10. évf. 4. szám. 2013. ápr. 21.
OttHONlap „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamban. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derûs idõ nyugalmával, és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam és azt mondtam:- Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.” Tamási Áron gyönyörû szép gondolatai akkor jutottak eszembe, amikor a Biai Szent Anna plébánia honlapjának szerkesztését feladatul kaptam. A megbízatást Bodnár Lajostól vettem át, aki éveken át áldozatos munkát végzett. A honlap akkor élõ és mûködõ, ha a közösség virtuális otthonává válik. Az otthon akkor a mienk, ha csinosítgatjuk, ápolgatjuk, idõnként kitakarítjuk, vagy akár egy húsvéti nagytakarítást végzünk. Nem csak lakunk benne, hanem képünkre formáljuk, hogy házból otthont teremtsünk. A fenti gondolatokkal szeretném útjára bocsátani a Biai Szent Anna plébánia honlapját. A szokásos heti hírlevelek mellett szeretnék fényképes vagy mozgóképes beszámolókat megjelentetni a plébá-
nia közösségeinek életérõl, híradást adni a képviselõtestület üléseirõl és határozatairól, az aktuális liturgiához kapcsolódva pedig a szorosan vett hitéleten túlmutató kulturális, történelmi események ismertetését is tervezem. Szeretnék egy rovatot, amolyan kitekintõt a nagyvilágra, a minket közvetve-közvetlenül érintõ evilági események összefoglalását, vagy azokról írt saját véleményünk megjelenítését is szándékozom bevezetni. Akkor vagyunk otthon e világban, ha nyitott szemmel járunk, és az eseményeket a helyére tudjuk rakni, és amint változtatni tudunk, azt meg is tegyük. Megfelelõ felkészülés után fórum felállítását is tervezem, ahol mindenki a saját véleményét is megjelentetheti a felvetett témákkal kapcsolatban. Mindezen tervek megvalósításához türelmet, és segítséget kérek. Nem kaptam informatikai képesítést, önállóan próbálok beletanulni a feladatba. A Szent Anna plébánia honlapja az alábbi címen érhetõ el: http:// www.biaikatolikus.hu. A honlapra kattintva a baloldalon lehet feliratkozni a hírlevélre. Ebben az esetben a feliratkozottak e-mailt kapnak a fontosabb plébániai eseményekkel kapcsolatban. Amennyiben ez valakinek nem sikerülne, kérem küldjenek egy feliratkozást kérõ levelet nekem:
[email protected] Bízom benne, hogy virtuális otthonunknak közösség formáló ereje lesz, és sokan fognak tenni közös otthonunk építéséhez, gyarapításához. dr. Kerkovits Gábor
1
Jézus hívása a közösséget teremtõ építõ erõ... – csak vegyük észre! A Feltámadott Jézus Krisztus hív, vár mindenkit – megkötések nélkül. Vegyük észre felénk nyújtott kitárt karjait! E hívást mindazok meghallják, akik szíve nyitott az embertársaikra és a világra. Ezen nyitott szívvel keltek útra ministránsaink Etyekrõl, Biáról és Herceghalomból Péliföldszentkeresztre húsvét nyolcadában, kedden. Jó alkalom volt arra, hogy egyházközségeink oltárt szolgáló fiataljai megismerjék egymást abban a szolgálatban, amit számukra Jézus szeretete és a közösségépítõ ereje jelent. Péliföldszentkereszt fontos zarándoklat számunkra, ministránsainknak, mert a hely üzenete arról is szól, amit a Feltámadott üzen fiataljaink számára és nekünk, felnõtteknek, szülõknek. A Szalézi Szent Ferencrõl nevezett szerzetesrendet Bosco Szent János alapította. Apostoli céljuk mindazon ifjak megkeresése, nevelése, tanítása, segítése felnõtté válásukban, akik veszélyeztetett helyzetben vannak vagy élnek. Közösséget adni számunkra – hogy megtalálják az utat egymáshoz, kortársaikhoz Jézus közösségépítõ kisugárzásán keresztül. Hazánkban a rend hivatalosan 1913 óta tevékenykedik. Elõször Péliföldszentkereszten 100 évvel ezelõtt telepedtek le. Ez az év jubileum számunkra. Ferenc pápa engedélyezte a magyarországi rend 1953-ban megölt tagjának – ma már tiszteletre méltónak mondott Sándor István boldoggá avatását. István mint szerzetes életét adta a rá bízott ifjakért. Példát mutatott számukra és számunkra, hogy mit jelent Krisztus szeretetüzenetének, közösségépítõ erejének szolgálata. Példa lett a mai generációk számára. A szentmise keretében Péter atya megköszönte azt a közösségi szolgálatot ministránsainknak, amit az egyházi év folyamán, illetve a húsvét szent három
2
napjának oltárszolgálata jelentett ifjaink életében. Köszönetet mondott mindazért, hogy szeretetben, összetartásban segítették a nagyobbak a kisebbeket, szolgálták a liturgia méltóságos ünneplését. Ugyanakkor e közösségi szolgálatuk révén mindhárom településen példát mutatnak az egyházközséghez való ragaszkodásukban. Példát adnak és mutatnak korosztályuk mindazon közösségeinek, akik sajnos valamilyen oknál fogva nem hallják meg Jézus hívó szavát, mert szívük „jelképesen” bezárt a krisztusi szeretet befogadása elõtt. Tudjuk jól, hogy belõletek, a mai ministráns fiúkból és lányokból lesz a következõ generációk egyházközségi képviselõ-testületének tagjai. Ti már ismeritek az egyházi év rendjét, a liturgia szolgálatát és az Oltáriszentség közösségépítõ és összetartó erejét. Nektek kell tovább építeni mindazon közösségeket, melyeket nagyszüleitek hagytak szüleitekre. Ti lesztek azok, akik a közösségek helyi egyházközségi hagyományait tovább viszitek és adjátok fiaitoknak, lányaitoknak, unokáitoknak. A szentmise, melyet Péter atya bemutatott, méltóképpen fejezte ki azt a lelkületet, amit ministráns közösségeink képviselnek a szeretet szolgálatában és közvetítésében. Ezért köszönettel tartozunk Bián Fehér Margitnak és Etyeken Kun Lászlónak mindazért a tevékenységért, mellyel ministránsainkat tanítják, segítik és nevelik. Köszönjük Péter atyának, hogy e nem mindennapi helyre zarándokként elvitte ministránsainkat. A Jó Isten segítse õt közösségépítõ munkájában. Köszönjük a bia-i és etyek-i egyházközségek képviselõ testületeinek, hogy e szép zarándoklatot Péliföldszentkeresztre anyagilag támogatták. Lányi István
Mûhely Jézus szenvedéstörténete sokakat megihletett. Talán felsorolni sem lehet azt a sok irodalmi alkotást, zene- és képzõmûvészeti mûvet, amit ebben a témában leírtak, megfestettek. Nem feltétlenül úgy, ahogy valóban megtörtént, hanem inkább úgy, ahogy a szerzõben egy imádkozás, bibliai szemlélõdés által megfogalmazódott. Egyházközségünk tagja a Forrásban egy ilyen nagyheti elmélkedésbõl született novelláját osztja meg az olvasókkal. (szerk.)
Bodnár Lajos: Amiért érdemes felállni Nehéz súly nyomta a vállát. Elgyötörten, a korábbi sebektõl elgyengülten lépkedett. Lába alatt a kövek egyre kuszábbak lettek, ahogy kifelé haladtak a városból, sajgó lábfejei sorra akadtak bele a kiálló élekbe. A verejtéktõl összetapadt hajfürtjei függönyén keresztül körülnézett. Hatalmas embertömeg vette körül, ismeretlen és ismerõs arcok sokasága... Váratlanul lábaiból kiszállt az erõ. A ránehezedõ gerenda maga alá temette. A világ eltûnt, helyét a sötétség vett át. Vége, nincs tovább. Nem bírja. Itt jó. Itt nem érez már semmit, semmi se fáj, minden nyugodt. Nem tudja, mi lesz ezután, de nem is érdekli már. Õ mindent megtett értük, ami tõle telt. Az igazságot hirdette évekig, gyógyulást adott a betegeknek, reményt adott az elesetteknek, átadta nekik az örömhírt... és õk Barabást választották. A tömeg moraja átszûrõdik az eszméletlenség határán... mintha még most is azt kiabálnák: „Keresztre vele!”, „Feszítsék meg!”. Minden hiábavaló volt... Ezek nem értenek semmit... Hogyan lehetnek ennyire vakok?! Hogy nem látják az Atyát, hogyhogy nem értik, hogy mind az Atya gyermekei, akikre Õ vár?! Szívük szeretet helyett önzéssel, haraggal és gyûlölettel teli, vagy lustaságuk rabjai, ennél világosabban hogyan mondta volna el nekik?? Õ elmondta... Õk választották a
sorsot maguknak... Neki most elég volt, ennyi... Innen többet nem kell fel, úgysem értik... Ekkor a mázsás teher lekerült róla, karját megragadták, és talpra rángatták. „Tovább!”– mély levegõt vett, ismét körülnézett. Ismeretlen és ismerõs arcok... közöny, aggódás, félelem... hol a kereszt? Két lépéssel elõtte. Egy idegen férfi cipeli bosszankodva. Tessék, még õ is... majd tekintetük találkozik. A férfi szemében akkor a felismerés, a sajnálat, majd a szeretet félreismerhetetlen csillanása. Az idegen kihúzza magát, újult erõvel viszi tovább keresztjét. No lám! Van remény! Talán mégiscsak érdemes... Hát hogyne lenne az! Hiszen pont ezért jött közéjük... most érti Õ is, a test gyengesége mennyi reménytelenséget táplál! Hiszen ezért jött, hogy megmutassa, az élet a szenvedéssel együtt vezet az Atyához! Tudta, hogy minden jósága ellenére megvetik, kigúnyolják és halálra ítélik. Tudta azt is, hogy évszázadok, évezredek telnek még majd el, és ugyanúgy elfordulnak tõle, egymást és önmagukat pusztítják majd... éppen ezért kell tovább mennie. Nem maga miatt, hanem miattuk. Habár minden porcikája tiltakozott ellene, de megfogta, és újra vállára vette keresztjét. Ez az õ keresztje, nekik kell vinnie. A Golgota tetején a Mennyei Atya vár rá.
3
Családjaink – Szebeni család Interjúsorozatunkban a Koleszár család javaslatára egy közismert pedagógus-házaspárhoz, Szebeni Antalhoz és feleségéhez, Angyalkához látogattam, hogy egyházközségünk tagjaiként ebben a számban õk beszéljenek magukról. – Annak ellenére, hogy az Angéla, Angelika nevek idegen eredetûek, az azonos jelentésû, de magyar Angyalka névvel ritkábban lehet találkozni. Hogyan lettél Angyalka? – Angyalka: Édesanyámat is Angyalkának hívták, tõle örököltem a nevet. Anyukám a háború idején született. A szülést szerzetesnõvérek segítették, nagymamám az õ javaslatukra választotta kislányának az Angyalka nevet. – Hol nõttél fel? – Angyalka: A Gellért-hegyen laktunk, apukám most is ott él, anyukám sajnos már meghalt. Abban az idõben nem nézték jó szemmel azt, ha valaki templomba
4
jár, különösen, ha a szüleik értelmiségiek, ezért mi templomba a közeli Villányi útra jártunk, de a VIII. kerületben tanultam egy zenei általános iskolában, mivel a nagyszüleim ott laktak. – Anti: Én itt, Bián nõttem fel. Emlékszem, az iskolai párttitkár keményen számon tartotta, ki a hittanos, ki nem. Angeli atya tartotta a hittant, nagyon szerettük õt. Ha elégedett volt velünk, néha azt is megengedte, hogy harangozzunk. Aztán a Petõfi Gimnáziumba jártam, és érettségi után mint képesítés nélküli pedagógus itt kezdtem a pályám a biai általános iskolában, és a munka mellett levelezõ tagozaton végeztem el a tanítóképzõt. A katonaság után a pusztazámori iskolában tanítottam, ott találkoztam Angyalkával. – Angyalka: Pusztazámoron szomszédok voltunk, mert ott kaptam szolgálati lakást. A szomszédos Sóskúton tanítottam, mivel a fõiskola után ki akartam próbálni az önálló életet, és ez az állás jó le-
hetõség volt a szülõktõl való leválásra. Nem sokkal késõbb összeházasodtunk, és rá egy évre megszületett Bogi, majd hamarosan Dóri is. – Miért választottátok a tanítói pályát? – Anti: Amikor ballagtam, a ballagó tarisznyámban volt egy mikrofon meg egy toll, és azt mondták, hogy vagy tanár leszel, vagy újságíró, ugyanis akkoriban én már ezt hangoztattam. Az érettségi után fel is vettek a tanítóképzõbe. Nekem az alsós korosztály jobban bejött, de biztos szerepet játszott az is, hogy a tanítóképzõn nagyon sok lány volt... – Angyalka, te hogyan lettél tanítónõ? – Angyalka: Azt gondolom, hogy én már így születtem. Kislány koromban is ezt játszottam a húgommal: én voltam a tanító néni, õ pedig a diákom. Aztán visszakaptam, mert õ vezényelt, és én voltam a kórus. (Mariannból zenetanár lett.) Anyukám azt szerette volna, hogy énekesnõ legyek, de egy építõtábor idején tüdõgyulladást kaptam, amit nem vettek észre, és ezután már nem lehetett szó az éneklésrõl. Viszont teljesült a vágyam, tanító néni lettem, ami egyben a hobbim is. Hivatásomban nemcsak konkrétan a tanítást szeretem, nemcsak azt kell megtanítani a gyerekeknek, hogy tudjanak írni és olvasni, hanem azt is, hogy szeressék egymást. Azt szeretném, hogy olyan gyerekek kerüljenek ki a kezem alól, akik jó emberek lesznek. – Anti: Ezt én is így gondolom. Egy dolgot viselek nehezen, ha a gyerekek egymáshoz nem szeretettel szólnak. Ha gyûlölködnek, árulkodnak. – Hogyan alakult ki felnõtt hitetek? – Angyalka: Mindig hívõk voltunk, de amikor Bogi hatéves volt, egészen csodálatos módon tapasztalhattuk meg Jóisten szeretetét. Boginak agyvelõgyulladása lett, de mi ezt nem tudtuk. Nagyon rosszul volt, nem tudott már felkelni, az ügyeletes pedig influenzára gyanakodott. Egyszercsak betoppant pszichológus nagynéném, dr. Konta Ildikó, aki akkoriban még nem itt, hanem 250 km-es
távolságban lakott, azzal, hogy úgy érezte, el kellett jönnie hozzánk (pedig akkoriban még telefonunk sem volt). Ránézett a gyerekre, és rögtön mondta, hogy ez vagy agyvelõ-, vagy agyhártyagyulladás, úgyhogy azonnal vigyük kórházba. Mire beértünk, már lemerevedett, és azt mondták, hogy az utolsó pillanatban hoztuk. Ha néhány órával késõbb érünk be, már nem tudnak rajta segíteni – Anti: Egy kullancstól kapta, jó félév volt, míg lábra tudott állni, és újra megtanult járni. Azt mondták, hogy hatvan százalék eséllyel lesz maradandó szövõdménye, de az egy-két évig tartó gyenge tériszonyon kívül mást nem tapasztaltunk. Hála Istennek, teljesen meggyógyult. – Angyalka: Én nagyon hálás vagyok a Jóistennek, ez szinte mindennap eszembe jut. – Mivel foglalkoznak most a lányok? – Angyalka: Nagy lányaink már nem velünk laknak. Ahogy annak idején én is, most õk is önállóak lettek, együtt laknak a lakóparkban. Persze rendszeresen találkozunk, mi is megyünk hozzájuk, õk is jönnek hozzánk. Bogi tanító néni Diósdon. Most neki is harmadikosai vannak, és jövõre elsõs osztályfõnök lesz. – Anti: Dóri pedig egyetemista, muzeológusnak készül, de közben dolgozik is, itt, Biatorbágyon, a családi napköziben. Nagyon jó testvérek, mindig segítik egymást. – És van még három kisebb is... – Anti: Igen, ez jó példa arra, hogy minden mindennel összefügg. Anyukám házát tetõtér-beépítéssel bõvítettük, de a rendszerváltás után annyira megemelkedtek a kamatok, hogy két tanítói fizetésbõl nem tudtuk törleszteni a felvett hiteltartozást. Akkoriban már elvégeztem egy újságíró iskolát, úgyhogy a 90-es évek közepén felhagytam a tanítással, és újságíró lettem. Több lapnál is dolgoztam, többek között Torgyán lapjánál is, a Kis Újságnál, ahol lapigazgató voltam. Éppen ebben az idõben egy vidéki kiküldetésnél egy szabolcsi gyerekotthont lá-
5
togattunk meg. Az ottani gyerekek körüldongtak minket, beszélgettünk velük. Amikor indulni készültem, két kislány – akik testvérek voltak – belekapaszkodott a lábamba, hogy vigyem õket magammal. Nagyon meghatódtam. Amikor hazaértem, mondtam Angyalkának, hogy fogadjuk örökbe azt a két lányt, úgyis terveztünk ilyet. Angyalka belegyezett, és még aznap este telefonáltunk, hogy elmennénk azért a két gyerekért. De kiderült, hogy az nem ilyen egyszerû: el kell végezni ehhez egy nevelõszülõi tanfolyamot, szükséges elõtte egy pszichológusi vizsgálat, lakásfelmérés, ráadásul mi másik megyében lakunk stb. Mi elszántak voltunk, mert a két saját után nem lehetett több gyermekünk, mi pedig mindig nagycsaládban gondolkodtunk. Úgyhogy elvégeztük a tanfolyamot, és vártunk, ugyanis az a két lányka addigra elkerült valahova nevelõszülõkhöz. – Angyalka: Eltelt másfél év, amikor váratlanul megszólalt a telefon, hogy a megyei ideiglenes nevelõszülõkhöz testvéreket hoztak, nevelõszülõkre lenne szükségük, és azonnali választ kérnek, mert különben intézetbe kerülnek. Kiderült, hogy nem két lány, ahogy kértük, hanem két lány és egy fiú, ráadásul nem is annyira kicsik, hiszen a kisfiú négy és fél éves, a többi pedig már iskolába jár. Mi erre nem voltunk felkészülve: fiúruhánk egyáltalán nem volt, ágy is kevesebb volt, mint kellett volna. Ennek ellenére igent mondtunk. Úgy hoztuk el õket, hogy semmijük nem volt. De három nap alatt csodálatos összefogás indult meg itt a faluban. Elkezdtek gyûlni a ruhák, a játékok, sokszor nem is tudtuk, hogy kitõl, mert egyszerûen csak fel volt akasztva a kapura egy szatyor. Nagyon nagy öröm volt látni, milyen jó emberek laknak Biatorbágyon. – Anti: Akkor még nem is sejtettük, milyen nehéz fába vágtuk a fejszénket. A gyerekek olyan mérhetetlen nagy nélkülözésben éltek addig, hogy a mindennapi táplálék ismeretlen volt elõttük. Jó ide-
6
ig meg kellett nyugtatni õket, hogy ne aggódjanak, holnap is lesz mit enni. – Angyalka: Anti itthon maradt egy évig, mert nekem végig kellett vinnem az osztályomat, utána pedig én voltam itthon két évig, és õ ment vissza tíz év újságírás után tanítani. Most már fogadott gyerekeink is nagyok, Ferike hatodikos, még nem tudjuk milyen irányban fog továbbmenni. Dóri virágkötészetet tanul, Berni pedig a Budapest Táncmûvészeti Stúdió Szakközépiskolába jár. Nagyon sokoldalú tehetség. Általános iskolás korában is sorra nyerte a szavalóversenyeket, országos versenyen is elsõ lett. Két éve jár ebbe az iskolába, a tánchoz is nagy tehetsége van, most úgy tervezi, hogy tanítónõ és táncoktató lesz. – Angyalka: A régi emlékeik nem törlõdtek teljesen. Emlékszem, amikor nagylányaink meséltek gyermekkorukról, Berni szomorú volt, mert nekik csak rossz emlékeik vannak, úgyhogy Anti írt neki egy pár szép történetet a képzeletbeli gyerekkoráról. Nagyon meghatotta, nagyot sírt. – Anti, az újságírás már a múlté? – Anti: Nem, rendszeresen írok különbözõ nyomtatott és internetes lapoknak, de régóta foglalkozom könyvírással is. Sajnos egy könyvet megjelentetni nem egyszerû dolog, mert nem elég az, hogy a kiadónak tetszik a könyv, komoly összeget is kell társítani a kézirathoz, csak úgy vágnak bele a kiadásba, ahhoz pedig szponzort kell találni. – Korábban is foglalkoztál könyvírással? – Anti: Igen, írtam már több könyvet, például egy talált napló alapján, ami az aranycsapat tartalék kapusáé, Komáromi Tiboré volt. Tele van ez a könyv korabeli történetekkel, eddig még nem publikált képekkel, nagyon érdekes, a kiadónak is tetszik, de támogatót még nem találtam. Addig is új munkán dolgozom, most éppen az örökbefogadás történetét írom meg kisregényként. – Kivel készüljön a következõ interjú? – Radnai Tiborékra gondoltunk. Géczy Árpád
Aki szépen énekel... Húsvéti idõ lévén mostani cikkünkben a húsvéti idõ communióival ismerkedünk meg közelebbrõl. Bár az évközi idõ áldozási énekeibõl is válogathatunk, de három olyan communió létezik, melyek a húsvéti idõszak „sajátjai”. Az elsõ felidézi Jézus szavait: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” (Jn 14, 27). Ezeket akkor mondta Jézus, amikor a tanítványoknak megígérte a Szentlelket. Ez nem olyan béke, mint amit a világ nyújthat. Ez az Isteni gondviselésben megnyugvó lélek békéje. Mai világunkban sokan hiszik, hogy ha lesz elég pénzük, hogyha elismerik õket a munkahelyen, vagy ha épp zsarnokságukkal hatalmat tudnak gyakorolni más emberek felett, akkor boldogok lesznek. De ez nem az igazi boldogság. Az csak Istenben van meg. „Békességet hagyok rátok... Ne nyugtalankodjék szívetek”. A második communió egy tulajdonképpeni adoráció. „Énekeljetek az Úrnak, alleluja! Áldjátok az Õ nevét, alleluja!” Nagycsütörtök óta minden szentmisében jelenvaló az Úr. Ott van az átváltoztatott kenyérben és borban. Csodálatos misztérium ez, de nem szükséges hozzá komoly bizonyítási eljárás, hogy elhiggye az ember, hogy a kenyér és bor
A Római Katolikus Egyház kódszáma: 0011 A Biai Szent Anna Karitatív Alapítvány száma: 18688973-1-13
maga az Úr Jézus teste és vére. A hívõ ember, aki rendszeresen járul szentáldozáshoz, állandóan magán érzi az Isteni kegyelmeket, s reá bõven árad. A harmadik, egyben utolsó húsvéti communió szintén Jézus szavait idézi: „Nem hagylak árván titeket, alleluja, eljövök ismét hozzátok, alleluja!” (vö.: Jn 14, 18) Mennybemenetel idejére készülve idõszerû Jézus biztatása. Velünk marad, nem hagy el minket. Az Oltáriszentségben velünk maradt Jézus. Vár minket minden szentmisében. Vajon képesek vagyunk levetni régi énünket, elhagyni bûneinket, s Krisztussal feltámadni egy új életre?! Törekedjünk a szeretetre! Szalai Péter
Bibliai rejtvény A feltámadás tanúi Kik mondták ezt a feltámadt Jézussal való találkozásukkor? 1 ."Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!" 2. „Én Uram és én Istenem!” 3. „Az Úr az!” 4. „Uram, és õ?” 5. „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” A megfejtést névvel ellátva a sekrestyében adják le május 12-ig! A helyes megfejtõk között értékes könyvet sorsolunk ki a Szent Anna Alapítvány támogatásával. Az elõzõ szám helyes megfejtése: 1, C, 2. A, 3. D, 4, B, 5. E
7
Gyûjtés
NAPTÁR
Kedves Testvérek! Az orgonával kapcsolatos munkálatok egy része befejezõdött. Ám azért, hogy a hangszer teljes egészében használható legyen, s ezáltal a templomunkban felcsendülõ szent zene méltó módon szolgálhassa a szent liturgiát, még további feladatokat kell rajta elvégezni. Ezért kérjük továbbra is a jószándékú hívek segítõ adományait! Köszönettel: a Biai Szent Anna Karitatív Alapítvány
A Római Katolikus Egyház kódszáma: 0011 A Biai Szent Anna Karitatív Alapítvány száma: 18688973-1-13
– A szentmise minden vasárnap 8-kor és fél 10-kor kezdõdik, hétköznap kedden és pénteken este 6-kor – Kedden este szentségimádás van a templomban egyházközségünkért és hazánkért. – A templomi énekkar csütörtökönként 18 órakor próbál a plébánián. – A gyerekkórus próbái péntekenként 17 órakor kezdõdnek a plébánián – Fogadóórák idõpontjai: hétfõ:15–18.30; kedd: 16–17.30; péntek: 16–17.30 – Május 3. 19.00: Képviselõ-testületi gyûlés – Május 3-án 20 órakor: Katekézis – elõadássorozat a plébánián
Készüljünk a szentmisére! – A szentmisék olvasmányai Olvasmány
Szentlecke
Evangélium
Ápr.21.
ApCsel13,14.43-52
Jel 7,9.14b-17
Jn 10,27-30
Ápr. 28.
ApCsel 14,21-27
Jel 21,1-5a
Jn 13,31-35
Máj. 5.
ApCsel 15,1-2.22-29
Jel 21,10-14.22-23
Jn 14,23-29
Máj. 12.
ApCsel 1,1-11
Ef 1,17-23
Lk 24,46-53
Felelõs kiadó: a Biai Egyházközség Képviselõ-testülete Szerkesztõbizottság: Géczy Árpád, dr. Kerkovits Gábor, Nánási Tamás, Szalai Péter www.biaikatolikus.hu • E-mail:
[email protected] Tördelés: Horváth Árpád • Sokszorosítás: Krónikás Bt. Következõ lapzárta:május 13.
8
