P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek – 2016/13.
Civil szervezetek (egyesületek és alapítványok) jogi értesítője – 2016 Civil Közlöny – 2016 Mi a Civil Közlöny? A civil szervezeteket közvetlenül érintő, módosított és új jogszabályokat hatályos szöveggel közlő kiadvány. Minden évben három szám jelenik meg: márciusban, szeptemberben és december 31. zárással a következő év januárjában. Az elektronikus .pdf formátum lehetőséget biztosít arra, hogy – szemben a korábbi nyomdai kivitellel – terjedelmi korlátoktól függetlenül lehessen közölni a lapban minden releváns jogi információt! AJÁNDÉK! A 2016. évre újonnan előfizetőink számára PDF formátumban elküldjük e-mailen az idén januárban megjelent 2015/3. számot a civil adókedvezményekről és SZJA 1%-ról. Mit tartalmaz a 2016. évi Civil Közlöny évfolyam? A 2016/1. szám márciusban: a civil szervezetek státusz-jogszabályait. (Ptkkivonat, Civil Törvény, közhasznúság, bírósági nyilvántartás jogszabályai) 2016/2. szám szeptemberben: az Önkéntes törvényt és a civil érdekvédelem eszközeiről összeállítást (népszavazás, gyülekezés, jogszabálytervezetek véleményezése, közérdekű adatigénylés stb.), valamint a civil információs rendszerről hatályos rendeletet; 2016/3. szám 2017. januárban: a civil adókedvezmények és mentességek, valamint a civil szervezetek gazdálkodásának, adózásának és működésüknek pénzügyi, számviteli kereteit tartalmazó jogszabályok, már a január 1.-i új jogszabályok ismeretében. A lap szerkesztője dr. Bíró Endre ügyvéd, nonprofit jogalkalmazásban jártas jogász, a Jogismeret Alapítvány kiadó szakmai vezetője.
Megrendelés, információ: A Civil Közlöny megrendelés díja mindösszesen 4.200 Ft, amely összeg tartalmazza a 2016. év három lapszám előfizetési díját áfával együtt. MEGRENDELHETŐ írásban, bármely elektronikus módon: Honlapon a legkönnyebb: http://www.jogismeret.hu / Kiadványok / Civil Közlöny E-mailen:
[email protected]
Több milliárd forint magyar forrást fagyasztott be Brüsszel Az Európai Bizottság egy március 23-i keltezésű dokumentummal felfüggesztette a Társadalmi infrastruktúra Operatív Programnak (TIOP) nyújtott időközi kifizetéseket, amiket az Európai Regionális Fejlesztési Alapból folyósított Magyarországnak az EU. A TIOP-ból olyan dolgokat támogattak, mint az oktatás-képzés, az egészségügyi ellátás vagy a munkaerő-piaci és szociális szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése Budapest és Pest megye kivételével az egész országban. Brüsszel még mindig rengeteg pénzt tart vissza a 2007-2013-as fejlesztési időszakból, a teljes összeg 10 százalékát nem utalták el Magyarországra, mert különböző problémákat találtak a magyar pályázatokkal. Ahogy arról korábban írtunk, a most felfüggesztett TIOP mellett még KEOP és a TÁMOP operatív programokkal és az útépítési pályázatokkal van baja a bizottságnak. Forrás és folytatás: http://index.hu/kulfold/eurologus/2016/03/27/tiop_befagyasztas/
2 Gyermekvédelmi szakemberek gyermekjogi képzése 2015–2016 Célok A projekt célja, hogy a gyermekvédelmi szakemberek számára olyan képzést nyújtson, amely a gyermeki jogokat állítja középpontba. Fontos feladata emellett az általános figyelemfelkeltés, ami nem csak a szakemberek, de a szélesebb közönség gyermekjogi érzékenyítését is célozza. A jelenlegi projekt arra a korábbi nemzetközi munkára épít, amely keretében az Európa Tanács útmutatót készített a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek jogairól, a gyermekek, szakemberek, civilszervezetek, gyermekjogi aktivisták, kormányzati szereplők bevonásával. A projekt gazdája az Európai Bizottság, amely a következő SOS országokat támogatja az említett célok megvalósulásában: Bulgária, Horvátország, Észtország, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Románia. A projekt teljes költségvetése 1 millió Euró, ami 8 országban, összesen kb. 800 gyermekvédelmi szakember gyermekjogi képzését finanszírozza, az EU által kiképzett hazai trénereken keresztül. A képzések anyagát kutatások és hosszas előkészületek előzték meg, a tartalom és módszertan mindig illeszkedik az adott ország gyermekvédelmi rendszeréhez és szakembereihez. Ezzel garantáljuk, hogy minden ország gyermekvédelmi rendszere azt kapja a tréningektől, amire valóban szüksége van. Forrás és folytatás: http://www.sos.hu/hogyan-segitunk-mi/gyermeki-jogok/gyermekvedelmiszakemberek-gyermekjogi-kepzese
Tovább erősödik a civilek iránti bizalom! Közbizalom 2015 10 éve folyamatosan végeznek közösségfejlesztő műhelyek 1 országos felmérést a hazai közintézményekkel kapcsolatos bizalmi viszonyok alakulásáról. A fő 1A
Civil Kollégium Alapítvány, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért nevű szervezet és sok regionális és megyei szervezet összefogásával.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám témánkban nyolcféle intézményi típusra tesszük fel a „Mennyire bízik meg…? kérdést azoknak, akikkel kapcsolatba kerültünk és négyfokozatú válaszlehetőséget kínálunk ezeknek a kiválasztására. Bár gyakran felmerült, hogy találjunk új témákat, keressünk új kérdésekre is válaszokat, megoldásokat ezekben az évenkénti kutatásokban, de mégis sikerült az elmúlt időszakban következetesen, nagyjából azonos kérdéssornál maradnunk.2 Ez segítségünkre van abban, hogy összehasonlíthatók legyenek az egyes adatsorok, s így növekvő biztonsággal érzékelhessük az évenként kialakuló, a számunkra legfontosabb trendeket. Vizsgált mintánk – ahogy minden évben – ezúttal sem reprezentatív, azaz szúrópróba szerűen kiválasztódott emberek válaszoltak kérdőívünkre az ország különböző városaiban és falvaiban, továbbá közel ötöde a kérdőíveknek online módon lett kitöltve. A kérdések tehát 2015 őszén – ekkor szerveztük az Állampolgári Részvétel Hetét –, alapvetően a hazai közbizalom állapotáról és a közösségi ügyekben való részvételről adnak képet. Összefoglaló A legfontosabb tapasztalat, hogy a válaszok alapján az elmúlt évekhez hasonlóan a bizalmi listát most is a civil-nonprofit szervezetek vezetik, de több kérdésünk alapján láthatóan erőteljesebbé és határozottabbá vált az irántuk való bizalom a 2015-ös az évben. Az erősödést részben a politikai elitből fakadó kiábrándultság növekedésével, a mind nagyobb mértéket öltő politikaellenes hangulat további erősödésével és a kormány néhány különlegesen agresszív lépésével – annak kontraproduktív hatásaként is magyarázzuk. De a civil társadalomban megjelenő néhány új magatartás: az erőteljesebbé váló érdekérvényesítés, a szolidaritás sajátos eseményei, a migráns válságra adott társadalmi reflexiók is okozhatják a növekvő bizalmi jelenségeket. A politikai hatalom civilellenes lépéseiként értelmezhetőek a mind nehézkesebbé váló jogi megszorítások, a hazai forrásokhoz való hozzájutás jelentős szűkülése, a civil szervezetek egy részének hatósági zaklatásai. Ezek főként 2Egyedül
a 2007-es évben tértünk el a kialakított kérdéssortól, akkor az önkéntes munka és a helyi kötődések szerepeltek kizárólag az éves felmérésünkben. Ezen kívül csak a közbizalomban érintett intézmények tekintetében volt annyi változás, hogy 2006-tól a civil-nonprofit szervezetek, 2010-től az egyházak és 2013-tól a közigazgatási intézmények is bekerültek a kérdéssorokba.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám olyan civil szervezeteknél fordultak elő, amelyek - az egyik legfontosabb civiltársadalmi funkciót - a kormányzat (vagy az önkormányzatok) működését próbálták ellenőrizni, vagy számon kérni. Az esetenként ezekre adott hatósági fellépések a közvélemény egy részét szintén a civil szereplők mellé állították, ezeknek is része lehet az ő elfogadottságuk növekedésében. A közbizalom egészének alakulását nyilvánvalóan befolyásolhatta a korrupció egyre elhatalmasodó hazai mértéke, ami kikerülhetetlenül az állami intézmények és a kormányzat érintettségét, felelősségét is felvetette. A migránsválság megítélésünk szerint kétféle irányú hatást okozhatott: bizonyos körökben a biztonság iránti vágy a kormány lépéseit tette népszerűvé. Ugyanakkor a válság első hónapjaiban elindított kormányzati gyűlöletkampány (média, óriásplakátok) leleplezésében a civilek – főként bizonyos köreinek és
3 facebook kampányoknak – gyorsasága, találékonysága komoly hatást keltett. Az ezek kapcsán szervezett demonstrációk, de legfőképpen a hazánkon keresztülvonuló, elesett családok, emberek iránti spontán, majd jól szervezetté váló szolidaritási akciók bizonyosan erősítették a közvélemény egy másik részében a civilek iránti bizalmat, a civilség ethoszát. Növekedett 2015-ben a rendőrség iránti bizalom szintje is. Ennek is több oka lehet, az előbbihez kapcsolódóan: a migránsválság kezelésében, a fellépéseikben tapasztalt emberiesség a közvéleményt melléjük állította. De más alkalmakkor, pl. a politikai demonstrációk kezelésében is mind rutinosabbá és kulturáltabbá válik a fellépésük.
1. tábla Mennyire bízik meg...? 2005 2006 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015
a civil- nonprofit szervezetekben? a rendőrségben? az egyházakban az önkormányzatban? az igazságszolgáltatásban? a parlamentben? a politikusokban? a közigazgatási intézményekben?
1-4 átlagos értékek (1=egyáltalán nem, 2=nem nagyon, 3=eléggé, 4= nagyon) n.a. 2,8 2,4 2,5 2,4 2,4 2,6 2,6 2,6 2,8 2,3 2,5 2,3 2,4 2,4 2,4 2,4 2,4 2,5 2,6 n.a. n.a. n.a. n.a. 2,3 2,3 2,3 2,4 2,4 2,4 2,5 2,4 2,3 2,3 2,3 2,3 2,2 2,5 2,5 2,5 2,4 2,4 2,1 2,2 2,3 2,2 2,2 2,3 2,3 2,3 2 1,9 1,7 1,6 1,8 1,6 1,5 1,6 1,7 1,6 1,7 1,6 1,5 1,5 1,5 1,5 1,4 1,5 1,5 1,5 n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. 2,4 2,4 2,3
Válaszadóink által az előző évekéhez hasonlatos az önkormányzatoknak és az egyházaknak a viszonylagosan pozitív megítélése is. Nem tudunk újat és meglepőt mondani a politikai elitet magába foglaló parlament és a tágabb kört érintő politikusok iránti bizalom mérhetetlenül gyenge bizalmi indexére. Úgy véljük, a civil társadalom iránti bizalom növekedése részben kapcsolódik (azaz hozzájárult) ahhoz, hogy a helyi szintű állampolgári részvétel esélye, lehetségessége is nagyban megváltozott. Kutatásunk másik fő kérdésének eredményei alapján érdekes és erőteljes fejlődést mutat annak a megítélése,
hogy hisznek-e az emberek abban, hogy valamilyen befolyással tudnak lenni a lakóhelyüket érintő döntésekre? Az elmúlt 10 év legmagasabb értékét mértük ebben a kérdésben; a pozitív válaszok együttesen (határozottan, illetve valamennyire érzi úgy, hogy befolyással tud lenni) komoly mértékben: adataink szerint 5%-kal emelkedtek az elmúlt évihez képest. Ebben a helyi aktivitás esélyét, s emellett a lokális civil cselekvés megítélésének /reményének lehetőségét látjuk. Arra a kérdésre, hogy vett-e részt a válaszoló az elmúlt 12 hónapban valamilyen közpolitikai aktivitásban (demonstráción, tüntetésen, beadvány aláírásá-
4
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám
ban, felkeresett helyi képviselőt) szintén növekvő részvételi aktivitást tapasztaltunk.
Távoktatási tanfolyamaink az interneten
Forrás és folytatás: http://reszvetelhete.hu/2016/03/23/kozbizalom-2015-felmeres-eredmenyek-a-civilekelorenyomulnak/
Bevételnövelő tréning az interneten
Akiknek meg kell tanulni angolul vagy németül! Egy módszer azoknak, akik céljaik elérése érdekében nagyon gyorsan akarnak nagyon jól angolul vagy németül beszélni, de nincs idejük szavakat magolni és nyelvórákra ingázni. Miben különleges ez a módszer? – úgy tanulhat, ahogy a magyar nyelvet elsajátította; – helytől és időtől függetlenül használhatja, tehát bárhol és bármikor a saját ritmusában tanulhat; – alkalmanként 30-40 percet kell intenzíven tanulnia; – idegen nyelvi környezetet szimulál; A módszer alapeleme már bizonyított, hiszen Ön is kiválóan beszéli az anyanyelvét. Online nyelvtanulás az anyanyelv elsajátításának rendje szerint, amit az Ön élethelyzetéhez igazíthat pénz-visszafizetési garancia mellett. További tudnivalók: http://etc.e-talkingclub.com/hu2029
Forgalom-, és nyereségnövelő marketingismeretek célratörő kisvállalkozásoknak és értékesítésben érdekelt szervezeteknek. Ön elégedetlen vállalkozásának eredményével? Szeretne még több vevőt és ügyfelet? Most megtanulhatja azokat az olcsón és egyszerűen kivitelezhető, azonnal bevethető, bizonyítottan működő, nyereségnövelő módszereket, amikkel felpörgetheti vállalkozását, vagy szervezetének értékesítésben érdekelt szegmenseit. Milyen nélkülözhetetlen, bevételteremtő ismereteket nyerhet Ön a Pályázatfigyelő online tréningjén? Ön megtanulja többek között... ...megírni a saját, hatékony reklámszövegeit, megtanulja hogyan kell velük hatással lenni a piacra, ...megszerkeszteni az elutasíthatatlan ajánlatokat, megtanulja hogyan kell velük az érdekeinek megfelelő irányba terelni az érdeklődőket és kizárni a konkurenciát, ...azokat az egyszerűen elvégezhető piackutatási módszereket, amikkel azonnal feltárhatja és kiszolgálhatja a környezetének valódi igényeit, ...a kreatív árképzési technikákat, amik méltó szintre emelik termékeinek, szolgáltatásainak értékét az emberek érzékelésében, ...mi az a kevés értelmes dolog (piacszerzés és értékesítés) amiért érdemes céges weboldalt indítani és hogyan kell jól csinálni azt. Sokszorozza meg vállalkozásának, szervezetének bevételteremtő erejét Ön is! Jelentkezzen a Pályázatfigyelő online tréningjére most, hogy mihamarabb, akár holnap kipróbálhassa azokat a nélkülözhetetlen bevételteremtő ismereteket, amikre minden, értékesítésben érdekelt vállalkozónak és szervezetéért felelősen gondolkodó döntéshozónak szüksége van. Ha Önnek nincs ideje rá, akkor a konkurenciájának majd lesz! :-( Jelentkezés és további információk a tréningről itt: http://bevetel-tanfolyam.pafi.hu
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Én-márka építés online képzés vállalkozóknak és a vállalkozás iránt érdeklődőknek Praktikus és jövedelmező üzleti, eladási és marketing program. Nem csak kitalálod a tanfolyam alatt, mit kell tenned… megtanulod azt is: 'hogyan' kell tenned, hogy előrébb juss. Mi több, … ennek a nagy részét már meg is teszed a tanfolyam alatt. Neked szól, ha TE tudatos vállalkozóvá szeretnél válni, ha TE rövid idő alatt meg szeretnéd sokszorozni a marketingben és az értékesítésben használatos kompetenciáidat és tapasztalataidat. Amiről szó lesz a képzésen (kattints): http://selfbranding-tanfolyam.pafi.hu/
5 Szervezetfejlesztés Képes lesz a többiekkel együtt megfogalmazni egy olyan szervezeti jövőt, amely mellett kölcsönösen elköteleződnek. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
Weboldal-készítés Egyszerű eszközökkel elkészíti honlapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a http://www.wordpress.com segítségével. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
Projekt-tervezés és pályázatírás Az Ön aktuális projekt-ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://tanfolyam.pafi.hu
Forrásteremtés Az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu
Részvétel a távolból A program célja, hogy egy-egy eseményt elérhetővé lehessen tenni az interneten azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen. Tudnivalók és jelentkezés: http://reszvetel-tanfolyam.kka.hu/
6
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám
TARTALOM Civil szervezetek (egyesületek és alapítványok) ....................................................... 1 Jogi értesítője – 2016 .................................................................................................. 1 Több milliárd forint magyar forrást fagyasztott be Brüsszel ........................................ 1 Gyermekvédelmi szakemberek gyermekjogi képzése 2015–2016 ............................. 2 Tovább erősödik a civilek iránti bizalom! .................................................................... 2 Akiknek meg kell tanulni angolul vagy németül! ......................................................... 4 Távoktatási tanfolyamaink az interneten ..................................................................... 4 TARTALOM ................................................................................................................ 6 A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója .... 7 Korábban megjelent pályázatok .................................................................................. 8 Horizon2020 – A művészek, a kreatív emberek és a szakemberek közötti együttműködések fokozása .................................................................................. 9 Pályázatot hirdet az Európai Bizottság a Horizon2020 program keretében A művészek, a kreatív emberek és a szakemberek közötti együttműködések fokozása címmel. ................................................................................................. 9 Nemzeti vagy EU-tagállamok közötti projektek megvalósítása .................................. 9 Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek / VP5-8.6.2-16 ....... 9 Tudományos kutatás támogatása / REB-16-1-KUTATÁS ........................................ 12 Tudományos konferencia szervezésének támogatása / REB-16-1-KONFERENCIA .............................................................................. 16 Tudományos könyvek kiadásának támogatása / REB-16-1-KÖNYVKIADÁS .......... 20 Tanoda programok támogatása – hátrányos helyzetű tanulók felzárkózása / VEKOP-7.3.2-16 .............................................................................................. 25 Kutatói ösztöndíjak – Fulbright .................................................................................. 29 Oktatói ösztöndíjak – Fulbright ................................................................................. 30 Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak – Fulbright ..................................................... 30 Az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotása / KKETTKK-CP-03 ........................................................................ 31 3600-Adhat Vonal – felhívás telefonhívással támogatható adománygyűjtő rendszer használatára közhasznú szervezetek részére ........... 33 Az első világháborúval kapcsolatos társadalom- és történettudományi munkák megjelentetésének támogatása / KKETTKK-CP-01 .......................................... 35
Az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális programok, művészeti tevékenységek támogatása / KKETTKK-CP-04 ................................ 37 Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása / KKETTKK-CP-02 .................................................... 39 Gilder/Coigney Nemzetközi Színházi Díj ................................................................... 42 Kreatív Ígéret a Képzőművészetben Díj .................................................................... 42 KÖZösség-SZERvezés-VEZetés Program ............................................................... 42 Fradi-sas rajzpályázat ............................................................................................... 44 Emlékem Simándy Józsefről – alkotáspályázat ........................................................ 48 Szárnyaló pillangók és fantázia – rajzpályázat.......................................................... 48 Kisiskolások nagy tavaszi színező versenye ............................................................. 49 Országos tehetséggondozó esszépályázat 7.-8. osztályos diákoknak ..................... 49 V. MINYATA Gyermekrajzpályázat – Álomtábor ....................................................... 50 BigCi Környezetvédelmi Díj ....................................................................................... 51 VELED ELEGY Te döntesz! – elfogadva egymást .................................................... 51 5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia és Fesztivál – köztéri akció, installáció, flashmob, városi séta, közösségi esemény ............. 52 A természet és az ember – fotópályázat ................................................................... 53 Népi Játékok Fesztiválja Óvodában / 2016 – NJF/O................................................. 53 Népi Játékok Fesztiválja Iskolában / 2016 – NJF/I.................................................... 55 Népi Játékok Rendezvényekre .................................................................................. 56 IFPC 2016 – művészek és alkotók projektjeinek támogatása ................................... 58 Előadó-művészeti projektek szervezőinek pitchelő fórum – CINARS ....................... 59 Nemzeti VERSeny – Nemzeti Színház ..................................................................... 59 Perform Perform – előadó-művészeti fesztivál szerveznek Svájcban ....................... 60 Kortárs irodalmi alkotások kiadása 2016................................................................... 61 AKönyvJó – digitális könyvnyomtatás ....................................................................... 61 Diaszpórák Európája – fotópályázat .......................................................................... 61 Szeretünk, Budapest! – kreatív alkotópályázat ......................................................... 61 Monori Bortárs Filmfesztivál 2016 ............................................................................. 62
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám
7
A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója A támogatás címe
Beadási határidő
Utolsó módosítás
Tervezz táskát, nyerj 100 000 forintot és egy hosszú távú együttműködési szerződést! Versenytársak – Verseny a versenyről diákoknak
2016. 03. 25.
2016. 02. 02.
2016. 03. 31.
2016. 03. 16.
DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat 2016
2016. 03. 31.
2016. 03. 16.
Hipersuli, a jövő sulija – diákalkotások
2016. 03. 31.
2016. 03. 16.
ELEM-edben VAGY? – a 2016-os Messzehangzó Tehetséggondozó Nyári Táborokban ingyenes részvétel Gyermekellátási szolgáltatások fejlesztésének megvalósítása a megyékben – A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével / TOP-1.4.1-15 Iparjog / GINOP-2.1.3-15
2016. 04. 30.
2016. 03. 23.
2016. 05. 23., 2016. 09. 21.
2016. 03. 11.
folyamatos
2015. 09. 25.
Trágyatárolók építésére pályázhatnak a termelők VP-5-4.1.1.6-15
2016. 02. 12., 2016. 06. 10., 2016. 10. 12., 2017. 02. 10., 2017. 06. 09., 2017. 10. 11. folyamatos
2015. 12. 30.
folyamatos
2016. 02. 11.
folyamatos
2016. 02. 25.
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása / GINOP-2.1.1-15 Stratégiai K+F műhelyek kiválósága – kiemelkedő kutatási műhelyek programjaihoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztéseinek támogatása / GINOP-2.3.2-15 K+F versenyképességi és kiválósági együtt-működések / GINOP-2.2.1-15
2015. 12. 01.
Link a pályázathoz a www.pafi.hu oldalon http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/0FA8DBB840D6D9A1C1257F3B002F815C http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/DBD5FACBF21D2157C1257F1E004D7288 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/254DA582B340DD04C1257F1E004CDFBC http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/E92633F6B266439CC1257F1E004D3558 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/B17D6A7C57C3547CC1257F18003CC6A4 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/E8C1FA2C4D9DB487C1257F39004BAF02
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/BBDEAC7A8B0E7CC2C1257EAF00359187 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/263B049203D8A8FBC1257F06004E68FD
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/52E1D134A47F03B3C1257EAF003B6CEE http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/97A615C94E157770C1257ED70033A6F7 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/2001F62FF002E086C1257ED50048B3AD
8 Gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztése / GINOP – 7.1.3 – 2015
Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban / VP-3-4.2.1-15
Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására – / VP2-4.1.3.3-16 Kertészet korszerűsítése – üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével – A mező-gazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítása / VP-2-4.1.3.1.-16 Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével – A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítása / VP-2-4.1.3.2.-16 Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff) – Az innovációs ökoszisztéma kialakítása, valamint a gyors növekedési potenciállal rendelkező, innovatív vállalkozások dinamikus fejlődésének és nemzetközi piacra jutásának megvalósítása / GINOP-2.1.5-15
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám 2016. 03. 17., 2016. 06. 15., 2016. 09. 15., 2016. 12. 15., 2017. 03. 15., 2017. 06. 15., 2017. 09. 25., 2018. 01. 05. 2016. 04. 15., 2016. 07. 15., 2016. 10. 15., 2017. 01. 15., 2017. 04. 15., 2017. 07. 15., 2017. 10. 15., 2018. 02. 25. folyamatos
2016. 03. 05.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/D123C8D46BDD9C80C1257F0A0041D13E
2016. 03. 25.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/7719D8EA742E9841C1257F3100448C88
2016. 03. 11.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/D0ABC73DDF4B321BC1257F5A003FAC15
folyamatos
2016. 03. 11.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/8D09D2BFF54FC728C1257F5A0042FA0D
folyamatos
2016. 03. 11.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/82D549F8056D830AC1257F5A0040D3AD
folyamatos
2016. 03. 21.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburla p/984FF402B942ECF9C1257F3E004DDF29
Korábban megjelent pályázatok A korábbi számainkban megjelent és még érvényes pályázatokat előfizetőink az alábbi linken találják meg: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/e_hetilaphoz_korabban_megjelent?OpenPage
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Horizon2020 – A művészek, a kreatív emberek és a szakemberek közötti együttműködések fokozása Pályázatot hirdet az Európai Bizottság a Horizon2020 program keretében A művészek, a kreatív emberek és a szakemberek közötti együttműködések fokozása címmel. Az Európai Bizottság pályázatot hirdet a Horizon2020 program keretében Boost synergies between artists, creative people and technologists (A művészek, a kreatív emberek és a szakemberek közötti együttműködések támogatása) címmel. Az ICT-36-2016 kódszámmal meghirdetett pályázat célja az innováció támogatása a tudomány, a technológia és a művészetek kapcsolatában. A támogatásra szánt keretösszeg 8 millió euró. Pályázati határidő: 2016. április 12. Bővebb információ: Európai Bizottság; I: http://www.ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/h2 020/topics/5092-ict-36-2016.html
Nemzeti vagy EU-tagállamok közötti projektek megvalósítása Az Európai Bizottság Jogérvényesülésért felelős Főigazgatósága pályázati felhívást jelentetett meg olyan nemzeti vagy tagállamok közötti projektek megvalósítására, melyek célja a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem, illetve a Roma integráció elősegítése.
9 A pályázati kiírás szerint a Bizottság célja, hogy olyan kezdeményezéseket támogasson, melyek a etnikai kisebbségek, fogyatékossággal élők, idősek/fiatalok, vallási kisebbségek illetve LMBTI személyek helyzetének javításával foglalkoznak. Pályázni csak nonprofit szervezetek pályázhatnak; a projekt lehet nemzeti, illetve nemzetközi (tagállamok közötti) is. A megpályázható összeg nem lehet kisebb, mint 150 000 euró, de nem haladhatja meg az 500 000 eurót. Pályázni csak a Priamos rendszeren keresztül lehet. A beadási határidő 2016. április 12. A teljes pályázati kiírás (angolul): http://ec.europa.eu/justice/grants1/calls/2015_action_grants/just_2015_rdis_ag_ disc_en.htm A Priamos rendszerről: http://ec.europa.eu/justice/grants1/priamos/index_en.htm
Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek / VP5-8.6.2-16 Az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítása A Felhívás kódszáma: VP5-8.6.2-16 Magyarország Kormányának felhívása az erdőgazdálkodók részére az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítása érdekében. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az éghajlatváltozás hatásainak a mérséklését, az erőforrás-felhasználás hatékonyságának az előmozdítását, valamint a vidéki térségek lakosságának a megtartását. A cél elérését a Kormány az erdőgazdálkodók együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: – a benyújtott támogatási kérelmekről a jogszabály által meghatározott határidőn belül dönt. – A Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket területalapú, vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig. A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
10 – projektjük megvalósításával hozzájárulnak a fenntartható erdőgazdálkodás céljának eléréséhez. – a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet. 1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A Felhívás indokoltsága és célja Az erdők gazdasági értékének növelése olyan erdészeti beavatkozásokkal, amelyek által az erdők nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat. Ide kell érteni azokat a beavatkozásokat is, amelyek hatásai nem azonnal, hanem a jövőben várható fahasználatok során tapasztalhatók. 1.) támogatható tevékenységek az alábbiak: a) befejezett ápolás b) tisztítás c) törzsnevelési jellegű beavatkozás 2.) a beavatkozások hatására növekszik: a) a várható növedék és az erdők kondíciója a talajállapot javítása következtében b) a növőtér a tőszámcsökkenés hatására, amelynek következtében ba) rövidtávon javul az egyedek állékonysága, és ezzel a fatermesztés biztonsága bb) hosszú távon növekszik a kitermelt faanyag átmérője, és ezzel a piaci értéke c) a mag eredetű, vagy a gyökérsarj eredetű egyedek aránya d) a célállomány főfafajainak elegyaránya a fiatal erdő felső szintjében e) az ágtiszta törzsmagasság Jelen konstrukció keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek. 1.2. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 705 471 791 Ft. Jelen Felhívás forrását az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 750 db. 1.3. A támogatás háttere Jelen Felhívást a Vidékfejlesztési Program keretében a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága (Irányító Hatóság) hirdeti meg a 1012/2016. (I. 20.) számú kormányhatározatban szereplő Éves Fejlesztési Keret alapján.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a http://www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 6 3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK 3.1. A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek Jelen felhívás alapján vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe, az 1305/2013 EU rendelet 26. cikkében foglaltak szerint, az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló erdőgazdálkodási tevékenységek megvalósításának támogatására. A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan: A támogatás a 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról (továbbiakban Evt.) hatálya alá tartozó a 16. § (6) bekezdésében meghatározott területeken vehető igénybe a felhívásban meghatározott részletes szakmai feltételek szerint. 1.) A támogatás az erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló a) kézi befejezett ápolás, gépi befejezett ápolás b) tisztítás fahasználat c) magas törzsnyesés (5m), kihordás, sorba rendezés, vagy aprításból áll. 3.2. A támogatható tevékenységek állami támogatási szempontú besorolása A felhívás keretében nyújtott támogatás uniós versenyjogi értelemben állami támogatásnak minősül. A Felhívás keretében támogatható tevékenységek a 2014-2020 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet alapján közösségi versenyjogi szempontból az alábbi jogcímeken, a következő támogatási kategóriákra vonatkozó előírások alapján valósíthatók meg: Támogatható tevékenység befejezett ápolás Támogatás jogcíme 255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet 17/B. § 7. pontja alapján az erdőterület fejlesztésére és az erdő életképességének javítására irányuló beruházás d) az erdő gazdasági értékének mobilizálása
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Támogatási kategória csekély összegű támogatás nyújtható Támogatható tevékenység tisztítás fahasználat Támogatás jogcíme 255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet 17/B. § 7. pontja alapján az erdőterület fejlesztésére és az erdő életképességének javítására irányuló beruházás d) az erdő gazdasági értékének Támogatható tevékenység csekély összegű támogatás nyújtható Támogatható tevékenység törzsnevelési jellegű beavatkozás mobilizálása Támogatás jogcíme 255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet 17/B. § 7. pontja alapján az erdőterület fejlesztésére és az erdő életképességének javítására irányuló beruházás d) az erdő gazdasági értékének mobilizálása Támogatási kategória csekély összegű támogatás nyújtható A Felhívás keretében megvalósítandó fejlesztések támogathatóságához szükséges a 255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet 17/B. § szakaszában a 7.d) pontjához (az erdőgazdasági értékének mobilizálása) hozzárendelni a „csekély összegű támogatás” támogatási kategóriát. Emiatt a 255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet fenti módosításáig ebben a támogatási kategóriában a támogatói döntés meghozatala nem lehetséges. 4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI 4.1 Támogatást igénylők köre Jelen támogatást az erdészeti hatóság által az Evt. alapján jogerősen nyilvántartásba vett magánjogi vagy önkormányzati erdőgazdálkodók vehetik igénybe. 4.2 Támogatásban nem részesíthetők köre Lásd az ÁÚF-ban található 2. Kizáró okok listája c. részben. Csekély összegű támogatás (De minimis, 1407/2013/EU) nem nyújtható: a) azon szervezet részére, amely az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának nem tett eleget, b) olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi, 4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja 1.) A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton, (az ÁUF-ben meghatározottak szerint) ügyfélkapun keresztül, az egyes mezőgazdasági és agrár-
11 vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló kormányrendeletben meghatározott elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani az alábbi ütemezés szerint: – 2016. 04.15-től–05.16-ig – 2017. 02.01-től–02.28-ig – 2018. 02.01-től–02.28-ig – 2019. 02.01-től–02.28-ig – 2020. 02.01-től–02.29-ig A határidők elmulasztása jogvesztő hatályú. 1.) A támogatási kérelemben a benyújtási időszak alatt változtatások tehetők. A támogatási kérelem a benyújtási időszak alatt tett utolsó változtatás szerinti adattartalom szerint kerül elbírálásra. Változtatás benyújtása esetén a támogatási kérelem benyújtási idejének az utolsó változtatás benyújtásának napja minősül. 2.) A támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus úton előállított olvasható formában kell csatolni a kérelemhez. 3.) A támogatási kérelemhez csatolni kell: a) a mérési jegyzőkönyv másolati példányát, amennyiben a befejezett ápolást az erdőrészlet területhatár állandósítással elkülönített részterületén végzik. b) foglalkoztatási nyilatkozatot. 4.) A támogatás az erdőrészlet azonosító megadásával igényelhető. A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltőprogramon keresztül. 5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK Kérjük a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak. 5.1 A támogatás formája Jelen Felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül. 1.) kifizetési igénylést elektronikus úton kell benyújtani. a) A kifizetési igénylést a támogatói okirat kézhezvételét követő két éven belül lehet benyújtani a támogatott tevékenység erdőrészletenkénti maradéktalan megvalósítását követően. A kifizetési igénylés során a tevékenység maradéktalan elvégzését a megvalósítást követő 20 napon belül kell igazolni erdőrészletenként, a jelen Pályázati Felhívás 3; 4; ill. 5. számú melléklete szerinti doku-
12 mentummal. A 20 napos benyújtásra vonatkozó határidőt erőrészlet szinten kell figyelembe venni és elmulasztása jogvesztő hatályú. b) A támogatási jogosultságnak történő megfelelés, illetve az erdőrészletre vagy rész-erdőrészletre vonatkozó támogatói okirat kibocsátása önmagában nem eredményezi a támogatás kifizetését. A kifizetés kizárólag kifizetési igénylés benyújtásával igényelhető. 2.) Kifizetési igénylést az nyújthat be, a) aki támogatói okirattal rendelkezik, b) a kötelezettség átadására irányuló kérelemben a kötelezettség átvevőjeként szerepel, de jogerős támogatási döntéssel még nem rendelkezik. Ilyen esetek például a nem elbírált támogatási kérelemmel és kötelezettség átvállalását igazoló kérelemmel rendelkezők, és kifogás alatti döntések, amely esetekben is a valóságnak megfelelően kell a kifizetési igénylést benyújtani. 3.) A kifizetési igényléshez mellékelni kell a) foglalkoztatás bővítése esetén, a foglalkoztatást alátámasztó a támogatást igénylő által hitelesített megbízási szerződés vagy munkaszerződés másolatát b) közfoglalkoztatottal történő foglalkoztatás bővítése esetén, a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. r. 6/A. § (2)-(3) bekezdése szerinti hatósági szerződés hitelesített másolatát, továbbá az érintett személy munkaszerződésének a támogatást igénylő által hitelesített másolatát. c) a támogatott terület gazdasági értékének a beruházások általi növekedését igazoló, a beruházások indokoltságát alátámasztó, befejezett ápolás esetén a 3. tisztítás esetén a 4. törzsnyesés esetén az 5. számú melléklet szerinti formanyomtatványt d) befejezett ápolás esetén, amennyiben a tevékenységet az erdőrészlet területhatár állandósítással elkülönített részterületén kívánja igénybe venni a kérelmezett terület méretét igazolni kell, a mérési jegyzőkönyv másolati példányával és az elektronikus benyújtó felületre történő saját poligon feltöltésével. 4.) A támogatás a támogatásra vonatkozó adminisztratív ellenőrzések, a keresztellenőrzések, a helyszíni ellenőrzések lefolytatása után kifizetési igénylésenként egy összegben kerül kifizetésre. 5.) A támogatás forintban kerül kifizetésre, az euró/forint átváltási arány a kifizetési igénylés benyújtásának évének január 1-jén fennálló Európai Központi Bank középárfolyam szerint kerül meghatározásra. 6.) A támogatás folyósítása a 2007. évi XVII. törvény 28/A. § (2) bekezdése alapján a támogatást igénylő ügyfél-nyilvántartási rendszerben rögzített fizetési számlájára történik.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám 7.) A támogatás a kifizetési igénylés alapján, a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 79. § (2b) bekezdésében foglaltak szerint fizethető ki. https://www.palyazat.gov.hu/vp-5-862-16-erdei-termelsi-potencil-mobilizlstszolgl-tevkenysgek A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
Tudományos kutatás támogatása / REB-16-1-KUTATÁS Pályázati kategória kódja: REB-16-1-KUTATÁS Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent, 1780/2013. (X. 29.) számú határozatában döntött a Reformáció Emlékbizottság létrehozásáról. A Reformáció Emlékbizottság küldetése, hogy a reformáció kezdetének 2017ben esedékes 500 éves jubileuma kapcsán minél szélesebb körben bemutassa és gazdagítsa azokat az értékeket, amelyeket Európa, s benne Magyarország a vallási megújulás nyomán képviselt, megélt és ma is használ. Ezek az értékek a szabadság, a megújulni vágyás és tudás, a munka tisztessége, a család szeretete, az egymás iránti nyitottság, a bibliai etika komolyan vétele. A jelen kiírás keretében, valamint a 2016 második félévében és 2017-ben meghirdetendő pályázatok útján a Bizottság olyan programok megvalósulását szeretné ösztönözni és támogatni, amelyek a reformáció örökségét kifejező értékteremtő, értékőrző, értékmentő munkához kívánnak hozzájárulni. Mindezekkel és az alábbi jogszabályok rendelkezéseivel összhangban a Reformáció Emlékbizottság nevében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) tudományos kutatások támogatására pályázatot hirdet: – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.); – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.); – 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet az egyházi elismerésről és az egyházi jogi személyek jogállásának és működésének sajátos szabályairól; – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény; – a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – a fejezeti kezelésű előirányzatok és a központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet). 1. A kiírás célja A Reformáció Emlékbizottság – célkitűzései teljesülése érdekében – támogatja tudományos kutatások végzését és a tudományok művelését. Pályázat nyújtható be valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban tudományos jellegű és igényű projektek támogatására a reformációhoz kapcsolódó témákban (a reformáció történelmi, egyháztörténeti, társadalmi, politikai, kulturális, irodalmi, művelődéstörténeti, teológiai, jogi, antropológiai stb. vonatkozásai, illetve hatástörténete a 16. századtól napjainkig). 2. Pályázat benyújtására jogosultak köre Pályázatot nyújthat be az a természetes személy, aki: – magyar állampolgár vagy szomszédos országok magyar nemzetiségű állampolgára – doktori fokozattal vagy folyamatban levő fokozatszerzési eljárással rendelkezik, vagy akkreditált doktori képzés jelenlegi vagy abszolutóriumot szerzett hallgatója, – kutatásait felsőoktatási intézményben, akadémiai kutatóintézetben vagy egyéb tudományos kutatóhelyen kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik. 3. Támogatható tevékenységek. A reformációhoz kapcsolódó tudományos publikáció(k) elkészítése és megjelentetése vagy közlésre való benyújtása a támogatási időszakon belül. A tudományos publikációba beleértendő a források kritikai, illetve jegyzetelt kiadásának elkészítése, valamint idegen nyelvű források magyarra fordítása. 4. Támogatási időszak. A támogatott projektnek a 2016. január 1.-2016. december 31. közötti időszakban kell megvalósulnia. 5. A támogatás formája és mértéke 5.1. A pályázat útján igényelhető támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás, támogatási előleg formájában. 5.2. Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 100 000 forint. 5.3. Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 400 000 forint. 5.4. A pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges. 6. Elszámolható és el nem számolható költségek 6.1. Elszámolható költségek: – kutatás dologi költségei (könyvtárhasználat díj, fénymásolás, könyv- és eszközbeszerzés, tagdíj szakmai szervezetben);
13 – kutatóutak dologi költségei (szállás- és útiköltség); – külföldi kutatóút esetén a számlával igazolt étkezési költségek 6.2. A támogatás terhére nem számolható el: – alkohol- és dohányáru; – jutalom (természetbeni, pénzbeli), prémium; – a munkavállaló részére biztosított természetbeni hozzájárulások (pl. munkába járás költségtérítése); – késedelmi pótlék, kötbér; – bírságok, büntetések, pótdíjak költségei; – felhalmozási kiadás; – gépjármű-vásárlás; – használteszköz vásárlás; – beruházási kiadások (ingatlan-, bútor-, gépjármű-beszerzés); – felújítási kiadások (ingatlan-, gépjármű-felújítás); – valutaátváltásokból származó árfolyamveszteségek, illetve díjak; – egyéb pénzforgalmi költségek; – projektmenedzser, pénzügyi vezető, szakmai vezető személyi jellegű költségei. 7. A pályázat forrása A pályázathoz szükséges forrást, összesen 6 000 000 Ft-ot a Támogató Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény XX. EMMI fejezet 20/55/22 számú „Reformáció Emlékbizottság programjainak támogatása” elnevezésű fejezeti kezelésű előirányzat (ÁHT azonosító: 347284) terhére biztosít. 8. A pályázatok benyújtásának módja 8.1. Pályázatot kizárólag papír alapon lehet benyújtani a kiíráshoz mellékelt adatlap kitöltésével és a 8.5. pontban meghatározott mellékletekkel. A pályázatnak tartalmaznia kell a 8.4. pontban meghatározott információkat. 8.2. Egy pályázó legfeljebb 1 db pályázatot nyújthat be jelen kiírás keretében. 8.3. Ehhez a pályázati kiíráshoz kapcsolódóan pályázati díjat nem kell fizetni. 8.4. A pályázatnak tartalmaznia kell (az adatlapon a projektleírás részeként) a tudományos kutatás: – címét; – tudományági besorolását (ha multidiszciplináris, a releváns területek felsorolását); – témájának korszak szerinti besorolását (legalább évszázad pontossággal, vagy „nem értelmezhető”); – témájának felekezeti relevanciáját (ha van, vagy „nem értelmezhető”);
14 – részletes ismertetését (tartalmi ismertetés mellett ütem- és költségtervet is, az utóbbinál ügyelve a megfelelő áfatartalomra); valamint – a kutató intézményét és beosztását; – tudományos fokozattal nem rendelkező pályázó esetén a doktori iskola/program nevét, a pályázó státuszát (évfolyam, szigorlat, fokozatszerzés [várható] ideje stb.) és a témavezető nevét, beosztását. 8.5. Benyújtandó dokumentumok Dokumentum megnevezése Benyújtás módja Pályázati adatlap papír alapon Személyazonosításra alkalmas okirat másolata papír alapon Felsőfokú végzettséget igazoló okirat másolata papír alapon Dokumentum megnevezése Benyújtás módja Doktori fokozatot vagy doktori programban (jelenlegi vagy abszolutóriummal lezárt) hallgatói jogviszonyt vagy folyamatban levő fokozatszerzési eljárást igazoló okirat másolata papír alapon Tudományos fokozattal nem rendelkező pályázó esetén szakmai ajánlás a kutatási témában jártas, tudományos fokozattal rendelkező szakembertől papír alapon Szakmai életrajz (CV) papír alapon Publikációs jegyzék papír alapon A kutatóhely nyilatkozata a kutatás befogadásáról papír alapon Nyilatkozat arról, hogy a beszámoló elkészítéséig a szerző(k) rögzítik a megjelent publikáció(k) adatait a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT), valamint a közlemény(ek) a legmagasabb készültségi fokú digitális változatát feltöltik a nyilvános hozzáférést biztosító MTA REAL repozitóriumba. (A feltöltéshez Útmutatót biztosít a Támogató.) papír alapon 8.6. Hiányos pályázat esetén a hiányosság rendezésére (hiánypótlásra) a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 7 nap áll rendelkezésre. Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, a hiányosságokat nem pótolja a megadott határidőn belül, a hibás, hiányos pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható. 9. A pályázat postára adásának határideje: 2016. április 1. A pályázatot a következő postacímre kell benyújtani: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1387 Bp. Pf. 1467 10. A pályázat formai értékelése és tartalmi bírálata 10.1. A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a Támogatáskezelő végzi. A benyújtott pályázat formailag megfelelő, ha:
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – a pályázó a pályázat benyújtására jogosult; – tartalma a pályázati kiírásnak megfelel; – valamennyi melléklet megküldésre került és a dokumentum olvasható; – a pályázat, valamint a mellékelt dokumentumok adatai között nincs ellentmondás. 10.2. A pályázatok támogatására a Reformáció Emlékbizottság Tudományos Munkacsoportjának tagjai többségi szavazással döntési javaslatot tesznek. 10.3. A tartalmi értékelés szempontjai: – a kutatás tudományos jelentősége (a kutatástól megalapozottan várható tudományos eredmény) és kapcsolódása a reformációhoz; – a vállalt publikáció(k); – a kutatás megvalósíthatósága; – a költségterv megalapozottsága. 10.4. Az elbírálás határideje: a pályázatok benyújtási határidejét követő 45. nap. A döntéshozatal időpontjának változtatási jogát a Támogató fenntartja. 11. Döntéshozatal és kiértesítés A nyertes pályázatok kiválasztásáról a Támogató dönt. A nyertes pályázók listáját, a megítélt támogatás összegét a döntést követően a Támogató a http://www.kormany.hu, a Támogatáskezelő a http://www.emet.gov.hu internetes honlapján teszi közzé, ezt követően a Támogatáskezelő elektronikusan tájékoztatja a pályázókat a pályázat eredményéről, a döntés kézhezvételét követő 5 munkanapon belül. 12. Szerződés kötéskötés, a támogatás folyósítása 12.1. A Támogatáskezelő a támogatott pályázóval (a továbbiakban: Kedvezményezett) a támogatói döntés közzétételétől számított 60 napon belül a támogatás felhasználásáról írásbeli támogatási szerződésben állapodik meg. A támogatási döntés érvényét veszti, ha a támogatásról szóló értesítés kézbesítésétől számított 60 napon belül a pályázó hibájából nem jön létre a szerződés. 12.2. A támogatási szerződés megkötéséhez a Pályázónak/Kedvezményezettnek be kell nyújtania a jogszabályok, továbbá a Támogató, illetve a Támogatáskezelő által előírt nyilatkozatokat, dokumentumokat. A szerződéskötéshez szükséges nyilatkozatokat, dokumentumokat a pályázat benyújtásával egyidejűleg kell benyújtani. 12.3. Amennyiben az Áht. 50/A. § alapján – és figyelembe véve az Ávr. 84. §ának (1) bekezdésében felsorolt, a biztosíték kikötésének mellőzésére lehetőséget adó eseteket – a támogatási szerződésben előírásra kerül, a Kedvezményezett a támogatás folyósítását megelőzően köteles a Támogatáskezelő rendelkezésére bocsátani az előírt biztosítékot. Biztosíték a Kedvezményezett valameny-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám nyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a Támogatáskezelő javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt. Több fizetési számla esetén a Kedvezményezettnek meg kell adnia a felhatalmazó nyilatkozatok érvényesítésének sorrendjét is. 12.4. A Támogatáskezelő a beérkezett dokumentációt megvizsgálja. Amennyiben a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok valamelyike nem áll rendelkezésére vagy hiányos, a Kedvezményezettet elektronikus üzenetben 8 napos határidővel, egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a Kedvezményezett a hiánypótlást nem, vagy késedelmesen teljesíti, a Támogatáskezelő erről tájékoztatja a Támogatót, és indítványozza a támogatói döntéstől való elállást. A Támogatáskezelő a Támogató döntéséről értesíti a Kedvezményezettet. 12.5. A Kedvezményezettel a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatási szerződést a Támogatáskezelő köti meg. 12.6. A támogatás folyósítására a Támogatási szerződés hatályba lépésétől számított 30 napon belül kerül sor. A támogatás kifizetésének feltételeit, a szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásának határidejét és tartalmi követelményeit a támogatási szerződés tartalmazza. A támogatás folyósítása kizárólag banki átutalással történik, a pályázó által megadott, pénzintézetnél nyitott bankszámlaszámára. 13. Elszámolás 13.1. A támogatást a szerződésben meghatározott célra és időszakban lehet felhasználni. A támogatás jogszerű felhasználásáról a támogatási szerződés alapján kell szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás (egységesen Beszámoló) keretében elszámolni. 13.2. Amennyiben a Beszámoló a szerződésben rögzített határidőig nem kerül benyújtásra, vagy a benyújtott beszámoló hiányos, a Támogatáskezelő a kedvezményezettet elektronikus üzenetben, 15 napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a kedvezményezett a felszólításban megjelölt határidőre sem teljesíti a beszámolási vagy hiánypótlási kötelezettségét, illetve a fennmaradó hiányosságokra további hiánypótlási felszólítás kiküldése válik szükségessé, a Támogatáskezelő tértivevényes levélben, 8 napos határidővel második felszólítást küld a kedvezményezett részére.
15 A program végrehajtása során a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény hatálya alá tartozó beszerzések esetén a Kedvezményezett köteles betartani a közbeszerzési törvény előírásait. 14. Kifogás 14.1. A támogatási döntés ellen érdemben nincs helye jogorvoslatnak. Az államháztartáson kívüli kedvezményezettnek pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatás igénylője vagy kedvezményezettje a Támogatáskezelőnél kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásban vagy a támogatási szerződésbe ütközik. 14.2. Az Ávr. 102/D. §-a alapján a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzőstől számított tíz napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított harminc napon belül írásban kifogást nyújthat be a Támogatáskezelőnél (1387 Budapest, Pf. 1467.), ha véleménye szerint az eljárás jogszabálysértő, illetve a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs. 14.3. A kifogásnak tartalmaznia kell: – a kifogást tevő nevét, székhelyét vagy lakcímét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét; – a kifogással érintett pályázat, a támogatási szerződés azonosítását szolgáló adatokat, így különösen a pályázat címét, a támogatás célját, a támogatási szerződés számát; – a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását; – a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel, döntéssel megsértett jogszabályhely pontos megjelölését; – a kifogást tevő vagy a nem természetes személy kifogást tevő képviselőjének saját kezű aláírását. 14.4. Érdemi vizsgálat nélkül el kell a kifogást utasítani, ha: – azt határidőn túl terjesztették elő, – azt nem az arra jogosult terjeszti elő, – az a korábbival azonos tartalmú, – a kifogás nem tartalmazza a jogszabályban meghatározott adatokat, azt a korábbi kifogás tárgyában hozott döntéssel szemben nyújtották be, a kifogás benyújtásának nincs helye,
16 – a kifogás kizárólag olyan jogsértés ellen irányul, mely a sérelmezett eljárás megismétlésével nem orvosolható. 14.5. A lebonyolító szerv – ha a kifogásban foglaltakkal egyetért – megteszi a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket, vagy továbbítja a kifogást az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A kifogást az Emberi Erőforrások Minisztériuma annak kézhezvételétől számított harminc napon belül érdemben elbírálja. Az elbírálás határideje egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható, erről a határidő lejárta előtt tájékoztatni kell a kifogás benyújtóját. A kifogás elbírálásában – a fejezetet irányító szerv vezetője kivételével – nem vehet részt az, aki a kifogással érintett eljárásban részt vett. Ha a kifogás alapos, az Emberi Erőforrások Minisztériuma elrendeli a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedést, egyébként azt elutasítja, és döntéséről – elutasítás esetén az elutasítás indokainak megjelölésével – a kifogást benyújtóját írásban értesíti. A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye. 14.6. Egy döntéssel, intézkedéssel összefüggésben kifogás egyazon Pályázó vagy Kedvezményezett részéről csak egy alkalommal nyújtható be. 15. További információ 15.1. Nem köthető támogatási szerződés azzal, aki: – a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett; – jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll; – az Áht 48/B. § alapján nem részesíthető költségvetési támogatásban; a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja. 15.2. A Támogató fenntartja a jogot, hogy a döntést követően, amennyiben a pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeget – a beérkezett pályázatok száma vagy tartalma miatt – nem tudta felhasználni, úgy további beadási határidőt és/vagy módosított feltételeket határozzon meg egy módosított pályázati kiírás keretében. 15.3. A Támogató, a Támogatáskezelő, illetve a jogszabály által az ellenőrzésükre feljogosított szervek (különösen az ÁSZ, KEHI) jogosultak a támogatás jogszerű felhasználásának ellenőrzése céljából a projekt megvalósításának folyamatba épített, illetve utólagos ellenőrzésére. A Kedvezményezett az ellenőr-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám zések során köteles együttműködni az ellenőrzést végző szervezetekkel, illetve a projekt zárását követően köteles biztosítani, hogy a pályázatban a dokumentumok őrzésére kijelölt helyen a pályázati dokumentáció teljes anyaga rendelkezésre álljon. A helyszín változásáról köteles haladéktalanul tájékoztatni a Támogatáskezelőt. E kötelezettség megszegése esetén Támogató jogosult – a kötelezettség fennállásának időtartama alatt – a támogatás jogosulatlan igénybe vételére vonatkozó szankciók alkalmazására. Az ellenőrzések lefolytatására a támogatási döntés meghozatalát, vagy a támogatási szerződés megkötését megelőzően, a költségvetési támogatás igénybevétele alatt, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve lezárásakor, valamint a beszámoló elfogadását követő öt évig kerülhet sor. 15.4. A pályázattal kapcsolatos kérdésekben a Lebonyolító ügyfélszolgálata áll rendelkezésre a +36-1-795-5300 telefonszámon, valamint a
[email protected] e-mail címen. http://www.emet.gov.hu/felhivasok/reformacio_emlekbizottsag10/
Tudományos konferencia szervezésének támogatása / REB-16-1-KONFERENCIA Pályázati kategória kódja: REB-16-1-KONFERENCIA Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent, 1780/2013. (X. 29.) számú határozatában döntött a Reformáció Emlékbizottság létrehozásáról. A Reformáció Emlékbizottság küldetése, hogy a reformáció kezdetének 2017ben esedékes 500 éves jubileuma kapcsán minél szélesebb körben bemutassa és gazdagítsa azokat az értékeket, amelyeket Európa, s benne Magyarország a vallási megújulás nyomán képviselt, megélt és ma is használ. Ezek az értékek a szabadság, a megújulni vágyás és tudás, a munka tisztessége, a család szeretete, az egymás iránti nyitottság, a bibliai etika komolyan vétele. A jelen kiírás keretében, valamint a 2016 második félévében és 2017-ben meghirdetendő pályázatok útján a Reformáció Emlékbizottság olyan programok megvalósulását szeretné ösztönözni és támogatni, amelyek a reformáció örökségét kifejező értékteremtő, értékőrző, értékmentő munkához kívánnak hozzájárulni. Mindezekkel és az alábbi jogszabályok rendelkezéseivel összhangban a Reformáció Emlékbizottság nevében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáske-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám zelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) tudományos ülésszak (konferencia, kongresszus, szimpózium, kerekasztal, műhely stb.) szervezésének és lebonyolításának támogatására pályázatot hirdet: – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.); – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.); – 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet az egyházi elismerésről és az egyházi jogi személyek jogállásának és működésének sajátos szabályairól; – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény; – a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; – a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet). 1. A pályázati kiírás célja A Reformáció Emlékbizottság – célkitűzései teljesülése érdekében – támogatja tudományos konferenciák megtartását. Pályázat nyújtható be valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban tudományos jellegű és igényű konferenciák megszervezésének támogatására a reformációhoz kapcsolódó témákban (a reformáció történelmi, egyháztörténeti, társadalmi, politikai, kulturális, irodalmi, művelődéstörténeti, teológiai, jogi, antropológiai stb. vonatkozásai, illetve hatástörténete a XVI. századtól napjainkig). 2. Pályázat benyújtására jogosultak köre Pályázatot nyújthat be civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, felsőoktatási intézmény, köztestület, egyházi jogi személy, határon túli egyház, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, továbbá határon túli szervezet vagy külföldi szervezet, amely jogi személy vagy annak önállóan gazdálkodó egysége és tevékenységi körében szerepel a konferenciaszervezés. 3. Támogatható tevékenységek A reformációhoz kapcsolódó tudományos ülésszak (konferencia, kongresszus, szimpózium, kerekasztal, műhely stb.) szervezése és lebonyolítása. Nem fizethető költségtérítés olyan meghívott előadónak vagy résztvevőnek, akivel a Támogatáskezelő ugyanezen a tudományos ülésszakon való részvételre a REB16-1-ELŐADÁS pályázati kiírás keretében támogatási szerződést köt. 4. Támogatási időszak A támogatott tevékenységnek a 2016. január 1.-2016. december 31. közötti időszakban kell megvalósulnia.
17 5. A támogatás formája és mértéke 5.1. A pályázat útján igényelhető támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás, támogatási előleg formájában. 5.2. Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 100 000 forint. 5.3. Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 600 000 forint. 5.4. A pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges. 6. Elszámolható és el nem számolható költségek 6.1. Elszámolható költségek: – meghívott előadók/résztvevők szállás- és útiköltsége, tiszteletdíja; – rendezvény előkészítéséhez és lebonyolításához kapcsolódó költségek (pl.: terembérlet, technikai eszközök biztosítása, meghívók, nyomtatott anyagok-, honlap készítése); – étkeztetés, amelyre a támogatás legfeljebb 50%-a használható fel. 6.2. A támogatás terhére nem számolható el: – alkohol- és dohányáru; – jutalom (természetbeni, pénzbeli), prémium; – a munkavállaló részére biztosított természetbeni hozzájárulások (pl. munkába járás költségtérítése); – késedelmi pótlék, kötbér; – bírságok, büntetések, pótdíjak költségei; – felhalmozási kiadás; – gépjármű-vásárlás; – használteszköz vásárlás; – beruházási kiadások (ingatlan-, bútor-, gépjármű-beszerzés); – felújítási kiadások (ingatlan-, gépjármű-felújítás); – valutaátváltásokból származó árfolyamveszteségek, illetve díjak; – egyéb pénzforgalmi költségek; – projektmenedzser, pénzügyi vezető, szakmai vezető személyi jellegű költségei. 7. A költségvetési hozzájárulás forrása A pályázathoz szükséges forrást, összesen 3 000 000 Ft-ot a Támogató Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény XX. EMMI fejezet 20/55/22 számú „Reformáció Emlékbizottság programjainak támogatása” elnevezésű fejezeti kezelésű előirányzat (ÁHT azonosító: 347284) terhére biztosít. 8. A pályázatok benyújtásának módja 8.1. Pályázatot kizárólag papír alapon lehet benyújtani a kiíráshoz mellékelt adatlap kitöltésével és a 8.5. pontban meghatározott mellékletekkel (a pályázat-
18 tal benyújtandó dokumentumok). A pályázatnak tartalmaznia kell a 8.4. pontban előírt információkat is. 8.2. Egy pályázó legfeljebb 1 db pályázatot nyújthat be jelen kiírás keretében. 8.3. A pályázati kiíráshoz kapcsolódóan pályázati díjat nem kell fizetni. 8.4. A pályázatnak tartalmaznia kell (az adatlapon a projektleírás részeként) a tudományos ülésszak (konferencia, kongresszus, szimpózium, kerekasztal, műhely): – címét, időpontját; – tervezett programját; – meghívott (vagy tervezett) előadóinak (műhely, kerekasztal stb. esetén résztvevőinek) névsorát, intézményi adatait; – tudományági besorolását (ha multidiszciplináris, a releváns területek felsorolását); – témájának korszak szerinti besorolását (legalább évszázad pontossággal, vagy „nem értelmezhető”); – témájának felekezeti relevanciáját (ha van, vagy „nem értelmezhető”); – részletes ismertetését (tartalmi ismertetés mellett ütem- és költségtervet is, az utóbbinál ügyelve a megfelelő áfa-tartalomra). 8.5. Benyújtandó dokumentumok Dokumentum megnevezése Benyújtás módja Pályázati adatlap papír alapon Pályázó létezését jogszabályban meghatározottak szerint igazoló, 30 napnál nem régebbi okirat kiállító hatóság vagy közjegyző által hitelesített másolata (a hiteles másolat esetében is szükséges a 30 napnál nem régebbi okirat). papír alapon Dokumentum megnevezése Benyújtás módja Pályázó képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya, vagy – ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintája, vagy – a számlavezető pénzintézet által vezetett aláírási karton másolatának a számlavezető pénzforgalmi intézmény által hitelesített eredeti példánya – és a létezést igazoló okiratban meghatározott képviselőtől eltérő képviselet esetén a szervezet képviselőjének aláírási jogosultságát igazoló, 30 napnál nem régebbi – közokiratnak vagy teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősülő – eredeti okirat. Papír alapon Ha a pályázó három éven belül több alkalommal nyújt be pályázatot és az e pontban meghatározott okiratokban foglalt adatok nem változtak, az okira-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám tokat a legkorábban benyújtott pályázathoz kell csatolni, a további pályázatokban pedig nyilatkozni arról, hogy az okiratokban foglalt adatok nem változtak. papír alapon Konferencia felhívás (CfP – tervezet, ha még nem jelent meg) papír alapon Nyilatkozat arról, hogy a pályázó jogosult-e áfa-visszaigénylésre papír alapon 8.6. Hiányos pályázat esetén a hiányosság rendezésére (hiánypótlásra) a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 7 nap áll rendelkezésre. Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, a hiányosságokat nem pótolja a megadott határidőn belül, a hibás, hiányos pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható. 9. A pályázat postára adásának határideje: 2016. április 1. A pályázatot a következő postacímre kell benyújtani: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1387 Bp. Pf. 1467 10. A pályázat formai értékelése és tartalmi bírálata 10.1. A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a Támogatáskezelő végzi. A benyújtott pályázat formailag megfelelő, ha: – a pályázó a pályázat benyújtására jogosult; – tartalma a pályázati kiírásnak megfelel; – valamennyi melléklet megküldésre került és a dokumentum olvasható; – a pályázat, valamint a mellékelt dokumentumok adatai között nincs ellentmondás. 10.2. A pályázatok támogatására a Reformáció Emlékbizottság Tudományos Munkacsoportjának tagjai többségi szavazással döntési javaslatot tesznek. 10.3. A tartalmi értékelés szempontjai: – a rendezvény tudományos jelentősége és kapcsolódása a reformációhoz; – a rendezvény hozzájárulása a tudományos kapcsolatok építéséhez; – a rendezvény megvalósíthatósága; – a költségterv megalapozottsága. 10.4. Az elbírálás határideje: a pályázatok benyújtási határidejét követő 45. nap. A döntéshozatal időpontjának változtatási jogát a Támogató fenntartja. 11. Döntéshozatal és kiértesítés A nyertes pályázatok kiválasztásáról a Támogató dönt. A nyertes pályázók listáját, a megítélt támogatás összegét a döntést követően a Támogató a http://www.kormany.hu, a Támogatáskezelő a http://www.emet.gov.hu internetes honlapján teszi közzé, ezt követően a Támogatáskezelő tájékoztatja a pályázókat a pályázat eredményéről, a döntés kézhezvételét követő 5 munkanapon belül.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám 12. Szerződéskötés, a támogatás folyósítása 12.1. A Támogatáskezelő a támogatott pályázóval (a továbbiakban: Kedvezményezett) a támogatói döntés közzétételétől számított 60 napon belül a támogatás felhasználásáról írásbeli támogatási szerződésben állapodik meg. A támogatási döntés érvényét veszti, ha a támogatásról szóló értesítés kézbesítésétől számított 60 napon belül a pályázó hibájából nem jön létre a szerződés. 12.2. A támogatási szerződés megkötéséhez a Pályázónak/Kedvezményezettnek be kell nyújtania a jogszabályok, továbbá a Támogató, illetve a Támogatáskezelő által előírt nyilatkozatokat, dokumentumokat. A szerződéskötéshez szükséges nyilatkozatokat, dokumentumokat a pályázat benyújtásával egyidejűleg kell benyújtani. 12.3. Amennyiben az Áht. 50/A. § alapján – és figyelembe véve az Ávr. 84. §ának (1) bekezdésében felsorolt, a biztosíték kikötésének mellőzésére lehetőséget adó eseteket – a támogatási szerződésben előírásra kerül, a Kedvezményezett a támogatás, illetve az első támogatási részlet folyósítását megelőzően köteles a Támogatáskezelő rendelkezésére bocsátani az előírt biztosítékot. Biztosíték a Kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a Támogatáskezelő javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt. Több fizetési számla esetén a Kedvezményezettnek meg kell adnia a felhatalmazó nyilatkozatok érvényesítésének sorrendjét is. 12.4. A Támogatáskezelő a beérkezett dokumentációt megvizsgálja. Amennyiben a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok valamelyike nem áll rendelkezésére vagy hiányos, a Kedvezményezettet elektronikus üzenetben 8 napos határidővel, egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a Kedvezményezett a hiánypótlást nem, vagy késedelmesen teljesíti, a Támogatáskezelő erről tájékoztatja a Támogatót, és indítványozza a támogatói döntéstől való elállást. A Támogatáskezelő a Támogató döntéséről értesíti a Kedvezményezettet. 12.5 A Kedvezményezettel a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatási szerződést a Támogatáskezelő köti meg. 12.6. A támogatás folyósítására a Támogatási szerződés hatályba lépésétől számított 30 napon belül kerül sor. A támogatás kifizetésének feltételeit, a szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásának határidejét és tartalmi követelményeit a támogatási szerződés tartalmazza. A támogatás folyósítása kizárólag
19 banki átutalással történik, a pályázó által megadott, pénzintézetnél nyitott bankszámlaszámára. 13. Elszámolás 13.1. A támogatást a szerződésben meghatározott célra és időszakban lehet felhasználni. A támogatás jogszerű felhasználásáról a támogatási szerződés alapján kell szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás (egységesen Beszámoló) keretében elszámolni. 13.2. Amennyiben a Beszámoló a szerződésben rögzített határidőig nem kerül benyújtásra, vagy a benyújtott beszámoló hiányos, a Támogatáskezelő a kedvezményezettet elektronikus üzenetben, 15 napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a kedvezményezett a felszólításban megjelölt határidőre sem teljesíti a beszámolási vagy hiánypótlási kötelezettségét, illetve a fennmaradó hiányosságokra további hiánypótlási felszólítás kiküldése válik szükségessé, a Támogatáskezelő tértivevényes levélben, 8 napos határidővel második felszólítást küld a kedvezményezett részére. A program végrehajtása során a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény hatálya alá tartozó beszerzések esetén a Kedvezményezett köteles betartani a közbeszerzési törvény előírásait. 14. Kifogás 14.1. A támogatási döntés ellen érdemben nincs helye jogorvoslatnak. Az államháztartáson kívüli kedvezményezettnek pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatás igénylője vagy kedvezményezettje a Támogatáskezelőnél kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásban vagy a támogatási szerződésbe ütközik. 14.2. Az Ávr. 102/D. §-a alapján a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzőstől számított tíz napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított harminc napon belül írásban kifogást nyújthat be a Támogatáskezelőnél (Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1387 Bp. Pf. 1467, 1054 Budapest, Alkotmány utca 25.), ha véleménye szerint az eljárás jogszabálysértő, illetve a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs. 14.3. A kifogásnak tartalmaznia kell: – a kifogást tevő nevét, székhelyét vagy lakcímét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét;
20 – a kifogással érintett pályázat, a támogatási szerződés azonosítását szolgáló adatokat, így különösen a pályázat címét, a támogatás célját, a támogatási szerződés számát; – a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását; – a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel, döntéssel megsértett jogszabályhely pontos megjelölését; – a kifogást tevő vagy a nem természetes személy kifogást tevő képviselőjének saját kezű aláírását. 14.4. Érdemi vizsgálat nélkül el kell a kifogást utasítani, ha: – azt határidőn túl terjesztették elő, – azt nem az arra jogosult terjeszti elő, – az a korábbival azonos tartalmú, – a kifogás nem tartalmazza a jogszabályban meghatározott adatokat, azt a korábbi kifogás tárgyában hozott döntéssel szemben nyújtották be, a kifogás benyújtásának nincs helye, – a kifogás kizárólag olyan jogsértés ellen irányul, mely a sérelmezett eljárás megismétlésével nem orvosolható. 14.5. A lebonyolító szerv – ha a kifogásban foglaltakkal egyetért – megteszi a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket, vagy továbbítja a kifogást az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A kifogást az Emberi Erőforrások Minisztériuma annak kézhezvételétől számított harminc napon belül érdemben elbírálja. Az elbírálás határideje egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható, erről a határidő lejárta előtt tájékoztatni kell a kifogás benyújtóját. A kifogás elbírálásában – a fejezetet irányító szerv vezetője kivételével – nem vehet részt az, aki a kifogással érintett eljárásban részt vett. Ha a kifogás alapos, az Emberi Erőforrások Minisztériuma elrendeli a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedést, egyébként azt elutasítja, és döntéséről – elutasítás esetén az elutasítás indokainak megjelölésével – a kifogást benyújtóját írásban értesíti. A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye. 14.6. Egy döntéssel, intézkedéssel összefüggésben kifogás egyazon Pályázó vagy Kedvezményezett részéről csak egy alkalommal nyújtható be. 15. További információ 15.1. Nem köthető támogatási szerződés azzal, aki: – a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett;
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll; – az Áht 48/B. § alapján nem részesíthető költségvetési támogatásban; a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja. 15.2. A Támogató fenntartja a jogot, hogy a döntést követően, amennyiben a pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeget – a beérkezett pályázatok száma vagy tartalma miatt – nem tudta felhasználni, úgy további beadási határidőt és/vagy módosított feltételeket határozzon meg egy módosított pályázati kiírás keretében. 15.3. A Támogató, a Támogatáskezelő, illetve a jogszabály által az ellenőrzésükre feljogosított szervek (különösen az ÁSZ, KEHI) jogosultak a támogatás jogszerű felhasználásának ellenőrzése céljából a projekt megvalósításának folyamatba épített, illetve utólagos ellenőrzésére. A Kedvezményezett az ellenőrzések során köteles együttműködni az ellenőrzést végző szervezetekkel, illetve a projekt zárását követően köteles biztosítani, hogy a pályázatban a dokumentumok őrzésére kijelölt helyen a pályázati dokumentáció teljes anyaga rendelkezésre álljon. A helyszín változásáról köteles haladéktalanul tájékoztatni a Támogatáskezelőt. E kötelezettség megszegése esetén Támogató jogosult – a kötelezettség fennállásának időtartama alatt – a támogatás jogosulatlan igénybe vételére vonatkozó szankciók alkalmazására. Az ellenőrzések lefolytatására a támogatási döntés meghozatalát, vagy a támogatási szerződés megkötését megelőzően, a költségvetési támogatás igénybevétele alatt, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve lezárásakor, valamint a beszámoló elfogadását követő öt évig kerülhet sor. 15.4. A pályázattal kapcsolatos kérdésekben a Lebonyolító ügyfélszolgálata áll rendelkezésre a +36-1-795-5300 telefonszámon, valamint a
[email protected] e-mail címen.
Tudományos könyvek kiadásának támogatása / REB-16-1-KÖNYVKIADÁS Pályázati kategória kódja: REB-16-1-KÖNYVKIADÁS Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent, 1780/2013. (X. 29.) számú határozatában döntött a Reformáció Emlékbizottság létrehozásáról.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám A Reformáció Emlékbizottság küldetése, hogy a reformáció kezdetének 2017ben esedékes 500 éves jubileuma kapcsán minél szélesebb körben bemutassa és gazdagítsa azokat az értékeket, amelyeket Európa, s benne Magyarország a vallási megújulás nyomán képviselt, megélt és ma is használ. Ezek az értékek a szabadság, a megújulni vágyás és tudás, a munka tisztessége, a család szeretete, az egymás iránti nyitottság, a bibliai etika komolyan vétele. A jelen kiírás keretében, valamint a 2016 második félévében és 2017-ben meghirdetendő pályázatok útján a Bizottság olyan programok megvalósulását szeretné ösztönözni és támogatni, amelyek a reformáció örökségét kifejező értékteremtő, értékőrző, értékmentő munkához kívánnak hozzájárulni. Mindezekkel és az alábbi jogszabályok rendelkezéseivel összhangban a Reformáció Emlékbizottság nevében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) tudományos könyvek (és szakfolyóiratok tematikus számai) kiadásának támogatására pályázatot hirdet: – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.); – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.); – 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet az egyházi elismerésről és az egyházi jogi személyek jogállásának és működésének sajátos szabályairól; – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény; – a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; – a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet). 1. A kiírás célja A Reformáció Emlékbizottság – célkitűzései teljesülése érdekében – támogatja tudományos kutatások végzését és a tudományok művelését, illetve ehhez kapcsolódóan a tudományos könyvkiadást. Pályázat nyújtható be valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban tudományos jellegű és igényű projektek támogatására a reformációhoz kapcsolódó témákban (a reformáció történelmi, egyháztörténeti, társadalmi, politikai, kulturális, irodalmi, művelődéstörténeti, teológiai, jogi, antropológiai stb. vonatkozásai, illetve hatástörténete a 16. századtól napjainkig). 2. Pályázat benyújtására jogosultak köre Pályázatot nyújthat be Magyarországon vagy szomszédos országok területén bejegyzett és működő jogi személy, amelynek tevékenységi körében szerepel a
21 könyvkiadás és tudományos könyv- vagy folyóirat-kiadásban igazolható gyakorlattal rendelkezik. 3. Támogatható tevékenységek A reformációhoz kapcsolódó tudományos könyv- és folyóirat-kiadás. Monográfiák és tanulmánykötetek mellett támogatható kritikai kiadás, forráskiadás (beleértve idegen nyelvű források magyar fordítását), valamint lektorált szakfolyóiratok reformációhoz kapcsolódó tematikus számainak megjelentetése. Tematikus folyóiratszámok esetén csak a Magyar Tudományos Művek Tárában (http://www.mtmt.hu/egyszeru-kereso) nem predátor lektorált tudományos folyóiratnak minősített kiadvány támogatható. 4. Támogatási időszak A támogatott projektnek a 2016. január 1.-2016. december 31. közötti időszakban kell megvalósulnia. 5. A támogatás formája és mértéke 5.1. A pályázat útján igényelhető támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás, támogatási előleg formájában. 5.2. Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 100 000 forint. 5.3. Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 1 200 000 forint. 5.4. A pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges. 6. Elszámolható és el nem számolható költségek 6.1. Elszámolható költségek: – közreműködők (szerző, fordító, szerkesztő, lektor stb.) tiszteletdíja; – kiadvány-előkészítés dologi költségei (tipográfiai és műszaki tervezés, tördelés, nyomda stb.); – a beszállítói költségek mellett a kiadó belső erőforrásból elvégzett munkáinak költsége (tételes felsorolás alapján); – marketing, beleértve a könyvbemutató költségeit (legfeljebb 15%); – kiadói rezsi (legfeljebb 15%). 6.2. A támogatás terhére nem számolható el: – alkohol- és dohányáru; – jutalom (természetbeni, pénzbeli), prémium; – a munkavállaló részére biztosított természetbeni hozzájárulások (pl. munkába járás költségtérítése); – késedelmi pótlék, kötbér; – bírságok, büntetések, pótdíjak költségei; – felhalmozási kiadás; – gépjármű-vásárlás; – használteszköz vásárlás;
22 – beruházási kiadások (ingatlan-, bútor-, gépjármű-beszerzés); – felújítási kiadások (ingatlan-, gépjármű-felújítás); – valutaátváltásokból származó árfolyamveszteségek, illetve díjak; – egyéb pénzforgalmi költségek; – projektmenedzser, pénzügyi vezető, szakmai vezető személyi jellegű költségei. 7. A pályázat forrása A pályázathoz szükséges forrást, összesen 3 000 000 Ft-ot a Támogató Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény XX. EMMI fejezet 20/55/22 számú „Reformáció Emlékbizottság programjainak támogatása” elnevezésű fejezeti kezelésű előirányzat (ÁHT azonosító: 347284) terhére biztosít. 8. A pályázatok benyújtásának módja 8.1. Pályázatot kizárólag papír alapon lehet benyújtani a kiíráshoz mellékelt adatlap kitöltésével és a 8.5. pontban meghatározott mellékletekkel. A pályázatnak tartalmaznia kell a 8.4. pontban előírt információkat. 8.2. Egy pályázó legfeljebb 3 db pályázatot nyújthat be jelen kiírás keretében. Amennyiben egynél több pályázatot nyújt be, abban az esetben a 8.5. pontban előírt dokumentumok közül a pályázó létezését igazoló okiratot, valamint az aláírási címpéldányt csak az egyik pályázathoz kell csatolni, a további pályázatoknál pedig hivatkozni kell a csatolásra. 8.3. Ehhez a pályázati kiíráshoz kapcsolódóan pályázati díjat nem kell fizetni. 8.4. A pályázatnak tartalmaznia kell (az adatlapon a projektleírás részeként) a tudományos kiadvány: – címét (tematikus folyóiratszámok esetén a folyóirat címét és a tematikus szám címét is); – tudományági besorolását (ha multidiszciplináris, a releváns területek felsorolását); – témájának korszak szerinti besorolását (legalább évszázad pontossággal, vagy „nem értelmezhető”); – témájának felekezeti relevanciáját (ha van, vagy „nem értelmezhető”); – szinopszisát; – terjedelmét (karakterszámban és várható tördelt oldalszámban a nyomdai formátum megjelölésével); – tervezett példányszámát; – megjelenésének tervezett idejét; – megjelenése érdekében elvégzendő kiadói munkálatok részletes ütem- és költségtervét (az utóbbinál ügyelve a megfelelő áfatartalomra);
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – terjesztésének módját és csatornáit, marketing- és recenziós tervét (idegen nyelvű kiadvány esetén különös tekintettel a célnyelvi közönség elérésére). 8.5. Benyújtandó dokumentumok Dokumentum megnevezése Benyújtás módja Pályázati adatlap papír alapon Dokumentum megnevezése Benyújtás módja Pályázó létezését jogszabályban meghatározottak szerint igazoló 30 napnál nem régebbi okiratnak másolata a kiállító hatóság vagy közjegyző által hitelesítve (a hiteles másolat esetében is szükséges a 30 napnál nem régebbi okirat). papír alapon Pályázó képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya – vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintája – vagy a számlavezető pénzintézet által vezetett aláírási karton másolatának a számlavezető pénzforgalmi intézmény által hitelesített eredeti példánya – és a létezést igazoló okiratban meghatározott képviselőtől eltérő képviselet esetén a szervezet képviselőjének aláírási jogosultságát igazoló 30 napnál nem régebbi – közokiratnak vagy teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősülő – okirat. papír alapon Ha a pályázó három éven belül több alkalommal nyújt be pályázatot és az e pontban meghatározott okiratokban foglalt adatok nem változtak, az okiratokat a legkorábban benyújtott pályázathoz kell csatolni, a további pályázatokban pedig nyilatkozni arról, hogy az okiratokban foglalt adatok nem változtak. papír alapon Az elmúlt öt évben a pályázó által kiadott tudományos művek bibliográfiája papír alapon A publikálásra előkészített kézirat elektronikus formában Írásos lektori vélemény a kéziratról (tudományos minősítéssel rendelkező bírálótól) papír alapon Nyomdai árajánlat papír alapon Nyilatkozat arról, hogy a beszámoló elkészítéséig a szerző(k) rögzítik a publikáció adatait a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT), valamint a kiadvány digitális változatát feltöltik a nyilvános hozzáférést biztosító MTA REAL repozitóriumba. papír alapon 8.6. Hiányos pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van: hiánypótlásra az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 7 nap áll rendelkezésre. Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, a hiányosságokat nem pótolja a megadott határidőn belül, a hibás, hiányos pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám 9. A pályázat postára adásának határideje: 2016. április 1. A pályázatot a következő postacímre kell benyújtani: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1387 Bp. Pf. 1467 10. A pályázat formai értékelése és tartalmi bírálata 10.1. A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a Támogatáskezelő végzi. A benyújtott pályázat formailag megfelelő, ha: – a pályázó a pályázat benyújtására jogosult; – tartalma a pályázati kiírásnak megfelel; – valamennyi melléklet megküldésre került és a dokumentum olvasható; – a pályázat, valamint a mellékelt dokumentumok adatai között nincs ellentmondás. 10.2. A pályázatok támogatására a Reformáció Emlékbizottság Tudományos Munkacsoportjának tagjai többségi szavazással döntési javaslatot tesznek. 10.3. A tartalmi értékelés szempontjai: – a kiadvány tudományos jelentősége és kapcsolódása a reformációhoz; – a kiadói munkálatok könyvszakmai tartalma, beleértve a terjesztést is (fordítási költségek esetén kiemelt figyelemmel a célnyelvi közönség elérésére); – a kiadás megvalósíthatósága; – a költségterv megalapozottsága. 10.4. Az elbírálás határideje: a pályázatok benyújtási határidejét követő 45. nap. A döntéshozatal időpontjának változtatási jogát a Támogató fenntartja. 11. Döntéshozatal és kiértesítés A nyertes pályázatok kiválasztásáról a Támogató dönt. A nyertes pályázók listáját, a megítélt támogatás összegét a döntést követően a Támogató a http://www.kormany.hu, a Támogatáskezelő a http://www.emet.gov.hu internetes honlapján teszi közzé, ezt követően a Támogatáskezelő elektronikusan tájékoztatja a pályázókat a pályázat eredményéről, a döntés kézhezvételét követő 5 munkanapon belül. 12. Szerződéskötés, a támogatás folyósítása 12.1. A Támogatáskezelő a támogatott pályázóval (a továbbiakban: Kedvezményezett) a támogatói döntés közzétételétől számított 60 napon belül a támogatás felhasználásáról írásbeli támogatási szerződésben állapodik meg. A támogatási döntés érvényét veszti, ha a támogatásról szóló értesítés kézbesítésétől számított 60 napon belül a pályázó hibájából nem jön létre a szerződés. 12.2. A támogatási szerződés megkötéséhez a Pályázónak/Kedvezményezettnek be kell nyújtania a jogszabályok, továbbá a Támogató, illetve a Támogatáskezelő által előírt nyilatkozatokat, dokumentumokat. A szerződéskötéshez
23 szükséges nyilatkozatokat, dokumentumokat a pályázat benyújtásával egyidejűleg kell benyújtani. 12.3. Amennyiben az Áht. 50/A. § alapján – és figyelembe véve az Ávr. 84. §ának (1) bekezdésében felsorolt, a biztosíték kikötésének mellőzésére lehetőséget adó eseteket – a támogatási szerződésben előírásra kerül, a Kedvezményezett a támogatás folyósítását megelőzően köteles a Támogatáskezelő rendelkezésére bocsátani az előírt biztosítékot. Biztosíték a Kedvezményezett valamenynyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a Támogatáskezelő javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt. Több fizetési számla esetén a Kedvezményezettnek meg kell adnia a felhatalmazó nyilatkozatok érvényesítésének sorrendjét is. 12.4. A Támogatáskezelő a beérkezett dokumentációt megvizsgálja. Amennyiben a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok valamelyike nem áll rendelkezésére vagy hiányos, a Kedvezményezettet elektronikus üzenetben 8 napos határidővel, egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a Kedvezményezett a hiánypótlást nem, vagy késedelmesen teljesíti, a Támogatáskezelő erről tájékoztatja a Támogatót, és indítványozza a támogatói döntéstől való elállást. A Támogatáskezelő a Támogató döntéséről értesíti a Kedvezményezettet. 12.5. A Kedvezményezettel a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatási szerződést a Támogatáskezelő köti meg. 12.6. A támogatás folyósítására a Támogatási szerződés hatályba lépésétől számított 30 napon belül kerül sor. A támogatás kifizetésének feltételeit, a szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásának határidejét és tartalmi követelményeit a támogatási szerződés tartalmazza. A támogatás folyósítása kizárólag banki átutalással történik, a pályázó által megadott, pénzintézetnél nyitott bankszámlaszámára. 13. Elszámolás 13.1. A támogatást a szerződésben meghatározott célra és időszakban lehet felhasználni. A támogatás jogszerű felhasználásáról a támogatási szerződés alapján kell szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás (egységesen Beszámoló) keretében elszámolni. 13.2. Amennyiben a Beszámoló a szerződésben rögzített határidőig nem kerül benyújtásra, vagy a benyújtott beszámoló hiányos, a Támogatáskezelő a ked-
24 vezményezettet elektronikus üzenetben, 15 napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a kedvezményezett a felszólításban megjelölt határidőre sem teljesíti a beszámolási vagy hiánypótlási kötelezettségét, illetve a fennmaradó hiányosságokra további hiánypótlási felszólítás kiküldése válik szükségessé, a Támogatáskezelő tértivevényes levélben, 8 napos határidővel második felszólítást küld a kedvezményezett részére. A program végrehajtása során a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény hatálya alá tartozó beszerzések esetén a Kedvezményezett köteles betartani a közbeszerzési törvény előírásait. 14. Kifogás 14.1. A támogatási döntés ellen érdemben nincs helye jogorvoslatnak. Az államháztartáson kívüli kedvezményezettnek pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatás igénylője vagy kedvezményezettje a Támogatáskezelőnél kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásban vagy a támogatási szerződésbe ütközik. 14.2. Az Ávr. 102/D. §-a alapján a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzőstől számított tíz napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított harminc napon belül írásban kifogást nyújthat be a Támogatáskezelőnél (1387 Budapest Pf. 1467.), ha véleménye szerint az eljárás jogszabálysértő, illetve a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs. 14.3. A kifogásnak tartalmaznia kell: – a kifogást tevő nevét, székhelyét vagy lakcímét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét; – a kifogással érintett pályázat, a támogatási szerződés azonosítását szolgáló adatokat, így különösen a pályázat címét, a támogatás célját, a támogatási szerződés számát; – a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását; – a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel, döntéssel megsértett jogszabályhely pontos megjelölését; – a kifogást tevő vagy a nem természetes személy kifogást tevő képviselőjének saját kezű aláírását. 14.4. Érdemi vizsgálat nélkül el kell a kifogást utasítani, ha: – azt határidőn túl terjesztették elő,
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – azt nem az arra jogosult terjeszti elő, – az a korábbival azonos tartalmú, – a kifogás nem tartalmazza a jogszabályban meghatározott adatokat, azt a korábbi kifogás tárgyában hozott döntéssel szemben nyújtották be, a kifogás benyújtásának nincs helye, – a kifogás kizárólag olyan jogsértés ellen irányul, mely a sérelmezett eljárás megismétlésével nem orvosolható. 14.5. A lebonyolító szerv – ha a kifogásban foglaltakkal egyetért – megteszi a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket, vagy továbbítja a kifogást az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A kifogást az Emberi Erőforrások Minisztériuma annak kézhezvételétől számított harminc napon belül érdemben elbírálja. Az elbírálás határideje egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható, erről a határidő lejárta előtt tájékoztatni kell a kifogás benyújtóját. A kifogás elbírálásában – a fejezetet irányító szerv vezetője kivételével – nem vehet részt az, aki a kifogással érintett eljárásban részt vett. Ha a kifogás alapos, az Emberi Erőforrások Minisztériuma elrendeli a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedést, egyébként azt elutasítja, és döntéséről – elutasítás esetén az elutasítás indokainak megjelölésével – a kifogást benyújtóját írásban értesíti. A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye. 14.6. Egy döntéssel, intézkedéssel összefüggésben kifogás egyazon Pályázó vagy Kedvezményezett részéről csak egy alkalommal nyújtható be. 15. További információ 15.1. Nem köthető támogatási szerződés azzal, aki: – a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett; – jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll; – az Áht 48/B, § alapján nem részesíthető költségvetési támogatásban; a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja. 15.2. A Támogató fenntartja a jogot, hogy a döntést követően, amennyiben a pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeget – a beérkezett pályázatok száma vagy tartalma miatt – nem tudta felhasználni, úgy további beadási határidőt
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám és/vagy módosított feltételeket határozzon meg egy módosított pályázati kiírás keretében. 15.3. A Támogató, a Támogatáskezelő, illetve a jogszabály által az ellenőrzésükre feljogosított szervek (különösen az ÁSZ, KEHI) jogosultak a támogatás jogszerű felhasználásának ellenőrzése céljából a projekt megvalósításának folyamatba épített, illetve utólagos ellenőrzésére. A Kedvezményezett az ellenőrzések során köteles együttműködni az ellenőrzést végző szervezetekkel, illetve a projekt zárását követően köteles biztosítani, hogy a pályázatban a dokumentumok őrzésére kijelölt helyen a pályázati dokumentáció teljes anyaga rendelkezésre álljon. A helyszín változásáról köteles haladéktalanul tájékoztatni a Támogatáskezelőt. E kötelezettség megszegése esetén Támogató jogosult – a kötelezettség fennállásának időtartama alatt – a támogatás jogosulatlan igénybe vételére vonatkozó szankciók alkalmazására. Az ellenőrzések lefolytatására a támogatási döntés meghozatalát, vagy a támogatási szerződés megkötését megelőzően, a költségvetési támogatás igénybevétele alatt, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve lezárásakor, valamint a beszámoló elfogadását követő öt évig kerülhet sor. 15.4. A pályázattal kapcsolatos kérdésekben a Lebonyolító ügyfélszolgálata áll rendelkezésre a +36-1-795-5300 telefonszámon, valamint a
[email protected] e-mail címen. http://www.emet.gov.hu/felhivasok/reformacio_emlekbizottsag7/
Tanoda programok támogatása – hátrányos helyzetű tanulók felzárkózása / VEKOP-7.3.2-16 A felhívás kódszáma: VEKOP-7.3.2-16 Magyarország Kormányának felhívása egyházi és nonprofit szervezetek részére, amely a Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni stratégiában foglaltakkal összhangban támogatja a tanodák szakmai tevekénységeinek továbbfejlesztését a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése és a hátrányos helyzetű, főként roma származású tanulók iskolai eredményességének növelése, valamint képességeinek kibontakoztatása érdekében. A Kormány az Európa 2020 Stratégia elfogadásával célul tűzte ki a végzettség nélküli iskolaelhagyók arányának 10% alá csökkentését és a felsőfokú végzett-
25 séggel rendelkező 30-34 év közötti uniós lakosok arányának 40% fölé emelését. A fenti célok elérését a Kormány többek között egyházi és civil szervezetek segítségével létrehozott tanodák támogatásával tervezi megvalósítani a jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: – a benyújtott támogatási kérelmekről a jogszabály által meghatározott határidőn belül dönt; – a felhívás feltételeinek megfelelő projekteket 25 millió Ft – 30 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig; – a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a megítélt támogatás elszámolható költségei legfeljebb 25%-ának, civil szervezet és egyházi jogi személy kedvezményezett esetén 50%-ának megfelelő, maximum 15 millió Ft összegű támogatási előleget biztosít. A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy: projektjük megvalósításával hozzájárulnak az Európa 2020 Stratégiában megfogalmazott célok eléréséhez, azaz támogatják a végzettség nélküli iskolaelhagyók arányának 10% alá csökkentését és a felsőfokú végzettséggel rendelkező 30-34 év közötti uniós lakosok arányának 40% fölé emelését; – a projektjük megvalósításával továbbá hozzájárulnak a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia céljainak eléréséhez, amely szintén célként fogalmazza meg az iskolai lemorzsolódás csökkentését, valamint a roma és mélyszegénységben élő gyermekek közép- és felsőfokú oktatásba való eljutásának és bennmaradásának elősegítését; – a projektjük megvalósulásával hozzájárulnak a Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni stratégiában foglalt célok eléréséhez; – a projektjük megvalósulásával hozzájárulnak a Köznevelés fejlesztési stratégia céljaihoz, mely kiemelt szerepet tulajdonít a befogadó nevelés, valamint a nyitottságra ösztönző nevelés támogatásának; – a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet. 1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A felhívás indokoltsága és célja A Versenyképes Közép-magyarország Operatív Program (a továbbiakban: VEKOP) célul tűzi ki többek között a köznevelési rendszerből kikerülő tanulók megfelelő kompetenciákkal és versenyképes ismeretekkel, végzettséggel rendelkezzenek, továbbá csökkenjen az iskolai lemorzsolódás, a korai iskolaelhagyás mértéke, a továbbtanulási eredmények javuljanak, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók végzettségi szintje emelkedjen, azon belül kiemelten nő-
26 jön az érettségit adó képzésbe bekerülők és érettségi vizsgát szerzők, a felsőoktatásban továbbtanulók száma. Általában a köznevelési rendszerből kikerülő tanulók megfelelő kompetenciákkal és versenyképes ismeretekkel, végzettséggel rendelkezzenek. Jelen felhívás eszközrendszere szinergikusan kapcsolódik az EFOP 3.3 intézkedéséhez (A neveléshez és képzéshez való hozzáférés biztosítása a nem formális és informális tanulási formákon keresztül), amely a fenti célokhoz igazodva az alábbi intézkedéseket fogalmazza meg: – A végzettség nélküli iskolaelhagyás visszaszorítása érdekében cél a komplex kompetencia- és személyiségfejlesztő, tehetséggondozó, készségfejlesztő, pályaorientációt támogató programok, foglalkozások megvalósítása, fejlesztése a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű tanulók részére, valamint a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése. – A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felzárkózási esélyeinek növelése képességeik kibontakoztatása tanoda fejlesztések révén. A tanulók támogatása a középfokú tanulmányaik sikeressége, végzettségi szintjük emelése érdekében a köznevelés rendszerén kívüli egyházi és nonprofit szervezetek bevonásával. – Feladat a létrejött jó gyakorlatok terjesztése, a végzettség nélküli iskolaelhagyásra vonatkozó egyedi megoldások összegyűjtése. Helyzetleírás A köznevelés-statisztikai adatokból látható, hogy az oktatás szintjein felfelé haladva a hátrányos helyzetű és különösen a roma tanulók aránya egyre alacsonyabb. Magas (11% körül mozog) a végzettség nélküli iskolaelhagyás aránya, és az oktatási rendszerek teljesítményét vizsgáló hazai és nemzetközi mérések egyaránt azt mutatják, hogy (nemzetközi összehasonlításban) kiugróan nagyok a társadalmi háttértényezők mentén meglévő különbségek: a szociális hátrányok és a tanulási kudarc között szoros az összefüggés. Mindez meghatározó a későbbi munkaerő-piaci lehetőségek szempontjából is: minél alacsonyabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál kisebb esélye van a munkaerőpiacra való belépésre, a nyílt munkaerőpiacon történő sikeres helytállásra. Az alacsony iskolázottságú népességben jelentős arányt képviselnek a roma származású csoportok. Kutatási adatok szerint az iskolázatlan szülők által nevelt gyerekek közül több mint 25%-kal nagyobb valószínűséggel esnek ki a nappali tagozatos iskolarendszerből a roma, mint a nem roma fiatalok. A köznevelés rendszerén kívül, alulról jövő kezdeményezésként létrehozott tanodák képesek voltak megszólítani a hátrányos és halmozottan hátrányos hely-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám zetű tanulókat és családjukat, tevékenységeikkel hozzájárultak a tanulók lemorzsolódásának csökkentéséhez és a továbbtanulási esélyeik növeléséhez. A program előzményei: – HEFOP-2.1.4 „Modell értékű tanoda típusú (extrakurrikuláris) tevékenységek támogatása a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikeressége érdekében”, – TÁMOP-3.3.5 „Tanoda programok támogatása”, – TÁMOP-3.3.9 „A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések támogatása – Tanoda típusú programok támogatása. A tanodák működésének egységes szakmai keretet ad a tanodasztenderd, amely a TÁMOP 3.3.13. Eötvös József Program keretében került – a szakmai tapasztalatok alapján – megújításra. Stratégiai környezet, stratégiai célok: A konstrukció illeszkedik az EU 2020 Stratégiában tett nemzeti vállaláshoz, miszerint 40% fölé nő a felsőfokú vagy annak megfelelő végzettséggel rendelkezők aránya a 30-34 éves népességen belül, és 10%-ra csökken a végzettség nélküli iskolaelhagyók száma. A konstrukció illeszkedik továbbá a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 7.3.3. Hátrányos helyzetű, köztük roma fiatalok közép- és felsőfokú oktatásba való eljutásának és bennmaradásának elősegítése pontjához: „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű, köztük roma fiatalok eljussanak a közép- és felsőfokú oktatásba. Növelni kell a hátrányos helyzetű, köztük roma gyerekek arányát az érettségit adó képzésekben és a felsőoktatásban, valamint a piacképes szakmát adó, a gazdasági integrációt lehetővé tévő szakképzésben. Az érettségit adó középiskolába történő bejutást minél magasabb arányban kell biztosítani mind az érettségit nem adó szakképzéseket követően, mind pedig közvetlenül az általános iskola után. Az általános iskolából a középiskolába történő átmenethez kapcsolódóan fontos annak biztosítása, hogy a jó eredményű roma tanulók is a képességeiknek megfelelő intézményeket célozzanak meg. A cél alapvetően az oktatás hátránykompenzáló képességének megerősödésével befogadóvá válásával (a 7.3.2. pontban megfogalmazott beavatkozások megvalósításával) valósulhat meg. Emellett szükség van: •A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű – kiemelten roma – tanulók/hallgatók oktatási sikerességét célzó egyéni támogató, segítségnyújtó programokra, ösztöndíjprogramokra.”
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám A Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni stratégia egyik átfogó stratégiai célja az „VI.2.1. Az egyéni szükségletek kielégítése”, amely megvalósításának egyik eszközeként említi a tanoda programot (1.4. Extrakurrikuláris és intézményes nevelésen kívüli tevékenységek, lehetőségek). A stratégia beavatkozási területei és eszközrendszere fejezetben a „VII. 2.4. Az iskolarendszerből való végzettség nélküli iskolaelhagyás ellenében beavatkozó intézkedések” részeként jelenik meg a tanoda program (2.4.4. Tanórán kívüli tevékenységek, egész napos iskola, szülőkkel való együttműködés erősítése). A Köznevelés-fejlesztési stratégia kiemelt szerepet tulajdonít a befogadó nevelés támogatásának. Beavatkozásai között szerepel a végzettség nélküli iskolaelhagyás arányának csökkentése (2.6.10) valamint a nyitottságra ösztönző nevelés támogatása (2.6.11). E célok megvalósításához szintén hozzájárulnak a tanodák. A felhívás célja A konstrukció alapvető célja a résztvevő hátrányos helyzetű tanulók körében a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése, a képzettségi szint növelése és az iskolai sikeresség előmozdítása a minőségi oktatáshoz, neveléshez való hozzáférésének elősegítésével extrakurrikuláris tevékenységek megvalósításán keresztül. Ennek érdekében jelen felhívás lehetőséget teremt a hátrányos helyzetű, köztük roma tanulók igényeire és a helyi szükségletekre rugalmasan reagálni tudó tanodák továbbfejlesztésére és a tanodai programok megvalósítására. A felhívásban támogatott projektek közvetlen célja a résztvevő hátrányos helyzetű, kiemelten roma tanulók komplex személyiségfejlesztése, életpályaépítése nem formális, informális keretek között, a tanulói és helyi szükségletekre reagálva, a jelen felhívás szakmai mellékletében található tanodasztenderd című dokumentumban leírtaknak megfelelően. A tanoda feladata összhangban van a köznevelési feladatokkal, a tanoda nem vonja ki a tanulót az iskolai életből, az iskolai pedagógiai munkát nem váltja ki, hanem az iskola utáni időszakban kínál olyan lehetőséget a célcsoport számára, amellyel hozzájárul a tanulók iskolai eredményességéhez, a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséhez. Közvetlen célcsoport: – Hátrányos helyzetű, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanulók4 (általános iskola alsó és felső tagozatos tanulói vagy középfokú iskola tanulói) Közvetett célcsoport: – A Tanoda programba bevont tanulók szülei, családtagjai
27 – A köznevelésben résztvevő nem hátrányos helyzetű tanulók Jelen konstrukció keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek. 1.2. A rendelkezésre álló forrás A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretöszszeg 350 millió Ft, mely a Közép-magyarországi Régióban használható fel. Jelen felhívás forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 10-15 db. 1.3. A támogatás háttere Jelen felhívást a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében a Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága (IH) hirdeti meg az 1011/2016. számú kormányhatározatban szereplő éves fejlesztési keret alapján. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a http://www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja! 3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük, hogy a támogatási kérelem összeállítása során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek: 3.1. A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek 3.1.1. Önállóan támogatható tevékenységek 3.1.1.1. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek 1. Előzetes igényfelmérés, háttérelemzés, melynek keretében be kell mutatni legalább a. a Tanoda környezetét, beleértve az elérhető közelségében lévő szegregátumokat, b. a Tanoda által megszólítani kívánt célcsoportot és az elérés módját Annak felmérését, hogy a tanoda működése során milyen módon tud nagyobb teret biztosítani az alsó tagozatos, valamint középfokú iskolákban tanulók részére c. a köznevelési intézményekkel való kapcsolatot,
28 d. a korábban megvalósított programok tapasztalatait (elsősorban Tanoda, emellett rövidebben kifejtve egyéb szociális hátrányt kompenzáló, esélyteremtő programok tapasztalatai). 2. Szakmai koncepció a program megvalósításáról (tanodamegvalósítási koncepció), melynek keretében be kell mutatni a. az előzetes igényfelmérés eredményeit, b. tervezett fejlesztés céljait, az egyes célcsoportokra külön-külön, c. a célok eléréséhez hozzájáruló tevékenységeket és azok ütemezést, valamint a megvalósításukhoz szükséges tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre állását, d. az elérni tervezett célok számszerűsíthető eredményeit, e. a megvalósítás kockázatait és azok kezelésének módját. A szakmai koncepciót a tanodasztenderd című dokumentummal összhangban kell elkészíteni. 3. A tanulók bevonása, a programból való lemorzsolódás megakadályozása: a. szülőkkel való aktív kapcsolattartás, családlátogatás, szülők bevonása a programokba, gyermekük oktatását érintő folyamatokba, b. tájékoztatás nyújtása a hátrányos helyzetű tanulók számára kialakított támogatási rendszerekről, felhívásokról. 4. Tanulástámogatás, kiemelten az alapkészségek fejlődésének támogatása, a tanuló egyéni fejlesztési tervének elkészítésén és megvalósításán keresztül egyéni előrehaladási napló vezetésével: a. együttműködés a bemeneti mérések elvégzése, kiértékelése érdekében a Türr István Képző és Kutató Intézettel, b. egyéni fejlesztési tervek elkészítése, a tanulók fejlesztési igényei szerinti beavatkozások meghatározása rövid és középtávon (pl. 3 hónapra, 12 hónapra, teljes projekt időtartamra), c. egyéni haladási napló vezetése (fejlesztési alkalmak rögzítése folyamatosan fejlesztési területenként / tantárgyanként, legalább háromhavonta szöveges értékelés és a mérési eredmények rögzítése, annak kiértékelése) és az egyéni fejlesztési tervek kapcsolódó felülvizsgálata. d. fejlesztő tevékenységek megvalósítása a tanuló egyéni szükségletei (egyéni fejlesztési terv) szerint o szövegértési képesség fejlesztése o matematikai alapműveletek elsajátításának fejlesztése e. szociális kompetenciák fejlesztése f. az önálló tanulás képességének kialakítása, a tanulót segítő technikák megtalálása, elsajátítása,
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám g. a tanoda programban résztvevő tanulók mentorálása, h. kimeneti mérések elvégzésében és kiértékelésében történő együttműködés a Türr István Képző és Kutató Intézettel. 5. Életpálya-építés, a továbbtanulást közvetlenül segítő tevékenységek, pályaorientációs tevékenységek megvalósítása: a. a tanulók önismeretének, pozitív jövőképének fejlesztése (pl. drámapedagógiai foglalkozás, mentálhigiénés szakember alkalmazása), b. pályaválasztással kapcsolatos ismeretek bővítése, pályaorientációs alkalmak, c. középfokú (elsősorban érettségit adó) és felsőfokú oktatási intézmények, roma szakkollégiumok, lehetséges foglalkoztatók látogatása, velük való kapcsolatfelvétel, d. szerepmodellek bemutatása, bevonása (pl. hasonló társadalmi helyzetből érkező diplomások, egyetemisták, sikeres emberek), e. pályaorientációt, karriertervezést segítő partnerekkel, munkaerő-piaci szereplőkkel szervezett programok, f. szülők és tanulók tájékoztatása az iskolarendszer fordulópontjairól, a továbbtanuláshoz kapcsolódó döntési lehetőségekről és annak következményeiről, a (tovább) tanulás megtérülő jellegének tudatosítása, 6. A szociális hátrányok kompenzálása, közösségfejlesztés, integrált közösségi programok megvalósítása a tanodában és a tanodán kívül: a. szabadidős tevékenységek, kulturális események, klubtevékenységek (pl. szülők/család aktív szerepvállalási lehetőségének biztosítása mellett) szervezése, tanodán belüli és kívüli integrált programok megvalósítása, 7. Hálózatosodás, kapacitásfejlesztés: a. kapcsolattartás, együttműködés a tanoda programot megvalósított/megvalósító szervezetekkel (pl. tanodák közötti szakmai műhelyek szervezése, bevált gyakorlatok megosztása, konferencia szervezése) – a projekt megvalósításának ideje alatt legalább két különböző tanodával való dokumentált együttműködés), b. a tanoda programban résztvevő pedagógusok, további szakmai megvalósítók személyiségének karbantartása, ennek érdekében felkészítésük és szupervízióban, tréningeken, képzésekben való részvételük biztosítása. 4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI Amennyiben jelentkezni kíván a felhívásra, kérjük a következő információkat vegye figyelembe. 4.1 Támogatást igénylők köre Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: – Egyéb egyesület (GFO 529) – Egyházi jogi személy (GFO 525, 551, 552, 555, 559)
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – Alapítvány, Közalapítvány, Egyéb alapítvány (GFO 561, 562, 563, 569) – Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (GFO 599) – Nonprofit gazdasági társaság (GFO 572, 573, 575, 576) Egy szervezet egy megvalósítási helyszínre egy támogatási kérelmet nyújthat be. Amennyiben egy szervezet több helyszínen kíván projektet megvalósítani, akkor az egyes helyszínekre külön támogatási kérelmet szükséges benyújtani. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség. 4.2 Támogatásban nem részesíthetők köre Lásd az ÁÚF „Kizáró okok listája” c. részben. 4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja Jelen felhívás keretében a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 47. § (2) bekezdése alapján a támogatási kérelmek benyújtására a felhívás közzétételét követő 24 hónapig van lehetőség. Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése az alábbiakban meghatározott időközönként, szakaszos elbírálással történik: – Az első szakaszban a támogatási kérelmek benyújtására 2016. április 18-tól 2016. június 30-ig van lehetőség. – A második szakaszban a támogatási kérelmek benyújtására 2016. július 1jétől 2016. október 31-ig van lehetőség. – A harmadik szakaszban a támogatási kérelmek benyújtására 2016. november 1-től 2018. április 3-ig van lehetőség. Ha a támogatásra rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerül vagy annak kimerülése előre jelezhető, az irányító hatóság a benyújtási határidő előtt a benyújtási lehetőséget felfüggesztheti vagy a felhívást lezárhatja, és az erről szóló tájékoztatás közzétételéről intézkedik. A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltő programon keresztül. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kitöltő programban véglegesített támogatási kérelemhez a felhívás 6. pontjában leírt módon kell csatolni a kérelem elektronikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is. A nyilatkozat papír alapú példányát – ha azt nem minősített elektronikus aláírással látták el – postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás/futárpostaszolgáltatás (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre: Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság
29 1525 Budapest, Pf. 95. Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a felhívás kódszámát, a támogatást igénylő nevét és címét. 5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK Kérjük a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak! 5.1 A támogatás formája Jelen felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül. 5.2 A projekt javaslat maximális elszámolható összköltsége Jelen felhívás keretében a projekt elszámolható összköltsége legfeljebb 30 millió Ft lehet. 5.3 A támogatás mértéke, összege Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 25 millió Ft, maximum 30 millió Ft. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. https://www.palyazat.gov.hu/vekop-732-16-tanoda-programok-tmogatsaA fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
Kutatói ösztöndíjak – Fulbright Pályázat beadási határidő: 2016. október 10. KÖVETELMÉNYEK: – Magyar állampolgárság (amerikai-magyar állampolgárok nem pályázhatnak); – Kiemelkedő oktatói/kutatói szakmai tevékenység; – Magasszintű angol nyelvtudás; – PhD fokozat – 2016. december 1-ig megszerzett PhD oklevél (kivéve egyes művészeti ágak esetében). – Meghívólevél az amerikai fogadóegyetemtől Fulbright kutatói ösztöndíjak Pályázni bármely tudományterületen vagy művészeti ágban lehet. Amerikai partnerekkel folytatandó közös kutatás előnyt élvez. Az ösztöndíj időtartama tipikusan három – öt hónap. Az amerikai egyetem által felajánlott költségmegosztást a Fulbright Program támogatja, így lehet hosszabb az időtartam. Az
30
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám
ösztöndíjas időszak leghamarabb 2017 augusztusában kezdhető meg, és legkésőbb 2018 augusztusában fejezhető be. AZ ÖSZTÖNDÍJAK MÉRTÉKE: Havi ösztöndíj (szállás, megélhetés költsége) 2,710-3,145 dollár/hó (intézménytől függően) Kezdeti anyagi támogatás, szakkönyvvásárlási és kutatási támogatás – egyszeri összeg 1,250 dollár (egy szemeszter esetén) 1,875 dollár (két szemeszter esetén) Kiutazó családtagoknak adható hozzájárulás 200 dollár/hó (egy családtag esetén) 350 dollár/hó (két vagy több családtag esetén) Egy retúr repülőjegy Magyarország és az USA között repülőjegy 50%-a Egészségügyi és balesetbiztosítás U.S Department of State fedezi A kísérő családtagok repülőjegyéről, biztosításáról és megélhetési költségéről az ösztöndíjasnak kell gondoskodnia. http://www.fulbright.hu/kutatoi-osztondijak/
A korábbi évek pályázóinak ill. ösztöndíjasainak számáról itt talál bővebb információt. AZ ÖSZTÖNDÍJAK MÉRTÉKE: Havi ösztöndíj (szállás, megélhetés költsége) 2,710 dollár-3,145 dollár/hó (egyetemtől függően) Kezdeti anyagi támogatás, szakkönyvvásárlási és kutatási támogatás – egyszeri összeg 1,250 dollár (egy szemeszter esetén) 1,875 dollár (két szemeszter esetén) Kiutazó családtagoknak adható hozzájárulás 200 dollár/hó (egy családtag esetén) 350 dollár/hó (két vagy több családtag esetén) Egy retúr repülőjegy Magyarország és az USA között repülőjegy 50%-a Egészségügyi és balesetbiztosítás U.S Department of State fedezi A kísérő családtagok repülőjegyéről, biztosításáról és megélhetési költségéről az ösztöndíjasnak kell gondoskodnia. http://www.fulbright.hu/oktatoi-osztondijak/
Oktatói ösztöndíjak – Fulbright
Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak – Fulbright
Pályázat beadási határidő: 2016. október 10. KÖVETELMÉNYEK: – Magyar állampolgárság (amerikai-magyar állampolgárok nem pályázhatnak); – Kiemelkedő oktatói/kutatói szakmai tevékenység; – Magasszintű angol nyelvtudás; – PhD/DLA fokozat – 2016. december 1-ig megszerzett PhD oklevél (kivéve egyes művészeti ágak esetében); – Meghívólevél az amerikai fogadóegyetemtől. Fulbright oktatói ösztöndíjak Pályázni bármely tudományterületen vagy művészeti ágban lehet. Az ösztöndíjak időtartama egy vagy maximum két egyetemi félév, a fogadó egyetem anyagi hozzájárulásától függően. Szakmai meghívólevél a sikeres pályázat előfeltétele. Az amerikai egyetem által felajánlott költségmegosztást a Fulbright Program támogatja. Az ösztöndíjas időszak leghamarabb 2017 augusztusában kezdhető meg, és legkésőbb 2018 augusztusában fejezhető be.
Pályázat beadási határidő: 2016. május 23. Az ösztöndíj továbbtanulási illetve kutatási lehetőséget biztosít bármely* tudományterületen vagy művészeti ágban – fokozatot nem adó (Non-Degree) egyetemi képzésben (max. 9 hónap) vagy – fokozatot adó (Degree: Master’s, PhD vagy DLA) egyetemi képzés első tanévében (max. 9 hónap) illetve – PhD fokozat megszerzéséhez kapcsolódó kutatás végzése (max. 6 hónap) (Visiting Student Researcher) céljából. A pályázók az Egyesült Államok bármelyik egyetemét választhatják. *Kivételt képeznek az orvostudományok, melyek magában foglalják a fogorvosi, ápolónői, állatorvosi képzést is, valamint a pszichológiai tanácsadást. Ezeken a területeken a Fulbright program nem támogatja a fokozatot adó programban
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám való részvételt. Kizárólag elméleti kutatómunkát lehet végezni, és semmilyen közvetlen kapcsolat nem engedélyezett a páciensekkel a kutatómunka során. Az ösztöndíjak maximális időtartama egy tanév (9 hónap). Visiting Student Researcher-ek (VSR) esetén átlagosan 6 hónap. Alapfeltétel a pályázott témában legkésőbb 2016. július 15-ig szerzett legalább BA/BSc szintű diploma, kiváló angol nyelvtudás és magyar állampolgárság (amerikai-magyar állampolgárok nem pályázhatnak). AZ ÖSZTÖNDÍJAK MÉRTÉKE: Havi ösztöndíj (szállás, megélhetés költsége) 1,280 dollár – 2,100 dollár/hó (egyetemtől függően) Kezdeti anyagi támogatás – egyszeri összeg 500 dollár Szakkönyvvásárlási és kutatási támogatás – egyszeri összeg 600 dollár (egy tanév esetén) 400 dollár (egy szemeszter esetén) Kiutazó családtagoknak adható hozzájárulás 100 dollár/hó (egy családtag esetén) 200 dollár/hó (két vagy több családtag esetén) Tandíjtámogatás max. 15,000 dollár egy tanévre Egy retúr repülőjegy Magyarország és az USA között Repülőjegy 50%-a Egészségügyi és balesetbiztosítás U.S Department of State fedezi A kísérő családtagok repülőjegyéről, biztosításáról és megélhetési költségéről az ösztöndíjasnak kell gondoskodnia. http://www.fulbright.hu/posztgradualis-hallgatoi-osztondijak/
Az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotása / KKETTKK-CP-03 Pályázat kódja: KKETTKK-CP-03 A Közép- és Kelet- európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata
31 keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából pályázatot hirdet az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek megalkotására. 1. A pályázat célja A pályázati program célja, hogy az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezet ébren tartásával hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló európai identitás erősítéséhez. A pályázat célja továbbá, hogy a filmművészeti alkotások tervezetein keresztül is erősítse a toleranciát és a kölcsönös megértést, tiszteletben tartva és népszerűsítve a kulturális és nyelvi sokszínűséget, a történelmi jelenségek több szempontú megközelítését. Ennek érdekében támogatja olyan filmművészeti alkotások forgatókönyveinek létrejöttét, amelyek a korszakkal kapcsolatos emlékanyagok, ismeretek feldolgozását tartalmazzák. A fentiekben megfogalmazott célokkal azonosulva a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány az alábbi tevékenységeket támogatja: o az első világháborúval kapcsolatos ismeretterjesztő dokumentumfilmek forgatókönyveinek elkészítése; o az első világháború témájával kapcsolatos játékfilmek forgatókönyveinek elkészítése 2. Pályázat benyújtására jogosultak A pályázat keretében megyei, megyei jogú városi, városi, települési önkormányzatok, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények és egyéb közintézmények pályázhatnak. Pályázat benyújtására nem jogosultak azon szervezetek: – amelyeknek lejárt köztartozása van; – amelyek végelszámolás, kényszer végelszámolás, egyszerűsített törlés vagy csődeljárás alatt állnak, adósságrendezési eljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban. – pártok, pártalapítványok, pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek, szakszervezetek. 3. Támogatható tevékenységek A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete az alábbi tevékenységeket támogatja: – az első világháborúval kapcsolatos ismeretterjesztő dokumentumfilm forgatókönyvének elkészítése;
32 – az első világháború témájával kapcsolatos játékfilm forgatókönyvének elkészítése 4. Támogatási időszak A pályázati kiírás keretében támogatott projektek támogatási és megvalósítási időszaka: 2016. február 15.-2016. december 31. 5. Az elnyerhető támogatás mértéke Az elnyerhető támogatás összegének felső határa: 1 000 000 forint. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, előfinanszírozás formájában. 6. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázati dokumentációt postai úton vagy személyesen kell benyújtani a pályázati támogatásközvetítő alábbi címére: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete – Pályázati Iroda Budapest, 1054 Budapest, Báthory utca 20. Beadási határidő: folyamatos, a rendelkezésre álló források keretéig. 7. Benyújtandó dokumentumok A pályázat benyújtásakor az alábbi dokumentumok csatolása szükséges: – kitöltött pályázati adatlap; – pénzügyi terv; – a tervezet mű 5 oldalnál nem nagyobb terjedelmű bemutató szinopszisa 8. A pályázat formai vizsgálata A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a támogatásközvetítő végzi. Á benyújtott pályázat érvényes, amennyiben – a jelen pályázati kiírás szerinti szervezet pályázott; – jelen pályázattal egy időben nem nyújtott be ugyanebben a pályázati konstrukcióban pályázatot; – a támogatási igényt benyújtó személy jogosult a szervezet képviseletére, a pályázati adatlap és a hatályos okirat adatai megegyeznek; – a támogatási igény benyújtója nem tartozik a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elnökének és tagjainak, a kuratórium tagjainak, valamint ezek közeli hozzátartozóinak érdekeltségi körébe; – a pályázó a támogatási szerződést megismerte, az abban foglaltakkal egyetért; – a támogatást igénylő szervezet határidőben nyújtotta be a pályázatát; – a támogatási igény benyújtója a pályázati adatlapot hiánytalanul kitöltötte.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Formai szempontból érvényes az a pályázat, mely a formai szempontok mindegyikének maradéktalanul megfelel. Amennyiben a támogatásközvetítő a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az adatlapban foglalt feltételeknek, a Pályázót egy alkalommal, elektronikus értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével. Amennyiben a hiánypótlás nem, vagy újból hiányosan érkezik meg a megadott határidőben, a támogatásközvetítő a támogatási igényt érvénytelenné nyilvánítja és elutasítja. 9. A pályázat tartalmi bírálata A pályázatok szakmai bírálatát a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által megbízott szakmai bíráló bizottság végzi el. A bíráló bizottság a pályázatokat tételesen megvizsgálja, tartalmilag értékeli és pontozza, majd rangsort állít fel pontszám szerinti csökkenő sorrendben. Az azonos pontszámú pályázatok esetén a rangsort a pályázat benyújtásának ideje alapján kell megállapítani (az előbb benyújtott pályázat a rangsorban előbbre kerül). A tartalmi elbírálás szempontjai: Értékelési szempont Pontszám A pályázat illeszkedése a pályázati kiírásban megjelölt célokhoz 10 Á pályázat kidolgozottsága, a megjelölt tevékenységek koherenciája 10 A költségvetés megalapozottsága 10 Á vállalt önrész mértéke 10 Fentiek alapján, a rendelkezésre álló keretösszeget is figyelembe véve, a bíráló bizottság az alábbi döntéseket hozhatja: – a pályázat támogatása; – a pályázat elutasítása. 10. A támogatási szerződés megkötése A támogatói döntés meghozatalát követően a támogatásközvetítő elektronikusan értesíti a pályázó szervezetet annak eredményéről, ezzel egy időben tájékoztatja a pályázót a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok letöltési helyéről. A kedvezményezettel a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatásközvetítő köti meg a támogatási szerződést. A támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok: -–alapító okirat/Társasági szerződés, önkormányzatok esetében államkincstári törzskönyvi kivonat (másolat) – Banki aláírás bejelentő karton és képviseletre jogosultságot igazoló dokumentum, vagy aláírási címpéldány (eredeti)
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – Együttes nemleges adóigazolás (nullás) (eredeti) – 30 napnál nem régebbi cégkivonat, önkormányzatok esetében államkincstári törzskönyvi kivonat – Nyilatkozat támogatási döntéshez (eredeti) – Nyilatkozat bankszámlákról (eredeti) – Felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízásra (eredeti) – Költségvetés – Igazolás a saját forrás rendelkezésre állásáról (önrész esetén) – Helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások esetén a pályázói nyilatkozaton felül képviselő-testületi, társulási tanácsi határozattal, vagy a képviselőtestület költségvetési rendeletbe foglalt, a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó meghatalmazása alapján a polgármester nyilatkozata (önrész esetén) A fenti dokumentumok visszaküldésére az elektronikus értesítést követő 15 nap áll rendelkezésre. A támogatásközvetítő a beérkezett dokumentációt megvizsgálja. Amennyiben a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok valamelyike nem áll rendelkezésére vagy hiányos, a Kedvezményezettet egy alkalommal, 5 munkanapos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a kedvezményezett a hiánypótlást nem, vagy késedelmesen teljesíti, a támogatásközvetítő tájékoztatja a kedvezményezettet, hogy a szerződéskötés meghiúsul és a támogatási döntés hatályát veszti. 11. Nyilvánosság A támogatásban részesült pályázóknak nyilvánossá kell tennie, hogy a pályázatban megjelölt tevékenységet az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja. Á nyilvánosság biztosíthatóságának módjai: – a szervezet székhelyén/működési helyén kihelyezett tájékoztató felirat; – honlap működtetése esetén, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatóként történő megjelenítése; – esemény megvalósítása esetén az esemény hivatalos irataiban történő feltüntetés (meghívó, jelenléti ív, sajtóközlemény), valamint az esemény helyszínén tájékoztató felirat; – kiadványok esetén a kiadványban támogatóként történő feltüntetés. 12. A pályázati csomag dokumentumai Jelen pályázati csomag az alábbi dokumentumokból áll: – pályázati kiírás és útmutató; – pénzügyi útmutató; – pályázati adatlap;
33 – adatlap támogatási szerződéshez + mellékletei; – támogatási szerződés tervezet. E dokumentumok egységes és megbonthatatlan egészet alkotnak, így a bennük megfogalmazottak összessége határozza meg jelen pályázat részletes előírásait, keretrendszerét, feltételeit és szabályait. 13. További információk A pályázati kiírás és útmutató letölthetőek http://www.elsovilaghaboru.com/ honlapról. A pályázattal kapcsolatos további információkat a honlapon feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségeken kaphat.
3600-Adhat Vonal – felhívás telefonhívással támogatható adománygyűjtő rendszer használatára közhasznú szervezetek részére A 13600 – Adhat Vonal azért jött létre, hogy az adománygyűjtő szervezeteknek egy gyors, biztonságos és átlátható adománygyűjtési lehetőséget biztosítson. Mivel az Adhat Vonal az Invitel, a Magyar Telekom vezetékes és mobil, a Telenor, a Vodafone valamint a Blue mobile és MOL mobile ügyfelei számára elérhető, kiemelkedő lehetőséget biztosít az adománygyűjtő szervezetek számára azzal, hogy rendkívül széles körből kaphatnak adományokat. A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány hazai mobilés távközlési szolgáltatókkal (Magyar Telekom Nyrt., Telenor Magyarország Zrt., Vodafone Magyarország Zrt., Invitel Távközlési Zrt.) partnerségben működteti a „13600 – Adhat Vonal” adománygyűjtő hívószámot, melyen keresztül közhasznú szervezeteket támogathatnak az adományozók. Az Adhat Vonal célja: A 13600 – Adhat Vonal azért jött létre, hogy az adománygyűjtő szervezeteknek egy gyors, biztonságos és átlátható adománygyűjtési lehetőséget biztosítson. Mivel az Adhat Vonal az Invitel, a Magyar Telekom vezetékes és mobil, a Telenor, a Vodafone valamint a Blue mobile és MOL mobile ügyfelei számára elérhető, kiemelkedő lehetőséget biztosít az adománygyűjtő szervezetek számára azzal, hogy rendkívül széles körből kaphatnak adományokat.
34 Kinek ajánljuk: Elsősorban azon szervezeteknek érdemes pályázni, akik havi szinten meg tudnak szólítani 100-150 adományozót, vagy évente egy-két alkalommal tudnak aktívan kampányolni egy adott cél érdekében, ezzel éves szinten legalább 10001200 embert adományozásra késztetni. Az Adhat Vonal működése: A 13600 – Adhat Vonalon keresztül maximálisan 99 szervezet támogatható az alábbi működési rendszer szerint: a 13600 telefonszám felhívása után az adományozók 01-99-ig számozott mellékek alapján azonosíthatják, hogy mely szervezetet kívánják a telefonhívás vagy SMS értékével (250 Ft) támogatni. A szolgáltatók a NIOK Alapítvány felé számolnak el az adományokkal, majd a NIOK Alapítvány, mint adománygyűjtést közvetítő szervezet a szolgáltatóktól kapott elszámolás alapján utalja tovább az adományokat a támogatott szervezet felé. A szolgáltatók a telefonhívások után hívásvégződtetési díjat számolnak fel, melynek mértéke szolgáltatónként változó, de maximum a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete által rögzített összeg, mely jelenleg 15 Ft + Áfa. A NIOK Alapítvány az elszámolt adományokból kezelési költséget nem von le, ugyanakkor a rendszer működtetésének érdekében a szervezetek havi adományközvetítői díjat fizetnek az előző havi hívások darabszáma alapján, melynek mértéke: 0-1000 db hívás/hó mennyiség esetén 5000 Ft/hó + áfa, 1001-3000 db hívás/hó mennyiség esetén 15 000 Ft/hó + áfa, 3001-5000 db hívás/hó mennyiség esetén 25 000 Ft/hó + áfa, 5001-7000 db hívás/hó mennyiség esetén 50 000 Ft/hó + áfa, 7001-10 000 db hívás/hó mennyiség esetén 70 000 Ft/hó + áfa, 10 001 db hívás/hó mennyiség fölött 85 000 Ft/hó + áfa. A pályázás feltételei: A 3/2011. (IX. 26.) NMHH rendelet alapján a fenti lehetőség igénybevételére közhasznú szervezetek (alapítványok, egyesületek vagy nonprofit gazdasági társaságok) jogosultak. A 13600 – Adhat Vonal szám használatára az alábbi feltételek teljesülése esetén pályázhatnak: – a szervezet közhasznú jogállással rendelkezik, – a szervezet 2016. során frissített adatlappal rendelkezik a NIOK Alapítvány által működtetett Adhat adatbázisban (további részletek: http://adhat.hu/adhatadatlap-civil-szervezetek-profilja). Pályázati anyag: – Kitöltött Pályázati űrlap.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – Elnyert pályázat esetén a szerződéskötéshez be kell majd küldeniük emailben: – Szervezetük logóját 130x130 pixel méretben (jpg vagy png formátumban) A pályázatnál az eddigi egyéni adománygyűjtési tapasztalatokat és eredményeket, az adománygyűjtési terveket és az átláthatóságra való törekvést vizsgáljuk kiemelten. Előnyt élveznek azok a szervezetek – melyek a lehető legszélesebb körben gyűjtenek adományokat, – melyek részletes, reális és minél nagyobb területi lefedettségű kommunikációs tervvel, továbbá jelentősebb média- és közösségi kapcsolatokkal rendelkeznek, – melyek jelezték az Adománygyűjtő Szervezetek Etikai Kódexéhez való csatlakozási szándékukat, vagy már elfogadták azt. (Részletek: atlathatosag.eu) Határidő: 2016. április 17. (vasárnap) 24.00 óra. Hiánypótlásra a határidő után nincs mód! A beérkezett pályázatokból a NIOK Alapítvány és a távközlési szolgáltatók által felkért testület választja ki azokat a szervezeteket, melyek használhatják a 13600 – Adhat Vonal hívószámot. Egy szervezet 2017. december 31-ig nyeri el a szám használatának jogát, mely ezt követően meghosszabbítható. A NIOK Alapítvány és a távközlési szolgáltatók által biztosított lehetőségek A NIOK Alapítvány működteti az Adhatvonal.hu nevű weboldalt, ahol az adományozók tájékozódhatnak a 13600 – Adhat Vonalon keresztül adományokat gyűjtő szervezetek adatairól és mellékszámáról. A szervezetek az oldalon rövid bemutatkozási lehetőséget kapnak, valamint megadják Adhat Adatlapjuk linkjének elérhetőségét. A NIOK Alapítvány biztosítja az Adhatvonal.hu oldal mobiltelefonokra optimalizált verzióját is, megjeleníti a szervezetek mellékét a telefonszámmal együtt az Adhat Adatlapokon, valamint egyedi mellékszámmal ellátott logót bocsát a szervezet rendelkezésére. A NIOK Alapítvány havi szinten összegyűjti és egyezteti az adományozási adatokat a távközlési szolgáltatókkal, elszámolásokat készít, lebonyolítja a pénzügyi adminisztrációt a partnerszervezetekkel, továbbutalja az adományok összegét, továbbá pályáztat, szerződik a szervezetekkel és folyamatosan kapcsolatban áll a felekkel. Ezen kívül üzemelteti az Adatvonal.hu weboldalt, ahol az adományozók tájékozódhatnak az adománygyűjtő szervezetekről. További információk: E-mail:
[email protected] Tel.: +36-1-315-3151 http://www.niok.hu
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Az első világháborúval kapcsolatos társadalom- és történettudományi munkák megjelentetésének támogatása / KKETTKK-CP-01 Pályázat kódja: KKETTKK-CP-01 A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából pályázatot hirdet az első világháborúval kapcsolatos tudományos művek megjelenésének támogatására. 1. A pályázat célja A pályázat célja, hogy előmozdítsa az első világháborúval kapcsolatos társadalom- és történettudományi munkák megjelentetését, és ezáltal is hozzájáruljon a korszakkal kapcsolatos ismeretek bővítéséhez. 2. Pályázat benyújtására jogosultak A pályázat keretében megyei, megyei jogú városi, városi, települési önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdálkodó társaságok, közművelődési intézmények és magánszemélyek pályázhatnak. Pályázat benyújtására nem jogosultak azon szervezetek: – amelyeknek lejárt köztartozása van; – amelyek végelszámolás, kényszer végelszámolás, egyszerűsített törlés vagy csődeljárás alatt állnak, adósságrendezési eljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban. – pártok, pártalapítványok, Pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek, szakszervezetek. 3. Támogatható tevékenységek Jelen pályázati kiírás keretében támogatható minden olyan tevékenység, amely az elkészült tudományos mű kiadásával összefüggésben merül fel. A pályázónak vállalnia kell, hogy a pályázat keretében megjelentetett tudományos mű legalább 500 példányban jelenik meg, és az alábbiakban megjelölt témák valamelyikéhez illeszkedik: – Az első világháború hatása a nők politikai, társadalmi és gazdasági helyzetére, s ennek hosszú távú következményei – A hiánygazdaság megjelenése az európai és magyar történelemben; a jegyrendszer, mint európai gyakorlat
35 – Az első világháború és az állam megváltozott gazdasági szerepe; a hadi megrendelések és ennek társadalmi-politikai következményei – A kultúra, mint propagandaeszköz – a kultúra megváltozott szerepe az első világháborúban – A rokkantak tömegessé váló társadalmi jelenléte: aktuális és hosszú távú szociálpolitikai válaszok – A háborús traumák pszichológiai hatása – szorongás, félelem, lelki sérülések – Magyarország és a magyar politikusok, katonai vezetők szerepe a háború kirobbantásában – Magyar hadicélok és a Nagy Háborúban bekövetkezett változások okai és következményei – A haditechnikai eszközök, fegyverek fejlődése az első világháborúban (tüzérség, aknavetők, harckocsik, páncélgépkocsik, páncélvonatok, repülőgépek, búvárhajók, lángszórók, kézigránátok, gázlövedékek stb.) – A háborúban harcolt magyar kiegészítésű k.u.k. és m. kir. ezredek történetének vizsgálata, összefoglalása – A magyar tiszti- és a közös tábornoki kar jellemzői, összetétele a háború idején – A harcászat valamint az egyes fegyvernemek által alkalmazott harceljárások változása a háború időszakában. – A hátország szerepe a háborúban (hadiipar, hadifoglyok, a nők szerepe és alkalmazása, hadikölcsönök, háborús propaganda, hadigondozás és hadsegélyezés, a katonaság karhatalmi bevetései a hátországban stb.) – A magyar katonák részaránya, szerepe a Monarchia haderejének egyes részeiben (közös hadsereg és haditengerészet, m. kir. Honvédség) – A Nagy Háború kollektív emlékezete (hadisírok, haditemetők, emlékművek és ünnepségek) – Magyar veszteségek az első világháborúban. – A magyar alakulatok szerepe az 1918. október végi-november eleji összeomlásban Amennyiben a fent megjelölt témákban megjelentetni kívánt mű külföldi mű fordítása, úgy a fordítás költségei is elszámolhatóak a pályázatban (a magyar nyelvről idegen nyelvre történő fordítás költségei azonban nem). 4. Támogatási időszak A pályázati kiírás keretében támogatott projektek támogatási és megvalósítási időszaka: 2016. február 15.-2016. december 31. 5. Az elnyerhető támogatás mértéke Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 1 000 000 forint.
36 A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. 6. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázati dokumentációt postai úton vagy személyesen kell benyújtani a pályázati támogatásközvetítő alábbi címére: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete – Pályázati Iroda Budapest, 1054 Budapest, Báthory utca 20. Beadási határidő: Folyamatos, a rendelkezésre álló források keretéig. 7. Benyújtandó dokumentumok A pályázat benyújtásakor az alábbi dokumentumok csatolása szükséges: – kitöltött pályázati adatlap; – pénzügyi terv; – a megjelentetni kívánt mű 5 oldalnál nem nagyobb terjedelmű szinopszisa. 8. A pályázat formai vizsgálata A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a támogatásközvetítő végzi. A benyújtott pályázat érvényes, amennyiben – a jelen pályázati kiírás szerinti szervezet pályázott; – jelen pályázattal egy időben nem nyújtott be ugyanebben a pályázati konstrukcióban pályázatot; – a támogatási igényt benyújtó személy jogosult a szervezet képviseletére, a pályázati adatlap és a hatályos okirat adatai megegyeznek; – a támogatási igény benyújtója nem tartozik a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elnökének és tagjainak, a kuratórium tagjainak, valamint ezek közeli hozzátartozóinak érdekeltségi körébe; – a pályázó a támogatási szerződést megismerte, az abban foglaltakkal egyetért; – a támogatást igénylő szervezet határidőben nyújtotta be a pályázatát; – a támogatási igény benyújtója a pályázati adatlapot hiánytalanul kitöltötte. Formai szempontból érvényes az a pályázat, mely a formai szempontok mindegyikének maradéktalanul megfelel. Amennyiben a támogatásközvetítő a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az adatlapban foglalt feltételeknek, a Pályázót egy alkalommal, elektronikus értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével a beadási határidőtől számított 5 munkanapon belül. Amennyiben a hiánypótlás nem, vagy újból hiányosan érkezik meg a megadott határidőben, a támogatásközvetítő a támogatási igényt érvénytelenné nyilvánítja és elutasítja.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám 9. A pályázat tartalmi bírálata A pályázatok szakmai bírálatát a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által megbízott szakmai bíráló bizottság végzi el. A bíráló bizottság a pályázatokat tételesen megvizsgálja, tartalmilag értékeli és pontozza, majd rangsort állít fel pontszám szerinti csökkenő sorrendben. Az azonos pontszámú pályázatok esetén a rangsort a pályázat benyújtásának ideje alapján kell megállapítani (az előbb benyújtott pályázat a rangsorban előbbre kerül). A tartalmi elbírálás szempontjai: Értékelési szempont Pontszám A pályázat illeszkedése a pályázati kiírásban megjelölt célokhoz 10 A pályázat kidolgozottsága, a megjelölt tevékenységek koherenciája 10 A költségvetés megalapozottsága 10 A vállalt önrész mértéke 10 A pályázati vállalt indikátor 10 Fentiek alapján, a rendelkezésre álló keretösszeget is figyelembe véve, a bíráló bizottság az alábbi döntéseket hozhatja: – a pályázat támogatása; – a pályázat elutasítása. 10. A támogatási szerződés megkötése A támogatói döntés meghozatalát követően a támogatásközvetítő elektronikusan értesíti a pályázó szervezetet annak eredményéről, ezzel egy időben tájékoztatja a pályázót a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok letöltési helyéről. A kedvezményezettel a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatásközvetítő köti meg a támogatási szerződést. A támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok: – Alapító okirat/Társasági szerződés, önkormányzatok esetében államkincstári törzskönyvi kivonat (másolat) – Banki aláírás bejelentő karton és képviseletre jogosultságot igazoló dokumentum, vagy aláírási címpéldány (eredeti) – Együttes nemleges adóigazolás (nullás) (eredeti) – 30 napnál nem régebbi cégkivonat, önkormányzatok esetében államkincstári törzskönyvi kivonat – Nyilatkozat támogatási döntéshez (eredeti) – Nyilatkozat bankszámlákról (eredeti) – Felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízásra (eredeti) – Költségvetés
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – Igazolás a saját forrás rendelkezésre állásáról (önrész esetén) – Helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások esetén a pályázói nyilatkozaton felül képviselő-testületi, társulási tanácsi határozattal, vagy a képviselőtestület költségvetési rendeletbe foglalt, a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó meghatalmazása alapján a polgármester nyilatkozata (önrész esetén) A fenti dokumentumok visszaküldésére az elektronikus értesítést követő 15 nap áll rendelkezésre. A támogatásközvetítő a beérkezett dokumentációt megvizsgálja. Amennyiben a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok valamelyike nem áll rendelkezésére vagy hiányos, a Kedvezményezettet egy alkalommal, 5 munkanapos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a kedvezményezett a hiánypótlást nem, vagy késedelmesen teljesíti, a támogatásközvetítő tájékoztatja a kedvezményezettet, hogy a szerződéskötés meghiúsul és a támogatási döntés hatályát veszti. 11. Nyilvánosság. A támogatásban részesült pályázóknak nyilvánossá kell tennie, hogy a pályázatban megjelölt tevékenységet az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja. A nyilvánosság biztosíthatóságának módjai: – a szervezet székhelyén/működési helyén kihelyezett tájékoztató felirat; – honlap működtetése esetén, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatóként történő megjelenítése; – esemény megvalósítása esetén az esemény hivatalos irataiban történő feltüntetés (meghívó, jelenléti ív, sajtóközlemény), valamint az esemény helyszínén tájékoztató felirat; – kiadványok esetén a kiadványban támogatóként történő feltüntetés. Jelen pályázati csomag az alábbi dokumentumokból áll: – pályázati kiírás és útmutató; – pénzügyi útmutató; – pályázati adatlap; – adatlap támogatási szerződéshez + mellékletei; – támogatási szerződés tervezet. E dokumentumok egységes és megbonthatatlan egészet alkotnak, így a bennük megfogalmazottak összessége határozza meg jelen pályázat részletes előírásait, keretrendszerét, feltételeit és szabályait. 13. További információk A pályázati kiírás és útmutató letölthetőek http://www.elsovilaghaboru.com/ honlapról. A pályázattal kapcsolatos további információkat a honlapon feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségeken kaphat.
37 Az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális programok, művészeti tevékenységek támogatása / KKETTKK-CP-04 Pályázat kódja: KKETTKK-CP-04 A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány ((mint Támogatásközvetítő a Kormány 1472/2012. Korm. határozata alapján) XX. Század Intézete az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából pályázatot hirdet az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programok, művészeti tevékenységek támogatására. 1. A pályázat célja A pályázati program célja, hogy az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programokat, művészeti tevékenységeket támogasson, így az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezet ébren tartásával hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló európai identitás erősítéséhez. 2. Pályázat benyújtására jogosultak A pályázat keretében megyei, megyei jogú városi, városi, települési önkormányzatok, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények és egyéb közintézmények pályázhatnak. Pályázat benyújtására nem jogosultak azon szervezetek: – amelyeknek lejárt köztartozása van; – amelyek végelszámolás, kényszer végelszámolás, egyszerűsített törlés vagy csődeljárás alatt állnak, adósságrendezési eljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban. – pártok, pártalapítványok, pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek, szakszervezetek.
38 3. Támogatható tevékenységek A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete az alábbi tevékenységeket támogatja: – az első világháborúval kapcsolatos ismeretterjesztő rendezvények, tudományos konferenciák, kiállítások stb. megvalósítása; – az első világháborúval kapcsolatos irodalmi, képzőművészeti, zenei, mozgásművészeti alkotások létrehozása és bemutatása; – az első világháború hőseinek és áldozatainak emléket állító kulturális rendezvények, művészeti események szervezése és megvalósítása Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: – előadói honoráriumok; – szakértői, kurátori tiszteletdíjak; – rendezvényszervezéssel kapcsolatos kiadások (terembérlet, technikai feltételek biztosítása, grafikai munkálatok, tolmácsolás); – vendéglátással és utazással kapcsolatos költségek; – kiállítás-tervezéssel kapcsolatos költségek; – kiállítás létesítéséhez kapcsolható költségek (látványelemek, installációk, multimédiás tartalmak előállítása, bemutatása stb.); – közvetlenül a létrehozandó kiállításhoz kapcsolódó eszközbeszerzések 4. Támogatási időszak A pályázati kiírás keretében támogatott projektek támogatási és megvalósítási időszaka: 2016. február 15.- 2016. december 31. 5. Az elnyerhető támogatás mértéke Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 2 500 000 forint. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, előfinanszírozás formájában. 6. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázati dokumentációt postai úton vagy személyesen kell benyújtani a pályázati támogatásközvetítő alábbi címére: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete – Pályázati Iroda Budapest, 1054 Budapest, Báthory utca 20. Beadási határidő: Folyamatos, a rendelkezésre álló források keretéig. 7. Benyújtandó dokumentumok A pályázat benyújtásakor az alábbi dokumentumok csatolása szükséges: – kitöltött pályázati adatlap;
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – pénzügyi terv; – a tervezet tevékenység 5 oldalnál nem nagyobb terjedelmű bemutató szinopszisa 8. A pályázat formai vizsgálata A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a támogatásközvetítő végzi. A benyújtott pályázat érvényes, amennyiben – a jelen pályázati kiírás szerinti szervezet pályázott; – jelen pályázattal egy időben nem nyújtott be ugyanebben a pályázati konstrukcióban pályázatot; – a támogatási igényt benyújtó személy jogosult a szervezet képviseletére, a pályázati adatlap és a hatályos okirat adatai megegyeznek; – a támogatási igény benyújtója nem tartozik a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elnökének és tagjainak, a kuratórium tagjainak, valamint ezek közeli hozzátartozóinak érdekeltségi körébe; – a pályázó a támogatási szerződést megismerte, az abban foglaltakkal egyetért; – a támogatást igénylő szervezet határidőben nyújtotta be a pályázatát; – a támogatási igény benyújtója a pályázati adatlapot hiánytalanul kitöltötte. Formai szempontból érvényes az a pályázat, mely a formai szempontok mindegyikének maradéktalanul megfelel. Amennyiben a támogatásközvetítő a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az adatlapban foglalt feltételeknek, a Pályázót egy alkalommal, elektronikus értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével. Amennyiben a hiánypótlás nem, vagy újból hiányosan érkezik meg a megadott határidőben, a támogatásközvetítő a támogatási igényt érvénytelenné nyilvánítja és elutasítja. 9. A pályázat tartalmi bírálata A pályázatok szakmai bírálatát a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által megbízott szakmai bíráló bizottság végzi el. A bíráló bizottság a pályázatokat tételesen megvizsgálja, tartalmilag értékeli és pontozza, majd rangsort állít fel pontszám szerinti csökkenő sorrendben. Az azonos pontszámú pályázatok esetén a rangsort a pályázat benyújtásának ideje alapján kell megállapítani (az előbb benyújtott pályázat a rangsorban előbbre kerül). Tartalmi elbírálás szempontjai: Értékelési szempont Pontszám A pályázat illeszkedése a pályázati kiírásban megjelölt célokhoz 10 A pályázat kidolgozottsága, a megjelölt tevékenységek koherenciája 10
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám A költségvetés megalapozottsága 10 A vállalt önrész mértéke 10 A pályázati vállalt indikátor (látogatószám stb.) 10 Fentiek alapján, a rendelkezésre álló keretösszeget is figyelembe véve, a bíráló bizottság az alábbi döntéseket hozhatja: – a pályázat támogatása; – a pályázat elutasítása. 10. A támogatási szerződés megkötése A támogatói döntés meghozatalát követően a támogatásközvetítő elektronikusan értesíti a pályázó szervezetet annak eredményéről, ezzel egy időben tájékoztatja a pályázót a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok letöltési helyéről. A kedvezményezettel a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatásközvetítő köti meg a támogatási szerződést. A támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok: – Alapító okirat/Társasági szerződés, önkormányzatok esetében államkincstári törzskönyvi kivonat (másolat) – Banki aláírás bejelentő karton és képviseletre jogosultságot igazoló dokumentum, vagy aláírási címpéldány (eredeti) – Együttes nemleges adóigazolás (nullás) (eredeti) – 30 napnál nem régebbi cégkivonat, önkormányzatok esetében államkincstári törzskönyvi kivonat – Nyilatkozat támogatási döntéshez (eredeti) – Nyilatkozat bankszámlákról (eredeti) – Felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízásra (eredeti) – Költségvetés – Igazolás a saját forrás rendelkezésre állásáról (önrész esetén) – Helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások esetén a pályázói nyilatkozaton felül képviselő-testületi, társulási tanácsi határozattal, vagy a képviselőtestület költségvetési rendeletbe foglalt, a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó meghatalmazása alapján a polgármester nyilatkozata (önrész esetén) A fenti dokumentumok visszaküldésére az elektronikus értesítést követő 15 nap áll rendelkezésre. A támogatásközvetítő a beérkezett dokumentációt megvizsgálja. Amennyiben a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok valamelyike nem áll rendelkezésére vagy hiányos, a Kedvezményezettet egy alkalommal, 5 munkanapos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a kedvezményezett a hiánypótlást nem, vagy késedelmesen teljesíti, a támogatásközvetítő
39 tájékoztatja a kedvezményezettet, hogy a szerződéskötés meghiúsul és a támogatási döntés hatályát veszti. 11. Nyilvánosság. A támogatásban részesült pályázóknak nyilvánossá kell tennie, hogy a pályázatban megjelölt tevékenységet az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja. A nyilvánosság biztosíthatóságának módjai: – a szervezet székhelyén/működési helyén kihelyezett tájékoztató felirat; – honlap működtetése esetén, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatóként történő megjelenítése; – esemény megvalósítása esetén az esemény hivatalos irataiban történő feltüntetés (meghívó, jelenléti ív, sajtóközlemény), valamint az esemény helyszínén tájékoztató felirat; – kiadványok esetén a kiadványban támogatóként történő feltüntetés. 12. A pályázati csomag dokumentumai Jelen pályázati csomag az alábbi dokumentumokból áll: – pályázati kiírás és útmutató; – pénzügyi útmutató; – pályázati adatlap; – adatlap támogatási szerződéshez + mellékletei; – támogatási szerződés tervezet. E dokumentumok egységes és megbonthatatlan egészet alkotnak, így a bennük megfogalmazottak összessége határozza meg jelen pályázat részletes előírásait, keretrendszerét, feltételeit és szabályait. 13. További információk. A pályázati kiírás és útmutató letölthetőek http://www.elsovilaghaboru.com/ honlapról. A pályázattal kapcsolatos további információkat a honlapon feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségeken kaphat.
Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása / KKETTKK-CP-02 Pályázat kódja: KKETTKK-CP-02 A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (mint Támogatásközvetítő a Kormány 1472/2012. Korm. határozata alap-
40 ján) XX. Század Intézete az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából ismét pályázatot hirdet az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételére, renoválására, helyreállítására. 1. A pályázat célja A pályázat keretében az elhanyagolt, forráshiány miatt nem megfelelően gondozott első világháborús emlékművek állagmegőrző karbantartására és felújítására van lehetőség. A pályázati program célja, hogy ily módon is ébren tartsa az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezetet, s ezáltal hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló magyar és európai identitás erősítéséhez. 2. Pályázat benyújtására jogosultak A pályázat keretében megyei, megyei jogú városi, városi, települési önkormányzatok, civil szervezetek, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek pályázhatnak. A pályázat benyújtását – civil szervezet esetén is – az önkormányzati képviselőtestületnek támogatnia kell. Pályázat benyújtására nem jogosultak azon szervezetek: – amelyeknek lejárt köztartozása van; – amelyek végelszámolás, kényszer végelszámolás, egyszerűsített törlés vagy csődeljárás alatt állnak, adósságrendezési eljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban. 3. Támogatható tevékenységek A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete az alábbi tevékenységeket támogatja: – I. világháborús emlékművek renoválása, a helyi emlékművek helyreállítása; – az I. világháborús emlékművekre a II. világháborúban elesett helyi hősök neveinek elhelyezése; – az emlékmű környezetének, talapzatának helyreállítása. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: – kivitelezési költségek; – restaurálási költségek; – szakértői díjak (művészettörténész, restaurátor, muzeológus, statikus és építész szakértők); – tervezői díjak. – Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám 4. Támogatási időszak A pályázati kiírás keretében támogatott projektek támogatási és megvalósítási időszaka: 2016. február 15.-2016. december 31. 5. Az elnyerhető támogatás mértéke Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 2 000 000 forint. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, előfinanszírozás formájában. 6. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázati dokumentációt postai úton vagy személyesen kell benyújtani a pályázati támogatásközvetítő alábbi címére: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete – Pályázati Iroda Budapest, 1054 Budapest, Báthory utca 20. Beadási határidő: Folyamatos, a rendelkezésre álló források keretéig. 7. Benyújtandó dokumentumok A pályázat benyújtásakor a kitöltött pályázati adatlap mellett az alábbi dokumentumok csatolása szükséges: – képviselőtestületi jóváhagyás (a pályázónak a benyújtott dokumentációhoz csatolnia szükséges a pályázat jóváhagyásáról szóló testületi döntés hiteles másolatát); – a jelenlegi helyzetet bemutató fotódokumentáció; – engedélyezési tervdokumentáció (amennyiben a pályázati projekt szempontjából releváns, úgy az építési/restaurálási engedélyezési tervdokumentációt illetve előzetes restaurátori szakvéleményt is szükséges másolatban a pályázati anyaghoz csatolni). 8. A pályázat formai vizsgálata A beérkező pályázatok formai ellenőrzését a támogatásközvetítő végzi. A benyújtott pályázat érvényes, amennyiben – a jelen pályázati kiírás szerinti szervezet pályázott; – jelen pályázattal egy időben nem nyújtott be ugyanebben a pályázati konstrukcióban pályázatot; – a támogatási igényt benyújtó személy jogosult a szervezet képviseletére, a pályázati adatlap és a hatályos okirat adatai megegyeznek; – a támogatási igény benyújtója nem tartozik a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elnökének és tagjainak, a kuratórium tagjainak, valamint ezek közeli hozzátartozóinak érdekeltségi körébe;
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám – a pályázó a támogatási szerződést megismerte, az abban foglaltakkal egyetért; – a támogatást igénylő szervezet határidőben nyújtotta be a pályázatát; – a támogatási igény benyújtója a pályázati adatlapot hiánytalanul kitöltötte. Formai szempontból érvényes az a pályázat, mely a formai szempontok mindegyikének maradéktalanul megfelel. Amennyiben a támogatásközvetítő a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az adatlapban foglalt feltételeknek, a Pályázót egy alkalommal, elektronikus értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével. Amennyiben a hiánypótlás nem, vagy újból hiányosan érkezik meg a megadott határidőben, a támogatásközvetítő a támogatási igényt érvénytelenné nyilvánítja és elutasítja. 9. A pályázat tartalmi bírálata A pályázatok szakmai bírálatát a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által megbízott szakmai bíráló bizottság végzi el. A bíráló bizottság a pályázatokat tételesen megvizsgálja, tartalmilag értékeli és pontozza, majd rangsort állít fel pontszám szerinti csökkenő sorrendben. Az azonos pontszámú pályázatok esetén a rangsort a pályázat benyújtásának ideje alapján kell megállapítani (az előbb benyújtott pályázat a rangsorban előbbre kerül). A tartalmi elbírálás szempontjai: Értékelési szempont Pontszám A pályázat illeszkedése a pályázati kiírásban megjelölt célokhoz 10 A pályázat kidolgozottsága, a megjelölt tevékenységek koherenciája 10 A költségvetés megalapozottsága 10 A vállalt önrész mértéke 10 A pályázati projekt indokoltsága (a fotódokumentáció alapján) 10 Fentiek alapján, a rendelkezésre álló keretösszeget is figyelembe véve, a bíráló bizottság az alábbi döntéseket hozhatja: – a pályázat támogatása; – a pályázat elutasítása. 10. A támogatási szerződés megkötése A támogatói döntés meghozatalát követően a támogatásközvetítő elektronikusan értesíti a pályázó szervezetet annak eredményéről, ezzel egy időben tájékoztatja a pályázót a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok letöltési helyéről. A kedvezményezettel a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatásközvetítő köti meg a támogatási szerződést.
41 A támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok: – Alapító okirat, önkormányzatok esetében államkincstári törzskönyvi kivonat (másolat) – Banki aláírás bejelentő karton és képviseletre jogosultságot igazoló dokumentum, vagy aláírási címpéldány (eredeti) – Együttes nemleges adóigazolás (nullás) (eredeti) – 30 napnál nem régebbi cégkivonat, önkormányzatok esetében államkincstári törzskönyvi kivonat – Nyilatkozat támogatási döntéshez (eredeti) – Nyilatkozat bankszámlákról (eredeti) – Felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízásra (eredeti) – Költségvetés – Igazolás a saját forrás rendelkezésre állásáról (önrész esetén) – Helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások esetén a pályázói nyilatkozaton felül képviselő-testületi, társulási tanácsi határozattal, vagy a képviselőtestület költségvetési rendeletbe foglalt, a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó meghatalmazása alapján a polgármester nyilatkozata (önrész esetén) A fenti dokumentumok visszaküldésére az elektronikus értesítést követő 15 nap áll rendelkezésre. A támogatásközvetítő a beérkezett dokumentációt megvizsgálja. Amennyiben a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok valamelyike nem áll rendelkezésére vagy hiányos, a Kedvezményezettet egy alkalommal, 5 munkanapos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a kedvezményezett a hiánypótlást nem, vagy késedelmesen teljesíti, a támogatásközvetítő tájékoztatja a kedvezményezettet, hogy a szerződéskötés meghiúsul és a támogatási döntés hatályát veszti. 11. Nyilvánosság A támogatásban részesült pályázóknak nyilvánossá kell tennie, hogy a pályázatban megjelölt tevékenységet az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja. A nyilvánosság biztosíthatóságának módjai: – a szervezet székhelyén/működési helyén kihelyezett tájékoztató felirat; – honlap működtetése esetén, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatóként történő megjelenítése; – esemény megvalósítása esetén az esemény hivatalos irataiban történő feltüntetés (meghívó, jelenléti ív, sajtóközlemény), valamint az esemény helyszínén tájékoztató felirat; – kiadványok esetén a kiadványban támogatóként történő feltüntetés. 12. A pályázati csomag dokumentumai Jelen pályázati csomag az alábbi dokumentumokból áll:
42 – pályázati kiírás és útmutató; – pénzügyi útmutató; – pályázati adatlap; – adatlap támogatási szerződéshez + mellékletei; – támogatási szerződés tervezet. E dokumentumok egységes és megbonthatatlan egészet alkotnak, így a bennük megfogalmazottak összessége határozza meg jelen pályázat részletes előírásait, keretrendszerét, feltételeit és szabályait. 13. További információk A pályázati kiírás és útmutató letölthetőek http://www.elsovilaghaboru.com/ honlapról. A pályázattal kapcsolatos további információkat a honlapon feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségeken kaphat.
Gilder/Coigney Nemzetközi Színházi Díj Pályázatot hirdet a Gilder/Coigney Nemzetközi Színházi Díj odaítélésére az LPTW. A League of Professional Theatre Women (Színházi Női Szakemberek Ligája, LPTW) pályázatot hirdet a Gilder/Coigney Nemzetközi Színházi Díj odaítélésére. A díjra az LPTW tagjai, kulturális és művészeti vezetők nevezhetnek olyan női színházi szakembereket, akik kivételes munkát végeznek. A díj összege ezer dollár. A díjat 2017 őszén adják át New Yorkban (Egyesült Államok). Nevezési határidő: 2016. június 30. Bővebb információ: League of Professional Theatre Women (LPTW); I: http://www.theatrewomen.org/programs/awards/the-gildercoigneyinternational-theatre-award/
Kreatív Ígéret a Képzőművészetben Díj A Vilcek Alapítvány pályázatot hirdet a Kreatív Ígéret a Képzőművészetben Díj odaítélésére. Pályázatot hirdet a New York-i (Egyesült Államok) Vilcek Foundation (Vilcek Alapítvány) a Creative Promise in Fine Arts (Kreatív Ígéret a Képzőművészetben) Díj odaítélésére. A díjra a festészetben, a nyomatokban, a fényképészetben, a szobrászatban és más vizuális művészeti ágazatokban dolgozó, legfel-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám jebb 38 éves művészek pályázhatnak. Csak olyan művészek nevezhetnek, akik nem az Egyesült Államokban születtek, de ott élnek. Pályázati határidő: 2016. június 10. Bővebb információ: Vilcek Foundation; I: http://www.vilcek.org/prizes/creative-promise/arts.html
KÖZösség-SZERvezés-VEZetés Program Az Ökotárs Alapítvány pályázatot hirdet közösségi kezdeményezések támogatására. Célunk a magyarországi civil társadalom jog- és érdekérvényesítő, illetve mozgósító képességének növelése és a közhivatalok, intézmények és piaci szereplők hatékony állampolgári ellenőrző képességének erősítése. A program célja, hogy a támogatásban részesülő civil szervezetek vagy helyi csoportok képzéseken való részvétel, mentorálás és konzultáció révén képessé váljanak a közösségszervezés eszköztárának elsajátítására és gyakorlati alkalmazására, és ezzel lakóhelyük életének, állapotának javítására, helyi problémák azonosítására és megoldására. MIT ÉRTÜNK KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS ALATT? A közösségszervezés lényege, hogy állampolgárok helyi közösségei érdemben befolyásolni tudják a helyi, illetve regionális döntéshozatalt és döntéshozókat, és ezzel elérjék, saját kezükbe vegyék a helyi ügyek megoldását. A közösségszervezés során a helyi közösség növeli a hatalmát: egy adott csoport aktívan bevonódik saját problémái megoldásába – megosztja, feltérképezi ezeket és a megoldási lehetőségeket, illetve azonosítja a hatalmi intézményeket és azokat a szereplőket, akik ezeket a megoldásokat lehetővé tudják tenni; célszemélyeket választ, akikkel tárgyalásos úton, vagy nyomásgyakorlással, ha szükséges, akár a konfliktus felvállalásával eljuthat a kijelölt célig. A program szakmai együttműködője a Civil Kollégium Alapítvány. I. PÁLYÁZÓ SZERVEZETEK, CSOPORTOK KÖRE A pályázatra tízezer főnél kisebb lélekszámú településen (vagy településrészen) aktívan működő civil szervezetek vagy önszerveződő informális csoportok és leendő közösségszervezőik jelentkezését várjuk. Pályázó lehet minden (A) olyan bíróságon bejegyzett civil szervezet (egyesület, alapítvány és szövetség) vagy (B) nem bejegyzett, informális állampolgári csoport, amely megfelel a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult, független a helyi, regionális
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám és központi kormányzattól, közintézményektől, köztestületektől, politikai pártoktól, valamint for-profit szervezetektől. (Alapítványok esetében az alapítók között, egyesület esetében a közgyűlésben nem lehetnek többségben az előbb felsoroltak.) A) Azon magyarországi székhellyel működő, köztartozás-mentes civil szervezetek pályázathatnak, amelyek Magyarországon kerültek bejegyzésre és tevékenységüket azóta folyamatosan végzik. Jogi formájuk szerint pályázhatnak: – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján létrehozott civil szervezetek, szövetségek (kivéve a pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat); – a 2013. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv) alapján létrehozott egyesületek és alapítványok; A kiválasztás során előnyt élvez az a pályázó szervezet, amely a pályázat beadásának napja előtt kevesebb, mint 3 évvel került bejegyzésre. Továbbá előnyt élveznek azon pályázatok, ahol a jelentkezők a közösségszervezői folyamatok továbbvitelére hosszabb távú adományszervezési ötletet is felvázolnak. B) Azon legalább 5-8 fő együttműködő magánszemélyből álló állampolgári csoportok, társaságok, érdekközösségek pályázhatnak, melyek tevékenységeiket nem bejegyzett szervezeti keretek között valósítják meg. Egy szervezet vagy csoport a felhívásra egy pályázatot nyújthat be. II. A PÁLYÁZÁS ÉS A KIVÁLASZTÁS FOLYAMATA A pályázati űrlap letölthető a http://www.okotars.hu/kozossegszervezes internetes oldalról. A pályázatokat elektronikus formában a
[email protected] elektronikus postacímre kell elküldeni a megadott határidőig. A pályázatok egy háromlépcsős kiválasztási folyamaton esnek át. 1. Első lépésben minden pályázónak egy rövid, tömör írásos jelentkezést kell benyújtania, melyben összefoglalja települése, településrésze helyi viszonyait, ez alatt értve a helyi társadalom összetételének bemutatását, a helyi társadalmi, közösségi problémák körét és az ezek megoldására tett eddigi kísérleteket. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a közösség, csoport, szervezet által a programba delegálni kívánt helyi közösségszervező(k) önéletrajzát és rövid motivációs levelét. Ennek benyújtási határideje: 2016. április 20., 18 óra. Minden jelentkezés formai ellenőrzésen esik át, ennek szempontjai:
43 – a pályázat határidőre beérkezett; – a pályázó szervezet, csoport és település megfelel a fenti feltételeknek; – a pályázati adatlap minden pontja kitöltésre került (a közösségszervező motivációs levelét is ideértve); – a pályázat minden kötelező melléklete (közösségszervező önéletrajza) beküldésre került. A formailag nem megfelelő pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek. A formailag megfelelő pályázatok elbírálásáról egy közösségszervezésben jártas szakemberekből álló szakmai bizottság dönt, mely a határidőre beérkezett jelentkezések közül a legjobbra értékelt 20-25 pályázatot javasolja továbbjutásra. Valamennyi pályázó e-mailen kap értesítést az eredményről, várhatóan május első felében. Az értékelés szempontjai: – A jelentkező szervezet vagy csoport rendelkezik tapasztalattal a közösségi munka, az érdekérvényesítés és a közösségi mozgósítás területén. – A jelentkező szervezet leendő közösségszervezője rendelkezik már érdekérvényesítési tapasztalattal, illetve elkötelezett a társadalmi problémák közösségszervezői típusú megoldása iránt. – A jelentkező szervezet vagy csoport hátrányos helyzetű településen működik és valósítja meg programját. – A jelentkező szervezet vagy csoport által bemutatott helyi probléma valódi szükségletekre épül, és megoldására esély mutatkozik. – A jelentkező szervezet vagy csoport legalább 5-8 tagja képes aktív „magként” együttműködni, a helyi közösségi folyamatok motorjává válni. – A jelentkező szervezet a pályázat beadásának napja előtt kevesebb, mint 3 évvel került bejegyzésre (előny). – A jelentkező szervezet konkrét adományszervezői ötlettel rendelkezik (előny). 2. Második lépésben, május folyamán a 20-25 javasolt jelentkezővel az Ökotárs Alapítvány helyszíni személyes interjúkat készít. Ennek során az Ökotárs munkatársai találkoznak a közösség vagy csoport tagjaival, esetleges vezetőivel és a leendő közösségszervezővel. 3. Harmadik lépésben a 20 továbbjutónak részletes írásos tervet kell benyújtania, mely a helyi viszonyok bemutatásán túl már kitér a helyben azonosított probléma (vagy problémák) megoldási módjaira és a közösség aktivizálásának javasolt irányaira is. A részletes terv benyújtási határideje: 2016. május 20. (péntek), 18 óra.
44 A továbbjutók közül legfeljebb 10-15 közösségszervezési program kerül támogatásra, a támogatottak június 15-ig írásban kapnak értesítést a támogatás tényéről. III. A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE ÉS FELHASZNÁLÁSÁNAK MÓDJA A nyertes 10-15 szervezetnek, csoportnak és a közösségszervezőknek, vezetőknek a program biztosítja a képzések és konzultációk költségeit, illetve a kiválasztott közösségszervezőknek maximum 18 hónapos időtartamra szükség és megegyezés szerinti (részmunkaidős) munkavégzés személyi költségeit. A nyertes szervezeteknek vagy csoportoknak vállalniuk kell a teljes folyamatban és az alábbi programelemeken való aktív részvételt és együttműködést. A kiválasztott közösségszervezőkkel az Ökotárs Alapítvány szerződést köt, a feladatvégzéssel kapcsolatos elvárások leírása megtalálható a http://www.okotars.hu/kozossegszervezes internetes oldalon. A képzések várhatóan 2016. június második felében kezdődnek, és az alábbi fő elemekből állnak: – alapozó közösségszervező képzés (5 nap, bentlakásos, 2016. június 22-26.); – helyi közösségi vezetők képzése (kétszer 3 nap, 2016. október és 2017. január); – haladó közösségszervező képzés (1 nap, bentlakásos, 2016. november); – helyi szervezet fejlesztése – közösségszervezés, (tagságépítés, önkéntesszervezés, szervezeti kommunikáció) forrásteremtés – szükség szerint (2016. július-szeptember között); – konzultációk a mentorral (havonta két alkalom, ebből egy személyes – szükség szerint a program végéig). A támogatás felhasználásának határideje, azaz ameddig az Ökotárs Alapítvány a képzési támogatást és a személyi költségeket a támogatás terhére biztosítja: 2017. november 30. HATÁRIDŐK Az első fordulós jelentkezés beadási határideje: 2016. április 20., 18 óra. A második fordulós részletes terv beadási határideje: 2016. május 20. (péntek), 18 óra. A támogatás felhasználásának határideje: 2017. november 30. Bővebb információk a KÖZ-SZER-VEZ programról és a közösségszervezésről az Ökotárs Alapítvány honlapján és az alábbi elérhetőségeken kérhetőek: http://www.okotars.hu/kozossegszervezes
[email protected] 06 1/411-3505
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Fradi-sas rajzpályázat Preambulum: A Ferencvárosi Torna Club sportolói évszázados szárnyalásának jelképe a Fradi Sas. A mindenki számára jól ismert zöld sasok kifejezés eltéveszthetetlenül utal a tiszteletet parancsoló, egyben fiatalos erőt sugárzó sportolók sportszerűen harcias, tettre kész hozzáállására. Ezt a szellemiséget megerősítendő, és a Fradi családnak élő példát állítandó, 2015-ben a klub élő jelképe, a Fradi Sas is elfoglalta helyét otthonunkban, a Groupama Arénában. A klub élő jelképe mellett, elsősorban a legifjabb Fradi szurkolók és családtagjaik élményekkel való töltekezését szolgálja a Fradi kabalaállata is, a Fradi-sas. A Fradi család összes tagjának lehetőséget biztosítva a tervezési és a kiválasztási folyamatba való bekapcsolódásra, a klub kabalafigurája teljes egészében megújul a 2016/17-es bajnoki szezonra. A közösen kiválasztott és elkészített, elsősorban a gyermekeknek szánt Fradi-sas így biztosíthatja az immár 29-szeres bajnok labdarúgó csapatunk mérkőzéseire a Groupama Arénába kilátogató szurkolóink még magasabb szintű szórakozását, továbbá az interakció lehetőségét. A Ferencvárosi Torna Club (székhely: 1091 Budapest, Üllői út 129., továbbiakban: „Szervező”) nyilvános pályázatot hirdet az elsősorban a klub legfiatalabb szurkolóinak és családjaiknak szóló Fradi-sas kabalafigura jelmezének tervezési munkálataira. 1. A pályázat háttere: A korábbi évtizedekben a Fradi Sas kizárólag a klub sporteseményein jelenlévő kabalafigura formájában jelent meg, 2015-ben azonban, klubunk jelképe, az élő Fradi Sas reptetése is csatlakozott a kabalafigurához a Groupama Arénában. Az élő Fradi Sas mellett a klub kabalafigurájának, a Fradi-sasnak elsődleges feladata így a stadionba kilátogató gyermekek és családtagjaik szórakoztatása, a labdarúgó mérkőzések programjának színesítése, és a klub képviselete különböző jótékonysági, és egyéb rendezvényeken. A klub írásában is szándékosan különbözteti meg a klub élő jelképét, a Fradi Sast a gyermekeknek szánt kabalától, a Fradi-sastól. 2. A pályázat célja: Az ifjú Fradisták által megálmodott és papírra vetett színés formavilágra, hangulati elemekre kötelezően támaszkodva a Ferencvárosi Torna Club új kabalafigurájának tervezési munkálatainak elvégzése, mely a Ferencváros hagyományainak és értékrendjének megfelelő módon tudja képviselni az egyesületet elsősorban a klub ifjú szurkolói, a családok, másodsorban pedig a nagy nyilvánosság előtt.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám 3. A pályázat időtartama: A pályázat két nyilvános és egy harmadik szakaszra oszlik: a. nyilvános gyermekrajz pályázat, b. nyílt tervezési pályázat, c. kivitelezés. A pályázat kihirdetését követően a végső pályaművek leadási határideje: a., gyermekrajzok esetén 2016. április 24. (vasárnap) 16.00 óra, b., második szakaszban 2016. május 29. (vasárnap) 16.00 óra. Az a., és b., szakaszok leadási határidejét követően 5-5 nap áll rendelkezésre a szavazásra a pályázatban leírtak alapján. A klub új kabalája a 2016/2017-es szezonnyitót megelőzően, de legkésőbb a szezonban kerül bemutatásra a nyilvánosság számára, majd a klub hazai mérkőzésén debütál a szurkolók előtt. A pályázat kiírója fenntartja a lehetőséget nagy létszámú pályázat leadása vagy egyéb ok esetén a határidők kitolására, eredménytelenség esetén a pályázati feltételek megváltoztatására. 4. A pályázaton résztvevő személyek: A pályázat első részében legfeljebb 14 éves, magyar állampolgársággal rendelkező gyermekek, míg pályázat második felében, a nyilvános tervezési pályázaton, életkortól függetlenül minden magyar állampolgársággal (beleértve a kettős állampolgársággal) rendelkező természetes személy részt vehet. 5. A pályázat menete: Az FTC új kabalájának tervezési pályázata két részből tevődik össze: a. nyilvános gyermekrajz pályázat: Az új FTC kabala elsősorban a gyermekeknek és családjaik számára készül, ezért a pályázat első részében a legfiatalabbak rajzolhatják meg, szerintük hogyan nézzen ki az új Fradi-sas. A gyermekrajz pályázaton részt vehet minden magyar állampolgársággal rendelkező, legfeljebb 14 éves gyermek, egy önállóan elkészített, legalább A4- es méretben megrajzolt, színes pályaművel. A gyermekrajz pályázat részvételének feltétele a pályázati határidőn belül, a
[email protected] címre – pdf vagy jpg formátumban, legalább 1 Mb méretben – elküldött pályamű, illetve a résztvevő gyermek neve és életkora, valamint a gyermek szülőjének/gondviselőjének neve és telefonos elérhetőségének megadása. b. nyílt tervezési pályázat: A pályázat második szakasza során a pályázó feladata, hogy a nyilvános gyermekrajz pályázaton szavazással kiválasztott pályamű, vagy pályaművek alapján,
45 azok hangulati elemeit, szín- és formavilágát kötelező inspirációként felhasználva és megvalósítva – lehetőleg háromdimenziós – közvetlen a jelmez kivitelezését elősegítő grafika megtervezése. A pályázat második szakaszának részvételi feltétele a pályázati határidőn belül, a
[email protected] címre – pdf vagy jpg formátumban, legalább 1 Mb méretben – elküldött pályamű, valamint a pályázó személyes adatainak és elérhetőségeinek (név, telefonszám, lakcím) megadása. 6. A pályaművekre vonatkozó kikötések: A pályázat bármely szakaszában résztvevő pályamű az FTC jelképét, a Fradi Sast, a klub színeinek (zöld-fehér), illetve a sas madárra jellemző színek (barna, sárga) felhasználásával ábrázolja. Az új kabala megjelenése erőt sugárzó, egyben barátságos, elsősorban a gyermekek számára megnyerő. A pályázó által készített Fradi-sas jelmezként kivitelezhető kell legyen, mely biztosítja átlagos testalkattal rendelkező viselője (175-190 cm magas) könnyed mozgását, ujjainak szabad használatát, beleértve a viselő karjait, továbbá lábait is, valamint a jelmezből való tiszta kilátás megoldását is. Az alábbi kitételek bármelyik elemét tartalmazó pályaművek a pályázat alól azonnali hatállyal kizárásra kerülnek: – félelemkeltő, erőszakos megjelenésű, fegyvereket, a közösség számára veszélyt jelentő eszközöket tart magánál – obszcén, gyűlöletkeltő elemek jelennek meg rajta – meztelenséget, szexuális tartalmat sugároz – alkoholt, dohánytermékeket és további tudatmódosító szereket ábrázol, és/vagy azok használatát hirdeti – bármilyen Magyarország területén hatályos jogszabályt megsért – egy már létező grafika/kabala másolata – harmadik fél vállalkozását, illetve annak termékeit reklámozza – a klub aktuális szponzorai által viselt arculati elemekkel, valamint ezen vállalatok értékrendjével össze nem egyeztethető elemeket tartalmaz 7. A kiválasztás menete: A pályázatra beérkezett és az FTC által jóváhagyott pályaművek az FTC hivatalos Facebook (http://www.facebook.com/fradi.hu) oldalán galéria formájában kerülnek megosztásra, a gyermekrajz pályázat esetén legkésőbb 2016. április 25-én, a nyilvános tervezési pályázat esetén legkésőbb 2016. május 30-án. A nyilvános gyermekrajz pályázat és a nyílt tervezési pályázat győztesei a galériában történő szavazás formájában kerülnek kiválasztásra. 8. A szavazás menete: A nyilvános gyermekrajz pályázat szavazási határidején belül a legtöbb szavazatot „Lájk” formájában begyűjtő pályamű jut tovább a nyílt
46 tervezési szakaszba. Egy személy több pályaműre is szavazhat. A pályázat kiírója fenntartja a lehetőséget, hogy több pályaművet is továbbjuttat a nyílt tervezési szakaszba. A nyílt tervezési szakasz szavazási határidején belül a legtöbb szavazatot „Lájk” formájában begyűjtő pályamű nyeri a pályázatot. Egy személy több pályaműre is szavazhat. 9. A pályázat menetrendje, határideje: a. gyermekrajz-pályázat: beküldési határidő – 2016. április 24. (vasárnap), 16.00 óra; szavazás kezdete – legkésőbb április 25-től b. első kiválasztási kör: szavazás lezárása – 2016. április 29. (péntek), 16.00 óra; eredményhirdetés – 2016. április 29. (péntek) 17.00 óra c. nyilvános tervezési pályázat: beküldési határidő – 2016. május 29. (vasárnap), 16.00 óra; szavazás kezdete – legkésőbb május 30-tól d. második kiválasztási kör: szavazás lezárása – 2016. június 3.. (péntek), 16.00 óra; eredményhirdetés – 2016. június 3. (péntek) 17.00 óra 10. A pályázat díjazása: a) a nyilvános gyermekrajz pályázat során legtöbb szavazatot gyűjtő pályázat készítője az alábbi díjazásban részesül: a. Oklevél b. A gyermek és 2 fő kísérő részére VIP Gold belépő az új kabala első hazai mérkőzésére c. Közös fénykép a Groupama Aréna gyepszőnyegén az új Fradi-sassal d. A Fradi Suli program keretében, a megújult Fradi-sas elkíséri a klub sportolóit a pályázó gyermek oktatási intézményébe b) a nyílt tervezési pályázat során legtöbb szavazatot gyűjtő pályázat készítője az alábbi díjazásban részesül: a. Oklevél b. A nyertes részére VIP Gold éves bérlet a Groupama Arénába az FTC 2016/2017-es szezonjára. c. Közös fénykép a Groupama Aréna gyepszőnyegén az új Fradi-sassal c) az első és második kiválasztási kör szavazói között 1-1, összesen 2 személy kerül kisorsolásra. A két kisorsolt nyertes nyereménye: a. 1-1 darab VIP Gold belépő az új Fradi-sas első hazai mérkőzésére b. 1-1 darab a labdarúgó szakosztály 2016/17-es mezének aláírt szurkolói változata
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám c. Közös fénykép a Groupama Arénában az új Fradi-sassal 11. A győztes pályamű kivitelezése: A nyílt tervezési pályázat során beküldött és a második kiválasztási kör során kiválasztásra került pályamű lesz a Ferencvárosi Torna Club új kabalájának megvalósítási alapja. A nyílt tervezési pályázaton résztvevő, az azt megnyerő pályamű beküldőjét a klub személyes konzultációra kéri fel. A találkozás alkalmával, a klub grafikus szakértői bevonásával pontosításra kerülnek a tervek, valamint a kivitelezés részleteinek leegyeztetése történik. A Ferencvárosi Torna Club vállalja a pályázaton győztes kabala elkészítését. A kivitelezésnél – és lehetőség szerint a második, nyílt tervezési szakaszban is – szempont, hogy: – a jelmez szabad ég alatt az év minden évszakában elforduló időjárási viszonyokat tartósan kiállja – a jelmez teljes egészében mosható, könnyen tisztítható legyen – a jelmez gyermekbarát elemekből, anyagokból épüljön fel – a jelmez átlagos testalkatú, 175-190 cm magas viselő számára kényelmesen viselhető legyen – a jelmezt viselő személy a jelmezből kilásson – a jelmezt viselő személy rugalmas mozgásra képes legyen A kivitelezést követően az elkészült jelmez bemutatásra kerül a nyílt tervezési pályázat győztese számára. Amennyiben a bemutatás során további módosítások szükségessége merül fel, azokat a klub a bemutatást követő héten elvégzi. 12. Vegyes rendelkezések: A pályázatra való jelentkezéssel és a
[email protected] címre beküldött pályaművel a résztvevő elfogadja az e dokumentumban meghatározásra került részvételi és adatkezelési feltételeket. A Fradi-sas tervezési és kiválasztási szakaszában való részvétel önkéntes. A pályázó elfogadja, hogy a gyermekrajz és nyílt tervezési pályázaton a beküldött pályaművek és az elkészült jelmez a klub kizárólagos tulajdonát képezik, azokat a klub a jövőben szabadon, mindennemű korlátozás nélkül, felhasználhatja. A Fradi-sas pályázat gyermekrajz és nyílt tervezési pályázat szakaszának nyertese(i) a Szervező http://www.facebook.com/fradi.hu oldalán szavazásos nyereményjáték formájában kerülnek kiválasztásra. A nyereményjátékban részt vehet minden 14. életévét betöltött korlátozottan cselekvőképes, illetve minden cselekvőképes természetes személy, aki megfelel a nyereményjáték részvételi feltételeinek. A nye-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám reményjátékban nem vehetnek részt az FTC Labdarúgó Zrt. alkalmazottai, és ezen személyeknek a jelenleg hatályos, Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozói. A tervezési pályázat két szakaszát lezáró kiválasztási szavazást követően a Szervező felveszi a kapcsolatot a szavazatukat „Lájk” formájában leadó résztvevők közül véletlenszerűen kisorsolt 1-1 nyertessel privát üzenet formájában. Az értesítést követően a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy nyereményéért jelentkezzen. Amennyiben ezt nem teszi meg, úgy automatikusan a sorsoláskor másodikként kihúzott tartalék nyertes válik jogosulttá a nyereményre. Amennyiben a másodikként kisorsolt tartalék nyertes sem jelentkezik a megadott 72 órás határidőn belül, úgy a harmadik, majd hasonló esetben a negyedik és az ötödik tartalék nyertes válik jogosulttá a nyereményre. Ha az ötödikként kihúzott tartalék nyertes sem jelentkezik a fentiek szerint, abban az esetben új sorsolásra kerül sor. A pályázat tervezési szakaszait lezáró két szavazás követően 1-1 nyertes kerül kisorsolásra. Az így kiválasztott nyertesek nyereménye a Ferencvárosi Torna Club 2016/17-es mezének aláírt egy darabja, valamint az új Fradi-sas nyilvános bemutatkozó mérkőzésén a Groupama Arénában a kabalával történő közös fénykép elkészítése. A nyereményt a két nyertes előzetes egyeztetést követően a Groupama Arénánál (1090 Üllői út 129.) található Fradi Shopban veheti át személyesen vagy a nyertessel történő egyéb megegyezés szerint a Ferencvárosi Torna Club postai úton eljuttatja azt a nyerteshez. A nyeremény másra át nem ruházható, illetve készpénzre nem váltható. A szervező semmiféle felelősséget nem vállal egyetlen felhasználóval vagy pályázóval szemben, aki a vonatkozó jogszabályok, szerződéses kötelezettségek vagy a jelen Felhívásban foglalt rendelkezések megsértésével vesz részt a pályázat bármely szakaszán vagy a pályaművek kiválasztását szolgáló nyereményjátékban. A pályázat bármely szakaszában résztvevők tudomásul veszik és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályaművel beküldésekor, illetve a nyereményjátékban való részvétellel megadott személyes adataikat a Szervező a Pályázaton keresztül nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos feladatai ellátása céljából, a szükséges mértékben kezelje, ennek érdekében kifejezetten az előirányzott célhoz kötötten felhasználja. Az adatvédelem körében és azzal kapcsolatosan a résztvevők tudomásul veszik, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. éve CXII. Törvény az információs önrendelkezési jogról és az infor-
47 mációszabadságról (továbbiakban: „Info tv.”) értelmében a Szervező kezeli és dolgozza fel a játékosok személyes adatait. Jelen felhívásban és az Info tv-bn rögzített kötelezettségeinek teljesítéséért az Ferencvárosi Torna Club, mint adatkezelő felel. A Szervező a pályázaton és nyereményjátékban résztvevők személyes adatainak védelmét a lehető legmagasabb fokon kívánja biztosítani, ezen felhívásban foglaltakon túl is köteles minden olyan védelmi intézkedést megtenni, amelyeknek a költség/ráfordítás igénye és az ezáltal biztosítani kívánt védelmi szint egymással arányban van. A megadott adatokat a Szervező kizárólag a jelen felhívásban megjelölt célokra használja fel. A Szervező szavatolja, hogy az adatkezelés mindenben a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartásával történik. A pályázó és játékos adatainak kezelésére kizárólag Magyarország területén kerülhet sor. A Szervező bármikor lehetőséget biztosít a Játékosnak arra, hogy tájékoztatást kérjen személyes adatai kezeléséről, kérje azok törlését vagy helyesbítését az alábbi címen: 1091 Budapest, Üllői út 129. Ezen kívül a résztvevőt megilleti a személyes adatai kezelése elleni tiltakozás joga is. Amennyiben a tiltakozása alapján a Szervező által meghozott döntéssel nem ért egyet, úgy a résztvevő bírósághoz fordulhat. A pályázaton és a nyereményjátékban résztvevők tudomásul veszik továbbá, hogy a nyeremények átadásáról, a kiválasztott pályaművek bemutatásáról, a kivitelezési szakasz bármely pontjáról, illetve az elkészült kabala pályázókkal történő bemutatásáról kép-, hang-, és filmfelvétel is készülhet; így a résztvevők hozzájárulnak ezen felvételek készítéséhez, valamint annak akár egészben, akár részleteiben – külön díjazás nélkül – a Szervező által szabadon, idő- és térbeli korlátozás nélküli, nyilvánosságra hozatal útján történő felhasználásához. A Szervező fenntartja a jogot, hogy a jelen pályázati kiírást és játékszabályt indokolt esetben egyoldalúan, bármely harmadik személy hozzájárulása nélkül megváltoztassa. A megváltoztatott pályázati kiírást és játékszabályt azonnal közzéteszi a facebook.com/fradi.hu Facebook oldalon, és a fradi.hu weboldalon. A Facebook a Pályázattal és a Nyereményjátékkal kapcsolatban semmilyen felelősséggel nem tartozik. A Facebook a Pályázatot és Nyereményjátékot nem szponzorálja, támogatja, felügyeli, illetve más módon sincs kapcsolatban vele. A Pályázók és Résztvevők az általuk a Pályázat és Nyereményjáték során átadott információkat a Szervező, illetve megbízottja, és nem a Facebook számára adja át. A Szervező fenntartja a jogot a Pályázat és/vagy Nyereményjáték megszakítására, felfüggesztésére. Amennyiben a Szervező felfüggeszti vagy megszakítja a Pályázatot és/vagy Nyereményjátékot, erről egyszerű közleményt jelentet meg a
48 Szervező Facebook üzenő falán. A Szervező továbbá jogfenntartással él a tekintetben is, hogy a jelen felhívásban foglalt feltételeket vagy magát a pályázatot és/vagy nyereményjátékot akár annak időtartama alatt előzetes bejelentés nélkül, egyoldalúan kiegészítse, módosítsa vagy megszüntesse, illetve ajánlatát különösebb indoklás nélkül visszavonja. A szabályzat módosításait, illetve a pályázat és/vagy nyereményjáték esetleges megszüntetéséről szóló értesítést a Szervező az előzőekben meghatározott formában teszi közzé Facebook oldalán, így az egyes Pályázó/Játékos felelőssége, hogy ezekről körültekintő, avagy az előírt megfelelő módon közvetlen tájékozódjanak.
Emlékem Simándy Józsefről – alkotáspályázat Irodalmi pályázat Simándy József születésének 100. évfordulója alkalmából. A Kistarcsai Kulturális Egyesület fontosnak tartja Kistarcsa szülötte, Simándy József, Kossuth-díjas operaénekes, minden idők legemlékezetesebb Bánk bánja, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja emlékének ápolását. Ennek érdekében folyamatos kapcsolatot tartunk a családdal is. Tiszteletünk jeleként a legendás hírű operaénekes születésének 90. évfordulója alkalmából Kistarcsa központjában egészalakos bronzszobrot állítottunk emlékére. A Bánk bán jelmezes szobor elkészítésével Janzer Frigyes Munkácsy-díjas, érdemes művészt bíztuk meg. Simándy József születésének 100. évfordulójára egy kötetbe gyűjtjük össze a művésszel kapcsolatos visszaemlékezéseket. Pályázatunkra amatőr és rendszeresen publikáló szerzők tollából is várunk eddig még meg nem jelentetett műveket. A műfaj kötetlen (vers, próza, szabad vers stb.). A prózai pályázatok terjedelmét maximum 5, számítógépen szerkesztett oldalban (betűtípus: Times New Roman, betűnagyság 12 pont, sortávolság: normál) határozzuk meg. Kézzel írott pályázatot is elfogadunk, de kérjük figyelembe venni a számítógépre vonatkoztatott terjedelmi korlátot. Az írások fényképekkel színesíthetők. Egy pályázó maximum 3 pályaművel nevezhet. A legjobb pályázatokat – amellett, hogy bekerülnek a kötetbe – pénzjutalommal díjazzuk: I díj: 100 000 Ft, II. díj: 30 000 Ft, III. díj: 20 000 Ft
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Kérjük megadni a pályázó nevét, születési dátumát, lakcímét és telefonszámát (amennyiben van, e-mail címét is)! Rövid önéletrajz is mellékelhető. A pályázat nem jeligés, de amennyiben a szerző szeretné, hogy műve inkognitós elbírálásban részesüljön, egy zárt borítékban – rajta a jeligével – adja meg a fenti adatokat. A borítékra kérjük ráírni: Simándy emlékpályázat. A pályázó a pályázaton történő részvételével automatikusan hozzájárul, hogy műve térítésmentesen megjelenjen a kiíró valamely elektronikus, vagy nyomtatott kiadványában. A pályaműveket postai úton kérjük eljuttatni a következő címre: Kistarcsai Kulturális Egyesület 2143 Kistarcsa, Bercsényi u. 18. A beadási határidő (a postai bélyegzőt vesszük figyelembe): 2016. június 1. Bővebb információ kérhető a 28/470-926-os telefonszámon, vagy a
[email protected] címen (Kereszti Ferenc). http://kike.hu
Szárnyaló pillangók és fantázia – rajzpályázat Színpompás pillangók, tarka lepkék. Felbukkanásuk egyértelműen jelzi a tavasz közeledtét. Ha hozzágondolunk még egy nagy adag friss levegőt, tucatnyi illatos nyíló virágot, fülnek oly kedves madárcsicsergést, akkor már tudjuk, ez tényleg a kikelet ideje! A pillangók, lepkék viszont nem csupán tavasszal vannak ott a szívekben, hiszen nincsen olyan kislány, akinek ne lenne pillangós korszaka, amikor rajong minden olyan tárgyért, amelyen ezek a kecses élőlények láthatóak. Sokaknál ez a vonzódás felnőttkorban sem múlik el, így lakberendezési áruházakban is gyakran lehet találkozni pillangók ihlette tárgyakkal. Nos, akik a pillangókat kedvelik, egészen biztosan nagy örömüket lelik majd abban a különleges lepkekiállításban, amelyet a székelyföldi Parajdi Lepkeház hoz el vendégségbe a Campona Bevásárló és Szabadidőközpontba. Április 11. és 30 között 80 négyzetméteren szabadon repülve lesznek megcsodálhatóak azok a különleges trópusi lepkék, amelyek dél-amerikai, afrikai és ázsiai országok lepkefarmjairól érkeznek báb formájában és már itt, Budafok-Tétényben kelnek ki, hogy elkápráztassák a nézőket. 5-6 trópusi faj több mint 100 egyede lesz egyszerre látható ezen időszak alatt egy számukra kialakított, kellemes,
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám barátságos környezetben, ahol csobogó és szabadon repkedő zebrapintyek járulnak hozzá a teljes trópusi élményhez. A különleges látványosság mellé még számos pillangós élménnyel készül a Campona, hiszen lehet fotózkodni pillangószárnyakkal, lesz pillangós arcfestés, kiskertész tanoda és kézműves foglalkozás is, ahol szintén a pillangók játsszák majd a főszerepet. Alkotásra azonban már most is van mód, hiszen az egész esemény ideje alatt rajzkiállítás lesz látható a Camponában, méghozzá csupa pillangós rajzból. Ezek elkészítésére tesszük most közzé azt a felhívást, mely szerint rajzolásra hívunk minden érdeklődő gyermeket 4 éves kortól 14 éves korig. A pályázat mottója: CSODÁS TAVASZI KIKELET. Az alkotások készülhetnek színes ceruzával, zsírkrétával vagy filccel, vagy akár vízfestékkel is: annyi a lényeg, hogy mindegyiken szerepeljen valamilyen formában pillangó. Aki csak pillangót szeretne rajzolni, azt is megteheti, aki viszont gazdagabban kívánja ábrázolni ezt a mesés évszakot és ezt a látványos témát, tegye azt. A4-es méretű rajzokat várunk, amelyeket ezúttal is digitális formában szkennelve kell beküldeni az
[email protected] e-mail-címre. A beküldési határidő: április 6. szerda. A rajzokat az Anyakanyar és a Campona közösen zsűrizi majd. A legtöbb voksot kapott 5 rajz tulajdonosa 10-10 000 Ft értékű vásárlási utalványt kap majd, amelyet természetesen a Camponában lehet beváltani. További 5 díjazott pedig Farkasházi Réka és a Tintanyúl Tündérvándor című CD-jét nyerheti meg. Réka és zenésztársai pedig két ízben is koncertet adnak a pillangós hetek keretében, április 23-én és 30-án egyaránt felcsendülnek a kedvenc dalok. A legjobb rajzokból kiállítás nyílik a Campona Bevásárló és Szórakoztatóközpontban, április 16-án, utána pedig két hétig bárki gyönyörködhet a pillangós álmokban. Elő a rajzlapokkal, színes ceruzákkal, zsírkrétákkal, filcekkel, szárnyaljon a fantázia és persze szárnyaljanak a papíron a pillangók is! http://anyakanyar.hu
Kisiskolások nagy tavaszi színező versenye Szeretsz színezni? Ha igen, itt a lehetőség!
49 Pályázatunkon kizárólag (hazai és határon túl élő) 1.-2. osztályos diákok vehetnek részt (természetesen a szülők tudtával!). Tudnivalók: Pályázat címe: KISISKOLÁSOK NAGY TAVASZI SZÍNEZŐ VERSENYE Szervező: GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY / Országos Mécs László Irodalmi Társaság A pályaművek beküldése: A mellékelt rajzokat – a teljes rajzlapot – színezzétek ki szépen, majd adjátok oda tanító néniteknek vagy a szüleiteknek, akik a színezéseket .jpg fájlként küldjék el nekünk e-mailben legkésőbb: 2016. április 30-ig. E-mailcímünk:
[email protected] Minden beérkezett alkotást megjelentetünk népszerű facebook-oldalunkon: https://www.facebook.com/orszagosmecslaszlotarsasag Eredményhirdetés: 2016. május 10-ig A végeredményt a kiíró által felkért zsűri állapítja meg. A zsűri döntése ellen fellebbezni nem lehet. NYEREMÉNYEK: az 1.-2.-3. helyezettnek Oklevél és szerencsesorsjegy! Szponzorációt, támogatást, jutalomfelajánlást szívesen és szeretettel fogadunk! http://www.omlit.hu
Országos tehetséggondozó esszépályázat 7.-8. osztályos diákoknak A pályázat meghirdetője: Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság, Pálffy Dénes Népfőiskola Akadémia Web: http://www.gyermekjolet.hu http://www.omlit.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-20/440-9478 (munkaidőben) A pályázóktól 3-6 oldalas esszét / dolgozatot / várunk az alábbi három témakör egyikét tetszésszerűen feldolgozva: 1. A globalizáció veszélyei 2. A Code Civil és jelentősége
50 3. Magyarország a II. világháborúban: Az 1944-es sikertelen kiugrási kísérlet Formai követelmények: – A pályamunka terjedelme – az ábrák, az aláírások, az irodalomjegyzék leszámításával – minimum 3, maximum 6 oldal, 12-es betűpont, Times New Roman betűtípus, 1,5-ös sorköz, sorkizártság. – Minden irodalmat (forrást) a következő formában kérünk megadni: a szerző teljes neve, a kiadvány pontos címe, a kiadó megnevezése, a kiadás helye, a kiadás dátuma, internetes forrás esetén a pontos URL cím megjelölése és a letöltés dátuma. – A pályamunka kizárólag a pályázó önálló munkája lehet. – A pályaművet kizárólag word dokumentumban kérjük elkészíteni és e-mailben, csatolmányként elküldeni a kitöltött jelentkezési lappal együtt. Az e-mailben a tárgyhoz írandó: Esszépályázat Beküldési határidő: 2016. május 31. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri értékeli. Díjazás: Az 1.-2.-3.helyezett Oklevél és értékes tárgyjutalom díjazásban részesül, amelyet június 15-ig postán juttatunk el a pályázóhoz / iskolájába.
V. MINYATA Gyermekrajzpályázat – Álomtábor A MINYATA Egyesület rajzpályázatot hirdet 8-12 éves korú gyermekek számára. Idén a téma: „Álomtábor”. A képeken a gyerekek egy nyári táborral kapcsolatban engedhetik el fantáziájukat, megmutathatják, hogy gyerekszemmel milyen lenne egy ideális tábor, ahol szívesen nyaralnának. A rajzoknak/festményeknek adjatok címet. A pályaműveknek a következő kérdésekre kell választ adniuk: „Hogy képzeled el azt a tábort, ahol jól éreznéd magad? Mi kell ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat egy nyári táborban?” A nevezés ingyenes. A pályázat három győztese térítésmentesen részt vehet az Egyesület nyári táborában (2016. július 23-30. között Káptalanfüreden). Kettőt az Egyesület Rajzpályázat Bizottsága két külön kategóriában (8-10 és 10-12 korig), egyet a Facebook közönsége szavaz meg korosztálytól függetlenül.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám A II. helyezettek egy társasjátékot és egy könyvet, illetve a III. helyezettek egy könyvet nyernek. (Az Egyesület a táborba utazás költségét nem téríti meg, arról a szülőknek kell gondoskodnia. Viszont a táborba külön busszal indulunk 2016. júl. 23-án Budapestről. Részletek később a tábori tájékoztatóban.) A képek és festmények A4-es méretű papírra készülhetnek. A nyertesekkel való kapcsolatfelvétel miatt, és hogy a nyereményüket megkaphassák, a művek hátsó oldalán nyomtatott betűkkel, olvashatóan, fel kell tüntetni: – a pályázó teljes nevét, születési idejét, lakcímét, elérhetőségét (a pályázó és/vagy a szülő/nevelő telefonszámát és e-mailcímét), valamint a kép címét. A pályamunkák elkészítéséhez bármilyen anyag felhasználható (ceruza, toll, tus, zsírkréta, vízfesték stb.), de az eredeti példányt szükséges beküldeni. Témába nem illő, elektronikus formában leadott vagy A4-es mérettől eltérő alkotásokat nem tudjuk elfogadni és értékelni. A pályamunkák leadási határideje 2016. április 29., a leadott pályamunkák más pályázatra nem nyújthatók be. Az alkotásokat a következő címre küldjék: MINYATA Egyesület 1380 Budapest, Pf. 1202/73. A művek értékelése az Egyesület Rajzpályázat Bizottságának tagjai által történik 2016. május 8-án, így kiderülnek az I., II., és III. helyezettek (a két korkategória: 8-10 és 10-12 éves korig; értékelni csak ilyen idős gyerekek képeit tudjuk). Továbbá a legjobb nevezett alkotások 2016. május 11-től az Egyesület Facebook oldalán kiállításra kerülnek, ahol szavazásra bocsátjuk őket 2016. május 29-ig. A legtöbb like-ot elérő közönségdíjas pályázat alkotója szintén térítésmentesen vehet részt az Egyesület nyári táborában, illetve a II. helyezett 1 db társasjátékot, 1 db könyvet, a III. helyezett 1 db könyvet nyer. Minden 150 like feletti kép készítője ajándékcsomagot kap. A nyerteseket telefonon vagy e-mailben értesítjük. Tavalyi pályaművek a „Kedvenc mesehősöm” pályázaton: Rajzpályázat 2015. További információ: Dalosné Tóth Zsuzsanna, e-mail:
[email protected], telefon: 06-20/663-0508 vagy Dalos László, e-mail:
[email protected], telefon: 06-20/663-0005 http://mindenkinyaraljon.hu/rajzpalyazat/
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám BigCi Környezetvédelmi Díj Vizuális művészek, installációs művészek, multimédia művészek, előadóművészek, írók, zenészek, fotósok, filmesek és kurátorok pályázatait várják a BigCi Környezetvédelmi Díjra. A Bilpin international ground for Creative initiatives (Bilpin nemzetközi alap a kreatív kezdeményezésekért, BigCi) pályázatot hirdet a 2016-os BigCi Környezetvédelmi Díj odaítélésére. A díjra vizuális művészek, installációs művészek, multimédia művészek, előadó-művészek, írók, zenészek, fotósok, filmesek és kurátorok jelentkezhetnek. A díj két nyertese részt vehet a négyhetes BigCi alkotóházi ösztöndíjban. Pályázati határidő: 2016. április 11. Bővebb információ: Bilpin international ground for Creative initiatives (BigCi); I: http://www.bigci.org/new-news/
VELED ELEGY Te döntesz! – elfogadva egymást Elfogadva egymást. Integrációs drámatábor. 2016. Szeretnél eltölteni egy hetet egy olyan táborban, ahol ...a sokféleség, másság tisztelendő és értékes; ...a játék nem csak a szórakozás, de az új dolgok elsajátításának módja is; ...a programok megválasztása és minőségének növelése nem csak a te lehetőséged, hanem a felelősséged is? Akkor pályázz a részvételre! Mi nagyon örülnénk, ha idén VELED teljesebb lenne az ELEGY! ;) 2016-ban harmadik alkalommal rendezzük meg az ELEGY (ELfogadva EGYmást) Tábort, ahová – miután kinőtte kísérleti éveit – idén 13-20 éves egyéni résztvevők jelentkezését is várjuk! A korábbi táborokról itt tudhatsz meg többet: http://www.mas-zinhaz.org/elegy-2014.html http://www.mas-zinhaz.org/2015---elegy-2.html Az ELEGYben együtt táboroznak a MáSzínház enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő színészei, ép értelmű középiskolás diákok, önkéntes segítők és foglalkozásvezető színészek, tanárok.
51 A tábort a hagyományos nyári szabadidős programok (strandolás, közös sportolás stb.) mellett választható színházi és drámás szakmai programok alkotják. Táborlakóként te döntheted el, mely programokon veszel részt (akár variálva az alábbiakat): – közösen gondolkodhatsz és játszhatsz a többiekkel emberi viszonyok, társadalmi kérdések kapcsán; – fejlesztheted képességeidet színházi műhelyek keretében; – vagy akár a hét minden napján egy előadás létrehozásán dolgozhatsz együtt társaiddal. Te döntesz! Azokkal, akik idén csatlakoznak hozzánk először, a tábort megelőzően 8 alkalommal egy előkészítő foglalkozás-sorozaton, az ELEGYEDŐN látunk neki az ismerkedésnek, hogy a táborban már barátságos, ismerős arcokkal találkozhassanak. A 8 alkalom így a táborvezető tanárokkal és már rutinos táborozókkal való találkozások, a közös játék jegyében telik. A táborban való részvételhez szükséges legalább 6 ELEGYEDŐ alkalmon is velünk tartani! (Természetesen adódhatnak olyan leküzdhetetlen akadályok, amik miatt valaki nem tud ennyi alkalommal részt venni.) A tábor időpontja és helyszíne: 2016. augusztus 1-7, Kunbaracs Az ELEGYEDŐ alkalmak tervezett időpontjai és helyszínei: május 5, csütörtök, 18.30-20.00, Jurányi Ház, Budapest június 2, csütörtök, 18.30-20.00, Jurányi Ház, Budapest június 23, csütörtök, 16.00-18.00, Jurányi Ház, Budapest június 30, csütörtök, 16.00-18.00, Jurányi Ház, Budapest július 7, csütörtök, 16.00-18.00, Jurányi Ház, Budapest július 14, csütörtök, 16.00-18.00, Jurányi Ház, Budapest július 21, csütörtök, 16.00-18.00, Jurányi Ház, Budapest július 28, csütörtök, 16.00-18.00, Jurányi Ház, Budapest A tábor teljes ára 56 000 Ft. Az ár tartalmazza az előkészítő foglalkozások, a közös utazás, a szállás, az étkezés és a programok költségeit. 2016. április 10ig kérünk befizetni 10 000 Ft előleget az értesítő e-mailben szereplő számlaszámra, majd június 30-ig a további 46 000 Ft-ot, egyéni ütemezés szerint. Támogatott helyek Annak, akinek anyagi körülményei nem engedik meg a tábor teljes díjának megfizetését, lehetőséget biztosítunk támogatott helyre pályázni. Kérünk, hogy erről felelősen dönts, döntsetek – a támogatott helyek száma korlátozott. A támogatás maximális mértéke 30 000 Ft, tehát a minimum befizetendő részvételi díj 26 000 Ft.
52 Sikeres pályázat esetén 6000 Ft előleget kérünk befizetni április 10-ig az értesítő e-mailben szereplő számlaszámra, a további vállalt térítést pedig június 30-ig várjuk, egyéni ütemezés szerint. Jelentkezési határidő: 2016. április 3. 23:59 Mind a teljes költséget vállalókat, mind a támogatott helyekre pályázókat 2016. április 5-én, kedden 18 óráig értesítjük az eredményről. A táborban nem végtelen a szabad férőhelyek száma, ezért nagy számú jelentkező esetén választásra kényszerülünk. A teljes költség vállalása ilyen esetben sem jelent előnyt a támogatott helyekre pályázókkal szemben. Jelentkezés itt: http://goo.gl/forms/1PbzOFVpkS További információk: Márton Gábor Csaba kommunikáció – MáSzínház +36-20-299-7366
[email protected] http://www.mas-zinhaz.org
5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia és Fesztivál – köztéri akció, installáció, flashmob, városi séta, közösségi esemény A megvalósulás időpontja: 2016. augusztus 30-tól szeptember 3-ig a megvalósulás helyszíne: Budapest pályázók köre: előadó-, képző-, ipar-, konyha-, élet- és harcművészek, építészek, írók, költők, zenészek, filmesek, sportolók pályázat leadásának határideje: 2016. április 11. (éjfél) műfaj, forma: köztéri akció, installáció, flashmob, városi séta, közösségi esemény (sport, játék, utcazene, kórus stb.) időtartam: egyszerre legfeljebb 15 perc pályázáshoz szükséges anyagok: kitöltött JELENTKEZÉSI LAP (a terv leírása, tervezett költségvetése, javasolt helyszíne és időpontja, megvalósítási terv, életrajz)
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám 2016-ban Magyarország ad otthont az 5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferenciának, amelyet kétévente rendeznek meg. Párizs, Barcelona, Velence és Lipcse után 2016. augusztus 30. és szeptember 3. között Budapest látja vendégül a téma több mint négyszáz nemzetközi szakértőjét. Pályázni a konferencia hetében Budapesten megvalósuló köztéri akció tervével lehet, mely hozzájárul, hogy a város az esemény idejére egy hatalmas játszótérré váljon. A Nemnövekedés olyan mozgalom, ami nem akar párttá alakulni. Gondolkodásmód, aminek középpontjában nem a GDP növekedés, hanem az ún. boldogság-index áll. Hozzáállás, amely a gondolkozz globálisan és cselekedj lokálisan eszméjét hirdeti. Gazdasági modell, ami a technikai fejlődés értelmét a több szabadidő és nem a termelés maximalizálásában látja. Az elsőre naivnak tűnő gondolatokat többek közt olyan emberek tették elérhetővé, mint a 20-ik század egyik legmeghatározóbb közgazdásza, a magyar származású Polányi Károly, valamint Uruguay ex-elnöke, Pepe Mujica, aki nagy valószínűséggel személyesen is részt vesz a konferencián. A Nemnövekedés gondolatiságának legfontosabb eleme, hogy a munkamegosztás ésszerűsítésével és a felhalmozás csökkentésével újra az ember, a közösség, a kreativitás és a szabadidő kerüljön a középpontba. Miközben több száz gazdasági és társadalmi szakértő a Corvinus Egyetemen ennek a gyakorlati megvalósításán dolgozik majd, addig mi szeretnénk egy kis ízelítőt adni Budapestnek ebből a színes utópiából. Várunk valamennyi egyéni alkotó, sportoló, szervezet, csoport, önképzőkör egyedi és megvalósítható ötletét, amely a Fesztivál ideje alatt egy rövid időre új színt visz egy budapesti köztér életébe, és ezzel gazdagítva a résztvevők és a járókelők élményét az adott környékkel kapcsolatban. Az akció egyszerre legfeljebb 15 percre veheti használatba ugyanazt a közteret. Az akció többször megismételhető. A pályázat elbírálása során előnyt élveznek azok a tervek, amik: – köztérre viszik a művészet és a szabadidős tevékenységek felszabadító erejét – interaktív módon lehetőséget teremtenek a járókelők bevonására – érintik a Nemnövekedés által felvetett valamely témát – alacsonyabb költségvetésű tervek Költségtérítés: A Fesztivál az akció megvalósításában részfinanszírozást vállal, melynek mértéke 50-100% között várható. A Fesztivál egy akció létrehozását legfeljebb 50 000 forinttal tudja támogatni. A Nemnövekedés mozgalom alulról szerveződő kezdeményezés. A tagdíjakból és az adományokból összeállt büdzséből a szervezők minél több köztéri álmot szeretnének megvalósítani.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám
53
A pályázathoz szükséges mellékletek: – kitöltött JELENTKEZÉSI LAP (letölthető) A pályázás menete: 1. A pályázatokat 2016. április 11-ig (éjfél) várjuk a
[email protected] címre. 2. A döntésről legkésőbb 2016. május 16-ig minden pályázót e-mailben értesítünk. 3. A kiválasztott akciók lebonyolításában a Fesztivál részt vállal, valamint azokat feltünteti a sajtófelületén. A zsűri tagjai: Bakonyi Zsuzsa (képzőművész), Despoisse Adrián (urbanista), Nánay Fanni (PLACC Fesztivál szervezője), Valcz Péter (rendező) A jelentkezés feltételei: – A kiírás nyilvános pályázat. Korhatár nincs. – Egy pályázótól több pályamunkát is módunkban áll elfogadni. – A szervezők fenntartják a jogot, hogy nem minden pályamű kerül megszervezésre. – A pályázó a pályamű beküldésével vállalja, hogy a pályázati feltételeket, határidőket megértette, és elfogadja. – A pályázó a mű kizárólagos szellemi tulajdonosa, a tulajdon- és felhasználási jogok felett szabadon rendelkezhet. – A felhasználás részleteiről és a lebonyolításról szerződés készül. A jelentkezést és az esetlegesen felmerülő kérdéseket április 11-ig a
[email protected] címre várjuk. Hasznos linkek – http://m.mandiner.hu/cikk/20160128_nemnovekedes_utopia_vagy_uj_modell – http://www.nemnovekedes.net (magyar-angol) – http://vocabulary.degrowth.org/ (angol nyelvű) – http://budapest.degrowth.org
Kategóriánként legfeljebb négy (4) önálló fotó küldhető be, tehát egy pályázó maximum 4-4 fotóval nevezhet. Sorozatokkal nem lehet részt venni a pályázaton. A képek alkotói mutassák be a természet szépségeit (tavak, erdők, bennük élő állatok) vagy az ember és természet kapcsolatát, az aktív pihenéstől, a horgászaton át a természetben végzett munkáig. Nevezés és feltöltés: A DaDalia Galeria pályázati oldalán (http://dadaliagaleria.hu/race) történő regisztrációt követően a nevezési adatok kitöltése után érhető el a feltöltési oldal. A pályázat nevezési díja Feltöltés egy kategóriába: 2000 Ft. vagy 7 euró. Feltöltés mindkét kategóriába: 3000 Ft. vagy 10 euró. A zsűri tagjai: Eifert János AFIAP, ESFIAP fotóművész (Budapest) Törköly József AFIAP, E-MAFOSZ fotóművész (Szeged) Nagy István E-MAFOSZ/g fotóművész (Szentes) Díjazás A. kategória Oklevél kíséretében I. helyezés. 20 ezer Ft. és a pályázat emlékplakettje. II. és III. helyezés. 10-10 ezer Ft. és a pályázat emlékplakettje. B. kategória Oklevél kíséretében I. helyezés. 15 ezer Ft. és a pályázat emlékplakettje. II. helyezés. 10 ezer Ft. és a pályázat emlékplakettje. III helyezés. 5 ezer Ft. és a pályázat emlékplakettje. A legeredményesebb alkotói díj : Oklevél kíséretében 10 ezer Ft és MAFOSZ plakett. Beküldési határidő: 2016. május 25. Regisztrálás, nevezés, fotók feltöltése a DaDalia Galeria pályázati oldalán. (http://dadaliagaleria.hu/race)
A természet és az ember – fotópályázat
Népi Játékok Fesztiválja Óvodában / 2016 – NJF/O
A Derekegyházi Horgásztavak és Pihenőpark és a DaDalia Galeria Fotóköre MAFOSZ védnökséggel fotópályázatot hirdet. E nyilvános pályázaton bárki részt vehet, hivatásos és amatőr fotósok foglalkozástól, életkortól, bel- és külföldi lakóhelytől függetlenül, kivételt képeznek a zsűri tagjai.
A pályázat kódja: 2016 – NJF/O Támogatottak köre: – óvodák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről
54 – illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén – cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén Ebben kategóriában nem pályázhatnak falunapok, városnapok, fesztiválok szervezői. A pályázat tárgya: a nyertes pályázó által választott helyszínen egy jó hangulatú tartalmas rendezvényt szervezünk. Az egyesületek tulajdonában lévő 85 db népi, történelmi és logikai játékokat bérleti díj nélkül biztosítjuk. Kézműves foglalkozást tartunk, vetélkedőket, versenyeket szervezünk. A program kellékei: – 85 db játék: 35 fajta nagy méretű népi és történelmi játék – kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica verseny, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, mini gólyalábak, tandemsík, kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, nyíldobó, karikadobó, karikázó, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákba ugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató és 50 db asztali logikai fajáték. – A „Sütöde” – kézműves játszóház – „Kenyérbába” készítés (a kenyér útja a kalásztól az asztalig) A résztvevők életkora, összetétele: a játszótér egy időben 150 óvodás befogadására alkalmas, ennél magasabb gyereklétszám esetén 2 programot tartunk ugyanazon helyszínen, ugyanazon a napon különböző időpontban. A rendezvény összköltsége: 650 000 Ft, mely a következő költségekből tevődik össze: az animátorok tiszteletdíja, regisztrációs lapok, díjak: égetett fa érmek- kézműves termék, (melyek értéke 500 Ft/db, ez előállítási költségeit számoltuk. 250 Ft/db), alapanyagok, amortizációs költségez, szervezési, lebonyolítási költségek, az eszközök össze és szétszerelési költségei, a következő játékok bérleti díja: – kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica fogócska, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, mini gólyalábak, tandemsík, nyíldobó, karikadobó, bige, mocsárjáró, óriás ördöglakatok, kötélhúzás, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató. Kézműves játszóház: „Sütöde”.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Önrész: 800 Ft/gyerek (min 70 résztvevő). Ez az összeg a következő költségeket tartalmazza: az alapanyagokat, a díjakat (minden gyermek ajándékot kap, egy fába égetett érmet, nemzeti színű szalagra fűzve), a diplomákat, plakátokat, az animátorok tiszteletdíját. A rendezvényre meghívhatják a szülőket, rokonokat is, a 14 év feletti vendégek és a pedagógusok ingyen vehetnek részt a rendezvényen. A 2 és 14 év közötti meghívott gyerekek számára érvényes a 800 Ft/gyerek önrész. Az önrész mértéke csökken a következő feltételek esetén: – 120 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 750 Ft/gyerek. – 170 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 700 Ft/gyerek – 240 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 650 Ft/gyerek Több intézmény összefogva is nyújthat be pályázatot (minden intézmény adatait kérnénk feltüntetni). Az önrész mértéke pedig 750 Ft/gyerek. Ha egy közös helyszínt jelölnek meg és a közös gyereklétszám meghaladja a 140 főt két rendezvényt tartunk ugyanazon a napon különböző időpontban. Azon pályázók számára, akiknél egyesületünk már tartott előző években rendezvényt az önrész 700 Ft/gyerek. A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatot a Pályázati Formanyomtatvány II. dokumentum kitöltésével lehet, a nyilatkozat aláírásával – postai úton Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület címére: 2746 Jászkarajenő, Ady E. 95. – e- mailben:
[email protected] címre. A pályázati formanyomtatványt elektronikus úton is le lehet adni, de ilyen esetben is a szándéknyilatkozatot postai úton kell elküldeni, a pályázó által hivatalosan aláírt, lepecsételt formában. Azon pályázók, akiknél előző években tartottunk rendezvényt az Egyszerűsített Formanyomtatványt kell kitöltsék és e-mailben, vagy postai úton elküldjék. A pályázat benyújtása: I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely hétköznapjára lehet igényelni a programot. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e- mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. Szállítási költség: az egyesület székhelyétől (Jászkarajenő) számítva, 50 kmen belül ingyenes (a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület és a Népi Játékokért Közhasznú Egyesület állja a költségeket), a távolabb lévő helyszínek esetében az első 50 km-t szintén a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület és a Népi Játékokért Közhasznú Egyesület állja, ezen felüli távolság a pályázó költsége, mely 70 Ft/km
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Elbírálás: Minden hónap 25. napján. Értesítés: Az elbírálástól számítva 10 napon belül e-mailben. Szerződéskötés: a támogatási döntéséről szóló értesítő levelek tartalmazzák, nyertes pályázók számára a a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját. Érdeklődni lehet: e-mailben a
[email protected] címen vagy telefonon az egyesület elnöke, telefonszám: 06-70/295-2097 http://www.fakorhinta.gportal.hu
Népi Játékok Fesztiválja Iskolában / 2016 – NJF/I A pályázat kódja: 2016 – NJF/I Támogatottak köre: – iskolák Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről; – illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén; – cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén; Ebben kategóriában nem pályázhatnak falunapok, városnapok, fesztiválok szervezői. A pályázat tárgya: a nyertes pályázó által választott helyszínen egy jó hangulatú tartalmas rendezvényt szervezünk. Az egyesületek tulajdonában lévő 85 db népi, történelmi és logikai játékokat bérleti díj nélkül biztosítjuk (melyek bérleti díja kb. fél millió Ft lenne) Kézműves foglalkozást tartunk. A résztvevők íjászkodhatnak, íjász segítségével a honfoglalás kori jurta mellett, melyben rovásírás kiállítást tekinthetnek meg. A program időtartama: 2-3 óra (a résztvevő gyerekek egyéni adottságaitól függően). A program kellékei: – 85 db játék: 35 fajta nagy méretű népi és történelmi játék: sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica verseny, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács,
55 mini gólyalábak, tandemsík, kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, nyíldobó, karikadobó, karikázó, kapunyitogató, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákba ugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató). 50 db asztali logikai fajáték. – Íjászat oktatás, kipróbálás. – A „Sütöde” – kézműves játszóház – „Kenyérbába” készítés (a kenyér útja a kalásztól az asztalig). A gyerekekkel kőmalomban búzát őrölünk, ezt a lisztet gyúrjuk a tésztába, nyújtjuk, formázzuk, alakra vágjuk, magvakkal díszítjük, és végül kis kemencében megsütjük (nem étkezési célra). Vagy agyagékszer készítés hagyományos módszerekkel. (ebben az esetben kézmosási lehetőség biztosítása szükséges) – jutaállítás, a jurtában rovásírás kiállítás tekinthető meg. A diákoknak lehetőséget biztosítunk a rovásírás kipróbálására. A saját nevüket írhatják rá a már megszerzett érmeik hátoldalára. A játékokkal való ismerkedés verseny formájában zajlik, melyhez a szükséges kellékeket (térkép, jutalom érem) mi biztosítjuk. A résztvevők életkora, összetétele: a játszótér egy időben 200 iskolás befogadására alkalmas, ennél magasabb gyereklétszám esetén 2 programot tartunk ugyanazon helyszínen, ugyanazon a napon különböző időpontban, ilyen esetben a maximum létszám 400 fő/nap, egyenlően elosztva 200-200 főre rendezvényenként. A rendezvény összköltsége: 650 000 Ft, mely a következő költségekből tevődik össze: az animátorok tiszteletdíja, regisztrációs lapok, díjak: égetett fa érmek – kézműves termék, (melyek értéke 500 Ft/db, ez előállítási költségeit számoltuk. 250 Ft/db), alapanyagok, amortizációs költségez, szervezési, lebonyolítási költségek, az eszközök össze és szétszerelési költségei, a következő játékok bérleti díja: – kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica fogócska, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, mini gólyalábak, tandemsík, nyíldobó, karikadobó, bige, mocsárjáró, óriás ördöglakatok, kötélhúzás, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató. Kézműves játszóház: „Sütöde”. Önrész: 800 Ft/gyerek (min 70 résztvevő). Ez az összeg a következő költségeket tartalmazza: az alapanyagokat, a díjakat (minden gyermek ajándékot kap, egy fába égetett érmet, nemzeti színű szalagra fűzve), a diplomákat, plakátokat, az animátorok tiszteletdíját.
56 A rendezvényre meghívhatják a szülőket, rokonokat is, a 14 év feletti vendégek és a pedagógusok ingyen vehetnek részt a rendezvényen. A 2 és 14 év közötti meghívott gyerekek számára érvényes a 800 Ft/ gyerek önrész. Az önrész mértéke csökken a következő feltételek szerint: – 120 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 750 Ft/gyerek. – 170 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 700 Ft/gyerek – 240 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 650 Ft/gyerek Több intézmény összefogva is nyújthat be pályázatot (minden intézmény adatait kérnénk feltüntetni). Az önrész mértéke pedig 750 Ft/gyerek. Ha egy közös helyszínt jelölnek meg és a közös gyereklétszám meghaladja a 140 főt két rendezvényt tartunk ugyanazon a napon különböző időpontban. Azon pályázók számára, akiknél egyesületünk már tartott előző években rendezvényt az önrész 700 Ft/gyerek. A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatot a Pályázati Formanyomtatvány II. dokumentum kitöltésével lehet, a nyilatkozat aláírásával – postai úton Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület címére: 2746 Jászkarajenő, Ady E. 95. – e- mailben:
[email protected] címre A pályázati formanyomtatványt elektronikus úton is be lehet adni, de ilyen esetben is a szándéknyilatkozatot postai úton kell elküldeni, a pályázó által hivatalosan aláírt, lepecsételt formában. Azon pályázók, akiknél előző években tartottunk rendezvényt az Egyszerűsített Formanyomtatványt kell kitöltsék és e-mailben, vagy postai úton elküldjék. A pályázat benyújtása: I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e- mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. Szállítási költség: az egyesület székhelyétől (Jászkarajenő) számítva, 50 kmen belül ingyenes (a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület és a Népi Játékokért Közhasznú Egyesület állja a költségeket), a távolabb lévő helyszínek esetében az első 50 km-t szintén a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület és a Népi Játékokért Közhasznú Egyesület állja, ezen felüli távolság a pályázó költsége, mely 70 Ft/km Elbírálás: Minden hónap 25. napján. Értesítés: Az elbírálástól számítva 10 napon belül e-mailben. Szerződéskötés: a támogatási döntéséről szóló értesítő levelek tartalmazzák,
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám nyertes pályázók számára a a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját. Érdeklődni lehet: e-mailben a
[email protected] címen vagy telefonon az egyesület elnökénél telefonszám: 06-70/295-2097. Bővebb információ a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület honlapján található: http://www.fakorhinta.gportal.hu (képek, videók a játékokról és a már lezajlott rendezvényekről, értékelések, tudnivalók stb.
Népi Játékok Rendezvényekre Kiíró: Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület A pályázat célja: a nemzetet éltető hagyományok, szokások, játékok őrzése és tovább éltetése. Ezekről pozitív élményekhez juttatni a számítógépes világunk gyermekeit, felnőtteit. Megmutatni azt, hogy őseink játékai ugyanolyan örömöt, önfeledt szórakozást biztosítanak gyermekeinknek, mint annak idején elődeinknek. Népszokások megismertetése játékos formában. A pályázat tárgya: a nyertes pályázó által szervezett rendezvényre a egyesületek tulajdonában lévő 85 db népi, történelmi és logikai játékokat bérleti díj nélkül biztosítjuk. Versenyeket, kézműves játszóházat szervezünk, íjászkodhatnak a résztvevők, íjász segítségével. Támogatási időszak: 2016. március 1. és 2017. június 20 megrendezésre kerülő rendezvények Játékösszeállítások: a. 2016 – NJ – Népi Játékok Rendezvényekre (35 féle népi és történelmi játék+ kézzel hajtott fakörhinta +50 fajta logikai fajátékok+ kézműves játszóház+ íjászat) b. 2016 – KJ – Népi Játékok Rendezvényekre (35 féle népi és történelmi játék a) 2016 – NJ – Népi Játékok Rendezvényekre (35 féle népi és történelmi játék+ kézzel hajtott fakörhinta +50 fajta logikai fajátékok+ kézműves játszóház+ íjászat) A pályázat kódja: 2016 – NJ A támogatottak köre: önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám A program kellékei: 85 db játék: kézzel hajtott fakörhinta és 35 fajta nagy méretű népi és történelmi játék: sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica verseny, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, mini gólyalábak, tandemsík, kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, nyíldobó, karikadobó, karikázó, kapunyitogató, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákba ugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató és 50 db asztali logikai fajáték. Íjászat oktatás, kipróbálás. A „Sütöde” kézműves játszóház „Kenyérbába” készítés (a kenyér útja a kalásztól az asztalig) A program lebonyolítása: minden résztvevő kap egy regisztrációs lapot, melyre a játékok kipróbálása után pecséteket gyűjthet. Ha minden játékot kipróbált jutalmul kap egy égetett faérmet. A program időtartama: kb. 4-6 óra (hosszabbra is igényelhető, az önrésznél leírt feltételekkel) A rendezvény összköltsége: 700 000 Ft, mely a következő költségekből tevődik össze: az animátorok tiszteletdíja, regisztrációs lapok, díjak: égetett fa érmek- kézműves termék, (melyek értéke 500/ db, ez előállítási költségeit számoltuk. 250 Ft/db), alapanyagok, amortizációs költségez, szervezési, lebonyolítási költségek, az eszközök össze és szétszerelési költségei, a következő játékok bérleti díja: :- kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica fogócska, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács,,kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, mini gólyalábak, tandemsík, nyíldobó, karikadobó, bige, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató, mocsárjáró, íjászat, óriás ördöglakatok, kötélhúzás stb. Kézműves játszóház: „Sütöde”. Önrész: 175 000 Ft (Ez az összeg tartalmazza a bérleti díjon kívül felmerülő egyéb költségeket: az alapanyagok, a díjak: égetett fa érmek – kézműves termék, (melyek értéke 500 Ft/db, ez előállítási költségeit számoltuk. 250 Ft/db), a diplomák, regisztrációs lapok, amortizáció, szervezési , lebonyolítási költségek, az animátorok tiszteletdíját. Több napos rendezvényekre az önrész: 2 napra 315 000 Ft, 3 napra 450 000 Ft. Ha több mint 6 órára szeretnék igénybe venni a játszóteret +15 000 Ft óránként az önrész. Azon jelentkezők számára, akiknek már volt nyertes pályázatuk az előző években a következő kedvezményeket biztosítjuk: számukra az önrész: 165 000 Ft, és az Egyszerűsített pályázati nyomtatványon kell jelentkezniük. A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatot a Pályázati Formanyomtatvány I. dokumentum kitöltésével lehet benyújtani és a nyilatkozat aláírásával
57 – postai úton Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület címére: 2746 Jászkarajenő, Ady E. 95. – e-mailben:
[email protected] címre A pályázati formanyomtatványt elektronikus úton is le lehet adni, de ilyen esetben is a szándéknyilatkozatot postai úton kell elküldeni, a pályázó által hivatalosan aláírt, lepecsételt formában. A pályázat benyújtásának határideje: I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. Szállítási költség: az egyesület székhelyétől (Jászkarajenő) számítva, 50 kmen belül ingyenes (a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület és a Népi Játékokért Közhasznú Egyesület állja a költségeket), a távolabb lévő helyszínek esetében az első 50 km-t szintén a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület és a Népi Játékokért Közhasznú Egyesület állja, ezen felüli távolság a pályázó költsége, mely 70 Ft/km Elbírálás: Minden hónap 20. napján. Értesítés: Az elbírálástól számítva 10 napon belül e-mailben. Szerződéskötés: a támogatási döntéséről szóló értesítő levelek tartalmazzák, nyertes pályázók számára a a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját. Érdeklődi lehet: e-mailben a
[email protected] címen vagy telefonon az egyesület elnökénél, telefonszám: 06-70/295-2097 Bővebb információ a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület honlapján található: http://www.fakorhinta.gportal.hu (képek, videók a játékokról és a már lezajlott rendezvényekről, értékelések, tudnivalók stb. I.b) -2016 – KJ – Népi Játékok Rendezvényekre (35 féle népi és történelmi játék) A pályázat kódja: 2016 – KJ A támogatottak köre: önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről A pályázat tárgya: a nyertes pályázó által szervezett rendezvényre a egyesületek tulajdonában lévő 25 db népi és történelmi játékokat bérleti díj nélkül biztosítjuk (melyek bérleti díja kb. 300 000 Ft lenne).
58 A program kellékei: 35 fajta nagy méretű népi és történelmi játék sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica verseny, ágyúval törököt, kardozó, lengőteke, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, mini gólyalábak, tandemsík, nyíldobó, karikadobó, bige, kapunyitogató, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákba ugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató. A program lebonyolítása: minden résztvevő kap egy regisztrációs lapot, melyre a játékok kipróbálása után pecséteket gyűjthet. Ha minden játékot kipróbált jutalmul kap egy égetett faérmet. A rendezvény összköltsége: 425 000 Ft, mely a következő költségekből tevődik össze: az animátorok tiszteletdíja, regisztrációs lapok, díjak: égetett fa érmek – kézműves termék, (melyek értéke 500 Ft/db, ez előállítási költségeit számoltuk. 250 Ft/db), alapanyagok, amortizációs költségez, szervezési, lebonyolítási költségek, az eszközök össze és szétszerelési költségei, a következő játékok bérleti díja: sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica fogócska, ágyúval törököt, kardozó, lengőteke, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, mini gólyalábak, tandemsík, kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, nyíldobó, karikadobó, bige, mocsárjáró, óriás ördöglakatok, kötélhúzás, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató. Önrész: 125 000 Ft. Ez az összeg tartalmazza a bérleti díjon kívül felmerülő egyéb költséget: az alapanyagok, a díjak: égetett fa érmek – kézműves termék, (melyek értéke 500 Ft/db, ez előállítási költségeit számoltuk. 250 Ft/db), a diplomák, regisztrációs lapok, amortizáció, szervezési, lebonyolítási költségek, a játékmesterek tiszteletdíját. Ha több mint 6 órára szeretnék igénybe venni a játszóteret +10 000Ft óránként az önrész. Azon jelentkezők számára, akiknek már volt nyertes pályázatuk az előző években a következő kedvezményeket biztosítjuk: számukra az önrész: 115 000 Ft, és az Egyszerűsített pályázati nyomtatványon kell jelentkezniük. A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatot a Pályázati Formanyomtatvány I. dokumentum kitöltésével lehet, a nyilatkozat aláírásával – postai úton Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület címére: 2746 Jászkarajenő, Ady E. 95. – e-mailben:
[email protected] címre A pályázati formanyomtatványt elektronikus úton is le lehet adni, de ilyen esetben is a szándéknyilatkozatot postai úton kell elküldeni, a pályázó által hivatalosan aláírt, lepecsételt formában.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám A pályázat benyújtásának határideje: I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. Szállítási költség: az egyesület székhelyétől (Jászkarajenő) számítva, 50 kmen belül ingyenes (a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület és a Népi Játékokért Közhasznú Egyesület állja a költségeket), a távolabb lévő helyszínek esetében az első 50 km-t szintén a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület és a Népi Játékokért Közhasznú Egyesület állja, ezen felüli távolság a pályázó költsége, mely 70 Ft/km Elbírálás: Minden hónap 20. napján. Értesítés: Az elbírálástól számítva 10 napon belül e-mailben. Szerződéskötés: a támogatási döntéséről szóló értesítő levelek tartalmazzák, nyertes pályázók számára a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját. Érdeklődni lehet: e-mailben a
[email protected] címen vagy telefonon az egyesület elnökénél, telefonszám: 06-70/295-2097. Bővebb információ a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület honlapján található: http://www.fakorhinta.gportal.hu (képek, videók a játékokról és a már lezajlott rendezvényekről, értékelések, tudnivalók stb.
IFPC 2016 – művészek és alkotók projektjeinek támogatása Művészeknek és alkotóknak hirdet pályázatot projektjeik támogatására a Nemzetközi Alap a Kultúra Támogatásáért. Pályázatot hirdet az International Fund for the Promotion of Culture (Nemzetközi Alap a Kultúra Támogatásáért, IFPC) művészeknek és alkotóknak projektjeik támogatására. A pályázatok elbírálásakor a 18 és 30 év közötti művészek elsőbbséget kapnak. Olyan projektekkel lehet pályázni, amelyek kapcsolatban állnak az IFPC következő támogatási területeivel: a kultúrák mint a tudás és identitás forrásai, a kultúra szerepe a fenntartható fejlődésben, a művészi kreativitás formái, nemzetközi és regionális kulturális együttműködések. Az elnyerhető támogatás összege legalább 20 ezer, de legfeljebb 100 ezer amerikai dollár. A
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám támogatás nem haladhatja meg a projekt költségvetésének 80%-át. Az eredményeket 2017 februárjában teszik közzé. Pályázati határidő: 2016. május 31. Bővebb információ: International Fund for the Promotion of Culture (IFPC); E:
[email protected] I: http://en.unesco.org/ifpc/content/apply-for-support/call-proposals
Előadó-művészeti projektek szervezőinek pitchelő fórum – CINARS Pályázatot hirdetnek a CINARS szervezői egy pitchelő fórumon való részvételre előadó-művészeti projektek szervezőinek. A fórumra folyamatban lévő munkákkal, közönség előtt még be nem mutatott új munkákkal, illetve a hossza vagy díszletei miatt még színre nem vitt produkciókkal lehet pályázni. A résztvevő művészek és társulatok hét percet kapnak projektjük bemutatására. Jelentkezési határidő: 2016. április 15. Bővebb információ: CINARS; 69 rue Sherbrooke Ouest, Montréal (Québec) H2X 1X2, Canada E:
[email protected] I: http://form.zonefestival.com/?k=cinars_p5ls T: +1 514-842-5866
Nemzeti VERSeny – Nemzeti Színház A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó versenyt hirdet, valamennyi korosztály számára a nem hivatásos versmondók részére. A verseny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. A verseny tehát három fordulós. A jelentkezőknek az első fordulóban videót kell beküldeniük saját, rögzített versmondásukról, majd a továbbjutóknak videóklipet készíteniük, végül a döntő élőben zajlik a Nemzeti Színházban.
59 A VERSeny menete Az első forduló (versmondás videofelvételen): 2016. április 20.: A költészet havában Elsőként minden versenyző két, általa szabadon választott magyar költő már megjelent versével nevezhet be, amelyek közül egyet kell az első fordulóban beküldeni, méghozzá a 21. század vizuális eszközeit is alkalmazva, önállóan, telefonnal és/vagy kamerával rögzített vágatlan videóval. A videot a youtube videomegosztó portálra kell feltölteni azzal a címmel, hogy „nemzeti VERSeny – versvideo”, és a video linkjét kell, hogy elküldjék a
[email protected] címre. A felvett vers időtartama nem haladhatja meg a 3 percet. Szakmai zsűri juttatja tovább a legjobbnak vélt versenyzőket a következő fordulóra, egy adott pontszámmal, míg a közönség is beszavazhat vigaszágon három versenyzőt. Az eredményhirdetés napja április 22., a magyar kultúra havában. A nevezési lap és a video beküldési határideje: 2016. április 11., a magyar költészet napja. A második forduló (versek videoklipben): 2016. augusztus 20.: az államalapító Szent István király ünnepe A továbbjutott versenyzők az általuk választott és a nevezési lapon megjelölt másik verset kell, hogy feldolgozzák, immár videoklip formájában, amelynek hossza legfeljebb 5 perc. A videoklipet a youtube videomegosztó portálra kell feltölteni azzal a címmel, hogy „nemzeti VERSeny – videoklip”, és annak linkjét kell, hogy elküldjék a
[email protected] címre. A videoklip formájára vonatkozóan nincs kitétel, sem a képi világot, sem a zenei és más audio eszközöket tekintve. Szakmai zsűri juttatja tovább a legjobbnak vélt versenyzők alkotásait a következő fordulóra, egy adott pontszámmal, míg a közönség is beszavazhat vigaszágon egy versenyzőt. A továbbjutott versenyzők számára a versklipek beküldési határideje: 2016. augusztus 10., eredményhirdetés augusztus 20-án. A harmadik forduló (élő döntő, versvideokkal): 2016. november 13.: a magyar nyelv napja Az élő döntőbe bejutott versenyzők a Nemzeti Színházban adják elő az első fordulóban, vágatlan videón beküldött verset. NEVEZÉSI FELTÉTELEK – A versenyre korosztályi megkötés és határok nélkül bárki jelentkezhet. – Nevezni a hivatalos jelentkezési lapon lehet, amely letölthető a http://www.vers.hu/nemzeti-verseny linken. A jelentkezők száma nincs korlátozva. – A versfilmeket a youtube közösségi videó megosztó portálra kell feltölteni, amit a vers.hu, a nemzetiszinhaz.hu és a versradio.hu oldalak is megjelenítenek
60 majd, szavazni a verseny facebook oldalán lehet a produkciókra. Az oldal címe: facebook.com/nemzetiverseny – A filmek minőségéért a versenyző felel, vagyis a nem megfelelő hangi vagy képi minőségű felvételeket a zsűri nem köteles értékelni. – Minden jelentkező hozzájárul az általa beküldött/feltöltött versvideok egészének vagy részleteinek időben, médiatípusban és területileg korlátlan használatához. – Az első fordulóban a közönség szavazata a zsűri döntésén túl három plusz versenyző bejutását teszi lehetővé, a másodikban egyet, míg a harmadik fordulóban egy közönségdíj létrehozását eredményezi. Utóbbi megegyezhet a zsűri által díjazott versenyzőkkel, míg az első két fordulóban a már továbbjutott versenyzők nem vesznek részt a közönségszavazáson. Szavazni a facebook-on lehet. A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete művészei, szakemberei. A verseny szervezői fenntartják a jogot, hogy szükség esetén módosítsák a versenyfelhívást. A pénzjutalmak bruttó összegek, tartalmazzák a járulékokat is. A jelentkezők a nevezési lap elküldésével elfogadják a versenykiírást, mint szabályzatot, és a zsűri döntése ellen nem emelnek vétót. Emellett elfogadják, hogy bármely bejegyzett sajtóorgánum megkeresése esetén a rendezőszervek jóváhagyásával nyilatkoznak. A VERSeny díjai Díjakat az élő döntő versenyzői kapnak. Minden élő döntős versenyző emléklappal és tárgyjutalommal térhet haza, emellett a zsűri arany-, ezüst- és bronzminősítéseket nyújt át a versenyzőknek. I. díj: 100 000 Ft II. díj: 75 000 Ft III. díj: 50 000 Ft Az első három helyezett – a Nemzeti Színházban – a döntő estéjén gálán lép fel, emellett egy-egy videokamerát is ajándékba kap. További díjak a döntő résztvevőinek: minden döntőbe jutott versenyző egy-egy tabletet kap ajándékba. A második forduló versenyzőinek versfilmjei automatikusan bekerülnek a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál, valamint a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába is, a díjazott film alkotója pedig jutalmat kap. A különdíjakat a szervezők és a támogatók, így a Nemzeti Színház, a Teátrumi
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Társaság és a Magyar Versmondók Egyesülete biztosítják. A pénzjutalmak bruttó összegek, tartalmazzák a levonandó járulékokat is. Díjakat az élő döntő versenyzői kapnak. Minden élő döntős versenyző emléklappal és tárgyjutalommal térhet haza, emellett a zsűri arany-, ezüst- és bronzminősítéseket nyújt át a versenyzőknek. A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer, Nagy-Kálózy Eszter színművész és Szabó László kommunikációs szakértő. VÉDNÖK: Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója A rendezvénysorozat támogatója: a Nemzeti Kulturális Alap Médiapartnerek: a Versmondó folyóirat, a vers.hu és a Magyar Teátrum folyóirat http://www.vers.hu/nemzeti-verseny
Perform Perform – előadó-művészeti fesztivál szerveznek Svájcban Perform Perform címmel kortárs előadó-művészeti fesztivált szerveznek Svájcban, amelyre várják művészek jelentkezését. Pályázatot hirdetnek a Perform Perform kortárs előadó-művészeti fesztivál szervezői a fesztiválon való részvételre művészeknek. A 2016. augusztus 27-én és 28-án Düdingenben (Svájc) megrendezendő fesztiválon olyan produkciók mutatkozhatnak be, amelyek különböző területeket ötvöznek: az előadóművészetet a zenével, az előadó-művészetet a nyelvvel, az előadó-művészetet a színházzal, illetve az előadó-művészetet a művészetelmélettel. A rendezvényre várják művészek jelentkezését. A fesztivál programját 2016 májusában hozzák nyilvánosságra. Jelentkezési határidő: 2016. április 15. Bővebb információ: E:
[email protected], I: http://www.performperform.ch/en/artists
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Kortárs irodalmi alkotások kiadása 2016 A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet és közlési lehetőséget biztosít elsősorban szépirodalmi alkotások (versek, elbeszélések, kisregények, drámák, mesék, esszék, tanulmányok, kritikák, interjúk, naplók, vallomások, dokumentum-összeállítások stb.) létrehozására, idegen nyelvből fordítására vagy hozzájuk kapcsolódó kutatómunkára. A folyóirat arculatához illő, megfelelő esztétikai értéket képviselő, nyomtatásban közzé nem tett eredeti alkotásokat várunk. Bemutatkozó levelet és a pályamunkák esetleges megelőző elektronikus közzétételéről tájékoztatást kérünk. Kérjük, a pályázatban szerepeljen telefonszám, postai és e-mail-cím. A beérkező pályamunkákat a Napút folyóirat rovatvezetői bírálják el. A kiemelt művek közzétételét az alapítvány a folyóirat online felületén, a http://www.naputonline.hu honlapon vállalja. Ha kifejezetten a hagyományos, print kiadványba szánja írását, kérjük, ezt külön jelezze. Az alkotások beadása (elektronikus vagy – ha más mód nincsen – gépelt változatban) és elbírálása folyamatos, a honlapra minden hónap 10-én az előző hónapban beérkezett alkotások közül kiválasztottak kerülnek. A könyvnyi terjedelmű pályamunkákat lehetőségei szerint a Napkút Kiadó gondozza. A pályázathoz jelentkezési lap nem tartozik, nevezési díj nincsen (de segítségként fogadjuk például a Napút féléves előfizetését: a pályázó tájékozódását is szolgálva ekként). Megkötés nélkül bárki pályázhat, aki magyar nyelven alkot, magyarországiak és határon túliak egyaránt. Egy pályázó több munkával is jelentkezhet, akár több műfajban is. Terjedelmi korlát nincs. A pályamunkákat személyesen a kiadóban, elektronikus úton (
[email protected]) vagy postán fogadjuk (cím: Budapest, 1043 Tavasz u. 4.). E-mail esetén kérjük a levél tárgyaként tüntessék fel: Cédrus-pályázat.
AKönyvJó – digitális könyvnyomtatás A Canon Hungária digitális könyvnyomtatási pályázatot hirdet a Magyar Írószövetség támogatásával AKönyvJó címmel. A pályázat keretében 12 tehetséges pályázó kap lehetőséget arra, hogy kötete megjelenjen. Magyar nyelvű szépirodalmi művekkel lehet pályázni, amelyek terjedelme legalább 100, de legfeljebb 250 oldal. A pályázat fővédnöke Lackfi János.
61 Beadási határidő: 2016. április 15. Bővebb információ: Canon Hungária Kft. – Kováts Botond E:
[email protected] T: (06 1) 237-5942 http://www.canon.hu
Diaszpórák Európája – fotópályázat Fotópályázatot hirdet Diaszpórák Európája címmel az AGBU. Az Armenian General Benevolent Union (Örmény Jótékonysági Unió, AGBU) örmény kulturális jótékonysági egyesület fotópályázatot hirdet Europe of Diasporas (Diaszpórák Európája) címmel. A pályázatra az európai örmény, zsidó, roma és asszír szórvány életét és örökségét bemutató alkotásokat várnak. A felhívásra csak 18 éven felüli alkotók jelentkezhetnek. A nyertes képeket az Európai Parlamentben állítják ki. Pályázati határidő: 2016. március 31. Bővebb információ: Armenian General Benevolent Union (AGBU); E:
[email protected] I: http://europeofdiasporas.eu/project/news-and-events/europe-diasporasinternational-photo-competition http://europeofdiasporas.eu/sites/default/files/project/files/Poster%20%20Europe%20of%20Diasporas%20Photo%20Competition.pdf
Szeretünk, Budapest! – kreatív alkotópályázat Kreatív alkotópályázatot hirdet a Simon's Gallery Szeretünk, Budapest! címmel. A Simon's Gallery kreatív alkotópályázatot hirdet Szeretünk, Budapest! címmel. A pályázatra Budapesttel kapcsolatos festményeket, szobrokat, használati és dekortárgyakat, iparművészeti termékeket várnak. A legjobbnak választott műveket kiállításon mutatják be. Pályázati határidő: 2016. április 18.
62 Bővebb információ: Simon's Gallery; E:
[email protected] http://simons-gallery.com/index.php
Monori Bortárs Filmfesztivál 2016 A Monor Környéki Strázsa Borrend, Monor Hegyessy Lions Club és a KultPince – Monor Város Önkormányzata támogatásával 2016-ban is meghirdeti a borkultúrával, a szőlőtermeléssel, a borturizmussal és pincefalvainkkal foglalkozó filmek és egyéb mozgóképek fesztiválját: a Monori BORTÁRS Filmfesztivált. Hagyományainknak megfelelően társrendezvényként ugyanebben a témában meghirdetjük a „vannak vidékek legbelül” fotópályázatot. A filmfesztivál elnevezése arra a koncepcióra utal, hogy a fesztiválon elsősorban mozgókép (film, videó, televíziós műsor) kerül a zsűri és a közönség elé, de azt is jelzi, hogy a „BORTÁRS” fesztiválnak társművészeti rendezvénye is van, jelen esetben a borkultúrához kötődő fotópályázat. Fővédnök: Pogácsás Tibor, önkormányzati államtitkár, Belügyminisztérium A kezdeményezés célja a kulturált borfogyasztási szokások terjesztése, a valódi értékes termelői kultúra megbecsülése, az igényes filmes és fotós (művészeti) ábrázolással a képi kultúra fejlesztése és nem utolsó sorban Monor hírnevének növelése. Műfaji megkötés nincs, egyetlen feltétel, hogy az alkotó a magyar szőlő- és borkultúrát állítsa műve középpontjába. Várjuk tehát mindazon mozgóképes alkotásokat, melyek centrumában a bor és az azt megtermelő ember áll. Filmes pályázat Kategóriák: – dokumentumfilm – ismeretterjesztő-, referencia film – televíziós műsor (egész vagy önálló rész) – egyéb (reklám, etűd, spot, klip) Filmek tekintetében időkorlát nincs, de elsősorban 30 perc alatti filmeket várnak a szervezők. Az előzsűrinek kivételes esetben joga van ennél hosszabb filmet is a versenybe válogatni. – Bor Maraton mozgóképek
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Új kategóriát vezetünk be; NEMZETI BOR MARATON MOZGÓKÉPEK. Névvel. Olyan 10-20 mp-es mozgóképeket (snitteket) várunk az ország minden sarkából a Nemzeti Bor Maraton rendezvényeiről, (egy nevező max. 5-öt nyújthat be), melyek egy nyilvános, Bortárs-Bor Maraton gyűjteménybe kerülnek be és ezekből minden beküldő szabadon válogathat és elkészítheti a maga, a bemutatásra szánt klipjét, amelynek hossza maximum 3 perc lehet. A kiválasztott alkotásokat értékelő zsűri tagjai: Péterffy András filmrendezőegyetemi tanár – zsűrielnök; Koltai Róbert színész-rendező; Azurák Csaba riporter, a TV2 műsorvezetője; Balla Attila, a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója; Nyulasi Gábriel István, Az ihatóbb Magyarországért Egyesület elnöke. A díjak nem a műfaji kategóriák szerint oszlanak meg. A facebookon leadott szavazatok alapján közönségdíjat is kap a legtöbb lájkot begyűjtő alkotás. A fesztivál a díjnyertes filmek bemutatásával, díjkiosztóval zárul. Díjak: – I. díj 150 000 Ft – II. díj 100 000 Ft – III. díj Nemzeti Bor Maraton díja 50 000 Ft. – Közönségdíj – a Facebook szavazás alapján Fotópályázat. A már nagy presztízsű „VANNAK VIDÉKEK LEGBELÜL” c. országos fotópályázat és kiállítás amatőrök és hivatásosok számára is nyitott. A téma itt is a szőlő, a bor és a szőlőt művelő, a bort termelő ember, a szőlőt termő természet. Várjuk a fotópályázatokon még nem szerepelt, az elmúlt 5 évben készült digitális fotókat a következő kategóriákban: – Borvidékek (Táj és építészet) – Szőlősgazdák és borászok (emberek, arcok és tevékenységek) – A szőlő/bor lelke (lírai hangulatok, képköltészet) Az alkotásokat értékelő zsűri tagjai: Eifert János fotóművész – zsűrielnök; Fábry Péter fotóművész és grafikus; Somogyi Márk fotóművész. – Fődíj (kategóriánként): 50 000Ft pénzdíj. – Nemzeti Bor Maraton különdíja: 25 000Ft értékű különdíj – Közönségdíj – Facebook szavazás alapján: Nevezési dátumok: A Nemzeti Bor Maraton mozgókép feltöltési határideje: 2016. június 30. Nevezési határidő: 2016. szeptember 18. Alkotások (filmek és fotók) leadási határideje: 2016. október 09.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/13. szám Eredményhirdetés, a győztes filmek vetítése és a fotókiállítás megnyitója a monori Márton-napi Újbor Ünnep napján: 2016. november 12. 10 órakor a Vigadó Kulturális és Civil Központ dísztermében lesz megtartva. A filmek és a képek feltöltésére böngészőn futó internet alapú alkalmazás készül, amelyen keresztül a filmek és a képek feltölthetők lesznek és az összes szükséges adat megadható lesz. A Zsűri az így létrejövő adatbázisból fog dol-
63 gozni. A szoftver működéséről és a feltöltés megkezdhetőségéről időben informálni fogunk minden nevezőt. A filmek és fotók a bemutatótól és díjazástól függetlenül a szerzők jogtulajdonában maradnak. http://monoripincefalu.eu/monori-bortars-filmfesztival-2016
Pályázatfigyelő. Megjelenik minden héten. Kiadja az i&i Kulturális Informatikai és Innovációs Kft. Alapítók: Huszerl József és Varga A. Tamás Főszerkesztő: Huszerl József Szerkesztő: dr. Tamás Erzsébet Tördelőszerkesztő: Príma Viktória Megrendelhető a szerkesztőség címén: Szokolárs Marianna, szerkesztőségi titkár Telefon: 06-30-659-6388 1011 Budapest, Corvin tér 8. 1251 Budapest, Pf. 88 Tel.: 06-1/214-3520 e-mail:
[email protected] Honlap: hetilap.pafi.hu A 2016. évi előfizetési díj: 16 645 Ft áfával (havi 1387 Ft) ISSN 1419-5852