LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program
Orosz nyelv tantárgyi program
2010.
Orosz nyelv tantárgyi program
Orosz mint második idegen nyelv Célok és feladatok A Lovassy László Gimnáziumban az orosz mint második idegen nyelv tanításának bevezetése egyre növekvő társadalmi igényt elégít ki. A 21. században az átrendeződő politikai és gazdasági viszonyok nyomán végre az orosz nyelv megszabadulhatott a ránehezedő bélyegtől, s a többi oktatott nyelvvel egyenrangúként léphet a választható nyelvek sorába. Oktatása lehetővé teszi, hogy egy háttérbe szoruló nyelvet és kultúrát ismertessünk és szerettessünk meg tanulóinkkal, s ezáltal erősítsük bennük a más kultúrák megismerésére való törekvést, ablakot nyissunk számukra Európa keleti felére. A második idegen nyelvként az oroszt választó tanulóink számára a nyelvi előkészítő évvel bővített gimnáziumi képzés biztosítja azt az időtartamot, melyet ennek a nyelvnek tanulása a középszintű nyelvtudás elérése érdekében megkíván. Az előkészítő év lehetőséget nyújt ahhoz, hogy a tanulók a továbbhaladáshoz szükséges szinten ismerjék a cirill abc-t, tudjanak írni, olvasni, hogy a következő négy évben elsajátíthassák a számukra szokatlan, az általuk eddig tanult angol vagy német nyelvtől eltérő idegen nyelvi struktúrákat. Célunk, hogy élő, használható nyelvtudást szerezzenek a diákok, melynek birtokában bármilyen élethelyzetben boldogulni tudnak. Tanulmányaik befejeztével rendelkezzenek olyan tudással, mely alapján megfelelnek a középszintű érettségi vizsga követelményeinek. Célunk az is, hogy a második idegen nyelv ismeretével olyan eszköz kerüljön a tanulók kezébe, melyet további életük során bármikor felhasználhatnak személyiségük, kultúráltságuk, ismereteik gazdagítására. Szerezzenek olyan készségeket, melyek segítségéve a középiskola befejezése után önállóan is folytatni tudják a nyelvtanulást. A második nyelv tanulását megkönnyítheti az első nyelv elsajátítása során nyert tapasztalat, hiszen a célnyelvű óravezetés, a feladat- és szövegtípusok, munkaformák és követelmények már ismertek. A diákok korábbi nyelvtanulási stratégiái és önbizalma szintén támogathatják az újabb nyelv tanulását. Alapfeladatként fejlesztett kulcskompetenciák Idegen nyelvi kommunikáció Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikáció elemeivel jellemezhető: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése, kifejezése és értelmezése szóban és írásban (hallott és olvasott szöveg értése, szövegalkotás), a társadalmi és kulturális tevékenységek megfelelő keretein belül - oktatás és képzés, munka, családi élet és szabadidős tevékenységek -, az egyén szükségleteinek megfelelően. Az idegen nyelvi kommunikáció olyan képességeket is igényel, mint például a közvetítés, más kultúrák megértése. Az egyén nyelvtudásának szintje változhat a négy dimenzió (hallott szöveg értése, beszédkészség, olvasott szöveg értése és íráskészség), az egyes nyelvek és az egyén társadalmi-kulturális háttere, környezete és igényei/érdeklődése szerint. - Szeretnénk felébreszteni tanulóinkban az igényt arra, hogy egyre több tudást szerezzenek (Idegen nyelvű könyvtár, Internet-használat, levelezés, stb.). Célunk, hogy minden tanulót megfelelő sikerélményhez juttassunk, nemzetközi kapcsolatok kialakításával és fejlesztésével is. - Mindezek megvalósításában igen lényeges a négy nyelvi alapkészség kiegyensúlyozott fejlesztése. Fontosnak tartjuk, hogy a diákok eljussanak ebben a tanítási-tanulási folyamatban odáig, hogy igényük legyen a további önálló tanulásra, ismeretszerzésre, önművelésre. A hatékony, önálló tanulás 2010
-1-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
A hatékony, önálló tanulás azt jelenti, hogy az egyén képes kitartóan tanulni, saját tanulását megszervezni egyénileg és csoportban egyaránt, ideértve az idővel és az információval való hatékony gazdálkodást is. Felismeri szükségleteit és lehetőségeit, ismeri a tanulás folyamatát. Ez egyrészt új ismeretek szerzését, feldolgozását és beépülését, másrészt útmutatások keresését és alkalmazását jelenti. A hatékony és önálló tanulás arra készteti a tanulót, hogy előzetes tanulási és élettapasztalataira építve tudását és képességeit helyzetek sokaságában használja, otthon, a munkában, a tanulási és képzési folyamataiban egyaránt. A motiváció és a magabiztosság e kompetencia elengedhetetlen eleme. Kiegészítő feladatként fejlesztett kulcskompetenciák Természettudományos kompetencia A természettudományos kompetencia készséget és képességet jelent arra, hogy ismeretek és módszerek sokaságának felhasználásával magyarázatokat és előrejelzéseket tegyünk a természetben, valamint az ember és a rajta kívüli természeti világ közt lezajló kölcsönhatásban lejátszódó folyamatokkal kapcsolatban magyarázatokat adjunk, előrejelzéseket tegyünk, s irányítsuk cselekvéseinket. Ennek a tudásnak az emberi vágyak és szükségletek kielégítése érdekében való alkalmazását nevezzük műszaki kompetenciának. E kompetencia magában foglalja az emberi tevékenység okozta változások megértését és az ezzel kapcsolatos, a fenntartható fejlődés formálásáért viselt egyéni és közösségi felelősséget. Digitális kompetencia A digitális kompetencia felöleli az információs társadalom technológiáinak (Information Society Technology, a továbbiakban: IST) magabiztos és kritikus használatát a munka, a kommunikáció és a szabadidő terén. Ez a következő készségeken, tevékenységeken alapul: információ felismerése, visszakeresése, értékelése, tárolása, előállítása, bemutatása és cseréje; továbbá kommunikáció és hálózati együttműködés az interneten keresztül. A szükséges képességek felölelik az információ megkeresését, összegyűjtését és feldolgozását, a kritikus alkalmazást, a valós és a virtuális kapcsolatok megkülönbözetését. Idetartozik a komplex információ előállítását, bemutatását és megértését elősegítő eszközök használata, valamint az internet alapú szolgáltatások elérése, a velük való kutatás, az IST alkalmazása a kritikai gondolkodás, a kreativitás és az innováció területén. Szociális és állampolgári kompetencia A személyes, értékorientációs, interperszonális, interkulturális, szociális és állampolgári kompetenciák a harmonikus életvitel és a közösségi beilleszkedés feltételei, a közjó iránti elkötelezettség és tevékenység, felöleli a magatartás minden olyan formáját, amely révén az egyén hatékony és építő módon vehet részt a társadalmi és szakmai életben, az egyre sokszínűbb társadalomban, továbbá ha szükséges, konfliktusokat is meg tud oldani. Az állampolgári kompetencia képessé teszi az egyént arra, hogy a társadalmi folyamatokról, struktúrákról és a demokráciáról kialakult tudását felhasználva, aktívan vegyen részt a közügyekben. Anyanyelvi kompetencia A kommunikatív nyelvi kompetencia magában foglalja az anyanyelvi kompetenciát is. Az egyén rendelkezik azzal a képességgel, hogy különféle kommunikációs helyzetekben, szóban és írásban kommunikálni tud, kommunikációját figyelemmel kíséri és a helyzetnek megfelelően alakítja. Képes megkülönböztetni és felhasználni különféle típusú szövegeket, megkeresni, összegyűjteni és feldolgozni információkat, képes különböző segédeszközöket használni, saját szóbeli és írásbeli érveit a helyzetnek megfelelő módon meggyőzően megfogalmazni és kifejezni.
2010
-2-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
Kiemelt fejlesztési feladatok Területei: a személyiség tiszteletére nevelés, a nemzeti és állampolgári tudat erősítése, a szociális érzékenység, az életkornak megfelelő társadalmi problémák iránti nyitottság, a környezetért érzett felelősség, tolerancia, értékeket védő magatartás fejlesztése, a demokratikus intézményrendszer használatához szükséges ismereteket és készségeket megalapozó készségek és képességek kialakítása. Énkép, önismeret: Önmegismerés, önkontroll, önállóság, az önfejlesztés igényének és képességének fejlesztése. Hon- és népismeret: Fejlődjön a tanulóban az otthon, a lakóhely, a szülőföld, a haza, a nemzet múltjának, jelenének ismerete, értékeinek tisztelete. Legyen harmonikus kapcsolatban a természeti és társadalmi környezettel, alakuljon ki benne kötődés, nemzettudat. Európai azonosságtudat – egyetemes kultúra: Fejlődjön a tanuló európai identitástudata, az egyetemes emberi civilizáció értékeinek megbecsülése. Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés: Az aktív állampolgári magatartáshoz szükséges részképességek fejlesztése a tanulók aktív részvételére építő tanítás- és tanulásszervező eljárásokkal (pl. együttműködés képessége, konfliktuskezelés stb.). Gazdasági nevelés: A fenntartható fogyasztás és az egyéni érdekek kapcsolatának felismerését kell elősegíteni a tanulókban. Környezettudatosságra való nevelés: A tanulók környezetkímélő magatartásának kialakítása, fejlesztése. A tanulás tanítása: Feladat a motiváció fejlesztése, változatos tanulási módszerek, színterek megismertetése a tanulókkal, a gondolkodási képességek fejlesztése. Testi és lelki egészség: A konfliktuskezelés, az együttműködési képesség, az önérdek érvényesítésének a fejlesztése. Felkészülés a felnőtt lét szerepeire: Önismeret fejlesztése többféle tevékenységi lehetőség biztosításával. A tantárgynak elsősorban a tanuló komplex látásmódját kell fejlesztenie, azt a képességet, hogy felfedezze a hasonlóságot látszólag egymástól távol eső jelenségekben. Ki kell alakítania benne azt a törekvést, hogy a felszín mögött keresse a lényegi meghatározókat.
Követelmények A tanuló felkészülés nélkül legyen képes a 13. évfolyam végére legalább öt percig beszélni egy mindennapi életből vett témáról. Egy előre meg nem adott témáról legyen képes saját véleményt alkotni, s tudja megindokolni azt. Tudjon az e témákhoz kapcsolódó élethelyzetekben beszélgetést kezdeményezni, kérdésekre válaszolni, szerepjátékokban reagálni. Mindennapi témáról szóló normál beszédtempójú szöveget (legyen ez élő beszéd, hang- vagy videokazetta) legyen képes követni, lényegét megérteni. Tudjon orosz nyelvterületen gyakran használt kérdőíveket, nyomtatványokat megérteni és kitölteni. Értse meg az orosz nyelvű apróhirdetések, reklámok, ismertetők szövegét. Tudjon írni legalább 100 szóból álló fogalmazást ismert témakörből. El kell boldogulnia baráti levél, meghívás, esetleg kérvény írásában. Óraszámok Az óraszámok az öt évfolyamos gimnáziumi képzésben a következőképpen alakulnak: 9. évfolyam
10. évfolyam
11. évfolyam
12. évfolyam
13. évfolyam
37x5 185 óra
37x3 111 óra
37x3 111 óra
37x3 111 óra
32x3 96 óra
2010
-3-
Összes óraszám 614 óra
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
9. évfolyam Évi óraszám: 185 Témakörök : − Én és a családom: családtagok, rokonok, személyi adatok; foglalkozások, családi ünnepek, születésnap, baráti látogatás − Napirend, étkezések − Öltözködés: a legfontosabb ruhadarabok − Az otthon: a ház, a lakás bemutatása; a lakószoba bemutatása, bútordarabok, elektromos berendezések − Tágabb környezetünk: a város bemutatása, szolgáltatások, egy orosz város (Szentpétervár) bemutatása, más nemzetek, nemzeti zászlók. − Étkezés: étkezés otthon, egyszerű ételek − Utazás: utazási előkészületek; nyaralás itthon és külföldön, szállodai szobafoglalás, utazás vonattal, jegyváltás, várakozás a pályaudvaron − Szabadidő és szórakozás: piknik, gyűjtemények; sport az iskolában és az iskolán kívül; videó, és olvasás; kulturális események, a mozi, a színház világa, a zene, háziállatok és azok gondozása − Napszakok, napok, hónapok, évszakok, időjárás, megfelelő öltözködés − Országismeret: találkozások a célország kultúrájával, nevezetes műemlékek, orosz hírességek, művészek − Iskola: tantárgyak, osztályzatok, az osztály berendezési tárgyai, az iskola dolgozói − Sport: a legfontosabb sportágak − Vásárlás: alapvető élelmiszerek vásárlása, zöldségfélék vásárlása piacon, ruházati cikkek vásárlása áruházban − Orvosnál: leggyakoribb betegségek, azok tünetei − Az emberi test: testrészek, emberek külső bemutatása, külső tulajdonságok − Emberi kapcsolatok: kapcsolatteremtés, bemutatkozás, telefonbeszélgetés
2010
-4-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
Tartalom a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés bemutatás, bemutatkozás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás köszönet és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás gratuláció, jókívánságok és arra reagálás
Извини! Извините! Скажите пожалуйста! Здравствуйте! Привет! До завтра! До свидания! Меня зовут .... Вот мой друг ......Разрешите представиться! Очеиь приятно. Как дела? Как поживаешь? Можно? Конечно. Большое спасибо. Не за что. Извините! Ничего.. Простите! Всего хорошего! Спасибо.
Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás bosszúság
Мне очень жаль. К сожалению.... Я очень рад\рада. Отлично. Я очень доволен. Это правда? Опягь? Это не правильно.
Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok Valaki igazának az elismerése és el nem ismerése tetszés, nem tetszés ígéret dícséret, kritika akarat, kívánság, képesség, lehetőség véleménykérés és arra reagálás
Ты прав\не прав\права Мне нравится\ не нравится. Да. Я пойду. Это правильно/ не правильно. Я умею но не хочу. Что ты думаешь? Как тебе нравится?
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, leírása információkérés, információadás igenlő vagy nemleges válasz tudás, nem tudás bizonyosság,
Вот стол. Вот моя бабушка. Сколько тебе лет? Когда отправляется поезд? Очень жаль. Но не знаю. Да. Это так.Нет. Это не так. Да. Я знаю. Я не знаю. Это точно так. Наверно.
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok nem értés megerősítés
2010
К сожалению, я не понимаю. Да, это так. Я тоже так думаю.
-5-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
b) Fogalomkörök: Fogalomkörök A létezés kifejezése jelen időben ige nélkül jelenidejűség A cselekvés a e-soros és иkifejezése soros igék ragozása rendhagyó igék
Fogalomkörök nyelvi kifejezései Я дома. Она в школе. Мой отец много работает. Ты любишь русский язык? Я хочу писать письмо.
múltidejűség a létige múltideje
Мой отец много работал. Учительница была в школе.
jövőidejűség
Мы будем писать.
egyéb igék
Ты не умеешь плавать.
a birtokos szerkezet
Мой отец директор школы.
Вы ужe
можете писать.
Birtoklás kifejezése
a tagadás birtokos У меня нет учебника русского языка. esettel birtokos kérdő Чей этот каркндаш? Чьи письма лежат на столе. névmás Térbeli viszonyok irányok, Налево. Направо. Я иду в школу. helymeghatározás az eset fogalmának Наша книга лежит на столе. Я работю в школе. bővítése: elöljárós eset Igepárok: mozgást Ходить/ идти; уезжать\ уехать jelentő igék Időbeli viszonyok Gyakoriság időtartam Időpont Dátum
Часто, иногда, никогда Как долго; два часа В семь часов Когда? Какого числа?
időbeli korlátozás Уже; ещё
2010
-6-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
Fogalomkörök határozott Mennyiségi mennyiség: viszonyok tőszámnév határozatlan mennyiség: határozatlan számnév + birtokos eset Minőségi a tárgyak, viszonyok személyek milyensége
Fogalomkörök nyelvi kifejezései Один; три; пятьдесят шесть Много книг; несколько учеников
Моя мать красивая женщина.
Modalitás
kijelentő mód
Иван Иванович Смирнов живёт в Москве.
Esetviszonyok
névszók a mondatban
Профессора зовут Иван.
névmások a mondatban, névszók sorrendje egyszerű igei vonzatok mellérendelések
Ему лет двадцать.
Logikai viszonyok Szövegösszetartó kötőszók, eszközök névelők: a határozott és határozatlan névelő hiánya a főnév nemének fogalma, a természetes nem névmások:a személyes névmások ragozása
2010
Я люблю слушать радио в машине. Мне мешает радио. Папа завтракает, потом идёт на работу. Ии/ или/ а/ но/ потом На улице стоит мальчик. Мальчика зовут Витя. Жираф, бабушка, окно Мой дедушка старый учитель. Он\его\ему\ она\её\ ей они\их\им Вы\вас\вам ты\тебя\тебе
-7-
Мы\нас\ нам
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
A továbbhaladás év végére teljesítendő feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes − kéréseket és utasításokat követni − a kétnyelvű óravezetést követni − ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket és közléseket megérteni − ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni − jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérteni; −
a leckéhez tartozó hanganyag lényegét megérteni, az ahhoz kapcsolódó egyszerű feladatokat megoldani. Beszédkészség A tanuló legyen képes − ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni − egyszerű mondatokban közléseket ,kérdéseket megfogalmazni , kéréseket közvetíteni − megértési problémák esetén segítséget kérni − egyszerű párbeszédben részt venni − tudjon egyszerű képről néhány mondatban beszélni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes − ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni − jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni − egyszerű, képpel illusztrált történetet követni − egyszerű autentikus szövegekből lényeges elemeket megérteni (felirat, reklám, cím) Íráskészség A tanuló legyen képes − ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szavas mondatokat helyesen leírni − egyszerű közléseket tanult minta alapján írásban megfogalmazni − egyszerű, strukturált szöveget (pl. baráti üzenet, üdvözlet) létrehozni − egyszerű szöveg lemásolására − ismert elemekből álló egyszerű szöveget diktálás után leírni.
2010
-8-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
10.Évfolyam Évi óraszám: 111 Témakörök - időjárás, hőmérséklet, évszakok, hónapok, időszámítás a világ néhány nagyvárosában - telefonálás, mobiltelefon, SMS írása, üzenethagyás - étkezés büfében, iskolai menzán, munkahelyen - háziállatok tartása: kutya, macska, papagáj - a család szerepe, többgenerációs család idősek a családban, idősek gondozása betegség esetén - Szentpétervár, Moszkva leghíresebb nevezetességei - a zene világa, klasszikus zene, néhány híres orosz és magyar zeneszerző - a munka világa, irodai munka - a fiatal generáció öltözködése, divatos viseletek, farmer, pirszing - szabadidő, hobbi, fotózás, festés, foci - a különböző nyelvek, nyelvtanulás - néhány orosz szokás: teaivás Tartalom a) Kommunikációs szándékok Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás
Как ты думаешь? Это нормально. Нет это ужасно. Какое платье тебе нравится? Стоит посмотреть этот фильм? Это меня нe важно. Это мне совсем не нравится. Что с вами? Как вы себя чувствуете? Как вы думаете? Я совсем согласна с вами. Мне больше всего нравиться фильм Бондарчука. Я больше всего люблю гамбургер. Это нормально. Это плохо.
érdeklődés, érdektelenség érdeklődés hogylét felől egyetértés, egyet nem értés tetszés, nem tetszés
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok Információkérés, infomációadás Igenlő vagy nemleges válasz Tudás, nem tudás Bizonyosság, bizonytalanság
Скажите пожалуйста.... Как называется Как ты хочешь. Я об этом не слушала и не читала. Я точно не знаю. Наверно это так.
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés tanács kérése
Как это ты точно думаешь? Я не знаю что делать. Помогите мне пожалуй ста!
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok 2010
-9-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
felszólítás
Повторите ещё раз!
b) Fogalomkörök: Fogalomkörök Cselekvés,történés,létezé Múltidejűség s kifejezése létezés kifejezése eszközhatározós esettel -овать végű igék ragozása felszólítás szükségesség kifejezése visszaható igék igeszemlélet: folyamatos és befejezett szemléletű igék Mértékegységek Mennyiségi viszonyok határozatlan mennyiség határozott mennyiség Minőségi viszonyok
Időbeli viszonyok
Esetviszonyok Függő beszéd
2010
Melléknévragozás A melléknév egyeztetése nemben számban esetben A melléknév rövid alakja Időtartam Időpont Gyakoriság napszak egyszerű igevonzatok Mások idézése
Fogalomkörök nyelvi kifejezései Моя бабушка очень любила старые фильмы. Мой бабушка был инженером. В театре я чувствую себя очень хорошо. Тебе пора идти. Мне надо много работать. Наш сын учится в гимназии. Наш кот всегда умывается. Мы всегда обедаем в двенадцать часов. Вчера мы пообедали раньше. Литр молока, кусок хлеба Много учебников, несколько людей Двадцать учеников Первый урок Нашей молодой красивой маме тридцать один год. Свободен\ свободна занят\заняты
Весь день,целая неделя В семь часов Сколько раз? Днём, вечером, ночью Он каждый день звонит мне по телефону. szavainak Пётр сказал мне, что он не любит рыбу.
-10-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
A továbbhaladás évvégére teljesítendő feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes − kéréseket és utasításokat követni, ismert nyelvi eszközökkel kérni − az egynyelvű óravezetést követni − ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket és közléseket megérteni − ismert és egy-két új nyelvi eszközzel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni − jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérteni − a tanár szómagyarázatait megérteni − új nyelvi eszközök jelentését a szövegkörnyezetből kikövetkeztetni − a leckéhez tartozó hanganyag lényegét megérteni, az ahhoz kapcsolódó egyszerű feladatokat megoldani. Beszédkészség A tanuló legyen képes − ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni; − egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni , kéréseket közvetíteni; − megértési problémák esetén segítséget kérni; − egyszerű párbeszédben részt venni, bekapcsolódni; − tudjon egyszerű képről néhány mondatban beszélni, a képhez gondolattársításokat megfogalmazni Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes − ismert és néhány új nyelvi eszközözel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni; − jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; − egyszerű, képpel illusztrált történetet követni, képek segítségével történetet alkotni; − egyszerű autentikus szövegekből lényeges elemeket megérteni (felirat, reklámszöveg, cím) Íráskészség A tanuló legyen képes − ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, összefüggő mondatokat helyesen leírni; − összetett közléseket tanult minta alapján írásban megfogalmazni; − összetettebb, strukturált szöveget (pl. baráti üzenet, üdvözlet) létrehozni;
2010
-11-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
11. évfolyam Évi óraszám: 111 Témakörök
-
-családi kapcsolatok, a család fontossága, a családi élet eseményei, az esküvő, a házasság, személyi adatok -az iskolai élet, a különböző iskolatípusok, a tanulás fontossága, iskolai eredmények, iskolai események -a pénz szerepe az életben, zsebpénz és annak beosztása, vásárlás, fizetés, borravaló -utazás, útitervek, utazás különböző közlekedési eszközökkel, az utazás megszervezése, egy utazás Szentpétervárra -emberi kapcsolatok, a barátság fontossága, külső és belső tulajdonságok, az ideális partner, a nők helyzete - az egészség megőrzése, helyes táplálkozás, az egészséges életmód, a különböző betegségek, szakorvosok
Tartalom a) Kommunikációs szándékok Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás érdeklődés , érdektelenség csodálkozás
Как тебе кажется? Мне кажется.... По моему мнению... Меня очень /совсем не интересует. Не может быть. Вы не ошибаетесь?
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok események leírása Tanács, javaslat, annak elfogadása elfogadása Igenlő vagy nemleges válasz tudás ,nem tudás bizonyosság, bizonytalanság ismerés, nem ismerés
Через месяц. Через год....... Предствь себе! Я советуюу вам... Я предлагаю вам..... Это хорошая идея. Это мне не подходит. Это само собой разумеется. Я не помю.. Я забыл... Я надеюсь на то, что О чём идёт речь?
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok segítségkérés és arra reagálás Извините! Мне можете помочь? akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, Больше всего мне хочется… Как хорошо было szükségesség, lehetőség бы...! Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétlés kérése beszélési szándék jelzése, téma bevezetése
2010
Повторите пожалуйста! Я хочу говорить о том ,что……
-12-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
b) Fogalomkörök: Fogalomkörök Cselekvés, történés, múltidejűség, létezés kifejezése a cselekvések időbenisége
Modalitás
Fogalomkörök nyelvi kifejezései Каждый день я читал газету. Мы пообедали, потом погуляли.
folyamatos és befejezett szemléletű igék használata az egyszerű jövő idő
Обычно я рано хожу на работу. Завтра тоже рано пойду на работу.
mozgást jelentő igék Felszólító mód
Твои друзья приезжают завтра? Они уже приехали. Посетите наш сайт!
После обеда Коля поможет мне.
Minőségi viszonyok jelzős szerkezet, a Тёмной ночью я боюсь идти домой melléknév rövid одна. alakja Я боюсь идти домой одна. Ночь так темна. a melléknév fokozása Ты не можешь одеваться быстрее?
Esetviszonyok
Névmások a mondatban
Szövegösszetartó eszközök
kötőszavak elöljárók
2010
Я очень люблю мою бабушку. Лена похожа на свою сестру. Они похожи друг на друга. Кто-то из моих друзей взял мой велосипед. Это не так или не знаю. Оля сказала,что она больна.
-13-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
A továbbhaladás évvégéig teljesítendő feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes − jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, eseményeket megérteni; − jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni; − ismeretlen nyelvi elem jelentését jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott; szövegből kikövetkeztetni; − kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; − kb. 100 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes − jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni; − egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni; − információt kérni, ha tőle kérnek információt, legyen képes válaszolni; − egy adott témához kapcsolódó képről ismert nyelvi eszközökkel beszélni; − véleményét megfogalmazni, megmagyarázni, néhány bonyolultabb nyelvi struktúra segítségével ( összetett mondat) − megértési problémák esetén segítséget kérni; − egyszerű párbeszédben, szerepjátékban részt venni; − beszélgetést kezdeményezni, befejezni; − olyan kiejtéssel beszélni, hogy közléseit anyanyelvű személy megértse. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes − jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni; − ismeretlen nyelvi elem jelentését jó részt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből kikövetkeztetni, ilyen szöveggel kapcsolatos feladatot elvégezni − kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt helyes intonációval, átlagos beszédtempóban felolvasni; − kb. 100 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; − egyszerű, képpel illusztrált történetet megérteni. Íráskészség A tanuló legyen képes − ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget helyesen leírni; − ismert struktúrák felhasználásával kb. 10 mondatos tényszerű információt közvetítő összefüggő szöveget írni, közben az ismert nyelvi elemeket saját magára vonatkoztatni. − különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni. − egyszerű nyomtatványokat kitölteni (bejelentőlap, jelentkezési lap, stb. ) − véleményét írásban kifejezni.
2010
-14-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
12. évfolyam Évi óraszám: 111 Témakörök -
a munka világa, álláskeresés, állásinterjú, divatos szakmák és foglalkozások közlekedési eszközök, tömegközlekedés, szolgáltatások sport, a sportolás előnyei, élsportolók, tömegsport a vidéki élet szépségei, növények és háziállatok, házi kedvencek a lakásban, természeti jelenségek és katasztrófák szabadidős tevékenységek, a média szerepe, az olvasás fontossága, filmek, a kultúra jelentősége a színház világa, orosz színházi hagyományok a nyelvtanulás fontossága korunk technikai vívmányai, azok előnyei és hátrányai, a számítógép
Tartalom a) Kommunikációs szándékok Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás véleménynyilvánítás érdeklődés, érdektelenség
Меня интересует ваше мнение. Что это такое по твоему? Я тебе с удовольствием всё расскажу. Как тебе удалось соченение? Вы знаете что случилось? Чего ты боишься?
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok események leírása információkérés, információadás igenlő vagy nemleges válasz tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság ismerés, nem ismerés
В конце концов она получила работу. Вы не скажете сколько осталось до отхода поезда? Где я могу узнать о туристических маршрутах? Ах о чём ты! Я ничего об этом не знаю. Я уверен в том, что ты прав. Я не вспоминаю его имя.
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok segítségkérés és arra reagálás
2010
Если бы вы были так любезны! Если вам не трудно? Мне бы хотелось...
-15-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétléskérés beszélési szándék jelzése, téma bevezetése
Как ты думаешь? Ты могла бы точнее объяснить? Я хотела бы рассказывать о нашей поездке.
b) Fogalomkörök: Fogalomkörök Fogalomkörök nyelvi kifejezései Я написал бы письмо, если бы у меня было время. Cselekvés,történés feltételesség Létezés kifejezése Чайковский самый известный русский композитор. Minőségi viszonyok a melléknév felsőfoka, a felsőfokú melléknév Он один из известнейших композиторов мира. ragozása Esetviszonyok
névszók a mondatban,-мя végű főnevek vonatkozó névmások igevonzatok
tagadó névmások „cебя” visszaható névmás Logikai viszonyok alárendelések
2010
Иван и Фёдор старые русские имена. Завтра я поеду к друзьям, у которых я давно не был. Этот мальчик боится собаки. Мой друг надеется на деньги родителей. Мне не на кого сердиться. Как ты чувствуешь себя? Нужно спешить,погому чго поезд стоит недолго. Oля и Люса опоздали в кино, так что не видели начало фильма. Когда он вошёл в квартиру, зазвонил телефон.
-16-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
A továbbhaladás évvégére teljesítendő feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes − kb. 100 szavas köznyelvi szövegből fontos információt kiszűrni; − kb. 100 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; − kb. 100 szavas köznyelvi szövegben ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; − kb. 150 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; − egy anyanyelvi beszélő átlagos tempójú mindennapi témáról szóló beszédének lényegét megérteni; − hangkazettáról hallgatott kb. 150 szavas szöveget megérteni, az ismeretlen nyelvi elemeket az ismertektől elkülöníteni; − kb. 150 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; − jórészt ismert nyelvi eszközöket használó beszélgetés vagy szöveg lényegét megérteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes − köznyelven megfogalmazott kérdésekre összetettebb struktúrákba rendezett válaszokat adni, kérdéseket feltenni.; − egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni, saját élményeiről beszélni; − megértési, illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; − beszélgetésben részt venni; − társalgásba bekapcsolódni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes − kb. 100 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni; − kb. 100 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; − kb. 100 szavas szövegből ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; − kb. 150 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; − kb. 150 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; − egyszerű történetet megérteni. Íráskészség A tanuló legyen képes − gondolatait egyszerű kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával logikus összefüggések alapján kb. 100 szavas szöveggé rendezni; − különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni; − különböző közlésformákat (elbeszélés, jellemzés) használni; − egyetértését vagy nemtetszését kifejezni; − a beszédtempó folyamatosságára ügyelni.
2010
-17-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
13. évfolyam Évi óraszám: 96 Témakörök - környezetszennyezés, környezetvédelem. - mobiltelefon, annak használata - családi élet, generációsproblémák - a drogozás veszélyei, egyéb függőségek - bepillantás az orosz irodalom nagyjainak munkásságába, könnyített olvasmányok - nagy orosz zeneszerzők, festők élete, munkássága - az orosz nyelv tanulásának nehézségei - az előző négy évben megismert témák ismétlése, elmélyítése különféle segédanyagok segítségével. Tartalom és fogalomkörök: A 12. évfolyam követelményeiből nem teljesített fogalmak pótlása, elmélyítése, nyelvtani rendszerezés, áttekintés, ismétlés. Tartalom a) Kommunikációs szándékok Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménynyilvánítás, véleménykérés összefoglaló jellegű vélemény
Как по твоему мнению? Правда ли ...? Как вы относитесь к музыке? Я уверен в том,что Габор прав. Этому я не придавал значение. Я точно не знаю,когда он приедет. Мне думается, что он болен. По правде сказать...... Ты ошибается. Я не могу с тобой согласиться. Само собой разумеется. Просто поверить трудно,что он никогда не ходил там. Я очень удивлена вашим ответом. С одной стороны.... с другой стороны.... Несмотря на то,чго..... Это не одно и тоже Это дело вкуса Представьте себе что случилось вчера вечером! Он является больным.
más véleményének a megerősítése tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság egyetértés, egyet nem értés
érvelés valami mellett vagy valami ellen
események, tények elmesélése valószínűség kifejezése
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok 2010
-18-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
visszakérdezés
Извините,вы моглм бы точнее объяснить..... Вы это принимаете всерьёз? Тебе пора бы отдыхать!
félbeszakítás b) Fogalomkörök Fogalomkörök Szenvedő szerkezet: Cselekvés, történés, Jelen idő létezés kifejezése
Fogalomkörök nyelvi kifejezései Задача решается учеником.Билет на самолёт куплен. Задача решалась учеником. Билет на самолёт был куплен. Задача будет решаться учеником.
Múlt idő Minőségi viszonyok
Jövő idő Melléknévi igenevek Cselekvő mellkénévi igenév: jelen idejű múlt idejű Szenvedő melléknévi igenév: jelen idejű
Я хочу жить в доме, стоящем на берегу моря. Мальчик,читавший в парке, мой друг. Книга,читаемая Сашей в поезде, дешёвый детектив. Газета, прочитанная отцом, лежит на столе.
Múlt idejű Határozói igenevek Időbeli viszonyok
Függő beszéd
Logikai viszonyok
2010
Határozói igenevek Folyamatos hat. igenév (egyidejűség) Befejezett hat. igenév (előidejűség) Egyenes beszéd átalakítása „что” „чтобы” kötőszóval Célhatározói mellékmondat
Сидя перед телевизором, Петя ничего плохого не делает. Заболев гриппом, Миша не пришёл в школу. Сын сказал отцу,что он получил пятёрку по физике. Стюардесса попросила пассажиров,чтобы они застегнули ремни. Они взяли такси,чтобы не опаздать. Он пришёл,чтобы мы поговорили.
-19-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
Követelmények a 13. évfolyam végére Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes - hangkazettáról átlagos beszédtempójú, irodalmi kiejtésű közvetítő által elmondott, legfeljebb 300, de minimum 120 szavas szöveget, párbeszédet megérteni, melynek témája a mindennapi élethez kapcsolódik. A megértést előre megadott szempontok segítik. - kiszűrni a szövegből a lényeges információkat, az ehhez kapcsolódó írásbeli feladatokat megoldani Beszédkészség A tanuló legyen képes - egy beszélgetőpartner által kezdeményezett szerepjátékban legalább 3 percig aktívan részt venni, megadott szempontok szerint kérdezni, információkat gyűjteni, egyetértését agy nemtetszését kifejezni - néhány megadott kérdés alapján, felkészülés nélkül, legalább 5 percig egy mindennapi témáról beszélni - fogalmazza meg saját élményeit, tapasztalatait, véleményét, indokolja meg azt - megértést zavaró hibák nélkül beszélni - a folyamatos beszédtempóra ügyelni Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes - egy minimum 150 legfeljebb 300 szavas autentikus olvasott szöveg lényegének megértésére, mely a mindennapi élet kérdéseivel foglalkozik, de formája a legkülönfélébb lehet (interjú, újságcikk, apróhirdetés , reklám, prospektus, használati utasítás stb.) - a szövegösszefüggésből következtetni az ismeretlen nyelvi elemek jelentésére - a fontos információk kiemelésére - a nemzetközileg használt szavakat, idegen eredetű, pl. angol szavakat megérteni - támaszkodni általános műveltségére, tájékozottságára - felismerni a nagy áruházláncok, gyógyszergyártók, cégek stb. neveit Íráskészség A tanuló legyen képes - a kreatív írás készségét elsajátítani - egy mindennapi témáról megadott szempontok szerint minimum 150 szavas szöveget írni - az egyszerű barát levél formai követelményeit (megszólítás, tagolás, búcsúzás, dátum) megvalósítani - ezenkívül egyszerűbb formában hivatalos levelet (utazási irodának, nyelviskolának stb. ) írni - nyomtatványokat, jelentkezési lapokat, űrlapokat kitölteni
2010
-20-
Lovassy László Gimnázium
Orosz nyelv tantárgyi program
Használandó tankönyvek, hanganyagok: Ирина Осипова: Ключ, tankönyv és munkafüzet Székely András, Székely Nyina: Шаг за шагом 1. tankönyv és audiókazetta Tomori Lajosné: Шаг за шагом 1. munkafüzet Székely András, Székely Nyina, Tomori Lajosné: Шаг за шагом 2. tankönyv és CD Székely András, Székely Nyina, Tomori Lajosné: Шаг за шагом 2. munkafüzet Könnyített irodalmi olvasmányok a Klett Kiadó gondozásában
2010
-21-
Lovassy László Gimnázium