirche, 1939, 332. 1. 70 Eine Heilige Kirche, 1938, 42. 1.

106

Az irgalmas nővérek példáján fellelkesülve alapította a protestáns diakonissza-intézményt, am ely mind a mai napig áldásosán működik. Ha a lelkiség szem­ pontjából nagy is a különbség a protestáns diakoniszszák és a katolikus apácák között, m égis m eg kell állapítani, hogy a diakonisszák intézm énye jótéko­ nyan hat a protestáns hitéletre és emberbaráti tevé­ kenységre. A szeretetgyakorlaton kívül egyik ered­ m énye az intézm énynek az is, hogy azóta nem egy protestáns író másként gondolkodik és ír a tiszta élet­ ről, sőt a papi nőtlenségről és a szerzetesi intézm ény­ ről is. Így elismerőleg nyilatkozott a papi nőtlenségről és szerzetesintézményről a neves Fliendner és Bodelschvingh, a betheli szeretetközpont lelkes apostola, Bodelschvingh volt állampüspök atyja.71 Haug tübingai pásztor hosszabban emlékezik m eg művében Sieveking alapításáról, és nyíltan tesz hitvallást a házasságon kívüli, önmegtartóztató, tiszta élet m el­ lett, m int am ely az evangélium szellem éből folyik, „örülhetünk annak, — írja — hogy a 19. században az evangélikus egyház ennek a kincsnek felism eré­ sére jutott."72 e) Üjabb időben mind többször hallani protes­ táns részen a Szent Szűz tiszteletéről. Félénken nyilatkoztak kezdetben a M ária-tiszteletről. De már 71 Bodelschvingh a betheli szeretetközpont lelkes apos­ tola. Mikor a nemzeti szocializmus uralomrajutásakor Hitler vezér és kancellár a 26-féle protestáns egyház megszűnésé­ vel nagy protestáns egységre törekedett, az ú. n. nemzeti egyházban, a protestantizmus 91 szavazattal 8 ellenében Bodelschvinghet választotta meg a németkeresztény Müller La­ jossal szemben. Bodelschvingh azonban nem sokáig viselte méltóságát, a sok nehézség miatt ugyanis lemondott. Utódja Müller Lajos lett, kit azonban a bekövetkezett események nyomán a hithű protestáns közvélemény elsöpört. A bajor protestánsok ellenállása megtörte Jaeger kormánybiztos ke­ mény intézkedéseit. . . 72 Theodor Haug, lm Ringen um Reinheit und Reife, Stuttgart, 1931, 247. 1.

107

Haug, idézett művében, hivatkozik Schlatter „Mária-beszédeire“, majd nyiltan megállapítja, hogy a M ária-tisztelet mind a leányifjúság, mind a férjezett nők számára nagy áldást jelent: „A Szent Szűz tün­ döklő alakja — állapítja m eg — fényt és derűt su­ gároz m inden katolikus hajadonra, a hozzá való fo­ lyamodás pedig fölem előleg hat a lelkekre."73 Haug 78 Haug, i. m., 251. 1.

1931-ben írt munkája óta nagy változáson m ent ke­ resztül a protestantizmus. Ma már hallunk hangokat arról is, hogy a M ária-tisztelet hiánya miatt van ak­ kora különbség a rideg és önző porosz protestánsok és a raj na vidéki és délnémetországi katolikusok kö­ zött. A jobb protestánsok nagy szükségét érzik a M ária-tisztelet gyöngédséget, lelki finomságot és kedvességet nyújtó hatásának, és panaszkodnak az égi Anya nevelő hatásának hiánya miatt a protestáns családokban. f) A lelki elm élyülés az utolsó esztendők folya­ mán sokkal bensőbb lett. Nagy súlyt vetnek arra, hogy az istentiszteletek fényét emeljék s a szertar­ tásokat bensőségesebb lelkiséggel telítsék. 1938. okt. 20-án Lünebergben már „evangélikus szertartási mozgalom" alakult. A mozgalom tudományos mun­ kálkodást fejt ki a liturgikus értékek felszínrehozásával. Liturgikus előadásokat, „napokat" tar­ tanak, s az istentiszteletek fényének em elését szor­ galmazzák. g) A vallási élet em elésére a legnagyobb hatás­ sal volt idáig a berneucheni központ, am ely kimon­ dottan a vallásélet m élyülését tűzte ki célul. Ami után a liturgikus mozgalom „tudományos" alapon kutat, azt már évek óta gyakorlatilag valósították meg. A berneucheni központ a vallási élet minden mozzanatát felöleli. A „Dér deutsche Dom“ c. füzet­ sorozatban irodalmilag is terjesztik törekvéseiket.

108

A központ évek óta már a protestáns vallási élet legnehezebb problémájának megoldását is szorgal­ mazza: a magángyónás bevezetését. K edves és tar­ talmas az „Ordnung dér Beichte" c. füzetük s a Freumundhefte c. sorozatban „Vöm Abendmahl und Beichte“ c. kiadványuk. A berneucheni valláséleti központnak köszön­ hető, hogy a gyónás kérdésével mind nagyobb és nagyobb körben foglalkoznak. Figyelem rem éltó dol­ gozatot közölt a gyónásról a „Junge Kirche“ folyó­ irat Bartels Frigyes hannoveri egyházfőtanácsos tol­ lából.74 Bartels bizonyítja, hogy Luther a katolikus Egyháztól való elszakadása után tovább is gyónt s követői között is meghagyta a fülgyónást. Fölemlíti azt is, hogy az ágostai hitvallás 11. cikkelye a ma­ gángyónás fönntartása m ellett foglal állást. A dolgo­ zatból megtudjuk azt is, hogy a protestáns templo­ mokból csak a racionalizmus dobatta ki a gyóntató­ székeket, s hogy még a múlt században is akadtak protestáns lelkészek (Kliefot, Vilmar, Löhne) akik a magángyónás végzését szorgalmazták. A szerző a to­ vábbiakban különféle érveket sorol fel a magángyó­ nás áldásos voltának bizonyítására. Junge Kir­ che azóta több ízben közölt dolgozatot a magán­ gyónás felújítása, visszaállítása érdekében. — A minap Schönherr Albrecht brüssowi lelkész adott ki 48 oldalas füzetet a gyónásról, „Lutherische Privatbeichte“ címen. Fejezetei címe: „Luther és a fülgyó­ nás. — A lutheranizmus és a gyónás. — Gyónás és hitközség. — Gyónás és gyóntatói hivatal. — A gyó­ nás és az úrvacsora. — A gyónás végzése körüli prob­ lémák. — A gyónási titok értelme." 74 Junge Kirche, 1936. nov. 7. — A Katolikus Nevelés c. hetilap 1937 márciusi számában foglalkoztunk részletesen Bartels dolgozatával és a protestáns részről megnyilvánult törekvéssel a gyónás bevezetését illetőleg.

109

Ezek a tények mutatják, hogy a hívő protestan­ tizmus kom olyan foglalkozik a hitélet legnehezebb, de áldásos intézm ényének bevezetésével. Hogy m ily eredménnyel, erről ma bajos még adatokkal szolgálni. Az egyik hannoveri templom istentiszteleti rendjében a gyónás beállításának időpontját is találtuk, ami azt mutatja, hogy Németországban van már protes­ táns templom, plébánia, am elyben bevezették a maángy ónás végzését. Az örvendetes tényezők számát emelhetnők. Csak általánosságban említjük fel, hogy az igen nagyszámú protestáns folyóiratban szebbnél-szebb dolgozatokat találunk a lelkiélet körébe vágó igaz­ ságokról: imáról, elmélkedésről, erényes életről. Va­ sárnapokon (néha hétköznapokon is) templomaikban délutáni istentiszteleteket vezettek be s újabban va­ sárnap reggel külön gyerm ekistentiszteletet tartanak, hogy az ifjúságot a valláserkölcsi életnek m egnyer­ jék. A ném et protestantizmus kebelén belül m egin­ dult e kedvező lelkiségen és tevékenységen kívül, más tényezők is állanak még ugyanannak a cél­ nak szolgálatában. A katolikus anyaszentegyház útegyengetéséről külön fejezetben szólunk. Két közre­ munkálkodó tényezőről itt emlékezünk meg: a Hochkirche és a rosenbergi faji világnézet útegyengetéséről. A Hochkirche-n értjük azt az irányt, am ely kato­ likus szertartások bevezetésével közeledik a katolikus egyházhoz. 1919-ben alakult m eg a németországi Hochkirche irány. Nevesebb képviselői: Bronisch, Kőnig, Lőwentraut protestáns lelkészek. Bronisch 1923-ban adta ki a Hochkirche c. lapot. A Hoch­ kirche már 1921-ben bencés szellem ben terciárius társulatot hívott életre. Bronisch volt egy ideig a

110

társulat elöljárója, „apátnak" neveztette magát, — de később kilépett a társulatból és mint „protestáns ferences tertiárius“ folytatott tevékenységet.75 — A m agasegyházi iránynak mai lapja az „Augustanabote“ (Mosau über Züllichau). A magasegyházi irány a vallásmozgalmak idejében szintén szót kért, s el is érte azt, hogy 1935-ben országos „egyháznapjukat" nemcsak a sajtóban, de a rádióban is megtarthatták. Főszertartásuk a „német mise." A szertartásoknál újabban már albát, stólát, miseruhát (casula) hasz­ nálnak s a katolikus szentm iséből több részt vettek át. A mozgalomról azt kell mondanunk, hogy kez­ detleges állapotban van és kevés taggal rendelkezik. De lehet, hogy idővel a protestantizmus további ala­ kulásában nagyobb eredm énnyel fog működni. A Hochkirche-vel kapcsolatosan m eg kell em lé­ keznünk az irány mai vezéréről, H eiler Frigyesről. H eiler hitehagyott katolikus pap, kit egy görögkeleti püspök püspökké szentelt (a szentelés érvényességét katolikus oldalon sem vonják kétségbe).76 H eiler nagy tudással és munkabírással dolgozik a Hochkirche szellemében. Ostkirche u. Urkirche (I. kötet XX. és 607 1.) c. művéről katolikus bírálói is (néhány kifo­ gásolt részen kívül) nagy elism eréssel nyilatkoztak. Igen értékes a „Heilige Kirche" c. folyóirata, am ely a magasegyházi „Hochkirche" és „Besinnung" c. lap

75 Eine Heilige Kirche, 1937, 24—29, és 128—132. 1. — A németországi protestánsok között széles körben terjedt el Assziszi Szent Ferenc tisztelete. Számos munkában tárták fel Szent Ferenc megnyerő életét. Ezen irodalmi munkák nyomán alakult ki a protestáns Szent Ferenc-tisztelők sorá­ ból a protestáns ferences terciáriusok egyesülete. Ez azonban inkább irodalmi, mint vallási egyesület volt. Sabatier, a ne­ ves francia író és Szent Ferenc-kutató is ennek az egyesü­ letnek volt tagja, s Heiler, a hitehagyott pap, ma is az, mi­ ként a Heilige Kirche hasábjain ezzel dicsekszik. 76 Lexikon für Theologie und Kirche, 1932, V. k„ 86. 1.

111

■tudományos folytatása. Heiler a katolikus anyaszentegyházról sokszor remekül ír. Célkitűzése: „evan­ gélikus katolicitást (a szót „általános" értelemben véve) előmozdítani. Meg kell azonban állapítani a tényt, hogy Heiler katolikus szempontból nem egy pontban kifogásolható, bármennyire dolgozik — lát­ szat szerint — az egység előmozdításán. Viszont a protestánsok sem bíznak benne, s nem egyszer rej­ tett „jezsuitizmust“ fognak rá. Lehet, hogy idővel visszatalál a katolikus anyaszentegyházba, maga után vonva számos tisztelőjét. Rademacher a ke­ resztény egyházak egységéről írt m űvében többször idézi Heilert, s ő említi, hogy Heiler m űveiben a kö­ zeledés jeleire talált. c) Bármennyire lássék lehetetlenségnek és kép­ telenségnek, m égis állítjuk, hogy a katolikus-protes­ táns egységen a legnagyobb hatással és eredménnyel Rosenberg faji világnézete, mítosza dolgozik. Ter­ m észetesen csak közvetve. Rosenberg a faji világné­ zet egységébe akarja Németország népét toborozni. A faji világnézeten állók nem vették észre, hogy te­ vékenységükkel először felébresztették az alvó pro­ testantizmust, másodszor pedig a sorsközösség egysé­ gébe terelték a protestánsokat és katolikusokat, s ilyképen a leghatékonyabban épp Rosenberg „világ­ nézete" mozdítja elő az egyházak egységét. A faji világnézet útegyengetésében a ném et­ keresztények töltötték be a faltörő kos szerepét. Mi­ kor azonban a sportpalotai első nyilvános nagygyűlé­ sükön a faji világnézet szellem ében kezdtek beszél ni,77 a hitvalló tábor egymásután vitte diadalra zász77 Mikor Müller Lajos, a németkeresztény irány königsbergi vezetője került az állampüspöki méltóságba, (lásd 56. és 71. jegyzetet) a németkeresztények le akarták hengerelni a hitvalló egyházat. 1933. nov. 13-án nagygyűlést tartottak a berlini Sportpalota színkörében. A gyűlés azonban szörnyű

112

Iáját. Így ébredt fel a valláséleti pangás m élypontjá­ ból a hitvallók lelkes csapata, és köztük a buzgóbbak nyitották meg a vallási élet rég elhagyott forrásait, hogy erőt m erítsenek a további kitartásra. A közös értékek védelm ében m egszűnt a protestánsok és ka­ tolikusok közti ellentét. Ismertünk olyan protestáns lelkészeket, akik a pápai körlevelet olvasták fel va­ sárnap híveik előtt. A jelen fejezetben felsorolt igazságok után két következtetést vonunk. aj A protestantizmus mai történetének kialaku­ lásában valósággá vált a középkor naiv legendája. A legenda szerint a Rómába menő elairvauxi Szent Bernát kocsijának egy kerekét az ördög eltörte, mire a Szent kényszerítette az ördögöt, hogy a kerék sze­ repét töltse be. A G ondviselés ma saját terve m eg­ valósítására használja fel a viharos időket. Bizonyos, hogy négy évszázad kibékítő kísérletei nem hordtak le a protestantizmust, keleti egyházat és katoliciz­ must elválasztó hegyből annyit, m int a kommuniz­ mus és a rosenbergi világnézet s a m odem pogányság. Az egységet előmozdító munkát találóan hasonlítják össze az alagút munkálatával: két oldalról dolgoznak, hogy az egységközpontban találkozzanak. Nos, ebben az alagúti munkában a kommunizmus és a rosen­ bergi világnézet a fúróra gyakorolt pörölyütés sze­ repét tölti be. Minél erősebb az ütés, annál inkább halad előre az egység munkája. b) A szellem vihar felébresztette a protestantiz­ kudarccal végződött. A szónokok közül ugyanis, különösen Krause, (a németkeresztények országos vezetője) a dicsőség mámorában elragadtatta magát; kritizálta az Ószövetséget s nyíltan kimondotta, hogy a faji jellegű kereszténység és az Ószövetség egymást kizárják. — A hitvalló egyház ügyesen használta ki az elsiklást. „Pogányság tör az egyházba" kiál­ tása végigharsogta az országot és egy zászló alá toborozta a hívő protestánsokat 8

P . K önig : A k ere sz té n y egyházak egysége.

113

must, s életre keltette a hitvalló csoportot. Az evan­ gélium m egm entése érdekében régm últ idők felfo­ gásának m egtagadásával szakított a németkeresz­ tény ir á n n y a l; másrészt visszatért rég elhagyott erő­ forrásokhoz. Gyengén folynak m ég a m egnyílt forrá­ sok, s nagyon vastag a réteg, m elyet négy évszázad történelm e összehordott. De „lassú víz partot m os.“ A hívő csoport az evangélium tisztaságára s a gyakor­ lati vallásélet útjára lépett. Ezekben a lelkekben a bensőségesebb élet, a kegyelm i élet utáni vágy növe­ kedni fog, s ez a szent vágy az útból eltünteti a torlaszokat, s azt fogja elérni, hogy az evangélikus templomokba visszatérjen az oltáriszentségi Jézus. g) Kéznyujtás katolikus oldalról.

A tünetek, m elyekről szólottunk, még nem ál­ talános jellegűek. Protestáns oldalról, a hitvalló tá­ bor részéről is sok akadályt gördítenek még az egy­ ség m egvalósulása elé. A harcias, régi protestáns tá­ borból is maradt fönn egy réteg, am ely máig sem vette észre a létét fenyegető veszedelm et s tovább dolgozik a katolikus-protestáns ellentét tágításán. Értjük ezen az 1900 óta fönnálló protestáns egyletet, am ely kimondottan a katolikusok közti térhódítást tűzte ki céljául. Ez az egylet „Gesellschaft zűr Ausbreitung des Evangeliums unter den Katoliken“ a Gusztáv A dolf Egylettel legújabban Németországhoz csatolt Ausztria területén és a Szudétanémet vidéken halászott a katolikusok között.

78 A Junge Kirche örömmel újságolja, hogy m 1938-ban Ausztriát Németországhoz csatolták, 13,977 katolikus lépett át az evangélikusokhoz. (1939., 346. 1.) A Gusztáv Adolf Egylet is ugyanakkor jelentette, hogy több mint hét millió márkára van szüksége, hogy az áttérések folytán Ausztria és a Sudéta területen szükségessé vált templomokat felépíthesse.

114

A protestantizmus régi idők óta Rómát azzal a h a m is váddal illeti, hogy Róma erőszakosan térit, s m inden eszközzel tör hatalomra. Ez a vád kénysze­ ríti Rómát (legnemesebb törekvése m ellett is) a leg­ nagyobb óvatosságra. Később m ég visszatérünk erre a vádra s Róma tartózkodó álláspontjára. A ném et ka­ tolicizmusnak is a legnagyobb okosságra és óvatos­ ságra van szüksége az egység útegyengetési munká­ jában. Már XI. Pius pápa figyelm eztette a Winfried­ bund tagjait, hogy az uniósmunkában kerüljenek minden oktalan buzgóságot. Roppant nehéz feladat hárul tehát a ném et ka­ tolicizmusra, hogy a nagy horderejű ügyet diadalra segítse. De bátran mondhatjuk, hogy a ném et katoli­ cizmus feladata megoldásában derekasan jár el. a) Az egységet szolgáló munkában a századok folyamán a ném et katolicizmust, Martin Konrád paderborni püspök túlbuzgóságától eltekintve, inkább a túlzott engedékenység jellem ezte. Az egység utáni óhajukban egyesek egyházfegyelm i, sőt dogmatikus téren is túllépték azt a határt, m elyet a krisztusi igazság s a katolikus egységelv m egjelöl. Ma a közös sors egy síkra — hogy ne mondjuk egy zászló alá — helyezte a katolikusokat és pro­ testánsokat, m ert egyaránt támadja őket a kommu­ nizmus, s a modern pogányság. A ném et katoliciz­ mus az előtt inkább védelem re szorult az egyházak közt dúló szellem i harcokban. A m ostani időben a katolikusok különösen óvakodnak m inden bírálgatástól, szem élyeskedéstől a protestánsokkal szemben. A legteljesebb együttérzéssel kísérik a protestantiz­ must sorsdöntő időszakában, s a béke és szeretet lég­ körét és hangját igyekszenek m eghonosítani a sajtó­ ban és szószéken. Ennek a lelkiségnek jellem zésére alig em líthetnénk fel alkalmasabb példát, m int ame8*

115

lyet a berlini katolikus egyházi lap (Kath. Kirchenblatt) egy szerkesztői üzenetében állapított meg. Az egyházi lap több esetben nagy m egértéssel írt a protestánsokról. Egy katolikus olvasónak nem tetszett ez a hang, s kifogást em elt ellene azon a címen, mert neki sok kellem etlensége volt idáig a protes­ tánsok részéről. A Kirchenblatt szerkesztője a sér­ tettnek a következő feleletet adta: „Azt írja, hogy mi túlzott előzékenységgel szólunk a protestánsokról, s hogy Ön rosszalja lapunk írásmodorát a protes­ táns kérdésben, m ert önn ek sok kellem etlenséget kellett életében a protestánsok részéről elviselnie. Három rövid pontban felelünk. 1. Aki más vallásán gúnyolódik, az a legtöbb esetben sem nem hívő pro­ testáns, sem nem hívő katolikus, hanem vagy telje­ sen vallásellenes, vagy a legjobb esetben hitközönyös egyén. Az ön esetében is csak anyakönyvi protestán­ sokról lehetett szó. 2. Ha a protestánsok közt akad, aki szeretetlenül viselkedik a katolikusokkal szem­ ben, éppúgy akad katolikus is, aki hasonlóképen v iprotestánsokkal szemben. Ebben a pontban ~ a bűnösséget felm érni teljesen lehetetlen és nem is * kenésztény eljárás. Ismerje be mindkét fél a maga bűnösségét* 3. Hova vezet az az eljárás, ha a Krisz­ tusban hívő protestánsok és katolikusok egyéni szo­ morú tapasztalatok miatt Krisztus szeretetparancsá* tói*, elszakadnak; ha m ég ők sem viselkednének keresztényhez illően és m éltóan egymás iránt? Ha a szeretet m ég azok között sem volna meg, akik Krisz­ tusban hisznek, hol uralkodjék akkor egyáltalán a szeretet? Úgyis olyan kevés szeretet van a földön, sohasem lehet azért okunk arra, hogy a szeretetet kevesbítsük, de annál nagyobb okunk és kötelessé­ günk van arra, hogy a szeretetet növeljük".79 79 Berliner Katholisches Kirchenblatt, 1938, júl. 3, 27. sz.

116

A berlini katolikus egyházi lapnak ezt a fele­ letét sorban közölték a tekintélyesebb protestáns la­ pok. Ez a tén y viszont azt mutatja, hogy a katolikus megnyilatkozást a protestáns körök jóleső lélekkel fogadták. b) A német katolicizm ustól távol áll m ég annak a gondolata is, hogy a m ásvallásúak között halászó egyesületet alapítson. A katolikus anyaszentegyház a pogányok közé küldi misszionáriusait, és készít elő ugyancsak hithirdetőket arra az időre, amikor Orosz­ ország kapui nyílnak m eg előtte, de a keresztény né­ pek között nem alakít egyletet, hogy azokat m eghó­ dítsa. Egy katolikus egyesület létezik Németországban, am ely az egyházak közti egység ügyét szolgálja. Ez a Winfriedbund, am elyről épp azért külön szólunk, A paderborni ferencesek 1920-ban alakították az egységet előmozdítani hivatott Winfriedbundot. Célkitűzésükben kimondják: A WinfriedbuííSCSSfgk akar „mozgalom1* lenni, am ely hangos pi^§js^ pagandával dolgozik. A W infriedbund, c s ő ib e n : imával és szentbeszédek tartásával és a SjfjtóbJShí^t ki tevékenységet az egység érdekében, dö*ezekbkríx is é» j inkább a katolikus tan tételes b e á llítá sá u l és te í£l jesztésével, mint vitabeszédekkel. XI. Pius'pápa 1923. '“'v febr. 24-én hagyta jóvá az egyletet. A t a g o k n á ^ ^ Q n ^ ^ lelkére kötötte, hogy működésükben kerüljenek m in­ den oktalan buzgóságot. A Winfriedbund vezetője P. Gisbert Menge. N e­ ve biztosíték arra, hogy az egylet a Szent Atya szel­ lem ében működik. Széleskörű munkásságából csak az egységet előmozdító m űveit soroljuk fel: „Die W iedervereinigung im Glauben. 1914. 269 1., Versuche zűr W iedervereinigung im Glauben (1920. 275

117

1.), Die Herrlichkeit dér katholischen Kirche (1935. 275 1.). Az em lített második kötet nyomán írtuk m eg föntebb az unióstörekvések németországi történetét. P. Menge munkái, Rademacher s P. Pribilla hasonló célt szolgáló m űve m ellett az egységet előmozdítani hivatott legjobb katolikus munkák közé tartoznak. A tárgyilagos igazságon kívül odaadó jóság és sze­ retet a vezérfonaluk. A Winfriedbund két folyóiratban terjeszti esz­ méit. A nagyközönség számára írt lap a Friedenstadt, a m űvelt osztályé a Catholic. c. évnegyedes folyóirat. Em ellett egy ferences páter állandóan körúton van Németország városaiban, s a W infriedbund szellem é­ ben tart felvilágosító beszédeket, előadásokat a ka­ tolikus hitigazságokról, am ely előadásokon m ásvallásúak is résztvehetnek. A Winfriedbundnak adott pápai intés szellem é­ ben jár el a ném et katolicizm us az egész vonalon. A katolikus lapok ugyanolyan módon állanak az útegyengetés nagy munkájában, m iként a berlini egy­ házi lap példájából láttuk. Róluk m indig a legna­ gyobb m egértéssel írnak. Bántó, sértő, szem élyeskedő szó nem kerül katolikus lapba. A katolikusok szelle­ mi közösségben küzdenek együtt a hívő protestán­ sokkal a kommunisták és modern pogányok ellen. Katolikus oldalon arra törekszenek, hogy a katolikus hit szépségeit tárják elő. A protestánsok is nagy rokonszenvvel kísérik azt a munkát, amit katolikus oldalon a Szentírás töm eges terjesztésével érnek el. Jótékonyan hat sok protestánsra, hogy olyan óriási példányszámban forog közkézen a ném etnyelvű m ise­ könyv: a protestánsok ugyanis abban a téves m eg­ győződésben éltek, hogy a katolikusoknak nincsen fogalmuk a miseimákról, s hogy m ég a litániákat és minden egyéb istentiszteletet is, latin nyelven végzik.

118

A katolikus teológusok higgadtan tárják fel a ka­ tolikus igazságokat, s a tárgyilagos igazság alapján szólnak m inden egyéb kérdésről. E téren külön ki kell emelnünk Kari Ádámnak, a nagynevű dogmati­ kusnak munkásságát. Itt em lítjük fel azt is, hogy m íg protestáns ol­ dalon több hang hallatszik a Boldogságos Szűz tisz­ teletéről és a szentek életéről, addig — amit a pro­ testánsok vesznek jó néven — katolikus oldalon szertartástanunk erősen teocentrikus, krisztocentrikus. c) Ha azt mondottuk, hogy a ném et katolicizmus egyelőre tartózkodó álláspontot foglal el az egység kérdésében, ezt csak abban a vonatkozásban értettük, hogy a katolicizm us kerülni igyekszik m inden olyan alkalmat, m elyen keresztül — ha csak távolról is — erőszakos hódítást vagy hasonló vádat vethessenek szemére. A ném et katolicizm us világosan ítéli m eg az unióskérdés minden mozzanatát. Az egyházak egységét tárgyaló munkák közül a legértékesebbnek s legvilágosabbnak tartjuk Rademachernek, a bonni katolikus egyetem tanárának m űvét.80 Ezt az unió ügyét előmozdító őszinte, nyilt, megértő, lelkes m un­ kát minden kétvallású ország nyelvére le kellene fordítani, m ert Rademacher m egtalálta azt a hangot, am ely egyedül vonz, s m eggyőz. A munka főbb gondolatait csokorba fűzzük, hogy lássuk a m élyen néző katolikus hittudós nagyvonalú elgondolását az unióskérdésben, s lássuk egyben az egység kérdésének nehézségeit, megoldási lehetőségét s legfőképen a magunk kötelességét az egység m eg­ alkotásában. 80 Dr. A m old Rademacher: Die Wiedervereinigung dér christlichen Kirchen, Bonn, 1937. Az Unió szempontjából óriási veszteség, hogy a halál a bonni egyetem neves tanárát idő előtt szólította el az élők sorából.

119

A keresztény egyházak uniója fontosabb, mint a világ fejedelmeinek és népeinek bármily szövetsége, mert az unió­ ban dől el a magasabb értékek sorsa, mely értékek viszont irányítólag hatnak az összes alantasabb értékszférákra, s azért is, mert Jézus Krisztus, aki tétetett sokak elvesztésére és sokak feltámadására, a szellemek elválasztója. A feladat emberfeletti, amikor látjuk Krisztus egyházának felekeze­ tekre és szektákra való széthullásának rettenetes voltát. (122).

Nagy tehertételt jelentenek és egyben botrányt idéz­ nek elő a névkeresztények (18), a vallásélet közömbössé­ gében sínylődök (42). Ezek az unió legnagyobb akadályai. Pedig a hit dolgában nincsen semlegesség (26), Krisztus is mondja: Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, szétszór. Hulljon le azért az előítélet válaszfala mindkét oldalon. (46). a) A katolikus ne tartsa többre magát a másiknál (46), ne nevezze tékozló fiúnak a másik oldalon levőket, s maga ne úgy viselkedjék, mint a tékozló fiú bátyja (46), ne hány­ ja fel, hogy az egyházon kívül nincsen üdvösség. Mert nem a születés a mérvadó a kegyelem világában: a rossz katoli­ kus esetleg távolabb áll lélekben a katolikus egyháztól, mint a jóhiszemű eretnek (65). Ne ítélkezzünk másokról, hanem előbb vizsgáljuk meg a magunk lelkiismeretét (58), hiszen a keresztények elégtelenségéért engedte meg a Gond­ viselés a hitszakadást; az nem következett volna be, ha előbb indult volna meg a lelkek megújhodása (31). Ma is az egység nem a bírálat, hanem a szeretet útján jöhet csak létre (31). A hitszakadás az összkereszténység bűne, azért egyforma bűn­ bánatra (86), alázatra (90) és unióskészségre (86) van szük­ sége mindegyiknek. Mennyit kevélykedtünk mi egyesületi életünkkel (59), mennyiszer foglalkoztunk aprólékos dolgok­ kal és mulasztottunk el igazi nagy ügyeket (70). Milyen gyengén vették ki nálunk, katolikusoknál részüket a vilá­ giak a felelősségből, a papság pedig hízelgett magának, hogy egyedül vezeti az egyház ügyeit. (69). Ne hányjuk fel hát mások hibáit, és ne élezzük ki a különbséget (64). b) Ugyanennek a tárgyilagosságnak és szeretetnek útján járjon a másik fél is, és az életet és történelmet úgy tekintse, amint az önmagát alakítja (56), akkor majd észreveszi, hogy a katolikus anyaszentegyház kötöttsége olyan korlát, amely a szakadásbaeséstől óv, amely értékeket ment; a tekintély, a pápaság, egyházjog, papi nőtlenség, liturgia, dogma életet adó és védő tényezők; nem mások, mint forma és élet. tör­ vény és szabadság, dogma és hit (57). A „politikai katoli­ cizmus" vádja igaztalan és méltatlan vád (47). Aki tárgyi­ lagosan vizsgálja a történelmet, az előtt Róma nem „bot­ ránykő" (67), a pápa nem kényúr, hanem servus servorum, a szolgák szolgája (69); a pápaság nem a hatalom elve, ha­ nem az egységé (68), amiért is senki ezt az egységelvet nem nélkülözheti, aki az egység után vágyódik (68).

120

Az eretnekségek különválásukkal elkülönítik magukat másoktól, Krisztus Egyháza ellenben a távlatokat keresi (62). Az eretnekségek „korszerűsége" „időszerűsége" csak látszó­ lag többlet a katolikus anyaszentegyház időfölöttiségével szemben. Részleges igazságot emelnek ki, melyet hősies oda­ adással segítenek diadalra, de ugyanezt az önfeláldozást óhajtja, szorgalmazza a katolikus anyaszentegyház is az egész evangélium érdekében. A katolikus anyaszentegyház ellentétben áll a szakadással, de sohasem az értékekkel szem­ ben (63). A sokfélé-szakadás és az új hitformák keresése a vallásmozgalmakban mutatja, hogy az egység elvének el­ hagyása hova vezet (73). Kereszténynek lenni hősi feladat (45). Legyen mindkét oldalon legelső kötelesség és célkitűzés a belső elmélyülés, a krisztusibb élet. (64). Keresztény együttérzésre van szük­ ség (87), evangéliumibb életre (96), az „új parancs", a sze­ retet gyakorlására (97). Űj szellem, új hit kell, több erénnyel, több áldozatossággal (104) és különösen több szentséggel (105>. A keresztény egyházak egységének előmozdítására előbb terjesszék a szentséget, azt követi majd az egység (97). Az őskeresztények szeretetére van szükség: agapéjukkái, szeretetükkel meggyőzték a pogányokat; szeretet, túláradó áldo­ zat kell a bel- és a pogány missziókban (144). Az unió ne azt jelentse, hogy visszafogadjuk a külön­ féle egyházakat, hanem azt, hogy mi megyünk elébük (87). Szent Ágoston mondja: „Nem szeretik azok Istent, akik az egyház egységét nem szeretik". (118). Ma általános az egység utáni vágyódás (113). Mert az egység hiánya olyan csapás, — mondja a protestáns Anton Fischer — amely nem engedhet meg többé nyugodt alvást keresztény embernek: az egység hiánya ma is tényleges keresztként nehezedik Krisztusra: a kereszt hosszabbik része kilenc évszázad óta húzódik nyugattól keletig, a rövidebbik része pedig négy­ száz év óta északtól délig. (123). A közös értékek megmen­ tését, a közös egységrejutást és egységes erő kifejtését gondviselésszerűen sürgeti a közös ellenség, a modern pogányság (113). Ebben az esetben „üdvünk" valóban „ellenségeinktől" jön (119). Nem volnánk igazi keresztények és igazi németek, ha nem tennők meg mindazt, amire képesek vagyunk, hogy az egység létrejöjjön. (72—73). Gratia supponit naturam: a kegyelem föltételezi a ter­ mészetet. A hittudomány nem hozza létre az egységet, azon­ ban szükséges útegyengetést végez (83). Lehet, hogy a vi­ lághatalmak összecsapása is a kegyelem előkészítő vihara­ ként hat. Ha ehhez még hozzájön a pünkösdi vihar, amely mindent elhord, ami száraz és elavult és új élettel teli ta­ vaszt varázsol elő, úgy megszületik az egység (119). Sem Isten kegyelmében, sem a természeténél fogva keresztény lélekben nem kételkedhetünk. . . Ez a kegyelem jöhet hir­ telen, mint Szent Pál esetében, jöhet áldozatos munkán, ka­ tasztrófán és átalakuláson keresztül; de megtörténhetik az is, hogyha nem ismernők fel Isten látogatásának idejét, és

121

elmulasztanék uniós hivatásunkat és kötelességünket, Isten a fáklyát kiveszi a keresztény Európa és hazánk kezéből a szőlőt más népnek adja, amely a bért jobban beszolgál­ tatja (Apók. 2, 5., Máté 21, 41, — 120. 1.). Ha azonban meg, tennők, amit Isten méltán el is vár tőlünk, és az ő közre­ működésével sok imával és munkával megteremtenők az egységet, ez a nap a krisztusi egyház diadalöröme volna, s ezzel a nappal új világ venné kezdetét" (92).

Rademacher alapvető munkájának ebből a rövid összefoglalásából is láthatjuk, hogy Németországban katolikus oldalon olyan kézzel fogtak az egység munkálásához, amely nem maradhat eredmény nélkül. Maga az aposztata Heiler is kénytelen volt elismerni, hogy Rademacher munkájában egyetlen szót sem talál, amelyet kifogásolhatna, s amelyet alá nem ír­ hatna.81 Ahol ilyen tudással, bátorsággal, tárgyilagos­ sággal és szeretettel dolgoznak az egységen, ott lehet reménységünk, hogy kitartó ima és kitartó, céltuda­ tos, rendszeres és általánossá váló munka után az egység létrejön.

h) A németországi uniósügy ma. Összegezés.

Németország jelenlegi világháborújában mind a protestantizmus, mind a katolicizmus nagy áldozato­ kat hoz.82 Ha hihetünk a híreknek, úgy 1941. január­ jában 5400 protestáns tiszteletes és 1000 „kandidátus" (jelölt) állt tényleges katonai szolgálatban. 17,000 lel­ kész lévén Németországban, ez a szám a lelkészek harmadrészét tenné ki. Űjabban pedig már azt jelen­ tik, hogy 10,000 protestáns lelkész áll tényleges kato­ nai szolgálatban. Alig lehetne találóbban jellemezni az egyházak hősi hazaszeretetét, mint amikor azokra a protestáns és katolikus lelkészekre, katonapapokra hivatkozunk, akik önként csatlakoztak a Kréta szige­ S1 Eine Heilige Kirche, 1938, 34—44. 1. 82 Schönere Zulunít, 1940, 17/18. sz., Protestáns Szemle, 1941, 45. 1.

122

tét elfoglaló ejtőernyősökhöz (hogy a szükségbe k e­ rülőknek lelki vigaszt nyújtsanak), és akik k özü l öten hősi halált haltak. A harctéren baj társak, hősök vannak egym ás mellett, és ha a régi háborúk alkalmával is m egszű n t a harcolók között a vallási nézeteltérés, ú g y ez ma méginkább szorul háttérbe. A háború teh á t bizo­ nyos mértékben áthidal ellentéteket, és az eg y ség ú t­ ját egyengeti. A harcvonal mögött azonban, — a hazáért hozott közös áldozatok mellett is — tovább folyik az élet, és az egyházak egymásközti viszonyában további v á l­ tozás és alakulás mutatkozik. Csak a jelentősebb és jellemző esetekre, tünetekre hivatkozunk. a) Nagynevű tudósok tették magukévá az uniós­ kérdést és előadások tartásával mozdították és m oz­ dítják elő. Csak kettőnek a nevét említjük it t fel. Az első Rademacher, akinek értékes m unkájáról szól­ tunk. A bonni egyetem kiváló tanára élethivatásául tűzte maga elé a keresztény egyházak egységének ügyét. 1939-ben újabb munkát adott ki az egység előmozdítására.83 Vezérgondolata, hogy a katolikus, a protestáns és a keleti egyház tagja hatoljon be saját egyháza vallási életének mélyébe, s hozza m agával mindegyik egyházának értékét az egységbe. Radem a­ cher szerint az egyházak egységének szem pontjából egyesek megtérése — ha ezek még annyira szépek és értékesek, — nem döntő jelentőségű, s épp azért m in­ den lehetőt meg kell tenni, hogy maguk az egyházak jussanak egységre. Rademacher nyilvános előadások­ ban (katolikus és protestáns hallgatóság előtt) terjesz­ tette felfogását. Magában Berlinben kétízben tartott ilyen előadást, s készült katolikus és protestáns vilá­ giak számára lelki gyakorlatokat is tartani, a halál 63 Dr. Rademacher, „Religioser Sinn“, 1939.

123

azonban megakasztotta ennek a szent tervének meg­ valósításában. — A másik nagynevű előadó Dr. Lortz József, a münsteri egyetem tanára. Lortz nagy mun­ kát írt a reformáció történetéről,84 amely munka eséményszámba megy. Nemcsak nagy tudással s tárgyi­ lagossággal, de megértéssel és szeretettel nyúlt a ké­ nyes tárgyhoz, s kisebb kifogásoktól eltekintve, pro­ testáns részről is a legnagyobb elismeréssel nyilat­ koztak Lortz művéről. Az ilyen tudóst mindkét fél szívesen hallgatja. És Lortz tartott is már a keresz­ tény egyházak egységének előmozdítása végett elő­ adásokat Berlinben, Dresdában, Münchenben, Augsburgban, Tübingában, Stuttgartban. Tulajdonképen az egyházszakadás okairól és történetéről szólt ezek­ ben az előadásokban, de ezek az előadásai a legjobb útegyengetést jelentik az egység szempontjából. Mind katolikus, mind protestáns részről azonban nemcsak ilyen előadásokat óhajtanak hallgatni. Azért egyházi férfiak jöttek össze különböző helyeken, s eszmecserét folytattak a két egyház közös és el­ választó igazságairól. A legeredményesebb ilyen irá­ nyú gyűléseknek a két berlini gyűlést kell tartanunk, (a domonkosok templomában és a Krisztus király­ házban) és a két meitingeni gyűlést. Ezeken közös imákat, áj tatosságokat végeztek, és az egység kérdé­ sein kívül dogmatikai igazságokról szóltak mind a ka­ tolikus, mind a protestáns előadók, s az egyes előadá­ sok után mindkét részről hozzászóltak. A gyűléseken a katolikusokon kívül nagy számban jelentek meg pro­ testáns lelkészek (a meitingeni gyűlésen a berneucheni irány is képviseltette magát) és világi hívek. Hogy mekkora érdeklődéssel kísérik protestáns rész­ ről ezeket a gyűléseket, mutatja az a tény, hogy a 1940.

124

84 Dr. Josef Lortz, Die Reformation in Deutschland,

Krisztus király-házban tartott gyűlés vezetőségének 150 délvidéki protestáns lelkész sajnálkozását fejezte ki a miatt, hogy a gyűlésen nem jelenhet meg. Nagyobb jelentőségre tart számot a meitingeni gyűlésen alakult Una Sancta nevű egyesület, mely a Winfriedbund-nak megfelelően egyengeti az egység útját. Az Una Sancta a következő alaptételből indul ki: „Az Ür akaratának megvalósítása nem utópia". Az Apostolok Cselekedetei szerint is az akkori keresz­ tény világban „egy szív, egy lélek volt“ (4, 32.). Az egyesület megállapítja a szomorú valóságot, hogy t. i. az „egy test tagjai11 távol állanak egymástól, s hogy a teológusok erejét fölülmúlja az elszakadt ré­ szek összeforrasztása. Azért az egyesület első felada­ ta, hogy imahadjáratra toborozzon. Az év folyamán imanapokat, imaheteket állapítanak meg, amelyeken különösen az egységért imádkoznak az egyesület tagjai. Az imaapostolságon kívül folytatni akarják a közös eszmecseréket, összejöveteleket. Ezeken főcélul tűzik ki: a) az előítéletek mellőzését, b) a közös hit­ tételek hangsúlyozásával az áthidalás előkészítését; c) ellentétes felfogás alkalmával megegyezést és át­ hidalást keresnek (az igazságnak a kinyilatkoztatás és szent hagyományokból való feltárásával); d) a fönn­ maradó ellentétek esetén Istentől kérik a felvilágo­ sítást és jóakaratot, mert Isten ott is tud teremteni, ahol az emberi törekvés felmondja a szolgálatot.85 Protestáns részről a berneucheni irány imád­ kozik s dolgozik legtöbbet az egyházak egységéért. Nagyon megkapó az az imádság, melyet a „plébániai imák“ között szerepeltetnek. Ideiktatjuk: „Uram, kérlek, engedd, hogy az összkereszténység eggyé le­ gyen! Uram, kérlek, dönstd le az elválasztó falakat, 85 Theologie und Glaube, 1941, 18. 1.

125

és állj ellen mindazoknak, akik egyenetlenséget szí­ tanak. Uram, kérlek, engedd, hogy egyesüljenek mind, akik Téged imádnak, az egy igaz Istent. Uram, kérlek, jöjjön el a nap, amikor „egy akol lesz és egy pásztor". A Theologie und Glaube c. nagytekintélyű ka­ tolikus teológiai folyóirat akarta megindítani a hittudományi eszmecserét. Elsőnek leközölte Urbach Ottó hannoveri protestáns teológusnak hosszú dol­ gozatát, melyet katonai szolgálata közben írt. Urbach, ki számos folyóiratban írt már hasonló tárgyú és az egység szolgálatában álló dolgozatokat, sok megszívlelésre méltó igazságot közöl. Részletesen ír az egy­ ség szükségességéről, az egység akadályairól az eddig végzett pozitív munkáról. Felsorolja Dr. Casper meidingeni előadásának 9 pontját a közös hittételről (Mellesleg említjük meg, hogy szerinte Wernle és Hamack tagadta a lutheri megigazulást, s hogy Haase és mások szerint a protestánsok a gyakorlatban a katolikus megigazulási tant követik). Különösnek hangzik katolikus teológiai folyóiratban Urbach több kitétele. Ügy látszik, több oldalról kifogás alá vették ezeket a kitételeket. A lap ugyanis nem folytatta az eszmecserét, s félreértésekre hivatkozott. Ügy véljük, hogy komolyabb okok miatt maradt félbe az eszme­ csere. Hiszen katolikus oldalról Urbachnak téves fel­ fogását helyre kellett volna igazítania. Mielőtt a tulajdonképeni okra rámutatnánk, megállapítjuk még, hogy a jószándékú és törekvésű Urbach testületi „korporatív“ egységet sürget; „az eddigi láthatatlan egy­ házból a látható egyházzal való egységet.*' Bármennyire látszik az elmondottak után közel­ fekvőnek az egység, olyan körülményekre, jelensé­ gekre kell rámutatnunk, amelyek azt igazolják, hogy még nem érkeztünk el az egység órájához és még so­

126

kát kell imádkoznunk és tennünk, hogy az egység létrejöjjön. Katolikus oldalon is találunk komoly hittudó­ sokat, akik nem látják elérkezettnek az időt az egy­ ség létrejövéséhez. Dr. Krebs Engelbertre, a neves freiburgi egyetemi tanárra hivatkozunk, aki ma még az ábrándok közé sorolja a testületi, korporatív egy­ ség lehetőségét. Rámutat ugyan a protestáns szabad­ kutatás és szabadmagyarázás bomlasztó természetére, mégis meggyőződése, hogy még nem jutottunk ahhoz a légkörhöz, melyben az egység létrejöhetne.86 A jóakarat, amely annyiszor és oly nyiltan meg­ nyilvánult protestáns részről, még nem általános. Sokak előtt ez nem jelent többet fegyverszünetnél. A katolikus tevékenység láttára azonban feloldva ér­ zik magukat a fegyverszünet vállalása alól. Itt-ott olyan hangok hallatszanak, melyek a katolikusokat gondolkodóba ejthetik. Egy-két esetre hivatkozunk. A Junge Kirche c. lap, — amely pedig gyakran közölt dolgozatokat az egység érdekében, — beszá­ molt a meidingeni gyűlésről. P. Amold Willibald S. J. dolgozata nyomán ismertette. P. Arnold szerint az egyik protestáns előadó azt a véleményét nyilvání­ totta, hogy a pápai primátus a kereszténység nagy értékeit jobban őrizte meg, mint a protestántizmus szabadkutatása. — A lap élesen kel ki ez állítás el­ len. Kétségbevonja a gyűlés jóakaratát és károsnak tartja az egység szempontjából az ilyen híradáso­ kat.87 Megemlékeztünk Lortznak a reformáció törté­ netéről írt tárgyilagos munkájáról. Nem kisebb em­ ber, mint Wurm, würzburgi evangélikus püspök — 86 Krebs dolgozata, Dass sie eins sein, 1. Schönere Zukunft, 1941. évi 19/20. sz. 87 Junge Kirche, 1940, 533. 1.

127

akiről pedig évekkel ezelőtt azt beszélték, hogy közel áll a katolizáláshoz — élesen kelt ki a katolikusok ellen. Lortz munkásságáról azt tartja, hogy nem egyéb „kerülő mozdulatnál11. Rómának nyilt kérdéseket ad föl: Nyilatkozik-e Róma abban a tekintetben, hogy előző határozatait felülvizsgálás alá bocsájtja, és amennyiben tana nem egyezik az apostoli tanítással, elveti-e azokat? Elismeri-e Róma, hogy az egység föl­ tétele a közös bünbánat, tehát necsak az evangélikus egyház vádolja magát, hanem a katolikus egyház is, a lelkiismeretek ellen elkövetett erőszak stb. miatt. — Wurm kitételeiben, minden jóakaratunk mellett is, bántó élt kell látnunk.88 Legnyíltabb s legélesebb az a dolgozat, amelyet a Junge Kirche ugyanaz a száma közöl Dr. Hammelbeck Oszkár világi hívő tollából. Amiket Hammelbeck „mellékesen11 említ, azokban találjuk föl sok protestáns elgondolását a katolikusok egységmunká­ járól. Dolgozata különben is felelet akar lenni a ka­ tolikus-protestáns eszmecserékre. A türelmi időnek vége van, úgymond, Róma „palástolt ultramontán szándéka, hatalmi törekvése11 (dér alté Widerstand wird laut gegen den Usurpationsanspruch dér römischen Kirche in dér Warnung von versteckten ultramontaniseschen Absichten) olyan hamis gyanúsítások s vádak a régi idők fegyvertárából, melyek ma igen súlyosan esnek latba. „Nem kutatjuk — folytatja to­ vább a gyanúsítások és hamis vádak felsorolását, • hogy a katolikusokat mily szándék vezeti mállaszto munkájuk keresztülvitelében. Végtére a nyilt vagy rejtett szándék, hogy t. i. a protestáns „eretnekek1 az egyedül üdvözítő egyházba visszatérjenek, nem is tekinthető rossz szándéknak . . . “ Dolgozata további részeiben Hammelbeck maga 88 Junge Kirche, 1941, 122. 1.

128

is rámutat a protestantizmus súlyos válságára, amely­ nek nyomán támadt az egység utáni vágy. Ö ezt a válságot Isten ítéletének s kegyes megpróbáltatásá­ nak tekinti s a vallásiélet megújításában látja a kibon­ takozás egyedüli lehetőségét. Ezen a téren alig tud azonban egyéb eredményre rámutatni, azon kívül, hogy a lelkészek jobban prédikálnak, mint azelőtt. Sürgeti az egyházközségi tevékenységet, világiak és lelkészek közti kapocs felújítását, az összedőlt egyház kereszt­ jének viselését: Das ist die Anfechtung, dass wir das Kreuz dér zusammgebrochenen Kirche nicht tragen wollen.. .89 Hammelbeck őszinte beszéde világosan mutatja, hogy az egység időpontja még nem érkezett el. A katolikusok egységmunkájában még mindig hatalmi törekvéseket látnak. Ez nem az a légkör, amely az egység megvalósításához szükséges. Épp ez a felfo­ gás mutatja, hogy katolikus oldalról nem jöhet kez­ deményezés, mert azt ma is félremagyarázzák, mint annak idején IX. Piusz pápa kéznyujtását. Ügy vél­ jük, hogy ilyen és hasonló gyanúsítások miatt szün­ tette be a Theologie und Glaube eszmecseréjét. Azt csak későbbi időben folytatják majd, amikor a hely­ zet arra egészen megérik, amikor protestáns részről látni fogják, hogy a katolikusokat az egység megte­ remtésében nem hatalmi törekvés, hanem egyesegyedül a szeretet s Krisztus akaratának megvalósítása vezérli. Ilyen lelkiség ellenére is, mely az egységet el­ odázza, nagy a reményünk, hogy Németországban az eSység biztos úton halad, és annak megvalósítása nincsen nagyon messze. A következő okokra alapítjuk reményünket: a* Junge Kirche, 1941, 96. 1. P- K ő n ig : A keresztén y egyházak egysége.

129

aj A német protestantizmus nagy tábora a lé g , újabb időkig öntudatosan vallotta meg hitét, és ezért a hitéért jelentős áldozatokat hozott, és hoz mind a mai napig (Gondoljunk csak a bel- és külm issziókért hozott áldozatokra). b) A hívő protestáns irány őszintén keresi az igazságot: a racionalizmus senyvesztő időszakát át­ ugorva az ágostai hitvalláshoz tér vissza; in n en a tör­ ténelem pőrölyütéseinek hatása alatt könnyebben jut el a szentpéteri kőszikláig. c) Vallási élete épp az utóbbi időben m élyül, s fő­ leg a berneucheni irány már több katolikus erőfor­ rásból merít. d) A német nép értelmes, gondolkodó nép. Ha volt és van is ellentét a német protestantizmus és ka­ tolicizmus között, ez az ellentét sohasem jutott az ér­ zelmi hullámzáson és örvényeken keresztül a gyűlölet olyan mélységéig, mint ahogy jutott a k eleti egyház­ ban, noha ez utóbbi tanításában egészen közel áll Róma tanához. e) Komoly egyének dolgoznak m indkét oldalon az egységet előkészítő munkálatokban, és m ég töb­ ben imádkoznak mindkét oldalon az egység megvaló­ sításának kegyelmeért. f) A Gondviselés segítését kell sok tényezőben szemlélnünk. Így a háború sok ellentétet küszöböl ki, sok szakadékot hidal át. Maga Németország is akarja a vallási szétszakítottság megszüntetését, az pedig csak a két egyház hittanának és hitéletének egysé­ gén keresztül jöhet létre. g) A vágyódás az egység után m indkét oldalon állandóan emelkedik, s végül is olyan erőssé válik, hogy önmaga dönti le az akadályokat. Adná a jó Isten, hogy ez a rem énység mielőbb valóra váljék, s onnan induljon el az egység, ahol a

130

szak ad ás h a tá s sa l

kezdődött. A német példa bizonyára nagy lenne a többi ország egységmunkájára.

3. Az angol egyházszakadás. a) Az anglikanizmus.

VIII. Henrik, Erzsébet királyné és Cromwell sza­ kította el a szigetországot Rómától, és építette ki az anglikán államvallást. Sok katolikus fizette meg életével Szent Péter utódjához való hűségét. A ka­ tolikusok mindenkor mélységes fájdalommal emlé­ keznek arra az évszázadokon át tartó szenvedésre, melyet az ír katolikusoknak kellett Anglia részéről hithűségük miatt elviselniük. Az anglikanizmus alapítóitól nem lehetett val­ lásosságot, bensőséget s emelkedettséget várni. A ka­ tolicizmusból több tanítást tartottak meg, mint a lu­ theránusok és kálvinisták. Az istentiszteleteknél meg­ hagyták a katolikus szertartások legtöbbjét. Csak be­ ható figyelem után veszi az ember észre, hogy angli­ kán istentiszteleten van és nem katolikus szentmisén. Amiből azonban nagyon keveset vettek át a ka­ tolicizmustól, az az áhítat, bensőség, emelkedettség. Az anglikanizmus magát külsőségekben kiélő állam­ vallás lett, melyhez az angolok szolgalelkűséggel és nagyképűsködő hivataloskodással ragaszkodtak s ra­ gaszkodnak. Az angolföldön megindult deizmus még inkább elsekélyesítette a vallási életet. A rideg kalmárlelkűség jobban borította el magát a vallást és vallási életet, mint a köd Londont szokta. Az anglikanizmus kezdet óta teljesen összefor­ rott az állammal. Az angol egyház közelebb áll az államhoz, mint a westminsteri székesegyház a tőle néhány méternyire álló országházhoz. Az angol egy9*

131

0

ház megelégedetten sütkérezett a világbirodalom ár­ nyékában s szívta magába a kalmárlelkű világbiro­ dalom hideg, kevély, számító lelkiségét. Az anglika­ nizmus is hideg volt és előkelő. Ha kellett, fényt és pompát fejtett ki, elbűvölt és lenyűgözött, akárcsak Anglia gazdagsága, vagy mint a Britisch-múzeum kő­ emlékei. Gondoljunk csak a királykoronázás legutób­ bi ünnepségére, amelynél pazarabbat a világ még nem látott. De — ismételjük, — ebből a vallási életből hiányzott az evangéliumi bensőség, szeretet, alázat. Az anglikanizmus az evangéliumi farizeus imájához volt hasonló: a világhatalmi fölény és gazdagság ha­ tott át mindent.

b) Katolizáló törekvések.

Évszázados küzdelembe került, amíg a katoli­ cizmust Angliában egyenjogúsították (1828). Ekkor hamarosan kitűnt a különbség a két vallás között. Azonnal akadtak, akik katolikus vallásgyakorlatokat vettek föl az anglikanizmusba. Pusey még a fül­ gyónást, szentek tiszteletét is be akarta hozni az anglikán egyházba. A mélyebben látó lelkek azonban meg voltak győződve arról, hogy az anglikanizmusba nem lehet életet belevinni. Ezek a lelkek sok kutatás és elmé­ lyülés után a katolikus egyházban kötöttek ki, s ma­ gukkal hoztak kisebb-nagyobb csoportot. A neveseb­ bek köztük: Newmann, Wiseman, Manning, Voughan, akik a katolikus egyház tekintélyét magasra emelték Angliában. Mind Írországban, mind magában Ang­ liában több és több katolikus ügyet segítettek dia­ dalra, végül is elérték 1909-ben a teljes egyenjogú­ sítást. A katolikusok bensőséges életének lehet

132

köszönni, hogy azóta napjainkig átlag tízezer angli­ kán tér át a katolikus egyházba. Volt idő, mikor a visszatérő anglikán papok ez­ reiről, az anglikanizmus megszűnéséről beszéltek. Ezek a hírek azonban téveseknek bizonyultak. Lese nevű konvertita ragadtatta el magát túlbuzgóságra, s röpítette világgá az álhíreket. A katolikus egyház Lese módszerét el is ítélte. Az anglikán egyház vezetői a bajt és bomlást azzal akarták megakadályozni, hogy a többi protes­ táns egyházzal kerestek összeköttetést, szorgalmaztak egységre való jutást, sőt az ókatolikussá lett Döllingeren keresztül megkísérelték Róma ellen a keleti egyházzal való egységet. De ezek a kísérletek kudarc­ cal végződtek. Az értelmes angol nép észrevette, hogy ezekben a kísérletekben csak gyerekes dacról van szó, s megbotránkozott azon a fölületességen, mellyel ilyen nagyfontosságú ügyekről tárgyaltak. c) A mechelni tárgyalások.

Az anglikán vallási élet elsekélyedése folytán sokan áttérés helyett Rómával keresték az egységrejutást. Már Pusey megindította a munkát, melyet később Halifax lord vett át. XIII. Leó pápánál el­ érték azt, hogy külön apostoli levélben fordult az angolokhoz, s buzdította őket az egységért mondandó imára s az egység ügyének szorgalmazására. Az an­ golok többsége azonban nem azt a szeretetet olvas­ ta ki XIII. Leó leveléből, mellyel atyai karjába hívta őket, hanem Róma hatalmi törekvésének bár­ mennyire elcsépelt, de mindig hatásos vádjával aka­ dályozták meg a nagy pápa művét. Az egységmunkát egy időre megakasztotta — a katolikus tudósok beható kutatása és bizonyítása után — XIII. Leó pá­ pának döntése (1896-ban), melyben ünnepélyesen ér­

133

vénytelennek nyilvánította az angol papszentelést és püspöki utódlás folytonosságát. Halifax lord ekkor le­ mondott a kiegyezés lehetőségéről.90 A század eleje óta mind az anglikánizmusban, mind a többi protestáns egyházban mindjobban érez­ hető volt a válság. A világháború után szükségét lát­ ták annak, hogy komolyan foglalkozzanak a válság megoldásával. 1920 nyarán 250 anglikán püspök jött össze Londonban. Kiáltványt bocsájtottak ki, m ely­ ben az összes keresztény egyházakat felszólították, hogy az egységet előmozdítsák. Két irányban indult meg a munka. Az elsőnek állomásai: Genf, Lausanne, Stockholm, Oxford és Edinburg. Ezekről az egységet szorgalmazó gyűlé­ sekről már szóltunk munkánk elején. A másik irány­ ban ismét Halifax Lord volt a kezdeményező. Halifaxnak sikerült megnyernie Merciert, Bel­ gium híres bíbornokát eszmecserék folytatására. A tárgyalások egyik részről sem voltak hivatalosak, s maga Róma utóbb azokat magánjellegűeknek is nyil­ vánította. Tény az, hogy az angol katolikusok nem nagy rokonszenwel fogadták a tárgyalásokat: angli­ kán részről nem tartották őszintéknek. Halifax Lord és társai négy ízben keresték fel a mechelni bíborost. A nagy egyházfejedelem fennkölt személye, mély tudása és életszentsége nagy hatással volt Halifaxra és az anglikán tudósokra. A bíboros és munkatársai meggyőzték az anglikán kiküldötteket a katolikus dogmatikai és egyházfegyelmi igazságok­ ról. Soraink írása közben jelent meg Dér Iván be­ ható, tárgyilagos műve a mechelni tárgyalásokról.

90 Halifax lord ez alkalommal a következő szavakr kadt: „Seb, melyet az anyaegyház a leányegyházon ejtett.“ — L. ELne Heilige Kirche, 1937, 141. 1.

134

Részletesen számol be az anglikánizmusról, az egy­ ségmunkáról, és főleg a mechelni tárgyalásokról.91 E tárgyalásoknak azonban véget vetett Mercier bíborosnak 1926. január 21-én bekövetkezett halála. Az anglikán tárgyaló felek még egyszer megjelentek Mechelnben, hogy eleget tegyenek a bíboros akara­ tának. összegezték a négy eszmecserét és megálla­ pították azokat a fontos igazságokat, melyekben lét­ rejött az egység, illetve azokat a hittételeket, melye­ ket elfogadtak. „Ezek szerint — olvassuk Dérnél — az anglikánok elismerik az Egyház és annak egységé­ nek szükségességét, a hittételek fontosságát, a hét szentséget, a valóságos jelenlétet az Oltáriszentségben, az egyházi hierarchia isteni rendelését, a közös fő egységesítő erejét, a római pápa tiszteletbeli fel­ sőbbségét és részben joghatósági felsőbbségét is“.92 Mercier bíboros nagy reményeket fűzött az esz­ mecserékhez. Halálos ágyán az őt meglátogató Hali­ fax lordot szeretettel ölelte magához, püspöki gyű­ rűjét adta neki emlékül. Ugyanakkor levelet inté­ zett még a canterbury érsekhez, akit arra kért, hogy folytassa az uniós tárgyalásokat. Ezek a tárgyalások azonban abbamaradtak. A legszembetűnőbb az, hogy Róma a mechelni tárgya­ lásokat „magánjellegűeknek“ nyilvánította.93 Ügy látszik, az angol katolikusok bizalmatlanságának volt valami alapja. Félő egyébként is, hogy az angol egy­ házi ügyek háttéri indítóokai politikai jellegűek, s az angol világbirodalom, világhatalom biztosításának szolgálatában állanak. Különben angol részről sem lehet hivatalos tárgyalásnak venni Halifax és társai tárgyalását. Hogy maga a közvélemény mennyire 91 Dér Iván, Malinesi megbeszélések, 1921—1925, Buda­ pest 1941. n u . a 56. L ,3 Max Pribilla, i. m, 307. 1.

135

tartotta távol magát a mechelni tárgyalások szelle­ métől, mutatja az a tény, hogy mikor a harmadik eszmecsere után a canterbury érsek maga is állást foglalt a mechelni tárgyalások mellett, elhatározását nagy felháborodással fogadták, az érseket nyiltan támadták meg angol lapokban, amiért „az antikrisztussal“, a pápával, tárgyalásokba mert bocsájtkozni. Említettük, hogy az oxfordi és edinburgi gyűlé­ sen is kitűnt a politikai beállítottság, s ezért félni lehetett, hogy Halifax jószándéka mellett is, politikai vágányokra csúsztatták volna a tárgyalásokat. Kü­ lönben közelfekvőnek látszik az a gyanú is, hogy Anglia a készülő világháború biztos tudatában előre készült barátokat szerezni. Dér megállapítását mégis elfogadjuk. A mechelni tárgyalásoknak eredményei: szeretettől áthatott lég­ körben hozta össze az anglikánokat a katolikusokkal, másrészt csökkentette az előítéleteket a katolicizmus és a pápaság iránt. Ráeszméltette őket arra, hogy a katolikus egyháznak szerető anyai szíve őszintén vá­ gyódik eltévelyedett gyermekei után. Bármint áll a dolog, annyi bizonyos, hogy sok anglikán őszintén keresi az igazságot és egységet. A legújabb időből csak az 1938-ban több tudós teoló­ gus kiadásában megjelent „Report of the Doctrinal Commission“ c. munkára hivatkozunk. A tudósok megállapítása szerint alig van lényeges eltérés a kato­ likus hittételek és az angolok tanítása között. Amikor angol tudósok, anglikán teológusok ilyen munkával mernek a nyilvánosság elé állani, ez azt jelenti, hogy az angol közvéleményben és lelkivilágban nagy vál­ tozás ment végbe. Bár örvendetes ez a lelkiváltozás, s ámbár az évenkinti sok katolizálás a legbiztosabb jele annak, hogy nagy a közeledés az anglikanizmus és a kato-

136

likus egyház között, mégis úgy véljük, hogy a kettő közti egység nem közelfekvő, hacsak külső, rend­ kívüli körülmények nem siettetik az egységet. Ilyen körülménynek tekintenők Anglia megalázását, vi­ lághatalmi helyzetének megingását: a megalázódás üdvösen hatna a rideg és gőgös angol lelkiségre, és hajlandóbbá tenné az igazság és egység elfogadására. 4. A protestantizmus válsága a többi országban.94

A lutheránizmuson és anglikánizmuson kívül a protestantizmusnak még sok válfaját különböztetjük meg. A legtöbb protestáns az Egyesült Államokban lakik. Itt a metodisták és baptisták — ha különálló egyházakban is — elérik vagy meghaladják a 20 milliót. Kívülük még több, mint 200-féle csoportban morzsolódik fel a protestantizmus, köztük olyanok­ ban, melyeknek nagyon kevés a követőjük. Ezeket maga a protestantizmus is szekta névvel illeti. Bármily nagy számban éljenek azonban a protes­ tánsok az Egyesült Államokban, széthullásuk foly­ tán az összprotestantizmus alakulására, fejlődésére irányító hatást nem gyakorolhatnak. Az Egyesült Államokban akadnak ugyan vallásos vidékek s egy­ házközségek, általánosságban mégis nagyon alacso­ nyan áll a vallásosság fokmérője. A vallási életben ittott már valóságos kórtünetek mutatkoznak. Csak né­ hányat említünk fel: akadt olyan protestáns lelkész, aki zsidó rabbival cserélt szószéket: egyik a másik híveinek prédikált — arról nem is szólunk, hogy az egyházak közt gyakori a szószék csere —, más helyen a templom, mely vasárnap istenháza, hétfőtől szom­ batig moziterem; ismét másutt egy protestáns lelkész csónakról esketett tengerben fürdőző jegyespárt. 94 Ennek a fejezetnek adatait a Junge Kirche, a Schönere Zukunft és az Eine Heilige Kirche évfolyamai nyomán közöljük.

137

Európa egyetlen protestáns államában nem fordul­ hatnának elő ilyen esetek. A keresztény élet magas­ latáról való lecsúszás, az evangéliumi élet elsekélyesítése az Egyesült Államoknak még sok gondot fog okozni. Ha a protestantizmus, illetve protestáns szekták hivatalos vezetőiben ekkora elsiklások tör­ ténhetnek, nem lehet csodálkozni, hogy a társadalmi és családi életben még veszedelmesebb tünetek mu­ tatkoznak. Természetesen, akadnak szép számmal vidékek, ahol a vallási élet — protestáns viszonylatban — épü­ letesnek mondható. Sok protestáns egyházközség megőrizte európai vallásosságát. Ezeknél nagy vágyó­ dás észlelhető a keresztény egyházak egysége után. Említettük, hogy ilyen vallásos protestánsoknál in­ dult meg az egységért végzett kilencnapi áj tatosság (novéna), melyet a katolikus anyaszentegyház is át­ vett. Az amerikai protestantizmusnál, főleg a nagy taglétszámú metodistáknál viszont túlerős a politikai beállítottság és a Róma-ellenes előítélet. Ezt illetőleg csak arra az esetre hivatkozunk, hogy amikor Roosevelt a közelmúltban a Szentszékkel kapcsolatot léte­ sített, 59 metodista püspök ez ellen élesen tiltako­ zott Rooseveltnél. E sorok írása közben sodródott bele Amerika is a háborúba. Maga a háború s annak kimenetele bizonyára üdvös hatással lesz a széthulló protestan­ tizmusra és egyengeti az egység útját. Bizonyos, hogy a jelen világháború rengeteg bajt, veszedelmet, de egyben új világot teremtő lehetősé­ geket is hord méhében. Milyen felvértezettséggel fo­ gadja a kétszázfelé szakadt protestantizmus ezt az élethalálharcot? Politikai szempontból is világvál­ tozások színhelye lehet a Csendes Óceán s az ezer

138

milliós Á zsia. . . A katolikus egyház is imádságos és önfeláldozó lélekkel készül jelenlegi nagy pápá­ jával arra, hogy a világváltozások az evangélium diadalával végződjenek. Visszatérve Európára, Németországon kívül a protestáns irányok között a lutheránusok, az evangé­ likus egyház tagjai vannak legnagyobb számban. Svédországban hat millió, Norvégiában két és fél millió, Dániában közel három és fél millió él; te­ kintélyes számban élnek még a balti államokban és Magyarországon. A jelent és jövőt illetőleg legtöbb szava lehet közöttük Gusztáv Adolf népének, a hatmilliós svéd lutheránizmusnak. A svéd protestantizmusról szólva azonban azt kell mondanunk, hogy Gusztáv Adolf harcias szel­ leme a századok folyamán sokban enyhült. A svéd békés, jómódú és rendszerető nép, amelynek kifelé nincsenek vágyai, törekvései. Befelé még több változáson ment keresztül a svéd lutheránizmus. Vallásélete az utolsó időben annyira lazult, gyengült és sorvadt, hogy újabban minden buzgóbb egyén a lutheránus egyház újjáteremtésének feladatát sürgeti. A helyzetet hűen jellemzi a következő eset. 1936ban egy lelkész új szertartást vezetett be az istentiszteletre. önkényes eljárásáért a káptalan elítélte. A lelkész erre az udvari bírósághoz (tehát világi ha­ tósághoz) fellebbezett, ez pedig felmentette a lel­ készt. Az eset nagy sajtóharcot idézett elő. A világi sajtó legnagyobb részben a lelkész védelmére kelt, és az egyház eljárását bélyegezte meg. Élesen keltek ki az „eretnek" ítélet és „az egyházi érdekcsoport, „klikk" előretörése ellen, mely egyházi téren el akarja nyomni a modem törekvéseket", és az állam hatásosabb beavatkozását sürgették.

139

A harc hevében egy másik lelkész a szabadság hangoztatásában annyira ment, hogy a Szenthárom­ ság, Jézus feltámadása és az utolsó vacsora hittételét tagadta. A kiéleződött helyzet miatt püspöke nem merte elítélni. Csak megintette a bérmálás alkalmával, „amiért megütközést keltő módon nyilvánított véleményt olyan dolgokban, melyek szentek." Az egyházi vezetőség tagadhatatlanul szorgal­ mazta az eset után is az egyházi törvények megtar­ tását, és vette fel a küzdelmet a bomlasztó egyéni törekvések ellen. Az állammal szemben hangoztatta függetlenségét; befelé lelki megújhodást sürgetett, a szabad egyházakkal és a többi protestáns egyházak­ kal pedig az áthidalást, egységet kereste. Szép szám­ mal vette ki részét az edinburgi és oxfordi gyűlé­ sen. Az egyházi élet megreformálásának szükségét annál is inkább érzik, mert évről évre emelkedik Svédországban a meg nem kereszteltek száma. A norvég lutheránizmus nem sokban különbö­ zik a svéd lutheránizmustól. A norvég egyház a Szentírás elterjesztésében fejtett ki nagy munkát; megteremtette a múlthoz hű (orthodox) és a szabad­ elvű (liberális) irány közt az egységet. Az ú. n. „kö­ zösségi tanács“ buzgólkodik eredményesen az egy­ házi élet terén. Norvégiában a katolikusok csak a múlt század vége felé telepedhettek le. Ma is csak 4000 a számuk. A tény azonban, hogy olyan egyének katalizáltak, mint dr. Knud Krogh Tonning, luteránus pásztor, egyetemi tanár, valamint Gösta von Geierstam világ­ hírű írónő és a nobeldíjas Sigrid Undsted, mu­ tatja az idők fordulását. Mikor 1894-ben Christiansandban fölépült a katolikus templom és kórház, az ünnepségen a protestáns kormányzó a templomot megáldó apostoli vikáriust e szavakkal köszöntötte:

140

„Én önnel imádkozom, hogy a Megváltó kívánsága — ut omnes unum sínt — megvalósítható legyen Norvé­ giában. És ha nem tévedek, száz éven belül meg is lesz.“ (A kormányzó mélyen nézett a történelem fo­ lyásába, hiszen 1894-ben még senki sem gondolt ko­ molyan az egység lehetőségére.) Dánia vallási élete is nagyon lazult. Jörgensen, Dánia neves konvertita írója hűen ecseteli az elsekélyesedett vallásosságot Dánia Nagyasszonya c. korrajzszerű regényében. A világháború alatt és után kevesbbedtek a norvég és dán adományok (missziókra és egyéb egyházi célokra), Svédország segítette ki a nor­ vég és dán egyházakat. Legjobbjaik állandóan sürge­ tik a liturgia s az egyházi élet reformját és a keresz­ tény egyházak egységét. A legszebb vallási életet a finn luteránusok élik. Az orosz elnyomás alatt erősödött a hitélet: ez tar­ totta meg nyelvüket és áldozatos lelkiségüket. Itt te­ kintélyes számmal vesz részt a vallási életben az ifjú­ ság. A vasárnapi iskolába 220,000 gyermek jár. Lel­ készeiket Németországban képezik ki; de állandó öszszeköttetést tartottak fenn az angol protestantizmus­ sal is és a keresztény egyházak egységét szorgalmazó gyűléseken is képviseltették magukat. Az orosz nyomás tartotta meg a balti államok­ ban is a vallási életet, s ez a vallási élet adott erőt a balti népeknek az ellenállásra. A balti államok lakói hagyománytisztelők. A szabadelvűségnek nem enged­ tek útat. Ősi katolikus hagyományokat is megtartot­ tak. így büszkék a „Mária országa11 elnevezésre, és időközönkint „Mária-napokat11 tartanak. Ami a reformátusokat illeti, Kálvin követői kö­ zül legtöbb Angliában és az Egyesült-Államokban él (öt-öt millió), de ezek nem fejtenek ki különösebb tevékenységet. Az anglikanizmus és az északamerikai

141

felbomlás útján járnak. Kívülük Svájcban lakik két millió háromszázezer református, Hollandiában há­ rom millió, Magyarországon két millió hétszázezer, Franciaországban és a többi államokban kevesebb. A magyarországi reformátusokról külön szólunk. A többi országok kálvinizmusa épp a reformátusság szempontjából nem nyújt megnyugtató képet. Hollandiában a katolicizmussal szemben állami­ lag annyira tartja magát a reformátusság, hogy ami­ kor a közelmúltban Marchant, holland kultuszminisz­ ter katolizált, a miniszterségről le kellett mondania. A holland protestantizmus helyzetéről világos képet fest a katolizált Marchant, volt kultuszminisz­ ter, magyar nyelven is megjelent „Előítéletek gátjain keresztül" c. művében, amelyben megindokolja a ka­ tolikus hitre való áttérését. Művéből megtudjuk, hogy az 1930-as népszámlálás alkalmával egyedül a Németalföldön 400 protestáns felekezetet számoltak össze, s akadt 14 olyan „irigylésreméltó" ember, aki olyan felekezethez tartozott, melynek ő maga volt egyben a hívek összesége (9.) „Annyi egyház ke­ letkezett — írja Marchant —, ahány vélemény volt. Az új tanítótekintély pedig a levegőben lógott... A templomok üresen állnak; a hívek menekülnek ri­ degsége elől. És az egységbe való visszatérés utáni kiáltás évről-évre sürgetőbben hangzik fel.“ Mar­ chant végkövetkeztetését e szavakban foglalja össze: „A hitújítás óta a szakadások mindig ismétlődnek. A történelem bizonyítja, hogy a katolikus Egyháznak evangéliumi tanítótekintélye nélkül egyház nem ma­ radhat fenn“ (70. 1.). A holland kálvinizmusra nézve megemlítjük még a következőket. A szigorúbb kálvinista irány (850 ezer tagot számlál) éles ellentétben áll a szabadelvű iránnyal. A bomlás hatása leginkább a felekezetnél-

142

küliek számának rohamos emelkedésében mutatkozik. Ez a szám az elmúlt esztendőkben már elérte a más­ fél milliót (1880-ban még csak tizenkétezren voltak: tehát számra nézve a református államvallás és kato­ licizmus után következnek). Érthető, hogy a buzgóbb kálvinisták minden ol­ dalról sürgetik az egyházi élet megújítását. Sokan vágyódnak lelkészeik „papi, felszentelési jellege" és „az Oltáriszentség, Krisztus valóságos jelenlétének11 tanítása után. Az egyházak egységét munkáló irány katolikus hagyományokat és szertartásokat vesz át, s a „katolikus11, „általános11 jellegért száll síkra. Rájuk illik a skót kálvinisták mondása: „Amenyiben a skót presbiteriánus egyház Krisztus egyházának tartja ma­ gát Skóciában, azonképen tart jogot a katolikus, ál­ talános elvre. Mert ha csupán kálvinistának vallaná magát, a szekták sorába lépne, amelynek egységét vezetőegyéniség véleménye állapítaná meg.11 A holland protestantizmus elsekélyesedése annál inkább kitűnik, mert a holland katolikusság élete mintaszerű. A svájci reformátusság is vesztett régi tekinté­ lyéből és erejéből. A svájci kálvinizmus államfölé­ nyének lanyhulása összeesik vallásossága lanyhulá­ sával. Svájcban a katolikusok vallási élete — akár csak Hollandiában — magasan emelkedik a refor­ mátusoké fölé. Épp ez az emelkedés hívta életre a svájci kálvinizmus megújhodásának óhaját sok lélek­ ben. Egyelőre még nagy az ellentét a szabadelvűek és orthodoxok között; ugyancsak senyvesztőleg hat több amerikai szektának térhódítása, de erősödik a vallási élet megújításának és a keresztény egyházak egységének a munkája is. 1938-ban a franciaországi reformátusok több lel­ kiséget és bensőbb kereszténységet óhajtó iránya,

143

melyhez sok svájci kálvinista is csatlakozott, Lyonban tartott gyűlést. A gyűlésen a Szentírás tekintélyének alapigazsága mellett hangsúlyozták a Jézus Krisztus­ ban, Isten egyszülött fiában való hitet, s programmjukba vették fel, hogy „a bűnös világnak hirdetik a bűnbánatot, a bűnök bocsánatát, az újjászületést, a szent életet és az örök életet," viszont lelkészeiket nem kötelezik a kettős predestináció elfogadására. A svájci kálvinizmus életéből mint legnagyobb értéket kiemeljük a missziós áldozatosságot. A múlt évben tartotta a bázeli misszió 125 éves jubileumát. Misszióikban 2538 misszionárius működik. Ezek 57,000 iskolást oktatnak és 164,177 keresztényt vezetnek. A protestantizmusnak e hézagos jellemzéséből két vonás emelkedik ki: a protestáns vallási élet elég­ telensége és a keresztény egyházak egysége utáni vágy. A dán egységirány képviselője szívből óhajtja imádkozni Assziszi Szent Ferenc imáját: „Imádunk Téged, Ür Jézus Krisztus, itt, és minden szentegyhá­ zadban, mely az egész világon van, és áldunk Téged, mert szent kereszteddel megváltottad a világot". A hazai protestantizmus vezetői helyesen látják a világ protestantizmusának sorsdöntő voltát. Révész Imre Halk és szelíd hang c. dolgozatában a követke­ zőket írja:95 „Hogyan foglalhat egységesen állást a mai legsúlyosabb világproblémákkal szemben egy olyan evangéliumi, reformátori keresztyénség, amely önmagában nem egységes? Sőt, ha önmagában egysé­ ges volna is, nem kell-e ezt a mély fájdalmat és égető felelősséget éreznie azért, mert maga a keresztyénség nem egységes? Azt hiszem, a keresztény egység, az egyházi ökumenizmus, az „evangéliumi katolicitás“ problémája és problémái, mint egyes figyelemreméltó jelek máris mutatják, eddig soha nem tapasztalt súlylyal és erővel fognak a reformáció népének lelkiisme­ 85 Protestáns Szemle, 1941, 255—57. 1.

144

retére nehezülni a most folyó világháború végén. De az az egy bizonyosnak látszik, hogy Krisztus egyhá­ zából, még pedig elsősorban annak reformátori ré­ széből az egész föld kerekségén „ecclesia pressa“ lesz. Már pedig — biztatja magát Révész — a sajtoltatás tömörülést szokott eredményezni, annál nagyobbat, minél több vér serked az Antikrisztus sajtója alatt Krisztus szőlőtőjének nemes terméséből." Gaudi László ugyancsak a Protestáns Szemle ha­ sábjain tart évenkint az európai protestantizmus hely­ zetéről beszámolót. Sötétnek látja a helyzetet. „A szétszakítottság és egymásrautaltság érzése — írja — egyformán kimutatható az európai protestantizmus életében, de alig látni nyomait annak, hogy a teoló­ giai egymásrahatás jelentős volna.“ „Némi derűlátás­ sal s a várható újabb események sejtésével úgy érez­ zük — írja még 1940-ben —, hogy a protestantizmus megedződött négy évszázad viharai alatt az üldözések és megpróbáltatások elviselésére.” A bekövetkezett események hatása alatt idei összefoglalójában azon­ ban már nyiltan veti fel a kérdést: „apologétikus vagy polémikus szándék nélkül jelentkezik a kérdés, hogy a háború mostani küzdelmeiből az európai pro­ testantizmus vagy az európai katolicizmus kerül ki erősebben?" A ma megindult világháború — Amerika és Ja­ pán belesodródása óta — azt mutatja, hogy itt már nem csupán európai kérdésről, katolikus vagy pro­ testáns erősödésről van szó, hanem az összkereszténység létkérdéséről, elsősorban a keresztény egyházak egységének szükségességéről. Mielőtt erre a kérdésre behatóbb feleletet adnánk, előbb felvetjük a kérdést, hogy katolikus részről mik az egység előfeltételei, azután még egyszer számba vetjük a pogányság ere­ id

P . K ő n ig : A k eresztény egyházak egysége.

145

jét, épp azét a pogányságét, amely szintén elindult világot megváltoztató útján.

III.

Az egységm u nk a lehetősége. V eszedelem a p o g á n y sá g részéről. 1. Mily alapon jöhet létre az egység?

A négy évszázados torlasz építését nem lehet máról-holnapra lehordani. A felsorolt tényezők mel­ lett, melyek az egységet előmozdítják, ma még szám­ talan körülmény a régi állapot fönntartását szorgal­ mazza. Az általánosabb lelkiség a német protestan­ tizmusban ma még olyan, hogy külső nyomás és belső felbomlás után nagyobb tömegeivel inkább a faji világnézetbe olvadna bele, semhogy a katolikus anyaszentegyházzal egyesüljön. A nagy tömegek ma is részben mozdulatlanul állanak s közömbösen nézik a szellemharcot; az ilyen közömbösség pedig közelebb áll az anyagelvűséghez, vagy bármely tévtanhoz, sőt magához a hitetlenséghez, mint az evangélium szel­ lemi magasságához s így a katolikus anyaszentegyházhoz. Az egység érdekében mégis halad a munka, s ha nem látjuk az egység létrejöttét nagyon közelfek­ vőnek, meggyőződésünk, hogy azt ma már semmi körülmény — legyen az közömbösség, vagy rossz­ akarat — nem tudja többé megakadályozni. Épp az­ ért nyiltan vetjük fel a kérdést és nyiltan felelünk is rá: Milyen alapon indulhat meg a hídépítés? Mily nehézségeket kell előbb az útból eltávolítani? Miben engedhet és miben nem engedhet a katolikus anya­ szentegyház az egység ügyének megoldásában?

146

Mindenekelőtt megállapíthatjuk újra a tényt, hogy a hitszakadást előmozdító külső mozzanatokat (melyen értjük a katolikus oldalon történt hibákat, fogyatkozásokat) egyetlen katolikus történettudós sem vonja kétségbe. A hibák beismerésével a hitszakadás tulajdonképem méregfoga kihullott. P. Bangha föl­ említi egy svájci unionista eredeti felfogását a hit­ szakadás megokadatolását illetőleg: „Dogmatikailag — úgymond — X. Leónak volt igaza, történelmileg pedig Luther Mártonnak." E felfogás nyomán azt a logikus következtetést vonhatnék: Róma a tridenti zsinattal kijavította az egyház külső bajait, s új lelki­ séget teremtett; ezek után tehát helyezkedjék vissza Luther is a megújult egyház lelkiségébe. A katolikus egyházban előforduló hibák belső reformot tehetnek csupán szükségessé, de sohasem indokolnak, még kevésbbé szentesíthetnek egységbontást, hitbeli szaka­ dást. Ma már mindenki beismeri, hogy a hitszakadás mélyebben rejlő egyházfegyelmi és dogmatikai okok­ ban gyökerezik. Az egység is csak az akadályok el­ mozdítása, illetve a dogmatikai változhatatlan igaz­ ságok megismerése után jöhet létre. a) Egyházfegyelmi kérdés.

Változtathat-e tehát a katolikus anyaszentegy­ ház fegyelmi és dogmatikai kérdésekben, s ha nem változtathat, van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy az egység létrejöhessen. A századok folyamán sok protestáns csak az egyházfegyelmi kérdésekben kívánt változtatást: a két szín alatti áldozást óhajtották, az istentiszteletek­ nél a német nyelv használatát és a papok nősülését. Ezek a kívánságok tisztán egyházfegyelmi kérdésekre vonatkoznak. A legújabb időkig hasonló kívánságokat 10*

147

hangoztattak a protestánsok. A vatikáni zsinattól ugyanennek a három kívánságnak teljesítését kérték egyesek. Heiler szerint ma is ebben a három kérdés­ ben foglalhatók össze a protestáns kívánságok. Löwentraut, a Hochkirche képviselője 1917-ben a re­ formáció jubileuma alkalmával kiadott kis füzetében az unió megvalósítására a protestantizmus feltételeit a következő kívánságokban állapította meg: Lutherbiblia, evangélikus egyházi ének, a német nyelv használata az istentiszteleteknél, két szín alatti áldo­ zás, a papok nősülése.96 Ami az egyházfegyelmi törvényeket illeti, tud­ nunk kell, hogy azokat maga a katolikus egyház ál­ lapította meg, következéskép azokon megfelelő ok alapján változtathat, sőt azokat fel is függesztheti. A keleti egyházzal történt kibékülés alkalmával a kato­ likus egyház teljesítette is a görögkeleti egyház ha­ sonló kéréseit. De azonnal hozzátesszük, a béke még­ sem jött létre, pedig a keleti egyház kiküldöttei a firenzei zsinaton aláírták az egységpontokat. Róma elvi nyilatkozatát föntebb idéztük. A fe­ gyelmi törvényekre vonatkozólag a protestantizmus­ sal történő egység esetén azonban Róma még nem nyilatkozott. Ha a kérdés időszerű lesz, ez a nyilat­ kozat bizonyára nem fog elmaradni. Jelen kérdésre vonatkozólag a következőkben te­ hát csak a magunk elgondolásáról szólunk. Mindenekelőtt megállapíthatjuk a tényt, hogy nagy a különbség a keleti egyházzal való egység és a protestantizmussal való egység között, épp a fegyelmi kérdésekre vonatkozólag. A keleti egyház tudvalevőleg ugyanis kezdettől fogva két szín alatt áldozott, az ószláv nyelvet használta, s használja 96 A kiadvány címe: Reformations und Unions Sakularschrift.

148

ugyancsak sajátos, ősi szertartásaiban, s (a püspököket és keleti szertartású szerzeteseket kivéve) a papság egyszer köthetett házasságot. A görögkeleti egyház esetében tehát az első századokba visszanyúló jog­ szokásról van szó, melyet a firenzei egység alkalmá­ val Róma elismert. A mai napig Róma úgy intézke­ dett, hogy a katolikus egyházba visszatérő görögke­ letiek nem is vehetik át a római szertartást, hanem a maguk ószláv nyelvét kell a szertartásban használniok, ugyancsak megmarad náluk a két szín alatti áldozás és a papok nősülésének ősi szokása. A protestantizmus esetében azonban más a hely­ zet. A protestánsok elvi okokból vetették el a katoli­ kus szertartásokat, az egy szín alatti áldozást, a latin nyelvet, s küszöbölték ki a papi nőtlenséget. Épp azért aligha nyújthatja Róma egység esetén nekik ugyan­ azokat a kedvezményeket, melyeket a keleti egyház­ nak nyújtott. Egyebekben előre megnyugodhatunk Róma intézkedésében, mert a legjobb, legüdvösebb megoldást fogja nyújtani. Addig is a következőkben nyilatkozunk a fegyelmi kérdésekre vonatkozólag: a) A két szín alatti áldozást nem találjuk súlyos természetű nehézségnek, a protestantizmussal való egység esetében. Láttuk, hogy a tridenti zsinat egyes németországi vidékek visszatért híveinek megengedte a két szín alatti áldozást. Hozzátettük azonban, hogy az engedmény folytán annyi baj származott, hogy Róma kénytelen volt azt visszavonni. Amennyiben egység esetére a protestánsok azzal a kéréssel fordulnának Rómához, hogy a két szín alatti áldozást hagyja meg náluk, és Róma teljesítené ebbeli kérésüket, úgy véljük, hogy maguk az egység­ re jutó protestánsok kérnék hamarosan az egy szín alatti áldozást. A műveltebb Nyugat ugyanis azonnal átlátná a dogmatikai igazságot, hogy t. i. az egy szín

149

alatt éppúgy az egész Krisztust veszik magukhoz, mint a két szín alatt. Éppúgy átlátnák az egy szín alatti áldozás sok előnyét, melyekről külön nem szó­ lunk. Csak azt az észrevételt tesszük, hogy az egység­ re jutó protestánsok visszaemlékezve az elmúlt időre, őszintén beismernék, hogy protestáns korukban is egészségügyi és egyéb okokból épp a két szín alatti úrvacsora miatt tartották attól magukat vissza. Kelet­ nél, amely oly görcsösen ragaszkodik a külsőségek­ hez, ősi szokása megtartása m ellett lehet és van értel­ me a két szín alatti áldozásnak. Ha azonban a protes­ tánsok egyöntetűen és komolyan kérnék egység ese­ tén a két szín alatti áldozást, úgy véljük, hogy Róma éppúgy megengedné, mint a tridenti zsinat alkalmá­ val. b) Véleményünk szerint még kevesebb nehézsé­ get jelentene egység esetén a liturgiái latin nyelv és a népének. Mielőtt a nemzeti nyelv méltánylására térünk, szólnunk kell a latin nyelv kiválóságáról az egyház tanításában és szertartásaiban. Nem szólunk világiaknak arról a törekvéséről, hogy az esperantó nyelv helyett a latin nyelvet te­ gyék világnyelvvé. Azt azonban a nemzeti nyelv minden igenlése mellett is állítjuk, hogy az egyház tanításában és szertartásaiban a latin nyelv a Gondvi­ selés áldása. A latin nyelv az egyház egységének és egyetemességének rendkívüli kifejezője; az egyházi tanítás értelmének és a változatlan hit tisztaságának megőrzésére a leghathatósabb eszköz. További előnye a szertartásoknál nyilvánul: az istentiszteletek méltó­ ságát és szentségét a hétköznapiság és közönségesség fölé emeli, annak rendkívüli varázst kölcsönöz, egy­ ben megmenti az istentisztelet nyelvét az élő nyelvek állandó változásától. Fölemelő tudat, hogy az első szá­

150

zadoktól kezdve ugyanazokkal a szavakkal végezték a keresztény országokban az istentiszteletet, s még fölemelöbb, hogy ma is a világ minden országában 400 millió katolikus istentiszteletének a szertartása és latin nyelve ugyanaz. Amerikába és más országokba vándorolt egyé­ nektől ezer és ezerszer hallunk elismerő nyilatkoza­ tokat a latin nyelven végzett istentisztelet vigaszáról. „Három dolgot szeretek és becsülök különösen a katolikusoknál — mondotta egy amerikai mérnök: — a gyónást, az áldozópapok nőtlenségét és a latin nyelvnek használatát az istentiszteletnél. Különös vi­ gaszára lehet minden katolikusnak, hogy a világ min­ den részében ugyanazt a nyelvet hallja a templom­ ban, melyet hazájában: ő tehát bárhol legyen is, a templomban otthonosnak érezheti magát. Mily szép és helyes ez egyszersmind! Emlékszem, hogy, midőn még Európában voltam, többen tértek vissza Brazi­ liából, kik a Don Pedrohoz férjhez ment osztrák her­ cegasszonyt kísérték oda, és kik hasonlókép bevallot­ ták, hogy honvágyukban, melyet Brazíliában érez­ tek, mi sem hatott oly üdítően és vigasztalólag szí­ vükre, mint a Dominus vobiscum, melyet az áldozópap az oltárnál mondott, midőn a templomba belép­ tek. Ilyen messze távolban is úgy érezték magukat, mint Isten gyermekei ugyanannak az atyának házá­ ban".97 A holt latin nyelvnek varázsát egyetlen élő nyelv sem tudja felmutatni. Egy hátránya van csupán a latin nyelvnek: ma kevesen tudnak latinul. A hiányt azonban pótolják azzal, hogy minden országban a nép nyelvén kiadják ” Weninger, Katholicismus und Protestantismus, 188— 189. 1

151

a szertartásokat, főleg a szentmise latin szövegét. Ügy véljük, hogy Németországban forog a legnagyobb pél­ dányszámban a nép nyelvén írt misekönyv, melynek segítségével a hívek nemcsak külsőleg, de értelmileg és lelkileg is összeforrnak a misét bemutató pap leg­ szentebb áldozatával. A lelki hatást Németországban és másutt is azzal emelik, hogy a szentmise egyes részeit (Glória, Credo stb.) a nép saját nyelvén, fenn­ hangon imádkozza. Ilyképen a nép nyelve is a maga teljességében bontakozhat ki a szertartásokban. A népének terén bizonyára nagy érdemeik van­ nak a protestánsoknak. Luther Márton maga is írt népénekeket. De mind a németországi, mind más or­ szágok katolikus népénekeiről éppen olyan elismerés­ sel kell nyilatkoznunk. Németországban minden egy­ házmegye nagyon fontosnak tartja a népének művelé­ sét. Hogy az istentiszteleteknél a népének mellett egyes alkalmakkor, főleg székesegyházakban, a gre­ gorián és latinnyelvű többszólamú „polifon" ének is szóhoz jut, ez olyan többlet és változat, melyet illik megbecsülni, annál is inkább, mert ez a változatosság mind a zene, mind a népének fejlődésére is termékenyítőleg hat. Gondoljunk csak a nagyszombati „Exultet“ értékes alkotására. Ügy véljük azért, hogy a latin nyelv, illetve a nemzeti nyelv és népének terén nem sok kívánság merülne fel. Ha a protestánsok ismernék, hogy a ka­ tolikus hívek az istentiszteleteken miképen öntik ki áhítatukat népi imáikban és énekeikben, magától oszolnék el ez a nehézség. Az egység esetén tehát mindkét fél gazdagodnék, mert mindkét fél imái és énekei közkinccsé válnának. Helyesen állapítja meg Krebs, hogy egység esetén a katolikus egyház csupán a dogmatikai tévedéseket ja­ vítaná ki az egyes imákban és énekekben. Egyébként

152

azonban minden ima és ének megmaradhat és köz­ kinccsé válhat. Említettük, hogy a közelmúltban is átvett a katolikus egyház protestáns áj tatosságot, mely az egységet célozza. c) Nagyobb nehézséget jelentene azonban a coelibátus kérdése. Említettük, hogy míg a tridenti zsi­ nat atyái megengedhetőnek tartották a két szín alatti áldozást, a coelibátus kérdésében nem engedtek. A katolikus anyaszentegyház a tridenti zsinattól nap­ jainkig — a görögkeletiek esetét kivéve, akiknél meg­ engedte a papok egyszeri nősülését — a coelibátust nem oldotta fel. Hogy gondolkodik a katolikus anya­ szentegyház napjainkban ezt a kérdést illetőleg, erre nézve hivatkozhatunk a cseh nemzeti egyház esetére. A hitehagyott katolikus papoktól alapított cseh nem­ zeti egyház azzal a felterjesztéssel fordult XV. Be­ nedek pápához, hogy, amennyiben megengedné ne­ kik — miként a görögöknek — a nősülést, abban az esetben a katolikus anyaszentegyház kötelékében ma­ radnának. XV. Benedek pápa 1920 évi karácsonyi be­ szédében a következőkép válaszolt erre a felterjesz­ tésre, illetve kérésre: „A katolikus anyaszentegyház sohasem mond le erről a törvényről, mert jórészben belőle fakad ereje és dicsősége11.98 A coelibátuskérdésre vonatkozólag csak azt fűz­ zük még magyarázatként a mondottakhoz: a görögke­ leti egyházban a papok nősülése az első századokba visszanyúló törvényes jogszokáson alapszik, míg a protestánsok esetében a papok nősülése a katolikus egyházzal történt szembehelyezkedésben fogant, és ez az egyik oka annak, hogy az anyaszentegyház nem akarja a protestantizmussal létesülő egység esetére a 98 Acta Apostolicae Sedis, 12/17. XII, 1920, 586. I. — Idézve a Theologie und Glaube c. folyóirat hasábjain, 1938, 230. 1.

153

coelibátust felfüggeszteni és a törvénytelen állapotot törvényesnek elismerni. Viszont a katolikus anyaszentegyházzal egységre lépő protestáns lelkészeknek a coelibátust felfüggesz­ tő kérésre vonatkozólag, ha ez bekövetkeznék — fő­ leg, ha protestáns lelkészek egész hitközségükkel egyesülnének a katolikus anyaszentegyházzal — Ró­ ma bizonyára szelídebb álláspontra helyezkednék, mint a cseh nemzeti egyház feltételének visszautasí­ tása alkalmával. Ezek ugyanis engedetlen, lázadó szellemű papok, aposztaták voltak, akiknek „feltétel" szabása esetében túlzott leereszkedésnek tartjuk, hogy a pápa egyáltalán válaszolt. Ha azonban Róma nem is függeszti fel a coelibátus törvényét, ez nem jelent annyit, hogy átmeneti­ leg nem változtatna azon, amikor azt szükségesnek látja. Emlékezzünk vissza, amiket a múlt századok unióskísérleteivel kapcsolatosan említettünk. A kato­ likus anyaszentegyház annak idején indexre tette Mayr Béda munkáját, amelyben az unió előmozdítá­ sára a coelibátus eltörlését tartotta szükségesnek. . . Ellenben ugyanaz az anyaszentegyház nem ítélte el Gibbon felfogását. Gibbon ajánlatosnak tartotta azt, hogy az anyaszentegyház átmenetileg függessze fel a coelibátust arra az esetre, ha tömeges áttérésről lesz szó, és protestáns lelkészek egész hitközségükkel ka­ talizálnának. Ebben az esetben ajánlotta Gibbon, hogy az anyaszentegyház hagyja meg ezeket a lelké­ szeket a családi állapotukban; engedje meg őket az egyházi állásban, illetve vezesse őket a pappászentelésre. Az újonnan papi pályára lépőknél azonban már Gibbon is a coelibátus fönntartása mellett foglalt ál­ lást. — Azt is említettük, hogy Spinolának, őszinte

154

áttérések esetére XI. Ince pápa különböző engedmé­ nyeket helyezett kilátásba." Az a meggyőződésünk, hogy ha egység esetére protestáns részről általános óhaj nyilvánulna meg a coelibátus felfüggesztésére vonatkozólag, Róma át­ meneti engedményt adna. Ebben az esetben is teljesen ráhagyatkozhatunk az anyaszentegyház ítéletére, el­ járására, mert hiszen tudhatjuk, hogy anyai szere­ tettel viseltetik minden gyermeke iránt, s viseltetnék kétszeres szeretettel az egység létrehozásán dolgozó és keblére visszatérő gyermekei iránt. De azt is hoz­ zátesszük még, hogy miután az anyaszentegyház egy­ részt igazi békét és tartós egységet óhajt és szorgal­ maz, másrészt szomorú történelmi tapasztalatokra te­ kint vissza: ilyen fontos kérdésben csak abban az esetben fog engedményt tenni, ha meggyőződik arról, hogy engedménye nem hátráltatja, hanem előmoz­ dítja az igazi, tartós egységet. Különben a napjainkban szereplő három kérés, óhaj csak egyesek ajkáról hangzott el, azok tehát nem jelentenek még közóhajt, s egyetlen egyház sem állította fel azokat általános értelmű kérésekként, il­ letve az unió feltételeinek.

b) Dogmatikai nehézségek.

Az egyházfegyelmi kérdéseknél mélyebbek és fontosabbak a hittani, dogmatikai különbségek. Ezen a téren kell előbb közeledésnek történnie, hogy az unió létrejöjjön. Mert csakis ebben az esetben látná a katolikus anyaszentegyház, hogy az egységet a má­ sik oldalon is komolyan veszik, s csak ebben az eset*• Gisbert Menge, Versuche zűr Wiedervereinigung im Glauben, 166—169. 1.

155

ben vetne számot azzal, hogy az egyházfegyelmi kér­ désekben milyen álláspontra helyezkedjék. Spener említette, hogy a hitszakadás feketeleve­ se a megigazulási tan. Erről a tanról hirdették négy évszázadon keresztül, hogy vele áll, vagy bukik a lutheránus egyház. Heiler az unióskérdésről szóló tárgyalásában dogmatikai szempontból az egység egyedüli akadályának a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját tartja. — Protestáns folyóiratokban és tan­ könyvekben ugyancsak a megigazulási tan, a pápai csalatkozhatatlanság szerepel olyan tanként, mely az egység útjában áll. Utóbbiakhoz csatolják még a katolikus egyházkormányzatot, a „pápa egyeduralmi és hatalmi törekvésének'1 hamis vádját. Az Oltáriszentségre, a többi szentségekre és egyéb katolikus tantételekre vonatkozó eltéréseket nem tárják fel olyan élesen, mint a fönti különbségeket. A pápaság­ gal szemben azonban a mai napig kimutatják idegen­ kedésüket, ellenszenvüket, ha ez az ellenszenv a leg­ újabb időben veszített is régi erejéből. Ezek az igazságok, illetve különbségek már lényegbevágóak, dogmatikaiak. A dogmatikai igazsá­ gokból — miként erre a Róma magatartásáról szóló fejezetben rámutattunk — a katolikus anyaszentegy­ ház nem enged, s nem engedhet, mert különben meg­ tagadná Krisztust, akitől küldetését s isteni örökségét nyerte. Fölmerül tehát a kérdés, hogy dogmatikailag áthidalhatatlan-e az ellentét a katolikus és protestáns tanítás között? A kérdésre azt kell mondanunk, hogy a katolikus tantételek és protestáns hitelvek között, úgy, amiként azokat egymással szembeállítják, elvileg áthidalhatatlan az ellentét. A valóságban az egység mégis nemcsak lehetséges, de az előítéletmentes ku­ tatónak azt meg is kell találnia. A kérdés ilyetén fel­

156

állítását nem is tartjuk szerencsésnek. Abból az alap­ tételből kellene kiindulni, hogy az igazság, a krisztusi tan igazsága csak egy lehet; az egymással ellentétben álló tanok közül tehát valamelyik föltétlenül téves, vagy legfeljebb csak részleges, látszólagos igazságot tartalmaz. Komoly, tárgyilagos kutatás és ima a tel­ jes igazság megismerésére vezet. Hogy a teljes igazság birtokába jussunk, fontol­ juk meg a következő szempontokat. Három forrásból táplálkoznak az ellentétek és tankülönbségek. a) Az első forrás az emberi szív, az érzelmi moz­ zanatok s a szenvedély. P. Bangha Béla az uniós­ kérdésről két rendkívül mély tanulmányt írt a Ma­ gyar Szemle c. lapban (amelyre még visszatérünk). Alapos érvekkel bizonyítja be, hogy az ellentétek­ ben — még a dogmatikai ellentétekben is, — milyen nagy szerepet töltenek be az érzelmi mozzanatok. Részletesen bizonyítja be ezt az állítását a szentekről, a kegyelmi életről és az egyházról szóló ellentétes tanok bemutatása alkalmával: a szenvedély hozta lét­ re az ellentétet, holott lényegében közel áll a két fel­ fogás egymáshoz.100 A szenvedély ragadta el sokszor az ellentétben álló feleket. A szenvedély és a szeretetlenség pedig rossz tanácsadó. Hányszor fordult elő, hogy a vita hevében az egyik fél olyan tanítás hirdetésével vádol­ ta ellenfelét, amilyent az sohasem hirdetett. Ami tu­ lajdonképen annyit jelent, hogy saját hamis elgondo­ lását erőszakolta a másik félre. A mai idők megváltozott légkörében az érzelmi mozzanatok engednek hevességükből. Az ellentéteket erősen tompítja a kereszténység elleneinek támadá­ 100 Magyar Szemle, 1937, XXIX. k., febr, 112. 1. s íőleg 1937, XXXI. k., dec., 304. s következő lapok.

157

sa. Ezért mondottuk, hogy rosszakaratuk mellett is áldásos munkát végeznek. Ha ma higgadtan összeírnák a még fönnálló el­ lentéteket és tankülönbségeket, azt vennők észre, hogy a régi harcok fegyvertárából sok éles kard és egyéb harci eszköz hiányzik, m ellyel a régi időben erős küzdelmeket vívtak. Nagyon fontos azért, hogy továbbra is egyengessük a szeretet és béke útját mindkét oldalon.

2. Igen sok tanbeli ellentét forrása a részleges, a féligazságok és a teljes igazság közti különbség, el­ lentét. A katolikus egyházból kilépett és az egymás­ ból kilépett szekták sokszor részleges vagy féligazság érdekében harcolnak, hogy a nyilt tévtant ne is em­ lítsük. Példának említjük a baptistákat, szombatistá­ kat, akik nem egyszer tévesztenek meg balga, rövid­ látó katolikusokat és protestánsokat. Arra hivatkoz­ nak, hogy ők képviselik a Krisztus igaz Egyházát, mert nem káromkodnak s a szombatot ünnepük a va­ sárnap helyett. Van ezeknek fogalmuk Krisztusról? Aki nem egy parancs megtartására kötelezi követőit, hanem, aki az ószövetségi törvényeket csak alapnak vette, de azokat olyképen tökéletesítette, hogy köve­ tői életcéljául az erkölcsi tökélyt, az életszentséget tűzte ki. Mily dőreség tehát a káromkodás, az egy káromkodás elhagyásával igazolni a krisztusi külde­ tést, vagy a szombat emlegetésével, amikor Krisztus ura a szombatnak. Az ember nem tudja, mit csodáljon inkább ezekben az elvakult rajongókban: a szellemi korlátoltságot vagy pedig a fennhéjázó pöffeszkedést, m ellyel szentírási nézeteiket a Szentlélek sugalmazásainak tartják. A krisztusi tan-egységen az igazságok összességét értjük. Minden igazság tehát, amely magában véve krisztusi, nem kerülhet ellentétbe a krisztusi tanegy­

158

séggel s összigazsággal, mert különben a báránybőrt magára öltő farkas szerepét vállalná. A baptisták, szombatisták szerepe hasonlít olyan egyénekhez, akik tagadják a Szent Péter-bazilika létezését, azon a cí­ men, mert nekik is van néhány olyan kövük, ami­ lyenből a Szent Péter-bazilika épült. A protestantizmusban is vannak tanok, melyek­ ben az igazságnak része található, azok egyoldalú hangoztatása azonban mégis tévedés volna. Ilyen ma­ ga a megigazulási tan. Az evangélikusok méltán han­ goztatják, hogy Luther megigazulási tana isteni bi­ zalmon és kegyelemre-hagyatottságon épül. Ennyiben nincs is különbség a lutheránus és a katolikus meg­ igazulási tan között. Ott kezdődik az ellentét a két felfogás között, amikor protestáns oldalról az emberi szabadakaratot, az emberi közreműködést, az emberi jócselekedet érdemszerző voltát tagadják. Épp ezért állapítja meg a protestáns Leese, hogy Luther meg­ igazulási tana semipelagianizmus. Elismerjük, hogy a legtöbb protestáns nem is tagadja az egyéni közre­ működést és a jócselekedetek érdemét, sőt a gyakor­ lati életben a katolikus felfogást követi, miként erről maguk a protestánsok tanúskodnak.101 Az ilyen pro­ testáns és katolikus megigazulási tan között valóban nincsen különbség. 101 Hogy miképen gondolkodnak a legjobb protestáns hívek a megigazulási tanról, erre nézve találóbb példát nem is lehetne idézni, mint azt a módszertani vizsgálatot, mely­ ről Viszkok Lajos szolnoki evangélikus pásztor beszámolt. (L. Viszkok, A hit által való megigazulás evangélikus hívek lelki világában, c. művét, Szolnok, 1935.) Viszkok Gigersohn Ká­ roly és Gruehn Viktor „exakt kísérleti módszerével vizs­ gált meg tíz buzgó evangélikus egyháztagot a lutheri meg­ igazulási tan felől." „Kísérleti személyeit — írja — egy köz­ ismerten buzgó egyházközség közismerten buzgó tagjai közül választották." A pesszimisztikus eredmény szerint mégis „leg­ feljebb négyen képviselik annyira-amennyire a hit által való rnegigazulást, de ők sem mind tudatosan. A többiek amel­ lett, hogy egyházias, templomba járó emberek, egyszerűen

159

3. Sok ellentét kiküszöbölésére és az egy egyengetése céljából szükségesnek tartjuk, hogy Krisztus istenségének keresztény alapigazságából von­ junk természetszerű következtetéseket. Ez az az igaz­ ság, melynek sokan ellenemondanak; az a tantétel, mely leszen sokak romlására, de sokak vigasztalásá­ ra is. Ennek a tantételnek megállapítása után minde­ nekelőtt kijelentjük, hogy egységre csak olyan ke­ resztény csoportokkal, egyházakkal akarunk jutni, amelyek Krisztus istensége tanának alapján állanak. Akik Krisztus istenségét tagadják, azokkal közössé­ günk nem lehet. Ezek jussanak előbb alapos dogma­ tikai és apologétikus tanulmányok útján ennek az alapigazságnak az elfogadásához, csak akkor léphe­ tünk velük érintkezésbe. A Krisztus istensége alapján álló egyházakhoz pedig az a szeretettől áthatott szavunk, hogy nézze­ nek mélyen ebbe az alapigazságba, és azon keresztül vonják le tárgyilagosan,4 előítéletmentesen az önként és szükségszerűen folyó következtetéseket. Egyné­ hány ilyen következtetésre magunk is utalunk. Ha Krisztus istenségének tanát elfogadjuk, akkor magától értetődő igazság az is, hogy Krisztus nem tévedhetett, még kevésbbé taníthatott hamis, hazug dolgot. Krisztus minden szava szent, és egyben meg­ másíthatatlan igazság. elutasítják a hitnek olyan értékelését, mint azt az evangé­ likus keresztyén hittanban tanulják. Magáról a hittételről pedig nem tudnak semmit." (111—112. L) A kivizsgázottak között volt 5 férfi és 5 nő. Hárman végeztek közülük csak 5—6 elemi osztályt, a többiek közép iskolát végeztek. Viszkok a „környezet, szülői ház, iskola, templom hatásának tudja be, hogy a hit által való megigazulás elvéről általában mit sem tudnak a protestáns hívek" (111. 1.). Végül felveti a kérdést: „Talán a hitoktatás, az ige­ hirdetés körül van baj? vagy talán a lelkészek, tanítók sin­ csenek tisztában egyházuk legfőbb igazságával?" (17. L)

160

Megdönthetetlennek, föltétlen igazságnak kell te­ hát vennünk Krisztus ama szavait, melyeket egyhá­ záról mondott, hogy t. i. a pokol kapui (tehát a leg­ nagyobb teremtett hatalom sem) nem vehetnek rajta erőt. Ha tehát szent igazság a krisztusi szó, miért téte­ lezi fel, illetve állítja a protestantizmus azt, hogy Krisztus megdönthetetlen egyház és egységes tan he­ lyett csak rozoga tákolmányt vagy fércmunkát bízott volna Szent Péterre és utódaira. Tákolmányt, amely dehogy is áll sziklaként az élet viharával szemben, hanem vezetői bűnössége folytán széthullott; férc­ munkát, melyet a századok sorsvetői széttépnek, nem kímélve meg az egyház egységét annyira sem, mint a keresztfa alatt sorsot vető hóhérok megkímél­ ték, azaz egyben hagyták Krisztus köpenyét. Krisztus meghagyta követőinek a szabadakaratot. Következéskép megtagadhatják, vagy elárulhatják Krisztust is. De emberek tévedései vagy bűnei, — ha azok az emberek akár Szent Péter utódai voltak — nem dönthetik meg a krisztusi tanítást s a krisztusi egyházat. Ha a pap halálos bűn állapotában mutatja be a szentmise áldozatot, szentségtörést követ el; bű­ nössége azonban mit sem von le a szentmise értékéből, hanem csak saját bűnösségét és felelősségét növeli. Ha méltatlan egyén töltött be a századok folyamán — annyi szent mellett — egyházi állást, akár Szent Pé­ ter székén, saját felelősségére tette, de bűnössége nem rontja le a krisztusi tant, sem az egyház egységét. A botrányt okozókra Krisztusnak megvan a kemény szava, de oktalanság lenne egyéni beszámítás alá eső bűnök miatt Krisztust, vagy Egyházát támadni. Aki bűn nélkül van, ám dobjon követ a bűnös egyhá­ ziakra, pápákra, de ne akarja Krisztust meghazudtol­ ná. Mert jól jegyezzük meg, hogy ha igaz lenne az évP . K ő n ig : A k eresztén y egyházak egysége.

161

százados hamis vád, hogy t. i. a VI. Sándorok meg­ hamisították Krisztus tanítását, és alapjaiban ingat­ ták meg Krisztus Egyházát, amelyet épp azért újra fel kell állítani, ebben az esetben megdőlt volna a krisztusi határozott kijelentés is megdönthetetlen Egyházáról. Az ilyenek elgondolása szerint Krisztus tévedett, amikor azt mondotta, hogy Egyházán a pokol kapui nem vesznek erőt. Csorba esett volna nemcsak az egyházon, hanem magán a krisztusi tanításon; a szentpéteri kőszikla megingott volna; az egyházon tehát a pokol erői diadalmaskodtak volna. Ilyet állí­ tani egy a kereszténység, a krisztusi tan tagadásával. Egyének bűnei érintetlenül hagyják Krisztus ta­ nítását és Krisztus Egyházát. A bűn a bűnözőt bé­ lyegzi meg, de nem a tanítást vagy egyházat, melyet épp bűnével tagadott meg. A reformátorok szakítása sem döntötte meg a krisztusi tant s az egyház egységét, — bármilyen szán­ dék vezette őket szakításukban. Tulajdonképen téves volt kiindulási alapjuk, amikor azt tételezték fel, hogy Krisztus Egyháza megromlott, a szentpéteri kő­ szál megingott. Állott az akkor és áll ezután is ren­ dületlenül. A szakítás előidézői azonban tanításukat az élet tengerének hullámaira bízták, s a négy év­ század hullámverései alatt már többszáz részre hul­ lottak szét. Aki mélyen néz Krisztus istenségének szent tit­ kába és élő valóságába („Krisztus tegnap és ma és mindörökké"), az előtt megdönthetetlen és természe­ tes igazságként áll a katolikus tan az egyház egységé­ ről, az egyháznak a Szentlélek által való vezetéséről, a hit és erkölcs kérdéseiben a pápa és egyház csalatkozhatatlanságának tanáról. Nem kell és nem szabad —az egységmunkálás ürügye alatt sem — a hittételeket elsekélyesíteni

162

vagy feladásuk árán kiegyezni. Ez árulás volna. Állítsuk fel nyiltan a teljes igazság mellett a tétele­ ket, annál előbb tűnik ki a látszat-igazság és féligaz­ ság tévedése és tarthatatlansága. Még egy forrásra mutatunk rá, melyből sok el­ lentét fakad: 4. Ez nem más, mint a protestantizmus szabadmagyarázásának elve, tanítása. A Szentírás szabadmagyarázásának protestáns elve nemcsak eltérés a krisztusi tanítástól: „Aki az egyházra nem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámos"; nemcsak az ellentétek és tan­ különbségek új és hatalmas forrása, de egyben a krisztusi tanegység elleni állandó hadakozás s a sza­ kadásba sodort részeknek örvénybe való juttatása. Hízelgőnek látszik első tekintetre ez a tanítás: egyrészt a Szentírást, mint Isten szavát teszi a hit egyedüli forrásává, másrészt a Szentlélek sugalmazására való hagyatkozást emlegeti. A tárgyilagos igaz­ ságszeretet azonban kénytelen ennek a tanításnak nagy veszedelmére rámutatni. Ha a Szentírás az egyedüli hitforrás, hol áll ez a nagy horderejű tanítás a Szentírásban, nem is szólva arról, hogy Luther és a többi hitszakadó a szabadmagyarázás elve mellett milyen alapon sürgeti, hogy követőik az ő felfogását fogadják el? Miért nem akar­ ják, hogy mások saját nézetüket szabadon kövessék? A Szentlélek sugalmazására való hivatkozás és a szabadmagyarázás tulajdonképen ellentmondás. A kettő kizárja egymást. Ha a Szentlélek minden em­ bert sugalmaz a Szentírás olvasása közben, akkor többé nincsen helye a magyarázásnak. Kegyeletlen­ nek és kegyetlennek kell tartanunk a Szentlélek su­ galmazására való hivatkozást: mert ilyen álszent ürüggyel akarják a Krisztus szavaitól való elfordulást n*

163

igazolni és állítják a tanító-egyház tekintélye helyébe az egyéni önkényt. Nem származik-e veszedelmes ön­ ámítás ebből a tanból, mert az ember a neki tetsző el­ gondolást fogja a Szentlélek sugalmazásának tartani? S ha a legjobb akarattal is magyarázzuk a felfogást: egyáltalán ki biztosítja az egyént a felől, hogy amit a Szentírásból kiolvas, egyéni tetszés-e, vagy pedig a Szentlélek sugalmazása? Már Straus mondotta: Ki áll jót azért, hogy a Szentírás szabadmagyarázása a Szentlélek helyett nem egyéni elgondolás-e csupán? Hihető-e egy pillanatig, hogy Krisztus isteni ta­ nát, a Szentírást, a száz oldalról befolyásolható em­ beri önkény és érdek örvényére helyezte volna, a szentpéteri megingathatatlan kőszikla helyett? Aki valaha beszélt adventista vagy hasonló szekta ige­ hirdetőjével, az fogalmat tud magának alkotni arról, hogy a szabadmagyarázás tanára és a Szentlélek sugalmazására való hivatkozás túllépi a vallási rajon­ gás határát, sokszor inkább a vallási zűrzavar és őrü­ let elnevezését érdemli. Ennek az elvnek másik veszedelme a bomlás és megoszlás, amely annak lényegéből folyik. A szabad­ magyarázat forrása az „én“, az egyéni önkény és aka­ rás; az pedig nem tűr megkötöttséget, korlátot. Ma már nemcsak lélektanilag mutatható ki a szabadmagyarázásnak ez a természete, hanem kimutatható a többszáz felekezetre való bomlásból, valamint az egy egyházhoz, csoporthoz tartozók véleményeltéréséből, és az egységretörekvés kudarcából. Ki tarthatja még az erő, a tökéletesedés jelének, vagy Krisztus szándé­ ka szerintinek ezt a széthullást? Találóan állapítja meg az Evangélikusok Lapja: .. . nem értjük egy­ mást, mindegyikünk mást ért a mondott szavakból. Talán egy időre s bizonyos pontokon közeledünk egy­ máshoz, de utána vagy másutt annál inkább távolo­

164

dunk egymástól. Ha mindegyikünk másfelé sandít, nem találkozhatunk“.102 Ez a bomlás még nagyobb arányú lett volna, ha a hitszakadás intézői és fönntartói a megtagadott egyházi tekintély helyébe saját vagy mások személyét, tekintélyét nem állítják. Ennek az igazságnak szemlélésénél még egy kö>rülményre mutatunk rá. A szabadmagyarázat emberi önkénye nyomán megindult bomlási folyamatot semmi sem tart­ hatja vissza. Ezen az úton megállás nincsen a teljes feloszlásig, vagy a hitetlenségbe való jutásig, hacsak a protestantizmus meg nem tagadja saját elvét. A németországi protestantizmus, épp a hívő pro­ testantizmus élni-akarásában és hitének megmenté­ sében már odáig jutott, hogy feladta ezt az elvet. A hitvalló egyház arra a döbbenetes valóságra ébredt, hogy a német keresztények letértek az evangéliumi hit útjáról. Ez okból kifolyólag, s főleg azért, hogy a hívő protestánsokat a hitetlenség örvényéből meg­ mentsék, a németkeresztényeket kiközösítették az evangélikus egyház kebeléből. Bármennyire tiszteletreméltó a hitvalló egyház­ nak ez a döntése, az evangéliumi hithez való ragasz­ kodása, megállapíthatjuk, hogy a kiközösítéssel letért négyszázéves tanának útjáról, jobban mondva, tetté­ vel, eljárásával a legfényesebben cáfolta meg — aka­ rata ellenére — a hitszakadás jogosultságát. Honnan vette a hitvalló egyház a jogot arra, hogy olyan óriási csoportot kirekesszen a keresztény közösségből? An­ nál is inkább vetjük fel a kérdést, mert a protestan­ tizmus a szabadmagyarázás alapján áll. Mennyivel állanak távolabb a protestáns tanítástól a németke108 Idézve Tower Vilmos, Krisztus igazsága c. művéből. Bp. 1939, 57. 1.

165

resztények, mint, pl. Nietzsche, aki a kereszténység ádáz ellensége volt, s akit a mai napig a protestánsok közé számítanak? Még jogosabb a következő megálla­ pításunk: Ha a hitvalló egyház meg volt győződve, hogy evangéliumi hitét csak a kiközösítés halálosan komoly műtétjével tudja megmenteni, mennyivel inkább kell a katolikus anyaszentegyháznak őrköd­ nie Krisztustól kapott öröksége fölött, s kell a hit­ egység, az egyházegység veszedelmeit, örvényeit min­ den áldozat árán elkerülnie? Bizonyára még igen sok imára és az útegyengető tényezők még igen sok munkájára van szükség, hogy a protestantizmus belássa, hogy a szabadmagyarázás tana hitetlenségre vezet, tehát a legveszedelmesebb méreg, amelytől meg kell magát szabadítania, ha a krisztusi élet útján akar maradni. A keresztény egyházak egységének legnagyobb, szinte egyedüli nagy akadálya a szabadmagyarázás tana, mert lényege s következménye, — az önkényes emberi természetből kifolyólag, — a bomlasztás. Ha a protestantizmus igazán óhajtja az egységet, akkor ezt az édes mérget ki kell vetnie testéből. Amely pil­ lanatban ezt megteszi, lehullott az ellentétek bás­ tyája, az egy krisztusi Egyháznak lennének mind­ annyian tagjai, s már csak azokról a módozatokról kellene beszélni, hogy a körültekintő anya, az egység és szeretet biztosítására milyen engedményeket te­ gyen a jó testvéreknek. Ez az időpont még nem jött el. Ügy tetszik, mintha még több csalódásra, nagyobb zűrzavarra és még keservesebb gyümölcsök termésére lenne szük­ ség, hogy a protestantizmus a tiszta-látásra és az el­ határozó nagy tett véghezvitelére jusson. De, ha nem érkeztünk még el ehhez az időpont­

166

hoz, a német protestantizmus lelkisége mégis úgy alakul, hogy ezt az időpontot elérje. Biztatónak kell vennünk, hogy átjutott a racio­ nalizmus lelkiségén, és az ágostai hitvallás alapjára akar visszatérni. Az ágostai hitvallás pedig örök egy­ házról beszél. Egy kis átíveléssel innen már könnyebb a szentpéteri kősziklára való jutás. Bizonyos, hogyha Luther ma a négyszázév tapasztalata után felülvizs­ gálná a megigazulási tant és a szabadmagyarázási el­ vet, olyan keményen járna el ezeknek a tanoknak a követőivel, mint a hitvalló egyház a németkereszté­ nyekkel; úgy bánna el velük, — őszinte evangéliumi hitében és Krisztushoz való ragaszkodásában, — mint annak idején Karlstadtékkal, tanítása félremagyarázóival, akiket Wittenbergből kikergetett. Ma már találkozunk olyan protestánsokkal, akik nyiltan mutatnak rá a protestantizmus egyes eredeti s alapvető tévedésére. Leese-re hivatkoztunk, aki Luther legfőbb tantételét semipelagianizmusnak, te­ hát téves tannak tartja. Eljön még az idő, amikor a szabadmagyarázás tanáról maguk a protestánsok sok­ kal keményebben fognak nyilatkozni, s akkor magá­ tól oldódik meg az egység. A dialektikus iskola alapítójának, Barthnak, egy tanácsát tesszük még szóvá. Azt hangoztatta, hogy minden közvetítő elkerülésével egyenesen Krisztus­ hoz menjünk, s Krisztusra hallgassunk. A jótanácsot jószándékúnak vesszük: tehát, men­ jünk Krisztushoz. Az örök élet igéi nála vannak. Nála majd egymásra találunk. Megismerjük, hogy Krisz­ tusban testvérek vagyunk. De ugyanezzel a lelkiség­ gel jöjjenek a keleti egyház tagjai és a protestánsok is Jézushoz, s őszinte szívvel, előítéletmentes lélekkel hallgassanak szavaira. Tárgyilagosan és igazságszere­ tettel fontolják meg Krisztusnak ama kijelentéseit,

167

melyeket az evangéliumban Szent Péterre és az egy­ házalapításra, a krisztusi tan és az Egyház egységére vonatkozólag mondott, akkor a katolikus felfogást, a katolikus egységelvet azért fogják elfogadni, mert azt Krisztus legszentebb szándékának és kifejezett akara­ tának ismerik meg. Menjenek csak Krisztushoz és hallgassák meg szavát. Abban a pillanatban ók is ré­ szesei lesznek az egy, szent, katolikus és apostoli Egy­ háznak. S ha igazságot kereső törekvésükben eddig is, Krisztus Egyházához tartoztak, a krisztusi szavak erejénél fogva: (más juhaim is vannak, melyek nem ez akolból valók), a katolikus anyaszentegyházzal va­ ló egyesülés folytán már nemcsak „örökösei" lenné­ nek a krisztusi hitnek, de mint „örökös-társak" mun­ kálkodnának közre Krisztus egy, szent, általános apostoli Egyházában. Ilyen egyesüléssel új világ venné kezdetét. Szent Péter törvényes utódjával a római pápával s a bíborosi testülettel, mint „coheredes", mint örököstár­ sak együtt munkálkodhatnának, s vezethetnék Krisz­ tus igaz Egyházát a konstantinápolyi pátriárka, a moszkvai metropolita, a szerb, román, bulgár, görög, kopt, szíriai püspökök, a canterbury érsek, s az olyan lelkületű egyének, mint Söderblom (meghalt már), Meiser, Wurm, Mahrarens püspökök, akik protestáns korukban is küzdöttek Krisztus evangéliuma érdeké­ ben. Együttesen dolgoznának „Isten szolgáinak szol­ gájával" Krisztus evangéliuma terjesztésében, s az egység megingathatatlan kőszikláján együttes erővel segítenék győzelemre az evangéliumot.

168

2. A pogányság a mérlegen. a) Keresztény fölény a múltban.

Érthető, hogy a közelfekvő feladatok és nehézsé­ gek kötik le teljesen az európai ember figyelmét: a háború s az avval járó sok gond és aggodalom; a kommunizmussal és modem pogánysággal való szelle­ mi harca; a keresztény egyházak egymással szemben­ álló ellentéte és sok egyéb napi baj és kötelesség. Pe­ dig egyről nem szabadna a keresztény embernek soha­ sem megfeledkeznie, Krisztus utolsó földi szavának, parancsának megvalósításáról: „Menjetek az egész vi­ lágra, és hirdessétek az evangéliumot minden nép­ nek, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében". A pogányság megtérítése a kereszténység legszentebb feladata és kötelessége. A keresztény egyházak egységének nagy művét is a kereszténység e világot átfogó hivatásának táv­ latába állítjuk. Előre említhetjük, hogy a mai pogány világ olyan sötét hátteret fog nyújtani, amely még élesebben domborítja ki a keresztény egyházak egy­ ségének szükségességét. Szent Pál, a „nemzetek apostola" írta már: „Hi­ tetek az egész világon hirdettetik". A hagyományból tudjuk, hogy az apostolok a világ minden tájára men­ tek, és az ő életükben így szerezhetett a világ tudo­ mást a megváltás fönséges fényéről. Később azon­ ban a világtörténelem Európára zsugorodott össze. Egyrészt a népvándorlások dúlása, másrészt az euró­ pai népek megtérítése kötötte le a keresztény orszá­ gokat, s magát az egyházat is. Assziszi Szent Ferenc volt az első, aki a lelkek megtérítésének nagy szomjú­ ságában maga is elment a mohamedánok közé és test­ véreit is Európán kívüli területre, Afrikába küldötte: A ferencesek és domonkosok mint elsők nagyarányú

169

misszióstevékenységet fejtettek ki, amelyet a száza­ dok folyamán más szerzetesrendek is magukévá tet­ tek. Különösen a nagynépességű Ázsiába indult a leg­ több misszionárius, s csodával határos eredményt ér­ tek el. A XIII. század végén a ferences Montekorvinói János már Kínában hirdette az evangéliumot. Nem­ csak magát a kínai császárt és a mongol kánt térítette meg, de a megtérteknek olyan sokasága csatlakozott a katolikus egyházhoz, hogy Montekorvinói Jánosnak hat püspökre volt szüksége, hogy az egyházmegyékbe osztott híveket vezetni és kormányozni tudja. — Ázsia legnagyobb misszionáriusa, India apostola, a jezsuita Xavéri Szent Ferenc pedig óriási tömeget nyert meg Krisztusnak Indiában, sőt még Japánban is virágzó keresztény hitközségeket alapított. Sajnos, ezek a nagy eredmények a századok fo­ lyamán szinte nyomtalanul eltűntek. A vallási harcok folytán Európa országainak s magának a katolikus egyháznak majd minden országban a protestantizmus ellen kellett védekeznie, és ezért nem küldhetett ele­ gendő számban hithirdetőket a pogányok közé. Kíná­ ban s Japánban ellentétek merültek fel a katolikus hithirdetők közt (ritus-vita), a bajt követte s betetőzte a keresztényüldözés, amely teljesen kürtotta a keresz­ ténységet. A múlt század vége felé indult meg újra erő­ sebben a missziós tevékenység. Az új században pedig a misszióshivatás az egyház homlokterében áll, mi­ ként később erre még rámutatunk. Most csak annyit állapítunk meg, hogy napjaink nagy misszióstevé­ kenysége mellett Ázsia több, mint ezer millió lakosa közül még csak 1%-a keresztény. Tekintettel arra, hogy Ázsiában lakik a világ la­ kosságának a fele, s a jövő kialakulása szempontjá­ ból — Európa nagy nemzetein kívül — Ázsia nagy

170

népei és pogány vallásai jönnek számításba, a követ­ kezőkben ennek a világrésznek szentelünk különö­ sebb figyelmet. b) Pogány országok előretörése a jelenben.

Európa a múltban arra az álláspontra helyezke­ dett, hogy a Boszporuson és a Földközi-tengeren túl csak gyarmatok léteznek. Éléstárak Európa számára. Az európai országok abban az elgondolásban ringat­ ják magukat, hogy tudományukkal és technikájukkal minden időkre biztosítják egyeduralmukat a pogány népek fölött. Azonban olvassuk el Dr. Bang Pál, *Essad Beyvon Weisel, Zischka és más írók szakmunkáit (Erdősi, Gedat stb. írók útleírásai is már sokat sejtettek), s akkor meggyőződünk arról, hogy a sárgaveszedelem nem agyrém, hanem olyan lehetőség, amellyel szá­ mítani kell, sőt ehhez a veszedelemhez a fekete (afri­ kai) és barna (mohamedán s hindu) veszedelem is csatlakozik.103 Ma ugyanis nemcsak Európában indult meg a nemzeti, a faji újjáébredés, hanem ugyanazon lobogó alatt gyülekeznek és fejlődnek a pogány né­ pek is. Felsorolásunkban maradjunk még Japánnál. A szapora lakosságú szigetországnak kicsi az élettere. Országhatárán túl más országok állják terjeszke­ dése útját, sőt be sem engedik a japánokat, A japán szigetcsoport talajának csak 17°/o-a a művelhető, a 103 Dr p aul Bangj Die Farbige Gefahr, Verlag Vandernoeck, Göttingen, 1939. — Essad Bey—Wolfgang von Weisl, Allah ist gross; Niedergang und Aufstieg dér islamitischen Welt, von Abdul Hamid bis Ibn Saud. 1936. Víg. Passer Leipzig, Wien. — Anton Zischka, Japan in dér Welt (Die japanische Expansion seit 1854); Víg. Goldmann Leipzig, Wien 1936. — Erdősi Károly, Napsütéses Indiában, 1927, i ZKnt Társulat. — Gustav Adolf Gedat, Ein Christ er■•ebt die Probleme dér Welt, Stuttgart. 1936.

171

többi terméketlen krátersalak. Ehhez hozzájárul még, hogy Japánnak nyersanyaga sincsen. Európa kereszt tény országai (!) azt ajánlották a múlt században Ja­ pánnak — Gedat szerint, — hogy születéscsökkentés­ sel biztosítsa lakosságának a megélhetést. A pogány Japán nem fogadta el a sátáni tanácsot. Miután más országokban nem engednek japánoknak letelepülést, Japán a világ piacára vetette magát, s mint Zischka mondja, ha nem sikerülne áruival meghódítania a vi­ lágot, akkor karddal fogja azt megtenni. A japán nép kevés-igényűsége és szívóssága előbb-utóbb győze­ lemhez juttatja Japánt. Európa s főleg Ázsia jövőjének kialakulásában, fejlődésében Japán olyan tényezőként szerepel, ame­ lyet nem szabad a számításból kihagyni. A múlt év­ ben még azt írtuk, hogy a mostani háborúban látjuk, mekkora fontosságú Japán állásfoglalása, s mennyire szeretné Anglia és az Egyesült Államok Japánt a ten­ gelyhatalmaktól elhódítani. Ma Japán már döntött, s ép ez a döntése állíthatja idővel a politikai s a ke­ resztény világot sorsdöntő változás elé. A világ szempontjából ma kevésbbé esik latba a négyszázötvenmilliós Kína, amely politikailag a kínai falnál nem akar tovább jutni, vallásilag pedig még kevésbbé vannak terjeszkedési szándékai. Ami azon­ ban a nagy falon belül van, az olyan több évezredes hagyományon és szinte megmásíthatatlan családi szo­ kásokon és fajiságon alapszik, hogy Kínát egy nép sem tudja magába olvasztani. Előbb lesz a hódítóból, kínai, mint fordítva. Ezért meggyőződésünk, hogy Kína sohasem lesz japánná. Az azonban nem lehetet­ len, hogy a két nép kiegyezik s Kína meghagyja a japán befolyást, a japán iramot, vezetést, s ennek már döntő következményei lehetnek az ó és új világrész szempontjából.

172

Ázsia nagy országai közül változás előtt áll a több, mint háromszázmilliós India is. Ez a változás egyenlőre csak Anglia számára jelentene veszedelmet, mert elvesztené a leggazdagabb kincsesbányát. Ezért őrködik Anglia oly aggodalommal Gandhi egészsége és élete fölött. A Mahatma ugyanis egységet terem­ tett a hinduk között, népét gazdaságilag is emelte, amiért a hinduk igen hálásak és követik prófétáju­ kat. Gandhi azonban minden néven nevezendő vér­ ontást tilt. Eddig sikerült elgondolását érvényre jut­ tatnia, s éhségsztrájk igénybevételével a békét és a né­ pe közti egységet fönntartania. Angolország nagyon jól tudja, hogy ameddig a Mahatma él, nem kell attól tartama, hogy India fegyverrel fordul ellene. Azon­ ban Gandhi életéből már nem sok lehet hátra, s az európai és újabban az ázsiai események, s Anglia gyen­ gülése is siettetik az indiai változást, India függetlenítését. De lehet, hogy India meg sem várja a háború végét, vagy Gandhi halálát. Tudnunk kell ugyanis, hogy Indiában közel 100,000 mohamedán is él, aki nem veszi tekintetbe a Mahatna békepolitikáját, sőt ellenkezőleg epedve várja a pillanatot, amikor az angol világuralom alól felszabadíthatja magát, s talán Indiát is. Azt lehetne mondani, hogy ez a százmilliós tö­ meg külön államot alkot. Az indiai mohamedánizmus legalább is megőrizte faji és vallási egységét, s mint ilyen mérhetetlen erőt képvisel. A mohamedán azon­ kívül, — a passzív hinduval szemben, — cselekvő természetű és támadó, hódító nép. Vallási szempont­ ból óriási erőt képvisel az indiai mohamedánizmus, mert a kalifátus megszűnése óta az indiai mozlimok tanácsa a mohamedánok vallási központja. Minden író, aki Indiával foglalkozik, rámutat er­ re az erőre és arra a veszedelemre, amely belőle szár­

173

mazhat. Erdősi Napsütéses Indiában c. útleírásában hűségesen jellemzi a nagy mogulok mai ivadékainak cselekvő, erőszakos, teherbíró, lázadó lelkiségét, amely elsőnek rázza le az angol uralmat. Gedat: Ein Christ erlebt die Probleme dér Welt c. kiváló mun­ kájában nyíltan szól arról, hogy az elkövetkezendő indiai küzdelemben az indiai mohamedánizmus arat majd győzelmet. Essad Bey idézett művében ugyan­ ezt a gondolatot fejezi ki. Azt írja, hogy az indiai mohamedánizmus alvó óriás. Aztán sokat sejtően hozzáteszi: „aki ma még alszik".104 Ezzel az utolsó nagy ázsiai néphez jutottunk, a törökhöz. Ma sokan még az elmúlt évtizedek elgondo­ lásában élnek, amikor a törököt a „beteg emberben" személyesítették. De ez nagy tévedés és önámítás. Igaz, hogy ma több kisebb-nagyobb országra dara­ bolták az egykor oly hatalmas és egységes török bi­ rodalmat. S talán ez a tény menti meg Európát leg­ közelebbi veszedelmétől, legalább egyelőre. . . Az is igaz, hogy Kemal basa és Reza Schah turbán helyett cilindert hordanak, és európai felfogást és polgáriasodást honosítottak meg Törökországban és Perzsiában. De az a két ország a közel háromszáz milliós mohamedánságnak csak kicsiny része, s más oldalról még ennek a két országnak lakói sem szűntek meg ízigvérig mohamedánok lenni. A jelek szerint a mohame­ dánizmusban a faji és vallási jelleg olyan mérvet kezd ölteni, hogy megteremti a vallási egységet, s „a kard vallásán" keresztül a politikai egységre is törek­ szik. Amikor ma kevés kivétellel a világ országait (el­ sősorban a keresztény országokat) tépi a háború vi­ hara, kétszeresen veszedelmes volna, ha a mohame­ dánizmus érintetlenül maradna, s a keresztény népek 104 Essad Bey, i. m., 257. 1.

174

elgyengülése után nemcsak vallási, de politikai egy­ ségét is kivívná. Mily szédítő lehetőségek, távlatok s veszedelmek. jTily fölséges, áldozatos, de egyben emberfeletti hivi tás tárul a keresztény ember elé. Mert hiszen a pogányokat is meg kell nyernie Krisztus számára! c) A katolikus misszióstevékenység ma.

Mint említettük, a jelen század a misszióshivatás jegyében áll. A jelen háború előtti időben a katolikus egyház missziósstatisztikáját a leghűebben a követ­ kező kimutatás mutatja be: Ausztrália és Űjzéland kivételével a missziókban működik: 16,050 pap (köztük 10,666 fehér; a többi benn­ szülött) 7,305 testvér, 38,504 apáca, 74,524 hitoktató (világi katechéta), 61,756 tanító.105 Ezeknél az örvendetes számoknál azonban ne ál­ lapodjunk meg, hanem vizsgáljuk meg részleteseb­ ben az ázsiai missziósterület nehézségeit, reményeit, feladatát. Japán lakosainak legtöbbje ma a buddhizmust követi. Beírt tagjaik száma 42 millió s 71,000 temp­ lomban, pagodában hirdetik tanaikat. A lakosság töb­ bi része sintóista és konfuciánus. A katolikusok száma ma Japánban még csak 120,000. A jezsuitáknak Japánban jóhírű egyetemük van többszáz hallgatóval; a katolikusoknak azonkívül négy fiúközépiskolájuk és 12 leányközépiskolájuk van. 105 Al. Láng Handbuch dér Kath. Missionen, Jahrbuchfolge 1934/5 des Priestermissionsbundes in Bayem, Mün­ chen, 1936, 46. 1.

175 ■i

Ezekből a tényekből láthatjuk, hogy Japán igen nehéz missziósterület. Ha azonban egyszer sikerül hithirdetőinknek mélyebbre engedniük a japán lélek­ be az evangélium boldogító tanának horgonyát, és na­ gyobb számban nyerik meg ezt az ügyes és okos né­ pet, az a régi idők japán vértanúi hősiességével és állhatatosságával fogja a kereszténység zászlaját dia­ dalra segíteni. Japán fejlődése s a japán keresztény­ ség természetesen sokban függ a háború kimenete­ létől. Jótékonyan hat Japánra az a tény, hogy állan­ dóan keresztény államokkal áll politikai és gazdasági összeköttetésben, sőt ma katonai szövetségben Német­ országgal és Olaszországgal, s diplomáciai kapcsolat­ ban magával a Szentszékkel. Mily sokat kell a keresz­ tény világnak imádkoznia ennek a népnek megtéré­ séért! A hithirdetők legértékesebbjeit kell Japánba küldenie és azok támogatását fokoznia. Biztatónak kell vennünk azt a szívélyes viszonyt, amely legújab­ ban alakult ki Japán és a Szentszék között. Ennek igazolására szolgáljon a következő tény. 1940-ben, a japán császárság 2600 éves fönnállása alkalmából a Szentatya a japán császárt sürgönyben köszöntötte, s egyben köszönetét fejezte ki Japán fejének az egyház irányában tapasztalt jóindulatáért. Hirohito császár „sietett Öszentségének szívből jövő háláját kifejezni", egyben a pápának szóló személyi jókívánatok mellett azt is kívánta, hogy „egyházkormányzása (Pontificat) nagyobbodjék és eredményesebb legyen". Ugyancsak a legszívélyesebb hangnemben köszönte meg a pápa ajándékát (a híres kínai misszionárius Ricci S. J. vi­ lágtérképének kritikai kiadását).107 Nagy a remé­ nyünk, hogy Japán és a Szentszék közti viszony to­ vább mélyül. 106 Zischka, i. m., 343. 1. 107 Schönere Zukunft, 1940, 447. 1.

176

Fönti sorok megírása után foglalták el a japánok Manilát és gyors iramban haladnak délfelé a maláji félszigeten. Az a benyomásunk, hogy a japánok vég­ leg felszámolják Anglia keleti támaszpontjait. Űj távlatok, új lehetőségek elé kerül az egész világ. Egyházi szempontból nincs mitől tartanunk. Ellenke­ zőleg az a reményünk, hogy a japán győzelem még inkább tárja föl Japán kapuit a katolikus egyháznak. Manila s a Fülöpszigetek lakosságának nagyobb ré­ sze buzgó katolikus (emlékezzünk csak a közelmúlt­ ban Manilában tartott Eucharisztikus kongresszusra!) s egyéb délre fekvő szigetek lakóinak tekintélyes része szintén katolikus. A nap-nap után érkező hírek sze­ rint Japán előzékenységében annyira ment, hogy a vele hadiállapotban álló országok keresztény hithir­ detőit meghagyta állomáshelyeiken. Az elfoglalt és elfoglalandó részek katolikus lakossága ugyancsak szóhoz fog jutni számarányának megfelelően Japán állami életében. Japán megtérését szorgalmazó fönti szavaink a most folyó események folytán súlyosan esnek latba.. . Kínában érte el idáig a katolikus egyház a leg­ nagyobb eredményeket. Ma is a „mennyei birodalom­ ban" működik az egyház legtöbb hithirdetője. Újab­ ban a magyarországi jezsuita és ferences rendtarto­ mánynak is van önálló missziósterülete Kínában. A katolikusok száma Kínában ma már több, mint két és félmillió. A japán-kínai háború nyomán járó mérhetetlen szenvedés és nyomor részben útat egyenget a keresz­ ténység számára. Az egyházkormányzat Kínában 76 püspökségből és öt apostoli prefektúrából áll, s a lel­ kipásztori és missziósmunkát kb. 4500 pap (köztük kb. 2000 bennszülött) végzi. Kínában (a régi Kínát p& S

P . K őnig : A keresztén y egyházak egysége.

177

véve alapul) három katolikus egyeteme van az egy­ háznak. Bármennyire nagynak látszik ez a szám, mégis elenyészik a 450 millió lakossággal szemben. Az ősök tisztelete, a konfuciusi lelkiség, a hagyományokhoz való görcsös ragaszkodás, tiszteletreméltó családi éle­ tük és erkölcsösségük erős akadályt jelent a keresz­ ténység terjedésében. A japán-kínai háború részben útegyengető sze­ repet tölt be az evangélium terjedésében. Szükséges azonban, hogy a keresztény világ nagyobb áldozatos­ sággal siessen a kínaiak segítségére. Különben a poli­ tikai fejlődéstől, a háború kimenetelétől is sok függ. Lehetséges, hogy a háborút keresztény felvirágzás követi, de az sincs kizárva, hogy egy nemzeti és faji felébredés és egység mindent elsöpör, ami nem kínai, tehát az ottani missziósügyet is, mint legutóbb a boxerlázadás alkalmával. Ebben a legrosszabb esetben sem veszne el Kínában a kereszténység, mert az egy­ ház több kínai egyházmegye élére kínai származású püspököket állított, és, mint említettük, már 2000 bennszülött kínai pappal rendelkezik! Bizonyára sok imára van még szükség, hogy a mérleg serpenyője a jobb oldalra billenjen. India 330 millió lakosából öt millió a keresztény, utóbbiak közül három millió háromszázezer a katoli­ kus. A buddhizmus nirvánás lelkisége nehezedett rá a hindu népre, senyveszti és kárhoztatja tétlenségre. Kasztokra való elkülönülése pedig a szó szoros értel­ mében elbástyázza a tehetősebb hindukat a keresz­ ténységtől. Csupán a legmegvetettebb osztályig, a társadalomból úgyszólván kitaszított páriákig jutott el máig a kereszténység. Sőt azoknál is hazaárulás számba veszik a kereszténységre való áttérést. Hiába van Indiában sok keresztény, főleg protestáns egye-

178

tem, a magasabb osztályú hinduk közül úgyszólván egyetlen megtérés sem akad. Indiában 38 evangélikus főiskolába 2554 keresz­ tény és 12,768 hindu jár, kiket 245 keresztény és 411 hindu tanár tanít. Tíz év alatt a 13,179 hinduból nem sikerült „egy tucatot" sem megtéríteni. — A ka­ tolikus Ecclesiastica írta 1932. június 18-án, hogy a bombayi és kalkuttai katolikus egyetemen (az egye­ temek hallgatóinak száma 1500—2000 között mozog) egyetlen megtérés sem fordult elő. A megtérések holtpontra jutottak, — írja a lap. Akik pedig az al­ sóbb néposztályúak közül megtérnek (páriák), azokat anyagi okok vezetik.108 Ennek az állapotnak, a kasztrendszernek azonban egykor meg kell változnia. Következzék be Gandhi halála előtt vagy után, vagy a mai világháború kö­ vetkezményeként India önállósága, ez a függetlenség megindítója lehet India belső változásának is. Értjük ezen a kasztok közötti válaszfal ledőlését. A kasztok és páriák története, elkülönülése nem folytatódhat a végtelenségig. Az evangélium nyomán támadt szoci­ álisabb szellem, mely ma a legerősebben süvít végig a világon, a kasztrendszert alapjában fogja megrázni, és a páriák ki fogják vívni emberi méltóságukat meg­ illető jogaikat. India számára ez az időpont lehet a Gondviselés látogatásának ideje, amikor a Xavéri Szent Ferencek hősiessége és az Assziszi Szent Ferencek áldozatos­ sága, világfölényessége és szociális lelkisége109 óriási 108 Dr. D. Johann Witte, Die Christusbotschaft und die Religionen, Göttingen, 1936, 27. 1. 109 Assziszi Szent Ferenc nem járt Indiában. Hogy nevét a hinduk megtérésével, illetve megtérítésével kapcsolatban említjük, ezt Erdősi Károly nyilatkozatára alapítjuk. _Erdősi, Napsütés Indiában c. rendkívül tartalmas művé­ ben India és a hindu lelkiség kiváló ismerőjének bizonyul. Erdősi mondotta: „Szeretnék az indiai missziók életéről reií*

179

eredményeket érhetnek el. Csak nyíljon meg egy­ szer a lelki és természetfeletti életre fogékony hinduk előtt a kereszténység fönsége, akkor az anyaszent­ egyház nagy aratásra, tömeges megtérésre számíthat. Kérdés azonban, hogy ennek a reménységnek megvalósulásáról máris nem késtünk-e le. Sok függ attól, hogy a még gyenge indiai kereszténység mel­ lett a mohamedánizmus készülő hódításával szemben a hinduk nirvánás tespedtsége mily erőt, ellenállást tud kifejteni. S itt a mohamedánizmus vallási rajongásáról, „fanatizmusáról" emlékezünk meg. Említettük, hogy Atatürk és Rezi Schah európai módon rendezkedik be országában, s ebben a modernizált alakjában akar­ ja a mohamedánizmus diadalát előmozdítani. Arábia sivatagjában azonban útjára indult az ősi fanatizmus, a kard vallása, amely ép úgy karddal és erőszakkal akarja a világot a mohamedánizmusnak meghódítani, mint Mohamed idejében. Ez a mohamedánizmus ma is alsóbbrendű lényeknek tartja a keresztényeket. Hitetleneknek, bálványimádóknak tartják őket (Szentháromság-tanukból és a szentek tiszteletéből kifolyólag). Jellemző esetként említjük fel Essad Bey egy feljegyzését. A török szultán 1908-ban írta alá az új állami törvényeket (az ú. n. Konstituciókat), ame­ lyek kimondják a sajtószabadságot s a polgári egyen­ jogúsítást. Ezen alkalommal Jemen-tartomány kor­ mányzója azzal a kérdéssel fordult a török kormány­ hoz, vájjon igaz-e, hogy a Konstitúció folytán nem szabad többé a keresztényeket kutyáknak nevezni?110 gényt írni s ebbe belevinni Assziszi Szent Ferenc alakját. Meggyőződésem szerint ugyanis senki sem áll oly közel az indiai lélekhez, mint Assziszi szentje, kinek révén a hindu lélek legkönnyebben meg tudná érteni a kereszténységet." (L. Nemzeti Újság, 1931. márc. 21, 8. 1. 110 Essad Bey, i. m, 67. 1.

180

Hogy mit jelentene egy esetleges mohamedán győzelem és egység, erre nézve következtetést von­ hatunk a törököknek 1922-ben Kisázsiában elkövetett embertelenségéből. A Sakária folyónál a görögö­ kön aratott győzelmük után kegyetlenül kiirtottak minden keresztényt, Smirnát és egyéb keresztény fal­ vakat, városokat lerombolták és a földdel tették egyenlővé.111 Miután politikailag szétforgácsolták a közel há­ romszáz millió mohamedánt, ezek vallási egységre törekednek. Bizonyos, hogy veszedelmessé válhat a mohamedánizmus belső ereje, vallási fanatizmusa, amely a világot Mohamed vallásának akarja meg­ nyerni. Misszionáriusainknak nehezen sikerül egy-egy mohamedánt megtéríteniük. Az ilyen megtörtnek el kell hagynia országát, mert a mohamedánok megöl­ nék. A muzulmánok arra az álláspontra helyezked­ nek, hogy az egész világnak muzulmánná kell lennie. Ma már 20,000 vándorapostol áll a mohamedánizmus elterjesztésének szolgálatában. A kairói A1 Azhar "egyetemen tudományos alapon készítik elő misszio­ náriusaikat, akik közül Indiában, Kínában, Japánban, sőt Európa több országában találunk küldötteket. Ja­ pánban a Szovjetből átszökött nagyképzettségű Abdul Hai több ezer magasállású japánt nyert meg a moha­ medánizmusnak. Mialatt Európa szörnyű harcban ontja fiai vérét, a halottnak hitt mohamedánizmus új 111 Érdemesnek tartjuk Essad Bey katonás beszámolójá­ nak néhány sorát idézni: „... A keresztény községek és épü­ letek lángba borultak. Görög földmíveseket és boltosokat, bérlőket és kereskedőket ott ütötték agyon, ahol találták. Kisázsiában nem volt többé keresztény kisebbség." „A nagy, gazdag, vérző kereskedőváros, melyet nagyszámú európai la­ kosáról „a hitetlenek városának" neveztek (hitetlenen ke­ resztényt ért a mohamedán), a lángok martaléka lett." — Legjellemzőbb, amit ehhez a beszámolóhoz fűz: „Und Európa schwieg! És Európa hallgatott." — Fölényes, gúnyos meg­ állapítás. Európa arculcsapásnak is veheti. (I. m., 178—179. 1.)

181

életre támad. Emberileg érthetetlen, hogy a követke­ zetlen a testiséget ápoló mohamedánizmus a mai vi­ lágban egyáltalán szóhoz juthat. Pedig még eljöhet az idő, amikor a félhold új világharcot indít a keresz­ ténység ellen, akárcsak a múltban. Említettük, hogy Indiában előbb-utóbb megindul a külső és belső át­ alakulás. Lehet, hogy ezt az átalakulást a közel száz millió erőszakos és támadó hajlandóságú mohamedán indítja meg. Nagy a lehetőség arra is, hogy a tehe­ tetlen, passzív buddhizmust felgöngyölítik, magukba olvasztják. Nem lehetetlen, hogy megvalósítják még a nagy mogulok álmát, mert a nirvánás tespedtség nem tud ellenállani a kard vallásának. Mi könnyebb annál, mint hogy az érzéki mennyországot ígérő mo­ hamedánizmus egy csapásra meghódítja a nagy szá­ mú, de elnyomatásban sínylődő páriákat és ezekkel együtt a kasztokat. Mit jelentene nemcsak vallásilag, de világpolitikailag, ha Egyiptomtól és a Bosporustól Ceylonig és Tibetig egy birodalom, vagy legalább egy vallás, a mohamedán fanatizmus uralkodnék? Nem­ csak az ezer kilométeres haifa-mossuli petróleumcsövezetre és Szuezre (Angolország, Európa mindmeg­ annyi élet-erére) és a Kelet mérhetetlen kincseire tenné kezét, de megindítaná a félhold harcát a ke­ resztény világ ellen. Ezért mondottuk: vájjon nem késünk-e el a harccal Indiában. Vájjon meghozza-e a mai világháború e téren a döntést? Lehetőségekről, veszedelmekről szóltunk. Euró­ pától függ, hogy ezek valóságokká ne váljanak. A ré­ giek is az európai fölény álmában ringatták magu­ kat, s csak akkor ébredtek a szomorú valóságra, mi­ kor Bizáncra kitűzték a félhold zászlaját. Milyen kemény, de milyen magasztos a keresz­ ténység hivatása, amely ilyen vészes erőkkel és ha­ talmakkal veszi fel a harcot, s nem szűnik meg a

182

küzdelemben, amíg valóra nem váltja krisztusi kül­ detését!. d) A protestantizmus misszióstevékenysége.

A keleti egyháznak is vannak tagjai pogány or­ szágokban, van kevés missziója is a pogányok között, s a Szentföldön is fanatikusan védi sok szent helyét. A protestantizm us azonban olyan missziós tevékeny­ séget fejt ki, am ellyel nemcsak érdemes, de amellyel kell is foglalkoznunk, annál is inkább, m ert épp ez a tevékenység a keresztény egyházak egységének egyik sürgető indítéka. Láng statisztikája szerint112 a protestantizm usnak még 1925-ben a pogány országokban volt 6.540,830 követője. U gyanakkor volt 29,188 misszináriusa, 151,735 belföldi m unkaereje; iskoláikba já rt 2.440,148 növendék; azonkívül volt 1157 orvosa a missziókban, 1686 gyógyszertára s 11.548,808 esetben nyújtottak segélyt. — A protestantizm us 1929—31-ig, teh át há­ rom esztendő alatt 28.171,140 dollárral segélyezte misszióit. Olvassuk el W itte idézett m unkáját a protestáns missziókról, vagy Gedat em lített nagyszerű m unká­ ját: Ein Christ erlebt die Problem e dér Welt, akkor fogalm unk lesz arról, hogy a protestantizm us nemcsak szívügyévé tette a missziót, hanem nagyvonalúan dol­ gozik is a misszióban a kereszténység elterjesztése nagy m unkájában. Ne m ondjuk azt, hogy könnyű ne­ kik, m ert sok missziójuk (így az angol) állami tám o­ gatásban részesül; azt se említsük, hogy az am erikai dollármilliomosok óriási összegekkel tám ogatják a missziókat, úgyhogy a legtöbb misszionáriusuk csa­ 112 Láng, i. m., 216. 1. A következőkben is Láng idézett művét, valamint a Junge Kirche, Schönere Zukunft adatait használjuk.

183

ládostól kényelm es életet n y ert a misszióba-menés után. Tény az, hogy nagy eredm ényt értek és érnek el a missziókban, sőt egyik-m ásik országban felül­ m úlják a katolikus misszióstevékenységet. Japánban pl. több m int mégegyszer annyi a pro­ testánsok, m int a katolikusok száma. Míg itt a kato­ likusoknak egy egyetemük van, addig a protestán­ soknak négy. összesen 60 felsőiskolájuk van itt 10.000 hallgatóval; 65 középiskolájuk, köztük 25 fiú­ középiskolájuk 10,000 és 40 leányközépiskolájuk 14.000 tanulóval. Koreában is több a protestáns m egtértek száma, m int a katolikusoké. Indiában 2.671,536 a protestán­ sok száma. Itt 14 egyetem ük van. L áttuk a németországi és svájci protestantizm us valláséletének részletezése alkalm ával is, hogy egyik­ másik egyházmegyében, am ikor m inden irányban pangás volt észlelhető, addig a külföldi missziók se­ gélyezésében emelkedés m utatkozott. Ez a lelkiség és a missziók eredm énye olyan tény, amely m ellett meg kell államink. Szörnyű átok a hitszakadás, sokféle válásunk s egymás elleni hithirdetésünk. De ne dobjunk követ a m últra, hanem az egység m unkálásával m entesít­ sük m agunkat a hitszakadás folytatásának, további fönnm aradásának felelőssége, átka a ló l. . . e) A pogányság szaporodásának fölénye.

Ezek után té rjü n k még egyszer vissza a pogány­ ság term észetes szaporodásának mérlegelésére. Szembeszökő a gyarapodás szám arányának öszszehasonlítása és a pogányság fölénye, ha tíz esz­ tendő statisztikáját összegezzük. Ha East l°/o-os évi gyarapodását vesszük alapul, a katolikusok 10 év alatt 37 millióval gyarapodnak, amely számhoz — évi egy

184

millió m egtérés szám ításával — csatoljunk még 10 milliót: a katolikusok gyarapodása teh át a tíz év alatt 47 m illióra emelkedik. A protestánsok és szakadárok gyarapodása (nem szám ítva bele a pogány­ ságból m egtérők számát) tíz év alatt 33 millióra rúg. A keresztény egyházak gyarapodásával szemben azonban a pogányság a tíz év alatt 130 milliót emel­ kedik. Ami annyit jelent, hogy a pogányok száma — tíz millió m egtérés m ellett — tíz év alatt 83 m il­ lióval nagyobb, m int a katolikusoké. A pogányok közt előforduló nagyobb gyerm ekhalandóságból lehetne érvet kovácsolni e számítás el­ len, azonban a term észetes szaporodásnak ismétlődő szaporodási többlete pótolja ezt a veszteséget. Ezenfölül nem hagyható figyelm en kívül még egy körül­ mény. Míg a pogányok közt nagy a term észetes sza­ porodás, addig számos keresztény országban a keresz­ tény nép a maga hóhéra, am ennyiben az egykével és a fogamzást megakadályozó m esterkedés folytán természetellenes módon csökkenti a keresztények számát a pogányokkal szemben. Ez a szomorú tény különben annyit is jelent, hogy East egy százalékos gyarapodását nem is éri el m inden európai ország, míg a pogány népek legtöbbje felülm úlja. Euró­ pában — a jó és rossz születési arányszám ot egy­ bevéve — 1000 lélekre évi 18 születés esik. Ezzel szemben Essad Bey szerint még a sivataglakó ara­ boknál is 28 születés esik ezer lélekre, a japánoknál pedig — Zischka szerint — 34 születés esik ezer lé­ lekre. A kínaiak és hinduk szaporasága legalább ugyanakkora, m int a japánoké.113 Riche, a párisi akadémia elnöke a világ te r­ mészetes szaporodásának összegezésében a követ­ kező eredm ényre jut: 10 év alatt az em beriség 195 113 Essad Bey, i. m., 290. 1. — Zischka, i. m., 368. 1.

185

millióval gyarapszik, s ebből a gyarapodásból 140 millió esik Ázsiára. A misszióseredmények egyoldalú beállítása nyo­ m án katolikus részen sokszor helytelen, téves követ­ keztetéseket vonnak, am ivel ezen a rendkívül fon­ tos téren csalódásoknak tesszük ki m agunkat. Az egyoldalú beállítás még olyan nagy elm ét is, m int Bangha Béla, meg tudott téveszteni. „Világhódító kereszténység“ c. hatalm as m űvében az ázsiai missziós eredm ényekről a következőkép emlékezik meg: „A katolikus hitterjesztés csodás dolgokat művel s mégis, m intha ólomcipőben járna! Ázsia 900 milliós em ber­ tömegéből ma 8 millió a katolikus. Ha 6—700,000 Ázsiában évenkint az újonan m egtérők száma, — m ily szép ez a szám is, és m ily roppant m unka rejlik mögötte, — vájjon hány évszázad kell még hozzá, míg Ázsia csak felerészben is katolikussá lesz?“114 A m ennyiben Ázsia népei nem szaporodnának, úgy m eg tudnók állapítani, hogy hány év, vagy évszázad alatt lesz Ázsia katolikussá. Azonban épp Ázsia né­ pei a legszaporábbak. Riche számítása szerint tíz évenkint 140 m illióval gyarapszik Ázsia lakosainak száza; száz év alatt tehát 1400 millióval. Ezen óriási szám m ellett m ennyire eltörpül az évi hat-hétszázezres megtérés! Ennél a számnál nem állhatunk meg, m ert akkor elvesztünk. Nem hat-e pőrölyütésként m inden keresztény lélekre ez a statisztika? K it nem rem egtet meg Euró­ pában és főleg a keresztény egyházak m inden arc­ vonalán ebből a statisztikából önként folyó követ­ keztetés? M aradhat-e ilyen világrengető veszedelem és valóság u tán még közömbös lélek akárm elyik ol­ dalon? Ilyen számbeli fölény m ellett kecsegtetheti-e Európa m agát technikai fölényével? 111 Bangha Béla, Világhódító kereszténység, 183. 1.

186

Tekintsünk el a kérdés politikai oldalától, s csak keresztény szempontból vonjunk m élyen járó követ­ keztetést. Ha a pogánysággal szemben az élet harcában nem akarunk lem aradni; ha m inden nép és nemzet m egtérítését szomjúhozzuk és az evangélium diada­ lát a pogányság fölött biztosítani akarjuk, akkor más eredm ényeket kell elérnünk: és pedig a pogányokkal szemben a m egtérések számát évenkint félmillióról, vagy egymillióról nyolcmillió háromszázezerre, a po­ gányok és nem katolikusok együttesével szemben pe­ dig 12 millió négyszázezerre kell felemelnünk. Eb­ ben az esetben m egm aradna a mai számarány, azaz nem rosszabbodna tovább a létszámkülönbség a kato­ likusok rovására. Ha pedig a keresztény egyházak egysége bekö­ vetkeznék, akkor a katolikusok, szakadárok és pro­ testánsok együttesének évenkint hat millió pogányt kellene m egtérítenie, hogy a mai egyenleg megma­ radjon; term észetesen ennél többet, ha az arán y t a katolikusok, illetve keresztények javára akarjuk bil­ lenteni. M indenekelőtt kérdés, hogy a katolikus missziós­ tevékenységgel nem lehetne-e a kívánt eredm ényt el­ érni? Egyáltalán nem kicsinyeljük le a missziós tevé­ kenységet és eredm ényt. Csakhogy többszáz eszten­ dős m ulasztást és h átrá n y t nem lehet egyham ar s a mai teljesítm énnyel helyrehozni. Örömmel állapítjuk meg a tényt, hogy ma m ár a keresztény világ min­ den rétegét áthatja a missziós ügy irán ti buzgóság. Mióta M agyarországon is vállaltak szerzetesek és szerzetesnők missziósterületet, a m agyar hitéletben is vezetőszerepet tölt be a missziósgondolat. Az anyaszentegyház pedig évtizedek óta a missziósügyet az

187

egyházi élet középpontjába állította. Ma az egyes szágok valláséletének, életszentségének hűséges V*"' m érője a missziók érdekében kifejtett buzgóság ' dozatosság. A katolikus egyház különben bölcs gondoskod' bán és előrelátásban új vágányokra helyezte a misz sziósügyet. Mind több és több bennszülött püspököt állít m egtért és még pogány honfitársai élére és bennszülött papság nevelésével készíti elő a nagyobb eredm ényeket. Ma ebben a kezdeményezésben még csak a m agvetésnél tart, s előre nem vonhatók még következtetések arra nézve, hogy a bennszülött pap­ ság közreműködésével m ilyen lendülettel halad majd előre a pogányok megtérése. f) A keresztény egyházak egységének szükségessége.

Bárm ennyire tfetszenek kecsegtetőknek a miszsziós eredm ények, azokat mégis elégteleneknek kell tartanunk a pogányság term észetes szaporodásának áradásszerű em elkedésével szemben. Igaz ugyan, hogy a missziós felbuzdulást és ál­ dozatokat lehet még fokozni, de kérdés, hogy med­ dig. Épp napjainkban az európai szükség és ínség köti meg a további áldozatok hozatalát, sőt a háború nemcsak a missziókért hozott áldozatokat csökkenti, de a misszionáriusok küldését is talán hosszú időre m egakasztja, s ezért a missziós eredm ények csök­ kenésére lehetünk elkészülve. Alig m arad már re­ m ényünk, m int a bennszülött papság számának fo­ kozásával a m egtérések számának emelkedése, de azt távolról sem m erjük remélni, hogy ez a szám a mai szám tízszeresét elérje, pedig ebben az esetben sem billent volna még a szám arány a katolikusok javára.

188

segítségében kell bizonyára a legIsten úgy irán y íth atja a népek és tÖt>be tek s o r s á t, hogy az evangélium diadalmaskodG o n d v is e lé s re m é ln ü n k .

jnék^ep°gánySág0n'

vezetését illetőleg azonban egy körülményre kell rám utatnunk. Az Ű r Jézus w v elm ei többletét, áldása bőségét a mi imánkhoz, "u n k á n k h o z, áldozatunkhoz szabja. „K érjétek a z ^ a t á s Urát, — i n t isteni M egváltónk — hogy küldjön m u n k á s o k a t az ő aratásába.'* Még élesebben dombo­ rodik k i ez a z igazság Üdvözítőnknek m ennybem e­ n etele alkalmával az apostolokhoz intézett szavaiból: M e n je te k a z egész világra és tanítsatok m inden né­ pet _úgymond az Űr, — megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. És én v elete k vagyok mindennap a világ végezetéig.*' (Máté 28, 19—20). Mi m ást jelentenek az Ű r Jézus eme szavai, m int azt, hogy nekünk kell a világot bejárnunk, prédikálnunk, keresztelnünk, s ha meg­ tettük kötelességünket, bízvást rem élhetjük az ő ál­ dását. A kérdés tehát az, hogy m egtettük-e kötelessé­ günket az evangélium terjesztésében, az akadályok elmozdításában? S itt jutunk vissza a hitszakadás szörnyű átkára, s arra a felelősségre, am ely az egész keresztény vilá­ got terheli a hitszakadás fönnm aradása és továbbter­ jedése miatt. Kettős veszedelemre kell rá m u ta tn u n k .' fl) Az európai és am erikai egyetem ekre sok jaPan, kínai, török, hindu, sőt néger fiatalem ber ira t­ o k - A protestáns egyetemekről ezek a fiatalem bere kgtöbbször anyagelvű, hitetlen lelkiséggel té r­ ti 4- a' ^ keresztény országok tudom ányával, k u l­ ijá v a l a legjobb esetben vallási közömbösséget A g o n d v is e lé s

189

szívnak magukba. Pogány országok leendő szellemi vezetői teh át — kivételes esetektől eltekintve — a kereszténységről torzképet nyernek. Nem is áll mód­ jukban, hogy az evangélium fönségét megismerjék, m ert igazságkutatásukat m egbénítja az európai és am erikai keresztény egyházak közti szakadék, ellen­ tét. Ha eltelnek az evangélium fönségétől, kiábrándítólag hat ráju k az életbe ü ltetett kereszténység: kénytelenek ugyanis azt tapasztalni, hogy nemcsak keresztény országok állanak egymással szemben, de még a szeretetet hivatásból hirdető egyházak is. Ho­ gyan legyen ilyen körülm ények között a keresztény világnak, a keresztény k u ltúrának átütő ereje? A m it egyik kézzel épít a keresztény ta n fönsége, a másik oldalról lerontja azt a keresztény országok önzése, gyűlölete és még inkább a keresztény egyházak kü­ lönállása, ellentéte. b) A m ásik veszedelem az, hogy a pogány orszá­ gokban élő keresztények az egymásközti ellentétet a m egtért pogányok között tovább terjesztik. Az egyes egyházak hithirdetői saját egyházuk erősítésén s tag­ jai számának gyarapításán dolgoznak. Ugyanezt a célt szolgálja a pogányok és a m egtértek között fel­ állított sok iskola, intézmény, m elynek segítségé­ vel m inden egyház a maga képére akarja alakítani a m egtérteket, a még pogányoknak pedig legalább rokonszenvét igyekszik m agának biztosítani. Így m élyül és szélesbül a szakadék a keresztény egyházak s a m egtért pogány között. V ájjon nem kell-e a pogány népeknek idegenkedéssel és ellenséges érzülettel fogadniok azt a kereszténységet, am ely nemcsak két részre bontja a népet: keresztényekre és pogányokra, hanem a keresztényeket m agukat is ellentétbe ál­ lítja egymással? Érthető tehát, hogy a pogányok meg­ térésének legnagyobb akadálya a keresztény egyhá­ zak megoszlása és ellenséges viszonya.

190

M ilyen mássá lenne a világ, ha a keresztény egyházak a közös krisztusi zászló alatt vonulnának a hithirdetés isteni útján?! Óriási erők szabadulnának fel (anyagiakban és emberekben), m elyek idáig a ke­ resztény egyházak egymással szembenálló harcában morzsolódtak fel, s állanának egyesült erővel az evan­ gélium szolgálatába. Hamarosan megváltozna a vi­ lág képe a kereszténység javára. A pogányság term é­ szetes szaporodásának veszedelme évről-évre csök­ kenne. A Krisztustól óhajtott egység megterem tése után jobban rem élhetnénk a Gondviselés áldásában, segítségében is. Áldásos és évtizedeken vagy évszá­ zadokon á t tartó m unka m ellett az egységes keresz­ ténység oly m értékben fokozná a m egtérések szá­ mát, hogy az meghaladná, felülm úlná a pogányság term észetes szaporodásának többletét. M ilyen más lenne Kínában, Koreában, Japánban és Indiában a kereszténység helyzete, ha egyöntetűen s egységesen léphetne fel a pogányság m egtérítése érdekében. In ­ dia leendő változásakor bizonyára az egységes ke­ reszténység vinné el a diadalt a mohamedánizmus ér­ zéki vallásával szemben. Ország-világ ez alatt intézheti csete-patéit: ha megvalósul a keresztény egyházak egysége, lesz erőnk, hogy a romokon is új életet terem tünk. * * * A hitszakadás szomorú következményeinek és a keresztény egyházak egységéből fakadó áldásának megfontolása után állítsuk lelkünk elé az egységért imádkozó Krisztust. Kell, hogy megrázó erővel has­ son m inden keresztény lélekre az a főpapi ima, mely az utolsó vacsora legszentebb pillanatában, az apos­ tolok első szent áldozása után, a krisztusi kereszt­ halál előestéjén elhangzott: „Szent Atyám, tartsd meg őket a Te nevedben,

191

akiket nekem adtál, hogy eggyé legyenek, m int mi egyek vagyunk . . . Nemcsak érettük könyörgök pedig, hanem azo­ k ért is, akik az ő igéjük által hinni fognak bennem, hogy m indnyájan eggyé legyenek, m int Te, Atyám, énbennem és én Tebenned, úgy ők is m ibennünk eggyé legyenek és így elhigyje a világ, hogy Te kül­ döttéi engem (János 17, 11. 20.) Mily fönséges kifejezője ez az im a a K risztust követők egységének! Az Ű r ezt az egységet isteni kül­ detése bizonyságául állítja elénk!! A katolikus egyház megőrizte az egységet s az egység elvét, alapját. De K risztus az összes keresz­ tények, az elszakadtak egységéért is imádkozott. Aki teh át szereti K risztust, bárm ely csoporthoz, egyház­ hoz tartozzék, annak legszentebb kötelessége, hogy közrem űködjék K risztusnak hívei egységéért m ondott im ája megvalósításában. V ajha Európa keresztény országai is megértenék, hogy Istentől kapták azt a hivatást, hogy az evangé­ lium, a keresztény vallásélet és keresztény művelődés fáklyavivői legyenek. Ha ezt a hivatásukat be nem töltik, ha politikai érdekből a keresztény egyházak egysége ellen akadályokat gördítenek, megérdemlik, hogy Isten ráju k bocsássa a pogány világot, vagy pe­ dig egym ást m arják, m arcangolják, és K risztus az evangélium ot m ás népeknek adja. M ilyen örömünnep volna az egység napja! Soha nem látott lendülettel győznénk meg m inden régi és m odem pogányt az evangélium fönségéről és egyedül boldogító voltáról. Ham arosan helyrehoznék azt a csorbát s veszteséget, am elyet az egyházszakadás be­ felé, a keresztény táborban, s kifelé a pogányok meg­ térésében okozott. K érjétek az aratás U rát, hogy küldjön a mai vi-

192

lágnak szükséges tisztánlátó és áldozatos lelkű egyé­ n e k e t , akik napjaink égető s legnagyobb problém áját megoldják!

IV.

Kilátások s tennivalók. 1. Bizakodó tekintettel nézzünk a jövőbe!

A keresztény em ber világot átfogó lelkiségével vessük fel mégegyszer a nagy problém ákat. Össze­ gezzük s szélesebbkörű beállításban szem léljük a mondott igazságokat és K risztus kérdését intézzük magunkhoz: Mit kellett volna még tennem, m it ed­ dig nem tettem ? M indenekelőtt hasson á t bennünket a szent meg­ győződés, hogy A nnak nyomába járunk, aki „meg­ győzte a világot.'* Mi bizakodó tek in tettel nézhetünk a világ folyásába, m ert a viharokon keresztül is tisz­ tán látju k a kereszt diadalát. M ásutt kő és múzeumi emlék beszél rég letűnt történelm i idők nagyságáról. A keresztény em ber a feltám adt Üdvözítő diadalmas lelkiségével néz Szfinx­ re, Colosseumra, já r a Pergam onban és Britisch-m úzeumokban, s olvassa a Hannibálok, Nagy Sándorok, Attilák, Napóleonok üstökösszerű pályafutását. Az evangélium nem kő, hanem szellem; nem m ú­ zeumi emlék, hanem élet és valóság. Ez a szellem fényt sugároz a siralomvölgybe, a hősiesség isteni vi­ rágát fakasztja a sáremberből. M indent felemel s felmagasztosít: elsősorban a küzdést, szenvedést, m un­ kát, életet. A kereszténység az isteni jóság földreereszkedése. Betlehem, Kálvária, Eucharisztia az is­ teni szeretet kiáradása. A kicsi gyermek, egyszerű 13 '

P. K őnig : A keresztén y egyházak egysége.

193

anyóka m egérti a megváltás isteni szeretetét, s bol­ dog benne; a lángész számára pedig kim eríthetetlen forrás, mélység és fönség. De az evangélium nemcsak szellem, hanem élet is. Szép élet, áldozatos, boldog élet. Élet, amely a ke­ resztény dómokban, a keresztény tudom ányban és m űvészetben nyer kifejezést; s am i több, olyan élet, am ely az em bert az isteni tökéletesség és szentség elérésére képesíti. Ezzel a lelkiséggel néz a keresztény em ber a tö r­ ténelm i m últba s a jelen életbe. Am ikor azonban a keresztény em ber a jelenben körültekint, könnyel te­ lik meg szeme, m ert azt kell látnia, hogy az em beri­ ség igen nagy többsége nem „lélekben és igazságban im ádja Istent," hanem a bálványim ádás sötétségében sínylődik: 1300—1400 millió em ber még nem tudja, hogy K risztus meggyőzte a v ilá g o t. . . S milyen le­ sújtó a pogányok lelkisége? Emberhez m ilyen m él­ tatlan a m ohamedán korán mennyországa s m ilyen kegyetlen, em bertelen az a tan, amely gyilkosságot, bosszút, s többnejűséget en g e d ...! M ilyen lapos, üres, s őrjítő az a logikátlan vallási elgondolás, m elyre a buddhizmus, brahmanizmus, konfucianizmus kötelezi követőit! Nincsen biztató szavuk az életről, halálról, bűnről, szenvedésről és örökkévalóságról. „Ha a földi élet is ism eretlen előttünk, — mondotta Konfucius —, hogyan ism erhetnénk bárm it is a másvilági életről?" Kétségbeejtő vallási felfogás, am elynek egyedüli ér­ telm e és mozgató ereje az, hogy az em ber óriási ál­ dozatok, szenvedések árán elérje a megsemmisülést, a fájdalom nélküliség nirvánáját! A szolgasággal, félelemmel s lelki sötétséggel szemben mily isteni fönség a keresztény em ber sza­ badsága, istengyerm eki tudata s az örökélet rem ény­ sége!

194

A szeretet, jóság, boldogság term észete, hogy ki­ áradjon. Ennek tudatában könnyen m egértjük a Meg­ testesülés, a M egváltás tanát. M egértjük a m ennybe­ menő K risztus utolsó szavait is: Nekem adatott meg m inden hatalom az égen és földön: m enjetek azért az egész világra és hirdessétek az evangélium ot m inden népnek . . . K risztus az összemberiséget akarja az üd­ vösség ú tjára segíteni és a mennyországba juttatni. A lelkek m egtérítésének magasztos m unkáját követőire bízta. Ezért K risztus egyháza lényeges feladatához tartozik a fejlődés, a haladás, a gyarapodás, a katolicitás (általánosság), az egész világ megnyerése, meg­ hódítása. Ez a feladat m unkát, küzdést, harcot tételez fel. Harc pedig nincsen áldozat, veszteség nélkül. Krisz­ tus egyházának győzelmi ú tján is nagyok sokszor az áldozatok. K risztus ugyan biztosította övéit a felől, hogy egyházán a pokol nem diadalmaskodik, de ez a biztosíték nem jelen t annyit, hogy követőit felm enti a harc, a küzdés, az áldozathozatal alól. Azt sem, hogy egyesek nem szakadhatnak el Egyházától. Dia­ dalm asnak kell tartan u n k azt a haladást, m elyet a krisztusi Egyház felm utat: az első pünkösd 3000 meg­ keresztelt je után ma katolikus tag jai megközelítik a 400 milliót. A diadalútat azonban sokszor keresztúti állomások szegélyezik. Az egyháztörténelem legna­ gyobb (lélekszámra nézve) veszteségének kell tekin­ tenünk a 9 és a 4 évszázados egyházszakadást. A h it­ szakadás gáttörése nemcsak annyit jelent, hogy a ka­ tolikus egyház, a görögkeleti egyházak és a protes­ tantizm us számos válfaja külön útakon járnak — a krisztusi egység helyett. Nagyobb veszedelmet jelent az, hogy a különútakon járók a krisztusi evangélium diadalrajutása helyett sokszor egymással vívott h a r­ cokban pazarolják az anyagi és lelki erőket. Ennek 13*

195

/ a szomorú valóságnak másik nagy veszedelme az is, hogy a szétszakadás és egymással dúló harc alatt a pogányság m ódfelett megszaporodott, olyannyira, hogyha valami fordulat nem változtatja meg ezt az állapotot, akkor a kereszténységre eddigi történeté­ nek leggyászosabb időszaka következik. Nem egy m élyen néző egyén a veszedelmek láttára az aposto­ lokkal kiáltja: Ments meg, Uram, minket, m ert elve­ szünk. Korszaknyitó időben, melybe a ma történelm e érkezett, behatóan kell m egvizsgálnunk a működés­ ben álló erőket, a m egoldatlan kérdéseket és körül­ tekintő gondossággal kell rám utatnunk a rejtekben vagy nyiltan ránktörő veszedelmekre, éppúgy, m int az esetleg várható rem ényekre, győzelmi lehetősé­ gekre. Különösképen pedig nyiltan kell rám utatnunk azokra az áldozatokra, m elyeket főleg a keresztény egyházak egységének elérése érdekében hoznunk kell. Ilyen időben könnyen elvesznek olyan népek, m elyeknek nincsenek hőseik s bölcseik, és országok, m elyeknek nincsen gondviselésszerű hivatása. Még m élyebben szánt ma vallási téren a vihar. De ha áldozatos lélekkel m unkálkodunk közre a Gondviseléssel, akkor a vészesnek látszó orkán pün­ kösdi viharrá változik át, mely a szentpéteri kőszik­ lára tereli össze az élet tengerén hányódó keresztény egyházakat. „Szentlélek Isten, igazság Lelke, jöjj szívünkbe, áraszd a nem zetekre fényes világosságodat, hogy a hit egységében kedvesek legyenek előtted!" (Az Egy­ ház im ája, 300 napi búcsúval ellátva.)

196

2. Kegyelemben gazdag idő.

N apjaink apokaliptikus időszakának egyik ered­ ménye az, hogy a hívők és hitetlenek tábora m ind­ jobban elkülönül egymástól és kerül szellemharcba egymással. Itt Krisztus, — ott Béliál! Semlegességnek többé nincs helye. Az Ű r szava válik valóra: Aki nin­ csen velem, ellenem van, aki nem g yűjt velem, szét­ szór. Aki ma nem hoz áldozatot Krisztus ügyéért, le­ gyen az egyén, vagy ország, felekezet vagy egyház, azt a történelem vihara elsodorja. Szent P éter hajója bizton szeli az élet tengeré­ nek hullám ait, de a kényelmeskedőket, a fedélzeten pihenőket m agával ragadja a vihar. Amely keresztény tábor nem term i meg a ke­ gyelem többletének gyümölcseit, attól az Ű r elveszi a hit ajándékát, s oly népeknek adja, m elyek jobban becsülik meg a kincset. A M ane-Thekel-Phares időszaka ez, melyben Isten m érlegre teszi a népeket, a keresztény táboro­ kat, egyházakat. M inden súlyos történelm i idő egyben új élet, új korszak m egterem tésének lehetőségét is n y ú jtja a vi­ lágnak. M inden attól függ, hogy m ilyen m élyen ás­ suk az új kor m edrét. Jaj volna nekünk, ha m élyítés .helyett a szeretetlenség s igazságtalanság iszapjával elsekélyesítenők a m edret. Vigyáznunk kell, hogy álpróféták — akik a tör­ ténelm i alakulások időszakában sokszor szóhoz ju tn ak — el ne térítsenek bennünket a helyes útról. A következő ítéletet hallottuk: „Űj világ küszöbén állunk a vallási élet terén. Az ítélet ideje ez, az anyaszentegyháztól elszakadt egyházak s eretnekségek felett. M iként eretnekség a m últban nem ünnepelte meg 500. évfordulóját, úgy a

197

jelen és jövőben sem ünnepli. A ném et protestantiz­ m us fölött m ár ítélt az Ür, s azt könnyűnek találta. A Hohenzollem -ház bukásával és a nemzeti szocia­ lizmus uralm ával a ném et protestantizm us történeté­ nek utolsó fejezetéhez jutott. A lutheránizm us egy­ házszakadása ezzel végéhez ér. M egérdemelte sorsát. A ném et protestantizm us tragédiája pedig hatást fog gyakorolni a világ protestantizm usára . . . A cárizmus bukása hasonló sorsra ju tta tta az orosz egyházat: a kommunizmus földig rombolta, úgyhogy életre nem kel többé .. Noha sok igazságot tartalm az ez az ítélkezés, a legélesebben szállunk szembe annak szeretetlenségével, egyoldalúságával és oktalan beállításával. aj A mai történelm i időt mi is Isten látogatása idejének tartjuk. Ilyen időben Isten kiszárítja a val­ lási életnek azokat a tavait, m elyek mocsarakká vál­ tak; kidönti azokat a fákat, m elyek nem term ik többé az evangélium kegyelm i életének gyümölcseit. Isten látogatásának idejében nézzen m indenki saját leikébe és egyháza hitéletébe. Legalább is, m ielőtt mások fe­ le tt pálcát töm é. Mások elítélésétől m ár azért is ta r­ tózkodjunk, m ert még sem Isten, sem em ber nem döntötte el azt, hogy a hitszakadásért m ilyen arán y ­ ban oszlik meg a felelősség. Dr. K asper nyiltan vall­ ja, hogy a keleti egyházszakadásért minket, katoliku­ sokat is nagy felelősség terhel.115 A protestáns egyházházszakadás okairól ugyancsak hallottunk komoly katolikus véleményt, amely nem m ent fel bennünket a felelősség alól. ítélkezéssel, mások elítélésével nem vonjuk ki m agunkat a felelősség alól. De bárm int áll­ jon az igazság és felelősség ügye a m últra vonatkozó­ lag, m inket Isten a jelenért és jövőért tesz felelőssé. 115 Dr. Szántay—Számán, A pápaság az orthodoxia tük rében, 19. 1.

198

Számunkra a kérdések kérdése az, hogy m egtettünk-e és m egteszünk-e m inden lehetőt a hitszakadás m eg­ szüntetése érdekében. Intézze magához a protestantizm us és a keleti egyház is ugyanezt a kérdést. A tetem rehívás jelen napjaiban nézzenek utána, hogy vájjon valláséletük fokmérője nem süllyedt-e a minusz alá. Vessék fel nyiltan a kérdést, hogy Isten látogatásának ez az ideje nem a Gondviselés utolsó intése-e arra nézve, hogy komolyobban, sőt ha kell, áldozatok árán dolgozzanak a szakadás m egszüntetésén s a keresztény egyházak egységén, m ert ha a Gondviselés kezét visszautasíta­ nák, ha továbbra is konokul ragaszkodnának egység­ bontó indokolatlan elvükhöz, s gyűlöletükhöz, akkor m egérdem elnék sorsukat, vesztüket. Szám unkra a lényeges csupán az, hogy ne a mi m ulasztásunk m iatt m aradjon el az egység. b) Isten látogatásának ideje nem jelenti egyben azt is, hogy Isten valakit elítélt és könnyűnek talált. A csapást, keresztet, m egpróbáltatást az egyes em ber életében is sokszor kegyelemnek vesszük. A mai idők vészes állapotát, m egpróbáltatásait is Isten kegyelmének vehetjük mind a protestantizm us, m ind a keleti egyház és az anyaszentegyház szempontjából. A protestantizm us és a keleti egyház a jólét nap­ jaiban nem egy alkalommal és helyen az állóvíz ké­ pét m utatta. A m egpróbáltatások vihara most moz­ gásba hozta a vizet, s m ajd kitűnik, hogy válhatnak-e még élővíz patakjává. Isten csak azokat ítéli el, vagy engedi át a megsemmisülésnek, akik látogatása idejét nem használják fel. De ki m eri a keleti egyház áldo­ zatait s a ném et protestantizm us hitvallását és az evangélium védelmében és terjesztésében hozott ál­ dozatait értékteleneknek, elégteleneknek minősíteni? A föntebb m ondottak u tán úgy véljük, hogy a keleti

199

egyháznak és a ném et protestantizm usnak lehet re­ ménye arra, hogy a hozott áldozatok u tán Isten nem találja őket könnyűeknek, hanem a szentpéteri egy­ ség sziklájára segíti őket. c) Szeretetlen ítélkezésre nincsen se okunk jogunk. A mi kötelességünk a szeretet gyakorlása és az egység munkálása. K ain lerázta m agáról a szeretetgyakorlás kötelességét. Épp a gyilkosság elkövetése után merészelte mondani: V ájjon őrzője vagyok-e öcsémnek? A szeretetgyakorlás K risztus tanítványai­ nak ism ertető jele. Az Ű r Jézus lesújtó bírálatot m ondott az Ószövetség papjáról-levitáj áról, aki a b ajbajutott em bertársában nem ism ert felebarátjára. Az Újszövetség em bere nem veheti ajkára a kaini sza­ vakat; Krisztus követőit nem hagyhatja közömbösen sem a pogányok szomorú helyzete, még kevésbbé a protestantizm us és a keleti egyház válságos állapota, hiszen azok tagjai a keresztség szentségében testvérei lettek Krisztusban. Minél inkább érzi teh át valaki m agát K risztus Egyháza tagjának, annál nagyobb fe­ lelősséggel kell K risztus szeretetparancsát teljesítenie és a keresztények egységének szent ügyét a megvaló­ sulás ú tjára segítenie. Szeretetlen bíráskodás helyett teh át siessünk b ajb aju to tt testvéreink segítségére. d.) A fönti szeretetlen ítélet különben rövidlátó és oktalan is. Az ítélkező abban a téves elgondolásban él, hogy az anyaszentegyház nyerne azzal, ha a ke­ leti egyház s a protestantizm us megszűnne. Ügy veszi, m intha ebben az esetben két ellenséggel kevesebb állana az anyaszentegyházzal szemben. A valóság azonban — m inden fönnálló ellentét m ellett — mégis az, hogy a katolikus és a keleti egyház, valam int a protestantizm us egy arcvonalon harcolt a sokkal ve­ szedelmesebb közös ellenség, a kommunizmus és a m odern hitetlenség ellen. A keleti egyház és a pro-

200

testantizm us bukása, megszűnése teh át nem azt je­ lentené, hogy az anyaszentegyház k ét ellenségtől sza­ badult meg, hanem azt, hogy az összkereszténységnek a hitetlenség s kommunizmus elleni közös arc­ vonala felborult, a nagy ellenfél a résen szabadon törhet át, s ami ennél is veszedelmesebb, a ném et protestantizm us és a keleti egyház bukása esetén a m odern hitetlenség s kommunizmus amúgyis vészes csapata kétszázmillió taggal gyarapodna, s vívna h ar­ cot az anyaszentegyház ellen. Azt kell tehát monda­ nunk, hogy a mi szempontunkból a legfontosabb fel­ adat: meg kell akadályoznunk, hogy a keleti egyház és a protestantizm us a közös ellenség oldalára kerül­ jön. Ne nézzük teh át ölbe tett kézzel és kaini lelki­ séggel azt, hogy a keleti egyház és a protestantizm us elvesszen, hanem m inden erőnkből dolgozzunk azon, hogy m indkettőt a krisztusi egységre vezessük és m egterem tsük a közös, az egységes Egyházat, amely az egység folytán megerősödve győzedelmesen vívja meg harcát a régi és m odem pogánysággal. Isten egykor számon kéri, hogy m iképen teljesítettük eb­ beli feladatunkat. Ezeknek az igazságoknak mérlegelésében a Gondviselés útegyengetését külön is ki kell még emelnünk. A jelek szerint a Gondviselés nem akarja meg­ szüntetni a keleti egyházat és a protestantizm ust, hanem egységre akarja segíteni. Emberileg senki sem gondolhatott arra a változásra, amely ezen a téren rövid időn belül végbement. Gondoljunk csak arra, hogy a ném etországi protestantizm us 1917-ben még világhódító gondolatokkal foglalkozott. 1923-ban Pfeilschifter még súlyos érvekkel bizonyította, hogy a protestantizm us, a katolikus és a keleti egyház kö­

201

zött nem kerülhet sor egységre; a stockholmi uniós­ gyűlés után Dr. Veith azt ajánlotta: Legjobban ten ­ nék a keresztény egyházak, ha az egység kérdéséről egyáltalán nem is beszélnének. . . Még P. Pribilla is 1929-ben kiadott nagy m űve végén felállította a vészesnek látszó paradoxont: A keresztények belát­ ják, hogy egyesülniük kell, de azt is, hogy egyesü­ lésre képtelenek.116 És íme, nagy egyének ilyen súlyos megállapításai u tán alig m últ el egy, illetve m ásfél évtized és az egységet m ár nemcsak szükségesnek látjuk, hanem azt is, hogy az megvalósítható. A válaszfalak alapju­ kig rendültek és inogtak meg. A politikai és világ­ nézeti harcokban észre kell vennünk a h áttérben munkálkodó Gondviselés vezérlő kezét. Ha azonban a Gondviselés ilyen hathatósan se­ gíti élő az egység létrejöttét, akkor fokozottabb m ér­ tékben kell nekünk is beleállanunk az egység m unkálásába. M ert ha az egység a mi hanyagságunk, kö­ zömbösségünk, ellenállásunk m iatt hiusulna meg, ak­ kor reánk is jöhetnek a m egpróbáltatás napjai. A spa­ nyol, mexikói és orosz egyházüldözés intő jel lehet számunkra. Hogy tehát áldást hozzon reánk napjaink időszaka, az a mi buzgóságunktól s áldozatunktól függ. M ilyen találóan fejezi ki az anyaszentegyház költője ezt az igazságot: Sic nos tu visita, sicut Te colimus: Ügy áldj meg bennünket, am int mi téged tisztelünk; am iként áldásodat életünkkel, áldozatainkkal kiérde­ meljük. A keresztény em ber rendkívüli kegyelme, hogy a Megváltás folytatásának nagy m űvét elősegítheti: ő viszi szerteszét a világon az evangélium igéit; ő száll síkra az isteni ügy győzelméért. Rendkívüli kegyelem, hogy ilyen történelm i idő­ 116 P. Pribilla, i. m., 307. L

202

ben élhetünk, am elyben a Gondviselés útegyengetése — m ondhatnék biztatása — m ellett új, nagyszabású korszak m egterem tésében közrem űködhetünk . . . Bergmann, a faji világnézet rajongó m unkása a következő lázálm ot vetette papírra: 1960. Köln, július 27-én. A nem zeti egység dóm­ jában vagyunk, amelybe a római Szent P éter tem ­ plom kényelm esen belefér. A naprafordulás nagy napját ünnepük, am elyre fél Németország e ljö tt.'A dómnak húsz kápolnája van; m indegyik féltem plom nagyságú. A kettős főoltár (!) egyikén az isteni anya, Germánia, látható gyermekével, a másikon az északi fényisten krisztusi alakja áll, aki harcoló hősként le­ győzi a sötétséget. A kóruson Bach H. moll m iséjét (!) éneklik. Nagy fényességgel és pompával ünnepük meg a világháború és forradalom halottainak em lékét és e napon egyúttal felesketik az újoncokat is.117 Bergm ann álma az egységdómról mégis valóság­ gá lehet: ha sikerül megvalósítani a keresztény egy­ házak egységét. É rtsük meg a Gondviselés szavát és hathatósan egyengessük az egység útját! M unkálkod­ junk közre, hogy az Eucharisztia szent központiságában egymás nyakába boruljon a k ét nagy tábor és megfogadja, hogy az egységdómban soha többé nem torlaszolja el egymást. Ez lenne a mai század nagy eseménye, alkotása, am ely m egnyitja az új kort. Szerencsére sok im ádságos és munkás kéz dolgozik a torlaszok eltávolításán. Még Bergm ann csákánya is. E m egállapításunkat találóan világítja meg a kölni katolikus egyházmegyei lap idei száma, amely megemlékezik arról, hogy a kölni dómban hangver­ seny keretében előadták Bach M áté-passióját. Az egy­ 117 Bergmann, Menschheit, 1933.

„Deutschland

das

Bildungsland

203

dér

házmegyei lap ezeket írja: „A lutheránus m ester ka­ tolikus dómban" cím alatt: „Az első pillanatban le­ hunyjuk szemünket és azt képzeljük, hogy az utolsó 400 év csak rossz álom volt, és nem sokára jönnie kell a pillanatnak, am ikor az elvált testvérek, akik ugyan­ abból a keresztény talajból nőttek, m int a dóm pillé­ rei, és egy alapon állanak, felism erik és átölelik egy­ mást, m int ahogy a pillérek felett az ívek találkoznak és egyesülnek .. Mit kell tennünk?

Nem sírjuk vissza az ú. n. „régi jó időt“, m ely­ ben a liberalizm us m ár-m ár eltem etni készült a ke­ resztény világot. A liberalizmus korszelleme nagyon jól tudta, hogy az üldözés életretám asztaná a keresz­ ténységet, m elyet ők csedesen akartak eltem etni. Aszszonyok já rtak még templomba, de hitéletről, öntu­ datos hitvallásról m ár nem esett szó. Ma a viharban megedzve nemcsak szembeszállunk m inden bajjal, hanem a körvonalaiban is hatal­ m asnak ígérkező új korszak megalapozásán dolgo­ zunk. M ár nemcsak az u tán kutatunk, hogy m it és hol hibáztunk, hanem az Ű r Jézus szavát intézzük magunkhoz: Mit kellett volna még tennem, és nem tettem ? Az ügy, a keresztény egyházak egysége oly m a­ gasztos, hogy annak megvalósulása útjából el kell távolítani m inden nehézséget, akadályt, bárm ilyen is legyen az. A felvilágosítás, eszme terjesztés m inden eszközét és lehetőségét igénybe kell vennünk, hogy a keresztény egyházak egységének célkitűzését világ­ üggyé avassuk. Az egység szükségességét és lehető­ ségét m inden oldalról meg kell világítanunk, és olyan tábort kell az egységmunka zászlaja alá toboroznunk,

204

amely azt győzelemre viszi. M iként a középkor ke­ reszténysége a „Deus vult, Isten akarja" szóra meg­ szüntette az összes nemzeti, politikai, gazdasági el­ lentéteket, és a nem zeteket a kereszteshadak egységes táborába terelte, úgy kell ma az egyházaknak m in­ den nehézséget legyőzniük, hogy a szentpéteri kőszálon találkozhassanak és egyöntetű irányítás m ellett in­ dulhassanak a régi és a m odem pogányság m egnye­ résére, meghódítására. A keresztény egyházak egységének diadalra-jutása érdekében szükségesnek ta rtju k még a követ­ kező igazságok megfontolását, illetve azoknak az élet­ be való átvitelét. a) Legelső tennivalónk, hogy a keresztény egy­ házak egységének kegyelm éért szünet nélkül ostro­ m oljuk az eget. A keresztény egyházak egysége isteni kegyelem, s tudjuk, hogy a kegyelem nincsen logikai törvény­ nek alárendelve: a Gondviselés titka, hogy m ikor hozza meg ezen a té re n „az üdvösség napját.1 Rem é­ nyeink megvalósítását azonban siettetné, ha a világ kereszténysége, a különböző keresztény egyházak előbb az im a egységében találkoznának. Örömmel állapítjuk meg, hogy évtizedek óta nemcsak kato­ likus, hanem protestáns oldalon is megsokszorozódott az egységért m ondott ima: bizonyára ennek köszön­ hető, hogy azóta olyan rendkívüli módon indult meg a közeledés. Nincs az a jégkéreg, régi időből visszam aradt szeretetlenség, ellenszenv, m elyet az ima melengető sugara el nem olvasztana. Azonfelül az egységért m ondott im a teszi készségessé a lelkeket arra is, hogy az egységért áldozatot hozzanak. A közelm últban P. Schmidt Paskál, ném et szalvatoriánus szerzetes, a m ár közismert „papok szom-

205

batja-áj tatossággal1‘ gazdagította az anyaszentegyházat: világiak im ádkoznak a papság m egszentüléséért és áldozzák fel szom batjukat erre a szándékra. Szí­ vós m unka után elérte azt, hogy sok-sok millió ke­ resztény hívő ajánlja fel a jelzett szándékra szombati im áját és jótetteit. Szent ügyet képviselnek ezek a milliók. De van-e még olyan szent ügy, m int a ke­ resztény egyházak, a 300 és a 400 millió keresztény testvér találkozása? Az Ű r Jézus főpapi im áját olyan nagy és szent ügynek kell tartanunk, hogy a világ összes keresz­ tényeit az egységért imádkozok nagy táborába kell összegyüjtenünk. A pápák az anyaszentegyház részéről m egtették a kezdeményezést. H ivatkoztunk arra, hogy épp az utolsó pápák m ennyire sürgetik az egységért mon­ dandó imádkozást. Ha sikerül a még ellentétben álló egyházak tagjait m egnyerni arra, hogy az egységért imádkozzanak, m indannyiok közös testvére, Krisz­ tus, és közös atyja, Isten, az imádkozó kezeket az egység és szeretet szent közösségében fogja egymás nyakába illeszteni. b) A keresztény em ber élje bele m agát krisztusi élethivatásának fönségébe. Csak a krisztusi evangé­ lium terem thet igazi békét és boldogságot az em berek között. Minden egyéb kísérlet, legyen az ak ár meg­ győző erejűnek látszó szociális intézkedés, ha nem a kereszténység életforrásából táplálkozik, kísérlet, in­ jekció marad, de egészséges, boldog életet csak az egész evangélium megvalósítása nyújthat. A kereszténység homlokterében áll a Megváltás fönséges, isteni ténye. A keresztény em ber élet­ hivatásának legnagyobb kegyelme, hogy a h it fák­ lyáját ő hordozhatja a halál árnyékában sínylődök közé. De ha ez a keresztény em ber legnagyobb ke-

206

gyelme, egyben legszentebb hivatása és kötelessége is az evangélium terjesztése. Ehhez a szent köteles­ séghez és hivatáshoz tartozik az is, hogy az evangé­ lium terjesztésének útjából m inden nehézséget és akadályt eltávolítson. R ám utattunk arra, hogy az evangélium terjedésének egyik nagy, talán legna­ gyobb akadálya a keresztény egyházak megosztott­ sága, ellentéte. Az egységért m ondott imádság mel­ le tt azért tevékenyen is közre kell m unkálkodnunk m ind az evangélium terjesztésében, m ind az akadá­ lyok, nehézségek elhárításának m unkájában. Sajnos, a legtöbb keresztény ember, még a kato­ likusok többsége is, nem ébredt arra az öntu­ datra, hogy neki Krisztus parancsából — a h it in­ gyenes ajándéka legterm észetesebb háladatossága folytán — tevőlegesen kell közreműködnie az evan­ gélium terjesztésében, s a keresztény egység előmoz­ dításában. Nagy mulasztások terhelnek bennünket! Nem engedtük-e át a sötétség fiainak a m odern világ erő­ tényezőit: nagy hányadában a sajtót, a mozgószín­ házat m ajdnem egészen, jórészben a rádiót, irodal­ mat, művészetet, tudom ányt, hogy a m odern világ többi vívm ányairól ne is szóljunk? Ki felelős azért, hogy országok s népek a keresz­ ténység zászlaja alól a sátán lobogója alá vonultak? Egyéni érdekek követése folytán nem gyengítettük-e a keresztény táborokat? Nem feledkeztünk-e meg legszentebb keresztényi kötelességeink teljesítéséről? Az egyéni lelkiism eretvizsgáláskor hányan vetették fel a krisztusi szavakat: Mit kellett volna még ten­ nem és nem tettem ? Nem elégedtünk-e meg azzal, hogy csak elkövetett tényleges bűneink u tán k u tat­ tunk, de a nagy kötelességek körüli m ulasztás elke­ rülte figyelmünket? M egsiratni való sok keresztény

207

és katolikus ember, aki vállvonogatástól kísérve mondogatja: a papok dolga az evangélium ügyének előmozdítása. H át a szeretet, hála, a h it ingyen aján­ dékának vétele sem m ire se kötelezne bennünket? Míg a sötétség fiai éjjelt nappallá téve végzik rom ­ boló m unkájukat, addig a világosság fiai karba te tt kézzel várják, hogy Isten végezze el az ő feladatukat. Ma nyiltan kérdezze meg m inden keresztény em ber önmagától: M it tettem az evangélium diada­ láért; m it tettem azért, hogy Krisztus főpapi im ája valósággá legyen a mai világban? . Sok m ulasztást kell pótolnunk, s ugartörő, úttörő m unkát kell végeznünk. M inden erőnkkel azon le­ gyünk, hogy a világ erőtényezőit az evangélium szol­ gálatába állítsuk. Ne tö rjék át többé ezek az erők az élet m edrét, ne zúduljanak azok pusztító áradatként végig a kereszténység evangéliumi életének term ő­ földjén. Nem elegendő tehát, hogy tartózkodjunk akadá­ lyok, torlaszok építésétől, hanem ténylegesen kell az egység létrejöttén dolgoznunk. M indenkinek meg kell tennie a maga kötelességét, fel kell használnia min­ den alkalmat, hogy az egység ú tjá t egyengesse. c) Meggyőző erővel kell m indkét oldalon a h ittu ­ dománynak beleállania az egység m unkálásába. A katolikus egyházi irodalom ban a hitbeli kérdések tár­ gyalásakor régóta elm aradt a tám adó él. Most azon­ ban többre kell törekedni. Teológusok m unkáira van szükség, am elyek módszeres felépítésben nyújtsák az evangélium, a krisztusi tanítás, s krisztusi egyház egységét és fönségét. A dogmák hatalm as pillérein fölemelkedő rem ekm űvet kell bem utatnunk egységé­ ben és részleteiben. öröm m el szögezzük le, hogy e sorok írása után m agyar nyelven jelent meg ezt a célt szolgáló két

208

rendkívül értékes munka, m elynek szerzője: P. Bangha Béla. A „Világnézeti válaszok" és a „Világ­ hódító kereszténység", olyan művek, m elyek világ­ hatásra szám íthatnak. — A Világnézeti válaszokban nyíltan tá rja elő a katolikus anyaszentegyház ellen felhozott vagy felhozható összes számottevő nehézsé­ get. Mély tudással és bölcseséggel zúz össze m inden ellenvetést és meggyőző erővel tá rja fel a keresz­ ténység és a katolikus anyaszentegyház igazát. — A „Világhódító kereszténység"' az a munka, m elyet vágyva vágytunk az anyaszentegyház m ai könyvter­ mékei közt látni. A nagyszabású m ű új módszerben m utatja be a keresztény tanítás és a katolikus anya­ szentegyház lebilincselő és fölemelő szépségét, fönségét. A Világhódító kereszténység egyben az evan­ gélium módszeres aposztológiája. Meggyőző tudással állítja elénk a keresztény egyházak egységének szük­ ségességét is, és m utat rá a teendőkre, m elyekkel az egység szent ügyét elő kell mozdítanunk. (A m űvek­ re még visszatérünk). d) Az ilyen módszeres nagy m unkák egyik szá­ mottevő eredm énye az, hogy a látszat-igazsággal szemben nemcsak a teljes igazságot tá rja elénk, ha­ nem a látszat-igazság helytelen voltát is kim utatja. A keresztény egyházak ellentétjének egyik oka éppen a látszat-igazságra való hivatkazás. Az igazságot m egvilágítja a föntebb em lített példa. A baptista, adventista és hasonló vándorapostolok azzal szakítanak el híveket egyházuktól, m ert fennen hirdetik, hogy ők nem káromkodnak, nem dohányoznak, a szombatot ünneplik a vasam ap helyett é s Jézus példája nyom án felnőtteket keresz­ telnek. Az egyszerű em berek előtt a magasabb töké­ letesség színezetébe állítják szektájukat. M intha akár a katolikus a n y a s z e n t e g y h á z , akár a protestantizm us 14

P . KOnig : A k eresztén y egyházak egysége.

nem tiltaná a károm lást és nem nyújtana nagyobb tökéletességi lehetőséget a káromkodás és dohányzás abbahagyásánál. Az egyszerű em ber nem veszi észre, hogy am it eléje adnak, az legfeljebb egy-egy tégla abból az épületből, m elyet K risztus Egyházának ne­ vezünk.

Bárm ilyen szépek legyenek az egyes látszat-igaz­ ságok, m ihelyt ellentétben állanak a teljes, az egész igazsággal, nem fejezhetik ki K risztus igaz tanítását. K risztus egységes tanítást nyújtott, s nem lehet a pokoli erők szétdobálható játékszerévé. Bárm ilyen értékes legyen egy-egy faragott kő, vagy ak ár bolt­ hajtás, az legfeljebb múzeumi tárgyként szerepelhet, de nem szolgálhat olyan istenháza gyanánt, mely a híveket befogadja. A bolthajtások csak úgy érvénye­ sülhetnek, ha a többivel együtt egy egészet alkotnak. Az egyes részletigazságok általános zsinórm értékül csak akkor szolgálhatnak, ha azok Krisztus tanításá­ nak szerves részei. Á llítsunk bele m inden részletkérdést és látszat­ igazságot a krisztusi elgondolás és ak arat választó­ vizébe, a krisztusi igazság egységének szolgálatába, és győzzünk meg m indenkit arról, hogy a teljes igazsággal ellentétben álló látszat-igazság nem lehet krisztusi. e) K risztus Egyháza nemcsak hirdeti az isteni igazságot, hanem a gyakorlati életbe ülteti át a szentek hősi, áldozatos példájában. Az evangélium életszentsége a korok társadalm i bajainak ellenszere, s a korok nagy ügyeinek diadalra segítője: a keresz­ tény őskortól kezdve a középkor Assziszi Szent Ferencén keresztül Lisieuxi Szent Terézkéig, s a mai szentéletű lelkekig. A katolikus anyaszentegyház szentjeinek élete előtt tisztelettel állanak meg a m ásvallásúak is. De

210

feltesszük a kérdést, hogy vájjon általános elterjedés­ nek örvend-e az anyaszentegyházban az életszentség, K risztus igazi Egyházának ez az ism ertető jele? K risztus azt m ondotta: Legyetek szentek, legyetek tö­ kéletesek, m int a ti m ennyei A tyátok szent, tökéletes. M iképen m utatkozik a nagyvilág előtt K risztus Egy­ házának életszentsége? Átütő, meggyőző erejű-e az? Ha párhuzam ba állítjuk a pogány világot a ke­ reszténységgel, a keresztény országok s népek, m in­ den bűnük ellenére is magasan állanak a pogányság fölött. Különbség az egyes keresztény népek között is m egállapítható. Mégis úgy véljük, hogy — szenteink fönséges élete m ellett is — nem tettü n k meg m inden lehetőt, am it Isten annyi kegyelem u tán m éltán elvárhatott tőlünk. Ha az evangélium i életszentség a katolikusok közt általánosabb elterjedést ért volna el, akkor bizo­ nyára nagyobb töm egeket mozgatott volna meg pro­ testáns részen is, és készségesebbé te tte volna őket az anyaszentegyházhoz való közeledésre. Álljon azért a mai világ elé az életszentség új mintaképe. A m ai kor kívánalm ainak megfelelően nyújtsa az életszentség az egész evangélium szép lel­ kiségét. Ez az életszentség legyen (s itt általánosság­ ban és nem kivételes esetekről szólunk) testileg-lelkileg egészséges, erős; legyen vidám és áldozatos. A hősiesség lendületével, a szeretet és öröm oly áradásá­ val induljon el útján, hogy lenyűgözze az élettagadók nirvánás lelkiségét éppúgy, m int a Rosenbergek úgy­ nevezett életigenlését s álhősiességét. Ez az életszent­ ség m ajd m indenkit meggyőz a krisztusi igazságról, az anyaszentegyház krisztusi küldetéséről, m ert szo­ ciális szeretetével, a munkásság felemelésével, a nyolc boldogság hegyének istengyerm eki lelkiségével, a kálvária hősiességével békét s boldogságot h in t szét u*

211

a világon. Űj nem zedéket támaszt, amely leikéből ki­ irtja a szennyet, önzést, irigységet, haszonlesést; ki­ irtja a kevélységet, önteltséget, előítéletet, és gyáva­ ságot. Ez az új nemzedék csak ügyeket, nagy és szent ügyeket ta rt szeme előtt, m elyek érdekében nem riad vissza áldozatok hozatalától. A krisztusi egyházak egységének ügyét is zászlajára írja s acélos és világ­ fölényes, hősi lelkiségével bizonyítja be, hogy Krisz­ tus lelke él benne s ha kell, áldozatok árán mozdít el az egység útjából m inden akadályt. Ha a katolikus anyaszentegyház kegyelmi élete így m utátkoznék be a világ előtt: ilyen tény egymaga képes lenne az egységet m egterem teni. A protestáns Sabatier írja Assziszi Szent Ferencről, hogy életszent­ sége előtt elném ultak, eltűntek az eretnekek, „ezek a legyőzhetetleneknek vélt hitvitázók11. Ez a tény — írja — a szent életének legfontosabb történelm i értéke: az t. i., hogy megjelenése hallgatásra b írta az eret­ nekségeket. Ügy látszott, hogy néhány év alatt egy akol és egy pásztor lesz.118 Jöjjetek Assziszi Szent Ferencek a vallásilag megosztott országokba és boldogító, hősi éltetekkel győzzétek meg a m ásvallásúakat a katolikus egyház igazságáról, ném ítsátok el az eretnekeket és terem t­ sétek meg az egyházak közti békét és szent egységet! Előzze meg a hitbeli egységet a katolikus életszentség általánossága, akkor a hitbeli egység nemcsak létre­ jön, de tartóssá is válik. f) A katolikus gyöngédség azonban nem gyenge­ ség; a katolikus életszentség nem gyáva lelkiség; s a katolikus szeretet nem vezethet megalkuvásra, az igazság megtagadására. A tárgyilagos igazság, s an­ nak előítéletm entes előadása nem hátráltatja, hanem 118 P. Pribilla, i. m., 310. 1.

212

előmozdítja a keresztény egyházak egységét, ha a tárgyilagosság jóakaraton épül fel. Ne feledjük el, hogy a karácsony angyala csak a jóakaratú em bereknek hozott békét. A jóakarat pedig hiányzik ott, ahol az igazság, a jóság, az egység és szentség ellen dolgoznak. Az Ű r Jézus megbocsájtott a házasságtörő nőnek és a bűnét beismerő latornak, — de az igazság ellen tusakodó farizeusokat a legke­ m ényebben ostorozta. Az anyaszentegyház sem fél a tárgyilagos igaz­ ságtól. Ő maga bízott meg tudósokat azzal, hogy k u ­ tassák ki a pápaság történetének sötét időszakát, m ert nincsen m itől félnie. Aki azonban egyháziak egyéni bűnein keresztül a krisztusi egyházat ak arja megdönteni, az ne nevezze m agát többé keresztény­ nek. Az ilyennek nincsen helyes fogalma a krisztusi tan lényegéről. Részletkérdések tárgyalása sincs az egység ro­ vására, sőt azt elő is m ozdíthatják, ha az egész igaz­ sággal összhangzó egységet alkotnak s a tárgyalás nem kerül a szeretettel ellentétbe. Az Oltáriszentség tana, a M ária-tisztelet, tisztítótűz tanítása, Szent P é­ ter egyházfőhatósága s annak a pápaságon keresztül történő folytatása olyan igazságok, melyek a teljes igazsággal való összeköttetésükben és sajátos szépsé­ gükben az evangélium és K risztus Egyháza isteni vol­ táról győznek meg. Az igazság tárgyalásakor lényeges, hogy ragasz­ kodjunk azokhoz az alapelvekhez, m elyeket a pápa a W infriedbund tagjainak lelkére kötött, és sohase ke­ rüljünk ellentétbe a szeretettel. g) Erről a szeretetről külön kell szólanunk. Katolikus oldalon is találkozunk olyan felfogás­ sal, mely a tékozló fiú atyjának lelkiségével várja vissza a lerongyolódott, irgalomért esdeklő fiút, a mi

213

esetünkben a protestánsokat és a keleti egyház tag­ jait. És az ilyenek még azt hiszik, hogy a krisztusi álláspontot képviselik. Elfelejtik, hogy az Ü r Jézus a példabeszédben nem a jó pásztor lelkiségét s a ke­ resztény szeretetet ecsetelte, hanem a m egtérést. Ezek eljárásának, álláspontja nem egyéb farizeusi gőgnél, am ely nemcsak távol áll, hanem teljes ellentétben áll a jó pásztor lelkiségével. Nem is szólva arról, hogy a protestánsok is, a keleti egyház hívei is épp napjainkben m ekkora áldozatot hoztak K risztus evangé­ lium a megvédésében. A krisztusi szeretet nagylelkű és megbocsájtó. A szeretetlenséget is a szeretet nagylelkűségével győzi meg. Ügy érez, m int Páli Szent Vince. Az irgalm as szeretet e nagy szentje P áris utcáján inas­ sal találkozott, aki ökölbe szorította a kezét, s azt kiál­ totta a szent felé: Pap, ha tudnád, m ennyire gyűlöl­ lek! Páli Szent Vince jóságosán, részvéttel szívében azt válaszolta: Barátom, ha tudnád, m ennyire szeret­ lek! Ebben a szellemben terem tsünk új légkört és szorgalmazzuk az egységet. Ism ételjük azonban, hogy a szeretet, a gyengédség nem változhat gyávasággá, megalkuvássá. Egy nehézséggel mégis számolnunk kell. A pro­ testantizm us és a keleti egyház az évszázadok folya­ m án állandóan a hatalm i törekvés és túlkapás hamis vádjával illette a katolikus anyaszentegyházat. A hamis vád állandó hirdetésével olyan általános lelki­ séget terem tettek, amely a katolikus anyaszentegyház részéről jövő m inden egységet célzó kezdemé­ nyezést hatalm i túlkapásnak, világuralm i törekvés­ nek vagy a legjobb esetben gyengeségnek minősített. Emlékezzünk csak IX. Pius pápa egységet célzó, sze­ retettől áthatott meghívására és a protestánsok s é r t ő

214

állásfoglalására. Ez a lelkiség a katolikus anyaszentegyházat — m inden szeretete és egységet áhítozó lel­ kisége m ellett is — tartózkodó álláspontra kényszeríti. Im áin és hívein keresztül szolgálja az egységet, és odaadó szeretettel várja a pillanatot, míg a m ásik ol­ dalon kialakul a szükséges jóakarat, tárgyilagosság, s szeretettel karolhatja át azokat a testvéreit, akiket addig csak lélekben ölelhetett keblére. M ialatt azonban az im a egysége, a szentség és a szeretet egysége előmozdítja a hitbeli egységet, s az egyengető tényezők lehordják az évszázadok folya­ m án épített, — de elválasztó — torlaszokat, az alatt a szeretetlenség, a sátáni irigység és hamisság új tor­ laszokat emel, s a szakadást szélesíti és mélyíti. A zért kell, hogy K risztus m inden igaz b arátja és követője egyetértsen velünk, am ikor „békebontónak“ és a „krisztusi egység árulójának11 kiáltunk ki m indenkit, aki az igazság, az egység, a béke s szeretet ellen dol­ gozik. A békebontó és áruló bélyegét sütjük m ind­ azok homlokára, akik vallási kérdések, igazságok tá r ­ gyalásában személyeskednek, gáncsoskodnak, durváskodnak; akik m ásokban csak hibát, bű n t keresnek, s azzal a célzással tálalják a világ elé, hogy a m ásik fe­ let kisebbítsék vagy nevetségessé tegyék. Az államok a hazaárulás és lázadás címén bánnak el a béke és egység megbontóival. A keresztény társadalom is a keresztény egység békebontójának és árulójának ne­ vezzen m indenkit, aki a mai időben szeretetlenségre ragadtatja magát. A történelem ből vett megkapó esettel és annak alkalmazásával zárjuk le tárgyalásunkat: Az egyháztörténelem szomorú esztendei voltak azok, amikor II. Ince törvényes pápával szemben II. Anaklét ellenpápa lépett fel, aki Rogér szicíliai h er­ ceg segítségére támaszkodva szerzett párthíveket. Az

215

akkori idők szellemóriása, clairvauxi Szent B ernát vette fel a harcot a törvényes pápa érdekében. A hí­ res salem ói vitában biztosította számára a győzelmet. A nyilvános vitán elsőnek Pizai P éter bíboros, II. A naklét embere bizonyította nagy ékesszólással és jogi tudással álláspontját. U tána Szent B em át emel­ kedett szólásra. Azzal kezdte beszédét, hogy életében többet gyakorolta magát a kapa-kasza forgatásában, m int az ékesszólásban. A szomorú szakadás vázolásá­ ban azonban pillanat múlva m ár utolérhetetlen ékes­ szólással utalt a vízözönre és Noé bárkájára, m elyen kívül m inden ember elpusztult. „így van-e?“, fordult Pizai Péterhez. „Egészen úgy, m int mondod", felelte az. „Ez a bárka Krisztus egyházának volt előképe. Igaz-e“, kérdezte újra, s am ikor ellenfele erre a k ér­ désre is csak igenlő választ adhatott, az államférfiúi bölcseséggel, mélységes tudom ánnyal és ékesszólással m egáldott szent apát szólt a II. Ince m ellett állástfoglaló egyházról: országok s királyok — Rögért ki­ véve — m ind mellette vannak, a szerzetesrendek is egytől-egyig. Majd szembeállította ezzel a számbeli és tartalom beli többséggel II. A naklétot néhány követő­ jével. „Ö lenne az egyedüli igaz — folytatta, — m int Noé? M ert nagy szentnek kell lennie annak, aki egye­ dül menekszik meg a bosszúnak nagy napján". E sza­ vak után az érvelés ellenállhatatlan erejének tuda­ tában lelépett a szószékről, m egragadta Pizai P éter kezét: „Jöjj, — úgymond — mi a biztosabb bárkába fogunk lépni". S Pizai P éter a szent em ber és szel­ lemóriás varázsának nem tu d o tt e llen álln i.. -119 Bárcsak ma is volna egy clairvauxi Szent B em átunk, aki napjaink vízözönszerű háborgásában olyan 118 Pieszter Imre, Clairvauxi Szent Bem át élete és mű­ vei, II. 107—110. 1.

216

élesen és meggyőzően tudná az igazságot m egértetni, a veszedelmet ecsetelni, s oly szeretettel tudná a m á­ sik felet átkarolni, hogy az többé ne kételkednék a katolikus egyházban, és aki meggyőzné a katolikus egyház Noé bárkáján kívül hányódó sok szektát és „egyházat" arról, hogy a m ai világ áradata elsodorja őket, ha vezetőik nem értik meg Isten látogatása ide­ jét, s egyéni elgondolásaik és szabadkutatásaik tá ­ kolm ányairól nem lépnek át a krisztusi egység szentpéteri sziklájára. Az egység m unkája megindult. Bízunk abban, hogy az egység m unkásainak száma napról-napra nö­ vekedni fog, s hogy az egység útjából m inden aka­ dályt elmozdítanak. Nem baj, ha évtizedek m unkájá­ ra és áldozatára lesz szükség, hogy az egység nagy műve létrejöjjön.

Függelék. Az unióskérdés Magyarországon.

A keresztény egyházak közti egység ügyét álta­ lános keresztény és katolikus szemszögből tekintet­ tük. Befejezésül ism ertetjük még az unióskérdés m a­ gyarországi állását. Nagyon jól tudjuk, hogy Magyarországon, a h it­ beli megoszlástól kezdve a m ai napig, a vallási meg­ osztottság volt mindig az ország legkényesebb kérdé­ se. A mai sorsdöntő időben m indenki vigyáz arra, hogy a vallásilag két-három felé szakadt hazánkban még csak ne is érintse a kényes és veszedelmes kér­ dést. Am ikor jelenleg mégis részletesen szólunk a magyarországi unióskérdésről, előrebocsátjuk, hogy a kérdés tárgyalása közben nem forgatunk „csatabár-

217

dot“, hanem szerető jobbot nyujtunk. Hallgatással legfeljebb elodázzuk a bajt, veszedelmet, az igazság és béke nyilt és szeretettől áth ato tt előterjesztésével azonban mind az általános keresztény egység, mind egyúttal a nem zeti egység ügyét m ozdítjuk elő. H azánkban a hitszakadás u tán nem történtek olyan értelm ű és jellegű kibékülési kísérletek, gyű­ lések, m int Németországban. Egy esetet em lít fel a történelem , am ikor az ellenfeleket közös asztalnál akarták az egységnek, kibékülésnek megnyerni. Spirola, az unióspüspök széleskörű uniósmunkásságába belevonta M agyarországot is.120 A Wesselényi-összeesküvést követő időszakot alkalm asnak vélte az egy­ séget szolgáló m unkára. A protestáns tiszteletesek egy része ugyanis (sok társu k számkivetése után) h aj­ landónak m utatkozott az egység elfogadására. Ezek érintkezésbe is léptek Spinolával, aki M agyarországba jött, s uniós körútra indult. Laczénius P ál hercegprím ás és az ország nádora örömmel üdvözölte a kezdeményezést. Spinola az ország nyugati és északi részén 19 helyen fejtette ki a katolikus álláspontot. A nnyira alkalm asnak találta a közvélemény helyeslő érdeklődését, hogy a németországi vallási egységet, a protestánsok és katolikusok kibékülése ügyét egy M agyarországban tartandó egyességi gyűléssel akarta bevezetni. Számos nagynevű protestáns vezető egyé­ niség elfogadta a gyűlésre való meghívást, a többek között Molanus, loccumi apát is, kiről föntebb meg­ emlékeztünk. Ugyancsak számos protestáns lelkész írásban jelezte Spinolának, hogy a leendő gyűlés ha­ tározatait kötelező erejűnek ism erik el és azoknak alávetik m agukat. A nagyjelentőségűnek ígérkező gyűlés — sajnos — elm aradt. Ugyanis az egység pro­ 120 Gisbert Menge, im Glauben, 166—169. 1.

218

Versuehe zűr Wiedervereinigung

testáns ellenségei olyan ellenáradatot indítottak a gyűlés ellen, hogy a gyűlésre kijelölt protestáns elő­ adók nem m ertek a gyűlésre eljönni. A vallási ellentétekről, harcokról nem emléke­ zünk meg: a csatabárdokat eltem etjük. De megemlé­ kezünk egy kevésbbé ism ert felfogásról, lelkiségről, m elyet a török hódoltság keserveit átélt m agyar fe­ rencesek tárn ak elénk. A m agyar ferenceseknek 45 kolostora esett a protestantizm us áldozatául: érthető, hogy kezdetben ők is a legélesebb harcot vívták a protestantizmussal. A törökvilág szenvedései alatt azonban átalakult lel­ kiségük. A jkukra nem jö tt epés kifejezés; tám adás h elyett az alkotó m unka terére léptek. K áptalani ha­ tározataik között a protestantizm us elítélése, megbé­ lyegzése helyett im ákat írtak elő az egyházért s ha­ záért. Míg a nagy Pázm ány cikázó szellemi csatákban ju tta tta győzelemre a katolicizmus zászlaját, a török hódoltság alatt sok lemondás és áldozat közt élő m a­ g yar ferencesek kerültek m inden vallási harcot, ellen­ tétet. A pogány törökkel szemben a kereszténység ér­ tékeit védték, m inden vallási ellentétet kerültek; az anyaszentegyház pozitív lelkiségét, s az evangélium fönséges igazságait vita nélkül tá rták föl, s áldozatos életükkel bizonyították be. Nem volt az náluk gyáva­ ság, hogy kerülték a vallási torzsalkodást, am int nem nevezhető m egalkuvásnak az sem, hogy úgy szereztek a töröktől engedélyt körm enettartásra, hogy K risztus keresztje m ellett, a körm enet elején a nap és félhold jelképeit vitték. A törökvilág után is sokban elütött a ferencesek lelkisége számos kortársukétól. Találkozunk ugyan ferences vitaszónokokkal ebben az időszakban. Így a neves P. Telek József számos vitabeszédet ta rto tt a kecskem éti nagy téren. Csak a beszédek hangnem ét

219

érintjük. Ellenfeleit „Édes barátainak" szólította: „Engedjék meg kevéssé az édes B arátaink — olvas­ suk egyik beszédében; — hogy szemökről lehám olylyon a szemsetétítő hártya . . . Engedgye a Felséges hatalm ú Isten, hogy azon Oltáriszentségben rejtezett kegyes Jézus, aki P éte rt épen pártoskodásában irgalmasan tekéntette s m egtérítette, ezen kedves m agyar atyánkfiait is gondatlan tám adásokban könyörülete­ sen tekéntse és önönmaga ism eretére is hathatósan térítse." Ism ét egy másik beszédében: „Most édes M agyarjaim, akár katholika hiten, akár helvétziai Confessión levők, m agatokra hagyom, tegyetek ítéle­ tet, ha képes dolog-e ezen egynéhány em bernek íté­ letéért, kiknek fejkoponyájokban m ár egerek fész­ kelnek, az Űr K risztus szavai mellől, a régi Szent A tyák és Gyülekezetek értelm e mellől és a katolika Egyház mellől elpártolni?" A ferences rend M agyarországon ebben az időben szenteket term elt s e szent em bereket a közös értékek veszedelme a szeretet gyakorlására serkentette. Nem heveskedtek, nem epéskedtek, hanem imádkoztak, csendben dolgoztak, s m agukat áldozatul ajánlották fel egyházukért, ha­ zájukért, — m int törökhódoltsági hős elődeik.121 E testvéries megnyilatkozáson kívül azonban a legújabb időkig állott fenn Magyarországon ellentét a protestantizm us és katolicizmus között, az ország és a kereszténység nagy kárára. A liberalizm us ide­ jén itt-ott, s a kártyaasztal m ellett „összebékült“ egy-

121 P. Telek József legnagyobb műve: Tizenhétcsillagú korona I. k. 844. 1., II. 611. 1. — Kisebb munkái, vitabeszédei: Űrnapi két zöld ágak, — Négy világító úmapi lámpások, — Hálaadó dicséret, — Dániel törvényszéke, — Boldogasszony születésnapján beszélgetés, — Hathatós erejű mágneskő, (munka a papi méltóságról), — Halottasbeszéd. — Életrajzi adatairól és a törökvilág ferencesei életéről részletesen szá­ molunk be a „Hatszázéves ferences élet Szécsényben" c. műben.

220

egy katolikus plébános és protestáns lelkész, de az ilyenfajta közeledés inkább vallási közömbösséget és elvallástalanodást m ozdított elő. A világháború és kommunizmus alatt némileg tom pult az ellentét. Külföldi hatás alatt m ár szóba k erü lt az egység kérdése. Hogy ezen időben mikép gondolkoztak egyes protestáns vezetők az egységről, m indennél élesebben fejezi ki a kálvinista ember szájába adott elgondolás: „A katolikusok — úgymond — vegyék át a m i hitünket, mi pedig átvesszük tőlük az estéh harangozást.“ A világválság nem fejeződött be a világháború­ val. — Sőt csak azóta bontakozott ki a történelem vihara, mely remegéssel tölti el a világot. Közben a világprotestantizm us válsága, a moszkvai veszedelem, a németországi protestantizm us helyzete, — melyben a hazai protestantizm us nagyobbrészt a hitvalló egy­ ház oldalán foglalt állást, — gondolkodóba ejtett sok hazai protestánst is. Ma m indannyian átéljük — a m a­ ga félelmetes valóságában — hazánk gondviselésszerű hivatását a N yugat és K elet összeütköző dunamedencei központjában, s nagyon jól tudjuk, hogy ma in­ kább van szükség az ország lelki és külső egységére, m int a történelm i m últban. Ilyen időben hazaárulást követ el, aki vallásharcot idéz elő. A magyarországi katolicizmus felfogta a tö rté­ nelmi idő fontosságát, egyháza és hazája hivatását, feladatát. Újságokban, folyóiratokban s szószéken a vallási béke és egység ügyének szolgálatában állott. Az ország hercegprím ása m u tatott a magyar kato­ licizmusnak irányt, am ikor az egységről mint „nem­ zeti feladatról" szólt. Közben a m agyar protestantizm uson is átcsapott a világprotestantizm us válsághullám a. Hű képet fest erről a válságról a „Kálvinista Szemle'*. „Kálvinisták

221

vagyunk, — írja — s úgy látszik, m intha egyek vol­ nánk. Az egység csak látszat. Tanítóink, lelkészeink élete, világnézeti felfogása minden, csak nem egysé­ ges. Olykor még a legelemibb dolgok terén is olyan sarkalatos ellentétek tátonganak az egy és ugyanazon egyházban élő és dolgozó tanárok és lelkészek között, hogy szinte érthetetlennek látszik az, hogy mégis kálvinistáknak valljuk m agunkat."122 Siposs István, kálvinista lelkész hatalm as m unkában számol be ar­ ról a hitetlen szellemről, m ely a debreceni kálvinista teológia katedrájáról hangzik.12* A külső és belső tényezők hatása alatt sokban változott meg a m agyar protestantizm us éles és h ar­ cias lelkisége. Itt-o tt őszinte hangok hallatszottak m ár az unióról is. Első komoly kezdeményezésnek kell vennünk Kovács Sándor, soproni evangélikus teológiai tanárnak 1932-ben ta rto tt beszédét, m ely­ ben „a k ét nagy történelm i egyházközség együttm ű­ ködéséről" szólott. „H ihetetlen — m ondotta a többek között, — hogy a kölcsönös egym ásiránti szeretet ki­ h alt volna, hiszen a m agyar faj ősi vonása, hogy tá ­ vol van m inden gyűlölködéstől, a vallásért senkit sem bánt.“ M ajd a „haza oltárán közös lángok lobogásának“ szükségességét sürgette. Azóta m indkét oldalon többször hallatszik az „unió", az „egység" szava, s a reverzálisok ügyének feszegetésén kívül a harci eszközök eltűntek a köz­ életből. A magyarországi uniósügy ú tján határkövet je­ lent P. Bangha Béla S. J. dolgozata, m elyet „Keresz­ tény Unió" címen közölt a M agyar Szemle folyó­ irat.124 Ez a dolgozat s az arra adott válaszok és vi­ 122 Kálvinista Szemle, 1922. máj., 20. sz. 123 Siposs István munkája: A református teológia vé­ delme, Budapest. 1938, I. k. 199. 1.; II. k. 445. L

222

szonválasz olyan alapot szolgáltatnak az egyházak egységéhez, am elyeknek mély igazságaira az egység m egterem tése alkalm ával — tö rtén jék az ak ár a közeli, ak ár a távoli jövőben — föltétlenül vissza kell térni. M erjük állítani, hogy a külföldi uniósmozgalomban, irodalom ban is csak elvétve találunk ennyire komoly, mélyenszántó, tárgyilagos és békés eszmefuttatásokat. P. Bangha első dolgozatában előbb átfogó törté­ nelmi és dogmatikai tudással ism erteti az unióskérdés m últját és jelenét. Ügyes kézzel boncolja az uniós­ kérdés történelm i, érzelmi és dogmatikai nehézségeit. Noha P. Bangha első dolgozatának írásakor távolról sem látja még a lelkiséget érettnek az egység meg­ terem tésére, mégis rám utat a sokban változott békés légkörre, az ellentétek enyhülésére, a „csatabárdok tom pulására.“ Szól a közeledés lehetőségeiről, s arra hívja fel a két tábort, hogy enyhítsék m indkét olda­ lon a légkört, finom ítsák a vita hangnem ét: közös kincseink vannak, m elyeket egyként tám ad a közös ellenség. Részletesen fejti ki a katolikus egyház ta ­ nítását, am ely dogmatikai tételeiben nem változtat­ hat, de a fegyelmi törvényekben n y ú jth at engedmé­ nyeket. „A közeledés — fejezi be dolgozatát — nem dogmatikai engedményeken, hitvitákon fog múlni, sem szatócsi alkudozáson, hanem két dolgon: a fele­ kezetek érzelmi atm oszférájának enyhülésén és a belső vallási lelkület erősödésén. Minél szelídebb lesz amaz és m inél elm élyültebb emez, annál tevé­ kenyebb hatóerővé válik a m a még megosztott lel­ kekben a krisztusi vágy és imádság: „hogy m indnyá­ jan egyek legyenek." (Ján. 17, 21.) P. Bangha tárgyilagos dolgozata m indkét oldalon köztetszést aratott. A Nemzeti Üjság egész terjedel­ mében leközölte, de m inden lap részletesen és tá r­ 124 Magyar Szemle, 1937, XXIX, febr., 105. 1.

223

gyilagosan em lékezett meg a nyílt, bátor, m ély és szeretettel teljes kezdeményezésről protestáns oldalon is. Ravasz László, reform átus püspök, D arányi minisz­ terelnök főgondnoki beiktatása alkalm ával rendezett vacsorán érdemleges szavakban té rt ki P. Bangha dolgozatára. Külön kiem elte „a többségnek" ezt az el­ ső megnyilatkozását, am elynek jelentőségét— szerinte — emeli, hogy azt „a legkiemelkedőbb m agyar je­ zsuita" tette: a „harcias katolicizmus képviselője." „A rról van szó,“ m ondotta Ravasz, „hogy ez a meghasonlott és darabokra tö rt kereszténység halálos el­ lenségével szemben a maga egészében van fenyeget­ ve. Meg kell tehát találni azokat a módokat, hogy m int egységes egész állhasson ellent." Bárm ennyire tetszetősek azonban a pohárköszön­ tői felszólalások, nem jelentenek elvi megállapo­ dásokat. Különben is a közös ellenség elleni véde­ kezés legfeljebb fegyverszünetet jelentene esetünk­ ben, de távolról sem a lényegben való közeledést, an­ nál kevésbbé hittételekben óhajtott egyesülést. Ravasz László a Protestáns Szemlében adott vá­ laszában egy lépéssel tovább megy. Tárgyilagosan szól a katolikus és protestáns tanról, felfogásról, s „az apokaliptikus idők sürgető hatása alatt" a fegyverszünetet egymás megbecsüléséig óhajtja fokozni: „A két fél vallja hitét úgy, hogy megbecsülje a m ásét." Ez a felelet azonban alig jelen t többet, a régi el­ lentét enyhítésénél. P. Bangha nyílt igazságait s m a­ gát az unióskérdést elkerüli. M intha azt mondaná: Sorakozzunk közös zászló alatt a kommunizmus el­ len, de a vallási kérdéseket, vallási egységet ne hoz­ zuk szóba. Értékesebb, és az ügy lényegét érinti V iktor J á ­ nos válasza, am ely ugyancsak a M agyar Szemle ha­ sábjain jelent meg.125 125 Magyar Szemle, 1937, máj. XXX. k., 5. L

224

Noha V iktor maga is „m indkét oldalon még át­ hághatatlan akadályokat1* lát, mégis az ország szem­ pontjából kedvezőbbnek ítéli meg a helyzetet, m int az előtt. Az a benyomása, hogy a viszony tovább javul. V iktor új hangot ü t meg protestáns oldalon: „Az el­ szabadult vallásellenes erők terro rján ak m egpróbál­ tatásai, s még inkább a vallásélet elmélyülése rend­ kívüli változásokra, földcsuszamlásszerű eltolódásokra is vezethet." Mi több, még a következő lehetőséget is felveti: „A közös kereszt alatt egy m ajdani új nem ­ zedék előtt kivilágosodhatnak ma még előttünk elrej­ te tt új látások és azok nyomán kínálkozhatnak ma még nem is sejthető új erők, m elyek az unió „absurdum át“ lehetőséggé, sőt paranccsá avatják.'1 V iktor válaszában részletesen té r ki P. Bangha történelm i, érzelmi és dogmatikai pontjaira. A keresz­ tény egyházak egysége előtte annyira szent ügy, hogy a történelm i és érzelmi mozzanatokat — bárm ilyen érzékenyeknek is látszanak azok — szívesen áldo­ zatul hozza, illetve feláldozásukat kívánja. M ásként áll azonban a helyzet a dogmatikai ellentétekkel. Ezeket V iktor is áthídalhatatlanoknak tartja. A kato­ likus egyházba vaíó visszatérést egyedül abban az esetben ta rtja keresztülvihetőnek, „ha a katolikus Egyházban uralom ra ju tn ak a protestantizm us által védett hitelvek." V iktor úgy véli, hogy az összeütközőpontok leglényegesebbike — „amelyből m inden ellentét fakad" — az egyházról alkotott ellentétes felfogás. P. Bangha V iktornak és Ravasz püspöknek adott viszonválaszában m esteri módon old meg m inden ne­ hézséget. Súlyos érvekkel tám asztja alá azt a meggyőző­ dését, hogy a dogmatikai ellentétekben a századok folyam án a mai napig az érzelmi mozzanatok vitték 15

P . K őnig : A keresztén y egyházak egysége.

és viszik a főszerepet. K im utatja, hogy dogmatikai ellentétekről még a legellentétesebb tanoknál is alig lehet beszélni: az ellentéteseknek vélt tanok lénye­ gükben közel állanak egymáshoz, s a legtöbbször az érzelmi mozzanatok, vagy lényegtelen részletkérdé­ sek tám asztják az ellentéteket. Így volt ez a hitszaka­ dás szenvedélyes időszakában, s enyhített form ában így áll ez m a is. „Az em berek a vita hevében sok­ szor más szavakban ugyan, de alapjában és legvelejében ugyanazt védik m ind a két félen. “ Ezt az állí­ tását P. Bangha bebizonyítja a szentek tiszteletéről, a kegyelemről és az egyházról szóló ellentétes tanok fejtegetésével. Itt csak az egyházról alkotott ellentétes tanról szólunk, amelyből — Viktor szerint — m inden egyéb ellentét fakad. Bangha p áter az igazságnak megfele­ lően m utatja be az annyira rettegett katolikus „egy­ házi tekintélyt." Ez a „tekintély" tulajdonképen pe­ dagógiai, lelkipásztori keretet, vezetést és irányítást jelent, am ely azonban a legkevésbbé sem zavarja vagy akadályozza a lelkületet „Istenbe kapcsolódó lendületében" vagy egyéni szabadságában. Még ak­ kor sem, ha a vezetők maguk is vétkeznek. „Az az érzésünk — folytatja P. Bangha —, hogy a protes­ tantizm us gyakorlata, b ár a maga vezetőinek nem tulajdonít isteni jogon alapuló lélekgondozói tekin­ télyt, e téren sem áll távol a katolikus gyakorlattól, m ert hiszen valam elyes egyházi rangszervezete annak is van, s a maga egyházi alkalmazottainak, hivatal­ nokainak és törvényhozó testületeinek iránytszabó m űködésében szintén nem látja az Istennel való egyé­ ni érintkezésnek, lélekzavaró akadályát, sem a Szent­ írás értékének alábecsülését". Ugyancsak nyiltan magyarázza meg P. Bangha, hogy a katolikus felfogás szerint a központi egyházi

226

tekintély is csak eszköz és nem cél. „Csak keret és szükséges védőintézkedés az em beri önkény, m egtévelyedés és ellanyhulás ezer veszedelmével szem­ ben." Majd rám utat arra a lényeges körülm ényre is, hogy a katolikus egyház épp azzal töltötte be ma­ gasztos hivatását, hogy m inden em beri gyarlóság m ellett biztosította „az egység nagy elvét, és az ele­ ven őrködést a krisztusi hagyaték között." A hit, az egyházak egysége isteni ajándék. A Gondviselés titka, hogy m ikor találja eléggé alkal­ m asnak az időpontot, hogy a világot is, hazánkat is a hitegység áldásában részesítse. A mi kötelességünk, hogy az előkészítő m unkából hathatósan vegyük ki részünket. M inél nagyobbaknak látszanak a ne­ hézségek, annál nagyobb buzgóságra, szeretetre van a m i részünkön szükség. A m ennyiben a m agyaror­ szági egység előm unkálatai idejében még sor kerülne vallási ellentétekre, mi csak védelem re szorítkoz­ zunk. A védekező álláspont nem gyengeség, hanem szeretet jele. A szeretetlen tám adókkal szemben azonban nem fogjuk sajnálni „a keresztény egység árulója és a békebontó" elnevezést. Olyan közvéle­ m ényt alakítunk, amely maga süsse a szeretetlen, gáncsoskodó m űvek szerzőinek hom lokára a békebontó megbélyegzést.126 Bárm ennyire lássék azonban kem énynek a m a­ gyar ugar az egységmunkálatok megkezdésére, Viktor János dolgozata, az utóbbi időben mutatkozó protes128 A Magyar Kultúra hasábjain bizonyítja Nyisztor Zoltán (1940. 4. sz.), hogy Mályusz Elemér, Tolna Gábor és Német László írókat legújabb munkáikban „nem az igazság keresés", hanem elfogultság vezeti a katolikusokkal szemben. — Mályusz: A türelmi rendelet. II. József és a magyar protestántizmus" (c. különben nagy szorgalommal készült mun­ ka); — Tolnay, Régi magyar főurak. Életfonna és művelt­ ség az új században; — Németh L.: Kelet népe c. folyóirat­ ban: Kiforgatnak múltúnkból c. dolgozatban. Németh László legújabban kifogástalan, s értékes munkákat adott ki.

táns valláséleti emelkedés, protestáns lapok lelkisé­ get nyújtó tartalm a azt a gondolatot ébreszti ben­ nünk, hogy protestáns részen is sok egyén akadhat ma már, aki szívesen belekapcsolódnék az egység munkálásába. Azt véljük, hogy egy bölcsen szerkesz­ te tt s az egységet egyengető havilap nagy szolgálatot tehetne a közös szent ügy előmozdításában. Pannon­ halm a és Debrecen között necsak múló szivárványhíd jelenjen meg, hanem valódi, tartós kapcsolat, amely az egységpillérekre támaszkodva hordozhassa a jövő erősebb, m agyar életét. Föntebb em lítettük, hogy e sorok írása u tán je­ lent meg P. Bangha két nagyszabású műve a „Vi­ lágnézeti válaszok1' és a „Világhódító kereszténység", m elyekben ism ételten részletesen té r ki az uniós­ kérdésre. Az utolsó esztendők lelkiségének változá­ sából, fejlődéséből kifolyólag P. Bangha is nagyobb reménységgel néz az unió megvalósítása elé, m int a M agyar Szemlében közölt első dolgozata idejében. A „Világnézeti válaszok" m űvében (148. 1.) ezeket írja: „Ha protestánsok őszinte közeledési szándékot m utatnak, Róma bizonnyal m indent meg fog tenni, hogy közeledésüket megkönnyítse." Ugyanakkor hi­ vatkozik arra, hogy Róma a visszatért nagyszámú görögkeletinek m ilyen engedm ényt nyújtott. A „Vi­ lághódító kereszténység"-ben nyiltan korholja azo­ kat a katolikusokat, akik „meaculpázó visszatérést" (166. 1.) „térdrekényszerítést" (175. 1.) emlegetnek. Közös értékekről emlékezik meg a továbbiakban, m elyeknek megmentése krisztusi parancs (166, 173); m ásvallásúak értékeiről, m elyeket nem kell megsem­ misíteni, egyben figyelmezteti a katolikusokat, hogy a m ásvallásúakban ne tételezzünk fel mindig rossz­ akaratot, hiszen sok jó is van köztük (168); végül nyiltan kijelenti, hogy újra-egyesülésről van szó és nem leigázásról (168).

228

P. Bangha szerint az unió nem „utópia", „álom“, s nem szabad a szakadásba belenyugodni. Őszinte szeretettel közeledjünk egymáshoz, s dolgozzunk az unión akkor is, „ha az engedékenységnek is látszik." Az unió sikeresebb m unkálása érdekében „új stílust", több szeretetet kíván a hitvitákba belevinni, és sü r­ geti m indenekelőtt az imaapostolságot az unióért. V ajha P. Bangha útm utatását sokan követnék a vallásilag szétszakadt magyarság m indkét oldalán . . . Az utolsó években lényegileg nem változott, sőt inkább rosszabbodott, m int javult a helyzet. A hazai protestantizm us szinte sajnálkozott az egység érde­ kében te tt szolgálatok miatt, m ert 1940-ben az Evan­ gélikus Élet c. lapjukban arról emlékezik meg, hogy néhány évvel azelőtt „bölcs és hasznos dolognak lá t­ szott a „keresztény unióról" beszélni", s élesen bí­ rálta a M agyar K ultúrának Sztranyavszkyval szem­ ben elfoglalt m agatartását.127 1941-ben, a reformáció em lékünnepén Turóczy Zoltán püspök ugyan a többek közt azt mondotta, hogy kész rálépni az egyházak közti m egértés útjára, és kiemelte, hogy szavai őszinték. Ennél a sovány kijelentésnél több aztán alig történt. Különben maga az Evangélikus élet c. lap ezeket írja: „Nem javult a helyzet azzal, hogy kevesebbet beszélünk az ellen­ tétekről, hallgatunk a keserűségekről, és nem teszszük szóvá sérelm einket." A hallgatást a beteg hall­ gatásához hasonlítja, „míg az orvos le nem vetkőzteti." Még különösebb az egységről vallott új felfo­ gása: „Azt is m egm ondjuk őszintén, hogy m i telje­ sen meg vagyunk győződve annak a szükségességé­ ről, hogy a keresztyénség belső egységben legyen, de meggyőződésünk az is, hogy a hívők közül ki­ 127 Evangélikus Élet, 1940, 26. sz. 4. 1.

229

vetni csak a hitetlent szabad (I. Timoteus 1, 20.). „Vagy közöm bösek vagyunk tehát, vagy testvérek," — fejezi be fejtegetését. Közömbösek nem lehetünk, m ert m indegyikün k n ek portáját, fedelét, kerítését, vetését, és a ra tá s á t egy azon időnek járása ostro­ m olja vagy á ld ja .1'128 K enetes beszédnél nem több, am it ugyanazon al­ kalom m al R évész Im re írásba foglal fentebb idézett dolgozatában: „Isten teljes beszédéhez és akaratához ugyanis az is hozzátartozik, ami oly világosan ki van jelentve az t J r főpapi imádságában: „hogy m indnyá­ jan egyek legyenek ". Aki azt az örök és egyetlen Főpappal e g y ü tt, az Ő egyszeri és tökéletes áldozatá­ nak erejébe fogózva imádkozza, annak számára a helyesen érte lm e z e tt hitvallói hűség maga sem le­ het egyéb, m in t út, nem a külsőleges és erőltetett unióra, h a n e m a bensőséges és m agától értetődő evangélikus-reform átus testvériségre, onnan az evan­ gélium i k ato licitásra, onnan az egyházi oekumenizmus látom ása felé, az „egy nyáj (az „akol" szót hely­ telennek ta r tja ) és egy pásztor" (János 10, 16) isteni ígéretének m in d e n em beri bűnön, tévedésen és sza­ kadáson á t fo ly to n közelgő megvalósulása felé: Krisz­ tus király ság a, Isten országa felé."129 Nem te ssz ü k szóvá Révész idézetének itt-o tt m egnyilvánuló katolikusellenes élét, csak sajnálko­ zásunkat feje zzü k ki azon, hogy a keresztény egy­ házak egységétől távolodtak, m intsem közeledtek vol­ na hozzá. In k á b b csodálkozunk rajtuk, m ert hiszen — m iként fö n te b b láttuk — Révész is, Gaudi is, látta a sorsdöntő je le n t és a küzdelmekkel, szenvedésekkel teli jövőt. Gyengén m egalapozottnak ta rtju k azt az opti­ 128 E vangélikus Élet, 1941, nov. 1. 129 Protestáns Szemle, 1941, 357. 1.

230

mizmust, amely az „ecclesia pressa“ sajtolásának tö­ mörítésébe helyezi egyetlen rem ényét. Ma a politikai, társadalm i és vallási életben a legmélyebb eresztékekig inog és reng minden. Amely vallásban ma nincs meg előre a töm örülés és egység, és hiányzik az áldozatos vallásosság, annak kevés ki­ látása van arra, hogy a küzdelemből győztesen kerül­ jön ki. M agyarországon teh át az egyházak egységére vo­ natkozó rem énységünk csupán abban van, hogy a kül­ földi példa (egyházak közeledése), a politikai világ­ változás, valam int a külső és belső megpróbáltatások fogják életre kelteni az új nemzedéket, am elynek harcosai „az unió absurdum át lehetőséggé, sőt pa­ ranccsá avatják11 (Victor János).

231

Végszó. December 30-a óta (amikor a jelen, m unkát le­ zártuk) a m ai napig világváltozást m agukban hordó események történtek. Ennek a világváltozásnak ú t­ jelzői Honkong, Singapur s Jap án egyéb eredm ényei és még inkább azzá válhat az indiai helyzet. A kommunizmus elleni küzdelemben is az idén várjuk a döntő esem ényeket. . . A világ szörnyű kavargásában a keresztény egy­ házak egységének ügye állni látszik. De csak lát­ szik, m ert a valóságban a lelkek m élyén tovább ha­ lad, noha a mai világban egységgyűlések, összejöve­ telek nem lehetségesek. Maga a szenvedés teszi porhanyóssá az egységútat, s alkalmassá a lelkeket az egység elfogadására. A katolikus egyházban közben tovább folyik az egységmunka. így tudjuk, hogy a jezsuiták szépen működnek Bulgáriában, Romániában és az orosz emigránsok között (köztük a legnagyobb eredm ény­ nyel P. Gagarin S. J. Párizsban, k i maga is orosz emigránsból lett jezsuita). A bencések, ferencesek és m ás szerzetesrendek is erősen készülnek a keleti egy­ házzal szándékolt egység egyengetésére. Nemrég Magyarországon já rt Nitscheff Miklós, szófiai görög keleti plébános, szerkesztő, aki Tóth Tiham ér szent beszédeit fordította le bulgár nyelvre. Em lítette a többek közt, hogy a fiatalabb görögkeleti papság nagy rokonszenvvel viseltetik az uniókérdés iránt. Magyarországon is találkozunk örvendetes ala­

232

kulással. Ez év elején az evangélikusok közgyűlésén K api Béla evangélikus püspök nem kisebb ügyről szónokolt, m int arról, hogy a m agángyónást be kell vezetniök. A közgyűlés u tán az Evangélikus Életben Vető Lajos főlelkész tám asztotta alá ugyanezen óhajt: „A gyónást nemcsak lehet, de be is kell vezetni egy­ házunkba. Még akkor is, ha egyelőre roppant súlyos akadályok m erednek a titkos gyónásnak vagy m a­ gángyónásnak egyházi életünkben való intézménye­ sítése elé.“ Még kálvinista oldalon is hasonló h ú rt pendí­ tettek meg. Szabó Im re reform átus főlelkész lapjuk­ ban ezeket írta: „H ajlandók volnánk m inden véde­ kezés nélkül vállalni a félreértést m ind református, m ind katolikus részről, am ikor félreérthetetlenül hirdetjük, hogy a m agángyónásra nyitva áll az ajtó egyházunkban.1' . . . Katolikus oldalról örömmel üd­ vözölték ezt a lelki alakulást. Szabó Im re főlelkész ugyan utólag sajnálni látszik a hirtelen kilépést, m ert a katolikusok híradását és a katolikus tan ítást „félreérthetetlenül11 m agyarázta félre. A lényeges mégis az, hogy a jelzett m egnyilvánulások a protes­ táns lelkiségben tö rtén t változást jelentik be, a pro­ testánsok m élyebb lelkiélet utáni vágyódását. Ez pe­ dig a legbiztosabb ú t az egység felé. Míg a világ forrong és alakul, bizton áll K risztus Egyháza, m elynek napjainkban kormányosa, XII. Pius pápa időközönkint h allatja szavát és megadja a mai és jövő világ számára a kibontakozáshoz és tartós békéhez a szükséges irányelveket. E m unkán keresztül lássunk tisztábban a vi­ lág erőibe, és Isten látogatásának idejét fordítsuk ja ­ vunkra, a keresztény egyházak egységének előmozdí­ tására. A kereszt alatt testvérekké lettünk, s Krisz­

233

tus keresztjéről hangzik a szent tanítás: S tat Crux, dum volvitur orbis! (Áll a kereszt míg a világ alakul!) Fülek, 1942. ápr. 3-án, nagypénteken.

234

Inhalt, Aufbau des gegenvartigen W erkes.

Dieses Werk ebnet den Weg zűr Einheit dér christlichen Kirchen, welche Einheit Christus dér Herr in seinem hohenpriesterlichen Gebete auf ergreifende Weise zum Ausdruck brachte. (Joh. 17, 20-21.) Drei Umstánde dringen heutzutage auf Einheit dér christlichen Kirchen: a) dér Kommunismus; b) die Krise dér orientalischen Kirche und des Protestantismus; c) dér numerische Vorstoss des Heidentums. a) Dér Kommunismus und die modeme Gottlosigkeit verfolgen auf gleiche Weise die christlichen Kirchen. Diese Verfolgung nötigt die christlichen Kirchen, durch die Einheitserreichung eine gemeinsame Frontlinie zu schaffen. b) Die orientalische Kirche behielt die vollstándige christliche Lehre, leugnete aber den Primat Roms. Nach dér Ablehnung des Erbes St. Petri, geriet die orientali­ sche Kirche in die politische Knechtschaft des Zarismus. Die Lyoner, Florentiner Ausgleichsversuche erwiesen sich nicht als dauernd. Dér zarische Kirchenprimat und die slavische Gefühlstiefe welche sich zum Hass steigerte, erweiterte und vertiefte die Kluft. Die Gottesgeissel des Kommunismus traf jetzt beide. Auf diese Art trug er zűr Einheit bei. Heute hat mán schon Hoffnung, dass dem Sturze des Kommunismus die Einheitsarbeit folgen wird. ej Dér Protestantismus begann in Deutschland, und vermutlich wird auch hier die Überbrückung dér Kirchenspaltung ins Werk gesetzt werden. Seit dér Religionsspaltung versuchte mán jedes Jahrhundert die Ein­ heit katholischerseits (inzwischen sogar protestantischerseits: Molanus und Leibnitz), aber ohne Erfolg.

235

Dér vöm Rationaiismus und Liberalismus nachteilig beeinflusste Protestantismus zerfiel in den neuesten Zei­ ten in zwei grosse, im Gegensatze zu einander stehende Gruppén: in die „Bekennende Kirche“ und in die Bewegung dér „Deutschen Christen“. Die protestantische Giaubenslehre selbst geriet in eine kritische Lage, die aus den Schwierigkeiten keinen Ausweg findet. Einer ihrer grössten Theologen, Kurt Leese, behauptet, dass die Rechtfertigungslehre Luthers (welche dér Ausgangspunkt dér Religionsspaltung und vierhundert Jahre hindurch die wesentliche Lehre derselben war) Semipelagianismus sei. Die einzelnen Richtungen dér Bekennenden Kirche (besonders dér von Berneuchen gennante) übernehmen zahlreiche katholische Religionsübungen: Liturgien, die Ma­ ri enverehrung, ja sogar die Privatbeichte. Sowohl katholischerseits, wie auch protestantischerseits verschwand in dér Presse und von dér Kanzel dér Gegensatz, die Kritik dér Lieblosigkeit. Auf beiden Seiten wird mit voller Verstándnis an dér Ausmerzung dér Gegensatze gearbeitet und um die Einheit gebetet. Auch dér seitens dér Be­ kennenden Kirche wahrnehmbare religiöse Aufschwung ist dér Einheit sehr förderlich. Die Überbrückung dér englischen Religionsspaltung ist schwieriger. Dér Puseismus und die Mechelner Verhandlungen erzielten keinen erheblichen Erfolg. Dér englische Maklergeist und die Politik dér englischen Weltherrschaft dienten dazu, mittels dér Einheitsarbeit die Interessen seiner Weltherrschaft zu fördem; diese Auffassung scheinen auch die Versammlungen von Oxford Edinburg zu rechtfertigen. Dér Verlust dér Alleinherrschaft dér Weltmacht würde die Bekehrung des Anglikanismus betrachtlich begünstigen; gleicherweise bahnen auch die Schicksalsschláge des Krieges den Weg zűr Em­ iiéit.' Auch Nordamerika muss es einsehen, dass die mehrere hunderterlei Sekten nicht nur religiöse Uneinigkeit hervorrufen, sondern den sozialen Frieden und die öffentliche Morál untergraben. Die schwedische, norwegische, hollándische, estlándische, litauische, französische, schweizerische und ungarische Kirche evangelischen und kalvinistischen Glaubens durchlebt gleichfalls diese kritische Lage und überall ist die Sehnsucht nach dér Einheit im Steigen be-

236

i

griffen (bei den Kalvinisten am wenigsten), wie das die Falié, die Statistik eines jeden Landes rechtfertigen. c) Wenige ermessen die Gefahr des Vorstosses des Heidentums. Einige ziehen Schlussfolgerungen aus dér jahrlichen Bekehrung von 5—700,000 Heiden auf eine nahe Katholisierung dér Welt. Nach dér Rechnung East-s, des Professors dér Universitát von Haward, betragt die Zunahme (dér zweitausend Millionen Bevölkerung dér Welt) jáhrlich 1 Prozent. Demgemáss macht dér jáhrlich e Zuwachs dér Katholiken (die Bekehrungen nicht einbegriííen) ungefahr vier Millionen aus, dér dér Protestanten und dér orientalischen Kirche 3V2 Millionen, dér des Heidentums aber 13 Millionen. Von minderer Bedeutung ist, dass von dieser riesigen Zahl jáhrlich eine halbe Millión bekehrt wird. Und sollte es gelingen, im Laufe von zehn Jahren 10—15 Millionen Heiden bekehren, wie sehr schrumpft wáhrend derselben Zeit diese Zahl gegenüber dér Zunahme des Heiden­ tums von 130 Millionen zusammen. Dér gegenwártige Krieg kann auch im Láger des Heidentums tiefdringende Veránderungen zűr Folge habén. Es ist ein Glück, dass die 300 Millionen des Mohamedanismus keine politische Einheit bilden, weil er zűr Weltgefahr werden könnte. Diesbezüglich sind bis heute allé Bekehrungsversuche erfolglos geblieben. Einen freudenvollen Fortschritt macht die katholische Kirche in China; sein Fortschritt steht aber nicht in Proportion mit dem jáhrlichen Steigen dér natürlichen Zunahme dér Bevölkerung Chinas von 450 Millionen. In Japan (wo die Zahl dér Protestanten grösser ist als die dér Katholiken) ist es möglich, dass infolge dér Ereignisse des Krieges zahlreiche Katholiken dem japanischen Staate zufallén und dadurch das Tor zum Vorteil dér Katholiken erweitert wird. Auch in Indien steht eine Wendung vor dér Tűr. Einerseits kann durch die Erringung seiner Unabhángigkeit eine neue Ordnung erzielt werden, andererseits aber ist ein Zusammenstoss zwischen den Kasten und zwischen dem Hinduismus und Mohamedanismus nicht ausgeschlossen. Wenn die Parias ihr menschlicheres Leben erkámpfen, so kann dieser Umstand einen grösseren Aufschwung des indischen Christentums zűr Folge habén. Die katholische Kirche hat durch die Erziehung eingeborener Geistlicher und durch Einweihung einge-

237

borener Bischöfe zum Missionswesen einen neuen Grund gelegt. Auf diesem Gebiete ist noch die Steigerung dér Missionserfolge zu hoffen. Bezüglich dér Zunahme des Heidentums und dér nichtkatholischen Christen müsste die Zahl von einer halben Millión jáhrlich auf 12 Millionen erhöht werden, was menschlich unmöglich ist. Das grösste Hindernis dér Bekehrung in den heidischen Landern ist dér Gegensatz zwischen den christliehen Kirchen. Wenn es möglich ware, diesen Gegensatz zu beseitigen, und die riesige menschliche und materielle Kraft, die sich bis zum heutigen Tagé im einander gegenüberstehenden Kampfe aufrieb, im Bereiche dér Bekehrung des Heidentums einzusetzen, würde das einheitliche Christentum bald die Verhaltniszahl erreichen, welche die Gestaltung dér Zukunft zum Vorteile des Christentums begünstigen würde. Wir leben in einer weltumgestaltenden Zeit. Dér Sturm dér gegenwártigen Zeiten reisst jene Kirchen hinweg, die nicht Früchte eines gottgefálligen, evangeliumsmassigen Lebens bringen und nicht zűr Einheit gelangen. Es entsteht nun die Frage: Kann die Einheit zustande kommen; auf welche Weise, und um was für ei­ nen Preis? Die Einheitsversuche des Protestantismus, an denen auch zahlreiche Mitglieder dér orientalischen Kirche teilnahmen, (in Lausanne und Stockholm) endeten be­ züglich dér Einheit ohne Erfolg. Pius dér XI. setzte in seinem pápstlichen Rundschreiben — Mortalium animos — die Auffassung dér katholischen Kirche diesen Versuchen gegenüber auseinander. Die katholische Kirche förderte eben dadurch die Einheit, dass sie an diesen die Einheit gefárdeten Versammlungen nicht teilnahm. Ein­ heit kann nur auf dem einheitlichen Grunde dér katho­ lischen Kirche, auf dem Felsen St. Petri zustande kom­ men. Diese Einheit wünscht nicht die Demütigung anderer, sondern deren Erhebung; sie will keinen Gewissenszwang, sondern die Umarmung des seine Mutter liebenden Kindes. Auf welchem Grunde kann die Einheit zustande kommen? Worin kann die katholische Kirche nachgiebig sein? Im Laufe dér Jahrhunderte tra t öfter die Bitté von Seiten dér Protestanten in den Vordergrund, die katho-

238

lische Kirche möge die nationale Sprache, die Heirat dér Priester und die Kommunion unter beiden Gestalten gestatten. In kirchlich-disziplinarischen Fragen kann die katholische Kirche eventuell Übergangszugestándnisse gewahren, wenn sie dadurch die Einheit und deren Bestand für dienlich erachtet. Die Entscheidung können wir dér katholischen Kirche, dér liebenden Mutter anvertrauen, weil sie das Érbe Christi, und das Wohl ihrer Kinder fördert. In dogmatischen Fragen kann die katholische Kirche nicht nachgeben, weil sie in diesem Falle Christum verleugnen würde. P. Bangha S. J. hat richtig nachgewiesen, dass die Quelle dér dogmatischen Gegensátze die Gefühlsbeweggründe, die Betonung dér partiellen Scheinwahrheit und das protestantische Prinzip dér freien Forschung und freien Bibelerklárung sei. In den ersten zwei Fallen ist es oft vorgekommen, dass dér Hass etwas anderes in die Lehre des Gegners hineindichtete, obgleich die zwei Vorstellungen keine grosse Kluft trennte. Das gegenseitige Verstándnis und die Liebe bringt die Femstehenden einander naher. Die freie For­ schung und freie Erklárung bringt naturgemass die Zersetzung in sich. Dér Protestantismus muss diese grosse Gefahr dér Einheit dér christlichen Kirchen unbedingt aus dem Wege ráumen. Die Kirche, welche die Worte Christi versteht und auf diese irrigen Grundsatze verzichtet, findet die Einheit und rettet sich; jene Kirche aber, die in ihrer Kurzsichtigkeit an ihren falschen Grundsátzen festhált, und nicht auf den Felsen des heiligen Petrus gelangen will, wird vöm Sturme dér gegenwartigen Zeiten weggerafft und begraben. Dér Verfasser des Werkes schildert ausführlicher die folgenden Gesichtspunkte, welche die Einheit fördern: 1. Die vollstándige Ausmerzung dér Vorurteile und Lieblosigkeit. 2. Persönliches und gemeinsames Gebet um die Ein­ heit beiderseits. 3. Aktive Arbeit an dér Förderung dér Einheit. 4. Die Darlegung dér Glaubenslehre und Glaubensverteidigung in einer einheitlichen, überzeugenden, methodischen Bearbeitung. 5. Die Gestaltung eines neuen, fröhliche, opfervolle Lebensheiligkeit bejahenden Typs.

239

6. Wollen wir andere nicht erniedrigen, sondern erheben. 7. Ein jeder, dér Unkraut sát, Gegensatze anstiftet, muss als Friedensstörer und Verrater gebrandmarkt werden. Im Anhang schildert dér Verfasser die Geschichte dér Unionsbestrebung in Ungam.

240

TARTALOM.

Előszó

— —- — — — — — — — — — —

3

I. Alapvető és általános igazságok. 1. A keresztény egyházak egységét sürgető tényezők a) A kommunizmus harca a kereszténység ellen b) A keleti egyház és a protestantizmus válsága c) A pogányság veszedelmes előretörése — — 2. Protestáns unióstörekvések korunkban — — — 3. Róma magatartása — — — — — — — — 4. Téves elgondolások az unióról — — — — —

— — — — — — —

5 8 13 15 20 35 45

II. A keleti egyház és a protestantizmus válaszúton. 1. A keleti egyházszakadás — — — — ■ — — — a) A szakadás története és következményei — — b) Kísérletek az áthidalásra — — — — — — c) Van-e remény az egységrejutáshoz? — — — 2. A németországi egyházszakadás — — — — — a) Unióskísérletek a múltban — — — — — — b) A német protestantizmus a nemzeti szocializmus alatt — — — — — — — — — — — c) A németországi protestáns hittudomány válsága d) A németországi protestáns vallásélet sorvadása e) Közeledés a katolikusok és protestánsok között í) Útegyengető tényezők — — — — — — — g) Kéznyujtás katolikus oldalról — — — —• — h) A németországi uniósügy állása ma. összefoglalás 3. Az angol egyházszakadás — — — — — — — a) Az anglikanizmus — — — — — — — — b) Katolizáló törekvések — — — — — — — c) A mechelni tárgyalások — — — — — — 4. A protestántizmus válsága a többi országban — —

78 83 93 98 103 114 122 131 131 132 133 137

III. Az egységmunka lehetősége. Veszedelem a részéről. 1. Milyen alapon jöhet létre az egység — — a) Egyházfegyelmi kérdések — — — — b) Dogmatikai nehézségek — — — — 2. A pogányság a mérlegen — — — — —

146 147 155 169

16

49 49 52 55 62 62

pogányság — — — —

— — — —

P . K önig : A k ereszténv egyházak egysége.

241

a) b) c) d) e) f)

Keresztény fölény a múltban — — — — — 169 Pogány országok előtörése a jelenben — — — 171 A katolikus misszióstevékenység ma — — — 175 A protestáns misszóstevékenység — — — — 183 A pogányság szaporodásának fölénye — — — 184 A keresztény egyházak egységének szükségessége 188

IV. Kilátások és tennivalók. 1. Bizakodó tekintettel nézzünk a jövőbe — — — 2. Kegyelemsorban gazdag idő — — — — — 3. Mit kell tennünk? — — — — — — — —

— 193 — 197 — 204

Függelék. 1. Az unióskérdés Magyarországon — — — — 2. Végszó — — — _ _ _ _ _ — — Tartalomjegyzék — — — — — — — — —

— 217 — 232 — 241

242

INDEX.

Praefatio — — — — — — — — — — — — I. Principia fundamentalia et generalia, 1. De factis unionem ecclesiarum urgentibus — — — a) Certamen communismi contra Christianismum. b) Crisis ecclesiarum Orientalium atque Protestantismi — — — — — — — — — — — c) Progressio paganismi periculosa — — — — 2. Conamina unionis nostra aetate ex parte Protestantismi —; — — — — — — — — — — — 3. Modus se habendi Romae — — — — — — — 4. Sententiae de unione erroneae — — — — — —

3 5 8 13 15 20 35 45

II. Ecclesia Orientalis Protestantismusque in bivio. 1. Schisma Orientale — — — — — — — — — a)* História schismatis eiusque sequelae — — — b) Tentamina ad concordiam — — — — — — c) Affulgeatne spes ad concordiam? — — — — 2. Disiunctio Ecclesiae in Germania — — — — — a) Tentamina unionis tempore praeterito — — — b) Protestantismus Germanicus sub Socialismo Nationali — — — — — — — — — — c) Crisis Theologiae Protestanticae in Germania — d) Exstinctio vitae religiosae in Germania Protes­ tanticae — — — — — — — — — — e) Concordia accedens Protestantes inter et Catholicos — — — — — — — — — — — f) Facta ex-aequantia — — — — — — — g) Auxilium amicale ex parte Catholicismi — — h) Status unionis in Germania hodiernus. Comprehensio — — — — — — — — — — 3. Disiunctio Ecclesiae Britannica — — — — — — a) Anglicanismus quid sit — — — — — — b) Nisus Catholizantes — — — — — — — c) Causae in Malines — — — — — — — 4. Crisis Protestantismi in aliis regionibus — — —

49 49 52 55 62 62 78 83 93 98 103 114 122 131 131 132 133 137

16*

243

III. P ossibilitas unionis operis. P ericulum e x P aganism i parte. 1. Quonam fundam ento unió sit a) Quaestiones disciplinares b) P roblem ata dogm atica — 2. Paganism us in trutina — — hl c) ) d)

oportet — — — _ _ _ — _ _ _ — —

__ _ _

P r n f ÍOrÍtaS C hristiana tem pore e la p s o _____Z A ^ t h d t a q ° r » t f hodi erna P agan arum — — A c tiv ita s C atholicorum m issionaria hodie _ _ A c tiv itá s P rotestantica — _ _ _ _

C) tű m 6" 1! " ' -

^

14fi

171 17=

a™s™ « o r i t a t i s in c r e m e ^

í) E cclesiarum C hristianarum unionis n eclssites Z IV . Spes et agendi necessitas. — — — __ __ _ _ 2. Tem pus acceptabile — 3. Quid agendum — _ _

83 ígg

1. Confisus in futuru m

~

~

197

~

—

204

A p pend ix.

í S

í r

- “ Jf

Index totius operis

244

-

------------------217

—

—

_ _ __ —

—

—

—

241