P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek – 2016/01.
A Magyar Kormány sikeresen tárgyalt Norvégiával A Magyar Kormány sikeresnek ítéli meg azokat a tárgyalásokat, amelyeket Norvégiával az elmúlt hónapokban folytatott az úgynevezett Norvég Alapok további működéséről. A megállapodás eredményeként egyrészt biztosított Magyarország teljes szuverenitása, vagyis a jövőben idegen kormány, a magyar kormány együttműködése és ellenőrzése nélkül nem tud támogatást osztani hazánkban. Másrészt ezzel azt is elértük, hogy a következő támogatási ciklusban az Ökotárs Alapítvány nem lesz részese a támogatások odaítélésének és kihelyezésének. Az Ökotárs működésével kapcsolatban megfogalmazott kormányzati kifogások miatt alakult ki a vita Norvégiával, és azok továbbra is érvényesek. Forrás MTI OS, Kiadó: Miniszterelnökség 2015. december 22. További írások a témával kapcsolatban: http://www.vg.hu/gazdasag/megegyezett-a-kormany-a-norvegokkal-kimarad-azokotars-a-tamogatasi-rendszerbol462930?utm_source=hirlevel&utm_medium=hirlevel&utm_campaign=gazdasagi http://444.hu/2015/12/22/titkos-alkut-kotott-a-kormany-a-norvegokkalmindenben-engedtek-nekik A mintegy két éves folyamat során megjelent írásokból: http://www.pafi.hu/_pafi/cikkek.nsf/cimsz/E13A512C67BB8726C1257D0600312 934
Civil Citrom 2015 Az elmúlt időben is tapasztalhattuk, hogy a civil szektor tovább veszíti el jogosítványait, fosztják meg önszerveződési és tevékenységi lehetőségeitől. Épp ezért az előző évekhez hasonlóan, idén is kiosztjuk a CIVIL CITROM DÍJAT, ami harmadik szektor egyfajta önszerveződése és kifejezési módja, információs és civil értékítéleti felülete. Fricska, amellyel a civil szervezetek, vezetők, önkéntesek, szakemberek „jelölései” (javaslatai) alapján évente meg-ítélt címet (minősítést) adunk az ezt „kiérdemlő” személyeknek, szervezeteknek, intézményeknek, a civil valóság egyes elemeinek. A CIVIL CITROM DÍJ jelölésére invitálunk minden civil és civil szervezetet! A jelöléseket a www.civilcitrom.hu honlapon lehet megtenni és megtekinteni. A honlapot a kezdeményezők egy olyan nyilvános felületnek szánják, ahol retorziós kockázatok nélkül, akár anonim módon is jelezhetők az egyes területeken (földrajzi – ágazati és szakmai –, vagy intézményi területeken) tapasztalt és a civil nonprofit szektort romboló intézkedések, eljárások, technikák, tevékenységek. A jelölési időszak január 1. és január 31. napja között lesz.
Rabszolgavásár volt a karácsonyi forgatag közepén Az országban négy helyszínen figyelemfelhívó akciót tartott az Anthropolis Egyesület a modernkori rabszolgaság ellen. Az akció részeként a nagyvárosi karácsonyi vásárok közelében váratlanul felbukkanó rabszolga-aukciót tartottak, kikiáltóval és árverésre bocsátott emberi munkaerővel.
2 „Az utcai performansz kockázatos akció volt, de örömmel tapasztaltuk, hogy a járókelők az első döbbenet után jól fogadták a szándékosan polgárpukkasztó rögtönzött előadást” – mondta el a rendezvényeket követően Mihalkó Viktória, az Anthropolis Egyesület „Időtlen rabszolgaság?” elnevezésű projektjének vezetője. A szakember rámutatott: a modernkori rabszolgaság számos formájával találkozhat egy magyar állampolgár akár nap, mint nap, anélkül, hogy tudatosulna. „Ugyan bizonyos formák, mint például a prostitúcióra kényszerítés, a csicskáztatás vagy a kényszerkoldultatás ismert fogalmak, azokat mégsem rabszolgaságként definiáljuk, és elterjedtségükkel sem vagyunk tisztában: a modernkori rabszolgaság hazai társadalmat átszövő formái szinte láthatatlanok” – hívta fel a figyelmet Mihalkó Viktória. A szakértő hozzátette: a magyar társadalom elemi érdeke, hogy megóvja a veszélyeztetett közösségeket és egyéneket a rabszolgaság legkülönfélébb formáitól. A rabszolgasággal szembeni küzdelem viszont csak akkor lehet eredményes, ha felismerjük és néven nevezzük a jelenséget. Egy átfogó nemzetközi kutatás szerint (Global Slavery Index – Walk Free Foundation) Magyarországon 36 000 áldozat él rabszolgasorban, többségük nő. Az összes áldozat 25%-a 18 év alatti. A veszélyeztetettek legtöbbször emberkereskedelem útján válnak áldozattá. A figyelemfelkeltő akciók az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósulnak meg. Az Időtlen rabszolgaság? című projekt célja, hogy teret adjon a kérdésben érintett intézmények, szervezetek képviselőinek a szakmai párbeszédre, az emberkereskedelemmel, a rabszolgasággal szembeni hatékonyabb fellépés érdekében. „A Kecskeméten, Nyíregyházán, Miskolcon és Budapesten megtartott utcai akciónk célja az volt, hogy színházi eszközök alkalmazásával hívjuk fel a figyelmet a modernkori rabszolgaság jelenségére, a mindennapi életünkben való jelenlevőségére” – mondta el Mihalkó Viktória. Az akcióban felkészített önkéntesek és színészek segítségével egy rabszolgavásárt jelenítettek meg a karácsonyi vásárok területén. A rabszolgavásárra egy vásári kikiáltót alakító színész hívta fel a figyelmet, aki a színpadról magát a vásárt is levezette. A színpadra állított önkéntesek megvásárolható rabszolgákat alakítottak, akikre a tömegben, inkognitóban megbújó, a karácsonyi vásár látogatóját alakító színészek látszólag spontán módon licitálni kezdtek. Néhány perc elteltével, amikor már kellő számú érdeklődő figyelmét sikerült a rögtönzött előadásra felhívni, a beépített szereplők kiléptek a tömegből és a színpadra állva kifeszítették a molinót a kampányesemény szlogenjével. A szervezők az akció céljának felfedése után szórólapokon tájékoztatták az érdeklődőket a modernkori rabszolgaság jelenségéről, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám Az Anthropolis Egyesületről: A 2002-ben kulturális antropológusok által alapított Anthropolis Egyesület kiemelt céljai a globális egyenlőtlenségek és igazságtalanságok elleni küzdelem és a kritikus globális állampolgári attitűd elfogadtatása. Az Egyesület üzemelteti az első hazai globális nevelés tudásközpontot, illetve Anthropolis címmel tematikus társadalmi-kulturális folyóiratszámokat ad ki. Az Egyesület kiterjedt hazai és külföldi kapcsolathálóval rendelkezik. Az Időtlen rabszolgaság? projektről: A mai Magyarországon hivatalos becslések szerint 36.000 ember él rabszolgasorban, amivel Európában a 3. helyen állunk. A látencia óriási, a bejelentett esetek száma évente nem éri el a százat. A rabszolgák jelentős része a hazai vagy nemzetközi emberkereskedelem révén válik áldozattá. Az emberkereskedők kihasználják, hogy az áldozatok többsége nagyon nehéz körülmények között él, és akár jelentős kockázatot is hajlandó vállalni a boldogulás reményében. A hazai kutatások alapján főként prostitúcióban, adósrabszolgaként és szerződéses rabszolgaként élnek az áldozatok, köztük elsősorban nők. Az áldozatok legalább negyede 18 évesnél fiatalabb. Az Anthropolis Egyesület Időtlen rabszolgaság? című projektjének célja, hogy teret adjon a kérdésben érintett intézmények, szervezetek képviselőinek a szakmai párbeszédre, az emberkereskedelemmel, a rabszolgasággal szembeni hatékonyabb fellépés érdekében. Továbbá könyv, kiállítás és utcai akció formájában hívja fel a problémára a szélesebb közönség figyelmét. A projekt a veszélyeztetett megyékben indított átfogó szemléletformáló, rehabilitációs és a jogi szabályozást felülvizsgáló tevékenységet, és épít a civil szervezetek ill. a gyermekvédelmi intézmények, bűnüldözői szervek, rehabilitációs szolgálatok, védőnői szolgálatok prevenciós programok és hazai ill. külföldi kutatások eddigi eredményeire. A figyelemfelkeltő akciók az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósulnak meg. Forrás: Az egyesület szerkesztőségünknek írt levele. Az írásban említett projekt honlapja: http://anthropolis.hu/projektek/idotlen-rabszolgasag/
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám
3
Kopogjon be a szomszédba, ne csak az ünnepek idején!
Akiknek meg kell tanulni angolul vagy németül!
Sokan élnek elszigetelve a társadalomtól, de nem csak tanyán vagy külterületen, akár még tömbházon belül vagy magánházas környéken is. Sokan a fűtetlen szobákban, alultápláltan – nélkülözve kénytelenek élni. Rácz Anett szociológus, a Mátrix Közhasznú Alapítvány munkatársa arra kéri a jó szándékú és jobb módban élőket, hogy ne hagyják magukra a környezetükben élő rászorulókat! Ha az öreg vagy egyedül élő szomszédot az ünnepi és fagyos időszakban nem látja napokig, úgy kopogjon át, bizonyosodjon meg arról, hogy nincsen probléma. Ha már úgyis főzött teát vagy egy lábas ételt, vigyen át pusztán odafigyelésből annak, akiről tudja, hogy lehet teljesen egyedül van, nincs mit ennie. A Mátrix Közhasznú Alapítvány az advent idején ötezernél több egyén és család részére osztott ki ruhát, cipőt, élelmiszert. Ha csak minden tizedik tehetősebb család vagy egyén segít egy rászorulót, már fagyástól vagy éhezéstől menekülhet meg minden veszélyeztetett személy. Együtt csodákra vagyunk képesek, egy kis odafigyeléssel életet menthet a zord hidegben és az ünnepek idején. Világunkat mi magunk alakítjuk, szükség van a pozitív gondolkodásra és a segítő célú összefogásra.
Egy módszer azoknak, akik céljaik elérése érdekében nagyon gyorsan akarnak nagyon jól angolul vagy németül beszélni, de nincs idejük szavakat magolni és nyelvórákra ingázni.
Takarók, életmentő apró segítség fagyás ellen A Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központ egész évben segíti a rászoruló lakosságot. Télen folyamatos takaró osztással az utcán és a fűtetlen lakásokban élők krízis helyzetét lehet csökkenteni. Egy plusz réteg takaró vagy vastag ruha védelmet biztosíthat a kihűlés vagy a fagyás ellen. A www.centerke.hu oldalon a segítő tevékenységről bővebben lehet olvasni. Együtt többet tehetünk.
További tudnivalók: http://etc.e-talkingclub.com/hu2029
Forrás: Mátrix Közhasznú Alapítvány Weboldal: www.matrixalapitvany.hu Centerke: www.centerke.hu
Bevételnövelő tréning az interneten
Miben különleges ez a módszer? úgy tanulhat, ahogy a magyar nyelvet elsajátította; helytől és időtől függetlenül használhatja, tehát bárhol és bármikor a saját ritmusában tanulhat; alkalmanként 30-40 percet kell intenzíven tanulnia; idegen nyelvi környezetet szimulál; A módszer alapeleme már bizonyított, hiszen Ön is kiválóan beszéli az anyanyelvét. Online nyelvtanulás az anyanyelv elsajátításának rendje szerint, amit az Ön élethelyzetéhez igazíthat pénz-visszafizetési garancia mellett.
Távoktatási tanfolyamaink az interneten Forgalom-, és nyereségnövelő marketingismeretek célratörő kisvállalkozásoknak és értékesítésben érdekelt szervezeteknek. Ön elégedetlen vállalkozásának eredményével? Szeretne még több vevőt és ügyfelet?
4 Most megtanulhatja azokat az olcsón és egyszerűen kivitelezhető, azonnal bevethető, bizonyítottan működő, nyereségnövelő módszereket, amikkel felpörgetheti vállalkozását, vagy szervezetének értékesítésben érdekelt szegmenseit. Milyen nélkülözhetetlen, bevételteremtő ismereteket nyerhet Ön a Pályázatfigyelő online tréningjén? Ön megtanulja többek között... ...megírni a saját, hatékony reklámszövegeit, megtanulja hogyan kell velük hatással lenni a piacra, ...megszerkeszteni az elutasíthatatlan ajánlatokat, megtanulja hogyan kell velük az érdekeinek megfelelő irányba terelni az érdeklődőket és kizárni a konkurenciát, ...azokat az egyszerűen elvégezhető piackutatási módszereket, amikkel azonnal feltárhatja és kiszolgálhatja a környezetének valódi igényeit, ...a kreatív árképzési technikákat, amik méltó szintre emelik termékeinek, szolgáltatásainak értékét az emberek érzékelésében, ...mi az a kevés értelmes dolog (piacszerzés és értékesítés) amiért érdemes céges weboldalt indítani és hogyan kell jól csinálni azt. Sokszorozza meg vállalkozásának, szervezetének bevételteremtő erejét Ön is! Jelentkezzen a Pályázatfigyelő online tréningjére most, hogy mihamarabb, akár holnap kipróbálhassa azokat a nélkülözhetetlen bevételteremtő ismereteket, amikre minden, értékesítésben érdekelt vállalkozónak és szervezetéért felelősen gondolkodó döntéshozónak szüksége van. Ha Önnek nincs ideje rá, akkor a konkurenciájának majd lesz! :-( Jelentkezés és további információk a tréningről itt: http://bevetel-tanfolyam.pafi.hu
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám Én-márka építés online képzés vállalkozóknak és a vállalkozás iránt érdeklődőknek Praktikus és jövedelmező üzleti, eladási és marketing program. Nem csak kitalálod a tanfolyam alatt, mit kell tenned… megtanulod azt is: 'hogyan' kell tenned, hogy előrébb juss. Mi több, … ennek a nagy részét már meg is teszed a tanfolyam alatt. Neked szól, ha TE tudatos vállalkozóvá szeretnél válni, ha TE rövid idő alatt meg szeretnéd sokszorozni a marketingben és az értékesítésben használatos kompetenciáidat és tapasztalataidat. Amiről szó lesz a képzésen (kattints): http://selfbranding-tanfolyam.pafi.hu/
Projekt-tervezés és pályázatírás Az Ön aktuális projekt-ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://tanfolyam.pafi.hu
Forrásteremtés Az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu
Szervezetfejlesztés Képes lesz a többiekkel együtt megfogalmazni egy olyan szervezeti jövőt, amely mellett kölcsönösen elköteleződnek. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám
5
Weboldal-készítés
Részvétel a távolból
Egyszerű eszközökkel elkészíti honalapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a www.wordpress.com segítségével. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
A program célja, hogy egy-egy eseményt elérhetővé lehessen tenni az interneten azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen. Tudnivalók és jelentkezés: http://reszvetel-tanfolyam.kka.hu/
6
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám
TARTALOM A Magyar Kormány sikeresen tárgyalt Norvégiával ............................................. 1 Civil Citrom 2015 .................................................................................................. 1 Rabszolgavásár volt a karácsonyi forgatag közepén ........................................... 1 Kopogjon be a szomszédba, ne csak az ünnepek idején! ................................... 3 Akiknek meg kell tanulni angolul vagy németül! ................................................... 3 Távoktatási tanfolyamaink az interneten .............................................................. 3 TARTALOM .......................................................................................................... 6 A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója ....................................... 7 Korábban megjelent pályázatok ........................................................................... 7 Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Nemzeti összetartozás kollégium / NEA-NO-16-SZ ................................................ 8 Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Közösségi környezet kollégium / NEA-KK-16-SZ ......................................................... 9 Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Társadalmi felelősségvállalás kollégium / NEA-TF-16 ................................................ 11 Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Új nemzedékek jövőjéért kollégium / NEA-UN-16-SZ ........................... 12
Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Mobilitás és alkalmazkodás kollégium / NEA-MA-16-SZ ....................... 14 A magyar kultúráért és oktatásért a határon túl .................................................. 15 A mi történetünk – alkotáspályázat a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléke .................................................................. 21 A határok kódolása és dekódolása a 21. század hajnalán – európai projektek .................................................................................... 25 Henry Moore Intézet ösztöndíja .......................................................................... 25 Civil Szemmel – előzetes videópályázat NCTA támogatottaknak ...................... 25 34. Magyar Sajtófotó Pályázat ............................................................................ 26 Kié lesz az Aranytoll? .......................................................................................... 29 Németh Gyula Díj 2016 – sportújságíróknak ...................................................... 29 2. Magyar Filmhét – filmalkotások bemutatása................................................... 30 Test_Tánc_Kép – Egypercesek (tánc)filmre ....................................................... 31 Kedvenc kuckós dalom – rajzpályázat ................................................................ 32 Az erdő télen – fotópályázat................................................................................ 32
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám
7
A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója A támogatás címe
Beadási határidő
3 jó cselekedet
2016. 01. 05.
Mikro-, kis- és közép-vállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása / GINOP 1.2.2-15
folyamatos
Utolsó módosítás
Link a pályázathoz a www.pafi.hu oldalon
2015. 12. 16. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/36C986426065B59AC1257E8A0 031CED6 2015. 08. 07. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/46D9F4B21A598527C1257E600 03B6396
folyamatos
2015. 09. 25. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/BBDEAC7A8B0E7CC2C1257EA F00359187
2016. 02. 12., 2016. 06. 10., 2016. 10. 12., 2017. 02. 10., 2017. 06. 09., 2017. 10. 11.
2015. 12. 30. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/263B049203D8A8FBC1257F060 04E68FD
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása / GINOP-2.1.1-15
folyamatos
Prototípus, termék-, technológiaés szolgáltatásfejlesztés / GINOP-2.1.7-15
folyamatos
2015. 12. 01. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/52E1D134A47F03B3C1257EAF 003B6CEE 2015. 12. 14. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/2D53F7EF600F35B2C1257EF30 030712B
Iparjog / GINOP-2.1.3-15 Trágyatárolók építésére pályázhatnak a termelők
Korábban megjelent pályázatok A korábbi számainkban megjelent és még érvényes pályázatokat előfizetőink az alábbi linken találják meg: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/e_hetilaphoz_korabban_megjelent?OpenPage
8 Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Nemzeti összetartozás kollégium / NEA-NO-16-SZ Pályázati kategória kódja: NEA-NO-16-SZ Meghirdetés dátuma: 2015. december 15. A Nemzeti összetartozás kollégium (továbbiakban: Kollégium) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (továbbiakban: Alapkezelő) nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának támogatására az alábbiaknak megfelelően: – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (továbbiakban: Civil tv.); – a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet (továbbiakban NEAr.); – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.); – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.); – az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet; – a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendelet. FIGYELEM! Jogszabályváltozás esetén a pályázati kiírásban foglaltak módosulhatnak. Jelen pályázati kiírás részét képezi a „Pályázati Útmutató a NEA 2016. évi szakmai pályázatokhoz” (továbbiakban: Pályázati Útmutató), amely letölthető a http://www.emet.gov.hu illetve a http://www.civil.info.hu/web/nea linkeken. 1. A pályázat célja A Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám 2. A támogatható tevékenységek I. civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények támogatása (a Civil tv. 56. § (4) bekezdése szerint együttesen beadott pályázatra kizárólag ennél a pontnál van lehetőség); II. nemzetközi civil kapcsolatokban a magyarországi civil szervezetek jelenlétének biztosítása, hazai és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon történő részvétel támogatása, nemzetközi tagdíjakhoz támogatás biztosítása, európai integrációt elősegítő programok támogatása; III. civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása; Civil tv. 56. § 3. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg mértéke Civil tv. 56. §, NEAr. 29. § A rendelkezésre álló forrás 1 290 784 800 Ft Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 54. alcím Nemzeti Együttműködési Alap fejezeti kezelésű előirányzat [ÁHT: 332995] terhére (továbbiakban: pályázati keretösszeg), az alábbi bontásnak megfelelően: a. szövetségek részére 3%. b. egyesületek (nem szövetségek) és alapítványok részére 97%. Amennyiben a szövetségek részére szétosztható keretösszeg nem kerül felhasználásra, a Kollégium a nem szövetségként működő egyesületek, továbbá alapítványok támogatására használhatja azt fel. A keretösszeg a Kollégiumok között egyenlő arányban kerül felosztásra. Nemzeti összetartozás kollégium Pályázati keretösszeg 258 156 960 Ft Pályázati keretösszegből szövetségek részére szétosztható keret: 7 744 709 Ft Pályázati keretösszegből egyesületek (nem szövetségek) és alapítványok részére szétosztható keret: 250 412 251 Ft 4. A pályázat benyújtásának határideje, feltételei, keretei Nemzeti összetartozás kollégium Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása: A Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme területén működő civil szervezetek. Benyújtási határidő: 2016. 01. 19.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám Támogatási időszak kezdő időpontja: 2016. 04. 01. Támogatási időszak záró időpontja: 2017. 03. 31. 5. Pályázók köre Civil tv.59. § (1)–(2) bek. 5.1. Pályázat benyújtására jogosult civil szervezetek: Az alábbi – Magyarországon nyilvántartásba vett – szervezetek nyújthatják be elektronikus pályázatukat: – szövetségek1, – alapítványok, egyesületek (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot) Társpályázó is csak: – szövetség vagy – alapítvány, illetve egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot) lehet. 5.2. A NEA-NO-16-SZ jelű kategórián az alábbi alapcél szerinti tevékenységeket ellátó szervezetek nyújthatják be pályázatukat: – a Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység elősegítése, – az európai integráció elősegítése, – a Magyarországon élő nemzetiségek védelme, – az emberi és állampolgári jogok védelme, – a vallási tevékenység elősegítése. 5.3. Nem nyújthatnak be pályázatot: – szakszervezetek, – pártok, – párt által alapított alapítványok, – párt részvételével létrehozott egyesületek, – munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezetek, – kölcsönös biztosító egyesületek, – közalapítványok, – bevett egyház, egyházi jogi személy, – civil társaság, valamint azon szervezetek: – nem minősülnek átlátható szervezetnek; – amelyek az Áht. és a Civil tv. alapján összeférhetetlennek minősülnek; Felhívjuk figyelmüket, hogy a szervezet adatait az Országos Bírósági Hivatal alábbiakban megjelölt honlapján a Civil Szervezetek Névjegyzékével szükséges egyeztetni.
9 http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil-szervezetek/civil-szervezeteknevjegyzeke-kereses Amennyiben újonnan regisztrált a szervezet, vagy változás történt, esetleg módosítást lát szükségesnek, úgy a regisztrációs nyilatkozatot az Alapkezelő részére postai úton meg kell küldeni. A módosítást követően az EPER-ből kinyomtatott Regisztrációs Nyilatkozat (amelyet a szervezet képviselőjének/képviselőinek kell aláírnia) egy eredeti példányát (és az azt alátámasztó dokumentumok hiteles másolatait) postai úton az alábbi postacímre kell küldeni: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1381 Budapest, Pf. 1407 FIGYELEM! A regisztrációs nyilatkozatnak legkésőbb a pályázat benyújtásának napjáig (EPER-ben történő véglegesítés) be kell érkeznie az Alapkezelőhöz. Amennyiben a regisztrációs nyilatkozat nem, vagy határidő után kerül postázásra, az a pályázat formai érvénytelenségét vonja maga után. 12. A pályázat benyújtásának határideje A pályázat EPER-ben való véglegesítésének határideje: 2016. január 19. 23:59. FIGYELEM! Azon pályázatok, amelyek határidőben nem kerülnek véglegesítésre, nem minősülnek benyújtott pályázatnak, és az Alapkezelő formai ellenőrzésnek sem veti alá. A pályázat kiírását rövidítettük a teljes kiírás ás a további dokumentumok a következő linken találhatók http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok
Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Közösségi környezet kollégium / NEA-KK-16-SZ Pályázati kategória kódja: NEA-KK-16-SZ Meghirdetés dátuma: 2015. december 15. A Közösségi környezet kollégium (továbbiakban: Kollégium) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (továbbiakban: Alapkezelő) nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának támogatására az alábbiaknak megfelelően: – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (továbbiakban: Civil tv.);
10 – a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet (továbbiakban NEAr.); – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.); – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.); – az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet; – a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendelet. FIGYELEM! Jogszabályváltozás esetén a pályázati kiírásban foglaltak módosulhatnak. Jelen pályázati kiírás részét képezi a „Pályázati Útmutató a NEA 2016. évi szakmai pályázatokhoz” (továbbiakban: Pályázati Útmutató), amely letölthető a http://www.emet.gov.hu illetve a http://www.civil.info.hu/web/nea linkeken. Közösségi környezet kollégium Pályázati keretösszeg: 258 156 960 Ft Pályázati keretösszegből szövetségek részére szétosztható keret: 7 744 709 Ft Pályázati keretösszegből egyesületek (nem szövetségek) és alapítványok részére szétosztható keret: 250 412 251 Ft 4. A pályázat benyújtásának határideje, feltételei, keretei Kollégium Közösségi környezet kollégium Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása: A kulturális tevékenység, közművelődés, tudomány és kutatás, hagyományápolás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, társadalmi párbeszéd, fogyasztóvédelem, a település és közösségfejlesztés területén működő civil szervezetek. Benyújtási határidő: 2016. 01.15. Támogatási időszak kezdő időpontja: 2016. 04. 01. Támogatási időszak záró időpontja: 2017. 03. 31. 5. Pályázók köre Civil tv.59. § (1)–(2) bek. 5.1. Pályázat benyújtására jogosult civil szervezetek: Az alábbi – Magyarországon nyilvántartásba vett – szervezetek nyújthatják be elektronikus pályázatukat: – szövetségek, – alapítványok, egyesületek (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot)
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám FIGYELEM! Egy pályázó szervezet egy pályázatot nyújthat be NEA-KK-16-SZ kategória keretében. A benyújtott pályázat nem vonható vissza. FIGYELEM! Együttes pályázat nem nyújtható be. 11. A pályázatok benyújtásának módja és helye 11.1. A pályázatot kizárólag elektronikusan EPER-ben lehet benyújtani. A pályázat elektronikus benyújtásának egyes lépéseit az EPER felhasználói kézikönyvben leírtak szerint, illetve a Pályázati Útmutatóban rögzített módon kell elvégezni. FIGYELEM! Az EPER rendszert a http://eper.hu/eperemet/paly/palybelep.aspx oldalon vagy a http://www.emet.gov.hu honlapon keresztül lehet elérni. A pályázat benyújtását megelőzően minden, regisztrációval nem rendelkező pályázónak regisztrálnia kell magát az EPER rendszerben, amelyhez rendelkeznie kell egy érvényes e-mail címmel. 11.2. A pályázatok benyújtása során, a jelen pályázat beadása napjáig a pályázónak egyszeri és egy összegű pályázati díjat kell megfizetnie kizárólag banki átutalással, melynek összege 2000 Ft. A banki átutalást alátámasztó dokumentumot (banki átutalási megbízás, bankszámlakivonat nyitó- és záró egyenleggel), kérjük az EPER-ben „dokumentumbeküldőn” keresztül felcsatolni. A díjat banki átutalással, a következő számlaszámra kell befizetni: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 IBAN HU17100320000145146100000000 A pályázati díj határidőre történő meg nem fizetése vagy késedelmes teljesítése a pályázat formai érvénytelenségét vonja maga után. Kérjük, pályázatát csak akkor véglegesítse EPER-ben, ha a pályázati díjat már elutalta és az utalást alátámasztó banki dokumentumot az EPER-be feltöltötte. FIGYELEM! A pályázónak nem kell befizetnie a pályázati díjat, ha a NEA-16M kiíráshoz kapcsolódóan egyszer már megfizette azt. 1. A pályázat célja Kulturális tevékenység, közművelődés, tudomány és kutatás, hagyományápolás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, társadalmi párbeszéd, fogyasztóvédelem, a település és közösségfejlesztés területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása. 2. A támogatható tevékenységek I. civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények támogatása;
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám II. nemzetközi civil kapcsolatokban a magyarországi civil szervezetek jelenlétének biztosítása, hazai és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon történő részvétel támogatása, nemzetközi tagdíjakhoz támogatás biztosítása, európai integrációt elősegítő programok támogatása; III. civil szférával kapcsolatos tudományos kutatások, monitoring-tevékenység és nyilvántartási feladatok támogatása; IV. civil szférával kapcsolatos szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztő, segítő, illetve esélyegyenlőséget és akadálymentességet elősegítő tevékenység és intézmények támogatása; V. civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása; VI. civil érdek-képviseleti tevékenység támogatása; Civil tv. 56. § 3. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg mértéke Civil tv. 56. §, NEAr. 29. § A rendelkezésre álló forrás 1 290 784 800 Ft Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 54. alcím Nemzeti Együttműködési Alap fejezeti kezelésű előirányzat [ÁHT: 332995] terhére (továbbiakban: pályázati keretösszeg), az alábbi bontásnak megfelelően: a. szövetségek részére 3%. b. egyesületek (nem szövetségek) és alapítványok részére 97%. Amennyiben a szövetségek részére szétosztható keretösszeg nem kerül felhasználásra, a Kollégium a nem szövetségként működő egyesületek, továbbá alapítványok támogatására használhatja azt fel. A keretösszeg a Kollégiumok között egyenlő arányban kerül felosztásra. A pályázat kiírását rövidítettük a teljes kiírás ás a további dokumentumok a következő linken találhatók http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok
Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Társadalmi felelősségvállalás kollégium / NEA-TF-16 Pályázati kategória kódja: NEA-TF-16-SZ Meghirdetés dátuma: 2015. december 15.
11 A Társadalmi felelősségvállalás kollégium (továbbiakban: Kollégium) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (továbbiakban: Alapkezelő) nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának támogatására az alábbiaknak megfelelően: – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (továbbiakban: Civil tv.); – a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II.16.) KIM rendelet (továbbiakban NEAr.); – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.); – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.); – az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet; – a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendelet. FIGYELEM! Jogszabályváltozás esetén a pályázati kiírásban foglaltak módosulhatnak. Jelen pályázati kiírás részét képezi a „Pályázati Útmutató a NEA 2016. évi szakmai pályázatokhoz” (továbbiakban: Pályázati Útmutató), amely letölthető a http://www.emet.gov.hu illetve a http://www.civil.info.hu/web/nea linkeken. 1. A pályázat célja Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása. 2. A támogatható tevékenységek I. civil szférával kapcsolatos szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztő, segítő, illetve esélyegyenlőséget és akadálymentességet elősegítő tevékenység és intézmények támogatása; 4. A pályázat benyújtásának határideje, feltételei, keretei Társadalmi felelősségvállalás kollégium Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása: Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, családsegítés, idős-
12 korúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek területén működő civil szervezetek. Benyújtási határidő: 2016. 01.18. Támogatási időszak kezdő időpontja: 2016. 04. 01. Támogatási időszak záró időpontja: 2017. 03. 31 5. Pályázók köre Civil tv.59. § (1)-(2) bek. 5.1. Pályázat benyújtására jogosult civil szervezetek: Az alábbi – Magyarországon nyilvántartásba vett – szervezetek nyújthatják be elektronikus pályázatukat: – szövetségek, – alapítványok, egyesületek (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot) 5.3. Nem nyújthatnak be pályázatot: – szakszervezetek, – pártok, – párt által alapított alapítványok, – párt részvételével létrehozott egyesületek, – munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezetek, – kölcsönös biztosító egyesületek, – közalapítványok, – bevett egyház, egyházi jogi személy, – civil társaság, valamint azon szervezetek: – nem minősülnek átlátható szervezetnek; – amelyek az Áht. és a Civil tv. alapján összeférhetetlennek minősülnek; FIGYELEM! Egy pályázó szervezet egy pályázatot nyújthat be NEA-TF-16-SZ kategória keretében. Együttes pályázat nem nyújtható be. A benyújtott pályázat nem vonható vissza. A pályázat befogadásáról az Alapkezelő legfeljebb a pályázat benyújtását követő hetedik napig befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésére vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a pályázatot. 11. A pályázatok benyújtásának módja és helye 11.1. A pályázatot kizárólag elektronikusan EPER-ben lehet benyújtani. A pályázat elektronikus benyújtásának egyes lépéseit az EPER felhasználói kézikönyvben leírtak szerint, illetve a Pályázati Útmutatóban rögzített módon kell elvégezni. FIGYELEM! Az EPER rendszert a http://eper.hu/eperemet/paly/palybelep.aspx oldalon vagy a http://www.emet.gov.hu honlapon keresztül lehet elérni. A pályá-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám zat benyújtását megelőzően minden, regisztrációval nem rendelkező pályázónak regisztrálnia kell magát az EPER rendszerben, amelyhez rendelkeznie kell egy érvényes e-mail címmel. A banki átutalást alátámasztó dokumentumot (banki átutalási megbízás, bankszámlakivonat nyitó- és záró egyenleggel), kérjük az EPER-ben „dokumentumbeküldőn” keresztül felcsatolni. A díjat banki átutalással, a következő számlaszámra kell befizetni: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 IBAN HU17100320000145146100000000 A pályázat kiírását rövidítettük a teljes kiírás ás a további dokumentumok a következő linken találhatók http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok
Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Új nemzedékek jövőjéért kollégium / NEA-UN-16-SZ Pályázati kategória kódja: NEA-UN-16-SZ Meghirdetés dátuma: 2015. december 15. Az Új nemzedékek jövőjéért kollégium (továbbiakban: Kollégium) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (továbbiakban: Alapkezelő) nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának támogatására az alábbiaknak megfelelően: – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (továbbiakban: Civil tv.); – a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet (továbbiakban NEAr.); – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.); – államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.); – az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet; – a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendelet.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám FIGYELEM! Jogszabályváltozás esetén a pályázati kiírásban foglaltak módosulhatnak. Jelen pályázati kiírás részét képezi a „Pályázati Útmutató a NEA 2016. évi szakmai pályázatokhoz” (továbbiakban: Pályázati Útmutató), amely letölthető a http://www.emet.gov.hu illetve a http://www.civil.info.hu/web/nea linkeken. 1. A pályázat célja Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés, természetés környezetvédelem területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása. 2. A támogatható tevékenységek I. civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények támogatása; II. nemzetközi civil kapcsolatokban a magyarországi civil szervezetek jelenlétének biztosítása, hazai és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon történő részvétel támogatása, nemzetközi tagdíjakhoz támogatás biztosítása, európai integrációt elősegítő programok támogatása; III. civil szférával kapcsolatos tudományos kutatások, monitoring tevékenység és nyilvántartási feladatok támogatása; IV. civil szférával kapcsolatos szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztő, segítő, illetve esélyegyenlőséget és akadálymentességet elősegítő tevékenység és intézmények támogatása; V. civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása; VI. civil szervezetek pályázati önrészeinek támogatása; VII. civil érdek-képviseleti tevékenység támogatása; Civil tv. 56. § 3. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg mértéke Civil tv. 56. §, NEAr. 29. § A rendelkezésre álló forrás 1 290 784 800 Ft Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 54. alcím Nemzeti Együttműködési Alap fejezeti kezelésű előirányzat [ÁHT: 332995] terhére (továbbiakban: pályázati keretösszeg), az alábbi bontásnak megfelelően: a. szövetségek részére 2%. b. egyesületek (nem szövetségek) és alapítványok részére 98%.
13 Amennyiben a szövetségek részére szétosztható keretösszeg nem kerül felhasználásra, a Kollégium a nem szövetségként működő egyesületek, továbbá alapítványok támogatására használhatja azt fel. A keretösszeg a Kollégiumok között egyenlő arányban kerül felosztásra. Kollégium: Új nemzedékek jövőjéért kollégium Pályázati keretösszeg 258 156 960 Ft Pályázati keretösszegből szövetségek részére szétosztható keret 5 163 139 Ft Pályázati keretösszegből egyesületek (nem szövetségek) és alapítványok részére szétosztható keret: 252 993 821 Ft 4. A pályázat benyújtásának határideje, feltételei, keretei Kollégium: Új nemzedékek jövőjéért kollégium Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása: A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés, természetés környezetvédelem területén működő civil szervezetek. Benyújtási határidő: 2016. 01. 19. Támogatási időszak kezdő időpontja 2016. 04. 01. Támogatási időszak záró időpontja: 2017. 03. 31. 5. Pályázók köre Civil tv.59. § (1)–(2) bek. 5.1. Pályázat benyújtására jogosult civil szervezetek: Az alábbi – Magyarországon nyilvántartásba vett – szervezetek nyújthatják be elektronikus pályázatukat: – szövetségek, – alapítványok, egyesületek (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot) Társpályázó is csak: – szövetség vagy – alapítvány, illetve egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot) lehet. 5.2. A NEA-UN-16-SZ jelű kategórián az alábbi alapcél szerinti tevékenységeket ellátó szervezetek nyújthatják be pályázatukat: – nevelés és oktatás; – képességfejlesztés; – gyermek- és ifjúsági érdekképviselet; – gyermek- és ifjúságvédelem; – egészségmegőrzés; – betegségmegelőzés; – gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység;
14 – kábítószer-megelőzés, – természet- és környezetvédelem. 5.3. Nem nyújthatnak be pályázatot: – szakszervezetek, – pártok, – párt által alapított alapítványok, – párt részvételével létrehozott egyesületek, – munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezetek, – kölcsönös biztosító egyesületek, – közalapítványok, – bevett egyház, egyházi jogi személy, – civil társaság, valamint azon szervezetek amelyek – nem minősülnek átlátható szervezetnek; – és amelyek az Áht. és a Civil tv. alapján összeférhetetlennek minősülnek. A pályázat kiírását rövidítettük a teljes kiírás ás a további dokumentumok a következő linken találhatók http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok
Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016 – Mobilitás és alkalmazkodás kollégium / NEA-MA-16-SZ Pályázati kategória kódja: NEA-MA-16-SZ Meghirdetés dátuma: 2015. december 15. A Mobilitás és alkalmazkodás kollégium (továbbiakban: Kollégium) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (továbbiakban: Alapkezelő) nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának támogatására az alábbiaknak megfelelően: – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény (továbbiakban: Civil tv.); – a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet (továbbiakban NEAr.); – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.);
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.); – az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet; – a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendelet. FIGYELEM! Jogszabályváltozás esetén a pályázati kiírásban foglaltak módosulhatnak. Jelen pályázati kiírás részét képezi a „Pályázati Útmutató a NEA 2016. évi szakmai pályázatokhoz” (továbbiakban: Pályázati Útmutató), amely letölthető a http://www.emet.gov.hu illetve a http://www.civil.info.hu/web/nea linkeken. 1. A pályázat célja Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, polgári védelem, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása. 2. A támogatható tevékenységek I. civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények támogatása; II. nemzetközi civil kapcsolatokban a magyarországi civil szervezetek jelenlétének biztosítása, hazai és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon történő részvétel támogatása, nemzetközi tagdíjakhoz támogatás biztosítása, európai integrációt elősegítő programok támogatása; III. civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása; IV. civil érdek-képviseleti tevékenység támogatása; Civil tv. 56. § 3. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg mértéke Civil tv. 56. §, NEAr. 29. § A rendelkezésre álló forrás 1 290 784 800 Ft Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 54. alcím Nemzeti Együttműködési Alap fejezeti kezelésű előirányzat [ÁHT: 332995] terhére (továbbiakban: pályázati keretösszeg), az alábbi bontásnak megfelelően: a. szövetségek részére 5%. b. egyesületek (nem szövetségek) és alapítványok részére 95%.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám Amennyiben a szövetségek részére szétosztható keretösszeg nem kerül felhasználásra, a Kollégium a nem szövetségként működő egyesületek, továbbá alapítványok támogatására használhatja azt fel. A keretösszeg a Kollégiumok között egyenlő arányban kerül felosztásra. Mobilitás és alkalmazkodás kollégium Pályázati keretösszeg: 258 156 960 Ft Pályázati keretösszegből szövetségek részére szétosztható keret: 12 907 848 Ft Pályázati keretösszegből egyesületek (nem szövetségek) és alapítványok részére szétosztható keret: 245 249 112 Pályázati keretösszegből egyesületek (nem szövetségek) és alapítványok részére szétosztható keret: 245 249 112 4. A pályázat benyújtásának határideje, feltételei, keretei Kollégium Mobilitás és alkalmazkodás kollégium Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, polgári védelem, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek. Benyújtási határidő: 2016. 01. 18. Támogatási időszak kezdő időpontja: 2016. 04. 01. Támogatási időszak záró időpontja: 2017. 03. 31. 5. Pályázók köre Civil tv.59. § (1)-(2) bek. 5.1. Pályázat benyújtására jogosult civil szervezetek: Az alábbi – Magyarországon nyilvántartásba vett – szervezetek nyújthatják be elektronikus pályázatukat: – szövetségek, – alapítványok, egyesületek (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot) Társpályázó is csak: – szövetség vagy – alapítvány, illetve egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot) lehet. 12. A pályázat benyújtásának határideje A pályázat EPER-ben való véglegesítésének határideje: 2016. január 18. 23:59 FIGYELEM! Azon pályázatok, amelyek határidőben nem kerülnek véglegesítésre, nem minősülnek benyújtott pályázatnak, és az Alapkezelő formai ellenőrzésnek sem veti alá.
15 A pályázat kiírását rövidítettük a teljes kiírás ás a további dokumentumok a következő linken találhatók http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok
A magyar kultúráért és oktatásért a határon túl A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2016. évi „Egyéb támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint: 1. A pályázat célja: Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által. A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával. 2. A pályázati felhívások tárgya I. A magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programok támogatása Ezen belül: – a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok, szórványprogramok támogatása – egyházi programok támogatása (kulturális, hitéleti és szociális tevékenységek) – magyar nyelvű köznevelési (oktatási-nevelési) programok támogatása – szakképzést végző oktatási intézmények programjai – magyar nyelvű felnőttképzési, felsőoktatási programok, tudományos kutatások, konferenciák; tanulmányi versenyek és szaktáborok támogatása – iskolabusz-üzemeltetésének támogatása – amatőr és hivatásos színházi produkciók támogatása – a határon túli magyar közösségek egymással való kapcsolattartását elősegítő, azt fejlesztő kulturális programok támogatása II. A magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása Ezen belül: – magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás
16 – szakmai kiadványok támogatása – honlap létrehozása és fejlesztése III. Civil szervezetek, illetve egyház, belső egyházi jogi személyek által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működésének valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása Ezen belül: – jelen pályázati felhívás 5. pontjában megjelölt pályázói kör részére működési kiadások támogatása (személyi kifizetések és azok járulékai, kis értékű eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek) – a magyar közösség törekvéseit szolgáló ingatlan-beruházások támogatása – korábbi években megkezdett ingatlan felújítások folytatásának támogatása – magyar tannyelven is oktató intézmények, háttérintézmények valamint országos regionális jelentőségű kulturális és közművelődési programokhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Egy pályázó pályázati tárgyanként (az I.-II.-III. római számmal jelölt, vastagon szedett címsorok, a címsorok alatt olvasható francia bekezdéssel jelölt témák nem képeznek külön pályázati tárgyat!) csak egy pályázatot nyújthat be. Magyarországi pályázók kizárólag az I., és a II. pályázati tárgyra nyújthatnak be pályázatot. 3. Támogatható kiadások: – Az I., és a II. pályázati tárgy esetében a programok lebonyolításának költségei (programokhoz kapcsolódó anyag- és tárgyi eszköz beszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai) – A III. pályázati tárgy esetében működési kiadások támogatása: (személyi kifizetések és azok járulékai, eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek, ingatlan beruházások). 4. Nem támogatható kiadások: – egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés) – ingatlan- és gépjárművásárlás – késedelmi kamat, bírság 5. Pályázók köre: A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be: – civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, állami fenntartású intézmény, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, és az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmény
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám – kizárólag a II. pályázati tárgyban gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság (a továbbiakban: vállalkozás), ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozás bele nem értve az egyéni vállalkozókat, valamint – egyházi jogi személy, valamint a határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye 6. Nem részesülhetnek támogatásban: 6.1. politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek 6.2. vállalkozások (kivételt képeznek a II. számú pályázati tárgyra pályázatot benyújtó gazdasági társaságok), 6.3. egyéni vállalkozók, 6.4. azok a szervezetek, akik a 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet fogalmának nem felelnek meg 6.5. azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – nekik felróható okból – maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget), 6.6. azok az intézmények, amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel, 6.7. azok a magyarországi intézmények, szervezetek, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek, 6.8. azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban, 6.9. azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be – a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül – vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.4 – 6.8. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám 7. Igényelhető támogatás: 7.1 Erdély, Felvidék, Vajdaság, Magyarország esetében 600 000 Ft3 000 000 Ft közötti összeg 7.2 Kárpátalja esetében 500 000 Ft-3 000 000 Ft közötti összeg 7.3 Horvátország, Muravidék esetében 200 000-3 000 000 Ft közötti összeg 7.4 A teljes támogatási keretösszeg 600 000 000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt. 7.5 A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, melyet egy összegben folyósít a Támogató. 7.6 A finanszírozás módja: 100%-os támogatási előleg nyújtása mellett utólagos beszámolási kötelezettséggel, illetve beszámoló elfogadását követően. Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik elszámolási illetve hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, hanem a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott elszámolás alapján kerül sor. 7.7 A 600 000 Ft-nál kisebb költségvetésű programok támogatására az Alapkezelő Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján lebonyolító szervezetek közreműködésével, önálló nyílt pályázati felhívást jelentet meg. Egy pályázó által készített azonos tartalmú pályázat – akár csökkentett költségvetési tartalommal is – nem nyújtható be a helyi lebonyolító szervezetek közreműködésével kiírt pályázatra és az Alapkezelő által kiírt központi pályázatra. A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. 7.8 A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását. 8. A pályázat megvalósítási paraméterei: 8.1 Megvalósítási időszak: 2016. január 1.-2016. december 31. 8.2 A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2016. január 4. 8.3 Benyújtási határidő: 2016. február 5. 14.00 óra (közép-európai idő szerint). 8.4 Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2017. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével. 9. A pályázat benyújtásának formája: A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR segítségével. Elérhető: https://nir.bgazrt.hu/ oldalon vagy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) honlapjáról. Indokolt esetben – pl. technikai akadályoztatás esetén – lehetőség van a pályázatok papíralapon történő benyújtására.
17 Az ehhez szükséges adatlap illetve nyomtatványok megtalálhatóak a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján (http://bgazrt.hu/). A pályázati csomag elemei: – pályázati felhívás – pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei – 2016. évi Pályázati és elszámolási útmutató – Általános Szerződési Feltételek 10. Pályázat benyújtásához szükséges adatok, dokumentumok, a pályázat formai követelményei: 10.1. PÁLYÁZATI ADATLAP A NIR rendszerben kitöltött és beadott pályázati adatlap. Az adatlap részeként kerülnek feltöltésre a pályázat mellékletei. Több oldalas melléklet feltöltésére egy fájlba foglalva van lehetőség, oldalanként nincs rá mód! Csatolandó mellékletek: 2011-2015 évben a Bethlen Gábor Alapból támogatást nyert pályázók két melléklet benyújtásával pályázhatnak: – nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek (a NIR-ből és az Alapkezelő honlapjáról letölthető a Nyilatkozat szövege). – 30 napnál nem régebbi hatósági nyilvántartásról szóló igazolás vagy annak kiállítására vonatkozó benyújtott kérelem másolata. 2011-2015. évben a Bethlen Gábor Alapból támogatást nyert pályázók esetén a létesítő okiratot, az aláírás és a pénzforgalmi számlaszám igazolást az Alapkezelő illeszti a pályázatokhoz, melyet a pályázat kitöltésekor ellenőrizni szükséges. Amennyiben a szervezetben bekövetkezett változások indokolják, a mellékletet kérjük frissíteni! Azon pályázóknak, akik a Bethlen Gábor Alapból a 2011-2015. évben nem részesültek támogatásban, az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteniük az elektronikus pályázati adatlap mellékleteként a NIR-be: 10.2. NYILATKOZAT Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A melléklethez használt sablon a NIR-ben elérhető illetve a http://bgazrt.hu/ oldalról letölthető. A mellékletet szkennelve fel kell tölteni a pályázathoz és egy eredeti példányt 2016. február 5-ig postázni szükséges az Alapkezelőhöz. A nyilatkozatot a szervezet törvényes képviseletére jogosult személy írja alá. Az aláíró személy képviseleti jogosultságát a létesítő okiratnak alá kell támasztania, amennyiben az nem derül ki a létesítő okiratból vagy a törvényes képviselő aka-
18 dályoztatva van, Meghatalmazás csatolása is szükséges a pályázat érvényességéhez! 10.3. LÉTESÍTŐ OKIRAT A legutolsó módosításokat is tartalmazó, hatályos alapszabály vagy alapító okirat, mely tartalmazza a pályázó szervezet aktuális adatait, különös tekintettel a szervezet törvényes képviseletére jogosult személyek körére és a szervezet székhelyére. 10.4. ALÁÍRÁS IGAZOLÁS A pályázatban törvényes képviselőként megjelölt azon személy pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája (aláírási címpéldány vagy banki aláírás-bejelentő karton), aki a Nyilatkozat c. mellékletet aláírja illetve nyertes pályázat esetén szerződést köt az Alapkezelővel. Az igazolás magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni. 10.5. MŰKÖDÉSI IGAZOLÁS 30 napnál nem régebbi hatósági nyilvántartásról szóló igazolás vagy annak kiállítására vonatkozó benyújtott kérelem másolata. 10.6. PÉNZFORGALMI SZÁMLASZÁM IGAZOLÁS (banki igazolás), Magyarországon vezetett számlák esetében minden számlára vonatkozóan. 10.7. INGATLAN DOKUMENTUMAI Ingatlanhoz kapcsolódó pályázat benyújtása esetén a tulajdoni lap, tulajdonostársak hozzájárulásáról szóló nyilatkozat. Nyertes pályázat esetén be kell szerezni 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot a szerződéskötéshez. 10.8. ADÓSZÁM IGAZOLÁS A 2011-2015-ben nem támogatott pályázók esetében a szervezet adószámának (adószám hiányában nyilvántartási számának) igazolására alkalmas dokumentum csatolása szükséges. 10.9. MEGHATALMAZÁS Amennyiben a Nyilatkozatot nem a szervezet törvényes képviselője írja alá, úgy a nyilatkozattevő(k) meghatalmazásának csatolása szükséges. A melléklethez használható sablon a NIR-ben elérhető, illetve a http://bgazrt.hu/ oldalról a pályázati dokumentációból letölthető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírási igazolását csatolni szükséges. 10.10.EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZÁNDÉKNYILATKOZAT Magyarországi székhelyű pályázók esetén határon túli partnerrel kötött együttműködési szándéknyilatkozat csatolása szükséges. Erre vonatkozóan a pályázat kiírója nem szab meg formai követelményt.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám Az okiratok, igazolások magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni a NIR-be. 11. Hiánypótlás: Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött, de minden mellékletet tartalmazó pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított legfeljebb 15 naptári nap áll rendelkezésre. 12. A pályázat érvénytelensége: 12.1. a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett tárgyban nyújtotta be; 12.2. a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg; 12.3. a pályázó a kötelezően benyújtandó mellékleteket nem csatolta; 12.4. a pályázó határidőre nem tett eleget vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási felszólításnak. 13. A pályázatok elbírálásának szempontjai: 13.1. Tartalmi értékelés szempontjai: – A pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázati felhívás alapvető célkitűzésének, a határon túli magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységének támogatását szolgálják. – A pályázott program/projekt országos vagy regionális vagy helyi jelentőségű. – A pályázott program/projekt célja a szórványmagyarság magyar nemzeti azonosságtudatának megőrzését, erősítését szolgálja. – A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van. 13.2. Pénzügyi értékelési szempontok: – A szöveges indoklás alátámasztja a részletes költségtáblázatban tervezett összegeket. – A tervezett kiadási költségsorok a program/projekt megvalósításához indokoltak és összhangban vannak a vállalt szakmai feladatokkal. – A vállalt szakmai feladatok és a szöveges indoklás alátámasztják a tervezett költségek mértékét. A pályázatok végső beadási határidejét követő 90 napon belül a Bizottság dönt a pályázatokról, melyről a pályázók a Bizottság döntését követő 8 napon belül elektronikus levél formájában értesítést kapnak. 14. Szerződéskötés: A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának szabályait és a szerződéskötés részletes feltételeit, illetve dokumentumait a 2016. évi Pályázati és elszámolási útmutató és az
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák. Amennyiben a pályázó nem felel meg a 2016. évi Pályázati és elszámolási útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a szerződéskötési ajánlat hatályát veszti. A pályázónak hiányosan vagy hibásan beküldött dokumentáció esetében egy lehetősége van hiánypótlásra. 15. A támogatási szerződés megszegésének következményei: 15.1. Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni. 15.2. A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott az Államháztartási törvény 53/A § (2) bekezdésében meghatározott ügyleti, késedelem esetén késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni. Az Alapkezelő a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként pénzkövetelési biztosítékot határozhat meg. 16. A pályázatokra vonatkozó speciális szabályok: Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikke értelmében – többek között – az európai uniós támogatási szabályok értelmében gazdasági tevékenységet folytató kedvezményezettek támogatása minősül állami támogatásnak. Felhívjuk a pályázók szíves figyelmét, hogy amennyiben a fentiekkel öszszefüggésben a kedvezményezett részére nyújtandó támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti – gazdasági tevékenység támogatása általi – állami támogatásnak minősül, támogatása [...].1. csekély összegű (de minimis) támogatás formájában kerül megítélésre a következő pályázati tárgyak esetében: – I. pályázati tárgy: tudományos kutatások, konferenciák támogatása – II. és III. pályázati tárgy, amennyiben a pályázat nem kulturális célú [...].2. kulturális támogatás formájában kerül megítélésre a következő pályázati tárgyak esetében: – I. pályázati tárgy: a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok támogatása, illetve hivatásos színházi produkciók támogatása. – II. és III. pályázati tárgy: amennyiben a pályázat kulturális célú, kulturális intézmények működési támogatása.
19 Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikkének (1) bekezdése értelmében – a Szerződések más rendelkezése hiányában – a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételeknek (állami forrás, szelektivitás, előny a kedvezményezett vállalkozásnál, tagállamok közti kereskedelem érintettsége, valamint a verseny torzulása vagy ennek veszélye) egyszerre kell teljesülniük ahhoz, hogy az uniós állami támogatási szabályokat alkalmazni kelljen. Az Alapkezelő egyedi vizsgálattal az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmezése szerint a pályázatot állami vagy nem állami támogatásnak minősítheti. A) Csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.] A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély öszszegű támogatások támogatástartalmáról. A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek: a) a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó, a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozásoknak nyújtott támogatás;
20 b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások támogatása; c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások támogatása, amennyiben: ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy cb) a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbadásától függ; d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez; értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás; e) az import áruk helyett belföldi áru használatához kötött támogatás; f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében történő végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására [3. cikk (2) bekezdés 2. albekezdés]. Amennyiben egy vállalkozás a fenti a-c) pontokban említett ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazásának hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályait csupán ez utóbbi ágazatra vagy tevékenységre tekintettel nyújtott támogatásokra kell alkalmazni – feltéve, hogy a támogatást nyújtó megfelelő eszközökkel biztosítja – úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése -, hogy a rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásban. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható. A csekély összegű támogatás nem halmozható azo-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám nos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget. A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni. B) E pályázati felhívás alapján a határon túli magyar kultúra támogatására kulturális célú támogatás az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdés h) pontja alapján nyújtható, az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szabályainak megfelelően. Audiovizuális célú alkotásra kulturális célú támogatás nem nyújtható! 17. Adatvédelmi hozzájárulás A pályázat beadásával a pályázó egyben hozzájárul az alábbi adatainak és a támogatói döntés tartalmának az Alapkezelő internetes honlapján való nyilvános közzétételéhez, kezeléséhez. – a pályázó neve, – lakcíme vagy székhelye, – a pályázat Bga tv. szerinti jogcíme, – a pályázott összeg, – a pályázatról szóló döntés, – a támogatási összeg, – a támogatás formája, kategóriája, intenzitása, – a támogatás futamideje, – az elszámolás (közbenső elszámolás) határideje, – az elszámolás időpontja, A Pályázó felelősséget vállal arra, hogy az általa benyújtásra kerülő bármilyen nemű dokumentáció – az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, továbbá az érintettre irányadó személyes joga alapján – nem sérti senki személyiségi jogait és a Pályázó rendelkezik mindazon beleegyezéssel, engedéllyel, amely e jogokkal bíró személyektől beszerezhető. Az ezek esetleges hiányából származó következmények teljes mértékben a Pályázót terhelik.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám 18. Kifogás, jogorvoslat A Támogatott által a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, az érvénytelenségi, vagy kizárási támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozóan kifogásnak, egyéb jogorvoslatnak helye nincs. További információk az Alapkezelő honlapján – http://bgazrt.hu/ – a 2016. évi Pályázati és elszámolási útmutató címszó alatt találhatóak.
A mi történetünk – alkotáspályázat a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléke „A pályázati kategória kódja: GUL-15-C Általános bevezetés Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) nyílt pályázatot hirdet „A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévével” kapcsolatosan. 1. A pályázat háttere és célja 1.1 A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve meghirdetéséről szóló 1009/2015. (I. 20.) Korm. határozattal a Kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet az 1572/2015 (IX. 4.) Korm. határozattal 2017. február 25-ig meghosszabbította. 1.2 A pályázati kiírás célja a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások személyes történetének felkutatása és különböző formában (vers, próza, film, kiadvány, színházi forgatókönyv, drámajáték forgatókönyve) történő megjelenítése, az egyéni sorsok tágabb közvéleménnyel való megismertetése, valamint a pályázati kiírásban meghatározott téma oktatását segítő anyagok előállítása. 1.3 Amennyiben a pályázati kiírás alapján az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke értelmében vett olyan gazdasági tevékenységek részesülnek támogatásban, amelyek érintik a tagállamok közötti kereskedelmet, úgy a jelen kiírás keretében az érintett kedvezményezett az Európai Bizottság
21 SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozat szerinti kulturális célú támogatásban részesül. Gazdasági tevékenységnek minősül bármely tevékenység, amelynek keretében valamely piacon árukat és szolgáltatásokat kínálnak. Nem érinti a tagállamok közötti kereskedelmet az adott intézkedés, ha a támogatás nem vezet kereslet vagy befektetések vonzásához az érintett térségben, és nem akadályozza más tagállamokból származó vállalkozások letelepedését, továbbá a kedvezményezett által nyújtott termékek vagy szolgáltatások tisztán helyi jellegűek vagy földrajzilag korlátozott vonzáskörzettel bírnak és végül a szomszédos tagállamok piacaira és fogyasztóira csak marginális hatást gyakorolnak.” 2. A pályázat benyújtására jogosultak köre: Pályázók köre: – Természetes személy (országhatártól függetlenül, korhatárbeli korlátozás nélkül) 3. A rendelkezésre álló keretösszeg 3.1. A pályázatok támogatására felhasználható keretösszeg 30 000 000 Ft, azaz harmincmillió forint a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 1. mellékletének XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma Fejezet 20/5/2 Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve programjainak támogatása című fejezeti kezelésű előirányzata terhére. Pályázatok a keret kimerüléséig támogathatóak. 4. Támogatható tevékenységek: 4.1 Támogatható tevékenységek: A Szovjetunióba hurcolt volt politikai foglyok és kényszermunkások történetét (például: elhurcolásukat, lágeréletüket, szabadulásuk utáni életüket, közvetlen családtagjaik életét, az utazást, a táborokat, a szabadulásukat, itthoni befogadásukat, személyes élményeiket és emlékeiket, az 1950-es évek itthoni légkörét) bemutató, a témát feldolgozó a) rövidfilm legalább 2, legfeljebb 7 perc terjedelemben b) dokumentumfilm c) prózai alkotás, esszé legfeljebb 10 000 karakter terjedelemben d) novella, dráma, regény e) vers f) személyes történet, bármilyen hosszú terjedelemben és hozzá tartozó 2500-5000 karakteres rövid összefoglalóval
22 g) oktatási anyag (a jelenlegi oktatási anyagokhoz és tankönyvekhez kapcsolódó, vagy azokhoz képest új, az adott kort hitelesen bemutató oktatási anyag, segédanyag) h) kiadvány i) egyéb más, az előbbiek során nem felsorolt műfajba tartozó alkotás/pályamű A nyertes pályamunkák: A nyertes filmek és irodalmi alkotások egy részének az 1.1 pontban jelzett kormányhatározattal létrehozott Emlékbizottság lehetőséget biztosít az országos médiában való bemutatkozásra. A nyertes alkotások az alábbiak szerint kerülnek közzétételre: – rövidfilm: valamennyi nyertes alkotás a pályázati program honlapján közzétételre kerül – irodalmi alkotások (próza, vers, színdarab, drámajáték): valamennyi nyertes alkotás a pályázati program honlapján közzétételre kerül, valamint az 1-3. díjas alkotások irodalmi folyóiratban/az emlékév keretében megjelenő kiadványban közzétételre kerülhetnek. – személyes történet: valamennyi nyertes alkotás a pályázati program honlapján közzétételre kerül, – oktatási anyag: valamennyi nyertes alkotás a pályázati program honlapján közzétételre kerül. A pályázó – a támogatás elnyerésével – hozzájárul ahhoz, hogy műve, illetve művei a fentiek szerint közzétételre kerüljenek. 5. A pályázatok benyújtásának módja A pályázat benyújtására papír alapon vagy elektronikus pályázatkezelő rendszerben van lehetőség. A pályázat benyújtását megelőzően minden elektronikusan pályázónak a https://eptk.fair.gov.hu honlapon keresztül elérhető elektronikus pályázatkezelő rendszerben regisztrálnia kell magát a pályázati útmutató 8. pontjában leírtak szerint, melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (email cím). Ezt követően az elérhető elektronikus pályázatkezelő rendszerben kell benyújtani a pályázatot a megfelelő oldalak kitöltésével. A pályázatokat a pályázó személy anyaországától függetlenül magyar nyelven kell benyújtani. Benyújtandó: A kiadvány terve (amely tartalmazza a megjelentetni kívánt tanulmányok, szépirodalmi alkotások stb. kéziratát/képanyagát, az elkészítés tervezett ütemezését, a kiadvány célcsoportját, a kivitelezésre vonatkozó elképzeléseket, a tervezett
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám darabszámot, a felkért szakértőket, a projekt kommunikációs tervét stb.), valamint a részletes költségterv – a kiírásban meghatározott módon. Benyújtási határidők (szakaszos): – 2016. január 22. – 2016. február 22. – 2016. március 22. Megvalósítási időszak: – 2015. december 22.-2017. február 25. 6. A támogatás formája és mértéke 6.1. A támogatás vissza nem térítendő támogatás, amelynek folyósítása a záró szakmai beszámoló és a pénzügyi elszámolás elfogadását megelőzően támogatási előleg formájában történik. A Támogatáskezelő a támogatási előleget a támogatási szerződés mindkét fél által történő aláírását követő 30 napon belül utalja át. A támogatás mértéke: az elnyerhető támogatás mértékének alsó határa 100 000 Ft, felső határa 2 500 000 Ft, melyhez saját forrás biztosítása nem szükséges. A teljes támogatási intenzitás maximuma 100%. 7. Szakmai elvárások: A pályázók a pályázat benyújtásával vállalják: amennyiben támogatásban részesülnek, úgy a megvalósítás során: a) feltüntetik és használják „A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve” hivatalos logóját b) a nyertes pályázatokhoz kapcsolódó dokumentumokat/pályaműveket/fotókat megküldik az Emlékév hivatalos honlapjára publikálásra c) benyújtanak egy előzetes kommunikációs tervet d) a megvalósítást követően az elnyert támogatási összegről teljes körű záró szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást nyújtanak be a költséget igazoló bizonylatokkal együtt 8. Elszámolható költségek köre: Elszámolható költségek: az alkotások előállításának folyamatában felmerült költségek az előzetesen leadott költségtervnek megfelelően. 9. A pályázat lebonyolítója: 9.1. A pályázat lebonyolítója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. 10. A pályázatok formai vizsgálata 10.1. A Támogatáskezelő a pályázat befogadásáról legfeljebb a pályázat benyújtását követő hetedik napig befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésére vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a pályázatot, melyről a pályázót az érvénytelenség okának megjelölésével tájékoztatja.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám 10.2. A pályázat befogadása során a Támogatáskezelő vizsgálja, hogy a) a pályázat a meghatározott határidőn belül került-e benyújtásra b) az igényelt költségvetési támogatás összege meghaladja-e a maximálisan igényelhető mértéket, és c) a pályázó a pályázati kiírásban meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe tartozik-e. 10.3. A Támogatáskezelő a benyújtott pályázatot a pályázat benyújtását követő hetedik napig érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha: a) a pályázatot nem a pályázati kiírás 2. pontjában meghatározott pályázó nyújtotta be b) a pályázat a benyújtásra meghatározott határidőn túl került benyújtásra c) az igényelt költségvetési támogatás összege meghaladja a maximálisan igényelhető mértéket, illetve d) teljesen üres csatolt dokumentum(ok) esetében. Amennyiben a fenti esetek egyike sem áll fenn, a Támogatáskezelő a pályázat befogadásáról befogadó nyilatkozatot bocsát ki. 10.4. A Támogatáskezelő – egy alkalommal – elektronikus úton a kiküldéstől számított 8 napos határidő kitűzésével hiánypótlási felszólítást bocsát ki. Hiánypótlásra az alábbi esetekben van lehetőség: – a benyújtott dokumentumok köre nem teljes körű – hibásan kitöltött dokumentumok pótlása esetén – nem megfelelő példányszámban beküldött dokumentumok esetén A hiánypótolt dokumentumokat elektronikus úton, szkennelve kell eljuttatni a Támogatáskezelőhöz. A Támogatáskezelő a benyújtott pályázatot érdemi vizsgálat nélkül elutasítja továbbá, ha: – a Támogatáskezelő hiánypótlási felszólítását a pályázó a megadott határidőn belül egyáltalán nem, vagy nem az abban foglaltaknak megfelelően teljesíti. A PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATOS KOMMUNIKÁCIÓ ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNIK, EZÉRT KÉRJÜK A PÁLYÁZÓKAT, HOGY FOLYAMATOSAN FIGYELJÉK A PÁLYÁZAT SORÁN MEGADOTT E-MAIL FIÓKJUKAT! 11. A pályázatok elbírálásának szakmai szempontrendszere és ütemezése 11.1 A pályázatok támogatására Értékelő Bizottság tesz javaslatot. (Az Értékelő Bizottság tagjait a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve meghirdetéséről szóló 1009/2015. (I. 20.) Korm. határozat 2. pontja szerinti Emlékbizottság elnöke kéri fel). 11.2 Az Értékelő Bizottság döntési javaslatát a pályázatok beadási határidejétől számított 30 napon belül teszi meg.
23 11.3 Az Értékelő Bizottság az elbírálás során figyelembe veszi az alábbi szempontokat: – A pályázati kiírás célrendszeréhez történő kapcsolódás – A pályázat megvalósulásával elért célközönség száma – A benyújtott költségterv megalapozottsága. 11.4 A pályázatokról az Értékelő Bizottság előterjesztése alapján az emberi erőforrások minisztere dönt. 11.5 A döntést követően a Támogatáskezelő 2 munkanapon belül elektronikus értesítést küld a pályázónak a pályázat elbírálásáról, és az eredményeket közzéteszi. Elutasítás esetén az értesítésnek tartalmaznia kell az elutasítás részletes indokait. A pályázatokkal kapcsolatos döntések a http://www.emet.gov.hu honlapon kerülnek közzétételre. 12. Szerződéskötés 12.1. A szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a kedvezményezettel a támogatási szerződést a Támogatáskezelő köti meg. Amennyiben a támogatási szerződés a pályázati döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított harminc napon belül az kedvezményezett mulasztásából vagy neki felróható egyéb okból nem jön létre, a támogatási döntés hatályát veszti. 12.2. Nyertes pályázat esetében megfelelő biztosítékot kell kikötni a támogatási szerződésben a költségvetési támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából. A biztosíték a kedvezményezett valamenynyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a Támogatáskezelő javára szóló beszedési megbízás felhatalmazó nyilatkozata. A kikötött biztosíték rendelkezésre állását legkésőbb a költségvetési támogatás folyósítását megelőzően kell biztosítani. A biztosítéknak a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig rendelkezésre kell állnia. Több fizetési számla esetén a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell a felhatalmazó nyilatkozatok érvényesítésének sorrendjéről. 12.3. A biztosítékadási kötelezettség elmulasztása esetén a költségvetési támogatás folyósítása annak pótlásáig felfüggesztésre kerül. A Támogatáskezelő a biztosíték kikötésétől eltekinthet, amennyiben a támogatás folyósítására a beszámoló elfogadását követően kerül sor (utófinanszírozás). 12.4. A Kedvezményezett nyilatkozik, hogy a bejelentetteken kívül további fizetési számlája nincs; ezzel összefüggésben kötelezettséget vállal arra, hogy ha új fizetési számlát nyit, azt annak megnyitásától számított nyolc napon belül bejelenti a Támogatáskezelőnek, egyúttal csatolja az új fizetési számlára vonatkozó
24 beszedési megbízás benyújtására szóló felhatalmazást, és egyidejűleg nyilatkozik a felhatalmazások érvényesítésének sorrendjéről. 12.5. Amennyiben a bármely okból visszafizetésre kötelezett Kedvezményezett határidőn belül nem teljesíti a visszafizetési kötelezettségét, annak érvényesítése beszedési megbízással történik. 12.6. A biztosíték fennállásának határideje a támogatás felhasználása ellenőrzésének végső határidejével esik egybe, melyet a támogatási szerződés határoz meg. A pályázati program lezárásának tényét a Támogatáskezelő értesíti a Kedvezményezettet, és egyúttal intézkedik a felhatalmazó levél visszavonásáról. 13. A támogatás elszámolása és ellenőrzése 13.1. A támogatás felhasználásáról és a pályázat megvalósításáról a pályázó záró szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást köteles készíteni a támogatási szerződésben meghatározott módon és határidőig. 13.2. A pályázat szerint a támogatott feladat megvalósításáról szóló éves záró szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás benyújtásának határidejét és elkészítésének szempontjait a támogatási szerződés és a pályázati útmutató 14. pontja tartalmazza. 14. További információ 14.1. A támogatás igénylésének, igénybe vételének részletes szabályait, a folyamatban részt vevő szervezetek eljárási határidőit a pályázati útmutató tartalmazza. 14.2. A Támogatáskezelő fenntartja a jogot, hogy a döntést követően, amennyiben a pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeget – a beérkezett pályázatok száma vagy tartalma miatt – nem tudta felhasználni, úgy további beadási határidőt és/vagy módosított feltételeket határozzon meg egy módosított pályázati kiírás keretében. 14.3. A támogatási döntés ellen érdemben nincs helye jogorvoslatnak. A támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy az államháztartáson kívüli kedvezményezett a döntés kézhezvételétől számított 10 napon belül kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára vonatkozó eljárás véleménye szerint jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. 14.4. A kifogás benyújtására a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzéstől számított tíz napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított harminc napon belül, írásban van lehetőség. 14.5. A kifogást az emberi erőforrások minisztere részére címezve, de a Támogatáskezelőhöz kell írásban benyújtani. A kifogás benyújtására nyitva álló határ-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám idő elmulasztása esetén kérelem benyújtásának helye nincs. A kifogást a pályázati útmutatóban meghatározott tartalommal kell benyújtani. 14.6. A Támogató, a Támogatáskezelő, illetve a jogszabály által az ellenőrzésükre feljogosított szervek (különösen az ÁSZ, KEHI) jogosultak a támogatás jogszerű felhasználásának ellenőrzése céljából a projekt megvalósításának folyamatba épített, illetve utólagos ellenőrzésére. 14.7. Kedvezményezettnek tudomásul veszik, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, valamint az e rendeletben meghatározott más jogosultak hozzáférhetnek. 14.8. A Kedvezményezett az ellenőrzések során köteles együttműködni az ellenőrzést végző szervezetekkel, illetve a projekt zárását követően köteles biztosítani, hogy a pályázatban a dokumentumok őrzésére kijelölt helyen a pályázati dokumentáció teljes anyaga rendelkezésre álljon. A helyszín változásáról köteles haladéktalanul tájékoztatni a Támogatáskezelőt. 14.9. E kötelezettség megszegése esetén a Támogató jogosult – a kötelezettség fennállásának időtartama alatt – a támogatás jogosulatlan igénybe vételére vonatkozó szankciók alkalmazására. 14.10. Az ellenőrzések lefolytatására a támogatási döntés meghozatalát, vagy a támogatási szerződés megkötését megelőzően, a költségvetési támogatás igénybevétele alatt, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve lezárásakor, valamint a beszámoló elfogadását követő öt évig kerülhet sor. 14.11. A pályázati csomag dokumentumai: – pályázati kiírás – pályázati útmutató – Általános Szerződési Feltételek egységes és megbonthatatlan egészet alkotnak, így a bennük megfogalmazottak összessége határozza meg jelen pályázat részletes előírásait, keretrendszerét, feltételeit és szabályait. 14.12. A pályázati csomag dokumentumai letölthetőek a Támogatáskezelő honlapjáról (http://www.emet.gov.hu). 14.13. A pályázattal kapcsolatos további információkat a http://www.emet.gov.hu honlapon, valamint az ott feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségeken kaphat.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám
25
A határok kódolása és dekódolása a 21. század hajnalán – európai projektek
Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal közösen videó pályázatot hirdet a Norvég Civil Támogatási Alapból korábban támogatást nyert szervezetek számára az általuk végzett munka és képviselt ügyek rövid kisfilmekben való megmutatására. A beküldött és szakmai szempontok szerint kiválasztott videók közönségszavazásra kerülnek, a legnépszerűbb videók díjazásban részesülnek. Mit várunk: 1. Egy maximum 5 perces (minimum 720p minőségű MP4 formátumú) angol felirattal ellátott videót, amely – közérthető formában mutatja be valamely NCTA által támogatott projekt keretében megvalósult akciót; – az NCTA alapértékeinek megfelelő üzenetet hordoz. 2. Továbbá egy, a videókhoz kapcsolódó leírást a projektről, akcióról, ügyről, illetve díjazás esetén annak felhasználási tervéről (ld. alább). A pályázatok videómegosztóra feltöltött linkjét, valamint a kapcsolódó leírást (maximum 1000 karakteres szöveg a kapcsolódó eseményről, projektről, társadalmi ügyről, illetve maximum 500 karakteres szöveg arra vonatkozóan, hogy mire használnák fel az díjat annak elnyerése esetén) a pályázók a norvegcivilap.hu online pályázati rendszerébe tudják majd feltölteni. A pályázó nyilatkozatban felelősséget vállal arra vonatkozóan, hogy a videóban felhasznált képi és hangi anyagok jogtiszták, és hogy a videóban megjelenő személyek a felvételhez, valamint annak terjesztéséhez hozzájárultak. A pályázó hozzájárul a videó – nem üzleti céllal történő – nyilvánossá tételéhez és terjesztéséhez az NCTA és az EEA Grants kommunikációs csatornáin. A pályázó továbbá vállalja, hogy amennyiben az általa beküldött videót eredeti formátumban (minimum 720p minőségű MP4 formátum) bekéri a pályáztató, azt eljuttatja a számára. Minden pályázó szervezet csak egy videóval pályázhat. Pályázat/videók feltöltésének időszaka: 2016. március 16.-2016. május 15. 17:00 között A pályázattal kapcsolatos további kérdéseket, észrevételeket az
[email protected] email címre várjuk. Elbírálás: A beküldött videók közül háromtagú – lebonyolító alapítványok két munkatársából valamint egy fő külső szakértőből álló – zsűri választ ki 10-20 alkotást az alábbi szempontok szerint.
A Brüsszeli Szabadegyetem pályázatot hirdet A határok kódolása és dekódolása a 21. század hajnalán címmel. Pályázatot hirdet Coding and decoding borders at the dawn of the 21st century (A határok kódolása és dekódolása a 21. század hajnalán) címmel az Université Libre de Bruxelles (Brüsszeli Szabadegyetem). A kiválasztott projektek a 2016. április 13. és május 31. között megrendezendő kiállításon mutatkozhatnak be. A kiválasztott projektek 500 eurós támogatást kapnak. Pályázati határidő: 2016. január 15. Bővebb információ: E:
[email protected] I: http://www.antiatlas.net/en/2015/12/09/call-for-projects/
Henry Moore Intézet ösztöndíja Ösztöndíjat hirdet szobrászoknak a Henry Moore Intézet a 2016/2017-es évre. A leeds-i (Egyesült Királyság) Henry Moore Institute (Henry Moore Intézet) ösztöndíjat hirdet szobrászoknak a 2016/2017-es évre. A program keretében négy kutató egy hónapot, további két kutató pedig hat hetet tölthet el Leeds-ben. Pályázati határidő: 2016. március 1. Bővebb információ: Henry Moore Institute; E:
[email protected] I: http://www.henry-moore.org/hmi/research/hmi-visiting-research-fellowships
Civil Szemmel – előzetes videópályázat NCTA támogatottaknak Felhívnád a figyelmet ügyekre, amelyekről ritkán esik szó? Láthatóvá tennél akciókat és találkozásokat, melyekkel közös világunkat formáljátok? Megmutatnád a világnak, hogy min dolgoztok és hogyan?
26 – bemutatott akció, projekt, ügy hitelessége, eredményessége és kapcsolódása az NCTA alapértékeihez és céljaihoz; – a videó képi és hangi minősége; – a videó közérthetősége és befogadhatósága; – a videó által bemutatott ügy, aktivitás innovatív jellege, valamint különlegessége a többi beküldött videóhoz képest. Az elbírálás során előnyt jelent, ha: – a projekt célcsoportjának tagjai aktívan részt vettek a videó elkészítésében. A zsűri fenntartja a jogot, hogy a szavazásra bocsátott videókat – szükség esetén – külön kategóriákban indítja, illetve az alábbi díjak mellett különdíjat is megítéljen. Szavazás: A zsűri által kiválasztott videók 2016. június 30-án internetes közönségszavazásra kerülnek. Minden szavazó legfeljebb három videóra adhatja le szavazatát. A szavazás 2016. szeptember 15-én zárul. A legtöbb szavazatot nyerő videók díjban részesülnek. Díjak: A győztes és helyezett videókat beküldő szervezetek természetbeni adományként szervezetfejlesztési tanácsadást/képzést nyernek, általuk kiválasztott témakörben (pl. stratégiatervezés, PR, forrásszerzés, facilitálás – a szervezet igényei szerint) az alábbi értékben: 1. díj: 600 000 Ft 2. díj: 400 000 Ft 3. díj: 300 000 Ft 4. díj: 200 000 Ft (A választott témakört a pályázatban meg kell jelölni, rövid indoklással együtt. A munkát elvégző szervezetfejlesztővel/tanácsadóval az Ökotárs Alapítvány fog szerződést kötni.) A díjak 2016. őszén kerülnek átadásra. https://norvegcivilalap.hu/hu/node/12211
34. Magyar Sajtófotó Pályázat A pályázatra elsősorban a hazai és határon túli magyar sajtó munkatársainak jelentkezését várjuk, de a megmérettetés – a korábbi évekhez hasonlóan – mindenki számára nyitott. A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya kiírja a 34. Magyar Sajtófotó Pályázatot.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám Pályázni 2015. január 1. és 2015. december 31. között készült képekkel lehet a Hír (egyedi) és a Képriport kategóriákban. Az időbeli korlátozás nem vonatkozik a többi „sorozat” kategóriára, ahova több éven átívelő, elemző pályaművek is beküldhetők, de ezekben is kell, hogy szerepeljen 2015-ben készült felvétel. A pályázatra korábbi években díjat nyert képek nem adhatók be. Egy pályázó öszszesen 30 pályaművet küldhet be, kategóriától függetlenül. A pályamű állhat egyedi képből vagy képsorozatból. Egy képsorozat legfeljebb 10 képet tartalmazhat. Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyszerre egyedi képként és sorozat részeként is. Pályaművek az alábbi kategóriába adhatók be: 1. Hír-, eseményfotó (egyedi) 2. Képriport (sorozat) 3. Emberábrázolás – portré (egyedi) 4. Emberábrázolás – portré (sorozat) 5. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (egyedi) 6. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (sorozat) 7. Sport (egyedi) 8. Sport (sorozat) 9. Természet és tudomány (egyedi) 10. Természet és tudomány (sorozat) 11. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) 12. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) 13. Menekültválság (egyedi) 14. Menekültválság (sorozat) A menekültválsággal kapcsolatos fotók kizárólag az erre a témakörre létrehozott külön kategóriákba tölthetők fel! A PÁLYÁZATRA JELENTKEZÉS MENETE Pályázni kizárólag online módon lehet, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás hivatalos honlapján (http://www.sajto-foto.hu). Itt kell a pályázatra jelentkezni és a pályaműveket feltölteni, itt láthatók az előválogatott képek és a fotósok szakmai portfóliója. A pályázat és a zsűrizés technikai lebonyolítását az eContest pályázatkezelő rendszer támogatja. Ez a rendszer garantálja a zsűrizés anonimitását és átláthatóságát. Jelentkezni 2015. december 15. 12:00 órától 2016. január 10. 24:00 óráig lehet. A jelentkezés lezárultáig a pályázók tetszőleges alkalommal, szabadon módo-
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám síthatják feltöltött anyagaik tartalmát mindaddig, amíg nem véglegesítik a pályázatukat. A jelentkezés feltételei: – az eContest rendszerben való regisztráció/belépés – az online nevezési lap kitöltése – a pályázat tárgyát képező képek feltöltése, kategóriánként – a nevezési díj befizetése A jelentkezés lépései: 1. Regisztráció és belépés az eContest rendszerbe A jelentkezés és a képek feltöltése a http://www.sajto-foto.hu oldalon, regisztráció után lehetséges. Akik már korábban regisztráltak, a „Belépés” gombra kattintva, a jelszó és felhasználónév megadásával be tudnak lépni. Elfelejtett jelszó esetén a regisztrációkor megadott e-mail cím, vagy a felhasználónév megadásával új jelszó kérhető. Ebben az esetben sem szükséges újbóli regisztráció. A kérés elküldését követően az eContest rendszer e-mailben elküld egy linket a megadott e-mail címre, amely segítségével beállítható az új jelszó. 2. Az online nevezési lap kitöltése Az online nevezési lap a regisztrációt vagy belépést követően válik elérhetővé. Egy pályázónak – függetlenül attól hány kategóriában pályázik – csak egy nevezési lapot szükséges kitöltenie. Első lépés az adatlap kitöltése a személyes adatok megadásával. Az adatlapon kérjük a „Vidéken dolgozó fotóriporter” és a „30 év alatti fotóriporter” kategória mezők helyes kitöltését, annak érdekében, hogy a pályázat bekerüljön ezen két különdíjas kategóriába is. Vidéken dolgozó fotóriporter: – az a hivatásos fotóriporter, aki elsődlegesen vidéki orgánumoknak dolgozik vagy – az a hivatásos és amatőr fotós, aki életvitelszerűen Budapesten és Pest megyén kívül él, tevékenysége révén, vagy egyéb módon jellemzően a vidékhez kötődik, függetlenül a lakcímkártyán feltüntetett hivatalos lakóhelyétől. 30 év alatti fotóriporter – az a hivatásos vagy amatőr fotós, aki az adott év december 31. napjával nem tölti be 30. életévét. Az adatlap kitöltése mellett, kérünk feltölteni egy aktualizált, 1700 karakternél nem hosszabb önéletrajzot (lehetőség szerint angolul is) és egy nyomdai minőségű (300 dpi; minimum 2400x3400pixel) arcképet, amelyek a pályázathoz kapcsolódó kiadványokban és a sajtófotó hivatalos honlapján jelennek meg, a pályázaton elért eredményekkel együtt.
27 A nevezési lapon a pályázó igazolja, hogy a pályázati feltételeket elfogadja, beküldött képei minden tekintetben megfelelnek a kiírásnak. A nevezéssel a pályázó kijelenti, hogy a képeket ő készítette és rendelkezik a beadott képek eredeti változatával. Továbbá hozzájárul, hogy az általa megadott e-mail címen értesítést kapjon a Magyar Sajtófotó Pályázattal kapcsolatban. A nevezési lap kitöltése – az adatlap mezőinek kitöltésével – az önéletrajz feltöltésével – az arckép feltöltésével – a nyilatkozatok megtételével válik teljessé. 3. Pályázati anyagok feltöltése A pályázati anyagok feltöltésekor a pályázók a végleges pályaműveket tölthetik fel a szerverre, ezért kérjük, hogy a képek technikai paramétereiről szóló részt alaposan olvassák át. Az érvényes pályázat feltétele a képaláírás mező kitöltése, amelynek kritériumai a „Formai és technikai követelmények” pontban olvashatók. A pályamű a képaláírással együtt válik teljessé. Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a leadási határidő vége előtt, az utolsó napokban, a tömeges használat miatt a feltöltés lelassulhat, ezért kérünk minden pályázót, hogy a feltöltést minél előbb végezze el. 4. Nevezési díj befizetése A pályázaton való részvétel, a korábbiakhoz hasonlóan, nevezési díjhoz kötött. A nevezési díj összege bruttó 5000 Ft. A díjat a nevezési lap kitöltését követően, de legkésőbb 2016. január 10. 24:00 óráig, a nevezési határidő végéig kell befizetni. A jelentkezési határidő után indított átutalásokat nem áll módunkban elfogadni. A pályázaton való részvétel a nevezési díj befizetésével válik érvényessé. A nevezési díj bankkártyával, banki átutalással vagy banki befizetéssel egyenlíthető ki. A banki átutalások és befizetések átláthatósága érdekében a nevezési díjakat az eContest-et üzemeltető EOX Kft-nek, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás technológiai támogatójának a bankszámlájára kérjük utalni. Bankszámla szám: 10700488-66857734-52000001. Átutalás vagy banki befizetés esetén a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni a pályázó azonosító számát, amely a honlapon, a „Nevezési adatlap” menüben, „Nevezési adatlap sorszáma” néven található).
28 A számlázási név, székhely, elérhetőségek (email, telefonszám) és áfás számla igény a fizetés során adható meg. (A számlát, az EOX Kft.-vel való elszámolást követően, a MÚOSZ állítja ki.) FORMAI ÉS TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEK A pályázaton manipulált képek nem indulhatnak. Nem számít manipulációnak a hagyományos fotográfiai korrekció, így a színek, tónusok és a fényerő beállítása, illetve a felvétel közben keletkezett technikai hibák eltávolítása. Manipulációnak számít, és kizárást von maga után, a képek tartalmának megváltoztatása, vagyis képi elemek utólagos eltávolítása vagy hozzáadása egy képhez. A képek eredeti, nyers (RAW, NEF stb.) fájljait a zsűri bekérheti. Képfelbontás: A pályázaton legalább 8 megapixel felbontású képpel lehet pályázni. A kép rövidebbik oldala nem lehet kisebb, mint 2100 pixel, a hosszabbik oldala nem haladhatja meg a 6000 pixelt. Az ezen értékhatárokon kívüli képeket a rendszer automatikusan elutasítja, és nem engedi feltölteni. Kép formátum és méret: Pályázni és feltölteni kizárólag JPG (Joint Photographic Experts Group) formátumú képpel lehet. A képtömörítési minőség 100% (százalék) ajánlott. A maximális fájl méret 19 Mbyte. Ennél nagyobb méretű képeket a rendszer automatikusan elutasít, és nem enged feltölteni. (Nagyobb fájlméret esetén javasoljuk a felbontás és/vagy a tömörítés arányának módosítását.) Képaláírás: Tekintettel arra, hogy a képaláírás a sajtófotó műfaj igen fontos eleme, kérjük a pályázókat, hogy formailag és tartalmilag korrekt képaláírást csatoljanak képeikhez a nevezés során. A képaláírás maximum 200 leütés lehet szóközökkel együtt, a képriportok bevezető szövege maximum 600 leütés lehet. Mivel a zsűri közös nyelve angol, kérjük a képcímet és a képaláírást angolul is megadni! Amennyiben nincsen angol fordítás, a magyar képaláírást kérjük az angolnak fenntartott mezőben megismételni, különben a rendszer nem enged továbblépni. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, a képaláírás a következő kérdésekre válaszol: Mikor? Ki? Mit? Hol? Miért? Az egyes kérdések értelemszerűen kezelendők, tehát, ha konkrét esetben nem tehetők fel, akkor a választ sem kell a képaláírásban megfogalmazni. A zsűrizés anonimitásának megőrzése érdekében fokozottan felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a kép neve és képaláírása nem tartalmazhat utalást a szerző kilétére, az őt megbízó orgánumra, ügynökségre!
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám A ZSŰRIZÉS MENETE: A zsűrizés időpontja 2015. január 22-23-24. A zsűrizés helyszíne: Magyar Sajtóház – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Székháza (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A) A zsűri valamennyi, érvényes pályázatot benyújtott pályázó pályaművét áttekinti és többfordulós zsűrizés során bírálja el. A zsűri köteles kizárni a pályázati feltételeknek nem megfelelő pályaműveket. A zsűri az 1. fordulóban, az ún. előzsűrizés során, a kategória kiírásoknak megfelelően előszűri a pályaműveket online módon, azzal a céllal, hogy a második fordulóba csak a kategória tartalmának megfelelő, szakmailag, technikailag és esztétikailag kifogástalan fotók kerüljenek. A 2.3. és 4. forduló során a zsűri tovább szűkíti a kategóriák képanyagait, míg végül az 5. fordulóban kialakítja a döntőbe jutott képek végső sorrendjét. A képek számától függően a fordulók száma változhat. A zsűrizés anonim módon történik. A zsűrizés 1. fordulója nem nyilvános, minden további forduló nyilvános és – a díjazás utolsó szakaszát kivéve – online közvetítés formájában követhető lesz. A helyszínen az utolsó forduló is nyilvános. A zsűrinek joga van egy továbbjutásra esélytelen sorozatból egyetlen kiemelkedő képet kiválasztani és azt az azonos kategóriának megfelelő „egyedi” kategóriába áttenni. A beküldött sorozatok az évkönyvben és a kiállításon módosított sorrendben szerepeltethetőek. Az eredmény a zsűrizés lezárását követő napon, sajtótájékoztató keretében válik nyilvánossá. A zsűri A pályaműveket a kiíró által felkért neves szakemberek bírálják el. DÍJAZÁS A zsűri kategóriánként egy I., egy II., egy III. kategóriadíjat adhat ki. A kategória díjakon felül a zsűri az alábbi különdíjakat adhatja ki: – MÚOSZ Nagydíja, – André Kertész-nagydíj – a legjobb emberközpontú, dokumentarista képért vagy képsorozatért, – Munkácsy Márton-díj a legjobb kollekcióért, – 30 év alatti legjobb fotóriporter díja, – Vidéken dolgozó legjobb fotóriporter díja. A díjak átadása 2016. március végén, a Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban lesz.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám NYILVÁNOSSÁG ÉS SZERZŐI JOGOK Az eContest rendszerben minden pályázónak csak a saját adatállományához van hozzáférési joga, a pályaművek és a pályázók adatai az eredményhirdetésig nem nyilvánosak. A feltöltött képek a pályázati határidő végéig módosíthatók, amennyiben a pályázó maga le nem zárja saját anyagát. A pályázó a nevezési lap kitöltésével és a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás pályázati feltételeit, és egyben hozzájárul, hogy a beküldött pályaműveket a rendezők térítésmentesen: – a kiállítás és/vagy kiállítás-sorozat anyagába beválogassák és azt, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás neve alatt, a kiállítás(ok) részeként, időbeli és térbeli korlátozás nélkül bemutassák – a pályázattal és a kiállítással kapcsolatos publikációkban felhasználják – a zsűrizés internetes közvetítése során a sajtófotó hivatalos honlapján megjelenítsék – a pályázat online és print archívumában megőrizzék – nyilvánossá tegyék a sajtófotó hivatalos honlapján – a Sajtófotó évkönyvbe (nyomtatott és e-book) beválogassák, és ott publikálják. A Magyar Sajtófotó Pályázatra beküldött pályaművek kizárólag a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás rendezvényeihez és kommunikációjához, illetve a főtámogatónak és a díjfelajánlóknak a pályázathoz és kiállításhoz kapcsolódó kommunikációjához használhatók fel térítésmentesen. A pályaművek minden további, a rendezők által szervezett online vagy offline kiállítás és egyéb eseményen való felhasználásához a pályázó írásbeli beleegyezése szükséges. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó fotográfust (szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. https://muosz.hu
Kié lesz az Aranytoll? A MÚOSZ Elnöksége és Választmánya 1978-ban határozta el, hogy Aranytollat adományoz a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett, elsősorban nyugdíjas kollégáknak, életművük elismeréseként. Ajánlja Ön is kollégáját!
29 Az Aranytollakat az e célra létrehozott bizottság javaslata alapján az Elnökség évente egy alkalommal ítéli oda. A MÚOSZ életműdíjának tekinthető elismerést hagyományosan a Magyar Sajtó Napja alkalmából rendezett ünnepségen, márciusban adják át. A javaslatokat kérjük legkésőbb 2016. január 20-ig e-mailben eljuttatni a MÚOSZ Aranytoll Bizottság részére. A javaslatoknak tartalmazniuk kell: – a díjra javasoltak szakmai életútjának ismertetését és a javaslattevő indoklását (legfeljebb három gépelt oldalon!) – a díjra javasolt kolléga pontos elérhetőségét (cím, telefon, e-mail) – a javaslattevő elérhetőségét (cím, telefon, e-mail) Az ajánlások e-mailen adhatók be, a
[email protected] címen. További információ: Fülep Gabriella Tel.: (1) 478-9043 https://muosz.hu
Németh Gyula Díj 2016 – sportújságíróknak A Németh Gyula Díj Alapítvány Kuratóriuma 2016-ban is – oklevéllel és pénzjutalommal – tünteti ki azt a pályája elején járó, a nyomtatott vagy az elektronikus sajtóban dolgozó fiatal sportújságírót, aki munkájával felkeltette a sportújságírók elismerő figyelmét, akit szakmai és emberi tisztesség, felkészültség, választott sportágának feltétlen szeretete és szakmája iránti nemes alázat jellemez. A díjra minden újságíró pályázhat saját munkájával – szöveg, mozgókép, hang – egyénileg. Indoklással és a megjelent művekkel javaslatot tehet egy-egy szerkesztőség, osztály, közösség, valamint az illető főszerkesztője is. A pályázati anyagot elektronikus formában kérjük. Rádió- és tévéprodukció esetén lehetőleg egy tárhely, archívum, honlap linkjét nevezzék meg. A pályázatokat szakmai életrajzzal és személyi adatokkal: születési év, hó nap, lakcím, értesítési cím, e-mail cím, telefonszám 2016. február 15-ig kérjük a
[email protected] e-mail címre elküldeni szíveskedjenek. https://muosz.hu
30 2. Magyar Filmhét – filmalkotások bemutatása A Magyar Filmakadémia a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával 2016. március 1. és 6. között rendezi meg a 2. Magyar Filmhetet. A Magyar Filmhét célja, hogy a nagyközönség és a filmszakma képviselői megismerhessék a 2015-ben bemutatott nagyjátékfilmeket, TV – játékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket és animációkat. A filmalkotásokat a filmelőállítók vagy a filmalkotók 2016. január 18-ig regisztrálhatják és nevezhetik a Magyar Filmdíjakért folyó versenybe. Nevezési szabályzat 1. Általános tudnivalók Több filmalkotással is lehet nevezni a Magyar Filmhétre, minden nevezendő filmalkotást külön adatlapon kell regisztrálni. 2. Kategóriák A Magyar Filmhétre nevezhető filmalkotások: – Nagyjátékfilm: 2012. február 5. és 2015. december 31. között moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba került vagy kerülő, vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepelt egész estés filmalkotás. – TV-játékfilm: 2015. január 1. és 2015. december 31. között televíziós sugárzásba került vagy kerülő egész estés filmalkotás. – Dokumentumfilm: 2015. január 1. és 2015. december 31. között moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba került vagy kerülő, nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepelt, vagy magyar film és mozgóképoktatással foglalkozó felsőoktatási intézményben vizsgafilmként készült filmalkotás. – Ismeretterjesztő film: 2015. január 1. és 2015. december 31. között moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba került vagy kerülő, vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepelt filmalkotás. – Kisjátékfilm: 2015. január 1. és 2015. december 31. között moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba került vagy kerülő, nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepelt, vagy magyar film és mozgóképoktatással foglalkozó felsőoktatási intézményben vizsgafilmként készült maximum 40 perces filmalkotás. – Animációs film: 2015. január 1. és 2015. december 31. között
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba került vagy kerülő, nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepelt, vagy magyar film és mozgóképoktatással foglalkozó felsőoktatási intézményben vizsgafilmként készült filmalkotás. 3. A Magyar Filmhét által elfogadott hivatalos listák (moziforgalmazás, televíziós sugárzás, fesztiválszereplés) a. A Magyar Filmhét hivatalos moziforgalmazásnak tekinti: Nagyjátékfilm esetében, ha a filmalkotás 2012. február 5. és 2015. december 31. között Magyarországon moziforgalmazásba került vagy kerül (forgalmazói szándéknyilatkozattal rendelkezik); TV-játékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, kisjátékfilm és animációs film esetében, ha a filmalkotás 2015. január 1. és 2015. december 31. között Magyarországon moziforgalmazásba került vagy kerül (forgalmazói szándéknyilatkozattal rendelkezik). b. A Magyar Filmhét hivatalos televíziós sugárzásnak tekinti: Ha a filmalkotás 2015. január 1. és 2015. december 31. között televíziós sugárzásra került vagy kerülni fog (sugárzási szándéknyilatkozattal rendelkezik). TVcsatornák: M1, M2, M3, Duna TV, Duna World, RTL Klub, TV2, Viasat 3, ATV , Hír TV, Echo TV, Cool, Comedy Central, Story 4, Story 5, Viasat 6, Fem3, Pro4, RTL II, RTL, Super TV2, Minimax, Nickelodeon, Cartoon Network, Disney Channel, HBO, HBO2, HBO Comedy, Cinemax 1-2, Film+, Film+2, Filmmánia, Film Cafe, Discovery, National Geographic, Spektrum c. A Magyar Filmhét által elfogadott fesztiválszereplések: – Amsterdam International Documentary Film Festival – IDFA (NL) – Animafest Zagreb (HRV) – Annecy International Animated Film Festival (FR) – Berlinale (DE) – Bristol Brief Encounters (UK) – Brussel Short Film Festival (BEL) – Cairo (EGY) – Cannes Film Festival (FR) – Cannes Critics’ Week (FR) – Cannes Directors’ Fortnight (FR) – Clermont-Ferrand Short Film Festival (FR) – Cork Film Festival (IRL) – Cracow International Short & Docu Film Festival (POL) – Drama International Short Film Festival (GRC) – Gent Film Fest (BEL)
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám – Goa India (IND) – Grimstad Norwegian Short Film Festival (NOR) – Hiroshima International Animation Film Festival (JAP) – Karlovy Vary IFF (CZE) – Leipzig DOK (DE) – Locarno IFF (CH) – Locarno Semaine de la Critique (CH) – Mar Del Plata IFF (ARG) – Montreal IFF (CAN) – Moscow IFF (RUS) – New York Tribeca Film Festival (USA) – Oberhausen International Short Film Festival (DE) – Odense Short Film Festival (DK) – Ottawa International Animation Film Festival (CAN) – Park City Sundance Film Festival (USA) – Rotterdam IFF (NLD) – San Sebastian IFF (ESP) – Sarajevo Film Festival (BIH) – Shanghai IFF (CHN) – Tampere Film Festival (FIN) – Tokyo International Film Festival (JPN) – Toronto Hot Docs Documentary Film Festival (CAN) – Valladoid International Film Festival (ESP) – Vila do Conde Curtas – International Film Festival (PRT) – Venice IFF (IT) – Warsaw (POL) – Wiesbaden GoEast Film Festival (DE) 4. Határidők A filmek nevezésének és regisztrációjának határideje: 2016. január 18. A nevezés akkor teljes, ha az adatlap véglegesítése után a nevezett filmalkotásokból öt darab DVD leadásra kerül a Magyar Filmakadémia irodájába (1145 Budapest, Róna utca 174, fszt. 5) és/vagy a filmelőállító vagy filmalkotó az
[email protected] címre nyilatkozik arról, hogy a teljes filmalkotás online hol tekinthető meg. A nevezett filmek számától függően a Magyar Filmakadémia által kiválasztott öt fős előzsűri állítja össze a hivatalos versenyprogramot. A versenyprogramba került filmek nyilvános bejelentése: 2016. február 1.
31 A második Magyar Filmhéten minden nevezett film levetítésre kerül, a versenyprogramba nem került filmalkotásokat információs vetítéseken lehet megtekinteni. A versenybe került filmalkotásokat DCP vagy Blu-ray formátumú fizikai adathordozón 2016. február 8-ig kell leadni a Magyar Filmhét irodájába (Filmalap 1145. Budapest, Róna utca 174., 5-ös szoba, illetve a Filmhét postafakk a főportán). Kérjük azokat a produkciókat, amelyek szeretnék, hogy a Filmhét külföldi vendégei is megtekinthessék a filmjeiket, angol feliratos vetítési anyagot adjanak le. Ebben az esetben ez a feliratos változat kerül vetítésre, és a külföldiek a hazai közönséggel együtt tekinthetik meg az alkotásokat. Kérjük azokat a produkciókat, amelyek szeretnék, hogy a Filmhét külföldi vendégei is megtekinthessék a filmjeiket, angol feliratos vetítési anyagot adjanak le. Ebben az esetben ez a feliratos változat kerül vetítésre, és a külföldiek a hazai közönséggel együtt tekinthetik meg az alkotásokat. 5. Adatvédelem A Magyar Filmhétre való jelentkezéssel kapcsolatban megadott személyi adatokat a szervezők bizalmasan kezelik, azokat kizárólag a regisztrációhoz és az esemény kiadványaihoz használják fel és harmadik személynek nem adják át. 6. Nyilatkozat A csatolt nyilatkozat kitöltése és aláírása a teljes hivatalos nevezés elfogadásának feltétele. Magyar Filmakadémia
[email protected] http://www.magyarfilmakademia.hu
Test_Tánc_Kép – Egypercesek (tánc)filmre A Kontakt Táncért Alapítvány és az Orkesztika Alapítvány közös szervezésében. A SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál kísérőrendezvénye. Az Egyperces (tánc)filmek platformjára két kategóriában várjuk a jelentkezéseket: bemutatkozó (off) és versenyprogram A filmek készülhetnek akár mobiltelefonnal, fényképezőgéppel, kamerával, lehet experimentális-, animációs film, vagy bármi más, aminek témája
32 a Test_Tánc_Kép és az időtartama maximum 1 perc, (kreditek, feliratok nélkül) (Ajánlott képarány a 16:9) (Az időtartam lehet 1 percnél rövidebb is.) Kérjük a filmet a YouTube vagy a Vimeo weboldalra feltölteni, valamint a film linkjét és embed kódját feltüntetni a jelentkezési adatlapban! Jelentkezési – adatlap: https://docs.google.com/forms/d/1oPOWY5jMVh3Uh8I53b11CS7mG5Jnkha 12BHLSheq6BI/viewform A jelentkezési határidő: 2016. január 08. (éjfél) Díjak: Legjobb egyperces 2016 (zsűri díj) Közönségdíj A filmeket 2016. január 13-17. között, a SzólóDuó 2016 helyszínein vetítjük. További információ a Facebookon: facebook.com/1minutedance e-mail:
[email protected] Kontakt Táncért Alapítvány, Orkesztika Alapítvány Kérjük elektronikusan kitölteni! Az adatlap pontos kitöltésre azért van szükség, hogy a Platform kommunikációs anyagába, valamint az arhivációjánál a film valós adatai kerüljenek be. Több film is nevezhető, azonban mindegyikhez külön nevezési lapot kell kitölteni!
Kedvenc kuckós dalom – rajzpályázat Rajzpályázatot hirdetünk „Kedvenc kuckós dalom” címmel, óvodások és kisiskolások részére! Készíts illusztrációt kedvenc Kuckó-vendéged dalához! Kit szerettél a legjobban? Melyik volt az a dal, amit a legszívesebben énekeltél? Mi az, amit a leginkább kedveltél benne? Segítségül, a Puskin Kuckó fellépőinek névsora megtalálható a kucko.puskinmozi.hu/kucko-vendegek oldalon. Minden rajz megtekinthető lesz a Puskin Kuckó facebook oldalán. Mint minden évben, most is kiállítást rendezünk az 50 legszebb rajzból a Puskin mozi galériáján. A legjobb munkákat beküldők értékes ajándékokat és 2 db belépőt nyernek a Nefelejcs Bábszínház Kippkopp és a kipikopik c. előadására. Leadási határidő: 2016. április 22. Eredményhirdetés: 2016. május 6. Díjátadó: 2016. május 15.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám Fontos, hogy a rajz hátoldalára írd rá kedvenc muzsikusod nevét, a dal címét, neved, életkorod és szüleid e-mail címét vagy telefonszámát, a borítékra pedig azt, hogy “Rajzpályázat”! Az alkotásokat a következő címre várjuk: Budapest Film Zrt. 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38. félemelet. A beküldött munkákat nem áll módunkban visszaküldeni! http://kucko.puskinmozi.hu/category/palyazat/
Az erdő télen – fotópályázat 1. Pályázat kiírója: ZALAERDŐ Zrt. (8800 Nagykanizsa, Múzeumtér 6.) 2. Pályázat célja, témaköre: Célja, hogy az amatőr fotósok megmutassák alkotásaikat, a téli erdőben található növény- és állatvilág szépségeit. 3. A Pályázaton résztvevő személyek: A Pályázaton részt vehet minden nagykorú, cselekvőképes személy, amatőr fotós, kivéve a Zalaerdő Zrt., illetve a Pályázat szervezésében vagy lebonyolításában esetlegesen közreműködő természetes személyek, illetve jogi személyek tulajdonosai, vezetői tisztségviselői, alkalmazottai és mindezek közeli hozzátartozói. 4. Pályázat leírása és menete: A pályázók legfeljebb 5 darab, saját maguk által készített digitális felvétellel nevezhetnek, melyeknek teljes felhasználási jogával rendelkeznek. A pályázatra beküldhető képeknek minimum 8 megapixel nagyságúaknak kell lenniük, a fotók hosszabbik oldala minimum 1600 pixel. Mobiltelefonnal készült képek nem vehetnek részt a pályázaton! Formátum: JPG. A pályázaton való részvétel ingyenes, nevezési díj, regisztrációs díj nincs! A fotókat 2015. december 23-tól 2016. március 20. éjfélig várjuk a
[email protected] e-mail címre. A Kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatokat saját szempontjai alapján megszűrje, és a pályázatban szereplő témától jelentősen eltérő illetve a vulgáris, obszcén pályázatokat kizárja a pályázatból külön értesítés nélkül. A pályázaton való részvétel hiányosságáért/hibájáért, a megküldés sikertelenségéért, az internetes, rendszer lassúságért, leállásáért a Kiíró nem vállal felelősséget. A határidő után beérkezett, hiányos, a kiírásnak nem megfelelő pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni a pályázatok elbírálásakor. A benyújtást követően hiánypótlásra nincs lehetőség.
Pályázatfigyelő eHetilap 2016/01. szám 5. Pályázatok elbírálása: A beérkezett pályázatokat a Kiíró által létrehozott zsűri bírálja el; 1-3. helyezett valamint különdíjas kerül kiválasztásra. A nyertes képek készítőit 2016. március 30-án 16 óráig e-mailben értesíti a ZALAERDŐ Zrt. 6. Nyeremények: A Kiíró a Pályázat nyerteseit elektronikus úton, e-mail-ben értesíti 2015. április 10. 16.00 óráig a nyereményről és annak átvételének menetéről. A nyeremények másra át nem ruházhatóak, és készpénzre át nem válthatóak. – I. helyezett nyereménye: 3 nap, 2 éjszaka a Sohollári Vadászházban (Zalaegerszeg mellett) teljes ellátással. A hétvége kellemes és hasznos eltöltése érdekében a környékbeli látnivalók és az adott hétvégére vonatkozó programkínálat megtalálásában is segítünk. – II. helyezett nyereménye: 15 ezer forintos ajándékutalvány, amely a nagykanizsai Szúnyog Horgászboltban vásárolható le. – III. helyezett nyereménye: Könyvcsomag 7. Szerzői jog és adatvédelem: A pályázó a pályázaton való részvétellel feltétel nélküli, visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a pályázat rendezője a beküldött képekkel kapcsolatban, valamennyi szerzői jogi jogosítványát, külön díjazás nélkül gyakorolhassa határozatlan időre akár verseny zárása után is, azonban köteles a szerző nevének feltüntetésére. A pályázati anyag beküldése igazolja, és tanúsítja, hogy a pályázaton részt vevő elfogadja a jelen részvételi feltételeket és a beküldött felvételek a pályázó szellemi termékei, ezért korlátozás nélkül, szabadon teljes körű joggal rendelkezik felettük, valamint a fotók felett harmadik személy semmilyen jogokkal nem rendelkezik, a képeken esetleg látható személy személyiségi jogait nem sérti. A pályázó, a pályázaton való részvételével tudomásul veszi, hogy a fotók bemutatásával okozott bármely személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a Pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. Pályázó a pályázaton való részvétellel kifejezetten hozzájárulását adja ahhoz, hogy személyes adatait a Szervező a pályázat lebonyolítása céljából a vonatkozó törvényi rendelkezéseknek megfelelően kezelje, és azt díjmentesen és jogszerűen felhasználják, és a lebonyolítás illetve a nyeremény felhasználása érdekében azt harmadik félnek e célból átadja. Pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárulását adja ahhoz, hogy a nyertes nevét, és lakóhelye városának nevét és a nyerés tényét az ajándék megjelölése mellett a Szervező az interne-
33 tes honlapján nyilvánosságra hozza. A pályamű beküldésével egyidejűleg a pályázó hozzájárul az egyéb, a pályázat kapcsán esetlegesen készülő egyéb alkotásokban való megjelenéshez, felhasználáshoz. A pályázat kiírójának jogában áll a beküldött pályamunkákat a szerző nevének feltüntetésével a pályázat eredményhirdetését követő 5 év során közzétenni és felhasználni. A verseny résztvevőinek szintén jogukban áll saját beküldött műveiket közzétenni. A pályázó 2016. március 15-ig bármikor visszavonhatja részvételét, egy a lenti e-mai címre küldött levéllel. A pályázat szervezője fenntartja a jogot, hogy előzetes bejelentés nélkül módosítsa a pályázat feltételeit, ill. a lebonyolítás menetét, határidejét. ZALAERDŐ Zrt. Cím: 8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6. Tel.: +36 93/500-200; +36 30/721-5910 e-mail:
[email protected] web: http://fotopalyazat.zalaerdo.hu
Pályázatfigyelő. Megjelenik minden héten. Kiadja az i&i Kulturális Informatikai és Innovációs Kft. Alapítók: Huszerl József és Varga A. Tamás Főszerkesztő: Huszerl József Szerkesztő: dr. Tamás Erzsébet Tördelőszerkesztő: Príma Viktória Megrendelhető a szerkesztőség címén: Szokolárs Marianna, szerkesztőségi titkár Telefon: 06-30-659-6388 1011 Budapest, Corvin tér 8. 1251 Budapest, Pf. 88 Tel.: 06-1/214-3520 e-mail:
[email protected] Honlap: hetilap.pafi.hu A 2016. évi előfizetési díj: 16 645 Ft áfával (havi 1387 Ft) ISSN 1419-5852