P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek – 2014/45.
Legyen más a szenvedélyed!
Leleményes hőseink
Alkotói verseny a prevenció tükrében Pályázhatnak 10 és 20 év közötti fiatalok egyénileg, illetve csoportosan, műhelyi háttérrel dolgozó alkotók, oktatási intézményektől függetlenül, vagy iskolai, nevelőotthoni szakkörök, műhelyek, intézmények (büntetés végrehajtás, gyermekvédelem alap- és szakellátás) háttértámogatásával. Készülhetnek az alkotások családi, közösségi, programként, vagy spontán szerveződő kreatív csoportokban, esetleg egyéni alkotásokként. A kiírásunk azoknak a fiataloknak is szól, akik valamikor kipróbáltak már valamilyen szert, vagy volt olyan életszakaszuk, amikor túl nagy szerepet játszott az életükben egy-egy függőséget okozó tényező (internet, játékok, viselkedési addikciók, alkohol, kábítószer... stb.). Megfogalmazhatják alkotásaikban, hogy mi volt, vagy lehet ennek az időszaknak a tapasztalata önmaguk és mások számára. A Nemzeti Drogellenes Stratégia fő üzenete a tiszta tudat, a józanság fontosságának hangsúlyozása, a megelőzéssel és ellátással kapcsolatos tudás átadása, az egészséges életmód tudatosítása, és a közösségi részvétel megteremtése. A „Legyen más a szenvedélyed!” projekt célja, elérni az ifjúsági korcsoportokat, az izgalmakat és élményeket kereső, szórakozni vágyókat, a fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Az üzenete mindenkinek szól, azoknak is, akik nemet tudnak mondani a kábítószereknek - számukra támogatást, megerősítést nyújt, és azoknak, akik szerfogyasztók, vagy kipróbálók, a felépülés, egészséges élethez való visszatérés reményét közvetíti a stratégia. Tovább a pályázathoz
Programismertető A Nemzeti Művelődési Intézet „Leleményes hőseink” címmel országos ifjúsági kezdeményezést indít útjára. A program célja, hogy cselekvésre buzdítsa a fiatalokból álló közösségeket, és azok erejét láthatóvá tegye a települések számára. A program nevében szereplő „Leleményes hősök” olyan személyek, akiket többnyire csak szűkebb körben tisztelnek „hősként”. Most a programban résztvevő fiatalok munkájának köszönhetően mások is megismerhetik ezeket a nagyszerű embereket! Minden településnek megvannak a maga hősei, akik tehetségüket, leleményességüket a közösség javára fordították: kézművesek, gazdálkodók, tanítók, művészek, és mások, akik értéket hoztak létre vagy jó példával jártak elöl.
Célok Az elindított programunk elsődleges célja, hogy a csatlakozó közösségek olyan tudást szerezzenek, amellyel akár a későbbiekben (a program zárását követően) képesek lesznek lakóhelyük fejlődése érdekében különböző cselekvéseket kezdeményezni. Egy közösség szemében példaképpé vált személy kapocs lehet a múlt és a jövő között. A program további célja, hogy a fiatalok egy jelenben megvalósítha-
2 tó projektet gondoljanak ki és valósítsanak is meg a helyi közösség „hősének” példáját felhasználva. A Nemzeti Művelődési Intézet megyei módszertani találkozók szervezésével járul hozzá ahhoz, hogy átgondolt, s megvalósítható cselekvési tervek szülessenek. A találkozón a résztvevő fiatalok megtanulhatják, hogy hogyan lehet: párbeszédeket kezdeményezni egy településen, közösségeket szervezni és megtartani, információt gyűjteni a Hősökről egy ötletből a megvalósításig eljutni. Mit „nyerhetnek” az országos program résztvevői Megismerhetik a lakókörnyezetüket Hozzájárulhatnak a település fejlődéséhez Párbeszédet kezdeményezhetnek a településetek lakóival Segítséget nyújthatnak egy országos adatbázis kialakításához, amiben megtalálhatóak lesznek Magyarország „hétköznapi hősei” Méltó emléket állíthatnak a település „Leleményes hősének” A felkészítő megyei találkozókon új ismeretségekre is szert tehetnek. A legfontosabb, hogy szerepet vállalhatnak egy aktív közösség kialakításában. A kiválasztott kezdeményezések megvalósításához a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai segítséget nyújt.
Csatlakozási feltételek A Nemzeti Művelődési Intézet általános és középiskolás korú fiatalok csatlakozását várja. A pályázaton 3 fős közösségek indulhatnak el egy felnőtt segítő mentorálásával. A felnőtt segítő személyét minden csoport magának választja: megkötés, csak annyi van, hogy a segítő 18 év feletti személy legyen, így a középiskolások esetében felsőoktatásban tanuló hallgató is lehet a csoport mentora. A jelentkező közösség a megyei találkozóra való jelentkezést, valamint a csatlakozási szándékot a program honlapján, online módon jelezheti.
Fontosabb dátumok és határidők Megyei találkozók 2014. november 10. és november 30. között, megyénként változó helyszínen és időpontban.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Aktuális információk az eseményekről a http://www.lelemenyeshoseink.hu honlapon. Pályaművek feltöltésének határideje: 2015. február 15. Országos találkozó: 2015. február (az időpont pontosítása folyamatban)
Információs nap a közhasznúságról Civil és Nonprofit szervezetek számára A videó 2014 november 3- ám készült Kalocsán a Közösségi Házban a Kalocsa és Térsége Civil Szervezetek Szövetsége által megrendezett Információs Nap amely civil és nonprofit szervezeteknek szólt. Az előadó dr Törőcsik Andrea a Kecskeméti Törvényszék bírósági titkára. https://www.youtube.com/watch?v=uXHNUEuPGmk&feature=youtu.be A felvételt Csupor Péter olvasónk küldte, köszönjük.
A magyar civil szféráról tartottak vitát Brüsszelben Brüsszel, 2014. november 6., csütörtök (MTI) – A magyar civil szervezetek helyzetéről tartottak vitát Brüsszelben csütörtökön a Civicus, az Európai Alternatívák, az Európai Civil Fórum és az Európai Alapítványi Központ szervezésében. A rendezvényen Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke arról beszélt, hogy 2010 óta folyamatosan szűkül a civil szféra mozgástere a döntéshozókkal folytatott párbeszédben, véleményüket figyelmen kívül hagyják, javaslataikat „hűvös gyanakvással” fogadja a kormányzat, s politikai nyomás nehezedik rájuk. Bár Magyarországon sok a civil szervezet, sokan függnek a központi vagy helyi kormányzattól, s csak úgy tudnak működni, ha bizonyos határokat nem lépnek át – mondta. A független civil szféra külső forrásokra szorul, mert a kor-
3
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám mányzati támogatás minimális, és az is főleg uniós forrás, a nagyvállalatok pedig azért nem adnak pénzt emberi jogi tevékenységekre, mert kockázatos lehet számukra, ha olyan civil szervezetet támogatnak, mely bírálja a kormányt – jelentette ki. Pardavi Márta szerint a civilek azért is kerülhettek reflektorfénybe, mert az ellenzék gyenge, ezért aki független bírálatot fogalmaz meg a kormánnyal szemben, az nagyobb figyelmet kap, és rögtön egy átpolitizált térben találja magát. „A civil szervezetek a függetlenség utolsó, még meglévő védőbástyái” – hangoztatta. Krekó Péter, a Political Capital igazgatója szerint a civileket illető fejlemények illeszkednek abba a mintába, amelyet a miniszterelnök úgy fogalmazott meg, hogy Magyarországon egy nem liberális természetű állam épül, amely nincs ellene a szabadságjogoknak, de nem a liberális értékeket helyezi középpontba. A politológus szerint a kormány civilekkel szembeni stratégiája nagyjából az orosz modellt követi, és három pillérre épül. Egyrészt elkezdődött egy, az érintett szervezetek hitelét aláásni hivatott lejárató kampány – mondta. A stratégia második pillére Krekó szerint a források elvágása, amit nézete szerint a norvég alappal kapcsolatos kormányzati lépéseknél lehet tetten érni, de a globalizált világban mérsékelten lehet csak sikeres. A harmadik pillért kormánypárti „ál-civil szervezetek” jelentik, amelyeknek egyetlen valós tevékenysége kormánypárti tüntetések szervezése – mondta. Úgy vélte, a kormánynak fel kellene ismernie, hogy ebből a harcból politikailag nem jöhet ki jól, mert rengeteget árt nemzetközi megítélésének. A Political Capital igazgatója úgy értékelte, hogy Magyarországon romlik a demokrácia állapota, de még mindig inkább demokrácia, mint tekintélyelvű rendszer, ugyanakkor az illiberális, „hibrid” rendszer irányába tart. Hozzátette ugyanakkor, hogy a civil szféra körüli szűkülő tér, és a demokrácia gyengülése nem csak Magyarországra jellemző, hanem Kelet-Európára általában. A beszélgetésen szintén felszólaló Jávor Benedek, az Együtt-PM EPképviselője többek között a magyarországi korrupcióra hívta fel a figyelmet. „A korrupció többnyire a kormányzás nem kívánatos mellékterméke, Magyarországon viszont a korrupció maga a rendszer, és a kormányzás a nemkívánatos melléktermék” – hangoztatta Jávor. A politikus szerint aligha lehet célravezető, ha az EP plenáris vitákat tart a magyarországi helyzetről, mert a kormány azt fogja mondani, hogy ezzel az országot és a magyar népet támadják, ezért az az ő malmukra hajtja a vizet.
Hasonlóképpen vélekedett az alapjogi kérdések miatt indult korábbi kötelezettségszegési eljárásokról is. Ezek szerinte végül azt tették lehetővé a kormány számára, hogy azt mondhassa, a Brüsszellel folytatott párbeszédet követően módosították a kifogásolt részeket, és immár minden rendben van. A politikus szerint ezek szerint átfogó megközelítésre volna szükség, mert jelenleg nincs uniós jogi eszköz az alapjogok érvényesülésének kikényszerítésre, ha egy ország már tagja az uniónak.
Távoktatási tanfolyamaink az interneten Én-márka építés online képzés vállalkozóknak és a vállalkozás iránt érdeklődőknek Praktikus és jövedelmező üzleti, eladási és marketing program. Nem csak kitalálod a tanfolyam alatt, mit kell tenned… megtanulod azt is: 'hogyan' kell tenned, hogy előrébb juss. Mi több, … ennek a nagy részét már meg is teszed a tanfolyam alatt. Neked szól, ha TE tudatos vállalkozóvá szeretnél válni, ha TE rövid idő alatt meg szeretnéd sokszorozni a marketingben és az értékesítésben használatos kompetenciáidat és tapasztalataidat. Amiről szó lesz a képzésen (kattints): http://selfbranding-tanfolyam.pafi.hu/
Projekt-tervezés és pályázatírás Az Ön aktuális projekt-ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://tanfolyam.pafi.hu
Forrásteremtés Az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu
4
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám
Szervezetfejlesztés
Részvétel a távolból
Képes lesz a többiekkel együtt megfogalmazni egy olyan szervezeti jövőt, amely mellett kölcsönösen elköteleződnek. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
A program célja, hogy egy-egy eseményt elérhetővé lehessen tenni az interneten azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen. Tudnivalók és jelentkezés: http://reszvetel-tanfolyam.kka.hu/
Weboldal-készítés Egyszerű eszközökkel elkészíti honalapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a www.wordpress.com segítségével. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám
5
TARTALOM Legyen más a szenvedélyed! ............................................................................... 1 Leleményes hőseink ............................................................................................. 1 Információs nap a közhasznúságról Civil és Nonprofit szervezetek számára ..... 2 A magyar civil szféráról tartottak vitát Brüsszelben .............................................. 2 Távoktatási tanfolyamaink az interneten .............................................................. 3 TARTALOM .......................................................................................................... 5 A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója ....................................................................................... 6 Korábban megjelent pályázatok ........................................................................... 7 Legyen más a szenvedélyed! – országos alkotói verseny a prevenció tükrében / TÁMOP-5.2.9/13/1 ................................................... 7 Az elszámolási törvénnyel kapcsolatos széles körű fogyasztói tájékoztatás elősegítő pénzügyi fogyasztóvédelmi program .............................................. 9 Nagy-Családi-Ház – nagycsaládosoknak építőanyag-támogatás ...................... 14 CEEPUS Freemover egyéni mobilitási pályázatok ............................................ 16 BCSDH Jövő Vezetői Tehetségprogram Ösztöndíj – Légy TE a jövő vezetője! ........................................................................... 16 A Könyvkiadás Kollégiuma szakmai támogatásai .............................................. 17 Stockholmi Ifjúsági Víz Díj .................................................................................. 22
Euroscola-játék ................................................................................................... 24 Én így tanítanám az informatikát – Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2015. ................................. 29 Diákpályázat védjegykampány – kvízjáték és logótervezés ............................... 29 Ybl Miklós Emlékház – építészeti terv ................................................................ 30 INTEGRUM – A teljesség kreatív erő, grafikai szemle ....................................... 33 Sokszínű Orvostudomány – alaptantárgyak a plakáton ..................................... 35 Semmelweis Innovációs Díj – kisplasztika terv................................................... 35 Emberi Jogok Online – a No Hate Speech Mozgalom nemzetközi videópályázata .............................................................................................. 36 Green-Go rövidfilmverseny ................................................................................. 36 A helység kalapácsa – diákversírás .................................................................... 38 Mondd el a véleményed! – esszéírás ................................................................. 39 Jelentkezz közönségelőadónak! ......................................................................... 39 E.ON Advent – karácsonyi készülődés ............................................................... 40
6
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám
A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója Beadási határidő
Utolsó módosítás
Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban – 10-14 éves (5-8. évfolyamos) gyermekek alkotásai Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban – 3-6 éves gyermekek, óvodás csoportok alkotásai Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban – 14-18 éves (9-14. évfolyamos) gyermekek alkotásai Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban – 6-10 éves (1-4. évfolyamos) gyermekek alkotásai Poéták 2014 – versírás
2014. 11. 07.
2014. 10. 28.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/624987F90422BCDFC1257D58003 00566
2014. 11. 07.
2014. 10. 28.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/EC0338EEF0D58FC6C1257D5800 2F795A
2014. 11. 07.
2014. 10. 28.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/50CDE35EB14EA011C1257D5800 304C28
2014. 11. 07.
2014. 10. 28.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/F8B68D7020D7901DC1257D5800 2FBAD9
2014. 11. 12.
2014. 10. 28.
Étterem, büfé és catering szolgáltatás – ajánlattételi felhívás irodaház éttermének és büféjének folyamatos és magas színvonalú működtetésére Két tannyelvű iskoláknak Epsonnyomtató Válaszd a jövőt, válaszd az életet – biztonságosabb internet használatért országos kisfilmkészítő verseny
2014. 11. 14.
2014. 10. 28.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/5324BBA8018C3A83C1257D4200 42F13C http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/C08B14658BE413D7C1257D7700 4C7BDA
2014. 11. 17.
2014. 11. 02.
2014. 11. 19.
2014. 10. 28.
A támogatás címe
Link a pályázathoz a www.pafi.hu oldalon
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/13816509CBFEAF34C1257D6900 2C4972 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/2F61B9C0DEA0DAC1C1257D490 045DAB2
7
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Fiatalok vállalkozóvá válása
2014. 12. 31.
2014. 11. 07.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/803EA89D2A398236C1257D6D00 733B15
2014. 12. 31.
2014. 11. 07.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/BA9E6DF49C801F8EC1257D6E00 62C62C
2014. 12. 31.
2014. 11. 07.
A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban Közösségi közlekedésben üzemeltetett gázüzemű (CNG) autóbuszok beszerzését elősegítő alprogram / ÚSZT-ZBR-CNG-2014 A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban / TÁMOP-2.3.6.B-12/1 Technológiai start-up ökoszisztéma építés K+F Ifjúsági garancia kiemelt projekt
2014. 12. 31.
2014. 11. 07.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/15C90A987D2CD41BC1257D6E00 71CEFC http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/418F75634EA3C2D2C1257D6F00 2C458E
2014. 12. 31.
2014. 09. 30.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/37266DC7B0D546E1C1257C8D00 3F1EFD
folyamatos
2014. 07. 02.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/B5D67338B1AA4A83C1257A3100 310722
2013. 11. 15., 2014. 12. 31. 2015. 01. 30.
2013. 12. 16.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/BCF072BA4B7CB196C1257B8700 3B0B65 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/C3440F47D66AEEC6C1257D6F00 3088EE
2014. 11. 07.
Korábban megjelent pályázatok A korábbi számainkban megjelent és még érvényes pályázatokat előfizetőink az alábbi linken találják meg: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/e_hetilaphoz_korabban_megjelent?OpenPage
Legyen más a szenvedélyed! – országos alkotói verseny a prevenció tükrében / TÁMOP-5.2.9/13/1 A TÁMOP 5.2.9.-13/1-2014-0001 – „Legyen más a szenvedélyed!” elnevezésű kiemelt projekt keretén belül a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet –
Nemzeti Drogmegelőzési Iroda alkotói pályázatot hirdet 10 – 20 év közötti fiatalok részére. A Nemzeti Drogellenes Stratégia fő üzenete a tiszta tudat, a józanság fontosságának hangsúlyozása, a megelőzéssel és ellátással kapcsolatos tudás átadása, az egészséges életmód tudatosítása, és a közösségi részvétel megteremtése. A „Legyen más a szenvedélyed!” projekt célja, elérni az ifjúsági korcsoportokat, az izgalmakat és élményeket kereső, szórakozni vágyókat, a
8 fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Az üzenete mindenkinek szól, azoknak is, akik nemet tudnak mondani a kábítószereknek – számukra támogatást, megerősítést nyújt, és azoknak, akik szerfogyasztók, vagy kipróbálók, a felépülés, egészséges élethez való visszatérés reményét közvetíti a stratégia. A pályázat kiírási ideje: 2014. 11. 01 Nevezési határidő és az alkotások beérkezési határideje: 2015. január 10. 24 óra Pályázati művek kivitelezése: 1. Plakát, 2. MEME, 3. képregény, 4. montázs, 5. kollázs képek. Pályázók köre 10 és 20 év közötti fiatalok. Pályázni lehet egyénileg, illetve csoportosan, műhelyi háttérrel dolgozó alkotók, oktatási intézményektől függetlenül, vagy iskolai, nevelőotthoni szakkörök, műhelyek, intézmények (büntetés végrehajtás, gyermekvédelem alap- és szakellátás) háttértámogatásával. Készülhetnek az alkotások családi, közösségi, programként, vagy spontán szerveződő kreatív csoportokban, esetleg egyéni alkotásokként. A téma A pályázók feladata a Nemzeti Drogellenes Stratégia céljaival egybecsengő üzenetek megfogalmazása, átadása egy művészeti alkotáson keresztül. A főbb témakörök: – Egészséges életmód, tiszta tudat, józanság, a kábítószer-használat helyett alternatív szabadidő eltöltése (sport, zene, alkotás, tudomány, barátok, hobbik... stb.), a szermentes élet pozitív üzenetének közvetítése. Miért jobb a tiszta életet választani a kábítószer helyett? – Az alkotók műveikben kritikával is élhetnek a mozgásszegény életmóddal, a játékfüggőséggel, az internet és egyéb függőséggel, a dohányzással, a mértéktelen alkoholfogyasztással, a drog és kábítószer-használattal (dizájner dogok használatával) kapcsolatos életvitellel szemben. – A designer drogok elkerülésének lehetősége. Hogyan jelenik meg a designer droghasználat a fiatalok életében? A drogprobléma megjelenésének esetleges színterei, a probléma észlelés módjai, lehetőségei, korai jelek a tipikus válaszreakciók, a lehetséges problémakezelési módok mik lehetnek? Ki, és mit tehet, ha a problémát észlelte? Megoldásközpontú válaszokat várunk az alkotásokban.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám A kiírásunk azoknak a fiataloknak is szól, akik valamikor kipróbáltak már valamilyen szert, vagy volt olyan életszakaszuk, amikor túl nagy szerepet játszott az életükben egy-egy függőséget okozó tényező (internet, játékok, viselkedési addikciók, alkohol, kábítószer... stb.). Megfogalmazhatják alkotásaikban, hogy mi volt, vagy lehet ennek az időszaknak a tapasztalata önmaguk és mások számára. A célcsoport és üzenet Az alkotás a saját korosztály részére tartalmazzon információkat, üzeneteket. A humor finom közvetítő eszköz lehet a nehéznek tűnő témákban is. Milyen értelmes célokkal, tevékenységekkel kitöltött életet képzel el az alkotó maguknak és a következő generációknak? A technika Az alkotásokat és a nevezési lapot elektronikus formában kérjük beküldeni. – Plakát: digitálisan kérjük beküldeni. Méret: A3 (297 x 420 mm), vagy A1-es (600 x 840 mm). Képanyagok felbontása: 300 Dpi, minél nagyobb méret. – MEME: digitálisan beküldendő, ajánlott formátum: JPEG, 300 Dpi – Képregény: A4-es formátum, – Kollázs, montázs: fotó az alkotásról, JPEG, minél nagyobb felbontásban. Nevezéssel kapcsolatos információk A nevezés ingyenes, részvételi szándékát a
[email protected] e-mail címre jelezze. Nevezési feltételek Miután jelezte részvételi szándékát, jelentkezési lapot küldünk, amit, kérünk, az alkotással együtt, kitöltve küldjön vissza elektronikus és postai úton is. 1. Elektronikus beküldés: Az elkészült alkotások másolatát és a kitöltött nevezési lapot e-mailen küldje el legjobb minőségben a
[email protected] címre. 2. ÉS postai beküldés: Az eredeti alkotásokat pedig, szintén a kitöltött nevezései lappal, a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda címére postázzák. Postacímünk: Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Nemzeti Drogmegelőzési Iroda 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. Tárgy: „Alkotótevékenység a prevenció tükrében” Kérjük, bizonyosodjanak meg a megadott e-mail címük helyességében, mert a nevezés elfogadásáról és az alkotások beérkezéséről is e-mailben tájékoztatjuk. Keressen bennünket a „Legyen más a szenvedélyed” hivatalos Facebook oldalán: https://www.facebook.com/pages/Legyen-m%C3%A1s-aszenved%C3%A9lyed-T%C3%A1mop-529131/1435625026719788?fref=ts
9
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Díjazással kapcsolatos információk A témaválasztás és a kivitelezés szabadon választott. A 3 legjobb alkotás és a különdíjas mű az összes beküldött pályázatból kerül kiválasztásra. Nyertes pályázatok díjazása: Az alkotások értékelését 2015. 01. 15-ig szakmai zsűri végzi, és a legjobbakat díjazásban részesítjük. Díjazás: A nyertes pályaműveket kinyomtatjuk és kiállításra kerülnek. Megtekinthetőek lesznek a díjátadón illetve az országos Roadshow részét képezik. Like – verseny: A beérkezett munkákat a közönség is értékelheti a „Legyen más a szenvedélyed!” hivatalos Facebook oldalán. A legtöbb Like megszerzője, illetve az alkotása különdíjban részesül. Díjak: műszaki cikkek, kreativitást segítő rajzeszközök, szabadidő hasznos eltöltését szolgáló lehetőségek. 1. helyezett (40 000 Ft értékben) 2. helyezett (30 000 Ft értékben) 3. helyezett: (20 000Ft értékben) 4. Különdíj: (10 000Ft értékben) Ünnepélyes eredményhirdetés, díjátadás: 2015. 01. 22-én, a Magyar Kultúra Napján lesz. Kérjük, figyeljen arra, hogy alkotása tartalma, és formája ne legyen: – másolat (névviselési jogot, képmáshoz való jogot sértő), – hatályos magyar jogszabályba ütköző, vagy egyébként jó erkölcsbe ütköző, pornográf tartalmú, – az NCSSZI, az NDI érdekeit sértő, – harmadik személy szerzői jogait sértő, – faji, nemzetiségi, vallási, nemi vagy politikai ellentéteket szító, illetve súlyos vagy széleskörű ellenállást kiváltó, – egészségre ártalmas anyagok használatára bátorító, – bűncselekményre felbujtó, – védjegyoltalmat, vagy más földrajzi árujelzés oltalmát sértő, – tiltott reklámot tartalmazó, vagy a reklámokra és elektronikus hirdetésekre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket sértő tartalmú. További kérdésekkel forduljon szakértőnkhöz! Pályázatot koordináló szakértő: Preszl Éva 06-70-3891535, http://www.facebook.com/ Preszl Éva,
[email protected]
Az elszámolási törvénnyel kapcsolatos széles körű fogyasztói tájékoztatás elősegítő pénzügyi fogyasztóvédelmi program PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI KÖZPONT 1. BEVEZETÉS „Az MNB a pénzügyi fogyasztóvédelem terén következetesen védi a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybevevő fogyasztók jogait és érdekeit, a szolgáltatókat a felelős, tisztességes magatartás irányába tereli. Ennek keretében a fogyasztók számára hátrányos jelenségeket a lehető leghamarabb be kell azonosítani, azok „tüneti” kezelése mellett különös figyelmet kell fordítani azok okainak felismerésére, megszüntetésére, ezáltal is megelőzve a fogyasztók számára hátrányos magatartási formák ismételt kialakulását.” A Magyar Nemzeti Bank Felügyeleti stratégiája 2014. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Felügyeleti stratégiájában megfogalmazottak szerint a fogyasztóvédelmi szempontból ideális pénzügyi rendszer etikusan és magas színvonalon működik. Ahhoz, hogy ezen ideális állapot megvalósuljon és tovább erősödjön, az MNB a pénzügyi fogyasztóvédelem további erősítését és erélyes képviseletét kezdte meg. Az aktuális piaci helyzetre vonatkozóan a fenti célok megvalósításának érdekében a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Pályázatot hirdet civil és érdekvédelmi szervezetek számára az elszámolási törvénnyel kapcsolatos, országos lefedettségű tájékoztatás hatékony és eredményes megvalósítására. 2. A TÁMOGATÁS CÉLJAI, ALAPELVEI 2.1. Az MNB elszámolási törvényre vonatkozó Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Pályázatának stratégiai elvei A lakosság hiteles és folyamatos tájékoztatása, valamint jogorvoslati lehetőségeik érvényesítésének támogatása össztársadalmi érdek. A program célja, hogy támogassa egy olyan Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló létrehozását, mely hosszú távon és tevőlegesen hozzájárul egy új szemléletű, magas szintű pénzügyi kultúra kialakulásához. 2.2. Rendelkezésre álló keretösszeg Az MNB igazgatósága „Az Elszámolási Törvénnyel kapcsolatos széleskörű fogyasztói tájékoztatást elősegítő pénzügyi fogyasztóvédelmi Program” pályázati
10 kiírás keretösszegét 80 000 000 Ft, azaz nyolcvanmillió forint összegben határozta meg. 2.3. Keretösszeg forrása A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 170. § (3) bekezdés b) pont alapján az MNB által kiszabott bírságok képezik a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program finanszírozásának forrását. 2.4. Támogatási időszak Jelen kiírás keretében – figyelembe véve az elszámolási törvény hatályát – a 2014. november 3-tól 2015. december 31-ig tartó időszakra, a támogatási rendszer feltételeinek megfelelő, 2014. november 3-át követően indult vagy induló, legkésőbb 2015. december 31-ig megvalósuló projektekkel lehet pályázni. A támogatások kifizetésének végső határideje 2015. december 31. A projektek megvalósulására vonatkozó beszámolók leadásának végső időpontja 2016. január 31. 3. A TÁMOGATÁS FORMÁJA „Az Elszámolási Törvénnyel kapcsolatos széleskörű fogyasztói tájékoztatást elősegítő pénzügyi fogyasztóvédelmi Program” pályázati rendszer nyílt pályázat formájában, azon belül is projekt alapon kerül kialakításra. A támogatható projektek megvalósítása során a pályázók az MNB irányelveit elfogadva, a pénzügyi fogyasztóvédelmet, a pénzügyi tudatosság és a pénzügyi kultúra fejlesztését szolgáló össztársadalmi értékeket hoznak létre. A program során elnyert források kizárólag a 3.1-es fejezetben meghatározott kategóriákhoz kapcsolódó projektek megvalósítására fordíthatóak. A támogatási összeg a projekt 100%-át fedezheti, a pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező. A támogatási összeg a támogatási szerződés mindkét fél által történő aláírását követően több részletben is átutalásra kerülhet, a kérelemben vállalt kötelezettségek teljesítésére figyelemmel. A megítélt összeg viszsza nem térítendő támogatás formájában kerül odaítélésre. 3.1. A támogatások kategóriái Az elszámolási törvénnyel kapcsolatos fogyasztói tájékoztatást és jogérvényesítést elősegítő/segítő projektek támogatásainak kategóriái: (1) „A fogyasztók elszámolási törvénnyel kapcsolatos személyes tájékoztatása Ügyféltájékoztató Pontok létrehozásával” A pályázatra benyújtott projekt keretében a civil szervezet szakértői szakmai hozzáértésükkel és szakértői munkájukkal támogatják a fogyasztókat, elősegítve a fogyasztók érdekeinek és jogainak érvényesítését az egyedi ügyekben.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám E kategória főbb szempontjai: – Az elszámolási törvénnyel kapcsolatos teljes körű személyes tájékoztatás, különös tekintettel az egyedi kérdésekre, problémákra. – Földrajzi elhelyezkedésre vonatkozóan az Ügyfélszolgálati Pontok vidéki településeken, elsősorban a hátrányos helyzetű régiókban valósuljanak meg. – Az Ügyfélszolgálati Pontok hatékony reklámozása érdekében ATL marketingkommunikációs eszközök használata, figyelembe véve a helyi sajátosságokat. – Együttműködés kialakítása további szervezetekkel a hatékonyság növelése érdekében. E kategóriában a benyújtott projekttervek elbírálásánál előnyben részesül az a szervezet, amely: – alaptevékenységében fogyasztóvédelemmel foglalkozik, – munkatársai fogyasztóvédelmi területen magasan kvalifikáltak, – tevékenységei között szerepel a szakértői, jogérvényesítő tanácsadás, – tevékenységük során széles társadalmi rétegeket, sérülékeny vagy speciális csoportokat érnek el, – munkatársai tapasztalattal rendelkeznek a jogszabályok értelmezése terén. (2) „A fogyasztók elszámolási törvénnyel kapcsolatos hatékony tájékoztatása lokális médiumokon keresztül” E kategória főbb szempontjai: – Folyamatos és aktív jelenlét az elszámolási törvénnyel kapcsolatos helyi tájékoztatásban. – Együttműködés az adott régió/térség médiaszereplőivel, az ebből adódó szinergiák maximális kihasználása érdekében. – A rendelkezésre álló médiaeszközök teljes körű alkalmazása (pl.: a reklámspotokon túl részvétel riport-beszélgetéseken, interjúkon is). E kategóriában a benyújtott projekttervek elbírálásánál előnyben részesül az a szervezet, amely: – alaptevékenységében fogyasztóvédelemmel foglalkozik, – munkatársai fogyasztóvédelmi területen magasan kvalifikáltak, – tevékenységük során széles társadalmi rétegeket, sérülékeny vagy speciális csoportokat érnek el, – kiterjedt, jelenleg is aktív helyi sajtókapcsolatokkal rendelkezik. (3) „A fogyasztók elszámolási törvénnyel kapcsolatos személyes tájékoztatás vidéki (elsősorban kistelepülési és falusi szintű) találkozókon keresztül”.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám E kategória főbb szempontjai: – A pályázó szervezetnek kiterjedt helyi (kistelepülési, falusi) kapcsolatrendszere és/vagy jelenléte van. – A pályázó szervezet szakmai előadói kimagasló prezentációs készségekkel rendelkeznek. – A találkozók alkalmával a fogyasztók interaktív előadásokon vesznek részt, melyeket követően a pályázó civil szervezet lehetőséget biztosít az egyes fogyasztók egyéni kérdéseinek megvitatására és szakmai tanácsadásra is „Fogadóórák” keretében. – A találkozók sorozat jelleggel valósuljanak meg (legalább 15 helyszínen, legalább 1 alkalommal). E kategóriában a benyújtott projekttervek elbírálásánál előnyben részesül az a szervezet, amely: – alaptevékenységében fogyasztóvédelemmel foglalkozik, – munkatársai fogyasztóvédelmi területen magasan kvalifikáltak, – tapasztalattal rendelkezik a fogyasztóvédelmi oktatás, programszervezés területén, – tevékenysége során széles társadalmi rétegeket, sérülékeny vagy speciális csoportokat ér el, akár személyesen is. (4) „A fogyasztók elszámolási törvénnyel kapcsolatos aktív online kommunikációs kampánya” E kategória főbb szempontjai: – A pályázó szervezet folyamatos interaktív online tanácsadást biztosít a fogyasztók számára (pl.: chat/skype formájában). – Folyamatos online hírlevél-rendszert működtet, melyen keresztül proaktív módon tájékoztatja a fogyasztókat az elszámolási törvénnyel kapcsolatos várható határidőkről. – Egyéb alternatív tájékoztatási formákat alkalmaz (például telefonos hotline, „forródrót”, vagy egyéb interaktív telekommunikációs lehetőség felhasználásával). – A pályázó szervezet rendelkezik online sajtókapcsolatokkal. E kategóriában a benyújtott projekttervek elbírálásánál előnyben részesül az a szervezet, amely: – jelenleg is aktív online jelenléttel bír, – járatos az online marketingkommunikáció terén, – alaptevékenységében fogyasztóvédelemmel foglalkozik, – tevékenysége során széles társadalmi rétegeket, sérülékeny vagy speciális csoportokat ér el,
11 – munkatársai fogyasztóvédelmi területen magasan kvalifikáltak. 3.2. Nem támogatható projektek kritériumai A támogatás nem fordítható: a) gazdasági-vállalkozási tevékenység ellátására, b) politikai tevékenységre, pártokkal összefüggő bármilyen feladat ellátására. Az elszámolási törvénnyel kapcsolatos Pénzügyi Fogyasztóvédelmi pályázat rendszerében nem lehet olyan projektek-re támogatást igényelni, amelyek rendelkeznek más pályázati forrásból származó támogatással, ideértve azt is, hogy a támogatott projektre a támogatott időszakban más pályázati forrás nem használható. 4. JOGOSULTAK KÖRE, JOGOSULTSÁGI KRITÉRIUMOK A pályázat keretében nyújtott támogatásokat olyan civil, nonprofit, saját költségvetéssel rendelkező szervezetek felé kívánjuk irányítani, amelyek a mindenkori kormánytól függetlenül, magánjogi szabályok alapján működnek. Ezek lehetnek olyan jogi személyek (egyesületek, alapítványok), amelyek önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező, alapszabályában meghatározott célra alakultak, nyilvántartott tagsággal rendelkeznek, céljuk elérésére szervezik tagjaik tevékenységét. A támogatási kérelem benyújtásának feltétele, hogy a pályázó civil szervezet a témában végzett tevékenysége szerepeljen a szervezet alaptevékenységei között, és abban az elmúlt, 3-5 éves időszakban aktívan és dokumentáltan tevékenykedjen, valamint az adott tevékenységet a fogyasztók számára díj- és térítésmentesen végezze. A civil szervezetekkel szemben elvárás, hogy tevékenységüket oly módon folytassák, amely nem sérti vagy veszélyezteti az MNB jó hírét. A pályázó szervezet nem állhat felszámolás, végelszámolás alatt és feltétel továbbá, hogy nincs ellene csődeljárás. Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki – a benyújtott támogatás iránti kérelmében megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott, – a szervezetnek adótartozása, illetve adók módjára behajtható köztartozása van, – a 2011. évi CLXXXV. törvény II. fejezetben megjelölt eljárások hatálya alatt áll, – munkaügyi kapcsolatai nem rendezettek. A támogatás nem fordítható köztartozás vagy egyéb tartozás finanszírozására. Amennyiben a pályázó szervezet ellen a pályázati összeg teljes- vagy időarányos kifizetésének időpontjáig felszámolás, végelszámolás vagy csődeljárás
12 indul, a Kiíró a pályázati támogatási összeg vagy részösszeg kifizetését felfüggeszti. 5. JELENTKEZÉSI FOLYAMAT 5.1. A támogatási kérelem benyújtásának módja A támogatási kérelem kizárólag az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Program formanyomtatvány hiánytalan kitöltésével nyújtható be. A formanyomtatványhoz – amennyiben szükséges – maximum 5 oldalas melléklet csatolható. A formanyomtatvány a Magyar Nemzeti Bank honlapjának Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ aloldalán érhető el a http://felugyelet.mnb.hu/fogyasztoknak/civilhalo címen. A formanyomtatvány általános, a civil szervezet működésére vonatkozó részét, továbbá az egyes megpályázandó projektekre vonatkozó projekt-adatlapot kinyomtatva és cégszerű aláírással ellátva a szükséges igazolásokkal és egyéb okirati másolatokkal (30 napnál nem régebbi adóhatóság által kiállított igazolás, bírósági nyilvántartási kivonat, aláírási címpéldány eredeti példánya) postai úton vagy személyesen kell eljuttatni a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központhoz. Postai úton a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ, 1013 Budapest, Krisztina körút 39. címre kérjük eljuttatni a támogatási kérelmet, személyes benyújtásra a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ Ügyfélszolgálatán (1013 Budapest, Krisztina körút 39.) nyitva tartási időben van lehetőség. A borítékon kérjük feltüntetni a „Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Program” elnevezést. A pályázatot folyamatos oldalszámozással ellátott, összetűzött vagy összefűzött, és minden oldalán aláírt 1 eredeti példányban kell benyújtani. 5.2. Benyújtható kérelmek száma A támogatási kérelemben feltüntetett projektek alapján egy szervezet egy projektre egy javaslatot adhat be. Ugyanazon szervezet azonban egyszerre jogosult lehet több projekt támogatására is a fent részletezettek közül. 5.3. Tartalmi és formai elemek A támogatási kérelem benyújtásához szükséges az 5.1-es pont szerint elérhető formanyomtatvány hiánytalan kitöltése, a kért adatok maradéktalan megadása és az állításokat alátámasztó nyomtatványok, okiratok másolatainak csatolása. A formai bírálat szempontjai, ellenőrző listája: Kritérium megnevezése 1. Határidőn belül benyújtott kérelem 2. A formanyomtatvány hiánytalan kitöltése 3. Szükséges dokumentumok benyújtása 4. A Nyilatkozat aláírása
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám 5.4. Határidők A támogatási kérelmek beérkezésének határideje 2014. december 1., hétfő, 16.00 óra. A postán beérkező pályázatok határidőben történő benyújtásával összefüggő felelősség a pályázót terheli, a Kiíróra semmilyen módon át nem hárítható. A postán benyújtott pályázat akkor tekintendő határidőben benyújtottnak, ha a pályázat a benyújtására nyitva álló határidőn belül, azaz legkésőbb 2014. december 1. napján a megadott címre beérkezik. A postai feladásból származó valamennyi kockázatot (pl. késedelmes kézbesítés, a küldemény megsérülése, elvesztése, eltérítése, elirányítása stb.) a pályázó viseli. Személyes benyújtásra a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ Ügyfélszolgálatán (1013 Budapest, Krisztina körút 39.) van lehetőség 2014. december 1. hétfő, 16.00 óráig. A személyesen benyújtott pályázatot zárt borítékban kell átadni. A bármilyen ok miatt a határidőn túl beérkezett támogatási kérelmeket a Kiíró érvénytelenné nyilvánítja és elutasítja. A támogatások kifizetésének végső határideje 2015. december 31. A civil szervezetek a megvalósult projektekről és a támogatás pénzügyi felhasználásáról legkésőbb 2016. január 31-ig kötelesek teljes körűen az MNB-t tájékoztatni. Mindaddig, amíg a civil szervezet a támogatás felhasználásáról, a projekt megvalósulásáról nem tájékoztatja az MNB-t, a következő évi támogatásból nem részesülhet. 6. DÖNTÉSHOZATAL 6.1. Bíráló bizottság A támogatási kérelmek – az MNB igazgatóság által jóváhagyott alapelvek és bírálati szempontok alapján történő – elbírálásáért 5 tagú bizottság a felelős, melynek elnöke a fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgató. A bíráló bizottság szakmai döntése alapján a projektekhez kapcsolódó támogatási összegeket az MNB Igazgatósága hagyja jóvá. 6.2. A támogatási kérelmek elbírálása A bíráló bizottság a kérelmeket tételesen és projektenként megvizsgálja. Minden szakmailag elfogadható támogatási kérelemhez kapcsolódóan a bíráló bizottság meghatározza, hogy mekkora (a támogatási igényben szereplőnél kisebb vagy egyenlő) támogatási összegben részesül a pályázó, amennyiben a pályázóra vonatkozó keret rendelkezésre áll. A bontási eljárás nem nyilvános, arról a bíráló bizottság külön felvilágosítást nem ad. A határidőben, szabályszerűen beérkezett pályázatok bontását a benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő 5 munkanapon belül kezdi meg. A
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám pályázatok bontásáról jegyzőkönyv kerül felvételre. A határidőn túl beérkezett pályázatokat a bíráló bizottság nem bontja fel, azokról a határidőben benyújtott pályázatok bontásának befejezését követően külön jegyzőkönyvet vesz fel. A bizottság a bírálat során az alábbi támogató döntéseket hozhatja: – a kérelem támogatása, – a kérelem csökkentett összegű támogatása, – a kérelem elutasítása. 6.3. Értékelési szempontok A pályázatok elbírálásakor az alábbi szempontok kerülnek vizsgálatra: a) formai és tartalmi követelményeknek való megfelelés (határidőben történő benyújtás, szükséges alaki és formai követelmények teljesítése, szükséges iratok rendelkezésre állása stb.), b) a szervezet alapító okirata és bírósági nyilvántartása szerinti tevékenységének besorolása (bírósági nyilván-tartás), c) a szervezet finanszírozási formája, d) a szervezet saját tevékenységére vonatkozó, létesítő okiratában vagy nyilvánosan elérhető fórumain meghatározott céljai, működési elvei, ezek összhangja az MNB által megfogalmazott támogatási célokkal és elvek-kel, e) a szervezet szakmai múltja, az elmúlt 3-5 évben végzett szakmai tevékenységének főbb eredményei, a pénzügyi tudatosság és kultúra fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége, a szervezet ügyfél-elérésének száma, f) a civil szervezet létszáma, g) a szervezet korábbi, az elmúlt 3-5 évben kifejtett oktatási, tájékoztatási és információs tevékenysége, a szervezet médiakapcsolatai, h) a szervezet marketingtevékenysége, a szervezet kommunikációjának gyakorlata, i) a szervezet korábbi munkássága a társadalmi felelősségvállalás témakörében, j) a szervezet tevékenységében külön figyelmet fordít-e a sérülékeny, hátrányos helyzetű csoportokra, k) a szervezet tevékenységének földrajzi kiterjedése (országos hatáskörrel vagy regionális kiterjedéssel végzi-e tevékenységét), l) a szervezet korábbi innovációi (pl. széles körben alkalmazott, a fogyasztók tájékozódását elősegítő megvalósítások), m) a szervezet saját tartalom-előállítási rendszere, módszerei, n) az elkészített támogatási kérelem/projektterv szakmaisága (megalapozottsága, az MNB céljainak és elveinek történő megfelelés), o) az elkészített projektterv megvalósíthatósága, pénzügyi tervének megalapozottsága,
13 p) az elkészített projektterv átláthatósága (a szervezet vezetőinek és a támogatások felhasználásának transzparenciája), a támogatás felhasználására vonatkozó tervek, q) a projekt várható eredményei. A PÁLYÁZAT ÉRVÉNYTELENSÉGE Érvénytelen a benyújtott pályázat, ha: a) nem felel meg a Pályázati Kiírásban a pályázat formai követelményeire meghatározott feltételeknek; b) nem felel meg a Pályázati Kiírás tartalmi követelményeire meghatározott feltételeknek; c) nem csatolták hiánytalanul a Pályázati Kiírásban meghatározott mellékleteket; d) a kiírásban meghatározott benyújtási határidő lejártát követően érkezett be, e) olyan pályázó nyújtotta be, aki nem felel meg a Pályázati Kírásban foglalt személyi feltételeknek; f) a pályázatban közölt tények, adatok, információk részben vagy egészben nem felelnek meg a valóságnak; g) a pályázat nem tartalmazza az előírt adatokat; h) pályázó a pályázatát egy másik pályázathoz kötötte; i) a pályázó a Kiírásban közölt feltételeket nem vállalja vagy eltérő feltételeket ajánl; EREDMÉNYTELEN PÁLYÁZATI ELJÁRÁS Eredménytelen az adott témakörre jogosultságonként meghirdetett pályázati eljárás, ha a) nem érkezett érvényes pályázat vagy pályázatot egyáltalán nem nyújtottak be; b) a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg a jelen Pályázati Kiírásban foglalt feltételeknek; c) amennyiben a nyertes pályázóval a szerződés bármely okból nem köthető meg és a pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. 6.4. Döntést követő értesítés Az MNB igazgatóságának döntését követő 10 munkanapon belül a pályázata eredményéről a támogatási kérelmet benyújtókat az MNB postai úton, levélben értesíti. A támogatási szerződés megkötésének módjáról és időpontjáról a PFK tájékoztatja a nyerteseket. 7. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A Kiíró a pályázati kiírással kapcsolatos, esetlegesen felmerülő kérdéseket a
[email protected] e-mail címen fogadja.
14 A Kiíró rögzíti, hogy a pályázati eljárással kapcsolatos valamennyi költség a pályázat eredményességétől függetlenül a pályázót terheli. A Kiíró kizárja a feltételek bármely jogszabályváltozás folytán bekövetkező változásából eredő felelősségét. A Kiíró a pályázati eljárás során nem biztosít jogorvoslati lehetőséget.
Nagy-Családi-Ház – nagycsaládosoknak építőanyag-támogatás A pályázat benyújtásának határideje: 2015. január 15. A WIENERBERGER Téglaipari Zrt., a TONDACH MAGYARORSZÁG Zrt., a SCHIEDEL Kéménygyár Kft., a Villeroy & Boch Magyarország Kft. mint Támogatók, és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) közös pályázatot írnak ki a NOE tagsággal rendelkező családok lakásépítésének támogatására. A Támogatók természetbeni felajánlásait a Wienerberger Téglaipari Zrt. koordinálja. A Támogatók és a NOE célja, hogy a jövő generációért érzett társadalmi felelősségvállalás keretében – elismerve a család és a gyermek kiemelkedő szerepét és jelentőségét a társadalom egészében – építési pályázati lehetőséget biztosítsanak a nagycsaládosok részére. A lakáskörülményeik javítására anyagi és természetbeni erőket fordító családok számára és velük együttműködve, a Támogatók e Pályázat keretében természetbeni támogatást nyújtanak. A NOE, mint közhasznú civil szervezet, a Támogatóktól hozzá érkező közcélú juttatást az Alapító okiratában rögzített közhasznú céljával összhangban – így a családsegítés és a társadalmi esélyegyenlőség megteremtése keretében – juttatja el a pályázat nyerteseinek. A pályázat kiírása során a NOE úgy nyilatkozik, hogy a pályázat eredményes megvalósításának feltétele a támogatók tényleges támogatása. Ennek elmaradása vagy részleges megvalósulása esetén a NOE a pályázat önerős megvalósítására kötelezettséget vállalni nem tud, jelen nyilatkozatával ezzel kapcsolatosan mindennemű kárfelelősségét – így a biztatási kárra történő hivatkozás lehetőségét is – kizárja. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A Támogatók és a NOE együttműködése során 2015-ben kettő nagycsalád egyedi építésű családi házának építőanyagokkal történő támogatása történhet meg. TÁMOGATOTTAK KÖRE Támogatásban részesülhetnek azok a családok, akik
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám 2.1 a saját háztartásukban három vagy több gyermeket nevelnek, s akik közül a legidősebb sem töltötte be a 21. életévét és legalább 2 gyermek 14 év alatti 2.2 legkésőbb 2014. január 31-én léptek be a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagjai közé és tagdíjuk 2014 és 2015-re is rendezett a pályázat beadásának határidejére. Nem pályázhatnak azok, akik a NOE bármely szervezetével, munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban vagy más, a Ptk. szerinti szerződéses jogviszonyban állnak, kivéve az önkéntes szerződés alapján tevékenységet végző NOE tagokat. A TÁMOGATÁS LEHETSÉGES MÉRTÉKE: 5-6 millió Ft/család A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2015. január 15. A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2015. február 15. A pályázati eredményekről a kiíró minden pályázót értesít. A TÁMOGATÁS FELTÉTELEI A Pályázaton a csatolt Pályázati adatlap pontos kitöltésével és határidőre való visszaküldésével lehet részt venni. Pályázatot nyújthat be az a család, amely a Pályázati felhívásban meghatározott támogatottak körébe tartozik és az alábbi feltételek együttes teljesülését hitelt érdemlően igazolni tudja: 6.1 A család legalább 1 tagja rendelkezik saját tulajdonú építési telekkel, és az arra tervezett házhoz tartozó jogerős építési engedéllyel. 6.2 Építtetők vállalják, hogy az építendő lakóház lakrészének nettó alapterülete nem nagyobb, mint 140 m2, vagy az egy főre eső négyzetméter nem haladja meg a 30 m2-t. 6.3 Amennyiben az építkezést a család bankkölcsönből kívánja finanszírozni, úgy rendelkezésre áll a finanszírozó hitelintézet által elfogadott tételes költségvetés. 6.4 A család kötelezettséget vállal arra, hogy az új lakóház jogerős használatba vételi engedélyének kibocsátásig a jelenlegi lakóhelyül szolgáló ingatlantulajdont értékesíti. 6.5 A család nem rendelkezik egyéb, – özvegyi v. más haszonélvezettel nem terhelt – lakás céljára is alkalmas beköltözhető, lakóingatlannal. 6.6 Az építtetők vállalják, és szerződésben kötelezik magukat arra, hogy 2015. május 31-ig az alapozási munkálatokat, a pince építése esetén a pincefal- és födém építését befejezik és 2015. december 20-ig a használatbavételi eljárást megindítják. 6.7 Vállalják és tudomásul veszik, hogy nyertes pályázat esetén az építtetőnek kötelessége az építkezés menetéről rendszeres időközönként – minimum kéthavonta – beszámolni.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám 6.8 Az építkezés befejezéséhez szükséges saját erőt – a költségvetési bruttó főösszeg 60%-a – érdemlegesen igazolni tudják (saját folyószámlán legalább 3 hónapja lekötött összeg; vagy pozitívan elbírált banki kölcsönszerződés; vagy befektetési számlán az építkezés céljára hozzáférhető összeg; vagy munkáltatói lakáscélú hozzájárulás illetve kölcsön; vagy saját kisebb, eladásra szánt, meghirdetett kisebb ingatlan, ill. ezek kombinációja.) (Amennyiben a banki hiteligény pozitív elbírálásának a megfelelő önerő hiánya az akadálya, úgy lehetséges, hogy a Támogatók nyilatkoznak arról, hogy az építtető részére sikeres pályázat esetén meghatározott értékben építőanyagokat biztosítanak). 6.9 Az építtetők vállalják, és szerződésben kötelezik magukat, hogy a támogatók által szervezett médiaszereplésen – a támogatók által meghatározott alkalommal, egyeztetett időpontban, de legfeljebb 4 alkalommal – részt vesznek (ilyen alkalom pl.: a pályázat eredményhirdetése, építkezés menete, új ház átadása). 6.10. Az építtetők vállalják, hogy a támogató cégekkel Referenciaház – szerződést kötnek. PRIORITÁSOK AZ ELBÍRÁLÁS SORÁN A pályázat során előnyt jelent, ha 7.1 a családban fogyatékkal élő gyermeket nevelnek (nem állami intézményben), 7.2 a család valamely tagja a NOE bármely szervezetének munkájában önkéntesként hosszabb ideje tevékenykedik, 7.3 a szülők házasságban élnek, 7.4 a család első lakástulajdonát szerzi meg, 7.5 az építés során energiatakarékos megoldások kerülnek alkalmazásra, 7.6 a családban élő gyermekek oktatási intézményben tanulnak, 7.7 a családban a szülők rendszeres jövedelemmel rendelkeznek, 7.8 a család a környezettanulmány alapján megállapíthatóan, és/vagy a helyi jegyző nyilatkozata szerint általánosan jó életvitelnek megfelelő, rendezett körülmények között él, a gyermekek legalább 2 éve nem voltak kiemelve a családból. A PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ CSATOLANDÓ MELLÉKLETEK: 8.1. Jogerős építési engedély és tervdokumentáció másolata, amennyiben van, elektronikus formában 8.2. Engedélyezési tervhez igazodó tételes költségvetés, melyet a tervező vagy a kivitelező igazolt. 8.3. Tulajdoni lap másolata.
15 8.4. Aláírt vagy előkészített banki kölcsönszerződés másolata- hitelből történő finanszírozás esetén. 8.5. Bankszámlakivonat az önerő igazolásához. 8.6. Házassági anyakönyvi kivonat másolata – amennyiben van. 8.7. Gyermekek születési anyakönyvi kivonatának másolata. 8.8. A családi pótlék folyósításáról szóló igazolás. 8.9. Előző évi jövedelemigazolás (mindkét szülőtől) 8.10. Igazolás a helyi jegyzőtől, hogy a gyermekek az elmúlt két évben nem voltak a családból kiemelve és/vagy a családsegítő, illetve a gyermekjóléti szolgálat ajánlása. 8.11. Amennyiben NOE egyesülethez, csoporthoz tartozik, ajánlás a szervezet vezetőjétől. A pályázati adatlap és a felhívás a lenti csatolmányból letölthető. FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK: Család: Házasságban, regisztrált élettársi kapcsolatban vagy élettársi kapcsolatban élő szülők közös vagy előző házasságból származó gyermekekkel. Saját erő: rendelkezésre álló készpénz, bankbetét, pozitív hitelbírálat alapján fennálló követelés, valamint az építkezés során végzendő saját munka is. A saját munka tervezett értéke nem haladhatja meg költségvetési főösszeg 15%át. Költségvetési főösszeg: a költségvetési terv szerint a kivitelezés bruttó bekerülési értéke. Lakrész: az építendő ház lakterének területébe nem számít bele a pince, a beépítetlen padlástér és a garázs alapterülete. Referenciaház szerződés: kizárólag arra vonatkozik, hogy az elkészült házról a támogató cégek egy alkalommal csak külső fotókat készíthetnek, melyeket reklámcéljaikra sajtóban, honlapjukon, online felületeken, közterületen stb. felhasználhatnak. A felhasználás során a támogató cégek nem utalhatnak az ingatlan tulajdonosára, az épület elhelyezkedésére, címére – kizárólag arra, hogy az ingatlan termékeik beépítésével készült el. A referenciaszerződés keretében az ingatlan tulajdonosa anyagi juttatásokra nem jogosult. A Pályázat kiírói: Nagycsaládosok Országos Egyesülete; WIENERBERGER Téglaipari Zrt.; TONDACH Magyarország Zrt.; SCHIEDEL Kéménygyár Kft. Villeroy & Boch Magyarország Kft. http://www.noe.hu
16
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám
CEEPUS Freemover egyéni mobilitási pályázatok
BCSDH Jövő Vezetői Tehetségprogram Ösztöndíj – Légy TE a jövő vezetője!
Egyéni hallgatói és oktatói mobilitási pályázatok a tavaszi félévre. CEEPUS Freemover egyéni hallgatói és oktatói mobilitási pályázatok a tavaszi félévre. A felhívás aktív státuszú hallgatók és főállású egyetemi/főiskolai oktatók számára nyitott, Magyarország bármelyik akkreditált felsőoktatási intézményéből pályázható bármely CEEPUS partnerország akkreditált felsőoktatási intézményeibe. CEEPUS partnerországok: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Macedónia, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia. A CEEPUS programban a saját állampolgársággal megegyező célország nem pályázható.
El tudnád képzelni, hogy 15-20 év múlva vállalatvezető legyél? Kíváncsi vagy arra, hogy hogyan lehet egy vállalatot felelősen és etikusan irányítani? Érdekel, hogy az egyének és a vállalatok mit tudnak tenni a fenntartható fejlődésért? Akkor ez a felhívás NEKED szól! A programról: „A jövő vezetői” tehetségprogram az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (World Business Council for Sustainable Development, WBCSD) Future Leaders Programja alapján született, melyet a Világtanács hazai képviselete, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) valósít meg. A program célja, hogy a „jövő vezetőinek”, vagyis azon tehetségeknek, akikből vállalatvezető válhat, bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és segítse őket abban, hogy pályájuk során hogyan tudják ezeket az elveket a döntéshozatalba integrálni. A tehetségprogram 6 hónapig tart: 2015. januártól júniusig. A résztvevők minden hónapban egy egész napos szakmai nap keretében különböző területekkel ismerkednek meg. Az egyes szakmai napok más-más vállalati helyszínen kerülnek megrendezésre. (További információk: http://bcsdh.hu/temak/jovo-vezetoi/ ) Az ösztöndíj tartalma: díjmentes részvételi lehetőség „A jövő vezetői” tehetségprogram 2015-ben. Miért érdemes pályázni? – Sikeres vállalatok vezetői mentorként vesznek részt a programban, akik tapasztalataikat megosztják a résztvevőkkel – A résztvevők fiatal, tehetséges menedzserek, akikkel fél éven át együtt tanulhatsz – Bepillantást nyerhetsz a vállalatok világába – Valós szakmai ismereteket, tapasztalatokat szerezhetsz – Értékes kapcsolatokra tehetsz szert – Előny lehet az álláskeresés során A pályázat menete: Válassz egyet az Action 2020 program: http://action2020.org/priority-areas területei közül (alapvető szükségletek és emberi jogok, élelmezés, fenntartható életmód, károsanyag-kibocsátás, képzés és munkahelyteremtés, klímaváltozás,
A pályázatok benyújtásának határideje: 3014. november 30. Jelentkezés kizárólag online, a http://www.ceepus.info oldalon. Az online pályázati űrlap kitöltése mellett az alábbi dokumentumokat kell feltölteni*: – hallgatók: 1 db fogadólevél a fogadóintézményből (CEEPUS Freemover Letter of Acceptance), 1 db ajánlólevél egy oktatótól (CEEPUS Freemover Letter of Recommendation) – oktatók: 1 db oktatói fogadólevél a fogadóintézményből (CEEPUS Freemover Teachers' Letter) *kivéve Ausztria, Bosznia-Hercegovina és Csehország célországok esetén, ilyenkor a dokumentumokat csak a fogadó Nemzeti Iroda értesítésekor kell feltölteni. A dokumentumok a pályázati felületről letölthetők. Bővebb információ a Freemover pályázati lehetőségről hallgatóknak http://tpf.hu/palyazatok/116/hallgatok-mobilitasa oldalon, oktatóknak http://tpf.hu/palyazatok/117/oktatok-mobilitasa oldalon érhető el.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám ökoszisztéma szolgáltatások, tápanyagterhelés, víz). A kiválasztott területhez kapcsolódóan válassz egy hazai problémát és dolgozz ki olyan egyedülálló, innovatív megoldást, amit a hazai viszonyoknak megfelelően megvalósíthatónak tartasz. A részvétel feltételei: Pályázók köre: MA/ Msc képzésben résztvevő egyetemi hallgatók (a hallgatói jogviszony legalább 2015. június 30-ig tart). Angol nyelv ismerete – a program nyelve magyar és angol tolmácsolás nélkül. Pályázni csak olyan tervvel lehet, amely más személy szerzői jogát nem sérti. Egy pályázó egy pályaművet nyújthat be. A sikeres pályázathoz benyújtandó dokumentumok: – Önéletrajz magyar vagy angol nyelven (feltöltési elnevezés: név_CV.pdf) – A pályamű bemutatása Microsoft Word vagy PDF formátumban magyar vagy angol nyelven: maximum 10 000 karakter terjedelemben (szóközökkel együtt), ábrák és táblázatok használata engedélyezett. (feltöltési elnevezés: név_palyamunka.pdf) A pályázatokat online kell benyújtani az alábbi linken: http://bcsdh.hu/jelentkezesi-lap A jelentkezés és a pályázati anyag leadási határideje: 2014. november. 30. A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. A legjobbnak ítélt/short listre kerülő pályamunkákat a szakmai zsűri 2015. januárban meghallgatja és ez alapján hozza meg döntését. A pályázati anyag a pályázó szellemi tulajdona, azonban a beküldő a dolgozat elküldésével hozzájárul ahhoz, hogy azt a szervezők a program kommunikációja során felhasználhatják. Ha kérdésed van, fordulj Görög Georginához:
[email protected] http://bcsdh.hu
A Könyvkiadás Kollégiuma szakmai támogatásai Pályázati cél: A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet a könyvkiadási tevékenység 2015. évi megújítására, fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős értékeinek létrehozására az alábbi témakörökben. Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette
17 Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Támogatás forrása a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. Felhívjuk a pályázók figyelmét: – A Könyvkiadás Kollégiuma a pályázati altéma rendszert a könyvkiadók működéséhez, méreteihez igazítva olyan módon alakítja át, hogy az jobban igazodjon a kiadói igényekhez. Támogatásra a kiadók éves könyvcímszáma alapján lehet pályázni kiadói program (3431) vagy egy-egy könyv kiadását célzó pályázat (3412, 3436, 3437, 3438) formájában. Azon kiadók, akik évente 8 vagy több könyvcímmel tudnak pályázni az NKA Könyvkiadás Kollégiumánál könyvkiadói programpályázatot adhatnak be. Azon kiadók, akik kevesebb, mint 8 művet adnak ki évente, vagy nem részesül támogatásban a kiadói programpályázatuk, a tavaszi és őszi pályázati kiírások egy-egy könyv kiadását célzó pályázatain indulhatnak könyveikkel, altémánként 2-2 pályázattal. – Magyarországon bejegyzett pályázó köteles a támogatott kiadványt magyarországi székhelyű nyomdával előállíttatni. – Amennyiben a pályázó saját nyomdával rendelkezik, és a saját nyomdájában kívánja a kiadványt elkészíteni, úgy a nyomdaköltségek közül csak a kiadvány megjelentetéséhez szükséges szakmai anyagok (papír, festék) számlával igazolható megvételéhez kérhető támogatás. Ebből az is következik, hogy az egyéb nyomdai kiadások jogcímekre nem igényelhet támogatást kivéve, ha külső nyomdai szolgáltatást vesz igénybe. – A Könyvkiadás Kollégiuma a közgyűjteményi évkönyvek, periodikák, speciális kiadványok (pl. adattárak, segédletek, forráskiadások) megjelentetését nem támogatja, mivel az a Közgyűjtemények Kollégiuma hatáskörébe tartozik. – A Kollégium csak a jogtiszta művek kiadását támogatja. A kiadásra szánt mű felhasználására vonatkozó engedély megszerzése, valamint az engedélyből fakadó igények teljesítése a pályázók kötelessége és felelőssége. Az ebből eredő esetleges jogviták esetén a pályázó tartozik helytállni. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet könyvkiadói programok támogatására. Pályázni meghatározott kiadói koncepciót tükröző: egy-egy összefogott sorozatot vagy a kiadó kiadványainak széles spektrumát bemutató minimum 8 könyvcímmel, magyar klasszikus és magyar kortárs szépirodalmi művek (magyar szerző, magyarul), ismeretterjesztő könyvek, művészeti kiadványok, albumok (magyar szerzőtől idegen nyelven is, illetve bármely szerzőtől magyar nyelven),
18 a gyermek- és ifjúsági irodalom köteteinek (bármely szerzőtől) magyar nyelvű megjelentetésére lehet. A kiadói programban felsorolt minimum 8 könyvcím között nem szerepelhet olyan könyvcím, amely korábban már részesült az NKA-nál kollégiumi/miniszteri könyvkiadási támogatásban. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 170 000 000 Ft Igényelhető támogatás: pályázatonként maximum 10 millió Ft. Altéma kódszáma: 3431/307 Pályázók köre: – olyan könyvkiadók, amelyek már bizonyították, hogy fontos szellemi műhelyt alakítottak ki, és 2010. és 2014. között évente legalább öt, de ebben az időszakban összesen legalább 25 könyvet adtak ki. Pályázati cél megvalósításának időtartama: Pályázni a 2015. február 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet. A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet. A támogatás fejében a támogatott pályázónak kötelező a támogatási szerződésben meghatározott helyre leszállítani – a könyv megjelenésekor – a támogatott könyvekből – könyvcímenként – 60 példányt. A beszállított könyvek áfája a támogatott pályázót terheli. A beszállított könyvek könyvtárakba kerülnek. Egy kiadó egy pályázatot nyújthat be! A kiadói programban támogatást elnyerő pályázók nem adhatnak be pályázatot a Könyvkiadás Kollégiuma 2015. évi tavaszi/őszi pályázati felhívásának 3412-es, 3436-os, 3437-es és 3438-as altémájára. A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyvek eladásából – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)! Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 3%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is –, de minimum 50 000 Ft-ot és maximum 100 000 Ftot – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: – írói tiszteletdíj, – illusztrátori tiszteletdíj, – fotós tiszteletdíja, – sajtó alá rendezés tiszteletdíja, – jegyzetírás tiszteletdíja, – szöveggondozás tiszteletdíja, – fordítói tiszteletdíj, – lektorálási tiszteletdíj, – szerkesztő tiszteletdíja, – főszerkesztő tiszteletdíja, – olvasószerkesztő tiszteletdíja, – tervezőszerkesztő tiszteletdíja, – képszerkesztő tiszteletdíja, – kontrollszerkesztő tiszteletdíja, – sorozatszerkesztő tiszteletdíja, – névmutató készítésének tiszteletdíja, A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás. – szerzői jogdíjak (külföldi és hazai), – nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre: – szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés), – grafikai tervezés, borítótervezés, – kiadványszerkesztés (szedés, tördelés), – képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), – korrektúra,
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám – nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás), – marketing és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 15%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 15%-a használható fel). Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a kollégium dönt. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. a kiadó könyvkiadási stratégiájának összefoglalása (maximum 2000 karakter terjedelemben), a jelen kiadói tervben megjelölt kiadványok: 2. fontossági sorrendje és a megjelentetés idejének ütemezését tartalmazó nyilatkozat 3. kéziratai kb. egy-egy ív terjedelmű jellegadó részlete (az egy „pdf” dokumentumba összefűzött kéziratrészlet mellékletet – első oldalként – jegyzékkel kell ellátni pl.: 1. szerző, mű címe, 3. oldaltól; 2. szerző, mű címe 13. oldaltól stb.) 4. szinopszisai (kötetenként maximum 3 oldal terjedelemben), 5. kötetenkénti költségvetése (tervezett összes költség, valamint az igényelt költségek jogcímenkénti bontásában, a pályázati adatlap 4. pontja mintájára), 6. Könyvkiadási betétlap – kiadványonként külön – amely tartalmazza a kiadvány könyvészeti adatait: példányszám, formátum, kivitel (kötve, fűzve), terjedelem (nyomdai ívben), nyomtatás (színek száma), illusztráltság foka, tervezett bolti ár stb. (a betétlapot géppel kérjük kitölteni), A kéziratrészleteket, szinopszisokat, a kötetenkénti részletes költségvetéseket és a könyvkiadási betétlapokat – mellékletenként – a fontossági sorrendben kell beszkennelni és feltölteni a pályázathoz. 7. terjesztésre vonatkozó kiadói elgondolás, 8. 2010- 2014 között megjelentetett könyvek listája, évenkénti bontásban, 9. Országos Széchényi Könyvtár kötelespéldány igazolása, 10. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata, 11. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza). Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf”
19 formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állomány mérete: 10 MB Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 1003200001425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A......... N.........) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.
20 Elbírálás szempontjai: – előnyben részesülnek azok a könyvkiadói programok, amelyek jelentős szakmai, kulturális, morális értéket képviselnek, – előnyt élveznek a magyar és az egyetemes kultúra értékeit felmutató sorozatok vagy a kiadó kiadványainak széles spektrumát bemutató pályázatok, – a Kollégium továbbra sem támogatja a költségvetésben szereplő indokolatlanul magas költségeket. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKAportál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: A pályázati elszámolásban az NKA által nyújtott támogatás összegével kell elszámolni, illetve szükséges igazolni a megfelelő példányszámú kiadvány beszállítását, továbbá fel kell tölteni – könyvenként – a Szakmai beszámoló betétlapot, a kiadványok egy-egy példányát pedig postai úton kell eljuttatni az NKA Igazgatóságára, amivel eleget tesznek a szakmai beszámolási kötelezettségüknek. Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: – az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, – a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe), – a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül. TÁJÉKOZTATÁS A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat: Pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályá-
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám zat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről. a./ A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező. b./ Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt az adatlap 7. pontjában kell feltölteni. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.) Az a./ és ha indokolt a b./pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után. A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon. A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek. Felhívjuk pályázóink figyelmét Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét: – a 66. § (2) bekezdés p) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre. – a 67. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt. – a 77. § (2) bekezdése alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére. – a 78. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően ke-
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám rülhet sor. A költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható. – a 78. § (3) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni a. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg, b. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra. – 80. § (1) bekezdése alapján: A kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját. Jogszabály vagy a támogatási szerződés az egyes finanszírozási időszakok lezárásaként részbeszámoló benyújtását írhatja elő. – 80. § (6) bekezdése alapján: Ha a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. – 80. §. (7) bekezdése alapján: Ha részbeszámolási kötelezettség teljesítésére a (6) bekezdés szerinti határidő leteltéig nem, vagy nem megfelelően kerül sor, a költségvetési támogatás fennmaradó része nem folyósítható mindaddig, amíg a kedvezményezett a kötelezettségének nem tesz eleget. – a 83. § (4) bekezdése alapján: ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, és nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét. A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek. Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munka-
21 bérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint. A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell. Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portál Pályáztatás menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet. A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt. Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2014. december 8-án, éjfélig lehet. A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül. A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező. Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg. A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani. Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4322-es számon kaphatnak. A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 na-
22 pon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak. A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 76. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj A Díj A Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) 1997-ben alapították. Egyike a legelismertebb nemzetközi ifjúsági díjaknak a szakterületen. Védnöke a svéd koronahercegnő, Viktória, ő adja át a díjat és találkozik a döntő résztvevőivel is az évente megrendezett stockholmi Víz Világhéten. A Díj 15 000 dollár és kristályszobor. A győztes iskolája 5000 dollár jutalomban részesül. A második legjobb pályamű készítője egy ún. Diploma of Excellence kitüntetést és 3000 dollár pénzjutalmat kap. A döntőben az egyes országok versenyének győztese indulhat. A pályaművek olyan helyi, regionális, országos vagy globális témával foglalkozhatnak, melyeknek környezetvédelmi, tudományos, társadalmi, vagy műszaki jelentőségük van. A verseny nyelve angol. Világszerte több ezer, 15-20 év közötti, középiskolai tanulmányokat folytató fiatal vesz részt évente ebben a szakmai vetélkedőben, mely a víz, illetve a környezet védelmének, a tudatosság felkeltésének kiváló eszköze. Résztvevők A versenyben 15-20 év közötti, középiskolás fiatalok vehetnek részt egyedül, vagy egy maximum háromfős csapatot alkotva. A pályázó diákoknak legkésőbb 2015. augusztus 23-ig be kell tölteniük a 15. életévüket, illetve csak 2015. augusztus 28. után tölthetik be a 21. életévüket. A diák nem lehet felsőfokú oktatási intézmény hallgatója, kivéve, ha 2015 őszén kezdi meg felsőfokú tanulmányait. Ellenkező esetben kizárják a versenyből.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám A hazai verseny A magyarországi versenyt a GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány szervezi számos partnerszervezet segítségével és támogatásával. Védnöke Áder János köztársasági elnök. A nevezés a hazai verseny honlapján http://www.ifivizdij.hu keresztül történik, egy legfeljebb egyoldalas angol nyelvű összefoglaló (12-es nagyságú Times New Roman betű, másfeles sortávolság, mindenütt 2 cm-es margó) és a nevezési lap beküldésével. Határidő: 2015. március 1. Többszerzős dolgozat esetén ekkor még elégséges egy fő és a segítő tanár megjelölése a regisztrációhoz. A kiválasztott összefoglalók szerzői március 12-éig felkérést kapnak a teljes húszoldalas pályamű kidolgozására. Ezek benyújtási határideje 2015. április 15. Határidő után benyújtott dolgozatot nem áll módunkban elfogadni. A döntő résztvevőit (maximum 6 csapat) a verseny bíráló bizottsága 2015. május 8-ig jelöli ki. A résztvevők felkészülnek a döntőre, egy A0-ás, álló elrendezésű posztert készítenek pályaművük bemutatására. A hazai döntő időpontja: 2015. május 30. Ezen a résztvevők kb. 5 percben, angol nyelven bemutatják pályázatukat, majd válaszolnak a zsűri kérdéseire. Egy csapat meghallgatása kb. 15 percig tart. A pályázat értékelésébe beszámít az írásos anyag és a szóbeli bemutató is a lentebb található bírálati szempontok szerint. A nyertes képviseli Magyarországot a stockholmi Víz Világhéten rendezendő nemzetközi döntőn, augusztus 23-28. között. Költségeit a versenyszervezők fedezik. A részvétel egyben a nyertes kötelezettsége is. A II. és III. helyezett díjat, a döntő többi résztvevője emléklapot kap. A zsűri tagjai a vízgazdálkodás neves hazai szakértői, elnöke Prof. Dr. Somlyódy László az MTA rendes tagja. A pályamű A maximum 20 oldalas pályaműnek az élet minőségének javulását kell elősegítenie vízminőség-javítás, vízkészlet gazdálkodás, vízvédelem, víz- és szennyvíztisztítás, de akár oktatás vagy a víz társadalmi vonatkozásainak bemutatása révén. A pályamű célszerűen alkalmazzon kutatási megközelítést, tudományosan elfogadott vizsgálati módszerekkel, kísérletekkel, monitoringgal, és az eredmények értékelésével és bemutatásával, beleértve statisztikai elemzést is. Elméleti és gyakorlati eredmények egyaránt szerepelhetnek a pályázatban. A döntősök részére a pályamű részét képezi annak bemutatása is. A pályaműnek angol nyelven készül, és azt pdf formátumban kell benyújtani. A fájl maximális mérete 2MB lehet. A munkának be kell mutatnia a célkitűzést, az alkalmazott módszert, az eredményt és a következtetést maximum 20 oldalon, 12-es nagyságú Times New Roman betűkkel, másfeles sortávolsággal, minden-
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám ütt 2 cm-es margóval. A 20 oldalnak tartalmaznia kell a címlapot, tartalomjegyzéket, rövid és hosszabb összefoglalót, az illusztrációkat, a rövidítések listáját, a hivatkozások listáját, nyilatkozatot a munka lefolytatásáról az esetleges mellékleteket és rövid bemutatkozást az alábbiak szerint: – A címlap tartalmazza a verseny nevét („Stockholm Junior Water Prize – Hungarian competition, 2015”); a pályamű címét; a szerző(k) nevét és iskoláját. – A rövid összefoglaló (500-700 karakter szóközökkel), közérthető módon magyarázza meg, miről szól a projekt. Ez a szöveg a nemzetközi döntőbe jutottak munkáit bemutató katalógusban jelenik majd meg. – A hosszabb összefoglaló maximum egy oldal lehet, és a hazai versenykiadványba kerül. – A nyilatkozat annak a leírása, hogyan folyt a munka és milyen segítséget kapott a pályázó tanárától, szüleitől, másoktól (max. 500 karakter). – A rövid bemutatkozás (max. fél oldal) a szerző(k) érdeklődési köréről, továbbtanulási terveiről stb. A rövid összefoglaló, a nyilatkozat és a bemutatkozás kerülhet egy oldalra. A pályázat elkészítésének javasolt lépései Témaválasztás A téma lehet valamilyen természetes vízhez (folyóhoz, tóhoz, felszín alatti vízhez) kötődő vizsgálat, de szólhat a vízellátásról, szennyvíztisztításról, higiéniai kérdésekről, gyógyszermaradványok megjelenéséről a vizekben, az árvíz, az aszály jelenségeiről, szikesedésről, vagy a víz lábnyomról is. Lehet helyi, országos, vagy nemzetközi jellegű. Érdemes körülnézni, számos téma adódhat a környezetünkben. Célkitűzés Meg kell fogalmazni, hogy milyen eredményt várunk a vizsgálat/kísérlet/elemzés végén és hogy milyen haszna lehet az eredménynek. A kutatással kapcsolatos háttér információk Ez fontos része minden munkának. Meg kell ismerni, milyen eredmények születtek korábban a témában és felmérni, milyen mértékben segíti ez a munkánkat. Kísérletezés, monitoring, további kutatás A szerepet játszó tényezők megváltoznak a kísérlet (ha van) végrehajtása során. Ezek az ún. változók. Ez az a terület, ahol a leginkább szükség lehet tanári segítségre, és ugyanez vonatkozik a megfigyelésre, monitoringra is. Az eredmények elemzése, értékelése Időt kell szánni a kapott adatok kiértékelésére, feldolgozására. Ehhez ábrák, grafikonok nyújthatnak segítséget. Meg kell vizsgálni, hogy a várt eredmény született-e és levonni a következtetést az eredményekből.
23 A pályamű megírása Az elvégzett vizsgálatok, kísérletetek leírása, az eredmények bemutatása és értékelése, végül a következtetések és ajánlások megfogalmazása. Itt áll össze egésszé a befektetett munka. Bírálati szempontok 1. A téma fontossága a tudomány, a környezet, illetve a társadalom szempontjából: – a vízi környezet fontos kérdésével foglalkozik a munka? – szakmailag fontos a pályamű? alap-, vagy alkalmazott kutatás, az eredmények alkalmazhatók a gyakorlatban? – hozzájárul a munka a környezet, vagy az életminőség javulásához? – javasol a pályamű innovatív megoldást egy megoldatlan problémára? – növeli a vízzel kapcsolatos tudatosságot? – integrál-e a munka a környezeti és társadalmi kérdéseket? 2. Kreativitás: – problémafelvetés, – megoldás, – az adatok elemzése, – kísérletek, vizsgálatok, – mediáció, illetve az érintett felek informálása a problémáról. 3. Módszer: – elérhető eredmény az elképzelés alapján? – megfelelő-e a probléma-meghatározás? – hogyan lett lehatárolva a kérdés? – a munka megtervezése megfelel ennek? – elegendő az információ mennyisége a következtetések levonására? – az adatok félreértelmezésének lehetősége figyelembe lett véve? – vannak további kérdésfelvetések vagy javaslatok a kutatás folytatására? 4. A téma ismerete: – a diák ismeri-e a téma szakirodalmát, ill. kutatási eredményeit? – milyen forrásokra támaszkodott a munka? – megfelelőek a hivatkozások? valóban tanulmányozta a diák ezeket? – milyen mértékben vizsgálta a diák a népszerű tudományos irodalmat? – megfelelően ismeri a szerző az általa választott témát? – ismeri a szerző a folyamatban lévő kutatásokat és a szakterület szóhasználatát? – ismeri-e a szerző az alternatív megoldásokat?
24 5. Gyakorlati tapasztalat: – a diák maga készítette a bemutatóanyagot? – ő végezte el a méréseket? – milyen segítséget kapott tanároktól, szülőktől, másoktól? – használta-e a diák az iskolában rendelkezésre álló anyagokat? – honnan szerezte be a diák a kiállítóanyagot? saját készítés? – mennyire használt rendelkezésre álló technikákat? 6. A szöveges anyag és a bemutatás: – megfelelő és informatív módon mutatja-e be a diák a munkáját (írásban, szóban, illetve grafikusan)? – a pályamű felépítése, – a szöveg, az illusztrációk, az ábrák és a nyelvezet, – a poszter vizuális megjelenése, egyéni jellege, – a poszter és a szöveges anyag kapcsolata. Jelentkezés és további információ Jelentkezés a verseny honlapján http://www.ifivizdij.hu keresztül, a jelentkezési lap kitöltésével és egy egyoldalas összefoglaló beküldésével lehetséges 2015. március 1-jéig. További információ:
[email protected] A nemzetközi verseny honlapja: http://www.siwi.org/stockholmjuniorwaterprize
Euroscola-játék Mi is az az EUROSCOLA-program? Az Európai Unió szerepe és helye a világban meghatározza Európa fiataljainak jövőjét: az Unió tehát nem maradhat távoli misztérium e korosztály előtt. Az európai párbeszédben való részvétel, a különbözőség és az egység megtapasztalása ezért döntő fontosságú minden fiatal számára. E megfontolásból hirdette meg az Európai Parlament az EUROSCOLA-programot, amely lehetővé teszi Európa fiataljai számára, hogy találkozzanak, nézeteiket megvitassák, és párbeszédet folytassanak Európa jövőjéről. A program kapcsán 28 tagállam 16-18 év közötti középiskolás diákjai vehetnek részt az „Európai Fiatalok Parlamentje” formájában megrendezésre kerülő találkozókon az Európai Parlament üléstermében, Strasbourgban. Az EUROSCOLA-program keretében minden évben alkalmanként körülbelül 500 középiskolás diák látogathat el az Európai Parlamentbe, hogy a Parlament munkájával ismerkedjen, és maga is részt vegyen abban. A program során a
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám résztvevők bevezető előadást hallhatnak az európai integráció főbb állomásairól, ezt követően a diákok maguk is munkacsoportokat alakítanak, és parlamenti vitákban tárgyalják meg az uniós kérdéseket. A vita lezárása után természetesen döntéshozatalra is sor kerül, hiszen így teljes a folyamat modellezése. A programra az Európai Parlament strasbourgi Tájékoztatási Irodája előzetesen egy magyar nyelvű felkészítő-táblázatot, küld, amely tartalmazza azokat a témaköröket, melyekből a diákoknak fel kell készülniük. Az EUROSCOLA-programban kizárólag felső tagozatos középiskolások (16–18 év) vehetnek részt, 26 fős csoportokban, 2 kísérővel (24 diák + 2 kísérő). Mivel az EUROSCOLA-program találkozójának tárgyalási nyelve az angol, illetve a francia (német nyelvi tolmácsolás elérhető a plenáris üléseken, de a munkacsoportok ülésein nem), ezért a programban való részvétel feltétele fenti nyelvek egyikének magas szintű ismerete. Az EUROSCOLA-programra 2013-2014 tanévtől az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája által működtetett online EUROSCOLAjátékon elért eredmény alapján lehet bekerülni. Az EUROSCOLA-program egy napja tipikusan így alakul 8.30: – A résztvevők érkezése az Európai Parlament „Louise Weiss” épületébe – Biztonsági ellenőrzés – A fiatalok fogadása – A kitűzők és a napi program kiosztása 9.15: – Közös reggeli minden részvevővel – A napi program bemutatása és magyarázata – Többnyelvű munkacsoportok kialakítása és a részvevők elosztása 10.00: – Az Európai Parlament ülésterme (Louise Weiss épület) – A fiatalok elfoglalják az európai képviselők helyeit – Üdvözlő beszéd – Az Európai Parlament Igazgatói bemutatják az Európai Parlamentet és az Európai Uniót – Egy tanuló bemutatja saját iskoláját (iskolánként egy perc) – Közvélemény-kutatás – Kérdések / Vita az európai berendezkedésről – Fénykép 12.45: – Ebédmeghívás az Európai Parlament éttermébe
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám – Az „Eurojáték” kezdete és a négy játékosból álló csapatok kialakítása 14.00: – A munkacsoportok ülésezése a bizottsági termekben: a fiatalok eszmecserét folytatnak és megvitatják nézőpontjukat a legfontosabb európai témákról, amelyekre már előzőleg felkészültek. Maguk közül szóvivőt és írnokot választanak. – Gyűlés minden tanárral és egy igazgatóval. 16.00: – Az Európai Parlament ülésterme: nyílt ülés, a munkacsoportokban kialakított beszámolók bemutatása – A javaslatok összegzése – Az „Eurojáték” döntője és a jutalmak kiosztása – Az „EUROSCOLA” bizonyítványok kiosztása – Európai himnusz 18.00: – Hazaindulás Az EUROSCOLA-programra 2013-2014-es tanévtől az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája által működtetett online EUROSCOLAjátékon elért eredmény alapján lehet bekerülni. Az Európai Parlament az utazás támogatásával járul hozzá a programban való részvételhez. A támogatás mértéke függ a csoport nagyságától és a megtett távolságtól is. A kiutazás teljes (száz százalékos) támogatása nem lehetséges. A támogatás pontos összegéről az Európai Parlament strasbourgi Tájékoztatási Irodájának illetékes kollégája nyújt bővebb információt a nyertes csapat kiválasztása után. Információ a weben: Az eddig kiutazott magyar csoportok beszámolói EUROSCOLA központi weboldala EUROSCOLA a Facebookon 1. Az EUROSCOLA online játék leírása Az EUROSCOLA-játék egy internetes kvízjáték, amelyet az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája szervez, magyarországi oktatási intézmények középiskolás (16-18 év)* diákjai számára. A legjobban teljesítő csapatok (24 diák + 2 kísérő) nyereménye az EUROSCOLA-programban való részvétel, melynek helyszíne Strasbourg, az Európai Parlament egyik székhelye. A jelentkezés előtt a résztvevő iskolák felkészítő tanárt választanak, aki a vetélkedő internetes oldalán regisztrálja a csoportot. Az online versenyben résztvevő csapatot a felkészítő tanár állítja össze, figyelembe véve a részvételi feltételeket. A nyertes csapat az iskolája részére nyeri a részvételi lehetőséget: ennek megfelelően a kiutazó diákok nem feltétlenül kell, hogy megegyezzenek az online
25 EUROSCOLA-játékon részt vevő diákokkal. A kiutazó csapat összeállítása a nyertes iskola felelősségi körébe tartozik, azonban szakmai szempontból az online játékban résztvevő diákok kiutaztatása javasolt. http://www.euroscola.hu – Csak az a középiskolás diák utazhat ki, aki a kiutazás napján (Euroscola program napja) betöltötte 16. születésnapját, a betöltött 18. életév nem kizáró feltétel. 2. Az EUROSCOLA-játék szabályai A vetélkedő célja a legjobb csapatok kiválasztása, akik elutazhatnak a strasbourgi EUROSCOLA-programra. Az EUROSCOLA-program részleteiről és a kiutazások tervezett időpontjairól az „Időpontok” menüben olvashat bővebben. Az interaktív vetélkedő nyertese az a csapat, amely a legrövidebb idő alatt a legtöbb helyes választ adja a kapott kérdésekre. A kiutazásra kiválasztott nyertes csapat különböző osztályok diákjaiból is állhat. A vetélkedő részei: 1. Az évenként kétszer megrendezésre kerülő éles versenyidőszak kivételével egész évben elérhető próbaverseny, melyen bárki részt vehet (felkészülési lehetőség a diákok és a csapat részére). 2. A hivatalos versenyidőszak, melyen kizárólag a regisztrációs adatlappal regisztrált csapatok vehetnek részt. A versenyidőszak pontos időpontjáról a Tájékoztatási Iroda online felhívást tesz közzé. Egy tanévben kétszer – az első és második félévben (április, október) – kerül sor a verseny meghirdetésére. A nyertes csapatok kiutazására a játékot követő félévben kerül sor. 3. A nyertes csapat kiutazása az EUROSCOLA-programra az Európai Parlament székhelyére, Strasbourgba. 2.1 A játék részletei A játékban résztvevő csapatok harminc, véletlenszerűen kiválasztott kérdést kapnak, tíz különböző kategóriából: Földrajz, Gazdaság, Történelem, Az Európai Unió története, Az Európai Unió intézményei, Kultúra, nyelvek, sport, Az Európai Parlament, Az Európai Unió szakpolitikái, Oktatás, Politikai és társadalmi rendszerek. A próbajáték során közzétett kérdéseket az Iroda a versenyidőszak alatt friss kérdésekkel bővíti ki. Az online EUROSCOLA-játék nyelve magyar. Az internetes kvíz kérdései három kategóriába sorolhatók: könnyű (5 pont), közepes nehézségű (10 pont) és nehéz kérdések (15 pont). A program véletlenszerűen választja ki a kérdéseket, minden résztvevő egyforma mennyiségű könnyű, közepes nehézségű és nehéz kérdést kap, különböző kategóriákból. A nehézségi szinttől függően a válaszadásra különböző hosszúságú idő áll rendelkezésre:
26 – Könnyű kérdések – 5 pont – 15 másodperc – Közepes nehézségű kérdések – 10 pont – 30 másodperc – Nehéz kérdések – 15 pont – 45 másodperc A maximálisan elérhető pontok száma 300, összesen 900 másodpercnyi idő alatt. A résztvevőknek valamennyi kérdést meg kell válaszolniuk. Nincs lehetőség az előző kérdésekre való visszatérésre, sem a vetélkedő végén az összes válasz ellenőrzésére. Amennyiben a kérdésre adott idő alatt a résztvevő nem válaszol, 0 (nulla) pontot kap, majd ezt követően a vetélkedő kérdéseiből véletlenszerűen kiválasztva kapja a következő kérdést. A meg nem válaszolt kérdés utólagos megválaszolására nincs lehetőség. További pontokat lehet szerezni az egyes kérdések megválaszolására fordított idővel. Minél gyorsabban kerülnek megválaszolásra a kérdések, annál több pont jár. Bővebb információ, valamint példák a pontszámok kiszámítására a „A nyertesek kiválasztásának szabályai az Euroscola-játékban” című 4. fejezetben találhatóak. Az EUROSCOLA-játék résztvevői a vetélkedő befejezése után tájékoztatást kapnak az elért pontszámokról, valamint a kvíz kitöltésére felhasznált időről. Az információ megjelenik az EUROSCOLA-játék képernyőjén, majd a versenysorozat befejezése után a legjobb eredmények a „Nyertesek” menüpont alatt jelennek meg. Figyelem! Ne felejtse el, hogy csak egyszer töltheti ki a kvízt! A kvíz kitöltéséhez a felkészítő pedagógusnak az általa összeállított csapatot össze kell hívnia a számítógép elé és ki kell jelölni egy embert a válaszok bejelöléséhez. A teljes kvíz megoldása körülbelül 15 percet vesz igénybe. A regisztrációt a vetélkedő megkezdése előtt vagy közben bármikor el lehet végezni, egészen a versenyidőszak utolsó napjáig. A kvíz kitöltésének megkezdése előtt ellenőrizni kell, hogy az EUROSCOLA-játékhoz használt számítógép megfelel-e a rendszerkövetelményeknek. Rendszerkövetelmények: Flash lejátszó: legalább 11.6.602.180 változat. A lejátszó verziószáma itt ellenőrizhető. Böngésző: Internet Explorer 8 (vagy efölötti) és Google Chrome (v18.0 és fölötte) Az Euroscola-játék oldala kizárólag próbajáték esetén támogatja a Firefox böngészőt, éles versenyidőszakban nem! Javasolt memória: legalább 1GB
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám 3. A regisztráció szabályai Az internetes játékban való regisztrációt a felkészítő tanárok végzik el a „regisztrációs” űrlap mezőinek kitöltésével. Iskolánként (saját OM számmal rendelkező oktatási intézményenként) egy regisztrációt fogadunk el, amelyet a verseny IT adminisztrátora hagy jóvá. Amennyiben egy iskolának több regisztrációja is érvényben marad, abban az esetben a legelsőként regisztrált csapat eredményét vesszük figyelembe. A regisztráció során a felkészítő tanár köteles a következő információkat feltüntetni a regisztrációs űrlapon: – Az iskola típusa (gimnázium/szakközépiskola), – Az iskola neve, – Megye, – Az iskola címe – utca, irányítószám, város, – Az iskola telefonszáma, faxszáma, – Az iskola e-mail címe, – A csapat neve, – A felkészítő tanár vezetékneve és keresztneve, – A felkészítő tanár telefonszáma, – A felkészítő tanár e-mail címe. A csapatot regisztráló pedagógus elfogadja az EUROSCOLA-játék részvételi feltételeit és beleegyezik a személyes adatok feldolgozásába a vetélkedő keretein belül. (A regisztrált adatokat az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája a vonatkozó adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezeli.) A regisztrációt az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája legkésőbb a jelentkezést követő munkanapon (munkaidőben) e-mail formájában megerősíti. A regisztráció megerősítése után a felkészítő tanár e-mail üzenet formájában megkapja azt a felhasználónevet és a jelszót, amelyek a kvíz megoldásához való bejelentkezéshez szükségesek. Ezt a regisztrációt tudják használni a jövőben minden versenyidőszakban, tehát NEM kell a regisztrációt félévente megismételni, az nem évül el. A verseny célja, illetve a nyerési esélyek növelése érdekében javasoljuk, hogy a vetélkedő időtartama alatt a diákok a kvízt közösen, a tanár felügyelete alatt oldják meg, így biztosítva a minél szélesebb spektrumú tudásbázist a kvíz megoldásához. 4. A nyertesek kiválasztásának szabályai az EUROSCOLA-játékban Versenyidőszakonként eltérő számú iskola utazhat ki a programra, az aktuális nyertesek számáról a főoldalon tájékozódhat.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám A vetélkedő eredményeit a http://www.euroscola.hu oldalon tesszük közzé a versenyidőszak végén. Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája e-mailben is értesíti a győztes csapatokat, hogy iskolájuk a nyertes iskolák között van. FONTOS VÁLTOZÁS! Az az iskola, amely egy adott félévben Euroscola programon vett részt Strasbourgban, az azt követő 2 félévben nem jogosult a kiutazásra. Tehát ha egy iskola strasbourgi utat nyert a 2013/2014-es tanév tavaszi fordulójában , és az ezt követő félévben (a 2014/2015-ös tanév őszén, pl. 2014 novemberében) kiutazott, akkor legközelebb csak a 2015/2016-os tanév őszi versenyidőszakban lesz esélye újra strasbourgi Euroscola utat nyerni, és ennek megfelelően 2015/2016-os tanévben tavasszal (2016 január-május között) kiutazni. Ez alapján az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája fenntartja a jogot, hogy a fenti szabály alapján egy adott iskola eredményét ne vegye figyelembe, amennyiben az az előző két versenyidőszak valamelyikén már nyert kiutazási lehetőséget. Pontszámítás: A játékot az nyeri, aki a legtöbb pontszámot gyűjti össze a legrövidebb idő alatt. Az időtényező az alábbi módon kerül kiszámításra: 1 – (játék időtartama / játék maximális időtartama) Az alábbi példában két csapat, A és B pontszámainak kiszámítását mutatjuk be. Például: Az A és B csapat (a szabályzatnak megfelelően) 30-30 véletlenszerű kérdést kapott, amiből: a) 10 nehéz kérdés 15 pontért, válaszadási idő 45 másodperc, b) 10 közepes nehézségű kérdés 10 pontért, válaszadási idő 30 másodperc, c) 10 könnyű kérdés 5 pontért, válaszadási idő 15 másodperc. A teljes válaszadási idő az összes kérdés megválaszolására 450 + 300 + 150 = 900 másodperc. Úgy adódott, hogy mind az A, mind az B csapat egyforma mennyiségű (nehéz, közepes, könnyű) kérdésre válaszolt helyesen, tehát mind a két csapat elért 150 + 20 + 50 = 220 pontot Viszont a válaszokat más időtartam alatt adták meg, vagyis: Az A csapat az összes a) kérdésre 380 másodperc alatt válaszolt helyesen, Az A csapat az összes b) kérdésre 50 másodperc alatt válaszolt helyesen, Az A csapat az összes c) kérdésre 120 másodperc alatt válaszolt helyesen. Valamint: A B csapat az összes a) kérdésre 420 másodperc alatt válaszolt helyesen, A B csapat az összes b) kérdésre 54 másodperc alatt válaszolt helyesen,
27 A B csapat az összes c) kérdésre 110 másodperc alatt válaszolt helyesen. Tehát a csapatok által megszerzett, a kvíz befejezésére fordított időért járó pontszámok az alábbiak: A csapat: Idő = 1 – ((380+50+120)/900) = 1 – (550/900) = 1 – 0,6111 = 0,3889 pont az időért B csapat: Idő = 1 – ((420+54+110)/900) = 1 – (584/900) = 1 – 0,6488 = 0,3511 pont az időért A fenti pontszámokhoz hozzáadva az egyes kérdések helyes megválaszolásáért járó pontokat a csapatok az alábbi pontszámokat szerezték: Az A csapat: 220 pont (válaszok) + 0,3889 pont (idő) = 220,3889 A B csapat: 220 pont (válaszok) + 0,3511 pont (idő) = 220,3511 Ez esetben a vetélkedőt az A csapat nyerte. 5. Az EUROSCOLA-játék fődíja A vetélkedő fődíja a strasbourgi EUROSCOLA-programra való kiutazás támogatása. Mi történik a nyertes csapat kiválasztása után? 5.1 A program lebonyolításáért felelős Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon elküldi a nyertes iskola nevét a strasbourgi Euroscola-programot lebonyolító, Európai Parlament strasbourgi Tájékoztatási Irodájának. 5.2 Az Európai Parlament strasbourgi Tájékoztatási Irodája írásos meghívót küld a nyertes iskolának. A meghívó tartalmazza az utazás időpontját, a hozzájárulás összegét, valamint egy nyomtatványt, melyre a tanár felvezeti az EUROSCOLAprogramban résztvevő diákok vezetéknevét és születési idejét, valamint az őket kísérő tanárok vezetéknevét. A levél tartalmazza azoknak a témáknak a listáját is, amelyeket megvitatnak a strasbourgi találkozón. 5.3 A csapatot felkészítő tanár kiosztja a témákat a csoport tagjainak. (A feladat alapos felkészülést igényel, mivel a csoport tagjainak fel kell tudni szólalni a kapott témában). Az adott témát feldolgozó csapatok tagjai grafikai jelzéssel ellátott kitűzőket kapnak, ezáltal az EUROSCOLA program alatt könnyű lesz a résztvevőket csoportokba sorolni. 5.4 A csoportoknak kiosztott, kidolgozásra váró témák évről évre változnak. Lentebb példaként felsorolunk néhány témát a 2010-es évből. Kérjük azonban, hogy várják meg az idei évben érvényes témákat tartalmazó hivatalos levelet! „Életre kelteni Európát” csoport (jelzés: háromszög) Mit adhat az általatok képviselt ország az Európai Uniónak, hogy annak pozíciója a világban megerősödjön?
28 „2010 – A Szegénység és a Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Éve” csoport (jelzés: rombusz) Hogyan vonjuk be a fiatalokat ebbe a harcba? Milyen értékeket szükséges feltétlenül továbbadni? „Természeti környezet, klímaváltozás, energia” csoport (jelzés: trapéz) Mit kell tenni egyes szinteken a fenntartható fejlődés támogatása és a viselkedés-változás elősegítése céljából? „Foglalkoztatáspolitika” csoport (jelzés: nyíl) Milyen intézkedéseket szükséges végrehajtani, hogy megakadályozzuk a munkanélküliséget a fiatalok körében és elősegítsük a munkaerőpiacra való belépésüket? “Demokrácia és állampolgárság” csoport (jelzés: kör) Hogyan növeljük polgártársaink részvételét az Európai Unió demokratikus és politikai életében? „Európa jövője” csoport (jelzés: négyzet) Mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy Európa közelebb legyen az általatok elképzelt ideálhoz? 5.5 A felkészülést követően le lehet foglalni a szállást és a buszt. A kiutazó csoport ezt saját maga bonyolítja le, valamint az utazási költséget is maga fizeti. A támogatás kifizetését az Európai Parlament strasbourgi Tájékoztatási Irodája intézi. 5.6 A csapatot elkísérheti helyi újság, internetes portál, rádió, televízió újságírója/riportere (1 fő). (Figyelem: operatőr meghívására nincs lehetőség!). Az újságíró utazását és tartózkodását szintén az Európai Parlament finanszírozza egy másik, a csoport költségvetését nem terhelő keretből. Kérjük, hogy a csapatot kísérő újságíró legalább 3 héttel az utazás időpontja előtt jelentkezzen az
[email protected] email címen, hogy a rá vonatkozó költségtérítés megfelelő időben elintézésre kerülhessen. Az újságíró meghívásának célja, hogy az EUROSCOLA-programról tudósítás készülhessen, hogy az a vonatkozó (helyi / regionális / országos) sajtóban megjelenhessen. A megjelenéseket (újságcikkek, riportok, linkek stb.) kérjük az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon részére eljuttatni a kiutazást követően! Bővebb tájékoztatást az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája (
[email protected]) nyújt. 5.7. A programban való részvétel feltétele, hogy a programot követően minden nyertes csapat egy körülbelül 1-2 oldalas élménybeszámolót és néhány képet juttasson el Európai Parlament Tájékoztatási Irodája részére az
[email protected] email címre.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám 5.8. Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon fenntartja magának a jogot, hogy jelen szabályzatot bármikor indoklás vagy külön értesítés nélkül megváltoztassa, a játékot felfüggessze, szüneteltesse vagy megszüntesse. Az Euroscola játék 2014-es menetrendje A versenyek időpontjai 2014-ben Minden versenyidőszakot tesztidőszak, azaz próbaverseny előz meg, mely során a csapatok a versenykörülményekhez teljesen hasonlóan tehetik próbára tudásukat az Európai Unióról. A versenyek ütemezése 2014-ben az alábbiak szerint alakul: Euroscola próbaverseny: 2014 – folyamatosan, kivéve a versenyidőszakot A próbaverseny időszakában korlátozás nélkül lehet belépni a játékalkalmazásba, megismerhető a játék valamennyi funkciója és fejleszthető a csapatok tudása az Európai Unióról. A próbaverseny alatt nincs korlátozva a belépések száma, sőt a játékhoz regisztráció sem szükséges. Következő éles versenyidőszak: 2014. november 10-21. A versenyben részt venni kívánó diákok csapatait, a szabályoknak megfelelően , a csapatvezető tanárnak regisztrálnia kell! A regisztrációra a versenyidőszak során bármikor sor kerülhet, de minél később regisztrál egy csapat, értelemszerűen annál kevesebb ideje marad a versenyben való részvételre. A versenyidőszakon kívül a regisztráció nem elérhető. Az Euroscola játékra kizárólag a http://www.euroscola.hu oldalon lehet regisztrálni. A strasbourgi nyereményutak időpontjai 2015. február és 2015. május között 6 iskola kap lehetőséget a strasbourgi programban való részvételre, a pontos időpontokat később tesszük közzé. Megjegyzés: A versenyidőszakban elért eredmények alapján, a nyertes iskolák egy-egy időpontot kapnak. Az utazás időpontját és annak sorszámát, a végleges Euroscola időpontok rögzítését követően kapják meg a nyertesek. Ezeket az adatokat a nyertesek listájában is feltüntetjük, illetve a verseny szervezője felveszi a kapcsolatot a nyertesekkel az utazás részleteinek egyeztetése céljából.
29
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Én így tanítanám az informatikát – Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2015. Most minden általános iskolai, középiskolai és szakiskolai oktatásban résztvevő tanuló megmutathatja, hogy milyen informatika órát szeretne! A verseny céljai – az informatikában, információ gyűjtésében és rendszerezésében tehetséges diákok számára lehetőséget teremteni az országos szintű megmérettetésre, – ösztönözni a tanulókat szakmai információk gyűjtésére, rendszerezésére, bemutatására, – az iskolai tehetséggondozás hatékonyságának növelése a motivációs háttér biztosítása révén, – pozitív módon befolyásolni a tanulók internetezési és hálózati tanulási szokásait, – felhívja a figyelmet a környezetvédelem és fenntartható fejlődés fontosságára. A diákok három kategóriában nevezhetnek – Általános iskolás és szakiskolás kategória – Középiskolás kategória – Speciális kategória A speciális kategóriába sérült diákok, elsősorban hallássérült diákok nevezhetnek. Határon túli magyar fiatalok jelentkezését is várjuk. A nevezés módja Az országos versenyre – a tanulók és a tanárok igénye esetén – az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt, az iskolai forduló eredményei alapján. Határon túli fiatalok esetén bejegyzett helyi magyar közösségek, szervezetek is nevezhetik a tanulókat, ha nincs magyar nyelvű iskola. Díj A kategóriák első három helyezettjei PC World előfizetést nyer, a tanulói zsűri által legjobbnak ítélt versenyzők Novell ajándékcsomagot nyernek. További külön díjakat ajánlott fel a Viacom Informatikai és Kereskedelmi Kft. A versenyre való felhívás részletei a verseny honlapján találhatóak meg: http://www.tehetseggondozas.hu/index.php?f0=fulemule15
A versenykiíró főszervező címe és e-mail címe: Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola cím: 1149 Budapest, Egressy út 71. e-mail cím:
[email protected] Telefon: 220-8186 Nevezési határidő: 2015. január 10. Nevezési díj: nincs http://tpf.hu
Diákpályázat védjegykampány – kvízjáték és logótervezés A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kvízjátékot és logótervezési pályázatot hirdet középiskolások számára a Találd meg/ki/fel! elnevezésű pályázati oldalon. A kvízjáték és logótervezési pályázat célja, hogy megismertesse a középiskolás korosztállyal a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által gondozott tevékenységeket, ezen belül is különös tekintettel a védjegy fogalmakkal kapcsolatos ismeretekre és tudnivalókra. A kampány 2014. november 3-án indul és az alábbi tevékenységeket tartalmazza: a. Védjegyoltalmi témakörben három héten keresztül naponta posztokat, és hetente egy-egy, hat kérdésből álló kvíz jellegű feladatsort közlünk. A játékosok egyenként is megválaszolhatják a kvízek kérdéssorait, illetve részt vehetnek az összes kvíz megválaszolásában is. A kvízek kérdései nem épülnek egymásra és megválaszolásuk egymástól független. A kvíz kitöltésekor a játékos email címmel regisztrál a nyereményről való értesítés érdekében. A kvízek megválaszolására a publikálást követően négy nap áll rendelkezésre. Az intervallum lezárultát követően a helyes válaszadók között számítógép segítségével sorsolunk, a nyerteseket e-mailben és a pályázati oldalon keresztül értesítjük. A nyeremény hetente egy hátizsák a hivatal logójával ellátott ajándéktárgyakkal: pendrive, póló, esőkabát, notesz és toll, memóriajáték, Találd meg/ki/ fel! játékos kvíz füzet, valamint egy-egy Alapfokú iparjogvédelmi tankönyv és Szerzői jog tankönyv. b. Az első héten szintén kihirdetésre kerül a pályázati feladat, amely a pályázaton részt vevő diák(ok) iskolája részére történő logó megtervezése. A logó
30 megtervezésére három hét áll rendelkezésre. A pályázaton egyénileg és csoportosan is részt lehet venni. A pályázatokat digitális formában lehet beküldeni a
[email protected] email címen 2014. november 25-ig. Eredményhirdetés december 5-én. A pályázaton egy nyertest sorsolunk, ajándéka egy 15 főre szóló belépő az etyeki Korda Filmparkba, valamint a filmpark bejárása után egy közös fotózás a green box előtt. Az elkészült képeket a fotózás után haza lehet vinni. Az ajándék 2015. március 31-ig beváltható. A kvízek megválaszolása nem feltétele a logótervezési pályázaton való részvételnek, de mind a kvízek, mind pedig a napi posztok értékes és érdekes információval segítik a logók megtervezését. A nyertes logó kiválasztásakor figyelembe vesszük, hogy a logó mennyire alkalmas iskolai logónak, mennyire eredeti, valamint hogy mennyire jelennek meg benne azok a védjegyekkel szemben megfogalmazott igények, amikről a pályázati oldalon folyamatos tájékoztatást adunk. http://www.sztnh.gov.hu
Ybl Miklós Emlékház – építészeti terv Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „YBL MIKLÓS EMLÉKHÁZ” megnevezéssel, nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet meg. 1. A pályázat tárgya, célja Ybl Miklós születésének kétszázadik évfordulója kapcsán a 2014. év az Yblbicentenárium jegyében telik. Az emlékév kifejezett célja Ybl munkásságának felelevenítésével a társadalom figyelmét az építőművészet felé fordítani, melyhez a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata pályázati felhívásával kíván csatlakozni. A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, valamint a tervezési program helyszínének virtuális otthont nyújtó Székesfehérvár Megyei Jogú Város nem kapcsolja a jelen felhívást bármely kivitelezés vagy közvetlen megvalósítás céljához. A pályázat célja felvázolni egy olyan épületegyüttest, mely méltó emléket állít az alkotónak és életművének, alkalmas építészeti témájú rendezvények, kisebb konferenciák befogadására, valamint inkubátorház jelleggel is bír (bérműtermek), miután az építőművész emlékét szülővárosában, Székesfehérváron alig néhány műalkotás őrzi.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Fontos hangsúlyozni, hogy a pályázati felhívás megjelentetése hátterében nem áll építési és kivitelezési szándék, a valós helyszín mellett a funkció teoretikusnak tekintendő, mégis inspirálója lehet egy ilyen témájú jövőbeni közös gondolkodásnak. A pályázatok révén a telek beépítési módjával, a lehetséges tömegkapcsolatokkal, a fedett és nyitott terekkel kapcsolatban ugyanakkor a szakmai és laikus közeg is olyan gondolatokhoz juthat, melyek segítségül szolgálhatnak a telek jövőbeni, közösségi célú hasznosításához (pl. egy új gyalogos tengely megnyitása kapcsán), mely a terület városi „újrapozícionálását” is segítheti, annak befogadását megalapozhatja. 2. A pályázat útján a szakmailag megfelelő pályaművek díjazására rendelkezésre álló forrás mértéke Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény XXXIV. fejezete; a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény (MMA tv.) 4. § (2) a) és f) pontjai szerinti feladatok keretében, a költségvetési támogatásból nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.), az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (Ávr.) alapján az MMA közgyűlési döntéssel elfogadott 2014. évi költségvetésében rendelkezésre álló – bruttó 5 000 000 Ft + járulékai – összesen 6 350 000 Ft biztosít fedezetet a pályázatok díjazására. A pályázati felhívás alapján egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be, amelyre minimum 600 000 Ft, maximum 1 500 000 Ft összegű díjazás állapítható meg. 3. A pályázaton részt venni jogosultak körének megjelölése 3.1. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1. § (2) bekezdés k) pontja szerinti definíciót „építészeti alkotás és annak terve” figyelembe véve 40. életévét a pályázat benyújtásának 7.1. szerinti határidejéig be nem töltött építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettségű természetes személyként nyújthatják be pályázatukat. 3.2. A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata által kiírt pályázat díjának kedvezményezettje a pályázatban megjelenítésre kerülő terv magánszemély alkotója a szerzői jog jogosultjaként, az elkészített dokumentáció jogtulajdonosaként lehet. A pályázati dokumentációt a pályázat kiírója kiállítás keretében kívánja bemutatni Ybl Miklós halálának napjához és évfordulójához kapcsolódva Székesfehérváron – várhatóan – 2015. január végén. 3.3. Nem részesülhet a díjazott pályamű alapján díjban az a pályázó, aki – a tervezési tevékenység végzéséhez szükséges végzettségről nem nyilatkozik;
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám – a pályázat tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett; – jogszabályban vagy a pályázati kiírásban a díjazás feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja. 4. A pályázati dokumentáció és pályaművel kapcsolatos tartalmi leírás A tervezési program helyszínéül Székesfehérvár belvárosának egy jelenleg beépítetlen foghíjtelke szolgál, mely a szűken vett történelmi belvároshoz tartozik, és ahol egykor a középkori királyi palota helyezkedett el. Az átmenő telek egyik oldalával a Várkörútra fordul, míg átellenes vége már a legszűkebb belváros hangulatos kis utcájára, a Bástya utcára támaszkodik. A területen kortárs szoborpark található, melynek építészeti koncepcióba integrálása kiemelt feladat és értékelési szempont. A helyszín telekszomszédjában található épületek jelentős építészeti értéket képviselnek, a megfelelő építészeti, városépítészeti kapcsolódás megoldása kiemelt tervezési feladat. Egyik oldalon a Szent István Király Múzeum épülete, másik oldalon pedig Schmidl Ferenc (1902-1977) fehérvári építőművész villája található. Inspiráló környezetet jelent a Várkörút villasora is. Városépítészetileg vizsgálandó egy újabb belvárosi gyalogos feltárás lehetősége is. Az elképzelt épületnek három fő funkciója: – Ybl Miklós életművének turisztikai vonzerővel is bíró bemutatása. A városban az Ybl család hagyatékát a Budenz-ház kezeli és mutatja be, az új objektum az alkotóra és életművére koncentráljon. A kiállított anyagok gerincét nagyméretű modellek alkossák, amelyek bemutatásánál az eltérő rálátási módok (szemmagasság) további térszervezési lehetőségeket rejtenek, ugyanakkor természetesen helyet kell biztosítani a terveknek, rajzoknak stb. Az emlékház „bázismúzeumnak” tekintendő, vagyis a bemutatott makettek, tervek vándorkiállítások anyagául is szolgálnak, ami idő alatt a tér átrendezhető, és más kiállítás befogadására is alkalmassá tehető. A kiállítótérhez kapcsolódóan shop-kávézó alakítandó ki, ami egyszerre szolgál rendezvényszervezésre, jegyvásárlásra, felfrissülésre. A kávézó egyben szabadpolcos könyvtárként is funkcionál, ahol tárgyi témájú könyvek mellett, aktuális építészeti folyóiratok is átböngészhetők. Cél, hogy találkozóhelyként szolgáljon építészek és laikusok számára egyaránt, a város mindennapi „cívis” életének inspiratív helyszínéül szolgáljon. – Rendezvények, és kisebb konferenciák (egyidejűleg kb. 150-200 fő) befogadása. Javasolt erre a célra nem önálló teret létrehozni, hanem a bemutatóterem
31 részeként kezelni ezt a funkciót, amikor a bemutatott anyag és az új épület szolgál díszletéül egy-egy befogadott rendezvénynek. – Három-négy műterem befogadása inkubátorház jelleggel. Az egységek egyenként négy-öt fő befogadóképességűek, közösen használható tárgyalókkal rendelkeznek. A kiszolgálóterek méretezett szociális bázisból és gépészeti háttérből állnak, gondolni kell az épület fenntartására, valamint a kiállított anyagok időszakos javítására, karbantartására is. A vendégforgalomra szolgáló vizesblokkot, ruhatárat 200 főre kell méretezni (40-60% férfi-női arány), a kiszolgáló személyzet számára az öltözőt, vizesblokkot 5 főre kell kialakítani. Az épülethez kis igazgatási blokk is tartozzon 4 főre méretezett irodával, 12 fős tárgyalóval, teakonyhával. Tervezett középületről lévén szó a teljes körű akadálymentesítés megoldandó feladat. A gépkocsiparkolók elhelyezéséről a pályázat szintjén koncepció mélységig gondoskodni szükséges. Részletes tervezési program kidolgozása, az arányos alapterületi méretek megállapítása a pályázók feladata. Cél a funkciókapcsolatok bemutatása, nem feladat azok részletes kidolgozása. A pályázó javaslatot tehet többletfunkciók elhelyezésére is. Nem cél a terület „túlépítése”, kiemelt feladat ésszerű egyensúly létrehozása szabad terek – meglévő szoborpark integrálása! – és épülettömegek között. A pályázat mellékleteként kiadott rendezési terv iránymutatásnak tekintendő, megindokolt módon attól eltérés lehetséges. Az épület legyen bátor, emblematikus, cégére a befogadott funkciónak és a kortárs magyar építészetnek. Ugyanakkor vegye figyelembe, hogy a kialakult városkép kiemelkedő fontosságú elemének, a harmincas években épült villasornak a részévé válik, így kerülje a hivalkodó, öncélú megoldásokat. Elvárás a pályázókkal szemben, hogy a pályaművek megvalósíthatósági szempontból (tartószerkezet, burkolatok stb.) a pályázat mélységéig elvárható megalapozottsággal bírjanak, így szükséges esetben erre alátámasztó módon az épület ismertetésében ki kell térni. 5. Formai követelmények A tervlapon és a maketten fel kell tüntetni a rajz/makett megnevezését, valamint a következő feliratot: „YBL MIKLÓS EMLÉKHÁZ – építészeti pályázat – 2014”. A tervlapokon semmilyen azonosító jelzés nem utalhat a szerző(k) kilétére. A pályázat rajzi anyagát egy példányban legfeljebb 2 db 70*100 cm-es kartonra kasírozva kell beadni. A pályázat másik munkarésze a hangsúlyozottan egyszerű anyagokból (papír, balsa) készülő makett, mely bemutatja a kapcsolódó
32 szomszédokat a megértéshez szükséges mértékben, és opcionálisan utal a belső térszerkesztésre, kialakításra. A tervlapokon minden olyan (rajzos és szöveges) információt fel kell tüntetni, amelyet a megértés szempontjából fontosnak ítél a pályázó. A tervlapokon és a maketteken kívül egyéb információ (műleírás, ábrák stb.) nem nyújtható be. A rajzokat tetszőleges technikával, de a megértést segítő grafikai megoldásokkal kell elkészíteni. A pályázat anyaga – várhatóan 2015. január végén – a közönség számára is bemutatásra kerül, így a pályázat központjában a laikusok számára is könnyen megítélhető makett áll. 6. Benyújtandó munkarészek – építészeti, városépítészeti koncepció bemutatása – az építmény közvetlen környezetét bemutató helyszínrajz M=1:1000 – a rajzon be kell mutatni a tervezett épület települési szövetbe való illesztését, a fő megközelítési irányokat, szükség esetén az elhelyezéshez szükséges térépítészeti megoldásokat – alaprajz M=1:200 megjelenítéssel, de M=1:500 tartalmi mélységgel. Elsődleges cél a funkciókapcsolatok bemutatása, azok részletezése csak az érthetőség szintjéig feladat. – metszetek (min. 2 db) M=1:100 Amennyiben a makett a belső terek bemutatására is vállalkozik, a metszetek készítése nem feltétlenül szükséges. – két utcakép (Várkörút, és Bástya utca felől) M 1:100, melynek célja az anyaghasználat bemutatása, valamint a környezetbe való megfelelő illeszkedés (pl. várkörúti villasor) igazolása – makett, M=1:200 – tetszőleges, de hangsúlyozottan egyszerű anyagból, a léptéknek megfelelő részletezettséggel. Ha pályázó kisebb léptéket tart hasznosnak (max. M 1:100), annak érdekében, hogy a belső terek, térkapcsolatok jobban megítélhetőek legyenek, ilyen léptékű makett szintén beadható. 7. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje 7.1. Postai csomagként feladás az alábbi címre történő feladási határideje 2015. január 6. Magyar Művészeti Akadémia Titkársága, 1368 Budapest, Pf. 242 A borítékon fel kell tüntetni „YBL MIKLÓS EMLÉKHÁZ – nyílt építészeti pályázat – 2014” Az ajánlott küldemény „feladó” rovatában a titkosság miatt az „Építészeti pályázat” megnevezés szerepeljen 7.2. Személyesen a pályázat az alábbi címre adható le: Magyar Művészeti Akadémia Titkársága 1051 Budapest, Vörösmarty tér 1. Kristályház Irodaház IV. emelet
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám A személyes benyújtásra rendelkezésre álló időpontok: 2015. január 5. és január 6. 10.00-14.00 óra között. A pályázati felhívás letölthető pdf formátumban, a kapcsolódó ADATLAP és Hozzájáruló Nyilatkozat pedig word formátumban az MMA http://www.mma.hu honlapjáról a http://www.mma.hu/palyazatok menüpont alól. A helyszín bejárására 2014. november 13-án 13-15 óra között biztosítunk lehetőséget. A pályázattal kapcsolatban kérdést 2014. november 20-ig lehet feltenni a
[email protected] e-mail címen. A kérdést feltevők 2014. december 1-jéig elektronikus levélben kapnak választ a feltett kérdésre. 8. A pályázathoz mellékelni kell: 1 db A/5 méretű, zárt, jelöletlen borítékot, amely tartalmazza az alábbiakat: – kitöltött, aláírt ADATLAP a pályamű szerző(i)nek adataival – kitöltött, aláírt Hozzájáruló nyilatkozat – 1 db CD/DVD, amely tartalmazza tervlapokat, valamint a makettről készült min. 2 db fényképfelvételt digitális (pdf) formátumban. 9. A pályázat érvényességének vizsgálata A benyújtott pályázatokat az MMA Titkársága érkezteti. A beérkezést követően kerül sor a pályázat formai vizsgálatára. 10. A pályázatok bírálatra bocsátásának feltétele: a) a pályázat határidőben történő benyújtása, b) a pályázónak a szükséges mellékletek csatolása. Amennyiben a pályázat formai bírálata során megállapításra kerül, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek, a pályázat érvénytelenítésre kerül. 11. A pályázat tartalmi elbírálásának kritériumai A pályaművek összevetése és rangsorolása az alábbi sorrendben felállított bírálati szempontok alapján történik. – Építészeti minőség – egyedi építészeti megjelenést biztosító kompozíciós elvek és részletmegoldások – Városi kapcsolatok minősége, illeszkedés az épített környezetbe – Műszaki megvalósíthatóság – építészeti és funkcionális variabilitás, szerkezetileg ésszerű, de egyedi minőséget biztosító megoldások 12. Pályázók döntést követő kiértesítése A pályázattal kapcsolatos döntések, valamint az MMA delegáltjaiból és Székesfehérvár MJV főépítészéből álló zsűri tagjai az MMA honlapján, a http://www.mma.hu -n – az Ávr. 71. § (1) bekezdése szerinti 15 napos határidőn belül – közzétételre kerülnek.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám A pályázatra beérkezett dokumentációk szakmai zsűri általi értékeléséről Ybl Miklós halálának napjához és évfordulójához kapcsolódva – várhatóan 2015. január végén – nyilvános sajtóesemény keretében is tájékoztatást ad a Pályázatot kiíró. A döntés közzétételétől számított 5 munkanapon belül az MMA Titkársága a pályázónak az ADATLAPON megadott kapcsolattartási elérhetőségekre elektronikus levélben küld értesítést a pályázatának eredményéről. 13. A díj folyósítása Az MMA Titkársága az elnyert díjat valamennyi dokumentum hiánytalan megléte esetén a döntés közzétételét követő 15 munkanapon belül utalja át a díjazottnak.
INTEGRUM – A teljesség kreatív erő, grafikai szemle „Teljes bölcsesség a kőé s a meztelen léleké.” Weöres Sándor: A teljesség felé III. Székelyföldi Grafikai Biennále – Sepsiszentgyörgy 2014 A székelyföldi megyék tanácsai, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, illetve a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében 2014. szeptember 5.-december 20. között kerül sor a Grafikai Szemle, III. Székelyföldi Grafikai Biennáléra, INTEGRUM címmel. A biennále fővédnöke: Kelemen Hunor, volt kulturális miniszter. A biennále szervezői két fő pályázati kategóriát határoznak meg: I. Hagyományos grafika kategória II. Kísérleti grafika kategória A biennále részvételi feltételei és szabályzata: I. Hagyományos grafika 1. A résztvevők köre: Pályázhatnak hivatásos képzőművészek és képzőművészeti egyetemi hallgatók, ha a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek megfelelnek. Minden pályázathoz kötelező a pályázó művész önéletrajzi adatainak a csatolása. 2. A pályázó grafikai alkotások adatai: Ebben a kategóriában minden hagyományos sokszorosító grafikai eljárással készült alkotást elfogadunk, ami a tradicionális grafika meghatározását kimeríti
33 magas-, mély- és síknyomásban (fa- és linómetszet, aquaforte, aquatinta, mezzotinto, litográfia, szitanyomás stb.; rajzokkal, pasztellrajzzal, akvarellel nem pályázni). A beérkezendő alkotások hátára kötelező módon fel kell ragasztani a mű adatait a mellékelt táblázat szerint, ami a jelentkezési laphoz is csatolandó. 3. Minden alkotó legtöbb 3 alkotással pályázhat. Minden beküldött mű 1 alkotásnak számít. 4. A Hagyományos grafika kategóriában beküldendő alkotások minimális mérete 30x30 cm, maximális mérete 100x100 cm. 5. A grafikák beküldésének határideje és helye: 5/a: Előzsűrizés: A Grafikai Szemle, III. Székelyföldi Grafikai Biennále előzsűrizésére első lépésben a beküldendő alkotások tökéletes reprodukcióját kérjük digitális formában, a következő paraméterek szerint: *.tiff vagy *.jpg kiterjesztésű digitális fotók 300 dpi felbontásban (melyeknek hosszabbik oldala minimum 2500 pixel) a
[email protected] vagy a
[email protected] e-mail címekre. A digitális reprodukciók mellé kötelező módon csatolni kell az alkotásokhoz tartozó jelentkezési lapot és a műtárgyak adatait. A digitális reprodukciók beküldésének határideje 2014. november 20., 12 óra. Fontos: Az előzsűrizésére nem kell az eredeti alkotást postázni! (Ellenkező esetben az eredeti műtárgyat nem áll módunkban visszaküldeni.) Az előzsűrizés során született döntésről minden résztvevőt e-mailben értesítünk. 5/b: A díjak zsűrizése: Az előzsűrizés során született döntés alapján a második lépésben kérjük a bezsűrizett eredeti alkotások postázását, amelyek a versenyben maradtak. Az eredeti alkotások postázási határideje 2014. december 12. (a beérkezés időpontja). Ezek beküldhetők postai úton vagy behozhatók személyesen a következő címre: Centrul de Cultură al Judeţului Covasna, RO- 52008 Sfântu Gheorghe, str. Libertății, nr. 2, jud. Covasna, România. A küldeményre, kérjük írják rá: Grafikai Biennále 2014. A határidő után érkezett alkotások automatikusan kizártnak minősülnek. 6. Az idei biennále fő irányvonala, koncepciója: INTEGRUM. A teljesség kreatív erő. A műalkotások témája lehet szabadon választott is. A részvétel kizáró jellegű feltétele az, hogy az alkotások az utóbbi 2 évben legyenek készítve. 7. Kérjük, az alkotásokat a grafikai nyomat alatt a nemzetközi grafikai szabványok szerint számozzák és szignálják.
34 II. Kísérleti grafika 1. A résztvevők köre: Pályázhatnak hivatásos képzőművészek és képzőművészeti egyetemi hallgatók, ha a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek megfelelnek. Minden pályázathoz kötelező a pályázó művész önéletrajzi adatainak a csatolása. 2. A pályázó grafikai alkotások adatai: Ebben a kategóriában minden nem hagyományos sokszorosító grafikával, illetve nyomtatott eljárással készült alkotást elfogadunk, ami a kísérleti grafika meghatározását kimeríti (egyedi nyomat, C-print, offset, elektrografika stb.; rajzokkal, pasztellrajzzal, akvarellel nem lehet pályázni). A zsűri a döntésében a grafikai indíttatású, grafikai motivációjú alkotásokat díjazza. A beküldendő alkotások hátára kötelező módon fel kell ragasztani a mű adatait a mellékelt táblázat szerint. Ezt a jelentkezési laphoz is kell csatolni. 3. Minden alkotó maximum 3 alkotással pályázhat. Minden beküldött mű 1 alkotásnak számít. 4. A Kísérleti grafika kategóriában beküldendő alkotások maximális mérete 100x100 cm. 5. A grafikák beküldésének határideje és helye: 5/a: Előzsűrizés: A Grafikai Szemle, III. Székelyföldi Grafikai Biennále előzsűrizésére első lépésben a beküldendő alkotások tökéletes reprodukcióját kérjük digitális formában, a következő paraméterek szerint: *.tiff vagy *.jpg kiterjesztésű digitális fotók 300 dpi felbontásban (melyeknek hosszabbik oldala minimum 2500 pixel) a
[email protected] vagy a
[email protected] e-mail címekre. A digitális reprodukciók mellé kötelező módon csatolni kell az alkotásokhoz tartozó jelentkezési lapot és a műtárgyak adatait. A digitális reprodukciók beküldésének határideje 2014. november 20., 12 óra. Fontos: Az előzsűrizésére nem kell az eredeti alkotást postázni! (Ellenkező esetben az eredeti műtárgyat nem áll módunkban visszaküldeni.) Az előzsűrizés során született döntésről minden résztvevőt e-mailen értesítünk. 5/b: A díjak zsűrizése: Az előzsűrizés során született döntés alapján a második lépésben kérjük a bezsűrizett eredeti alkotások postázását, amelyek a versenyben maradtak. Az eredeti alkotások postázási határideje 2014. december 12. (a beérkezés időpontja). Ezek beküldhetők postai úton vagy behozhatók személyesen a következő címre: Centrul de Cultură a Judeţului Covasna, RO- 52008 Sfântu Gheorghe, str. Libertății, nr. 2, jud. Covasna, România.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám A küldeményre kérjük ráírni: Grafikai Biennále 2014. A határidő után érkezett alkotások automatikusan kizártnak minősülnek. 6. Az idei biennále fő irányvonala, koncepciója: INTEGRUM. A teljesség kreatív erő. A műalkotások témája lehet szabadon választott is. A részvétel kizáró jellegű feltétele az, hogy az alkotások az utóbbi 2 évben legyenek készítve. 7. Az alkotások legyenek szignálva. A zsűri és a zsűrizés: A zsűrit nemzetközileg elismert művészettörténészek és grafikusművészek alkotják. A Grafikai Szemle, III. Székelyföldi Grafikai Biennále zsűrizése két lépcsőben történik: 1. Az előzsűrizés: A Grafikai Szemle, III. Székelyföldi Grafikai Biennále előzsűrizésére első lépésben a beküldendő alkotások tökéletes reprodukcióját kérjük digitális formában elküldeni a következő paraméterek szerint: *.tiff vagy *.jpg kiterjesztésű digitális fotók 300 dpi felbontásban (melyeknek hosszabbik oldala minimum 2500 pixel) a
[email protected] vagy a
[email protected] e-mail címekre. A digitális reprodukciók mellé kötelező módon csatolni kell az alkotásokhoz tartozó jelentkezési lapot és a műtárgyak adatait. 2. A díjak zsűrizése: Az előzsűrizés után versenyben maradt alkotásokból választja ki a zsűri a díjazottakat. A zsűrizett alkotásokat kiállító-felület függvényében a biennále során kiállítjuk a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. – A biennále hivatalos megnyitója 2015. január 21-én, szerdán 17 órakor lesz. Az alkotások szerzőit kellő időben postán, telefonon vagy e-mailben értesítjük a zsűri döntéséről és a megnyitó részleteiről. – A díjazott alkotások a Erdélyi Művészeti Központ tulajdonában maradnak. – A kiállított alkotásokat a biennále tárlatai után (maximum 1 év) postai úton visszaküldjük. – A bezsűrizett alkotások bekerülnek a biennále katalógusába. – A biennále szervezői fenntartják a kiállítás-rendezés jogát. – A jelentkezési lapok szabadon sokszorosíthatók. Részvételi díj: A Grafikai Szemle, III. Székelyföldi Grafikai Biennále jelenlegi versenyére nincs nevezési díj. Általánosságok: Nem pályázhatnak egyesületek, szakmai szervezetek, csak a fent említett szakmai szempontokhoz sorolható egyéni alkotók.
35
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Az eredeti grafikákat képkeret és paszpartu nélkül, postai úton vagy személyesen, mappában vagy kartonhengerben kérjük elküldeni. A postai szállítás során való esetleges károsodásokért nem tudunk felelősséget vállalni, és ezeket nem áll módunkban helyrehozni. Díjak: 1. A biennále fődíja: 2000 euró 2. Nagy Imre-díj: 1000 euró 3. Plugor Sándor-díj: 1000 euró 4. Nagy Pál-díj: 1000 euró A díjátadó gálát a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban tartjuk 2015. január 21-én, szerdán 17 órakor. A biennáléra beválogatott alkotások a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban lesznek kiállítva. http://www.cultcov.ro
Sokszínű Orvostudomány – alaptantárgyak a plakáton A pályázatra az orvostudomány szakterületeit vizuálisan megjelenítő, 5 plakátból álló sorozattal lehet pályázni. A szakterületek a következők: Anatómia, Élettan, Biokémia, Biofizika, Patológia A plakátok mérete 50×70 cm legyen, amelyből a szakterület felirata 5 cm helyet foglaljon el a plakát alján. A pályázati anyagot jpg formátumban és RGB színtérben várjuk, pályázónként 5 darabot. Egy pályázó több sorozatot is beadhat. A beküldött file-ok neve tartalmazza az alkotó nevét és a mű címét. A pályamunkák nyomtatásra tervezett változatát (CMYK, 300 dpi) a zsűri bármikor bekérheti. A file-okat és a kitöltött jelentkezési lapot a következő címre várjuk:
[email protected] Beküldési határidő: 2014. december 15. hétfő 24:00 http://www.semmelweiskiado.hu
Semmelweis Innovációs Díj – kisplasztika terv A pályázat kiírója: Semmelweis Egyetem Innovációs Központ, 1085 Budapest, Üllői út 26. A pályázat jellege, formája: nyilvános A Semmelweis Innovációs Díjra érkező pályamunkákkal kapcsolatos elvárások: Feladat: Semmelweis Innovációs Díj pályázati kiírás nyerteseseinek átadandó műalkotás megtervezése. A Semmelweis Innovációs Díj célja a Semmelweis Egyetem hallgatói valamint kutatói által létrehozott tudományos eredmények népszerűsítése, széles körben történő megismertetése és a létrejött szellemi termékek hasznosításának elősegítése üzletfejlesztésen keresztül, valamint a vállalkozói kultúra megismertetése és megteremtése az egyetemi polgárság körében. A díj magassága minimum 25, maximum 45 cm, alakilag térben kiemelkedő tárgy. Javasolt anyaga: üveg, fém, fa, kő vagy ezek ötvözete. Az innovációs díj szellemiségének megfelelően szimbolikusan utaljon az újszerűségre, a hagyományostól való eltérésre, a feltalálói szabadság végtelenségére, játékosságára, az egyediségre. A díj vándordíj, tehát évről évre újbóli átadásra kerül. Felirat: A díjon a következő felirat szerepeljen – Semmelweis Innovációs Díj. Konzultációs lehetőség: Dr. Farkas Lilla, a Semmelweis Egyetem Innovációs Központjának igazgatója A pályázat nyelve: magyar A pályázat benyújtásának határideje: 2014. november 30. A pályázat benyújtásának helye: 1085 Budapest, Üllői út 26. T17 szoba A pályázati anyagnak tartalmaznia kell: – 1:1-es léptékű modellt – műleírást, max. 2 oldal, annak tárgyalásával, hogy fejezi ki a műalkotás koncepciója a díj szellemiségét – kivitelezésre vonatkozó költségvetést (4 egyedi példányra) – szakmai önéletrajzot, referenciamunkák felsorolását Pályázati feltételek: – A pályázó minimum 1, maximum 3 tervet/variációt nyújthat be. – A pályázó csak olyan pályázatot nyújthat be, amely eredeti, egyéni szellemi alkotása, amely felett kizárólagos és korlátlan felhasználói jogokkal rendelkezik,
36 és amelyet a pályázat benyújtása előtt semmilyen célra nem használt fel, egyéb pályázatra nem nyújtott be. – A pályázó tudomásul veszi, hogy a benyújtott pályaművek a Semmelweis Egyetem kommunikációban térbeli és időbeli korlátozás, illetve médiumra való tekintet nélkül felhasználhatók. – A pályázatokat elbíráló kuratórium döntése ellen jogorvoslatnak helye nincs. – A pályázó a pályázati anyag benyújtásával automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket. A pályázat díjazása: a pályázati részvételi díj egyenként bruttó 100 000 Ft az első 3 helyezett pályázó részére. A felhasználásra kerülő terv díjazása, felhasználási jogdíj és a kivitelezés díja a 4 kategória nyertesei számára bruttó 300 000 Ft, melyet Semmelweis Egyetem Innovációs Központja finanszíroz. Szerzői és felhasználói jogok: a szerzői jogi törvény szerint a felhasználó (pályázatkiíró) a szerzővel (nyertes pályázó) felhasználási szerződést köt. A pályázat benyújtói megőrzik a pályamunkához fűződő szerzői jogaikat. A pályázat elbírálásának módja: A bírálat alapja a pályaművek megfelelése a kiírásban megfogalmazott programnak, esztétikai és funkcionális követelményeknek, és a pályaművek költségbecslésének realitása. A díjazásra és felhasználásra kerülő tervekről a Semmelweis Egyetem által felállított kuratórium dönt. A kisplasztika 1 példányának (a gyártást is magában foglaló) elkészülési határideje: 2014. december 12. A pályázat kiírója által jelen pályázati felhívás vonatkozásában előírt egyéb feltételek: Pályázata benyújtásával a pályázó – külön nyilatkozat megtétele nélkül – a jelen pályázati felhívásban meghatározott követelményeket és feltételeket elfogadja. A pályázat összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség a pályázót terheli, amely költségek megfizetésére a pályázat kiírója nem kötelezhető. A pályázat kiíró fenntartja annak lehetőségét, hogy a jelen pályázati felhívását bármikor módosítsa, vagy visszavonja, továbbá, hogy a pályázati kiírást eredménytelennek nyilvánítsa, valamint, hogy a benyújtott pályázatok alapján ne kössön szerződést. Pályázata határidőben történő beérkezéséért a pályázó felel, a pályázati határidő lejártát követően benyújtott pályázatokat a pályázat kiíró kizárja. http://semmelweis.hu/innovacios-kozpont/
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Emberi Jogok Online – a No Hate Speech Mozgalom nemzetközi videópályázata December 10-e az emberi jogok napja és a No Hate Speech Mozgalom európai akciónapja. Az akciónaphoz kapcsolódóan a No Hate Speech Mozgalom nemzetközi videópályázatot hirdet. A videó-pályázat célja, hogy a pályázók rövid kisfilmben jelenítsék meg az emberi jogok értékeit, emberi jogokhoz kapcsolódó kérdéseket és a No Hate Speech Mozgalom üzeneteit. Készíts 3 perces videót! – A videó középpontjában az emberi jogok vagy a No Hate Speech Mozgalom céljai álljanak! – „Mondd el szavak nélkül!” A videókban nem szerepelhet beszéd, de zenét felhasználhatsz! Pályázati határidő: 2014 november 24. További információk a felhívásban: http://bit.ly/nohatevideopalyazat
Green-Go rövidfilmverseny Szeretnél David Attenborough nyomdokaiba lépni? Van egy jó ötleted, ami akár a mozivászonra is felkerülhet? Ha igen, akkor FORGASS FILMET ÉS NYERJ VELE! A Green-Go Rövidfilm Verseny idén is várja a kreatív, sokkoló, vicces, de mindenképp különleges és szemléletformáló kisfilmeket az alábbi három kategóriában: Természet nyújtotta javak és szolgáltatások Ügyfélszolgálat, autószerviz, ökoszisztéma szolgáltatások? Így van, a természet nekünk dolgozik! Fák nélkül nem tudnánk lélegezni, vizes élőhelyek és fák nélkül nem lenne tiszta vizünk, mikroorganizmusok nélkül nem lenne termékeny talajunk és élelmiszerünk. Alapvető szükségleteinken kívül a természet egészségünkért is felel és boldoggá tesz – a természetben sportolunk, házainkat zöldövezet mellett vesszük, és a természetbe utazunk el kikapcsolódni. A természet gazdaságunk alapja is – munkahelyet teremt és sokunk megélhetését biztosítja: gazdálkodókét, halászokét, kertészekét, természetvédelmi őrökét, idegenvezetőkét, de még a gyárakét is.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Mutasd meg, hogyan dolgozik nekünk a természet, vagy, hogy mi történne a szolgáltatásai nélkül! Fenntartható családi gazdálkodás 50% az esély arra, hogy a reggeli sonkád tojással és a tej családi gazdálkodásból származik. 500 millió olyan családi gazdaság van a világon, ahol a mezőgazdasági tevékenységeket család végzi. A világ élelmiszertermelésének 70%át ezek a gazdák és kisüzemi halászok biztosítják, akik megőrzik a biológiai sokféleséget, a hagyományos tudást és technikákat. Sokaknak a megélhetést is biztosítják, hiszen a fejlődő országokban 3 milliárd vidéki közül 2,5 olyan családokban él, ahol családi gazdálkodás folyik. Mutasd meg a családi gazdaságok, kisüzemi mezőgazdaság és hagyományos tudás fontosságát, valamint a fenntartható mezőgazdaság és a felelős fogyasztói választás szükségességét! A klímaváltozás és annak hatásai A 2060-as évekre 4°C-os globális hőmérsékletemelkedés történhet, míg a természeti katasztrófák és szélsőséges időjárás helyzetek száma nőni fog, ami több halálesetet és gazdasági hanyatlást hoz magával. Erre fel kell készülünk, alkalmazkodnunk és enyhítenünk kell ezek hatását. A természet a leghatékonyabb fegyverünk a klímaváltozás és annak hatásai ellen. A Föld szénkészletének 15%-a – 312 gigatonna – védett területeken található szerte a világban. A természet puffer-területként is szolgál a katasztrófák ellen, mely teret biztosít az árvizek eloszlatásához, stabilizálja a talajt földcsuszamlásos területeken és vihardagályokat akadályoz meg. Kiszámolták, hogy az Egyesült Államok évi 23,2 milliárd dollárt takarít meg a tengerparti vizes élőhelyek szolgáltatásain keresztül az árvízvédelemmel szemben. De kisebb léptékben is gondolkodhatunk: csupán egy fa elültetése annyit ér el, mint 10 légkondicionálónak a hatása. Helyi fajták használata a mezőgazdaságban nagyobb termést eredményez, egy pár hektárnyi zöld felület a városban csökkentheti az árvízveszélyt és a hőszigeteket – és ezzel együtt az egészségügyi kockázatokat. Mutasd meg, hogyan veszélyeztet minket a klímaváltozás, hogyan tudunk a klímaváltozás ellen egyszerű, természetes megoldásokkal küzdeni, vagy, hogy milyen megoldások léteznek már ma. Követelmények A kisfilm legyen: VAGY – maximum 60 másodperces kampányfilm, VAGY – 60 másodperc és 4 perc közötti hosszúságú kisfilm.
37 A filmek bármilyen műfajban készülhetnek (rajzfilm, animációs film, bábfilm, dokumentumfilm, riportfilm stb.). A filmek értékelésénél a témához való illeszkedésen túl előny, ha sokkolóan, meghökkentően, vagy épp pimasz, esetleg vicces, de mindenképp hatásos és szem-felnyitó módon mutatja be a témát. Jelentkezési követelmények: HIÁNYTALANUL kitöltött online jelentkezési lap – Az alábbi fájlküldő weblapok segítségével (2 GB-ig WeTransfer vagy 5 GB-ig My Air Bridge) a
[email protected] címre eljuttatott nagyfelbontású (minimum 720 pixel széles) eredeti filmfájl, bármilyen lejátszható formátumban – A filmmel együtt kérjük beküldeni: – Időkódolt feliratot angolul .srt formátumban. Akkor is csatolni kell angol feliratot, amennyiben beszéd nem, de feliratok vannak a filmben! Kizárólag angol feliratot tudunk elfogadni. – 3 állóképet a filmből (.jpg formátumban) – Határidő: 2014. december 10. 18:00 – Egy pályázó maximum három filmmel pályázhat (minden egyes filmhez külön jelentkezési lapot kell kitölteni és külön kell elküldeni a filmeket és a csatolmányokat) Amennyiben a fent említett követelmények nem teljesülnek, úgy nem áll módunkban elfogadni a pályázatot! A beküldött pályaműveket az alábbi szempontok szerint értékeljük: – kreativitás – eredetiség – a környezeti és természetvédelmi üzenet erőssége – szakmaiság Minden kategóriában zsűri értékeli majd a pályaműveket a fenti szempontok alapján. A zsűri tagjai között egy újságíró, egy filmes szakértő és a témafelelős civil szervezet képviselője lesz. A zsűri minden kategóriából 1-1 nyertest választ 2014. december 19-én. Ötletekért kattints ide! Ezen felül a beérkezett videókra online is lehet szavazni 2014. december 12. 13:00 órától 2014. december 19. 13:00 óráig. A legtöbb szavazatot kapott videó lesz a Green-Go közönségdíjasa. Amennyiben a szervezők a közönségszavazás során bármilyen szabálytalanságot észlelnek, fenntartják a jogot, hogy a versenyzőt a versenyből kizárják.
38 Feltételek és kikötések: A rövidfilmverseny nevezői jelentkezésükkel hozzájárulnak, hogy a szervezők (CEEweb és nemzetközi partnerszervezeteik) a pályázók által beküldött filmeket szabadon használhassák. Ezáltal a pályázók a szervezőket minden joggal felruházzák, korlátozás nélkül, pályaművük egyéni és a világon bárhol történő levetítésére, tartalmának használatára bármilyen nyelven és média csatornán, továbbá arra, hogy a pályamű hozzáférését harmadik fél számára lehetővé tegyék a Green-Go honlapon, saját webfelületeiken, illetve egyéb médiumokban és webfelületeken. A pályázók hozzájárulnak, hogy a szervezők a filmeket és annak részleteit szabadon, korlátozás, és anyagi ellenszolgáltatás nélkül, bármilyen megkötés nélkül szabadon használhassák. A jelentkezők tudomásul veszik, hogy a magyarországi díjazottak a díjukat nyereményként, a külföldi nyertesek ösztöndíjként kapják meg. A jelentkezők nem támaszthatnak igényt díjra vagy egyéb anyagi javakra a szervezőktől a szerzői jogokkal kapcsolatban. A szervezők és partnereik a filmeket nyereségszerzés céljából nem használhatják fel. A szervezők a filmekben semmilyen lényeges változtatást nem tehetnek a film készítőjének engedélye nélkül. Amennyiben a filmeket a szervező, partnerei, vagy valamely tagszervezete levetíti, a vetítés során a vetítő félnek (szervező vagy tagszervezete) kötelessége megjelölni a film címét, illetve a producer és a filmkészítők neveit. A jelentkezők a beadott pályaműveiket korlátozás nélkül vetíthetik, más versenyekre benevezhetik jelen verseny mellett. A szervezők a filmkészítők által elkövetett esetleges szerzői jogsértésért nem tehetők felelőssé, a szervezők a szerzői jogok tekintetében a beérkezett pályaműveket nem vizsgálják. A szervezők fenntartják a jogot, hogy amennyiben etikai vagy jogi aggályok merülnek fel a szerzői jogokat illetően, illetve a honlapon leadott szavazások során, a versenyzőt a versenyből kizárhatják. http://greengofest.eu/hu/contest
A helység kalapácsa – diákversírás A Győri Nemzeti Színház pályázatot hirdet 7-14 éves diákok számára A helység kalapácsa című közelgő színházi bemutató kapcsán... A diákok feladata, hogy saját szavaikkal, de verses formában foglalják össze, szerintük miről szól Petőfi Sándor elbeszélő költeménye.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Pályázat: „Csak talpra, de gyorsan, Ha azt nem akarja, Hogy vége legyen helységünknek, Vége örökre! Kiütött a háboru, és dúl. A szemérmetes Erzsók Csapszéke lön a csatatér.” Írta Petőfi Sándor A helység kalapácsában. Ha nagyon figyelsz, érted, ugye? De biztosan nem így mesélnéd ezt el, ha a történet 2014-ben játszódna, mert akár játszódhatna... Senki se mondja, hogy manapság nem fordul elő veszekedés a fiúk között, főleg, ha egy lányról van szó! A Győri Nemzeti Színház pályázatot hirdet, melyben arra kérünk benneteket, hogy saját szavaitokkal, a hétköznapokban használt mai nyelven foglaljátok össze, szerintetek miről szól Petőfi Sándor A helység kalapácsa című elbeszélő költeménye! A rövid, nagyjából 3-5 oldal terjedelmű, szellemes, köznyelvi vagy modern irodalmi stílusban, lehetőleg verses formában megfogalmazott pályamunkákat a
[email protected] e-mailcímen várjuk 2014. november 30-ig. Mi is megpróbáltuk teljesíteni a feladatot, egyszerűsíteni, kicsit átírni az eredeti szöveget a mű fent idézett darabkájával, de nektek biztosan jobban sikerül majd a teljes történet modernizálása. Példa verzióink, amit túlszárnyalhattok: Húzzunk bele mert balhé van Bunyóznak a Bözsinek a pubjában. A pályázatokat Simon Kornél, a darab rendezője, Forgács Péter, a színház igazgatója valamint Egressy Zoltán drámaíró bírálják el. A legjobb pályamű, esetleg pályaművek bekerülnek a 2015-ös bemutatójú színházi előadás szövegkönyvébe, így a nyertes szöveget színházi feldolgozásban hallhatja vissza majd az ifjú szerző. A győztes diák osztálya meghívót kap a produkció bemutató előadására. A pályázók sokféle színházi nyereményre, különdíjakra is számíthatnak. http://www.gyoriszinhaz.hu
39
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Mondd el a véleményed! – esszéírás A Batthyány Lajos Szakkollégium „Mondd el a véleményed!” címmel – második alkalommal – esszépályázatot hirdet. A Szakkollégiumunk a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara mellett működik, közösségi életünk szervezését a hallgatók öntevékenysége fémjelzi, a szakmai-tudományos többletképzés és tehetséggondozás sokszínű és egyre bővülő kínálata jellemzi intézményünket. Az esszépályázatot azzal a céllal hirdetjük meg, hogy lehetőséget biztosítsunk az egyetemi felvételi előtt álló generációnak arra, hogy véleményt formálhasson a világ és Magyarország aktuális kérdéseiről. Pályázatot az alábbi témákkal kapcsolatban lehet benyújtani: 1. Kirakat élet, megfelelési kényszer a közösségi oldalakon. 2. A tomenergia kérdése a XXI. században. 3. Örök életre börtönbe zárva, avagy a tényleges életfogytiglan megítélése. 4. Kötelező olvasmányok a közoktatásban, a műveltség alapja vagy csak felesleges teher? 5. A terrorizmus aktuális kérdései, visszaszorításának lehetőségei. 6. Járványok visszaszorítása állami eszközökkel. 7. Szakma vagy diploma? 8. Ukrán válság. 9. Külföldi munkavállalás pro és kontra. 10. Szurkolói kártya, avagy hogyan jutunk be a stadionokba? 11. KLIK álom vagy rémálom. 12. Népek önrendelkezési joga, önállóság, autonómia vagy beolvadás (Skócia, Ukrajna, Palesztina, Székelyföld). 13. Hallgatói képviselet a középiskolában: valóság vagy káprázat. 14. A magyar dohánypolitika: árak növelésével az egészség védelmében. Pályázhatnak Bármely középfokú köznevelési intézmény tanulói. Pályázatot csak önállóan lehet benyújtani. Technikai feltételek Az esszék terjedelme nem haladhatja meg a 6 oldalt. Formai kritériumok: Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5 sorköz, sorkizárt. Az esszé elején kérjük feltüntetni a pályázó nevét, iskoláját, osztályát valamint elérhetőségeit. A pályamunkákat kizárólag elektronikus formában, doc vagy docx formátumban a
[email protected] címre kérjük elküldeni.
Beadási határidő: 2015. február 1. 24.00 óra Eredményhirdetés várhatóan: 2015 februárjában A legjobb írásművek szerzői értékes ajándékcsomagban és elismerő oklevélben részesülnek, valamint a legjobb írásműveket elektronikus kötetben jelentetjük meg. A Szakkollégiumról és a pályázatról bővebb információk a http://blszk.sze.hu oldalon találhatóak, illetve dr. Kálmán János igazgatónál a
[email protected] címen lehet érdeklődni. http://blszk.sze.hu
Jelentkezz közönségelőadónak! Új témával és számos izgalmas előadóval 2015-ben ismét vár a TEDxDanubia! A tavalyi évhez hasonlóan idén is itt a lehetőség megmutatni, miért is gondolod úgy, hogy ott lenne a helyed a színpadon. Jelentkezz közönségelőadónak! 2014. november 30. éjfélig, 1 perces videóval Jövő februárban ismét megrendezzük zártkörű TEDxDanubia Szalonunkat. Az itt elhangzó 4-9 perces előadások közül a legjobbak akár a tavaszi nagy TEDxDanubia programjába is bekerülhetnek. Ha tehát volna olyan mondanivalód, – érdekes gondolatod, – vicces történeted, – elgondolkodtató felismerésed, – különleges alkotásod, melyről úgy érzed, hogy megosztásra érdemes, illeszkedik a nap témájához („Egyensúly penegeélen”), s melyet volna kedved a színpadról a közönség többi tagjával is megosztanod, akkor győzz meg minket, miért neked van a helyed a színpadon, világíts rá, mi ebben az az ötlet, amit érdemes közkinccsé tennünk és hogy mi ebben a te személyes történeted. A jelentkezéshez egy 1 perces (nem publikus) videót kell feltölteni Youtubera legkésőbb november 30-án éjfélig. A videóban arra szeretnénk választ kapni, hogy miről/miért beszélsz majd a TEDxDanubia színpadán. A feltöltés során az Adatvédelem/Privacy legördülő listában a Nem listázott/Unlisted módot válaszd ki, így a videót kizárólag az fogja látni, akinek elküldöd a pontos linkjét. Ezt a linket küldd el nekünk a
[email protected] címre!
40 Kérjük, az 1 percet ne lépd túl, ellenkező esetben sajnos nem tudjuk elfogadni a jelentkezésedet! https://www.facebook.com/note.php?note_id=939833056046321
E.ON Advent – karácsonyi készülődés Az E.ON Hungária Zrt. „E.ON Advent” nevű pályázatának hivatalos szabályzata A pályázat kiírója: E.ON Hungária Zrt. (E.ON, Szervező); (1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8.) A pályázat lebonyolítója: Multeam 360 Kft. (2131 Göd, Babits M. u. 39) A pályázat kiírásának dátuma: 2014. november 3. 00:00 A pályázat beérkezési határideje: 2014. november 17. 23:59 A pályázat típusa: országos PÁLYÁZAT CÉLJA Az advent a várakozás, a karácsonyi készülődés időszaka. Az E.ON az idei évben egy országos pályázat segítségével szeretné felhívni a figyelmet az ünnepi készülődés különleges jellegére, elősegítve a kisközösségek egymásra találását. Az E.ON országos pályázatát helyi kisközösségek számára hirdeti meg. A pályázók feladata, hogy bemutassák, hogyan készülnek közösen a karácsonyra, mint jelent abban az önszerveződő kisközösségben a szeretet ünnepe, melynek tagjai. A pályázat a kreativitásnak nem szeretne határokat szabni, ugyanakkor a kiíró E.ON olyan pályamunkákat látna szívesen, melyek aláhúzzák e téli ünnep hagyományos, több évszázados értékeit, miszerint a karácsony az öröm, a szeretet és az együttlét ünnepe. NYEREMÉNYEK Az E.ON Advent pályázata során a bírálati szempontoknak leginkább megfelelő, legkreatívabb 24 közösséget díjazzuk. A nyertes Pályázók nem a saját közösségük, szervezetük, hanem saját településük (városuk, falujuk települési önkormányzata) számára nyerik meg a nyereményt. Az E.ON szeretné hangsúlyozni, hogy a kisközösségek a helyi közösségek részei, éppen ezért döntött úgy, hogy a nyertes pályázó szervezetek lakóhelyük önkormányzatai számára nyerjenek. A nyertes pályázatok alapján a nyeremények tehát a pályázó által megjelölt települési önkormányzat részére, mint kedvezményezett részére, adományként kerülnek átadásra.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám Nyeremények: 1. 24 db kültéri, feldíszített karácsonyfa (a fa várható magassága 5 méter, a díszítése energiatakarékos LED izzókkal történik) 2. 24 db karácsonyi ajándékcsomag 3. A legkiemelkedőbb pályázatot a zsűri további nyereménnyel jutalmazza. A fődíj egy gyermekek számára biztosított adventi kézműves foglalkozás a nyertes településen. A Nyertes pályázók és kedvezményezett települési önkormányzatok névsorát 2014. november 25-én 17 órától a http://www.eonadvent.hu oldalon tesszük közzé. A karácsonyfák és a további nyeremények átadása előreláthatólag 2014. december 1-10. között történik. PÁLYÁZATI KATEGÓRIÁK – Főváros, Megyeszékhely/ Megyei jogú városból pályázó; – Város (de nem a Főváros, Megyeszékhely/megyei jogú város számára pályázó); – Egyéb település számára pályázó A pályázati kategóriák mindegyikében kerül nyertes kihirdetésre, de Szervező fenntartja magának a jogot arra, hogy a pályázati kategóriák között nem egyenlő mértékben ossza meg a nyereményeket. A PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI 1. A Pályázat célcsoportja: A pályázaton az E.ON Hungária cégcsoport (az E.ON Hungária Zrt. legalább többségi közvetett vagy közvetlen tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek), és a pályázatot lebonyolító ügynökség (Multeam 360 Kft.) dolgozóin és közvetlen hozzátartozóin kívül részt vehet minden magyar állampolgárságú, magyarországi lakcímmel rendelkező, 18. életévét betöltött természetes személy, valamint magyarországi székhellyel rendelkező bejegyzett társadalmi szervezet (egyesület, alapítvány), illetve magyarországi települési önkormányzat szervezete (továbbiakban: Pályázó). A pályázatban részt venni a http://www.eonadvent.hu honlapon a pályázat anyag és a jelentkezés online benyújtásával van lehetőség. Egy Pályázó egy pályázatot nyújthat be, de egy településről több pályázat benyújtására is van lehetőség, azaz egy településről több közösség is pályázhat. 2. A Pályázók elfogadják a részvételi feltételeket és azokat magukra nézve kötelezőnek tekintik. A jelen Szabályzat megtalálható a http://www.eonadvent.hu weboldalon. A pályázat kommunikációs anyagaiban esetlegesen előforduló nyomtatási hibákért a Szervező, a lebonyolító ügynökség és alvállalkozóik jogi felelőssége kizárt.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám PÁLYÁZATI FELTÉTELEK 1. A Pályázat benyújtási feltétele: – a http://www.eonadvent.hu oldalon a Jelentkezés menüpontban az online jelentkezés hiánytalan kitöltése a megadott határidőig, melynek feltétele jelen Pályázati Szabályzat elfogadása, – valamint a http://www.eonadvent.hu oldalról letölthető, a települési önkormányzat által aláírt Szándéknyilatkozat kitöltött formában történő feltöltése a jelentkezés során. Minden más formában benyújtott Pályázat érvénytelennek minősül és nem kerül értékelésre. Amennyiben a Szándéknyilatkozatot a jelentkezéssel együtt nem tudta feltölteni, kérjük, azt küldje az
[email protected] e-mail címre legkésőbb 2014. november 20-ig. 2. A Pályázat részei: – online jelentkezési lap, – aláírt önkormányzati szándéknyilatkozat (a http://www.eonadvent.hu honlapról letölthető, jpg vagy pdf formátumban nyújtható be), – valamint a Pályázati anyag. 3. Pályázati anyagként pályázatonként 1 videó nyújtható be: – videófilmet várunk – melynek maximális mérete 200 MB, – formátuma pedig választható: avi, wmv, mpg, mov, mp4 – A videó maximális hossza 5 perc. Jelentkezésenként 1 dokumentumot tudunk fogadni, melynek maximális mérete 200 MB, formátuma pedig választható videó fájl (avi, wmv, mpg, mov, mp4). Kérjük, vegye figyelembe, hogy egy nagyobb fájl feltöltése az Ön internetkapcsolatának függvényében hosszabb időt is igénybe vehet! A pályázat elbírálásánál annak tartalmát, kreativitását értékeljük, a videó minősége nem elsődleges szempont. 4. A Pályázati anyagban a Pályázó közösség feladata, hogy megmutassa, hogyan készülnek közösen a karácsonyra, mint jelent a Pályázó önszerveződő kisközösségében a szeretet ünnepe. Ehhez tetszőleges technológiával készíthetnek a fenti formátumoknak megfelelő, a jó ízlést nem sértő videót. A Pályázat elbírálásánál annak tartalmát, kreativitását értékeljük, a videó minősége nem elsődleges értékelési szempont. 5. A Pályázat nyelve magyar. 6. A Pályázó felelőssége, hogy a karácsonyfa felállítása mind a Szervezőhöz, mind a Pályázóhoz méltó, frekventált helyszínen történjen, ennek igazolása a Pályázat benyújtásakor szükséges a kedvezményezettként megjelölt települési
41 önkormányzat, mint kedvezményezett szándéknyilatkozatával (a továbbiakban: Szándéknyilatkozat) történik. Amennyiben a pályázat kiírója úgy látja, hogy a pályázat nem biztosítja a fa elhelyezésével azt, hogy az a helyi közösséget szolgálja, úgy a pályázatot elutasíthatja. 7. A Pályázat készítése során és a Szándéknyilatkozatban is, szükséges a karácsonyfa helyének egyértelműen beazonosítható pontos hely megadása, amely megfelel a következő feltételeknek: – 4x4 m teljesen vízszintes, szilárd burkolatú felület (várható magasság 5 m), – 7,5 t-s emelőhátfalas teherautóval közvetlenül megközelíthető helyszín, – a 220V 1x16A folyamatos áramellátás biztosított közvetlenül a karácsonyfához vezetve kültéri, időjárásálló módon (a karácsonyfa díszítése energiatakarékos LED izzókkal történik). 8. A karácsonyfa súlya max. 250 kg, rögzítése súlyozással történik a burkolat megfúrása nélkül. A karácsonyfa őrzése, gondozása (azaz pl. az esetleges szélkárok javítása), valamint a karácsonyfa kivilágításához szükséges áram, valamint áramkiépítés biztosítása a Szándéknyilatkozat alapján a települési önkormányzat, mint kedvezményezett feladata. 9. A karácsonyfa tervezett felállítási ideje: 2014. december 1-10. között, a Pályázati Nyertesekkel és a települési önkormányzatokkal előzetesen egyeztetett időpontban történik. A Pályázati nyertes és a települési önkormányzat felelőssége, hogy a kölcsönösen egyeztetett és írásban visszaigazolt időpontban a felállítás lehetőségét biztosítsa. Amennyiben ez nem teljesül, Szervező egy kölcsönösen egyeztetett újabb alkalommal ismételt felállítást kísérel meg. Amennyiben a karácsonyfa felállítása a Pályázati Nyertesnek vagy a települési önkormányzatnak felróható okból ekkor sem sikeres, a Pályázati Nyertes kizárásra kerül és helyére a Pótnyertesek közül új Nyertes kerül kijelölésre. 10. A karácsonyfa átadása Átvételi Jegyzőkönyvvel történik, melyben a települési önkormányzat a Szervezőtől, vagy annak Képviselőjétől a felállított karácsonyfát, mint adományt átveszi, egyúttal ettől a pillanattól kezdve felel a fáért. Az átvétel során fényképes dokumentáció készül. A karácsonyi időszak végén a karácsonyfa további sorsáról a Nyertes fél gondoskodik, így ő dönt a bontásról, dekoráció további sorsáról. A Pályázat Szervezője és az Ügynökség a karácsonyfákért azok átadásáig felel, ezt követően a fa tulajdonjoga adományként a Nyertes Pályázó által megjelölt települési önkormányzatra száll, melyet a Szervező és a települési önkormányzat a Szándéknyilatkozat mellékletekét képző Adományozási Nyilatkozatban rögzít. A karácsonyfa felállítás megkezdésének feltétele a települési önkormányzat által aláírt Adományozási Nyilatkozat. 11. A Pályázó pályázatának benyújtásával tudomásul veszi, hogy a Nyertesként
42 kiválasztott Pályázókkal, és az általuk megjelölt települési önkormányzatokkal a Szervező, vagy a lebonyolító ügynökségek munkatársa, vagy azok meghatalmazottjai, felveszik a kapcsolatot, mely során – külön előzetes tájékoztatást követően – kép-, hang- illetve filmfelvétel készülhet, így a Pályázó a részvétellel egyben hozzájárul ezen felvételek akár teljes egészének, akár részleteinek a Szervező későbbi reklám-promócióihoz, illetve PR tevékenységéhez történő felhasználásához, alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás nélkül. 12. Pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázattal (vagy annak egy részével) kapcsolatban korlátozásmentes, nem kizárólagos, térítésmentes felhasználási jogot enged a Szervezőnek, amely így jogosulttá válik például a Pályázatban szereplő egyes szerzői anyagok, többszörözésére, átdolgozására. 13. Pályázatot nyújthat be: minden olyan közösség, amely a „pályázat célcsoportja” pontban felsorolt feltételeknek megfelel, a megadott határidőig beküldi a települési önkormányzata által aláírt Szándéknyilatkozatot, valamint elfogadja jelen Pályázati Szabályzatot. PÁLYÁZAT BÍRÁLÁSI SZEMPONTOK 1. A pályázatok értékelését szakmai zsűri végzi az alábbi szempontrendszer szerint: – a pályázat mennyire felel meg a kiírásnak, a pályázati céloknak, – a pályázat kreativitása. 2. A pályázat során beérkezett pályázatok a Szervező és az Ügynökség által megvizsgálásra kerülnek, hogy azok megfelelnek-e a jelen Szabályzatban foglaltaknak, a feltételeknek nem megfelelő pályázatok érvénytelennek minősülnek. 3. A beérkezett érvényes Pályázatokat az E.ON szakmai zsűrije saját hatáskörben bírálja el. A Zsűri névsora és a bírálat nem nyilvános. A zsűrizés során 24 nyertes (23 nyertes és 1 fődíjas) kerül kiválasztásra, valamint ezzel egyidejűleg 6 Pótnyertes is kiválasztásra kerül. 4. A Szervező kizárja azt a Pályázatot, amelyre nézve az azt benyújtó Pályázó a 2014. november 20-i póthatáridőig sem nyújtja be a települési önkormányzat által aláírt Szándéknyilatkozatot, vagy a vele való kommunikáció azért nem lehetséges, mert a Pályázatán feltüntetett elérhetőségek nem valósak, hiányosak vagy tévesek. A Pályázó téves adatszolgáltatásából eredően a Szervezőt és az Ügynökségeket semmilyen felelősség nem terheli. A PÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÁSA 1. A jelentkezés 2014. november 3-án 0:00-tól lehetséges, kizárólag a http://www.eonadvent.hu holnapon keresztül. A pályázat beadásának határideje 2014. november 17. 23:59.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám 2. Az Eredményhirdetés módja és ideje: 2014. november 25. 17 óra. A nyertes pályázók névsorát a http://www.eonadvent.hu honlapon tesszük közzé. A Pályázat Nyerteseit a Jelentkezés során megadott elérhetőségeiken, telefonos és emailes úton értesítjük. A Szervező a Nyerteseket munkanapokon legalább két alkalommal próbálja meg telefonon értesíteni, 9:00 és 17:00 óra között. Amenynyiben egy Nyertessel 3 munkanapon belül nem sikerül felvenni a kapcsolatot, automatikusan kizárásra kerül és helyére a következő pótnyertes kerül. 3. A Pályázaton elnyert nyeremények készpénzre nem válthatóak, át nem ruházhatóak. A karácsonyfa a Szervező által meghatározott dekorációval kerül felállításra, egyéni kéréseket nem áll módunkban figyelembe venni. 4. A karácsonyfa méretének valamint dekorációjának és a kihelyezési időszak indokolt esetben történő megváltoztatásának jogát a Szervező fenntartja. 5. Pályázata beküldésével a Pályázó tudomásul veszi, hogy a http://www.eonadvent.hu weboldal tartalma, teljesítménye, üzenet- és adatátviteli-, valamint válaszadási sebessége a kiszolgáló technológia függvénye, és ezáltal ezeket kedvezőtlenül befolyásolhatja olyan, a Szervezőn kívülálló tényező, mint például (de nem kizárólagosan) kapcsolati/hálózati hiba, a szerver számítógépek teljesítménye, valamint a biztonságos hálózati kapcsolat fenntartása. A Szervező és a megbízásából eljáró Ügynökségek az e bekezdésben írtakból fakadó mindennemű felelősséget kizárnak. A http://www.eonadvent.hu oldalon szereplő képek illusztrációk. ADATKEZELÉS 1. Az adatszolgáltatás önkéntes. Azok, akik a pályázatban részt vesznek, tudomásul veszik és önként, a megfelelő tájékoztatás birtokában kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy megadott személyes adataikat a Szervező és annak megbízásából eljáró Lebonyolító a Pályázat lebonyolítása, a nyertes kiválasztása és értesítése, a karácsonyfa és egyéb nyeremények átadása és a számviteli kötelezettség teljesítése érdekében célhoz kötötten kezelje és felhasználja. A Szervező szavatolja, hogy az adatkezelés mindenben a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartásával történik. A Szervező bármikor lehetőséget biztosít a Pályázónak arra, hogy tájékoztatást kérjen személyes adatai kezeléséről, kérje azok törlését, zárolását vagy helyesbítését a http://www.eonadvent.hu weboldalon feltüntetett elérhetőségén keresztül. 2. Az adatok kezelője az E.ON Hungária Zrt., míg az adatfeldolgozó a Multeam 360 Kft. Az adatkezelés az adatvédelmi hatóság nyilvántartásába bejelentésre került, az adatkezelés nyilvántartási számának kiadása folyamatban.
43
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/45. szám 3. Szervező és a Lebonyolító a regisztráció során tudomására jutott személyes adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései szerint kezeli, illetve dolgozza fel. 4. A Szervező, valamint a Lebonyolító a Pályázathoz kapcsolódóan kizárólag a Pályázat lebonyolítása és a kapcsolódó törvényi kötelezettségek teljesítése érdekében, az alábbiakban meghatározott adatokat kezeli. A beérkezett Pályázatok alapján rögzítésre kerül a Pályázó valamint a Pályázó Kapcsolattartójának neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, a beküldés ideje, valamint a beérkezett Pályázat tartalma, illetve a karácsonyfa átadásához, a kapcsolattartáshoz, valamint az esetleges adók, más közterhek Szervező általi megfizetéséhez kapcsolódó esetleges további adatok. A beérkezett Pályázatok alapján szerzett adatok, információk bizalmasak, azokat az adatfeldolgozást végző alvállalkozó cég, Multeam 360 Kft. dolgozza fel. 5. Minden további, a Pályázat során megszerzett személyes adatot a Szervező és Lebonyolító a Pályázatot követően megsemmisítenek, azok marketing célokra nem kerülnek felhasználásra, valamint a Pályázat beküldése során, illetve a nyertesség esetén megadott személyes adatok kezelése a Pályázat beküldésével kezdődik és addig tart, amíg az adatkezeléssel érintett az adatok törlését az adatkezelőtől nem kéri. A nem nyertes Pályázók esetében az Pályázat végét követő 30. napig. A Nyertes adatai az Eredményhirdetéstől számított 6 hónap elteltével kerülnek törlésre.
Pályázatfigyelő. Megjelenik minden héten. Kiadja az i&i Kulturális Informatikai és Innovációs Kft. Alapítók: Huszerl József és Varga A. Tamás Főszerkesztő: Huszerl József Szerkesztő: dr. Tamás Erzsébet Tördelőszerkesztő: Príma Viktória Megrendelhető a szerkesztőség címén: Szokolárs Marianna, szerkesztőségi titkár Telefon: 06-30-659-6388 1011 Budapest, Corvin tér 8. 1251 Budapest, Pf. 88 Tel.: 06-1/214-3520 e-mail:
[email protected] Honlap: hetilap.pafi.hu A 2014. évi előfizetési díj: 16 645 Ft áfával (havi 1387 Ft) ISSN 1419-5852