DARNAY
KÁLMÁN
^
\»
: „- -.rí.; • • i ,
n :
BUDAPESTI R Ő S F R . T A N I N T É Z E T . Alapíttatott 1853. évben. í-í i, . •. • ;: •;•'•. • :• t. HÁROMOSZTÁLYÚ FELSŐ K E R E S K E D E L M I ISKOLA, 1 4 - 1 8 éves ifjak részére, teljesen egyenjogú az állami községi, testületi és kereskedelmi akadémiákkal kapcsolatos felső kereskedelmi iskolákkal. Érettségi bizonyítván)ai a? egyéves önkéntességre jogositansk. 2. NÉGYOSZTÁLYU POLGÁRI ISKOLA, 10_14 éves fiuk részére, teljesen egyenjogú az állami, községi és polgári iskolákkal.
Tanulók eddigi s z á m a : 18,271. 3. NEVELÓ INTERNÁTUS 30 - 40 BENTLAKÓ NÖVENDÉK RÉSZÉRE. 4. EGYÉVES KERESKEDELMI SZAKTANFOLYAM oly ifjak és felnőttek részére, kik a nagykereskedelem terén vagy gyári, pénzintézeti stb. gyakorlati hivatásokra szükséges képesítést óhajtják megszerezni maguknak.
Intelligens, jó családból v a l ó urileány, az Orsz. Zeneakadémia növendéke, oktatást vállal ellátásért Budapesten, fizetés nélkül. — T a n i t sikeresen elemi osztályokat, korrepetál felsőbb- és középiskolai tantárgyakat, ének- és zongoraórákat ad. S z í v e s e n lenne úrinő társalkodónője, v a g y fiatal leány kisérőnője. S z ó v a l tisztességes foglalkozást keres, h o g y tanulmányait folytathassa. C z i m e : S. M. Arad, p. r.
Beírások: augusztus 29-töl szeptember 5-ig. Értesítő kivonatot
1
OLDOG
küld az igazgató :
R Ő S E R J Á N O S T A N Á R , B U D A P E S T , V I . , A R A D I - U T C Z A 10.
az a család, ahol állandóan
Diana sósborszeszt tartanak készletben
Mindenütt kapható. 4 0 filléres, 1 és 2 K-ás üvegekben. EGYEDÜLI KÉSZÍTŐ :
Erényi Béla DIANA GYÓGYSZERTÁRA,
BUDAPEST, KÁROLY-KÖRÚT 5. Postán
legkevesebb
szállítható
12
utánvétel
üveg mellett
ISSKO A N D R Á S szűcsmester BUDAPEST, ÜLLŐI-UT 1 1 - 1 3 . SZ. Készít és raktáron tart d i v a t o s szőrmekabátokat, gallérokat, sapkákat, valamint V posztó-sapka, kalapok és ernyőket. '.'
Javítás.
Átalakítás.
Megóvás.
„ A G R A R I
A "
magyar gépforgalmi részvénytársaság a szab. osztrák-magy. államvasút-társaság reslczal mezőgazdasági gépgyárának VEZÉRÜGYNÖKSÉGE. Mezőgazdák különös figyelmébe! • Egyetemes aczélekék. Eltörhetetlen tégelyaczélekefej. — Pánczélaczélkormánylemez. — Magasított aczélekefej. — Porvédő kerekek — Aczél | | gerendely.
Tiszta aczélanyag saját hámorainkból. Csak kitámasztott nyeregkerettel biró taligát szállítunk. Ekegyártás terén legelső rangú magyar gyártmány, felülmúlja még a legnevezetesebb idegen gyártmányokat is.
K é r j ü n k á r j e g y z é k e t , talajmívelőgépeket terjedelmesen Ismerteti és egyáltalán a talaj alapos megmunkálására terjedelmes, szakszerű és minden gazdának értekes felvilágosításokat nyújt és díjmentesen küldetik. Rövidített levéiczlm: „AGRARIA" Büdapest, Y.,Yáczi-nt 2. Sürgönyczim : „AGRARIA" Budapest.
REGGELIZÉS ELŐTT FÉL POHÁR SCHMIDTHAOER-fél*
Igmándi
KESERŰVÍZ
az elrontott gyomrot 2 — 3 éra alatt teljesen rendbe hozza.
Kapható mindenütt kis ós nagy üvegben. i CDA u C 7 C w \ / r n ó l f N F K
XYIII. évfolyam.
1907.
A HÉT
1IEBJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek: Egész évre ... .. kor. 20.— Félévre
»
10.—
Negyedévre ... „.
»
5.—
36/913. szám.
POLITIKAI ÉS IRODALMI SZEMLE. Szerkeszti
Egyes szám ára 40 fillér.
KISS
JÓZSEF.
Szerkesztésig és kiadóhivatal: BUDAPEST, VIII., Rölik Szilárd-utcza 18. sz.. Telefonszám : 61—38. Hirdetések felvétele
ugyanott.
Budapest, szeptember Hó 8. Krónika. A szén. — szept.
6.
A szénkereskedők nem szénnel kereskednek, hanem czikkeket irnak a szénről. Ezekkel is be lehet fűteni. Okos emberek törik a fejüket azon, hogy miképpen lehet a szénbajon segiteni. Vaggonokat rekvirálnak és az osztrákot szidják, mert Oderbergen nem engedi át hozzánk a porosz szenet. Mindezt érteni kell és a sötét jóslatokat is érteni k e l l : az idén még rosszabbul áll szenünk szénája, mint tavaly.. A szocziális kifakadásokat azonban n e m ' a szén hiánya provokálja, hanem a szén drágasága. A kereskedők nyúznak s a szegénység nyavalyájából kincseket tudnak lefölözni. A hatóság a szénuzsora ellen keresi a védekezést s a kereskedőknek senki sem hiszi, hogy nekik is annyiban v a n . . É n hiszek nekik. S nem tudom megérteni, hogy olyan világban, amelyben az ország elite-je tapsol egy indítványnak, mely szerint .soha sem szabad többé beereszteni a szerb ökröt, nehogy a magyar marhahús olcsóbb legyen, miért akvirálják a külföldi szeneket s emlegetnek uzsorát, mert á s z é n csakugyan drága ? Nem először mondom, most is, noha unalmas, ismétlem : az olyan gazdasági politika mellett, mely a termelés hasznát akarja fokozni, a fogyasztás érdeke ki van szolgáltatva a politikának s ott minden csak drágulhat, még pedig örvendetesen, mert nekem, ha mint családapa káromkodom is, hogy a kenyerem ára megduplázódott, mint hazafinak boldognak kell lennem, hogy a mezőgazda búzájának ára tizenegy forint. Minden egyéb czikknél mondanám, hogy a gazdasági politikát meg kell fordítani : a termelés érdekeit . a fogyasztás érdekeinek alá kell rendelni. Az az ország gazdag, mely olcsón megél s nem az, mely drágán elad a fiainak. A szénnél azonban nem mondhatom. A szénnél nincs segítség, a szén mindig drágább lesz, joggal, okkal drágább, mig végül beköszönt a legnagyobb baj : nem lesz szén. : Az okok közkeletűek, de a közkeletű okok sora nem teljes. A bányák kifogynak, mind mélyebbre kell a földbe hatolni s ezzel mind drágább lesz a szén fölszirure*.hozatala. A gyárak elszaporodnak s vele a tömeges fogyasztás megnövekszik annyira, hogy a termelés
nem tud vele lépést tartani. Már Angilában is számitgatj ák, hogy hány. évtized múlva fogy el a kimeríthetetlen bányák szene. Évezredek természetes érlelése kipusztul évtizedek alatt s azt az őstermelést, mely fából követ csinál, nem lehet mesterségesen siettetni. Jön. idő, mikor minden állam ugy őrzi a széntermelését a kiviteltől, mint Olaszország a műkincseit. S akkor nem az lesz a kérdés : hány fillérrel emelik a szén árát, hanem háborút kell viselni szénterületek meghódításáért. E z a perspektíva, mely reménytelenné teszi a holnapot. A szénmizéria kezdődött s nem fog soha véget érni. De fokozza az időleges bajt, különösen nálunk, hogy még annyi szenet sem tudunk produkálni, amennyi van, mert nincs bányamunkás^ A mi munkásainkat elcsábították a német magas munkabérek s fogj ák csábítani továbbra is, mert hiába szalad a német után a magyar bánya munkabére, a német még annál is többet fog kínálni. A munkás, a megvetett, a nyomorúságában agyonromantizált fekete bányamunkás lett a világ urává s ez a legvégzetesebb baj. Manapság nincsenek népbarátok, ennélfogva senki sem meri megmondani, hogy a népet ellenségének tudja. Pedig elhallgatva bár, az igazság mégis él és hat. Megszűnik a szegénység : ez teszi majd koldussá a világot s legelébb ezt a mi primitív magyar világunkat. Ipart, kereskedelmet csakis az elnyomott szegények százezrei mellett lehet űzni azon az alapon, ahogy mi üzzük : termeléses politikával. Amikor a bányász harminczötkrajczárt kap egy nap, a mezei munkás annyit sem, egy forint a városi napszám s a gyári munkás tüdősorvadást kap a rosszul táplált és tulsanyargatott szervezetébe. Balga, sőt buta affektálás az a bizonyos rotyogó vasárnapi t y ú k és kormányfrázis, hogy a népbe be kell vinni a jólétet, hogy mindenkinek legyen egészséges lakása, tápláló kosztja s bőven szabad ideje a kalendáriom forgatására. Amig ilyes mondásokkal leplezni lehetett, hogy a világ néhány ezer kiválasztott gazdagé, addig nagyon szépek voltak a népbarát allűrök. De ime, kezd a frázisból valóság lenni, legalább látszólagos valóság. A harminczkrajczáros napszám megszűnt, annyi a "munkabér . idefönt, hogy nem érdemes leszállani a föld gyomrába. A legalantasabh emberrétegek szenvedtek s a legalantasabb munka gazdátlanná vált. Kigazdagodtunk bizonyos munkakörökből s még többől ki fogunk gazdagodni.Ma már kinai kulikra gondoltunk, ami azt jelenti, hogy •. igazuk volt az amerikaiaknak, mikor rabszol- •
594_ gákat raboltak Afrikában, de a kuli is majd emberré lesz s az egy marék rizs mellé sertéskarajt kivan káposztával. Mi lesz akkor ? Ott azonban nem tartunk még. Sőt a sertéskarajnál sem tartunk. A gazdag munkás épp oly szegényen él, mint eddig. S éppen ez a végzetes vaksága minden szocziális mozgolódásunknak. A munkás csak több pénzt kap, de a több pénzért nem kap több javakat. A sztrájkokkal, tisztviselői fizetésemelésekkel lépést tartottak a kartellek s elébük vágtak a drágulások. A munkás több pénzt kap, ennélfogva többet szednek tőle el ugyanazokért a javakért. Meg van csalva szegény s egyetlen nyeresége a vak önérzete, hogy most több ezüst csörög a zsebében, mint eddig. A béremelkedéseknek csak az a következése, hogy egyes munkaágak, mint alárendeltek, nem találnak ellátásra vagy akkora áron végeztethetik csak, amit el nem birnak s aminek következtében még nagyobbra kényszeritik a kvalifikáltabb munkanemeket. Egyebekben a munkás lakása továbbra is odu, kenyere savanyu, húsra nem telik s ami kevés differenczia még mutatkozik az élelmiszerek és munkabérek emelkedése között, az a könnyelmű kiadások fokozására marad : több pálinka fogy s szombat, vasárnap este egy órával későbben térnek haza. Denique : át kell majd látnunk, hogy a mai gazdasági rendszer mellett lehetetlenség a szegénységet megváltani. Hogy abszurd dolog a nagy tömegeket ugy fölemelni, hogy a kis frakcziók megmaradhassanak eddigi pozicziójukban. 'Társadalmi, megdönthetetlen tény, hogy aki keserves munkával reggel leszáll a bánya mélyébe, az este holt fáradtan, nyomorúságban köszöntse a csillagos eget. Ezen a tényen nem helyes változtatni, ha nem akarjuk megváltoztatni a gazdagok és az úgynevezett középosztály valóságban vagy szemfényvesztésben csillogó kiváltságosságát. E z a társadalom nyomorúságon épült, mint fundámentomon, nem lehet tehát általános összeomlás nélkül ezt- a fundámentomot rázogatni. A jólét, alapja a nyomor, gazdagság csak ott lehet, ahol szegénység van s a szénmizérián is addig, mig a föld gyomra ki nem ürül, csak ugy lehet segíteni, ha a szegénységet ismét visszákényszeritik abba a nyomorúságba, ahonnan a szocziális szentimentálizmus és a munkásság szervezett ereje, kiemelte. De lehetséges ez ? Es érdemes-e ? . Hogy emberséges-e, azt nem is kérdezem, mert az sohasem számított. • Semper.
A váradi püspök lánya. — Igriczuóta. —
A váradi püspök lánya ! Rózsaszál a szöghajába. Tisza mentén, Bihar táján Nem akad több olyan szál lány. Patyolat a teste, lelke, A legények veszedelme, Szava bűbáj, táncza ö r v é u y ^ Mért is nincsen rája t ö r v é n y ? Cserhalomnál csata van ma, Pogány kunság riadalma, Hull a tar fej, mint az alma, Magyaroknak diadalma. László vezér lova táltos, Vezeti a Boldogságos, László vezér bárdja talál, És ha talál, az a halál!
Ott fut egy kun. Á nyergében Drága teher hever szépen. A nyergében — csipje kánya ! —
•
A váradi püspök l á n y a !
Nosza rajta, rajta, rajta! László lova rárófajta, Széltől vemhes anya lánya, Utoléri nemsokára !.
Rövid a harcz. Kun legénynek Bucsut int a drága élet, De a karját esdve tárja A váradi püspök l á n y a !
„ N e bántsd, lovag, ezt a legényt, Szeretem én szivem szerént, Vagy ha bántod, magad bánod, Letörsz akkor egy virágot!" László vezér karja lankad, , — Soha még ily diadalmat! — Karja lankad, szive bágyad, A pusztának nekivágtat.
Igricz ajkán új nóta szól A bihari sátrak alól. Még a lángész is k é t e l k e d i k m a g á b a n , h a a z t l á t j a , h o g y néni hat. A z hiszem, a pezsgő is viznek t a r t j a m a g á t , h a halvérü ember iszsza. *
Ritkán hallgatjuk j ócselekedeteinkről.-
el,
hogy
„ H e j Cserhalom,^hej^ Cserhalom !" László hősnek neve támad,
nem
örömest
beszélünk
*
A m e g s z o k á s t ö b b f o r r a d a l m a t n y o m el, mint az összes fegyveres hatalmasságok.
László vezér sír a dalon
Visszazengi minden század !' C s a k a szive maradt árva, . . . .
Hej, váradi püspök
lánya!
Juhász Gyula
595_
Idill. Irta: F R Ö H L I C H N É
KAFFKA
MARGIT.
A léptei előtt szöcskék pattantak fel és kövér lóhereszálak jóhiszeműen hajoltak meg a hosszú selyemköpeny • szegélye alatt ; haloványsárga, enyhe napfoltok pihentek a gyepen és a világ valamennyi fiatal, nyári reggelének derűs elevensége vette körül. Oh, fiatalság ! És csendesebben ment, laza és álmodó léptekkel, bágyadtan, de mégis könnyedén ; mintha levegő helyett valami különös fluidum venné körül, tétován fátyolszerü és zamatos, mint a mező gyöngéd, egyszerű illatai ; és u g y hivnák : fiatalság. Istenem ! E g y kicsit szomorú volt és ez jól esett egy kicsikét. Ment a luczernáskerten át a vetések felé, az ér kicsi pallója felé, ahol az erdő kezdődik és mindjárt köszönteni fogja őt harmatos páráival, hallgatag; bölcs és komoly sudáraival, amelyek hűsen bólintanak majd és nem találnak megcsodálni valót ő rajta. Mert ők is odabenn a maguk életét élik. Jobbra a dűlőúton két parasztmenyecske jött sarlóval, gereblyével, az egyik könyökön taszította a társát: — Né ! A tiszttartóné anyjoka, aki -Pestről gyütt, meg külső országokból. A z asszony meglátta őket, elfordította az arczát, nehogy köszönjenek, sőt kikerülte az ö s v é n y t ; a köntösét hirtelen összefogta és gyorsabban indult meg. Lám ! A z emberek ! .És valami azelőtt nem ismert feszélyező érzés támadt benne, mint mostanában gyakorta. A bronzbarna fátyol, a mesterien odalehelt finom festékpor rétege alatt, egyszerre ideges" vonaglás zökkent át az arczán. Mit mondott róla ? És a harmatos, békés korai reggelben a jámbor, kicsi virágbóbák egyszerre elfogultan, botránkozón fordították utána arczocskájukat. Ah, itt jön megint a fátyolos kalap, a zizegő, szürke köpeny, ime, itt jön ma is az asszony a tiszttartóék háza felől, ahol ilyenkor kávét darálnak, tejet szűrnek el és a tyúkokat etetik. É s lám, ni, ott egy asszony ráért ekkorra szépen kimosdózni, a haját, a képét kiigazgatni és fátyolos kalapban jön, jön rejtett, kis hátulsó kertkapukon át, luczernán, vetésen át. U g y érezte most már, hogy utána néznek, hogy valaki a nyomában van láthatatlanul; a kert, a luczernás, a veranda fehér oszlopai látják, ügyelik őt, a piros cseréptető hunyorgó padláslyukaival sandán pislog utána. És nyugtalan lett az asszony itt, a tiszta és világos ég alatt ; a fényes nagyvárosok, a redős függöny ü, kibérelt' fészkek és kibérelt, idegen szerelmek asszonya, aki nyiltnak, szabadnak, emeltfejünek ismerte önmagát egy életen át. Igen, most fenyegeti a. ház, az idegen, falusi ház, amiért a rendjét, erkölcsét megbontja. A ház, ahol még sohasem lakott magaformáju, ahol ő is tisztes, házias asszony, öreg matróna akart lenni, mert ugy sugalta valami áhitatos, különös v a g y beteg szeszély. Annak a hajléka, akit egyszer a világra szült, akinek pénzt küldözött bőven a messzeségből, mig emberré cseperedett, és. önámító, anyai merengéssel gondolt rá néha ; de a világ minden idegen embere közül, érzi, a legidegenebb neki mégis. É s hónapok óta idegenül figyeli őt kellemetlen, hunyt-zsalus ablakszemeivel a falusi ház. Valami kicsi felhő feküdt a reggeli nap orczája elé, a gyönge szélben megrözzent az avarfü és a halovány, játékos fényfoltok eltűntek. Celestine, az asz-
szony maga elé nézett és eltöprengett önmagán. K i ö ? Emlékezett az életére, az évek tizedeire, amiket vándorlásban töltött, a testét árulva, ám valami Ízléses mérséklettel, egy kicsi fensőbbséges illúzióval, egyszerűen és öntudatosan. Valóban, az ő világában tisztelet és rokonszenv környezte őt ; hisz akik vele érintkeztek, eldobták, v a g y addig félretették az erkölcs szabványait. És aztán, egyre több kicsi hajszálredőt számolt meg az arczán és szürkés csillámot a hajában, ha a festék lement. Különös idők jöttek rá. E g y öreg papot, aki vagyont hagyott neki, valóban szinte ápolnia kellett a halála előtt, és mikor újra a zajba, az életbe ment ; néha misés zsongást, tömjénes homályt óhajtott inkább és mosolygott magán. Oh, az öregség ! A vére, asszonyi valója rég szunnyadóban volt már akkor. Hát templomra szokjék ő is, kegyes legyen, mint a többiek ? És eszébe jutott, hogy neki törvényes, özvegyi neve van és fia valahol egy kicsi falun. És ma, a lassan elboruló reggeli ég alatt, a csendes, csalitos erdő aljában világosan tudja : beteg volt ő akkor, hogy e ferde és kényszeredett gondolatra jutott, amikor elbúcsúzott utolsó barátjától, igen, a' szokatlan magány, az aggság félelme tette, hogy görcsös erőszakkal, mániákusán és oktalanul ide, csak ide kívánkozott akkor, ugy hitte, a tisztességbe, a nyugalomba, a szeretetbe, az idegen tiszttartóhoz, a fiához. A fák közé ér, pihegő lélekzettel és lehajtott fővel megy tovább. Emlékszik az első napra, a borús, hüs tavaszi alkonyatra, mikor a döczögős kis helyi gőzös fáradtan poroszkált be a falusi állomás felé és ő hunyott szemmel ülve a poros bőrvánkoson, fakó és vaskos vonalakban rajzolta ki a jövendőjét. Már ő ezentúl itt fog élni, ide fogják kihozni az akáczbokros, kis falusi temetőbe. Bizony, a hajáról csakhamar le fog már kopni az utolsó, bronzvörös festék maradványa, egy hét múlva elő fognak csillanni a szürke szálak, ha kétfelé választva a homlokához tapasztja. Idővel talán gyöngyös, fekete fejdiszt is helyez rá . . . A menyével mindenesetre varrat magának bő, tisztes paletokat szürke szatinból és a nyaknál összetűzi egy régi, elefántcsont-tüvel, amely összefogott két kezet ábrázol,. fekete lüszterkötőt is szerez majd szőrcsipkével az alján és maga elé köti, mikor ölbeveszi a kis unokáját. A józanabbik valója mosolygott kissé és gúnyosan vizsgálta e daczos felbuzdulását ; igen, - az elvirult kurtizán görcsös, keserű hiúsága mindez, aki a fejébe vette, hogy önként távozik a szerelem kertjeiből, mielőtt, még guny, v a g y mellőzés érné. Lehunyta a szemét és konokul álmodozott. Most látja önmagát, amint megérkezik és kiszáll a kicsi őrház előtt o d a á t . a szőlősdombok alj án és látja feléje jönni a tagbaszakadt, nagy, falusi embert, kicsit zavart megilletődéssel,ám ünnepiesen és komolyan. — Itt nálunk, — mondta később a kocsiban — itt békén élhetsz ezentúl, anyám. Nem tud senki semmit. A p é n z t ? Nekünk ne, ha épp akarod, helyezd el Palkónak, ha megnől. Mi csak megvagyunk • igy is, csendesen. Aztán itt voltak a hunyorgó ablakú, terpedt falusi házban. A z udvar gyöpén baromfiak szemeltek és széles szekérnyom kanyarodott a csűrök és béreskunyhók felé, borzas k u t y á k és maszatos cselédgyerekek kapaszkodtak fel a kocsi hátulján, a tornáczban a teritett asztalon sürü főzelék gőzölt, bogarak repdestek a lámpás körül, Palkó bőgött, amikor az ölébe késztették és egy kartonruhás, aprószemü, kis fekete asszony v á n y a d t hangon kínálgatta az ételt. A m egyszerre, oh, hogy éli át újra lelkében azt a különös per-
li
596_ czet, a megzavarodott és feszes családi társaság fölött egy pillantás szállt felé valahonnét az asztalvégről, mély és gyermeki, megdöbbent, ámuló és forró, egy nagyon fiatal, nagyon fekete és fényes szempárból, amely eleinte remegve szegült a tányérjára, ha a tekintetük találkozott, később egyre kérkedőbb merészséggel, csillogva és feszülten követte az- ajka, a keze, a ruhája minden mozdulatát. E s az asszony tán maga sem tudott róla, tán csak a megszokás kényszere volt, hogy az ő tekintete leplezetlen biztatással, ám asszonyos bájjal sugárzott vissza néha. A fiatal embert a tiszttartó mutatta be már előbb, a megérkezéskor. — E z a fiu Karsay, az én tiszteletbeli Írnokom, akit az édes apja jó gazdává szeretne faragtatni nálam. Különben verseket szokott irni a magtárban a bejegyzési k ö n y v b e meg a zsákczédulákra. I&! Es tud-e felőle ma is még többet az asszony ? L á t j a a daczos, nagyhullámu, fényes fekete haját, a nevetségesen, egyszerűen piros, forró száját, a legényes, feszes, rugalmas fiatal alakját és nem tudja, hogy történhetett minden. De emlékszik, hogy másnap olyan aprólékos, izgatott és művészi gonddal kendőzte magát, mint eddig soha, hogy sürü, barna diókenőcscsel kezdte páczolni a kopott, fakó h a j á t és, igen, ez cseppet sem ünnepi, sietve meghozatott bizonyos kitűnő, hizás elleni pasztillákat. Kicsit röstelni való mindez, Istenem, egy husz esztendős, falusi kamasz kedvéért már az első héten ugy öltözött, mint régen, az agglegény főurak hires garden-parthie-jaira, hova kiviile csak divatos színésznőket hivtak asszonyul. Felöltözködött és kisétált, a falu gyerekei a kerítésekhez lapulva bámulták és a menye azontúl is egymaga szűrte el a tejet. Tisztásra jutott, ahol még nedves volt az erdei fü a harmattól, a nap megint felragyogott és a bokrokban sárgarigó [szólalt. Celestinej • sóhajtott és a köznapiság minden terhe, a mesterkedések, az emberek vizsgálódó szemei, a családja hűvös tartózkodása, oh, minden elszállt ebben. A z első hetek csodás; leányos izgalmaira gondolt, e szegény, szegény negyvenhárom éves asszony, akinek a kalandos, hányódott életében most először, egyetlenszer indult meg ez a kései, korcs és gyöngéd virágzás, e különös ellágyulások, érthetetlen, fátyolos, édesen-bágyasztó érzések, mély és titokzatos szenvedések. Akire tán életében először pillantott valaki félénk vágygyal, m a j d forró, fiatal nekibuzdulással, először fogták meg lopva a csuklóját és eleven, égő, fiatal szájjal először csókolták meg igazán, — nem az asszonyt, ki csókokat árul, hanem őt, egyedül őt magát, Celestinet. Igen, otromba guny az egész mult, az ő hervadó teste, az ő festékei és erőlködései, fiatal, fiatal ma Celestine, sokkal inkább a jegyzőék pirosruhás kisasszonyainál, akik a segédtanítókat sorban elkaczérkodták. De hát valóban a szerelemnek hívják ezt, Celestine ? A z asszony felütötte fejét és egy lépést tett a sűrűség felé ; valahonnét túlról, könnyű, puha zajjal közeledő dobogásra neszelt. Igen, a lova, mindjárt itt lesz. E g y fához dőlt és mosolygott] Celestine. Es csaknem nyugodt volt ebben a perczben, mert a másiknak, a közeledőnek zabolátlan, naiv türelmetlensége, álmatlan szemei, bolond, zakatoló fiatal vére jutottak eszébe. Hogy sarkantyúz most, befordul az erdei útra, leszáll és megköti a lovát, jön és megsuhannak a bokrok ; milyen jó mindez ! | •; • : — Te anyó ! Kicsi anyám, gyönyörű kicsi anyám ! t. - A pázsiton ülnek, a fiu arcza az ölébe temetkezett, a finomra puhított kezét, kerekvonalu, fehér ujjait eleven, küzködő, halántékba lüktető csókok érik.
— Anyácska, gyönyörűséges, csodálatos szép asszonyom. Celestine elnéz a lehajtott fő felett és a másik keze gyöngéd ujjai közt játékosan, szeliden morzsolja, elválasztja, összebogozza a fényes, makacs hajcsomókat. Most olyan igazi anyásan. És az érett, szabályos arczára megint csak kiül valami kicsi szomorúság. Milyen bolondos is ez a fiu, milyen csacsi, milyen nagy gyerek. A z ő fiatal szeretője. -— Anyóka, — súgja csendesen — bizony, az v a g y o k neked ! A másik felemeli a tüzelő arczát, sima, szép homlokát és nagy, szemrehányó gyerek-gyöngédséggel néz a szemébe. — Már megint ezt ? Celestine. Hisz épp azért mondalak igy, mert igy kellesz ! Jó, ha betegség v a g y félkótyaság ez tőlem, azt se bánom. Láthatod, milyen sokat törődöm az emberekkel ! Hogy a fiad vénebb nálam ? Mi közöm a fiadhoz ? Mikor szülted, tizenhét esztendős korodban nem az voltál, aki most, nem te voltál akkor és most v a g y az én asszonyom. — Hallgass, hallgass ! A m a z folytatja, felkönyököl és a két kezébe fogja az asszony kezét. — Ne maradjunk itt, Celestine ! Te neked is rossz, nekem is. H a az apám haragszik, majd nagykorúsítanak és van egy kicsiny anyai jussom, ház, telek, hisz mondtam. A z anyám, aki meghalt, bizonynyal szeret téged. Jöszsz ? Celestine elfordul, megtépdesi az apró erdei, dudvákat. Valami nagy zűrzavart érez a lelkében, a dolgok kiáltó ellentéteit, a helyzet képtelenségét; és ahogy a földre néz, a szeme lassan megtelik könynyel. A fiu megszorítja a k a r j á t szenvedélyes részvéttel, mélységes, emberi felbuzdulással. — Tudom, igen ! Hát mit törődöm azzal is, hogy hol, miképpen éltél idáig és miket miveltél. Most szeretsz engem, most megszülettél énnekem. Most születtél, mint egy bimbó, olyan a lelked, a többi ostoba előítélet, Celestine. Utálom azj egész buta társadalmat, a rendet, az erkölcsöt, ejh, régen tul v a g y o k már ezeken. Hisz láttad, könyvekkel van tele a szobám és firkálok v a g y a hegedűn erőlködöm féléjszakákon. Valahova máshova kellett volna mennem, nem ide, béresekkel vesződni. U g y sem fogok soha ; az apám akarná, de én kell hogy egyszer a magam útjára t é r jek. A nagyvárosokat, a kulturát, azt az egész, csodálatos, ezerformáju nagyvilágot akarom, és te a nagyvilág illatát hoztad ide a ruháidon. Te ! . . . Csak félig értette az asszony. Csak a maga fölényét érezte ki, megvigasztalódva e falusi i f j ú naivan csillogó álmaiból. Á m megérezte a pillantását, a szenvedély gáttalan, tomboló erejét benne, a teljes, földi szerelem vad kiáradását, amelytől átizzott a levegő. Lehunyta a szemét, egy fatörzshöz dőlt és' mélyen szivta az erdő levegőjét, a fatörzsek illatát, a korai délelőtt esőre hajló, fülledő páráit és a fojtott, izzó,, követelő, a diadalmas férficsókokat a gyerekfiu alig érett, eleven ajkairól. A csendben komolyan őrködtek a sötét fák, néha a mozdulataikra halkan, kiváncsian cserrent meg valamelyik bokorban egy madár, m a j d egy kicsi szellőre végigborzongott a dus erdei pázsit. — Te, te ! A szenvedélyes szavak árja megszakadt rég, a saját énjét érezte mindenik megvalósulni és felemelkedni a teljesülésben, mely összekötötte őket. A z asszony rég szunnyadó idegzetét megrázta az ifjúság e büszke és eleven viharzása, és az ,uj.„ gyermeki
597_ frisseségü szenvedély soha nem ismert, nem sejtett érzésekét, boldog meglepetéseket ajándékozott neki. E s az ölelés perczeit nem számlálta az erdő és nem mérte, a nap. ' Észrevétlenül, világos, könnyű esőfelhőkbe hágott feljebb az égen. A gallyak megrezdültek néha a támadó széltől és messziről elhaló zörgés, a hordással siető parasztszekerek zaja hallatszott. Majd mintha valaki járna a fák közt, favágó bizonynyal, bár a lépések neszét elnyomta a többi, egyre erősbödő zaja a támadó esőnek. — Ereszsz, most már hazamegyek. — Ne még ! Milyen sokára jösz megint. És ott, a többiek között nem birlak nézni. Ahol n a g y m a m á v á erőszakolnak. Téged ! . . . Még egy kicsit maradj. És lehunyt "szemmel, az örökké szent, vak öntudatlanságban élték át még egyszer a szerelem csókjait, az utolsókat, aztán egyszerre döbbentek fel mindketten, fakóra vált arczczal támolyogva és merev szemekkel. A tisztás túlsó felén, rejtett, apró cserkészut végében egy férfi, állt és nézte őket, egy bokor árnyékba takarta az arczát, de mégis, ő volt : a tiszttartó. Rémület csak az első pillanat állati meglepődésében fogta el őket. Azután az írnok felszegte a fejét és daczos elszánással, kicsit naivan komor pátoszszal . lépett előre. A z asszony állva maradt a fa tövénél és e szörnyűségesen kijózanitó jelenetben az ő legbensőbb, okos emberi valója.néma és rövid feleselésben leszámolt a történtekkel. — Most már legalább vége" az őrültségnek ! — mondotta magában hirtelen és nem vette észre, hogy a legkevésbé sem indokoltan. Mert nem is történt semmi. A férfi a bokrok sűrűjében már jó ideje figyelhette őket ; az arczán most nem tükröződött meglepődés, csak mélységes, csaknem szánakozó lenézés, a komor tisztesség szégyenkezése és egy kevés igazi szomorúság. A z elsötétült homlokát egyszerűen elfordította és kikerülte az a n y j a tekintetét, sőt mintha szó nélkül akart volna továbbmenni, de aztán megállt egy perezre és fojtottan, egészen halkan szólt oda a fiatal embernek : — A béresgazda a kazlaknál vár, reggel óta ! • A z elmulasztott kötelesség v á d j a csupán. A z t á n megállt és merev arczczal várta, amig a fiu néma köszöntéssel, megszégyenülten indul a dolga után. Mikor elhaladt, egyetlen szó nélkül tovább ment ő is az útjára. Celestine pedig megint egyedül volt és valami fázós, józan mosolylyal adta hirül önmagának : igen, lám megint egyedül a világon. Ugy. érezte, az ő utolsó kis regényéből már csak ez, valami .csattanó, szerves befejezés hiányzott és ezzel vége. Milyen ferde, milyen természetellenes volt ez a jelenet ! És e két ember, akik nem tudták, hogyan viselkedjenek, mert ebben a helyzetben még a közfelfogás formái sem adhattak utasitást. É s Celestine mosolyogni tudott, mert a magány első pillanatában a sorsának nem a pátoszát érezte már, csak valami keserves, öreges humorát. A z élet furcsa .tréfája az egész, mondotta önmagának, és attól a percztől, hogy egy harmadik ember is tudhatott róla, semmi egyéb, csak nevetséges. E s megindult ő is. A z összeszorított, fanyaron mosolygó szája megrezdült néha, a torkában különös, szorongatóan éles fájdalom késztette sirás'ra, de azért elhatározottan ment Celestine, egyedül a homályos, erdei uton, majd a beborult nyári ég alatt, amig a szitáló eső átnedvesitette fátyolát, összemosta a festéket az arczán, ment a kicsi szőlősdombok aljába, a vasúti őrház, felé, az élet messze, magányos estéje felé.
Krónika II. A Darnay-muzeum. — szept.
6. .
Ezernyolczszázhetvenhétben, augusztus hónapnak az utolsó hetében Sümeg ősi, rombahullott vára körül vakácziózó diákok játszottak. Egyiknek közülük, egy csöndes, szelidképü fiúnak a zsivány szerepe jutott s ez a fiu, hogy pandur-pajtásai meg ne találják, elbujt a romvár valame'yik pinczéjébe. Ott azután unalmában — nagyon rossz zsivány lehetett ! — turkálni kezdte az omladékot és egyszerre csak egy sarkantyút talált. Szép, tarajos, reneszánsz-korbeli sarkantyút, mert ámbár a sümegi vár igazi históriás kora az Árpádok idejére esik, amikor királyi kasztrum volt, akadhatott benne későbbi kor pengő tanuja is ; hiszen csak a tizennyolczadik században vették el a kuruczoktól, akkor rombolta le a német. A z a halaványképü, csendes, játszani nem nagyon szerető gyerek felvette a sarkantyút, ide-oda forgatta á kezében és gyermeki nekibuzdulással, de koraérett makacssággal is hirtelen elhatározta, hogy meg fogja keresni a párját. Addig nem lesz pihenése, amig annak a sarkantyúnak a párjára is rá nem bukkanik. Higyjetek, szent, rendületlen hittel higyjetek a szimbólumokban. A sarkantyú az előretörésnek, az örök ösztökélésnek, a nyughatatlan, vérig menő munkának a legtömörebb, legjobban kistilizált szimbóluma. A z a fiu Darnay Kálmán volt, az a félsarkantyu pedig a sümegi Darnay-muzeumnak a kezdetét jelentette. Magyarországnak a legnagyobb magángyűjteménye, legértékesebb vidéki muzeuma ebből a sarkantyúból került ki. Darnay Kálmán már akkor, tizenhárom esztendős korában értője és érzője volt a multak becsének, hive a vitae magistra-nak, mert n a g y b á t y j a , az anekdotázó kedvű, beszédes magyar öregúr kortársa volt Kisfaludy Sándornak és róla, meg az ő koráról, azoknak a küzdelmeiről szeretett beszélni a csendes, hallgatag, figyelmes fiúnak. A diákszoba asztalára azután a félsarkantyu mellé kezdtek odakerülni más, kopott holmik is. Ócska puskazár, ágyúgolyó, törött kardpenge, középkori kályhafiók, római betűs égetett a.gyag. Jó lelőhelye mindennek Sümeg, amely ott fekszik a nagy római országutak között. Nyugovó t a n y á j a volt a légióknak, amelyek Sabariából, a mai Szombathelyről Vonultak lefelé, Mogentianon, a mai Keszthelyen keresztül haza az Urbs felé-, v a g y jöttek onnan'fel, harezra a germánokkal, a . ma' Veszprém, Cimbrianán keresztül Aquincumig. E l kell igy kalandozni a múltban, hogy megértsük, hogyan keletkezett a most harmincz esztendős jubileumát élő — és bölcsen nem ünneplő — Darnay-muzeum.' Mert Darnay Kálmán lelke is igy kalandozott el a múltban, az ő lelkét is igy lopva, a mese hatalmával, az elmerengés szorrljuságával és a tudás olthatatlan v á g y á v a l
.598 vette meg az az ösztön, amelynek szimbóluma a talált félsarkantyu volt. Darnayt a sorsa vetette sokfelé, de a fölébredt szenvedélye hűséges maradt hozzá mindig. Megismerkedett Hampel Józseffel, Rómer Flórisssal, elkezdett irni az Archeológiai Közlöny-be, ahol a czikkei, értesítései feltűnést keltettek. Azután bejárta a külföldet és éppen tiz évvel az után a nevezetes első lelet után, ezernyolczszáznyolczvanhétben tért haza szülőföldjére, Es akkor átvette apjától a — vaskereskedést. Mert eddig nem volt alkalmam megmondani, hogy Darnay Kálmán vaskereskedőnek készült és vaskereskedő ma is. Semmi más. Csak vaskereskedő és ugy mellékesen Magyarországnak ma legnagyobb archeológusa, aki három k ö n y v b e és nagyon sok ujságczikkbe' meg egyéb irásba foglalt tanításával egyszerre európaivá tette azt a tudományt, amit Rómer Flóris kezdett meg nálunk. E s azután hozzálátott a gyűjteményének muzeummá való fejlesztéséhez. Csodálatos agitatív erővel járt faluról-falura, bejárta Zala, Somogy és Veszprém históriaterhes földjét és a parasztokat, a szántóvető embereket tette meg segitő társaivá. Megmagyarázta a föld népének, hogy az a rozsdás nyilhegy, v a g y az a korhadt koponya, amit az eke vasa felvet a friss- barázdából, nem félredobni való lom, hanem darabja, tanuja a múltnak, ami Mohácsnál elomlott, de újraébredő nagyrahivatottságunknak is. Újságot csinált, kalendáriumot szerkesztett össze és ingyen osztogatta a parasztok között, akik mentek'hozzá kaszát vásárolni meg iratos téglát eladni. Mert Darnaynak nem kellett semmi ingyen. A múzeumának mind a harminczezer darabját becsületes pénzen vette meg. Azokon tul, amiket maga kutatott fel, turt, követelt ki a históriát rejtegető zalai földből. A szerencse is segített n e k i , — hiszen vakmerő volt. Még diákkorában hozzájutott Kisfaludy Sándor -könyvtárához. A z apja megvette neki : nesze, te könyvmoly, bujj bele ezekbe a német meg franczia betűkbe, no meg ezekbe a kéziratokba, amik valami Himfynek sóhajtják a vergődő szerelmét. L á t j á t o k , ugy-e látjátok most már a sümegi vaskereskedőnek a lelke kialakulását ? Ott lent, a magyar Tempe-völgyének a sarkán, Badacsony,Csobáncz, Tátika, Rezi alatt, ahol Csokonai, a Kisfaludyak énekeltek, ahonnan Deák Ferencz jött, ahol a mi nagy mongolságunk diadalmasabb minden európai kulturánál, a Dunán tul, a Balaton mellett, — ott foglalta egybe Darnay Kálmán az őskort, a középkort, a harczot és a kulturkincseket páratlan magángyüjteménynyé. Ami Pannoniára emlékeztet, ami a küzdelmeink és megpihenésünk múltjából még kimeríthető, azt Darnay Kálmán mind összegyűjtötte a muzeumában. De Klió kincsei mellett ott van a gyűjteményében az iparmüvészetnek is sok ékessége. Sévres virággá vált kaolinja, Meissen átlátszó kövei és a porczellánnak á nemes fémmel való ama csodálatos násza, aminek »Altwien« a neve, mind ott vannak Darnay gyűjteményében. E s az ötvösművészet remekei, azután meg a középkori és az ujabbkori himzőmesterség
selymei, bársonyai mind előkelően vannak képviselve; szem elé tárva. K a p o t t érte valami érdemkeresztet. Csak vaskereskedő, tehát igazi ordó nem jár ki neki. Most van harmincz esztendeje annak, hogy elkezdett dolgozni, hogy hozzáfogott a nagy kulturmunkához : felkereste három vármegye történettől terhes földjét. Hanem annak a félsarkantyunak a párját még ma sem találta meg. A z t keresi harmincz esztendő óta, — * kell-e ennél szebb szimbóluma a Darnay Kálmán ösztönös, geniális alkotásvágyának ? Ch. V.
Két szonett. Aratók. A z égő nap . nagy arany katlanából T ü z o s t o r o k a t szór a földre le. Minden atóm, amiben élet lángol, Szikrázva, forrva együtt ég vele. H a b o s kalászok ringó tengerében —
Mint földre hullott csillag — száz aczél
Magyar l e g é n y e k v a s i z m u
kezében
M e g - m e g v i l l o g v a fürge tánczra kél. Vonat röpül a sík m e z ő k ö n át. A vasparipa zakatol p e r e g v e . V i s z friss m a g y a r vért idegen e r e k b e . „Ti
m e n j e t e k szolgálni más h a z á t ! '
Aranynál, k i n c s n é l nekünk
>
többet ér
A k ö n n y e i n k k e l áztatott k e n y é r . "
Faragó József.
A tudós. E r k é l y e s kerti lak rejti s z o b á j á t : H ü s csöndben élő ódon b ú t o r o k ; Fakő képrámákban a s z ú ropog, A levegőn a multak lelke száll át. N a g y k ö n y v e k orma itt is, ott is. K ó d e x e k , metszetek, fakó lapok. Mi uj — itt néma, a jelen dadog, De feltámad az é v e z r e s halott is. •Öreg fő hajlik az asztal fölébe, Halkan lapoz egy k é z n e k
reszketése.
A vén tudósnak élte a m a g á n y . Barátja nincs, de sok jó i s m e r ő s e : Letűnt n a g y o k , a k i k n e k távol lépte Á t d ö n g az agg időknek csarnokán.
Pagony.'
599_
Eufémia nővér. I r t a : EMIL STRAUSS.
Angliában, v a g y hatszáz esztendővel ezelőtt, királyleány született,- akinek tiszta és: büszke szivébe utóbb olyan csodálatos sors vert gyökeret, amilyent a j ó és a gonosz tündérek csak belerejthetnek -a gyermekek bölcsőjébe. Filippa — igy hivták őt az a n y j a után : — a hires Harmadik Eduárd leánya volt. Legidősebb bátyjának is, akit utóbb fekete herczegnek neveztek, Eduárd volt a neve. E z az ifjú mintaképe volt a hősnek s maga volt a megtestesült gőg, Anglia valóságos réme. Már a gyerekek fiatal korában látnivaló volt, hogy Filippa a nála v a g y ö t . é v v e l idősebb b á t y j á h o z különösebben vonzódik, mint ahogy a testvérek szokták egymást szeretni. É s a hunak. sem esett soha nehezére, ha a pajtásait a faképnél hagyta, hogy a kis nővére bábuját felöltöztethesse, hogy krétával v a g y vörös czeruzával házakat,' k u t y á k a t , lovagokat rajzolhasson neki az asztalra, v a g y hogy mostohákról, boszorkányokról, medvékről és sárkányokról mesélhessen neki. Ha a kis nővére ugy akarta, szivesen leugrott a hintáról és maga helyett felültette rá a leánykát és hintázta szelíden, óvatosan, pedig talán szerette volna szilajabban, pajkosabban is. Ha a fiu a. lovaglásban, fegyverforgatásban gyakorolta magát, amire nagy hajlandósága volt, megkivánta, hogy á huga is vele tartson és ha valamiben ujabb sikert tudott elérni, az neki csak ugy ért valamit, ha látta, hogy a huga szeme csak ugy csillog az- örömtől. Megtanította a kis leányt lovagolni, tánczolni és magával hurczolta, ha valami csinyen törte a fejét ; ha a szivére valami ismeretlen bánat nehezedett, csak odaült a leányka mellé. Ha a lágyan libegő tavaszi szellő mérget lopott a lelkébe, ha a sugárzó nap felkavarta a gondolatait, csak Filippa vigasztalhatta meg, csak az ő részvétére tartott számot. Mindketten karcsú, széptestü, izmos gyerekekké serdültek, mindkettőnek aranyszinü haj omlott a vállára, mindegyikük szeméből ugyanaz a kék fényesség ragyogott ki. Utóbb már szentirásuk lett, hogy semmit se tegyenek egymás fájdalmára és nagyon jól beleszokott mindegyik, hogy a másikat mindennél előbbre helyezze és megértették, mit jelent az, ha a testvérek egymásnak mindig a legőszintébben feltárják szivüket. Filippa még egészen gyermek volt, amikor Eduárd, már mint ifjú, első csatáit v i v t a és a diadalt szinte rabszolgájává tette. A hire, akárcsak a felkelő nap, Crecyben feltámadva, átragyogta Francziaországot, egészen a tengerig.- É s amig a fivére odavolt, a lányka el-elnézte a hullámokat, amelyek szinte ragyogtak az ifjú hős dicsőségétől és azokból olvasta ki, mi történt. É s szinte féltékeny lett rájuk. A következő esztendőben visszatért Eduárd ; és a lányka, mint valami csodás varázsló elé, ugy sietett eléje. A fiu még csak tizenhét esztendős volt, de már is olyan nagy és daliás, mint egy férfi. A feketeruhás herczeg tüzes paripán ült, amelynek a tüzes ugrándozását bámulatos ügyességgel fékezte meg. A z ifjú arcza megbarnult; sötét arczárói leritt a világos, pelyhedző bajusz és a nagy barnaságból csodálatosan, szinte fenyegetően villogott elő a szilaj, kék szem. Amint a nővérét a kert falának egyik kiugróján, ahol a leányka már türelmetlenül várta őt, véletlenül megtalálta, hamarosan megfeledkezett a lováról, napégette k a r j á v a l átölelte a feketébe öltözött leánykát, aztán elővett a zsebéből egy sötétvörösben villogó, pazar lánczot, megforgatta szilajul a feje fölött, aztán örömrepesve kiál-
tozva a ' l e á n y k a nevét, az ajándékot odafonta nővére nyakába. A lányka mindkét kezével a melléhez kapott, erősen megragadta az ékszert, meg sem érezve, menynyire, milyen hatalmasan dobog a szive. Egyre az előtte föl-alá lovagló ifjúra nézett; ott állt sokáig, kezében szorongatva a gránátnyakéket, aminek szemei a hófehér leányujjak közül ugy duzzadtak elő, mint megannyi vércsöpp. Amikor végre az ifjú eltűnt a szeme elől, leugrott a falról és heves szívdobogás' .közt felsietett a nagyterembe, hogy ott, az a n y j á v a l és a testvéreivel együtt, újra fogadhassa a hazajöttet. A gondolatait még egyre lebüvölve tartotta fivérének ajándéka, amit ott szorongatott erősen a ruhája alatt, "akárha valami rózsafüzért rejtegetett volna templombamenet. Szórakozottan lépett nővérei közé. — Mi' az ? Mit 1 szorongatsz ? — kérdezte Johanna és a többiekkel együtt kiváncsian odament nővére mellé, aki akkorra már elővette az ékszert és csodálk o z v a meredt rá. Eddytől • kaptad ? Igen, igen ! — kiáltotta Johanna és elvéve tőle a lánczot, anyjuknak mutatta. É s igy kézről-kézre adták és" mindegyikük végigpörgette az ujjai között az öt sor gyöngyöt és megpróbálta az aranycsattot. Filippa csak akkor kapta vissza az ékszert, amikor maga a fiatal herczeg is ott termett köztük. — Nos, — kérdezte az ifjú — nem tudod, mirevaló ? — É s nővére nyakára fonta az ékszert. De a lányka nyaka még fejletlen volt és a. gránátszemek egymásra torlódtak. — No, majd belenősz. A cseh király nem ismerte a mértékedet ! Pedig ezt ő maga hozta hozzám Crecybe és azt sem bánta, hogy a fejébe került ez a nagy tisztesség ! — A z ifjú aztán odafordult többi nővéréhez, akik szomorú arczczal, .könyezve nézték Filippa ékszerét és vidáman rájuk szólt : — A z istenért, leányok, csak nem sirtok ? Hiszen egyiktek sem marad hoppon ! Csak nem jöhetek haza, mint valami házaló, b a t y u v a l a hátamon ! Mindenitek megkapja a magáét ! ' — Es már oda is adta nekik az ajándékokat. Ahogy a fekete herczeget egyre jobban megismerték, ahogy egyre inkább megtudták, hogy mindenkinél előbbrevaló, hogy valóságos megtestesülése a lovagi becsületnek, erénynek és bátorságnak, Filippa annál féltékenyebben őrizte a szeretethez való" jogát, annál tudatosabban és odaadóbban volt a b á t y j á é és egyedül az övé. Ő előtte csak egyetlen testvér, egyetlen hős, egyetlen herczeg volt a világon. H a az ifjú a testvéreivel v a g y a pajtásaival játszott és pajkoskodott, mint valami nagy gyerek, a kis nővére akkor sem talált a dolgon semmi csodáinivalót. Egyszerűen meg volt győződve, hogy maga a jó Isten szállt le emberalakban a földre, néhány órára.ledobta csillagos, kék köpenyét és tréfából elnézi, hogy a bajszát megrángatják. É s ha barátaival kilovagolt vadászatra, v a g y lovagi játékokra, a kis lány nem tudta megérteni, hogy a többiek egykedvűen tudtak baktatni a herczeg mellett, hogy elég merészek voltak vele tréfálni és küzködni. Ö előtte az egész világ vak volt, leginkább pedig maga a b á t y j a , aki képes volt saját magával szemben olyan közönyös lenni. A kis lány volt az i f j ú lovagi álmainak letéteményese és ő ezeket az álmokat tovább, nagyobbra szőtte, mint maga a herczeg. A Francziaországgal kötött fegyverszünet és a pestis évei alatt, ami egész Európán, sőt Anglián is kéresztülnyargalt, a herczeg otthon tartózkodott az országban és ha a kastélyból gyakrabban el is távozott, — egyszer a skót határra, m a j d talán délre, majd ismét
600_ vadászatra, v a g y udvari teendői miatt máshová — kényszerrel nehezedett rá akkor is, amikor közönyös rövidesen vissza is tért újra és igy Filippa örömét, hogy dolgokról v o l t ' szó. Rákényszeritette • a kis Filippát, a b á t y j á t láthatja, csak annál teljesebbé tette a feszült, hogy még a testtartásában és -a magaviseletében is vágyteljes várakozás. Ugy érezte, högy még a b á t y j a , valami különöset produkáljon. A z öregebbek dicsérték a csodálatos, hiba nélkül való lény helyett is valaki az ilyesmiért, a fiatalok azonban kinevették. tökéletesebb, talán éppen egy félisten jön haza, akiről A leányka nagyeszű a t y j a , Eduárd király mindő gondoskodhatott. ezt bizonyos aggodalommal látta és nézte-; félt,, hogy A herczeg egyszer ott ült egyedül a szomszédos leányából valami ferdegondolkozásu .kékharisnya lesz. udvar alacsony kerítésén és tűnődve nézett maga elé. Pedig nem akarta leányát a kolostor v a g y a magányos A z egyik ajtóból valami fiatal szolgálólány lépett ki élet számára nevelni, hanem ugy tervezte, hogy királyés keresztülvágva a teret, ott ment el az ifjú mellett. nét csinál belőle és nagy összeköttetések lánczolatába illeszti be. É s hogy a leány őstermészetes érzéseit A z ifjú ekkor hirtelen kinyújtotta a lábát, amire a felkeltse, házasságra gondolt. É s vizsgálódásai közbén leány hátrálni akart, de hiába, mert a herczeg megugy találta, hogy Geldern gróf, a szövetségese, alkalmas ragadta mindkét karjával, átölelte és megcsókolta. Csak akkor engedte el a sikoltozó leányt, amikor a kis nővére volna vőlegénynek. Ilyen hatalmas társat magához lánczolni- akkor, amikor éppen a normann örökség ott termett mellette. — Mi történt ? — kérdezte Filippa és odaült a visszahóditásáról volt szó, fontos dolog volt. Ezért bátorította a grófot és alkálmat adott neki, hogy b á t y j a mellé. A z nevetve elsimította a fürtjeit és azt Filippához közeledjék. Mindazáltal nem akarta a mondta : leányt kényszeríteni, nehogy az, az ellenállás ösztönétől — Elesett volna, ha idejében meg nem kapóm ! hajtva, ellentmondjon. — Hát nincs szeme annak a leánynak ? Hát nem tudja, hogy nem szabad ilyen közel jönnie hozzánk ? Geldern gróf, ez a kissé bátortalan ifjú, eddig Hanem ezek a szolgálók szemtelenek és tolakodók ! csak óvatosan .közeledett, ezek után egyenesen és Ismerem ő k e t ! bátran nekivágott a czéljának. — Ne légy oly szigorú és ne haragudj ! V a g y •— Filippa, — mondta — kérem, fogadja bizalinkább haragudj, de — rám ! Nem tudom,,mi lelt, de mamat és egyben legyen bizalommal ön is irányomban.. akárki jön, annak szeretnék a nyakába borulni és aztán A leány várakozva nézett rá. Nem sejtett semmit. őt alaposan — elverni! Nem tudom, micsoda furcsa — A z ön a t y j a kegyes engedelmével — folytatta v á g y ez ? a gróf — kérdem öntől, akar-e. a feleségem lenni ? — Szivből sajnálom, — felelte a leány elfogulat— H á t miért nem tetted meg ? Bizonyára -rászolgált már nem egyszer ! Te nem ismered ezeket a. lanul, .de komolyan — hogy az atyám nem kimélte l á n y o k a t ! T e sohasem v a g y itthon és neked különb meg önt attól a választól, amit kénytelen v a g y o k dolgok járnak az eszedben, de aki igy mindig itthon adni. E n sohasem lehetek az ön felesége ! ül és mindennek utána néz és igy mindent látnia és Azzal meghajtotta magát és otthagyta az i f j ú t . hallania kell, az sokat tud, olyasmit is, amiről más A z t hitte, ezzel a dolog el van intézve. Ö neki nem beszél ! Kiállhatatlan jószágok ezek ! Páter még soha.eszébe sem jutott a házasság, ő még sohaPirrfnintől hallottam, hogy okosabban tenném, ha sem álmodott férjről. . ilyesmivel nem törődnék és nem járnék utána az ilyen Nemsokára azonban jött a fekete herczeg, akit, titkos dolgoknak. A titkos dolog legtöbbször magának mint a leány bizalmasát, az apja küldött hozzá. Ahogy az ördögnek a müve, — amint ő mondta. E s ezt te is az elkezdte magyarázni a leánynak, miért, jött, Filippa, vedd tudomásul. hogy elrejtse haragját és kedvetlenségét, odalépett az A z ifjú herczeg v á g y ó d v a hallgatta a huga ablakhoz és letekintett a mélységben zöldelő, napbeszédit és figyelte meg a m o z d u l a t a i t ; valami keserű fényben fürdő rétekre. A herczeg utána ment és néhány élvezet volt neki, ha hallhatta, amint az ártatlan, perczig némán álltak egymás mellett. Csak az az oszlop tudatlan leányka komolyan és meggyőződésesen beszél választotta el oket, amelyen a terem boltozata nyugoa bűnről és az erényről. A fekete herczeg ugy látta dott. É s mindketten kinéztek ; a leány mélyen megmagát a kis huga • ártatlan lelkében, mintha a leg- indulva, a. herczeg nyugodtan, vizsgálódva. Eduárd egyszer, egy hirtelen mozdulattal átkarolta a nővérét, tisztább tükörbe nézett volna. — Micsoda törékeny, ingatag teremtmények odavonszolta a terem közepére . és . azt mondta neki : v a g y t o k ti, leányok ! — kiáltott fel nem egyszer sóhajtva. — A h á n y a n vagytok, csak forgatjátok a szemeteket és s ó h a j t o z t o k ! E s valamennyien arra vágyódtok, hogy bár megcsókolnának benneteket és azután úrrá lennének fölöttetek! A' kis lány aztán megtanította a b á t y j á t , hogy nagyon ferdén gondolkozik a lányokról; felvilágosította, hogy nem ugy van ám, amint a herczeg gondolja, hogy csak egy-két gonosz, Istentől elrugaszkodott, kárhozatra szánt leány v a n ! Sőt azt is nyilván megmondta, hogy akad köztük erkölcsös és jóravaló is, de persze, a legjobb sem való ő hozzá, a herczeghez. A m i g igy a fekete herczeg legbelső bizalmasává tette a húgát, amig igy elhallgatta a kis prédikácziót, észre sem vette, hogy a lánykában" valami fanatizmust, •valami hajthatatlanságot ébresztett föl, ami a leányka természetes odaadásával merőben ellenkező és ami, éppen ezért, az odaadásnak valami -nagyobb bensőséget kölcsönzött. A leányka, mindezek révén, bizonyos szigorú és jellemszilárd hirbe jött. E s ez a hirnév nagy
— Gyere ! Ne térj ki a dolog elől, ne vonakodj és ne engedd az időt hiába telni ! . E s azután a. leánynyal fel és alá sétálva, • elmagyarázta • neki a házasság előnyeit, biztatta, hogy tartsa magát a t y j a akaratához, még mielőtt' annak kívánsága megkeményednék és kényszerré változnék. Hiszen férjhez ugy is, amúgy is férjhez kell mennie ;' Geldern gróf az őr jó barátja, derék vitéz, megvan benne mindaz, .ami a férfit férfivá- teszi a talpán. Tudom, hogy senki választottad nincs, hiszen nekem arról tudnom kellene ! Mi kifogásod lehet hát Geldern ellen ? - Bizonyos v a g y o k felőle, hogy nem bánnád meg a dolgot és én mindenben a pártotokon lennék ! A herczeg várakozva megállt a leány, előtt. E s amint igy állt és nézte a húgát, amint szeméből csak ugy csillogott elő kívánságának és akaratának: őszinte jósága, Filippát valami rémület lepte meg hirtelen. Hiszen az állt előtte, akire ő egyedül v á g y o t t , aki után csak vágyódni volt képes. A titkos érzések éjszakájának ez a hirtelen hajnalhasadása meglepte a
601_ leányt 'és bár édes bqrzadással töltötte el, mégis ragaszkodott hozzá, i f j ú lényének minden tüzével és erejével. Visszafojtotta féktelen szivének tombolását és menekült bátyjától. . . • Meg sem kisérlette, hogy szépitse önmaga-előtt vonzalmának a bűnösségét, v a g y hogy vigasztalódjék az idő gyengitő és fékező hatásával. Még vallásos érzését, is elnyomta ez a szerelem, egyre csak választottjának kiválóságára gondolt és ha meg nem történtté lehetett volna érzését tenni, ő bizonyára nem tette vólna. Csak azon aggódott, hogyan mentse meg boldogságát ártatlanul, és bün nélkül. 1 , Sem férjhez-.menni, sem a t y j a házánál maradni nem akart ; kolostorba pedig szülei nem engedték volna. Nem tehet hát egyebet, mint hogy idegen .ország* ban, távol az övéitől .keressen szive sebére gyógyulást. Rövid tűnődés után v.isszatért bátyjához és kérte, eszközölne ki számára a t y j u k n á l három napi gondolkodási időt. . ' . - . , A herczeg csakhamar visszajött és igy szólt a húgához: . — Apánk ugy véli, hogy a meggondolásra semmi szükség s i n c s ; és alapjában igaza is van neki. — ' H a nem lehet, hát ugy is 'jó ! A k k o r már régen megadtam a választ -*— felelt a leányka hevesen. — Ne félj, kis húgom ! A k á r hat napig is gondolkodhatsz, apánk megengedi.' Filippa zokogott, m a j d átölelte b á t y j á t és forrón megcsókolta. A z ifjú csodálkozott. Nem gondolta, hogy húgának annyira fontos az a pár napi halasztás és igazán megbánta, hogy tréfájával .megijesztette az előbb, a leánykát. Megsimogatta az arany hajfonatokat és jóságosan megveregette Filippa vállát, A leányka egy. hosszú, hosszú perczig pihent igy imádottjának a keblén. E z volt a búcsúja. Azután visszament néhány lépéssel, nézte hosszan a b á t y j á t , amint ott állt előtte, amint nagy, merész szeme diadalmas nevetéstől villogott, a mint a fejét féloldalra hajtotta, hogy aranyszőke fürtéi ide-oda hullámzottak széles vállán ; nézte karcsú, fekéteruhás alakját, nézte a derekán feszülő övet, amibe ezüstszálakkal pávatollak voltak beleszőve, meg a két jelmondást: Bátorság ! és Hűség ! — és üdvözülten a csóktól, amit az örvény szélén kapott, elsietett.IE
'.
-'
'
. . A -következő napon egy barna, rövid ruhába öitözö.tt, szürke köpenyes, fehér fejkendős, barna arczu leányka .szállt fel a hajóra, amelyik rajnai bort hozott Londonba és most indulóban volt vissza Kölnbe. A leányka Filippa volt. Miután körültekintett a hajóban,' ódaállt a peremére .és nézte hosszan - a' várost, ami az ő y ériből való emberek munkájából lett n a g y g y á és híressé és ami magában rejtette törzsének legjelesebb hőseit. A ' leányka szórakozottan babrálta a rózsacsokrot, amit azért v i t t magával, hogy szerencsés legyen az utazása. A hajó megindult. A leányka- akkor leült '.és amikor, a jármű az emberektől feketéllő ,London-hid alatt, majd a Szent Tamás vértanúiról .elnevezett kápolna mellett siklott el, Filippa hirtelen feltekintett,. m a j d lehajtotta a fejét összekulcsolt kezére. Aztán arra nézve,' amerre a hajó ment, ülve maradt és amig a : hajó a Temzén járt, nem nézett.- sem . .vissza, 'sem jobbra v a g y balra, : . • ,. .. . .. . ... .És -bármennyire felkeltette . is kiváncsiságát. a hajósnép meg a többi, utas viselkedése, képtelen yolt a veleszületett különbségérzést legyőzni,' ami őt a néptől elválasztotta."Erőt' vett vtehát m a g á n ; több-
nvire mözdulatlánul ült ott és hallgatta a hullámok játékát, m a j d ismét érzéseinek és gondolatainak küzdelmét 'kísérte figyelemmel. Lelki kínjaiból kinőtt, határozatlanul gyötrő bűntudatát most egyszerre igazolva látta tiltott szerelme á l t a l ; az a v á g y , az az akarat, hogy mindvégig urnő lehessen érzelmei fölött és hogy bátran szembenézhessen minden következő, ismeretien veszedelemnek, elégedettséggel és akaraterővel töltötte el •; hanem a lassan ébredező,növekvő bánat és" a v á g y megint csak odakényszeritették, hogy lássa eljátszott boldogságát. Igy forogtak a gondolatai egyre ugyanabban a gyilkos körben; És amikor egyre nyúltak, nőttek Köln tornyai, amint kilépett a partra, a leánykát már teljesen összetörte és kishitüvé tette végzetes lépésének tudata és teljesen kiirtotta a boldogságba helyezett makacs bizalmát. A z ájtatosság érzésére és a vigasztalásra szomjasan egyenesen a Három szent király templomábá sietett, amelynek óriási tornya már messziről integetett feléje. Sokáig ült ott imádkozva és elmélkedve, mignem egyszerre egy rémes emlék riasztotta föl a merengéséből. Azoknak a nyomorult flagellánsoknak a menete jutott az eszébe, akik a pestis szörnyű puszti* tása után a szárazföldről a szigetékre özönlöttek át. Képzeletben újra látta a töviskoszorus embereket, amint a vér végigömlik vadul forgó szemükön és sápadt arczukón ; látta, amint övig meztelenen szöges ostorral gyötörték testüket és szinte hallotta ennek az őrjöngő, porban fetrengő tömegnek az ordítozását, meg az orditozásból kiválva a bűnbánati zsoltárokat. Mint valami fenyegető sejtés tünt föl előtte ez a kép és a leányka riadtan hárította el magától ezt a rémlátást. U g y érezte, hogy nincs mit megbánnia. Szive tele volt a tiltott szerelem édességével, a fekete herczeg volt annak a királya és ez a daliás hős kiszori* totta onnan a másik, a töviskoszorus királyt, az ötsebü Üdvözítőt. Es a leány minden hódolata a fekete herezegnek szólott.. Megvigasztalódva távozott mégis a dómból, pedig nem is sejtette, hogyan talál szabadulást lelki gyötrelmeitől. A z egyik utczakeresztezésnél megállott és kiváncsian, határozatlanul tekintett körül. E k k o r egy kövér, jóképű asszony lépett hozzá és megkérdezte, vájjon idegen-e és hogy van-e helye ; egyben azt is megmondta, hogy ő a »Kék süveg« fogadó asszonya és igy az ő dolga, hogy az idegeneket felvilágosítsa. Filippa, akinek a n y j a hennegaui leány volt, tudott németül. A z t felelte : azért jött csak, hogy a három szent király csontjai előtt imádkozliassék és még nem határozott affelől, vájjon marad-e még, avagy megy tovább ? Az asszony ekkor arra kérte, hogy maradjon nála a »Kék süveg«-ben mint szolgáló. Filippa különös érzéssel nézett végig a szük, hegyes kövekkel kirakott utczán, bele a messzeségbe, aztán eszébe jutott a jelmondat és -halkan azt mondta : hűség ! Elvállalta a szolgálatot. . . Egész nyáron át türelmesen végezte a dolgát mint szolgáló a nagy korcsmában. Gertrudnak mondta magát ; igy ismerte mindenki. És ha ott, a távolban is fel-feltépte a régi sebet a szeretett testvér után való vágyakozás, azonnal fölébredt szivében az akarat, és a büszkeség, ami arra ösztönözte, hogy ne adja megmagát érzéseinek,'hogy legyen ur fölöttük, mint-győzhetetlen testvére és hogy szivében ezzel a szerelemmel győzzön minden fölött. Ügyesen, lelkesen végezte a dolgát -; a vendégek kedvelték, de azért soha eszükbe sem jutott, hogy tolakodók legyenek ; a vendéglősné pedig ugyancsak örült titokban a.z uj cselédnek, aki á -munkájában csupa kedv volt, a férfiakkal nem törő-:
602 dött, a m i t t e t t , azt igazi jószándékból tette és lelkén viselte k e n y é r a d ó j á n a k becsületes érdekeit. E z z e l szemben az asszony felmentette a l e á n y t minden d u r v a m u n k a alól, különösebb gondossággal és bizalommal viseltetett i r á n y á b a n és némileg fölébe helyezte a többi cselédleánynak. A z o k persze mindezt rossz szemmel nézték és minden a l k a l o m m a l m e g p r ó b á l t á k , h o g y kellemetlen t á r s n ő j ü k e t b e f e k e t í t s é k a vendéglősék előtt. De mindez h i á b a v a l ó v o l t és mosolygásnál e g y é b választ sohasem k a p t a k . E z e k a dolgok azonban megt a n í t o t t á k a l e á n y t , h o g y o l y a n o k n a k lássa az embereket, amilyenek v a l ó b a n . Csak a testvére volt az egyedüli, akit most még n a g y o b b n a k és csodálatosabbnak l á t o t t . Mert az, ami o t t az uj helyén neki a szerelemből j u t h a t o t t volna, n a g y o n kevés v o l t ahhoz, h o g y szive álmait beváltsa. Jól érezte m a g á t alacsony helyzetében, szinte megfeledkezett m a g á r ó l az egész napi fárasztó m u n k á b a n . V á g y a i elcsitultak, kedélye megnyugodott. E g y reggelen — m á r u g y őszre j á r t a z idő — F i l i p p á t a g y e r e k e k k e l e g y ü t t k i k ü l d t é k a k a p u elé babot szedni. A l e á n y j ó k e d v ű e n dolgozott a b á g y a d t n a p f é n y e n és m u l a t o z o t t az a p r ó néppel. A m i k o r visszatért, c s o d á l k o z v a l á t t a , h o g y az egész h á z talpon v a n , i z g a t o t t , és h o g y e g y városi szolga z a k l a t o l ó d i k v a l a m i m i a t t . V a l a m i idegen kereskedő felesége, aki már n é h á n y n a p j a l a k o t t a »Kék süveg«-ben, l á r m á z o t t , h o g y elveszett e g y r u h a d a r a b j a . É s a m i k o r a cselédek jószágait á t k u t a t t á k , a ruhát m e g t a l á l t á k — G e r t r ú d szalmazsákjába dugva. A leány nevetett, amikor a dolgot m e g h a l l o t t a és igy kiáltott : •— ó , ez n a g y o n gonosz tréfa ! Melyitek csinálta, leányok 1 ? E r r e a l e á n y o k r á c s a p t a k mint a h é j á k , elnevezt é k t o l v a j n a k , csalónak, gonosznak, e l h a l m o z t á k g u n y n y a l és s z i t o k k a l , a m i g Möltgen asszony közbe nem lépett, n é h á n y pofonnal csöndet nem csinált. — H a G e r t r ú d t e t t e , — m o n d t a az asszony — a k k o r igazán nem ismerem az embereket ! T ű z b e teszem érte a kezemet ! A l e á n y o k k i a b á l t a k , h o g y igenis, az a s s z o n y u k mindig G e r t r u d d a l t a r t o t t , h a n e m ez most semmit sem é r ! ő k sohasem b í z t a k az álszenteskedőben ! Lassú v i z partot mos ! — Möltgen asszony, — m o n d t a Gertrúd n y u g o d t a n — a lopást nem én k ö v e t t e m el, önnek nincs o k a m i a t t a m szégyenkezni, de j o b b a n szeretnék a t ö r v é n y előtt felelni, mint itt ezekkel v e s z e k e d n i ! Egész t ö m e g ment a l e á n y u t á n , amikor a szolga elvezette. Mikor a biró előtt az ártatlanságát csak hangsúlyozni, de b e b i z o n y í t a n i nem t u d t a és mivel a vendéglősné k e d v e z ő t a n ú s á g á t a megtalálás t é n y e lerontotta, a bíróság m e g á l l a p í t o t t a a leány bűnösségét és elitélte őt a vasiga viselésére, a z u t á n pedig a városból v a l ó kitolonczolásra. A z Ítéletet siettette az is, h o g y G e r t r ú d m e g t a g a d o t t minden felvilágosítást eredetét illetőleg. A l e á n y nem szólt semmit a z Ítélethez, b ü s z k é n és n y u g o d t a n tekintett el a t ö m e g felett és a z u t á n engedte, h o g y fejére, a m i b e n soha m e g sem fordult a lopás gondolata, és kezére, a m i v e l soha sem k ö v e t t e azt el, rászorítsák a v a s a t . I g y kellett állnia a piaezon, a v á r o s h á z előtt, a röhögő t ö m e g k ö z t . A cselédleányok, a k i k n e k legf ő b b v á g y a teljesült most, h o g y G e r t r u d r a k i ö l t h e t t é k a n y e l v ü k e t , h o g y minden kigondolható mocskot rád o b á l h a t t a k , szinte t o m b o l t a k o t t körülötte és b á r a z asszony h a z a k e r g e t t e ő k e t , nem c s i t i t h a t t a G e r t r ú d g y ö t r e l m e i t . A t ö m e g o t t n y ü z s g ö t t előtte, az emberek
elmondták egymásnak a gaztettet ; egyik szánakozott, a másik f e d d ő z ö t t , a férfiak nézték, v i z s g á l g a t t á k ő t , c z é l o z g a t t a k a szépségére, a z u t c z a k ö l y k ö k pedig szemtelenségeket k i a b á l t a k neki. D e G e r t r ú d l e h u n y t a a szemét, v a g y merőn nézte a m u n k á t ó l m e g b a r n u l t kezét, ami o t t előtte m i n t e g y kinőtt a k a l o d á b ó l ; arra gondolt, v á j j o n mi lehet az o k a ennek a t i t k o s , az Istentől rámért b ü n t e t é s n e k és a k k o r v a l a m i , eddig m e g nem ismert n y u g a l m a t érzett szivében, ami v é g telenül jól esett neki. E g y s z e r csak azt érezte, h o g y a t ö m e g b ő l e g y pár szem n a g y erővel t a p a d rá. A n n y i r a , h o g y ellent sem állhatott ; k é n y t e l e n v o l t feltekinteni. Szélesv á l l u , izmos, v a g y húszéves embert l á t o t t , a k i n e k kék szeme szinte ösztönszerűen k ö v e t t e a z ő m o z d u latait. É s a leány, amint r á t e k i n t e t t , v a l a m i ismerőst v é l t látni. D e azt talán csak a n y i l v á n v a l ó részvét érzése k e l t e t t e benne. A nap lassan, unalmasan szállt, szállt a v é d t e l e n l e á n y felett. E g y s z e r r e döbbenés f o g t a el ; hazai h a n g o k a t hallott. E g y k e d v ű arezot erőltetett m a g á r a , amint felnézett. N é h á n y angolt l á t o t t hazai viseletben. ( F o l y t a t á s a következik.)
Mrs. Montefiore. 1858-ban az első angol női folyóirat, az » English woman's Review« mozgalmat indított a nők választójogának ügyében. 1858: ez az az idő, — a Biedermeyer-kor után, két forradalom között — aminek az embereit a mi kései naivitásunk egyszerűeknek képzeli, megelégedetteknek, szelídeknek és egykedvüeknek. A vatermördert és a krinolint nem hordták már, de a fönmaradt arczképeken még valami furcsa gravitátisch méltóság, valami ünnepélyes, meglett nehézkesség látszik. Utolsó elcsituló hullámgyiirüje annak a kornak. A mai ember neuraszténiás stilusérzése megmérhetetlen távolnak érzi ezt a kort a miénktől; és senki sem veszi észre, hogy a tizenkilenczedik század első felében már benne voltak az összes mai dolgok kezdetei. E régi jó idők nyugalma átmeneti nyugalom volt csupán s a csönd, ami megelőzte a mai idők zaját, czéltudatos csönd volt, olyan, mint a szinházi zenekaré az ouverture előtt, mikor már minden hangszer rendben van, mindenki ismeri a partiturát, de a karmester pálezája még egy pillanatnyi szünetet jelez az első taktus előtt. Mindaz, amiért Mrs. Dora Montefiore ma előadásokat tart és beutazza Európát, mindaz, amiért kiköt a társadalommal, az angol törvénynyel és az állam hatalmával, mindaz,
603 amiért ostromállapotot csinál a saját házában és fogházra Ítélteti magát: ez mind készen volt már 1858-ban. Készen volt pedig nemcsak a női választójog, elve, nemcsak a társadalmi princzipium, amit az angol parlamentben a komoly és' fanatikus Stuart Mill fog elsőnek szóvá tenni, hanem készen volt már az uj női tipus is, a polgári amazon, Mrs. Dora Montefiore tipusa. - . A női mozgalmat nem exczentrikus tanitónők csinálták, nem pályatévesztett, kalandos,. groteszk proletárexisztencziák, a női mozgalom a családi megvédettségből, a polgári jólétből indult ki. Ahogy az arisztokratanő nem érzi a társadalom korlátozó szabályait, ugy nem érzi a proletárnő sem. Az arisztokratanő fölötte áll az életnek, a proletárnő benn van az élet legmélyén. A polgári asszony, a' nemzétfentartó, erős és gazdag osztályok' asszonya, aki közvetlen az élet mellett áll, ez az asszony maga viseli az ezeresztendős igazságtalanságok öntudatát. Ez az asszony évszázadokon át nézte tétlenül és sóvárgón, ahogy a beteg gyerek nézi az egészséges gyerekek játékát, a férfi életének tarka változásait. . . Látta a polgári pályák szelid tisztességeit, amikért komoly családapák ököllel és körömmel küzködnek egy emberöltőn át, látta a munka deliriumát és diadalát, és látta a boldog megelégedést, amit a szolidaritás érzése és egy gomblyukba való kék email-jelvény ad a törekvő férfiúnak.
Saison. Pest lenézése. — szept.
6.
A nagyságos asszonyt, aki három nappal ezelőtt érkezett meg Svájczból, aki még nem bontotta ki a naftalinos ládákból a függönyöket és szőnyegeket, aki még nem iratta be a gyermekeit az iskolába, akire még ezer dolog, ezer tennivaló várakozott, rajtakaptam, hogy a fél lábán még papucscsal, a kezében ágyonmaj szolt vajaskenyérrel az újságot böngészi reggel óta, pedig: már délfelé járt az idő. U g y elmerült az olvasásba, hogy alig tudott magához térni és akadozva beszélt : — K é t hónap "óta . . . -izé . . . riém volt a kezemben magyar lap, mindig a . . .'izé . . . a »Presse«-t olvastuk és mindig tudtuk, hogy mi történik a világon és még azt is, ami Magyarországon történik . . . De amióta itthon vagyunk, egyebet sem csinálok; mint magyar lapokat olvasok és nem tudom őket letenni a kezemből. Roppant érdekesek most áz újságok". . . az ember a lélekzetét visszafojtva olvassa őket végig, ahogy leánykoromban tettem a rémregényekkel. . . és . . .
Az emberek rendesen nem tudják, hogy miért har- — Es mit olvasott ? — kérdeztem tőle. czolnak : sem Mrs. Dora Montefiore nem tudja, sem az — E z t magam sem tudom. A z ember olvas, olvas, előttevalók nem tudták. Nagyon kevés nő érdeklődik a nem tudja' letenni a lapot és újra olvas, a végén pedig politika iránt, még kevesebb nő ért hozzá : és a votes elfelejti, hogy mit olvasott . . . Roppant érdekesek az for women — bocsánat — alapjában'nem más; mint egy újságok. De sohasem tudom meg belőlük, hogy mi törbátorító harczi kiáltás, egy játék-frázis, go on, en avant, ténik a világon-. A komoly eseményeket tréfásan és rövihurrah ! . . . A játék pedig másra megy, mint""a választó- den, a tréfás és jelentéktelen eseményeket'hosszan, részjogra : sokkal komolyabb dolgokra annál és sokkal mara- letesen mondják el. Örült pontosan tájékozva vagyok dandóbbakra. A választójog egy forma, ami megváltoz- affelől, hogy Kossuth Ferencz melyik padon ül Karls- hátik ma, holnap, bármikor, uj társadalmi' alakulások badban . : . de amire igazárt kiváncsi lennék, azt nem nyomain. De azok az értékek, amik a »votes for women« találom. Szerencsére a férjem járatja a »Presse«-t, amelyfrázisa mögött vannak, azok nem változandók és .mindig- ből pontosan, alaposan megtudok mindent és ennek a tői valók. Votes for women ! Minden embernek joga van segítségével megértem a magyar lapok vicczes czélhozzá, hogy a maga kenyerét egye, minden embernek •zásait . . . De mondja, mit csinálnak azok, akik nem joga van hozzá, hogy a maga életét élje. Votes for women ! járatják a »Presse«-t ? Minden embernek joga van ama kék jelvényekhez, amik — Azok, nagyságos asszonyom, ném kiváncsiak érdemessé teszik az életet arra, hogy végigéljék, minden •arra, hogy mi történik a világon. Es a legtöbb magyar embernek joga van amaz apró illuzórikús értékekhez, olvasó ilyen. Már hozzá van szokva,.'hogy az újságja amiket kinevezünk életczéloknak, csak azért, hogy napról- olyan érdekes, hogy nem tudja letenni a kezéből, amig napra mehessünk utánuk. Minden embernek joga van ama végig nem olvasta. A többire nem kiváncsi. A z újságszuverén érzéshez, ami az egyéni elhatározások óráiban nak ma olyannak kell lennie, mint egy rémregénynek, megszállja a szivét és hosszú esztendőket összeolvaszt a hogy az ember addig le ne tegye, mig végig nem olvasta, hatványozott öntudat egy exaltált pillanatában ; és minden . ha nem is tud meg v a g y tanul meg belőle semmit. embernek joga van hozzá, hogy a fejével nekimenjen a — önnek igaza van, — felelte a nagyságos asszony falnak, és hogy az élettől összezúzassa és összetöresse magát. . — a legtöbb újságot nem az újságból tudtam meg, Votes for women ! Egy uj faktor illeszkedik a modern hanem sétálásból. Megyek például a Kérepesi-uton és társadalom, szellemi- életébe •— mondja a szocziológus. látom, hogy a Népszinház,' amely eddig komoran és Valójában pedig egy emberfaj, akinek a létezéséről eddig sötéten gubbasztott a körűt sarkán, mint maga a Fátum, nem vettek -tudomást, egy emberfaj, akinek ghetto-keserü- most világos és kaczér szineivel kaczag belé a zajos ségek között megaczélosodo'tt a szívóssága és megedződött utczai forgalomba. Amint tovább megyek, a szinház az akaratereje: égy uj emberfaj jön, aki-kivívni készül a előtt levő téren egy óriási fehér kő-karosszéket látok és szabadságát. benne egy apró kis fekete emberkét, amint hintázik. N. E , Megnézem elölről, látom, hogy szobor,, egy vékony
2'
60 4 bronzember keresztbe tett lábbal ül és gitárt penget, miközben a Rókus-kórház ablakaira néz, honnan fehérkék csiku kórházi ruhás .betegek könyökölnek ki. De miért fordit hátat a Népszínháznak és miért kacsingat az Apolló-szinházra ? Sokáig'gondolkoztam rajta, hogy miért ül igy. Végre rájöttem, hogy mindnyájan, akár villamoson, akár kocsin, akár gyalog megyünk be a városba, abban az arczvonalban vagyunk; mint a ázobor. Valószínűleg Boda főkapitány rendszeretété nem engedte meg, hogy a szobor ne a rendes járókelők szokását kövesse. V a g y talán az Apolló-szinház igazgatósága tiltakozott az ellen, hogy a szobor hátat rte fordítson neki. Kíváncsi voltam, hogy ki ez, akit ugy megrendszabályoztak. A neve nincsen rajta a kövön, de a sárki rendőr felvilágosított, hogy ez Tinódi. T o v á b b mentem a város felé és a RókuS-kórház előtt ismét újságot láttam! Magát a kórházát még tavaly festették vidám sárgás-rózsaszinüre', de ott vólt előtte égy komor, fékete Mária-oszlopszobor, mint valami révedező emlék, a múltból. Legnagyobb meglepetésemre az oszlop most a mázolómüvészet legtarkább színéiben pompázik, oly magas, ugy kiabál, mintha a Patrona -Hungáriáé a hirdetőoszlopok reklámjára szorulna. Aztán a ,Kossuth LajosTitcza. felé mentem és megint egy ujabb újságot fedeztem .fel. Azalatt,- mig mi, nagyságos asszonyok, fürdőhelyen csináltuk- a- divatot, a meleg .juliusi' és augusztusi délutánokon-és estéken az itthon marádt nagyságos asszonyok és kisasszonyok a hátunk, mögött egy uj divatot inauguráltak. Az uj divat neve,:'a kantár. - . Ert maga-a női divathoz ? Talán tudja, hogy most nagyon divatban vannak a blúzokon a japános válldiszek, fichuk','amelyek annyira elállnak á válltól, hogy divatos asszony egész tartó-szerkezetet kénytelen alattuk viselni, hogy le ne hajoljanak. Nálunk még a tavaszszal ugy viselték ezeket a jápános válldiszeket, hogy lelógtak és keservesen gyűröttnek látszottak, mert a berlini és bécsi divátczégektől még nem érkéztek még a halcsontból való tartó-szerkezetek'. A divatlapok azonban már hozták a modelleket és ezeket nálunk egyszérüen lekopirozták jól-rosszul anélkül, hogy értenék a csinját-binját. Nos és a nyáron végre megjöttek Berlinből és Bécsből az olcsó, praktikus japáni válldiszek, a kikeményített kantárok, amelyeket ma Pesten boldog és' boldogtalan visel, amig mi, nagyságos asszonyok, meg ném érkeztünk a fürdőhelyekről és le nem szőritjuk az »olcsó és praktikus« divatot. Nem vette-e még észre, hogy minden nyáron, mialatt távol vagyunk, támad egy ilyen szegény, praktikus és olcsó divat, de mire a fecskék elköltöznek, vége a tiszávirág : divatnak is. — Mi újságot látott még, nagyságos asszonyom — kérdeztem. — Azt a rengeteg sok uj mozgófénykép-szinházat, uj kávéházat és uj kabarét, amelyek most minden utcza sarkán ugy támadnak, mint eső után a gomba. Megvan bennök a pesti vállalkozás egész lélekrajza. Amint egy .üzleti ötlet, egy újfajta bolt jobban kezd menni, nyomban megfiadzik és megsokasodik ,az eszméje, egymás
hátán keletkeznek a pont épp olyan boltok és Jassánkint: • megölik egymást'. ' • '' •-'•' • — E s az újságok, nagyságos asszonyom ? • — A z újságokban pedig mindez nem áll benn'; hanem mindezért Pestre kell jönni és egyszer végigsétálni a ' K ö r ú t t ó l a - D u n a partjáig,• ' ' — Kezét csókolom: " ' :
•-
Reveur.
INNEN-ONNAN. 4- Szilágyi szobra. E g y f a l u n a k o d a a d t á k - a n e v é t s e falu cserébe szobrot ád neki. M a g y a r o r s z á g legerősebb elméje volt, h a B u d a p e s t r ő l k i t e t t e a lábát, z a v a r és b a j t á m a d t . Mikor meghalt, m i n t h a az ország tengelye, esett v o l n a k i s ime, egy kicsi f a l u b a vonul az emléke, hazatérő n y á j a k f o g n a k rábámulni, b o r j a k állanak még előtte m ű é r t ő b o r j u - s z e m m e l s nem ijedeznek a vastekintététől. S a j á t s á g o s v i l á g ez a m a g y a r . H a n e m l e t t v o l n a Szilágyi Dezső, csak a z t az oroszlánfejét h o r d t a v o l n a a v á l l a i k ö z ö t t , a k k o r is szoborba kellene vésni ezt a f e j e t a f o r m á j a miatt, érczben megörökiteni a testén á t ü t ő p á r a t l a n egyéniségét, h o g y k o n z e r v á l v a legyen, m i n t á természet egyik-csudaalkotása.- A v i l á g legszebb-és legérdekesebb s z o b o r t é m á j a ez a f e j s mégis csak f a l u b a b ú j t a t j á k / m i v e l h o g y , u g y tetszik, a pesti terek érdemesebb és. érdekesebb a l a k o k r a várnak. . ' — • . . . .
A Gazdakongresszus . . . V á l t o z n a k az idők. A g a z d á k P é c s e t t o l y a n prononszirozott agrárius p r o g r a m m o t v a l l o t t a k , a m e l y e t eddig b e v a l l a n i n e m mertek volna. D a r á n y i Ignácz, a m i g s z a b a d é i v ü p á r t i miniszter volt, mindig h a n g s ú l y o z t a , h ö g y ő földmivelési miniszter, dé néni agrárius. Most egész l e l k é v e l agráriusnak ismeri el m a g á t s m e g s z a v a z z a a z t á j a v a s latot, mely szerint minden k o r m á n y n a k ' a g r á r i u s n a k kell lennie. S máskor, a leplezett agrárizmusra rátámadta,k a k u r a z s i r o z o t t merkantilista lapok, m á azonban mind lapul s az ágrári.zmu's nemcsak ellentállás, hanem ellenmondás nélkül is elfoglalja M a g y a r o r s z á g o t . Jó lesz-e, b a j lesz-e belőle, n e m tudni. D e mindenesetre o l y a n sarkalatos m e g v á l t o z á s a ez a h e l y z e t n e k , •mely n e m szerepel a •koaliczió programmjában.-
*
* '
. -
*
§ A p á r b a j o k királya. E z nem egy ember, hanem .tényleg e g y p á r b a j . N á p o l y m e l l e t t z a j l o t t le, k é t olasz k ö z ö t t , a k i k n e g y v e n k é t s z e r l ő t t e k e g y m á s r a husz lépés t á v o l s á g b ó l és csak a n e g y v e n k e t t e d i k lövés horzsolta k a r o n az e g y i k e t , amire a z t á n k i b é k ü l t e k . H a e l t e k i n t ü n k attól a lehetőségtől, h o g y — olaszokról lévén szó — a segédek k i l o p t á k a g o l y ó k a t és e l a d t á k az angoloknak Szent P é t e r n a d r á g g o m b j a i g y a n á n t v a g y k i l o p t á k a p u s k a p o r t és l a p u l e v e l e k k e l p u k k a n t o t t a k a lövésekhez, mondom, h a ettől a kínálkozó föltevéstől eltekint ü n k , a k k o r m a j d n e m az v á l i k valószínűvé, h o g y a p á r b a j t e c h n i k a mai f e j l e t t s é g e - m e l l e t t á legbiztohságosabb hely az ember s z á m á r a egy ilyen golyózápor. M i v e l pedig nincs az a .bur a világon, aki' huszonegyszer l ö v ö l d ö z v é n v a l a k i felé, el t u d j a kerülni, hogy egyszer is beletaláljon, h a emberséges f e g y v e r v a n a kezében, az esetből kisugárzó bölcs m e g f o n t o l á s t föltétlenül a p i s z t o l y o k intelligencziájában kell keresni és valób a n a modern p á r b a j f e g y v e r e k intelligencziájának v a n szentelve ez-a -kis i-rás, a n n a k az intelligéncziának, a m e l y m e g ó v b e n n ü n k e t
605 a hősi buzgalommal kapcsolatosan fenyegető veszedelmektől és megteremti — hogy ugy mondjam — a drótnélküli hősök típusát és lehetővé teszi, hogy a becsület dagjai és furunkulusai is fájdalom nélkül operálódhassanak meg. Jeles kulturális faktor ez a pisztoly, amely a bicska helyébe lépett, hiszen ha már okvetlenül boszut kell állani a becsületért, nemde nem bölcsebb és emberségesebb dolog a halhatatlan levegőn boszut állani, tekintettel arra, hogy a becsületnek ez úgyis mindegy, az embernek azonban abszolúte nem az. *
*
*
O Season. Kezdődik az évad, hogy a magyarságra vigyázó uraknak is kedvére legyek. Beköszönt az. igazi szezon. Élénk lesz a Duna két partja és népes és vidám. Pedig voltaképpen alig változott valami. Akik eddig északra utaztak, azok ezután dél felé fognak utazni. Akik a mult héten Budapesten lőversenyeztek, a jövő héten Bécsben fognak lóversenyezni. Akik a siófoki és bártfai kaszinókban vesztették a pénzöket, most a pesti és budai kaszinókban fogják elveszteni. Ősbudavárát bezárják, az orfeumot kinyitják. Eddig künn tánczoltak macsicsot, ezentúl benn tánczolnak macsicsot. A nyári színházakból lesznek téli színházak. A zöld vendéglők helyett télikertekben fognak rosszul és drágán kiszolgálni. A külföldi drágaság belvett a belföldi drágaság eszi meg a pénzünket. És mindezt röviden ugy nevezzük, hogy : season. *
*
*
O A hazatérők. Hűvösödik az idő, nyakunkon az ősz, szállingóznak haza a kifordított fecskék, akik nyaranta mennek hűsölni, ahelyett, hogy télre vándorolnának el melegedni. Jönnek haza az emberek. Megjön, aki gyógyulni ment, megjön, aki pihenni vágyott, megjön, aki szórakozni akart. Persze, a legtöbb csalódottan. Aki beteg volt, többnyire beteg maradt; aki pihenni kívánt, fáradtan czammog megint az igához, ujabb keserves munkára ; aki mulatni ment, unottan jön vissza. Hiába, a régi igazságokban mindig van valami, ha néha az ellenkezője is a régi igazságoknak. Mindenhol rossz, idehaza se jó. A boszuság, a szegénység, az idegesség, a családi baj, a testi nyavalya ... ezek a hűséges hitestársai az embernek. Vele mennek nyaralni és hazajönnek vele telelni. Mégis érdekes, kedves, figyelmet érdemlő emberek a hazatérők. Szeretem őket megfigyelni, szeretem a meséiket hallgatni, a tapasztalataikat ellenőrizni. Ez a legszebb tanulmány és a legnagyobb mulatság a világon. És egy nagy bizonyíték amellett, hogy az emberek semmit se tudnak jobban és tökéletesebben, mint — hazudni. * *
-mert ő nem akarta lúgos szappannal megmosni á f e j é t ; hogy ő sirva kószált éjjel a faluban, és a falu kovácsának küszöbjén -üldögélve tervet főzött; hogy az öregbéresné volt a bizalmas asszonya ; hogy mennyit vesződött ő, mig a szöktetésre rábírta a szerelmes kanászt; és hogy a Vág folyón átkeltükben felült a szerelmes kanásznak a nyakába, mint szamárra a juhász. Megmutatta továbbá az újságírónak a kis szűz a tornyos nyoszolyát, mélyben a kanászszal aluszik ; és kijelentette végül a kis tizenhatéves komtesz, hogy bizony kár kedves szülőinek ugy hadakozni a törvényes egybekelés ellen, mert csak az ő bajuk lesz, ha az ő, már mint a romantikus bakfis gyermekei gróf Pongrácz-gyerekek lesznek ! Ilyen merész és kemény kis nő ez a Henriette. De minket megdöbbentett ez a szétfoszlott grófi magasztosság. Ó balga illúziók ! Ó kegyetlen próza !
*
= A révfalusi idill. Isten éltesse a romantikát, de ez a kis Henriette grófkisasszony aki megszökött a kanászlegénynyel, furcsa egy szerzet. Az ember ugy képzeli a tizenhatéves grófkisásszonyokat, hogy éjjelenkint bájosan szunnyadoznak csipkés ágy habján, és fehér angyalok muzsikálnak a szűzi álmaik fölött ; nappal tenniszeznek, fürödnek és gondosan nyírott park illedelmes utjain trappoltatják a tarka ponnyt; mézet és tejhabot esznek, ha angolosan vannak nevelve, szeretik a teát is, meg a félig sült bélszint; naplót irnak ; olvassák Marlitt E. összes müveit vagy Farkas Imre költeményeit, ha a nemzeti nevelés hívének vallja magát papájuk, a gróf ; szerelmesek lord Byron, Bastien-Lepage, Jézus Krisztus, a reichstadti herczeg, esetleg Musolino arczképébe ; rezedát préselnek és váspirulát szednek, ha szentimentálisak ; ellenkező esetben buldoggot dresziroznak és vivnak, de elájulnak, ha megkergeti őket a gunár ; no és igy tovább. Most pedig a kis Henriette ugyancsak leránt minket ebből a finom kis elképzelésből. Elmondja egy újságírónak, hogy az édes mamája megpofozta,
Erényi Vilma.
A A legszebb kislány. Siófoknak sok izgalmas nevezetessége mellett volt egy nyájas szenzácziója is : gyermekek szépségversenyét rendezték. Gyermekek között a legszebb gyermeknek lenni sokkal nehezebb, mint asszonyok között a legszebb asszonynak lenni. Ezt a legnehezebb feladatot sikeresen oldotta meg a kis Erényi Vilma. Mint a képen látni méltóztatik, a fiatal hölgy bájos zavarban rágja a köténye csücskét. De zavara csak tettetett, mert a legszebb siófoki gyermek létére a kisasszony egyszersmind a leghunczutabb is. Ezer ördög ül a szemében, ezer ötlet kergetődzik agyában. Ebből a hölgyből még lesz valami, ha egyéb nem : hát tiz esztendőn belül a legszebb asszony. *
*
*
A A himlő. Akik Bécsen tul nyaralnak, nem mernek hazatérni szép Magyarországba. Mondják, hiszik, hogy elég egy szippantás bécsi levegő, egy vasúti biléta kézben forgatása, hogy ránk ragadjon a csúnya nyavalya. A bécsiek is menekülnek, ősz elején minden nyaralóhelyet megostromolnak
606_ nyári lakásért s Badentől Mürzzuschlagig k i ü t ö t t a lakásínség. A k i k menekülni nem tudnak, ész nélkül szaladnak az orvoshoz, hogy oltsa be őket. Sajátságos veszedelem, érthetetlen pánik s még érthetetlenebb epidémia ez most, mikor az orvostudomány már régen hirdeti, hogy a himlő meg v a n ölve. Meg van ölve nálunk, meg v a n ölve másutt, de. Ausztriában, a legfejlettebb orvosegyetem országában, u g y látszik, még egyszer meg a k a r j a mutatni, hogy él. E g y bécsi újság a z t mondja, hogy a j á r v á n y nem annyira csapás, noha az, mint inkább szégyen, a műveletlenség, a barbárság stigmája az ogész ország homlokán. Végre-valahára egy osztrák nyilatkozat, melyhez mi is hozzájárulhatunk.
= E g y asszony. K i s leányok, nevetők, bájosak, fehérek, d o b j á k félre egy röpke pillanatra a tenniszrakettet, a kaczagást, meg az o l v a s m á n y u k a t és hallgassanak meg néhány szót egy asszonyról, aki v a l a h a éppen olyan nevető, bájos és fehér volt, mint önök most. Mignem hitvesül vette őt T h u r y Zoltán, a fehérarczu álmodó, a sötétszemü lantos, a szomorú poéta. Ks akkor nagyon gazdag, kincses asszony lett a fehér leánykából, mert egy poéta asszonyával, kicsiny leányok, vele él minden, ami szép és ami jó. A poéta pénzre v á l t j a i f j ú tüzének a lobogását, szent f á j d a l m á n a k a könyeit,' pénzre v á l t j a u t ó b b annak a bizonyos lantnak minden arany húrját, hogy az asszonyára rárakhasson minden dus csillogást, aranyat, gyöngyös éket, tündéri czipellőt. Igaz, hogy a poéta asszonya aztán hust és kenyeret és gyerekköntöskét vesz azon a pénzen, és fehér n y a k á n a g y ö n g y ö t , omló h a j á b a n a virágot csak az ura látja, és csak az ura hallja a tündérczipellők neszét. De ő l á t j a és hallja. Ilyen kincses koldusok ezek a kóbor poéták, lássák, kis leányok, mig a gőgös, a szörnyű, a fekete E n y é s z e t bele nem m a r j a mérgét a fiatal vérükbe. É s akkor, — amilyen gazdag asszony v o l t a poéta hitvese, olyan nagyon szegény asszony lesz, akit ö z v e g y ü l elhágy. H o l t világ lesz akkor az álmok világa, elapad a köny és kialszik a tiiz," amiért eddig csengő tallérral fizetett a nép. É s nem lesz szem, mely az asszonyon tündéri éket látna, csak szürke b á n a t o t és szürke szegénységet. H á t ez az asszony nem roskadt össze, nem j á r t a végig a könyörületesség szégyen-utját, nem vitte piaczra vérző sebét és négy kis á r v á j a könyeit. E z az asszony ráért éjszaka sirni, — nappal mosolygott a gyermekeire és dolgozott, és tanult. Alig mult egy éve, hogy magára van, — és most varróiskolát nyitott. Önöknek, kis leányok, bájosak és nevetők ! Menjenek hozzá ! Nemcsak a köntösök formálását és selyemszál öltögetését tanulj á k meg tőle, — de megtanulják Penelope szorgalmát, Arria hős erejét, a bibliai szűz szelidségét és a m a sokat emlegetett Cornelia igaz a n y a s á g á t . . .
SZÍNHÁZ.
Intro dukezió. — szept.
6.
őszintén sajnálom, hogy nem vagyok hatvan éves és ősz szakállam nem lobog a melankolikus emlékezés zászlaja gyanánt. Ha most hatvan éves volnék, csodálatosan édes érzelmek látogatnának a Nemzeti Színház nyikorgó, öreg, redves karosszékeiben és megélemednének ifjú szerelmeim ama tündéri lények láttán, akiknek boldog úrfi koromban én fogtam ki a lovait s én hajigáltam föl virágokat az elnyomott hon bánatos fiai nevében. Egészen sajátságos, finom, törékeny, gyöngéd, parfümös örömöktől ésik el az ember átkos fiatalsága miatt és idegenül, fázva, szorongva- tengődik az ember, egy másik generáczió embere a tiszteletreméltó ódonságok' avatag, elzsongitó légkörében, amely idegen emlékeket virágoztat ki könnyedén fülledt melegével. Miért nem nézhetem a Pálffi mester alakítását ugy, mint ifjúkorom valamely intim élményét, miért nem szállonghatnak hófehér fejem körül a Helvey Laura szavai, miképp ha az ifjú emlékek tarkatollu madarai volnának és óh, miért nem örülhetek Paulay Erzsikének, aki a multak egy elkésett sugara gyanánt rég elmúlt, boldog, aranyos, naiv idők szépségeire világit rá. Boldog, aranyos, naiv idők, elszállt, eltemetett idők, amidőn a színészethez még nem intelligenczia kellett, hanem bársonyos meleg, szerelmesen rezgő, puha hang, s az amoroso kizudulván a sugólyuk mélységeihez, aszuffiták felé szegett fejjel szöktette végig két oktáván hangjának kaszkád: jait, hősies pátoszszal zengvén a publikum felé : János, hozzon egy pohár vizet I Akkoriban a szinész respektálta az irodalom szent- jogait és ha egy szerepben nem volt egyéb, mint egy maszk, a szinész sem hozott ki mást belőle, sőt akkor sem, ha az iró véletlenül egyebet is beleszándékolt a szerepbe, és lelkes, fanatikus lény volt akkoriban a szinész, aki csigaként hordozta lelki lényén igazi otthonát, a theatrumot és a váltót is csak kardmarkolattal irta alá és szivem vérét emésztő áspis kígyónak nevezte Luftmaschine mestert, az uzsorást.
A nagy. dimenziók immáron összezsugorodtak s a kothurnus egyszerű Kobrák-czipővé törpült. Nem külön •való emberfaj él immár a szinpadon, olyan, amely nemes következetességgel hü marad az első pillanatban mutatott mivoltához és ha az intrikus keserű vonalát festette az orra •mellé kétfelől, a szintelen jeleneteket is ezzel a keseríi vonással játszotta meg és a tőrt és a gyilkot bizonyos démoni hév* vei tudta kimondani, ha csupán egy képrejtvénynyel kapcsolatban volt is róluk szó, — nem hősök és szerelmesek és kedélyes apák élnek többé a' szinpadon, akik fenkölt magasságokba vonatkoztak az élettől s elvetettek maguktól minden aprólékosan emberit; csupán a változatlanná merevült fájdalmat, örömet, nagyravágyást, szerelmet és ellágyulást O Calvé-pezsgő. A nagy Calvéról jelenti a hir, hogy visszaszemléltették tiszteletreméltó előidőkből örökölt, érintetlen vonul. Nem énekli t ö b b e t Carment. Jaj, b e ' n a g y kár érte ! és az idők változásait, meg nem érző eszközeikkel, mondom, • Hanem azért a gyönyörű művésznő nem vonul egészen vissza más emberek gyűltek fel a színpadra, komplikált érzéseket a nyilvánosságtól. Óriási szőlőterületeket vásárol és pezsgőérzők, akik letaszították Coriolanust a magasztosan bűnös g y á r a t alapit. H a t á r o z o t t a n kitűnő ötlet. Másnak milliókat önérzet kizárólagos. és semmi más érzésformát el nem biró kellene költeni reklámra, amig a neve olyan ismert lesz, mint magaslatáról és egy fejlődő, evoluáló érzéskomplexumot Pomery apóé, Suchard bácsié, v a g y Gala Péter öcsém-uramé. átélő emberré alacsonyitották, aki gyakorta megfeledkezik Calvé ezt mind készen kapja, ingyért." A világból amit kiénehősi mivoltáról és például családi körében tóga nélkül, kelt magának, egyszerűen tőkésiti és belefekteti pezsgőgyárába. rethori gesztusok nélkül, csatazajt nem éreztető polgári É s a logika is hasonló p á l y á t ajánl a művészet csillagainak. hangon, hadvezért nem sejtető apai ellágyulással beszél. A jó fogyasztóból lesz a jó gyáros. A k o k o t t o t is arra teremt e t t e az legyen.
Isten, hogy
kiérdemesült
korában
alkalomcsináló
Őh, miért nem vagyok én hatvan éves ! Most lelkem barátjául ölelhetném Somló urat s édes vigaszt meríthetnék annak a dicső jelenségnek a szemléletén, - hogy ifjúkorom ideáljai asylumjokat, mondhatnám, a rokkantak menedék-
607_ helyét lelték meg a legendákkal övezett színház ölén és nem keresném.a Mihályfy Hamletjében a Hamlet töprengő, vergődő életét, hanem örülnék benne az én kedves Mihályfymnak és ha majd szombaton meglesz az első premier (vagy repriz esetleg ?) és elmerengenék a Vachot Imre gondosan, édesbusan kiczikornyázott szavain, nem ülnék a kedves fenoménnal szemben idegenül s nem irnám azokat a minden kegyelettől és tisztelettől elvetemedett szavakat a Nemzeti Színházról, amiket — félek — a jövő hét folyamán meg fogok irni. *
Vig özvegy ! Istenem, a Magyar Színház jelen minőségében az utolsó rúgásokat végzi a közismert hámból kifelé s egy hónap múlva komoly dráma zendül meg a sok vihart látott falak .között és a vig özvegy helyet ad Rafflesnek, a műkedvelő betörőnek. Uj operettet ebben a hónapban csak a Király-Szinház szolgáltathat, aminthogy már szolgáltatott is, igaz örömére mindazoknak, akikben él a csúfolódás friss, ép, egészséges szelleme. Ez a muzsika némi képzettséget »voraussetzol« a publikumban és a nagyképűség teljes hiányát, mert a legdiszkrétebb wagneriánus nagyképűség is botránkozva takarja el nagy képét, hallván a szent és fanatikus hittel körülrajongott motívumokat kaczagó, duhaj ritmusokba torzulni a Strauss Oszkár szellemes karikatúrájában. Szó sincs róla, a Niebelungok fél, sőt háromnegyed isteni pátoszát ötletesebb librettóval is ki lehetett volna figurázni, ám maga a muzsika, a nagy komolyság vidám és filozofikus finomságú transzponálása, a komikum groteszk, formáiba, ellenállhatatlanul kaczagtátó valami és hogy karikatúrának mennyire igaz és mély megértésből eredő, az kitűnik a szivén talált wagneriánusok panaszos siralmaiból. • A »Vig Niebelungok<< szövegét a Simplicissimus tájain élő Rideamus irta, aki azonban a nevében foglalt imperativuniot nem a leghatékonyabban támogatja a jó helyzetek érveivel. Hát hiszen ötletnek ötlet az, hogy a Siegfried sebezhető pontja nem a szive fölött, nem a vállán, eventuell nem a sarkán van, hanem egészen másutt (nem elől, hanem hátul), s az is ötlet, hogy ezt a sebezhető pontot igen formás szemléltető példákon kellemes karének keretében kitapogatja egymáson a kórus, sőt ötlet az is, hogy Brünhilda dijbirkózónő, a Niebelungok kávét früstökölnek, a Rajna kincse rossz papírokban van elhelyezve és Siegfried a dolgok végén kiegyezik az ellenfeleivel, de ezek a jó ötletek nem fonódnak össze jó helyzetekké, legalább az első két felvonásban nem, amelyek elég vézna testben formálódnak meg a Günther helyett verekedő Siegfried viselt dolgai körül. A harmadik felvonás azonban legeslegelső rendű paródia s a bősz Hagen mennydörgéssel és vonósfioriturákkal kisért tébolyító nagy monológját, valamint a börzeügyletekben tanácsokat osztó szent liba jósbeszédét illik meghallgatni minden egészséges embernek. Kár, hogy igen mérsékelt, mondhatni előszezonbeli dekorácziókat termelt a színház ehhez a legvadabb fantáziára méltó nekibolonduláshoz és a rendezés különösen a kórusokkal kapcsolatban ragaszkodott ama szerény • katonai glédákhoz, amelyek, ha a hagyományos muzsikusszinházbeli stílust akarták parodizálni, nem voltak eléggé akczentuálva, ha pedig azt jelentik, hogy ez a színház is szent komolysággal ápolja ezt a rivalda elé sorakoztató rendezésmódot, akkor sehogysem illettek egy modern és fiatal színházba. A színészek maguk sok stilusérzékkel mentek neki ennek a dolognak. és a hőstenori, valamint a wagnerénekesnői pózok a Környey, a Németh, a Rátkay, a Harmath Ilona és a Szentgyörgyi Lenke" részéről igen sikerült pofonokban részesülnek. Sőt szép ének is hallható ezeken a tájakon, a Környey és Harmath Ilona második felvonásbeli duettje pedig direkte üdülés a Fedák Saroltához szoktatott füleknek. . M.
L.
Művészet. Az esztétika Európában. Itt nálunk, Magyarországon, a boldog megnyugvás és a megoldott problémák hazájában már végérvényesen el van döntve, hogy az úgynevezett természettudományos gondolkodás jelesebb, derekabb, modernebb és czélszerübb minden más gondolkodásnál. Ami kézzelfogható, szemmellátható, esetleg kísérletileg szemléltethető, azt nevezhetni kiválóképpen tudománynak és igazán komoly emberektől hallható szónoki beszéd a természettudományok egyedül üdvözitő voltáról, szemben a metafizika gyűjtőnév alá foglalt minden egyébbel. Magyarország a legtermészettudományosabb ország, s itt már körülbelül el van döntve a raczionálizmus és az empirizmus nagy disputája, amint el volt döntve Európában ugy egy emberöltővel azelőtt. De ott azóta ismételten visszadöntődött már ez az eldöntés, viszont nálunk ma él a legelevenebbül a D a r w i n — Spencer—Haeckel szentháromság Ígérete, megfelelően annak a jó kövér magyar temperamentumnak, amely sürgősen beleragad minden uj gondolatba és az uj megismerések aratásából szalmát csépel magának a kényelmes heverést n y ú j t ó dogmák szalmazsákjai számára. Esztétika, amely tudományos módszerekkel dolgozik, amennyiben van, csak Marxianer Wichtigmacheres van, esetleg bájos öreg álom a múltból, enyhe, levendulaszagu »Begriffdichtung« ; a derék agg Viescher lelke él még eventuell a Beőthy-féle autografált jegyzetekben. Itt szemellátható a paradoxon : természettudomány kiáltással a vorkantianer metafizika gyermeteg kedvtelései űződnek : mintha Kövesligethy Radó horoszkópokat állítgatna és Eötvös Lóránd a bölcsek kövét fejtégetné, olyan sajátságos kis mulatság ez. Odakünn Európában egy mély, teljes, termékeny lehelet húzott végig a tudományok berkeiben. Még vannak németek, a kik büszkén harsogják : nem csinálunk metafizikát és például Gross ezt kijelentvén, kijelenti, hogy a művészet kétségbevonhatatlanul a »szép«-nek valami realizálódása, amiről ő még könyvet fog irni és egymásután jönnek az empirikusan megismert jelenségekből elvont abszolutumok :" a játékösztön, az illúzió, a beállitó törekvés stb., ami csupa önmagában létező erőképpen működik a modern pszichológiában, tehát metafizikai erőképpen, amint ez azegész legtermészettudományosabb, mert kísérleti pszichológiában gyakorta tapasztalható. A z emberek egyr szer csak rájöttek, hogy nini : amint a száraz konstatáláson tul vagyunk és a leküzdhetetlen épitő, szisztematizáló és magyarázó állat fölébred az emberben, amint az értelmi megismerésekből egy logikai szintézis indul meg, azonnal kellős közepén vagyunk a metafizikának, és igy meglátták az emberek, hogy az a hires kisérleti természettudomány felbonthatatlan gubanczba gubanczolódott össze a túlhaladottnak vélt spekultativ gondolkodással. Akkor már jobb, ha rendet csinálunk a dolgokban, igy szóltak az emberek ekkor. H a már az emberi intellektus tulvágyik az analízisen és nem tud meglenni szintézis nélkül, • akkor jobb, ha ismét el tudjuk érni a' monisztikus ideált és sürgősen differencziáljuk az integrálódott elemeket. Legyen hát metafizika, igy szóltak az emberek Európában, s poraiból ujraélemedett az ismerettan. Ú j r a nyilt kérdés lett, hogy az emberi megismerés csak tapasztalati eredetü-e, v a g y esetleg csak transzczendentális eredetü-e s a meg-
608_ élemedett probléma a természettudományok, különösen a biológia által nyújtott új adatok táplálékától meghízva, de változatlanul megvan éppen ugy, mint ahogy a természettudományok előtt megvolt. Kisült, hogy a K a n t kiegyenlítő gondolatai t abszolúte nem tömték be a ' n a g y lyukat az empirizmus és a raczionálizmus, illetve, ideellizmus között s támadtak neokant'ianérék/' sőt viertel- és . achtelkantianérek, végül pedig támadt 'egy' energikus.kántkritika és két magyarral az élén, a. filozófus Palágyi és a biológus Á p á t h y elüljárása. mellett az 'emberi tudat és a megismerések keletkezése uj harczi jelszóképpen hangzott fel á tudósok táborában. ' • , A z ismerettan tehát nagyon aktuális ma s a-pszichológia,is kezd rávetemedni az ismerettani problémára. Á?'; esztétikában .is érezhető ez, rn.ert.hiu fogalom-kritikáy'ai mént . neki. a dolgának Konrád Lange és még erősebben á fpanczia Páulhan, á Ribot-tanitvány, az inkarnátusán természettudós, a ki esztétikába kapván, egyszeriben elfeledkezett pszichoAzikusi mivoltáról. »A művészét. liazúgsága« ; igy ir Paulhan, némileg • á Lange illuzióteóriájára támaszkodva, s az első szavával egy nagy természettudományos eredetű abszurdumra mutat rá : a művészet a játékösztönhői támad, mondják á spenceriánusok. De.hiszen a játék már egy faja a müvészkedésnek, egy szimptómája valamely motorikus tényezőnek, .valami ősi intellektuális erőnek,' amit hiába, semmi természettudomány nem dérit fel, tehát jövel, oli ismeretlen, sőt jövel, te megvetett metafizika. ,. . A. genetikus esztétika problémája tehát már áthelyeződött ismerettani alapra. Paulhan az »aftisztikus szembehelyezkedést« tételezi fel, amely tényben nem ez az uj és vallj uk meg kissé költői izü fogalom a fontos, hanem az.a jelenség, hogy a művészetet kezdik már nem valami, olyan sajátságos, emberi produktumnak tekinteni/amelynek valami »czélja« van és a mely a négy fal között kigondolt »Szép«-et van hivatva kifejezni, hanem elkezdődik az a jobb kor, amidőn a művészet örökkétartó, állandó és szakadatlan emberi tevékenységnek tekintődik,- amelyben részt vesz az ember egyetemesen, művész és publikum egyaránt és az idők kezdete óta. A- tudomány és művészet .között már Paulhan kezd világosan látni olyan összefüggéseket, amelyeket már rég homályosan sejt a gondolkodó ember, s. amelyek földeritődvén,-az. emberi intellektus közös , eredetű, csupán differencziálódott tevékenységének fogják mutatni a . t u d o m á n y t és a művészetet, ami pedig még fontosabb : a természettudós Paulhan borzadva veszi észre, líogy a természettudományos esztétika több »Yoraussetzung«-gal dolgozik,, mint a legrosszabb értelemben vett metafizika dolgozott valaha. Éppen a művészetek ismerettanán dolgozom, s igy kénytelen voltam a fenekére nézni annak az őrült konfúziónak, amely ma az esztétikában uralkodik s amelyben baktériumszaporaságu fogalmak között végképpen elsikkadt maga a.művészet, évoéval üdvözöltem tehát Paulhánt, a természettudóst, aki megborzadt a »Voraussetzung«-októl, s. éppen a metafizikától menekülve jutott el a metafizikához és azt hiszem, hogy a nyájas olvasó is örülni, fog ennek a szimptómának. Eddig megvizsgálásra nem szoruló bizonyosság volt a természettudósok előtt, hogy például a művészi produkczió és a műélvezet egészen különváló két intellektuális jelenség, hogy a »Szép« czimü viszonylat tényleg szükségképpen jelen van a művészetben, hogy az ember praktikus haszon nélkül élvezvén mindig esztétikai élvezetet él á f (Guyot például az torr, az izlés és a tapintás érzékleteiből támadó esztétikai élvezetben is hisz), azonban közel van az idő, amidőn éppen ezek a »Vor-
aussetzuhg«-olí részesülnék derék ismerettani ' kritikában és nem fojthat'om-'i vissza kaján kárörömömet az összes filozófuk -hevében, hogy a m a i esztétika romlásának egyik élőhirnöke éppen egy természettüdós; egy Ribot-tanitvány,' maga a jeles Paulhan mester: .
°
Marco.
.'
HETI POSTA. Gy. O. Az első ügyesen v a n megverselve, de a gondolata százszor kitipórt sablon. A második nagyon eredeti és nagyon finom gondolat, de i t t meg a kifejezés h a g y j a cserben. Mindegy. H o g y nem közöljük- őket, ez nem kudarcz, hanem biztatás. A véna m e g v a n : ön fog még nekünk verseket irni. " • ' • ' ! B. I. versek. Megcsillan^ bennük a tehetség, de .a közlésre még nem'.értek meg. -• - • • ' . - - . K , L. Temetés.. H a .az egészet négy strófában tudná elmondani, jobban megverselve,' közölnénk., I g y szétfolyik, ismétlésekbe ful, döczög' egy nemesen patétiküs, igáz költői gondolat. ' • • ' • / . . . • Homo noyus. .Egy csók és Phtisis a kiválasztottak. Plesia. Valóságos virtuozitással t u d t a összeválogatni az üres, semmitmondó, dagadó bombasztoliat. E n n y i d a g á l y t • még az sem' m e n t meg, hogy amit elmond, helyesebben: ''el akar mondani, — közönséges malaczság. . ' ' '• ' Pöröly. Az. ilyen mondásoknak csak : akkor van' értéke,ha nagyon rövid,- nagyon tömör, frappáns formába t u d j a fog-, lalni őket az irójuk. E z e k , b á r nem gondolat nélkül valók, szétfolynak, sőt — hogy egy kis túlzással éljünk — szinte élposványosodnak.' Parázs. Mindent elolvasunk,-amit beküldenek hozzánk.. A versei nem válnak ki az átlagból, a vergődő és tehetetlen nagy.otakarás v a g y sablonná l a p u l , szét bennük,, v a g y üres ;. frázisnak pnffanik szét. ' . Z. L. N a g y o n szép a gondolat, de ugy kellene nekimegírva lenni, mint ahogy Petőfi irta meg a >>Felhők« apró,pár soros remekeit. I g y nem -birja a nyomdafestéket. M. G. Nem !' . D. S. H a t á r o z o t t a n megcsillan benne a tehetség, de még kezdőmunka. Szertefolyó, túlságosan bő a szóban és a' k é t utolsó sor nem pointe-ként hat, hanem ugy, mintha az egész vers egyszerre felbukfenczezne. Autochton. Még nem. volt időnk elolvasni; a j ö v ő héten k a p érdembeli izenetet. A tanya. Kétségtelenül jól van elmondva és szépen megverselve. D e csaknem hajszálra, u g y a n e z t a ' t é m á t f e l dolgozta már egy ismert nevü költőnk és ő — még jobban m o n d j a el és még szebben verseli meg a dolgot. Maya. E l n y ú j t o t t és unalmas, amellett nem is a - m i közönségünknek való. K é z i r a t o k visszaküldésére egyáltalán" 1 nem vállalkozhatunk. •• ... . . - ' • ' S. Sajnos, nem ütötték m e g - a mértéket. • Desertus. A z ilyen nagyon', vastagon, tendencziózu? dolog csak akkor élvezhető., ha elsőrendű irómüvészettél v a n megírva. A z t pedig erről bizony nem'-lehet elmondani. ' : Nem közölhetők :. Jóslát... E g y . f e s z ü l e t r ő l : Aludni, csak . a l u d n i . . . V á r o k , v á r o k . Fehér sejtések. Notturrio. Bujdosó, ének. Régi dallamok. N y á r vége. • . . . • . . • .• Felelős szerkesztő , és .kiadótulajdonos ; KISS JÓZSEF..
Magyar Élelmiszer Szállító részv,-társaséi) Van szerencsém a t. érdeklődőkkel közölni, bogy Budapesten IX. k e r . , T ó t h K á l m á n - ü t c z a 8 - 1 0 . s z á m a l a t t fekvő és t o j á s , h u s , v a d , b a r o m f i , v a j , tej, s a j t , f r i s s g y ü m ö l c s , déli g y ü m ö l c s , f r i s s főzelék, méz, h a l , k á v i á r , n ö v é n y e k , g u m ó k , c s i r á k , sör, bor, pezsgő, á s v á n y v í z , végül s z ö r m e á r u k beraktározására és k o n s e r v á l á s á r a s z o l g á l ó ' n y i l v á n o s
hűtő- és fagyasztó-raktárházunkat az általános használatnak megnyitottuk.
'
Kimeritő leírásokkal, prospektussal, iizlelszabályzattal, díjszabással és minden, egyéb kivánatos felvilágosítással, készségesen' szolgál .központi irodánk: • V., N a g y k o r o n a - u t c z a 17., vagy hűtőházi kirendeltségünk : IX., T ó t h K á l m á n - ' utcza 8 - 1 0 . szám. ) ...'.'" . Kiváló' tisztelettel:-. ; • ' .
Magyar Élelmiszer Szállitó Részvénytársaság.
B u d a p e s t , 1907.- — N y o m a t o t t az Athenaeum irodalmi és n y o m d a i r.-társ. betűivel.
