NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA

NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA

18 2016

Szerkesztőbizottság Barthalos Judit, dr. Hegedüs Gyula, Hukné dr. Kiss Szilvia, dr. Kéri András, Lehr Emma, Szendrői Ildikó, dr. Wiesenmayer Teodóra

Főszerkesztő Dr. Kéri András Főszerkesztő-helyettes Dr. Wiesenmayer Teodóra Technikai szerkesztő Deák Gabriella

Szerkesztőség címe: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. ISSN 1786-0636 Felelős kiadó: Dr. Zimányi Krisztina

Készült a BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar házi nyomdájában. Formátum: A/4 Ívszám: A/5 Példányszám: 250 Munkaszám:

TARTALOM

3

MÉRÉS – TUDOMÁNY Dr. Lukácsi Zoltán: Faktoranalízis a nyelvi mérésben – avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán (6. rész)

5

NYELVÉSZET Dr. Polcz Károly: A nyelvi ujjlenyomat, avagy az igazságügyi nyelvészet stilisztikai aspektusai

20

CIVILIZÁCIÓ Dr. Zsák Helga – Dr. Olasz György József: Pokolbéli bölcselkedők: gasztronómiai, szaknyelvtörténeti fikció Dr. Zsubrinszky Zsuzsanna: Jelképek és szimbólumok a kínai kultúrában

31 35

PROJEKTJEINK Dr. Válóczi Marianna: Nemzetközi ENSZ tisztviselők nyelvi szintezése a BGE-n

40

KONFERENCIA Fűköh Borbála: X. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia – beszámoló

45

SPANYOL – PORTUGÁL VILÁG NYELVPOLITIKA Babos Krisztina: A hivatalos portugál nyelvű országok nyelvi helyzetéről: a Zöld-fokiszigetektől Kelet-Timorig 48 Schiller Katalin: Szavak magyarázatának nehézsége a nyelvórán. Egy példa: a mesztic szó 62

IRODALOM Dr. Kéri András: Indián népek, indián sorsok – az aché költészetben Dr. Wiesenmayer Teodóra: Dalí, a regényíró Dr. Szijj Mária: Ki, ha nem a magyarok? Avagy Márai A gyertyák csonkig égnek két spanyol fordítása

69 75 82

OLVASÓLÁMPA Versek Közép-Amerikából (Kéri András fordításai)

89

CIVILIZÁCIÓ Dr. Kéri András: A macskakarom népe: az asháninkák

95

KITEKINTÉS Dr. Uzsoki-Sík Andrea: Milyen messze van Porto?

110

ASZTÚRIA – 25 – ASTURIAS Dr. Kéri András: A magyar-asztúr kapcsolatok 25 éve (1991-2016)

113

NYELVVILÁG

MÉRÉS – TUDOMÁNY

4

Jelen kiadványunk illusztrációinak forrása: Yolanda Aguirre: Vidriera cubana – Lucetas y oculos de La Habana Vieja. Ed. de Arte y Sociedad, Instituto Cubano del Libro, La Habana, 1971.

NYELVVILÁG


5

Faktoranalízis a nyelvi mérésben – avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán (6. rész) DR. LUKÁCSI ZOLTÁN KVIK Bevezetés Tanulmánysorozatom hatodik részének témaválasztását az akkreditált nyelvvizsgáztatás előírásainak változása vezette. A vizsgák felépítése, a mérendő változatlansága nagyobb hangsúlyt kapott, ezek vizsgálata azonban már kvantitatív módszertant igényel. Szakmabeliek számára szervezett műhelymunkákon és értekezleteken meglepve tapasztaltam, hogy a vizsgaszerkezet feltárására egyik legalkalmasabb eszköz, a faktoranalízis mennyire ismeretlen terület még a jól képzett és a számok világában egyébként otthonosan mozgó szakértők számára is. Ebben a tanulmányban a célom az, hogy ennek a nyelvvizsgáztatásban is jól használható elemzési módszernek az alapjait megismertessem az olvasóval. Mi a faktoranalízis? Az írásbeli nyelvvizsgán a vizsgázó több vizsgarészt végez el, mégis egyetlen eredményt kap. E mögött az eredmény mögött több részeredmény húzódik meg: az olvasásé, az írásé, esetleg a közvetítésé. A vizsgarészek ismét több feladatot tartalmaznak, amelyek jellemzően eltérő részkészségeket céloznak meg. Így egy körültekintően megírt és fejlesztett középfokú idegen nyelvi olvasás feladatsornak vannak átfutó és pásztázó olvasás feladatai csakúgy, mint a lényeg kiemelésére irányuló feladatai, más kérdések pedig az író hozzáállására vagy éppen a szöveg stílusára, hangulatára kérdeznek rá. Az egyes feladatok több kérdést (itemet) tömörítenek nagyobb egységbe. A tömörítés minden felsorolt foka egyfajta redukció: a kérdések jellemzik a feladatot, a feladatok a vizsgarészt, a vizsgarészek pedig a nyelvvizsgát. A redukció sajátossága, hogy a részletek teljességét feladjuk az általánosítás végett. A fent vázolt folyamat a nyelvvizsgák szerkesztésekor egy szigorúan szabályozott eljárásrend szerint zajlik. A vizsgarendszerek a specifikációikban rögzítik, hogy mely készségeket milyen módszerekkel és feladatokkal kívánnak mérni. Egy magasan standardizált vizsga formátuma a vizsgaidőszaktól függetlenül változatlan. A vizsga fejlesztői szerencsés esetben tisztában vannak azzal is, hogy a nyelvi mérés – ahogyan a pszichológiai mérés általában – látens vonások jellemzésére tesz kísérletet. Ezeket a tulajdonságokat nem tudjuk közvetlenül vizsgálni, úgy ahogyan a szervezetünk kalória igényét, vagy a vagyonunkat (esetleg annak hiányát). A nyelvtudás maga is egy konstruktum, tehát egy elképzelt és megalkotott dolog. Röviden tehát a nyelvi mérésben célunk az, hogy a vizsga kérdéseiből következtetni tudjunk a vizsgázó nyelvtudására, más szóval az item-válaszok információtartalmát a konstruktum leírására redukáljuk. A faktoranalízis egy olyan redukciós eljárás, amely nagyszámú változót kevesebb faktorba tömörít. Ez persze egy erősen általánosító meghatározás. Ahogyan fizikából megtanultuk, hogy a tömeg nem azonos a súllyal, vagy a jogi fogalomtár megkülönbözteti a bért és a fizetést, úgy a statisztikában sem szabad egyenlőségjelet tenni a faktoranalízis és a főkomponens elemzés közé. Münnich, Nagy és Abari (2006) magyarázata szerint az okság iránya fordított a két eljárásnál: a faktoranalízisnél a globális értékek, vagyis faktorok felől mutat a változók felé, míg a főkomponens elemzésnél az okság a változóktól a globális értékek, vagyis a főkomponens felé mutat. Az általános célok is mások a két módszernél. A főkomponens-analízisnél részinformációkat próbálunk összegezni a lehető legkisebb információveszteséggel, míg a faktoranalízis általános célja egy látens,

NYELVVILÁG

6


lineáris struktúra feltárása manifeszt változók segítségével. Mivel a nyelvi mérés gyakorlatában ismerjük a teszt felépítését, hiszen mi magunk terveztük meg, a kérdésekre adott válaszoknak ismert számú és minőségű faktorba kell rendeződniük. A dimenzió redukálás célja szerint megkülönböztetünk feltáró és megerősítő elemzéseket. A feltáró faktoranalízis a látens szerkezet megmutatására törekszik. Nehézsége, hogy a faktorok számát és végső soron az értelmét a felhasználónak kell meghatároznia. A megerősítő faktoranalízis sajátossága, hogy statisztikai próbát is végez arra, hogy a hipotézis – a faktorstruktúra – megtartható-e, vagy sem. A nyelvi mérésben a faktoranalízis sokrétűen használható eljárás. Alkalmazásának egyik példája, amikor ellenőriznünk kell, hogy az adott vizsgarész valóban egyetlen mögöttes dolgot mér. Tehát az olvasás vizsgarészben elsősorban a nyomtatott szöveg megértését mérjük, nem pedig a tippelést, a háttértudást, általános intelligenciát, vagy bármi mást. A kérdés korántsem triviális, hiszen ha belegondolunk abba, hogy milyen tudáselemekre van szükségünk, amikor egy idegen nyelvű szöveg elolvasása után anyanyelvi kérdésekre válaszokat írunk, akkor a tippelés, a háttértudás és az intelligencia mellett bizonyára helyet kell szorítanunk a fordítás és írás készségeinek is. Ebben az esetben viszont a következtetéseink nem feltétlenül lesznek leszűkíthetők az olvasásra. A faktoranalízis alapfogalmai A faktoranalízis logikai alapját az egyes mérések közötti összefüggések adják. A mérés szó ebben az esetben viszonylag képlékeny fogalom: jelenthet egy itemet, egy feladatot, egy nyelvvizsga teljes mátrixán elért eredményt, de akár más teszteredményt is. Az alapvetés az, hogy a mérések közötti korreláció nem nulla, viszont nem is tökéletes. Másként fogalmazva, megfigyeléseinkben van valami közös, és van valami sajátos is. Ezen a ponton rövid kitérőt kell tennünk annak érdekében, hogy a számításaink ne csak ujjgyakorlatok legyenek, hanem tényleges értelemmel bíró eredményekhez vezessenek, melyek értelmes következtetések alapjait képezhetik. Arra kérem az olvasót, gondolkodjon el azon, van-e értelme összefüggést keresni a cipőméret és a havi rendszeres jövedelem között. Lehet, hogy a „nagy lábon jár” szólás nem is alaptalan? Ma a különféle számítógépes programcsomagok már könnyen elérhetőek és elég felhasználóbarátok ahhoz, hogy egy adott mintán a felvett két adatsort pillanatok alatt elemezni tudjuk. A kérdés inkább az, hogy – még mielőtt a számítást elkezdjük – van-e értelme a vizsgálódásnak. Nyilvánvaló, hogy kisiskolások között nem tudunk értelmes következtetést levonni, bármilyen eredményt kapunk is. Viszont a 14-24 éves korosztályon valószínűleg pozitív összefüggést találunk majd, hiszen minél idősebb valaki, annál nagyobb a lába (és a cipője), és annál valószínűbb, hogy állásban van, esetleg már elő is léptették hosszú évek tapasztalatára hivatkozva. Itt is észre kell vennünk azonban, hogy oksági viszony nincsen, ezzel szemben egy magyarázó háttérváltozót szorítottunk a kutatáson kívülre. Röviden, ahogy Bachman (2004: 79.) is javasolja, még mielőtt a számításokat elvégezzük, gondoljuk meg, van-e okunk kapcsolatot feltételezni a vizsgálandó változók között. A faktoranalízis során a vizsgált változók közötti korrelációk elemzésével feltárjuk a háttérben húzódó látens struktúrát, és megpróbáljuk egy lineáris kombináció segítségével ezeket a korrelációkat minél jobban visszaadni. A faktoranalízisnek három lépése van: (a) az előzetes faktorsúlyok meghatározása, (b) a faktorok forgatása, és (c) a faktorértékek kiszámítása. Ismerkedjünk meg az alapfogalmakkal egy elképzelt tesztcsoport segítségével!

NYELVVILÁG


7

1. faktor 2. faktor 1. teszt 0,69 0,55 2. teszt 0,67 -0,52 3. teszt 0,62 0 Tételezzük fel, hogy a táblázatban az 1. és 2. teszt egy-egy olvasás feladat, a 3. teszt pedig egy beszédértés feladat volt. A számok faktorsúlyokat (faktortöltéseket) jelölnek. Minden esetben, amikor legalább két teszt nullától eltérő faktorsúllyal szerepel, közös faktorokról beszélünk (Verhelst, 2004: 1.). Az 1. faktor mindhárom teszt számára közös, a 2. faktor azonban csak az olvasás feladatokat jellemzi. Azt is láthatjuk továbbá, hogy az 1. faktor esetében mindegyik faktortöltés pozitív, míg a 2. faktornál negatív töltés is megjelenik. A táblázat első olvasata az adatokat ismerve és a számítások fényében tehát az lehet, hogy az 1. faktor valami általánosat ír le (pl. nyelvtudás), a 2. faktor pedig olyan közös vonás, ami nem jellemzi a beszédértést és egyben különbséget tud tenni az olvasás válfajai között. Az egyes faktorok töltéseinek négyzetösszegét faktor-hozzájárulásnak nevezzük. A faktorok a táblázatban oszlopokként jelennek meg. A fenti példában az 1. faktor hozzájárulása tehát: 0,692 + 0,672 + 0,622 = 1,31. Ez a szám azt mutatja, hogy a faktor a teljes varianciából mennyit magyaráz. Mivel három tesztünk volt, a teljes standardizált variancia 3, tehát az 1. faktor a teljes variancia mintegy 44%-áért felelős. A faktorok számával kapcsolatban két dolgot világosan látnunk kell. Egyrészt nem kötelező, sőt nem is szükséges a teljes variancia lefedése: mindössze az elég jó modellt keressük. Másrészt viszont valós adatok esetén a teljes variancia leírható a változók számának megfelelő számú faktorral. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy adott változó, item vagy teszt varianciájának mekkora részét tudjuk modellünkkel megmagyarázni, akkor a kérdéses változóhoz tartozó faktortöltések négyzetösszegét kell kiszámítanunk. A 2. teszt esetében ez az ún. kommunalitás: 0,672 + (-0,52)2 = 0,72. A közös faktorok a pontértékek változásának 72%-át magyarázzák, a maradék 28% a teszt egyedi sajátosságaiból – és a mérési hibából – adódik. A faktorok meghatározásához a tesztek közötti korrelációkra van szükség. A páros korrelációk eredményét az ún. R-mátrix tartalmazza. Vizsgáljuk meg, hogyan lehet ezekből az adatokból a faktorok jelenlétére következtetni! 1. teszt 2. teszt 3. teszt 4. teszt 5. teszt

1. teszt 1 0,75 0,68 0,12 0,07

2. teszt 3. teszt 4. teszt 5. teszt 1 0,71 0,17 -0,02

1 0,24 -0,08

1 0,58

1

A táblázatban öt teszt eredményei közötti összefüggéseket tüntettem fel. A sorok és az oszlopok azonosak, ezért a korrelációs együtthatók csak egyszer szerepelnek. A vastagon szedett értékek szignifikáns és erős összefüggést mutatnak. A dőlten szedett értékek pedig a nem szignifikáns, illetve gyenge együttállásokat jelzik. Szürke halmazba egyesítettem azokat az értékeket, amelyek a faktorok szintjén is meg fognak jelenni. Úgy tűnik, az 1., 2. és 3. teszt képezhet egy egységet, és a 4. az 5. teszttel egy másikat. Ez egy kéttengelyes koordináta-rendszerként is leképezhető, ahol a tengelyek a faktorok.

NYELVVILÁG

8


Az extrahálásnak nevezett faktorkivonás ennél természetesen lényegesen összetettebb folyamat. A matematikai számítások sorozatát igénylő eljárás számos változatát kidolgozták. Egy-egy statisztikai programcsomag, mint az SPSS alapbeállításként főkomponens elemzést végez, de a felhasználó választhat a súlyozatlan legkisebb négyzetek módszere, az általánosított legkisebb négyzetek módszere, a maximum likelihood módszer, a főtengely módszer, az alfa és az image módszer közül. A nyelvi mérésben az adataink gyakorta a helyes válaszért kapható 1 pontra, illetve a helytelen válaszért járó 0 pontra redukálódnak. Ilyen adatbázison a Pearson-féle korreláció helyett tetrachorikus korrelációt kell számítani, hiszen a [0,1] értékek a nyelvtudás, mint folytonos változó, művileg, a nyelvvizsga által dichotomizált eredményei. A tetrachorikus korreláció két nagy hátrányt hordoz magában. Egyrészt nagy standard hibával dolgozik, hiszen mindig viszonylag nagy lesz a különbség a vizsgázó nyelvtudásának foka és a teljesség (1 pont) vagy tökéletes hiány (0 pont) között. Másrészt a korrelációs mátrix nem feltétlenül rendelkezik az ún. pozitív szemidefinit tulajdonsággal, tehát nem minden esetben képez egy olyan invertálható mátrixot, melynek minden sajátértéke legalább 0. A nyelvi mérésben ezért a faktorkivonásra Verhelst (2004: 5.) a MINRES módszert vagy a főtengely módszert javasolja. A faktorok forgatása A faktoranalízis sajátossága, hogy nem vezet egyetlen, biztos megoldáshoz. A faktorok értelmezéséhez segítséget nyújthat a rotáció, amikor a képzeletbeli n-dimenziós teret középpontjában elforgatunk. Ezt az eljárást a már koordináta-rendszerbe helyezett tesztek segítségével mutatom be két lépésben. Tételezzük fel, hogy a teszteket a két faktoron egymástól markánsan eltérőként szeretnénk láttatni! Ehhez arra van szükség, hogy tengelyeinket 45 fokos szögben elmozdítsuk. (Tapasztalatom szerint a matematikát szeretők és jól értők ezen a ponton szokták a faktoranalízist a kuruzslás és varázslás határmezsgyéjére helyezni.) Szaggatott vonalakkal jelölöm a későbbi x- és y-tengelyt.

NYELVVILÁG


9

Második lépésben már csak a régi tengelyek megszüntetésére és az újak kiemelésére van szükség. A forgatás eredményeként a két tesztcsoport az új y-tengely ellentétes pólusaira került úgy, hogy a teszteket jelképző pontok még mindig pontosan ugyanolyan távolságra vannak az origótól. Elértük tehát azt a célt, hogy eltérőként tudjuk szemléltetni a faktorainkat. A fent demonstrált forgatás az ortogonális rotációk közé tartozik. Ez annyit jelent, hogy a tengelyek által bezárt szög nem változott. A legnépszerűbb derékszögű forgatás a Varimax rotáció, melynek célja a faktortöltések közötti eltérések maximalizálása. Így kisszámú, de nagy faktorsúlyú változót rendez egy-egy faktorba, ami megkönnyíti a látens vonások értelmezését. A derékszögű forgatással szemben leggyakrabban elhangzó érv, hogy a faktorok így korrelálatlanok, köztük összefüggés nem megengedett. Ugyanakkor, ahogy Field (2005: 637.) is rámutat, nehéz olyan pszichológiai konstruktumot találni, amelyik nem áll valamilyen összefüggésben más pszichológiai konstruktumokkal. Ennek feloldására dolgozták ki a ferde rotációk egész családját. Ezek között a társadalomkutatás gyakran használja a direkt oblimin forgatást, melyben a faktorok közötti korreláció mértékét egy delta nevű állandó határozza meg. A delta alapbeállítása 0, ami erős összefüggést már nem enged meg, így ennek megváltoztatása nem javasolt és alapos átgondolást igényel (Pedhazur & Schmelkin, 1991: 620.). A faktoranalízis feltételei Mint minden statisztikai eljárásnak, a faktoranalízisnek is megvannak a maga elvárásai az elemzendő adatokkal szemben. Az értelmes eredményekhez szükséges feltételek száma függ a faktoranalízis céljától, a választott faktorkivonástól, a minta nagyságától és számos egyéb tényezőtől. Ebben a fejezetben csak a legalapvetőbb elvárásokat járom körül. Ahogy azt már megszokhattuk, az elsődleges tényező a minta mérete. Esetenként még komoly szakemberek is megjegyzik konferencia előadásaikban, hogy tudatában vannak a vizsgált minta szerénységének, ám igyekeztek ezt minőséggel kompenzálni. A számok világában az ilyen tézisek értelmezhetetlenek, jóllehet a faktoranalízissel kapcsolatban sincs egyértelmű útmutató a válaszadók számát illetően. Egy általánosan elterjedt hüvelykujj-szabály szerint változónként 10-15 alanyra van szükség. Ez az álláspont minden bizonnyal Nunnally (1978) alapvetéséből nőtte ki magát, aki szerint a résztvevők létszáma tízszerese kell hogy legyen a változók számának. Viszonylagos egyetértés látszik kirajzolódni a szakirodalomban, amennyiben a változók helyett a minta felől közelítünk az elvárás felé. Kass és Tinsley (1979), Comrey és Lee (1992), valamint Tabachnick és Fidell (2012) közlése szerint is a 300 esetet számláló minta már stabil faktorokhoz

NYELVVILÁG

10


vezet. A szükséges mintanagyság szoros összefüggésben van a kommunalitással: magas értékek esetén szűkebb minta is elégséges, míg alacsony értékeknél több válaszra van szükségünk. A mintanagyság szükséges, de nem elégséges feltétele az értelmezhető eredményeknek. Az adatbázissal szemben támasztott újabb elvárás a normalitásé. A többváltozós normalitás elvárása értelmében minden változó és a változók valamennyi lehetséges lineáris kombinációja normális eloszlást mutat. Ennek viszont előfeltétele, hogy a változók összefüggése lineáris legyen. A faktoranalízis sajátos, de könnyen belátható feltétele az extrém multikollinearitás hiánya. Eszerint nagyon erősen összefüggő változók nem szerepelhetnek ugyanabban az elemzésben. A nyelvi mérésben egyébként is javasolt a nagyon erősen összefüggő itemek felülvizsgálata, hiszen ez feleslegesen emészti fel forrásainkat, új információ nélkül növeli a vizsga hosszát és torzítja a tematikus lefedettségen túl a teszt belső szerkezetét is. Ennek ellentettje a szingularitás, amikor egy változó nem mutat lényeges összefüggést más változókkal, lényegében önmaga képvisel valamilyen vonást. A multikollinearitás és a szingularitás könnyen azonosítható az R-mátrix alapos szemügyre vételével: 0,30 és 0,90 közötti korrelációs együtthatókat keressünk (Tabachnick & Fidell, 2012: 619.). Az SPSS két próbával ellenőrzi, hogy a kérdéses adatbázis alkalmas-e a faktoranalízisre. A Bartlettteszt (1954) azt a nulla hipotézist állítja, hogy a korrelációs mátrix értékei nullák. Értelemszerűen bármilyen szignifikáns eredmény adataink megfelelőségét jelzi. Ugyanakkor azt meg kell jegyeznünk, hogy ez a próba hírhedten érzékeny – személy szerint valós adatokon értelmes kutatási kérdés mellett még soha nem találkoztam nem szignifikáns eredménnyel. A másik ellenőrző próba a Kaiser-Meyer-Olkin statisztika, ami a változók közötti korrelációk négyzetének és a részleges korrelációk négyzetének arányát mutatja. Kaiser (1974) szerint a 0,50 alatti értékek elfogadhatatlanok; 0,50 és 0,70 között középszerűek; és csak 0,70 feletti érték mellett megfelelően jók. Ezeket a javaslatokat követi a hazai nyelvvizsgáztatás alapműve, az Akkreditációs Kézikönyv (NYAT, 2016) is. A faktorok száma A megfelelő számú faktor meghatározása a faktoranalízis talán legproblémásabb lépése. A kutató helyzete akkor a legkényelmesebb, ha a priori információja van arról, hány látens vonást tartalmaz az adatbázis. Egy ilyen esetet tárgyalni fogok az empirikus részben. Gyakorta azonban a feladat éppen a faktorszám megállapítása, a látens struktúra feltárása. A leggyakrabban, sok esetben átgondolatlanul használt alapelv a Kaiser-kritérium. Kaiser (1960) rendkívül logikus javaslata abból indul ki, hogy a teljes standardizált variancia mindig egyenlő a feldolgozásban szereplő változók számával. Ennek megfelelően nem célszerű megtartani olyan faktort, ami egységnyinél kisebb varianciahányadot magyaráz. A mondat ellentételezése pedig úgy hangzik, hogy tartsunk meg minden olyan faktort, melynek sajátértéke legalább 1. Természetesen ez a könnyen belátható álláspont sem nyerte el minden kutató tetszését. Jolliffe (1986) szerint a Kaiser-kritérium túlságosan szigorú és az 1 helyett a 0,70 sajátérték alkalmazását javasolja. A pszichometriai hagyomány azt sugallja, hogy a Kaiser-kritérium akkor megfelelő, ha a változók száma nem haladja meg a 30-at, valamint az extrahálás utáni kommunalitás értéke minden esetben legalább 0,70. Szintén tapasztalati eredmény, hogy akkor is megfelelő faktorstruktúrához vezet, ha a minta legalább N = 250 és az átlag kommunalitás legalább 0,60 (Field, 2005: 633.). Mardia, Kent és Bibby (1979: 258.) szimulációs vizsgálatai szerint a kivonható faktorok száma összefügg a változók számával:

NYELVVILÁG


11

faktorok száma 2 3 4 5 6 változók száma minimum 5 7 8 9 11 Egy látványos megoldás a faktorok számának megállapítására az ún. könyökszabály. Ehhez egy grafikont kell készítenünk, ahol az x-tengely a faktorok sorszámát jelöli, az y-tengely pedig a sajátértékeket.

A görbén azt a pontot kell megkeresnünk, ahol a dőlésszög hirtelen és jelentősen megváltozik (Cattell, 1966). A könyökszabály nem zárja ki, hogy olyan faktorokat is megtartsunk, melyek sajátértéke 1 alatt van. A varianciahányad módszer a faktorok számával kapcsolatos döntést a megmagyarázott varianciától teszi függővé. A fenti görbéhez tartozó adatok szerint az 1. faktor a teljes variancia 66,12%-át magyarázza, a 2. faktor ehhez 8,85%-ot tesz hozzá, a 3. faktor további 2,22%-ot fed le, és így tovább. Megalapozott szakmai döntést igényel annak megítélése, hogy mekkora varianciahányad magyarázata elégséges. Itt elsősorban a faktoranalízis céljait és a következtetések hatását kell mérlegelnünk. A faktorok számával kapcsolatban akkor vagyunk a legegyszerűbb helyzetben, ha magyarázó elemzést végzünk, amihez tartozik egy illeszkedés próba. Amennyiben a modell megfelelően illeszkedik, akkor legalábbis nem rosszul választottuk meg a faktorszámot. – avagy hogyan mérjünk a nyelvvizsgán A tanulmány empirikus részében két kvantitatív elemzésről számolok be. Először a hazai nyelvvizsgáztatásban megjelenő új elvárás, a reprezentativitás előírásával összefüggésben tárgyalom, hogyan segíthet a faktoranalízis egy hiányos vizsgarész bővítésében. A második példában a nyelvvizsgáztatást szabályozó jogszabály, illetve a KER (Európa Tanács, 2002) szerinti vizsgaszerkezetet vetem össze a látens struktúrák feltárásával. A tanulmány empirikus része nagymértékben támaszkodik az Oktatási Hivatal felkérésére 2015 tavaszán vezetett szakmai továbbképzésre, illetve a 2015 novemberében Oxfordban a Language Testing Forumon tartott előadásomra (Lukácsi, 2015). A reprezentativitás követelménye A többször módosított 137 / 2008. (V. 16.) Korm. rendelet 2.§ (6) bekezdése szerint a nyelvvizsga „minden nyelvi készséget teljes körűen mér”. Nyelvi mérésre szakosodott alkalmazott nyelvészként

NYELVVILÁG


12

ezt a tételt nehezen tudom a gyakorlat oldalára helyezni, hiszen – különösen egy általános nyelvvizsga esetében – ez olyan mennyiségű feladatot jelent, ami lehetetlen helyzetbe hozza a vizsgarendszereket. Talán ez a megfontolás is része lehetett annak a javaslatnak, amelyben az előírás enyhítéseként a szakmai tanácsadó testület a teljesség helyett a reprezentatív mintavételt helyezte az akkreditáció feltételei közé. A hatályos szabályozás szerint nem tekinthető reprezentatívnak az a vizsga, amelyikben egyetlen feladat képviseli bármelyik produktív vagy receptív készséget. Az akkreditált vizsgáztatást részleteiben nem ismerő olvasó talán meglepődik azon, hogy a magyar nyelvvizsgák többsége nem vesz reprezentatív mintát a vizsgázó nyelvtudásából. A szabályozás ezért különbséget tesz a nagy és a kis létszámú vizsgarendszerek között, utóbbiaknak felmentést adva a fejlesztési kötelezettség alól. A sok vizsgázóval dolgozó és ilyen értelemben népszerű nyelvvizsgáknak viszont további feladatot, vagy feladatokat kell mérőeszközeikbe illeszteniük. A fejlesztési folyamat ezen a ponton válik komoly szakmai kérdéssé: igazolni kell ugyanis, hogy a kibővített feladatsor még mindig ugyanazt a dolgot méri, a nyelvtudásnak még mindig ugyanarra a részére koncentrál, tehát a konstruktum változatlan marad. Az igazolás egyik lehetséges és elfogadott eszköze a faktoranalízis. Képzeljünk el egy olyan vizsgarendszert, amelyik az olvasáskészséget egyetlen feladattal méri! Tételezzük fel továbbá, hogy ez egy nagy vizsgarendszer, sok vizsgázója van, tehát a reprezentativitással kapcsolatos feladatbővítés előírásának hatálya alá tartozik! A probléma kutatási kérdésként megfogalmazva így hangzik: Változik-e a vizsgarendszer olvasáskészség fogalma az új feladat bevezetésével? A nulla hipotézisünk ennek értelmében az, hogy az új feladat nem változtat a struktúrán. Ha vizsgálataink során nem találunk elég bizonyítékot arra, hogy ezt a tézist megdöntsük, a status quo – tehát az eredeti konstruktum – megtartása mellett döntünk. Vegyük észre, hogy ez nem jelenti azt, hogy a két feladatnak pontosan ugyanazt kell mérnie. Sőt! Az elvárás helyes értelmezése az, hogy a vizsgarész mindegyik feladata ugyanannak a nyelvi egységnek a feltárását célozza meg, ugyanabból a készségből vesz mintát. Gyerekes hasonlattal élve a játszótéren a libikóka egyik oldala után nem a másik végén kell demonstrálni rátermettségünket, hanem a hintába is bele kell ülnünk. A vizsgarendszer tehát a meglévő feladata mellé tervez egy másik kérdéssort. Alapos megfontolás után egy hét itemből álló feladat mellett döntenek, amit előtesztelnek egy, a feladatbankban lévő eredeti feladattal egyidőben. A fejlesztésért felelős szakember szerepében tetszelegve a faktoranalízist választjuk, hogy igazoljuk, a két feladat azonos látens vonást mér. A vizsgázók válaszait item szinten rögzítjük, így az adatbázis csupa 1 és 0 számokból álló adatsor. A korrelációs együtthatókat tartalmazó R-mátrix értékei ennek megfelelően rendre pozitív és szignifikáns, de gyenge-közepes összefüggéseket jeleznek. A KMO értéke megfelelő (0,765) és a Bartlett-teszt is erősen szignifikáns (χ2(78) = 2388,267; p < 0,001): a minta tehát alkalmas a faktoranalízisre. A főtengely módszerrel végzett feltáró elemzésben a könyökszabály két erős faktort állapít meg. A sajátértékek táblázata a következő: Faktor Sajátérték Varianciahányad (%) Kumulatív varianciahányad (%) 1 3,178 24,444 24,444 2 1,319 10,145 34,589 3 1,123 8,641 43,229 4 1,025 7,884 51,114 5 0,941 7,235 58,349 6 0,919 7,072 65,421 7 0,816 6,273 71,694 8 0,755 5,805 77,499 9 0,734 5,649 83,149

NYELVVILÁG

MÉRÉS – TUDOMÁNY 10 11 12 13

0,692 0,565 0,494 0,440

5,326 4,343 3,799 3,383

13 88,475 92,818 96,617 100

A kezdeti sajátértékek és a megmagyarázott varianciahányad egyaránt 4 faktor jelenlétére utal. A 3. és 4. faktor nehéz értelmezhetősége miatt két faktor megtartása mellett döntünk. Item 1. faktor 2. faktor Olvasás 1_01 0,601 -0,229 Olvasás 1_02 0,388 -0,092 Olvasás 1_03 0,500 -0,082 Olvasás 1_04 0,548 -0,224 Olvasás 1_05 0,515 -0,189 Olvasás 1_06 0,545 -0,182 Olvasás 2_01 0,322 0,061 Olvasás 2_02 0,298 0,148 Olvasás 2_03 0,338 0,249 Olvasás 2_04 0,419 0,508 Olvasás 2_05 0,365 0,161 Olvasás 2_06 0,285 0,179 Olvasás 2_07 0,364 0,175 Mivel az 1. faktor valamennyi értéke számottevő és pozitív, ez egy erős közös faktor. Az adatokat ismerve feltételezhetjük, hogy ez valami általánosat ír le, mint amilyen az idegen nyelv ismerete, vagy az olvasáskészség. A 2. faktor értékei is eltérnek a nullától, bár itt több item erősen a határértéken mozog. Szembetűnő azonban, hogy az első és a második feladat előjele ellentétes, ami legalábbis okot adhat az aggodalomra. A faktorok forgatása és a számok passzírozása helyett a kutatási terv megváltoztatása mellett döntünk. Ugyanezen a vizsgázói mintán egy másik feladatot is bevetünk, ezúttal egy beszédértés feladatot. A cél az, hogy megtudjuk, a beszédértés feladathoz képest a másik két receptív feladat hasonlónak látszik-e, vagy valóban rosszul illeszkedik az új olvasás feladat a régi mellé. Egy pillanatra gondoljuk át a kutatási terv módosításával járó változtatásokat! Az új mintavétel miatt újra meg kell majd vizsgálnunk a minta alkalmasságát (KMO és Bartlett-teszt), valamint az itemek korrelációs viszonyát (R-mátrix) is. A faktorok számát illetően azonban egy erős feltételezéssel élhetünk. Mivel láttuk, hogy az olvasás leírására két faktor elegendő és egy új, markánsan eltérő vonást vezetünk be a beszédértés feladattal, az ismételt elemzésben összesen három faktort keresünk. Item Olvasás 1_01 Olvasás 1_02 Olvasás 1_03 Olvasás 1_04 Olvasás 1_05 Olvasás 1_06 Olvasás 2_01 Olvasás 2_02

1. faktor 2. faktor 3. faktor 0,554 0,229 -0,227 0,370 0,125 -0,094 0,511 0,095 -0,076 0,485 0,259 -0,225 0,448 0,242 -0,205 0,509 0,184 -0,195 0,321 0,059 0,050 0,283 0,084 0,131

NYELVVILÁG

14

MÉRÉS – TUDOMÁNY Olvasás 2_03 Olvasás 2_04 Olvasás 2_05 Olvasás 2_06 Olvasás 2_07 Beszédértés 1_01 Beszédértés 1_02 Beszédértés 1_03 Beszédértés 1_04 Beszédértés 1_05 Beszédértés 1_06

0,303 0,379 0,328 0,279 0,356 0,603 0,563 0,454 0,614 0,514 0,415

0,144 0,177 0,146 0,066 0,127 -0,148 -0,352 -0,296 -0,421 -0,107 -0,189

0,231 0,500 0,151 0,178 0,190

A terv módosítása és a további adatok felvétele feltárja a probléma okát. Az 1. faktor továbbra is a közös vonás, ami az összes itemet erősen jellemzi – ne felejtsük, a nyelvvizsga célja a nyelvtudás mérése. A 2. faktor is közös az összes itemben, azonban a beszédértés kérdések mindegyikénél ellentétes előjelű faktortöltéseket találunk, tehát ez a vonás minden bizonnyal a recepcióé. Fontos eredmény, hogy a két olvasás feladat jobban hasonlít egymásra, mint más receptív tevékenységre, itt találjuk a keresett illeszkedési bizonyíték egyik elemét. Végül a 3. faktor már csak az olvasás feladatokban közös úgy, hogy a két itemcsoport előjele ellentétes, vagyis tartalmi, formai, vagy egyéb, számunkra most irreleváns ellentét jelenlétére utal. Ez a bizonyíték másik eleme. Természetesen a fenti példa nem az egyetlen módja a konstruktum állandóság bizonyításának. Minden bizonnyal számos, lényegesen erősebb érvet is fel lehetne tárni más kutatási tervvel. Egy magyar vizsgarendszernek azonban jelen felkészültségi szintje mellett sok esetben a fenti adatok felvétele és feldolgozása is komoly problémát okoz, ezért döntöttem egy ilyen látványos, de viszonylag egyszerű szemléltetés mellett. Az evidenciák létéről A faktoranalízis hasznát bemutató második példa előtt időzzünk még el egy kissé a fent tárgyalt kutatási kérdésen. Kinek jutna eszébe arra bizonyítékot keresni, hogy az olvasás olvasás, és a beszédértés beszédértés? Hát nem látszik rajta?! Nem. Ne felejtsük el, hogy a vizsgafeladatokat jellemzően tanárok írják, akik néhányórás tréningen vesznek részt. Jóllehet évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, mégsem alakulnak át misztikus módon egy másik szakma képviselőivé. Tanulmányaink során az általános és középiskolában számos fogalmazást írtunk valamennyien, mégsem váltunk íróvá, de még újságíróvá sem. Legtöbbünk remekül beszél magyarul, mégsem vagyunk emiatt magyar nyelvészek vagy magyar nyelvtanárok. A megírt és használatra javasolt feladatokat remélhetőleg szakbizottság bírálja, akik sok esetben szintén nem a nyelvi mérés szakemberei. A következőkben egy éles nyelvvizsgán felvett adatsoron mutatom be egy szigorúan ellenőrzött körülmények között írt és fejlesztett feladat sajátos viselkedését. Az Euro Nyelvvizsga egy a maroknyi magyar nyelvvizsga közül, amelyek több feladattal mérnek minden készséget. Specifikációikat nemzetközi szakértői csoport dolgozta ki, rendszereiket folyamatosan fejlesztik, nagynevű szakembereket hívnak továbbképzések levezetésére. Mégis, felsőfokú általános nyelvvizsgájának adatait boncolgatva egy alkalommal valamiért nem tetszett a beszédértés részeredmény. Nem tudtam pontosan megmondani, hogy mi volt a gond, de az mindenképpen szemet szúrt, hogy a feladatok közül egy inkább az olvasás feladatokkal függött össze, mint a többi beszédértés itemcsoporttal. A kódolás, illetve adatbevitel ellenőrzése és egyéb

NYELVVILÁG


15

rutinellenőrzések után felmerült bennem a gyanú, hogy egyáltalán ugyanazt a készséget méri-e ez a feladat is. Az olvasás és a beszédkészség hat feladatát vizsgáltam együtt, ezért a faktorok számának meghatározásakor nem volt komoly mozgásterem. A teljes adatbázis egyetlen faktorra történő szűkítésének nyilvánvalóan nem volt értelme, a háromfaktoros megoldásban viszont a Vizsgaközpont feladatíró munkatársai nem tudták elkülöníteni az utolsó két látens vonást. Két faktor megtartása mellett döntöttem: Feladat 1. faktor 2. faktor Beszédértés 01 0,484 0,283 Beszédértés 02 0,534 0,292 Beszédértés 03 0,743 -0,128 Olvasás 01 0,685 -0,152 Olvasás 02 0,634 -0,033 Olvasás 03 0,722 -0,102

Két közös faktorról volt tehát szó, azonban a feladatok nem a vizsgaleírásban foglaltak szerint csoportosultak. A harmadik beszédértés feladat az olvasás feladatok negatív faktorsúlyát vette fel a 2. faktorban. Mindez annak ellenére, hogy a vizsgázók nyelvtudása magas volt, a tippelés minden bizonnyal csak kevéssé befolyásolta döntéseiket és, ami a legfontosabb, egy hosszú szöveget hallgattak végig kétszer a helyes válasz kiválasztásához. A probléma feloldására az eredmények fényében a fejlesztők alaposan kivizsgálták a feladatot. Ezen a ponton a kérdés tehát már nem az volt, hogy a feladat megfelel-e a specifikációknak, a kívánt témakört milyen mértékben fedi le, vagy kellően nehéz-e, hanem az, hogy mitől vált beszédértés helyett olvasási kérdéscsoporttá. Tanulmányom szempontjából a megoldás nem is fontos. Valódi jelentősége annak van, hogy bármennyire is bízunk feladatíróink rátermettségében, az itemek működése a vizsgázók nyelvhasználatától függ. Ez az oka annak, hogy a nyelvvizsgákat nem szabad meggyőződésekre alapozva átalakítani: a vizsgaközpontoknak igazolniuk kell elképzeléseiket. Az akkreditált nyelvvizsgák látens vonásai Az akkreditált nyelvvizsgáztatás lényege, hogy az idegen nyelvi mérés szakmai tevékenységét jogszabály foglalja keretbe. A 137/2008. (V. 18.) Korm. számos tisztán nyelvészeti előírást is tartalmaz. A központi szabályozás felsorolja az akkreditált nyelvvizsgák készségeit, fajtáit és típusait. Ebben a fejezetben azt vizsgálom, empirikusan igazolható-e az általános nyelvvizsgák írásbeli és szóbeli részvizsgára osztása.

NYELVVILÁG

16


A Kormányrendelet Lado (1961) alapkészségeinek sokat bírált rendszerére épít. Másutt előírja, hogy a nyelvvizsgákat a KER (Európa Tanács, 2002) szintjeihez kell illeszteni. Ezzel sajátos helyzetet teremt, hiszen a KER a beszéd, beszédértés, írás és olvasás készségei helyett a produkció, recepció, interakció és mediáció tevékenységeit különbözteti meg. Alapvető ellentét a dokumentumok között az is, hogy a Kormányrendelet részvizsgákat hoz létre, jelesül a beszédkészség és a beszédértés a szóbeli nyelvvizsgát alkotja, az olvasás és az íráskészség pedig az írásbelit. Ezzel szemben a KER a nyelvhasználó komplex nyelvi profiljáról beszél, ilyen értelemben egyetlen, az alanyhoz köthető nyelvi szintet nem ismer el, a szintezés differenciálását ajánlja. A jogi előírások és szakmai eredmények ilyen ellentételezését hosszasan lehetne taglalni. Ezeken az oldalakon azt kívánom vizsgálni, hogy a nyelvvizsgák látens szerkezete megfelel-e a jogszabály előírásainak. Célom nem az, hogy egyik vagy másik vizsgarendszert kellemetlen helyzetbe hozzam. Ezt elkerülendő, két nagyban eltérő aktív nyelvvizsga adatbázisával fogok dolgozni a központok megnevezése nélkül. A kutatás eredményei a helyes gyakorlat egyes részleteinek feltárásával utat mutathatnak az akkreditált nyelvvizsgáztatás számára. Általános angol egynyelvű, komplex, B2 szintű éles angol nyelvvizsgán, 2015 nyarán rögzített adatokon végeztem első számításaimat. Az olvasást és a beszédértést 3-3 feladat képviselte, ezek mellett a szubjektív értékelésű produktív feladatok skálaértékei képezték az adatbázist. A minta a kérdéses vizsgaidőszak összes vizsgázóját magában foglalta (N = 1.310). A változók (feladatok és skálaitemek) közötti korreláció minden esetben pozitív, közepes vagy erős, és szignifikáns volt. A minta nagyságát és az adatok minőségét tekintve is alkalmas volt a faktoranalízisre (KMO = 0,940; χ2(136) = 15.969,339; p < 0,001). A Korm. rendelet előírásainak megfelelően egy háromfaktoros modellt vártam el, ahol az első faktor a komplex nyelvtudást, a második és a harmadik pedig az írásbeli, illetve szóbeli részvizsgát alkotja sorrendtől függetlenül. A sajátértékek, a varianciahányad és a könyökszabály is ezt a látens struktúrát támogatta. Három faktorra kényszerített főtengely módszerrel végzett faktoranalízisemben kizártam a 0,25-nél alacsonyabb faktortöltéseket. Elemzésem a következő látens szerkezetet tárta fel: Változó 1. faktor 2. faktor 3. faktor Beszédértés 01 0,558 0,376 Beszédértés 02 0,658 0,304 Beszédértés 03 0,565 0,307 Olvasás 01 0,539 0,419 Olvasás 02 0,494 0,344 Olvasás 03 0,562 0,407 Beszédkészség 01 0,736 0,453 Beszédkészség 02 0,737 0,451 Beszédkészség 03 0,607 0,396 Beszédkészség 04 0,723 0,429 Beszédkészség 05 0,765 0,463 Íráskészség 01 0,729 -0,463 Íráskészség 02 0,698 -0,475 Íráskészség 03 0,696 -0,445 Íráskészség 04 0,711 -0,459 Íráskészség 05 0,757 -0,363 Íráskészség 06 0,731 -0,400

NYELVVILÁG


17

Az empirikus kutatás valóban egy hármas faktorstruktúrát tárt fel, azonban ez nem hasonlít a jogszabályban leírtakra. Az 1. és legerősebb faktor a komplex nyelvi készség, ami – ahogyan azt korábban is jeleztem – nem meglepő, hiszen egy nyelvvizsga adataival dolgoztam. A 2. faktor a beszéd- és az íráskészség skáláiban közös volt úgy, hogy a két készség itemei ellentétes előjellel jelentek meg. Ez a faktor tehát a produkcióé. A 3. faktor a beszédértés és az olvasás számára volt közös, ami így recepcióként azonosítható. Sajátos, hogy a recepció faktortöltései azonosak voltak a két készségben. Field (2005) tanácsát követve ugyanezen az adatbázison egy ferde rotációval is elvégeztem az elemzést, hiszen adott esetben biztos lehettem benne, hogy a faktorok között összefüggés van. A háromfaktoros elrendezés a direkt oblimin forgatás hatására módosult: Változó 1. faktor 2. faktor 3. faktor Beszédértés 01 0,679 Beszédértés 02 0,616 Beszédértés 03 0,594 Olvasás 01 0,715 Olvasás 02 0,601 Olvasás 03 0,712 Beszédkészség 01 0,872 Beszédkészség 02 0,874 Beszédkészség 03 0,765 Beszédkészség 04 0,870 Beszédkészség 05 0,879 Íráskészség 01 -0,861 Íráskészség 02 -0,867 Íráskészség 03 -0,841 Íráskészség 04 -0,888 Íráskészség 05 -0,777 Íráskészség 06 -0,810 Az elforgatott struktúra különválasztotta a beszéd és írás produkciót, a receptív változókat viszont egy közös faktorba tömörítve tartotta. A kutatási tervet másik rendszer bevonásával bővítettem annak ellenőrzésére, hogy ez a szerkezet nem a mintát szolgáltató vizsgarendszerben rejlő sajátosság, hanem nyelvvizsgákon keresztül ívelő általános vonás. A második vizsgarendszerben a receptív készségeket két-két feladattal mérik. További eltérés, hogy az íráskészség mérésekor csak négy skálát használnak ezen a szinten. A feladatsor egy nyelvismereti vizsgarészt is tartalmaz, ezt azonban az elemzésből kizártam, mivel a Korm. rendelet szerint ez nem tartozik a mérendő készségek közé. A minta valamivel szűkebb volt (N = 544), ennek ellenére teljesen alkalmas a megcélzott elemzés elvégzésére (KMO = 0,910; χ2(78) = 5.526,175; p < 0,001). A főtengely módszerrel végzett elemzés eredménye nagyban hasonlít az első vizsgarendszernél feltártakhoz: Változók 1. faktor 2. faktor 3. faktor Beszédértés 01 0,544 0,325 Beszédértés 02 0,452 0,337 Olvasás 01 0,393 0,302 Olvasás 02 0,493 0,418 Beszédkészség 01 0,855 -0,388 Beszédkészség 02 0,876 -0,395

NYELVVILÁG

18

MÉRÉS – TUDOMÁNY Beszédkészség 03 Beszédkészség 04 Beszédkészség 05 Íráskészség 01 Íráskészség 02 Íráskészség 03 Íráskészség 04

0,829 0,817 0,603 0,641 0,755 0,728 0,779

-0,349 -0,438 -0,314 0,396 0,464 0,381 0,471

A direkt oblimin forgatás is hasonlóan változtatott a szerkezeten, mint ahogyan azt az első esetben láttuk: Változók 1. faktor 2. faktor 3. faktor Beszédértés 01 0,572 Beszédértés 02 0,555 Olvasás 01 0,497 Olvasás 02 0,705 Beszédkészség 01 0,915 Beszédkészség 02 0,918 Beszédkészség 03 0,847 Beszédkészség 04 0,963 Beszédkészség 05 0,690 Íráskészség 01 0,755 Íráskészség 02 0,915 Íráskészség 03 0,778 Íráskészség 04 0,948 Az elemzés két fontos tanulsággal szolgált. Összességében elmondható, hogy az empirikusan feltárt látens struktúra nem hasonlít a jogszabályban előírtakhoz. Úgy tűnik, a nyelvhasználat szerkezete a nyelvvizsgákon is a KER-ben leírtakat tükrözi jobban. A nyelvhasználat inkább bontható produktív és receptív tevékenységekre, tehát az írásbeli és szóbeli részvizsga megkülönböztetésének legfeljebb történeti oka lehet. Különös jelentősége van annak, hogy a recepció tevékenységei mennyire függetlenek a szöveg kommunikációs csatornájától. A második elgondolkodtató eredmény ezzel szoros összefüggésben az, hogy ha az olvasás és beszédértés feladatok ilyen mértékben csereszabatosak, akkor érdemes lehet ezt kihasználni valamilyen szempontból hátrányos helyzetben lévő nyelvvizsgázók esetében. A hallássérült vizsgázók számára készített további olvasás feladatok alkalmasak lehetnek a beszédértés szövegek harmadik, negyedik stb. meghallgatásának kiváltására. A diszlexiás, gyengén látó, vagy az olvasásban más módon korlátozott jelentkezők pedig a bővített időkorlát és a nagybetűs nyomtatás helyett újabb beszédértés feladatokat teljesíthetnek. Összegzés A tanulmány első részében a faktoranalízist, mint a dimenzió redukciós eszközök közé tartozó egyik eljárást elkülönítettem a főkomponens elemzéstől. Részletesen tárgyaltam alapfogalmait és statisztikai elvárásait, valamint kitértem a faktorok számának meghatározására és a faktorforgatásra is. A tanulmány második részében a hazai akkreditált nyelvvizsgáztatás két problémájával foglalkoztam. Elsőként azt mutattam be, hogyan segítheti a faktoranalízis a vizsgarendszert a reprezentativitással kapcsolatos megváltozott előírások teljesítésében. Második kutatásomban két magyar nyelvvizsga látens szerkezetét tártam fel, és megállapítottam, hogy ellentét van jelen a jogszabályi előírások és a megfigyelt, ténylegesen megjelenő fő vonások között. Az eredmények alapján javaslatot tettem arra is, hogyan lehet kihasználni az olvasás és beszédértés készségeinek recepcióvá olvadását.

NYELVVILÁG


19

Felhasznált irodalom Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület. (2016). Akkreditációs Kézikönyv. http://www.nyak.hu/nyat/doc/ak2016/ak2016.htm Bachman, L. (2004). Statistical analyses for language assessment. Cambridge: Cambridge University Press. Bartlett, M. S. (1954). A note on the multiplying factors for various chi square approximations. Journal of the Royal Statistical Society, 16 (Series B), 296–298. Cattell, R. B. (1966). The scree test for the number of factors. Multivariate Behavioral Research, 1, 245-276. Comrey, A. L. és Lee, H. B. (1992). A first course in factor analysis (2nd ed.). Hillsdale, NJ: Erlbaum. Európa Tanács. (2002). Közös európai referenciakeret. Nyelvtanulás, nyelvtanítás, értékelés. Budapest: OHPMIK. Field, A. (2005). Discovering statistics using SPSS (3rd ed.). Thousand Oaks, CA: Sage. Jolliffe, I. T. (1986). Principal component analysis. New York, NY: Springer-Verlag. Kaiser, H. F. (1960). The application of electronic computers to factor analysis. Educational and Psychological Measurement, 20, 141-151. Kaiser, H. F. (1974). An index of factorial simplicity. Psychometrika, 39, 31-36. Kass, R. A. és Tinsley, H. E. A. (1979). Factor analysis. Journal of Leisure Research, 11, 120-138. Lado, R. (1961). Language testing: The construction and use of foreign language tests. London: Longman. Lukácsi, Z. (2015). A critical evaluation of state-accredited foreign language examination systems in Hungary. Előadás az LTF 2015 Konferencián, Oxford, Egyesült Királyság. Mardia, K. V., Kent, J. T. és Bibby, J. M. (1979). Multivariate analysis. London: Academic Press. Münnich Á., Nagy Á. és Abari K. (2006). Többváltozós statisztika pszichológus hallgatók számára. Debrecen: Bölcsész Konzorcium. http://psycho.unideb.hu/statisztika Nunally, J. C. (1978). Psychometric theory. New York, NY: McGraw-Hill. Pedhazur, E. és Schmelkin, L. (1991). Measurement, design and analysis. Hillsdale, NJ: Erlbaum. Tabachnick, B. G. és Fidell, L. S. (2012). Using multivariate statistics (6th ed.). Boston, MA: Pearson. Vehelst, N. D. (2004). Section F: Factor analysis. Reference supplement to the preliminary pilot version of the Manual for relating language examinations to the CEFR for languages: Learning, teaching, assessment. Language Policy Division, Strasbourg.

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

20

A nyelvi ujjlenyomat, avagy az igazságügyi nyelvészet stilisztikai aspektusai DR. POLCZ KÁROLY KKK 1. Bevezető 2007 januárjában Bredforshire megye kertvárosában holtan találtak egy nőt. A holttestre a családi ház garázsában bukkantak rá, a nyaka körül egy kábelkötegelővel. A rendőrség először úgy gondolta, hogy az asszony felakasztotta magát. A holttesttől nem messze egy A4-es oldalra gépelt búcsúlevél hevert. A rendőrség akkor kezdett gyanakodni, amikor a rendelkezésre álló statisztikai adatokból kiderült, hogy a kábelkötegelő inkább a gyilkosság eszköze szokott lenni, mint az öngyilkosságé. Az igazságügyi nyelvész szakértő azt a feladatot kapta a rendőrségtől, hogy derítse ki, vajon a búcsúlevél valóban az asszonytól származik-e, vagy pedig a gyilkosa írta, hogy félrevezesse a nyomozókat (Olsson 2012: 115-116). Több nyelvész is felvetette már a nyelvi ujjlenyomat gondolatát (pl. Morton 1991; Pennebaker 1999; McMenamin 2002), vagyis azt, hogy az egyén nyelvhasználata hasonlóképpen azonosíthat valakit, mint az ujjlenyomat vagy a DNS. Amennyiben ez igaz, akkor lehetőség nyílik arra, hogy a nyelvész szakértő a nyelvi bizonyíték stilisztikai elemzésével szerzőként azonosítson bizonyos személyt, illetve más személyt kizárjon a gyanúsítottak köréből. Jelen tanulmány célja, hogy az igazságügyi nyelvészetről szóló cikksorozatom folytatásaképpen (Polcz 2015) a rendelkezésre álló szakirodalom alapján bemutassa az igazságügyi nyelvészetben alkalmazott stilisztikai vizsgálatok módszertanát, és hogy megvizsgálja a nyelvi ujjlenyomat fogalmának érvényességét. 2. A nyelvészeti stilisztika alkalmazása az igazságügyi nyelvészetben A stilisztikában az irodalmi és a nyelvészeti stilisztika irányvonalait szokták megkülönböztetni. Az irodalmi stilisztika alapvetően preskriptív jellegű, értékítéletet alkot az írásműről. Azt vizsgálja, hogy a szerző nyelvezete adott kontextusban adekvát-e, vagyis megfelel-e a nyelvi szabályoknak és a társadalmi elvárásoknak. A nyelvészeti stilisztika ezzel szemben deskriptív jellegű, vagyis értékítélet nélkül írja le az adott csoport vagy egyén nyelvhasználatát (Olsson 2008: 115; McMenanim 2002: 111, 2010: 488). Az igazságügyi nyelvész szakértők a deskriptív megközelítést alkalmazzák. Az igazságügyi nyelvészetet az alkalmazott nyelvészet egyik ágaként definiálhatjuk, amely igazságügyi-jogi kontextusban keletkezett szövegek elemzésével foglalkozik deskriptív nyelvészeti módszerek segítségével. A módszerek között fontos szerepet kap a nyelvészeti stilisztika. Az igazságügyi nyelvészeti vizsgálat tárgya a nyelvi bizonyíték, mint például búcsúlevelek, fenyegető levelek, gyűlölködő levelek, váltságdíjat követelő levelek, személyes naplók, jegyzetek, SMS-üzenetek, Facebook-, Twitter- és blogbejegyzések, valamint egyéb más dokumentumok, amelyeket polgári perekben és büntetőjogi eljárásokban egyaránt felhasználhatnak. A nyomozati szakaszban vagy a bírósági tárgyalás során gyakran felmerül a kérdés, hogy a nyelvi bizonyítékok alapján hogyan lehet azonosítani egy adott írásmű szerzőjét. McMenamin értelmezésében az igazságügyi nyelvészeti stilisztika olyan elemzési módszer, amely „az írásbeli stílus nyelvészeti elemzését használja fel a szerző azonosításának céljából” (2010: 487). Ahogy a definícióból is világosan látszik, McMenamin írásos szövegek stilisztikai elemzését sorolja ebbe a tárgykörbe. Bár a stilisztikai elemzés hangzó szövegekre is alkalmazható, ezek esetében a fonológiai

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

21

elemzések megbízhatóbb eredményt adnak, amit a következő eset is bizonyít. A Pan American légitársaság egyik munkavállalóját, egy bizonyos Prinzivallit azzal gyanúsították, hogy telefonon bombatámadással fenyegette meg munkaadóját. Többen is tudták, hogy a férfi rendkívül elégedetlen a munkahelyével. A telefonálóról úgy vélték, hogy Prinzivallihoz hasonlóan New Yorki akcentussal beszél. A Prinzivallitól és a telefonálótól vett nyelvi minták fonológiai elemzése azonban arra világított rá, hogy a telefonálónak valójában nem New York-i, hanem New Englandi akcentusa van. A fonológiai vizsgálat alapján Prinzivallit felmentették a vádak alól (Labov–Harris 1994). Ésszerű, hogy ebben az esetben a szakértők a fonológiai elemzést részesítették előnyben. Előfordulhat azonban, hogy a szóban elhangzott szöveg, például egy tanúvallomás, csak írásban van meg, továbbá számos olyan szövegtípus létezik, amely szintén írásos formában áll rendelkezésre. Ebben az esetben a nyelvészeti stilisztikai vizsgálat segíthet a szerző azonosításában. Fontos különbséget tenni az igazságügyi dokumentumelemzés, a grafológia és az igazságügyi nyelvészeti stilisztika között. A dokumentumelemzés a papír, a tinta, a printer stb. vizsgálatából próbál meg következtetéseket levonni, a grafológia az íráskép alapján azonosítja a szerzőt, míg az igazságügyi nyelvészeti stilisztika a nyelvhasználat elemzésére utal (McMenamin 2010: 492). Mivel napjainkban a kézírás egyre inkább háttérbe szorul az elektronikus írással szemben (email, SMS stb.), igazságügyi kontextusban a grafológia helyét egyre gyakrabban a nyelvészeti stilisztikai vizsgálatok veszik át. Mielőtt a nyelvészeti stilisztikai elemzés tárgyalásába bocsátkoznánk, azt vizsgálva, hogy a nyelvi bizonyítékok alapján hogyan lehet azonosítani a bűnelkövetőt, fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi a nyelvi stílus. A nyelvi stílus viszonylag nehezen körülhatárolható fogalom. Nagyon leegyszerűsítve úgy határozhatjuk meg, hogy nem más, mint ahogy az egyén használja a nyelvet (Olsson 2008: 30). A nyelvhasználók általában szabadon választhatnak a rendelkezésükre álló nyelvi eszközök (pl. szókészlet, nyelvtani szerkezetek stb.) teljes tárházából. A szabad választás eredménye, hogy bizonyos nyelvi formákat előnyben részesítenek másokkal szemben. A nyelvi stílus annak eredménye, hogy az egyén mely nyelvi formákat részesíti előnyben, vagyis mely nyelvi eszközöket választja ki a rendelkezésére álló repertoárból egy bizonyos kommunikációs cél elérése érdekében (McMenamin 2010: 488). A nyelvi stílus tehát választások eredményeképpen jön létre. Ezek a választások lehetnek tudatosak vagy nem tudatosak. A nyelvhasználó egyrészről tudatosan meg akar felelni a műfaj és a kontextus jellemzőinek, másrészről azonban egy sor olyan automatikus, vagyis nem tudatos döntést hoz, amelyek bizonyos nyelvi formák ismétlődő, rá jellemző használatát eredményezi (McMenamin 2010: 488). Ebből adódik, hogy nyelvi stílusunk bizonyos elemeit, mint például a szóválasztást, helyesírást stb. bizonyos mértékig tudjuk kontrollálni, más elemeit, mint például a szintaxist, azonban nem (Chaski 2001: 8). Éppen ezért az utóbbi időben a szintaxis elemzése került a nyelvészeti stilisztikai vizsgálatok középpontjába. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a „tudatosabb” nyelvi szintek elemzése nem vezethet használható vagy akár perdöntő eredményre. Az egyén nyelvi választásai meghatározzák, hogy nyelvhasználata mennyiben tér el mások nyelvhasználatától. Az igazságügyi nyelvészetben az egyének közötti nyelvhasználatbeli eltérések három fő típusát szokták megkülönböztetni. A nyelvi normán belüli eltérés arra utal, hogy a nyelvhasználó a nyelvileg helyes, egyformán elfogadható nyelvi elemek közül melyiket részesíti előnyben: pl. a fölött/felett változatok egyaránt helyesek a magyar nyelvben, az egyik nyelvhasználó a fölött formát, míg a másik nyelvhasználó a felett formát használja. A normától való eltérés azt jelenti, hogy a nyelvhasználó választása nem felel meg a standard nyelvhasználat szabályainak: pl. a csinálnák ige használata a csinálnék helyett E/1-ben helytelen a magyar nyelv szabályai szerint. Az eltérés harmadik formája idioszinkratikus formákból áll, amelyek csak az adott személyre jellemzők (McMenamin 2002: 115).

NYELVVILÁG

22

NYELVÉSZET

Az igazságügyi nyelvészeti stilisztikai vizsgálatokban mindhárom eltérés fontos információt nyújthat a nyelvész számára. A normán belüli eltérésekből arra lehet következtetni, hogy az egyén mely tágabb és szűkebb csoportokhoz tartozik társadalmilag, földrajzilag vagy foglalkozásából adódóan. A regionális dialektus fogalma arra utal, „hogyan beszélnek egy nyelvet különböző területeken” (Wardhaugh 2005: 41), míg a társadalmi dialektust olyan nyelvhasználati „különbségek leírására […] használják, amelyek különböző társadalmi csoportokhoz vagy osztályokhoz kapcsolódnak” (Wardhaugh 2005: 45). A regionális dialektus megkülönböztető jellege jól érzékelhető a következő esetből: Roger Shuy nyelvész egy váltságdíjat követelő levélben szereplő devil strip kifejezés alapján segített a rendőrségnek megtalálni az emberrablót: Do you ever want to see your precious girl again? Put $10,000 cash in a diaper bag. Put it on the green trash kan [sic!] on the devil strip […] – Akarják még látni a drága lányukat? Tegyenek tízezer dollárt készpénzben egy táskába. Tegyék a táskát a füvön lévő szemetesre […]. (Shuy példája 2001: 2, ford.: PK). Ezt a kifejezést ugyanis, amely a járda és az úttest között található füves területre utal, jellemzően az Ohio állambeli Akronban használják (Shuy 2001: 2). A normától való eltérés arról ad információt, hogy az egyén milyen nyelvi szabályokat sért meg. Bizonyos nyelvi szinteken elkövetett hibák, a helyesírás, a központozás, a morfológia, a szintaxis stb. helytelen használata információt adhat az egyén műveltségéről, iskolai végzettségéről, továbbá egy adott hiba vagy bizonyos hibák együttes előfordulása gyakran nyelvhasználó-specifikus is, ez pedig segíthet a nyelvi bizonyíték szerzőjének azonosításában. A nehézséget általában az okozza, hogy mivel a nyelv állandó változásban van, nehéz pontosan definiálni a nyelvi normát, így nehéz meghatározni, mi tekinthető normán belüli és mi minősül a normától való eltérésnek. A magyar nyelvhasználatban például kezd elterjedni, hogy a -ban, -ben ragok helyett is a -ba, -be ragokat használják (pl. Színházba voltam.) A nyelvtani szabályok alapján ezt első megítélésre a normától való eltérésnek gondolhatjuk. Mivel ez kezd megjelenni a művelt nyelvhasználatban is, egyre többet hallani tévés, rádiós újságíróktól is, felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben már a normán belüli eltérésről van-e szó, ami abból adódik, hogy a nyelv változik, csak ezt a változást még nem rögzítették a nyelvtankönyvekben (vö. Nádasdy 2001). 3. Az igazságügyi nyelvészeti stilisztikai vizsgálatok módszertana Az igazságügyi nyelvész munkája során különböző kérdésekkel szembesülhet. Előfordulhat, hogy a nyelvi bizonyíték alapján profilt kell alkotnia, vagyis arról kell véleményt mondania, milyen személyiséggel rendelkezik az ismeretlen bűnelkövető. A nyelvi bizonyítékok alapján végzett profilozás két típusa a szociolingvisztikai és a pszicholingvisztikai profilalkotás. A szociolingvisztikai profilalkotásból következtetni lehet a szerző társadalmi hátterére, társadalmi osztályhoz vagy szűkebb társadalmi csoporthoz tartozására, lakóhelyére, iskolázottságára, nemére és számos egyéb olyan jellemzőjére, amely segíthet azonosítani és elfogni a bűnelkövetőt. Gyakori, hogy egy adott dialektusra jellemző regiszter- vagy szóhasználat vezeti nyomra a nyomozókat. Egy nyelvi bizonyítékban például a bad-minded men kifejezés szúrt szemet a nyelvésznek. Ez a szóhasználat sem a brit, sem az amerikai angolhoz nem köthető. Az internetes keresés arra világított rá, hogy ezt a kollokációt a nyugat-indiai és a jamaikai dialektusokban használják. A kifejezés olyan más lexikai elemekkel együtt fordult elő, amelyek egyértelműen utaltak a szerző jamaikai hátterére (Grant 2008: 223–224). A nyelvi performancia gyakran tükrözi az egyén mentális állapotát. A pszicholingvisztikai profilalkotás a nyelvi bizonyíték szerzőjének pszichikai állapotára világít rá. Arról ad tájékoztatást, hogy egy írás (pl. fenyegető vagy gyűlölködő levél) szerzője mennyire veszélyes vagy beszámítható. A nyelvi tartalomelemzésből olyan motívumok is felszínre kerülhetnek, amelyek arra engednek következtetni, hogy a kérdéses írásmű nem az eredetileg feltételezett személytől származik, tehát fennáll az idegenkezűség lehetősége. Egy öngyilkosság előtti búcsúlevél első mondata így hangzik:

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

23

Azért írom géppel ezt a levelet, mert tudom, ha kézzel írnám […] úgysem olvasnád el. (Olsson példája 2012: 115, ford.: PK). A levélrészlet a bevezetőben említett asszonytól származik, aki látszólag öngyilkosságot követett el. Rögtön felmerül a kérdés, hogy miért írna bárki is búcsúlevelet géppel. Továbbá, ha géppel írja is, miért szükséges ezt az első sorban megindokolni? Összeegyeztethető-e vajon az öngyilkosságot elkövetni készülő személy lelkiállapota a géppel való írás látszólag jelentéktelen mozzanatának magyarázatával? Nem arról van-e szó valójában, hogy a búcsúlevelet más írta, aki fontosnak tartotta megindokolni, hogy miért íródott géppel a levél (Olsson 2012: 115– 122)? A szociolingvisztikai és a pszicholingvisztikai profilalkotás közös vonása, hogy a bizonyíték szöveg formájában áll rendelkezésre. A szociolingvisztikai profilalkotás inkább nyelvészeti, a pszicholingvisztikai profilalkotás pedig pszichológiai képzettséget igényel, ezért az előbbit jellemzően nyelvészek, míg az utóbbit általában pszichológusok végzik. A következőkben a szociolingvisztikai profilalkotáshoz köthető igazságügyi nyelvészeti stilisztika módszertanáról lesz szó. A pszicholingvisztikai profilalkotással jelen tanulmány nem foglakozik, mert ez túlmutat a szigorú értelemben vett nyelvészeti elemzés lehetőségein. Az igazságügyi nyelvészeti stilisztika elsődleges alkalmazási területe a szerzőségi vizsgálatok, vagyis azok az esetek, amikor egy vagy több anonim írásmű szerzőjét kell azonosítani (McMenamin 2002: 163). A szerzőségi vizsgálatok összehasonlításon alapulnak. A nyelvész rendelkezésére bocsájtják a kérdéses írásművet, amelyről meg kell állapítania, hogy ki a szerzője. Ezt követően a nyelvész szakértő a kérdéses írásművet összeveti a referencia-szövegmintákkal. A referencia-szövegminták a gyanúsítottak által írt ismert írásokból tevődnek össze, ezért ismert írásoknak is nevezik őket. A kérdéses és az ismert írásművek összehasonlító stilisztikai elemzése segít annak eldöntésében, hogy a kérdéses írás melyik gyanúsítottól származhat. McMenamin (2002: 117-118) az igazságügyi stilisztikai vizsgálatok három nyelvészeti modelljét mutatja be, amelyek kidolgozása Wachal (1966) nevéhez fűződik. Ezek a hasonlósági, a konzisztencia és a populációs modell. A hasonlósági modellt akkor alkalmazzák, amikor a nem nyelvi bizonyítékok egy vagy két személyre szűkítik le a gyanúsítottak körét, és közülük kell kiválasztani a tettest. Tételezzük fel például, hogy egy nagyobb vállalat fenyegető levelet kap. A levélben olyan információk szerepelnek, amelyekről csak két személy tudhat. A fenyegető levelet összehasonlítják a két gyanúsítottól származó nyelvi mintákkal. A kérdéses és az ismert írások közötti stilisztikai egyezések segítenek a fenyegető levél szerzőjének azonosításában (McMenamin 2002: 118). A konzisztencia modell annak eldöntésében segít, hogy két vagy több írásmű ugyanazon személyhez köthető-e. Tegyük fel, hogy több fenyegető levél is érkezik, amelyek látszólag több szerzőhöz is köthetők, mert mindegyiken más-más aláírás szerepel. A nyelvésznek azt kell eldöntenie, hogy valóban többen állnak-e a háttérben, vagy pedig az összes levél szerzője ugyanaz a személy (McMenamin 2002: 118). Ilyenkor azt vizsgálják, hogy a levelek stílusa eltérő vagy konzisztens. A populációs modell tulajdonképpen a hasonlósági modell kiterjesztése. Akkor használják, amikor a nem nyelvi bizonyítékok segítségével nem sikerül jelentősen leszűkíteni a gyanúsítottak körét. A nyelvésznek tehát egy viszonylag nagyobb populációból kell azonosítania a lehetséges szerzőt. Ezt illusztrálja a következő eset. Kalifornia kormányzója névtelen levelet kapott egy nagy állami hivatal igazgatójának munkahelyi szexuális kalandjairól. A szerző azonosítása érdekében az iroda minden dolgozójától szövegmintát vettek, amelyeket szisztematikusan összehasonlítottak a kérdéses anonim levéllel egészen addig, amíg sikerült mindenkit kizárni egy személy kivételével, akit a névtelen levél szerzőjeként azonosítottak (McMenamin 2010: 490).

NYELVVILÁG

24

NYELVÉSZET

Lehetőség nyílik a modellek együttes használatára is. Tegyük fel, hogy több fenyegető levél is érkezik különböző aláírásokkal. A konzisztencia modell segítségével először azt döntik el, hogy valóban több személy vagy esetleg ugyanaz a személy áll-e a háttérben. Ha az elemzés kimutatja a levelek közötti konzisztenciát, vagyis azt, hogy a fenyegető levelek valószínűleg ugyanattól a személytől származnak, akkor a továbbiakban a populációs modell segítségével azt döntik el, hogy egy nagyobb populációból ki jöhet számításba. Ez a hasonlósági vizsgálatok szisztematikus megismétlését foglalja magában (McMenamin 2002: 118). Köztudott, hogy a nyelv szintekből vagy, más szóval, rétegekből áll. A nyelvi rétegek, mint például a helyesírás, központozás, morfológia, regiszter, szintaxis stb. természetesen nem egymáson helyezkednek el, mint ahogy az elnevezés sejteti, hanem állandó kölcsönhatásban állnak egymással. Az egyes szinteken a kontextustól és a műfajtól függően a nyelvhasználó tudatos vagy kevésbé tudatos döntéseket hoz. A nyelvhasználatra jellemző stílusmarkerek e választások eredményeképpen jelennek meg a szövegben. Stílusmarker lehet a normától való eltérés a központozásban vagy a helyesírásban, adott közösségre vagy személyre jellemző szóhasználat, szóképzés, szintaktikai szerkezetek sajátos mintázata és még számos egyéb nyelvi vonás, amelyek felkeltik az elemző figyelmét. A dialektikus markerek (regionális vagy társadalmi dialektusok) a nyelvhasználók adott csoportját azonosítják, míg az idiolektikus markerek az egyéni nyelvhasználatra jellemzőek. A stílusmarkerek összessége adja a szerző idiolektusát, a rá jellemző egyedi nyelvhasználatot, vagyis nyelvi ujjlenyomatát, amely alapján azonosítani lehet a szerzőt. Az idiolektikus nyelvhasználat jelentőségét a következő két példával illusztráljuk. Egy 2008-as emberölési ügyben (Alabama állam v. Ted Stokes) a gyanúsított egy hangfelvételen és egy levélben is a light bulb (villanykörte) helyett a light bug (villanybogár) kifejezést használta. A hangfelvétel egyértelműen Stoke-hoz volt köthető, a levél azonban névtelen volt. James R. Fitzgerald különleges ügynöknek, aki egyúttal nyelvész is volt, azonnal feltűnt, hogy az egyezés idioszinkratikus nyelvhasználatra utal, ami nem lehet a véletlen műve. Ebből az FBI arra következtetett, hogy a névtelen levél szerzője nagy valószínűséggel Stokes lehet. Érdekes adalék, hogy Fitzgerald a Gyilkos elmék (Criminal Minds) című filmsorozat tanácsadójaként is közreműködött, amelynek egyik epizódjában az említett esetet felhasználták, bár némileg módosított formában: az FBI-ügynökök, akik egy eltűnt négyéves gyermeket keresnek, arra gyanakszanak, hogy a gyermeket az egyik rokona eladta. A rokon nem hajlandó elárulni a gyermek hollétét. Az egyik ügynök arra lesz figyelmes, hogy a gyanúsított vallomásában több ízben is a light bug kifejezést használja a light bulb helyett. A kifejezést beírják az internetes keresőmotorba, a kapott találatok egy illegális örökbefogadási fórumhoz vezetnek, ahol ugyanezt a kifejezést használták. Ebből egyértelművé válik a szerzői azonosság, és a gyermek is hamarosan megkerül (Sellers 2005). Másik sokat idézett példa az ún. „Unabomber” esete. Egy magát FC-nek tituláló férfi 1978 és 1995 között átlagosan évente egy alkalommal postai úton bombát küldött egyetemeknek és légitársaságoknak. Az FBI ezért stílusosan „Unabombernek” nevezte el az illetőt: university (egyetem) + airline (légitársaság) + bomber (bombázó) = unabomber. 1995-ben a Unabomber hat folyóiratnak is küldött egy viszonylag hosszú, Az ipari társadalom és jövője címet viselő kéziratot azzal az ígérettel, ha közlik, akkor felhagy a bombák küldözgetésével. Miután a The Washington Post közölte az anyagot, egy férfi azzal a gyanúval fordult az FBI-hoz, hogy a cikket valószínűleg a testvére írta, ugyanis többek között a cool-headed logician szófordulat szerepel benne, amely a testvére szóhasználatára jellemző. Az FBI Montanában egy fakunyhóban fogta el a gyanúsítottat. Lefoglaltak egy rövidebb dokumentumot is. A publikált kézirat és a lefoglalt dokumentum összehasonlító stilisztikai elemzése számos lexikai-grammatikai egyezést mutatott. Ennek alapján az FBI bizonyítottnak látta, hogy mindkettőt ugyanaz a személy írta. A védelem Robin Lakoff nyelvészt kérte föl, hogy az ellenkezőjéről győzze meg az esküdtszéket. Lakoff, miután kiemelt 12 kulcskifejezést, úgy érvelt, hogy bármelyik szót bárki bármikor bármilyen kombinációban

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

25

használhatja, különösen hasonló kontextusú szövegek esetében. Ezt az FBI cáfolni igyekezett. Internetes kereséssel 69 olyan dokumentumot találtak, amelyek mind a 12 lexikai elemet tartalmazták, de ezek közül mindegyik a publikált kézirat valamelyik verziója volt (Coulthard– Johnson 2007: 163). Az igazságügyi nyelvész munkája a szerzőségi vizsgálatok során a vizsgált szövegre jellemző stílusmarkerek azonosításával kezdődik a nyelvhasználat különböző szintjein, amelyeket az 1. táblázatban látható néhány példa illusztrál a teljesség igénye nélkül. A stílusmarkerek akkor azonosítják a szerzőt, ha azonos típusú markerek többször fordulnak elő a kérdéses és az ismert szövegekben is. Ha az azonos típusú markerek között nem található egyezés a kérdéses és az ismert szövegekben, akkor a szerzői azonosság kizárható. Minél több markert sikerül azonosítani és elemezni, annál megbízhatóbb eredményt kapunk. Az egyszerűség kedvéért a táblázatban csak 1-1 példa szerepel szemléltetésképpen. A kérdéses szöveget K-val, míg az ismert szöveget I-vel jelöljük. 1. táblázat: Stílusmarkerek McMenamin (2010: 492-497) példái alapján Stílusmarker Példa Magyarázat Központozás/ K: … and take a few (Pictures) Indokolatlan zárójel és nagybetű használat: helyesírás of … a szerző az aláhúzással együtt zárójelet és I: … wondering why you nagybetűt is használ, hogy kiemelje az adott (Shave)… szót. Egyezés a kérdéses és az ismert írásmű között. Helyesírás K: We had already been A kérdéses írás szerzője az already szót thoroughly soaked… helyesen, míg az ismert írásmű szerzője I: Since Erne was all ready fit helytelenül írja (all ready). Az írásmód to be tied… konzisztens a kérdéses és az ismert szövegekben. Nincs egyezés a kérdéses és az ismert írásmű szerzője között. Szóképzés K: To Who it May Concern: A kérdéses írásmű szerzője a who formát, az I: To Whom it May Concern: ismerté pedig a whom formát használja következetesen. Nincs egyezés. Szintaxis K: … a guy outside the A vonatkozó névmás hibás használata company which left… mindkét mintában (who helyett which). I: … an outsider (customer) Konzisztens használat, a kérdéses és az which has no relationship… ismert írásmű szerzője egyezik. Az ismertetett modellek alapján elvégzett vizsgálat lehet kvalitatív és kvantitatív. A kvalitatív elemzések során a nyelvész azonosítja a releváns stílusmarkereket, kategorizálja a szerző által használt nyelvi formákat, szisztematikusan leírja, hogyan és miért használja azokat (Johnstone 2000: 35). Az eredmények alapján hipotézist állít fel a szerzőségi kérdés tekintetében. A hipotézist kvantitatív módszerekkel lehet bizonyítani vagy cáfolni. Statisztikai számításokkal meg lehet határozni, mennyi annak a valószínűsége, hogy a kérdéses írásművet a gyanúsított személy készítette-e, valamint hogy más gyanúsítottat ki lehet-e zárni. Gyakran használt statisztikai módszerek a szerzőség megállapításában a gyakorisági eloszlás, mintaátlag szórása, t-próba, varianciaelemzés, z-próba, khi-négyzet próba, korrelációs együtthatók, előfordulási valószínűség stb. (McMenamin 2002: 138). Bár a tapasztalat azt mutatja, hogy a bírósági tárgyaláson a bírók és az esküdtek jobban megértik a kvalitatív vizsgálat eredményein alapuló érvelést, a kvantitatív vizsgálatok azért nélkülözhetetlenek, mert statisztikailag is alátámasztják a szakértői véleményt, egyébként a bíróság nem fogadná el azt bizonyítékként (Cohen 1977).

NYELVVILÁG

26

NYELVÉSZET

McMenamin (2002) következő példája jól szemlélteti az igazságügyi nyelvészeti stilisztikai vizsgálatok kvalitatív és kvantitatív megközelítését. 1996-ban egy hatéves gyermek gyilkosság áldozata lett. A gyilkosság előtt néhány nappal a nyomozók egy váltságdíjat követelő levelet találtak. Felmerült a gyanú, hogy a levelet a gyermek szülei írták, ezért felkérték Gerald R. McMenamin nyelvészprofesszort, hogy készítsen nyelvészeti szakértői véleményt a szerzőség megállapításának tárgyában. A szerzőségi azonosítás során nemcsak a kérdéses dokumentumra, hanem a lehetséges gyanúsítottak által készített ismert referenciaírásokra is szükség van, egyébként nincs mihez hasonlítani a kérdéses írásművet, mint ahogy erről már az előzőekben is szó esett. A nyelvész szakértő először több nyelvi mintát is vett a szülőktől: mindkettőnek többször lediktálta a kérdéses levelet, majd arra kérte őket, hogy többször is másolják le azt, továbbá beszerezte a szülők egyéb írásait is, mint például jegyzetek, naptárbejegyzések, személyes levelek stb. A kutatási kérdést a következőképpen fogalmazta meg: „Lehetséges-e, hogy a szülők egyike a váltságdíjat követelő levél szerzője?” A kvalitatív elemzés keretében azonosította és összehasonlította a kérdéses dokumentum (váltságdíjat követelő levél) és az ismert szövegek (szülők írásai) stílusmarkereit, mint például a dokumentum elrendezése, helyesírás, nagybetűk használata, központozás, szóképzés, számok írásmódja stb. A férfi írásaiban 15 olyan stílusmarkert talált, amelyek nem egyeztek a kérdéses írásmű stílusmarkereivel, míg a nő írásaiban 18-at. A kvalitatív vizsgálat alapján azt a hipotézist állította fel, hogy a szülők kizárhatók a kérdéses levél szerzőinek köréből. A jobb elfogadhatóság érdekében a hipotézist statisztikai módszerekkel is bizonyítani kell. A statisztikai számításokkal a szakértő azt kívánta meghatározni, hogy egy adott reprezentatív populációban mekkora a váltságdíjat követelő levélben azonosított stílusmarkerek együttes előfordulásának valószínűsége egyazon személy írásaiban. Ha ennek a valószínűsége viszonylag nagy, akkor a szülők a kvalitatív elemzésekben megállapított eltérések esetén sem zárhatók ki teljes bizonyossággal, ha viszont ennek esélye közel áll a nullához, akkor a szülők nagy valószínűséggel statisztikailag is kizárhatók. A vizsgálat elvégzéséhez egy olyan korpuszra volt szüksége, amely annak a beszédközösségnek az írásait tartalmazza, amelyhez a szülők is tartoztak. A választás az American Writing Project (Amerikai írásprojekt) kolorádói alkorpuszára esett, amelyben összesen 338 írás szerepel, mind más-más szerzőtől. A statisztikai számítások azt mutatták, hogy a váltságdíjat követelő levélben azonosított stílusmarkerek együttes előfordulásának esélye egy nyelvhasználó írásaiban gyakorlatilag a nullával egyenlő, pontosabban 13,000 személy közül egynél fordulhat elő. Ennek alapján már nagy valószínűséggel kizárható, hogy a kérdéses levelet valamelyik szülő írta (McMenamin 2002: 181–205). 4. A nyelvi bizonyíték manipulálásának lehetősége Ha elfogadjuk azt a definíciót, hogy a stílus – legalábbis részben – tudatos nyelvi választások eredménye, akkor felmerül a kérdés, lehetséges-e a stílust manipulálni. A stílus tudatos megváltoztatását Nagy (1980: 79) stílustorzításnak nevezi. A bűnelkövető azért él a stílustorzítás eszközével, mert vagy el kívánja magáról terelni a figyelmet, vagy pedig azt a látszatot akarja kelteni, hogy az általa írt írásmű más tollából származik, vagyis megpróbálja utánozni valakinek a stílusát. A tudatos nyelvi szintek, mint például a helyesírás, a központozás, a dokumentum elrendezése sokkal könnyebben manipulálhatók, mint a szintaxis, amely a kevésbé tudatos nyelvi szintek közé tartozik (Chaski 2001: 8). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tudatos nyelvi szinteken elkövetett stílustorzítás nem szúr szemet a nyelvész szakértőnek. Shuy (2001) beszámol egy esetről, amikor a szerző úgy próbálta magáról elterelni a figyelmet, hogy műveletlenebbnek akart látszani, mint valójában. Ezt úgy szerette volna elérni, hogy az egyszerűbb szavakban szándékosan helyesírási hibákat vétett. Feltűnő volt, hogy a bonyolultabb szavakat viszont helyesen írta, valamint az általa használt regiszter művelt ember benyomását keltette. A primitív hibák és a művelt nyelvhasználat között húzódó ellentét felkeltette a nyelvész gyanúját.

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

27

Bonyolultabb eset, amikor valaki csalás bűntettének elkövetésekor más stílusát próbálja meg utánozni. McMenamin (2002) egyik esettanulmányában arról számol be, hogy egy alaszkai asszony a végrendeletéhez csatolt néhány gépelt levélben arról rendelkezett, hogy ne a testvérei, hanem a szomszédok örököljék a vagyonát. A szomszéd házaspár állítása szerint az elhunyt olyan rossz egészségi állapotban volt, hogy már nem tudott írni, ezért a leveleket egyik ismerősének diktálta le. Az elhunyt testvérei megtámadták a végrendeletet. Azt állították, hogy az írás nem az asszonytól származik. Az egyéb, nem nyelvi körülmények gyanúra adtak okot. A levelek csak fénymásolat formájában álltak rendelkezésre, a titokzatos ismerős pedig, aki állítólag lejegyezte a leveleket, eltűnt. A nyelvész szakértő azt a feladatot kapta, hogy állapítsa meg, valóban az elhunyt írta-e a leveleket, vagy pedig a szomszédok hamisították. Az asszony után hátramaradt egyéb írások elemzése arra világított rá, hogy nyelvhasználatának bizonyos elemei a kreol angol nyelv jellegzetességeit viselik, míg más aspektusai közel állnak a standard angolhoz. A diktált levelekben is kimutatható volt a kreol hatás, nevezetesen a névelő, az alany, a tárgy, a segédige, a többes szám, az igeidő jelölők és a létige törlése, valamint a t elhagyása a not tagadószóból, ami szintén törlésnek minősül. A kérdéses levelek és az elhunyt ismert írásainak összevetése során a nyelvész szakértőnek két dolog szúrt szemet. A diktált levelekben a kreol változat jellegzetességei jelentősen nagyobb gyakorisággal fordultak elő, mint az elhunyt ismert leveleiben. A kreol angol jellegzetességei közül a diktált levelekben csak az említett nyelvi elemek törlése szerepelt, míg az elhunyt ismert írásaiban a kreolizált változat egyéb elemei is előfordultak. Az elhunyt ismert leveleire éppen hogy a törlés nem volt olyan mértékben jellemző, mint ahogy az előfordult a diktált levelekben. A nyelvész arra a következtetésre jutott, hogy jelen esetben csupán „dialektus imitációról” van szó. Ez a standard angol nyelv egysíkú leegyszerűsítésében valósult meg. Köztudott, hogy nincs olyan változata az angol nyelvnek, amely csupán egyetlen típusú jellegzetességgel, jelen esetben bizonyos nyelvi elemek törlésével lenne jellemezhető. Az esetből egyértelműen látszik, hogy a dialektus utánzása gyakorlatilag lehetetlen feladat, ha a nyelvhasználó nem tagja az adott beszédközösségnek. Ha valaki egy dialektust szeretne imitálni, akkor a stílustorzítást a nem tudatos nyelvi választások, javarészt a szintaxis szintjén kellene végrehajtania. Ebben még az egyébként magasan kvalifikált nyelvhasználó is kudarcot vall. A nyelvészeti szakértői vélemény alapján megállapították, hogy a diktált leveleket a szomszédok készítették, vagy legalábbis az ő utasításuk alapján készültek (McMenamin 2002: 131–136). A nyelvi bizonyíték diskurzusmódja is manipulálható. A diskurzusmód a funkcionális nyelvészetből ismert fogalom (Halliday 1973). Részben arra utal, hogy a szöveg monológ vagy dialóg formájában valósul-e meg. Ennek különös jelentősége lehet a tárgyalási szakaszban. Coulthard és Johnson (2007) egy 1952-ben történt esetről számol be. A 19 éves Derek Bentley és a 16 éves Chris Craig felmászott egy londoni raktár tetejére. Valaki értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök közül három tiszt a fiúk után mászott, hogy letartóztassa őket. Bentley azonnal megadta magát, Craig azonban egy pisztolyból tüzelni kezdett. Egy rendőrt megsebesített, a másikat pedig megölte. Mindkét fiút gyilkossággal vádolták annak ellenére, hogy amikor Craig elkezdett lövöldözni, Bentley-t már letartóztatták. A vád két alapvető ténnyel érvelt Bentley bűnössége mellett: (1) Bentley tudott arról, hogy Craignél fegyver van. (2) Bentley gyilkosságra bujtotta Craiget. A bíróság mindkét fiút bűnösnek találta emberölés vádjában. Craiget, mivel még kiskorú volt, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, Bentley viszont halálbüntetést kapott. Az ellene felhozott bizonyítékok nyelvi jellegűek voltak. A bíró úgy érvelt, hogy Bentley tanúvallomásában a fegyver szó előtt határozott névelőt használt: I didn’t know he was going to use the gun. – Nem tudtam, hogy használni fogja a fegyvert. (Johnson–Coulthard példája 2007: 174, ford.: PK). Az angol nyelvben a határozott névelő használata a narratív tanúvallomás e pontján arra utal, hogy Bentley tudta, Craignél fegyver van. A vallomás későbbi szakaszában azt állította, hogy nem tudott a fegyverről, így ellentmondásba keveredett magával. A felbujtás vádját a rendőrtisztek igazolták, akik szerint a gyilkosság elkövetése előtt Bentley a következőket kiabálta: Let him have it. – kb. Adjál neki! (Johnson–Coulthard példája

NYELVVILÁG

28

NYELVÉSZET

2007: 174, ford.: PK). A vádlottak tagadták, hogy ez a mondat Bentley szájából elhangzott. A bíró hangsúlyozta, hogy a nyelvi bizonyíték Bentley tanúvallomásán alapul, amelyet a rendőrök jegyeztek le, mivel abban az időben a hangfelvétel nem volt jellemző. A rendőrök eskü alatt vallották, hogy a lejegyzett tanúvallomás megfelel annak, ami szóban is elhangzott. Bentley családja 46 évig küzdött azért, hogy bebizonyítsa a fiú ártatlanságát. A fellebbezésre 1998ban került sor. A védelem azt akarta bebizonyítani, hogy Bentley nem tudta, hogy Craignél fegyver van, és hogy a rendőrök által felvett tanúvallomás manipulált. Ha ez igaz, akkor a felbujtó mondat, amennyiben az egyáltalán elhangzott, másképp is értelmezhető. A tárgyaláson a három rendőr eskü alatt vallotta, hogy Bentley tanúvallomása monológ formájában hangzott el, Bentley pedig azt állította, hogy részben dialógus eredményeképpen jött létre, amelyet később monológként jegyeztek le. A nyelvészeti vizsgálat azt igazolta, hogy a tanúvallomás eredetileg nem monológ volt, ugyanis néhány olyan tagadó mondatot tartalmazott, amelyek szokatlanok egy monológban, ezért valószínűbb az, hogy ezek a mondatok kérdésekre adott válaszként hangzottak el. Egy példa erre: Up to then, Chris hadn’t said anything. – Addig Chris semmit nem mondott. (Coulthard–Johnson példája 2007: 177, ford.: PK). Miért lenne ez a mozzanat releváns a beszélő szempontjából, hacsak nem kérdeztek rá a rendőrök? Ha azonban a tanúvallomás részben dialógus eredménye, akkor a határozott névelő használatából nem vonható le az a következtetés, hogy a vádlott tudott a fegyverről, ugyanis lehet, hogy Bentley megnyilatkozása a rendőr kérdésére adott válasz. Elképzelhető, hogy a rendőr egy előzőleg már említett fegyverről kérdezte Bentley-t, nem pedig arról a fegyverről, amelyet a későbbiekben Craig használt. Ebben a szövegösszefüggésben már értelmezhető a határozott névelő használata úgy, hogy Bentley nem a gyilkosságban használt fegyverre utalt vele. A nyelvészeti stilisztikai vizsgálat bebizonyította, hogy a tagadó mondatok, a határozott névelő és más nyelvi elemek használata arra utal, hogy a tanúvallomás dialógus formájában hangzott el, de a rendőrök monológ formájában terjesztették a bíróság elé. A diskurzusmód manipulálásával változnak a referenciák, s ezzel bizonyos pontokon megváltozik a szöveg értelme is. Ez pedig egészen más megvilágításba helyezi az állítólagosan elhangzott felbujtó mondat jelentését. Ha Bentley nem tudott a fegyverről, akkor a kérdéses mondat sem értelmezhető gyilkosságra való felbujtásként. A nyelvészeti elemzés, bár sajnos későn, de bebizonyította a vádlott ártatlanságát (Coulthard–Johnson 2007: 173–180). 5. Az igazságügyi stilisztikai vizsgálatok és a nyelvi ujjlenyomat korlátai Gyakran felmerülő kérdés az igazságügyi nyelvészeti stilisztikai vizsgálatok eredményeinek megbízhatósága. Míg a fizikai ujjlenyomat és a DNS az egyén statikus jellemzői közé tartozik, vagyis az idő múlásával nem változik, a nyelvhasználat, mint ahogy maga a nyelv is, állandó változásban van (Olsson 2008: 27). Az egyén nyelvi stílusát számos nehezen megfogható tényező befolyásolja, mint például a korai nyelvi hatások, az iskolázottság, a műveltség, a lakóhely, a médiahasználati szokások (TV, rádió, sajtó, internet) stb. Az idő múlása az egyéni stílus változását is hozhatja. Ahogy az egyén társadalmi kapcsolatai és/vagy lakóhelye megváltozik, úgy vehet fel újabb és újabb stílusjellemzőket (Olsson 2008: 33–40). A helyzetet tovább bonyolítja a referenciaként szolgáló nyelvi standard állandó változása is, illetve a rendelkezésre álló nyelvi minták rövidsége. Egy pár soros levélből nehéz meghatározni a szerző nyelvi ujjlenyomatát. Ahogy a fentiekből is láttuk, a nyelvészeti stilisztikai vizsgálatok legtöbb esetben korlátozott nyelvi minták összehasonlítását tűzik ki célul, amelyek eredményéből következtetéseket próbálnak levonni a szerző azonosításának tárgyában. Az igazságügyi nyelvészet egyelőre nem képes arra, hogy az egyén nyelvhasználatát vagy idiolektusát teljes körűen leírja. Éppen ezért a nyelvi ujjlenyomat terminus félrevezetőnek tűnik, ugyanis azt sejteti, hogy az egyénre jellemző nyelvi mintázatok a fizikai ujjlenyomathoz vagy a DNS-hez hasonlóan teljes körűen meghatározhatók. Ezzel szemben

NYELVVILÁG

NYELVÉSZET

29

az igazságügyi nyelvészeti vizsgálatok legtöbb esetben összehasonlító stíluselemzések. Arra világítanak rá, hogy a vizsgált szövegek stílusa mennyiben hasonlít, vagy mennyiben tér el egymástól. A nyelvészeti stilisztika és az igazságügyi nyelvészet feladata a következő évtizedekre, hogy „dekódolja” az egyéni nyelvhasználatot, mint ahogy mára már a DNS-kódot is sikerült megfejteni. Míg az idiolektusokat nem sikerül teljes mértékben dekódolni, addig a nyelvi profil megfelelőbb terminusnak tűnik a nyelvi ujjlenyomat helyett. Egyrészről azért, mert a viselkedéstudományokban is használt profil terminus nem zárja ki, hogy az egyén nyelvhasználata az idők során változhat, mint ahogy változik az emberi viselkedés is, másrészről pedig nem utal arra, hogy a feltárt nyelvi mintázatok teljes körűen azonosítják a személyt, mint ahogy a viselkedéselemzés sem tud fényt deríteni az egyén viselkedésének minden aspektusára. 6. Konklúzió A tudományág mai állása szerint az igazságügyi nyelvészet arra képes, hogy egy kis létszámú körből nagy valószínűséggel kiválassza a nyelvi bizonyíték szerzőjét. A nyelvész csak annyit állíthat, hogy x szerzősége valószínűbb, mint y-é (Olsson 2008: 44). A tanulmányban bemutatott esetek arról tanúskodnak, hogy a nyelvész szakértő értékes segítséget nyújthat mind a nyomozati szakaszban, mind pedig a bírósági tárgyaláson. A nyomozati szakaszban a nyelvészeti elemzés nyomra vezetheti a rendőrséget. A bírósági tárgyaláson a vád és a védelem egyaránt igénybe veheti nyelvész szakértő közreműködését, de a nyelvészeti szakvéleményt kevés kivétellel csak akkor fogadják el, ha az abban foglaltakat más bizonyítékokkal is alátámasztják. Végezetül pedig térjünk vissza a bevezetőben említett állítólagos öngyilkosságra. A nő halálának körülményei az idegenkezűség gyanúját támasztották alá. Az asszonytól és a férjétől származó referenciaírások nyelvészeti stilisztikai elemzése arra világított rá, hogy a nő hosszú körmondatokban fogalmazott, míg a férfi stílusára a rövidebb, lényegre törő mondatok voltak jellemzők. A búcsúlevél mondathosszúsága a férfi referenciaírásaiban talált mondatok hosszúságát tükrözte. A férfit gyilkosság vádjával letartóztatták, de később óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Ezt követetően megölte az anyósát, majd pedig magával is végzett (Olsson 2012: 115– 122). Ez az eset is a nyelvészeti elemzés jelentőségére hívja fel a figyelmet, hiszen egy olyan személyt sikerült leleplezni, aki rendőrfelügyelőként dolgozott, tehát a foglalkozásából adódóan bizonyára gondosan eltervezte a gyilkosságot. De még ő sem gondolhatott arra, hogy a rövid, lényegre törő stílusa okozza a vesztét. Felhasznált irodalom Chaski, C. (2001): Language based author identification techniques. International Journal of Speech,Language and the Law. 8(1):. 1–65. Cohen, L. (1977): The Probable and the Provable. Clarendon Press, Oxford. Coulthard, M., Johnson, A. (2007): An Introduction to Forensic Linguistics. Language in Evidence. Routledge, New York. Grant, T. (2008): Approaching questions in forensic authorship analysis. In: Gibbons, J., Turrel, M. T. Dimensions of Forensic Linguistics. John Benjamins, Amsterdam, 215–229. Halliday, M. A. K. (1973): Explorations in the Functions of Language. Arnold, London. Johnstone, B. (2000): Qualitative Methods in Sociolinguistics. Oxford University Press, Oxford/New York. Labov, W., Harris, W. A. (1994): Addressing Social Issues Through Linguistic Evidence. In: Gibbons, J. (ed.): Language and the Law. Longman, Harlow, 265-305.

NYELVVILÁG

30

NYELVÉSZET

McMenamin, G. R. (2002): Forensic Linguistics. Advances in Forensic Stylistics. CRC Press, London/New York. Washington. D. C. McMenamin, G. R. (2010): Forensic stylistics. Theory and practice of forensic stylistcs. In: Coulthard, M., Johnson A. The Routledge Handbook of Forensic Linguistics. Routledge, New York, 487–506. Morton, A. Q. (1991): Proper Word in Proper Places. Research Report R18. Department of Computing Science. University of Glasgow, Glasgow. Nagy, F. (1980): Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Akadémiai Kiadó, Budapest. Nádasdy, Á. (2001): „Ban”-ban az igazság? http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/09.html. Letöltés ideje: 2015. 07.12. Olsson, J. (2008): Forensic Linguistics. Continuum, London/New York. Olsson, J. (2012): Word Crime: Continuum, London/New York. Pennebaker, J. W. (1999): Psychological factors influencing the reporting of physical symptoms. In: Stone, A. A., Turkkan, J. S., Bachrach, C. A., Jobe, J. B., Kurtzman, H. S., Cain, V. S. (eds.): The Science of Self-Report: Implications for Research and Practice. Erlbaum Publishers, Mahwah, NJ, 299–316. Polcz, K. (2015): Az igazságügyi nyelvészet pragmatikai kérdései. Nyelvvilág. 16(1):. 16–26. Sellers, F. S. (2015): Should texts, e-mails, tweets and Facebook posts be the new fingerprints in court? The Washington Post. March 1 2015 Shuy, R. W. (2001): DARE’s Role in Linguistics Profiling. DARE Newsletter. 4(3):. 1–5. Wachal, R. S. (1966): Linguistic Evidence. Statistical Inference and Disputed Authorship. PhD dissertation. University of Wisconsin. Wardhaugh, R. (2005): Szociolingvisztika: Osiris, Budapest.

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

31

Pokolbéli bölcselkedők: gasztronómiai, szaknyelvtörténeti fikció DR. ZSÁK HELGA DR. OLASZ GYÖRGY JÓZSEF KVIK A purgatórium jótékony tüze fel-fellobbanva nyaldossa a tisztuló lelkeket. Nem a mennyország, még messze nem az, de nem is a pokol, az örök kárhozat. Minden lélek beutalója más és más időtartamra szól. És hosszabbítható, rövidíthető a rendre ismétlődő, többnyire mégis észrevétlenül zajló egyéni és csoportos felülvizsgálatok során. Van, aki még szinte meg sem melegedett, és már mehet is tovább, mások évszázadokig is elidőznek, míg bűneik lepörkölődnek róluk. Mikor a tűz kissé alábbhagy, a megkönnyebbülő lelkek összeverődnek, gondolatok, régi és új történetek cserélnek gazdát azon melegében. Du Cange1: Béchamel2: Du Cange:

Vatel3: Béchamel: Du Cange:

Béchamel és Vatel uraim! Önök éltükben is sokat voltak közel a tűzhöz, mint főintendánsok, hogy mások dőzsölhessenek a világ örömeiben. Most azután pirulhatunk mi magunk is. De így volt ez már az antik világban úgyszintén. S ugyan mi nyoma maradt ennek, Du Cange uram? A doktorok, diákok, papok latinul beszélnek, de a konyha nyelve mégiscsak a francia. Viszont, mint tudjuk, a mi vulgáris nyelvünk legtöbb szava a latinból ered, és még ezen túl is van, amit tudós szóként kölcsönöztünk belőle. Mikor a vacsorát emlegetik a maiak, ahogy hallom, a dîner-t használják, pedig régen az még az ebédet jelentette. Eredete pedig ugyanaz, mint a déjeuner esetében, „disiunare”, vagyis megtörni a böjtöt, az éjszakai és esetenként hajnali nem evést. Azért az utolsó vacsora neve, remélem, nem változott meg. Igaz, én nem részesülhettem belőle, olyannyira felkavart annak a halszállítmánynak a késedelmes érkezése. Azóta sem értem, bár tisztelem, hogy emiatt hogyan lehetett elvetni az életet. Csoda, hogy nem a pokolra került Ön, talán beszámították a felindultságot mint enyhítő körülményt. Igen, a Cène közvetlenül a latin cena kifejezésből ered, amely a nap utolsó étkezését jelentette. Pár nyelven az utolsó jelentésű jelzőt is megkapta, mert ez volt az utolsó

Charles Du Fresne, Du Cange ura francia történész, nyelvész és filológus 1610. december 18-án született Amiensben. Jogot tanult Orléans-ban, majd a párizsi bíróságon ügyvédkedett. De csakhamar, 1631-ben visszaköltözött Amiens-be, megnősült, és sógorától kincstárnoki hivatalt vásárolt. 1669-ben a pestisjárvány elől visszatelepült Párizsba. Itt halt meg 1688-ban. Történészként kutatta Bizánc történetét, de könyvet írt az amiens-i grófokról is. Nyelvészként írt egy latin és egy görög szómagyarázó glosszáriumot. Nevéhez fűződik több középkori krónika kiadása is, például Ville-Hardouin és Joinville írásaié, Konstantinápoly ostromáról, illetve Szent Lajos királyról. 2 Louis de Béchamel, Nointel márkija Rouenban született, 1630-ban. Francia pénzügyi szakember volt, feleségül vette Jean-Baptiste Colbert miniszter unokahúgát, Marie-t. Előbb az orléans-i herceg főintendánsa lett, majd XIV. Lajos főasztalnoka, végül haláláig Bretagne intendánsa. Hozzá köthető a nemesi címek átvilágítása, a hamis oklevelek kiszűrése, az adózás kiterjesztése. Hírhedett ínyenc volt és a felvilágosult tudományok híve. A róla elnevezett szósz elődjét François Pierre de la Varenne találta fel, Uxelles márki szakácsa, aki készítményét neki ajánlotta. 1703-ig élt. 3 François Vatel, eredeti nevén Fritz Karl Watel Tournai-ban született 1631-ben. Apja svájci származású földműves volt. Tizenöt évesen elszegődik inasnak bátyja cukrász keresztapjához, nála tölt hét évet. 22 évesen felveszi szakácsmesternek Nicolas Fouquet márki főasztalnoka az épülő Vaux-le-Vicomte várába. 1661-ben a márki meghívja a kastély avatására az ifjú királyt, XIV. Lajost és az anyakirálynét, Ausztriai Annát. Vatel pompás lakomát szervez, 80 asztallal, 3 büfével, Molière és Lully szórakoztatják a vendégeket. Ekkor találják fel először a tejszínhabot, ezért sokan tévesen azt hiszik, hogy azt ő is találta fel. Fouquet nemsokára kegyvesztett lesz, és Vatel Angliába menekül. Onnan Flandriába megy, és a nagy Condé herceg főszakácsa lesz. 1671. április 23-ára, a király újabb látogatására, böjt lévén, tengeri halat rendel, de az késve érkezik. Vatel úgy érzi, a becsületének vége, az ajtóba szorítja a kardját, és háromszor beleveti magát. A herceg megsiratja a halálát. 1

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

32

Vatel: Du Cange:

Béchamel: Du Cange:

Vatel: Du Cange:

Béchamel: Du Cange:

Vatel: Du Cange: Béchamel: Du Cange:

Vatel:

alkalom, hogy a Názáreti ételt vett magához. A Rajnán túl ez Abendmahl, esetleg letzte Abendmahl, vagy Abendmahl Jesu. A Csatornán túl Last Supper. Ez olyan, mint a mi souper szavunk a vacsorára. Ez is latin szó? Latinnak latin, de nem klasszikus. Kései latin. És ott, és nálunk is eredetileg még csak nem is levest jelentett, hanem a kenyeret, amit a húslevesbe mártogattak, ez volt a suppa, és ez a jelentés egészen a 13. századig megmaradt. Bár az is igaz, hogy a latinba az ó-alsófrankból került, és ott még húsleves volt a jelentése. A souper szó a maiaknál, ahogy a frissen érkezettek mesélik, kései vacsorát jelent, olyat, mint a mi időnkben a réveillon, ami most a karácsonyi és újévi késő esti lakomát jelöli, sőt, az egész napot, amikor fennmaradunk, virrasztunk, hiszen a vigília virrasztást jelent. Más frank szót azért gondolom nem használunk a konyhában. De bizony hogy használunk. A fánk neve a mi nyelvünkön beignet, de eredetileg más volt a jelentése, az ófranciában a bugnette kelevényt jelentett, furunkulust, ami a buigne, púp vagy daganat továbbképzett formája, és eredete szintén az óalsófrankban keresendő, ott bungo volt a formája, kupac jelentéssel. De a sütemény, a gâteau is frank eredetű, ott a wastel egyszerűen táplálékot jelentett. De hogy az ital se maradjon tőlük árván, ott a flacon, amelyik a flaskából jön, eredetileg a frankoknál olyan fonott burkolatú demizsonféle volt. És a teríték többi része? A tányér is germán? Hát, először is, az assiette földi pályafutásunk idején még nem régóta jelentett tányért. Az 1500-as évek előtt még az asztalnál elfoglalt ülőhelyet jelölte, illetőleg azzal talán párhuzamosan a tálalást egy étkezésnél. A szó egyébként a leült vagy leültetett jelentésű népilatin assedita szóból jön. Talán ezért is használhatja Montaigne, amikor Esszéiben Párizs iránti vonzalmáról ír, „helyzet” jelentésben: „Je l'aime tendrement, jusqu'à ses verrues, jusqu’à ses taches, je ne suis français que par cette grande cité, grande en peuples, grande en félicité en son assiette.”4 Akkor nem is tányérról beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy valaki nem érzi jól magát a bőrében, vagyis „Il n’est pas dans son assiette”? De nem ám! Az assiette azt is jelenti, hogy milyen biztosan üli meg valaki a lovat. Hogy billeg-e a nyeregben. De aki csak simán fészkelődik, arra is azt mondják, hogy nem tudja, hogyan üljön kényelmesen: „C’est un homme inquiet qui ne peut se tenir dans la même assiette.” Nem tudna mondani valamit a borról is, mielőtt újra felcsapnak a lángok? Hát, mi tagadás, sokunk azért is van itt, mert gyakran megfordult az Úr szőlőiben, tudjuk, mi az: „être dans les vignes du Seigneur”, vagyis felönteni a garatra. Azért a kenyeret se felejtsük el, ha már a földi jókra emlékezünk! Így igaz. Több mint száz gallicizmust ihletett a kenyér: „avoir du pain sur la planche” vagyis sok kenyér van a deszkán, azaz sok munka vár ránk, „il pleure le pain qu'il mange”, tehát megsiratja a kenyeret, amelyet megeszik, a spórolásra utal, „gagner son pain” kenyeret keresni, azaz dolgozni és „manger le pain du Roi” a király kenyerét enni, és ez ugye azt jelenti, hogy börtönbe menni. Számomra a nálunk két emberöltővel később ideérkező Brillat Savarin5 mondása nagyon érdekes: „Les repas sont devenus un moyen de gouvernement”, az étkezések az

Montaigne Esszéinek III. kötetében, a 85. sorszámú, Párizs dicséretének szentelt bekezdésben található ez az idézet. Magyarul: „Gyengéden szeretem, még a szemölcseit, a foltjait is. Csakis ez a nagyváros tesz engem franciává, nagyságát köszönheti a benne lakó népeknek, szerencsés elhelyezkedésének.” 5 Jean Anthelme Brillat-Savarin 1755. április 1-én született Belleyben, jogász családban. Anyja, Claudine-Aurore Récamier kiválóan értett a szakácsművészethez. Jean Anthelme tipikus vidéki nemesi neveltetésben részesült, nyelveket tanult, hegedült is, vadászott, jogi és irodalmi tanulmányokat folytatott. Érdekelte a mezei munka és a szőlészet is. Nagy ínyenc volt. Rendszeresen időzik vidéki házukban, Valromey-ben, ahol a falu búcsújakor mindig ugyanazt a helyi specialitást fogyasztja, egy négyszögletes pástétomot, amit el is neveznek anyjáról a Szép Aurore párnájának (l’oreiller de la Belle Aurore). 1789-ben képviselő lesz a rendi gyűlésben. Belley városának is ő a polgármestere. De mérsékelt nézetei 4

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

Béchamel:

33

uralkodás egy formájává lettek. Ha ezt tudom, akkor nem vetemedem arra, amit tettem, amikor nem érkezett meg a halszállítmány a király ünnepségére, és nem lettem volna öngyilkos. Bár az újonnan érkezettek azt rebesgetik, hogy valami Gérard Depardieu nagyon szépen alakította a szerepemet csodás versailles-i jelenetekben, igaz, akkoriban még csak a vaux le vicomte-i palota volt kész, Fouquet kastélya, ott voltam szakács. XIV. Lajos féltékeny volt miniszterére, ezért küldte börtönbe, sajnos lehet, hogy miattam is, olyan fenséges menüsort állítottam össze a fogadására. Mindenki ejt apróbb hibákat, engem azzal vádoltak, hogy az eponím szószt nem is én találtam fel, hanem La Varenne, egy kortársam, ebben van is valami... Egyébként én éppen Fouquet utódjának, Jean-Baptiste Colbert-nek az unokatestvérét, Marie-t vettem feleségül. Mindenesetre Brillat-Savarint én is szívesen idézem: „Dis-moi ce que tu manges et je te dis ce que tu es.” – „Mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy”.

A lángnyelvek újra felcsaptak, és a Bocuse d’Or6-ra készülő versenyző furcsa fejfájással ébredt. Mintha nagy utazásból tért volna haza, és nehéz ételeket fogyasztott volna, sok borral, királyi lakomán, ahol hol szakács volt, hol vendég, hol kegyelt, hol kegyvesztett, néha talán tudós is, de a zuhany vize kimosta belőle az álom szavait, múltbeli diskurzusait, és újra jól érezte magát a bőrében – „dans son assiette”. Felhasznált irodalom Brillat-Savarin, (Jean Anthelme) (2013): Egy ínyenc elmélkedései - Az ízlelés fiziológiája. Quattrocento Kiadó, Budapest. Cornette, (Joël)(2005): Histoire de la Bretagne et des Bretons, vol. I Des âges obscurs au règne de Louis XIV. Seuil, Paris. Du Cange, Charles du Fresne (1678): Glossarium ad scriptores mediae et infimae latinitatis. Paris. Du Cange, Charles du Fresne (1680): Historia byzantina duplici commentario illustrata. Paris. Montaigne, (Michel Eyquem de) (2013): Esszék I-III. Jelenkor Kiadó, Budapest. Saint-Simon (1987): Saint Simon herceg emlékiratai. Európa Könyvkiadó, Budapest. Sévigné, Mme de (1985): Sévigné levelei. Magyar Helikon, Budapest.

miatt 1793-ban Svájcba kell menekülnie. De ott sem mond le a gasztronómiai élvezetekről, későbbi, halála után híressé váló művében, Az Ízlelés fiziológiájában megemlíti a Lausanne környéki, Vaud kantonbeli konyhát, a szomszédos hegyek vadállományát, a Genfi-tó kiváló halait. Onnan Németalföldre utazik, majd az Egyesült Államokba, New Yorkba, ahol franciaórákat ad, és a John Street Theater elsőhegedűseként keresi kenyerét. Jár Philadelphiában és Hartfordban is. 1797-ben tér vissza Franciaországba, ahol 1800-ban kinevezik a Semmítőszék tanácsnokának. Nagy fogadásokat rendez otthonában, maga is szakácskodik, specialitása a tonhalas omlett és a szavasgombás bélszín. 1821-ben fog bele nagy művébe, a már említett Az Ízlelés fiziológiájába, de csak halála előtt két hónappal jelenteti meg, névtelenül. Az írás aforizmákkal kezdődik, amelyeket azóta is sűrűn idéznek, például: „Un dessert sans fromage est une belle, à qui il manque un oeuil.” „A desszert sajt nélkül olyan, mint egy szép nő, akinek hiányzik az egyik szeme.” Ő emeli a gasztronómiát arra a társadalmi szintre, amelyet az szerinte megérdemel. 1826. február 2-án hal meg, miután megfázott a XVI. Lajos emlékére celebrált misén. 6 Gasztronómiai világverseny, amelyet 1987-ben alapított Lyonban Paul Bocuse mesterszakács. Az első három helyezett arany ezüst illetve bronzszobrot kap. Aranyat a franciákon kívül eddig csupán öt norvég és egy-egy dán, svéd és luxemburgi séf nyert. A legjobb magyar eredmény 2013-ig Széll Tamás 16. helyezése volt. A 2016-os európai döntőt Budapest rendezte, ahol Széll Tamás első helyezést ért el.

NYELVVILÁG

34

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

CIVILIZÁCIÓ

35

Jelképek és szimbólumok a kínai kultúrában DR. ZSUBRINSZKY ZSUZSANNA KKK 1. Bevezetés Mit is értünk általában szimbólumon? Tokaji (2002: 9) szerint „a szimbólum olyan lény vagy tárgy, ami elvont dolgot ábrázol vagy jelez hagyományos gondolattársítások révén”, melyet éppen az összetettsége, elvontsága miatt csak nehezen lehetne szavakban kifejezni. Minél egyszerűbb egy jelkép vagy szimbólum, annál több információt tud magában tárolni. Sajnos azonban sok szimbólumnak már elveszett vagy eltorzult a jelentése az idők folyamán, vagy csak az adott kultúrkörből nézve érthető. Ez különösen igaz Kínára. Napjainkban egyre több kínai jelképpel, szimbólummal, valamint a kínai kultúra és gondolkodás egyre több elemével találkozunk, melyek értelmezése kihívást jelenthet számunkra. Sokan úgy vélik, hogy a nyugati kultúra válságaira a Föld másik szegletében, a több ezer éves bölcsességek mesés otthonában rejlik a megoldás (pl. Cole, 1981). Elég, ha csak körbenézünk lakóhelyünkön, ahol gombamód szaporodnak a kínai harcművészeteket (pl. kung-fu, wu-shu stb.) oktató iskolák, az egészségmegőrző terápiák (pl. akupunktúra, akupresszúra, meditáció stb.), az otthonainkat átalakító feng-shui (Lo, 2005) vagy akár a kínai fűszerek, a konyhaművészet. A szimbólumok különfélék lehetnek, a következő típusok szerint csoportosíthatók: 1) analóg – egy fogalmat ábrázol valamivel, ami magára a fogalomra utal; 2) asszociatív – egy fogalmat ábrázol egy tárggyal, ami kapcsolódik hozzá; 3) imitatív – a tárgy egy része, amely az egészet jelenti; 4) indikatív – egy fogalmat szimbolizál egy vagy több dolog kapcsolatával és végül 5) képszerű – forma által szimbolizálja a tárgyat vagy fogalmat (Tokaji, uo.). Az emberiséggel egyidős babonáknak, hiedelmeknek éppen ezek a rituális jellegű szimbólumok az alapjai (Koehn, 1952). Hiszen mi köze lehetne egy fekete macskának bárki szerencsétlenségéhez, vagy éppen ellenkezőleg, egy négylevelű lóherének, egy kéményseprőnek a szerencséhez? A közös megegyezés ruházta fel őket ilyen-olyan másodlagos jelentéssel. A jelképek legösszetettebb rendszere a jókívánságok kultuszában öltött testet. Évezredek óta szokás, hogy a megfelelő alkalmakkor szerencsét, gazdagságot, hosszú életet, bő gyermekáldást kívánjanak egymásnak az emberek. A jókívánságok szimbólumrendszerét részletekbe menően dolgozták ki, és gyakran olyan bonyolult jelzésekből álltak, melyeket Vasziljev (1977) szerint csak azok tudtak értelmezni, és közöttük különbséget tenni, akik Kínában nőttek fel. A jókívánságok jelképrendszere elősegítette a szimbolikus ábrázolás felvirágzását, szerepének megnövekedését a mindennapi életben, a művészetekben és a kultúrában. Jelen tanulmány összegezni kívánja a magyar és a kínai kultúra találkozásakor felbukkanó nehezen érthető motívumokat, tárgyakat, jeleket, a térbeli és időbeli gondolkodás sokféle értelmezését. 2.

A szimbólumok sokrétű jelentése

Ha megpróbáljuk a kínai emberek által szimbólumként használt tárgyakat csoportosítani, érdekes eredményre juthatunk. A legfontosabb szimbólum a kínai ember számára maga az ember, teljes valóságában, társadalmi hovatartozásával, az általa készített tárgyakkal körülvéve. Az ember alá rendelődnek az állatok, növények, valamint az ég és a föld. A növények különösen fontos szerepet töltenek be mindennapjaikban, hiszen táplálékul szolgálnak, illetve különböző

NYELVVILÁG

36

CIVILIZÁCIÓ

gyógyszerek alapanyagai is lehetnek. Az állatokhoz fűződő kapcsolatuk eléggé összetett: az állatok jelenthetnek veszélyforrást, de egyben csodálattal, irigységgel is tölthetik el az embert. (Eberhard, 1983). Az állatokat öt osztályba sorolták: tollas, szőrös állatok, csupasz teremtmények (ide tartozik az ember), pikkelyesek, páncélosok, illetve külön kategóriaként a tigrist is hozzájuk társították. A hagyományos kínai zodiákus 12 állatövet tartalmaz, a legtöbb állathoz bonyolult, többrétű szimbolika kapcsolódik, szerepük, megítélésük is sokféle lehet (Lo, 2008). A természeti jelenségek, például a felhők, az eső, a harmat, a villámlás mind nagy hatással vannak az emberre. A kínai emberek által legszívesebben használt szimbólumok azok, melyeket a szemükkel látnak, de vannak olyanok is, melyeket szaglás, ízlelés vagy érintés alapján érzékelnek (Desmond, 1979). A konfucianizmus által szigorú szabályokban rögzített ősök kultusza a család legjelentősebb rituális eseményeit, a születést, a házasságot és a halált is jelentette. Egy kínai férfi számára nincs borzalmasabb dolog, mint fiú utód nélkül meghalni, ezért is engedélyezték a poligámiát Kínában 1928-ig (Eberhard, 1983). A férfi hagyományos szerepe mindig is a családalapítás, a családfenntartás és az őskultusz biztosítása volt. A régi Kínában a férfiak szerepe kedvezőbb volt, mint a nőké, a társadalom szélesebb területe állt nyitva előttük, jóval több foglalkozást tölthettek be. A következő részben a kínai hétköznapok és ünnepek legfontosabb szimbólumait mutatom be a teljesség igénye nélkül, melyek ismerete hozzásegít minket a kínai kultúra és művészet alaposabb megértéséhez, értelmezéséhez. 3. A szimbólumok csoportosítása Ha a szavak kifejező erejét egy kínai ember túl egyszerűnek, primitívnek tartja, akkor fordul a szimbólumok nyelvéhez, mely sokkal árnyaltabban képes kitágítani szellemi mozgásterét, világát. A szimbólumok nyelvén értő ember számára a lét közömbös tényezői kelnek életre. 3. 1. Analóg szimbólumok Amikor egy fogalmat ábrázolnak valamivel, ami magára a fogalomra utal, akkor analóg szimbólumról beszélünk. A taoizmusban a Dao a mindenség legbensőbb lényege, az Út, a törvény, a világ rendezőelve. A Dao-t senki sem ismerheti, érzékszervekkel felfoghatatlan, beszélni sem lehet róla. A Dao állandó és kimeríthetetlen, és bár ő maga névtelen, mégis ő ad elnevezést és nevet mindennek. A Dao időn és téren kívül létezik, ő a végtelenség és az abszolútum. A hagyományos kínai filozófiában jelentős helyet foglal el az egyes szám. A Dao szülte az Egyet, mely mindig az oszthatatlanságot, páratlan kiválóságot, minden eredetét, kiindulópontját szimbolizálta. A számmisztikában az elemek közül a víz, az égtájak közül az Észak, az évszakok közül a tél, a színek közül a fekete társul hozzá. Az öt elem (Connelly, 1994) kölcsönhatása és körforgása a világegyetem mozgását, változásait előidéző és szabályozó tényező. Az öt elem nem ötféle anyagra, hanem ötféle folyamatra vagy sajátságra utal, és az elemek (fa, tűz, föld, fém, víz) aránya határozza meg a dolgok tulajdonságait, viselkedését. E szemlélet alapján minden ember egy-egy kis világ. Aki a nyár melegét és mozgékonyságát sugározza, az Tűz típusú, aki a hideg tél nyugalmára és hűvösségére emlékeztet, az Víz típusú, az pedig, aki a nedvesség súlyosságát és nyirkosságát idézheti fel, az Föld típusú. A Yin-Yang az univerzum törvénye, ahol a yin képviseli a passzivitást, a sötét, árnyékos oldalt, a Holdat, az éjszakát, a hideget, a telet, a nyugalmat, az anyagot, a nőiest, a táplálót, az „Anya-földet”, az alul, illetve belül lévőt. A yang képviseli az aktivitást, a világos oldalt, a Napot, a nappalt, a meleget, a nyarat, a mozgást, az energiát, a férfiast, a védelmezőt, az „Eget”, a felül, a kívül lévőt.

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

37

3. 2. Asszociatív szimbólumok Az asszociatív szimbólumok közül elsőként az almát említeném, melyet a mai napig előszeretettel ajándékoznak Kínában, hiszen a hangzása egybeesik a ping „béke”, „nyugalom” szóéval. Azonban kerülendő, hogy betegeknek ajándékozzák, hiszen hangalakja egyben hasonlít a bing „beteg” szóéra. A váza a fonetikai azonosság miatt szintén a béke (ping) szimbóluma, melyet képeken gyakran ábrázolnak növényekkel, virágokkal együtt. A kínai nyelvben a bambusz (zhu) és a „kívánni” (zhu) homonímia, ezért gyakran fordul elő üdvözlőkártyákon különböző jókívánságok kifejezésére. A bambusz, fajtától függően, 18-60 évenként virágzik, így ha a kínaiak azt mondják: „majd ha a bambusz virágzik”, az azt jelenti, hogy sohanapján (Alexander and Alexander, 1972). A cipő az összhang, harmónia jelképe. Közép-Kínában házasságkötéskor élt az a szokás, hogy a fiatal házasok cipőt cseréltek, ezzel kifejezvén kívánságukat, hogy együtt éljék le az életüket. A hosszú élet szimbólumának számít a daru, ami a kínai mitológiában a fényesség ősprincípiumával áll kapcsolatban, és a kínai piktúrában gyakorta ábrázolják együtt a fenyővel, amit szintén a hosszú élet szimbólumának tartanak. Az időszámítás kezdetétől úgy tartották, hogy a halhatatlanok daruháton repülnek az égbe. A hosszú életet, az erőt, állóképességet szimbolizálja a teknős is, melynek páncélját a természetfeletti világgal történő kapcsolatteremtéshez, jósláshoz használták. A fürj a bátorság jelképe, mert régen, a kakasviadalokhoz hasonlóan, fürjeket is harcoltattak egymással. A hiedelem szerint a fürj minden nyáron énekel, télen patkánnyá változik, tavasszal pedig visszaváltozik eredeti formájába. A „kilenc fürj együtt lakik” mondás, melyet jókívánságként szoktak használni, rejtett jelentése, hogy kilenc nemzedék éljen egy fedél alatt békességben. A pók mindig szerencsés előjelnek számított Kínában. A hálójából leereszkedő pókról azt tartották, hogy az égből hozza a jó szerencsét. A 7. holdhónap 7. napján tartották a Szövés Ünnepét. Ilyenkor a hölgyek kis arany- vagy ezüstszelencébe pókokat zártak, hogy ettől ügyesebben tudjanak majd kézimunkázni. Reggel aztán megvizsgálták, hogy mit szőttek a kis állatok, és abból jövendölni is lehetett. A jáde kezdetektől fogva a legértékesebb és legnemesebb ásványnak számított Kínában, mely a nő szépséget jelképezi. A szép hölgyek bőrének hamvasságát gyakorta hasonlítják a jádéhoz. A házasság, nász egyik jelképe a szivárvány, egyfajta égi híd. A hiedelem szerint sohasem szabad ujjunkkal szivárványra mutatni, mert a harmonikus viszonynak akkor vége szakad. A seprű a bölcsesség és éleslátás jelképe. Régen úgy tartották, hogy a seprűt sohasem szabad haldokló szobájában hagyni, mert az illető elkerülhetetlenül hosszú hajú kísértetté fog változni halála után. Továbbá nem szabad sepregetni az éppen játékban lévők háta mögött, mert így szerencséjüket kiseprik. A hagyma szimbolikus jelentése „eszes, okos”, mivel hangalakja azonos e két szó kínai megfelelőjével. Ha egy lány az első holdhónap 15. napján hagymaföldeken sétált és kiásott egy hagymát, biztos lehetett abban, hogy még abban az évben talál magának egy derék férjet. A konfuciánus erkölcstanban a lótusz a tökéletes személy, az erkölcsös ember szimbóluma, mivel az iszapból emelkedik a magasba, és ott a napfényben tárja ki fénylő, rózsaszín virágát. Jelentős mezőgazdasági növényként is ismert, keményítőt készítenek belőle, leveleibe élelmiszert csomagolnak, magját csemegeként fogyasztják. A hibiszkusz Kínában egyaránt jelképezi a hírnevet és a gazdagságot. A versekben a szépséges lányokat előszeretettel hasonlítják hibiszkuszhoz, és az igazán szép, vonzó arcot hibiszkusz-arcnak is nevezik. 3.3. Imitatív szimbólumok Ha a tárgy egy része az egészet jelenti, akkor imitatív szimbólumról beszélünk. A kínaiakat inkább az arany színe, fénye nyűgözte le, semmint maga a fém, ezért az irodalomban, költészetben előszeretettel használták jelzőként a különböző tárgyak, fogalmak magasztosságát, dicsőségét kihangsúlyozandó. Több kínai folyóban is található arany, de olyan csekély mennyiségben, hogy a történelem során mosásával sohasem foglalkoztak. A Han-dinasztia idején az arany egészen olcsó volt, ám szobrok készítéséhez egyáltalán nem használták. Érdekes módon az igazi érték Kínában nem az arany, hanem az ezüst volt.

NYELVVILÁG

38

CIVILIZÁCIÓ

3.4. Indikatív szimbólumok Az amuletteknek oltalmazó képességet tulajdonítottak, melyek távol tartják a démonokat, ártó szellemeket. Az amuletteket pontosan előírt helyen kellett viselni, hogy hatásukat kifejtsék. Amulett gyanánt hordhattak tigriskarmot, kutyaszőrt vagy elégetett régi kalendáriumok hamvait. A bronztükröt is az egyik legkedveltebb amulettként tartották számon. Szintén démonriasztó, kísérteteket távoltartó hatást tulajdonítottak az esernyőnek, mely a buddhizmusban a nyolc szerencseszimbólum egyike. Az eső és a nap ellen védő, összecsukható ernyő Kínában a 4. század óta ismert, de merev, selyem díszernyőket már kétezer éve készítenek. Ma is kézzel állítják elő ezeket a míves ernyőket úgy, hogy a könnyű bambuszvázra olajozott papírt, pamutvásznat vagy selymet feszítenek. A papírborításra kézzel virágokat, madarakat, tájképet, írásjegyeket festenek, s ha nem szobadísznek szánják, utána olajozzák. Az összecsukott ernyőt Távol-Keleten mindig nyelével lefelé tárolják, éppen fordítva, mint nálunk. A hagyományos hiedelem szerint a kakas is elriasztja a gonosz szellemeket, ezért esetenként kakasvérrel kenték be a védőistenek szobrait, képeit. A kakas a konfuciánus hagyomány szerint egymagában ötvözi az öt fő erényt: csőre, sarkantyúja a bátorság, harciasság jelképe; taréja a hivatalnokok kalapját idézi; éjszaka éberen őrködik, mely megbízhatóságát, hűségét jelzi; ha élelmet talál, társait is hívja, ebben nyilvánul meg jólelkűsége. 3.5. Képszerű szimbólumok Az abakusz vagy számolótábla a 14. századtól terjedt el Kínában, ami, ha képeken jelenik meg, általában a kereskedelemre utal. Gazdagságot, vagyont kívánhatnak vele egymásnak az emberek, hogy legyen elegendő pénzük, amit meg lehet számolni. Korán reggel használni az abakuszt nem szerencsés. Este viszont, az üzletek bezárásával az abakuszt gondosan letisztogatták és elzárták, mivel az üzletre nézve nagy szerencsétlenségnek számított, ha az abakusz eltűnt, elveszett, vagy ellopták. A cseresznye gyakorta jelenik meg a költészetben, a kínai szépségek ajkát hozzá hasonlítják. Több legendás szépségnek is volt állandó jelzője a „cseresznye ajkú”. A cseresznye a gyógyászatban vérzéscsillapítóként is ismeretes, de kozmetikumokat is készítenek a növény valamennyi részéből. A hegy a kínai piktográfia igen kedvelt témája, legtöbbször égbenyúló hegyorom formájában ábrázolják. A hegy monumentális ábrázolásával a világ végtelen nagyságát fejezik ki, ami utal az ember termetéből adódó jelentéktelenségére. Az irodalmi, képzőművészeti alkotásokban a hegy a visszavonulás, a remeteség szimbóluma. A hegyek régtől fogva a rablók, szentek, halhatatlanok, illetve a társadalom kivetettjeinek lakhelyének számítottak. 4. Összegzés A fenti példákból láthattuk, hogy a szimbólumok közül az asszociatív szimbólumok fordulnak elő túlnyomórészt a kínai kultúrában, valamint azt is, hogy a kínai szimbólumrendszer, a tárgyak, élőlények mágikus jelentéstöbblettel való felruházása meglehetősen eltér a nyugati szimbólumrendszertől, bár némi hasonlóságot azért felfedezhetünk. A szimbolika az élet minden területén − festészet, építészet, irodalom − érezteteti hatását, hiszen minden kultúra legtávolabbi múltjában gyökerezik. Ebben a tanulmányban most csak azokat a szimbólumokat mutattam be, melyek a mai napig jelentős szerepet játszanak a kínai kultúrában.

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

39

Felhasznált irodalom Alexander, M. & Alexander F. (1972): A Handbook of Chinese Art Symbols. Von Boeckmann-Jones Press. Austin, Texas. Cole, M. (1981): Comparative Studies of How People Think. Harvard University Press, Cambridge, Mass. Connelly, D. M. (1994): Traditional acupuncture: the law of the five elements. 2nd Edition. New Direction Publishing Company, New York. Desmond, M. (1979): Gestures, Their Origin and Distribution. Stein and Day, New York. Eberhard, W. (1983): A Dictionary of Chinese Symbols. Hidden Symbols in Chinese Life and Thought. Routledge, London and New York. Koehn, A. (1952): Chinese Flower Symbolism. In: Monumenta Nipponica, Tokyo. Series 8, 121. Lo, Ramond. (2005): Feng shui és a siker titka - Térben és időben. Első Magyar Feng Shui Centrum KFT, Budapest. Lo, Ramond. (2008): Kínai asztrológia - Négyoszlopos sorselemzés. Első Magyar Feng Shui Centrum KFT, Budapest. Tokaji, Zs. (2002): Kínai jelképtár. Szukits Könyvkiadó, Szeged. Vasziljev, L. Sz. (1977): Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Gondolat, Budapest.

NYELVVILÁG

PROJEKTJEINK

40

Nemzetközi ENSZ tisztviselők nyelvi szintezése a BGE-n DR. VÁLÓCZI MARIANNA KKK A projekt A Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kara 2014. szeptember-októberében folytatott tárgyalások alapján 2014 novemberében egy egy évre szóló szolgáltatási szerződést kötött az ENSZ genfi székhelyű Menekültügyi Főbiztosi Hivatalával (United Nations High Commissioner for Refugees – UNHCR). A szolgáltatási szerződés értelmében egy éves projekt keretében az UNHCR a világ minden táját érintő munkaerő felvételi eljárásának nyelvi szintező részét a BGE-KKK Nemzetközi Gazdálkodás Szaknyelvi Intézeti Tanszék végzi. A feladat nemzetközi szinten mérve is rendkívüli presztízst jelent az intézmény számára, egyben igen nagy szakmai kihívás és felelősség. UNHCR – Kiket vizsgáztatunk? Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Főbiztosi Hivatalát 1950. december 14-én alapította az ENSZ Közgyűlése. A szervezet a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi intézkedések irányításával és koordinálásával foglalkozik, elsődleges feladata a menekültek jogainak és jólétének védelme, tekintet nélkül faji, vallási, politikai és nemi hovatartozásukra. Igyekszik biztosítani, hogy mindenki kérhessen és kaphasson menedéket egy másik államban és joga legyen önként hazatérni. Az elmúlt 60 évben a Főbiztosság sok tízmillió embernek segített abban, hogy új életet kezdhessenek. A menekültek érdekében végzett rendkívüli munkájának elismeréseképpen 1954-ben és 1981-ben a szervezet Nobel-békedíjat kapott. Alapításakor az UNHCR mindössze 34 munkatárssal dolgozott, mára több mint 125 országban 414 irodát üzemeltet és közel 8000 alkalmazottat foglalkoztat, akiknek 85%-a terepen dolgozik. Nap, mint nap körülbelül 33,9 millió embernek nyújtanak segítséget. 2012-re a szervezet éves költségvetése megközelítette a 3,6 milliárd dollárt. Jelenleg, 2005 óta, António Guterres az ENSZ tízedik Menekültügyi Főbiztosa.1 Az UNHCR-nek számos neves támogatója van, királyi családok tagjai, tudósok, írók, sportolók, zenészek, színészek, akik igyekeznek felhívni a világ figyelmét a menekültügy problémájára. A főbiztos különmegbízottjaként tevékenykedik például Angelina Jolie, jószolgálati nagykövetként működik Giorgio Armani divattervező és Khaled Hosseini író. Budapesten az UNHCR nyolc Közép-Európai Regionális Képviseletének egyike működik, továbbá 2008 óta Budapest a székhelye az UNHCR Globális Szolgáltatási Központjának, amely pénzügyi, személyzeti, kommunikációs, ellátási és globális tájékoztató feladatokat lát el. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosi Hivatalának munkaerő-felvételi eljárása A szervezet folyamatosan keres motivált, magas szintű szakmai készségekkel rendelkező, elkötelezett munkatársakat, mind ún. belépő szintű, fiatal szakembereket az EHP – Entry Level Humanitarian Program keretében, mind pedig középvezető beosztású ún. nemzetközi szakembereket a CBI – Capacity Building Initiative program keretében, számos pozícióra (például: regionális menekültügyi programvezető, pénzügyi projektfelelős, betelepülési programvezető stb.). 1

Az adatok forrása: www.unhcr.org

NYELVVILÁG

PROJEKTJEINK

41

A munkaerő felvételi eljárás része, több egyéb szelekciós folyamat után egy nyelvi szintező szakasz, amelyen angol nyelvből KER szerinti C1, egy további ENSZ hivatalos nyelvből (arab, francia, kínai, orosz, spanyol) B2 szinten kell a jelentkezőknek megfelelniük. A nyelvi szintezés az utolsó szakasz a Brüsszelben zajló személyes interjúk előtt. Az UNHCR – Language Proficiency Assessment (továbbiakban UNHCR – LPA) nyelvi szintező rendszer 2014 őszén a nyelvi szintezés szolgáltatásra vonatkozó ajánlattételi pályázati anyag összeállítására, időközben az ENSZ–MFH elvárásai alapján megtervezett, egyedi nyelvi szintező rendszer kidolgozására mindössze másfél hónap állt rendelkezésre. Az elvárás olyan nyelvi szintező rendszer felépítése volt, amely a Közös Európai Referenciakeret elvei és útmutatója alapján méri a jelöltek képességeit, ugyanakkor alkalmas a világ minden tájáról jelentkező és fizikailag ott is tartózkodó pályázók nyelvi szintjének gyors, hatékony, de biztos mérésére. A hat nyelvre (angol, arab, francia, kínai, orosz, spanyol) kifejlesztett nyelvi szintező rendszer egy MOODLE rendszerben működő írásbeli online tesztből és egy szóbeli skype interjúból áll. Az írásbeli teszt 4 része nyelvhelyességet, szókincset, olvasás- és íráskészséget mér. Az első három részt a rendszer automatikusan javítja, az íráskészséget mérő részt a vizsgáztató javítja ki. Az eredményeket, az ENSZ – UNHCR elvárásait figyelembe véve %-os értékekben adjuk meg (0-60% sikertelen, 60-80% sikeres, 80-100% sikeres-kiemelkedő). A szóbeli interjú 15 perc kötetlen, elsősorban a szakmai motiváció témakörét érintő beszélgetés az adott nyelveken, amelyhez egy 50 kérdésből álló kérdésbankot dolgoztunk ki. A kérdések elsősorban ötlettárként szolgálnak a vizsgáztatók számára a kötetlen beszélgetéshez, ugyanakkor kidolgozásukkor gondot fordítottunk a jelöltek esetleges interkulturális különbségeiből adódó elvárásokra, az egyes kultúrák kommunikációs jellegzetességeire és szabályaira. A szóbeli rész esetében 5 tényezőt értékelünk: folyékonyságot, beszédkoherenciát, szociokulturális kompetenciát, kiejtést, és monitoring/önjavítási képességet. Az eredményt a megrendelő kérésére, a szóbeli esetében is százalékos formában adjuk meg (5 mért készség, készségenként 5 pont = 25 pont = 100%). A szintezőrendszert mind a hat nyelv esetében a BGE Külkereskedelmi Kar hallgatói csoportjaival teszteltük és fejlesztettük tovább, illetve a projekt alatt is többször módosítottuk a közben felszínre került hibákat. A vizsgáztató az írásbeli és a szóbeli részben nyújtott teljesítményről a százalékos eredményt illetve az egyes mért kompetenciák szintjére vonatkozó szöveges elemzést tartalmazó riportot tölt ki a jelöltről. A résztvevő vizsgáztatók és vizsgaszervezők tréningeken sajátították el a projektben való részvételhez szükséges ismereteket és készségeket. Vizsgaszervezés és a vizsgák lebonyolítása A projektben összesen 39 fő vett részt: szakmai vezető, intézményi koordinátor, 2 fő vizsgaadminisztrátor, 2 fő technikus és 33 vizsgáztató. A vizsgáztatók a BGE Külkereskedelmi Kar Nemzetközi Gazdálkodás Szaknyelvi Tanszékének főállású oktatói, illetve óraadói, túlnyomó többségük a BGE Nyelvvizsgaközpont gyakorlott szaknyelvi vizsgáztatója. A szerződés értelmében a szintezésre kerülő jelöltekről az ENSZ–UNHCR budapesti irodája a vizsgafolyamat megkezdése előtt néhány nappal az egyes profilokra jelentkezőkről listákat küld a

NYELVVILÁG

42

PROJEKTJEINK

BGF részére. A vizsgák megszervezése és lebonyolítása rendkívül nagy – a területen szerzett előzetes tapasztalat nélkül felmérhetetlen – adminisztrációs és technikai háttérmunkát igényel. A jelöltek tartózkodási helye a világ öt kontinensén, több mint 40 ország (európai országokon kívül, példának okáért: Irak, Kolumbia, Libanon, Etiópia, Kongó, Jordánia, Mali, Fülöp-szigetek, Szudán, Honduras, Peru, Japán, Kenya stb.). A vizsgaadminisztrátorok, az UNHCR-től kapott lista alapján „meeting planner” program segítségével, a néha extrém időeltolódásokat és a tanárok rendelkezésre állását figyelembe véve kiszámolják a lehetséges vizsgaidőpontokat, összeállítják a vizsgabeosztást és a technikusok segítségével megalkotott, a jelöltekhez illetve a vizsgaalkalmakhoz tartozó, egyedi MOODLE és skype azonosítók létrehozása után, a lista érkezésétől számított 24 órán belül kiértesítik a jelölteket a vizsgaidőpontokról és az online tesztek elérhetőségéről. A jelölteknek 48 órájuk van a visszajelzésre. Tekintettel arra, hogy sokan terepen vannak a pályázási időszakukban is, internet hozzáférés nélkül, a vizsgaidőpont többszöri átszervezését kérhetik, vagy nem is elérhetőek. A projekt 2015 május-júniusi időszakában például Fülöp-szigetek, Szíria, Nepál, Irak, Irán, Szicília, Pakisztán, Etiópia, Mianmar, Ecuador, Sierra Leone-i menekültügyi projektekben dolgozó vezetőknek voltak a terepmunkához kapcsolódó problémáik és kérték a vizsgaidőpontok többszöri módosítást. Előfordult olyan jelölt, akinek a városában bombáztak, volt, aki a sivatagban tartózkodott internet hozzáférés nélkül, előfordult, hogy a jelöltet műtötték vagy éppen szült. A szóbeli vizsgák leszervezése egy-egy jelölt esetében gyakran hetekig tartó levelezést, újraszervezést, az UNHCR-rel történő egyeztetést igényelt. Az online tesztek elkészítésére a pályázóknak a kiértesítéstől számítva 7 napjuk van, ez alatt a szóbeli interjúk is lezajlanak. A szóbeli interjúkat a vizsgáztatók a Külkereskedelmi Kar épületében létrehozott több mint 20 skype pont (kamerával és mikrofonnal felszerelt tanterem vagy önálló iroda, telepített skype programmal) egyikében végzik. A szintezők idejében folyamatos technikai felügyeletet biztosítunk. A vizsgáztatóknak a 2. vizsgatípus lezajlása után 24 órán belül egy a szintező sikerességét igazoló „Flash Report”-ot, majd 48 órán belül egy a részletes %-os és szöveges eredményeket tartalmazó „Full Report”-ot kell készítenie, amelyet ellenőrzés után küldünk az ENSZ UNHCR budapesti irodájának. A teljes vizsgafolyamat egy-egy lista esetében a lista beérkezésétől a részletes riportok elküldéséig maximum 10 nap alatt véget ér. A projekt eredményei A projekt egy éve alatt (2014. november–2015. november között) összesen 473, ENSZ Menekültügyi Főbiztosi Hivatal által kínált állásra jelentkező jelölt 945 vizsgáját szerveztük meg és bonyolítottuk le. A jelentkezők tartózkodási helye öt kontinensen, összesen 43 ország. A listák alapján a vizsgák kb. 98%-át sikerült megszerveznünk és lebonyolítanunk, csak néhány extrém esetben volt sikertelen a folyamat a hosszas egyeztetések és megkeresések ellenére elsősorban a jelöltek személyes jellegű problémái miatt. A legnagyobb volumenű CBI (Capacity Building Initiative) program keretében nemzetközi menekültügyi projektek vezető pozícióira pályázó, jelenleg is nemzetközi szervezeteknél vezető beosztásban lévő jelölteket vizsgáztattunk. Az ezekre a pozíciókra jelentkezők vizsgái alkották a tavalyi évben a nyelvi szintezők körülbelül két harmadát. A fennmaradó részt az EHP (Entry Level Humanitarian Program) projektre jelentkezők tették ki, azaz fiatal, pályakezdő, menekültügyi témában érdekelt, az UNHCR-be belépni kívánó jelöltek,

NYELVVILÁG

PROJEKTJEINK

43

illetve a Menekültügyi Főbiztosi Hivatal által nem projektként, hanem ún. állandó profilokként meghirdetett állásokra pályázók. Kihívások és élmények A projekt minden szempontból rendkívüli szakmai és emberi kihívásokat és tapasztalatokat nyújtott a résztvevők számára. Legjobb tudásunkat adva, de a területen szerzett korábbi tapasztalatok nélkül vágtunk bele a programba. Noha a projekt résztvevői rendelkeztek korábbi vizsgaszervezői és nyelvvizsgáztatói tapasztalattal, a feladat teljesen új, egyedi szakmai, interkulturális és emberi kihívások elé állított bennünket. Nehézséget jelentett a program egésze alatt, a szerződéskötéstől a pénzügyi elszámolásokig összeegyeztetni egy magyar állami felsőoktatási intézmény adminisztrációs eljárásrendjét egy nemzetközi szervezet felfogásával, működésével és elvárásaival. A munka a résztvevőktől rendkívül nagy rugalmasságot igényel, mind a vizsgaszervezők, mind pedig a vizsgáztatók részéről. Mindössze 10 nap áll rendelkezésre a lista átvételétől a végső riportok benyújtásáig. Előfordult, hogy a szerződésben meghatározott 10 napos folyamatot is le kellett rövidítenünk, mert a megrendelő az adott projekt munkaerő felvételi eljárásának gyorsítása érdekében 5-6 napos határidőt szabott. Az UNHCR-től érkező listák a tervezetthez képest 1-2 napot, de akár több hetet is késhetnek. Mivel a nyelvi szintezést több szelekciós eljárás előzi meg, teljesen bizonytalan a listák mérete, a tesztelendő jelöltek száma. A vizsgák gyakran kora reggel vagy késő este zajlanak az időeltolódások miatt, akár szombaton is. A hét eleji vizsgák hétvégén kerülnek beosztásra, az oktatók pedig hétvégén készítik el a hét eleji határidős értékelő riportokat, amelyeket a koordinátor és a szakmai vezető ellenőriz, mielőtt az UNHCR részére elküldenénk. Mivel a jelentkezők a pályázási időszakukban is gyakran terepen dolgoznak, néha extrém körülmények között, előfordul, hogy a jelölttel történő kapcsolatfelvétel, a vizsgaidőpont egyeztetése hosszadalmas, az UNHCR közreműködését is igénylő folyamat. Tekintettel arra, hogy a jelentkezők tartózkodási helye a világ minden tája és a teljes szintező rendszer az interneten működik magas szintű technikai felkészültség és folyamatos technikai háttérmunka, felügyelet illetve fejlesztés szükséges. A fentiekben elmondottakon kívül a projekt minden résztvevőtől különleges kommunikációs és interkulturális kommunikációs képességeket igényel. A jelöltek nagyon sokféle kulturális és társadalmi háttérrel rendelkeznek. Rendkívüli, gyakran embert próbáló helyzetekben dolgozó, ugyanakkor magas beosztású jelöltekkel vagyunk kapcsolatban. Ez a vizsgaszervezés szakaszában és a szóbeli interjúk lebonyolítása alatt is magas fokú empátiát és interkulturális érzékenységet igényel. A vizsgáztatóknak semmilyen információjuk nincs (a néven és a tartózkodási országon kívül) arról, hogy a skype interjú során ki fog a vonal túloldalán ülni. Előfordul, hogy vezető beosztású, politikailag érzékeny területen dolgozó jelölttel kell szakmai társalgást folytatniuk a munkájukkal járó kihívásokról és problémákról. Ehhez, a kifogástalan nyelvtudáson és nyelvvizsgáztatói tapasztalaton kívül, számos egyéb ismerettel és készséggel kell rendelkezniük, többek között nemzetközi gazdasági, földrajzi és politikai ismeretek, az UNHCR céljainak és feladatinak ismerete, az adott kultúra mélyreható ismerete, interkulturális kommunikációs ismeretek a jelölt származási országára vonatkozóan.

NYELVVILÁG

44

PROJEKTJEINK

Érzelmi intelligencia, nyitottság, kíváncsiság és magas fokú motiváció, igényesség és precizitás szükséges és elvárt minden projektrésztvevőtől. A nehézségek mellett a munka kiemelkedő szakmai és emberi élményeket nyújtott. Egy jól működő rendszert és szakmai csapatot hoztunk létre. Sikeresen együtt dolgoztunk egy nemzetközi szervezettel és bevétellel járultunk hozzá a főiskola működéséhez. A projekt az intézmény brandingjének erősítéséhez is hozzájárult, nem csak az UNHCR köreiben szerzett elismerések révén, de azáltal is, hogy a Budapest Gazdasági Egyetem (2015-ben még Budapesti Gazdasági Főiskola) neve a levelezések során több mint 40 országban, közel 500 nemzetközi szakemberpozícióra pályázó fiatal vagy már vezető által vált ismertté. A vizsgáztatók a szóbeli interjúk kapcsán felejthetetlen emberi élményekről számoltak be. A humanitárius programok egyedi világába tekinthettek be a világ minden tájáról származó jelöltekkel való beszélgetések során, ahol a vizsgázók gyakran korábbi ENSZ projektekben való szakmai tapasztalataikat, a munka iránti indíttatásukat, vagy akár országuk emberjogi problémáival kapcsolatos véleményüket osztották meg a vizsgáztatókkal. A projekt számos új ismerettel gazdagította résztvevőket, fejlesztette nyitottságukat, interkulturális érzékenységüket, empatikus készségüket. Összegzés Az egyéves UNHCR-LPA projekt sikeresen lezárult. A megrendelő rendkívül elégedett a munkánkkal, amelyet vezetői megbeszélések alkalmával kifogástalan színvonalúnak minősítettek. A szolgáltatás biztosítására a továbbiakban várhatóan nemzetközi tendert ír ki az ENSZ, amelyen az előzetes egyeztetések alapján a BGE is indulni szándékozik. A jövőbeli pályázat eredményétől függetlenül, a lezárult projekt, a fentiekben ismertetett eredményein túl, különleges szakmai és emberi tapasztalatokat nyújtott a BGE Külkereskedelmi Kar Nemzetközi Gazdálkodás Szaknyelvi Intézeti Tanszék közösségének.

NYELVVILÁG

KONFERENCIA

45

X. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia – beszámoló A tizedik Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferenciának (AlkNyelvDok) 2016. február 5én a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete adott otthont. Az évenként megrendezett konferenciát az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága és az MTA Nyelvtudományi Intézete hirdette meg. Magyarországon számos doktori iskola rendelkezik alkalmazott nyelvészet PhD programmal, a „különböző programok résztvevőinek azonban kevés lehetőségük van arra, hogy betekintsenek a többi programon belül végzett munka részleteibe, és hogy megismerjék más doktori hallgatók fő kutatási területeit, kérdéseit és módszereit” – állt a közzétett felhívásban. Az Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferenciára a tudományterület számos témakörében vártak előadásokat olyan doktoranduszhallgatóktól, akik még nem védték meg disszertációjukat. A konferencia célja az volt, hogy a különböző intézmények, témakörök fiatal kutatói bemutathassák kutatásaikat, valamint szakmai visszajelzést, értékelést kapjanak munkájukról. A szervezők már a felhívásban is kiemelték, hogy olyan előadásokat várnak, amelyek egy (empirikus vagy elméleti) kutatás eredményeiről tudnak beszámolni. Mivel a konferencián az alkalmazott nyelvészet bármely területéhez tartozó kutatást be lehetett mutatni, az előadások sok esetben egymástól jelentősen eltérő területről szóltak, azonban a szervezők fontosnak tartották, hogy a doktoranduszhallgatók és a szakma jeles képviselői között kialakuljon egy olyan tudományos diskurzus, amely elősegíti a hallgatók tudományos életbe való beilleszkedését, és megismerteti őket a jelenlegi tudományos trendekkel. A konferencia megirdetett témakörei a következők voltak: - Alkalmazott beszédkutatás - Alkalmazott szövegnyelvészet, diskurzuselemzés, stilisztika - Alkalmazott pszicholingvisztika - A magyar mint második vagy környezetnyelv - Első és második nyelvelsajátítás és nyelvi nevelés - Fordítástudomány - Interkulturális kommunikáció és EU-nyelvhasználat - Internet az idegennyelv-oktatásban - Kétnyelvűség - Kommunikációtudomány, metainformációs kutatások - Kontrasztív nyelvészet - Korpusznyelvészet, nyelvtechnológia - Lexikológia és lexikográfia - Nyelvpedagógia - Nyelvpolitika - Szaknyelvi kommunikáció - Szociolingvisztika - Terminológia Az egynapos konferencián négy szekcióban hangzottak el előadások olyan változatos területekről, mint a első és második nyelvelsajátítás, magyar mint idegen nyelv, pragmatika, beszédkutatás, valamint szociolingvisztika.

NYELVVILÁG

46

KONFERENCIA

Az idei konferencia már a tizedik volt, e jubileumi alkalom kapcsán a délelőtti és délutáni szekciók között egy kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen szó volt az alkalmazott nyelvészeti doktori képzés jövőjéről, az AlkNyelvDok felépítéséről és az esetleges jövőbeli újításokról. A doktoranduszkonferenciával kapcsolatban felmerült, hogy bár jelenleg is engedélyezett idegen nyelven előadni azoknak, akiknek nem magyar az anyanyelvük, mégsem tud vonzó lenni azok számára, akik nem beszélnek magyarul, hiszen az összes előadás magyar nyelven zajlik. A szervezők megfontolás tárgyává tették tehát azt a lehetőséget, hogy a jövőben egy szekció idegen nyelvű legyen. Így a nem magyar anyanyelvű hallgatóság számára is nyitva állnának bizonyos előadások. Ehhez kapcsolódóan a résztvevők számának csökkenéséről is volt szó. Kérdés, hogy a konferencia elég vonzó-e a doktoranduszok számára. Az esemény presztízséhez kétség nem férhet, az absztraktok szigorú bírálata mindig biztosítja a magas színvonalat. Emellett a szervezők támogatták azt a felvetést, hogy a doktoranduszok előadásai mellett érdemes lenne plenáris előadásokra meghívni a szakma képviselőit. A jövőben tehát sor kerülhet hazai és külföldi vendégelőadók meghívására is. A kerekasztal másik témája a doktoranduszképzés jövője volt. Mivel akkor az új képzési rendszer törvényi háttere még némileg tisztázatlan volt, így leginkább csak vélemények, tervek hangzottak el az új rendszer kurzusainak tematikájáról, felépítéséről, valamint a disszertációk tudományos színvonalának biztosításáról. A konferencia jellegéből fakadóan a tizenkét elhangzott előadás csupán tágabb értelemben kapcsolódott egymáshoz, ezért a következőkben néhány mondatban fogom összefoglalni az előadások problémafelvetését, hogy bemutassam, milyen témákban kutatnak a doktoranduszok az alkalmazott nyelvészet témáján belül. Az első szekció (szekcióelnök: Fóris Ágota) Fenyvesi Katalin Életkor, motiváció és attitűdök fiatal dán nyelvtanulók angolnyelv-elsajátításában című előadásával kezdődött. Kutatásában a hét-, illetve kilencéves korban angolul tanulni kezdő dán gyerekek nyelvtudásának fejlődési ütemét hasonlította össze. Kérdése röviden ’The younger the better?’, azaz milyen ütemben fejlődnek a tanulók, mennyiben térnek el a különböző motivációs és pszichológiai jellemzőik, a nyelvórákon fellépő félelem, valamint a saját nyelvtudás értékelése azon tanulók körében, akik hét-, illetve kilencévesen kezdik az angol mint idegen nyelv tanulását. A második előadó, Palágyi László A kognitív metaforaelmélet alkalmazása a magyar mint idegen nyelv oktatásában című előadásában a kognitív metaforaelmélet magyar mint idegen nyelvet illető alkalmazhatóságával foglalkozott. Ezen belül elsősorban idiomatikus kifejezéseket vizsgált osztálytermi dimenzióban. A szekció utolsó előadása az idegennyelv-tanítás témáján belül Nyelvismeret, nyelvtanulási motiváció és harmadik nyelv címmel Fűköh Borbála adott elő. Előadásában a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus–vendéglátás szakos első évfolyamos hallgatók egyik csoportjában végzett nyelvi és motivációs felmérés néhány tanulságáról számolt be. A második szekció (szekcióelnök: Fenyvesi Anna) elsősőrban pragmatikai kérdésekkel foglalkozott. Varga Marianna Választ kiváltó stratégiák a magyar bírói kérdésfeltevésekben című előadásában egy két éve zajló, a jogi diskurzusok elemzésének tárgykörébe tartozó kutatásának legújabb eredményeit mutatta be. Az előadás kitért a kérdésfeltevésekkor leggyakrabban alkalmazott befolyásolási- és befolyásolást minimalizáló stratégiákra, valamint felvázolt egy komplex, jogi és nyelvészeti szempontokat egyaránt figyelembe vevő kérdéstipológiát. Németh Margarita Veronika Köszönetnyilvánítási stratégiák a magyarban címmel a köszönetnyilvánítás beszédaktusával kapcsolatos vizsgálatát mutatta be, amelyet feleletválasztós diskurzus-kiegészítő tesztek (MDCT) alkalmazásával végzett. Vizsgálatának eredményei hozzájárulnak a magyar köszönetnyilvánításról

NYELVVILÁG

KONFERENCIA

47

szóló tudásunk bővítéséhez, valamint felhasználhatóak a magyar mint idegen nyelv tankönyvek fejlesztéséhez. Kondacs Flóra (A hát diskurzusjelölőről az óvodások diskurzusaiban) kutatásában a hát diskurzusjelölő funkcióit és fordulóban betöltött pozícióját vizsgálta meg óvodások diskurzusaiban. Feltételezése szerint az óvodások hát diskurzusjelölő-használatában olyan funciók is lehetnek, amelyeket a szakirodalom még nem rögzített. A korosztály diskurzusjelölő-használatának vizsgálata által a gyermekek nyelvi fejlődésében megfigyelhetjük azon elemeket, amelyek a pragmatikai tudatosságot illetve a nyelvelsajátítás során a szintaxis fejlődését irányítják. A harmadik szekció (szekcióelnök: Károly Krisztina) Fábián Beáta A kárpátaljai középiskolások problémamegoldó és szövegértési képességeinek vizsgálata az anyanyelvi oktatás szemszögéből című előadásával kezdődött. Kutatásában a szövegértés szerepét mérte fel a kárpátaljai magyar anyanyelvi oktatás folyamatában. Az előadó kitért különböző, a szövegértés eredményességét, működésének mechanizmusát, illetve esetleges hiányosságait mérő többféle, a középiskolai tananyagra épülő feladattípusra. Ezt követően Bagi Anita a szkizofréniás spektrumzavar és a végrehajtó funkciók összefüggéseit vizsgálta a Verbálisfluencia-tesztek két szkizofrén alcsoportban című előadásában. Eredményei, annak ellenére, hogy kutatásában a két alcsoport eredményei nem mutatnak szignifikáns különbséget, az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinikáján folyó kutatás segítségére lehetnek a további alkalmazni kívánt tesztek kiválasztásában és kidolgozásában. A beszédkutatási témákat Vakula Tímea folytatta Óvodás és kisiskolás gyermekek interpretált beszédének vizsgálata című előadásával. Kutatásában az óvodás és a kisiskolás gyermekek hallás utáni szöveginterpretációinak tartalmi szempontú vizsgálatát végezte. Fő kérdését úgy fogalmazta meg, hogy a hallás alapú narratívák esetében az életkortól, korosztálytól függően hogyan változik, miben különbözik a vizsgált gyermekek szóbeli szöveginterpretációja. A negyedik, utolsó szekcióban (szekcióelnök: Váradi Tamás) Wirt Patrícia („A seprűvel is söprögetünk”. E ~ ö váltakozás az azonos tövű szavakban) a köznyelvi e~ ö váltakozást járta körül azonos etimológiájú szavakban. Kutatását kérdőíves vizsgálattal és labovi interjúk segítségével végezte, és bár mintája nem reprezentatív, bizonyos folyamatban lévő szóhasadásokat vélt felfedezni. Istók Béla A múlt mesél: egy felvidéki temető nyelvi tájképének, vizsgálatá-t mutatta be. Egy dél-szlovákiai község, Gömörpanyit temetőjének nyelvi tájképét a különböző sírkőformák és a síremlékek feliratai alapján vizsgálta. Ennek célja az volt, hogy a vizuális nyelvhasználatot mint modern alkalmazott nyelvészeti, kulturális nyelvészeti vagy etnolingvisztikai diszciplínát mutassa be. Huber Máté Imre Analitikus szerkezetek egy kanadai magyar beszélőközösség nyelvhasználatában című előadásában a nyelvkontaktus jelenségét vizsgálta. Eredményei igazolják, hogy a kanadai magyar adatközlők nyelvhasználatában az angol-magyar nyelvkontaktus hatására gyakoribb az analitikus szerkezetek használata. Ezáltal fontos adalékokat kaptunk az észak-amerikai magyar közösségek közötti nyelvi különbségek feltárásához, és egy olyan beszélőközösség nyelvhasználatához, amelyről eddig igen kevés információval rendelkeztünk. Az Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia minden évben február első péntekén kerül megrendezésre, a szervezők várják az absztraktokat a fenti alkalmazott nyelvészeti témákban. Az érdeklődők számára a 2016-os konferencia absztraktjai és prezentációi elérhetők az MTA Nyelvtudományi Intézetének honlapján. Fűköh Borbála KVIK

NYELVVILÁG

SPANYOL – PORTUGÁL VILÁG

48

A hivatalos portugál nyelvű országok nyelvi helyzetéről: a Zöld-foki-szigetektől Kelet-Timorig BABOS KRISZTINA KVIK A világ hatodik leggyakrabban használt nyelvének, a portugál nyelv hivatalos státuszának körülményei a különböző földrajzi régiókban jelentősen eltérőek. Egy országban a nyelvi helyzetet többek között a más nyelvekkel való együttélés körülményei és a nyelve(ke)t érintő intézkedések befolyásolják és alakítják. Ezen intézkedések összességét a nyelvpolitika tárgyaként értelmezem. Feltáró jellegű kutatásom tárgya a portugál nyelvet érintő nyelvpolitikai kérdések, intézkedések és azok rendszerezési lehetőségeinek feltárása. E tanulmány célja hat hivatalos portugál nyelvű ország nyelvi helyzetének és a portugál nyelv hivatalos státuszának körülményeivel kapcsolatos különbségek rövid bemutatása. A portugál nyelvű országok közös nyelve miatt és kulturális együttműködésüket ösztönző kísérleteik eredményeként jött létre a Portugál Nyelvű Országok Közössége (Comunidade dos Países de Língua Portuguesa - CPLP), amely a világ 10.742.000 km2 területén 240 millió, hivatalosan portugál nyelvet beszélő, egymástól kisebb-nagyobb távolságokra, sőt különböző kontinenseken élő, portugálul beszélő országok népességét fogja össze.1 A nemzetközi szervezetet 1996-ban hét ország: Portugália, Brazília, Angola, a Zöld-foki-szigeteki Köztársaság, Bissau-Guinea, Mozambik és São Tomé és Príncipe hozták létre. Kelet-Timor 2002-ben, függetlensége elnyerése után lett tagja a folyamatosan fejlődő, alakuló, új kihívásokkal szembenéző közösségnek. Nem térek ki az anyaország, Portugália és a legnagyobb számú nyelvhasználóval rendelkező Brazília nyelvi helyzetének ismertetésére. A bemutatás sorrendje időrendben követi az egyes országok gyarmattá válásának kronológiáját. Minden egyes ország esetében eltekintek a gyarmattá válástól a gyarmati korszak végéig tartó történelmi folyamat ismertetésétől. A bemutatás fókuszát az aktuális nyelvi helyzet leírása adja. Az egységesség érdekében olyan forrásokat választottam, amelyek minden esetben rendelkezésre álltak és autentikusak. Kitérek az országok alaptörvényeinek a nyelvi kérdéseket, a lakosság nyelvhasználati jogait érintő részeire. Figyelembe vettem a rendelkezésre álló népszámlálási adatokat. Minden esetben autentikus forrásnak tűnt átfésülni az adott ország kormányának hivatalos weboldalát is, ahol a nyelvi helyzet leírása röviden, tényszerűen szerepel. A kutatás során tanulmányoztam az Ethnologue,2 a világ nyelveit adatbázisban feltáró adatokat és kategóriákat is, amelyekre e bemutatás során helyszűke miatt nem minden esetben hivatkozom. A nyelv használatának egyik legfontosabb és a nyelvpolitikai beavatkozások egyik legfőbb színtere az oktatás. A nyelvi helyzet rövid leírása után minden egyes ország esetében kitekintek egy, az oktatással kapcsolatos történelmi, vagy egyéb aktuális kérdésre, adott esetben az oktatás, az oktatás nyelvének, vagy a nyelvek együttélésének jövőjével kapcsolatban megfogalmazott célkitűzés(ek)re. A feltárt tények, törekvések és a jövőt előrevetítő intézkedések érdekességükkel hozzájárulnak a nyelvi helyzet tényszerűségének bemutatásán túl a portugál és a vele párhuzamosan élő nyelvek kapcsolatrendszerének megértéséhez, vagy gondolatébresztők lehetnek a kérdéskör gyökereinek mélyebb feltárásában és továbbgondolásában.

http://www.cplp.org, letöltve: 2015.12.15., A portugál nyelv más (az alábbiakban a megnevezett országok után zárójelben szereplő hivatalos státuszú) nyelvekkel való együttélésének meggyőző bizonyítéka az a tény, hogy Andorra (katalán), Marokkó (arab, berber nyelvek), a Fülöp-szigeteki Köztársaság (angol, tagalog), Románia (román), Ukrajna (ukrán), Indonézia (indonéz), Horvátország (horvát), Venezuela (spanyol), Uruguay (spanyol) a Közösség társult megfigyelői státuszú tagjai. Galícia (galego, spanyol) és Melaka (maláj) megfigyelői státuszt, az 500 éven át szintén portugál gyarmat Makaó (kínai, portugál) és Goa (konkani) teljes jogú tagságot élvez. A rövidtávú tervek között szerepel Namíbia (angol), Törökország (török) és Örményország (örmény) státuszainak kérdése. Olyan országok is törekednek tagságra vagy megfigyelői státuszra, mint Szváziföld (angol, swati), Ausztrália (angol), Indonézia (indonéz), Japán, Peru (spanyol), Marokkó (arab), India (angol, hindi) és Luxemburg (francia, német, luxemburgi). 2 https://www.ethnologue.com/, letöltés ideje: 2015.12.11. 1

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

49

A Zöld-foki-szigetek Az Afrika nyugati partjától 455 kilométerre, az Atlanti-óceán középső részén elhelyezkedő szigetcsoport összesen 15 szigetből áll, ebből 9 lakott és 6 lakatlan. Területe 4033 km², lakóinak száma 423 263,3 igen nagymértékű az elvándorlás, a kormány honlapjának adatai szerint több zöldfoki-szigeteki él külföldön, mint hazájában. A 2010-ben megújult Alkotmány hivatalos nyelvekről szóló 9. cikkelyének 1. pontjában leszögezik, hogy a köztársaság hivatalos nyelve a portugál, 2. pontjában kitérnek arra, hogy a zöld-foki-szigeteki nyelvet olyan mértékben kívánják támogatni, hogy az a portugál mellett szintén hivatalossá váljon. A cikkely 3. pontja arról szól, hogy minden állampolgárnak kötelessége ismerni a hivatalos nyelveket és joga van azokat használni. Az alkotmány a 63-64. oldalon tér ki az iskolázottsághoz kapcsolódó jogokra. A 2010. évi népszámlálás kérdőívében nem fogalmazódik meg a nyelvi kötődésre vonatkozó kérdés. A 18. pontban: „Adódik-e nehézsége megérteni másokat, illetve megértetni magát?”, és a 24. „Tud olvasni és írni?”, vagy az utolsó, az 57. pontban szereplő – „Ki szolgáltatott információkat az adott személyről?” – kérdések utalnak a nyelvhasználattal kapcsolatos problémakörre: egyrészt rákérdeznek arra, hogy az állampolgárnak kommunikációja során adódnak-e nehézségei, itt a nyelvvel kapcsolatos percepciós és produkciós gátak létezésére kérdeznek rá (Questionário 2010). A 24. pont kérdéséből következtetni lehet arra a tényre, hogy a köztársaságban szokatlanul magas az analfabéták aránya: „… a 2000. évi népszámlálás adatai szerint minden száz 15 éves, vagy annál idősebb zöld-fokiszigeteki állampolgárból 25 fő nem tud sem írni, sem olvasni” (INE 2001: 1). A hivatalos nyelvet nagyon kevesen beszélik első nyelvként – csupán a szigeteken élő portugál vagy brazil származású állampolgárok – a zöld-foki szigetekit pedig 2010-es adatok alapján 492 000 fő4 használja, amely szám magasabb, mint az ország lakóinak száma. A szigetcsoport lakossága a 15. századtól kezdve afrikai rabszolgákból és európai – portugál, olasz – gyarmatosítókból állt, akik különböző, egymástól távol eső etnikai csoportokból származtak, különböző nyelveket beszéltek. Ebből az együttélésből alakult ki a helyi társadalom és elkerülhetetlenül megjelent egy új nyelv, amelynek szükségét az adta, hogy az itt élők kommunikálni tudjanak, megértsék egymást és meg tudják értetni magukat, miután a betelepítettek és a betelepülők körében nem emelkedett ki természetes folyamattal egyik importált nyelv sem. A szigeteken használt kreol a nyelvek interpenetrációjának dialektikájából fejlődött ki a gyarmaton, az 1500-as években beszélt portugál alapján. Még pontosabban fogalmaznak egy a zöld-foki-szigeteki nyelvi helyzetet bemutató tanulmányban, miszerint a zöld-foki-szigeteki nyelv az európai jelenlét szupersztrátumának, a portugál nyelvnek a lexikai elemeiből álló, az Afrika nyugati partján élő etnikumok nyelveinek struktúráját tükröző új nyelv, amelynek létrejöttét a szigeteken élők identitássá és kultúrává fejlődése indokolta (Enquadramento 2010:19). A zöld-foki-szigeteki nyelv 90%-ban a portugál nyelv és 10%-ban a nyugat-afrikai nyelvek szókincsére épül (Köster 2011: 1). A fenti, a kormány honlapján elérhető a nyelvi kötődést és a nyelvi helyzetet részletesen leíró tanulmány elsődleges célja a Zöld-fokiszigeteken beszélt nyelvek jellemzőinek bemutatása. A köztársaság területén leggyakrabban használt nyelvet, a zöld-foki-szigeteki nyelvet diglosszia jellemzi, amelynek földrajzi megoszlás szerint két teljesen elkülönült dialektusa ismert. A Szél felőli (Ilhas de Barlavento – Santo Antão, São Vicente, São Nicolau, Sal, Boa Vista - Caboverdiano-Barlavento) és a Szélcsendes (Ilhas de Sotavento – Maio, Santiago, Fogo, Brava, Ilhéus do Rombo – Caboverdiano-Sotavento) szigetek népcsoportjai másmás nyelvváltozatot használnak. A zöld-foki-szigeteki nyelv szinte a teljes népesség anyanyelve, a portugált, a hivatalos nyelvet irodalmi kiadványokban, a közéletben, az oktatásban, a közügyek intézése során, a politikai és társadalmi kommunikáció színterein és az ország nemzetközi kapcsolataiban használják. A sajtó, a rádió, a televízió is portugál nyelvű, az állami rádió naponta egy hírműsort sugároz kreol nyelven. A zöld-foki-szigeteki nyelv jóllehet főként a portugál nyelven alapul, de a két nyelv közötti transzferenciák és interferenciák miatt egészen más. Sok zöld-fokiszigeteki lakos nem ismeri a két nyelv közötti határokat. A helyi nyelvészek sürgetik, hogy a portugál 3 4

http://www.governo.cv, letöltés ideje: 2015.12.12. http://www.ethnologue.com/country/CV/status, letöltés ideje: 2015.12.15.

NYELVVILÁG

50


nyelv tanítása által tudatosuljanak azok a különbségek, amelyek a hivatalos, formális használatban levő formát meghatározzák, és azok kiegészüljenek a szóbeli használat informális karakterével. Hangsúlyozzák, hogy el kellene érni azt, hogy a zöld-foki-szigeteki nyelvvel párhuzamosan a portugál nyelv informális használata is szélesebb körben terjedjen (Enquadramento 2010: 17). A Zöld-foki-szigetek és a majd később tárgyalt São Tomé és Príncipe esetében is a kulturális és nyelvi kontaktusban jól tükröződik a domináló és dominált kapcsolatában létező asszimetria. A források alapján a kialakult helyi kreolt már egészen a kezdetekkor a domináló nyelv, ebben az esetben a portugál egyszerűsített változataként tartották számon, és az újlatin nyelvek közé sorolták. Manuel Veiga, egy zöld-foki-szigeteki nyelvész szerint helytelen a portugál nyelvről azt állítani, hogy népének minden kommunikatív szükségletét kielégíti. A Zöld-foki-szigeteken még mindig jelentős az analfabéták száma, és elképzelhetetlen, hogy a hagyományos kulturális örökséget annak minden emocionális és szemantikai tartalmával együtt olyan nyelven fejezzék ki, amely, jóllehet nem idegen, de számukra mégis csak egy idegen nyelv (Gomes 2001: 27-43). Mário Vilela, a Portói Egyetem professzora, a zöld-foki-szigeteki lakosság körében végzett kutatását bemutató cikkének összefoglalójában szintén kitér az egyértelműen létező diglosszia és a kétnyelvűség kérdéskörére, ő is sürgeti a kétnyelvűség megvalósulásának intézményesítését, interjúrészletekkel idézi azt a mindennapi szituációt, hogy az iskolában a tanulók az órán portugálul beszélnek, a szünetekben pedig a zöld-foki-szigeteki nyelv valamelyik változatában. Szerinte tovább nehezítheti a helyzetet, hogy egy ilyen diglossziás helyzetben melyik nyelvváltozatra esik majd a nyelvpolitikusok választása, s ez a döntés gyakorlatilag ahhoz vezethet, hogy a jelenleg két egymás mellett élő változat közül valamelyik teljesen háttérbe szorulhat. Felmerül az a tényező is, hogy a gazdasági fejlődés, a főváros munkalehetőséggel kecsegtető attraktivitása, és az ezzel járó fluktuáció jelentős mértékben fogja ezt befolyásolni. Rálátása alapján a szerző egyértelműsíti, hogy a Santiago szigetén a lakosság körében nagyobb arányban (66%) a szélcsendes szigeteken használt sotavento változat kerülhet előnyösebb pozícióba (Vilela 2005:650). Egy további a zöld-foki-szigeteki nyelveket nyelvpolitikai szempontból tárgyaló dolgozat összefoglalójában a szerző szintén a két- vagy többnyelvűség teljes körű megvalósulásában látja a zöld-foki-szigeteki kommunikáció jövőjét (Castello Branco 2003). Angola A kormány honlapján elérhető, az „Angola számokban” című kiadványban közétett 2012. évi felmérés adatai alapján Angolában 18.576.568 ember él. A 26. oldalon az anyanyelv eloszlását mutató grafikon szerint a lakosság 39%-ának anyanyelve a portugál, a lakosság 26%-a umbundo, 14%-a kikongo, 8%-a kimbundo, 7%-a chokwe, 6%-a más anyanyelvű (Angola 2012). A Nemzeti Statisztikai Hivatal 2013. évi kiadványa már nem tér ki a lakosság nyelvi eloszlására, viszont új adat jelenik meg benne, miszerint a lakosság 85%-a beszél portugálul. Az Angolai Köztársaság alkotmánya 19. cikkelyének első pontjában szerepel, hogy az ország hivatalos nyelve a portugál, a 2. pont szerint az állam értékeli és támogatja a többi nyelven történő tanulást mind Angola többi nyelvén, mind a nemzetközi kommunikáció leggyakrabban használt nyelvein. Az ország területén a 17. és 18. században jezsuiták szervezték meg az oktatást elsősorban Luandában és a Kwanza folyó partján. A jezsuiták kiűzése után az oktatás hosszú időszakon át jelentősen háttérbe szorult. A közoktatás 1845 és 1869 között átszerveződött, az ezt követő években gyakorlatilag nem történt változás a területen. Először 1912-ben nevezték ki három évre José Maria Mendes Ribeiro Norton de Matost Angola főkormányzójának, majd 1921-ben újra: a tevékenységeiért többszörösen kitüntetett tábornok a szerzője annak az 1921. december 9-én kiadott 77. számú dekrétumnak, amely szerint a portugál nemzeti egység érdekében a misszionáriusok kötelesek voltak portugál nyelven tanítani. Megtiltotta az oktatást minden más európai, valamint afrikai nyelven, továbbá azt is, hogy bármilyen más nyelv oktatás tárgya legyen. Szerinte „… az őshonos nyelvekből és olyan transzcendens dolgokból származó elnevezések miatt, amelyek soha nem léteztek a feketék elméjében, a bennszülött lakosság gondolataiban csak állandó káosz keletkezik. … A legjobb, ha a dolgokat a portugál nevükön nevezzük. Egyébként pedig nem hiszek abban, hogy az afrikai

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

51

őslakosságot akár nagyobb akár kisebb mértékben meg lehetne változtatni, nevelni vagy oktatni. … Afrika földjét egy módon tudjuk megtisztítani: ha lemossuk róla az eredeti bűnök foltjait.” (Matos 2004: 283-284) A generálisról szóló dolgozatában Armando B. Malheiro da Silva is feleleveníti azokat a gondolatokat, amelyek erősen rányomták bélyegüket az afrikai ország kulturális fejlődésének viszontagságaira, miszerint Norton de Matos egyetlen célkitűzése egy, a portugál nemzet szokásaihoz és hagyományaihoz asszimilálódó és igazodó, egy ugyanazon nemzeti identitással és egyetlen nyelvvel rendelkező civilizáció létrehozása volt (Silva 2003: 191-192). Több évtizeden keresztül csend uralkodott az angolai oktatás és nevelés körülményeivel és fejlődésével kapcsolatban: például 1919 áprilisában kezdték felépíteni a Liceu Central de Salvador Correia-t, az ország első középfokú oktatási intézményét, 1942-ben fejezték be, célja a kolonizálók oktatása volt. 1944-ben nyitotta meg Angolában kapuit az első szakiskola. 1964 és 1969 között összesen 100 általános iskolai tanárt képeztek ki. Az ország keleti részében a lakosság 99%-a az alapfokú intézmény befejezése után nem tudta folytatni tanulmányait középfokú iskolában, mert a 60-as évek közepén ebben a régióban még csak egy intézmény működött, és azt elsősorban európaiak látogatták. A Benguelai Egyetem diákjai egy, a gyarmati időszak oktatási és nevelési kérdéseiről szóló kutatómunka összefoglalójában öt rövid pontban foglalták össze a gyarmati korból örökölt, az ország kultúráját a mai napig meghatározó tényezőket: a portugál nyelvet; a gyarmaton élők személyiségét, hagyományait, kultúráját és identitását szétziláló oktatási rendszert; a portugál valóságról történő oktatást; a fiatalok körében a 10%-os iskolázottságot; és a még magasabb írástudatlansági rátát tartották a legfőbb jellegzetességeknek (Trabalho 2010). A CPLP adatai szerint 2009-ben Angolában a lakosság 34,4%-a nem tudott írni és olvasni (Estatísticas 2012). 2013-ban megjelent cikkek hivatkozása szerint a körülbelül 20 millió lakosság 29,9%-a analfabéta.5 Az arányok javuló tendenciát mutatnak, és a törekvések is arra irányulnak, hogy ezek a mutatók megváltozzanak. A kormány 2012-ben indította el a Stratégiai Terv az Iskolázottság Újjáélesztése Érdekében (Plano Estratégico para Revitalização da Alfabetização)6 programot. Az angolai Oktatási Minisztérium felnőttoktatásért (Ensino de Adultos do Ministério da Educação de Angola) felelős igazgatója megfogalmazta, hogy a program keretében 2017-ig 10%-kal igyekeznek csökkenteni az írástudatlanok számát. Körülbelül 15.600 szakember vesz részt az oktatói munkában, a végzettek állami bizonyítványt kapnak. A projekt a 15 éven felüliek képzését tűzte ki célul, akik három modul keretében két és fél év alatt sajátítják el az alapfokú képzés elsőtől hatodik osztályig sűrített tananyagát.7 Az analfabetizmus elleni küzdelem elindult, érdemes megjegyezni, hogy egy dokumentumban sem esik szó arról, hogy melyik nyelven folyik az oktatás. A fejezet elején szereplő adatokban utaltunk arra, hogy az ország lakosságának viszonylag nagy százaléka nem beszél portugálul. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülése is napirenden van, hiszen nem is annyira új keletű az a 3/87. számú 1987. május 23. dátummal született határozat, amely szerint az ország kulturális örökségének hordozói és közvetítői, a nemzeti nyelvek különleges bánásmódot igényelnek. Megfogalmazódott az igény a nemzeti nyelvek fenntarthatóságának biztosítására, tudományos tanulmányozására, ami fejlődésük alapjául szolgálhat és garanciát nyújt megőrzésükre. A rendelet kapcsán leszögezik a nemzeti nyelvek egységes írásbeliségének szükségességét. Miután már kísérleti projekt van folyamatban a nemzeti nyelvek betűkészletének rögzítésére, már létezik – kikongo, kimbundú, cokwé, umbundu, mbunda és oxikwanyama – ábécé és rögzítették az egyes nyelvek közötti átírások szabályait.8 2004 és 2010 között az ország több iskolájában tettek először kísérletet hét nemzeti nyelv bevezetésére. Az Oktatási Minisztérium 2013. év szeptemberében nyilvánosságra hozta, hogy tervei között szerepel a nemzeti nyelvek oktatásának bevezetése az alapfokú oktatásban. 2013 decemberében egy fórumon olvashattuk az angolai Kulturális Minisztérium (Ministério da Cultura) keretei között működő Nemzeti Nyelvek Intézetének (Instituto de Línguas http://www.africaurgente.org/combate-ao-analfabetismo-na-angola-informacoes/, letöltés ideje: 2015.12.12, http://brazilafrica.com/educacao/angola-combate-o-analfabetismo/, letöltés ideje: 2015.12.12. 6 http://www.med.gov.ao/VerNoticia.aspx?id=19514, letöltés ideje: 2015.12.02. 7 http://www.africaurgente.org/combate-ao-analfabetismo-na-angola-informacoes/, letöltés ideje: 2015.12.12. 8 http://www.embaixadadeangola.org/cultura/linguas/set_lnac.html, letöltés ideje: 2015.12.10. 5

NYELVVILÁG

52


Nacionais – ILN) igazgatójával készült riportban, hogy sürgeti az Angolai Nemzeti Nyelveinek Státuszáról szóló törvénytervezet (um projecto lei sobre o Estatuto das Línguas Nacionais de Angola) elfogadtatását, amely megszületésének hátterében olyan célkítűzések állnak, mint a társadalmi összefogás erősítése és az etnolingvisztikai sokféleségben az egység megteremése (Lopes 2013). 2011. február és 2012. június között az ILN egy dél-afrikai akadémiai szervezettel9 közösen szemináriumokat tartott, és az ezek keretében folyó munka végeredményeként született meg az Angola Nemzeti Nyelveinek Helyesírási Harmonizációja (Harmonização Ortográfica das Línguas Nacionais de Angola) című dokumentum. São Tomé és Príncipe 1990 szeptemberében lépett először hatályba az ország demokratikus alkotmánya, amelyben nem szerepel a nyelvhasználatra vonatkozó cikkely. A 2012. évi népszámlálás adatai10 alapján az ország lakossága 187 356 fő. A hivatalos nyelvet a Portugál Nyelv Obszervatóriumának (Observatório da Língua Portuguesa) statisztikái alapján a lakosság 91%-a használja11, az adatok alapján Portugália és Brazília után itt találjuk a Közösség országai között a legnagyobb portugál nyelvet beszélő közösséget. A két sziget nyelvi univerzumáról szóló írásokban a szerzők mindig kitérnek a betelepítettek nyelvi származására, kiemelik a Bissau-Guineából, Gabonból és Angolából érkezőket, akiknek a portugál gyarmattartókkal fennálló kapcsolatából jött létre egy pidzsin nyelv, és az ebből kialakult kreol nyelvek maradandóvá, strukturálttá és szisztematikussá váltak. A portugál nyelvvel való állandó kapcsolat miatt megőrződött annak presztízsértéke, és annak egy teljesen egyszerű formája limitált kommunikációs eszköz tudott maradni a társadalmi élet színterein, viszont természetesen befolyással volt a szubsztrátumok nyelveire, nevezetesen a kwa és a bantu nyelvekre is. A szigeteken beszélt são toméi, vagy más néven a köztudatban még forro néven ismert, és a moncó nyelvek szókészletének 93%-a portugál és csak 7%-a afrikai eredetű. A szigeten használt angolar nyelv alapja egy bantu nyelv, az Angola belső részein használt umbundo egyik dialektusa, amelyben szintén jelentős a portugál jövevényszavak száma (Pontes 2008). A standard portugál mellett létezik még a portugál nyelv santomense (são toméi) változata. A szigetországban a portugál nyelvnek sokkal nagyobb volt a presztízse a helyi nyelvekkel szemben. A portugált mindig a „jó” nyelvként definiálták, amelyet a tanult emberek beszéltek. A kreol nyelvek használóit analfabétának, alacsony műveltségűnek tartották. (Universo). Az analfabéták aránya a két szigetet magában foglaló köztársaságban 2009-ben 8,2% volt (Estatísticas 2012). A CPLP országainak fejlődését bemutató, 2010-ben nyilvánosságra hozott tanulmány részletesen leírja a tagországok által 2000 szeptemberében, New Yorkban a Millenniumi Csúcsértekezleten (Cimeira do Milénio) megfogalmazott millenniumi fejlődési célok (Objectivos de Desenvolvimento do Milénio – ODM) teljesülési fokát. Itt szerepelt, hogy a fejlődési célok között az oktatás prioritást élvez, annak javítását, további fejlesztését, terjesztését és a még jobb mutatók elérését szolgálja az ország Nevelési és Képzési Stratégiája 2007-2017 (Estratégia para a Educação e Formação 2007-2017) (Estudo 2010). Gabriel Antunes de Araujo és Ana Lívia dos Santos Agostinho „A São Tomé e Príncipe nemzeti nyelveinek standardizálása” című tanulmányukban bemutatják a két sziget nyelvi helyzetét, és leírják az írásbeliség szükségességét, illetve egy egységes helyesírás létrejöttének tényezőit. Részletesen elemzik a kormány által tervezett São Tomé e Príncipe helyi nyelveinek egységes íráskészletét (Alfabeto Unificado para a escrita das Línguas Nativas de S. Tomé e Príncipe – ALUSTP) illetve ennek projekttervezetét. Ez a kezdeményezés a három kreol nyelv: a santomé, a principense és az angolar közös, egységes alfabetizációját tűzte ki célul. Kitérnek egy negyedik, a kreol ibér alapú, papiamento nyelv jelentőségére. A mai Venezuela partjainál található Aruba, Curaçao és Bonaire szigetek még a 17. században kerültek a Holland Nyugat-Indiai Kereskedelmi Társaság tulajdonába. Jelenlegi Centro de Estudos Avançados para a Sociedade Africana (CASAS) http://www.telanon.info/sociedade/2012/06/29/10732/sao-tome-e-principe-tem-187-356-habitantes/, letöltés ideje: 2015.12.14. 11 http://observatorio-lp.sapo.pt/pt/dados-estatisticos/falantes-de-portugues-literacia, letöltés ideje: 2015.12.18. 9

10

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

53

lakosságuk többsége a papiamento nevű kreol nyelvet beszéli anyanyelveként. A Holland Antilláknak is nevezett szigeteken az angol és a holland mellett csak 2007 óta hivatalos ez a helyi kreol nyelv, de az újságok, a rádióadók és a helyi irodalom nyelve is többnyire a papiamento. A lakosok jelentős része mindhárom hivatalos nyelvet beszéli, gyakran a spanyollal együtt. A papiamento érdekessége, hogy annak ellenére, hogy egy Hollandiához tartozó területen alakult ki, írásban a holland ortográfiát követi, de alapszókincse portugál és spanyol alapú. A brazil szerzők kutatásai alapján a papiamento jelen van mind a társadalom magasabb, mind az alacsonyabb rétegeinek körében, hivatalos fórumokon még a luzofón elit is használja. A papiamento eredetének kérdését viták övezik. Három elmélet létezik, vannak nyelvészek, akik szerint a papiamento egy afro-portugál protokreol nyelv újralexifikációja, a második elmélet alapján portugál alapú kreol nyelv. A harmadik csoport szerint egyértelműen spanyol alapú nyelv, amelybe portugál elemek a szefárd zsidók közvetítésével kerültek. A szerzők sürgetik a papiamento hivatalos elismerését a két szigeten, ehhez a következő lépéseket adják meg: hivatalos státuszt kellene kapnia a két szigeten beszélt összes nyelvnek, és el kellene rendelni az ALUSTP hivatalos használatát; létre kellene hozni olyan szervezeteket, amelyek a nyelvpolitiká(ka)t előmozdítanák; közzé kellene tenni nyelvi eszközöket, és támogatni kellene az oktatási és paradidaktikus anyagok kiadását. A nemzeti nyelvek összefogásának belső koherenciája miatt mindenképpen előrelépésként értékelik az egységes íráskészletet. Ennek teljes körű megvalósulása több problémát vet fel a hangtani különbözőségek miatt, de azt gondolják, hogy a helyesírás törvénybe iktatása és használata hosszú távon kiküszöbölné a kisebb eltérésekből adódó bizonytalanságokat. Egyben leszögezik, hogy a portugál alapú kreol nyelvekre irányuló, és azokat támogató nyelvpolitika São Tomé e Príncipén garantálná a mostani gyerekeknek és a jövő generációinak azt az alapvető jogot, hogy saját anyanyelvükön tanuljanak meg írni és olvasni, továbbá hozzájárulhatna a két sziget azon kulturális örökségének megóvásához, ami kizárólag a nemzeti nyelvek használatban tükröződik (Araujo-Agostinho 2012). Mozambik Az ország jelenlegi kormányának honlapján szereplő információk szerint a Mozambiki Köztársaság hivatalos nyelve a portugál. A portugál mellett elismernek 15 nemzeti státusszal rendelkező nyelvet.12 Az Alkotmány 9. cikkelyében a nemzeti nyelvekre történő utalás szerint az állam a nemzeti nyelveket kulturális és oktatási örökségként értékeli, és támogatja azok fejlődését, mert azok a nyelveket használó közösségek identitását közvetítik. A 10. cikkely értelmében a Köztársaság hivatalos nyelve a portugál. Az ország hivatalos nyelvét, a portugált a 20 533 000 fős lakosságból 1 340 000 ember használja első nyelvként Mozambikban, második nyelvként pedig 6 300 000 regisztrált beszélője van. Fernando Ganhão Maputóban, a portugál nyelv oktatásáról szóló I. szemináriumon elhangzott előadásában rávilágított arra, hogy az alacsony számú nyelvhasználó ellenére a portugál nyelv hivatalos státuszát támogató döntés szerinte nem kulturális vagy adminisztratív determinizmus, hanem egy jól megfontolt, taktikai, politikai döntés volt. Összefogás „a kívülről esetleg fenyegető” ellenséggel szemben, amelynek értelmében az ország képes lehet arra, hogy elérje azt a régóta kitűzött célját, hogy egy éhínség, nyomor, tudatlanság nélküli, virágzó, erős és egységes országgá fejlődjön, amely egyben egy nemzetet alkot. Az ország területén uralkodó többnyelvűség az integráció elengedhetetlen része, s minden egyes nyelv a nép és az emberiség kulturális öröksége, amely megmutatja a mozambikiak személyiségének eredeti gyökereit, és ez a nyelvi sokszínűség hozzájárul a nemzeti tudat még eredetibb megfogalmazódásához. Ezt az örökséget nem lehet eladni, s nem csak őrizni szabad, hanem tanulmányozni kell, fejleszteni és terjeszteni. A portugál nyelv hivatalos státusza nem a többi nyelv elnyomását jelenti, a két- vagy többnyelvűség szükségszerűség és elkerülhetetlen jelenség. Egy nemzet létrejöttének alapvető, de Az acicopi, a cinyanja, a cinyungwe, a cisenga, a cishona, a ciyao, az echuwabo, az ekoti, az elomwe, a gitonga, a maconde (vagy shimakonde), a kimwani, a macua (vagy emakhuwa), a memane, a suaíli (vagy kiswahili), a suazi (vagy swazi), a xichanga, a xironga, a xitswa és a zulu nyelveket, In: http://www.portaldogoverno.gov.mz/Mozambique, letöltés ideje: 2015.12.18. 12

NYELVVILÁG

54


nem determináns eleme a közös nyelv. (Ganhão 1979: 6) Isabel Leiria – A portugál Afrikában/Az afrikai portugál – nyelvtani és nyelvpolitikai kérdéseket tárgyaló cikkének bevezetőjében szintén hosszasan elmélkedik arról a nyelvpolitikai szempontból érdekes kérdésről, hogy a régi kolóniák miért döntöttek a portugál – azaz a korábbi elnyomó gyarmatosítók nyelve – mint hivatalos nyelv mellett. Mozambikkal kapcsolatban arra is kitér, hogy a portugál nyelv használatának ellenzőit reakciósoknak, a kialakulóban levő nemzeti egység ellenzőinek, nacionalista érzelmű árulóknak tartották. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy ha valaki a portugál nyelvtől, mint egyetlen hivatalos nyelvtől való távolodást hirdette, az az állam biztonsága ellen konspirált. Természetesnek tartották a portugál nyelv hivatalos használatát az oktatásban, az információnyújtásban, a bírósági és jogi rendszerben. Olyan vívmányként értékelték, amit a portugáloknak a gyarmati korszakban nem volt bátorságuk megtenni, így fellépni a Frelimo mozgalmával szemben. Samora Machel, a Mozambiki Népköztársaság első elnökének (1975-86) szavai szerint „a portugál a nemzeti egység nyelve. És mindenféle gátlás nélkül állíthatjuk…, hogy gazdagítjuk a portugál nyelvet, nem csak beszéljük, hanem gazdagítjuk azt. …Többen azt fogják állítani, hogy az írástudatlanság elleni küzdelem a portugál nyelv értékének növeléséhez vezet. De melyik nyelven szeretnék, hogy elindítsuk a kampányt? Macua, amconde, nyanja, changane, ronga, ndau vagy chuabo nyelven? ...”(Leiria 2007:3). Ennek a megkérdőjelezhetetlen lépésnek – a portugál nyelv egyedüli hivatalos státuszának – következményeként vezették be Mozambikban a nemzeti nyelv státuszt. Sara Joana a Portugál Nyelv V. Nemzetközi Szimpóziumán elhangzott „Észrevételek a mozambiki interkulturális nevelésről: a nyelvi (in)tolerancia és a különbözőséggel való együttélés – egy elnapolt álom vagy egy lehetséges valóság?” (Reflexões sobre educação intercultural em Moçambique: da (in)tolerância linguística à coabitação com a diferença - um sonho adiado ou uma realidade possível?) című előadásában röviden kitér a portugál nyelv hivatalos státuszának kialakulási körülményeire. Már cikkének címe is előrevetíti a kételyt, hogy ez az egységesítő kísérlet nem érte el a várt hatást, mert a mozambiki nyelvek így háttérbe szorultak. Hangsúlyozza, hogy ezzel a lépéssel a mozambiki nép nagy részét kizárták a társadalmi kommunikáció színtereiről, érintve a munkavállalás, az oktatás, a tudomány, a közigazgatás területeit. Ennek az a következménye, hogy a kiválasztott hivatalos nyelv a társadalmi kirekesztés nyelvévé vált. Ebből a sötétnek tűnő alagútból történő kitörést segítette elő a 2003-ban nyilvánosságra hozott és a megvalósulás folyamatában levő Nemzeti Program 2025 (Agenda Nacional 2025). A dokumentum 127. oldalán megfogalmazódik, hogy a mozambikiaknak meg kell ismerni másokat és meg kell tanulni velük együtt élni. Az Agenda azt hozza nyilvánosságra, hogy a mozambikiak anyagi és szellemi jóléte többek között abban rejlik, ha ebből kiindulva indítják el az országot a fejlődés útján. Összevetve a korábban idézett mozambiki alkotmány 9. és 10. cikkelyét és az Agenda programját a nyelvek együttélésének szemszögéből mindenképpen kitűnik a nyelvhez való jog tiszteletben tartása és elismerése. Mozambik arra törekszik, hogy ezt az oktatás és a nevelés útján előmozdítsa, hogy kifejlődjön ennek a jognak a tiszteletben tartása és tényleges alkalmazása. A nyelvek között kialakuló hierarchia egyes emberek marginalizálódásához és a társadalmi folyamatokból történő kirekesztődéséhez vezethet. Ha a különböző nyelvek szimultaneitását nem optimalizálják, nem járulnak hozzá az ország fejlődéséhez, a társadalom kohéziójához. Mozambikban a 2003-ban megújult Alapfokú Oktatás Tanterv (Plano Curricular do Ensino Básico – PCEB) egyik legnagyobb újítása – a kormány kezdeményezésére – a kétnyelvű oktatás bevezetése volt.13 Letícia Cao Ponso „Aktuális nyelvpolitikák Angolában és Mozambikban” című írásában részletesen kitér arra, mely tartományban melyik mozambiki nyelv oktatását vezették be a portugállal párhuzamosan. Ezeknek a nyelveknek már létezik normája és készültek írott oktatási anyagok. Továbbra is egynyelvű oktatásban vesznek részt a többnyire a fővárosban élő, portugál anyanyelvű gyerekek, kétnyelvű – egy mozambiki és portugál nyelven folyó – oktatásban vesznek részt általában a vidéki és nem portugál anyanyelvű iskolások (Ponso 2011). A kormány honlapján, konferenciakötetekben több értékelő tanulmányt olvashatunk a rendszer hatékonyságáról. Vannak olyan régiók, ahol A tanulási és tanítási folyamatokat részletesen leíró dokumentum a Nemzeti Oktatásfejlesztési Intézet (Instituto Nacional do Desenvolvimento da Educação – INDE) gondozásában az UNESCO és Hollandia támogatásával jelent meg 2003-ban, 103 oldal, letöltés ideje: 2015.12.12. 13

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

55

súrlódásmentesen működik tovább az oktatás, egy 2013. év októberében közzétett beszámolóból azonban az is kiderül, hogy vannak olyan területek, ahol a lakosság kizárólag csak a helyi nyelven beszél, és leküzdhetetlen nehézségek adódtak a tanárokkal történő kommunikációban (Portal 2013). Ennek az lett a következménye, hogy a kétnyelvű oktatás bevezetése gyakorlatilag csökkentette az alapfokú oktatásban részt vevők számát. Bissau-Guinea A Bissau-Guineai Emberjogi Liga (Liga Guineense dos Direitos Humanos – LGDH) 2013-ban Jelentés az emberi jogok helyzetéről Bissau-Guineában címmel egy 154 oldalas tanulmányt publikált az országban lévő tarthatatlan emberi jogi helyzetről (Relatório 2010/2012). Mivel a nagyobb nemzetközi, emberi jogokat vizsgáló szervezetek keveset foglalkoznak Bissau-Guineával – a Human Rights Watch 2012es riportja14 sem tesz említést az országról –, ez a jelentés különös fontosságú. A dokumentum gazdasági és szociális jogokkal kapcsolatos visszaélésekről, valamint nők és gyerekek jogainak megsértéséről is említést tesz, a legsürgetőbb témák azonban azok, amelyek a büntetlenség jelenségét, az igazságszolgáltatási rendszert, valamint a fegyveres erőket érintik. Az alapvető jogok, mint például a szólásszabadság és a gyülekezési jog még 2013-ban is tiltottak voltak az országban, ami ellentétes az alkotmánnyal. Egy száműzetésben élő bissau-guineai újságíró, António Aly Silva, nemzetközi szervezetek segítségét kérte 2014. év februárjában hazájába való visszatéréséhez.15 2013 augusztusában egy portugál közéleti lap, a szigetek életéről riportokat közlő hasábjain megjelent soraiban arról írt, hogy „Bissau-Guineát sajnos analfabéták irányítják, mi másról lenne szó, ha miniszterek aláírás helyett pecsétet használnak, és olyanok irányítanak bennünket, akik meg sem közelítették az iskolapadot. Egy ilyen helyzetben már nem lehet demokráciáról beszélni, ez anarchia … egy olyan országban, ahol a hadsereg megtámadja a bűnügyi rendőrséget, kihoz az utcára onnan egy nyomozót, lelövi és hagyja ott heverni az utcán. … Bissau-Guineának, mint egy intenzív osztályon fekvő betegnek, valamiféle sokkszerű beavatkozásra van szüksége, hogy kitörjön ebből a vegetatív létből, hogy a guineaiak nyugodtan alhassanak, békében ébredjenek, legyen munkájuk, részesüljenek oktatásban és egészségügyi ellátásban.” (Silva 2013) A belpolitikai bizonytalanságot jól tükrözi az a tény is, hogy az elmúlt négy évtizedben – amióta az ország 1976-ban elnyerte függetlenségét Portugáliától – még egyetlen választott elnök sem töltötte ki az ötéves mandátumot. A Bissau-Guineai Köztársaság alkotmányában nem szerepel a nyelvre történő hivatkozás. A kormány hivatalos(nak tűnő) oldalán16 szerepel, hogy a portugál az ország hivatalos nyelve és felsorolnak még hét (crioulo, manjaco, fula, mandinga, balanta, pepel, mancanha...) további nyelvet, mint nemzeti nyelveket, a felsorolás végén a három pontos központozás is arra utal, hogy a nyelvek számával kapcsolatban bizonytalanság uralkodik. Az ország lakossága a Statisztikai Hivatal 2010. évi becslése alapján, 1 558 090, a The World Factbook 2014. július havi becslése alapján 1 693 398.17 A CPLP 2012. évben közzétett statisztikái szerint Bissau-Guineában 2010-ben a lakosság 45,8%-a nem tudott sem írni, sem olvasni (Estatísticas da CPLP 2012). A Millenniumi fejlődési célok (Objectivos de Desenvolvimento do Milénio – ODM) teljesülésének fokát bemutató részben Bissau-Guinea elsődleges kihívásainak és az általános következtetések leírásában is szerepelt az a tény, hogy az országban elsősorban a politikai stabilitás és a törékeny állami intézmények megszilárdítása a cél, ami alapja lehetne a nagyon nagyarányú szegénység és az éhínség elleni küzdelem sikerességének. A beszámolóban kitértek arra, hogy a vizsgálat öt évében, egy 2011. évi Szegénységelemző Felmérés (Inquérito Ligeiro para Avaliação da Pobreza – ILAP2) alapján a helyzet súlyosbodott, és felhívták a figyelmet arra, hogy a stabilitás elérésének érdekében az ország számíthat a nemzetközi szervezetek World Report 2012, Human Rights Watch, http://www.hrw.org/sites/default/files/reports/wr2012.pdf, letöltés ideje: 2015.12.09. 15 Carta jornalista de António Aly Silva editor blog D.C. à LGDH, a solicitar regresso ao país, http://novasdaguinebissau.blogspot.hu/2014/02/carta-jornalista-de-antonio-aly-silva.html, letöltés ideje: 2015.12.12. 16 http://www.stat-guinebissau.com/pais/informacao_pratica.htm, letöltés ideje: 2014.07.01. 17 https://www.ia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/pu.html, letöltés ideje: 2015.12.13. 14

NYELVVILÁG

56


beavatkozására, valamint a CPLP, Angola, Brazília és Portugália nagyobb hozzájárulására is.18 A UNESCO 2000 áprilisában, Dakarban megtartott Oktatási Világkonferencián meghirdetett, az „Oktatást mindenkinek” nemzetközi, az UNESCO 2000-2015-ös időszakra szóló oktatáspolitikával kapcsolatos akcióprogram állásfoglalásának – egyes részei szerint valamennyi gyermeknek, fiatalnak és felnőttnek emberi joga, hogy olyan képzésben részesüljön, ami megfelel alapfokú oktatási szükségleteinek.19 Az akcióprogram keretében rendszeresen jelentés készült az országok fenti célkitűzésekkel kapcsolatos teljesítéseiről. Bissau-Guinea különösen veszélyeztetett területként volt feltüntetve, a 2012. évi beszámoló szerint elfogadható szinten (1,4%) növekedett a megfelelő korban történő beiskolázás aránya, az alapfokú tanulmányokat befejezők száma 2000 óta 26%-ról 62%-ra nőtt. Ha a régiónak az oktatásra szánt kiadásait vesszük figyelembe, az ország átlag alatti értékekkel bír. Bissau-Guinea még nagyon távol áll attól, hogy mindenki számára biztosítsa az alapfokú oktatást, ebből fakadóan rendkívül magas az írástudatlanság aránya.20 Maputóban rendezték meg 2014. április 17-én a CPLP tagországok oktatási minisztereinek VIII. találkozóját. A záródokumentum szerint a megbeszélések egyik fókuszpontja többek között a fenti célok elérésében megtett lépések végigtárgyalása, összességében az oktatás terén kitűzött minőségi változtatások finomítása volt. Bissau-Guinea a közzétett dokumentumok és híradások alapján a nagy politikai változások miatt nem vett részt a tanácskozáson.21 A Camões Intézet 2014. májusjúniusi kiadványában a bissau-guineai projektekről szóló beszámolójában idézte az országba látogató portugál külügyminiszternek az új államfőt üdvözlő szavait, aki szerint egy új korszak, a stabilitás kiépülésének, a demokrácia, az emberi jogok és a jogállam kialakulásának a korszaka kezdődött az ország történetében. A kiadványban olvashatunk még a 2014. június 10. napi, a Portugália, Camões és a Portugál Nyelvű Közösségek napjának megünnepléséről, új iskola avatásáról, a Gyermekek Oktatásáról tartott szemináriumról, és a „Jogok Házának” 2. születésnapi megünnepléséről (Boletim 2014). Az ország elindult a demokratizálódás útján, a nyelvi kérdések előreláthatólag egy következő korszakban, egy következő társadalmi és politikai szinten merülnek majd fel, a létező és gyakorolható emberi jogok stabilizálódása után. Addig a portugál nyelv hivatalos státusza stabil maradhat, a demokratizálódási folyamatok és az iskolázottsági mutatók javításának érdekében a jövőben kétségtelenül fel fognak merülni, az ország területén fejlődő és aktív használatban levő nyelvek státuszára és azok használati tereire vonatkozó kérdések. Kelet-Timor Kelet-Timor függetlenségét formálisan 2002. május 20-án kiáltották ki, majd szeptember 27-én felvették az ENSZ-be. 2000-ben a Kelet-Timori Nemzeti Tanács (Conselho Nacional de Timor Leste – CNRT) 1. kongresszusán egyöntetű döntés született arról, hogy a tétum mellett a portugál nyelv hivatalos státuszt kapjon és az oktatás is portugál nyelven történjen. A Kelet-timori Demokratikus Köztársaság 2002. március 22-én elfogadott alkotmányának 13. cikkelye is leszögezi, hogy az ország két hivatalos nyelve a portugál és a tétum. A 14. cikkely szerint az állam a tétum nyelvet és az egyéb nemzeti nyelveket elismeri és fejleszti. Az ország kormányának honlapján22 hivatalos nyelvként megjelölik a portugált és a tétumot, és további – felsorolás nélkül – körülbelül 15 nemzeti nyelvet. Az országban hivatalosan elismert munkanyelvként nevezik meg az angol és az indonéz nyelvet. 2004-ben a CPLP statisztikái alapján az országban az analfabetizmus aránya 54,2% volt (Estatísticas Estudo sobre as metas do desenvolvimento do milénio nos países ca CPLP, 2010, IV. 4. República da Guiné-Bissau, Principais Desafios e Conclusões Gerais, In: file:///C:/Users/Babos%20Krisztina/Downloads/Relatorio_de_Progresso_dos_ODM_na_CPLP_2011.pdf, pp. 54., letöltés ideje: 2015.12.13. 19http://www.unesco.hu/archivum-2009-vegeig/nevelesugy/oktatast-mindenkinek-091208, letöltés ideje: 2015.12.12. 20http://www.unesco.org/new/fileadmin/MULTIMEDIA/FIELD/Dakar/pdf/GuineaBissauPerfilEPToct2012.pd f, letöltés ideje: 2015.12.03. 21CPLP aposta na melhoria da qualidade da educação, 17-04-2014, In: http://noticias.sapo.mz/aim/artigo/10105717042014191534.html, letöltés ideje: 2015.12.11. 22 Sobre, http://timor-leste.gov.tl/?p=547&lang=pt, letöltés ideje: 2015.12.12. 18

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

57

2012:100). Az UNESCO 2010. évi felmérései szerint ez a szám már 47%-ra csökkent.23 A 2010-es népszámlálás adatai szerint az ország lakossága 1 066 409 fő.24 Kelet-Timor a világ legfiatalabb állama, minden nyelvet érintő problémakörben is nagyon aktuális adatok állnak rendelkezésre. 2010-ben 98%-os lefedettséggel történt a népszámlálás, és több területről – egészségügy, lakáskörülmények, iskolázottság, gazdasági mutatók stb. – készültek különböző felmérések. A népszámlálás, és az egyes területeken uralkodó helyzet felméréseit szolgáló kérdőívek nyelvei: a tetum, az indonéz, a portugál és egyéb.25 Minden kérdőívben rákérdeznek a kitöltő anyanyelvére és arra, hogy szükség volt-e a kitöltéshez tolmácsra. A kérdőívben a megkérdezettek az anyanyelvükre vonatkozó kérdésre adható válasznál 37 nyelv közül választhattak. 38. kódként szerepelt az egyéb kategória.26 Az iskolázottságra vonatkozó, a népszámlálás 9. fejezetéről szóló összefoglaló monográfia adatai szerint az 5 évesnél idősebb populáció 84,9%-a beszél tétum, 44,2%-a indonéz, 30%-a portugál és 15%-a angol nyelven. A monográfia arra is kitér, hogy a 2004. évi állapotokhoz képest az írás-olvasáskészség a két mérés közti időszakban – 6 év alatt – az indonéz nyelven kívül minden nyelven emelkedett. A legnagyobb mértékben, 12%-kal nőtt a tétum és portugál nyelven olvasni-írni tudók száma. A 15 év feletti korosztályban a tétum, indonéz, portugál vagy angolul beszélni, olvasni és írni tudók aránya 63,1% (Timor-Leste 2010). A Camões Intézet 2001. júliusszeptemberi Kelet-Timornak szentelt – az „új” ország identitáskeresésének körülményeit több szempontból vizsgáló – kiadványa egyértelműen üdvözli, történelmi tényekkel támasztja alá és támogatja a portugál nyelv hivatalos státuszát az országban. Az egyik, a portugál nyelv fontosságáról szóló cikk szerzője három kulcsfontosságú tényezőt emel ki a portugál hivatalos státusza mellett. Az országban élő, a portugál nyelvet használó értelmiséget, azon timoriak nagy részét, akik tudnak portugálul olvasni, és harmadikként azt a tényt, hogy a szigeten a portugál nyelv rendelkezik a legfejlettebb írásbeliséggel. Még ugyanennek az írásnak a második részében, ahol a Fegyveres Front és a portugál nyelv közötti kapcsolatot részletezi tovább, négy nyomós érvként sorolja fel a szerző, hogy az ország vezetői luzofón származásúak, még egyszer megemlíti, hogy ez az egyetlen fejlett írásbeliséggel rendelkező nyelv, mindig hivatalos nyelv volt az országban – az indonéz megszállás előtt –, a kulturális harcokban is fegyverként használták a maláj nyelvvel szemben. Kitér arra, hogy a timoriak soha nem mulasztották el a portugál nyelvet ápolni. Írását azzal zárja, megérte ezt a harcot folytatni (Ruak 2001: 43). Sok timori nyelvész számára, kutassanak akár Kelet-Timorban vagy Portugáliában, ez a vívmány nem egyértelműen jelent letisztult nyelvi helyzetet. Luís Filipe F. R. Thomaz „Babel Loro Sa’e” című könyvében kifejti, hogy a portugál nem első nyelve a timoriak nagy részének. A népesség nagyon kicsi részének második nyelve, de többnyire a helyi és a tétum után csak harmadikként használt nyelv. Szerinte a portugál nyelv jövője Kelet-Timorban az ország politikájának jövőjétől függ. A portugál nyelv fél évezred óta a kulturális jelenlét eszköze, ami szabályozta a timori terület külpolitikai kapcsolatainak és etnikai individualitásának feltételeit. „Nem feltételezhetjük, hogy bármelyik, Timor népét autentikusan képviselő politikus könnyelműen megszabadul tőle. De, ahogy népünk közismerten mondja, a jövő Isten kezében van…” (Thomaz: 2002: 154). Ezt rejtett utalásként értelmezzük arra a lehetséges tényre, hogy a portugál nyelv a jövőben egyszer majd nem bír olyan erős jogi státusszal a szigeten, ahogy jelen pillanatban. Minden, a téma feldolgozása során felhasznált, Kelet-Timor nyelvi helyzetét taglaló mű a hivatalos portugál nyelv történelmi jelenlétének igazolása mellett hosszasan listázza azokat az okokat, amelyekből a ADULT AND YOUTH LITERACY National, regional and global trends, 1985-2015, UNESCO Institute for Statistics, 2013, http://www.uis.unesco.org/Education/Documents/literacy-statistics-trends-1985-2015.pdf, 44. old., letöltés ideje: 2015.12.13. 24 http://www.statistics.gov.tl/wp-content/uploads/2014/03/English_Census_Summary_2010_2.pdf, letöltés ideje: 2015.12.12. 25http://dne.mof.gov.tl/socio_demographic_surveys/documents/DHS%20200910/Final%20Report%20TLDHS%202010.pdf, 295., 311., 373. old. letöltés ideje: 2015.12.12. 26 A felsorolt nyelvek: tétun prasa, tétun terik, adabe, atauran, baikenu, bekais, bunak, dadu’a, fataluku, galoli, habun, idalaka, idate, isni, kairui, kawaimina, kemak, lakalei, lolein, makalero, sa’ani, makasai, makuva, mambai, midiki, nanaek, naueti, rahesuk, raklungu, resuk, tokodede, waima’a, portugál, indonéz, angol, maláj, kínai, egyéb. In: Recenseamento 2010 23

NYELVVILÁG

58


fenti következtetés beigazolódására következtethetünk. Valente de Araújo, a Kelet-Timori Nemzeti Egyetem Neveléstudományi Karának (Faculdade de Ciências da Educação da Universidade Nacional Timor Lorosa'e – UNTL) portugál nyelvet oktató munkatársa egészen egyszerűen logikátlan, értelmetlen döntésnek nevezi a portugál nyelv hivatalos státusza mellett hozott döntést. Szerinte Kelet-Timor egy luzofón fikció, ahol a portugál nyelv kulturálisan egy Indonéziába integrált generációval az ország földrajzi adottságaival, a belpolitikai manipulációkkal és a különféle nemzetközi szervezetek szabotázsaival szemben hajózik. Kifejti, hogy az ország két olyan meghatározó, fejlett ország szomszédságában fekszik, mint Ausztrália és Új-Zéland, amelyek a fontos gazdasági és potenciálisan a turisztikai fellendülés partnerei is az ország számára, összekötő kapocsként és a szomszédsági nyitás kulcsaként az angol nyelv szerepét hangsúlyozza. Másrészt kiemeli Indonézia szerepét a timori fogyasztói társadalom elsődleges és elengedhetetlen piaci forrásaként. A nyelvi helyzetről, a Nemzetgyűlés által elfogadott döntés ellentmondásosságáról, a portugál nyelvet használók alacsony számának ismeretében további érvei között szerepel, hogy a kevés beszélőből még kevesebben beszélik helyesen a nyelvet. A portugál nyelv melletti döntést a gyarmatosítók régi generációjának visszavágyódásának, a portugál kultúra újragyarmatosításának tartja. A portugál nyelv melletti döntés a politikai hatalom monopóliumának megnyilvánulása. Az új generáció nem beszél és nem is ért portugálul, ami idegen nyelv az ország területén, és nem tükrözi a kelet-timori kultúrát, még csak munkanyelvként sem tartják számon. A CPLP tagországai messze fekszenek Kelet-Timortól és nem jelentenek semmiféle gazdasági támaszt sem. A portugál szerinte nehéz nyelv, továbbá a timoriaknak saját nyelvük csak a gyerekeik instruálására szolgál, viszont a gyerekek ezt a nyelvet, a saját őshonos nyelvet fogják korábban és sokkal hatékonyabban elsajátítani. Hozzáteszi még azt is, hogy minden dokumentumot le kell tétum, indonéz és angol nyelvre fordítani. Úgy véli, nem áll az országban megfelelő mennyiségű portugál nyelvtanár rendelkezésre, valamint a portugál nyelvet idegen nyelvként tanítják, tehát az ország területén használt oktatási anyagok minimálisan sem tükrözik a timori kultúrát. A Portugáliából, Brazíliából érkezett tanárok általában más nyelvváltozatot használnak, ami még jobban megnehezíti az egységes oktatást. A sajtó, a tömegkommunikáció nyelve sem a portugál, ami még jobban akadályozza annak fejlődését, fenntartását. Utal arra a nagyszámú orvosra az egészségügyi ellátásban, akik Kubában tanultak, és a szakmájukban, tudományágukban nem a portugál nyelvet használják. Utal a korábban idézett bábeli zűrzavarra, amelynek talaján egy, a portugál nyelv grammatikai útvesztőjében levő és alacsony szókincsű hivatalos nyelvet beszélő, fiatal felnőtt generáció érkezik a munkaerőpiacra. Egyetértek azzal a gondolatával, hogy „nem elég, ha egy nyelv törvénybe van iktatva; annak ki kell elégíteni a kommunikáció minden szükségletét, a nyelv eszköze kell, hogy legyen az információáramlásnak, a tudományoknak, az összes technológiának és képesnek kell lennie körülírni minden gazdasági szükségletre irányuló, vagy társadalmi és szociálpolitikai kérdést. Hogy lesz-e így jövője a portugál nyelvnek Kelet-Timor területén? Ezt a kérdést, nekünk timoriaknak és irányítóinknak, elsősorban az oktatási minisztériumnak kell majd megválaszolni.” (Araújo 2009) Összefoglalás A portugál nyelv anyaországának, Portugáliának a nyelvpolitikája egyrészt igazodik az európai integrációs törekvések nyelvi összefogásához, és az idegen nyelvek tanítása terén is az európai és nemzetközi tendenciákat követi, másrészt igyekszik a luzofón országokra koncentrálni, ahova a gyarmatosítás korában e nyelvi tőkét exportálta. A portugál nyelv terjesztésére, fenntarthatóságának megőrzésére törekszik, igyekszik kultúrát közvetíteni az adott régió illetve ország között – a mindenkori nyelvpolitikai intézkedések és változások mellett. A bemutatott országokban a portugál mint hivatalos nyelv nem jelentős arányban a lakosság anyanyelve, és nem elégíti ki teljes körűen a helyi lakosság minden kommunikációs szükségletét. A fejlődő és aktív nyelvek használóinak száma az Ethnologue, a világ nyelveit feltáró adatbázis szerint is mindenütt meghaladja a hivatalos nyelv beszélőinek számát. A Zöld-foki-szigeteki Köztársaságban az írástudatlanság leküzdésével párhuzamosan jellemző a két- és többnyelvűség. Angolában meghatározóan fő törekvés a portugál

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

59

mellett használt nemzeti nyelvek egységes írásbeliségének megteremtése. São Tomé és Príncipén a helyi nyelvek egységesítésére irányuló összefogás mellett egy új nyelv térhódítása tapasztalható. Mozambikban már bevezették a kétnyelvű oktatást, aminek a portugál nyelv jelenléte miatt negatív hatásai vannak az oktatási rendszerben való részvételre. Bissau-Guineában az emberi jogok megalapozásával, a belpolitikai stabilitás biztosításával párhuzamosan igyekeznek iskolázottságra ösztönözni a lakosságot. A Kelet-Timori Demokratikus Köztársaság területén a hivatalos nyelv státusza politikailag szabályozott, használatának gyakorlata és a többi – a tétum, az indonéz és az angol – nyelvvel való együttélése kételyeket vet fel. A fentiekben a Portugál Nyelvű Országok Közössége hat tagországának nyelvi helyzetét mutattam be. Nem tértem ki más olyan régiókra, ahol a portugál nyelv hivatalos, vagy társ-hivatalos státuszban van. A fentiek alapján egyértelmű, hogy a kulturális identitás keresése, megfogalmazódása, az önállóságra való törekvés minden egyes bemutatott országban abba az irányba mutat, hogy a helyi nyelvek megerősödését támogatva a portugáltól függetlenül képzelik el a jövőt. Felhasznált irodalom Angola em números. Instituto Nacional de Estatística 2012, In: file:///C:/Users/Babos%20Krisztina/Downloads/Angola%20em%20N%C3%BAnero%20 2013.pdf, pp. 55, letöltés ideje: 2015.12.12. Araujo, Gabriel Antunes de-Agostinho, Ana Lívia dos Santos (2012): Padronização das línguas nacionais de São Tomé e Príncipe. In: Línguas e instrumentos linguísticos 23/24/Campinas: Capes-Procad - Universidade Estadual de Campinas; Editora RG, In: http://www.revistalinguas.com/edicao26/artigo_3.pdf, pp. 49-81, letöltés ideje: 2015.12.12. Araújo, Valente de (2009): Língua como propriedade inapropriada de um povo. In: http://valentedearaujo-untl.blogspot.hu/, letöltés ideje: 2015.12.14. Boletim Informativo Cooperação Portuguesa na Guiné-Bissau (2014), Edição 20 maio-junho 2014, In: http://cdn.rede-camoes.com/images/cooperacao/boletimcoopgb20.pdf, letöltés ideje: 2015.12.11. Castello Branco, Luiza Kátia (2003): As línguas de Cabo Verde – o cabo-verdiano e o português: lugar onde joga o equívoco. http://www.fflch.usp.br/dlcv/lport/pdf/slp26/03.pdf, letöltés ideje: 2015.12.09. Constituição da República Democrática de São Tomé e Príncipe, A São Tomé e Príncipe Demokratikus Köztársaság Alkotmánya, In: http://www.refworld.org/docid/4c5ab1532.html, http://www.wipo.int/wipolex/en/text.jsp?file_id=180006, letöltés ideje: 2015.12.15. Constituição da República de Angola. Az Angolai Köztársaság Alkotmánya, In: http://www.governo.gov.ao/Arquivos/Constituicao_da_Republica_de_Angola.pdf, letöltés ideje: 2015.12.15. Constituição da República de Cabo Verde. A Zöld-foki Köztársaság Alkotmánya, In: http://www.parlamento.cv/GDLeisRepublica.aspx?IdDoc=1, letöltés ideje: 2015.12.15. Constituição da República Democrática de Timor-Leste. A Kelet-Timori Köztársaság Alkotmánya, In: http://timor-leste.gov.tl/wp-content/uploads/2010/03/Constituicao_RDTL_PT.pdf, letöltés ideje: 2015.12.15. Constituição da República da Guiné-Bissau. A Bissau-Guineai Köztársaság Alkotmánya, In: http://www.presidenciagw.org/Constitui%C3%A7%C3%A3o_da_Rep%C3%BAblica_.html, letöltés ideje: 2015.12.15. Constituição da República. A Mozambiki Köztársaság Alkotmánya, In: http://www.portaldogoverno.gov.mz/Legisla/constituicao_republica/constituicao.pdf, letöltés ideje: 2015.12.15.

NYELVVILÁG

60


Enquadramento, A situação linguística em Cabo Verde. In: http://portaldoconhecimento.gov.cv/bitstream/10961/1642/5/Enquadramento.pdf, letöltés ideje: 2015.12.07. Ensino bilingue melhora educação básica em Sofala. (Portal 2013): Portal, do Governo de Moçambique, In: http://www.portaldogoverno.gov.mz/noticias/educacao/outubro-de-2013/ensinobilingue-melhora-educacao-basica-em-sofala/?searchterm=2004%20ensino%20bilingue, letöltés ideje: 2015.12.12. Estatísticas da CPLP 2012. Instituto Nacional de Estatística, I.P., Portugal, ISBN 978-989-250110-9, file:///C:/Users/Babos%20Krisztina/Downloads/ECPLP_2012_1%20(2).pdf, pp. 100, letöltés ideje: 2015.12.10. Estudo sobre as metas do desenvolvimento do Milénio nos países da CPLP 2010, In: file:///C:/Users/Babos%20Krisztina/Downloads/Relatorio_de_Progresso_dos_ODM_na _CPLP_2011.pdf, pp. 79., letöltés ideje: 2015.12.10. Firmino, Gregório (1998): Língua e educação em Moçambique. In: Stroud & Tusine(org.) Uso de Línguas Africanas no Ensino: Problemas e Perspectivas. Cadernos de Pesquisa nº26. Moçambique. INDE. Cap.9: 247-278.) Ganhão, Fernando (1979): O Papel da Língua Portuguesa em Moçambique. Comunicação apresentada no “I Seminário Nacional sobre o Ensino da Língua Portuguesa”(Maputo), http://www.catedraportugues.uem.mz/lib/docs/Ganhao1979.pdf, letöltés ideje: 2015.12.12. Gomes, Bea (2011): "O mundo que o português criou", – Von der Erfindung einer lusophonen Welt. In: Stichproben. Wiener Zeitschrift für kritische Afrikastudien 2/2001, Jg. 1, pp. 1-17., http://stichproben.univie.ac.at/fileadmin/user_upload/p_stichproben/Artikel/Nummer02 /Nr2_Gomes.pdf, letöltés ideje: 2015.12.14. INE (2001): Um olhar sobre o Analfabetismo em Cabo Verde. Instituto Nacional de Estatísticas 2001, Educação, In: http://www.ine.cv/actualise/artigos/files/Artigo_%20Analfabetismo.pdf, letöltés ideje: 2015.12.15. Köster, Dietrich (2011): Die soziale und politische Rolle des Kapverden Kreols, In: http://www.colonialvoyage.com/de/afrika/sprache/kapverde.html, Letöltés ideje: 2015.12.12 Leiria, Isabel (2007): Português em África/Português de África?, In: http://www.catedraportugues.uem.mz/lib/docs/ROMA_Portugues_de_Africa.pdf, 3-4. old., letöltés ideje: 2015.12.12. Lopes, Mário (2013): Plataformas angolanas de aprendizagem de línguas nacionais, In: http://pt.globalvoicesonline.org/2013/12/27/plataformas-angolanas-de-aprendizagem-delinguas-nacionais/, letöltés ideje: 2013.08.25. Matos, Norton de (2004): Memórias e trabalhos da minha vida. Imprensa da Universidade de Coimbra, In: https://pombalina.uc.pt/files/previews/56750_preview.pdf, pp. 283-284, letöltés ideje: 2014.02.08. Ponso, Letícia Cao (2011): Políticas linguísticas atuais em Angola e Moçambique: o modelo monolinguista do Estado nacional europeu X o modelo plurilíngue das nações africanas. Universidade Federal Fluminense – Capes, In: http://www.xiconlab.eventos.dype.com.br/resources/anais/3/1308365407_ARQUIVO_Po liticaslinguisticasatuaisemAngolaeMocambique.pdf, letöltés ideje: 2014.06.12. Pontes, Jerónimo (2008): Língua de São Tomé e Príncipe: Crioulo? Dialecto? Ou Português? http://jeronimopontes.blogspot.hu/2008/01/lngua-de-so-tom-e-prncipe-crioulo.html, letöltés ideje: 2015.12.12. Questionário Individual, IVº Recenseamento Geral da População e Habitação, Instituto Nacional da Estatística, Cabo Verde 2010, In: http://www.ine.cv/censo/files/QUESTION%C3%81RIO%20INDIVIDUO%20RGPH% 202010.pdf, letöltés ideje: 2015.12.15

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

61

Recenseamento da população e de habitação Julho 2010, Questionário de família, Parte 3. Língua Materna. Timor-Leste, In: http://www.dne.mof.gov.tl/census/questionnaires/docs/2010%20Census%20Questionarie /Poruguese%20Questionnaire%202010%20FINAL%2009062010.pdf, letöltés ideje: 2014.07.01. Relatório sobre a situação dos direitos Humanos na Guiné-bissau 2010/2012 (Jelentés az emberi jogok helyzetésről Bissau-Guineában 2010/2012), Liga Guineense dos Direitos Humanos, In: http://www.lgdh.org/p/relatorios.html, letöltés ideje: 2015.12.19. Ruak, Taur Matan (2001): Importância da Língua Portuguesa. Camões Revista de Letras e Culturas Lusofónas, Instituto Camões, Julho-Setembro 2001, In: file:///C:/Users/Babos%20Krisztina/Downloads/revcamoes_014.pdf, letöltés ideje: 2015.12.19. Silva, António Aly (2013): Na Guiné-Bissau os analfabetos é que mandam. sábado, 24 agosto 2013 00:08, http://www.expressodasilhas.sapo.cv/exclusivo/item/39386-antonio-aly-silva-na-guine-bissau-osanalfabetos-e-que-mandam, letöltés ideje: 2015.12.19. Silva, Armando B. Malheiro da (2003): General Norton de Matos (1867-1955) Aspectos maiores de um perfil histórico-biográfico – o militar, o colonialista e o democrata. Africana Studia Nº6, Porto, In: http://www.africanos.eu/ceaup/uploads/AS06_173.pdf, letöltés ideje: 2015.12.13. Thomaz, Luís Filipe F. R. (2002): Babel Loro Sa’e – O problema Luinguísctico de Timor-Leste. Colecção Cadernos Camões, Instituto Camões, 2° edição Timor-Leste 2010 Population and Housing Census, Volume 9 - Analytical Report on Education, http://www.statistics.gov.tl/wp-content/uploads/2013/12/Education_Monograph.pdf, letöltés ideje: 2015.12.13. Trabalho investigativo (2010): A Educação e o ensino em Angola no período do colonialismo português. De estudantes do ISCED-Benguela, curso de Pedagogia 3º Ano/2003-04, http://wwwpaginasdouradas.blogspot.hu/2010/07/educacao-e-o-ensino-em-angolano.html, letöltés ideje: 2015.12.08. Universo linguístico de São Tomé e Príncipe: Léxico São Tomense-Portuguës. (nem szerepel évszám), In: http://mgbarroso.tripod.com/universo_ling_corpo.htm, letöltés ideje: 2015.12.14. Vilela, Mário (2005): O cabo-verdiano visto por cabo-verdianos ou contributo para uma leitura da situação linguística em Cabo Verde. In: Revista da Faculdade de Letras — Línguas e Literaturas, II Série, vol. XXII, Porto, 2005, pp. 633-653, http://ler.letras.up.pt/uploads/ficheiros/4749.pdf, letöltés ideje: 2015.12.14.

NYELVVILÁG


62

Szavak magyarázatának nehézsége a nyelvórán Egy példa: a mesztic szó SCHILLER KATALIN KVIK Bevezetés Miközben szavakat magyarázni tanítjuk tanítványainkat, mi magunk is rengeteg alkalommal definiálunk egy-egy szót. Ez minden nyelvtanár számára bevett gyakorlat. Azt is tudjuk, hogy vannak szavak, amelyeket nagyon könnyen el tudunk magyarázni, ugyanakkor akadnak olyanok is, amelyek definíciója nehézséget okoz. A spanyol nyelvben, csakúgy, mint bármely másik nyelven, gyakran pont azon szavak meghatározása okozza a legnagyobb nehézséget, amelyek a legkönnyebbnek tűnnek, és amelyekről nem is gondolnánk, hogy problémát okozhatnak. Ezt a spanyol nyelv sokszínűsége, a spanyol nyelvű kultúrák különböző felfogása eredményezi. Gondolok itt egy igen egyszerű példára, a színek, és különösképpen a hajszínek meghatározására. Teljesen evidens minden spanyolul tanuló vagy spanyolul tudó számára, hogy a moreno sötétbarnát jelent, miközben a rubio szőkét, és amikor a diákok az órán megkérdezik, hogy ha ők nem sötétbarnák, de nem is szőkék, akkor milyen színű a hajuk, rávágjuk: castaño. Ugyanakkor az, aki már hosszabb időt töltött például Mexikóban, tudja, hogy ott ezek a szavak egészen más jelentést hordoznak. Az általunk könnyen sötétbarnának titulált embert Mexikóban egyáltalán nem morenónak fogják hívni, hanem güerónak, és csak abban az esetben használják rá a rubio szót, ha a mi szavainkkal élve tejszőke, egyéb esetben pedig ő is a güero jelzőt kapja. A moreno ugyanis Mexikóban nemcsak a hajra vonatkozik, hanem a bőrszínre is, és ahhoz, hogy ezzel a jelzővel illessenek valakit, sötét bőrűnek kell lennie, legalábbis sötétebb bőrűnek, mint egy európai. Így Mexikóban gyakorlatilag mindenki, aki nem „rézbőrű” a güero jelzőt kapja. Felmerül a kérdés tehát, hogy vajon érdemes-e elkezdeni megmagyarázni ezt a jelenséget, és LatinAmerika összes országának a barna színre használt variációit felsorolni, vagy ráér esetleg akkor bevezetni ezt a témát, amikor az amerikai és a spanyol szókincs különbségéről tárgyalunk. Mi történik azonban akkor, ha a szintén mindenki által ismert mesztic – spanyolul mestizo – szó kerül terítékre? Ilyenkor, mint más esetben is, elmondhatjuk, mit jelent a kifejezés, és mehetünk is tovább, ám én nem sietnék ennyire, hanem kitekintést tennék. Mert számunkra, itt, Magyarországon teljesen egyértelmű és mondhatni egyszerű jelentése van a jelzőnek, azonban ha a nyelvi jelentésén túl is meg akarjuk érteni a szót, akkor több szempontból kell megvizsgálnunk. Ugyanis, például Mexikóban, ahol három ízben végeztem kutatómunkát (1998, 2005, 2008), a mesztic szó jelentése egyáltalán nem ennyire egyértelmű. Sőt, úgy tűnik, mintha a szó valójában annyi jelentést kapna, ahány ember kiejti azt a száján, és olyan jelentéssel bírna, amilyennel a beszélő maga ruházná fel. Ez pedig egy kutatómunka során, illetve a tanórán, nehézséget és meg nem értést eredményezhet. Hogy miért, azt a következő bekezdésekben foglalom össze. A mesztic szó jelentései Ha az ember külföldre készül utazni, először az útikönyvet veszi kézbe. A népszerű magyar Panoráma sorozat több könyvet is szentelt már Mexikónak. A második kiadásban (1999: 78) azt írja a lakosság összetételéről:

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

63

Az évszázadok folyamán kialakultak a különböző fokú keveredést jelölő elnevezések. A spanyol szülőktől Mexikóban született gyermekeket „criollo americanónak”, a spanyol és indián keverékből származókat „meszticnek”, a spanyol és mesztic keveréket „castizónak” […] nevezik.

A kifejezést hasonlóan definiálja a Magyar Értelmező Kéziszótár harmadik kiadásában (MÉK 1972: 952): Indián és fehér szülőktől származó (személy).

Az Idegen Szavak Szótára (www.idegen-szavak-szotara.hu) pedig így fogalmaz: Indián és fehér ember gyermeke.

A Diccionario de la Real Academia Española (www.dle.rae.es) pedig így: Dicho de una persona: Nacida de padre y madre de raza diferente, en especial de blanco e india, o de indio y blanca. 1

Ami nagyjából megfelel a magyar szótár által megadott definíciónak. A Real Academia Española azonban még azt is hozzáteszi, hogy ez a keveredés nemcsak emberekre vonatkozik, hanem állatokra és növényekre is, valamint kultúrák keveredésére is. Tehát a spanyol nyelvű szótár már tágítja a szó jelentését, és felhívja a figyelmet arra, hogy ez nem csak szűken biológiai vonatkozású. Így tesznek a mexikói történelmet leíró könyvek is, amikor a lakosság összetételét és a Mexikóban élő népek elnevezéseit taglalják. Ők azonban már kitérnek társadalmi helyzetükre és arra, hogy a történelem folyamán az mennyire nem volt egyértelmű. Lynn V. Foster például magyarul is megjelent munkájában (1999) a következőket írja a gyarmati lakosságról: […] És persze még ennél [mulattok/zambók] is több mesztic volt: számuk egyre nőtt. Közvetlenül a hódítás után a Korona és az Egyház bátorította a vegyes házasságot. A szigorúbb gyarmati társadalom már másképp gondolkodott az ágyasságról – a meszticek gyakran fehér férfiak és indián nők törvénytelen kapcsolatából születtek. […] Mindenhol másképp bántak velük [a meszticekkel]. Némelyek, mint Cortez törvénytelen fia, arisztokratának számítottak. […] (84)

Valamint röviden arról is beszámol, hogy milyen kifejezéseket használtak a különböző „faji” keveredések leírására: […] Spanyolország egy tizenhat szóból álló rendszert fejlesztett ki az európai, indián és afrikai elemek keverékéből álló variációkra… (83)

Majd sorolja, milyen rétegekbe tartoztak. Voltak köztük katonák a határvidékeken, földművesek, fehér földbirtokos munkafelügyelők, és volt olyan is, aki elszegényedett, vagy aki rablóként kereste kenyerét. (Foster 1999: 84) Wittmann Tibor Latin-Amerika története című munkájában (1978: 148) folytatja ezt a sort, és így fogalmaz a gyarmati kor kezdetét taglaló fejezetben: Viszonylag kevés probléma adódott a fehér férfi és indián nő házasságából származó meszticekkel. Azok a meszticek, akik törvényes házasságból származtak, kezdetben a fehérekkel azonos jogokat élveztek, de idővel, amikor a vadházasságok gyümölcsei elszaporodtak, és a négerek nagyobb számban telepedtek le Amerikában, a meszticizálódás megbélyegző, lealacsonyító jelenséggé vált.

Megemlíti azt is, hogy a társadalom melyik rétegeiben jelentek meg meszticek a hódítás után: a hódítók leszármazottai akár arisztokraták is lehettek (ezt a jogukat a későbbi leszármazottak elvesztették), de voltak köztük katonák, szerzetesek, papok, vagy elszegényedett városiak, sőt 1

Egy európai és egy indián szülő gyermekét jelölő kifejezés.

NYELVVILÁG

64


banditák és rablók is. Wittmann a mesztic gondolkodók felsorolásával folytatja, és hozzáteszi, hogy az iskolázatlan fehéreket tartották meszticnek, ezzel degradálva őket, ugyanakkor iskolázott emberek is büszkén meszticnek tartották magukat. Szól ezen kívül a meszticek szerveződéseiről, amelyek a történelem során Latin-Amerika különböző régióiban jelentek meg és képviselték érdekeiket, és amelyek olykor akár felkeléseket is szerveztek. E rövid tanulmányban nem kívánom bemutatni a teljes mesztic történelmet, csupán csak arra kívánok rávilágítani ezzel a néhány idézettel, hogy míg a szótárak egyértelműen leírják számunkra a szó egyetlen jelentését, addig, ha megpróbálunk a szó „mögé nézni”, akkor az értelmezési lehetőségek tárháza nyílik meg előttünk, akár a történelmi folyamatokat vizsgáljuk, akár napjaink valóságát, amikor egy mexikóival beszélgetünk. A mesztic szó jelentése Mexikóban Ha Mexikó lakosságának összetételére vagyunk kíváncsiak, akkor elengedhetetlen, hogy a Mexikói Statisztikai Hivatal, az Instituto Nacional de Estadísticas y Geografía internetes oldalára rá ne keressünk. Ezen az oldalon a meszticek és az indiánok vagy egyéb népcsoportok arányára nehezen találhatunk rá. A legfrissebb oldalai azt írják, hogy az ország lakossága 2010-ben 112.337.000 fő volt (www.inegi.org.mx), viszont annak etnikai összetételére nem tér ki. Erre a kérdésre az internet más oldalain találunk információt. Az Instituto Nacional Indigenista (INI), valamint annak kutatócsoportja, a Comisión Nacional para el Desarrollo de los Pueblos Indígenas (CDI) 2012-ben körülbelül 15 millióra becsüli az indián lakosság számát, amely 56 etnikai csoportból áll. Ezeknek a csoportoknak mind saját nyelvük van, sőt olyan csoportok is léteznek, mint a maják, akik több nyelvet beszélnek. Mára már szinte az egész mexikói lakosság beszél spanyolul. (www.es.wiki.org)2 A meszticekről is az internet számos oldalán olvashatunk. Ezek az oldalak mind felhívják a figyelmet arra, hogy a meszticek – annak ellenére, hogy a történelemkönyvek egységes „népnek” tekintik őket – nem alkotnak egységes etnikai csoportot, mivel őseik különböző etnikai csoportokból származtak, és nincs közös, csak rájuk jellemző nyelvük. Kinézetükben keveredik az európai és az indián elem. Becslések szerint a lakosság 60–70%-a mesztic. Az adatok szerint, nemcsak európai és indián keveredés zajlott és zajlik Mexikóban, hanem vannak, akik afrikai és ázsiai ősökkel is rendelkeznek. Napjainkkal kapcsolatban pedig még annyi olvasható, hogy a mesztic szó jelentése folyamatosan tágul, mert az indiánok társadalmi és ideológiai rendszere a XXI. századra megváltozott, és már ők maguk is másképp értelmezik ezt a fogalmat. (www.es.wikipedia.org) Saját magam is ehhez hasonló jelenségeket tapasztaltam kutatómunkám során, amelyet egyrészt a Mexikói-öböl partján elhelyezkedő Veracruz állam fővárosában, Xalapában az Universidad Veracruzana Instituto de Investigaciones Histórico-Sociales kutatóintézetében végeztem, másrészt a totonák etnikumba tartozó indiánok között, az állam északi részén, Papantla városában és La Guásima faluban. A következő bekezdésekben ezekről számolok be.

Az indián lakosság számáról és arányairól többféle internetes oldal is ír. Általában mindegyik az INEGI, az Instituto Nacional de Estadísticas y Geografíára hivatkozik, ugyanakkor a számadatok szinte egyik esetben sem egyeznek meg, de nagyságrendi eltérést sem mutatnak. Jelen tanulmányban a legnépszerűbb oldal adatait használom, amely feltehetőleg szintén tájékoztató jellegű. 2

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

65

A kutatás egyéni tapasztalatai: a meszticek és a nemzetállam A kutatókkal és más városi értelmiségiekkel folytatott sok formális és informális beszélgetés során már az elején feltettem a kérdést, hogy mit is jelent a mesztic kifejezés és hogyan értelmezik ők azt. Első eredményként tulajdonképpen a fent említett magyarázatokat kaptam. A mesztic a fehér és az indián házasságból származó gyermek és annak leszármazottja. A meghatározás azonban itt nem ér véget. Ugyanis kiderül, hogy a keveredés ma már nemcsak biológiai, etnikai alapon zajlik, hanem társadalmi, sőt főleg kulturális alapon is. Vagyis, nemcsak az emberek konkrét keveredéséről van szó, hanem a kultúrákéról is, azaz nem kell okvetlenül indián vagy éppen európai gyökerekkel rendelkezni, az ember mindenképpen hordozza magában e két kultúrát. De vajon hogyan? A válasz ismét egyszerű: a közös múlt, a közös történelem gyúrta össze és tette elválaszthatatlanná e két társadalmi réteget oly módon, hogy ha valaki mexikóinak születik, automatikusan keverékké, meszticcé válik és egyszerre mexikóivá is. Ez az ideológia pedig nem más, mint a nemzetállam kialakulása után elindított, és az iskolákban, médiában és egyéb fórumokon oktatott mexikói nemzeti öntudat. Mexikó a függetlenség után (1821), csakúgy, mint Európa országai, számos nehézség leküzdése után kialakította saját nemzetállamát, és ehhez szüksége volt a nemzeti ideológia és a nemzeti gyökerek megteremtésére. A társadalom vezető rétegét az európai leszármazottak, a kreolok alkották, de az országban népes indián lakosság is élt az Európán kívül eső területekről származó bevándorlók és fekete afrikaiak, a rabszolgák leszármazottai mellett. Ugyan az indiánokat még a XIX. század végén is elmaradottnak és a nemzet felemelkedését gátló tényezőnek tartották, mégis a nemzet legfontosabb alapjának nem a kreolok társadalmi csoportját, hanem a meszticeket tekintették. (Szeljak 2008: 13) A mexikói forradalom után, 1917-től kezdve a kor gondolkodói a nemzetet nem különálló társadalmi vagy kulturális, vagy etnikai csoportok egységének képzelték el, hanem egyre inkább a rasszok és a kultúrák keveredése alapján kezdték felfogni, és egy egyre egységesebb mesztic népnek kezdték feltüntetni. Ez az eszmeáramlat erősödött a XX. század folyamán, és megmaradt egészen napjainkig. (Szeljak 2008: 14) Már Porfirio Díaz elnöksége alatt (1876–1911) szükségessé vált a hősi múlt képének megrajzolása is. Ezt a hősi múltat találták meg a prehispán, indián történelemben, és tették Mexikó történelmének alapjává (Szeljak 2008: 17). És mint a mexikói történelem alapját tették be az iskolák tananyagába, és tartják benne mai is, és oktatják, mint a nemzet kialakulásának egyik fontos mozzanatát. Ezért is lehetséges tehát, hogy városi értelmiségi ismerőseim akkor is meszticnek vallják magukat, ha közben nevetve mondják, hogy a nagyszüleik még németek voltak, vagy ha épp azt mesélik el, hogy a tisztán indián falu, amelyből származnak, milyen érdekes szokásokkal rendelkezik. Egyébként falujukat is először meszticként azonosítják, majd később mesélik el, hogy a lakosság nagy része vagy akár az egésze indián. Annak ellenére, hogy a Mexikói Alkotmány 2. cikkelye (www.ordenjuridico.gob.mx) Mexikót mint az indián kultúrákra épített multikulturális vagy plurikulturális nemzetnek írja le, a hétköznapi beszéd mégis sokat hangoztatja a „mesztic nemzet”, a mesztic kultúra, mesztic emberek kifejezéseket. Ugyanakkor azt is hozzá szokták tenni, hogy milyen nagy kulturális és etnikai sokszínűség jellemzi az országot. Sokszor hallottam azt a mondatot is, hogy az ország határain belül „nem egy Mexikó van, hanem több Mexikó”. (No hay un México, sino varios Méxicos.) Emellett a kutató számára az a kérdés is felmerül, hogy az indián múltból mégis milyen vagy melyik indián múltat tekintik ezek után a közös múltnak. Az iskolai tankönyvek tanúsága és a beszélgetéseim alapján úgy vélem, a dicsőséges indián múltat, vagyis főleg az azték, a maja és a

NYELVVILÁG


66

tolték kultúrákat tekintik a mexikói nemzet hősi múltjának. Elsősorban a birodalomépítő, hódító aztékok kultúráját, amelynek fővárosára, Tenochtitlánra telepítették a spanyolok az új fővárost, a mai Mexikóvárost. Talán még ez a területi egyezés is hozzájárulhat ahhoz, hogy nosztalgiával tekintsenek vissza ennek az egyébként teljesen elpusztított népnek és kultúrának a történetére. Az azték és európai kultúrák keveredése, mint említettem, sokféle médiumban megjelenik. Ilyen az egyik legismertebb mexikói festő, Diego Rivera festményciklusa, amely a mexikóvárosi Nemzeti Palota falán több nagyszabású freskón mutatja be az azték kultúrát, valamint a spanyol és azték kultúra történelmi keveredését. Ezért is lehetséges, hogy városi, értelmiségi ismerőseim könnyen azonosulnak ezzel az identitással. A mesztic szó egyéb jelentései Mint azt fentebb említettem, már a spanyol hódítás idején is többféle társadalmi osztályba tartoztak a meszticek, attól függően, hogy kinek a gyerekei voltak. Ez a jelenség a történelem folyamán nem változott. Az elmúlt évszázadokban inkább a társadalom változott meg. Ma Mexikóban is igen széles, sőt egyre szélesedő középosztályt találunk, amelyeknek határai folyamatosan mosódnak el. A társadalmi mobilitás egyre nagyobb, amelyet a 90-es évek iskolázási programjai csak növeltek. A XXI. századra lakhelyétől és származásától függetlenül szinte minden gyermek iskolába jár, írni-olvasni tanul, elsajátítja a fentebb említett mexikói nemzeti múltról szóló információkat, és megpróbál integrálódni ebbe a nemzetbe, a nemzetállamba. Hogy a mesztic szó az iskolai oktatás során hogyan és hányszor hangzik el, nehéz lenne követni. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a városi értelmiségen kívül eső társadalmi rétegek mivel azonosítják a mesztic szót, és hogy ők maguk azonosulnak-e vele. Ehhez egy szélesebb rétegekre kiterjedő, reprezentatív felmérést kellene végezni. Itt csak a saját kutatási eredményeimet mint esettanulmányt mutatom be. Amikor indiánokkal beszélgettem vagy interjút készítettem, e beszélgetések során nem találkoztam a mesztic szóval. Igaz, az indián szóval sem. Adatközlőim magukra a totonák szót használták, valamint a jarocho vagyis veracruzi kifejezést, mást nem. Egyik nap egy „jelenet” világított rá, hogy ők hogyan fogják fel az indián szót. Egy este adatközlőm házába belépett egy rokona gyermekeivel, aki nevetve odafordult hozzám: „Ugye mi indiánok vagyunk?” – kérdezte.

Én mint antropológus úgy éreztem, nem dönthetek identitása felől, hallgattam. Ő megismételte a kérdést, én pedig tovább haboztam. Majd egyik fia (az említett 14 éves fiú) szólalt meg: „Nem. Nem vagyunk indiánok, veracruziak vagyunk. Mexikóiak vagyunk és veracruziak.”

Majd magyarázatképpen hozzátette: „Veracruziak vagyunk. A spanyolok leszármazottai vagyunk, ők jöttek ide. A kultúránkat ők hozták magukkal, előtte nem volt semmi. Mindent ők hoztak. Azt nem tudom, mikor jöttek, de amikor jöttek, akkor mindent hoztak magukkal. És ez benne van a könyvben!”

Adatközlőim e kis beszélgetéshez nem szóltak hozzá, emiatt gondolom, hogy a fiú véleménye nem teljesen egyezik az övékkel. Ugyan ellent sem mondtak neki, de tapasztalataim azt mutatják, hogy az iskolából hozott tudást és információkat adatközlőim soha sem bírálják felül, bármilyen furcsán hangzik is számukra, sőt inkább azonosulni akarnak vele. Így van ez az iskolán keresztül érkező

NYELVVILÁG

NYELVPOLITIKA

67

nemzeti identitással is, amely csak az utóbbi évtizedekben kezdett terjedni a faluban és környékén. Úgy tűnik, hogy a nemzeti identitás mellett az indián identitást sem erősítették eddig ezen a területen, ezért lehetséges, hogy adatközlőim az olyan szavakat, mint indián, mexikói, illetve a mesztic szót is beleértve, nem használják. Viszont a fenti példából az is kiolvasható, hogy a nemzeti és az indián önértelmezés egy változó folyamat, így egy másik időpontban végzett vizsgálat már egészen biztos, hogy más eredményre fog jutni. Egy másik társadalmi változás, amely az utóbbi évtizedekben jelent meg Mexikóban, a társadalmi mobilitás, amelyet az iskolai oktatás elősegít, és amely a munkavállalás világában érhető tetten. Egyrészt, az iskolát végzett indián nem elsősorban földművesként fog dolgozni, hanem valamilyen fizetett munkába áll, és gyakran nem saját falujában vagy a közeli kisvárosban, hanem valamilyen távoli nagyvárosban. Az utóbbi évtizedekre az elvándorlás óriási méreteket öltött, sok falu indián lakossága a városba megy és ott vállal munkát. A városban pedig felhagy a hagyományos, földműves életmóddal, és városi életet kezd. Abbahagyja a falusi szokások gyakorlását, és a városiakat veszi fel. Ettől kezdve gyakorlatilag megszűnik indián lenni, és meszticcé válik, egyrészt mert az életmódja is megváltozik, másrészt ezt az identitást erősíti a korábbi iskolai oktatás is. A XX. század folyamán az indián társadalmakban különösen a férfiak, de már a nők is levetették népviseletüket, tehát már a falvakban is nagyjából ugyanolyan ruhában járnak, mint a városlakók. Spanyol nyelven beszélnek, az új generációk a vizsgált területemen is egyre kevésbé beszélik anyanyelvüket, például a totonák nyelvet, így a városban sem jelent nehézséget annak a spanyol nyelvnek a használata, amelyet az iskolában is használtak. Házasságaikban sem cél, hogy totonák házastársuk legyen, örülnek, ha az, de nem ez a legfontosabb párválasztási szempont. Összegzésként elmondható, hogy egyre kevésbé ragaszkodnak totonák (indián) gyökereikhez, és fokozatosan a mexikói társadalom részévé válnak, meszticizálódnak. Az, hogy a későbbiek során kinek lesz fontos az indián származása – ősei és kultúrája – és az, hogy mindezt hogyan éli meg, már egyéni választás kérdése. Kutatásom során olyan emberrel is találkoztam, aki később visszament a faluba, ott telepedett le, akinek fontos lett totonák gyökere, és totonák családot alapított. Valószínűsíthető azonban, hogy ez a ritkább eset. A városiak tulajdonképpen az életmódjukkal, kulturális mintájukkal válnak meszticcé, és a külső szemlélő, a kutató vagy akár a turista is a mesztic lakossággal találkozik, és megállapíthatatlan az, hogy valójában ki milyen származású. Hogy ki az, aki indián faluból származik, indián anyanyelvvel, vagy ki az, akinek még a nagyszülei európai országokban éltek. És ezek után az is megállapíthatatlan, hogy ki hogyan tartja, vagy éppen nem tartja magát meszticnek. Illetve azt csak egy arra irányuló kutatás során lehetne megállapítani. Végül még egy utolsó példát említek: találtam a mesztic szó használatára egy, az eddig említettektől különböző értelmezést is. Egy nap az Oklahomai Egyetem munkatársával, az antropológus Joey Pendleyvel interjút készítettünk Papantlától nem messze, egy totonák faluban, amely egy, a veracruzi kormány által támogatott és antropológusok által segített vaníliatermesztő és szárító központ volt. Ebben a faluban az egyik vaníliatermesztő földműves használta ezt a szót egy másik falu jellemzésére. Azt mondta, az ő faluja tisztán totonák, de a szomszédos falu mesztic, mert ott már más falvakból érkező földművesek is élnek. Kérdésünkre elmondta, hogy abban a faluban is csak totonákok élnek. Ő tehát, a mesztic szót egészen sajátos értelemben használta. Bár ugyanúgy a keveredést jelölte vele, az ő olvasatában azonban már két vagy több falu lakosságának a keveredése is mesztic keveredésnek számított, holott az összes szóban forgó falu lakossága totonák volt.

NYELVVILÁG

68


Összefoglalásképpen az a következtetés vonható le, hogy Mexikóban a mesztic szó jelentése sokkal tágabb, mint gondoltuk: nem csak az indián és európai szülők házasságából született gyermekre utal. Mexikóban az mesztic, aki annak vallja magát, és a mesztic szó azt a társadalmi jelentést hordozza, amit a beszélő éppen gondol róla. Felhasznált irodalom Foster, Lynn V. (1999): Mexikó története. Pannonica Holding, Budapest. Magyar Értelmező Kéziszótár. (1972) Akadémiai Kiadó, Budapest. Szeljak György (2008): „Tisztelnünk kell egymást!” Nahua világkép és kulturális változások Pachiquitlában a 20. század végén. Doktori értekezés, Szeged: SZTE, Történelemtudományi Doktori Iskola, Modernkori Történeti Program http://doktori.bibl.u-szeged.hu/1238/1/SZELJAK_GY%C3%96RGY_PHD.pdf (Letöltés ideje: 2016.01.26.) Viczenik Dénes (1999): Mexikó. Panoráma Útikönyvek. Panoráma, Budapest. Wittman Tibor (1978): Latin-Amerika története. Gondolat, Budapest. http://www.cdi.gob.mx/index.php?option=com_content&view=article&id=1387Itemid=24 idézi https://es.wikipedia.org/wiki/Pueblos_ind%C3%ADgenas_de_M%C3%A9xico (Letöltés ideje: 2016.01.23.) http://dle.rae.es/ (Letöltés ideje: 2016.01.23.) https://es.wikipedia.org/wiki/Grupos_%C3%A9tnicos_de_M%C3%A9xico (Letöltés ideje: 2016.01.23.) https://es.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9xico (Letöltés ideje: 2016.01.25.) http://idegen-szavak-szotara.hu/mesztic-jelent%C3%A9se (Letöltés ideje: 2016.01.23.) http://info4.juridicas.unam.mx/ijure/tcfed/9.htm?s= (Letöltés ideje: 2016.01.30.) http://www.ordenjuridico.gob.mx/Constitucion/articulos/2.pdf (Letöltés ideje: 2016.01.25.) http://www3.inegi.org.mx/sistemas/temas/default.aspx?s=est&c=17484 (Legutolsó frissítés: 2015. 08. 26.) (Letöltve: 2016.01.24.)

NYELVVILÁG

IRODALOM

69

Indián népek, indián sorsok – az aché költészetben DR. KÉRI ANDRÁS KVIK Amerikát nem felfedezték, hanem kifosztották. Istenek voltunk, és rabszolgákká tettek. A nap gyermekei voltunk, és fémből készült érmékkel vigasztaltak minket. Költők voltunk, és koldus imákat mondattak velünk. Boldogok voltunk, és civilizáltak minket. Ki fogja feléleszteni isteneinket? A vad remény mindig legyen veled, kedves megszelidíthetetlen lélek! Az achék Az achék, azaz férfiak törzse négy csoportra oszlik. Az aché guayakík Kelet-Paraguayban, a Mbarakajú Kordillerákban, az aché gatúk DNy-Paraguayban a Santa Rosa del Aguaray hegyvidék övezetében, valamint az Acaray és az Yguazú folyók között élnek, az aché purak Ciudad del Este vidékén, míg legdélibb csoportjuk, az aché uak az argentin határhoz közel. 2000-ben e népcsoportba tartozók számát 960 főre becsülték, de a 2002-es népszámlálás során 1190 főt vettek nyilvántartásba, akik 6 közösségben éltek: Canindeyú megyében Chupa Pou, Arroyo Bandera, Kuetyvy, Alto Paranában Puerto Barra, Caazapa megyében Ypetymí, Caaguazú megyében Cerro Moroti. 1970 körül még voltak szabadon és elzártan élő törzsek. Nyelvük a tupi-guaraní nyelvcsaládba tartozik, és négy dialektust is beszélnek, mégis jelentősen különbözik a guaraní nyelvtől, mert – többek között – írásmódját sem követi. Az utóbbi évtizedeket idegen vallások képviselőinek társaságában élik. Ilyenek például a mennoniták, akik az 1920-as években érkeztek az országba Kanadából, az Egyesült Államokból, Oroszországból és Mexikóból. Ők ma 17 településen kb. 28 ezren lehetnek. A hadkötelezettség elől menekültek ide, mert vallásuk tiltja, hogy fegyvert fogjanak. 2008-ra az achék száma 1211 főre nőtt, s legnépesebb településük Chupa Pou volt 369 lakossal. 1973-ban az aché indiánok szinte teljes kiirtásáért a paraguayi kormányt tették felelőssé, mivel nem akadályozta meg a fehérek és a meszticek ellenük folytatott hadjáratait. Az 1940-es évek óta a fejvadászok módszeresen vadásztak rájuk, hogy eladják őket a földbirtokosoknak. Még az 1960-as években is a törzs férfijait és nőit a San Juan Nepomuceno-i és más települések rabszolgavásárain árusították. Lányaikat, asszonyaikat elrabolták, földjeiket elfoglalták, településeiket lerombolták. Az indiánok vándorló életmódot folytattak, menekültek a „civilizáció” elől, s egyre beljebb szorultak az őserdőbe. 1970-ig egy achét megölni nem számított bűntettnek az országban. Nemcsak földjeiket rabolták el, vallásuktól, szent helyeiktől is megfosztották őket. 1980 körül már a biztonságosnak tűnő erdei menedékük is megszűnt a terjedő erdőirtás, mezőgazdaság, például a szója termesztés miatt. Napjainkban az achék két fontos települése a Reserva Natural del Bosque Mbaracayú (Mbaracayú Erdő Természetvédelmi Terület) területén található Iruña és Arroyo Bandera. E védett övezetben, ősi lakhelyükön csak nekik szabad vadászni. Rendhagyó indián társadalom Az indiánok világában abban hívták fel magukra a figyelmet, hogy bőrük fehér, szemük gesztenyeés hamuszínű, s atipikus szokásaik vannak. A férfiak szakállt viselnek, és egyéb különleges ázsiai vonásaik is vannak, melyek más indiánokétól jelentősen eltérnek. Azt feltételezik, hogy ezeket a jegyeket távoli elődeikben – a vikingekben, japánokban vagy más ázsiaiakéban – kell keresni. Eredetükről több elmélet is kering, többek között ez is: 1. eredetileg guaraník, de saját kultúrát fejlesztettek ki; 2. másik – ismeretlen – etnikumhoz tartoznak, amely guaranizálódott.

NYELVVILÁG

70


Az achék között nem voltak törzsfőnökök, politikai vagy vallási vezetők, de sámánok sem. A gyógyítás az öregek és az állapotos asszonyok feladata volt. A többnejűséget ugyanúgy megtaláljuk közöttük, mint a többférjűséget. A nő választott férjet és a poliandria (többférjűség) intézménye működött. Sok nő el is vált és újra férjhez mehetett, de ha gyereke is született, az apával való közös gyerek összekötötte őket a gyermeknevelésben, segítésében. A férfiaknak is lehetett több feleségük, ez a poligínia, vagy a hétköznapokban jobban ismert poligámia. A kettő persze nem működhetett egy törzsön belül párhuzamosan. A monogámia csak stabil demográfiai helyzetben alakulhat ki, de ahogy látjuk, erre nem sok esélyük maradt a XX. század közepétől. Az üldöztetések során elsősorban a férfiak estek el, vagy kerültek fejvadászok kezébe, ezért fokozatosan a nők kerültek túlsúlyba, ami egyenes út a többnejűséghez. Ha valamilyen oknál fogva – pl. a természeti okok miatt kialakult élelmiszerhiány arra késztette a törzseket a túlélésért, hogy bevezessék a népességszabályozást, ami a megszületett leánygyermekek megölésével járt, vagy például a nők elrablásával és rabszolgákként való eladásával – nőhiány keletkezett, s jött a többférjűség. Mindkettő a törzs megerősödését, túlélését szolgálta, amíg a két nem aránya ki nem egyenlítődött. Mielőtt megszületett egy aché, a terhes asszony már nevet kapott gyermeke számára a törzs egyik vadászától, egy állat nevét, ami független a nemétől. Lehetett tapír, vaddisznó, jaguár, teknős, vagy bármi más is. A civilizáció hatásaként, a nevek között megjelent a ló és a tehén is. Beipurá, azaz „szép állat” lett a ló neve, míg achipurá, azaz „szép szemek” a szarvasmarháé. A névadó és a gyermek között nagy tiszteletnek örvendő örök kapcsolat jött létre. Volt még két fontos személy az életében: az, aki születésekor megfürdette, és az, aki felemelte a földről, ahova pottyant. A kisbabákat kromipiában, azaz bölcsőben szállították. Az achékat a szomszédos népek és a fehérek guayakíaknak, az „őserdő egereinek” nevezték el, mert nomád, vándorló életet éltek az állandó üldöztetések miatt. A beavatás során a fiúk ajkait átfúrták, hogy sikeres vadászok legyenek, elejthessék a majmokat, a koatit, a tapírt, a hangyászt, s olykor a jaguárt is. A perforáláshoz hegyes fa árt vagy majomcsontot használtak. Az így nyílt résbe mbetát tettek, ami bambusz vagy keményfa (alecrín, Holocalyx balansae) ék, esetleg állati csont lehetett. Ilyenkor az asszonyok sírtak, mert elvesztettek egy gyermeket, a férfiak pedig örültek, mert nyertek egy felnőttet. A lányoknál az első menstruációval kezdődött a beavatás. Amikor néhány nap elkülönítés után előjött, haját pálmalevelekből készült főkötővel ékesítették és testét kymatá lián levével mosták le, hogy a jaguár – aki szereti a fiatal nőket – ne közeledjen hozzá. Addig, amíg a megfelelő testfestést meg nem kapták, azaz még nem váltak férfivá vagy nővé, addig nem lehettek igazi felnőttek. A fiúk 7-8 évvel az ajkak átfúrása után lettek férfiak, míg a lányok rögtön nővé váltak a megtisztulás után. A sebekre szénport használtak, melyet gyantával és mézzel kevertek össze. Ez adta a testen lévő vágatok, rajzolatok kékes színét. A nők kosarat (daity) fontak, melyet viasszal tettek vízhatlanná. Guatamba- vagy cédrusfából állatfigurákat faragtak. A férfiak királynőpálmából (pindo pálma, Syagrus rohanzoffiana, guaraní neve ybá pitá) készült íjjal és nádból vagy keményfából készült kagylóhegyű nyíllal vadásztak. Ez utóbbi végére papagáj-, fácán- vagy hollótollat tettek. A vadászat során szerzett zsákmányt elosztották, fele a közösségé lett. Azt a vadászt, aki valamilyen oknál fogva többször is zsákmány nélkül tért vissza a törzséhez, már nem tekintették férfinak, sem szexuálisan, sem egyéb téren, így nem maradt más lehetősége, át kellett térnie a női munkára. Olykor még más férfiak szexuális igényeit is ki kellett elégítenie. Vándorlásaik során a nők nemcsak gyermekeiket cipelték, hanem fiatal koatikat is, mert ezek a „háziállataik” figyelmeztették őket, ha a közelben beerúk, azaz fehérek voltak, akiktől jobban féltek, mint a jaguártól. A mézpálmából kivonták legértékesebb részét, a pálmamézet. Naponta csapolták, s ily módon egy-egy pálmából akár 400 liter folyadékot is kinyerhettek, melyet főzéssel sűrítettek be. Édesítőszerként fogyasztották, de a fa nem élte túl e beavatkozást. Amikor még az erdőben

NYELVVILÁG

IRODALOM

71

éltek, a testfestés a mindennapjaik része volt. Azért is befestették magukat, hogy elijesszék az ygá vevéket, a repülő kenukat, melyek erdeik felett szálltak el. Az első achék a Föld mélyén éltek, de az első nagyszülők körmeikkel kaparták ki a földet, hogy a felszínre jöhessenek, pontosan úgy, ahogy az öves tatúk teszik. Ők találták meg Baiõ-t, a nappal és a fény birtokosát. Kezdetben nem volt sötétség, mert Baiõ, a sötét szellem, az éjszakát és a holdat egy agyagedénybe (kará) zárva tartotta, mígnem egy ifjú véletlenül el nem törte. (Más változat szerint egy aché addig ütögette az edényt, amíg el nem tört.) A baglyokat is – számos más állattal együtt -– bezárta oda. Ekkor történt meg először a földön, hogy a sötétség elterjedt és a hold felszállt az égre. A déli achéknál létezik egy nagy kray kará, a nap edénye, melyben – a hideg időszakban – menedékre lelnek az énekes madarak. A kará edények hatalma a készítésükben rejlik: kiégetésükkor senki sem nézhet rájuk, és ezen idő alatt tartózkodni kell a szexuális kapcsolattól is. Az edény állítólag bizonyos antropofág gyakorlathoz is kötődik, melyet még az 1960-as években is gyakoroltak. A krónikák azt sem felejtették el megemlíteni, – mint annyi más esetben –, hogy kannibálok voltak. Kezdetben csak achék éltek a földön és minden az övék volt. De egyszer az achék megöltek egy fiúgyermeket, megsütötték és a zsírját is megették. Nagyon ízletes volt, s ez vezetett az emberevés gyakorlatához. Valamivel később két fehér ember jött az őserdőbe, s ott is éjszakáztak. Az egyiket megölték, a másikat élve eltemették. Az achék is lefeküdtek aludni. De a fehér ember kiásta magát a föld alól, mint az öves tatú. Mire az achék felébredtek, eltűnt az erdő, helyén fehérek által megművelt földjeik húzódtak lovakkal és tehenekkel, házakkal és fegyveres őrökkel. Az achék mindent elvesztettek és elmenekültek. Századok óta menekülnek: kezdetben a misszionáriusok győzködték őket, hogy váljanak kereszténnyé, majd a földbirtokosok tették őket napszámosukká. Vallásuk, hitük a számos misszionárius csoport befolyásának hatására évtizedek alatt „gazdagodott”, pontosabban torzult, idegen elemekkel keveredett. Keveset tudunk róluk és azt is többnyire közvetítőkön keresztül. Történeteikből nehezen bogozhatók ki a saját múltjuk és a más törzsektől, hódítóktól átvett hatások. Minden indiánnak két nevet – mint két arcot – kellett használnia, a törzsit és a spanyolt, hogy közlekedni tudjon a saját tere, és az ebbe behatoló idegen tér között. Az aché versekben benne van az indián múlt és jelen, a két világ két – párhuzamos – idősíkja egymás mellett, szimbólumrendszerével, kettős jelentésével egy olyan időszakból, amely még e párhuzamos világ – népirtással, az indián népek erdeinek kiirtásával, az intoleráns misszionáriusok erőszakos térítésével – egymás melletti létezéséről szól. A ma és a tegnap együttélése, a fosztogatás és az evangelizáció vezetett a bennszülött népek dekulturációjához1. Ma Paraguayban április 19-e az Indiánok Hivatalos Napja. Verstöredékek az aché költészetből I.

Részletek egy 30 év körüli nő, Kanechirigi (keresztény neve Loreta Pereira) művéből, melyet még az 1970-es években is énekelt. A mi énekünk a pompás sörényes hangyászról (1) szól, (1) vagy óriás hangyász (Mirmecophaga azokról, akiket távol hagytunk magunktól, tridactyla) az anyák, a nők karba tett kezünkre (2) lehorgasztott fejjel. szimbóluma, reinkarnációja (lásd 5. versszak). A halott aché A mi énekünk reinkarnációja a fa, az erdő és a azokról szól, akik már sosem lesznek férfiak, virágok is. Ugyancsak a térségben él, öregek ők, de a fák lakója a kisebb dolmányos s az esővel nőnek, hangyász vagy tamandúa (Tamandus azokról, akiket távol hagytunk magunktól, tetradactyla), guaraní nevén kaguare. 1

A transzkulturáció szó a XX. század 40-es éveiben született Latin-Amerikában, melyet Észak-Amerikában az akulturáció (vagy dekulturáció) alternatívájaként használtak.

NYELVVILÁG


72

karba tett kezünkre lehorgasztott fejjel. Mi, achék kik voltunk, már soha többé nem járjuk az őserdő rengetegét.

(2) a karba tett kéz bezárkózást, önmagukba fordulást jelent, de így temették el halottaikat is, magzati pozícióban.

Lányainkat, akik szépséges virágok voltak, a fehérek szokták lelövöldözni őket. Lányainkat, akik tiszták és ártatlanok voltak, s az esővel nőnek, távol hagytuk magunktól őket, karba tett kezünkre lehorgasztott fejjel. Most, az anyákat, akik nagy sörényes hangyászok voltak, örökre távol hagytuk magunktól őket. Most, a mi Nagy Atyánk végtelen tisztasága, mint a Nap, úgy tűnt el hosszú gyékényeinkről (3).

(3) szimbolikus jelentése: földjeink

Most, lányaim már nagy fehér házakban laknak. Többé már sohasem üdvözöljük egymást a könnycseppek szépséges köszöntésével. Most, lányaink, csinos véreink, már a nagy urak házaiban vannak, s teljesen betörte őket a sok perlekedés. II.

Töredék Chachubutawachúgi költeményéből. Nevének jelentése: hosszú szakállú ember, akinek pecarí-lelke van.

Most, messzire megyek, hogy elrejtőzzek, testvéreim között, a testvéreim földjén. Mint mi, de nálunk jobbak, nagy bikaarcukkal (1) az elhunytak felemelkedve vigyázzák szigorúan tovább az achékat.

NYELVVILÁG

(1) a bika keménykötésű férfit testesít meg

IRODALOM III.

73

Töredék Airágitól. Nevének jelentése: ember, akinek vakmerő fiú lelke van. Keresztény neve: Leocadio Pereira.

A mi véreinket, testvéreinket, mintha nem is a mieink lennének, úgy hagytuk el őket. Fejszét hordunk, megélezzük, fehér ember munkáját végezzük. Mi, egymás után fehérekké válunk; mi, akik már nem műveljük chacráinkat (1), már nem is vagyunk, vadászok már nem vagyunk, mi napszámosok vagyunk.

A férfiak, akik szabadok voltak, erősek és egyszerűen csak achék, azaz emberek voltak.

(1) kecsua szó, jelentése föld, kisebb farm, gazdaság, falusi birtok

Az olyan barna test, mint az enyém nem válik egyszerre jámbor fehérré. Habár a chacrán fejszét hordok, s meg is élezem, már nem vagyok kemény férfi, alázatos vagyok. Ez az én méltatlankodó dalom: egy idegen dörgölődzik asszonyainkhoz, semmi hasonló sincs ahhoz, mit az aché nyíl édes nedvének öröme nekik okoz. Az idegen nem érinti meg, mint mi, őket, de az asszonyok sírása felbolygatja a mi ősi helyeinket. Miközben magukévá teszik őket, elődeink furkósbotjai beszélnek hozzájuk, úgy, ahogy korábban mi is csináltuk ezen asszonyokkal, akiket már nem birtokolnak az olyan igazi vadászok, mint amilyenek mi vagyunk… Én és az ajakfúróm, én ő vagyok, e szép hangos szárnycsapkodás, a fehér tollgerincű madár tolla a nyílvesszőn. Karcsú, halott asszony-testvéreink szoktak szárnyakat gyűjteni, gyékényeket igazi hazánk számára. De mivel már nem vadászunk madarakra, nagyon bosszúsak, nagyon haragosak.

NYELVVILÁG


74

Felejthetetlen és dicső szerszámú férfiak követik asszonyaik nyomát, én is megyek, mint liánkötél úgy vonz a bozótos közép felé. IV.

Az achék „civilizálódása” a törzs végét is jelentette. Az achék az erdő számtalan állatát lenyilazták. Az achék már nem nyilazzák le az erdő állatait. Az achék meghágták a sörényes hangyászt az erdőben. Az achék már nem hágják meg a sörényes hangyászt az erdőben. Az achék, igen, az achék már nem is achék. Jaj, jaj nekem!

V.

Verstöredék Kybwyrágitól. Nevének jelentése: ember, akinek madárlelke van. Én, amikor aché voltam, igazi vadász voltam ott, a mi országunkban.

Felhasznált irodalom A Naptestű Pa’i – Guaraní mítoszok és mesék, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979. Abya Yala, una visión indígena, Instituto Cubano del Libro, Ed. de Ciencias Sociales y Prensa Latina, La Habana, 2011. Escobar, Ticio (2012): La belleza de los otros – Arte indígena del Paraguay, Casa de las Américas, La Habana Kéri András (2006): A Kanári-szigetek őslakos népei, Természet Világa, 7. Meliá, Bartomeu (1978): Los últimos ache-guayaki, Mundo Indígena, Asunción, n. 4. Munduruku, Daniel (2000): Coisas de Índio, Callis, São Paulo Pí de San Martin, Andrés (1976): Los últimos aché-guayakí, Ronda Iberia, n. 14. Talavera, Jorge Luis (2007): La magia de nuestra tierra, Fundación en Alianza, Asunción, 2da edición

NYELVVILÁG

IRODALOM

75

Dalí, a regényíró DR. WIESENMAYER TEODÓRA KVIK Előhang Az egyszerre több művészeti ágban maradandót alkotó polihisztorokat, akik sok esetben még a természettudományokban is jelentős felfedezéseket tettek, általában a reneszánsz korával hozzuk kapcsolatba, habár már az ókorban is voltak olyan gondolkodók, akik egyszerre több területen értek el jelentős eredményeket. Az átfogó tudású ember eszményképe a reneszánsz korában teljesedett ki, és az utána következő korszakokban a tudományágak kialakulásával egyre inkább halványult. A XX. század alkotói között is számos olyan művészt ismerünk, akik egyszerre több területen is maradandót alkottak, de nevüket elsősorban egy művészeti ághoz kötjük, és az egyéb területeken elért eredményeiket többnyire fenntartásokkal fogadjuk – már ha egyáltalán hallottunk róla, hogy az adott művész más területen is munkálkodott. Sokan elcsodálkoznak azon, hogy Anthony Burgess, a Gépnarancs írója elsősorban zeneszerzőnek tartotta magát, és 33 regényén, 175 zeneművén túl verseket, színpadi műveket és tanulmányokat is írt. Boris Vian olvasói közül is viszonylag kevesen tudják, hogy az elismert íróvá, zeneszerzővé, dzsessztrombitássá és -énekessé avanzsált mérnök még a festészetben és a filmezésben is kipróbálta magát. Hasonló a helyzet Salvador Dalíval, akinek a nevét a vizuális művészetekhez, azon belül elsősorban a szürrealista festészethez társítjuk. Viszonylag kevesen ismerik a mester regényét, az Elrejtett arcokat, önéletrajzi írásait, balett librettóit vagy akár az elméleti írásait. Annak ellenére, hogy a zenei műfajok iránt nem érzett nagy vonzódást, Dalí egy opera komponálását is tervezte,1 amelyben „csupán” a librettó, a zene, a díszletek, a kosztümök megalkotását, valamint az opera megrendezését vállalta volna magára. Habár ez utóbbi alkotás nem született meg, a Dalí világát ismerő közönség biztos lehet benne, hogy az eredmény a művész lényét tükröző, „Dalís” alkotás lett volna, amelynek minden eleme egy egységben olvad össze, és amelyben elmosódnak a művészetek közötti határok. Jelen tanulmány Salvador Dalít regényíróként mutatja be. Habár Dalí már jóval a regénye előtt született önéletrajzi írásában (Salvador Dalí titkos élete) is megcsillogtatta írói vénáját, írásom kizárólag az Elrejtett arcok című regényét elemzi intermediális megközelítésben. Mielőtt az esszé jelentős részét alkotó elemzésre sor kerülne, fontosnak tartom néhány szóban bemutatni a tanulmány segítségére szolgáló tudományágat, az összetettebb, az egyszerre több művészeti ág jellemvonásait hordozó művek értelmezésére leginkább alkalmas intermedialitást. Az intermedialitás eredete és alkalmazása Már a XX. század közepétől jellemző az a szemlélet, hogy aki egyszerre több dologhoz is ért, az valójában nem hogy reneszánsz ember lenne, hanem, épp ellenkezőleg, valószínűleg semmihez sem ért igazán. A tudományok és a művészetek oly mértékben szakosodtak, hogy a tudósokra, kutatókra, művészekre inkább a függőleges irányú, a mélységre és a részletekre törekvő összpontosítás a jellemző. Az ilyen tudást a vízben mélyre süllyedő higanyhoz hasonlítják, ellentétben a nagy területen, ám csupán a víz felszínén szétterjedő olajjal.2

1 2

Regénye előszavában két évet ad magának ahhoz, hogy az ehhez szükséges zenei tudást elsajátítsa. Köszönettel tartozom Dr. Kajári Karolinának, aki egyik beszélgetésünk során említette ezt a metaforát.

NYELVVILÁG

76


Mindezek ellenére egyes alkotók már a XX. század elején kísérletezni kezdtek a művészetek ötvözésével, és ennek következtében néhány évtizede fejlődésnek indult a műelemzésnek egy olyan módszere, amely eszköztárával lehetővé teszi az effajta művek elemzését. Az intermedialitás azonban nem csupán a művészetek határait feszegető alkotások vizsgálatának köszönheti, hogy önálló tudományággá nőtte ki magát. Werner Wolf e fejlődés gyökereit a kultúránkban és a nézeteinkben történő gyors változásokban látja, ahol a hangsúly az olyan folyamatokon van, amelyek a diskurzusok pluralitását helyezik előtérbe ahelyett, hogy a dolgok alapvető tulajdonságait és ezek logocentrikus különbségeit vizsgálnák, ezáltal – a korábban központi tulajdonsággal szemben – a „Másra” helyezve a hangsúlyt (2). Az olyan művészeti alkotásokat, amelyek egyszerre két (vagy akár több) művészeti ágra jellemző tulajdonságokkal rendelkeznek, alapvetően két szempont szerint közelíthetjük meg. Ha például egy irodalmi mű vizuális művészetekre jellemző elemeket használ, vagy valamilyen zenei formára, netalán egy konkrét zeneműre épül,3 akkor elemzéséhez elsősorban a strukturális megközelítés ígérkezik célszerűnek. Azonban ha szemantikai síkon van egyezés vagy hasonlóság egy másik művészethez tartozó alkotással (pl. ekfrázis, azaz képleírás; programzene „tartalmának”4 leírása), akkor az előbbinél jóval bonyolultabb és bizonytalanabb jelentéstani elemzéshez kell folyamodnunk.5 Számos műben mindkét (strukturális és szemantikai) kapcsolat jelen van. Amikor egy adott műben más alkotás(ok) vagy egy másik művészeti ág sajátosságai bukkannak fel, azok tulajdonképpen Jacques Derrida elméletét igazolják, amely szerint az értelmezés középpontja máshova helyeződik vagy megszűnik, ezáltal lehetővé válik a jelentéselemek szabad játéka. Derrida számos területen értelmezhető elméletét az adott vizsgálatra alkalmazva arra jutunk, hogy egy alkotás intermediális megközelítése sokkal több interpretációt tesz lehetővé, mivel egyszerre két vagy több művészeti ág elemzéséhez szükséges megközelítés eszköztárát hasznosíthatjuk. Ennél konkrétabban fogalmazva: egy irodalmi (vagy bármilyen más6) mű értelmezése sokkal összetettebb azok számára, akik tudatában vannak az alkotás szerkezetében vagy a jelentésében elrejtett, más művészeti ágakhoz tartozó műveknek, azok jelentésének, valamint az azok szerkezetére jellemző tulajdonságoknak. Mindezt Dalí regényére vonatkoztatva megállapíthatjuk, hogy habár az a hagyományos prózára jellemző tulajdonságokkal rendelkezik, a sorok mögül mégis időről időre előbukkan a festő, akinek jelenléte még gazdagabbá teszi a regény értelmezési lehetőségeit. Az Elrejtett arcok kiadásának viharos története Dalí regénye először 1944-ben jelent meg New Yorkban. Ez a kiadás a festő francia nyelven írt kéziratának angol nyelvű fordítása volt. Már önmagában az a tény is figyelemre méltó, hogy a katalán művész nem az anyanyelvéhez fordult, amikor egy számára új területen tette próbára magát, de a regény további útját követve ennél csak meghökkentőbb tényekkel találjuk magunkat szembe. 1973-ban Franciaországban is megjelent a regény, ám addigra elveszett az eredeti kézirat, ezért a francia nyelvű kiadás tulajdonképpen a New York-i angol nyelvű változat francia fordítása. Dalí francia nyelvű kézirata 1982-ben, Gala halálakor került elő egy bútorraktárból, hogy 1988-ban végre megjelenhessen az első, az eredeti szöveg alapján készült francia kiadás. Ez utóbbira példa Anthony Burgess Napoleon Symphony című regénye, amelyet az író Ludwig van Beethoven „Eroica” szimfóniájának szerkezetére írt, szigorúan betartva a szimfónia tagolását, a szólamok vezetését, a szonáta-, valamint a rondóformát stb. 4 Itt elsősorban olyan zenei művek interpretációjára gondolok, mint Antonio Vivaldi A négy évszak című versenysorozata, vagy Ludwig van Beethoven 6. „Pastorale” szimfóniája. 5 A szemantikai egyezésre is találhatunk példát Burgess fent említett regényében, amelynek utolsó tételében – azaz fejezetében – Prométheusznak hasonló szerepe van, mint Beethoven szimfóniájában a Prométheusz-balettből kölcsönzött motívumoknak. 6 Például egy irodalmi témát feldolgozó festmény befogadása is összetettebb azok számára, akik ismerik a festményt ihlető művet. 3

NYELVVILÁG

IRODALOM

77

Magyarországon három kiadásban jelent meg a regény: kétszer a Szukits Kiadó, harmadszor pedig a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában. Az első két kiadás Szántai Zsolt fordítása, amelynek alapjául a regény angol nyelvű változata szolgált. A harmadik kiadás Szántai Zsolt fordításának részbeni felhasználásával készült, de ez az 1988-ban megjelent francia nyelvű kiadásra támaszkodott. Ez utóbbi újrafordítás Takács M. József munkája. Jelen tanulmány az eredeti Dalí kéziratra alapozott Cartaphilus-féle kiadás szövegét elemzi és idézi. A szürrealista festő ecsetvonásai a regényben: karakterek ábrázolása A Dalí festményeit ismerő olvasó minden bizonnyal szürrealista regényre számít a könyv elolvasása előtt. Azonban a festészet és általában a vizuális művészetek területén kísérletező szellemű alkotó szinte minden szempontból a hagyományos regényhez hasonlítható művel lepte meg rajongóit. Szerzői előszavában Dalí azt írja, hogy egy hosszú, unalmas, „valódi” regény megírásával szerette volna kifejezni ellenérzéseit kortársai sebességőrületével szemben, amelynek sajnálatos megnyilvánulása a „rövid, humoros ábrázolás” (6). Az előszóban Dalí azt is megemlíti, hogy regényét sokan Balzac vagy Huysmans írásaihoz hasonlították, ám a szerző mindenféle összehasonlítást határozottan elutasítva közli, hogy „[e]z egy abszolút Dalí-féle könyv” (7), amelyben felfedezhető különös életének és mítoszainak folyamatos jelenléte. Az Elrejtett arcok mégis sok szempontból (balzaci) realista regénynek tekinthető. A Grandsailles gróf és Solange de Cléda különös szerelmét bemutató történet hátterében felbukkannak a második világháború epizódjai és a háború kirobbanását megelőző események, valamint a társadalom jellegzetes alakjai, akiket Dalí igen kritikusan ábrázol. A többnyire a franciaországi vidéken, Párizsban, New Yorkban, Casablancában és Palm Springs közelében játszódó cselekmény lineárisan halad. A gróf és Solange történetét a mellékszereplők – többnyire tragikus – sorsa színezi, akik jelenléte különféleképpen befolyásolja a főhősök sorsának alakulását. De a realista köntösbe burkolt regénybe számos szürreális elem is vegyül, amelyek mögött kétségkívül ott rejlik Dalí rendkívüli személyisége és egyedi művészete. Szereplői közé Dalí esetenként önmagát is „belefesti a képbe”, ezzel kicsit megakasztva a történet folyamát, emlékeztetve olvasóit, hogy tulajdonképpen ő a regény megalkotója, s szereplőinek sorsa az ő döntésein múlik. Azonban nem ez a – később a posztmodern írók által gyakran bevetett – „fogás” teszi a regényt „Dalí-féle könyvvé”. Dalí szürrealista festői énje bukkan elő itt-ott a regényben, ahol a vizuális képek megakasztják a regény linearitását, és kiterjesztik annak térbeliségét. Az egyik legplasztikusabb leírás (vagy inkább ábrázolás) Grandsailles gróf arisztokrata vendégeinek a bemutatása. A gróf meghívottai körében ült a vacsoraasztalnál, és amíg azok hevesen vitatkoztak az aktuálpolitikai eseményeken, ő „mintha csak mély, hipnotikus álomban lenne, megbűvölve meredt barátainak az evőeszközök homorú-domború felületein visszatükröződő liliputi arcára és alakjára” (34-35). A képmások először felismerhetetlenek voltak a gróf számára, majd többszörös metamorfózis után újabb, az őseikre emlékeztető vonásaik bukkantak elő, „egyéniségük könyörtelen karikatúraként csillogott az éppen felszolgált desszertet tartalmazó tányérok szélén és alján” (35). A regénynek ez a jelenete tükrözi leginkább a Dalí-féle látásmódot. A valóság csupán a felszín, egy álarc, amely mögött Dalí meglátja az elrejtett arcokat, a valódi ént. A következő idézetben hangsúlyosan felfedezhető a festő ecsetvonása, a precíz, figuratív ábrázolásmód, amely egyszerre több jelentést is hordoz: Az egyik ilyen mágikus, a véletlen szeszélyének köszönhető képben Béatrice de Brantès Lelong-ruhát viselő testéből különös átváltozással kibontakozott Marie Antoinette fűzőktől megnyomorított alakja, amelyet hamarosan felváltott annak a sarokba szorított, rémült menyétnek az arca, amely mindig is ott lakozott a lefejezett királynő lelkében. Ehhez hasonlóan Angerville vicomte egyenes vonalú, angolszász előkelőségű

NYELVVILÁG


78

orra egyszeriben nagyapja gall körteorrává változott… De nem! Inkább egy mormota szőrrel és földdel borított pofájává… Mintha csak a Leonardo rajzolta híres szörnypofákat nézné, a szemlélődő sorra megvizsgálhatta minden egyes vendég ábrázatát, ahogy finom vonásaik szörnyűséges változásoknak estek áldozatul. A csillámló tárgyak görbe tükrében szétfolyó, megnyúló arcok örvénylettek. Az ajkak ormányokká, az állkapcsok bestiapofákká változtak; a koponyák összezsugorodtak, az orrok szétlapultak, és a nemesi társaság tagjai egytől egyig a családjuk címerpajzsán látható állatokhoz váltak hasonlatossá. Senki sem úszhatta meg az optika torzításának kegyetlen inkvizícióját, amely észrevehetetlen kínzóeszközeivel megragadta az arcok rejtett vagy legalábbis leplezni kívánt jellegzetességeit, letépte róluk a rájuk erőltetett arisztokratikus kifejezéseket, lecsupaszította őket egészen a legutolsó bevallhatatlan és vállalhatatlan grimaszig. Mint egy démoni villám eget hasító, valóságot feltáró kék fényénél, a tükörképekben láthatóvá vált a szent angyalarcokban villogó sakálfogsor, a filozófus higgadt ábrázatából pedig egy csimpánz buta szeme meredt tompán a világra. Mindegyik kép egy sejtés volt csupán, de többet mondott, mint amennyit egy látnok ki tud olvasni a kristálygömbjéből. A villák finoman meghajlított és cizellált nyelén tükröződő torzított képek egyike például rávilágított egy törvényes örökösnek hitt úriember bizonytalan származására. (35) A fenti idézet kiváló példa a művészetek átjárhatóságára, arra, hogy Dalínak a festményeiben megnyilvánuló paranoia-kritikai módszere, gondolattársítása, valamint a valóság és a képzelet váltakozása utat talált egy másik médiumban is. Az optikai illúziókra és a sokrétű ábrázolásra építő, a szubjektív látásmódot hangsúlyozó módszer dekonstruálja a személyiséget, a korábban egyértelműnek vélt dolgokat új jelentéssel ruházza fel. Dalí az emberi agy azon képességét használja ki, amellyel kapcsolatot teremthetünk egymással látszólag teljesen független dolgok között. Az értelmezés minden befogadó számára eltérő, azonban Dalí figuratív ábrázolásmódja kevesebb értelmezési lehetőséget nyújt, mint egy non-figuratív festő esetében. Dalí szürrealista festményei kidolgozottak, már-már fényképszerű precizitással tárják elénk az egzakt alakokat, amelyeket jobban szemügyre véve felfedezhetjük a művész tudatalattiját.7 És ami a legfontosabb: a művészét, nem a befogadóét. És ettől lesz „Dalís” a regény is. Legyen szó képzőművészetről vagy szépirodalomról, Dalí személyisége, tudata és tudatalattija erősen rányomja bélyegét az adott műre. És ahogy a festményeiben is néha megjelenik, úgy írja bele magát a regénybe Dalí – (hol egy írói „kiszólással”, hol egy róla szóló ódából8 való idézettel) – talán azért, hogy azok az olvasók is tudatában legyenek az alkotó jelenlétének, akik netalán nem vették észre a festő jellegzetes ecsetvonásainak nyomait a sorok között. Dalí esetében vitathatók Roland Barthes-nak „a szerző halálára” vonatkoztatott nézetei. Írását nem tudjuk a szerzőtől független szövegként értelmezni. Az olvasó képzeteit erősen irányítja Dalí, aki azt szeretné, hogy olvasói pontosan úgy lássák az eléjük tárt (valós és képzelt) képeket, ahogyan azt maga is látja. A szereplőket is olyan precízen írja le, hogy szinte semmi szabad teret nem hagy az olvasónak, hogy a történet alapján saját véleményt alkosson róluk. Dalí festői, fényképszerű precizitása tehát nem csupán a külső tulajdonságokra tér ki, hanem karakterüknek minden szegmensét, amit más írók sokszor csak sejtetnek, pontosan megfesti nekünk, nehogy „véletlenül” másképp vélekedjünk vagy ítélkezzünk, mint ő. Ahogy azt az Egy zseni naplója című önéletrajzi írásában olvashatjuk egy róla szóló könyv megírásával kapcsolatban: „Egyébként pedig bármi veszettül ragaszkodom is a végletekig hajtott, ellentmondást nem tűrő precizitáshoz, számomra semmi sem olyan kedves, kellemes, pihentető, sőt bájos, mint az a transzcendentális irónia, amit a Heisenberg-féle bizonytalansági elv feltételez.” 8 Federico García Lorca: Óda Salvador Dalíhoz. 7

NYELVVILÁG

IRODALOM

79

Dalí regényét olvasva felmerül az olvasói értelmezés spektruma. Amíg Wolfgang Iser az olvasót tekinti a szerző társírójának, mivel az író szándékán túl jelentéstöbblettel látja el a művet, azaz a képzelőerejét felhasználva fedi fel az írásmű meg nem fogalmazott részeit, Stanley Fish „értelmező közössége” némi határt szab a végtelen számú interpretációnak. Dalí olvasóinak közel sem jut akkora szerep, amekkorát Iser szánt nekik, hiszen a regényíró alig hagy nekik mozgásteret. Azonban Fish „értelmező közösségének” elmélete némi változtatással alkalmazható Dalí regényének értelmezéséhez, ha ennek hátterében nem a közös nyelv, hanem Dalí festői „nyelvezetének” közös ismerete áll. Tehát az Elrejtett arcok esetében külső forrásokban is felfedezhetők további jelentésrétegek, de ezek eredete nem az olvasókban, hanem Dalí képzőművészeti alkotásaiban rejlik. Annak ellenére, hogy Dalí a regényére önálló műként tekint, festményeire emlékeztető ábrázolásával akaratlanul is felidézi az olvasóban azt a képi világot, amely a mű értelmezését gazdagítja. A háború szürrealista ábrázolása A fent idézett karakterek metamorfózisa számos Dalí festményben visszatérő téma. A festmény központjában lévő figurákat jobban szemügyre véve a néző más alakokat, tárgyakat vagy állatfigurákat fedezhet fel (Rabszolgapiac Voltaire eltűnő mellszobrával; Szellemarc és gyümölcskehely a tengerparton; Mae West arca, amely szürrealista lakásnak is használható; Hattyúk elefántként tükröződve). Wolf elméletét alkalmazva, amely szerint az intermedialitás az intertextualitás kiterjesztése (1-2), elmondhatjuk, hogy a regényben Dalí tulajdonképpen önmagától idéz, csak éppen nem egy másik szövegből, hanem egy másfajta művészetből, amelynek témája a metamorfózis, hasonlóan a korábban idézett sorokhoz. A háború ábrázolása a karakterábrázolásnál már egy konkrétabb tematikát sejtet mind a regényben, mind Dalí festményeiben, azonban a sokrétűség, a metamorfózis, a tudatalattiban rejlő szabad asszociáció itt is hangsúlyosan jelen van. Az alábbi sorok a párizsiaknak a háborúval szembeni magatartását írja le. Az emberek előbb igyekeznek elzárkózni a valóságtól, majd a környezetükben történő konkrét események hatására e bebábozódott lények cselekvésre szánják el magukat, hogy a háború pusztításai következtében szörnyetegekké alakuljanak át. A regényből idézett alábbi sorokat olvasva Dalí festményeinek ismerői szinte akaratlanul is felidézik a háború szörnyűségeit érzékeltető festményeket. Mivel szembe kellett nézniük az elkerülhetetlen valóság poklával, a védelmet nyújtó anyaméh utáni regresszív vágytól hajtva mindannyian bezárkóztak az óvatosságuk hernyója által az amnézia megnyugtató nyálából szőtt mennyei selyemgubóba. Eldobták emlékeiket, s bebábozódtak az eljövendő szenvedés gubójába, ebbe az elkerülhetetlen veszteségek és nélkülözések nektárjával, no meg a hősiesség kovászával táplált, az értelmetlen áldozatok anyagtalan zászlajába burkolt, a mártíromság végtelenül érzékeny antennaival ellátott gubóba. E gyászos báb hamarosan lüktetni kezd, mert immár készen áll arra, hogy megrepessze börtöne selyemfalát, és a könyörtelen metamorfózis eredményeképpen új alakot öltsön, mégpedig éppen abban az órában, amelyet majd az első ágyúlövések eldördülése fog jelezni. Akkor aztán előbukkannak azok a névtelen teremtmények, melyeknek agyát rohamsisak szorítja össze, halántékukon fütyülő légáramlatok süvítenek át, meztelen, láztól sárga testüket mély, nyüzsgő férgekkel teli sebek borítják, melyekből kibuggyan az egész lényüket megtöltő ragacsos méreg; s e méreg végigfolyik az üszkösödő sebektől és az álcázás leprájától tigriscsíkos-leopárdpettyes bőrükön, az elektromos köldökzsinórok, a kitépett belek és a kizsigerelt, lángoló tankok izzó acélpáncélján feketére sült húscafatok borzalmas elegyével teli, felpuffadt hasukon.

NYELVVILÁG


80 Íme, az ember!

Ólomhátak, lángoló nemi szervek, félelemcsillámok, vértelevíziók mesterséges szívei, elrejtett arcok és szárnyak – mindig csak szárnyak, lényünk Északja és Délje! (150) A Salvador Dalí titkos életében Dalí apolitikusnak, a történelem ellenségének nevezte magát, azonban megfestette A polgárháború előérzete című festményét, amelyet így ír le könyvében: „egy nagy emberi testet ábrázoltam rengeteg karral és lábbal, melyek kölcsönösen, ádáz gyűlölettel fojtogatják egymást” (338). Véleménye szerint a forradalom csak arra jó, hogy „görcsös rángásai” visszatereljék az embereket „egy hagyomány elveszett elemeihez” (340). Descharnes & Néret szerint Dalí úgy vizsgálta a háború hatásait, mint a rovartan kutatói a hangyákat és a szöcskéket: ami Picasso számára politikai valóság volt, az Dalí számára természetrajz (115). Azonban nem csupán a háború borzalmait tükröző festményeken (A háború arca, Spanyolország) jelennek meg ezek a motívumok: az ízeltlábúak, a hangyák, a hüllők, a lepkék, a halálfej, a húscafatok, a nagymacskák stb. más témájú alkotásokon is jelen vannak (A vágy lakhelyei, Az alkony atavizmusa, Geológiai fejlődés, Lágy önarckép sültszalonnával). Az Elrejtett arcokban Dalí – a regény cselekményét megszakítva – ekképp magyarázza művészi kifejezésmódját: Úgy érzem, ez a legalkalmasabb időpont arra, hogy előhozakodjak egy Dalíaforizmával: „A zsenik ideáit legjobban a legközönségesebb képekkel lehet kifejezni”. Ezért lehet a banalitástól való legkisebb félelem nélkül kijelenteni, hogy az eljövendő világégés során a harcokban részt vevő embertömeg leginkább a marsbeli rovarhadseregre emlékeztetett, s hogy a háború óriási tüzét tápláló rettenetes csatákat – precizitásuk és elképesztő kegyetlenségük miatt – csak az ízeltlábúak vagy a sáskák birodalmában folyó küzdelmekhez lehet hasonlítani. E gondolatmenetet folytatva kijelenthetjük azt is, hogy e regény főhősei – akiknek kortársaikhoz hasonlóan szintén engedelmeskedniük kell a nagy metamorfózis törvényeinek – a magukra öltött új, csak a rovartanból kölcsönözött kifejezésekkel leírható tulajdonságaikkal és fegyvereikkel egyetemben a pusztulás, a Történelem egyetemes máglyája felé menetelnek, ám éppen ezáltal válnak eposzba illő hősökké. (150-151) A továbbiakban Dalí visszatér a regény szereplőinek ábrázolására: festményeihez hasonlóan itt is megjelenik az alkotó szubjektív látásmódja, az elméjében végbemenő metamorfózisuk, a valóság és a képzelet már korábban említett váltakozása. Hogy az olvasó is könnyen megérthesse ezt a furcsa párhuzamot, képzeljük el a következőket. Veronica és Baba nem más, mint egy – Trisztán és Izolda szerepében tetszelgő – egymást felfalni készülő imádkozó sáska pár; Solange de Cléda nagy, fehér szárnyú, higanyszínű Cledonia frustrata; Betka molylepke; Angerville aranyló szkarabeusz; Grandsailles szürke éjjeli pillangó, amelynek szőrös hátán egy halálfej díszeleg. (151) A fent említett szereplőkhöz társított képzetek, az ideák „közönséges” képekkel való kifejezése Dalí festészetének jellegzetes motívumai. Magát a regényt is végigkíséri a szereplőkben rejlő kettősség. Grandsailles gróf csak a regény végén győződik meg Solange ártatlanságáról, habár sokáig az ellenkezőjét feltételezte az őt imádó hölgyről, Girardin valódi arca, a háborúban betöltött szerepe sokáig rejtve marad, de a legmegdöbbentőbb metamorfózis mégis Grandsailles esetében következik be. Habár az arcát elrejtő maszkot Baba, a pilóta viseli, az igazi álarcot – az ifjú bőrébe bújva, önmagát Veronica előtt Babának kiadva – mégis a gróf hordja. Ezáltal a regény címének

NYELVVILÁG

IRODALOM

81

egyaránt konkrét és átvitt értelmű jelentése van. Baba maszk mögé rejtett arca és a gróf ezzel való visszaélése kulcsfontosságú a regény cselekményében, de az ennél mélyebb utalások a szereplők valódi, a fizikai tulajdonságok mögött megbújó énjére, valamint azok ábrázolása sokkal többet árul el a Dalí festészetében rejlő világáról. Utóhang A fent említett példákkal Dalí egységes művészi látásmódját igyekeztem szemléltetni. Az Elrejtett arcok valóban egy „Dalí-féle” regény, amelynek bizonyos sorai visszatükrözik festményei jellegzetes ábrázolásmódját és motívumait. Habár az utókor elsősorban festőként tartja számon, Dalí bebizonyította, hogy más művészetekben is tud maradandót alkotni. Visszatérve a bevezetés gondolataira, felmerül a kérdés: vajon kicsoda valójában Dalí? Sokoldalú művész? Netalán „reneszánsz ember”? Véleményem szerint nevezzük úgy, ahogyan – nem kis szerénységgel – ő is nevezte önmagát: zseninek. Felhasznált irodalom Barthes, Roland (1977): The Death of the Author: Music-Image-Text, Fontana Press, London Dalí, Salvador (2006): Egy zseni naplója, Cartaphilus Kiadó, Budapest Dalí, Salvador (2011): Elrejtett arcok, Cartaphilus Kiadó, Budapest Dalí, Salvador (2007): Salvador Dalí titkos élete, Cartaphilus Kiadó, Budapest Dalí, Salvador (1995): Gondolatok és adomák, Glória Kiadó, Budapest Dalí, Salvador (1986): Millet Angelusának tragikus mítosza, Corvina Kiadó, Budapest Derrida, Jacques (1978): Structure, sign and play in the discourse of the human sciences: Writing and Difference, London and New York, Routledge Descharnes, Robert & Gilles Néret (1994): Salvador Dalí. 1904-1989. Vince Kiadó, Budapest Fish, Stanley (1988): “Interpreting the Variorum”. Modern Criticism and Theory: A Reader. (Szerk.: David Lodge) Longman, London Iser, Wolfgang (1988): “The Reading Process: A Phenomenological Approach”. In: Modern Criticism and Theory: A Reader. (Szerk.: David Lodge) Longman, London Wolf, Werner (1999): The Musicalization of Fiction: A Study in the Theory and History of Intermediality. Rodopi, Amsterdam and Atlanta

NYELVVILÁG


82

Ki, ha nem a magyarok? Avagy Márai A gyertyák csonkig égnek két spanyol fordítása DR. SZIJJ MÁRIA KVIK A doktori tanulmányaim során a magyarok szerepét kutattam a magyar irodalom spanyol fordításában. Több magyar anyanyelvű fordító vett és vesz részt ebben a tevékenységben, vagyis anyanyelvről fordítanak, ami nem feltétlenül tekinthető a legortodoxabb gyakorlatnak. Mindenesetre Magyarországon – sajátos műfordítási hagyományaink miatt – kicsit meglepődnénk, ha egy örökérvényű pastu irodalmi mű egy pastu fordító tolmácsolásában jelenne meg magyarul. De ha magyar irodalomról van szó, ki ha nem a magyarok fordítanának idegen nyelvre? Hány külföldi mélyül el annyira a magyar nyelv rejtelmeiben, hogy sikeresen birkózhatna meg egy ilyen összetett feladattal? Persze azért van ilyen is, magyar kivándorlók leszármazottja, vagy olyan, aki valamilyen okból kapcsolatba került ezzel az egzotikus nyelvvel. De sok olyan magyar fordítót találunk, aki felnőtt korban került külföldre, és új hazája nyelvére fordít magyar alkotásokat. Ismerik a magyar kultúrát és irodalmat, és erős motiváltságot éreznek arra, hogy másokkal is megismertessék. Ugyanez a helyzet áll fenn egyéb kis nyelvek és irodalmak esetében is, melyek máskülönben vagy a csendre, vagy a közvetítő nyelven keresztüli fordításra ítéltetnének. Vizsgálódásaim az anyanyelvről idegen nyelvre fordítástól indultak, és a kis nyelvek irodalmának fordításán, a magyar irodalom spanyol fordításának történetén keresztül (lásd Szijj 2016), két magyar fordító egy-egy spanyol fordításának elemzésébe torkoltak. Egy spanyol kutató írta egy cikkében (de la Cruz Trainor 2004: 57), hogy ki ha nem a magyarok fognak magyarról angolra, franciára fordítani. Ő az Európai Unió anyagaira gondolt. Én a szépirodalomra. A következőkben a kutatás néhány eredményéről számolok be. Az angol és spanyol terminológiát követve, inverz fordításnak nevezem az anyanyelvről idegen nyelvre fordítást. 1. A fordítás iránya A fordítás iránya egy keveset kutatott terület. Egyes kutatók nem is foglalkoznak a kérdéssel. Van, aki azt tartja természetesnek, hogy a fordítás kétirányú, mások viszont azt, hogy a fordítás csak idegen nyelvről anyanyelvre születhet, és nem tartja megengedhetőnek az idegen nyelvre fordítás. Az angolszász világ elutasítja az inverz fordítást, de a legtöbb nyelv nem létezhet nélküle. Magyarországon is csak az kap fordítói képesítést, aki mindkét irányban bizonyítja felkészültségét. Az inverz fordítás léte egyszerű kereslet-kínálati kérdés: nincs annyi – például – angol anyanyelvű fordító, aki baszkból, bantuból vagy akár magyarból tudna fordítani angolra. Azok között, akik elutasítják az inverz fordítást Ladmiral és Newmark nevét szokták említeni. Ladmiral egyenesen úgy véli, hogy „Le thème n’existe pas”, azaz, idegen nyelvre fordítás nem létezik (Ladmiral 1979: 50). Newmark pedig azt állítja, hogy bármilyen régen él valaki idegen nyelvterületen, mindig is furcsa szókapcsolatokat fog használni (Newmark 1981: 180). Mások elfogadóbbak, akár kiemelik bizonyos előnyeit: a szöveget valószínűleg kevésbé érti félre az, aki anyanyelvről fordít. Gyakran azért ítélik el az inverz fordítást, mert – ahogy egy spanyol szerző írja –, a munkát nem szakemberre bízzák, hanem egy recepciósra, aki „tud egy kicsit angolul” (Kelly 2003: 48).

NYELVVILÁG

IRODALOM

83

Egy fordításnál a forrásnyelvi szöveget nem látjuk, csak a célnyelvit. Ha az nyelvileg hibás vagy nevetséges (például „Önmegsemmisítő életmód egy javítóintézetben” [forrás: nyest.hu]), az szembeötlő. Ha a célnyelvi szöveg jól olvasható, általában nem tűnik fel, hogy nem pontos vagy akár hibás. És mivel nem látható, gyakran kevesebb figyelem irányul a forrásnyelvi szövegre. Valamilyen okból azt gondoljuk, hogy érteni könnyebb, mint írni. Kétségtelen, de annyira nem könnyű, mint elsőre gondolnánk. Egy szöveg, különösen egy irodalmi, beláthatatlan mélységeket rejthet – még az anyanyelvi olvasónak is. Ilyen esetben az anyanyelv, az anyanyelvi műveltség sajátos varázsa a szöveg megértésében lehet hasznos. Az, aki anyanyelvre fordít, jó ha egy forrásnyelven anyanyelvivel nézi végig a szöveget, ugyanúgy, ahogy ez fordítva is – magától értetődően – igaz. 2. Az anyanyelv és az anyanyelvi beszélő Hogy mi az anyanyelv, egyértelműnek tűnik, de közel sem az – sem a hétköznapi életben, sem a tudományban. Vegyük egy bevándorló család esetét, ahol a gyermek által először hallott és tanult nyelv a szüleié, de mivel új hazájában jár iskolában, ott szocializálódik, már sikeresebben kommunikál ezen a második nyelven, a kiejtése tökéletes, több témában rendelkezik megfelelő szókinccsel, és jobban érti ennek a nyelvnek a szépirodalmát. Bonyolult helyzeteket teremt az életben a többnyelvűség, a vegyes házasság, a migráció. Az, aki sok éve más országban él, nem biztos, hogy jól megtanulja annak nyelvét, de megesik, hogy az anyanyelvét egyre gyatrábban beszéli. Aki gyermekkor után került egy új országban, nem tudja az ottani gyermekdalokat, mondókákat, nem ismeri a periódusos rendszer pontos terminológiáját. Aki egy második nyelven látogatta az oktatás és élet iskoláját, már bizonyos helyzetekben kevésbé jól teljesít első nyelvén. A nemzetközi szervezetek nem is az anyanyelv, hanem a főnyelv kifejezést használják a munkaerőtoborzáskor. Egy idegen nyelvet nehéz megtanulni, de nem lehetetlen. Hogy egyesek mire képesek, jól mutatják azok, akik akár irodalmi magasságokig emelkedtek. Kristóf Ágota felnőtt korban került el Magyarországról, de francia nyelven lett szépíró. Sok más példát is idézhetünk; a legtöbben a lengyel születésű Joseph Konradot említik, aki a harmadik nyelvén, angolul lett világhírű – erős francia akcentussal. Az anyanyelv és az anyanyelvi beszélő köznyelvben gyakran használt fogalmait Davies szerint nehéz objektíven meghatározni, „mivel egyszerre mítosz és valóság” (Davies 2004: 431). Az „anyanyelv” egyszerre jelenti egy nyelv elsajátításának módját – egyfajta születéssel járó előjogot –, valamint egy nyelvi kompetenciát. Ezt tekinthetjük a nyelvi kompetencia legmagasabb szintjének, és mint olyan, bizonyos privilégiumokat jelent, például a munka világában. Medgyes Péter az anyanyelvi beszélő kérdésével kapcsolatban, a nyelvtanulást egy folyamatként látja, amelynek végén a tanuló egy üvegfalba ütközik, amelyen túl már az anyanyelvi beszélő misztikus birodalma húzódik (Medgyes 1992: 342), ahova csak születni lehet. Érdemes a sokat emlegetett és idealizált anyanyelvi beszélő mellett az „anyanyelvi íróról” is szólni. Attól, hogy valaki anyanyelvi beszélő, nem biztos, hogy megfelelően művelt és kreatív ahhoz, hogy írjon vagy fordítson. Végül is az analfabéta is az anyanyelvi beszélők táborát erősíti. Egy fordítás megrendelésekor tehát érdemes körültekintőnek lenni. Irodalmi művek is kerültek már olyan anyanyelvi beszélők kezébe, akik vagy nem értették a szöveget vagy nem tudták kellőképpen kifejezni magukat anyanyelvükön, vagy – a legrosszabb esetben – akár a kettő egyszerre. Azok, akik anyanyelvről fordítanak irodalmat, általában egy célnyelven anyanyelvi segítségével dolgoznak, de mindenképpen maguk mellett tudnak egy kiadót. Gyakoriak a fordító párosok is, ahol mind a két nyelvet anyanyelvi szinten képviseli valaki.

NYELVVILÁG


84 3. A kutatás iránya

Kevés szakirodalom létezik az inverz műfordításról. Úttörő szerepet játszott a szlovén Nike K. Pokorn, aki 2005-ben publikált művében szlovén és angol anyanyelvű fordítók angol irodalmi fordításait vizsgálta. Munkája első részében fordításokat hasonlított össze, a másodikban pedig angol anyanyelvi olvasók véleményét összegezte. Arra a következtetésre jut, hogy a fordítás iránya egymagában nem határozza meg a fordítás minőségét. A szlovén anyanyelvű fordítók nem feltétlenül értették meg pontosan a forrásnyelvi szöveget, az angol anyanyelvűek pedig nem feltétlenül generáltak jó minőségű angol szöveget. A kutató arra jutott, hogy mindig a fordító egyéni képessége határozza meg a munkája színvonalát. Az anyanyelvi olvasók nem tudták biztosan megítélni, hogy melyik szöveget fordította szlovén vagy angol (esetleg más) anyanyelvű fordító. Általában a párban fordított szövegeket találták a legvonzóbbnak. Kutatásom során érdekes lett volna ezt a vonalat követni, és egyazon magyar szöveg különböző fordításait vizsgálva ellenőrizni, hogy hasonló eredmények születnek-e magyar–spanyol irányban. De, bár léteznek olyan művek, amelyeket többször is lefordítottak spanyolra, nem áll rendelkezésre olyan kutatási célnak megfelelő alkotás, amelyet spanyol és magyar anyanyelvű fordító, esetleg fordító páros is tolmácsolt volna. Így két magyar anyanyelvű fordító egy-egy alkotását vetettem össze. A kiválasztott mű Márai A gyertyák csonkig égnek című regénye, mely először Brachfeld F. Olivér (1908–1967), majd Xantus Judit (1952–2003) fordításában jelent meg spanyolul. A két fordítás szókincsének részletes összehasonlításán túl, megvizsgáltam a honosítás–idegenítés kérdését, és az újrafordítás kérdése is izgalmas iránynak kínálkozott. A kutatás egy leíró szemléletű, feltáró jellegű esettanulmány, amelyben kutatási kérdésekre kerestem választ. 4. A két fordító stílusa Brachfeld F. Olivér fordítása 1946-ban született A la luz de los candelabros (A gyertyatartók fényénél) címmel, Xantus Judité 1999-ben El último encuentro (Utolsó találkozás) címmel. Annak ellenére, hogy első benyomásom az volt, hogy nincs nagy különbség a két fordítás között, a tüzetesebb vizsgálat – Klaudy Kinga átváltási műveletei alapján (1999) – más eredményt mutatott. A fordításokat több oldalról is vizsgáltam, és végül egy elég egyértelmű kép rajzolódott ki a két fordító ars poetica-járól. Brachfeldet szűkíti a jelentéseket, és előszeretettel használ választékosabb főneveket és igéket, ahogy a következő jellemző példákban láthatjuk. Fénykép helyett a szűkebb jelentésű dagerrotípiá-t írja, a viselni helyett, az emelkedettebb calzar igét. (1a) …mint azok a nagyon régi fényképek… (Márai 14) (1b) …como aquellos antiguos daguerrotipos… (Márai, Brachfeld 43) (1c) …como en las fotografías antiguas… (Márai, Xantus 19) (2a) Fehér kesztyűt viseltek (Márai 26) (2b) Calzaban guantes blancos (Márai, Brachfeld 61) (2c) Llevaban también guantes blancos (Márai, Xantus 33) Xantus ezzel szemben szívesebben általánosít. A fillér-t fémpénz-nek, a forint-ot pénz-nek fordítja, a kuli-t, munkás-nak. (3a) …mert a két fillér az év végén öt forint, s azt elküldheti levélben nekem… (Márai 36) (3b) …pues dos céntimos diarios suman cinco florines a fin de año, y esos cinco florines, me los puede enviar a mí. (Márai, Brachfeld 76)

NYELVVILÁG

IRODALOM

85

(3c) …porque un par de monedas diarias significan todo un dinero al final del año, un dinero que me puede mandar a mí en un sobre… (Márai, Xantus 43) (4a) A mocsárban dolgoztam, kínai és maláj kulikkal. (Márai 68) (4b) Trabajaba en los pantanos, entre coolíes, chinos y malayos. (Márai, Brachfeld 121) (4c) Estaba trabajando en los cenagales, con obreros chinos y malayos. (Márai, Xantus 80) Érdekes módon, mindkét fordítóra egyformán jellemző az idéző igék magyar irodalomban jellemzően változatos használata. A magyar fordítók a stilisztikai tradíciók miatt az indoeurópai mondatok idéző mondatainak fordításakor is változatosabb igéket használnak, mint ami forrásnyelvi szövegben szerepel. A spanyol is a semleges decir ’mond’ alapigét használja leggyakrabban. Brachfeld és Xantus, követve a magyar irodalmi hagyományokat, a spanyol fordításban is ezt a gyakorlatot folytatja. Persze mindez nem lenne tetten érhető, ha Márai nem jelentene kivételt a magyar szépírók között az idéző igék használatában: alig használ mást a mond igén kívül. Ez rávilágít a forrásnyelven anyanyelvi fordító egy esetleges sajátosságára: nemcsak a célnyelvi normát követi munkája során, hanem a forrásnyelvit is. Brachfeld és Xantus, annak ellenére, hogy spanyolra fordítanak, magyar íróként gondolkodnak. Xantus gyakran egyszerűsít, kihagy bizonyos jelentéseket, feleslegesnek ítélt kulturális reáliákat. Mindez összhangban van Xantus általánosító fordítási stílusával, amivel az olvasónak könnyű, élvezetes olvasmányt kínál. Nagyobb szabadsággal bánik a szöveggel, mint Brachfeld. Közös a két fordításban, hogy az egész mű szövegét hiánytalanul tartalmazzák, a fordítók magyar anyanyelvűként pontosan értelmezik a szöveget. Mindketten szem előtt tartják a spanyol olvasó igényeit, más-más eszközökkel, de érthető és élvezhető szöveget alkotnak. Jó a spanyol nyelvtudásuk, ismerik a spanyol irodalmi szövegalkotás szabályait. Összefoglalásként, azt mondhatjuk, hogy más olvasót tartanak szem előtt. Brachfeld a múlt század közepének művelt európai olvasóját, aki otthon van Európában – a regény világában –, beszél idegen nyelveket, és nyitott a másságra. Megérti a szövegbe illesztett idegen szavakat (puszta, gulyás, coolíes, garçonnières, bas bleu), az idegen, főleg német nyelvű reáliákat (Wienerwald). Xantus az ezredforduló emberének fordít, aki az irodalomban a szórakozást, a kikapcsolódást keresi. Egyszerű, könnyed szöveget keres, nehezen emészthető referenciák és allúziók nélkül. Brachfeld nem próbál az olvasóban olyan benyomást kelteni, mintha eredeti szöveget olvasna, fordítói előszavában bemutatja az írót, gyakori utalásokat találunk nála a forrásnyelvre. Xantus szövege szinte eredetinek hat, nincs előszó, se lábjegyzetek. 5. Honosítás – idegenítés A két fordítás más korban, más fordítói és kiadói normák között született. Ez megfigyelhető a nevek használatában. Xantus a személynevek magyar alakját használja, Brachfeld csak a férfineveket írja magyarul, a női neveket spanyolra fordítja. De más különbség is megfigyelhető. Brachfeld hűen fordítja a reáliákat, a szövegében találunk magyar és német, valamint francia szavakat, használ osztrák intézmény- és helységneveket. Több direkt fordítást alkalmaz, igyekszik tükrözni a magyar nyelv képszerűségét. A szálkás betűk fordítása: helyes, mint a tüske/szálka. (5a) …még egyszer elolvasta a szálkás betűkkel rótt, egyenes és rövid sorokat. (Márai 7) (5b) …volvió a leer las líneas breves, rectas, y escritas con letras puntiagudas como espinas. (Márai, Brachfeld 31) (5c) …volvió a leer las frases cortas y rectas, escritas con letra fina… (Márai, Xantus 9)

NYELVVILÁG


86

Hivatkozik a magyar szövegre: nem hagy kétséget afelől, hogy az olvasó fordítást tart a kezében. Tehát Brachfeld számos eszközzel idegenít, egzotikumot visz a szövegbe. Egy kivételt azért említhetünk, ahol Brachfeld honosít, és a húsvéti barkát pálmaág-ként fordítja, ami a spanyol Virágvasárnap jellemző kelléke. (6a) A bejárat fölött feszület lógott, szentelt barkával. (Márai 27) (6b) Encima de la entrada, colgaba un crucifijo, con una palma sagrada. (Márai, Brachfeld 62) (6c) Encima de la puerta de entrada había un crucifijo con candelillas de sauce bendecidas. (Márai, Xantus 34) Xantusnál szinte csak a gulyás, a cigányzene és a gémeskút szerepel mint magyar reália, egyéb esetekben kihagy, körülír, általánosít. Adaptál, amikor a magyar bábszínházfigurák helyett spanyol mesealakokat ír. (7a) …mint a titkos áram, mely (…) mozgatja a kis színpadon az alakokat, Vitéz Jánost és a Halált. (Márai 10) (7b) …cual la secreta corriente que mueve a las figuras de Vitéz János y de la Muerte, en el diminuto escenario (Márai, Brachfeld 37) (7c) …como los hilos invisibles que mueven los muñecos del titiritero ambulante, como los hilos que mueven a Juanito y el Ogro. (Márai, Xantus 14) 6. Az újrafordítás kérdése David Paradela López, az Universitat Autònoma de Barcelona tanára, négy okot nevez meg, amivel indokolni szokták a gyakorlatot: a személyes indíttatás – vagy, ahogy fogalmaz, „szeszély”, általában versek esetében –, jogdíjproblémák, közvetítő nyelven keresztül készült, valamint régi fordítások esetében. További okként említi a Franco-rezsim (1939–1975) alatt gyakorolt cenzúrát is, amely komoly változtatásokat végzett a szövegeken. Paradela López a fordítások öregedését nem tartja elegendő indoknak. Miért öregedne jobban egy fordítás, mint a vele többnyire egykorú eredeti szöveg? Saját tapasztalata alapján azt állítja, Curzio Malaparte könyvét nem azért kellett újrafordítania, mert a szöveg dohos és nehezen érthető lett volna, hanem mert a negyvenes-ötvenes évek fordítói igen gyenge olasz nyelvtudással rendelkeztek és mert a Franco-diktatúra cenzúrája által megnyirbált szöveg helyenként érthetetlen volt (Paradela 2012). A kiadó és fordító Juan Manuel Ortiz Gozalo szerint az újrafordítás az irodalom életerejét bizonyítja. Az újrafordítás okai között említi a hűség fogalmának változását, az átalakuló olvasói szokásokat – a fogyasztók egyre egyszerűbb szövegeket keresnek –, az elavult nyelvezetet, a spanyol olvasó számára nehezen érthető latin-amerikai dialektusokat, a kisebb nyelvek jobb ismeretét, és a manapság már elfogadhatatlan közvetítő nyelven keresztül született fordításokat, valamint a cenzúra által manipulált szövegeket. Kifejti, hogy a kiadókon óriási a nyomás, hogy állandó újdonságokkal jelenjenek meg a piacon, amitől sok alkotás elsikkad, és nem kapja meg a méltó figyelmet. Erre bizonyos kiadók úgy reagálnak, hogy újra kiadják a méltatlanul elfelejtett műveket. Azt állítja, amennyire lehet, próbálják elkerülni az újrafordítást, inkább magával a fordítóval vagy egy szerkesztővel javíttatják ki az esetleges hibákat. Sikerként említi Márai újrafelfedezését (Ortiz 2004). A Márai művel kapcsolatban, A gyertyák csonkig égnek két fordítása között fél évszázad telt el. Változik a nyelv és a nyelven kívüli világ, az idő múlásával bizonyos szavak, fordulatok régiesen hatnak, bizonyos jeltárgyak pedig ismeretlenek a mai olvasó számára. Ennek a lexikának egy része

NYELVVILÁG

IRODALOM

87

– legalábbis egy ideig – különös patinát kölcsönözhet a szövegnek, más része viszont érthetetlen vagy félreérthető, nehezíti az olvasó dolgát. Brachfeldnél valóban találunk régies fordulatokat. Egy esetben például a ma már nem használt decíale (Márai, Brachfeld 70), azaz ige+névmás szórend szerepel (a mai szórend: névmás+ige), de régies szóhasználatra több példát is találtunk: a doquier ’bárhol’ (Márai, Brachfeld 85). A társadalom is sokat változott a két fordítás között, például a megszólítások leegyszerűsödtek, így a mai olvasónak régiesen hat a vuecencia (Márai, Brachfeld 30) megszólítás (kegyelmes úr, Márai 6). Másfelől patinás, de még jól érthető szavakat is tartalmaz a fordítás, amelyek illeszkednek a nosztalgikus szövegbe, régi idők hangulatát idézik fel az olvasóban. Az új fordítás lényegében véve az újabb kiadói normákat követi. Ahogy Vándor Judit is írja, a kiadók a befogadó érdekében honosító, gördülékeny szöveget várnak, hogy biztos legyen az eladás (Vándor 2010: 107). Ezt az elvárást teljesíti Xantus fordítása. Xantus a nevek használatában közelebb áll a forrásnyelvi szöveghez, mint Brachfeld, aki lefordította a nők nevét spanyolra, de Xantus általában véve honosít a sok általánosító fordítással, nem fárasztja az olvasót idegen kulturális elemekkel, néha tömörít Márai szövegén, máskor betold szavakat, akár egész mondatrészeket is, de mindig az olvasmányosságot tartja szem előtt. Érdemes megemlíteni, hogy egy másik kiadó viszont nem az újrafordítás mellett döntött (vö. Ortiz 2004), hanem felújította Brachfeld 1942-ben született Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül fordítását, amely 2007-ben jelent meg (lásd Szijj 2011). Az átdolgozott szöveg frissebb, de mégis megőrzi Brachfeld eredeti stílusának varázsát, bennfentes közelségét a Karinthy mű születésének korához. A kiadó a fordító előszavát is megtartotta és annak végén egy lábjegyzetet is szentel Brachfeld Olivérnek, amelyben beszámol életéről és színes munkásságáról (Brachfeld életéről lásd Szijj 2011 és 2016). 7. Záró gondolatok Brachfeld és Xantus azontúl, hogy kulcsszerepet játszottak a magyar irodalom spanyol fordításában, tevékenyen hozzájárultak a magyar irodalom megismertetéséhez két korszakban, annyira, hogy néhány magyar szerző felkerült az átlag spanyol olvasó polcára is (Szijj 2016). Más-más korban és világban éltek, más normának kellett megfelelniük, és más volt a fordítói stílusuk is, de mindkettőjüknek tisztelettel tartozunk. Kevés spanyol fordító dolgozik magyarból. A magyar anyanyelvű fordítók nélkül irodalmunk valószínűleg nem tett volna szert ekkora ismertségre spanyol nyelvterületen. Felhasznált irodalom De la Cruz Trainor, M. M. (2004): Traducción inversa: una realidad. Trans 8. szám. 53–60. Kelly, D. (2003): La traducción A-B en el mercado profesional. In: Kelly, D. et al. (szerk.) La direccionalidad en traducción e interpretación: perspectivas teóricas, profesionales y didácticas. Granada: Editorial Atrio. 43–64. Klaudy Kinga (1999): Bevezetés a fordítás gyakorlatába. Budapest: Scholastica. Ladmiral, J. P. (1979): Traduire: Théorèmes pour la Traduction. Paris: Payot. Medgyes Péter (1992): Native or non-native: who’s worth more? ELT Journal Vol. 46/2. 340–349. Newmark, P. (1981): Approaches to Translation. Oxford: Pergamon Press. Ortiz Gozalo, J. M. (2004): La retraducción de literatura contemporánea. Vasos Comunicantes n.º 29, ACEtt. http://enedelate.blogspot.hu/2009/10/traduccion-y-retraduccion.html

NYELVVILÁG

88


Paradela López, D. (2012): Retraducir. El Trujamán, revista diaria de traducción 2012.06.06. http://cvc.cervantes.es/trujaman/anteriores/marzo_12/06032012.htm Pokorn K., N. (2005): Challenging the Traditional Axioms, Translation into a non-mother tongue. Amsterdam, Philadelphia: John Benjamin Publishing Company. Szijj Mária (2011): Egy fordítás újjászületése. Fordítástudomány XIII évf. 1. szám. 78–96. Szijj Mária (2016): A magyar irodalom spanyol fordításának története. Nyelvvilág XVII. 96–101. Vándor J. (2010): Adaptáció és újrafordítás. Doktori disszertáció. Budapest: ELTE. Források Karinthy Frigyes (1942): Viaje en torno de mi cráneo. Argos, Barcelona, (magyarból fordította: Brachfeld F. Olivér). Karinthy Frigyes (2007): Viaje en torno de mi cráneo. Galaxia Gutenberg, Barcelona, (magyarból fordította: Brachfeld F. Olivér). Márai Sándor (2014): A gyertyák csonkig égnek. Helikon, Budapest. Márai Sándor (1946): A la luz de los candelabros. Destino, Barcelona, (magyarból fordította: Brachfeld F. Olivér). Márai Sándor (1999): El último encuentro. Salamandra, Barcelona, (magyarból fordította: Xantus Judit).

NYELVVILÁG

OLVASÓLÁMPA

89

Versek Közép-Amerikából Rosa Chávez (1980 – San Andrés Itzapa, Chimaltenango, Guatemala) Egy hónapja Egy hónapja hogy a fővárosba jöttem elhagyott minket az apám és az éhség fájt otthon most egy háznál dolgozom (cselédként mondja az asszonyom) bár nem értem mi is ez pontosan cselédruhába öltöztettek sokat sírtam, sírtam csak sírtam ezen a napon szégyelltem felvenni és a lábamat mutogatni azt mondja az asszonyom, hogy falumban shucok1 vagyunk mindannyian ezért naponta fürdöm s levágták hosszú hajam a tetűk miatt, mondja nem beszélek jól castillául2 s az emberek rajtam nevetnek szívemet szomorúság tölti be tegnap elmentem unokanővéremet meglátogatni de a sofőr nem akart megállni és amikor éppen leszálltam gyorsan gázt adott siess már buta indián – mondta nekem én meg elestem és a térdemet felsértettem az emberek meg csak nevettek szívemet szomorúság tölti be azt mondja az unokanővérem hogy majd megszokom hogy vasárnap elmegyünk a központi parkba hogy vannak ott szórakozóhelyek ahol táncolni lehet olyan zenekarokra melyek a falumból a vásárra jönnek a parányi szobámban vagyok s számolom a pénzt, amit nekem fizettek levonták a szappant és a két poharat, amit eltörtem azt mondja az asszonyom, hogy ostoba vagyok nem értem miért bánnak így velem ember tán én nem vagyok? Rosa Chávez (María Ixmukane) – apai ágon maja k’iché, anyai ágon maja kaqchiquel – Casa solitaria című kötetéből (Oscar de León Palacios, La Ermita, Guatemala, 2005). 1 2

koszosak spanyolul

NYELVVILÁG


90

Alberto Gómez Pérez (1966 – Santa Catarina Las Palmas, Huitiupán, Chiapas, Mexikó) A várakozás TEGNAP ESTE, mikor épp hogy csak álom jött a szememre enyhe szellő simogatta meg arcomat, de te nem voltál velem. Az égboltot kutatva találtam valamit belőled, beszélni akartam veled és elmondani, hogy kebleid nélkül aludtam, hegyvidéki leheleted nélkül, s most sem voltál velem. Szinte már hajnalodik és az alkóv nyitott szemekkel várakozik, de most sem jöttél értem; bizonyára alszol a puha felhőkön az egekben.3 Egy kimerült szaglószerv keresi a vörös rózsa illatát. Még nem vagy itt, reménykedem.

Isten veled élet I. A HALÁL UTÁN MÁR NINCSEN HALÁL, s nem büszkélkednek olyannal, mit meg sem értenek, míg el nem jön a pillanat. IV. A rózsák nap mint nap a Napra mosolyognak. A Hold, amely táplálja az életet megvilágítja a félelmet, miközben a szél által életre keltett újdonságokkal múlik az idő. VI. Az istennő törvényeitől eltérően, eszükbe jut meghosszabbítani az életet; a halál ellen harcolnak tisztán és jogosan.

3

A maják világában 13 égi szint van.

NYELVVILÁG

OLVASÓLÁMPA

91

VIII. Cédrusok, mahagónik és fenyők préseltek szögekkel, belső szövettel és virágokkal életre szóló szemfödél borítással tovább már nem virágoznak. Hazugság, hogy az életet csak különleges és haszontalan dolgokkal lehet élvezni. Valójában az élet egy örök szerelmes dal, istenek mosolya, mulandó ajándék.

Az égi segítség A TÁVOLSÁG A RÓZSÁK KARJAIBA MENEKÜL. Egy víztükör képe örökít meg s tesz illatossá permetével. Szerelmes szemekkel, a hegycsúcs számtalan apró reménnyel mosolyog. A lassú égi kar és a felhők teknős léptekkel csökkentik a távolságot.

Éj AZ ÉJ BELÉP A TESTBE, az álmokat máshová viszi, a szieszta előtti pillanatban visszavonhatatlan a bőrrel borított húst és csontokat megtekinti. Az órát szemléli mely az örökkévalóságot jelzi: mikor az élet visszatér napsugarakat bocsát ki. Alberto Gómez Pérez maja tsotsil költő kétnyelvű Muerte lenta/K’unk’un lajel (Lassú halál) című kötetéből (Secretaría de Pueblos y Culturas Indígenas, Centro Estatal de Lenguas, Arte y Literatura Indígenas, Tuxtla Gutiérrez, Chiapas, México, 2012.)

NYELVVILÁG


92

Andrés Pí de San Martin4 (Willemstad, Curaçao, 1953) Sorosok5 A tartalom a forma:

Latindián-Amerika *

A kevés lehet sok, de a több nem biztos, hogy jobb. * Hibáim közül a legnagyobb, más vagyok, mint a többi sok. * Ha főnök vagy, és beosztottad tudását értékelni képtelen, legalább tegyél úgy, mintha értenéd. * Ha sokat beszélsz, s másoknak teret keveset hagysz, csak saját magad érdekel, magad bűvöletében élsz, s mások véleményére kíváncsi aligha vagy(sz). * A kis nyelvek népei csak akkor válnak igazán befogadókká és fejlődésképessé, ha minél több nyelvet elsajátítanak. * A gondolat maga a költő. S a költő maga a fordító. * Mi antillaiak könnyen beszélünk, mindegy, hogy feketének, mulattnak vagy fehérnek születtünk, otthon mindannyian papiamentóul csevegünk, ez a mi nyelvünk. Az iskolában hollandul is tanulunk, 4 5

A magát atipikus költő-írónak tartó újságíró és világfi papiamento és spanyol nyelven adja közre műveit. Egy-kettő-akárhány soros művekre utal.

NYELVVILÁG

OLVASÓLÁMPA

93

a TV-ben latin-amerikai sorozatokat nézünk, a piacon venezuelai kereskedőkkel spanyolul alkuszunk, s a jobb munka reményében, mi szorgalmasabbak, angolul is tudunk. * Majd ha meghalok 2017-ben nem járnak már a csillagok az ég sötét felében s vissza sem tükröződnek a Karib-tenger kék vizében.

Élet – fő iskola A két Máriának emlékül (María de la O és Maria das Dores) Ártó bú lengi be az alulfizetett oktatók, orvosok, gondolkodók hadát, kik rohannak tüstént szerteszét, hogy megkeressék szellemi táplálékukhoz a kaját, kik rohannak tüstént szerteszét, hogy kergessék jövőjük?, gondtalan nyugdíjas koruk? képzetének illúzióját, kik rohannak tüstént szerteszét, hogy egyengessék családjuk, gyermekük jövőjét, saját maguk sorsát, kik rohannak tüstént szerteszét, hogy…ide tessék beírni saját hétköznapjaink valóságát. Szeretnéd, ha a család együtt maradna – mert se munka se megbecsülés, csak szigetről szigetre menekvés –, s ne húzna el mindenki északra, keletre vagy nyugatra? mert itthon pénz diktálta kleptodiktatúra vigyázza gondolataidat, hogy átvegye felette a hatalmat; jobb ha elmész, – mert ott még van jövő s remény –, s vigyázol magadra. Jobb ha elmész, ha rossz helyre születtél. A szellem szabadsága kiteljesülhet, ha van miért. S egy napon hazádban nem marad más, csak politikus és seggnyaló alattvaló és számtalan megtévesztett szerencsétlen, röpképtelen lakó, de nem marad már más,

NYELVVILÁG


94

kitől még lopni lehet pénzt, sorsot, életet, s egymást falja fel a megvetett politikus sereg. S bár eljön majd a Kánaán, de addigra kietlen pusztává válik boldogtalan hazám.

Kéri András fordításai

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

95

A macskakarom népe: az asháninkák DR. KÉRI ANDRÁS KVIK

„Szeretem azt a népet, amely mindig tárt karokkal fogad, s a legjavát ajánlja fel annak, amije csak van…, ahol nincsenek se szegények, se gazdagok, de mindenkinek van annyija, amennyi feltétlenül szükséges, törvények nélkül is becsületesek, nincsenek börtöneik, se öregotthonaik, se árvaházaik. Hisznek Istenben, de nem fanatikusak, Isten nevét feleslegesen szájukra nem veszik, hitszerűen élnek anélkül, hogy bibliájuk lenne. Tisztelik a magántulajdont, de megvetik a fukarságot, nincs rasszizmus, se társadalmi piramis, s nem kell lakat vagy zár az ajtókra és az ablakokra, melyek mindig tárva-nyitva vannak. Szeretem azt a népet, amely nem pénzsóvár, és ahol a szabadság szent és sérthetetlen.” Mariano Gagnon ferences rendi szerzetes, misszionárius (USA) Az asháninkák világa Peru keleti részét alkotó Amazónia, amely a dél-amerikai ország területének 62 %-ára terjed ki, 300400 ezer indián otthona. Közülük sokan még ma is szinte teljes ismeretlenségben élnek a világ számára. Köztük találjuk egész Amazónia legnépesebb törzsét, a kb. 75 ezer fős asháninka közösséget, amely ma már tizennégy szövetségbe tömörülve maga szervezi életét, s megpróbál élni helyi autonómiájuk adta jogaival és lehetőségeivel. 2004-ben az ő nyelvüket is – a spanyol, a kecsua és az ajmara mellett – Peru hivatalos nyelveként ismerték el a többi negyvenkét indián népcsoport (pl. matsiguenga, yíne yami, yánesha, shipibo, aguajú, aguaruna, wampis, bora, cocama, amuesha, witoto, chayahuita, cocamilla, piro, atsiri, caquinteo, amowaka) harmincegy nyelvével együtt, melyet az amazonasi régióban beszélnek. Az asháninkák többsége még ma sem beszél spanyolul. A XXI. század elején újra „felfedezzük” Amazóniát és népeit, hogy az utolsó órákban még megőrizhessük az itt élő törzsek kultúráját. Az asháninkák az Andok Keleti Kordilleráinak Amazonasra néző oldalán élnek, Közép-Kelet-Peru három földrajzi régiójában: a Selva Altán (tszf. 700 m), a Selva Baján (350 m) – ez a Perené, az Ene, a Tambo és az Apurimac folyók vidéke – és Gran Pajonal fennsíkján (1500 m). A forró, párás trópusi éghajlaton, ahol az átlaghőmérséklet 25 °C, a tengerszint feletti magasság változása nyújt némi felüdülést. A hőmérséklet 17–38 °C közötti szélsőértékek között mozog. Az asháninkák a nagy arawak nép- és nyelvcsalád nyugati ágát alkotják, s ők adják a preandoki népcsoport közel felét. Csak az utóbbi néhány évtizedben tűntek fel, no nem azért, mintha nem ott élnének, ahol mindig is hazájukat tudták, hanem mert mai nevük általános használata csak ekkor terjedt el. Mind a misszionáriusok, mind az antropológusok kampa néven hívták őket, ami egy félreértésen alapul. Ha két asháninka találkozik, üdvözlésképpen az első szó, amit kimondanak, az az aampá, s ebből lett a kampa. A határ túloldalán, Brazíliában élő csoportjukat mind a mai napig e néven illetik, pedig magukat mindig is asháninkáknak, azaz „embereknek” vagy „mindenki testvérének” nevezték. A nyelvi különbségek miatt, a törzsön belül, egy dialektust beszélő kisebbség neve ashéninka. Ők az Ucayali folyó felső szakaszának mellékfolyói (Pichis, Pachitea) és a Perené felső szakasza mentén, Gran Pajonal felvidékén és Brazíliában élnek. A szomszédos országban – ahol már a XVIII. században megjelentek az asháninkák – kevesebb, mint ezer fő törzsbeli él az Amônia, az Arara, a Breu és az Envira folyók mentén, Acre szövetségi állam területén. A pejoratív kampa elnevezést, amely a „vad, nemkívánatos, tanulatlan” tartalommal párosult, sohasem fogadták el, mivel csak halásznak, vadásznak és imoquít, egy rothadó pálmafa kérge alatt élő kukacfélét esznek. Ők viszont

NYELVVILÁG

96


az inka hódítók leszármazottait, az Andok lakóit, a kecsuákat serranóknak, hegylakóknak nevezik. Ők a colonók, a telepesek, akik egyre többen vannak az asháninkák földjén, s foglalják el földjeiket. Őserdőbe vesző történelem Az asháninkák őstörténetéről szinte semmit sem tudunk, pedig legalább kétezer éve mai hazájuk területén élnek. Az Amazonas vidékén nem alakultak ki olyan fejlett kultúrák, mint az Andokban, nem építettek városokat, piramisokat, nem ismerték a fémfeldolgozást, így alig maradt utánuk valami. Tudjuk, hogy kapcsolatban álltak az andoki népekkel, amit az itt talált használati eszközök is bizonyítanak. Valószínűleg a szövés és a hangszerkészítés is az ő hatásukra fejlődött ki. Róluk az első részletes híreink 1595-ből valók, de a fehér emberrel való kapcsolatukat a ferences rendi misszionáriusok 1635-ös érkezésétől számítjuk, amikor megalapították első missziójukat, Ocopa kolostorát. Nem alkottak egységes „országot”, mert szétszórtan éltek a folyók mentén. Kezdetben számtalan néven illették őket, pl. atis, chuncho, campitis, komparia, kuruparia, mert nem tudták, hogy azonos népcsoportba, törzsbe tartoznak. Általában öt család alkotott egy-egy közösséget, falut, amely egyetlen vezető irányítása alatt állt. Fontos kereskedelmi cikkük volt a só, melyet a Cerro de la Sal nevű hegyből termeltek ki, vagy sós vizekből nyertek. A ferences rendiek a mai La Merced falu mellett, az értékes sóbányák közelében hozták létre missziójukat, hogy így tartsák ellenőrzésük alatt a kereskedelmet és a törzseket. 1640-ben már hét missziójuk működött a térségben. A spanyol bányászok megjelenését azonban már az indiánok sem hagyhatták szó nélkül. Felkelést robbantottak ki és minden betolakodót elkergettek, létesítményeiket lerombolták. Azonban így sem tudták elkerülni az újabb és újabb missziók megjelenését a Perené folyó mentén. 1674-ben az asháninka törzsfőnök, Fernando Torete vezetésével lázadás tört ki, mert féltek, hogy a hittérítők beavatkoznak a sókereskedelembe. 1709-ben Francisco de San Joseph atya nevéhez fűződik az újabb evangelizációs kísérlet, melynek eredményeképpen 1739-re már 38 misszió bábáskodott 8500 indián felett. A szülők a gyerekeket sóért, szövetért „cserélték el”, s vitték be a missziókba. Sikeres térítőmunkájukon felbuzdulva, a ferencesek a század elején már Gran Pajonal felé is terjeszkedni kezdtek, de ezt néhány pusztító járvány késleltette. Az 1742-es Juan Santos Atahualpa vezette cuzcoi indián felkeléshez több nép is csatlakozott, hogy kivívja függetlenségét, és kiűzze területéről a spanyolokat. Ezek közé tartoztak az asháninkák, a shipibok és a conibok is. Bár a hegyvidéken a lázadást leverték, Amazóniában a siker váratlan volt. Közel egy évszázadon át elkerülték őket a misszionáriusok, a hódítók. Amazónia megszállása, az indiánok földjeinek kisajátítása a XIX. század végén kezdődött. 1893ban a kaucsukgyűjtő Carlos Fermín Fitzcarrald szervezte meg és robbantotta ki az újabb felkelést, ezúttal az angol érdekeltségű Peruvian Corporation ellen, amely az elsők között jelent meg a térségben. Ennek ellenére a multinacionális cég elérte, hogy 1898-ban ötszázezer hektár földet kapjon a Perené és az Ene folyók mentén, az asháninkák országában. Ezzel vette kezdetét a Selva Centralba, a Központi Őserdőbe való gyarmatosító behatolás, amely mind a mai napig tart. A kaucsuk boom idején a kaucsukbárók számos indiánt dolgoztattak félrabszolgaként az őserdőben, s elkezdődött a nőkkel és a gyermekekkel való kereskedelem is, amely az 1950-es évekig tartott. A foglyul ejtett gyerekeket, nőket és férfiakat rabszolgának adták el a telepeseknek. Sok gumiültetvényes azonban saját életével fizetett az indiánok földjére való behatolásáért. A betolakodók ellen csapdákkal is védekeztek. Mély gödröket ástak, melyekbe éles bambuszkarókat tettek. Ha valaki beleesett, a karók rögtön fel is nyársalták. A XIX. század végén az asháninkák Von Hassel, Eberhardt, Nordenskiöld szerint 10–15 ezren, Grubb és Fast szerint 30–40 ezren lehettek. 1919-ben megjelentek az első adventista misszionáriusok, majd 1950 körül az amerikai „Nyári Egyetem” ügynökei. A Felső-Ucayali mellett élő ültetvényeseknek a perui kormány 1943-ban engedélyezte, hogy asháninka zsoldosokat béreljenek fel, és velük törjék le legközelebbi rokonaik, a machiguengák ellenállását.

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

97

Az európaiak által vadnak és harciasnak beállított indiánok az évszázadok során 73 misszionáriust öltek meg, legalábbis a megbízhatónak egyáltalán nem nevezhető források szerint. Az asháninkák viszonylagos nyugalomban éltek a fákban, egzotikus növényekben gazdag vidéken a XX. század második feléig, amikor is a világ elkezdte elözönleni őket. Fegyverek árnyékában 1965-ben az országban tevékenykedő baloldali gerillák új frontot nyitottak Amazóniában, az asháninkák földjén. Az indiánok egy része abban a reményben szövetkezett velük, hogy így megszabadulhatnak a földjeikre benyomuló fehérektől és külföldiektől. A MIR (Movimiento de Izquierda Revolucionaria, Baloldali Forradalmi Mozgalom) Tupac Amaru egységében harcoltak Guillermo Lobatón vezetése alatt, akiben igazi megmentőt, felszabadítót láttak. Tőle várták, hogy megszabadítsa őket a kizsákmányolóiktól és a szegénységtől. Ez a messianizmus végigkíséri az asháninkák történetét, amely a XVII. századi lázongásokkal kezdődött. E vállalkozás azonban tragédiába fulladt a hatóságokkal, a katonasággal való összecsapások miatt. 1969-ben éppen az indiánok védelmében alapította meg misszióját Mariano Gagnon amerikai ferences rendi szerzetes az Ene és a Cutivireni folyók találkozásánál. Mivel az asháninkák településeiket a legközelebbi folyóról nevezik el, így a misszió neve is Cutivireni lett. A gerillák után, az 1970-es évtizedben, a perui kormány biztatására megérkeztek a hegyvidékről az első kecsua telepesek is – földművelők, fakitermelők –, hogy benépesítsék a termékeny amazonasi földeket. Az asháninkák nem nézték jó szemmel a földjeiket elfoglaló idegeneket, a serranókat, akiket piszkosnak tartottak. Míg ők naponta többször is fürödtek, az újonnan érkezettek, mivel a hideg hegyvidéki klímához szoktak, csak ritkán. Az elutasító viselkedés fő okát a múlt történelmi eseményeiben, az inka hódításokban kell keresni, akik őket is vazallusaikká tették. Az egyre nagyobb számban érkező telepesek becsapták az indiánokat, földjeiktől megfosztották őket. Kakaót, banánt és kokalevelet kezdtek termeszteni. 1978-ban Abimael Guzmán, a San Cristóbal de Huamanga Egyetem filozófia tanára előjött illegalitásából, s comandante Gonzalo néven a Fényes Ösvény (Sendero Luminoso) maoista szervezet vezetőjévé kiáltotta ki magát. A szinte áthatolhatatlan őserdőben az Ene folyó völgye jó búvóhelyükké vált. A kokaültetvények szaporodásával megjelentek a szerencsevadászok is, akik felvásárolták a termést, amiből kokaint készítettek, s kolumbiai drogkereskedőkkel üzleteltek. Az egyik legfontosabb feldolgozójukat az Ene folyó egyik szigetére, Las Malvinasra telepítették. Az indiánok és a drogkereskedők egy ideig együtt éltek a vidéken, de a maoisták megjelenésével nagyot változott a világ. Ez utóbbiak szövetséget kötöttek a drogkereskedőkkel: a kokainbárók a vidék fegyveres védelméért cserébe pénzzel támogatták a „forradalmárokat”. A maoisták főhadiszállásukat Osheroato (Ocherauto) barlangrendszerében alakították ki, a Quimpiri folyóhoz közel. Esetleges támadás esetén a Cutivireni folyón egérutat nyerhettek az Amazonas (és Brazília) felé. Központi székhelyük Potashi volt, ahol nyomdájukban készítették propagandaanyagaikat. Az igazi forradalom az 1980-as perui választások előtt kezdődött. A hozzájuk önként csatlakozni nem akaró asháninkákat terrorizálták, s egy részüket több mint egy évtizedre szinte „rabszolgásították”. Ha nem támogatták őket, egész falvakat irtottak ki, romboltak le, vagy lakóikat egyszerűen elkergették otthonaikból. A Fényes Ösvény az Ene folyó keleti partján, az asháninkák ősi lakhelyén és utolsó menedékén alapította meg településeit. Közülük többet erőszakkal letelepített indián családokkal népesítettek be. Az Ene folyó a drogkereskedők fő útvonalává, az indián települések fosztogatása pedig mindennapossá vált. A 80-as évekre a terrorista központok szinte egybeestek a drogközpontokkal. A békés lakosság elleni fegyveres támadások idevonzották a perui fegyveres erőket, a növekvő drogkereskedelem pedig az ellene harcot folytató sinchiket, akiket az amerikai zöldsapkások készítettek fel a helyszínen a gerilla- és drogellenes harcra. Elszaporodtak az illegális repülőterek. A felgyújtott falvak (Cachingari, Chichireni), a lerombolt missziók, a tömeges gyilkosságok jelezték a terrorizmus, valamint a drog- és fegyverkereskedelem egymásra találását, a háborús állapotokat. Kokainért cserébe fegyverek érkeztek. Útjukban csak a misszió és az asháninkák álltak. A perui állam ez utóbbiak megmentésére azt tervezte, hogy földjeiken Nemzeti

NYELVVILÁG

98


Parkot létesít, de ehhez a térséget meg kellett volna szabadítaniuk a nemkívánatos betolakodóktól. Az 1980-as évek végére már csak két asháninka település maradt érintetlen a terroristák támadásától, Cutivireni és Camantavishi. Azonban 1989-ben már a missziót is kifosztották és felgyújtották, s ezzel az asháninkák országa végleg elesett. Az indiánok ellenállása – íjjal, nyíllal és puskával – csak részsikereket hozott a sokkal jobban felfegyverzett terroristákkal szemben, de így is jelentős veszteségeket okoztak a maoistáknak. Úgy tűnt, hogy a Fényes Ösvény egységeit senki sem tudja megállítani. 1990-ben már a kecsuák lakta San Martin és az asháninka San Ramón de Pangoa települések kerültek sorra. Miután kifosztották őket, számos lakójukat is legyilkolták. A Cutivireniből éppen előlük elmenekült családok egy részét Tinkareni faluban meglepték, s tizennyolc gyermeket és nőt lefejeztek, illetve kivégeztek. A túlélők az erdőbe menekültek, a település pedig végleg elnéptelenedett. Ugyanerre a sorsra jutott Tzibokiroato falva is. A megmenekült lakosok végső elkeseredésükben ellentámadásba lendültek, és sok senderistát, azaz terroristát megöltek. Az asháninkák földjén eluralkodó terror számos családot arra kényszerített, hogy legközelebbi rokonaik, az Urubamba folyó völgyében élő machiguengák országában telepedjenek le, Kirigueti faluban, ahol a dominikánus misszió védelme alá kerültek. Mások a perui katonai bázis mellett keresték a biztonságot. Az exodus után is folytatódtak a terrorista akciók. Ezúttal Quimpiri falu több száz lakosát mészárolták le. A katonai beavatkozás késett, és ez több száz vagy ezer indián életébe került. A hadsereg a terroristák – és a drogkereskedők – ellen összehangolt támadást szervezett. Északról az ejtőernyős gerillavadászok, a sinchik, nyugatról – amerikai helikopterek segítségével – az amerikai zöldsapkások támogatta légierő, délről a tengerészet készülődött a végső támadáshoz. Mivel kelet felé a Cutivireni folyón, az asháninkák földjén vezetett a terroristák és a drogkereskedők menekülési útvonala, a haditengerészet segítségével az indiánok is felfegyverkeztek. 1991-ben végre katonai egységet telepítettek Cutivirenibe is, amely a környéken élő asháninkák menedéke lett. A Fényes Ösvény – és a drogkereskedők – mozgástere lényegesen leszűkült, de végleg nem sikerült felszámolni őket. 1996ig 25 ezer indiánt érintett közvetlenül a terrorizmus, melyből tízezer kénytelen volt elmenekülni a földjéről. 1999 júliusában elfogták a második számú maoista vezetőt is, Felicianot, aki Guzmánnal együtt életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Ezzel véget ért az asháninkák közel két évtizeden át tartó rettegése. Cutivireni lett ismét a legnépesebb asháninka központ. A misszió fontos szerepet töltött be az „indián holokauszt” utáni fellendülésben, a sebek gyógyításában, a lelkek ápolásában, az oktatás és az egészségügyi ellátás szervezésében. Azt tanították – meglehetősen forradalmi módon – az indiánoknak, hogy a kereszténység felé vezető út nem azt jelenti, hogy le kell mondaniuk kultúrájukról, mert Isten nem azt akarja, hogy megváltozzanak, hanem hogy továbbra is harmóniában éljenek a természettel, mert így közelebb lesznek teremtőjükhöz is. A terrorizmust mi, európaiak exportáltuk Amerikába. Az egyház hathatós támogatásával, Isten nevében irtottuk az őslakókat, hogy hozzájussunk kincseikhez. Pedro Córdoba dominikánus szerzetes és közössége szerkesztette a nyugati félteke első katekizmusát 1510-ben. Szellemiségét jól jelzi a következő idézet: „aki nem keresztelkedik meg és nem lesz keresztény,…az Isten ellensége.” Ez maga a terrorizmus, és semmi köze a meghirdetett evangelizációhoz. Az egyház negatív szerepét, népirtásban való részvételét még ma sem akarja mindenki történelmi tényként elfogadni. Valverde dominikánus szerzetes kezében a bibliával csapta be – Francisco Pizarro kedvéért – Atahualpa Inkát, aki hiába ajánlotta fel életéért a szobányi aranyat, Pizarro kivégeztette. Sok egyházi vezető mind a mai napig e koncepció XXI. századi modern, stilizált változatát vallja. Az amerikaiak otthon nem képesek megoldani a drogkereskedelem és -fogyasztás problémáját, ezért egy független országban, Peruban „működnek közre”, miközben ártatlan indiánok esnek áldozatul a földjükön folytatott háborúskodásnak. Az európaiak megjelenésétől kezdve a kokalevél mindig konfliktusforrás volt, melyet i.e. 2100-tól perui sírokban is fellelhetünk. Az inka számára a

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

99

kokalevél isteni eredetű volt, amit Manco Capac, a dinasztia alapítója hozott az égből. Az uralkodó a kokarágás jogát csak a papoknak, a harcosoknak, a tudósoknak (amauta) és a futároknak (chasqui) engedte át. Azt mondta, hogy az, aki kokalevél rágása közben hal meg, a paradicsomba jut. 1567ben a Limai Zsinat úgy vélte, hogy a koka rágása káros, és csak a babonás indiánok élnek vele. Francisco de Toledo, Peru ötödik alkirálya több mint hetven rendelkezést adott ki használatával kapcsolatban. A jezsuita Acosta atya írta, hogy „úgy vélem, a kokalevél rágása hasznos, erőt ad, és lelkesíti az indiánokat, mert hatását, amit látunk, nem lehet a képzeletnek betudni, mert egyetlen maroknyi kokával néhány napot is eltölthetnek anélkül, hogy húst ennének.” Volt időszak, amikor a bányában dolgozó indiánokat kokalevéllel fizették ki. Sőt még az egyház is e termékben fizetett adót. Az asháninka társadalom Igazi őserdei nép és társadalom, ahol a fiatalok igen korán kötnek házasságot. A lányok az első menstruáció megjelenése után, kb. 12 éves koruktól, a fiúk 15-18 évesen választanak párt maguknak. A feleség apósáék (airontsi) házába költözik, és meghatározott ideig, általában az első gyermek születéséig együtt dolgozik velük. Ekkor a szülői házhoz közel felépítik saját házukat és megkezdik önálló életüket. Esetenként előfordult, hogy egy férfinak két-három felesége is volt. Ez a poligínia ma már csak elvétve fordul elő. Régen az volt a gyakorlat, hogy az első menstruáció (opankotaka) megjelenésekor a szülők átadták lányukat az általuk kiválasztott jövendőbelijének. Úgy gondolták, hogy ezt azért kell megtenniük, mert ettől kezdve a lányok szexuális kapcsolatot keresnek, s nem érdekli őket, hogy a férfi nős-e, vagy egyedülálló. Azért választanak neki férjet, hogy elkerüljék a bonyodalmakat. Ha egy egyedülálló nő jukkát szolgál fel a férfinak, az azt jelenti, hogy házassági ajánlatot tesz neki, mivel a jukka az asháninkák számára fallikus szimbólum. Ma már a fiatalok többsége szabad akaratából választ párt magának. Ha a legény házasodni akar, felkeresi a lány apját, esetleg a testvérét, s engedélyt kér a ceremóniára. Vannak szülők, akik már kivárják, hogy lányuk befejezze az általános iskolát, de olyanok is, akik habozás nélkül beleegyeznek a frigybe. A feleség hamar teherbe esik, és gyereket szül, ezzel pedig abbahagyja a tanulást. Gyakori, hogy 25 éves korukra már 4-5 gyerekük van. A férj akarata határozza meg a gyerekek számát, mert a nők attól félnek, hogy ellenkező esetben uruk nem lesz boldog és elhagyja őket, más nőt keres. Egy indián asszony mondja Quempiri faluból, hogy „…amikor gyermekem születik, jól tart a férjem, szeret engem, de van olyan férfi is, aki – ha nem kap gyereket – más nő után néz”. Az átlag asháninka családban hat-nyolc gyermek is van. A sok gyerek vállalásának fő oka az a gyakorlatias cél, hogy legyen, aki segítsen a ház körül: „…minden nő gyereket akar, mert ha nincs, ki fog segíteni neki a munkában”. A lányok gyermekkorukban megtanulják a pamutfonást, a jukka tisztítást, segítenek anyjuknak a ház körüli munkákban, a hal és a hús füstölésében, a termények betakarításában, a vízhordásban és a tűzifagyűjtésben. A hátukon cipelt kis kosarakat szalaggal kötik a homlokukhoz. A fiúk apjuknak segítenek chacrajukon (földjükön). A vadászathoz nyilat készítenek, s együtt gyakorolják a horoggal és hálóval (tarrafa) való halászatot. Kicsi íjjal és nyíllal madarakat ejtenek. Mindannyian szívesen játsszák a tollaslabda indián változatát. Kukoricalevélből és madártollból készül a chutankarontzi nevű labda, melyet kézzel ütnek, hogy le ne essen. A házasságkötést megelőzi a beavatási szertartás (mairéntaka), amikor is a gyereklány nagylánnyá válik. Ekkor egytől három hónapig terjedő időszakra elkülönítik a családjától egy, az anyja vagy a nagyanyja által a házon belül felállított, kb. 1,5 m²-es kamrába (ovirentzi) zárva. „…először felépítik neki a kamrát, ahol egytől három hónapon át nappal fon, s ha vérzése csillapodik, jön egy kígyó, és fölfalja azt, ezért van, hogy el kell rejteni őt.” WC-re is csak úgy mehet ki, ha arcát és fejét eltakarja. Bezártsága csak akkor tart három hónapig, ha nem teljesíti az előírtakat. Ezen időszak alatt csak anyjával, vagy egy felnőtt nővel tarthat kapcsolatot, aki ételt visz neki és gyapotot, hogy fonni

NYELVVILÁG

100


tudjon. Sok fiatal lány számára a bezártság szomorúságot, fáradtságot és szenvedést okoz. Éppen ezért, ettől való félelmükben, néhányan nem merik bevallani, hogy megjött az első vérzésük. Az előírtak teljesítése után, bizonyos erőt adó növények felhasználásával forró fürdőt vesznek, majd a leány haját is levágják. Ezzel is jelzik, hogy a gyermekkorból az ifjúkorba lépett. Ettől kezdve segítenie kell anyjának a házimunkában. A ceremónia végül az asháninkák legfontosabb italának (masato) elkészítésével zárul, mellyel a lány megmutatja, hogy készen áll a házasságra, mivel tud már mindent, amit egy nőnek tudnia kell. (A masatot csak nők készíthetik jukkából és camotéből1.) Egy asszony Camantavishi faluból meséli, hogy „…ilyenkor forró füvekkel megfürdetik, hogy ereje legyen, és amikor előjön a kamrából, az asszonyok jukkát hoznak és masatot készítenek a meghívottak számára, ünnepséget szerveznek, hogy levágják a haját, mert a haja még gyerekhaj…” Úgy gondolják, hogy ha a gyerekhajtól nem szabadítják meg, az magától kihull. A lányt növényi főzettel meghányatják, hogy minden kijöjjön belőle, ami még gyerekként került belé, s hogy a teste tiszta legyen, hogy egy ifjú energiáit be tudja fogadni. A menstruáció (oshirinkaka) központi szerepet tölt be az asháninkák életében. Ez a tisztátalanságnak, az ártó szellemek vonzásának a szimbóluma. Úgy gondolják, hogy ez rossz vér, ezért löki ki magából a szervezet. Hitük szerint a folyó szelleme boa képében jelenik meg, és ha meglátja a vérző nőket, meg is termékenyítheti őket. Azért, hogy ezt elkerüljék, egész testüket huitoval festik be, s olyanok lesznek, mint egy boa, s így mennek a folyóra fürdeni. A szellemet megtévesztve már nem kell félniük tőle. Ezen időszak alatt a nők házaikban maradnak, és egész nap egy gyékényen (shitashis) ülve fonnak. Vérük is erre csöpög. Csak este mennek a folyóra fürödni, ruhájukat és gyékényüket kimosni. A korai szexuális kapcsolatok miatt sok lány marad terhes - és egyedül. Sok férfi csak azért nem ismeri el a gyerekét, mert nincs miből eltartania. A nők terhességük (tshomonte yetashiri) alatt is folytatják mindennapos tevékenységüket. Földet művelnek, jukkát, tűzifát, vizet hordanak. Az utolsó hónapokban azt figyelik, hogy a magzat milyen helyzetben van. A hasukat dörzsölik, hogy a magzat megfelelő pozícióba kerüljön, s hogy így könnyítsék meg a szülést. A terhes nők a legritkább esetben mennek el az orvosi vizsgálatra, még akkor is, ha a rendelő ott van a közelükben. „…nem megyünk a rendelőbe, mert szégyelljük magunkat, mert félünk attól, hogy megérintenek bennünket, s megijedhetünk, s az ijedtségtől meghalhatunk…” mondja egy asszony Yoyato faluból. De miért is mennek oly ritkán az egészségügyi állomásokra? Mert az orvosság drága, s nem tudják megfizetni; mert sok nő nem beszél spanyolul, a személyzet pedig nem érti az ő nyelvüket; mert az ott dolgozók általában hegyvidékről jött andokbeli férfiak, akikhez nincs bizalmuk (kulturális sorompó); mert nincsenek hozzászokva, hogy megvizsgálják, megérintsék őket. Az asháninka közösségek 70%-ában nincs egészségügyi állomás, és nincs egyetlen orvos sem, csak képzett ápolók. A terhesség alatt előforduló komplikációt természetfeletti okokkal magyarázzák, vagy azzal, hogy hálóval fogott halat ettek. Az asszonyok (tsinani) általában otthon szülnek az anyjuk, a testvérük, az anyósuk, esetleg valamelyik idősebb nő családtagjuk segítségével és felügyelete alatt. „…otthon szülnek; a férfiak nem lépnek be a házba, hanem a földjükre mennek dolgozni; néhányan egyedül szülnek, mert a füvekkel nem érzik a fájdalmat.” Guggolva szülnek, és a ház fa tartóoszlopába kapaszkodnak. A nők – ritkán a férjük – segítik e pozícióban tartaniuk magukat. A gyerek a gyékényre jön világra. Köldökzsinórját egy tűzön fertőtlenített nyíllal elvágják, és egy pamutszállal elkötik, majd a gyereket megfürdetik. Az asszonyok piri piri növényt és hamut tartalmazó főzetet használnak a szülés fájdalmainak csökkentéséhez, és hogy a gyerek könnyebben jöjjön a világra. A szülés után három-hét napot pihennek. Egyes asszonyok szerint ez ártalmas, ezért folytatniuk kellene mindennapos tevékenységeiket. Ha az asszony a földjükre megy dolgozni, a gyereket a rokonaira bízza. Ha az éhes lesz, más szoptatja meg. A gyakori betegségek miatt magas a gyerekhalandóság. Ezért is gyakori az amazonasi népeknél az anyánkénti 7,9 gyermek átlag. A nem kívánt terhességet számos módon elkerülhetik. Több olyan növényt is ismernek, melyek átmenetileg, vagy akár véglegesen megszabadítják őket a menstruációtól. (Ez ideig csak az a növény ismert, amellyel az előbbi hatást érhetik el.) A terhesség első két hónapjában még abortuszt is 1

batáta, édesburgonya (Ipomoea batatas)

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

101

előidézhetnek. Egy bizonyos főzetből egy-egy kupicával isznak, többször is. „...a menstruáció felfüggesztéséhez, és hogy soha többé ne legyünk terhesek, manijishibaquit, inkitecsat és barokit szedünk…” Ezen idő alatt diétázni kell, nem ehetnek húst, mert kioltja, semlegesíti a növények hatóanyagát. Az ivenki hatékony fogamzásgátló növény, melyet összezúzva, vízzel vesznek be. Létezik a válás intézménye is, pl. az egyik fél hűtlensége miatt, amiért régen szigorú büntetés is járt. Az asháninkák kunyhója egyetlen helyiségből áll, melyben a lakók egy nagy emponadon, egy rugalmas pálmakéregből készített ágyon alszanak. Állítólag régebben alváshoz fa nyaktámlát használtak. Fonott párnáikat a huimba nevű gyümölcs pihénél is könnyebb magjával tömték ki. A házuk mellé nyitott konyhát (tushpa) építenek. Edényeiket keményfából vagy teknőspáncélból készítik. Életkörülményeikre mi sem jellemzőbb, mint egy Camantavishi faluból való asszony vallomása: „…három gyerekkel boldog voltam, azután már nem, mert nem ettem sokat, nem jutott a lábasból…” A menopauza (opirijatake) kezdetével nemcsak az öregkor kezdődik el számukra, hanem a megkönnyebbülés időszaka is. Már nem kell több gyereket szülniük. Az asháninkák hosszú tunikát (cushma) viselnek. Ezt régen a kiriniroki vagy potoo fa kérgének rostjából készítették. Ma már szövőszékeiken vadgyapotból szövik. Középen egy V alakú nyakrészt alakítanak ki rajta. Végső mozzanatként kerül rá a hagyományos, hosszanti sötét csíkozás. A nők viselete csak annyiban tér el, hogy egy átlós szabással a szoptatást is megkönnyítik. A férfiak a mozgékonyabbak. Ők töltik be a közösségben a vezető szerepet. Ők vadásznak, halásznak, kereskednek, s szervezik a falu életét. Az egykori harcosok (ovayeri) ma békés földművesek. Nagy családban élnek, melyet a legidősebb férfi (apu) irányít. Minden család megőrzi önállóságát, de ez nem jelenti azt, hogy a közösségek között nincs szoros kapcsolat. A húst vagy a halat a vadász, illetve a halász felesége osztja szét a közösség tagjai között. Az asszonyok az őserdő gyógyítói. Tudásukat, titkos gyógyító és szépítő receptjeiket leányaiknak adják tovább. Tudják jól, hogy az erdők kincseivel miként kell bánni, ezért, mielőtt felhasználnák, engedélyt kérnek a növény anyaszellemétől. Munkájuk egyre nehezebb, mert az erdőirtás miatt egyre mélyebben kell behatolniuk Amazónia szívébe. Ha megpihennek, hogy egyenek, az abuelo (nagypapa) nevű fa alatt csak akkor kezdenek bele az evésbe, ha előtte az étel egy részét felajánlásként elhelyezték az idős fa gyökerei körül. Curandero, azaz gyógyító csak az lehet, aki képes hónapokig egyetlen növényen élni, mert az így testét-lelkét átjárja. Így persze képes lesz meghallani, amikor a növény „megszólal” és felfedi a jó tulajdonságait. Egy curandero meséli, hogy „a növények féltékenyek, s nem mutatkoznak meg, ha szexuális kapcsolatunk van. Jó tulajdonságaik pedig elszállnak, ha csirkét eszünk a tanulóidő alatt, és kicsúsznak a kezünk közül, ha halat eszünk. Ezen időszak évei alatt nagyon szigorú szabályok között élünk.” Gyógyító hitvilág Az asháninkák hite szerint a világot Avireri teremtette, s ő volt az, aki egy spanyol bárkát kővé változtatott a Tambo folyón. Matrózait veszélyes és nemkívánatos lényekké varázsolta: hangyává, darázzsá és pókká. Avireri gyakran jelent meg hárpia képében, s mikor elhagyta egy-egy tollát, azokból kenuk lettek, a tollban meglapuló élősködőkből pedig Amazónia indiánjai, például matsigengák és shipibók. Ő teremtette Kashírit, a Holdat és a gonosz szellemeket, a halottakból született kamárikat, akik megátkozták a falvakat. Éppen ezért, ha valaki meghalt, a családja, s gyakran az egész falu elhagyta a települést és újat alapított. Kashíri egy napon beleszeretett egy ashaninka lányba, s az esküvőre jukkát ajándékozott neki. (Ez a szokás azóta is megmaradt: ha egy férfi házasodni akar, jukkát visz ajándékba a lány családjának.) Szerelmük gyümölcse lett Pava, a Nap. Szülés közben azonban Pava elégette saját anyját, ezért annak rokonai el akarták pusztítani Kashírit és világra jött gyermekét, de a Hold velük is végzett, és megette a lelküket. Ezzel magyarázza az asháninka mitológia a Hold növekedését.

NYELVVILÁG

102


Az asháninkák hite szerint az erdő szellemei (avirori inchatoshi, Kamari) támadják és betegítik meg az embereket. Sőt, olykor meg is ölik, ha egyedül találják őket. Ez ellen gyógynövényekkel és gőzfürdővel védekeznek. Hasonló gonosztettet követhetnek el a női, férfi és gyerekvarázslók is, akik felboríthatják az indiánok biológiai, pszichikai és társadalmi egyensúlyát. Ha valaki megbetegszik, akkor a curanderohoz, a gyógyító emberhez fordul segítségért. A gyógyulás csak a teljes egyéni, családi, közösségi és környezeti egyensúly visszanyerésével érhető el. Vannak női (shipokantatsiri) és férfi (sheripiari, shiripiari) gyógyítók. Az előbbiek gőzöléssel, az utóbbiak dohánnyal gyógyítanak. A gőzöléssel, inhalálással való gyógyítás során – melyekhez kövekkel és gyógynövényekkel keltenek gőzt – a beteg testrészből, de akár a szemből is, kövek „esnek ki”. Az ibinisi fű szembetegséget, a malaire fejfájást, az ibenki hasmenést gyógyít. A tizanesi nevű növényből készülő bájitalt, amitől a lányok szerelembe esnek, ma már csak kevesen használják. Korábban több napos mágia (pusanka) keretében fogyasztották el a lányok. A bájital után három napig tilos volt enniük, majd leteltével a kiválasztottaik mellé kellett kerülniük, s ha megérintették őket, azonnal beléjük szerettek. De ha mást érintettek meg, akkor is ezt a hatást váltották ki belőlük. Ha valakit a shipokantatsiri nem tud meggyógyítani, az azt jelenti, hogy betegsége súlyos. Ekkor a betegség okozóját férfi kollégájának kell kiderítenie. Dohányfüstöt fúj a páciens arcába, hogy meglássa benne a kór okát. Ha nem lát semmit, a bajt Kamari hozta a betegre. A dohányfüst a megelőzést is szolgálja. Az arcba fújják, hogy elriassza a rossz szellemeket. A kezelésért természetben fizetnek, pl. késsel, sóval, tocuyoval (ruhaanyaggal). Ha a curandero sem tud segíteni, akkor – és csak akkor – fordulnak, kivételes esetben, az egészségügyi állomások dolgozóihoz. A gőzölés gyakran alkalmazott gyógyítási mód, pl. láz csillapítására is. E szaunafélében a felizzított köveket meleg vízbe helyezik, s a gyógyulni vágyó fejét lefedve lélegzi be, inhalálja a feltörő gőzt. A curandero a kő mellé, az edénybe helyezett tárgyakból állapítja meg a betegség lehetséges okát. A családban általában a nők feladata az egyszerű gyógyítás, amihez számtalan gyógynövényt használnak. Évezredes tapasztalataikat felhasználva főzeteket, gyógyhatású készítményeket állítanak össze belőlük. A „vér fájának” nedvét fertőtlenítésre és a sebek gyógyulásának elősegítésére használják, de nem tárják fel a fa titkát, ami az ő titkuk marad. Az egyes termékeik titkát is szigorúan őrzik. A hozzávalókat ugyan feljegyzik, de az összetevők arányát, a mennyiségeket már nem. A sacha inchi magja rengeteg omega-3-at és omega-6-ot tartalmaz, ezért szépségmaszkok készítéséhez használják. Többek között gyökerekből és kígyókból is készítenek gyógyszert, s ezeket a helyi patikákban árusítják. Házaik melletti kertjeikben gyógynövényeket nevelnek. A gyógyító asszonyok a törzs hagyományos viseletében végzik tevékenységüket, melynek viselését a spanyolok kényszerítették rájuk, mert addig meztelenül jártak. A szertartás alatt a varázsló, a Kígyótestvér – a kamorampi nevű kábítószer hatása alatt – a kaciburerehez, egy szellemhez beszél, egy rosszindulatú ember törpéhez, amely felnőtt korában sem magasabb három lábnál. Ő az ártó szellem, akit el kell űznie. Ember keze és feje van, fehér hajjal. Egyik lába rövid, tuskó alakú. A bőre fehér. Vállait vörös szőrzet borítja, ahonnan a keselyűk fehér királyának szárnyai meredeznek elő. Az ember törpe az őserdő leggonoszabb szörnyetege. Aki kaciburerével találkozik, az rémületében megbénul, s ekkor a törpe nekiugrik, és valamennyi csontját összetöri. Erős, mint ezer ördög, és gonosz. Megeszi áldozatának húsát, s a jóllakottságtól a hasa a földet súrolja, szárnya és teste pedig vérben fürdik. Az asháninkák hite szerint az emberek a csillagokból jöttek, és haláluk után oda is térnek vissza. Az indiánok a Napról álmodnak, amely magához vonzza őket. Ha meditáció közben éri őket a halál, a napsugarakkal visszatérhetnek a Földre, hogy újra egyesüljenek a természettel. Azért társalognak a környezetükben lévő növényekkel, állatokkal, tárgyakkal, mert azoknak is van lelkük. A halott harcos íját és nyilát is azért törik el, hogy kiszabadítsák bebörtönzött lelkét. Szarvashúst sem esznek, mert a vadban varázsló lakozhat, aki kedvenc állata alakját öltötte magára. A villám Isten jele,

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

103

mellyel a világot akarja megtisztítani. Amikor a hegyeken átkelnek, a gerincre érve csendben haladnak, nehogy megzavarják a szellemeket, melyek az esőt hozzák. A varázsló is a Holdról tér vissza. Az egyik szertartás során ezeket mondja: - Luuu……én, a varázsló, az utazó megragadtam az anakondát, mely mennydörgés közepette tüstént felvisz engem a Hold egyik hegycsúcsára. - Luuu……az istenség azt parancsolja nekem, hogy forduljak a Föld felé. - Luuu……a Föld vörös a levegőtől, mint a Nap a jaguárok párzása idején. A Földet felhő borítja. Az istenség egy anakondán kiküldi a szellemet, s az elűzi a felleget az égről, hogy én, a varázsló mindent láthassak. - Luuu……az emberek veszedelmét látom. Barátok és ellenségek együtt égnek, és körülöttük körös-körül lángok csapkodnak felfelé. A fekete egekből földrengések pattannak ki és üstökösök hullnak. Köztük mennydörgések és villámlások, mint Napból áramló részecskék sisteregnek… - Luuu……az aranyzápor most feltűnik egy szomszédos hegyen, s az anakondám hátán elküld engem a teremtés központjába – az asháninkák népéhez. A maniókából (jukkából, caniri) készült fermentált italukat Peruban masatonak vagy piarentsinek, Brazíliában caiçumanak nevezik, amit a világot teremtő legfőbb istenük, Pava (vagy Tasorensi) örökségének tartanak. Ezt egy chonkorina nevű tökedényben tartják. A szentlélek, isten lelke, Kamevira egy hosszú farkú fehér kolibri képében jelenik meg, aki maga is egy istenség, és a körülöttük lévő erdőségekben él. Az asháninkák arcáról leolvasható lelkiállapotuk, mivel ennek megfelelően festik magukat, s ez jelzés értékű a közösség számára. Ehhez az orleánfa (Bixa orellana) termésének apró vörös magvait használják. Az értékes festékanyagot bambuszdarabok üregeiben tárolják. Az arcfestés fontos kommunikációs eszközük, jelentése van, magától „beszél”. Az asháninkák eltitkolják identitásukat. Félnek attól, hogy az ellenségük megtudja a nevüket, és elárulja a sámánnak, aki szemmel verheti őket. Ezért nem mondják meg igazi nevüket az idegeneknek. Helyette spanyol, vagy már elhunyt társaikat nevezik meg, s így kedvük szerint cserélhetik, akár nap, mint nap. Így nem csoda, hogy a hódító spanyolok hosszú időn át azt sem tudták, kik élnek körülöttük. Mindezt tükrözi az a rövid párbeszéd is, amikor két indián találkozik. Sohasem nevezik meg egymást: - Aviro? (Te vagy az?) - Narobe. (Én vagyok.) Mese a pulykakeselyűről, a jégmadárról és a Quirquincho nevű anyósról A pulykakeselyű a Satipo folyónál élt feleségével, Quirquinchoval és anyósával, özvegy Quirquincho asszonysággal, akik mindketten az őserdő öves tatúi voltak. A pulykakeselyű minden reggel lement a folyóhoz horgászni, miután a feleségét egy kőre ültetve a parton hagyta. Így szerezte be nap mint nap a család eltartásához szükséges halat. Egy nap az anyósa, Quirquincho asszonyság azt mondta neki, hogy a hal, amit hozott, nem volt ízletes, mert se zsírja, se olaja nem volt. Másnap a pulykakeselyű ismét halászni indult. De nem halat fogott, hanem – mint mindig – elhullott, már rothadó állatok tetemeit kereste, melyek húsát hallá változtatta. Egyik reggel a halászó jégmadár megpillantotta a pulykakeselyűt, amint döghúst keresett, majd a folyón fölfelé folytatva útját, meglátta Quirquinchot is. Közelébe repült, és megkérdezte tőle, ki a férje. A tatú illedelmesen megmondta neki, hogy a pulykakeselyű. Ekkor a jégmadár a közelgő esőre hivatkozva meghívta kenujába, hogy hazavigye a vihar elől. Amikor megérkeztek, beszédbe elegyedett a pulykakeselyű anyósával is. Elmondta neki, hogy látta a vejét, amint döglött állatok húsát keresi, s megkérdezte az asszonyságtól, miként lehet, hogy romlott hússal eteti őket. A

NYELVVILÁG

104


jégmadár még azt is mondta, hogy ő a legjobb halász, és hogy a legfinomabb halakat fogja, és ha özvegy Quinquincho asszonyság neki adná feleségül a lányát, az őserdő legfinomabb halait ehetnék. Az anyós rögtön ráállt az egyezségre és átadta neki a lányát. A jégmadár azon nyomban magával is vitte újdonsült feleségét. Néhány óra múlva a pulykakeselyű is hazatért a romlott húsokkal, amiket hallá változtatott. A feleségét azonban nem találta otthon. Meg is kérdezte anyósától, hogy merre járhat. Quirquincho asszonyság meglepett képet vágott és kiabálni kezdett vele. Azt kérdezte tőle, hogy mit csinált a lányával, tán csak nem ölte meg. A pulykakeselyű megszeppenve indult felesége keresésére, de estig sem találta, így visszatért a házba. Anyósa büntetésképpen megkopasztotta őt, s így toll nélkül maradt. A pulykakeselyű nagyon szomorú volt. Néhány hét elteltével a jégmadár, felesége társaságában, egy ünnepségre jött a faluba. Meg is kérdezte újdonsült anyósától, hogy a felesége az ő lánya-e, de az asszony tagadóan rázta a fejét. Amikor újra megkérdezte tőle, az anyósa azt tanácsolta neki, menjen és pihenjen le, mert nagyon részeg. A jégmadár nem fogadott szót neki, egészen reggelig csak ivott és ivott, és kenáján játszott. A pulykakeselyű a vendégek között kérdezősködött, hogy az ünnepségen résztvevő Quiriquincho az ő elszökött felesége-e. Anyósától is ezt kérdezgette, aki végül elismerte, hogy az ő lánya. Quirquincho asszonyság azt tanácsolta vejének, hogy keresse meg a jégmadarat és ölje meg őt, így visszaszerezheti feleségét. Így is tett. A jégmadár a folyón lefelé haladt, és éppen egy alagútban volt, amikor a pulykakeselyű utolérte, és azt kiáltotta neki, hogy adja vissza a feleségét. De a barlangban sok denevér élt, akik a kiáltásától felébredtek, és mérgesen addig csipkedték őt, amíg vérbe nem borult. Kénytelen volt felesége nélkül hazatérni. Otthon az anyósa elmesélte neki, hogy azért adta a lányát a jégmadárnak, mert mindig romlott húst hozott nekik, s már elegük volt belőle. Ekkor a pulykakeselyű igazi pulykakeselyűvé változott, amely élete végéig döghússal, elhullott állatok maradványaival táplálkozik. Az asháninka gazdaság Az asháninka tulajdont egyszerűen tartották számon. A házhoz, amit a férj épített, egy kilométernyi föld is tartozott körülötte egészen addig, amíg el nem költözött belőle. Ezt pedig mindenki tiszteletben tartotta. Ezért is van az a sok, elszórt, tanyaszerű „családi” falu. Gazdasági életük a manióka termesztésén alapul, melyet a vadászat, a halászat és a gyűjtögetés egészít ki. Földjeiket egyénileg vagy közösen (minga-rendszer) művelik. A földművelés a nők és a férfiak közös feladata. Az utóbbiak megtisztítják, felégetik a földet, vetnek bele, sőt az első gazirtást is ők végezik. A nőkre hárul a kiegészítő, vagy másodvetés, a veteményes felügyelete, a betakarítás és a termények tárolása, feldolgozása. A hagyományos, önellátó gazdálkodás keretében jukkát (manióka), kukoricát, rizst, babot, paprikát, édesburgonyát (camote, batata), kókuszt, narancsot, ananászt, mangót, avokadót (palta), papayát, citrusféléket és cukornádat termesztenek. Az elmúlt évtizedben a hagyományos gazdálkodást egyre inkább felváltja, illetve kiegészíti a kereskedelmi célú növénytermesztés. Ilyen ültetvényeken találjuk a kávét, a kakaót, a banánt, a földimogyorót, az indiai szezámot, de az orleánfa természetes festékanyaga is fontos cseretermékük. Az állattartás nem számottevő, főként baromfit nevelnek a ház körül díszes papagájok (pl. quimaro, Ara macao, meanto, Ara militaris, loro, Amazona sp.) társaságában. A gyűjtögetés fontos táplálék kiegészítő tevékenységük. Az erdőből származik kedvenc étkük, a sanquiro csiga, amely a quirinironqui fán él, s leveleit fogyasztja. De nem vetik meg a hangyát, egy charo nevű mérgező hernyót sem, melyet toxikus volta miatt csak sütve fogyaszthatnak, akárcsak a majo, és a már említett imoqui nevű hernyót. Ugyancsak így szerzik be féltve őrzött titkaikat, a gyógynövényeket. A ma Peru területén ismert közel 1200 gyógynövény 80,25 %-a Amazóniában található. Mind a gyűjtögetésre, mind a vadászatra a monte real (érintetlen erdő) alkalmas, míg az egyre terjedő purma (másodlagos erdő) szegényes növény- és állatvilága már egyre kevésbé képes az ősi indián életmód fenntartására. A fakitermelés (pl. a cédrusféle nyugatindiai susogófa, Cedrela odorata, a mahagóni, Swietenia sp.) is fontos bevételi forrásuk. Szerszámaikat

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

105

chonta-fából készítik, amely nem kis veszélyt rejt az avatatlanok számára. Csak óvatosan szabad megérinteni, mert tüskék milliárdjaival van tele. Levelei alján pedig ott élnek az erős csípésű, veszedelmes darazsak (mayonque). Az asháninkák vigyáznak környezetükre, csak rájuk nem vigyáz senki. A természettel való összefonódásukat a gyerekek az anyatejjel szívják magukba, de ezt tükrözi a következő, tanító mese is: Hogyan lehetek az erdő legerősebb fája? (Tsika onkantyáa noshiakotantyáarori inchachaatopirinikira shintsiyanto iroopero saikatsiri anta antakiminta?) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.

Minél több a levelem, annál több energiát adó napsugarat szívhatok fel. Minél több a levelem, annál több hull a talajra. Hangyák, giliszták, gombák alakítják át táplálékká nekem. Minél több a táplálékom, annál több gyümölcsöm lesz. Minél több gyümölcsöm terem, annál több madár száll rám. Minél több madár száll rám, annál több ürüléket hagy a földön. A sok ürülék a vizet gazdagítja. Minél több a tápanyag a vízben, annál több virág nő, s minél több virág nő, annál több méh száll rá. Minél több méh jön, annál több virágot poroznak be, és annál több mag születik. A magból meg élet lesz. Mindenki hozzájárul ahhoz, még ha csúnya teremtmény is, hogy én legyek a legerősebb fa. Ha közelemből elriasztjátok a gilisztákat, vagy bárki mást, sohasem leszek a legerősebb fa. Ha sokat adsz nekem, sokat is kapsz tőlem, és együtt lehetünk a legerősebbek.

A legerősebb fa azt adja, amire nincs szüksége, és cserébe azt kapja, amit mások tesznek érte. A fa tudja, hogy mindenki segít neki, még a legkisebb is … és a legcsúnyább is. A férfiak wakoshi leveleket zúznak össze, ha halászni mennek, hogy legyen kapás, mivel úgy gondolják, a közelükben lévő menstruáló nő elriasztja a halakat. A nők is halásznak, rákot fognak, halat szárítanak és sóznak. Az előbbi esetben, és ha terhesek, e tevékenységtől tartózkodniuk kell, mert hitük szerint a halat elkábító méreg ilyenkor megédesedik, és elveszti erejét. Vadászni csak ritkán kísérik el férjüket, mivel ez kizárólag férfiak dolga. Ha mégis vele tartanak, azt azért teszik, hogy gyümölcsöt (pl. a marajapálma ehető fekete termését), csigát, hernyót, kézműves termékeikhez alapanyagot, gyógynövényeket gyűjtsenek. A vadászat sikere a vadász megtisztulásától, a fegyvereitől, a menstruáló asszonytól származó fertőzöttségtől és az erdő szellemeinek negatív energiáitól függ. Ha a feleség terhes, vagy menstruál, nem ehet más húst, csak olyat, amit a férje hozott. Ha megszegi az előírást, férje nem fog többé visszatérni vadászni. Halat is csak cubevel (egy növényi méreggel) elkábítottat ehet. Azért vannak bizonyos növények, hogy elősegítsék a férfiak megtisztulását, ha feleségük vérével érintkeznek. Vadászathoz nagyon kemény chonta-fából készített nyilat használnak. Többek között szárazföldi teknőst (motelo), vadpulykafélét (paujil), egy kígyófélét (shushupe), feketemajmot (maquizapa), pekarit (sajino), egy vörös szarvasfélét (maniro), egy nagyobb vaddisznófélét (huangana), zöld kajmánt (jacaré tinga) – a fekete és fehér kajmán húsát veszélyesnek tartják, és nem eszik meg –, vízidisznót ejtenek. A kígyóméreggel bekent nyíl gyorsan végez áldozatával. Az elejtett állatból kihúzzák a nyilat és a mérgezett részt kivágják. Jelentősebb vadászzsákmány után a húst megszárítják (charqui), és így tárolják. Fúvócsövet is használtak, melyet

NYELVVILÁG

106


az Ucayali folyó mentén élő chama indiánoktól szereztek be, csere útján, akárcsak a kurare mérget, melyet mokanak hívnak. Az erdő nem kegyes hozzájuk, számtalan veszélyt rejt. Apró, vérszívó fekete legyek (manihi vagy isula), erős mérgű, fekete, 3-4 cm-es harapós hangyák, jaguárok (maniti), mérges kígyók (pl. a legveszélyesebb, legagresszívebb az óriási shushupe) keserítik meg mindennapjaikat. A nők közül egyre többen foglalkoznak kézműves termékek eladásával, így növelhetik a család bevételeit, s ez egyben segít kultúrájuk megőrzésében is. Szőnek, szövetet festenek, kosarat és szőnyeget (shitashinti) fonnak, miközben saját szükségleteiket (pl. sarato, pamuttarisznya) is elkészítik. A yanacaspi nevű fa kérgének belső rostjából erős kötelet fonnak. A kereskedelem kizárólag a férfiak dolga, már csak azért is, mert ők jobban beszélnek spanyolul, tovább járhatnak iskolába, mint a nők a korai gyerekáldás miatt, jobban ismerik a „külvilágot” és a pénz értékét. Ők szerzik be a család számára a szükséges termékeket: élelmiszert, edényt, szerszámot, ruhaanyagot. A már említett mezőgazdasági terményeik mellett a legfontosabb, eladásra szánt portékáik pl. a cushma, a majom- és jaguárfog lánc, a gyógyfüveik és készítményeik. Ezeket kenuval, balsafa tutajjal szállítják eladásra. Ez utóbbit tanganaval, egy hosszú bottal vagy náddal irányítják. Az őserdőn belül az indiánok között cserekereskedelem folyik. Az asháninkákat a macskakarom (Uncaria tomentosa, uña de gato) tette világhírűvé. A legenda szerint jótékony hatását a törzs egyik harcosa fedezte fel. Egyszer, amikor az őserdőben vadászott, súlyosan megsérült. Éppen a halálán volt, amikor megpillantott egy jaguárt, amint egy erős liánt tépett szét, s kiitta kicsorgó nedvét. A vadállat ezután erőtől duzzadva vadászni indult. A vadász mindezt látva, utolsó erejét összeszedve elkúszott a növényhez, hogy ő is igyon a levéből. Szinte azonnal erőre kapott, és sebei is begyógyultak. Miután visszatért a falujába, elmesélte a történteket, amit törzse isteni üzenetnek vélt, ezért a növényt elnevezték vilcacorának, ami kecsua nyelven „szent növényt” jelent. Ez a legelterjedtebb Uncaria fajta. Sárgásfehér virágaival akár 30 m magasra is megnő. Az indiánok legalább kétezer éve használják a növény belső kérgét és gyökerét. A férfiak a férfias erőért, a nők fogamzásgátlóként fogyasztották, és hogy szülés után gyorsan erőre kapjanak. Előszeretettel használják többek között láz- és fájdalomcsillapításra, sebgyógyításra, reumás panaszokra. Az asháninka törzs évszázadok óta alkalmazza az általuk saventarónak, azaz „erőt adó növénynek” nevezett fás lián kérgét, gyökerét és levelét. Ők a legnagyobb termelők. Azt tartják a macskakaromról, hogy az erdő szellemei laknak benne. (Saveshi=növény, antearo=erőteljes). Mágikus és egészségügyi céllal fogyasztják. A földművesek reumatikus fájdalmaik és daganatos betegségeik kúrálására és megelőzésére kérgéből teát főznek. A lián 15 % cserzőanyagot (tannin) is tartalmaz. Az 50 változat közül csak kettő gyógyhatású. A másik, az U. guianensis őshazája is Peru. Azért nevezték el Guayanáról, mert 1791-ben ott találták meg először. A nyugati világ tudósai a macskakarommal végzett kísérletek első eredményeit 1952-ben hozták nyilvánosságra Franciaországban, de komolyabban csak a 80-as években kezdtek vele foglalkozni, amikor bebizonyosodott immunológiai, rákellenes és egyéb gyógyító hatása. Ez a nem mindennapi figyelem késztette az Egészségügyi Világszervezetet arra, hogy 1994-ben, Genfben nemzetközi konferenciát rendezzen a macskakaromról. Forradalmi változást hozhat a daganatos és degeneratív elváltozásokban szenvedő betegek kezelésében. Amazónia esőerdejének 20%-át már sikerült kiirtani 2013-ra, de növényvilágának még csak 1 %-át hasznosítja az orvostudomány. Evo Morales egykori bolíviai kokatermelő írja, hogy „a nyugat képviseli a halál kultúráját; mi, indiánok pedig az élet kultúráját.” „Ha majd kiszárad az utolsó folyó, ha majd kifogják az utolsó halat, ha majd kivágják az utolsó fát, akkorra már mi sem leszünk.” A

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

107

bennszülöttek tudásának csak egy kis töredékét ismerjük, pedig számos betegségre ott a megoldás. Gondoljunk csak a tőlük kapott ismeretekre. A maják természetes úton fogyasztották a penicillint a kukoricaüszögben és a pozolével, a kukoricaitallal, ezért bizonyos betegségek elkerülték őket. A miritypálma gyümölcsének magját, mint magzatelhajtót, megsütve és porrá törve használják még ma is Amazónia asszonyai, akárcsak szerte a kontinensen a számtalan természetes fogamzásgátlót. A kinint a jívaro indiánoknak köszönhetjük, amivel legyőzhettük a maláriát. Az ayahuasca nevű gyógynövényt (asháninka nyelven camarampi) csak 1995-ben ismerte meg a világ, de már fontos gyógyszeralapanyag, akárcsak a maca. A kokalevélből kivont kokaint is használják a gyógyászatban. A pasuchaca vércukorszint csökkentő, a sárkányvér pedig sebgyógyító hatású. A XVI. századi felfedezők arról számoltak be, hogy a perui és a brazil indiánok a vadászat során növényi méreggel kenik be nyílhegyeiket, amitől az áldozat elkábul vagy kimúl. Ezek fő komponensét ma izomlazítóként használják a sebészetben. Számtalan kígyómarás elleni szert ismernek, de mind a mai napig legféltettebb titkaik éppen e növények ismerete. Csak 1830-ban került sor a macskakarom botanikai osztályba sorolására. Ma már ültetvényeken termesztik. Karrierje két évtizedes múltra tekint vissza. 1993-ban még csak 6105 kg, 1995-ben viszont már 118 601 kg macskakarmot exportáltak a legfőbb piacra, az Egyesült Államokba. Azóta a termelés megsokszorozódott. A kinin XVII. századbeli felfedezése óta egyetlen perui gyógynövényt sem övezett ekkora nemzetközi érdeklődés. A macskakarom a perui Andok bennszülött növénye 300-1000 m közötti magasságban nő. A trópusi őserdő fás, kúszó cserjéje. Nevét az ágak elágazódásánál, a levélhónaljakban kifejlődő jellegzetes karomszerű tövisképződményről kapta. A fás lián belső háncskérgéből készülő gyógyhatású készítmény általános immunrendszer erősítő, gyulladás csökkentő. Növeli a fehérvérsejt számot, javítja a vérképző szervek működését, alkalmas a kemoterápiás kezelések mellékhatásainak csökkentésére, de daganatos, ízületi és szívbetegségek kezeléséhez is használják. A macskakarom 4 évesnél idősebb kérge van csak jótékony hatással bizonyos daganatokra. A fakéreg gyűjtését évente kétszer, a lián virágzása előtt, vagy lombhullatás után lehet megkezdeni. Az összegyűjtött kéregdarabokat napon szárítják. Egy-egy növényről 50–100 kg kéreg nyerhető. A frissen vágott törzs hasadékából opálos folyadék buggyan ki, melyet az indiánok levertség és éhség ellen, vagy frissítőként fogyasztanak. Az „őserdő csodája” a XXI. század gyógynövénye, bár az első tudományos kísérletek a német származású Artur Brell (1904-1978) nevéhez fűződnek, aki fél évszázadon át Chanchamayo őserdeiben élt az asháninka és az amuesha indiánok között. Ő fedezte fel, hogy az itt élő, macskakarmot fogyasztó indiánok között ismeretlen a rák. Többek között észrevette, hogy a helyiek a nyílt tűzön való főzés, valamint ételeik faszénen történő sütése miatti füst ellenére sem lesznek daganatos betegek, holott ez az életforma a kátrányban található carcinogén elemek rendszeres szervezetükbe jutását idézte elő. Hosszú évekig tartó kutatása során arra a következtetésre jutott, hogy mindez csakis az erős immunrendszerrel hozható kapcsolatba. Maga Brell is a macskakarom használatával szabadult meg hosszan tartó reumatikus panaszaitól. Sajnos 1978-ban bekövetkezett halálával a macskakarom-kutatás is abbamaradt, s csak 1990-ben indult újra. Gyógynövényként 1994-ben ismerte el a WHO, miután a 80-as években elkezdődött klinikai vizsgálatok igazolták különleges hatását. Az alkaloidok a növény különleges biológiai hatással rendelkező alkotórészei. Jelentőségét a malária elleni küzdelemben rendkívül fontos kínafáéval (kinin) vetik össze. Ma Peruból csak feldolgozott formában exportálják a világ minden részére. A kereslet iránta évről évre nő. (1995-ben az export 90%-a az USA-ba irányult.) Olyan értékessé vált, hogy bizonyos helyeken a kokalevél termesztését is felválthatná. A kivágott vagy elhalt lián pótlására ma már telepítik. Perun kívül számos országban (Ausztria, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Oroszország, USA, Japán) folytatnak vele kísérleteket, köztük hazánkban is. Ma már nálunk is kapható. Tablettás változata a leghatékonyabb.

NYELVVILÁG

108


Asháninkák a XXI. században A történelem kereke már nem fordítható vissza. Az asháninkák megszenvedték az elmúlt évtizedeket, és nagy árat fizettek a modern világ tehetetlenségéért, amely nem tudta megvédeni őket. A kierőszakolt kapcsolatok, az erőszakos akkulturációs folyamat, a népirtás, az etnikai keveredés, az otthonaikból való elűzetés, a gazdasági létalapjuktól, a földjüktől való megfosztottság a kulturális identitás fokozatos elvesztéséhez vezetett. A terrorizmus élő pajzsként használta fel őket. Két tűz közé szorulva kellett túlélniük a felsőbbrendűnek hitt kultúrák összecsapását. „Az amerikaiak csak beszélnek az emberi jogokról, de csak azoknál alkalmazzák, akik számukra fontosak. A bennszülöttek nem tartoznak ezek közé.” (Mariano Gagnon amerikai szerzetes). A mindent elpusztító háború ugyan véget ért, de a földjükért, jogaikért folytatott harc nem. A helyi közösségek a misszionáriusok segítségével kialakították saját szervezeteiket, hogy hatékonyabban vehessék fel a harcot jogaik védelmében. A kis, regionális szervezeteket a Perui Amazóniai Népek Konföderációja fogja össze, melynek 35 tagszervezete van. Régen az inkák hódították meg őket, és akarták rabszolgáikká tenni népüket, mára az észak-amerikaiak és a multinacionális cégek vették át a korábbi hódítók szerepét. Ma a fakitermelő társaságok – és az illegális fakitermelők – veszélyeztetik lakóhelyeiket a Pachita folyó mentén, ezért is született meg 2000-ben a Pachitai Nemzeti Asháninka Szövetség. Az erdőirtás helyett az ökoturizmus fejlesztését szorgalmazzák. A fakitermelő társaságok széles őserdei sávokat tarolnak le, s a brazil határ sem készteti meghátrálásra őket. Az ott élő asháninkák földjére is behatolnak. Esetenként „megvásárolják” az indiánok földjén lévő erdőket. A kivágott fák fakonzerváló szereivel pedig a folyókat szennyezik. Gran Pajonal indiánjai bírósághoz fordultak a földjükre behatoló konzorcium ellen. Azt közölték a hatóságokkal (2003. november), hogy ha a perui kormány nem lép fel a védelmükben, ők maguk űzik el a betolakodókat. Megszervezték 500 fős asháninka hadseregüket. Az indiánok hasonló küzdelmet folytatnak a kőolaj-kitermelő társaságok ellen is, de a drogkereskedők is számos konfliktus okozói. A legnépesebb amazóniai népcsoport (65 ezer asháninka, 10 ezer ashéninka) átlagos településnagysága 171 fő, melyből a legkisebbnek 10, a legnagyobbnak 1284 lakosa van. Az indiánok 48%a 15 év alatti, míg a 64 éven felülieké éppen egy százalék. Érdekes jelenség, hogy minden életkorban a férfiak vannak többségben, így átlagosan száz nőre 112 férfi jut. A halálozási arány igen magas: 31,39%, melyre kihat az évtizedes terrorista fenyegetettségben való élés is. A gyerekek 73%-a jár általános iskolába, 9%-a középiskolába és csak 1%-uk jut el a felsőoktatásig. Az analfabéták aránya 3%. Falvaikban 332 iskola működik, de kevés a kétnyelvű tanító. Az oktatók fele nem asháninka és nem is beszéli a nyelvüket. Marankiari településen (jelentése: A kígyók földje), a Perené folyó partján 1200-an élnek. Ez a perui Közép-Amazónia kapuja, Limától 331 km-re keletre. A kis közösségnek iskolája, egészségügyi állomása és Internetközpontja van. Saját erejükből elérték, hogy fiataljaik ösztöndíjasként szakképző iskolákban, felsőoktatási intézményekben tanulhassanak. Szorgalmazzák, hogy az ashéninkáknak is legyen írott nyelvük (dialektusuk). 2001-ben a Sendero Rojo vagy Rebelde (Vörös vagy Felkelő Ösvény) támadást hajtott végre az Ene folyónál. A lefejezett Fényes Ösvény meggyengült maradványa már sok kárt nem tehet, de még képes indián életeket kiontani. A perui-brazil határon közel 50 indián vesztette életét a rivális törzsek közti csatározásokban. A konfliktust az robbantotta ki, hogy a külvilágtól elzártan élő amowaka törzs tagjai meggyilkoltak három asháninkát, perui területen. Az amowakák, akik mindig is az asháninkák ellenségei voltak, hat csoportra oszlanak, s elszigetelt, kb. 200 fős falvakban laknak. Egyre többször hatolnak be szomszédjaik földjeire, mivel az ő földjeiket is elfoglalják a perui fakitermelők. Már az is többször előfordult, hogy a brazil hadseregnek kellett beavatkoznia és elűznie a szomszédos országba illegálisan behatoló peruiakat. Az amowaka indiánok támadása a Juruá folyó partján történt, asháninka vadászterületen, Wakapiste falu közelében. A gyilkosságot megbosszulandó, a lőfegyverekkel felfegyverkezett asháninkák összecsaptak a nyilakkal és

NYELVVILÁG

CIVILIZÁCIÓ

109

lándzsákkal harcoló amowakákkal. Legutóbb 2013-ban a Veja nevű brazil lap számolt be három asháninka meggyilkolásáról, és egy újabb konfliktus kirobbanásáról. „A földünk egyre kisebb, mert az ültetvényesek a banánligetek létesítéséhez kivágják a fákat” – mondja egy asháninka. Pedig Amazónia a világ házi patikája, s innen kerül ki – többek között – a rákellenes gyógyszerek egynegyede. Itt él a világ ismert növényfajainak 18%-a, ám közülük 2300-at a kihalás közvetlen veszélye fenyegeti. Felhasznált irodalom Cavero Mogollón, Giovanna (2003): Percepciones, problemas y prioridades definidos por mujeres asháninkas del río Ene www.geocities.com/acpcweb/salud.htm Clark, Leonard (1969): A folyók Keletre tartanak, Gondolat, Budapest Fernández, Eduardo-Brown, Michael F. (2001): Guerra de sombras: la lucha por la utopía en la Amazonia peruana, CAAAP-Lima/CAEA, Buenos Aires Gagnon, Mariano (2000): Guerreros en el Paraíso, Jaime Campodónico Ed., Lima Kéri András: A macskakarom népe: az ashaninkák, Természet Világa, 2006/3. Rojas Zotezzi, Enrique (1992): Los asháninkas, un pueblo tras el bosque, Lima, kiadó megjelölése nélkül Vega, H.: Crónica de un trabajo en la selva – “Cordillera de Vilcabamba, donde lloran los valientes” http://www.geocities.ws/acpcweb/cronica.htm (letöltés ideje: 2016.03.21.) Asháninkas: http://www.peruecologico.com.pe/etnias_ashaninka.htm (letöltés ideje: 2016.03.21.)

NYELVVILÁG

110

SPANYOL – PORTUGÁL VILÁG Milyen messze van Porto? DR. UZSOKI-SÍK ANDREA KKK

Latin fogadtatás Egyszerűen berendezett kis tanári szoba íróasztala mögül barátságos mosollyal lépett elő a rektorhelyettes asszony. Kitárt karokkal, széles mosollyal, vidám hangon üdvözölt, s mint ahogy a régi jó ismerőst szokás, a világ legtermészetesebb módján megölelt, arcon csókolt és azon nyomban ebédre invitált. Bár találkozásunkat csupán néhány levélváltás előzte meg, máris otthon éreztem magam. Eddig a percig nem tudtam sokkal többet az egyetemről, mint azokat a nagyrészt száraz tényeket, amelyekből minden látogatónak illik felkészülni, ha már olyan szerencsés, hogy az Erasmus oktatói csereprogram keretében vendégtanárként pár napig „helyettesítheti” külföldi kollégáit. Jelen esetben a nemrég egyetemi intézeti rangot kapott intézmény, ISMAI/Maia University Institute/Institutio Universitário da Maia egyik rektor-helyettesét, tanár-partneremet. Hamarosan újabb információk birtokába juthattam. A tanári szobát és a labirintusnak is beillő belső tereket elhagyva, azon az emlékezetes tavaszi napon, latin hangulattól elvarázsolva további vidám, beszédes tanártársak körében találtam magam, akik a kitűnő helyi menzának köszönhetően ízletes ebéd, majd egy kitűnő portugál kávé mellett avattak be az iskola életének mindennapjaiba. (Megjegyzem, hasonló élményben később is bőven volt részem. Hiába, mégiscsak igaz az a híres észak-portugál vendégszeretet!) Udvariasan, de eleinte csak visszafogottan tették fel kérdéseiket Magyarország jelenlegi helyzetéről, majd egyre nagyobb érdeklődéssel fordultak a közel s távoli történelmi események felé, élükön a világtörténelemben is jártas történelem szakos portugál kollégával. (Déja vu érzésem volt. Később rájöttem, mindez egy pár évvel korábbi valóságos szituációra emlékeztetett: az egyik madridi egyetemen a spanyol kollégák ugyanilyen kíváncsiak voltak az elmúlt fél évszázad magyar eseményeire.) A Külkereskedelmi Karon folyó oktatásról is kérdeztek, a Nyelvi Tanszéken idegen nyelven tanított tantárgyakról is röviden be kellett számolnom. Észrevétlenül röpült az idő, mígnem újabb tájékozódási feladat következett a félemeletek és melléképületek útvesztőjében. Tanártársam hatékony segítségével máris a tanterem előtt találtam magam. Európai hallgatóság Az Ibériai-félsziget egyik legnagyobb folyója, a Spanyolhonban eredő és a portugál kikötőváros nyugati partjánál a végtelennek tűnő Atlanti-óceánba torkolló, addig több száz kilométer hosszan kanyargó Douro két partján, hegyes-dombos vidéken helyezkedik el Porto, a látnivalókban is bővelkedő gyönyörű város – Lisszabon után a második legnagyobb. A folyót átívelő hidak méltán híres, csodás mérnöki remekművek. A közlekedés fejlett, remekül szervezett, percre pontosan indul és érkezik a vonat vagy akár a metró is, amely gyakorlatilag bárhová elvisz városon belül. Maia Nagy-Porto része, az egyik portói metróvonal össze is köti a két települést, bár közigazgatásilag külön városként tartják számon. Az egyetem modern, jól felszerelt épülete a végállomástól pár perces sétányira található. Csendes környéken rendben tartott zöldterület övezi. Ha hihetünk a terveknek és ígéreteknek, hamarosan egy nagy sportcsarnokkal is kiegészül a komplexum. A Bolognai-rendszerbe illeszkedő, tandíjköteles intézmény nemzetközi hallgatósággal büszkélkedhet. Számos, Erasmus-program keretében odalátogató hallgatót is fogad. Az intézet

NYELVVILÁG

KITEKINTÉS

111

különböző szakokon kínál hivatalosan elismert, piacképes diplomát gazdasági–jogi tanulmányok, pszichológia–kommunikáció, informatika, valamint testnevelés–sport területén. Jó idő lévén, a parkban ráérősen csevegő hallgatók csoportokba verődve tarkítják a képet. Első ránézésre azt gondolnánk, sokaknak nincs kedvük órára menni. De azután valahogy mégis (szinte) mindenki pontosan érkezik a tanterembe. Nyugalmas, mediterrán típusú gazdálkodás az idővel. Akárcsak a falakon kívül, lent a városban, ahol sietős lépteket csak a pályaudvarok és a metróállomások környékén hallani. Tegyük hozzá, elvétve. A portói szépség és a nyugalom mellett, bár teljesen elvarázsol, azért nem lehet nem észrevenni a nagyobb városok, sajnos, nagyon is jól ismert szereplőit. Forgalmas helyeken és a belváros utcáin mindenfelé, a sokszor tömegesen és nem is annyira szelíden kéregetőket. Mindennek itt, Maiában, a kertvárosban nyoma sem látszik. A rendben tartott porták inkább jómódú, vidéki életet sugallnak. Az első órán, akárcsak a továbbiakban, Interkulturális kommunikáció témakörben tartottam angol nyelvű prezentációt nemzetközi hallgatóságnak, főleg első- és másodéves, Turizmus kurzusra jelentkezett, nagyrészt portugál, illetve spanyol, valamint közép- és kelet-európai országokból érkező diákoknak. Örömmel fedeztem fel a szokásos hallgatóságon kívüli vendéghallgatókkal együtt 25-30 főt számláló csoportban a KKK-ról két magyar erasmusos vendéghallgatót is, akik szintén érdeklődtek az épületben jól látható helyeken, feltűnő posztereken meghirdetett előadások iránt. Ők a későbbi programok során is a segítségemre voltak, sőt, szabadidőnkben több közös programra is sort kerítettünk. A másodévesek csoportjában pedig, újabb meglepetésként, két lelkes portugál diák jelezte, hogy a következő félévben a KVIK hallgatója lesz az Erasmus+ program keretében. Talán az interaktív órák jellegének és az egymást nyelvileg kisegítő diákok pozitív hozzáállásának is volt köszönhető, hogy az eltérő nyelvtudású hallgatók nagy része az előadás utáni szemináriumi foglalkozáson végül igazán jól szerepelt és komoly érdeklődést tanúsított a felvetett témák iránt. (Kezdeti nehézséget csupán némi technikai probléma jelentett az első óra elején, ám az is perceken belül megoldódott. Jó példaként említhető a tanteremben a tanári asztalon elhelyezett házi telefonkészülék: azonnal elérhető informatikusok, technikusok siettek a segítségünkre és a hibát pár perc alatt elhárították.) Az órákon nagyvonalakban a kultúraközi kommunikáció elméleti és nemzetközi kapcsolatok mindennapjaiban oly fontos gyakorlati kérdéseit tárgyaltuk. A részletek kiválasztása és részletezése mindig az adott csoport érdeklődési körének megfelelően, háttérismereteik és nyelvtudásuk figyelembevételével történt. Nem titkolt célom a kultúratudatos gondolkodás/viselkedés elmélyítése volt. Annak ellenére, hogy egy számukra ismeretlen tantárgy rejtelmeiben való eligazodáshoz próbáltam segítséget nyújtani, meglepően jó kulturális érzékenységről tettek tanúbizonyságot az aktívabb hallgatók a feladatok, szituációk, mintahelyzetek megoldása során. Általában is érezhető volt, az intézmény falain kívül is, az idegen kultúrákból érkezőkhöz való pozitív viszonyulás, a nagymértékű tolerancia. A nemzeti tulajdonságok, a történelem, a portugál, illetve a magyar szokásrendszerek taglalásakor kiderült tájékozottságuk: nemcsak szokványos válaszokat adtak a magyar csípős paprikáról vagy a pálinkáról, hanem Budapestről, zenei kultúránkról vagy a sajátos magyar történelem egyes pontjairól is volt némi fogalmuk. (Gyanítom, kiváló történelemtanáruknak is nagy szerepe volt ebben.) A kultúra-dimenziók mentén elemezhető jellegzetességek taglalásakor – beleértve a két ország közötti hasonlóságokat és különbözőségeket – az a kérdés is felmerült, mit várunk el a hozzánk látogató, de még inkább a velünk együtt élő, de tőlünk távoli kultúrkörből érkezőktől. Az egyik portugál diák meglehetősen büszkén így fogalmazott: „Portugália mindig is nemzetközi volt”. Ugyanakkor azt a közismert tényt is megemlítették (vagy ez is csak sztereotípia lenne?), miszerint Dél-Portugáliában, ha nem is ellenségesek, de sokkal távolságtartóbbak az emberek. Nemcsak az az oka, hogy Lisszabon sokféle

NYELVVILÁG

112


kultúrát befogadó nagyváros, hanem az is, hogy az átmenő „idegenforgalom megrontotta őket” – állította egy másik hallgató. Természetes következmény? Ellentmondás? Különbség Észak – Dél között? Továbbgondolni való? Történelmi-földrajzi-gazdasági magyarázat keresésére már nem futotta az időnkből, mivel jócskán túllépve az óra kereteit, erről már csak a folyosón tudtunk néhány szót váltani. Akárcsak az egyik magyar vonatkozású portugál színtérről, a Fatimában található Szent István-kápolnáról vagy az 1956-os események emlékére alapított, magyar tervező és építész munkáját megörökítő Magyar Kálváriáról és a hozzá vezető zarándokútról. Végül is abban maradtuk, legközelebb innen folytatjuk… Milyen messze is van Porto? Légvonalban, lisszaboni átszállással, körülbelül két és fél ezer kilométer Budapesttől, de ha kifogunk egy pilóta-sztrájkot, ahogy ez 2015 májusában is történt, akkor például Frankfurton keresztül háromezer kilométernél is hosszabb az út. Mégis, egy csapásra eltűnik a távolság, amint a családias légkörre, a segítőkész és figyelmes fogadtatásra, a tanórák élményeire, a közvetlen hallgatóságra gondolunk. A közelséget csak megerősíteni látszik, hogy – legalábbis akkor és ott, a kölcsönkapott csoportjaimban – a portugál és spanyol diákok, nyilván latin habitusukból is adódóan, sokkal könnyebben és bátrabban kommunikáltak, nyilvánítottak véleményt idegen nyelven, az esetleges nyelvi nehézségek ellenére is. Egy idő után úgy éreztem, mintha valamelyik régebb óta tanított csoportomban tartanám az órát. Öröm a nyelvtanárnak, kommunikatív érték: jeles. Nem ez volt a tapasztalatom a közép- és kelet-európai vendéghallgatókkal általában. A mindannyiunk által jól ismert hazai alaphelyzettel találkoztam, itt is tisztelet a kivételnek, ők jóval kevésbé mutatkoztak aktívnak. (Egyetlen ellenpéldáról számolhatok be: egy román hallgató esetében minden pedagógiai és módszertani leleményességre szükség volt, hogy diáktársai és a szemináriumon résztvevő saját tanárai is szóhoz jussanak.) Órák után az érdeklődő tanártársakkal ültünk le beszélgetni a kávézóban. Laza, közvetlen légkörben, kifejezetten jó hangulatú összejövetelek voltak ezek. Sok minden szóba került, kissé csapongva, felszabadultan, irigylésre méltó gondtalanság benyomását keltve. Mosoly és mosoly, de igazi, szívből jövő. A legtöbbet érő. Semmi protokoll, nincsenek kötelező körök, aki arra járt, kicsit talán csodálkozott, hogy egy magyar tanárt is lát, majd a világ legtermészetesebb módján csatlakozott. Ugyanígy, akinek időközben mennie kellett, egyszerűen elbúcsúzott. De csak a kötelezően megkóstolandó és megdicsérendő vaníliás sütemény elfogyasztása után! Egy ilyen alkalommal épp azon tűnődtem, vajon mi az örökké mosolygós szemek titka? Miként tudnék kölcsönkérni egy kis optimizmust, jókedvet, pár mosolyt, hogy majd itthon varázsoljam honfitársaim gyakorta szomorú arcára? (L. SWOT analízis a magyarok pesszimizmusáról). Úgy alakult, hogy kissé személyesebb témákra váltottunk, így elő mertem hozakodni ezzel is. Vendéglátó tanártársam pár perces csönd után, elgondolkodó arckifejezéssel azt válaszolta, nekik is vannak gondjaik-bajaik, természetesen, de azok jószerivel nem kerülnek ki a magánszférából, mivel nem akarják a környezetüket terhelni. „És az élet olyan szép!” – tette hozzá ismét mosolyogva. Majd később azt is, hogy nagyon szeretne ismét Magyarországra látogatni. Egyszer már járt Budapesten, tizenéves korában az édesapjával. Azt hiszem, következő levélváltásunk alkalmával ideje lesz emlékeztetnem és újból invitálnom.

NYELVVILÁG

ASZTÚRIA – 25 – ASTURIAS

113

A magyar-asztúr kapcsolatok 25 éve (1991-2016) 25 años de cooperación Húngaro-Astur (1991-2016)

DR. KÉRI ANDRÁS KVIK Hosszú idő telt el az 1991-es kapcsolatfelvételtől. Az Európa Tanulmányokat folytató hallgatók kiutazásával a TEMPUS program keretében új utak, az asztúriai kapcsolattal új távlatok nyíltak, melyek az első kettős diplomát szerző KER-Marketing szakos hallgatók 2015-ös gijóni államvizsgáival tetőztek (NyelvVilág 2016/17. Asztúria – 25 – Asturias különszám). A NyelvVilág – elsősorban különszámaival – jelentős szerepet játszott a magyar-asztúr kapcsolatok fenntartása és ápolása érdekében, sokszínűvé és sokoldalúvá tételében. Ilyen hosszú, folyamatos és sokoldalú külföldi kapcsolata még nem volt karunknak (pl. publikációk, előadások, programok: ERASMUS, kettős diploma), amely időnként intézményünk falain túl is terjeszkedett (pl. minisztériumi együttműködés, távoktatás tanulmányozása, könyvkiadás). De ilyen folyóirata sem, amely 2004 óta biztos lábakon állva rendszeresen megjelenik. Egyetlen szépséghibája, hogy mindezt saját Intézetünk bevételeiből finanszírozzuk immáron 13 éve. A NyelvVilág rendelkezésére álló technikai és anyagi lehetőségek csak a szerényebb „minimal art” változatával írhatók le, amit viszont tartalma korrigál. Közben pedig nem bizonyult életképesnek karunk Alma Mater, majd Agora néven kiadott folyóirata, pedig segítő szándékkal többen is próbáltunk részt venni a szerkesztésében, de elképzeléseinket nem tudtuk megvalósítani, a kari célkitűzést pedig nem lehetett teljesíteni. Azt pedig senki sem kérdezte meg, hogy mitől is működik a NyelvVilág. Pedig látszólag egyszerű. Mi kell ehhez? Azon túl, hogy lapalapítási javaslatomat Dr. Loch Ágnes Intézetvezetőnk bátran bevállalta – és ezért köszönet illeti – és szabad kezet adott a szerkesztéséhez, ami a siker egyik titka, kell hozzá világos koncepció reális, megvalósítható célok kitűzésével, némi lapkészítési szakértelem (az egyetem elvégzése óta valamilyen folyóiratnál közreműködtem, pl. Távoktatás, Magiszter, Caribe Contemporáneo), felelős szerkesztőbizottság, minimális technikai háttér biztosítása – melybe már nem fér bele egy szerkesztőségi asztal sem –, elszántság, valamint anyagi és erkölcsi támogatás. Pedig észre kellene venni, hogy nemzetközi kapcsolatainkat leginkább egy szinte mindenre nyitott saját folyóirattal lehetne bővíteni, fenntartani és ügyesen kihasználni. Mint ahogy a NyelvVilág is teszi. Nem a formális kapcsolatok száma, hanem az együttműködés tartalma a lényeg, kimutatható eredményekkel. Főképp akkor, ha a mostani célunk, „fő stratégiai irányunk a nemzetközi versenyképesség”. A NyelvVilág 12 hazai könyvtárban található meg és elektronikus formában is olvasható. Egyes tematikus számokat elküldtük az érintett országok nagykövetségeire, intézményeibe. A változatos tartalom tette lehetővé, hogy eddig 22 országba jutott el (Ausztria, Franciaország, Hollandia, NagyBritannia, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Szlovákia, Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Bahama-szigetek, Chile, Dominikai Köztársaság, Guatemala, Kanada, Kolumbia, Kuba, Mexikó, Peru). Két számunk a Gran Canaria szigetén, Moya városában lévő Casa-Museo Tomás Morales kiállítótermében is megtalálható. Az eddig megjelent 17 szám Intézetünk, és ezáltal főiskolánk (ma már egyetemünk) hírnevét is öregbítette, lásd például internetes reakciókat, hivatkozásokat, a spanyol különszámok ibériai visszhangját.

NYELVVILÁG

114


Az együttműködés termékei (1995-2015) Asztúriai kollégák Budapesten Magyarok Asztúriában Előadás 6 14 Publikáció (és szerző) 10 (12) 3 – ebből 1 könyv – (2) Kettős diploma Karunk a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére mindig is nagy hangsúlyt fektetett, legalábbis addig, amíg valamilyen együttműködés aláírására sor nem került. Így történt a kettős diploma bevezetéséről szóló keretszerződés aláírásával is, amely mindkét – Kereskedelem-Marketing és Turizmus-Vendéglátás – szakon lehetővé tette a magyar és a spanyol fél hallgatóinak egymás intézményeiben való tanulását és diplomaszerzését. Persze ehhez szakonként kellet (volna) kidolgozni a részleteket, főképpen a tanulmányi részt, és újabb kiegészítő megállapodás aláírásával elfogadtatni. Ez a KER-Marketing szakon meg is történt. Dr. Király Évával kidolgoztuk a rendszert, amely működőképesnek bizonyult. Így is 4 év kellett ahhoz, hogy az első hallgatók kettős diplomát szerezhessenek 2015-ben. A keretszerződés aláírása után hosszú és küzdelmes időszak következett, amely már nem tartozott karunk prioritásai közé. Egy ilyen EU-n belüli megállapodás, ahol kompatibilis felsőoktatási rendszerek működnek, mindössze egyetlen év szükséges a kettős diploma beindításához. A mi merev rendszerünk és hozzáállásunk nem „Európa-képes”. A Turizmus szak – az elmaradott tantárgystruktúra és ezzel a kompatibilitás hiánya miatt – csak hosszú évekig tartó vajúdás, és a kettős diploma melletti háromszoros elkötelezettség után, 2016 tavaszára tudott életképes javaslattal előállni, de még június közepére sem sikerült a diákcseréhez szükséges szakmai részt összeállítani. Ezzel pedig elvesztettük annak a lehetőségét is, hogy 2017ben hallgatókat küldjünk Asztúriába. Így nem marad más, mint reménykedni, hátha 2018-ra összejön. Az előző számunkban (2016/17) leírt túlzott optimizmusunk újabb tanulság számunkra. Ha nincs megfelelő motiváció, a kevés is óriási kívánság. Magyar hallgatók Spanyolországban Asztúriába több mint két évtizede járnak magyar hallgatók egy vagy két félévet tanulni. A spanyol hallgatókkal való összevetés során a kintiek a következő megállapításra jutottak: – hallgatóinknak kiemelkedő a nyelvtudásuk és több nyelvet is beszélnek, széleskörű szakmai ismeretekkel rendelkeznek, ugyanakkor kevésbé gyakorlatiasak, mint a spanyolok. Érdekes, amint egybecseng az oktatás szereplőinek véleménye a kanári-szigeteki szállodavezetők véleményével. Köztudott, hogy a spanyolosok előszeretettel választják a szigetcsoportot szakmai gyakorlatuk eltöltésére, s tucatnyian – akikről tudni lehet – dolgoznak már diplomaszerzés után valamelyik szállodában vagy a turizmus valamelyik ágában. Arra a kérdésre, hogy miért foglalkoztatnak magyar hallgatókat, hasonló válaszokat kaptam: – a legfőbb okként a nyelvtudást említették, mert több nyelvet is beszélnek, és kevésbé fontos számukra – bár elismert – a szaktudásuk. A spanyolok önállóbbak és jobban feltalálják magukat, ezért szívesebben foglalkoztatják őket a fontosabb, de kevésbé kommunikációigényes pozíciókban. Az Asztúriában, kezdetben TEMPUS majd ERASMUS program keretében járt hallgatóink névsorát és spanyol témával kapcsolatos szakdolgozataik címét először a NyelvVilág első tematikus Asztúria-Asturias (2006/3) különszámában közöltük. Most, tíz év után folytatjuk e hagyományt a következő táblázatban.

NYELVVILÁG

ASZTÚRIA – 25 – ASTURIAS Hallgató neve

Gijónban töltött időszak

115

Spanyol témával kapcsolatos szakdolgozat címe

Matkó Zsuzsanna

2005/2006/2

Nemzeti konyhák és étkezési szokások vizsgálata, különös tekintettel a spanyol nemzeti konyhára

Szögi Péter Gellért Balázs Szegedi Zsófia

2005/2006/2 2005/2006/2 2005/2006/2

Szabados Dóra Tímea Lukács Gyula Zsolt Molnár Edit Tóth Gabriella

2006/2007/1 2006/2007/2 2006/2007/2 2006/2007/2

Zsirai Andrea

2006/2007/2

Bencze Zsuzsanna Dani Judit

2006/2007/2 2006/2007/2

Árvay Zsófia Ermesz Edina Nánási Ildikó Végh Nóra

2007/2008/1 2007/2008/2 2007/2008/2 2007/2008/2

Bakos Veronika Balogh Petra

2008/2009/2 2008/2009/2

Baranyai Anita Marianna Péter Gyöngyi Szkiva Anna Czakó Zsófia Veres András Hoffer Sára Borbála Koleszár Virág Kalászi Eszter Bóz Barbara

2008/2009/2 2008/2009/2 2008/2009/2 2009/2010/1 2009/2010/1 2009/2010/1 2009/2010/2 2010/2011teljes év 2010/2011/1

Menke Dóra

2010/2011/2

Kéri András Dániel

2010/2011/2

Inczédy Krisztina Tóth Enikő Veronika Kozár Éva Flóra

2011/2012/2 2011/2012/2 2011/2012/2

Makranczi Lili Hovanyecz Lilla Fegyveres Dorottya Benkő Emese Szilágyi Domonkos Csenki Dóra Varga Zsófia Kovács Anita Bakalic Branimir Kiss József Mihály Varga Patrícia

2011/2012/2 2012/2013 teljes év 2012/2013 teljes év 2012/2013 teljes év Spirituális zarándoklat - A Szent Jakab-út fejlődési lehetőségei 2012/2013/1 2012/2013/2 2012/2013/2 2013/2014 teljes év 2013/2014 teljes év 2013/2014 teljes év 2013/2014/1

A spanyol és az észak-afrikai mediterrán konyha A spanyolországi Asztúria régió és Picos de Europa Nemzeti Park idegenforgalmi jelentősége

A Baleár-szigetek gyöngyszemének komplett turisztikai elemzése Az ISO rendszer bevezetése a Tensi Kft-hez összehasonlítva egy spanyolországi példával A parador-jelenség hasznosíthatósága Magyarországon. Azaz a műemlékvédelem iskolapéldája Spanyolországban, és ennek hiánya Magyarországon

Az idegenforgalmi oktatás összehasonlító elemzése hat európai országban köztük Universidad de Ovideo Magyar és spanyol turisztikai munkaerőpiac összehasonlító elemzése

Spanish tourism demand to Hungary

A falusi turizmus szerepe Asztúria idegenforgalmában The negative socio-cultural impacts of nightlife tourism in Catalonia, with special focus on Lloret de Mar The role of pilgrim routes in tourism: comparison of the Mária Route with the Camino de Santiago Atypical sun sea and sand tourism in Asturias Rodiles Beach in the Parque-Playa system

NYELVVILÁG

116 Babka Henriett Nagy Flóra

Szöllősi Judit

Urbán Cintia Toldi Nóra

NYELVVILÁG

SPANYOL – PORTUGÁL VILÁG 2014/2015/teljes év – KER kettős diplomás képzés 2014/2015 teljes év – KER kettős diplomás képzés 2014/2015 teljes év – KER kettős diplomás képzés 2014/2015/2 2014/2015/2

Port of gijón: the connection between the city and the port, and the mutual influence on each other Comparative analysis of the SCM, assortment and pricing policy of Lidl and Auchan in Hungary and in Spain, and their impact on customer preferences The Spanish Textile Industry: The Success of Inditex

NYELVVILÁG A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM IDEGEN NYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZETÉNEK SZAKMAI KIADVÁNYA

Recommend Documents