PÁLYÁZAT A KISKUNHALASI KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ) BEOSZTÁS ELLÁTÁSÁRA
PÁLYÁZÓ: Laskovicsné Terzics Edit
Intézményvezetői Pályázat
2015.
VEZETŐI HITVALLÁS „ Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer!” ( Váci Mihály) A pedagógus szakma keretei adottak. A célok egy részét az oktatáspolitika, illetve a fenntartó határozza meg. Az iskola egyéni arculatát a belső célok formálják. Azok, amelyeket a nevelőtestület fogalmaz meg és tűz maga elé. Fontos, hogy ezek a célok mindenki által elfogadott, a közösség erejével megvalósítható és megvalósuló célok legyenek, olyanok, amelyekben megmutatkozik a közösség ereje, hite, ugyanakkor lehetőséget nyújt az egyéniségek kibontakozására is. Az egyéni jó példák, a közös sikerek együtt teszik lehetővé a közösség értékeinek javítását és ez eredményeket hoz. Hiszem, hogy a pedagógusoknak egymás szakmai és emberi értékeit tisztelve kell és lehet csak együtt dolgozni. Nincs helye szakmai féltékenységnek, versenynek, hiszen nem egymás ellen, hanem egy célért, együtt kell dolgozni. Vallom, hogy a pedagógus személyisége meghatározó. Minta. A szavai, a tettei, a megjelenése. Fontos, hogy hiteles legyen, határozott és következetes, de kellően rugalmas. Természetesen a vezetőnek is - mint pedagógusnak - bírnia kell a fenti tulajdonságokkal, de ezeken túlmenően még számos másikkal, hiszen a vezető személyisége nagy mértékben meghatározza egy intézmény működését, valamint megítélését. Fontos, hogy a vezetőnek rendelkeznie kell olyan vezetői elképzeléssel, melynek megvalósításában tükröződnek az oktatáspolitikai elvárások, a helyi igények kiszolgálása, a törvényi előírásokhoz való alkalmazkodás. Ezek érdekében szükséges, hogy a vezető jó kapcsolatot tudjon kialakítani a fenntartóval, a társintézményekkel, a pedagógusi és szülői közösséggel és a tanulókkal. A vezetőnek irányt kell mutatni, világosan meg kell határozni a célokat. Ezek eléréséhez meg kell nyernie a vele együtt dolgozókat. Motiválni kell és feladatot adni a munkatársaknak a kitűzött célok eléréséhez. Végül ellenőrizni szükséges a feladatok végrehajtását és értékelni a végzett munkát. Fontos, hogy a vezető csapatmunkában gondolkodjon. Ha egy vezető határozott, kiszámítható és a kollégái előtt világossá válik a közös munkába vetett hite, a célok elérése iránti elkötelezettsége, akkor várható lesz a kollektív munka eredményessége.
2
Intézményvezetői Pályázat
2015.
A vezetőnek vezetői minőségében is hitelesnek kell lennie. Elengedhetetlen, hogy képes legyen megújulni, ne féljen a kihívásoktól, fogékony legyen a változásra, hogy felismerje a problémákat, ezekre találjon megoldást. „Az igazi vezető nem keresi, hanem megteremti a konszenzust.” (Martin Luther King) Nélkülözhetetlen, hogy bízzon önmagában és a munkatársaiban, szeresse iskoláját és a hivatását, mert csak így lesz képes maga mellé állítani a többieket.
3
Intézményvezetői Pályázat
2015.
AZ INTÉZMÉNY ADATAI
Az intézmény neve: Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola
Székhely: 6400 Kiskunhalas, Nyírfa u. 23.
OM azonosító: 027807
e-mail cím:
[email protected]
WEB cím: www.kertvarosi.halas.hu
Telefonszám: 77 / 522 - 188
Fenntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ – Kiskunhalasi Tankerület
Működtető: Kiskunhalas Város Önkormányzata ( 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. )
Köznevelési és egyéb alapadatok: -
-
általános iskolai nappali rendszerű nevelés-oktatás - alsó tagozaton, - felső tagozaton többi tanulóval együtt nevelhető-oktatható sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű integrált nevelése-oktatása –alsó tagozaton, - felső tagozaton roma/cigány nemzetiséghez tartozók nappali rendszerű általános iskolai neveléseoktatása, irányelv szerinti forma: magyar nyelvű roma/cigány nemzetiségi nevelésoktatás - alsó tagozaton, - felső tagozaton integrációs felkészítés iskolai könyvtár saját szervezeti egységgel emelt szintű angol nyelv oktatás
4
Intézményvezetői Pályázat
2015.
AZ ISKOLA BEMUTATÁSA
A Kertvárosi Általános Iskola, Kiskunhalas legfiatalabb általános iskolája 1990 szeptember elsején nyitotta meg kapuit. Fiatal kora ellenére jogelőd intézményei révén sokkal régebbi a múltja. A 12 normál tanteremmel és az azt kiszolgáló helyiségekkel, tágas belső terekkel, nagy területtel, zöld udvarral átadott épület mellé az 1992/93-as tanévben készült el egy aszfalt burkolatú kézilabda pálya az udvaron, az iskola mellett pedig egy füves focipálya. 1993-ban épült még egy épületszárny, melyben kisebb tantermek kerültek kialakításra és egy tágas sportcsarnokkal egészült ki az intézmény. A kezdeti években az adott állapotnak megfelelően próbáltuk elhelyezni a tanulócsoportokat, létrehozni szaktantermeket. 2000-ben, külső segítségekkel sikerült két oszlopcsarnok beépítésével egy médiatermet, valamint a pedagógusok számára kulturált tanári szobát kialakítani. A mezővárosi múltra építve került kialakításra az iskola gyakorló kertje, mely nem csak a város általános iskolái közül egyedül álló, hanem a környék településein sincs hasonló. Tárgyi feltételeink az utóbbi évek sikeres pályázatainak köszönhetően jónak mondhatók. A bútorzatot több tanteremben újra cseréltük, új taneszközök, digitális táblák, számítógépek, tanulói laptopok állnak rendelkezésünkre. Az 1990/91-es tanévben 380 tanulóval, 17 tanulócsoporttal és 7 napközis csoporttal kezdte el működését az iskola. Csoportjaink száma azóta szinte állandó, de a demográfiai hullámvölgy hatására tanulólétszámunk az utóbbi években 320 körül mozog. Az iskola körzetébe tartozó tanulók szociális háttere igen eltérő. Az utóbbi években emelkedett a hátrányos, a halmozottan hátrányos helyzetű diákok aránya. Ugyanilyen tendencia figyelhető meg a cigány tanulók arányában is. Nagy problémát jelent, hogy ezek a gyerekek súlyos hátrányokkal indulnak. Szocializációs, mentális, kognitív képességeik életkoruknak megfelelő szintre hozása komoly feladatot ró ránk. Az iskolában jelenleg 34 pedagógusok dolgozik, harmad részük alapító tag volt, illetve a jogelőd intézményben tanított. Az iskola zavartalan működését technikai dolgozók segítik. A szülőkkel partneri kapcsolatot alakítottunk ki. Nem csak erkölcsi, hanem anyagi támogatást is kaptunk, kapunk tőlük. Az általuk létrehozott „A Kertváros Jövőjéért” Alapítvány segítségével rászoruló diákjaink kirándulásokon, táborozásokon, színházlátogatásokon vehettek részt, de az informatika tantárgy eszközfejlesztéséhez is hozzájárult az alapítvány.
5
Intézményvezetői Pályázat
2015.
Rendezvényeinken sok szülő rendszeresen részt vesz, szorosabbá téve a pedagógus-szülődiák kapcsolatot. Az iskolai szülői szervezet évente több alkalommal ülésezik, ahol az igazgató tájékoztatja a szülőket az iskolai munkáról, feladatokról, problémákról, valamint egyeztetjük a szülők elvárásait, kéréseit, meghallgatjuk véleményüket, javaslataikat. Iskolai könyvtárunk jól felszerelt, a könyvek mellett számítógépek állnak rendelkezésre, melyek segítik tanulóink felkészülését és szabadidejük hasznos eltöltését. Tantestületünkre a nyitottság, elhivatottság, az új dolgok iránti fogékonyság jellemző. Az iskola pedagógusai nagy odafigyeléssel foglalkoznak a tanulókkal, kiemelt hangsúlyt fektetnek az esélyegyenlőség megvalósítására. Intézményünk nevelő-oktató munkájában a tehetséggondozás mindig kiemelt terület volt, ugyanakkor felzárkóztatjuk, fejlesztjük a hátrányokkal küzdő tanulóinkat. Több, az oktatást megújítani kívánó programban is részt vettünk (ÉKP, HEFOP, TÁMOP, TIOP, IKT), mert iskolánk oktató közössége fontosnak tartja, hogy korszerű, a társadalmi elvárásoknak megfelelő módon fejlessze tanulóink képességeit. Intézményünkben 20 éve folyik néptánc oktatás. Diákjaink jelentik az utánpótlást a Halas-, illetve a Kiskun Táncegyüttesbe. Iskolánkban működik az Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata. Fontosnak tartjuk a hagyományok, a népi kultúra ápolását, megőrzését, továbbadását, a mozgáskultúra, a társas kapcsolatok, a művészeti nevelés fejlesztését. 2007-től Ökoiskola, 2013-tól Örökös Ökoiskola vagyunk. A diákok természettudományos ismeretek iránti érdeklődésének felkeltése érdekében alakítottuk meg és működtetjük a Kis Tudós Klubot. Tanulóinkat évek óta erdei iskolába visszük, a tanév során több ökoprogramot szervezünk. Kiemelten kezeljük a környezettudatosságra nevelést. Részt veszünk a szelektív hulladékgyűjtésben. Színjátszó szakkört működtetünk, tanítási módszereink közé tartozik a drámajáték. Hátrányos helyzetű tanulóinkkal integrációs program keretében is foglalkozunk. Két éve vezettük be az angol nyelv emelt szintű oktatását első osztálytól kezdve. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk tanulóink egészséges testi fejlődésére. Többféle sportágban, nagyon jó eredményeket érnek el sportolóink. Több diákunk nyerte már el a „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntető címet. A kollégák kompetencia alapú tanítás-tanulás módszertani és oktatásszervezési ismeretekkel, tapasztalatokkal rendelkeznek. Előminősített referencia iskola vagyunk, regisztrált jó gyakorlataink vannak.
6
Intézményvezetői Pályázat
2015.
TÁRGYI FELTÉTELEK
Az intézmény a város kertvárosi részében, zöldövezetben található. Az épületben átadáskor, 1990-ben 12 db normál tanterem és az azt kiszolgáló helyiségek voltak. Az új épületszárny megépítésével, az oszlopcsarnokok beépítésével, illetve a tornacsarnok kiszolgáló helyiségeinek átalakításával vált lehetővé több, kiscsoportos foglalkozásnak helyt adó terem kialakítására. Így elmondható, hogy mára rendelkezésre állnak azok a tantermek, szaktantermek, amelyek biztosítják a nevelő-oktató munka ezen feltételeit. A speciális tantárgyak tanításához is megvannak a foglalkozási helyek: a nyelvi labor, a médiaterem, a tankonyha, a gyakorlókert, a műhely, az egyéni – és kiscsoportos fejlesztő foglalkozásokhoz a csoportszobák. Iskolánk épülete impozáns, helyiségei, igényes és ízléses közösségi terei jól szolgálják a bennük folyó pedagógiai munkát. A sportcsarnok, az aszfaltozott kézilabda pálya, a füves pálya nem csak a mindennapos testnevelés óráknak ad helyet, hanem a tanulók szabadidős tevékenységeinek , tömeg – és egyéb sport foglalkozásainak is. Az udvaron kialakított kis játszótér, a kihelyezett szabadtéri sporteszközök segítik kis diákjainknak az óraközi szünetek, illetve a délutáni szabadidő kellemes és hasznos eltöltését. Az épület 2010 óta akadálymentesített, alkalmas a mozgáskorlátozottak fogadására is. Az elmúlt negyed század nem múlt el nyomtalanul az épületen. Egyre több, felújítást igénylő probléma jelentkezik. Beázások, nyílászárók hibái. Örvendetes, hogy a legsúlyosabb probléma, a sportcsarnok tetőszerkezetének, valamint aljzatának cseréje a közelmúltban megvalósult. Pár hónappal ezelőtt napelemek kerültek az iskola tetejére, melyek villamos energia szükségletünk előállításában jelentős energia megtakarítást eredményezve működnek. Megoldásra váró feladat a közeljövőben a rossz hatásfokkal működő fűtési rendszer korszerűsítése. Energiatakarékos kazán beépítésével, esetleg alternatív fűtési módra történő átállással, a szabályozhatóság megvalósításával rengeteg energiaköltség megspórolható lenne. Az épület közösségi tereinek, valamint tantermeinek otthonossá tételéhez a szülői közösség áldozatos munkája és anyagi támogatása nagyban hozzájárult eddig is és jelenleg is. Kezdeményezésükre az elmúlt hetekben indult el az aula falának lábazati burkolása, mely nem csupán esztétikai szempontból jelentős, de az állagmegóvásban nyújtott szerepe sem elhanyagolható. Az oktató-nevelő munkához szükséges felszerelések, eszközök rendelkezésre állnak. Az utóbbi évek sikeres pályázatainak köszönhetően új iskolabútorok kerültek a tantermekbe.
7
Intézményvezetői Pályázat
2015.
Minden tanteremben elérhető az internet hálózat. A korszerű pedagógiai munkát a tantermek nagy részében interaktív táblák segítik. A gyerekek részére tanulói laptopok állnak rendelkezésre. Az informatika oktatásához használt gépparkunk lassan cserére érett, jó lenne lehetőséget találni korszerű gépek beszerzésére. Iskolai könyvtárunk jól felszerelt, a kötelező olvasmányokon, ismeretterjesztő és szakkönyveken túl a gyermek- és ifjúsági irodalom széles választékából válogathatnak az olvasni, búvárkodni szerető tanulóink. A könyveken kívül számítógépek, társasjátékok várják a látogatókat. A könyvtár minden délután nyitva van, így azok a diákok, akik a napköziben elkészültek a házi feladatok megírásával, megtanulásával, lehetőségük van kulturált körülmények között eltölteni a szabadidejüket. Az egyéni- és kiscsoportos fejlesztésekhez szükséges fejlesztő játékaink és eszközeink is vannak, de mivel a fejlesztésre szoruló tanulók száma egyre nő, ezért az eszközök gyarapítására szükség lesz a jövőben. Ami igen nagy probléma és napi szinten okoz nehézséget, az az egyre növekvő tanulói kör, akiknek egyáltalán nincs, vagy hiányosan van iskolai felszerelése. Az órai munkákhoz szükséges eszközöket, írószereket, nem mindig tudjuk az integrációs keretből megoldani, az pedig tarthatatlan, hogy ez a pedagógus dolga legyen. Erre minél hamarabb, hatékony megoldást kell keresni.
8
Intézményvezetői Pályázat
2015.
SZEMÉLYI FELTÉTELEK
PEDAGÓGUSOK „Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba.” ( Németh László )
Iskolánkban a szakos ellátottság 100%-os, minden kolléga rendelkezik az általa tanított tantárgy tanításához szükséges végzettséggel.
1
1
3 13
tanár tanító tanító+tanár tanár+gyógypedagógus tanító+gyógypedagógus
16
2015. január 01-jétől két kolléga mesterpedagógusi, négy kolléga pedig pedagógus II. besorolást kapott. Öt főnek van közoktatási vezető szakvizsgája két tanár drámapedagógusi, egy tanítónő pedig fejlesztő differenciáló pedagógusi szakvizsgával rendelkezik. A tanév hátralévő részében kilenc kolléga fog minősítő eljáráson részt venni. Ez mind azt jelenti, hogy a kollégák komolyan vették a pedagógus életpálya modell bevezetését és akinek a jogszabályok alapján eddig lehetősége volt, mindenki elkészítette és benyújtotta a portfólióját. Két fő külsős óraadónk van: az ének –zene és a néptánc tanítására.
9
Intézményvezetői Pályázat
2015.
A tantestület nemek szerinti megoszlása más általános iskolákkal összevetve jónak mondható. Bár a nők jelenléte dominál, de a 9 férfi kolléga jelenléte arányaiban nem megszokott jelenség.
A pedagógusok életkor szerinti megoszlása
60 év felett
50-60 év
40-50 év
30-40 év
20-30 év 0
2
4
6
8
10
12
14
A pedagógusok életkori megoszlása egyenletes: 45 év az átlag életkor Az életkor szerinti megoszlásból jól látszik, hogy a tantestületben fellelhető a több évtizedes pedagógus múlttal megalapozott szakmai rutin, a pályakezdő, illetve pár éve dolgozó kollégák által pedig a fiatalos lendület. A tantestület jelentős részét átlagon felüli szakmai felkészültség jellemzi. A pedagógusok nagy türelemmel, humánusan nevelik a rájuk bízott – sokszor igen szomorú sorsú, rossz szociális háttérrel rendelkező – tanulóinkat. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy minden tanulót a képességeiknek megfelelően fejlesszék. A lemaradókat korrepetálják, felzárkóztatják, a kiemelkedőket segítik tehetségük minél magasabb szinten történő kibontakoztatásában. Az elmúlt években iskolánk több pályázatban, projektben vett részt, ahol megmutatkozott a nevelőtestület innovatív készsége, kreativitása. A képzések során szerzett újabb és újabb ismeretek és tapasztalatok beépültek a pedagógusok mindennapi munkájába, mely biztosíték arra, hogy a Kertvárosi Általános Iskolába járó tanulók a kor igényeihez igazodó, magas szintű tudást kapnak olyan nevelőktől, akikből nem hiányzik a gyermekszeretet, a gyermek, mint ember tisztelete, elfogadása, akik munkájukat nagy elköteleződéssel, hivatástudattal végzik. 10
Intézményvezetői Pályázat
2015.
„ A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa.” ( Karácsony Sándor )
A jelenlegi pedagógus és pedagógiai munkát közvetlenül segítő státuszok BEOSZTÁS pedagógus
SZAKKÉPZETTSÉG
LÉTSZÁM fő
tanító, tanár
34
-
ebből könyvtáros
tanító
0,5
-
ebből ifjúságvédelmi felelős
tanító
0,5
pedagógiai asszisztens
pedagógiai asszisztens
1
rendszergazda
1
iskolatitkár
1
TECHNIKAI DOLGOZÓK A technikai dolgozók lelkiismeretes munkája nélkül elképzelhetetlen lenne az intézmény működése. Fontos, hogy ezt érezzék azok, akik ezt a feladatot végzik. Tudniuk kell, hogy tiszteljük őket, megbecsüljük munkájukat. Én magam mindig nagy tiszteletben tartottam ezeket az embereket és mindenkor erre neveltem a tanítványaimat is. Az iskola épületének takarítását, környezetének rendben tartását, valamint a kisebb javítási, karbantartási munkákat 5 takarító és 2 karbantartó végzi. Amióta az intézmény fenntartói, illetve működtetői jogkörök szétváltak, a technikai dolgozók munkájának az iskola igényeihez történő alkalmazkodása csak áttételeken keresztül valósítható meg, mivel az intézményvezető nem munkáltatója ezeknek a dolgozóknak, így számukra utasítást sem adhat. Ez komolyabb fennakadást még nem jelentett, de a régi rendszerhez képest kicsit nehézkesebb. Az intézményben működő melegítő konyhán 3 alkalmazott dolgozik. A technikai dolgozókat egy koordinátor munkatárs irányítja. 1 fő gazdasági ügyintéző látja el a tanulók étkeztetésével kapcsolatos teendőket.
11
Intézményvezetői Pályázat
2015.
AZ INTÉZMÉNY TANULÓI
Tanulólétszám alakulása az elmúlt 5 évben
345 340 335 330 325 320 315 310 305 300 295 2010-2011.
2011-2012
2012-2013.
2013-2014.
2014-2015.
Tanulólétszámunk az elmúlt 5 évben számottevő eltérést a 2010-2011. tanév utáni csökkenéssel, illetve az idei tanévben a növekedéssel mutatott. Tanulócsoportjaink száma 17. Csoportjaink létszáma változó, de az összes tanulólétszám alakulásában kimagasló eltérések nem voltak. Számottevő különbség a tanulói összetétel megváltozásában figyelhető meg. Az utóbbi években fokozatosan emelkedett a hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, az SNI, a BTMN küzdő tanuló, illetve a cigány tanulók aránya. Ennek több oka is van. Megváltozott az iskola körzetébe tartozó gyerekek szociális háttere. Az elszegényedett, külterületekre költözött – megélhetési gondokkal küzdő – családok gyermekei tömegesen jelentek meg, hiszen a város többi általános iskolája messze van, az egyházi fenntartásúak pedig – városi beiskolázási körzetük ellenére – fel sem veszik ezeket a gyerekeket. A kertvárosi városrészben lakó, jobb körülmények között élő családok érzékelve ezt a tendenciát, inkább a lakóhelyüktől távol eső, de ezektől a gyerekektől mentes – az elmúlt pár évben egyre inkább az egyházi fenntartású – általános iskolába íratják gyermeküket. A megváltozott tanulói összetétel miatt a kollégákra többszörös teher hárul. Szakmai kiválóságukat, elhivatottságukat, lelkiismeretes munkájukat bizonyítja, hogy minden 12
Intézményvezetői Pályázat
2015.
lehetséges pedagógiai módszert kihasználva nap mint nap azért dolgoznak, hogy ezt az igen eltérő pedagógiai munkát a tanulók egyéni igényeihez igazítva tudják végezni a hátránnyal küzdő tanulók felzárkóztatása, integrációs- és képesség kibontakoztató fejlesztése, valamint a tehetségesek segítése érdekében.
Statisztikai adatok 2014. október 01. ÉVFOLYAMOK
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
Összesen
tanulók létszáma
64
44
35
37
40
37
43
39
339
SNI
4
3
1
2
5
3
1
5
24
BTMN
1
3
2
2
6
3
3
3
20
napközis tanuló
64
44
35
37
23
28
16
9
258
3
3
1
3
10
magántanuló hátrányos helyzetű
30
21
22
19
22
25
14
22
175
halmozottan hátrányos helyzetű
13
14
9
9
11
8
9
16
89
Tanulóink szociális összetételét vizsgálva megállapítható, hogy igen sokan csonka családban, vagy nevelőszülős családban élnek. Sajnos több árva, illetve félárva gyermekünk is van. A szülők körében még mindig magas a munkanélküliek száma. Sok szülőnk aluliskolázott, többeknek nincs meg még a 8 általános iskolai végzettsége, de vannak analfabéták is közöttük. Bár az utóbbi időben a Kormány által megvalósított közmunka programba bekapcsolódtak, sajnos azonban ez a foglalkoztatás nem hosszú távú, a családok helyzetét csak átmenetileg orvosolja. Magas a gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak száma, de több szülő – a gyermekvédelmi kedvezmény megállapítása iránti eljárás során – nem kéri a HH, illetve a HHH megállapítását annak ellenére sem, hogy az iskola erre külön felhívja a figyelmüket. Tanulóink közül legtöbben kerékpárral járnak iskolába a külterületekről, a tanyavilágból. Családi körülményeik, lakóhelyük iskolától való nagy távolsága miatt 12 diákunk él a Bernáth Lajos Kollégiumban. Tanulóink közel 80%-a napközis. Az alsó tagozat egész napos rendszerű osztályai mellett a felső tagozatosok is szívesen maradnak az iskolában délután. A klubnapközi által nyújtott tanórai felkészülés, az egyéni megsegítés lehetősége, valamint a szabadidős tevékenységek sokszínűsége vonzó a kiskamaszok számára.
13
Intézményvezetői Pályázat
2015.
SZÜLŐK Az iskolában folyó oktató-nevelő munka fontos pillérei a szülők. képzelhető el és végezhető eredményes munka.
Nélkülük nehezen
Fontos tehát, hogy partnerként kezeljük a szülőket, elfogadtassuk velük az iskola alapértékeit és megnyerjük őket a közös munkára a közös cél elérése érdekében. A közös cél pedig nem más, mint a gyermekeik személyiségének kibontakoztatása, fejlesztése. Szülői közösségünk mindenkor támasza volt az iskolának. Nem csak erkölcsi, hanem önzetlen anyagi támogatásukkal, munkájukkal is segítenek. A Szülők Nevelők Bálja bevételével több, mint húsz éve járulnak hozzá az iskolában folyó munka feltételeinek javításához, hátrányos helyzetű, rászoruló tanulóink támogatásához, a diákok szabadidős programjainak minél színvonalasabb megvalósításához. Támogatásukkal kerülhetett sor informatikai eszközök beszerzésére, fedett kerékpártároló felépítésére, a tanulók biztonságát szolgáló kamerarendszer kiépítésére és sok-sok más dolog megvalósítására, mellyel nagyban hozzájárultak a jelenlegi körülményeink és feltételrendszerünk meglétéhez. Az általuk létrehozott és életben tartott „A Kertváros Jövőjéért” Alapítvány számos tanulónak biztosította eddig is, hogy részt vehetett iskolai kiránduláson, színházlátogatáson, tanulmányi- és sportversenyen, erdei iskolában, vagy táborozáson. Sajnos azok a szülők, akiknek probléma van a gyermekével, nem szívesen keresik a kapcsolatot az iskolával. Szülői értekezletekre, fogadó órákra nem járnak, sőt, külön értesítésre, kérésre sem tesznek semmit annak érdekében, hogy az adott pedagógust megkeressék, beszéljenek vele. Az utóbbi években sok feladatot adott az osztályfőnököknek és az ifjúságvédelmi felelősnek az, hogy ezeket a szülőket elérjék, s a gyermekükkel kapcsolatos tanulmányi, magatartási problémákról tájékoztassák. Szinte kivétel nélkül jellemző ezekre a családokra, hogy a tájékoztató füzetbe, ellenőrzőbe írt érdemjegyeket, beírásokat, esetleg figyelmeztetőket, nem nézik meg, nem írják alá. Egyáltalán nem kísérik figyelemmel gyermekük iskolai munkáját. Ezek a szülők ilyen formán nem is partnerek. Jó lenne megtalálni ezekhez a szülőkhöz az utat és megnyerni őket is, hiszen pont az ő gyerekeik azok, akikkel kapcsolatban a legtöbb olyan dolog merül fel, aminek a megoldásához sokkal intenzívebb, szinte napi kapcsolatra lenne szükség velük.
14
Intézményvezetői Pályázat
2015.
NEVELŐ - OKTATÓ MUNKA „Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg nehézségeit és a sikereit. Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel.” ( Paulo Coelho )
Az iskola Alapító Okirata fő tevékenységként az általános iskolai feladatok ellátását határozza meg. Iskolánkban a nevelő-oktató munka alsó és felső tagozati tagolódással folyik. Pedagógiai programunkat - azon belül a helyi tantervünket – a jogszabályi előírások betartásával alkottuk meg, figyelembe véve adottságainkat és a különböző külső környezeti elvárásokat. Intézményünk sajátosságai: -
emelt óraszámban tanítjuk az anyanyelvet és a matematikát néptánc oktatást folytatunk alsó tagozaton emelt szintű angol nyel tanítást végzünk első osztálytól emelt szintű a természettudományos oktatásunk „Kis Tudós” természettudományos klubot működtetünk erdei iskolai programot szervezünk minden tanévben felső tagozaton nívócsoportos bontásban tanítunk több tantárgyat csoportbontásban történik az idegen nyelv és a technika (fiú-lány) tantárgyak oktatása lehetőséget biztosítunk második idegen nyelv tanulására a személyiségfejlesztésben a drámapedagógia eszközeit is használjuk kiemelten kezeljük a néphagyományok ápolását
A tanulók érdeklődésének megfelelően igen sok szakkör, tehetséggondozó-, illetve felzárkóztató foglalkozás közül választhatnak diákjaink. SNI tanulóink megsegítésében gyógy – és fejlesztő pedagógusaink vesznek részt. A sport igen jelentős szerepet tölt be iskolánk életében. Nagyon sok tanuló vesz részt a különböző sportfoglalkozásokon. A mozogni, sportolni szeretőknek többféle lehetőség áll rendelkezésére: tömegsport foglalkozás, atlétika, foci, játékos sport, aerobik. Lelkes testnevelő kollégáink rendszeresen készítik fel a gyerekeket versenyekre, melyeken kiemelkedő teljesítményükkel városi, területi, megyei, sőt országos szintű eredményeket érnek el, melyekre nagyon büszkék vagyunk. Azok a felső tagozatos diákok, akiknek az otthoni felkészülése nem biztosított, klubnapközis foglalkozás keretében lehetősége van a nyugodt tanulásra, a házi feladatok elkészítésére. Ez a
15
Intézményvezetői Pályázat
2015.
rendszer pár éve került bevezetésre, de elmondható, hogy nagy siker, mert hatása érezhető és igen népszerű a gyerekek körében is. Iskolánkban működik az Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata. Innen kerülnek ki a Halas – illetve a Kiskun Táncegyüttes utánpótlás tagjai. A hitoktatás hosszú idők óta az iskola falain belül folyik. Nem csak a történelmi egyházak, hanem egyéb felekezetek is tartanak hittan órákat. A hit-és erkölcstan tantárgy bevezetésével pedig valamennyi tanulónk tanórai keretek között részesül erkölcsi nevelésben, melynek jelentőségét nem hiszem, hogy részletezni szükséges. Hosszú évekre visszanyúló hagyományai vannak iskolánkban a környezettudatos nevelésnek. E területen végzett munkánk elismeréseként 2007-ben nyertük el először az ÖKO iskola címet, majd 2013-ban Örökös ÖKO iskola lettünk. Tanulóinkat arra neveljük, hogy folyamatosan ápolják, védjék környezetüket és ők maguk is egészséges életmódot folytassanak. Ahhoz, hogy az ehhez szükséges ismeretekkel, készségekkel is felvértezzük őket, a természetismeret tantárgy keretein kívül az ÖKO programjaink által nyújtott lehetőségekkel is hozzájárulunk. Tanulóink szívesen és aktívan vesznek részt az ÖKO délutánokon, az ÖKO vetélkedőkön, az ÖKO projektekben. Ezt a munkánkat a szülők is segítik, sőt, külsős támogatók, civil szervezetek is részt vállalnak benne. Német nyelv oktatásunkat segíti a németországi Bergfelde általános iskolájával kötött partneriskolai együttműködésünk, melynek keretében több alkalommal nyílt lehetősége diákjainknak egy-egy hetet Németországban tölteni, nyelvi környezetben használni a megszerzett tudást. Remélem, 2015 májusában erre ismét alkalom nyílik a most szervezés alatt álló program keretében. A két iskola tanulói több ízben vettek részt közös táborozáson, legutóbb 2014 júliusában Kunfehértón. A német és magyar kollégák szakmai fórumokon, konferenciákon cserélhették és cserélhetik ki a tapasztalataikat és adhatnak egymásnak új módszertani ötleteket. Nevelő-oktató munkánkat különböző szabadidős programok szervezésével színesítjük. A tanév során többször kínálunk alkalmat kirándulásra, színházlátogatásra, változatos családi- és sportrendezvényekre. Ezek az alkalmak nem csupán a szabadidő eltöltésére szolgálnak, hanem nevelőmunkánk fontos eszközei is, hiszen az esélyegyenlőség megteremtésében, a másság elfogadásában, a konfliktuskezelésben, egymás tiszteletében hatékonyan tudjuk használni tanulóink személyiségének fejlesztésében. Hagyományos rendezvényeink, mint a fenyőünnep, a farsang, a családi spotnap a tanulók és a szülők kötődését erősítik az intézményhez. A társadalmi elvárás, a kor kihívása az elmúlt években jelentős szakmai és módszertani megújulást várt el a pedagógusoktól. Az oktatás elsődlegességét felváltotta a kulcskompetenciák fejlesztésének előtérbe helyezése és a nevelés fontossága.
16
Intézményvezetői Pályázat
2015.
Nevelőtestületünk – eleget téve ennek az elvárásnak – szakmaiságával, módszertani kultúrájával minden feltételnek megfelel, a hatékony nevelő-oktató munka végzésére kiválóan alkalmas pedagógusokból áll.
17
Intézményvezetői Pályázat
2015.
TOVÁBBTANULÁS Továbbtanulási mutatók az elmúlt 5 évben TOVÁBBTANULÓK ÉV
2014. 2013. 2012. 2011. 2010.
gimnázium szakközépiskola
szakiskola
49 % 45 % 41 % 49 % 73 %
48 % 49 % 56 % 51 % 27 %
NEM TANUL TOVÁBB
3% 6% 3% -
Intézményünk egyik fő feladata a tanuláshoz és a munkához szükséges képességek, készségek, ismeretek, attitűdök fejlesztése. Arra törekszünk, hogy nevelő-oktató munkánkkal hozzásegítsük tanulóinkat a képességeiknek megfelelő továbbtanuláshoz. Felső tagozatban, különös tekintettel a hetedik és nyolcadik osztályokban többféle módon próbálunk segítséget nyújtani a pályaválasztásban. Megpróbáljuk elérni, hogy minden tanuló reálisan értékelje önmagát és elérhető célt tűzzön ki maga elé, olyat, amely kellő kihívás is számára. Fontosnak tartjuk, hogy végzőseink tisztában legyenek a lehetőségeikkel, ismerjék azokat az intézményeket, amelyek közül választhatnak. Támogatjuk a város középiskoláinak, szakiskolájának a nyílt napján a tanulóink egyéni, illetve csoportos részvételét Szülői értekezletet szervezünk, ahol közvetlenül a középiskolák képviselőitől kaphatnak tájékoztatást az érdeklődő szülők. Rendhagyó osztályfőnöki órák keretében az intézményben tartanak tájékoztatást azok a középiskolák, amelyek élni kívánnak ezzel a lehetőséggel. Azoknak a diákoknak, akiknek szüksége van rá, pályaorientációs szakember segít. Továbbtanuló diákjainkra büszkék vagyunk, bárhová kerülnek, mindenütt jól megállják a helyüket. Nagyon jól eső érzés, amikor találkozunk velük pl. a kórházban orvosként, lelkiismeretes ápolóként, egyéni ügyvédként, nyomozóként, hivatalnokként, vagy ismerősként üdvözölnek bennünket és szolgálnak ki barátságosan, tisztelettudóan a város üzleteiben 18
Intézményvezetői Pályázat
2015.
eladóként. A tantestületünknek is vannak olyan tagjai, akik egykor a Kertvárosi Általános Iskolába jártak, a tanítványaink voltak. Számukra még inkább példák voltunk.
19
Intézményvezetői Pályázat
2015.
KÜLSŐ KAPCSOLATOK
Az iskola szerteágazó külső kapcsolatokkal rendelkezik. Együttműködő a kapcsolata: -
a fenntartóval, a KLIK Kiskunhalai Tankerültével a működtetővel, Kiskunhalas Város Önkormányzatával a Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálattal a Járási Gyámhivatallal a Pedagógiai Szakszolgálattal a Nevelési Tanácsadóval a német testvériskolával az óvodákkal a város kulturális intézményeivel a Rendőrséggel a helyi médiával a választókörzet önkormányzati képviselőjével testvériskolánkkal a szülőkkel a DÖK-tal civil szervezetekkel vállalkozókkal
Támogatásukat az iskolai élet számos területén érezzük és kamatoztatjuk. Cél a további hatékony kapcsolattartás.
20
Intézményvezetői Pályázat
2015.
INTÉZMÉNYI JÖVŐKÉP Alapvető követelménynek tartom, hogy az iskolában mind a szülők, mind a tanulók megkapják az elvárható legmagasabb minőségű szakmai munkát. Kiemelt fontosságúnak ítélem meg a marketing tevékenységet, melyet a jelenleginél hangsúlyosabban szükséges kezelni az alábbi módszerek alkalmazásával: -
az iskolai honlap adta lehetőségek maximális kihasználása az írott és elektronikus médián keresztül széleskörű tájékoztatás az iskolában folyó munkáról, programokról, eredményekről intenzívebb kapcsolattartás a társintézményekkel, elsősorban a helyi szakközépiskolákkal, gimnáziumokkal, szakiskolával évkönyv megjelentetése, mely összefoglalja az aktuális tanévet
Cél, hogy az intézmény erősségeit megtartsuk, sőt, tovább tudjuk fejleszteni, ugyanakkor odafigyeljünk a gyengeségeinkre, ezeket folyamatosan javítsuk, lehetőleg fokozatosan meg is szüntessük. Egy intézmény szakmai hitelességét erősíti a rendezettség, tervezettség. Olyan iskolát szeretnék, ahol a fegyelmezett munkavégzés nem külső kényszer, hanem a pedagógusok egymás iránt és tanítványaik érzett felelősségérzete által motivált. Olyan iskolát, ahová szívesen lép be a diák, a szülő, a pedagógus, a technikai dolgozó, mert érzi az egy közösséghez tartozásban rejlő szeretetet, barátságot, biztonságot. Olyan iskolát, amely sikeres, eredményes, népszerű és vidám. Nem szeretem a képmutatást, sokkal inkább az őszinteséget, legyen szó gyerekről, vagy felnőttről egyaránt. Szeretném, hogy az iskola minden dolgozója, tanulója érezze, hogy nélküle kevesebb lenne az intézmény, hogy neki része van benne. A vezető nem tudja egy személyben működtetni az iskolát. Neki a célokat kell meghatározni, melyekhez feladatokat kell hozzárendelni. Mégpedig mindenkinek pontosan. És lehetőség szerint mindenkinek a habitusa, kompetenciái figyelembe vételével, hiszen akkor várható el, hogy a végrehajtásban a legsikeresebb lesz. Az iskola működtetési rendszerén túl továbbra is ki kell használni minden lehetőséget, amelyek segíteni tudják az intézményt. Ilyenek: -
az iskola alapítványának támogatása pályázatok adta lehetőségek 21
Intézményvezetői Pályázat -
2015.
külső támogatók felajánlásai szülői közösség segítsége
Úgy látom, iskolánkban bizonyos területeken felhalmozódott a múlt. Nem nyúltunk hozzá olyan szervezeti dolgok átalakításához, melyet szükséges lett volna megtenni. Talán féltünk az érdeksérelmektől, a szokások felrúgása nyomán kialakulható konfliktusoktól. Vagy azért ragaszkodtunk, mert úgy éreztük, a megszokott formák adnak stabilitást? Véleményem szerint fel kell vállalni a változást, hinni kell a benne rejlő lehetőségekben.
22
Intézményvezetői Pályázat
2015.
VEZETŐI PROGRAM „A vezetés cselekvést jelent, nem pozíciót. Aki meg akar felelni vezető pozíciójának, annak elég értelmesnek kell lennie, hogy a feladatokat a megfelelő emberekre bízza és elég önfegyelemmel kell rendelkeznie, hogy ne kontárkodjon bele a dolgukba.” (Theodore Roosevelt) Egy iskola jelenét és fejlesztésének lehetőségeit számos tényező befolyásolja: -
a külső, törvényi előírások a belső, helyi szabályozások az iskola használóinak igénye a társadalmi elvárások
Az intézményvezető egyik fontos feladata, hogy ezeket a tényezőket összehangolja. Legfontosabb célom a stabilitás - az eddig megteremtett értékek és eredmények megőrzése mellett a nevelő-oktató munka hatékonyságának növelése, az iskola hírnevének javítása. Az intézményvezető feladatai a Nemzeti köznevelésről szóló törvény az alábbiak szerint határozza meg: A köznevelési intézmény vezetője felel: -
-
az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, önálló költségvetéssel nem rendelkező intézmény esetében a működtetővel kötött szerződésben foglaltak végrehajtásáért az intézményi szabályzatok elkészítéséért a pedagógiai munkáért a nevelőtestület vezetéséért a nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért a nemzeti és iskolai ünnepek munkarendhez igazodó, méltó megszervezéséért a gyermek-és ifjúságvédelmi feladatok megszervezéséért, ellátásáért a nevelő és oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért az iskolaszékkel, a munkavállalói érdek-képviseleti szervekkel, a diákönkormányzattal, a szülői szervezettel való megfelelő együttműködésért a tanuló és gyermekbalesetek megelőzéséért a gyermekek, tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatának megszervezéséért a pedagógus etikai normáinak betartásáért és betartatásáért
dönt: -
az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, melyet jogszabály, kollektív szerződés, közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörbe 23
Intézményvezetői Pályázat
2015.
jóváhagyja: -
az intézmény pedagógiai programját
képviseli: -
az intézményt
Ezek a feladatok alkotják az intézményvezetői tevékenység tartalmát, kötelező érvénnyel bírnak minden vezető számára. Különbségek a megvalósításuk formáiban, eszközeiben lehetnek. Belső pályázóként egyszerre van nehezebb és könnyebb dolgom. Nehezebb azért, mert kollégáim előtt kell bizonyítanom, hogy alkalmas leszek a feladatra, ugyanakkor könnyebb, hiszen együtt fogalmaztuk meg és rögzítettük az iskola alapdokumentumaiban a kitűzött célokat. Ezek a célok tehát közösek, megvalósításuk az egész nevelőtestület feladata, vezetőként is ennek a célrendszernek az elérését tekintem fő feladatnak. Valószínű, a kollégák részéről is ilyen kettős lehet az érzés. Van, akinek megnyugvás lehet, hogy egy ismert kolléga a pályázó, lehet azonban olyan, aki éppen ezzel nem szimpatizál.
„Soha ne ígérj többet, mint amennyit képes vagy teljesíteni, de mindig nyújts többet annál, amennyit megígérsz.” ( Lou Holte ) Nehéz dolog évekre előre konkrét ígéreteket tenni. Felelőtlenség is lenne, hiszen a következő években az intézmény működését befolyásoló stratégiai fontosságú külső tényezők figyelembe vétele mellett lehet csupán terveket készíteni. Melyek ezek a tényezők? -
-
az Európai Unió oktatáspolitikai célkitűzései: a kulcskompetenciák fejlesztésének elsőrendűsége, az élethosszig tartó tanulás megvalósítása, a korai iskolaelhagyás csökkentése a nemzeti oktatáspolitika elvárásai A KLIK Kiskunhalasi Tankerületének előírásai a társadalmi-gazdasági feltételek alakulása a tankönyvpiac átalakításának hatásai a gyermeklétszám alakulása a beiskolázási körzetünk szociális térképe
A városban az alacsony születésszám, az iskolák közötti versenyhelyzet, az egyházi iskolák jelenléte szükségessé teszi, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük mutatóinkat. Versenyképességünk megtartásához elengedhetetlen az intézményünkkel szemben támasztott partneri elvárások pontos ismerete és teljesítése, a minőségi oktatás megvalósítása. Kiemelten kell kezelnünk a kulcskompetenciák fejlesztését. 24
Intézményvezetői Pályázat
2015.
Pedagógia programunk világosan meghatározza az iskola alapvető feladatait. Mindennapi munkánkban nagyobb hangsúlyt kell kapnia az egységes elvárások szerinti, összefogásra épülő, következetes nevelésnek. Sok tanulónknál pótolni kell a mentális, szociális hiányosságokat. Tanulóink igen eltérő szociokulturális körülményei, neveltségi szintjük romló tendenciát mutat, így ennek hatása sokszorosan terhel bennünket. Úgy látom, ez a probléma az alsó tagozatos egésznapos osztályokban még kezelhető, ötödik osztályba átlépés után, a felső tagozaton már súlyosabb a helyzet. Fontosnak tartom továbbra is fenntartani a felső tagozaton a klubnapközi rendszerét, illetve keresnünk kell még azokat a lehetőségeket, amelyekkel a legrászorultabbakat be tudjuk vonni a délutáni foglalkozásokba. Az utóbbi években jelentkező iskolai agresszió megfékezésére és megelőzésére hatékonyan kell fellépnünk a többi tanuló védelme, nyugalmának biztosítása, illetve a kollégák zavartalan munkavégzésének lehetővé tétele érdekében. A fegyelmezetlen, agresszív tanulókkal ifjúságvédelmi felelősként már volt alkalmam foglalkozni, vezetőként azonban külön intézkedések bevezetésével is el kívánok járni velük szemben. Például: -
Gyakori óralátogatásokkal ott, ahol ellehetetlenítik a tanítást. Súlyos esetekben a renitens tanulót egy időre kiemeljük a közösségéből és egyéni órarend szerint kell tanulnia tanári felügyelet mellett Azok a tanulók, akik a fegyelmezetlenségük miatt nem végzik el az órai munkát, délután, felügyelet mellett be kell pótolniuk
Az agresszió kezelése azonban olyan sokrétű, hogy megoldása túl nyúlik az iskola falain kívülre. Szükséges bevonni a Gyermekjóléti Szolgálat, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Nevelési Tanácsadó segítségét is. Jó lenne elérni, hogy tanulóinknak ne csak a testi egészségével foglalkozzunk, hanem az iskolaorvosi szolgálat mellett pszichológus is megvizsgálja őket és részt vehessen a lelki egészségük megsegítésében, kezelésében. Az iskola tanulói összetétele miatt célszerű lenne a cigány népismeret oktatásának bevezetése, hiszen pedagógiai programunkban is szerepel, hogy a cigányság kulturális értékeinek, történelmének megismertetése fontos számunkra. A szociális hátránnyal küzdő, de arra érdemes tanulóink érdekében a jövőben is ki kell használni minden olyan programot, amely a megsegítésükhöz hozzájárul. ( Útravaló, Macika, tanulmányi ösztöndíj…) Az említett tanulói réteg mellett kiemelt figyelmet kell szánni az iskolánkba járó jó magatartású és tanulmányi munkát nyújtó diákokra. Számukra minden körülmények között biztosítani kell a nyugodt tanulási feltételeket, a képességeik minél magasabb 25
Intézményvezetői Pályázat
2015.
szintű kibontakoztatását eredményező oktatást, a versenyekre való felkészítésüket, a továbbtanulásukat magalapozó tudás elsajátításának lehetőségét. Mivel ismerem a nevelőtestületet, állíthatom, hogy ennek mindenkor eleget tudnak és fognak tenni, hiszen kollégáim kiváló szakmai felkészültségűek, nagy teherbírásúak, hivatásuk iránt elkötelezettek. Fejlesztő pedagógusaink, gyógypedagógusaink nagy szakértelemmel és türelemmel foglalkoznak az SNI , a BTMN küzdő diákokkal. Ez a tantestület biztosítéka annak, hogy a Kertvárosi Általános Iskolában folyó nevelőoktató munka színvonalát a vezetőváltás nem ingatja meg. Hiszem, hogy jövőnket a múlt értékeinek átörökítésével, hagyományaink ápolásával és új, közös értékek teremtésével tudjuk eredményesen építeni. Kitüntető címeink, vállalásaink köteleznek bennünket arra, hogy továbbra is érdemesek legyünk a viselésükre, ellátásukra. Vezetőként nagy hangsúlyt szeretnék fektetni a külső kapcsolatok ápolására. Szorosan együtt kívánok működni a fenntartóval, a működtetővel, a társintézményekkel, a szülői és gyerek szervezettel, a város kulturális intézményeivel, civil szervezetekkel. Olyan vezető kívánok lenni, aki: -
világos követelményrendszert állít fel egyenes, nyílt és ezt várja el másoktól is meghallgatja a kollégákat folyamatos kommunikációra épülő légkört teremt vállalja a személyes felelősséget odafigyel az egyenletes munkaterhelésre segíti a kollégák előmenetelét hangsúlyt fektet a szakmai innovációra, a feltételrendszer javítására menedzseli az iskolát a demokratizmust, humanizmust, az egyén tiszteletét mindenkor szem előtt tartja
Pályázatom elfogadása, vezetői megbízatásom esetén az új tanév kezdete előtt személyes elbeszélgetés keretében szeretném meghallgatni a kollégákat az iskola életében elvárt változásokkal kapcsolatos elvárásaikról, a személyemet illető elvárásaikról, feladatvállalásaikról, terveikről, gondjaikról. Elvárom és remélem, hogy őszintén megnyilatkoznak és ez a gondolatcsere lesz az első lépés a közös jövőnk útján.
26
Intézményvezetői Pályázat
2015.
ZÁRÓ GONDOLATOK
Vezetői programomban, az intézmény jövőképének felvázolásában nem a hangzatos ígéretek, hanem a közösen végzett munka során megvalósítható célok elérésére való törekvés vezérelt. Csupán leírtam a gondolataimat a jelenről és arról, mi az, ami várható. Hiszem, hogy a mindennapokban végzett kitartó munka az, amely beérhet, amely által realizálódhatnak a megfogalmazottak. Vezetői munkámat a kollégákkal való jó együttműködésre, a kölcsönös bizalomra építve tervezem megvalósítani, mely nagy mértékben függ attól, hogy a kollégáim elfogadnak-e vezetőjüknek, támogatják-e az elképzeléseimet, hogy azonosulni tudnak-e azokkal. Számítok arra, hogy a pályán eltöltött több, mint 3 és fél évtized tapasztalata felvértezett az intézményvezetéshez is elegendő tudással, hozzáértéssel, rátermettséggel. Remélem, hogy a pályázatban leírtak is tükrözik pedagógiai felfogásomat, hitvallásomat. Meggyőződésem, hogy nem attól lesz valaki jó vezető, hogy ír egy pár oldalas pályázatot, amelyben összefoglalja a gondolatait, felvázolja az elképzeléseit, hanem sokkal inkább attól, hogy rendelkezik-e a vezetői munkához szükséges kompetenciákkal. Számomra a Kertvárosi Általános Iskola nem csupán munkahely. Az itt eltöltött évek a garanciája az iskola sorsa iránti elkötelezettségemnek. Bár a feladat nagy kihívás, elég erőt, elszántságot érzek magamban ahhoz, hogy pedagógustársaimmal együttműködve képes leszek vezetőként is helyt állni. Remélem, hogy rajtuk kívül elnyerem ehhez a szülők, a diákok és a fenntartó bizalmát is.
27