NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA

NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA

16 2015

Szerkesztıbizottság Barthalos Judit, dr. Hegedüs Gyula, Hukné dr. Kiss Szilvia, dr. Kéri András, Lehr Emma, Szendrıi Ildikó, dr. Wiesenmayer Teodóra

Fıszerkesztı Dr. Kéri András

Technikai szerkesztı Deák Gabriella

Szerkesztıség címe: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. ISSN 1786-0636 Felelıs kiadó: Dr. Zimányi Krisztina

Készült a BGF Külkereskedelmi Fıiskolai Kar házi nyomdájában. Formátum: A/4 Ívszám: A/5 Példányszám: 250 Munkaszám:

TARTALOM

3

MÉRÉS – TUDOMÁNY Dr. Lukácsi Zoltán: A függıleges skálázás a nyelvtudásmérésben – avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán (4. rész)

5

NYELVÉSZET – NYELVPEDAGÓGIA Dr. Polcz Károly: Az igazságügyi nyelvészet pragmatikai kérdései Dr. Bradeánné Gacs Judit: Twitter, Gender, Denglisch – Stirbt die deutsche Sprache aus? Nick Chandler: What you need – A study of skills acquired in language courses and those needed by employers

16 27 32

IRODALOM Osváth Gábor: Diktatúra és költészet Dél-Koreában Dr. Kéri András: Régi maja költészet: ami a maja lírából megmaradt (2. rész) Dr. Wiesenmayer Teodóra: Felhıatlasz. Egy „megfilmesíthetetlen” regény és filmadaptációja a könyv és a dialóglista magyarra fordításának munkálatai Dr. Szokács Kinga: Kinek hol a tornya? – Szerb Antal A Harmadik Torony címő útinaplójáról

43 50 67 76

TÖRTÉNELEM – FÖLDRAJZ Dr. Hegedüs Gyula: Közép- és Kelet-Európa a brit külpolitikában 1938–1955 Dr. Kéri András: A politika, a tudomány, a tudatlanság és a Latin-Amerikával kapcsolatos földrajzi nevek használata – avagy miért morog egy geográfus?

81 100

[AKTUÁLIS] [Dr. Uzsoki-Sík Andrea: Egy hét Madridban]

103

[KÖNYVISMERTETÉS] [Serdián Miklós György: Oricsák – Afrokubai istenek (dr. Kéri András)]

107

NYELVVILÁG

Jelen kiadványunk illusztrációi: régi asztúriai szimbólumok.

NYELVVILÁG

MÉRÉS – TUDOMÁNY

5

A függıleges skálázás a nyelvtudásmérésben – avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán 4. DR. LUKÁCSI ZOLTÁN KVIK Bevezetés Méréselmélettel foglalkozó áttekintésünk negyedik részéhez érkeztünk. Ezúttal a függıleges skálázással ismerkedünk meg, és egy konkrét kutatás keretei között alkalmazni fogjuk eddigi ismereteinket. Szerepet kapnak az elsı részben ismertetett tesztelméletek és adatfeldolgozási eljárások (Lukácsi, 2012), és a harmadik részben bemutatott látens regressziós elemzés is (Lukácsi, 2014). Alapvetıen újszerő a mostani kísérletben, hogy az eddigi nyelvi szinten belüli kalandozásokat kiegészítjük a KER (Európa Tanács, 2001) szintjein keresztüli mérésekkel. A függıleges skálázás Mindenekelıtt néhány alapfogalmat kell körüljárnunk, melyek között megkülönböztetett helyen szerepel a címben is szereplı „függıleges skálázás”. A pszichológiai és pedagógiai mérésben gyakran van szükség arra, hogy eltérı célcsoportok számára különbözı nehézségő tesztalakokat állítsunk össze. Hosszmetszeti kutatásokban fontos célkitőzés lehet, hogy megtudjuk, például mennyit fejlıdött egy tanuló nyelvtudása az általános iskolai évek alatt. Az egyes felmérések eredményeinek összehasonlítása azonban csak akkor lehetséges, ha azokat elıször közös skálára helyezzük. A függıleges skálázás (vertikális skálázás, vertical scaling) az a folyamat, amelyben azonos konstruktumot megcélzó, de eltérı nehézségő mérési egységeket közös skálára hozunk (Kolen & Brennan, 2004). Ennek megfelelıen a függıleges skála maga pedig egy állandó konstruktummal bíró de széles spektrumot átfogó mérce. A függıleges skálázás céljai könnyen átláthatóak, azonban technikai aspektusai meglehetısen összetettek. Elıszöris számos mintavételi lehetıség áll a kutató rendelkezésére, melyek közül talán a leggyakoribb feladatok ismétlésével és eltérı válaszadókkal dolgozik (Holland & Dorans, 2006; Kolen, 2007). Ilyenkor az egymást követı mérési egységekben tesztlépések ismétlıdnek, melyek egymáshoz kapcsolják a vizsgákat és a vizsgázói produkciókat. Az ebbıl a mintavételbıl származó adatok feldolgozhatóak mind a Klasszikus Tesztelmélet (KTE), mind a Modern Tesztelmélet (IRT) módszer- és eszköztana szerint. Utóbbi esetben természetesen ügyelni kell arra, hogy a választott modell és az adatok megfelelı illeszkedést mutassanak (Holmes, 1982; Guskey, 1981; O’Brien & John, 1984) még akkor is, ha tudjuk, hogy tökéletesen illeszkedı modell nem létezik (Rasch, 1973). Másrészt döntést kell hozni a kalibrációs módszerrıl is ha az IRT alapú adatfeldolgozást választjuk. Amennyiben az egyidejő kalibrálás mellett döntünk, a becsült item paraméterek a folyamat során automatikusan azonos skálára kerülnek. Az egymást követı kalibráláskor viszont a becsült paramétereket további skálaeltolással tudjuk egyenértékősíteni. Hanson és Beguin (2002), valamint Kim és Cohen (2002) egyaránt azt találta, hogy az egyidejő kalibrálás következetesen jobban mőködött. A további technikai részletek között szerepel (a) a közös itemek száma, illetve az ismételt feladat hossza; (b) az, hogy a közös itemek a teszt részét képezik-e, vagy kívül esnek azon; (c) a viszonyítási alap vagy referenciacsoport megválasztása; (d) és az adatfeldolgozáshoz használt programcsomag is (Kenyon, MacGregor, Li, & Cook, 2011).

NYELVVILÁG

6


A konstruktum állandóság A függıleges skálázás definíciójában is szereplı elvárás, hogy a két vagy több teszt, amelyet azonos skálára kívánunk hozni azonos, de legalábbis összemérhetı konstruktumokkal rendelkezzen (Schaie és tsai, 1998). Lloyd (2010) szerint a longitudinális validitás igazolásakor három fı bizonyítékcsoportra támaszkodhatunk: (a) a részletes teszt specifikációkban leírt tartalmi és formai jellemzıkre, (b) a teszt más (ismert tulajdonságú) változókkal mutatott relációjára, és (c) a teszt belsı felépítésére. Egy konkrét esetben Wang és Jiao (2009) az amerikai középiskolások olvasás készség konstruktumának állandóságát vizsgálta az évfolyamok adatainak dimenzionalitását és faktoriális struktúráját feltárva. Eredményeik szerint a kritikák ellenére a konstruktum állandósága nem volt cáfolható, tehát a skálázott pontszámokban megfigyelt eltérések az ismeretek elmélyülésének hasznos mutatói. Az egyéni (tanulói, hallgatói, vizsgázói, stb.) változáson túl sok esetben fontos az ennél magasabb szintő kategorikus összehasonlítás. Így a PISA felmérésben az országokat mérik össze és adnak visszajelzést egy rangsor formájában az oktatás általános minıségérıl a térségben, az Egyesült Államokban pedig népszerőek az oktatás hozzáadott értékét feltáró kutatások. Briggs és Domingue (2013) a függıleges skálázás alkalmazását javasolja minden olyan modellben, amikor az iskolai hatékonyságot a tanulói fejlıdésen keresztül kívánjuk értékelni. Kenyon és tsai (2011) sikerrel alkalmazták a módszert az angol nyelvi fejlıdés leírására. Igazolták, hogy a skálázott értékek a tesztpontszámok összehasonlításánál megfelelıbben tükrözik a tanulói elımenetelt, és rámutatnak arra is, hogy az így ábrázolt fejlıdésgörbe megfelel a szakirodalomban korábban leírtaknak. Martineau (2006) ezzel szemben arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben az iskolákat a tanulói teljesítmények alapján minısítik, a tanári és intézményi hatékonyságot a modellben esetlegesen megjelenı skála sodródás jelentısen torzíthatja. A sodródás A skála sodródást Ye és Xin (2014, p. 228) az item paraméter sodródáshoz (Stocking & Lord, 1983) hasonlítja, és leírására bevezeti a „függıleges item paraméter sodródás” fogalmát. A jelenség bemutatására lássunk egy item kalibrációs táblázatot! tesztlépés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

1. mérés -1,20 -0,47 -0,09 0,01 0,03 0,09 0,16 0,39 0,67 1,80

2. mérés -0,90 0,03 0,41 0,51 0,53 0,59 0,66 0,89 1,42 2,80

A táblázat három oszlopában az ismételt tesztlépések, és a két vizsgaidıszak szerepel. Az 1. és 2. mérés alkalmával a feladatsor közös és saját itemekbıl állt. Az ismételt feladat elemeit mutatja a tesztlépés oszlop, az itemek nehézségeit pedig az 1. és 2. mérés oszlop. Ezek a kérdések az egymást követı kalibrációban eltérı nehézséget mutattak, hiszen két eltérı képességszintő csoport – például a gimnázium 2. és 3. évfolyama – írta meg a teszteket. A mérési függetlenség elve (local stochastic independence; Verhelst, 2004) alapján azt várjuk, hogy a becsült nehézség

NYELVVILÁG


7

paraméterek lineáris eltolás után mérési hibahatáron belül megegyeznek. Ez az adatok alapján a 2.-8. tesztlépésekre igaz is: itt a különbség a két mintán 0,5 logit. A 2. mérés során az itemek relatív nehézsége nıtt. Az 1. item esetében a két mérés közötti különbség kisebb (0,3 logit), míg a 9. és 10. item esetében nagyobb (0,75 és 1,00 logit). A fentiek arra utalnak, hogy a második csoport képességszintje alacsonyabb volt, a könnyebb itemeket jobban befogadták, és a nehezebb itemek csaknem megoldhatatlannak tőntek a számukra. A kalibrálás során látszólag nehezebbé váltak az itemek, így a skála felfelé sodródik. A sodródás és a skálaszőkülés csökkentésének egyik módja (Crocker & Algina, 2008) a célzott tesztelés, amikor tudatosan igyekszünk a tesztfejlesztés szakaszában optimális nehézségő feladatsort adni a majdani válaszadóknak. Ye és Xin (2014) szerint 0,5 logit sodródás az a kritikus pont, amikor a függıleges skálázás során az eredmények kimutatható torzulást mutatnak. Pomplun, Omar, és Custer (2004) két további technikai javaslatot tesz a skálasodródás minimalizálására. Egyrészt megfelelı modellilleszkedés mellett az egyidejő kalibrálás azonnal azonos skálára helyezi az itemeket, így lehetıséget sem ad a torzulásra. Másrészt a feltételhez nem kötött valószínőség számítási eljárások helyett a marginális vagy a feltételes maximum likelihood eljárás alkalmazása bizonyítottan jobb eredményekhez vezet mind valós, mind szimulált számításokban.

– avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán A kutatás módszere Egy vizsgarendszer különbözı szintjei közötti keresztmetszeti összehasonlító mérés gyakorlatának bemutatására az Euro Nyelvvizsga Központ által rendelkezésemre bocsátott beszédértés (Listening) vizsgarészt használom. A vizsgaközpont két teljes és különálló itembankot épített ki 2007 márciusával kezdıdıen. A cikk írásakor alapfokon 68, középfokon pedig 495 ismert statisztikai tulajdonságú, feladatokba ágyazva felhasználható item állt rendelkezésemre. A bankok eltérı méretének az oka az, hogy középfokon öt, míg alapfokon csak egy vizsga kerül megrendezésre évente. Az itembankok építésekor használt kalibrációs minták is erıs eltérést mutattak, hiszen az oktatáspolitikai elvárásoknak megfelelıen a középfokú nyelvvizsga népszerősége, vevıköre, tehát vizsgázószáma akár húszsorosa is volt az alapfokúénak. Ennek megfelelıen az item paraméterek becslési pontossága is lényeges eltéréseket mutatott. Az itembankok közötti kapcsolatot egy körültekintıen kiválasztott feladat ismételt bevetésével hoztam létre 2014 májusában. A feladat kiválasztásakor figyelembe vettem (a) a helyes válaszok arányát, (b) a kalibrálás után a tesztlépések nehézségét a megfelelési minimumként meghatározott normához viszonyítva, (c) a tesztlépések diszkriminációs index szerinti minıségét, (d) a feladat megbízhatóságát, és (d) a feladat teljességét, ami annyit jelentett, hogy olyan feladatot kerestem, amelyben minden bevetésre kerülı item szerepelhetett az adatfeldolgozásban is. A legfontosabb és minden mást megelızı szempont mégis az volt, hogy a feladatban mért nyelvtudás mindkét összehasonlítandó vizsgaszint konstruktumának része legyen. A vizsgaspecifikációk szövege arra a következtetésre vezetett, hogy tartalmát, formáját és a mérendı alkotóelemeit tekintve egyaránt az elsı, rövid beszélgetésekbıl álló feladat lehet alkalmas a kapcsolat kialakítására egy ismételt feladat – nem azonos csoport modellben (NEAT design – Holland & Dorans, 2006; Kolen, 2007). Konstruktumát tekintve ez a feladat azt célozza feltárni, hogy a vizsgázó milyen mértékben képes (a) összefüggı szövegek lényegét megérteni, (b) a szöveg fıbb pontjait megérteni, (c) különbséget tenni tények és fikció között, (d) a szöveg lényeges elemeit kiemelni, (e) a beszélı hangulatát érzékelni, és (f) a szövegkohéziós erık felismerésével a szöveg szerkezetét észlelni. A hat rövid beszélgetés jellemzıen hétköznapi

NYELVVILÁG

8


beszédhelyzetekben elhangzó, egyenként kb. száz szóból álló, 4-7 beszélı váltással járó szövegbıl áll, melyek mindegyike két utalással segíti a megoldás kiválasztását és egy félrevezetı információt is tartalmaz. A választási lehetıségek illusztrációk, köztük két szükségtelen opcióval. Az alap- és középfok közötti szintkülönbséget figyelembe véve olyan feladatot kerestem, amelyik középfokon még mőködıképes volt, de a normához képest meglehetısen könnyőnek bizonyult, viszont alapfokon sem jelent majd irreális nehézséget a vizsgázók számára. Javaslataim közül a tesztíró és itemfejlesztı csoport öt munkatársa az oktatási koordinátor vezetésével a 2012 szeptemberében használt feladatot ítélte a legalkalmasabbnak a kérdések, a szövegek, és a hangzóanyag vizsgálata után. Ez a feladat került tehát bele a 2014 májusában kiadott B1 vizsgaanyagba. A feladatot vizsgabiztonsági elıírások miatt itt nem közölhetjük, de hasonló mintafeladat a vizsgaközpont honlapján, és kereskedelmi forgalomban is elérhetı. A kutatási terv A kutatási tervet az 1. ábrán szemléltetem.

1. ábra

A függıleges skálázás kutatási terve

A középfokon nyelvvizsgázók tehát a középfokú vizsgára írt feladatokat, míg az alapfokon vizsgázók az erre a szintre fejlesztett feladatokat kapták éles vizsgahelyzetben. A két itembankot a mindkét populáció által megválaszolt rövid párbeszédekbıl álló feladat kapcsolta össze. A közös feladatot éles vizsgahelyzetben, de eltérı vizsgaidıpontokban kapták a vizsgázók. A két bank között így kiépített közvetlen kapcsolat lehetıvé tette a vizsgázói képességszintek és az elvárások közvetlen összehasonlítását is. Kutatásomban a szakirodalmi áttekintésben tárgyalt lépéseket követtem. Az adatfeldolgozás elsı lépéseként a megfigyelt pontszámok alapján számított itemnehézségi mutatókat hasonlítottam össze azzal a céllal, hogy megtudjam, a tesztlépések hasonlóan mőködtek-e mindkét alkalommal. Azt vártam, hogy a görbék mozgása hasonló lesz, de a középfokú vizsgára jelentkezı csoport magasabb sikerességi arányt mutat. A 2. ábrán feltüntetett lineáris regressziós egyenlet azt mutatja meg, hogyan kapjuk meg a B2 vizsgán megfigyelt válaszarányt (y) a B1 vizsgán megfigyelt válaszarány értékeibıl (x). A 2. ábra szerint a helyes válaszok alapján számolt itemnehézség értékek közötti lineáris korreláció megnyugtatóan magas volt (r = 0,92), és az értékek között nem volt számottevıen eltérı mőködést mutató item. Látható ugyanakkor az is, hogy a tesztlépések a B1 vizsgázók számára is meglehetısen könnyőek voltak, hiszen a pontok az x-tengelyen is 60%-nál magasabb sikerességi szintet jelölnek. Ez arra engedett következtetni, hogy az alapfokú vizsgán megjelentek az általam vártnál jobb képességő vizsgázói csoportot képviselnek. A feladat egészét tekintve a helyes válaszok aránya a B1 szinten 79,43%, míg a B2 szinten 84,47% volt.

NYELVVILÁG


2. ábra

9

A megfigyelt itemnehézségek a két vizsgaszinten

További vizsgálandó kérdés, hogy a feladat milyen összefüggést mutat a teszttel, a minıségi ítéleteken túl a számok is a feladat konstruktum reprezentativitását mutatják-e. Korrelációs számításokkal vizsgáltam a feladat (itemek) és a tesztpontszám összefüggéseit.

feladat item_01 item_02 item_03 item_04 item_05 item_06

B2 0,637369 0,277771 0,439995 0,333998 0,415274 0,342259 0,217236

B1 0,748881 0,267635 0,568101 0,329672 0,561011 0,551362 0,49672

A számítások alapján funkcionálisan hasznosnak ítéltem a feladatot mint a két itembankot összekötı egységet. Az információ birtokában a kalibrációs modell értékelése volt a következı lépés az elemzésben. Mivel a Vizsgaközpont mindkét itembank esetében az OPLM-modellt használja, ezt a narratívát kellett alkalmaznom a kutatásban is azért, hogy az éles vizsgahelyzet megfelelési minimumát változtatás nélkül figyelembe vehessem. Ez a modell egy becsült item paraméterrel és egy elıre kiosztott diszkriminációs indexszel, mint ismert állandóval dolgozik, ezért a kalibrációs következetesség egyszerő értékpár összehasonlítással egy ábrában nem leképezhetı. Ennek megfelelıen a számításokat elvégeztem a B1 és B2 vizsgázók válaszmintáin két külön kalibrációs körben, majd a becsült paramétereket valódi értékként rögzítve item és teszt válaszgörbéket rajzoltam, illetve a valódi pontértékeket vetettem egybe (3. ábra).

NYELVVILÁG


10

3. ábra

A kalibrált itemnehézségek a két vizsgaszinten

A 3. ábra tengelyei a feladaton elérhetı pontszámokat jelölik. A modell által várt pontszámok között az extrém értékek nem szerepelnek, mivel csak a [-1; 1] képességszint közötti értékeket ábrázoltam, és a 0 (minimum) és 6 (maximum) értékek – a modern tesztelmélet probabilisztikus volta miatt – csak kerekítés után jelennének meg. Az elvárt valódi pontértékek jól láthatóan lineárisan állandóak, ami a kalibrációs következetesség fontos bizonyítéka. A várt valódi pontértékek közötti korreláció kevéssel maradt el a tökéletestıl (r = 0,9975). Felmerülhet az olvasóban a kérdés, mi az oka annak, hogy a korreláció mértéke, illetve a lineáris eltolás utáni pontérték azonosság alacsonyabb a megfigyelt pontértékeknél, mint a modell által elvárt valódi pontértékek esetében. Ez jelentıs mértékben annak tudható be, hogy míg a megfigyelt pontérték a helyes válaszok egyszerő aránya egy mintában, addig a valódi pontértékek számításakor használt modell az itemek közötti belsı korrelációkat is figyelembe veszi. A válaszarány értékelésekor továbbá azt feltételezzük, hogy mindegyik tesztlépés ugyanúgy mőködik: azonos mértékben tükrözi a mért konstruktumot, ezért az eredményekhez is ugyanolyan mértékben járul hozzá. Esetenként azonban találkozhatunk olyan feladattal, ami a gyengébbeket jutalmazza, míg a jókat bünteti. Tapasztalatom szerint a beszélı érzelmi viszonyulását gyakran a sekélyesebb tudással rendelkezı vizsgázók tudják pontosabban megállapítani valószínőleg azért, mert az idegen nyelvő szöveg részleteit nem értik jól, így az összképre nagyobb kapacitással tudnak koncentrálni. Egy ilyen rosszul, vagy fordítva diszkrimináló tesztlépés a lineáris elmozgatást nagyban befolyásolhatja. A kalibrációs következetesség vizsgálatakor tehát az elvárt valódi pontértékeket vettem alapul. Alapvetı azonban, hogy a modell helyességét is tudjuk igazolni. Mivel a mérési pontosság függ a becsült paraméterek számától, helyes gyakorlat a legkevesebb paraméterrel dolgozó modellel kezdeni a számításokat. Ennek megfelelıen ebben a kutatásban magam is a Rasch-modellbıl indultam ki és azt találtam, hogy a modell nem ad megfelelı leírást a válaszokról (R1c = 310,005; df = 100; p = 0,0000) már a két együtt vizsgált mintán sem. Ezzel szemben a diszkriminációs indexek bevezetése jelentısen javította a modell illeszkedését (R1c = 99,688; df = 100; p =

NYELVVILÁG


11

0,4900), a gyakorlati szemponton túl tehát méréselméleti oka és megalapozottsága is volt a modellválasztásnak. Az eredmények Miután megbizonyosodtam arról, hogy a választott feladat alkalmas a két bank közötti kapcsolat létrehozására, a 2012. szeptemberi B2 és 2014. májusi B1 vizsgaidıszakon túl a két teljes itembankot – annak összes vizsgázójával – egy mérési körben egyidejőleg újrakalibráltam. Az így létrehozott teljes adathalmaz a minıségi ellenırzés után 563 tesztlépést és 40.394 vizsgázót foglalt magába. A minta nagysága ellenére az OPLM-modell illeszkedéspróbája nem érte el a szabadságfok kétszeresét (R1c* = 4914,137; df = 2465; p = 0,0000), ezért azt a gyakorlati célok megvalósítására alkalmas eszköznek ítéltem. A diszkriminációs indexek kiosztása és a kalibrálás után a fentiekhez hasonlóan a becsült értékeket a valódi paraméterként kezelve a modell alkalmazásával kiszámítottam a [-1, 1] képességszint spektrumban a valódi pontértékeket 0,01 logit osztásközökkel. Mind a B1, mind a B2 szint esetében megkerestem azt a képességszintet, ahol a valódi pontértékek azonosak az éles vizsgahelyzetben a megfelelési minimum (norma) által meghatározott valódi pontértékkel. A rajzolt teszt válaszgörbéket és a határoló értékeket a 4. ábrán a B2 esetében szaggatott, a B1 esetében pedig folytonos vonallal szemléltetem.

4. ábra

A megfelelési minimumok és kiválasztott tesztek válaszgörbék viszonyulása

A 4. ábra x-tegelye a logitban kifejezett képességszintet, y-tengelye pedig a relatív valódi pontértéket mutatja. Ez utóbbi esetében a relatív minısítés annyit jelent, hogy mivel az egyes tesztalakok nem azonos hosszúságúak voltak, tehát a megszerezhetı maximális pontszámuk eltérı volt, az y-tengely a tesztpontszám [0, 1] skálára súlyozott átalakítása. A relatív pontszám számításának képlete a következı:

NYELVVILÁG

12


Mivel a minimum pontszám minden esetben 0 volt, a képlet leegyszerősödik: a megfigyelt tesztpontszámot elosztjuk a maximális pontszámmal. Az ábrán nyolc vizsgaidıszakot vettettem össze. Azokat a vizsgaidıszakokat választottam ki, amelyek a cikk írásakor a legfrissebbek voltak. Az S-alakú görbék a teszt válaszgörbék, melyek azt mutatják meg, mely valódi képességszint érték esetében milyen relatív pontértéket várhatunk a modell alapján. (Az ábrán a mérési hiba nem szerepel, de azt figyelmen kívül hagynunk nem szabad). A görbék szerint a B1 szintő tesztalakok többsége könnyebb – hiszen magasabb pontokat vár azonos képességszint mellett –, mint a B2 vizsgák. Kivétel ez alól a 2012. májusi B1 feladatsor, melynek görbéje láthatólag lényegesen laposabb a többinél, így ebben az esetben minıségi problémák is felmerülhetnek az itemekkel kapcsolatosan. Általánosságban mégis az a megnyugtató kép rajzolódik ki, hogy a két bank egyenként viszonylag homogén, azonos minıségő, egymástól jól elkülöníthetı vizsgákból áll, tehát a tesztfejlesztés sikeres volt. Az ábra függıleges vonalai a megfelelési minimumokat jelölik. A sikeres vizsgához (a beszédértés vizsgarészen) a vizsgázónak legalább ezen a képességszinten kell lennie. A B2 vizsgák esetében a tesztek 58-64%-át, a B1 feladatsorokban pedig az összes kérdés 50-66%-át kellett helyesen megválaszolni – a nehézség függvényében. Ezek a szinten belüli eltérések a vizsgafejlesztıi tréningek ellenére megmaradni látszanak, ezért különösen fontos a teszt egyenértékősítés, melynek szerepét több alkalommal magam is tárgyaltam (Lukácsi, 2013a, 2013b). A kutatás legfontosabb eredménye mégis az, hogy a különbözı szintek egymással közvetlenül összehasonlíthatóakká váltak. A számítások és az ábra alapján meg tudjuk mondani, hogy a két norma milyen távol van egymástól. A B2 és B1 szint közötti különbség most 0,13 logit, ami átlagos relatív pontértékben kifejezve kb. 10%. Ez a szakirodalomban publikáltaktól jelentısen elmarad (Galaczi, 2009; Lim, 2012), és felvetheti a határoló pontértékek felülvizsgálatának a szükségességét. A látens regresszió módszerét felhasználva (Verhelst & Verstralen, 2002) összehasonlítottam az egyes vizsgaidıszakok vizsgázói mintái alapján számított populációs képességszint átlagokat (5. ábra). Az 5. ábra a teszt válaszgörbékkel ábrázolt vizsgákat megíró vizsgázók átlagos képességszintjét mutatja. A vizsgaidıszakok ezúttal az x-tengelyen, a képességszint pedig az y-tengelyen látható. Az átlagok pontbecslések, az ezekhez tartozó hibahatárokat az értékeléskor figyelembe kell venni. A B2 vizsgázók lényegesen homogénebb csoportot alkotnak: a 2013. szeptemberi, decemberi, és a 2014. márciusi vizsgázók képességszintje gyakorlatilag azonos volt, ettıl a 2014. májusiak kis mértékben elmaradtak. A B1 vizsgázók ezzel szemben jelentıs eltéréseket mutatnak. A 2011. és 2013. májusi csoport képességszintje azonosnak tekinthetı, és lényegesen alacsonyabb, mint az összes többi vizsgázói csoporté. Ez önmagában érthetı, hiszen alacsonyabb szintő vizsgát is kíséreltek meg. Viszont a 2014. májusi, de különösen a 2012. májusi B1 vizsgázók képességszintje kiugróan magas volt: az összes együtt kezelt adat között a 2012. májusi B1 populáció rendelkezett a legmagasabb átlagos képességszinttel. Egy kvantitatív kutatás nem tud választ adni arra a kérdésre, miért oszcillál ilyen nagy mértékben a B1 vizsgázók képességszintje, és arra sem, hogy a páros évek vizsgázói miért a B1 szintet választják a B2 helyett, illetve hogyan tettek szert ilyen jó beszédértési képességre. Kvalitatív eljárásokkal, például kérdıíves módszerrel azonban a Vizsgaközpont értékes információhoz juthat egy célzott mintavételes kutatás keretei között.

NYELVVILÁG


5. ábra

13

A vizsgaidıszakok becsült populációs képességszint átlagai

Következtetések A jelen kutatás legalapvetıbb következtetése és eredménye az, hogy igazolta, vizsgafeladatok ismételt bevetésvel – a konstruktum állandósága mellett – eltérı szintő nyelvvizsgák nehézsége közvetlenül összehasonlíthatóvá válik. Ennek elıfeltétele, hogy az ismételt feladat statisztikailag azonosan viselkedı tesztlépésekbıl álljon. A válaszminták alapján történı modellépítés további bizonyítékkal szolgált arra, hogy bár a Rasch-modell elméleti megalapozottsága megkérdıjelezhetetlen, az éles vizsgahelyzetben győjtött item-válaszokat pontatlanul írja le. Ennek egyik oka az lehet, hogy az idegen nyelvi mérés középpontjában a vizsgázó nyelvtudása áll, errıl kell a lehetı legpontosabb képet nyernünk: válaszmintája alapján vizsgázó post hoc kizárása a hatályos jogi keretek között gyakorlatilag lehetetlen. A Rasch-modell erıssége a mérıeszköz fejlesztésében mutatkozik meg, amikor fejlesztések és próbák sorozatos ismétlésével a lehetı legjobb tesztet szeretnénk kidolgozni. Másik jelentıs eredmény, hogy az OPLM-modellel leírt feladatsorok (4. ábra) fejlesztése sikeres volt: a B1 vizsga feladatai könnyebbek voltak a B2 szint feladatainál. Magyarországon jelenleg nem engedélyezett a több nyelvi szintet átfogó vizsgák akkreditációja. Példaként az IELTS vagy a TOEFL nyelvvizsgát lehet itt megemlíteni, ahol a nyelvet alacsony és a magas szinten beszélı vizsgázók ugyanazt a feladatsort kapják, majd a helyes válaszaik függvényében kapnak egy pontszámot, amit a felhasználó (egyetem vagy munkahely) kiértékel. Ebben az esetben számos olyan tesztlépés is szerepel a feladatsorban, ami a vizsgázó nyelvi szintjétıl jelentısen eltér, így a válaszok információtartalma csekély. A célzott nyelvvizsga erıssége éppen a mérési hiba csökkentésében rejlik. A kutatás arra is rámutatott, hogy a vizsga nehézségének legfontosabb mutatója, a norma (határoló pontérték, megfelelési minimum) hogyan viszonyul egymáshoz a két szinten. Azt találtam, hogy a B2 és B1 vizsgák normái meglehetısen közel helyezkednek el egymáshoz. Ez a közelség természetesen tükrözheti a Vizsgaközpont álláspontját: végsı soron a KER „önálló

NYELVVILÁG

14


nyelvhasználó” sávján belüli két szintrıl van szó. Eltérés mutatkozik azonban a szakirodalomban publikált szintek közötti távolság, és a kutatásban kirajzolódó különbség között, ami feltétlenül fontos információ a fejlesztı csoport számára. Az elvárásokkal némiképp ellentétes eredményre vezetett a kutatás látens regresszióval foglalkozó része. A legjobb képességő csoport nem a nehezebb vizsgaszintet megkísérlık közül került ki, hanem a 2012. májusi alapfokú vizsgázók képezték. További háttértudás, a vizsgázók pontosabb megismerése segíthet feltárni, mi az oka a B1 vizsgázói szinten szembetőnı periodicitásnak, illetve a kérdéses csoport igen magas felkészültségének. Felhasznált irodalom Briggs, D. C., & Domingue, B. (2013): The gains from vertical scaling. Journal of Educational and Behavioral Statistics, 38(6), 551-576. Crocker, L., & Algina, J. (2008): Introduction to Classical and Modern Test Theory. Mason, OH: Cengage Learning. Európa Tanács. (2001): Közös Európai Referenciakeret: Nyelvtanulás, nyelvtanítás, értékelés. Budapest: OM-PTMIK. Galaczi, E. (2009. június): Quantitative and qualitative methodologies in the development of rating scales for speaking. Elıadás a 6. EALTA Konferencián, Turku, Finnország. Guskey, T. R. (1981): Comparison of a Rasch model scale and the grade equivalent scale for vertical equating of test scores. Applied Psychological Measurement, 5(2), 187–201. Hanson, B. A. & Beguin, A. A. (2002): Obtaining a common scale for IRT item parameters using separate versus concurrent estimation in the common-item equating design. Applied Psychological Measurement, 26(1), 3–24. Holland, P. W., & Dorans, N. J. (2006): Linking and equating. In R. L. Brennan (Ed.), Educational measurement (4th ed., pp. 187–220): Westport, CT: Praeger Publishers. Holmes, S. E. (1982): Unidimensionality and vertical equating with the Rasch model. Journal of Educational Measurement, 19(2), 139–147. Kenyon, D. M., MacGregor, D., Li, D., & Cook, H. G. (2011): Issues in vertical scaling of a K-12 English language proficiency test. Language Testing, 28(3), 383-400. Kim, S.-H., & Cohen, A. S. (2002): A comparison of linking and concurrent calibration under the graded response model. Applied Psychological Measurement, 26(1), 25–41. Kolen, M. J. (2007): Data collection designs and liking procedures. In N. J. Dorans, M. Pommerich, & P. W. Holland (Eds.), Linking and aligning scores and scales (pp. 31-56): New York, NY: Springer. Kolen, M. J., & Brennan, R. L. (2004): Test equating, scaling, and linking. Methods and practices (2nd ed.): New York: Springer. Lim, G. S. (2012): Developing and validating a mark scheme for Writing. Cambridge ESOL: Research Notes, 49, 6-10. Lloyd, J. E. V. (2010): Construct commensurability and the analysis of change. Educational and Psychological Measurement, 70(2), 252-266. Lukácsi, Z. (2012): Illeszkedés és alkalmazhatóság: A modern tesztelméleten alapuló számítógépes programcsomagok képességszint-becslése – avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán (1. rész): Nyelvvilág, 12, 5-21. Budapest: BGF. Lukácsi, Z. (2013a): Different candidates in different language examination periods. In J. Dombi, J. Horváth, & M. Nikolov (Eds.), UPRT 2013: Empirical studies in English applied linguistics (pp. 134-156): Pécs: Lingua Franca Csoport. Lukácsi, Z. (2013b): Teljesítmény vs. eredmény: Adatfeldolgozási eljárások hatásai nyelvvizsgák értékelésében In M. Silye (Ed.), Porta Lingua 2013: Innováció és nemzetközi együttmőködés a szaknyelv oktatásában és kutatásában (pp. 321-329): Debrecen: SZOKOE.

NYELVVILÁG


15

Lukácsi, Z. (2014): Eltérı nehézségő vizsgák, eltérı képességő vizsgázók: A látens regresszió – avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán (3. rész): Nyelvvilág, 14, 16-24. Budapest: BGF. Martineau, J. A. (2006): Distorting value added: The use of longitudinal, vertically scaled student achievement data for growth-based, value-added accountability. Journal of Educational and Behavioral Statistics, 31(1), 35-62. O’Brien, M. L., & John, D. (1984): Applying and evaluating Rasch vertical equating procedures for out-of-level testing. Elıadás az Eastern Educational Research Association Konferencián, West Palm Beach, USA. Pomplun, M., Omar, MD. H., & Custer, M. (2004): A Comparison of Winsteps and Bilog-Mg for vertical scaling with the Rasch Model. Educational and Psychological Measurement, 64(4), 600-616. Rasch, G. (1973): All statistical models are wrong! Rasch Measurement Transactions, 2, 36. Schaie, K. W., Maitland, S. B., Willis, S. L., & Intrieri, R. C. (1998): Longitudinal invariance of adult psychometric ability factor structures across 7 years. Psychology and Aging, 13, 8-20. Stocking, M. L., & Lord, F. M. (1983): Developing a common metric in item response theory. Applied Psychological Measurement, 7, 201-210. Verhelst, N. (2004): Section G: Item response theory. Reference supplement to the preliminary pilot version of the Manual for relating language examinations to the CEFR for languages: Learning, teaching, assessment. Language Policy Division, Strasbourg. Verhelst, N. D., & Verstralen, H. H. F. M. (2002): Structural analysis of a univariate latent variable (SAUL): Theory and a computer program. Arnhem: CITO. Ye, M., & Xin, T. (2014): Effects of item parameter drift on vertical scaling with the nonequivalent groups anchor test (NEAT) design. Educational and Psychological Measurement, 74(2), 227-235.

NYELVVILÁG

16

NYELVÉSZET – NYELVPEDAGÓGIA Az igazságügyi nyelvészet pragmatikai kérdései DR. POLCZ KÁROLY KKK

1. Bevezetı Az igazságügyi nyelvészet, vagy más terminussal törvényszéki nyelvészet (forensic linguistics), az alkalmazott nyelvészet speciális területe, amely a nyelvészet eszközrendszerét és tudástárát használja fel arra, hogy a jogi kontextusban felmerülı, nyelvhasználattal kapcsolatos kérdésekre választ adjon (McMenamin 2002: 41). Fontosabb területei: jogi szövegek vizsgálata (törvények, jogszabályok, egyéb jogi természető dokumentumok sajátosságai), igazságügyi fonetika (a beszélı azonosítása fonetikai jellemzık alapján), szerzıségi vizsgálatok (adott írásmő szerzıjének azonosítása, plágium megállapítása), gyanúsítottak azonosítása egyéni nyelvhasználati jegyek alapján, nyelvi profilalkotás, nyelvi bizonyítékok (búcsúlevél, végrendelet, vallomás stb.) vagy súlyosabb esetben „nyelvi bőncselekmények”1 (fenyegetés, felbujtás, zsarolás stb.) írott vagy hangzó szövegeinek elemzése. Az igazságügyi nyelvészet gyakorlatilag a nyelvészet összes területét alkalmazza: fonetika, fonológia, morfológia, szintaxis, szemantika, pragmatika, diskurzuselemzés és stilisztika. Jelen tanulmány célja az igazságügyi nyelvészet pragmatikai vonatkozásainak bemutatása javarészt angol nyelvő szakirodalom és példák2 alapján. E rövid bevezetı után a 2. pontban tisztázom a szemantikai és pragmatikai jelentés közötti különbségeket az igazságügyi nyelvészet szempontjából. A 3. részben konkrét példákon keresztül a szándékolt és a szándékolatlan jelentés lehetséges interpretációit tárgyalom Grice (1975) együttmőködési elve és a beszédaktus-elmélet tükrében. A 4. rész a nyelvi manipulálás azon pragmatikai eszközeivel foglalkozik, amelyeket a jogi szakma professzionális nyelvhasználói alkalmaznak a tanúk presszionálására, hiteltelenítésére, illetve arra, hogy a történteket saját érdeküknek megfelelıen tárják a bíróság elé. 2. A szemantikai és a pragmatikai jelentés a törvényszéki nyelvészetben Morris (1938) különbséget tett a pragmatikai és a szemantikai jelentés között. A szemantikai jelentés a jel és annak vonatkozása közötti viszonyra utal, azaz a beszélıtıl és a kontextustól független jelentés alapvetıen kompozicionális természető. Ez azt jelenti, hogy egy adott mondat jelentése megegyezik a nyelvi összetevıinek jelentésével (Frege 1980). Ezzel szemben a jel és a jelhasználó viszonyában létrejövı pragmatikai jelentés mindig következtetési folyamat eredménye, vagyis a hallgató a beszélı által szándékolt jelentést a szőkebb vagy tágabb kontextusból, illetve a beszédhelyzetbıl következteti ki. A szemantikai és a pragmatikai jelentés közötti különbséget jól példázza a következı angol nyelvő megnyilatkozás, amelyet egy rendırtiszt intézett az autóvezetı felé: Does the trunk open? (Nyílik a csomagtartó?) (Solan és Tiersma 2005: 24). A szemantika szemszögébıl vizsgálva a megnyilatkozás jelentése egyenlı a benne foglalt nyelvi elemek szótári jelentésével, tehát a beszélı arra kíváncsi, hogy ki lehet-e nyitni a csomagtartót, vagyis hogy a csomagtartó mőködik-e. A szituáció ismeretében viszont a hallgató arra is következtethet, hogy a beszélı megnyilvánulása a csomagtartó felnyitására vonatkozó utasítás. Ez utóbbi a pragmatikai jelentés. E különbségtétel 1

Nyelvi bőncselekmény - language crime: Roger Shuy terminusa (1993: 1) Az angol nyelvő példák helyenként szó szerinti, magyartalan fordítását a nyelvi elemzések minél jobb érthetıségére való törekvés indokolja. 2

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET – NYELVPEDAGÓGIA

17

nemcsak a mindennapi kommunikációban, de jogi kontextusban is rendkívüli jelentıséggel bír, ahogy ezt a késıbbiekben is látni fogjuk. A pragmatikai jelentés tanulmányozásakor összpontosíthatunk a beszélı által szándékolt jelentésre (Yule 1996), illetve a hallgató által kikövetkeztetett jelentésre (Sperber és Wilson 1986). Az elsı megközelítés azt vizsgálja, hogy a nyelvhasználók hogyan hoznak létre olyan jelentéseket, amelyek túlmutatnak a nyelvileg kódolt jelentésen, azaz a szavak szótári jelentésén, míg a másik irányzat azt helyezi elıtérbe, hogy a hallgatók hogyan képesek kikövetkeztetni a nem kimondott, mögöttes tartalmakat. Bár a szemantikai és a pragmatikai jelentés között nem vonható éles határ, a törvényszéki szemantika általában a törvények, az esküdteknek adott utasítások, rendırségi figyelmeztetések és egyéb jogi szövegek érthetıségének vizsgálatára szorítkozik (McMenamin 2002: 73), míg a törvényszéki pragmatika azokat a többletjelentéseket vizsgálja a gyanúsítottak, vádlottak, bőnelkövetık és egyéb személyek kommunikációjában, amelyekkel akaratlanul is felfedhetik valós szándékukat. Egy másik érdekes területe az igazságügyi pragmatikai vizsgálatoknak az ügyvédek, ügyészek, rendırök és egyéb hivatalos személyek professzionális nyelvhasználata, amelynek segítségével tudat alatt befolyásolhatják a laikus nyelvhasználókat, kedvezı vagy kedvezıtlen színben tüntethetik fel a gyanúsítottakat, tanúkat vagy a vádlottakat. 3. A jelentés interpretációja A szövegpragmatika az igazságügyi nyelvészek körében is érdeklıdésre számot tartó területe annak vizsgálata, hogy „van-e elrejtızött, kimondatlan tartalom a szövegben” (Nagy 1980: 18). Az igazságügyi nyelvészetben a mögöttes vagy rejtett jelentés két aspektusa, a szándékolt és a szándékolatlan jelentés kap fontos szerepet. Ahogy a fenti példából is láttuk, a rendırtiszt valószínőleg nem arra volt kíváncsi, hogy a csomagtartó valóban mőködik-e, hanem inkább arra, hogy mi van benne. Tehát ebben az esetben a mögöttes jelentés szándékolt: a rendır arra akarja rávenni a sofırt, hogy nyissa fel a csomagtartót. Léteznek azonban olyan esetek is, amikor a nyelvhasználó kommunikációjában olyan rá nézve terhelı jelentéstartalmak bújnak meg, amelyeket nem állt szándékában a hallgató tudomására hozni. Ez utóbbi a szándékolatlan jelentés, amely rendkívüli jelentıséggel bír az igazságügyi nyelvész számára. 3.1 Grice együttmőködési elvének alkalmazása az igazságügyi nyelvészetben Grice (1975) szerint a zökkenımentes társalgást az együttmőködés elve vezérli, amely kimondja, hogy a beszédpartnerek úgy járuljanak hozzá a társalgáshoz, ahogy azt a beszédhelyzet megköveteli. Ennek érdekében a következı négy társalgási maximát szükséges betartani. 1. A mennyiség maximája: a beszédpartnerek megfelelı mértékben legyenek informatívak, de ne legyenek a kelleténél informatívabbak. 2. A minıség maximája: a beszédpartnerek tartózkodjanak a hamis kijelentésektıl. 3. A relevancia maximája: a beszédpartnerek legyenek relevánsak, maradjanak a tárgynál. 4. A mód maximája: a beszédpartnerek kerüljék a kétértelmőséget, törekedjenek a tömörségre. A maximák betartása segíti a nyelvhasználókat a helyes következtetések levonásában, a maximák megszegésével azonban bizonyos többletjelentések, ún. társalgási implikatúrák keletkeznek (1975: 45–46). A Grice-féle maximák diskurzuspragmatikai elemzésének az igazságügyi nyelvészetben azért van fontos szerepe, mert a nyelvész olyan szándékolt vagy szándékolatlan többletjelentéseket tárhat fel, amelyek rávilágíthatnak a nyelvhasználó valódi szándékára. Ennek illusztrálására a következıkben megvizsgálunk néhány példát az igazságügyi nyelvészet gyakorlatából.

NYELVVILÁG

18


Elsıként térjünk vissza a 2. pontban említett rendırtiszt esetére, aki ki akarta nyittatni a sofırrel a csomagtartót, de ravasz módon csupán arról érdeklıdött, hogy ki lehet-e nyitni azt. Az adott beszédhelyzetben a rendırtisztnek semmi oka nem volt a csomagtartó mőködése felıl érdeklıdni, tehát a megnyilatkozása nem tekinthetı relevánsnak, így megsértette a relevancia maximáját. A sofır azonban az együttmőködés elvének követésével a rendır megnyilatkozását relevánsnak vélte, és az eldöntendı kérdést a csomagtartó felnyitására vonatkozó utasításként értelmezte. A megnyilatkozás értelmezésének kérdése azért is fontos, mert a jogszerőtlenül beszerzett bizonyíték nem használható fel a bíróságon. A védelem érvelhet úgy is, hogy a vádlott parancsként értelmezte a megnyilatkozást, vagyis nem saját akaratából cselekedett, ezért az így szerzett bizonyíték felhasználhatósága a bíróságon kérdésessé válik. Ebben az esetben a legfelsıbb bíróság úgy döntött, hogy a sofır saját akaratából cselekedett, így a csomagtartóban talált bizonyítékokat elfogadhatónak találták. A rendırtiszt – bár olyan nyelvi szerkezetet használt, amely inkább az információkérésre jellemzı, semmint az utasításra – az adott kontextusban mégis létrehozta az utasítás jelentését, amivel sikeresen lépre csalta a gyanúsítottat. Alapos nyelvészetipragmatikai elemzés, az utasítás és az információkérés közötti különbség tisztázása talán segíthetett volna a vádlotton (l. Solan és Tiersma 2005). A fenti eset pragmatikai elemzése arra világít rá, hogy a rendırtiszt megnyilatkozásának többletjelentése feltehetıen szándékolt volt. A szándékolatlan jelentés feltárása még ennél is nagyobb kihívást jelent az igazságügyi nyelvész számára. Jogi kontextusban a felek nem feltétlenül akarnak együttmőködni, érdekeik ütköznek, szándékosan túloznak, ironizálnak stb. A legnagyobb problémát a hamis állítások, tanúvallomások jelentik. Az a nyelvhasználó, aki valótlanságot állít, akaratlanul, vagyis szándékolatlanul olyan jelentéseket hozhat létre, amelyek felfedik a valós szándékát. A kommunikáció tele van olyan megfogalmazásokkal, amelyek egy kívülálló számára nem egyértelmőek, a beszédpartnerek viszont mégis gond nélkül megértik egymást, mert birtokában vannak bizonyos háttérismereteknek. Coulthard és Johnson (2007: 128–129) arra hívja fel a figyelmet, hogy azért nem lehet természetesen hangzó színpadi szöveget írni, mert a közlés valódi címzettjei nem a mőben szereplı karakterek, hanem a közönség, akiknek olyan háttérinformációkra is szükségük van, amelyek a karakterek közötti dialógusban a közös háttérismeret miatt redundánsak. Az állandó redundancia miatt azonban a szöveg mesterkélt lesz. A Grice-féle együttmőködési elv tükrében vizsgálódva azt mondhatjuk, hogy a színpadi karakterek szükségtelen információkat közölnek, vagyis túlságosan is explicitek, így megsértik a mennyiség maximáját. Igazságügyi kontextusban is hasonló a helyzet, hiszen a vádlottnak, illetve az ügyvédjének egy olyan harmadik felet, a bírót vagy az esküdtszéket kell meggyızniük az igazukról, akik egy színpadi mő vagy film közönségéhez hasonló szerepet töltenek be. Mint kívülállóknak meg kell érteniük és véleményt kell alkotniuk az elhangzottakról. Az a fél, aki például bizonyítékot hamisít, arra törekszik, hogy az általa létrehozott szöveg egyértelmő legyen az esküdtszék vagy a bíró számára. A hibát akkor követi el, amikor megpróbálja elkerülni a természetes kommunikációra jellemzı kétértelmőséget. Jól példázza ezt a következı részlet egy hamisított telefonbeszélgetésbıl. 1. példa [...] B: Meglepi, hogy felhívtam, ahelyett hogy személyesen látogattam volna meg, ahogy kérte a telefonon hagyott üzenetében tegnap? A: Nem, nem vagyok meglepve [...].

NYELVVILÁG


19

B: Egy rémálom az életem maga miatt, de nem fogok alkalmat adni arra, hogy valamiért ismét gyanúba keverjen vagy összeverjen, ahogy két kollégájával tette, mikor a Newston börtöntıl mérföldekre magamra hagyott. Csak közlöm magával, mint bizonyára maga is tudja, panasszal éltem maga és a két nyomozótársa ellen. (Coulthard és Johnson 2007: 129, ford.: PK) Könnyen belátható, hogy a fenti beszélgetés aláhúzott részei nem jellemzıek a természetes társalgásra, hiszen ezekkel B beszélı folyamatosan megsérti a mennyiség és a relevancia maximáját. Több ízben is olyan információkat ad A tudtára, amelyek nyilvánvalóan ismertek A számára, így ezek nem relevánsak. A bizonyíték hamisítója explicitté teszi a redundáns információkat, ezzel akaratlanul is leleplezi magát. A szándékolatlan jelentés az együttmőködési elv és a társalgási maximák megsértésében érhetı tetten (Coulthard és Johnson 2007: 129–130). A Grice-féle maximákat gyakran hívják segítségül a termékeken lévı figyelmeztetések értelmezhetıségének megállapításában. Tiersma szerint (2002) gyakran elıfordul, hogy a gyártó a reklámban vagy a nagybetős termékleírásban valami pozitívumot állít a termékrıl, amit aztán cáfol a termékén található apró betős figyelmeztetés. Ez történt a Super Armorplate (Szuper páncéllemez) fantázianév alatt forgalmazott szemüveglencsék esetében. A nagybetős név azt sugallja, hogy a lencse törhetetlen, míg az apró betős rész arra figyelmeztet, hogy a „lencse ellenáll az ütésnek, de nem törhetetlen”. A gyártót az apró betős figyelmeztetés miatt perelték be, amellyel megszegte a relevancia elvét. Tiersma szerint, ha a fogyasztó két ellentétes üzenettel szembesül, akkor mindkettıt relevánsnak tekintheti. A terméken található egyik feliratból arra lehet következtetni, hogy a lencsék valóban törhetetlenek. A gyártó el is vesztette a pert (2002: 58). Tiersma (2002) egy hasonló problémára hívja fel a figyelmet a cigarettásdobozon található figyelmeztetésekkel kapcsolatban: Cigarette smoke contains carbon dioxide (A cigarettafüst széndioxidot tartalmaz). Számos per indult a dohánygyárak ellen arra való hivatkozással, hogy a figyelmeztetés nem kielégítı. Tiersma (2002) úgy érvelt, hogy a szöveg megszegi a mennyiség maximáját, azaz nem közöl elegendı mennyiségő explicit információt a termék veszélyességérıl. A veszély megértéséhez ugyanis egy viszonylag bonyolult következtetési folyamatra van szükség, amire nem biztos, hogy minden felhasználó képes. A hasonló perek és a törvényi szabályozás hatására a dohánytermékeken található figyelmeztetéseket mára már egyértelmővé tették a gyártók, tiszteletben tartva a mennyiség és a relevancia maximáját: pl. Smoking kills! (A dohányzás öl!) John Olsson (2008) részletesen foglalkozik azzal, hogy a telefonkezelı milyen nyelvi jelekbıl következtethet a beérkezı vészhívás valóságtartalmára. Valódi vészhelyzet esetén a telefonáló teljes mértékben együttmőködik a telefonkezelıvel. Ez azt jelenti, hogy a kérdésekre azonnali pontos, releváns válaszokat ad, közli, hogy mi és hol történt, valamint meghatározza a saját kapcsolatát vagy viszonyát a történtekhez. A hívó fél együttmőködési készségét az is jelzi, hogy a beszédlépések között átfedések vannak, vagyis a hívó fél nem vár arra, hogy a telefonkezelı befejezze a kérdést, jellemzı, hogy a szavába vágva válaszolja meg azt. Ezzel szemben a nem valós vészhelyzet nyelvezetére jellemzı a pontatlan információközlés, a beszédlépések közötti viszonylag hosszabb szünetek, hezitálások, a telefonáló nem közli a saját viszonyát a történtekhez, a megnyilatkozások intonációja emelkedı, ami az angol nyelvben általában a beszélı bizonytalanságára enged következtetni. Vizsgáljuk meg a következı két dialógust. 2. példa A: Tőzoltóság. B: Ah, mh, ég a sufnink a kert végében. A: Értem. Kérem a címet! B: 172 Smith Street Mt Pleasant.

3. példa A: Jó napot, tőzoltóság, miben segíthetek? B: [nem szól] A: Jó napot! B: Jó napot! Tőz van a Bennets Bowling

NYELVVILÁG

20


A: 172 Smith Street Mt Pleasant? B: Igen. A: Rendben. Mi a telefonszáma? B: 555.... A: Igen, 555.... Rendben, azonnal indulunk.

Green-ben. B: Hol? A: A Bennets Bowling Green-ben. B: Bennets Bowling Green? A: Igen. B: Uhm. Értem. A Bennets-ben hol? A: A telken. B: Az utcán van? A: Nem, a Bowling Green-ben. [...] B: Mi ég a Bowling Greenben.? A: Igen. Hát. Az a fedett rész vagy mi. (Olsson 2008: 136–138, ford.: PK)

A telefonáló az 1. dialógusban némi hezitálás után pontosan meghatározza a történtekhez való viszonyát: ...ég a sufnink a kert végében. Másképpen fogalmazva arra utal, hogy ı a tulajdonosa annak az objektumnak, amely lángra kapott. A 2. dialógusban a telefonkezelı rögtön egy üres beszédlépéssel szembesül, vagyis a telefonáló nem reagál azonnal az üdvözlésre és a kérdésre. A csend gyanúra ad okot, egyrészrıl azért, mert jelzi, hogy a segélykérés nem sürgıs a telefonálónak, másrészrıl pedig bizonytalanságot sugall. Az 1. dialógusban a telefonáló üdvözlés nélkül rátér a hívás okára, míg a 2. dialógusban három üdvözlés is elhangzik, mire megtudjuk a hívás okát. Hasonlítsuk össze a következı két megnyilatkozást! Ég a sufnink...! – Tőz van...! Az 1. dialógusban az ég szó konkrétabban utal a vészhelyzetre, mint a tőz van kifejezés, amely csupán a tőz létére utal. Ez utóbbi megint csak a bejelentett helyzet sürgısségét és veszélyes voltát kérdıjelezi meg. Az 1. dialógust gyors, pontos információadás jellemzi, míg a 2. dialógusban a tényközlés feltőnıen pontatlan és lassú, a telefonkezelınek több kérdést is fel kell tennie, hogy kiderítse a történteket. Összegezve a fentieket, úgy tőnik, hogy az elsı telefonáló együttmőködési készsége viszonylag magas, a 2. telefonálóé pedig viszonylag alacsony. Ha a bemutatott nyelvi jellemzık közül csak 12 van jelen, az természetesen még nem utal egyértelmően sem a hívás tartalmának valódiságára, sem pedig arra, hogy a telefonáló rosszhiszemő. Több jellemzı együttes elıfordulásából azonban a telefonkezelı következtetéseket vonhat le a hívás igazságtartalmára vonatkozólag. Ez fıleg akkor fontos, ha azonos idıben több vészhívás is érkezik, és a telefonkezelınek el kell döntenie, hogy melyik vészhelyzet élvezzen elsıbbséget (Olsson 2008: 129–141). 3.2 A beszédaktus-elmélet alkalmazása az igazságügyi nyelvészetben Az elsısorban Austin (1962) és Searle (1969, 1975) nevéhez főzıdı beszédaktus-elmélet alapgondolata az, hogy amikor a nyelvhasználó különbözı beszédaktusokat hoz létre, akkor tulajdonképpen cselekszik is. Ha kérünk, utasítunk, ígérünk stb. akár szóban, akár írásban, bizonyos feltételek teljesülése esetén megvalósul a kérés, az utasítás vagy az ígéret stb. cselekedete. Ebben a megvilágításban tehát „a beszédaktus nyelvi cselekedeteink legkisebb önálló funkcióval bíró egysége” (Szili 2004: 65). Bőncselekményeket – mint például fenyegetés, zsarolás, rágalmazás stb. – is el lehet követni pusztán nyelvi eszközökkel, mégpedig a megfelelı beszédaktus sikeres létrehozásával (Shuy 1993; Coulthard és Johnson 2007). Ezeket Shuy (1993: 1) „nyelvi bőncselekmények”-nek nevezi. A törvény pontosan meghatározza, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük, hogy a verbális bőncselekmény, vétség vagy szabálysértés megvalósuljon. A rágalmazást például a törvény

NYELVVILÁG


21

következıképpen definiálja: becsület csorbítására alkalmas tényközlés (tényállítás, híresztelés vagy tényre utaló kifejezés használata) (Btk. 179. §, hivatkozik rá Dobos 2008: 103). A beszédaktus-elmélet szerint egy beszédaktus valójában három aktusból, nevezetesen a lokúciós, az illokúciós és a perlokúciós aktusokból áll. A lokúciós aktus a használattól független jelentésre, az illokúciós aktus a beszélıi szándékra, míg a perlokúciós aktus arra a hatásra utal, amelyet a megnyilatkozás a hallgatóra gyakorol. Az elméletet Solan és Tiersma (2005) alapján egy gyakorlati példával, mégpedig a fenyegetés beszédaktusával illusztráljuk. Ronald Reagan, az USA egykori elnöke a következı fenyegetı levelet kapta egy Hoffman nevő férfitıl: Ronnie, listen, chump! Resign or you’ll get your brains blown out! (Ronnie, figyelj csak, te tuskó! Mondj le, vagy ki lesz loccsantva az agyad!) (Solan és Tiersma példája 2005: 200, ford.: PK). A megnyilatkozás lokúciós jelentése csupán annyi, hogy a levélíró közöl egy jövıbeli eseményt. Az illokúciós jelentés a lokúció alapján a közlı szándékára vonatkozó következtetési folyamat eredményeképpen jön létre, mely szerint a beszélıi szándék fenyegetésként is értelmezhetı. A perlokúciós aktus, vagyis a hallgatóra gyakorolt hatás egyik lehetséges eredménye az is lehet, hogy az elnök lemond. Igazságügyi kontextusban a beszédaktus illokúciós erejének, vagyis a beszélıi szándéknak van jelentısége. Döntı fontosságú ugyanis, hogy az egyes szereplık, a sértett, az esküdtszék vagy a bíró hogyan értelmezi a beszélıi szándékot. Vajon a levél szerzıje valóban meg akarta fenyegetni az USA elnökét, vagy értelmezhetı-e a megnyilatkozás pusztán figyelmeztetésként is? Az angol passzív szerkezet nem nevezi meg a cselekvıt. A levél szerzıje nem azt írja, hogy „én megteszem X-et...”, hanem csak annyit állít, hogy „X fog történni”. Ebbıl arra is lehet következtetni, hogy valaki más készül elkövetni a bőncselekményt. Hogyan lehet különbséget tenni a fenyegetés és a figyelmeztetés beszédaktusa között? Shuy (1993: 98) ezt a következıképpen látja. A fenyegetés akkor valósul meg, ha az aktus a közlı érdekét/hasznát szolgálja, amibıl a hallgatónak származik kára, valamint az események alakulását/kimenetelét a közlı kontrollálja. Ezzel szemben a figyelmeztetés a hallgató érdekét/hasznát szolgálja, továbbá az események alakulását/kimenetelét is ı kontrollálja. Ha ehhez hozzáfőzzük Fraser (1998) gondolatát, mely szerint a fenyegetés magában foglalja a megfélemlítést is, akkor érthetı, hogy ebben az esetben az esküdtszék úgy döntött, hogy a megnyilatkozás szándékolt jelentése fenyegetésként értelmezendı. A vádlottat az USA elnökének fenyegetéséért négy év börtönbüntetésre ítélték (Solan és Tiersma 2005). A beszédaktusok elemzése során is fontos szempont az esetleges rejtett tartalmak, szándékolatlan jelentések feltárása. Vegyük például az emberrablás esetét. Az emberrablás célja általában a váltságdíj megszerzése. A váltságdíjat követelı levélben több beszédaktus is elıfordulhat. Fenyegetés: Ha A nem teszi meg X-et, Y fog történni B-vel. Ígéret: Ha A megteszi X-et, akkor Y életben marad. Hasonló esetekben hasznos, ha a nyomozóknak van valamilyen elképzelésük arra nézve, hogy az áldozat valóban életben van-e, valamint hogy az elkövetıknek valóban szándékukban áll szabadon engedni a túszt. A beszédaktusok szintaktikai szerkezetének pragmatikai elemzése ezekre a rejtett tartalmakra és szándékokra világíthat rá. Olsson szerint az a „váltságdíj-követelés, amely nem tartalmaz egyértelmő ok-okozatra utaló tagmondatot, az áldozat szempontjából tragikus végkifejletre utalhat” (2008: 142). Hasonlítsuk össze a következı megnyilatkozásokat. (1) Ha vissza akarják kapni a gyermeküket, tegyék meg X-et! (2) Visszakapják a gyereküket, ha megteszik X-et. (3) Tegyék meg X-et, és visszakapják a gyermeküket! (Olsson példái 2008: 142, ford.: PK) Olsson (2008: 142) értelmezésében az elsı megnyilatkozás olyan feltételes módot tartalmaz, amely nem egyértelmő, vagyis a lehetséges végkifejletet vagy eredményt egy hipotetikus világba helyezi. A második két mondat egyértelmő ok-okozati viszonyra utal, tehát ezekben az esetekben nagyobb esély van arra, hogy az áldozat valóban életben van még, és az elkövetıknek valóban szándékukban áll szabadon engedni ıt, amennyiben teljesítik a követeléseiket.

NYELVVILÁG

22


Egy másik érdekes példa Lawrence Gerenstein esete, aki egy bérgyilkost próbált rávenni arra, hogy ölje meg a feleségét. Bár a bőncselekményre felbujtó direkt kérés nem hangzott el, a vádlott felbujtó szándéka a számításba vehetı fegyverek felsorolásával vált egyértelmővé (Solan és Tiersma 2005). Ez az eset is jól példázza azt, hogy a szándékolatlan jelentés hogyan leplezheti le az elkövetıt. Az igazságügyi nyelvésznek bizonyos esetekben arra is fel kell hívnia a figyelmet, hogy a különbözı kommunikációs aktusok jelentése kultúránként eltérı lehet. Shuy (1993) egy japán mérnök ügyérıl számol be, aki a vád szerint beleegyezett abba, hogy üzleti titkokat vegyen beépített FBI ügynököktıl. Az ügynökökkel folytatott társalgásban a mérnök szájából többször elhangzott az uh-huh diskurzusjelölı, amelyet az angolszász kultúrában általában beleegyezésként értelmeznek. Shuy azonban úgy érvelt, hogy a japán kultúrában ez a marker csupán azt jelzi, hogy a hallgató figyel és érti a beszélı mondanivalóját, de nem feltétlenül jelenti a beszélı beleegyezését. A bennszülött ausztrálokra jellemzı, hogy kerülik a nyelvi konfrontációt és magasra értékelik a nyelvi indirektséget. Akkor is használják az egyetértés vagy a beleegyezés nyelvi eszközeit, ha nem értik a kérdést. Ez természetesen még nem feltétlenül azonos a beszélıi szándékkal, vagyis nem jelenti azt, hogy a beleegyezés vagy a beismerés aktusa valóban létrejött. Kommunikációjukban a csendnek és a hezitálásnak is fontos szerepe van, amelyet a nyugati kultúrák beismerésként vagy beleegyezésként értelmeznek. A bennszülött nyelvkultúrában a kérdés utáni hallgatás azt jelenti, hogy a válaszadó megfelelı módon mérlegeli a kérdést, mielıtt válaszolna rá. Az angolszász kultúrában azonban egy angolul beszélı bíróság elıtt ez a válaszadó ıszinteségét kérdıjelezi meg (Eades 1994: 243–244). 4. A manipulálás pragmatikai eszközei Jogi kontextusban az ügyészek, az ügyvédek, illetve a jogi élet egyéb szereplıi által feltett kérdések az információszerzésen túl azt a célt is szolgálják, hogy valamelyik fél bőnösségét feltárják, hiteltelenítsenek bizonyos nemkívánatos tanúkat és tanúvallomásokat, illetve hogy megerısítsék a történteknek azt a verzióját, amely a kérdezı érdekét szolgálja (Gibbons 2003: 95; Holt és Johnson 2010: 25). Vajon milyen nyelvi eszközöket használnak a jogi szakma professzionális nyelvhasználói az említett célok elérésére? A választ a szintaxis és a pragmatika metszéspontjában kell keresnünk. A jól megválasztott szintaktikai szerkezetek pragmatikai hatást gyakorolnak a hallgatókra, vagyis olyan következtetési folyamatokat indítanak el az esküdtekben vagy az egyéb döntéshozókban, amelyek a kérdezı fél érdekét szolgálják. A következı esetet Brennan (1994) nyomán elemezzük. Az alábbi szituációban a védelem célja a tanú hiteltelenítése volt. Az ügyvéd a következı kérdéssel azt a hitet kívánja kelteni az esküdtekben, hogy a tanú ittas állapotban volt, ezért nem megbízható. 4. példa Would it be incorrect to suggest that it was not so much a tripping but because of the state of inebriation of yourself, that you fell over? (Téves lenne azt állítani, hogy nem is annyira a megbotlás miatt, hanem az ittas állapota miatt esett el?) (Brennan példája 1994: 216, ford.: PK ). Brennan szerint (1994: 212–216) a fenti példában számos olyan nyelvi eszköz található, amelyek jellemzıek a bírósági tárgyalás során feltett keresztkérdésekre. Az ügyvéd célja azt a hitet kelteni az esküdtekben, hogy a tanú nem megbízható. A tanú hiteltelenítésére irányuló agresszív kérdések azonban kiválthatják az esküdtek ellenszenvét is a kérdezı személye iránt. Ezt elkerülendı, a

NYELVVILÁG


23

jogász személytelen szerkezetet használ, ezzel megpróbálja a saját személyét függetleníteni az elhangzottaktól. A személytelen szerkezet lehetıvé teszi az I (én) személyes névmás kihagyását, így nem kerül említésre, hogy ki végzi a cselekvést (Would it be incorrect to suggest...? [Téves lenne azt állítani...?] – I suggest that... [Azt állítom, hogy...]). A feltételes mód a cselekvést egy hipotetikus világba helyezi, így a kérdezı még jobban elhatárolódik az állítástól. Ezekkel a nyelvi eszközökkel látszólag csökken a kérdés agresszív jellege. A következı feladat az, hogy a kérdésre minél nehezebb legyen tagadó választ adni. Ezt úgy oldja meg, hogy duplán negatív polaritású kérdést tesz fel. Bár a kérdés elsı része formailag nem tagadó, jelentésében mégis negatív polaritásúnak tekinthetı (Would it be incorrect...? – Téves lenne...?). A negatív polaritás megnehezíti a nemleges választ, ugyanis a kérdés tagadása az igenlı yes szóval lenne megvalósítható, az igen azonban kevésbé jellemzı a tagadásra. A negatív polaritású kérdésben szerepel egy beágyazott tagadás is (not so much... – nem annyira...), ami még jobban megnehezíti a nemleges választ. A választott szintaktikai szerkezet a tagadás-korrekció szekvenciára épül (it was not so much a tripping, but... that you fell over – nem is annyira a megbotlás miatt, hanem... esett el.) (Winter 1994). Ennek az a célja, hogy tagadja a vád állítását, mely szerint a tanú megbotlott, és hogy megerısítse a védelem verzióját, mely szerint a tanú elesett, mert ittas volt. A nominális és a verbális szerkezet is (a tripping [megbotlás] – you fell over [ön elesett]) hatásos kontrasztot alkot. Az elıbbi a határozatlan névmás használatával kevésbé konkrét állítás (a tripping – egy elesés), az utóbbi azonban a személyes névmás használatával konkrét váddá válik (you fell over – ön elesett). A nominális és a verbális szerkezet közé ékelıdik az a lényegében állításnak tekinthetı verzió (state of inebriation of yourself – ittas állapota), amelyrıl a jogász meg szeretné gyızni az esküdteket. A jogász stratégiája tehát a következıképpen foglalható össze. 1. A kérdés megfogalmazásának módja megnehezíti a nem preferált nemleges választ. 2. A kevésbé preferált verzióra utaló nyelvi elemeket háttérbe szorítja, határozatlanná teszi, míg a preferált verzióra utaló nyelvi elemeket elıtérbe helyezi és konkretizálja. 3. A kérdésben benne van a preferált verziót alátámasztó állítás. A kérdés arra a következtetésre sarkallhatja az esküdteket, hogy a tanú nem megbotlott, hanem elesett, mert ittas állapotban volt. Az ittas tanú pedig kevésbé hiteles (Brennan 1994: 216). A fentieken kívül számos egyéb nyelvi eszköz használható a hallgatóság manipulálására. Az and (és) és a so (szóval) kezdető kérdések például arra adnak lehetıséget, hogy a kérdezı a kérdezett fél minimális közlése mellett a saját érdekeinek megfelelıen rekonstruálja a történteket (Holt és Johnson 2010: 27). 5. példa A: And how many drinks did you have in the Indian restaurant? (És hány italt fogyasztott az indiai étteremben?) B: One. (Egyet.) A: So, are you saying that all evening you had four pints? (Szóval azt állítja, hogy egész este 4 pinttel ivott?) B: Mm. (Hm.) (Holt és Johnson példája 2010: 27, ford.: PK) A fenti rövid részletbıl is könnyen megállapítható, hogy ez a kérdezési technika nemcsak azt teszi lehetıvé, hogy paradox módon a kérdezett helyett a kérdezı fél mondja el a történteket, hanem azt is, hogy eközben bizonyos részeket kihagyjon, más részeket pedig hangsúlyossá tegyen. Az átfogalmazás során a kérdezı fél olyan, például erıszakra vagy agresszióra utaló szavakat csempészhet a diskurzusba, amelyek negatív színben tőntetik fel a tanút (Heydon 2005: 141). Az átfogalmazás során gyakran elıfordulnak az Are you saying that...? (Azt állítja, hogy..?) vagy a What you mean is that...? (Ez alatt az érti, hogy...?) kifejezések. Ez megerısíti a kérdezı által konstruált narratíva valóságtartalmát, mert azt a látszatot kelti, mintha a kérdezı pontosan idézné a kérdezettet, pedig gyakran csak arról van szó, hogy a kérdezı a kérdezett „szájába adja” a

NYELVVILÁG


24

szavakat. Hasonló szerepe van a függı beszédnek is, amely szintén azt jelzi, hogy a kérdezı a kérdezett fél szavait használja, tehát ezzel fokozza az elmondottak hitelességét. A so és az and elemekkel bevezetett megnyilatkozások a keresztkérdések végén az összefoglalás szerepét is betölthetik, megismétlik a tanúvallomás bizonyos elemeit, illetve különbözı, nem feltétlenül összetartozó részeket állítanak egymás mellé (Holt és Johnson 2010), így ismét csak a kérdezı fél által preferált verziót hangsúlyozzák. Az esküdtszék ilyen esetben valójában nem a tanú, hanem a kérdezı ügyvéd vagy ügyész által konstruált verzióval szembesül. Ezek a technikák persze nemcsak arra alkalmasak, hogy a tanút negatív fényben tüntessék fel, hanem az ellenkezıjére is, amennyiben a jogásznak ez a célja. A keresztkérdések során számos eldöntendı kérdés hangozhat el. A tanú vagy a vádlott számára ez igen káros lehet, ugyanis a lehetséges válaszokat látszólag csak az igenre és a nemre korlátozza, vagyis nem teszi lehetıvé a kérdezett számára, hogy az álláspontját szabadon kifejtse. Az igenlı válasz a kérdezı verzióját erısíti, a gyakori tagadó válasz pedig olyan hatást kelthet, mintha a tanú állandóan kijavítaná az ügyészt vagy az ügyvédet, vagy pedig mentegetızne. Ez nyilvánvalóan negatívan hathat a kérdezettre a tárgyalás során. A kommunikációs csapda úgy kerülhetı el, hogy a kérdezett igenlı vagy nemleges válaszok helyett alternatív verziókat ajánl fel. A következı dialógusrészletben az alperes ügyvédje a felperest kérdezi. Az alperest nemi erıszakkal vádolják. Az ügyvéd azt igyekszik bebizonyítani, hogy a felperes beleegyezését adta (errıl bıvebben Drew 1992: 479–510). 6. példa A: Well, you knew at that time that the defendent was interested in you, didn’t you? (Szóval, akkor ön tudta, hogy a védencem érdeklıdik ön iránt, nem igaz?) B: He asked me how I had been. (Megkérdezte, hogy vagyok.) (Drew példája 1992: 479, ford.: PK) Az alperes ügyvédjének kérdése az érintett felek között esetlegesen kialakulóban lévı intim viszonyra vonatkozik. A nemleges válasz a tények ismerétében nem teljesen állja meg a helyét, így akár a valótlan állítás látszatát is keltheti. A tagadó válasz korrekcióval kombinálva (Nem..., hanem...) is veszélyes, mert ahogy az elıbbiekben is szó volt róla, az egymás utáni tagadó válaszok kumulatív hatása negatív fényt vethet a válaszolóra. A másik választás, hogy a felperes igenlı választ ad, de akkor ebbıl a nemi kapcsolat konszenzusos voltára lehet következtetni. Mindegyik lehetıség kedvezıtlen a felperes számára. Az egyetlen kedvezı kommunikációs megoldás az lehet, ha a válaszoló alternatívát állít fel, nevezetesen az abszolút egyetértés vagy tagadás helyett elmondja, hogy csupán „azt kérdezte, hogy vagyok”. Ez a megfogalmazás kevésbé intim kapcsolatra utal, mint az, amire az ügyvéd kérdése következtetni enged. A kérdezett tehát megpróbálja az ellentétes fél által éppen konstruált verziót a saját érdekei szerint módosítani. Ez nem feltétlenül zárja ki az ügyvéd verzióját, de arra mindenképpen jó, hogy az ügyvéd által implikált, vagyis rejtett jelentéseket semlegesítse (Drew 1992: 490). 5. Konklúzió Az igazságügyi nyelvész többek között nyelvi szakértıként segítheti a nyomozás folyamatát, vagy szakértı-tanúként vehet részt a bírósági tárgyaláson. Munkája szakszerő ellátása érdekében szilárd pragmatikai és diskurzuspragmatikai ismeretekre is szüksége van, hogy a kérdéses személyek nyelvhasználatáról, a nyelvi bizonyítékokról megbízható szakértıi véleményt alkothasson. Speciális képzettsége és tudása lehetıvé teszi számára, hogy a nyelvi bizonyítékokból olyan jelentéstartalmakra hívja fel a figyelmet, amelyek nem hozzáférhetıek a jogi eljárás nyelvészetileg képzetlen szereplıi számára (Shuy 1993: xviii). A nyelvészeti pragmatikai elemzés például segíthet

NYELVVILÁG


25

a bíró vagy az esküdtszék számára megállapítani, hogy egy adott beszédaktus valóban létrejött-e vagy sem. Az igazságügyi nyelvész természetesen csak véleményez, a végsı döntés a jogászok vagy az esküdtszék kezében van. Míg a brit egyetemeken már évek óta indítanak igazságügyi nyelvész mesterképzéseket, Magyarországon ilyen jellegő képzés vagy vizsga nincsen. Magyarországon a Nemzetbiztonsági Hivatal Szakértıi Intézete adhat ki kriminalisztikai-nyelvészeti szakvéleményt (Nagy 2011a: 142). Eseti jelleggel a megfelelı magyar nyelv és irodalom, általános vagy alkalmazott nyelvészeti végzettséggel rendelkezı természetes személy is kirendelhetı (Nagy 2011b). A jelen tanulmány azonban arra világít rá, hogy az igazságügyi nyelvészet a nyelvtudományok igen speciális területe, éppen ezért szükség lenne a specializált egyetemi szintő képzésre és vizsgákra. Ez tenné lehetıvé az igazságügyi nyelvészet mint szakma létrejöttét Magyarországon is, és megteremtené annak lehetıségét, hogy az igazságügyi szakértıi területek között az igazságügyi nyelvészet is helyet kapjon. Felhasznált irodalom Austin, J. L. (1962): How to do Things with Words. Oxford: Clarendon.Brennan, M. (1994) Crossexamining children in criminal courts: child welfare under attack. In: Gibbons, J. (ed.) Language and the Law. London, Longman. 199–216. Drew, P. (1992): Contested evidence in courtroom cross-examination: the case of a trial for rape. In: Drew, P., Heritage J. C. (eds.) Talk at Work: Interaction in Institutional Settings. Cambridge, Cambridge University Press. 470–520. Coulthard, M., Johnson, A. (2007): An Introduction to Forensic Linguistics. Language in Evidence. New York, Routledge. Dobos, Cs. (2008): Rágalmazás és becsületsértés – a verbális agresszió mint bőncselekmény. In: Zimányi, Á. (ed.) Acta Academiae Paedagogicae Agrienis. Tom. XXXV. Eger, Eszterházy Károly Fıiskola. 101–113. Eades, D. (1994): A Case of Communicative Clash: Aboriginal English and the Legal System. In: Gibbons, J. (ed.) Language and the Law. Harlow, Longman. 234–264. Fraser, B. (1998): Threatening Revisited. Forensic Linguistics. Vol. 5. No. 2. 159–173. Frege, G. (1980): Jelentés és jelölet. In: Logika, szemantika, matematika. Budapest, Gondolat. 156– 190. Gibbons, J. (2003): Forensic Linguistics: An Introduction to Language in the Justice System. Oxford, Blackwell. Grice, H. P. (1975): Logic and Conversation. In: Cole, P., Morgan, J., L. (eds.) Syntax and Semantics. Speech Acts. Vol. 3. New York, Academic Press. 41–58. Heydon, G. (2005): The Language of Police Interviewing: A Critical Analysis. Basingstoke, Palgrave Macmillan. Holt, E., Johnson, A. (2010): Socio-pragmatic Aspects of Legal Talk: Police Interviews and Trial Discourse. In: Coulthard, M., Johnson A. The Routledge Handbook of Forensic Linguistics. New York, Routledge. 21–36. McMenamin, G. R. (2002): Forensic Linguistics. Advances in Forensic Stylistics. London/New York. Washington. D. C., CRC Press. Morris, C. W. (1938): Foundations of the Unity of Science. Towards an International Encyclopedia of Unified Science. Vol. 1. Chicago, University of Chicago Press. Nagy, L. P. (2011a): Igazságügyi nyelvészet. In: Balázs, G. (ed.) Nyelvészetrıl mindenkinek. Budapest, Gondolat. 140–144.

NYELVVILÁG

26


Nagy, L. P. (2011b): A nyelvész szakértı és a nyelvész szakértıi vélemény. In: E-nyelv.hu Magazin. http://e-nyelvmagazin.hu/2011/09/01/a-nyelvesz-szakerto-es-a-nyelvesz-szakertoivelemeny/ Letöltve: 2014. 07. 21. Nagy, F. (1980): Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Budapest, Akadémiai Kiadó. Olsson, J. (2008): Forensic Linguistics. London/New York, Continuum. Searle, J. R. (1969): Speech Acts: An essay in the Philosophy of Language. Cambridge, Cambridge University Press. Searle, J. R. (1975): Indirect Speech Acts. In: Cole, P., Morgan, J. L. (eds.) Syntax and Semantics. Speech Acts. Vol. 3. New York, Academic Press. 59–82. Shuy, R. W. (1993): Language Crimes: The Use and Abuse of Language. Evidence in the Courtroom. Oxford, Blackwell. Solan, L. M., Tiersma, P. M. (2005): Speaking of Crime: The Language of Criminal Justice. Chicago, University of Chicago Press. Sperber, D., Wilson, D. (1986): Relevance. Communication and Cognition. Cambridge, Mass., Harvard University Press. Szili, K. (2004): Tetté vált szavak: A beszédaktusok elmélete és gyakorlata. Budapest, Tinta. Tiersma, P. (2002): The Language and Law of Product Warnings. In: Cotterill, J. (ed.) Language in the Legal Process. London, Palgrave. 54–71. Winter, E. (1994): Clause relations as information structure: two basic structures in English. In: Coulthard, M. (ed.) Advances in Written Text Analysis. London, Routledge. 46–68. Yule, G. (1996): Pragmatics. Oxford, Oxford University Press.

NYELVVILÁG


27

Twitter, Gender, Denglisch – Stirbt die deutsche Sprache aus? DR. BRADEÁNNÉ GACS JUDIT KKK Die obige kühne Frage wurde in einer ZDF-Sendung im Sommer 2014 gestellt, und die hat mich nicht lustig gestimmt.1 In der Diskussion wurden drei Phänomene erörtert, die die Muttersprache von rund hundert Millionen Menschen besonders gefährden: 1. Viele wenden sich in Wirtschaft, Politik, Kultur und anderen Bereichen von der deutschen Sprache ab. 2. Die Genderifizierung 3. An vielen deutschen Schulen lernen die Schüler kein normgerechtes Standarddeutsch schreiben. Als viertes Phänomen, aber nicht unbedingt als Gefahr wurden Twitterdeutsch und Kidsdeutsch erwähnt. Ja, im 17. Jahrhundert musste sich die deutsche Sprache dem Französischen gegenüber behaupten, heutzutage wird sie vom Englischem bedroht. Eine Flut von Anglizismen und Mischformen (Denglisch) nagen - zusammen mit Sprachproblemen grammatikalischer und orthographischer Art - an ihrem Bestand. Wie konnte es soweit kommen in einem Europa, wo die Zahl der Deutsch-Muttersprachler die größte ist? Offiziell hat die EU drei Arbeitssprachen, doch läuft die mündliche und schriftliche Kommunikation meistens englisch, manchmal französisch, doch selten deutsch. Auf den Internetseiten der EU-Einrichtungen liegen die Dokumente oft nur auf Englisch oder Französisch vor.2 Deutsche Rundfunksender spielen meistens keine deutsche Musik. Man wolle ja anderen Sendern der öffentlich-rechtlichen Rundfunkanstalt keine Konkurrenz machen – hieß einmal die scheinheilige Begründung.3 Der durch Steuergelder finanzierte Auslandssender Deutschlands, die „Deutsche Welle”, will Englisch zur Leitsprache machen. Auf Protest der Sprachförderer gab die Bundesregierung eine Stellungnahme, in der die Ausrichtung auf Englisch doch gutgeheißen wird!4 ADAC ist da etwas vorsichtiger. In der Zukunft will der Automobilclub bestrebt sein, Anglizismen nur in Maßen einzusetzen.5 Nicht so geht es in der Verwaltung, wo das Wort Amt fast verschwindet. Das alte Postamt gibt es sowieso nicht mehr. Die früheren Schalter wurden in Paketshops, Postbank Finanzcenter, Telekomshops, usw. umbenannt. Das Arbeitsamt mutierte zur Agentur für Arbeit oder Jobcenter, das aber glücklicherweise Deutsch als Amtssprache gebrauchen muss.6 An den Bahnhöfen sucht man oft vergebens nach den Schildern Auskunft, Fahrkartenschalter oder Warteraum. Service Point, Ticket Counter und Lounge sind in Mode gekommen.7 Vor Gericht wird zunächst weiterhin deutsch gesprochen, obwohl einige Bundesländer Englisch als Gerichtssprache zulassen wollten… . (Warum drei Punkte?) Dies ist nicht zuletzt dem 1

http://www.zdf.de Sprachnachrichten, S. 16 3 Deutsche Sprachwelt, S. 1 4 Deutsche Sprachwelt, S. 2 5 Deutsche Sprachwelt, S. 2 6 Deutsche Sprachwelt, S. 5 7 Schroeder-Brief 2

NYELVVILÁG

28


heftigen Widerstand des Vereins Deutsche Sprache e.V. zu verdanken, auf den wir noch zu sprechen kommen.8 Erwähnt werden müssen die englischen Ladennamen wie zum Beispiel Nature Women & Men, shop2rock, CharactHair, usw. Bei einer Umfrage bezüglich des Profils der genannten norddeutschen Geschäfte konnte die Mehrheit der Testpersonen nicht erraten, was hinter den Bezeichnungen steckt und viele waren über diese Art Rätsel auch noch verärgert.9 Das Vorhandensein dreier Genera im Deutschen machte es möglich, der Gleichberechtigung der Frauen auch durch die Sprache zu dienen. Seit Jahrzehnten ist man bestrebt, geschlechtergerechter zu formulieren. Das generische Masculinum reiche anscheinend nicht aus, Frauen den gebührenden Platz einzuräumen. Ein Beispiel dafür lieferte die Staatssekretärin Elke Ferner (SPD), die an ihrem „Dienstausweis Parlamentarischer Staatssekretär” die Endung „–in“ vermisste. Sie sah sich gezwungen, den Ausweis an das Bundeskanzleramt – warum wohl nicht an das Bundeskanzlerinamt?- zurückzuschicken… . 10 Doch, viele Doppelformen wie Bürgerinnen und Bürger, Kolleginnen und Kollegen usw. haben sich in der Emantipationswelle durchgesetzt. Das so genannte Binnen-I hingegen wird weniger empfohlen, allein schon deshalb, weil es beim Vorlesen nicht zum Ausdruck gebracht werden kann. (z. B. AntragstellerInnen, SpenderInnen) Interessanterweise werden die negativen Wörter sowieso nicht eingedendert. TerroristInnen, MörderInnen, RäuberInnen sollen nicht zu ihrem Recht kommen? Und wo bleiben die Gleichgeschlechtrigen, die Bisexuellen, die Transgender, usw.? Am Ende kann sich jede Gruppe diskriminiert fühlen! Die sprachliche Gleichstellung der vielen sozialen Geschlechter würde bald das biologische Geschlecht ersetzen. Wenn in deutschen Geburtenregistern das Geschlecht eines Kindes inzwischen nicht mehr eingetragen werden muss, in Italien statt Vater und Mutter Elternteil 1 oder Elternteil 2 stehen darf, was soll es dann mit dem vierten Gebot?11 In der neuen Straßenverkehrsordnung gibt es keine Verkehrsteilnehmer, nur noch am Verkehr Teilnehmende, keine Radfahrer, sondern Rad Fahrende. Ob man auch mit dem Staatsangehörigkeitsgesetz Ähnliches vorhat? Ausgelassene Tipps wie Zureisende statt Ausländer, Staatsangehörigkeit Inhabende satt Staatsangehörige stehen schon parat.12 Weitere Ideen verkörpern das hochgestellte „a” hinter Mag. (Magistra), sowie ein „in” nach Dr. (Doktorin).13 An der Berliner Humboldt-Universität wurde sogar eine „AG Feministisch Sprachhandeln” gegründet, die eine Tabelle für antidiskriminierende Sprachhandlungen erstellte. Darin befinden sich geschlechtsneutrale Formen wie Studierx /Substantiv in Singular/ und Studierxs /Substantiv in Plural/ oder Mitarbeita / Substantiv in Singular/ und Mitarbeitas /Substantiv in Plural/. Verrückter geht es kaum.14 Nach so viel Sprachpanscherei mag das Experiment einiger Bundesländer, sogar an der fundamentalen Bedeutung der Handschrift zu rütteln, eine logische Folge sein. Worum geht es? 8

http://www.vds-ev.de/presse http://www.nordkurier.de/neustrelitz 10 Deutsche Sprachwelt, S.12 11 Deutsche Sprachwelt, S.11 ; http://www.zdf.de 12 Deutsche Sprachwelt, S.6 13 Deutsche Sprachwelt, S.11 14 Deutsche Sprachwelt, S.7 9

NYELVVILÁG


29

Engagierte Schulen können in Deutschland ab 2011 die sogenannte Grundschrift lehren, in der die Buchstaben ohne Verbindung neben einander gesetzt werden. Laut Schriftexperten ist das ein gewaltsamer Eingriff in den Schulunterricht und in die Schriftkultur. Ohne Erprobung wird da etwas eingeführt, was die Entwicklung einer fließenden Schreibschrift nicht ermöglicht. Bei der geistigen, nervlichen und seelischen Entwicklung eines Kindes spielt das Erlernen des flüssigen Schreibens eine besondere Rolle. Nur eine durch Verbindung der Buchstaben fließende Handschrift fördert nämlich den Fluss der Gedanken. Wer eine flüssige Handschrift hat, kann auch bessere Texte schreiben, also mit der Sprache perfekter umgehen.15 So gut etwa wie manche Sprachschützer, die für englische Ausdrücke treffende deutsche finden. Zum Beispiel: Kaffee zum Mitnehmen für Kaffee to go Nationenliga statt Nations League (Vierer-) Endrunde für Final Four Ausscheidungsspiele für Playoff-Spiele Meister der Nationenliga für Nations League Champion Haarmonie für den schon erwähnten Friseurladen Natürlich kreativ für ein Handarbeitsgeschäft16 An Kreativität fehlt es in dem Wortschatz der Jugendlichen auch nicht. Das Wort „Swag“ wurde 2011 vom Langenscheidt-Verlag als Jugendwort des Jahres ermittelt und bedeutet, dass jemand eine beneidenswerte, lässig-coole Ausstrahlung hat.17 Das Jugendwort des Jahres 2012 war „YOLO”. Es ist die Abkürzung für die englische Phrase „you only live once“ (deutsch „man lebt nur einmal“) sowie eine Aufforderung, eine Chance zu zu nutzen und sein Leben zu genießen...18 2013 gewann das bosnische Wort Babo, das in der deutschen Jugendsprache soviel wie Boss, Anführer oder Chef bedeutet/heißt. 19 Da Sprachgebrauch auf das Sprachsystem auswirkt, haben sich um die Jahrtausendwende endlich auch im deutschen Sprachraum mehrere Organisationen die Pflege dieser Sprache und die Bewusstmachung der gefährdenden Tendenzen zum Ziel gesetzt.20 Die Neue Fruchtbringende Gesellschaft zu Köthen/Anhalt e.V. wurde 2007 gegründet und steht in der sprachpflegerischen Tradition der historischen Fruchtbringenden Gesellschaft des 17. Jahrhunderts. Ihr Gründungsdokument ist die Köthener Erklärung.21 Eine andere größere Organisation ist die weltweit agierende Verein Deutsche Sprache e.V. (Gründungsjahr 1997) mit fast 40 000 Mitgliedern in über 120 Staaten. Mehr als die Hälfte der Mitglieder leben im Ausland. Die Stiftung Deutsche Sprache ergänzt ihre Vereinsarbeit. Sie wurde 2001 gegründet, ist weltanschaulich neutral, politisch unabhängig und verfolgt ausschließlich gemeinnützige Zwecke.22 Der dritte bedeutende Sprachschützer ist der Verein für Sprachpflege e.V., gegründet im Jahre 2000.

15

Deutsche Sprachwelt, S.9 Deutsche Sprachwelt, S.2 17 http://webcache.googleusercontent.com 18 http://webcache.googleusercontent.com 19 http://webcache.googleusercontent.com 20 http://webcache.googleusercontent.com 21 http://webcache.googleusercontent.com 22 http://www.vds-ev.de/impressum; Schroeder-Brief 16

NYELVVILÁG

30


Es erscheinen in Deutschland zwei professionell verlegte Sprachzeitungen. Die „Deutsche Sprachwelt” (Plattform für alle, die Sprache lieben) wird in Erlangen vom Verein für Sprachpflege e.V. (VfS) herausgegeben. Die Sprachnachrichten ist das Sprachrohr des Vereins Deutsche Sprache e.V. (VDS) und wird in Dortmund verlegt. Seit 1998 erscheint in der Zeitung ein Stimmzettel. Mit dem können die Vereinsmitglieder für den Sprachpanscher des Jahres abstimmen. Der VDS verleiht diesen Preis für besonders bemerkenswerte sprachliche Fehlleistungen in der Presse. Die Sprachnachrichten ist auch an vielen ungarischen Schulen zu lesen, da der VDS rege Außenbeziehungen unterhält. Die Mitgliedschaft für Staatsangehörige aus nicht OECD-Staaten – für die meisten auf der Welt - ist kostenlos. Mitglieder erhalten die VDS-Zeitung Sprachnachrichten unentgeltlich.23 Ende Mai 2014 hatte ich das Glück, an der Bundesdelegiertenversammlung des VDS in der Universitätsstadt Gießen teil zu nehmen. Die hessische Stadt hat im Verhältnis zu ihrer Größe das größte akademische Potenzial in Deutschland. Auf 80 000 Stadtbewohner kommen rund 30 000 Studenten. Eine breit gefächerte Palette sprachpflegerischer, von Erfolg gekrönter Arbeit erschloss sich für mich. In der Arbeitsgruppe VDS im Ausland wurde über verschiedene Herangehensweisen für DaF berichtet. Sogar die ehemaligen deutschen Kolonien Togo und Namibia stellten ihre erstaunlichen Aktivitäten vor. Eines der Hauptanliegen der Tagung war die langjährige Forderung des weltweit größten Sprachvereins: Deutsch ins Grundgesetz. So wie es in 18 von 28 Ländern der Europäischen Union der Fall ist, soll auch die deutsche Sprache als wichtiges, das Gemeinwesen zusammenhaltende Kulturgut die Anerkennung durch das Grundgesetz genießen. Die Delegierten des Vereins Deutsche Sprache e.V. forderten deshalb einen neuen Artikel 22a im Grundgesetz: „Die Sprache der Bundesrepublik ist Deutsch.” Ebenfalls an der Tagung wurden die Preisträger der dreiteiligen Auszeichnung Kulturpreis Deutsche Sprache bekannt gegeben. Diese hochdotierte Anerkennung wurde 2014 zum 14. Mal von der Eberhard-Schöck-Stiftung (Baden-Baden) und vom Verein Deutsche Sprache e.V. (Dortmund) für besondere Verdienste um die deutsche Sprache vergeben.24 VDS verfügt auch über eine interessante Internetseite (www.vds-ev.de), die alle Wünsche erfüllt. Sie enthält unter anderem einen VDS-Anglizismen-INDEX, der ein ständig aktualisiertes Nachschlagewerk für Anglizismen in der deutschen Allgemeinsprache ist. Es gibt ihn als Netzausgabe und als Buch. Sogar der Beitritt an diese Internetseite ist per Mausklick möglich! Literatur http://www.zdf.de/ZDFmediathek/beitrag/video/2199322/Stirbt-die-deutsche-Spracheaus#/beitrag/video/2199322/Stirbt-die-deutsche-Sprache-aus%3F,19.08.2014 (2014.08.13.) Sprachnachrichten, Hrsg. Verein Deutsche Sprache e.V., Dortmund, Nr. 62 (II/2014), Holger Klatte: Europa darf nicht an Sprachgrenzen scheitern, S.16

23 24

Schroeder-Brief Sprachnachrichten, S.11

NYELVVILÁG


31

Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, Wir wollen Deutsch hören, S.1 Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, Deutsche Welle: Bundesregierung befürwortet Ausrichtung auf Englisch, S.2 Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, Carmen Leckert: ADAC: Anglizismen nur noch „in Maßen”, S.2 Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, Thomas Paulwitz: kein Anglizismen in der Verwaltung, S.5 Informationsbrief Manfred Schroeder, VDS, Bremen, 24.09.2012 http://www.vdsev.de/presse/pressemitteilungen/1347-gegen-englisch-vor- deutschen-gerichten (2014.08.14.) http://www.nordkurier.de/neustrelitz/englische-ladennamen-geben-raetsel-auf- 148355707.html (2014.08.13.) http://www.vds-ev.de/ag-karikaturen-thema (2014.08.15.) Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, Pau: Fern, Ferner, volksfern, S.12 Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, S.11; http://www.zdf.de/ZDFmediathek/beitrag/video/2199322/Stirbt-die deutsche-Spracheaus#/beitrag/video/2199322/Stirbt-die-deutsche-Sprache-aus%3F (2014.08.13.) Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, Alles nur ein Aprilscherz – oder doch nicht?, S.6 Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, Dieter Schöfnagel: Wort aus Wien, S.11 Rominte van Thiel: Völlig durchgedreht, Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, S.7 „Der Bliestift kann nicht abstürzen” Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, S.9; http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:k6mnLWPXs8J:de.wikipedia.org/wiki/Grundschrift+&cd=2&hl=de&ct=clnk&gl=de,19.08.2014 (2014.08.16.) Ulrike Riemenschneider: Na also! Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, S.2, Das entbehrliche Fremdwort, Deutsche Sprachwelt, Hrsg. Verein für Sprachpflege e.V., Erlangen, S.10, http://www.nordkurier.de/neustrelitz/englische-ladennamen-geben-raetsel-auf-148355707.html (2014.08.17.) http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:_2ctLFezUEgJ:www.derwesten.de/ze usmedienwelten/zeus/fuer-schueler/zeus-regional/niederrhein/wayne,19.08.2014 (2014.08.16.) http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:_2ctLFezUEgJ:www.derwesten.de/ze usmedienwelten/zeus/fuer-schueler/zeus-regional/niederrhein/wayne,19.08.2014 (2014.08.16.) http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:z3pz6AcJ2HIJ:de.wikipedia.org/wiki/ Babo+&cd=1&hl=de&ct=clnk&gl=de (2014.08.16.) http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:nBX4yrF6ZYAJ:de.wikipedia.org/wiki /Liste_deutscher_Sprachvereine+&cd=3&hl=de&ct=clnk&gl=de (2014.08.19.) http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:PReaczauHdAJ:www.fruc htbringende-gesellschaft.de/+&cd=1&hl=de&ct=clnk&gl=de (2014.08.19.) http://www.vds-ev.de/impressum (Letöltés ideje: 2014.08.19.) Informationsbrief Manfred Schroeder, VDS, Bremen, 24.09.2012, SN: Treffsicher , und wortgewandt, Sprachnachrichten, Hrsg. Verein Deutsche Sprache e.V., Dortmund, Nr.62 (II/2014), S.11

NYELVVILÁG


32

What you need: A study of skills acquired in language courses and those needed by employers NICK CHANDLER PSZK Introduction As students start to bear the costs of courses and feel the difficulty in finding jobs in a recession, the impetus is upon higher education institutions to ensure that students are equipped with the necessary skills, knowledge and competencies to make them an attractive proposition on the labour market. This study will compare two key areas: The skills that have been taught and acquired by students of the Faculty of Finance and Accountancy (FFA) of the Budapest Business School (BBS) during language courses and those required by the employers of these students. The general objective is to study the fit between these two variables. Looking at the issue in general, in an ideal world the competencies required by companies would be exactly the ones that graduates possess upon completing their education. However, there are many factors, which may prevent this equilibrium state. For example, many companies and educational establishments do not liaise regularly (if at all) and as such, there is no equilibrium. The skills and knowledge developed by higher education establishments should be dependant on the needs of the prospective employers. Therefore, this study also concerns the level of dependency of the supply of skills and knowledge upon the demand of companies for certain skills and knowledge. Of course, it is reasonable to assume that the content of courses offered are limited as to how much can be taught over a number of years and one course cannot account for all the needs of all companies. This study will look in more general terms at the basic competencies that most companies require and whether or not higher education establishments are able to meet these needs. Key Definitions

Curriculum According to Cornbleth (1990:5), the conception held about a curriculum is important as it affects the education that is available to students and this study concerns the skills that students are taught as part of their education. Cornbleth (1990) also points out that a curriculum reflects assumptions about the world. Definitions of ‘curriculum’ vary greatly: Schubert (1986:15) uses the original word “currere” when referring to the many conceptions of curriculum and groups the conceptions of curriculum into a number of areas: (a) curriculum as content or subject matter; (b) curriculum as a program of planned activities; (c) curriculum as intended learning outcomes; (d) curriculum as cultural reproduction; (e) curriculum as discrete tasks and concepts; (f) curriculum as an agenda for social reconstruction; and (g) curriculum as “currere” (interpretation of lived experience). This study is concerned with curriculum in terms of a program of planned activities with intended learning outcomes involving various tasks and concepts with subject matter relevant for use in future employment (social reconstruction).

NYELVVILÁG


33

Todd (1965:2) gave the following definition: “A curriculum can be defined as the planned educational experiences offered by a school which can take place anywhere at any time in the multiple context of the school, e.g. public schools as caring communities”. This definition is somewhat general and will not be used in this study as it seems to lack some parameters as to what constitutes curriculum and what does not. In contrast to this, Tyler (1949:1) identified four questions as the parameters for curriculum study: What educational purposes should the school seek to accomplish? How can learning attain these objectives? How can learning experiences be organized for effective instruction? Moreover, how can the effectiveness of learning experiences be evaluated? For the purposes of this study, these parameters bear consideration in the underlying context.

Competencies The concept of competence was conceived to develop standards for National Vocational Qualifications (NVQs) in the UK. Typically, competencies are general descriptions of the abilities needed to perform a role in the organization. Competencies are described in terms that allow them to be measured. Spencer and Spencer (1993:12-13) define a competency as “an underlying characteristic of an individual that is casually related to criterion-referenced effective and/or superior performance in a job or situation” i.e. competencies are ‘criterion-validated’. Spencer & Spencer (1993:11) believe the competencies consist of: motives, traits, self-concept, content knowledge and cognitive and behavioural skills. On the other hand, according to McLagan (1997:40-47) individual competencies are listed as Knowledge, Skills, Abilities and Other Qualities (KSAO). For the purposes of this dissertation, the scope will be limited to skills and abilities rather than knowledge.

Transferable skills Holmes (2000) refers to the core competencies that are acquired in higher education and then used in employment following graduation as ‘transferable skills’. He questions the existence of such skills in a number of ways, chiefly because he believes the existence and usefulness of such skills as a measure of a graduate and the effectiveness of education are based on a number of false assumptions. Firstly, such skills are assumed to be generic rather than specific. In his paper, he points out that so many research institutions and educational institutions have come up with so many different lists of skills and competencies that it is impossible to refer to them as generic. He refers to the fact that ‘the potential list of skills can become so long as to be self-defeating’ and that the Dearing Committee report (NCIHE, 1997: 9.17) emphasised only four key skills as a result of this. In response to this, PricewaterhouseCoopers, in their report to CVCP1 in 1998, claimed that “there are many lists of skills being produced but considerable similarity between them”2. In compiling a list of skills for the questionnaire as part of the research for this dissertation, it is agreed that there seems to be an almost infinite list of skills and competencies to choose from and yet, the key words here are ‘to choose from’ in relation to the context such as a student, school or company. It is easy to agree with the view held by Holmes (2000) that these core skills cannot be generic for every institution in every country as this is logical: different countries require different key skills and different institutions develop different competencies in the same way that students acquire different knowledge from different institutions. For example, at the Budapest Business School and in fact many higher education institutions in Hungary, languages play a much greater role than in, for example, the UK or Germany. Thus in Hungary, a second language could be seen as a core competency in most if not all higher education institutions, whereas the need may be less so in an English-speaking country such as the UK. It is argued by Otter (1997) that the use of the same ability in different universities does not mean that they 1

CVCP is now referred to as Universities UK. Further information available at: http://www.universitiesuk.ac.uk/ Committee of Vice Chancellors and Principals (CVCP), 1998. Skills development in higher education, London: CVCP

2

NYELVVILÁG

34


necessarily share common understanding. Thus, core competencies can be entirely generic but only up to a point and the issue that Holmes (2000) raises is debateable. This study is case specific and takes the view that all skills cannot be considered as entirely generic across all educational and employment contexts. The second false assumption according to Holmes (2000) is that such core competencies are capable of being acquired, developed in an educational context and transferred to other contexts such as the workplace. However, little evidence is given to support this. There are works that give support to the notion of transferable skills. As far back as 1984, the National Advisory Board for Public Sector Higher Education and the University Grants Committee jointly stated: “The abilities most valued in industrial, commercial and professional life as well as in public and social administration are the transferable intellectual and personal skills. […] A higher education system which provides its students with these skills is serving society well” (NAB/UGC, 1984: 4). This quotation indicates that students are provided with skills, which in turn are used in business life. This not only reinforces the concept of transferable skills but also supports the assumption that skills are transferable from an educational setting to the business world. Further afield, an example supporting the existence of transferable skills is referred to by Murphy (1997) who mentions that transferable skills have become a major issue for Australian Universities.

Measuring competencies According to Eurydice (2002:19), “potential employers rely on the certification of key competencies to help them select candidates for recruitment and in-service training”. It could be argued from this that as employers use competencies as a yardstick for the suitability of graduates then it should be an appropriate method for assessing the potential and employability of students. In other words, the learning outcomes for students at the FFA could be assessed in terms of the relevance of their core competencies in the workplace. For the purposes of this study, the issue is not how much of a certain core competency they have acquired or how proficient they feel in that competency, but rather the extent to which they felt they were taught certain competencies compared to the degree to which those same competencies are required in the workplace. It has been argued by Holmes (2000) that competencies should differentiate between students, as well as vary at the beginning, during and end of a course. The participants of this study will only be students who have completed their courses and are now in full-time work or are in the final year of their courses and so have some work experience due to the Faculty’s stipulation that all students must have at least one month’s summer work experience before starting their third and final year.

Previous studies In QHE (Quality in Higher Education) employers’ survey (1992), a questionnaire was used listing fifteen skills and employers were asked to rank the importance of these skills that graduates might be expected to have. Kemp and Seagraves (1995) used a similar questionnaire in which skills were listed but in this case the target group was the teaching staff and students, who were asked what kind of role each of the listed skills played in the teaching programmes and assessment methods. One survey that is very much similar to the questionnaire used in this study is that used by Smith, Wiolstencroft & Southern (1989). There was a list of 20 skills which were sent to recent graduates and graduates were asked to rate the importance of each in their current jobs on a five-point scale. Beaven, Bosworth, Lewney & Wilson (2005: 4) refer to communication and teamwork as the most commonly identified transferable skills according to graduates and are seen as being important both in the workplace and in the students’ careers. Both of these core competencies are included in the questionnaire of the survey for this study.

NYELVVILÁG


35

There have been other projects involving the assessment of transferable skills and the inference of this data upon the relationship between employers and higher education establishments. Some such projects include the Deloitte Skills Gap Report (2005)3, the Australian Employment Skills survey (2006)4 and the Future Skills for Wales survey5 (2005). The Future Skills for Wales (FSW) survey (2005) was a Generic Skills6 survey based on the information gathered from 6000 individuals and 6000 organisations across Wales. The individuals and employers were chosen randomly, but in one particular aspect the survey was similar to that undertaken for this study. The skills themselves were measured both by employers in terms of current importance and by individuals in terms of how they as employees / students saw the usefulness of skills acquired and those actually used in an organisation. This is very similar to the form the survey will take for this study and likewise will result in indications of the suitability and effectiveness of education in terms of the existence of a skills gap between what skills educational institutions teach on language courses and what employers require. Also this survey reinforces the point that employers can rate the usefulness or importance of individual skills and likewise a graduate or student can evaluate the extent to which certain skills were taught during the course of studies and the usefulness of those same skills in the workplace. Goleman (1995:39) and Covey (1989:48) reinforce the concern about a skills gap by claiming that success at work depends upon a number of key skills. Research methodology

Questionnaire design and objectives In this study, the aims of the questionnaire in view of the research question are as follows: To analyze the views of teaching staff, students and HR managers as to the importance and relevance of transferable competencies in communication in their firms and the Faculty of Finance and Accountancy of the Budapest Business School and to develop overall profiles in the following areas: • the perceived importance of certain communication competencies in performing tasks in employment with firms in Hungary from a student’s and employer’s point of view • the training received for these competencies during courses studied at the Faculty of Finance and Accountancy of the Budapest Business School from the students’, management’s and teaching staff’s point of view • the fit between the two variables listed above

Questionnaire design First a questionnaire was designed to ask students about their studies at the Faculty of Finance in terms of how much they felt they had developed in terms of the skills indicated in the questionnaire. The second half of the questionnaire contained the same skills but students had to rate them according to how much they used them in the performance of daily tasks in their job. In this way, the findings offer a direct comparison made between developed and required competencies. In order for the questionnaire to provide quantifiable results, students were required to rate the given skills along the lines of the Likert scale numbering 1 to 5.

3

Further information available at: http://www.nam.org/s_nam/bin.asp?CID=89&DID=235731&DOC=FILE.PDF 4 Further information available at: http://www.graduatecareers.com.au/content/view/full/2953 5 Further information available at: http://www.learningobservatory.com/resource/future-skills-wales-2005-sectorskills-survey-main-report/ 6 Note: Generic skills are also known as transferable skills, soft skills or key skills

NYELVVILÁG

36


The sample population Questionnaires were sent to 250 students who had finished their courses and were in full-time work and 36 students responded. From the group that contained students who had work experience and were nearing the end of their studies (in their final semester) 57 questionnaires were received out of the 60, giving a total sample of 93 students. Although the sample size is not representative of the Faculty, this study is seen as a means of raising questions and areas for future research. According to the records of the Faculty, there are well over 200 employers who have employed students from the Faculty at some time, although usually for their work placement. However, only 9% of these companies employ more than 4 students. Thus 12 employers employ the highest number of students (153 students out of a total of 361) for work placement. The six companies chosen for this sample employ a total of 212 FFA students full time (one company didn’t give data) and 55 students for work placement (two companies didn’t give data), constituting almost half of the major employers of the FFA. Management and teaching staff of the FFA were also contacted in order to ascertain which skills of the ones listed on the questionnaire they believe are taught at the Faculty and to what extent they are taught. This served as a means of triangulating the data received from students as well as providing a greater depth of analysis. Findings The skills in this category are: speaking fluently (communicating effectively); ability to explain difficult concepts; summarizing, reporting accurately; ability to translate jargon to diverse audiences; writing reports; skilled speech-writing; composing letters; and proofreading, editing. Looking at this category as a whole, about half of the students (51%) felt that this skill was either crucial or very important in completing their daily work tasks. 65% of students felt their course had prepared them either slightly or very much in this skill. Only 11% felt they had been absolutely prepared and 8% felt they had not been prepared at all during their studies. The most important skills for the majority of students in the workplace were speaking fluently (44% felt this was crucial) and composing letters (59% felt this was either crucial or very important). For these two skills students felt that they had been very much prepared for speaking fluently (41%) and had been either very much or absolutely prepared for composing letters (54%). In fact these two skills were also the ones that students felt they had been the most prepared for during studies compared to the others in this category. There was an apparent difference of opinion among students concerning proofreading / editing as a skill as 31% said it was slightly important in the workplace and 22% said it was not used at all. In relation to this, proofreading / editing was the skill that most students felt they were not at all prepared for during the course of their studies. The mean score was 3 for teaching the skills and it was 3 for communication skills in the workplace. For each, the standard deviation in the workplace indicated that 60% of the responses were ±1 from the mean and for teaching skills, 80% of the responses were ±1 from the mean. When interviewing employers with regard to communication in a foreign language, all of the employers stipulated that they require all graduates to have at least an intermediate or upper intermediate certificate in another language (usually English, German or French). However, this

NYELVVILÁG


37

does not really indicate the skills required. Language exams vary in content and the importance stressed on skills – and which skills in particular – can also vary. No employer specified a particular exam but more a general level that was required of all graduates, including those from the Faculty of Finance and Accountancy. When asking about the questionnaire in general, many employers found questions regarding skills in this category easier to rate than those in the other categories. Looking at a case in point, one company (employed 3 graduates from the Faculty) rated highly most of the skills in this category as the General Manager of the time was Italian and knew very little Hungarian. Therefore, all written documents had to be in English or Italian and there was a great need for translating, explaining and communicating effectively in either of these two languages. The HR manager of another company, which employs 70 graduates per year, with about half coming from the Faculty, indicated that communicating effectively in a foreign language was the most important of these skills with most of the other skills in this category falling between very and slightly important. The only skill to be not used in this company was that of translating jargon to diverse audiences. A HR manager of a company that employs 10-15 graduates from the Faculty per year and currently employs about 60 graduates from the Faculty full-time claimed that composing letters in a foreign language was a crucial skill and most of the other skills were listed as very important with the exception of the ability to explain difficult concepts which scored a 3 (slightly important) and the ability to translate jargon to diverse audiences, which was given a 2 (not important). One Assistant HR Manager mentioned during the interview that language knowledge and skills were quite a sticking point. During interviews she found that when students were asked to switch to English, they were lacking confidence, hesitant, uncomfortable and in some cases unable to communicate. Although speaking fluently was not rated as a crucial skill in selection, it seemed that the level of training seemed unsatisfactory. She also mentioned that they seemed to lack vocabulary; however this is a knowledge area and thus not part of the skills listed, so it will not be looked at further. From the educational point of view a number of people involved at different levels in language teaching at the Faculty of Finance and Accountancy were interviewed. According to the interview results, the skills that students were absolutely prepared for in this category was speaking fluently and proofreading / editing, the Director felt the students were prepared for the other skills to a greater or lesser extent with the exception of skilled speech writing for which the students were not really prepared and writing reports for which the students were not at all prepared. Aside from this, in the questionnaire the Director indicated that in his opinion skills does not feature greatly on the current curriculum. Looking at the employers’ point of view, the responses were varied. The majority of the responses for each skill fell into the category of being very important which concurs with more than half of the students’ responses. The two crucial skills according to employers were speaking fluently and writing letters, which ties in perfectly with the students’ view. The less important skills were a different story though with employers producing varying responses such as speech writing, proofreading / editing (as with the students), being able to translate jargon to diverse audiences. Other skills that students obtained at the Faculty or required at the workplace and were not included in the questionnaire can be seen in the table below.

NYELVVILÁG


38

Table 2: Other skills that students obtained List any other skills that you feel you may have obtained at BBS Optimism Fair Play Hardworking (three students) Learning the ropes quickly Reacting better to criticism and problems Suspicious of others Good team worker After failing quickly getting back on your feet Persistence (three students) Bearing the mundane Sincerity (two students) Problem solving Seeing things from a controlling point of view PC knowledge and use Handling stress Falling on one’s feet Many listed Computer skills

List any other skills that are required for your current job IT skills Advanced computer skills Managing databases Ambitious A bit pushy Self confident Precise Good performance under time pressures Quick decision making Problem solving (two students) Speed Being even-handed / appealing to reason Communication with clients Customer-centred Time management Self management Independent work

There were additional questions in the questionnaire for the employers’ version. All employers mentioned that the use and level of computer skills (word, excel, internet) were considered when employing graduates and yet they were not listed on the questionnaire. They were also asked to mention any other attributes that are considered besides skills when selecting a graduate for a position. One company pointed out that during graduate selection and recruitment no specific skills were required but rather they had a list of basic requirements that potential graduate applicants should meet. The skills not listed in the questionnaire that employers mentioned during interviews that they looked for can be seen in the table below. Table 3: Skills that employers looked for in graduates and not listed in the questionnaire Company A

Company B

Company C

Company D

Being Customercentred

Bearing the mundane

User level Computer skills (Word, Excel, Internet)

Understanding of the economy

Having a desire for development Problem solving centred System-based thinking Efficient communication Handling stress

Practicality

NYELVVILÁG

Excellent PC skills Having a career plan Presentation skills Seeing the core of a problem

Dedication to the profession Flexibility


39

Communication / presentation skills Precision PC skills Employers were also offered the opportunity to list other attributes besides skills that affect the choice of selection of a graduate. The results are in the following table: Table 4: Other factors that affect employers’ decisions when selecting a graduate Company B Qualifications (certificates, diplomas) School’s reputation Work experience Precision in work Reaction to stress Efficiency (psychometric testing)

Company C School’s reputation View of the future A focussed interest in the chosen specialisation Ability to visualise required tasks for the applied position Concentration / ability to pay attention Being an achiever Resilient Understanding of the company and the market

Discussion of findings When looking at the results for communications skills (in a foreign language) as a whole, it seems encouraging that more than half felt it was important in their jobs and almost two thirds felt they were more or less prepared in this skill during the course of their studies. There seems to be a match between what companies require and the Faculty is providing in terms of these skills. It should be mentioned that the standard deviation for the responses was minimal. The deviation was higher for the figures in the workplace than in education as the demands placed on staff and tasks required in the workplace can vary greatly from one person to another, whereas in the language courses at the Faculty, all students study pretty much the same material in preparation for the same exams. It is surprising that despite an obvious need for communication skills in the workplace, employers only insist on the need for students to have a certificate as proof of proficiency in a certain language. As a language teacher, it is certain that different exam boards place different amounts of stress on communication skills. Not only that, but if students are preparing for a language exam, they are in effect rehearsing for passing that exam and passing it does not mean they are able to handle a conference call in a foreign language or present a product or service clearly and in an interesting way. It was mentioned earlier that there is a great need for languages in Hungary; therefore the above findings do not come as a surprise. The most highly rated skills were speaking fluently and composing letters both in the workplace and at the BBS. Out of the list, these are the ones that require direct communication on a daily basis between Hungarians and customers, suppliers or colleagues abroad. Thus, it is also not surprising that proofreading / editing is the least used in the workplace and was also the skills least prepared for at the BBS. However, some staff indicated that proofreading / editing was a skill heavily taught. This point seems in contrast to the results. However according to staff, from a language teaching perspective, editing and proofreading can be seen as correcting grammar / vocabulary and whilst the results indicate there is little demand for such corrections in the workplace, this awareness and understanding of grammar and vocabulary form

NYELVVILÁG

40


the basis for developing a wide range of skills including those listed by students as crucial in the workplace. Perhaps, proofreading and editing when interpreted in this way, can be seen as a foundation on which other skills are based. Thus, this explains its importance in the curriculum from a teaching point of view and the seeming incongruence in the findings of its lack of use in the workplace. The additional findings that arose during interviews and completion of the questionnaires brought about some unexpected results. When students were asked to list any other skills that they felt they had obtained at the FFA or used in the workplace, the list contained items such as ambition, optimism and suspicion of others. These are not skills as such but are connected to the students’ personality or value system. This could be interpreted as students not understanding the question or even the definition of the word ‘skill’. However, having the opportunity to contact some of these students by email for clarification, it turned out that the students wished to list what they perceived as personal assets that helped them in performing their daily tasks or were acquired indirectly through the course of studies. Conclusions As a result of this study, some of the theories dealt with in the literature can be considered. Based on the findings it seems that there are certain skills which are valued by employers and higher education institutions and, likewise, students feel such skills are crucial in their jobs and they have also acquired such skills to a large extent during studies. For example, language skills are seen as important but more specifically letter writing in a foreign language is seen by all parties as crucial. There can be no question that such a skill can be considered a core competency, at least for students from the FFA, although it is easy to see this competency achieving the same status in other educational institutions in Hungary as a result of the lack of Hungarian used abroad and Hungary’s increased international connections. The literature review dealt with the issue of measuring skills in three main areas: what to measure, when to measure and how to measure. When considering the issue of what to measure 99% of students felt that knowledge and skills were a fair measure of potential as a graduate working for a company. Using students as evaluators appears particularly successful in this research, especially as employers and faculty staff reinforced and validated their views. The research also points to students being an important link between employers and the Faculty. Students should be seen by both employers and educational institutions not only as a contact point between the two but also as an easily accessible and cost-effective source of information. Thus in conclusion skills specific to the industry will vary according to market needs and there needs to be a bridge between employers and the Faculty so that such changes are communicated and the curriculum is duly modified to accommodate this. This involves responsibility on the part of the employer to communicate changing specific skills needs to the Faculty and flexibility on the part of Higher Education Institutions (HEIs) to accommodate changes when required to do so. Further research This study only referred to core competencies relating to language courses. Further research would be needed to look at trade or industry specific competencies and knowledge. The research also was only concerned with the core competencies of the Faculty of Finance and Accountancy and further research could be undertaken to include other Faculties of the Budapest

NYELVVILÁG


41

Business School or perhaps even widen the scope further to look at and compare the core competencies of various Hungarian HEIs and the needs of employers for these competencies. Limitations of the study Looking at the additional comments in the findings of this thesis there are a number of points which indicate the limitations of this study. Firstly students gave a list of other skills that they may have obtained at the BBS and any other skills that are required for their current job. The list indicates two things. Firstly some of the list contains skills that were listed in the questionnaire and yet students felt they were not and included them here. This may indicate that the students failed to understand the meaning of the skill, but as these were clarified at the time, it seems a more probable reason that the students felt so strongly that these skills were important that they were added at the end of the questionnaire. For a complete study of the core competencies it is worth undertaking research into these skills as this will then be a fully inclusive list of all core competencies either taught in the Faculty’s curriculum or required by employers. For a complete study it could be argued that the students’ knowledge should also be assessed. According to Sir John Daniel (1998), employers often remark that students know too much and can do too little. This view was somewhat reiterated by employers. For example according one HR manager students knew English grammar but were unable to hold an interview or give a presentation in English. Sir John Daniel (1998) maintains that employers should not make the choice between knowledge and skills or practice and theory but in fact accept that graduates need a mixture. Thus a complete study of the comparison of employers needs and the Faculty’s training would require an analysis into all these areas. When asked if there were other skills not listed but relevant, both employers and students included PC skills. In fact, PC skills were considered for inclusion in the questionnaire but were excluded for two main reasons. Firstly, having PC skills is rather general and could range from emails and the Internet to using specialised Finance or Accountancy software. Thus, the interpretation would vary greatly. A solution would be to define the PC skills, but this would either need to be an inclusive list covering all skills taught at the FFA and all those used by companies (including in-house systems) or a list including my perception of the core skills. The amount of research for this one area was found to be too time-consuming and costly. The second reason is that nowadays most people are equipped with PC skills long before reaching higher education and as such, the findings concerned with skills acquired at the Faculty through teaching could be misrepresentative. The additional comments section of the questionnaire brought up a number of areas for consideration of further study: a study of the personal qualities developed during the course of studies and the importance of them in the workplace; a study concerning the skills that major employers listed that were not included in the questionnaire and the degree to which they are taught at the Faculty; and a study of the factors affecting employers’ decisions when selecting a graduate. In the case of the final study, it would be interesting to have employers rank the importance of the factors that were listed in the questionnaire and see where skills fitted in this ranking as this might give an indication as to how skills-focussed the companies would be.

NYELVVILÁG

42


References Beaven, R., Bosworth D., Lewney, R. & Wilson, R. (2005): Alternative skills scenarios to 2020 for the UK economy: A report for the Sector Skills Development Agency. Cambridge Econometrics, p.4. Available at: http://www.hm-reasury.gov.uk/ [accessed 14 January 2014] Cornbleth, C. (1990): Curriculum in Context. Basingstoke, Falmer Press. Covey, S. (1989): Seven habits of Highly Effective People. Free Press. Eurydice (2002): Key competencies: A developing concept in general compulsory education. Available at: http://www.eurydice.org [accessed 15 January 2014] Future skills for Wales (2005). Generic skills survey. Available at: http://www.learningobservatory.com/resource/future-skills-wales-2005-sector-skills-surveymain-report/ Goleman, D. (1995): Emotional intelligence: Why can it matter more than IQ. London, Bloomsbury. Hervey, L., Burrows A. & Green D. (1992): Someone who can make an impression: Report of the QHE employers’ survey of higher education graduates. Birmingham: QHE, the University of Central England in Birmingham. Holmes, L. (2000): Reframing the skills agenda in higher education: graduate identity and the double warrant, Lady Margaret Hall for The Future Business of Higher Education conference. Available at: http://www.graduate-employability.org.uk [accessed 17 December 2014] Kemp, I. & Seagraves, L. (1995): Transferable skills – can higher education deliver? Studies in higher education. vol. 20, no. 3. McLagan, P. (1997): Competencies: The Next Generation. Training & Development. Vol. 51 No.4, pp.40-47. Murphy, E. (1997): From University to work: Developing transferable skills. 6th Annual Teaching Forum, Murdoch University, Perth. Available at: http://lsn.curtin.edu.au/tlf/tlf1997/murphy.html. [accessed 13 January 2014] National Committee of Inquiry into Higher Education (NCIHE) (1997). Higher education in the learning society [note: references are shown by paragraph numbers], 9.17. Otter, S. (1997): The Ability Based Curriculum, or Key Skills in Higher Education: Some Snapshots of Progress, report to Ability Based Curriculum network, mimeo. Available at: http://www.keyskillsnet.org.uk/supportpack/reports/ welcome.html. [accessed 17 December 2014] Schubert, W. H. (1986): Curriculum: Perspective, Paradigm, and Possibility. NY, Macmillan Publishing Company. Sir John Daniel (1998): Tectonic shifts in higher education, Arizona State University. Available at: http://www.open.ac.uk/johndanielspeeches/Arizona.html. [accessed 18 December 2014] Smith, D., Wiolstencroft, T. & Southern, J. (1989): Personal transferable skills and the job demands on graduates. Journal of European Industrial Trading. Vol. 13, no. 8. Spencer, L.M. & Spencer, S.M. (1993): Competence at Work: models for Superior Performance. NY, John Wiley & Sons. The National Advisory Board for Public Sector Higher Education and the University Grants Committee (1984). Higher Education and the Needs of Society, London: National Advisory Board for Public Sector Education/ University Grants Committee Todd, E. A. (1965): Curriculum Development and Instructional Planning. Nederland, TX.: Nederland Ind. School District. Tyler, R. (1949): Basic principles of curriculum and instruction. Chicago, The University of Chicago Press.

NYELVVILÁG

IRODALOM

43

Diktatúra és költészet Dél-Koreában OSVÁTH GÁBOR KKK A modern koreai költészet a 20. század elején európai minták hatására, japán közvetítéssel alakult ki. A koreai nyelv fonológiai rendszere nem teszi lehetıvé az idımértékes verselést, rendkívül kötött szórendje pedig az egységes rímelési rendszer kialakulásának akadálya. Mindazonáltal a sorok végének összecsengése – ragrímek formájában – a laza ütemes koreai klasszikus és modern költészetben is idınként megfigyelhetı. Ezek a sajátosságok magyarázzák, hogy a koreai nyelv a modern költészetben a szabad vers formájával nyerhetett adekvát kifejezést. Fordításaim során a koreai poézis ilyetén sajátosságait próbáltam érzékeltetni esetenként rímeléssel úgy, hogy a szöveg – amennyire lehetséges – magyar versként is megállja a helyét. Korea a nemzeti kultúráját létében fenyegetı japán gyarmati uralom (1910–1945) után is viharos történelmet élt meg, amelynek mélypontja a testvérgyilkos koreai háború volt 1950 és 1953 között. Li Szin Man diktatúráját (1948–1960) a rövid idejő és sikertelen demokratikus kormányzást követıen 1961-ben Pak Csong Hi tábornok eufémisztikusan katonai forradalomnak nevezett puccsa váltotta fel. A tábornokból lett elnök és követıinek harcos antikommunizmusukkal indokolt brutális diktatúrája változó intenzitással egészen a 80-as évek végéig tartott. A rendszer ellentmondásos voltát bizonyítja ugyanakkor az a tény, hogy ekkor indult meg az ország gazdaságának gyors ütemő fejlıdése, a „koreai csoda”. A diktatúra módszerei sok mindenben emlékeztetnek a magyar ötvenes évekre: a sztrájkok, tüntetések véres leverése, a tömeges letartóztatások és kínzások. A koreai irodalom legjobbjai burkolt, allegorikus formában vagy egészen nyíltan felvették a harcot a szellemet béklyóba verı elnyomó rendszer ellen. Ez a megoldás nem volt újdonság a koreai költık számára, hiszen már a japán uralom elleni tiltakozásként is számos jelentıs vers született a két világháború között Han Jongun, Ri Szanghva, Jun Dongdzsu, Ri Juksza és mások életmővében. A koreai háborút követı idıszakban jelentkezett Kim Szujong (1921–1968), aki a koreai háború idején Délre szökött az északi hadseregbıl, ahova erıszakkal sorozták be, ám Délen a háború végéig hadifogolytáborba zárták. Az ötvenes években ı volt az elsı, példaképnek számító modernista író: a szürrealizmus nagy hatást gyakorolt a verseire. Az 1960-as politikai fordulat után érdeklıdése a társadalmi problémák felé fordult, de költészete sohasem silányult puszta propagandává. Mind modernista felfogása, mind társadalmi elkötelezettsége nagy hatást gyakorolt a következı költınemzedékekre. İ mondta: „A költı a szabadság énekese, és a szabadságot a nyelvben éli meg” (Rju 2005: 100–103, Kim 2001). Itt közölt versében, amely 1959-ben született, a friss, kora reggeli hó sugallta tisztaságvágyat veti össze az éjszakai sötétséggel jellemzett diktatúra sanyarú valóságával (Yi 2001: 40–41): Hó (Nun) Hajnali hó: élı hófehér, Mint új lélek és zsenge test, Most nem tudjuk, mi a halál: A hó mindent élıre fest. Köhögjünk egyet! Ifjú költı, köhögj nagyot, Nézzük a havat és köpjük ki Az éjjel összegyőlt slájmot!

NYELVVILÁG

44

IRODALOM

A hó mint motívum egészen mást jelent Hvang Donggju (1938–) versében, mint Kim Szujongnál: a katonai diktatúra dermesztı valóságát. 1968-ban megjelent versének címe (Békedal) keserő iróniát tartalmaz, hiszen egészen más hangulatú, mint a koreai klasszikus költészet megegyezı címő, Pak Inno (1561–1642) által írt, konfuciánus harmóniát sugalló, Koreában közismert darabja. Békedal (Thephjongsza) Azt mondogatják, Kicsi és gyengécske nép vagyunk, Még nyáron is zárva ablakunk Meg ajtónk, hogy meg ne fagyjunk; „Reform” szemcsepp a szememben, És friss újság a kezemben. Nincsen zug, hol megbújhatnánk, Seregtelen közkatonák: Üres kulacs derékszíjon, Mázsás teher hajlott háton, Menet Kimhétıl Hvácshonig. Mindenfelé szögesdrótok, Mindenfelé checkpointok, Érthetetlen érzelem, Logikátlan szerelem; Megadom magamat, feltartom a kezem, Jéghideg hólepel didergı testemen. A vers tele van kétértelmő szavakkal, melyeket a fordításban szinte lehetetlen érzékeltetni. Egy példa: a koreai nyelvő eredeti szövegben a szemcsepp kínai elemekbıl álló fantázianeve 有信 Jusin, azaz ’megbízható, hitelt érdemlı’. Valóban létezett ilyen nevő szemcsepp abban az idıben. A koreai olvasó számára ez a szó a katonai diktatúrát is felidézi, hiszen Pak Csong Hi 1972-es új alkotmánya, amellyel elnöki hatalmának, tehát a diktatúrának korlátlan kiterjesztését indokolta, szintén ezt a nevet viselte, bár a jelentése más, tehát csupán azonos alakú szavakról van szó: 維新憲法Jusin honpop ’Jusin alkotmány’, azaz ’Revitalizáló alkotmány’. Ennek nyomán késıbb az egész korszakot e névvel illették: jusin cshedzse ’jusin-rendszer, jusin tokcse ’jusin diktatúra’. Idegen nyelvő fordításokban ’reformként’ is értelmezik ezt a szót. A névadásban valószínőleg Japán lehetett a példa, mert az 1868-as Meidzsi-reformok elnevezésében szintén ez a szó szerepel (japán olvasatban Meiji ishin). A költı a koreai betős szövegben kínai írásjegyekkel is megjelölte a szemcsepp nevét (Kim–Lee 2004: 115–119). A tél és a hideg említése több más költeményben szintén a diktatúra dermesztı valóságára utal, így például Jang Szongu (1943–) Téli köztársaság (Kjoul konghvaguk) címő versében, amelyet 1975-ben írt, majd olvasott fel egy ellenzéki összejövetelen. A cím késıbb a diktatúra metafórájává vált a közbeszédben. A vers miatt a költıt tanári állásából elbocsátották, de tovább folytatta a küzdelmet. Mivel Koreában senki sem merte kiadni, 1977-ben Japánban jelentette meg A rabszolga jegyzetfüzete (Noje szucshop) címő hosszabb költeményét, amely miatt börtönbe zárták, ahonnan csak 1979-ben engedték ki egészségi állapotának romlása miatt. Amíg a börönben ült, költıbarátai összegyőjtötték a verseit és Téli köztársaság címmel kiadták. A hatóság rögtön betiltotta a kötetet. Barátait – köztük a tanulmányunkban szereplı Ko Unt – letartóztatták.

NYELVVILÁG

IRODALOM

45

Pak Csonghi halálát (1979) követıen a diktatúra tovább folytatódott, s ennek következtében került sor 1980. május 18–27. között a legnagyobb diktatúraellenes felkelésre Dél-Korea Kvangdzsu nevő városában. A felkelést a hadsereg verte le; a tíz napig tartó események során a halálos áldozatok száma óvatos becslések szerint legalább négyszáz volt. A brutális leszámolás óriási felháborodást váltott ki Korea-szerte; az elsı költemény, amely az eseményeket megénekelte, a helyi Csonnam Meil Sinmun (Dél-csollai Napilap) hasábjain látott napvilágot röviddel a felkelés leverése után, már június 2-án. Az újság akkor jelent meg elıször a véres eseményeket követıen, de a vers közlése miatt a lapot rögtön betiltották, a költıt állásából elmozdították. Kim Dzsunthe (1949–) versét (Aa! Kvangdzsuja! Uri narae sipcsaga! Ó! Kvangdzsu! Hazánk keresztje!) a város lakói lemásolták és százával küldték el bel- és külföldre. A költınek egy másik, epigrammaszerő versében a kard a katonai diktatúra jelképe, a föld pedig a hazáé. Kard és anyaföld (Khal’gva huk) Ha a kard és anyaföld Egymással küzdenek, Melyikük gyız vajon? A földbe hatoló kardot Anyaföldünk rabul ejti, Fogolyként tartja, És ott elıbb-utóbb A rozsda marja. A diktatúra vezetıitıl kierıszakolt exportorientált iparosítás rohamos urbanizációval járt együtt, ennek káros hatásai ellen a koreai értelmiség legjobbjai felemelték a szavukat. Ezt tükrözi Cshö Szungho (1954–) költészete is második kötetétıl kezdve (A sündisznó-falu, 1985). A kötet versei elkeseredett tiltakozást jelentenek a diktatúra ellen, amely pusztulással fenyegeti a vidéki életforma hagyományos értékeit: az összetartást, az egymásra figyelést. A címmel jelzett falu ugyanakkor a diktatúrától meggyötört Koreát is jelenti, annál is inkább, mert a maul szó – bár elsısorban falut értenek alatta – a magyarnál tágabb jelentéssel bír a kontextustól függıen: midenfajta településre vonatkoztatható (Yi 2001: 75). A falu (Maul) Miért pusztítja földcsuszamlás A házakat a völgyben éjjel? Miért örjöng a medve nappal, Miért dúl tőzvész szerteszéjjel? Pánikzsivaly, emésztı lárma, Mindenki most csodára várna. Ebben a sündisznó-faluban Egész testünket tüske védi, A nép az ajtót jól bezárja, De álmában is medve tépi. A diktatúraellenes tevékenysége miatt külföldön talán a legismertebb dél-koreai költı Kim Dzsiha (korabeli magyar átírásváltozat: Kim Csi Ha, 1941–). Eredeti neve Kim Jongil volt, utónevét késıbb cserélte fel a Dzsi-ha alakra, amelynek jelentése: 地下 ’föld’ + ’alatt’. A név egyrészt a földalatti, azaz pincehelyiségben levı kávéházakra utal, ahova a mővészek szívesen jártak, másrészt a diktatúraellenes, azaz a földalatti mozgalomban való aktív részvételére. A költı

NYELVVILÁG

46

IRODALOM

az 1960-as, Li Szin Man korrupt rendszerét megdöntı diákmozgalom tagjaként kezdte politikai tevékenységét. Az 1961-ben hatalomra került Pak Csonghi tábornok kormányának ösztönzésére megalakultak az óriási vállalati konglomerátumok, a csebolok (Samsung, Daewoo, LG és mások), amelyek szorosan összefonódtak a katonai-hivatalnoki elittel, s körükben igen nagymértékő volt a hatalommal való visszaélés, a korrupció. A kormányzat igyekezett alacsonyan tartani a béreket, azzal a céllal, hogy így biztosítsák a koreai áru versenyképességét a külföldi piacokon. Az ellenzéki törekvéseket brutálisan elnyomták, észak-koreai szimpátiával, sıt összeesküvéssel vádolták az ellenzék tagjait. A letartóztatottakat kegyetlenül megkínozták, s így csikartak ki belılük másokra tehelı, gyakran teljesen alaptalan vallomásokat. A médiát szigorú cenzúra sújtotta. A diktatúrallenes harc élvonalában az egyetemi ifjúság állt: a költı 23 éves korában így került elıször börtönbe. Másodszor 1970-ben, amikor leghíresebb mővét publikálta (O’dzsok 五賊 Az öt zsivány). A terjedelmében hosszú epiko-lírai vers a hatalmon levık erkölcstelenségét, cinizmusát gyilkos szatírában bélyegzi meg. A cím a társadalom legfelsı rétegét alkotó öt csoportra utal: a csebolok vezetıi, a nemzetgyőlés képviselıi, a fı kormányhivatalnokok, a tábornokok, a miniszterek és államtitkárok. A koreai nyelvő és koreai írású szövegben egy-egy kínai írásjegyet is alkalmaz a költı. Ennek oka az, hogy a gyilkos szatíra élét szójátékkal is fokozza: a felsorolt kínai eredető tisztségnevek között sok olyan homonima van, amelyeket eltérı kínai írásjeggyel kell leírni, de koreai olvasatuk ugyanaz, így például a ’tábornokok’ jelentéső csangszong (將星) szót az ’óriás gorilla’ jelentéső két írásjeggyel (長猩) is megjelölte a koreai betők mellett zárójelben, a ’parlamenti képviselı’ jelentéső kukhve’uivon (國會議員) szó két szótagját kínai írásjegyekkel adta meg (국獪獪의猿猿), s ez a két írásjegy együtt ’ravasz majom’ jelentéső. A kétféle kiejtésen alapuló szójáték gyakori volt a klasszikus koreai költészetben, így például Kim Szakkat (1800–1858), a legendás vándorpoéta verseiben. Az öt zsivány 1970 májusában jelent meg a Szaszanggje (Eszmék világa) címő folyóiratban. A költı számára a 18. századi, folklórban gyökerezı színpadi játék, a phanszori szolgált mintául: szatírájának prózavers volta, szókimondó stílusa, vulgáris nyelvezete ezt idézi, utóbbira egy példa: az öt rablónak akkora zsebe van a rablott holmik számára, „mint egy jól megtermett bikának a töke”. Gyilkos gúnnyal mutatja be egymás után az öt gazembert. Az elsınek, a nagykapitalistának az öltönye, kalapja, cipıje bankjegyekbıl van szabva, aranyórája, aranygyőrője, arany nyakkendıtője, aranyfoga, sıt aranykörme van. Csinos lányokat alkalmaz, ezeket éjszakai csemegeként szolgálja fel befolyásos hivatalnokoknak. Az a feladatuk, hogy a meghitt együttlét során kiszedjék partnereikbıl az üzletmenet számára hasznos tikokat. Az állami versenytárgyaláson a megkent hivatalnokok jóvoltából ezer vont kérhet olyan megbízásért, ami valójában csak öt vonba kerülne az államnak, a különbözet a zsebébe vándorol, de ezenközben alacsonyan tartja a munkabéreket. Több más trükköt is bemutat vitriolos tollával a költı, amivel az öt zsivány kiszipolyozza a népet. Még a fıügyészt is megvesztegetik, aki ennek hatására így szól: ”Önök zsiványok ugyan, de tiszteletre méltó rablók és hőséges szolgálói államunknak!” Az öt lator kutyákkal ırzött villával jutalmazza a legelıkelıbbek negyedében. Kim Dzsiha mőve igen fontos kordokumentum: a koreai történelem legfontosabb forrásait bemutató angol nyelvő könyvben egyetlen, 1945 után keletkezett irodalmi mőként szerepel (Ch’oe 2000: 401–410). A diktatúra bírósága 1974-ben halálra ítélte a költıt. Büntetését az óriási nemzetközi felháborodás hatására életfogytiglani börtönre csökkentették, s csak 1979-ben, Pak Csonghi halálát követıen szabadulhatott ki. Hozzá hasonlóan több irodalmár sinylıdött a diktatúra börtöneiben, ahol legtöbbjüket kegyetlenül megkínozták. A leghosszabb idıt fogolyként Kim Namdzsu (1946–1993) töltötte, aki korának egyik legnépszerőbb költıje, a diktatúraellenes dél-koreai értelmiség kimagasló képviselıje volt. Haláláig öt kötetet publikált, közülük az egyik 1984-ben jelent meg, amikor még börtönben volt. 1979-ben ítélték el 15 évre a diktatúraellenes mozgalomban való részvételéért, és csak 1988-ban részesült kegyelemben. A börtönben nem kaphatott papírt és íróeszközt, ezért a fogkeféje végét hegyezte ki, és azzal karcolta verseit a papír tejesdoboz kifordított oldalára. Híres, tabudöntögetı verse a költı ars poeticája: a mindenféle, szoborba öntött tekintéllyel szemben

NYELVVILÁG

IRODALOM

47

gyanakvó, csak a való élet tapasztalásaiban bízó, a való élet problémáival foglalkozó harcos költıi magatartást hirdeti benne (Kim 1994). A mai olvasó minden bizonnyal Észak-Koreára is gondolhat a költınek ezt a versét olvasva: abban az országban ugyanis az elmúlt évtizedekben emelt tömérdek politikusi szobor változatlanul, s ki tudja meddig, még mindig a megfellebezhetetlen tekintély jelképe, és sajnos az ország elzártsága miatt még azt sem tudjuk, van-e ott olyan költı, aki ezt a gyakorlatot bírálni merészelné. Az igazi költı (Siinun morumdzsigi) Parkokban, templomokban, Tereken, csarnokokban Mindenfelé ott honol, Gyakori a bronzszobor. Iskoláskoromtól egészen a mai napig A királyoknak, mártíroknak, bölcseknek, Ilyen-olyan gyıztes hadvezéreknek A bajsza elıtt, A kardja elıtt, A könyvei elıtt Jártamban-keltemben, hogy megálltam volna, Hogy a szemem rájuk vetettem volna, Hogy a derekam hajlítottam volna: Sosem fordult elı velem! Nem azért, mert pocsékok a szobrok, Nem azért, mert nagyképő vagyok, Hanem azért, mert csak, aki él, Nem a szobor, az a tekintély! Az igazi költı, amit néz ı, Amit becsülni kell, csak az élı: A szenvedı élı, A meggyötört élı, Falvak földjébe kapaszkodó, Ahhoz makacsul ragaszkodó, Bomló kérges, ráncokkal ékes, A sebhelyes élı! A most élı elıtt Hajlítom derekam, Adom meg magam, Még akkor is, ha csak rongyos tolvajnak élete, Még akkor is, ha csak nyamvadt gyalogbaka élete. Egy másik költeményét, amelyben Pak Csong Hi rendszerét nyítan bírálja, a diktatúraellenes tüntetések véres leverése ihlette. A versben két kínai eredető kölcsönszó hasonló alakúsága, de eltérı jelentése (okcsva 1. 玉座 ’jáde-trón’, azaz királyi trón, 2. 獄座 ’börtön + szék’) állítja leküzdhetetlennek látszó probléma elé a fordítót. Mivel a hangjelölı, azaz fonetikus koreai írás sem tud megkülönböztetni két azonos alakú szót, a költı a világos megkülönböztetés érdekében zárójelben feltőnteti a kínai – fogalomjelölı – írásjegyet is. A magyar nyelvben nincs ilyen jelentéssel homonima, ezért a szó szerinti fordítás helyett két, a magyar nyelvben hasonló hangzású szónak a jelentésbeli ellentétével pótoltam (kegyenc – fegyenc). A fordítási kompenzációt

NYELVVILÁG

48

IRODALOM

erısítendı még két hasonló hangzású, de ellentétes értelmő szópárt is szerepeltettem a magyar változatban (lever – felver, ellen – élén). A feladat nehézségét illusztrálandó bemutatom a vers nyersfordítását is. Okcsva (nyersfordítás) A gyilkosság vezére most A jáde-trónon (okcsva 玉座) ül, A gyilkosság ellen felkelt tömegek vezére most A börtön székén (okcsva 獄座) ül. Melyik ülés a nyugalmasabb, Melyik ülés tisztességesebb? Két szó (mőfordítás) Aki leverte a népet a gyilkosok élén: kegyenc. Aki felverte a népet a gyilkosok ellen: fegyenc. Melyik szó zenéje ékes? Melyik szó a tisztességes? A hit, hogy a diktatúrát egyszer sikerül elsöpörni, sohasem hagyta el a koreai értelmiség legjobbjait. Ezt a hitet énekelte meg Ko Un (1933–) az egyik legjelentısebb és legtermékenyebb ma élı koreai költı, akit a koreai Pen Club Nobel-díjra javasolt. A buddhista rendbıl kiugrott, majd megnısült költınek eddig 130 kötete jelent meg, mind a poézist, mind a prózát magas színvonalon mőveli. Az emberi jogokért, a demokáciáért vívott több évtizedes harcokban igen aktív volt, ı is szenvedett börtönbüntetést (Ko 1996, McCann 2004). A diktatúraellenes tevékenységéért egykor halálra ítélt, majd 1997-ben elnökké választott Kim Dedzsung közeli harcostársaként tagja lehetett annak a dél-koreai delegációnak 2000-ben, amely az elnökkel az élén Észak-Koreába látogatott. Itt következı versében a diktatúra bukását, a dicsı tavaszidı, azaz a demokrácia közeli eljövetelét jósolja a 80-as évek elején. (A versben szereplı Szungári folyó Mandzsúriában van; a dicsı múltat jelképezve fontos szerepet játszik a koreai mitológiában.) Dicsı tavaszidı (Khodaran pom) Langyos keleti szél a földet fölengedi, A vak szemébe is sugárt röpít, fénnyel világol; a gyerekek csapatban csipognak: kiscsibék; alant pondrók nyüzsögnek fáradatlan, a halak, hogy a mélybıl föltörjenek hátukat a jégnek vetik, odacsapják. Az ég sem tőr tovább!

NYELVVILÁG

IRODALOM

49

Gácsér-apák családjukkal a Szungárihoz szállnak. Hazánkban mostanság csoda csodát követ. Dicsı tavaszidı közelg! Ma – paradox módon – olyan jobboldali kormány van hatalmon, amely a néhai Pak Csong Hi tábornok lányát jelölte a ma már demokratikus Koreai Köztársaság elnökének. E döntésben szerepet játszhatott a koreai gazdasági fejlıdést megindító elnök iránt sokakban táplált nosztalgia, valamint azon illúzióval való leszámolás, amely sok értelmiségiben élt Észak-Korea politikájával kapcsolatban a diktatúraellenes küzdelmek során: hogy a haza egyesítése Észak-Korea beleegyezésével, demokratikus elvek alapján és igen gyorsan megvalósítható. Felhasznált irodalom Ch’oe, Yongho et al. (2000): Sources of Korean Tradition. Volume II: From the Sixreenth to Twentieth Centuries. New York, Columbia University Press. Kim Hibo (1983): Hangugui mjongsi [Híres koreai versek]. Seoul, Csongno Szodzsok. Kim Nam-ju (1994): The Poems of Kim Nam-ju. In: Korea Journal, Vol. 34. No. 1, Spring. 1994. 91–112. Kim Tai-woo (2001): Comedy of War: Kim Su Yǒng’s Self-Revelation In: Seoul Journal of Korean Studies. Vol. 14. December 2001. 97–116. Kim Yung-Hee–Lee Jeyseon (2004): Readings in Modern Korean Literature. Hawai’i, Hawai’i Press Books. Ko Un (1996): The Sound of my Waves. Selected Poems of Ko Un. Seoul, Tapke Kiadó. McCann, David R. (2004): The Columbia Anthology of Modern Korean Poetry. New York, Columbia University Press. Ryu Suk-hee, translated by (2005): Korean Writers. The Poets. Korea Literature Translation Institute. Seoul, Minumsa. Yi Nam-ho és mások (2001): Twentieth Century Kor ean Literature. Edited by Brother Anthony, of Taizé. Seoul.

NYELVVILÁG

IRODALOM

50

Régi maja költészet: ami a maja lírából megmaradt 2. DR. KÉRI ANDRÁS KVIK

Az elsı részben (NyelvVilág 2014/15) a „Dzitbalchéi énekek könyve” születésének körülményeirıl, irodalmi jelentıségérıl, jellegzetes alkotásairól olvashatunk, s a kódexmaradvány három virágénekével is megismerkedhetünk két változatban, Galina Jersova és Barrera Vásquez fordításában. Ez utóbbi volt az, aki egy 1959-es méridai konferencián bemutatta e páratlan mővet, majd egy részét a helyi folyóiratban publikálta is (La danza entre los antiguos mayas, Ochil, 1959. vol. I. n. 1.). A magyar fordítás az Instituto Nacional de Antropología e Historia 1965-ös kiadásán alapul. Ez azért is fontos, mert a XX. század folyamán a maja átírás – nekünk szokatlan betők, jelek – rendszerébıl egy egyszerősített változat jelent meg, amit maga a fordító hozott létre a század közepén. A jukaték nyelvő ABC-t a helyi maja indiánokkal együtt dolgozta ki. Ettıl kezdve ezt tekintik etalonnak, mert a majáknak joguk van eldönteni, hogyan kell írni saját nyelvükön. Jersova az 1970-80-as években – többek között a magánhangzók beiktatásával, de lényegi változtatás nélkül – már egy számunkra kiejthetıbb jukaték nyelvre írta át, ahogy azt a 4. Ének címében (Menj a virágot elfogadni) is látjuk: Coox-H-C-Kam-Niicte (BV) – Coox he ca kam nicte (GJ). S ha belegondolunk mekkora változáson ment át a hieroglifáktól a mai modern maja nyelvek írásáig, ekkora utat talán egyetlen nyelv sem – vagy nagyon kevés – járt be. A 15 énekbıl csak négy nem íródott verses formában, azaz két párhuzamos oszlopban, de ez nem azt jelenti, hogy a többi versnek tekinthetı. Elképzelhetı, hogy a másoló csak a spanyol verseket utánozta. Barrera Vásquez a fordítás során teljes hőséggel, sorról sorra követte az eredeti szöveget, még a szavak elválasztása is ezt tükrözi: pl. zit- / balché, és helyenként az eredetiben eltérı írásmódot is átveszi. Ennek a hőségnek az lett a következménye, hogy a spanyol szövegen több helyen is érezhetı az „erıszak”. A magyar nyelv még kevésbé alkalmas a sorok szerinti követésre, ezért a most említett megoldásokból egyiket sem vettem át, de ahol lehetett, nem tértem el az eredetitıl. Az alkotások mellett magyarázat is található. Többnyire elfogadtam Barrera Vásquez megjegyzéseit – helyenként kicsit módosítottam vagy kiegészítettem –, de legalább annyival meg is toldottam, hogy a témában kevésbé járatos magyar olvasó számára is érthetı legyen. Barrera Vásquez néhány magyarázatát azért hagytam ki, mert a 60-as évekhez képest a mai tudásunk már meghaladja az akkori ismereteket. A fordítást tovább nehezítette a figyelmetlen másoló, aki nemcsak a címeket cserélte fel helyenként, vagy sorokat „helyezett át” egyik mőbıl a másikba, hanem itt-ott még az énekek végét is lehagyta, de az elfelejtett ragok, kihagyott betők és szavak is jól jelzik ténykedését. Alig képzelhetı el, hogy a nagy gonddal összeállított kódexekbe félbehagyott énekek kerültek. A kódex mexikói kiadásában is számos hiba nehezíti a fordító életét. Mindezek szükségessé tették a következı, mőveken belüli jelölést: kiegészítés [rekonstruált szöveg], , hiányos rész …… Továbbá a maja címekben szereplı V-bető valójában U, és annak is ejtendı. Bár a kódex borítóján az szerepel, hogy az alkotásokat Ah Balam úr írta, ez aligha valószínő. A 15 mő változatos stílusa, nyelvezete, szerkezete, témája annyira eltérı, hogy szinte bizonyosan több szerzı alkotása. Az is több mint valószínő, hogy más régiókban is keletkeztek hasonló kódexek, ami fejlett, magas szintő irodalmi életre utal. A mővészetek – a festészet, szobrászat, építészet – terén már bizonyítottak, és fennmaradt néhány irodalmi alkotás is, pl. a jukaték nyelven írt Chilam Balam Könyvek, a Calkini és a Perez Kódex, a kicsé nyelvő Popol Vuh, Rabinal Achí, Título de los Señores de Totonicapán, vagy a kakcsikel nyelvő Anales de los cakchiqueles. Az énekek sorrendje esetleges, témák, stílusok alapján egymáshoz kapcsolódók is vannak. Jellemzıiket,

NYELVVILÁG

IRODALOM

51

„mőfaji osztályozásukat” külön táblázatban foglaltam össze. Hogy melyek a versek? Talán nem is érdekes. Ami felkeltette az érdeklıdésemet, az az eredeti maja szöveg (lásd netes elérhetıségét a Felhasznált irodalomban). A lírai alkotások ott is rímelnek, azaz ezért is lettek líraiak. De hogy három énekben (6. - 7. - 13.) miért csak az elsı 17-26 sorban találunk rímet, rejtély. Ezek az észak-yucatáni dialektushoz közel álló szövegek azért születtek, hogy elénekeljék, eltáncolják vagy bemutassák ıket. Ez az egyetlen ismert maja rituális irodalom, ami rituális táncokat kísér. A rítusban bizonyára fontosabb volt a külsıség, a tánc és a zene, mint a szöveg, ez lehet egyes alkotások egyszerőségének oka. Sajnos a zenei részérıl alig tudunk valamit, mindössze néhány hangszert említ a 12. Ének. Az irodalmi kódex énekeinek fıbb jellemzıi Sorszám Borító 1 2 3 4 5 6

Sorok száma 18 57 40 47 47 42 45

7

53

8

52

9 10 11 12 13

42 43 42 47 45

14 22 15 25 Össze- 667 sen

Rím*

Teljes vagy Befejezetlen nincs befejezetlen nincs befejezetlen nincs befejezetlen nincs teljes nincs befejezetlen az elsı 26 teljes sorban az elsı 17 befejezetlen sorban van teljes

Ének párok 1+13 2+6 3+5+9+10 4+7 3+5+9+10 2+6

Besorolás

Egyéb

rituális rituális rituális virágének rituális rituális

emelkedett stílus fohász elbeszélés

4+7

virágének

8+11

lírai

szomorú ének

nincs nincs van nincs az elsı 24 sorban van van 4 rímel 8 nem rímel 3 részben rímel

befejezetlen teljes teljes befejezetlen teljes

3+5+9+10 3+5+9+10 8+11 1+13

rituális rituális lírai rituális rituális

elbeszélés elbeszélés

teljes teljes 8 teljes 7 befejezetlen

14+15 14+15

lírai virágének 9 rituális 3 virágének 3 lírai

elbeszélés fohász

leíró jellegő, emelkedett stílus

lírai

*Az eredeti maja alkotásra vonatkozik. (Kéri: 2013)

NYELVVILÁG

IRODALOM

52

I. A már megjelent virágénekek után – ahol a virág a testi szerelem kifejezıje – jöjjenek a többiek: az emelkedett stílusúnak nevezett rituális énekek a borító szövegével, amely az 1. Ének bevezetıje. Borító X-COLOM-CHE I. 1 2 3 4 5

Régi emberek [Táncos] Könyve mely szokásban volt errefele [Yucatán] falvaiban járni, amikor még nem voltak itt a fehérek.

6 7 8 9

Csókolnám ajkadat (1) a milpa (2) veteményei között. Szép fehér lány, ébredned kell.

10 11 12 13 14 15 16 17 18

Ezt a könyvet Ah Balam úr írta Dzitbalché faluból való nagy Ah Kulel (3) dédunokája az akkori ezer … [évben] (4) Dzitbalché faluban az ezer négyszáz negyvenes (5) évben.

1. Ének X-COLOM-CHE II. 1 2 3 4 5 6

Erıs legények, pajzsos férfiak jönnek rendezett sorokban a tér közepébe erejüket összemérni a Kolomché táncban.

7 8 9 10 11 12

A tér közepén van egy ember szép indigókékkel (1) festett kıoszlop törzséhez kötözve. Sok Balche-virágot (2)

NYELVVILÁG

Magyarázat Ez az 1. Ének címe lesz

(1) Ez a borító szövegébe beszúrt négy sor a modern maja énekek stílusa. Nem tudni, miért került bele. (2) Mővelésbe vont föld (a legfontosabb három termény a kukorica, a bab és a tök volt)

(3) Számos formában írják: Ah’Kulel, Ah-Kulel stb. – a szótárak szerint közvetítı, bíró konfliktus idején; az énekekben a ceremóniamester szerepét tölti be, feladata az ünnepségek szervezése és a tradíciók ápolása volt. (4) Az utolsó négy sort haránt irányúan (keresztbe) írták a borítóra. (5) 1440 nem lehet, mert akkor még nem voltak spanyolok Yucatán földjén. Talán 1740-et akart írni, vagy korábbi dátumot.

Magyarázat Diego de Landa írja le ezt a táncot, amit Colomchénak említ. Ez egy (nád)botjáték, amit az oszlophoz kötözött áldozat megsebzésével „játszanak”. Valószínőleg egy nyíllal való megsebzés általi áldozatbemutatás része.

(1) A kék szín az áldozatok színe, melyet az indigócserjébıl nyernek (Indigofera anil v. tinctoria) (2) A balche-virág (Longistylus Pittier) Yucatán ende-

IRODALOM 13 helyeztek el, hogy illatozzon neki; 14 úgy a tenyerében, 15 a lábainál, mint a testén. 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58

Édesítsd meg lelked (3), szép férfiú; hamarosan Atyád arcát láthatod a magasban. Nem kell, hogy visszahozzon téged ide a földre, tollazata alatt a kis Kolibri (4) vagy bıre alatt … a szép Szarvas, a Jaguár (5), a kis Fülemüle (6) vagy a kis hokkó (7). Légy bátor, s csak Atyádra gondolj; ne félj, nem rossz az, mi veled történik. Szépséges leányok kísérnek téged (8) utad során faluról falura … … Ne félj, lelkesedj azért, mi történik veled. Ott jön a nagy Holpop (9) Úr, az ı Ah Kuleljével (10) jön; ugyancsak ott jön Ahau Can Pech (11), s oldalán a nagy Nacon Aké (12); s jön ugyancsak Batab H (13) … Nevess, s jól édesítsd meg lelked, mert te vagy az, kit néped szóvivıjeként választott a mi Szép Urunk (14) elıtt, az elıtt, aki immáron hosszú [ideje] itt van a földön …..

53

mikus virága. Kékes-lilás parfüm illatú virága rituális szerepet tölt be. A maják szent fájának kérgébıl ma is a papok készítik mézzel fermentálva és vízben oldva a rituális alkalmakkor fogyasztott balche italt (ceremoniális bor). (3) Örülj, hogy dicsı áldozat lehetsz. Sokan maguktól ajánlkoztak fel erre a szerepre, akiket a szertartás elıtt élı istenként tiszteltek. (4) İk a napmadarak. Az áldozatot a Napnak szánták, ı az Atya, akivel az áldozat találkozni fog, és minden állat, amely ebben az énekben szerepel. (5) Több néven is ismert: pl. Chacmool, Balam, az éjjeli (elbújt) Nap képviselıje. (6) Helyi neve mérula (Planesticus) (7) Nagy vagy púpos hokkó (Crax rubra)

(8) Landa szerint a feláldozandó lányokra nagyon vigyáztak, hogy be ne „piszkítsák” magukat valamilyen testi bőnnel. Miközben faluról falura vitték ıket, a papok és az elöljárók koplaltak. Ám az ének felfedi, hogy néhány lányt az ünnepség elıtt felajánlottak a fiúknak és a férfiaknak. (9) Holpop: ezt a címet azok a funkcionáriusok kapták, akik pl. értettek a ceremóniákhoz, ezért is lehettek a közösség, a falu elöljárói. Közvetlenül a batabtól függtek. (10) lásd. Borító (3) (11) Néhány Pech Ceh Pech provincia urai voltak, amely jelentıs területet foglalt el É-Yucatánon. İk segítették a spanyol Montejot, Yucatán meghódítóját. Közülük ketten – Ah Macan Pech és Ah Naum Pech – írásaikban számoltak be a hódításról. (12) Nacon: katonai vezetı. Diego de Landa Relaciones de las cosas de Yucatán címő mővében (194. o.) így ír: „Két foglalkozást neveztek így. Az egyik örökké tartott és kevésbé megbecsült volt, mert ı volt az, aki felnyitotta a feláldozandó emberek mellkasát. A másik három évre szólt, s nagy megbecsüléssel járt.” Ez utóbbit választották, s a háborúkban és az ünnepekre kapitányi címet kapott. (13) Fontos tisztség volt, akit a spanyolok kacikának (elöljárónak) neveztek. (14) İ a Nap, azaz már Krisztusra utal, aki az indiánok szerint Napisten. A halottak az élık hírvivıje volt az istenek felé.

NYELVVILÁG

IRODALOM

54

13. Ének

Magyarázat

A nyilazó íjász táncának dala X’okoot-Kay H’ppvm-T-Hvvl 1 2 3 4

Fák lombjait kémlelı kémlelı (1), egyet, kettıt, tán hármat is levadászunk, könnyő táncban az erdıszélen.

5 6 7 8

Emeld fel homlokodat, szemeidet élesítsd; ne hibázz, hogy elnyerd jutalmadat.

9 10 11 12 13 14 15 16 17 18

Jó hegyesre faragd nyilad hegyét, jól illeszd be íjad húrját; jó catsim gyantát (2) kenj nyílvesszıid tollas végére. Kend be jól hímszarvas zsírjával bicepszedet, combodat térdedet, lábikráidat melledet, bordáidat (3).

19 20 21 22 23 24

Tégy három könnyő kört a festett kıoszlop, a kikötözött makulátlan, szőz, férfias fiú, férfi körül. Tedd meg az elsıt és adj neki dárdájával, másodjára fogd az íjad

25 26 27 28 29 30 31 32 33 34

célozz a mellkasára; nem kell, hogy minden erıd beleadd és lenyilazd, ne ejts rajta mély sebet, mert így egyre többet szenvedhet, mert így akarta Szép Isten Úr (4). (4) Ciichcelem Yum = Isten vagy Jézus A második körnél a szép Krisztus kék kıoszlop (5) körül, ha majd másodszor (5) Az indigócserjével festették be az áldoteszed, nyilazd le még egyszer. zatokat és valószínőleg azt a kıoszlopot is, ahova kikötözték ıket. Mindezt tánc közben kell megtenned, mert így tesznek a jó pajzsos harcos férfiak, az arra kiválasztottak, hogy Isten Úr szemeinek kedvében járjanak.

35 36 37 38 39 40

NYELVVILÁG

(1) Iguana vadászatra induló megfigyelı.

(2) Catsim (Proposis glandulosa), Mexikóban általánosan használt neve mezquite. Egyik változata, a mezquite dulce (P. laevigata Willd) gyantáját is használják gyógyászati céllal. (3) Azért, hogy testrészeinek erıt adjon.

IRODALOM 41 42 43 44 45

55

Amikor keleten az erdı felett feltőnik a nap a nyilazó íjász dalra fakad. S azok a pajzsos harcosok mindent beleadnak.

II. Rituális fohászok 2. Ének [Ének a Napnak, melyet] Dzitbalché falu Ah Kulel Nagy Urának, Ahaucan Pechnek ajánlanak T-Noh-Hoch-Yum-Ah-Culel T’cahil-Zit-Balche Ah Hav-Can-Pe[c]h

Magyarázat Itt Ah Kulel és Ahaucan Pech ugyanaz a személy, akinek két tisztsége is van, ami nem tőnik valószínőnek. Ah Kulel a Batabnak alárendelt hivatalnok, míg Ahau Can magas egyházi méltóság.

I. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20

Emelvényed elé jöttem, jöttem vidámságod kiérdemelni én Szép Uram, mert te azt adod, ami nem rossz, a jó dolgokat, melyeket kezeid teremtenek. Jó és megváltó a szavad. Látom én azt, mi jó s azt, mi rossz itt e földön. Add nekem világosságod, igaz Atyám; adj sok értelmet gondolataimnak és eszemnek, hogy nap mint nap képes legyek tisztelni téged. II.

21 22 23 24 25 26 27 28 29

Az ördög ágyasának ártó bőbája szálljon rám, ha nem igaz az, amit veled közlök; halljon meg anyám, halljon meg apám, halljon meg feleségem, pusztuljanak el az állataim, ha az, amit elmondok Atyám …

NYELVVILÁG

IRODALOM

56 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40

szívembıl könyörgöm neked egek Szép Atyja. Nagy vagy ott, a magasban ahol székelsz. Ezért tisztellek téged Egyetlen Szép Isten. Te adod a jót ahogy a rosszat is itt e földön. Téged hívlak … 6. Ének Fohász a tunok fenntartóinak Urához Kama-Than-Tih V-Yum-Latt-Kab-Tvnoob

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34

Atyám: én arcom homlokát teljesen lehajtva jövök. Kilenc napja nem érintettem, s nem is láttam nıt (1), s nem engedtem, hogy kísértı gondolat férkızzön fejembe. Én [szerencsétlen] új nadrágomban, új köpenyemben jövök. Így hát atyám, látnotok kell (2), nem keresem szemetek elıtt (3) a vétkezés bőnét, Igaz Egyetlen Isten Atyám (4), ezért tiszta, fehérlı lelkemmel jövök, hogy helyeden lássalak, hogy átadjam neked itt e földön teljes egészében akaratomat és gondolataimat. Csak benned bízom maradéktalanul itt e földön. Mert te, ó, Nagy Nap! te adod

NYELVVILÁG

Magyarázat Tun: jelentése drágakı. A csillagászati naptárban (haab) a 360 napos Nap-évet, jelenti a plusz 5 haszontalan, ártalmas (uayeb) nappal.

(1) Bizonyos feladatok elvégzése elıtt tartózkodni kellett a nıi test érintésétıl.

(2) látnod kell (3) szemed elıtt (4) A Napról van szó.

IRODALOM 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45

57

itt e földön a jót minden élı dolognak; mert te azért székelsz ott, hogy fenntartsd ezt a földet ahol az emberek élnek és te vagy az igazi megváltó, aki a jót adja.

III. Lírai énekek 8. Ének

Magyarázat

Szegény anyai árva fájdalmas éneke. A dal, azaz az ének egy színjáték, bohózat része lehet. A „faütıs tánc” pedig a sok Faütıs tánc V-Yayah-Kay H’otzil-X-Man-Na. táncuk közül lehet az egyik. X-Pom-Okoot-Che 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23

Nagyon kicsi voltam, amikor meghalt az anyám, meghalt az apám. Jaj, jaj uram! A barátaim kezében és társaságában maradtam. Senkim sincs itt e földön. Jaj, jaj uram! Két nap elteltével a barátaim is meghaltak. Bátortalanná váltam. Bátortalanná és magányossá. Jaj, jaj! Eltelt ez a nap is, hogy egyedül maradtam, s azonnal elkapott és elvitt magával kezei alapján egy különös alak; Jaj, jaj uram!, nagyon rosszul sokkal rosszabbul megy itt sorom e földön. Tán sosem szőnik sírásom.

24 25 26 27 28 29

Már rokonaim sem élnek. Csak így nagyon magányosan élek itt e földön. Nappal és éjjel csak sírás és sírás

NYELVVILÁG

IRODALOM

58 30 31 32 33 34 35 36 37 38

emészti szemem s emészti lelkem ennyi rossz miatt. Jaj, uram! Szánj meg engem. Vess véget e fájdalmas szenvedésnek. Jelöld ki halálom idejét vagy erısítsd meg lelkem, én Szép Uram!

39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52

Szegény, szegény … egyedül e földön, ha kéregetnie kell bátortalanul és magányosan jár ajtóról ajtóra, könyörögve könyörög, s aki csak látja szeretettel fogadja. Nincs hol laknia, se tüze, se ruhája. Jaj, uram! Szánj meg engem. Erısítsd meg lelkem, hogy mindezt elviseljem.

11. Ének

Magyarázat

A vándor énekmondó dala H’kay-Balzam 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

A nappal ünnepnappá válik (1) a nép számára. Napfény sarjad a horizonton. Így halad dél fele úgy, mint északra, napkeletre s nyugatra.

11 12 13 14 15 16 17 18

Fénye elárasztja a sötét földet, hogy adjon … A csótányok, a tücskök és a bolhák … és az éjjeli pillangók menedékeikbe bújnak.

NYELVVILÁG

(1) Jelentése: a nappal isteni nap, mivel az ünnepnapokat a maják kinkunak, „isten napjának” nevezték. Az egész ének a hajnalra, a fény gyızelmére utal a sötétség felett.

IRODALOM 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28

Feltőnnek a chachalacák (2) és a galambok, a gerlék és a foglyok, a kicsinyke fürjek, a fülemülék és a gezerigók (3)! Eközben vöröshangyák (4) sietnek a … E vadonélı madarak hallatják hangjukat, mert a harmat az, melybıl boldogság fakad.

29 30 31 32 33 34

A tündöklı Szép Csillag az erdık fölött füstölög (5); ájultan jön meghalni a hold a zöldellı erdık fölött.

35 36 37 38 39 40 41 42

Ünnepnap vidámsága itt a faluban, mert új nap születik, hogy a falu minden közösségben élı lakójának világítson. 14. Ének Cím nélkül I.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14

Hti-Tv-Belil-Va Vtaal-Kin-Vay (1) Ott énekelsz vadgalambocska (2) a ceibafa (3) ágain. A kakukk is ott van s a gulyamadár (4), a kis földikakukk (5) és a gezerigó (6)! Isten Úr minden madara vidám. Az Úrnınek (7) is vannak madarai: a kis galambocska, a kis pinty (8), a kántokmadár (9) s még a kolibri (10). Ezek a Szépséges Úrnı és Asszony madarai.

15 16 17

Miért ne örvendezne szívünk, ha vidámság uralkodik az állatok

59

(2) Chachalaca (Ortalis poliocephala, Ortalis vetula), ehetı húsú madár a hokkófélék családjából. Nahuatl eredető szó, jelentése trillázás, csicsergés. (3) A sinsonte vagy centzontle énekes vagy amerikai gezerigó (Mimus polyglottos). Eredeti nahuatl neve zenzontlatolli. Képes utánozni a többi madár hangját, sıt az ember füttyentését és a macska nyávogását is. (4) E levélvágó hangyának számtalan neve van Mexikóban. Különlegessége, hogy gombát termeszt saját fogyasztásra. (5) Barrera Vásquez feltételezi, hogy így nevezték a Vénuszt is (1965: 52). A csillogó Vénuszra utal, és nem egy üstökösre, ami füstölöghet. A mexikóiak használták e metaforát. A füstölgés talán tükrözıdést jelent.

Magyarázat Ez az ének olyan lapon található, ahol egy másik is szerepel, a 15. Ének, melynek bevezetıje lehet. (1) … útján, ha eljönnének a fájdalmas napok. (lásd 6. Ének címmagyarázat) Ez a két sor nem kapcsolódik a szöveghez. Talán valamelyik ének vége lehet. (2) Fehér fejő vadgalamb (Zenaida asiatica) (3) Ceibafa (világfa, életfa, yaxché; kapokfa, gyapotfa, pamutfa – Ceiba pentandra) árnyékában található a paradicsom, melynek gyümölcse szolgált táplálékul az elsı embereknek. A világ négy sarkában és középen helyezkedik el és égtájakat jelöl. A maják szent fája az eget és a földet köti össze. (4) Piroshátú csiröge vagy vörösszárnyú gulyamadár (charretero, Angelaius phoeniceus richmondi) (5) Geococcyx velox pallidus (6) A sinsonte vagy centzontle énekes vagy amerikai gezerigó (Mimus polyglottos). Eredeti nahuatl neve zenzontlatolli. Képes utánozni a többi madár hangját, sıt az ember füttyentését és a

NYELVVILÁG

IRODALOM

60 18 19 20 21 22

között? Ha ilyenek ık pirkadatkor: fenségesek! Gondolataikban csak dalok s játékok!

macska nyávogását is. (7) Colebil jelentése a Motul szótár szerint aszszony vagy szolgák, rabszolgák úrnıje; ma Szőz Mária neve, de a spanyolok elıtti idıkben fontos nıi istenség lehetett. Yum-Ku férfi isten maga a Nap, míg Colebil valószínőleg a Hold. (8) Yucatáni kardinálispinty (Cardinalis cardinalis yucatanensis) (9) Fekete torkú kántokmadár (chinchinbacal, Euphonita affinis) (10) Általában a kolibri a Napmadár, de itt a Holdnak felel meg, vagy legalább egy nıi istenségnek.

IV. Elbeszélések 3. Ének Az év mérge a húsz fekete nap H’vayah-Yaab-T’kaal-Kin-Ek 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

A sírás napjai, a rossz dolgok napjai. Szabadon jár az ördög, a poklok (1) nyitva állnak, nincs jóság, csak gonoszság, jajgatás és sírás. Eltelt egy teljes év, az itt nevezett év. Eljött újra a névtelen húsznapos idıszak, a fájdalmas napok, a gonoszság napjai a fekete napok! Nem világít Hunabku (2) szemeinek szép fénye földi gyermekei számára, mert ezen napokon mérik fel minden ember, férfiak és nık, kicsik és felnıttek, szegények és gazdagok, bölcsek és tudatlanok, Ahaucanok (3) és Ah Kulelek (4) Batabok (5) és Naconok (6), Csakok (7) Chunthanok (8), Tupilok (9) földi vétkét. Ezen napokon mérik fel minden ember bőnét; mert eljön

NYELVVILÁG

Magyarázat A Nap- vagy civil naptár utolsó 5 napját végzetes vagy baljós napoknak vélték, ezért ezek a név nélküli napok. Itt 20 nap szerepel, ami a tudatlan másoló figyelmetlenségébıl fakad. (1) A maja világképben 13 égi és 9 alvilági (pokol, Xibalbá vagy Metnal) szint van.

(2) Hunaphú (1-Ahau) a teremtı ikrek egyike

(3) Elıkelı papi tisztség. (4) A politikai vezetésben alacsony rangú funkcionárius. (5) A spanyolok kacikának, elöljárónak hívták. (6) A háborúkban és az ünnepeken kapitányi rangja volt. (7) A legfıbb istenek nevei, pl. az esıé, akik négyen vagy öten voltak. Ugyanakkor chacnak

IRODALOM 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47

az idı, amikor ezen napok jelzik majd a világ végét. Ezért könyvelik el itt e földön minden ember bőnét. Hunabku ezeket egy nagy edényben (10) győjti, mely a termiták (11) fészkének sarából és itt e földön az emberek gonoszság okozta könnyeibıl készül. És ha majd csordultig telik az edény … 5. Ének

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29

Szükségessé vált szerfelett, hogy mérni lehessen, hány év vagy katun (1) idı telt el azóta, amikor még e településeken [éltek] nagy és gazdag emberek, azok, akik a régi települések (2) falait emelték, s amit ma is látunk Sabana (3) Provinciában; mindezen települések térben szétszóródott [épületeit] láthatjuk most itt és ott kiemelkedni a magas hegyekben (4). Hogy mi a jelentıségük itt a falvakban, elmondjuk; a jelentésük, a jel, melyet ma látunk, s melyrıl tudunk, mert nap mint nap az egek (5) közepén látjuk, s melyrıl a falvainkban lakó

61

hívtak bizonyos funkcionáriusokat is, akik kisegítı vallási szerepet kaptak. Landa szerint a chacok négy idısebb választott férfi volt, akik a ceremóniát vezetı papot segítették, hogy jól és zökkenımentesen vezesse az ünnepet. (8) İk alkották a falu, a közösség tanácsát. (9) A Motul szótár szerint törvényszolga. Azok a funkcionáriusok voltak, akik a közrendre vigyáztak és a közigazgatásban kisebb feladatokat végeztek. (10) Kis ceremoniális edény (homa), a tökfa (jícara, Crescentia cujete) termésébıl készül. Itt sarat is említenek, ami valószínőleg egyik fajtája lehet. (11) Nagyon gyakori madár a Yucatán-félszigeten. Magyarázat Ez a 10. Ének címe; de a vers címe ismeretlen.

(1) 1 katun=20 év (tun jelentése kı, kal=20) a Nap-naptár szerint, vagyis katun=20 tun (A katunok számlálása az ún. rövid számlálás, azaz u kahlay katunob) (2) Mayapánt 1441-ben lerombolták. Valószínőleg ez a tény a maja civilizáció utolsó korszakát, végét jelentette, mivel ekkor már tolték-csicsimék kultúra volt jelen a térségben. (Barrera Vásquez) Megállapítása bizonyos vonatkozásaban vitatható, de ennek nem itt a helye. (3) Chakan=Sabana, ami egy provincia vagy törzsi terület. Bizonytalan határokkal és kiterjedéssel. Mérida benne van, de északon nem érte el a tengert, sem keleten Tixcocobot, sem délen Mayapánt. Nyugaton Ah Canul provinciával szomszédos, melyhez Dzitbalché is tartozott. (4) Valójában nem hegyekrıl van szó, mert Yucatán északi része egy diszkoszhoz hasonlítható lapos vidék, hanem a piramisokról. Izamalt – a Dombok Városát – piramisai miatt nevezték így el.

NYELVVILÁG

IRODALOM

62 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42

idevaló emberek, a földjeinkrıl származó régi emberek nekünk beszéltek. Szándékunkban biztosak vagyunk, hogy le tudjuk olvasni mindazt, mi a horizonttól a meridiánig az ég arcán látható, amint beköszönt az este. Így tehát hajlunk … 9. Ének

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

(5) Egek, mert a maja világban a 9 alvilági szint mellett 12 égi szint is volt.

Magyarázat

Fohász Cit Bolon Tunhoz, melyet a Tudós Cit Bolon Tun a gyógyítás istene, azaz 9mond el minden uinalkor Drágakı Cit; bolon jelentése kilenc, ami a Paay-Chi H’ziit-H’bolom-T[v]m Vinalte-H’miatz fontos, nagy, tökéletes, szent, számos stb. jelzınek felel meg. Tun=drágakı. Más Az orvos doktor istenek is lehettek a gyógyítás istenei, pl. havi fohásza, Itzamná, Ixchel, mert egy-egy isten több hogy az erdıkben legyen funkciót is betöltött. Uinal: 20 nap, azaz 1 pomolche (1), beec (2) maja hónap ..… (3) (1) Jatropha gaumeri Greenm, kutyatejféle, serkedjen ki a földbe ültetett fontos szerepet töltött be a maja bacalche (4), bohom (5) orvoslásban. Gyógyító hatású fa, melynek úgy keleten, mint északon törzse áttetszı színő latexet tartalmaz. úgy délen, mint nyugaton. Sebek, bırbetegségek gyógyítására Az egek változásának négyes használták. elágazásánál jön, ahol (2) Ehretia tinifolia, a borágófélék családjába a gyékényház található, melyben tartozik. A méhészek kedvelik, mert kiváló a tudós Hunab’ku kormányoz, nektárt termel. Fájából bútort készítenek. az, aki emlékszik az emberre, İrölt kérgét sebek lezárására használják. hogy mily nehéz e földön (3) Tikal-Tikal-O-Hom szerepel az eredeti annak az élete, szövegben, de a fordító (B. V.) nem ismer aki a tanulás buzgalmának ilyen nevő növényt, és az is valószerőtlen, szeretné átadni magát. hogy Tikal városára utaljon. Valószínőleg És hogy itt a földön hibás átírás következménye. egészséget ad, mert (4) Bourreria pulchra, ez is borágóféle. Endeı a tőz, a víz, a levegı, a föld mikus gyógynövény a Yucatán-félszigeten. Ura, e világ Kérgét benedvesítve használták a vérzés s minden megszüntetésére. általa készített (5) A Cordia gerascanthus, C. alliodora az érdolog Ura. deslevelőekhez tartozik. Sokoldalú gyógyHunabku Úr az, növény. Gyógyhatását tüdıbetegségre, seaki a jót és a rosszat bek forradására hasznosítják. Latexe idegea jók és a rosszak között ket gyógyít. İrölt magjával bırbetegsészétosztja. geket kezelnek, de alkalmazzák köhögésre, Mert ı adja gyomorpanaszokra, lázcsillapításra, és epifényét lepsziát csökkentı hatása is van.

NYELVVILÁG

IRODALOM 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41

a földnek; mert ı az Ura minden keze alatt lévı dolognak, ilyen a nap és a hold; ilyen a füstölgı csillag (6) mely olyan, mint az egek fénylı virága (7); ilyenek a felhık és az esık; ilyen a villám és a legkisebb légy; ilyenek a madarak és más állatok, ilyen … 10. Ének

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33

63

(6) Ez a Vénusz, amely a túlvilágból jön elı, ezért van felvértezve a halál istenének káros hatásával is. (7) Ez is Vénuszra utaló jelzıs szerkezet.

Magyarázat

címnek semmi köze ehhez az énekhez. A másoláskor cserélhették el. Részben a 3. és az 5. Énekhez kapcsolódik. Hozzád jövök ember elmondani neked, miért itt e vidéken (1), (1) Az egész maja területre utal, vagy csak itt a La Sabanán (2), arra, ahol az Énekek születtek. Peten itt ıseink óriás embereinek (3), jelentése sík és kerek, vagy diszkosz alakú. de a púposoknak (4) is Északon bármely magaslatról Yucatán ez a földjén, utóbbinak látszik. Peten lehet sziget vagy amikor még egyetlen ember régió neve is. Petén Itzá például egy ismert sem érkezett ezekre sziget, míg Petén régió Dél-Yucatán a földekre, mint amilyenek mi vagyunk, (Guatemala) területén található. már sokkalta (2) Chakan=Sabana, ami egy provincia vagy korábban törzsi terület. Bizonytalan határokkal és itt sétált kiterjedéssel. Mérida benne van, de északon X Ah Chaa Paat (5), nem érte el a tengert, sem keleten akinek összesen hét kiálló Tixcocobot, sem délen Mayapánt. Nyugaton feje volt, Ah Canul provinciával szomszédos, akit rögtön észrevettél melyhez Dzitbalché is tartozott. ha keresztezte utadat, (3) Még ma is úgy tartják, hogy Yucatán úthogy felfaljon téged, jain feltőnik idınként egy uauapach-nak és neked nevezett óriás. rosszat (4) A legenda szerint az uxmali törpe – a hıs okozzon, ha mítoszának egyik változata –, aki nem érted azt, természetellenesen született, s csodákra volt mit tıled kérdez. képes. Néhol csak egyszerő isten az Uxmali De itt van, Törpe (Huitzilopochtli). Máshol csak eljött a nap, ikrekként ismert, mint Hunaphú és s volt valaki, Ixbalamché a Popol Vuhban. Valójában ki válaszoljon neki, púpos emberrıl van szó és nem törpérıl, de amikor ahogy azt helytelenül Uxmal városának meghallotta ıt, legendájában fordítják. A pokomchí és a haragra gerjedt, cakchiquel szótárban (e nyelveket mert az, aki Guatemalában beszélik) jelentése a választ megadhatja neki „csodálatos”, de ez Yucatánra nem

NYELVVILÁG

IRODALOM

64 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43

arra, amit megérteni és válaszolni tett fel neki, az csak Ah Chaa Paat lehet, aki megértette és válaszolt neki. Ezért súlyos gonoszságot eszelt ki, amit azért ad, hogy megértsék és válaszoljanak, mert becsapta ıt az, ki válaszolt neki. 12. Ének Az öregember eloltása a hegyen Kiiliiz-Tvvp Yok-Vitz

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33

A nap az égi lejtıkön hanyatlik le nyugaton; [megszólal] a tunkul (1), a csigakürt és a zacatán (2) és megfújják az éneklı jícarát (3). Mindenkit kiválasztanak … megjöttek. Majd ugrándozva járulnak a popolna (4) elé, [ahol maga] Ahau Can (5) [is van]. Ugyancsak ott vannak a Holpop (6) és a Chakok (7), s Ah Kulel Úr és segédei. Megérkeztek a zenész-énekesek, a komédiások, a táncosok a kígyóemberek, az artisták a púposok és a nézık. Mindenki eljött Ahau Can Úr mögött a falu terének közepén rendezett szórakozásra. Ahogy a nap sugarai az égi lejtıkre (8) kezdenek behatolni, ez a megfelelı pillanat elkezdeni … … kopál (9) … Az Ég Ura kapja a tőz füstjét, hogy megcsípje vele Nap Úr arcát. Gyerünk, gyerünk a Ceiba (10) törzséhez; helyezzük el az újévi csereadományokat (11). Már elmúltak a fájdalmas napok (12). Győljünk össze a faluban; menjünk, állítsuk fel a falutól keletre a hegyen az Öreg Tőzfogadó faoszlopát. Hozzátok el az új dolgokat;

NYELVVILÁG

érvényes. (5) Señor Escolopendra, Szkolopendra Úr (százlábúféle): Mexikó és Közép-Amerika népeinek vallásában is megtaláljuk, ahol fontos szerepet töltött be. A kódexekben is ábrázolták. A maják híres Chilam Balam címő könyvében is találunk egy ilyet: Ah Uuc Chapat, azaz 7-Szkolopendra Úr mindig valamilyen szerencsétlenséghez kötıdik. İ a hétfejő szörnyeteg. Magyarázat A régi mexikóiak között a tüzet öregember ábrázolta. İ volt Huehuetzin, jelentése: öreg. A yucatáni maják minden évben megünnepelték az új tőz ünnepét az 5 haszontalan nap elmúltával. Ezzel kezdıdött az újesztendı Poop hónap elsı napján. A cím a tőz eloltásának ceremóniájára utal az utolsó 5 nap kezdetekor. (1) fából készült ütıs hangszer (2) hangszer (talán egy dobféle lehet) (3) vagy güira (Közép-Amerika) a tökfa (Crescentia cujete) termésébıl készült edény. Xicalli (nahuatl): csokoládéivásra szolgáló kis edény. Hangszerként egy hosszú és vékony üreges rúdra, trombitafélére emlékeztet. (4) a falu közösségi háza (5) lásd 1. Ének 11. pont (6) lásd 1. Ének 9. pont (7) A 4 esıisten mintájára a 4 hivatalnok neve, akik a Naconnak segítettek. (8) horizont (9) Protium copal: fa, melynek gyantájából füstölıt készítenek (10) Ceibafa (világfa, életfa, yaxché; kapokfa, gyapotfa, pamutfa – Ceiba pentandra) árnyékában található a paradicsom, melynek gyümölcse szolgált táplálékul az elsı embereknek. A világ négy sarkában és középen helyezkedik el, és égtájakat jelöl. A maják szent fája az eget és a földet köti össze. Árnyékában fontos ceremóniákat tartottak áldozati felajánlásokkal.

IRODALOM 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47

s minden régit dobjatok el. Isten Úr megengedte, hogy itt e faluban vészeljük át a rossz napokat, mert új napok jönnek új uinálok (13), új évek új katun (14), hogy a katunhoz kiteljesedjen egy újabb húszéves idıszak. Tegyünk egy új [évet] lezáró követ a falu bejáratához. (15) Keressünk egy fehér követ (16), hogy jelezze … hogy újabb év telt el …

65

(11) áldozati ajándék (12) A Nap-év utolsó 5 haszontalan napja.

(13) Uinal: 20 nap, azaz 1 maja hónap (14) 1 katun=20 év a Nap-naptár szerint, vagyis 1 katun=20 tun=20 év

(15) Szokás szerint az évek számlálására követ tettek egymásra, amíg húsz össze nem jött. Nakuk Pech számolt be arról, hogy 1517-tıl, a spanyolok érkeztétıl abbamaradt a katunok számlálása és a kövek emelése Cusamil (ma Cozumel) szigetén. (16) A fehér kövek mővészien kifaragott kövekre utalnak. Sanchez Aguilar (1892) írja, hogy „négyesével jöttek az évek, amíg 5 nem lett belıle (5x4=20), amikor egy megmunkált követ tettek egy másikra, melyet korábban mésszel és homokkal rögzítettek a templomok vagy a papok házának falára.”

Felhasznált irodalom Barrera Vásquez (1965): El libro de los Cantares de Dzitbalché, magánkiadás, Mérida Barrera Vásquez (1965): Libro de los Cantares de Dzitbalche, Instituto Nacional de Antropología e Historia, México Barrera Vásquez, Alfredo (1980): Diccionario maya Cordemex, Maya-Español, Español-Maya, Ed. Cordemex, Mérida Díaz del Castillo, Bernal (1984): Historia verdadera de la conquista de la Nueva España, Casa de las Américas, La Habana, tomo I-II. Freidel, D.-Schele, L.-Parker, J. (1999): El cosmos maya, Fondo de la Cultura Económica, México, D.F. Garza, Mercedes de la (szerk.) www.bibliotecayacucho.gob.ve: Literatura maya, Gobierno Bolivariano de Venezuela, Ministerio del Poder Popular para la Cultura, Nº 57.(letöltés ideje: 2013. január 28.) Granados, Rogelio Alfonso (szerk. 1974): El autor y su obra: Los Mayas, Ed. Pueblo y Educación, La Habana Gutiérrez Solana, N. (1985): Códices de México, Ed. Panorama, México, D.F. Kéri András (2003): A maják titkai, In. Indiánok világa II., Anno Kiadó, Budapest Kéri András (1999): Mayab, a maják országa, Laude Kiadó, Budapest Kéri, András (2013): El pensamiento geográfico y su relación espacio-tiempo en los sistemas de almanaques mesoamericanos, 325. o., kézirat Knórozov, Yuri (1963): La escritura de los indígenas maya, Ed. Progreso, Moscú Kuzmicsev, V.A. (1973): A maja papok titka, Kossuth, Budapest Martin, Simon – Grube, Nicolai (2010): Maja uralkodók krónikája, Móra Könyvkiadó, Budapest

NYELVVILÁG

66

IRODALOM

Martinez Hernández, J. (1929): Diccionario de Motul, Ed. Mérida Mejía Prieto, J. (1984): Así habla el mejicano – diccionario básico de mexicanismos, Panorama Editorial, S.A., México, D.F. Pompa, Gerónimo (1975): Medicamentos indígenas, Ed. América, S.A., Miami, Florida, USA, 42. kiadás Proskouriakoff, Tatiana (1994): Historia Maya, Ed. Siglo XXI. México, D.F. Reyes, L.A. (2008): El pensamiento indígena en América, Ed. Biblos, Buenos Aires Yershova, Galina (1983): Lírica maya de la Antigüedad, América Latina, No. 7., július, 40-62. Zavala y Medina (1975): Vocabulario español-maya, Area Maya, Mérida Zavala y Medina (1974): Gramática Maya, Area Maya, Mérida www.mayas.uady.mx/articulos/jeroglificos.html

NYELVVILÁG

IRODALOM

67

Felhıatlasz: Egy „megfilmesíthetetlen” regény és filmadaptációja a könyv és a dialóglista magyarra fordításának munkálatai DR. WIESENMAYER TEODÓRA KVIK David Mitchell Felhıatlasz1 címő regénye már 2004-ben megjelent, de széles körben csak 2012-ben vált ismertté, amikor azonos címmel filmet készítettek belıle. A „megfilmesíthetetlen” jelzıvel maga a szerzı illette regényét – ennek okát elsısorban a könyv különleges felépítésében látta –, de a három kiváló rendezı-forgatókönyvíró, Tom Tykwer, Andy Wachowsky és Lana Wachowsky munkája láttán Mitchell már csak félig tartotta igaznak korábbi véleményét. Magyarországon a könyv egy idıben jelent meg a filmmel, a két alkotás fordítási és szinkronmunkálatai nagyjából egyszerre zajlottak. A Felhıatlasz magyar kiadásának szerkesztıjeként, valamint a film szinkronmunkálatainak szakértıjeként részt vettem a két változat nyelvezetének alakításában és összehangolásában. Sajnos manapság nagyon ritka, hogy egy könyv és a belıle készült film magyar változatának készítıi nyelvi szempontból egyeztetnék a szöveget, mivel ez egyrészt rengeteg idıt és energiát, másrészt pedig nagyfokú kompromisszumkészséget igényel – mindezt ráadásul a sürgetı határidık szorításában. A Felhıatlasz kapcsán további nehézségeket okozott, hogy a könyvet hat fordító ültette át magyar nyelvre, így a film dialóglistájának fordítójával2 együtt hét ember munkáját kellett összefésülnöm. Cikkemben kétféle fordításról lesz szó. Az elsı részben azt vizsgálom, hogyan és milyen mértékben sikerült a filmeseknek átültetniük a regény fıbb mozzanatait és mondanivalóját, vagyis hogy milyen eszközöket használ a filmadaptáció – amely már önmagában is egyfajta fordításnak tekinthetı – a regényben található kapcsolatrendszerek érzékeltetésére. Ezek után a számunkra talán még ennél is érdekesebb, csak a magyar közönséget érintı fordítási különlegességekrıl, érdekességekrıl fogok írni, arról, hogy milyen esetekben hangolható össze két mővészeti ág igen eltérı nyelvezete, eszközkészlete, és hol van az a pont, ahol már nem lehet átlépni a mőfajok sajátosságainak a határát. A könyv Matrjoska-baba szerkezete David Mitchell a regény megfilmesítésének legnagyobb nehézségét a könyv Matrjoska-baba felépítésében látta (Spines 2012). A könyvben hat – idıben és térben egymástól távol esı – történet bontakozik ki. Az elsı, Adam Ewing csendes-óceáni naplója egy 1850-ben keltezett írás, amelyben egy nótárius számol be hajóútjáról. A napló a felénél megszakad, és Levelek a kastélyból címmel egy újabb, 1931-es keltezéső episztola kezdıdik, jelesül egy zeneszerzı beszámolója igaz barátjának és szerelmének egy Belgiumban élı, neves, öreg komponistánál töltött idıszakról. Ez a történet is félbeszakad, és átadja a helyét egy Fél életek – Az elsı Luisa Rey rejtély címmel ellátott, az 1970-es években Kaliforniában zajló kriminek. A krimit természetesen a legizgalmasabb résznél szakítja félbe az a napjainkban, egy angliai nyugdíjasotthonban játszódó ironikus elbeszélés – Timothy Cavendish rettenetes megpróbáltatásai –, amely a kötet leghumorosabb írása. De szegény Timothy fogva tartása miatt is még jó darabig izgulhat az olvasó (hacsak izgalmában nem lapozza át a közbeesı két történetet), mert a könyv rögtön ezután a jövıbe és a Távol-Keletre röpíti el, egy olyan világba, ahol fabrikánsok (azaz klónozott emberek) szolgálják ki és – amint azt 1

A regény eredeti címe Cloud Atlas. Magyar nyelvő fordítása 2012-ben jelent meg a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában, hat fordító közremőködésével. 2 A film dialóglistáját Pataricza Eszter fordította.

NYELVVILÁG

IRODALOM

68

Katekizmusuk Elsı Tétele diktálja – tisztelik a fogyasztókat. Szonmi~451 oriszon-tanúsága egy kihallgatás jegyzıkönyve, amelyben egy fabrikáns számol be életérıl, és amelyet az Összeomlás utáni világban élı völgylakó, Zakri meséje – A Loccsogó-gázlónál, meg ami utána jött – szakít meg. Ez utóbbi elbeszélés megosztatlanul alkotja a könyv középpontját, és miután lezárul, sorra visszatérnek az elızı történetek: elıbb Szonmi beszámolójának olvashatjuk a második felét, ezután jön Cavendish elbeszélése, a krimi befejezése, Frobisher (a zeneszerzı) utolsó levelei, és végül az elsı rész központi alakjának, Adam Ewingnak a naplója zárja le a könyvet. A hat rész – annak ellenére, hogy idıben és térben elkülönül – szorosan összefonódik. Akár alcímként is értelmezhetjük a Felhıatlasz tételmondatát: MINDEN ÖSSZEFÜGG. Az összefüggések, keresztutalások, visszatérı motívumok hálózata akkor a legizgalmasabb, ha azt az olvasó maga fedezi fel, ezért most csak néhányról teszek említést – részben azokról, amelyek összefüggésben vannak a filmadaptációval, részben pedig olyanokról, amelyek rejtve maradtak a kizárólag a filmet ismerı közönség számára. Elıször érdemes magát a könyvet megvizsgálni, hiszen abból született a film forgatókönyve; ez volt az alapmő, amelyet „a film nyelvére” kellett lefordítania Tom Tykwernek és a Wachowsky testvéreknek. Fentebb volt már szó arról, hogy Mitchell egy interjúban Matrjoska-baba szerkezetőnek nevezte a regényt. Ez a szimbólum egyfajta metafikciós elemként is megjelenik a könyvben, elıször Vyvyan Ayrs zenemőveként (Matrjoskababa-variációk), majd a Szonmi epizód vásári forgatagában, ahol az egyik látványosság Madam Matrjoska és Állapotos Embriója, de a könyv szerkezetére való legtisztább utalásra csak a regény utolsó harmadában kerül sor Isaac Sachs elmélkedései során. Az atomfizikus többek között az alábbiakat jegyzi le a repülıútja során: Az idı egy modellje: a pillanatok színesre festett Matrjoska-babáinak végtelen sorozata, minden rétegét (a jelent) egy újabb réteg zárja magába (az elızı jelen), én ezeket valóságos múltnak nevezem, amit azonban virtuális múltnak látunk. Az a baba, amely a jelent testesíti meg, a még be nem következett jeleneket foglalja magába, és ezt én a valóságos jövınek nevezem, miközben mi csak a virtuális jövıt látjuk. (Mitchell 2012: 441)3 A regény felépítésénél azonban lényegesen érdekesebb kérdés az, hogy a szerzı hogyan főzte egymásba a hat történetet. Robert Frobisher az idıs zeneszerzınél, Vyvyan Ayrsnél való vendégeskedése során véletlenül talál rá a könyvként is kiadott naplóra, amelyet Adam Ewing körülbelül 80 évvel korábban írt. Frobisher a barátjának, Sixsmithnek címzett leveleiben ír a könyvrıl, majd ezeket a leveleket Luisa Rey találja meg és olvassa el az 1970-es években. Luisa története kéziratként bukkan fel a hirtelen népszerővé vált kiadó, Timothy Cavendish irodájában. Timothy megemlékezéseinek megfilmesített változatát Szonmi nézi meg titokban – nemcsak a fabrikánsok, hanem a tisztavérőek számára is tiltott a hozzáférés bármely, a múltat ismertetı anyaghoz. Az Összeomlás utáni népek istenként imádják Szonmit, és Zakri, a kecskepásztor a Bölcselıdök oriszonján pillant bele Szonmi tanúvallomásába. Adam Ewing naplója azért szakad meg, mert Frobisher példányának hiányzik a másik fele – a könyv második részében lezárul a napló, mivel idıközben az ifjú zeneszerzı megtalálta a könyv másik felét az ágya alatt. Timothy Cavendish is megkapja a Fél életek kéziratának befejezését, és a film megtekintése közben letartóztatott Szonmi utolsó kívánsága az, hogy megnézhesse a Cavendishrıl szóló film végét. Mivel a film készítıi kénytelenek voltak más eszközökhöz fordulni a hat cselekményszál kibontakoztatásához, a 6-os szám sem jelenik meg olyan hangsúlyozottan, mint a regényben. A filmben csak Frobisher zenemőve, a Felhıatlasz szextett utal a mő hat szólamára, a hatféle hangszínre. Egyébként valóban létezik egy Felhıatlasz címő, zongorára írt, három tételes zenemő. Megalkotója a híres japán avantgarde zeneszerzı, Toshi Ichiyanagi. Mitchell a címe miatt vásárolta meg a hanglemezt, ez inspirálta a könyv megírására. A filmben Felhıatlasz szextett címmel egy 3

Bajtai Zoltán fordítása.

NYELVVILÁG

IRODALOM

69

másik, sokkal lágyabb és „emészthetıbb” zene szól, Tom Tywker, Johnny Klimek és Reinhold Heim kompozíciója. Valójában ez nem szextett, nem az a mő, amelyet a regénybeli szerzı, Robert Frobisher a következıképpen fest le (e mondatok természetesen magára a regényre is vonatkoznak): Szextett egymást átfedı szólóhangszerekre: zongora, klarinét, cselló, fuvola, oboa és hegedő; mindnek megvan a maga sajátos kifejezésmódja, hangsora, hangszíne. Az elsı tételben a szólók sorra megszakítják egymást, a másodikban pedig sorra befejezik megszakított szólamukat. (Mitchell 2012: 500)4 Frobisher zenemővének felvételét Luisa Rey hallgatja egy lemezboltban az 1970-es években, és gondolatban ezekkel a szavakkal illeti: „Ez a muzsika ısi, áradó, kísérteties, hipnotikus… meghitten ismerıs.”5 (Mitchell 2012: 459) Az amerikai zeneszerzı, Alan Shockley szerint a zenét hallgató emberek ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy a zenét szavakkal társítsák, még akkor is, ha nem programzenérıl van szó (2009: 1). Mitchell a regényében tehát a Felhıatlasz szextett nemcsak a regény formájára utaló eszköz, hanem tartalmi elemekkel is bír. Cavendish megemlékezésében a felhıket a boldogság felé vezetı iránytőként értelmezi: „Mit nem adnék most az örökké állandó kimondhatatlan sosem változó térképéért? Hogy legyen, úgymond, egy atlaszom a felhıkrıl.” (Mitchell 2012: 419) Az Összeomlás utáni világban Zakri a felhıket bámulva a lélekvándorlásról elmélkedik: A lelkek úgy vándorolnak át a idın, mint a felhık a égen, namost, útja során a felhı alakja, színeárnya vagy nagysága megváltozik, de azér’ felhı marad, így van a lélekkel is. Ki tudja megmondani, honnan fújta ide a szél a felhıt, vagy kibe’ születik újra a lélek? Csak Szonmi, aki a kelet és a nyugat, a iránytő és a térkép, csak ı, a felhılelkeket ırizı atlasz tudja, jaja. (Mitchell 2012: 351) A Felhıatlasz zenemővön kívül a szextett szó a Cavendish epizódban a dzsesszt játszó kiszenekarra utal, a Szonmi epizódban pedig az Újévi Szeksztett az év végi mulatságokat jelenti. Visszatérve a hatos szám szimbolikájára, az sem véletlen a regényben, hogy a biztonsági ır hat éve volt szolgálatban a rendırségnél, amikor Luisa apja megmentette az életét, és miután úgy dönt, hogy visszavonul erdei faházába, a környékbeli boltos hat hónap pletykáit hat perc alatt mondja el neki. Cavendish erotikus álma után az idıpont megjelölése – hat óra – kettıs értelemmel bír (az ébredés után egyébként háttérzeneként „[a] főtéscsövek John Cage stílusában komponáltak” (Mitchell 2012: 418) – itt az író a Felhıatlasz zeneszerzıjére, Toshi Ichiyanagira utal, aki Cage tanítványa volt, és akinek stílusa a mesteréhez volt hasonlatos). A fent említett példákon kívül még számos esetben fordul elı a hatos szám, dátumokban, idıpontokban, és a figyelmes olvasó az atomfizikus Sixsmith nevét sem gondolja a véletlen mővének. A filmadaptáció: pointillista mozaik vagy fragmentált polifónia A könyv posztmodern felépítését, az intertextuális elemek sokaságát szinte lehetetlen a filmvásznon érzékeltetni. Mitchell a Wall Street Journal-ben a könyvének filmadaptációjával kapcsolatban azt írta, hogy az adaptáció is a fordítás egy formája, és minden fordításhoz hasonlóan az adaptációnak is valamilyen módon kezelnie kell a lefordíthatatlan elemeket. Ugyanebben a cikkében említi, hogy a könyvét egyfajta pointillista mozaikként filmesítették meg. A továbbiakban arról lesz szó, hogy a forgatókönyvíró-rendezık milyen technikákat alkalmaztak, hogy áthidalják a könyv sajátos felépítésébıl, valamint a számtalan intertextuális elem használatából adódó nehézségeket. 4 5

Falvay Dóra fordítása. Bajtai Zoltán fordítása.

NYELVVILÁG

70

IRODALOM

A film eleje zavarosnak tőnhet a regényt nem ismerı közönség számára, hiszen körülbelül félpercenként váltják egymást a térben, idıben, cselekményben, stílusban, nyelvezetben és számos egyéb szempontból egymástól eltérı jelenetek – látszólag nincs köztük semmi összefüggés. Számomra úgy tőnik, hogy ez a bevezetı, amelyben a rendezık felvillantják a hat cselekményszál egy-egy lényeges mozzanatát, olyan, mint egy zenekari nyitány, amelyben elhangzanak az utána következı nagyopera vezérmotívumai, majd felgördül a függöny, és a nyitányban elhangzott dallamfoszlányok sorra kidolgozásra kerülnek. Egyvalamit azonban hamar észrevesz a beavatatlan nézı is: a film szereplıi a látszólag összefüggéstelen jelenetekben újra és újra feltőnnek más-más szerepben. Ennek a jelentısége a film cselekményszálainak kibontása során tudatosul a nézıben, és az apró részleteket összerakva a film végére összeáll a mozaik. Mitchell egy képzımővészeti, a pointillista mozaikra utaló hasonlattal próbálta érzékeltetni az adaptáció felépítését, de véleményem szerint ennél jóval pontosabb (és a Felhıatlasz szextett eredeti mőfaját tekintetbe véve találóbb) leírást ad egy többszólamúságra utaló zenei hasonlat. Werner Wolf az irodalmi többszólamúság kérdésével foglalkozva alkalmazta a fragmentált polifónia fogalmát olyan irodalmi mővekre, amelyekben az író egymással párhuzamosan zajló cselekvéseket akar érzékeltetni (1999: 21). Egy regény – mőfaji sajátosságaiból eredendıen – egyszerre csak egy cselekményt tud ábrázolni, de ha gyors egymásutánban, oly módon, mintha egy zenei harmóniát felbontva játszanánk, váltogatjuk az elemeket (legyen az párbeszéd vagy leírás), akkor az a szimultaneitás érzetét kelti az olvasóban. A Felhıatlasz filmváltozatának készítıi is hasonló technikát alkalmaztak.6 A film, mivel nem követi a kronologikus sorrendet, azt sugallja, hogy minden egyes idısíkban egyazon valóság eltérı változatai vannak. Ezt a képzetet jól érzékeltetik a jelenetek közötti átkötések. Például Zakri megígéri a bölcselıd asszonynak, hogy elvezeti az ördög kapujához, majd a kép átvált egy másik idısíkra, ahol épp szegény Cavendish-t teszik le megpróbáltatásai színhelyének, a nyugdíjas otthonnak a kapuja elıtt – ami szintén az ördög kapujának nevezhetı. Ez után nyílnak meg a tolóajtók Szonmi új lakásában, amely késıbbi letartóztatásának színhelye lesz. A film jelenetei közötti átkötésekre szintén jó példa a segítségkérı telefon: elıbb Sixsmith hívja az újságíró Luisát az éjszaka közepén a veszélyes atomreaktorról szóló jelentés kapcsán, majd a kép átvált Cavendish-re, amint titkárnıjét hívja, hogy pénzt kérjen a zsarolói számára. Timothy Cavendish bátyja, nem felejtve öccse futó kalandját feleségével, egy „jó kis rejtekhelyet” ajánl neki, majd rögtön ez után láthatja a nézı, amint Autua, a szökött moriori rabszolga elıbújik rejtekhelyérıl Adam Ewing hajókabinjában. Szonmi, letartóztatói elıl menekülve, Hae-Dzsu Im segítségével egy épületek között kifeszített pallón próbál átkelni, mialatt egy másik térben és idıben, a Csendes-óceán hullámait hasító szkúneren Autua mássza meg az árbocot, hogy leengedje a tatvitorlát – ı is az életéért küzd, mert ha nem sikerül bebizonyítania rátermettségét a kapitánynak, azt, hogy hasznát vehetik a fedélzeten, akkor potyautasként a tengerbe dobják. A filmben a párhuzamos cselekvések bemutatására számos példa van. Mindegyik egy más és más idısíkban történı variáció egy adott témára. A film végén variációkat láthatunk arra, miként mentik meg az emberek egymás életét: az együgyőnek tőnı, bambán maga elé meredı Mr. Meek egyszer szól, de azzal szökevény nyugdíjas társai bırét menti meg a film talán leghumorosabb jelenetében; Luisa Rey annak a Joe Napiernek köszönheti életben maradását, akit korábban apja mentett meg egy gránáttól; Autua azzal viszonozza megmentıjének, Adam Ewingnak korábbi cselekedetét, hogy megakadályozza Dr. Goose-t abban, hogy a nótáriust megmérgezze; és így tovább. A térben és idıben egymástól távol élı emberek közötti kapcsolatot a Felhıatlasz rendezıi elsısorban úgy érzékeltetik, hogy egy-egy színész akár öt karaktert is alakít, azt sugallva, hogy az azonos színészek által játszott karakterek egymás reinkarnációi. Egyes esetekben van összefüggés 6

A regény és a film szerkezete közötti legfıbb különbség az, hogy míg a regényben a hat történet két részre oszlik, a film az egyes történeteket tucatnyi jelenetre szabdaltan tárja elénk.

NYELVVILÁG

IRODALOM

71

a karakterek jellemvonásai között, máshol nincs. Tom Hanks például egymástól nagyon eltérı karaktereket játszik, az egyszerő kecskepásztortól kezdve a jószándékú atommérnökön át az álorvosig, aki némi haszon reményében akár ölni is képes. A filmben inkább a kizárólag negatív jellemvonásokkal felruházott karaktereket játszó színészek más-más szerepekben való felbukkanása mutat következetességet: Hugo Weaving bérgyilkost, az Egyvélemény kivégzıosztagának tisztjét, a hírhedt Noakes nıvért (aki még a testi fenyítés alkalmazásától sem riad vissza, ha a nyugdíjas otthon lakóinak fegyelmezésérıl van szó), Adam Ewing rabszolgatartást pártoló apósát és az ördögöt játssza. Hasonlóképpen, Hugh Grant egyrészt egy 1970-es évekbeli atomerımő vezérigazgatója (aki annak ellenére, hogy tisztában van az új reaktor meghibásodásának lehetıségével, akár a nagyváros lakosságát is kitenné egy katasztrófának, hogy ezzel titokban az olajtársaság érdekeit szolgálja), másrészt, Cavendish bátyja szerepében, bezáratja öccsét az otthonba, az Összeomlás utáni világban pedig kona harcosként hidegvérrel gyilkolja a völgylakókat. Az azonos színészek által játszott karaktereket nem mindig lehet jellemük alapján egyértelmően pozitív vagy negatív hısök csoportjába sorolni, viszont apróbb összefüggések és hasonlóságok felfedezhetık az egymás reinkarnációjának tekinthetı karakterek között. Esetenként hasonló mondatok is elhangzanak tılük más-más szövegkörnyezetben (Jim Broadbent Vyvyan Ayrsként az ifjú zeneszerzıt, a hajó kapitányaként a szökevény Autuát utasítja, hogy bizonyítsa rátermettségét). A reinkarnáción túl egyéb jegyek is utalhatnak a szereplık közötti kapcsolatra: ilyen például az üstökös formájú anyajegy (Luisa és Adam Ewing vállán, Cavendish lábszárán, Frobisher derekán, Zakri fején), amely a filmben a vizuális eszközök hatására (például: ráfókuszálás) hangsúlyosabban szerepel, mint a könyvben. Az intertextualitás kérdését csak részben sikerült megoldania a filmeseknek. A film elején ugyan érzékelhetı, hogyan bukkan fel egyik mő a másikban (Ewing írja a naplót, amit Frobisher olvas, majd Sixsmithnek ír róla egy levélben), de a könyvre jellemzı, számos irodalmi – Shakespeare-tıl kezdve William Goldingon át Joseph Conradig – vagy egyéb mőfajú alkotásra való utalás, amit a könyvben fedezhet fel az olvasó, már nem kaphatott helyet a filmben. Ami viszont a Felhıatlasz címő zenemővet illeti, a mozifilm nézıi közvetlenül élvezhetik bizonyos jelenetek háttérzenéjeként, igaz, ez a mő nem azonos a könyvben leírtakkal. Azok a gondolatok, amelyeket Nietzsche A hatalom akarása címő könyve inspirált a regényben, kevésbé hangsúlyosak a filmben. Szó van ugyan alsóbb- és felsıbbrendőekrıl, erısekrıl és gyengébbekrıl, de a könyvben található eszmefuttatások és konkrét utalások7 elmaradnak. Mivel a regényben a hatalomról szóló részek olyan sokrétőek, hogy elemzésük és filmbeli esetenkénti felbukkanásuk bemutatása meghaladná jelen cikk korlátait, végezetül inkább egy olyan példát szeretnék megemlíteni, amely kiválóan érzékelteti, hogy a könyv – mőfajából eredendıen – mennyivel alaposabban tud egy-egy motívumot vagy témát kezelni. A filmben megtudhatjuk, hogy a fabrikánsok szappanlével táplálkoznak, majd az is kiderül, hogy a szappant valójában a szolgálatuk lejárta után meggyilkolt fabrikánsokból készítik (ld. Szonmi felismerése: „Önmagunkkal etetnek minket.”8). A filmben a szappan egy humoros jelenetben is felbukkan, jelesül amikor Noakes nıvér figyelmezteti Cavendish-t, hogy „[m]iután még új itt, nem etetem meg szappannal…”.9 Mitchell a regényben fokozatosan vezeti be ezt a motívumot. Elıször Frobisher kortyolgatja szappan íző teáját a vasútállomáson, majd az öreg zeneszerzı, Vyvyan Ayrs lidérces álmában jelennek meg a fabrikánsok,10 akik szappant ettek és ittak. Az otthonban Noakes nıvér csak azért nem mossa ki Cavendish száját, mert még új lakó, ám végül Cavendish kénytelen megadni magát az ottani szabályoknak és a szappanoperák különkiadásainak. A könyv Szonmi epizódjában a fabrikánsok 7

Például a Szonmiról szóló disztópiában az untermensch kifejezés Nietzsche Übermensch-ének tükrében kap értelmet. Pataricza Eszter fordítása. 9 Ibid. 10 Késıbb Cavendish a hasonló arcvonásokkal rendelkezı jegypénztárosok kapcsán megjegyzi, hogy nyilván ugyanabból az ıssejtbıl klónozza ıket a vasúttársaság, valamint azt, hogy Cambridge-ben „embereket klónoznak gyanús koreaiak számára” (Mitchell 2012: 188). (Czigányik Zsolt fordítása.) 8

NYELVVILÁG

72

IRODALOM

szappant esznek, majd szolgálatuk lejártával belılük fızik a szappant. A motívumot végül az Adam Ewing naplójában újra és újra felbukkanó mondat is hangsúlyozza: „A Gyenge eledel, mit Erıs kedvel.”11 A könyv fordításának és a film dialóglistájának összehangolása A fordítások összehangolása elıször a könyv fordítóinak munkájával kezdıdött. Mivel a könyvben rengeteg a keresztutalás, ugyanaz a karakter, mővészeti alkotás, tézis vagy egy-egy jellegzetes mondat bármikor újra felbukkanhat egy másik epizódban, fontos volt a különbözı fordítók által készített részek összefésülése. Munkám során a legszembetőnıbb eltérést a különbözı epizódokban felbukkanó korábbi vagy késıbbi epizódok címe jelentette: nem minden esetben fordították úgy az epizódcímeket azok a fordítók, akiknél csak utalásként jelent meg a cím, mint azok, akik az egész részt fordították. Sokszor egy-egy utalást is pontosítani kellett ahhoz, hogy az olvasót emlékeztesse az adott, egy korábbi részben is elhangzó mondatra. Olyan helyzet is adódott, amikor lábjegyzetben kellett lefordítani a latin mondatot ahhoz, hogy az olvasó biztosan ráismerjen a már magyarul elhangzottakra (a Szonmi epizódban Apisz jelkódja: „MERT VAN A TÁRGYAKNAK KÖNNYÜK”12; ez a mondat latinul egyben Frobisher búcsúlevelének utolsó sora: „Sunt lacrimae rerum.”). Miután a hat rész összefésülése megtörtént, a filmben elıforduló meghatározó lexikai elemeket vetettük össze a dialóglista fordítójával, Pataricza Eszterrel, valamint a film szinkronrendezıjével, Csörögi Istvánnal. A változtatások során igyekeztünk mindig a legtalálóbb elnevezéseket megtartani, így esetenként a filmesek alkalmazkodtak a könyvváltozathoz, és voltak esetek, amikor a dialóglista fordítójának volt találóbb a fordítása, és a könyv kéziratát módosítottuk, természetesen a fordítók beleegyezésével. Például így vette át a film a Gyönyörhév, Tisztavérőek és Egyvélemény13 kifejezéseket és az Ökölszendvics14 könyvcímet, a könyv pedig Pataricza Esztertıl az Arhívista elnevezést, igaz, más helyesírással (Archivista). Nem minden esetben született konszenzus: a könyv Szonmi epizódjának fordítója ragaszkodott a fabrikáns15 elnevezéshez, míg a filmben ezeket a teremtményeket klóntermékként16 említik. Mindkét fordításban refrénként ismétlıdnek bizonyos szavak, a filmben az „igazigaz”, a könyvben pedig a „jaja” és az „á-á”. Az eltéréseket nem kizárólag a fordítói preferenciák, hanem sok esetben a szinkron által szabott határok magyarázzák: például Sloosha helyett nem lehet Loccsogó-gázlót mondani, és hasonlóképp, a szájmozgás miatt nem lehet Catkin neve Barka. A már említett „A Gyenge eledel, mit Erıs kedvel”17 mondat a filmben úgy hangzik, hogy: „A gyenge préda, az erıs felfalja”.18 Szintén a szájmozgás miatt nem mindegy, hogy Mr. Meeks azt szajkózza-e, hogy „Tudom. Tudom!”19 vagy pedig azt, hogy „Így van! Így van!”.20 Elıször a könyvben átírtuk az utóbbit, hogy egyezzen a filmváltozattal, de késıbb elvetettük az ötletet, és visszajavítottuk, mert a szövegkörnyezethez találóbb az „Így van! Így van!”, ráadásul a „Tudom. Tudom!” nem illeszthetı be mindenhova. A könyvbéli Priorissza21 helyett a filmben javasasszony szerepel (akit Abbessnek hívnak), a könyvben a fogyasztói társadalom és az emberek mohósága Összeomláshoz vezet, míg

11

Borbás Mária fordítása. Lakatos István fordítása. (Vergilius: Aeneis, I. 462) 13 Polyák Béla fordítása. 14 Czigányik Zsolt fordítása. 15 Polyák Béla ezzel az elnevezéssel Philip K. Dick Szárnyas fejvadászának replikánsaira utalt. 16 Pataricza Eszter fordítása. 17 Borbás Mária fordítása. 18 Pataricza Eszter fordítása. 19 Ibid. 20 Czigányik Zsolt fordítása. 21 Hordós Marianna fordítása. 12

NYELVVILÁG

IRODALOM

73

a filmben Bukáshoz, a mozivásznon Bölcselıdök22 helyett Jövılátók látogatnak a szigetre, a könyvben csereberélnek, míg a filmben csencselnek és így tovább. Még egy érdekességet érdemes megemlíteni, egy apróságot, amelyet csak a könyv olvasói fedezhetnek fel, mivel az említendı karakter kimaradt a filmbıl: az eredeti, angol változat Macca Cluny nevő karakterét Hordós Marianna Szörpol Kluninak nevezte el, mivel Angliában Sir Paul McCartney ismert beceneve Macca. A könyv és a film nyelvezetének összehangolása elsısorban a szókincs területére korlátozódott, a regény hat epizódjának egyéb stílusjegyeit nem lehetett hasonló módon érzékeltetni a dialóglistában. A könyv elsı két epizódjának stílusa archaikus, ám ez annyira nem hangsúlyos a párbeszéden alapuló filmváltozatban, mint a hosszú leírásokat tartalmazó könyvben. Sıt, a Levelek a kastélyból esetében Frobisher filmbeli beszéde modernebb és egyben közvetlenebb nyelvhasználatra utal: barátját, Sixsmith-t tegezi, míg a könyvben írt leveleiben magázza. A Szonmi~451 oriszon-tanúsága címő epizód a könyvben nagyobb teret ad a fordítói fantáziának, ahol a fogyasztói társadalom számos vívmányát vagy akár hétköznapi jelenségeket is a szerzı az smsekre jellemzı összevont vagy tömörített szavakkal, valamint a márkanevekkel jelöli, például: VizReklámok, felsárga (napfelkelte), ford (autó), roleksz (karóra), disney (film).23 Sajnos az ehhez hasonló lexikai sajátosságok és stiláris jegyek nem jellemzık a dialóglista nyelvezetére. Mivel az epizód mőfaja sci-fi, a film készítıi elsısorban a látványra, az akciódús cselekményre, nem pedig a beszéd stílusára fektették a hangsúlyt. A legnagyobb eltérések a könyv és a film nyelvezete között a poszt-apokaliptikus részeknél találhatók. Itt egy kitalált nyelvjárást kellett átültetni magyarra, és a két fordító ezt különféleképpen oldotta meg. A regényben A Loccsogó-gázlónál, meg ami utána jött címmel ellátott rész meséli el, hogyan boldogul az emberiség a nagy Összeomlás (vagy Bukás) után, miután visszalépett fejlıdéstörténetének – és nyelvhasználatának – egy korai szakaszához. A fordító népiesnek hangzó nyelvjárást használt, de a szövegbe idınként belekevert a mai szlengben használatos (vagy éppen kitalált) szavakat, mint például „frankón”, „trekkelni”, „burkolni”, „cuckoffer”, a „baboa” szóval pedig hawaii hangzásra törekedett, hiszen a történet ott játszódik. A következı idézet az epizód elejébıl származik: A vén Georgie bá’ meg én többször tanálkoztunk, mint kellett vóna, meg nem tudni, ha megholtam, mit csinál maj’ velem a vicsorgó ürdünge . . . szóval ide még egy kis cupákot, és mindent elmondok a elsı tanálkánkró’. De jó, zsíros’s’szaftos darabot, á-á, ne a ropogósbó’ kínálgassál... A honokaai piacró’ trekkeltünk hazafelé, rongyos ruhába’, a bátyám, Ádám, meg Papa meg én, láp’s’mocsár utakon, a taligánk rúdja eltörött. Hamar utolért a este, ezér’ sátor’ütöttünk a Loccsogó-gázló déli partján, mer’ a Waipio napok óta tombolva nyelte a esıt, és megdagadt a tavaszi ár miatt. Loccsogó mocsaras de baráccságos föld, de a Waipio-völgyet a milijó madáron kívül más senki se’ lakta, ezér’ nem takartuk be se’ a sátrunk, se’ a taligánk, se’ semmit. Papa engem elküldött rızsét’s’tüzifát szedni, ı és Ádám meg a sátort ütötte fel.24 (Mitchell 2012: 275) A filmben többnyire párbeszédek vannak, a fordítónak tehát tömörebben kellett a nyelvi jellegzetességeket kifejezésre juttatnia. Itt a fordító egy archaikusabb nyelvezetet választott, egyéni szófordulatokkal tarkítva. Az alábbi párbeszéd a fıhıs és a javasasszony (a könyvben bölcselıd) között hangzik el:

22

Ibid. Polyák Béla fordítása. 24 Hordós Marianna fordítása. 23

NYELVVILÁG

IRODALOM

74 Meronym Zachry Meronym Zachry

161 162 163 164

Meronym

165

Zachry Meronym Zachry Meronym Zachry Meronym Zachry Meronym

166 167 168 169 170 171 172 173 174 175

Hogy smintség, Zachry? Egyformásan. /h/ Bánja, ha melléje szegıdöm? /eh/ Neej! De a kecskenép meg az énféle mogorvásos juhászok nem túl hogyhíjjákos természetek. /vkk/ Fogadja fıhajtásság bocsánatom, mer’ szólástalan betörtem a házába. Hınsajnálom. Megvót. Spongya rája. /h/ Zokonság venné, ha egy kitudjaki faggatózna a merrejárásáról? Csencseljünk…kérdésért kérdés. Méltányos. Sajdítom, hogy nem…varrni, fejni vagy terelni jött. Miért van itt? Egy vezetıt keresek. Vezetıt? Mihez? Mauna Szolba.25

A Zakri (vagy Zachry) jelenetekben nem lehetett volna összefésülni a film nyelvezetét a regényével, nemcsak a mőfaji jellegzetességek miatt, hanem azért sem, mert az már a fordítói stílust is lényegesen befolyásolta volna. Összegzés Ha egy regényt filmre adaptálnak, a közönség akaratlanul is összehasonlítja a két változatot, annak ellenére, hogy a két mővészet merıben eltérı eszközökkel dolgozik, másképp láttatja a „lényeget”. A verseny többnyire a könyv javára szokott eldılni, elsısorban azért, mert a könyvben olvasott gondolatoknak csak a töredéke jut kifejezésre (vagy legalábbis kimondásra) a mozivásznon, és a nézıben hiányérzet támad a kimaradt gondolatok vagy események miatt. Peter Greenaway szerint „a mozi, az írással összehasonlítva, nem igazán ideális eszköze a narrációnak” (1997: 60). A neves filmrendezı a mozi korlátjaként a kényszerő linearitást említi meg, a szimultán történések bemutatásának nehézségeit. Ennek a hátránynak a leküzdésére szükségesnek véli a modernisták (például Joyce, Eliot, Borges és Perec) által kínált irodalmi modellek követését. A Felhıatlasz készítıinek kétszeres (vagy hatszoros?) kihívás volt a regény adaptációja, mivel egyszerre hat történetet kellett a filmvászonra vinniük. Az átkötések, gyakori színváltások révén a nézıvel kiválóan érzékeltetik a szimultaneitást, azt, hogy más és más idısíkokban hogyan jelennek meg a valóság különbözı változatai, míg a könyv olvasóinak több fáradságba telik a keresztutalások hálóján át meglátni az összefüggéseket. A könyv és a film magyar változata esetében a nyelvezet összehangolásával a két alkotás közötti elkerülhetetlen, a mőfaji sajátságokból adódó eltérést igyekeztünk csökkenteni. Felhasznált irodalom Greenaway, Peter (1997): „Láttunk-e már valójában filmet?”. Ford.: Takács M. József. Magyar Lettre. 27 sz. 58-61. Mitchell, David (2012): Felhıatlasz. Ford.: Borbás Mária, Falvay Dóra, Bajtai Zoltán, Czigányik Zsolt, Polyák Béla és Hordós Marianna. Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest.

25

Pataricza Eszter fordítása.

NYELVVILÁG

IRODALOM

75

Mitchell, David (2012): “Translating ‘Cloud Atlas’ Into the Language of Film”. The Wall Street Journal. http://online.wsj.com/news/articles/ SB10000872396390443675404578060870111158076 (Letöltés ideje: 2014. 07. 17.) Shockley, Alan (2009): Music in the Words: Musical Form and Counterpoint in the Twentieth-Century Novel. Ashgate, Farnham. Spines, Christine (2012): “Bringing the ‘Unfilmable’ Cloud Atlas to Screen: An Interview with Author David Mitchell.” Word&Film. http://www.wordandfilm.com/2012/10/bringingthe-unfilmable-cloud-atlas-to-screen-an-interview-with-author-david-mitchell/(Letöltés ideje: 2014. 07. 17.) Wolf, Werner (1999). The Musicalization of Fiction: A Study in the Theory and History of Intermediality. Rodopi, Amsterdam&Atlanta. Filmográfia Felhıatlasz. Rendezı és forgatókönyvíró: Tom Tykwer, Andy Wachowski, Lana Wachowski. Szereplık: Tom Hanks, Halle Berry, Jim Broadbent, Hugo Weaving, Jim Sturgess, Doona Bae, Ben Whishaw, Susan Sarandon, Hugh Grant. 2012.

NYELVVILÁG

76

IRODALOM

Kinek hol a tornya? – Szerb Antal A Harmadik Torony címő útinaplójáról DR. SZOKÁCS KINGA KVIK Utazó és/vagy turista? „Mit számít, hol vagyok, ha ugyanaz vagyok.” Szerb Antal A Harmadik torony (1936) címő esszéjének utolsó oldalán idézi a fenti mondatot. A Sátán szavai ezek Milton Elveszett Paradicsomában, és mintegy összefoglalását adják a szerzı olaszországi utazása során összegyőjtött reflexióinak. Szerb abban a korban írja ezt a mővét, amikor a Nagy Utazás (Grand Tour) szokásrendje mellett egyre szélesebb rétegek válnak – noha kezdetben csak kisebb sugarú utazások erejéig – turistává, és amely korszak − mivel válság- illetve átmeneti korszak – a szakirodalom szerint az esszé mőfajának is lényegi táptalaja. A 20. századig az utazási irodalomnak részben küldetésszerő funkciója volt, azaz az utazó megfigyelte, feltárta, leírta a jelenségeket, ám az írásokban a tapasztalatok személyes megélése is szerepet kapott. Az 1591-ben Nürnbergben megjelent De arte peregrinandi címő győjtemény már hasznos tanácsokat tartalmazott az útrakelıknek, az ars peregrinandi kifejezés pedig arról tanúskodik, hogy az utazás mővészetének már ekkor létezett módszertana. Megfogalmazódik, hogy az igazi utazó nemcsak turistaként nézelıdik, hanem tanul és folyamatosan vonatkoztat, saját magára, korára, országára, világára. Szerb Antal is ezt teszi, akinek esszéi elsısorban anekdotákra, aktuális célzásokra, személyes kitérıkre, vallomásos megnyilatkozásokra épülnek, így inkább az irodalmi zsurnalizmus körébe tartoznak, közelebb állnak a tárca, mint a tudományos értekezés mőfajához. A húszasharmincas évek irodalmára jellemzı értékrelativizmus, a válságokra való fokozott érzékenység, a kulturális pluralizmus és az avantgárd irányzatok kísérletezı hajlamának, illetve mőfaji határátlépéseinek hatása egyaránt nyomon követhetı az esszéíró Szerb munkásságában. Míg a 18. századi úti értekezések kezdetben a társalgás lehetıségeként írták le az utazást, addig a 19. században a beszámolók legfontosabb funkciója már a szemtanúként való megfigyelés lesz. Az esszéíró, szellemtörténész Szerb, a 20. századi utazó, aki naplójában önmagát szellemi kaméleonnak is nevezi, Észak-Itália néhány városát (Velence, Vicenza, Verona, Bologna, Ravenna, San Marino, Ferrara, Trieszt) látogatta meg. Útja során nem csupán bemutatja a nevezetességeket, hanem az azokról született benyomásait, tudását személyes reflexióival egészíti ki, ugyanakkor a mindennapi (turista)élet látószögét is érvényesíti. Szemtanúként, az esszé szabados formaelveit követve látleletét is nyújtja egy korszaknak. Azokról a helyekrıl, amelyeket felkeres, röviden, hol ironikus-szarkasztikus, hol melankolikus tónusban számol be, így írásában mintegy sőrítve jelenik meg a hely szelleme is. Ilyen például a velencei San Marco székesegyház: „Mikor ez épült, Európa még nem határozta el magát végérvényesen, hogy Európa legyen. Még Bizánc is lehetett volna belıle.” (15. o.) Colleoni szobrát látva, a ló és a lovas egységét csodálva egy síremlék jut eszébe, ahol a halott és koporsója ugyanúgy egyek: „Ez jobban megrendített: mert lovával nem mindenki jön együtt a világra, de a koporsójával…” (19. o.) Velence egyébként is lenyőgözi, a közelség városának nevezi, a legemberszabásúbb városnak, amely már nem fejlıdhet. Szerinte nıkre sincs itt szükség (igaz, nem is szépek, a szıkítettség nem áll jól nekik, még utcalányt is csak egyet lát, azt is az édesanyjával sétálgatva), hiszen Velence maga is „kiismerhetetlen, izgalmas, téglavörös-rózsaszín” nı. (23. o.) A város sikátoraitól egyenesen eksztatikus állapotba kerül, amely megrendülést nem pusztán a történelmi beállítottságú ember sajátjának tekinti. A téglavörös-rószaszín épületek „szerenitása” (derője) nosztalgiát vált ki belıle, ugyanakkor helyesen érzékeli, hogy a nosztalgia szó az olasz nyelvben inkább hangulatot jelent. Az észak-olasz gótikus várak jellemzı sárkánytaraja, a lapos háztetık pártázatának látványa a szinte teljhatalmú családok, a Della Scalák, Bentivogliók, Polenták és Malatesták korát idézi

NYELVVILÁG

IRODALOM

77

számára: „Ha az emberben élménnyé válik ez a sárkánytaréj, mely legfıképp a városházát szokta díszíteni, talán megérti a régi olasz zsarnokságok értelmét.” (35. o.) Tipikusnak nevezhetı élményekrıl is beszámol, ilyen értelemben a turista sztereotip mintákat követı figuráját ölti magára, de ez semmiképpen sem róható fel neki, hiszen az utazók egyben szemiotikusok is, mindenhol, ahol jelen vannak, a városokat, tájakat jelként értelmezik. Amikor meglát egy házat egy ciprussal, „fájdalmas gyönyörőséggel” nyilall belé: ez Olaszország! (47. o.) A Vicenzában látható Palladio-épületek kapcsán Goethe Itáliai utazását idézi, s vele együtt a többi északi utazót, akiknek szelleme szintén áthatja az itteni tájhoz, városokhoz kapcsolódó szociokulturális kötıdéseket. Az olaszországi utazások már a 18. század közepén divatosak voltak, s aki egyszer írásra adta a fejét, és Itáliába utazott, holtbiztos volt, hogy beszámol róla. Szerb sem csupán a látnivalókról ejt szót, hanem a ferrarai várárokban megtelepedett, ıt egész éjszaka kínzó szúnyogokról, és a rettentı melegrıl is: „Az embert két dolog szokta mélységesen meglepni: az egyik az, ha valamit egészen másképpen talál, mint ahogyan mondják, a másik pedig az, ha valami csakugyan olyan, mint ahogy mondják. Engem ez utóbbi jobban kihoz a sodromból. Így voltam a meleggel is. … Az az érzésem, hogy a saját levemben fıznek. Nem jó.” (45. o.) Egy másik polgár vallomásai „Olaszország az enyém, nem Mussolinié.” Az író talán még nem sejtette, hogy egy másik értelemben is a saját levében fızik. A fasiszta Olaszország és a háborúra készülıdı Európa képzete is több helyen felbukkan a szövegben. A velencei Rezzonico-palotában a fıterem mennyezetének Tiepolo által festett freskóján a Tudás angyala fáklyával a kezében kergeti el Ignoranciát. „Boldog XVIII. század! Vajon hol élt az elüldözött Ignorancia, mily kiváló szanatóriumban, hogy most olyan jó egészségben, olyan újult erıben tud visszatérni?”– írja Szerb a képeket csodálva. (23. o.) Még nem tudja, milyen következményekkel jár majd pár évvel késıbb a tudás angyalának alábukása. Érzékletesen jellemzi a veronai ferragostói1 (augusztus 15-i) hangulatot, „filléres, kispolgári, fasiszta salzburgi” hangulatként írja le azt. Innen menekül a Scalák várához, amelynek sárkánytaréjáról már szó esett. A Treno popolare (filléres vonat, népvonat) címő fejezet (49-54. o.) következetesen alkalmazott, ma már hátborzongatóan ironikus stílusa a fasizálódott olasz közhangulatot idézi. A kedvezményezett tömegnek, a diadalmas fascio népének itt jobb dolga van, mint máshol, hiszen a duzzadt honfiúi önérzet „minden olaszt választott vitézzé, az Impérium polgárává fúj fel”. Az olasz újság olyan, mint az öreg Rockefeller számára külön készített újság: itt Itáliában csupa nagyszerő dolog történik. „A Duce megnyitja az új teknısbéka-verseny-stádiumot, és a nép lelkesen ünnepli.” „Olaszország népe állandóan lelkesen ünnepel. Semmi baj. Isten az égbıl lelkesen mosolyog olaszaira.” És következnek a kérdések, amelyekben már nyoma sincs iróniának: hol van Cola di Rienzi, Garibaldi, a carbonarók népe? Nem elég-e, ha a nép ember módjára él? Szükséges az is, hogy boldog legyen? „Ki boldog? Az ırült; a részeg; akit hipnotizálnak; és aki tömegszuggeszció alatt áll. A természetes állapotban lévı ember elégedetlen. Aki megelégedett, az gyanús. Nem fizettek az olaszok túlságos nagy árat azért, hogy a káoszból és a nyomorúságból kimeneküljenek?” Szerb az emigráns Sforza gróf könyvét idézi, amely szerint „Olaszországnak mindig azok voltak a teremtı nagy korszakai, mikor kis államocskákra megoszolva, végtelen küzdelmek és szerencsétlenségek között marcangolódott – a nagy birodalmi álom mindig szellemi terméketlenséggel járt együtt.” A „személyi gıg (dantei magányosok, cellinis ırültek)” országa így vált a „tömeg-önérzet” országává. Szerb, mint a 20. század eleji polgári világ tagja, a humanista tanár, az individuum szabadságával tekint a tömegre, s szavai szinte próféciának tőnnek innen, az utókor felıl nézve, amikor már viszonylag jól, de korántsem teljes mértékben beláthatóak a társadalmi-kulturális következményei annak, hogy a 20. századi parancsuralmi rendszerek 1

ferragosto: a nyár legnagyobb ünnepe, munkaszüneti nap, Augustus császár Kr. elıtt 18-ban vezette be (feriae Augusti), késıbb a katolikus egyház Mária mennybemeneteléhez (Nagyboldogasszony, Santa Maria Assunta) igazította az ünnepet.

NYELVVILÁG

78

IRODALOM

kollektív karámokba zárták az embereket. Szerb maró iróniája, szarkazmusa nem szőnik az otthonos Triesztbe („összmonarchia”) érkezve sem. A korzón éjjeliedény-kirakatot pillant meg, alatta felirat: „A nemzeti zománc immár felveszi a versenyt minden vetélytársával!” „Hát ez igen. Mégiscsak, ezek az olaszok… ezekkel nem lehet ám packázni. Bárkivel felveszik a versenyt és ha akarják, hát megmutatják. És akármit tesznek, nemzetük nagyobb dicsıségét szolgálják vele.” (75. oldal) Az író ugyan maliciózus iróniával számol be a fentiekrıl, magával szemben sem kevésbé könyörületes. Az Egy polgár vallomásai címő fejezet (36-44. o.) az esszé kulcsmotívuma. Elsı mondata így hangzik: „És ekkor kezdıdött.” Még nem tudjuk, hogy mi, csak azt érzékeljük, nem érzi jól magát, majd lassan sejthetıvé válik, hogy rossz közérzetének oka a nála alacsonyabb rendő emberekkel való együttlét. Szegényes panzióban száll meg, ahol folyton rányitja valaki az ajtót, és még kiabálni is kénytelen az ıt zavarókkal. Szégyelli magát amiatt, hogy ez megtörténik vele, hogy apja és rokonsága bizonyára nem vett volna ki ilyen helyen szobát. De szégyenének valódi oka az, hogy miután másnap elsı osztályon utazva a vonaton a Garda-tónál jó hotelben száll meg, gazdagon megvacsorázik, a fiatal polgári közönség (mint otthon a Forum moziban) társaságát élvezi, felvált ötszáz lírát stb., és arra gondol: „Hát én sem vagyok különb a többinél.” Azaz felismeri saját polgári elıkelıség-tudatának sznobizmusát, a pénzen alapuló társadalmi megkülönböztetést, amit egyébként ki nem állhat.. „Úgy érzem, mintha társadalmi rangomat különb szoba és vendéglı és vasúti hely illetné meg, és hogy tömegmivoltomat, belsı alacsonyrendőségemet semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy pesti módon „jogokat” érzek és nem kötelezettségeket. Ekkora a belém nevelt dolgok, a „jó”, tehát a rossz gyermekszoba hatalma. Pfuj, szégyelld magad.” Szerb viszonylag sokat foglalkozik a társadalmi státusz kérdésével, ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy abban a korszakban az itáliai utazás nem volt túlságosan drága, naponta több vonat is indult Olaszországba, aminek külpolitikai okai is voltak, hiszen a két ország azonos szövetségi oldalon állt. Az író szinte folyamatosan érzékelteti, hogy a fasiszta Olaszországban vagyunk, ugyanakkor a totális állam fenyegetı mivoltát nem a parancsuralmi rendszerben, hanem a kollektivizmusban látja. Az utazás mint a halálraítélt utolsó perce „Csak a magányodat ne add fel, semmiért, semmi körülmények között” Az esszének mint a kríziskorszak fı mőfajának tematikus motívumai, a hanyatlás jeleire való érzékenység, a kultúra féltése, a félelem a jövıtıl, a barbárság elítélése mind megmutatkoznak Szerb szövegében is. De mi célból utazik Szerb Antal Olaszországba? Egyrészt magától értetıdı módon utazik, gondolhatnánk, polgári, szakmai kötelezettsége miatt, osztály- és réteghelyzetébıl fakadóan. De más motívuma is van, amire már a szöveg elsı oldalán utal: „Ki tudja, meddig mehetek még Olaszországba, meddig mehetek, mehetünk még egyáltalán valahová, hiszen a fejlıdés útja az, hogy az ember nem fogja elhagyni az államot, amelynek polgára; …Dosztojevszkij azt írja, hogy az embernek úgy kell élnie, mintha minden perce a halálraítélt utolsó perce volna, hogy fel tudja ismerni az élet kimondhatatlan teljességét – az én olaszországi benyomásaim kissé mind ilyen utolsó szemlátomások.” Utólag nem nehéz észrevenni a beigazolódott jövendölést. Az igazi célt késıbb említi meg, Ravennában: „De mit akarok mindig és újra ezektıl a régi kis zsarnokoktól, miért kísértenek egész utamon? … Hát igen. Hogy Danténak hajlékot nyújtottak, és hogy itt halt meg Dante, ebben a hanyatló Ravennában, itt temették el, Guido Novello védelme alatt. Ezt ma egy zsarnok sem tudja utánuk csinálni. Ez volt utam tulajdonképpeni célja, ez a hanyatló és rossz szagú város.” (62. o.) Ifjúkori álmát valósítja meg, látja a mozaikokat, amelyek legnagyobb meglepetése csakugyan olyanok, mint amilyenekre számított. Ha igaz, amit a meleggel kapcsolatban pár oldallal korábban említett, azaz hogy jobban kihozza a sodrából az, ha valami ugyanolyan, mint amilyennek mondják, akkor a mozaikok

NYELVVILÁG

IRODALOM

79

látványa sem lehetett túlságosan revelatív számára. Az utazó (és a turista is) egyaránt valami újat, autentikusat keres, noha amit autentikusnak jelölnek az útikönyvek, az éppen ismertsége, azaz jelöltsége fokán már nem autentikus. Akkor mi az, ami Szerb Antal számára ebben az itáliai utazásban új, megkapó, felemelı? Victor Turner kultúrantropológus Van Gennep nyomán az átmeneti rítusok kapcsán alkotta meg a liminalitás fogalmát, amely az utazásra vonatkoztatva is mőködik: a zarándoklatokról szóló írásában három átmeneti rítust különít el. Az elsı az elszakadás a lakóhelytıl, a hagyományos környezettıl. A második a liminalitás, ahol – jelen esetben az utazó − nem a megszokott társadalmi szabályok szerint mőködik, helyette a communitas, a közösség (valami közösben való részvétel) és ezzel együtt a szakrális, transzcendens közvetlen élményét tapasztalja meg. A harmadik fázis a visszakerülés az eredeti társadalmi csoportba, státuszba. Nemcsak a zarándoklat, hanem maga az utazás mint társadalmi cselekvés is felfogható átmeneti rítusként. A liminális helyek a személyes, egzisztenciális és társadalmi kívülállást, a státusznélküliséget testesítik meg. Szerb ironikus hangvétele és panaszkodása látszólag mintha lehetetlenné tenné számára a liminalitás fázisában megtapasztalható élményt, azaz azt a bizonyos újat és mást, amitıl az utazás szellemi értelemben is a hétköznapok világa fölé emelkedik. Az a tény is erısíteni látszik ezt, hogy Szerb az átlagosnál mőveltebb utazóként a kulturális eredetiséget keresi, ugyanakkor a turistalét szokványos rituáléit is betartja. A „fejlıdésutazásról” (Bildungsreise) szóló reflektív beszámolót a szövegben a tömegturizmushoz kapcsolható tevékenységek, Baedeker hagyományos útmutatói kísérik (pl. kávézás a piazzán). Történik-e Szerbbel útja során valami, ami által a turneri liminális fázisba kerülhet? – tehetnénk fel a kérdést, megjegyezve, hogy az igazi történések nem a nagy elvárások mentén születnek. A szöveg utolsó oldalain egyre inkább fáradtságról számol be, a hagyományos turistalét monotonná teszi napjait. Ferrarában írja: „Az ember lassankint megszokja. Ha még egy hétig utazom, természetesnek fogom találni. (72. o.) Majd Triesztben: „Megnézek még egy katedrálist, még egy castellót, még egy tengert.” (75. o.) Belefáradt az utazásba, megkönnyebbülve gondol a hazatérésre. Ferrara elıtt még San Marinót is meglátogatja, ahol a nagy melegben egyedül keresi fel a Harmadik Toronynak nevezett építményt a hegy ormán. Itt éri utol az a bizonyos liminális élmény, egyedül, távol a többi turistától, az Appeninek, a lankás Romagna övezte táj kellıs közepén, az alkonyatban, amikor útja során elıször boldog. „Boldog a szó antik értelmében, amely szerint a gyermek nem lehet boldog: teljes. Semmi sem hiányzik. … Én magam az enyém vagyok. És önmagamnak elégségesen egyedül vagyok.” (70. o.) Itt érti meg korábbi rossz érzéseit: „A magányomat féltettem tılük és az európai jövıtıl, amit számomra szimbolizáltak. A magányos boldogságomat féltettem az ı csordai boldogságuktól, mert ık az erısebbek. Ezt a boldogságot, amit itt érzek a Harmadik Torony alján, senkinek átadni nem tudom. Éppúgy, aminthogy senkinek és semminek, semmi államnak és semmi eszmének nem adhatom oda önmagam.” (72. o.) Szerb utazásának legmagasabb pontja tehát a Harmadik Torony, konkrétan és átvitt értelemben is. Így jut a turneri liminalitás fázisába, ahol mővével az „egészen nagyok” communitas-ába lép, akik „egymásnak felelnek, idı és tér távolságain át” (30. o.). Utolsó soraival arra biztatja saját magát és egyben olvasóját is, hogy bízzon a magáncsillagaiban. „Mindig akad számodra valahol egy Harmadik Torony. És ez elég.” (76. o.) Szerb Antal 1944 júniusában kezdte meg a munkaszolgálatot. 1945. január 27-én ölték meg a balfi munkatáborban. Ki tudja, ez idı alatt meddig bízott még a magáncsillagában.

NYELVVILÁG

80

IRODALOM

Felhasznált irodalom Szerb Antal (2007): A harmadik torony. Budapest, Magvetı. Culler, Jonathan (2012): A turizmus szemiotikája, ford. Varsányi Anita Alinka, in Túl a turistatekinteten, szerk. Bódi Jenı és Pusztai Bertalan, Budapest - Pécs – Szeged, Gondolat Kiadó, PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, SZTE Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék, 23-40. Havasréti József (2013): Szerb Antal. Budapest, Magvetı. Tillmann, J.A. (2011): A világjárás mővészete, in uı: Más-világi megfigyelések, Budapest, Typotex, 155181. Urry, John (2012): A turistatekintet, ford. Bódi Jenı és Takács Gábor, in Túl a turistatekinteten, szerk. Bódi Jenı és Pusztai Bertalan, Budapest - Pécs – Szeged, Gondolat Kiadó, PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, SZTE Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék, 41-61.

NYELVVILÁG

TÖRTÉNELEM – FÖLDRAJZ

81

Közép- és Kelet-Európa a brit külpolitikában 1938–1955 DR. HEGEDÜS GYULA KVIK Nagy-Britannia külpolitikájának alappillére Európa vonatkozásában a kontinentális egyensúlyra való törekvés volt. Amint Londonban úgy látták, hogy az egyensúlyt veszélyezteti egyik vagy másik európai hatalom, lehetıségeikhez mérten beavatkoztak az eseményekbe. Ez a pragmatikus politika tökéletesen mőködött a 19. században, és az elsı világháborút követı békerendezés is nagyjából – ha nem is maradéktalanul – összhangban volt vele. A 20. században azonban elıször Hitler Németországa, majd Sztálin Szovjetuniója felborította a London által annyira áhított egyensúlyt. A második világháborúban megroppant a valaha szebb napokat látott Brit Birodalom, és a kétpólusú világrendszerben az Egyesült Királyság a másodrendő nagyhatalom szerepébe szorult vissza. A 20. század folyamán a közép- és kelet-európai országok ritkán váltották ki a brit külpolitika érdeklıdését. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a térségben az 1930-as évektıl német, majd a második világháború után szovjet dominancia érvényesült. A Foreign Office-ban (a brit külügyminisztériumban) ennek ellenére idırıl idıre részletes elemzések készültek a térség országairól. Jelen cikkben néhány ilyen dokumentumot vizsgálok meg az 1938 és 1955 közötti idıszakban. Kelet-Európa a brit külpolitikában 1938–1945 A Foreign Office-ban 1938-ban megállapítottak egy fontossági sorrendet a közép- és (dél)keleteurópai országok között. Különbözı stratégiai, földrajzi és gazdasági szempontok alapján elsı helyre Görögország került, a másodikra Jugoszlávia és Románia (egyenlı arányban), az utolsó helyre pedig Magyarország.1 Az események azt igazolják, hogy e fontossági sorrend nagyjából változatlan maradt az elkövetkezı évtized során. A listát kiegészíthetjük Csehszlovákiával és Lengyelországgal, melyek a brit külpolitika szempontjából szintén „fontos” országoknak minısültek, sıt a háború alatt csehszlovák és lengyel emigráns kormány is mőködött Londonban. Brit szempontból a legjelentısebb ország természetesen Lengyelország volt, amit jól jelez az a tény, hogy 1939 szeptemberében az Egyesült Királyság a brit-lengyel kölcsönös segítségnyújtási egyezmény értelmében üzent hadat a Német Birodalomnak. Csehszlovákia ekkor már nem is létezett – a történelmi Csehországot Hitler a Harmadik Birodalomhoz csatolta, a Felvidék déli része és Kárpátalja visszakerült Magyarországhoz, az újonnan megalakult Szlovákiában pedig Németországot feltétlenül kiszolgáló kormány alakult. A térség többi országa (Magyarország, Románia, Bulgária, valamint Szlovákia és az 1941-ben Jugoszláviából kiváló Horvátország) 1938 és 1941 között csatlakozott az Antikomintern Paktumhoz, s ezzel a tengelyhatalmak szövetségeseivé vált. 1941-ben tehát Londonból nézve meglehetısen elkeserítı volt a helyzet Közép- és Kelet-Európában: minden egyes ország vagy német megszállás alatt állt, vagy Hitler szövetségese volt. Jelen volt azonban a térségben egy másik birodalom is, amely ekkor visszavonulóban volt ugyan, de a jövıben mindenképpen számolni kellett vele: a Szovjetunió. 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, s ezzel Sztálin egy csapásra az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szövetségese lett. 1941 decemberében London Sztálin kérésére hadat üzent Magyarországnak, Romániának és Finnországnak, Anthony Eden brit külügyminiszter pedig személyesen látogatott Moszkvába, ahol – nagy meglepetésére – Sztálin 1

Juhász Gyula (1985): Magyarország külpolitikája. Budapest, Kossuth, 183–184.

NYELVVILÁG

82


már nemcsak a Németország elleni hadmőveletekrıl kívánt vele tárgyalni, hanem a gyıztes háború utáni rendezésrıl is. 1941. december 16-án Moszkvában Sztálin két szerzıdéstervezetet adott át Edennek, az egyik egy katonai szövetségrıl szólt, a másik pedig a háború utáni európai rendezésrıl és egy újabb német agresszió megakadályozása érdekében történı együttmőködésrıl. A második tervezet egy titkos záradékot is tartalmazott Európa új határairól: Lengyelország Németországtól kapna területeket, a többi ország visszakapná a háború elıtti határait, helyreállítanák Csehszlovákiát, Jugoszláviát és a független Ausztriát. A Rajna-vidéket és esetleg Bajorországot is elcsatolnák Németországtól. A Szovjetunió visszatérne 1941-es határaihoz, megtartva a Romániától és Finnországtól megszerzett területeket, valamint a balti államokat. A szovjet-lengyel határ a Curzon-vonalat követné. A Szovjetunió jogosult lenne katonai támaszpontokat létrehozni Finnországban és Romániában, cserébe Sztálin beleegyezne abba, hogy Nagy-Britannia Dániában és Norvégiában létesítsen támaszpontokat. A tervezet szerint Romániát „a jelenleg Magyarország megszállása alatt álló területekkel lehetne kárpótolni”2 Az angol külpolitika tehát már 1941 decemberétıl tudta, hogy a Szovjetunió milyen határokat szeretne a háború után, és hamarosan azt is elkezdték vizsgálni, hogy vajon mik lehetnek Sztálin szándékai a szovjet határokon túl, Közép- és Kelet-Európában. 1942–43-ban a Foreign Officeban több dokumentum született, amelyek a Szovjetunió kelet-európai céljait és lehetıségeit, illetve az azokra adandó lehetséges brit reakciókat elemezték. 1942 májusában a Foreign Office egyik munkatársa a következıket írta a szovjet külpolitika általános tendenciájáról: „Ez azt jelenti, hogy kiterjesztik a kizárólagos orosz befolyást egész Kelet-Európára, ami Finnország, a balti államok és Románia elfoglalásával, a Csehszlovákiával és Jugoszláviával való lehetı legszorosabb együttmőködéssel, Magyarország szétzúzásával és Lengyelország bekerítésével valósulhat meg.” Kollégája erre azt válaszolta: „… ha az oroszok a háború végén elkezdik megvalósítani programjukat … ezek az országok mind hozzánk és az amerikaiakhoz fordulnak majd, hogy mentsük meg ıket az orosz veszélytıl”. És egy másik kommentár: „Nem hiszem, hogy meg tudjuk akadályozni az orosz dominancia kialakulását Kelet-Európában Németország legyızése és lefegyverzése után, ha Oroszország is részt vesz majd a végsı gyızelemben.”3 1943 januárjában Sir Orme Sargent államtitkár-helyettes egy feljegyzésben azt fejtegette, hogy a Szovjetunió nyilván kihasznál majd minden olyan fejleményt Kelet-Európában, amely számára kedvezı lehet, de úgy vélte, hogy Moszkva nem törekszik tudatosan arra, hogy a bolsevizmus vagy a pánszlávizmus segítségével uralomra jusson az egész Balkánon. A Szovjetunió területi céljai Besszarábiára, Észak-Bukovinára és a romániai támaszpontokra korlátozódnak, és Sargent szerint a szovjet politikának nem célja a korlátlan terjeszkedés. „Ez természetesen nem zárja ki annak lehetıségét – tette hozzá –, hogy némelyik balkáni állam (és Magyarországot is ebbe a kategóriába kell sorolnunk) a háború végén kommunizmusba sodródhat pusztán akkor fennálló gazdasági körülményei következtében…”4 Úgy tőnik, a Foreign Office-ban többféle nézet alakult ki a közép- és kelet-európai országok iránt tanúsított politika kérdésében. Néhányan, köztük Sir Owen O’Malley volt budapesti követ, aggódva figyelték a szovjet szándékokat, és arra próbálták ösztönözni a külügyi vezetést, hogy próbáljanak azoknak valamilyen módon gátat szabni. Mások úgy vélték, hogy a Szovjetuniónak – egyelıre legalábbis – nincsenek ilyen expanziós szándékai. William Strang feljegyzése például 2 Anthony Eden (1965): The Reckoning. Boston, Houghton Mifflin, 289-290.; Graham Ross ed. (1984): The Foreign Office and the Kremlin: British Documents on Anglo-Soviet Relations, 1941–1945. Cambridge etc: Cambridge University Press, 82. 3 Ross (1984): 106–107. 4 Uo. 120.

NYELVVILÁG


83

sokat elárul az angol külpolitika lehetıségeirıl és céljairól: „Németország feltartóztatásához szükségünk van az oroszokkal való együttmőködésre. (…) Senki sem tudja megmondani elıre, milyen lesz Oroszország politikája a jövıben. Van egy tekintélyes és megalapozott vélemény, mely szerint Oroszország sem most, sem pedig a háború utáni néhány évig nem törekszik Keletés Közép-Európa bolsevizálására, vagy bárhol máshol agresszív politika folytatására. De még ha Mr. O’Malley félelmei indokoltak is, és »egy gyıztes és dinamikus Oroszország ráteszi súlyos kezét« Kelet-, Közép- és Délkelet-Európa népeire, én nem mondanám azt, hogy ez nekünk hátrányunkra szolgálna, feltéve, hogy a mi saját létünket fenyegetı német veszélyt továbbra is kezelni tudjuk. Jobb, ha Oroszország uralja Kelet-Európát, mint ha Németország uralná NyugatEurópát. (…) Eljöhet az az idı, amikor Oroszország átveszi majd Németország szerepét, és fenyegetni fogja világhatalmunkat és létünket. De semmi jele annak, hogy ez a közeli jövıben történne. És ha a dolgok mégis így fordulnánk, remélhetıleg megfelelı módon és idıben módosítunk majd politikánkon.”5 A Strang által a távoli jövıre jósolt események azonban jóval hamarabb bekövetkeztek. Kérdések Közép- és Kelet-Európa háború utáni rendezésérıl: föderációk vagy érdekszférák? Közép- és Kelet-Európa háború utáni sorsával természetesen nem csak Sztálin foglalkozott. Londonban ismét elıkerültek az elsı világháború után megfogalmazott (kon)föderációs elképzelések, a Külügyi Kutató- és Sajtószolgálat 1942–43-ban részletes terveket dolgozott ki kelet-európai konföderációk létrehozására. A legrészletesebben kidolgozott terv alapján a térség kis államaiból két föderációt kellene alakítani, az egyiket Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország részvételével, míg a másik föderációba Románia, Bulgária és Jugoszlávia tartozna.6 Sztálin és Molotov igencsak tartott attól, hogy a háború után Kelet-Európában nyugati segítséggel ismét kialakulhat egy szovjetellenes cordon sanitaire, ezért határozottan ellenszegültek a konföderációs kísérleteknek. Már 1943-ban felmerült viszont Európa érdekszférákra való felosztásának kérdése. 1943 augusztusában Ivan Mihajlovics Majszkij távozó londoni nagykövet búcsúlátogatásakor kifejtette Edennek, hogy a háború után Európát két érdekszférára kellene felosztani: az angolok és az amerikaiak szabad kezet kapnának Nyugat-Európában, és a Szovjetunió nem szólna bele, hogy mit tesznek Franciaországban és a mediterrán országokban, így viszont a szovjet fél ugyanilyen jogokkal rendelkezne Európa keleti felében. Eden erre a felvetésre udvariasan kitérı választ adott.7 Késıbb azonban láthatjuk, hogy egyáltalán nem volt ellenére a térség érdekszférákra osztása. A teheráni konferencián (1943. november 28 – december 1.) a közép- és kelet-európai térség szempontjából két fontos döntés született: egyrészt a nagyhatalmak megállapodtak Lengyelország határairól, másrészt eldılt, hogy Nyugat-Európában nyitják meg a második frontot. Ez utóbbi azt jelentette, hogy Kelet-Európát biztosan a Szovjetunió szabadítja majd fel a náci uralom alól, és az is valószínő volt, hogy a Vörös Hadsereg igyekszik minél mélyebben behatolni Európába. A délkelet-európai országok közül London Görögországra fordította a legnagyobb figyelmek, és Moszkva is tudatában volt annak, hogy Görögországot Nagy-Britannia saját érdekszférájába tartozónak tekinti, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a szovjet befolyás erısödését. 1944 tavaszáig a Szovjetunió egyáltalán nem avatkozott be a görögországi 5

Uo. 129–130. Vö. Bán D. András szerk. (1996): Pax Britannica: brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról, 1942–1943. Budapest, Osiris. 7 Eden (1965): 405. 6

NYELVVILÁG

84


eseményekbe, ettıl fogva azonban egyre nyíltabban támogatta a kommunisták által vezetett EAM-ot (a Nemzeti Felszabadítási Frontot), és erıteljesen bírálta Anglia politikáját. Eden ezért 1944. május 5-én azt javasolta Fjodor Taraszovics Guszev londoni nagykövetnek, hogy mivel Görögország angol hadmőveleti terület, ezért a Szovjetuniónak el kellene fogadnia ott Anglia vezetı szerepét, cserébe Nagy-Britannia támogatja a szovjetek politikáját Romániában. Néhány nappal késıbb Guszev jelezte, hogy kormánya egyetért Eden javaslatával, hátravolt még azonban Roosevelt beleegyezése. Eden és Churchill felváltva gyızködték az elnököt és az amerikai külügyminisztériumot arról, hogy szó sincs a Balkán érdekszférákra osztásáról, csupán a „katonai realitásokat” figyelembe véve megosztják a feladatokat. Júniusban Churchill három hónapos próbaidıt javasolt, amit az amerikaiak egy hónap múlva vonakodva bár, de elfogadtak.8 Végül nem született formális megegyezés, de aligha lehetett véletlen, hogy Churchill és Eden éppen három hónappal késıbb, 1944 szeptemberében utazott Moszkvába, hogy megegyezzenek Sztálinnal Délkelet-Európa érdekszférákra osztásáról. Még a moszkvai út elıtt, 1944. augusztus 9-én, Eden részletesen elemezte a brit–szovjet viszonyt, illetve a Szovjetunió európai politikáját: „… anélkül, hogy direkt módon megkérdıjeleznénk az orosz érdekeket a Szovjetunióval határos közép-európai országokban, minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy terjesszük a brit befolyást ezekben az országokban”.9 A „százalékos megegyezés” 1944 októberében Churchill és Eden Moszkvába utazott, hogy tárgyalásokat folytassanak Sztálinnal és Molotovval. Itt jött létre a híres-hírhedt „százalékos megegyezés”, amelynek során a két nagyhatalom befolyási övezetekre, azaz érdekszférákra osztotta fel a térséget.10 Sztálin és Churchill 1944. október 9-i találkozóján a brit miniszterelnök 50–50%-ot tüntetett fel Magyarország mellett, ám Sztálin nagy kék pipája a hírhedt papírszeletkén nem jelentette azt, hogy a kérdés végleges elrendezést nyert volna. Másnap Edenre és Molotovra várt az a feladat, hogy a százalékokat valamilyen jelentéssel töltsék meg, és egyúttal mindketten kihasználták a lehetıséget arra, hogy már-már vásári alkudozásra emlékeztetı vitában próbáljanak több befolyást megszerezni egy-egy országban. A végeredmény Magyarország szempontjából kedvezıtlenebb lett, mint a Churchill–Sztálin megállapodás. Molotov rögtön a tárgyalás elején 75%-os befolyást követelt Magyarországon arra hivatkozva, hogy az ország „a Szovjetunióval határos, és a jövıben is az lesz”.11 Eden ezt elfogadta, sıt másnap, amikor véglegesen rögzítették a százalékokat, már 20%-os befolyással is megelégedett Magyarországon. Engedékenységének oka fıleg az volt, hogy elsısorban Anglia földközi-tengeri érdekeit próbálta védeni. Az Égei-tenger partjai mentén fekvı Trákia nyugati részét ekkor bolgár csapatok tartották megszállva, és a bolgár kormány nem titkolta a partvidékre vonatkozó területi igényeit sem, márpedig így veszélyes közelségbe került volna a tengerszorosokhoz is. Mivel ezek a lehetıségek alapvetı brit érdekeket veszélyeztettek, nem csoda, hogy Eden jóval nagyobb figyelmet fordított Bulgária sorsára, mint a térség többi államára. A „százalékos megegyezés”-t általában úgy értelmezik, hogy Anglia azzal engedte át a Szovjetuniónak Görögország kivételével egész Délkelet-Európát Magyarországgal együtt. Pedig 8

Sir Llewellyn Woodward (1971): British Foreign Policy in the Second World War. Vol. III. London, Her Majesty’s Stationery Office, 115–121. 9 National Archives, London (NA), Cabinet Papers, (CAB) 66/53/36, részben idézi: Mezei (2001) 35–36. 10 Winston S. Churchill (1989): A második világháború. 2. kötet. Budapest, Európa, 476.; Vida István (1986): Az 1944. októberi Sztálin–Churchill találkozó és Magyarország. Történelmi Szemle (29) 1. sz. 149–164.; Albert Resis (1978): The Churchill-Stalin Secret ’Percentages’ Agreement on the Balkans, Moscow, October 1944. The American Historical Review. (83) 2, 368–387.; Bán D. András (2000): A „százalékegyezmény”. Európa megmentése vagy Kelet-Európa „elárulása”? Európai utas. 38. 38–42. 11 NA Prime Minister’s Office (PREM) 3/434/4 C201953 10.

NYELVVILÁG


85

Moszkvában nem írtak alá semmiféle hivatalos megállapodást, és késıbb egyetlen más dokumentumban sem hivatkoztak rá. A diplomáciában „gentlemen’s agreement”-nek szokás nevezni az ilyen megállapodásokat. A következı hónapok fejleményei azt igazolták, hogy ebben az esetben mindkét „gentleman” betartotta adott szavát, és mind Nagy-Britannia, mind a Szovjetunió a megegyezés szellemében tevékenykedett. Ennek leglátványosabb bizonyítéka az volt, hogy amikor a brit erık 1944 karácsonyán véres összecsapások során kiszorították a kommunista vezetéső Nemzeti Felszabadítási Frontot Athénból, Sztálin nem tiltakozott. Cserébe Churchill sem emelte fel a szavát, amikor két hónappal késıbb Andrej J. Visinszkij külügyminiszter-helyettes személyesen utazott Bukarestbe, hogy kikényszerítse Nicolae Rădescu lemondását, és új miniszterelnököt jelölt ki Petru Groza személyében.12 A brit külpolitika reakciói Közép- és Kelet-Európa szovjet megszállására 1945-ben A szovjet csapatok elırenyomulásával párhuzamosan az angol külpolitika 1945 tavaszától egyre látványosabban vonult vissza a közép- és kelet-európai térségbıl. 1945 márciusában NagyBritannia moszkvai nagykövete megállapította, hogy miután a Vörös Hadsereg megszállta a keletés délkelet-európai országokat, „a háború elıtti társadalmi rendszerek teljes felbomlása és a megszálló Vörös Hadsereg kivételes lehetıséget biztosít, hogy akaratuk szerint alakítsák ezen országok belsı fejlıdését.” A nagykövet szerint Angliának ebbe nem sok beleszólása lehet, de hangsúlyozta, hogy a szovjet politika „olyan korlátozott célokat követ, amelyek közül egyik sem fenyeget közvetlenül életbe vágó brit érdekeket”.13 Sir Orme Sargent szintén 1945. márciusi memorandumában még sötétebb képet festett a térség országairól. Reménytelennek ítélte azt, hogy ezekben az országokban a kimerült és elszegényedett lakosság fel tudna építeni egy olyan demokratikus rendszert, amilyenben még soha nem éltek. Romániáról és Bulgáriáról azt írta, hogy azok vagy már „határozottan kommunisták, vagy legalábbis jellegüket és politikájukat tekintve totalitáriusok”, és úgy látta, hogy Magyarország, Jugoszlávia és Lengyelország hasonló sorsra fog jutni. Sargent azt javasolta, hogy Anglia ne erıltesse tovább a jaltai elvek betartását, és ismerje el a balkáni kormányokat, tekintet nélkül azok jellegére. Sokkal fontosabb a Szovjetunióval való további együttmőködés annál, hogy azt Anglia feláldozza olyan országok miatt, amelyekben nincsenek fontos érdekeltségei. Sargent szerint el kell ismerni, hogy Közép- és Kelet-Európa a Szovjetunió „biztonsági rendszerének alapvetı része”.14 Másfél hónappal késıbb a Foreign Office Közép-Európa Osztályának új vezetıje, Douglas F. Howard már azt javasolta, hogy ezt a tényt nyíltan közöljék is Moszkvával: „… nem látom, miképp tudnánk megakadályozni az oroszokat abban, hogy belátásuk szerint cselekedjenek Romániában, Bulgáriában és Magyarországon, s bizonyos fokig Jugoszláviában is, viszont minél hamarabb elismerjük a tényleges helyzetet, és ezzel csökkentjük az angol-szovjet viszonyt mérgezı gyanakvást, annál jobb”.15 Végül az az álláspont körvonalazódott a Foreign Office-ban, hogy a közép- és kelet-európai országokkal kapcsolatban arra törekednek, hogy minél hamarabb sor kerüljön a békeszerzıdések aláírására. Ahogy Eden kifejtette május 25-én Churchillnek írt összefoglalójában, ezzel talán elérhetik a Vörös Hadsereg kivonását és független kormányok megalakulását.16

12

Bán (2000) 41.; Resis (1978) 387. Ross (1984) 196–197.; Mezei Géza szerk. (2001): Európa és a hidegháború a dokumentumok tükrében I. Európa kettészakítása és a kétpólusú nemzetközi rend születése (1945–1949). Budapest, Új Mandátum, 36–39. 14 Fülöp Mihály (1994): A befejezetlen béke: A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerzıdés 1947. [Budapest], Héttorony Könyvkiadó, 12.; Romsics Ignác (1996): A brit külpolitika és a „magyar kérdés”. 1914–1946. Századok. (130) 2. 320. 15 Idézi: Romsics (1996) 320–321. 16 Fülöp (1994) 12–13. 13

NYELVVILÁG

86


1945 augusztusában ismét tárgyalóasztalhoz ültek a három nagyhatalom vezetıi, hogy döntéseket hozzanak a háború befejezésével kapcsolatban. A legfontosabb téma Németország kérdése volt, a közép- és kelet-európai országok sorsa szinte csak a német nemzetiségő lakosság kitelepítésével kapcsolatban került szóba. Még zajlott a potsdami konferencia, amikor a brit Munkáspárt – sokak számára váratlanul – elsöprı gyızelmet aratott az angliai parlamenti választásokon. Churchillt Clement Attlee váltotta fel a miniszterelnöki székben, a külügyi tárcát pedig a régi szakszervezeti vezetı és a háborús kabinet munkaügyi minisztere, Ernest Bevin kapta. Akik nem ismerték Bevint és kérlelhetetlen kommunistaellenességét, azt várhatták volna, hogy egy baloldali párt prominens alakjaként jó kapcsolatokat ápol majd a Szovjetunióval. Maga Sztálin azonban csalódottan fogadta az új külügyminiszter kinevezését, hiszen tisztában volt azzal, hogyan viszonyul Bevin a kommunistákhoz és a Szovjetunióhoz. Bevin külügyminiszterként 1945. augusztus 20-án tartotta elsı beszédét a brit parlament alsóházában. Részletesen kifejtette a brit külpolitika prioritásait, egyértelmővé téve a hazai és a nemzetközi közvélemény számára, hogy a külügyek terén alapjában véve folytatja elıdei, Churchill és Eden politikáját. Beszédében kijelentette, hogy a Bulgáriában, Romániában és Magyarországon alakult kormányok „véleményünk szerint nem képviselik a nép többségét, és az utóbbi idık fejleményei alapján az a benyomásunk, hogy az egyik fajta totalitarizmust egy másik fajta váltja fel.” Bevin szerint ez nem felel meg a demokrácia elvének, éppen ezért ezeket a kormányokat nem tartja alkalmasnak arra, hogy velük Anglia diplomáciai viszonyt létesítsen.17 Bár a bírálat nyilvánvalóan nem a három ország kormányának szólt, hanem a Szovjetuniónak, Bevin szavai szokatlanul keményen hangzottak, de azon túl, hogy bírálta a román, bolgár és magyar kormányok összetételét, nem látott lehetıséget arra, hogy az elismerés megtagadásán túl más lépéseket is tegyen. A brit kormány elé terjesztett emlékiratában a külügyminiszter beismerte: „nem bátorítottuk a jelenlegi kormányok ellenzékét ezekben az országokban, mivel nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megvédjük ıket ellenzékiségük következményeitıl”.18 Nemcsak a brit külügyminiszter beszéde, hanem az elkövetkezı hónapok eseményei is azt igazolták, hogy térség talán a korábbi idıszakhoz képest is alárendeltebb szerepet kapott a brit külpolitikában. Bevin figyelme inkább Görögország és a Közel-Kelet felé fordult, mert úgy látta, hogy a Szovjetunió az ottani brit érdekeket veszélyezteti elsısorban. A közép- és kelet-európai országokkal kapcsolatos, gyakran formálisnak tekinthetı angol tiltakozásokat Moszkva sem vette komolyan. 1945 szeptemberében az angol-szovjet viszony igen hővössé vált. A moszkvai brit nagykövet, Archibald Clark Kerr 1945. szeptember 6-i jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapban a szovjetek külpolitikája védekezı jellegő volt Európában, melyet Clark Kerr egyrészt az amerikai atombomba felrobbantására, másrészt a brit választási eredményekre vezetett vissza. Úgy vélte, hogy a Szovjetunió Európában már megtette a biztonsága érdekében hozott lépéseit, és az angol-szovjet kapcsolatok szempontjából a Közel- és a Közép-Kelet a két kritikus terület. Moszkva elismeri Nagy-Britannia szerepét Görögországban, ugyanakkor egyes kelet-európai fejlemények, így például Dimitrov visszatérése Bulgáriába azt jelzik, hogy a Balkánt nem engedi ki a kezébıl.19 Néhány héttel késıbb Frank Roberts már nyugtalanítóbb jelekrıl számolt be: Petru Groza román miniszterelnök moszkvai látogatását az erısödı szovjet befolyás jeleként értékelte, aggasztónak tartotta a szovjet döntést arról, hogy továbbra is jelentıs számú csapatokat tartanak Csehszlovákiában, és felhívta a figyelmet a szovjet sajtóban egyre gyakoribb angolellenes hangvételő cikkekre. Roberts is hangsúlyozza, hogy a Szovjetuniót elsısorban biztonsága 17

Hansard, House of Common Debates, 20 August 1945, vol. 413. 291. Idézi Fülöp (1994) 42. 19 Pelly, M.E. et al. (1991): Documents on British Policy Overseas. Vol. 6. London, Her Majesty's Stationary Office, 64–65., Clark Kerr 642. sz. távirata Bevinnek. 18

NYELVVILÁG


87

aggasztja: attól tart, hogy egy nagy nyugat-európai együttmőködés, a Ruhr-vidék ipari kapacitására és az amerikai tıke támogatására alapozva, elıbb-utóbb a Szovjetunió ellen fordulna. Az atombomba felrobbantása elıtt még „hatalmas önbizalommal” rendelkezı szovjet vezetés most attól fél, hogy a nyugati hatalmak összefognak ellene, és megfosztják attól a pozíciótól a háború utáni világban, amelyre háborús erıfeszítéseik miatt jogosultnak érzik magukat. Roberts szerint ez az oka annak, hogy Moszkva mindenáron igyekszik megvédeni alapvetı érdekeit KeletEurópában. A szovjet vezetés gyanakvása és pillanatnyilag megrendült önbizalma veszélyes helyzetet teremtett. Ugyanakkor Roberts másokkal együtt úgy véli, a Szovjetuniónak most békére van szüksége. A brit diplomácia legfontosabb feladata pillanatnyilag a szovjet gyanakvás eloszlatása oly módon, hogy elismerik a Szovjetunió alapvetı érdekeit, különösen a Balkánon. „Ezzel nem azt javaslom – írja Roberts –, hogy nem demokratikus fejleményeket elfogadjunk vagy azok felett szemet hunyjunk, de arra megvan a lehetıség…, hogy kielégítı választ adunk az oroszoknak motivációinkat illetıen, ami lehetıvé teszi, hogy megerısítsük jelenlegi pozíciónkat Kelet-Európában. De ha ezt nem is sikerült elérnünk, az angol-szovjet kapcsolatok szempontjából jobb lenne, ha ıszintén és kölcsönösen megegyeznénk az oroszokkal európai érdekeltségeinkrıl”.20 Nemcsak a Moszkvában szolgáló brit diplomaták, hanem a Foreign Office sok más tisztviselıje is több alkalommal hangsúlyozta a szovjet gyanakvást és bizalmatlanságot a nyugati hatalmak szándékait illetıen, valamint azt, hogy Moszkva rendkívül nagy jelentıséget tulajdonít a biztonság ügyének. Nagy-Britannia politikája tehát alapvetıen nem változott meg 1945 nyarán. A súlypontok ugyanazok maradtak, Közép- és Kelet-Európa, ezen belül pedig Magyarország továbbra is alárendelt szerepet játszott a brit külpolitikában. A hidegháború kibontakozása 1946–1949 A hidegháború kezdetét a történetírás korábban (különösen a szocialista országokban) Churchill 1946. március 5-én elhangzott fultoni beszédével azonosította. Churchill ekkor már több mint fél éve nem ült a miniszterelnöki székben, ráadásul a beszédet nem hivatalos eseményen vagy parlamenti ülésen mondta el, hanem egy amerikai egyetemi rendezvényen. (Ugyanakkor jelentıségét növeli az a tény, hogy Truman elnök is a közönség soraiban ült, és valójában a két politikus már hetekkel korábban részletesen megbeszélte, mi hangozzék el a beszédben, az elıadás elıtti napokban pedig Byrnes külügyminiszter és maga Truman is elolvasta a teljes szöveget.21) Churchill beszéde elején jelezte, hogy nincs semmiféle „hivatalos küldetése”, és csak a maga nevében beszél. Ennek ellenére már a kortársak is nagy jelentıséget tulajdonítottak a beszédnek, amelynek legfontosabb üzenete az volt, hogy angol–amerikai együttmőködéssel kell gátat szabni a Szovjetunió expanzív törekvéseinek. Churchill híres mondata, mely szerint „a Baltitenger mellett fekvı Stettintıl az Adriai-tenger mentén fekvı Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára” hamar szállóigévé vált.22 A brit politikus szavai nagy vihart kavartak világszerte. Sztálin március 14-én a Pravdában háborús uszítónak nevezte, angol és amerikai támogatóit pedig Hitlerhez hasonlította. Kijelentette, hogy Churchill beszédével viszályt kívánt szítani a szövetséges országok között, és célja egyértelmően a háború kirobbantása a Szovjetunió ellen.23 A hidegháború kibontakozását illusztráló másik fontos dokumentum George F. Kennan 1946. február 22-én elküldött ún. „hosszú távirata”, melyben a moszkvai amerikai nagykövetség munkatársa összefoglalta Byrnes külügyminiszter számára a szovjet külpolitika mozgatórugóit és 20

Uo. 117–118. Frank Roberts 67. sz. távirata Bevinnek, 1945. szeptember 28. Fraser J. Harbutt (1986): The Iron Curtain: Churchill, America, and the Origins of the Cold War. New York–Oxford, Oxford University Press, 161–162, 180. 22 Halmosy Dénes szerk. (1985): Nemzetközi szerzıdések 1945–1982. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 66. 23 Részlet a Pravda Sztálin-interjújából, 1946. március 14. In: Mezei (2001) 171–175. 21

NYELVVILÁG

88


céljait, valamint javaslatot tett a Szovjetunióval szemben folytatandó politika alapelveire.24 Néhány héttel Kennan „hosszú táviratának” megszületése után Frank Roberts moszkvai angol nagykövet szintén részletesen tájékoztatta a Foreign Office-t a szovjet külpolitika fıbb vonalairól, és javaslatokat tett a követendı politikával kapcsolatban. A táviratban Roberts csalódottan állapítja meg, hogy a szovjet–angol viszony messze áll attól, amit a gyızelem napján reméltek, pedig NagyBritannia számos engedményt tett az orosz biztonság megteremtése érdekében. A szovjet vezetés ahelyett, hogy igyekezne fenntartani a háború alatt kialakult baráti viszonyt, arrogáns módon, sıt szerzıdéses kötelezettségeit is megszegve igyekszik saját érdekeit keresztülvinni. A nyugatellenes propagandával gyanakvást, bizalmatlanságot keltenek az orosz nép körében. A brit diplomata szerint egyelıre nem lehet megállapítani, hogy ez a retorika és gyakorlat pusztán taktikai jellegő, vagy „egy alaposan átgondolt, hosszú távú offenzív stratégia elsı, tapogatózó lépéseit jelenti”. Roberts részben történelmi okokra vezeti vissza a szovjet külpolitika jellemzıit: „A nemzet védelmének parancsa hovatovább a szovjet, és egyáltalán az orosz birodalmi politika alappillére, mely sok mindent megmagyaráz a Kreml erıszakos viselkedésében, a külvilággal szemben táplált eredendı gyanakvásában.” Roberts úgy véli, hogy Sztálin valóban egyedül tartja kézben a hatalmat, a többiek – elsısorban Molotov, Malenkov és Berija – csak tanácsokat adnak neki. Megállapítja, hogy a parlamenti demokrácia hiánya miatt a szovjet vezetésnek sokkal nagyobb a mozgástere, mint a nyugati hatalmak kormányainak, hiszen ıket nem korlátozza sem a parlament, sem a közvélemény. A Szovjetunió legfıbb célkitőzései a nemzetközi politika terén Roberts szerint a következık: 1.) A világ legerısebb nemzete kíván lenni, melynek érdekében hatalmas katonai gépezetet tart fenn annak ellenére, hogy véget ért a háború. Igyekszik kiterjeszteni határait, és Roberts szerint egyre nehezebb megjósolni, meddig tart a szovjet terjeszkedés igénye. 2.) Törekszik a nyugati kapitalista és szociáldemokrata országok hatalmának megrendítésére, a kommunista pártok révén aknamunkát folytat a nyugati országokban, és igyekszik megakadályozni a nyugat-európai országok együttmőködési kísérleteit. 3.) Mindent elkövet annak érdekében, hogy Nagy-Britanniát elszigetelje az Egyesült Államoktól. 4.) Támogatja a helyi kommunista pártokat, és igyekszik egyes nemzetközi szervezeteket saját politikai céljai szolgálatába állítani. 5.) „Elkeseredetten és kíméletlenül” fellép majd a szociáldemokráciával szemben. 6.) Propagandagépezete segítségével – és ahol lehet tevékenyen is – segíti az „úgynevezett elnyomott gyarmati népek” ügyét.25 Robert távirata minden bizonnyal nem tartalmazott sok újdonságot ahhoz képest, amit már tudott (vagy sejtett) a Foreign Office Moszkva külpolitikai céljairól, ennek ellenére igen fontos volt, hogy részletesen elemezte a szovjet külpolitika alapelveit. 1946 áprilisában Christopher Warner, a Foreign Office Északi Osztályának vezetıje hosszú elemzést írt a szovjet külpolitikáról, melyben még Roberts táviratánál is sokkal borúlátóbb képet festett. Meglátása szerint a Szovjetunió egyre agresszívabb politikát folytat: erıteljes fegyverkezésbe kezdett, nem hajlandó részt venni Európa nemzetközi újjáépítésének munkájában, és kizsákmányolja az uralma alá került országokat. Warner nem hisz abban, hogy a szovjet külpolitikát pusztán biztonsági megfontolások vezérlik – márpedig korábban sokan ezt vallották a Foreign Office-ban –, hanem igazi hatalmi politikát folytat, és semmi eszköztıl nem riad vissza (egyelıre a háborút kivéve) céljainak megvalósítása érdekében. Warner azt javasolja, hogy NagyBritannia hagyjon fel „megbékéltetı” politikájával, ne adjon további engedményeket, és határozottan álljon ki érdekeinek védelmében. Bár elfogadja a katonai szakértık véleményét, akik szerint a Szovjetunió legalább öt évig nem lesz képes háborút kezdeni, nem tartja kizártnak, hogy valamilyen rosszul kiszámított lépés következtében Sztálin ugyanúgy nem kívánt háborúba sodródik, mint Hitler Lengyelország megtámadásakor. Angliának vigyáznia kell arra, nehogy 24 25

Kennan „hosszú távirata” Moszkvából, 1946. február 22. In: Mezei (2001) 214–224. Frank Roberts moszkvai brit nagykövet „hosszú távirata”, 1946. március 14., 17. (részletek) In: Uo. 107–117.

NYELVVILÁG


89

kommunistává váljon bármely olyan ország, ahol alapvetı érdekeltségei vannak. Erıteljes kommunistaellenes kampányt kell indítani, és mindent megadni más országok progresszív antikommunista erıinek. Warner meg van gyızıdve arról, hogy a Szovjetunió egy gondosan kidolgozott terv alapján munkálkodik a kapitalista világ megdöntésén, melyhez ideológiai, gazdasági, politikai, és végül katonai eszközöket alkalmaz.26 1947-ben több olyan esemény történt a nemzetközi színtéren, amelyeket a hidegháború kibontakozásának fontos lépcsıfokainak tekint a történettudomány. Ilyen volt az 1947. március 12-én meghirdetett Truman-doktrína, amelyben az Egyesült Államok elnöke kijelentette, hogy Amerikának támogatnia kell a szabad nemzeteket olyan agresszív mozgalmakkal szemben, melyek totalitárius rendszer létrehozására törekednek, mivel ezek veszélyeztetik a nemzetközi békét és az Egyesült Államok biztonságát.27 A Truman-elv, illetve meghirdetésének körülményei nemcsak a szovjet–amerikai kapcsolatok új korszakának kezdetét jelezték, de ismét hangsúlyosan rávilágítottak arra, hogy Nagy-Britannia gyakorlatilag elveszítette nagyhatalmi pozícióit, hiszen a beszéd közvetlen kiváltó oka az volt, hogy London nem volt képes tovább finanszírozni Görögországban a kommunistaellenes erık támogatását. Az év másik fontos eseménye a Marshall-terv bejelentése volt. Marshall amerikai külügyminiszter 1947. június 5-én a Harvard Egyetemen tartott beszédében jelentette be, hogy az Egyesült Államok gazdasági segítséget kíván nyújtani Európának a háború utáni újjáépítéshez.28 Néhány nappal késıbb Marshall ezt azzal egészítette ki, hogy a segélyt készek a Szovjetuniónak és a megszállása alatt tartott országoknak is felajánlani. A Szovjetunió ez utóbbit nem fogadta (nem fogadhatta) el, hiszen egyértelmő volt, hogy a Marshall-terv valódi célja az amerikai gazdasági behatolás elısegítése a szovjet megszállás alatt álló közép- és kelet-európai országokba.29 Molotov július 2-án visszautasította a Marshalltervben való részvételt, az elkövetkezı napokban pedig a közép- és kelet-európai kormányok tudomására hozta: nem tartja kívánatosnak, hogy részt vegyenek az amerikai támogatásról szóló párizsi konferencián. Szintén fontos lépés volt a hidegháború felé vezetı úton a Kommunista Pártok Tájékoztató Irodájának (Kominform) megalakulása 1947 szeptemberében. A Kominform létrehozásával a Szovjetunió elsısorban a kommunista fordulat végrehajtását kívánta koordinálni a közép- és kelet-európai érdekszférájában.30 A Szklarska Poręba-i tanácskozáson hangzott el Zsdanov szovjet miniszterelnök-helyettes beszéde a „két tábor”-ról, ami már hangsúlyosan kifejezte a Nyugat és a Szovjetunió között fennálló kibékíthetetlen ellentéteket. Kelet-Európa a brit külpolitikában 1947–1949 Nagy-Britannia számos problémával küszködött a háborút követı években, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nagyhatalmi pozíciója már a múlté. A hajdani világbirodalom kénytelen volt lemondani Indiáról, a palesztinai mandátumról, és egyre nehezebben tudta finanszírozni a görögországi és a németországi megszállás költségeit. A világpolitikába Londonnak egyre kevesebb beleszólása volt, a legfontosabb események a Szovjetunió és az Egyesült Államok által meghatározott koordinátarendszerben zajlottak. A korábbiakban láthattuk, hogy az angol külpolitika 1945 után egyre csekélyebb érdeklıdést tanúsított a közép- és kelet-európai térség iránt. Pontosabban szólva az érdeklıdés megmaradt, 26

Kitchen, Martin (1994): British Policy towards the Soviet Union 1945–1948. In: Gabriel Gorodetsdy ed.: Soviet Foreign Policy 1917–1991. A Retrospective. London, Frank Cass, 120–121. 27 Halmosy (1985) 120–125. 28 A beszéd szövegét lásd: Mezei (2001) 253–255. 29 Szőcs László–Vida István (1998): A Marshall-terv és Magyarország. Levéltári szemle. (48) 1. 33–34. 30 Vö. Székely Gábor (2000): A Kominform, 1947–1949. In: Feitl István–Izsák Lajos–Székely Gábor szerk.: Fordulat a világban és Magyarországon, 1947–1949. Budapest, Napvilág Kiadó, 62–74.

NYELVVILÁG

90


hiszen a Foreign Office-ban továbbra is figyelemmel kísérték az eseményeket a szovjet befolyás alá került országokban. A térség fıvárosaiban mőködı brit diplomaták és a londoni központban dolgozó szakértık gondosan kidolgozott elemzéseket készítettek, mérlegelve azt, hogy milyen lehetıségei maradtak a brit külpolitikának a régióban. Az elemzések végkövetkeztetése rendszerint az volt, hogy hatékony eszközök nem állnak rendelkezésre, csupán néhány szimbolikus gesztussal tudják jelezni, hogy Nagy-Britannia továbbra is érdeklıdést tanúsít a térség sorsa iránt. A dokumentumokban rendszeresen visszatérı motívum azonban az is, hogy óvakodni kell attól, hogy a „csatlós” államok miatt Anglia komolyabb konfliktusba kerüljön a Szovjetunióval. Fontos megbeszélés zajlott le a Foreign Office-ban 1947. január 13-án, amikor megvitatták a kelet-európai országokkal folytatandó jövıbeni politika alapelveit, valamint a kereskedelmi kapcsolatok lehetıségeit. Az ülést Sir Orme Sargent vezette, és részt vettek rajta a régióval foglalkozó Északi Osztály szakemberei, valamint a kelet-európai országokba akkreditált brit diplomaták. Sargent elmondta kollégáinak, hogy a megbeszélést Bevin külügyminiszter kérésére szervezték, aki szeretne világos képet kapni a térségrıl, egyrészt azért, mert több kelet-európai országban választásokat tartanak a közeljövıben, másrészt pedig hamarosan Moszkvába látogat. Sargent szerint két lehetıség áll elıttük: vagy folytatják a kommunista befolyás ellen irányuló politikájukat, vagy enyhítenek politikájukon, és elfogadják a térségben a kommunista hatalmat. Ez esetben csupán a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok segítségével próbálnák közvetett módon népszerősíteni a nyugati eszméket a térségben. Ez a megbékéltetı politika nagymértékben csökkentené Anglia morális befolyását, és valószínőleg az amerikaiak sem néznék jó szemmel. Sargent bevezetıje után minden egyes országról rövid beszámolók hangzottak el. A bukaresti követ elmondta, hogy Romániában nagy számban vannak kommunistaellenes erık, de szervezetlenek. Azt javasolja, hogy London ne változtasson eddigi politikáján, amíg a szovjet hadsereg ki nem vonul Romániából. A varsói nagykövet is a jelenlegi politika folytatását támogatta, vagyis további nyomásgyakorlást a lengyel kormányra, máskülönben az ország a Szovjetunió 17. tagköztársaságává válik. Nagy-Britannia részben a lengyel kormánynak címzett tiltakozó jegyzékekkel, de fıként a szociáldemokraták támogatásával és a kulturális kapcsolatok fejlesztésével tudja megırizni valamennyire befolyását. Az angol–lengyel viszony kulcskérdése az Odera–Neisse határ: ha a brit kormány nem ismeri el Lengyelország új nyugati határát, akkor nem számíthat semmiféle együttmőködésre a lengyelekkel. A szófiai követ elismerte, hogy Anglia nem sok mindent tudott tenni Bulgáriában, bár az részben a brit kormány intervenciójának köszönhetı, hogy a törvényhozás tagjainak kb. egyharmada ellenzéki. A kommunisták Jugoszláviában tettek szert a legnagyobb hatalomra a térségben. A belgrádi nagykövet szerint a jugoszláv kormány mindent megtesz a brit befolyás csökkentése, valamint az angol nagykövetség és konzulátus elszigetelése érdekében. Magyarországon és Csehszlovákiában egészen más a helyzet. Helm budapesti követ szerint továbbra is fenn kell tartani a határozott politikát. Nichols prágai nagykövet kiemelte, hogy bár a kommunisták túlsúlyban vannak a csehszlovák kormányban, viszonylag mérsékelt politikát folytatnak. A diplomaták mind egyetértettek abban, hogy nem szabad enyhíteni a kelet-európai országokkal szemben folytatott határozott brit külpolitikán. Sargent felvetette, hogy az egyes országok ellenzéki parasztpártjainak egy nemzetközi szervezetet kellene létrehozniuk, de a diplomaták ezt nem látták valószínőnek. Arról is kikérte véleményüket, hogy érdemes lenne-e támogatni a helyi szociáldemokrata pártokat. A legtöbb követ, illetve nagykövet úgy gondolta, hogy a kelet-európai szociáldemokraták túl gyengék, és nem mernek szembeszállni a kommunistákkal, és az esetek többségében nem támogatták Nagy-Britannia jogos követeléseit. Több országban megkezdıdött az ellenzéki pártok vezetıinek likvidálása, és van, ahol már a szociáldemokraták vannak soron. A szófiai és a bukaresti követek hasznosnak tartották a helyi szociáldemokrata pártok diszkrét támogatását, a budapesti követ pedig sokat

NYELVVILÁG


91

remélt attól, hogy több angol munkáspárti parlamenti képviselı a közeljövıben ellátogat a budapesti pártkongresszusra. Sargent megkérdezte a tanácskozáson szintén részt vevı Frank Robertset, hogy milyen reakció várható a szovjet kormánytól, amennyiben London enyhítene Kelet-Európa-politikáján. Robert kifejtette, hogy minden Moszkvában dolgozó diplomata úgy érzi, az oroszoktól csak úgy lehet engedményt kicsikarni, ha folyamatos nyomás alatt tartják ıket. E pillanatban nem szabad gyengének mutatkozni, mivel a szovjet kormány komoly bel- és külpolitikai problémákkal küszködik, így ha Anglia továbbra is fenntartja eddig gyakorolt politikáját, az néhány év múlva talán meghozza gyümölcsét. A bécsi követ is úgy vélte, hogy nehéz lenne megtartani Ausztriában a jelenlegi brit pozíciókat, ha megváltozna a politika Kelet-Európában. Az ülés résztvevıi végül abban állapodtak meg, hogy továbbra is a nyomásgyakorlás politikáját folytatják, de általában tartózkodnak a hivatalos tiltakozásoktól és jegyzékváltásoktól, s inkább nagyobb hangsúlyt helyeznek a kulturális propagandára és a BBC adásaira. A kereskedelmi kapcsolatok a legtöbb országgal igen korlátozottak voltak. Lengyelországgal, Magyarországgal és Csehszlovákiával folyik valamilyen szintő áruforgalom, de a mesterséges valutaárfolyamok, a gyakran túl magas árak és az exporttermékek csekély mennyisége nagymértékben akadályozzák a kereskedelmi kapcsolatok bıvülését.31 Szintén 1947 januárjában érdekes javaslattal állt elı Christopher Mayhew, a Foreign Office államtitkára. Úgy gondolta, hogy meg kellene próbálni a kelet-európai kommunistákat védekezésre kényszeríteni a szociáldemokráciával szemben, de nemcsak a politikai demokrácia kérdésében, hanem a munkások és parasztok életszínvonalának tekintetében is. Azt a propagandát kellene terjeszteni, hogy a kelet-európai társadalmi forradalmak következtében javulnának a tömegek életkörülményei, de Oroszország saját önzı gazdasági céljaira használja ki e változásokat. A Szovjetunió olyan módszereket használ, amelyek nagyon hasonlítanak a kapitalista országok által a gyarmataikon használt eszközökhöz: kizárólagos gazdasági befolyásra törekszik, elınytelen megállapodásokra kényszeríti ıket, és több vagyont von ki ezekbıl az országokból, mint amennyit visszajuttat azok gazdaságába. A gazdasági kizsákmányolást közvetlenül a munkások és a parasztok szenvedik meg, végrehajtásában a helyi kommunista pártok segítik a Szovjetuniót. Következésképpen a kommunisták elleni ellenállás célja nemcsak a politikai demokrácia, hanem egyúttal a magasabb életszínvonal elérése is. Hangsúlyozni kell, hogy Oroszország jelenleg egy új gyarmati rendszert épít ki Európában. Csak a szabad szociáldemokrata országokban tudják megvédeni magukat a munkások a kapitalista és kommunista kizsákmányolással szemben. Ezt a propagandát természetesen nem a követségek terjesztenék, hanem egyéb csatornákat (beszédeket, szakfolyóiratokat, a BBC-t) használnának fel. Mayhew fontos szerepet szánt a brit Munkáspártnak is a propaganda terjesztésében.32 Annak ellenére, hogy a javaslat kérdésében nagyjából egyetértés volt a Foreign Office-ban és a keleteurópai brit diplomáciai missziókon, áprilisban az a döntés született, hogy egyelıre nem indítják el az akciót, mert elıször szeretnék látni, hogyan reagálnak a kelet-európai kormányok az Európai Gazdasági Bizottság (UNECE) megalakítására.33 Annak ellenére, hogy Mayhew ötletét végül nem használták fel, maga a felvetés jól mutatja, mennyire korlátozott eszközökkel rendelkezett az angol külpolitika a szovjet blokk országaiban.

31

NA FO 371/65964 „Policy in Eastern Europe” 1947. január 14. Uo., Mayhew feljegyzése, 1947. január 23. 33 Uo., Hankey 159. sz. levele Sir Philip Nicholsnak, 1947. április 14. 32

NYELVVILÁG

92


A „fordulat éve” után 1947/48-ban azokban a közép- és kelet-európai országokban is megtörtént a kommunista fordulat, ahol a háború után néhány évig még többé-kevésbé demokratikus intézményrendszerek mőködtek (Magyarország, Csehszlovákia). A Foreign Office-ban 1949 elején elkészült egy összefoglaló jelentés a szovjet rendszer konszolidációjáról Európában az 1948-as évben. Ebben megállapították, hogy a kelet-európai országok kevés ellenállást tanúsítottak a kommunizmus térnyerése ellen. Az egyetlen reménysugár Tito, az ı politikájának még messze ható következményei lehetnek a jövıben. Magyarország kivételével, ahol a Demokrata Néppárt még rendelkezik valamiféle függetlenséggel, a térség összes országában kommunista kormányok váltották fel a népfront jellegő kormányokat, és az államigazgatás is teljes mértékben kommunista kézbe került. A jugoszláviai kommunista párt kivételével a térség összes kommunista pártját a Kominform köti össze és irányítja. A térség országaiban csak a római katolikus egyház és a parasztság fölött nem gyakorolnak teljes ellenırzést a kommunista pártok. A Foreign Office-ban Jugoszlávia eltávolodása ellenére egyre csekélyebb esélyt látnak arra, hogy a térségbeli országok sikeresen fellázadjanak a kommunista uralom ellen. A dokumentum részletesen tárgyalja az egyes országokban történteket, de nem foglalkozik a brit külpolitika lehetıségeivel, feladataival.34 Fél évvel késıbb, 1949. július 28-i keltezéssel ismét készült egy átfogó tanulmány a Foreign Office-ban „Brit politika a szovjet kommunizmussal szemben” címmel. A tanulmány hosszan elemzi a szovjet rendszer jellemzıit, amelyet – hasonlóan a korábbi elemzésekhez – egyrészt az orosz birodalmi hagyományokra, másrészt a marxizmus-leninizmus ideológiájára vezet vissza. A hosszú történeti áttekintés után röviden összefoglalja az aktuális helyzetet: A háború után a Szovjetunió sikeresen kiterjesztette határait, visszaszerezte elveszített területeit Kelet-Európában. A Közel-Keleten nem folytatta a korábbi évszázadokra jellemzı expanzióját Törökország és Irán felé, a Távol-Keleten azonban megnövelte területét is (Szahalin), illetve befolyása alá vonta Mongóliát és Észak-Koreát. A Szovjetunióhoz csatolt területeken kívül figyelembe kell venni azokat az országokat is, amelyek névleg függetlenek maradtak ugyan, valójában azonban a Szovjetunió rendırállamokká alakította és gazdaságilag kizsákmányolja ıket, és Moszkva közvetlen irányítása alá kerültek. Ily módon további 1,35 millió km2-nyi terület és 92 milliós lakosság került szovjet ellenırzés alá (Németország keleti felével, de nem számítva Jugoszláviát és Kínát). A tanulmány megállapítja, hogy jelenleg nem lehet különválasztani a szovjet–angol viszonyt az általános nemzetközi helyzettıl, mivel Nagy-Britannia nagyon szoros szálakkal kötıdik a nyugati világhoz. (Ezt valójában az amerikai dominancia eufemisztikus megfogalmazásának tekinthetjük.) A Szovjetunió görögországi, közép- és távol-keleti tevékenységei ugyanolyan jellegő veszélyt jelentenek Angliára nézve, mint a cári Oroszország hasonló törekvései. Európában azonban más a helyzet: a szovjet ellenırzés kiterjesztése a térség országaira egyrészt azt jelenti, hogy „barbár és autokrata uralmat kényszerítenek korábban független népekre”, másrészt pedig a kelet-európai országok elszigetelése elırevetíti az európai szovjet hegemónia veszélyét. A dokumentum szerzıi elismerik, hogy Nagy-Britannia a 19. század végétıl elfogadott egy bizonyos mértékő orosz befolyást Délkelet-Európában, azaz valójában tudatában volt annak, hogy képtelen azt megakadályozni. A berlini kongresszustól a jaltai konferenciáig terjedı idıszakban az volt a brit vélemény, hogy bizonyos mértékő orosz befolyás nemcsak elfogadható, de kívánatos is az osztrák–német befolyás ellensúlyozására. Egy hagyományos expanzív hatalom fenyegetésére valószínőleg hatékonyan lehetne reagálni a már bevált módszerekkel: katonai szövetségekkel, gazdasági nyomásgyakorlással stb. A jelen helyzetet azonban jóval veszélyesebbnek látják, nemcsak azért, mert a Szovjetunió és csatlósai óriási hatalmi tömörülést alkotnak, hanem azért is, 34

NA FO 371/77566, „The progress of consolidation of the Soviet Orbit in Europe in 1948.” (N 1225/1016/38), 1949. február 2.

NYELVVILÁG


93

mert e hatalmat egy olyan militáns ideológia hajtja, amelynek célja minden más politikai rendszer megdöntése. A kommunizmusnak alig van számottevı ellensége a Szovjetunióban: szinte csak némelyik nemzeti kisebbség tekinthetı annak. A csatlós országokban azonban az egyházak és a parasztság jelenthetnek komolyabb ellenállást, illetve némelyik országban az erıs nemzeti érzelmeknek is szerepük lehet. A társadalmak átalakítása azonban könyörtelenül és gyorsan zajlik: több keleteurópai ország, amely korábban barátságos kapcsolatokat ápolt a Nyugattal, most már ugyanolyan ellenségesen viszonyul hozzá, mint maga a Szovjetunió. Az egyetlen kivétel Jugoszlávia, ahol – hasonlóan a Szovjetunióhoz – a kommunista ideológia a külföldi hódító elleni nemzeti ellenállással kapcsolódott össze. A Szovjetuniótól egyre határozottabban eltávolodó Jugoszlávia jobb kapcsolatokat kezdett ápolni a nyugati világgal is. A dokumentum javaslatokat tesz a szovjet kommunizmussal szemben folytatandó külpolitikára is. A brit külpolitika legfontosabb célja továbbra is a béke és a stabilitás támogatása, melyet az adott körülmények között a következı eszközökkel kívánnak elérni: meg kell akadályozni az orosz dominancia továbbterjedését további országokra; gyengíteni kell Moszkva hatalmát a jelenleg dominanciája alatt álló országokban; továbbá világszerte csökkenteni kell a kommunizmus befolyását. Mivel a kommunizmus és az orosz imperializmus kiegészítik egymást, propagálni kell azt a tényt, hogy a Szovjetunió a kommunizmust saját politikája érdekében használja fel. Nagyon fontosnak tartják, hogy a nyugati világ gazdasági és szociális téren sikeres legyen, s így a szovjet szférába tartozó országok számára is vonzó alternatívát jelentsen. A Nyugatnak hozzá kell járulnia a „fejletlen” országok gazdasági fejlıdéséhez, hogy ezzel is ellensúlyozzák a szovjet propagandát. A gyarmati országokban külön problémát jelent, hogy a kommunizmus és maga a Szovjetunió az „elnyomott népek bajnoka”-ként igyekszik megjeleníteni magát. Németországgal kapcsolatban a dokumentum megállapítja, hogy a jelenlegi helyzetben nincs remény az ország egyesítésére, Nagy-Britannia hosszú távú célja azonban az, hogy elıször Németországból, majd a közép- és kelet-európai országokból kiszorítsa a Szovjetuniót. NagyBritanniának az az érdeke, hogy Németország lefegyverezve maradjon, és biztosítania kell azt, hogy a németek ne tartsák vonzónak a kommunizmust. Ennek érdekében erısíteni kell a demokratikus intézményeket, és oly módon felépíteni az ország gazdasági és kulturális életét, hogy a németek közösséget érezzenek a nyugat-európai országokkal. Az elsıdleges cél egy nyugatnémet kormány létrehozása, és Nyugat-Németország integrálása a nyugati rendszerbe. Miután Nyugat-Németországban sikerült megteremteni a magasabb életszínvonalat és szabadabb életet, ez a kelet-németek számára is vonzó lesz. Miután egész Németországot sikerül a nyugati világba integrálni, a következı két célország Lengyelország és Csehszlovákia lehet. A dokumentum szerzıi szerint a „csatlós” országokkal kapcsolatban módosítani kell a brit politikát. A Szovjetunió legfontosabb célja a térségben a kommunista rendszer és Moszkva hatalmának minél hamarabbi konszolidálása, s ezért Nagy-Britannia és a nyugati világ elsıdleges feladata, hogy ezt igyekezzen megakadályozni. Bár kívánatos lenne Kelet-Európában és a TávolKelet egyes részein az orosz hegemónia megszüntetése, az azonban kérdéses, hogy e célból alkalmazhat-e Anglia aktív módszereket. A szabotázst és ellenállási mozgalmakat ösztönzı politika megnövelheti a háború kockázatát, a túl korán kirobbant ellenállási mozgalmak leverése pedig kiábránduláshoz vezethet. A nyugati országok aktív politikája erısítheti és igazolhatja azt a szovjet félelmet, hogy a Nyugatnak agresszív szándékai vannak. A jelen helyzetben nem várható, hogy a csatlós országok tömegesen elhagyják a szovjet blokkot. Egyes országok egyenkénti leválasztása pedig igen veszélyes helyzetbe hozná ıket – ha kudarcot vall a kísérlet, több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. A keleti blokk földrajzilag egy tömbben helyezkedik el, és a legfontosabb árucikkek és nyersanyagok ellátása tekintetében nagyjából önellátó. Így lehetetlen

NYELVVILÁG

94


teljes gazdasági blokád alá vonni bármelyik országot, a bojkottnak pedig nem lenne nagy hatása. Ráadásul az sem biztos, hogy a szovjetek elleni elégedetlenség következtében egy ország automatikusan a Nyugathoz csatlakozna, ahogy Tito Jugoszláviájának esete is mutatja. Az aktívabb politika mellett is szólnak érvek. A térség országaiban a nacionalizmus, a vallás és az egyéni szabadság eszméi felhasználhatók az orosz kommunizmus ellen. Ezeket az eszméket azonban a szovjet típusú propaganda és oktatás folyamatosan háttérbe szorítja, és hamarosan felnı egy új generáció, amely ellenségesen viszonyul majd a Nyugathoz. Ki kell használni Jugoszlávia nemzeti ellenállását a szovjet hatalom ellen, illetve Albánia elszigeteltségét. A szovjet kormány többször jelét adta, hogy jelen pillanatban nem akar háborút, így a Nyugat részérıl gyakorolt aktívabb politika most kevesebb kockázattal jár, mint esetleg késıbb. Azt is fontos érvnek tekintik az aktív fellépés mellet, hogy az Egyesült Államok kormánya is az aktívabb politika folytatása mellett áll. Összefoglalva tehát a jelentés szerint a kommunista penetrációval szembeni ellenállás legjobb eszköze egy olyan politikai, társadalmi és gazdasági rendszer létrehozása, amely erısebb és vonzóbb, mint a szovjet rendszer. E rendszernek katonailag elég erısnek kell lennie ahhoz, hogy elrettentsen az agressziótól, ugyanakkor vonzó kell hogy legyen a fejletlen országok és a gyarmatok, végül pedig a szovjet szféra országai számára is. A csatlós országokban minden lehetıséget meg kell ragadni az orosz befolyás csökkentésére, bár a komoly háborús kockázattal járó vagy felesleges ellenállást bátorító cselekményeket kerülni kell.35 Azért láttuk szükségesnek ilyen részletesen ismertetni e dokumentumot, mert tökéletes képet ad a brit külpolitika igen korlátozott lehetıségeirıl. Bár felsorol néhány érvet a Szovjetunió ellen esetlegesen folytatandó aktívabb külpolitika mellett, a tanulmány gyakorlatilag arra a következtetésre jut, hogy Közép- és Kelet-Európában Angliának semmilyen eszköz nem áll rendelkezésre ahhoz, hogy a legcsekélyebb mértékben is változtasson a helyzeten. A térségbeli országokban csupán a katolikus egyházat és a parasztságot tekinti olyan erıknek, amelyekre a kommunista rendszer egyelıre nem tudta teljes mértékben kiterjeszteni hatalmát. Figyelemre méltó, hogy Tito politikáját veszélyesnek tekintik ugyan a Szovjetunióra nézve, de úgy látják, hogy egyetlen renitens ország nem jelent veszélyt a keleti blokk egészére. Az egész tanulmány rendkívül óvatos politikát szorgalmaz, és utal arra is, hogy Nagy-Britannia nincs olyan helyzetben, hogy az Egyesült Államok támogatása nélkül bármit kezdeményezzen a térségben. A brit külpolitika fıbb vonalai 1950–1953 1949 decemberére kialakult a két szembenálló katonai tömb, a NATO, illetve a Szovjetunió és kelet-európai szövetségeseinek védelmi rendszere. Ez utóbbi ekkor még kétoldalú barátsági, együttmőködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményeken alapult. 1949 augusztusában véget ért az Egyesült Államok atommonopóliuma, miután a Szovjetunió is felrobbantotta elsı atombombáját. A két világrendszer elsı erıpróbája a koreai háború volt, amely 1950. június 25-én kezdıdött, amikor az észak-koreai hadsereg megtámadta Dél-Koreát. A brit külpolitika prioritásai az 1950–53 közötti idıszakban sem változtak. A két nukleáris szuperhatalom árnyékában Nagy-Britannia befolyása és tekintélye jócskán megcsappant. A Szovjetunióban és a szovjet tömb országaiban mind a hivatalos külpolitika, mind a sajtó rendszeresen bírálta Angliát, amiért – meglátásuk szerint – feltétel nélkül kiszolgálja az Egyesült Államok érdekeit. Ugyanakkor Londonban többen azt szorgalmazták, hogy Nagy-Britannia egyfajta közvetítı legyen Moszkva és Washington között. Ahogy Pierson Dixon, a Foreign Office Orosz Bizottságának elnöke 1951 decemberében megfogalmazta: Nagy-Britanniának különleges 35

NA FO 800/503.

NYELVVILÁG


95

szerepet kell kapnia a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a világpolitikában, és fel kell használnia befolyását a világ problémáinak általános rendezésére.36 Idıközben fontos változások történtek a brit külügyminisztérium élén. Ernest Bevin 1951 márciusában betegsége miatt lemondott miniszteri tisztérıl, és egy hónap múlva elhunyt. Utóda Herbert Morrison lett, akinek nem volt túl sok tapasztalata a külügyek terén. Részben ez lehetett az oka annak, hogy 1951 szeptemberében a Foreign Office részletes anyagot készített Morrison számára az Acheson amerikai és Schuman francia külügyminiszterrel folytatandó tárgyalásokhoz. A dokumentum elsısorban a Szovjetunió „feltartóztatásá”-nak lehetıségeit elemezte. A brit vezérkar elemzéseire hivatkozva megállapította, mind Nagy-Britannia, mind az Egyesült Államok 1952 végére kiépíti teljes védelmi rendszerét, de azzal számolnak, hogy a közeljövıben, azaz kb. 1954 végéig a Szovjetunió nem indít háborút Európában. Fegyveres konfliktus csak abban az esetben törhet ki, ha valamelyik fél az elviselhetınél nagyobb nyomást gyakorol a másikra, illetve ha a szovjet kormány preventív háborúba kezd, mielıtt a Nyugat támadná meg ıt, esetleg akkor, ha Moszkvában úgy látják, hogy a Nyugat túlságosan megerısödik, és a Szovjetunió politikai módszerekkel már nem tudja biztosítani a kommunizmus további terjedését. A szovjet terjeszkedés megállítása és a háború elkerülése érdekében a nyugati világnak fel kellett építenie elıször gazdasági, majd katonai erejét, de mindezt úgy, hogy elkerülje a hadigazdálkodás bevezetését. A dokumentum megállapította, hogy a Szovjetunió a feltartóztatási politikára nem alapvetı külpolitikai elveinek megváltoztatásával reagált, hanem diplomáciai és propagandaeszközökkel igyekezett gyengíteni a nyugati országok újrafegyverkezését. Nem alkalmaznak agressziót azokban az országokban ahol erıs nyugati ellenállásra számítottak, de mindeközben folyamatosan növelik katonai erejüket. A Foreign Office veszélyesnek tartotta egy olyan földrajzi határvonal meghúzását, amelyen túl a nyugati hatalmak automatikusan katonai beavatkozással reagálnának a kommunizmus terjeszkedésére. A dokumentum felsorolta azokat a lépéseket (ezek az ún. „sore spots”, azaz „fájó pontok”), amelyek valószínőleg oly mértékben provokálnák a Szovjetuniót, hogy elkerülhetetlen lenne a háború: Jugoszlávia hadianyaggal történı támogatása, illetve katonai támaszpontok létrehozása az országban; amerikai légitámaszpontok létrehozása Törökországban; Németország egyesítése és újrafelfegyverzése; Ausztria és Németország egyesítése; amerikai támaszpontok létesítése Norvégiában, illetve Svédország felvétele a NATO-ba; amerikai vagy angol csapatok bevonulása Iránba; Japán újrafelfegyverzése; amerikai távíróhálózat kiépítése a Szovjetunió határai mentén. A Foreign Office szerint fennáll a veszélye annak, hogy Amerika túlságosan agresszíven viselkedik, és elvárják Washingtontól, hogy a jelentısebb lépések elıtt konzultáljon NagyBritanniával (és Franciaországgal). A feltartóztatás politikájára válaszként a Szovjetunió elindította „békekampányát”, mellyel a dokumentum szerint az volt a szovjet vezetés célja, hogy a nem kommunista népekkel elhitesse, hogy nem szükséges fegyverkezniük a szovjet agressziótól való félelmükben, és ha mégis azt teszik, azzal csak a háború esélyét növelik. A Szovjetunió láthatóan óvakodik attól, hogy olyan térségben folytasson agresszív politikát, ahol a nyugati hatalmak egyértelmővé tették érdekeltségüket. Koreában azért mertek lépni, mert úgy értékelték, hogy az kívül esik a feltartóztatás politikájának hatókörén. A szovjet propagandából és a diplomáciai lépésekbıl a Foreign Office arra következtetett, hogy Moszkva leginkább amiatt aggódik, hogy a Nyugat újra felfegyverzi és védelmi rendszerébe integrálja Németországot és Japánt. A szovjet kormány óvatos politikát folytatott az utóbbi idıben, ám a Foreign Office szerint a Kreml alapvetı stratégiai céljai nem változtak: az új politika, a békeoffenzíva csupán taktikai 36

Pierson Dixon: „A Plan for Future Action”, idézi: John W. Young (1996): Winston Churchill’s Last Campaign: Britain and the Cold War, 1951–1955. Oxford, Clarendon Press, 66.

NYELVVILÁG

96


lépés, elsıdleges célja a Nyugat feltartóztatási politikájának hátráltatása. Valószínőnek tartották, hogy Moszkva két-három évig még ilyen „enyhülési” politikát folytat, de azután visszatér majd a forradalmi retorikához és az expanzívabb politikához.37 Morrison mindössze fél évet tölthetett a Foreign Office élén, ugyanis az 1951. októberi választásokon a Konzervatív Párt aratott gyızelmet. Churchill ismét Anthony Edent nevezte ki külügyminiszterré. A kormányváltás, akárcsak hat évvel korábban, most sem hozott változást Nagy-Britannia külpolitikájában. 1953 tavaszáig viszonylag csendesen teltek a hónapok a világpolitikában. A közép- és keleteurópai térség szempontjából Eden 1952. szeptemberi jugoszláviai útja volt az egyetlen látványosabb esemény ebben az idıszakban. A háború óta most elıször látogatott nyugati politikus Belgrádba, bár a Titóval folytatott megbeszélések nem jártak különösebb eredménnyel.38 1953 márciusában Sztálin halálhíre egyrészt megkönnyebbülést, másrészt nyugtalanságot keltett a nyugati világban. A félelem oka elsısorban az volt, hogy tartottak az esetleges „örökösödési konfliktusoktól”, melyek kiszámíthatatlan irányba terelhették a szovjet külpolitikát. A Foreign Office kezdetben úgy értékelte, hogy Sztálin halála semmilyen változást nem hozott Moszkva külpolitikájában, Gascoigne moszkvai nagykövet jelentései és a Londonban készült elemzések egyetértettek ebben. 1953. június 17-én munkásfelkelés tört ki Kelet-Berlinben, melyet a Vörös Hadsereg alakulatai néhány napon belül levertek (az angol diplomaták szerint „figyelemreméltó visszafogottsággal”). Churchill egyáltalán nem lelkesedett a felkelés hallatán, sıt kijelentette, hogy a Vörös Hadseregnek jogában áll megakadályozni az anarchiát. A Foreign Office jóval pragmatikusabban szemlélte a kérdést, bár nem értett egyet az amerikaiak „felszabadítási” politikájával. Eisenhower és a State Department ugyanis úgy döntött, hogy ha nem is tudja érdemben támogatni a munkásfelkelést, legalább élelmiszercsomagokkal és erıteljes propagandával járul hozzá a szovjet tömb fellazításához a „felszabadítási” politika jegyében.39 1950 és 1953 között tehát a brit külpolitika figyelme nagyon ritkán terelıdött Európa keleti felére. Csupán a Sztálinnal szakító Jugoszlávia iránt tanúsítottak érdeklıdést, amit Eden 1952-es belgrádi látogatása is jól mutatott. A térség többi országával, melyeket a diplomáciai iratokban hol „orbit countries” (a szovjet szféra országai), hol „satellites” (csatlósok), hol pedig „iron curtain countries” (vasfüggöny mögötti országok) néven említettek, szinte alig foglalkoztak. Nagy-Britannia a két szuperhatalom között, 1953–1956 A közép- és kelet-európai országokkal kapcsolatos brit politika egy ideig nem mutatott különös változást Sztálin halálát követıen. Noha figyelemmel kísérték azokat a belpolitikai folyamatokat, amelyek több országban is megindultak, komolyabb jelentıséget egyelıre nem tulajdonítottak ezeknek. Jugoszlávia természetesen kivételt jelentett. 1953 márciusában Josip Broz Titót Londonban fogadta Churchill, Eden és maga II. Erzsébet királynı is. A tárgyalásokon elsısorban biztonsági kérdésekrıl esett szó. 1953 augusztusában az angol–amerikai–jugoszláv katonai megbeszélések Belgrádban folytatódtak, ahol egy potenciális szovjet támadás lehetıségét elemezték. Szeptemberben John Harding vezérkari fınök még egy jugoszláv hadgyakorlaton is

37

NA FO 371/124970. Foreign Office tanulmány, dátum nélkül [1951. szeptember] David Carlton (1981): Anthony Eden: A Biography. London, Allen Lane, 318. 39 Young (1996) 178. 38

NYELVVILÁG


97

részt vett, melyen egy Magyarországról induló, Zágráb–Ljubljana–Trieszt irányú támadást modelleztek.40 A Foreign Office-ban 1954 novemberében merült fel az a gondolat, hogy ideje lenne revideálniuk a „csatlós” országokkal szemben folytatott addigi politikát, melyet „a Szovjetunióval szembeni politikánk függvényeként” kezeltek, s így a brit propaganda azt hangsúlyozta, hogy ezek az országok csupán a Kreml bábjai. Londonban most azt kezdték fontolgatni, hogy szét kellene választani a „csatlós” országok, illetve a Szovjetunió felé irányuló politikát. Kezdett megerısödni az a felfogás, hogy ezeket az országokat ne csupán a kommunista világ részeként kezeljék.41 Henry Hohler, a Foreign Office Észak Osztályának vezetıje (aki egyébként a háború elıtt a budapesti követségen szolgált) 1955 szeptemberében hosszú tanulmányt készített a témáról. A szovjet–jugoszláv viszony javulását biztató fejleménynek tartja, s azzal számol, hogy a Kreml, miután megpróbálja visszaterelni Jugoszláviát a táborba, a többi országnak is nagyobb – bár valószínőleg csupán látszólagos – függetlenséget biztosít majd. Moszkva a nyugati hatalmakkal szemben is a kapcsolatok „normalizálására” fog törekedni, és bár ez minden bizonnyal csak taktikai lépés, Nagy-Britanniának ki kell használnia a lehetıséget arra, hogy módosítson a keleteurópai csatlós államokkal szemben folytatott politikáján. A brit kormány Kelet-Európa-politikája az 1945 februárjában Jaltában vállalt kötelezettségein és az 1947. évi békeszerzıdések emberi jogi cikkelyein alapult. Azt kívánta elérni, hogy az alapvetı emberi jogok újból érvényesülhessenek ebben a régióban is, és szabad választásokra kerüljön sor. Anglia alapvetı érdeke – írja Hohler –, hogy a szovjet befolyás visszaszoruljon a Szovjetunió területére, és egyfajta ütközızóna jöjjön létre a Szovjetunió és a Nyugat között, de mindezt erıszak alkalmazása nélkül kell elérni. A hidrogénbomba kifejlesztése azonban patthelyzetet idézett elı, és a Nyugat csak újabb világháború kockáztatásával tudná kiszorítani a szovjeteket „birodalmukból”. Ezért kevésbé direkt módszereket kell alkalmazni: vagy valamilyen árat kell fizetni a szovjet visszavonulásért, vagy a csatlós államok népeire kell nyomást gyakorolni. Az ár, amit a Szovjetunió kérne a KeletEurópából történı kivonulásért valószínőleg az lenne, hogy a brit és amerikai csapatok hagyják el Nyugat-Európát. A szovjet csapatkivonás nem jelentené a szovjet birodalom végét, mivel az már nem a katonai erı jelenlétén alapulna, hanem azon, hogy Moszkva továbbra is teljes ellenırzése alatt tartja az adott ország kormányát és pártját, és bármikor élhetne katonai agresszióval való fenyegetéssel. Ezért ezen a téren nem szabad engedményeket tenni – szögezte le a diplomata. Egy másik lehetıség – Jugoszlávia mintájára – nemzeti kommunista államok létrejöttének elısegítése lenne. A brit kormány azonban hivatalosan nem támogathatja a nemzeti kommunizmusokat, egyrészt nemzetközi kötelezettségeik miatt (Jalta, békeszerzıdések), másrészt azért, mert Ázsiában ellenzik a nemzeti kommunizmust, és következetlenség lenne Európában támogatni azt, harmadrészt pedig azért, mert morális szempontból nem fogadhatják el a kommunizmusnak semmilyen formáját sem. A csatlós országok számára a függetlenség kivívásának legkézenfekvıbb útja az lenne, ha jelenlegi vezetıik állnának a mozgalom élére. Bár Tito ilyesmiben reménykedik, Hohler nem sok esélyt látott erre. A másik lehetıség az, hogy a nép gyakorol nyomást a vezetıkre. Az 1953-as berlini munkásfelkelés is azt bizonyította, hogy vannak bizonyos határok, amelyeket a kommunista vezetık nem léphetnek át. Ez a tőréshatár országonként különbözik, Hohler szerint az NDK-ban és Lengyelországban a legalacsonyabb. A térség mindegyik országában van egy olyan értelmiségi réteg, amely kapcsolatokat ápol a Nyugattal, a parasztok mindenütt szeretnék visszakapni földjüket, és a lakosság egésze több szabadságra vágyik a mindennapi életben. Ezeket az érzelmeket felhasználva, növelni lehetne az emberek ellenállását. Ugyanakkor Hohler nem látja biztosítottnak, hogy mindez arra késztetné a Szovjetuniót, hogy kivonuljon a térségbıl. Közvetlen 40

Vukman Péter (2010): Moszkvától Londonig Nagy-Britannia és Jugoszlávia a szovjet-jugoszláv konfliktus idején (1948–1953). PhD-disszertáció, Szeged, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 184–187. 41 NA FO 371/116116, J. O. Rennie levele Hohlernek (FO Northern Department), 1954. december 18.

NYELVVILÁG

98


felforgató tevékenység és forradalom szítása talán eredményre vezetne, ez viszont nem lenne összeegyeztethetı a csatlós országokkal szemben folytatott brit politika alapelveivel. Még a hidegháború legrosszabb éveiben sem kockáztatták azt, hogy felkeléseket próbáljanak kirobbantani, mert túl nagy árat kellett volna fizetni érte mind anyagilag, mind a nemzetközi feszültség szempontjából, nem is szólva arról, hogy a kelet-európai országok népei számára túl sok szenvedést hozott volna magával. Az elmúlt években folytatott brit politikát Hohler úgy jellemzi, hogy igyekeztek fenntartani az elégedetlenséget anélkül, hogy az robbanáshoz vezetett volna. E korlátozott célnak részben gyakorlati okai voltak, legfıképpen a kommunikációs lehetıségek hiánya. Annyit sikerült ezzel elérni, hogy megmutatták a térség népeinek, hogy a Nyugat nem feledkezett el róluk, bátorították a rendszer bírálóit, és kis mértékben a függetlenség eszméjét is ébren tartották. A külügyi vezetı a jövıre nézve a „békés behatolás” politikáját tartotta célravezetınek, mellyel a Nyugat megerısíthetné a csatlós államok népeiben a kommunista propagandával szembeni ellenállást, és elısegíthetné egy új, tudatosabb antikommunista nemzedék megjelenését. Mivel a csatlós országok kormányai külsı erı által létrehozott bábkormányok, a Nyugatnak továbbra sem szabad hivatalos kapcsolatokat létesíteni a kormányokkal, minisztériumokkal, kerülni kell a hivatalos látogatásokat, mert ezekkel csak növelnék a kelet-európai kormányok presztízsét. Hohler hangsúlyozta, hogy az elsı lépéseket a Szovjetunió irányába kell megtenni, új politika kidolgozásával és végrehajtásával. Miután sikerült eredményeket elérni a Szovjetunió tekintetében, azt követıen lehet egyenként foglalkozni a kelet-európai országokkal, elsıként talán Lengyelországgal. A térség országaiban csak Varsóban van jelen a British Council, Budapesten pedig információs iroda mőködik. Ebben a két fıvárosban olvasóterem és könyvtár áll a helyi lakosok rendelkezésére, ingyenes filmvetítéseket tartanak, és információs hírleveleket terjesztenek – ezeket az eszközöket a térség többi országában is alkalmazni kellene. További lépések lehetnek – javasolta Hohler – a rádióadások zavarásának megszüntetése a kormányok részérıl, a kétoldalú turizmus fejlesztése, a British Council irodáinak újbóli megnyitása, illetve tevékenységének bıvítése, angol könyvek és folyóiratok terjesztése, angol filmbemutatók, zenei, színházi, irodalmi rendezvények szervezése és a sportkapcsolatok fejlesztése. Késıbb kulturális egyezményeket is lehetne kötni a kelet-európai kormányokkal. Mindeközben törekedni kell arra, hogy a térség országai minél hitelesebb és átfogóbb képet kapjanak a nyugati életformáról és eszmékrıl. Hohler szerint a költségek nem lennének túl magasak, a munka nagy részét eleinte el tudnák végezni a követségi alkalmazottak és a British Council is. A brit diplomata továbbá azt ajánlotta, hogy a kulturális kapcsolatok fejlesztésével párhuzamosan minden lehetıséget meg kell ragadni arra – mind informális módon, mind diplomáciai utakon –, hogy rávegyék a kormányokat a lakosságot sújtó intézkedések enyhítésére. Szerinte a közeljövıben négy téren kellene nyomást gyakorolni a kormányokra: útlevél és kiutazási engedély megadása a nyugati állampolgároknak és kettıs állampolgároknak; a bebörtönzött papok, volt politikusok, illetve nyugati kapcsolataik miatt bebörtönzött személyek (köztük volt követségi alkalmazottak) szabadon bocsátása; a kitelepítések megszüntetése; a vallásoktatás és a vallási nevelés szabadságának biztosítása az iskolákban és otthon. Hohler a kereskedelem fejlesztésére nem sok lehetıséget látott, bár több országgal folytak tárgyalások a függıben lévı kérdések rendezésérıl. Arra hivatkozott, hogy a csatlós országoknak kevés eladható árujuk van, nincs elegendı pénzük, és gazdaságuk a Szovjetunióhoz van kötve. Ráadásul a Nagy-Britanniának eladott termékeikért kapott bevételeik egy részét a korábbi adósságok törlesztésére kell fordítaniuk. A kereskedelem mégis eszköz lehet abban, hogy emlékeztessék a lakosságot a Nyugattal való kapcsolatok elınyeire.42 42

Uo., Hohler feljegyzése, 1955. szeptember 23.

NYELVVILÁG


99

A Foreign Office-ban sokan olvasták és véleményezték Hohler javaslatait, melynek fıbb pontjaival általában egyetértettek. John Ward, a Foreign Office propagandáért felelıs osztálya, az Information Research Department vezetıje azonban kifogásolta, hogy Hohler csak a kulturális és gazdasági kapcsolatokra helyezte a hangsúlyt, de nem kívánt javítani magukkal a kormányokkal (illetve azok képviselıivel, diplomatáival) fennálló viszonyon. Úgy vélte, a feszültség enyhülésének és az angol–szovjet kapcsolatok fejlıdésének a csatlós országokkal szemben követendı politikában is meg kell mutatkoznia. Ezenkívül túl negatívnak találta Henry Hohler hozzáállását az ún. „nemzeti kommunizmus”-hoz.43 Mások is óvtak olyan lépésektıl, melyeket a belügyekbe való beavatkozásként lehet interpretálni (pl. a bebörtönzött személyek kiszabadításának követelése), és többen hangsúlyozták, hogy a javaslatok anyagi vonzata (pl. az információs irodák felállítása) sokkal nagyobb lesz, mint az Hohler sugallja. Végül Ward maga írt egy rövidebb feljegyzést, melyben nagyjából a Hohler-féle írás gondolatmenetét követte, természetesen kihagyva az általa kifogásolt részeket. Macmillan külügyminiszternek azonban egyáltalán nem tetszett a Ward által elkészített anyag. Úgy vélte, hogy lehetetlen a csatlós országokat mindenféle distinkció nélkül, egységesen kezelni, és különösen Lengyelország kérdését el kell választani az általános kelet-európai helyzettıl.44 Így kudarcba fulladt Ward terve, aki szerette volna a keleteurópai csatlós államokkal folytatandó politikáról szóló anyagot a kabinet elé terjeszteni. Annak ellenére, hogy a miniszterek végül nem olvashatták el sem Hohler, sem Ward összefoglalóját, érdemesnek tartottuk bemutatni, hogy a Foreign Office-ban milyen lehetıségeket láttak Középés Kelet-Európa országaival kapcsolatban. Az „enyhülés”-re és a „genfi szellem”-re általában szkepszissel tekintı hivatalnokok 1955 ıszén már láttak némi lehetıséget arra, hogy óvatosan ugyan, de változtassanak a térséggel kapcsolatos politikán. A változás, ahogy láthattuk, nagyjából kimerült a kulturális és a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében, és elvetettek minden olyan eszközt, ami potenciálisan forradalmakhoz, felkelésekhez vezethetett. * * * Az ismertetett dokumentumok elénk tárják a kíméletlen igazságot arról, hogy a brit külpolitika már gyakorlatilag 1944-ben lemondott Közép- és Kelet-Európáról. Annak ellenére, hogy a háborút követı egy-két évben még láttak némi lehetıséget arra, hogy csökkentsék a szovjet dominanciát a térségben, 1947-re már világossá vált, hogy a Szovjetunió által megszállt országok hosszú évtizedekre Moszkva csatlósai maradnak. A Foreign Office számára nem volt kérdéses, hogy Nagy-Britanniának semmilyen befolyása nem lehet Európa keleti felében, annál is inkább, mivel az évszázad második fele a két szuperhatalomtól, az Egyesült Államokról és a Szovjetunióról szólt, és mellettük az Egyesült Királyság csak másodrendő szerepet játszhatott.

43 44

Uo., Ward feljegyzése, 1955. október 1. Uo., Ward levele N1052/13. sz. levele Sir Andrew Noble varsói nagykövetnek, 1955. október 12.

NYELVVILÁG

100


A politika, a tudomány, a tudatlanság és a Latin-Amerikával kapcsolatos földrajzi nevek használata – avagy miért morog egy geográfus? DR. KÉRI ANDRÁS KVIK

A földrajzi nevek egy része térben és idıben változik, ahogy azt a történelem során – és napjainkban is – láthatjuk. Településeket nevezhetnek át, régiók alakulhatnak ki, új országok jöhetnek létre stb., azaz ezek az emberi tényezı produktumai, melyeket a térben el kell helyezni. Ami viszont nem változhat, az maga az „emberi tényezı”, azaz a mindenki által elfogadott földrajzi tények. Bár az utóbbi évtizedekben a világ kitárult számunkra is, az egyre több információ közepette felületes tudásunk is rögzült. Ezen a csökkentett óraszámú földrajzoktatásunk sem segíthet, pedig ha valahol, hát itt volna lehetıség tágabb összefüggések értelmezésére, megértetésére, a nebulók gondolkodásra való nevelésére. De ez már régen nem cél. Amibe beleszólt a történelem… Akik Latin-Amerikában élnek, egytıl egyig amerikaiak, de nem latinok, mert nem beszélnek latinul. Egy neolatin nyelv, a spanyol vagy a portugál az anyanyelvük, azaz helyesen legfeljebb neolatin-amerikaiak. De ebbe beletartoznak a francia nyelvő Haiti, Francia Guayana, Martinique és Guadeloupe, valamint az olasz kolóniák lakói is. Ha ma Latin-Amerikáról beszélünk, valójában senki sem gondol a francia vagy olasz anyanyelvőekre, hanem a három kontinensrészt felölelı, Mexikótól Tőzföldig terjedı spanyol, és az óriási területre kiterjedı portugál nyelvre. A LatinAmerika elnevezés a politika szüleménye. Már 1850 elıtt a kolumbiai Torres Caicedo használta, de hivatalos születése (1851) a francia Tisserand-nak köszönhetı, ahogy azt John L. Phelan írja1: ı volt az elsı, aki a francia sajtóban használta, mert addig Nouveau Monde, l’Amérique du Sud, les Républiques hispanoaméricaines néven említették a térséget. Valójában a híres közgazdászpolitikus, Michel Chevalier ötlete volt az elnevezés, de III. Napóleon használta fel az új terminust tervei megvalósításához, melyet Miksa Habsburg fıherceg mexikói inváziója (1863-1867) testesített meg. Ettıl kezdve a Latin-Amerika elnevezés gyorsan terjedt, és az élet minden területére (kultúra, történelem, társadalom stb.) bevette magát. Nem lett volna Latin-Amerika, ha a francia (és az olasz) nyelvet ne akarták volna „belevenni”. De akarták, mert gyarmatosító törekvéseik voltak. Addig a spanyol területeket egyszerően Amerikának, esetleg Spanyol- vagy Hispán-Amerikának hívták, míg az angolul beszélı északot Angol vagy AngolszászAmerikának. A spanyol vidék a portugál nyelvő Brazíliával együtt Ibér-Amerika lett. Andrés Bello (1781-1865), a venezuelai polihisztor-költı híres Gramática-jában a spanyolul beszélı újvilági részre az „americano, América” szó használatát javasolta, jóval korábban, mint ahogy feltőnt LatinAmerika. Van-e valójában latin-amerikai irodalom? Természetesen, amit latinul írtak a XVI-XVIII. század között, pl. Gabriel Méndez Plancarte vagy Ignacio Osorio mővei. De Márquez, Borges, Rulfo és a többiek a hispán-amerikai irodalom kiemelkedı mővelıi. Valójában a különféle Amerika elnevezéseket kellene jelentésüknek, tartalmuknak megfelelıen használni, kiegészítve olyan fogalmakkal, mint Indián-Amerika, Latindián-Amerika2 vagy Mezoamerika. A XX. századra 1

Panlatinismo, la intervención francesa en México y el origen de la idea de Latinoamérica, Latinoamérica: Anuario de Estudios Latinoamericanos No. 2. México, 1969. 2 Kéri András: Történelmi igazság – földrajzi valóság: Latindián-Amerika, Rubikon, 1992/5.

NYELVVILÁG


101

fordult a kocka. Az Amerikai Egyesült Államok minden területre kiterjedı erıfölénye, dominanciája az elnevezésen is változtatott. A kontinens nevét is kisajátította. Amerikát – helytelenül bár – de a szuperhatalommal azonosítjuk, pedig Tőzföld lakói is amerikaiak. Az már csak hab a tortán, hogy „Egyesült Államok” néven is „a nagy testvér”-re gondolunk, pedig déli szomszédja történetesen a Mexikói Egyesült Államok. De államokból áll Brazília és Venezuela is. Latindián-Amerika legalább történelmi igazságot és földrajzi valóságot fejezhet ki, de elterjedni sohasem fog. Mezoamerika3 nem földrajzi fogalom, nem is Közép-Amerikát4 jelent (mint ahogy azt például Manuel Aguilar Moreno: Élet az aztékok földjén. H.n., Gold Book, 2008. címő mővének magyar fordításában is láthatjuk). Szükségszerőségbıl fogant kultúrföldrajzi fogalom, melyet Paul Kirchoff régész vezetett be 1943-ban, s amely Észak-Amerika déli, mexikói részétıl, a Pánuco és a Sinaloa folyóktól délre esı területet öleli fel egészen Costa Ricáig, a Nicoya- és a Hondurasiöbölig terjedıen. Ezzel jelöljük a városépítı-piramisépítı indián kultúrák világát. A spanyol és a portugál nyelv is a latinból alakult ki az egykori, rómaiak által elnevezett Hispániában, melynek része volt Luzitánia is, azaz a portugál nyelvő világ. Luís de Camões (1524 v. 1525–1580), a nagy luzitán költı maga is a honfitársait „huma gente fortissima de Espanha”nak (Spanyolország erıs embereinek) nevezte. Bölcs Alfonz (1221–1284) spanyol király „Crónica de España” címő mővében Portugália történetét is megtaláljuk. Raul Grien5 szerint nincs is szükség Ibér-Amerikáról beszélni, mert Hispán-Amerika része Brazília is, míg az ibér nyelv nincs is jelen a kontinensen. Azt azonban nem felejthetjük el, hogy a spanyol és a portugál (meg a katalán is) a nyelvészetben hivatalosan az újlatin nyelvek iberoromán csoportjába tartoznak, mely nevét a görögök által Ibériának elnevezett félszigetrıl és az ott lakó ibér néprıl kapta. A latin Hispánia szóból lett España, azaz Spanyolország, míg az Ibériai-félszigeten mindkét állam megtalálható, s lett belıle Ibér-Amerika, azaz a spanyol és a portugál nyelvet beszélı országok együttese. Nem gondolom, hogy a tények bármin is változtatnának, mert ebben a világban nem mindig az értelem gyız a szokás hatalma felett, bármilyen is legyen az. …és amit tudni illik Mindig már elıre rettegek az olimpiák és a foci világbajnokságok elıtt, pontosabban az ezeket közvetítı riporterektıl. Most, hogy az idén (2015) nincs ilyen, könnyebb beszélni róla. Némelyikük földrajzi tájékozottsága igencsak hiányos, és ez az évek során sem javul. Ugyanis nincs, aki szólna nekik, pedig nagy szükség lenne rá. Nem lógnak ki az átlagból, de a nagy nyilvánosság elıtt elkövetett bakik rongálják a „köztudást”. Itt nincs helye a szemérmes hallgatásnak. Néhány éve történt, hogy egy spanyol csapat drukkereinek egy csoportja Budapestre érkezett, hogy az egyik nemzetközi kupában megmérkızhessen bukaresti ellenfelével. Azaz Budapest lett Románia fıvárosa, de ez fordítva is megtörténik. Bosszantó? Addig mondogatták – és mondogatják ma is – külhonban, hogy Magyarország fıvárosa Bukarest, hogy vannak esetek, amikor azzá is válik. Bántó tudatlanság? Az. Akárcsak a Balkán-félszigetre sorolt Magyarország, pedig földrajzilag sem tartozunk oda. De az itthoni helyzet sem sokkal jobb. Az Olimpia megnyitóján felvonuló országok nevét, földrajzi helyét sem mindig eltaláló riporter legalább felkészülhetett volna. Gundel-Takács Gábor a 2014-es foci vb megnyitóján a felvonuló argentinokról mondott néhány szót, s köztük volt a gaucsó is, amit „tájegységként” kommentált, pedig ık a helyi marhapásztorok. Tıle tudjuk, hogy Közép-Amerikában volt már világbajnokság (Brazília-Németország meccs). Egy kivétellel minden mexikói meccset ı közvetített, és 3

Kéri András: Indiánok és tudomány. NyelvVilág, 2010/9. U.o. 5 Universidad de México, 1995. március 4

NYELVVILÁG

102


elıszeretettel használta a „közép-amerikai” jelzıt. Pedig rosszul tudja. Nem volt világbajnokság, mert Mexikó nem Közép-Amerikában fekszik. A Hollandia-Mexikó mérkızés üde kivétel volt, mert nem ı közvetítette. A fiatal riporter – sajnos a nevét elfelejtettem, pedig megérdemelné, hogy megemlítsem – egyszer sem követte el ismert kollégája hibáját. Mexikó pont annyira középamerikai, mint Törökország kelet-európai: mindkettı átlóg valahova. Gondoljuk csak el. Egy afrikai ország riportere hogyan közvetíthetné a két ország meccsét: a közép-amerikai csatárok veszélyeztetik a kelet-európai ország kapuját. (Bocs, Afrika!) Gondoljuk csak el. İket is legalább annyira bosszantja tudatlanságunk, mint minket, fordított helyzetben. Csak a nagyságrend nem ugyanaz. Mexikóról mindenki tud, rólunk nem. Mexikó észak-amerikai ország (1.958.201 km², 110 millió lakos) és területének, valamint lakosságának kb. 10%-a tartozik csak KözépAmerikához. (Észak- és Közép-Amerika földrajzi határa a Tehuantepec-i földszoros.) És ezt a rossz gyakorlatot veszi át a magyar sajtó, rádió, televízió: pl. 2014. jún.13. Magyar Nemzet Online: Mexikó-Kamerun, jún. 24. Hír Tv Híradója: Mexikó-Horvátország és a Népszabadság. Legalább a sajtóban lenne idı a javításra, de hol vannak a korrektorok? Szegény Hegyi Iván került nehéz helyzetbe Costa Rica világra szóló sikereivel. A földrajzi fogalmak útvesztıjében, ha már kollégája lefoglalta Közép-Amerikát, karibi együttesnek, karibi válogatottnak nevezte a parányi ország hısies csapatát (Karib-henger, júl. 21. Népszabadság). Pedig ık vannak jó helyen, azaz KözépAmerikában. A jól csengı karib jelzıt a szigetvilágra használjuk, vagy Mexikó, valamint a középés dél-amerikai országok Karib-tengerrel érintkezı partvidékére. Nos, ha elvárjuk, hogy rólunk tudjanak, akkor ezt viszonozni is kellene.

NYELVVILÁG

NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA

Recommend Documents