NNCL1122-47Ev1.0
EVELYN MARSH Túlélés
A borító Boros Zoltán és Szikszai Gábor munkája © Mocsári Erika 1994 ISBN 963 8296 06 2 Kiadja a Budakönyvek Kft. és az E. Marsh Bt. Felelős kiadó a Budakönyvek vezetője Készítette a Kaposvári Nyomda Kft. Felelős vezető: Mike Ferenc Megjelent 12,46 A/5 ív terjedelemben
-1-
"Bölcs volt az isten, s éji homály ködét borítva rá elfedte, mit ád jövőnk." (Horatius) A kétemeletes, vörös téglás épületből, a folyosóról és egy-egy földszinti szobából szűrődött ki fény. Látszott, hogy a betegek nyugovóra tértek, csak az ügyeletesek vigyáznak rájuk és az ambulancia működik. Jessica Russel ellátta a most érkezett beteget, akit a mentősök embólia cerebrivel hoztak be a "Holland-American Line" irodaházból, amely a Rijnhaven és Nieuwe Maas közötti félsziget északnyugati partján fekszik. A fiatal teremtés túlórázott, s közben rosszul lett. Szerencsére az egyik éjszakai őr ellenőrizte az irodákat, és amikor észrevette a lány eszméletvesztését, azonnal hívta a sürgősségi klinika mentőit, akik rövid időn belül behozták a huszonegy esztendős Kate Ventet. Amikor a belgyógyász a diagnózist az ambulancia vizsgálójában egyértelműen megállapította, azonnal 80 milligramm No-Spát, majd Diaphyllin Venosumot és Lidocaint szívott fel egy fecskendőbe, és beadta a betegnek. Egy idő múlva észlelte, hogy a lány nyugtalan, így még Seduxent és a szívtámogatásra Strophantint is adott, de csak óvatosan, nehogy a hirtelen fokozódó contractiók újabb embolisatióhoz vezessenek. Intézkedett, hogy az első emeleti hármas kórterembe vigyék az ápolók a fiatal teremtést. Russel doktornő a folyosó hátsó részén kijelölt dohányzósarokban ült le, hogy igyon egy kávét az automatából és rágyújtson végre egy Marlboróra. Az orvosnő mindössze egy hónapja került az Erasmus Sürgősségi Klinikára. Szakvizsgáját az Állami Abraham Hondius Kórházban tette le. Szíve vágya volt, hogy a gyakorlat megszerzése érdekében ide, a speciális sürgősségi klinikára kerüljön, ahol egy belgyógyásznak sokkal több mindenhez kell értenie, mint máshol, mert előfordul, hogy az orvosokat mentősökhöz is beosztják. - Ez pedig rutint, méghozzá nagy rutint ad - állapította meg Jessica magában. - Nekem most éppen erre van szükségem! Ebben a pillanatban megszólalt a csipogója. - Doktornő - ismerte fel az ügyeletes nővér hangját -, az előbb behozott beteg, Kate Vent továbbra is nyugtalan, hánykolódik. Kérem, jöjjön át hozzá! - Jessica eloltotta a cigarettáját, és azonnal indult a hármas kórterembe. - Kérek egy hordozható EKG-t. - A lefutó szalagok semmiféle újabb elváltozást nem mutattak. Megmérte a lány vérnyomását, s megállapította, hogy tensiója alacsony és psychomotoros nyugtalanság észlelhető nála. Ezért a nővértől tíz milligramm Seduxent kért, amelyet Isolaniddal együtt egy Ringer infúzióba tett, s a beteg vénájába kötötte. - Milyen fiatal, szép lány - takarta be. - Meg kell gyógyítanom határozta el Russel doktornő. Bement az ügyeletesszobába, hogy kicsit lazítson. Ám erre nem maradt ideje, mert egyszerre három mentőautó érkezett, és az ambulancia vizsgálójában már várták, hogy a földszinti kollégáknak segítsen. Amikor a terembe ért, a jóképű s mindig jókedvű Tom Pretti sebész főorvos a behozott fiatalembert vizsgálta. A mellette lévő nővérhez fordult: - Készítsék a műtőt, a betegnek ulcus ventriculi perforatuma van. Nem késlekedhetünk! - Jessica, vállalkozol az aneszteziológus szerepére? Nem értem, mi van ma itt, állandóan újabb és újabb betegek érkeznek, mi pedig kevesen vagyunk. A holnapi nagyértekezleten ezt is felvetem, mert tarthatatlan ez az állapot! - Az igazgatónk, Malo doktor tudja ezeket a gondokat - válaszolt Jessica. - Én úgy hallottam, hogy a mi klinikánkat a városháza tartja fenn, így kevés a pénz. - Jaj, de naiv vagy! A pénz valóban kevés, de arra mindig akad, amire az igazgatónk kihasít a költségvetésből... A műtő előtti, világoskék csempével borított bemosakodóban még csak a sebész Pretti doktor, a belgyógyász Jessica és a műtős asszisztens volt jelen. - Kezdjük el a bemosakodást, Mel Lester sebészkollégám azonnal itt lesz - szólt a jelenlévőkhöz a teamet vezető Pretti főorvos. Nem sokkal éjfél után fejezték be az operációt. Ahogy kiléptek a műtőből, mindannyian ledobálták a kék öltözetet, s a földszinti orvosi szobában a nővér már készítette is számukra a kávét. - Ez jobb lesz, mintha az automatából hoznám - szólt a team tagjaihoz Susan Versin nővér, akin, éppúgy, mint a többieken, látszott a fáradtság. Jessica kortyolgatta a forró italt, rágyújtott. Az ablakon át behallatszott az érkező mentőautó visítása. - Jaj, akkor mennem kell, nyilván belgyógyászati esetet hoztak, ilyen az én szerencsém, még a kávét sem ihatom meg nyugodtan... Hajnali négy óráig még öt beteget látott el az orvosnő, s olyan fáradtságot érzett, hogy alig bírta vonszolni magát. - Ez azért már sok! Hogy lehet összesen egyetlen belgyógyászt beosztani ügyeletre egy ilyen frekventált helyen? Talán jó lesz, ha a nagyértekezleten Pretti doktor felveti a létszámhiányt, én csatlakozom majd hozzá. Ezt sokáig nem bírja egyetlen orvos sem. Ilyen iramban nem lehet a betegeket megfelelően ellátni - morgolódott. A reggeli kisvizit után Jessica nem ment haza, ledőlt a szobájában, hogy a délelőtti értekezleten részt vegyen. Egyik betegénél sem tapasztalt semmi rendellenességet, kivéve Kate Ventet, akinek ismét szívtámogatásra volt szüksége, így Diaphyllinnel együtt megint Strophantint rendelt neki, nyugtalansága csökkentésére pedig 20 milligramm Seduxent. Russel doktornő elhatározta, hogy Robert Lino belgyógyász főorvost konzultációra kéri fel. - A
-2-
lánynak már jobban kellene lennie legalább egy gondolattal - meditált az ágyánál az orvosnő. A keringési elégtelenség még nem oldódik, de miért? - töprengett. - Robert kitűnő diagnoszta és lelkiismeretes főnök, hátha ő más kezelést javasol. - Elindult a főorvosi szobába. Robert éppen egy férfi leleteit vizsgálta: - Helló, helló, Jessica! Hallottam, nehéz éjszakád volt. Segíthetek valamiben? - Igen, köszönöm. Szeretném, ha soron kívül megvizsgálnál egy tegnap este behozott beteget. Tanácstalan vagyok, nem akarok esetleg rossz kezelést alkalmazni. - Máris mehetünk - áll fel Robert az asztala mellől, és elindult Jessicával a hármas kórterembe. Először Kate leleteit nézte meg alaposan, majd fizikálisan is megvizsgálta, azután csak annyit szólt: - Én sem tudnék más gyógyszerezést javasolni, jól döntöttél a diagnózist illetően. Várnunk kell, legyél kicsit türelmesebb, Jessica! Még nem telt el huszonnégy óra sem a kezelés megkezdésétől! A nagyértekezlet után Jessica megebédelt az étteremben, s eldöntötte, hogy gyalog megy haza. Egy kis levegő nem árt. Kiszellőztetem a fejem, pokolian fáradt vagyok. Ez az értekezlet sem hozott semmi újat - meditált magában, amikor átöltözött és elindult a Városháza felé, amelytől néhány percnyire bérelt egy második emeleti lakást. Megállt a híres Hofplein szökőkút előtt, s mintha a fáradtsága kezdett volna elszállni. - De jó, hogy csak reggel nyolckor kell ismét a kórházban lennem, s végre lesz egy szabad estém! Kate Vent mélyen aludt, amikor késő délután Frank Day belgyógyász vénásan beadta a kálium-klorid injekciót. Előzőleg körülnézett az osztályon, megnyugodott, hogy sem a főnöke, Robert Lino főorvos, sem ápolónő nincs a közelben. Azután bement a nővérszobába. Úgy tett, mintha egy kórlapot tanulmányozna. Lelke mélyén tulajdonképpen ürügyet keresett magának arra, hogy ne kelljen a beteg mellett maradnia addig a tizenöt-húsz másodpercig, amíg az injekció végez vele. Néhányszor már végignézte a légzésbénulásos halált. Rendszerint még az injekciós tűt sem húzta ki a vénából, amikor a beteg hörögni és rángatózni kezdett, nemcsak az arca, de egész teste is lila lett, és szörnyű hangokat hallatva kapkodott az életét jelentő levegő után. Frank tudta, hogy nagyon rövid ideig tart az egész, de ma úgy érezte, ezt sincs lelkiereje végignézni. Még néhány percig matatott a nővérszobában, s mire a kórterembe visszaért, Kate Vent már kissé kicsavarodott végtagokkal, mellkasát kidomborítva, szürkéslila arccal feküdt. Felakadt szeméből mintha még most is a rémület sugárzott volna... Day doktor az ágyhoz lépett, megtapintotta a carotist, fonendoszkópjának fényes, nikkelezett csövét az orra alá tartotta. Sem pulzust, sem légzést nem észlelt. Lecsukta a tágra nyílt szemeket, és ráhajtotta a lepedőt Kate arcára. Kiment a folyosóra, és házitelefonon felszólt Malo doktornak: - Bevégeztetett! Azonnal intézkedem, szállítsák le a boncterembe. Mikor kezdjük? - Két óra múlva lent leszek, értesítsd Serge Tulasne-t! Este nyolc óra tájban Gerald Malo sietősen ment az alagsorban lévő boncterembe. Mikor belépett, Day doktor és Tulasne boncmester már narancssárga köpenyben készítették elő a tetemet boncolásra. Kate Vent szürkéskék, livid teste még a fehér márványon is kicsit kitekeredve feküdt. Malo doktor a boncmester felé bólintott, mire ő szó nélkül felvett egy nagyobb méretű szikét. A holttest fejbőrén, a két fül mögött ejtett egy-egy hat-nyolc centiméteres metszést, majd a tarkón átvezetve összekötötte azokat. Day doktor két nagyobb horgas csipesszel megfogta a tarkó bőrét, és egyetlen mozdulattal, melyet hátborzongató reccsenés követett, letépte, és ráhajtotta a hajas fejbőrt a koponyára. A boncmester kezében ekkor már ott volt az elektromos koponyafűrész, amellyel gyakorlott mozdulatokkal felnyitotta a szabadabbá vált területen a koponyacsontot. - Azt hiszem, hogy egyszerűbb, ha kiemelitek az egész agyat, és úgy távolítjuk el a hipophysist mondta Malo doktor. Day bólintott, és Tulasne segítségével néhány mozdulattal elválasztotta a gerincvelőtől az agyat. A boncmester mindkét tenyerét alátette, mintegy kiborítva azt a márványasztalra. Day bekapcsolt még egy erős fényű műtőlámpát, és gondosan letisztította a szürkés színű agyhártyát. Mikor a fundus szabaddá vált, kissé szétnyitotta a parietalis lebenyeket, egy nagyobb méretű Folkman-kanál és egy finom, szemészeti olló segítségével kiemelte, s a tartóhártyáktól óvatosan megfosztva kivette a jókora babszemnyi hipophysist. Az igazgató egy plasztikból készült serológiai csövet tartott elé, melybe Day belecsúsztatta a kiemelt mirigyet. Malo egy gázpalackhoz lépett, és egy elvékonyított kanülön keresztül nitrogént vezetett a csőbe, majd gyors mozdulattal lezárta azt. - A többit már hagyhatjátok is, Frank - mondta Malo doktor. -A boncolási jegyzőkönyvben szerepeljen agyi embólia, mint egyértelmű halálok. Utána hozd a szobámba, és mindketten aláírjuk. - Mikor jönnek a mirigyekért, igazgató úr? - kérdezte a boncmester. - Már négy darab van a hűtőben. - Hűtse le ezt is kérem, holnap délutánra megszervezem a szállítást. Ne felejtsen el gondoskodni hűtőládáról az elvitelhez! - Természetesen - válaszolt. Mintegy félóra múlva Frank Day felvitte a boncjegyzőkönyvet az igazgatóhoz. Malo átfutotta, bólintott, és szó nélkül aláírta. A bárszekrényhez lépett, s két csillogó kristálypohárba egy-egy ujjnyi whiskyt töltött. - No, erre rászolgáltunk - nyújtotta a poharat halvány mosollyal Frank felé. - Kíváncsi lennék, Gerald, hogy a hágaiaknak meddig lesz szükségük ezekre a mirigyekre? Remélem, még egy darabig igen... - Ne izgulj barátom, a gyógyszergyár nem képes más módon előállítani a luteinizáló trop-hormonokat, csak a hipophysis első lebenyéből. A hormonkészítményekre pedig óriási szükségük van, ebben biztos lehetsz.
-3-
- Te jó ég! Csak az első lebenyt tudják felhasználni ebből a parányi szervből, és mégis ennyit fizetnek érte? - Természetesen, Frank. Gondolj csak arra, hogy az így nyert hormonokból egy-egy ampulla csak a mikrogramm tört részét tartalmazza! Egy-egy mirigyből talán száz ampullát is készíthetnek, melyeknek az ára csillagászati, mint te is tudod. - Ki közli Russel doktornővel az exitust és annak okát? - Majd reggel a kisvizit előtt én megemlítem neki - válaszolt az igazgató. Monique Ponce fáradtan állt fel az íróasztalától. Közel fél éve dolgozott már a Hágai Gyógyszerkutató Központ és Gyógyszergyár hormonológiai osztályán, mint gyógyszerész, s várományosa volt az osztályvezetői beosztásnak, amit a gyár igazgatója felvételekor kilátásba helyezett. Monique mindössze három éve végzett az egyetemen, s közben megszerezte doktori fokozatát hatástanból, utána Brüsszelben dolgozott egy gyógyszertári központban. Miután nem elégítette ki a munkája, több gyógyszerkutató álláshirdetésére beadta pályázatát, míg végül a hágai központ alkalmazta. Monique évfolyamelsőként végzett, professzorai javasolták, hogy maradjon az egyetemen, s tanársegédként dolgozzon, ám a lánynak szíve vágya volt, hogy előbb-utóbb gyógyszerkutatással foglalkozzon. Amióta idekerült Hágába, úgy hajtott, ahogy csak bírt, mert szerette volna megkapni az osztályvezetői beosztást. Már eltervezte, miféle változásokat hajt akkor majd végre a hormonoló-giai kutatóosztályon. Ránézett az órájára, és látta, hogy már estébe szaladt az idő, de hazamenetele előtt még végigment a laboratóriumokon. Izgatta őt az előző nap elkezdett vizsgálatsorozat, melyben egy új, méhizomzat-összehúzó szert próbáltak meg betitrálni. A hármas laboratórium csillogó acélborítású asztalán most is ott állt egy automatikus mérőkészülék, melyhez parányi infúziós palackhoz hasonló műanyag tartály csatlakozott, és ebből lassan csepegett egy színtelen folyadék. Monique figyelte az oldatot, mely vékonyra kihúzott üvegkanülön keresztül lassú cseppekben egy tengerimalac gondosan kipreparált uterusára hullott. A szerv időről időre összehúzódott, és a hozzá csatlakoztatott írószerkezet minden alkalommal hegyes fehér jelzést húzott egy korongon lassan forgó fekete papírra. - Fantasztikus a vegyület aktivitása - fordult Monique az ügyeletes laboránshoz. - Ugye nem adtak újabb hatóanyagot a törzsoldathoz? - Nem, doktornő, ez még az eredeti oldat. - Monique visszaindult a szobájába, de benézett a kettes laboratóriumba is. Ott csak ellenőrizni akarta a nagynyomású folyadékkromatográf automata mintaadagolóját, mely egész éjszaka működött. Kicsit később összepakolta holmiját, magával vitt két laboratóriumi kiértékelést, a nátriumvesztés csökkentésére vizsgált új vegyület hatástanát. - Ebből sem hiszem, hogy lesz valami - sóhajtott a doktornő. Belenézett a másik vizsgálati anyagba, amely a szervezet normális egyensúlyát lenne hivatott biztosítani. - Ez a vegyület nem is a miénk, az utrechti gyógyszerkutatók kértek tőlünk szakvéleményt. Otthon majd részletesen elolvasom, itt bent soha nincs időm, s már napok óta tologatom a papírokat. A kollégák pedig várják ezt, nem tudnak továbblépni. Leért az óriási föld alatti garázsba, elindította Opeljét, eldöntötte, hogy valahol megáll, és legalább tíz percet sétál. - Olyan ványadtan nézek ki, ha Chris így meglátna, kiábrándulna belőlem. Azt pedig igencsak nem szeretném! Szerencsére megállapodtunk, hogy nem találkozunk ma este, miután későn érkezik vissza Rotterdamból. A kutatóból balra indult, s néhány perc után elérte a híres Domus Spinozát, Spinoza volt lakóhelyét, Hága egyik hírességét a Paviljoensgrachtban. Itt nem állt meg, hanem továbbhajtott, s a turisták által is kedvelt Grote Kerk, a Nagy Templom melletti parkolóban körülnézett és kiszállt. Bement a gótikus templomba. Kihalt volt, csak az orgona hangjai szárnyaltak, Bach-toccaták és fúgák csendültek fel. - Talán valaki gyakorol - állapította meg Monique -, hiszen üres a templom. - A szentély előtt egy kicsit időzött, ismételten megcsodálta az aranygyapjas rend jelvényeit. - Mennyi ideje is, hogy Jó Fülöp és lovagjai itt összegyűltek? Továbbment és a legendás hírű Wassernaar van Obdam admirális sírjánál megállt. Nem tudott betelni a sírt díszítő négy szobor látványával, amelyek a hűséget, a bátorságot, az óvatosságot és az éberséget jelképezték. Elmondott egy rövid imát. Arra kérte az ég urát, hogy Chris mielőbb megkérje a kezét. Ahogy behunyta szemét, szinte érezte szerelme közelségét, vágyódott utána. Az órájára pillantott, s látta, a tíz percre tervezett sétából már jó félóra lett. A Bach-zene szárnyaló hangjai még mindig betöltötték a templomot, Monique felállt, hogy induljon. - Úristen! - gondolta -, még itt sem tudok kikapcsolódni! - Eszébe jutott, hogy este a két anyagot át akarja tanulmányozni. A templom előtti téren rágyújtott, és beszállt a kocsijába. Negyedóra múlva már látta feltűnni a Békepalotát. Mellette, az első utcában lakott. Itt bérelt egy kétszobás lakást, amely e pillanatban megfelelt neki. - Ha Chris felesége leszek, ami, remélem, a közeljövőben megtörténik, szeretném, ha a scheveningeni tengerparton, az üdülőhely végén vennénk egy házat. Már egyszer felvetettem ezt neki, akkor csak annyit fűzött hozzá, hogy ehhez még kell egy kis pénz, mivel az üdülőhely felkapott, és a telkei igen drágák. - De hát mindketten jól keresünk, s megengedhetjük magunknak, hogy házunk a tengerparton legyen! No, meg előbb-utóbb csemetéket is szeretnék magam körül látni - gondolta, ahogy ment fel a lépcsőn első emeleti lakásába. Amikor benyitott, megcsörrent a telefon. - Itt Monique Ponce beszél.
-4-
- Helló, drágám, nagyon sajnálom, de elhúzódnak az itteni tárgyalásaim, s csak holnap este későn érek haza Hágába. - Jól vagy? Mit csinálsz? Remélem, nem egy lány ágyában kötsz ki - évődött Monique. - Te csacsi! Ha megérkezek, hívlak, csókollak, sokszor - kattant a készülék. Jessica Russel, amikor értesült Kate Vent haláláról, megdöbbent. Malo igazgató még a reggeli kisvizit előtt tájékoztatta a kolléganőt. - Ne tegyen magának szemrehányást, Jessica! Mint a kórlapról láttam, az a fiatal teremtés mindent megkapott, amire szüksége volt. A kórképe, az embólia egy alattomos betegség, különösen az embólia cerebri. A boncolás során megállapítást nyert - tért egy kicsit hivatalosabb hangnemre az igazgató -, hogy a bal szívfélben keletkezett thrombusból egy rög leszakadt és az agyalapi erek rendszerébe kerülve elakadt. De az lesz a legjobb, ha még délelőtt átküldöm magának a boncjegyzőkönyvet. - Majd az asztalán fekvő iratok tanulmányozásába merült. Russel doktornő borús hangulatban ment át a nővérszobába, hogy az ügyeleti kiírásokat megnézze. Kate Vent hirtelen halála lesújtotta, mert reménykedett, hogy a fiatal lányt sikerül aprólékos, figyelmes és gondos kezeléssel meggyógyítania. - Sajnos nem így történt - állapította meg magában, amikor a beosztásokat tanulmányozta. Susan Versin nővér lépett hozzá, akivel megismerkedésük első pillanatában már szimpatikusak voltak egymásnak, s ez lassan barátsággá alakult. - Ne keseredj el, Jessica, te mindent megtettél a beteg érdekében. Az ügyeletes akkor éppen Day doktor volt és az igazgató úrral is konzultált, mint hallottam. - Kösz, Susan a vigasztalást, de még most sem tudok közömbös lenni a betegeimmel kapcsolatban! Nem tehetek róla, megrázott az exitus... - Volna kedved délután moziba menni vagy sétálni valahol? - kérdezte kedvesen Susan. - Boldogan, öt óra után végzek, s indulhatunk. Láttam a kiírást, te is addig dolgozol. - Rendben, még megbeszéljük a programot. Most futok a laboratóriumba, viszem a levett véreket rohant ki a nővérszobából Susan, s Jessica is visszament saját szobájába. - Russel doktornő - szólalt meg a csipogója -, kérem, jöjjön át a sebészetre, sürgősen belgyógyászra van szükségünk! A belgyógyászat főnöke Lino doktor önt jelölte ki. - Indulok - szólt Jessica. A sebészeten, mint mindig, már a korai órákban is óriási volt a nyüzsgés. Pretti főorvos sietős léptekkel ment a műtő felé. - Helló, Jessica, a hatos kórteremben várnak rád! Bocsáss meg, de sietek! Most hoztak be a mentők egy contusio thoracisos beteget, a szerencsétlen egy építkezésről esett le, azonnal operálnom kell a sérült tüdőt. Mel Lester sebész állt az ágynál, amikor a belgyógyász doktornő belépett. Üdvözlés után rátért a kázus ismertetésére. - Betegünket három napja műtöttem vesekővel. Állapota szépen javult, de reggel erős fájdalomról panaszkodott. Szeretném, ha belgyógyászati véleményt mondanál. Jessica először fizikálisan vizsgálta meg, vérnyomást mért, EKG-t készített, s javasolta, hogy egyszázalékos Lidocainból 6-8 millilitert fecskendezzen a kolléga a vénába. Ha pedig nem csökken a fájdalom, akkor 0,1-0,15 grammos Algopyrint vagy 0,12 grammos No-Spát javasol. - Nagyon remélem, Mel - fordult a sebészhez -, hogy ez a görcsös roham oldódik. Végszükségben 50 milligrammos Dolargán is szóba jöhet. Bízom benne, hogy délutánra már jól lesz a betegetek. Ha van valami, értesíts, ötig bent leszek - búcsúzott el a kollégától, és visszament a belgyógyászatra. Délután ötkor gyorsan átöltözött, s rohant a kapuhoz, ahol randevúja volt Susannal. A nővér már beült Fiat Pandájába, kissé távolabb leparkolt, és ott várta Jessicát. - De jó, hogy kocsival vagy, az enyém, ha minden igaz, holnapra lesz készen. Állítólag a kuplungtárcsát cserélni kell, ezt egy féléves kocsinál még garanciális javítás keretében végezhetnék el! Szerencse, nekem csak munkadíjat kell fizetnem, de akkor sem az én hibám. - Ez így igaz - fordult felé a nővér -, de gondolom, neked sem az első kocsid a Mazda, s a javítási munkák mindig vitathatók, főleg a költségei. Nem nézted meg a garanciafüzetet? - Ez eszembe sem jutott, egyébként most már mindegy! Olyan nehéz kocsi nélkül. Megszoktam, még egyetemista koromban kaptam az első járgányomat a szüleimtől, akik, mint tudod, Belfastban éltek, azután átjöttek Amszterdamba. Apám itt nyitott egy ékszerüzletet, anyám segít neki, no meg két alkalmazottjuk is van. Állandóan engem hiányolnak, s bár Amszterdamba nem nagy kaland kocsival átmenni, de soha nincs semmire időm. - Ugyan, ne szamárkodj! Ha jól sejtem, nem jársz senkivel, vagy tévednék? - Nem, most valóban nem vagyok fogékony a másik nem iránt. Már említettem neked, hogy az Állami Abraham Hondius Kórházban egy bő esztendeig együtt jártam egy adjunktussal. Óriási szerelem volt, mármint az én részemről, de ő egy szép napon dobott. - Mi az, hogy dobott? Talán feltűnt egy új csinibaba? - Nem egészen. Gyerekkori szerelmét hozzánk, az osztályra szállították a mentők. Ő kezelte, aztán meggyógyult a lány és nagy hirtelen összeházasodtak. - Ezért akartál átjönni a sürgősségire? - Nem, azt hiszem, nem. Mindig az volt a véleményem, hogy itt lehet a legnagyobb gyakorlatot megszerezni. Persze a döntésemben szerepet játszott Paul gyors esküvője is. Közben Susan leállította kocsiját a híres Nordzee Quick halvendéglő elé, amely a belváros egyik
-5-
legnépszerűbb étterme volt. - Ugye megfelel ez, séta után itt ehetnénk. - Remek, kedvelem az önkiszolgáló rendszert! Itt legalább nem kell órákat eltölteni a rendeléssel, s főként látom, mit eszem. Én csak bizonyos halakat szeretek, polipra és rákra rá sem tudok nézni. - Pedig azt mondják, hogy az írek igencsak kedvelik a tenger finomságait. Te pedig, Jessica, olyan ízig-vérig írnek nézel ki. Nemcsak a vörös hajad és az égszínkék szemed, hanem temperamentumod, a viselkedésed olyan határozott, ami a szíveden az a szádon is. Ez nem mindig bölcs dolog! Mikor jöttek át a szüleid Hollandiába? - Hát bizony, annak már több esztendeje. De szeretnek itt élni. Nem kell attól félniük, hogy melyik üzletben, vagy utcában robban fel egy bomba. Azért ne gondold, Susan, hogy apám gyorsan szánta rá magát. Volt valami kapcsolata az IRA-val, amiről nekem soha nem mondtak semmit. Pedig amikor már benőtt a fejem lágya, próbáltam anyámat is faggatni, de hallgatott, mint a sír. Azután, amikor megkaptam Belfastban a diplomámat, mindannyian rohanva átköltöztünk ide. Szerencsém volt, valaki segített apámnak, így azonnal állást kaptam az Abraham Hondiusban, sőt még a szakvizsgát is sikerült letennem. Ma már megszokták a szüleim, hogy ők Amszterdamban élnek, én pedig itt Rotterdamban. Igyekszem néha átmenni hozzájuk, de hát... - sóhajtott az orvosnő. Beszélgetés közben már jó nagy sétát tettek, elmentek a tőzsde épülete felé. Aztán feltűnt a De Bijenkorf Áruház, amely késő estig csalogatta a látogatókat, nemcsak bő áruválasztékával, hanem leértékelt holmijaival is. A ruhák, cipők még divatosak voltak, csupán raktárkészletüket kívánták az áruház vezetői állandóan cserélni. - Bemenjünk? - nézett Jessicára barátnője. - Szívesen vennék egy új szabású farmerdzsekit és hozzá kicsit hosszabb szoknyát, most ez a divat. Sőt, még egy kék selyemblúzzal is meglepném magam! - Én is szeretek bóklászni ebben az áruházban. Már vásároltam itt, az árak is jók, s a minőség is elfogadható. - Tudod azt, Jessica - szólt a nővér a mozgólépcsőn, amikor a második emeletre mentek -, hogy itt Rotterdamban ez az egyetlen olyan épület, amelyet nem holland építész tervezett, hanem amerikai, de a nevét már elfelejtettem. Tény, hogy ez a téglalap alakú tágas áruház, ezekkel a keskeny résekkel, beugrókkal, valóban a méhkasra emlékezteti a vásárlót, nemhiába a neve is méhkast jelent. - Kezdjük a farmerosztályon, azután menjünk a cipőkhöz és a fehérneműhöz! Ha itt vagyunk, nézzük szét alaposan. Késő este volt már, amikor a két lány óriási csomagokkal felpakolva jött kifelé. Sietős léptekkel visszamentek a kocsihoz, mindent beraktak és bementek az étterembe. Mindketten roston sült tengeri halat és salátát raktak az önkiszolgáló pultról a tálcájukra. Vacsora után Susan hazavitte barátnőjét Rotterdam legrégibb városrészébe, a Maastól északra fekvő területre, ahol már új, modern épületek és hozzátartozó kisebb parkok váltották fel az egykori csatornavilágot. Itt bérelt Jessica Russel egy háromszobás lakást. Szülei rábeszélésére választotta ezt, akik ragaszkodtak ahhoz, ha már nem élnek együtt a tágas, kényelmes családi házban, akkor Jessicának komfortos és nagyméretű, szép lakása legyen. Nemcsak a lakbért fizették, hanem a berendezést is ajándékba kapta. Most is, amikor belépett, jóleső öröm járta át. A szobák modernséget és meghittséget árasztottak. Szülei minden szobát más és más stílusú bútorokkal rendeztek be. Eleinte ez zavarta Jessicát, azután már annyira megszokta, hogy természetesnek tartotta a CD-játszó és hifitorony mellett Georg Hendrik Bretner eredeti festményét. A kép egy robusztus tengerész figuráját örökítette meg. Jessica bement a nappali szobába, hogy elrakja a vásárolt holmikat. Felkattintotta a virágmintás, narancs és sárga textíliával szegélyezett állólámpát, amely a szoba visszafogott, szerény hangulatát kiemelte. A zuhanyozás után még olvasni akart, ám a sok sétától, nézelődéstől elfáradt és álomba merült. - A fene egye meg - rázta kezében a félig telt üveget Serge Tulasne boncmester. - Ma délután is ittam a vodkából! Még szerencse, hogy a haverjaimtól vámmentes árut tudok szerezni, így olcsóbb... Le kellene szoknom az italról, de képtelen vagyok rá! Pedig egyszer ebből még zűröm lehet, ha itt munka közben meghúzom az üveget. Valahogy talpra szeretnék állni, de egyedül nem sikerül! Talán, ha Lisával több időt töltenék, sőt még feleségül is vehetném... ez segíthetne rajtam. Igaz, Lisa nem szép lány, de az nem baj, feleségnek nem szépségkirálynőt keres az ember - mormogta magában, majd nekilátott a holttest előkészítéséhez. - Nemsokára itt lesz az a tudálékos Day doktor, aki mindenbe beleköt. Jaj, de utálom! Hallom, az osztályán sem kedvelik, a nővérekkel állandóan kiabál, az orvosokkal pedig morózus. De a lényeg, hogy rövidesen én is gazdag ember leszek, s nem kell a guldeneket a fogamhoz verni! Szerencse, hogy az igazgató éppen engem vont be ebbe az üzletbe, s nem a másik boncmestert. Szépen keresek ezekkel a sutyi-mutyi boncolásokkal. Jó, hogy mindezt akkor végzik el a tisztelt orvosok, amikor a boncterem üres. Én sem örülnék, ha a két kollégám rájönne, honnan csorog a gulden! Este hat órakor randevúja volt barátnőjével, Lisa Veghgel, aki a népszerű Zuidpleinen lévő bevásárlóközpontban dolgozott eladóként a Coolsingelen Áruház ruhaosztályán. Már két esztendeje került oda, s igen elégedett volt csoportvezetői beosztásával. Anyja, aki egyedül nevelte Lisát, ragaszkodott hozzá, hogy a lánya leérettségizzen, utána pedig féléves kereskedelmi tanfolyamon szerezzen képesítést. Lisa eladó akart lenni, de távolabbi terveiben saját butik nyitása szerepelt. A lány huszonegy évével, kicsit molett külsejével, barnásszőkés hajával, keskenyedő arcával, nem hívta fel magára a figyelmet. Mindezzel ő is tisztában volt, s azzal is, hogy számára e pillanatban az eladói munkakör megfelelő. Átöltözött és sietett Serge-zsel megbeszélt randevújára. A fiatal boncmesterrel már több mint fél éve
-6-
viszonya volt, s Lisa a kapcsolatot úgy alakította, hogy a férfi előbb-utóbb megkérje a kezét. Anyja igencsak ellenezte Serge megjelenését lánya életében, mert nem tetszett neki a testes, nem éppen szimpátiát kiváltó férfi. De lánya több ízben kijelentette, hogy felnőtt, és a magánéletébe nem enged beleszólást. Még egy pillantást vetett a tükörbe, majd elindult az alkalmazottak részére kiépített modern öltözőből a parkolóházba. Igyekezett, hogy időre a La Boca snackbárban legyen, ahol esznek valamit, és utána moziba készültek. A parkoló a föld alatt két szinten helyezkedett el, ahol csoportvezetők és magasabb beosztásúak parkolhattak. Lisát, mint megbízható munkaerőt a főnöke igen kedvelte, elintézte, hogy beosztottjának kis autója, egy Mini-Morris is kapjon beállóhelyet. Lisa beült piros kocsijába, s elindult. Már messziről látta, hogy Serge Tulasne le-föl sétál és várja őt. Leparkolt, majd hozzálépett: - Helló drágám, tíz perc késés engedélyezve, ugye? Nehezen tudtam elszabadulni, de gyere, kapjunk be valamit, azután... - Ne folytasd, Lisa! Meglepetésem van a számodra! Szeretném, ha elmennénk a De Pul tavernába. Vacsoráznánk s beszélnénk a közös jövőnkről. - Melyik kocsival menjünk? - A tieddel, az enyémet reggel leadtam a szervizbe. Zörög, kattog, pöfög, már olyan ócska, de rövidesen azt is kicserélem. Öreg csotrogány, több mint húszéves, mit is akarok tőle! Megérkeztek a népszerű vendéglőbe. Lisa még nem járt itt, azonnal megkapta a terem különleges hangulata. Söröskorsók, ónedények, antik konyhafelszerelések díszítették a falakat, s fiatal, kék-fehér kockás szoknyába és fekete blúzba öltözött mosolygós lányok szolgálták ki a vendégeket. Az egyik boxba beültek, rendeltek egy-egy Amstelt, utána grillcsirkét curryvel ízesítve. Serge kicsit tétovázott, majd zsebéből egy kis dobozt vett elő, s átnyújtotta Lisának. - Szeretném, ha feleségül jönnél hozzám, s ez lenne az eljegyzési gyűrűd! A lány kibontatta, egy vékony aranygyűrű bukkant elő pici ónix kővel a közepén. Lisa felugrott az asztaltól, és átölelte Serge nyakát. - Drágám, jaj de boldog vagyok, milyen szép a gyűrű, s éppen jó a mérete! - Még nem válaszoltál - próbált kibújni az ölelésből a férfi, mert nem kívánt feltűnést kelteni -, hozzám jössz feleségül? - Hát persze, boldogan, csak anyámmal kell ezt elfogadtatnunk! Nem látja biztosítottnak a közös jövőnket... - Éppen erről szeretnék veled beszélni. Vasárnap felmennék hozzátok és megkérném tőle a kezed. Ismerem, milyen régimódi asszony. Azt is elújságolom neki, hogy váratlanul kaptam a kórházban egy elég pénzes pluszmunkát, amelyből mondjuk három hónapon belül esetleg vehetnénk a pályaudvar mögötti új lakótelepen egy kétszobás, összkomfortos lakást. Ez lenne a kezdet! Persze, később én is szeretnék majd jobb helyre költözni, családi házat építeni. - Mondd csak, Serge, valójában miből van pénzed? Eddig mindig panaszkodtál, hogy a boncmesteri állásból éppen csak megélsz, még autót sem tudsz cserélni. Mi történt egyszerre? Nem értem... nem értem... - Nézd, Lisa, amíg nem volt biztos a különmunka és a pluszdohány, nem akartam szólni neked. De most már hosszú távú melónak tűnik, és az igazgató jócskán tejel érte... - Milyen munkát kell végezned? - Boncolásokat. - Hát eddig is azt csináltad, azért kaptad a fizetésedet, nem? - Drága kis Lisám! Ne menjünk bele a kórházi ügyeimbe! Elégedj meg azzal, hogy a jövőben jól élünk, s mindent megkaphatsz, amit akarsz! De most még csak szerényen költekezhetek. Lisa elgondolkozott, nem értette, hogy a férfinak hirtelen miből lett és lesz a jövőben pénze? - Ugye, nem valami feketeügybe szálltál be? - Ugyan, te szamár, egy klinikán mi lenne az? Bankot pedig nem rabolok - nevetett fel. - Ne legyél már olyan aggályoskodó, Lisa. Sok a munka, s ezt külön megfizetik, ennyi és nem több - igyekezett eloszlatni a lányon kiütköző aggodalmat. - Gyere, menjünk fel hozzám! Meddig érsz rá? - Éjfélre legkésőbb otthon kell lennem. Unom már, hogy anyám csinálja a fesztivált, ha nem talál az ágyamban. - A múltkor reggelig nálam maradtál, ma nem lehetne? - Nem, semmi esetre sem! Megígértem, hogy hazamegyek. Amikor néhány perccel éjfél előtt Lisa halkan besurrant a lakásba, látta, hogy anyja hálószobájában ég a kislámpa. Halkan benyitott. Az idős asszony arca szürke volt, kapkodva vette a levegőt, homloka verejtékben úszott... - Te jó ég, anya, rosszul vagy? - lépett hozzá Lisa. - Igen, szorítja a mellemet valami egyre erősebben, alig kapok levegőt... - Hívom a sürgősségi klinika mentőjét - lépett Lisa a telefonhoz és tárcsázta a számot. Mintegy tíz perc múlva a szirénázó mentő megérkezett. Az orvos gyors vizsgálat után megállapította, hogy hátsó fali infarktusról van szó. - Kisasszony, az édesanyját azonnal kórházba kell szállítanunk! Bevisszük az Erasmus Sürgősségi Klinikára. - Rendben, a vőlegényem ott dolgozik... mint boncmester - zokogott fel Lisa. Az ügyeletes orvos Frank Day volt, aki azonnal az intenzív szobában helyeztette el a beteget, közben intézkedett, és a nővér rákapcsolta az asszonyra a monitort. Day doktor Dolargánt adott a fájdalom csillapítására, majd elővette szemüvegét és az EKG-görbéket kezdte vizsgálni. Tizenkét elvezetést csinált, s egyértelműen megállapította, hogy valóban infarktusa van a betegnek. Ringer oldatot hozatott az intenzív
-7-
szoba nővérével, majd a gépen figyelte a vérnyomás alakulását. Azután az infúzióba beletett még 25 milligramm Pipolphent és egy ampulla Morphint is. - Nővér, látom a beteg hozzátartozója a folyosón vár rám. Ha valami komplikáció támad, azonnal szóljon, az ügyeletesszobában leszünk. Lisának igyekezett Day doktor alaposan és részletesen ismertetni a betegséget, s próbálta nyugtatni a lányt. Majd kicsit atyáskodó hangon folytatta: - Kérem, most menjen haza! Az intenzív szobába még nem mehet be. Adja meg a telefonszámát, ha az édesanyja jobban lesz, azonnal értesítjük. Holnap délutánig nemigen érdemes visszajönnie, mert remélem ugyan, nem következik be rosszabbodás, de javulás sem várható. - Doktor úr, a vőlegényem Serge Tulasne itt a kórházban... - Ismerem őt, gyakran együtt dolgozunk... Tudja, hogy az ön édesanyja idekerült hozzánk? - Nem, este együtt vacsoráztunk Serge-zsel. Amikor hazaértem, akkor láttam, anyám rosszul van... Így hívtam a sürgősségi mentőket - zokogott fel ismét Lisa. Amikor a lány hazaért, azonnal telefonált vőlegényének, és mindent elmesélt. Serge csak hallgatta, azután egy ördögi terv fogant meg benne... - Ne félj, drága kincsem, reggel felmegyek a nagyfőnökhöz, s őt is megkérem, vizsgálja meg anyádat! Tudod, az igazgató úr kedves, segítőkész ember, s jó orvos is - váltott kissé tudálékosra a férfi hangja. - Ha gondolod, esetleg holnap kérj a főnöködtől egy szabadnapot, s én elintézem, hogy a kórházban lehess anyáddal. Persze csak akkor, ha az igazgató úr beleegyezik, mert a sürgősségi klinikán szigorúan betartják a délutáni látogatási időt. De hát ez érthető, óriási nálunk a forgalom. Most feküdj le, s próbálj aludni egyet! - búcsúzott el Lisától. Gerald Malo igazgató, amikor meghallgatta a boncmester ötletét, csak annyit mondott: - Nézze fiatalember, a döntést bízza rám, meglátom... mit tehetek. - De igazgató úr! - szólt ingerülten Serge. - Hiszen már eddig is jó néhány beteget boncoltunk fel Day doktorral együtt, akiket ön kiválasztott, és a hipophysist kivettük belőlük!... Abból lett nekem is a pénzem! - Fejezzük be, kérem! Csak nem képzeli, hogy magával vitatom meg, kit, mikor és hogyan... Azonnal menjen le a boncterembe, és végezze a dolgát! Ha eljár a szája, könnyen maga is az asztalra kerülhet... úgy vigyázzon!... A délelőtt folyamán a belgyógyászat és a sebészet is megtelt betegekkel. A mentőautók szirénázva száguldoztak Rotterdam utcáin, s a sürgősségi klinikára egyre-másra újabb és újabb emberek érkeztek. A belgyógyászat főnöke, Lino főorvos alig győzte beosztottjainak kiadni a munkát, az intenzív osztályok is megteltek. A nagyvizitet rövid félóra alatt elintézte, szokásától eltérően sietett, majd hívatta Jessica Russelt. - Mondd csak, Jessica, ellenőrizted az intenzíven fekvő Vegh asszonyt, aki a boncmesterünk rokona? - Nem, tudomásom szerint Day doktor betege, az ő nevét láttam a kórlapon, s ő vette fel az éjszaka. Miért kellett volna ellenőriznem? Nem értelek, Robert. Eddig soha nem kérdőjeleztük meg egymás munkáját! Most mi történt? - A nagyfőnök nemrég szólt, hogy neki is szívügye a beteg, s többen konzultáljunk az infarktusról, bár a diagnózis egyértelmű. Tudod mit, menjünk át együtt, s nézzük meg! Az intenzív szobában a monitorok halkan zümmögtek, időnként felvisított az EKG hangja, jelezve, hogy valahol baj van. A két orvos szinte egyszerre szólalt meg: - A VA elvezetésnél, a bal kamra elégtelensége egyre súlyosabb. Amint a monitor jelzi, még ritmuszavarok is felléptek. Adassunk a betegnek az eddigieken kívül Strophantint, bár látom - emelte fel a kórlapot Lino főorvos -, már reggel is kapott, de növelni kellene az adagot 0,5 milligrammra. - Mindketten a monitorra szegezték tekintetüket. Azután Russel doktornő szólalt meg: - E pillanatban itt nem sokat tehetünk. Remélem, megússza szegény asszony, gondolom, előtte is lehettek anginás rohamai, de orvos nem kezelte. Jessica, amikor elvált főnökétől, sietős léptekkel a földszinti nagylaboratóriumba ment. Egyik betegének soron kívül teljes vérképvizsgálatot kért, mivel a mentők magas vérnyomással és bradycardiás pulzussal hozták be. A fizikális vizsgálat után az orvosnő apoplexiára gyanakodott, de a röntgen, az EKG nem volt egyértelmű. Így nem várta meg, amíg megkapja a laboratóriumi leletet, hanem lefutott érte. A laboratórium vezetője Berd doktor egy mikroszkóp előtt ült. Feltolta szemüvegét, és úgy nézett a belépőre: Helló, Jessica! Látod, már én végzem a laboránsi feladatokat is, minden emberem agyon van hajtva. De tisztelt igazgatónk, képtelen ezt felfogni! Egyébként mi járatban vagy nálunk? - Az apoplexiás betegem laboratóriumi leletét szeretném látni, ha elkészültetek. A biztos diagnózis felállításához szükségem van rá, elnézést a sürgetésért - tette hozzá az orvosnő. - Ülj le egy percre, azonnal utánanézek! Hogy hívják a betegedet? - Sarah Hauer, 29 éves. Amíg a főorvos átment a másik szobába, Jessicának ismét eszébe jutott a történet, amely szerint Johan Berd öt gyerekével és feleségével több mint harminc esztendeje boldog házasságban él. Az első húsz évben nem született gyerekük. Az asszonyt sok nőgyógyász megvizsgálta, de semmi rendellenességet nem találtak, csak nem lett gravid. Később egymásután jöttek a kicsik, összesen öten. Gondolatait a belépő Berd főorvos szakította félbe. - Tessék, Jessica, amint látom, a vérsüllyedése 120 milliméter, a vérképe teljesen eltolódott, az enzimeknél pedig meglehetősen nagy az eltérés a normáltól! Hát ez nem valami jó! - nyújtotta át a papírokat a laboratóriumi orvos. A doktornő újból megmérte Sarah Hauer vérnyomását. Még mindig magas volt. Ismételten átnézte
-8-
az eddigi vizsgálati anyagot, s Redergam-Pipolphenből 25 milligrammot tetetett az infúziójába, de rövid gondolkodás után Benazeprillel is kiegészítette. - Kedves Sarah - simogatta meg az asszony kezét -, nemsokára jobban lesz, most aludni fog, s ez sokat segít. - A férjem... ne hozza be... a két kislányt... - de a mondatot nem tudta befejezni, mert Sarah hosszú fekete haja szétterült a párnán, karjai lecsúsztak, s látszott, hogy pillanatok alatt álomba zuhant. - Remélem, estig jobban lesz - ment ki a kórteremből a doktornő -, délután pedig, ha valóban megjön a férje két kislányával, majd figyelmeztetem, hogy a gyerekeket ne vigye a kórterembe. A késő délutáni nap melegen sütött le az észak-gótika jegyeit viselő kétemeletes, vörös téglás épületkomplexumra. A tornyok kiemelkedtek a közel hetvenezer lakosú Zaandam városka alacsonyabb házai közül. Az első emeleti igazgatói szobában Cecile Odent a hosszú asztal végén ült, előtte egy vaskos füzet. A tanároknak eligazítást tartott. Az 1900-as évek elején létesült ez a nevelőintézet, amelyet még annak idején egy gazdag hajóépítő hozott létre. Az évek során bővült, s immár évtizedek óta az állami költségvetés tartja fenn. A Wilhelmina királynőről elnevezett nevelőintézetbe az ország minden részéből kerültek fiatalok, elsősorban azok, akiket a szociális gondozó javasolt, s tizenhat éves korukig nevelőszülőknél voltak. Az intézmény kétszáz lány és fiú tanítására volt alkalmas, szabás-varrást sajátíthattak el a lányok, hajóipari asztalosmunkát a fiúk. A város egyik fő nevezetessége, a helyiek büszkék rá, hogy Nagy Péter cár itt inaskodott, és az egyik hajóépítő műhelyben tanulta e mesterséget, amit a régi feljegyzések igazolnak. - Kérem, a jövőben elsősorban a nevelőtanárok, kissé szigorúbban fogják a gyerekeket! Aki megszegi a szabályt és vasárnap este nyolc után ér vissza az intézetbe, az repül! - emelte fel hangját Cecile Odent igazgató. - Elnézést, de én ezt nem tartom elfogadhatónak. Ezeknek a gyerekeknek csupán egyetlen szabad délutánjuk van. Egész héten intézetünkben a vasfegyelmet kell elszenvedniük - szólt közbe az egyik fiatal nevelőtanár. - Úgyis nehéz az életük, a legtöbben nem is ismerik a szüleiket. - Ejnye, tanár úr! - csattant az igazgató hangja. - Ön elfelejti talán, hogy ezekért az árva gyerekekért az állam már tizenhat éves korukig is fizetett a nevelőszülőknek? - Ez még nem jelenti azt, hogy jó soruk volt, mert pénzen nem lehet szeretetet venni... - Nem kívánok vitát indítani a rendelkezésem felett, aki nem tartja és tartatja be, az is repül - állt fel a székből Cecile Odent, aki így még visszataszítóbb jelenség volt. Keskeny, vékony alakja, szikár arccsontja, rövid haja, vizenyőskék szeme a fiatal tanárt varangyosbékára emlékeztette. Ha dühös volt, felfújta magát, s olyan gonoszul bámult a világba, mintha mindenki ellene esküdött volna össze. Az intézetben tíz szak- és húsz nevelőtanár foglalkozott a tizenhat-tizennyolc éves fiatalokkal. Ez a speciális létesítmény valójában azoknak az árva gyerekeknek volt hivatott segíteni, akik e két szakmát szerették volna elsajátítani. Az igazgatónő személye azonban rányomta bélyegét az intézetre, miután indokolatlan szigorúsággal és kemény kézzel próbálta vezetni. A beosztottjai utálták, a gyerekek gyűlölték. Ő azonban úgy tett, mintha semmit nem sejtene, fortyogott állandóan, s mindenkire utálkozó tekintetet vetett. Eddig senki nem mert ellene egyetlen szót sem szólni, most azonban a két hete idekerült fiatal nevelőtanár, Terry Grayson ugyancsak megkérdőjelezte igazgatói döntéseit. Igaz, neki nincs vesztenivalója, mert csupán egy évet akar itt eltölteni, könyvet kíván írni a lelkileg sérült gyerekekről. Itt azután akad belőlük bőven - gondolta Cecile -, no meg, ahogy hallottam, a fiatalembernek nem kellene dolgoznia, mert családja az egyik leggazdagabb bankárdinasztia Hágában. A tanár képesítése ellen sem szólhattam, mert bölcsészdoktori végzettsége van, és író szeretne lenni. No vele jól befürödtem - pakolta össze az íróasztalát, majd átment a szomszédban lévő lakásba, amely mindössze egy szobából, csöpp kis előszobából, konyhából és fürdőszobából állt. A szerény berendezéssel is a puritánságát akarta kifejezni az ötvenhárom éves nő. Cecile Odent már húsz esztendeje a nevelőintézet igazgatója volt, s soha senki semmiféle panaszt nem tett ellene a városházán. Így azután a fiatalok megtanulták két év alatt a szakmát, de olyan drákói fegyelemben részesültek, hogy alig várták a bizonyítványt, amelynek kiosztása után elhagyják ezt a híres, s a tanulók számára hírhedt intézményt! Később lement a hatalmas földszinti étterembe, hogy szokásához híven ellenőrizze a vacsoraosztást. Egyszerre száz tanuló étkezett, s mindig legalább öt-hat nevelőtanár felügyelt rájuk. Amikor Odent igazgató belépett, a csivitelés abbamaradt, s pillanatra ugyan, de mély csend telepedett az ebédlőre. Bár soha nem tudták, hogy a "Görény" - ahogy a gyerekek és tanárok egyaránt maguk között hívták az igazgatót - mikor és mit ellenőriz, de ha megjelent, megfagyott körülötte a légkör. Néhány évvel ezelőtt az egyik fiú ragasztotta Cecile-re a "Görény" nevet, s azóta rajta is maradt, ma már senki nem tudja az eredetét. Terry Grayson is a fából készült emelvényen ült, s a többi kollégával együtt figyelte, hogy minden rendben van-e. Az igazgatónő egy-egy gyerekhez odalépett, megkérdezte, ízlik-e az étel, de látszott rajta, hogy a válaszra már nem kíváncsi. Mindenki fellélegzett, amikor a "Görény" elhagyta a helyiséget. A nevelőtanár a vacsora végeztével visszavonult szobájába, s elővette könyvének eddig felvázolt jegyzeteit, és belemerült. - Tény, hogy elsősorban azok a gyerekek kerülnek ilyen sanyarú helyzetbe, akiknek szülei hatéves koruk után halnak meg, s akkor kezdődik az árvaságuk. Ha sem rokonok sem ismerősök nem kívánják megtartani őket, nevelőszülőkhöz kerülhetnek, akiknek az állam fizet a kihelyezett gyermekért. A szociális gondozónak feladata, hogy ellenőrizze a nevelőszülők törődését. Örökbe általában csak csecsemőket fogadnak, még a fejlett országokban is - fejezte be a bevezető szöveg írását, majd ennek
-9-
alátámasztására statisztikai adatokat állított össze. Chris Long asztalán jócskán összegyűltek az átnézendő iratok, miután két napot töltött Rotterdamban. A harminchét esztendős férfi nemcsak gyógyszerészdiplomával rendelkezett, hanem biológusi doktorátust is szerzett. Kutatói ambíciói eddig nem engedték meg neki, hogy házasságra gondoljon. Monique Ponce, akivel kellemes kapcsolatot alakított ki, már felvetette ezt a témát, de eddig mindig sikerült valahogy kitérni előle. Esze ágában sem volt a kolléganőjét feleségül venni, számára ez a kapcsolat csak az ágyig tartott... Megnyerőnek találta a lány természetét, megjelenését, érdeklődési körét, de a szerelem nem lángolt szívében. Nem volt boldogtalan, ha történetesen egy-két napig nem találkoztak... Most, amikor az aláírnivalókat sorba rakta, megszólalt a telefon. A lány kicsit szemrehányó hangon kérdezte, hogy délután mikor találkoznának. - Drágám, este felmegyek hozzád. Lehet, hogy csak kilenc óra tájban érek oda, rengeteg a dolgom, másként nem tudom megoldani. Rövid hallgatás után Monique válaszolt: - Hát... rendben... nagyon hiányoztál, Chris... Vacsorát készítek... Long doktor kezén gyakorlatilag az egész intézeti kutatási program keresztülfutott. Azt is tudta, hogy a hormonológiai osztály remek munkát végez, mert Monique kiváló munkaerő. - Nem véletlen, hogy az igazgató rövidesen osztályvezetővé nevezi ki. De más a munka és más a szerelem, a házasságról nem is szólva! - gondolta magában a jóképű, kisportolt alakú, atlétatestű férfi, aki szőke hajával és égszínkék szemével a nőket azonnal meghódította. Kalandja mindig bőven akadt, szinte megszámolni sem tudta azokat a lányokat, asszonyokat, akiket ágyába fektetett. Itt a kutatóközpontban és a gyógyszergyárban is már több nővel volt viszonya. Most azonban tennivalói foglalkoztatták. Sötét este lett, s ő még mindig nem tudta befejezni munkáját. Igaz, ebben az is gátolta, hogy kora délután soron kívüli értekezletet hívott össze a központ vezetője. Ezen részt vett a gyógyszergyár igazgatója is, meg a vezető beosztású szakemberek. A következő hat hónap kutatásait akarták meggyorsítani, a hormonológiai, szív- és érrendszeri, valamint a fájdalom csillapítására szolgáló új készítmények kipróbálását. - Minden gyógyszer más és más stádiumban van - állapította meg a kutatóközpont vezetője. - De az egész részlegnek gyorsítani kell a munkát! Főként a hormonkészítményeket várják az orvosok. - Egyébként bejelentette, hogy Monique Ponce-t kinevezi osztályvezetővé, mert elődjét nyugdíjazzák. Amikor Chris este kilenc óra után felment hozzá, színekben pompázó tulipáncsokrot tartott a kezében. - Gratulálok, drágám, a kinevezésedhez - adta át az ajtóban a virágot. - A főnök ma jelentette be. Gondolom, neked szólt előtte. - Átölelte a lányt, aki beljebb tessékelte Christ. - De még egy kis meglepetésem is van. Tessék, a mai nap emlékére! - nyújtott át egy hosszúkás dobozt. Monique óvatosan kinyitotta, s egy gondosan megmunkált aranyméhecske volt benne, medálba foglalva, mellette egy kitűző. - Ez Rotterdam címere, amely a serénységet jelzi. - Gyönyörű, gyönyörű! Milyen könnyelmű vagy, Chris! Nem kellett volna ennyi pénzt kiadnod. Adok egy guldent érte, mert tudod, a babona szerint, ha valakinek tűt, kést vagy szúrós szerszámot ajándékozol, az elvágja a barátságot. Ez a brosstű igazán különleges, de azt nem szeretném, ha faképnél hagynál... nevetett fel a lány, s közben kikereste tárcájából az egyguldenest és odaadta. - Ti nők, milyen babonásak vagytok, még a legokosabb sem tud ettől szabadulni - ölelte át a férfi és forrón megcsókolta, majd a hálószoba felé tolta. Amikor a földön ölelkezve egymáshoz tapadva feküdtek, Chris gyors mozdulatokkal lefejtette a lány ruháit, s ő maga is kibújt ingéből és nadrágjából. A két test megtalálta egymáshoz az utat, de Monique úgy érezte, hogy szexuális kapcsolatukban a megszokás és a rutin tör előre. Chris nem várta meg, míg a lány eléri az orgazmust, csupán a saját élvezetével törődött. - Jaj, te nem élveztél? Bocsáss meg drágám, de ma nagyon fáradt vagyok, ez az oka mindennek... - ölelte át Chris a fiatal női testet. - Vacsorázzunk, s utána még előttünk az egész éjszaka! Monique már előzőleg megterített. A konyhából behozta a füstölt hússal töltött csirkét, hozzá gombát, burgonyát és salátát készített. - Nem meséltél még a rotterdami tárgyalásaidról semmit, pedig nagyon érdekel. - Jaj, kedvesem, hagyjuk a benti dolgokat, arra egész nap van időnk! Most beszélj, boldog vagy, hogy megkaptad az osztályvezetői kinevezést? Erre vártál, nem? Az igazgatónk is ezzel csábított ide. - Igen, Chris, úgy érzem, most nagy lehetőségek állnak előttem. Szeretném átszervezni az osztályt. Elsősorban a laboratóriumok munkáját bővíteném, és meggyorsítanám a műszeres vizsgálatokat valamint az állatkísérleteket. De ismét a munkánál tartunk, pedig azt mondtad, nem akarsz hivatalos dolgokról beszélni! Hozhatom a kávét? - Nem, most nem kérek. Már annyit ittam bent, hogy nem fogok aludni. - Talán nem is akarunk - lépett hozzá Monique és átölelte, csillogó szemmel, huncut mosollyal nézve rá. Chris úgy érezte, hogy nem kívánja ismét a lányt. Egyetlen vágya maradt: hazamenni, ágyba bújni és aludni. - Drágám, kérlek, ne sértődj meg, s főként ne értsd félre, de most jön ki rajtam a feszültség és a fáradtság. Hazamegyek, lefekszem, s legközelebb olyan élményben részesítelek, hogy... - Megértelek - sóhajtott Monique. - Nyilván megviselt a kétnapos rotterdami út is -, s hangjába egy kis gúny is vegyült... - Akkor kikísérlek - állt fel a lány. Chris összeszedte táskáját, felkapta zakóját, átölelte, megcsókolta és indult is: - Holnap bent találkozunk, készítsd majd el az átszervezési javaslatodat. Amikor Monique egyedül maradt, üresnek, kifosztottnak érezte magát. Rájött, hogy szerelmes Chrisbe. Amikor ismét az aranymedálra pillantott, arra gondolt, hogy a férfiban kedvessége, udvariassága
- 10 -
mellett, este nem lángolt a szerelem és a vágy... - Persze az is lehet, hogy fáradt, és én ragozom túl a helyzetet. Többet vártam tőle. Ha nem vagyunk együtt, annyira hiányzik, kimondhatatlanul... lehet, hogy csalódtam benne. Olyan csinos, jóképű férfi, látom, bent is a nők bálványa. Talán nem szabadna ennyire mélyre másznom a kapcsolatunkba... Most e pillanatban egyre távolabbinak látom jövendő házasságunkat. Lehet, hogy azért nem kérte meg eddig a kezem, mert nem is akarja, s nem a pénz az akadály... - Monique a tükörhöz lépett, s látta, hogy szeme alatt mély karikák húzódnak, arca sápadt. Eldöntötte, hogy új életet kezd, s naponta reggel legalább negyedórát sétál, mielőtt bemegy. - Ha időm engedi, esténként lemegyek úszni is. Huszonnyolc éves koromra úgy nézek ki, mint egy agyongyötört negyvenéves asszony... - Frank - szólt telefonon Malo doktor beosztottjának. - Légy szíves, nézd meg, hogy van Lisa édesanyja, utána gyere fel, referálj, beszélni akarok veled! Néhány perc múlva Day doktor beszámolt Vegh asszony állapotáról. - Még kapja az infúziót, de a monitoron az EKG már stabilizálódást jelez, mintha a keringése is kezdene normalizálódni. - Akkor most eredj, s tedd meg, amit kell! De legyél óvatos, mielőtt beadod az injekciót. Ne hagyd el az intenzív szobát addig, amíg a beteg nem exitál. - Ezt nem szeretem, mert mindig félek, hogy valaki meglep, egy ápoló vagy az intenzív szobák nővére. Más se hiányozna, mint az ügyeletes orvos... - Ki van ma bent? - Holnap délig Jessica Russel a belgyógyászat ügyeletese, este tíztől pedig én vagyok vele beosztva az új rendelkezésed szerint. Valóban képtelenség volt, hogy egyetlen orvos lássa el a fekvő betegeket és a mentők által behozott súlyos eseteket is. Ebben mindenki megszakad. - Frank, te is olyan vagy, mint a többiek. Kevés a pénzünk, nem tudunk több orvost alkalmazni, ezért választottam ezt a félmegoldást, de megpróbálok egy státuszt kikönyörögni. Szóval most menj, azután intézkedj, hogy félórán belül Vegh asszony a boncasztalon feküdjön! - Serge Tulasne tud erről? - Az ő ötlete volt, s úgy szervezte, hogy átvállalta a másik boncmestertől a mai estét. Amikor Day doktor bement az intenzív szobába, látta, hogy Vegh asszony állapota rendeződik, a vérnyomása csökkent, az EKG elvezetései főként az RS és ST szakasz kedvezőbb képet mutatott. Az orvos körülnézett a szobában, elővette zsebéből a fecskendőt. A többi beteg eszméletlen volt, így egy gyors mozdulattal beadta a kálium-klorid injekciót, azután várt. Néhány pillanat múlva a monitor éles sivítása jelezte, hogy a szív megállt, az exitus bekövetkezett. Kintről berohant a nővér, de csak azt látta, hogy lapos, zöld színű vonalakat rajzol a gép... Day doktorhoz fordult: - Szegény asszony, délután meglátogatta a lánya. Russel doktornő mondta neki, hogy az anyja jobban van, reménykednek a felépülésében. De hát ilyen az élet! - sóhajtott a nővér. Egy infarktus mindig kiszámíthatatlan. Day doktor szomorú arccal csak bólogatott, mint aki egyetért a nővér megállapításával, azután hozzáfordult: - Kérem, intézkedjék, azonnal szállítsák le a boncterembe - majd kiment a szobából. - Milyen fura - nézett az orvos után Susan Versin nővér, aki aznap az intenzív szoba betegei mellé volt beosztva. - Minek úgy sietni? Este nem boncolnak, csak ha valami rendkívüli dolog történt. Itt pedig erről igazán nincs szó. De hát nekem mindegy - vonta fel a vállát, majd a nővérszobából szólt a szállítóknak. Amikor másnap este Jessicával vacsorázott, ismét eszébe jutott Day doktor sürgős intézkedése, ami így utólag még furábbnak tűnt. Amikor ezt elmondta barátnőjének, csak annyit válaszolt: - Te szamár, tudod, egyetlen orvos sem szereti, ha az exitus után a kórteremben marad a beteg. Egyébként nekem is szólt Day doktor erről, s én egyetértettem vele. Szegény asszony, nem úszta meg az infarktust! Nagyon rendes volt Frank, mert vállalta, hogy beszél a beteg lányával. Számomra még ma is lelki krízist okoz, amikor a hozzátartozókkal közölnöm kell az exitust. Képtelen vagyok közömbös maradni, pedig tudom, hogy egy orvos az élete folyamán igen sok tragédiával találkozik. Ez az egyetlen a pályámmal kapcsolatban, amit nehezen viselek el. Egyébként vasárnap átmegyek a szüleimhez látogatóba Amszterdamba. Nincs kedved velem jönni, Susan? Biztosan örülnének neked. A nővér mélyen elpirult: - Randevút beszéltem meg... - Milyen férfi az illető? - kérdezte kedvesen Jessica. - Bocsáss meg nekem, de ma még nem szeretnék erről szólni, ami nem bizalmatlanság... csak... megígértem neki, hogy most még titokban tartom kapcsolatunkat... így akarja... - Rendben, megértelek. Lisa Vegh a temetés után érezte, hogy anyja elvesztése mekkora űrt hagyott benne. Kivett két nap szabadságot, utána ismét dolgoznia kellett, de képtelen volt beletörődni a tragédiába. Pedig Serge Tulasne igyekezett a kedvében járni, s minden szabadidejüket együtt töltötték. Ahogy múlt az idő, a lány kezdett a görcsös feszültségből kissé kilábalni. Egyik este Serge felvetette, hogy Lisához költözne, hiszen úgyis rövidesen összeházasodnak. Ha addig egy lakást tartanak fenn, többet tudnak félretenni az újra. A logikus érvek hatására Lisa beleegyezett. - Igazad van, Serge, amíg anyám élt, erről szó sem lehetett volna, de most úgyis nagyon magányosan érzem magam ebben a háromszobás lakásban. Bőven elférünk, s én is azt szeretném, ha mondjuk, fél év múlva lenne az esküvőnk, addig várni akarok. Másnap Serge odaköltözött, s igyekezett leszokni az italról. Az első héten simán ment minden, míg egy este Lisa későn ért haza, mert a legújabb modellek érkezésénél segített főnökének az árazásnál. Legnagyobb meglepetésére Serge a televízió előtt ült, amely vízilabda-mérkőzést közvetített, ám a férfi nem
- 11 -
tudott magáról. A fotel mellett egy üres vodkásüveg hevert, s a lány hiába rázogatta barátját, látszott rajta, hogy tökrészeg. - Te jó ég! Mi történt? Még soha nem láttam őt ilyen állapotban. Csak nem a kórházban volt zűrje? Főzött egy jó erős kávét, s próbálta megitatni vele, de nem sikerült. Állandóan melléöntötte, mert Serge az eszméletlenség határán volt. - Jobb, ha reggelig itt hagyom, azután majd beszélünk - gondolta Lisa, akin erőt vett ismét a búskomorság. - Lehet, hogy megboldogult anyámnak volt igaza, és ez a férfi nem való hozzám? Mikor reggel öt órakor Lisa felébredt, hallotta, hogy barátja zuhanyozott, majd kiment a konyhába, és reggelit készített. A lány felvette köntösét és követte. - Jaj, drága Lisa, bocsáss meg a tegnap estéért - szólt Serge megpillantva a belépőt. - Nem tudom, mi történt velem. Hoztam haza egy kis italt, egy barátomtól kaptam, s észre sem vettem, felhajtottam az egészet... - No, ne viccelj velem! Valami más magyarázatot találj ki, ezt ugyanis nem hiszem el! Mondd meg őszintén, máskor is ittál már ilyen mennyiséget? Ha nem beszélsz nyíltan, estére már nem akarlak itt látni. Nekem nem kell egy részeges alak! Serge látta a lányon, hogy nem tréfál, s hirtelen nem tudott elfogadható magyarázatot adni. - Azt mégsem mondhatom meg neki, hogy évek óta rendszeresen iszom, mióta kirúgtak az egészségügyi szakiskolából, pedig már csak fél év hiányzott, s megszerezhettem volna a laboránsi képesítést! De hát úgy kellett nekem! Valaki beköpött, hogy a srácoknak én is adok el drogot. Szerencse, hogy bizonyítani nem lehetett, így a rendőrséget megúsztam, de az a szemét igazgató kihajított... Így lett belőlem boncmester. Igaz, eleinte csak úgy bírtam dolgozni, ha ittam, mára pedig már megszoktam az alkoholt, s nem borítanak ki a hullák. De minderről Lisa semmit sem tud! Most, az esküvő előtt csak nem teregetem ki előtte a dolgaimat?! Mi a fenét hazudjak - rázta meg a fejét, azután szótlanul kiment a konyhából. Amikor a lány felöltözött, s már indulni készült, a férfihoz fordult: - Nézd, Serge, én komolyan gondoltam, vagy elmondod, miért ittál ennyit, vagy szedd össze a holmidat, és tűnj el az életemből! - Rendben, Lisa, igazad van. De látom, most sietsz, ez pedig egy hosszú történet. Találkozzunk este, mondjuk, hét órakor a Fazekasok utcájában lévő olasz kisvendéglőben, akkor mindent elmesélek. Meghívlak vacsorázni, te is szereted a pizzát, ott igen kitűnően készítik el. Lisa habozott, majd igent mondott. Amikor beért az áruházba, rohant. Látta, hogy késésben van. Főnöke, Ruth Denevu már az eladópultnál állt helyette, mert a nyitáskor rengeteg vásárló tért be a negyven-ötven százalékos árcsökkentés miatt. - Ejnye, Lisa, tudtad, hogy ma egynapos kiárusítást tartunk, s korábban nyitottunk. Miért késtél el? Aztán ránézett a lány beesett arcára, kisírt szemére, kezével legyintett egyet, s így szólt: - Majd később, ha csökken a forgalom, beszélünk. Jó? Ruth Denevu harminckilenc éves korára már kétszer elvált, s élte az általa fennen hangoztatott szabad életet. Mindig jókedvű volt, beosztottjai kedvelték. Igazságos volt, s a lányait, ha kellett, pátyolgatta. Huszonkét eladó és öt csoportvezető dolgozott a keze alatt, de soha senki egyetlen rosszindulatú megjegyzést nem tett rá. Lisát különösen kedvelte szorgalmáért, jó, fellépéséért, udvarias kiszolgálásáért. A lány mindig pontos volt és megbízható, Ruth számított rá. Az asszony Serge-t egy alkalommal véletlenül ismerte meg, amikor Lisáért bejött az áruházba. Néhány mondatot váltottak, s Ruth másnap közvetlen stílusában közölte: - Vigyázz erre a férfira, még a szeme sem áll jól! Nekem nem tetszik. Anyádnak lehet igaza, aki annyira ellenzi ezt a kapcsolatot. - Ez jutott most Lisa eszébe, amint gyorsan átöltözött és sietett az osztályra. Délig észre sem vette az idő múlását, annyian megfordultak és vásároltak a Coolsingelen ruhaosztályán. Ő is, mint a többiek az ebédet csak bekapta és rohant vissza. Ruth az ebédlőben odaszólt neki: - Szeretném, ha este nyolcig maradnál! Az áruház igazgatója most jelezte, hogy ma meghosszabbítjuk a nyitva tartást. Tudod, Lisa, azokat kérem meg a túlmunkára, akik egyedülállóak, de még így sem biztos, megbirkózunk-e a feladattal! - Bocsáss meg, de ma életbevágóan fontos megbeszélésem van Serge-zsel. Lehet, hogy kiadom az útját! Este hét órára beszéltük meg a találkozót. - Látod, nem bánnám, ha szakítanál vele. Túl gyors volt ez az összeköltözés anyád halála után. Rendben, megoldom mással a túlórát, aztán holnap légy szíves, számolj be a fejleményekről! Amikor este valamivel fél nyolc előtt Lisa az olasz étterembe ért, Serge előtt az asztalon sör állt. A férfi a délutáni újságot olvasta. Arca felderült, amikor észrevette őt. A késésért nem tett szemrehányást, bár belülről majd szétvetette a méreg. Napközben sem tudott olyan történetet kitalálni, amelyet jónak talált, ezért amikor a lány leült és megrendelte a pizzákat, megfogta kezét, és belekezdett: - Kérlek, kérlek, bocsáss meg! Nem történt bent semmi, nem azért ittam. Régi barátom keresett fel a kórházban. Ő ajándékozott nekem egy vodkát, amiből ott is koccintottunk, azután hazahoztam, és meghúztam az üveget. Tudod, nem szoktam az erős italhoz, megártott, s amikor magamhoz tértem a kábulatból, csak azt láttam, az üveg üres! Most sem értem pontosan, mi történt... Ennyi az igazság, ilyen egyszerű, s nem akarok hazudni neked! Ezért kérlek újból és újból, ne haragudj rám! Csak nem akarod felbontani ezért az egyetlen estéért az eljegyzésünket? Lisa hallgatta a férfit, s rájött, hogy ilyesmi bárkivel előfordulhat. Megbocsátott, ám valahol a lelke mélyén úgy érezte, most kellene megszakítani ezt a kapcsolatot... Eszébe jutott Ruth Denevu ellenszenve Serge iránt, s elgondolkozott, hogy helyesen cselekszik-e? A férfi szemeiben könny csillant meg: - Annyira
- 12 -
szeretlek, Lisa! Nem tudnék nélküled élni, drága szerelmem! Amikor a kibékülés után hazaértek, testük azonnal utat talált egymáshoz. A férfi nem a megszokott módon közeledett a lányhoz. Ujjaival testén barangolt hosszú ideig, amíg nem érezte, hogy Lisa háta megfeszül a vágyakozástól. Serge lejjebb csúszott Lisa testén, egyre növekvő magabiztossággal simogatta, közben a másik még szorosabban tapadt a férfihoz, elérve az orgazmus tetejét. A lány bársonyos szempillái rezzenéstelenül takarták el a szemét. Lisa most először érezte Serge-zsel az extázis gyönyörét. Rájött, hogy a férfi sokkal többet jelent számára, mint korábban. Pillanatok múlva ismét a hátán érezte meleg tenyerét, s a szeretkezés mámora újból magával ragadta. Tudta, hogy ők ketten egymáshoz tartoznak. Később Lisa halkan csak annyit mondott: - A jövő héten összeházasodhatnánk, azt hiszem, nem érdemes várnunk, így is együtt élünk már. Serge magában nevetett: - Hát ezt a lányt jól átvertem! Elhitte a mesémet, sőt annyira élvezte a szerelmi játékunkat, hogy most hajlandó hozzám jönni, és ez nekem is megfelel. - Drága kis Lisám - ölelte át. - Én leszek a világ legboldogabb embere, amikor kimondod a boldogító igent! Ha egyetértesz, csendes, szolid esküvőt tartanánk. Az én tanúm az egyik kollégám lenne, te pedig gondolkozz, kit választanál. - Ez igen egyszerű, a főnökasszonyomat kérem meg. Ruth Denevu kedvel engem, és egy kicsit pótolja anyámat, noha nem öreg. De te is ismered, vagy már nem emlékszel rá? - Dehogynem, de nekem nem volt annyira szimpatikus, mint ahogy te áradozol róla. Bár ebbe én nem kívánok beleszólni. Ahogy számolom, fél éven belül vagy esetleg még hamarabb vehetünk lakást folytatta a férfi -, amiről már beszéltünk! Nászútra pedig elutazhatnánk esetleg Belgiumba. - Látod, Serge, ezt nem nagyon hiszem, legfeljebb néhány nap szabadságot kaphatok így soron kívül. Tudod, nálunk be van osztva az egész év előre, én pedig nem jeleztem a nászutamat. Lehet, hogy te sem tudsz most szabadságot kivenni, nem? - Hát ami igaz, igaz, mi is szinte megszakadunk a munkában. Talán okosabb ötlet, ha mondjuk egy hétvégéhez hozzáteszünk egy-két napot, és itt, Hollandiában mászkálunk. Addigra megveszem az új kocsimat is. - Már ennyi pénzed összegyűlt? - Persze, említettem neked a különmunkámat! Ebből sikerült félretennem! A felét kifizetem, a többit részletre veszem. - Milyen kocsira gondolsz? - Egy Volvót szeretnék. - Nem túlzás ez? - Eredj már, megengedhetem magamnak... nem te adod a pénzt - sziszegte a foga közül. Egyébként egyszer említetted, hogy anyádnak jelentékeny félretett pénze van, erről a halála óta nem beszéltél. Lisa arca vérvörössé vált: - Nem is akarok most még hozzányúlni! Esetleg később, amikor másik lakást vásárolunk, de jelenleg ez is megfelelő. - Te tudod, nekem aztán nem kellenek anyád garasai, azt teszel velük, amit akarsz! Nemsokára annyi pénzem lesz, mint a pelyva, csak még jobban meginduljon a... kórházi boncolássorozat! - Ezt nem értem, hiszen az a jó, ha egy klinikán a betegeket gyógyítják, vagy nem??? Az Erasmus híres egész Hollandiában! Akkor meg mit jelent ez a boncolási sorozat?... Magyarázd meg, kérlek. - Ez olyan szakmai zsargon, hagyjuk az egészet! Tény, hogy nem leszek a jövőben ilyen csóró! Az igazgató úr, Gerald Malo doktor megbízik bennem, kedvel, rövidesen kinevez a boncmesterek vezetőjévé. Igaz, így több lesz a munkám, de a pénztárcám is dagad! Ne vágj már ilyen savanyú arcot, drága kis Lisám. Beszéljünk inkább az esküvőről, az jobban érdekel. Jessica Russel csinos akart lenni, mert Tom Pretti sebésszel és Frank Day belgyógyásszal a Hágai Gyógyszerkutató Központba mentek át, hogy néhány új gyógyszer kipróbálásáról tanácskozzanak. Gerald Malo három beosztottját jelölte ki a megbeszélésre. Jessica örült, hogy ő is tagja a teamnek, úgy érezte, ezzel az új feladattal is szélesedik majd orvosi látóköre. A szekrényből egy mélykék selyemkosztümöt vett elő, hozzá hófehér könnyű blúzt. Haját hátratűzte, halványan kifestette magát. Belepillantott a tükörbe, és egy csinos, kívánatos fiatal nő nézett vissza rá. Már éppen elkészült, amikor Pretti a kaputelefonon felszólt: - Megérkeztem, gyere, indulnunk kell! Az orvosnő Tom mellé szállt be: - Most megyünk még Frankért? - Nem, ő már tegnap este átment Hágába a saját kocsijával, valami baráti találkozóra. Így kettesben utazunk. Remélem, nem vagy bánatos ettől - nevetett fel kedvesen a sebész, aki nemcsak megnyerő külsővel rendelkezett, hanem kiváló manuális képességgel és széles körű gyakorlattal is. Bár mindössze harminckilenc éves volt, de a szakmában a híre elterjedt. Mostani beosztása előtt Amszterdamban dolgozott az Állami Sebészeti Klinikán, mint adjunktus, s onnan került Rotterdamba. Négy évvel ezelőtt otthagyta kedvenc holland városát Amszterdamot. Akkor vált el, mert felesége az ő rábeszélésére sem volt hajlandó elköltözni onnan, s kilépni az amszterdami környezetvédelmi mozgalomból, amelynek az elnöke volt. Néhány hónapi különélésük alatt Edit beleszeretett egy kollégájába, és közös megegyezés alapján beadták a válópert. Lelke mélyén Tom sem volt meglepve attól, hogy Edit eltávolodott tőle, mert már házasságuk kezdetén sem volt lángoló a kapcsolatuk. Mindkettőjük érdeklődési területe más volt, s az ágyban sem tudtak soha teljesen feloldódni egymás iránt. Így, amikor két hónap alatt kimondták a válást, Tom felszabadultnak
- 13 -
érezte magát. Ezen gondolkozott, amint Rotterdam és Hága között félúton megállt a nyolcvanezer lelket számláló régi városban, Delftben. - Szerintem nincs még egy hely Hollandiában, amely ennyire intim, bensőséges hangulatú, mint ez a kisváros - fordult Jessica felé. - Jártál már itt? - Nem, de hallottam róla. Itt, ebben a városban született Vermeer híres festménye "Delft látképe". - Tudod, ha lenne időnk, ellátogathatnánk Hallgatag Vilmos sírjához is, ő Hollandia megalapítója volt. A babona szerint, aki virágot visz oda, annak a kívánsága teljesül. Itt hagyom a kocsit - mutatott a hatalmas parkolóházra a sebész -, s felhajtunk egy kávét a híres, barokk stílusban épült Városháza melletti "Hallgatag Vilmos" kávéházban. Ide állandóan rengeteg turista érkezik, mert nem messze, az Új templom oltárának helyén áll a városalapító sírhelye. Belga kőből és olasz fehér márványból készítették, huszonkét oszlop veszi körül. Megláthatnád Jessica a szabadság, az igazság és a vallás szimbolikus szobrait. - Gyere - ölelte át a doktornő vállát -, megisszuk a kávét, és rohanunk tovább, nagyon elszaladt az idő! - Ahogy beléptek a valóban különleges kávézóba, Jessica érdeklődve nézett körül. A falakon Orániai Vilmos gyermekkorának egy-egy epizódját megörökítő olajfestmény lógott. Jó nagy csatakép díszítette az egyiket, amelyen Alba hercege és Vilmos harcolt egymással. Az alakok arcán, akik támogatták Vilmos hadjáratát, amely győzelmet hozott, rokonszenvet ábrázolt Frans Hals. - Ez ugye reprodukció? - kérdezte Jessica. - Igen, az eredetit az utrechti Nemzeti Múzeum őrzi. - De jó lenne bebarangolni ezt a várost, már az első pillanatban megkapó a látképe. - Majd ha egyszer lesz időd, egy vasárnap elhozlak ide, rendben? - Alig várom, hogy sétáljunk a csatornák partján! Úgy tűnik, sokkal hangulatosabbak, mint Amszterdamban. - Tudod mit, beszéljük meg! Jövő vasárnap, ha egyikünk sem ügyeletes, elhozlak! - Rendben, megkérem a főnökömet, ne osszon be! Hágáig alig beszélgettek. Mindketten gondolataikba merültek, s csak azt vették észre, hogy az E8-as után már felvillant a kiírás, Hága következik. Tom Pretti gyorsan megtalálta a kutatóközpontot, s éppen a megbeszélés kezdésére értek be. Chris Long, mint régi barátot köszöntötte a sebészt, miután nemrégiben Rotterdamban, tárgyalásaik egy részébe Malo igazgató bevonta Pretti főorvost is. Már akkor felmerült, hogy a kutatóközpont elvégezte az állatkísérleteket meg a toxikológiai vizsgálatokat, és az egyéb szükséges engedélyeket is megszerezte, így kísérletképpen az új véralvadásgátlót az Erasmus klinikán próbálják ki. Mindez törvényes útja volt a kutatóközpont és a klinika együttműködésének. A többi üzletét Gerald Malo már nem Pretti társaságában tárgyalta meg. Az órákig tartó megbeszélést azzal zárták, hogy egyelőre tabletta és injekció formájában száz adagot átadnak az Erasmusnak. Mellette ugyanígy kipróbálásra kerül jó néhány hollandiai klinikán, s ha meglesz a vizsgálati anyag, akkor lépnek tovább. - Egyébként mindenki megnyugtatására mondom, a napokban hivatalosan is megkapjuk a papírokat - fejezte be a részletek ismertetését Chris Long. Ezután Monique Ponce kért szót, aki csak annyit jegyzett meg, hogy szerinte az engedély megérkezéséig várni kellene a készítmény kórházi alkalmazásával. Chris tekintete elborult, arca vörössé vált, amikor beosztottját hallgatta. - Ez a buta liba összezagyvál mindent! Hiszen gyakorlatilag már a kezünkben érezhetjük a papírt! Minek kell ennek akadékoskodnia? - Már éppen le akarta inteni, amikor rájött, hogy ez igen rossz politika lenne, ezért halkan csak annyit szólt: - Azt hiszem, a kolléganő aggálya indokolatlan! Hat kórházban és klinikán napokon belül egyszerre kezdik meg az adagolást, hiszen az alvadásgátlóval kapcsolatban minden vizsgálat pozitív eredményt hozott! Semmiféle mellékhatás vagy egyéb tünet nem jelentkezett... Monique látta főnökén, hogy majd szétrobban az ő közbeszólásától, ezért halkan csak annyit mondott: - Long doktornak igaza van, de én mindig óvatoskodó vagyok, no meg kezdő a kutatásban, csak nemrég neveztek ki a hormonológiai osztály vezetőjévé... Ezt a kis incidenst nem tekintve Jessica Russel megállapította a közös munkaebéd után, hogy Chris Long a szakmájában kiváló lehet, s modora, külseje sem mindennapi. - Inkább filmszínésznek nézném, mintsem gyógyszerkutatónak - gondolta az orvosnő. Rotterdamba Tom Prettivel kettesben mentek vissza, mert Frank Day másnapig Hágában kívánt maradni, magánügyeire való hivatkozással. Juliet Blais a sebészeten asszisztensként dolgozott immár egy esztendeje, s szabadidejében Gerald Malo ágyát melegítette... Igaz, a korkülönbség jelentős volt közöttük, de Juliet ezzel mit sem törődve udvarolta körül az Erasmus főnökét, előremenetelt remélve. A lány most végezte el az asszisztensképző iskolát, és húsz éve ellenére többre vágyódott. Rövid, fekete hajával, égszínkék, álmodozó tekintetével azonnal magába bolondította a kissé testes, lassú mozgású igazgatót, aki koránál, negyvennégy événél lényegesen többnek látszott. Juliet addig ügyeskedett, amíg Gerald felfigyelt rá, s a lány nem kérette sokáig magát, odaadó szeretője lett a főnöknek. Most is randevúra készült. Gerald ragaszkodott hozzá, hogy az ő lakásán találkozzanak, amely a városon kívül volt, a Zalmplaat metróállomástól még tízpercnyire. Itt vásárolt jó néhány évvel ezelőtt egy tetőtéri lakást az igazgató. Juliet, amint leparkolt kis Mazdájával, amelyet születésnapjára kapott Geraldtól, ismét eszébe jutott, hogy mennyire meg kell erőltetnie magát, hogy megjátssza a szerető nőt. Bár Juliet először tizenhárom éves korában feküdt le anyja szeretőjével, s azóta nem volt semmiféle gátlása, most felmerült benne a kérdés,
- 14 -
miért is csinálja az egészet? - Geraldot utálom, az ágyban undorodom tőle, s az ajándékok, még a kapott kocsi sem segít azon, hogy közelebb kerüljek hozzá! - Józan eszével tudta, ha tovább akar lépni a ranglétrán, s az asszisztensek főnöke kíván lenni, ehhez elengedhetetlen Gerald segítsége. Megrázkódott, amint beszállt a liftbe, s maga elé képzelte a hájasodó férfitestet, amely semmiféle vágyat vagy örömet nem váltott ki belőle. - No, mindegy, ezen is túl leszek! Szerencse, hogy Gerald ezt nem veszi észre rajtam, és az orgazmus után nem kell tovább megjátszanom magam előtte... - Megnyomta a csengőt a lány. Gerald sötétkék selyemköpenyben nyitott ajtót, átölelte Juliet-t, s kedvesen betessékelte a szobába. Drágám, meglepetésem van a számodra! -, s ezzel egy papírt nyújtott át. Juliet olvasni kezdte, s a szeme előtt táncot jártak a betűk. - Az első állomásra elértem - gondolta magában. Gerald Malo igazgató a sebészet vezető asszisztensévé nevezte ki! - Nem lesz ebből valami zűr? - kérdezte kissé megszeppenve a lány. - Még csupán egy esztendeje dolgozom a sebészeten. Mondd csak Gerald, Pretti főorvos tud a kinevezésről? Kínos lenne, ha utólag értesülne róla. Olyan rendes főnök, egyetlen rossz szót sem tudok róla mondani. - Te csacsi, Pretti doktor is egyetértett a döntésemmel. Igaz, először kicsit vonakodott, mert a rangidős Kingát akarta kineveztetni, de azután meggyőztem őt. De minek beszélnünk annyit, már alig várom, hogy ágyba bújjunk! - lépett Juliet-hez, s óvatosan lefejtette róla a vörös-kék ruhát. - Kedvesem, szeretnélek egy különleges feladatba is bevonni, ami neked is sok pénzt jelentene. De azt már előre megmondom, hogy az egész munka nagy körültekintést igényel, s a sebészeten csak benned bízom meg! - Miről lenne szó? - gyújtott egy cigarettára Juliet. - Kérlek, Gerald, tölts nekem egy pohár konyakot, ennyi jó hír hallatán megfájdult a fejem. - A szeretkezésünk elmarad? - nézett a lányra kérdőn az igazgató. - Nekem fontosabb a szex, s csak utána jön az üzlet - közben kezével már a fehérneműt húzkodta le Juliet-ről. Azután néhány pillanatig ölelgette a lányt, majd a vastag gyapjúperzsára fektette. A gyönyör meg sem legyintette Juliet-t, mert mire úgy érezte, hogy a vágy közel jár hozzá, Gerald már megfordult, s kiment a fürdőszobába. A lány sóhajtott, s belátta, hogy Malo doktor képtelen arra, hogy egy csekély élvezetet is szerezzen neki. Pillanatok alatt eljut a csúcsra, s nem törődik azzal, hogy partnere bármiféle kielégülést találjon. Úgy látszik, semmi sem tökéletes állt fel Juliet a szőnyegről. A bárszekrényből elővette a konyakot, és töltött magának. Lassan kortyolni kezdte, s mikor Gerald visszatért hozzá, már látszott rajta, hogy megnyugodott. A férfi mellé ült, és halkan elkezdte: - Nézd, kedvesem, most egy új lehetőségünk van, az egyik gyógyszergyár igencsak sokat fizet a hipophysisért. Így arra gondoltam, hogy egy-egy műtét előtt, amikor senki nem látja, a betegnek beadnál kálium-kloridot! Ettől pillanatokon belül a túlvilágra kerül az illető, s utána kiemeljük a holttestből ezt a szervet! - Jézusom! - sikoltott fel Juliet! - Nem! Nem! Nem! Ilyen aljas ügybe én soha nem keveredem bele! Ha jól értem, eltesztek embereket láb alól, hogy megszerezzétek a hipophysist? - Te csacsika! Olyan betegekről lenne szó, akik amúgy is menthetetlenek! Miért vagy úgy oda? Te is tudod, hogy jó néhány pácienst a sebész kése sem óv meg a haláltól, ha gyógyíthatatlan a betegsége. Mi ezzel csak lerövidítjük szenvedésének idejét, s ebből neked is óriási jövedelmed lehet! Persze ha nem akarod, nem szükséges elvállalnod, én igazán nem kényszerítelek rá. A belgyógyászaton vannak segítőtársaim, s rád gondoltam a sebészetről... Ki akarjuk bővíteni ezt a tevékenységet. De ha úgy érzed, hogy alkalmatlan vagy e munkára, kihagyhatlak belőle. Megpróbálom Kingát megkérni a feladatra, talán még a kinevezésedet is kicsit későbbre datálhatnánk... Olyan fiatal vagy, kedveském... - simogatta végig a lány testét az orvos. Juliet gondolkodott. Nem tetszett neki ez a váratlan fordulat. Bár sejtette, hogy Gerald mindezt csak azért mondja, hogy megfélemlítse őt, mégis a kinevezés csábítása erősebb volt mindennél. Így néhány perces szünet után bólintott: - Rendben van, elvállalom a munkát, de kérlek, a részletekkel is ismertess meg! Nekem, mint asszisztensnek valójában mi is lenne a feladatom? - Már említettem, igen egyszerű. Egy kálium-kloridot kell fecskendőbe felszívnod, és beadnod az általam kijelölt betegnek, mégpedig akkor, amikor a műtétre előkészítették. Így nem érez az illető semmit, néhány percig tart a lét és a nemlét között a lebegése... - Milyen szépen fejezed ki magad, Gerald! Ez gyilkosság a javából, még akkor is, ha igyekszel választékosan fogalmazni - pirult el Juliet arca. - Kedvesem, ne tarts nekem erkölcsi prédikációt! Ha vállalod, minden beteg után honoráriumként tízezer guldent kapsz. Ha nem lépsz be az üzletbe, úgy is jól van. Kérlek, felejtsd el, amit mondtam... Egyébként is, a te közreműködésedre nem most kerülne sor, később... jóval később... Susan Versin nővér rohant átöltözni, hogy a megbeszélt randevúra időben érkezzen. Immár harmadik alkalommal találkozott Terry Graysonnal, akivel Rotterdamban ismerkedtek meg. Egyik délután Susan a Hoogvliet bevásárlóközpontban járt, mert a rádióban napok óta hirdették az ötvenszázalékos árengedményt. Így kocsijával Rotterdam egyik legszebb városszéli lakónegyedébe hajtott, ahol a bevásárlóközpont a közelmúltban nyílt meg. Amikor hatalmas csomagokkal visszatért az autójához, többszöri próbálkozás után sem tudta beindítani. Dühében a foga között mormogott, de teljesen reménytelenül, mert a gyújtás után a motor azonnal leállt. Ekkor lépett hozzá a magas, vállas, fekete hajú és kissé szúrós szemű, szakállas fiatalember, aki felajánlotta segítségét. A hibát néhány perc alatt megtalálta. A kölykök krumplit dugtak a kocsi kipufogójába, s ettől nem indult a motor. Mikor ezt meglátták, mindketten jót nevettek. A fiatalember meghívta Susant egy kávéra a közelben lévő Aranyhíd étterembe.
- 15 -
Annyira belemelegedtek a beszélgetésbe, hogy a kávé után vacsora következett, majd azt vették észre, hogy éjfél felé jár az idő. Terry megígérte, ha legközelebb - várhatóan egy hét múlva - Zaandamból ismét feljön Rotterdamba, felhívja Susant. Kölcsönösen szimpatikusak voltak egymásnak, s a második együttlétük után már úgy érezték, mintha évek óta ismernék egymást. Terry Grayson itt, a Hoogvliet kerületben vásárolt nemrégiben magának lakást, mert bár a szülői házban élt mind ez ideig, de vágyott saját kuckóra, ahogy ő nevezte. Így a bankárcsalád csak hébe-hóba látta kedvencét, Terryt, aki, ha Zaandamból elszabadult, és feljött a városba, rendszerint telefonon érintkezett szüleivel. Egy idő után beletörődtek, hogy fiúk külön életet kíván élni. Ez elsősorban anyjának okozott fájdalmat, de miután még három testvére maradt otthon, így az ő hiánya az idők folyamán Anna asszony számára is elviselhetővé vált. Mindenki tudta a családban, hogy Terry soha nem lenne bankár, nem érdekelte őt semmiféle üzlet. Pénzből soha nem volt hiánya, ezt szülei mindig biztosították számára. Most itt a lakásában várta Susant, aki rövidesen meg is érkezett. A karcsú, huszonhat éves lány disztingváltan volt öltözve, narancssárga selyemkosztümje jól illett gesztenyebarna szeméhez és hajához. - Helló, Terry! - Adott egy puszit az ajtóban álló férfi arcára. Belibbent a lakásba, ahol minden a gazdagságról vallott. A nappaliban tölgyfából készült intarziás bútorok álltak, süppedő perzsaszőnyegek borították a padlót és a hatalmas falfelületet. Susan az óriási ablakhoz lépett, s kinézve látta a festői tájat, a zöldövezet kis kertes házait, messzebbről pedig karcsú, modern hófehér épületeket. - Gyere, kedves Susan, készítettem kávét és hoztam tortát - mosolyodott el kisfiúsan Terry. - Tudod, én nem vezetek háztartást, s így ital és cigaretta kivételével soha nincs itthon semmi. Mit tölthetek? - Egy pohár Martinit, de jég nélkül kérem. A férfi hosszúkás ezüsttálcára rakta az italokat, kitöltötte kínai porceláncsészékbe a kávét, és leült a lánnyal szemben egy bársonyfotelba. Az első pillanatban látszott mindkettőjükön, hogy zavarban vannak. Végül is Susan találta fel magát. Beszélni kezdett a kórházi pletykákról, elsősorban Juliet Blais kinevezéséről. Bár Terrynek már eddigi találkozásaik alkalmával is mesélt mindennapjairól, most elsősorban a fura hangulatot próbálta megtörni. Ez sikerült is, Terry élvezte a zamatos történetet arról, hogy a húszéves lány miért lett a sebészet asszisztenseinek vezetője. - Mindenki arról pusmog, hogy a tisztelt igazgató úr nemcsak a szemét legeltette Juliet alakján, hanem már hosszú ideje a szexpartnere. Tudod, Terry, Gerald Malo olyan, mint egy ronda, hájas malacka! Apró szemeivel, tömzsi kezével valóban egy négylábúra emlékeztet. A bőre rózsaszín, seszínű haja egyre ritkább. - Te aztán nagyra becsülöd a főnököd - töltött még egy pohár italt. - Lehet még kiváló orvos ezzel a külsővel is, vagy nem? - Hát a jó ég tudja! Mindenki panaszkodik az Erasmusban, hogy agyonhajszolják, mert a tisztelt Malo doktor nem vesz fel új embereket. De azt is rebesgetik, hogy napokon belül átszervezi a mentősöket, a belgyógyászatot, valamint a sebészetet. Remélem, nem kell még többet bent lennem. Barátnőm, Jessica Russel doktornő is éppen tegnap panaszkodott, hogy már alig bírja a sok ügyeletet. De most te mesélj, hogy van a drága főnökasszonyod a "Görényke"? Még mindig ugráltatja a tanárokat és a gyerekeket is? - Ő soha nem változik meg, de én már csak néhány hónapig maradok ott. Jól haladok a könyvemmel, s a szerződést az egy év lejárta előtt is felbonthatom, s akkor végleg visszajövök Rotterdamba - nézett szerelmesen a lányra. Hozzálépett és forrón megcsókolta. Mozdulatain látszott, hogy gyakorlatlan a szerelem művészetében, mert amikor a blúzt fejtette le Susan testéről, még a keze is remegett az izgalomtól. Amikor egymás karjaiban hevertek a franciaágy közepén, Terry becézni, simogatni kezdte a fiatal női testet, amely kitárult előtte, és befogadására készen állt. Susan a gyönyörtől borzongva adta át magát a férfi érintésének, ujjainak, ajkának. Terry is meztelen volt, a lány érezte az illatát és melegét testén. A selyemlepedő összegyűrődött, s minden pillanatot élvezve belefeledkeztek egy lassú, érzéki szeretkezésbe, amelyet nem akartak megszakítani, s a csúcsokra eljutva újból és újból a beteljesülés örömét kívánták. Szótlanul pihentek egymás karjában, mozdulatlanságuk a boldogságot árasztotta. - Szeretlek, Susan, nagyon szeretlek! Ha visszajövök Rotterdamba, feleségül akarlak venni. Ugye hozzám jössz? - Én is szeretlek, Terry! Jobban, mint bárkit az életben. Bár tudom, ezek nagy szavak, de így érzem. Amikor első este találkoztunk, már akkor a szívembe lopakodtál, s alig vártam, hogy ismét együtt lehessünk. Boldogan lennék a feleséged, de attól félek, hogy a családod soha nem fogadna be... - Ez teljesen kizárt, egy ilyen tündért, mint te, csak szeretni és kényeztetni lehet, s én ezt akarom egy életen át! Megbeszélem anyámmal, s rövidesen bemutatlak neki. Apám nagyon elfoglalt, s először anyámmal ismertetnélek össze itt a lakásomon. Azután jönne majd a nagy családi banzáj, amit még én is időnként nehezen bírok elviselni, ezért megyek haza ritkán. De anyám más, megértő, szeretetre méltó, és biztos vagyok benne, hogy ő is rajong majd érted. - De Terry, én csak egy ápolónő vagyok, a szüleim pedig Arnhemtől tíz kilométerre tanyán élnek. Egy holdon üvegházban és fóliasátrakban paradicsomot és paprikát termesztenek. A zöldségeket pedig ők maguk viszik péntekenként az arnhemi piacra eladni. Nagyon dolgos, rendes emberek, de nem hiszem, hogy a két család között bármiféle kapcsolat alakulhatna ki. Én nem szégyellem a szüleimet, félre ne értsd, de más a te családod pozíciója, és mások az én őseim! - Tudod, drága kis szerelmem, nem az őseid kezét kérem meg, hanem a tiedet. Biztos vagyok benne, hogy anyám az első pillanatban a szívébe zár! Ne félj tőle, sem a családomtól. Határozzuk el, hogy ha
- 16 -
a szüleinket kölcsönösen megismerjük, bejelentjük az eljegyzésünket. Én pedig ígérem, hamarosan visszatérek ide - ölelte át ismét a lányt, aki megremegett a férfi érintésétől és a belőle sugárzó forró vágytól. Nem tudtak betelni egymás testével. Amikor hajnal felé elszenderedtek, úgy érezték, hogy megtalálták életük értelmét. A mentőszolgálat átszervezését mindenkivel írásban közölte Malo igazgató. Nem akart vitát nyitni döntése felett, ezért először a városháza illetékeseit győzte meg, akik végül is további létszámra pénzt adtak, az átszervezéshez pedig jóváhagyásukat. Jessica Russel és Pretti főorvos az ebédlőben tárgyalta a legújabb fejleményeket, amikor hozzájuk ült Robert Lino, a belgyógyászat főorvosa. - Mondjátok, ti mit szóltok ehhez a teljes felforduláshoz? Mától fogva, hetenként egy vagy két alkalommal nekünk is mentőautóba kell ülnünk, és mentőorvosi teendőket ellátni, míg a kollégáknak az osztályon folyó kezelést kell elvégezniük! Ez elmebaj! Képtelen ötlet! Mi ütött Malóba, hogy ezt az átszervezést így és ilyen módon döntötte el? - Hát valóban fura helyzet. Ez azt jelenti, hogy én, mint sebész főorvos hetenként kijárhatok a mentőautóval vidékre, elláthatom a betegeket, vagy ha a szükség úgy kívánja, behozhatom ide. Ugyanakkor az osztályon lévő munkát a kollégáknak vagy a beosztott mentőorvosnak kell megoldani! - Bocsánat, hogy beleszólok a vitába - lépett az asztalhoz Frank Day belgyógyász -, de itt valami félreértésről van szó. Tudomásom szerint a főorvosokat nem osztja be az igazgatónk mentőszolgálatra. Egyébként számos amerikai és egyéb, európai mentőszolgálat példa arra, hogy a kórházi és a mentős orvosok váltják egymást! Én nem tartom olyan rossz ötletnek. A két főorvoson látszott, hogy gondolataikba merültek, míg Lino törte meg a csendet: - Ezt a variánst közölhette volna személyesen is Malo. Nem értem, miért kellett ezt az egész zavaros szervezést írásban... - Látod - fordult hozzá Pretti főorvos -, ezt én sem értem. Ha a sebészetet továbbra is vezethetem, akkor valóban nem találok semmi kivetnivalót az egészben. Beosztottjaimnak nem árt, ha időnként vidékre járnak, s a helyszínen ellátják a sürgős ügyeket! - Igen, igen, ez így más - szólalt meg Jessica is. - Valójában nem bánom, ha egy-egy napra elszabadulok innen, s vidéki tájakra látogathatok el. Ezzel is bővítem a tudásomat, hiszen ott a helyszínen gondolom azonnal dönteni kell a diagnózisról, a kezelésről, sőt még talán beavatkozást, például kisebb műtétet is szükséges elvégezni. Talán Malo ezzel az átszervezéssel azt akarta elérni, hogy emberei, osztályos orvosai még nagyobb rutint szerezzenek. Frank Day csak mosolygott magában ezen a naiv mondaton. Ő pontosan ismerte az indítékot, hogy Malo miért szervezte át az Erasmust, hiszen a döntés előtt együtt beszélték meg a teendőket. Frank tudta, hogy feltétlenül szükség van arra, hogy a kálium-kloridot már a mentőautóban adják be a betegnek! A hágai központ elégedetlen a működésükkel, s közölték, hogy ha nem szállítanak több hipophysist, akkor más kórházzal állapodnak meg. Ez pedig, mint Malo is kifejtette, nem lenne jó senkinek sem. Végül is így került sor az átszervezésre... - Egyébként ma éjszaka én leszek az első, aki a belgyógyászatról "átnyergel" a mentőautóba - szólt kedvesen Frank. - Remélem, sikerül hibátlanul megoldanom a feladatot, mert az tény, hogy egy mentőorvosnak gyakorta másodpercek alatt kell döntenie a kezelésről, a diagnózisról vagy a kórházba szállításról! Mindenesetre izgalmasnak tűnik az egész. Neked mi a véleményed, Jessica? - Hát... hát... végül is azt hiszem, igazad van, Frank. Az újabb feladatok nagyobb teherbírásra ösztönzik az embert. Bár bevallom, én most pokolian fáradt vagyok, mert két éjszaka ügyeletet kellett vállalnom. Ennél már a mentőautóban töltött szolgálat sem lehet rosszabb. Monique Ponce már több mint két órája várta szerelmét, Chris Longot, aki megígérte, hogy hét óra tájban átjön a barátnőjéhez vacsorára. Ám amint telt-múlt az idő, Monique egyre idegesebb lett. Felállt, a telefonhoz lépett. Tárcsázta a gyógyszerkutatót, s kérte Christ. A telefonközpont közölte, hogy Long doktor már délután négy órakor távozott. A lány kezébe szinte beleragadt a készülék. - Te jó ég! Mi történt vele? Csak nem baleset? - Mert arra nem gondolt, hogy a férfi mással tölti a szabadidejét. Monique várt. Már éjfélt mutatott a hatalmas falióra, amikor a lakására csörgetett. Nem volt otthon sem. Bement a fürdőszobába, megfürdött, és ágyba bújt. Ám képtelen volt elaludni, az álom messze elkerülte. Gondolatban bejárta ismerkedésük kezdetét, az együtt töltött kellemes napokat. Egyre jobban érezte, hogy Chris számára ő csak egy állomást, kalandot jelentett. Valójában nincsenek közös terveik, vágyaik, de jövőjük sem! Már a hajnal fényei suhantak be a szobába, a lány szemére még mindig nem jött álom. Végül elhatározta, hogy ezt a számára megalázó helyzetet tisztázza, s ha Chris nem ad elfogadható magyarázatot az esti viselkedésére, úgy ő szakít vele. - Még mindig jobb, ha én szállok ki ebből a kapcsolatból, mintha később rádöbbenek, hogy Chrisnek nem jelentek semmit - potyogott a könny a szeméből. Reggel, amikor beért a kutatóközpontba, azonnal a férfit hívta. Megismerte a kedves hangot, összeszorult a szíve: - Chris, tegnap este sokáig vártalak!... - Jaj, drágám, ne haragudj, de késő estig bent dolgoztam, utána pedig már nem akartalak zavarni. - Kerestelek telefonon. A központos szerint délután négy órakor már elmentél. - Jaj, Monique! Néha olyan fárasztó vagy! Mit számít, ki mit mond? Dolgom volt és kész! Vagy tudomásul veszed, hogy leköt a munkám, vagy maradjunk meg a munkatársi kapcsolat mellett! Válassz! De most és azonnal! - Rendben, Chris! Megértettem. Magánügyben nem zavarlak a jövőben. - Azt hiszem, ez így helyes. Monique, te szeretnéd kisajátítani az embert. Ez nálam sajnos nem megy
- 17 -
- kattant a készülék. Monique megdöbbenve és bénultan meredt a fehér telefonkagylóra. - Te jó ég! Lehet ennyire félreismerni valakit? Mennyire szerettem és még most is szeretem Christ! Az életemet hozzá akartam kötni... Nyilván... beleszeretett valakibe... de ez így nem tisztességes... Szólnia kellett volna!... No, mindegy... nehéz lesz... de muszáj kihevernem... - Azt vette észre, hogy szeméből patakokban folyik a könny, s képtelen abbahagyni a sírást. Titkárnője lépett be egy vaskos aláírókönyvvel. - Ezek mind sürgős postáznivalók... - Azután ránézett Monique könnyáztatta arcára, és halkan így szólt: - Elnézést, később visszajövök... Monique még egy ideig próbálta megállítani könnyeit, majd hirtelen eldöntötte, hogy kivesz egy nap szabadságot, és hazamegy. - Így nem tudok dolgozni, s egyébként sem szükséges, hogy a munkatársaim ilyen kiborult állapotban lássanak. Behívta a titkárnőjét, kérte, hogy aznapi megbeszéléseit mondja le. Bezárta íróasztalát, és elindult a lakására. Otthon elemi erővel tört fel belőle a zokogás, amely szinte hisztérikus kétségbeeséssé fajult. - Miért nem jöttem rá eddig, hogy Chris átver? - kérdezte önmagától. - A szépfiú, ahogy a többiek nevezték a kutatóintézetben, valószínűleg egy újabb lánnyal ismerkedett meg, s annyira már nem volt gerinces, hogy ezt szemtől szembe mondja meg nekem! Szemét alak! De én is hibás vagyok. A kollégák úton-útfélen mesélgették, pletykálták, hogy Chris Long doktornál nincs nagyobb nőcsábász egész Hollandiában! Én szamár, nem hittem a szóbeszédnek! Most megkaptam a magamét, de megérdemlem! Bevett két nyugtatót, bekapcsolta a CD-játszót, feltett egy Csajkovszkij-lemezt, s érezte, amint lassan elszenderül... - Kicsikém - ölelte át Juliet-t az igazgató. - Sajnos te sem lehetsz kivétel. Mindenkinek részt kell vennie a mentőszolgálat munkájában. - Ez baromság! Egy sebészeti asszisztensnek mi dolga lehet a mentőautóban? Nem vállalom! Mióta kineveztél főnöknek, úgyis ferde szemmel néznek rám. Talán csak Tom Pretti főorvos a kivétel. Ő igazán olyan aranyos, kedves, szeretetteljes főnök, jobbat álmomban sem kívánhatok! - Nocsak! Nocsak! Csak nem bújtál az ágyába? - Eredj már, Gerald! Ez még eszembe sem jutott, de most egy jó ötletet adtál - nevetett fel kéjesen Juliet. Az igazgató még szorosabban ölelte. - Gyere, kicsikém, menjünk be ide, az irodám melletti fürdőszobába - mondta, és már húzta maga után Juliet-t. - Ugyan hagyjál, Pretti értekezletet tart, és ott kell lennem! Egyébként is ma sok az operációnk. Nem szeretem, Gerald, ha itt a kórházban enyelegsz velem... A férfi szúrós tekintettel nézett rá: - Mi a fene? Eddig nem volt kifogásod egy röpke szeretkezés ellen. Lehet, hogy fejedbe szállt a kinevezés? - Ebben a pillanatban kopogás nélkül berontott Frank Day. Bocsánat, bocsánat, de azonnal beszélnünk kell, igazgató úr - s úgy tett, mint aki nem vette észre az ölelgetést. Juliet pedig kihasználva az alkalmat, kifutott a szobából. - Mi van, mi történt? Úgy rontottál be, mintha űznének. - A megbeszélésünk szerint Sarah Hauernek beadtam a kálium-kloridot... - Na és? Este boncolunk, nem ő az első! - Hát... nem ilyen egyszerű! A kórteremből a két másik beteg éppen vizsgálaton volt, így kedvezőnek tűnt a helyzet: Amikor benyomtam a tűt a vénájába, abban a pillanatban lépett be Russel doktornő! - Még most sem értem, mitől vagy így kiakadva? - Mert Jessica elég ingerülten kérdezte, mit adok az ő betegének, miután már megkapta a gyógyszereket. Végül szóváltásunk olyan hangos lett, hogy Susan nővér és Lino főorvos is bejöttek. A szituációtól, bevallom, zavarba jöttem, s nem megfontoltan válaszoltam a főnöknek. - Ez még nem tragédia! Ha nekem jelenti majd Lino az ügyet, arra hivatkozom, kimerült lehettél, az utóbbi időben sokszor voltál bent, ennyi és nem több. Mindenesetre a jövőben jobban ügyelj, miket beszélsz összevissza. Mondd csak, ugye a beteg aludt, amikor beadtad neki az injekciót? Frank arca vörössé vált: - Nem, sajnos nem... - Az exitus mikor állt be? - Semmikor, mert tévedésből nem kálium-kloridot nyomtam bele, hanem kalcium-klorid injekciót... Így most az intenzívre került, s néhány óra alatt, ha minden jól megy, kihúzzák a bajból. Nem súlyosak a tünetek. Nyilvánvaló, hogy Jessica sem hagyja annyiban az egészet. Amint láttam, a fiatalasszonnyal meglehetősen jó viszonyban van. - Nézd, Frank, majd én elrendezem a dolgot, de te most menj haza! Mindenesetre ebből is látható, hogy okos és ésszerű ötlet volt részemről, hogy a mentőkocsiban adjuk be a kálium-kloridot! Így senki soha nem gyanakodhat! Az egész átszervezés e pillanatban nagyszerűnek tűnik. Egyébként Juliet Blaist is be akarom vonni az ügyünkbe. Úgy gondolom, neked is elkel a segítség. - Éppen ő? Hát ez nem okos megoldás. Sokat fecsegnek arról, hogy azért nevezted ki a fiatal asszisztenst, mert a szeretőd. Ez pedig egy klinikán nem valami szerencsés... - Fejezzük be, jó? A hágaiak a jövő héten átjönnének hozzánk további ügyeinket tisztázni. Mint te is tudod, nem elégedettek velünk. Kevés szervet küldtünk eddig. Én már telefonon magyaráztam, hogy körültekintően kell eljárnunk, de hát nem akarják megérteni. Most szólj a főnöködnek, hogy beteg vagy, és légy szíves, menj haza. Találj ki valamit, de ne maradj a klinikán, a többit bízd rám! A belgyógyászaton az orvosok és az egész stáb izgatottan figyelte - elsősorban Jessica -, mint alakul
- 18 -
Sarah keringése. Mintegy bő óra múlva a gépek jelezték, hogy az asszony EKG-elvezetései normalizálódtak, majd visszatért az eszmélete. Russel doktornő, főnökével tanácskozva, adott a betegének infúzióban hypertoniás sót és Coffeint is. Amikor Cecile Odent felpillantott íróasztala mellől, s meglátta a belépő Terry Graysont, azonnal ingerlékeny lett. Valójában lelke mélyén gyűlölte a férfit kellemes modoráért, családi hátteréért, s azért is, amiért őt, az igazgatót bírálni merészeli. - Elnézést a zavarásért, de szeretném bejelenteni, hogy jól haladok a munkámmal, és remélem, három hónapon belül elhagyom az intézetet! Erre a szerződésem is lehetőséget ad. - Senki nem fogja, kedves Terry hiányolni, éppen elég tanárunk van. Maga is tudja, hogy csak azért dolgozhatott nálunk, mert a kedves családja... - Kérem, ezt hagyjuk, jobb, ha nem vitatkozunk. Ennek az intézménynek a vezetéséről és irányításáról nekem is van véleményem. Szerencsétlen tanárok és gyerekek teljes mértékben ki vannak szolgáltatva az ön kénye-kedvének! Bizonyára ezzel tisztában van. Nem hiszem, hogy sokáig eltűrik a zsarnokoskodását. A kétszáz tanuló talán igen, de szeretném remélni, hogy gerinces tanárok is akadnak itt. Bár eddig, ahogy tapasztaltam, mindenki félti a pozícióját, és nem meri önnek megmondani a véleményét. De én más vagyok. Sőt, a jövő héten a polgármester díszvacsorát ad, amelyre meghívtak engem is. Ne féljen, tisztelt igazgató asszony, majd ejtek egy-két szót erről az intézményről! Cecile a mondat hallatán úgy érezte, legszívesebben megölné a férfit. - Ez a senkiházi, nagyképű pasas képes és keresztbe tesz nekem! Ezt meg kell akadályoznom! - gondolta magában. Kedvesen a férfi felé fordult: - Nézze, Terry, magának más a véleménye a tanár és a tanuló viszonyáról, de hát ez természetes is. Jó lenne, ha ezt a problémakört mi ketten tisztáznánk. Nem hiszem, hogy eredményes lenne, ha a polgármester urat ezzel traktálná. Nézze csak, én ötvenhárom éves vagyok, egész életemet a fiatalkorúak neveléséért áldoztam fel... - Már megbocsásson, de ki kérte ezt az áldozatot öntől? Szerintem saját maga választotta ezt az életformát, s ma már képtelen szakítani a régi, beváltnak vélt hagyományokkal. Ha ezt a nevelési stílust hagyománynak lehet nevezni. Én csak azt látom, hogy ezek a szerencsétlen ágrólszakadt gyerekek azért, hogy szakmát tanuljanak, és utána az életük viszonylag sínen legyen, mindent eltűrnek. Én a magam részéről felháborítónak tartom ezt. Szeretném megakadályozni. - Hogyan, ha szabadna kérdeznem? - húzta össze szemét az igazgatónő. - Mindenesetre amíg itt vagyok, nem zavarom a köreit, de abban ne reménykedjen, hogy ezt a zsarnoki magatartást élete végéig alkalmazhatja. A tanárok, a gyerekek rettegnek magától, s ez a vasfegyelem többet árt, mint használ. - Kedves tanár úr, mit tud maga ezekről az ágrólszakadt, zűrös lelkivilágú személyekről? Néhány hónapig megfigyeli mindazt, amire a könyvének megírásához szüksége van, aztán nem törődik majd velük. Így könnyű prédikálni... Terry felállt, megbiccentette a fejét, és kiment. Amikor Cecile Odent egyedül maradt, elhatározta, hogy megleckézteti a fiatalembert. Az első pillanattól kezdve, amióta megismerte, utálta. Sőt, ahogy múltak a hetek, ellenszenve még fokozódott. Családi háttere, gazdagsága, aminek részleteiről időközben egyre többet tudott meg, bosszantotta, irigyelte a férfit. Nemcsak jóképű és gazdag, hanem kiegyensúlyozott, munkája egyben a hobbija is. - Kevés ember engedheti ezt meg magának - sóhajtott az igazgatónő. - Végül kieszelt egy ragyogó tervet, amivel árthat a tanárnak... Lisa Vegh a néhány napos szabadság után ismét munkába állt. A nászutuk remekül sikerült, az új autóval bejárták Hollandiát, és átmentek Belgiumba is. Serge kedves volt és jókedvű. Az új Volvójának legalább annyira örült, mint egy gyerek a játékának. A metallbordó Volvo repítette őket a sztrádákon, a néhány napos kikapcsolódás mindkettőjüknek jót tett. Serge nem ivott, csak az étkezésekhez sört, amihez Lisa is csatlakozott. A kollégái kedvesen fogadták, és főnökasszonya, Ruth még egy borítékot is átnyújtott: Tessék. Ezt az áruház vezetősége adja nászajándékul, annyira elégedettek a munkáddal. - Mi van benne? - Egyhavi fizetés, többet nem sikerült kicsikarnom - mosolyodott el az asszony. - Köszönöm, Ruth, kimondani sem tudom, milyen sokat jelentesz nekem! Nemcsak a főnököm vagy, hanem egy kicsit mintha az anyám vagy a nővérem lennél. - Anyád is lehetnék, Lisa, de most ne érzelmeskedj! Siess az osztályra, nagy a forgalom. A délelőtt elrepült, s az ebéd utáni kávé kicsit felfrissítette Lisát. Átment barátnőjéhez és kolléganőjéhez a hosszú pult másik oldalára, ahol éppen az újonnan érkezett fehérneműket, trikókat, blúzokat rakták ki. Ekkor látta, hogy Patricia Cassel megkapaszkodik az egyik székbe, majd rázuhan a ruháscsomagokra. - Jézusom! Patricia, mi van veled? - Lépett mellé. A fiatal lány arca verejtékben úszott, sápadt volt, reszketett. - Várj, szólok Ruthnak, rögtön itt vagyok! - Pillanatokon belül a főnökasszony két férfit hozott magával. Ránézett az összegörnyedt lányra. Látszott, hogy erős görcs kínozza. Férfibeosztottjaihoz fordult: - Kérem, emeljék fel, vigyék az én szobámba, tegyék a kanapéra! Azonnal hívom a mentőszolgálatot. Gondolom, valami a gyomrával lehet, vagy esetleg az epéjével, vakbelével. De orvos mondjon véleményt. Lisa, menj vissza az osztályra, légy szíves, én majd intézkedem. A mentőautó szirénája egészen rövid idő múlva felhangzott. Day doktor fiatalosan kiugrott a kocsiból, és egyenesen a megadott emeletre ment, ahol Ruth már a liftnél várta. - Kérem, kérem, siessen, a kolléganőm egyre rosszabbul van!
- 19 -
Frank megvizsgálta Patricia Casselt. Megállapította, hogy a lánynak perforált a vakbele, s azonnal operálni kell. A mentősökkel levitette az autóba, s ő is beszállt. Amikor elindultak a klinika felé, Frank táskájából elővett egy ampulla kálium-kloridot, és egyetlen mozdulattal beleszúrta a lány vénájába: - Azonnal aludni fog, ne féljen kedveském - simogatta meg Patricia karját. Várt néhány percig, azután látta, hogy a fiatal test összehúzódik, egyet rándul. A nyitott szem elárulta az exitust. Biztonságból megfogta a pulzusát: - Bevégeztetett - mondta saját magának kissé patetikusan. -A főnök örülni fog, hogy ma sikerült... de hát nem könnyű a feladat... Persze, ő az irodából csak utasítgat... de a felelősség... a körültekintés az enyém.... A portáról egyenesen Malo doktor szobájába sietett: - Sajnos a betegünk meghalt a kocsiban. Fiatal lány az illető, még ma boncolhatnánk, utána elkészítem a jelentést. Malo csak annyit kérdezett: - Megkapta? - Igen. Minden rendben. - Beszélj Serge-zsel! Este hat tájban lent leszek a proszektúrán. Mondd csak, meddig vagy ügyeletes a mentőknél? - Este tízig. - Akkor nem hagyhatod ott a szolgálatot, majd valahogy megoldom Serge-zsel a boncolást. Most menj vissza a többiekhez, s próbáld megjátszani magad, hogy lássák, mennyire kiborított az exitus. Frank, légy szíves, mindent úgy intézz, ahogy megbeszéltük, számítok rád! Amikor Gerald Malo egyedül maradt, elővette dossziéját, amelyben vezette az átadott hipophysiseket. - Hát, ez eddig nem valami sok - mormogta -, de látszik, az átszervezésem máris meghozta a gyümölcsét! - Délutáni teendőit befejezvén lement a pincébe, és benyitott a boncterembe. Serge Tulasne már előkészítette a holttestet. A két másik boncmester éppen indult hazafelé. Tiszteletteljesen köszöntötték az igazgatót, és kissé meglepődtek, hogy ő végzi a boncolást. - Biztosan valami nagykutyának a lányáról van szó - ment kifelé az idősebbik férfi, s visszaszólt a mögötte lépkedő társának. Amikor Malo doktor a boncmesterrel kettesben maradt, így szólt hozzá: - Serge, jól figyelj! Szükségem van rád, mert Day doktor most nem tud segíteni. Szikét kérek - vette le a kék árnyalatú takarót a tetemről. A boncolást Malo doktor az eredeti szabályoknak megfelelően, rutinos mozdulatokkal végezte. Miután a lány fiatal volt, s nem ismerte a családi körülményeit, nem akarta kitenni sem magát, sem a klinikát annak, hogy a hozzátartozók esetleg reklamáljanak. A mellkas megnyitása után kiemelte a szívet, a tüdőt és a környező nagy ereket. Egyik oldalán gombos végű ollóval végigvágta az összes artériát, mikor legnagyobb meglepetésére a pulmonalison, közvetlenül a szívbeszájadzás felett jó borsószemnyi, eléggé rögzült embólust talált. - No nézd csak, Serge, lehet, hogy a természet oldott meg helyettünk egy problémát? Ilyen fiatal lánynál pulmonalis embolisatiót a legritkább esetben találni! - Nem lehet esetleg ez a kálium-klorid következménye? - kérdezte a boncmester. - Ez csaknem kizárt, nem ilyen az injekció hatása. Sokkal valószínűbb szerintem, hogy az embolus már eredetileg is itt volt, a lány csak a szerencséjének köszönhette, hogy némileg az érfalhoz rögzült, mert ha bejut a szívbe, azonnal meghalt volna. Az igazgató Serge segédletével tovább folytatta a boncolást. Végül megnyitották a koponyát, és a szokásos módon eltávolították a hipophysist. - Kérlek, Serge, hozd rendbe a holttestet. Reggel a titkárnőmnek lediktálom a jegyzőkönyvet, Day doktor majd aláírja. Legyen minden szabályos! Ebben a pillanatban kivágódott a boncterem ajtaja, és Lino főorvos lépett be, s dühösen Serge-hez fordult: - Patricia Cassel hozzátartozói éppen most telefonáltak, mi van a lánnyal? Tudomásom szerint még a mentőautóban exitált. Hol a holttest? Ekkor lépett elő a hátsó mosdóból Malo főorvos: - A lányt én boncoltam fel, mert Day doktor még most is ügyeletes a mentőknél. A dolog viszont nem tűrt halasztást, éppen most akartam visszamenni hozzátok a belgyógyászatra, hogy értesítsük a rendőrséget és az esetleges hozzátartozókat a hirtelen halálról. - Sikerült a halál okát tisztázni? - Hogyne, Robert, képzeld el, fiatal lány, és a boncolás szerint egyértelműen pulmonalis embolisatio a halál oka. Azonnal lediktálom a jegyzőkönyvet, bár csak reggel akartam, de ha a rokonok már jelentkeztek, jobb, ha az ismert tényeket közöljük. - Akkor menjünk együtt - lépett ki a boncteremből Lino főorvos, s elindult a belgyógyászat felé. Susan Versin nővér rohant a belgyógyászatra, miután már fél tizenegy volt, s a szolgálata tízkor kezdődött. - Remélem, nem volt semmi baj. Még az a szerencse, hogy Jessica az ügyeletes, ő pedig megértő lesz velem! - Ahogy belépett a nővérszobába, azonnal látta, hogy Jessica a gyógyszerszekrényben keres valamit: - Bocsáss meg, hogy elkéstem, majd mindent elmesélek! Ugye nem történt nagy zűr? - De igen! Az igazgatónk ellenőrzést tartott a sebészeten és nálunk is. Hogy miért, azt ne kérdezd tőlem, nem tudom. Tény, hogy egy-egy kórterembe benézett, s végül megtalált engem, amint éppen kávéztam a szobámban... Az ügyeletes nővér után is érdeklődött. Mondtam, lefutottál a laboratóriumba egy leletért, jobbat nem tudtam kitalálni. - Kösz, Jessica - sóhajtott Susan - ezt megúsztam! Segíthetek valamiben? - vette fel a fehér köpenyét.
- 20 -
- Nem. Csupán egy Ringer-oldatot kerestem. Légy szíves, kösd be a kettes kórteremben lévő hármas betegnek. Nehéz a légzése, a szíve aritmiás. Jobb az óvatosság. Holnap úgyis átkerül a sebészetre. Valószínűleg lobectomiát csinálnak, tüdődaganata van... Később beszélgethetünk, az ügyeletesszobában leszek. Átnézem a holnapi kiírásokat, mert délután mentőszolgálatra vagyok beosztva. Éjfél is elmúlt már, amikor Susan és Jessica abbahagyták a beszélgetést. Az egyik betegnél diabeteses coma tünetei léptek fel. Russel doktornő azonnal intézkedett, és az acidotikus légzést infúzióval próbálta csökkenteni. Később Susan a beszélgetés kapcsán részletesen elmesélte Terryvel való megismerkedését, majd szerelmük kibontakozását. - Azért késtem el, mert Terrynek sikerült három órára feljönnie, a lakásán találkoztunk, s nem vettük észre az idő múlását. Pedig neki is sietnie kellett, mert két hálóteremnek ő volt az ügyeletes nevelőtanára. Ez azt jelenti, hogy ha éjszaka bármi zűr lenne, ő felel érte. Az igazgatónője, a "Görényke" pedig utálja őt... - Jessica megértően hallgatta Susan lelkesedését a férfi iránt. Látta rajta, hogy fülig szerelmes, s ezt nem is igyekezett titkolni sem. Viszonylag nyugodt éjszakájuk volt. Mindössze két belgyógyászati esetet hoztak be a mentősök, Day doktor már a mentőautóban diagnosztizálta a kázusokat. Az egyik epeelzáródás volt, az ezzel járó nagy görcsrohammal, a másik egy pneumoniába hajló, magas lázzal kísért állapot. Reggel Jessica az ápolókkal együtt átkísérte betegét a sebészetre. A műtét már elő volt készítve. A középkorú férfi jobb felső tüdőlebenyén a röntgenfelvételeken igen körülhatárolt, zárt, diónyi daganat volt látható. A belgyógyászokkal teljes összhangban az esetleges kockázatok elhárítása miatt is a tüdőlebeny teljes rezekálása mellett döntöttek. Tom Pretti és stábja már mosakodott a műtőben, mikor a beteget áthozták. Húsz perccel később a mellkas felnyitásánál tartottak. - Főorvos úr - fordult Pretti felé Mel Lester doktor, aki az első asszisztens feladatát látta el -, kicsit erősnek látszik a kapillárisokból a vérzés, nem gondolod? - Valóban, a szokottnál kissé intenzívebb - válaszolta a főorvos. - De most egyelőre haladnunk kell a munkával. Talán lehetne adni egy ampulla Calciumot - bólintott az aneszteziológus felé, aki néhány pillanat múlva beadta az injekciót. Mikor leértek a felső tüdőlebenyhez, Pretti doktor érzékeny ujjaival áttapintotta a collabált tüdőt, mert a bal oldalit már feltöltötték levegővel. - Úgy érzem, teljesen körülhatárolt a daganat. Szerintem helyes volt a belgyógyászokkal hozott döntésünk, hogy ha ezt a felső lebenyt eltávolítjuk, remény van a teljes gyógyulásra. Persze, ebbe még beleszólhat az utólagos szövettani vizsgálat is, de nem hiszem, hogy bármit találnának. Nos, akkor fogjunk hozzá a szeparáláshoz és rezekáljuk a lebenyt. Mintegy tizenöt percig csak a műszerek fémes kattogása, a monitorok egyhangú zúgása és az altatógép sziszegése hallatszott. A két orvos és a stáb megfeszített erővel dolgozott. - Nos, úgy tűnik, ez készen van - szólt Pretti főorvos. - Vágd le Mel, utána lekötünk. Mel Lester egy hosszú ollóval határozott mozdulattal levágta a tüdőlebenyt, melynek főbb ereit előzőleg már gondosan lekötötték. Ebben a pillanatban azonban úgy tűnt, hogy elszabadul a pokol! Nemcsak a műtéti területet, de a két sebészt, az asszisztenciát, az egész műtőasztalt elborította a vér... - Jézus, Isten! - kiáltott Lester. - Az összes kapillárison át dől a vér, hiába kötöttük le a nagyobb ereket! Mi az ördög történik itt? Próbáljam meg coagulálni a kis ereket? - Érthetetlen a dolog! Megáll az eszem! Életemben nem láttam ilyet! Gyerünk az elektrokauterrel, túlnyomással csoportazonos vérből transzfúziót kérek, és még két ampulla Calciumot! A team mintegy tizenöt percig megfeszített erővel dolgozott. A vér azonban csak ömlött és ömlött tovább... - Légzés leállt, szívműködés fibrillál, vérnyomás nem mérhető - hallatszott az aneszteziológus hangja. - Cardiális Tonogént - üvöltötte Pretti. A petyhüdt szívbe azonban Lester doktor hiába adta be az injekciót, a szívműködés véglegesen leállt. - Exitus lethális, gyakorlatilag teljes vérvesztés következtében suttogta az aneszteziológus. A team ledobálta a véres ruhákat, és kivonult a műtőből. Pretti a folyosón a mellette haladó Lesternek vérvörös arccal csak ennyit mondott: - Itt valami nem stimmel nekem! Átmegyek a belgyógyászatra... Robert Lino főorvos éppen Jessica Russel egyik betegének leletét értékelte, mikor kivágódott az ajtó, és Pretti főorvos robbant be rendkívül feldúltan. - Közlöm, hogy meghalt a betegetek a műtőasztalon lobektomia közben! Teljesen indokolatlanul, a normális lefolyású műtét alatt akkora kapilláris vérzés lépett fel nála, amit még életemben nem láttam! Tudtok valami magyarázatot adni? Sebészi ok ugyanis nincs! Russel doktornő, amikor ezt meghallotta, halottsápadt lett, és remegő hangon suttogva szólt: Jézusom! Elfelejtettem ráírni a kórlapjára, hogy három napja a hágaiaktól kapott új kísérleti alvadásgátlót kapta!!! - Jessica! Hogy történhetett ez meg? Te is tudod jól, hogy minden gyógyszeres kezelést rá kell vezetni a beteg kórlapjára! Ne haragudj, de ezt kénytelen vagyok jelenteni az igazgatónak. Robert - fordult kollégája felé -, így a történtek érthetőek... Sajnos a teljes felelősséget a belgyógyásznak kell vállalnia. Ezzel kiment a szobából a sebész. Robert Lino meredten nézte beosztottját. Tudta, hogy a fiatal kolléganő magasan ívelő pályája
- 21 -
megtörhet. De azzal is tisztában volt, hogy nem tudja megvédeni, mert ez a mulasztás a beteg életébe került... Malo, amikor Pretti főorvostól meghallotta a tragédiát, első pillanatban lebénult az idegességtől. Azonnal felmérte, ha a gyógyszergyár részére a továbbiakban nem vállalják az új készítmények kipróbálását, akkor valószínűleg lőttek a hipophysis üzletnek. Ezt pedig végképp nem akarta. - Mondd, Tom, szerinted szükséges ezt az orvosi mulasztást bíróság elé vinnem? Pretti mélyen elgondolkozott. Jessicát alapos, lelkiismeretes, kiváló szakembernek ismerte meg, s tudta, ha ebből bírósági ügy lesz, a fiatal doktornő pályafutásának vége. Abban is biztos volt, hogy nem szándékosan történt a mulasztás. Sőt most, ahogy tovább gondolkozott, fülébe csengtek a hágai megbeszélésen Monique Ponce szavai, amely szerint az engedély megérkezéséig várni kellene a készítmény kórházi alkalmazásával. Ám Chris Long akkor élesen rászólt beosztottjára, és elutasította az ötletet. - Mi van akkor - fordult az igazgatóhoz -, ha ez a készítmény még nem tökéletes? Esetleg a gyárnak is szólni kellene. Ha egyetértesz, én beszélek Chris Longgal. - Jaj, dehogy, Tom! Ezt nem! Erről szó sem lehet! Nem szeretném, ha az Erasmus orvosainak rossz híre kelne. Inkább mégis azt választom, hogy Lino főorvossal megbeszélem, és szigorú írásbeli megrovásban részesítem Russel doktornőt! Ezzel együtt egy évig kizárólag mentőszolgálatra osztom be, a belgyógyászaton nem dolgozhat. Egyetértesz ezzel? - Hát igen... Nagyon sajnálom, de ennyit megérdemel. Amikor Gerald Malo egyedül maradt, felhívta Chris Longot, s beszámolt neki a fejleményekről. Arra kérte, hogy a kutatók főnöke sürgesse meg az engedélyt, nehogy szóbeszédre adjon alkalmat ez a tragédia. - Te is tudod - mondta a beszélgetés végén Malo -, hogy valójában csak a ti kérésetekre kezdtük meg az adagolást, s ez nem egészen elfogadható! - Rendben, napokon belül nálad lesz az engedély, éppen ma reggel értesítettek, hogy már postázták! Ne félj, Gerald, ebből nem lesz gubanc! Remélem a másik közös ügyünk halad?! Szükségem van az anyagra, nekem is és a gyárnak is. Russel doktornő már több mint egy hónapja dolgozott a mentősöknél, akik nem fogadták be maguk közé. A klinikán és a mentőosztagnál a legkülönfélébb pletykák keltek szárnyra a belgyógyász munkájával kapcsolatban. Jessica eleinte próbált felülemelkedni a rosszindulatú megjegyzéseken, de érezte, hogy idegileg kezd labilissá válni. Barátnője, Susan segítőkész volt, szabadidejüket együtt töltötték. Jessica többször panaszolta neki, hogy lépéseit árgus szemek követik, s döntéseit a háta mögött megkérdőjelezik. Megszólalt a csipogója, s indulnia kellett a Központi Pályaudvarra, ahol egy fiatal férfi eszméletét vesztette. Amikor a szirénázó mentőautó megérkezett a helyszínre, a beteget tömeg vette körül. A sofőr utat csinált a doktornőnek, aki a halottsápadt férfinak egyetlen határozott mozdulattal feltépte az ingét, mellére helyezte fonendoszkópját, és hosszabb ideig hallgatta a szívzörejeket. - Hans - szólt a sofőrhöz -, segítsen betenni a kocsiba, EKG-t kell csinálnom. Majdnem biztos, hogy infarktusa van. Mikor a gép alatt feküdt a fiatalember, Russel doktornő látta a dómszerűen végződő ST-szakaszokat. Azonnal tudta, hogy első feltevése helyes, hátsó fali infarktussal áll szemben. Beadott két ampulla Morfint vénásan és egy Diazepamot muszkulárisan. - Hans, kérem kapcsolja be a szirénát, rohannunk kell a sebészetre! Ha a gyanúm igazolódik, azonnal műteni kell, valószínűleg egy bypast kell elvégeznünk. Közben rádiótelefonon beszólt a sebészetre, s néhány mondatban közölte az általa felállított diagnózist. Kérte, hogy a műtőt biztonságból készítsék elő. Pretti főorvos, amikor a beteget felszállították, azonnal elrendelte a legsürgősebb laboratóriumi vizsgálatokat, monitorozott EKG-t, valamint az összes vércsoport faktor meghatározását, ha a műtét szükséges, mindez rendelkezésre álljon. Jessica közben a folyosón várta, hogy Tom végül is mit állapít meg. Ahogy múltak a percek, idegessége egyre jobban nőtt. Közben az automatából töltött egy kávét, de a keze annyira remegett, hogy a felét kiöntötte. - Gyere, Jessica! - szólt Pretti főorvos a vizsgálóból. - Fogadd elismerésemet, hogy egy mentőautó felszereltségével így fel tudtad állítani a diagnózist! Azonnal megoperálom a beteget, ha akarod, részt vehetsz a műtéten. - Köszönöm Tom, hogy felajánlottad, de szolgálatban vagyok, s hosszú időre nem hagyhatom el a helyemet. De ha megengeded, visszajövök estefelé. Gondolom öt-hat órát igénybe vesz a bypas, akkor már szabad leszek... A bemosakodást sietve végezte el a sebészeti stáb, mert minden perc késés, a beteg életébe kerülhet! Megerősített teammal végezte a főorvos a műtétet, miután az érpótláshoz egy másik csapat feladata volt a vena saphenából egy húszcentis darab eltávolítása és átültetése. Az érdarab kiiktatása illetve pótlása után az EKG-görbék máris észrevehető különbséget jeleztek a szívműködésben, amit Pretti elégedett bólintással nyugtázott. - Íme a bizonyíték, hogy Jessicának igaza volt! Az anasthomosis átvette az eredeti érdarab szerepét, rendeződik a szívműködés. Zárjátok a mellkast, én megkísérlem elérni a belgyógyászt. A beteg kizárólag neki köszönheti az életét. Antibiotikum és alvadásgátló védelemről természetesen gondoskodjatok... Russel doktornő csak este kilenckor tudott szabadulni, mert a délután folyamán hat esethez hívták. Visszaérkezve a mentősök ügyeletes szobájába, azonnal telefonált Pretti doktornak. Amikor meghallotta,
- 22 -
hogy sikerült az operáció, szeméből kicsordult egy könnycsepp. - Hála az égnek! - fohászkodott magában. Levette fehér köpenyét, és elindult a sebészetre, ahol Tom már várta. - Mindketten végeztünk, Jessica gyere, vacsorázzunk valahol. Rád fér egy kis kikapcsolódás, látom teljesen kiborultál. - Hát, nem is tudom... elszoktam attól, hogy vacsorázni járjak - válaszolt keserűen. - Mióta a mentőszolgálathoz osztottak be, Susan kivételével a kollégák is kerülnek. - Ugyan, te csacsi, ne beszélj így, és főként ne láss rémeket! - Ahogy szemügyre vette az orvosnőt látta, hogy jócskán lefogyott, arca beesett és fáradt, szeme alatt mély karikák húzódnak. Égővörös haja kontyba tűzve, még jobban kiemelte keskeny arcát. - No akkor indulhatunk! Meghívlak a Zarándokok nevű étterembe. Remekül főznek, soha nincs tömeg. Én gyakorta megfordulok náluk. - Már hallottam róla, de még nem jártam ott. Nem nagyon elegáns hely? Nem éppen vacsorához öltöztem... - Ne törődj vele, engem ismernek! Meglátod, finomat eszünk és beszélgetünk. - Pretti főorvost valóban úgy fogadták, mint régi barátot. Bár az étterem tele volt, mégis pillanatokon belül asztalt készítettek számukra. Alig ültek le, a pincér azonnal ott termett az étlappal. Mindketten holland tálat rendeltek, amely egy csésze boullonból, hússalátából, húskrokettből, virsliből és tükörtojásból állt. Tom utána halat kért, hozzá főzeléket, míg Jessica csak egy kávét. A pincér a kávéval együtt konyakot is hozott. - Látom Tom, valóban gyakran jársz ide: A konyakot nem is kérted, mégis hozták... - Mondd csak Jessica, mennyi ideje vagy a mentőszolgálatnál? - Bő egy hónapja. De nem tudom sikerül-e túlélnem ezeket a megpróbáltatásokat? A kollégák utálnak, nemigen szól hozzám senki... Az a jó, ha beteghez kell mennem, ha pedig az ügyeleti szobában vagyok, mindenki elhúzódik a közelemből. - Nem lehet, hogy túl érzékeny vagy? Lásd be, hogy akkor a belgyógyászaton hibáztál. Malo jóindulatán múlt, hogy nem szakadt meg az orvosi hivatásod... - Igen, igen, ezzel én is tisztában vagyok, mégis nagyon nehéz elviselnem azt a légkört, ami körülvesz. Már arra is gondoltam, hogy esetleg megpályázok valamilyen másik állást. De ez sem lenne jó, hiszen most bizonyítanom kell, hogy megállom a helyem, és nem futamodom meg, mint egy gyáva nyúl! Pretti megsajnálta Jessicát, akin látszott, hogy nehezen tűri jelenlegi helyzetét. - Mondd csak, volna kedved vasárnap pótolni az elmaradt kirándulást Delftbe? Emlékszel, már egyszer beszéltünk róla, amikor a gyógyszerkutatóba mentünk, Hágába, és abban a városkában kávéztunk útközben. Jessica elpirult: - Nem hinném, hogy most kellemes partner lennék a számodra Tom... - Nem baj, ne törődj vele! Majd jelentkezem. Rendben? Még rövid ideig beszélgettek, és Tom hazavitte Jessicát. A lány nem hívta fel magához, a sebész pedig úgy gondolta, hogy kolléganője elég megviselt, így ő sem vetette fel az ötletet. Terry Grayson írás közben nem vette észre, hogy az óra már éjfélt ütött. Még egyszer átolvasta könyvének negyedik fejezetét, és elégedett volt munkájával. Mindent összepakolt az íróasztalon, nyújtózott egyet, majd elhatározta, zuhanyozik és lefekszik. Ekkor halkan kopogtak az ajtaján. - Ki a csuda lehet az? Ma nem vagyok szolgálatban... - Tessék - szólt ki. Meglepetésére Brigitte Monier lépett be kabátba burkolózva. - Tanár úr, látnom kellett! Szeretem magát, de hiába keresem az alkalmat, hogy négyszemközt legyünk! Pedig láttam... láttam... ahogy az ebédlőben végignézett rajtam!... Most itt vagyok, és a magáé leszek... - Egyetlen mozdulattal kibújt a kabátból, és anyaszült meztelenül állt Terry előtt, aki szinte sóbálvánnyá dermedt. - Brigitte, azonnal vedd fel a kabátot, és menj vissza a hálóterembe! Nem néztem rád sehogy az ebédlőben, kényszerképzeteid vannak. Tűnj el, de most rögtön! Soha nem fogom senkinek elmesélni, hogy éjszaka bejöttél hozzám, nem lesz semmi büntetésed, de most távozz! A lány azonban egyre közelebb ment, s átölelte Terryt. A férfi megpróbálta lefejteni magáról az ölelő karokat, ám ebben a pillanatban kitárult az ajtó és Cecile Odent lépett be. - Nocsak, nocsak, tanár úr! Brigitte Monier tizenhat éves tanulónk éjnek idején az ön szobájában, meztelenül? Ez aztán tanárhoz méltó viselkedés!... Máris összehívom a testületet! Te pedig takarodj vissza a hálóterembe! Terry, ahogy meglátta Cecile Odentet az ajtóban, azonnal tudta, hogy megrendezett jelenet szereplője. A "Görény" jól kifundálta az egészet. - Nem mintha túlságosan érdekelne, de még bajom származhat abból, hogy Brigitte fiatalkorú. Micsoda aljas mesterkedés, hogy kiebrudalhasson! De ebből nem eszik... Brigitte magára terítette kabátját, és már kifelé akart húzni a szobából, amikor Terry hozzálépett és megállította: - Légy szíves, most azonnal válaszolj, kivel terveltétek ki ezt az éjszakai látogatást? - Engedjen, tanár úr, engedjen! Senkivel... Maga csábított ide, s nem ez az első eset, már hónapok óta az ágyába kényszerít... - Te kis hazug! Tönkre akarsz tenni? Ma mikor kopogtál, fogalmam sem volt, mit keresel itt... - Egy meztelen lány, nem hiszem, hogy sok kétséget hagy maga után, tisztelt Grayson úr! De erről döntsön a tantestület, utána a polgármester úr. - Felháborító aljasság! Rágalom! - kiabált Terry, aki érezte, hogy szíve szerint megölné a "Görényt", mert egyre biztosabb lett benne, hogy az igazgatónő szervezte meg az éjszakai látogatást! A kislány nyilván tudta, miről van szó, s az igazgatónő azt is mondhatta, hogy ne féljen, mert ő pillanatok alatt megjelenik majd. Nyilvánvaló, hogy a szöveget is betanította neki...
- 23 -
- Tanár úr! Reggel nyolc órára rendkívüli értekezletet hívok össze! Ott majd elmondhatja, amit akar. A mi tantestületünk nem tűri az erkölcsi fertőt, ebben biztos lehet. Hiába vannak a gazdag rotterdami szülők, itt már ők sem segíthetnek... - ezzel maga után húzta Brigitte-et, és kimentek a szobából. Terry leroskadt a székbe, kezébe temette fejét. Ahogy gondolkodni kezdett, rájött, hogy ha nagyon akarják, felfújhatják az ügyet, s könyve sem láthat napvilágot. - Minden attól függ, hogy a kollégák mellém állnak vagy a "Görény" mellé? Ha megfélemlíti őket, nézhetem magam! Talán most kellene beszélnem néhány tanárral... - Azután rápillantott az órájára, és elvetette az ötletet. A minihűtőgéphez ment, kivett belőle egy bontatlan üveg konyakot, amit Rotterdamból hozott. Egy nagy pohárral töltött magának és felhajtotta. Miután Terry nagyon ritkán ivott, az ital jótékony melegítő és zsongító hatása kezdte oldani benne a görcsöt... Elszunyókált a fotelban, s akkor ébredt fel, amikor a hajnal fényei belopakodtak a szobájába. Lezuhanyozott, főzött magának egy méregerős kávét. Rágyújtott, és megpróbálta logikusan végiggondolni, mit tehet, hogy a "Görény" mesterkedését meghiúsítsa? Azután még mindig maradt ideje a nyolc órai kínvallatásig, ezért eldöntötte, hogy sétál egyet. Átment a Zaan-folyó túlpartjára, s komótosan elért a Zaanse Schans településre, ahol gyönyörű szélmalmokat látott. A szél erősen fújt, átjárta testét... Mintha a mászkálástól már nem látná olyan sötéten rágalmazását. - Mert ez rágalmazás - folytatta a gondolatsort - méghozzá a javából! Ehhez aztán ért a "Görényke"! Mire visszatért, egyenesen a könyvtárszobába indult, ahol már az összes szak- és nevelőtanár jelen volt. Az asztalfőn Cecile Odent ült, olyan arcot vágva, mintha ő lenne a hatalmat osztogató királynő. Röviden ismertette az esetet, majd mielőtt bárki szólhatott volna, behívatta Brigitte Monier-t, aki élénk szavakkal és könnyező szemmel elmesélte, hogy Terry Grayson tanár elcsábította, és hetenként több alkalommal az ágyába kényszerítette... A kollégák megdöbbenve hallgatták a fiatal lány előadását. Csupán két tanár tett fel kérdést Brigittenek. - Mondd csak kislányom - szólalt meg Else Aren az idős tanárnő, aki a hímzést tanította a lányoknak, s Cecile-lel egy időben került az intézetbe -, hogy csábított el téged Grayson tanár úr? Brigitte elvörösödött, és hebegni-habogni kezdett: - A szobájába hívott, s erőszakkal lefektetett... - Hát ezt nemigen hiszem, Brigitte. Tudomásom szerint a nevelőszüleidtől azért kellett eljönnöd, mert a nevelőanyád féltékeny volt rád! A férjére vetettél szemet, s a gondozónak ezt el is mondta! Ki akart tenni az utcára, így azután a szociális megbízott hozzánk hozott el. Nem így volt? - Ugyan, Else - vágta el a kérdést az igazgató. - Ez most nem tartozik ide! Jelenleg Grayson tanár ügyét tárgyaljuk, aki súlyosan vétett az etika ellen! Ezt jelentenünk kell a polgármester úrnak, de addig is az a javaslatom, hogy függesszük fel az állásából, s azonnal hagyja el intézményünket! - Nem értek egyet! - szólt a vitába Marco Parson, a fiatal nevelőtanár. - Először hallgassuk meg kollégánkat, s utána szavazzunk! Terry az igazságnak megfelelően mesélte el az éjszakát. Azt is hozzátette, hogy aki ezt kitervelte, nem ússza meg szárazon, arról ő gondoskodik! Egyébként nem hagyja el az intézményt addig, amíg a polgármesteri hivatal nem dönt az ügyében. De ő tovább is megy, bejelenti az egészet a rendőrségen! Majd a zsaruk megnézik, ki és miért akarta befeketíteni, s akkor Brigitte sem tud összevissza hazudozni! Még legalább két óráig tartott a tanárok között az egyre élesebb vita. Nagy részük Terryhez csatlakozott, újból kihallgatták a kislányt, aki ellentmondásba keveredett, s most már elbizonytalanodva mesélte el az éjszakát. Végül megszületett a döntés. Az igazgatónak feljegyzést kell készítenie és továbbítani a felügyeleti szervnek, a városházának. Terry ezt nem tartotta jó megoldásnak, de végül beleegyezett, azzal a kikötéssel, hogy munkáját továbbra is itt végzi, s az intézményt nem hagyja el. Gerald Malo és Frank Day jókedvűen beszélgettek az igazgató szobájában. - Frank, elégedett vagyok a működéseddel! Ha így haladunk, egy-két éven belül kiszállhatunk a buliból. Gondolom, neked is célod van, mint említetted egyszer, növelni akarod a bankszámládat a pénzzel. Egyébként az a javaslatom, hogy Juliet Blaist is be kellene vennünk. - Már megbocsáss, Gerald, de ebbe én semmiképpen nem megyek bele! Elhiszem, hogy az asszisztenst kedveled, s ahhoz sincs semmi közöm, hogy a magánéletedet hogy és miként rendezed. De én nem vagyok hajlandó egy buta csaj miatt lebukni... - Ezt meg hogy érted, Frank? - Kérlek, ne sértődj meg, de mióta kinevezted a barátnődet a sebészet asszisztenseinek főnökévé, az egész klinika erről pusmog! Elismerem, Juliet szép és kívánatos nő, de közös üzletünkben semmit nem tudna tenni. Akkor meg miért osztozzunk vele a pénzen? Az egész mentőszolgálat átszervezése remek ötlet volt, bejött. De a sebészeten egy asszisztens végleg nem kapcsolódhatna bele a kálium-klorid beadásába! Egyébként, nem akarlak elkeseríteni, de a madárkák azt csiripelik, hogy a fiatal Lester doktor teszi a szépet Juliet-nek, aki ezt mindenhol híreszteli is. - Ez szemenszedett hazugság! - kelt ki magából az igazgató. - Rosszindulatú pletykák mindig voltak és lesznek is egy ilyen óriási intézményben. Juliet Blais tisztességéért tűzbe teszem a kezem... - Csak meg ne égesd, Gerald! Nem szívesen mondom el, de mégis megteszem, hogy Juliet tegnap este is Lester doktorral ment el. - Na és? Mi van ebben? Nyilvánvaló, hogy véletlenül találkoztak össze. - Lehet, de az már nem, hogy Juliet és Mel együtt vacsoráztak a kikötői Cápa étteremben, ahonnan szintén egyszerre távoztak, mégpedig átölelve egymást...
- 24 -
Gerald Malo eltöprengett a hallottakon. Eszébe jutott, hogy barátnője késő délután felszólt neki, hogy egy távoli rokona jön hozzá látogatóba, ezért nem találkozhatnak. - Az a szemét kis csaj! Lehet, hogy Franknak van igaza és átver? De akkor ezt megbosszulom, nem hagyom annyiban - morfondírozott, majd beosztottjához fordult: - Kérlek, Frank, hagyjuk ezt a témát, de belátom, igazad van, nem vesszük be Juliet-t a közös munkába. Jobb is talán így... - sóhajtott Gerald. Felrémlett előtte, hogy az utóbbi napokban Juliet ridegebb volt hozzá. - No, ma este próbára teszem! döntötte el magában. Még néhány hivatalos ügyükről beszéltek, azután Day doktor lement a mentősök ügyeletesszobájába, ahol csak Russel doktornő tartózkodott. - Hello, Jessica! Ma nincs sok hívás? - De van, Frank. Eddig hat helyen jártam, pedig még csak négy óra múlt. - Belejöttél már ebbe a rettentő nehéz munkába? Nagyon sajnálom, ami veled történt, de hidd el nekem, gyorsan elmúlik az idő, s ismét visszakerülsz az osztályra! Malo nem olyan főnök, aki megszegi a szavát. Ha ő megígérte, vissza is helyez az eredeti beosztásodba. - Igen... igen... én is így gondolom, mégis nehéz beletörődni az egész ügybe. Pedig igyekszem elfelejtkezni a tragédiáról. De tudod, a mentős kollégák valójában nem fogadtak be maguk közé, s ha rázósnak látszik a bejelentés, mindig nekem kell menni... Meg Budds, a mentősök főnöke sem igen kedvel engem. Még soha egyetlen dicsérő szót sem mondott, pedig nemegyszer kénytelen voltam tizenhat órát is ügyeletben lenni, mert ő így intézkedett! Te ezt megérted Frank, baromian fárasztó fizikailag, nem szólva arról, hogy idegileg is szép lassan, de kikészülök! Nemcsak a főnök, a többiek sem barátkoznak velem, s ezt nap mint nap érzem. - Nem próbáltál Malo igazgató úrral beszélni arról, hogy nem bírod ezt a munkát? - Nem, de nem is akarok! Valahogy csak túl leszek rajta, azután majd meglátjuk. Kérlek Frank, ne szólj senkinek, hogy panaszkodtam neked, mert akkor még jobban megkeserítik az életemet. Egyébként te mit keresel itt? Beosztottak ma is mentősnek? - Igen. Délután négy órától este hatig vállaltam a pluszmunkát. Budds főorvos kért meg rá, mert tőletek három kolléga megbetegedett. - Ez egyszerűen fantasztikus. Én itt élek, dolgozom, s soha semmiről nem tudok! A kiírásokból értesülök arról is, mikor kell munkába állnom és meddig tart a szolgálat... Mintha leprás lennék, annyira kiközösítenek. Ezt nem érdemlem meg - szipogott Jessica. - Ne keseredj el - ölelte át barátian a kolléganője vállát -, túléled, s meglátod rövidesen visszakerülsz az osztályra. - Csipogója jelezte, hogy várják a négyes mentőautóban. - Hello! Jessica, hív a kötelesség! Egyik nap összehozhatnánk egy kis beszélgetést, ha ráérsz... - ment ki a szobából Day doktor. - Őt sem kell komolyan vennem - sóhajtott Jessica. - Amióta idekerültem, a köszönésen kívül nem beszéltünk. Az egyetlen kolléga Pretti főorvos, aki a múltkori vacsora után kétszer is keresett telefonon, s érdeklődött a hangulatom felől. Sőt, megígérte, hogy kirándulunk Delftbe. De konkrétan még nem tért vissza a meghívására. Mindegy, nyilván sok a dolga, vagy az egyéb teendője... Kigyulladt a falon lévő táblán a piros lámpa. Jessica odalépett, levette a hozzá kapcsolódó mikrofont: - Russel doktornő. - Jöjjön kérem, a hatos mentőautó várja, a Van Creveld Steakhouse-ban az egyik pincérnő rosszul lett. Erős alhasi fájdalmai vannak. Ahogy a húsételekről, elsősorban sztékekről híres étterem felé száguldott a mentőkocsi, Jessica eldöntötte, hogy a hét végén átmegy a szüleihez Amszterdamba. Ők nem is tudták, hogy az igazgató a mentősökhöz helyezte át. - Jobb, ha én mesélem el az esetet, mintha véletlenül mástól hallanák meg... Amikor a sofőrrel és az ápolóval együtt belépett az étterembe, meglepődött, hogy késő délután is telt házat talált. A szépen megmunkált faasztaloknál vidáman beszélgettek, ettek és ittak a vendégek. A hátsó részben az üzlet tulajdonosa várta őket: - Jó, hogy megjöttek! A lánynak egyre erősödnek a görcsei, az irodámban fektettük le. Az orvosnő a beteghez lépett, óvatosan megtapogatta a puffadt hasát, s akkor látta, hogy hatalmas vértócsa van alatta. Még a lepedő és a kanapé is teljesen átázott. A beteg sápadt volt, verejtékes: Légszomjjal küzdött, pulzusa alig volt tapintható. - Jó ég! - gondolta magában Jessica -, ezt is nekem kellett kifognom. Majd a fekvő teremtéshez fordult: - Azonnal bevisszük az Erasmus sebészetére. A fiatal szőke hajú lány pillanatok alatt sokkos állapotba került. Az orvosnő táskájából elővett egy Di-Adreson injekciót, vénásan beadta neki, majd intézkedett, hogy az ápoló és a sofőr óvatosan, és főként gyorsan vigye a mentőautóba. A főnök az ajtóban állt: - Súlyos, doktornő? - Igen. Azonnal műteni kell! Valószínűsíthető, hogy méhrepedése, vagy méhen kívüli terhessége van. Mindkettő veszélyes! Megbocsásson, de sietnünk kell! Minden perc drága. Ha nem kerül műtőbe a gravida rövidesen exitál. Ezért is az Erasmusba viszem, az a legközelebbi. Nincs időnk a nőgyógyászati klinikára szállítani. - Doktornő! Doktornő! Mentse meg Vilmát, szeretem! Szeretem! Az én gyermekemet hordja a szíve alatt!!! Jessica futott a mentőautóhoz, s a szirénázó kocsival elindultak az Erasmusba. A kocsiból beszólt a sebészetre, ahol Lester doktor volt az ügyeletes. Ismertette vele a diagnózist, s azt is, hogy azért nem vitte a beteget a nőgyógyászati klinikára, mert félt, hogy közben exitál. - Olyan erős a vérzése, hogy nem merem vállalni a kockázatot. - Rendben, Jessica. Ha úgy ítéled meg, azonnal hozasd a műtőbe! Én közben bemosakszom, s az asszisztenciát is mozgósítom. Juliet Blais-t az előbb láttam.
- 25 -
- Kösz, Mel a segítséget, öt percen belül ott vagyunk. Russel doktornő úgy érezte, hogy az óra megállt, s a percek csigalassúsággal kúsznak előre. A beteg légzése egyre szaporább lett. A hatalmas vérveszteség nem csökkent. Jessica kétségbeesetten fogta meg a lány pulzusát. Érezte, hogy a szíve egyre gyengébb és aritmiás, az akut hasi katasztrófa tünete egyre erőteljesebben alakul ki. - Istenem, csak érjünk be Melhez, hátha megmentik!... A bejáratnál már előkészített hordágy várta infúziós palackkal. Két ápoló azonnal vitte a sebészetre, ahol már bemosakodott team készülődött a műtéthez. Juliet Blais amikor meglátta a beteget, Lesterhez fordult: - Nem értem, miért hozzánk került méhrepedéssel ez a lány? Szerintem ez kifejezetten nőgyógyászati műtétet igényelne. Russel doktornő ismét nem állt hivatása magaslatán. Mel felkapta a fejét: - Ugyan, Juliet! Jessica csak azt tette, amire lehetősége volt! Félt, ha messzebb viszi a beteget, elvérzik. De talán jobb lenne, ha mint asszisztens a feladatodat végeznéd és nem kritizálnád az orvosokat... Mintegy tízperces beavatkozás után Mel már tudta, hogy a magzat exitált, s magában arra gondolt, még az is óriási szerencse lesz, ha az anyát sikerül megmenteniük. Lester és a team megkezdte a hasműtétet. Ahogy a hasüreget felnyitották, látták, hogy az egész szinte vérben úszik. - Elszívást kérek, erőset és egy csomó törlést - kiabálta Lester doktor. Ahogy a hasüreget kitisztították, az artériákból folyamatosan lövellő vér ellenére látni lehetett, hogy a méhfalon, a fundushoz közel, mintegy hat-nyolc centiméteres repedés tátong. Lester és munkatársai a nagyobb ereket gyorsan leszorították kocherekkel és peanokkal. A vérzés csökkenésével láthatóvá vált a magzat livid, szederjes-szürke bőrének egy darabkája... - A transzfúzió mellé kössenek be egy Rheomacrodex infúziót még két ampulla Di-Adresonnal, megpróbáljuk sokktalanítani! A gyermeket már úgysem tudjuk megmenteni, talán az anyát sikerül. Kérek egy nagy széles peant, rezekáljuk a méhet. Nekifogtak a beavatkozásnak, s mintegy félórai megfeszített munka után sikerült az uterust eltávolítani a magzattal együtt, amely körülbelül hat hónapos volt. Közben a beteg állapota is rendeződni látszott, pulzusa teltebbé vált, vérnyomása valamelyest emelkedett. A műtét befejezése után a lányt betolták az intenzív osztályra, és Lester doktor utasítására továbbra is magas cseppszámmal kapta a transzfúziót. Juliet a sebészhez fordult, amikor elhagyták a műtőt: - Milyen felelőtlen ez a Russel doktornő! Ezt jelenteni kellene az igazgatónak. - Ugyan már! - csattant a sebész hangja. - Mióta feladata egy asszisztensnek, hogy felülbírálja az orvos döntését? - Kötelességemnek tekintem - ment ki ingerülten a műtőből a lány. Amikor Jessica értesült az operáció eredményéről, magában hálát adott az égnek és Mel kezének, hogy a fiatal teremtés életben maradt. Igaz, ha később jobban lesz, meg kell mondani neki, hogy gyermeke nem lehet. - Nyilvánvaló, hogy Lesternek és nekem is feljegyzést kell majd készítenem, de úgy érzem, hogy nem vagyok felelős, nem követtem el orvosi mulasztást a beteggel szemben. Ha előbb hívnak bennünket, valószínűleg meg lehetett volna menteni a magzatot, de most az anya élete volt a legfontosabb. Tisztelt főnököm, Budds főorvos remélem nem emel kifogást, hogy a lányt nem a nőgyógyászati klinikára vittem. Hiába, nem akarnak befogadni engem a mentősök, csak azt tudnám, hogy bírom ki a hátralévő hosszú hónapokat itt? Felcsendült az ügyeletes szobában a telefon. Jessica önkéntelenül is az órájára nézett: - Jaj de jó, lejárt a munkaidőm. Nem vállalok pluszmunkát. Felvette a kagylót: - Russel doktornő beszél. - Hello, Jessica - ismerte fel Pretti doktor hangját. - Most jöttem vissza a sebészetre, az egyik délelőtt műtött beteget akartam megnézni. Hallottam, hogy Mel és a te gyors döntésed mentette meg egy anya életét! A többiről nem tehetsz. - Nem biztos, hogy mindenki így gondolja majd... Figyeld meg Tom, ismét kikerekítik a történetet, és az egészért én leszek a hibás. No, mindegy - sóhajtott lemondóan Jessica. - Mondd csak, vasárnap ráérnél? - Igen, szabadnapom van. - Rendben, akkor reggel kilenc órakor a lakásodon leszek! Elmegyünk kószálni egyet, neked is szükséged van egy kis kikapcsolódásra. - Kösz Tom, de... - Nem tűrök ellenvetést - nevetett fel a férfi. - Érted megyek és kész, erről nincs mit beszélnünk. Jó éjszakát - tette le a telefont. Másnap reggel amikor az előző napi feljegyzéseket átnézte a mentősök főnöke Budds főorvos, azonnal szembeötlött neki Russel doktornő jelentése. Figyelmesen átolvasta, azután felment a sebészetre, s megkereste Mel Lestert. A kolléga szakszerűen és tárgyilagosan beszámolt az operációról s azt is hozzátette, ha Russel doktornő habozik, és nem azonnal ide az Erasmusba hozza a beteget, valószínűsíthető, hogy nemcsak a magzat, hanem a fiatal teremtés is exitált volna! - De ugye ebben azért nem százszázalékig biztos kedves kolléga? - Főorvos úr, nekem van egy szicíliai nagynéném... Tőle hallottam, s igazat is adok neki, hogy az életben csak egyetlen teljesen biztos pont van és az a halál... - Rendben, köszönöm a tájékoztatását - ment vissza Budds főorvos a mentősökhöz.
- 26 -
Susan Versin amikor hazaérkezett Zaandamból, ahol meglátogatta szerelmét, Terry Graysont, igencsak lehangolt volt. Bár Terry kedvesen fogadta, de amikor végigvezette az intézeten, jókedve már elpárolgott. A gyerekek vasárnap Terry vívmánya következtében déltől szabadok voltak, így néhány nevelőtanárral és szaktanárral ismerkedett meg, no meg "Görénykével". Cecile Odent, amikor a folyosón összefutott Grayson tanárral, aki bemutatta Susant, mint menyasszonyát, csak annyit mondott: Intézetünkben a tanárok nem fogadhatnak nőket! Ezt magának is tudnia kellene. Remélem a kisasszony az éjszakát nem tölti itt? Susan elvörösödött: - De asszonyom, Terryvel csak az intézetet néztük meg, utána Zaandamot mutatja meg a vőlegényem. Gondolom ez nem bűn? - Tisztelt vőlegénye az utóbbi időben súlyos vétséget követett el egy fiatal tanítványával szemben, aki... - Kérem, igazgatónő, ne folytassa! Terry beszámolt mindenről. Végül is nem ön dönti el, a koholt rágalom igaz-e vagy sem. Szerencsére! - emelte fel a hangját Susan. - Mindenesetre gratulálok önnek, jól megszervezte Brigitte éjszakai látogatását... - No ebből elég, kisasszony! Nem tartozik az intézetünkhöz, így nem vagyok köteles eltűrni a szemtelenkedését. Ha akarnám, ki is utasíthatnám innen! - Erre nem lesz szükség, mert perceken belül elmegyek - biccentett Susan, és elindult előre. Terry átölelte és a fülébe súgta: - Nagyszerű voltál, drágám! Most legalább megismerted "Görényke" bájos stílusát és főként jóindulatát... Három órát nézelődtek a városban. Péter cár házáról eddig csak hallott Susan, most pedig látta a híres műhelyt is. Azután végigsétáltak a kisváros gyönyörű, látványos szélmamai között, némelyikbe be is mentek, ahol a belső berendezés is olyan maradt, mint a régi időkben. Utána a vasárnapi sajtpiacon bámészkodtak, majd beültek a Hajóács nevű étterembe. Sem Terry sem Susan hangulata nem volt üdítő. Bár Terrynek ez az állás nem befolyásolta jövőjét, mégis úgy érezte, ha nem sikerül tisztáznia a polgármester által létrehívott bizottság előtt a vádakat, akkor a szégyent egész életében cipelnie kell! Susan átvette a férfi rossz kedvét, és egyikük sem oldódott fel. Délután négykor Susant visszakísérte szerelme az intézetben hagyott kocsijához, majd megállapodtak, hogy a következő hétvégét is együtt töltik Rotterdamban. - Kérlek, drágám, ne haragudj rám - ölelte át Terry - de képtelen vagyok szabadulni attól a lehetőségtől, hogy "Görény" a hátam mögött a bizottság tagjainál áskálódik ellenem. Szerencse, hogy ennek is vége lesz, mert a pénteki tárgyalás eldönti, hogy felmentenek vagy esetleg eltanácsolnak a nevelőintézetből. Ez utóbbit nem szeretném, nemcsak erkölcsi okok miatt, hanem a könyvem befejezését sem kívánom összekapkodni. Még egy kis időre szükségem lenne. - Terry - ölelte meg Susan szerelmét. - Jobban megértelek, mint gondolnád. Jobb, ha most én is visszamegyek Rotterdamba. Reggel hétkor már az Erasmusban kell lennem. A jövő hét végén mindent bepótolunk - ült be a kocsiba a lány. Lehúzta az ablakot, és búcsúzóul integetett. Most, amikor saját lakásában leült egy pohár konyakkal a kezében, minderre visszagondolt. Sajnálta Terryt, s nemigen hitte el, hogy "Görényke" mesterkedéseiből makulátlanul kerülhet ki... Monique Ponce még mindig nem tudott teljesen megszabadulni Chris iránt érzett szerelmétől. A férfit nap mint nap látta, aki igen kedvesen ugyan, de kizárólag a munkáról beszélgetett vele. Chris Long újabb és újabb nőkkel feküdt le, de mindegyik csupán néhány órára kellett neki. Monique-ot kedvelte ugyan, de mint nőt nem kívánta. Rájött, hogy elhibázott lépés volt a lányban reményeket ébreszteni a hosszú távú kapcsolatra, sőt egy esetleges házasságra is. A legfrissebb jelentéseket olvasta, amikor Monique lépett be. - Ráérnél egy kicsit, Chris? - Hogyne, foglalj helyet. Miben segíthetek? - A rotterdami, hágai, groningeni és bredai klinikákról megkaptuk az első részletes elemzéseket azzal a bizonyos alvadásgátlóval kapcsolatban. Sajnos, nem minden orvos dicséri, sőt a groningeni sebészek kifejezetten negatív véleményt írtak róla. Arra gondoltam, hogy éppen e tapasztalatok alapján, esetleg bizonyos módosítást kellene végrehajtanunk a vegyületnél, ezt többen felvetik. - Monique, neked elment az eszed! Örülök, hogy végre valami újdonsággal léphettünk elő. Már így is sok fejmosást kaptam miattad, hogy a hormonkészítmények kísérleteit elhúzzátok, alig tudtalak megvédeni. Nem szólva arról, hogy az alvadás-gátló teljes engedélye végre nálunk van, s ez nem semmi! Jó lenne, ha inkább a saját területeddel törődnél, és az új XVM-típusú hormont gyorsabb ütemben adagolnátok az állatoknak, hogy mielőbb elkezdődhessenek a toxikológiai vizsgálatok. Amint látom, nem fogod össze az embereidet erős kézzel. Talán nem kellett volna támogatnom az osztályvezetői kinevezésedet... A lány értetlenül nézett Long doktorra. - Ezt meg hogy érted? Tudomásom szerint a kutatóközpont vezetője nevezett ki, igaz, a te véleményedet is figyelembe vette. Nem értelek Chris, neked is jobban kellene figyelned a kórházi, klinikai megjegyzésekre az alvadásgátlóval kapcsolatban... - Na, most már elég! Éppen a héten írjuk alá az első külföldi megrendeléseket erre a készítményünkre, s ez elsősorban a gyárunk érdeke! Képtelen vagy felfogni, Monique, hogy az ott dolgozó embereknek is munka kell? Ha most Dél-Amerikába és Kanadába sikerül eladnunk a gyógyszerből, ez nyereséget jelent mindenkinek! Légy szíves, vedd a fáradságot, és olvasd el az engedélyezési papírokat, minden rendben van benne. Ha még nem figyeltél fel rá, nézd csak meg például a rotterdami Erasmus klinika véleményét, igazán kiváló. Vagy talán az ottani orvosok munkáját is megkérdőjelezed? Mert bizony rólad
- 27 -
még ezt is feltételezem, mostanában elég szúrós vagy, a beosztottjaidtól is ezt hallottam. Fogd fel végre, hogy kettőnk között kizárólag munkatársi kapcsolat van! Monique arca vérvörössé vált: - Én sem gondolom ma már másként. De ha nem vagy elégedett a munkámmal, keresek másik állást, a képesítésem meg van rá... - Ugyan, eredj már! Nem erről van szó, te kiváló szakember vagy, csak a női mivoltodat időnként túlragozod. Egyébként a főnökünkkel megbeszéltem, egy rövid időre át kell menned Rotterdamba az Erasmusba, hogy ellenőrizd az alvadásgátló gyakorlati alkalmazását. - Erre meg mi szükség van? - kerekedett ki Monique szeme. - A közelmúltban kutatónk igazgatója és az Erasmus főnöke megállapodtak, hogy félévenként egy-egy osztályvezetőnk részt vesz az ottani gyakorlati munkában. Ez még senkinek sem ártott meg! Te leszel az első. - Elképzelni sem tudom, mit fogok ott egy hétig dolgozni. Nem lehetne egy munkatársamat elküldeni? Nekem éppen most sok munkám van az új XVM vegyülettel. - Nem mehet más, téged jelöltek. - Ebben a te kezed is benne van, Chris. Mikor kellene indulnom? - Néhány napon belül. Gerald Malo igazgatóval egyeztettük. A klinika vendégszobájában fogsz lakni, a belgyógyászaton, a sebészeten és a mentősöknél dolgozol majd. Amíg távol leszel, én irányítom az osztályod, vagyis segítek a helyettesednek - vált kicsit engedékenyebbé Chris hangja. Lisa Vegh, kezében egy pohár Advocaattal, kényelmesen elhelyezkedett a zöld színű bőrfotelben. Vele szemben Ruth Denevu, a főnöke, aki egyben a barátnője volt, kérdően nézett rá. - Mesélj, mi bánt? Napok óta látom rajtad, igencsak gondterhelt vagy. Örülök, hogy végre van egy szabad estéd, mint említetted, a férjed ma éjszaka is dolgozik. - Nagyon nehéz megfogalmazni az egész ügyet... - Rajta, kezd a közepén! - Serge újabban egyre több időt tölt a kórházban, otthon pedig mindenért hőzöng. Nincs egy jó szava hozzám, s most, amikor közöltem, hogy terhes vagyok, magából kikelve üvöltötte, hogy nem hagyhatom meg a gyereket! Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, mi a baja. Amikor megpróbálom kérdezgetni, nem válaszol. Egy tény, hogy pénze van bőven. A közelmúltban, mint te is tudod, új kocsit vett, méghozzá Volvót, most pedig már új lakásvásárláson töri a fejét. - Nem értelek, kedves Lisa, ez miért baj? Ha sokat dolgozik, nyilván többet keres, mint régen, s talán a fáradtságtól ingerlékenyebb. - Van itt még más is. Egyik este kerestem telefonon a klinikán, ahol közölték velem, hogy nem tudják adni, mert órák óta részegen fekszik a boncteremben. - Jézusom! S ezt az igazgató eltűri? - Nekem is fura. Mikor másnap találkoztunk, és kérdőre vontam, a válasza az volt, hogy a kollégák hazudtak, mert ő Malo igazgatóval egy különleges boncolást végzett. Ezt én nem hiszem el! Az ilyen óriási egészségügyi központ vezetője csak nem áll szóba egy boncmesterrel?! Nemhogy közösen dolgozzanak. Megáll az ember esze. Lehet, hogy megboldogult anyámnak volt igaza, és Serge hazudós alak, akinek egyetlen szavát sem lehet elhinni... - Kedves Lisa, kicsit eltúlzod az ügyet. Én azt hiszem, hogy a férjed valóban berúgott, s a kollégák igazat mondtak. Egyébként nem tudom elképzelni, hogy valaki józanul egész nap hullákat boncoljon. Amikor olyan gyorsan férjhez mentél hozzá, akkor is tudtad, hogy mi a foglalkozása. Próbálj meg felülemelkedni ezen az incidensen. Ülj le, és egy nyugodt órában beszélj vele. A gyereket pedig, ha szeretnéd, tartsd meg. Ne törődj az ellenkezésével! Sajnos, én is elfogult vagyok, mégpedig negatív értelemben a férjeddel szemben. De ha elváltok, te akkor is felneveled a gyereket. Mindenki szeret az áruházban, s megsúgom neked a titkot, rövidesen kineveznek a konfekcióosztály vezetőjévé! Bár volt egy kis vita fiatal korod miatt, de végül is megszületett a döntés. - S veled mi lesz, Ruth? - Én leszek a fehérnemű-, konfekció-, cipő- és méterárurészleg igazgatója. De kérlek, a többieknek még ne szólj erről! A Coolsingelen Áruház tovább terjeszkedik, és a központi pályaudvar mellett egy négyemeletes bevásárlóközpontot nyitunk. A tervek már elkészültek, jövő év végén lesz az átadás. Ez is titok! Lisa elgondolkozott, de Ruth sem tudta eloszlatni aggályait Serge-zsel kapcsolatban. Egyetlen érzése maradt, a férje valamibe belekeveredett, amiről őt nem tájékoztatta. - Arra gondoltam - fordult Ruth felé beszélek az igazgatóval, hátha fogad, és magyarázatot tud adni Serge egyre gyakoribb bentlétére. - Ez szamárság, verd ki a fejedből, kedvesem! Egy asszony ne menjen panaszra az igazgatóhoz, ennek igencsak rossz az akusztikája. Most örülj a jövőbeni kinevezésednek, s várj egy darabig a férjeddel kapcsolatban. A gyereket pedig tartsd meg. Mindenben számíthatsz rám, én melletted állok, ezt jól tudod. Még legalább két órán át beszélgettek, amikor Lisa elköszönt, beült a kocsijába, és hazaindult. Legnagyobb meglepetésére Serge otthon volt, s kaján mosollyal az arcán üdvözölte: - Nocsak, nocsak! Amíg én dolgozom, a kis feleségem hol csatangol? Ugye nem számítottál rá, hogy korán hazajövök - lépett az asszonyhoz, és látszott rajta, hogy alig áll a lábán. - Ki vele, kivel hemperegtél az ágyban? A gyerek is tőle van, ugye??? Mondd meg az igazat, és akkor megúszod... - Nincs mit megúsznom, Ruthnál voltam, ha nem hiszed, kérdezd meg tőle. - Abból nem kérek! Mindig falazott neked, engem pedig utál. Azonnal mondd meg, hol voltál?
- 28 -
- Nála, hidd el nekem! Mit képzelsz rólam? Te részeg vagy, elment a józan eszed! Serge Lisához lépett, és balkézről egy hatalmas pofont kevert le neki. Aztán, ahogy az asszony sikoltani kezdett, a fejét verte, majd hatalmasat rúgott a hasába. - Most legalább nincs zabigyerek! - kiáltott a férfi. Újból és újból ütlegelni kezdte, pedig az arcából már folyt a vér. - Hagyjál! Hagyjál! Megőrültél? Mit csinálsz velem? Még a végén megölsz! Te szemét! Anyámnak volt igaza, miért is lettem a feleséged? - próbált felállni a földről, ahová az ütések nyomán lezuhant. - Itt hagylak, elmegyek, soha nem látsz többet! De ezt nem úszod meg szárazon! A tisztelt főnöködnek elmesélem, hogy ütöttél, vertél egy terhes nőt... Mikor ezt Serge meghallotta, felemelte hatalmas tenyerét és eszelősen verte az asszonyt, aki se élő, se holt nem volt. - Hagyj! Hagyj! - sikoltott torkaszakadtából Lisa. - Ne bánts! Elmegyek innen, most azonnal! A férfi egyre erősebben rugdalta, ahol érte. Lisa már ájultan hevert a földön, de Serge újabb és újabb ütéseket mért rá, s kiabált: - Megkeserülöd, ne félj! Engem akarsz bemocskolni az igazgatónál! No, ebből nem eszel! Előbb boncollak fel, és ásom meg a sírodat. - Mint aki elvesztette a maradék eszét, annyira ütlegelte az ájult teremtést, hogy nem is vette észre, amikor kiszállt belőle a lélek... De néhány pillanat múlva fölé hajolt, és zokogva kérte: - Ne haragudj, bocsáss meg, elvesztettem az eszem! - Próbálta felemelni a testet, azonban látta, hogy Lisa nem mozdul... kimeredt szemmel néz a világba. Megfogta a pulzusát, s azonnal tudta, hogy nagy baj történt. - Úristen! Megöltem a feleségem! - kiáltott fel, s kezébe hajtotta a fejét. - Atyavilág! Most mit tegyek? Első gondolata volt, hogy jelentkezik a zsaruknál. Aztán rájött, hogy akkor börtönbe kerül, a hirtelen felindulás sem mentő, csak enyhítő körülmény. Egy darabig állt, mint aki megbénult, azután a szekrényből elővett egy fehér lepedőt, és abba csavarta a holttestet. - El kell vinnem valahova, esetleg az egyik csatornába dobom. - Azután rájött, hogy ott előbb-utóbb megtalálják, s akkor neki vége van... A telefonhoz lépett, tárcsázta az Erasmust és kérte az igazgatót, aki nem volt bent. Azután Day doktorral sikerült beszélnie. - Doktor úr segítsen rajtam!!! - Kivel beszélek? - Serge vagyok, megöltem a feleségem... - zokogott a boncmester a telefonba. - Otthon van? A holttest pedig a lakásán? - Igen... igen... kérem, könyörgöm, segítsen, meghálálom... Kis szünet után Day doktor így szólt: - Rendben, mondja a lakáscímét, a mentőszolgálat kocsijával odamegyek. Ne nyúljon semmihez, várjon rám. Még egy fél óra sem telt el, amikor a szirénázó autó megérkezett. - Kérem, maradjanak kint, az egyik boncmesterünk felesége lett rosszul, lehet, hogy kórházba kell szállítanunk, szólok majd. Amikor Frank meglátta a lepedőbe becsavart testet, a vérrel borított szőnyegeket, csak annyit mondott: - Serge, én most segítek, de ezért nagy árat fizet majd! Csavarja ki a lepedőből a megboldogultat, így nem szállíthatjuk be a kórházba. Úgy kell tennünk, mintha élne, azután bent mindent elrendezhetünk. Lemosták a véres testet, Day doktor felhívta a sofőrt és az ápolót. - Óvatosan vigyék le, altatót adtam neki, mélyen alszik. Serge, jöjjön, elfér a mentőautóban - szólt az orvos, aki előre minden lépését pontosan kiszámította, s azt is, hogy az igazgatóval mennyit zsebelnek majd be azzal, hogy Serge-t sarokba szorítják. Élete végéig ingyen kell hogy boncoljon nekünk, ez a minimum, amit megtehet - gondolta végig a teendőket a belgyógyász. Amikor a mentőautó beért a klinika udvarára, Day doktor halkan az ápolóhoz fordult: - Szegény asszony, nem tudtuk megmenteni, elvérzett. - Majd egy gyors mozdulattal arcára húzta a fehér vászonlepedőt. - Vigyék kérem a proszektúrára - adta ki az utasítást. Amikor Serge látta, hogy Lisa tetemét egy bádogtepsibe helyezik, kitört belőle a zokogás. - Bocsáss meg, nem akartam! Bocsáss meg, nekem! A boncteremben a tepsit berakták a hűtőbe, majd Day így szólt: - Most menjen haza, Serge, holnap Malo igazgató úrnak elmondom a történteket, azután ő dönt, mi legyen. - Kérem, kérem, én nem akartam... nem... elment az eszem... Nem vagyok gyilkos... segítsen doktor úr, meghálálom... - Tűnj már el, ne csinálj feltűnést - folytatta tegezve az orvos - egy szót se szólj senkinek, amíg Malo doktor úrral nem beszéltél! - Ha találkozom valakivel, a kollégáknak mit mondjak? - Elvérzett a feleséged, mire hazaértél. Bár azonnal beszóltál ide, de mi sem tudtunk segíteni. Lehetőség szerint ne jártasd a szádat feleslegesen! - Day doktor kifelé indult a boncteremből, amikor Russel doktornőt pillantotta meg. - No, még csak ő hiányzott! - Kedves Jessica, te mit keresel itt? - Téged. A belgyógyászaton mondták, hogy a boncmester felesége rosszul lett, s te mentél el a lakásukra. A mentősök pedig közölték néhány perccel ezelőtt, hogy az asszony exitált. Jessica zavarában alig tudta kinyögni ezt a néhány mondatot is, mert teljesen önhibáján kívül tanúja volt Day doktor és Serge Tulasne párbeszédének. - Mit jelenthet ez az egész? - gondolta magában. Annyit megértett az elhangzottakból, hogy Serge boncmester megölte a feleségét, és Day doktor falaz neki. De Malo szerepét nem értette. Összerázkódott, s félni kezdett, mert sejtette, ha rájönnek, hogy ő tud valamit, az élete veszélyben van! Érezte, hogy Day átöleli: - Kedves Jessica, most már megtaláltál, mondd, miért kerestél?
- 29 -
Russel doktornő habogva ugyan, de megpróbálta gondolatait rendezni és elmondani, hogy a délután behozott infarctus pulmonisos beteg után akart érdeklődni a belgyógyászaton. Frank kérdő tekintettel nézett rá: - Csak ennyi? Ezt megnézhetted volna a kórlapjáról, mármint milyen kezelést kap. - Igen... igen... de tőled akartam hallani... bocsáss meg, hogy feltartottalak - rántotta ki magát a férfi ölelő karjaiból, és rohant a mentősök ügyeletesszobájába. Ahogy beért, azonnal ivott egy pohár vizet, és lerogyott a székre. - Jézusom! Jézusom! Micsoda hülye helyzetbe kerültem, eszem ágában sem volt, hogy kihallgassam a beszélgetést! Csak az a reményem maradt, hogy Frank nem tudhatta, mióta vagyok ott... És ha igen? Még a gondolattól is megdermedt, a félelem egyre magasabbra kúszott a torkába... Gerald Malo, amikor Day doktor részletesen elmesélte a történteket, először csak hümmögött, majd így szólt: - Rendben van, Frank. Boncoljuk fel, vegyük ki a hipophysist, ennyi hasznunk lehet az egészből, azután a boncmesterrel közösen beszéljünk. Abban igazad van, hogy ha megfenyegetjük s megijesztjük, amire minden ok megvan, nem kell neki fizetnünk, s több lesz a mi hasznunk. Mondjuk két évig ingyen rendelkezésünkre állhat annak fejében, hogy mi hallgatunk. - Nem, nem, szerintem öt évig dolgozhatna nekünk... Ennek is örülhet, hogy segítettünk neki, mert ha nem, már rács mögött lenne. - Egyébként, Frank, holnapután érkezik a hágai Gyógyszerkutató Központból Monique Ponce, kérlek, figyelj rá, egy okoskodó nőszemély! Ő nem tud semmit a hipophysisről, az alvadás-gátló alkalmazását vizsgálja. Long doktor figyelmeztetett, hogy legyünk vele óvatosak, mert gáncsoskodó teremtés. Chris nem szeretné, ha közös munkánk, a hipophysisek kivétele és szállítása miatta kudarcba fulladna, hiszen az üzlet csak most kezd virágozni. - No, még ez hiányzott - morogta Day doktor. - Egyébként is Jessica Russel veszélyt jelenthet számunkra. - Miért? Hiszen már nem az osztályon dolgozik, hanem a mentősöknél. Frank Day elmesélte, hogyan futottak össze a kolléganővel a boncteremben. Amikor az igazgató mindezt meghallotta, annyit mondott: - Ugyan, Frank, lehet, hogy valóban ártatlanul gyanúsítod az orvosnőt, és téged keresett. Tudod, mennyire lelkiismeretes teremtés volt mindig, s gondolom ma is az. - Hát igen, ez elképzelhető... de nekem mégis maradt egy rossz érzésem... balsejtelmem... Ha ez beigazolódik... sajnos őt is... el kell tennünk... - Ugyan, hagyd már! Ne láss rémeket! Mindenesetre a jövőben jobban tartsd nyitva a szemed, és Russel doktornőt többször ellenőrizheted. Még az sem elvetendő ötlet, hogy randevúzz vele, és az ágyba csalogasd. Tudomásom szerint te harmincéves vagy, független fiatalember, Jessica pedig úgy huszonhat év körüli csinos, fiatal nő. Mi ebben a kivetnivaló, ha udvarolni kezdesz neki? - Igen... igen... ez járható út. Ezt fogom tenni. A boncmesterrel pedig délután, amikor szolgálatban van, együtt beszélünk, rendben? - Este hatig itt leszek, bármikor jöhettek - válaszolt az igazgató, s magában elátkozta az egész világot, mert már kora délután Juliet Blais-szel szeretett volna együtt lenni, de tudta, hogy most a legfontosabb, hogy Serge-zsel megállapodjanak, s csak utána kapja meg a halotti bizonyítványt. Még be sem fejezte a mondatot, amikor Juliet lépett be: - Egy percre zavarhatlak? - Hát persze, drágám. Mindig örülök, ha látlak. Miről van szó? - Szeretném bejelenteni, mint a sebészet asszisztenseinek főnöke, hogy Russel doktornő méhrepedéssel hozzánk hozott be egy beteget. Igaz, Mel Lester azonnal megműtötte, a beteg jobban van, de én nagyon felelőtlen orvosi magatartásnak vélem, hogy nem nőgyógyászati klinikára vitte a mentőautóval. - No, még ez hiányzik nekem - gondolta Malo doktor -, hogy egy asszisztens felülbírálja az orvosok döntését! Azt hiszi ez a kis buta libácska, hogy miután a szeretőm, neki mindent szabad. De előbb-utóbb feltűnik majd a kollégáknak, s ezt nem engedhetem meg magamnak. - Kedves mosollyal a lány felé fordult: Kedvesem, ehhez mit szólt Lester doktor, aki kiváló sebész? - Semmit, azzal mentette Jessicát, hogy a nőgyógyászati klinika messzebb volt, mint az Erasmus, s közben elvérezhetett volna a lány. No, ez aztán kiváló indok! Légy szíves Gerald tegyél valamit ebben az ügyben! Russel doktornő még most is, hogy a mentősöknél dolgozik, olyan fölényes velem és magabiztos, hogy nem lehet kibírni. Utálom! Ez az igazság! Sőt, gyűlölöm! A főnököm, Tom Pretti is áradozik róla. Hogy mit esznek ezen a nőn, azt fel nem foghatom! - Drága, kis virágom! Ma este nálam majd mindent megbeszélünk, hét óra tájban várlak. Előbb nem érek haza. - Nem tudok ma felmenni hozzád. Egy régi barátommal találkozom, Hágából jön át. Ne haragudj, Gerald, majd legközelebb... - Mikor? - Hát, a jövő héten. Remélem nem sértődsz meg, én is sajnálom, hogy nem lehetünk együtt... Ha feleségül vennél, minden más lenne - sóhajtott Juliet álnok mosollyal. Az igazgató meglepődve nézett a lányra. - Kedvesem, ezt még soha nem említetted. Tudod jól, hogy közöttünk több mint húsz esztendő a korkülönbség, s ez bizony elég sok. - Ugyan, kiváló feleséged lennék! Itt hagynám a kórházat is a kedvedért, csak neked élnék... - Drága Juliet! Ezt a témát ne most beszéljük meg. Ez sokkal komolyabb és fontosabb, nem lehet így
- 30 -
dönteni a jövőnkről. Boldoggá tettél már azzal is, hogy fiatal lány létedre engem választanál férjül. Csak egyetlen gondolat aggaszt, ha nem én lennék az igazgató, akkor is mellettem döntenél? - Te szamár! - lépett Geraldhoz. - Hiszen mondom, ha feleségül megyek hozzád, még a kórház környékét is elkerülöm, csak érted élnék! - pózolt drámaian. Gerald Malo meghatódott, s azt sem tudta, mit válaszoljon. - Drága Juliet, boldog vagyok veled! - Látod, Gerald, ezt akartam hallani. - Azután egy puszit nyomott a férfi arcára, és kiviharzott a szobából. - Ezt jól megúsztam - sóhajtott Juliet, ahogy visszafelé ment a sebészetre. Jókedvre derült, ahogy az esti randevúra gondolt Lester sebésszel. Jessica hajnalban felébredt. Álmában a proszektúrán járt, őt fektették fel a boncasztalra, felette Frank Day és Serge Tulasne vigyorgott. A haja összecsomósodott, a hálóinge csurom vizes volt a félelemtől, a rémálomtól. Amikor meglátta, hogy még csupán négy óra van, megpróbált visszaaludni. Nem sikerült, ismét fülébe csengett kollégája hangja, ahogy a boncmesterrel beszélt. Felkelt, lezuhanyozott. Készített magának kávét és narancslevet. Rágyújtott. Az egyik fotelba ült, újból végiggondolta a szituációt. Felmerült benne a logikus kérdés: miért segített a belgyógyász a boncmesternek, aki megölte a feleségét? Hogyan tüntetik el a holttestet, vagy Day kiadja a halotti bizonyítványt? Milyen betegséget ír rá? Gerald Malo hogy jön a képbe? A belgyógyásznak és az igazgatónak milyen érdeke fűződik ehhez? Megannyi kérdés tódult az agyába, amelyekre nem tudott válaszolni. Megborzongott. A félelem ismét átjárta testét. - Meg kellene szereznem a halotti bizonyítvány másolatát - gondolkozott el. - Persze, ezzel semmire nem megyek, bármit beleírhattak. Ha nincs gyanús momentum, senki nem kéri a rendőrségi boncolást. Pedig ez bűnügy, mégpedig nem is akármilyen! És a mentősök miért nem vették észre, hogy halottat szállítanak?... Talán mégis én tévedek, és valamit félremagyarázok? Ma értem jön Tom, vele kellene megosztanom a titkot... Vagy mégse? Úristen, üldözési mániám lesz... Belebújt tréningruhájába, és öt óra tájban lement futni egyet. - No, erre sem volt időm hónapok óta lihegett. - Teljesen elszoktam a futástól és az úszástól is. Újra edzeni kell magam, ez majd jót tesz az idegrendszeremnek. - Gyors lépteket hallott a háta mögött. Ijedten megfordult. Megállt, s akkor vette észre, hogy egy fiatal férfi futott mögötte. Elhagyta őt, rá sem pillantott. Jessica érezte, amint a testében a félelemtől az adrenalinszint megnőtt, gyomra, keze remegni kezdett. Rövid ideig állt, azután lassan, komótosan visszaindult. - Mára elég volt, hazamegyek. Pontban kilenc órakor lement az utcára. Tom Pretti már várta. - Hello, Jessica! - ölelte át barátian a vállát kollégája. - Örülök, hogy sikerült elcsábítanom, és végre mindketten kikapcsolódunk. Gyere, ülj be a kocsiba, és máris indulunk Delftbe! Az úton Tom mesélt, s igyekezett a lehangoltnak látszó Jessicát felvidítani. Kis idő múlva a lányhoz fordult: - Mondd, ennyire kiborít a mentőszolgálat? Látom, akármit mesélek, gondolatban máshol jársz. Az a véleményem, ha ennyire nem bírod a légkört, keress másik belgyógyász állást. Ez így nem mehet tovább, teljesen tönkremész, már olyan sovány vagy, mint egy bőregérke. - Nézd, Tom, én előre megmondtam neked, nem vagyok kellemes partner mostanában, de e pillanatban nemcsak a mentőszolgálati kollégák viselkedése bánt. - Hanem mi? - Nehéz erről beszélnem... - Kérlek, Jessica, megbízhatsz bennem. Az orvosnő igyekezett tömören fogalmazni. Néhány mondatban elmondta a boncteremben történteket. Amikor Pretti doktor ezt meghallotta, először arra gondolt, hogy a lánynak üldözési mániája alakult ki, s kényszerképzetei vannak. - Kezeltetni kellene ideggyógyásszal - morfondírozott magában Tom -, de hogy lehetne ezt vele megbeszélni, hiszen a beleegyezése nélkül nem megy... - Tudom, most azt gondolod, hogy az egész történetet kitaláltam, pedig nem. De képtelen vagyok szabadulni attól a párbeszédtől. Állandóan magam előtt látom Day doktor sunyi tekintetét és a boncmester delíriumos viselkedését. Hidd el, Tom, nem képzelődöm, a véletlen műve volt, hogy akkor és éppen ott kerestem Frankot. Előfordul, hogy hosszú hetekig nem megyek le a proszektúrára... - Megérkeztünk, Jessica - állt be a parkolóba Pretti doktor. - Most élvezzük a tájat, a kirándulást! Majd később beszélgetünk, rendben? Először is elviszlek a híres Nieuwe Kerkbe, vagyis az Új Templomba, s keresztülvágunk a piactéren. Ez az egész építmény különleges bravúrral készült, a templom négyszög alakú, fölül viszont már nyolcszögű alapból nőnek ki a tornyocskái és falai. Amikor a templomhoz értek, Jessica hosszan nézte, majd így szólt: - Érdekes, én úgy látom, mintha a falak néhány helyen elhajolnának. Biztosan érzéki csalódás. - Nem, dehogy. Ez egy robbanás következménye. Az ezerhatszázas évek közepén a város központjában felrobbant egy lőportorony. Emberek ezrei haltak meg, sok ház összedőlt, s akkor a templom falai is kissé meghajoltak. De a statikusok, építészek szerint stabilan maradt, és nem nyúltak hozzá. Gyere, menjünk beljebb! - karolt a lányba. - Nézd csak az oltárt, ott áll, mint a múltkor is említettem, Hallgatag Vilmos síremléke. - Micsoda monumentális alkotás - csodálta meg közelebbről Jessica a fehérmárvány-építményt. Azután összerázkódott. - Fázol? - Nem, dehogy, csak eszembe jutott, hogy a nassaui gróf gyermekének mennyi véren, ármánykodáson, háborún kellett keresztülgázolnia, míg végül győzedelmeskedett s meghozta a békét.
- 31 -
- Mióta vagy ilyen filozófus lélek? Gyere, menjünk tovább, olyan sok a látnivaló ebben a városkában. - A macskaköves régi utcákon meg-megálltak, s egy-egy szobor előtt elidőztek néhány percet. A Néprajzi Múzeum melletti kávézóba beültek egy üdítőre, majd elindultak a delfti porcelánművészet egyik legteljesebb kiállítását megtekinteni. Jessica itt megcsodálta a több száz éves tányérokat, csészéket, kék-fehér csempéket, amelyek a múzeumban láthatóak. - Milyen szép ez a porcelán váza - mutatott rá egy fehér-kék mintás, virágokat ábrázoló különleges alakúra. - De szeretnék egy ilyet! - No, ennek semmi akadálya. Menjünk át ide a szomszédba, a műhelybe, ahol vasárnaponként a kiállított darabok másolatát megvásárolhatják az érdeklődők. - Amikor beléptek a tágas, nagy ablakokkal körülvett üzletbe, Jessica elcsodálkozott a sok ember láttán. - Itt mindenki vásárol? - Persze kedvesem, miután a valódi delfti porcelánokat Hollandiában sok helyen hamisítják és árulják. Aki egyedi, kézzel készült darabokat akar vásárolni, az vasárnaponként kirándul ide. - Egy ideig nézelődtek, majd Jessica egy "Delft Blue" kék-fehér vázát és egy cukortartót választott. Amikor az eladó becsomagolta, annyit mondott: - Kisasszony, az úr már fizetett. - Tom, ha tudtam volna, hogy tőled kapom, nem ilyen nagyméretű és drága vázát vettem volna. Köszönöm szépen, nagyon-nagyon örülök neki! - A mai kirándulásunk emlékére - puszilta meg a férfi kolléganője arcát. Este hat órakor indultak vissza. Jessica teljesen feloldódott a sok látnivaló és élmény hatására. Pretti doktor, amikor már Rotterdam külvárosában jártak megkérdezte: - Volna kedved feljönni egy italra, vagy... Egy darabig tétovázott, azután halkan így szólt: - Egy pohár konyakra, rendben? Pretti doktor lassított, amikor elérték a Coolsingel teret, majd nyugati irányba a Kruiskade utcába fordultak be. A csatornák vonalai több helyen szabálytalan, de mégis egységes képet alkottak. Az új belvárosi utcán üzletsorok, filmszínházak és a hatalmas Hilton Szálló tarkította a képet. Itt a Kruiskade utca végén a Hotel Central mellett nemrégiben épült fel egy régi stílusú, ám modern jegyeket is magán viselő kék-fehér ház, amelyben a lakók részére a ház alatt garázs is húzódott. Tom beállt kocsijával, majd lifttel felmentek a harmadik emeletre. Jessica ilyen panorámával még Rotterdamban nem találkozott. A lakást körülvevő terasz óriási méretével, virágaival, márványpadlózatával lenyűgözte. Innen szinte az egész várost végigpásztázta szemével, mert az építész éppen a táj szépsége miatt, különleges építési módot választott. - Ugye tetszik? - állt meg a háta mögött Tom. - Egy évvel ezelőtt lett készen, s akkor vettem meg. Első pillantásra beleszerettem ebbe a lakásba, s azóta is szívesen jövök haza. De gyere, menjünk be, kezd hűvösödni. Már kitöltöttem a konyakot a nappaliban. - A süppedő szőnyegek, az egyedi kényelmes bútorok, a fényűző környezet a múlt század pompáját idézte. A lakás pazarul nézett ki, márvány kandallópárkányaival, intarziacsodáival s bársonyos sárgabarackszíneivel megnyugtató hangulatot árasztott. - Ugye, nagyon drága volt ez a bámulatos berendezés? - Hát, Jessica, az igazság az, hogy egy belsőépítészt operáltam, aki felajánlotta, hogy a pénztárcám kínálta lehetőségekből olyan lakást varázsol, amely melegséget és egyben meghittséget nyújt... - Ez sikerült is neki Tom, csodálatos itt minden - kortyolt egyet a konyakból. Tom nézte a lányt. Egyre jobban kívánta, majd hozzálépett, és akár egy babát átölelte. Óvatosan vitte a hálószobába, ahol gyöngéden simogatta és csókokkal borította el minden porcikáját, míg végül teljesen fedetlenül tárult elé Jessica tökéletes teste. Ő is kívánta, hogy a férfihez simuljon, és érezhesse férfiasságát. A két lüktető test egymásra talált, s a vágy zenéje felcsendült bennük. Tom finoman maga felé fordította és szenvedélyesen megcsókolta. Őrülten kívánta, ekkor Jessica még szorosabban hozzásimult, majd pillanatok alatt elérték az extázis örvényét, amely egyre mélyebbre és mélyebbre rántotta a két testet, mintegy önfeledten érve el az orgazmust. - Szeretlek, Jessica! Szeretlek! - simogatta a lány formás mellét, majd ismét belefeledkeztek az élvezetek mámorába. A szeretkezés feloldotta Jessicában az elmúlt hetek feszültségét, és teljesen átengedte magát a mindent elsöprő beteljesülésnek. Feküdtek egymás mellett a sötétben, s karjaik megtalálták az utat az újból kezdődő, hosszasan elhúzódó szerelmi előjátékhoz. A lány teste kitárult, s várta a befogadás pillanatát, amikor mindketten a sikoly hangján szárnyaltak a végtelenségbe. Szeretkezésük hajnalig tartott, s akkor vették észre, hogy a reggeli pirkadat fénye beosont a szobába. Nehezen váltak el egymástól, szemükben a békesség és a kielégültség tükröződött. - Szeretlek, Tom! Olyan boldog vagyok veled! Szeretlek! - ölelte át Jessica olyan szorosan, mint aki soha nem akar elválni a férfitól. - Drágám, hány órakor kell beérned? - Szerencsére este hatkor kezdek, és reggel nyolckor adom át Day doktornak a stafétabotot. Jó, hogy most nem megyek be, otthon pihenek és rád gondolok - nézett Tomra szerelmes tekintettel. A férfi zuhanyozott, azután két jó erős kávét és narancslevet készített. Jessica a hűtőből tojást, szalonnát vett elő, és hagymával megsütötte. Gusztusosan megterített, és mindketten jóízűen láttak a falatozáshoz. Az idő repült, s Tomnak sietnie kellett a sebészetre, mert hétfőn reggelenként nyolc órakor a teljes stábnak eligazítást tartott. Jessicát hazavitte kocsijával, s azzal búcsúztak el egymástól, hogy Tom este megpróbálja megkeresni a mentősöknél. - Ez nem lesz könnyű, mert van, amikor csupán percekig vagyunk az ügyeletes szobában, annyi a hívásunk. - Megcsókolták egymást a kapuban, s az orvosnő belibbent a házba.
- 32 -
Lisa temetésén az áruházból igen sok kolléga és barát megjelent. Amikor leeresztették a koporsót a földbe, Ruth Denevu olyan sírógörcsöt kapott, hogy mindenki felfigyelt rá. Serge hozzálépett, s igyekezett az asszonyt támogatni, aki csattanó hangon szólt: - Ne érj hozzám!... Te vagy az oka Lisa halálának! Olyan fiatal volt. Nem volt a szívének semmi baja - halkult el. - De ezt nem hagyom annyiban - nézett Serge-re az asszony, mert nem tudta elfogadni kedvence halálának tényét. Serge hatalmas tulipánokból és rózsákból álló koszorút csináltatott, s úgy viselkedett, mint akinek eszét vette a fájdalom. Belülről pedig őrjöngött, hogy Ruth még most, a temetésen is keresztbe akar tenni neki! A szertartás rövid volt, s a részvétnyilvánítás után csak a férj maradt még néhány pillanatig a sírnál, nem akart ismét Ruth asszony közelébe kerülni. Kis idő elteltével elsétált a kocsijáig, majd kedvenc kocsmájába tartott, a kikötői Lazacba. Felhajtott egy pohár jenevert, borókával ízesített gabonapárlatot. Rendelt egy hutspotot, amely egytálétel volt, borjúhúsból, burgonyából, fehér- és sárgarépából állt. Azután még egy jenevert kért, s kezdte magát jobban érezni. Bosszantotta a megállapodás, amit az igazgatóval és Day doktorral kötött. - Három évig ingyen dolgozom nekik. A két orvos mennyi pénzt zsebelhet be ebből, s engem megfosztottak a bevételtől! De miért? Igaz, segítettek a Lisával történtekben. Kiadták a halotti bizonyítványt, és szívbénulást írtak bele. Ez nem semmi! De az is tény, hogy ingyen gürizhetek nekik! Én egy évet ajánlottam, majd hajlottam a két év felé, de ők csak hajtogatták a magukét. Micsoda két szemét alak! De hát mit tehetnék? Ha a zsaruk tudomására jutna... még elgondolni is rémes!... Bezárnának hosszú ideig, jól rám húznák a vizes lepedőt, legalább tíz évet kapnék... Ha így nézem - folytatta a gondolatait -, akkor előnyös üzletet kötöttem. Mindegy, ha délután bemegyek a klinikára, a boncmesterek között el kell játszanom a bánatos özvegyet. Ha jól alakítom a szerepem, akkor nem lehet semmi baj. Szegény Lisa - sóhajtott. Azután eszébe jutott, hogy a felesége gyereket akart, s a magzatot semmiképpen nem vetette el. - Minek nekem egy síró poronty - gondolta magában -, ez nem hiányzott az életemből! Fizetett, majd elindult Volvója felé. Ekkor pillantotta meg Juliet Blais-t, aki a mólón sétált, s szemmel láthatólag várt valakire, mert állandóan az óráját nézte. Serge kicsit félrehúzódott. Kíváncsi volt, az orrát fennhordó asszisztensnek ki csapja a szelet? Néhány pillanatig kellett időznie, máris feltűnt Mel Lester kisportolt alakja. - No, ezt még felhasználhatom. Majd egy-két szót ejtek erről a tisztelt Malo doktor úrnak! Állítólag fülig szerelmes a csinos, fiatal Juliet-be. Azt is csiripelik a madárkák, hogy bolondul a lányért, s előbb-utóbb feleségül veszi... Amikor beért a klinikára, a kollégái azzal fogadták, hogy Day doktor kereste, hívja vissza őt a belgyógyászaton. - Mi a csuda, már egyetlen pillanatom sem lesz munka nélkül... - mormogta magában. Előre tudta, hogy este ismét közösen boncolnak majd, egy újabb áldozatot, aki nem élte túl Day doktor kezelését... Így is történt. - Serge, tíz órára minden rendben legyen, az igazgató úrral együtt megyünk. A halottat most vitték le a proszektúrára a mentőautóból, időben vegye ki a tepsiből, és készítse elő! A megboldogult neve André Mils, huszonhat éves volt, és szívbénulásban halt meg a kocsiban - kattant a készülék, Day doktor letette a telefont. Este tizenegyre befejezték a boncolást, eltávolították a hipophysist. Az igazgató Serge-hez fordult: Szedd össze magad, mindent többször kell elmondani, hogy végre megmozdulj! Ennek nem lesz jó vége! A következő hetekben gyakran kell bent maradnod, sok ügyünk lesz. A gyógyszergyár egyre többet követel... - De igazgató úr, ma volt szegény megboldogult feleségem temetése, azért vagyok ilyen szétszórt. Megviselt az egész... - Na, ne mondd, Serge! Te ölted meg az asszonyt, hogy pontosabban fogalmazzak, agyonverted. Mit játszod meg előttem és Day doktor előtt a gyászolót? A boncmester érezte, hogy egyre jobban gyűlöli a két orvost, legszívesebben beléjük hajította volna a szikét! Azután ránézett a testes, kopaszodó Malo doktorra, és gúnyos arccal felé fordult: - Elnézést, már akartam szólni önnek, de kiment a fejemből. Milyen érdekes véletlen, a mólón Juliet Blais kisasszony és Lester doktor úr sétálgatott! Úgy látszik, a két fiatal egymásra talált, karonfogva csicseregtek... Amikor Gerald ezt meghallotta, első pillanatban pofon vágta volna a mosolygós arcú boncmestert. Azután elöntötte a düh Juliet iránt, aki nyilván átveri. - Férjnek jó lennék, s közben Lester doktorral hetyeg gondolta magában. Szó nélkül kiment a teremből, az ajtóból visszaszólt Daynek: - Egyedül is boldogulsz most már. Jó éjszakát! Amikor hazaért, azonnal felhívta Juliet-t, de nem vette fel a telefont. Az igazgató óránként próbálta elérni a lányt, de kísérletei hiábavalónak bizonyultak. - Úgy, szóval Lesternél tölti az éjszakát. No, ezt megbánja, nem hagyom annyiban! Átver, az orromnál fogva vezet - töltött ismét egy pohár whiskyt magának. Azután elálmosodott, lefeküdt, de eldöntötte, hogy megleckézteti Juliet-t. Bettina Hill korán reggel felébredt és örült, hogy átmegy apjához Rotterdamba, s egy napot együtt töltenek. Georg Hill, a rotterdami rendőrség gyilkossági osztályának vezetője hatéves korától egyedül nevelte a kislányt, mert felesége leukémiában meghalt. Ő nem akart újból megnősülni. Bettina rajongásig szerette apját, s amikor megpályázta Zaandamban két évre a nevelőtanári állást, a nyomozó hadnagy először teljesen kiborult. Azután belátta, hogy lánya ebben a nevelőintézetben jó gyakorlatot szerez, s utána már nem kezdőként kell majd Rotterdamban tanári, nevelői állást megpályáznia. Bettina kiváló jegyeket szerzett az egyetemen, s tanárai felajánlották neki, hogy maradjon a tanszéken pszichológiai képesítésével. Tervei között először a nevelőtanári állás szerepelt, míg később a rotterdami Fiatalkorúak Pszichológiai Intézetében
- 33 -
szeretett volna dolgozni. Egyetemi professzora végül is támogatta Bettina vágyait oly módon, hogy a zaandami nevelőintézetnek kiváló képesítést írt a végzős tanárról. Így került ide, de hamar rájött, hogy elsősorban Cecile Odent régimódi nevelési elvei miatt tévedés volt részéről ez az állás. Ám a két esztendőt mégis le akarta húzni, azután visszamenni Rotterdamba. Professzora azóta is többször felajánlotta segítségét későbbi elhelyezkedéséhez. A lány nemcsak szorgalmas volt, hanem veleszületett képessége, intuitív alkata, széles látóköre, műveltsége kiválóan alkalmassá tette a munkára. Ezt Cecile Odent is tudta, mégis tiszta szívből utálta a fiatal tanárnőt, elsősorban állandó ötletei, javaslatai miatt, amelyek megvalósítása az igazgatónő szerint megbolygatná az intézmény eddigi vasfegyelmét... Már reggel hét óra volt. Bettina lement kocsijához, hogy szabadnapját jól kihasználva, mielőbb Rotterdamban legyen apjánál. Ekkor vette észre Terry Graysont, aki a kocogásból érkezett vissza. A két fiatal jó barátságban volt. Nézeteik, a fiatalkorúak nevelésében vallott liberális szemléletük közel hozta őket egymáshoz. Mindketten mélységesen megvetették az igazgatónő elveit és módszereit. - Hello, Bettina! Hova indulsz ilyen korán? - Szabadnapom van, s azt apámmal töltöm Rotterdamban. - Jó utat, és vigyázz magadra - ölelte át barátian Terry. A rotterdami utcán már nagy volt a reggeli nyüzsgés, mikor Bettina a városba érkezett. Egyenesen Pendrechtbe, Rotterdam egyik legkedveltebb lakónegyedébe hajtott: E hely legnagyobb előnye az volt, hogy metróval gyorsan be lehetett jutni a belvárosba. Amikor apja több évvel ezelőtt megvette itt a háromszobás lakást, a fő szempont az volt, hogy lánya mielőbb beérjen a lakásukról az egyetemre, de neki sem volt mindegy, hogy hosszú ideig furikázhat az autóval, amíg eljut a kapitányságra, vagy a metró pillanatokon belül odarepíti. Bettina a lakónegyed szélén leállította Mazdáját, s néhány perces gyaloglás után már a lépcsőházban ment a lift felé. Apja várta, s olyan szeretettel köszöntötte, mintha szerelmét látta volna viszont. Apa és lánya között a hosszú évek során különleges kapcsolat alakult ki. Georg Hill igencsak elfoglalt volt, de minden szabad percét lányának áldozta. Bettinának sokan udvaroltak évfolyamtársai közül, de kapcsolatai rövidek voltak, s igazán még soha nem volt szerelmes. A futó kalandokról mindig beszámolt apjának, aki nagy megértéssel hallgatta, s ő maga biztatta, hogy élje lánya a saját életét, most fiatal. Így a szülő-gyermek közötti megértés teljes volt, s Bettina, ha megismerkedett egy fiatalemberrel, azonnal az apjához hasonlította, aki az ő szemében a megtestesült férfiideál volt! Georgnak is voltak kapcsolatai, de a lakására soha nem vitte fel barátnőit. Lánya nem is tudott ezekről a ritka kalandokról. Délelőtt sétáltak a belvárosban, néhány percet időztek Erasmus szobra előtt, azután betértek a kikötő felé eső egyik kínai étterembe. Georg szerette a kínai ízeket, így Bettina boldogan karolt apjába, ahogy a Sárkányfoga felé haladtak. Zavartalan volt az együttlétük, még a nap is kisütött. Ebéd után Georg a lányához fordult: - Bettina, elvinnélek a Coolsingelen Áruházba, szeretnék neked vásárolni néhány holmit. - Micsoda? - kerekedett ki a lány szeme. - Világéletedben utáltál vásárolni, már kislánykoromban is egyedül vettem meg mindent. Mi történt? - Szeretnélek bemutatni Ruth Denevu-nek, aki ott dolgozik. - Miért kell ezért az áruházba mennünk? - Mert ma nem tud elszabadulni, de legközelebb úgy szervezem, hogy esetleg vasárnap meglátogatnánk Zaandamban, ha nem leszünk alkalmatlanok. - Örülök, apa, hogy végre valaki, egy komolyabb nő van az életedben. Gondolom, erről van szó, hiszen soha egyetlen csajt sem mutattál be eddig. De mondd csak, hol ismerkedtél meg vele? Milyen, hány éves, egyedül él? - Jaj, Bettina - mosolyodott el Georg -, csak egy nő tehet fel ennyi kérdést kíváncsiságból! Majd kis szünet után folytatta: - Gyere, keresünk egy taxit, odamegyünk, s közben elmondom, ami érdekel. Elindulunk a Zuidplein bevásárlóközpontba, ahol az áruházlánc egyik hatalmas részlege működik, ott dolgozik Ruth, mint gazdasági igazgató. De hát te biztosan sokszor jártál abban a híres bevásárló centrumban. A taxi lassan haladt, mert az ebéd utáni forgalom nagy volt a városban. Közben Georg elmondta, hogy Ruth Denevu kedves teremtés, elvált asszony, a negyvenhez közeledik. Bejelentést tett egyik volt munkatársa, Lisa Vegh halálának gyanús körülményeiről - így ismerkedtek meg. Szerinte a fiatalasszonynak semmi baja nem volt, a férje a hibás a halálában. - Vagyis bűntény áldozata lett. Akkor valóban rátok tartozik, nem? Tudsz már valami bővebbet róla? - Egyelőre nem. Az asszonyt az Erasmusba vitték be, s szívmegállás következtében halt meg. Holnap lesz az igazságügyi resectió, aztán majd meglátjuk. Ruth már várta vendégeit. Üvegfallal körülvett szobájában kávéval és üdítővel kínálta őket. Néhány percnyi zavar után Bettina és Ruth is felengedett. - Gyere, nézd meg a legújabb kollekciónkat, most érkeztek ruhák Franciaországból. Brüsszelből szoknyákat, blúzokat, blézereket kaptunk. Szeretném, ha találnánk neked megfelelőt. Te maradj csak itt, Georg, ez amolyan női szemnek való látvány. Egyébként sem szeretsz vásárolni, gondolom - nevetett az asszony Bettinára, majd karonfogva elindultak az osztályokra. A lány három ruhát, két blézert, szoknyákat, blúzokat választott. Georg elszundikált a fotelban. Az utóbbi napokban mind sűrűbb lett körülötte a levegő, mert
- 34 -
egyszerre öt gyilkossági ügyön dolgozott munkatársaival. Így jólesett egy kis lazítás! - Apa, felhoztuk, amit kiválasztottam, de mind nem akarom megvenni. Légy szíves, nézd meg őket, azután mondd meg, mennyit szánsz rám. - Te szamár - borzolta meg Bettina szőke, fiúsra nyírt haját. - Ha tetszik, mind megveszem. Egyetlen lányom van, akinek örömet szerezhetek! Ruth, hol fizethetek, s mennyi a számla? Csekket elfogadtok? - A második emeleti pénztárnál majd kitöltik a számlát, s csekkel fizethetsz. Az összes holmiból vonj le huszonöt százalék kedvezményt, ami dolgozóinkat megilleti. Én még az idén semmit nem vettem, a keretemből bőven futja. - Ezt nem fogadhatom el, Ruth - szólt a vitába Bettina. - Dehogynem, kedvesem! Az év végéig még így is tízezer guldenért vásárolhatok kedvezményes holmit, de ennyire nincs is szükségem. Amikor nagyszabású árleszállítás van, akkor szoktam kiválasztani a nekem megfelelőt. Még vagy félórát beszélgettek, azután megállapodtak, hogy ha apjának nem jön közbe valami sürgős ügy, akkor Ruthtal vasárnap délelőtt tíz órakor a nevelőintézetben felkeresik Bettinát, s az egész napot hármasban töltik. Amikor Bettina hazafelé indult Zaandamba, nagyon örült, hogy apja ilyen kellemes, szimpatikus asszonyt talált. Féltékenységnek nyomát sem érezte, sőt, mintha kicsit felszabadult volna az állandó aggodalomból és lelkiismeret-furdalásból, hogy végre Georg nincs egyedül. Amikor a tanárok lakása előtt ment el, látta, hogy barátjánál, Terrynél még ég a villany. Bekopogott. Tessék - hallatszott. - Hello, Terry! Mi volt ma a mi kis intézetünkben? Nem tudod még, mikor tárgyalják az ügyedet a polgármesternél? Apámnak is elmeséltem az egész históriát, és fel volt háborodva. - Gyere beljebb, Bettina, ne ácsorogj az ajtóban! Ülj le, töltök egy korty konyakot. Mára már én is befejeztem a melót. - Rendben, szívesen elfogadom, mert, bár remek napom volt, de egy kicsit elfáradtam. - Bettina leült a dohányzóasztal mellé a fotelba, s a konyakot kortyolgatva, halkan beszélgettek. Elsősorban a lány mesélt a rotterdami kirándulásról és apjáról. Terry már eddig is tapasztalta, hogy Bettina rajongásig szereti az apját, s most, amikor egy nő feltűnt a láthatáron, nemhogy rosszat mondott volna róla, hanem igencsak kedvezően mesélt Ruthról! Ez tetszett Terrynek. Belefeledkeztek a beszélgetésbe, s egyszerre vették észre, amint Cecile Odent belépett a szobába. - Hát ez aztán szép! Mióta látogatják egymást éjszaka a tanárok? Intézetünk szabályzata tiltja, hogy férfi és nő tanár együtt töltse az éjszakát, ezzel rossz példát mutatva a tanulóinknak! - Te jó ég! - ugrott fel a fotelból Bettina. - Igazgatónő, ez rágalmazás! Itt ülünk Terryvel és beszélgetünk, most jöttem vissza Rotterdamból. Talán a szabályzat azt is tiltja, hogy este kilenc órakor két tanár beszélgessen? - vált gunyorossá a lány hangja, aki az igazságtalan mondatok hatására vérvörös lett, és érezte, hogy szíve szerint megölné "Görénykét". - No, erről még beszélünk - csattant az igazgatónő hangja, s kifelé igyekezett a szobából, de még az ajtóból visszaszólt, Terryhez intézve szavait: - A jövő héten tárgyalják az ügyét, holnap írásban is értesítik. Nem hiszem, hogy kedvezően bírálják el, ha azt is a bizottság elé tárom, hogy éjszaka nemcsak a tanulókkal tölti az idejét, hanem már a kolléganőjét is próbálja elcsábítani... Ebben a pillanatban Bettina felugrott, s az igazgatónőhöz lépett: - Ide figyeljen, maga boszorkány! Ez az egész rágalom! Ebből nem kerülhet ki győztesen! Ma apámnak is, aki nemcsak a gyilkossági csoport főnöke, hanem egyben jogász is, elmondtam Terry ügyét, s felajánlotta, ha kell, segít neki. De Terrynek erre nem lesz szüksége. A maga fantáziája, "Görényke", végtelen! - Ki az a "Görényke"? - rökönyödött meg a nő, és álmélkodva nézett a két tanárra. Bettina úgy érezte, most már mindegy, ha kicsúszott a száján a gúnynév, nem számít. - Tisztelt igazgatónő, magát hívják a háta mögött "Görénykének"! Gondolom, eddig senki nem merte venni a bátorságot, hogy megmondja! Most megtörtént... Cecile Odent vérvörös arccal rohant ki a szobából, s a fogai között sziszegte: - Ezt még megbánja mindenki!... Jessica Russel a mentősök naplójába írta be az aznapi betegek adatait, amikor Day doktor lépett az ügyeleti szobába. - Hát te, mit keresel itt, Jessica? Nem tudtam, hogy szolgálatban vagy. Akkor miért kértek meg engem is, hogy három órát vállaljak el itt nálatok? - Nyilván azért, mert két mentőorvosunk ismét beteg lett, s mi alig győzzük a hívásokat ellátni. Gondolom, főnökünk Budds főorvos, ezért fordult hozzátok. - Mondd csak, Jessica, bírod még ezt a szörnyű hajtást, ami itt van? Még az a szerencse, hogy a boncteremben nem kell részt venni a mentőorvosoknak a boncolásoknál. - Ez így igaz, de időnk sem volna rá. - Mit is kerestél te a múltkor a proszektúrán? - kérdezte ártatlanul Day doktor. - Már akkor is mondtam neked, Frank, nem értelek, miért olyan nagy hiba, ha egy belgyógyász lemegy a... - Jaj, félreérted az egészet. Dehogy hiba!... Csak furcsa, az osztályon is megvárhattál volna. No, de mindegy! Holnap lesz szerencsétlen Serge boncmester feleségének az igazságügyi boncolása. Nem hallottál róla? - Nem. Csak nem exhumálják a megboldogultat? De miért? Nem értem...
- 35 -
- Hát látod, én sem. Pedig egyértelmű volt a szívmegállás. De Serge szerint valaki bejelentést tett a zsaruknál, s az egész hercehurca most ezért van. Nyilván Serge egyik haragosa volt, bár a boncmesterünk igazán szerény, munkabíró ember, akire egy rossz szót nem tudnék mondani. A falon kigyulladt a lámpa, Jessica felvette a telefonkagylót. Day doktorhoz fordult: - Mennem kell, a Koos Trotsengurg Kávéház előtt egy iskolás lány elájult, egy járókelő értesített bennünket. - Várj, majd én megyek helyetted, ha már itt vagyok - szólt Day doktor, és kiviharzott a szobából. Jessica elgondolkozott Tulasne feleségének exhumálásán. - Ki lehetett a bejelentő, és milyen indokkal kérte az igazságügyi boncolást? Nyilván az illető valami konkrétumot mondott, hiszen a zsaruk sem cselekedhetnek belátásuk szerint, különböző jogszabályok alapján kell eljárniuk... - Azután hirtelen gondolt egyet, s elhatározta, hogy lemegy a proszektúra irattárába, megnézi Lisa halotti bizonyítványának másolatát. - Nyilván találok ott valakit, aki néhány percre odaadja betekintésre. A zsebében lévő csipogót bekapcsolta, majd elindult az alagsorba. A hatalmas vasajtó nehezen nyílt ki. Csikorgott. Az orvosnő vissza akart fordulni. Aztán a kíváncsisága győzött. Kinyitotta az ajtót. A hosszú folyosón továbbment, azután megállt az irattár feliratú szoba előtt. Kopogott. Válasz nem jött. Várt egy darabig, majd lenyomta a kilincset. Belépett. Egy kopott lámpa égett, amely gyéren világított A nagyméretű irattartók egymás felett helyezkedtek el, s időrendben hevertek a jegyzőkönyvek másolatai. Jessica meglepődött. Még soha nem járt itt, de nem gondolta, hogy ilyen koszt, piszkot talál mindenhol. A kihúzott iratokból felhőként szóródott szét a lerakódott por, látszott, hogy ezeket a papírokat soha senki nem forgatja. Megpróbálta felidézni a napot, amikor lent járt a boncteremben és Day doktort kereste. Lázasan szedte elő a boncjegyzőkönyvek másolatait, de Lisa Tulasne néven semmit nem talált. Eltűnődött... Valószínűleg a lánynevét használta, de akkor is itt kellene lennie a másolatok között! Nem gyakori a szívmegállás, különösen ilyen fiatal nőknél. Visszarakta az egész paksamétát, és indult volna már kifelé, amikor egy kissé púpos, kancsal férfi jött be, akit Jessica még soha nem látott. A férfi is szemmel láthatólag meglepődött: - Ön mit keres itt nálunk, kicsoda maga? - suttogta rekedt hangon. - Russel doktornő vagyok, a mentősöknél dolgozom, s az egyik beteg boncjegyzőkönyvének másolatát szerettem volna látni. - Hát az nem megy! Ehhez az igazgató úrnak engedélyt kell adnia. Egyébként szabadna tudnom, kire kíváncsi? Én délutánonként járok be, de ide még orvos soha nem jött - nézett kérdően a fiatal doktornőre. Nem értem, maga mit akar? Melyik osztályon dolgozik? - Már említettem, a mentősöknél. A férfi szúrós tekintettel végignézte: - Melyik halott papírja érdekli, mondja csak? Biztosan valami rosszban sántikál - nevetett fel kísértetiesen a gnóm alak. Jessica sarkon fordult, és rohant volna kifelé a szobából, de a férfi hosszú karjaival utána nyúlt, s megszorította. - Mi olyan sürgős, menekül előlem?... Nem eszem meg!... Mondja, mondja... az illető nevét... segíthetek... - ám közben egyre erősebben szorította a doktornő karját, s kancsal szeméből gyűlölet sugárzott... - Ez az ember nem normális - állapította meg magában Jessica, majd hirtelen mozdulattal ki akarta tépni magát a szorításából, de nem ment! A férfi egyik kezével már karjait fogta, másik kezével a melleihez nyúlt, s egyetlen mozdulattal feltépte a köpenyét. A melltartóját lehúzta, s közben a szája szélét nyalogatta... Úristen! Úristen! - szorította a doktornő torkát a félelem, ez az őrült pasas megerőszakol és megöl... Még a gondolatot sem folytathatta, a férfi óriási erővel a földre teperte, és teljes súlyával ráfeküdt. Markolászni kezdte a melleit, lihegett, és obszcén mondatokat suttogott mindehhez. Jessica próbált szabadulni, ám képtelen volt, a gnóm ereje mozdulni sem engedte az orvosnőt! Szorítása olyanná vált, mintha testét satuba fogták volna. Torkaszakadtából kiabálni kezdett: - Segítség! Segítség! - Hiába kiáltozik, itt egy lélek sincs! Ma nem lesz boncolás, egyik boncmester sincs bent, s az igazgató úr sem jön le... - Jessica megpróbálta felfogni az elhangzott mondatot, ismét segítségért kiáltott, de semmi nem mozdult körülötte. A férfi ekkor a köpenyt, az alatta lévő trikót és szoknyát is letépte, a fehérneműt darabokra hasította, s pillanatok választották el, hogy Jessica testébe hatoljon!... Ekkor kinyílt az ajtó, és Frank Day lépett be. - Jézusom! Mi történik itt? Megőrültél, Ferdinánd! Mit művelsz a doktornővel? Már ezerszer megmondtuk, hogy csak akkor húzódhatsz itt meg, ha rendesen viselkedsz! - Ő volt a hibás... - dadogta a gnóm - kutatott itt... keresett... - Hagyd abba, Ferdinánd, menj a vackodra! Tűnj el a szemem elől! - Frank a doktornőhöz lépett, segített feltápászkodni, s közben megállapította magában, hogy Jessica meztelenül sokkal szebb, mint felöltözve. - Várj, hozok neked egy köpenyt és valami ruhaneműt az osztályról, így nem mehetünk ki innen. Ne félj, Ferdinánd már nem jön vissza. Kicsit bolond, de nem veszélyes. Hogy most mi ütött bele, azt nem tudom... Rövid idő múltán fehér köpennyel tért vissza a doktor. - Bújj bele! Próbálj megnyugodni, Jessica, nincs semmi baj! Gyere, menjünk fel a belgyógyászatra, és adok egy Valiumot. - Köszönöm, Frank, de nem kérek, inkább egy kávét innék. Majd keresek valamilyen ruhát az öltözőben, mindig van tartalék holmim. - Rendben, öltözz át, megvárlak az ügyeleteseknél. - Frank Day ekkor kezdett töprengeni azon, hogy mit kutatott az orvosnő a proszektúrán és főleg az irattárban? Fura! Neki aztán semmi keresnivalója nem akadhat ott. Csak nem szaglászik a hipophysisek kivétele után? Nem, ez nem lehetséges - morfondírozott
- 36 -
magában -, honnan és kitől tudhatna róla? Amikor Jessica lezuhanyozva, átöltözve visszatért, egy pohár kávét hozott magával, és Day doktorral szemben leült: - Mondd csak, Frank, ki ez az őrült Ferdinánd, és miért van itt nálunk, mit csinál? - Hát... hát... valójában semmit. Amikor bezárják a bonctermet, éjszaka általában ő vigyáz ott mindenre. Valami kevés pénzt kap a klinikától mindezért. De hidd el nekem, ártalmatlan... - Már megbocsáss, ezt azért nem mondanám. Ha te nem jössz be, megerőszakol és lehet, hogy megöl! Ezt nevezed te ártalmatlannak? Csak rá kell nézni, látszik, hogy nem normális... - Ideggyógyásznak csaptál fel? - vált kissé ingerültté Frank hangja. - Egyébként te mit kerestél az irattárban? Tudomásom szerint a mentősök nem járnak oda ki-be, vagy tévednék, és Budds doktor bízott meg valamilyen feladattal? Jessica elpirult, és dadogva válaszolt: - Nem, dehogy! Egy régi betegem, vagyis volt betegem boncjegyzőkönyvét szerettem volna megnézni. - Mondd meg a nevét, és máris lemegyek érte. - Russel doktornő most már végleg nem tudta, mit válaszoljon, azután halkan csak annyit suttogott: - Ne haragudj, de annyira megrázott ez a szörnyű ügy, már elfelejtettem a nevet... - Rendben, ha eszedbe jut, szólj - jelent meg gúnyos mosoly az orvos szája szélén. Eldöntötte magában, hogy másnap mindenről referál Malo igazgatónak. - Jessica, menj haza, vállalom helyetted is a melót. Reszketsz, sápadt vagy, mintha ájulás kerülgetne. Egyedül tudsz menni, vagy esetleg szerezzek egy szabad mentőautót? - Jaj ne, Frank! Még az hiányozna. A kávé lassan hatni fog, s el tudom látni a munkám. Holnap úgyis szabadnapos leszek. Kérlek, ne szólj erről az egészről senkinek sem. Éjszaka a szokásostól eltérően alig volt hívás a mentőszolgálatnál. Így Jessica több ízben ledőlt a kanapéra és elszundikált. Reggel pedig sietett haza, hogy délutánra, mire Tom Pretti jön hozzá, valahogy kipihenje a stresszt, ami érte. Eldöntötte, hogy Tomnak elmesél mindent, nem szépítve azt sem, hogy a boncmester feleségének az anyagát kereste. Hill hadnagy és két munkatársa hivatalos minőségben vett részt az exhumáláson. Georg a felvett jegyzőkönyvből kihúzta Ruth Denevu nevét, s ismeretlen bejelentőre változtatta. Félt, hogy az asszonyt meghurcolják, ha kiderül, hogy az egész csak vaklárma volt, bár Ruth állandóan hangoztatta, hogy meggyőződése, a férje tette el láb alól Lisát, s meghamisították a halotti bizonyítványt! - No, most kiderül az igazság - gondolta magában, amint munkatársaival a sír felé tartott, ahol az ügyész és a rendőrorvos is jelen volt, sőt a sírásók már megkezdték a munkát, és a területet lezárták. Amikor a koporsót elérték, Hill hadnagy intett a sírásóknak, hogy emeljék ki és vigyék a halottasházba, amely mindössze száz méterre volt a sírtól. A ház egyik helyisége modern boncteremnek volt kialakítva, melyben még négy hűtőberendezés is helyet kapott. Felnyitották a koporsót. Mikor a szemfedelet felemelték, a rendőrorvos meghökkent, a többiek is megdöbbentek. A halott fel volt öltöztetve, azonban fültől fülig hatalmas, félkör alakú metszés húzódott, mely csak elnagyolva, durva öltésekkel volt összehúzva. A rendőrorvos első meglepetése után azonnal felvágta az asszony ruháját, keresve a boncolás egyéb jeleit. A holttesten azonban egy karcolás sem volt. - Én ilyet az életben még nem láttam! - fordult a rendőrorvos az ügyész felé. - A koponya szabályos bonctani megnyitás jeleit mutatja, de azután semmi. Boncolás tehát nem volt, de akkor miért nyitották meg a koponyát? - kérdezte az ügyész. - Ezt én sem tudom, de most majd kiderül - válaszolt a rendőrorvos. - Mi visszamegyünk a kapitányságra s a boncolás után légy szíves, gyere fel hozzánk. Értelmetlen lenne, hogy itt várakozzunk addig - nyújtott kezet az orvosnak Hill hadnagy. Három óra múlva a rendőrorvos halkan kopogott a gyilkossági osztály vezetőjének ajtaján, majd belépett. - Hello, doki, mesélj, mit találtál? Igaza volt a bejelentőnek? - Nos, úgy tűnik, feltétlenül igen. Az asszonyt igen súlyosan bántalmazták, megverték. Valami masszív tárggyal ütlegelhették, vagy rugdoshatták. Tompa végű volt és eléggé nehéz, lehetett akár egy dorong, de bakancsszerű cipő orra is... Tele volt szövetközti és belső vérzésekkel, ami egyértelműen a halál beállta előtt keletkezett. Volt azonban egy furcsa dolog, ez pedig a koponya megnyitása. Teljesen szabályos, kórbonctani jellegű. Az agyat azonban nem korongolták, ahogy a proszektúrákon szokták, csak a felső lebenyek voltak az alsótól elválasztva. Kizárólag a hipophysis volt eltávolítva, semmi más! - És ez mit jelent, doki? Bűnügy van a háttérben, tehát az asszonyt megölték? És mi ez a hipophysis-ügy! - Az asszonyt kétségtelenül megölték. Halálát az elszenvedett sérülések okozták. Az agyat és a hipophysist szerintem ettől teljesen függetlenül távolították el. - S mi a helyzet a szívmegállással, mert az Erasmustól kapott halotti bizonyítványban ez szerepel. - Erről szó nincs, az egyértelműen téves, vagyis meghamisították a halál okát. De az már a te feladatod kideríteni, hogy ezt miért tették, s kinek állt érdekében kivenni a szervet. Azt még hozzáfűzném, hogy a koponya felnyitása bizonyosan a halál után történt, mert még a bőrben sem találtam a legkisebb bevérzés nyomait sem... - No, akkor légy szíves gyorsan diktáld le mindezt, én pedig az embereimet ráállítom a nyomozásra. Először a férjet hallgatjuk ki. Ezen én is részt akarok venni, sőt magam megyek el az Erasmus Sürgősségi Klinikára egyik munkatársammal. A szálak oda vezetnek. A leggyanúsabb e pillanatban a férj, de ki tudja?
- 37 -
Amikor a rendőrorvos távozott a szobából, Hill hadnagy összehívta embereit s kiadta a feladatokat. A kórházba veled megyek Stefan - szólt a fiatal, ambiciózus nyomozónak, akiről mindenki tudta, hogy a főnök kedvence. Malo doktor szívélyesen fogadta a hadnagyot és nyomozóját: - Miben lehetek a szolgálatukra? Tudomásom szerint a mi klinikánkon nincsenek bűnügyek - kínálta hellyel a zsarukat. Hill elővette a rendőrorvosi jelentést, átadta, és azonnal mondanivalójának közepébe vágott. - Olvassa el először a boncjegyzőkönyvet. Azután kérem, magyarázza meg, ki és miért adott hamis halotti bizonyítványt Lisa Vegh haláláról? Egyébként, tudomásom szerint, az ügyészség hivatalból értesítette a klinikát, hogy az itt elhunyt beteg holttestét exhumáljuk. - Lehet, lehet - vakargatta meg a fejét Malo -, de tudják, nekem olyan széles körű és szerteágazó feladataim vannak, hogy valószínűleg átfutottam ezen az értesítésen... Hill ezekből a mondatokból leszűrte, hogy az igazgató hazudik. Valakit fedez vagy valamit eltitkol. Uram, talán ide kellene hívni azt az orvost, aki a halál okát megállapította. - Már megbocsásson hadnagy úr, de előbb szeretném alaposan elolvasni rendőrkollégám mit fedezett fel. Malo lassan olvasni kezdte a jegyzőkönyvet, s közben azon meditált, mi legyen a következő lépése. Ha a zsaruk elkezdenek szaglászni, szimatolni a proszektúrán, az nem lenne szerencsés... - A fene egye meg! Miért is keveredett ebbe az ügybe Frank, és én miért voltam olyan bolond, hogy belemásztam?! Gyorsan meg kell szabadulnunk Serge-től. Igaz, nem lesz könnyű, de egy boncmester szava meg egy igazgatóé nem egyformán esik a latba. No mindegy, megpróbálom kijátszani a zsarukat. - Letette a papírt, és érdeklődve nézett a két rendőrre. - Tessék uraim, kérdezzenek, állok rendelkezésükre. - Igazgató úr, ön mivel magyarázza, hogy nem történt boncolás, de a beteg agyából kivették... - Ugyan már, csak nem képzeli, hogy itt a klinikán kilopunk valamit a koponyából? - A rendőrorvos szerint a hipophysis hiányzik - szólt Hill hadnagy. - Hihetetlen! Képtelenség! Frank Day kiváló belgyógyász, ő állapította meg a halál okát. Mondhatnám úgy is, hogy főnökének, Lino főorvosnak a jobbkeze! Az a javaslatom, hogy beszéljenek az orvosokkal, s akkor meggyőződhetnek arról, hogy nekünk semmi érdekünk nem fűződik ahhoz, hogy a holttestből bármely szervet kivegyünk. - Köszönjük, igazgató úr. Akkor körülnézünk a klinikán, ha megengedi. Megosztották a területet. Stefan a mentősökkel beszélt, míg Georg a belgyógyászaton és a sebészeten dolgozókkal. Amikor több mint négy órai kihallgatás után egyeztették a vallomásokat, gyakorlatilag egyetlen terhelő adat sem volt a kezükben. A boncterembe együtt mentek le. Serge Tulasne délutános volt, így későbbre halasztották a kihallgatását. - Nézd, Georg, ahogy én látom - ült le a kertben Stefan főnöke mellé a padra -, itt az orvosok úgy tesznek, mintha csak a hivatásuk érdekelné őket, senki semmit nem tud. De azt egyértelműen képtelennek tartják, hogy ha bármelyik orvos boncol, akkor szervet, s különösen hipophysist vegyen ki a holttestből. - Hát igen, én is az osztályokon ugyanezt tapasztaltam. A főorvosok, a beosztottak, a nővérek, ápolók és az egész személyzet dicsérte Frank Day doktort, aki szintén délutános. Menjünk vissza a kapitányságra, és rendeljük be Serge Tulasne-t, Day doktorhoz pedig este jöjjünk ide. Így lesz a legjobb mormogta a foga közül Hill hadnagy. - Stefan, várj meg a kocsiban, felszólok a portáról az igazgató úrnak, hogy a boncmestert, ha beérkezik a kórházba, küldje be a kapitányságra. Így még egy árnyalattal hivatalosabb képet adunk a kihallgatásának. Day doktor meglátogatásáról pedig nem szólok, az időpontot eldöntjük. Hill hadnagyot, amikor a szobájába ért, üzenet várta: Ruth Denevu már háromszor kereste. Azonnal visszahívta, s megtudta, hogy a délelőtt folyamán egy ismeretlen női telefonáló többször is megfenyegette, hogy ha tovább keveri a kását Lisa ügyében, elteszik láb alól. - Mondd csak, kedvesem, biztos vagy benne, hogy nő volt a telefonáló? - Igen! A háttérben mintha kocsmai zajokat véltem volna felfedezni, de ez utóbbiban nem vagyok biztos. Lehet, hogy televízió vagy rádió volt bekapcsolva. - Ruth, ne hagyd el az áruházat, küldök egy fiatal kollégát, aki hazakísér, később pedig én is felmegyek hozzád. Senkit ne engedj be! Kérlek, légy óvatos! Lehet, hogy valaki megpróbál megfélemlíteni, de nem hagyhatjuk számításon kívül azt sem, hogy esetleg más motívum van a háttérben. Este megyek! tette le a kagylót Georg. Rágyújtott, s elgondolkozott a hallottakon. Milyen nő lehet ebben az ügyben? Serge bérelt fel valakit?... Esetleg a klinikáról származtak a telefonok?... - Lehallgatót fogok Ruth lakásába felszereltetni... fő az óvatosság!... Aki egyszer már gyilkolt, az mindenre képes... Ebéd után Serge Tulasne várta a felügyelőt, aki az étteremből jött vissza. Magához hívatta Stefant, hogy jegyzőkönyvet vegyenek fel. - Mondja el részletesen, mit észlelt Lisa Veghnél, amikor rosszul lett, és kihívta az Erasmus mentőszolgálatát? - Valójában semmit... Arca halvány lett, elesett és bevágta a fejét. Nehezen kapkodta a levegőt. Megijedtem, és azonnal hívtam az orvost, vagyis a klinikai mentőszolgálatot... - hallgatott el a férfi, és kezeit tördelte. - Jól éltek a feleségével, vagy sokat veszekedtek? Kérem, az igazat mondja, mert előbb-utóbb kiderül minden. - Lisa gyermeket várt. Mindketten boldogok voltunk, s azt terveztük, hogy új lakást szerzünk, mire
- 38 -
megjön a baba. Hill felügyelő még számos kérdést tett fel Sergenek, aki semmi érdemlegeset nem mondott. Azután a hipophysisről érdeklődött. - A klinikán vették ki a halottból a mirigyet? - De kérem! - játszotta meg Serge a tudatlan boncmestert. - Nem vagyok én orvos, azt sem tudom pontosan, mire használják fel a hipophysist! - Miért, valamire felhasználják maga szerint? - Most először látszott zavartnak a férfi, aki érezte, hogy elszólta magát. - Felügyelő úr, kérdezze meg az orvosokat! Én csak előkészítem a holttestet, a boncolásnál segédkezem, de lényegében az orvos feladata mindez. A halotti bizonyítványt is ő állítja ki mentegetőzött Serge. - Jól ismeri Day doktort? - Nem. Vagyis igen... Nem egészen jól, néha segédkezem neki... - Döntse el a választ, mert azt vesszük jegyzőkönyvbe. Elegem van a maga hazudozásából! Serge ismét visszanyerte lélekjelenlétét: - Mint boncmester ismerem, de az orvosok nemigen állnak velünk szóba. Nincs baráti kapcsolat közöttünk, ez érthető is. Még legalább egy órát tartott a kihallgatás, amely egyre kellemetlenebb lett Serge-nek. Amikor végeztek, Tulasne aláírta a jegyzőkönyvet. Kifelé tartott a férfi, de Hill utánaszólt: - Meg sem kérdezte uram, miért foglalkozik a rendőrség megboldogult felesége halálának körülményeivel? Serge rájött, hogy hibát követett el, pedig Day doktor alaposan kioktatta mindenre. A kérdés hallatán szólni sem tudott. - Válaszoljon, kérem! - csattant Stefan hangja. - Nem tudom... zavarban vagyok... voltam... - habogott. - Rendben, most elmehet, de még találkozunk - szólt a hadnagy. Amikor nyomozójával kettesben maradtak, Georgon látszott, hogy eltöpreng. - Stefan, egy emberünk mindig legyen a nyomában, előbb-utóbb kiderül valami! Elgondolkodtató, hogy nem volt kíváncsi semmire, úgy viselkedett, mint aki mindent tud. Ez csak úgy lehet, hogy a kórházból valaki, esetleg Day doktor - bár ebben nem vagyok biztos - kioktatta, mit kell mondania. Persze lehet, hogy tévedek. Meggyőződésem, hogy hazudott, remélem ezt mielőbb rábizonyítjuk. - Egyébként Ruth Denevu asszonynak védelmet ígértem, tudod, ő jelentette be a bűnügyet. Megfenyegették. Egyik kollégánkat már elküldtem az áruházba, hogy majd kísérje haza. - Mondd csak, főnök, nem vagy te érdekelve ennél az asszonynál? - kérdezte kedvesen Stefan. Még a szemed is csillog, ha róla beszélsz. - Eredj már, vén fejjel nem leszek szerelmes kisdiák! Susan Versin és Terry Grayson eljegyzésére csak Bettina Hill és Jessica Russel doktornő volt meghívva. Terry ragaszkodott ahhoz, hogy a két jó baráttal együtt vacsorázzanak. Szüleinek ugyan bemutatta már Susant, s bejelentették az eljegyzést, de a férfi nem kívánta ezt családi körben megünnepelni. Mindannyian jókedvűen fogyasztották az indonéz rizstálat, amelyet egzotikus légkörben, a híres Lotus vendéglőben tálaltak számukra. Francia fehérbort rendeltek hozzá. A hangulat kitűnő volt, ehhez tartozott az is, hogy a többfogásos rizstál előtt a jegyesek és a két meghívott vendég aperitifként néhány pohár Advocaat-ot fogyasztott el. Terry már jó előre megrendelte a vacsorát, amelyet indonéz csokoládétortával fejeztek be. Jessica sokat hallott Terryről, aki az életben is olyan szimpatikusnak tűnt neki, mint Susan elbeszéléséből. Bettina pedig élvezte a társaságot, fecsegett, és humorosan számolt be "Görényke" üzelmeiről. Terry komolyra fordította a szót: - Szeretném rövidesen befejezni a munkám, és visszajönnék Rotterdamba. Remélem, hogy a két nap múlva esedékes tárgyalás nem marasztal el, mert ez erkölcsileg a jövőm szempontjait gyengíti. Mindannyian tudták, miről van szó, s kicsit megcsappant a jókedvük. - Milyen borzasztó - szólalt meg Jessica -, hogy az ember egy főnök kénye-kedvének van kitéve! Alig tudom elképzelni, miként viselem el még hosszú hónapokig a mentőszolgálatot! Már fizikailag is nehezen bírom, no meg a legrázósabb eseteket nekem passzolják... Susan közbeszólt: - Ne keseredj el, Jessica, Tom biztosan előbb-utóbb segít majd neked. Hiszen szeretitek egymást, nem? - Igen, igen, de ő nem éli át azt, amit én naponként! - Miről van szó? - kérdezte Bettina. Susan néhány mondatban elmesélte, hogy az orvosnő miért került el a belgyógyászatról, s mennyire nehéz, fárasztó és felelősségteljes a mentősöknél a szolgálat. - Tudod, Bettina, néha csak percek állnak az orvos rendelkezésére, és dönteni kell egy beteg életéről... - Az Erasmusban most valami különleges ügyet vizsgálnak, apám mesélte, amikor délután meglátogattam a kapitányságon. A részleteket nem említette, mert rohantam ide. Amikor még együtt éltünk, esténként egy-egy gyilkossági ügyet elmesélt, szinte rosszul lettem tőle! Az emberek pénzért, indulatból, no és sok más egyébért képesek kioltani mások életét... - Itt, Rotterdamban dolgozik az édesapád, Bettina? - Igen, a főkapitányság gyilkossági osztályának vezetője. Talán ismered is, Jessica? Ha az Erasmusban történt valami, ő is részt vett a kihallgatásokon.
- 39 -
- Hát persze, Hill hadnagy, most kapcsoltam! Engem ugyan egy fiatal nyomozó hallgatott ki, de sajnos Lisa Vegh halálának és főként boncolásának körülményeiről nem tudtam érdemlegeset mondani. - Lányok, hagyjátok már abba a krimiket - szólt tréfásan Terry. - Javaslom, hogy menjünk el még egy kis időre a Seven Clubba, állítólag remek az új műsoruk. A kezdésre éppen odaérünk - tekintett az órájára. - Terry, nekem reggel Zaandamban kell lennem! "Görényke" beosztott a lányokhoz, holnap kezdik tanulni a varrást, és egy-egy nevelőtanár is segít. - Ne menj el, Bettina - kérlelte Susan. - Nem tölthetnéd apádnál az éjszakát? - Éjfélre, ígérem mindenkit hazaviszek - kapcsolódott a vitába Terry. Végül megegyeztek, hogy megnézik a műsort, s utána Bettina Jessicánál alszik, reggel megy vissza Zaandamba, míg a jegyesek Susan lakásában töltik az éjszakát. Terry állta a szavát, az orvosnőt és a tanárnőt fél egy táján vitte haza. A közel egykorú két fiatal nő még sokáig beszélgetett. Bettina mesélt apjáról, gyerekkoráról, Jessica pedig elsősorban az őt foglalkoztató klinikai ármánykodásról. Azt vették észre, hogy hajnali háromig elszaladt az idő. Malo doktor, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, olyan dühösen járkált le-föl lakásában. Idegesen és bosszúsan tért haza, amikor megtudta, hogy a boncmestert a rendőrség már többször is kihallgatta, s gyanú vetődik a kórházra, elsősorban Frank Day személyére, aki a halotti bizonyítványt kiállította! Bár Gerald Malo nem volt híve az erőszaknak, de most, ahogy töprengett egyre inkább felmerült benne, hogy Serge eltüntetése megoldaná gondjait... Mert mi van akkor, ha az az idióta pasas végül is nem bírja a zsaruk nyomását, és beszélni kezd a hipophysisről? Éppen most, amikor Chris Long egyre több szervet kér, sőt új lehetőséget is felvetett, ami szintén nagy dohányt jelentene!... Ebben a pillanatban szólalt meg a csengő. Gerald ajtót nyitott. Juliet-t várta, aki csinosan és kívánatosan állt előtte. - Bocs a késésért, de amióta kineveztél vezető asszisztensnek, azt sem tudom, hol áll a fejem! Nincs időm randevúzni veled. - Belibbent a nappaliba, leült, és kért egy pohár hideg Martinit. - Nagyon sok volt ma az operáció! Tom Pretti aztán meghajtja az embereit, már Lester is alig győzi a tempót... Gerald magának whiskyt, a lánynak Martinit töltött. - Mondd csak kedvesem, mióta viseled ennyire szíveden Lester munkáját s elfoglaltságát? Egy fiatal kezdőnek, bár már szakvizsgával rendelkezik, sokat kell vállalnia, hogy bizonyítson. Hány éves is Mel? - Huszonnyolc - vágta rá azonnal Juliet. - Ejnye, ejnye, látom igen jól ismered a kollégát... - Ugyan, csak nem vagy féltékeny? - Kellene? - Ne szamárkodj, Gerald, sokat jelentesz nekem! - Hát persze, főként az előmeneteledben... - Ha ilyen undok vagy, akár el is mehetek. Csak nem gondolod, hogy zsarnokoskodhatsz velem! Ott azért még nem tartunk! Egyébként is az egész klinika suttog, hogy a zsaruk nem véletlenül szaglásznak nálunk. Ez rád, mint igazgatóra nem vet jó fényt! - Mit tudsz te erről az egész ügyről Juliet? - Hát... nem sokat... Csak Prettitől hallottam, hogy Day doktor szénája nem áll jól, s Russel doktornőt valami gnóm megtámadta a kórházban... - Most már elég! Olyan vagy, mint egy papagáj! Összevissza fecsegsz, amit hallasz, azt szajkózod! Russel doktornő orvosi hibát követett el, ezért került egy időre a mentősökhöz! Ennyi az egész! - Hát, ami igaz, igaz, Pretti főorvos ugyancsak teszi a szépet Jessicának, a doktornő sokszor fenn van nála... Mel is mondta, hogy udvarol neki... sőt, még több is van közöttük... Gerald összehúzta a szemét. Erről még nem hallott. Elhatározta, hogy megtudja az igazat. Nem lenne szerencsés, ha Pretti tudomására jutna, hogy Ferdinánd valóban megtámadta az orvosnőt! Kitenném a szűrét annak az idióta pasasnak, de tud rólam egyet és mást, amit nem szeretnék szellőztetni... segít is nekem... a szenvedélyem... - Mel azt is említette - folytatta a lány -, hogy Day doktor többet van a proszektúrán, mint más orvos. Ez is szóbeszéd tárgya lehet... - No, most már elég legyen, Juliet! Mióta vagy te ilyen viszonyban Lesterrel, hogy Melnek hívod? Vagy azt hiszed én teljesen hülye és vak vagyok? Ha már a pletykánál tartunk, rólad és Lester doktorról is suttognak! Mint hallottam, a múltkor a mólón randevúztatok, igaz ez? Juliet zavarba jött: - Nézd, Gerald, az emberek rosszindulatúak! Én csinos, fiatal nő vagyok és irigykednek rám... ennyi az egész... Igaz, egyszer véletlenül találkoztam az orvossal, s egy darabig elkísért. De hát ezt nem tartom főbenjáró bűnnek! - A lány arca beszéd közben egyre vörösebbé vált, s Gerald biztos volt benne, hogy hazudik. - Vetkőzz! Szeretkezni akarok veled! Nem azért jöttél, hogy a kórházi ügyekről informálj! Juliet meglepődött a szokatlan hangtól. - Vetkőzz már! Melnek is ennyit kell nógatnia, hogy lefeküdj vele? Gyorsan ledobta a fotelba selyemruháját és a fehérneműt, meztelenül indult el a hálószoba felé. Gerald szemével végigpásztázta formás, kívánatos, karcsú testét, s ismét vágyat keltett benne. Ám nem várta meg, amíg Juliet az ágyhoz lép, a földre döntötte és kíméletlen, barbár módon beléhatolt. Juliet szeme is kitágult a meglepetéstől, mert eddig Gerald minden együttlétük alatt kedves volt. Most azonban a férfi az orgazmus után újból követelte a női testet. Megmarkolta erősen, fájdalmat okozva, lábával lefogta a
- 40 -
szabadulni kívánó Juliet-t. - Mel hogy csinálja? - nézett rá égő tekintettel a férfi, aki inkább egy vadállathoz hasonlított, mint egy szeretőhöz. Juliet szeme megtelt könnyel, tudta, hogy egykönnyen nem szabadul. A férfi másik kezével csavargatni kezdte mellbimbóit, óriási fájdalmat okozva. Majd hirtelen mozdulattal újból beléhatolt, ám nem ért el a csúcsra. Egyre erősebben szorította maga alatt a karcsú testet. Juliet összerándult a fájdalomtól... - Nem jó neked, ugye? De nem érdemelsz mást! Most megkapod a magadét! - Harapdálni kezdte a lány testét. Először leszorította a karját, majd hasát, combját, végül a mellét. Juliet ilyen fájdalmat még nem érzett soha, és sikoltozni kezdett: - Kérlek, hagyd abba! Fáj! Fáj! Ne bánts! Eltűnök az életedből!... Gerald vicsorgó fogakkal újabb és újabb testrészbe harapott, mint egy őrült vadállat, úgy viselkedett! Látszott rajta, hogy már nem ura önmagának, csak fájdalmat akart okozni az alatta fekvő lánynak, aki hiába igyekezett, nem szabadulhatott az erős szorításból. Juliet arca könnyben úszott, a félelem a torkába kúszott. - Ez képes és megöl féltékenységében - derengett fel benne, ám végig sem tudta gondolni a mondatot, mert Gerald vadul, és még nagyobb gyötrelmet okozva játszott a testével. Juliet mellbimbóiból egyre erősebben préselte ki a vért, amely testére csöpögött... A fájdalom már olyan erős volt, hogy a lányt az ájulás kerülgette! Egy-egy kísérletet tett, hogy kiszabaduljon, ám a férfitest ráfeszült, még levegőt is alig kapott! - Gerald, megfulladok, kérlek, ne bánts! Fáj... mindenem fáj... vérzek is... A férfi eszelősen újból beléhatolt, immár eljutva az orgazmus tetejére. Megszédítette a hatalom, amelyet a lány fölött érzett, s képtelen volt kéjes vágyát csökkenteni. Látni és érezni akarta, hogy Juliet vergődik és szabadulni akar... De nem tudott, mert Gerald az ágy végéből hirtelen elővett egy korbácsot! A lányra suhintott vele, akinek testéből több helyen kiserkent a vér... A férfi a látványtól megrészegült, s ismét és ismét lecsapott rá!... Néhány perc múlva Juliet elvesztette az eszméletét. - No, ebből már nem lesz semmi örömöm tápászkodott fel róla Gerald, s kiment a fürdőszobába zuhanyozni. Fürdőköpenybe bújt, töltött magának kétujjnyi whiskyt, s leült a fotelba. Nézte a kék-zöld foltokkal tarkított véres női testet... - Nemsokára magához tér - gondolta az orvos -, most legalább megleckéztettem, és elmegy a kedve attól, hogy mással hemperegjen az ágyban! A jövőben olyan lesz, mint egy kezesbárány! Ebben biztos vagyok. Monique Ponce már egy hete dolgozott az Erasmus sebészeti osztályán, ahol az alvadásgátló hatástanát vizsgálta a sebészek segítségével. Jól érezte magát, különösen akkor, ha Mel Lester mellé volt beosztva. A fiatal orvos feledtetni tudta vele Chris Long iránt érzett szerelmét. Tisztában volt vele, hogy Mel csupán baráti érzelmeket táplál iránta. Mégis jólesett, amikor a férfival együtt vacsoráztak és beszélgettek. Többről eddig még nem volt szó, és Monique tudta, hogy nem is lesz. A klinika légköre, az állandó vibráló feszültség pedig kellemes érzéseket váltott ki belőle. Látta, hogy az orvosok és az egész személyzet nagyon meg van terhelve, s gyakorlatilag nincs megállásuk. A gyógyszerésznőnek Pretti doktor is szimpatikus volt, nyugodt, magabiztos döntéseivel, kellemes modorával és főként segítőkészségével. Több ízben találkozott Jessica Russellel is. Most is a vizsgáló felé tartott és összefutottak. Kedvesen üdvözölték egymást, s Monique elújságolta, hogy eddig igen jók a tapasztalatok az alvadásgátlóval kapcsolatban. A jövő héten a belgyógyászaton folytatja munkáját, utána egy hétig a mentősöknél dolgozik. - Ugye, akkor segítesz nekem? - fordult Jessicához. - Boldogan! De én ott beosztott orvosként állandóan úton vagyok. Nálunk aztán meghajszolják az embereket... - Egyébként hol találom a proszektúrát? - Menj le a földszintre, ott már látod a táblán a felírást, az alagsorban van. De mit keresel te ott? - Tegnap délután egy fiatal mentős behozott a sebészetre egy idős asszonyt. A részeg férje megverte, és maxillatöréssel szállították ide. Pretti főorvos intézkedett a beteg ellátásáról. Mire a röntgent kiírta, a beteg exitált. A fura az volt, hogy az orvos szerint a mentőautóban alvadásgátlót kapott, de nem értem miért? Perceken belül levitték a holttestet a proszektúrára. Érdeklődtem Day doktortól, hogy az alvadásgátló okozta-e az exitust. Azt válaszolta, jobb ha nem ütöm az orrom abba, ami nem tartozik rám. További furcsa dolgok is történtek... Mikor megkérdeztem, hogy ki és mikor boncolta a beteget, mert kíváncsi lennék a jegyzőkönyvre, meglehetősen éles hangon rám kiabált, hogy semmi közöm hozzá! Így azután ma szóltam Pretti főorvosnak, hogy látni szeretném a papírokat. Azt mondta, menjek le a proszektúrára, a másolatot ott elolvashatom. - Szívesen elkísérnélek Monique, de egy mondat erejéig beszélnem kell Tommal. Te is megtalálod a proszektúrát. Elköszöntek egymástól, s a gyógyszerésznő elindult a földszintre, ahol észrevette a kiírást, s az alagsorba tartott. A hosszú folyosón csupán egyetlen villanykörte égett, s az egész kísérteties hangulatot árasztott. Benyitott a boncterembe, mely teljesen üres volt. - Van itt valaki? - kérdezte vékony hangon. Választ nem kapott. Tovább ment, egy másik terembe. A folyosó végén benyitott egy kisebb szobába, ahol nagyméretű alumíniumszekrények sorakoztak. Látszott, hogy iratok szélei kandikálnak ki belőlük. Monique odalépett, s megnézte, milyen rendszerben rakják ide a másolatokat. Rájött, hogy segítség nélkül nem boldogul. Ismét bekukkantott a boncterembe, ahol még mindig nem talált senkit. - Nem értem - gondolta - délután van, ilyenkor még itt kellene valakinek lennie. - Eldöntötte, hogy visszaindul a sebészetre, majd megkéri Melt, ha lesz ideje, együtt jöjjenek vissza. Már kifelé tartott, amikor a vállán szorítást érzett. - Ki maga és mit keres itt? - kérdezte egy öblös
- 41 -
férfihang. Hátrafordult, és a félelemtől földbe gyökerezett a lába. - Jézusom - suttogta -, ez egy gnóm! - Mély lélegzetet vett, és kifelé akart futni, ám a férfi rácsapott a fejére, amitől Monique megszédült. - Uram, ne bántson, én itt dolgozom a klinikán!... Gyógyszerész vagyok... - Ha... ha... ha... - nevetett fel kísértetiesen a gnóm. - Én pedig Hollandia uralkodója! A támadó egy piszkos spárgát vett elő a zsebéből, és rátekerte Monique nyakára. - A kisasszony most már mesélhet, amit akar! - Meghúzta a spárgát, amely tekergett, csavarodott a női nyakon. A lány arca lila lett, zihálva vette a levegőt... Aztán pillanatokon belül teste a földre hullt... az élet elszállt belőle... - No, most az enyém vagy! - hajolt le hozzá Ferdinánd. - Nem is kell, hogy bárki megtudja, elviszlek a vackomba! Virágok között leszel! Késő délután Lester doktor kereste Moniqueot. Megbeszélték, hogy este együtt vacsoráznak. Monique az összeállított anyagot elhozza magával, mivel Mel tapasztalatát is belefoglalta jelentésébe. - Hol lehet a lány? - Már mindenhol kereste. Végül is hat óra tájban, miután nem volt ügyeletes, hazament. Arra gondolt, hogy majd telefonál Monique. Ám ez nem következett be. Este kilenckor már ideges lett. A vendégszobát is több ízben hívta, de a klinika központosa mindig azt válaszolta, hogy a mellék nem jelentkezik. - Ez szokatlan - gondolta Mel. - Monique megbízható, alapos teremtés. Hol a csudában lehet? Azután hirtelen fura érzés kerítette hatalmába, s eldöntötte, hogy visszamegy az Erasmusba. A sebészetre érve Juliet-vel találkozott, aki fekete napszemüveget viselt. A férfi köszönésére még csak nem is válaszolt. Itt mindenki megkergült ma? - kérdezte önmagától Mel, s bement az ügyeletesekhez. Onnan hívta ismét a vendégszobát, de a telefont nem vette fel senki. Még egy darabig várt, azután hazament. Eldöntötte, hogy másnap, ha találkozik Monique-kal, jól megmondja a véleményét!... A reggeli eligazításon a sebészet teljes személyzete részt vett, csak Monique Ponce hiányzott. Tom Prettinek, aki az értekezletet tartotta, ez fel sem tűnt. Csak amikor végeztek, akkor mondta Lester doktor, hogy a lányt már előző este is kereste, de nem találta. - Ugyan már, Mel, nyilván valakivel randevúzott. Te mindig rémeket látsz! De nem bánom, gyere hívjuk fel a vendégszobát. - A telefont most sem vette fel senki... - Látod, Tom, nem ok nélkül aggódom! - Mire gondolsz, Mel? Jelentsük az igazgatónak? E pillanatban bárgyúnak érzem az egészet. Egy ideiglenesen idehelyezett gyógyszerész, aki nem jelent meg a randevún és a reggeli eligazításon, nem mond senkinek semmit! Várjunk délig, akkor megpróbáljuk megkeresni. Rendben? Most pedig a munkáddal törődj! Ma elég sok operációnk lesz... Délutánig Mel szinte ki sem jött a műtőből. Mikor végzett, olyan fáradtságot érzett, hogy egyetlen vágya volt, hazamenni és ágyba bújni! Erre azonban nem került sor, mert Pretti főorvos zord arccal jelent meg Lester szobájában. - Mel, lehet, hogy igazad volt! Malónak jelentettem, hogy sehol sem találjuk Monique Ponce-t! Azt válaszolta, hogy ez nem az ő ügye, a sebészetre van beosztva, így én vagyok a felelős érte! Ilyen baromságot még soha nem hallottam, de mindenesetre elő kell teremtenünk a lányt. Valahogy nekem nem stimmel itt sok minden! A néhány nap alatt, amíg nálunk dolgozott, kedves, megbízható teremtésnek ismertem meg, aki minden iránt érdeklődik... - Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. Russel doktornő lépett be. - Elnézést a zavarásért, de szeretnék veled beszélni, Tom. - Bocsáss meg, de most éppen zűrben vagyunk, mert Monique Ponce eltűnt... - Micsoda? Tegnap délután találkoztam vele, a proszektúrára igyekezett, én igazítottam el. Nem tudta merre van a boncterem. - Kösz, Jessica. Máris lemegyünk Mellel együtt. Te nem jössz? - Jaj, nem Tom! Emlékszel a múltkori esetre... A sebész főorvosban felvillant mindaz, amit Jessica mesélt a gnóm férfiról és Day doktor megjelenéséről. - Csak annyit akartam mondani, Tom, hogy váratlanul estére is beosztottak ügyelni - ment kifelé a szobából az orvosnő. - Rendben, majd holnap kereslek. De most gyere, Mel, menjünk le a proszektúrára! A két sebész otthonosan mozgott az egész klinikán, mégis, amikor leértek a föld alatti helyiségbe, a rosszul világított termekbe, mindkettőjükön baljós érzés futott végig... Serge Tulasne éppen egy halottat boncolt. Mikor a két orvost meglátta, hozzájuk fordult: - Miben segíthetek? - Tegnap itt járt Monique Ponce gyógyszerész, s utána nyoma veszett... - szólalt meg Pretti doktor. Ki volt akkor a proszektúrán? - Senki! Nem volt boncolás, és ilyenkor mindenki elmegy. Csak... - azután Serge nem fejezte be a mondatot, mert Malo doktor lelkére kötötte, hogy Ferdinándról senkinek ne szóljon... - Mi ez a csak? - Semmi, főorvos úr - fordult Pretti felé -, ide nem jöhet be senki. A kulcsot leadjuk a portán. - Lester doktor otthagyta őket, és az összes helyiségbe benézett. Utolsónak maradt az irattár. Benyitott, és már indult volna kifelé, mikor a földön megpillantott egy miniatűr, aranyból készült méhecskét. - Úristen! - kiáltott. - Ez Monique Ponce medálja! - morogta maga elé. Bevágta az ajtót, és visszafutott Prettihez: - Tom, kérlek, gyere velem, mutatok valamit! Mikor Pretti meghallotta Mel történetét, ő maga is megdöbbent. - Jó ég! Csak nem egy őrült hurcolta
- 42 -
ide a lányt és ölte meg? De ez már bűnügy... gyilkosság!... Jelentenem kell Malónak, odaadom a megtalált medált is - döntötte el. - Rendben, Mel, menjünk vissza az osztályra, és azonnal intézkedem. Amikor Malo a főorvostól meghallotta Monique Ponce eltűnését és a proszektúrán megtalált medált, azonnal tudta, hogy valószínűleg Ferdinánd keze lehet ebben a kusza ügyben... Bár eddig még soha nem ölt meg senkit, de ki tudja, mivé fejlődött az elmebaja? - gondolta az igazgató. Beosztottjához fordult: - Rendben, Tom, még ma értesítem a zsarukat. Ez az én feladatom, kérlek, ne avatkozz ebbe! - Amikor egyedül maradt, azonnal magához hívatta Day doktort, s néhány szóval beszámolt neki a legújabb fejleményekről. - Gyere, menjünk le együtt a proszektúrára, s próbáljuk kideríteni, hogy Ferdinánd tegnap járt-e ott? Serge Tulasne egyedül volt a boncteremben, amikor a két orvos megérkezett. A boncmesternek már elege volt a zsarukból, a kórházból, a hipophysisek eltávolításából. Úgy érezte, a feszültséget már nem bírja tovább, és inkább feladja magát a zsaruknál, mintsem állandó rettegésben éljen! Aztán, amikor józanul mérlegelte esélyeit, rájött, hogy még életfogytiglant is kaphat, ezért inkább hallgatott... Most is csak foghegyről válaszolt az igazgató és Day doktor kérdéseire, mint aki semmit nem tud. - Kérem, én tegnap nem voltam szolgálatban. Ha lehet, ebből hagyjanak ki! Már éppen elegem van mindenből, különösen abból, hogy mindketten kihasználnak. A zsaruk is csak engem citálnak be állandóan a kapitányságra, mintha én lennék csupán a tettes! - De Serge! - szólt közbe Frank. - Te verted agyon a feleségedet és nem én! Csupán segítettem neked, amikor kiállítottam a halotti bizonyítványt! Bár ne tettem volna, mindez csak bajt és gondot okozott nekem... - Évekig ingyen dolgozom maguknak - vágott vissza élesen a boncmester. - Ez sem elég? A pénzt zsebre teszik, én meg csak a fizetésemből élek, ami zsebpénz csupán... Malo doktor szakította félbe: - Ferdinánd mikor járt itt? - Én már napok óta nem láttam - válaszolt Serge. - Nem is értem, igazgató úr, minek engedi meg annak a félbolondnak, hogy időnként itt húzza meg magát? Jobb neki, ha a kanálisoknál marad, oda való! Egy szép napon galibát csinál, egyre zavartabb lesz... - Gyere, menjünk, Frank, itt már úgysem tudunk meg többet. Sajnos jelentenem kell a zsaruknak, hogy eltűnt a gyógyszerésznő. Lehet, sőt remélem, hogy nem itt történt a szerencsétlenség - ment ki a boncteremből Malo doktor. Amikor Hill hadnagy meghallotta a bejelentést, azonnal egyik nyomozóját előreküldte a klinikára. - Mi a csoda történik ott? - kérdezte Stefantól, akivel együtt ment el. - Tudod, nekem nagyon, nagyon bűzlik ott valami, de képtelen vagyok rájönni, hogy mi. A gyógyszerésznő valószínűleg nem a klinikán tűnt el, mert ki az az őrült, aki az Erasmusban követ el gyilkosságot? No mindegy, akkor is mindenkit kihallgatunk... Késő este volt, mire végeztek. A bent lévő orvosokat és a teljes személyzetet kikérdezték. Érdemlegeset azonban senkitől sem tudtak meg. Azután a mentősöket keresték fel, de kiderült, hogy a gyógyszerésznő ott még nem is járt. Éppen indulni akartak vissza a kapitányságra, amikor Jessica Russel érkezett meg egy helyszínről. Észrevette Hill hadnagyot, kedvesen üdvözölte: - Mi járatban van nálunk, hadnagy úr? Még mindig Lisa halálának körülményei után nyomoz? - Nem, doktornő, most kaptunk bejelentést az igazgató úrtól, hogy Monique Ponce eltűnt... - Amikor utoljára beszélgettem vele, éppen a proszektúrára ment. Igaz, azóta nem találkoztunk. Hirtelen eszébe jutott a szörnyű külsejű gnóm támadása! Felmerült benne, hogy elmondja a hadnagynak, ám egy belső hang megállította, végül is egy szót sem szólt. - Bettina mikor jön Rotterdamba? - kérdezte kedvesen Jessica. - Megbeszéltük, hogy ismét találkozunk. - Igen, igen, tudok róla. Bettina elmondta, hogy egyik éjszaka magánál aludt, amikor Terry eljegyzését ünnepelték, s hajnalig beszélgettek. Örülök neki, hogy kellemesen töltötték az estét. Engedjen meg egy kérdést, Jessica. - Maga nem tartja furcsának, hogy a hágai gyógyszerkutató ideküld valakit, aki nem orvos, csak azért, hogy a már engedélyezett gyógyszert a gyakorlatban is ellenőrizze? Nekem szokatlannak tűnik az eljárás... - Őszintén szólva, én nem értek ehhez. Annyit tudok, hogy a kutatók és gyógyszergyárak nagyon szigorú ellenőrzés után dobhatnak piacra új készítményeket. Valószínűnek tartom, hogy a hágaiak tovább akarják fejleszteni az alvadásgátlót. Ennyi az egész. De azt elképzelni sem tudom, hol van Monique, hacsak a proszektúrán nem nyelte el a föld. - Ha a föld nem is, de valaki megtámadhatta... Csak azt nem értem, ki és miért? - Sajnos én, mint mentőorvos, az osztályok munkájáról jelenleg vajmi keveset tudok... - Előre is köszönöm, ha segít - nyújtott kezet Hill hadnagy, és a parkolóba sietett Stefannal. Terry és Bettina szótlanul sétáltak Groningen utcáin, ahova kocsival kirándultak. Terry előző nap teljesen kiborult a városházán hozott bizottsági döntéstől, amely írásbeli figyelmeztetésben részesítette csupán, ám a tanár ezt is igazságtalannak tartotta! Bettina rábeszélésére jöttek át Zaandamból, mert a férfi nem volt képes napirendre térni az ítélet felett, így jócskán kiborult. Végigmentek a Grote Markton, ahol Terry vásárolt Susan-nak egy márványból készített, zöldes árnyalatú Erasmus-szobrocskát. - Ez stílszerű, hiszen az Erasmus klinikán dolgozik - jegyezte meg Bettina. - Szeretnék egy aranymedált venni, mert jövő héten lesz a születésnapja, segítenél, Bettina? Ott van egy ékszerüzlet, menjünk be! Állítólag itt Groningenben csudaszép, kézzel megmunkált egyedi darabok kaphatók.
- 43 -
Negyedórai nézelődés után Terry egy kézműves aranyláncot vásárolt, amelyen kis vitorlás hajó volt medálként. A vitorlán egy-egy briliáns csillant fel a gyönyörű darabon. A vásárlástól Terry is kissé jobb kedvre derült. A sok látnivaló elterelte figyelmét az őt ért igazságtalanságról. Betértek a híres groningeni képtárba, ahol Rubens és Rembrandt eredeti festményeiben gyönyörködhettek. A múzeum egyik büszkesége volt a kínai és japán porcelánok kiállítása. Ez Bettinát és Terryt egyaránt elkápráztatta. Azt vették észre, hogy késő délután van. Beültek hát a Heerewegen a Nyitott ajtó nevű étterembe. Jóízűen falatoztak a groningeni haltálból, amely a tenger gyümölcseinek széles választékát kínálta. Süteményt és kávét is fogyasztottak, befejezésül Bettina egy pohár Half on halfot, míg Terry csupán ásványvizet ivott, mert az ő kocsijával utaztak. Hazafelé mindketten beszédesebbek voltak. Bettina elmesélte, hogy tervei szerint néhány nap szabadságot vesz ki, s átmegy Rotterdamba. Kezd elege lenni "Görényke" stílusából, megpróbál néhány iskolában körülnézni, hogy a következő évben már ne itt folytassa. - Apám is megígérte, hogy segít ebben, mert néhány régi barátja és ismerőse Rotterdam különböző iskoláiban tanár vagy igazgató. - Bettina, annak idején miért nem ezt a megoldást választottad? Minek akartál idejönni nevelőtanárnak? - Mert egy buta libácska voltam! Azt hittem, hogy a lelkileg sérült gyerekeknek tudok segíteni, egyébként is érdekelt ez a téma. De itteni tapasztalataim megtanítottak, hogy semmire sem megyek a végzettségemmel, mert nem tudok közel férkőzni a lányokhoz! Mintha itt mindenki megkérgesedett volna. A lányokat csak az érdekli, hogy mielőbb megszerezzék a képesítésüket s önállóak legyenek. Itt a nevelőintézetben nem alakult ki az együttérzés és a segítőkészség a tanítványok és a tanárok között. Hiába, "Görényke" zsarnoksága rányomja a bélyegét mindenre és mindenkire - sóhajtott. - Én is eldöntöttem, hogy még egy bő hónapot maradok. Ha nem lesz kész teljesen a könyvem, akkor is visszamegyek Rotterdamba! Anyám igen örül ennek s annak is, hogy Susant veszem feleségül. Mostanában sokat vannak együtt. Mint levelében írta, nagyon megkedvelte őt. Még egy darabig beszélgettek, a hangulat oldott lett, s mintha Terryt sem bántotta volna az igazságtalanság, ami érte. Az intézet folyosóján elváltak, jó éjszakát kívánva egymásnak. Bettina arra gondolt, ha Susan nem szerette volna el előle a férfit, ő bizony elcsábítaná, mert igencsak szimpatikus, kellemes modorú - állapította meg -, s a külseje is igen vonzó! De hát ez az én formám! - sóhajtott, majd bement a szobájába. Ahogy kinyitotta az ajtót, szinte kővé meredt a látványtól! Brigitte Monier feküdt a földön, s egy fiatal fiúval szeretkezett... - Mi ez itt? - csattant a tanárnő hangja. - Hogy kerültetek az én szobámba? A két fiatal felugrott, s mindketten a ruhájukhoz kaptak. - Nem gondoltuk, hogy ilyen korán hazajön, az igazgatónő mondta, hogy Grayson tanárral együtt mentek el - szólalt meg szemtelen hangon Brigitte. - No, ebből elég! Most azonnal jelentem az egész ügyet Odent asszonynak! Nem hiszem el, hogy ő biztatott fel benneteket, hogy itt a lakásomban szeretkezzetek, amíg én távol vagyok! Ez őrültség! - Becsapta maga mögött az ajtót, és rohant az igazgatónőhöz, aki az íróasztalánál ült, és egy vastag füzetbe írt valamit. - Felháborító! - kiabálta Bettina, majd tőmondatokban elmondta a történteket. - Tudott ön erről? tette fel a kérdést. - Ugyanis Brigitte erre hivatkozott! Arra kérem, azonnal jöjjön a szobámba, és tisztázzuk az ügyet. Ellenkező esetben, most én viszem a tantestület elé az egészet, s akkor ön is nézheti a biztos állását! - Nem megyek sehova - sziszegte a fogai közül "Görényke". - Az egész mesét csak azért találta ki, hogy nekem ártson! De téved, tanárnő! Az egész tantestület, a polgármesteri hivatal mind-mind mögöttem állnak, mint ez Terry Grayson szennyes ügyének tárgyalásakor is kiderült. De ha a történteket bárkinek elmeséli, megütheti a bokáját, erről gondoskodom! A kedves apja sem védheti meg, hiába zsaru! Bettina szó nélkül kifordult a szobából. Mire visszaért a lakásába, a két mákvirág eltűnt, s ottlétüknek nyoma sem maradt. - Mi a fenét akart ezzel elérni "Görényke"? - kérdezte önmagától. - Az egészben semmiféle logika nincs, legalábbis én képtelen vagyok bármi ésszerű magyarázatot adni. Eldöntötte, hogy másnap elmeséli az egészet Terrynek, és a véleményét kéri. Azután eszébe jutott, hogy most azonnal átmegy a férfihoz, hátha ketten megfejtik a rejtélyt. Amikor a tanár meghallotta Bettina izgatottan előadott történetét, annyira meglepődött, hogy szólni sem tudott. Kis ideig le-föl járkált a szobában, majd a lányhoz fordult: - Ennek az egésznek így semmi, de semmi értelme nincs! Valami más lehet a háttérben! De mi? Fogalmam sincs róla... Lehet, hogy a "Görényke" ismét kifundált valamit, s ezért rendezte meg az egészet. Kérlek, próbáld még egyszer felidézni, mit csinált a két fiatal, amikor rájuk nyitottad az ajtót? Aprólékosan gondolj mindenre. - Csak annyit láttam, hogy a szőnyegen fekszenek egymás mellett anyaszült meztelenül... semmi többet... - Igen... igen... megrendezhették... de miért... és hogyan? Lehet, hogy akkor mentek csak be a szobába, amikor a kocsival megálltunk a parkolóban? "Görényke" figyelt bennünket, s utána rohant fel a két fiatal a szobádba. Bár ez is szamárság, értelmetlenség... Nem tudom, Bettina, s azt sem, hogy derítsük ki... Megpróbálok holnapig kitalálni valamit, de te is törd a fejed! Másnap reggel korán Bettina futás közben találkozott az igazgatóhelyettessel, aki igen barátian érdeklődött hogyléte felől. Rövid beszélgetés után Bettina eldöntötte, hogy az esti eseményeket elmondja a kolléganőjének, aki régen együtt dolgozik "Görénykével", s lényegesen jobban ismeri, mint bárki más a nevelőintézetben. - Mit veszíthetek? - gondolta a lány. - Úgyis el akarok innen menni, elegem van ebből a
- 44 -
légkörből. Nemcsak nyomaszt, hanem fullaszt is. Amikor az igazgatóhelyettes meghallotta a történetet, látszott rajta, hogy nem döbbent meg. - Nézd, Bettina, nem akarom tovább bonyolítani az ügyet, s arra kérlek, felejtsd el az egészet. Annyit elárulhatok, hogy Cecile Odent kissé ferdehajlamú, hogy finoman fogalmazzak... Szereti nézni, amint a fiatalok egymáséi lesznek. Nyilvánvaló, hogy te és Grayson előbb jöttetek haza, mint ahogy Cecile kiszámította, s még nem ment fel a szobádba, ahol végignézte volna az aktust. - De miért éppen nálam? Ha ez így van, miért nem a saját szobájában rendezi meg mindezt?... - Mert annál óvatosabb. Én csak tudom! De senki más nem sejti, hogy aberrált nő, akinek az okoz élvezetet, ha az aktust fiatalokkal látja... - S ez ellen nem lehet tenni? Felháborító! Rá van bízva egy csomó fiatalkorú! Hogy lehetett ezt eddig is tűrni? - Nézd, Bettina, egyszer régen, legalább tíz esztendővel ezelőtt, amikor tudomást szereztem arról, hogy tisztelt igazgatónk ritkán ugyan, de mégis biztatja a fiatalokat a szerelmi aktusra, voltam olyan bátor, és bejelentettem mindezt nevelőotthonunk akkori felügyeleti szervének. Ebből azután olyan skandalum lett, hogy a végén fegyelmit kaptam, s nem tudtam sehol elhelyezkedni! Később Cecile járt közben, hogy visszavegyenek. Azóta azt a politikát folytatom, hogy nem hallok, nem látok és nem szólok semmit. Egy hónapom van a nyugdíjamig, addig szeretném kihúzni, azután pedig átköltözöm a nővéremhez Groningenbe, egyedül él ott. Megtakarított pénzemből veszünk egy kis farmot a várostól vagy harminc kilométernyire, már ki is néztük magunknak, sőt le is előlegeztük. A nővérem már a jövő hónapban odaköltözik. Állatokat tartunk, s megtermeljük, amire szükségünk van: Te is tudod, Bettina, hogy Groningent Hollandia éléskamrájának nevezik az éghajlat és egyéb adottságai miatt. Ott a mezőgazdaság még jobban virul, mint az ország egyéb részein. Bettina elgondolkozva hallgatta az idős, ősz hajú nőt, aki eddig is szimpatikus volt számára, miután a gyerekek iránt megértést tanúsított, s többször is tapasztalta, amint "Görényke" ellenében a tanulókat védte. - Melinda, én tudom, hogy szeretsz tanítani, megértő vagy és széles látókörű, a tanítványoknak sokat segítesz. Hogy lehet, hogy nem háborodsz fel "Görényke" enyhén szólva ferde hajlamán? - De kedveském, az előbb már mondtam neked. Megpróbáltam, sikertelenül, tovább nem kísérletezem! Itt a nevelőintézetünkben igyekeztem mindent megtenni a gyerekek érdekében. Egyébként, hogy megnyugtassalak, az igazgatónő gyáva alak, s csak olyan tanulókat vesz rá erre az erkölcstelenségre, akik úgy kerültek ide hozzánk, hogy már nem éppen naivak. Mondhatnám úgy is, hogy jócskán belekóstoltak a test gyönyöreibe, a szexbe. - Na de akkor is, ez felháborító!!! - Nyugodj meg, Bettina, s ha rám hallgatsz, nem szólsz senkinek az egészről és elfelejted. Egyébként Brigitte Monier-t nem kell féltened! Már amikor idekerült az Almelo melletti faluból, a nevelőszülei kétségbeesetten könyörögtek, hogy mielőbb megszabaduljanak a lánytól, mert kibírhatatlan volt, amit a család férfi tagjaival művelt! Persze ezt én is csak hallottam, de Brigitte, véleményem szerint megéri a pénzét... Nem hiszem, hogy ittléte alatt elsajátítja a varrást, de az igazgatónőnk majd kiadatja neki a bizonyítványt... A fiatal tanárnő próbálta megemészteni magában az elhangzottakat, de felháborodása nem ismert határt. Végül így szólt: - Melinda, megfogadom a tanácsodat, igyekszem elfelejteni az egészet! Mindenesetre szabadságot veszek ki, felmegyek apámhoz Rotterdamba és állást keresek. Köszönöm, hogy őszinte voltál hozzám. - Folytatta a futást. Gerald Malo igazgató aznap már harmadszor kereste Ferdinándot, de nem találta sehol. Dühöngött éppen, amikor Chris Long telefonált. - Mi a fene történik ott a kórházban? - szólt köszönés nélkül, indulatos, pattogó hangon Long doktor. A zsaruk már másodszor jártak itt nálunk, miután munkatársam, Monique Ponce eltűnt! Gerald, hol az a lány??? Légy szíves, beszélj!!! Képtelenségnek tartom, hogy valaki egy kórházban nyomtalanul eltűnjön! Hill hadnagy azt is közölte velem, hogy még aznap délután látták a kolléganőmet nálatok a folyosón... - Nézd, Chris, engem legalább olyan érzékenyen érint az ügy, mint téged... - No ne viccelj! - vágott közbe Long doktor. - Ez nem ügy, hanem bűnügy!!! Ez nagy különbség! Azt is hallottam a zsaruktól, hogy az egyik boncmesteretek feleségét is megölték... - Jaj, az ég áldjon meg! Összekevered a dolgokat! Lisa Vegh nem itt halt meg a kórházban! Próbálj már megnyugodni, s főként a tényeket meghallgatni. - Rendben, az lesz a legjobb, ha átugrom. Úgysem vagyok elégedett a munkátokkal! Már ezerszer megmondtam, hogy kevés szervet küldtök. Ha nem tudjátok a megbízást teljesíteni, más kórházzal is megállapodhatok. Ennyi pénzért találok orvost, aki kapható e kis feladatra... - No, ebből elég! Álljon meg a menet! Szó sincs itt kis feladatról, Chris! Te is tudod, hogy mennyire körültekintően kell megszerveznünk közös dolgainkat. Kikérem magamnak, hogy lebecsüld ezt a szerteágazó munkát. Talán elfelejtetted, hogy élő emberekből nem lehet a szervet kivenni? Long doktor érezte, hogy kicsit túllőtt a célon, ezért visszakozót fújt: - Jó, jó, Gerald, én sem így gondoltam! De azt belátod, nem kellemes, hogy a zsaruk szaglásznak... Azonkívül Monique közel állt hozzám. Nem hiszem, hogy szó nélkül távozott volna a kórházból! Becsületes ember, tehetséges kutató, s még számtalan dicséretet mondhatnék róla. Egy órán belül indulok hozzád. Személyesen mindent megbeszélünk! Nem lehet telefonon rendezni a dolgainkat. Megfelel? - Hogyne, várlak - tette le a kagylót az igazgató. - Honnan varázsoljam elő azt a gnómot? Most,
- 45 -
amikor szükségem lenne rá, eltűnt. Az az érzésem, hogy ő volt a tettes! Bár eddig, tudomásom szerint, soha senkit nem tett el láb alól... Én mindössze három éve ismerem, s nekem bizony jó szolgálatokat tett! Rágyújtott egy cigarettára, s tovább gondolkozott: - Honnan szedtem volna elő azokat a csajokat, ha Ferdinánd nem tálalja nekem? Én, mint ennek a hatalmas és főként híres klinikának az igazgatója, nehezen találtam volna olyan lányokat, akik pénzért mindent eltűrtek. Pedig micsoda élvezet! Harapdálni őket, majd korbáccsal összevissza ütlegelni, hogy a vér kiserkenjen belőlük!... Azután jön az aktus, de az sem akárhogy! - rázkódott össze az élmények felidézésétől. - Hiába, csak akkor tudom élvezni igazából a szeretkezést, ha minden az én kedvem szerint történik, s ez sem semmi! Most legalább Juliet is megtanulta, mi a szokásom... Biztos vagyok benne, hogy senkinek nem mer mesélni az utolsó együttlétünkről... De nem baj, máskor is bebizonyítom, ki az úr az ágyban! Lester doktorral sem fog találkozni a jövőben, mert megkeserüli! Nem leszek tekintettel rá!... Még a bilincses szeretkezést is kipróbálom, de előzőleg jól megkorbácsolom!... A végén olyan nyájas lesz, mint egy kis birka... Meg kell leckéztetnem... Lehet, hogy még élvezni is fogja... Az ajtó kitárult. Hill hadnagy egy fiatal férfival lépett be: - Elnézést, igazgató úr, de szeretném, ha ön vinne körül a klinikán. Munkatársai igencsak hallgatnak, s remélem a közreműködése előbbre viszi a nyomozást... - Hogyne, természetesen, hova kívánnak először menni? - A proszektúrára. Onnan jöttünk. Serge Tulasne egyetlen kérdésünkre sem válaszolt, pedig most nem a felesége halálának a körülményeiről faggattuk. Még két boncmestert találtunk lent, de azok sem beszéltek. Mindez számomra érthetetlen! - sóhajtott a hadnagy, s elindult kifelé. A proszektúrán legalább félórát töltöttek. A gyilkossági osztály főnöke nyugtázta magában, hogy vagy Gerald Malo sem tud semmit Monique Ponce eltűnéséről, vagy remekül alakítja a szerepét! A boncmester lehajtott fejjel válaszolt kérdéseikre, de hírrel nem szolgáltak. Mindannyian felmentek a sebészetre, majd a belgyógyászatra, végül a vizsgálókba. A személyzettel ismét beszéltek, de nem jutottak előbbre. Legtöbben a gyógyszerésznőt nem is látták. - Tudja, hadnagy úr, már említettem magának, hogy az Erasmus különleges létesítmény! Előfordul, hogy a kollégák sem találkoznak hetekig egymással. De kérem, jöjjenek fel ismét hozzám, ha bármiben segíthetek... - tárta szét a karját az igazgató. Hill hadnagy és munkatársa azonban elköszönt. Elindultak a kapu felé. Ebben a pillanatban Jessica Russel parkolt le a kertben. Észrevette a rendőröket, feléjük indult. - Kiderítettek már valamit? Én is sokat tépelődöm Monique eltűnésén... Egyre inkább arra gondolok, hogy visszament Hágába a kutatóba, s talán néhány nap szabadságot vett ki. - Nem, Jessica, ez lehetetlen! Az ottani kollégák már nyomoztak utána, de a szálak ide, az Erasmusba vezetnek. Ugye maga sem hallott újabb híreket a gyógyszerésznőről? - Sajnos nem. No meg én alig vagyok itt a klinikán, gyakorlatilag állandóan úton vagyok. - Bettina a jövő héten feljön néhány napra. Nálam lakik majd, remélem meglátogat bennünket. Egy ismerősömet is meghívtam, Ruth Denevue-t... Bettina kedveli őt... - pirult el a hadnagy. - Boldogan, bármikor mehetek, ha nem vagyok ügyeletben! Bocsásson meg - nyújtott kezet -, de most rohannom kell, mert megkezdődött a munkám! Nem szeretném, ha hiába keresnének... - köszönt el az orvosnő. Jessica perceken belül úton volt a híres Kinderdijk felé. A mentőautó szirénázva rohant végig Rotterdamon, hogy mielőbb elérjék a híres gátat, amelynek legendája bejárta a világot. - A XIV. században egy szökőár pusztított. A háborgó Noord vize egy bölcsőt dobált. Egy síró kisgyermek volt benne egy macskával... A hánykolódás után a bölcső partra ért. Ezt a partszakaszt Kinderdijk-nek nevezték el... A későbbi évszázadokban ez Rotterdam külvárosa lett - magyarázta Jessicának a fiatal ápoló, aki tudta, hogy az orvosnő nem rotterdami születésű, hanem Belfastból jött ide. A Kinderdijk végén leállították a mentőautót, és az ápolóval elindultak, hogy egy telefonáló elmondása alapján megkeressék az ájult teremtést. Néhány perces gyaloglás után az egyik füves résznél, a bokrok mellett pár embert láttak ácsorogni. Ahogy közeledtek, észrevették a fűben egy fiatal lány testét. Jessica megtapintotta a carotis pulzusát, mely lassan, de erőteljesen vert. Az arca sápadt volt, ajkai lividek. Táskájából elővett egy ampulla Coffein injekciót és fecskendőt. Letörölte a beteg felkarját, és a bőr alá nyomta az injekciót. Várt egy darabig. Látta, hogy a lány szemei megrebbennek. Lassan kinyitotta, körülnézett. Nem tudta, hogy hol van... - Nyugodjon meg, kedvesem - szólt Russel doktornő. - Mentőorvos vagyok. Maga valamitől rosszul lett és elájult. Remélem, nincs semmi komolyabb baj. Mindenesetre bevisszük az Erasmus klinikára alaposabb vizsgálatra. A lány szemében hirtelen kimondhatatlan rémület tükröződött! Felült a fűben, és ismét halottsápadttá vált arccal a közeli bokrok felé mutatott: - Ott... ott!!!... Istenem, de rémes! Jessica a megjelölt irányba nézett, majd elindult. Legnagyobb megdöbbenésére a virágok alól egy már szinte lilásszürke kart látott kinyúlni. A kéz ujjai görcsben voltak, mintha kapaszkodni akartak volna valamibe. Az orvosnő óvatosan félrehajtotta az ágakat, s földbe gyökerezett lábbal megállt, mert az eltorzult arcú, tépett ruházatú, oszlásnak indult holttestben azonnal felismerte Monique Ponce-t!... Visszarohant a mentőautóhoz, felkapta a rádiótelefont, és a rendőrség számát hívta... Amikor Chris Long az Erasmusba ért, csak azt látta, hogy több rendőrautó áll a bejárat előtt. Egyenesen Gerald Malo irodájába ment, ahol Hill hadnagynak Jessica Russel ismertette Monique Ponce
- 46 -
megtalálásának körülményeit. Az igazgató bemutatta az áldozat főnökét a hadnagynak, s sápadtan szólt: Nyilván valami őrült ölte meg a gyógyszerésznőt és odacipelte. Esetleg ő sétált arra... - Kérem, igazgató úr - szólt közbe Hill hadnagy -, ne találgassunk! A rendőrorvos megkezdte a boncolást, még ma este megtudjuk az eredményt. Russel doktornő, köszönöm a segítségét! - nyújtott kezet a hadnagy, a többiek felé biccentett, és elhagyta a szobát. Jessica még mindig nem tért teljesen magához a megrázkódtatástól. Már kifelé tartott, amikor Long doktor hozzálépett: - Emlékszem, doktornő, Hágában találkoztunk egy ülésen. Kérem, nekem is mondja el, mi történt. Semmiről nem tudok... A doktornő igyekezett röviden és tárgyilagosan beszámolni. Csak a végén vált fátyolossá a hangja: Szegényke! Micsoda vég! Milyen fiatal volt! Ki lehetett ez az őrült, aki ezt tette vele?... - Megtudjuk! - csattant az igazgató hangja. - Remélem, maga nem csap fel nyomozónak? - Jessica Geraldra nézett, és kiviharzott a szobából. Az ajtóból Long doktornak visszaköszönt. Lement az ügyeletre, ahol már szólt a telefon, hogy egy mentőautó a stábbal menjen a Harmonie kávéházba. - Egy vendég rosszul lett, valószínűleg a szívével... leesett a székről... - tette hozzá a telefonáló férfihang. Hajnalig egyetlen percre sem tudott pihenni Jessica, s érezte, hogy már arra sincs ereje, hogy kávét főzzön magának. Leült, a minihűtőgépből elővett egy narancslét, s kortyolgatni kezdte. Néhány perc múlva felszólt a sebészetre, hátha Pretti főorvost bent találja. Ám hiába kereste, a nővér mondta, hogy a főorvos este hatkor távozott. Jessica kissé csalódott volt, mert valakivel meg akarta osztani szörnyű élményét. - Doktornő - lépett be a szobába az igazgató. - Kérem, ha lehetséges, próbálja túltenni magát a tragédián, s ne szóljon bele a zsaruk munkájába. Ahogy láttam, Hill hadnaggyal ismerik egymást, de azt már végleg nem akarom, hogy az Erasmust megszállják a nyomozók. - Már megbocsásson, igazgató úr, de miután én találtam meg a holttestet, értesítettem a rendőrséget! Gondolom, ezzel nem vétettem az Erasmus hírnevének? Hill hadnagyot pedig valóban ismerem, a lányán keresztül! - Rendben, csak ennyit akartam mondani - ment ki a szobából Malo. Az élvezet elérése sem törölte ki Jessicából a sokkot. Egy nap alatt sem tudta kiheverni. Bár Tom Pretti még a szokásosnál is szenvedélyesebben ölelte az orvosnőt, babusgatta testét, s a rejtett zugok felfedezése, a birtoklás öröme ugyan pillanatokra elszakította mindkettőjüket a földi valóságtól, de a szeretkezés utáni boldogság most nem töltötte be a lelkét. Ahogy újból átölelte a férfit, érezte, hogy Tomban is valahol feszültség lakozik. Mindketten a másik örömét próbálták egyre jobban felszítani, ez most nem sikerült maradéktalanul. Jessica visszajött a zuhanyozásból. Más alkalommal ismét Tom ölelő karjaiba bújt, most azonban egy fürdőköpenyt vett magára, kiment a konyhába, és mindkettőjüknek hozott egy-egy pohár whiskyt. - Azt hiszem, ez most feloldja bennem a még meglévő görcsöt, szükségem van rá... - Drágám - ölelte át Tom -, tudom, a tegnapi megrázkódtatás iszonyú lehetett számodra, de gondolj arra, hogy te nem tehettél semmit... Véletlen műve volt, hogy a gyilkos ott rejtette el a holttestet, ahol te éppen gyógyítottál... - Jaj, Tom, ez nem ilyen egyszerű! Ha lehunyom a szemem, nem tudok szabadulni a látványtól, pedig orvos vagyok... mégis... Monique-kal ugyan nem sokat beszélgettünk, de már első látásra, ott Hágában szimpatikus volt. Chris Long pedig, amikor az igazgatónknál tegnap találkoztam vele, még inkább ellenszenvessé vált... Nem tudom... nem tudom miért, de taszít az a jóképű férfi! Valami furcsát érzek benne. Túl magabiztos a kijelentéseiben. Pedig én mindig úgy képzeltem, hogy egy kutató is állandóan gyötrődik, kételkedik, s megkérdőjelezi a véleményét is. - Jessica, megértelek, hogy nem tudsz a sötét gondolatoktól szabadulni, de én igen sok jót hallottam Long doktorról, aki Hollandia egyik legeredményesebb gyógyszerkutatója! Persze csak felületesen ismerem... - Azután Malo idegességét sem értem teljesen. - No, ez azért már túlzás! Az ő kórházában dolgozott, vagyis regisztrálta a gyógyszer hatástanát Monique Ponce. Érthető, hogy az igazgatónk kiborult a tragédiától. - Igen, igen, ezt én is elfogadom, de azt már nehezen, hogy célozgatással ugyan, de engem tesz felelőssé, amiért megtaláltam a holttestet! - zokogott fel Jessica, majd Tom karjába bújt. - Úgy szeretlek, Tom, nem is tudnám elképzelni az életemet nélküled! - Jessica, én már sokszor gondoltam arra, hogy együtt éljünk, próbáljuk ki... azután kössünk csak házasságot... A lány szeme kikerekedett: - Ezt nem értem! Csak úgy éljünk együtt? Hiszen most is, ha bármelyikünknek van egy kis szabadideje találkozunk. Az sem lenne jobb, ha együtt laknánk, más az időbeosztásunk... Tudod, a mentősöknél én sokat éjszakázom a tisztelt Budds főorvos jóindulatának köszönhetően... Azt hiszem, amíg ott maradok, ezen ő nem fog változtatni. Hogy miért, azt nem tudom, de utál, s ezt állandóan érezteti is velem. Időnként behívat, és megkérdőjelezi a diagnózisomat. De hála az égnek, nem követtem el eddig semmiféle mulasztást! Gondold csak el, milyen nehéz úgy dolgozni, hogy az ember érzi, állandóan figyelik és kritizálják! A belgyógyászat egyébként sem olyan terület, mint mondjuk a sebészet, ahol feketén, fehéren eldöntöd, mit tehetsz meg a beteg érdekében. A mi diagnózisunkhoz sokszor számos kiegészítő vizsgálat kell, s a mentősnek erre bizony csak akkor van lehetősége, ha behozhatja a beteget ide. Az pedig nem mindig sikerül... No mindegy, majd csak elmúlik az idő, amíg ott kell helytállnom!
- 47 -
Egyébként a szüleim vasárnap átjönnek hozzám. Szeretnélek bemutatni nekik, persze, csak akkor, ha te is akarod. Tom átölelve tartotta Jessicát. Lelke mélyén tudta, hogy ha feleségül kérné, azonnal igent mondana. De a sebész még várni kívánt döntésével. Szerette a lányt, de első házassága, amely sikertelen volt, mély nyomokat hagyott benne... A válás után elhatározta, hogy többé nem nősül meg. - Várok, még várok meditált magában. - Örülök, ha megismerhetem a szüleidet - fordult Jessicához. - Már olyan sokat meséltél róluk. Milyen programot tervezel velük? Én boldogan kapcsolódom a családhoz. - Gondoltam, együtt ebédelhetnénk, utána pedig annyi szépséges látnivaló van Rotterdamban, hogy néhány helyre elvihetnénk őket. Ha neked is megfelel, mondjuk az én lakásomon találkozhatnánk tizenegy tájban. Apámék kora reggel jönnek át Amszterdamból. - Mondd drágám, csak nem valami családi ünnepre készültök? Légy szíves előre szólj, mert akkor én is úgy tervezem. - Hát... - pirult el - a huszonhetedik születésnapom lesz. De nem akartam neked elmondani... olyan soknak érzem... - Te szamár - csókolta meg forrón Tom, majd felkapta és átvitte a hálószobába. Mintha a feszültség elröppent volna a karcsú, fiatal testből. Meztelenül lecsúsztak az ágyra. Tom féktelenül csókolni kezdte porcikáit. Jessica beleborzongott az eksztázisba, s teljesen átengedte magát a gyönyörnek. A csúcsra jutás után Tom keze ismét vándorútra indult, bebarangolva meztelen hasát, melleit, míg szájuk és testük ismét egymásba olvadt... Bilincs kattant a lány mindkét csuklóján. Gerald az ágyhoz kapcsolta, majd egy bőrszíjat tekert a lábaira, s azokat jól meghúzta. - Jaj, ne! Ez fáj! Nem gondoltam... - Mit képzeltél, te kis kurva, miért fizetek neked egyetlen éjszakára tízezer guldent? Ennyiért hány férfival kell szeretkezned, mi??? Amikor Ferdinánd megállapodott veled, elmondta, hogy különleges kívánságaim vannak, de ezeket megfizetem! A mellét kezdte harapdálni, de olyan erősen, hogy a mellbimbókból kiserkent a vér... - Jaj, jaj, jaj! Ferdinánd ezt nem mondta... a fiúmmal, Freddyvel állapodott meg! Én ebből a pénzből - zokogott a fájdalomtól fel a lány - csak kétezer guldent kapok... Malo nem figyelt a habogó szavakra. Látta, hogy amikor a korbácsot előkapta, a lányt elöntötte a félelem, teste reszketni kezdett. Reménytelen arccal, kétségbeesetten rázta a fejét, próbálta kiszabadítani magát, de nem ment. A korbácsütések a lány vállára, combjára zúdultak. Az ütések erősödtek, s a lekötözött testből csöpögött a vér a fekete selyemlepedőre. Gerald nem tudott betelni a látvánnyal, s közben érezte, hogy férfiassága erőteljesebb lesz, s mint az íj húrja, teste megfeszül. - Nem, így nem jó. Nem szabad sietnem, akkor nem élvezem sokáig... Iszom egy konyakot, azután újra kezdem! - A lányt otthagyta az ágyon, aki mozdulni sem bírt a bilincstől és a kötelékétől. Malo hozott magának néhány ujjnyi konyakot. Leült, nézte, ahogy a nő próbál szabadulni, de sikertelenül. A vér kiserkent a bőre alól... - Legalább újból kezdhetem - mosolyodott el a férfi. - Így az igazi! Remek testű a csaj, csak ne kiabálna annyit, bár engem nem zavar... sőt. Ha vergődik... az csak növeli a vágyamat... - mormogta magában. Egy darabig még nézte a vonagló testet, aztán lassan, kényelmesen az ágyhoz lépett. Ismét elővette a korbácsot, suhintott vele egyet, s most véletlenül a mellét találta el. Mint egy védtelen állatka, úgy vonyított fel a lány: - Jézusom! Megöl! Ezt a fájdalmat már nem bírom! Engedjen el! Visszaadom a pénzt! Engedjen el... könyörgöm... nem! Nem élek már... meghalok... - Ugyan, ugyan - szólt bársonyos hangon a férfi. - A többiek is kibírták. Ferdinánd évek óta szerzi nekem a lányokat, akikkel a kedvemet töltöm. Senki nem halt meg... tudom meddig mehetek - szólt a vérvörös arcú férfi, aki érezte, hogy lassan, de elér az orgazmusig. Levetkőzött, s meztelen testével, kezében a korbáccsal a lányra feküdt. Lassú, kéjes mozdulatokkal igyekezett fájdalmat okozni neki. Látta, amint a női test összerázkódott a megalázás gyötrelmeitől, s hallgatta a rettegés remegő nyögését... Felállt és rátérdepelt a testre, amelyből egy-egy csepp vér folyt. Behatolt a lányba, aki nyöszörgött, és szeméből patakzott a könny... - Maga egy gazember... még akkor is, ha orvos... - suttogta halkan. - De megbosszulom... megbosszulom... esküszöm mindenre, ami szent! - sóhajtott a lány. Lehunyva szemeit érezte, hogy ez a fájdalom maga a pokol. - De megfizet ezért, ez a mocsok!... - Ám a pokoli kínok, amelyeket a férfi okozott, erősebbek voltak, mint a gondolatai. Amikor a férfi leszállt róla, még egyszer utoljára korbácsával végigsuhintott a testen. - Ezt azért kaptad, hogy emlékezz, a pénzedért dolgoznod kell! Bettina jókedvűen indult el kocsijával Zaandamból, hogy Rotterdamban apja segítségével megpróbáljon állást találni. Az egyetlen ember, akitől elbúcsúzott, Terry Grayson volt. Megbeszélték, hogy miután a férfi is két nap múlva felutazik a városba, apja lakásán találkoznak. A lányt hosszú hónapok óta először járta át a felszabadultság érzése. - Hátha sikerül állást találnom, s megszabadulok "Görényke" üzelmeitől, amelytől felfordul a gyomrom is - gondolta. - Egyébként Bettina eldöntötte, hogy apjának beszámol a szobájában történt eseményekről, s arra is esküt tett, hogy az igazgatónő nem úszhatja meg ezt szárazon! - Persze csak akkor, ha állást kapok - döntötte el -, mert addig nem nagyon ugrálhatok. Ma sem
- 48 -
értem, hogyan tarthat mindenkit a markában, és senki nem mer fellépni ellene... Amikor elérte Rotterdamot, érezte, hogy a hasa bal oldalon egyre intenzívebben fáj, ezért a háromsávos út külső részére kormányozta kocsiját. Még legalább tíz percig vezetett, de a görcs erősödött. Így Cool városrész első parkolójában megállt. Kiszállt az autóból, de a fájdalom olyan intenzívvé vált, hogy lezuhant a földre, elveszítve eszméletét. Egy idős férfi kutyájával éppen arra sétált, amikor észrevette a földön elterülő női testet. Odalépett, megfogta a pulzusát, látta, hogy a nő él. - Most azonnal hívjuk a mentőket - szólt görbe lábú, korcs kutyájához, aki hűséges tekintetével csüngött gazdáján. Eszébe jutott az Erasmus, s a közelben lévő telefonfülkéből feltárcsázta a mentőszolgálatot. Bő negyedóra múlva megérkezett a jellegzetes kék autó, amelyből egy fiatalember ugrott elő. Az idős férfi, aki az ájult teremtés mellett várta a mentőt, csak annyit mondott: - Fogalmam sincs, mi a baja szegénykének, de gondoltam, önök tudnak majd segíteni... Day doktor megfogta a beteg karját, kitapintotta a pulzusát, s az idős ember felé fordult: - Köszönjük, hogy értesített bennünket, azonnal bevisszük a klinikára. Ugye nem ismerőse a beteg? - kérdezte. - Dehogy kérem, soha életemben nem láttam a kisasszonyt, csupán itt sétáltam. Ha nincs rám szükség, megyek járok még egyet Göcsivel, naponta itt kószálunk. Day doktor már nem is figyelt az öregember szavaira. Az ápolóval és a sofőrrel hordágyra tetette Bettina ájult testét, és indultak vissza az Erasmusba. A kocsiban próbálta megvizsgálni a lányt, aki közben magához tért. - Mi... mi... történt... doktor úr?... Olyan fájdalmaim voltak, a bal oldalamon... - mutatott a halottsápadt lány a hasára. Day doktor megvizsgálta. Konstatálta, hogy valószínűleg perforált az appendixe. - No, ez remek! gondolta magában a belgyógyász, s a táskájából előszedett egy kálium-klorid ampullát. - Mondja, kisasszony, hova valósi? - Zaandamból jövök az édesapámhoz, aki a... - Nem fejezhette be a mondatot, mert az ismételt fájdalom összehúzta testét. Ezt a pillanatot használta ki Day doktor, és gyorsan beleszúrta a tűt. - Néhány perc s mindennek vége. Most beszólok a sebészetre, hogy azonnal készítsék elő a műtőt. Mire odaérünk, a lány már halott lesz, s utána egy újabb hipophysist tudunk megszerezni! Senki, semmire nem gyanakszik majd, s a zaandami családtagokat is értesítjük. Remélem, a főnök elégedett lesz velem... Amikor a szirénázó mentőautó megérkezett az Erasmus udvarára, Day már látta, hogy a lány exitált. - Remek, minden a terv szerint alakul! Szólok Malo doktornak, itt az újabb boncolásra váró holttest... A sebészetről két ápoló rohant a mentőautó felé, hogy a beteg mielőbb a műtőbe kerüljön. Gyors mozdulatokkal rátették a lányt az ágyra, majd felkapták és siettek fel vele, mert Pretti főorvos és stábja várta a beteget. Amikor Bettina a műtőasztalra került, Tom felkiáltott: - Mi a csoda ez? Hiszen ez a nő exitált!!! - Az első asszisztens, Lester doktor a műtőasztalon fekvő testhez lépett, s ő is azonnal látta, hogy az ápolók egy holttestet hoztak fel. - No, ez már több a soknál! - kiabált torkaszakadtából a főorvos. - Életemben ilyet még nem láttam! A mentőorvos nem észlelte az exitust! - Az asszisztáló Juliet-hez fordult: - Kérem, azonnal keresse meg, ki hozta be ezt a szerencsétlen teremtést! Tudni akarom a részleteket, ezt nem hagyom annyiban! Hiszen amikor beszóltak rádiótelefonon, mi azonnal mindent előkészítettünk... Juliet perceken belül Day doktorral együtt ért vissza a sebészetre. - Elnézést, Pretti doktor, de amikor beszóltam, még reménykedtem abban, hogy megmenthetjük a beteget. Az első diagnózisom szerint az appendixe perforált. Amikor megérkeztünk, az ápolók nyomban elvitték, így én nem észleltem az exitust. Pretti főorvos szúrós tekintettel nézett végig kollégáján. - Mondd csak, ki volt a beteg? - Fogalmam sincs, még a papírjait sem szedtük elő, annyi időnk sem maradt. De hát ezt csak egy mentőorvos értheti meg... - mondta bánatot mímelve Day doktor. - Rendben, akkor keressük meg a megboldogult táskáját - ment vissza a műtőbe Pretti főorvos. Pillanatokon belül visszajött, kezében Bettina gyíkbőr retiküljével. - Gyere ide, Frank, nézzük meg együtt a papírjait, hogy a hozzátartozóit értesíteni tudjuk. - Előkerült a jogosítvány, s ebben a pillanatban Day úgy érezte, megfordult alatta a föld. - Bettina Hill, tanárnő - olvasta a papírt. - Jézusom, csak nem Hill hadnagy lányát tettem el láb alól? - nézett meredten az igazolványra. Pretti főorvos látta, hogy kollégája keze remegni kezd. - Mondd, Frank, valami baj van? Valamitől kiborultál? - Nem, nem, nem... semmi... csak a név... - Hogy hívják a megboldogultat? - Bettina Hill... - Na és? Nekem ez a név nem mond semmit... - Nálad nem járt Hill hadnagy, a gyilkossági csoport vezetője? - Dehogynem - húzta össze szemét a sebész, majd egy kis ideig gondolkozott, azután megszólalt. Nem értelek, Frank! Attól félsz, hogy a zsaru lánya volt a... - Igen, igen! Hogy bizonyítom be, hogy már nem tudtam segíteni?... - Te szamár! Egy perforált vakbél bárkinél végzetes lehet. Ezt minden normális ember tudja. Talán az igazgatónknak kellene szólni, és kideríteni, hogy Bettina Hill valóban a zsaru lánya-e? Pretti a telefonhoz nyúlt, hogy Gerald Malóval beszéljen, de Day doktor közbeszólt: - Tom, felmegyek
- 49 -
a főnökhöz, és személyesen beszámolok neki. Nyilván majd téged is megkérdez később. Most mindenesetre megpróbálok tisztázni mindent. Amikor Day doktor belépett az igazgatói szobába, Juliet éppen üvöltve vágta Malo képébe: - Elegem volt belőled! Soha többet nem megyek fel hozzád! - Bocsánat, majd később visszajövök... - szólt Frank, s már ki is lépett az ajtón, maga mögött hagyva a veszekedőket. Ám az igazgató utána kiáltott. - Gyere csak, Frank, Blais kisasszonnyal már végeztünk! A kétértelmű mondat elhangzása után Juliet kifelé, míg Day doktor befelé ment az igazgatóhoz. Néhány mondatban elmondta a történteket, hozzátéve, hogy csak a gyanú merült fel benne, hogy Bettina Hill a hadnagy lánya. - De ha ez így van, akkor óriási bajba kerültünk... - Ugyan már, Frank! Nem értelek, mitől vagy úgy kiborulva? Te is jól tudod, hogy a kálium-kloridot nem lehet még a boncolásnál sem kimutatni! Ki bizonyítja, hogy beadtad vénásan a halált jelentő ampullát? Senki! De ha így idegeskedsz, akkor előbb-utóbb baj lehet! Most szépen menj vissza a mentősökhöz. Este boncoljuk a holttestet. Addig pedig megtudom, hogy mi az ábra. Ha valóban igazad lesz, és a hadnagy lányának adtad be a szert, a hipophysist nem vesszük ki, mert valószínűsíthető, hogy a zsaru, orvosszakértő bevonását kéri a boncoláshoz! Akkor lebuknánk. De így? Ki tud erről az egészről? Pretti doktornak fogalma sincs róla, az ápolónak és sofőrnek szintén gőze sincs, hogy a mentőautóban mit adtál a betegnek. Feleslegesen idegeskedsz! Talán szabadságra kellene menned, nagyon zaklatott vagy... Frank Day csak bólogatott, de valójában nem nyugodott meg. Tudta, hogy az igazgató most próbálja csitítgatni háborgó lelkiismeretét, de ha véletlenül valami balul sülne el, nem áll ki kollégája mellett. - Nem vagyok zaklatott, Gerald, csupán amikor végiggondoltam az összes lehetőséget, rájöttem, hogy mielőtt beadtam volna a kálium-kloridot, a beteg igazolványát kellett volna megnéznem! Ennyi az egész. Egyébként nem értelek, hogy ennyi zűr után, miért vagy ilyen nyugodt? Lisa Vegh halála, a boncjegyzőkönyv, Monique Ponce gyilkossága még most is foglalkoztatja a zsarukat, hiszen naponta idejárnak hozzánk! Idegesítenek ezek a dolgok. No, meg ott van az a gnóm pasas, Ferdinánd! Nem fogom fel, miért engedélyezed neki, hogy időnként a proszektúrán húzza meg magát? Előbb-utóbb ebből is bonyodalom lehet... - Jó lenne, Frank, ha a saját bajoddal törődnél. Óriási hiba volt, hogy Bettina Hillnek beadtad az ampullát, reménykedjünk, hogy csupán névazonosságról van szó. Most azonnal telefonálok a hadnagynak, s megtudom az igazságot. Légy szíves, menj le a mentőkhöz, tudomásom szerint a mai napra oda vagy beosztva. Egyébként eldöntöttem, hogy Budds doktornak megmondom, nem adok többé kölcsön orvost a klinikáról. - Akkor hogy oldjuk meg? - Ez nem a te gondod. Ne félj, megszervezem az egészet! De most egy darabig nem akarom, hogy az osztályról bárki részt vegyen a mentősök munkájában! - Tárcsázta a rendőrkapitányságot, Hill hadnagyot kérte. - Gyilkossági, Hill beszél. - Az Erasmus klinikáról Malo doktor. Mentőszolgálatunk nemrégiben hozott be egy fiatal lányt perforált appendicitissel... - Elnézést, de nekem ehhez mi közöm van? - A beteg neve Bettina Hill volt... - Hogyhogy volt - üvöltött torkaszakadtából a hadnagy. - Miket beszél itt összevissza!!! Egy másodpercnyi csend után Gerald Malo folytatta: - A fiatal teremtést egy parkolóban találták. A mentők behozták, de mire ideértek, exitált... Nem tudom, hogy önnek esetleg rokona vagy ismerőse-e a... - Jézusom! Jézusom! A lányom! A lányom! Bettina! Bettina! - hagyta el megszokott nyugalma a hadnagyot. - Kérem, kérem mindent mondjon el! Vagy nem, inkább azonnal odamegyek! Mikor történt mindez? - Nemrégiben - halkult el az igazgató hangja. - Indulok, de tisztelt uram, ne gondolja, hogy ha bármi orvosi mulasztás történt, megússzák... elegem van az Erasmusból!!! Gerald leszólt Daynak az ügyeletesszobába: - Frank, maradj a helyeden, a beteged Hill hadnagy lánya volt. Bízd rám az egészet, s csak akkor gyere, ha hívlak. Igyekezz normálisan viselkedni! Amikor Georg Hill belépett az igazgató szobájába, annyira feldúlt volt, hogy szólni sem tudott. - Kérem, üljön le - lépett hozzá az orvos. - Nem! Nem! Látni akarom Bettinát..., s beszélek a mentőssel, most azonnal! - A hadnagy kirohant a szobából, mit sem törődve az orvos meglepett tekintetével, aki utána futott. - Kérem, kérem, álljon meg! Megkeressük... még valószínűleg... a sebészeten, vagy a... Hill nem törődött semmivel. Az igazgató mondatait meg sem hallva rohant le a lépcsőn, egyenesen a mentősökhöz nyitott be. - Ki hozta be Bettina Hillt? - kérdezte a kilincset szorongatva. - Én - indult az ajtó felé Frank Day. - Egy telefonáló szólt be, hogy rosszul lett egy fiatal nő. Mi azonnal indultunk... - Elég! Elég! A tisztelt igazgató úr már tájékoztatott, a lányomat akarom látni! - Lent van a proszektúrán... Hill felhúzta a szemöldökét, és szúrós tekintettel nézett Day doktorra: - Ilyen sürgős volt? Nocsak! Nocsak! - A proszektúrára sietett, ahol egy gnómba ütközött. - Bocsánat, bocsánat uram - szólt Ferdinánd ön mit keres itt?
- 50 -
A hadnagy félretolta, s berohant a boncterembe, ahol Serge Tulasne éppen Bettinát rakta fel a boncasztalra. - Ne! Ne! Ne nyúljon hozzá! - üvöltött torkaszakadtából a rendőr. - Megölöm, ha hozzányúl! Serge felpillantott, s akkor látta meg a hadnagy arcát. Megijedt. - Jézusomi Mi folyik itt? - gondolta magában. Az igazgató ekkor érte utol a szinte megháborodott hadnagyot. - Kérem, kérem, csillapodjon! Próbáljon értelmesen viselkedni, a lánya már nem... Közben megérkezett Jessica Russel is, aki a mentősöktől hallotta, hogy Frank Day behozta Bettinát, aki meghalt. A klinikán szétröppent a hír, s mindenki találgatta, ki a hibás, és mi lesz ennek a következménye... Amikor az orvosnő belépett a boncterembe, azonnal a hadnagyhoz sietett. Barátian átölelte a vállát: Kérem, kérem, próbáljon megnyugodni, már nem lehet tenni semmit. Jöjjön, igyon nálam egy kávét, utána... Az igazgató közbevágott: - Magának, Russel doktornő nincs itt semmi keresnivalója! Minden lében kanál, eddig is tudtam, de most hagyjon magunkra! A hadnagy úr sem kívánja a széles körű nyilvánosságot. Hill még mindig csak állt a holttest mellett, bénultan, mozdulatlanul, mintha nem is e földön volna... Ruth forró teát és szendvicseket készített, közben Georg ledőlt a kanapéra. Becsukta a szemét, s próbált relaxálni, de képtelen volt rá. Késő estig a kórházban maradt, de gyakorlatilag egyetlen lépéssel sem jutott előbbre. A kapitányságon megkérte a rendőrorvost, hogy másnap ő végezze el a boncolást. - Nem tudom elhinni, hogy Bettina, a szemem fénye, életem virága, ilyen értelmetlenül halt meg! Kérlek, doki, legyél nagyon körültekintő, hátha orvosi hiba volt, s akkor senki nem úszhatja meg szárazon! - Minderre most gondolt vissza, amikor eljött Ruthhoz, hogy elmesélje az asszonynak a tragédiát. Ruth a kisasztalra rakta a teát, a szendvicseket, az aprósüteményt, s leült Georg-zsal szemben a kényelmes fotelba. - Kérlek, drágám, legalább egy kortyot igyál, s egyél egy falatot, így teljesen kiborulsz. Sajnos, Bettinát már úgysem hozhatod vissza az életbe. Megértelek, Georg, de a fájdalmat nem tudom enyhíteni. A hadnagy felhajtott egy csésze teát, mellé megevett egy falat szendvicset. - Nézd, Ruth - fordult az asszony felé -, nekem ez olyan tragédia, mint... - Kérlek, ne folytasd. Egyetlen lányod volt Bettina, akit imádtál. Azt hiszem, az érzelem kölcsönös volt. De Georg, próbálj mint zsaru felülemelkedni a tragédián. Naponta hányszor és hányszor állsz ismeretlen emberek elé, és közlöd velük a gyilkosságot. Itt pedig még nem is erről van szó! Mint mesélted, Bettina vakbele perforált, és mire a mentősök bevitték az Erasmusba, már nem tudtak segíteni... - Kérlek, kedvesem - simogatta meg a férfi arcát -, hidd el, én jobban együtt érzek veled, mint gondolod. De ha emészted magad, akkor sem tudod Bettinát feltámasztani! Ha pedig a munkatársaid, a kollégáid látják, mennyire kiborultál, s elvesztetted önmagad felett az uralmat, akkor később megnézheted magad! Megágyazok neked a kanapén, próbálj aludni, és nem törődni semmivel. Ha nem lazítasz, ebből nagy baj lehet... Mintegy félóra múlva Ruth lekattintotta a villanyt, és a sötétben egyedül hagyta szerelmét. Tudta, hogy a férfinak most magányra van szüksége, ezért átment a hálószobába, és ott feküdt le. Az álom azonban messze elkerülte. Valami belső hang azt suttogta, hogy Bettina halálának az igazi okát az Erasmus-ban nem mondják meg. - Lehet, hogy már én is képzelődöm - kapcsolta le az állólámpát -, de valahogy a kép sehogy nem állt össze... Felrémlett előtte kedvencének, Lisa Veghnek kedves lénye, majd Bettina mosolygós arca. Elaludt, s álmában az Erasmusban járt, ahol egy labirintusban bolyongott. Néhány perc múlva verejtékben úszva ébredt fel. - Borzasztó - rázkódott össze -, ilyen szörnyű álom... mit jelenthet? - Kiment, lezuhanyozott, mert képtelen volt ismét elaludni. Rágyújtott, ivott egy csésze kakaót, majd leült a konyhában. Újból átgondolta mindazt, amit tudott, s azt is, amit a barátja elmondott. Hirtelen eszébe jutott egy variáció. Ahogy ízlelgette magában, egyre jobban megtetszett neki. Georg lépett be a konyhába: - Te sem alszol, Ruth? Felébredtem arra, hogy pokolian szomjas vagyok, úgy látszik, az idegesség kiszárítja a torkom... - Ülj ide mellém, s figyelj rám, kitaláltam valamit. Kérlek, nyugodtan hallgass végig, ne szólj közbe! Ruth néhány mondatban ismertette ötletét. A zsaru, amikor meghallotta, elszörnyedt: - Látszik, hogy laikus vagy, és nem nyomozó! Képtelenség! Nem jutunk így előre! Ha az én rutinos szakembereim tehetetlenül állnak... te sem fogsz semmit kideríteni. Egyébként sem egyezem bele, hogy felcsapj nyomozónak! - Már megbocsáss, de nem az engedélyedet kértem, csak tájékoztattalak, mit fogok tenni! - Nem engedem... ez veszélyes!... Nem teszlek ki... - Na jó, ne is beszéljünk róla! Még meg kell szerveznem mindent. De néhány napon belül értesítelek, hogy sikerült-e megoldanom... - Ruth, drágám - ölelte át a hadnagy. - Nagyon kérlek, ne tedd! Te is, mint a többi laikus, azt hiszed, hogy a nyomozás veszélytelen, pedig az ember élete nálunk gyakorta csak egy hajszálon múlik! - Georg, te és az embereid esetleg nem vesznek észre valamit... Én, ahogy te fogalmazol, laikus létemre szóba elegyedhetek ezzel, azzal. Ha nem sikerül semmit kiderítenem, akkor sem történt tragédia. De gondolj csak Lisa Veghre, Monique Ponce-ra, egyik bűnügyet sem oldottátok még meg... - Ruth, gondolkozz egy kicsit! Ők nem a kórházban haltak meg... - Az igaz, de a szálak mindig az Erasmusba vezettek... Hill hadnagy reggel hat órakor már az íróasztala előtt ült, és a rendőrorvos boncjegyzőkönyvét
- 51 -
olvasta. Negyedszer futotta végig a Vélemény című fejezetet. "A halál oka heveny keringési elégtelenség, amelyet a perforálódott appendix nyíláson keresztül a hasüregbe jutó anyag által kiváltott shock okozott. Ettől eltekintve az elhunyt teljesen egészséges szervezetű, fiatal nő volt. A boncolás során a külsérelmi nyomok című pontban leírt tűszúrások a mentőautóban történtek, ezek életmentő célú injekciók beadási helyeinek felelnek meg. Sem erőszakos cselekedetre, sem belső szervi megbetegedésekre vagy elváltozásokra utaló jelet nem találtam. Szerintem orvosi mulasztásra utaló adat nincs. Megítélésem szerint az elhunyt természetes halállal halt meg, mely orvosilag nem volt kivédhető." Georg letette a jegyzőkönyvet, arca komorabbá vált. Rájött, hogy mint nyomozó senkit nem hibáztathat Bettina haláláért. De mint apa, az egész világot felelőssé tette lánya elvesztéséért!... Legközelebbi munkatársa, Stefan lépett be hozzá: - Jó reggelt, főnök! - A hadnagy szó nélkül átnyújtotta a doki jegyzőkönyvét: - Olvasd el! Stefan a háromoldalas jegyzőkönyvet az elsőtől az utolsó betűig elolvasta, majd így szólt: - Ezek szerint befejezzük az Erasmusban a nyomozást. - Igen, mármint Bettinára vonatkozóan. De Monique Ponce és Lisa Vegh gyilkosát el akarom kapni! - De főnök, igencsak valószínűsíthető, hogy a gyógyszerésznőt nem is a klinikán ölték meg! Sőt erre vonatkozóan semmiféle gyanú nem merült fel... - A gyilkost akarom! - kiáltott tőle szokatlan indulattal a hadnagy. - Arról se feledkezz meg, hogy Lisa Veghet meggyilkolták, összeverték... - De ez sem a kórházban történt... - vágott a mondat közepébe Stefan. - Megértelek, Georg, teljesen megértelek! Én sem tudnék beletörődni a lányom elvesztésébe, de arra kérlek, őrizd meg az eddigi realitásodat, nyugalmadat és higgadtságodat. Te vagy itt a főnök, nem szolgáltathatod ki magad senkinek vált suttogóvá beosztottjának hangja. - Igazad van, Stefan, de most kérlek, hagyj magamra! A mentőautó felkapcsolt lámpával és vijjogó szirénával száguldott a Coolsingelen Áruházhoz, ahol az egyik vezető szívrohamot kapott. Jessica hátul ült a kocsiban, s szemével végigpásztázta a mentő belső felszerelését, a hordozható EKG-t, defibrillátort, az infúziós- és transzfúziós palackokat, lélegeztetőkészüléket. Mindent rendben talált, ami egy sürgős beteg ellátásához szükséges. Közben az autó elhagyta a híres Szent Antal templomot, ahol Jessica már többször járt, majd perceken belül csikorogva fékezett az áruház bejárata előtt. Az ápoló és a sofőr, valamint az orvosnő futólépésben rohantak befelé, ahol az egyik földszinti irodahelyiségben feküdt a kanapén egy asszony. Haja szétborzolódott, arca sápadtnak látszott, homloka verejtékben úszott, kapkodva szedte a levegőt. Jessica melléült, megfogta a pulzusát, melyet szaporának és piliformisnak talált. - Mi történt, asszonyom, el tudja mondani? - Igen... Közben Russel doktornő a beteg karjára tekerte a vérnyomásmérőt, amely 170/100-as értéket mutatott. - Megszédültem hirtelen, nagyon nagy fájdalmat éreztem a bal lapockám táján és a bal karomban... Egyetlen pillanat alatt minden elsötétedett előttem. Szerencsére a kollégám észrevette, hogy rosszul vagyok... Egy kicsit már jobb, de időnként nagyon fáj. Russel doktornő az ápolóhoz és a sofőrhöz fordult: - Kérem, tegyék a beteget a mentőautóba, bevisszük a klinikára, közben készítek majd EKG-t is. - Doktornő, okvetlenül be kell mennem a klinikára? A legújabb kollekciónk most érkezik Párizsból, és fontos lenne... - Asszonyom, az élete fontosabb. Itt és most nem tudom megítélni, hogy mennyire van veszélyben! Ehhez alapos kivizsgálás szükséges. Úgy tűnik, szívrohama volt, ez pedig nem tréfa! A mentőautóban az orvosnő az asszony karjaira és lábaira helyezte az EKG elektródjait, és hosszú elvezetéseket futtatott. - Kár, hogy ezen a kis készüléken nem lehet mellkasi elvezetéseket csinálni. Elnyúlás van ugyan az ST szakaszban, de dómképződést nem látok... Majd bent az Erasmus belgyógyászatán pontosan megnézik. Én koronáriagörcsre, esetleg kifejlődésben lévő hátsó fali infarktusra, talán Prinzmetall-típusú anginára gondolok... - mondta magában Jessica. Amikor befutottak a klinikára, azonnal a belgyógyászatra vitette az asszonyt. Frank Day volt a felvételis, akinek Jessica lediktálta az addig történteket. - Te leszel a beteg kezelőorvosa is, Frank? - Igen, az igazgató ma éjszakára engem osztott be. Akarod majd látni a leleteket? - Hogyne, főleg az EKG-t! Most lemegyek a mentősökhöz, de ha lesz egy kis időm, visszajövök. Közben Day doktor kiadta utasításait Versin nővérnek, aki elhelyeztette a beteget a hatos kórteremben. - Még hálóingem sincs - szabadkozott Ruth Denevu - majd hoznak be. - Kérem, most még ne mozogjon, Day doktor úr azonnal itt lesz, s ha megcsináljuk az EKG-t, ő majd megmondja, hogy felkelhet-e. De addig is hozok itteni hálóinget. Igaz, ez nem szép, de tiszta - mosolygott kedvesen a nővér. Ruth megállapította, hogy a háromágyas kórteremben csak ő fekszik egyedül, a két ágyat e pillanatban nem használják. - Mindegy, remélem, így vagy úgy, de sikerül a tervem... Day doktor és Susan nővér egyszerre értek vissza. Az EKG-t rákapcsolták az asszonyra, s a lefutó szalagok megerősítették Jessica diagnózisát. - Kérem, reggelre írjon ki laboratóriumi vizsgálatokat, röntgent és ismételt EKG-t. Addig adjunk enyhe nyugtatót, Nitrasepamot - fordult Frank a nővérhez. - Háromszor egy-egy tablettát kérek. - Néhány percig gondolkozott, s Ruthhoz fordult: - Valószínűsíthető, hogy
- 52 -
koronáriagörcsöt kapott, de nem vagyok biztos benne. A holnapi vizsgálatok után, ha akkor sem lesz egyértelmű a kép, huszonnégy órára EKG-ra tesszük. Az is elképzelhető, ahogy kolléganőm, Russel doktornő mondta, hogy kifejlődőben van egy hátsó fali infarktusa... - Ma még felkelhetek? - Hogyne, csak óvatosan! És kérem, ha bármi szorítást, fájdalmat érez, azonnal szóljon a nővérnek vagy nekem. A főorvos úrral reggel megbeszélem a további kezelését. Amikor Susannal kimentek a kórteremből, Day doktor csak annyit mondott: - Ezek a legnehezebb esetek, amikor a diagnózis nem egyértelmű. Szerencse, hogy egész éjszaka bent leszek, bár remélem, hogy a betegünknek nem lesz több rohama. Még annyit, Susan, szóljon a diétás nővérnek, hogy az asszonynak kímélő ennivalót adjanak. Ruth a nővértől kapott hálóingben és köpenyben kiment a folyosóra, és telefonált Georgnak. - Drágám, minden simán ment, a véletlen különös játéka, hogy Jessica Russel doktornő jött ki a mentőautóval az áruházba. Itt fekszem a belgyógyászaton Day doktornál. - Ruth, már mondtam, hogy őrültség, amit csinálsz! Délután bemegyek és... - Nem, Georg! Ezt nem! Néhány napig ne keress sehol, nem akarom, hogy megtudják... szépen kérlek! Ígérem, hamarosan otthon leszek, de hátha sikerül kiderítenem valamit. - Rendben, drágám, de úgy aggódom érted, vigyázz magadra! Ha tudsz, legalább telefonálj, hogy halljak rólad! - Szerelmem, ne izgulj, amint lehet, jelentkezem - tette le a kagylót az asszony. Amikor megfordult, éppen Russel doktornő közeledett felé. - Jól van? Ugye nincsenek rohamai? Megyek, megkeresem Day doktort, mit mutatott az EKG. Juliet eldöntötte, hogy utolsó alkalommal megy el Malóhoz, és tisztázza vele, hogy a kapcsolatuknak mindörökre vége. - Úgy látszik, a kórházban mondottakat nem fogta fel, pedig ugyancsak elegem van belőle! De azt sem akarom, hogy kitegye a szűröm az utcára... Jobb a békesség, egy estét kibírok vele... Még szerencse, hogy Mel olyan megértő velem. Úgyis annyit pletykáltak Malo doktorról és rólam, előbb-utóbb megtudta volna a kapcsolatunkat. Így jobb, hogy én mondtam el őszintén mindent. Amikor becsöngetett Malo lakásába, az orvos széles mosollyal az arcán nyitott ajtót. - Már vártalak, drágám, meglepetésem van a számodra! Gyere, gyere beljebb! - Gerald, csak rövid ideig maradhatok, beszélnem kell veled! Remélem, megértesz majd... - Drága kis Juliet, csak nem itt az előszobában akarod megszakítani a kapcsolatunkat? Mert gondolom, erről van szó. - Igen, őszinte leszek hozzád. Mel Lesterrel járok, s remélem, a kapcsolatunkból házasság is lesz. - Gratulálok, kedvesem, erre igyunk egy pohár pezsgőt! Foglalj helyet, máris hozom. Az asszisztensnő a baráti hangtól, a nyájasságtól kissé ideges lett, mert Gerald stílusától ez távol állt. Leült az egyik belső szobában, s feszélyezetten nézett körül. Amikor csöngettek, összerezzent. - Kit várhat az igazgató? - volt az első gondolata. Majd hallotta, amint a férfi szólt: - Kisasszony, menjen csak beljebb, már megérkezett a partnere... - Micsoda? Még partnerem is lesz?... - Arról volt szó, hogy ön kívánja a szolgáltatásomat igénybe venni tízezer guldenért... - Persze, persze, így is fogalmazhatok. De induljon már befelé! Amikor a hosszú szőke hajú, erősen kifestett lány belépett, Juliet megdöbbent. A vendég olyan rövid, leopárdmintás szoknyában volt, hogy még a feneke is kilátszott belőle. Karján csilingeltek a különböző formájú fém karkötők, fülében óriási karika lógott. Nemcsak a haja volt erősen festve, hanem a szeme, az arca is. Mindez azt sugallta Juliet-nek, hogy Gerald egy utcai kurvát csípett fel. - De minek? - kérdezte magától, s hirtelen, mint egy fuvallat, rossz érzés kerítette hatalmába... Gerald visszaérkezett három pohárral és egy üveg pezsgővel. Kitöltötte: - Igyunk a volt barátnőm jövendő boldogságára! - emelte fel poharát. Téged hogy hívnak? - kérdezte a lánytól. - Edina vagyok, uram, de önnek tudnia kell, hiszen a barátommal tárgyalt az összegről, amelyet neki fizet majd. - Téved, kedvesem, van nekem egy közvetítőm, aki jól ismeri az alvilágot, s ezt a kis partit ő hozta össze. Szép fiú! - nevetett fel Gerald, akinek képzeletében megjelent a gnóm Ferdinánd képe. - No de, kezdjünk hozzá. Edina vetkőzzön! Te is Juliet! - Azt már nem! Én csak elköszönni akartam tőled... - Hát ez meg mi!!! Miért köszönnél el? Elutazol talán vagy kilépsz a klinikáról... - Jaj, dehogy, nem így értettem... csak útjaink elválnak... - De előtte még együtt leszünk! Vetkőzz! De azonnal! - kiáltott a lányra, aki a megdöbbenéstől képtelen volt megmozdulni. Közben Edina már anyaszült meztelenül feküdt az ágyban. Gerald hozzálépett, és a már előkészített bilincset rárakta, majd a lábait bőrszíjjal összekötözte. Elővette a korbácsot. - Jézus, Isten! - ugrott fel Juliet! - Ne Gerald, ne! Ezt ne csináld - rohant ki a szobából, ám nem tudott menekülni, mert az igazgató utánanyúlt, és erősen lefogta a karját. - Most azt teszed, amit mondok! - Gyors mozdulattal letépte Juliet blúzát, amely reccsenve elszakadt, azután a szoknyája következett. - Ezt megbánod, Gerald! Ne gondold, hogy te vagy az Isten, s mindent megtehetsz... elmondom... elmondom... - Ne nevettess! Ki hisz neked, ha én mást állítok? Mindenki tudja a kórházban, hogy azért neveztelek
- 53 -
ki, mert a szeretőm voltál. Az emberek utálnak ezért, kedves Juliet, így jobb lesz, ha szót fogadsz nekem, s akkor nem mesélek én sem rólad semmit... Vagy azt akarod, hogy meztelenül lefotózzalak, s elküldjem névtelenül Lester doktornak? Ezt is megtehetem. A lány lassú mozdulatokkal kibújt a fehérneműjéből: - Most mit tegyek? - Semmit, feküdj Edina mellé, egyelőre nem kötözlek meg, csak a kezedet, de nyisd ki a szemed! Ebben a pillanatban a korbáccsal ütni kezdte a lány combjait, hasát, vállát. Edina fájdalmasan üvöltött: Jézusom ez fáj! Hagyja abba!!! - Még csak most kezdődik! Ezért kapod a pénzt! - Újabb ütések záporoztak a lányra, majd Gerald harapdálta a mellét, s másik kezével kisebb-nagyobb ütéseket mért rá. Percek alatt a karcsú test csupa vér lett, s a látványtól Gerald megrészegült. Juliet reszketett a félelemtől, s nem tudott egyetlen hangot sem kiadni. - Istenem, csak most az egyszer meneküljek meg! Segíts! Én ezt nem bírom ki! Malo őrült, így összeverni ezt a szerencsétlent! Geraldban fellángolt a vágy, és szokásától eltérően nem folytatta a lány kínzását. Ráfeküdt és behatolt a testbe. Edina akkorát sikoltott, hogy szinte a levegő is megdermedt. - Meghalok! Meghalok! - De a férfi nem törődött a kiabálással, másodperceken belül elért az orgazmusig, s végignyúlt a két lány között. - No, Juliet, mindjárt te következel! Van még bilincsem, ne félj! Edinát sem engedjük még el, hosszú az éjszaka... - Gerald, te megbolondultál, elment a józan eszed! Az Erasmus igazgatója, hogy tehet ilyet? mutatott a vérző testre Juliet. - Ha valaki ezt megsejti, repülsz az állásodból, nincs az az ember, aki megvédene. Honnan szeded elő ezeket a szerencsétleneket? Mert prostituáltak, az biztos. Épeszű nő erre nem vállalkozik! Lebuksz, lebuksz, Gerald, megjósolom neked... - Te csak ne aggódj, Juliet, jól szervezek meg mindent! Te sem jöttél rá soha, amíg az ágyamba akartál bújni, pedig már akkor is jártak hozzám ilyen csajok. Ne bosszants, mert megbánod! Elővette a korbácsot, s egyet suhintott Juliet teste felé. Ám melléütött, s a lány arcát találta el. - Engedj, Gerald - közben összekötözött kezét próbálta kiszabadítani, majd megkísérelt legurulni a nagyméretű ágyról. Ám a férfi ezt észrevette, s mielőtt Juliet terve sikerült volna, ismét ráütött a lábára és a combjára, ennek nyomán pillanatok alatt hatalmas vörös foltok keletkeztek rajta. Edina élete tizennyolc éve során megszokta, hogy stricije olyan férfiakat szerez neki, akik akkor élveznek, ha kínozzák partnerüket. Így a lány mindig több pénzhez jutott, mint a többiek, bár a veszély is nagyobb volt számára, de vállalta. Tudta pontosan, hogyan kezelje a palikat, meg azt is, hogy mit csináljon. De ez a férfi őrült, komplett őrült - borzongott bele a lány, s fájdalmánál csak félelme volt erősebb. A lány mindig hordott a táskájában egy vékony kést. Most nem tudta elővenni, hogy a férfiba döfje... Gerald töltött magának még egy pohár pezsgőt. - Ezt az egészségetekre iszom, azután folytatjuk. Most te következel Juliet, utána Edina, reggelig is eljátszadozom veletek... - nevetett fel Malo. - Azután le is út, fel is út! Edina, a közvetítőm lent vár öt órakor az utcasarkon, elvisz a stricidhez, így beszéltük meg. Te meg, Juliet, mehetsz a klinikára, reggeles vagy, ugye? Malo fenyegetően közeledett az asszisztensnőhöz, aki úgy érezte, itt a világ vége. A férfi tenyerével először simogatta a mellét, majd korbácsával suhintott egyet, azután még egyet, s Juliet a mellében, a vállában iszonyú fájdalmat érzett. Tudta, ha ez sokáig tart, nem éli túl... Próbálta összeszorítani testét, de nem sikerült, mert Gerald ráfeküdt olyan szorosan, hogy levegőt is alig kapott. - Istenem! Vége az életemnek - gondolta magában, amikor élesen megcsörrent a telefon. Malo összerázkódott. A készülék újból és újból megszólalt, mintha valami veszélyt jelezne. A férfi feltápászkodott a remegő Juliet-ről, s felvette a kagylót. - Itt Malo doktor beszél. - Elnézést, főnök - ismerte fel Day doktor hangját -, de Chris Long most telefonált. Ha három napon belül nem küldünk neki újabb hipophysist, akkor tekintsük tárgytalannak a megállapodásunkat! Nem tudom, mit tegyek, ezért kereslek a lakásodon. Bár mondtad, hogy valamilyen fontos tanulmányon dolgozol otthon, a fájdalom leküzdésének pszichikai lehetőségeiről... - Én most mit csináljak? Te vagy az ügyeletes, intézkedj! - De hogyan? Minden halottból kivettük már a szervet. Egyetlen holttest sincs a proszektúrán... - Akkor a belgyógyászaton nézz körül, de óvatos légy, Frank! Akit kiszemelsz, annak add be a kálium-kloridot. Én két óra múlva bemegyek, s együtt mindent elintézünk. Serge-t nem tudod mozgósítani? - Nem, de nem is lesz rá szükség, ha te bejössz, Gerald. - Rendben, eszerint cselekedj. - No, lányok, mára befejeztük, de Juliet te még kapsz egy kis kóstolót, hogy soha ne feledd el, ha beszélsz erről a partiról, vége az életednek! - Négy hatalmas, erős ütést mért a fiatal testre. - Megbosszulom... megbosszulom... - sziszegte a fogai között Juliet. Gerald ezt már nem hallotta mert felugrott és rohant öltözni. - Lányok, kapjátok össze a cuccotokat és induljatok haza! Hívok nektek egy taxit - lépett a telefonhoz. Amikor megszabadult a két lánytól, eszébe jutott, hogy Ferdinándot nem tudja értesíteni, a gnóm pedig majd várja Edinát a megbeszélt helyen. - Na mindegy - sóhajtott -, majd csak rájön azzal a híg agyával, hogy a csaj már elment. Nekem most a legfontosabb, hogy Chris Long követelésének eleget tegyek. Nem hagyhatom, hogy az üzlet kátyúba kerüljön, kell a pénz... Frank Day a belgyógyászat folyosóján sietett az intenzív szoba felé. Eldöntötte, hogy Sarah Hauer lesz a következő áldozat. Az asszony állapota labilis, már két alkalommal ki akarták engedni a klinikáról, de
- 54 -
ritmuszavarok léptek fel nála. Még reggel korán áttették az intenzívre. Lino főorvos azonnal defibrillátort hozatott. Az ingerképzési zavarok megszűntek, a szív ugyan paroxysmalis tachycardiát jelzett, de a beteg életben maradt. Így azután Robert Lino úgy intézkedett, hogy Sarah Hauer maradjon monitoron. Az orvos belépett a gépek hangjától zümmögő szobába. A betegeket egy-egy vékony, áttetsző üvegfal választotta el egymástól. Az intenzív ügyeletes nővére az egyik széken ült, s bóbiskolt. A testes asszony, akinek már csak egy hónapja volt hátra a nyugdíjazásig, észre sem vette őt. Day doktor az előre elkészített fecskendőbe felszívott kálium-kloridot beadta az asszony infúzióscsövébe. Néhány percig figyelt, azután látta, hogy a monitoron a görbék egyenes vonallá változnak, majd az ismert éles hang szólalt meg. Erre a nővér is felijedt. Day még az ágynál állt. A látszat kedvéért megfogta a beteg pulzusát, a nővérhez fordult: - Szegény asszony, exitált. Ráírom a kórlapjára, s reggel referálok a főnöknek. Kérem, intézkedjen, hogy a szállítók vigyék le a proszektúrára. - Ilyenkor? Reggelig ráérne... - De Helen nővér, csak nem képzeli, hogy itt hagyjuk? Az igazgató úr szigorú utasítása, hogy a holttesteket azonnal szállítsák el a kórteremből, mert látványuk rossz hatással lehet a többi betegre. - Nem értem, doktor úr, hiszen itt az intenzíven nem járkálnak a betegek, mind ágyhoz vannak kötve... - Kérem, ne vitatkozzon, én vagyok az ügyeletes! Ha kötözködni akar, elmesélem majd a főorvosnak, hogy ügyeletben elszundikált a széken. - Azonnal intézkedem - ment ki a szobából a nővér. Frank Day az órájára nézett, s magában konstatálta, hogy még egy bő órája maradt, amíg megérkezik Malo, és együtt felboncolják az asszonyt. - Közben megírom majd a jegyzőkönyvet is... - Gyönyörű! Gyönyörű! Ilyen szépet még soha nem láttam - ölelte át apját Jessica, amikor felhúzta ujjára a könnycsepp alakú, gyémánttal díszített aranygyűrűt. Azután egy másik dobozt vett át, amelyben ugyancsak hasonló háromkarátos gyémánt brosstű csillogott. - Drága kislányom, legyél boldog, nagyon, nagyon sokáig! - szorította meg az idős férfi az orvosnőt, aki azonnal felhúzta a gyűrűt, és kék blúzára kitűzte a melltűt. Édesanyja egy csodálatos festményt adott át neki. A kép a rotterdami tengerpartról készült még az 1600-as évek végén. Jessica mindig kedvelte a tájképeket, s Herman Saftlevent alkotása lenyűgöző volt. Tom lépett hozzá, és kissé zavartan nyújtott át egy korallból készített nyakláncot, hozzá fülbevalót és gyűrűt. - Isten éltessen Jessica a születésnapodon - ölelte át és barátian megpuszilta. A szülők előtt nem engedtek fel, inkább a barátságot hangsúlyozták ki. Jessica nem akarta anyjának elmondani, hogy Tom sokkal több számára, mint kolléga a klinikáról, a szülei pedig nem kíváncsiskodtak. Amikor elmentek a Zsákhordó étterembe ebédelni, és a hangulat kicsit fesztelenebbé vált, Pretti doktor célozgatott arra, hogy Jessicával remekül megértik egymást. De ennél többet ő sem árult el. Amikor a Russel házaspár visszaindult Amszterdamba, Tom még ott maradt Jessicánál. Konyakot iszogattak, a félhomályos szobában az állólámpa égett. A férfi hozzálépett és átölelte: - Gyönyörű vagy drágám, egészen kivirultál! - Megcsókolta a lány telt keblét. Nyelvének játéka nyomán Jessica érezte, hogy testét elönti a forróság. Tom állhatatos és rajongó szerető volt. - Olyan a bőröd, mint a selyem - suttogta. - Sima és lágy... Csókjai végigszántották a lány testét a mellétől a hasáig és nyúlánk combjáig. Egyetlen apró kis részt sem hagyva csókolatlanul, mind mohóbbá vált, míg végül mindkettőjüket hatalmába kerítette a vad, mindent elsöprő szenvedély. Szájuk összefonódott, és Jessica minden érzékszervével magába itta Tom testének mozdulatait. Majd vadul remegni kezdett, s mintha a föld megindult volna, úgy érezte a vég nélküli gyönyör beteljesülését. - Most! Most! - kiáltotta a férfinak, aki a lánnyal együtt jutott el a csúcsra. Testük összeforrt a szerelem édes ízében fürödve, s Jessica szívében a gyönyör virágai nyíltak, még soha nem élvezte ilyen hevesen a szerelem tüzét. - Szeretlek, drágám - ölelte még szorosabban a férfi. - Együtt akarok veled élni... De még előtte egy kicsit jobban meg kellene ismernünk egymást... - Tom, én is szeretlek. Már a múltkor is beszéltünk erről. Ha mindketten úgy érezzük majd, hogy nem tudunk egymás nélkül létezni, csak akkor kössük össze az életünket, addig nem. Bocsáss meg, de én nem vagyok a félmegoldások híve. - Vajon a szüleid mit gondolnak rólam, Jessica? - Nem tudom. De az tény, hogy éppen ma lettem huszonhét esztendős, és nem hiszem, hogy ők azt képzelnék, szűzi életet élek. Modern, felvilágosult emberek, de erről a témáról soha nem beszéltünk. Átölelte a férfit, és forrón megcsókolta. - Ne töprengj ezen, Tom, az idő... az idő... ezt is megoldja! Most boldog vagyok veled, s nem kívánok előbbre nézni. Lehet, egyszer... később... Már éjfél is elmúlt, amikor Jessica készített egy-egy szendvicset, hozzá sört tett a tálcára, és bevitte a hálószobába. Mindketten eltöprengtek, majd Tom szólalt meg: - Mondd csak, bírod még a mentőszolgálati munkát? Olyan sovány vagy, nyúzott az arcod. Nem lehetne esetleg beszélni az igazgatóval, hogy csökkentse le az ott töltendő idődet? - Jaj, Tom, ne legyél naiv! A mentőszolgálatosok állandóan túlóráznak, soha nem elég az orvos és az ápoló sem! Budds főorvos ugyan folyton nyugtatja a társaságot, hogy kapunk segítséget, de szerintem még a kisujját sem mozdítja értünk. Őt csak az adminisztráció érdekli, hogy mindent pontosan vezessen. Fura egy orvos. Még soha nem ment ki beteghez a mentősökkel. Nem értem én az ilyet! - Jessica, egy főnöknek nem feladata mindez, mármint a betegek ellátása. - Hát... ez azért nem így van! Mert Gerald Malo gyakorta megfordul a belgyógyászaton, nálatok a
- 55 -
sebészeten, sőt, mint hallottam, többször boncolt is... A férfi felöltözött. - Csak nem mész haza most éjjel, Tom? Maradhatnál reggelig, s innen indulnál a klinikára. - Drágám - csókolta meg forrón Jessicát. - Ha itt maradok, nem pihenek egy fikarcnyit sem, délelőtt pedig egy pancreas kiírást kell végeznem. Az esetet súlyosbítja, hogy a beteg több mint hatvanéves, s a szíve sem valami jó. Igaz, az operáció előtt felerősítettük, de egy ilyen nagy műtét mindig rizikós! Holnap, vagyis már ma - nézett az órájára Pretti doktor -, mikor leszel bent? - Délelőtt tíztől este tízig. Bizony ez hosszú nap lesz! De hát, mint mondtam neked, drága főnököm, ahol lehet, kiszúr velem, bár tudnám miért? Valahogy csak túlélem ezt is, bár jól látod, Tom, egyre fáradékonyabb leszek... Óriási megterhelésnek érzem. Amikor bent vagyok, gyakorlatilag egyetlen szabad percem sincs. Nem véletlen, hogy Budds nem foglalkoztat orvosnőt a mentősöknél. Én kivételes eset vagyok, igaz, ideiglenes a beosztásom. - Te szemét, Freddy! - üvöltött torkaszakadtából Linda. - Majdnem megölt az a pasas, akihez a gnóm vitt el! - Ugyan, Linda, mit hablatyolsz összevissza. Már máskor is előfordult, hogy összekötöztek, vagy megbilincseltek... nem haltál bele, most mit sápítozol? - No nem, Freddy! Ebből kiszállok! Soha, de soha többet nem megyek oda! Eszelősen harapdált! Tegnap orvosnál voltam, annyira fájt a mellem. Még a végén mellrákot kapok! Nem tudod elképzelni, mennyire égett minden tagom. Összevert, harapdált, korbáccsal ütött. No, nem! Ezt az embert el kell taposni, mint egy férget! - Linda, neked elment az eszed! Ez a pasas a híres Erasmus klinika igazgatója! Felejtsd el az egészet. Egyébként Edinát küldtem hozzá, de ő még nem jelentkezett nálam. Pedig tudja, hogy a másnapi programjáról én döntök... - Hidd el nekem, Freddy, hogy Edina sem úszta meg különbül, mint én! Az elmúlt két évben, mióta te intézed az ügyeimet, sok szadista pasassal feküdtem le, de ez volt a legborzasztóbb. Abban lelte örömét, hogy majdnem halálra vert és kínzott! Azt tanácsolom, hogy Edinával is beszélj, s szakítsd meg a gnómmal a kapcsolatot. Ebben a pillanatban csengettek az ajtón, s Edina vánszorgott be. Azonnal lerogyott az egyik fotelba. Soha! Soha többet nem vállalok ilyet, Freddy! - Csak most vette észre Lindát, aki a szoba másik sarkában ült, s kezében egy dobozos sört tartott. - Dokinál voltam, összevarrta két helyen a karom és a lábszáram. No ebből nem kérek!!! A férfi fel-alá járkált, s rájött, hogy valószínűleg a két lány igazat beszél, így a pasasnak többet nem szállít. - Csak azt szeretném tudni, hogy korábban a gnóm Ferdinánd honnan cipelt csajokat az orvosnak? Vagy a szadizmusa csak újabb keletű? Kis gondolkodás után eldöntötte, hogy a többi "kollégának", ahogy ő nevezte a striciket, szól erről a gnómról és megbízójáról. - Még csak az kellene, hogy a lányok féljenek, ebből azután nem lesz suska! Ahogy Ruth a félhomályos folyosón sétált és visszagondolt az esti vizitre, félelem kúszott a torkába. Day doktor mellett az igazgató is végigjárta a kórtermeket, egy-egy beteg ágyánál megállva, néhány halk mondatot váltott az osztályos orvossal. Ruth Denevu ágyánál időztek. Malo doktor kedvesen kérdezte: - Jobban van egy kicsit? A leletei megfelelőek, s néhány nap múlva hazaengedjük, de kímélő életet kell folytatnia. Előbb azonban még néhány vizsgálatot csinálunk. - Majd Day doktorhoz fordult, s csendesen, hogy a beteg ne hallja, kérdezte: - Ő lenne a következő? - Igen, egyedül él... Ruth, aki közben felült az ágyban, mindezt hallotta, de a két orvos nem figyelt rá. Később felmerült benne, mit érthetett az igazgató azon, hogy ő lesz a következő? Talán valamilyen különleges vizsgálatot akarnak elvégezni. Nem, ez nem stimmel. - Lehet, hogy kulcsot adott a kezembe, amivel megoldhatom a rejtélyt? Vagy nagyobb a fantáziám, mint a többi betegnek? - Egy darabig még sétált, mert nem volt álmos. Ekkor vette észre, hogy a szállítók hordágyon egy fiatal lányt hoznak, s utánuk gyors lépésben jön Russel doktornő. - Hol az ügyeletes? - kérdezte Jessica a nővértől. - Azonnal szólok Day doktornak. Hova vigyék a beteget? - Tegyék a vizsgálóba, azután majd Frank intézkedik, de én is megvárom, ismertetni akarom a kórképet. - Jessica - lépett hozzá Day -, mit állapítottál meg? Látom, ugyancsak ideges vagy. - A fiatal lányt a Nieuwe Maas kanyarulatában találtuk meg, a kikötőövezetben. Egy járókelő telefonált, aki persze nem várt meg bennünket. A betegen, mint te is láthatod, rengeteg zúzódás van, mintha megverték volna... - Akkor miért nem a sebészetre vitted? - Azért, mert amikor a mentőkocsiban megvizsgáltam rángatózott, a tensiója magas volt, s decompensációt észleltem nála. Azért került hozzátok, mert nem tartom kizártnak, hogy Jackson-típusú epilepsiás rohama volt. - S a külsérelmi nyomok? - Arra gondoltam, hogy ezek most másodlagosak - kapkodott beszédében Jessica, akin látszott, hogy bizonytalan a megállapításában. - Nézd, Frank, egy összevert teremtést találtam, akinél rohamok léptek fel. Kérdezlek téged, mit tettél volna? Egy mentőkocsi felszerelése nem alkalmas széles körű diagnosztikai
- 56 -
vizsgálatokra - nézett szemrehányóan az orvosnő kollégájára. - No rendben, gyere, nézzük meg együtt, azután majd kiokoskodunk valamit. Ugye, az eszméletét nem veszítette el? - Amikor megtaláltam, erről szó sem volt, sőt a mentőautóban sem tapasztaltam ilyet. A két orvos legalább fél órát töltött a vizsgálóban. Végül megállapodtak, hogy másnap átszállítják a beteget az idegsebészetre, miután valószínűsíthető az epilepszia. - Addig is próbáljuk megszüntetni az agynyomás fokozódását, és adjunk neki Noradrenalin infúziót, amibe tegyünk Furantralt is. Egyetértesz, Jessica? - Hogyne, sokat nem érünk el, de talán csökken a beteg szabálytalan légzése, és a szívműködés bradycardiája. Ugye, reggel intézkedsz, Frank, hogy átkerüljön az idegklinikára? - Megbeszéltük, de előtte majd referálok az igazgatónknak. - Jaj, elfelejtettem a beteg adatait felírni a mentőnaplóba, s ebből még bajom lehet! Melyik kórteremben helyeztetted el? - A hármasban, ott csak Ruth Denevu asszony fekszik. - Kösz, Frank. Amikor Jessica bement a kórterembe, a lány karjába már be volt kötve az infúzió, de látszott, hogy eszméletén van, s mintha a légzése is szabályossá vált volna. - Ne haragudjon, hogy terhelem, de szeretném feljegyezni az adatait, ha lenne kedves válaszolni. A neve? - Ursula Smoke. - Foglalkozása? - Hát... hát... - halkult el a beteg hangja. Majd szipogni kezdett. - Szóval prosti vagyok, de nem az utcán sétálok, hanem Freddy közvetít ki egy-egy pasashoz a lakásra. Különleges szolgáltatásaimért... Muszáj ezt felírni? Jessica ránézett, s eldöntötte, hogy ezt a rovatot kihagyja. - Akkor csak a lakcímét mondja meg. - Wilhelminakade 76. Hárman bérelünk a kikötőtől nem messze egy lakást. - Elmondaná néhány szóban, hogy került a Nieuwe Maas kanyarulatába? - A lakótársammal együtt mentünk volna egy pasashoz. A kocsim arrébb, a Kézművesek emlékműve előtti parkolóban állt, de már nem értem el a pasashoz, mert elestem. Arra emlékszem, egy idős férfi élesztgetett, nem sokkal később a doktornő behozott ide. - Köszönöm, Ursula, ennyi elég is lesz. Próbáljon aludni, az most jót fog tenni. - Már éppen indult kifelé a szobából, amikor Ruth halkan megszólalt: - Doktornő, szeretnék magával négyszemközt beszélni. Ráérne néhány percre? - Hát... csak valóban néhány percre, sietnem kell vissza a mentősökhöz. Azt hittem alszik. - Nem, dehogy, csak nem akartam zavarni a beszélgetésüket. - Itt maradjunk, vagy menjünk ki a folyosóra? - Kint jobb lenne - kelt fel az ágyból Ruth, s magára kapta bársonyköpenyét, amelyet egy kolléganője hozott be a klinikára. Ruth azonnal mondanivalója közepébe vágott. Elmesélte, hogy a vizitnél az igazgató annyit kérdezett Day doktortól, hogy ő lenne-e a következő. - Azóta félek, mert nem értem, ez mit jelent! Kérem, doktornő, magyarázza meg nekem! Jessica ránézett a nőre, s arra gondolt, hogy a beteg nyilvánvalóan összezagyválja Malo kérdését. Asszonyom, már megbocsásson, de fogalmam sincs semmiről. Valószínű, félreértett valamit. Szerintem vizsgálatról beszélt a két orvos. Nem tudom biztosan, de kérem... kérem... ne gondoljon semmi rosszat! Malo és Day doktor kitűnő szakemberek. Én nem tudom megkérdőjelezni az ő döntésüket, miután fogalmam sincs, miről van szó! - Kedves Jessica, ugye szólíthatom így, számomra ön nem ismeretlen... - Hogyhogy? Azonkívül, hogy én hoztam be ide a klinikára, nem emlékszem, hogy valaha is találkoztunk. - Mi nem, de Hill hadnagy és Bettina szegénykém, mesélt magáról. - Micsoda? Ön a hadnagy rokona? Ruth néhány szóval elmesélte kapcsolatát Georgzsal, majd Bettinával kialakult barátságukat. Azt sem hallgatta el, hogy annak idején ő jelentette be a rendőrségnek Lisa Vegh furcsa körülmények közötti halálát. Azután mély levegőt vett, s elmondta Jessicának, hogy valójában kutya baja sincs, de be akart jutni a klinikára, mert szerinte megmagyarázhatatlan körülmények között halnak meg itt az emberek. - Segíteni akarok Georgnak, aki ugyan ellenezte a tervem, de végül kénytelen volt beleegyezni. Előtte egy orvos barátommal megbeszéltem, milyen tüneteket kell produkálnom, hogy behozzanak... Russel doktornő bénultan hallgatta az asszonyt. Ruth részletesen elmesélte, mennyire kedvelte Lisát, s azt is, hogy gyanúja szerint valaki, elsősorban a férje, agyonverte. - Itt a kórházban falaztak Sergenek. Néhány órával a halála előtt beszélgettünk, s nem volt semmi baja! Ez teljes képtelenség! - Azután elmondta, hogy Georg beosztása is inog, mert Chris Long doktor a kapcsolatai révén nemcsak Rotterdamban, hanem Hágában is elérte, hogy azt gondolják, Monique Ponce halálának körülményeit az itteniek - mármint Georg és stábja - képtelenek kideríteni! Szólt érzelmeiről, amelyek a hadnagyhoz fűzik, s arról is, hogy elsősorban a férfinak kíván segíteni. - Amit egy zsaru nem lát meg, azt esetleg a mindenre odafigyelő beteg észreveszi fejezte be mondanivalóját Ruth. - Hát ezért vagyok itt. Tudom, hogy ön doktornő és a megboldogult Bettina
- 57 -
barátok voltak, kérem, segítsen! Lehet, hogy engem is el akarnak tenni láb alól? Bár ez e pillanatban nem látszik valószínűnek... - Kedves Ruth, ugye szólíthatom így, s tegezhetlek is? Nekem igen nehéz a helyzetem, mert gyakorlatilag alig tartózkodom bent a klinikán... - Miért? Jessica elmesélte, hogyan és miért került el a mentősökhöz, s azt is, hogy a megterhelést már alig bírja fizikailag. - Biztos vagyok benne, hogy már kerestek, de kikapcsoltam a csipogómat. Egyetlen pillanatra sem állhatok le, a főnököm még levegőt venni sem hagy... Legalább félóráig beszélgettek, belemerülve a tervekbe, de végül Jessica komoran megjegyezte: - Tudod, Ruth, megértelek, de sokat nem segíthetek, miután nem vagyok itt a belgyógyászaton. Igaz, esetleg Tom Pretti főorvosnak, aki a sebészet vezetője, elmondhatnánk a gyanúnkat, de nem bízom abban, hogy elfogadná érvelésünket. Igen szoros kapcsolat fűz hozzá - pirult el az orvosnő -, de Pretti az én kételyeimben sem hitt, pedig beszámoltam neki ezekről... Holnap délben kezdem a szolgálatot, előtte feljövök hozzád. Megbocsáss, de nekem most már valóban rohannom kell, így is bajom származhat abból, hogy ilyen sok időt az osztályon töltöttem! Ruth csak hajnalban tudott elszunyókálni, és szörnyű rémálmok kínozták. Nemsokára arra ébredt, hogy a szomszédos ágyon lévő lány vénájába injekciót ad valaki. De hát ez természetes - gondolta félálomban, s megpróbált visszaaludni. Reggel öt óra volt, amikor végleg felébredt, s látta, hogy a mellette lévő ágy üres. -- Jézusom, máris átvitték a beteget az idegklinikára? - De érezte, hogy ez így nem stimmel. Amikor bejött az éjszakás nővér, Ruth megkérdezte: - Hova tűnt a szomszédom? - Meghalt - szólt a nővér. Az asszonyon, mint egy tájfun futott végig a félelem. - Hova viszik innen a halottakat? - tette fel a naiv kérdést. Arra volt kíváncsi, milyen választ kap. - Hát a proszektúrára! Szegény fiatal nő, álmában elhunyt... Ruth kiment a folyosóra, s eldöntötte, hogy felhívja Georgot. Nem találta bent a kapitányságon. Majd Jessicát kereste, de ő sem vette fel a telefont. Végül eldöntötte, hogy a kisvizit előtt lemegy a proszektúrára s megkérdezi Serge-től, hogy a szobatársnője holmiját hova tegye, vagy kinek adja át. - Ez eléggé sántít, de jobbat nem tudok kitalálni - gondolta magában az asszony. Amikor a földszintre ért, meglátta a nagybetűs kiírást, amely a proszektúra felé vezető utat mutatta. Elindult. A sötétség és az, hogy egyetlen lelket sem látott, kezdte egyre jobban zavarni. Az alumíniummal bevont asztalok között bukdácsolva rájött, hogy az egész csak egy halva született ötlet. Ő nem alkalmas arra, hogy bármit is kinyomozzon. Eldöntötte, hogy visszamegy és saját felelősségére elhagyja a kórházat. Az egész hülyeség volt! - szidta magát. A rideg folyosón megfordult, és kifelé indult, amikor valaki megfogta a karját: - Maga mit keres itt hajnalban? Még senki nincs bent. - Végignézett az asszonyon, és durva vonásai torz mosolyba fordultak. - Itt fekszik a kórházban, látom köpenyben lófrál... - Engedjen el kérem, véletlenül idekeveredtem... már megyek is vissza a belgyógyászatra, ott fekszem! - Hátrafordult, s akkor vette észre, hogy egy gnóm áll mögötte. A szemében őrület villant, egész testtartása iszonyatot keltett az asszonyban. - Jézusom! Hát ez meg ki? - Mondja, uram - próbálta megőrizni hidegvérét -, ön itt egy boncmester? Nekem jó barátom Serge Tulasne... - Na és? Ez nem jelent semmit! Akkor is, minek mászkál itt a kihalt termekben? Vagy maga is hulla akar lenni? - vihogott a férfi, de olyan hátborzongatóan, hogy Ruth úgy érezte, összeesik a félelemtől. A gnóm hatalmas mancsával átölelte az asszonyt: - No kedvesem, most nem úszod ezt meg! Tetszel nekem, s ez nagy szó! Nem kedvelem a kis pipikéket akiket fel kell hajtanom Malónak! Azok nem értenek meg semmit, de most téged magammal viszlek, s kicsit elszórakozunk. - Az ölelés a mondatok közben egyre erősödött. - Ne félj már, nem eszlek meg, csak kicsit megszeretgetlek! Elviszlek messzebbre, itt nem jó, most már bárki betoppanhat. Még Malo és Day doktor is, akik sietnek egy-egy boncolással. Ruth végleg nem értette, mit beszél összevissza a gnóm, de megpróbálta kiszabadítani magát az ölelésből. Nem sikerült! A férfi egyre jobban szorította magához, mint aki soha nem akarja elengedni. Megígérem, nem szólok senkinek, hogy megtámadott, de engedjen el! - Na és ha szólsz? - tegezte le Ferdinánd az asszonyt. - Te kis csacska asszony! Malo doktor is a kezemből mazsolázik. Nélkülem nem lennének csajai, akiket kínozhat! Ő ezért mindent elintéz nekem. Gyakran itt húzom meg magam, bár sokszor a hidak alatt alszom... De ne félj, téged a nővéremhez viszlek! Ő sem mer szólni senkinek... Zaandamba utazunk. - Kocsival? Én tudok autót vezetni - próbált higgadtnak látszani Ruth. - Ugyan, eredj már! Te vezetnél? No ez remek lenne! Befutnál az első rendőrőrsre. Ismerem ám a női praktikákat! Szó sem lehet erről! Lemegyek a garázsba, s valószínűleg Malo doktor kocsiját kötöm el. Vagy mondjuk egy mentőautó lenne a legjobb... Azt senki nem állítaná meg az úton! Mondd, valóban tudsz vezetni? Ruth egy másodpercig gondolkozott, azután szólt. - Igen. - Akkor remek! Én is tudok, de nincs jogosítványom. Most bezárlak ide az irattárba, amíg hozom a kocsit, azután indulás Zaandamba!... Amikor az asszony egyedül maradt, megpróbálta kinyitni az ajtót, ám nem ment. Dörömbölni, azután
- 58 -
kiabálni kezdett, de sehonnan senki nem jött elő. Valami erős fémtárgy után kutatott, amellyel kifeszíthetné a zárat, de az irattár fiókjaiban csak boncjegyzőkönyvek másolatai hevertek... Kiabált, visongott, de semmiféle mozgást nem észlelt. Mikorra Ferdinánd visszajött, már teljesen kimerült volt. - Na gyerünk, induljunk! - szólt a férfi. - De én így, hálóingben és köpenyben nem mehetek! Felszaladok a szobámba és lehozok valamit magammal. - A kis hamis! Ezt jól kitervelted. Dehogy mész... sehova nem mész! A raktárból hoztam egy fehér köpenyt, nadrágot és blúzt, amilyet a mentőorvosok viselnek. Ez így még jobb is lesz... senki nem állít meg bennünket. Na, vedd már fel! Ha sokáig itt matatunk, még megérkezik valamelyik boncmester. A proszektúráról kilépve Ruth abban reménykedett, hogy valakibe csak belebotlanak, és ő megszabadul ettől az idióta alaktól. Ám egy teremtett lélek sem volt sehol. A mentőautó pedig a hátsó bejárat előtt állt. - Tessék, szállj be, s induljunk - szólt Ferdinánd. - Nem kell megállnod a kapunál, csak kapcsold be a szirénát! A portások már megszokták, hogy ki-be száguldanak a mentősök, oda se figyelnek. Az asszony elindult. - Merre menjek? - kérdezte. - Egészen addig kifelé megyünk a városból, amíg el nem érjük az autópályát. Ha valamit forgatsz a fejedben, megjárod - vette elő zsebéből az éles kést, és a nő nyakának szegezte. - Egyetlen mozdulat és nyissz! Nekem ennyit jelent. Így vezess, ha kedves az életed! Ruth pontosan tudta, merre kell mennie, s amikor a négysávos autópályára ért, már nem kérdezett semmit. Felhajtott az amszterdami útra, ahonnan néhány kilométerre feküdt Zaandam. Közben egyre azon törte a fejét, hogyan szabaduljon? Ám amikor lassított vagy fékezett, mindig érezte a kés pengéjét, amint a torkának szegezte az elrablója. Amikor egy-egy rendőrautót látott feltűnni, titokban abban reménykedett, hátha megállítják. Azután rájött, hogy egy szirénázó mentőautó nem kelt feltűnést, s még ha szabálytalanságot követ el, az is érthető, mert mielőbb a helyszínen akar lenni... - Zaandamban hova megyünk? - A nővéremhez. Meglepődik majd, azt hiszi, már nem is élek... - S miért visz hozzá? - Mert sokkal tartozik nekem, s most törleszthet. Jessica Pretti főorvos irodájában ült, forró kávét ivott. Az éjszaka folyamán sokat törte a fejét, hogy Tomot beavassa-e Ruth Denevu-vel folytatott beszélgetésébe? Végül is úgy döntött, hogy igen, hátha a sebész tud segíteni. Elmesélte Prettinek, hogyan és miért került Hill hadnagy barátnője a klinikára, valamint a Day doktor és Malo között folyt párbeszédet, a félelmet kiváltó mondatot. - Ugyan, Jessica, orvos létedre, hogy lehetsz ilyen szamár? Csak nem gondolod, hogy két orvos, a beteg előtt bármi érdemlegeset is mondott volna? Egyébként, menjünk fel hozzá a belgyógyászatra, én is találkoznék vele. Rendben? Remélem így megnyugszol, drágám? Sokat képzelődsz! - Jó, jó, Tom, de nem szeretnék Malo vagy Day doktorba belebotlani, s főként magyarázkodni... - Bízd rám, gyere induljunk! A belgyógyászatra érve Susan jött velük szemben. - Jessica - ölelte át barátnőjét -, már napok óta nem láttalak! Kerestelek a mentősöknél is! Megtudtam, hogy Bettina Hill temetése holnap lesz. Én mindenképpen elmegyek Terryvel, gondoltam, hátha te is eljönnél. Persze, ha nem vagy ügyeletes... - Mikor lesz a temetés, hány órakor? - Délelőtt tízkor. Esetleg előtte találkozhatnánk valahol. - Nekem ez megfelel, holnap tizenkettőkor kezdek. De mondd csak, Susan, Ruth Denevu nevű betegetek a kórteremben van vagy valahol vizsgálják? Én hoztam be mentővel. Szeretnénk beszélni vele. - No, ez nehéz lesz. Képzeld, eltűnt! - Micsoda? Egy beteg nem tűnhet el... - Day doktor már a lakásán is kereste telefonon. Malo éppen az előbb ment el tőlünk, s mindenkivel kiabált, hogy hol a beteg? De senki nem tudott választ adni. Most óriási zűr van nálunk! - Akkor nem megyünk tovább - fogta meg Jessica karját Pretti doktor. - Susan, ha előkerülne a beteg, kérem, nekem szóljon át a sebészetre, mert Jessicának rövid időn belül jelentkezni kell szolgálatra. De én is kíváncsi vagyok, hol van Ruth Denevu. - Főorvos úr, képzelje el, az igazgatónkat még soha nem hallottam így kiabálni a folyosón! Szerencsére tegnap szabadnapos voltam, így azután végleg kimaradok ebből... Egyébként Frank Day teljesen kifordult önmagából, az igazgatónak azt kiabálta, hogy mindent ő sem nyel már le! De hogy ez mire vonatkozik, fogalmam sincs. Ebben a pillanatban Day jött feléjük futva, majdnem nekirohant Pretti főorvosnak. - Elnézést, de azt sem tudom, hol áll a fejem! Eltűnt az egyik beteg, én még ilyet nem hallottam... -, s választ sem várva rohant az intenzív felé. - Gyere, Jessica, mi itt most csak útban vagyunk - fogta meg a főorvos a lány karját. - Délután hívjál fel telefonon, ha tudsz, legalább hat óráig bent leszek. - Elköszöntek Susantól, s elindultak lefelé. - Jó ég, Tom! Hát ez meg mi a csoda? Hova lett Ruth? Ugye most már elhiszed, hogy nem képzelődés... - Hagyd ezt abba - emelte fel kissé hangját Tom. - Valószínűnek tartom, hogy hazament, vagy mit tudom én, mit csinált... - De Tom! Hogy térhetsz napirendre afelett, hogy eltűnt egy nő a belgyógyászatról!?! - Kicsit túlzásba viszed, kedvesem az aggódást, és a nyomozást is! Bízd ezt az ügyet az igazgatóra.
- 59 -
Meggyőződésem, hogy felesleges vaklárma az egész. Megbocsáss, de sietek, mert perceken belül egy lőtt sérüléses férfit kell műtenem. Majd hívjál... -, s rohant a sebészetre a főorvos. Jessica a szokatlanul ingerült hangtól megrémült. - Jézusom, lehet, hogy Tomnak igaza van? Rémeket látok? Legjobb lesz, ha nem törődök semmivel, s megyek a dolgomra. Azért Tomtól nem vártam volna, hogy ilyen idegesen beszél velem... Cecile Odent összehívta a tanárokat és közölte, hogy Bettina Hill temetésére az ügyeletesek kivételével mindenki elmehet. - A városházától szereztem egy autóbuszt, s az visz fel bennünket Rotterdamba. Úgy gondolom, hogy holnap ne tartsuk meg az órákat. A tanulókat hat tanár felügyelné. Remélem, a többiek elkísérik a megboldogultat az utolsó útjára - tette hozzá pátosszal. - Én kocsival megyek - szólalt meg Terry Grayson -, mert a barátnőm, vagyis a menyasszonyom is eljön a temetésre. Még néhány ügyben eligazítást tartott "Görényke", s befejezte a megbeszélést. Amikor egyedül maradt, a portás szólt fel telefonon: - Igazgatónő, egy férfi... furcsa külsejű férfi keresi... Egy asszonnyal van itt, s azt üzente, azonnal tessék idejönni. - Hát ez meg ki a csoda, aki csak úgy lerendel engem a kapuba? Nem mondta meg a nevét az illető? - Nem, csak annyit, hogy azonnal tessék jönni, mert különben baj lesz... - Rendben, megyek - tette le a kagylót. Amikor Cecile Odent leért, a kapuban nem látott senkit. - Hol vannak? - kérdezte a portástól. - Ott, a parkolóban, egy mentőkocsival. Cecile kicsit nehézkes járásával odament, kinyitotta a mentőautó ajtaját. Amikor meglátta Ferdinándot, úgy érezte, hogy megnyílik alatta a föld. - Jézusom! Szellemeket látok... Te még élsz?!... Hogy kerülsz ide??? Ez nem lehet igaz!!! Káprázik a szemem!!! - Gyere, ülj csak le ide mellém, nyugodtan beszélgethetünk! Az asszony előtt nincs titkolnivalóm mutatott a gnóm a mellette szorosan meghúzódó Ruthra. - Hát akkor, azon a téli estén... azt hittem, meghaltál... - Persze, drága testvérem, ha rajtad múlt volna... De megtaláltak, s így élek! Az igazgatónő még mindig nem tért magához. Csak döbbenten nézte gnóm testvérét, s nem tudta, hogy másszon ki ebből az ügyből? Abban biztos volt, hogy Ferdinánd pénzt kér tőle. - Mennyit akarsz? Beszélj, nekem sincs sok, de abból valamennyit adok, ha örökre eltűnsz az életemből! Ha bárki ezt megtudja... - No látod, Cecile! Te sem dicsekedtél senkinek az évek folyamán, hogy van egy testvérkéd, akiről azt hitted, sikerült megölnöd... Egyébként nem pénz kell nekem, hanem egy időre menedék. Nálad akarok lakni egy darabig, meghúzni magam az asszonnyal együtt! - Megőrültél? Én itt élek az intézetben, nem tudlak elrejteni benneteket! - Valahol csak van egy lakásod vagy nyaralód? - Nem, nincs - vágta rá gyorsan az igazgatónő, s magában azt gondolta, még csak az kellene, hogy Ferdinánd megtudja, ő valóban vett egy kis házat innen nem messze, Alkmaar város üdülőtelepén! Oda akar majd nyugdíjazása után visszavonulni. De ezt nem szabad ennek a félnótásnak felfedni! - Nézd, Ferdinánd, adok neked egy kis pénzt, azután tűnj el a szemem elől, vagy értesítem a rendőrséget! - Rendben, értesítsd őket. S mit fogsz mondani, ha szabad kérdeznem? Ekkor Ruth szólalt meg, első ízben: - Ferdinánd, érthető, hogy a nővére nem tud minket befogadni, menjünk vissza Rotterdamba. Ígérem, senkinek nem mesélem el, hogy elrabolt. - Mit csináltál, Ferdinánd? Elraboltad ezt az asszonyt? Ez bűncselekmény!... - S az nem volt bűntény, hogy felgyújtottad annak idején a Voorne-csatorna partján álló házunkat, s én bent maradtam? Csak a szomszédoknak köszönhetem, hogy még idejében kimentettek. Utólag mesélték, olyan mélyen aludtam, hogy alig tudtak felébreszteni. A drága kis nővérkém valószínűleg altatót kevert a kakaómba. Mennyi idős is voltam akkor? Ha jól számolom, tízesztendős... Sokáig kerestelek, míg végül egy évvel ezelőtt megtudtam, hogy felvitte az Isten a dolgodat, s itt Zaan-damban igazgató lettél. De most vége a jólétednek, megfizetsz nővérkém, és mindenért!... Cecile látta, hogy nagyobb bajban van, mint először gondolta. Ha mindez kiderül, neki vége... örökre eláshatja magát!... Kis idő múlva megszólalt: - Rendben, bérelek egy házat Alkmaarban, ott maradhatsz egy ideig. Várj, lehozom a kocsikulcsomat, s előtted megyek, hogy mutassam az utat... - Nehogy valami bolondságot csinálj! Ha nem jössz le öt percen belül, megnézheted magad! - Asszonyom, asszonyom - hajolt Cecile-hez Ruth. - Kérem, értesítse a rendőrséget, Ferdinánd elrabolt, fogva tart! Meghálálom magának, de ne engedje, hogy... - Nekem ehhez semmi közöm - szólt vissza az igazgatónő. - Az öcsém ügyeiért nem vállalok felelősséget. Én aztán ismerem őt, mindenre képes... Ruth számára a percek óráknak tűntek. Ferdinánd fogta a kezét, s közben egy ragtapasszal leragasztotta a száját. - Mit tudok tenni? A nővére nem fogja értesíteni a zsarukat, vaj van a fején. Nem is értem egészen az elhangzottakat. Lehet, hogy ez a szelíd külsejű nő meg akarta ölni a testvérét? S most ez valahogy kiderülhet? Jézusom, mibe keveredtem, s hogy mászok ki belőle? Talán Georg már keres, vagy a kórházban az orvosok. Talán... talán... És ha nem? - rázkódott össze Ruth. - Minek is kellett nekem önként bemennem a kórházba? Majd én is a boncasztalon végzem... Az igazgatónő beült a kocsijába, s Ferdinánd elindult utána. - Most, kedvesem, nem te vezetsz -
- 60 -
fordult Ruthhoz. - Látom rajtad, kiborultál, nem bízom meg benned! Bő félórai utazás után rendezett kertvárosba értek. A második utcában Cecile leállította a kocsiját, kinyitotta a kertkaput, s beszólt a mentőautóba. - Gyere utánam, Ferdinánd, a kertben van hely két autó számára is. Mindannyian beléptek a házba, melyen látszott, hogy takarítják, ápolják. Minden tiszta volt és barátságos, a berendezése ugyan szerény, de mégis kellemes benyomást keltett. Három szobából, amerikai rendszerű konyhából, fürdőszobából állt. - Pincéd van, Cecile? - Nincs, még garázsom sem. Nem töltök én sok időt itt... - Elszóltad magad, szóval nem is béreled a házat, hanem a tied? - Hagyd ezt most, Ferdinánd! Nekem mennem kell. Meddig szándékozol maradni? - Hát először is, este gyere vissza, és hozzál enni és innivalót. Azután a nőnek - mutatott Ruthra ruhákat és mindent, amire szüksége lehet! Néhány napig mindenképpen maradunk, de ezzel most ne foglalkozz! Siess vissza, éhes vagyok! Amikor Cecile Odent visszaért az irodájába, nem tudta eldönteni, mit tegyen. Le-föl járkált a szobájában, s próbálta a legjobb megoldást megtalálni. Egyre idegesebb, zaklatottabb lett. - Ha szólok a rendőrségnek, abból baj lehet... Esetleg előszedik a régi ügyet, bár nem valószínű... de ki tudja? Ha pedig segítek most Ferdinándnak, akkor bűnpártolást követek el... - Behunyta a szemét, és eszébe jutott az a régi éjszaka... Apja állandóan ütötte-verte családját, és még kiskorukban elhagyta őket. Anyja mosásból tartotta el a két gyereket. Azután egy szép napon anyja megszökött egy matrózzal, s az akkor tizenhat esztendős Cecile egyedül maradt a gnóm fiúcskával. Cecile-t felkarolta egy prostituált, és éjszakánként a csatorna partján kereste kenyerét. Gyűlölte ezt a munkát, s elhatározta, amint lehet, megszabadul Ferdinándtól, és maga mögött hagyja ezt a vidéket. Kuporgatta a pénzt, míg egy esztendő alatt összegyűjtött annyit, hogy Hágába költözzön. De nem tudta hova tenni a gnóm testvérét. Ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet, hogy a gyerekre gyújtja a házat, s ő pedig új életet kezd. Előzőleg sikerült saját magának új személyi papírokat szereznie, így lett a neve Cecile Odent. A gyereknek odaadta az esti kakaót, amelybe altatót tett. Amikor már mélyen aludt, meggyújtotta a rongyos, ócska szőnyeget, ő pedig összecsomagolt kis batyujával elhagyta a házat. Még aznap éjszaka Hágába utazott, soha többet nem hallott Ferdinándról. Nappal tanult, éjszakánként pedig néhány órát férfiak ágyában töltött. Ekkor utálta meg a férfinemet, s elhatározta, hogy soha nem megy férjhez. Mindig eszébe jutott anyja, aki a kislány előtt szeretkezett a férfiakkal. Amikor elvégezte az egyetemet, már senki nem ismert volna a régi lányra. Csak a keresztnevét tartotta meg. Most sem értette, hogy ennyi év után Ferdinánd miként talált a nyomára. Mert az látszott a férfin, hogy ágrólszakadt senki. Abbahagyta a járkálást, s döntött. Lement a kocsijához, és elindult Hágába, hogy egy pisztolyt vásároljon. - Az asszony segíteni fog, ő is meg akar szabadulni Ferdinándtól, de okosan kell mindent megszerveznem... Serge Tulasne maga elé kötötte boncolókötényét, és nekikezdett munkájának. Magában dühöngött, hogy újabban egyre többet sóznak rá, s ő nem tehet ellene semmit. Day doktor jelezte, hogy Serge éjszakára is maradjon bent, mert Malo doktorral együtt ismét lesz különmunkájuk. - De én ebből semmi pénzt nem látok - nyúlt a földön fekvő ginesüveghez, és jól meghúzta. - Józanul nem is lehet ezt elviselni... Azután meg a zsaruk sem hagynak élni, bár bizonyítani, mint Day doktor is mondta, semmit nem tudnak. De azért csak idegesítenek... Most meg valami csaj tűnt el a belgyógyászatról. A nevét nem hallottam a délelőttösöktől, de majd megtudom az orvosoktól. Micsoda bolondokháza lett az Erasmus! - Ismét lehajolt az üveghez, amikor belépett a két orvos. - Lássunk neki gyorsan - szólt az igazgató - azután ha végeztünk, kénytelen leszek szólni Hill hadnagynak, hogy eltűnt Ruth Denevu asszony. Amikor Serge meghallotta a nevet, felkiáltott: - Jézusom, ő volt Lisa főnöke, az egy minden lében kanál nő! Ebből még nagy baj lesz - fordult Malo doktorhoz. - Tetszik tudni, az a gyanúm, hogy annak idején ő szólt a zsaruknak Lisa halálával kapcsolatban. A két orvos egymásra nézett. - Ugye, Frank, Russel doktornő hozta be hozzád a beteget? - kérdezte az igazgató. - Igen, ő, de nem hiszem, hogy ismerték volna egymást. - Kedves barátom, más hinni, és egészen más tudni valamit! Ezt azonnal derítsd ki! Sőt, az lesz a legokosabb, ha én elvégzem Serge-zsel a boncolást, te pedig puhatold ki, Jessica ismeri-e az eltűnt nőt? Ebből még nagyobb baj lehet, mintsem gondolnánk! Fedinánd sem került elő, lehet, hogy ő a tettes... De eddig soha nem rabolt el senkit, most mi ütött volna bele? Ezt a csatornatölteléket sem támogatom tovább, le is út, fel is út! Ide többet nem teheti be a lábát... - mormogta maga elé Malo, s egyre idegesebb lett. Fél óra alatt készen volt a boncolással, s a kivett hipophysist egy műanyag fiolába tette, s a hűtőbe rakta. - Serge, állítsa össze a holttestet, én végeztem! - dobta le a gumikesztyűt a földre, és kiviharzott a proszektúráról. Jessica elmerülten beszélgetett Susannal. Ránézett az órájára, s látta, hogy még bőven van ideje a szolgálat kezdetéig. - Olyan kimondhatatlanul boldog vagyok Terryvel! Azt tervezzük, hogy jövő hét végén
- 61 -
összeházasodunk, a papírjaink már rendben vannak. Sajnos, nászútra most nem tudunk menni, mert Terry csak egy hónap múlva lép ki abból a szörnyű intézetből. De így is jó, két napra azért elutazunk. A szülei nagyon boldogok, különösen az édesanyja, hogy összeházasodunk! Ugye, Jessica, nem gondoltad meg magad, és vállalod, hogy a tanúm leszel? - Te csacsi, természetesen! Tom is eljön, ha meghívod az esküvődre. Már említettem neki. - Egyébként neked megmondom, hogy itt akarom hagyni a klinikát, s más helyen keresnék állást... - De miért, Susan? Itt megbecsülnek, szeretnek, a belgyógyászaton te vagy az üdvöske! Vagy nem akarsz a jövőben dolgozni? - Nem erről van szó. Az utóbbi időben annyira megváltozott a légkör, feszült lett mindenki, beleértve az orvosokat, ápolókat. Képtelenség így élni. Két klinikára is beadtam a jelentkezési papírjaimat, hátha sikerül állást kapnom. Még Terry sem tudja ezt, úgysem értené meg, hogy egy kórházban elengedhetetlenül fontos a kellemes légkör, a betegek, a nővérek és az orvosok között is! Képzeld el, mint hallom, Juliet Blais felmondott, és a jövő hónaptól már nem dolgozik a sebészeten. Pretti doktor nem mondta? - Mostanában alig találkozunk, az időbeosztásunk teljesen különböző, s olyan nehezen tudjuk megszervezni az együttlétet. Nekem nagyon hiányzik Tom, de amint az utóbbi időben tapasztaltam, ezt nem érzékeli. Neked Susan megmondom, hogy szívesen lennék a felesége, de ő a házasságra még gondolni sem akar! Ebben a pillanatban robbant be az ajtón Day doktor. - Susan, a hármas kórteremben beadta a betegnek az infúziót? - Már elnézést, doktor úr, de nem vagyok szolgálatban. Csak azért beszélgetünk Russel doktornővel, mert nemrégen érkeztünk meg Bettina Hill temetéséről. De megbocsásson, magának ehhez semmi köze! A szabadidőmet ott töltöm el, ahol akarom. Nem? - Elnézést, azt hittem, maga az ügyeletes. Jessica, ha ráérnél néhány percre, szeretnék veled négyszemközt beszélni. - Rendben, Frank, menjünk a te szobádba! Susan maradsz még, vagy hazamész? - Elmegyek, mert egy óra múlva találkozom Terryvel. Amikor Day szobájába értek, a férfi azonnal mondanivalójának lényegére tért. - Ne haragudj rám, de kénytelen vagyok megkérdezni, hogy ismered-e Ruth Denevu-t? - Hogyne, mint tudod, én hoztam be... - Jaj, nem erről van szó. Azelőtt is ismerted-e? - Nem, de miért érdekes ez? Erről jut eszembe, előkerült az asszony? Vagy talán ő is a proszektúrán kötött ki? - próbált enyhe iróniát belevinni a hangjába Jessica, ám nem sikerült neki. - Nézd, én nem akarlak megbántani, de igencsak furcsa, hogy Monique Ponce holttestét te fedezted fel. Hogy még továbbmenjek, Ruth Denevu-et is te hoztad be a klinikára, akinek nyoma veszett! Jessica, egy orvosra mindez nem vet jó fényt, különösen akkor, ha előzőleg még orvosi hibát is elkövetett... Russel doktornő végleg nem értette, mit akar tőle kollégája. - Mondd, Frank, mivel gyanúsítasz engem? Az lenne a legjobb, ha tisztáznánk. Van nekem elég bajom a mentősöknél, még te is ellenem fordulsz? - Nézd, az utóbbi időben elromlott a légkör a belgyógyászaton... - No és? Én nem tehetek róla, nem dolgozom nálatok. - Ugyan, Jessica, nem akarod megérteni, hogy te is nyakig benne vagy a bajban? - Én aztán nem! Kezd elegem lenni abból, hogy ti is állandóan rángattok. A mentősöknél sincs egyetlen szabad percem, s ha beteget hozok a belgyógyászatra, később engem szedtek elő, ha valami baj történik, mint most Ruth Denevu esetében is! Neked átadtam a beteget, beírtam a naplóba az adatokat, tájékoztattalak, mondd csak, mit akarsz még tőlem? Ekkor már kiabált Jessica, a kiborulás határán volt. - Jobb és főként bölcsebb lenne, ha a saját házad előtt sepergetnél! Nem tudom, miért vagytok olyan baráti viszonyban az igazgatóval, erről sokan suttognak a klinikán. No meg arról is, hogy Juliet Blais Malo miatt mondott fel. Most már nem is szólok arról a gnómról, akitől éppen te mentettél meg, amikor megtámadott a proszektúrán. Szóval, kedves Frank, ha nem szálltok le rólam, előbb-utóbb én is itt hagylak benneteket, pedig elhatároztam, hogy akárhogyan is, de túlélem a megpróbáltatásokat, amiknek itt nap mint nap ki vagyok téve! Szeretnék jó és nagy tudású belgyógyász lenni... De ami sok, az sok!... - lovalta bele magát Jessica. - Nyugodj már meg! Nem gondoltam, hogy ennyire ki vagy borulva. Nyilván nemcsak az itteni munkától... A magánéletedben is lehet némi probléma. - Azt csak hagyd, Frank, ahhoz semmi közöd! - Ez igaz, de látod, én úgy hallottam, hogy Juliet Blais éppen Tom Pretti miatt megy el, aki állandóan megkörnyékezi! Milyen furcsa, a pletyka itt sem kímél senkit. De ha ilyen ingerült vagy, jobb ha nem tartalak fel tovább. Mikor ezt Jessica meghallotta, sarkon fordult, s otthagyta kollégáját. Rosszkedve csak növekedett attól, hogy szerelmét, Tomot is kikezdte a szóbeszéd. Bár az orvosnő érezte, hogy a férfi szereti, de annak nem örült, hogy házasságuk tervét sem vetette fel! Anyjával is beszélt erről, akinek ugyan szimpatikus volt Pretti főorvos, de az már nem annyira, hogy Jessica szerint irtózik az esküvőtől a rosszul sikerült első házassága miatt. Elhatározta, hogy pár percre átszalad a sebészetre, hátha sikerül találkoznia Tommal. Ahogy a folyosóra ért, látta, amint Pretti átöleli Juliet vállát: - Annyira sajnálom, hogy itt hagy bennünket! Nekem nagyon fog hiányozni! - Amikor Jessica ezt
- 62 -
meghallotta, sarkon fordult, és szaladt le a szobájába... Cecile Odent másnap két hatalmas zacskóval tért vissza testvéréhez. Ahogy belépett a házba, látta, hogy Ferdinánd a konyhában üldögél és bóbiskol, míg az asszony összekötözött kézzel meredten ül egy másik széken, arcán a kétségbeesés kifejezése. Az ajtó nyitására a férfi felugrott. Észrevette, hogy a nővére érkezett meg a csomagokkal. - Na végre, hoztál innivalót? Már azt hittem, soha nem jössz vissza! Cecile, miközben elintézte a bevásárlást, mindent végiggondolt, mit kell tennie. Egyetlen lehetőséget látott, az asszonyt beavatja tervébe. De ehhez óvatosan és körültekintően kell Ferdinánddal bánnia! - Miért nem veszed le a ragtapaszt a szájáról? - mutatott Cecile az asszonyra. - Neki is kell ennie valamit... A férfi egyetlen mozdulattal letépte a tapaszt, s Ruth felsikoltott fájdalmában. Látta, hogy Cecile int neki: - Jöjjön ide az asztalhoz, mindannyian együnk valamit, - szedte ki a csomagból a füstölt halat, sült csirkét, burgonyát, salátát és gyümölcsöt, legvégül pedig egy üveg bort. - Először ebből igyunk - fogta meg Cecile a palackot, majd három poharat vett ki. Óvatosan, hogy Ferdinánd ne vegye észre, beleszórt egy késhegynyi fehér port... - Ettől mélyen aludni fog, mondták a patikában, s közben Ruthot kiszabadítom döntötte el magában az igazgatónő. A poharakat a borral először testvérének nyújtotta, akinek arcán ördögi mosoly terült szét. - Kedves kis nővérkém, idd csak meg szépen! Majd én töltök magamnak! Hátha beletettél valami patkánymérget... - nevetett fel, de olyan hangon, hogy Ruthnak a hideg futott végig a hátán... Cecile eltolta a borral teli poharat: - Nem kell, én ma még vezetek, nem iszom alkoholt. - Te kis csalafinta, akkor miért készítettél elő három poharat? Azonnal idd meg! - fogta le nővére karját, de olyan erővel, hogy az fájdalmasan felsikoltott: - Te féleszű, ocsmány alak! Azt hiszed, neked mindent szabad? Engedj el azonnal, mert megbánod! - Ne fenyegess, neked van félnivalód! - Az már elévült, és nem is tudod bizonyítani - kelt ki immár Cecile is. - Ruth és én elmegyünk most azonnal! - Mit képzelsz? Nem megyek vissza soha többet Rotterdamba, majd te eltartasz!... Úgyis tartozol nekem... most törlesztesz!!! Ruth is marad! Ő az enyém! - villant gonosz fény a gnóm szemében. - Ha megmozdulsz, véged! - kapta elő a táskájából 22-es pisztolyát az igazgatónő. - Na ne! Tedd el nővérkém, mert elsül! Nem neked való az ilyesmi! Te rohadék, képes lennél a kisöcsédet megölni, mint annak idején akartad? Ebben a pillanatban Cecile meghúzta a ravaszt... Az első golyó a gnóm mellkasába csapódott... Másodszor is lőtt, s a férfi összeesett. Fejéből vékony vércsík szivárgott... - Jézusom! Jézusom! Meghalt! - fogta meg a pulzusát Ruth. - Segítsen, kedvesem - fordult az asszonyhoz az igazgatónő. - El kell vinnünk innen! Keresek egy lepedőt, abba betakarjuk, és egy elhagyott helyen elássuk. Soha senki nem tudja meg, mi történt. - Már megbocsásson, de ebben nem veszek részt! Hívjuk a rendőrséget, és mondjuk el az igazat! - Na, azt már nem! Vége lenne igazgatói állásomnak, a jövőmnek! Magáért tettem az egészet, most kutya kötelessége segíteni nekem!... Ha nem - ismét felemelte a pisztolyt, s Ruthra szegezte - akkor maga is követi az öcsémet! Miért csábította el Ferdinándot? - De kérem, engem elrabolt a proszektúráról! Nem ismertem, soha nem láttam... - A proszektúráról? - lépett még közelebb Cecile, kibiztosította a 22-est. - Elég volt a hazugságból, vagy segít... vagy... vége!... Ruth egy másodpercig habozott, mit tegyen. - Ha elásom ezzel a nőszeméllyel a holttestet, akkor én is bűnrészes leszek... ha nem, képes és lepuffant - gondolta magában. - Kérem, asszonyom! Tegye le azt a pisztolyt. Beszéljünk egymással értelmesen. Segítek, segítek, de előbb értesítsük a rendőrséget. Majd én magamra vállalok mindent - próbálkozott Ruth a hazugsággal meglátja, nem lesz semmi baj. - Nem hiszek magának, átver! - Még egy lépést tett Ruth felé, s meghúzta a ravaszt. Ám az asszony reflexei kiválóan működtek, s arrébb ugrott, így a lövedék a falba csapódott. - Ne mozduljon, mert lövök! - A mondat végén ismét eldördült a fegyver, s Ruth vállában éles, szúró fájdalmat érzett. Erejének utolsó maradékát összeszedve ráugrott az igazgatónőre, aki a hirtelen mozdulattól elejtette a pisztolyt. Ruth felkapta, célzott és lőtt. A golyó Cecile Odent szívét találta el, elterült a földön... - Jézusom! Jézusom! Megöltem egy embert! Gyilkos vagyok!... - suttogta maga elé az asszony, aki ijedtében se élő, se holt nem volt. - Mit tegyek? Úristen! Két halott a szobában... hogy magyarázom meg Georgnak... S ki a férfi? Ferdinánd a proszektúráról... Ki hiszi el, ami velem történt?... - Próbálta összeszedni gondolatait. Első reakciója szerint a menekülést választotta volna, azután rájött, hogy ez reménytelen, előbb-utóbb elfogják. Bement a hálószobába, és lepedőket keresett. Elhatározta, hogy az éj leple alatt eltünteti a két hullát, s utána jelentkezik a rendőrségen, kitalál egy mesét, ami hihetőnek hangzik majd... Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és egy idős, fehér hajú asszony jött be, kezében egy tálca, rajta illatos Rolpens, borjúból készült sült kolbász, almával és burgonyával. - Kedveském, láttam a kocsidat a kertben meg egy mentőautót. Csak nincs valami baj? Most sütöttem a kedvencedet, ezért hoztam belőle - mondta kedvesen az idős asszony. Ahogy beljebb lépett, felsikoltott: - Jézusom! Jézusom! - Észrevette a földön a két vérben úszó holttestet, majd pillantása Ruthra
- 63 -
esett, aki egyik kezében a pisztolyt szorongatta... - Gyilkos! Gyilkos! Segítség! Segítség! - kiabálta torkaszakadtából az asszony. Ruth kétségbeesett. Az első percben nem tudta, mit tegyen, csak annyit suttogott: - Kérem, kérem, nyugodjon meg - szólt azután. - Nem vagyok gyilkos, ne kiabáljon! - Közelebb lépett az üvöltözőhöz. Az asszony ettől még jobban megijedt, s immár velőt rázó sikolyok kíséretében ordítozott. Ruth tudta, hogy menekülnie kell, mert pillanatokon belül idesereglenek a szomszédok. De már nem volt minderre ideje, mert két markos férfi puskával a kezében belépett a hátsó ajtón. Az egyik ráugrott Ruthra, és a földre terítette. - Ne mozduljon, ha kedves az élete! - A másik a telefonhoz lépett, és tárcsázta a rendőrséget. - Nem én vagyok a gyilkos... Az igazgatónő megtámadott, s véletlenül lőttem le!... Ez önvédelem... önvédelem!... A fiatalabb férfi, aki lefogta az immár félig ájult Ruthot, a társához fordult: - Ez a nő nem úgy néz ki, mint aki embereket öl! De azért addig nem engedem el, amíg a zsaruk ideérkeznek... Majd folytatta: --Ki lehet ez a gnóm itt a földön? Az igazgatónőnél még soha nem láttam. Lehet, hogy ehhez a nőhöz tartozik? Ekkor szirénázva megérkezett egy rendőrautó, amelyből hárman szálltak ki. A főnöknek tűnő férfi Ruthhoz lépett: - Két gyilkosság gyanújával letartóztatom! Bevisszük a zaandami kapitányságra! Joga van ügyvédet hívni és... - Hallgasson meg, uram! Értesíteni szeretném Georg Hill hadnagyot, a rotterdami kapitányság gyilkossági osztály vezetőjét! - Rendben, asszonyom, bentről felhívjuk. De addig is velünk jön. Mondja csak, hogy került ide ez a mentőautó? - A mienk, vagyis Ferdinánd lopta el az Erasmusból, én vezettem, de... - Na jó, menjünk be, te pedig, André - szólt a nyomozótiszt beosztottjához - intézkedj, jöjjön a doki, s a teljes stáb. Én beviszem az asszonyt. A helyszínelők a mentőkocsit is vizsgálják meg! Azután kezdjétek meg a szomszédok kihallgatását. - Kedves Else néni - fordult a testes nyomozó az idős asszonyhoz, aki még mindig remegett az izgalomtól -, tessék mindent részletesen elmondani Andrénak! Ha végzek bent, én is visszajövök. A hatos kórteremben már harmadik napja feküdt Ditte Van Dam, aki a Rőthajú matróz kocsmában mint felszolgáló dolgozott. Rosszul lett, s a mentők a belgyógyászatra hozták. A középkorú nőnél Day doktor decompensalt állapotban lévő vitiumot állapított meg, ezért naponta kétszer kapott infúzióban Carditoxint. Az orvos a délutáni ellenőrzésnél látta, hogy a beteg állapota lassan kompenzálódik, de azt is tudta, hogy végleges és tartós javulás csak a tricuspidális billentyű műtéti cseréjétől várható. Így felment Malóhoz, hogy referáljon Ditte Van Damról. Amikor Malo meghallotta a diagnózist, azonnal közbevágott: - Őt szemelted ki következőnek? - Igen, mert megtudtam, hogy egyedül él, nincs rokona, csak egy matróz barátja, aki éppen Dél-Amerikában van. Ha véletlen összeomlik a keringése és exitál, senki nem fog nagy feneket keríteni a dolognak. Végül is egy vitiumnál mindig előfordulhat... - Mikor akarod beadni neki a kálium-kloridot? - Este, ha már csend lesz az osztályon. Egyébként az a javaslatom, hogy most a boncolásnál ne vegyük igénybe Serge-et. Túl sokat iszik, fecseg, különösen amióta Ferdinánd eltűnt a proszektúráról. Erről jut eszembe Gerald, bejelentetted már Ruth Denevu eltűnését a zsaruknál? Azt hiszem, ezzel nem várhatunk tovább. - Már kerestem Hill hadnagyot, de nem volt bent, így majd később hívom. Akkor este a proszektúrán találkozunk. Közben megszólalt Day csipogója. - Elnézést, de hívnak, mennem kell. - Amikor a belgyógyászatra ért látta, hogy Jessica összegörnyedve ül az ügyeletesszoba előtti fehér széken. Arca halottsápadt, s időnként görcsös rángatózások futnak át az arcán. - Az ég szerelmére, mi bajod van? - Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, epegörcsöm van - nyögte. - Nagyon hirtelen jött az egész... Nemrégiben hoztam be egy beteget femur töréssel, felvitettem a sebészetre, s utána lettem rosszul. - Vettél be valamilyen gyógyszert? - Adtam magamnak egy Neotroparin injekciót. Most már kicsit jobb, de félek, hogy a görcs újból kifejlődik... - Volt már az epéddel valami bajod? - Még soha. Persze ettől lehet egy kisebb kövem, ami most megfordult a ductus choledochtusban. - Javaslom, hogy ne menj sehova! Tudomásom szerint a hatos kórterem kétágyas, s az egyik ágy szabad. Ne haragudj, de e pillanatban a különszobáink mind foglaltak. Holnap reggel kivizsgálunk, s meglátjuk, mit csinálunk. Addig is adok neked a görcsoldó mellé synergista nyugtatót, így remélhetőleg fájdalommentes pihenést, jó alvást tudunk biztosítani. Day csak azt vette észre, hogy elrepült az idő. Az esti kisvizit után bement a hatos kórterembe, ahol Ditte Van Dam olvasott. A másik ágyon Jessica aludt. Day rövid gondolkodás után hatalmas adag Novopant szívott fel egy fecskendőbe, és beadta az orvosnőnek. - Más sem hiányozna, mintsem felébredjen itt nekem, mikor Dittének beadom a kálium-kloridot! gondolta magában. Várt néhány pillanatig, majd a másik beteghez fordult: - Most önnek is adok éjszakára egy injekciót, jól fog aludni. - Ezzel felszívta egy másik fecskendőbe
- 64 -
az oldatot, és vénásan beadta. Várt néhány percig, azután látta, hogy a testen görcsroham fut keresztül, az asszony arca elszürkül, majd nem mozdult többet. - No, ez rendben van! Most intézkedem, este kilenckor már boncolhatjuk is! - Ezzel ráhajtotta Ditte Van Dam arcára a lepedőt. - Hívom a szállítókat, hogy vigyék le a proszektúrára. A beadott Novopantól Jessica rendkívül mélyen aludt. Egy reflexszerű mozdulattal álmában félig arcára húzta a takaróul szolgáló lepedőt, légzése olyan lassúvá vált, hogy szinte nem is lehetett észlelni... A proszektúra két embere - a szokásos pálinkamennyiség elfogyasztásának eredményeként - kissé bizonytalan léptekkel betámolygott a hatos kórterembe, hogy eleget tegyen Day doktor utasításának. Első pillanatban kicsit meglepetten álltak az ajtóban. - Mintha azt mondta volna a doktor úr, hogy egy holttestet kell leszállítani?... Itt pedig láthatóan kettő van... - mormogta egyikük. - Bánja az ördög, levisszük mind a kettőt, ebből nem lehet baj!!! Kilenc órakor a megbeszélés szerint Malo és Day doktor beléptek a néptelen proszektúrára. Az orvosi köpenyekre zöld műanyag kötényt húztak, s az előkészített műszerekkel megkezdték Ditte Van Dam koponyájának megnyitását. - Nézd csak, Frank, furcsának tartom, hogy a szállítók még egy holttestet hoztak le. Történt valami a belgyógyászaton? - Nem, dehogy, valószínűleg a sebészetről került ide. Ezt befejezzük és utánanézek. Ha lehet, belőle is kivesszük a hipophysist. Így legalább ismét van két szervünk. Long doktor úgyis állandóan újabb és újabb anyagot követel tőlünk. Már nagyon unom azt a pasast, játssza az eszét!... Jessica arra ébredt, hogy nagyon fázik... Gondolatai még ki sem tisztultak az altatótól, félálomban kicsit feljebb akarta húzni magán a lepedőt, azonban ahogy megmozdult, döbbenten tapasztalta, hogy teljesen meztelen, még a hálóing sincs rajta! Erőtlen volt, és ahogy egyik keze maga mellé csúszott, valami sima, hideget érzett az ágy matraca helyett... Ébredező agyába villámként hasított a gondolat: - Te jó ég! Talán meghaltam és a proszektúrán vagyok?! Hiszen ez egy márvány boncasztal, amin fekszem! - Mozdulni még nem tudott, de tisztuló tudatával meghallotta, hogy mellette két férfi beszélget, miközben műszerek halk, fémes csengését észlelte... - Ezzel végeztünk, tedd a hipophysist a hűtőbe, holnap reggel szállítjuk Longnak. Soron kívül kérte. Utána a másik halottból is kivesszük, de előtte gyere, igyunk egy kávét... Jessica kétségbeesett, amikor az elhangzott mondatot felfogta. Tudta, hogy menekülnie kell, mert felismerte Malo és Day hangját! Nem gondolta végig a dolgot, megpróbált felkelni. Először nehezen ment, lábai remegtek, de két kezével megkapaszkodva lekecmergett a boncasztalról. Maga köré tekerte a lepedőt, s elindult az ajtó felé. Amikor a rosszul világított folyosóra ért, hallotta, hogy a háta mögött lépések koppannak, majd beszélgetés ütötte meg a fülét. - Nem értem, Gerald, senki nem exitált a sebészeten sem. Nem tudnak a másik holttestről. Lehet, hogy a mentősök hozták be? Azt gondolom, hogy vegyük ki a hipophysist, azután varrjuk össze és hagyjuk ott. Még a boncjegyzőkönyvet se készítettük el, mert így elég veszélyes az ügy, hogy nem ismerjük a körülményeket... Jessica megkapaszkodott egy tolókocsiban, mert úgy érezte, forog vele a folyosó. Ekkor megmozdult a kocsi, levert róla egy fémtárgyat, amely iszonyú csörömpöléssel gurult a kövön. - Hallottad, Frank? Valaki járkál itt a proszektúrán! Gyere, menjünk, nézzük meg! Lehet, hogy az az ütődött Serge iszogat itt a közelünkben, mert a zaj innen jött. - A két orvos elindult a hang irányába. Russel doktornő rémülten menekült. Légzése egyre gyorsabb lett, keze és lába remegett, de az életéért harcolt. Összeszedte minden erejét, és rohant be az egyik átjáróba. Látta, hogy a régi kazánházba jutott. Az omladozó, mocskos falak mentén egy-egy megriadt egér szaladt el a lába előtt. - Jézusom! Még ez is! Túl kell élnem, túl kell élnem - ismételgette, majd továbbfutott a régi, rozsdás csővezetékek mellett. A lépések követték... Alig kapott levegőt, egyetlen pillanatra megállt, ismét továbbrohant. Mintegy kétszáz méter után újabb vasajtót fedezett fel, amely nyitva volt. Átment rajta, s látta, hogy az egy nagyméretű csatorna, tele van szennyes vízzel, s patkányok futkosnak a keskeny párkányon... Megfordult és rohant vissza, nem törődve immár semmivel, még az életével sem! Perceken belül fény villant a szemébe, és Malo doktor kapta el az immár ájulás szélén álló orvosnőt. - Jessica, Jessica, maga hogy kerül ide és mit csinál itt? - nézett rá megdöbbenve az igazgató, közben Day is odaért. - Jó ég! Mi folyik itt? Neked aludnod kellene a kórteremben! Miért jöttél ide, ki küldött? Légy szíves, felélj őszintén, s akkor nem lesz bántódásod! - A két férfi megfogta az orvosnőt, és visszavitték a proszektúra melletti irodába, ahol az egyik székre ültették. - Doktornő, ez az utolsó lehetőség, hogy elmondja, miért kémkedik utánunk? Az igazat, csakis az igazat akarom hallani! - Kérem, kérem, nem csináltam semmit... - zokogott fel az orvosnő, aki az altató és a stressz hatására alig tudott magáról. - Nem értem, hogy kerültem ide és miért... - Mondd csak - fordult hozzá Frank -, mennyit hallottál a hipophysisről? Lehet, hogy Long doktor embere vagy? Jessica csak pislogott, s nem értett egyetlen szót sem. - Na, felelj! - vált élessé Day doktor hangja. - Úgysem tudod bizonyítani, hogy kálium-kloridot adtunk be a betegeknek! Te is tisztában vagy vele, hogy azt nem lehet kimutatni! Akkor meg mit akarsz itt? Ha nem válaszolsz, akkor... - Frank... nem értek semmit... most sem tudom, hogy kerültem ide... hidd el nekem... - nyöszörögte.
- 65 -
A két orvos átment a boncterembe. - Nézd, Gerald, kénytelenek vagyunk Jessicának is beadni a kálium-kloridot. Szerintem túl sokat tud a mi különleges megbízatásunkról, s veszélybe sodorhat minket! - Gondolod, hogy a kutató beépített embere? Ez nem logikus. Én inkább arra tippelek, hogy Hill hadnagy bízta meg, szimatoljon nálunk, ebben van ráció. Hiszen a zsaruk az égvilágon semmit nem tudtak eddig ránk bizonyítani! Te mit javasolsz, mit csináljunk vele? Egy darabig mindketten hallgattak, majd Malo szólalt meg: - Visszavisszük a kórterembe, és ott adjuk be neki az injekciót! Alig tud magáról, s utána majd reggel veszed csak észre az exitust. Azután sajnálkozással és nagy gyásszal eltemetjük, sőt a kórház saját halottjának is tekintheti! Ez lesz a legjobb. Így senki nem gyanakszik majd semmire... - Nem jó, Gerald, adjuk be itt az injekciót és vegyük ki a szervet. Ne komplikáljuk szállítással az ügyet. Majd reggel megírom a jelentésben, hogy éjszaka exitált. Úgyis ő maga jött hozzánk, hogy eperohamai vannak, nem hiszem, hogy itt Hill hadnagy bármi gyanúsat találna. Bár, talán jobb, ha a hipophysist mégsem vesszük ki, hátha elrendelnek rendőrségi boncolást! Így biztonságosabb. Nem élhet tovább, mert túl sokat tud... Én beadom neki, ha egyetértesz. Felszaladok az osztályra egy adagért. Malo egyedül ment vissza az irodába, ahol Jessicát hagyták, de néma üresség fogadta. - Na, ezt jól elintéztük, elszökött a nő!!! Hogy a fenébe tudott lábra állni? Végigjárta a termeket, sorban kihúzogatta a tepsiket, amelyek legtöbbje üres volt. -A csoda vinné el! Hol lehet? - Az utolsó hatalmas vasszekrényhez lépett, kezével már megfogta a kihúzó fogantyút, amikor megjelent Day, kezében a fecskendővel. - Mit keresel, Gerald, hol van Jessica? - Látod ezt én is szeretném tudni! Eltűnt, a föld nyelte el... Itt sem találom. - Ha megszökött, nem a tepsikbe menekült! Gyerünk fel a mentősökhöz! Csak ott bújhatott el. No, ez aztán jól betett nekünk! A végén még eljár a szája! Induljunk! Jessica az utolsó tepsiben feküdt. Szíve a torkában dobogott, amikor hallotta a léptek távolodását. - Istenem, most kell okosan cselekednem, ha ezek megtalálnak, megölnek! Csak lenne erőm... Fázom és mindenem reszket... - Eszébe jutott, hogy a boncmesterek állandóan isznak. - Keresnem kell valahol egy kis alkoholt, az felmelegít. Hátha egy köpenyt is találok - gondolta. - Lehet vagy egy negyedórám, amíg Malo és Day visszajönnek. Addig össze kell szedni magam! - Átment az öltözőbe, próbálgatta a szekrényeket, de egyik sem nyílt ki. Végül a sarokban talált egy üveget, beleszagolt, a rum illata megcsapta orrát. Ivott egy kortyot, és érezte, amint testét átforrósítja az erős alkohol. Egy zöld, szakadt, piszkos köpenyt is talált, ledobva a földre. - Ez is jobb mint a lepedő, ebben talán sikerül elmenekülnöm, de hova és kihez? Felhívom Hill hadnagyot - döntötte el. - Ő értem jön és megmenekülök!... - A telefonhoz lépett, de nem jutott eszébe a kapitányság száma. - Jézusom, megőrülök, múlnak a percek, és én még mindig itt vagyok! Hova menjek? - ráncolta össze homlokát. - A sebészetre? Nem, nem! Pretti szabadnapos, délelőtt együtt voltunk. Őt hívjam fel? De mire ideér, nekem végem... Hirtelen az altató és az ital hatására érezte, hogy fordul egyet a szoba, és lezuhant a földre, eszméletét elveszítve... A két orvos dühöngve jött vissza a proszektúrára. Russel doktornőt sehol nem találták meg. - Látod, Frank, mondtam neked, csak itt lehet, nem volt olyan állapotban, hogy a kórházból eltűnjön! Próbáljuk szisztematikusan átkutatni az összes helyiséget. Perceken belül megtalálták az eszméletlen teremtést. - No rendben, most add be neki a kálium-kloridot - szólt Malo. - Azután intézkedünk... - Day doktor kihúzta a zsebéből az ampullát, fecskendőbe szívta, s az eszméletlen teremtés karján feltolta a szakadozott köpenyt. E pillanatban fénycsóvák világították be a termet, s érces hang szólalt meg: - Tegye le azonnal a fecskendőt! Mindkettőjüket letartóztatom, ne mozduljanak! - Hill hadnagy emberei rákattintották a két orvos kezére a bilincset, míg Jessicát Georg óvatosan felemelte a földről, és karjában vitte fel a belgyógyászatra. - Istenem, Ruth és Jessica is túlélte, hála neked! - suttogta maga elé a sokat tapasztalt zsaru. Amikor másnap reggel Susan tálcán behozta a reggelit, Jessica azt hitte, az éjszaka történteket csak álmodta. Az erős altató hatására néhány óra múlva még nehezen tudta megkülönböztetni mi volt az álom és mi a valóság. - Egyél szépen - tette elé a finomságokkal megrakott tálcát -, azután segítek megfürödni és levesszük rólad ezt a koszos köpenyt. - Ez utóbbi láttán Jessicának eszébe jutott az éjszaka, s a képek kezdtek összeállni benne. A forró kávét kortyolgatva felidézte Susannak rémálmait, amelyek nem is álmok voltak, hanem maga a valóság. - Tom Pretti is kint vár a folyosón, addig nem jön be, amíg nem hívod. Amint látom, lelkiismeret furdalása van miattad. Hill hadnagy is telefonált, tíz óra tájban kihallgatna. Képzeld el, Ruth Denevu is előkerült, e pillanatban vizsgálati fogságban van. Ő mentette meg az életed. - Hogyan? Ő azután végleg nem volt benne a kórházi manipulációkban, ő csak segíteni akart Hillnek... - Nézd, a részleteket nem tudom, de állítólag Zaandamban lepuffantotta Terry főnökét, "Görénykét" meg egy másik pasast is, aki gnóm. A többit nem tudom, majd a hadnagy elmeséli. Ekkor Pretti főorvos már nem bírta a várakozást és berobbant a szobába, s az ágyban fekvő nőhöz lépett: - Drágám! Drágám! Bocsáss meg, hogy nem hittem neked! Jól vagy? - simogatta meg a haját. Furdal a lelkiismeret, hogy... - Hagyd, Tom, most már minden rendben lesz! Remélem, a bűnösök elnyerik büntetésüket... Hill hadnagy és egy beosztottja jelent meg. - Elnézést, de sürgős lenne... Ruth miatt is...
- 66 -
- Tessék, rendelkezésére állok... segíteni szeretnék... maradj te is, Tom, legalább most hallod majd a teljes igazságot... - szólt Jessica megtört hangon. EPILÓGUS - Jessica, állj már egyenesen - szólt kedvesen Ruth. - Ha folyton izegsz-mozogsz, nem sikerül a próba. Ezt a sötétkék selyemkosztümöt rád kell kicsit igazítani, csodálatosan szép az anyag, remek a fazon, de hosszú neked. Látszik rajta, hogy Dior-modell! Igazán gyönyörű leszel benne az esküvődön, bár fehéret is választhattál volna. - Ruth, drágám, elfelejtetted, hogy már betöltöttem a huszonnyolcadik évemet. Istenem, hogy repül az idő, már egy éve is elmúlt annak, hogy megmentetted az életem, amikor Georgot felhívtad Zaandamból és elmondtad neki, hogy a klinikai bűnügyek szálai a proszektúrára vezetnek, azonnal nézzenek ott körül. Ha akkor késnek... már rég nem lennék... azóta viszont Tommal élhetek együtt, s szüleim örömére most összeházasodunk. Nagy bánatom, hogy Bettina ezt a pillanatot nem érhette meg. - Meg sokan mások sem... hányan haltak meg értelmetlenül, amíg kiderítették, mi folyik az Erasmusban? Mégiscsak jó volt, hogy akkor elhatároztam, megjátszom a beteget, és befekszem hozzátok. Néha egy laikus szeme többet vesz észre, mint a legtapasztaltabb zsarué! Furcsa, hogy olyan apróságok maradnak meg az ember emlékezetében, mint az, hogy elrablóm mellett abban reménykedtem, csak észreveszik a mentőautó eltűnését, és rám találnak. De úgy felgyorsultak akkor az események, hogy nem is fedezték fel a hiányát. - Valóban sok furcsaság van az életünkben, - tette hozzá Jessica. - Tudod, a tárgyalás is gyakran eszembe jut. Day és Malo doktor először próbálták menteni a menthetetlent. Csak a bizonyítékok és a te vallomásod után törtek meg, s ismerték be, hogy kálium-kloridot adtak be néhány betegnek... hogy hánynak, azt örök homály fedi, mert amikor Chris Long megtudta, hogy két segítőtársa lebukott, infarktusban meghalt. - Számomra az is megrázó maradt, hogy Gerald Malo, ennek a nagyhírű és patinás intézménynek az igazgatója, ferde hajlamú férfi volt! Vágyai kielégítéséhez Ferdinánd, a gnóm szerzett prostituáltakat. Mint említettem neked, annak idején engem is megtámadott a proszektúrán, de ezt akkor Tom sem hitte el... Persze, amikor lelepleződött a szerteágazó bűnügy, akkor már megbánta, hogy a kezdet kezdetén mindent az én fáradtságom rovására írt. - Egyébként ma sem értem, Jessica, hogy Juliet, az asszisztensnő miért hagyta el a kórházat? - Emlékszel te is, hogy a tárgyaláson igencsak fura dolgokat mesélt Malo szenvedélyéről... Megrázó volt a tanúvallomása az orvos szexuális szadizmusáról. Azt rebesgették, hogy ezután szakítottak Lester doktorral. Az ítélet kihirdetését követő néhány hét múlva Juliet a Hágai Sebészeti Klinikára ment dolgozni. Azóta én sem tudok róla semmit. - Az ítéletet Georg is és én is igazságosnak találtam. Malo és Day doktor, valamint Serge Tulasne boncmester hátralevő éveiket börtönben töltik majd. A sors fintora, hogy Serge enyhébb ítélettel megúszta volna, ha Day nem vallja be, hogy Lisa halotti bizonyítványát ő hamisította meg! Serge a lakásukon agyonverte feleségét. Még most sem tudom elfelejteni Lisát. Nagyon szerettem, kedves teremtés volt... Éjszakánként sokszor álmodok Cecile Odent-nel. Ennyi idő után sem tudom kiűzni az emlékezetemből, hogy a "Görénykét" én öltem meg... Igaz, önvédelemből, amire időváltozáskor emlékeztet a vállam, de akkor is... Persze, megérdemelte a sorsát, hiszen a gnóm Ferdinándot, még gyerekként meg akarta ölni, s a sikertelenség nem az ő érdeme volt. Talán az egész ferde egyéniségét, a gyerekkorára lehetne visszavezetni... Jessica az órájára nézett: - Jaj, Ruth, elbeszélgettük az időt. Tom utálja, ha kések! Mondd csak, még nem gondoltál arra, hogy Georg-zsal összeházasodjatok? - Nem jött még el ennek az ideje. Georg szabad óráit velem tölti, szeretjük egymást, de nem kérte meg a kezem. Talán, ha megtudja, hogy jövő hónapban megmozdul a baba... - Jézusom! Ruth! Már megbocsáss, de a te korodban? Negyvenéves már elmúltál, ha jól emlékszem... - Na és? Jessica, te orvos vagy, tudod, hogy nem veszélyes a szülés negyven felett sem, ha vigyáz magára a mama! Az orvos szerint császármetszéssel kiemelik majd a lányomat, ha eljön az ideje... Tudod, amióta Georg elvesztette Bettinát, a seb nehezen gyógyul. Remélem, most kicsit segítek neki, hogy ismét megtalálja önmagát. Ez csak nem baj? - Nem, dehogy... csak én mégis merésznek érzem, féltelek, Ruth! - ölelte át szeretettel az asszony vállát az orvosnő. - Remélem, minden rendben lesz. - Jessica, talán te is ismered Hallgatag Vilmos híres mondását, amely szerint: Döntésedben csak akkor legyél bátor, ha képes vagy messzebbre látni. Én mindenesetre megpróbálok - vált töprengővé Ruth arca. - Hát, ti mit pusmogtok itt? - lépett be jókedvűen Susan. - Ugye félretetted nekem azt az almazöld ruhacsodát, amit tegnap kinéztem - fordult Ruthhoz. - Beleszerettem a fazonjába, s azt akarom felvenni Jessica esküvőjén - nevetett a fiatalasszony jókedvűen. Látszott rajta, hogy Terryvel boldog és kiegyensúlyozott. - Jessica, úgy örülök, hogy végre révbe értél, s feleségül mégy Tomhoz! - Jaj, Susan, az esküvő még csak a kezdet. Anyám mindig azt mondta kislánykoromban, hogy egy férfit nemcsak meghódítani kell, hanem hosszú távon megtartani, s ez nehéz feladat, sok körültekintést,
- 67 -
megértést igényel. - Ne filozofálj, Jessica, mert akkor soha nem mégy férjhez. Pedig a házasság egészen tűrhető intézmény, ha két ember egy nyelven beszél... - nevetett fel vidáman Susan.
- 68 -
