NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA
NyV
20 2017
Szerkesztőbizottság Barthalos Judit, Fűköh Borbála, dr. Hegedüs Gyula, Hukné dr. Kiss Szilvia, dr. Kéri András, Lehr Emma, Szendrői Ildikó
Főszerkesztő Dr. Kéri András Technikai szerkesztő Deák Gabriella
Szerkesztőség címe: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. ISSN 1786-0636 Felelős kiadó: Dr. Csillag Sára
Készült a BGE Külkereskedelmi Főiskolai Kar házi nyomdájában. Formátum: A/4 Ívszám: A/5 Példányszám: 250 Munkaszám:
TARTALOM
5
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET Fűköh Borbála: Developing Writing Skills of Students of Business English
5
NYELVPOLITIKA Baloghné Dr. Petkevics Olga: Qui aures habet, audiat – Языковая ситуация в Беларуси 19
NYELVEK VILÁGA Dr. Kéri András: Versek és különös nyelvek
26
MARKETING F. Javier de la Ballina Ballina – Néstor Menéndez García: Más allá de la Marca Turística: El City Branding
ENGLISH CORNER
32 40
Nick Chandler: Eggcorns – : Skimming Off the Top – : Consolation in Alliteration – : Sicknames – : A be’er bi’ o’ bu’er…
OLVASÓLÁMPA Andrés Pí de San Martin: Budapesti töredékek (Kéri András fordítása)
47
IRODALOM Dr. Nyusztay Iván: Az én megjelenésformái Samuel Beckett kései darabjaiban
49
CIVILIZÁCIÓ Dr. Kéri András: Vudu és tudomány – Loák harca a hívők kegyeiért Hukné Dr. Kiss Szilvia: A ciszterci rend Magyarországon: Régen és ma Dr. Szokács Kinga: Egy másik Toszkána - a Garfagnana-völgy Dr. Kéri András: A jamaicai duppyk világa Dr. Zsák Helga – Dr. Olasz György József: A Procope és más híres francia kávézók
63 79 85 89 101
NYELVVILÁG
Jelen kiadványunk illusztrációinak forrása: Yolanda Aguirre: Vidriera cubana – Lucetas y oculos de La Habana Vieja. Ed. de Arte y Sociedad, Instituto Cubano del Libro, La Habana, 1971.
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
7
Developing Writing Skills of Students of Business English FŰKÖH BORBÁLA KVIK 1. Introduction In this paper I would like to present some findings of a small scale action research (as in Burns 2009) on developing lower level students’ writing skills. The research was carried out at BGE (Budapest Business School University of Applied Sciences) among first year Post Secondary Vocational Education (FOSZK) students in the spring term of 2015/16. In the future, I would like to use this pilot research as the basis of a bigger scale research in connection with developing writing skills using the process approach in lower and higher level groups of Business English. First I present the background to the research from the field of teaching and assessing writing skills. Based on the background, I present the design and analysis of the small scale classroom research. The results show that although the students were at a lower language level (B1), after special treatment, they were able to produce much more complex and better structured texts and could outperform B2 level students’ results. In my actual research I would like to see if there is correlation between the type of instruction and writing skills, i.e. whether a group at a lower language level (B1), after a special treatment focusing on their writing skills, would have better writing skills and results than the control group, who are at a higher level (B2) but receive standard treatment. The special treatment is teaching writing as a process, while the standard treatment is teaching writing as a product (Weigle 2002, Shaw & Weir 2007, Di Gennaro 2006). 2. Background The development of students’ writing skills has been in the centre of research in both L1 and L2 for a long time. In the past decades, a number of studies have been published in the field in English and in Hungarian (B. Fejes 1981; Kiszely 2003; Molnár 2002; Brown et al. 2009; Brown et al. 2012; Lukácsi 2013). They all claim that writing a well formed text means a challenge for both teachers and students. When examining the quality of students’ writing, Molnár (2002) comes to the conclusion that there is no discernible difference in the writing skills of 7th and 11th grade students. Kiszely (2006) observes in that students face difficulties in writing even in higher education because they have never heard about the different structural units of a text. This is similar to my experience, namely that the students do not have an idea of paragraphing, topic sentences or cohesive devices. Matsuda (1997) claims that it is only the writers’ native language, culture and education that influence the discourse patterns of their L2 text. In other words, the organisational patterns of an L2 text are much more influenced by the learner’s L1 than their L2 language level. Krapels (1990) when comparing findings of L1 and L2 writing processes, points out that L1 writing processes are transferable to L2 writing processes. This claim may lead us to the assumption that students who are unskilled in L2, may have no skills to transfer from their L1 skills, in other words, they might also be unskilled in L1 writing and so have no skills of textual organisation to transfer. To find out what Hungarian students are potentially focused on in L1 development, I looked at the Hungarian National Curriculum (2012). The development of writing skills is stated to be an important objective of the Curriculum from age 6 to 18, grades 1 to 12. However, writing skills as
NYELVVILÁG
8
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
a subject is only present in grades 2, 3 and 4. It seems that in the rest of their education, students are supposed to practise writing in literature classes. This would not be necessarily problematic but the core curriculum in literature covers so much that teachers do not have the chance to focus on writing skills. Students’ writing skills, or rather its development are taken for granted although they rarely write texts for the sake of writing or they rarely get feedback on how to improve the quality of their writing. Teachers tend to mark the written assignments based on the content and not the quality of textual organization. Molnár (2009) concludes that the Hungarian Language and Literature subject is mainly culture and literature centred, writing skills as such are never assessed; students are taught to focus on the interpretation and aesthetic categories of literary texts as if separable from how students learn to articulate argumentation. Writing skills also appear in foreign language teaching, the L2 subjects are the ones in the frameworks of which students’ skills could be developed. However, foreign language teachers tend not to focus on writing as a process but writing as a product, which given the lack of focus on L1 writing in the curriculum in grades 5-12, the potential field of transfer makes L2 writing more of a failed attempt within a product oriented approach. Teachers’ feedback practices and students’ preferences in connection with writing tasks have also been in the centre of literature in the past 10 years (Sachs & Polio, C. 2007; Santos et al. 2010, Salteh & Sadegi 2015, Lee 2008). The studies of both Sachs & Polio (2007) and Santos et al. (2010) compare the effectiveness of written error correction and reformulation. Salteh & Sadeghi (2015) study students’ preferences when getting feedback on their written performance. They tried to compare the preferences of students and the practices and preferences of teachers. The results show that teachers normally expect students to be able to write, so all they focus on in a writing task is the language. For this reason, when they mark a written assignment, they usually focus on the form (i.e. grammar), or micro structure of the text, rather than the macro structure. They mark spelling, word order, grammar but rarely focus on paragraphing, logical structure, connectors or cohesive devices. Lukácsi (2013) in his dissertation used think aloud protocols to analyse the marking process of Hungarian markers of Euroexam. His conclusion, based on the comparison of four markers’ comments, is that all four of them defined coherence and cohesion in a different way, the only common element was ‘cohesive devices’. As for paragraphing, he found that it “remains largely undefined but by implication [it is reduced] to layout” (Lukácsi 2013: 207). This finding gives us the impression that teachers/markers might also have inadequate knowledge of the features of a well formed text. On the basis of these studies, we may expect that the majority of students in higher education have inadequate background knowledge in the field of writing, in other words, they may have no concept of the paragraph as a unit of content and structure, and think that a well formed text is built up of three blocks – introduction, discussion and conclusion. These students will most probably fail their language exams at the end of their studies despite their good foreign language skills of reading and/or speaking and listening. Learning about writing and getting back written assignments marked for grammar mistakes only cannot result in producing coherent texts. The solution could be teaching writing as a process rather than a product, that is practising the production of the basic units of texts, topic sentences and paragraphs; and at the same time getting used to reading and commenting on each other’s texts.
NYELVVILÁG
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
9
3. Classroom action research 3.1 Research questions My research was inspired by Lukácsi (2016) who describes the initial testing of the first year BA students at Budapest Business School. The initial language testing of Tourism and Catering BA major students in the first year, is aimed at measuring their level of English and also „determining the lowest level of English which is necessary for the student to fulfil the graduation requirements.” (Lukácsi 2016: 8). The graduation requirements for these students are two B2 level exams in business or tourism and catering. These ambitious requirements put great responsibility on the Institute of Foreign Languages, especially when, as Lukácsi claims, there are more and more students every year whose language skills are at the minimum level necessary to meet the graduation requirements. As the teacher of a low level group, I wanted to see how the students’ writing skills can be developed so that they have the chance of passing a B2 level exam after three semesters of instruction. Brown et al. (2009) claim that the ability of differentiation between the unique features of formal written language as opposed to oral production is mainly discernible in students’ foreign language repertoire only above the Intermediate level. It is at the High-Intermediate and LowAdvanced levels “where writers are expected to demonstrate with increasing consistency the ability to connect sentences into paragraphs using cohesive elements and devices”(ibid. 425). However, for English for Specific Purposes (ESP) students, these skills are essential at levels lower than that, because the genres of business communication require complex language and structured texts. The importance of the development of lower level students’ writing skills follows from the structure of the foreign language education at Budapest Business School. The Post Secondary Vocational Education students have only 2 semesters, and can study one foreign language; whereas the BA students have 3-3 semesters for two different foreign languages. It is highly important for the students that the gain is maximised within these short timeframes. The small scale action research was carried out in one of my Post Secondary Vocational Education groups in the second semester of the academic year 2015/16. The group (N=14) was at B1- level, the students’ level of English was tested before the start of the first semester with an online placement test. (The group is described in more detail in section 3.3.) The research questions in connection with the development of the B1- level students’ writing skills are the following: 1. Will students write significantly better structured/paragraphed texts after a semester of practising writing as a process? 2. Can students at lower language level (B1) exceed the writing performance of higher (B2) level when the latter group practices writing as a product? 3.2. Procedures For designing tasks in writing as a process, it is important to define what skills are essential for students to be able to produce good or high quality texts in ESP context. On the one hand, they need good general writing skills; on the other hand, they need to be aware of the social and communicative requirements of the ESP text types. As for general writing skills, the students need a number of skills in the following areas of knowledge (Weigle 2002: 29): 1. Linguistic knowledge
NYELVVILÁG
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
10
2. Discourse knowledge 3. Sociolinguistic knowledge These areas include the key elements which are essential for high quality writing, such as knowing the orthography of the language or the use of good standard grammar under linguistic knowledge; using cohesive devices and being able to structure the text under discourse knowledge; using writing conventions and the awareness of differences across cultures under sociolinguistic knowledge. (ibid. 30-31). It is important to note here that only linguistic knowledge is directly connected to the students’ foreign language skills. The others are in connection with writing skills in general: these are the skills which are transferable from one language to the other. At the same time, these are the ones without which it is highly unlikely that students can produce good quality texts, even if they are at a reasonably high language level. Regarding the particular requirement of Business English writing, is the special focus on politeness and modality in intercultural communication. Hungarian students drawing on their L1 cultural conventions tend to be much more direct and thus might seem impolite to native speakers. Pragmatic routines, or “the means of guiding a person’s normal participation in social interaction” usually become part of a learner’s repertoire when they are at higher level; however, pragmatic ability could also be developed at lower language levels as well (Yamashita 2008: 212-213). The genres in ESP language exams such as Tourism and Catering and Commerce and Marketing both require high pragmatic abilities not only at advanced, but Intermediate level as well. The students in both groups were familiarised with the following text types: reports and business letters (replies, requests, letter of complaint, reply to a letter of complaint). Teaching in the control group followed the requirement of their course book (English for International Tourism Intermediate), in which all the writing tasks focus on the product. My marking and feedback focused on grammar, vocabulary and content issues. The procedure of teaching in the treatment group was process writing, which gives students a better understanding of a text as such, and also of structural and content units. Writing as a process focuses on how students write or rather focuses them on how they write (Kroll 1991). A component of this in the treatment group was peer-review of written work. Students in the treatment group were not only familiarized with the different text types, but their attention was focused on paragraphs, topic sentences, appropriate greeting and closing formulas, which are essential parts of business genres, especially letters. Based on the above, I used the following: 1. controlled and then free practice of putting words together to combine into sentences 2. putting sentences together to combine into paragraphs 3. finding topic sentences for paragraphs 4. putting paragraphs together to combine into cohesive texts 5. putting paragraphs together to combine into coherently informal, semi-formal and formal texts 6. organising ideas with spider grams 7. reading gapped text and finding the sentences which were removed 8. reading each other’s texts to get peer review and to understand readers’ expectations The procedure included testing the writing ability of students in Group 1 (treatment group) at the beginning and at the end of the semester, i.e. before and after the treatment, which were compared using both quantitative and qualitative variables. To be able to test whether the lower level group can exceed the writing performance of a higher level group, I used one of my Post Secondary Vocational Education groups, for comparison purposes (Group 2 – control group). The students in this group received standard treatment and were only tested once, at the end of the semester.
NYELVVILÁG
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
11
3.3 The populations As mentioned above, the main aim of the research was to see whether there is significant development in the structuring skills of lower level students after a semester of special treatment and to compare the writing skills of students after a semester of different treatments. For this, I used two groups: Group 1 as the treatment group and Group 2 as the control group. The students in the university’s Post Secondary Vocational Education are assigned to groups based on an online test, which consists of 50 four-option multiple choice items of grammar and vocabulary, and 10 items of reading comprehension. Although the students were of different specializations (Group 1 – Commerce and Marketing; Group 2 – Tourism and Catering), their placement test was the same, and the task I chose for testing was a common element of the two curricula. The average score of the higher level group was 70.93%, whereas the score of the lower level group was only 45%. The CEFR level was B2- of the stronger group, and B1- of the weaker group. Group 1 was at B1- at the beginning of the first semester so I would put their level at B1 by the second semester. No one in the group had a language exam certificate, except for one student, who passed a B2 spoken exam earlier. Group 2 was at B2- based on their placement test at the beginning of the semester, and 6 of the 11 students hold a B2 language exam certificate of general English. I would place the level of the whole group by the second semester at B2. 3.4 The task and marking The students of the treatment group wrote two business letters – Task 1 before the treatment, and Task 1.2, which was the very same task, after the treatment. The students of the control group only did the same task at the end of the semester (for this reason it is also named Task 1.2). The control group did the task only once because I wanted to compare the two groups’ performance at the end of the semester after the two different treatments. My aim was to see whether a weaker group’s writing performance could exceed the performance of a stronger group after the special treatment. The writing task was an adapted version of a task from Market Leader (3rd Edition) Pre-Intermediate Teacher’s Book. The students had to write a reply to a letter of enquiry based on prompts given in bullet points (See Appendix 1). I left the letter of enquiry unchanged but I adapted the prompts so that they are better for my purposes of testing the paragraphing skills of students. I changed the sentences in the bullets for phrases and wrote 3 prompts instead of one to see whether students realise that they belong together. The criteria for grading include the following structural elements: 1. appropriate greeting 2. 5 paragraphs based on content (thanking, enclosing catalogue, three details of mineral water, asking about sample, appropriate closing) 3. appropriate topic sentences 4. appropriate finish For marking the papers, I used the adapted version of the mark scheme of Weigle (2002: 190-191). The total mark was 9 which is made up of Content (Task Fulfilment), Organization (Structure) and Language (Grammar and Vocabulary). Each three can be awarded 3, 2, 1 or 0 mark based on the descriptors (see Appendix 2).
NYELVVILÁG
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
12
3.5 Analysis and results For the analysis I had both quantitative and qualitative variables. The quantitative variables were the marks for the writing tasks (total marks, average, percentage). The qualitative variables were based on the content, such as the number of paragraphs, appropriate greeting, appropriate topic sentences and appropriate finish. To be able to compare the results, I transformed the qualitative data to a binary code (1-0). I also turned the number of paragraphs to 0 and 1 by giving 1 for the appropriate number of paragraphs and 0 for anything else. I used Microsoft Excel Analysis ToolPak for data analysis. Tables 1, 2 and 3 show the writing results of Group 1 and 2, and also the results of the content analysis. Number of paragraphs Marks
Appropriate number of paragraphs
Appropriate topic sentences
Appropriate greeting
Appropriate finish
Total
Group 1 (B1) TF (0-3) L (0-3) S (0-3) Student 1
1
0
1
2
2
0
0
0
0
Student 2
2
1
1
4
3
0
0
0
1
Student 3
3
2
2
7
4
0
1
0
1
Student 4
2
2
2
6
3
0
1
1
1
Student 5
2
2
3
7
5
1
1
0
1
Student 6
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Student 7
2
3
3
8
5
1
1
0
0
Student 8
2
2
2
6
3
0
1
1
1
Student 9
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Student 10
1
1
1
3
3
0
0
0
0
Student 11
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Student 12
1
1
1
3
1
0
0
0
0
Student 13
2
1
2
5
3
0
0
0
0
Student 14
1
1
1
3
3
0
0
0
0
2.50
2
5
2
5
50%
14%
36%
14%
36%
Average
3.86 Sum
Percentage
43%
%
Table 1: Writing results of Group 1 before the treatment Number of paragraphs
Appropriate number of paragraphs
Marks
Appropriate topic sentences
Appropriate greeting
Appropriate finish
Total Group 1
TF (0-3) L (0-3) S (0-3)
Student 1
1
2
1
4
3
0
1
1
1
Student 2
3
3
3
9
5
1
1
1
1
Student 3
3
2
2
7
5
1
1
0
1
Student 4
2
2
2
6
4
0
0
1
1
Student 5
2
3
3
8
5
1
1
1
1
Student 6
2
2
1
5
3
0
1
1
1
Student 7
3
2
3
8
5
1
1
1
1
NYELVVILÁG
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
13
Student 8
3
3
3
9
5
1
1
1
1
Student 9
1
2
1
4
4
0
1
0
0
Student 10
2
2
2
6
4
0
1
1
1
Student 11
3
2
2
7
4
0
1
1
1
Student 12
3
2
1
6
3
0
0
1
1
Student 13
2
2
2
6
5
1
0
0
0
Student 14
1
2
1
3
0
0
1
1
Average
6.36 Sum
4
4.14
6
10
11
12
Percentage
71%
83%
43%
71%
79%
86%
%
Table 2: Writing results of Group 1 after the treatment Number of paragraphs Marks
Appropriate number of paragraphs
Appropriate topic sentences
Appro- Appropriate priate greeting finish
Total
Group 2 (B2) TF (0-3) L (0-3) S (0-3) Student 1
2
1
2
5
3
0
0
0
1
Student 2
2
2
2
6
3
0
1
0
0
Student 3
3
2
2
7
3
0
0
0
1
Student 4
2
2
1
5
1
0
0
1
0
Student 5
2
3
1
6
1
0
0
1
0
Student 6
2
2
1
5
1
0
0
0
0
Student 7
2
1
1
4
3
0
0
0
0
Student 8
1
2
1
4
1
0
0
0
0
Student 9
2
2
1
5
5
1
1
0
1
Student 10
3
2
2
7
3
0
1
0
1
Student 11
2
2
3
7
5
1
1
0
1
Average
5.55 Sum
2.64
2
4
2
5
Percentage
62%
53%
18%
36%
18%
45%
%
Table 3: Writing results of Group 2 at the end of the semester The total average marks for Group 4 before and after the treatment, which are shown in Table 4, clearly indicate a clear improvement. Total average marks in Group 1 before and after the treatment 8 6 Task 1
4
Task 1.2
2 0 Task 1
Task 1.2
Table 4. Total average marks for Group 1 before and after the treatment
NYELVVILÁG
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
14
The second performance of the students in Group 1 compared to their first performance is 28% higher. In order to determine whether post-treatment marks differed significantly from pretreatment marks in Group 1, a paired sample T-test was performed. Paired differences Pre-and post-treatment marks of Group 1
t
df
Sig (2-tailed)
-3.65
13
0.003
Table 5. Paired sample T-test of pre-and post-treatment marks If we compare the results of the weaker and the stronger group (Table 6), we can see that the weaker group outperformed the stronger one at the end of the semester. Total average marks for Task 1.2 6,6 6,4 6,2 6 5,8 5,6 5,4 5,2 5 Group 2 (control group)
Group 1 (treatment group)
Table 6. Total average marks for Group 2 and Group 1 at the end of the semester As for the content features of the texts, it is also discernible that the group which received instructions of writing as a process had much better understanding of paragraphing. Number of paragraphs 5 4 3
Group 1 Task 1
2
Group 1 Task 1.2
1
Group 2 Task 1.2
0 Group 1 Task 1
Group 1 Task 1.2
Group 2 Task 1.2
Table 7. Number of paragraphs in the two groups before and after the treatment If we look back at Table 3, we can see that 4 students of 11 in Group 3 had no paragraphing at all in their texts. The other content features in Table 8 show a similar pattern: it is evident that the treatment group had a much better understanding of structuring the content of the letter.
NYELVVILÁG
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
15
90% 80%
70% 60% 50%
Group 1 Task 1
40%
Group 1 Task 1.2
30%
Group 2 Task 1.2
20% 10% 0% Number of Appropriate Appropriate Appropriate Appropriate paragraphs number of topic greeting finish paragraphs sentences
Table 8: Percentage of appropriate content features in the two groups before and after the treatment It is also discernible that there is almost no difference between the treatment group before the experiment and the control group after the experiment, although their language level was on average 26% better. The numbers show that students write significantly better structured/paragraphed texts after a semester of practising writing as a process and they can also exceed the writing performance of higher level students after the special treatment. 4. Limitations and the need for further research There are of course limitations to the research. On the one hand because it is only a small scale classroom research which can only serve as a pilot study for further research. On the other hand, it would give us much more meaningful results, if there were pre-treatment and post-treatment tests for both the treatment and the control group, and the results would be more significant if there were larger group sizes. It would also be useful to do a truly qualitative analysis of the texts, focusing more on cohesion and coherence. I would like to bring several groups into the research. Groups at B2 or B2+, i.e. higher language level students as control group, and groups of B1- or B1, i.e. lower level students as the treatment group. I wish to focus on BA students rather than students in the vocational program for the following reasons: these students’ level of English in the BA program is always tested before the start of the first semester with a standardised test of Business English. The detailed description of this test was published by Lukácsi (2016). Also, the number of students is higher in the BA program, which gives us a bigger cohort. The use of a standardised placement test would also allow us to look at the correlation between students’ language level and writing skills. Similarly to the preliminary study, both quantitative and qualitative variables are to be used for the analysis. The quantitative variables are going to be the marks for the writing tasks (total marks, average, percentage). The qualitative variables are based on grammatical complexity (Rimmer 2006), lexical cohesion (Chen 2008); the content, such as the number of paragraphs, appropriate greeting, appropriate mood and modality, appropriate topic sentences and appropriate finish. Another valuable concern to the qualitative analysis would be a writers’ think aloud protocol to be
NYELVVILÁG
16
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
able to see “what is / was going through their [i.e. the respondents] minds when making a judgement, solving a problem or performing a task” (Dörnyei 2007: 147). There were also limitations to marking and the testing environment. In the preliminary case study I adapted the marking scheme in Weigle (2002: 190-191). However, it would be useful to use a standardised marking scheme of an accredited ESP language exam. Double marking should also be applied in order to avoid subjectivity. The testing environment also needs to be standardised in the classroom because it has an impact on how the writer completes the task and how much effort they are ready to put into task completion (Hayes 1996). To be able to see how students perform in a truly standardised testing environment, I wish to compare university students’ performance with candidate results of an accredited Business English exam. 5. Conclusion In this paper I looked at whether students at a lower language level will develop their writing skills significantly after a semester of learning writing as a process. And we also saw that the writing skills of lower level students can exceed the writing skills of higher level students after receiving special instructions. The pilot study had its limitations. The results, however, show that we got positive answers for the two research questions, i.e. good writing skills can compensate for language skills in writing tasks. Further research might fulfil the following expectations: 1. There is no correlation between language level and writing skills of students. 2. After the special treatment of teaching writing as a process, lower level students gain in their writing performance will be higher than that of higher level students. 3. Students will write significantly better structured/paragraphed texts with more cohesive devices after a semester of practising writing as a process. Developing students’ writing skills is important for various reasons. It is highly important for the students of Budapest Business School that they get acquainted with the writing conventions of Anglo-American culture, all the more so because this convention is being internationalised in business communication. Apart from the genres of this field, structuring content, being able to express their thoughts in a structured, coherent way is an important skill for life. Bibliography Brown, N.A., Bown, J. & Eggett, D.L. (2009): Making Rapid Gains in Second Language Writing: A Case Study of a Third-Year Russian Language Course. Foreign Language Annals. 42(3): 424–453. Brown, N.A., Talalakina, E.V., Yakusheva & I.V., Eggett, D.L. (2012): Argumentation and Debate in the Foreign Language Classroom. Russian Language Journal. 62: 141–166. B. Fejes, K. (1981): Egy korosztály írásbeli nyelvhasználatának alakulása. Tankönyvkiadó, Budapest. Burns, A. (2009): Action research in second language teacher education. In Burns, A., & Richards, J.C. (Eds.), The Cambridge guide to second language teacher education. Cambridge, Cambridge University Press. 289–297) Cotton, D., Falvey, D & Kent, S. (2010): Market Leader Pre-Intermediate. (3rd edition) Pearson Education Ltd. Di Gennaro, K. (2006). Second language writing ability: Towards a complete construct definition. Working Papers in TESOL and Applied Linguistics, 6(2), 1–17.
NYELVVILÁG
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
17
Kiszely, Z. (2003): Students’ writings in L1 Hungarian and L2 English: Rhetorical patterns, writing processes and literacy backgrounds. Unpublished PhD Dissertation, Pécs. Kiszely, Z. (2006): Magyar és angol nyelvű fogalmazások retorikai szerkezete: összefüggések, magyarázatok és pedagógiai implikációk. Magyar Pedagógia. 206(2): 129–146. Krapels, A. R. (1990): An overview of second language writing process research. In B. Kroll (Ed.), Second language writing: Research insights for the classroom. Cambridge, Cambridge University Press. 37–56. Lukácsi, Z. (2013): Cohesion and writing quality: exploring the construct of cohesion in Euro Examinations. Unpublished PhD Dissertation, Pécs. Lukácsi, Z. (2016): Értékteremtés a turizmus-vendéglátás szakos hallgatók szaknyelvi képzésében - avagy: hogyan mérjünk az oktatás segítésére. NyelvVilág 17: 5–18. Matsuda, P.K. (1997): Contrastive rhetoric in context: A dynamic model of L2 writing. Journal of Second Language Writing. 6(1): 45–60. Molnár, E. K. (2002): Az írásbeli szövegalkotás. In: Csapó Benő (szerk.): Az iskolai műveltség. Osiris, Budapest. 193–216. Molnár, E.K. (2009): Az írásbeli szövegalkotás funkciója és hatékonysága magyar egyetemista diákok dolgozatainak szövegeiben. Anyanyelv-pedagógia. 2(1). Sachs, R., & Polio, C. (2007): Learners’ uses of two types of written feedback on a L2 writing revision task. Studies in Second Language Acquisition. 29(1): 67–100. DOI: 10.1017/S0272263107070039 Salteh, M.A., & Sadeghi, K. (2015): Teachers’ and students’ attitudes toward error correction in L2 writing. The Journal of Asia TEFL. 12(3): 1–31. Shaw, S. D., & Weir, C, J. (2007). Examining writing: Research and practice in assessing second language writing (Studies in Language Testing 26). Cambridge: Cambridge University Press. Strutt, P. (2013). English for International Tourism Intermediate. Pearson, Longman. The Hungarian National Curriculum (2012): http://www.magyarkozlony.hu/pdf/13006 Weigle, S. C. (2002): Assessing Writing. Cambridge, Cambridge University Press. Yamashita, S. (2008): Investigating Interlanguage Pragmatic Ability: What Are We Testing? In Eva Alcón Soler && Alicia Martínez-Flor (Eds.) Investigating Pragmatics in Foreign Language Learning, Teaching and Testing. Multilingual Matters. 201–223. Appendix 1 Writing task You work for the Marketing Department of Hamilton Food and Drink products. You receive the following enquiry. Write a reply (100-150 words) based on the notes below. Dear Sir, I am interested in your range of diet products which I saw advertised in Healthy Home. Could you please send me a copy of your catalogue? Further details of your new brand of mineral water would also be very welcome. Many thanks, Wim Rijsbergen
thank the enquiry enclose catalogue also enclose leaflet about Fontaine (latest brand of spring water) cleanest water to drink offers real benefits recommended by medical authorities want sample?
NYELVVILÁG
ALKALMAZOTT NYELVÉSZET
18 Appendix 2
Marking grid adapted from Weigle (2002: 190-191) Content (Task fulfilment)
Organization (Structure)
Language Use (Grammar and Vocabulary)
3
• •
•
Complete, accurate and thorough. Includes all content points and demonstrates an understanding of important relationships. Fully developed in totally appropriate genre.
• •
•
Logically organized around the major ideas. Coherent text using cohesive devices, paragraphs and topic sentences where appropriate. Coherent text through the varied use of appropriate business language.
•
• • • •
2
• •
• • 1
• •
• •
0
•
Demonstrates a good understanding of the topic. Includes most of the important content points and shows a good an understanding of important relationships. Mostly developed, genre and tone mostly appropriate. May contain some irrelevant information. Demonstrates some understanding of the topic. Includes some of the important content points and shows some but limited understanding of important relationships. Not well developed, genre and tone may be inappropriate. Contains some irrelevant information.
•
Does not satisfy the demand of the task, i.e. off topic
• •
•
•
• • •
Generally well organized around the major ideas. Achieves some coherence through using cohesive devices, paragraphs and topic sentences mostly where appropriate. Mostly coherent text through the use of appropriate business language.
•
Loosely organized around the major ideas. Little use of cohesive devices, paragraphs and topic sentences. Mostly incoherent text, little or no use of appropriate business language.
•
• • • •
• • • •
Totally incoherent. No paragraphing.
• • •
NYELVVILÁG
Clearly written with few errors; errors only occur when language above level is attempted. Includes business vocabulary that is rarely inaccurate or repetitive. Includes mostly accurate word forms and verb tenses. Uses a variety of sentence types accurately. Input text language well integrated with studentgenerated language. Written with few errors; errors do not interfere with comprehension. Includes adequate business vocabulary. Includes generally accurate word forms and verb tenses. Uses most sentence types accurately. Input text language mostly well integrated with studentgenerated language. Written with some impeding errors; errors often impede comprehension. Limited range of business vocabulary. Word forms and verb tenses are below level. Uses most sentence types with errors. Demonstrates some reliance of input text, that is not always integrated with student-generated language. Written with many impeding errors; errors impede comprehension. Range of grammar and vocabulary severely limited. The repertoire of sentence types is so limited that it makes the text impossible to understand.
NYELVPOLITIKA
19
Qui aures habet, audiat – Языковая ситуация в Беларуси BALOGHNÉ DR. PETKEVICS OLGA KVIK Пример сопоставления белорусского языка с русским Калі пры сустрэчы мая сяброўка пацікавілася, над чым я працую ў апошні час, мой адказ вельмі здзівіў яе. “Як? Артыкул пра беларускую мову ў вугорскім часопісе? Каму гэта патрэбна?” Сапраўды, ці варта весці гутарку пра тое, што, на жаль, не цікавіць нават беларусаў, прынамсі, большасць з іх? Когда речь заходит о белорусском языке, чаще всего можно услышать такой вопрос: «А что он, собственно, собой представляет? И отличается ли вообще от русского?» Именно с целью показать различие между белорусским и русским языками и были приведены первые строки. Об этом же наглядно свидетельствует перевод с белорусского, следующий ниже. Владеющие русским языком без труда отметят различия в фонетике, морфологии, лексике и синтаксисе. Русский вариант выглядит так: Когда при встрече моя подруга поинтересовалась, над чем я работаю в последнее время, мой ответ очень удивил её. «Как? Статья о белорусском языке в венгерском журнале? Кому это нужно?» Действительно, стоит ли вести разговор о том, что, к сожалению, не интересует даже белорусов, во всяком случае, большинство из них? Ответ на поставленный вопрос однозначен: конечно, стоит. Где же как не в журналах по лингвистике должны рассматриваться языковые ситуации и наболевшие языковые вопросы, о каком бы языке не шла речь? Проблематичность языковой ситуации в Беларуси Языковая ситуация в Беларуси чрезвычайно проблематична. И именно поэтому заслуживает внимания. Только несколько примеров, подтверждающих особенность сложившейся ситуации: 1. 2. 3.
4. 5.
ЮНЕСКО классифицирует белорусский язык как уязвимый. (https://de.wikipedia.org/wiki/Bedrohte_Sprache) Это не должно показаться столь необычным, если принять во внимание, что саму страну некоторые называют Terra Incognita. (ЧАРАКОВА, ЧАРНОВА 2016: 13) В предисловии одного учебного пособия по белорусскому языку его белорусские же авторы пишут, что вместо этого учебника им проще было бы издать книгу “1000 причин, почему я не разговариваю по-белорусски”. (ЛІТВІНОЎСКАЯ, ЛАБАДЗЕНКА 2016: 8) В этой же книге приводится оригинальный аргумент, что, дескать, белорусы настолько дорожат своим языком и берегут его, что не говорят на нём. (ЛІТВІНОЎСКАЯ, ЛАБАДЗЕНКА 2016: 8) Александр Филипенко, писатель белорусского происхождения, без преувеличения заявляет, что быть белорусом — это значит жить в лингвистическом аду и
NYELVVILÁG
NYELVPOLITIKA
20
6.
7.
8.
подкрепляет это заявление рядом курьезных примеров. (http://bolshoi.by/kolumnist/byit-belorusom-sashafilipenko/) Немногие помнят, что до 1936 года в Белорусской ССР было четыре государственных языка. В семейной саге Павла Костюкевича «План Бабарозы» читаем: «Менск-Міńsk-Минск- — »מינסקна фасаде вокзального здания красовались надписи на 4-х государственных языках БССР: белорусском, польским, русским и идише (перевод наш). (КАСЦЮКЕВИЧ 2016: 204) «Быть белорусом в Беларуси — значит исключить себя из нормы и помимо собственного желания быть для кого-то миссионером новой веры, для кого-то — враждебным чужаком, а для всех остальных — просто шутом гороховым. Даже само обращение к белорусскому слову в Беларуси — не что иное, как гражданский поступок (и еще — эстетический акт)». (АКУДОВІЧ 2007: 108) «Во всем мире человек, разговаривая на родном языке, просто разговаривает. У нас не так. Всякий раз, говоря на людях по-белорусски, мы не просто общаемся, а как бы устраиваем гражданскую акцию или художественный перформанс, поскольку внимание всех, случайно оказавшихся рядом, сразу сосредоточивается на этой удивительной неожиданности. Поэтому совсем не исключено, что в какой-то, возможно, и не совсем отдаленный период, чтобы разговаривать по-белорусски на людях, надо будет брать у городских властей разрешение с указанием места и времени, как сегодня требуется “заявка” на политический пикет или любительский концерт на улице». (АКУДОВІЧ 2007: 108)
Исследование В. Акудовича и краткий экскурс в историю Для того чтобы хоть немного понять особенности языковой ситуации в Беларуси, следует обратиться к прошлому, ведь уязвимость языка объясняется всей его историей. Исследование уже цитированного выше Валентина Акудовича, белорусского философа, писателя и литературного критика, вышедшее в 2007 г. под названием «Код отсутствия», поможет разобраться во многих вопросах, касаюшихся белорусской нации, ментальности, языка, государства и многого другого. В издание вошел цикл лекций "Основы белорусской ментальности", подготовленных для Белорусского коллегиума. Особое место в этом цикле автор уделяет языку, двадцатая глава его книги так и называется «Язык (Знак беды)». (В. АКУДОВІЧ (2007): Код адсутнасці. Выд. Логвінаў, Мінск.) Отмечая беспрецедентность работы Акудовича, философ, социолог, историк и журналист Александр Грицанов пишет в своей рецензии: «...автор — на белорусском языке, достойном Богдановича и Короткевича, — обращается ко всем без исключения, желающим слышать». Далее Грицанов сравнивает важность появления данного текста для Беларуси XXI века со значением Библии Франциска Скорины для Великого Княжества Литовского «золотого века». (http://nmnby.eu/news/express/1146.html) Исследование Акудовича имеет полное право стать настольной книгой каждого белоруса и всех, кто интересуется этой темой. Узкие рамки статьи не предоставляют возможности полностью передать размышления автора. Каждая строка книги имеет вес, а саму книгу можно перечитывать снова и снова, постоянно останавливаясь, задумываясь над казалось бы уже знакомым содержанием, открывая для себя новый смысл, новые глубины. Его размышления и умозаключения будут неоднократно цитироваться нами в последующих частях.
NYELVVILÁG
NYELVPOLITIKA
21
Итак, краткий экскурс в историю. Как самостоятельный язык старобелорусский язык существовал лишь в период многоязычного Великого Княжества Литовского, в котором он, по словам Андраша Золтана, однозначно стал самым распространенным официальным письменным языком (SZTANKEVICS, KATKIТS 2006: 10), а в последующие столетия должен был противостоять то польскому, то русскому языкам. Из-за разрыва письменной традиции современный белорусский язык только в XIX веке был создан заново на основе белорусских устно-разговорных диалектов. Акудович предлагает «...вспомнить, где и когда сформировался уже собственно белорусский язык, а именно — пору “ничейного морока” (ХVІІІ - конец ХІХ веков), когда, лишенная каналов власти и книжной (высокой) культуры, белорусская деревня по своей воле нарабатывала себе лингвистический канон, из которого потом вылупится и литературный язык». (Акудович 2007: 110) Официальное признание и употребление в различных сферах жизнедеятельности, а также грамматику для единообразного нормированного письма современный белорусский язык получил только в начале XX века. Однако и этот период так называемой белорусизации продлился недолго. Снова обращаемся к Акудовичу: «Давно в прошлом осталась “белорусизация” 20-30-х годов ХХ века, когда придание социально привилегированным слоям края белорусских черт было актуальной государственной политикой (социальный низ тогда еще сам по себе был стихийно белорусским). Та “белорусизация” завершилась ужасающими репрессиями над всеми героями этой масштабной акции, но тотально искоренить ее результаты удалось только в 60-70-е годы, когда под видом глобальной интернационализации происходила систематическая и методичная русификация национальных республик». (Акудович 2007: 109) Раньше уже отмечалось, что двадцатая глава исследования Акудовича имеет название «Язык (Знак беды)». Для более полного представления и понимания всей важности ее содержания приводим дословно объяснение автора этого, на первый взгляд, мистического заголовка: «...в первой половине ХХ века белорусская национальная идея потерпела ряд глобальных поражений (последнее — в тридцатые годы), после чего ее активных носителей начали тотально репрессировать и истреблять. (Например, до последнего человека был уничтожен весь довоенный языковедческий отряд республики, работавший над пятитомным “Толковым словарем белорусского языка” — в живых остался лишь один технический работник). Именно тогда белорусский язык, бывший прежде только знаком социального аутсайдерства, стал для коллективного белорусского сознания еще и знаком беды. Беды реальной, близкой, смертельной для каждого публичного адепта родного языка. В самом лучшем случае упорных пользователей родного слова ждали заброшенность и бесхлебье, в худшем — эмиграция, Сибирь или Куропаты». (Акудович 2007: 111-112) Перестроечный период принес новые надежды на возрождение языка. Однако эйфория защитников белорусского слова и на этот раз быстро сменилась фрустрацией. Принятый в 1990 году закон «О языках в Белорусской ССР», придававший белорусскому языку статус единственного языка в государстве, продержался лишь до референдума 1995 года, который снова придал русскому языку статус государственного наравне с белорусским. Акудович: «...в начале 90-х, когда репрессивная империя рухнула, страх перед белорусским языком как поводом для жестоких и тотальных репрессий на какой-то момент минимизировался, что и создало условия для развертывания широкого возрожденческого
NYELVVILÁG
22
NYELVPOLITIKA
движения и даже легализации белорусского языка в качестве единственного государственного. Но, как вскоре выяснилось, это был не системный, а только ситуационный перелом. Потому что очень скоро сознательные носители белорусского слова опять начнут подвергаться давно привычным репрессиям, позору, эмиграции — и своими драматичными судьбами возродят коллективный страх перед белорусским языком как языком беды». (Акудович 2007: 112) Настоящее время В настоящее время практически во всех сферах жизни белорусов доминирует русский язык, идёт ли речь о языке в официальных документах, в коммерческом документообороте, в средствах массовой информации или в повседневном общении. Остается только удивляться, что белорусский язык все еще не исчез бесследно с лица земли и, несмотря на лингвистический ад, продолжает борьбу за существование. Лингвистический ад выражается, между прочим, также и в том, что невозможно однозначно ответить, на каком языке говорят, читают и пишут (!) в Беларуси. Ведь даже с правописанием в белорусском языке дело обстоит далеко не просто, так как существуют два варианта орфографии: официальная орфография и так называемая классическая тарашкевица. Последняя — литературная норма, кодифицированная в 1918 году Брониславом Тарашкевичем и получившая впоследствии название по имени своего родителя — действовала до реформы белорусской грамматики в 1933 году, а ныне —ограничена и неофициальна. В чистом виде белорусский язык используется в основном интеллигенцией и патриотически настроенной частью общества, которую часто автоматически связывают с оппозицией. Это скорее настораживает, чем способствует распространению языка. Существует и третий языковой вариант, самый распространенный и довольно часто используемый в речах даже официальными лицами, хотя и не узаконенный никакими законами. Это так называемая трасянка, представляющая собой смесь белорусского и русского языков, в которой элементы и структуры обоих языков часто чередуются. В белорусском языке это слово буквально означает низкокачественное сено, или, по-другому, смесь соломы с сеном. В значении недоброкачественной смеси слово прочно прижилось и в сфере языка. Свое новое значение, а именно смесь русского и белорусского языков термин получил относительно недавно, во второй половине 1980-х гг. Часто сказанное или написанное на так называемой трасянке не соответствует ни нормам русского, ни нормам белорусского языка. В период между 2008 и 2013 гг. был осуществлен научный проект по изучению употребления смешанной речи (трасянки) в Беларуси, прошедший в сотрудничестве лингвистов и социологов Ольденбургского университета с их коллегами из Белорусского государственного университета. Результаты проекта интересны своей противоречивостью: несмотря на то, что большинство опрошенных считают белорусский язык своим родным языком, первым языком, который они усвоили, называется трасянка, а преимущественно используемым — русский (разрешалось выбрать несколько ответов). Родной язык Белорусский (49%) Смешанная речь (38%) Русский (30%)
NYELVVILÁG
Первый язык Смешанная речь (50%) Русский (42%) Белорусский (18%)
Основной язык Русский (55%) Смешанная речь (41%) Белорусский (4%)
NYELVPOLITIKA
23
Почему белорусы отказываются от родного языка, предпочитая русский? Существует аргумент, что белорусскому языку очень трудно противостоять стереотипу, согласно которому он является языком колхозников, деревенщины, необразованных людей. Снова цитируем Акудовича: «...для нашей аналитики важен не лингвистический момент, а социальный. Поэтому в первую очередь обратим внимание на то, что нынешний белорусский язык (в отличие от старобелорусского) возник и долгое время функционировал исключительно как плебейский язык социальных низов. На нем разговаривал лишь простой люд (крестьяне, жители дальних окраин местечек и городов), живший трудом рук своих и полностью отлученный от каких-либо преимуществ привилегированной жизни более зажиточных групп и классов. Поэтому каждый отдельный случай повышения социального статуса крестьянина или наемного работника требовал прежде всего смены собственного языка на какой-то другой. Так и сформировался социальный стереотип белорусского языка как того, что непременно надо преодолеть (отречься), если хочешь себе лучшей доли». (Акудович 2007: 110) Быть белорусом К счастью, не все отреклись от языка. Имена всех белорусских писателей и поэтов, обогативших белорусскую и мировую литературу, в первую очередь, национальных поэтовклассиков как Янка Купала и Якуб Колас, здесь перечислить невозможно. Произведения таких белорусских современников как Владимир Некляев, Валентин Акудович, Игорь Бобков, Наталка Бабина, Александр Лукашук, Виктор Мартинович известны далеко за пределами Беларуси. Автором статьи было выбрано одно стихотворение и сделана попытка перевода на венгерский язык (подчеркиваем, что речь идет не о художественном переводе!), чтобы уважаемый читатель смог почувствовать красоту и мелодичность белорусского слова. Мужчына. Жанчына. Чаканне... (Анатоль Вярцінскі 1974)
Férfi. Nő. Várakozás... (Anatol Vjarcinszki 1974)
Мужчына. Жанчына. Чаканне. Шуканне. Блуканне. Час. Жанчына. Мужчына. Спатканне. Вітанне. Пытанне. Адказ. Мужчына. Жанчына. Дыханне. Сэрцабіццё. Забыццё. Жанчына. Мужчына. Каханне. Мужчына. Жанчына. Жыццё.
Férfi. Nő. Várakozás. Keresés. Kalandozás. Ébredés. Nő. Férfi. Találkozás. Üdvözlés. Kérdés. Visszajelzés. Férfi. Nő. Lélegzés. Szívdobogás. Feledés. Nő. Férfi. Szerelem. Férfi. Nő. Létezés.
До сих пор речь шла о белорусском языке и уникальности языковой ситуации в Беларуси. Не менее важным своей актуальностью кажется также вопрос, касающийся того, что значит сегодня быть белорусом в таких непростых условиях. Какова связь существует между белорусом и белорусским языком? Насколько случаен выбор языка и какой знак несет в себе сознательное предпочтение белорусскому слову? Вряд ли можно найти лучшее объяснение, чем у Акудовича, согласно которому «...определение “белорус” у нас отсылает в первую очередь к экзистенциальному выбору человека, его идеологической ангажированности, политической зависимости, сознательно избранному экзотическому языку, и, таким образом, — к специфическому способу мышления и образу жизни, и лишь во вторую очередь к национальной кодификации,
NYELVVILÁG
24
NYELVPOLITIKA
которая сама по себе ни о чем не говорит». (Акудович 2007: 108). Этот сознательный выбор специфического образа жизни, далеко не гарантирующего жизненных удобств и спокойствия, еще яснее подчеркивает самоотверженность и патриотизм белорусагражданина, несмотря на то, что «...для собственно белорусов здешний язык с самого начала был тем позорным, унизительным тавром, которое каждый должен был вытравить (или хотя бы старательно скрыть), если желал повысить свой социальный статус». (Акудович 2007: 111) Лучшим примером такой самоотверженности и патриотизма является жизнь и творчество поэта, прозаика и общественно-политического деятеля Владимира Некляева, белоруса с большой буквы, прошедшего огонь, воду и медные трубы (Amnesty International объявила его узником совести). Хочется закончить статью его стихотворением, свидетельствующим о мировоззрении человека, в жизни которого важны не социальный статус и не поиск вариантов лучшей жизни. В своем произведении, написанном еще в 1976 году, он размышляет о миссионерской доле гражданина и поэта. Мост Шандара Пецёфі
Nyakljajeu: A Petőfi híd
Паэт не той, хто вершы піша, не. Каб так было — усе былі б паэты. Паэт сябе стварае, як камета След самагубны,— Самагубнасць гэта Сапраўднага паэта Не міне. Яна адна правы яму дае Сумленнем быць і праўдаю народа. Паэт не той, хто апяе свабоду, А той, хто ў бітве згіне за яе. 3 такою доляй ці пашчасціць мне?.. Вадой маўклівай, часам замучонай, Плыве Дунай — і раптам уздыхне То хваляю зялёнай, то чырвонай. Яго дыханне запаўняе Пешт I заціхае ў вузкіх вулках Буды... Не страшна думаць мне, што ў рэшце рэшт Заціхну я... закончуся... не буду... Што не бясконцы дзён маіх сувой... Мне страшна не счакаць хвіліну тую, Калі, сарваўшы ў сечы голас свой, Паэты шчодра плацяць — Галавой — За слова, што нічога не каштуе! Мне гэткай платы будзе не шкада, Хай толькі лёс прыняць яе захоча... Пецёфі мост пагрозліва ракоча. Цямней за ноч дунайская вада.
Nem az a költő, aki verset ír, ugyan. Ha így volna, mindenki költő lenne. A költő úgy teremti magát, Mint üstökös Öngyilkos égi nyomát – Az igazi költőktől az öngyilkos hajlam Elválaszthatatlan. Felhatalmazást a halál ad nekik, Hogy képviseljék népük igazát. Nem az a költő, aki megénekli a hazát, Hanem aki érte harcban elesik. Vajon nekem megadja-e a sors?… Folyik-folyik némán, néha elkínzottan Odalent a Duna, s egyszerre felsóhajt. Habjai itt zöldek, pirosak amottan. Az irdatlan lélegzet betölti Pestet, S a kis budai utcákon elcsendesül szépen. Nem félek, hogy egyszer elhagyom e testet, Elcsendesülök én is… eltűnök… elenyészem… Hogy megszámláltattak napjaim… Attól félek inkább, nem érem meg a napot, Mikor rekedt torokkal a csata hevében Gazdagon fizet a költő: A fejével, Mit könnyű szavaiért cserébe adott! Egy ilyen fizetséget nem sajnálnék, Csak fogadja el a sors kegyesen… A Petőfi-híd morog félelmesen, A Duna vize sötétebb, mint az árnyék. (1976) Körner Gábor fordítása
NYELVVILÁG
NYELVPOLITIKA
25
Felhasznált irodalom АКУДОВІЧ Валянцін (2007): Код адсутнасці. Логвінаў, Мінск. КАСЦЮКЕВИЧ Павал (2016): План Бабарозы. Сямейная сага. Логвінаў, Мінск. ЛІТВІНОЎСКАЯ Алеся, ЛАБАДЗЕНКА Глеб (2016): 20 крокаў да беларускай мовы. Медыял, Мінск. SZTANKEVICS Larisza, KATKIТS Zsuzsa (2006): 20 találkozás Fehéroroszországgal. Bölcsész Konzorcium, Budapest. ЧАРАКОВА Маша, ЧАРНОВА Марта (2016): Гэта Беларусь, дзетка! Харвест, Мінск. https://de.wikipedia.org/wiki/Bedrohte_Sprache http://bolshoi.by/kolumnist/byit-belorusom-sashafilipenko/ http://nmnby.eu/news/express/1146.html
NYELVVILÁG
NYELVEK VILÁGA
26
Versek és különös nyelvek DR. KÉRI ANDRÁS KVIK Minden „kis nyelven” alkotó két- vagy többnyelvű író, költő többnyire hazája nyelvére is lefordítja művét. Ezt tekintjük a legautentikusabb interpretációnak, és erre van szükség ahhoz, hogy kis népek kultúráját, irodalmát a világ megismerhesse, és egyben ez az, ami segít ezeket életben tartani. Ezúttal, saját fordításból, négy kevésbé ismert nyelvet (bable, papiamento, kreyol, tsotsil) választottunk ki a „különös nyelveken” megszólaló alkotások közül. Berta Piñán (1963, Cañu, Cangas de Onís, Asturias) Mariposa nocturna Al rellumu de la llámpara, mientres lleo, acuden, al avance, un exércitu d’insectos: formigues analones, batallones de mosques, escuadres diminutes de mosquitos, y, entre’l ruxir constante y la batalla, una pequeña mariposa blanca imprudente y extraña, como un platu de lleche en mitá de la nueche, dibuxa nel aire, alredor míu, círculos concéntricos. Yo, col llibru abiertu ente les manes, soi agora’l so nuevu planeta y ellos los mios astros diminutos, constelaciones n’incesante movimientu. Por supuesto, nun saben de Virxilio nin de los clásicos y lo mesmo-yos da esnalar perriba d’esti Shakespeare que sobre’l más vulgar de los poetes.
Éjjeli pillangó A lámpa csillogásához, miközben olvasok, seregben jönnek versenyre kelve rovarok: repülő hangyák, légy zászlóaljak, hadai parányi szúnyogoknak, és az állandó zaj és csata közepette, egy meggondolatlan és különös kicsi fehér lepke, mintegy tányér tej az éj közepén, koncentrikus köröket ír le felettem a levegőben. Én, kezemben nyitott könyvvel most az ő új bolygója vagyok, míg ők az én parányi csillagjaim, fáradhatatlan mozgásban lévő csillagképeim. Persze, hogy nem tudnak Vergiliusról, sem a klasszikusokról és mindegy nekik, hogy Shakespeare, vagy a költők legsilányabb művei fölött keringenek.
*
*
Bable (asturianu): újlatin nyelvváltozat. A spanyol nyelvész Corominas szerint a tudósok a „tökéletlen emberek nyelveként” tartották számon. Az ugyancsak nyelvész Jesus Neira is egyet ért ezzel az állítással és azzal egészíti ki, hogy egyszerűen a köznép nyelvét hívták így. Az asztúrok a „szabadság szerelmesei” voltak. Sokáig ellenálltak a romanizációnak, ezért a Római Birodalom soha nem tudta teljesen ellenőrzése alá vonni az itt élő népeket. A Nyugat-Római Birodalom bukásával elsőként vívták ki függetlenségüket és alapították meg az
Forrás: Kéri András: Poesía astur de hoy/Mai asztúr költészet, Colección Zigurat, Ateneo Obrero de Gijón, 2006.
NYELVVILÁG
* Ha ma valaki Asztúria városait járja, a boltok ajtaján két szót talál: Abierto (nyitva) vagy Pesllao (zárva). Ez utóbbi megmaradt a napi használatban. Magát az asztúriai nyelvet, dialektust ma már csak a lakosság kisebb hányada beszéli.
NYELVEK VILÁGA
27
első királyságot az Ibériai-félszigeten, melyet a Forrás: vizigót uralom alatt is meg tudtak őrizni, sőt az Informe sobre La Llingua Asturiana, Academia arab hódításnak is ellenálltak. Mindezek de la Llingua Asturiana, Uviéu, 2002 nagyban járultak hozzá, hogy saját nyelvük, Schiller Katalin: A bable, Asztúria nyelvjárása, dialektusuk zavartalanul fejlődhessen. NyelvVilág, 2006/3. Felix Morisseau-Leroy* (1912-1998) Haití Touris Touris, pa pran pòtre-m Pa pran pòtre-m, touris M-twò lèd M-twò sal M-twò mèg Pa pran pòtre-m, blan Msye Eastman pap kontan M-twò lèd Kodak ou a va krase M-twò sal M-twò nwa Blan parèy ou pap kontan M-twò lèd M-a pete kodak la Pa pran pòtre-m, touris Kite-m trankil, blan Pa pran pòtre bourik mwen Bourik isit pote twòp chay Bourik isit twò piti Bourik isit pa manje Pa pran pòtre bèt mwen Touris, pa pran pòtre kay la Kay mwen, se kay pay Pa pran pòtre joupa-m Joupa-m, se kay tè Kay la tou kraze Ale tire pòtre Palè Ale tire pòtre Bisantnè Pa pran pòtre jaden-m M-pa gan chari M-pa gan machin M-pa gan traktè Pa pran pòtre pyebwa-m Touris, m-pye atè Rad mwen tou chire Malè nèg pa gade blan Men, touris, gade chive-m Kodak ou pa abitye ak koulè-m
Turista Turista, ne fényképezz le engem Ne fényképezz le engem, turista Túl csúnya vagyok Túl koszos vagyok Túl sovány vagyok Ne fényképezz le engem, fehér ember Mister Eastmant zavarni fogja Túl csúnya vagyok A te kodakodat szét fogják törni Túl koszos vagyok Túl fekete vagyok A fehérek, mint te, megharagszanak Túl csúnya vagyok Széttöröm a kodakodat Ne fényképezz le engem, turista Hagyj békén, fehér ember Ne fényképezd le a szamaram A szamarak itt túlterheltek A szamarak itt nagyon kicsik A szamarak itt nem esznek Ne fényképezd le a jószágomat Turista, ne fényképezd le a házamat A házam az szalmából van Ne fényképezd le a kunyhómat A kunyhóm földből van A házam tönkrement. Menj, vedd le a Palotát Menj, vedd le a Bicentenárium terét Ne fényképezd le a földem Nincs ekém Nincs szekerem Nincs traktorom Ne fényképezd le a fámat Turista, mezítláb vagyok A ruhám szakadt A feketék szerencsétlensége mit érdekli a fehér embert De turista, nézd a hajam A te kodakod nincs hozzászokva az én színemhez
NYELVVILÁG
NYELVEK VILÁGA
28 Kwafè-w pa abitye ak chive-m Touris, pa pran pòtre-m Ou pap konprann pòz mwen Ou pap konprann anyen Nan zafè-m, touris
Epi, ale fè chimen-w touris!
A te fodrászod nincs hozzászokva a hajamhoz Turista, ne fényképezz le Nem értesz semmit sem belőlem Nem értesz semmit sem A dolgaimból, turista „Give me five cents” És menj utadra, turista!
*
*
Kreyol (kreol, créole, patois): A vudu nyelve és a haiti identitás része. 1987-től Républik Daytí (Haiti Köztársaság hivatalos neve) államilag elismert nyelve a francia mellett. Ez utóbbit a lakosság alig 10%-a beszéli. A kreyolt az országon kívül sehol sem használják, és nem is értik. A nép nyelvét sokáig a szegények nyelvének tartották, és lenézték. 1953-ig azt gondolták, hogy nem képes másra, csak a napi dolgok kifejezésére. Ekkor azonban a fenti költemény szerzője kreol nyelven mutatta be az Antigonét. Így kívánta bebizonyítani a kreyol életképességét, ezért őt tartják a nép nyelvének megmentőjévé. Az első verseket Rassoul Labouchin, a kreol költészet előfutára írta 1962-ben. Az 1970-es években sugározták az első kreol nyelvű katolikus rádióadást, amivel a Radio Soleil valóságos kulturális forradalmat indított el. Ezekben az években a katolikus papok is ezen a nyelven kezdtek el prédikálni. Számtalan, a vudu vallásban használatos szokást is átvettek, és elnézték, hogy a katolikus szentek mellett jelen legyenek a vudu istenek is. Csak ezzel a megoldással érhették el, hogy befolyásuk növekedjék. Még a bibliát is lefordították. A rádió révén a nép jogot kapott
*A költő és dramaturg sok éven át száműzetésben élt. A kreyol irodalom egyik kiemelkedő előfutára. Több kötete is megjelent: pl. Plénitudes (1940), Diakout (1953). Forrás: Identidades, Poesía negra de América – Antología, Ed. Arte y Literatura, Instituto Cubano del Libro, La Habana, 2011 * arra, hogy saját nyelvén hozzá is eljussanak a hírek. A helyi oligarchia ezt igen veszélyesnek tartotta. Arra törekedett, hogy megállítsa ezt a folyamatot, vagy legalább cenzúrázzák a hírközlést. A nyelv terjedését azonban már nem tudták megállítani. Irodalmi alkotások (első regény, 1976), színházi művek (első színdarab, 1979), folyóiratok, filmek jelentek meg kreol nyelven. Forrás: Kéri András: Vudu világ Hispaniola szigetén, Planétás Kiadó, Budapest, 2008.
Aruba himnusza Aruba dushi tera Aruba patria aprecia, nos cuna venera, chikito y simpel bo por ta pero si respeta!
NYELVVILÁG
Aruba szeretett hazánk Aruba imádott hazánk, nagyra becsült bölcsőnk, tán kicsi és egyszerű, de tiszteletre méltó:
NYELVEK VILÁGA O, Aruba dushi tera, nos baranca tan stima, nos amor p’abo t’asina grandi cu’n tin nada pa kibre!
refrén
29
Ó, Aruba szeretett hazánk, annyira imádott földünk, oly nagy irántad szeretetünk, hogy ezt semmi sem törheti meg!
Bo playanan tan admira cu palma tur dorna, bo escudo y bandera ta orgullo di nos tur!
Csodálatos tengerpartod pálmákkal ékesített, címered és lobogód büszkeségünk szimbólumai!
Grandeza di bo pueblo ta su gran cordialidad y cu Dios por guía y conserva su amor pa libertad!
Népünk nagysága nagy szívélyessége, Istentől vezetve őrizze a szabadság szeretetét!
Bonaire himnusza Dushi Bonaire
Szeretett Bonairénk
Tera di solo y suave biento Patria orguyoso sali fo’i lamá Pueblo humilde sèmper contento Di un conducta tur parti gabá.
Napsütötte föld és lágy szelek Tengerből kimagasló büszke haza Mindig boldog egyszerű emberek Kik mindenhol bátran viselkednek.
Pues laga nos trata tur dia Pa sèmper nos Bonaire ta mentá Pa nos canta den bon armonia Dushi Bonaire nos patria stimá.
Nap mint nap arra törekedjünk, hogy Bonairét ismertté tegyük Örömmel telve mindnyájan zengjük Csodálatos Bonaire, szeretett földünk.
Laga nos tur como Bonaireano Uni nos canto, alsa nos bos Nos cu ta yiu di un pueblo sano Sèmper contento sperando den Dios.
Mi bonaireiak az énekben egyesüljünk Mind, s csendüljön fel hangunk Becsületes nép gyermekei vagyunk Istenben reménykedve mindig boldogok.
Ningun poder por kita e afecto Cu nos ta sinti pa e Isla di nos Maske chikito cu su defecto Nos ta stimele ariba tur cos.
Nincs erő, mely megfoszthatna minket Szigetünkért érzett vonzalmunktól, Mely bár kicsi, sok hibával Mégis, mindennél jobban szeretünk.
*
*
Papiamento (papiamentu): Az Aruba, (H. Booi szerzeménye, 1938) Bonaire és Curaçao alkotta hármas (ABCszigetek), az egykori Holland Antillák tagjain beszélt helyi nyelv. Különösen a * szigetcsoporton letelepedett zsidóság fejlesztette. Az első hosszabb szöveg egy 1775ben kelt levélből került elő, de az első Nyelvhasználat a három szigeten (a fő beszélt feljegyzések a XVII. századból valók. Maga a nyelv alapján): nyelv portugál és spanyol alapon, holland,
NYELVVILÁG
NYELVEK VILÁGA
30
angol és afrikai eredetű szavak keveréke. Curaçao szigetén fejlődött ki a XVI. században azért, hogy a fekete rabszolgák kommunikálni tudjanak az uraikkal. Ehhez járultak hozzá a portugál és spanyol misszionáriusok, a holland kereskedők és az indiánok, akik saját szókincsükkel gazdagították azt. A lakosság túlnyomó többsége háromnyelvű: a hivatalos holland mellett papiamento és spanyol nyelven beszélnek. 1998 óta tanítják az iskolákban és egyre terjed. Irodalmi alkotások is születnek. Ismert költője Pierre A. Lauffer (1920-1981) is kiállt mellette, aki a nép nyelvén írta költeményeit.
Aruba Bonaire Curaçao
Pap. 66 75 81
Spa. 13 12 6
Ang. 7 3 3
Holl. 6 9 8%
(A 100%-ból hiányzó rész további nyelveket jelentenek pl. portugál, kínai. Aki papiamento nyelven beszél, gyakorlatilag spanyolul is tud.) Forrás: Kéri András: Felbomló Holland Antillák – Terjeszkedő Európai Unió, NyelvVilág, 2011/11.
Alberto Gómez Pérez (1966, Santa Catarina Las Palmas, Huitiupán, Chiapas, México) Sbatesel kuxlejal
Isten veled élet
II.
II.
Svoviltael ti lajele chak’otain lajelal sonetik. Boch’o yilanoj svokol yalel muyelik ch’ayem yo’onik ta sakch’ayik batel ta bu joliltabile yo’ k’uchal xcha’ sut ta pukuk. III. Ti svulvunel o’ontonale k’uk’un ta xu’unin smuk’ul o’ontonal ta skomtsan sna’obilal. Ti ch’ulelaletik anilik k’uchal tsantselav tsots tstsak sba ta kuxlejal; ta sk’an xilbajin sjines sokes ti k’usi jun yutsilale; jbel k’op ch-och ta ik’al osil xchi’uk xi’el: „¿K’usi ta jnuptan batel ti vu’une?” X.
A halál képzetei táncolnak halálos hangokra. Bolyongó és feledékeny áldozatok tűnnek el a képzeletbeli helyre, hogy porrá váljanak. III. A nosztalgia lassacskán meghódítja a lelket és emléket hagy. A múló lelkek, mint villámok ragadják el erővel az életet; balszerencsével és a szép dolgok elpusztításával fenyegetnek; egy hang hatol be a sötétségbe és a félelembe: „És velem vajon mi lesz?” X.
Ta spat snail satile, ti vokolile te oy ta juju tek’ xanovel, oy jlo’lavanej pukuj xchi’uk semet pixol.
A szemek házán kívül, egy lépésnyire a veszély, a kísértetekhez és a sombrerónokhoz* közel.
Ma yanuk bu oy yav ti k’ok’e, mo’oj, mu’yuk bu oy ta yolon vinajel mu ja’uk ta lum banamil
Nincs más helyen a tűz, nem, nem létezik az ég alatt sem föld, sem veteményes,
NYELVVILÁG
NYELVEK VILÁGA
31
bu stak ts’unel k’ux o’ontonajel xchi’uk ahol a szerelem és a virágok kertjeit nichimetik. művelnék. *Sombrerón: Tzitzimite vagy Tzizimite a guatemalai legendák mitikus alakja, aki törpe képében jelenik meg fején óriási sombreróval, s szerenádokat ad a kiválasztott hölgyeknek. Feketébe öltözik és sombrerója is fekete. Ördögi férfi az alvilágból. Igen közismert alak Mexikótól Kolumbián át Venezueláig. XI.
XI.
Ep satiletik nopen ono’ox cha’ay ch-ok’itaik, ti sikil bek’talile, ti o’ontonal ta xnamaj batele ta xbat ta yut ch’entik, jelajtik k’u x-elan tspas chak’ tailel stijel sba xchi’uk ta mu’yuk sbak’el.
Sok szem sír megszokásból, a hideg test, a szív, mely eltávolodik a barlangokba utazik, tettek, melyek különbséget tesznek a mozgás és a mozdulatlanság között.
Ti k’opetik ta xlaj ta majel yu’un ik’e, k’asantik xa chkom yu’un sna’obilal. Ti batel mu’yuk sutel talele ja’ jun yutsil abtel mu’yuk bu jech pasbilo: lek xak’ixin k’opanel batel yu’un boch’o jmoj o’ontonal xchi’uk kontrail, oy jch’iel jk’opojel mu xich’be melol, jti’ o’ontonenik; j-epal k’opetik, tskuy sbaik xchi’uk ch-ok’ik.
Szavak, melyeket szél ostoroz, emlékek törékeny átjáróit hagyják. A visszatérés nélküli utazás a soha ki nem talált legszebb művészet: forró búcsú barátoktól és ellenségektől, skrupulusok nélküli irigy emberektől; hazugságtól, színleléstől és siránkozástól.
*
*
tsotsil (tzotzil): A maja nyelvtörzshöz 24 nyelv tartozik. Három családra (ágra) és egy további nyelvre oszlik. A tsotsil a nyugati ág tagja, melyet Mexikóban Chiapas Állam felvidékén beszélnek.
Forrás: Alberto Gómez Pérez: K’unk’un lajel/Muerte lenta, Secretaria de pueblos y culturas indígenas, Centro Estatal de Lenguas, Arte y Literatura Indígenas, Ts’ibjaye, Textos de los pueblos originarios, San Cristóbal de Las Casas, Chiapas, 2012
NYELVVILÁG
MARKETING
32
Más allá de la Marca Turística: El City Branding F. JAVIER DE LA BALLINA BALLINA – NÉSTOR MENÉNDEZ GARCÍA UNIVERSIDAD DE OVIEDO
1. Resumen La necesidad de las ciudades por sentirse más atractivas, primero para los turistas, más tarde para los inversores, y ahora también para los propios ciudadanos, ha llevado a la gran mayoría de ellas a adoptar las técnicas del marketing de las empresas, aunque adaptadas a sus propios objetivos. El City Branding llegó de la mano de las candidaturas de las ciudades a los Juegos Olímpicos. Más allá de un mero logotipo o de un video colorido, el City Branding es una forma de generar y posicionar una personalidad competitiva, que debe ser considerada en cada acto de gestión de la ciudad. Por su carácter estratégico el City Branding debe desarrollarse de acuerdo a un proceso constructivo bien diseñado y preciso, donde el logotipo es, siempre, lo último, el resumen de la imagen de la ciudad. Los actuales ranking de City Branding permitirán seguir el desarrollo de la estrategia de imagen de una determinada ciudad, y no solo per se, sino también a identificar los casos de benchmaking en cuyas prácticas apoyarse para acelerar y consolidad su propia estrategia. 2. El concepto de City Branding El City Branding es un término de marketing extraordinariamente joven, pues apenas se comenzó a estudiar en los años noventa (Sixto-García, 2010), sobre todo la exitosa aplicación de Barcelona para los Juegos Olímpicos del año 1992. Los primeros trabajos llegaron a dos principales conclusiones (Kavaratzis, 2008): 1. Que una estrategia de marca podría ser muy útil como elemento de coordinación de todas las actuaciones de marketing (tangible e intangible) en la gestión de una ciudad. 2. Que la imagen percibida de una ciudad es un factor de satisfacción principal para todas las personas que están en contacto con ella, ya sean inversores, residentes o turistas. A partir de tales consideraciones se gestó el concepto de City Branding, entendido como: el proceso de creación y de gestión de una imagen positiva de la ciudad, apoyándose en sus elementos tangibles e intangibles, con el objetivo de posicionarse de la manera adecuada en la mente de su público objetivo. La determinación del público objetivo de la ciudad es un factor clave. Frente a las empresas que mayoritariamente centran sus esfuerzos en el consumidor final, en el caso de las ciudades la perspectiva debe apoyarse en las relaciones públicas. Así, Dinnie (2011) propone cuatro públicos objetivos para el City Branding: Los turistas: Los visitantes que acuden a la ciudad. Han sido el principio y fundamento del City Branding, toda vez que el Turismo ha sido entendido por las ciudades como un factor de desarrollo económico de primer orden. Los inversores: Los cuáles pueden elegir la ciudad para invertir su capital. El desarrollo de las multinacionales y de la globalización ha obligado a las ciudades a competir por la inversión extranjera, para tal competencia se ha recurrido a la promoción de una imagen atractiva de la ciudad, también dirigida a sus posibles empleados y directivos Los stakeholders: Grupos de interés internos y externos de actividad para la ciudad. Y que intervienen, por su propia fortaleza, en la percepción de la imagen de la ciudad. El equipo
NYELVVILÁG
MARKETING
33
de fútbol es, por ejemplo, para Munich, Barcelona, Manchester, un factor de imagen de alto valor. Los residentes: Son las personas que viven o que se están planteando vivir en la ciudad. Hay que pensar que, en la mayoría de los casos, puede ser un público cautivo, y por lo tanto para quien el City Branding más que un factor de atracción lo sería de autosatisfacción.
La existencia de tantos targets genera una gran dificultad para crear una identidad única, no imitable y fácil de comunicar, que sirva para cumplir las expectativas de todos ellos (Zhang & Xiaobin Zhao, 2009). El objetivo del City Branding debe ser conseguir que las percepciones de todos los tipos de públicos relacionados con la ciudad estén en sintonía con lo que ella quiere ofrecerles, para llegar a definir un concepto aceptado interna y externamente (Muñiz, 2010). Es importante entender que City Branding no es un maquillaje de la ciudad, ni mucho menos un logotipo cargado de términos ambiguos e iguales en todas las ciudades (amor, modernidad, tolerancia) sino que es una estrategia continúa en la que participan todas las personas interesadas en la ciudad en cuestión (Huertas y Fernández, 2006). El fundamento del City Branding es el mismo que desarrollan las grandes marcas como Apple, Google o Coca-Cola, que consiguen transmitir una esencia diferente e inimitable, haciéndolas más atractivas y atrayentes para todo los tipos de públicos. 3. Los métodos de construcción del City Branding Pero ¿cómo podría llevar a cabo el proceso para elaborar una marca de la ciudad? Ciertamente no existe un modelo único, dado que las condiciones que afectan a cada ciudad difieren mucho entre sí. Pero sí se dispone de investigación sobre las líneas fundamentales que debe seguir un proceso de City Branding y las circunstancias que se deben tener en cuenta. Sin lugar a dudas las principales aportaciones provienen de Kavaratzis (2008, 2009), que ha conseguido sintetizar un gran número de sugerencias descritas en otros estudios acerca de cómo debe ser el proceso para crear una marca de una ciudad y lo ha resumido en un proceso de cuatro etapas que no tienen un final, dado que la gestión del City Branding es un desarrollo continuo. El proceso de City Branding debe, siempre, comenzar por una discusión seria y rigurosa sobre la realidad actual de la ciudad (SWOT), las políticas de inversión y desarrollo en la misma, y, sobre todo, los atributos principales que se pretenden para el futuro de la ciudad. Se tratará de establecer los pilares estratégicos de trabajo para el City Branding. Tras este primer análisis, que debe ser entendido y asumido por toda la organización pública municipal, tanto la visión como la estrategia deben ser sometidos a la revisión por parte de los residentes y de los grupos de interés que tiene la ciudad, los cuáles deben aportar ideas de cara a mejorar su concreción y, sobre todo, a asumir el City Branding como un reto común. En esta segunda etapa del proceso se pueden destacar las sinergias que se deben aprovechar de entidades locales que tengan un carácter internacional, bien podría ser el equipo de fútbol de la ciudad, otros clubs o deportistas de élite, los museos y teatros de referencia, universidades o centros de investigación, y similares. La estrategia de City Branding debe, en tercer lugar, plasmarse en una serie de realidades principales, sean infraestructuras, paisajes naturales o culturales, y en las experiencias que se pueden vivir en la
NYELVVILÁG
34
MARKETING
ciudad. El adjetivo de “realidad” es principal, se debe ser coherente con lo que se tiene y es, y con lo que se puede invertir en ello. El último paso sería comunicar la marca y promoverla entre los diferentes públicos objetivos, para que estos perciban lo que la ciudad es y pretende llegar a ser. En este momento entra en juego el diseño y comunicación, a nivel local, nacional e internacional, de un logotipo, que como se ve, es el final del proceso y no el principio como muchos equivocadamente creen. Figura 1. El Proceso de City Branding
Fuente: Kavaratzis (2008) A lo largo de todo este proceso de desarrollo del City Branding existen distintos condicionantes que permitirá acelerar y hacer exitoso el mismo. Concretamente Braun (2011) ha identificado un total de ocho factores principales: 1. Una opinión compartida por la mayoría de los líderes políticos y de las personas con influencia en la ciudad acerca de lo que es el City Branding, afecta positivamente al desarrollo de la misma. 2. La inclusión de la marca ciudad entre las prioridades políticas, los programas y la visión a largo plazo de la ciudad, contribuye positivamente a la creación de una marca ciudad. 3. La existencia de una responsabilidad política clara sobre la marca ciudad, aumenta la posibilidad de tener una marca ciudad exitosa. 4. Dada la importancia de los stakeholders para la marca ciudad, una adecuada gestión de estos, aporta más opciones de tener una buena marca ciudad. 5. Para poner en práctica la creación de una marca ciudad, el proceso tiene que ser creíble y sincero, de tal manera que no se pretenda engañar al público objetivo acerca de la ciudad. 6. Una combinación de una marca paraguas genérica, con sub-marcas referidas a cada target de la ciudad, contribuyen positivamente al desarrollo de la marca ciudad. 7. La implementación de la marca ciudad es estimulada con el llamado co-branding con marcas exitosas de empresas, personas, instituciones o eventos.
NYELVVILÁG
MARKETING
35
8. El proceso de creación de una marca ciudad requiere un equilibrio entre buscar una diferenciación de la misma del resto de ciudades y tener contentos a los residentes y a los stakeholders para que muestren su apoyo a la misma. 4. La medida del City Branding Una vez la ciudad ha desarrollado su estrategia de City Branding debe medir tanto su nivel de éxito como su posicionamiento competitivo. Para ello existen dos principales rankings de carácter internacional: el Anholt-GFK y el Guardian Ciys Barometer. El índice Anholt-GFK City Brands Índex es realizado desde el año 2005 para clasificar las 50 mejores City Brand del mundo. La valoración es realizado por una serie de entrevistados que evalúan seis dimensiones básicas de cada ciudad (Anholt, 2006): 1. Presencia: El prestigio internacional que tiene la ciudad basado en el reconocimiento que tiene y en las contribuciones que se perciben que ha realizado al mundo. 2. Lugar: Los aspectos físicos de la ciudad, su clima, como es moverse por ella o como son sus espacios al aire libre. 3. Pre-requisitos: Evaluar desde una perspectiva real o imaginada de habitante de la ciudad como son los servicios mínimos esenciales de esa ciudad es decir alojamiento, sanidad, instalaciones deportivas, etc. 4. Gente: Mide como es el carácter de las personas de la ciudad, como trata a las personas de distintas culturas y la seguridad de la ciudad. 5. Pulso: Trata acerca de las cosas interesantes que se pueden hacer en la ciudad desde un punto de vista de turista, pero también desde la posición de habitante de la misma. 6. Potencial: Aquilata las oportunidades que ofrece la ciudad tanto en el plano económico en el sentido de abrir un negocio o trabajar y también en el educativo para alcanzar una buena educación. El último índice publicado corresponde al año 2015. Para su elaboración se entrevistaron un total de 5.166 personas mayores de edad de varios países del mundo, principalmente de Australia, Brasil, China, Francia, Alemania, India, Rusia, Corea del Sur, Reino Unido y EEUU. Los resultados destacan dos ciudades europeas como las que tienen un City Brand de mayor valor: París y Londres. Figura 2. Las 5 ciudades con mayor City Brand (Índice Anholt 2015)
1ª
PARÍS
2ª
LONDRES
3ª
NUEVA YORK
NYELVVILÁG
MARKETING
36
4ª 5ª
SÍDNEY LOS ÁNGELES Fuente: Top 5 Ranking Anholt – GFK City Brands Index 2015
Merece la pena destacar como, en contra de la mala práctica de muchos ciudades, la ciudad de Los Angeles se posiciona como la 5ª mejor del mundo a pesar de no disponer aún de logotipo distintivo y comunicado masivamente. Por su parte, el índice Guardian Cities Global City Brand Barometer es elaborado conjuntamente por la consultora europea en colaboración con el diario británico The Guardian. El ranking es de carácter mundial y se valora la City Brand de un total de 57 ciudades en función de dos principales grupos de variables: 1. Los activos de la ciudad, evaluado sobre cinco tipos de inputs, que son: el clima, las infraestructuras, sus atracciones, la seguridad y la prosperidad económica. 2. El buzz en redes sociales: Likes en Facebook y opiniones en Twitter acerca de las ciudades analizadas. Figura 3. Mapa de Posicionamiento de City Brands (Índice Guardian 2015)
Fuente: Saffron Brand Consultants (2017) Con ambas variables se obtienen puntuaciones que van del 1 al 10 para el City Brand de cada ciudad analizada. Que luego son posicionadas en cuatro distintas categorías: Top 4: Las 4 ciudades mejor puntuadas tanto en activos como en repercusión en redes sociales.
NYELVVILÁG
MARKETING
37
Challengers: Las ciudades que compiten con el Top 4 porque tienen una alta puntuación en redes sociales y están mejorando sus activos. Ones to Watch: Mayor puntuación que la media en repercusión en redes sociales, pero alrededor de la media en activos. Son aspirantes a seguir a las siguientes ciudades. Underperformers: Ciudades con buenos activos, pero baja repercusión en las redes sociales.
5. Algunos casos de benchmaking en el City Branding La realización de una estrategia de marca ciudad es algo que mantiene ocupadas actualmente a un gran número de ciudades en todo el mundo, conscientes de las ventajas que pueden ofrecerle en su proyección internacional y en su objetivo de desarrollarse. Ello es muy visible entre las ciudades que compiten por la organización de los Juegos Olímpicos de 2024, donde Budapest se enfrenta a ciudades muy desarrollas en las estrategias del City Branding, como París y Los Ángeles (1ª y 4ª en el GFK City Brands 2015). Figura 4. Las ciudades candidatas de los JJ.OO. 2024
Por ello, conocer los casos de mayor éxito puede funcionar como un camino idóneo para aprender de los aciertos (benchmaking) y evitar errores. Sin lugar a dudas uno de los casos de mayor éxito ha sido Seúl, la capital de Corea del Sur, que aprovechó la organización de la Copa Mundial de Fútbol en el año 2002 para tratar de involucrar a sus propios ciudadanos en la creación de una marca ciudad: Hi Seoul. Una vez logrados los objetivos del Mundial, y con un aumento espectacular en las cifras de turistas (13,5 millones de visitantes extranjeros en el año 2016), la ciudad realizó un proceso de re-branding para situar a la ciudad en el nuevo contexto en el que se encontraba, el nombre escogido fue I. SEÓUL.U como exponente de que la ciudad está en medio de todas las relaciones. Figura 5. Re-Branding de Seoul 2002-2016
Un caso, destacable, por su pequeño tamaño de ciudad es Wellington, esta ciudad, de poco más de 200.000 habitantes, construyó su imagen de marca a partir de unos reportajes en un periódico local contando historias de personas que habían cambiado su vida y que iban acompañados del
NYELVVILÁG
38
MARKETING
lema “Absolutely, Positively”. La idea gustó tanto entre los ciudadanos que, en 1991, se convirtió en marca de la ciudad como un lugar para ser amado y esto se trasladó al resto del país alcanzando el primer lugar de visita para el turismo nacional y planteándose como objetivos para el año 2025 ser “La ciudad más prospera, habitable y vibrante de Australia”. Figura 5. City Brand de una pequeña ciudad
En Europa destaca, por encima de cualquier otro, el caso de Ámsterdam, la capital de los Países Bajos lanzó en el año 2004 la campaña “I amsterdam” con el objetivo de posicionarse como una ciudad inclusiva para todo el mundo ya sean turistas, residentes o personas con talento a las cuáles quieren atraer. Figura 6. City Brand de éxito: Amsterdam
Tres ciudades distintas, de tres continentes diferentes, pero todas unidas por la estrategia de construcción de una marca ciudad, un fenómeno que ha despegado en el siglo XXI y que ya ha aportado los primeros resultados positivos como en el caso de Seúl en el aumento del número de turistas o en el caso de Amsterdam una octava posición en el City Brand Índex de Anholt del año 2015. 6. Bibliografía Anholt, S. (2006). The Anholt-GMI city brands index: How the world sees the world's cities. Place Branding and Public Diplomacy, 2(1), 18-31. Braun, E. (2011). Putting city branding into practice. Journal of Brand Management, 19(4), 257-267. Dinnie, K. (2011). City branding. 1st ed. Basingstoke: Palgrave Macmillan. Huertas, A., & Fernández Cavia, J. (2006). Las marcas ciudad y su análisis a través de la web. In Actas del Congreso Citymarketing. García, J. S. (2010). Marketing para ciudades: las ciudades también se venden, las ciudades también son productos/City marketing: cities can be sold, cities are also products. Pensar la publicidad, 4(1), 211. Gfk.com. (2016). Paris wins back ‘most admired city’ from London. [online] Available at: http://www.gfk.com/insights/press-release/paris-wins-back-most-admired-city-fromlondon/ [Accessed 3 Feb. 2017]. Kavaratzis, M., & Ashworth, G. J. (2006). Changing the tide: The campaign to re-brand Amsterdam.
NYELVVILÁG
MARKETING
39
Kavaratzis, M. (2008). From city marketing to city branding: an interdisciplinary analysis with reference to Amsterdam, Budapest and Athens. Doctoral dissertation, University of Groningen. Kavaratzis, M. (2009). Cities and their brands: Lessons from corporate branding. Place branding and public diplomacy, 5(1), 26-37. Michael, C. and Sedghi, A. (2014). The world cities with the most powerful brands - get the data. [online] the Guardian. Available at: https://www.theguardian.com/cities/datablog/2014/may/06/world-cities-most-powerfulbrands-get-the-data [Accessed 1 Feb. 2017]. Saffron-consultants.com. (n.d.). City Brand Barometer - Saffron Brand Consultants. [online] Available at: http://www.saffron-consultants.com/insights/6086/ [Accessed 30 Jan. 2017]. Zhang, L., & Zhao, S. X. (2009). City branding and the Olympic effect: A case study of Beijing. Cities, 26(5), 245-254. 서울시 영문. (2017). Seoul Aims to Attract 17 Million Foreign Tourists This Year -. [online] Available at: http://english.seoul.go.kr/seoul-aims-to-attract-17-million-foreign-tourists-this-year/ [Accessed 3 Feb. 2017].
NYELVVILÁG
ENGLISH CORNER
40
Eggcorns NICK CHANDLER PSZK What’s an eggcorn? Something that grows on an oak tree. Linguists agree that if you didn’t know how to spell ‘acorn’, then acorn would be a fair approximation. It is surprisingly common for people to hear an expression and misunderstand or misspell a part of it. Take for example, the expression ‘bull in a china shop’. The eggcorn of this is a ‘bowl in a china shop’. Here’s an example from some comments in Amazon1: From the sentence, there’s no doubt that this person loves knitting. They bought the book on My friend Dave recommended this book for me as I am a keen knitter the designs are excellent and the patterns are clearly written and easy to follow I am working through the book knitting everything in order I knit like a bowl in a china shop and I managed. knitting and are so crazy about it, that they are getting through it very quickly, trying every task in the book. The thing is, the expression ‘a bull in a china shop’ is not really about speed or enthusiasm, it’s actually about being clumsy. So if someone says they’re knitting like a bull in a china shop, rush off to the shops and buy them a thimble because those needles are going to puncture a finger or two. So where does all this take us? It means that not only did the writer misspell the expression but also misunderstood it – a double eggcorn! Let’s have a look at a few more examples: With bated breath Imagine, you are a world renowned writer. Your books have been translated into countless languages and made into films. Each book you wrote was reviewed and edited time and time again. There’s no way an eggcorn could slip into such a prestigious book, is there? Glaring suspiciously at Ron, Professor McGonagall pushed the portrait back open and went outside. The whole common room listened with baited breath.
1 2
Sorry, J.K.2: Baited breath? Sounds like the students of the common room had been eating worms for breakfast. Anything is possible with Harry Potter books, I guess. This eggcorn conjures up a colourful picture, but it is an expression from as far back as 1933 – the verb ‘to bate’ (from abate) means to restrain or moderate. The person is not guilty of breath smelling like fish bait, but rather there is a feeling of tension in the air and people are holding their breath as they wait for the outcome. New lease on life When I got the new job off, I got a new lease on life. Sounds great, doesn’t it? What about having a new leash on life? Sounds a little more limiting. This eggcorn has almost the opposite meaning. Your dog might get a new leash, sure, but if a friend strolled by, head in
https://www.amazon.co.uk/Knits-Pieces-Knitting-Pattern-Puppets/dp/B00GLR4UAW J. K. Rowling (1999). Harry Potter and the Prisoner of Azkaban, Bloomsbury, London, p. 291
NYELVVILÁG
ENGLISH CORNER
41
air, whistling to himself and claiming to have a new leash in life, then his sanity would be questionable, at best. That doesn’t stop people using this eggcorn3: Now it’s so easy to stay on my diet because my body does not signal that I’m starving and I do not get moody a few weeks into the diet, because of nutrient depletion. This way of eating has given me a new leash on life! There are plenty of us who do consider a new diet as a new leash on life – what could be more limiting than not being able to eat the foods you enjoy. So maybe the writer intended this as a clever pun. Admittedly, this meaning seems out of place with the previous sentence, but who’s to say? This is the problem with eggcorns: how can we really say that an eggcorn is a misspelling or misunderstanding? Maybe it was intentional and a creative twist on an existing expression by the writer. Think about our first eggcorn: a bowl in a china shop. If there was no misunderstanding, then what was the intended meaning? There’s plenty of bowls in a china shop. If anything, one bowl is the same as any other in the shop. So perhaps a bowl in a china shop means that something is mundane, nothing special. This changes everything – I agree that knitting is indeed a bowl in a china shop and that the writer must have been a font of knowledge from the gecko, when all is set and done4.
Skimming off the top When I was young I had an allergy to certain dairy products, which led to the consumption of goat’s milk (once tried never forgotten), oat milk and almond milk. After weeks of suffering through porridge with water and tofu sandwiches, it was found that I really just needed to skim the cream off the top of my milk. Skimming off the top became an established practice and I became rather good at it, even if I say so myself. As time passed, the expression also evolved and transformed into certain ‘businessmen’ finding ways to make a little extra from business deals. I first became aware of the change in meaning when seeing the much-acclaimed film The Shawshank Redemption in the mid-1990s. It’s about prison life in the US from the late 1940s until the late 1960s. The scene about skimming off the top was all about how the ‘kind’ prison warden was looking to rehabilitate his prisoners and was a monologue by the warden about his enterprising new project and then comments by a prisoner called Red about the reality. It went like this: Warden Norton: No free ride. But rather a genuine, progressive advance in corrections and rehabilitation. Our inmates, properly supervised, will be put to work outside these walls, performing all manner of public service. These men can learn the value of an honest day’s labour, while providing a valuable service to the community and at a bare minimum of expense to Mr. and Mrs. John Q Taxpayer. Red: [narrating] Of course, Norton failed to mention to the press that “bare minimum of expense” is a fairly loose term. There are a hundred different ways to skim off the top. Men, materials, you name it. And, oh, my Lord, how the money rolled in.
This scenario got me wondering about what other expressions in this shady world of corruption have developed in languages around the world. Through a review of this language I hope to shed some light on differences and similarities between and across cultures. 3 4
http://www.diet-blog.com/06/coconut_oil_the_doctors_debate.php For more eggcorns, see http://eggcorns.lascribe.net/browse-eggcorns/
NYELVVILÁG
ENGLISH CORNER
42 Back in black
This first section is concerned with terms for corruption and bribery that are linked to the unknown, hidden or secret. In UK and US English a backhander is often indicative of the secrecy of passing a bribe without anyone else noticing, and is similar to the Korean noemul, which means giving goods in secret. Likewise, the Japanese term for corruption is kuroi kiri, meaning a black mist. Of course, in Hungary if you pay ‘in black’ then you are also involved in underhand activity as you are trying to avoid paying taxes. Likewise, we talk about a black market and alongside whiteand blue-collar workers, we have black-collar workers, not working down the mines, but rather getting paid cash-in-hand or in Slovak pod stolom (under the table). Easy like Sunday mornings In some cultures, bribery may be part of an established, but corrupt system and so it is seen as a means of making life easier. Hence, a bribe in Hungarian called kenőpénz, is ‘just a little something to grease the wheels’, just like the German spicken referring to simply good business sense in facilitating affairs. The Italian word spintarella sounds like a character in a fairy tale but actually means ‘a little push’ – a gentle push by a businessman to make sure that everything is moving in the right direction… for him, at least. Of course, when that same businessman stands up in court to claim that he was merely acting in the interests of his company, there is a good chance the company will take a few large and meaningful steps to distance itself from such practices, good intentioned or not. A nod is as good as a wink to a blind bat… A thought occurs to me: how does this process even get started? How does one person know that the other is willing to take part in bribery? Well, it seems that there are signs, be it winks, nods, rubbing of fingers together or tapping an open palm. Of course the more subtle may elect to pass, as the Greeks say, a fakelaki, or little envelope, or may just a little some of money, into someone’s pocket. Of course, referring to small sums of money is all part of the perpetrator’s desire to indicate that this is not a significant violation. Hence, in Kenya kitu kidogo refers to small things, and certainly not worth punishing if caught. In Egypt, ashaaan ad-dukhaan is simply something for your cigarettes, so does this mean non-smokers will have to resort to something a little more creative? So, it seems in conclusion that we have a range of expressions developed over decades and centuries of corruption and no matter how much we try to diminish the significance, no-one is really convinced of the existence of an innocent bribe. T.S. Eliot perhaps puts it best when describing the ‘cream skimmed off the top of the milk’: “Before a Cat will condescend To treat you as a trusted friend, Some little token of esteem Is needed, like a dish of cream; And you might now and then supply Some caviare, or Strassburg Pie, Some potted grouse, or salmon paste — He’s sure to have his personal taste. (I know a Cat, who makes a habit
NYELVVILÁG
Of eating nothing else but rabbit, And when he’s finished, licks his paws So’s not to waste the onion sauce.) A Cat’s entitled to expect These evidences of respect. And so in time you reach your aim, And finally call him by his name.” T.S. Eliot, Old Possum’s Book of Practical Cats
ENGLISH CORNER
43
Consolation in alliteration Many years ago there was a famous TV quiz show called ‘Mastermind’. Picture “Legyen ön is milliomos” with less bated breath, but more fear factor coupled with backbreaking questions to crush considerably even the most bright-eyed and bushy-tailed of contestants. Lots of general knowledge questions but without the lifelines of multiple choice or being able to ‘phone a friend’. To be honest I only watched the first five minutes before our best and brightest bore the brunt of the host’s hostile interrogation. Why? The host had one of the best names: Magnus Magnusson. Nicholas Nickleby, Bilbo Baggins and Willy Wonka stand aside, Magnus had arrived. Despite his well-spoken English, Magnus Magnusson was Icelandic. Iceland has a few peculiarities when it comes to names. First of all, Icelanders don’t have family names. Secondly, unlike in many Western countries, one cannot take their spouse’s last name once married. Icelanders use a patronymic or matronymic reference, rather than a person’s historic family lineage. Whilst this may explain the choice of using Magnusson, I have still been at a loss for explaining why someone would choose Magnus, the same name as his father and his father’s father. What happens when the Magnusson family receive a letter addressed to M. Magnusson? If someone calls out for ‘Magnus’ do three men of different generations come running? In Iceland, it turns out, there is another peculiarity when it comes to naming children. After the pitter-patter of tiny feet, parents have to go by the book and stick to a list of legal first and middle names. Currently there are about 1,712 male names and 1,853 female given names on the list. If someone wishes to go against the grain, and let’s be honest there’s always one, at least, then they have to send a request to the Icelandic Naming Committee (Mannanafnanefnd) before being allowed to name their child. This committee then checks if they can be incorporated into the Icelandic language. So all this fact-finding brings us back to basics: Magnus Magnusson might well have been named through nothing more than lack of choice.
Sicknames In today’s world, it is a constant worry in language teaching not only if the words we use are linguistically correct, but also politically correct. There are plenty of expressions that might seem out of place or mildly offensive, but recently there has been a reassessment of how illnesses are named. This is a worry. Take the example or anthrax, or not if you have a choice. Would you rather hear from the doctor that you have anthrax? Or sheepshearer’s lung? Or woolsorter’s disease? They’re all the same in essence, so does it really matter how it’s called? Of course, it’s better to be sure you know what you have wrong with you, but would you rather tell your doctor that you spilled some pesticide on your arm or some dichlorophenoxyacetic acid. So, what names of illnesses are offensive? Well, here is a selection relating to professions: BAKER’S KNEE When you have to stand on one leg when carrying something heavy, there is a tendency, over time, for one of the legs to bend inwards. It’s a problem with the bones and apparently, once upon a time, bakers would have to carry baskets full of bread and balance on one leg. FIDDLER’S NECK When a person plays violin a lot and there is constant pressure on the neck, the neck becomes inflamed. This area can get infected. I just can’t help wondering who else could get fiddler’s neck other than a fiddler. Moreover, where does this specific
NYELVVILÁG
ENGLISH CORNER
44
labelling of an illness due to playing instruments stop? Is there a bagpiper’s shoulder? Trumpeter’s lips? Drummer’s thumb? HATTER’S SHAKES The idea of Lewis Carroll for the Hatter to be mad in Alice in Wonderland was actually based on some phenomena of the time. Felt was very commonly used in hats in those days and mercuric nitrate was used in making felt. Thus, hatters were exposed on a daily basis to mercury, which lead to uncontrollable shaking of the muscles. STUDENT’S ELBOW Whether a student is paying attention or not, they often lean on the desk with their heads supported by their elbows. The constant pressure from leaning on elbows causes an inflammation in the elbow. It’s also called ‘plumber’s elbow’ and ‘miner’s elbow’. I would argue that when marking papers, teacher’s elbow is just as likely – or a headache at the very least. This all seem very quaint. The truth is this is just the thin end of the wedge. There are also diseases relating to countries or regions. German measles is annotated to the country purely because it was a group of German physicians that examined it in the 1700s. There is even a Rocky Mountain spotted fever and Omsk fever. The list relating to names is much, much longer and the medical profession has long had a tradition of illnesses and diseases named after the scientist who discovered, inspired or described it. They are called eponyms. However, it now seems eponymity will be replaced by anonymity. The World Health Organisation doesn’t want to cause offence to these professions, people or countries with these names. This means that there will be no more names like chicken pox or swine flu, no more student’s elbow, German measles or baker’s knee. Only scientific terms will be allowed in future, even if many of these names go back more than a century. However, I am very much not looking forward to heading to the doctors after writing this article and avoiding my use of ‘writer’s cramp’ and explaining my case of focal dystonia. Sources http://journals.rcni.com/doi/full/10.7748/ns.29.41.26.s25
A be’er bi’ o’ bu’er… The first lessons at the start of the semester are always an opportunity to weigh up the students and get an idea of how things will go over the coming weeks. Of course, it’s also a chance for students to find out about the teacher and, for the more cynical, how much work will be expected from them. For me, it’s also a chance to introduce my roots and warn students about my regional accent. Before my linguistic ‘great reveal’ I first ask the class about their own experiences with natives and hope that they have been taught English by a teacher with an accent harsher than mine, possibly a Glaswegian, a Geordie from Newcastle or a Liverpudlian. No such luck. Once I’ve explained the regional differences between various areas of the UK, I come to the South West. I write on the white board a rather contrived sentence: I have got a lot of butter. Perhaps, conceivably, the context is that I arrive home with a pile of butter amongst the rest of the shopping, only to find someone else has also done the same. Perhaps. Anyway, I start by explaining that in the South West we don’t say an ‘I’ with the Queen’s English, it’s more like ‘oi’. A few gasps escape from students at my apparent disregard for the correct pronunciation that is clearly taught in Headway English. I then reveal that we also don’t say the letter ‘h’ if it is at the start of a word.
NYELVVILÁG
ENGLISH CORNER
45
Hence, ‘a hotel’ becomes “an ‘otel” and if you hurt yourself you would ask for “an ‘ospital” because, after all, you would be “in an ‘urry”. (This pronunciation also plays havoc with punctuation, as you can see). Finally, the pièce de résistance, the letter ‘t’. Some students nod wisely and tell me that, of course, we miss the ‘t’ off the end of some words. I then pause, agree, and tell them that this is not the end of the story. In the South West we don’t say the letter ‘t’ in the middle of the word either. So, after some adjustments, the original sentence I wrote on the board looks something like this: Why would I scare the students like this in their first lesson? Well, accents are rarely covered in textbooks at lower levels and yet, I’ve found over the years that if students are not prepared then it disturbs them more as the course progresses and affects their performance.
Oi ’ve go’ a lo’ o’ bu’er
My accent is also the reason I shy away from phonemic charts. Imagine taking the time to teach phonemics to students and then giving a test. Inevitably, we then ‘discuss’ how my pronunciation differs from the dictionary’s phonemics and which one is ‘correct’. Trust me, you lose half the class when you explain that both are correct. After all, if the pronunciation of pearl in Scottish English sounds like the word petal to an American ear, which is the ‘correct pronunciation’ of each word? I understand the need for students to know the pronunciation of English words, especially when learning on their own, but I also think some time should be spent in appreciation of the range and complexity of accents. Professor Wells from the University of London is an expert in Phonetics and wanted to see how widespread accents really are – by examining cows. There was already evidence of regional differences in the chirping of birds and he found that cows have distinct moos that separate one region of cows from another. Dr Jeanine Treffers-Daller, a linguist from the University of the West of England, confirmed the likelihood of accented cows and explained that “When we are learning to speak, we adopt a local variety of language spoken by our parents1. If this is the case, then as a native language speaker should I challenge students to adopt my West Country accent as they learn to speak in English or reinforce the Queen’s English? The answer, I would say, is neither. An accent is personal, it presents diversity and a sense of where a person is from. It gives a sense of pride and when a Hungarian student speaks in English with a Hungarian accent, it also highlights a Hungarian’s heritage and distinguishes them from other regions. Denice Frohman in her poem Accents puts it best in the following excerpt about the beauty of a Spanish accent in spoken English: English sits in her mouth remixed so “strawberry” becomes “ehstrawbeddy” and “cookie” becomes “ehcookie” and kitchen, key chain, and chicken all sound the same. my mama doesn’t say “yes” she says “ah ha” and suddenly the sky in her mouth becomes a Hector Lavoe song. her tongue can’t lay itself down flat enough for the English language, it got too much hip too much bone too much conga too much cuatro too two step got too many piano keys 1
Article from BBC News, Cows also 'have regional accents'. Available at: http://news.bbc.co.uk/2/hi/5277090.stm
NYELVVILÁG
46
ENGLISH CORNER in between her teeth, it got too much clave too much hand clap got too much salsa to sit still it be an anxious child wanting to make PlayDoh out of concrete English be too neat for her kind of wonderful. her words spill in conversation between women whose hands are all they got sometimes our hands are all we got and accents remind us that we are still bomba, still plena say “wepa” and a stranger becomes your hermano. say “dale” and a crowd becomes your family reunion. my mama’s tongue is a telegram from her mother decorated with the coqui’s of el campo. so even though her lips can barely stretch themselves around English, her accent is a stubborn compass always pointing her toward home.
NYELVVILÁG
OLVASÓLÁMPA
47
Andrés Pí de San Martin (Willemstad, Curaçao, 1953)
Budapesti töredékek Zavar, hogy Magyarország fővárosa Bukarest? Akkor Mexikót Észak-Amerikában keresd! * Talp alá való gyönyörű város rejtett titkokkal, de jaj, ha rád tör a szükség, egy klotyó sincs sehol, de megment végül egy vendéglátó egység. * Késve érkeztem időben a városban kell lennem a taxist kérdezem – tudja, hogy sietek – miért nem a sztrádán, miért ezen az egysávos dugós úton visz be engem. – Mert nálunk ez a sztráda – válaszolja. Több kérdésem nincsen. * Letisztult stílusú egyszerű termek, helyenként falból kilógó, kiálló egyebek, nem zavarják beépített elemek, krétás táblák nosztalgiáját sietős lábak kopogása töri meg, ők a laptoppal, projektorral felszerelt oktatók, akik e retró egyetemet működtetik. Itt tanuló rokont jöttem meglátogatni. Ilyet már nálunk sem lehet találni. * Az utazás olyan, mint a szerelem, csak azt szeretnénk, hogy véget sose érjen. De ha Budapestre jössz, jól készülj fel, alaposan tájékozódj, nézd meg az árakat, mert sok helyen a turistának többet számolnak. Ne legyen részed a lehúzás, a keserű tapasztalat. *
NYELVVILÁG
OLVASÓLÁMPA
48
Plakátok plakátok hátán – van kísérőm, a feliratokat elmeséli; mint régen, puccs idején nálunk, amikor a megmagyarázhatatlant próbálták hitelessé tenni. * Figyelem az emberek arcát. (Nem a fiatalokét, nem a luxus éttermekben üldögélőkét, mert ők más kategória.) Sokan megtörtnek, gondterheltnek látszanak. Kevés mosolygós, vidám arcot látok. Ez nem egy boldog, felszabadult társadalom. Most értettem meg, miért találkozom egyre több magyarral, fiatallal és idősebbel egyaránt távol hazájától. * Országot járva eszembe jut: magyar hon kirakata Budapest, a vidék meg elhagyatott, a főváros titkát rejti a föld alatt, van modern metró és félelmetesen elhanyagolt; a jó és a rossz között nem látszik átmenet. Rejtőzködő szegénység, hivalkodó gazdagság: s egyre csak nő a távolság.
Kéri András fordítása
NYELVVILÁG
IRODALOM
49
Az én megjelenésformái Samuel Beckett kései darabjaiban DR. NYUSZTAY IVÁN KVIK A Beckett műveiből elénk táruló világ kietlen pusztaság, amelyben a természet meddő és életképtelen. Sivársága és terméketlensége nyilvánvalóan az ember sivárságának és terméketlenségének tükörképe. A dráma-, és regényhősök egzisztenciálisan elszigeteltek, egy világháború sújtotta föld egyedüli túlélői. Mintha ez nem lenne elég, alkotójuk gondoskodik róla, hogy fizikailag is elesettek, kiszolgáltatottak legyenek, amennyiben beteg, rosszul funkcionáló testbe vannak zárva. Egy ilyen test inkább akadályozza, mint segíti őket a mozgásban, nem mintha maga a mobilitás Beckett világában bármiféle értelemmel bírna. A mobilitás átkozott,1 a megfáradt hős – ha nincs kukába zárva (Nagg és Nell), vagy a földbe ásva (Winnie) – leginkább ül (Murphy, Krapp, Hamm), fekszik (Malone), vagy olykor mozgékonyabban demonstrálja a mobilitás értelmetlenségét (Watt, Pozzo, Clov). Kettős elszigeteltségében az ember reflektál nyomorúságos helyzetére, számba veszi megmaradt képességeit, lehetőségeit. Winnie úgy veszi lajstromba saját testrészeit, mint a körülötte heverő tárgyakat: „A karom … A mellem. Micsoda kar? Micsoda mell? [….] Az arc. Az orr. (Az orra irányába kancsalít) Látom…a hegyét…a cimpákat…az élet lehelete…a cimpák hajlatát…amit te annyira szerettél…az ajkam is látom haloványan…ha csücsörítek…és természetesen a nyelvemet [….] A homlokomból, a szemöldökömből valamit [….] Az arcomat nem látom” (184-85). Fontos, amit lát, de az is, amit nem, mintha a látás nyújtana egyedül bizonyságot a létezésről (Berkeley). Winnie számára ezért kap akkora súlyt a láthatóság, vagyis a megnyugtató bizonyság arról, hogy Willie (és a közönség) látja őt. Hasonlóképpen aggasztják lábai, hiszen azokat sem látja, és nem is érzékeli. A játszma végében Hamm semmit sem lát,2 teljesen rá van utalva Clovra, és teljes bizonytalanságában legfőbb vágya, hogy a szoba közepén legyen, ahol minden lehetőség egyenlő távolságból kínálja magát. Ugyanakkor látás és láthatóság groteszk paródiájának lehetünk tanúi abban a jelenetben, amikor a fekete szemüveget viselő Hamm megmutatná világtalan szeme fehérjét Clovnak (107), hogy az lássa, amivel ő maga nem lát. Immobilitásuk tekintetében jól kiegészítik egymást, hiszen Hamm állni, Clov pedig ülni képtelen. Egymásra utaltságuk épp hiányosságaikból fakad. A testrészek összessége, a képességek és hiányosságok lajstromai így egy szétdarabolódott egzisztencia mutatói. Mindebből leszögezhetjük, hogy Beckett nagy drámái és a kései minimalista darabok közötti különbség többek között a test szerepének átértékelődéséből adódik. A kései művek egy részében az emberi test egésze teljesen eltűnik, és átadja a helyét önnön részeinek vagy funkcióinak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy míg a nagy drámákban a test képességek, funkciók és hiányosságok akkumulációja, összessége, addig ezekben a kései művekben az egyes testrészek és funkciók eluralkodását találjuk.3 Az egyes testrészek ugyan kiemelkedő jelentőségre tehetnek szert a korai drámákban is, mint a kéz az Ó, azok a szép napokban, a láb a Godot-ra várvában, a belek Az utolsó tekercsben. A partikularizáció ezen formái azonban szimbolikusak, szemben a testrészek későbbi, szinekdochikus megjelenítésével. A fragmentálódás akkumulatív megnyilvánulása után a fragmentumok önmagukban jelennek meg, mint szinekdochikusan funkcionáló maradványok. Testrészek és érzékszervek e Beckett-darabok többségének főszereplői, mint a Fejek a Játékban (Play, 1962-63), a Száj a Nem énben (Not I, 1972), a Szem a Filmben (Film, 1963). Hangra és arcra összpontosít a Mondd, Joe (Eh Joe, 1965) című televíziójáték; kiáltásra, lélegzetre az említett Lélegzet. ”What a curse, mobility!” – mondja Winnie az Ó, azok a szép napokban, Beckett (1966: 21). Nagget a kukában úgyszintén az foglalkoztatja elsősorban, hogy Nell látja-e őt (113). 3 Leslie Hill megfogalmazásában a test Beckettnél az aporia és fragmentáció alakzata: „The body is used as a figure of aporia and fragmentation, of differences set down and effaced, of parts of bodies no longer subordinated to their organic function or purpose”, (1990: 144). 1 2
NYELVVILÁG
50
IRODALOM
A rádiójátékok mellett a hang primátusára épít a Léptek (Footfalls 1975), az Akkor (That Time, 1974), a Kísértettrió című televíziójáték (Ghost Trio, 1975), és az Altatódal (Rockaby, 1979-80). A Sitt (Quad, 1982), Jövés-menés (Come and Go, 1965), a Mit hol (What Where, 1983) című darabokban pedig a testek csupán lépkedő automatizmusok, egy előírt útvonalat járnak be a szerző rajzai alapján. Jelentőségük funkcionalitásukban rejlik, lehetőségeik minél alaposabb kimerítésében. A test fragmentálódása a Beckett-korpusz fragmentálódása is, a kései művek felfoghatók minimalista „maradványoknak”, Leslie Hillel fogalmazva.4 A szövegtestek töredezettsége, feldarabolódása hűen tükrözi minden holisztikus organicitás feladását. Maga a töredék, a maradvány a szerző minden részletre kiterjedő tudatos és aprólékos szerkesztése révén – mint látni fogjuk – mégis organikus. A töredék organicitása: ez a kései Beckettművek ellentmondása.
Nem én, Akkor Az 1972-ben írt Nem énben (Not I) egy Száj töredezett monológot mond a színpad másik oldalán, egy pódiumon álló Hallgatónak. A színpad sötét, csak a Száj és a Hallgató vannak megvilágítva, az arc többi része árnyékban marad. A monológ közben a Száj felé forduló Hallgató a „tehetetlen sajnálkozás gesztusa”-ként három ízben, egyre kevésbé észlelhetően felemeli és visszaejti karjait. Kísérő mozdulata ez a Száj abbéli tiltakozásának, hogy lemondjon a nyelvtani harmadik személy használatáról. A monológ már a függöny mögött elkezdődik, és egy ideig még folytatódik az után is, hogy a függöny lement. A beszéd tehát az érthetetlenségből tart az érthetetlenségbe, miközben érthető szavak áradataként is csak „zümmögés”, „vízfolyás”, ahogy maga a Száj fogalmaz. Beckett saját bevallása szerint a darab képi megformálását Caravaggio Keresztelő Szent János lefejezése című képe inspirálta, amelyet Máltán látott 1971-ben. Gontarski felhívja a figyelmet a képen látható két börtöntársra, akik, mint a Hallgató a Nem énben, tehetetlen együttérzésükről tesznek tanúbizonyságot. A fókuszálás mind a Beckett-darabban, mind a Caravaggio-festményen a fény játékával történik.5 A testről levált fej képe állhat az arcról levált száj gondolatának hátterében.6 Caravaggio festménye mellett más művek is ihlethették a Nem ént. Enoch Brater két avantgárd darabot emel ki, a dadaista Tristan Tzara 1920-ban írt darabját, a Gáz-szívet (Le coeur á gaz), amelyben nemcsak száj, hanem fül, orr, nyak és szemöldök is szerepel, valamint Jean Anouilh és Jean Aurenche 1929-ben közösen írt négyfelvonásosát, A néma Humulus-t (Humulus le muet), amely szintén Száj és Hallgató kettősén alapul (25-26).7 A többnyire összefüggéstelen szavak áradatából kibontakozó főbb témák többször megismétlődnek, mint a koraszülöttség; a szeretet hiánya otthon; a bűnhődés; a szavak zümmögése és a fénysugár, a gyöngéd kegyelem. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy fő téma alkotja a darab gerincét: a szavak áradása, amely hol csillapíthatatlan zümmögésként, hol feltartóztathatatlan vízfolyásként jelenik meg. A Száj 3. személyben beszél egy hetvenéves öregasszonyról,8 akinek élete szeretet nélkül, értelmetlenül telt, és aki most a semmibe bámul, és tehetetlenül hallgatja saját szavainak zümmögését:
„Original fragmentation transforms all Beckett’s writing into a residue. But if texts in themselves become remainders [….], Beckett’s late residua function like a residue of a residue”, 144. 5 Gontarski (1985: 132). 6 Testnélküli fejek szerepelnek a Játékban is. 7 Brater (1987: 25-26). 8 Beckett nem egy konkrét személyt jelenít meg, hanem, mint barátaival közölte, az ír vénasszonyokat, akiket személyesen hallott így beszélni, vö. Gontarski (1985: 132). 4
NYELVVILÁG
IRODALOM
51
könyörög a szájnak, hogy hagyja abba…pihenjen egy percig [….] és nincs válasz…mintha nem tudná abbahagyni egy másodpercre se…mint aki megőrült…az egész együtt…hegyezi a fülét…hogy összeillessze…és az agy…félrebeszél…megpróbál értelmet találni benne. (448) Beckett saját szinopszisa öt részre tagolja a Száj múltbéli élményeit: 1. Kankalin-szedés. 2. Bevásárlóközpont. 3. Croker’s Acres,9 könnyektől nyirkos tenyér, csend. 4. Bírósági incidens, csend. 5. Mosdó-incidens, a szavak áradása.10 Az utolsó rész, a mosdó és a szavak feltörésének összefüggése más Beckett-művekből is ismerős: „kirohan, megállítja az elsőt, aki az útjába…a legközelebbi vécé…kezdi rázúdítani” (450). Mint láttuk, Krapp tekercse (spool), amely saját szavait rögzíti, ürülékre utal (stool), akárcsak neve (crap). A Nem én vénasszonya keres valakit az utcán, akire rázúdíthatja visszatarthatatlan szómenését. A szó ürülék, de áradása egyik esetben sem hoz megkönnyebbülést, Krapp számára szorulása miatt, a vénasszony számára pedig a szavak végtelen bősége és értelmezhetetlensége11 miatt. A Nem énben talán ez a komikum egyetlen előfordulása, amelyet Gontarski hiányol a darabból, mint a pátosz és túláradó érzelem becketti ellenpontját.12 Gontarski olvasatában a magára hagyott gyermek történetének szentimentalizmusáról annak ontológiai kiterjesztése és univerzális jelentősége vonja el a figyelmet. A gyermekét elhagyó apa így a teremtett világot magára hagyó isten: „Az apa eltűnt…nyomtalan…amint begombolta a nadrágját” (147). A zümmögés definiálatlan, helye bizonytalan: „…hogyishívják…a fülben…vagyis hát persze…nem is a fülben…a koponyában…tompa zúgás a koponyában” (445). A szómenés és a koponya, mint színhely egy korábbi Beckett-műből ismerős, a Zsarátnok című rádiójátékból (Embers, 1959). Ada figyelmeztetése a Nem én alapötleteként is felfogható: „Egyedül leszel a hangoddal, végképp egyedül, nem lesz más hang a világon, csak a tiéd” (306). Férje, Henry a tengerparton elhunyt apja képzeletbeli alakjához („vak, bolond öregember”) majd feleségéhez, Adához beszél, szüntelenül: „El kellene menned az orvoshoz ezzel az örökös beszélhetnékeddel” (303). Gramofont cipel magával mindenhova, hogy elnyomja a hangját, de „semmi értelme”. Fia, Addie hallja, amint a vécén is beszél: „mondd neki azt, hogy imádkozom” (304). Az ima és a szómenés a Nem énben is összekapcsolódik, hiszen a vénasszony könyörgése, hogy legyen vége az egésznek, csak olaj a tűzre. Henry ugyanakkor nem irtózik annyira saját beszédétől, mint a vénasszony. Verbális foglalatoskodása apjával és történeteivel az idő kitöltésének egyetlen lehetséges módja,13 „minden szótag: egy megnyert másodperc” (306).14 A kapcsolat az apával, családjával, a semmibe tartó történetek Boltonról és Hollowayről, mind „haldokló zsarátnok” (298). A Nem énben a zümmögést egy szintén bizonytalan eredetű15 fénysugár kíséri,16 amely „ csak azért van, hogy…kínozzon”. Beckett számára a fény az abszurd nélkülözhetetlen eleme: „Ha mindent sötétség borítana, az egyértelmű volna. A fény jelenléte azonban megmagyarázhatatlanná teszi
Személyes vonatkozású, közel esik Beckett születési helyéhez, vö. Gontarski (1985: 149). Gontarski (1985: 146). 11 „I am not unduly concerned with intelligibility, I hope the piece may work on the nerves of the audience, not its intellect” – fogalmazott Beckett egy Jessica Tandynek adott interjúban, idézi Brater (1987: 23). 12 Szerinte mindez megtalálható Az utolsó tekercsben és az Ó, azok a szép napokban is, de teljességgel hiányzik a Nem énből, 146. 13 Egy alapvető különbség a nagy drámákhoz, mindenekelőtt a Godot-ra várvához képest. Az idő kitöltését célzó dialógus internalizálódik, áthelyeződik az emberi tudatba. A Zsarátnok egy elszigetelődött emberi agyban zajló történéseket mutatja be, amelyben a kitalált (Bolton, Holloway) és a valós személyek (Henry apja) közti különbség alig észlelhető. 14 Ezzel együtt azzal is tisztában van, hogy hova tartanak a szavai: „szerelő kilencre? (Szünet) Ja, persze, a lefolyó. (Szünet) Szavak” (308-309). 15 „mint a holdfény…de valószínűleg nem… [.…] nem a hold” (445). 16 Vö. a Zsarátnok abszurd szinesztéziájával: „Hallgasd a fényt” (296) („Listen to the light”) – mondja Henry vak apjának. 9
10
NYELVVILÁG
52
IRODALOM
helyzetünket”.17 A Godot-ra várók életében a fénysugarat a küldönc fiú jelenti, aki újra és újra feltűnik, hogy késleltesse a nagy találkozást. A késleltetés egyben a remény fenntartása is, hogy a várakozás nem hiábavaló. Beckett ellenpéldája Racine Phaedrája, amelyben a klasszikus dráma szabályainak megfelelően a végzet a kezdetektől determinálja a hősnő sorsát. Nincs kétség afelől, hogy Phaedra a sötétségbe tart, és közben megvilágosodik, „de nekünk, akik sem görögök, sem janzenisták nem vagyunk, nem adatik ilyen világosság” – fogalmaz Beckett.18 A szavak áradásának lehetséges kezdőpontja a Nem énben az az áprilisi reggel, amikor „kankalint gyűjtött céltalan”, és „akkor hirtelen…lassanként…minden elsötétült” (444). Ez az állítás nemcsak önmagával kerül ellentmondásba, hanem a következő megállapítással is, amely szerint a roham mindig télen kezdődik, „a hosszú esték […] a sötétség órái”-ban (450). Miközben mindene mozdulatlan, a reflexek még működnek: „a szemhéj rezdülése…érzékelhető …feltehetőleg…néha…kirekeszti a fényt…reflexnek hívják” (446). Bár az összeköttetés az aggyal megszűnt, a szemhéj reflexszerűen védekezik a kínzó fény ellen. A beszélő harmadik személyben reflektál önmagára, fülel, hogy „valamit kihámozzon [….] saját gondolataiból” (447), mint egy kívülálló, megfigyeli testének működését: „mintha az egész test megszűnt volna [.…] az ajkak…a pofacsont…az áll…a nyelv…nem nyugszik egy pillanatig se…a száj lángol [….] fogalma sincs miről beszél” (447).19 Ahogy a Száj a megvilágítás révén leválik az arcról, úgy függetlenedik az agy is a beszédtől, az önérzékelés az egyes szám első személytől („nem én”). Az asszony nedves tenyeréről tudja meg, hogy sír: „ül és a kezét bámulja…ott az ölében…tenyérrel fölfelé…hirtelen meglátta hogy nedves…a tenyere...alighanem könnyek…alighanem az ő könnyei” (448). A test megszűnésével az én is megszűnik, feldarabolódásával az én is önálló, egymással kapcsolatba nem hozható részfunkciók halmazává válik. Ugyanakkor a test más megközelítésben „gépezet”, amely meghibásodott,20 és amelynek részfunkcióit az agy már nem képes koordinálni. Ha öntudattal rendelkezik is a beszélő, az éntudat teljességgel hiányzik belőle. Felmerül a kérdés, hogy a szavak áradása milyen ént konstruál. Roland Barthes ’A szerző halála’ (’La mort de l’auteur’) című esszéjéből tudjuk, hogy „a nyelvnek ’alanya’, nem ’személye’ van”.21 A Nem énben a szavak az alanyiságot, mint olyat is felfüggesztik, illetve átruházzák arra a bizonyos harmadik személyre: „mi?...kicsoda?...nem!...ő!” De honnan ered a szavaknak árja? A szavak nem egyidejűek az öntudatra ébredéssel, hanem megelőzik azt, más szóval nem az én beszéli a nyelvet, hanem a nyelv az ént. Nem kétséges, hogy a töredezett, inkoherens nyelv esetében egy töredezett, inkoherens én konstituálódásáról beszélhetünk, vagyis a nyelv olyan ént beszél, amilyen maga a nyelv. Gyermekkorában lelencként arra nevelték, hogy higgyen egy könyörületes istenben. A könyörületes isten említésére azonban minden alkalommal „kurtán felnevet”, talán mert „a szeretet semmilyen fajtáját” sem tapasztalhatta meg. A normális létezés egyenlő a szenvedéssel, amelyre csak azért nem képes, mert meghibásodott gépezetként funkcionál a teste. A könyörületes isten iránti cinizmust „If there were only darkness, all would be clear. It is because there is not only darkness, but also light that our situation becomes inexplicable”, Tom Driver-interjú, L. Graver-R. Federman szerk. (1979: 220. 18 „For us who are neither Greek nor Jansenist there is not such clarity”, uo. 19 Vö. a Monológ testkoncepciójával: „A szavak kiesnek a száján. Működik még a szája”. Ford. Romhányi Török Gábor, 498. 20 Ez az ok, hogy képtelen szenvedni: „megtehetné, hogy…nyöszörög,…néha…vonaglani nem tudott…mintha igazán szenvedne…de nem tudott…nem bírt semmiképp…valami hiba volt a szervezetében…képtelen tettetni…vagy a gépezetben…sokkal inkább a gépezetben…nincs összeköttetés…sosem kapja meg az üzenetet…vagy nincs ereje válaszolni”, 445. 21 In A szöveg öröme (1996: 52). 17
NYELVVILÁG
IRODALOM
53
indokolhatja az is, hogy könyörgése, „hogy legyen vége az egésznek…megválaszolatlan ima” (450). A szeretet hiányából fakad a „gyöngéd kegyelem” („tender mercies”) bibliai frázisának22 kiforgatott mantrázása. Az örömöket egész életében úgy kerülte, mint a fényt, és „bűnhődéstudata” („notion of punishment”) van attól, hogy nem érez semmi örömöt, „amikor nyilvánvalóan örömöt akartak szerezni neki”. A bűnhődéstudat, mint minden érzés vagy állapot, bizonytalan és ellentmondásos: „egyik vagy másik bűnéért…vagy mindért…vagy különösebb ok nélkül…öncélúan” (445) tör rá. El nem követett bűnökért bűnhődik, miközben sziszüphoszi küzdelmet folytat saját szavai ellen. A bűnhődéstudat vallásos kontextusban és társadalmi vonatkozásban egyaránt felmerül. Utóbbi színtere a bíróság, a felelősségre vonás, ahol „valamit…mondani kellett [….] akkor a bíróságon…mit tudott felhozni a mentségére…bűnös vagy nem bűnös…álljon fel…hangosabban…ott állt a semmibe bámult…a szája félig nyitva mint rendesen…várta hogy elvezessék” (449). A „valamit mondani kellett” az egész darab mottója lehetne, és egyben a szerző apológiája is. A bíróságon elhangzó „nem én” egy értelmetlen felelősségre vonás értelmetlen hárításának beszédaktusa.23 Közölni a szavakat elválasztó pontokat, az értelem hézagjait lehet, a semmibe tartó, hirtelen (vagy lassanként) elillanó életet. A bíróság ezzel együtt egy másik értelemben vett felelősségre vonás színtere is. Az egyes szám első személytől ódzkodó beszélő kerüli az azonosulást saját szavaival. A „Nem én” ebben a kontextusban inkább „Nem én mondtam”, „Nem én vagyok az, aki ezt meg ezt mondta”, és így tovább. Egy olyan vádlott hárítása, aki nem képes felelni saját kijelentéseiért, vagy azonosulni velük. Bár az egyes szám első személlyel való azonosulás már a regénytrilógiában is központi probléma, Brater helyesen állapítja meg, hogy míg ott a főszereplő (Malone, vagy a megnevezhetetlen) keresi az egybeesés lehetőségét, a Nem én vénasszonya minden erejével elhatárolódik tőle.24 A tárgyra és szemre szétválasztott főszereplő a Filmben is önmaga elől menekül. A szem (a kamera) az üldöző, az üldözött pedig az én maga. Az önazonosítás, ellentétben a Nem énnel, bekövetkezik, mert, ahogy a szerző megállapítja: „a nemlét keresése a külső érzékelés előli menekülés révén meghiúsul, mert az önérzékelés elkerülhetetlen”. Ez a kijelentés természetesen nem általános érvényű, hiszen a szerző rögtön hozzáteszi: „A fentieknek igazságértéke nincsen, mindössze szerkezeti és dramaturgiai fogásnak tekintendő” (Film, 384). A Nem énben az önérzékelés elkerülhetőnek látszik, még a bírósági „eljáráson” is, amely éppúgy elvarratlan szál a darabban, mint a többi, ezért semmiképp sem jelenik meg az azonosítás olyan kényszerítő erővel, mint – ahogy látni fogjuk – a Katasztrófában. Meglepő módon sem Brater sem Gontarski nem tematizálják mélységében a Nem én öniróniáját. A Száj természetesen a szerző szája is, a Hallgató pedig sajnálkozó közönsége. A Nem én című darab tehát végeredményben nem különbözik a vénasszony fejében hallható zümmögéstől. Zümmögés maga is, amely visszavezethető a semmit mondás közléskényszerének becketti ars poeticájára. Olyan művészeteszmény ez, amely egy feloldhatatlan ellentmondást testesít meg. A művészet feladata nem más, mint „annak kifejezése, hogy nincs mit kifejezni, nincs mivel kifejezni, nincs miből kifejezni, nincs erő kifejezni, nincs vágy kifejezni, plusz a kifejezés feltétlen kötelessége”.25
Jeremiás 3:22-23, vö. Gontarski (1985: 146). Innen a kényszeres 3. személy használata. 24 Brater (1987), 23. 25 „The expression that there is nothing to express, nothing with which to express, nothing from which to express, no power to express, no desire to express, together with the obligation to express” idézi Andrew K. Kennedy, Samuel Beckett, 14, ford. Takács Ferenc, Előre vaknyugatnak (1989: 387). A meglepő fordulat: „plusz a kifejezés feltétlen kötelessége” élesebb és precízebb, mint Romhányi fordítása: „még ha van is valami kifejezési késztetés”, John Calder (2006: 135). 22 23
NYELVVILÁG
54
IRODALOM
Az asszony „egész lénye csüng a szavain”, hogy felfogjon valamit értelmükből, ahogy a Hallgatóval együtt mi is csüngünk a darab pontokkal, kihagyásokkal tarkított szövegén, hogy „kihámozzunk belőle valamit”. Igyekezetünk, hogy összefüggést teremtsünk mondatrészek és gondolat között, töredék és egész között, analóg a vénasszony agyának abbéli törekvésével, hogy koordinálja a test részeinek funkcióit. Beckett talán a Nem énben találja meg közléskényszeréhez a legmegfelelőbb formát. Az Akkor (That Time, 1974-75) sok tekintetben a Nem én párja. A láthatatlan pódiumon álló Hallgató arcát látjuk három méter magasságban a színpad fölött. Mihelyt kinyílik a Hallgató szeme, A, B és C hangok kezdenek folyamatosan váltakozó monológokba.26 A három hang a színpad különböző pontjain hallható, tehát, bár nyilvánvalóan a Hallgató belső hangjairól van szó, térben elkülönülnek egymástól (jobbról, balról és fölülről érkeznek hozzá a hangok). A három monológ három életszakaszt elevenít meg: az ifjúkort (B), a felnőttkort (A) és az öregkort (C). A szavak áramlása ezúttal hézagmentes, az egyes fázisokon belül (tagolatlansága ellenére) koherens, a történetek információértéke megbízható. A két rövid szünet alkalmával a Hallgató, aki önmagát Krapphoz hasonlóan hallgatja, a beszéd közben lecsukódott szemét ismét kinyítja, és lélegzete hallhatóvá válik. A darab végén mindez kiegészül fogatlan mosolyával. A darabzáró gesztus emlékeztet Winnie mosolyára az Ó, azok a szép napok! végén, valamint a Katasztrófa fináléjára. A Nem én és az Akkor nagyon közel állnak egymáshoz, ezért Beckett sohasem egyezett volna bele, hogy együtt adják elő a két darabot.27 A hasonlatosság szembetűnő, a színpadkép, a hang(ok) és Hallgatója kettőse, valamint a fény kiemelt szerepe tekintetében egyaránt. A fény a kamera lencséjéhez hasonlóan leszűkíti a teret (That Space),28 ráirányítja a közönség figyelmét arra a bizonyos apró részletre, amelyen keresztül feltárul egy másik világ emlékekből összerakott mozaikos tere. A néhány kivétellel összefüggések és kapcsolódási pontok nélkül felsorolt, illetve megismételt emlékek a Nem én emlékei is: a születés; a „romokban heverő” gyerekkor; a szeretet hiánya; a magányos öregember; a végtelen tél; a holdfény. Gyerekként egy bizonyos romnál, Foley tanyáján („kis része még áll, a többi romokban”) rejtőzködött, egy kövön ülve, a csalán közt, képeskönyvet lapozgatva. A Nem énnel szemben ő hagyta el a szüleit, és bár az otthoniak kutattak utána, az alapvető élmény a magány, amely öregkoráig elkíséri. A rom az egész életén át meghatározó helyszín, öregemberként is visszatérne oda „megnézni áll-e még”.29 A magány színtere, ahol önmagával beszélget: „magaddal ki mással beszélgetve hangos képzeletbeli párbeszédet folytattál gyermekkorodban” (457). A rom (ruin) rituális látogatása az egyetlen kapcsolódási pont, az egyetlen közös nevező fiatalkori és öregkori énje között, a különböző életszakaszokon átívelő alapélmény. A rom az otthon ellenképe, mint ahogy az önmagával folytatott párbeszéd is a szülőkkel megszakadt kapcsolaté. A rom menedéke az emberi egzisztencia egyedül hiteles és valóságos otthonának végső becketti víziója. Az egyes szám első személyt az Akkor hangjai éppúgy kerülik, mint a Nem én Szája. Az uralkodó személyes névmás ezúttal nem az ő, hanem az önmagának szegezett második személy, A és C esetében egyes számban, B szerelmi jelenetet taglaló beszámolóiban néha többes számban. C, az öregkor minden tapasztalatának birtokában visszamenőleg elvitatja az ’én’ használatának jogosságát: „mi a jóistennek mondtad életedben egyetlenegyszer is önmagadnak hogy én na gyerünk ki vele (a szem lecsukódik) mondhattad-e életedben önmagadnak valaha is hogy én”. Az én Az egyes hangok saját témájukat folytatják, ismételgetik, nem egymáséit. Így mindvégig megmarad a töredékesség, folytonosság nélkül, Beckett szavaival „sans solution de continuité”, idézi Gontarski (1985: 156). 27 Az Akkor ugyanabból az alapanyagból készült, mint a Nem én („cut out of the same texture as Not I”), mondta Beckett Patrick Magee színésznek, idézi Brater (1987: 37). 28 Vö. Brater (1987: 36). 29 Már nem jut ki oda azon az úton, kénytelen visszafordulni. A visszatérés lehetetlensége az önmagával való azonosulás kudarca is. 26
NYELVVILÁG
IRODALOM
55
kimondásának, felvállalásának lehetősége megszűnik abban a pillanatban, „amikor nyáladékkal bemocskolt apró féregként előráncigáltak letisztogattak és életre pofoztak” (458).30 A rom mellett további visszatérő elem az ifjúkori és az öregkori epizódok között a könyv. A gyerek egy képeskönyvbe menekül magányában, öregemberként pedig, az örök télben („örökké tél van mindig esik”), egy könyvtárba húzódik vissza az eső elől: „sokáig éljen a díjmentes kultúra amit a hajléktalanoknak juttat a gondviselés” (460).31 Szintén kövön ülnek B szótlan szerelmesei. A búzaföldön néha suttogva „esküdtök hogy szeretitek egymást nem érve egymáshoz”. A vallomást könnycseppek kísérik: „mielőtt végleg elapadtak”, és egy döglött patkány, mielőtt végképp eluralkodna a páthosz. B hangsúlyozza, hogy „nincs testi érintkezés két árny is lehetne ha nem hallatszana az esküdözés” (459). Az epizód Krapp szakításjelenetét idézi, a nádasba sodródott csónakban fekvő szerelmesek elhidegülését. Az Akkor talán minden Beckett-műnél konkrétabban fogalmaz a szerelem ellehetetlenülésének okáról: „Kételkedni kezdtél egyre inkább kételkedni benne hogy valaha bárkinek is mondtad hogy szereted csak kitaláltad egyszer hogy megvédd magad az ürességtől folyton folyvást ezeket a régi meséket hogy megvédd magad az ürességtől különben megrohan elborít” (457-58). A mesék kiagyalása, akár a darab történetszövése, védekezés az üresség ellen. A szerző öregkori menekülése a könyvbe, az írásba. A tanyasi romból az enyészet becketti állomásain át végül az olvasatlan könyveken gyűlő könyvtári por lesz a darab végére, az „akkor”-ból (that time) pedig „soha” (no time): „senki sem jött és ment soha nem ment soha” (463). A döglött patkány, az arcképcsarnok a „kortól megfeketedett holtak” arcképeivel, a minden ellepő por, amely öregkori látomás is lehet, mind a halál előhírnökei.32 Beckett kései műveinek egy részében megfigyelhető a muzikalitás és az auralitás koncepcionális dominanciája. Versek és dalok ugyan meghatározott pontokon megjelennek a nagy drámákban is (A játszma vége, Ó, azok a szép napok!), kiegészítő érvénnyel aláhúzva a darabok (ön)iróniáját. Esett szó hang és hangeffektusok szerepéről Zsarátnok című, viszonylag korai rádiójátékban is, amelyben Henry szüntelen szómenését a tenger zúgása és paták dobogása kíséri. Az auditív mező új jelentőségének érzékeltetésére jó példa a paták dobogása és az emberi léptek üres kopogása közötti dramaturgiai különbség. A következő darabban a léptek zaja nem kísérő elem, hanem az egész mű alapkoncepciója: „A fel- és alá járkáló nő az alapgondolat” – fogalmazott a szerző – „a szöveg, a szavak mind erre a képre épülnek”.33
Léptek A Léptekben (Footfalls, 1975) May „földet söprő pongyolában” fel s alá járkál gyönge megvilágításban az egyébként sötét színpadon. Jobbról balra halad, és vissza, pontosan körvonalazott pályán, 9 lépést mindkét irányba, szabályozott fordulókkal. Távoli harangszó hallatszik, és a léptek visszhangja. A harangszó által sugallt és a darab végén konkretizálódó helyszín a templom, az istentisztelet, ott kezdte a járkálást: „Az ő nyomorúságos kereszthajójában” (471). A színpad sötét felső részéről női hangot hallunk, amely May hangjához hasonlóan „halk és Innen az első személy felfüggesztése, amely az ember világra jöveteléből adódó paradoxon – nem választotta, hogy megszülessen, mégis ő a felelős az életéért (lásd a bírósági jelenetet a Nem énben) – grammatikai rekonstrukciója. Kiemelés tőlem. 31 „places you hadn’t to pay to get in like the Public Library that was another great thing free culture far from home”. A könyvtár előnye az eredeti szöveg szerint abban áll, hogy messze van az otthontól. Ez a megfogalmazás még erősebb összefüggést létesít gyerekkori és öregkori menekülés között. A fordítás ezen a ponton félrevezető, az otthonkerülés nem feltétlenül jelent hajléktalanságot. 32 „Egy téma volt mindig. A holtak. A haldoklás és elmúlás”, Monológ, 500. 33 Idézi Gontarski (1985: 164). Ford. tőlem. 30
NYELVVILÁG
56
IRODALOM
vontatott”. Beckett összefoglalója szerint a darab három részből tevődik össze, először a lány (May) beszél beteg anyjához, majd az anya beszél lányához, aki valójában nincs is ott, végül a lány felidézi emlékeit egy másik anyáról és lányáról”.34 Az álmából ébredő, feltehetően haldokló anyáról való gondoskodás éppoly rutinszerű, mint A játszma végében a fájdalomcsillapító adagolásának, vagy az Ó, azok a szép napokban Winnie tevésvevésének pontos időzítése: M: Megint adjak injekciót neked? H: Igen, de még túl korán van. (Szünet) M: Megint megfordítsalak az ágyban? H: Igen, de még túl korán van. (Szünet) M: Megigazítsam a párnáidat? (Szünet) Váltsak lepedőt? (Szünet) Beadjam az ágytálat? (Szünet) Az előmelegített ágytálat? (Szünet) Átkössem a felfekvéseidet? (Szünet) Lemosdassalak? (Szünet) Megnedvesítsem kiszáradt ajkadat? (Szünet) Imádkozzam veled? (Szünet) Éretted? (Szünet) Megint. (Szünet) H: Igen, de még túl korán van. (468). Nyilvánvaló, hogy a „túl korán” nem a betegség kezelési fázisainak valamilyen, orvos által előírt sorrendjére utal. Akár az említett nagy drámákban, a Léptekben is az idő ritmikus kitöltésének elemi igényét tükrözi. Az idő értelmetlen múlására annak ritmikus tagolásával adott válasz a Becketthősök és elsősorban a Léptek haldoklójának utolsó és ezért legnyomatékosabb kezdeményezése. A ritmus védekezés a káosz ellen, forma, amely otthont teremt a zűrzavarban.35 A darab belső ritmusa különböző síkok közötti ugrások sorozata, amelyben jelen és múlt éppúgy váltakozik, mint testi és testetlen, emlék és képzelet, mint egyik személy a másikkal,36 vagy az én önnön hiányával. Nyelvi szinten a dialógus az elbeszéléssel, az egyes szám első személy az egyes szám harmadik személlyel. A fény hol a sötétséggel, hol a hangeffektusokkal váltakozik, a szavak a léptek kopogásával. Az oda-vissza járkálás önmagában is a perspektivizmus demonstrációja, hiszen a járkáló hol az egyik, hol a másik oldalát mutatja. „Sétálok tehát vagyok”: Petrus Gassendi ironizáló formulája lehetne a második rész címe, amelyben az anya beszél gyermeke furcsa szokásáról. A járkálás gyerekkorában kezdődött, amikor elszigetelte magát a többi gyerektől, visszavonult a házba, és „Kislánykora óta nem járt odakint” (469). A fordulópont akkor következik be, amikor már a puszta járkálás, a mozgás nem elég, több kell: „Úgy gondolom anyám, hogy a lépteket hallanom is kell, bármilyen gyöngén hallatszanak” (470). Bizonyságot saját létezése felől egyedül a léptek kopogásában nyerhet, a halott, hangtalan léptek következésképpen a létezés hiányáról tanúskodnak. A Léptek, akárcsak a Nem én és az Akkor, jelentős hangsúlyeltolódást mutat az életműben az aurális dimenzió felé, ahol a szavak és a hangok jelentőségükben túllépnek a színpad vizuális elemein. Kundert-Gibbs megfogalmazásában ezek a darabok kevésbé épülnek reprezentációra, hang és látvány egyenlő mértékben uralják a színpadot.37 Hoon-sung Hwang szemiotikai tanulmányában a Léptek fel s alá járkáló nője már három szignifikációs szinten jelenik meg, vizuális, aurális és képzeletbeli (fiktív) szinten. 38 A három szint keveredik, és ahelyett, hogy újabb és újabb támpontokkal megvilágítaná a járkálás okait és Idézi Gontarski (1985: 162). Ford. tőlem. Henry a Zsarátnokban olyan lóról álmodik, amely egy helyben, de ritmusra jár, 300. A művész feladata, hogy formába [például ritmusba] öntse a zűrzavart, fogalmazott Beckett egy Tom Drivernek adott interjúban („To find a form that accommodates the mess, that is the task of the artist now”), Graver, L. – Federman szerk. (1979: 219). 36 Vö. Gontarski (1985: 162). 37 John Leeland Kundert-Gibbs (1999: 138). 38 „One Mirror is ’Not Enough’ in Beckett’s Footfalls and Ohio Impromptu”, Modern Drama 36, 3: 373. 34 35
NYELVVILÁG
IRODALOM
57
körülményeit, egyre kevesebb fogódzót ad. A tematikus részek egyre kevésbé tűnnek valóságosnak, ezért nem hagyatkozhatunk a pusztán referencialitáson alapuló értelmezésre. A képzelet, a fikció fokozatosan eluralja a darab szignifikációs mezőit, aminek csak látszólag mond ellent az életrajzi vonatkozás. Kundert-Gibbs felhívja a figyelmet arra, hogy Beckett anyját is Maynek hívták, és Parkinson kórban szenvedett. A betegség egyik tünete lehet a fáradhatatlan fel s alá járkálás.39 A saját műveit folyamatosan dekonstruáló Beckett azonban nem hagy teret az életrajzi és a fiktív elemek közti különbség értelmezői megragadására és kiaknázására. May későn jött a világra, születése tehát éppúgy nem tökéletes, mint a vénasszonyé a Nem énben. Kundert-Gibbs megállapítása szerint a járkálással éppen ezért vesz elégtételt, azaz újjáteremti, megszüli önmagát a terhesség kilenc hónapjának ütemes végiglépkedésével (May kilenc lépést tesz meg mindkét irányba).40 A darab ekképpen magáról a születésről szól, ahol szülő és gyermek egyazon személy, a szülész(nő) pedig a közönség, aki mindezt végigasszisztálja.41 A harmadik részben May tovább járkál, ám léptei nem hallatszanak. Halkabb a harangszó, még gyöngébb a megvilágítás. A valóságtól, a referencialitástól való elrugaszkodást a színpadi eszközökön kívül fiktív szereplők is nyomatékosítják. Winterné, „akire biztosan emlékszik az olvasó”, lányával – „Amy a lány keresztneve, az olvasó biztosan emlékszik rá” – beszélget istentisztelet után. A közönséget, az olvasót nagymértékben elbizonytalanítja, kizökkenti a referencialitás felfüggesztése, amely egyben a színpadi valóság és a közönség valóságérzete közötti közös nevező eltörlése, és egy új közös nyelv, a különböző terek és idősíkok kevert referencialitásának megteremtése. Valóság, emlékezet, és képzelet egybemosódik, amikor a járkáló May harmadik személyben beszél egy járkáló lányról, Amyről (May anagrammája), és egy istentiszteletről, ahol a lány hangja hallható ugyan, de ő még sincs jelen. Winterné hangsúlyozza, hogy „talán csak képzelődött” (fancy) az istentiszteleten, amikor azt hitte valami különöset vett észre. A képzelődés ismételgetése (háromszor fordul elő egymás után) előrevetíti lánya rendhagyó kijelentését, amely szerint „az égvilágon semmit sem vettem észre, se különöset, se mást. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit, az égvilágon. Nem is voltam ott” (472). Talán akkor is képzelődött Winterné, amikor azt hitte, lánya hangját hallja, ahogy „áment” mond („Tisztán hallottam a hangod”), holott az nem is volt ott. Lánya hangja elméjében visszhangzik, mint a sokak által42 az egyik lehetséges forrásnak tartott T. S. Eliot versben: Léptek visszhangja az emlékezetben A folyosón át, ahol nem haladtunk Az ajtóhoz, melyet ki nem nyitottunk A rózsakertre. Szavaim Visszhangja lelkedben. (Burnt Norton)43 Az emlékezetben visszhangzó léptek párhuzamba lépnek az anya elméjében visszhangzó szavakkal. Eliot „rózsakert”-je Beckettnél „régi kuckó”, „ahol ez az egész elkezdődött”, vagy templom, ahol a lépkedő létezése bizonytalan, és a valóság kétségessé válik. Kundert-Gibbs (1999: 153). Kundert-Gibbs (1999: 157). 41 Vö. Anna McMullan (1993: 102). Idézi Kundert-Gibbs (1999: 157). 42 James Acheson, Enoch Brater, John Leeland Kunder-Gibbs. 43 Ford. Vas István, T. S. Eliot versei, Budapest: Európa, 1996. „Footfalls echo in the memory / Down the passage which we did not take / Towards the door we never opened / Into the rose-garden. My words echo / Thus, in your mind.” 39 40
NYELVVILÁG
58
IRODALOM
A Léptek valójában két kérdés köré épül, a „nem elég?” és a „nem voltál ott?” kérdése köré, amelyeknek Beckett utasításai szerint hasonlóan kell elhangzaniuk, hogy világos legyen az egyes részek közti párhuzam.44 May számára az adhat egyedül bizonyosságot létezéséről, ha hallatszódnak a léptei, Amy viszont nincs jelen, amikor beszél. Az egyik akusztikai nyomot hagy maga után, a másiknak azonban nyoma sincs a nyelvi kifejezés automatizmusában. Az „ámen” egy istentiszteleten nem egyéni szófordulat, önkifejezés, hanem közösségi beszédaktus, válasz egy közösséghez intézett ritualizált kijelentésre: „Atya, Fiú és a Szentlélek legyen és maradjon mivélünk, most és mindörökké” (472). A közösségben feloldódó egyén valójában nincs ott, abban az értelemben, ahogy a kereszthajóban egyedül járkáló May jelen van saját egyéni cselekvésében. A fel s alá járkálás nem közösségi aktus a Léptekben, hanem az egyénnek a kiüresedett frázisokkal operáló közösséggel (egyházzal?) szembeni kétségbeesett önkifejezése. Egyéni rítus, lépték, amellyel saját létét és idejét méri, pontos ritmusban. A „nyomorúságos kereszthajó” („his poor arm”) egyéni tere élesen elválik az istentisztelet közösségi terétől. A lépteknek ugyanakkor hallatszódniuk kell, mert kopogásuk az istentiszteleten elhangzó frázisok üres kopogása is. A Léptek tere ritualizált, szent tér – a fogalom Peter Brook-i és Mircea Eliade-i értelmében egyaránt45 – ahol a színpad és a templom padlója egyformán kopog. Ez a tér azonban nem egy közösségi aktus révén ritualizálódik, hanem egy magányos egyén fáradhatatlan és kitartó önkifejezése által. Ebben a mozdulatsorban az én egyszerre konstituálódik és oldódik fel. A harmadik részben a léptek nem hallatszanak, May előbb saját képzeletében él tovább (Amyként), majd a darab végére végleg eltűnik: „Maynek nincs nyoma” („No trace of May”). A nyom a léptek nyoma, May nyoma, az én nyoma. May nyomtalanul eltűnik, létezéséről mégis marad egy nyom: maga a Léptek. A nyom derridai nyom, a jelenlét hiánya, az önkifejezés kudarca. A szavak egymásra utalnak, újabb és újabb szignifikációs szinten megkérdőjelezve egymás igazságértékét. A „nem elég” a nyelvi megfogalmazás elégtelensége is. A rendelkezésre álló szavak disszeminálják ahelyett hogy konstituálnák May jelenlétét. Szétszórják térben és időben, egyre távolabb egy feltételezett valóságtól. A darab központi hiánya egy visszatérő szókapcsolatban körvonalazódik: „revolving it all”: H: Már soha nem hagyod abba. (Szünet) Örökké ezen jár az a…? M: (megáll) Ezen? H: Ezen az egészen…(szünet)…ezen jár az a kevés eszed? (Szünet) Ezen az egészen. (469). A „revolving it all” fordítása nem következetes, hol „ezen jár az eszed”, hol „ezt akarod forgatni [.…] ezt az egészet” (472). Az eredetiben a „revolve”, (forgat) erőteljesebb, elszántabb törekvést mutat, Sziszüphosz fáradhatatlan sziklagörgetését idézi. May is így görgeti előre reménytelen vállalkozását, hogy önmagát érvényre juttassa. Az „it all” („ez az egész”), amely a kéziratok szerint a darab eredeti címe lett volna,46 egy referencia nélküli semleges névmást ismételget, ami egy misztériumra utal a darab középpontjában. A második rész elbeszélőjétől tudjuk, hogy May éjszakánként beszél: „amikor azt hiszi, nem hallja senki. (Szünet) Elmondja, hogy is volt. (Szünet) Megpróbálja elmondani, hogy is volt. (Szünet) Ez az egész. (Szünet) Ez az egész [it all]” (470). May sem, a Léptek sem mondja el, „hogy is volt”, csupán annyi válik bizonyossá, hogy a szavak alkalmatlanok, akkor is, ha senki sem hallja őket, mint May éjszakai vallomásait, de akkor is, ha halljuk őket, mint mi, a közönség, a Léptek szavait. Az „it” a becketti Megnevezhetetlen (a regény angol fordításban The Unnamable). A névmás egy a névmások Beckett rendezői megjegyzései, lásd Gontarski (1985: 168). Kundert-Gibbs (1999: 141). 46 Gontarski (1985: 169). 44 45
NYELVVILÁG
IRODALOM
59
zűrzavarában, amely mint jel semmi másra nem utal, mint a többi jelre. Az „én” (I) váltakozik az „ő”-vel (she) a második rész elején: „Most itt járkálok. (Szünet) Vagyis jövök és őrködöm. (Szünet) Az éj beálltával. (Szünet) Azt képzeli, hogy egyedül van. (Szünet) Nézzétek csak, hogy álldogál ott, milyen mereven, arccal a falnak” (469). A hang éppúgy kerüli az első személy használatát, mint a Száj a Nem énben. A névmások tehetetlenül forognak az én körül a nyelvi megragadás illúziójának jeleiként. May jobban bízik léptei kifejezőerejében, mint saját szavaiban, hiszen ragaszkodik hozzá, hogy azok, a szavaival szemben, hallatszódjanak. Lépteivel igyekszik „ezt az egészet” kikopogni, mert kimondani nem lehet.
Altatódal Beckett 1979-1980-ban angolul írt verses drámája, az Altatódal (Rockaby) minden bizonnyal a Nem énnel kezdődő sorozat utolsó darabjának tekinthető. Az egyénről leválasztott, mégis sajátjaként feltüntetett hang ezúttal is főszereplő, priorizált információs csatorna. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyedül a hangra hagyatkozhatunk. A hintaszékben ringatózó, „idő előtt megöregedett nő” képe („fekete nagyestélyiben”) a darab alapötlete, csakúgy, mint a lépkedő nő a Léptekben. Kép és hang kapcsolata hierarchizált, drámai viszony az Altatódalban is. A kép nem beszél, azt beszéltetni kell, ha másként is, mint ahogy a festményt (mondjuk a Nem énben Caravaggio festményét) kommentálja egy tárlatvezető. A kései Beckett-darabok kiemelt szereplője a fény, amely a szerzői jegyzetek között a legelsőként kap helyet. A fény életre kelti, amit kihasít a színpad sötétjéből, majd felváltva hol a hintaszékre, hol az arcra összpontosul. A darab végén beálló halált is a fény kialvása jelzi. Azt mondhatjuk tehát, hogy ha a Beckett-szöveg folyamatosan disszeminálja is a jelentést, a fény konkrétabb utalásokat közvetít, amennyiben konkrét szerzői utasítások eszköze: „A fej félrecsuklik és mozdulatlanná dermed. A fény kialszik”. Beckett a testtartást és a ringatás módját is pontosan előírja. A fej félrecsuklásáig a test merev, a nő „fehér keze a karfa végét szorongatja”. A ringatás „gyönge”, „lassú”, a hintaszéket nem maga a nő mozgatja, hanem külső vezérlés működteti. Mindebből máris világosan látható, hogy nem egy ebéd utáni könnyű sziesztázásról van szó, a ringatózás nem komfortélmény. A hintaszék mozgása a hang megszólalásával együtt veszi kezdetét, és az egyes sorokat ütemesen kísérő ringás csak akkor szünetel, amikor a nő és a hang – adott helyeken együtt mondott – sora visszhangzik. A darab első szava a „tovább”, ami azt sugallja, hogy a ringatás tart már egy ideje, vagyis hiányzik a születésnek a Nem énben és a Léptekben megszokott kezdőpontja. Ezt rögtön egy szünet követi, majd a hang és ringatás együtt, egészen a következő szünetig. A szünetek alatt a fényerő enyhén csökken előre vetítve a végső kihunyást. Az így tagolt Altatódal akár egy négy felvonásos drámának is felfogható, amelyben számtalan téma ismétlődik, és folyamatosan, apró részletekkel bővül. A magnóról szóló hang motívuma Az utolsó tekercsből ismerős, amelyben szintén a hallgató szereplőnek a saját, múltban rögzített hangját halljuk. Krapp a múltban is, a jelenben is saját beszámolóit rögzíti, és rendezi lajstromba, hogy később életének különböző epizódjait visszahallgathassa, és rögzítse az epizódokkal kapcsolatos érzéseit. Krapp, mint láttuk, a korábbi énjével azonosulni képtelen, végtelen távolságból, értetlenkedve szemléli saját magát. A ringatózó nő ezzel szemben összhangban van a felvételről szóló hanggal, bár manuálisan nem ő irányítja a felvételt, mint Krapp, hanem egy külső erő, amely a ringatást is vezérli. Az Altatódalban a puszta szó irányít: „tovább” („more”), és az értetlenkedés, eltávolodás helyett a hallgató az azonosulás jeleként egyes sorokat kórusban mond a felvételről szóló hanggal. A „gondozatlan, szürke hajú”, „nagy szemű”, „fehér, kifejezéstelen arcú” nő tehát végső soron maga irányítja az eseményeket, a mechanikát, egyetlen szó erejével. A darab ekképpen a kezdeményező aktivitás és a beletörődő passzivitás furcsa elegyét demonstrálja. A szavai hatékonyságát tekintve aktív nő passzívan ül a hintaszékben, miközben „fehér keze a karfa végét szorongatja”.
NYELVVILÁG
60
IRODALOM
Beckett kitér a hintaszék minden részletére: „Nagyon világos, fényezett fája csillog ringás közben. Lábtámasz. Egyenes támla. A lekerekített, befelé hajló karfák az ölelés képzetét sugallják”. A széken ülő passzív Beckett-hősök egyik utolsó képe az Altatódal ringatózó nőalakja. Murphy hintaszékétől Hamm kerekes karosszékéig, vagy B tolószékéig a Színműtöredék I-ben (Rough for Theatre 1, 1950es évek vége), Krapp íróasztalszékétől a ’Mozdulatlanul’ főszereplőjének nádszékéig Beckett a legkülönbözőbb módon ülteti hőseit. A passzivitás másik visszatérő formája Malone-nál és az „Első szerelem” című novella főszereplőjénél a fekvés, odúban, padon vagy ágyban. A minden cselekvéstől visszavonult ember archetípusa a 19. századi orosz irodalomban keresendő, a lishnyij cselovék, a felesleges ember alakjában. Beckett homo patiensei47 Goncsarov ágyban élő főhőséhez, Oblomovhoz hasonlítanak, nem véletlenül nevezte e néven magát Beckettet egy pártolója.48 A passzív Beckett-hősök ugyanakkor nem osztogatnak parancsokat a helyettük cselekvő szolgáknak, mint Oblomov Zaharnak. Goncsarovnak, és a Puskintól Turgenyevig terjedő orosz irodalom egészének egyik népszerű figurája a felesleges ember.49 Népszerűsége azonban korántsem jelentett egyeduralmat, és egyidejűleg minden cselekedet létjogosultságának, értelmének megkérdőjelezését. Ezzel szemben A játszma végétől eltekintve, ahol Clov folyamatosan kiszolgálja Hamm szeszélyeit, Beckettnél a cselekedet át nem ruházható, hiszen, mint olyan, általában és végérvényesen értelmét vesztette. A felesleges ember tehát az abszurd gondolkodás számára a cselekvés feleslegességét belátó, passzivitásba vonult személy: így hát végül egy hosszú nap végén visszament a házba visszament végül mondván önmagának hát ki másnak vége legyen már vége legyen már a kutatásnak visszament és leült az ablakához ült nyugodtan ablakánál szemben egyéb ablakokkal
(506)
A „vége legyen már” („time she stopped”) összesen hatszor hangzik el kórusban (dőlt betű) a darab során, megismételve a hang által szólóban mondott verssort. A vég nemcsak a ringatásra vonatkozik, hiszen a ringatás az élet metaforája, a lecsukódó szem, majd az alvás pedig a halálé. Az ablaknál ülő homo patiens a kései novella, a ’Mozdulatlanul’ (’Still’) főszereplőjének (egyetlen szereplőjének) párja. Ez utóbbi nádfonatú székében ülve az ablaknál hol a naplementét nézi, hol egy fát vagy bokrot, miközben egész teste remeg. Neme bizonytalan, mivel egy személyes névmás sem szerepel a szövegben. Akár a fent vizsgált művekben, ebben is a testrészek apró, önálló mozgása helyettesíti a szubjektum tevékenységét.50 A ’Mozdulatlanul’ szintén „egy hosszú nap végén” játszódik, a naplementével együtt a fény ereje egyre csökken, akár az Altatódalban, és hasonlóan kiemelt szerepet kap a szem is, amely vagy tágra nyitva mered a környező természet egy apró részletére, vagy lecsukódik. A nyugalmi helyzetben, mozdulatlanul ülő, és egy pontra figyelő A kifejezés Frank Kermode-tól származik: „We know the Beckettian homo patiens, sinking progressively into immobility”, (1971: 214). 48 Lásd Takács Ferenc utószavát az Előre vaknyugatnak c. kötethez (1989: 381). 49 Lásd Bakcsi György (1962: 59-60). 50 A ’still’ szó angolul kétértelmű, ami a szöveg szempontjából nem elhanyagolható. Egyik jelentése ’mozdulatlan’, ’rezzenéstelen’, de utal e mozdulatlanság időbeli kiterjesztésére is, ’még mindig’. In S. E. Gontarski (szerk), Samuel Beckett: The Complete Short Prose 1929-1989, (1995: 240-242). 47
NYELVVILÁG
IRODALOM
61
ember Beckett buddhista szerzetese is lehetne, aki nap mint nap az ablaknál szemlélődik, meditál. A címben sugallott nyugalom és rezzenéstelenség azonban csak látszólagos, közelebbről nézve a szemlélődő egész testében reszket.51 A reszketés, vagy remegés nemcsak a címmel kerül ellentmondásba, de a meditáció nyugalmi alaphelyzetével is összeegyeztethetetlen. A ringatózó nő keze a karfát szorongatja, ami, mint láttuk, egyáltalán nem egy komfortélményben történő önfeledt feloldódást sejtet. Beckett visszavonultan ülő hősei haszontalanul, és sosem jókedvükben üldögélnek, helyzetük kényszerhelyzet, amely sziszüphoszi kényszerpályájuk felismeréséből következő, szenvedéssel teli passzivitás. Passzivitás és szenvedés együtt járnak, és ebből, ahogy Takács fogalmaz „idővel kénytelen valamiféle szervezett és gépiesen rendezett időtöltésbe, passzióba menekülni”.52 Ez a gépiesített cselekvés a Proust-könyv szerint nem más, mint a Szokás, ahol viszont az unalom fenyeget. A ’Mozdulatlanul’ és az Altatódal mutatja meg legerőteljesebben, hogy közelről nézve a homo patiens passzivitása és mozdulatlansága reszketéssel, szenvedéssel párosul. Ez adja az abszurd művek alapfeszültségét, és biztosítja az abszurd fennmaradását. A képtelenség a belenyugvásra, az elfogadhatatlan elfogadására. A meditáló buddhista ennek pont az ellenkezőjét demonstrálja: a belenyugvás, a feloldódás, a lemondás boldogságát. Az Altatódalban Beckett minden eddiginél gondosabban ügyel a fokozatokra. A fényerő enyhén csökken, a nő szeme egyre jobban lecsukódik, a felvételről szóló hang fokozatosan halkul, és a kórusban mondott sorok is minden alkalommal egyre halkabbak. Így bár a sorok szinte mindegyike többször is megismétlődik, a fokozatok révén mégis újabb és újabb hangsúlyt, illetve színezetet kap. Az egyes felvonások a véggel kezdődnek: „mígnem végül”, „így hát végül”, és többnyire azzal is végződnek: „vége legyen már”. Az eredetiben az utolsó, negyedik felvonás befejező sorai szintén a véget nyomatékosítják, ha más szavakkal is. Ezt a fordítás sajnos egyáltalán nem adja vissza: rock her off stop her eyes fuck life rock her off rock her off
ringasd el innen el odaát ringasd el innen el odaát odaát
Az élet elutasításának végső és legerőteljesebb kinyilvánítása az Enoch Brater szerint a Mercier és Camierből átemelt „fuck life”.53 Az egész darab apokaliptikus hangvétele és líraisága egyedülálló a Beckett-életműben. Az Altatódal valójában egy vers, műfaja a ringató (lullaby), amelyet formailag a szöveget felvonásokra osztó szünetek, a felvett hanggal együtt mondott és ily módon kiemelt sorok, valamint a fény játéka tesznek drámává. A beszéd és mozgás összehangolt, az egyes sorokat a ringás üteme tagolja. Amikor a ringás szünetel, a beszéd is szünetel, a kettő külön nem választható. További közös ismertetőjegyük mechanikus, gépi eredetük, hiszen a ringást gépi úton vezérlik, a beszéd pedig magnóról szól. A hang harmadik személyben beszél egy magányos nőről, aki önmagához hasonló „eleven lelket” fürkész. Bár a hang a nő hangja, az éppúgy kerüli az első személyt, mint a Száj a Nem énben, és így mechanikailag is, nyelvtanilag is leválik a nőről magáról. A nő így olyan alteritással találja szemben magát, amely a mechanika segítségével eltávolított, és ezért más színben feltüntetett önmaga. A kórusban mondott sorok az önmagával azonosulás pillanatai. „Close inspection namely detail by detail all over to add up finally this whole not still at all but trembling all over” (240). 52 Utószó Samuel Beckett, Előre vaknyugatnak: válogatott kisprózához (1989: 383). 53 Brater (1987: 171). 51
NYELVVILÁG
62
IRODALOM
Az alteritás kérdésében az Altatódal ugyanakkor fontos fordulópont a Beckett-drámában. A darabban minden felvonásban visszatérő momentumként megjelenik a másik megtapasztalásának igénye. Az „öreg hintaszékben” ringatózó nő („anyja ringatózott benne [....] mígnem elérkezett a vége”), folyamatosan kutat, fürkész, „valaki más után”, „hasonló lény után”, „egy élő lélek”, „csak egyetlenegy” után. A másik azonban nem lehet teljesen más, a nő csak önmaga másaként tudja a másikat elképzelni. A másik lévinasi értelemben vett végtelen mássága Pinter drámáiban körvonalazódik. Beckettnél a „más magányos ablakok” mögött ülő mások elérhetetlenek maradnak, következésképpen a nő saját alteritásával („her own other”) néz szembe: ideje lemenni a meredek lépcsőn le egészen mélyre önmaga mélyére másik énje lelkébe
(510)
Mint láttuk, a paták dobogásától a Zsarátnokban, a visszhangzó emberi léptekig a Léptekben, és az ütemes ringatózásig az Altatódalban a muzikalitás fokozatos eluralkodását találjuk a vizsgált darabokban. Ez a tendencia egyik folyománya az én nyelvi megragadására tett kísérletek kudarcának, amelyet a fenti elemzések során igyekeztem kimutatni. A bevezetőben említett töredék – a kései Beckett-dráma sajátossága – így egy befejezetlen zenemű töredékeként születik újjá, amelyben organicitása is érvényre jut. Felhasznált irodalom Bakcsi, György (1962): Goncsarov. Budapest, Gondolat. Barthes, Roland (1996): A szöveg öröme, ford. Babarczy Eszter, Budapest, Osiris. Beckett, Samuel (1989): Előre vaknyugatnak: válogatott kispróza, ford. Takács Ferenc. Budapest, Európa. ---. (1966): Happy Days. London, Faber and faber, 3. kiadás. ---. (1987): The Complete Short Prose 1929-1989, szerk. S. E. Gontarski. New York, Grove Press. Brater, Enoch. Beyond Minimalism: Beckett’s Late Style in the Theatre, Oxford, Oxford UP. Calder, John (2006): Samuel Beckett filozófiája, Budapest, Európa. Gontarski, S. E. (1985): The Intent of Undoing in Samuel Beckett’s Dramatic Texts, Bloomington, Indiana UP. Graver, L. – Federman, R. (1979): Samuel Beckett: The Critical Heritage, London, Routledge and Kegan Paul. Hill, Leslie (1990): Beckett’s Fiction in Different Words, Cambridge, etc., Cambridge UP. Kennedy, Andrew K. (1991): Samuel Beckett, Cambridge, Cambridge UP. Kermode, Frank (1971): Modern Essays, London, Fontana Books. Kundert-Gibbs, John Leeland (1999): Nothing is Left to Tell: Zen/Chaos Theory in the Dramatic Art of Samuel Beckett, London, Associated University Presses. McMullan, Anna (1993): Theatre on Trial: Samuel Beckett’s Later Drama. New York, Routledge.
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
Köszönettel1 J
J A A C Q M E L, 2015
63
E L I Vudu és tudomány Z – Loák harca a hívők kegyeiért – A B DR. KÉRI ANDRÁS U E S houngánnak KVIK T és H mambónak,
„A vudu a nép lelke, igazi hite, egyetlen erőforrása.”2 (Jacques Stéphen Alexis) Mwen salywe nou tout onon Bondye akt out lwa Ginen! (Köszöntés Isten nevében, az elődök és a loák nevében!) Haiti neve összeforrott a vudu szóval attól a perctől kezdve, hogy megérkeztek az első rabszolgák és magukkal hozták afrikai vallásukat. A haiti vudu kialakulásához, nemzetalkotó erővé válásához Ayitínak, Hispaniola sziget nyugati felének sajátos történelmi eseményei meghatározó tényezővé váltak. Az elszigeteltség jótékony hatást fejtett ki saját vallásuk létrejöttében, s az ország nevével együtt beírta magát a világtörténelem dicső eseményei közé: az első ország, amely eltörölte a rabszolgaságot, a kontinens első teljesen független országa, mert bár az Egyesült Államok megelőzte, néger lakosságára mindez nem vonatkozott. E háttér ismerete nélkül aligha érthető meg a vudu. Történelem más megközelítésben Az európai (vagy nyugati) történetírás torz szemléletének ékes bizonyítéka Haiti múltjának és jelenének megítélése, melyből a történelmi tények ránk, fehérekre vonatkozó negatív vetülete és következményei egyszerűen kimaradnak3. A 2010. január 12-én bekövetkezett katasztrofális, 7-es erősségű földrengés szinte letarolta az országot, amely közvetlenül a lakosság egyharmadát, hárommillió lakost érintett, s közülük – hivatalos adatok szerint – 222 ezren vesztették életüket. Az országról megjelent minden egyes cikk részletesen taglalta Haiti nyomorát, a mindent átszövő korrupciót, a véres diktatúrákat, de hogy ehhez mi, „fehérek” nagymértékben hozzájárultunk, az sehol sem olvasható. Haiti történelme a nyugati civilizáció máig élő rasszizmusának története, amely nem óhajt szembenézni saját bűneivel, felelősségével, ehelyett elhárít, és másokra mutogat. A Népszabadság 2010. január 22-i számában jelent meg Szőcs László írása „Haiti megfizette a korai függetlenség árát” címmel. Mindez azt sugallja, jobban járt volna, ha kivárja, amíg a francia gyarmatosítók kegyeskednek önállóságot adni karibi birtokuknak4, csakhogy az állati sorban tartott négerek nem így gondolták, nem akartak még legalább százötven évig fehérek uralma alatt élni. Mindez nem is olyan meglepő a kultúrkörünkben nevelkedett ember számára, aki minden, sémákba Jacques houngan, vudu pap (1933-2013) és Elizabeth mambo, vudu papnő (1944) – vudu névábrázolás a loák megidézése szerinti kötelékben, tiszteletbeli szerzőtársak képében. Őket, autentikus forrásokat szokták „adatközlőknek” nevezni, pedig ők vannak a tudás birtokában. 2 Muzsikáló fák, Kossuth Kiadó, Budapest, 1962, 160. 3 Dr. Kéri András: Haiti és a fehér ember története, NyelvVilág, 2010/9. 60-64. 4 Hivatalosan 1697-től francia birtok. 1
NYELVVILÁG
64
CIVILIZÁCIÓ
nem sorolható eseményt kellő távolságból „felülről szemlél”. Ugyanis ezt tanulta, látja, érzékeli a mindennapok során. Haiti 1804. január 1-én nyerte el függetlenségét, miután a francia forradalom (1789) hatására a rabszolgák fellázadtak (1791. augusztus 14.), s lett a világ első néger állama, melyet Gonaïves városában kiáltottak ki. Olyan érték volt gyarmattartóiknak a „korona gyöngyszeme”, hogy Napóleon csapatokat küldött visszaszerezésére, sikertelenül. 1790-ig rabszolgamunkán alapuló, virágzó cukornád- és kávéültetvények sokasága jött létre Haitin. A XVIII. század második felére a világ legnagyobb cukor- és kávétermelője lett, az utóbbiból a világtermelés 60%-ával. A világ leggazdagabb gyarmatán 450-500 ezer rabszolga dolgozott, s ez a Karib térség 1,2 milliónyi feketéinek több mint egyharmada. (Az Egyesült Államok gyapot- és dohányültetvényein ekkor félmillió néger robotolt.) A francia birtokokon használták a legfejlettebb technikát, ezért a rabszolgatartás, a legelmaradottabb társadalmi berendezkedés a legfejlettebb „rabszolga-intenzív” gazdasággal párosult, ez pedig a gyarmatok közül a legszigorúbb rabszolgatartást is jelentette. A XVIII. század közepén a francia külkereskedelem harmada irányult a szigetországba, s Haiti majdnem olyan gazdagságot jelentett az anyaországnak, mint amit Spanyol-Amerika a spanyoloknak. 793 cukornádprés, 3150 indigó- és 389 gyapotfeldolgozó, 182 rumlepárló, 50 kakaóültetvény, valamint számos tímárműhely és téglagyár működött a gyarmaton5, melyek termékeinek szállításához 750 hajóra és 80 ezer matrózra volt szükség Haiti és az anyaország között6. Az ország – függetlenné válásától kezdve – sosem ismerte a belső társadalmi békét. A tanulatlan feketék a fehéreket utánozták, lesték el tőlük a kegyetlenkedés változatos formáit, amit a forradalom során „hasznosítottak”, s a francia mintát követve lettek császárok, királyok, rasszisták és rabszolgatartók. Jean Jacques Dessalines, a „haza atyja”, aki kikiáltotta a függetlenséget, egy évre rá, Napóleont utánozva császárrá választatta magát. Később Christophe-t koronázták királlyá I. Henry néven (1811). 1915-ig, az amerikai megszállásig, az ország élén 22 zsarnok vagy autokrata váltotta egymást. Minden kormány alatt kaotikus állapotok uralkodtak, s ez ma is így van. A függetlenséggel nem tudtak élni, s kivívása után szociális ellentétek robbantak ki a mulatt elit (5%) és a néger tömegek (95%) között, és gazdasági válságba süllyedt az ország. Az ültetvényes gazdálkodás felbomlott, és visszatértek az afrikai hagyományos, feudális gazdálkodáshoz. De még a rasszizmus sem tűnt el. Még ma is úgy tartják, hogy aki gazdag és néger, az mulatt, míg az a mulatt, aki szegény, csak néger. Mindezért persze nem csak Haitit lehet okolni. Az önállóvá válás után az országnak meg kellett váltania Párizstól a fegyverrel kivívott „szabadságát” olyan áron, melyet ma kamatostól szeretne visszakapni (17 500 millió euró) az egykori gyarmattartótól. Európa sohasem bocsátotta meg „megalázó győzelmüket”7, „a méltóság elleni bűntett elkövetését” (értsd, hogy fel mertek lázadni a fehérek ellen), ezért támogatták X. Károly francia királyt, aki 150 millió aranyfrank kárpótlást követelt, amely akkoriban Franciaország éves költségvetése volt, gyarmataival együtt. Ez az aránytalanul nagy teher, melyet természeti kincseivel fizetett, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ország gazdasági stagnálása egy évszázadon át tartson. A haiti kincstár üres volt, ezért a kártérítés első részletének kifizetésére 30 millió frankot francia bankárok kölcsönéből fizették8. Ez volt az ára annak, hogy a gyarmattartó elismerje Haiti függetlenségét (1825). (Az összeget később, 1838-ban ugyan 60 millióra csökkentették, de erre kellett volna fordítaniuk az állami bevételek kb. 80%-át még 1913-14-ben is.) A tartozást Haiti 1938-ig fizette az amerikai bankok segítségével és megtelepedésével.
Suzy Castor: Significado histórico de la Revolución de Saint-Domingue, Casa de las Américas, 2004/234. 3-10. Gérard Pierre-Charles: Política y sociología en Haití y la República Dominicana, UNAM, México, 1974, 17. 7 A néger és mulatt hadsereg legyőzte a 76 hajóval és 22 ezer katonával érkező napóleoni hadsereget. 8 Lutskov: Veinte años de la ocupación de Haiti, 97. In. Sobre la historia de las intervenciones armadas norteamericanas, Ed. Progreso, Moscú, 1985. 97-117. 5 6
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
65
Az első szabad és független néger köztársaság létrejötte megbocsáthatatlan bűnnek számított a fehérek uralta világban, ami Haiti ki nem mondott, de gyakorlatban megvalósított, 60 éven át tartó elszigeteléséhez vezetett. Az Egyesült Államok nyomására Spanyolország és Franciaország is embargót vezetett be. Nem ismerték el független országként és kirekesztették a nemzetközi közösségből és senki sem kereskedett velük. (Az Egyesült Államok csak 60 évvel a szabadságuk kivívása után ismerte el önállóságát.) Az igazságtalan mértékű kárpótlás, az elszigeteltség és a diktatórikus rendszerek egyre súlyosabb válságba sodorták az országot. 1910-ben az amerikai Citybank – az adósság törlesztésének segítése címén – megvásárolta a Haiti Központi Bankot. A sorozatos amerikai beavatkozások során 1914-ben tengerészgyalogosok vitték New Yorkba az ország aranykészletét, majd 1915-ben meg is szállták 19 évre (1934). Az amerikai fennhatóság alatt több mint 300 ezer haiti állampolgár emigrált az országból. Ekkor lett François Duvalier a nacionalista mozgalom egyik vezetője, s a nacionalizmust és a vuduizmust tekintette a haiti kultúra forrásának. Hiába. A 30-as évek közepén kampány indult a vudu ellen, s 1935-ben illegálisnak nyilvánították e vallás gyakorlását. Ezt tovább fokozta, hogy „A XX. század 40-es éveinek elején hivatalosan is támogatott katolikus kampány indult a vudu hitgyakorlat ellen vidéken és a városokban. A klérus, a rendőrség és a katonák betörtek a templomokba és mindent megsemmisítettek, ami az afrikai gyökerekre emlékeztette az embert. A városi elit a vidéki tömegek vuduját támadta, mondván, ez az egyik legnagyobb akadálya a sziget társadalmi-gazdasági fejlődésének. …. A kampányt a nemzetellenes oligarchia szította.”9 A kampányban számos gyilkosságot is elkövettek. Ez ellen emelte fel szavát J. F. Alexis író is: „Azt szeretnék, hogy tagadjátok meg a loákat a fehérek vallásáért, ám a ti vallásotok a kukorica, a fehéreké pedig a búza.”10 Amikor Duvalier 1956-ban hatalomra került, mint vudu főpap az egyházat maga mellé állítva építette ki diktatúráját, s vudu szimbólumokat és rítusokat alkalmazott a lakosság megfélemlítésére. A harmincezer főt számláló magánhadseregét a vudu mondák rémének, Tonton Macoutnak (Emberevő Óriás) nevezte el. Hadügyminiszterévé egy Gonaïves-i varázslót nevezett ki, hogy a haiti nép benne lássa Baron Samedi (Szombat Báró) megtestesítőjét, a temető urát, aki azért üldözi az embereket, hogy a halálba vigye őket. A diktátort, Papa Docot 1971-ben fia, Baby Doc (JeanClaude Duvalier) váltotta, aki 1986-ig uralkodott. A katolikus papok és misszionáriusok kihasználták a Duvalier-család elleni gyűlöletet és hajszát indítottak a vudu papok és templomok ellen. Az 1980-as években kb. 1500 vudu papot és papnőt gyilkoltak meg. Az amerikai Stratfor kutatóközpont tanulmánya azt a sommás konklúziót vonta le az ország 200 éves függetlenségét (2004) vizsgálva, hogy „Haiti nem képes magát kormányozni.”11 (Értsd képtelenek erre az itt élő négerek.) A XXI. században ezen már mosolyogni sincs kedvünk. Tény, hogy az afrikai rabszolgák a függetlenség kikiáltásával elérték az emancipációt, de képtelenek voltak egy békés és prosperáló országot teremteni, s ez állt a világot befolyásolni tudó, Haitira szemet vetett nagyhatalmak érdekében is. Az Egyesült Államok tengerészgyalogosaival 1857 és 1900 között 19 alkalommal avatkozott be az ország életébe „gazdasági érdekeinek megvédése” érdekében. Csak akkor vonult ki (1935), amikor elérte célját: behajtotta adósságait és megváltoztatta az alkotmány egyik pontját, amely megtiltotta az ültetvények külföldieknek való eladását. Külügyminisztere, Robert Lansing az amerikai jelenlét alatt azt mondta, hogy „a néger faj természetéből fakad a primitív élet és a civilizációra való fizikai képtelenség.”12 Nancy Morejón: Fundación de la imagen, Ed. Letras Cubanas, La Habana, 1988. 206. J. S. Alexis: Muzsikáló fák, Kossuth Kiadó, Budapest, 1962, 243. 11 El País, 2008. február 26. (Talán mert nem is hagyták: csak körül kellett volna nézni egy kicsit a saját házuk táján, mivel az amerikaiak 1857 óta folyamatosan beavatkoznak az ország életébe.) 12 Eduardo Galeano: Los pecados de Haití, 2010. március, kézirat - (Az invázió egyik vezetője, William Philips szerint „Ez egy alsóbbrendű nép, amely képtelen volt megőrizni azt a civilizációt, amit a franciák hagytak itt.” Montesquieu kortársa, David Hume szerint „ki tudnak fejleszteni bizonyos emberi készségeket, mint ahogy a papagáj is megtanul néhány szót…”. Etienne Serres, anatómiával foglalkozó zseni Párizsban felfedezte, hogy „a négerek primitívek, mert kicsi a távolság a köldökük és péniszük között.”) 1916-tól 1924-ig a Dominikai Köztársaságot is megszállták. 9
10
NYELVVILÁG
66
CIVILIZÁCIÓ
Az Egyesült Államok, amely mindaddig az emberi jogok védelmének bajnoka, amíg közvetlen vagy közvetett érdekei mást nem kívánnak, a 30 ezer áldozatot követelő véreskezű Duvalier diktatúrát 30 éven át támogatta (1957-1987) elsősorban Haiti stratégiai helyzete, Kubához való közelsége miatt. Haiti az az ország, ahol a hihetetlen is realitás: ahol a népesség 90%-a nem beszélte és nem is értette soha az ország hivatalos – és egyben az elit – francia nyelvét, s Répiblik Dayti (Haiti Köztársaság hivatalos kreol neve) csak 1987-től ismeri el egyenrangú nyelvként a nép nyelvét, a kreolt (kreyol), melyet sehol máshol nem értenek; ahol az AIDS megjelenéséig virágzott az Egyesült Államokba irányuló vérexport; ahol az 1980-as évek közepén még hajsza indulhatott a vudu vallás követői, papjai és templomai ellen. A katolikusok a vudut az „ördög vallásának” nevezték, híveit pedig az amerikai protestáns egyház a „sátán gyermekeinek” tartotta. A titkos vallásháborút az Egyesült Államok tőkeerős egyházai is támogatták, mivel a keresztény evangelizáció évszázadok óta sikertelen kísérletet tesz e „pogány hit” gyökereinek kiirtására. Ahol 2004-ig jelentős bevételre tettek szert az útlevél-kereskedelemből, melyből az Al Kaidának is jutott; ahol a XX. században rendszeresen külföldi csapatok, főként amerikai tengerészgyalogosok állomásoztak; ahol 2008-ig 32 puccs volt; ahol szinte mindent importálni13 kell; ahol a szakképzettek 80%-a külföldre emigrált; ahol a több százezer mozgóárus a gazdaság „motorja”, mivel az átutalások és a nemzetközi segélyek után ma ők állítják elő a GDP legnagyobb hányadát. Haiti tipikus példa az állam nélküli társadalomra. René Préval, Haiti demokratikusan megválasztott elnöke (2004) maga vallotta be, hogy igen csekély a tényleges hatalma, mert az országot a Világbank és a Pénzügyi Alap irányítja. Akár hányszor folyamodott hitelért, hogy az éhezőknek kenyeret, az analfabétáknak oktatást, a parasztoknak földet adjon, még csak válaszra sem méltatták. Vagy ha igen, kikötötték, hogy a még megmaradt állami szektort is adja magánkézbe. Haiti kegyvesztett ország, melyet a természet és a történelem viharai évszázadok óta egyaránt sújtanak. 2008 augusztus végén – szeptember elején a Karib térségen tíz nap alatt átviharzó három hurrikán mérhetetlen pusztítást vitt végbe. Az indiánok szélistene, Huracan senkit és semmit sem kímélt, és letarolta a leginkább kiszolgáltatott Haitit. A károkat az ENSZ több milliárd dollárra becsülte a mindössze 27 750 km² területű és közel 10 millió (2014) lakosú, afrikai nyomorban élő országában, melyet legutóbb pusztító földrengés tetézett. A GDP 60%-a elveszett ott, ahol a lakosság 70%-a amúgy is a szegénységi küszöb alatt él, s többségük napi egy dollárból tengődik. A földrengés (2010) után megindult a harc az újjáépítés irányításáért (a jövedelmező segély bizniszért), a hosszú távú berendezkedés megteremtéséért, melyben az amerikaiak élen járnak. Nem véletlenül kiabálták az éhező, reményvesztett emberek, hogy „kevesebb katonát és több élelmet”. Haitin az elmúlt évtizedek erdőirtásai során az ország faállományának 98%-át kivágták. Ez a meggondolatlan természetpusztítás minden nagyobb esőzés alkalmával megbosszulja magát. A talaj kevesebb vizet képes elnyelni, és mivel már nincsenek fák, melyek gyökerei útját állhatnák a meginduló nedves talajnak, már semmi sem védi a településeket a földcsuszamlások ellen. Persze ezen csak az csodálkozik, aki nem tudja, hogy a lakosság energiaforrásának 70%-át fa vagy faszén szolgáltatja. Így az sem meglepő, hogy a talajerózió már katasztrofális méreteket ölt. A hegyvidékes, túlnépesedett ország területének eredetileg 20,3%-a művelhető, de mára már csak 12,7%-át hasznosítják. Haiti, amely valaha a karibi szigetvilág és a francia gyarmatbirodalom gyöngyszemének számított, mára letarolt sivataggá változott, erodált termőföldekkel. A helyzetet tovább nehezíti a lakosság robbanásszerű növekedése, ahol átlagosan közel 5 gyerek jut minden egyes családra. A vidék egyre kevésbé képes eltartani a lakosságot, és az elképesztő nyomor miatt egyre többen a reményteli városi szegénységet választják. Aki ott sem találja meg számítását, és sikerül neki, többnyire lélekvesztőn külföldre menekül. Ma a kivándorlók az ország éves költségvetésének több 13
Az export alig több mint az import ¼-e (2014).
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
67
mint háromszorosát utalják haza. A szerencsésebbek, másfélmilliónyian az Egyesült Államokban, Kanadában és Franciaországban találtak menedékre. De azok – közel 3 millió – is szerencsésnek mondhatják magukat, akik a Masacre határfolyón átszökve csak a szomszédos Dominikai Köztársaságig jutottak. S bár sokan szinte a rabszolgaság idejét idéző körülmények közé, cukornádültetvényre kerültek, legalább dolgozhatnak. Jelenleg több haiti orvos, mérnök, tanár van az Egyesült Államokban, mint otthon. Kevés helye lehet a világnak, ahol annyi ellentmondással, látszólag megmagyarázhatatlan jelenséggel találkozhatunk, mint Port-au-Princeben, a több mint kétmillió lakosú fővárosban. A város elegáns, jómódú és jól őrzött negyede a hivalkodó gazdagok világa. Az ő kezükben (kevesebb, mint 1%) összpontosul a nemzeti vagyon több mint fele. A népesség fele alultáplált és írástudatlan, s mindössze 110 ezren rendelkeznek a mi értelmezésünk szerinti formális munkahellyel. Néhányan luxusjachton hajóznak az öbölben, miközben az ország lakosságának 70%-a munkanélküli, s csak 54%-ának jut ivóvíz. A várható élettartam a férfiaknál 55, a nőknél 58 év, azaz 15 évvel kevesebb, mint a szomszédos Dominikai Köztársaságban. Haitit a világ tíz legszegényebb országa közé sorolják, ahol a tuberkulózis, a malária és az AIDS arat, s ahol a gyermekhalandóság hússzorosa a kanadainak. Társadalmi fejlettsége alapján a világranglistán Szomáliával és Jemennel együtt a 134. helyen áll. Egy 2007-es vizsgálat kimutatta, hogy az Egyesült Államokban és Európában leginkább elterjedt HIV-vírusfajta Haitiból származik. A kutatók szerint az „ősvírus” 1969 körül érkezett a karibi országból az Egyesült Államokba, s onnan terjedt el a világon. Az Afrikából bekerült HIV vírus 1966 körül kezdett el fertőzni Haitin. A feltételezések szerint Kongóban dolgozó vendégmunkások hurcolták be. Ma a lakosság 8%-a fertőzött, és évente 30 ezren halnak meg. A gazdagság kétes eredete jórészt az ország második legfontosabb bevételi forrásából, a nemzetközi segélyek eltulajdonításából – és a drogkereskedelemből – ered. Haitit a világ negyedik legkorruptabb országának tartják. De itt halad át az Egyesült Államokba irányuló kokain 20%-a is. Bár Haiti volt az első ország, amely hivatalosan eltörölte a rabszolgaságot, mégis jelenleg kb. 250 ezer gyermek szolgál tehetős családoknál. Ők az új rabszolgák, a főleg vidéki 7 és 14 év közötti fiúk és lányok. Haitin hiába tiltja törvény a 12 éven aluliak dolgoztatását, senki sem tartja be. A szegény családok inkább cselédnek adják gyermekeiket, mintsem éhezzenek, s hogy jobb körülmények között nőhessenek fel. Ezt a rendszert, „tradicionális embertartást”, kreol nyelven restavec-nek nevezik (a francia reste avec, „maradj vele” alapján). Még a Dominikai Köztársaságba is „kiközvetítik” őket, és a határon szemet hunynak e gyermekkereskedelem – és illegális határátlépés – felett. Azok, akik megszöknek gazdáiktól, az utcákat uraló gyerekbandák táborát növelik. A főváros legnagyobb nyomornegyede a 300 ezer lakosú Cité Soleil, melyet egy 40 m széles szennyvízcsatorna szel át. Sajátos társadalmát felfegyverzett bandák uralják. Törvényen kívüli világ, ahova még a rendőrség is félve merészkedik be. Óvatos becslések szerint is 200 ezer fegyver van magánkézben, és csak 20 ezer a rendőrökében. Ezzel szállnak szembe az egymást váltó diktátorok magánhadseregeinek maradványaival, a 2004-ben feloszlatott katonaság tagjaival és az egyéb fegyveres bandákkal. Az egyik volt magánhadsereg, a chimére14 vezetője, Amaral Duclona mondja, hogy „Jézus Krisztus is chimére volt, s ön is az lehet, ha megalázzák. És Cité Soleilben a nyomor rosszabb, mint a megalázottság.”15 Haiti népének büszkeségénél csak nyomora nagyobb, de a kilátástalanságtól a szegények tömege szinte mindenre képes a túlélésért. Nem véletlen, hogy Haiti befelé forduló ország. Népének nyelvét, akárcsak a hivatalossá vált vallását (2003), a vudut nem érti meg az előítéletekkel és rasszizmussal átitatott uniformizált világ, amely különös viszonyt és előnytelen kapcsolatokat kényszerített – és kényszerít ma is – az országra. Egy mitológiai lény, állat felvett neve, melynek kecske a teste, sárkány a farka és tüzet okád. Jelszavuk -– és a francia gyarmatosítóktól eltanult harci módjuk -– a „koupe tét, boule kay” (levágni a fejeket és felgyújtani a házakat). 15 Cambio 16, 2010. február 1. 14
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
68
Pedig népe többre, kultúrája és vallása fenntartások nélküli tanulmányozásra és megértésre érdemes. A vudu nemcsak vallás, hanem kultúra és életmód is egyben. Haiti történelmi folytonosságát, ellenállásának különösségét (a vele mindig ellenséges közeli és tágabb környezetében), sajátos (és egyedi) történelmi útját a világ nem tudja tolerálni, nem képes „másságát” befogadni, ahogy Haiti sem képes – magától, segítség nélkül – a világhoz kapcsolódni. Az új Haiti a felégetett ültetvények hamuján született, s a karibi szigetvilágban innen indult az első „nacionalista gondolat”, a függetlenségben való hit eszméje. Dessalinest a nemzet, Alexandre Pétiont a köztársaság alapítóinak tekintik, s egyben a latinamericanismo elindítóinak, akik fegyverrel, pénzzel és élelemmel támogatták Miranda és Bolívar16 harcát a spanyol gyarmatok függetlenségének kivívásáért. Haiti győzelme, ha szerény mértékben is, de hozzájárult Latin-Amerika függetlenné válásához is. Csupán annyit kértek, hogy a felszabadított területeken számolják fel a rabszolgaságot. Egykori rabszolgák támogatták a fehéreket, akik csak azt nem teljesítették, amit kértek tőlük. A történelmet mindig a győztesek írják, de ezt, módosítani kell: a történelmet mindig a fehérek írják, még akkor is, ha vesztettek. De ugyancsak innen indult ki „a negritud mozgalom a vudunak, mint afrikai örökségen alapuló, nemzeti értékeket képviselő vallásnak az elfogadásával…”17 Vudu valóság „A karibi ültetvények rabszolgái kettős világban éltek. Létezett számukra nappali világ: a fehéreké. S létezett éjszakai: Afrika világa, mágiájával, szellemeivel, valódi isteneivel. Itt a napközben megalázott rongyosokból – tulajdon szemükben és a társaik szemében is – király, varázsló, gyógyító lett, aki a föld valódi erőivel parolázik és teljhatalmat élvez… De az afrikaiaknak… csakis ez a világ volt valóságos, amely a fehéreket kísértetté, az ültetvényi életet illúzióvá fakította.”18 V. S. Naipaul (Trinidad és Tobago) „Szavaid igaznak tűnnek, s az igazság talán maga a bűn.”19 Jacques Roumain (Haiti) 2010 októberében, a borzalmas pusztítást végző földrengés után, kolerajárvány ütötte fel a fejét, s december közepéig már legalább 45 személyt lincseltek meg, mert az a hír terjedt el, hogy a járványt kihasználva vudu papok terjesztették tovább. A vudut komolyan kell venni, mert a nép is nagyon komolyan veszi. Marie-Laurence Lassegne miniszter asszonynak kellett megszólalnia, hogy a kedélyeket lecsillapítsa, s kijelentse, hogy a „vudu papoknak nincs közük a kolerajárványhoz.”20 A haiti vudu – eredetileg afrikai fon nyelven vodun (jelentése ősi lélek, szellem) – taíno (arawak) indián, afrikai, katolikus és kelta elemek keverékéből kialakult szinkretikus vallás, melynek nincs írott bibliája, de 1997 óta január 11-e a Nemzeti Vudu Nap. A többistenhiten alapuló vudu az ellenállás, a rabszolga-felszabadítás vallása lett. De a vudu több mint vallás: világnézet, életmód, kiterjed a mindennapokra, az irodalomra21, a filmművészetre, az építészetre, a festészetre és minden Simón Bolívar 1816-ban kiadta ugyan a rabszolgaság eltörlését, de ez ténylegesen csak 1854-ben történt meg. Függetlenségüket sem ismerte el, pedig Haiti hét hajóval és katonákkal támogatta a spanyolok elleni harcát. Tadeusz Lepkowski: Haiti, Estudios del Centro de Documentación Juan F. Noyola, I-II. Casa de las Américas, La Habana, 1969. (II. kötet, 112-114.) 17 Losonczy Anna: A szentek és az erdő, Helikon Universitas, Budapest, 2001. 13. 18 Las Antillas de lengua inglesa, Casa de las Américas, 1975, n. 91. 19 Gouverneurs de la rosée, Les Éditeurs Français Réunis, Paris, 1946. 86. 20 Kormányközlemény, 2010. december 18. 21 Haiti irodalom magyarul – J. Stéphen Alexis: Muzsikáló fák (Kossuth, 1962) és Nap tábornok (Kossuth, 1965); Jacques Roumain: három fordításban is - A harmat urai (Európa, 1978), A fekete emberek (Révai, 1950), Az élet vize (Kossuth, 1963); Edwidge Danticat: Vér és cukornád (Európa, 2000). 16
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
69
másra. A kreol nyelvet sokáig a szegények nyelvének tartották, amíg ki nem vívta magának azt, hogy a haiti identitás része legyen. Addig úgy vélték, hogy nem képes „magasabb” gondolatokat kifejezni, csak a napi dolgokat. Minderre Félix Morisseau-Leroy költő, dramaturg cáfol rá, amikor 1953-ban lefordította az Antigonét kreyol nyelvre és színházi műként be is mutatta. Ezzel őt tartják e nyelv „felemelőjévé” és megmentőjévé, mivel ezzel a vudu vallás teljes jogú nyelve is lett. A kettő együtt egymást erősítve hatja át a haiti pszichét a társadalom minden szintjén, a parasztságtól a városi értelmiségig. 1962-ben születtek meg az első kreol nyelvű versek Rassoul Labouchin tollából, s lett e költészet előfutára. Az első regény megjelenési éve 1976, melyet az első színdarabok követték (1979), de ezeket a Duvalier rezsim betiltotta. A bibliát viszont a helyiek nyelvére gyorsan lefordították. Arnold Antonin nevéhez fűződik az első játékfilm – a haiti filmművészet születése – kreol nyelven: Ayiti, min chimin libete (Haiti, a szabadság útja). Ugyancsak ő készítette a világhírűvé vált haiti naiv festészetről szóló leleplező filmet: „Naív művészet és elnyomás Haitin”. A képeken látható idilli tájaknak az volt a feladatuk, hogy Haitit földi paradicsomként ábrázolják. Maga Duvalier jelentette ki, hogy ezek az alkotások kormányának legjobb nagykövetei. Kihasználta azt a tényt, ami a vudu vallás lényegéből fakad: a valóság számukra csak egy képzeletbeli világ. A vudu tartja össze a társadalmat. „…ezeréves tradíciók fizikai és szellemi valóságához hasonlít és mélyen gyökerezik a haiti mágikus, társadalmi és politikai életben. A keresztény evangelizáció hiába akarta megfosztani őket hitüktől, szokásaiktól. Szemüket Ifé felé fordítják, a néger Mekka (DélNigéria) felé. Számukra Legba a kozmosz legfőbb ura, aki loáit megbízva képviselteti magát, jelenik meg a hívőknek, megszállva egyes tagjait. A vudu meghatározó szerepet töltött be a rabszolgák felkelésében és harcában. A kreol nyelv és dobok voltak a hírközlés eszközei, ami kapcsolatot teremtett az ültetvények négerei között… Lelki menedékük volt és egyben harcuk inspirálója.”22 Mindezekről a világ szinte semmit sem tud. Ennek ellenére a vuduzás beivódott hétköznapjainkba, s általánossá vált. Ehhez döntő mértékben járult hozzá az amerikai filmipar, amely – alaposan eltorzítva a valóságot – a vudut félelemkeltő, barbár jelenségként mutatja be. A vudu jó üzlet a népbutító, pénzhajhász világban, ahol eladható hívó szó lett a tömegek számára. De vannak vudu papok is, akik turistákból és „kutatókból” élnek. Üzletággá vált a „vudu kutatás”, a horror regények és egyéb „fura” könyvek kiadása is. A keresletet elégítik ki a vuduhoz alig, vagy egyáltalán nem köthető elemekkel. A vudu vallás gyakorlatában vannak olyan jelenségek, amelyeket nehéz megérteni, de addig ne ítélkezzünk, amíg valódi okait meg nem ismerjük. Nem lehet elvárni a vudu papoktól, hogy ők maguk világítsák meg sajátos liturgiájuk egyes elemeit, mivel hagyomány náluk, hogy kívülállókat nem engednek közel magukhoz. Ezzel is erősítették összetartozásukat, őrizték s őrzik még ma is titkaikat, amely túlélésük igazi titka Ayiti szigetén. A vuduzás a fehér ember tudatlanságának megnyilvánulása: sértő, megalázó és igazságtalan. A vudu előítéletekkel terhes, lenézett vallás, de arra jó, hogy megszerezzük a vudu tudomány titkait és saját hasznunkra hasznosítsuk. „A fehér emberben kódolva van az előítélet. Nézd csak meg hány évtizede már a feketék és a fehérek papíron egyenlők az Amerikai Egyesült Államokban. És ennek ellenére ma is nap mint nap támadások érik őket. Ez az egyenlőség fehér ember módra? Nem elég papírra vetni, be is kell tartani.”23 Ok nélkül semmi sincs magától. A haiti vudut a fehér ember hozta létre azáltal, hogy számos népcsoportba tartozó feketét egyesített idegen földön a közös sorsában. A haiti forradalom 22 23
Rigaud 18. In. Pedro Jorge Vera: Haiti, Casa de las Américas, La Habana, 1967. Lásd hivatkozás 1.
NYELVVILÁG
70
CIVILIZÁCIÓ
idején a feketék pont úgy végezték ki, négyelték fel a fehéreket, ahogy azt éppen tőlük, uraiktól tanulták. Nincs mit a fejükre hányni. Pont olyan barbárok lettek, mint „művelt” gazdáik. A fehér embert terheli döntő mértékben az a történelmi felelősség, amiért Haiti ma Amerika mostohagyermeke. Főképp az általa generált beláthatatlan társadalmi-gazdasági károk az ország máig ható tragédiájának az oka. A történet egyetlen pozitív vetülete a vudu vallás nemzeti vallássá válása, amely segítette a népi ellenállást. „A vudu is megérdemli azt a tiszteletet, melyet minden más vallás is, s amit ti katolikusok is elvártok másoktól. Csak hát a fehérek nem tisztelik azt, ami idegen, főleg ha a bőrük is sötétebb.” 24 Nincs miért ítélkezni felettük. Európa sem teljesített jobban. Az inkvizícióról, a boszorkányüldözésről, a kannibalizmusunkról sem felejtkezhetünk meg. A bitófa alatt sorban álltunk emberzsírért, Pozsonyban 1745-től receptre írták fel a múmiaport, melyet a XX. század eleji Magyarországon vörösréz gyógyszertári dobozban tartottak.25 És még a Háromkirályok egyike is fekete volt. Nem válik a katolikus egyház becsületére az sem, hogy még az 1980-as években is üldözte a vudu vallás papjait. Aki egész nap alávetett volt, este – a vudu rítusokban – saját ősi világában talált erőre, hogy a következő napokat is elviselje. Szellemi, lelki időutazás volt. De nem is kell messzire mennünk. Románia „eltitkolt történelméről” csak az utóbbi időkben derülnek ki fontos részletek, ahol „a romákat 500 éven árt adták-vedték”, akár a rabszolgákat.26 W. B. Seabrook A bűvös sziget27 című könyvében Haiti XX. század eleji vudu vallását igyekezett bemutatni a kor szellemét tükrözve: szakrális kannibalizmusról, misztikus szexuális táncokról, poligámiáról – és helyenkénti poliandriáról – és zombikról ír, ahol a vudu ceremóniákat barbár eseményként értékeli. Könyvével indította el az amerikai vudu bizniszt annak ellenére, hogy ez a zombi valósághoz közeli első regény. Hollywood lett a zombi műfaj szülőhelye. Maga a szó a nzambiból ered, ami bantu nyelven egy isteni kígyó nevére utal. A „zombicsinálás” csak Haitin alakult ki. A téma iránti érdeklődés nem lankad. A közelmúltban a Fear the Walking Dead amerikai „zombiapokaliptikus” tévésorozat tarolt. Alfred Métraux: A haiti vodu28 című művében már tudományos megközelítéssel próbálkozik a XX. század közepén. Az első komoly mű, a vudu kutatás elindítója, aki a vudut „eltáncolt vallásnak”29 tartja, amely a dohomeyi fon törzs monoteista kultuszából indult, s lett „félpoliteista”30 vallás. Váratlan, talán egy fordulat kezdetét jelentő meglepetést okozott a világnak a chicagoi Field Múzeum 2015. április 26-ig tartó kiállítása, amely Haiti szent erői címet viselte. Marianne Lehmann svájci származású haiti állampolgár vuduval kapcsolatos gyűjteményéből származó 300 darabos kiállítás volt. Rituális tárgyak – pl. oltár, szobrok, dobok, áldozati tányérok, loa ábrázolások – képviselték az afrikai gyökerű teista és animista vallás kellékeit. Köztük emberi csontból faragott tárgyak is szerepeltek. S hogy miért embercsontból? Mert számukra a halál az élet része. Láthatók voltak vudu babák is tűk nélkül, melyek rituális céllal készültek. A kiállítás nagy sikert aratott. Ez volt az első nagy vudu bemutató, amely áttörést jelentett az irreális képzetek falán, s amely a vudu valóságot, a hétköznapok világát mutatta be, szakítva a mindent elnyomó sztereotípiákkal, előítéletekkel. Mindenki láthatta azt a vudu nemzeti identitás részét képező gazdag világot, amelyet Lásd hivatkozás 1. Múmia Világ - kiállítás, Magyar Természettudományi Múzeum, 2014. 26 Szőcs Levente: Rabszolgák ivadéka, Népszabadság, 2016. június. 18. – A havasalföldi és moldvai törvénykönyv kimondta, hogy „minden cigány rabszolga”. Az állam, a földesurak és az ortodox kolostorok tarthattak rabszolgát. A legkorábbi dokumentum egy 1385-ös keltezésű adománylevél. Erről szól Radu Jude rendező Alferim című filmje, amely a 2015-ös Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüstmedve díjat nyert, valami a roma származású színésznő és dramaturg, Alina Serban legújabb, a Nagy szégyen című darabja is. 27 Vízöntő könyvek, Holnap Kiadó, 1989. 28 Kalligram Kiadó, Pozsony, 2003. 472. Az első kiadás – The magic island – 1929-ben jelent meg. 29 Métraux: 217. - 9. Zene és tánc fejezet 30 Lepkowski: 154 24 25
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
71
az értékes, művészien kidolgozott használati tárgyak képviseltek,. A fehérek bármitől megfoszthatták őket, az életüktől is, de egytől, a vudu vallásuktól soha. Wass Samu gróf utazása Nyugat-Indiában című könyvében (1862) még azt írja, hogy a „…meztelenül táncoló, mindkét nemhez tartozó vodúk teste és tagjai körül kígyók fonódnak, s ezeknek a marása izgatja a vodúkat a rémséges táncra.”31 1658-ban a Fekete Kódex (Code Noir) a rabszolgaság szabályozására született, amely arról rendelkezett, hogy a feketéket katolikus vallás szerint kereszteljék meg, s minden más vallást betiltottak. Ezért van az, hogy a vudu a katolikus vallás alakjait, szentjeinek nevét vette fel, hogy elfedje a valóságot. Így lett a lakosság 80%-a katolikus, de 100%-a vudu hívő. A szertartáson az ősöknek róják le tiszteletüket, az istenekhez fordulnak, és a szabadságért könyörögnek. „Madame Delphine arra kényszerített, hogy Szűz Máriához fohászkodjak, olyan istennőhöz, aki nem táncol, csak sír, mert megölték a fiát, és mert sosem élvezhette milyen egy férfival lenni.”32 Miguel Ruíz Montañez, a Santo Domingói Egyetem professzora, a Dominikai Köztársaság és Haiti történelmének, rejtélyeinek és álmainak szakértője azt nyilatkozta a Viajar33 nevű folyóiratban, hogy „Haiti egy érthetetlen ország, egy mesebeli ország, egy földdarab, ahol azon túl, hogy különös dolgok történnek, a legkülönösebb az, hogy olykor szokásos események is megtörténnek.” A Dominikai Köztársaságban is terjed a vudu a bevándorló haitiak egyre növekvő száma miatt. A két országban közel 10-10 millióan élnek, melyből a szomszédban már 3 millió feketéről beszélnek. A Dominikai Köztársaság 2010. október 23-án csatlakozott a frankofon országok csoportjához, s második nyelve a francia lett. Az sem kizárt, hogy valamikor föderális államot hoznak létre. Vudu és tudomány „Istenem, képzeld csak el! Négerek, akik franciául beszélnek!”34 William Jennings Bryan, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere (1913-15) –
avagy loák harca a hívők kegyeiért
„A vudu az élet iskolája, minden tudás itt összpontosul. A tudomány pedig mi vagyunk. Ezt akarjátok tőlünk megszerezni és megérteni. De láttál már valamelyikünket is tudományos munkák társszerzőjeként? Maximum lábjegyzetek vagyunk. S ha nem értetek valamit, rögtön hozzánk rohantok. A vudu maga az élet, az élethez hit kell és tudás, ez a tudomány. Egyébként miért lebzsel itt annyi tudós, kutató, hogy felfedje titkainkat?”35 A soknyelvű és nemzetű feketék magukkal hozott ismereteik mellé eltanultak mindent, amit csak lehetett a helyi indiánoktól és fehér gazdáiktól, s e tudás birtokában, a természet adta környezetükben keresték meg túlélésük biztosítékait. Néhány évtized alatt megismerték a szigetrész növény- és állatvilágát, a tenger nyújtotta lehetőségeket, és ehhez alkalmazkodva hozták létre sajátos és egyedi világukat, társadalmukat és vallásukat, a haiti vudut. Tudásuk jó néhány titkát felfedték már, melyet a gyógyítás szolgálatába állítottak.
Pallas Rt. kiadása, Budapest, é. n. – idézet: 63. Isabel Allende: Távoli sziget, Geopen Kiadó, Budapest, 2012. 51. 33 Mariano López: Espíritus en Haití, 2011. augusztus, 24. 34 Suzy Castor: La ocupación norteamericana de Haití y sus consecuencias, 1915-1934, Casa de las Américas, Colección Nuestros Países, La Habana, 1978. 38. 35 lásd hivatkozás 1. 31 32
NYELVVILÁG
72
CIVILIZÁCIÓ
A vuduból mindenkit elsősorban a zombik érdeklik, pedig a „zombicsinálás” nem a vudu vallás része, még akkor sem, ha a bocor (a fekete mágia papja) „terméke”. A zombi az ő szolgája. A vudu ismereteket, tudományt hasznosítja rossz célra. De ez nem idegen tőlünk, fehérektől sem. A babák tűvel való szurkálásával együtt a mi zombi képünk a „hollywoodi voodoo”36 horrorfilmjeinek terméke. Wade Davis kanadai etnobiológus (Howard Egyetem) – több társával együtt – gyógynövények tanulmányozásába kezdett a szigeten, hogy új hatóanyagokat találjon a gyógyszergyártáshoz. 1982ben a zombik tanulmányozása37, de főképp a „zombipor” vizsgálata kötötte le a figyelmét, amely forradalmasíthatná a sebészetet, és kiválthatná a jelenleg használt medicinákat, fájdalomcsillapítókat. Az Amerikai Egyesült Államok az ország elfoglalása óta a vudu tudomány eredményeit kutatja, de az elmúlt évszázad nem volt elég ahhoz, hogy minden, jól őrzött titkot megfejtsenek38. Tudjuk már, hogy az összetevők között szerepel a Mucuna pruriens nevű növény, az óriás varangy (Rhinella marina), a gömbhal, azaz a fugu39 tetrodotoxinja (TTX) és számos egyéb hozzávaló, de mindez még nem elég a sikeres áttöréshez. A TTX az egyik legismertebb és legerősebb méreg, melyet fájdalomcsillapításra készülnek felhasználni, vagy talán már használják is. A „zombicsinálás” során az áldozat katalepsziás40, azaz dermedt állapotba kerül, életfunkciói alig, vagy egyáltalán nem érzékelhetőek. Ezért fordulhatott elő a korábbiakban, hogy a zombit halottá nyilvánították a korházban, majd „felélesztették”. Ehhez aloe verát, csattanó maszlagot (Datura stramonium) és ki tudja még mi mindent tartalmazó anyagot használtak. Az ún. „élő halottak”, a zombik katatónikus skizofréniában szenvednek. A bokor, a fekete mágia papja, hipnózis alkalmazásával veszi át a kiszemelt áldozat feletti hatalmat. Egyes szekták igen eredményesen alkalmazzák a tudatbefolyásoló hipnózis hatását a manipulálhatóság érdekében. Függőséget, engedelmességet kényszerítenek rá az egyénre. A tömegpszichózis eredményezte például Guyanában, 1978. november 18-án a Népek Temploma szekta 972 tagjának öngyilkosságát James Jones szektavezér parancsára. Zombi az, akinek elrabolták „kis jó angyalát” (ti-bon-ange), az ember két lelkének egyikét (a másik a „nagy jó angyal”, a gros bon ange). Az előbbi az élet forrása, a fizikai alkatért felelős, az utóbbi a tudat, az akarat, a szellemi képességek hordozója, tőle függ az intellektuális és az érzelmi élet. A vudu vallás, még ha csak a haiti vuduról is van szó, olyan összetett, hogy nem könnyű kibogozni. Mint korábban láttuk, Métraux „félpoliteista” vallásként írta le. Azóta is bizonytalan a világ, hogy mit is kezdjen vele, mert egyetlen istenük (főistenük) van, Bondye vagy Gran Meti vagy Gran Met (Nagymester), a Jóisten. Róla alig tudunk valamit, mert nem látjuk sehol sem, a templomokban sincs saját helyük, a hívők csak közvetett úton juthatnak el hozzá, de imáikba sem őt foglalják bele, hanem a közvetítőkét. A vita azon volt, vagy van talán még ma is, hogy ez egyistenhit-e, vagy valami más. Egyre többen vannak, akik már látják, hogy a megszokott fogalmak, kategóriák nem működnek a vudu esetében. Ugyanis a közvetítők, a lwák41 (a továbbiakban loák) azok, akik a hívők kéréseit továbbítják az Isten felé. A teremtőt loák veszik körül, aki a néptől – és gyakorlatilag mindentől – el van zárva. A loák pedig számos szerepet töltenek be. De kik is a loák? Tudjuk, hogy a vodou szóhoz etimológiailag kapcsolódik a lélek, az istenség vagy a hatékony erő. A hívők a loákat tisztelik, akik lehetnek istenek, szentek, lelkek s egyszerre szülők, feleségek, tanítók, angyalok, démonok, láthatatlan titkok őrzői. Ez pedig egyben politeizmus is. Boldog és szomorú A vudu ilyen formában való írása az „amerikai voodoora” értendő csak, pejoratív tartalma miatt. Számos más használata viszont megengedett: nyelv- és kultúrafüggő. 37 Passage of Darkness: The Ethnobiology of the Haitian Zombie (1988) 38 Ronald Reagen használta először – legalábbis nyilvánosan – a „vudu gazdaság” fogalmát, amely a 2010-es évben hozzánk is eljutott. 39 Mérge harminc ember halálához elegendő. 40 Mozdulatlan, tetszhalottszerű állapot, amely egyes állatoknál a rejtőzés vagy a zsákmányszerzés helyzete. 41 Krayol nyelven lwa, ejtsd loa, de ezúttal, a nehezebb kiejtés miatt, a franciásabb – ha egyáltalán lehet ilyet mondani – loa változatot használjuk. 36
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
73
eseményeken is ott vannak, ha megidézik őket: ha felismerik a nekik szánt rajzokat, ábrákat, énekeiket és ritmusaikat. A templom (hounfor) a rítus helye, oltárral. Több százezer templom van Haitin, de nincs két egyforma. „A vudu templomokban többnyire a női hatalom konzerválódott, ami valószínűleg a rabszolgaság idejét tükrözi, amikor is a gyereknevelésben és oktatásban övék volt a főszerep.”42 Minden templom közepén van egy poteau mitan (középső vagy központi oszlop), ami általában maga a templom tartóoszlopa, amely a hívők és a „más világ lakói” között teremt kapcsolatot. Úgy gondolják, hogy saját tengelye körül forog a föld és az ég között, és spirituális fáklyaként funkcionál, hogy a loák rátaláljanak a templomra. Esetenként lánc is helyettesítheti az oszlopot, vagy az élő fát. Ez a rituális tér közepe, amely körül a földön rituális rajzok, vevék43 és felajánlások (áldozati ajándékok) találhatók. A vevék a megidézendő loák képei, misztikus szimbólumok, amiket csak papok készíthetnek szigorú előírás szerint. Ide szállnak le a loák. A templomot és a ceremóniákat a houngan (pap) és a mambo (papnő) vezetik. Ők az „apa” és az „anya” a templom gyülekezete számára. Tagjai több fokozatú beavatási szertartáson esnek át. A kezdeti ceremónia a lavé tet (fejmosás), majd a templomtól függően lesznek hounsi bossale-ok (beavatásra várók). Ehhez egy beavatásra készülő vudu házban (kay vodou) vagy sosyete-ben (közösségben) teljesítenek „szolgálatot”, ha nincs vudu templom. A hounsi kanzo-k a beavatottak első fokozata. A második fokozat a si pwen, s ettől kezdve már a loa felügyelete alatt állnak, azaz mambók vagy hounganok. A beavatás harmadik fokozatával lehet megszerezni a legfőbb papi funkciót (asogwe), aki már más papokat is irányíthat. A gyakorló, de még be nem avatott hívő a vodouisant. A loák két nagy csoportot alkotnak: a legnépesebb a Rada, amely a vudu afrikai központjából, Dahomeyből származik, ezért a legősibb loák az erkölcs védelmezői, és a Petro, ősi afrikai kapcsolatokkal, amely az egyetlen újvilági, azaz indián vonal, a harcosok családja, a gyors és tüzes, ügyes és vad arawakok öröksége lett.44 Mai változata a szökött rabszolgák (marronok) és a taíno indiánok találkozásából született, s az európaiak elleni lázadást fejezte ki. Ezek több származás szerinti alcsoportba (nanchon vagy nasyon), azaz családba, nemzetségbe szerveződnek, amelyek eredetileg a törzsi struktúrát jelölték. „A rada és a petro csoportot főként annak alapján különböztetik meg, hogy az egyik vagy a másik kategóriába tartozó loáknak milyen jellemzőket tulajdonítanak.45 A vuduban van rada Legba és petro Legba is, mint a menny és az alvilág képviselője. A négy fő ághoz, rítushoz tartozik még a rabszolgaság elleni harc jegyében született Kongo (vagy Zandor), az előbbi ellentéte, ők a nyugodt természetű bantu eredetűek. A legelszigeteltebb vidékek őrizték meg ősi rítusait. Az Ibo a hausa, benin, joruba birodalmak leszármazottainak közössége. Több ág is van számtalan elágazással, ezért még nem sikerült teljes képet kapni a jelenlegi rendszerről sem. A Ghedék az elhunytak lelkeinek világa, a Dantor egy speciális hatalom, erő birtokosait egyesíti. Mindezek ellenére a vudu vallás nem a fő csoportok, hanem a loák által inspirált irányba mozdult el, ami a beavatottak közvetlen hatását érzékelteti. Ők azok, akik eldöntik, kit és milyen céllal idéznek meg. A hívők saját családjuk loájának fizetnek adót, de a templomi ceremónián több nemzetség számtalan loájának áldoznak. A loák sokan vannak és csoportosításuk is állandóan változik, mert minden elhunyt tiszteletben álló személy loává változhat. Jelenleg 400-at meghaladó az „állandó v. isteni” loák száma, és meghatározhatatlan a loákká váló elődök száma. Ez okozza azt a szakmai körökben is megtalálható, teljesen értelmetlen vitát, hogy kit, hova sorolunk. A Haiti északi részén és a Dominikai Köztársaságban terjedt el a Kanzwe (vagy Tcha tcha) ág, ahol a loák 21 „divízióba” tartoznak ugyan, de ezek között van átjárhatóság. Ezért is vehetnek rész időnként Lilith Dorsey: Vudu y paganismo africaribeño, Edit. Cectorum, S.A. de C.V., México, D.F., 2006. 24. Számos loa vevéje megtalálható Kéri András: A vudu – egy vallás titkai c. könyvében (Anno Kiadó, Budapest, 1999.) és Vudu világ Hispaniola szigetén (Planétás, Budapest, 2008.) 44 A Petro rítus valószínűleg a fekete Don Pedroról kapta nevét, aki a sziget spanyol feléről települt át 1768-ban Petit Goâveba, Port-auPrince közelébe. E rítus egy része a mágia világába fordult. A vudu két funkciója – vallás és mágia – olykor összeér. 45 Métraux: 105. 42 43
NYELVVILÁG
74
CIVILIZÁCIÓ
egyik vagy másik rítusban (pl. rada, petro, kongo). Minden ágnak saját szokásaik, rituáléik vannak. (Nincs még egységesen elfogadott és használt terminológia a vudu világában, mert a fogalmak tisztázása – a vudu vallás teljes ismeretének hiányában és számtalan jelentésük miatt – még várat magára.) A sok ág a bonyolult etnikai összetételből is fakad, melyből lassan egy nép, egy közös nyelv és vallás jött létre. A loák is családban élnek, úgy, mint az emberek, de vannak egyedülállók is, mint az életben. Emberi módon viselkednek, de megtartják „isteni” képességeiket. A családon belül akadnak „jó” loák, akik olykor-olykor eltévelyedett családtagokká válnak, és a „rosszak” táborát erősítik (pl. Erzulie), azaz a jó loa is tehet rosszat és fordítva. Olykor a szerepek, funkciók is felcserélődhetnek. A családon belül egymással is vetélkednek, főképp akkor, ha az általuk védett személyek között nézeteltérés van, ami rájuk is vonatkozik ilyenkor. Mindegyiküknek saját színe, napja, megjelenési formája, vevéje, diagramja46, áldozati ajándéka, zenéje, ritmusa, étele, itala stb. van. Két családba is tartozhat ugyanazon nemzetség tagja, sőt olykor lehet nő, máskor pedig férfi (pl. Azaka). Keveredhetnek a nevek is az átvállalt szerepek, funkciók esetében (pl. Papa Legba – Loko). A vudu elfogadja a másságot, mivel az élővilágban is találkozik vele. E természet közeli helyzetből adódóan nem is diszkriminál. Mi ez, ha nem a határtalan lehetőségek, változások tárháza? Rugalmas vallás, amely változatos, bonyolult világába szinte bármit befogadni képes. Ez az összetettség teszi nehezen követhetővé, megismerhetővé. Egyes loák a földi ismeretek birtokosai: a földművelésé, a gyógyításé stb., ők a világ titkainak ismerői. A loák emberek teremtette „istenek”, ezt tudjuk, de hogy az istenek sorsa többnyire az ő kezükben van, azt már csak kevesen. Ez az, ami oly szorossá teszi ember és isten, a hit és teremtményei közötti kapcsolatot. Ember és isten szimbiózisban él, olyan erős kapcsolatban, hogy ez minden pillanatra kiterjedő együttlétet jelent. Loa nélkül nincs élet. A vudu az egyik „legdemokratikusabb” vallás, mert az „égi szereplők” fontossági sorrendje úgy változhat, ahogy azt a nép, a közösség kívánja. Hatalmuk, fontosságuk a szerint változik, hányan folyamodnak segítségükért, hányan idézik meg őket. Ahogy új loák születhetnek, úgy el is tűnhetnek, feledésbe is merülhetnek, ha nincs, aki meghívná őket. A külvilág változásai belső világukra is kihatnak. Persze ez azért nem olyan egyszerű. Egy-egy közösség új loáját nem könnyen fogadja be egy másik közösség, vagy akár a vudu loák világa. Ezek ilyenkor helyi szinten rekednek meg és ettől még fontos szerepet is betölthetnek. Az ember a hétköznapok során alakítja saját vallását. E rugalmasság, sokszínűség nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az üldöztetések (vudu papok legyilkolása), vudu ellenes gyűlöletkampányok, történelmi felfordulások stb. sem tudták megrendíteni, sőt, az egységes ellenállást erősítették, akár a gyarmati rendszer idején. Kezdetben volt az ashé (hatalom és energia, amely embernek, és minden élőlénynek, sőt tárgynak is van), a loáké. Ők szervezték meg az első rítusokat, hogy megjelenjenek az első beavatottak. Ettől kezdve az emberek tőlük sajátították el a szükséges ismereteket. Arra tanították a híveiket, hogy tartsanak rendet otthonaikban, lelkükben, tartsák tisztán a testüket, mert a piszkos környezet rossz energiát vonz és az életet rossz irányba befolyásolja. Továbbá tartsák be a beavatottak számára kötelező szigorú szabályokat. A vudu hívők a belső egyensúly megteremtésén munkálkodnak, s ezt segítik elő, szolgálják a rítusok. A haiti forradalom Dutty Boukman houngan és Cécile Fatiman mambo által irányított Petro rítus szerinti szertartás (calenda) után robbant ki Bois Caïmannál (Bwa Kayiman) 1791 augusztusában. Ettől kezdve a vudu – Haiti nemzeti büszkesége – az ország társadalmi egységét testesíti meg. Mit is fejeznek ki ezek a ceremóniák? Tiszteletet az elhunytaknak, az öregeknek, a családnak, a közösségnek, valamint szolidaritást, és persze segítséget a családtagoknak, barátoknak. A közösség összetartása, s a közös cél érdekében végzett munka (kombit) a túlélés záloga volt. A ceremónián mindenki részt vehet, aki a tágabb (lakó)közösség tagja, és elfogadja a vudu szabályait. Vallás, bőrszín, nemzetség nem számít, s olykor még fehér haitiak is vannak köztük. Ma már van olyan hounfor is, melynek papjai vagy papnői más szexuális beállítottságúak. A rituálék 46
Olyan rajzok, amelyeket a szertartás helyszínéül szolgáló szobák falára rajzolnak.
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
75
alatt ennek nincs jelentősége, mert ők is isten teremtményei. Mindenkinek saját loája van, aki védelmezi őt, de a ceremónián bárkit megidézhet, akinek a segítségére szüksége van. Ahhoz, hogy valamelyik megszállja (vagyis meglovagolja) a médiumot, és segítségére legyen, áldozatot, adományt kell adnia. Ez minden loánál más és más. A „megszállás” áldás az egész közösség és az egyén számára. A loa szimbolikus kapcsolatot létesít az egyénnel, hogy kommunikálhasson vele, hogy szívességet tehessen neki, és hogy kedvelt áldozati ajándékaihoz jusson. A loa a megszállt személy szájából beszél. A mindennapos megaláztatás, az embertelen bánásmód traumájából a szertartások részét képező transzba esés (vagy menekülés) szabadította fel őket. Ilyenkor is a ti-bon-ange távozik az egyén testéből, hogy megszállhassa a loa. Az ilyen éjszakai calendákat, dobszóval kísért éjszakai táncos ünnepeket mindig is tiltották a gyarmatosítók és a Duvalier diktatúra, melyek olykor – de nem jellemző módon – szexuális orgiákkal végződtek. A calendák ilyen elhajlása kb. olyan gyakori, mint a pedofília a papok között. Nem a vallás része. A ceremóniákon történtek a közösség titkát képezi, (mint a gyónási titok) amelyről senki sem beszélhet, s kívülállókat pedig nem is engednek maguk közé. „Haitin olyan titkok vannak, amit még magunknak sem mondunk el. A kívülállóknak nincs módjuk, hogy valóban betekinthessenek e zárt, titokzatos világ gyakorlatába.”47 A Bois Caïmannál tartott szertartáson a megidézett loák Boukman houngan szájából szóltak a jelenlévőkhöz és parancsba adták, hogy „koute la libete, ki pale nan ké nou”, azaz halljátok meg a szabadságot, ami a ti szívetekből jön. Az istenek világa képezi le a földi társadalom minden részletét. Azaz a loák, az istenek világa a vudu, a földi társadalom hű tükörképe. Általában jók ők, de ha megsértik őket, vagy ha a beavatottak nekik nem tetsző dolgot művelnek, gonosszá is válhatnak. Pontosan úgy viselkednek, mint az emberek. Nekik is lehetnek rossz napjaik. Ők az ember közeli istenek, akik meghallgatják a hívőket, akikkel társalogni lehet, és akik megértik az emberi gyarlóságot. Ugyanolyan társadalmi rétegződés, alá-fölérendeltségi viszony van közöttük, mint a földi létben. Isteni eredete ellenére a loa nem tud alkotni, teremteni, de képes csodát tenni, beavatkozni az emberek sorsába, például irányítja az emberi érzelmeket, módosítja a természet erőit. A vuduban nincs angyal, aki mindig jót tesz, vagy ördög, aki rosszat, itt loa van, aki segíti, vagy bünteti az embert, jót vagy rosszat tesz neki. A „rossz vagy ártó” loák is tehetnek jót az egyénnel, és ez fordítva is így van. A vuduban a legfőbb isten sosem bünteti meg az embert vétkeiért és tiltja el a gondtalan földi léttől, hanem fennkölt és távolságtartó, mint minden megsértett lény. Isten kezdetben az emberek életének részese volt, de bűneik miatt eltávolodott tőlük. Az eltávolodás egyenes következménye az égi és a földi szféra elkülönülése, és az isten és az emberek közti közvetítők születése, a loák megjelenése, akik egyszerre hasonmásai az angyaloknak és az ördögöknek. Az ember is loává válhat valamilyen hőstett véghezvivőjeként, vagy egy híres előd alapján. A loák szorosan kötődnek az egyénhez, a családhoz, adományokért, áldozatokért cserébe segítik őket. –
a legnépszerűbb és legfontosabb loák
PAPA LEGBA az utak, az ajtók őrzője, a szellemvilág kulcsának birtokosa. Ő az első minden szertartáson, akit megidéznek, mert ő nyitja fel a sorompót, ami lehetővé teszi, hogy a többi loa is megjelenjen az emberek előtt. Az elődök, mivel családtagok, az ő közbenjárása nélkül is megidézhetők. Ő a királyok királya, az univerzum megalkotásának apai ereje. Bottal jár, mert már nagyon idős, és arra használja, hogy magját elvesse a földben. Mint isteni közvetítő az 47
lásd hivatkozás 1.
NYELVVILÁG
76
CIVILIZÁCIÓ
útelágazásoknál tartózkodik és üzeneteket közvetít a látható és a láthatatlan világ között. Az ő vevéje a kereszt, melynek függőleges szára képviseli a mélységet a fenti világgal összekötő utat. Ez a loák útja. A vízszintes szára a föld, az emberek világa. Áldozati ajándéka a rum, a kávé, a földimogyoró, a cigaretta, a fűszeres kukoricalepényféleség, a füstölt hús és a cukorka. Szent Antalként ábrázolják, de olykor Szent Péter képében is megjelenik, mivel kapcsolatban áll az ég kapuit nyitó kulcsokkal. Üdvözlésére a hívők ajkaikkal háromszor szokták megérinteni a földet, és kérni őt, hogy nyissa ki a láthatatlan világ kapuját. Színei a fekete vörös, sárga vagy fehér színnel társítva. ERZULIE (Elizi Fréda Dahomey) csodálatos szépségű fehér bőrű kacér nőként ábrázolják. Ő Afrodité afrikai megfelelője, a fekete Vénusz. Ő a legnépszerűbb a loák között. Eredeti funkcióját – a termés és a termékenység loája volt – elvesztette. Ezután lett a szerelem, a szépség, a csábítás, a gyönyör loája, aki a vudu panteon számos fontos férfi loáját elcsábította. Olyan, mint egy igazi nő: érzéki, kacér, tékozló, aki szereti az ékszereket és a csillogást. Egyszerre három jegygyűrű ékesíti a kezét. Az egyik Damballahé, a Kígyóistené, a másik a halászok ura, Agué (Agau) ajándéka és a harmadik Oguné, a vas istenéé. A három gyűrű a végtelen szívének jelképe. A víz az ő világa, aki a folyó homokpadjain lakik. Színei a világoskék és a vörös, bár a ruhája lehet vörös és fehér színű is. Napjai a kedd és a csütörtök. Szent növényei és állatai a babér, a szilvafa, a bazsalikom, az illatos virágok, főképp a rózsa és a jázmin, valamint a fehér galamb. Áldozati ajándékai a nagyon finom sütemények és ételek, a drága parfümök, a friss virágok, fürdő- és kozmetikai szerek, az aranyból készült ékszerek, az igazgyöngyök, a méz, a banán, az édes likőrök (pl. mentalikőr) és a kedvence, ami mindig kéznél kell, hogy legyen, hogy megidézhessék, a pezsgő. Szimbólumai a szív, a tükör, a legyező. És a könnycseppek is, amit a szomorúság vagy a boldogság válthat ki. Számos megjelenési formája is lehet, amit nehéz felsorolni is: Erzulie Freda Dahomey (Fájdalmas Szűzanya), Erzulie Severina Belle Femme (a Szépasszony), La Belle Femme (Vénusz), La Grande Erzulie (a fájdalmas öregasszony, Szent Anna), Tsila Wedó (a szépség, a béke, a gazdagság képviselője). A féltékenység, a bosszú és a viszály istennőjeként Erzulie Toho, Erzulie Zandor, Erzulie Mapiangueh, Erzulie Ge-Rouge képében is megjelenhet. Különösen érdekes alakja Erzulie Dantor (népies nevén Ezili Danto), aki egy sötétbőrű parasztasszony alakjában jelenik meg. Az ő megfelelője a katolikus fekete szűz (Krisztus anyja). A gyerek, akit ölel, az a lánya Anaïs. Ő a Petro család loája, aki országa eredeti színébe, piros és kék ruhába öltözik. E színek szerepelnek Haiti zászlójában is. Neki mást kell felajánlani: finomítatlan rumot, sült disznóhúst, filter nélküli cigarettát. Számára a fekete disznók (griyó) szentek, melyek Bois-Caïman (1791) legendás ceremóniájára emlékeztetnek, amely a felkelés kirobbanásához vezetett. Erzulie jelképe a szív, melyet gyakran kard vagy tőr döf át. Felismerhető a sebzett szívű Szűz ikonográfiájában. Bármennyire is eltérőek, a két alak egybeolvad. Ez a vuduban megjelenő tolerancia ékes példája, amely megenged bizonyos vallások közötti cserét: a vudu befogadó vallás. DAMBALLA és AIDA WEDO Damballa vagy Damballa Wedo a termékenység istene. A tradíciók megalkotóját fehér kígyó képében ábrázolják, ami a vallás régi erejére utal. (Néhány templomban a központi oszlopot Poteau Damballának nevezik.) Papá Damballa a víz alatti világban utazik, de birtokolja az isteni vizeket is. Szerelmi ügyekben, tudásban, gazdagságban és gyógyításkor is őt dicsőítik. A katolikus Szent Patrik képében is őt ábrázolják. Tudós ember, haja és szakálla is fehér, lábánál kígyók. Áldozati ajándéka mindig fehér (rizs, tojás, liszt, tej, szőlő, ananász, édes bor, olívaolaj). Napjai a szerda és a csütörtök. Van egy avatarja48, azaz más testet ölt a Petro loa nemzetségben. Ő Damballa La Flambeau isteni kígyó, aki, vagy ami nyelvvel és farokkal támad. Igazi szexuális avatar. Feleségét, Aida Wedót (Oyida Ouido) is kígyóként ábrázolják a szivárványos égbolton. Az ő ajándéka a tojás, a fehér tárgyak, melyeket a szivárvány színeivel festettek be. Férjével tökéletes erotikus ölelésben csavarodik össze. 48
Dorsey: 2006, 10.
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
77
Ők ketten mindannyiunk nagyszülei, ezért a hívők őket nem tudják megidézni. A mitológia szerint ők hozták a vudut Afrikából tengeren és égen át Amerikába. Kígyó istenek, akik közül Damballa az óceán mélyén, felesége pedig az égbolton keresztül, a szivárványt megkoronázva jött át és Haitin találkozva forrtak szerelmes ölelésbe, melyből megszületett a vudu. MARASSA és GRAN BOIS Az ikrek az univerzum szent erői, a férfi és a női erő. A haiti vuduban Mawu (ő a lány és a HOLD) és Lisa (a fiú és a NAP) a mindenség, a boldogság, az egyensúly felelősei. Marassa áldozati ajándékai az édesség és a játékok, valamint a majomkenyérfából – dupla edényben – készült étel. Több változata is ismert: a fiú Marassa dosu, Marassa tois és a „négyszeres” Marassa is lehet. (Van guineai, kreol, Petro és sátáni marassa is.) A lány Gran vagy Ganga Bois erdei loa, ujjai és lábujjai gyökerek. A föld ahol él a frissen elhunytak világa. Az ő felügyelete alá tartozik a gyógyítás, mert ő a növények titkainak is az ismerője, melyből az orvosságot készíti. A ceremóniákon a mambo és a houngan számára ő irányítja az asónt, a rituális csörgőt. AYIZÁN és PAPÁ LOKO Ayizán, Legba felesége, a piac, a beavatás, a mambo loája, akinek pálmalevelet, rákot ajánlanak fel. Mivel alkoholt nem fogyaszt, mellé még őszibaracknektárt is kap. Energiáját a szerelem és a siker táplálja. A templom oltárán a szív jelképezi őt. Papá Loko vagy Loko Attissou öreg pap, a templom őre. Ő képviseli a mezőgazdaságot, a természetet, a szent mapou-fát49, mint a központi oszlop, a Poteau Mitan istene. Színe a vörös és a fehér, ami a menstruálás és az ondó jelképe. Nagyon ritkán lovagol meg, száll meg valakit, inkább betegségeket diagnosztizál, gyógynövényeket javasol. Mivel ő felügyeli a beavatáson résztvevőket és a hounganokat, a szertartás sikere érdekében a papok hozzá fordulnak. Majdnem olyan fontos, mint Papá Legba, mert Loko segítsége minden rituáléhoz létfontosságú. Napja a szerda. A katolikus liturgia szerint legtöbbször Szent József képében jelenik meg. Olykor Legbát helyettesíti. Az öreg loákkal együtt a legfőbb feladata a gyógyítás, a beavatás és az oktatás. AZAKA Azaka, Azaka Mede vagy Couzin Haiti agrárközösségének vezetője, a növények, a termékenység loája. Ahogy a többi loánál is előfordul, olykor nő, olykor férfi képében is látható. Úgy öltözködik, mint az egyszerű földműves. Farmert és csíkos inget visel, melyet vörös kendővel szokott kiemelni. Fején szalmakalapot hord. Sokan Szent Izidorral azonosítják, a gazdák patrónusával, akit kék nadrágban és nagy utazóládával ábrázolnak. Azaka mindig egyszerű, félénk, analfabéta gazdaként jelenik meg. Színe a kék és a fehér. BARON SAMEDI Az ősi loák feje, a temetők ura, a halál loáinak Ghede csoportjában, aki számos alakban képes megjelenni. Minden temető első halottját neki szentelik. Feleségének, Mama Brigittának – ez a vudu brit-kelta eredetű szála – jut a temető első női halottja. Ők ketten az anya és az apa, akik az elhunytakat várják, hogy lelkeiket átváltoztassák Loa Ghedévé, akik az ő gyermekeik. Ők bárkit megszállhatnak, akár akarják, akár nem. La Croix számos egyéb kiegészítő névvel mind nők, kivéve Ghedeliát, akinek nevével autóbuszokra festve is találkozhatunk. Ők az élők és a halál közötti átmenet övezetét uralják. Baron Samedi, azaz Szombat Báró fehér szakállú, követelőző, bizalmatlan loa. A hívők azért idézik meg, hogy megszabadulhassanak ellenségeiktől. Fekete oltárán fekete kereszt áll, ami az élet és a halál egységét jeleníti meg. Az a varázsló, aki vele szövetséget köt, a mágia legtitokzatosabb erejével élhet.
49
Ceiba pentandra - kapokfa, gyapotfa, pamutfa
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
78
A loák azokat szolgálják, akik őket szolgálják. Katolikus szentek képében jelennek meg (mert így játszhatták ki a vudu vallás gyakorlását tiltó rendelkezéseket). A loa „meglovagolja” az őt megidéző személyt, de az olyan állapotba kerül, hogy nem képes értelmezni a loa szavait, ezért a loa más személynek mondja el mindazt, amit közölni akar a „megszállt” hívővel, hogy ő közölje vele az üzenetét. Vannak „sötét” loák is, ők a djabok. Mágikus funkciójuk van, nem vallási, a bokor birodalmába tartoznak. A fő ceremónia legismertebb része: először a Rada loák jönnek el a vudu központját alkotó Afrikából (Dahomey, Nigéria), amelyhez szigorú előírások tartoznak. Ez a Rada loák időszaka. Majd ezután a Petro loákat idézik meg Afrika másik övezetéből (Kongo, Ibo, Szenegál). A Loák szentek, lelkek funkcióit is betöltik, ők alkotják a vudu szívét. Több mint 400 van belőlük és családokra oszlanak: Rada – a legősibb loák, az erkölcsi elvek védelmezői; Petro – harcosok családja; Ghede – a halottak lelkeinek világa; Dantor – egy speciális hatalom, erő birtokosai. „A loák hierarchiája a földi társadalmat tükrözi. Olyanok az istenek, mint mi, földi emberek. Olykor rosszak és vétkeznek, mint mi papok is. Amilyen az isten, olyan a pap is. A ti isteneitek, szentjeitek sohasem vétkeznek, akkor a ti papjaitok miért nem követik őket?”50 Sok víznek kell még lefolynia az Artibonite folyón, hogy a vudu panteont összeállíthassuk, s hogy a vudu vallás teljes egészében érthetővé és átláthatóvá váljon. Így fordulhatott elő egy dél-európai – egyébként ritka – vudu tudományos konferencián, hogy két előadó is ugyanarra a (ma is élő) forrásra hivatkozva ellentétes eredményre jutott. Ez pedig rövid, de „kibékíthetetlen” vitához vezetett. Mindez csak úgy lehetett, hogy egyikük sem tudta: ha az adott loa a másik „családban, rítusban” jelenik meg, eredeti „funkciója” alapvetően megváltozhat. A vudu még mindig a megfejtetlen titkok háza, s e titkok nem eladók. Ismerőik, a papok féltve őrzik, pedig tudásuk számos eleme nagy szolgálatot tehetne az emberiségnek. A legfontosabb vudu ünnepek Január 1. Január 6. Március 16. Április 31. Június 24. Július 16. Július 25. Augusztus 25. November 1-2. November 25. December 8. December 10.
50
Lásd hivatkozás 1.
NYELVVILÁG
Lakou Souvenance: ez a tó a vudu legszentebb, már a rabszolgaság idején működő helye, ahol minden évben megünneplik a függetlenség kikiáltását (1804) Marassa ünnepe, a vudu isteni ikreinek számára Loko Davinak, a központi oszlop urának ünnepe Az elődök (elhunytak) ünnepe Szent János apostol napja előtti este rituális fürdő és áldás Erzulie, a szerelem istennője tiszteletére Sau d’Eau (Sant-d’Eau) fesztivál és rituális fürdő Erzulie Freda és Damballa tiszteletére Ogún, a háború istenének ünnepe A teremtő kígyóisten, Damballa Wedo ünnepe A Guedék/Ghedék és a meg nem nevezett elődök ünnepe Mange jam, a jamszgyökér (Dioscoreaceae) és betakarításának ünnepe Damballa feleségének, Aida Wedonak, a gyógyítás és a szerelem istennőjének ünnepe Az erdő loájának, Gran Boisnak az ünnepe
CIVILIZÁCIÓ
79
A ciszterci rend Magyarországon – régen és ma HUKNÉ DR. KISS SZILVIA KKK A ciszterci rend magyarországi története példaértékű lehet a mai kor embere számára, hiszen a karta1 megtartása, a hagyományok megőrzése mellett a mindenkori újrakezdésről és az útkeresésről is szól. Ez is indokolja, hogy figyelmet fordítsunk erre a Magyarországon talán kevésbé ismert szerzetesrendre. A rend magyarországi történetének kezdete mai szóval élve egy sikertörténet. Ahogy később bemutatásra kerül, számos apátságot alapítottak a történelmi Magyarország területén. Ezen apátságok fejlődése évszázadokig töretlen és háborítatlan. Az első törés fejlődésükben a török időkben következett be, amikor több apátság elpusztult, illetve tagjai menekülni kényszerültek. A későbbiekben pedig II. József és 1951-ben a szocialista rezsim is – részben illetve teljesen – betiltotta működésüket. A ciszterciek története iránt érdeklődők számos szép kiállítású mű és internetes forrás alapján tájékozódhatnak. Ezek közül kiemelendő a Szerzetesrendek a Kárpát-medencében sorozaton belül megjelent, gazdagon illusztrált kötet, Ciszterciek 2 címmel. A ciszterci rend eredete A szerzetesrend nevének eredete, sok más renddel ellentétben, nem az alapító atyákra, hanem a rend első kolostorának nevére vezethető vissza. Akkoriban a ciszterek még nem tekinthetők szerzetesrendnek. A rend felemelkedése Szent Bernát (1090–1153) nevéhez fűződik, de alapítónak Szent Róbertet tekintjük, akinek tevékenysége a XI. század elejére tehető. A XI. századra ugyanis Szent Benedek regulájának követői, a bencések, már jelentős és gazdag rendnek számítottak. Szerzeteseik a kétkezi munkától már nagyrészt eltávolodtak. Ezért jelent meg egy igény arra, hogy a szerzetesek visszatérjenek Szent Benedek regulájának tisztaságához, a szegénységhez, a kétkezi munkálkodáshoz, az elvonuláshoz. Szent Róbert, volt apát, perjel alapította a molesmei apátságot. Tevékenysége igen sikeres, 20 év alatt 40 kisebb közösség csatlakozott hozzá (Török 1990:64). 1098-ban új alapításra került sor a burgundiai Citeaux-ban, latinul Cisterciumban. Itt ugyan csak egy évig maradhatott, de utódai Alberik, majd az angol származású Harding István felvirágoztatták a monostort (Hervay 1997:6). Az igazi felemelkedés kezdete a XII. századra tehető, amikor Szent Bernát mintegy 30 társával együtt belépett a rendbe. Bernát a belépésekor 21 éves, nemesi származású, nagyon művelt fiatalember volt. Társai rokonai, ismerősei közül kerültek ki, nemegy közülük házas volt.3 Innen kezdve virágzott a rend, négy monostoralapítás következett,4 többek között a magyar szempontból is fontos Clairvaux 1115-ben, amelynek apátja Bernát lett egészen 1153-ban bekövetkezett halálig. Ebből a XII. század elején alapított öt apátságból származik közvetlenül vagy közvetve az összes többi. A Szeretet Kartája, a ciszterci rend alkotmánya. Hervay F. Levente – Legeza László – Szacsvay Péter (1997): Ciszterciek In: Szerzetesrendek a Kárpát-medencében, Mikes Kiadó, Budapest. A továbbiakban: Hervay (1997). 3 www.katolikus.hu 4 1113 La Ferte, 1114 Pontigny, 1115 Clairvaux és Morimond. Hervay 1997: 6. 1 2
NYELVVILÁG
80
CIVILIZÁCIÓ
A monostorok helyének kiválasztása jellemző a ciszterekre, ezeket az elveket követik később Magyarországon is. Lakott területektől távol, peremvidékeken5, helyenként sűrű erdőségekben (ld. Zirc, Pilis), mocsaras, homokos földeken. Céljuk ezen területek termővé tétele, mezőgazdasági tevékenység folytatása, gyümölcs- és zöldségtermesztés volt. A ciszter rend gyors elterjedésének egyik titka minden bizonnyal az egyszerű életvitel, a másik pedig a legalább ennyire fontos és kezdetektől megfigyelhető szervezettség (Török 1990:67). Mindkettőt a rend alkotmánya, az ún. Charta Caritis, a Szeretet Kartája, szabályozza. Ez egy egységes életmódot ír elő, valamint szabályozza az anyaapátság és a leánykolostorok viszonyát. Előírja az apátok évenkénti gyűlését is, a generális káptalant, valamint az atyaapátok látogatási kötelezettségét a leányapátságoknál (Török 1190:69, Hervay 1997:6). Életmódjuk szigorú elvek szerint folyt, szegénységet fogadtak, a lelki élet és a munka egyensúlyára törekedtek, csak felnőtt jelentkezőket fogadtak be. Ruházatuk is egyszerű fehér (illetve a kezdetekben inkább szürke). A rend kiválóan tudta ötvözni az együttműködést és az elzárkózást, a felügyeletet és a függetlenséget. Az újonnan alapított monostorok önállóak, apátot is önállóan választanak. De az új alapítású monostorok apátjai tagjai maradnak a citeaux-i káptalannak, ahol évente egyszer meg kell jelenniük a gyűlésen (Hervay 1997:7). Ez a későbbiekben is így lesz, a leányapátságok apátjainak megjelenési kötelezettségük lesz az anyaapátság gyűlésén. Ez alól ritkán, de van felmentés, ahogy ezt Magyarországon is látjuk. A távoli alapításokból ugyanis egyre nehezebb vállalni a hosszú utat az anyaapátságokig, így ezek apátjai (a magyarországiaké is) három évenként látogatták a gyűléseket. Ezt igen szigorúan betartatták, többször is megfeddtek magyar apátokat a távolmaradás miatt (Hervay 1997:18). Szintén a rendszeres kapcsolattartást szolgálta az alapító apátság fejének látogatása a fiókapátságoknál. Ez utóbbit azonban, a fiókapátságok nagy száma miatt már nem vették olyan szigorúan (Hervay 1997:19). A XIII. század közepéig szinte évente alapítanak új apátságokat, a század végén a ciszterci apátságok száma 694 (Török 1990:70). Tevékenységük kibővül, egyházi tisztségeket vállalnak, két pápa is kikerül a ciszterek közül (III. Jenő és XII. Benedek6), keresztes hadakat kísérnek és északi területeken térítő tevékenységet is végeznek. Az első fennakadást a ciszter rend terjedésében a XIII. század hozza, amikor megjelennek a kolduló rendek (pl. ferencesek), akik sok feladatot átvesznek. Mégis elmondható, hogy a XV. század végéig folyamatosak az alapítások, női apátságok is létesülnek. (pl. Magyarországon Veszprém völgyében) Ezután német területeken a reformáció, Angliában, Skóciában, Írországban és Walesben pedig királyi rendelkezések okozták sok apátság megszűnését. Magyarországon minden bizonnyal a rend már a bevezetőben is vázolt megújulásra való törekvése vetett ennek a folyamatnak gátat. A ciszterek lelkipásztori tevékenységet vállalnak a területükön levő plébániákon és oktatási tevékenységbe kezdenek. Itt a rend első, részleges, 7 feloszlatása II. József rendelkezéseinek a következménye 1781-ben. A ciszterci rend szemléletét mutatja választott jelmondata: „Ardere et lucere!” (Lángolj és világíts!), illetve címere is. Címerük központi motívuma a máltai kereszt, amelynek ágaiban négy latin betű Ld. Skandinávia, Ibériai-félsziget, Írország. III. Jenő 1145-1153, XII. Benedek 1335-1342. 7 A részleges feloszlatás minden bizonnyal külpolitikai érdekekre vezethető vissza. Ugyanis Zircet a török kor elnéptelenedése után a porosz Heinrichau apátsága birtokolta és építette újjá. http://lexikon.katolikus.hu/S/szerzetesrendek 5 6
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
81
látható: M O R S, vagyis magyarul halál. Középen egy az egyik, felemelt lábával követ tartó daru látható, amely a heraldikában a hűség madara. Ez azt mutatja, hogyha a madár elalszik, a saját lábára ejti a követ. Így a címer fő mondanivalója a hűség és éberség.
A ciszterci rend címere8 A ciszterciek Magyarországon A ciszterek magyarországi tevékenységének kezdete az Árpád-házi királyok idejére tehető. elsőként 1136-ban II Géza (1140–1162) hívott meg az ausztriai Heiligenkreuzból szerzeteseket, akik Cikádoron telepedtek meg Az legjelentősebb alapító és támogató azonban III. Béla (1172–1196), aki a rend későbbi magyarországi központjával, Zirccel együtt összesen öt monostort9 alapított uralkodása alatt. Zircet és a körülötte levő királyi erdőbirtokot 1182-ben ajándékozta III. Béla a franciaországi cisztercieknek, akik a korábban említett Clairvaux-ból küldtek szerzeteseket. A szinte áthatolhatatlan erdőség, a bővizű patak és néhány környező majorság nagyon megfelelt a szerzetesek életviteléhez (Kiss 2002:10). III. Béla és utódai uralkodása alatt 18 ciszterci apátság keletkezett Magyarországon, ebből 10 királyi alapítás, öt főúri és három egyházi. Béla utódai nemcsak folytatták az apátságalapítást, hanem jelentős mértékben támogatták is az apátságok működését. Az alábbi ábrán nyomom követhetőek a történelmi Magyarország területén alapított ciszterci monostorok és azok alapításai: Az alapítás éve 1136 1179
Az apátság helye Cikádor Egres
1182 1184
Zirc Pilis
1184 1197 1208
Szentgotthárd Borsmonostor Toplica
8 9
Új alapítás éve
Új alapítás helye
1202 1214 1232 1191 1232 1270 1234
Kerc Keresztúr Gotó Pásztó Bélháromkút Ábrahám Pornó
1253
Ercsi
Forrás: http://www.ocist.hu/a-ciszterci-rend-zirci-kongregacioja Ezek: Egres, Zirc, Szentgotthárd, Pilis, Pásztó (Török 1997:70).
NYELVVILÁG
82 1223 1234 1256
CIVILIZÁCIÓ Szepes Pétervárad Zágráb
A fent említett időszakban a férfi monostorok mellett több apácamonostor is a ciszterek irányítása alá került10. Ezek közül Magyarországon legjelentősebb a Veszprém völgyi apácák monostora. A török hódoltság időszaka a ciszterci apátságokat sem hagyta érintetlenül. 1526–1557 között 13 apátság szűnt meg (Török 1990:156). A XVIII. sz. elejére tulajdonképpen csak Zirc, majd Szentgotthárd, Pilis és Pásztó tudott újjáalakulni. Megindultak a törekvések a birtokjogok visszaszerzéséért is. A rend magyarországi újjáéledésében osztrák és német anyaapátságoknak volt nagy szerepe. Nekik számos nehézséggel kellett szembenézniük, közülük az egyik leglényegesebb a török megszállás utáni elnéptelenedés. Veszprém megye egy része a Veszprém-Pápa-Palota-Csesznek végvárvonalnak köszönhetően határvidék volt. Zirc és környéke sorsát Veszprém 1552-es eleste pecsételte meg. Onnan került török hódoltság alá. Ebben az időszakban a rovásadó-összeírások is mutatják az elnéptelenedést, a favakban legfeljebb három-négy család volt jelen. Emellett a földek elmocsarasodtak, elvadultak, a Bakonyban pedig az erdő nagy területeket hódított vissza. Az emberkéz által emelt építmények is sorra pusztultak el (Kiss 2002:12). Az újrakezdés feltételei szigorúak voltak, 12 tagú konventet kellett állítani, istentiszteletet kellett tartani, apátsági templomot és monostort építeni (Hervay 1997:32). Ezeket a feltételeket egyedül Zirc tudta teljesíteni, így lett ott a rend magyarországi központja. Zircet a török idők után Lilienfeldről telepítették be újra, de mivel az egy kis, csekély anyagi erővel rendelkező apátság volt, negyven év múltán átvette tőle a porosz Heinrichau az irányítást. Ezzel kezdetét vette a heinrichau-i korszak, amely mintegy 100 évig tartott. A heinrichaui apát megbízottja nemcsak szerzeteseket, de pénzt és sziléziai családokat is hozott magával, hogy egy új kolostor felépítését megkezdjék. A Rákóczi szabadságharc harcai miatti kis megtorpanás után megkezdődnek az újjáépítési munkálatok. A régi kolostor köveit beépítik az újba, ma már csak egy pillérköteg emlékeztet rá. A ciszterek nemcsak a kezdetekkor ügyeltek a munkáskéz pótlására, két hullámban (1715–1718 és 1720–1768) számos német családot telepítettek be Veszprém megyébe, és ezáltal az Esterházy család után a megye második legnagyobb betelepítői lettek. Tevékenységük során német többségű területek keletkeztek a Bakonyban11 (Kiss 2002:12-14). A betelepítés mellett a ciszterek már ekkor ellátták az apátság falvaiban a lelkipásztori tevékenységet is. 1814-ben sort kerül Pilis, Pásztó és Zirc egyesítésére. Innen kezdve a rend Székesfehérváron, Pécsen és Baján is végez oktatási tevékenységet. 1866-től Zircen, majd 1889-től pedig Budapesten működik egy Hittudományi Főiskola. 1911-ben Békefi Remig atya kezdeményezi Budapesten a rend ötödik gimnáziumának felállítását. Ekkorra már a tanítás áll a ciszterciek tevékenységének központjában.
1235 Pozsony, 1256 Veszprémvölgy, 1246 Ivanics A ciszterek által betelepített falvak Veszprém megyében (magyar nevükkel): Zirc, Tósokberénd, Olaszfalu, Eplény, Bakonykoppány, Nagytevel, Németpolány. 10 11
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
83
A ciszterci életrend zavartalanul folyt a következő évtizedekben. A XI. Pius pápa 1923-ban felállította a ciszterci Rend Zirci Kongregációját, amelynek feje a zirci apát, központja pedig Zirc. A kongregációnak alkotmánya is született, amelyet 1941-ben hagytak jóvá. 12 Azonban a zavartalan működésnek hamarosan véget vetettek a szocialista éra intézkedései, amelynek folyományaként a rend először birtokait, majd iskoláit és minden ingatlanát, ingóságát végül létjogosultságát is elvesztette, és betiltották működését. A rendtagok közül néhányan börtönbe kerültek, sokan elmentek, mintegy harmincan Amerikába vándoroltak (Hervay 1997: 34). Azonban idegenben sem maradtak tétlenek, ott Dallas mellett monostort alapítottak és tanító tevékenységet folytattak, amelyben a ciszterci hagyományokat követték. Tevékenységük nagy elismerésnek örvend. A ciszterci rend magyarországi tevékenysége napjainkban A betiltás évtizedei után a rendszerváltás hozott változást a rend magyarországi történetében is. 1989-től a Zirci Kongregáció ismét államilag elismert intézmény lett, amelyhez a dallasi és a kismartoni apátság is tartozik. 1993-tól újra működik a Hittudományi Főiskola Zircen.13 A rend visszakapta budai, egri, pécsi és székesfehérvári gimnáziumait is.14 Az említett gimnáziumokon kívül Pécsett a rend a fenntartója egy Ciszterci Nevelési Központnak, amely óvodát, általános iskolát és egy művészeti iskolát, valamint kollégiumot foglal magába. Napjainkban a zirci apátság épülete ad otthont a szerzetesek mellett a Bakonyi Természettudományi Múzeumnak és a Reguly Antal Műemlékkönyvtárnak is. Ez utóbbi mintegy 65 000 kötetes állománya a ciszterciek gyűjteményén alapul és mintegy 70 ősnyomtatványt tartalmaz. Magyarországon egyedülálló. Az apátság épülete mellett pedig megtalálható hazánk legmagasabban fekvő fás gyűjteménye, a Zirci Arborétum. A lelki élet gyakorlása mellett és az oktatáson kívül jelentős a rend karitatív tevékenysége is. Zircen 2005 óta működtetik a Zirci Ciszterci Apátság Szent Bernát Idősek otthonát, Kismartonban a nővérek pedig a Boldogasszony Háza Alapítvány támogatásával mozgásszervi betegek számára működtetnek szakrendelést.15 Manapság a ciszterci rend újfent bizonyítja a megújhodás képességét. Az oktatási, lelkipásztori, karitatív tevékenységen kívül új kezdeményezés Zircen a sörgyártás felélesztése. A sörkészítés hagyománya itt 1735-re nyúlik vissza. Ennek a kézműves sörnek az előállítását, kézi munkával és modern digitális eszközökkel élesztették fel 2015-ben, a cisztercieknél már ismert hagyomány és innováció jegyében. Jelenleg négy sörfajtát árusítanak Zirci Apátsági sör név alatt. A gasztronómia a kismarosi nővérektől sem áll távol, gyümölcsfeldolgozással foglalkoznak, Monostori Ízek márkanév alatt lekvárokat értékesítenek. Összegzésül álljanak itt Dr. Zakar Ferenc Polikárp zirci apát, a Ciszterek című könyv bevezetőjében írt gondolatai: „A mai ciszterci élet a monasztikus és ciszterci hagyományokban gyökerezik. A hagyomány nemcsak a múlt emléke, hanem ma is élő és időszerű valóság, amely dinamikusan mutat a jövő felé, és az új körülményeknek megfelelő új megvalósítást sürget.” (Hervay 1997:4)
www.ocist.hu/a-ciszterci-rend-zirci-kongregacioja http://www.ocist.hu/a-ciszterci-rend-zirci-kongregacioja 14 Budai Szent Imre Gimnázium, Egri Gárdonyi Géza Gimnázium, Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma és Székesfehérvári Szent István Gimnázium. 15 http://www.cisztercimonostor.hu/ 12 13
NYELVVILÁG
84
CIVILIZÁCIÓ
Felhasznált irodalom: Barta János (1978): A nevezetes tollvonás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 75-100. Hervay F. Levente – Legeza László – Szacsvay Péter (1997): Ciszterciek (Szerzetesrendek a Kárpátmedencében), Mikes Kiadó, Budapest. Kiss Szilvia (2002): Siedlungsgeschichte und Dialekt in vier Dörfern des Bakony-Gebirges, Budapest, disszertáció, 6-21. Török József (1990): Szerzetes- és lovagrendek Magyarországon, Panoráma, Budapest. www.cisztercimonostor.hu/ (Letöltés ideje: 2017. 03. 30.) www.katolikus.hu/szentek/0819.html (Letöltés ideje: 2017. 03. 21.) http://lexikon.katolikus.hu/S/szerzetesrendek (Letöltés ideje: 2017. 04. 20.) www.ocist.hu/a-ciszterci-rend-zirci-kongregacioja (Letöltés ideje: 2017. 04. 11.) http://zirciapatsag.hu (Letöltés ideje: 2017. 03. 21.) http://zircimanufaktura.hu/ (Letöltés ideje: 2017. 04. 18.)
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
85
Egy másik Toszkána – a Garfagnana-völgy DR. SZOKÁCS KINGA KVIK Ha a toszkán tájra gondolunk, valószínűleg sokunk tekintete előtt a Firenze és Siena környéki jellegzetes lankás dombok jelennek meg. Napraforgótáblákkal (vagy búzamezőkkel), közöttük a kisebb dombokon álló, ciprusokkal övezett, lapos tetejű kőházakkal. Köztudott, hogy a tartomány fővárosa Firenze, a reneszánsz és a humanizmus központja, Dante szülővárosa, Leonardo tanulóéveinek helyszíne, sok nagy személyiség szülőföldje. Tudjuk, hogy Siena környékén beszélik a legszebb olasz nyelvet és talán azt is, hogy San Gimignanóban a családok hatalmát a folytonos vetélkedésben az általuk épített tornyok magassága tükrözte. Ám Toszkánában nem csak lankás, szelíd dombokkal találkozunk, hanem magas hegyekkel, sziklákkal, nagy erdőkkel, völgyekkel, bennük sok évszázados, jóval a kereszténység elterjedése előtti, a mai napig fennmaradt néphagyományokkal, legendákkal. A Firenze-Pisa vonaltól, pontosabban Luccától északra, az Apuai Alpok és a Toszkán-Emiliai Appeninek között találjuk a Garfagnana-völgyet. A tájat átszelő Serchio folyóra délnyugatról az Apuai Alpok sziklás, meredek hegyoldalai magasodnak, míg az Appeninek szelídebb lejtői állattenyésztésre és gazdálkodásra is alkalmasak. Nyoma sincs itt annak a napsütötte, reneszánsz hangulatnak, ami oly ismerős Firenze, Fiesole, San Gimignano vagy Siena környékén. Sokkal inkább a vadregényes erdők, a titokzatos hegyi kőházak, többé-kevésbé lakatlan házcsoportok, elhagyott lovagvárak, magas szirtek, erdőségek jellemzik ezt a helyet. Nem a történelemben utazunk, nem a közös kincseket kutatjuk, amelyeket a humanizmus és a reneszánsz nagy mesterei hagyományoztak ránk, hanem ezen a tájon inkább mintha a saját gyerekkori meséinkbe, történeteinkbe tennénk utazást. Az időben tehát, de sokkal inkább egy mitikusabb időbe, abba a világba, ami még Zeusz és Jupiter uralma előtt vette körül az embert, ahol még boszorkányok, koboldok és egyéb, csodálatos hegyi lények népesítették be a közös fantáziát, ahol az egyszerű, főképpen juhtenyésztéssel, erdőgazdálkodással foglalkozó emberek esténként a kandalló vagy kemence körül mesélték egymásnak a történeteket. Természet és történelem A név (Garfagnana) nagy erdőt jelent, átjárható, de mégis zárt vidéket, ahol az idő lassabban múlik, mint máshol. Több kereskedelmi út is átszelte a völgyet, a rómaiak által épített Clodia, és a tizennyolcadik századi via Vandelli, amelyet a modenai herceg, Francesco d’Este építtetett. Nem akármilyen vállalkozás volt ennek megtervezése és kivitelezése, hiszen Modenából az Apuai Alpokon át vezetett a Ligur-tenger partján lévő Massába. A tervezőmérnök Domenico Vandelli a térképészet területén végzett úttörő munkát: a szintvonalak segítségével rajzolta meg a térképeit, és az utat is ezek alapján tervezte meg. Bükkösök, tölgyesek alkotják az erdőségek nagy részét, a szelídgesztenye akár ezer méter magasságban is megterem. A gesztenyefát Giovanni Pascoli költő a kenyér fájának nevezte, s valóban, a garfagnanai lakosok körében a gesztenyelisztből készült ételeknek különleges kultúrája alakult ki. A második világháború idején sokan a gesztenyének köszönhetően menekültek meg az éhhaláltól. Csupán az 1950-es évektől kezdődően szorult háttérbe a fogyasztása egy, a gesztenyefákat megtámadó baktérium elterjedésének következtében. Ma azonban, a régi hagyományok feléledésének köszönhetően újra keletje van a gesztenyelisztből készült ételeknek, a gesztenyetermelők pedig több egyesületet is jegyzenek. Gesztenye és bükkösök, hegyek és bércek, sehol egy síkság, a Serchio hűs vize, lankás dombok, és az időtlenség fogadja tehát az idelátogató vendéget. Nem történtek világraszóló dolgok, de a régmúlt nyomai nagyon is érezhetőek ebben a sűrű és mégis, a természetnek köszönhetően tágas térben. Szerencsére a farkasok is visszajöttek, 2016-ban még Gorfigliano főteréig is bemerészkedtek.
NYELVVILÁG
86
CIVILIZÁCIÓ
A vidéket a ligur törzsek egyike, az apuaiak lakták, akik elsősorban pásztorkodással, sajttermeléssel, fakitermeléssel foglalkoztak, és termékeiket az etruszk, illetve görög kereskedőkön keresztül értékesítették. Titusz Líviusz egy büszke, rideg és harcos természetű népről beszél, amelynek azonban nem a hódítás az elsődleges célja, hanem jellemzője, hogy kisebb csoportokban, várak köré telepedve, feltételezhetően matriarchális közösségekben él, gyűléseit a helyiség főterén vagy a források mellett tartja. Líviusz leírása szerint az apuaiak nem ismerték a magántulajdont, asszonyaik erősek, izmosak voltak, és ugyanúgy kivették részüket a fizikai munkából, mint a férfiak. A családban a matriarchátus elemei is felfedezhetőek. Sztrabón nyomán tudható, hogy a nők választottak férjet maguknak, ami nem volt jellemző a korra. Nem voltak isteneik, megalitikus jellegű kultuszhelyeik a hegycsúcsok közelében vagy a források mentén helyezkedtek el. A római szenátus Krisztus előtt 180-ban a „ligur kérdés” megoldását szorgalmazza, és két prokonzult küld légióival a terület meghódítására. A rómaiak negyvenezer családfőt a feleségeikkel és a gyerekeikkel a campániai Sannióba (a szanniták városába) szállítanak. Pár évvel később újabb nyolcezer ember deportálására kerül sor. A szenvedéseknek nincs vége, mert a szannitákat, s velük együtt az immár Sannióban élő ligurokat a kétszáz évvel későbbi polgárháborúban Sulla kegyetlenül lemészárolja. Később, Nagy Károly idején Garfagnana vidéke a luccai longobárd hercegség fennhatósága alá tartozott, amikor is több család is uralta a területet. Anélkül azonban, hogy a különféle uralmi viszonyok, harcok, fennhatóságok történetébe részletesen belemerülnénk, érdemes megemlíteni canossai Matilde (1046-1115) nevét, aki számos apátságot, templomot és várat alapított ezen a vidéken. Az ő várában vendégeskedett VII. Gergely pápa, amikor IV. Henrik német-római császár három napon át térdelt a vár kapuja előtt. Matilde 1076-tól kezdődően harminc éven át vitathatatlan uralkodója volt a mai Tarquiniától (Lazio) a Garda-tóig kiterjedő vidéknek. 1092-ben legyőzi IV. Henrik császárt, így számos észak-itáliai fejedelmet sikerül maga mellé állítania. A Matilde név igen gyakorinak számít a környéken. A következő évszázadokban a Garfagnana-völgy hol a pisai, hol a luccai köztársaság fennhatósága alatt állt, míg 1451-ben a városok nagy része a ferrarai Estéknek ajánlották fel hűségüket. Alfonso d’Este megbízatása nyomán 1522 és 1525 között a költő Ludovico Ariosto irányította a provinciát, amely végül 1923-tól kezdve Lucca körzetéhez tartozik. „Comunalia” és pásztorkodás A toszkán-emíliai Appeninek vidékén a középkor kapcsán nem beszélhetünk feudális nagybirtokról, sem a nagybirtokot uraló nagybirtokosról. A legeltető, transzhumáló pásztorkodás miatt sem épültek itt nagy várak, paloták. A jórészt önellátó közösségek közösen legeltették a nyájakat (a mediterrán nyelvekben az alb/alb szótő legelőt jelent), állították elő a termékeiket és osztották meg a legszükségesebb javakat. Nyilvánvaló, hogy ez a lakó- és életközösség még a római hódítás előtti ligur (apuai) törzsek hagyománya. Egy sajátos közösségi életformáról van szó tehát, ami Itália más vidékein is felbukkan, különböző nevekkel: comunaglia, comunanza, partecipanza, comunità, università. Az állattartás, azaz a juhtenyésztés egyik fő mellékterméke a sajt, ennek garfagnanai változatát, a pecorinót ma is sok helyen korabeli technikával állítják elő. Lehet frissen fogyasztani, de van rövid, illetve közepes érlelésű változata is. A juhtenyésztés tehát az elsődleges megélhetési forrás itt, olyannyira, hogy valamikor az apátságok is a nyájak útvonalainak mentén épültek. Ennek egyik oka volt, hogy biztosítsák a pásztorok biztonságos vonulását, másrészt az apátságok jóléte is nagyrészt a gyapjúkereskedelemnek volt köszönhető. Ahogyan maga Firenze, és egész Toszkána gazdagságát is a gyapjúkereskedelem határozta meg. A 13. században Firenze lakosságának harmadrésze a gyapjúkereskedelemből élt, és köztudott, hogy a Mediciek hatalma részben ezen termék kereskedelmi jogának kizárólagos birtoklására épült. A gyapjúszövet előállításának folyamatában a festés volt az egyik legnagyobb szakértelmet kívánó munkafázis. A legelterjedtebb és legolcsóbb festőnövények a festőbuzér (rubia tinctorum), a rezeda, a dió és a krókusz voltak, a legolcsóbban előállítható színek a piros és fekete. Az állattenyésztés mellett egy másik jellemző tevékenység a Garfagnana-völgyben a tönkölybúza-termesztés. A nemrégen újra felfedezett és számos, az egészségre jótékony hatással bíró tönkölynek több változatát termelik,
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
87
amelyek kiváló kenyér, puliszka és kézműves sör alapanyagaként szolgálnak. A Piazza al Serchióban található Petrognola sörgyárban a tönkölybúzából készítenek nagyon ízletes barna sört. Egy másik jellegzetes termék a „biroldo”, a hurka és a szalámi keverékére hasonlító felvágottféleség. A sertés feldolgozásakor a Magyarországon is ismerős szabályt alkalmazták, miszerint annak minden részét fel kell használni. A hurkához hasonlóan a biroldo alkotórészeit is a sertés kevésbé nemesebb részei alkotják, a fej, a tüdő, a lép, a nyelv, és körülbelül két pohárnyi vér. Mindezt három órán keresztül főzik, majd a vízből kivéve átgyúrják, sóval, borssal, szerecsendióval és fahéjjal ízesítik, majd disznóbélbe töltik. Ismét három órán keresztül főzik, majd szárítják. Pietro da Talada, Madonnák és szentek, tündérek és koboldok A rubia tinctorum, azaz a festőbuzér könnyen beszerezhető növény volt, s említettük, hogy a legegyszerűbben előállítható színek a 15. században a vörös és a fekete. A legnemesebb szín viszont az arany, a transzcendens, a végtelen színe, s mindazt, ami az isteni világhoz köthető, az arany szimbolizálja. Arany a héttere annak a későgótikus hármasoltárnak is, amit a Piazza al Serchióhoz közeli Borsigliana nevű, kicsi, néhány házból álló település még kisebb templomában láthatunk. A mester Pietro da Talada az 1400-as évek első felében festette a táblaképet, s noha Firenzében már az új stílus jegyei mutatkoznak, Pietro még az internacionális gótika jegyében (archaizáló tónus, kifinomult elegancia, hűvös arcok, aranyháttér, határozott színszimbolika) festi meg oltárképét. Elegáns, szőke madonna, a szokásos kék palástban, amely a tengert és az eget, az istenit, a transzcendenst, az oltalmazást jeleníti meg. A kis templom Szent Mihály Arkangyal nevét viseli, akinek a környéken számos kultuszhelye volt, csakúgy, mint Szent Mártonnak. Szent Mihályt gyakran Wotannal, a Walhalla istenével azonosítják, és mivel egy-egy szent tisztelete arra is utal, milyen népek lakták az adott vidéket, Szent Mihály, Szent György, Keresztelő Szent János kultusza gyakran a longobárdok jelenlétét jelzi. Szent Mihály számos mesterség védőszentje is, a vásárokat is az ő protektorátusa szellemében rendezték. Tudvalevő hogy a keresztény vallás lassacskán meghódította az egész itáliai félszigetet, szentkultuszai az ókorban „uralkodó” és kultusszal bíró istenségek folytatásaiként működtek tovább. De az olyan, a nagyobb városoktól távolabbi vidékeken, mint amilyen például a hegyes, erdőkkel borított Garfagnana, az antik és az újabb istenségek szinkretizmusa a mai napig létezik. Noha Szent Ágoston azt javasolta, hogy a sűrű erdőket nem szabad kivágni, hanem Jézusnak kell szentelni, a misszionáriusok jóval később és szórványosan érkeztek csak meg a távoli hegyekbe. A pogány hitvilágra tehát ráépült ugyan a keresztény liturgia, a tündérek, magányos koboldok, manók és boszorkányok történeteiről mind a mai napig mesélnek az itt lakók. A Serchio folyón átívelő, a 11. században épült Maddalena híd, vagy közkedveltebb nevén az Ördög hídja azért kapta ezt a nevet, mert a híd építője, hogy időben elkészüljön a munkával, szövetséget kötött az ördöggel: ha egy éjszaka alatt sikerül megépítenie a hidat, az első, a hídon átmenő lény lelkét megkaphatja. Ám az építőmester rettenetesen megijedt az alkutól, elfutott a paphoz, akinek javaslatára egy fehér kuvaszt küldtek át a hídon. Az ördög olyan dühös lett, hogy a kutyával együtt belevetette magát a habokba. S bár október utolsó napjaiban az itt lakók olykor látnak egy fehér kutyát a hídon, az ördög már nem fogja megtalálni a építőmester lelkét. Az olvasó pedig, ha eddig eljutott a szövegben, és hegyek között szeretne pihenni, felfedezni, túrázni, jól teszi, ha erre Itáliát, és benne a vadregényes toszkán Garfagnanát választja. Annál is inkább érdemes idelátogatni, mert 2016-ban a garfagnanai önkormányzatok szövetsége elnyerte Toszkána tartomány fejlesztésekre kiírt pályázatának első díját. Így várhatóan a turizmus területén is egyre többet hallunk majd a térségről.
NYELVVILÁG
88
CIVILIZÁCIÓ
Felhasznált irodalom Albertini Normanna (2011): Nel mondo di Pietro. In: Pietro da Talada. Un pittore del Quattrocento in Garfagnana. Szerk.: Albertini Normanna. Garfagnana editrice, Castelnuovo di Garfagnana. 43-144. Bertolini Umberto (2011): In veglia con Pietro. Storie e leggende di Borsigliana. In: Pietro da Talada. Un pittore del Quattrocento in Garfagnana. Szerk.: Albertini Normanna. Garfagnana editrice, Castelnuovo di Garfagnana. 145-166. http://www.lagazzettadelserchio.it/garfagnana/2016/12/unione-comuni-garfagnana-al-primoposto-nella-graduatoria-di-concessione-dei-contributi-regionali-per-la-redazione-del-p-s-i/ (Letöltés ideje: 2017.01.27.) http://www.garfagnanaidentitaememoria.it/ (Letöltés ideje: 2017.01.27.) http://www.formaggio.it/formaggio/pecorino-della-garfagnana-e-delle-colline-lucchesipecorino-baccellone-p-a-t/ (Letöltés ideje: 2017.01.27.) http://www.bontadellagarfagnana.com (Letöltés ideje: 2017.01.27.) http://www.ingarfagnana.org/piazza-al-serchio/borsiglianachiesa.php (Letöltés ideje: 2017.01.27.) http://paolomarzi.blogspot.hu (Letöltés ideje: 2017.01.27.) http://www.lapetrognola.com/it/ (Letöltés ideje: 2017.01.27.)
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
89
A jamaicai duppyk világa1 DR. KÉRI ANDRÁS KVIK
A mesék világa olyan szürreális világ, amelyben minden egyes jelenségnek, különös dolognak jelentése van, még akkor is, ha már az eredetit el is felejtettük. Az olvasó ember képzelőereje azonban határtalan, s kultúrafüggő, hogy ki miben, mire is talál rá. És talán ez így is van jól, mert aligha várható el, hogy egy jamaicai megértse a magyar népmeséket, bele tudja élni magát a magyar valóságba, ahogy ez fordítva is így van. Az már önmagában elég, ha rácsodálkozhatunk az idegen kultúrák színes világára. A Karib-szigetek mindegyikének különös szellemvilága van, amely történelmük, kultúrájuk része, s bennük jut kifejezésre mindaz, ami – Afrikából magukkal hozva és a helyi sajátosságokkal keveredve – a mindennapjaik részévé vált. Azért, hogy a magyar olvasók számára is érthetőbbé váljék, jegyzetek segítenek értelmezésükben. Az eredeti forrás néhány jellegzetes történetén keresztül pillanthatunk bele egy karibi nép gondolatvilágába. Az angol nyelvű karibi folklór nagy része a duppykról szól, még Barbadoson is. A Kis-Antillák néhány szigetén azonban jumbiknak hívják őket. Olyan tanulságokkal szolgálnak, amelyek az életre nevelnek: ne higgy a gonosz duppyknak, akik (vagy amik?) szorult helyzetükben mindent megígérnek, amit csak kérsz tőlük, de ha segítesz rajtuk, hiszel nekik, te járhatsz pórul. De kik is a duppyk? Olyan különös lények, akik mindenhol megjelenhetnek: például láthatjuk őket a fa lombjában, ahol több száz férfi, nő és gyermek vesz körül egy gyümölcskosarakkal, játékokkal és finomságokkal teli asztalt. Körülöttük pedig mókusok, madarak, mormoták és patkányok lesik, mit csenhetnek el. A képzeletnek nincs határa. A folytatásban megjelent egy citromsárga színű úr, aki vörös kakason lovagolt, s akit egy mongúz2 kínált meg egy pohár borral. A duppy jelentése jamaicai patoá (jamaican patwah) nyelven lélek. Ők általában gonosz lelkek és többnyire éjszaka keresik fel az embereket. A leggonoszabbak közöttük a Bőgő borjú, vagy a Háromlábú ló. De félelmet kelt Rolling Calf is, akinek testét láncok veszik körbe, akárcsak az Öreg Higue, aki nappal normális öregasszony, de éjszaka vérszopó boszorkánnyá válik. Maga a szó a bantu nyelvből ered, Nyugat-Afrikából, ahol a halott ember lelke, vagy egy gonosz természetfeletti lény ember vagy állat képében jelenik meg. A jamaicai kultúrában az embernek két lelke van: az egyik a jó lélek, a másik a földi lélek. Halálakor a jó lélek az égbe jut és Isten ítélkezik felette, míg a földi lélek három napig az elhunyt testében és koporsójában tartózkodik, vigyázva arra, hogy el ne kapják, és így lehet belőle duppy (ghost v. lélek, fantasma v. kísértet). Találkozhatunk velük napjainkban is TV műsorokban, ahol a földhöz kötött boldogtalan lelkek embereket támadnak meg, videojátékokban, ahol a közellenség szerepét töltik be, vagy éppen karibi zenészek dalaiban, pl. Bob Marley My Cup, Duppy Conqueror, Mr. Brown című alkotásaiban. Az 1960-as években Marley azt mondta magáról, némi ganga, azaz marihuana elfogyasztása után, hogy a „lelkek meghódítója”, s megírta népszerű dalát a „Duppy conqueror”-t (Hódító Duppy). A duppyk eljutottak a térség spanyol nyelvű világába is (pl. Kolumbia, Kuba) dopy néven. Hallunk róluk, de mégsem tudjuk, hogy mifélék is. Olyanok, mint a jamaikaiak által beszélt angol nyelv: patoá, patois, patwah, értjük is, meg nem is. Egy kis ízelítő belőle: Patois (P) Angol (A) P
Mi si a duppy last nite. I saw a ghostlast night. Mi nah guh in deh, mi hear seh duppy in deh.
Az újjászületett Karibi Kutatócsoport (1985-2000, 2014-) „Népek, nemzetek, kultúrák” című kutatási tervének egyik témája. 2 Herpestes fasciatus 1
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
90 A P A
I’em not going in there, I heard that ghost are in there? Yuh duppy man. You are a ghost.
Bob Marley egyik leismertebb dalának – No Woman No Cry, Nincs asszony, nincs sírás – magyar fordítása, mint ahogy ezt Szőnyei Tamás több helyen is megemlíti3, „fényévnyi távolságra van a valóságtól, melyet valaki valamikor a magyar közegbe plántált Bob Marley jamaicai angolsága, a patois ismeretének hiányából és/vagy macsóságából fakadóan. Szabályosan don’t cry volna a felszólító mód, Marley szövege azonban azt a nyelvi és társadalmi közeget tükrözi, amelyben ő élt, ezért lesz no cry.” A magyar fordításban nem csak ez a hiba. A többi az idézett cikkben olvasható. Ezért sem mindegy, hogy értjük-e a helyiek „angol” nyelvét. A duppyk gyakorta feltűnnek irodalmi alkotásokban is, pl. Neil Gaiman’s 2005-ös regényében (Anansi Boys), vagy Andrew Salkey Anancy című, afrikai eredetű fabulájában (novellájában). Anancy a pók, a ravaszság és az ügyesség megtestesítője, aki védelmezi a védteleneket, ugyanakkor a becsvágy és a kapzsiság szimbóluma is. Ezek együttesen tették lehetővé számára, hogy lelke legyőzze a gonosz duppykat, és visszatérhessen a testébe. Az Antillák világában szigetek hajóznak, sok-sok sziget, mint hajók, mint óriási alvó állatok, mint a felfűzött láncszemek. Ezeken az édes gyümölcsöktől roskadozó sokszínű szigeteken, ahol a sebzett szívnek is visszaadják a boldogságot, különös népek élnek. S bár eredetük azonos, mindannyian más és más mikrovilágot hoztak létre. Jamaicán az afrikai fétisek imádata/tisztelete jelenik meg a duppyk, azaz kísértetek képében. Azon a hiten alapul, hogy az emberi testnek két lelke van: egy jó és egy rossz. Ha meghal valaki, az első, a jó lélek visszatér Afrikába; ezért van az, hogy egy rokon halálakor a hozzátartozók megcsókolják az elhunytat és üzennek vele, hogy szavaikat vigye el a fekete kontinensre, oda, ahonnan rabszolgaként hozták be őket Amerikába. A rossz lélek a holttesttel marad, és sírja körül bolyong duppy képében. Az éjszakákat csínytevéssel és gonosz tettekkel tölti. Lovon, kígyón, esetleg fatörzsön vágtat, vagy éppen néhány macúnak nevezett, nagy fülű és hosszúfarkú állaton. A duppyknak annyi életük van, hogy még a kilencnapos ünnepet is megünneplik, azaz az év első újholdjának első kilenc napját. Saját szigeteik is vannak, ahol az emberektől távol, szabadon élnek. Minden évben visszatérnek abba a házba, ahol éltek, és meglátogatják a rokonokat, hogy jó egészséget és jó szerencsét kívánjanak nekik. Valójában csínyjeikkel bosszantják, becsapják őket, de akik nem látják a duppykat, azt hiszik, hogy egyszerű „balesetek” áldozatai. De vannak, akik felismerik őket, mert, ahogy mondják „van látásuk”. Az első alkalommal Éjfélkor kint ültem a házam előtt és élveztem a felfrissülést hozó szellőt, a csendet. Anyám a konyhában az év végi ünnepekre készítette a süteményeket. Egyszer csak az utca felől különös és félelmetes hangok érkeztek. Nem tudtam, mik lehetnek ezek, de félelmet keltettek bennem. Madarak és szemek keverékének tűnő lények voltak, zöldek és kékek, s az egyikük sárga és áttetsző volt. Ahogy leértek a földre, szerteszét futottak, és belevesztek az alig megvilágított utca sötétjébe. De egyre csak jöttek és jöttek, s ijedtemben a szobámba mentem, és lefeküdtem. Az első kakasszóra ébredtem, és elmeséltem anyámnak a különös lények érkezését. Ő magyarázta el nekem, hogy ezek a duppyk, akik ugyanolyan emberek voltak, mint mi, de halálukkor kísértetekké váltak. Amikor közelednek az év végi ünnepségek, akkor ők is megjelennek egykori családjuk körében. A rokonok legfeljebb csak érzik a jelenlétüket, de nem látják őket. Csak a látók, mint te is ezek szerint, ismerik fel őket. Mondják, hogy mindig éjfél után érkeznek, és mindenféle rosszat tesznek, amíg csak vissza nem térnek. 3
Van cry, Népszabadság, 2016. március 1.
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
91
Másnap este Mackenziéknél voltunk, és hazatérvén, utolsóként valami miatt a kapuban maradtam. Egy duppy lépett elém, aki azt mondta, hogy apám jó barátja volt, s add át neki év végi jókívánságaimat, majd egy pillanat alatt eltűnt. Azután bementem és minden ajtót jól bezártam, de a meglepetések folytatódtak. Másnap, amikor kimentem a konyhába, hogy bezárjam az ablakot, megjelent előttem egy duppy, aki azt mondta, azért jött, hogy meghívjon a másnap esti ünnepségre, melyet az öreg Morant rendez az ackee-fa4 alatt. El is mentem, de senki sem volt ott. Morant is megkérdeztem, hol az ünnepség, de azt mondta, soha ne higgyek a duppyknak, mert nem mondanak igazat. De sebaj, most már tudod, gyere, igyunk egy kávét és egy pohár sarill-bort5. A láthatatlan fuvolás Egy csodálatos földön, ahol a tengerpartig nyúlik az erdő, és a hegyeket mély vízmosások és vízesések választják el egymástól, ott fekszik Brheti, a szépséges sziget mélyén. Házai egy tér közepén álló nagy kenyérfát6 vesznek körül, ahol az emberek gyakorta összegyűlnek, hogy táncoljanak, vagy éppen gondjaikat beszéljék meg. Éjjelente az öregek szokták mesélni a duppyk hihetetlen történeteit. Vannak köztük jó lelkek is, az ő színük lehet fehér, kék, sárga vagy zöld, de a rosszak vad vörösek, narancsszínűek, mérges lilák, szürkék vagy feketék. Börzsönyfán7 laknak gonosz szellemek8: „És a börzsönyfa, … amelyre mindenki annyira haragudott, és amelyet a négerek lassú, merev, mélabús mozdulatokkal vágtak ki, mert tudták, hogy semmi hasznot nem hajt. Mert a börzsönyfa ágai közt karmos ujjú, titokzatos, gonosz szellemek ülnek, vöröseslila volt a karjuk, és bordázott a mellük, nem emelkedett, ismeretlen és szép formájú szellemek voltak, mint amilyenek a gyapotfán lakoznak.” (Vestdijk, 1978: 114) A jók a gyapotfa9 lakói:, „…az emelkedett, ismeretlen, szép formájú szellemek itt lakoznak…” Brhetiben még senki sem látta őket, ezért a fiatalok mosolyogva hallgatták az öregeket. A művész volt az egyetlen, aki vályogfalakon vagy a kancsókra rajzolva örökítette meg őket. Egy bizonyos éjjelen úgy érezte, mintha fénylő árnyékok suhannának át a téren. Egyik este a művész, miután leterítette a gyékényét, és eloltotta a tüzet, azt vette észre, hogy valaki belépett a kunyhójába. A jövevény kékes mosollyal kuporodott le a gyékény egyik sarkába. Tarisznyájából néhány szem magot vett elő és elkezdte rágcsálni, miközben megeredt a nyelve. 4Ackee-fa
(Blighia sapida) – Nyugat-Afrikából hozták be 1778-ban. Termése az akiszilva egyben Jamaica nemzeti gyümölcse, levesek, ételek készítéséhez használják (naranjita roja). 5Saril vagy sarill (Hibiscus sabdariffa) magyarul rozella (afrikai mályva, ehető hibiszkusz) gyógyhatású növény, 3 m magasra is megnövő bokor/cserje; minden része ehető. Ázsiából hozták be. A gyümölcsét a karibi térségben megfőzik, hogy üdítő, áfonyaszerű teát nyerjenek belőle, de sörrel kombinálva is forgalmazzák. Használják még salátákban, mártásokban, levesekben, lekvárokban (híres a jamaicai Rosella jam), sütemények és édességek készítéséhez, borok ízesítéséhez. Levelei és virágai is ehetők. Az utóbbinak vízhajtó és keringési rendszert védő tulajdonsága is van: csökkenti a vérnyomást és baktériumölő hatása is ismert. De görcsoldóként és felső légúti hurutok csökkentésére is használják. A nagy tápértékű magok állítólag sütve a legfinomabbak, de őrölten liszt helyett sütéshez is használják. 6 Artocarpus altilis a leggyakrabban termesztett kenyérfa. Sütve vagy főzve kenyérpótlónak használják köretként. William Bligh kapitány hozta Tahitiról 1793-ban a híres Bounty fedélzetén. 7 Caesalpinia echinata – Brazília erről a festékfáról kapta nevét, amely egyben nemzeti fája is. Hüvelytermésében kemény, csillogó vörös magok találhatók. Bíborvörös termését Európában szövetek (gyapjú, selyem, pamut) festésére, a bútoriparban és a tintakészítésben használták fel. 8 „A szellem nem téveszthető össze élő emberrel, a szellem feje ugyanis hátrafelé fordítva ül a nyakán, és a szellem ezen kívül láncot is hord. Nem szabad szemtől szemben szellemnek szólítani, mert ez rontó hatalmat ad neki. Az a szerencsétlen ember megfeledkezett erről, és amint megpillantotta, elkiáltotta magát, hogy „szellem”. Úgyhogy rettenetes reumát kapott.” (Hughes, 1981: 14) 9 Gyapotfa (ceibafa, szeibafa, pamutfa, kapokfa, Ceiba pentandra) – Közép- és Dél-Amerikában egyaránt honos. A fa érett terméséből kitüremkedő selymes magszőr puffancsait (kapokgyapot) – magas cellulóztartalmú (64%), rugalmas – rostként használják. Kiváló tömítő és szigetelőanyag. Az indiánok matracot, párnát tömtek ki vele. A spanyolok a fa vastag, különleges leveleire írtak. Sőt kártyaként és papírként is szolgált. Gyógynövény is. Olaját a margarin- és szappangyártás, valamint a kozmetikaipar hasznosítja. A maják szent fája (yaxche, ceibafa vagy életfa), amely összeköti az eget a földdel.
NYELVVILÁG
92
CIVILIZÁCIÓ
– Az emberek már nem hisznek a múltjukban, oktalan dolgokkal töltik az idejüket. Miért nem hívod ide Kiatát, a zenészt? – De hát ő egy vadászat során eltűnt, és soha többé nem tért vissza. Olykor a vadászok azt mesélik, hogy fuvola hangot hallanak, de sohasem látják a fuvolást. De ha hallják, tudják, hogy ez szerencsét hoz rájuk. A művész csak csóválta a fejét. Egy öreg a népéből azt mesélte neki, hogy Kiata megtalálta a duppyk csodálatos földjére vezető utat, és játékával híressé vált a kilencnapos ünnepen. A duppyk ünnepelték őt, és királyságuk hivatalos muzsikusává fogadták. Ezért, és mert szerelmes lett egy duppy királynőbe, nem tért vissza Brhetibe. Ismerte Kiata történetét, de hogyan is érhetné el, hogy visszajöjjön közéjük. Mire e gondolatok végigszáguldottak a fejében, a különös idegen már el is tűnt a házából. De hogy ne tűnjön álomnak a látogatása, néhány zacskónyi magot hagyott maga után. A művész kezébe vette a magokat, melyek azonnal kék porrá lettek és semmivé váltak az éjszakában. Egy duppy volt, mondta magában, és azonnal el is aludt. Másnap reggel fogta a lándzsáját és elindult az erdőbe. Amikor már elég mélyen járt benne, elkiáltotta magát: – Kiata! Kiata! Meg kell menteni Brhetit. – A szél megmozgatta a fák lombjait, mintha üzenetét továbbítanák. – Maidalín! Maidalín! Engedd vissza Kiatát! – A visszhang többször is megismételte a szavait, majd hosszú csend követte. De egy távoli hang a fuvolára emlékeztette, és visszatért a falujába. Azt gondolta, hogy Kiata válasza volt. A faluban elmondta, hogy Kiata visszatér, és megmenti Brhetit, de senki sem hitt neki. A művész hiába várta, a napok csak teltek. Amikor már minden reménye elszállt, meghallotta a fuvola hangját. Futott a faluba és azt kiáltotta, hogy – Jön Kiata! Jön Kiata! A láthatatlan fuvolás, aki a szerencse dallamát hozza nekünk. A falu népe összegyűlt a kenyérfa alatt. Tisztán hallották a fuvola hangját. Jön a fuvolás, jön Kiata. Maidalín hagyta, hogy visszatérjen. – Fogadnunk kell – mondta egy öreg a törzsből. – Tisztelettel kell fogadnunk őt. – Lepényt készítettek neki, mert üres kézzel nem lehet üdvözölni őt. Mások italt és húst hoztak a fogadására. Estefelé már mindenki evett és ivott, s így várta Kiatát. Az öregek a falu múltjáról meséltek a fiataloknak. De egyszer csak a fuvola hangja elhallgatott, amit nem tudtak mire vélni. – Kiata nem jön, mert már köztünk volt. Nem láttuk őt, de zenéje behatolt a szívünkbe – mondta egy öreg. S ettől a naptól kezdve a faluban jólét és boldogság uralkodott, mert a történelmi szavak egyesítették a népet. Madacán A Ganga faluban élő csintalan, csillogó narancsszínű duppy volt, aki szikrázó sokszínűvé válva terelte el áldozatai figyelmét. Nem volt senki sem arrafelé, aki ne látta volna legalább egyszer. Ahogy az állatok kiszagolták jelenlétét, őrült futásba kezdtek, és ledöntötték a kerítéseket, letaposták a veteményeseket. Madacán pedig csak nevetett, míg bíborvörös nem lett, mert mindig mások kárán szórakozott. Gonoszsága az elviselhetetlenséget súrolta, és a falu öregjei elzavarták a településről. Bár ő volt a térség legfélelmetesebb duppyja, tudta jól, hogy hatalma korlátozott, mert az öregek tanácsa nem gyengélkedő vénemberekből áll, hanem mágusokból. Sokáig nem is volt hír a duppyról. Béke és nyugalom honolt Ganga faluban. Egyszer a falusiak egy csoportja a folyóhoz ment fürödni. Amint a partjához értek, megdermedtek. A vízparton, egy kenyérfa törzsén ült narancsszínű mosolyával Madacán, aki így szólt hozzájuk: – Ne féljetek, menjetek fürödni. Nem teszek semmi rosszat. A falusiak látták, hogy a fatörzs, Madacánnal együtt, a folyón lefelé úszik, miközben egy fehér kőoszlopot elhagyva színes szikrákat szórt rá. Mindezt a falusiak rossz előjelnek vélték, és elhatározták, hogy inkább hazatérnek. A falu főterén egy lombos, árnyékot adó ackee-fa alatt gyűltek össze. De nem történt semmi sem. Másnap reggel különös dologra ébredtek: egyikük lábát kötötték az ágyhoz, másnak az edényébe került fekália, de volt, aki a kutyaház tetején ébredt fel.
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
93
Sőt, egyikük kecskéjét farkánál fogva a fára akasztották. A zűrzavar közepette a falu vezetőjét hívták, aki egy macún10 lovagolva szélvész gyorsan meg is jelent. – Mi történt? – kérdezte, miközben leszállt rövidlábú, hosszú fülű különös állatáról; rögtön látta a borzalmakat. – El kell fogni és be kell zárni egy korsóba – mondta. – Nem tehetünk mást, ha békében akarunk élni. Nagyon veszélyes. Ettől kezdve a falu népe arra várt, hogy elfoghassa, de a neki állított csapdát mindig kikerülte. Hol láthatatlanná vált, hol álomhozó magvakkal altatta el estefelé a falu népét, hogy szabadon garázdálkodjon. A falu elöljárója bezárkózott kunyhójába, hogy túljárjon Madacán eszén. Egy napon a falu férfijainak egy-egy üveget adott, melyben chochu11 volt. Mágiával füvekből és porokból készült, hogy elaltassa a gonosz lelkeket. – A konyhaajtó mögé kell tenni, – mondta – de nehogy igyanak belőle, ha nem akarnak meghalni. Most majd meglátjuk, hogy Madacán túljár-e az eszünkön. Ezen az éjjelen Madacán visszatért a kenyérfa törzsén és Kaluti kunyhóját választotta. A konyhán át hatolt be, ahol megtalálta a chochus üveget. Megszagolta, s az illata finom borhoz hasonlított. Úgy gondolta, megtréfálja tulajdonosát. Megissza a bort és vizeletével tölti fel az üveget. Így is tett, de azonnal el is felejtette, miért is jött a házba. Bukdácsolva hagyta el, és beleveszett az éjszakába. Reggel gyorsan elterjedt a hír, hogy a duppy ivott a borból. – Nem lehet messze, mert a bor nagyon erős volt. Valahol itt kell a közelben lennie – mondta a falu legidősebb embere. – Keressük meg. Napokig keresték mindenfelé, de sehol sem találták. Már-már azt hitték, hogy örökre megszabadultak tőle, de az öreg figyelmeztette népét, ne bízzanak ebben. Éjjel-nappal dörgött az ég, és szakadt az eső, nem lehetett aludni a vihartól. A gyerekek sírtak, a nők a férfiakat szidták, hogy képtelenek a nyomára bukkanni, s a mennydörgő készülékét sem találják. Az egyik reggel a falu öreg vezetője a térre hívta az embereket, és felmutatott az ackee-fa tetejére. Amikor felnéztek a fára, látták, hogy bár a szellő sem fúj, ágai mégis viharosan mozognak. A dörgésgép nem volt más, mint Madacán horkolása, aki fent aludt az ágak tetején. A falubeliek megvárták, míg hasra fordul, ekkor becsúsztatták egy nagy agyagkorsóba, melyet jól be is dugaszoltak, s végül az ackee-fa alá temették el. Időnként, amikor a földből tompa dörgés hallatszik, a helyiek tudják, hogy ez még mindig Madacán horkolása. Egy duppy a tükörben A kövér Brown asszony ijedtében kezével fedte el a száját, és szantálfa legyezője segítségével kapkodta a levegőt. Ismét belenézett szalonja nagy tükrébe, és már tudta is, mi a helyzet. A tükörben zölden foszforeszkáló duppyt látott, aki kényelmesen üldögélt a benne visszatükröződő ablakban. Ájulás kerülgette. Hogy lehet, hogy egy duppy láthatóvá vált? Eddig úgy tudta, hogy ők a szegény és műveletlen nép képzeletének termékei. Ő viszont a kisasszonyok iskolájába járt, ahol londoni kiejtéssel beszélték az angol nyelvet, s ruháikat Párizsból hozatták. A duppyk a szakácsnők, zöldségárusok és a szegény négerek ügye volt. Ő meg gazdag volt. Bármikor is közeledett a tükörhöz, a szemtelen duppyt ott látta. Semmit sem ért a hársfatea, sem a valeriana, melyeket a patikus javasolt neki idegei nyugtatására. Hívta házvezetőnőjét, Marciát, hogy szóljon a kertésznek, a sofőrnek és még két cselédnek. Amikor megjelentek, megparancsolta nekik, azonnal szedjék le a tükröt. Így is tettek, és a sofőr el is szállította az árvaházba. A ház úrnője pedig rögtön egy új tükröt rendelt helyette a bronzkeretbe. Az árvaházban nem tudtak mit kezdeni az adománnyal, s amíg sorsáról nem döntöttek, a falhoz támasztották. A gyerekek örömmel nézegették magukat benne, majd kimentek az udvarra játszani. Aztán egy Dolly nevű kislány bejött az épületbe és nézegetni kezdte magát a tükörben. A tükör misztikus, képzeletbeli lény „Az opopinax gyökere, kifőzve, az egyik méreg, amit a varázslók használnak, bár nem olyan erős, mint a szavannavirág, a fecskefű egyik fajtája, amelyet ők spanyol szegfűnek neveznek.” (Vestdijk, 1978: 130) 10
11
NYELVVILÁG
94
CIVILIZÁCIÓ
lenyűgözte, mert minden egy kicsit szebbnek látszott benne, mint amilyen. Egy falat is felfedezett benne, amit nem tudott mire vélni, mivel a kertet láttatta, de ott nem emlékezett semmilyen falra sem. Hogy megbizonyosodjon erről, kiment a kertbe megkeresni a falat, de az sehol sem volt. Amikor visszatért a tükörhöz, a fal még mindig ott volt benne. Fehér kőből épített fal, melyen egy zöld úr üldögélt, aki megszólította. Ettől annyira megijedt, hogy bebújt egy ágy alá. Alba kisasszony talált rá, de bármit is kérdezett tőle, ő nem válaszolt. Azt gondolták, megnémult. Éjjel a lány nem tudott aludni, egyre csak a tükör járt a fejében. Felkelt, és két másik társával megosztotta titkát. Odament a tükörhöz, de nem látott semmit. Már éppen indult vissza, amikor megállt előtte a zöld ember. A duppy furcsállta, hogy itt talált rá és meg is kérdezte tőle, hogy miért nem alszik. A kislány azt válaszolta, hogy éhes és csak ennivalót keresett. A duppy megkérte, hogy foglaljon helyet a tükörben lévő asztalnál és ő majd hoz neki ételt. Ahogy belépett és leült, látta, hogy az ellenkező oldalon van, s hogy vörös bársonyruhája szebb, cipője csillogóbb lett, s haját aranycsat fogja össze. A duppy egy nagy tálcával tért vissza, melyről kenyeret, szőlőt, sajtot és egy üveg illatos italt vett elő. A lány evett, ivott, majd…Alba kisasszony kiabálására ébredt, mivel a vendégszoba díványán aludt. E vétkéért büntetésből bezárták egy sötét kamrába. De ott megérintette vállát a zöld ember, aki azt kérdezte tőle, éhes-e, majd paradicsommal és gyümölcstortával kínálta őt. Amikor a lány mindezt megette, megkérdezte a különös lénytől, hogy miért lakik a tükörben. Mert szeretek ott lenni – válaszolta. Korábban Brown asszony házában felakasztva éltem, és élveztem, hogy engem meglátva félelmében kiabálni kezdett. Amikor Alba kisasszony kinyitotta a kamra ajtaját, üresen találta a helyiséget. Elrendelte, hogy azonnal keressék meg az eltűnt lányt. Miután a keresésére indultak, Berthy megállt a tükör előtt és kiabálni kezdett: – Itt van, itt van a tükörben. A ház lakói mindannyian összegyűltek előtte. Alba kisasszony elájult, a gyerekek pedig tátott szájjal bámulták Dollyt, aki egy terített asztalnál ült és evett. Az asztal tele volt finomabbnál finomabb dolgokkal és virággal, a lány szép öltözéket viselt, lakkcipőt, selyemharisnyát, s társaságában egy zöld úr ült, aki megnevettette. Zöld, vörös és narancsszínű kígyók szolgálták fel az ételt úgy, hogy a tálcát a fejükön vitték. – Dolly, ugye minket is meghívsz az ünnepségre? – kérlelte Madelaine, miközben egy nagy krémes torta került az asztalra. Dolly a zöld úrra nézett, majd meginvitálta a többi gyereket is. Mikor Alba kisasszony magához tért, a szobát üresen találta egy tükörrel, mely tele volt színes ruhába öltözött vidám, táncoló gyerekkel, akik a nyelvüket nyújtogatták feléje. Mellette állt földbegyökerezett lábbal az árvaház igazgatónője. Gyerünk kifelé – mondta a gyerekeknek, de ők nem tudtak visszatérni, mert Alba kisasszony éppen akkor egy széket dobott a tükörbe, ami ezernyi darabra tört. Kútkáva Mackaville falu nyugodt település volt egyetlen utcával. Házai fából épültek, virágzó kúszónövények, borostyánok és viaszlevelű loncok12 nyújtotta árnyas, nagy kapubejárókkal. Korán reggel gyümölcs- és zöldségárusok kínálták portékáikat, akik már visszatérőben voltak a hegyoldalon lévő viskóikba. A közeli folyó felől gyakorta hallatszott fel a mosónők dala, melyet Ellis, a szabó, ha nem volt munkája, szívesen hallgatott a hintaszékében. Különös alak volt ő, mert sohasem hagyta el házát, és sokszor lehetett látni, ahogy félig nyitott szemmel aludt. Így volt ez azon a reggelen is, amikor Tiela, a vízárus mosolyogva állt meg korsóival a háza előtt. – Kérsz vizet? – kérdezte Ellistől. – Nem, köszönöm, van elég a házban – válaszolta. – Különös. Sohasem mész el vízért a kúthoz. Hogyan csinálod?
12
Lonicera implexa
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
95
Ellist csak ritkán látogatták meg, mivel senki sem volt, aki nadrágot, vagy mást csináltatott volna vele. Életében csak kétszer készített valamit. Behívta Tielát, hogy üljön mellé a hintaszékbe és beszélgetni kezdtek. – Honnan hordod a vizet Tiela? – Hát honnan hoznám? A folyóhoz közeli kútból. – Mondanom kell neked valamit erről a kútról. – Mondjad, mondjad. Néhány éve egy nagyon meleg napon elmentem a folyóhoz. Miközben fürödtem benne, egy női hangot hallottam énekelni. Olyan gyönyörű volt, hogy kijöttem a vízből, hogy jobban hallhassam. Aztán már látni is akartam, és követtem a hangot a kútig, mert abból jött. Benéztem a kútba, de a víz színén egy duppyt láttam ülni. A fején ezüstkorona, és egész lénye olyan szép volt, hogy le sem tudtam venni a szememet róla. Sokáig néztem és hallgattam az énekét. Amikor abbahagyta, rám nézett és azt kérdezte: – Tetszik neked az énekem? – Igen, tetszik – válaszoltam neki és megkérdeztem. – Ki vagy? Miért vagy itt a kútban? – Misellín vagyok, és e kút forrásait tisztítom. Így ha az emberek isznak belőle, vidámak lesznek. És te ki vagy? – Mackaville szabója vagyok – válaszoltam neki. – Látott már téged más is? – Nem. Ma egy kis napsütésre vágytam, azért jöttem elő. – Én vagyok az első, aki lát téged? – Igen, de félek, hogy elfelejtesz, mire hazaérsz. A duppy mosolygott, majd alámerült. De nem felejtettem el. Néhány nap múlva, amikor aludtam, egy vigasztalhatatlan sírást hallottam a párnámon. Felébredtem és mellettem ott volt Misellín. Szemeiből forrásként fakadt a könny, és fején már nem látszott a korona. – Emlékszel rám? – kérdezte. – Egy madár elrabolta a koronám, s e nélkül nem tudom tisztán tartani a forrásokat. Bátor vagy? – Azt hiszem, igen – válaszoltam. – Keresd meg a koronám és meghálálom. El kell menned az erdőbe. Ne az ösvényen menj, hanem a bozótosban. Ha elérsz a vízmosáshoz, melyet Wallashnak neveznek, látsz az alján egy száraz fát. Mássz le. Látni fogod, hogy ez nem egy száraz fa, csak a gyökerei vannak felfelé és a koronája pedig a föld alatt. Ez egy unwé-fa13. Egészen a föld alá, az ágakig kell lehatolnod, ahol egy fészket találsz. Van benne három aranytojás, de egyikhez se érj hozzá. Csak a koronát vedd el és térj vissza. Ha hozzáérsz a tojásokhoz, a madár ráveti magát a fészekre és senki sem menthet meg. És én is elveszítem örökre a koronámat. – Rendben. Amint feljön a nap, útra kelek – válaszoltam. – Sajnálom, de most azonnal el kell indulnod, és hajnal előtt vissza is kell térned – mondta a duppy. Minthogy nem tehettem mást, kiugrottam az ágyból és útra keltem. Csak mentem és mentem, míg el nem értem az említett vízmosást. Megtaláltam az unwé-fát is. Nem tudom hogyan, de eljutottam a fészekhez, a három öklömnyi aranytojáshoz. Gondoltam, hozok egyet ezek közül, mert sehol sem láttam a madarat, és mert ebből sokáig gondtalanul élhetek. Amikor már-már hozzáértem az egyikhez, hogy eltegyem, szárnycsapkodást hallottam, amely felkavarta a levegőt. Be kell vallanom, annyira megijedtem a madártól, hogy bepisiltem. Megragadtam a koronát és levetettem magam. Nem történt semmi más, mint leesvén a felszínre jutottam. Ez azon dolgok közé tartozik, melyet nem tudok elmagyarázni. Amikor a kakas hajnalban megszólalt, már a kútnál voltam. Misellín ott ült és várt rám. Feltette a koronáját és hálája jeléül nekem ajándékozott egy nagy agyagkorsót és azt mondta: – Ebből mindig friss víz fakad, mert mágikus követ tettem az aljára. Hát ezért van mindig friss vizem. 13
A mondavilág fája.
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
96
A vízárus pedig fogta a korsóit és elment. Hogyan lett Timothyból a mágia királya Timothy az egyik, mágiában jártas duppy volt, de lustaságával és hencegésével elherdálta idejét és tudását. Zuluti falu duppyjai pedig hitüket vesztették… A következő év első teliholdjának kilencnapos ünnepén, Zuluti főterén vidáman táncoltak a duppyk. Timothy pedig bánatában bevette magát a Fekete erdőbe, ahová a falu lakóinak tilos volt belépni. Egy vén, korhadó fa alatt összetekeredett. – Ki sírdogál a gyökereimen? – kérdezte a fa. – Én, Timothy, Zuluti egyik duppyja – válaszolta. – Gyerünk Timothy, távolodj el gyökereimtől, mert könnyeid megkeserítik bölcsességemet. Ne mérgezz engem a problémáiddal. – Hogy én mit csinálok? – Hát ki akar Zulutiban a mágia királya lenni nagy kötéltáncos? Ez az, amit akarsz! És mit tettél ezért? Semmit. – De Ön honnan tudja, hogy én ki vagyok, és mit akarok? – A szél hozza a szavakat, és ezért mindent tudok Zuluti lakóiról és a gondolataidban is olvasok. Timothy szóhoz sem jutott, és arra gondolt, jobb, ha visszatér a faluba. Amikor indulni készült, azt mondta neki a fa: – Várj, ne menj még. A törzsömön találsz egy lyukat és tedd be a kezed. Ne félj, nem laknak benne se kígyók, se egyéb kártevők. De találsz ott valamit, ami célod elérésében segíthet. Timothy belenyúlt az üregbe, és a száraz levelek között egy papírtekercsre akadt, melyet egy darab bőrrel kötöttek össze. Megnézte és elmosolyodott. – Hogy kerül ez ide? – kérdezte a fától. – A szél, fiacskám. – Egy könyv a mágiáról, Morant mágus könyve. – Hát akkor vedd hasznát, nekem nem kell. Timothy visszatért Zulutiba, bezárkózott hetekre és tanult, csak tanult, s öreg duppykkal társalgott. Egy napon azt kérte a duppyk egy csoportjától, hogy jöjjenek el háza udvarába, mert szeretne valamit mutatni nekik. Sokan voltak kíváncsiak rá, és meg is jelentek nála. Egyenként fogadta őket, és a piros gyümölcseitől roskadozó ackee-fa körül felállított padokra ültette őket, hogy jól lássák a fát. A kezükbe egy pohár bort is adott. Miután mindenkit leültetett, csendet kért és így szólt: – Ebből az ackee-fából előjön az a fekete asztal, amit életében egyszer mindenki látni szeretne. – Az lehetetlen – mondta egy öreg duppy. – Ilyenre csak nagyhatalmú duppy képes. Arról nem is beszélve, hogy a mágia asztala időtlen idők óta eltűnt. – Nyugodjatok meg, ez lesz a meglepetés. Becsukta a szemét, hogy koncentrálni tudjon, és elkezdett varázsigéket mormolni. Akik nem hittek benne, el akartak menni, de nem tudtak felállni a padról, úgy odaszögezte őket titkos hatalmával. És a csoda megtörtént. Timothynak sikerült az, amit Stanford száz év alatt sem tudott megtenni. A mágia fekete asztalát a felszínre hozni. – Na, mit szóltok? – kérdezte a tátott szájjal bámulókra, miközben a fa ágai között lebegő fekete asztalon ült. Mindenki tudta, hogy bizonyos időnként mindig akadt valaki, akinek elég ereje volt ahhoz, hogy az asztalt megidézze. Amikor már Timothy kiélvezte mindenki ámulatát, leereszkedett a földre az asztallal. A körülötte lévők azt kiabálták, „Te leszel a mágia királya.” Máris nekiláttak az ünnepség megszervezésének. Sok duppy mágust is meghívtak, hogy személyesen is megismerjék őt. Zuluti főterén már csak a naplementére vártak. Ez volt az a pillanat, amikor Timothy megjelent lebegő ébenfa asztalán az ünnepség helyszínét jelentő tér felett, majd méltóságteljesen leszállt. Ekkor egy színes ruhába öltözött duppy a fejére helyezte a mágia koronáját.
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
97
Timothy kezével nagy köröket írt le a levegőben, és hirtelen száraz levelek ezrei kezdtek keringeni Zuluti felett, majd így szólt: – Szél, szél, vidd el e nap minden egyes szavát és zenéjét a Fekete erdő legidősebb fájához. És a szél így is tett. Az íz gyöngye Doris vidám parasztasszony volt. Fiatalon özvegyült meg, mégsem savanyodott be, és humorát sem veszítette el. Gyümölcsösének végében egy szép sarill állt. Amikor eljött az ideje, leszüretelte a bokrot és terméséből finom bort készített, melyet a környék lakói a vidék egyik legjobbjának tartották. Házát gyakorta keresték fel a cukornád- és kávéültetvények felé igyekvők, a szomszédok és a barátok. A gyermektelen özvegyet többen feleségül is akarták venni, de válasza mindig elutasító volt. Karácsonyra udvarát minden évben ünnepi díszbe öltöztette és régi barátai itt gyűltek össze. Egyszer segítségre volt szüksége, és egy fiatal fiút küldött át Stuartért, a szomszédjáért. Amikor leültette az asztalhoz, hogy kávéval kínálja, a férfi azt mondta neki: – Inkább bort kérek, mert a kávé árt nekem. Doris tudta, hogy a kávé nem árt neki, de megkínálta sarill-borral és azt mondta: – Ezt az üveg bort a legjobb barátomnak tartogatom, s már kétéves. Stuart töltött magának, majd megkérdezte: – És miért hívtál? – Tegnap este, mielőtt lefeküdtem, hallottam egy füttyöt, ami a sarill-ültetvény felől jött. Kinyitottam az ablakot és körülnéztem, mert a kutya egyre csak ugatott. Láttam valamit, ami a levegőben lebegett. – Bizonyára duppyk – mondta Stuart. – Gondolom, igen. Nagyon kékek voltak. Gyermek méretűek és kék buborék vette körül őket. – Doris, ha visszatérnek, ne félj tőlük, mert a kék duppyk a legkedvesebbek és a legjobbak. Nem úgy, mint a narancsszínűek, mert ők a leggonoszabbak. Akarod, hogy itt maradjak éjszakára? – Nem, köszönöm. Amit mondtál, az megnyugtat. Nem fogok megijedni tőlük. A nap végén, amikor az utolsó borivó vendég is elment, a kutya ismét ugatni kezdett. Kinyitotta a konyhaablakot, és a fák lombjai között újra megjelentek a kék duppyk. Ahogy meglátta őket, remegni kezdett. Az egyik ráadásul pont a nyitott ablak előtt állt meg. – Mit kívánsz? – kérdezte tőle, de ahelyett, hogy válaszolt volna neki, visszatért a fa ágai között lévő társaihoz, majd együtt mindannyian megjelentek az ablaka előtt. Majd különös hangon megszólaltak: – Mi az ültetvények védelmezői vagyunk, és a térséget járva jutottunk el ide. Ezekben a hónapokban a csigavész teszi tönkre a sarill-ültetvényeket. – Köszönöm, hogy védelmezitek a földemet. – Szeretnénk megkóstolni a borodat. Azt mondják, igen kiváló. Doris a koloniális vitrinből poharakat vett elő és töltött nekik. A duppyk az asztal körül lebegve nézegették a pohár vörös tartalmát, majd kiitták. Doris látta, hogy az egyik duppy csillogóvá vált. – A bor nagyon jó, de bele kell még tennünk az íz gyöngyét. Hol vannak a hordók? – kérdezték. – A kamrában. A legidősebb duppy a falon átkelve jutott be a helyiségbe, majd néhány perc múlva már vissza is tért és így szólt: – A borát átkereszteljük az íz gyöngyének. – Ha bármi problémája van, számíthat ránk – mondta egy másik, és előhúzott egy kék szalagot, melyet Doris kezébe tett és azt mondta: – Mától te leszel a vidék leghíresebb borkészítője és mindenki a te borodat akarja majd megkóstolni – majd távoztak a tetőn át. Dorist ezután még több kérő kezdte körüllengeni, és sok irigye is lett. A pletyka igazán akkor kezdett el terjedni, amikor már a pap is Doris házát látogatta. Már persze nem a borról volt szó. Az irigy özvegyek, a hajadonok, néhány férjezett asszony, akiknek sarill-bor kedvelő férjük volt,
NYELVVILÁG
98
CIVILIZÁCIÓ
botokkal és kövekkel felfegyverkezve jelentek meg Doris házának ajtaja előtt. Minden csúnyát kiabáltak a ház asszonyára, és kőzáport zúdítottak kunyhójára. Doris megpróbált szóba elegyedni velük, de nem lehetett. Végül a pap mentette meg a helyzetet, aki jókor jött borozni, mint ahogy nap, mint nap tette. Doris csak ekkor tudta meg, hogy a falu asszonyai mivel vádolják őt. Mindez annyira összetörte, hogy bezárkózott és a szoba egyik sarkába bújt sírdogálni. Mindez az átkozott duppyk miatt van. Dühében a hordókat kezdte el rugdosni. Nem éri meg a legjobb borkészítőnek és gazdagnak lenni, ha ilyen helyzetbe kerül miatta. Miután lenyugodott, eszébe jutott, hogy mit mondtak neki távozásukkor a duppyk. Elővette a kék szalagot és mielőtt megdörzsölte volna kétszer, egyikőjük máris a sírástól megdagadt orra magasságában lebegett. Mielőtt bármit is tett volna, megszólalt a duppy: – Menj feleségül Stuarthoz. A falu egyetlen nője sem utál, de azt hiszik, hogy a férfiak miattad nem szerelmesednek beléjük. – Bort inni jönnek ide, amióta az íz gyöngyét beletettétek. – Házasodj meg, és a nyugalom visszatér Saint Thomasba. – Stuart nem jön ide és sohasem kérte meg a kezemet. – Akkor ajánld fel neki te! Gyerünk, Doris! A történtek Stuart füléhez is eljutottak. – Miért nem kell Stuart? – kérdezte a duppy. – A férjem barátja volt. – Mi vigyázunk az ő földjeire is, és biztosíthatlak, hogy előző férjed sincs ellene. Az ajtón kopogtak, a duppy eltűnt. Doris ajtót nyitott. – Stuart – kiáltotta és sírva a karjaiba omlott. Doris és Stuart összeházasodtak és visszatért a nyugalom a faluba. A nők pedig borkészítésbe fogtak, de mindig Doris bora nyerte el a legjobb bor címet. Meghívás Simpsonnak, a festőnek a műhelye olyan volt, mint bármely más sorstársának: gipsz, kerámiák, festékpor és konzervdobozok szerteszét. Délutánonként kezdett el festeni és munka közben dünnyögött valamit magában. Mondják, így danolt, miközben ecsetét a terpentinbe mártogatta. Egyszer csak azt vette észre, hogy az ecset – bár hozzá sem nyúlt a készülő alkotáshoz –, magától alkot különös alakzatokat, és ez sehogy sem akart abbamaradni. A festő csak figyelte a történéseket és egy idő után már meg is nyugodott. A pacákból szép táj lett, pont olyan, amilyeneket ő is szeretett festeni. Egyszer csak a háta mögött lévő nyitott ablakon át duppyk jelentek meg. Simpson még sohasem látott duppyt, és hirtelenjében ki akart szaladni az ajtón, de ők elállták az útját. – Nem akarunk mi bántani, sem megijeszteni. Biana megbízásából jöttünk el hozzád. – Ki az a Biana? – kérdezte Simpson. – A mi királynőnk. Negyedszer is megkoronázzák Asaritában, és te leszel a díszvendég. – De én nem is ismerem! – De ő ismer téged. Látta a képeidet, amikor néhány hónapja errefelé járt. Nagyon tetszett neki, ahogy festesz. – Azt a parancsot kaptuk, hogy vigyünk magunkkal a koronázási ünnepségre. Máris indulnunk kell. Persze azt is mondhatod, hogy nem jössz, de ha igen a válaszod, azonnal indulnunk kell. – De össze kell készítenem az úti csomagomat, és el kell búcsúznom a nagyapámtól. – Rendben, öt perced van minderre. Ha késel, nem érünk időben Asarita királyságba, és életed nagy lehetőségétől esel el. – Várjatok itt egy kicsit. Miután elbúcsúzott nagyapjától, hazatért. Amikor belépett a festőműhelyébe, a duppyk körbevették és smaragdzöld port szórtak a fejére, majd karon ragadták és eltávoztak vele. Alighogy kirepültek, nagyapja lépett be a műhelyébe. Meglátta az állványon a különös festményt a tájképpel.
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
99
Remegő kézzel zsebkendőt húzott elő és el akarta távolítani a festményen lévő foltokat. – Ez valami ördögi dolog – mondta, és lerogyott a székre. A festmény egy tengeren ringatózó szigetet ábrázolt, melyen egy királynő mosolygott. Mellette ott volt az ő unokája is kupával a kezében. Miközben nézte, az öreg elaludt. Arra ébredt, hogy valaki a vállát veregeti. Hát ő volt, az unokája. – Nagypapa, mit csinálsz itt? – kérdezte tőle. Az öreg az unokájára nézett, majd a festményre, de ez utóbbi olyan fehér volt, mint a hold. – Különös dolgokról álmodtam. Nem volt túl hosszú az utazásod. – Milyen utazás nagypapa? – Úgy tűnik, az öregség összezavarja az ember agyát. Megyek, már késő van és hűvös. Simpson meggyújtotta a lámpát és elkezdett festeni. De a képen egy lebegő sziget volt, melyen egy csodálatos királynő poharat nyújt át a vendégének, aki ő maga, a festő volt. A képet el is nevezte: Meghívásnak. Bakudi Jami szigetét a Karib-tenger mély és kék vizei veszik körül. Az egyik oldalán, a tengerpart kanyarulatában fekszik Tiviti falu. Lakói többnyire halászok, akik hozzászoktak a tengerrel való viaskodáshoz. A falu mesemondója, Tata szerint az egyik reggelen, amikor a tenger nyugodt volt és keleti szellő fújdogált, Tany, Horacio és Gerald vízre bocsátották csónakjukat. Horacio hozta a horgot és a hálót, Gerald a vizet és a sarill-bort, meg a felesége által becsomagolt tőkehalat. Kieveztek a nyílt vizekre, és közben régi dalokat énekeltek. Sokszor olyat is, melyekben már nem is értették a szavak jelentését. Hirtelen velük szemben, a fehér tajtékon egy ébenfekete férfit pillantottak meg, akinek a kezében egy asztal volt. A látvány megbénította őket és csak a hullámok mozgatták a csónakot és vénáikban a vért. – Bakudi vagyok – mondta mély hangján a tünemény. Gyerekként már hallottak róla a teliholdas éjszakákon. Ő is mesemondó volt, valamikor Tata előtt. Ha mesélt, dohányzott is, hogy szavait elvigye a füst. Amikor a spanyolok behozták az első afrikai rabszolgákat a karibi világba, közöttük volt egy olyan fekete is, akinek a nyakában nehéz láncok és amulettek lógtak. Mondják, hogy amikor partra értek, bevette magát az erdőbe és soha többé nem is látták. Azt mesélik, hogy végtelen hatalmát arra használta fel, hogy visszatérjen Afrikába. Mások azt vélték tudni róla, hogy egy part menti barlangban húzta meg magát. Olyan hatalma volt, hogy ha a parthoz közeledtek a rabszolgaszállító hajók, nagy vihar támadt, a hullámok között kiemelkedett egy nagy fekete óriás és elsüllyesztette a hajókat. A tengerészek mind odavesztek, de a feketék egy varázslatra mind megszabadultak köteleiktől, és szinte mindenki partot ért és a hegyekbe menekült14. Mások persze úgy tudták, hogy mindez nem igaz, s Bakudi ugyanúgy végezte, mint sorstársai. Bárhogy is történt, a feketék között a reményt mindig is ő jelentette. A három halász is úgy tudta, Bakudi már nem él, ezért is lepődtek meg annyira. – Szeretném megtudni, hogy az a sziget, ami ott van, az Jami? – kérdezte a dörgő hang. A halászok csak fejükkel bólintottak, mire újból megszólalt: – Akkor hát, mielőtt leszáll az éj, újból találkozunk – mondta, és eltűnt a vízben. – Láttátok, hogyan lebegett a víz felszínén? Láttátok azt az asztalt, amit magával vitt? Olyan átlátszó volt, mint ő maga – mondta Horacio. – Ez egy duppy – mondta Gerard, majd még sokáig elmélkedtek e különös lényről, amíg el nem értek a zátonyhoz. Kivetették horgaikat, de egész nap nem volt kapásuk. Bizonyára azért, mert a duppyval való találkozás mindig rosszat jelent. Úgy döntöttek, hazaeveznek. Közben a leszálló köd
Belőlük lettek a maroonok. (Lásd bővebben - Dr. Kéri András: A történelem fehér foltjai – a maroon háborúk, NyelvVilág 2006/4.) A spanyol cimarrón szóból ered (franciául marron, angolul maroon), jelentése szökött, szabadon élő fekete, egykori rabszolga. 14
NYELVVILÁG
100
CIVILIZÁCIÓ
egyre sűrűbb lett és már a part sem látszott. Ekkor jutott Gerald eszébe az ackee-fa tálban lévő tőkehal. – Ha nem tudunk evezni, akkor legalább nem halunk éhen, s még sarill-borunk is van – mondta Tany. Ahogy megették a halat, újra felbukkant előttük Bakudi áttetsző alakja. – Milyen volt a kapás? – kérdezte a halászoktól, akiket ismét halálra ijesztett. Horacio kezéből kivette a sarill-bort, megszagolta, majd jó nagyot húzott belőle. A három halász látta, ahogy a duppy gyomrába kerül, s zavaros sárga színű gőzzé alakult át az édes nedű. – Jó bor – mondta a duppy. A halászok érezték, hogy Bakudi nem árt nekik, és megitták együtt az összes bort, megették az összes tőkehalat, és mindez megoldotta a nyelvüket. Horacio meg is kérdezte tőle: – Milyen asztal volt az, ami veled volt reggel? – Az egy mágia trófeája volt. Az rejti a duppyk titkait. Az én feladatom, hogy bizonyos időnként elrejtsem egészen addig, amíg egy nagyhatalmú meg nem találja. Hazaértem – mondta, majd fények és buborékok közepette eltűnt a vízben. Egy hirtelen jött szellő jól meglökte a csónakot, s amikor kikerült a ködfelhőből, a csillogó hold fénye világította be a tájat. Halak százai ugrottak be a csónakba, oly sokan voltak, hogy az majd elsüllyedt. – Köszönjük, Bakudi – kiáltották a szélbe. – Nem is olyan rossz találkozni egy duppyval, igaz? – mondta Gerald, miközben Tany hátát veregette. Már feltűntek előttük Tiviti fényei. Felhasznált irodalom Angel Carreras, Julio (1984): Breve historia de Jamaica, Ed. de Ciencias Sociales, La Habana Blanca Acosta, Samuel - Goldberg, Ileana Sanz (szerk., 1977): Cuentos del Caribe: Barbados, Guyana, Jamaica y Trinidad-Tobago, Casa de las Américas, La Hababna Cassidy, F.G. – Le Page, R.B. (2002): Dictionary of Jamaican English, University of the West Indies Press, Barbados – Jamaica – Trinidad and Tobago, second edition Hearne, John (1964): Ősz a Karib-tengeren, Magvető, Budapest Hughes, Richard (1981): Szélvihar Jamaicában, Európa, Budapest Pérez García, Nurki – Dixon Gently, Rodrick (2009): Dopys, Edit. Oriente, Santiago de Cuba Salkey, Adrew: Anancy, In. Blanca Acosta, Samuel - Goldberg, Ileana Sanz (szerk., 1977): Cuentos del Caribe: Barbados, Guyana, Jamaica y Trinidad-Tobago, Casa de las Américas, La Habana, p. 219-266. Vestdijk, Simon (1978): A rum szigete, Európa, Budapest
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
101
A Procope és más híres francia kávézók DR. ZSÁK HELGA – DR. OLASZ GYÖRGY JÓZSEF KVIK A Procope kávézó Párizs egyik első kávézója. Nem sokkal azután nyitotta meg kapuit, hogy Szulejmán aga, IV. Mehmed oszmán szultán1 nagykövete meghonosította a kávét a francia fővárosban 1669-ban, a Napkirály udvaránál tett látogatása alkalmából. A követ, miután júliusban Párizsba érkezett, pompás fogadásokat rendezett rezidenciáján, hogy népszerűsítse a fekete italt, amelyet a franciák kevesebb érdeklődéssel fogadtak, mint azt az olaszok tették. Az egzotikus dolgokra szomjazó párizsiakat keleti stílusban fogadta, a vendégeknek kínai porcelánban szolgálták fel a kávét. Az Ezeregyéjszaka pompája felkeltette a király érdeklődését is. XIV. Lajos, aki politikai és főleg kereskedelmi okokból kereste a kapcsolatot Konstantinápollyal, fenséges ünnepléssel fogadta a pasa követét. Ezüst trónon érkezett a fogadásra, amelyet gyémántberakás tett még gazdagabbá. Színes, tollas kalpagot viselt, az udvaroncok hasonlóképpen legdrágább öltözetükben vették körül. Szulejmán aga nem értette ezt a viselkedést, inkább gyanakodott, ezért nem adta meg a királynak kijáró tiszteletet, és úgy tett, mintha észre sem venné ezt a pompát. Ez a tartózkodás vérig sértette XIV. Lajost, bosszúból egy "nevetséges török balettet" rendelt Molière2-től és Lully3től, amely később bekerül az Úrhatnám polgár című vígjátékba. Az legelső franciaországi kávézó egészen korán, 1654-ben nyílt meg Marseille-ben, egy hajórakományból érkezett kávébabból. Az első kávépalánta csak jóval később, 1714-ben érkezett a párizsi növénykertbe, a Jardin des Plantes-ba, majd onnan exportálták a francia gyarmatokra, főleg Martinique szigetére, a Francia Antillákra.
Nagy Szulejmán unokájának ükunokája 1642-ben született Isztambulban. 1648-tól 1687-ig uralkodott. Ragadványneve Vadász Mehmed (Mehmed Avci) volt, mivel igen kedvelte a vadászatot. Nagyvezírei, Köprülü Mehmed, majd ennek fia, Ahmed, végül Kara Musztafa nagy hatást gyakoroltak rá. Ők indították és vezették hadjáratait, amelyek oszmán szempontból inkább veszteségesnek mondhatók. Uralkodása alatt/alól szabadult fel Lengyelország és Magyarország is. Ezért később népszerűtlenné vált: elmozdították, és börtönbe vetették. Fogságban halt meg, a trákiai Drinápolyban (ma Edirne), 1693-ban. 2 Eredeti nevén Jean-Baptiste Poquelin. Párizsban született 1622-ben, és ott is halt meg, 1673-ban. Harmincnál is több vígjátékot írt. Pályája nehezen indult, 1646-ban társulatával el is hagyta Párizst. 1658-ban tért vissza, és elnyerte a király fivére, Orléans-i Fülöp támogatását, akit az ország csak Monsieur-ként emlegetett. Ezévben született meg a Kényeskedők című komédia, amelyet több nagyúr, köztük Condé hercege is eljátszatott az udvarában. A társulat megindult a siker útján. A Férjek iskolája meghozta Fouquet udvari főintendáns megrendelését is. Molière tudta, hogy a király nagy balettrajongó, ezért írt öt-hat belettkomédiát. 1662-ben nagy vitát robbantott ki A nők iskolája, amelyben a házasság intézményét és a nők helyzetét vette górcső alá. Később írt egy komédiát A nők iskolájának kritikája címen is. 1664-ben megszületett a Tartuffe, 1665-ben a Don Juan, 1666-ban a Mizantróp. Ezeket követte a Dandin György, a 1668-ban a Fösvény és 1670-ben az Úrhatnám polgár, amelyben megjelenik, királyi megrendelésre, a török követ paródiája. Molière 1672-ben írta meg a Képzelt beteget, harmincadik komédiáját, amelynek címszerepét maga játsszotta élete utolsó napján is, 1673. február 17-én. A darab közben már nagyon rosszul érezte magát, de végigjátszotta a szerepét. Előadás után átöltözött, pihent, töprengett, mit ehetne, ihatna, hogy jobban legyen, magához hívatta feleségét, de mire az megérkezett volna, meghalt. 3 Eredeti nevén Giovanni Battista Lulli, olasz származású zeneszerző és hegedűs. Firenzében született 1638-ban, és Párizsban halt meg 1687-ben. Felmenői molnárok voltak. Tizenhárom évesen került Franciaországba, de csak 1661ben lett francia alattvaló. Sokoldalú művész volt: hegedült, csemballózott, zenét szerezett és táncolt. 1664-től együtt dolgozott Molière-rel, de 1671-ben összevesztek, többek között a zenés darabok írásának monopóliumán. 1687-ben a király ágynak esett, Lully pedig egy Te Deumot próbált, hogy a gyors gyógyulást elősegítse. Próba közben elragadtatta magát, és nagy erővel ráütött súlyos vezénylő botjával a nagylábujjára. A seb elfertőződött, és később az egész lábát le kellett vágni, melyet táncosként nem volt képes elfogadni. Az üszkösödés az egész testében szétterjedt, az agyát sem kímélte, végül 1687. március 22-én meghalt. 1
NYELVVILÁG
102
CIVILIZÁCIÓ
A kávé megjelenésével egy Grégoire nevű örmény kereskedő nyitotta meg az első párizsi kávézót a rue Mazarine-ban, a Comédie Francaise színház közelében. Amikor a színház elköltözött, a kávéház tulajdonosa átköltöztette üzletét a megüresedett épületbe, a mai rue de l'Ancienne Comédie-be4, forgalmát jelentősen megnövelve ezzel. 1670-ben Francesco Procopio megvette az üzletet, és saját franciásított nevéről Procope-ra nevezi át. Ezzel egyben az ókori író, Procopius emléke előtt is tisztelgett. Procopius, a Titkos történet szerzőjeként volt ismert, valamint 1623-ban adták ki először Justinianus5 császár magánéletéről írott művét. A Procope 1700-ban már négy vezetéken kapta a vizet a közeli Saint-Germain kútból. A felvilágosodás századában vált valódi irodalmi kávézóvá, filozófusok és írók látogatták: Voltaire, Diderot, D'Alembert is megfordultak itt. Diderot állítólag itt írta az Encyclopédie egy fejezetét, Montesquieu megemlítette a helyet a Perzsa levelek 36. darabjában, Benjamin Franklin itt fogalmazta meg XVI. Lajos egyezménytervezetét az Amerikai Egyesült Államokkal 1778-ban, valamint az új ország alkotmányát is, ezen kívül Thomas Jefferson is szívesen tért be ide. A francia forradalom alatt A Procope az események helyszíneként központi helyet foglalt el: Danton, Marat és Robespierre is meg-megfordult itt. Napóleon pénzszűkében fiatal hadnagyként itt helyezte el kiabátját zálogba. A 19. században is írók és művészek törzshelye volt: Alfred de Musset, Georges Sand, majd Paul Verlaine látogatták, Léon Gambetta a III. Köztársaság miniszterelnöke itt készítette elő 1881 telén szociális reformtervezeteit. Egy másik híres régi kávézót egy Lefèvre nevű kereskedő nyitott meg 1681-ben, majd 1718-ban a régens6 tiszteletére veszi fel a Café de la Régence nevet. Párizsban XV. Lajos uralkodása alatt hatszáz kávézót számoltak, de 1800-ra már nyolcszázra emelkedett a számuk és 1850 körül mintegy ezer kávézó volt a fővárosban. Az elegáns Café de la Paix 1862-ben nyílt meg Empire stílusú berendezéssel és bútorokkal. Alagsorában 1896-ban minden este nyolctól éjfélig filmvetítéseket rendeztek egy frankért. Marcel Proust, Az eltűnt idő nyomában írója is szívesen megfordult itt, akárcsak Émile Zola, a Germinal és a Nana szerzője, valamint az egzisztencialista André Gide. A helyet több legenda övezi: 1898-ban Oscar Wilde a teraszon időzve egy arany angyalt vélt emelkedni a reggeli párában, azonban ez csak a közeli Opera szobrának tükröződése volt. Az amerikai író, Ernest Hemingway feleségével 1921-ben időzött a kávézóban, azonban olyan borsos lett a számla, hogy nem tudta kifizetni, és vissza kellett mennie a szállodába pénzért. Hemingway említést is tesz a kávézóról a The Sun also rises (Fiesta, a nap is felkel) című 1926-ban megjelent könyvében. A magyar írók és költők közül köztudottan Ady Endre járt többször Párizsban. Jól ismerte a várost, a Bouevard St. Michel-ről írta egyik legszebb versét, azonban nem lehet tudni, hogy volt-e törzshelye a a kávéházak között. Márai Sándor hat éven keresztül élt a francia fővárosban, melynek kávéházi kultúrája műveiben is megjelenik. Az Idegen emberek című regényének főhőse a Dôme
Az utca a Pénzverde negyedében található, Párizs 6. kerületében. Nevét, amely magyarul Régi vígszínház utca, az 1680-ban itt alakult első Nemzeti Színháznak köszönheti. Az épület eredetileg labdaház volt. A színház hivatalos neve ekkor A Király Rendes Színészeinek Palotája lett. Az utca jelenlegi nevét 1799-ben kapta, amikor a színház átkerült a Palais Royalba, vagyis a Királyi Palotába, mivel a királyság intézménye ez idő tájt szünetelt. Korábban a Saint-GermainÁrok nevet viselte, mert elődje az az út volt, amely Fülöp-Ágost várfala mentén alakult ki. 5 Justinianus Illíriában született 482 körül, Tauresium településén, amelynek helyén ma a macedóniai Szkopjétől 20 kilométerre fekvő Gradiste található. 528-tól kelet-római császár, akinek sikerült visszahódítania Itáliát, valamint Afrika és Hispánia egy részét. 565-ben halt meg Konstantinápolyban. 6 Orléans-i Fülöp, régens 1674-ben született, XIII. Lajos unokájaként. Apja szintén Orléans-i Fülöp, a Napkirály fivére, akit Monsieur-nek hívtak. XIV. Lajosnak halálakor már nem élt a fia, sőt egy járványban addigra az unokája is meghalt, így a trónon dédunokája követte XV. Lajos néven. A király fiatal kora miatt 5 éves korától 21 éves koráig Fülöp uralkodott helyette, régensként. Egészsége később meggyengült, és a király felszentelése után nem sokkal meghalt. 4
NYELVVILÁG
CIVILIZÁCIÓ
103
kávéházba járt, ahova maga az író is betért. Az 1989-ban megnyílt kávézót az angol és amerikai művészek és látogatók is szívesen látogatták. A café Les deux Magots7 1884-ben nyitotta meg kapuit. Az impresszionista költő, Paul Verlaine és Arthur Rimbaud, valamint a szimbolista Stéphane Mallarmé fogyasztott itt szívesen likőrt, így lett ez a kávézó is a kulturális élet egyik helyszíne a francia fővárosban. A Café de Flore szintén a Harmadik Köztársaság alatt jött létre valószínűleg 1887-ben. Nevét a szemközt álló istennő szoborról, Flóráról kapja. A 20. század elején több író megfordult ezen a helyen: itt találkozott Appolinaire, André Breton és Aragon. Joggal nevezhetjük a szürrealizmus bölcsőjének is: az 1930as években Picasso is megfordul itt, akárcsak a svájci testvérpár, Alberto Giacometti és öccse Diego. André Derain, a Fauve mozgalom8 festője is a Café de Flore egyik gyakori vendége volt, és megfordult itt Raymond Queneau is, az avantgárd neves képviselője, a későbbi Stílusgyakorlatok és a Zazie a metróban szerzője. A filmvilág is képviseltette magát: Marcel Carné filmrendező, a Szerelmek városá-nak (Les enfants du Paradis) alkotója itt találkozott Sergio, franciásan Serge Reggianival, aki több filmjében szerepet kapott9. A háború után az egzisztencialista írópár, Sartre és Simone de Beauvoir székhelye, akik szinte egész nap ott dolgoztak, írtak, vitatkoztak, ahogy elődeik tették, és követőik fogják…
Felhasznált irodalom http://moliere.paris-sorbonne.fr/base.php?M%C3%A9moires_du_Chevalier_d%27Arvieux Weinberg, Bennett Alan; Bealer, Bonnie K (2002): The World of Caffeine: The Science and Culture of the World's Most Popular Drug New York, Routledge https://www.terresdecrivains.com/Le-cafe-Le-Central-rue-Drouot-a Rose. David Charles (2015): Oscar Wilde's Elagant Republic: Trasnformation, dislocation and Fantasy in Fin de siecle Paris, Cambridge Scholar Publishing A magot többek között groteszk kínai szobrot jelent, amelyből kettő a kávéház enteriőrjének meghatározó eleme. A Fauvizmus Henri Matisse (1869-1954) köré csoportosuló festők mozgalma. Alakuló dátumuknak 1905. október 18. tekinthető, azaz a párizsi őszi szalon megnyitása, ahol a 7-es tárlóban mutatták be 39 alkotásukat, amelyek Louis Vauxelles kritikust arra ragadtatták, hogy alkotóikat vadaknak (Fauves) titulálja expresszivitásuk miatt. André Derain (1880-1954) mellett ide sorolandó Georges Braque (1882-1963) és Robert Delaunay, az orfizmus későbbi ismert alakja. Orfizmusnak Apollinaire nevezte el a kubizmus kevésbé tudománycentrikus irányzatát, Orfeusz című verséről. A fauvizmusnak van számos magyar képviselője is, köztük Czóbel Béla (1883-1976), Berény Róbert (1887-1953), id. Kernstok Károly (1873-1940), Dénes Valéria (1877-1915), Galimberti Sándor (1883-1915), Iványi-Grünwald Béla (1867-1940) és a Próféták, a Nábik csoportosulásából Rippl-Rónay József (1861-1927). 9 Az éjszaka kapui (Les portes de la nuit) és a befejezetlen Az életkor virága (La Fleur de l’âge). 7 8
NYELVVILÁG
