ORSZÁGOS LEÁNY KADETT BAJNOKSÁG DÖNTŐ
Baja, 2010. május 20 - 23. Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok
KÖSZÖNTŐ
Kedves Játékosok! Tisztelt Vezetők és Játékvezetők! Tisztelt Kosárlabdát Szerető Szurkolók! A Bajai NKK vezetői, játékosai, és minden bajai nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy egyesületünk adhat otthont a kadett leány országos kosárlabda bajnokság döntőjének. Városunk az idei évben már örülhetett a fiú juniorok hazai pályán kivívott sikerének, melyhez ezúton is gratulálunk. Az elmúlt évek sikeres rendezvényei után ismét nagy szeretettel köszöntjük városunkban az ország legjobb 8 leány kadett csapatának játékosait, vezetőit, a játékvezetőket, a Szövetség képviselőit és a lelkes közönséget. Korábbi tapasztalatainkra támaszkodva szeretnénk az idei évben is mindenki számára jó hangulatú, kellemes versenyzési körülményeket és izgalmas, színvonalas mérkőzéseket biztosító rendezvény házigazdái lenni. Reméljük a résztvevő csapatok mindegyike legjobb formáját mutatva, sportszerű körülmények között éri el céljait. Szeretnénk köszönetet mondani az országos döntő megrendezését segítő támogatóknak, akiknek nagy szerepük van a versenyzési lehetőségek megteremtésének biztosításában. A versenyzés és a szurkolás mellett, szabadidejükben, kérjük, ismerjék meg városunkat, kóstoljanak bele Baja ízeibe, gyönyörködjenek a város és környéke szépségeiben. Bízunk benne, a döntő sportszerű és kiemelkedő hangulatú hírverése lesz a kosárlabdának. A résztvevőknek jó mérkőzéseket, szép sportsikereket, a nézőknek jó szórakozást kívánunk!
2
Molnár Szilárd Bajai NKK elnök
CSOPORTBEOSZTÁS és PROGRAM
A CSOPORT: MIZO Pécs 2010 Debreceni SC-SI Vasas Csata FTC
2010. május 20. csütörtök: 9.00 óra BSE – Miskolci Sportiskola SC 11.00 óra Soproni Darazsak – Bajai NKK 12.30 óra MEGNYITÓ 13.00 óra MIZO Pécs 2010 – FTC 15.00 óra Debreceni SC-SI – Vasas Csata 17.00 óra Bajai NKK – BSE 19.00 óra Soproni Darazsak – Miskolci Sportiskola SC
B CSOPORT: BSE Soproni Darazsak Bajai NKK Miskolci Sportiskola SC
2010. május 21. péntek: 9.00 óra Vasas Csata – MIZO Pécs 2010 11.00 óra Debreceni SC-SI – FTC 13.00 óra Miskolci Sportiskola SC – Bajai NKK 15.00 óra BSE – Soproni Darazsak 17.00 óra FTC – Vasas Csata 19.00 óra MIZO Pécs – Debreceni SC-SI 2010. május 22. szombat: 9.00 óra B/3-A/4 11.00 óra A/3-B/4 13.00 óra B/1-A/2 15.00 óra A/1-B/2 17.00 óra 7. helyért 2010. május 23. vasárnap: 9.00 óra 5. helyért 11.00 óra 3. helyért 13.00 óra DÖNTŐ 14.30 óra EREDMÉNYHIRDETÉS
3
BAJAI NKK
Álló sor: Kernya Melanie, Barsi Szilvia, Gorjanácz Ágnes, Bődi Krisztián edző, Járai Márta, Földi Dóra, Szendrődi Anett, Mojzes Gina Térdelő sor: Hamvas Dorina, Ragadics Réka, Lőrincz Lilla, Magoss Dorottya, Kaiser Éva, Novák Fanni, Kalocsai Dorina Mez: 4 6 7 7 8 11 12 13 14 16 17 18 21 24
Játékos neve: Születési idő: Barsi Szilvia 1994 Kernya Melanie 1994 Novák Fanni 1995 Szendrődi Anett 1994 Földi Dóra 1994 Ragadics Réka 1994 Magoss Dorottya 1994 Hamvas Dorina 1994 Kaiser Éva 1994 Lőrincz Lilla 1994 Járai Márta 1994 Kalocsai Dorina 1995 Mojzes Gina 1995 Gorjanácz Ágnes 1994 Edző: Bődi Krisztián
Poszt: 3-4 4-5 1 5 5 2 4 2 1-2 2 1 3 5 3-4
4
Edzői nyilatkozat: „Csoda volt ez az év a junior-kadett csapatunknál: szinte minden fontos mérkőzésünkön és tornánkon teljes csapattal tudtunk versenyezni. Most pedig a döntő előtti felkészülés hajrájában egymás után jöttek a kellemetlen sérülések és betegségek, sajnos olyan játékosokat is érintve, akiknek a pótlása nem lesz egyszerű feladat. Mindenesetre szeretném ha csapatom nagy akarattal és jól játszva fejezné be az idei kadett évünket hazai pályán. Esélyek? Van egy verhetetlen csapat, a többiek viszont szinte egyforma esélyekkel pályázhatnak akár a dobogós helyezésekre is!” Bődi Krisztián
BSE
Álló sor: Zsilinszki Lilla, Bodnár Fanni,Varga Barbara, Konta Gyula edző, Szabó Fanni,Vukov Szonja, Lovas Júlia, Füredi Adrienn Térdelő sor: Szeder Orsolya, Miháczi Diána, Karlócai Julianna, Balogh Júlia, Tarnai Kata, Szatmáry Dóra Játékos neve: Karlócai Julianna Szeder Orsolya Füredi Adrienn Lovas Júlia Szathmáry Dóra Balogh Júlia Miháczi Diána Szabó Fanni Zsilinszki Lilla Tarnai Kata Varga Barbara Vukov Szonja Bodnár Fanni
Mez: Születési idő: 7 1994.09.27 8 1994.09.15 10 1994.03.08 11 1994.10.10 12 1994.06.04. 13 1994.07.10 14 1994.01.08 15 1994.09.19 17 1995.07.03 20 1994.09.07 24 1995.02.23 25 1994.02.01 37 1995.12.26 Edző: Konta Gyula
Poszt: 3-4 1-2 4-5 3 1-2 2-3 1 1-2 4-5 2-3 3-4 3-4 3
Edzői nyilatkozat: „Címvédőként jövünk, éremmel szeretnénk távozni... A másik csoportban nagy lesz a tülekedés a felsőházért. A Pécset mindenképpen éremszerző helyre várom, de hogy ki lesz a harmadik érmes?” Konta Gyula
5
DEBRECENI SC-SI
Álló sor: Göttlinger Anna, Földvári Andrea, Szilágyi Lora, Gál Annamária, Bajusz György edző, Hoffmann Flóra, Dóka Zsuzsanna, Simon Ágnes, Lengyel Zsuzsa Térdelő sor: Rinyu Blanka, Csajkó Dóra, Szabó Réka, Gaszner Anna, Szászfai Emese,Varga Lili. A képről hiányzik: Gonda Daniella Játékos neve: Gaszner Anna Szabó Réka cs.k. Szászfai Emese Csajkó Dóra Gál Annamária Göttlinger Anna Rinyu Blanka Szilágyi Lora Varga Lili Dóka Zsuzsanna Gonda Daniella Hoffmann Flóra Földvári Andrea Simon Ágnes
Születési idő: 1994.09.30. 1994.03.24. 1994.04.23. 1994.06.20. 1994.03.26. 1994.12.21. 1994.12.23. 1994.07.23. 1994.05.28. 1994.08.14. 1994.01.01. 1994.04.02. 1995.05.10. 1994.03.11.
Mezszám: 4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 18
Poszt: 1-2 1-2 2-3 1 3-4 4 2 4-5 3 3 2 4-5 5 1-2
Edző: Bajusz György
6
Edzői nyilatkozat: „Évek óta az élvonalban vagyunk ezzel a korosztállyal, ezúttal is szeretnénk a legjobb négy közé jutni, s ha ez sikerül, akkor még valami szép érmet is nyerni. Na, de melyik csapat nem tervez ilyesmit? Komoly versenyre számítok, szinte bármelyik csapat érmes lehet, talán csak a BSE és a Pécs, aki - az eddigiek alapján - kicsit jobban kiemelhető, a többiek közel azonos szintűek. Döntő lehet a fizikai és mentális állóképesség, s az alkalmazkodás, a szükség szerinti változtatás képessége. A magam részéről minden résztvevőnek sportszerű, jó mérkőzéseket kívánok!” Bajusz György
FTC
Mez: Játékos neve: Születés: Poszt: 4 Czabány Renáta 1995.04.04. 1-2 5 Herczeg Zita 1994.09.29. 3 7 Szarka Zsófia 1994.09.10. 1-2 10 Baliga Barbara 1994.01.23. 1 13 Medveczky Fanni 1995.11.13. 2 14 Lakatos Dóra 1994.02.11. 3-4 16 Erdei Rebeka 1994.06.08. 1-2 18 Nagy Zsófia 1995.11.17. 2-3 22 Suppán Anna 1994.07.19 3-4 24 Müller Melinda 1994.06.17. 4-5 42 Jakab Emőke 1994.02.11. 3 55 Barnai Judit 1994.01.17. 5 A csapatképről hiányzik: Czabány Renáta és Medveczky Fanni. Edző: Salamon Endre
Edzői nyilatkozat: „Nekünk a döntőbe jutásig valóságos vesszőfutás volt az út. Nem kívánom újra felemlegetni a soproni középdöntőn, vagy a nyíregyházi elődöntőn történteket. Keservesen megküzdöttünk minden mérkőzésen, minden egyes pontért. Éppen ezért számunkra a döntőbe kerülés volt a legnagyobb öröm. Baján sem számítunk másra és nem várok egyebet a csapatomtól mint eddig: becsületes játékot, hatalmas akarást, és azt hogy az öt mérkőzés legutolsó pillanatáig minden erejükkel küzdjenek.” Salamon Endre
7
MISKOLCI SPORTISKOLA SC
Álló sor: Sikora Emőke, Tóth Gertrúd, Fejes Fruzsina, Balogh Gabriella edző, Arad Zsófia, Szabó Brigitta, Dubei Debóra Ülő sor: Smaraglai Helga, Huszár Réka, Hassan Nisrin, Tóth Zsófia, Nagy Dóra, Hájer Tamara, Nagy Laura
Játékos neve: Mez: Szül. idő: Magasság: Dubei Debóra 4 1997 177 Tóth Zsófia 5 1995 161 Smaraglai Helga 6 1994 172 Hájer Tamara 7 1995 170 Nagy Dóra 8 1995 168 Hassan Nisrin 9 1994 167 Szabó Brigitta 12 1995 180 Tóth Gertrúd 13 1995 178 Sikora Emőke 14 1995 180 Arad Zsófia 15 1995 180 Fejes Fruzsina 17 1994 189 Huszár Réka 20 1995 170 Nagy Laura 21 1995 173 Edző: Balogh Gabriella
Poszt: 3-4 1-2 2 2 1 2 3 4 4 5 5 2 3
Edzői nyilatkozat: „Nagy örömünkre szolgál, hogy itt lehetünk a bajai döntőben. Nagyon fiatal a csapatunk, de azért küzdeni fogunk minden mérkőzésen. Esélyeink? Nem fogunk szégyent vallani, abban biztos vagyok.” Balogh Gabriella
8
MIZO PÉCS 2010
Álló sor: Debreceni Eszter vezetőedző, Besenyei Zsófia,Varga Flóra, Molnár Fanni, Szamosi Amadea, Somogyi Lili, Gosztom Emese, Tiszay László technikai vezető Térdelő sor: Sánta Petra, Priol Kinga, Páncél Tímea, Csutorás Fanni, Balla Dorottya, Paróczi Kata, Károlyi Dalma Játékos neve: 1. Balla Dorottya 2. Besenyei Zsófia 3. Csutorás Fanni 4. Gosztom Emese 5. Károlyi Dalma 6. Molnár Fanni 7. Páncél Tímea 8. Paróczi Kata 9. Priol Kinga 10. Sánta Petra 11. Somogyi Lili 12. Szamosi Amadea 13.Varga Flóra
Születési hely, idő: Magasság: Pécs, 1994.04.02 178 cm Dombóvár,1994.01.20 175 cm Pécs, 1994.11.17. 179 cm Pécs, 1994.06.08 180 cm Pécs, 1994.04.22 166 cm Pécs, 1994.07.14 183 cm Pécs, 1994.05.04 175 cm Pécs, 1994.11.04 163 cm Pécs, 1994.10.07. 175 cm Pécs, 1995.07.19 165 cm Pécs, 1994.03.13 186 cm Pécs, 1994.02.01. 188 cm Pécs, 1994.09.08 182 cm Edző: Debreceni Eszter Technikai vezető: Tiszay László
Súly: 63 kg 62 kg 65 kg 83 kg 58 kg 60 kg 64 kg 43 kg 54 kg 55 kg 60 kg 66 kg 68 kg
Poszt: 2-3 4 2-3 4-5 1 4-5 3 1 1-2 1-2 3-4 4-5 4-5
Edzői nyilatkozat: „Nem titok, hogy az év elején a célkitűzéseink közé tartozott a nyolcas döntőbe jutás, amit az elődöntő 6-0-s győzelmi arányával teljesítettünk. Úgy gondolom, hogy minden csapatra komoly megmérettetés vár majd az egész tornán. A mi csoportunkból kiemelendő a Debrecen, akikkel a középdöntő során kemény meccset játszottunk, most is hasonló küzdelemre számítok. A Csata fiatal csapatát sem kell lebecsülni, ők is tudnak meglepetést okozni. Most még nem tudjuk, hogy ki lesz a Fradi - SMAFC párharc győztese, de mindegyikük kemény ellenfél lenne. Minimális célkitűzésünk a 4-bekerülés, és ott már bármi megtörténhet. Minden csapatnak sportszerű és eredményes döntőt kívánok!” Debreceni Eszter
9
SOPRONI DARAZSAK
Mez: 8 15 5 4 17 10 16 9 14 7 12 11 13 6
Játékos neve: Böröndy Dominika Böröndy Vivien Brenner Klára Cipek Dóra Czinder Adrienn Doncsecs Kitti Feigl Fanni Anna Kuttor Enikő Molnár Anna Nagy Kincső Németh Annamária Vas Patrícia Weininger Virág Nagy Adél
Születési dátum: 1997.09.04 1995.01.10 1994.08.15 1995.11.2 1994.06.15 1994.03.27 1996.01.28 1997.04.17 1995.04.05 1994.02.19 1996.03.06 1996.02.19 1997.06.20 1995.11.27
Poszt: 1-2 1-2 4-5 1 1-2 5 4 3-4 3-4 3-4 3-4 2 2 5
Magasság: 153 165 176 169 170 191 193 179 178 175 171 165 171 188
Edző: Juray Balázs Edzői nyilatkozat: „Úgy gondolom, idén volt az egyik legnagyobb küzdelem a döntőbe jutásért. Legideálisabb az lenne, ha legalább 12 csapat mérkőzhetne Baján, de sajnos idén is csak nyolc csapat juthatott el az országos kadett döntőbe. Azzal, hogy Bajára utazhatunk, elértük a kitűzött célunkat, melyhez lányaim minden dícséretet megérdemelnek! Minden Baján töltött időt ajándéknak veszünk, ha mellé tudunk nyerni pár meccset már boldogok leszünk, és ezért mindent megteszünk! Esélyekről: Óriási csaták lesznek minden párharcban, mindkét csoportban. Éremesélyesnek mindenképp a BSE, PÉCS, CSATA, és a hazai pálya előnyét élvező BAJAI csapatot tartom. Hajrá Darazsak!” Juray Balázs
10
VASAS CSATA
Játékos neve: Születési év: Mez: Magasság: Szabó Anna 1995.10.07 4 164 cm Gocsman Ágota 1995.03.07 5 182 cm Szalay Viktória 1996.04.11 6 175 cm Glavinics Judit 1995.06.03 7 158 cm Horváth Bernadett 1996.08.27 8 168 cm Tóth Tímea 1997.02.14 9 178 cm Szörényi Laura 1995.06.07 12 165 cm Tóth Noémi 1994.03.12 13 170 cm Szalay Virág 1994.02.17 14 170 cm Farkas Fanni 1996.09.11 15 177 cm Móri Júlia 1994.07.21 16 179 cm Hegedűs Janka 1994.05.31 22 184 cm Abaházy Anna 1996.08.03 23 185 cm A képről hiányoznak: Hegedűs Janka,Tóth Noémi, Móri Juli, Szalay Virág
Poszt: 1-2 3 3 1 1-2 4 3 1 2 3 4 5 5
Edző: Tursicsné Iván Krisztina, Tursics Sándor Edzői nyilatkozat: „Az előzetes esélylatolgatások szerint a szakma nagy része a Pécs és a BSE csapatait várja a döntőbe, de a hazai pálya előnyeit élvező bajaiak is favoritnak számítanak. Ami a mi csapatunkat illeti, a serdülő döntőn mutatott érett játék nagy lökést adhat a lányoknak. Bár nem mi vagyunk a favoritok, igyekszünk minden csapatnak „kemény dió” lenni. Azért persze jó lenne a négy közé jutni…” Tursicsné Iván Krisztina
11
Támogatóink, akiknek ezúton is köszönjük közreműködésüket:
baja város polgármesteri hivatala bajai ifjúsági szálló duna wellness hotel printroom.hu www.sulipolo.hu szikla sörkert baja marketing Malom Étterem Mega fitness eötvös józsef főiskola serrano saloon