NNCL Av1.0 EVELYN MARSH. A kábulat ára. Könyvértékesítő Vállalat BUDAPEST Szerkesztette: LOTHRINGER MIKLÓS

NNCL1062-45Av1.0

EVELYN MARSH A kábulat ára

Könyvértékesítő Vállalat BUDAPEST 1988 Szerkesztette: LOTHRINGER MIKLÓS Borítóterv SZABÓ ÁRPÁD A tervezés, tipográfia LANTOS KÁLMÁN munkája © MOCSÁRI ERIKA 1988 ISBN 963 7357 15 7 A kiadásért felel Drucker Tibor, a Könyvértékesítő Vállalat igazgatója Borsodi Nyomda – Miskolc - 1988 Felelős vezető: Writh Lajos Engedélyszám: 52 045 Megjelent: 15 (A/5) ív terjedelmben A kiadvány gondozásában közreműködött az EDITORG

-1-

1. A citromfák dús ágai belógtak az ablakon, s az ágyban fekvő Katerina szinte magába itta a gyermekkora óta ismert kellemes illatot. Az egyszerűen berendezett szobában a lány egyedül volt. Terhessége utolsó napjaiban járt, s délutánra újabban annyira elfáradt, hogy kénytelen volt ledőlni. - Még szerencse - gondolta magában -, hogy a plébános úr ilyen rendes és megértő velem. Igaz, mindig is ilyen volt, amióta ismerem és idekerültem hozzá házvezetőnőnek. Aztán szegény anyja jutott eszébe, hogy sírt, amikor Kálimnosz szigetén a mólón búcsúztak egymástól. Bár anyja tudta, hogy jó helyre, Kósz szigetére, a plébánoshoz kerül, mégis mindig féltette. Mondogatta is nemegyszer: - Katerina, olyan szép, sudár lány vagy, mint egy virágzó narancsfa, de a szépséged veszedelem is. Vigyázz, lányom, a férfiakkal!... Gondolatait és visszaemlékezéseit megszakította egy erős fájdalom, amely a hasánál kezdődött, s egészen a hátáig végighúzódott, majd néhány másodperc múlva megszűnt. Katerina ijedten nézett a fehér, meszelt falú szobában az ággyal szemben lógó feszületre: - Jézusom, csak nem jön máris a gyerek? - Aztán a fájdalom megszűnése után elhessegette magától a gondolatot, kimerülten lehunyta a szemét. Elszunyókált, s ismét visszatért álma: Themiszt látta maga előtt, amint vidáman és napbarnítottan integet és kiabál: - Holnap már a feleségem leszel! Katerina, Katerina, micsoda boldogság ez! S az álom véget ért, s a lány - mint már annyiszor - ismét rádöbbent, hogy Themiszt soha nem látja többé, hiszen utolsó halászatáról nem tért vissza. A tenger azóta sem engedte el áldozatát. Rövid nyugalom után Katerina egyre erősödő fájdalmat érzett, s a feszítő kín másodpercenként fokozódott. Arca, teste verejtékben úszott. Majd nem tudta szenvedését legyőzni, s szinte önkívületi állapotban sikoltotta: - Plébános úr! Plébános úr!... Segítsen! Jöjjön azonnal!... Meghalok! Anasztaziosz atya negyvenes éveiben járó, kellemes arcú, barna, göndör hajú férfi volt. Magas, egyenes alakja, nyílt közvetlen modora tiszteletet parancsolt. Most, Katerina kiáltására, berohant a szobába, szinte feltépve az ajtót. Azonnal rájött, hogy a lánynál megkezdődtek a szülési fájdalmak, s igyekeznie kell a bábaasszonyért, aki a másik utcában lakott. Magára kapta vékony pamutból szőtt fekete kabátját, s odaszólt a vajúdó lánynak: - Elfutok Licáért, hiszen ő is tudja, hogy várjuk a babát. Ne félj, rögtön itt vagyunk! A percek óráknak tűntek Katerinának. amíg a pap és a bábaasszony megérkezett. A tolófájdalmak erősödtek, s Lica tudta, hogy mire a forró víz elkészül, világra jön az újszülött. A mélységből és a sötétségből gyereksírás hozta vissza Katerinát. - Fiú, kisfiú! - tartotta magasra Lica a gyereket, hogy az anya is lássa. A bábaasszony ekkor meglepődve vette észre, hogy Katerina arca ismét eltorzul, szép és lágy vonásai görcsbe rándulnak össze. Lica a pap kezébe nyomta a gyereket, és ijedten lépett a lányhoz. Látta, hogy egy újabb gyerek bukkan elő, szinte percekkel az előző érkezése után. Katerina még egy fiúnak adott életet. A bábaasszony megfürdette a gyerekeket, ellátta a fiatal nőt, majd forró tejet készített. A csapzott hajú lány immár megnyugodva feküdt. Mindkét oldalán egy-egy fehér gyolcsból készült pólya: a fiai. Katerina úgy érezte, az egész világ megszűnt a számára, csak a csöpp teremtések és ő léteznek benne. A boldogság eddig ismeretlen, forró hulláma öntötte el. Anasztaziosz atya közben behozta a forró tejet, s megitatta a lányt. Mikor Lica visszatért a konyhából, nyugtalanul vette észre, hogy Katerina szeme gyanúsan csillog. Megfogta a lány pulzusát, amely vészjóslóan szaporán vert. Tudta, hogy baj van, s azzal is tisztában volt, hogy a lánynak pillanatok alatt felszökött a láza. Rövid tűnődés után az ágy szélén ülő plébánoshoz fordult: - Atyám, azt hiszem, valami komplikáció lépett fel. Jó lenne, ha sürgősen orvost hívna. A szülés ugyan rendben lezajlott, de a hirtelen felszökő magas láz valami rendellenességet takar. Talán a doktor úr nem kér majd öntől sokat a vizsgálatért, hiszen ő is tudja, mint mindenki a szigeten, hogy Katerina vőlegénye meghalt, így ön támogatja a lányt. Katerina a magas láz ellenére eszméleténél volt. Látta és hallotta a szobában zajló eseményeket, de tudatáig csak ikerfiainak létezése jutott el. Halkan sóhajtott, majd szinte suttogó hangon az atya felé fordult: - Uram, úgy érzem, hogy meghalok. Kérem... esküdjön meg a feszületre, hogy a fiaimat felneveli. Tudom, óriási teher ez, de önben megbízom, Atyám, hiszen velem is mindig jól bánt... Az egyik neve Themisz legyen - az apja után, a másiké Jorgosz - a bátyám emlékére... Arra kérem még... A hang elhalkult. A pap a lány fölé hajolt, s mindent megértett. 2.

-2-

Olyan gyűrött volt a patyolattiszta lepedő, hogy már szinte felhorzsolta Angela Kalenosz fehér bőrét. Annyit forgolódott a lány, hogy szobatársnője sem tudott aludni, s kicsit ingerültebben szólt a feltűnő szépségű Angelához: - Aludj már, hiszen holnap csak egy kis plasztikai műtéted lesz! Minek ezért ennyire izgulni? Jorgosz Dimopulosz doktor az esti vizitnél azt mondta, még csak el sem altatnak, csupán a karodat érzéstelenítik, ahol a szemölcs van. Egyébként is te akartad a műtétet - emelkedett fel a negyvenévesnek látszó asszony az ágyról. - Mit értesz te ebből? - potyogtak a könnyek Angela szeméből. - Nem tudod felfogni, hogy ősszel Athénben a Színművészeti Főiskolára járok majd?! S a külső egy színésznőnél sokat jelent. - Már miért ne érteném meg? - vágta oda mérgesen az asszony. Aztán hirtelen megsajnálta a lányt, hiszen még olyan fiatal, s idáig nyilván nem sokat tapasztalt az élet nehézségeiből. - Na ne búsulj, hiszen szép vagy, mint, Helena. Ne félj semmitől, holnap már nevetni fogsz mindenen. De most kérek a nővértől egy altatót, mert így nem hánykolódhatsz egész éjszaka. Az enyhe nyugtató, amit az éjszakás nővér behozott, gyorsan hatni kezdett, s Angela érezte, lassan karjaiba ragadja az álom. Arra ébredt, hogy hozzák a szobatársának a reggelit. Majd a szoba ajtaja ismét kinyílt, s a műtősfiú betolta a fehér lepedővel letakart kocsit. - Nos, kisasszony - szólt mosolyogva -, szíveskedjék erre felfeküdni, megyünk a műtőbe. Angela a műtőbe érve egyedül maradt. - Rögtön jön a doktor úr - szólt vissza a fiú az ajtóból. - Telefonál valahova, s. üzente, azonnal itt lesz. A lány félénken pillantott körül a halványzöld csempével borított műtőben. A feje felett meglátta a sok fényforrásból álló hatalmas lámpát, majd tekintete körbejárt a számára ismeretlen, fémesen csillogó berendezésen. Vele szemben lengőajtó volt, amelynek egyik nyitott szárnyán keresztül Angela egy halványzöld nadrágba és ingbe öltözött férfit látott, aki az előkészítő egyik csapjánál egy kefével súrolta a kezét és a karjait egészen a könyökéig. Az illető háttal állt felé, s arcát zöld maszk fedte, de a lány biztos volt benne, hogy a férfi Dimopulosz doktor, aki operálni fogja. Pár perc múlva az orvos befejezte a mosakodást. Egy tartályból színtelen folyadékot engedett a kezére és a karjára, majd pár pillanatnyi várakozás után egy csillogó dobozból kis pamacsot vett elő. Ebből fehér por szállt kezeire, amelyekre ezután hosszú szárú gumikesztyűt húzott. Az orvos ekkor a lány felé fordult, lábával a lengőajtó másik szárnyát is kinyitotta, és belépett a műtőbe. Angelának még a lélegzete is elállt a meglepetéstől, mert bár az álarc és a sapka a férfinak csaknem teljes arcát elfedte, mégis - talán az orvos alakjából, mozgásából - azonnal sejtette, hogy ez nem Dimopulosz doktor. Reszkető hangon megszólalt: - Nem Dimopulosz doktor operál? - Dehogynem, kisasszony, én csak az asszisztense vagyok, és előkészítem a műtétet. - Ezzel a férfi egy zöld kendővel letakart tálcaszerű kocsit húzott a műtőasztal mellé, amelyről egy nagyobb méretű fecskendőt emelt le. - Ne izguljon kisasszony, csak a műtét előtti szokásos nyugtatót adom be. Majd alkoholos vattával letörölte a lány jobb karján a vénát, és finom mozdulattal vitte bele a tűt. - Lám, milyen ügyes - villant át Angelában a felismerés, de ez volt egyben az utolsó gondolata is, mert szinte másodpercek alatt úgy érezte, mintha szemhéjai ólomból lennének, teste teljesen elernyedt, és mély álomba zuhant. Miután a férfi látta, hogy a Pentothaltól a lánynak leesik az álla, elégedetten bólintott. Lassan további két millilitert fecskendezett Angela vénájába, majd a fecskendőt kihúzta, s a benne maradt négy-öt milliliter folyadékot mélyen - a lány combjába szúrt tűvel - az izomba fecskendezte. - Így, kicsikém - mormogta elégedetten -, ettől most négy-öt órát aludni fogsz, mint a tej. Aztán eltette a fecskendőt, ismét a kocsihoz lépett, hogy kitolja azt a műtőből. A folyosón egy fehér köpenyes férfi már várta... 3. Jorgosz Dimopulosz dühösen kiabált ki a műtőből: - Hol a fenében vagytok a beteggel? Már rég bemosakodtam, s a lányt még nem látom! - De doktor úr - szólt be udvariasan a műtős fiú -, hiszen azt a szép fiatal lányt az első emelet nyolcasból én hoztam le a műtőbe. Aztán természetesen itt hagytam, hiszen tudtam, hogy ön nemsokára megérkezik. - Hol van akkor? - emelte fel még magasabbra hangját Jorgosz, akinek délelőttre még két műtétje volt kiírva. Néma csend fogadta szavait. Ekkor a fiatal orvos gyors mozdulattal letépte a sapkáját, maszkját, és kirohant az előkészítőbe. Az ajtót szinte sarkig vágta ki maga előtt. - Mi történik itt? - fordult a csoportban gyülekező nővérek és asszisztensek felé. - Eltűnt egy

-3-

betegem! Megáll az eszem, itt mindenki csak fecseg! Jelenteni fogom az igazgató úrnak! Mindenesetre ilyet még életemben nem hallottam! - kiabált dühödten Jorgosz. - Én magam megyek érte, hiszen úgy látszik, itt senkire sem lehet számítani. Amikor Dimopulosz doktor belépett a szobába, a másik ágyon fekvő asszony újságot olvasott. Meglepetten pillantott a feldúlt arcú orvosra: - Csak nincs valami baj Angelával? - kérdezte. - Hiszen csupán egy kis plasztikai műtétről volt szó. Azt hittem, már túl is van rajta. Szegényke úgy izgult az éjszaka! - Asszonyom - vált céklaszínűvé a méregtől Jorgosz arca -, e pillanatban azért jöttem, mert szobatársa, Angela Kalenosz eltűnt! Legalábbis sehol nem találják a műtő környékén. - Micsoda? Hiszen a műtősfiú már régen levitte... A nő jóformán a mondatot sem fejezte be, az orvos máris rohant vissza a műtőbe, ahol csak a szinte sóbálvánnyá meredt kollégákkal találkozott. Mindenki Angelát kereste, de a lánynak nyoma veszett. Végül is Jorgosz értesítette az igazgatót, s néhány szóval beszámolt a történtekről. Korolosz doktor, a kórház igazgatója elgondolkozott a hallottakon, majd kiadta az utasítást, hogy a kórház minden zegét-zugát kutassák át az eltűnt betegért. Dél felé, amikor világossá vált, hogy a lány valóban nincs sehol, bejelentette az esetet a rendőrségnek. Katadinisz hadnagy az Arisztotelész utcai rendőrkapitányságról néhány perc alatt eljutott az Olimposz úton fekvő központi kórházba. Mindenkit kihallgatott, de semmiféle kiindulópontot nem talált. Jorgosz Dimopulosszal csak utolsóként tudott beszélni, mert a fiatal orvos a műtőben operált. Jorgosz sem tett hozzá semmi újat a kollégák elbeszéléséhez, csak a kórlapot ismertette. A hadnagy elhatározta, hogy értesíti Angela anyját Athénban, hiszen még az is elképzelhető, hogy a lány - megijedve a műtéttől - hazament a fővárosba. 4. Angela, amikor kinyitotta szemét, először azt hitte, álmodik. A szobában, ahol felébredt, félhomály vonta be a bútorokat. A berendezés csak fényűzésre vallott, de jó ízlésre nem. Az ágyat, amelyen feküdt, csipketakaróval takarták le. Első pillantása a karjára esett, s tüstént felfedezte az ismert szemölcsöt. Abban a pillanatban tudta, hogy valami elképesztő dolog történt vele. Még fel sem ocsúdott meglepetéséből, mikor észrevette, hogy a két szárnyas ablakon vastag rács van. - Istenem, hova kerültem? Mi történt velem? - sóhajtott magában, miközben arcán patakokban folytak a könnyei. Így telt el néhány perc, aztán kinyílt az ajtó, s egy hosszú, vékony tüllruhát viselő lány lépett be a szobába. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, és a kezében tartott tálcát letette az Angela ágya melletti kis asztalkára. A tálcán sült csirke, saláta, déligyümölcs volt, szépen, gusztusosan elrendezve. A fiatal, macskamozgású lány meghajolt, s egy gyors szökkenéssel az ajtónál termett. Angela szinte szólni sem tudott a rövid közjáték alatt, ám amikor a lány keze a kilincsen volt, végre megjött a hangja: - Jöjjön, kérem, vissza!... Mondja meg, hol vagyok, hogy kerültem ide! A lány azonban úgy tett, mintha süket lenne, aki nem hallja a könyörgő kérdéseket. Visszafordult, barátságos mosolyt röpített a kétségbeesett Angela felé, majd halkan kilépett a szobából. Csak a kulcs zörrenése hallatszott. Angela erőt vett magán, az ablakhoz ment, s kinézett a rácsok között. Szinte földbe gyökerezett a lába, amikor a képeslapokról jól ismert Topkapu Szeráj Múzeumot pillantotta meg. A Topkapu Szeráj épületegyüttesének alakja kiemelkedett a környező jellegzetes török házak és mecsetek közül, s messziről felvillant a Galata híd is. - Úristen! Isztambulban vagyok! - Angela a saját felfedezésétől megdermedt. A félelem szorítani kezdte a torkát. Majd rogyadozó lábakkal esett vissza az ágyra, ahol a sokk hatására hosszan tartó, görcsös zokogásban tört ki. 5. Themisz egy asztalnál ült, s aznapi bevételét számolta. Elégedetten nézett a drachmakupacra, s tudta, hogy ez még csak a kezdet. Mióta feleségül vette Maro Papadakiszt, egyre jobban ment az üzlet. - Nemhiába - gondolta magában a jóvágású férfi -, a halászat csak akkor üzlet, ha pénz is van hozzá. Igaz, először én is kicsiben kezdtem, hiszen örültem, hogy Anasztaziosz atya annyi pénzt adott, hogy három halásztársammal együtt egy bárkát vegyek. Szerencse, hogy az öreg mindig megértő volt velem, bár tudom, hogy Jorgoszt jobban szerette. Isten nyugosztalja, nem is értem, miért nevelt fel bennünket. Persze lehetséges az is - ötlött fel benne a sanda gondolat -, hogy... De nem, hiszen a szigeten mindenki ismerte apámat. - Még a bábaasszony Lica is állandóan anyám és apám nagy és romantikus szerelméről mesélt. Jorgosz persze mindig áhítattal hallgatta újra és újra a történetet, de én már nagyon untam a sok mesét. Felállt és sétálgatni kezdett a szobában. A gondolatsort tovább folytatta: - Persze ma már kit érdekel, mit csinált az anyám? Az a fő, hogy nem kellett tovább tanulnom,

-4-

hiába unszolt Anasztaziosz atya - vigyorodott el Themisz. A zsebébe nyúlt, összegyűrt cigarettazacskót vett elő, s rágyújtott egy Papasztratosz cigarettára. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, s egy vékony, fekete hajú, magas, csinos nő lépett be. Mosolyogva közeledett Themiszhez, látszott rajta, hogy szerelmes a férfiba. Mozdulatai lágyak voltak, amikor átölelte férje nyakát, és forrón megcsókolta. - Drágám, te mindig csak az üzlettel törődsz. Már fél órája várlak az ebéddel. Esetleg nem is éhes az én férjecském? Vagy talán nem sikerült a mai fogás? - Ugyan, dehogy! A szardínia ugyan kevés, de lepényhalból a négy bárka több mint 200 kilót hozott. Különben megállapodtunk, hogy te csak az apádtól nászajándékba kapott üzlettel törődsz. Ez bőven elég, hiszen három eladóra, no meg a bevételre is figyelned kell. Egyébként több pénzt akarok, értsd meg végre! Meg akarom venni az apádtól a halfeldolgozót! Ő már úgysem képes irányítani, hiszen állandóan nyafog a szívére. - De Themisz, hogy beszélsz az apámról? - felhősödött el Maro arca. - Hiszen te is tudod, hogy milyen gyakran vannak szívrohamai, s a doktor úr pihenést és nyugalmat javasolt neki. - Persze, persze, csak idegesít a fukarsága. Az öreg már régen felajánlhatta volna a feldolgozót, a bevételből pedig megkaphatta volna a maga részét. De hát olyan makacs, mint egy öszvér! Hiszen úgysem él már sokáig! A fiatalasszony tudta, hogy kényes pontig jutott a beszélgetésük. Férje soha nem szerette az ő apját, aki nem akarta egyetlen lányát Themiszhez adni feleségül. Az öreg Makisz Papadakisz jószerivel uralkodott a halászok fölött a szigeten, s az egyik leggazdagabb embernek számított. Annak idején őrjöngési rohamokat kapott, amikor megtudta, hogy Maro beleszeretett a jóképű halászba, akinek szinte semmije sem volt. - Igaz, akkor még Anasztaziosz atya élt, s beszélt apámmal - mosolyodott el magában Maro, akinek eszébe jutott a plébános kedvessége. De apját még ő sem tudta meggyőzni. Végül az öreg Papadakisz azért egyezett bele a házasságba, mert Maro megfenyegette, hogy ő is véget vet életének, mint egykoron szegény anyja. - Tudod, Maro, hogy Jorgosz a közeli hetekben lejön hozzánk? A szabadságát itt tölti. - De hát ez remek! Te is örülsz neki? Hiszen szereted a testvéredet. - Persze, persze, csak most kevés az időm. - Ugyan, Themisz, mióta a feleséged vagyok, mindig ezt hallom, pedig még csak egy éve vagyunk házasok. Neked soha semmire nincs időd... duzzogott az asszony. - Mert többet akarok elérni, mint az apád! - vágott vissza ingerülten a férfi. - Ez is baj talán? 6. A Thesszaloniki Központi Kórház II. számú műtőjében egy pillanatra beállt az a megszokott, feszült csend, amely a műtét megkezdése előtt jól ismert minden sebésznél. A műtőasztal körül halványzöld ruhában hárman álltak: Dimopulosz doktor, az asszisztense és a műtősnő. Az asztalon fekvő beteg, Judy Alexin már zöld izoláló kendővel volt leborítva. Az arca elé tett állványon ugyancsak zöld lepedő lógott, amelytől nem látta az orvosokat és a műtősnőt, de ő is megérezte a levegőben vibráló feszültséget. - Nos, nyugalom, kedvesem, mindössze néhány apró tűszúrást fog érezni, érzéstelenítem a műtéti területet - szólt a lányhoz Dimopulosz doktor. Judy csak bólintott, mert a félelem úgy összeszorította a torkát, hogy szólni sem tudott. - Xylocaint kérek a szokásos hígításban - hallotta az orvos hangját a lány. Majd néhány másodperc múlva tűszúrást és feszítést érzett a hasán. Az egész azonban csak rövid ideig tartott. - Szikét! - szólt az orvos. Ezúttal azonban Judy már nem érzett semmit, csak azt, hogy kezek mozognak a hasa körül. Jorgosz a lejódozott hasfalon mindössze egy öt-hat centis metszést ejtett, melynek nyomán azonnal szétnyílt a lány bronzbarnára sült bőre, alatta megcsillant a halványsárgás zsírszövet, és néhány csepp vér is jelentkezett. - Törlést - mormogta Jorgosz, s asszisztensének kezében máris megcsillant egy pean, amelynek végébe kockára vágott gézdarabot fogott, és gyors mozdulattal felitatta a vércseppeket. A zsírszövetben két kisebb ér kékes fonata tűnt elő, melyekre az asszisztens, még mielőtt Jorgosz kérni tudta volna, gyors mozdulatokkal négy kochert csíptetett fel. - Ollót és lekötéseket - szólt Dimopulosz doktor a műtősnőnek, aki azonnal négy rövidebb szál vékony cat-gut-öt készített a keze alá, melyeket Jorgosz gyakorlott mozdulatokkal hurkolt át a kocherek vége alatt, és lekötötte az ereket. Az asszisztense szinte ugyanabban a másodpercben át is vágta azokat. - Nagyobb, tompa végű ollót - szólt ismét az orvos, majd a kezébe nyomott műszerrel gyorsan áthatolt a zsírszöveten. - Két kisebb kampót - hallatszott ismét - és még egy adag Xylocaint kérek. Judy félig bódult állapotban számtalanszor hallotta a számára ismeretlen jelentésű pean, kocher, lekötés szavakat, de a lassú egyhangúságban pergő percek alatt lankadni kezdett a figyelme. - Nos, kedvesem, most húzást és kis fájdalmat fog érezni, azonban ne aggódjon, mindössze pillanatokig tart - figyelt fel Judy az orvos hangjára. - Félre kell húznom a tubáját, amit sajnos nem tudok

-5-

érzésteleníteni. - Kérek egy tompa kampót - hallotta ezután a lány, majd valóban húzó fájdalom hasított belé, ami mindössze egy-két pillanatig tartott. Jorgosz asszisztense a félrehúzott tuba mögül ügyes mozdulattal kiemelte a féregnyúlványt, míg Jorgosz szó nélkül az asszisztens felé nyújtotta gumikesztyűs kezét, aki olyan határozott mozdulattal tette a kinyújtott tenyérbe a hosszú tűfogót a belefűzött selyemszállal, hogy az szinte csattant. Az orvos átöltött előbb a féregnyúlványon végigfutó ér alsó szárán, majd egymástól mintegy fél centiméterre gyorsan két hurkot csinált, amelyekkel lekötötte magát a féregnyúlványt. A műtősnő azonnal nyújtotta az ollót, a férfi elégedetten bólintott, és a két lekötés között átvágta a vakbelet, amelyet asszisztense egy csipesszel kiemelt. - Már meg is volnánk - szólt a lányhoz Dimopulosz doktor. - Kérem a záró varratokat a szokásos sorrendben - fordult az asszisztenshez. Ezután néhány percig csak a műszerek halk csattogása hallatszott, majd ismét az orvos hangja: - Nem, nem nővér!!! Egy hosszabb, tovafutó varrathoz kérek elegendő selymet. A bőrt belső kozmetikai varrattal fogom zárni, így néhány hét múlva szinte nyoma sem marad a műtétnek. Végül is fiatal lányról van szó! Két-három perccel később Judy Alexin már csak azt látta, hogy az orvos ellép a műtőasztal mellől, kezéről lehúzza a gumikesztyűt. Majd megsimogatta a lány arcát, és kedvesen így szólt: - Délután meglátogatom. Most a műtősfiú a szobájába viszi, próbáljon meg elaludni. Ha fájdalma van, a nővér ad fájdalomcsillapítót. Mindjárt intézkedem, hogy tolják a szobájába. Judy érzékelte, hogy egyedül maradt a műtőben. Homályosan látta, hogy a vakító fényű műtőlámpák kialszanak, s szinte kísérteties lesz a helyiség e csillogás nélkül. Pár perc múlva egy zöld műtőköpenyes és maszkos férfi lépett hozzá, felhajtotta a lepedőt, s alkoholos vattával letörölte a karját. - Doktor úr - szólalt meg suttogva a lány -, nekem azt mondták, kész a műtét, és visszavisznek a szobámba. - Igen, kisasszony, de előbb kap egy nyugtatót. Ezzel a férfi befecskendezte a lány vénájába a Pentothalt. Majd biztatólag tette hozzá: - Ettől kicsit aludni fog. Meglátja, milyen kellemesen ébred fel utána! Judy rövidesen csak annyit érzett, hogy a szemhéjai ólomból vannak, teste elernyed, s álomba zuhan. 7. Jorgosz erős kávéját kavargatta az ügyeletes szobában. A délelőtti három műtét kimerítette. Egyébként is, az utóbbi időben már nagyon fáradtnak és idegesnek érezte magát, különösen, amióta Angela Kalenosz eltűnt a kórházból. - Igaz, ennek még csak egy hete - gondolta magában, de a rendőrségi kihallgatások, a vizsgálatok nagyon megviselték. Egy kicsit úgy érezte, hogy a lány eltűnéséért ő a felelős, pedig a műtét előtt nem is igen látta Angelát, csak egy alkalommal. - Nem értem, mi történhetett vele. Még az anyja sem tud róla. Pedig az az agilis nyomozó, Katadinisz hadnagy ugyancsak alaposan kihallgatott mindenkit. Zsebébe nyúlt egy újabb cigarettáért, s megnézte a műtéti előjegyzéseket. - Úristen, holnap megint három műtétem lesz! Mindezt Steven Achelnak köszönhetem, aki csapot-papot itt hagyott, s elrohant Athénbe a barátnőjéhez. Pedig neki kellett volna megcsinálnia azt a bizonyos plasztikai műtétet is Angela Kalenosznak, hiszen én elsősorban hasüregi sebész vagyok!... Persze, miután megkért rá, vállaltam... Én vagyok a hülye! - mormogott magában. - Végül is mindig ellátom az ő betegeit. Amikor az a szerencsétlen lány eltűnt a kórházból, akkor is éppen szabadságon volt Steven, így aztán a rendőrség őt csak futólag hallgatta ki. Nekem meg kellemetlenségem lett az egészből... Jorgosz két évvel volt fiatalabb Stevennél, s bár már az egyetemen ismerték egymást, barátság csak a kórházban szövődött közöttük. Mindketten ambiciózusak voltak. - Sőt, Steven kicsit erőszakosnak mondható, de ezt a mentalitást még Amerikából hozhatta magával - elemezte magában Jorgosz a barátját. Steven szülei ugyanis az Egyesült Államokból települtek vissza az óhazába, de Steven gyermekkorát még a tengerentúlon töltötte. Jorgosz pici irigységgel azt is megállapította, hogy barátja szerencsésebb, mint ő, mert valahonnan mindig van pénze, és állandóan csinosabbnál csinosabb nőkkel tart kapcsolatot. - Nekem még barátnőm sincs! - folytatta a gondolatsort Jorgosz. - Igaz, időm sincs a nőkre, hiszen szinte éjjel-nappal bent vagyok a kórházban, hogy mielőbb elérjek valamilyen tudományos fokozatot, hiszen ez az előfeltétele annak, hogy valamikor saját osztályom legyen. Ugyanakkor tagadhatatlanul lehangoló volt az a tény, hogy már 34 éves elmúlt, de idáig egész élete jóformán csak tanulásból és munkából állt. - De hát én akartam így! - sóhajtotta, majd elnyomta a cigaretta csikkjét a hamutartóban. Felállt, nyújtózkodott, a fogasról levette fehér köpenyét, s megnyomta a csengőt, amely a nővérszobában szólt.

-6-

A hívásra Rula nővér lépett be, most is, mint mindig, jókedvűen és csinosan. A fitos orrú, fiatal lány csak két hónapja került a sebészetre, de jókedvével, segítőkészségével - s nem utolsósorban kellemes megjelenésével - az osztály "üdvöskéje" lett. - Parancsoljon, doktor úr - fordult Jorgoszhoz. - Gondolom, az esti vizitet kívánja megtartani. Hiszen ma este ismét ön az ügyeletes, legalábbis ez van a táblára kiírva. Bár néha az adminisztrátorok olyan felelőtlenek, mindent elfelejtenek. - Sajnos, nővérke, most ők sem tévedtek, valóban én vagyok az ügyeletes. Először a délelőtt műtött betegeimet szeretném megnézni. Jorgosz maga elé engedte a nővért, aki bement a gyógyszeres szobába, hogy néhány másodperc múlva - kecses mozdulatokkal - maga előtt tolja a gyógyszeres kocsit. Az orvos azon kapta magát, hogy tekintete önfeledten és makacsul végigpásztázza az előtte haladó lány alakját. Maga sem értette, miért, de kis szégyenérzet lopózott bele, amikor a nővért nézte, pedig józan ésszel tudta, hogy ebben semmi természetellenes nincs. Judy Alexint - apja kívánságára - egyágyas szobában helyezték el. Alexin a thesszaloniki kikötő ismert egyénisége volt, aki a dokkokban a ki- és berakodást irányította. Munkájánál csak lánya volt fontosabb számára, különösen amióta felesége két éve - rákban meghalt. Judy az elmúlt hónapban kétszer volt Steven Achel doktornál vizsgálaton, aki végül is javasolta, hogy távolítsák el a lány vakbelét, mert az időnkénti hőemelkedéseket valószínűleg az okozza. Így Jorgosz csak közvetlenül a műtét előtt ismerte meg Judyt, hiszen addig nem ő kezelte. Steven váratlan elutazása miatt volt kénytelen vállalni a műtétet. Halkan kinyitotta az ajtót, és Rula nővér társaságában belépett a szobába. Majdnem hét óra volt már, de a nap utolsó sugarai megvilágították a helyiséget. Az ágy az ablak mellett állt, rajta hófehér takaró. Jorgosz lába szinte földbe gyökerezett, mert azonnal látta, hogy az ágy üres és érintetlen, a beteg pedig nincs sehol. A döbbenettől egy pillanatig csak bénultan állt, majd valósággal kitépte keretéből a fürdőszoba felé nyíló ajtót. Ám ez a helyiség is üres volt... Rula mozdulatlanul állt, és értetlenül nézett az orvosra, aki ingerült hangon vonta őt felelősségre: - Hol a beteg? Egy nővérnek tudnia kell, hol kószálnak a frissen műtött betegek! - De doktor úr, én csak most jöttem be, éjszakás vagyok, nem is láttam a beteget. Rula hangjában megbántottság rezgett, de Jorgoszt most ez sem csillapította le. Szeme a szörnyű gyanútól elkerekedett, s mint egy félőrült rohant ki a folyosóra. Meg sem állt a műtéti ügyelet szobájáig, ahol az ott levő négy orvos és hat nővér - mikor megtudták Dimopulosz doktortól, hogy ismét eltűnt egy fiatal lány - szinte egyszerre kezdték keresni Judy Alexint. - De hogyan történt mindez? - tette fel magának fél óra alatt már vagy századszor a kérdést Jorgosz. - Hiszen a friss vágással még menni sem igen tudhatott!... Este 10 órakor már teljesen reménytelennek tűnt mindenki előtt a lány megtalálása. Ekkor Jorgosz telefonált a kórház igazgatójának, Korolosz doktornak, s röviden elmesélte az újabb rejtélyes bűnesetet, hiszen másra nem tudott gondolni. Tizenegy órakor Katadinisz hadnagy már egy fiatal nyomozóval a helyszínen dolgozott: kihallgatta az orvosokat és a betegeket egyaránt. Közben utasította kollégáját, hogy sürgősen hívjon ujjlenyomat-szakértőt, és a helyszínen maga is alaposan vizsgálja meg a körülményeket. Lassan hajnalodott, mire Katadinisz végzett a munkájával. Rosszkedvűen, tagjaiban ólmos fáradtsággal lépett ki a kórház kapuján. Elkeseredettsége érthető volt: a betegek és az orvosok vallomásai nem sok támpontot nyújtottak a nyomozáshoz. Persze, az ujjlenyomat-vizsgálat sem hozott eredményt, de ez várható is volt: a nagy felfordulásban minden használható nyom megsemmisült a vizsgálat kezdetéig. - Ha egyáltalán hagyott nyomot maga után a tettes - állapította meg magában a hadnagy. - Sőt valószínű, hogy itt nem is egy tettesről van szó... Mindenesetre az tény, hogy mindkét lány eltűnésekor Dimopulosz doktor volt a főszereplő - tette hozzá töprengve. Elhatározta, hogy mielőtt hazamegy, beugrik a kapitányságra: biztos, ami biztos, riasztást ad a határátkelőhelyeknek, s rendelkezésükre bocsátja az eltűnt lányok fényképeit is. Hiszen valószínű, hogy kiterjedt bűnszövetkezettel áll szemben, s lesz még egy-két álmatlan éjszakája, mire az ügy megoldódik. 8. Maro türelmetlenül sürgette az ebéd elkészítését Kulánál, a 16 éves szolgálólánynál, aki a háztartásban segédkezett. Kula anyja boldog volt, hogy meglehetősen együgyű lánya munkát talált, mégpedig jómódú házban. Maro apját régóta ismerte. Így aztán Maro házasságkötése után Kula szinte az első naptól fogva ott lakott és dolgozott a házban. A fiatalasszonynak kellett is a segítség, hiszen a főúton, az Argosz utcában levő óriás halüzletet ő vezette egyedül. Naponta kellett ellenőriznie a háromfőnyi személyzetet, a beszerzőket, a szállítókat. Makisz Papadakisz az utóbbi hetekben egyre többször panaszkodott szívtáji szúrásokra, így Maróban felmerült a gondolat, hogy apja hozzájuk költözhetne, hiszen ha rosszabbodik az állapota, egyedül nem maradhat. De azt is tudta a fiatalasszony, hogy Themisz utálja az apósát, s az együttlakásból több konfliktus származhat majd. - Nem baj, inkább vállalom az állandó békebíró szerepét - mondta magában az asszony -, de apámat nem hagyhatom magára. Hátha ma alkalmam lesz Themisszel beszélni. Már az elmúlt éjszaka is akartam, de... - s hirtelen forró hullám öntötte el, amikor visszagondolt Themisz vad ölelésére.

-7-

Színes tálra rakta az oktapodit, a görög háztartás kedvelt előételét, amely hideg ecetes-olajos mártásban feltálalt főtt polipból állt. - Themisz egyik kedvence - mosolygott Maro. - Istenem, hátha sikerül meglágyítanom a szívét, s apámat ideköltöztethetjük a házba! - Majd Kula kezébe nyomta a tálat: - Tedd gyorsan az asztalra! Remélem, már megterítettél, hiszen tudod, hogy az úr pontban 12 órakor szeret ebédelni! Ezután Maro a már megfőzött és olajban megpárolt tintahalat egy másik tálra rakta, mellé pedig olívabogyót és répát tett. A saláta tetejére sajtot reszelt, s végül a baklavát szeletelte fel, a dióval, mézzel töltött rétestésztát, amelyet Themisz mindig megdicsért. Ám amikor férje belépett az ajtón, az asszony rögtön látta, hogy valami történt. Themisz ugyan a szokásos módon megcsókolta a feleségét, de néhány pillanat múlva ingerülten kiáltott ki a márványpadlójú, ízlésesen berendezett ebédlőből. - Kula, hol a fenében vagy?! A recinát megint elfelejtetted! - Ó, dehogy, uram! - szaladt a szolgáló a szobába, kezében a csiszolt üvegben levő fehér borral. Ne tessék haragudni, de asszonyom mondta, hogy a bort csak az étkezés előtt tegyem az asztalra, mert az úr hidegen szereti. - Jó, jó, ez igaz, de már mióta várok az ebédre - dörmögte félhangosan a férfi. - Történt valami, drágám? - ült le az asztalhoz Maro is, és az előételből jócskán tett Themisz tányérjára. - Ugyan! Mire gondolsz?! Hiszen ez a vacak sziget olyan, mint az állóvíz. Egyébként is, szeretnék végre nyugodtan ebédelni, ne kérdezgess állandóan! Teljesen olyan leszel, mint az apád! Themisz mindvégig szótlanul evett, s egyre azon törte a fejét, milyen választ adjon a férfinak. Valójában úgy érezte, végre eljött élete nagy lehetősége, kevés munkáért sok, sőt rengeteg pénzt szerezhet! A pasas azt is megígérte, ha az üzlet menni fog, később még több pénz üti a markát. Akkor majd apósomnak is odavághatom - mosolyodott el a férfi -, hogy mégis jó partit csinált a lánya! - De vajon - tolta el maga elől a tányért Themisz - nem lesz-e később veszélyes ez az üzlet? Az a török pasas nem volt valami bizalomgerjesztő... Mielőtt végleg döntök - határozta el -, este elmegyek a megbeszélt randevúra, s megpróbálom a részletekről is kifaggatni. Bár ez a pofa olyan, mint egy hal, csak pislog, s a kérdésekre nem válaszol. No, este majd okosabb leszek - zárta le a gondolatsort magában. Aztán ránézett az órájára, felkelt az asztaltól, s Marónak is csak úgy futólag vetette oda: - Egy órát pihenni akarok. Időben keltsél fel, utána lemegyek a kikötőbe, hiszen megjönnek a halászaim az áruval. Este pedig ne várj a vacsorával, mert későn jövök haza. - Miért? Hova mész? - kérdezte Maro, aki eddig megszokta, hogy este Themisz soha nem megy el. - Üzleti megbeszélésem van. De sietek haza. 9. Judynak félálomban olyan érzése támadt, mintha hajóban ringatózna, de csak egészen enyhén. Amikor kinyitotta a szemét, a legnagyobb megrökönyödésére nem a fehér kórházi ágyon feküdt, hanem valóban egy kabinban. Megpróbált feltápászkodni, de annyira sajgott a sebe és a feje, hogy visszahanyatlott a párnának használt pokrócra. - Biztosan álmodom - hunyta le ismét a szemét. - Nem baj, hiszen mondták, hogy műtét után alszik az ember. Ám ekkor kinyílt a kabinajtó, és egy magas, izmos, durva arcvonású fiatal férfi lépett be rajta. Judy számára érthetetlen nyelven mondott valamit, majd letett a kis asztalra egy pohár teát és hozzá aprósüteményt. A lány próbált beszélni a férfival, de az csak szótlanul nézett rá, s meglehetősen durva pillantásokat lövellt felé. Judy úgy érezte, a férfi a tekintetével szinte levetkőzteti és... De szerencsére semmi rossz nem történt. Judy megkönnyebbülésére a férfi vigyorogva köszönt vagy mondott valamit, amit a lány nem értett, és kivonult a szobából. Judy most már tudta, hogy nem álmodik, hanem valami megmagyarázhatatlan történt vele. Összeszedte minden erejét, s torkaszakadtából sikoltozni kezdett: - Segítség!... Segítség! - majd hangja elhalkult, s az erőlködéstől ismét csak a fájdalmat érzékelte. Kis idő múlva újból nyílt az ajtó, s most már egy jóképű, kedves férfi lépett be, tengerésztiszti egyenruhában. - Jó reggelt, kisasszony, köszöntöm önt a hajón. Remélem, jól utazik. A tenger nem nagyon hullámos, így talán a sebe sem fáj. Judy álmélkodva hallgatta a férfit, akit görögnek vélt, s megnyerő mosolya valamelyest oldotta a lányban levő feszültséget. - Kérem, hol vagyok, hogy kerültem ide, s hova megyünk? - Kisasszony, sajnos én nem adhatok önnek felvilágosítást, én csak a hajó kapitánya vagyok. Annyit tudok, hogy Isztambulba megyünk, oda kell vinnem. - Te jó ég! De miért? - Kérem, ne haragudjon, de erre nem tudok válaszolni. - Más utasa is van a hajónak? - tette fel kicsit megszeppenve Judy a következő kérdést.

-8-

- Nincs - hangzott a rövid válasz. A férfi az asztal mellé ült, s várakozóan nézett a lányra. - Fáj a sebe? Adjak fájdalomcsillapítót? - Köszönöm, kérek. Minden mozdulatnál érzem a sebemet. Ami ezután történt, teljesen váratlanul érte Judyt. A férfi felállt - mint aki gyógyszerért indul -, majd a lányhoz hajolt, és egy hirtelen mozdulattal forrón megcsókolta. Aztán letépte a takarót róla, és éppen a fehér hálóinget akarta felszakítani, amikor Judynak végre megjött a hangja, és teljes erőből sikoltozni kezdett. Az ajtón két férfi rohant be, s rövid dulakodás után lefogták a kapitányt, aki üvöltve szitkozódott: - Mit árt ennek a lánynak, ha egy kicsit szórakozom vele?! Az áruért úgyis megkapjuk a pénzt! Mit sajnáljátok tőlem ezt a kis örömet? De szavai nem sok megértésre találtak társainál. Az egyik kíméletlenül, ököllel lesújtott az arcára, majd visszafojtott indulattal sziszegte: - Te barom! Ezzel a kis játékoddal még mindent elronthatsz! Nem azért fizetnek minket, hogy a saját örömünkre szórakozzunk. Ha még egyszer meglátom, hogy ebben a maskarában parádézol, és hogy önhatalmúlag hozzányúlsz egy lányhoz, magam hajítalak a tengerbe. Megértettél? A leleplezett exkapitány megadóan bólintott. Szája sarkából vastag vércsík szivárgott lefelé az állára, majd onnan az elegáns kapitányi kabátra. Elkeseredett pillantásából kiderült, hogy ez talán jobban fáj neki, mint az iménti jobbegyenes. De hiába akarta letörölni, a markos kezek nem engedték el. A férfiak úgy távoztak a kabinból, hogy hátra sem pillantottak az ágyon fekvő rémült lányra. Judy ismét egyedül maradt. 10. Az égnek álló sziklaszirtek Themisz számára olyan megszokott látványt nyújtottak, hogy még az esti szürkületben is otthon érezte magát. A Madonnasziklánál beszélték meg a török férfival a találkozót. Themisz már nyolc óra előtt megérkezett a partra, s most türelmetlenül cigarettázott, várva a megbízóját. Még mindig nem tudta eldönteni, vállalja-e a munkát, vagy sem. Elhatározását a férfi válaszától tette függővé. Már a harmadik cigarettáját szívta, amikor közelről lépéseket hallott. Tudta, hogy ezen az elhagyott helyen csak a török férfi közeledhet. Sejtésében nem is csalatkozott. - Jó estét! - köszönt a török udvariasan. - Talán sétáljunk egy kicsit. Gondolom, már úgyis döntött, uram. - Nem, nem, dehogy döntöttem! Még sok mindent meg akarok kérdezni. Először is, az árut milyen napokon kapom meg, s mikor kell továbbítanom Athénbe? Ki hozza a csomagokat, és én hogyan helyezem el azokat a halakban? Még rengeteg mindent szeretnék kérdezni - vette szaporábban a levegőt Themisz -, hiszen nem kis munkáról van szó. - De sok pénzről - folytatta a gondolatot a vendég. - Ráadásul a részletekről én semmit sem tudok. Engem a nagyfőnök csupán azzal bízott meg, hogy Dimopulosz urat keressem, s beszéljek az áruról. Hallgatás és feszült csönd telepedett a két férfi közé. Végül Themisz - miután látta, hogy a török nem tud, vagy nem akar mondani semmit - megkérdezte: - Mennyi lesz egy-egy szállítmány után a pénzem? - Ezt már megbeszéltük: egy-egy csomagért talán kap százezer drachmát is. Hetenként vagy kéthetenként egy csomag. érkezik. A részleteket majd megtudja Aziz Ayoltól. Úgy tudom, ő lesz az összekötő. A jövő héten eljön ide, meglátogatja a családját is, meg akarja ismerni a feleségét. - Mi köze ehhez az ügyhöz a feleségemnek? - Ezt bízza csak ránk! Régi, jól bevált receptünk, hogy a családot ismerni akarjuk... S ne feledje, a családtagok is felelnek az ön pontos munkájáért - még ha nem is tudnak róla. Ebben a buliban ez játékszabály. Nos, minden rendben? Themisz világosan érezte, hogy nyíltan megfenyegették, és most már nem visszakozhat. Ezek mindenre képesek!... A férfi beleegyezésnek tekintette Themisz hallgatását. - Akkor megegyeztünk. Én most távozom. Ne kísérjen vissza a kikötőbe, jobb, ha egyedül megyek. Várjon itt néhány percig, utána induljon csak el. A török úgy tűnt el, akár az árnyék. Themisz leült az egyik szikla tetejére, s meredten nézte a tengert. Még egyszer végiggondolt mindent, s magában megkérdőjelezte döntése helyességét. Aztán elhessegette az agyában kergetődző kérdéseket, amelyekre úgysem tudott választ adni. Majd feltápászkodott, s elindult az eukaliptuszfák melletti keskeny ösvényen. Szaporán szedte a lábát, mielőbb haza akart érni, hogy Maro testével enyhítse kétségeit. 11. Maro csendesen ült a teraszról nyíló szobában. Halk zene hallatszott a televízióból, szimfonikus zenét közvetítettek Athénből. Maro szerette a zenét, még az apácáknál tanult zongorázni. Érettségi után szívesen képezte volna magát tovább zeneileg, de apja nem engedte, azzal az indokkal, hogy Marónak ott a nagy hozomány, s az érettségi éppen elég egy lánynak. Nem volt mit tennie. Lemondott a zenetanulásról,

-9-

és hazajött a szigetre. Maro - bár halk szavú, csöndes teremtés volt - kellő makacssággal rendelkezett, s igényeit, elképzeléseit nem egykönnyen adta fel. Szabadideje az üzlet és a háztartás mellett kevés maradt, mégis állandóan olvasott, zenét hallgatott, s naprakészen ismerte az európai irodalmat is. A szigetre nekik járt a legtöbb újság és könyv. Maro ebben a vonatkozásban igencsak élvezte a pénz hatalmát, s szinte mindent megrendelt Athénből, amire kedve szottyant. A külsejére már nem adott annyit. Ő is, mint a fiatal görög lányok és asszonyok, elsősorban farmerruhákban járt, valamint a divatnak megfelelő nadrágkosztümben. Haját hátul egy csattal fogta össze, s fodrász is havonta mindössze egyszer látta a fiatalasszonyt az üzletében. Maro nem vette észre Themisz érkezését, csak azt érezte, hogy a férfi átöleli, s szorosan magához vonja. A fiatalasszony arca egy pillanat alatt átváltozott, s a szerelem leplezetlen odaadásával viszonozta férje érzelmeit. - Nagyon vártalak már haza! - bújt Themiszhez. - Drágaságom - vonta szorosabbra karját a férfi -, hiszen mondtam, hogy üzleti megbeszélésem van. Sőt, a jövő héten itthon tárgyalok majd egy férfival. Megkérlek rá, hogy háziasszonyi minőségedben tegyél ki magadért. Az én kis feleségem lesz az üzletkötésben a titkos csodafegyverem - nevetett a férj, s Maro boldogsága nem ismert határt: Themisz szereti, szüksége van rá. 12. Jorgosz úgy érezte, hogy idegei lassan felmondják a szolgálatot az állandó kihallgatások miatt. Eddig semmi hír a két lányról, s háta mögött hallotta, amint a kollégák megjegyzésekét tesznek rá... - Hülyeség - legyintett dühösen a kezével -, hiszen egyik lány eltűnésénél sem voltam ott. Az elsőt meg sem műtöttem, a másikat pedig a műtét után rabolták el. A rendőrség persze tehetetlen, és én iszom meg a levét! Kiment a folyosóra, s az automata gépből egy hideg kólát vett magának. Gyorsan felhajtotta, majd ránézett az órájára, s megállapította, hogy már régen hazamehetett volna, hiszen ma nem ő az ügyeletes, hanem a végre visszaérkezett Steven Achel. Barátja egyébként próbálta megnyugtatni Jorgoszt, s megértetni vele, hogy a rendőrség kihallgatásai természetesek és érthetőek, hiszen változatlanul keresik az eltűnt két fiatal lányt. - No, elég volt a mai napból, megyek haza, s megpróbálok végre aludni. - Ezzel visszament a szobájába, levetette a fehér köpenyt, inget, nadrágot, cipőt, lezuhanyozott, átöltözött, s már éppen az ajtóhoz lépett, amikor megszólalt a telefon. - Elnézést a zavarásért, doktor úr- hallotta Rula nővér hangját -, de a belgyógyászatról önt keresik... Egy sürgős konzíliumra kérik. Én mondtam, hogy ma nem ön az ügyeletes, de miután hasi vizsgálatról van szó, Kalimosz doktor kérte, ha megtalálom önt, szóljak, hogy menjen le a II-es belgyógyászatra, az 5-ös szobában várják. Jorgosz dühösen hallgatta végig a szóáradatot. De miután Kalimosz doktor szintén a barátja volt, nem akarta a kérését megtagadni. - Jó, rendben van, nővérke, mindjárt ott leszek, csak köpenyt veszek fel. 13. Az 5-ös szobában egyedül feküdt a fiatal, feltűnő szépségű Teresa Szpiru, a húszéves fotómodell. Már negyedik napja volt bent a kórházban kivizsgáláson, mert gyakorta fájt a gyomra. A leletei azonban semmiféle elváltozást nem mutattak, mindössze egy enyhe gyomorsüllyedést állapítottak meg. Kalimosz doktor azonban - mielőtt kiengedte volna a lányt - még barátjával, Dimopulosz doktorral is konzultálni kívánt. Teresának három nap múlva Athénbe kellett volna repülnie: a Quelle cég kérte fel fotózásra. A lányt az Akropolisz északi lejtőjén, a Klepszüdra-forrásnál akarták fényképezni. Teresa örült a megbízásnak, hiszen ez jó referencia volt a görög Arthidisz cégnek is, ahol már két éve fotómodellként dolgozott. Mindezt a kórházba jövetele előtt egy nappal tudta meg, akkor pedig már nem akarta a kivizsgálást lemondani. No meg abban is reménykedett, hogy néhány nap alatt kiderül, mitől fáj a gyomra, és hazaengedik. Így aztán izgatottan várta a hasi sebészt, mert Kalimosz doktor csak a konzílium eredménye után ígérte meg az esetleges hazamenetelt. Ugyancsak torkában dobogott a lánynak a szíve, amikor nyílt az ajtó, s a két orvos lépett be rajta. Petrosz Kalimosz barátságosan üdvözölte a riadt tekintetű beteget: - Ne féljen, Teresa, ez itt Dimopulosz doktor, a kollégám, ő fogja magát megvizsgálni. Jorgosz az ágyhoz lépett, és felhajtotta Teresáról a takarót. Óvatosan betapintotta a lány hasfalát, azonban a beteg fájdalmat sehol nem jelzett. Ezután finom kopogtatással megállapította, hogy a máj nagysága és alakja normális, majd a beteg bal oldalára állva megpróbálta a lépet kitapintani, azonban azt sem érte el. Kikérdezte a lányt a tünetei felől, majd átfutotta az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredményeit. Kalimosz doktorral együtt még egyszer átnézte az epehólyagról készült különböző röntgenfelvételeket is. - Nos, kisasszony, úgy gondolom, önt nem fenyegeti az én késem veszélye - mondta végül

- 10 -

barátságosan Dimopulosz doktor, majd a barátjához fordult: - Szerintem az Oddi sphincter spasmusáról volt szó, melyet ebben az esetben majdnem biztos, hogy valamilyen étkezés váltott ki. Magam részéről a táplálkozás rendezését tartom a legfontosabbnak. Durván őrölt lisztből készült rozskenyér, rostos főzelékek és sok gyümölcs szerepeljen az étrendjében. Gyógyszert nem is javasolnék. Mindenesetre nem ártana, ha legalább egy hétig reggelenként éhgyomorra meginna két-három deci Vychi-vizet, langyosan, kortyonként. Jó lenne, ha néhány hét múlva kontrollvizsgálatokat végeznétek, de csaknem biztosra veszem, hogy nem lesz semmi probléma. Jorgosz elköszönt a megkönnyebbült Teresától, s kollégája kíséretében távozott. Kint a folyosón Petrosz Jorgosz vállára tette a kezét: - Köszönöm, hogy eljöttél. Tudom, nagyon el vagy foglalva, de talán észrevetted, hogy Teresa a szívügyem. Azt hiszem, hozzá hasonló szépséget ritkán lát az ember. Ráadásul nemcsak szép ez a lány, hanem nagyon okos is. Tegnap este ügyeletes voltam, és sokat beszélgettünk. De ezt ma még folytatjuk, mert ismét elvállaltam az ügyeletet, hogy este együtt lehessünk. Elárulok neked egy titkot: ha Teresa visszajön Athénból, újból találkozunk. Úgy látom, ő is szívesen veszi a közeledésemet. Már meg is beszéltük, hogy elmegyünk vacsorázni, és én remélem, hogy ennek folytatása is lesz... Egyébként, Jorgosz, egyetértek a diagnózisoddal, s holnap reggel hazaengedem Teresát. Ezzel kezet nyújtott barátjának, majd gyors léptekkel visszaindult az ügyeletes orvosi szobába. 14. Jorgosz a hideg zuhany alatt pillanatok alatt felfrissült. Jól ledörzsölte magát, majd fürdőköpenyébe bújt, és kiment az ízlésesen berendezett minikonyhába. A hűtőszekrényből két szelet sonkát, két tojást vett elő, egy serpenyőbe olajat öntött, rádobta a sonkát, közben sajtot reszelt, paradicsomot, uborkát, paprikát és olajbogyót készített elő. Felnyitott egy doboz sört, s kortyolgatni kezdte a hideg italt. Amikor a sonka már megpirult, ráütötte a tojást, beborította sajttal, s az egészet rövid időre betette a mikrohullámú sütőbe. Jorgosz, ha otthon evett, mindig szépen megterített. Most is így tett, közben bekapcsolta a televíziót, mert a kedvenc kosárlabdacsapata, az Arisz Szaloniki a Panathinaikosszal játszott. Egy pillanatig önfeledten meredt a képernyőre, ahol az egyik játékos kígyózó futással tört át a védők gyűrűjén, és elegáns mozdulattal tette föl a labdát a gyűrűbe. Jorgosz elismerően csettintett a nyelvével, majd kiment a konyhába az ételért. Mikor ismét visszatért a szobába, a televízióból áradó hangorkánból sejtette, hogy ritka heves csata dúl a játéktéren, és a küzdelem még nem dőlt el. Komótosan hozzáfogott a vacsorához, miközben érdeklődéssel figyelte a mérkőzést. De alig nyelt le egy két falatot, amikor megszólalt a telefon. - A fene egye meg, még vacsorázni sem hagynak! - dühöngött, majd a készülékhez lépett. - Halló, tessék! - szólt bele a kagylóba meglehetősen ingerülten. - Jorgosz? - ismerte fel barátja kétségbeesett hangját. - Mi van, Petrosz? - Ne haragudj, hogy otthon zavarlak, de képzeld el, Teresát nem találom a kórházban, már mindenhol kerestem!!! - Megőrültél, Petrosz? - kiáltotta Jorgosz. - Micsoda hülye tréfa ez? Hiszen Teresát együtt vizsgáltuk meg... Néhány percnyi hallgatás következett, majd Petrosz Kalimosz halkan folytatta: - Emlékszel, mondtam neked, ma este ismét én vagyok az ügyeletes. Még vacsora előtt benéztem hozzá, hogy megbeszéljük a diétáját, de nem találtam a szobában. Majd később, az esti vizitnél - az üres ágy láttán - már elfogott az idegesség. Petrosz síri hangon folytatta tovább: - Szóltam a nővéreknek, hogy kerítsék elő Teresát. De senki nem találta sehol. Most pedig téged hívlak, hogy mit csináljak, hátha te tudsz róla valamit... Jorgosz reménytelenül pillantott az asztalon lassan kihűlő vacsorájára: - Jól van, Petrosz, máris öltözöm, bemegyek hozzád. Csak ne veszítsd el a fejed, hanem próbálj meg addig még egyszer minden helyiséget átnézni. Mire a kórház kapuján korallszínű Toyotájával behajtott, egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy Teresa eltűnése valamilyen módon kapcsolódik Angela és Judy sorsához. Csak azt nem tudta, hogyan. Egy pillanatig úgy érezte, valahogy belerángatták ebbe az ördögi körbe, s nem tud kilépni belőle. Majd elhessegette magától e gondolatot, hiszen tudta, hogy képzelgései már-már beteges színezetet öltenek. Becsapta a kocsi ajtaját, s rohant a belgyógyászatra, egyenesen Teresa szobája felé. A folyosókon néma csend uralkodott. - Úgy látszik, Petrosz titokban tartotta a lány eltűnését gondolta magában Jorgosz, majd benyitott az ajtón, de csak az üres szobával találta szembe magát. Ekkor tudta már, hogy Teresát hiába keresik, s ő, Jorgosz Dimopulosz mindenképpen gyanús, hiszen a lányok - közvetve vagy közvetlenül - az ő betegei voltak. Összeráncolta homlokát, és érezte, hogy a harmadik lány eltűnése után már több mint gyanús lesz a rendőrség szemében... Talán le is tartóztatják... Töprengéséből Petrosz megjelenése riasztotta fel. Kollégája arca félelmet és egyben elszántságot tükrözött, amint halkan megszólalt:

- 11 -

- Nem vártalak meg, értesítettem a kórház igazgatóját és egyben a rendőrséget is. A két orvos szótlanul méregette egymást. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy a thesszaloniki újságok most már hatalmas címbetűkkel hozzák majd nyilvánosságra a lányok eltűnését, hiszen Katadinisz hadnagy korábban közölte, hogy a rendőrség - ha nem akad nyomra - a sajtóban és a televízióban felhívást tesz közzé. Ez az újabb eset csak meggyorsítja a folyamatot, s a kórház hírnevére is árnyék borul. Hiszen amíg nem derítik fel a bűnténysorozatot, mindenki gyanús, legfőképpen Dimopulosz doktor. - Nézd - fordult Petrosz a barátjához -, én nem gondolok veled kapcsolatban semmire, - de muszáj volt értesítenem a rendőrséget... Hátha még nem késő... - Tudom - felelte Jorgosz szárazon, és kiment a szobából. Átment a sebészetre, a folyosón az automatából egy kávét töltött magának. A zsebéből cigarettát vett elő, majd fogta a műanyagpoharat, és leült a folyosón levő fotelba. Várt, mert tudta, hogy a hadnagy perceken belül megérkezik, s ismét kezdődik elölről a végeláthatatlan kihallgatás. 15. Maro már az utolsó simításokat végezte: felöltözött, ízlésesen kikészítette a szemét, még egyszer végignézett magán, s megállapította, hogy új kék selyemruhája s divatos mintájú görög aranylánca harmonikusan illeszkedik egyéniségéhez. - Azt hiszem, nagyon fogok tetszeni Themisznek, no meg, remélem, a török vendégünknek is állapította meg reménykedve a feltűnően csinos fiatalasszony. - Csak azt nem értem, miért titkolódzik Themisz, ha a vendégünkről faggatom. No mindegy, majd megtudom én, mit akar ez a férfi! Jobban hiszek a női ösztönömben, mint a férjem állítólagos jó emberismeretében. Állandóan csak azt ismételgeti: itt a jó és nagy lehetőség a számára. Mi a fenét akar ez jelenteni? - tépelődött Maro. - Hiszen e pillanatban is a hozományomból élünk, vagyis abból vásárolt magának Themisz hajókat, s így lendítette fel az üzletet. Igaz, tehetséges férfi, de pénz nélkül mit érne ez a képessége? - Aztán fájó pontot érintett az asszony csapongó gondolata: - Szegény apám - sóhajtott fel -, egyre jobban aggódom érte. Az orvos sem sok jóval biztatott, ezek az állandó szívtáji panaszok... Kula ijedt tekintettel lépett be az ajtón: - Asszonyom, elkészültek a húsok, mit csináljak most? - Semmit, mindent hagyjál a sütőben, s még egyszer nézd meg a terítékeket. Ma tökéletesnek kell lennie az ebédnek! Kisvártatva meghallotta Themisz hangját, amint barátságosan tessékeli be az idegent. Maro átment a nappali szobába, majd az ebédlőbe, és az erkélyen üdvözölte a vendégüket a görög udvariasság szerint. A feltűnően magas, szinte szikárnak ható, fekete hajú és szemű, szúrós tekintetű férfi kellemesnek tűnő hangon szólalt meg görögül: - Örülök, hogy megismerhetem, Aziz Ayol vagyok - csókolt kezet az asszonynak. Mielőtt Maro megszólalhatott volna, Themisz közbevágott: - A feleségem, Maro. De üljünk le, hozok italokat. Mit kérsz? - fordult Aziz felé. - Ha lehet, hideg Martinit - mosolygott szerényen a vendég. - Neked, Maro, mit készíthetek? - kérdezte udvariasan a feleségét Themisz: - Én uzót kérek sok-sok jéggel, kevés vízzel. Themisz elkészítette az italokat, magának sört bontott fel. Miközben lassan iszogattak, a sziget szépségéről, történetéről beszélgettek. Érdekes módon Aziz is tudta, hogy Kósz a gyógyulás, az újjászületés szigete. Kósz hírét Hippokratész, a gyógyászat apja, és Apellész, a légies finomságáról és termékeny munkásságáról ismert festő alapozta meg. A sziget története azonos Rodoszéval és a környező szigetekével. Az időszámítás előtti XIV. században a harcias achájok hódították meg, s ennek, vagy talán a dór művészetnek emlékét őrzi a Héraklész-mítosz, miszerint a hős, miután Tróját felégette, Argoszba jövet - Héra bosszúja miatt Kószra tévedt. - Azt hiszem, ezt a történetet mindenki ismeri - fordult a vendég Maro felé. - Az igaz - folytatta a fiatalasszony -, hogy szigetünk már az ókorban is hatalmas település volt. Nézzen körül! Ma is szerintem a szigetek szigete Kósz. No, de elég a történelemből, az úton biztosan megéhezett, menjünk ebédelni! Mindhárman felálltak, s Maro az ebédlőbe invitálta a vendéget. Az asztalon kerek kis tálakon sorakoztak az előételek: halikrából pástétom, sósolajos ringli capribogyóval ízesítve, reszelt uborka, joghurt, fokhagyma és kapor összekeverve. De nem hiányzott a szőlőlevélbe tekert rizses darált hús sem, amely az előételek királynője volt. Az asszony evés közben elgondolkozva nézte a török férfit. Töprengett magában, honnan ismeri ez a jövevény ilyen jól a görög történelmet, a sziget mondáit. Mi lehet a foglalkozása? Maga sem tudta miért, de megmagyarázhatatlan rossz érzés vett erőt rajta. - Vajon mit akarhat a férjemtől? - fürkészte a török arcvonásait, a kezét, s rájött, hogy képtelen eligazodni a férfin. Maro különösen szerette megnézni az emberek kezét, mert - mint barátai előtt többször hangoztatta - sok esetben a kéz többet árul el egy emberről, mint a tekintete. A férfi modora inkább erőltetetten kedveskedőnek tűnt, mint nyíltnak, s látszott rajta, hogy kerüli azokat a témákat, amelyek bepillantást engednének a magánéletébe.

- 12 -

- Árulja el nekem, honnan tud ilyen jól görögül? - kérdezte meg közömbösnek tűnő hangon Maro a vendéget. - Nem hiszem, hogy a görög nyelvet ne lehetne megtanulni, bár én... - A mondat végét Maro már nem hallhatta, mert Kula hatalmas ezüsttálcán behozta a roston sült hagymás, fűszeres vagdalt marha- és sertésgombócokat, mellettük a sült csirkét, majd a gombás és salátás tálat. Végül a lány szuvlakit tett az asztalra, az elmaradhatatlan sült halakat és rákokat. Az ebéd alatt Aziz is mindent megfigyelt, hiszen ez volt feladatának egyik része. Látta, hogy Themisz Dimopulosz jólétben él, s azt is észrevette, hogy fiatal felesége nemcsak vonzó nő, hanem okos és értelmes is. - Sőt, jó megfigyelő lehet - könyvelte el magában. A gyümölcsök és édességek után már a kávét itták, mikor a vendég Maróhoz fordult: - Köszönöm, asszonyom, ezt a pompás, fejedelmi ebédet. Ha nem haragszik meg érte, a férjét elrabolnám egy kis üzleti megbeszélésre. - Persze, csak beszélgessenek nyugodtan, én visszavonulok a saját szobámba. - Nem, nem, asszonyom! Nem venném a lelkemre, ha megzavarnánk a nyugalmát. Inkább lemegyünk Mandrakibe, a kikötőbe, mert a férje megígérte, hogy egyik motoros hajójával körbejárjuk a szigetet, s közben nyugodtan tudunk beszélgetni. Maro csodálkozva húzta fel a szemöldökét, s egy másodperc töredékéig jelezte, hogy furcsának tartja az ilyenfajta üzleti megbeszélést. Bár nem szólt semmit, Aziz mégis úgy érezte, egy mondat erejéig meg kell nyugtatnia a fiatal nőt: - Tudja, gyermekkoromban sokat hajóztam a tengeren. Az apám tengerész volt, s rövidebb utakra gyakran magával vitt. Ezért szeretném most összekötni a kellemeset a hasznossal - villant fel a mosoly a férfi arcán. Felállt, s elköszönt a meglepett asszonytól. 16. Már három órája tartott a kihallgatás. Katadinisz hadnagy szinte otthonosan mozgott a kórházban. Látszott rajta, hogy jó szemű, és éles eszű nyomozó, akit nem lehet egykönnyen félrevezetni, ám a lányok eltűnése számára is még mindig talány maradt. Megtömte vaskos rózsagyökér-pipáját, kék füstkarikákat fújt a levegőbe, s meredten nézett egy vérnyomásmérőre. Megpróbálta összegezni az eddigi, igen kevésnek tűnő nyomot. Így végre hagyta a két orvost is lélegzethez jutni, miután már harmadszor ismételtette el velük Szpiru fotómodell eltűnésének történetét. Jorgosz idegességében ismét felállt, s mint akit üldöznek, úgy nézett körül. Katadinisz látta az orvos reagálását, s azzal is tisztában volt, hogy bár nincs semmi bizonyíték ellene, mégis erősen gyanúsítható. - De mit tudok ellene felhozni? - tette fel immár századszor saját magának a kérdést a hadnagy. Hiszen még azt sem lehet tudni, hogy az eltűnt lányok élnek-e vagy, meghaltak. Bár a hadnagy és két beosztottja Angela és Judy egész eddigi életét lenyomozták, semmiféle támpontot nem találtak. Most meg itt van ez a fotómodell! - sóhajtott magában a hadnagy. Egyetlen dolog tény, hogy mindhárom lány fiatal, feltűnően szép és kívánatos volt. Ráadásul nem is ismerték egymást. - Pedig biztos, hogy Dimopulosz doktor valamilyen szerepet játszott az ügyben - tért vissza ismét a már unalomig ismételt gondolathoz. A fiatal orvosról mindenki csak jót mesélt, tehetséges, nagy jövő előtt álló embernek tartották. Végül rájött, hogy az lesz a legjobb, ha mára befejezi a két kimerült ember faggatását, hiszen úgysem jut előbbre. - Arra kérem önöket - fordult a két orvoshoz -, holnap jöjjenek be hozzám a rendőrségre, hogy felvegyük a jegyzőkönyvet. - S ezenkívül mit szándékozik tenni? - kérdezte idegesen Petrosz. - Nem hiszem, hogy így hamar megoldódna ez a rejtélyes eltűnés. - Nem eltűnés, hanem eltűnések - felelte nyugodtan Katadinisz. - Csak a vak nem látja, hogy itt nem véletlenről, sőt, nem is elszigetelt bűnügyről van szó. Teresa Szpiru esete bebizonyította, hogy mindez tendencia, és a rendőrség ezt nem nézheti tétlenül. Még ma leadom a három eltűnt lány fényképét az országos lapoknak és a televíziónak. Jorgosz kétségbeesett kézmozdulatot tett: - De hadnagy úr! Nem lehet mást csinálni? Hiszen ez... - Igen, tudom, hogy a közlemény árt a kórház hírnevének. Erről korábban már beszéltem Korolosz igazgató úrral, neki is hasonló aggályai voltak. De most már nem tehetek mást, a lányok érdekében be kell vonnom a nyomozásba a nyilvánosságot is. S ez - végső soron - önöknek is kedvező lehet, hiszen minél előbb elkapjuk a tetteseket, annál hamarabb zökken vissza normális kerékvágásba a kórház élete. Katadinisz szavaira a két orvos semmi ellenvetést sem tudott tenni, belátták, hogy a hadnagynak tulajdonképpen igaza van. Távozása után Jorgosz és Petrosz szótlanul méregették egymást. Végül Petrosz kicsit megenyhülve mondta: - Nézd, én nem tehetek erről az egészről, de miután már három... - A mondat végét elharapta, mivel Steven Achel lépett be az ajtón. - Gyerekek, most hallottam, mi történt már megint! Meséljetek! A két férfi meglepődve nézett kollégájukra. Végül Jorgosz találta fel magát: - Steven, te honnan tudsz az ügyről késő éjszaka?!

- 13 -

- Az egyik nővér hívott fel - mosolyodott el a férfi -, elmondta, hogy Jorgosz "lelkét" már három lány eltűnése terheli. Mindezt inkább kedvesen, évődve közölte, mintsem komolyan. Különben is, Stevenre nem lehetett haragudni: a jópofa férfit nemcsak a nők, hanem a férfikollégák is kedvelték. Jelenléte most is feloldotta a Jorgosz és Petrosz közötti feszültséget, s izgatott hangon, de immár beletörődve a megváltoztathatatlanba mesélték el Stevennek Teresa eltűnését. 17. A fehér tarajok szinte körülölelték a sziklafalakat, s dübörögve zúdultak fel és alá a vadregényes öbölben. - Talán itt megállnék - szólt Themisz komolyan. - Nem merek a hajóval közelebb menni a parthoz, s azt hiszem, itt is beszélgethetünk. Kidobta a vasmacskát a csónakból, majd Azizra nézett, mint aki várja a beszámolót. Aziz leült az árboc mellé, s halkan, de érthetően beszélni kezdett: - Nézd, Themisz, itt egy óriási ügyről van szó. Bevennénk egy kábítószerüzletbe, nem lenne nehéz feladatod, csak óvatosan kellene eljárnod... - majd elhallgatott s kérdőn nézett a férfira. A beállott csöndben kis idő múlva rekedtes hangon kérdezte meg Themisz: - Tulajdonképpen miről van szó? Többet kellene tudnom az ügyről, hogy elvállaljam. - Isztambulban működik a mi kábítószer-elosztónk. Erről többet nem kívánok szólni, nem a te asztalod... A főnök Aksel Turgut, aki úgy, mint én, görög és török származású, ezért is beszél mindkét nyelven. Persze - mosolyodott el a férfi -, először ő is kicsiben kezdte, ma már azonban dúsgazdag ember, s nemcsak kábítószerrel foglalkozik... - Hanem? - kérdezte kíváncsian Themisz. - Mindennel, ami pénzt hoz a konyhára. Bárjai vannak, meg lányai... - Milyen lányai? - Látszik, hogy nem vagy járatos a nagyvilág berkeiben, de majd előbb-utóbb te is megkóstolod a jólétet, s mindent, ami ezzel együtt jár. - Én nem akarok semmit, csak apósom halfeldolgozóját szeretném a tőletek kapott pénzen megvenni. Nincs nekem semmi más vágyam! - Majd lesz - mormogta foga között Aziz -, hiszen a pénz csengése édesebb dallam mindennél... - Szóval, visszatérve az ügyre, még mindig nem értem, nekem pontosan mi lesz a feladatom közölte most már kicsit ingerültebben Themisz. - Eddig hova szállítottad a halakat? - A feldolgozóba, ami még az apósomé. Ott megtisztítják a halat, majd egyrészt különféle konzerveket készítenek belőle, másrészt a belső részeket kidobják, és a halakat hűtőládákba rakják. Onnan apósom nagy hajója viszi át az árut Athénbe, pontosabban Pireuszba. Az athéni repülőtérről természetesen hűtőládákban kerülnek fel a halak az egyes nyugati repülőjáratokra. - Hova küldtétek eddig a nagyobb szállítmányokat? - Általában - hetenként vagy kéthetenként Münchenbe vagy Hamburgba. Ezek az üzletek még apósomtól származnak, hiszen neki két barátja is él kint, akik nagyban vásárolják tőlünk a feldolgozott konzerveket és a mélyhűtött halakat. - No látod, Themisz, nem is olyan ördöngös ez a feladat. A jövőben a heroint 10 grammos nejlonzacskókban kapod meg. Ezeket a kis csomagocskákat beleteszed a megtisztított halak hasába, amelyeket mélyhűtve küldesz Münchenbe. Már a kikötőben figyelemmel kíséri egyik emberünk a szállítmányt, ezenkívül Münchenben is várják az árut. - S honnan fogják tudni, hogy melyik hűtőládában van a heroinos hal? - kérdezte csodálkozva Themisz, akinek az egész történet hihetetlennek tűnt. - Megjelölöd. Mondjuk, például egy vékony fehér vonalat rajzolsz arra a hűtőládára. De lehet más is a jel, rád bízom. Világos, amit elmondtam? - Persze, persze. S mennyi pénzt kapok a csomagokért? - Aksel Turgut azt üzeni, hogy egy szállítmány után százezer drachma üti a markodat. - Te jó ég!!! - kiáltott fel önkéntelenül Themisz. - De senkit sem szabad beavatnod az üzletbe! A heroinos halakat neked kell beleraknod a hűtőládába. Ha bármire szükséged lesz, jelezd. Hetenként egy-egy összekötő megkeres, s nekik elmondhatod, ha problémád támad. Gondold végig az egészet, s a jövő héten eljövök a válaszért. - S mennyi heroint kell egy hűtőládába becsomagolnom? Vagyis mennyi megtisztított halba kell beleraknom a kábítószert? - Számolj egy kicsit! Az előbb mondtam neked, hogy egy hal hasába 10 grammot teszel. Egy hűtőládában pedig - ahogy én tudom - általában 100 hal is elfér. No, akkor számolj! Látszott, hogy Themisz töri a fejét, mormog magában. - Szóval megállapodtunk? Ha vállalod a feladatot, a főnök a jövő héten küldi az első szállítmányt. Meglehet, én is jövök, hogy a kezdet kezdetén segítsek neked. De később mindig más és más hozza majd az árut.

- 14 -

- S hogy kapom meg a heroint? - Ez nem a te dolgod. A megbeszélt napon valaki átadja neked a csomagot. De figyelmeztetlek, senki nem tudhat semmiről, még a feleséged sem, mert az életeddel fizetsz a legkisebb hibáért is! 18. Angela szinte megbabonázva nézte a vörös hajú fiatal lányt, akit néhány perccel ezelőtt két marcona fickó cipelt be a szobába. A pamlagra tették, majd szó nélkül távoztak. A lány mélyen aludt, s arca a lenyugvó nap fényében, amely áttört a függönyön, igencsak sápadtnak tűnt. Időnként összerándult a teste, mintha fájdalom kínozná, de nem ébredt fel. - Szent ég! - sóhajtott Angela. - Mi ez az egész itt körülöttem? Mintha néma élőlényekkel lennék körülvéve. Igaz, enni és inni kapok, de mindig más hozza be a megrakott tálcát, és senki sem hajlandó felelni egyetlen kérdésemre sem. Most meg itt van ez a szerencsétlen teremtés! Vajon milyen országból származik? S tudok-e majd legalább egy-két szót váltani vele? És mit keresünk mi itt? Ezer és ezer kérdés, amelyre válaszolni sem tudok - folytatta a gondolatsort Angela. Ebben a pillanatban Judy kinyitotta a szemét. Rémült tekintettel nézett a pamlag melletti széken ülő Angelára, majd halkan, szinte suttogva, görögül szólalt meg: - Még mindig a hajón vagyok? - Hol? - csodálkozott Angela, aki a görög szavak hallatára leírhatatlan melegséget érzett. - Miféle hajót emlegetsz? - Jaj, de fáj a sebem - nyöszörgött Judy. - Kaphatnék egy kis vizet? Angela limonádéval itatta meg a lányt, akin látszott, hogy az ébrenlét és az álom határán van. Kortyolgatás közben meg-megrebbent a szemhéja, majd ismét lecsukódott. Egy jó órai alvás után ismét felébredt. A tekintete már tisztább volt, s a hangja sem tűnt fátyolosnak, mikor megkérdezte: - Te is görög vagy? Hogy kerültél ide? - nézett fürkészően Angelára. - Ne izgulj, mindent megbeszélünk, most csak nyugodj meg. Én is Görögországból kerültem ide egy héttel ezelőtt. A Thesszaloniki Központi Kórházban feküdtem... - Micsoda?! - kiáltott fel elhaló hangon Judy. Hiszen engem is ott műtöttek meg vakbéllel... - s szeméből elindultak a könnyek. Majd kisvártatva folytatta: - Most hol vagyok? Angela a megdöbbentő hír hallatán hirtelen nem tudott megszólalni. Csak mereven nézte a fekvő lányt, mintha valami kábulatban álmodná az egészet. Kis idő múlva elcsukló hangon megszólalt: - Isztambulban vagyunk, többet én sem tudok. - Te hogy kerültél ide? - kérdezte félig feltámaszkodva Judy, aki hirtelen minél többet akart megtudni társnőjéről és a körülményekről. - Nem tudok neked pontosan válaszolni. Én is ugyanabban a kórházban aludtam el, mint te, és itt ébredtem fel - mutatott a heverőre Angela. - Előzőleg a műtőben feküdtem, és Jorgosz Dimopulosz doktornak kellett volna a karomról ezt a szemölcsöt - mutatott a barna foltra - eltávolítania. Azonban, amint látod, a szemölcs itt van, velem együtt, s végleg nem értek semmit. - Ez szinte hihetetlen! Engem is Dimopulosz doktor műtött meg, és egy hajón tértem először magamhoz. Ez nem lehet véletlen, itt valami összefüggés van! Valami nagy gazság történt velünk!... Meg kell szöknünk! - ragadta meg Judy Angela karját. - Persze, de nézz az ablakokra! - mutatott Angela a vastag rácsokra. - Nagyon őriznek itt bennünket, csak azt nem értem, miért. Vagyis... jobb erre nem gondolni. 19. A mandulavágású szemű Éva Rapti már hajnal óta virrasztott. Tudta, a hasán levő sérvét még reggel megoperálják, de azzal is tisztában volt - mivel Steven Achel sebész elmondta neki -, hogy csak helyi érzéstelenítést kap, hiszen egy kis műtétről van szó csupán. Eva felemás érzésekkel viseltetett Achel doktor iránt. Természetesen, mint orvosban a legteljesebb mértékig megbízott, de ugyanakkor - mint férfi taszította. Megfigyelte, hogy a sebész tisztában van külső vonzerejével, s még öltözködésében is a legújabb divatot követi. A jómód, a magabiztosság szinte sugárzott viselkedéséből. A lány az egyik nővértől azt is hallotta, hogy Achel doktort sokan irigylik felfelé ívelő gyors karrierje miatt, és a kórház igazgatója is erőteljesen támogatja a fiatal sebészt. Gondolataiból a műtősfiú hangja riasztotta fel, aki beszólt az ajtón: - Kisasszony, nyolc órakor jövök magáért, ön lesz Achel doktor első műtétje. 20. Steven és Jorgosz a reggeli kávét kortyolgatták, s megnézték az aznapi időbeosztásokat. - Ugye, tudod, hogy te asszisztálsz nekem az első műtétemnél? - fordult Jorgoszhoz kollégája. - Persze, hogyne - nézett az órájára Dimopulosz doktor, majd karon fogta barátját, és a műtő felé húzta. - Gyere, siessünk, ma nagyon szoros a műtéti program, minden perc számít.

- 15 -

A két orvos rutinos mozdulatokkal végezte a bemosakodás szertartását. - Eva Raptinál a hasfalon levő szabad sérvvel gyorsan végzünk - mondta jókedvűen Steven. Egyébként még mindig nem tudsz semmi újat a lányokról? - kérdezte enyhe kis iróniával, majd hozzátette: Katadinisz hadnagy még nem szállt le rólad? - Ugyan, Steven! - csattant Jorgosz hangja. - Ne humorizálj az én bőrömre! Úgyis, ha csak meglátom a hadnagyot, kiborulok. Szabadságra készülök az ikertestvéremhez, Themiszhez. Persze, ezt is be kell jelentenem annak a csodabogárnak, hiszen még mindig folyik a nyomozás. - Igazad van, Jorgosz, én is úgy látom, rád fér egy kis pihenés Themiszéknél, ráadásul régen voltál otthon. Körülbelül egyszerre fejezték be a mosakodást. Mindketten az alkoholos tartályhoz léptek, és a lábpumpa segítségével alkoholt öntöttek a kézfejükre és a karjukra, amely néhány pillanat múlva megszáradt. Az előkészítő már steril ruhába öltözött nővére előbb Stevenre, aztán Jorgoszra segítette rá a steril dobozból kiemelt halványzöld köpenyt, majd mindkettőjük hátán bekötötte. Az orvosok a kesztyűt is felhúzták, és beléptek a műtőbe. Az operáló Steven bizalmaskodva hajolt oda Evához: - Ne féljen, néhány perc, és túl vagyunk az egészen. Jorgosz az érzéstelenítést igen gyorsan befejezte, mert a lejódozott hasfalon is látta, hogy a sérvkapu kicsi, hamar végezni fognak. Steven hat-hét centis metszést ejtett a hasfalon. Jorgosz azonnal vértelenített, villámgyorsan felrakta az érfogókat. Ezután hozzákezdtek az erek lekötéséhez. Steven előtt rövidesen feltárult a mintegy négy centiméterre nyitott hasizom, és hozzáfoghatott a sérvkapu bevarrásához. Jorgosz egymás után adogatta kollégájának a tűfogókat, egyidejűleg egy horgas csipesszel megemelte az izomszéleket, hogy Steven könnyebben át tudja ölteni. Nyolc-tíz perc múlva, az utolsó bőrvarrat behelyezése után mindketten elégedetten sóhajtottak fel. - Gondolom, elegendő, ha csak egy vékony gézlappal fedjük be ezt a kis sebet - mondta Jorgosz -, majd egy ragtapaszcsíkkal rögzítem keresztbe. Steven helybenhagyólag bólintott, aztán megjegyezte: - A következő műtétem déli egy órakor lesz. Irigyellek, hogy neked mára nincs műtéted. - Ezt éppen te mondod? - nézett Stevenre szemrehányóan Jorgosz. - Hiszen miattad annyit hajtottam az utóbbi időben, hogy alig állok a lábamon. Steven kedélyesen vigyorgott: - Ahogy elnézem, azért elég jó az állóképességed. - Majd engesztelésül gyengéden hátba vágta barátját. - Jól van, na, azért ne legyél dühös! Igazán rendes voltál hozzám, mindent köszönök! Szinte egyszerre léptek ki a műtőből az előkészítőbe, ahol két másik kollégájuk már javában mosakodott. Steven lassú léptekkel elindult az osztály felé, Jorgosz pedig a könyvtárba készült, mert egy cikkéhez akart adatokat gyűjteni. Amikor belépett a könyvtárba, akkor vette észre, hogy a karóráját az előkészítőben hagyta. - Visszamegyek érte - határozta el magában. Amikor az előkészítő öltözőjéhez ért, látta, hogy Eva Rapti a tolókocsin fekszik. - A műtősfiúnak nyilván még nem volt ideje visszatolni a beteget a szobájába - gondolta magában az orvos. - Odamegyek hozzá, biztosan jól fog esni neki néhány biztató szó. - Ugye, nem is érzett semmit? - kérdezte a lánytól mosolyogva. Ám kérdésére választ nem kapott, így közelebb lépett. Legnagyobb megdöbbenésére a beteg leesett állal aludt, látszólag igen mély narkózisban. Jorgosz hitetlenkedve nézte, hiszen a műtét előtt és alatt a lány csak enyhe nyugtatót kapott. Köpenye zsebéből előhúzta ceruza vastagságú szemfenéklámpáját, és - mintegy önmagát ellenőrizve szinte reflexszerűen felemelte a lány szemhéját, s belevilágított a szemébe. - Úgy van, bizony, ahogy gondoltam. Teljesen areflexiás... Elgondolkozva nézte a beteget, majd egyetlen lépéssel a fali telefonhoz ugrott, s Steven szobájának számát tárcsázta. - Steven! Jorgosz vagyok. Azonnal gyere az előkészítő öltözőjébe! - Miért? Mi történt? - Hogy mi történt, azt majd meglátod magad is, de most rohanj! Néhány perc múlva a két orvos Eva Rapti fölé hajolva megállapította, hogy Jorgosz diagnózisa helyes volt, a lány mély műtéti narkózisban aludt. Steven azt is felfedezte, hogy a beteg bal könyökhajlatában, a véna fölött friss injekciós tűszúrás nyoma látszik, holott Eva nem is kapott vénás injekciót. A két orvos egy darabig némán állt, majd Steven a telefonhoz lépett. Először a sebészet főorvosát, Georg Papaniszt, utána azonnal dr. Koroloszt, a kórház igazgatóját értesítette az eseményekről. Nem kellett sokat várniuk, a főorvos és az igazgató hamarosan a helyszínre érkezett. Miután meghallgatták a két orvos rövid beszámolóját, az igazgató határozott hangon közölte: - Azonnal értesítenünk kell Katadinisz hadnagyot! Ha a lány felébred, biztosan ki akarja hallgatni. Sőt, talán adhatnánk a betegnek egy adag Metrazolt is vénásan, hogy mielőbb magához térjen.

- 16 -

Jorgosz gyomra összerándult, amikor a hadnagy nevét meghallotta, de tudta, hogy nem kerülheti el az ismételt kellemetlen találkozást. Az egyik nővért a lány melletti székre ültették, hogy addig is, amíg a beteg feléled, vigyázzon rá. - Azt hiszem, kollégák, ha magához tér a beteg, ugyanitt találkozhatunk - fordult az igazgató az orvosokhoz. Három óra múlva a lány szeme megrebbent. A nővér azonnal a telefonhoz lépett, s értesítette Achel doktort. Steven szólt a többieknek, s néhány perc múlva öten állták körül Evát. Jorgosz vérnyomásmérőt csatolt a beteg karjára, s megmérte a vérnyomását. - Kezd emelkedni - mormogta elégedetten. - Kérek két ampulla Picrotoxint - emelte fel a fejét, s látta, hogy Korolosz doktor egyetértően bólint. Az injekció hatására Éva Rapti rövid idő múlva kinyitotta a szemét, bár tekintetén látszott, hogy még kábulatban van. - Hol vagyok? - kérdezte elhaló hangon. - Ne féljen, már nincs semmi baj - hajolt fölé Georg Papanisz. Eva lassan észlelte, hogy fehér köpenyes férfiak állnak körülötte, s kicsit távolabb egy cingár kinézésű, civil ruhás férfi üldögél. - Miért vannak ennyien itt? - vetette tekintetét Stevenre, mint akitől a választ várja. - Erről majd később beszélünk. Csak arra szeretnénk megkérni, hogy próbáljon visszaemlékezni a műtét utáni percekre, amikor kollégámmal, Dimopulosz doktorral ott hagytuk magát a műtőben. - Nem... nem tudok semmit... nem emlékszem semmire... - vált síróssá a lány hangja. - Kedvesem - lépett közelebb a lányhoz az ősz hajú Korolosz doktor -, nem fontos most beszélnie. Tudunk várni, amíg jobban lesz. De értse meg, nagyon fontos - a maga és a kórház érdekében is -, hogy megismerjük a részleteket. - Nem tudok semmit, doktor úr - csukódott le Eva szeme. Láthatóan teljesen kimerítette a rövid beszélgetés. - Menjenek el csak nyugodtan. Én itt maradok, s megvárom, amíg ismét felébred a lány - szólalt meg a háttérből a hadnagy. Hangja meglehetősen metszőn csengett. 21. Themisz a reggeli vakító napsütésben a kikötő felé tartott, hogy megnézze és ellenőrizze az éjszakai fogást. Szerette ezt az időszakot, a reggeli nyüzsgést az utcákon, az áruhordók kiáltozásait. Körülötte, egészen testközelben mindenhol emberek tevékenykedtek. Munkájukban benne rejlett egy új, eredményes nap ígérete. Hirtelen csak azt érezte, hogy a zakója zsebébe valaki becsúsztatott valamit. Azonban, mire körülnézett, már nem tudta megállapítani, hogy a tömegben ki lehetett az ismeretlen postás. Megtapogatta a zsebét, és érezte a papír zizegését. Nem merte azonnal megnézni, attól tartott, figyelő szemek veszik körül. Egy pillanatra megállt, majd szaporábbra vette lépteit. Sietett a mólóra, hogy mielőbb a hajójára érjen, ahol senki sem zavarhatja, és végre nyugodtan elolvashatja az üzenetet. Mert abban biztos volt, hogy a papír nem véletlenül került hozzá. Belépett a kabinba, magára csukta az ajtót, a kulcsot ráfordította, majd azonnal elővette az írást. Kinyitotta és rádöbbent, hogy nincs visszaút. Először lassan olvasta el az újságbetűkből kivágott szöveget, majd ismét átfutott rajta. Kezében gyűrögette a papírt, s életében először tette fel magának a kérdést: - Jól csinálom az ügyeimet? Aztán ismét elővette a szöveget, mint aki nem tud betelni vele, és újból elolvasta: "Ma este tíz órakor a Madonna-sziklához érkezik az áru." Ennyi és nem több volt az írás, Themisz számára mégis elkezdődött valami, ami hirtelen kétségeket támasztott benne. Bár jól tudta, hogy mire vállalkozott, az egész ügy idáig olyan kalandosnak, hihetetlennek tűnt, mintha nem is vele történnének a dolgok. De e pillanattól kezdve érezte, hogy ennek a történetnek végérvényesen a szereplője lett, s most már az ő bőrére is megy a játék. A gondolatok sokasága egyszerre kavargott a fejében. Majd elhessegette kínosnak mondható előérzetét, s már csak azzal törődött, hogy estére mindent megszervezzen. - Nézzük csak! - mondotta magában. - Pontosan 100 darab tisztított halat kell a sziklához vinnem. Ott belehelyezem a halak hasába a heroint, majd ismét visszajuttatom az egészet a szállítmányhoz. A rakomány holnap reggel 7 órakor indul, tehát éjszaka kell mindent elintéznem. A megtanult lecke pontos felidézése után gondolatai ismét saját sorsához tértek vissza: - Ezek mindent tudnak. Látszik, még azzal is tisztában vannak, hogy csütörtökön fut ki apósom nagy hajója a tisztított és hűtött halakkal a kikötőből. Persze, még az is kérdés, hogyan kapom meg az árut - folytatta a töprengést -, s mennyi idő alatt tudom elhelyezni a csomagokat a halak hasában... Mindegy, meg kell csinálnom, százezer drachma egy szállítmányért nagyon jó pénz. Ha ugyan megkapom, és nem vernek át! A pénzt vajon mikor és hogyan adják át nekem? - meditált tovább Themisz. - Amikor a halak rendben megérkeznek a célállomásra, vagy amikor én hajóra rakom a szállítmányt? Valójában nem is tudom a részleteket - öntötte el az indulat -, hiszen Aziz alig mondott valamit nekem... Nyugtalanul gondolt arra, hogy a legnehezebb feladata talán Maro megnyugtatása lesz, akinek még

- 17 -

nem is tudja, mit mondjon, miért nem megy éjszaka haza... Fogta magát, kiment a fedélzetre, ahol már nagyban folyt a halak osztályozása. Egy darabig nézte a munkát, majd odaszólt egyik emberének: - Siessetek, vigyétek az osztályozott halakat a feldolgozóba, hiszen holnap már szállítanunk kell! Gyorsabban mozogjatok, ne úgy, mint egy lajhár! - De Dimopulosz úr, hiszen most jött meg a hajó a fogással! Látja, egy pillanatra sem állunk meg. Mi is jól tudjuk, hogy reggel szállítják a halakat Pireuszba!... - válaszolt kissé éles hangon az egyik halász. Themisz az ebédnél megmondta Marónak, hogy csak késő éjszaka jön haza. Az asszony persze nem állta meg szó nélkül: - Idáig ez nem volt divatban nálunk! Miért nem mondod meg, hova mész, s mi dolgod van éjszaka? Csak nem egy nő van az egész kirándulás mögött? - Ugyan, te csacsi! Feküdj le nyugodtan, én pedig sietek haza. Megbeszélésem van valakivel... Később majd mindent megmagyarázok! - Rendben van, Themisz, ha te nem leszel itthon este, akkor én sem. Meglátogatom apámat, ugyanis megint szívrohamai voltak. - Azt teszel, amit akarsz, csak engem ne szekírozz! - csapta le ingerülten a férfi a kést és a villát a tányérra, de a következő pillanatban kicsit enyhébb hangon folytatta: - Jól van, jól van, menj csak el apádhoz... Néhány nap múlva én is meglátogatom, szeretnék beszélni vele. Ne haragudj rám, de mostanság sok a gondom, így kicsit idegesebb vagyok a kelleténél... Themisz valamivel este 10 óra előtt kötött ki a Madonna-sziklánál. Leállította a motort, s a kis hajó egyenletesen ringott a hullámokon. Elég közel ment a parthoz, de arra vigyázott, hogy az éles sziklák nehogy megsértsék szeme fényét, a Helenát. - Nagyon ismerheti valaki a szigetnek ezt a pontját - gondolta Themisz. - A sziklák között csak az tud kikötni a sötétben, aki úgy, mint én, egész életét itt élte le. Hiszen - folytatta tovább a gondolatsort gyerekkorunkban Jorgosszal nap mint nap itt fürödtünk és halásztunk. Ezt a vidéket úgy ismerem, mint a tenyeremet. Kiment a partra, leült az egyik kiugró sziklára, és várt. A percek szinte ólomlábakon vánszorogtak. Megkönnyebbült, amikor a holdfényben megpillantotta Aziz magas alakját, aki mint egy macska, puha léptekkel jött feléje. Themisz örült, hogy legalább ismerős hozza az árut. - Minden rendben van? - kérdezte tőle a férfi, aki köszönés helyett kezet nyújtott. - Természetesen. Nagyon örülök, hogy te jöttél... - Ez most kivételes eset. A főnök tudni akarja, hogy jól és gondosan előkészítetted-e a szállítmányt. - Gyere, menjünk a hajóra, ott mindent megláthatsz! De mi lesz a nadrágoddal? Látod, én is rövidnadrágot húztam, mert a partig nem tudtam kijönni a motorossal. - Te csak ne izgulj! - intette le Aziz. - Mindezt én is jól tudom, ezért is adtunk neked randevút ezen az eldugott helyen, ahol a madár sem jár. Ne félts te engem, hoztam magammal fürdőruhát is. Ezzel gyors mozdulattal levetette cipőjét, farmerját, s már indult is előre a hajóhoz. Látszott rajta, hogy mindenre alaposan felkészült. Kezében óvatosan, magasra tartva - kisebb csomag volt. A hajón Themisz felnyitotta a hűtőláda tetejét, s Aziz megnyugodva látta, hogy a tintahalak megtisztítva hevernek a rekeszekben. Egyet kivett, megnézte a hasüregét, majd elégedetten bólintott. - Rendben van így gondoltuk. Most minden hal hasába beleteszünk egyet ezekből a kis nejlonzacskókból - mondta, miközben kinyitotta a magával hozott csomagot. - Most segítek neked - fordult Themisz felé a férfi -, a jövőben azonban neked kell ezt is elintézned. Ha kész leszünk, visszamegyek veled a kikötőbe. Mindent látni akarok - a főnök utasítása szerint. Megjelölted ezt a hűtőládát? - Igen, nézd meg, egy fehér keresztet rajzoltam az oldalára. Mintegy két óra alatt végeztek a halak megtöltésével. Themisz arcán folyt a verejték, mert Aziz gyors tempót diktált. - Még hajnal előtt indulni akarok, sietnünk kell! - sürgette minduntalan a török. - Mivel mégy vissza Isztambulba? - kérdezte baráti hangon Themisz. - Az nem a te dolgod! Szívlelj meg egy jó tanácsot tőlem! - vált érdessé Aziz hangja. - Ne kérdezősködj olyanról, amihez semmi közöd! Jobb így neked. Ez a hosszú élet titka... A főnöknek majd beszámolok róla, hogy jól készítetted elő a halakat. Ugye, változatlanul apósod hajóján megy az áru Pireuszba? - fordult felé a török férfi. - Hát persze, az övé a nagy hűtőtartályos hajó... De egyszer még mindez az enyém lesz... sóhajtott ábrándozva Themisz. 22. Katadinisz hadnagy egy képeslapot morzsolgatott a kezében. De nem a lapot olvasta, hanem elmerülten nézte Evát. Várta, mikor ébred fel a lány. Már több mint két órája ült mellette, s gondolatban ismét végigpergette Angela, Judy és Teresa eltűnésének krónikáját. - Mindenkit kihallgattunk, minden szálat ellenőriztünk, több száz emberrel beszéltünk, de semmi nyom... A lányok eltűntek, mintha a köd nyelte volna el őket. A határátkelőhelyek ellenőrzésének és a

- 18 -

sajtófelhívásnak sem lett semmi eredménye. Nincs mese, most már be kell vonnunk az ügybe az Interpolt is... De jó lenne - pillantott az alvó lányra -, ha ő tudna valami érdemlegeset mondani! S mintha csak az égiek meghallgatták volna a hadnagy kívánságát, a következő pillanatban Eva Rapti kinyitotta a szemét, amelyben kábulat, félelem és ijedtség tükröződött. - Ne féljen, kisasszony! Katadinisz hadnagy vagyok a rendőrségtől. Szeretném, ha szép sorban mindent elmesélne. Ugye, már képes lesz rá? - tette megnyugtatólag a hadnagy a kezét a beteg karjára. Eva csodálkozó tekintettel pillantott rá: - De hát nincs mit mondanom, aludtam... Katadinisz megsimogatta a fiatal lány kezét: - Azért csak erőltesse meg az emlékezetét! Maga sokat segíthet nekünk, ha akar. Ne féljen, nem esik semmi bántódása. Azt szeretném, ha attól a pillanattól kezdve, hogy egyedül maradt a műtőben, elmondaná, kit látott, és mit észlelt maga körül. Miközben a rendőrtiszt beszélt, Eva tudatában mintha hirtelen felvillant volna egy emlék, egy szörnyű kép: magas, fehér köpenyes férfi közeledik felé, kezében injekciós tűvel. - Nem, nem tudok semmit, hagyjon engem!... - nyögte rémülten. - De kisasszony, gondoljon arra a három fiatal lányra, akik ebből a kórházból tűntek el! Hiszen biztosan maga is olvasta a lapokban a hírt. Ráadásul a kórházban a betegek is erről susmognak. Kérem, kérem - vált szenvedélyessé a hadnagy hangja -, gondoljon arra, hogy vallomásával esetleg újabb bűntényeket előzhetünk meg! A lány egy darabig láthatóan vívódott a hallgatás és a beszéd között, de kis idő múlva megszólalt: - Rendben van, hadnagy úr, kérdezzen... - Először is magáról meséljen: hol dolgozik, hogy került ide a kórházba, kivel él együtt? - A kórház melletti divatáruüzletben vagyok eladó. Innen rengeteg orvost és ápolónőt ismerek, hiszen nálunk mindig a legdivatosabb holmi kapható, s az áraink is szolidak. Egy fiúval lakom együtt, aki a nagyvásárcsarnokban hentes. Össze akarunk házasodni, éppen a jövő héten mentünk volna el a szüleihez Voloszba... Nekem hozzátartozóm nincs, szüleim még gyermekkoromban meghaltak. Egy nagynénim nevelt fel, de tavaly rákban ő is meghalt. Iliasz nagyon helyes fiú, jól megértjük egymást. Már összegyűjtöttünk annyi pénzt, hogy hamarosan egy hentesüzletet nyithatunk. Így aztán kézenfekvő, hogy amikor beteg lettem, ebbe a kórházba jöttem, mivel az ember jobban megbízik az ismerősökben, mint az idegenekben. Nyilván ön is így van ezzel, nem igaz? - Természetesen - felelte nyugodtan Katadinisz, akit azért belülről a türelmetlenség majd szétvetett. Némileg rezignáltan gondolt arra, hogy milyen nehezen tudta az előbb megszólaltatni Eva Raptit, most pedig csak úgy folyik belőle a szó. - Talán térjünk vissza a kórházban történtekhez! - próbálta a lényegre terelni a beszélgetés fonalát. - Hogyne kérem, hiszen arról beszélek... - Eva hangjában némi megbántottság rezgett: - Steven Achel doktor úr a kivizsgálás után megnyugtatott, hogy csak kis műtétről van szó, három nap múlva haza is mehetek. Különösen az altatástól féltem - folytatta a lány -, de a doktor úr közölte, hogy csupán helyileg kell érzésteleníteni a hasamat. Így is történt. Még az operáció alatt is beszélgetett velem. Aztán, amikor a két doktor végzett, én még ott maradtam a műtőben, majd egy nővér kitolt ide az öltözőbe. Tőle tudtam meg, hogy a műtősfiú azonnal értem jön, és visszavisz a szobámba... Eva hangja itt elcsuklott, de néhány pillanatnyi szünet után folytatta: - Már alig vártam, hogy a szobámban legyek, s végre jöjjön a műtősfiú. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy magas termetű, fekete szemű férfi áll meg mellettem, s fölém hajolva mondja: "A doktor úr üzeni, hogy kap még egy nyugtatót. Nyújtsa a karját!" Még tiltakozni sem volt időm, máris beadta az injekciót. Magam sem értem, miért, valami megmagyarázhatatlan félelem kúszott a torkomba... Ennek talán az volt az oka, hogy a férfi megjelenése valahogy szokatlannak, rendellenesnek tűnt. - Ezt hogy érti? - hajolt előre érdeklődve Katadinisz. - Igaz ugyan, hogy fehér köpeny és műtőssapka volt rajta, de ahogy ránéztem a lábára, láttam, hogy fekete utcai cipőt és sötét nadrágot visel. Az itt dolgozók pedig kórházi nadrágban és cipőben járnak. - Mást nem figyelt meg? - Nem, nem láttam mást, mert amikor a vénámba beszúrta a tűt, szinte azonnal elaludtam. De félálomban még hallottam, amint azt mormogta: "Aludj csak, kicsikém, hosszú út áll előtted..." - Jól emlékszik erre a mondatra?! - Hogyne! - tágult kerekre a lány szeme. - Ahogy most mindent elmondtam, még biztosabb vagyok benne, hogy ez pontosan így történt. - Köszönöm, kisasszony, sokat jutottunk előre - állt fel a hadnagy. - Tényleg? - nézett a nyomozóra Eva meglepődve. - Bizony ám! Csak még egy kicsit segítenie kell nekünk. Holnap több munkatársam is meglátogatja önt. A tettesről adott személyleírása alapján mozaikképet készítünk, és elrendeljük a körözését. Ugyanis nem valószínű, hogy rendes dolgozója a kórháznak, de majd meglátjuk. Mindenesetre, amíg itt marad, egy rendőr mindig a szobája előtt fog tartózkodni. - Szükség van erre? - Igen. Egy bűnügy meghiúsult, de nem biztos, hogy ebbe a bűnözők beletörődnek. Maga nagyon fontos tanú ellenük. Otthon pedig, gondolom, a vőlegénye majd vigyáz magára. Egyébként vele is fogok

- 19 -

beszélni. - Muszáj? Nem akarom, hogy megijedjen... - Sajnos, Eva kisasszony, neki is fel kell tennem egy-két kérdést, De ne izguljon, ez csak rutinbeszélgetés... 23. Angela csupán annyit észlelt, hogy valakit belöknek az ajtón. Az illető elvágódott a padlón, nyöszörgött, majd lassan feltápászkodott. A sötétben Angela először nem látta jól az alakot. Felkattintotta a párnája melletti villanyt, s akkor kiderült, hogy egy riadt tekintetű, szőke hajú és kék szemű lány hunyorog a lámpa fényében... A megfélemlített teremtés sem nem látott, sem nem hallott, és szinte minden porcikájában remegett. - Ne félj! - szólt hozzá Angela görögül, mire a lányból hangosan és szívet tépően tört fel a zokogás, méghozzá olyan elemi erővel, mintha soha életében nem akarná abbahagyni... Angela felkelt az ágyból, odament a megrémült lányhoz, és átölelte. Közben Judy is felébredt, de nem értette, mi történt... - Nyugodj meg, ha sírsz, akkor sem változtatsz semmin... Judy és Angela türelmesen megvárták, amíg a jövevény megnyugszik, hiszen ilyen állapotban úgysem lehetett beszélgetni vele. Ahogy múltak a percek, a sírás ereje csökkent, s látszott, hogy a nyúlánk, karcsú szépség lassan ugyan, de kezd egy kicsit magához térni. - Hol vagyok?... S ti kik vagytok? - hallatszott a síráson keresztül is a kíváncsi kérdés. - Thesszalonikiből kerültünk ide - felelte nyugodt hangon Angela -, mi is görögök vagyunk. Hogy hívnak? - Teresa Szpiru a nevem. Lehet, hogy nem hiszitek el, de engem a Thesszaloniki Központi Kórházból raboltak el, és... - de a mondatot be sem fejezte, ismét elemi erővel tört ki rajta a zokogás. A másik két lány egymásra nézett, s mindketten tisztában voltak mindennel. - Hová fektessük le Teresát? - szólalt meg végül a gyakorlatias Angela. - Hiszen pihennie kellene, s itt nincs még egy ágy, bár ebben az óriási szobában akár tízen is elférnénk - tárta szét a karját. Mintegy végszóra nyílt az ajtó, és két zord tekintetű férfi egy heverőt hozott be, rajta párnákat és könnyű takarókat. Hadartak valamit török nyelven, de a lányok semmit sem értettek belőle. Csak azt látták, hogy a két férfi, miután a szoba egyik sarkába letette a bútordarabot, rögtön távozott. - Teresa, próbálj aludni egy kicsit! Reggel majd beszélgetünk. Most csak annyit kérdeznék tőled, hogy téged is megműtöttek a kórházban? - ült fel Judy az ágyban, és kérdően nézett a lányra. - Nem, dehogy, csak kivizsgáltak. Műtétre végül is nem került sor, mert sem a kezelőorvosom, Kalimosz doktor, sem pedig Dimopulosz doktor, a sebész nem javasolta. Jorgosz nevének hallatán Judy és Angela összerázkódott: - Már megint ez az orvos!... Teresa észrevette a két lány összevillanó tekintetét, s halkan csak annyit kérdezett: - Mi az, talán ismeritek valamelyiket? Angela úgy gondolta, Teresa számára mégis jobb lesz, ha most azonnal túlesnek a beszámolókon. Akkor talán a közös sors egy kicsit megnyugtatja a zaklatott lányt. Már a hajnal első sugarai világították meg az égboltot, mire mind a hárman elmesélték egymásnak életüket, s kórházi élményeiket. Alaposan el is fáradtak, s az álom szinte egyszerre ölelte karjaiba őket. 24. Jorgosz becsukta a bőröndöt, a kézitáskájába még betett három szakkönyvet, majd végignézett a lakáson, a telefonhoz lépett, és taxit rendelt. Örömmel töltötte el a két hét szabadság várható gondtalansága, a szülőfölddel és Themisszel való találkozás. A taxi már a ház előtt várta. - Kérem, vigyen a repülőtérre! Kényelmesen elhelyezkedett, s az ablakon kinézve gyönyörködött a thesszaloniki tengerpart sétányában, a házakkal körülvett Fehér Toronyban. De jókedve ismét elromlott, mivel eszébe jutottak a lányok, akikről még mindig semmi hír. Szerencsére Katadinisz hadnagy beleegyezett, hogy elhagyja a várost, ám az országhatárt nem lépheti át. De hát hova is menne? A legjobban pihenni és kikapcsolódni ugyanis csak a szigeten lehet. A taxi - a csúcsforgalom miatt - közel egy óra hossza alatt vergődött el a repülőtérig. Jorgosznak csak annyi ideje maradt, hogy a friss újságokat megvegye, s az utasokat már szólították is a tizenkét személyes kis repülőgépbe. Mielőtt a gép landolt Kósz-szigetén, messziről, a magasból is felismerte az Aszklépiosz-szentély maradványait, ahol gyermekkorukban rengeteget futkároztak, s a legváltozatosabb csínytevéseket követték el. Mikor valami disznóságuk kitudódott, tanítójuk rendszerint megmondta az atyának, s bizony kaptak a nádpálcával a fenekükre! Jorgosz az emlékek hatására elmosolyodott. Themisz és Maro kitörő örömmel fogadták a vendéget. Az asszony még most is rácsodálkozott az

- 20 -

ikrekre, akiket csak a ruhájuk különböztetett meg egymástól. - Maro mintha még szebb és kívánatosabb lenne, mint valaha - állapította meg az első pillanatban Jorgosz. - Ám nekem eddig még mindig nem akadt az utamba az igazi - gondolta cseppnyi irigységgel. - De Themisz sem egy egyszerű halász benyomását kelti, hanem inkább egy sikeres üzletemberét. Hangosan aztán csak ennyit kérdezett: - Jó a haljárás, Themisz? Vannak nagy fogásaitok? - Túl jól megy a sora! - válaszolt férje helyett kissé gúnyosan Maro, aki nem értette, hogy honnan van Themisznek az utóbbi időben annyi pénze. - Ugyan, hagyd már! - szólt közbe ingerülten Themisz. - Marónak az sem tetszik, ha jól megy az üzlet! - s dühösen legyintett egyet. Jorgosz az ebédlő melletti, szépen és ízlésesen berendezett, tágas szobát kapta meg, ahol kedvére élvezhette a tenger látványát, a citrom- és narancsfák illatát. A szoba bútorzata szemmel láthatóan új, majdhogynem fényűző volt. - Ennyire jól megy nekik? Maro kis üzlete meg a halászat ilyen jól jövedelmez? - gondolkozott el Jorgosz egy pillanatra. Eszébe jutott a nappaliban látott sok új festmény és szobor. Igaz, csak futó pillantást tudott rájuk vetni, de így is megállapította, hogy nem kis értéket képviselnek. Jorgoszt maga sem tudta, miért - kényelmetlen érzés fogta el, amely óhatatlanul beárnyékolta a viszontlátás örömét. 25. Jorgosz megtartotta gyerekkori szokását, még a szabadsága alatt is korán kelt. Szeretett a hajnali friss levegőben kószálni, nézelődni. Kósz sétányainak pálmasora, lágy vonalú hegylánca is megnyugtatólag hatott a férfira. "Kósz a gyógyulás, az evilági újjászületés szigete" - csengtek vissza fülében Anasztaziosz atya szavai. Kósz-sziget fényes korszaka nem nagyszerű haditettekhez kapcsolódott, hanem a vastartalmú forrásokhoz és Aszklépiosz kultuszához. Az egyiptomi Ptolemaidák idején épült ki és vált gazdag gyógyvizeiről híres gyógyhellyé a sziget - idéződtek fel emlékezetében az iskolában tanultak. Elhagyta a főutcát, és rátért a XVIII. századi Defterdar-mecset útjára. Itt, a modern városrész szélén vezető két út oldalán, újabb romterület húzódott meg. Ez volt a késői császárkorban a város előkelő negyede. Végül Jorgosz megérkezett kedvenc helyéhez, a római kori odeinhoz. Kószi márványból faragott 17 padsorát fedett galéria övezte. Leült, rágyújtott egy cigarettára, s ismét elmerült emlékeinek felidézésében. Élvezte a csendet és a nyugalmat. Itt nem volt komplikált műtét, éjszakai ügyelet és - főként - nem volt Katadinisz hadnagy. Már a második cigarettacsikket dobta el, amikor rájött, hogy közben igencsak eltelt az idő. - Te jó ég! - nyilallt belé a gondolat. - Themiszék azt sem tudják, hol vagyok! Sietős léptekkel indult hazafelé. Nem járt már messze Maróék házától, amikor azt érezte, hogy egy kéz finoman benyúl a zakója zsebébe. A meglepetéstől egy kicsit lelassította lépteit. - Megloptak! - kapott ijedten a zsebéhez, de pár pillanat múlva meglepve tapasztalta, hogy semmi holmija sem hiányzik, sőt inkább gyarapodott. Ujjai közé egy összehajtott papírdarab akadt. Kíváncsian nézett körül, vajon ki tette bele? De a mellette elhaladó emberek közül senki sem tűnt gyanúsnak. Kinyitotta a papírlapot, és olvasni kezdte az újságlapok betűiből összeállított szöveget: "Este 10 órakor érkezik az áru a szokott helyre." Jorgosz érezte, hogy itt valami fatális tévedésről van szó. Az biztos, hogy nem véletlenül került a zsebébe ez az üzenet. Mégis a véletlen játszott közre abban, hogy nem az igazi címzett kapta meg a levelet. Valószínű, hogy - mint régen annyiszor - most is összetévesztették ikertestvérével. De vajon mit jelent ez a furcsa üzenet, miért titokban kap a testvére az áruról értesítést? S milyen áruról lehet szó?... Jorgosz összehajtogatta a papírt, zsebre vágta azzal a gondolattal, hogy ebédnél odaadja majd Themisznek. Amikor belépett a házba, senkit nem talált otthon, csak Kulát, aki egyedül szipogott a konyhában. - Mi történt, Kula? - Doktor úr, de jó, hogy előkerült! Már körbeszaladtam magáért a környéket. Asszonyom azt üzeni, ha megjön, azonnal tessék felmenni Papadakisz úrhoz, mert nagyon rosszul van. Jorgosz meg sem várta a lány szavainak végét, szinte feltépte az ajtót, s felfelé rohant a kertben. A rövidebb úton, a hátsó kapun keresztül szándékozott eljutni a Hippokratész térre, mert onnan hamar elérhette a Papadakisz-házat. Azonnal látta, hogy súlyos rohamai lehettek Makisznak: arcbőre szürke volt, s ez rossz oxigénellátásra utalt. Maro apja betegágyánál ült. Az asszony a kezelőorvos szavait idézte: - Angina pectorisa volt szegénynek. Valahogy most úgy látom - folytatta Maro -, hogy erősebben jelentkezett, mint máskor. Az orvos ezeket a gyógyszereket rendelte - mutatott rá az éjjeliszekrényen álló fiolákra -, de úgy látszik, ezek sem segítenek. Jorgosz tüstént észrevette, hogy - a többi mellett - nitroglicerin-tabletta is van a gyógyszerek között. Így egyértelművé vált előtte, hogy Maro apját valóban szívgörcsök kínozzák. S azt is tudta, hogy az akut tünetek csillapítására ez minden más gyógyszernél többet ér.

- 21 -

Az idős férfi szemmel láthatóan már attól is fellélegzett, hogy egy olyan orvos nézte meg, aki ráadásul még rokon is. Jorgosz megnyerő egyénisége, s a gyógyszer hatása csökkentette félelmét: Papadakisz tudta, hogy a szívgörcsökkel együtt állandó félelemérzete is van, s ezt nem képes leküzdeni. - Jó lenne, Maro - fordult Jorgosz az asszonyhoz -, ha édesapádat néhány napra levinnétek hozzátok. Nem szabadna őt most egyedül hagyni. - Igen, erre én is gondoltam, de muszáj ezt megbeszélnem Themisszel. Kérlek, te is szólj neki erről, hiszen ha egy orvos mondja ezt, másként vélekedik majd róla, mintha csak én kérném meg rá. Maro ott maradt az apja mellett, míg Jorgosz elindult, hogy Themiszt megkeresse. Végül a kikötőben talált rá, éppen a halosztályozást ellenőrizte. Az orvos néhány szóval elmondta testvérének apósa állapotát, s arra kérte, fogadja be a házába egy rövid időre, aztán majd döntenek, mi legyen vele. Themisz azonnal beleegyezett a kérésbe, sőt felajánlotta, hogy délután együtt lehozhatnák az öreget. Jorgosz ezután megnyugodva ballagott hazafelé, ahol az asszony már izgatottan várta. - Mit intéztél Themisszel? - Minden rendben van, délután együtt lehozzuk apádat. - Könnyen beleegyezett? - Persze, már az első szóra. Maro megkönnyebbülten lélegzett fel. Büszke volt a férjére, aki - elfeledve sérelmét - emberségből kiválóra vizsgázott. 26. Az elsötétített szobába csak szűrve jutott be a déli nap heve. Themisz leült apósa ágya mellé. Vállalta, hogy ő hozza fel Papadakisznak a könnyű ebédet, amit Maro személyesen főzött apjának. De az öreg nem kívánt enni. Időnként lehunyta a szemét, látszott rajta, hogy a délelőtti roham kimerítette. Makisz érezte, hogy veje valamit meg akar beszélni vele, ezért jött egyedül. A csönd már szinte nyomasztóvá vált, amikor az öreg megszólalt: - Gondolom, nem az ebéd miatt jöttél hozzám. Ki vele bátran, fiam, biztosan akarsz valamit tőlem. Jobb, ha túl vagyunk rajta. - De apa - először szólította apósát így Themisz -, nem akarok én semmit magától - Dehogynem! Tudom én, nem véletlenül vagy itt. Na, bökd ki már, mit kívánsz! - Hát, nézze... Már régen forgatom a fejemben, hogy magának is jobb lenne, ha a halfeldolgozót és a nagy hűtőhajót amivel Pireuszba szállítja a halakat, eladná nekem. Maga úgysem fogja irányítani már soha többet azt a feldolgozót, az én kezemben meg kivirágozna. Pénzt adok érte, amennyit csak kér. Mondjon egy összeget, és én holnap fizetek. Makisz összeszűkült szemmel nézett a vejére: - Szóval ezt forgatod a fejedben! Hiszen megmondtam neked, amíg élek, sem a hajókat, sem a feldolgozót nem kapod meg. Ott van neked az üzlet, meg a halászhajók. Nem elég ennyi? Meg aztán áruld el nekem, honnan van neked pénzed arra, hogy mindezt kifizesd? - Apa, az nem a maga gondja! Adja el nekem, hiszen beteg. Most is a szívével... - No, végre kibújt a szög a zsákból! Az egész életemen át összegürcölt vagyonomra fáj a fogad! S azt hiszed, hogy egy élet munkáját megvásárolhatod pénzzel? Nem tudod kivárni, amíg meghalok? Hiszen utána úgyis minden a tietek lesz! - Makisz az utolsó mondatot szinte önkívületben kiáltotta. Arcszíne még szürkébbé vált, ajkain erőlködve buktak ki a szavak: - Nem kell nekem a te pénzed... Nagyon is gyanús ez a hirtelen keletkezett gazdagság... Tudod, miért nem fogok felfordulni hamar? Hogy élvezzem a te tehetetlen dühödet... A lányom úgyis elvetted tőlem. De a hajóimat... Az öregember nyakán és halántékán kidagadtak az erek, ujjai görcsösen markolták a takarót. Themisz gyűlölettel meredt az előtte szenvedő öregemberre, aki sohasem szerette őt, s most is megakadályozza vágyainak teljesülését. Részvét nélkül nézte, hogyan torzul el apósa arca a fájdalomtól... - Gyorsan... Themisz... Add ide a gyógyszereimet... azt a kis fehéret... Nem érem el... Themisz önkéntelen mozdulattal nyúlt a gyógyszer után. Ott feküdt a kezében a kis fehér tabletta, amivel talán megmenthetné az apósa életét. De valóban olyan fontos ez? A férfi agyán egy szemvillanás alatt átfutott a gondolat, milyen jó lenne megszabadulni az öregtől, s most itt a pillanat... Akkor a pénz is megmaradna, s övé lenne az örökség. - Nem adom oda a gyógyszert - döntötte el végül, s elszántan nézett apósa szemébe. Ott nem látott mást, csak néma könyörgést. Súlyos percek teltek el így. Ekkor Themisz, aki nem bírta már tovább, megmozdult. Odahajolt a beteghez, hogy segítsen neki bevenni a gyógyszert. Amint bal kezével a vánkos alá nyúlt, hogy megtámassza apósa fejét, a beteg testén hatalmas, görcsös remegés futott végig, aztán hirtelen - minden mozgás megszűnt. Themiszre már egy halott ember kifejezéstelen, üveges pillantása meredt. 27.

- 22 -

Csak az állólámpa fénye világította meg a bútorokat. Maro az első döbbenet után még mindig nem tudott megszólalni, s magában hálát adott Istennek, hogy legalább a férje ott tartózkodott apja utolsó perceinél, s nem volt egyedül a beteg. Jorgosz a nap folyamán többször is elismételte, elsősorban az asszony megnyugtatására, hogy a tragédia ellen nem lehetett volna semmit tenni, mivel ez a betegség szinte gyógyíthatatlan. Csak lassítani lehet a folyamatot a gyógyszerekkel és a megfelelő életmóddal. Még aznap este megérkezett a rodoszi kórház egyik orvosa, s véleménye Jorgosz diagnózisát támasztotta alá: erős anginás roham végzett Makisz Papadakisszal. Kiadta a halotti bizonyítványt is, hiszen semmi gyanús jel nem mutatott a nem természetes halálra. Távozása után mindhárman - Themisz, Maro és Jorgosz - a nappaliban ültek, s már nem volt mit tenniük. Mögöttük volt egy tragédiával, eseményekkel zsúfolt nap. Vacsorázni nem volt kedvük, beszélgetni meg nem tudtak egymással. Jobb híján bekapcsolták a tévét, ahol egy kommandós filmet vetítettek. Állhatatosan meredtek a képernyőre, de agyuk igazából nem fogadta be a szemük által közvetített jeleket. Aztán a tv-program is véget ért, és ismét nem volt mit csinálniuk. Jóval elmúlt éjfél, mire Maro megunta a tétlen ücsörgést: - Ne haragudjatok, de elmegyek lefeküdni. Megcsókolta férjét, majd Jorgosz fejére egy puszit adott. - Köszönöm mindkettőtöknek, hogy olyan rendesek voltatok... - vált síróssá a hangja. A két férfi egyedül maradt a szobában. - Kérsz egy konyakot? - fordult Themisz a testvéréhez. - Igen, az jó lesz. Azt hiszem, nagyon nehezen tudok majd elaludni - felelte fásultan Jorgosz. Ahogy zsebébe nyúlt a cigarettájáért, kezébe akadt a reggeli cédula. - Jézusom, Themisz! Ne haragudj, erről teljesen megfeledkeztem. Délelőtt valaki a zsebembe csúsztatta ezt a papírt, s nem adtam oda neked. Mentségemre szolgáljon a mai nap zűrzavara. - Ezzel átnyújtotta Themisznek az üzenetet. - Van egy olyan érzésem, hogy valaki összetévesztett veled - fűzte hozzá sajnálkozóan Jorgosz. De remélem, nem lesz ebből kellemetlenséged! Themisz unott mozdulattal nyúlt a levélke után, de ahogy belepillantott, halálsápadt lett. Rekedtes, fojtott hangon kérdezte meg: - Láttad az illetőt? - Nem, dehogy... Ez volt a legfurcsább az egészben. Olyan gyerekesen titokzatosnak tűnt minden... - Úristen, micsoda baj lesz ebből! - kiáltott fel Themisz. - Nem tudod, Jorgosz, mit tettél velem! - Ne izgasd magad, valami áruról van szó. Legfeljebb majd holnap átveszed, de az is lehetséges, hogy egyik embered már át is vette. Minek ebből olyan nagy ügyet csinálni! Különösen most, amikor apósod meghalt. Ezt akárki beláthatja... - Nem érted te ezt... - dadogta Themisz, de nem folytatta a mondatot, hiszen úgysem beszélhet erről Jorgosznak. Gondolatban latolgatta az esélyeit, s keveset adott magának... - Nem fogják elhinni, hogy az összekötő összetévesztett Jorgosszal... Mi lesz ebből, te jó ég! Mit tegyek? Kinek szóljak? Hiszen nem ismerek senkit, azt sem tudom, Azizt hol találhatom meg. Themisz hátán végigfutott a hideg. Olyan filmek jutottak eszébe, ahol a kábítószerbanda kikészítette a saját embereit. Félt, életében először igazán félt, s úgy érezte, mindez apósa büntetése. - Marhaság, teljesen bedilizek - mormogta idegesen magában. 28. Az ajtó előtt Aziz Ayol megpróbálta rendbe szedni gondolatait, s igyekezett palástolni izgalmát, mielőtt belépett a főnök, Aksel Turgut szobájába. A főhadiszállást itt rendezte be magának a robusztus megjelenésű, határozott tekintetű férfi, aki negyvenes éveinek közepét taposta. Az isztambuli Olcay Szálloda, amely a Topkapi úton feküdt, már régen az ő tulajdona volt. Szerette ezt a patinás búvóhelyet, amelynél sokkal elegánsabb szállodákat és játékkaszinókat is magáénak mondhatott szerte az országban. A kopogásra felnézett, majd határozottan kiszólt: - Szabad! - Jó reggelt, főnök! - erőltetett nyugalmat magára Aziz. - Elnézést a korai zavarásért, de egy kis baj van... - Baj? - ráncolta össze sűrű fekete szemöldökét Aksel Turgut. - No halljam, mi van már megint? - Themisz Dimopulosz nem vette át az árut a megjelölt és megszokott helyen. Az összekötőnk, aki az árut vitte, egy órát várt rá, hiába. - Biztos, hogy megkapta az üzenetet? - Hogyne, még tegnap reggel a zsebébe tették a papírt. Ezt is ellenőriztem az összekötőn keresztül. Aksel hallgatott. Aziz tudta, hogy ez igen rossz jel. - Themisznek vége - könyvelte el magában. - Még ma este tegyétek el láb alól, nem akarok többet hallani róla! Te intézed el, Aziz! Rögtön indulj a repülőgépemmel Kószra, utána jelentést kérek - hajolt a számokkal teleírt papír fölé a főnök, mint akinek nincs több mondanivalója.

- 23 -

Aziz keze már az ajtókilincset fogta, amikor az öblös hang megállította. - Holnap estére gyere ide! A thesszaloniki lányokról akarok veled beszélni. Lesz egy fontos megbízásom a számodra. Remélem, a lányok rendben vannak...Vigyáznak rájuk? - kérdezte Aksel olyan hangsúllyal, mint aki a kérdésre választ sem vár, mert természetesnek tartja, hogy a szava parancs. 29. Themisz, ahányszor nyílt a kajüt ajtaja, összerezzent. Pedig csupán az emberei jöttek-mentek körülötte, végezve napi dolgaikat, csak kicsit halkabban, tudva, hogy a főnök apósát gyászolja. A férfi nem tudott szabadulni félelmétől. Várta, hogy mikor és ki vonja felelősségre, s milyen büntetést szabnak ki rá. Hallotta, hogy közben az emberek is végeztek, sőt a vezetőjük beszólt, hogy elmennek ebédelni. Majd délután visszajönnek, hogy előkészítsék az esti fogást. Themisz éppen azon gondolkozott, hogy talán neki is haza kellene mennie ebédelni, amikor valamilyen megérzésnek engedve - oldalt pillantott. Aziz Ayol állt ott, kezében egy pisztollyal, miközben a másik kezével kulcsra zárta a kajüt ajtaját. - Kérlek, hallgass meg, mielőtt elsütöd azt a pisztolyt... - hebegte Themisz. - Hidd el, nem én vagyok a hibás... A ti emberetek... De nem volt ideje végigmondani a. mondatot, mert Aziz ökle villámgyorsan és kíméletlenül a gyomrába vágódott. Themisz megtántorodott az ütéstől, elvesztette az egyensúlyát, a lélegzete elakadt. A balegyenes már a földön érte. A szemébe csurgó vértől semmit nem látott, s majd megőrült a kíntól. De Aziz üvöltése elhatolt a tudatáig: - Te piszok! A mi emberünkre akarod rákenni a te disznóságod? Mielőtt megöllek, még jól kikészítelek, te mocsok! - Várj!... Várj!... - nyögte elhaló hangon Themisz. Tudta, hogy már csak másodpercekig képes eszméleténél maradni. Öntudata utolsó foszlányainál lassan préselte ki magából a szavakat: - Az ikertestvérem... Jorgosz Dimopulosz... - majd elájult. Aziz megállt az eszméletlen férfi teste előtt. Elővett egy cigarettát, leült és gondolkozott. Mi van, ha ez a kókler mégis igazat mond? Akkor illetéktelen kézbe került az üzenet! Meg kell tudnia az igazat, észhez kell térítenie a görögöt. Kiment a kajütből, s egy vödör hideg vízzel tért vissza. Ráöntötte Themiszre, aki néhány perc múlva kinyitotta a szemét, s fokozatosan magához tért. - Na, most aztán beszélj! Adok az életedből még egy percet. Halljam a történetedet! De az igazat mondd, akkor talán megmenekülsz! Themisz halkan, a fájdalomtól még félig ájultan mindent elmesélt. Az ikertestvérével való nagy hasonlóságot, az összekötő tévedését, apósa halálát s Jorgosz feledékenységét. - Hol dolgozik az ikertestvéred? Eddig miért nem beszéltél róla? - nézett rá hitetlenkedve Aziz. - Thesszalonikiben orvos, és nagyon ritkán jön haza. Aziz agyában villámgyorsan kergették egymást a gondolatok. Lehetséges, hogy Themisz igazat mond, s akkor nem tehet az egész ügyről semmit. De az összekötőt sem lehet hibáztatni a félreértésért. - Mit tegyek most? - tette fel magának a kérdést, de semmilyen választ nem tudott kiokoskodni. Az igazat megvallva, egy másik gondolat még jobban idegesítette: mit fog szólni a főnök az új fejleményhez? 30. - Mindig a szökésről beszélsz, Angela, noha te is tudod, hogy ez e pillanatban lehetetlen! - sóhajtott fel Judy, aki hármuk közül a legpesszimistább volt. Éppen a reggeli, törökösen elkészített kávét kortyolgatták, amikor halkan kinyílt az ajtó, s a megszokott marcona alakok helyett egy könnyed mozgású, magas, fekete hajú és szemű férfi lépett be. Meghajolt a lányok előtt, s bemutatkozott: - Hölgyeim, a nevem Aziz Ayol. Szeretném önöket itt Isztambulban üdvözölni. - Mi szükség van erre a komédiára?! - húzta fel szemöldökét Angela. - Először is tisztában vagyunk vele, hogy Isztambulban vagyunk, csak ki kell nézni a rácsokon. Azonkívül nem önszántunkból jöttünk ide, hanem elraboltak bennünket. Mondja meg, mit akar, s tűnjön el! - vált dühödtté a kék szemű, fekete hajú lány hangja. Aziz a meglepetéstől szólni sem tudott. Csak nézte Angelát, s nem volt képes betelni a látvánnyal. A foglyokkal ő most találkozott először, s úgy érezte, Angelához hasonló szépséget idáig csak filmekben látott. A lány a dühtől kipirult, s ez növelte báját. Aziz szinte az első pillanatban beleszeretett Angelába. A férfi megborzongott arra a gondolatra, hogy az ő segítségével kell majd a lányokat eljuttatni az emírségekbe. - Ki kell találnom addig valamit - határozta el magában. - Nem hagyhatom ezt a szépséget egy másik férfi prédájául... Közelebb ment a lányokhoz, egy széket húzott melléjük, s igyekezett elfogulatlanul beszélni hozzájuk: - Ma este a főnök látni akarja magukat. Kérem, írják össze, milyen ruhákra és egyéb holmikra van szükségük. Én beszerzem azokat, és délután visszahozom. A méreteiket is írják fel egy papírra.

- 24 -

Mindhárom lánynak tollat és papírt adott, s várta, hogy elkészüljenek az irománnyal. - Mire jó ez az egész?! - csattant ismét Angela hangja. - Hiszen a főnök is idejöhetne "megszemlélni" bennünket, mint a vásári árus a portékát!... - De kisasszony - próbált kedveskedni Aziz -, hiszen még nem is tudja, mi lesz a további sorsuk... - De van fantáziám - sóhajtotta Angela, s letette a tollat. - Én nem írok semmit, nekem nem kell semmi. Haza akarok menni, de tisztában vagyok azzal, hogy erről szó sem lehet, így nem könnyítem meg a tisztelt főnöke kisded játékait. Mert, ugye, eladnak bennünket? Mondja meg! - lépett Azizhoz felemelve a kezét, hogy a férfi arcába karmoljon. Aziz lefogta a hadonászó lányt, és csitítva szólt: - Ennek semmi értelme, hallgasson rám. Magának lesz rosszabb, ha elválasztják a többiektől... A férfi már elátkozta magában azt a pillanatot, amikor elvállalta, hogy a lányokat elviszi Akselhez. - Egyébként is, mi a fenének foglalkozik a főnök leánykereskedelemmel? - tette fel magának a kérdést. - Hiszen a kábítószerből is annyi a pénze, hogy nem tudja hova tenni! Nekem meg nem ez a műfajom, nem tudok ezekkel a lányokkal megfelelően bánni. Ezalatt Judy és Teresa megírta és odanyújtotta neki a papírt. Angela változatlanul nem írt le egy sort sem, hanem dacosan nézett kifelé a rácsos ablakon. - Délután öt óra körül visszajövök, s mindent hozok magammal. Természetesen önnek is, kisasszony - fordult Aziz Angela felé. Amikor a férfi elhagyta a szobát, Angela dühösen támadt a többiekre: - Olyanok vagytok, mint a birkák! Akár a vágóhídra is hajthatnának benneteket! Miért írtatok fel mindent a papírra? Hadd lássa a főnök, hogy mi nem engedelmeskedünk neki sem!... - De Angela - szólalt meg Judy -, hiszen te is tudod, hogy nem tehetünk semmit. Talán még az a jobb, ha megpróbálunk valahogy alkalmazkodni a helyzetünkhöz. - Attól nem lesz semmivel sem könnyebb! - csattant fel Angela, aki lelke mélyén már megbánta, hogy valójában minden ok nélkül veszekszik a lányokkal. A délelőtt szinte szótlanul telt el. Mindhárman elmerültek gondolataikban, s reménykedve várták, hátha valami csoda történik velük. 31. Aziz valóban mindent elhozott, amit a lányok felírtak, sőt, még szépítőszereket is vásárolt. Angelának egy gyönyörű, égszínkék, hosszú selyemruhát terített szét az ágyon, amelyet mintha habkönnyű anyagból varrtak volna, pedig vékony bársonyból készült. Judy ugyanilyen anyagból aranysárga, míg Teresa zöld színű ruhát kapott. A férfi mosolyogva állapította meg magában, hogy lám, a női természet még a legmakacsabb ellenállást is képes legyőzni: Angela láthatóan elámult a gyönyörű ruha láttán, s szó nélkül ment a fürdőszobába átöltözni. Amikor visszatértek, Azizon volt a meglepődés sora. Idáig is szépnek tartotta a foglyokat, de az összkép mégis lenyűgözte. Különösen Angela tett rá mély benyomást. Abban a pillanatban végleg eltökélte, hogy ha addig él is, a lány az övé lesz, nem adja oda senkinek. De még nem tudta, hogyan váltja valóra tervét... - Mindhárman külön autóval megyünk - közölte a foglyokkal. - Mindenkinek saját kísérője is lesz. Kisvártatva kopogtak az ajtón, s két jól öltözött férfi lépett be. - Angela kisasszonyt én kísérem el - szólt Aziz hozzájuk. - Induljunk már! A kapu előtt három Mercedes várta a lányokat. A gépkocsivezetők melletti helyet a kísérők foglalták el, a lányok a hátsó üléseken helyezkedtek el. Aziz viszont Angela mellé ült, hogy így is közelebb érezze magát a lányhoz. Hamarosan elindult az első kocsi, ebben volt Teresa, majd Judy autója következett, s végül a sort Angeláék zárták. A kocsik ablaküvegei olyan speciális anyagból készültek, hogy nem lehetett betekinteni rajtuk. Körülbelül negyedórát mehettek, amikor váratlan esemény történt. Az első kocsi éppen átrobogott egy piros lámpás kereszteződésen, amikor hirtelen egy teherautó tűnt fel, amely nagy sebességgel közeledett. Az összeütközést nem lehetett már elkerülni. A személygépkocsi vezetője még utolsó reakciójával belelépett a fékbe, az autó nagyot farolt, majd hatalmas csattanás hallatszott. A kísérő és a kocsi vezetője azonnal szörnyethalt. Mire a teherautó sofőrje kikászálódott az ülésről, olyan csődület támadt, szinte pillanatok alatt, hogy Teresa csak azt észlelte, az autót embergyűrű veszi körül. Egy másodperc alatt döntött. Valósággal feltépte a hátsó ajtót, átfúrta magát az embergyűrűn, s átrohant az úttesten Isztambul egyik legmozgalmasabb helye, a nagybazár felé. Bár a hatvanöt utcás labirintusban még nappal sem könnyű tájékozódni, ilyenkor estefelé pedig igen könnyen eltéved az ismeretlen, számára a bazár mégis a menekülést jelentette üldözői elől. Teresa látta, amint az árusok pakolnak már, s nem tudta, merre menjen, kihez forduljon. Pénze nem volt, s úgy érezte magát, hogy most már végleg elveszett. Megpróbálta összeszedni zaklatott gondolatait. Megállt az egyik török típusú boltív alatt, ahol hangos kiáltozással csalogatták be a kávézóba a látogatókat. A lány hosszú estélyi ruhájában feltűnő jelenség volt. Pedig jobban szerette volna, ha nem

- 25 -

méregetik - a körülötte őgyelgő alakok nem voltak túl bizalomgerjesztőek. De hiába próbált láthatatlanná válni, öltözete és ziláltsága felhívta rá a figyelmet. Rémülten rezzent össze, amikor érezte, hogy valaki megfogja a karját. Egy kellemes külsejű férfi szólt hozzá: - Látom, bajban van, kisasszony! Segíthetek valamiben? Netán kirabolták? - kérdezte angolul. Teresa úgy érezte, van csoda! Megmenekült! Szinte elhaló hangon felelt: - Kérem, segítsen nekem, a görög követségre akarok eljutni. A férfi könnyedén belekarolt a lábán is alig álló lányba, majd kedvesen biztatta: - Ne féljen, most már nincsen semmi baj, mindent elintézek! Már jó ideje vánszorogtak a furcsa, európai szemnek szokatlan sikátorok, kis utcák között... Teresának hirtelen az a gyanúja támadt, hogy körbe-körbe járnak, s a férfi az időt húzza csupán. De szólni egy szót sem mert. Végül egy pincelejárathoz értek, ahol a férfi váratlanul elgáncsolta a lányt, aki hátraesett, fejét beverte a kőlépcsőbe. A férfi ráhajolt, és ütlegelni kezdte, miközben foga között sziszegve, fojtott hangon mondta: - Te rohadt kis szemét, most megkapod a magadét! Csak nem képzeled, hogy elviszlek a követségre? Mit keresel te a görög követségen? Láttam, amikor a balesetnél kiugrottál a Mercedesből, s futni kezdtél, én meg követtelek. Azt hiszed, nem ismertem meg Aksel Turgut kocsiját?! Most már külföldi nőket tart ki? Az a piszok alak! Ő csábította cl az én drága kis húgomat, de akkor bosszút esküdtem... Teresa rémülten látta, hogy a férfi szemében tébolyult fény lobog. - Nagy élvezet lesz veled enyelegnem, kicsikém! Közben magam elé képzelem a jó öreg Aksel arcát, amint majd megtudja a hírt. - Könyörgöm, uram... hallgasson meg... Félreérti a helyzetet, én nem vagyok... - nyögte kétségbeesetten Teresa. - Fogd be a szád!... Láttalak... Nem tagadhatod, hogy Turgut kocsijából szálltál ki... Nem akartál a rendőrség karjaiba futni, mi? Jó kis madár vagy, mondhatom! No meg az a drágalátos barátod is, aki az ártatlan lányokat elcsábítja, aztán eladja! Most megfizetek neki mindenért... Teresa rémületében sikoltani szeretett volna, de a férfi széles tenyere az arcára csúszott, így egyáltalán nem kapott levegőt. Egyre lankadó erővel, kétségbeesetten vergődött a súlyos test alatt. A lány értelme utolsó fellobbanásával elkeseredetten gondolt arra, hogy a sors egy őrült férfi kezei közé taszította, aki ráadásul... A gondolat befejezetlen maradt, s kis idő múlva már semmi zaj sem hallatszott az elhagyott pincelejárat felől. 32. A férfi idegesen sétált fel és alá. Nem szeretett várni, s különösen gyűlölte, ha megvárakoztatják. Tudta, hogy az illető nem véletlenül késik!... Ráadásul az ő számára ismeretlen volt a partner. Ránézett az órájára, amely aranyfoglalatban csillogott. Látta, hogy már több mint fél órája a helyszínen tartózkodik, pedig egyik barátnője vacsorára várja. Elhatározta, hogy elindul. Sarkon fordult, amikor szembetalálkozott egy alacsony, köpcös, meglehetősen ellenszenves férfival, aki ráadásul még rosszul öltözött is volt... - Jó estét, doktor úr! Csak nem akart elmenni? Pedig nekünk randevúnk van egymással. - Van fogalma, ember, mióta topogok itt? A másik úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérdést. - Fontos üzenetet hoztam a maga számára. Újabb lányokra van szükségünk, ismét magának kell az akciót megszerveznie! - Árulja már el, miért nem török lányokat adnak el az emírségekbe? - Mert a vevők mostanság görög kislányokat is akarnak - vált gunyorossá a férfi hangja. - Tudja, az antik kultúra utáni vágy néha nagyon erős. Igazi nimfákra van a piacnak szüksége. - Megüzentem, hogy nem vállalok több kockázatot! Nem éri meg nekem, a jövőm, a karrierem... - Dehogynem éri meg, hiszen eddig már több százezer drachmát kapott. Jól jött a pénz az új autóra. Nem? Látom, most is azzal közlekedik. No meg, az édes élet... Ugye, doktor úr? A két férfi farkasszemet nézett egymással. A köpcös tudta, hogy markában tartja a jóképű és jó hírű sebészt, akire még hosszú ideig szükségük lesz. - A főnök előlegként kétszázezer drachmát küldött az új akcióhoz - nyúlt a zsebébe a férfi -, de a lányokat mielőbb kéri. Ja, és azt üzeni, műtött lányt többet ne küldjenek. Altassák el őket, hogy kábulatban legyenek... Jókora bankjegyköteget húzott elő a mellényzsebéből, s az orvos kezébe nyomta, aki ideges mozdulattal, számolatlanul gyűrte a zsebébe a pénzt. - Azt üzenem a főnöknek, hogy most már az egész rendőrség talpon van. Sokkal nehezebb lesz a lányokat a kórházból... - Persze, persze! - vágott szavába a köpcös. - Ezt mi is tudjuk, meg azzal is tisztában vagyunk, hogy Eva Rapti ügyét sem zárták még le. Ezt egyébként maga szúrta el! Jó lesz, ha vigyáz! Nem azért

- 26 -

tömjük pénzzel, hogy baklövéseket kövessen el! És ne feledje, olyan nyomot nem hagyhat maga után, amely hozzánk vezetne el! Ez módfelett életveszélyes tett lenne az ön számára... Az orvos vállat vont, majd hozzáfűzte: - Látszik, hogy nem ismeri a kórházi rendet. Nem olyan egyszerű megszervezni a lányok... - Ezért kapja a pénzt! - emelte fel hangját a férfi. - Egyébként mindenkit fizessen meg, akire szüksége lehet... Kurtán biccentett a fejével, s gyors léptekkel távozott. 33. Judyt és Angelát Aziz maga előtt tuszkolta be az ajtón. Szinte támogatnia kellett a két lányt, akik sápadtan reszkettek, mint a nyárfalevél. Aksel Turgut előredőlt a foteljában, amikor a két lányt meglátta, s hangja ingerülten csattant: - Hol a harmadik? Aziz megpróbálta nyugodtan elmesélni a történteket, de végül is ő sem tudta biztosan, hogy az első kocsiban levők életben maradtak-e vagy sem. Arra nem volt ideje, hogy a baleset körülményeit megnézze, hiszen annak is örült, hogy a két kocsit a lányokkal megmentette. Még gondolni sem jó arra, mi lett volna, ha megállnak az első kocsi után... Biztosan óriási tömeg gyűlt össze, s a rendőrség is hamar megérkezett. Aziz mindent elmondott sorban, s várta a kérdésözönt Turguttól. A főnök azonban nem kérdezett semmit, hanem behívta egyik emberét, s azonnal a helyszínre küldte a részletek kiderítésére. - Még csak az hiányzik, hogy az a harmadik lány életben maradjon - töprengett Aksel -, aztán a rendőrség markában beszéljen... Igaz, sokat nem tud mondani, de mégis... Milyen jó, hogy két emberünk is van a rendőrségnél! Persze, az lenne a legjobb, ha az a liba meghalt volna. - Az utolsó gondolatot már fennhangon közölte. Amikor Angela megértette a mondat értelmét, hirtelen elöntötte a vér az agyát. Néhány lépést tett az íróasztal felé, és ráüvöltött az előtte ülő férfira: - Szóval Teresa élete magának semmit sem számít?... Maga gyilkos! Legyen átkozott! Remélem, Teresának sikerült elmenekülnie, s eljutnia a rendőrségre, ahol mindent elmesél erről a díszes bandáról. Meglátja, rövidesen értünk jönnek! - nézett villámló szemekkel Akselra. - De kisasszony - igyekezett nyájas színt vinni a hangjába a férfi -, csak nem képzeli, hogy én rendeztem meg a balesetet? - Azt nem, de örülne, ha Teresa halott lenne! A párbeszéd alatt Aziz látta, hogy Akselnek egyre jobban tetszik a lángoló arcú Angela, aki dühében szinte királynői jelenség volt. A főnök pedig - ahelyett, hogy megharagudott volna a lányra alaposan végigmustrálta, s tekintete hosszan időzött pihegő keblein. Ez nem kerülte el a fülig szerelmes Aziz tekintetét, aki egyre idegesebb lett. Sápadtan vette tudomásul főnöke szavait. - Aziz, nincs már rád szükségem. Angelával négyszemközt akarok maradni. - Én azonban nem! - vágta rá a lány. Ekkor váratlan esemény történt. Kinyílt az ajtó, s lihegve rohant be a szobába Aksel embere, akit korábban a főnök a baleset színhelyére küldött. - Uram, uram!... A lány megszökött... Hasan és Erinel halott... Angela arcára boldog mosoly ült ki a gondolattól, hogy Teresa megmenekült és szabad. Aksel néhány pillanatig meredten figyelte emberét, majd dühtől remegő hangon közölte az izgatott férfival: - Ajánlom, gyorsan találjátok meg, és azonnal végezzetek vele! - Nem!... Nem! - sikoltotta Angela. - Ha sokat visítozik itt nekem, maga is a barátnője sorsára jut! - Aksel felállt, s a bárszekrényhez lépett. Elővett egy üveget, s konyakot töltött magának. Félig háttal állva gúnyos hangon szólt vissza a többiekhez: - Ezt a poharat ennek a kis görög ringyónak az emlékére ürítem. Ne gondolja senki sem, hogy nincs szív bennem. Angela a döbbenettől bénultan állt, miközben viharos sebességgel száguldoztak benne a gondolatok: - Az nem lehet, hogy ilyen aljas embert hordjon a föld a hátán!... Ennek más élete csak annyit számít, mint légypiszok a falon... Szinte önkívületi állapotban nyúlt az íróasztalon heverő papírvágó kés után, s mielőtt bárki megakadályozhatta volna, egy ugrással a férfi mögött termett. Előtte tornyosult a széles hát, amely undorral és gyűlölettel töltötte el. Két marokra fogta a hosszú pengéjű, hegyes szerszámot, és lesújtott vele. Aksel éppen a pohár tartalmát ürítette ki, amikor a döfés érte. Hörögve bukott ki a torkán a félrenyelt ital, bal karjával kétségbeesetten csapott egyet, mintha meg akarna támaszkodni a levegőben, aztán súlyos döndüléssel elvágódott a földön. Aziz odaugrott hozzá, de látta, hogy halott... Egyetlen pillanat alatt azt is felmérte, hogy azonnal döntenie, cselekednie kell! Itt van számára a nagy lehetőség, hogy Aksel helyébe üljön, átvegye a hatalmát, és - annyi keserves év után - végre ő legyen a főnök.

- 27 -

Az ajtóhoz lépett, belülről kulcsra zárta, majd a két lányhoz fordult: - El kell tüntetnünk a holttestet... 34. - Nehéz műtétem lesz ma! - sóhajtott fel Jorgosz, akinek már csak szép emléknek tűnt a nyaralás. Azóta is gyakran eszébe jutottak a Kósz-szigeti napok: testvére öröme, sógornője kedvessége, kulturált, kellemes egyénisége. - De Themisz körül valami nincs rendben - állapította meg ismét Jorgosz. Különösen Maro apjának halála után lett még idegesebb, mint azelőtt. Talán mindez abból fakad, hogy még több munka szakadt rá - próbálta megnyugtatni magát. - De hát van nekem éppen elég bajom itt a kórházban is, jobb lesz ha ezekkel törődöm - állt fel a fotelből. Ránézett az órájára, s megállapította, hogy még van annyi ideje, hogy ismételten átnézze Karola Muszeta vizsgálati leleteit. Még tizennyolc éves sincs ez a lány, s szegénynek már több heveny eperohama volt. Végül a sebészet főorvosa is egyetértett azzal, hogy a lányt meg kell műteni. Nem várhatnak tovább, hiszen világos a kórkép: gennyes epehólyag-gyulladás, amelyet a laboratóriumi leletek is alátámasztottak. Jorgoszt megnyugtatta, hogy Steven Achel lesz az asszisztense. A három lány eltűnése még mindig borzolta az idegeit, s ha ismét fiatal nő került a keze alá, a műtét előtti feszültséget szinte semmi sem tudta a sebészben feloldani. - Csak már lenne valami kézzelfogható bizonyítéka a rendőrségnek - sóhajtotta -, hiszen a gyanú árnyéka még mindig rám vetődik. Tulajdonképpen a műtét maga nem okozott volna izgalmat Jorgosznak, hiszen eddigi sebészi pályafutása során számos epehólyag-eltávolítást végzett, inkább a beteg erősen leromlott állapota miatt aggódott. Steven sem volt aznap formában. A két orvos szótlanul, de összeszokottan végezte a műtétet, csak a vérnyomásra, a szívműködésre és a légzésre vonatkozó kérdések hangzottak el egyre gyakrabban. Már több mint húsz perce dolgoztak, amikor az aneszteziológus a vérnyomásesés első jeleit közölte Dimopulosz doktorral. Miután Jorgosz látta, hogy a műtéti területen - a szinte állandó elszívás ellenére meglehetősen nagy a vérzés, felpillantott a lassan csepegő transzfúzióra, s ingerülten szólt oda a nővérnek: - Állítsa gyorsabb cseppszámra azt a vért! Ha kicsit figyelne, maga is láthatná, hogy milyen nagy vérzés mellett dolgozunk! A nővér szó nélkül jóval gyorsabb cseppszámra igazította a beteg vénájába bekötött vérpalackot. Az aneszteziológus monoton hangja azonban ennek ellenére egyre alacsonyabb vérnyomásértékekről szólt... - Nem tudjuk így a műtétet befejezni - mondta Jorgosz, s hangja szinte már vibrált a feszültségtől. Majd néhány pillanat múlva új utasítást adott a nővérnek: - Kössenek be egy másik infúziót is, túlnyomással Ringert, de gyorsan! - De doktor úr, jószerivel már egyetlen véna sem látható! - kiáltott fel ijedten a nővér. - Nem hallott még vénapreparálásról? - üvöltötte Jorgosz. - Vagy talán a lefutásuk helyét sem ismeri? A műtőben levő egyik ügyeletes orvostanhallgató gyorsan hozzáfogott a véna-radialis preparálásához. A nővér - bár hozzá volt szokva az orvosok operáció közbeni hangulatváltozásaihoz - a könnyektől kissé elhomályosult szemmel mondta a műtétet figyelő kisnővérek egyikének: - Az ablak melletti polcon vannak a Ringer-infúziók... Hozzál ide gyorsan egy palackkal, de állvánnyal együtt, hiszen látod, ezen a vér palackja lóg! A kis nővér sápadt arccal rohant a palackhoz, felkapott egy üveget, erőteljes mozdulattal belevágta az üveg dugójába az infúziós szerelvényt, állványra tette, és a tőle telhető legnagyobb gondossággal a műtőasztal közelébe tolta a kerekes állványt, méghozzá a medikushoz egészen közel, aki közben elkészült a véna preparálásával, és nyújtotta a kezét a tűért. - Légtelenítés - szólt halkan a medikus, mire a nővér kinyitotta az infúzió csapját... Néhány csepp színtelen folyadék a műtő padlójára cseppent, majd a medikus gyors mozdulattal bevezette a tűt a vénába. - Mehet - mondta a nővérnek, aki azonnal nagyobb cseppszámra állította a palackot. - Na végre! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Jorgosz. - Az az érzésem, Steven, jobb lenne megkeresnünk itt azt az átvágott eret, ami ennyire vérzik. Kollégája egyetértően bólintott, és erősebbre kapcsolta az elszívót. Egyidejűleg egy nagyobb törlővel rátörölt a műtéti területre, hogy lássák, honnan jön a vérzés. Szinte egyszerre kapták fel a fejüket, és néztek egymásra, mikor az eddig élénkvörös vér szinte csokoládészínűvé vált. Ugyanebben a pilanatban hallották meg az aneszteziológus kétségbeesett kiáltását: - A beteg teljesen cianotikus, légzése akadozik, nincs szívműködés!!! Mindketten dermedten álltak, míg az újabb, immár beletörődő hangú mondat értelme eljutott a tudatukig: - EKG izoelektromos vonalban, vérnyomás nincs, légzés leállt. Exitus!!! 35.

- 28 -

Aziz körülnézett a szobában, s nem talált megfelelő helyet a hulla eltüntetésére. - Csak két óra időt kell nyernem, akkor én leszek a főnök - gondolta lázas izgalommal. A mosdó felé lépett, s akkor tűnt a szemébe a mellékszobába vezető ajtó. Odaszólt a bénultan álló két lánynak: - Segítsenek, egyedül nem vagyok képes odavinni a holttestet. - Én ugyan nem! - szólalt meg szinte visítva Angela. - Inkább választom a börtönt! - De kisasszony, az egészet a maga kedvéért teszem! Hiszen itt a telefon. Beszólhatnék a rendőrségre, hogy ön megölte ezt a tisztes polgárt. - Hol tisztes ez?! - kérdezett vissza a lány. De aztán rájött, hogy jobb nem ellenkezni a férfival, mivel valóban ő ölte meg Aksel Turgutot. - Nem elég, hogy elraboltak, idegen országba kerültem, még gyilkosságba is keveredtem - sóhajtott magában a lány, majd társnőjéhez fordult: - Gyere, Judy, segítsünk! Hárman próbálták megmozdítani a nagy testű férfit, akinek a súlya legalább száz kilogrammot nyomott. Végre - hosszabb huzavona után - betuszkolták a holttestet a másik szobába, majd Aziz rázárta az ajtót. Aztán a lányok felé fordulva nyugodtan, csöndesen így szólt: - Kérem, a saját érdekükben is, most maradjanak csendben, s ne szóljanak bele semmibe. Behívok egy embert, akit felhasználok céljaim érdekében. - Úgy! Tehát ezért kell a segítség magának? - sziszegte a foga között Angela. - Nézze, állapodjunk meg abban, hogy maguk segítenek nekem, én pedig kiszabadítom majd magukat a fogságból, ha minden sikerül. Aziz megnyomott az asztal alatt egy csengőt, s rövid idő múlva egy marcona kinézésű, magas, vállas férfi lépett be az ajtón. Arcát dús, göndör szakáll borította. - Usakli - mondta a férfinak Aziz -, a főnök váratlanul elutazott néhány napra. Addig én tartom a frontot, nekem kell mindannyiótoknak engedelmeskednetek! Közöld a többiekkel, hogy ma este 9 órára mindenki jöjjön ide - kivéve azokat, akik a kaszinóban dolgoznak. -, mivel kiadom az új feladatokat. Most a hölgyeket a szállásukra viszem, de utána visszajövök. Addig is őrködj az ajtó előtt, senki be nem léphet a szobába! - Majd a lányokhoz fordult, s intett: - Hölgyeim, indulunk! Amikor lefelé mentek a lépcsőn, Angela ismét nem állta meg szó nélkül: - Mondja csak, mi lesz most a holttesttel? - Az én dolgom eltüntetni, mégpedig örökre. Ne izguljon, ez a gyilkosság nem szárad a lelkén, legalábbis senki nem fogja megtudni, hogy maga ölte meg Aksel Turgutot. Holnap reggel átmegyek a szállásukra, s mindkettőjük sorsát megbeszéljük. Aziz erősen bízott benne, hogy elképzelése valóra válik: Tudta, hogy Usakli kíváncsi természetű. Nem bír ellenállni a csábításnak, s bemegy a főnök szobájába szimatolni. A kapuban álló Fazilt pedig Aziz felküldte, hogy öt perc múlva legyen Turgutnál, aki hívatja. Aziz biztos volt benne, hogy Usakli éppen a holttestet vizsgálja, amikor Fazil benyit a szobába, s így azonnal Usaklira terelődik a gyanú. Ő pedig éppen ezt akarta. Erre az epizódra építette jövőjét. - Usaklit azért megmentem, bár én is őt fogom vádolni a gyilkossággal - mosolyodott el sötéten a jövendő főnök. - Ezzel egész életében hálára kötelezem őt, s azt teszek vele, amit akarok. Elégedetten gondolt arra, hogy milyen okos volt. A holttest mellé több ezer török lírát tett. Ez lesz majd az indíték. Tovább folytatva a gondolatsort megállapította, hogy ha kezében lesz az egész kábítószer-kereskedelem, bővíteni fogja eladásait. No meg Angelát is megtarthatja magának... - Hiszen olyan csodaszép az a lány!... Milyen jó dolga lesz! Minden kívánságát teljesíteni fogom... Mindenesetre őt nem küldöm el az emírségbe, azért a piszkavas Judyért pedig nem kár nevetett magában. - De ilyen részletkérdésekkel ma még nem érdemes foglalkoznom, hiszen holnap már én leszek a főnök... És sok mindent meg fogok reformálni. 36. Az arcokon leginkább hitetlenkedés tükröződött. A sebtében összehívott kórházi etikai bizottság Jorgosz Dimopulosz sebész ügyét tárgyalta. Dr. Korolosz, a kórház igazgatója némi jóindulattal ugyan, de enyhe iróniával tette fel kérdését: - Kolléga úr, hogyan képzelhető el, hogy amikor a padlóra csöppent a benzin, ön nem érezte meg annak szagát? - Meleg volt, és be volt kapcsolva az elszívó. De nemcsak én nem éreztem, hanem a többiek sem, akik a műtőben voltak. Steven Achel asszisztáló kollégám sem. - A műtét kimeneteléért mindig az operáló orvos a felelős - állapította meg tárgyilagosan, az igazsághoz híven a sebészet főorvosa, Papanisz doktor. - Elvileg minden infúziót - bekötése előtt ellenőriznie kellene az orvosnak. De tudom - folytatta -, hogy erre a műtét közben gyakorlatilag nincs idő. Bár az orvosi kar már pontosan ismerte a részleteket, mégis újból mindenkit kihallgattak. Julieta nővér kisírt szemmel lépett a bizottság elé. Remegő hangon mondta el, hogy előző nap benzint öntött az egyik infúziós üvegbe. A címkét ugyan ki akarta cserélni rajta, de ez nem történt meg, és véletlenül a polcon felejtette a palackot, a Ringer-infúziók között. A műtét izgalmai közepette pedig kiment a fejéből, hogy figyelmeztesse a kisnővért a veszélyre. Így történt a szerencsétlenség. Még az edzett idegzetű orvosok is elborzadtak azon, hogy a felelőtlenség következménye egy fiatal lány halála lett.

- 29 -

A bizottság tagjai a teremben maradtak. A felelősség megállapítása nem volt könnyű: igaz, hogy Dimopulosz doktor nem ellenőrizte az infúziót, de nem ő tette a polcra, ahonnan a szerencsétlen kisnővér levette. A műtéti gyakorlat egyértelművé tette, hogy az orvos hibát követett el. - S nagy baj van - tette hozzá az igazgató -, ha egy orvos a kórházban nem bízhat meg a nővérekben, az asszisztenciában... Akkor már felborul a rend és a fegyelem. Steven Achel kihallgatása is kedvezően befolyásolta Jorgosz ügyét, mert kollégája és barátja ékesszólóan ecsetelte a műtéti szituációt, s bizonygatta, hogy senki nem érzett benzinszagot. Végül meghozták a döntést: Dimopulosz doktort megrovásban részesítették, míg Julieta nővért elbocsátották, s ügyét átadták a rendőrségnek. Jorgosz az etikai bizottság ülése után azonnal hazament: Úgy érezte, noha felmentették, mégis felelős a lány haláláért, s képtelen volt megnyugodni. Állandóan gyötörte a gondolat: ha akkor megnézi az infúziót... a lány is élne... s az a szerencsétlen nővér, Julieta sem kerülne börtönbe. Mert Jorgosz biztos volt benne, hogy elítélik... 37. Angela és Judy szótlanul ült a félhomályban. A szoba sarkában csak az állólámpa és Angela cigarettájának a parazsa világított. A két lány nemrég érkezett vissza fogságuk színhelyére, s a döbbenettől még egymáshoz sem tudtak szólni. A szörnyű megrázkódtatás után -, hogy Angela megölte Akselt - még nem tértek magukhoz. Mindketten végiggondolták az elmúlt órák eseményeit, s titokban abban reménykedtek, hogy Teresa megmenekült. Töprengéseiket halk kopogás zavarta meg. A lányok ijedten kapták fel fejüket. Egy középkorú nő lépett be az ajtón, kifogástalan európai öltözéke és megjelenése szinte az első pillanatban bizalmat ébresztett maga iránt. Remek angolsággal köszöntötte a lányokat, majd bemutatkozott: - Sevgin Irzi a nevem, a Dolmabahce szeráj melletti szállodát és kaszinót vezetem. Mindez a Boszporusz-parti nagy parkban van, ahol a híres szultáni palotát még 1853-ban Balyan Kalfa építette, Abdülmecit parancsára. Tudják, kedveseim - mosolygott a lányokra -, hosszú időn át ez volt az oszmán uralkodók lakhelye. Lehet, hogy egyszer abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy mindketten meglátogatnak engem. Erre nagyon büszke lennék. - Gondolom, asszonyom, nem azért jött, hogy a város műemlékeiről tartson előadást nekünk! csattant Angela hangja, aki úgy érezte, ezt már nem bírja elviselni. - Dehogy! - szólt szelíden Sevgin. - Ha megengedik, leülnék... Rossz hírrel jöttem, de nem akartam azonnal... - Mondja már! - kiáltotta Judy, aki idegileg még jobban kikészült, mint társnője. Most is szeme előtt lebegett a kép, ahogy Aksel Turgut hulláját hárman húzgálják át a másik szobába, s a nehéz test szinte kísértetiesen újra és újra lehuppan. A vendég megköszörülte a torkát, szemével bepásztázta a szobát, majd a lányokra nézett: - Aziz Ayol küldött a következő üzenettel: emberei megtalálták Teresa Szpirut. - És?! - hangzott a két lány szájából egyszerre a kérdés. - Mire Aziz úr emberei a nagy bazárnál ráakadtak, a lány már halott volt. Megölték... - Vajon ki tette és miért? - zokogott fel kétségbeesetten Judy. Angela pedig úgy érezte, hogy egy gombóc összeszorítja a torkát, s ez a szorítás egyre erősödik. - Nem a mi embereink voltak, az biztos - folytatta Sevgin. - De a főnök azt üzeni, bosszút áll majd a barátnőjük meggyilkolásáért. Ezzel az asszony felállt, s mint aki megbízásának eleget tett, udvariasan meghajolt, jó éjszakát kívánt, s kiment a szobából. - Most kellene kihasználni a zűrzavart és megszökni - merült fel Angelában a gondolat. - Talán soha ilyen lehetőségünk nem lesz többet! Ha kijutnánk - ábrándozott a lány -, azonnal a rendőrséghez kellene fordulnunk, vagy a görög követséghez. Igaz, megöltem Turgutot... de hát meg kell, hogy értsék, hiszen az egy gyilkos volt! Egy jó ügyvéd majd... - Judy - fordult a még mindig kábulatban levő lányhoz Angela. - Figyelj csak, talán most sikerülne megszöknünk! Sehol semmi mozgást nem hallok. Ki kellene jutnunk az épületből! Gyere gyorsan, öltözzünk át, ebben az esti öltözékben nem futhatunk, ha szükség lesz rá. Judy, gondold meg, ilyen lehetőségünk talán soha többet nem lesz... - Ugyan, Angela, a kapuban biztosan elkapnak, hiszen őrök állnak ott. Semmi reményünk sincs a menekülésre. Gondolj csak a szerencsétlen Teresára. Látod, ő bátor volt, megszökött, s mi lett a vége! - Ne legyél gyáva, mindenáron meg kell próbálnunk! Ha nem jössz, én megyek, mégpedig azonnal! Most az egész banda az új főnökkel van elfoglalva. - Ezzel Angela átment a fürdőszobába az utcai ruhájáért. - Csak nem hagysz magamra? - sikoltotta kétségbeesetten Judy, s a társnője után sietett átöltözni. 38. Angela megpróbálta felmérni a kijutás lehetőségeit. Azt tudta, hogy a Topkapu Szeráj felé nem

- 30 -

mehetnek, ezt a területet ma is fal választja el a város többi részétől. - Tehát meg kell próbálnunk a másik irányba menekülni - összegezte magában. Persze, az a lényeg, hogy kijussanak. Megfogta Judy kezét, s az ajtó felé osontak. A lány szíve a torkában dobogott, amikor rátette a kezét az ajtókilincsre, s az kinyílt. Angela kidugta a fejét: a folyosó félhomályban úszott. Egy teremtett lelket sem látott, csak a miniégők világították be valamelyest az óriási folyosót s a végén húzódó lépcsőházat. Óvatosan haladtak előre. Már az alattuk levő emeletre is leértek, mikor Judy megbotlott egy embernagyságú kővázában. Mindketten összerázkódtak a zajra. Csak nem hallották meg őket? De mindenhol csönd honolt. Pillanatok múlva összeszedték magukat, és folytatták a menekülést. Amikor a földszintre értek, a szemük már jól hozzászokott a pislákoló fényekhez. - Gyerünk, keressük meg az ajtót - súgta Angela Judynak. - És akkor mi lesz? Úgyis őrzik... - Majd meglátjuk. Talán sikerül valamivel elterelnünk az őr figyelmét. Angela megfogta társnője kezét, s. szinte erőszakkal húzta maga után a remegő teremtést. De alig tettek meg pár lépést, amikor valahonnan elölről dobogást, elfúló hörgést hallottak. Majd szapora léptek közeledtek feléjük, s kisvártatva egy férfialak bukkant fel előttük a félhomályban. A két lány szinte egyszerre fordult meg, s rohant vissza, felfelé a lépcsőn. Angela gyorsabban mozgott Judynál, hamarosan el is hagyta. A lépcsőfordulónál egy szempillantásig visszanézett, s az iszonyattól szinte megdermedt. A félhomályban is tisztán látta a megcsillanó késpengét, amely halálos biztonsággal csapódott a menekülő Judy hátába. A lány velőtrázóan felsikoltott, testét a lendület még továbbvitte egy-két lépcsőfokon, majd alakja megingott, s tompa dübörgéssel visszafelé gurult. A férfi feltekintett Angelára, s utána vetette magát. Gyorsan fogyott a távolság közte és a menekülő lány között. Angela úgy érezte, mintha egy már sokszor látott álom filmje peregne előtte: zihálva, teljes erőből menekül titokzatos üldözője elől, de a lábai mintha ólomból lennének, alig mozdulnak. Csakhogy ez most nem álom volt. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire felért az ismerős emeletre. A vér a halántékában dobolt, s a levegő - mintha tüzes vas lett volna - úgy égette a tüdejét. Ösztönösen elhagyott szobájuk felé futott. Lenyomta a kilincset, szinte bebukott a helyiségbe, majd becsapta az ajtót. Remegő keze a kulcsot kereste, de hiába. Szinte tébolyultan nyilallt belé a gondolat, hogy nincs se kulcs, se más zár, azért is tudtak olyan könnyedén kiosonni a szobából. S hogy örült akkor ennek!... A következő pillanatban már érezte, hogy valaki befelé nyomja az ajtót. Kétségbeesetten vetette testét az ajtónak. A rémület megsokszorozta erejét: sokáig ellent tudott állni a nyomásnak, de az ajtó fokozatosan kinyílt, a rés egyre szélesedett. - Ne erőlködj, kicsikém - lihegte egy rekedtes hang a túloldalról. - Te is Aksel Turgut szeretője vagy, te sem kerülöd el a sorsodat... Mind fizetni fogtok a húgomért! Angela nem válaszolt. Keserűen jött rá arra, hogy egy elmebeteg hatalmába került, aki egy rögeszme oltárán fel fogja őt is áldozni... A nyílás közben egyre tágult. Előbb egy szőrös férfikéz nyomakodott be rajta, majd két izzó szempár meredt Angelára. A lány úgy érezte, hogy már csak pillanatokig tudja tartani magát, aztán elájul. Iszonyattal nézett a férfi képébe, amely az erőlködéstől és az előre érzett diadaltól torz mosolyba rándult. Aztán Angela csak azt érzékelte, hogy minden könnyűvé válik, az ajtó szinte magától, ellenállás nélkül csukódik vissza. A férfi feje beszorult az ajtórésbe, s arcán csodálkozó kifejezés jelent meg. Kissé szétnyíló ajkai közül vastag sugárban vér buggyant elő, s teste lassan lecsúszott a küszöb elé. Mögötte az ajtórésben Aziz alakja tűnt fel... kése még mindig csöpögött a vértől. 39. Themisz nemcsak jómódú lett, hanem gazdag is. Elsősorban az apósától örökölt vagyon révén, de a kábítószerüzlet is virágzott. Hajóját ügyesen mint már annyiszor - a Madonna-sziklához kormányozta, ahova a szállítmányt várta. A hajót kikötötte, s ő maga a partra ment. Az utóbbi időben egyre gyakrabban jött az áru, s így Themisz markát is mind több és több pénz ütötte. A parton leült, és várt. A lágy éjszakai szellő jótékonyan pihentette fáradt idegeit. A feldolgozóval, az új hajókkal, a szállításokkal sokkal több dolga volt, mint régebben. Ma már több mint száz ember kenyere függött tőle, s a szigeten az üzletemberek körében az elsők közé számított. Hirtelen lépéseket hallott a háta mögött. Megfordult, s egy fiatal, szakállas férfi állt előtte. - Jó estét, uram! Usakli a nevem, most én hoztam önnek az árut. A főnök azt üzeni, hogy reggel együtt menjünk át Isztambulba hozzá, beszélni akar... - Micsoda? Megőrült a főnöke? - Uram, Aziz Ayol az ön főnöke is. Themisz megdöbbenten hallotta a hírt. De nem mert rákérdezni, hogyan lett a főnök Aziz. - Hogy az ördögbe intézzek el mindent reggelig? - fakadt ki mérgesen. - Hiszen az áru is akkor megy Pireuszba.

- 31 -

- Uram - szólalt meg Usakli -, segítek önnek, úgy gyorsabban kész leszünk. - Majd határozottan hozzátette: - Reggel nyolc órakor felveszem a hajómra a kikötőben. - S hogy jutunk át a határon? - Azt bízza ránk, mindent jó előre megszerveztünk. Hiszen ismer minket... 40. Themisz jóval éjfél után ért haza. A hálószobában égett a villany, s látta, hogy Maro még olvas. Az asszony dühösen fordult a belépő férfi felé. - Ilyen korán hazajöttél? - csendült ki a gúny a hangjából. - A múlt héten egyik éjszaka csak két órakor méltóztattál megjelenni... Maro meg volt győződve arról, hogy Themisznek barátnője van, mert hiába faggatta a férjét éjszakai kirándulásairól, mindig kitérő válaszokat kapott. Themisz egy pohár sört hozott magának, leült az asszony ágyának a szélére, s engesztelő hangon mondta: - Drágám, ha visszajöttem Isztambulból, mindent megmagyarázok. Kérlek, légy türelmes és... - de a mondatot be sem fejezhette, mert Maro közbevágott: - Úgy! Ez a legújabb... Most már külföldre is utazol! Persze, ismét üzleti ügyek!... Ki hiszi ezt el neked?! Én ugyan nem! - Maro, kérlek, legyél belátással... Bízzál bennem, meglátod, rengeteg pénzünk lesz! - Ugyan, Themisz, hisz apámtól most örököltünk nagy vagyont! Mit akarsz még?! - Pénzt... Sok-sok pénzt, óriási hajókat... Meg van egy titkos tervem is - csillant fel a férfi szeme. Aztán, hogy feleségét kiengesztelje, forró csókokkal árasztotta el az asszonyt. Majd a vágy hirtelen felizzott a férfiban, de Maro még az együttlétben sem tudott maradéktalanul feloldódni a megválaszolatlan kérdések miatt. 41. Jorgosz az étlapot nézegette. Eleni Harira várt, aki már fél éve a szeretője volt. A lány a thesszaloniki Migrosz Áruházban dolgozott, mint a női konfekcióosztály vezetője. Kapcsolatuk kezdetben viharos szenvedélyeket kavart fel, majd mindketten lecsillapodtak, s kellemesen érezték magukat egymással az ágyban és az asztalnál is. Jorgoszban fel is merült a gondolat, hogy feleségül veszi a lányt. Különösen az utóbbi idők zaklatott eseményei ösztönözték erre az elhatározásra: - Nyugodt életet akarok, s azt hiszem, Eleni sokat segíthet ebben. Már éppen türelmetlenkedni kezdett, amikor Eleni végre megjelent. Királynői termetét még jobban kihangsúlyozta a térde közepéig érő fekete muszlinruha. Aranyöv és aranycipő volt rajta, a táska díszítése pedig megegyezett a ruha gallérjának mintájával. Hosszú vörös haját feltűzve hordta. - Sokat vártál rám, drágám? - puszilta meg Jorgosz fejét. - Ne haragudj a késésért, de váratlan látogatóm érkezett, ezért nem tudtam pontosan ideérni. Meg nehezen kaptam parkolót is. Mondtam neked, hogy a Sheratonban azért szeretek vacsorázni, mert a kocsinak mindig van hely, s nem kell percekig parkolót keresnem. Na mindegy, rendeltél már valamit? - Nem, semmit, megvártalak a vacsorával. Ma pezsgőt iszunk, mert különleges napunk van mondta Jorgosz vidám hangon a lánynak, aki kérdőn tekintett rá. - Akkor, légy szíves, mondd meg, kíváncsivá teszel! - Arra kérlek, legyél a feleségem - nézett a férfi biztatást várva a vele szemben ülő lányra. Eleni zavarba jött. Ha ezt az ajánlatot három héttel ezelőtt kapja, örömmel töltötte volna el. Most azonban, miután nemrég megismerkedett Steven Achellal, nem tud már igent mondani. Steven őt is, mint minden nőt, levette a lábáról. A luxusautó, a csodaszép lakás, az új jacht, s minden, ami a férfi körül van, elkábította. Nem is beszélve Steven kellemes modoráról, odaadó s magával söprő szenvedélyéről. Eleni nem akarta megbántani Jorgoszt, de tudta, hogy előbb-utóbb be kell vallania Stevennel kialakult kapcsolatát. - Jorgoszra már csak úgy tudott gondolni, mint egy szép emlékre. Szerencsére a férfi az utóbbi időben meglehetősen elfoglalt volt, s így ritkán került sor a találkozásokra. A lány már napokkal ezelőtt elhatározta, hogy bevallja Jorgosznak, Steven Achellal jár együtt, de nem gondolta, hogy erre éppen most és itt kerül sor. Jorgosz - Eleni tűnődését látva - rögtön tudta, hogy a lány válasza nemleges lesz. Azonban igencsak meglepődött, és fájdalmasan érintette, mikor Eleni elmondta Stevennel kialakult kapcsolatát, hozzátéve, hogy a férfi is célzott rá, szívesen feleségül veszi. Jorgosz, bár belesápadt a hallottakba, fegyelmezte magát, igyekezett leplezni csalódását: - Te tudod, Eleni, mit csinálsz - mondta színtelen hangon: - Persze, én nem tudok neked olyan jólétet biztosítani, mint Steven... Csak azt nem értem, neki honnan van ennyi pénze? Hiszen a munkahelyén nem keres oly sokat, hogy az édes életet élje. Mégis ezt teszi... Már a kórházban is suttognak erről, sőt azt pletykálják, hogy egy luxusjachtot is vásárolt. - Igen, tegnap avattuk fel ketten - válaszolta csendesen Eleni, mert a lelke mélyén ő is érezte, hogy nem valami szépen bánt el Jorgosszal. Ráadásul a férfi mostanában - a lányok eltűnése és az orvosi

- 32 -

műhiba után - amúgy is, nagyon letört volt. Talán ezért is kérte még a kezemet. Kell neki egy biztos kapaszkodó a mindennapokban - érzett rá az igazságra Eleni -, de egy életet nem lehet sajnálkozásból leélni. A vacsora hátralevő részét szinte szótlanul töltötték el. A pezsgő elmaradt. Érezték, hogy kapcsolatuknak vége, ezt már nem lehet ismét a régivé varázsolni. 42. Themisz, amikor belépett Aziz Ayol szobájába, egy pillanatra elámult. Még soha életében nem látott ilyen pazarul berendezett helyiséget, pedig mióta pénze van, ő is mindent összevásárolt. A bútorzat, a falakról rátekintő olajfestmények, a kristálycsillárok és ezüstkészletek olyan harmonikus összképet nyújtottak, hogy a belépő szinte áhítattal nézett körül. - Örülök, hogy látlak, Themisz - állt fel az asztal mellől Aziz. - Már hiányoztál. Nekem most nagyon kevés az időm, ezért kértelek meg, hogy ugorj át hozzám. - No, mondhatom, szép kis ugrás ez! - zsörtölődött Themisz zavarát leplezve. - Gyere, ülj le, hozok innivalót, aztán megbeszéljük a közös jövőnket. Nagyszabású terveim vannak, s szeretnélek téged is bevenni az üzletbe. - De hiszen már jócskán benne vagyok! - No, ne szerénykedj, ez még nem az igazi! A nagy pénz csak ezután jön majd. Aziz két pohárban konyakot hozott, szivart vett elő, amellyel megkínálta Themiszt is. - Hogy van a feleséged? Remélem, ő nem tud az üzletről! No meg az ikertestvéred sem! Hogy is hívják az orvost? - Jorgosz Dimopulosz. Miért kérdezed, úgyis tudod. - Az utóbbi időben annyi minden történt. Gondolom, már hallottad, hogy Aksel Turgut meghalt, s én lettem az utódja. - Vagyis elfoglaltad a helyét? - kérdezte hetykén Themisz, de rögtön meg is bánta. - No, nem pontosan így történt - élesedett meg Aziz hangja. - Neked nincs fogalmad arról - folytatta pillanatnyi szünet után -, mennyi gonddal és izgalommal jár a kábítószerek elkészítése, szétosztása, külföldre juttatása, s még sok egyéb, amivel foglalkoznom kell... Nem is sejted, neked milyen jó dolgod van: Megkapod az árut, és továbbítod. Ennyi az egész, s a markodba hullik a pénz. - Ez nem egészen így van, ezt te is tudod! - Hát persze, hiszen apósod halála óta már gazdag embernek számítasz ott a szigeten... De hát lehetnél még vagyonosabb... Hallottam, hogy Maro apja szívrohamban halt meg, s egyedül te voltál mellette a halálakor. - Úgy látszik, Isztambul nincs messze Kósz-szigettől, ha te mindenről ilyen pontosan értesülsz. - Ismernem kell az embereimet. Ez amolyan foglalkozási ártalom - villant Aziz szeme. Majd folytatta: - Mi a véleményed arról, hogy szeretnék a szigeteden egy szállodát és egy kaszinót nyitni? Mindkettőt te vezetnéd. - De én nem értek ehhez! - Majd megtanulod. Itt van nekem a fő segítőtársam, Sevgin Irzi, majd órákat veszel tőle kuncogott Aziz. - De félre a tréfával! Az itteni kaszinómat és szállodámat is ő irányítja, mégpedig kiválóan: Majd megismertetlek vele, s mire minden kész lesz, te már jártas leszel a vezetésben. Vállalod? Themisz igyekezett leplezni örömét. Szótlanul nézett a férfira, majd lassan, szinte tagoltan mondta: - S mindezért mennyit kapok? - Ezt még megbeszéljük... Nem fogsz rosszul járni. De egy elég kényes feladatot is rád szeretnék bízni... Tudod, nemrég vettem át az egész üzletet Turguttól, s van néhány ember, akiktől szeretnék megszabadulni... Themiszt a hallottaktól szinte kiverte a hideg verejték. - Annyi embered van, miért nem velük oldod meg ezt a kérdést? - Mert nem akarom, hogy a kábítószercsempészek közül valaki is megtudja, hogy az én kezemhez tapad a haláluk. Nézd, ezekben az emberekben nem bízom, félek, hogy tönkreteszik az egész üzletet. Aksel kedvelte őket, csak tudnám, hogy miért? Szóval, öregem, nekem arra van szükségem, hogy ezeket a férgeket ott a szigeten intézd el: Hogy milyen módon, az nem az én gondom. Egy a lényeg, hogy ne maradjon utánuk semmi nyom... Gondolkozz csak! Ott a tenger! Themisz rájött, hogy a szálloda és a kaszinó csak csalétek volt... - Ha nem vállalom ezeknek az embereknek a likvidálását, lehet, hogy belőlem is áldozat lesz! borzongott meg. - Rendben van, Aziz - szólalt meg néhány perces szünet után. - De honnan fogom megtudni, hogy kit kell eltennem láb alól? - Ez nagyon egyszerű. Ha az összekötő áruja kék papírba lesz csomagolva, akkor elintézed, ha fehérbe, akkor minden rendben van. Ugye megértettél? - tette fel búcsúzóul a kérdést Aziz, majd egy biccentéssel elbocsátotta a magába roskadt Themiszt.

- 33 -

43. Angela lassan itta a kávéját. Visszagondolt a balul végződött szökés éjszakájára, s ismét végigfutott rajta a hideg. Az őrült férfi... Judy... Korábban Teresa... Még most sem értette pontosan az események okát, a férfi szerepét a játszmában. Miért követte el a gyilkosságokat? Hiszen sem Teresát, sem Judyt nem ismerte! Fáradtan tette le a kávéscsészéjét a kisasztalra, s arra gondolt, mi lesz vele? Mit rejteget a jövő számára? Tegnap este furcsa változás történt az életében. Őrei - a sötétség leple alatt - kocsiba tuszkolták, a tengerpartra hajtottak vele, ahol már várta őket egy jacht. Angelát hitetlenkedő reménykedés töltötte el: csak nem hazaviszik Görögországba? De hamarosan rájött, mindez ábránd volt csupán. Egy szigetre szállították át, ahol egy elhagyott ház lett az új börtöne. Igaz, kényelmes börtönnek tűnt. Csöngetett, s kisvártatva egy kellemes arcú, fiatal nő jelent meg a szobában. Ugyanaz, aki a reggeli kávét behozta. - Hol vagyok? - kérdezte tőle Angela határozottan. - Aziz úr házában, a Burgas-szigeten. - Ez meg hol van? - Hát nem tudja? - csapta össze a kezét a lány. - Ez a kis sziget még Isztambulhoz tartozik, a várostól 15 kilométerre, a Márvány-tenger Izmiti-öblének partvonalán fekszik. Nézzen csak ki, milyen szép helyen vagyunk! Olyan gyönyörűek a mimózafák, éppen most virágoznak. Aziz Ayol úr egy lakosztályt bocsátott az ön rendelkezésére. Lehet, hogy még körül sem nézett? - Nem, nem, hiszen nemrég ébredtem fel. Te fogsz körülöttem dolgozni? - Igen. Vigyáznom kell önre, és bármit kér, teljesítenem kell. Ha a szigeten sétálni akar, megteheti, de akkor nekem is mennem kell magával. - Mi a neved? - kérdezte Angela. - Gülen - mosolygott a lány. - Honnan tudsz ilyen jól görögül? - Apám török, anyám görög volt. Így mindkét nyelven beszélek. De hát ez egyáltalán nem ritkaság ezen a környéken. - Majd vidáman felkiáltott: - Hiszen én itt csak fecsegek, ahelyett, hogy hoznám a reggelit! Gülen kiperdült a szobából, Angela pedig körülnézett. Megállapította, hogy a lány igazat mondott. Valóban egy lakosztály állt a rendelkezésére, amihez két kisebb és egy nagyobb szoba, valamint fürdőszoba tartozott. A falon szép olajfestmény lógott, amely egy bizánci kolostort ábrázolt. Eddig fel sem figyelt rá, mennyire ízléses a berendezés - mindenhol a fehér és a kék szín dominált. Gülen halkan és óvatosan hozta be a reggelit, amely európai jellegű volt ugyan, de nem hiányoztak a tálról a finom édes rétesek, a szultánkenyér, a halva és a cukrozott gyümölcs sem. De hiába volt a tálon a sok finomság, Angela kedvetlenül eszegetett. Ismét a saját sorsa foglalkoztatta. Abban biztos volt, hogy egykönnyen nem szabadul meg Aziztól, hacsak... De nem akarta a gondolatot befejezni, hiszen még egy gyilkosság... méghozzá előre megfontolt szándékkal... Nem, ez lehetetlen, hiszen ezzel sem érne el semmit. A szigetről megszökni lehetetlennek tűnt. 44. Az ebédet a szobába tálalták. Angela és Aziz szótlanul ült egymással szemben. A férfi először látogatta meg a szigeten a foglyát, és azt várta, hogy a lány kérdéseket tesz fel neki. Angela pedig arra gondolt, a férfi azért jött, hogy beszéljen vele. Ebéd után Aziz már nem bírta tovább: - Angela, ugye látja, hogy mindent megteszek magáért! Remélem, elégedett velem. Meg kell beszélnünk a jövőjét! Szeretném, ha sokáig a vendégem lenne. - Ne vicceljen velem! Nem vendég vagyok én, hanem fogoly! Vagy talán kisétálhatok ebből a lakosztályból, és hazamehetek Görögországba? - Azt azért... ma még nem. De gondoljon arra, hogy megölt egy embert. Tehát védelmeznem kell! - Ezt a mesét hagyja másnak! A férfi látta, hogy Angela nem könnyű eset, de nem akarta a lányt végleg elvadítani magától. Inkább hódításra vágyott, úgy érezte, a hatalmas vagyon, a kábítószerüzlet, a leánykereskedelem mind-mind semmit sem ér Angela nélkül. 45. Julieta nővér Nikolau ügyvédtől jött el. Az idős, kissé testes alkatú férfi nem titkolta, hogy a fiatal nővér többet jelent számára egy egyszerű ügyfélnél. - Ennek köszönheti - adta a lány tudomására Nikolau -, hogy szabadon sétálhat. Hiszen az óvadékot én tettem le. A bíróság a nővért első fokon bűnösnek találta, mégpedig halált okozó gondatlan veszélyeztetésért, és három évi börtönbüntetésre ítélte. Nikolau azonban ebbe nem nyugodott bele, enyhítésért fellebbezett.

- 34 -

- Még annak is örülhet, Julieta - idézte fel a lány a férfi szavait -, hogy megvan a reménye: a másodfokú bíróság kedvezőbb ítéletet hoz majd, s két évre mérsékeli a börtönbüntetését. A tárgyaláson persze okosan kell majd viselkednie. - Ezzel a férfi hozzálépett, bizalmaskodva a vállára tette a kezét: Kedveském, számítok a hálájára... A nővér, miközben felidézte a jelenetet, összerázkódott. - Mi lesz, ha elítélnek két évre, s le kell ülnöm a büntetést? Pedig az ügyvéd ezt is szép sikernek tartaná. Persze, bűnös vagyok, de az mégiscsak disznóság, hogy Dimopulosz doktor megúszta az egészet... Ez nem igazságos... Megint úgy érezte, hogy az orvos is felelős az ő elrontott életéért. Mikor hazaért, a levélszekrényben egy levél várta Törökországból. Izgatottan bontotta fel: "Kedves Julieta! Itt Isztambulban tudok neked munkát szerezni, persze nem válogathatsz! A főnököm alkalmazna. Mindezt apád kedvéért teszem meg, akire most is szeretettel gondolok, mint legkedvesebb nagybátyámra. Holnap érted megyek. Éjfélkor legyél a kikötőben, a matrózcsárda előtt várlak! Csókol unokabátyád: Usakli" Julieta többször is elolvasta a levelet. - Azt hiszem, nincs más választásom, ha nem akarok börtönbe jutni, előtte pedig Nikolau ügyvéd karjaiba... El kell mennem Isztambulba - ejtette ölébe a levelet, s szeméből potyogni kezdtek a könnyek.

- 35 -

46. Az új, impozáns szálloda a tengerparti sétány utolsó épülete volt. Aziz Ayol kitűnő szakembereket küldött Kósz-szigetére, hogy gyorsan felépüljön az egész épületkomplexum. A szálloda közepes méretűnek készült, mindössze 120 ágyas lett, de az étterem, a bár, az uszoda és a kaszinó mind-mind a pompát sugározták, no meg a bevételt gyarapították. Már egy hete működött hivatalosan a Themisz vezette szálloda, Aziz azonban olyan embereket adott mellé, akiknek e szakmában nagy gyakorlatuk volt. Helyettesnek Nikoliosz Filipotisz 32 éves görög férfi érkezett a szigetre, aki Athénban az Akropole Palace-t irányította. Aziz megtalálta benne azt a szakembert, aki minden szempontból megfelelt az ő követelményeinek, mert nemcsak a szálloda üzemeltetéséhez értett, hanem néhány nap alatt a kaszinó bevételét is jelentékenyen növelte. A személyzetet Nikoliosz Filipotisz válogatta össze a környező szigetekről, és Törökországból is kapott jól képzett és megbízható segítséget. Themisz - még a szálloda megnyitása előtt - több hétig Isztambulban dolgozott Sevgin Irzi mellett. Sevgin változatlanul Aziz fő bizalmasa. volt, s a kábítószerbanda minden ügyét részletesen ismerte. Themisz egyre több időt töltött az asszony társaságában, s a barátság mellett szerelem is szövődött köztük. Sevginnel sokat sétált és beszélgetett a Boszporusz-parti nagy parkban, ahol az impozáns óriási szállodát és kaszinót az asszony vezette. A szerelmes éjszakák emlékei mély benyomást tettek mindkettőjükre. Themisz hazatérte előtt Sevgin egy alkalommal megmutatta a férfinak a szálloda pincesorában levő laboratóriumot, ahol a heroint előállították, méghozzá naponta jelentős mennyiségben. Az elválás mindkettőjük számára fájdalmas volt, de a férfi megígérte, hogy amint teheti, újból meglátogatja az asszonyt, aki hitt neki. Az új, már általa vezetett szállodában üldögélve Themisz ismételten maga elé idézte az isztambuli napokat. Az asszony kedvessége, odaadása hálával töltötte el. A laboratórium képének felidézése viszont jeges marokkal szorította össze a szívét! - Jobb lesz, ha dolgozom, s nem merengek mindezeken. Hiszen ma már úgysem tudok kilépni az egészből, meg talán nem is akarok - nézett szét a szobában, s lassan számolni kezdte az előző napi bevételt. - Fáradt vagyok - gondolta, mire végzett a munkával. - Sok ez nekem, a halfeldolgozó, a halászat ellenőrzése, a különböző üzleti vállalkozások. Bár az is igaz - állapította meg jóleső érzéssel -, hogy ma már a szigeten valóban az első embernek számítok. - Milyen jó dolog, hogy mindenki előre köszön! Bezzeg, amikor még egyszerű halászként dolgoztam, senki sem hederített rám. A fene egye meg, csak Maro nem lelkesedik a hírnévért és a gazdagságért! Hiába, egy földhöztapadt nőt vettem feleségül... Őt csak a saját üzlete érdekli, nem törődik vele, hogy én éjjel-nappal dolgozom. Dühösen legyintett egyet a kezével: - Most jövök rá, hogy Maro egy korlátolt nőszemély, aki nem tud felemelkedni velem... Bezzeg Sevgin! - Az emlékek hatására mosoly ült ki Themisz arcára. Rágyújtott egy kubai szivarra, maga elé fújta a füstkarikákat, s elábrándozott a jövőn, amelyet e pillanatban ismét rózsaszínűnek látott: - Rövidesen újra elmegyek Isztambulba, hogy lássam őt... Nem hiszem, hogy ennek akadálya lenne, hiszen lassan a magam ura vagyok. Vagy Aziz talán ebbe is beleszólhat?!... Ebben a pillanatban kopogtak a szobaajtón. Themisz gyors mozdulattal a mögötte álló páncélszekrénybe rakta a pénzt, majd kiszólt: - Tessék! Egy középkorú, negyvenes éveinek elején járó férfi lépett be az ajtón. Öltözéke kicsit régimódinak tűnt. Halkan megszólalt: - Dimopulosz úrhoz van szerencsém? A nevem Ahmet, Aziz úr küldött önhöz. Themisz végigmérte az idegent, és aztán hellyel kínálta. - Biztosan üzenetet hozott... Vagy valami mást? - Igen, a főnök egy kis csomagot küldött önnek. - A férfi fekete táskájából elővett egy kék papírba csomagolt zacskót... - Aziz úr üzeni, az áru holnap reggel induljon el Pireuszba! Themisz megbabonázva meredt a kék papírra, majd fakó hangszínnel kérdezte: - Meddig marad a szigeten? - A főnök azt mondta, ameddig Dimopulosz úrnak szüksége lesz rám... Themisz tudta, hogy nem tehet semmit, a csempészt meg kell ölnie... Majd a férfihoz fordulva így szólt: - Este velem jön a Madonna-sziklához. Ott építtettem egy kis vityillót, ahol a halászholmikat tartom. Ott rakjuk be a heroint a halak hasába, s mikor hajnalban végzünk, megmutatom magának ezt a csodálatos öblöt. Ilyen szép tenger a világon nincs! Tud úszni? - Hogyne! - hangzott a meglepett válasz. - Szeret búvárkodni? - Még soha nem búvárkodtam, nincs felszerelésem sem. - Nem baj, adok én magának kölcsön, aztán megmutatom a tenger és a sziklák mélységét. Este 11 órakor legyen a kikötőben, utána együtt megyünk a Madonna-sziklához. Addig érezze jól magát nálunk. - Köszönöm, Dimopulosz úr! Találkozásunkig körülnéznék a tengerparton és a városban is. Este

- 36 -

pedig a megbeszélt helyen leszek. Themisz a távozó férfi után nézett, s megborzongott. Nem tetszett neki a hóhér-szerep, de tudta, hogy ezért a gazdagságért és jólétért fizetnie kell... Csak senki meg ne tudja! Különösen Maro ne!... sápadt bele még a gondolatba is. 47. Angela szíve a torkában dobogott, amikor Aziz feléje közeledett. A férfi már napok óta ostromolta szerelmével, s látszott, hogy a lány elutasító magatartása a végsőkig feldühítette. Egy gyors mozdulattal átölelte Angelát, forrón és szenvedélyesen csókolni kezdte, de olyan mohón, hogy a lány úgy érezte, ilyen vad, elsöprő szenvedélyt eddig csak a filmekben látott: Aziz felkapta Angelát, átvitte a hálószobába, az ágyra dobta, és - mint egy őrjöngő tigris - hirtelen mozdulattal letépte a ruháját. Angela régóta érezte, hogy ez a perc elkövetkezik. Szinte bénultan tűrte, hogy a férfi azt tegye vele, amit akar. Még a beteljesülés pillanatában is arra gondolt, hogy ez nem lehet igaz, ez nem vele történik meg. A lány az iszonyattól jóformán magához sem tért, amikor a férfi újból és újból érezni akarta a mámor örömét, nem törődve senkivel és semmivel... - Szeretlek, Angela! Nem is tudod, mennyire! Még soha életemben nem éreztem ezt a kínzó vágyat! Ha rád nézek, valami megmagyarázhatatlan szenvedély kerít hatalmába! Nem engedlek el, soha... soha... Velem kell maradnod! - Amíg élek, a foglyod leszek - suttogta a lány, s megpróbált a férfi szoros öleléséből kibújni. De nem sikerült neki, mert Aziz a szeretkezés után sem tudott betelni vele, s még testének érintése is mindent elsöprő vágyat váltott ki belőle. Amikor a férfi látta, hogy Angela nem oldódik fel, csupán csak a kényszer hatására lesz az övé, még jobban vágyódott a viszonzásra. Ő, aki élete során mindig és mindenkin keresztülgázolt, és megszámolni sem tudta, hány embert ölt vagy öletett meg, most - Angela mellett fekve -- érezte először életében, hogy a boldogság nem a pénz csörgésében rejlik, hanem a kábulatban, amelyet a lány lénye váltott ki belőle. Aziz mindössze 36 éves volt, de csak most ízlelte meg azt a boldogságot, amit egy nő tud nyújtani egy férfinak. Pedig a kaszinókban, a szállodákban megkapta a nőket, hiszen most, hogy főnök lett, csak intenie kellett, s bármelyik lány az övé lett. Mámort azonban így soha nem érzett. Ugyanakkor félt is, hogy elveszti Angelát, mert azzal tisztában volt, hogy a lány nem szereti őt, sőt, e pillanatban undorodik tőle. - Nem baj, majd megjön a szerelem is idővel, hiszen mindent megkaphat tőlem, amit kíván, csak a szabadságát nem... Most, hogy Amerikára is kiterjesztem a kábítószer-kereskedelmet, újabb szállodákat fogok vásárolni, s a vagyonom később már csak milliárdokban lesz mérhető... Aziz kihúzta a karját Angela feje alól, betakarta a meztelen lányt, s átment a fürdőszobába. Néhány perc múlva már felöltözve jött vissza. Töltött magának egy italt, rágyújtott egy cigarettára. Elkedvetlenedve látta, hogy a lány még mindig mozdulatlanul fekszik, mereven bámulva a mennyezetet. - Együtt fogunk vacsorázni - mondta ellentmondást nem tűrő hangon Angelának. - Addig, légy szíves, öltözz fel! Angela egy égszínkék bolyhos köpenyben jött vissza a fürdőszobából. Arcán még vízcseppek csillogtak, Aziz számára olyan volt mindez, mint egy mesebeli álomkép. Nem tudott betelni a szépség és a harmónia ilyen tökéletes összhangjával. A lány leült, kortyolgatni kezdett a számára kikészített Martiniből, majd halkan megszólalt: - Engedj haza Görögországba. Ígérem, soha senkinek sem szólok az elrablásomról, Judyról és Teresáról is hallgatok. Otthon szeretnék élni...! Gyűlölöm ezt a jólétet itt veled, a rabságomat, a kiszolgáltatottságomat... Engedj el...! Engedj el! A férfi tudta, ha teljesíti a lány kívánságát, az egész kábítószerüzlet megbukik. Aksel Turgut több mint tíz évig építette ki a hálózatot. Neki, Aziznak már háromszáz embere van, s most mindent feláldozzon egy lányért? - No, azt azért mégsem - dühöngött magában -, hiszen Angela mindent tönkretehet, én pedig életem végéig börtönben ülhetek... - Megbizonyosodott abban, hogy nem engedheti el a lányt. A józan ész felülkerekedett érzelmein. Már tudta, más megoldást kell találnia, hogy Angela örökre az övé maradjon... 48. A felkelő nap fénye megvilágította a tengert. Themisz és Ahmet egyenletesen úszott a víz felszínén. Hátukon kisméretű oxigénpalack, szájukban a palack csövéhez csatlakozó csutora. Themisz a csipkés szélű sziklához vezette a férfit. Lassan előreúszott a félhomályos rejtekhelyre, amelyet éles sziklaperem vett körül. Ahmet követte a férfit, aki kezével intett a mélység felé, s békalábával erőteljes tempókkal igyekezett a barlanghoz: Amikor mindketten egészen közel értek a barlang nyílásához, Themisz váratlanul Ahmet mellett termett, kést rántott elő, s mielőtt a török férfi bármit tehetett volna, egy hirtelen mozdulattal átvágta a társa légzőkészülékének összekötő csövét. Ahmet kapkodva próbált a felszínre jutni, de Themisz újból és újból a víz mélyebb része felé tolta, egészen addig, amíg a sötét nyílásból egy muréna tűnt elő. Themisz éppen erre számított, hiszen tudta,

- 37 -

hogy ez a barlang a murénák kedvenc tanyája. Az állat kidugta a fejét a nyílásból, majd széles állkapcsával Ahmet felé kapott. Themisz még közelebb tolta hozzá a félig ájult férfit, aki már képtelen volt a védekezésre. A muréna belekapott, s Themisz gyors lábcsapásokkal igyekezett a felszínre, hiszen tudta, hogy a vér és a hús szagára a cápák perceken belül megszállják ezt a vidéket. Mikor végre kiért a partra, a fogai vacogtak, s nemcsak a hidegtől, hanem a félelemtől is. A tenger banditái - ahogy a murénákat nevezik - kiszámíthatatlanok, s Themisz gyerekkora óta, halász létére is félt a tengeri ragadozóktól. Talán azért, mert mindig sok rémtörténet keringett a szigeten a tenger áldozatairól. Meg ilyenkor eszébe jutott az apja, akiről Anasztaziosz atya oly sokat mesélt. Themisz szinte futva tette meg a rövid utat a tengerparti vityillóig, amelyet nemrég tákolt össze. Ott gyorsan átöltözött, s felhajtott egy jó pohár erős italt. - Nem, ezt nem szeretem... Olyan borzalmas látvány volt, ahogy a muréna... Megmondom Aziznak, hogy ezt nem vállalom... Inkább az ő haragja, mint még egyszer a muréna... Amikor a házukhoz ért, látta, hogy Maro a hálószobájuk ablakában áll, s úgy várja őt haza. Themisz tudta, hogy ismét veszekedésre kerül sor, bár már nagyon unta az állandó vitatkozást. Amellett félt, hogy Maro egy szép napon rájön a kábítószerüzletre, s elképzelni sem tudta, akkor mi lesz! Most meg itt van ez a megbízás. Kinek hiányzik egy gyilkosság?! - Én nem erre vállalkoztam - gondolta kétségbeesetten -, amikor beléptem az üzletbe. Nem, nem bírom idegekkel! De mi lesz, ha nem vállalom a gyilkosságokat? Akkor én leszek a következő áldozat!... futott végig a hideg a hátán. Lenyomta a kilincset, halkan belépett a szobába, átölelte az asszonyt, s megcsókolta. - Érzem rajtad, hogy ittál! - fordult el tőle Maro. - Nem tudom, hova vezet ez, de ha nem változol meg rövidesen, akkor elválok tőled. Amit apámtól örököltünk, az az enyém marad. Ne félj, megélek belőle! Értsd meg, elegem van az éjszakai kimaradásaidból... - Maro, kérlek, ne haragudj rám, de egész éjszaka dolgoztam... - Úgy! Ezt nálatok munkának hívják? - Megvető tekintettel nézett végig a férjén, majd az ajtó hangosan csattant utána... 49. Sevgin, ahogy belépett a szobába, ledobta vékony kabátját az egyik fotelra, az íróasztalához ült, s maga elé vette a naptárát. Közben rágyújtott, s visszafelé kezdte forgatni a lapokat. - Megvan! - kiáltott fel. - Themisz pontosan két hónapja volt itt titokban, azon a felejthetetlen éjszakán. Este érkezett, és hajnalban már távozott: Igen... nyolc hete annak. Abdurrahman doktor helyesen állapította meg a magzat korát, amikor olyan kéthónaposra becsülte. Te jó ég! Ha ezt megtudná Aziz, azt hiszem, helyben megölne. Nem kímél az sem Istent, sem embert, talán csak azt a görög ribancot, Angelát kivéve. A bárszekrényből egy kis pohár konyakot töltött magának. - Erről is le fogok szokni - határozta el -, a fiam érdekében. Persze mindegy, hogy fiú lesz vagy lány. Gyerekem lesz! - öntötte el a boldogság. - Mióta várom ezt a pillanatot, de soha senkitől nem lettem terhes! Pedig hány férfi volt az életemben! Először Aksel Turgut, aki szó szerint megvett az anyámtól, annak ellenére, hogy még nem voltam tizenhat éves. Aztán később a szállodájában éjszaka dolgoztatott, majd rájött, hogy többre vagyok képes, s így haladtam előre. Mára már Aziz jobbkeze lettem, persze csak addig, amíg az érdeke megkívánja. No meg itt van a heroin-feldolgozó, szinte rajta ülünk, hiszen a szálloda alatt van, jó helyen. Sevgin töprengeni kezdett, mit is tegyen. - A bankban jó sok pénzem van, az elmúlt évek alatt jócskán megszedtem magam. De hogyan lehetne ezt megmenteni, s ebből az egész buliból kiszállni a gyermekem érdekében? Szerencse, most még nem látszik a terhesség, még van talán két hónapom is, hogy mindent elrendezzek. Nem - morfondírozott tovább -, előbb kellene meglépnem... de hova...? Hiszen sehol senkim sincs. Felállt, s lassan sétálni kezdett a szobában. - Mit tegyek? Hova mehetnék a pénzemmel, hogy senki ne jöjjön rá? Ez a rohadt banda mindenkit mindenhol megtalál. Én csak tudom, hiszen összeszámolni sem lehet, hogy Aksel és Aziz hány embert öletett meg. Elkeseredve ismét az íróasztalához ült, s rendezni próbálta gondolatait, de semmi nem jutott eszébe. Töprengéséből erőteljes kopogtatás riasztotta fel. - Szabad! - szólt ki Sevgin. Aziz lépett be, frissen, ruganyosan, mint aki elégedett a sorsával. - Helló! Már délután is kerestelek, Sevgin. Hol voltál? - A városban. Talán minden lépésemről be kell számolnom neked? - Hát nem egészen, de azért szeretem tudni, hogy az embereim hol és merre járnak... Különösen, ha orvoshoz mennek! Talán beteg vagy? - kérdezte gyanakvóan Sevgintől. Az asszony egy pillanat alatt úgy érezte, fordul vele egyet a szoba. Végigfutott az agyán, hogy valami okosat kell gyorsan kitalálnia. - Szóval engem is figyeltetsz?

- 38 -

- Nézd, Sevgin, miután a te kezedben fut össze szinte a legtöbb adat, így tehát tudnom kell a dolgaidról. Mit kerestél az orvosnál? - Hát... egy kis nőgyógyászati bajom akadt... - próbálta összeszedni magát a nő. - Csak nem lettél terhes valakitől? - Ugyan, hova gondolsz! Az én koromban? Hiszen már 34 éves vagyok. - Az még nem kor. De akkor miért jártál Abdurrahman doktornál? Légy szíves, válaszolj, ha kérdezlek! Hiszen itt a szállodában is van orvos - vált élessé a férfi hangja. - Az igaz, de én nem szeretem... Meg egyébként is, ha hozzá megyek, a személyzet rögtön megtudja, s ezt nem akartam... Aziz elgondolkozva nézett rá: - Rendben van. De mégis: mit állapított meg a te csodadoktorod? - Felfáztam, s antibiotikumot adott. A főnök látszólag elhitte, amit Sevgin mondott, de a nő tudta, hogy ha még egyszer elmegy Abdurrahmanhoz, ismét követni fogják, s az orvosból kiszedik az igazat. - Remélem, ez most még nem történt meg! - sóhajtott magában. - Egyébként azért jöttem - ült le kényelmesen Aziz -, mert szeretnélek egy kis szívességre megkérni. Tudod, a barátnőm, az a görög lány, a szigeti házamban van. Amint látom, lassan teljesen apátiába süllyedt az egyedülléttől. Arra kérlek, néhány hétig lakjon nálad, törődj vele! Hiába, a személyzet nem tud lelkileg gondoskodni róla. S azt hiszem, neki most erre van szüksége. - Csak nem szerettél bele abba a lányba? - kérdezte kissé ironikusan Sevgin. - Nem, nem, dehogy...! Csak mégis... törődnöm kell vele... - S mi lesz a többi lánnyal, akik az este érkeztek Athénből? - Azokkal semmi gond, holnap hajnalban már szállítják is őket tovább az emírségekbe. - Mondd csak, Aziz, meddig akarod a leánykereskedelmet folytatni? Hiszen a kábítószerüzletből is van mit a tejbe aprítanod! - Persze, igazad van, abba fogom hagyni... De ezt a három lányt el kell küldenem az emírségekbe, hiszen tudod, a múltkoriak... - Hogyne, két lány meghalt, csak a te Angelád maradt életben. Őt nem küldöd el a többiekkel? - Fejezd be, Sevgin! Nem érted, hogy szeretem Angelát?! - bukott ki önkéntelenül is a férfiból a vallomás. Sevgin gondolkozni kezdett. - Itt a jó alkalom! Angelával együtt megszökhetnénk. A lány görög, ismeri az országot, én pedig letelepedhetnék ott, valami eldugott helyen, ahol nem találhatnak rám. Ebben talán, ha már átjutottunk, Themisz is segítene, hiszen az ő gyerekét hordom a szívem alatt... De mindent alaposan és jól elő kell készítenem - fejezte be a gondolatot Sevgin -, s nem utolsó sorban meg kell ismernem a görög lányt. Erre most itt a jó lehetőség. Aziz felállt, távozni készült, de még az ajtóból visszaszólt: - Még ma este áthozatom Angelát, gondoskodj róla! Minden kívánságát teljesítheted, csak egyet nem. - S mi lenne az? - Egyedül még a szobáját sem hagyhatja el! Fogoly... az én foglyom... Soha nem engedem el magam mellől... Nálad legalább nagyobb biztonságban van... remélem... - ezzel kilépett az ajtón. 50. Katadinisz hadnagy meglepődött, amikor főnöke belépett hozzá. Ha a rendőrfőnök valamit akart tőle, mindig hívatta a hadnagyot. - Jó estét! Előbbre jutott már az eltűnt lányok ügyében? - tért rá a rendőrfőnök azonnal a mondanivalójára. - Sajnos nem, sehol semmi nyom. Többen is gyanúsak a kórházban, például Dimopulosz doktor, de nincs ellenük semmi bizonyíték. - Most kapaszkodjon meg, hadnagy! Az előbb kaptam a jelentést Athénből. A Monasztiraki negyedben levő Szent Ferenc Kórházból három lányt elraboltak. Annyi a különbség, hogy szinte egyszerre vitték ki őket. Nyilvánvalóan mindegyiket elkábították. Az egyiket a műtőből, a másikat a szobájából, a harmadikat az előkészítőből lopták ki. Az egész akció egy délután zajlott le. Miután a kollégák értesültek a mi eseteinkről, így azonnal jelentették nekünk, s kérték, ha tudunk valami újabb információt az ügyről, segítsünk nekik. - Szerintem - folytatta tovább a rendőrfőnök fontoskodva - azt kellene kideríteni, hogy a mi Központi Kórházunkból átment-e valaki az athéni kórházba tegnap, s miért? Beszéljen az igazgatóval, ellenőriztesse a gyanúsítottak alibijét. Utána pedig tegyen jelentést az ügyről! Ezzel sarkon fordult, s katonás léptekkel kiment a szobából. Katadiniszt igazából nem lepte meg a hír. Tudta, hogy egy leánykereskedelemmel foglalkozó bandával áll szemben, s azzal is tisztában volt, hogy a lányokat valószínűleg idegen, de közeli országba vitték. Hosszú hetekig tartó apró nyomozások után jutott erre a megállapításra, de - bizonyíték hiányában -

- 39 -

a főnökének sem szólt róla. Hiszen kit és mivel vádolhatott volna? Egyetlenegy intézkedés sem hozta meg a várt eredményt. Eva Rapti segítségével sikerült ugyan egy elég jó mozaikképet előállítani, de az nem hasonlított a kórház egyik dolgozójára sem. Az Interpol is hallgatott. Ráadásul a gengszterek óvatosak lettek, azóta semmiféle bűneset nem történt. Legalábbis nem Thesszalonikiben... A telefonhoz nyúlt, s a Központi Kórházat tárcsázta. - Halló, Dimopulosz doktort kérem! Egy halk kattanás után Katadinisz megismerte Jorgosz hangját. - Tessék, itt doktor Dimopulosz beszél... - Jó estét, doktor, itt Katadinisz hadnagy. Ne haragudjon a zavarásért, de szeretnék önnel találkozni és beszélgetni. - Már megint? A hadnagy érezte az orvos hangjában az ingerültséget: - Ne értsen félre, az ügy fontos és sürgős. Igazában nem is önről van szó. Három lány eltűnt az athéni Szent Ferenc Kórházból... Egy pillanatig néma csend volt a vonal másik végén, majd Jorgosz megszólalt: - Ahol akarja, ott találkozunk. Én tíz perc múlva már ráérek. - Lehetne esetleg a lakásán? - kérdezte a hadnagy, aki úgy gondolta, hogy Jorgosz jobban feloldódik a saját otthoni környezetében. - Persze, hogyne... Fél óra múlva otthon leszek. A címem... - Ne fáradjon, azt jól tudom. 51. Maro dühöngött magában, hogy Themisz meghívta ebédre Aziz Ayolt. Már az első találkozás alkalmával sem tetszett neki a férfi, s azóta különösen nem, mióta megtudta, hogy a Kósz-szigeti szálloda és kaszinó is az úgynevezett barát tulajdona. Mérgelődése ellenére igyekezett finom ebédet készíteni az elegáns vendégnek, aki hatalmas virágcsokorral és török édességekkel köszöntötte a ház asszonyát. Az ebédet a két férfi szinte szótlanul ette végig. Maro érezte, hogy Ayol nagyon megváltozott, de nem tudta az okát. Themisz és Aziz az ebéd utáni kávét már nem otthon itták meg, hanem elsétáltak Themisz tengerparti vityillójába. Alighogy beléptek az ajtón, Aziz, mint egy vulkán, kitört: - Megőrültél?! Micsoda üzenetet küldtél nekem! - Én... én... - hebegte Themisz - csak annyit üzentem, hogy a kék papírt nem vállalom... Ebből te már tudhattad, hogy nem akarok a gyilkosságokban részt venni... Értsd meg, elegem van belőle... Nem tudom... - Mi az, hogy eleged van belőle?! A jólétből, a szállodából, a rengeteg pénzből, amit összeszedtél a heroin révén, abból nincs eleged?! Mi volt eddig a feladatod?! Semmi! Nulla! A halak hasába beraktad a kábítószert. Nem volt felelősséged... Nem volt gondod... Mégis megkaptad a pénzt! Kis szünet után folytatta: - Figyelmeztetlek, ha nem vállalod a munkát... - majd váratlanul lehalkította a hangját: Rendben van, nem történt semmi, nem válunk el haraggal... Csupán legközelebb a mennyben találkozunk... Túl sokat tudsz már, Themisz... - Tehát nincs visszaút a számomra? Maro is szinte állandóan veszekszik velem, mert keveset vagyok otthon, s főként éjszaka. - Erre akkor kellett volna gondolnod, amikor beléptél a mi kis társaságunkba! - vált gunyorossá Aziz hangja. - Barátocskám, most kell döntened! Én még ma visszautazom Isztambulba. Egyre több a dolgom, s nem érek rá a te lelki nyavalyáiddal törődni! Themisz megpróbálta összeszedni a gondolatait. Tisztában volt vele, ha nemet mond, vége az életének, ha igent, akkor ki tudja, hány embert kell még a murénák közé löknie. - Istenem - fohászkodott magában -, az életem ennek a lehetetlen, erőszakos, zsarnok embernek a kezébe tettem le! Elhatározta, hogy időt nyer: színleg belemegy a dologba, aztán később majd kitalál valamit. Esetleg elköltözik a szigetről, s így szabadul meg a bandától... - Rendben van, Aziz. Vállalom. De arra kérlek, ha lehet, ritkán szánj nekem hóhér-szerepet, mert arra nem vagyok alkalmas. - Míóta vagy ilyen érzékeny virágszál? Bezzeg, amikor a drachmát rakosgatod a bankba, nem irtózol a pénz csörgésétől! - nevetett fel a férfi, aki tudta, hogy Themisz Dimopulosz gyenge jellemű ember, s fél tőle. Aziz pedig elítélte, megvetette a gyáva férfiakat. - De Themiszre egy darabig még szükségem van... Aztán úgyis eltetetem láb alól - fogalmazódott meg benne a döntés. 52.

- 40 -

- Usakli, Usakli, ne gyötörj, megmondtam neked, hogy nem vállalom a szállodában ezt a munkát! Nem erről volt szó, amikor írtál nekem! - Julieta, neked rossz a memóriád! Hiszen a börtön elől mentettünk meg! Ha akarsz, visszamehetsz Thesszalonikibe, s akkor évekig a börtönben sínylődhetsz. Ezt akarod talán? - De mikor megérkeztem, azt ígérte a főnököd, hogy valami görög lány mellett leszek szobalány. - No, aztán másként döntött. A kisasszonyt átvitette Irzi asszonyhoz, így most nem kellesz neki. Még Gülen is, aki eddig a lány mellett őrködött, a szállodában szórakoztatja a vendégeket. Nem értelek, Julieta! Mi olyan szörnyű abban, hogy beülsz esténként a bárba, s a férfiakkal beszélgetsz? - Te őrült vagy, Usakli! Hiszen ott a férfiakkal nemcsak beszélgetnem kell, hanem... A hely pedig mindegy... Nem tudom ezt az életet elképzelni. - Majd megszokod, Julieta! Örülj annak, hogy itt munkát kaptál. Egy idő múlva összeszedhetsz annyi pénzt, ha kedves leszel a vendégekhez, hogy elutazhatsz valahová. Jól figyelj rám! A főnök nem szeret tréfálkozni. Azt üzente, még ma este kezdd meg a munkát! Először nem kell sok fuvart csinálnod, de néhány nap múlva már... Nálunk az a szokás, hogy egy lány legalább négyszer megy szobára egy éjszaka... Persze, ha bírod, lehet többször is... A pénznek a 80 százalékát le kell adni Fatma asszonynak, aki felügyel a lányokra. Ha nem tetszik, az új csoporttal mehetsz az emírségekbe! - Hova? - kérdezte Julieta, aki végleg nem értette az összefüggéseket. Usakli tudta, hogy elszólta magát, ezért igyekezett jóvátenni a hibáját: - Ne törődj azzal, amit mondtam az emírségekről... Csak hülyéskedtem! Légy jó kislány, meglátod menni fog, hiszen olyan csinos kis pofikád és alakod van, hogy rövidesen a legmenőbb lányok közé tartozol majd!... Usakli ezután a zsebéből elővett egy kis zacskót, kinyitotta a zsebkését, és annak hegyével parányi mennyiségű fehér port emelt ki belőle. Julieta kézfejére szórta, majd így szólt: - Szippantsd fel ezt az orrodba, és meglátod, az összes lelki bajod elmúlik! Mindent elfed majd a kábulat, amit érezni fogsz... 53. Jorgosz már a második üveg sört vette elő a hűtőszekrényből, és szinte egyszerre felhajtotta. Katadinisz csak lassan kortyolgatta az előtte levő italt, s közben megpróbált minél több információt kiszedni az orvosból. A hadnagy, mint rutinos nyomozó, sejtette, hogy Jorgoszt valaki vagy valakik csak belekeverték a leányok elrablásába, s az orvos nem bűnöző. De abban is biztos volt, hogy a sebész sokat segíthet neki. Erre pedig legalkalmasabbnak az látszott, ha barátilag próbál hatni a férfira. Azt már megtudta, hogy a sebészetről azon a bizonyos napon senki nem ment át Athénbe. Jorgosz a beszélgetés alatt egyre idegesebbnek látszott, egy-egy kérdésre ingerülten válaszolt, sőt elutasító magatartása nyilvánvalóvá vált. Katadinisz azonban nem hagyta magát eltántorítani céljától, hiszen ez az ügy az övé volt, s a harmadik leányrablás után úgy érezte, hogy ő a felelős a korábbi kiderítetlen bűnügyek miatt. Azt is tudta, hogy még egy presztízsveszteséget nem engedhet meg magának... Egy idő után azonban kifogyott a kérdésekből, s a beszélgetésbe meglehetősen hosszú szünet állt be. Végül Jorgosz szólalt meg: - Mondja meg, hadnagy, de őszintén, az athéni lányok elrablásával is engem gyanúsít? - Ugyan, dehogy! Csak a segítségére számítok. - Majd kicsit tétován folytatta: - Szeretném, ha a gyerekkoráról mesélne nekem. Dimopulosz doktor meglepetten nézett a nyomozóra. - Miért a gyerekkoromról? Feltételezi, hogy azóta egyfolytában a leányrabló szerepére készülök?!... - Ugyan, hova gondol, doktor! Egyszerűen csak érdekel az élete. Olyan zárkózott mindig... Jorgoszból - amikor eszébe jutott a szülőföldje, Kósz-szigete, s hirtelen elébe tárult a gyerekkora, Themisz, az atya, akivel éjszakánként olyan sokat beszélgettek - megindult a szóáradat. Katadinisz látta, hogy a férfi még most is erősen kötődik a szigethez, ikertestvéréhez, s az azóta elhunyt Anasztaziosz atyához. Mikor néhány szót ejtett Maróról, Jorgosz zavartan dicsérte az eszményi nőt, akit testvére feleségül vett. A hadnagy - amikor kocsijában ülve magában visszaidézte a beszélgetést, rájött, hogy kedveli az orvost, aki végül is feloldódott, s nyíltszívű, egyenes ember benyomását keltette. Azt viszont határozottan érezte, hogy Jorgosz munkája valahol kapcsolódik a bűnügyekhez, még akkor is, ha ő maga esetleg teljesen vétlen. Katadinisz elhatározta, hogy legközelebb Steven Achellal beszél, hátha tőle·még többet tud meg. Ugyanakkor izgatottan várta a speciális szakértői vizsgálat eredményét, amely a kórházban dolgozó gyanúsítottak jövedelmét kutatta. Különösen Steven Achel gazdagságának eredetére volt kíváncsi... 54. Angela egyre közelebb érezte magához Sevgint. Végre egy értelmes lény, akivel beszélgetni is lehet! - gondolta magában a lány. - Csak az a baj, hogy esténként soha nincs itt, mert elszólítja a munkája.

- 41 -

Angela többször is felajánlotta, hogy lemegy a szállodába vagy a kaszinóba, és segít az asszonynak. De Sevgin ezt minden alkalommal határozottan visszautasította, mert tudta, csak akkor sikerül tervét Angelával közösen megvalósítania, ha Aziz Ayol úgy érzi, hogy a lány teljes biztonságban van. A férfi naponta többször is meglátogatta Angelát, egyetlen szabad percet sem mulasztott volna el, hogy a lány társaságában legyen. Azizt ingerelte, bosszantotta Angela passzivitása, az a teljes, szinte rabszolgai közöny az ágyban, amely még jobban felhevítette lángoló érzelmeit... Egyik reggel, amikor Angela kilépett a szobájából a hallba, Sevgin már ott ült és kávézott. Az asszony - mivel éjszaka sokáig fenn szokott maradni - rendszerint délig aludt. Angela meglepődve látta, hogy Sevgin friss és kipihent, arcán nyoma sem volt az éjszakázásnak. - Csak nem rám vársz ilyen korán reggel? - szólította meg. - De igen, szeretnék veled nyugodtan beszélni. S tudod, a délután nem alkalmas, mert Aziz rendszerint hozzád jön, vagy nekem ad különböző feladatokat. - Iszol egy kávét, vagy valami mást kérsz? - fordult az asszony kicsit anyáskodva Angelához. - Köszönöm, maradj csak! Majd én hozatok magamnak reggelit. Sevgin elmélyülten figyelte a lány mozdulatait, ahogy eszegette a tálcán behozott reggelit. Már napok óta töprengett, megbízzon-e Angelában, vagy próbáljon egyedül eltűnni? Végül arra az elhatározásra jutott, hogy Angela segítségére szüksége van, elsősorban azért, hogy Görögországban néhány évig egy szigeten elrejtőzködhessen. - No meg egyedül szökni... az sokkal kockázatosabb - gondolta az asszony -, különösen az én állapotomban... Sajnos, rohan az idő, s én egyre jobban hízom, pedig igyekszem tartani a súlyomat... Meg kell bíznom Angelában - döntötte el véglegesen. - Miután a pénzem nagy része már görög bankban van, sürgősen lépnem kell... Nem várhatok. - Angela, nem vágyódsz haza Görögországba? - próbált tapogatózni kérdésével az asszony. - Istenem, Sevgin, talán soha nem jutok haza! Hiszen tudom, hogy Aziz nem enged el. Ezért nem viszel soha esténként magaddal a kaszinóba sem, mert rád parancsolt, s látom, te is félsz tőle... Irtózom a közelségétől! Még a látványa is hányingert okoz, nemhogy a szinte naponkénti ölelése! Sevgin nagyon nehezen tért rá a lényegre. Féltette a saját és jövendő gyerekének az életét. Mert mi van, ha mégis tévedek? - morfondírozott magában. - Az az őrült Aziz habozás nélkül megölet... - Ha annyira szeretnél hazajutni, miért nem próbálod meg, Angela? - Egyszer már megpróbáltam, s Judy az életével fizetett érte. Meg... látod, még a szobából sem tehetem ki a lábam. Amíg a szigeten laktam, néha tehettem sétát. Most a város közepén élek, s még az utcára sem mehetek ki. Persze, hogy megszöknék, ha lenne valami reális lehetőség. De így?! - S ha együtt próbálnánk meg? Angela szeme megtelt könnyel. Először úgy érezte, Sevgin csupán vigasztalni akarja, majd a nőre pillantva látta, hogy az komolyan gondolja. Együtt szöknének meg? De miért? Sevgin mély lélegzetet vett, végül kimondta a titkot: - Gyereket várok... Nem akarom itt megszülni, s nem is lehetne. Aziz, az a vádállat, soha nem egyezne bele. Angela a hír hallatán annyira meglepődött, hogy megszólalni sem tudott. Végül a kíváncsiság felülkerekedett benne, s megkérdezte: - S tudod, ki a gyerek apja? - Igen, Dimopulosz... Angela úgy érezte, mintha hirtelen megnyílt volna előtte a föld... Hiszen igaz, hogy gyakori görög név a Dimopulosz, de a véletlen ilyen egybeesése szinte kizárt. - Jorgosz Dimopulosz, az orvos? - kérdezte a lány. - Ugyan, dehogy! Themisz Dimopulosz Kósz-szigetéről. Egyébként mondd csak. ki ez a Jorgosz Dimopulosz doktor, akiről kérdeztél? - Sokat én sem tudok róla, csupán annyit, hogy neki kellett volna megműtenie a Thesszaloniki Központi Kórházban. A karomon van egy szemölcs, azt kellett volna eltávolítania. De ez nem történhetett meg, mert - mint tudod - elraboltak onnan. - Az más, így csak névazonosságról van szó - állapította meg az asszony megkönnyebbülten. Szóval - folytatta -, úgy számítom, hogy körülbelül egy hét múlva Aziz kénytelen elutazni az arab emírségekbe néhány napra. S akkorra tervezem a szökésünket. Én mindent megszervezek, pénzt, hajót, s természetesen hamis útleveleket is kerítek, mert nem akarom, hogy a saját nevünkön szerepeljünk. Te addig még kigondolhatnád, melyik szigeten húzzuk meg magunkat egy időre. - Ne menjünk a Kósz-szigetre? Az nagyon közel van ide - javasolta a lány. - Azt nem lehet, Angela! Majd egyszer elmondom, miért, Nagyon veszélyes lenne mindkettőnk számára. Sajnos, ott nagyon gyorsan megtalálnának bennünket. De erről most ne beszéljünk! A szigeten lesz majd időnk - tette hozzá Sevgin mosolyogva -, s akkor sok mindent megtudsz majd Aziz Ayolról... De arra kérlek, gondolkozz te is a részletekről. Egyik délelőtt majd ismét beszélünk. Jó? - Persze - csillant fel Angela szeme -, rám számíthatsz! Életem legboldogabb napja lesz, ha végre innen kiszabadulok! 55.

- 42 -

Eleni rohant a fodrásztól hazafelé. Még néhány apróságot vásárolt az ünnepi vacsorához, de a húsokat és az édességeket már előre elkészítette. Időben haza kívánt érni, megfürödni, átöltözni, megteríteni. Ma mindent csodálatosnak akart látni, hiszen Steven Achellal kettesben az eljegyzésüket ünnepelték. Azt is elhatározták már, hogy egy hónap múlva összeházasodnak. Eleni gyorsan megterített, még gyertyákat is tett az asztalra díszítésként. Majd előkészítette a barna bársony estélyi ruháját. Fürdés után feltűzte a haját: tudta, hogy így még impozánsabb látvány lesz nyurga alakjával, gyönyörű kontyával. Éppen az italokat készítette ki, amikor hallotta, hogy halkan nyílik az ajtó. - Gyere, gyere - kiáltotta ki vidáman -, hiszen van kulcsod, te kis lopakodó! A lépések egyre jobban közeledtek, majd hirtelen kialudt a fény a szobában. - Mit hülyéskedsz, Steven, a végén még megijedek tőled! Felállt, s az állólámpa felé ment, hogy felgyújtsa a villanyt. Ekkor egy erős kéz megragadta a karját, és hátracsavarta. Eleni azonnal rájött, hogy a férfi nem Steven, s rémülten nyögte: - Ki maga? Mit akar tőlem?! Aztán már csak annyit érzett, hogy egy vékony zsinór tekeredett a torkára, s a lélegzete is elakadt. Alig hatoltak el a tudatáig a rekedtes hang által közölt mondatok: - Nem te vagy a bűnös, a drágalátos barátod nem teljesítette a kötelességét. De ez majd jó lecke lesz neki... A lány kétségbeesetten vergődött. Egy kis levegőhöz szeretett volna jutni, hogy kisikoltsa magából: - Itt valami félreértés történt! Nekem semmi közöm... De a szikrák mindjobban szaporodtak a szeme előtt, a kín egyre elviselhetetlenebbé vált, aztán egyszerre minden megszűnt... 56. Steven Achel hatalmas rózsacsokorral, vidáman érkezett Eleni Harihoz. A keze már a csengőn volt, amikor eszébe jutott, hogy most már neki is van kulcsa a lány lakásához. Ekkor vette észre, hogy az ajtó résnyire nyitva van. - Micsoda felelőtlenség! - dühöngött magában Steven -, a lakásajtót be kell zárni! Ezért még megszidom Elenit! Óvatosan betolta az ajtót, majd beszólt: - Eleni, Eleni, megjöttem! Hol vagy? A lakás sötét és néma volt, akár egy kripta... - Hol bujkálsz? Gyere már elő! - vált ingerültebbé Steven hangja, miközben felkattintotta a villanyt. Belépett a nagyméretű ebédlőbe, ahol Eleni holtteste feküdt. Steven hozzáugrott, s bár látta, hogy halott, mégis megfogta a pulzusát: Majd a telefonhoz lépett és tárcsázott. - Katadinisz hadnagyot kérem! - Kapcsolom - mondta egy szenvtelen hang. - Katadinisz. - Jó estét, itt Steven Achel beszél... - De jó, hogy hívott! Már a kórházban is kerestem, szeretnék beszélni önnel. Steven elvesztette önuralmát, szinte belekiabált a telefonba: - Az isten szerelmére, jöjjön azonnal, Eleni Harit megölték! Megfojtották! - Indulok. Mondja a címet! Néhány perc múlva Katadinisz hadnagy a teljes gyilkossági stábbal megérkezett. A nyomszakértők azonnal munkához láttak, a fotós villantgatta a fényképezőgépét, s közben megérkezett a rendőrorvos is. Steven magába roskadva ült az egyik sarokban. Szinte nem is fogta fel a hadnagy kérdéseit. Percről percre nagyobb elkeseredést tükrözött az arca. Katadinisz elmondatta magának azt a keveset, amit Steven tudott, de látszott a férfin, hogy a megrázkódtatástól szinte megtébolyodik. - Mire gondol, ki tehette, és miért? - tette fel utolsó kérdését a hadnagy. - Nem tudom... nem tudom... Hiszen olyan jó teremtés volt... - A férfi hangja zokogásba fulladt. Katadinisz látta, hogy értelmetlen Steven Achelt tovább faggatnia, mert az orvos közel jár az összeomláshoz. Rátette a vállára a kezét, s inkább barátian, mint hivatalosan mondta: - Most nincs szükségem magára, menjen haza. Holnap majd mindent megbeszélünk. 57. Julieta iszonyodva ugyan, de teljesítette Usakli kérését: nap mint nap idegen férfiak ágyába bújt bele. Irtózott magától és Usaklitól is, aki ilyen helyzetbe sodorta. Csak a heroin nyújtott megkönnyebbülést, enyhe kábulatot számára... Nem látott semmiféle kiutat, csak azt, hogy pénzt gyűjt össze, ami elég lesz arra, hogy új életet kezdjen valahol. De nehezen szaporodtak a török lírák, mert pénzének jelentős

- 43 -

hányadát Fatma asszonynak kellett leadnia. Aztán meg a heroin is pénzbe került, bár Usakli sokszor adott a lánynak ingyen is... Éppen a bárpulthoz tartott, amikor felcsattant Fatma asszony hangja: - Sevgint nem látta valaki? Itt van egy ügyfele, aki vele akar beszélni. Keressétek már meg! - Majd odaszólt az éppen feléje tartó Julietának: - Szaladj fel, lányom, Sevgin szobájába, hátha ott találod. Szólj neki, jöjjön azonnal! Julieta némán engedelmeskedett. Felment az első emeletre, ahol hamar megtalálta Sevgin szobáját. Bentről élénk beszélgetés foszlányai szűrődtek ki. Már rátette a kezét a kilincsre, amikor Dimopulosz nevét hallotta említeni. Meglepetésében elakadt a lélegzete, majd fülét gyorsan az ajtóra tapasztotta. Érthetően és tisztán hallotta, amint Sevgin asszony valakinek magyarázta: - Dimopuloszt csak Görögországból értesítjük, ha már megérkeztünk arra a mini-szigetre, Nisziroszra. De akkor sem azonnal, várnunk kell, nem szabad lebuknunk. Egy pillanatig csönd támadt a szobában, majd ismét Sevgin hangja hallatszott: - Aziz Ayol három nap múlva elutazik az emírségekbe, s akkor megszökünk. Addig én mindent előkészítek, s éjszaka, amikor a legnagyobb forgalom van a bárban, a kaszinóban, akkor indulunk. Senkit nem avathatunk be a tervünkbe, főként azt a rohadt Usaklit nem. Újabban Aziz igencsak rá támaszkodik, lassan a kedvence lesz. A kisebb gyilkosságokat is ő hajtja végre. - Gyilkosságokat? - kérdezte valaki bentről, s Julieta csak annyit hallott a zárt ajtón keresztül, hogy Sevgin így felelt: - Ne félj, Angela, meglátod minden sikerül, most ne törődj semmivel, csak a szökésünkkel... Julieta kopogott az ajtón. Érezte, hogy nem várhat tovább, az még veszélyes lehetne! Belépett, köszönt és átadta az üzenetet. Sevgin elbúcsúzott Angelától, s a földszint felé indult. Julieta az asszony mögött lépdelt, s próbálta összerakni a hallottakat. Úgy érezte, ebből még tőkét kovácsolhatna. A lányoktól már tudta, hogy a főnök úr egyetlen nőre sem néz rá, mióta ez a béka Görögországból idekerült... - Csak azt tudnám, mit keres ebben az egész szökési ügyben Dimopulosz doktor, hiszen biztosan róla van szó. Most talán megfizethetek neki is mindenért! Ha elújságolom Aziz Ayol úrnak a meglepő hírt, hogy fő segítője, Sevgin asszony és a drágalátos kis madárkája együtt kívánnak szökni, gondolom, a hírért jó árat fizet... A doktor úr pedig várhatja a két mákvirágot, ezek soha nem érkeznek meg hozzá... Mit is mondott Sevgin asszony? Három nap múlva utazik a főnök az emírségekbe. Tehát addig még többet meg kell tudnom, s lépnem kell... 58. Az egész kórház tele volt a hírrel, s mindenki részvéttel nézett a beesett arcú Stevenre, aki - ahogy múltak a napok - egyre mélyebb apátiába süllyedt. Jorgosz eleinte - érthetően - dühös volt a barátjára, hogy elszerette tőle Elenit, most a tragédia pillanatában megsajnálta a férfit. Ezért is vállalta, hogy aznap Steven helyett asszisztál Georg Papanisz doktor mellett. A műtét előtt bement barátjához, s néhány vigasztaló szót mondott neki, de Stevent ez sem nyugtatta meg. Így Jorgosz hamar otthagyta, s sietve indult a műtő felé. Tudta, hogy kevés ideje maradt a bemosakodásra. A zsilipelőben levette a köpenyét, és felhúzta a megszokott halványzöld műtősinget és nadrágot. Mikor az előkészítőbe lépett, Papanisz főorvos barátságos fejbólintással üdvözölte. A mosakodás szertartása alatt Papanisz mosolyogva közölte Jorgosszal: - Ugye tudod, hogy ma különleges műtétet végzünk? - Különlegeset? - kérdezte Jorgosz. - Tudomásom szerint egy egészen jelentéktelen epekő eltávolításáról van csak szó, ami igazán mindennapos feladat... - Ez igaz. Tulajdonképpen nem is a műtét különleges, hanem a páciens! A leányka ugyanis, akit operálni fogunk, polgármesterünk egy szem gyermeke. - Vagy úgy? Ezt most hallom először! - Persze, hiszen eredetileg Steven asszisztált volna nekem, s ő jól ismeri a beteget. Mikor meghallottam, hogy helyette te leszel a segítőm, Jorgosz, megörültem neki, mert Steven teljesen ki van borulva a menyasszonya halála miatt. Megígérte, ha a vizsgálat lezárul, elutazik szabadságra. Rendes dolog volt tőled, hogy elvállaltad ezt a műtétet. Visszatérve a betegre, dolgunkat tulajdonképpen csak az komplikálja egy kicsit, hogy a lány nemrégen myocarditisen esett át, de hát majd rövid, felületes narkózist kérünk. Közben mindketten befejezték a bemosakodást, a műtősnővér rájuk adta a steril ruhákat, majd beléptek a műtőbe. A főorvosra való tekintettel a műtő személyzete néhány fővel gyarapodott, így ezek már minden előkészítő munkát elvégeztek. A lány az izolációs kendők alatt feküdt, és nagy, barna szemeivel kicsit ijedten pislogott a főorvosra. Az aneszteziológus rárakta a vérnyomásmérőt, az EKG-elektródokat, s várakozóan tekintett az orvosokra. - Vénás altatást kérek, kedves kollégám - fordult feléje Papanisz doktor -, a lehető legkisebb mennyiséggel. Ha minden jól megy, úgyis végzünk 15-20 perc alatt. - Akkor nem is szükséges intubálnunk? - kérdezte az altatóorvos.

- 44 -

- Nem, nem, egyelőre szükségtelen. Néhány pillanattal később a polgármester lányának egyenletes lélegzése elárulta, hogy máris narkózisban van. A két orvos összeszokott mozdulatokkal indította meg a műtétet. Jorgosz időnként egy-egy aggódó pillantást vetett a lány szívműködését mutató monitorra, de megnyugodva látta, hogy a görbék teljesen egyenletesek, nyugtalanságra tehát nincs semmi ok. Papanisz főorvos az epehólyagból már eltávolította a követ, és hozzáfogott a hasfal zárásához, amikor Jorgosz látta, hogy egyik gumikesztyűs ujját - a sebszél mellett a lány lejódozott hasfalbőrére helyezte. - Úgy érzem, kicsit feszít a beteg! Ne mélyítsük a narkózist - szólt a várakozóan rátekintő altatóorvosnak -, hiszen tíz perc alatt készen is leszünk, inkább adjatok neki egy ampulla Relaxylt. Remélem, a kolinészteráz-aktivitása rendben van? - kérdezte Jorgosztól. A kérdés hétköznapi volt, hiszen a Relaxyl gyakran használt izomelernyesztő minden műtőben. Jorgoszt mégis egy másodperc alatt kiverte a verejték, s csak a maszk takarta el arcának sápadtságát. Az előkészítő vizsgálatokat ugyanis - beleértve a laboratóriumiakat is - Steven helyett szintén ő végeztette el, a kolinészteráz-aktivitásra azonban nem is gondolt, miután tudta, hogy rövid és kis műtétről lesz szó. Nem sejtette, hogy sor kerül izomrelaxáns adására. - Nos, megy már az a Relaxyl?! - csattant kissé türelmetlenül a főorvos hangja. - Igen, igen... máris - habogta Jorgosz, és a felé nyújtott fecskendővel egy másodperc tétovázás után benyomta a lány bőre alá a gyógyszert. - Talán mégsem kellett volna... - morfondírozott magában, de azután a műtét befejezésére koncentrált. - Nem lehet ebből semmi baj, hiszen a gyógyszer teljesen veszélytelen. Csak azokra lehet ártalmas, akiknek valami miatt a kolinészteráz-aktivitása erősen csökkent. Hiszen ez az enzim bontja le a szervezetben a gyógyszert. Csökkent kolinészteráz-aktivitású beteg pedig - az irodalom szerint talán ezer között ha egy van - nyugtatta meg magát Jorgosz. Ennek ellenére nála teljesen szokatlan, rossz előérzet kerítette hatalmába... Már az utolsó öltéseknél tartottak a bőrvarratnál, amikor mindkét orvos észlelte - még az izolációs kendőn keresztül is -, hogy a lány testén először apró remegések futnak végig, majd hirtelen két, egymás utáni gyors görcsroham rázta meg, ami után ijesztő mozdulatlanság következett... - Szívműködés leállt, vérnyomás nem mérhető, légzés nincs! - hallatszott hirtelen az aneszteziológus szinte sikoltásszerű kiáltása. - De az isten szerelmére, hát mi történik itt?!... - üvöltött a főorvos. - Hiszen itt hal meg a kezünk között ez a szerencsétlen lány! Nem törődve többé az izolációs állványokkal, szinte letépte a lányról a testét borító lepedőket, s teljes súlyával a beteg mellkasára nehezedve, ütemesen kísérelte a szívműködést megindítani. - Próbáljátok gyorsan intubálni, és gépi lélegeztetést kérek! Egy hosszú tűvel egy ampulla adrenalint is azonnal adjatok! Közvetlenül a szívébe adom... Néhány percig a néma küzdelem halk zörejei uralták a műtőt, majd megindult a szívműködés... - Oxigént! Túlnyomásos transzfúziót kérek! -- adta ki szinte pattogva az utasításokat a főorvos. Gyors egymásutánban három ampulla Atropint is beadott a betegnek. A fiatal lány visszatért az életbe. Légzése egyenletessé vált, a szürke szín kezdett eltűnni az arcáról. Bár az EKG-n a szív aritmiás jelzést adott, a közvetlen életveszély megszűnt... A műtét után Papanisz doktor berendelte Jorgoszt a szobájába. - Légy szíves, hozd magaddal a lány összes laboratóriumi leletét! Nem értem az egészet... sóhajtott fel a főorvos. - Szerencsénk volt, a fiatal szervezet legyőzte az életveszélyt. Jorgosz érezte, hogy itt a vég. Lelkiismerete fellázadt, s nem akart újabb, valótlanságot mondani. - Főorvos úr, megfeledkeztem a kolinészteráz-aktivitás vizsgálatról... - nyögte kétségbeesetten. De hát a csökkent aktivitású betegek száma olyan elenyésző... Papanisz végignézett a tehetséges fiatal sebészen, majd sajnálkozva, de mégis igen határozottan megszólalt: - Óriási szerencsénk volt, hogy megmentettük a lányt. Arra kérlek, Jorgosz, hogy egy hónapon belül keress magadnak másik munkahelyet. Addig is felfüggesztem műtéti jogodat. 59. Steven Achel az Andricena és a Szamosz utca sarkán várta a férfit, aki pontosan érkezett. Megállt az orvos előtt, és csúfondáros hangon köszöntötte: - Jó estét, doktor úr! Fogadja őszinte részvétemet a menyasszonya... Steven közbevágott: - Ne bohóckodjon! Azt hiszi, nem tudom: maguk ölték meg Elenit, mert nem teljesítettem... - Hát persze, doktor úr! Hiszen a főnök megmondta magának, hogy ebből a buliból nem lehet kiszállni! Nekünk kellenek a lányok! Most is Athénből szereztünk! De ez sokkal nehezebb. Ön vállalta a megbízást. Ha továbbra sem dolgozik nekünk, számoljon le az életével! Ez volt az utolsó figyelmeztetésünk.

- 45 -

Steven megrázkódott. Tudta, hogy a banda mindenre képes, de most, hogy Eleni meghalt, más megvilágításban látott mindent. Már azon is gondolkozott, hogy feladja magát, és Katadinisz hadnagynak bevall mindent. De rájött, hogy egész jövőjét veszélyezteti ezzel, s túl sokat nem is tud mondani. Ő csak egy mellékfigura ebben a játszmában... Majd halkan megszólalt: - Nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy segítsek maguknak! Eleni az életével fizetett... A köpcös kis férfi ingerülten vágott közbe: - Azért, mert ön, doktor úr, megszegte az egyezséget! Csupán saját magát okolhatja a hölgy haláláért? - Ne oktasson! - csattant keményen Steven hangja. - Még megkeserülik! Nekem is van ütőkártya a kezemben! Nem hagyom magam! - Ezek szerint nem vállalja a megbízást? - Hát... azt nem mondtam. - próbált visszakozni Steven, mert a férfi pillantásából látta, hogy ha nemet mond, ütött az utolsó órája. - Arra kérem a főnököt, legyen türelemmel... Ilyen állapotban még dolgozni sem tudok. Holnap elutazom két hétre szabadságra. Utána megszervezem a lányok szállítását. - Rendben van, ez a helyes beszéd, ennek örülni fog Aziz Ayol! - vágta rá a kis köpcös. De a mondat végét ijedten harapta el, hiszen kimondta a főnök nevét, amit soha, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad megtennie. Ugyanakkor abban reménykedett, hogy ez az ütődött orvos, aki úgyis lelkibeteg, nem jegyezte meg a főnök nevét. 60. Julieta izgatottan hallgatta társnői csevegését. Este kilenc óra volt, ilyenkor kezdődött náluk az élet. Ismét eltelt egy nap, és semmivel sem lett okosabb. - Ha kicsúszom az időből, nem tudom lebuktatni Sevgin asszonyt meg azt a felfuvalkodott nőt gondolta. - Valahogy a közelükbe kellene kerülnöm, de hogyan?! Nem mondhatom meg senkinek, miről van szó, s ha Aziz úrral nem beszélek időben, kiröppennek a kis madárkák... Mélázó tekintete ekkor vette észre a bárpultnál ácsorgó Usaklit, aki lassan kortyolgatott egy koktélt, és Fatma asszonnyal beszélgetett. - Talán hozzá kellene fordulnom - töprengett Julieta -, de akkor ő aratja le a hírért járó babért. Nem... más utat kell választanom... de sürgősen! Igen, igen, de mit?! Talán Gülen, a volt szobalány segíthetne! Julieta körülnézett a teremben. Gülen az egyik sarokban ült egy férfival. Az enyelgésnek éppen a végén tartottak, s javában készülődtek, hogy szobára menjenek. - Gülen - szólt oda a csillogó estélyi ruhába öltözött, meglehetősen feltűnően kifestett lányhoz Julieta -, ha később ráérsz, beszélni szeretnék veled! - Sürgős? - kérdezte előzékenyen Gülen. - Igen, még ma éjszaka kellene szót váltanunk. - Rendben van, fél óra múlva ismét itt vagyok. - Majd belekarolt a férfiba, s a lépcső felé vezette. Julieta tudta, hogy Gülen Usakli barátnője. Abban reménykedett, hogy az utazásról többet tud, mint ő, legalábbis az időpontot illetően. Leült egy sarokba, egy konyakot rendelt magának, és várt. Hirtelen Fatma asszony lépett mellé: - Mi az, te ma nem dolgozol? Látom, csak iszogatsz itt a sarokban. Ebből nem fogsz megélni! Még akkor sem, ha Usakli, a rokonod annyira támogat. Julieta bocsánatkérően válaszolt: - Egy kicsit később kezdek ma, de ígérem, pótolom. Nagyon fáj a fejem. - No jó, reggelig persze még van időd! - vetette oda távozóban Fatma asszony. Kis idő múlva visszaérkezett Gülen. Leült Julieta mellé. Látszott rajta, hogy kíváncsi a lány kérdésére. Így azonnal a közepébe vágott: - Ki vele, biztosan valami fontos dolgot akarsz tőlem, hiszen eddig még egy pohár italra sem hívtál meg soha! - Ne haragudj, Gülen, de mióta átjöttem Görögországból, lelkileg beteg voltam, s most kezdek egy kicsit magamhoz térni - adta elő meséjét Julieta. - Egyébként azt hallottam, hogy unokabátyám nemsokára elutazik a főnökkel. De nem vagyok biztos benne, hogy igaz a hír, s arra gondoltam, te Usaklitól jobban vagy értesülve... - Miket beszélsz, Julieta?! Hiszen a te rokonodról van szó! Miért nem magad kérdezed meg, ha annyira izgat, hogy mikor utazik el? - Gülen, te olyan megértő lány vagy - vált bársonyossá Julieta hangja -, kérlek, segíts most rajtam. Nagyon fontos, hogy megtudjam az indulásuk időpontját. A főnöknek előtte szeretnék egy kis szívességet tenni... - Miért nem ezzel kezdted? Én csak annyit tudok, hogy holnapután indulnak, s négy napig lesznek távol. De azt ne kérdezd, hova mennek, mert ezt még Usakli sem árulta el! Őt csak az érdekli, hogy pénzt keressek, s ha neki kedve van, lefeküdjek vele. Tudom, Fatma asszony pénzéből is busásan jut neki, de persze azt is mi keressük... - Gülen, remélem, rövidesen meghálálom a segítségedet...

- 46 -

- Ugyan, ne bolondozz!... Legalább mi, lányok tartsunk össze... - Nem tudod, Sevgin asszonynak van saját hajója? - Gondolom, igen. Olyan gazdag az a nő, hogy azt te el sem tudod képzelni...! A vagyona szerintem aranyban van... de ebben nem vagyok biztos... Azt hallottam egyszer Usaklitól, hogy hosszú évek óta vezeti ezt a kaszinót meg a szállodát, s az előző főnök, Aksel Turgut is, akárcsak Aziz Ayol, nagyon megbízott benne... Így aztán az a nőszemély bizony gazdag, s ráadásul fenn is hordja az orrát! - No, majd én most megleckéztetem! - sziszegte a foga között Julieta. Átölelte Gülent, majd elindult a főnök szobája felé. 61. Themisz, amikor végigolvasta Jorgosz sorait, a megdöbbenéstől szinte szólni sem tudott. Felállt, s odaadta a levelet Marónak: - Olvasd el, légy szíves, aztán beszéljünk róla! Marót szintén megrázta a hír, hogy a tehetséges, nagy reményű Jorgosz Dimopulosz doktor állást keres, mert a thesszaloniki kórházból el kell jönnie. Jorgosz részletesen megírta a levelében, hogy orvosi hibát követett el, de szerencsére a betegre nézve nem lett következménye. Ha talál valahol - esetlég vidéken - egy körorvosi állást, a kórház nem ad rossz véleményt róla. "Persze - írta a levelében Jorgosz csak kevés pénzem van egy körorvosi állás megvételére, de esetleg valami kisebb helyen megpályázhatnék egyet. Ha Kósz-szigetén lenne ilyen lehetőség, szívesen odaköltöznék" - fejezte be sorait. - Meg kellene próbálnunk segíteni rajta - szólt felindultan Maro -, nem hagyhatjuk, hogy a testvéred állás nélkül maradjon. Sőt, én adok neki kölcsön, hiszen elég megtakarított pénzem van. Themisz meghatódott az asszony segítőkészségén. - Drágám, hiszen én is tudok Jorgosznak pénzt adni, akár örökbe is. Már sokszor mondtam neked, hogy a halfeldolgozóból is többet hozok ki, mint egykor az apád. Csak azt kellene megtudnunk, hogy az öreg Grigorisz doktor, aki már legalább hetven éves, nem adná-e át a praxisát? Persze, szép pénzért... - Látod, ez nem is rossz ötlet - húzta össze a szemöldökét Maro. - A múltkor az üzletben mesélte nekem, hogy már alig bírja a betegeket ellátni. Fel kellene ajánlani egy tisztességes összeget. Nem hiszem, hogy ellenállna neki. 62. Julieta óvatosan körülnézett, s elindult az emeletre. A lépcsőfordulóknál megállt, figyelt. Senkivel sem akart találkozni. Aziz Ayol szobája előtt két marcona férfi ült. Mikor meglátták Julietát, nekiszegezték a kérdést: - Mit keres itt magácska? - Az egyik már közeledett is Julieta felé, mint aki útját akarja állni. - Aziz úrral szeretnék beszélni! Az unokatestvérem, Usakli mondta, hogy most itt találom... - Éjjel két órakor mit akar a főnöktől? - Mondtam már, fontos közlendőm van a számára. Ha nem engednek be hozzá, megbánják! csattant fel a lány hangja. A két férfi elbizonytalanodva nézett egymásra, majd egyikük bement az ajtón. Néhány perc múlva visszatért, s a lányt szinte betuszkolta a helyiségbe. Aziz Ayol az íróasztala előtt ült, s különféle papírokat tanulmányozott elmélyülten. - Jó estét, uram! - köszönt illedelmesen Julieta. - Usakli unokahúga vagyok. - Igen? - pillantott fel hidegen a férfi. - Mit akarsz velem közölni? - Remélem, uram, hogy az ön számára fontos információt. - No, ki vele, halljam! Julieta egy darabig szótlanul állt, zavarta a férfi szenvtelen közönye. - Beszélj már! Nincs időm itt órákig várni, amíg elhatározod magad! - Uram, szeretném, ha az információért százezer drachmát fizetne nekem, mert el akarok innen menni... - Megőrültél?! Százezer drachma nagy pénz! Csak nem képzeled, hogy innen simán leléphetsz?!! Aztán lebuktatsz bennünket! S hova mennél, ha szabad kérdeznem? - csengett gúnyosan Aziz hangja. Hiszen tudomásom szerint hazádban, Görögországban börtön vár rád. - Igen... ez igaz... - vált Julieta hangja síróssá -, de én máshova szeretnék menni, ahol nem kell vállalnom a prostituált szerepét, hiszen nekem ápolónői képesítésem van! - No, azzal aztán sokra mész! - De uram, Usaklinak mindent elmeséltem, mi történt a kórházban. Gondolom, ezt ön is tudja! Azizon látszott, hogy már nagyon unja a lány sirámait, s így szólt: - Na jó, rendben van, halljam a hírt, aztán majd tárgyalunk arról, mennyit ér ez nekem. - Nem, uram! Először mondja meg, mennyit fizet, aztán beszélek! Aziz egyre dühösebb lett. - Mi a fenét akar itt ez a kis ringyó? Lehet, hogy valami hülyeséget kíván mondani, de az is meglehet, hogy... Fel kell neki ajánlanom a pénzt - határozta el magában a férfi -, aztán később döntök a

- 47 -

sorsáról. - Rendben van. Megkapod a pénzt, de ha a hír számomra érdektelen, akkor... - Biztos, hogy fontos! - vágott a mondat közepébe Julieta. - Beszélj már! - Uram, ön ugye két nap múlva utazik valahova? - Igen - húzta fel a szemöldökét Aziz. - De te honnan tudsz erről? - Kérem, engedje, hogy elmondjam az információmat. Szóval, Sevgin asszony, amikor ön nem lesz Isztambulban, megszökik azzal a görög lánnyal. Már mindent elintézett... Dimopulosz doktor segít nekik majd valahogyan. Egyik nap, amikor Sevgin asszonyt kerestem, az ajtóban hallgatóztam... - Mit tudsz még?! - hördült fel Aziz. - Lényegében csak ennyit... Elszöknek együtt Nisziroszra, egy pici szigetre... Összesen egy falu van rajta, s az egész terület csupa rom, mert a sziget sarka vulkanikus zónában fekszik... Azért ismerem ilyen jól ezt a helyet, mert a szüleim Asztipalea szigetéről származnak, s gyerekkoromban én is ott éltem. Ez pedig közel van Nisziroszhoz. Sokszor átjártunk kis csónakkal kirándulni oda. Aziz türelmetlenül vágott közbe: - Semmi mást nem hallottál? - Csak még annyit, hogy éjszaka akarnak megszökni, amikor a bárban a legnagyobb a forgalom. Meg Sevgin asszony annak is örült, hogy az unokabátyámat, Usaklit Aziz úr magával viszi... Aziz Ayol érezte, hogy az agyát elönti a vér, szíve szerint tört-zúzott volna a szobában. De azzal is tisztában volt, hogy látszatra meg kell őriznie a hidegvérét. Ezért hangja nyugodtan csengett: - Rendben van. Az információd valóban hasznos nekem, holnap megkapod a béred. Most pedig menj a dolgodra, és tartsd a szád! Mikor Julieta távozott, a férfi a bárszekrényhez lépett, s egy hatalmas pohár konyakot töltött magának. Mire megitta az italt, döntött: fizetni fog, de nem Julietának... - Az a rohadt Sevgin, akiben úgy megbíztam, elárult... De ezt még megkeserüli... Kinek az ötlete volt a szökés? Angeláé? Őt is megbüntetem... 63. Jorgosz mindössze négy csomaggal érkezett. Meglehetősen régi, ócska kocsiját a komphajó hozta. Themisz és Maro várták a kikötőben, s olyan szeretettel ölelték át, amilyent Jorgosz csak legtitkosabb vágyaiban tudott elképzelni. Annyira meghatódott a fogadtatáson, hogy csupán annyit nyögött ki: Nem is tudom, hogyan köszönjem meg nektek... - Ugyan, Jorgosz, hiszen Themisz testvére vagy! Ne beszélj butaságokat, biztos vagyok benne, hogy te is segítenél neki, ha bajba kerülne. A pénzzel ne törődj, mi már kifizettük az öreg Grigorisz doktort, neked csak az állást kell elfoglalnod. - Bizony elég nagy körzeted lesz! - tette hozzá Themisz. - De most menjünk haza! Délután meg felsétálunk a doktorhoz, s mindent megbeszélhetsz vele. Még az a szerencse, hogy ő azonnal átadja neked a körzetet, mert beteg, s el akar utazni a testvéréhez Athénba. - Talán lelkileg is jobb, ha azonnal megkezded a munkát. Én úgy gondoltam, egy darabig nálunk laksz majd, hisz Themisz gyakran még éjszakára is elmarad! - vetett egy mérges pillantást Maro a férjére. - Ugyan, Maro, hagyd már! Jorgosz most érkezett, s máris a családi vitáinkkal traktálod őt! válaszolta dühösen Themisz. Jorgosz szobája gondos női kezek munkájáról árulkodott. Az asztalon friss virág volt, mellette egy hatalmas tálon gyümölcs, egy tálcán kristálypoharak sorakoztak. A lehűtött Metaxa konyak, a sós aprósütemény kedves gesztus volt Marótól, aki azt akarta, hogy sógora már az első pillanatban otthon érezze magát... Az asszony sejtette, hogy a férfi rengeteg izgalmon mehetett át, erről árulkodott a szája szélén végighúzódó keskeny ránc is. A haja színe kissé megfakult, s néhány ősz szál jelezte az átélt keserves napokat. - Üljünk le a nappaliban, s igyunk egy kortyot, utána majd kipakolsz. Jó lesz így, Jorgosz? - tette fel a kérdést Themisz, akinek minden mozdulatán látszott, hogy mennyire örül ikertestvére érkezésének. Az első korty ital után Jorgosz kicsit pirulva, restelkedve kérdezte: - Mondjátok meg végre, kinek is tartozom a pénzzel, s mikor kell visszafizetnem?... - Ugyan, Jorgosz! - szólt kedvesen Maro. - Themisz és én közösen adtuk oda az öreg doktornak a pénzt. Nekünk ráérsz majd akkor törleszteni, amikor a praxisod beindul. Bár én azt hiszem, ez szinte napok alatt elkezdődik, hiszen nagy körzetet veszel át, s itt a szigeten nincs olyan sok orvos, hogy a betegek válogathassanak. No meg, veled jól is járnak, hiszen sebész vagy, s a jó öreg Grigorisz doktor már a legkisebb betegséggel is átküldte az embereket Rodoszra, a kórházba. - De Maro, operálni én sem tudok műtő és asszisztencia nélkül! - Ugyan - szólt közbe Themisz -, majd ezt is megoldod. Biztos vagyok benne, hogy többre vagy képes, mint a remegő kezű Grigorisz. Ne haragudjatok, de be kell mennem a szállodába. Ebédre itthon leszek. - Én pedig megyek és kicsomagolok - állt fel Jorgosz is, s a szobája felé indult. Maro, ahogy az ikrek után nézett, ismét megállapította, hogy külsőleg úgy hasonlítanak egymásra,

- 48 -

mint két tojás. 64. - Legalább tízórás hajóúttal kell számolnunk - szólt Sevgin. - A hajósunk, Engür ugyan megígérte, hogy nyolc óra alatt a szigeten leszünk, de tudod, milyenek a matrózok! Igaz, hogy a hajóm szinte teljesen új, s Engür megerősítette, hogy még ha erős vihar támadna, azt is kibírná. Előre odaadtam neki a pénz egyik felét, s ha megérkezünk, megkapja a másikat is, sőt még a hajómat is! - Nem lesz ez sok, Sevgin? - kérdezte megszeppenve Angela. - Nézd, drágám, ha azt akarom, hogy ne áruljon el bennünket még több pénzért, akkor meg kell fizetnem. De gyere, siessünk, mert a tervem szerint fél óra múlva kifutunk a kikötőből, s még oda is kell érnünk. - Hol van a kocsid? - Három utcával arrébb, egy csendes parkban álltam meg. Még szerencse, hogy nincs sok csomagunk, a két nagy táskát még kora este elrejtettem a csomagtartóban. - Gyere, Angela! - fogta meg szelíden Sevgin a lány kezét, majd tekintetével végigpásztázott a szobán, lekattintotta a villanyt, s mielőtt kilépett volna az ajtón, kinézett a folyosóra. A lámpák pislákoló fényei megvilágították előttük az utat. Sehol egy lelket sem találtak, az őrök a földszinti bejáratnál tanyáztak. Sevgin a hátsó traktus felé vezette a lányt. Az asszony az épületnek minden zugát úgy ismerte, hogy tudta, ha sötét lenne, akkor sem tévednének el. Amikor a földszinten kinyitotta a vaskaput, s kiléptek az utcára, megkönnyebbült sóhaj szállt fel belőle: - Csakhogy idáig leértünk! Most már néhány száz méter, és a kocsinál vagyunk! Gyere, szaporázzuk meg lépteinket! Az ezüstmetall Porsche körvonalai már feltűntek... Sevgin előrement, kivette a táskájából a kocsi kulcsát, majd betette a zárba. Éppen az ajtót nyitotta, amikor dermedten látta, hogy Aziz Ayol bukkan elő a hátsó ülésről, kezében egy pisztollyal, s mellette fő segítője, Usakli szintén pisztollyal mered a két nőre... - Megállj, Sevgin! - csengett gúnyosan Aziz hangja. - Hova ilyen késő éjszaka? Csak nem sétálni indultatok Angelával?! Az asszony tudta, hogy itt a vég... Valaki elárulta őket... Hirtelen minden keserűsége, egész eddigi elrontott életének összes baja felgyülemlett benne, s mint egy vulkán, kitört: - Te sötét disznó! Sok embert megöltél már, s tudom, most én következem! De mielőtt meghalok, a szemedbe vágom, hogy gyilkos vagy! Leánykereskedő! Kábítószercsempész!... Aziz kilépett a kocsiból, hatalmas tenyerével befogta Sevgin száját: - Hallgass, te utolsó cafat! Éppen te mondod ezt, te söpredék, akit az anyjától néhány líráért vett meg Aksel Turgut? Becstelenül elárultál, Angelát is el akartad rabolni tőlem! De ezért megfizetsz! - Ne! Ne!... Ne bántsd! - kiáltott közbe Angela. - Inkább engem ölj meg, nekem úgysem ér semmit az életem! Gyereket hord a szíve alatt, ne legyél gyilkosa az ártatlan magzatnak! Aziz egy másodpercre megdöbbent az új hír hallatán. Aztán kegyetlen mosoly terült szét az arcán, s hátsó zsebéből egy vékony bőrből készült korbácsot vett elő. Megsuhintotta a levegőben, s szinte ördögi kacajjal mondta Angelának: - Ez lesz a te büntetésed! Végignézed a barátnőd halálra korbácsolását. Jó kis lecke lesz ez neked! Soha nem lesz kedved elszökni tőlem, erről most és itt gondoskodom! Maga mellé húzta a lányt, miközben Usakli pisztollyal a kezében közeledett Sevginhez, s a földre rántotta. - Állj, Usakli! - dörrent Aziz hangja: - Korbácsolás lesz, mint mondtam! Ezzel nagyot suhintott a földre, s az összegörnyedt test, még kisebb gombóccá vált... A korbács már harmadszor sújtott le Sevginre, akinek az arcából patakokban ömlött a vér, de a kezével még így is a hasát védte... - Te vadállat, te szörnyeteg! - üvöltött fel artikulálatlan hangon Angela. - Ha megölsz, akkor sem hallgatok! Gyűlöllek! Gyűlöllek! Inkább tegyél velem holtomig akármit, de ne kínozd tovább ezt a szerencsétlent! - Legyen meg az akaratod! - mondta Aziz Ayol, aki már úgyis megelégelte a dolgot. Bár a park fái és bokrai jól megszűrték a zajt, mégsem szerette volna, ha a sikoltozás felesleges tanúkat csal oda. Beszédes pillantást küldött Usakli felé. Az odalépett a földön heverő asszonyhoz, és a hangtompítós pisztollyal közvetlen közelről homlokon lőtte. A szörnyű látvány végképp felmorzsolta Angela ellenállását, aki hangtalanul rogyott le a kövezetre. Nem érzékelt semmit abból, hogy Aziz felemelte, és betette őt a kocsi hátsó ülésére, miközben Usakli a csomagtartóba gyömöszölte a hullát. Aztán csak ajtócsapódások zaja hallatszott, majd felbőgött a motor, s a kocsi robbanásszerű sebességgel elindult. 65. Dimopulosz doktor meglehetősen izgatott volt. Az első betegéhez hívták, egy 12 éves kisfiúhoz, akinek hirtelen felszökött a láza, s az anyja kétségbeesetten rohant az orvosért. Jorgosz úgy érezte magát,

- 49 -

mint kezdő medikus korában, hiszen a szigeten a hír gyorsabban repül, mint a madár. S a már hisztérikusnak tűnő asszony biztosan a szomszédokkal is megtanácskozta az új orvos kihívását. Jorgosznak tehát bizonyítania kell, mégpedig azonnal! Ránézett a kisfiú halványsápadt arcára, amely a magas láz ellenére is súlyos vérszegénységről árulkodott. A vékony kis testet alaposan megvizsgálta, a sztetoszkóp azonnal jelezte, hogy mellhártyagyulladásról van szó. Kezével kikopogtatta a mellkast: a légzési zörejek egyértelmű diagnózisról árulkodtak... Táskájához lépett, s egy ampulla Vibromicynt keresett elő. Alkoholos, vattával óvatosan ledörzsölte a kisfiú sovány combját, s gyors mozdulattal beleszúrta az injekciót. Majd elővette a receptkönyvét, és még két másik gyógyszert írt fel. - Kérem, asszonyom, mindkettőt váltsa ki, s délben és este egyszerre adjon be egy-egy szemet a gyereknek. Kétóránként mérje meg a lázát is. Ebéd után feljövök, és újból megnézem a beteget. - Mi baja van a kisfiamnak, doktor úr? - Száraz mellhártyagyulladás. Ne féljen, meggyógyítjuk! - válaszolt kedvesen Jorgosz. - De arra kérem, az utasításaimat szigorúan tartsa be! Délutánra, meglátja, csökken majd a gyerek láza. A délelőtt folyamán Jorgoszt még nyolc beteghez hívták... Mikor leült az ebédhez, hirtelen olyan fáradtságot érzett, hogy szinte enni sem kívánt, pedig kedvenc ételét, a dolmadeszt hozta be Kula. Majd utána inuszaka következett, amelyből már alig tudott enni, s nemcsak azért, mert a darált hús padlizsánnal meglehetősen nehéz étel, hanem mert igen elfáradt. Jobban, mint a műtőben!... Szokatlan volt neki a sok menés... A hegyoldalon gyakorta otthagyta a kocsiját, mert gyalog kellett továbbhaladnia. Így aztán csak a forró és erős kávé kortyolgatása után érezte, hogy képes Marohoz szólni, aki hallgatagon evett az asztalnál. Az asszony megérezte, hogy Jorgosz mérhetetlenül kimerült, s ezért finom női ösztönével kivárta, amíg a férfi magától megszólal. - Vagy fél órára ledőlnék. Ha lehet, Kula ébresszen fel, mert meg akarom látogatni a mellhártyagyulladásos gyereket. Úgy bánt, Maro, hogy eddig csak gondot okoztam neked... - Ugyan, Jorgosz! - felelte lágyan az asszony. Boldog vagyok, hogy látlak. Tudod, Themisz régóta ebédre sem jár haza, s gyakorlatilag mindig egyedül vagyok... 66. Julieta a szobájában ült, s várta a jutalmát. Aziz üzent neki, hogy ha elfogják a két nőt, másnap megkapja a pénzt. Így a lány nyugodt volt, s már terveket kovácsolt magában, mihez is kezd a vagyonnal, amikor halkan kopogtak az ajtón. - Szabad! Usakli lépett be. - Hello, Julieta! Hogy vagy? - kérdezte. A lány Azizra számított, s így meglepve nézett unokatestvérére. Majd arra gondolt, így is jó, hiszen az a fő, hogy a pénzt megkapja, s továbbálljon ebből a bűnbarlangból... - Hoztam neked egy kis fehér port, mert jó kislány voltál - szólt nyájasan Usakli -, meg egy pakli pénzt is küldött a főnök! Julieta a kis csomag után nyúlt, kinyitotta, s. orrába szippantotta a kábítószert. Hirtelen ismét könnyűnek érezte magát, s szépnek látta a világot. - Aztán mit csinálsz ennyi pénzzel? - faggatta Usakli, s az asztalra helyezett egy nagy fehér borítékot, amely nem volt lezárva, s kikandikált belőle a bankjegyköteg. A lány felé tolta: - Számold meg! - Nem, felesleges! Az unokatestvéremben talán megbízhatok! Usakli gúnyosan elmosolyodott, s kezével megtapogatta a pisztolyát. A hangtompítót már a folyosón rászerelte, csak meg kell húznia a ravaszt... De várt, ki akarta élvezni a lány félelmét, amit e pillanatig még nem látott rajta. - Mondd, csak, Julieta, a hátam mögött mikor beszéltél a főnökkel??? - Mostanában. Egyébként mi ez a kérdőre vonás? - kapta fel a fejét a lány. - Nem vagyok köteles neked beszámolni, mikor, kivel beszélek! Vagy igen?! Nem is tudtam róla! Elég szomorú, hogy te taszítottál ilyen mélyre. De most megteremtettem magamnak az utat, s elutazom innen örökre!... - Hát persze, kedvesem, örökre elutazol - hangzott a nyájas válasz, s ettől Julieta hátán a hideg kezdett futkározni. Ránézett a férfira, s a tekintetéből látta, hogy Usakli gyűlöli őt, csak azt nem értette, miért. Pedig Usaklinak jó oka volt erre, hiszen a főnök alaposan leteremtette, hogy a híreket egy cafkától kapja, s nem a legfőbb testőrétől! Még fülébe csengtek Aziz szavai: - Ha ez még egyszer előfordul, nem kegyelmezek neked! A lányt meg örökre intézd el, látni sem bírom többé! Nem akarom, hogy fecsegjen az esetről. Menj, de ne hagyj nyomot magad után! Nem figyelmeztetlek többet!!! Julieta mindebből csak annyit érzett, hogy valami megváltozott, valami nagy baj történt. Kiszáradt szájjal susogta: - Adok neked a pénzből, megegyezhetünk...

- 50 -

- Kell a fenének a te pénzed! Kapok én a főnöktől annyit, amennyire nekem szükségem van. Te pedig menj a pokolba! Julieta megrémült - a férfi hangja nem sok jóval biztatta. Odanyúlt a borítékért. A köteg tetején levő százlírások kihullottak belőle, s a mögöttük lapuló újságpapírok szintén... A lány kétségbeesetten látta, hogy a pénz nagy része helyett újságpapírt tartalmaz a csomag. - Mi ez, Usakli, hiszen a főnök megígérte... - Ki törődik a neked tett ígérettel! - nyúlt a zsebéhez, s hirtelen mozdulattal előrántotta a pisztolyt... - Ne!... Ne! - kiáltotta a lány. - Csak nem akarod megölni saját, vér szerinti rokonodat? Mindent megteszek neked! Könyörgök!... - Julieta arcára egyre jobban kiült a félelem, odarohant a férfihoz, letérdelt elé: - Drága Usakli, kegyelmezz!... - Hogyne, te kis kígyó! Jól eláztattál a főnöknél, s ez majdnem sokba került nekem. Julieta még kétségbeesetten mondani akart valamit, de nem volt rá ideje. Usakli közvetlen közelről lőtt, s a golyó egyenesen a lány szívébe hatolt. A gengszter megtapogatta a földön fekvő test pulzusát, majd elégedetten bólintott. A nyitott szem meredten tekintett a férfira, aki még annyi fáradtságot sem vett, hogy lezárja azt. 67. Themisz már a harmadik kék színű csomagot tartotta a kezében... Ránézett a meglehetősen sovány férfira, s a szíve egyre gyorsabban vert. A török férfi a szokástól eltérően olyan ijedten pislogott Themiszre, hogy az végleg nem értette a dolgot, hiszen a kábítószert szállító soha nem sejtette, hogy az utolsó útját teszi meg!... Themisz is csak a kék csomagból értesült a számára szörnyű hírről: ismét meg kell ölnie egy embert! Az utolsó eset most is élénken élt benne, amikor is a magát Talatnak nevező szállítót elkapta ugyan a muréna, de hosszú percekig csak harapdálta, s a nagydarab, kövér férfi haláltusája még Themisz számára is megrendítő volt!... Egyre nehezebben bírta ellátni a feladatot, s szüntelenül azon gondolkodott, hogyan szabaduljon ebből a csapdából. Meg aztán Sevgin sem válaszolt immár a második levelére sem! Pedig az asszony tanácsa létszükséglet lett volna a számára. Themisz most is azon törte a fejét, hogy az újabb szállító vajon ismeri-e Sevgin asszonyt, s megkérdezhet-e tőle valamit? Rágyújtott egy cigarettára, majd a férfi felé nyújtotta a dobozt. Aztán hirtelen rájött, hogy nincs semmi kockázata: ez az ember úgy sem menekülhet meg a murénák öleléséből, s így bármit kérdezhet tőle... - Ismeri ön Isztambulban Sevgin asszonyt? - Igen - vált még szomorúbbá a sovány arc -, ismertem... Themisz fülét megütötte a múlt idő használata. - Hogyhogy ismerte? Elköltözött talán Isztambulból? - Nem... Én nem tudom pontosan... csak beszélik... Eddig a kaszinóban dolgoztam, és Sevgin asszony sokat segített rajtam. Anyám súlyos beteg, rákja van, s a főnökasszony szerzett neki a drága gyógyszerből!... Én a kaszinóban először takarítóként kezdtem, majd Sevgin asszony segítségével már a bárban szolgáltam fel... Mint sokszor mondta nekem: én voltam az ő szeme és a füle... De most már nincs, és Kayansel asszony vette át az ő helyét... Mindenki erről suttog. Themisz döbbenten hallgatta a hírt, de még nem tudta összerakni a mozaikkockákat. - Ha ez a férfi a kaszinóban dolgozik, miért ő szállítja az árut? - gondolta magában, majd megkérdezte tőle. - Ez az első utam - hangzott a válasz. - Aziz Ayol úr közölte, hogy ezt a kis kék csomagot kell átadnom önnek, Dimopulosz úr, s ezért anyám megkapja a drága gyógyszert. Először nem akartam vállalkozni rá, de aztán beláttam, hogy el kell hoznom... - Meséljen még valamit Sevgin asszonyról! Hol lehet most? Nem tudja? - Annyi mindent beszélnek ott a kaszinóban az emberek... Az egyik kedvenc felszolgálójától hallottam, hogy Sevgin asszony gyereket várt... Persze, lehet, hogy ez sem igaz... De egyszer Usakli részegségében arról is kotyogott, hogy a főnök megölte az asszonyt, mert szökni akart Aziz úr görög barátnőjével együtt... Persze, uram, lehet, hogy az egész nem igaz. De tudja, ott, a kaszinóban mindenki sustorog... Egy biztos, én már hetek óta nem láttam Sevgin asszonyt. Themisz egyedül akart maradni, s megemészteni a hallottakat. Úgy érezte, hogy nagy szüksége van a magányra. - Este 9 órakor legyen, itt a hajón, addig nincs szükségem magára! Akkor majd kimegyünk a Madonna-sziklához. - Ott mit kell tennem? - Majd meglátja. Most hagyjon magamra! Az idegen halkan becsukta a kabin ajtaját, és távozott. Themisz a karjára hajtotta a fejét, s a döbbenettől úgy érezte, forog vele a világ... Most már kezdte érteni, miért nem kapott választ a leveleire! Vagy talán tévedne? Az a szemét Aziz megölette az asszonyt is! Lehet, hogy Sevgin az ő gyerekét hordta a

- 51 -

szíve alatt? Megannyi kérdés, válasz nélkül... - Meg kell tudnom az igazat! - határozta el. Néhány perc szünet után felállt, s mintegy saját magát igyekezett meggyőzni: - El kell mennem Isztambulba! Az igazságot akarom hallani!

- 52 -

68. Angela már olyan sápadt és sovány volt, hogy minden bordája kiállt a ruhájából. Amióta Aziz bezáratta ebbe az eldugott házba, jóformán még a napfényt sem láthatta soha. - Az a gazember élve akar itt eltemetni. Azóta, hogy Sevgin meghalt, csak egyszer látogatott meg. Akkor is olyan erőszakos és vad volt, hogy félelmemben az ájulás kerülgetett. Megőrülök... megőrülök sétálgatott feldúltan a kis szobában Angela, majd fásultan rogyott le az ágyra. Azt sem tudta pontosan, hány nap telt el a borzalmas szökési kísérlet óta, s azt sem, mi a szándéka Aziznak vele. Szívesen menekült volna a halálba, de még egy pengéje sem volt, amivel felvághatta volna az ereit... Apátiájából az ajtó nyitódása sem verte fel. Nem érdekelte, ki jön be hozzá, s az sem, mi lesz vele. A közömbösség annyira eluralkodott a lelkén és a testén, hogy számára szinte megszűnt a földi lét. Aziz Ayol, ahogy belépett és ránézett a lányra, tudta, hogy baj van. Odalépett a fekvő Angelához, s próbálta megfordítani. A lány arca sápadt volt, s tekintetében fel-fellobbant az őrültség lángja. - Te jó ég! - kiáltott fel fojtottan a férfi. - El kell vinnem őt innen! Elég a büntetésből!... Még a végén elveszítem, s akkor mi értelme volt az egésznek! Aziz kirohant a folyosóra, karjában Angelával. Ott Usakli várt rá két megtermett emberével. - Szerezz orvost, azonnal! - rivallt Usaklira Aziz. - Angelát az én lakosztályomba viszem. Azonkívül keríts elő egy megbízható ápolónőt és egy szobalányt is! - De főnök! Hiszen most éjszaka van... Honnan szerezzek orvost és?... - Nem érdekel semmi, most és azonnal indulj! Ha fél óra múlva nem leszel nálam az orvossal, megnézheted magad! 69. Amikor a Madonna-sziklánál Themisz kikötötte hajóját, megborzongott. A keskeny arcú, sovány férfi szorongva nézett rá, tekintetéből félelem és bizalmatlanság áradt felé. Majd halkan megszólalt: - Mit csinálunk itt? Úgy félek és irtózom a víztől! Kérem... uram... - Nyugodjon meg! Semmi különöset nem kell tennie - válaszolta Themisz. - Csak a halaknak a hasába töltjük be a heroint. - S ehhez miért kellett erre az elhagyatott helyre jönnünk? - Itt biztonságosabb a művelet - válaszolta Themisz, s érezte, hogy testét ellepi a verejték. Mintha Sevgin szelleme jelent volna meg előtte, és figyelmeztette volna: ne öljön többet!... - Ez egy ártatlan ember, s az asszony kedvelte. Nem fogom bántani, futni hagyom - határozta el magában. Aztán rájött, hogy ez a szerencsétlen nem tud hova menni. Ha visszaküldi Isztambulba, Aziz emberei elintézik... Mit tegyen? Majd az időt húzva megkérdezte: - Még a nevét sem mondta meg. Hogy hívják? - Mindenki csak Cakmaknak nevez. Kérem, ön is szólítson így. A csönd lassan bántóvá vált. Themisz még mindig nem tudta eldönteni, mitévő legyen. A sziklák közé tekintve nézte a hullámzó vizet. Cakmak ekkor egy óriásit sikoltott: - Uram, uram! Nézzen oda! - mutatott kezével egy kicsit távolabb. - Azt hiszem, cápák! - Persze, ezen a vidéken sok a cápa, de a hajóra nem jönnek fel, ne féljen! - Nem tudok úszni, s talán ezért is reszketek úgy a tengertől - sóhajtotta Cakmak halkan. Themisz egy hirtelen mozdulattal megrántotta a gyújtózsinórt, s a hajó motorja beindult. A járművet visszakormányozta a kikötőbe. A török férfi - mikor meglátta, hogy nem maradnak az elhagyott partnál, hanem a kikötő felé mennek - láthatóan megkönnyebbült. - Kivételesen a kikötőben intézzük el a munkát - válaszolt Themisz a kimondatlan kérdésre. Már közel éjfélre járt az idő, amikor a száz darab halat megtöltötték heroinnal. Themisz nem tudta, mit csináljon Cakmakkal, de egyben biztos volt: az életét meghagyja. - Maradjon itt éjszakára, holnap reggel magáért jövök, aztán majd meglátjuk. - Holnap még nem utazom vissza Isztambulba? - Valószínűleg nem, lesz még itt munkája bőven... Themisz, mire hazaért, már az egész házat sötétben találta. - Biztosan Jorgosz és Maro is elfáradtak, s korán lefeküdtek. Jobb is így, gondolkozni szeretnék. El kell döntenem, mit csináljak ezzel a szerencsétlen férfival, s hogyan tudnék segíteni rajta... Elutazom Isztambulba... Mindenképpen megtudom, mi történt Sevginnel... 70. Doktor Abdurrahman hosszasan vizsgálta Angelát. Végül alig tenyérnyi készüléket vett elő táskájából, néhány üvegcsével együtt. Alkoholos vattával letörölte a lány egyik ujjhegyét, és könnyed mozdulattal egy injekciós tűt szúrt bele. Mindössze egyetlen csepp tűzpiros vér bukkant ki Angela ujjából.

- 53 -

Ezt az orvos ügyesen egy vékony üveglapra kente, amelyet aztán a készülékbe helyezett, és a fény felé tartott. - Hm... Hm... - mormogta, majd visszarakta táskájába a felszerelését, és intett Aziznak, hogy menjenek ki a szobából. - Uram - fordult az orvos Azizhoz -, az ifjú hölgy teljesen apátiás és depressziós. A fő baja azonban mégsem ez, hanem igen súlyosnak látszó vashiányos anémiája van, amelynek pontosabb meghatározását csak az előbbinél részletesebb laboratóriumi vizsgálattal dönthetem el. Erre persze csak kórházban nyílik lehetőség. A beteg helyzetét nyilvánvalóan súlyosbítja, hogy láthatóan erős A és D avitaminózisa is van. A megfelelő gyógyszereket most felírom - nyúlt a táskája után az orvos -, de javaslom, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt adjanak neki, és gyakran vigyék friss levegőre, főként napra. Ez utóbbiból bőven van országunkban - mosolyodott el az idős, joviális kinézésű orvos. - Vigyázzon a betegre, uram, hogy mielőbb kikerüljön a depresszióból. Én az ön helyében minden kívánságát teljesíteném. Aziz megadólag bólintott. - Ha holnap eljövök, remélem, már egy kicsivel jobban lesz az ifjú hölgy. S ki fogja ápolni? - tette fel utolsó kérdését indultában Abdurrahman. - Hiszen olyan gyönge, hogy jelen pillanatban még enni sem képes egyedül! Aziz egy másodpercig várt a válasszal, majd megnyugtatóan szólt: - Már gondoskodtam egy nővérről. - Akkor rendben van - köszönt el az orvos. Aziz, mikor egyedül maradt, odaült az alvó lány mellé, megfogta törékeny, szinte pergamenszínű kezét, s óvatosan csókolgatta: - Drága szerelmem, nem ezt akartam... Ne félj, helyrehozok mindent, csak el ne veszítselek! Megkapsz mindent - suttogta kétségbeesetten. Ismét rájött, hogy Angelához fűződő érzelmei olyan erősek, hogy néha már megijed ettől a mindent elsöprő szenvedélytől. - Csak már jönne az a lány, akit iderendeltem! Vagy talán Gülent kellene ismét Angela mellé hozatnom? Azt hiszem, ez lesz a jobb megoldás, hiszen Gülen kedves teremtés, s úgy láttam, egészen jól kijött vele Angela. Elhatározását tett követte, megnyomta az asztalon levő csengőt. Hamarosan Usakli lépett be. - Tessék, főnök! - Azonnal, a föld alól is teremtsd elő Gülent! Mostantól kezdve itt marad Angela mellett. Küldd ide, beszélni akarok vele! - De főnök, hiszen Gülen már Fatma asszony lányai közé tartozik! - Nem hallottad, mit mondtam? - üvöltötte torkaszakadtából Aziz. Usakli - látva főnöke őrjöngését - pánikszerű sebességgel hagyta el a szobát. 71. Jorgosz az asztalnál ült, előtte erős kávé gőzölgött. A férfi a belgyógyászati tankönyv fölé hajolt. Látszott, hogy mélyen elmerült az olvasásban, mert észre sem vette, hogy Themisz belépett a szobába. - Hello, Jorgosz! Elnézést a késői zavarásért, de beszélni szeretnék veled. - Gyere csak, Themisz, bármikor a rendelkezésedre állok, engem soha nem zavarsz. Mit adhatok inni? - Egy doboz sört, ha van, vagy hozhatok a konyhából. - Ne fáradj, Maro olyan drága, hogy mindig feltölti mindennel ezt a kis hűtőszekrényt itt a szobában, mert tudja, hogy mostanában esténként sokáig, dolgozom. Tudod, Themisz, én sebész voltam, s most újból átveszem a belgyógyászatot, amit egykor tanultam ugyan, de azóta kijöttem a gyakorlatból. A körzetemben elsősorban a belgyógyászatra van szükségem. - Sok a beteged? - Szépen kezd kialakulni a pacientúrám. Néha annyira elfáradok estére, hogy alig érzem a lábam. De hát ne rólam beszéljünk, hanem rólad! Miről is van szó? - nézett Jorgosz kíváncsian a testvérére. - Szeretnélek megkérni egy szívességre. Nekem életbevágóan fontos ügyben el kell utaznom Isztambulba. - No és? Majd hazajössz... - Nem biztos... - Micsoda?! El akarsz válni Marótól, a világ legjobb feleségétől? - Nem, dehogy! De belekeveredtem valamibe... Kérlek, Jorgosz, ne kérdezz semmit, nem akarok neked rosszat... Jobb, ha nem tudsz semmiről. Attól félek, hogy számomra Isztambulból nem lesz visszaút... Bár ki tudja?... Mindenesetre csináltattam ma délelőtt egy végrendeletet, s a vagyonom egyik felét Maróra, a másikat pedig rád hagytam. De ez még nem minden - folytatta Themisz, s közben nagyot kortyolt a sörből. - Itt van nálam egy török férfi, Cakmaknak hívják. Szeretném, ha - amíg én odavagyok vigyáznál rá. A Madonna-szikla melletti kis házamban van. Ha nem jönnék vissza, engedd el! Ne haragudj, hogy a részletekbe nem avatlak be, ez nem bizalmatlanság, hanem óvintézkedés. Féltenélek, Jorgosz, ha tudnál ezekről a sötét dolgokról, amelyekbe belekeveredtem! Ha visszajutok Isztambulból, mindent elmesélek... Tudod, az utóbbi időben meglehetősen sok pénzt kerestem... - Igen, ezt látom! - vágott közbe Jorgosz. - Nem is értem, hogyan tudtál ilyen rövid idő alatt így

- 54 -

feltörni! - Szóval nagyon sok pénzt viszek magammal, mert a célom elérése érdekében rengeteg embert kell lekenyereznem, legalábbis most így gondolom. A kis jachttal indulok holnap este. Azonkívül még arra kérlek meg, hogy a helyettesemnek - akit egyre jobban utálok -, Nikoliosz Filipotisznak se áruld el - ha véletlenül találkozol vele -, hogy hova mentem. Neki és Marónak is azt mondom, hogy Athénban van üzleti dolgom. Rajtad kívül nem akarom, hogy bárki is megtudja az igazat... Jorgosz szinte megdermedten hallgatta testvére szavait... Már régen érezte, hogy valami zűr van körülötte. Nemcsak az éjszakai munkák, hanem a rengeteg pénz... - No meg az állandó feszültség, ami Themiszből áradt - állapította meg magában Jorgosz. Néhány percig szótlanul ültek, majd Themisz a testvéréhez lépett, hosszan megölelte: - Köszönöm! Vigyázz Maróra! Most már csak benned bízhatom. 72. Steven - bár kinevezték adjunktusnak - Eleni halála óta mégsem találta a helyét... Még a szabadság sem változtatott lelkiállapotán. Egyre azon rágódott, milyen kiutat találhatna szorult helyzetéből. - Lépnem kell, nem halaszthatom tovább a döntést, hiszen tegnap ismét figyelmeztettek, hogy két lányra szükségük van... Igaz, azt is közölték, hogy ez az utolsó ügy, többet nem foglalkozik a banda leánykereskedelemmel... De hihetek-e nekik? - töprengett Steven. Ebben a pillanatban az egyik éjszakás nővér lépett be az ajtón: - Bocsánat, doktor úr, még kopogni is elfelejtettem a nagy rohanásban! Jöjjön gyorsan! Az 5-ös szobában a betegünk, tudja, akit délelőtt műtött hasnyálmiriggyel, nagyon rosszul van! Felszökött a láza 40 fok fölé, a vérnyomása 100 alá esett, s a légzése... - Jó, jó, ne is mondja nővér, megyek már! Úgy látszik, műtét utáni szövődmény lépett fel. Steven alaposan megvizsgálta a beteget. Látta, hogy a testét összerántja a fájdalom, s a heveny roham ismétlődik. - Kérek azonnal 0,01 gramm morfiumot, s tegyen bele, nővér, 0,6 milligrammos atropint is! Steven intravénásan beadta az injekciót, s várt... Néhány perc múlva a beteg szemmel láthatóan megnyugodott, fájdalma enyhült. Az orvos rátette a vérnyomásmérőt, s azt tapasztalta, hogy a tenzió még mindig alacsony. De a monitoron a szívgörbék egyenletesebbé váltak, a légzés is visszatért a normális szintre. - Hogy az esetleges hányást megelőzzük, adjunk neki még egy adag Dimenhydrinatot is muszkulárisan! - fordult az orvos a nővérhez. - Ha már itt vagyok - folytatta Steven -, megnézem a ma műtött többi beteget is. Úgyis itt az esti vizit ideje. - Ezzel az intenzív szobában a többi betegét kezdte vizsgálni. Ekkor látta, hogy a 17 éves Jolanda Negru is az intenzív szobában fekszik, s mélyen alszik. - Nővér! - emelte fel hangját Steven. - Ez a lány hogy került ide? Hiszen holnap reggel nekem kellene plasztikai műtétet elvégeznem a lábán! - Doktor úr! Én ezt nem tudhatom, hiszen nemrég érkeztem be. Tessék megnézni a kórlapot! A kórlapon semmi nem utalt műtétre. Steven felhajtotta a takarót, s látta, hogy a lány lábához hozzá sem nyúltak, csak elaltatták, s behozták ide, az intenzív szobába. - Nyilván - gondolta Steven - ő lett volna a következő áldozat! - Agya hirtelen elborult a rázúduló dühtől. - Szóval engem is kijátszottak!... De ezt már nem hagyom! Elég volt!... Most már végleg elég volt ebből! Vajon ki altatta el? Egy pillanatig mereven nézte a lányt, majd odaszólt a nővérnek: - Kérem, ezt a beteget vigyék vissza a kórterembe! Beadunk neki egy koffeininjekciót, hogy felébredjen. Utána pedig átvisszük az ügyeletes szobába, s reggel majd intézkedem. A nővér értetlenül hallgatta az orvos pattogó szavait, de azzal is tisztában volt, hogy végre kell hajtania az utasítását. Achel doktor a vizit után visszament a szobájába, s magába roskadva gondolkozott: - Mit tegyen reggel? Elhatározta, hogy jelenti az ügyet a főorvosnak, s vizsgálatot kér, ki vitte a beteget az intenzív szobába, és miért? Ez utóbbi kérdésre ugyan tudta a választ, de kíváncsi volt, ki hogyan reagál a meghiúsított leányrablásra... 73. Angela vidáman reggelizett napfényes tengerparti szobájában. A lábánál Neri ült, a nyolchetes farkaskutya, s várta, hogy gazdája mikor ad neki a kezéből egy-egy falat ételt. Aziz három napja hozta Angelának a kutyát azzal az ötlettel, hogy talán ez a kis jószág is segít feledtetni az átélt napokat. No meg, a férfi most mindent meg akart tenni, hogy a lány közeledjen hozzá. Angela kimondhatatlanul örült Nerinek, hiszen végre egy élőlény volt állandóan mellette. A kis kutya pedig igényelte a törődést, a foglalkozást. Naponta négyszer-ötször is levitte Gülen sétálni. A lány titkos vágya az volt, hogy egyszer ő is sétálhasson Nerivel a tengerparton. Életösztöne lassan visszatért, s napról napra erősebbnek érezte magát. Aziz gyakran meglátogatta. Udvarias és lebilincselő kedvessége teljesen

- 55 -

eltért eddigi durva, közönséges viselkedésétől. Rendszerint kora délután jött, mindig hozott magával édességet, gyümölcsöt, sőt virágot is. Teljesen úgy viselkedett, mint egy szerelmes férfi, aki aggódik a lányért. - Mi lehet ennek a magyarázata? - töprengett Angela. - Azóta nem is közeledett hozzám, hála istennek! - tette hozzá magában. - Még most is irtózattal tölt el a fizikai közelsége... Kopogtak az ajtón, s Angela meglepve kapta fel a fejét, hiszen a reggeli órákban Aziz soha nem jött hozzá. Gülen pedig elment a piacra bevásárolni. - Tessék, szabad! - szólt ki. Aziz lépett be. Egyik kezében hatalmas vörös rózsacsokor volt, a másikban egy nagy doboz török édességet szorongatott. - Jó reggelt, szép hölgyem! - próbált kedveskedni. - Hoztam egy kis virágot, meg édességet, no meg Nerinek egy gumilabdát. Mindent letett az asztalra, s leült Angelával szemben a kényelmes fotelba. - Kaphatnék egy kis kávét? - Persze, természetesen, én is most iszom. Szótlanul ültek egy darabig, majd Aziz izegve-mozogva, kínkeservvel kezdett bele mondanivalójába. - Angela, ugye látod, hogy megváltoztam? - Igen, csak nem tudom, mennyi időre szól mindez. Ha kedved tartja, ismét bezáratsz egy sötét helyre - sóhajtott megadóan a lány. - Nem, dehogy! Soha többet!... Sőt, ha te is beleegyezel, feleségül veszlek. Angela annyira meglepődött az ajánlaton, hogy egy szót sem tudott kinyögni. Csak nézte mereven a férfit, mintha életében most látná először... Majd visszaemlékezett Aziz eddigi rémtetteire, és megborzongott. Tudta, hogy nemet nem mondhat, de igennel sem akart válaszolni. A legfontosabb, hogy időt nyerjen. - Mikor gondolod az esküvőt? S mi lesz az én papírjaimmal? Hiszen én görög állampolgár vagyok! - Az esküvő akkor lesz, amikor te mondod, de én szeretném egy hónapon belül lebonyolítani. Aztán elviszlek nászútra is, ahova csak akarod. A papírokkal pedig ne törődj, ez a legkevesebb... Már készítik az új, török útleveledet. - S ha hozzád megyek, szabad leszek? - kérdezte kíváncsian Angela. - Természetesen... Egy bizonyos fokig... Igaz, mindig lesz melletted egy szobalány, meg testőrök vigyáznak rád. Aziz nem akart ebbe a témába belebonyolódni. Úgy képzelte, hogy a házasság után Angela megszelídül. Az is lehet, hogy egy idő múlva - majd ha megunja a lányt -, továbbad rajta. Hiszen a házasságot az ő emberei által akarta megköttetni, ami úgysem lesz érvényes. - Az egész cirkusz csak a lány miatt kell, hogy végre megnyugodjon, s valóban az enyém legyen fejezte be gondolatait a férfi. - Ez a nő megbabonázott engem, pont most, amikor úgy néz ki, hogy Amerikára is kiterjeszthetem a kábítószerüzletet. No de sebaj, ha a feleségemnek érzi magát, biztosan másként viselkedik. S nekem most csupán ez a fontos. 74. Jorgosz délelőtt tizennégy beteget keresett fel otthonában, s most a munka után meglehetősen fáradtnak érezte magát. Nagyot nyújtózkodott a teraszon... Kicsit borús volt az ég, s a szellő is kellemesen fújdogált. - Negyedóra múlva kész az ebéd - perdült be a szobába a takaros Kula, - Asszonyom azt üzeni, hogy perceken belül ő is itt lesz, csak leszaladt a kaszinóba, mert Nikoliosz Filipotisz úr beszélni óhajtott vele. De addig is hozok valami frissítőt a doktor úrnak. - Maradj csak, Kula! Kiszolgálom én magam, te csak készítsd az ebédet! Mikor Jorgosz egyedül maradt, eltűnődött azon, hogy ez alatt a rövid idő alatt mennyire megszokta a körzetét. - Most már talán a sebészet lenne idegen számomra - gondolta -, hiszen olyan kedvesek és barátságosak a szigeti emberek. Hiába, más világ ez, nem olyan, mint Athén vagy Thesszaloniki, ahol senkit sem ismer az ember. Ma már ha végigmegyek a sétányon vagy a kis utcákon -, mindenki előre köszön. Milyen jó, hogy Maro és Themisz segített, s megvették nekem Grigorisz doktor körzetét! Most már lassan törleszteni kezdem az adósságomat. De hát annyi pénzem elment ezekre a műszerekre, amelyekre szükségem volt! A mikroszkóp, a mini-EKG, a vérnyomásmérő, a kis röntgen nélkül most nem is léteznék! Nem lehet a betegeket egy-egy vizsgálatra állandóan beküldeni a kórházba. Igaz, a laboratóriumom is pénzbe került, de e nélkül sem tudnék meglenni. Szerencse, hogy Maro egy másik szobát is berendezett nekem, ahol a laboratóriumom és a felszereléseim vannak. Azt hiszem - folytatta a gondolatsort -, soha nem tudom meghálálni nekik, amit értem tettek! Ebben a pillanatban lépett be az asszony, indulatosan, dühtől kipirulva. Egyenesen Jorgoszhoz lépett, és szikrázó szemekkel kérdezte: - Mondd csak! Te tudtad, hogy Themisz nem Athénban van, hanem Isztambulban?

- 56 -

Jorgosz arcán enyhe pír futott végig. Nem tudta eldönteni, hogy hazudjon-e, vagy elmondja az igazat... De ez utóbbi esetben a Themisszel folytatott beszélgetésről is be kellett volna számolnia. Ezt pedig semmiképpen nem akarta, hiszen testvére vakon megbízott titoktartásában. - Nézd, Maro, ülj le ide mellém, s beszéljük ezt meg! - felelte kitérően. - Nincs ezen mit beszélni! Tudtad, vagy nem? Válaszolj egyenesen! - Igen - nyögte kényszeredetten Jorgosz. - De ne értsd félre, Themisz... - Úgy, szóval te is be vagy avatva a nőügyeibe?! - Nem, nem dehogy! Valami bonyolult ügybe keveredett, s abból szeretne kimászni. Én nem tudok semmiféle nőügyről! - Lehet - nézett maga elé az asszony -, mindenesetre a drága üzlettársa, az a macskapofájú Nikoliosz Filipotisz közölte, hogy valami Sevgin asszonnyal van most éppen együtt Isztambulban. Persze, amilyen ellenszenves figura az a férfi, elképzelhető, hogy hazudik. Még a tekintete sem egyenes, folyton a hátam mögé pislog, s vihog - ha kell, ha nem. - Nézd, Maro, én csak egyet tudok, de azt biztosan: Themisz szeret téged, s az ügyeit rendezni akarja. Hogy ez pontosan mit jelent, azt én sem sejtem, de azt hiszem, megbízhatsz a férjedben. - Tálalva, asszonyom! - hallatszott az ebédlő felől Kula hangja. - Gyere, Maro, menjünk ebédelni! - fogta karon a férfi az asszonyt. Már a kávénál tartottak, amikor Kula egy borítékkal robogott be a szobába. - Doktor úr! Most hozta a postás: Távirat. - Távirat? Vajon kitől? - kérdezte Jorgosz. Kibontotta a borítékot, és belemélyedt a tartalmába. "Jorgosz, bajban vagyok, kérlek segíts! A hét végén leutaznék hozzád. Válaszolj! Steven Achel" Jorgosz töprengve olvasta el a néhány soros üzenetet, amely segélykiáltásnak is beillett. Majd odanyújtotta az asszonynak. - Jó barátom és sebész kollégám volt a kórházban. El sem tudom képzelni, mi a baja, s én miben segíthetek neki. Mit tegyek? - Válaszolj, s hívd meg hétvégére! Az ember a barátait nem hagyja cserben - tette hozzá Maro kicsit oktató hangon. 75. Themisz már több százezer drachmát elköltött arra, hogy kipuhatolja Aziz gyenge pontjait. Végül Gülenhez jutott el, aki pénzért hajlandó volt beszélni. A nagybazár mögött húzódó árnyas parkban ültek le, mert a lány nem akart máshol találkozni. - Istenem! - sóhajtotta Themisz. - Ahhoz, hogy ezt a szerencsétlen szobalányt megismerjem, egy közvetítőnek ötvenezer drachmát fizettem! S hol van még az egész ügynek a vége, hiszen gyakorlatilag semmit sem tudok! Talán majd most hajlandó lesz beszélni ez a lány. - Örülök neki kisasszony, hogy elfogadta a meghívásomat - vágott bele Themisz. - Mint korábban már említettem, némi információt szeretnék Aziz Ayol úrról kapni, s azt hallottam, hogy maga mindent tud. Igaz ez? Nem leszek hálátlan... - A hálátlanságot mennyiben mérik? - tette fel a kissé szemtelen kérdést a lány. - Az attól függ, mennyit ér az információja. - Sokat, nagyon sokat... - Mondjuk, tízezer drachma... - kezdte Themisz egy alacsonyabb összeggel, bár tudta, hogy a lánynak ez úgysem lesz elég. - Maga viccel velem? Ötszázezer drachma alatt semmit sem vagyok hajlandó közölni! - Micsoda?! - kapta fel a fejét Themisz. - Hiszen az egy vagyon!... - De uram! Mint tudom, ön is benne van a kábítószerüzletben. Usakli közölte ezt velem, aki tudja, hogy ön itt van Isztambulban. Egy szavamba kerül, s elárulja Aziz Ayol úrnak. Most ő is hallgat, mert haragszik valamiért a főnökre, aztán meg a pénzből ő is részesül... Azt még nem is mondtam, hogy Usakli is ötszázezer drachmát kér a hallgatásáért. Themisz elhűlve hallgatta a levegőben repdeső összegeket. De azzal is tisztában volt, hogy ha ki akar szállni az üzletből, fizetnie kell, s Azizt esetleg... megölnie, vagy a titkával megzsarolnia... Ám mielőtt belement az alkuba, tudni akarta, hogy a lánynak mi köze van Usaklihoz. - Mondja csak, Gülen, kije magának Usakli? Talán az unokatestvére? Erre a mondatra Gülen hirtelen összerázkódott, s érezte, hogy a gyomra is remegni kezd. - Ugyan, dehogy! Az unokahúga meghalt a közelmúltban, én a barátnője vagyok. Julietáról ne kérdezzen, mert semmit nem tudok, mintha a föld nyelte volna el. Az is lehet, hogy elutazott. Soha nem szeretett itt élni... Mindig tervezte, hogy elmegy valami messzi vidékre... Aztán felcsattant a lány hangja: - Megadja a pénzt vagy sem, mert nincs sok időm! A felét előre kérem, a másik felét, amikor mindent elmondtam. Ne húzza már az időt felesleges kérdésekkel! Gülenen látszott, hogy a maga részéről - ha nem kapja meg a kívánt összeget -, befejezte a beszélgetést.

- 57 -

Themisz kivett a táskájából egy köteg pénzt, s a lány mellé tette a padra. - Számolja meg! Még adok hozzá, ha hiányzik... Nem gondoltam ekkora összegre. Gülen komótosan számolni kezdte a friss, ropogós bankókat. - Ez itt hatszázezer, tegye még ide a többit, hogy lássam megvan-e a pénze! A férfi - kényszeredetten - újabb köteget vett elő. Miután a lány befejezte a számolást, felsóhajtott: - No, most már rendben van! Mire is kíváncsi pontosan? - Mindenre, ami összefügg a főnökkel. Elsősorban azt szeretném tudni, mi a legféltettebb kincse! - Hát a görög lány, Angela! - Gülen, meséljen el mindent, vagy visszaveszem a pénzt! - vált ingerültté Themisz hangja. - No jó, rendben van! Szóval, ezt a lányt Thesszalonikiből rabolták el, amikor még Aksel Turgut volt a főnök. Aztán Aksel Turgut meghalt, s Aziz Ayol lett a főnök... - Ezt mind tudom - vágott a szavába Themisz, aki nem értette az összefüggéseket. - Azt mesélik, hogy Aziz Ayol úr beleesett, mégpedig bolondul, ebbe a lányba, akit az ördög szállt meg, hogy a főnök nem tud nélküle élni. Most valami házasságot fognak kötni, persze csak falból, ahogy Usakli mesélte nekem. Így aztán Angela végleg a főnöké lesz. Ha Aziz úr megunja, megígérte, hogy Usaklinak adja. De azt én nem fogom megengedni! - villámlott dühösen Gülen szeme. - Nagyon helyes. Én sem hagynám - adta a lovat a lány alá Themisz. - No, hogy folytassam, még azt is suttogják, persze csak Fatma asszony lányai a bárban, hogy a görög lány megverte szemmel Aziz urat, s az attól ilyen kótyagos. - Angela mellett tehát nem maga látja el a szolgálatot? - Dehogynem! - Most hol van a lány? - Hát otthon. - De hol? - A tengerparton, II. Theodosius gránitoszlopa mellett kell tovább menni, s onnan az ötödik házban él. Csak mi ketten lakjuk. Aziz úr megvette az egész épületet, hogy ne legyenek szomszédok. A ház szép nagy, s hatalmas kert tartozik hozzá, de a kisasszony nem mehet le még a kutyájával sem egyedül a kertbe, csak velem. A kaput állandóan őrök vigyázzák. - Ugyan miért? - A kisasszony egy szép napon Sevgin asszonnyal szökést tervezett, amit Usakli szerint Julieta elárult a főnöknek, de ezt persze én nem hiszem el. Az a rendes lány nem tett volna ilyet soha. No meg azt is rebesgetik, hogy Sevgin asszony gyereket várt, s azért akart elszökni. De hát ki a fene ismeri ki magát, annyi mindent beszélnek itt az emberek! Végül Aziz úr eltüntette Sevgin asszonyt, talán megölte, a görög lányt meg bezárta egy szobába. A lány beteg lett, majdnem meghalt, s azóta Aziz úr minden kívánságát teljesíti, csak egyet nem, nem léphet ki az utcára. - Sevgin asszonyról meséljen valamit! - Ez nincs benne az alkuban! - Ugyan, menjen már, hiszen ez is összefügg a görög lánnyal! - próbálta Themisz megmagyarázni érdeklődését. De aztán látta, hogy Gülen csak a saját elbeszélésére figyel, s titokban a pénzt nézegeti. - Azt hiszem, én már mehetek is, megszolgáltam a... - Még csak annyit mondjon, hogy Sevgin asszony kivel volt jóban, akitől többet megtudhatok róla! - Senkivel, csak a görög Angelával. - Mikor beszélhetnék a lánnyal úgy, hogy senki ne tudja meg? - Hát az nagyon bajos lesz! Mert Aziz úr bármikor jöhet-mehet nálunk. Aztán valahogy az őrök figyelmét is ki kell játszanom. Kis szünet után újabb sóvár pillantást vetett a lány a pénzkötegre. - Esetleg mégis tudnék segíteni... mondjuk újabb háromszázezer drachmáért. Ha az úrnak megfelel, holnap ismét legyen itt ilyenkor. Ezzel felkapta a köteg pénzt, táskájából egy összehajtott szatyrot vett elő, a bankókat belegyömöszölte, s mielőtt távozott volna, halkan sziszegte a szavakat a fogai közül: - Aztán ne szóljon, uram, erről senkinek, mert halállal fizet, ezt üzeni Usakli! 76. Ahogy Steven Achel lelépett a hajóhídról, magas alakja szinte kivált a tömegből. Jorgosz azonnal észrevette barátját és volt kollégáját, elé ment, s széles mozdulattal átölelte. De már az első pillanatban látta, hogy Steven nem a régi. Szemében ugyan öröm csillant meg, ahogy megpillantotta Jorgoszt, mégis, csak úgy áradt belőle az idegesség. - Drága Steven, örülök, hogy viszontlátlak! Remélem, nincs semmi bajod? A táviratod kissé meglepett. Csak nem valami műtéti hibát követtél el te is?! - Ugyan, Jorgosz, egészen másról van szó! De gondolom, ezt nem itt a kikötőben kell megbeszélnünk... - Igazad van, menjünk! - Jorgosz elvette az egyik bőröndöt Steventől: - Nézz oda! - mutatott a parkolóban álló csillogó BMW-re. - Ez itt Themiszé, de ő most nincs itthon, s kihoztam a garázsból.

- 58 -

- Az ikertestvéredé? A halászé? - kérdezte meglepve Steven. - Ilyen jól megy neki? - Igen. Elég sokat örököltek a felesége apjától, meg azóta már nagyon felvitte az isten a dolgát. Most éppen... - de Jorgosz elharapta a mondat végét, hiszen arra gondolt, felesleges Stevent beavatnia Themisz dolgaiba. Beszálltak az autóba, és Jorgosz indított. - Milyen szép ez a sziget! - nézett ki az ablakon Steven. - Most már megértelek, hogy vágyódtál haza. A kertkapunál Maro várta őket. A fiatalasszony szívélyesen üdvözölte Stevent, aki jómodor mögé rejtette idegességét. Ebéd alatt Maro és Jorgosz felváltva mesélt a sziget történetéről. Jorgosz az új körzetéről, a betegeiről is beszámolt. Steven csak egy-egy udvarias kérdést tett fel, látszott rajta, hogy barátja lelkesedése hidegen hagyja. Már alig várta, hogy négyszemközt maradjon Jorgosszal. Maro, aki jó megfigyelő volt, ezt azonnal észrevette. Így hamarosan felállt, s dolgára való hivatkozással magára hagyta a két férfit. A beszélgetés még így is nehezen indult. Jorgosz kíváncsi volt, hogy Steven valójában miért tette meg ezt az utat Thesszalonikitől a szigetig. - Nyilván fontos közlendője van - nyugtázta magában. Steven nagy lélegzetet vett, majd halkan belevágott a számára is kínkeserves mondanivalójába: - Tudod, hogy Eleni gyilkosa még nem került elő? Pedig Katadinisz teljes erőbedobással és apparátussal nyomoz. Emlékszel Katadiniszre? - Hogyne! Jobban mint kellene! Még most sem tudom elfelejteni azokat a napokat, s néha a lányok arca is felvillan előttem... - Nézd, Jorgosz megmondom őszintén: valójában nem hagyhattam volna el Thesszalonikit. Senki sem tudja, hogy idejöttem hozzád. Betelefonáltam a kórházba, hogy beteg vagyok, s kértem a kollégákat, hogy néhány napig ne zavarjanak. - Miért, téged is gyanúsítanak Eleni halálával kapcsolatban? - Nem, nem hiszem, csak ilyenkor a rendőrség szemében mindenki gyanús, aki él... Már a második kávét kortyolgatták, de a beszélgetés igencsak akadozott. Majd Jorgosz felállt, elővette a konyakot, s töltött mindkettőjüknek egy pohárral. Gondolta, ez talán segít megoldani a barátja nyelvét. Steven felállt, kinézett az ablakon, majd tompa hangon folytatta: - Azt hiszem, Jorgosz, most életemben először olyan ügyben kérek tőled tanácsot és segítséget, amely számomra fontos, s nem tudok megnyugodni. Te vagy az egyetlen olyan barátom, akiben legalább annyira megbízom, mint magamban, s a véleményed döntő számomra. Ugye, mondanom sem kell, hogy ezt a szörnyű titkot ne meséld el még Themisznek sem. Senkit sem akarok belekeverni az ügyembe. Majd lassan, tétován folytatta: - A lányok elrablásáról van szó!... - Miről?! - tágult kerekre Jorgosz szeme. - Tudod, így utólag bevallom, hogy rád kellett terelnem a gyanút - folytatta Steven, aki láthatóan zavarba jött. Majd kisvártatva mesélni kezdett: - Isztambulban működik egy kábítószerbanda, s mellesleg leánykereskedelemmel is foglalkoznak. Sajnos, még annak idején elvállaltam, hogy a kórházban megszervezem a kisebb műtétre kerülő lányok elaltatását. Ez így is történt: Emlékszel Angela Kalenoszra, Judy Alexinre és Teresa Szpirura? Nekem csupán az volt a feladatom, hogy egy számomra ismeretlen férfit kellett tájékoztatnom a lányok műtéti időpontjáról, méghozzá két nappal korábban. A többi már nem az én dolgom volt, s ha hiszed, ha nem, fogalmam sincs, ki intézte az elkábításukat és az elrablásukat. Hiszen a tett időpontjában én még a kórházban sem tartózkodtam. - S mit kaptál mindezért a bandától?! - kérdezte Jorgosz meglehetősen gúnyos hangon: Gondolom, egy egész vagyont... - Egymillió drachmát lányonként. Ebből vettem az új autót, ebből telt mindenre. De Teresa Szpirunál már nem akartam vállalni, no meg nála a műtéti beavatkozás sem volt biztos. Megfenyegettek... Én pedig féltem... Eva Rapti esetében sem tudtam már semmiről... - Hát akkor ki altatta el? - Fogalmam sincs róla! Én abban ártatlan vagyok. Hála Istennek, megmentettük! Azóta már többször is megkerestek, de hiába... Mióta Eleni meghalt... - Ezek szerint vele is a banda végzett? - Igen - hajtotta le a fejét Steven. - Már azon törtem a fejem, hogy az egészet kitálalom Katadinisz hadnagynak, de félek...! Jorgosz, nagyon félek! Tudod, közben kineveztek adjunktusnak, s ha kitudódik az ügy, vége a jövőmnek... Elítélnek néhány évre. Már öngyilkos akartam lenni, de ahhoz gyáva vagyok. - Steven! Lehetséges, hogy ezek a lányok már azóta meghaltak. Akkor te nemcsak az elrablásukban segédkeztél, hanem többszörös gyilkosságban való közreműködéssel is vádolhatnak. - Tudom... - Végül is mit akarsz tenni? S miben segíthetnék én neked?! - Jorgosz hangjában megbántottság rezgett. Vádlón nézett Stevenre, aki nem állta a tekintetét.

- 59 -

- Jól tudom, hogy vétkeztem ellened, Jorgosz. Bocsáss meg... - Majd kétségbeesetten tette hozzá: Csak nem akarsz feladni? - Én nem vagyok bíró... Rendben van, barátságunk emlékének tartozom azzal, hogy segítek neked. Nézd, Steven, én fatalista vagyok. Azt hiszem, hogy a sors mindig igazságot szolgáltat. És most mit akarsz csinálni? - El akarok utazni Amerikába, hogy új életet kezdjek. - De akkor miért jöttél el hozzám, és miért meséltél el mindent? Ezt nem értem... - Eleni miatt... Azt akartam, hogy tisztában legyél mindennel, s ha én elutaztam, utána néhány hét múlva mesélj el mindent a hadnagynak. Csak arról ne szólj, hogy Amerikába utaztam. Jorgosz csak ült és nézte Stevent. A megdöbbenéstől egy darabig szólni sem tudott. Majd halkan megkérdezte: - Mondd, Steven, valóban nem tudod, hogy a kórházban ki intézte el az altatást és a lányok elrablását? - Nem, igazán nem! Az én feladatom eddig már nem terjedt, de az volt az érzésem, hogy a műtőből és a szállítóktól is be volt szervezve valaki. Persze, lehet, hogy még mások is... - S mikor akarsz indulni Amerikába? Visszamégy még Thesszalonikibe? - Nem. Innen megyek repülővel Athénbe, onnan pedig Bostonba. Szeretnék néhány napig itt megbújni, utána indulnék. A te feladatod Jorgosz, hogy Katadinisznek mindent elmesélj, amit tőlem megtudtál. - S ki a banda feje? - Váratlanul tudtam meg én is, pár nappal ezelőtt. Néhány másodpercre Steven elhallgatott, majd szinte suttogva mondta: - A neve, ha jól értettem, Aziz Ayol... 77. Angela kinyitotta az ablakot, s a délutáni napfény beömlött a szobába. Jólesett neki a kellemes meleg, mintha érzékeit is felpezsdítette volna. De aztán ismét eszébe jutott az Azizzel kötendő házassága, s még a gondolattól is megborzadt. - De mi ebből a kiút? - tette fel immár századszor is magának a kérdést, amelyre eddig nem talált választ. Töprengésében Gülen zavarta meg, aki halkan belépett, s egy apró fehér papírt nyomott asszonya kezébe. Angela kinyitotta az összehajtott papírdarabot, majd lassan olvasni kezdte: "Themisz Dimopulosz vagyok, Sevgin asszonytól már hallott rólam. Isztambulban tartózkodom, csak Gülen tud erről... Okvetlen beszélnem kell magával, segíteni akarok! Este 9 órakor Gülen bejuttat magához." Gülen mozdulatlanul állt, amíg asszonya elolvasta az üzenetet. Angela nem volt biztos abban, hogy mindez nem provokáció-e, s megbízhat-e Gülenben. Ezért óvatosan szólt: - Soha életemben nem hallottam erről a Themisz Dimopuloszról, nem is vagyok rá kíváncsi. Ne hozd ide! - De kisasszony, hátha jót akar magának ez a férfi! Én már többször találkoztam vele, s igen barátságos embernek tűnt. - Mi közöm nekem hozzá? Hiszen tudod, hogy Aziz úr rövidesen feleségül vesz: - Angela várakozóan nézett Gülenre, miközben arra gondolt, hogy ha a lány Aziz megbízásából cselekszik, rövidesen elárulja magát. - Igaz, én is hallottam Usaklitól az esküvőről, de ez még nem lehet akadály... Ettől még tíz percig beszélhet ezzel az úrral a kisasszony. Hiszen mindössze erről van szó. - No jó, rendben van. Hozd ide. Ha Aziz úr meglátogat, majd neki is elmondom az ügyet - próbálta a nyulat kiugratni a bokorból Angela. Gülen holtsápadt lett. - Te jó ég! Csak azt ne tegye, kisasszony! Akkor nekem végem! Themisz Dimopulosz pénzt adott nekem, hogy a kisasszonnyal találkozzon, s ha ezt megtudja Aziz úr, megöl engem, még Usakli sem menthet meg... - Menj most a dolgodra, aztán majd meglátjuk... Az este még messze van... Mikor Angela egyedül maradt, egyre izgatottabb lett. Hátha megmenekülhet, hiszen Themisz Dimopuloszról Sevgintől valóban hallott, mégpedig jót, s így ismeretlenül is megkedvelte a férfit. Most már biztos volt benne, hogy Gülen nem őt akarja becsapni, hanem Azizt a pénzért kijátszani! Alig várta, hogy este legyen, s beszélhessen a görög férfival. Mikor Gülen megtudta Angela döntését, madarat lehetett volna fogatni vele. Ugyanakkor gyorsan kellett cselekednie. Themisz értesítésén kívül volt még egy fontos feladata: az őrök éberségének elaltatása. Gülen úgy gondolta, hogy ezt a feladatot szó szerint kell vennie: altatót kever a derék mohamedánok félretett italába, akik - hasonlóan főnökükhöz, Azizhoz - nem tartották olyan szigorúan magukat Allah törvényeihez. Mintha ólomlábakon járt volna az idő. Angela várta az estét és Themiszt. Még a vacsorájából is,

- 60 -

amit Gülen hozott be, csak csipegetett. A gyomra megfájdult az idegességtől és a halvány reménysugártól. Türelmetlenül húzkodta az ujján fel s alá briliánsgyűrűjét, amelyet Aziztól kapott eljegyzési ajándékként. Még Neri is megérezte, hogy gazdája zaklatott. Hiába bújt hozzá, s csóválta a farkát, Angela csak az órát nézte, s számolta magában a perceket. Pontban 9 órakor halkan kopogtak az ajtón. Gülen társaságában egy idegen férfi lépett be a szobába. Angela rápillantott Themiszre, és hangosan felsikoltott: - Jézusom, Gülen! Kit hoztál ide?... Hiszen ő Aziz embere, az orvos, aki elraboltatott a kórházból! Themisz villámgyorsan kapcsolt: - Nyugodjon meg, kérem! Összekever az ikertestvéremmel, Jorgosszal. Neki semmi köze az egészhez! Később mindent megmagyarázok, de erre most nincs idő, minden perc számít. Bízzon bennem, hiszen úgy sincs más választása! Aziz Ayol nekem is ellenségem... Angela bizalmatlanul mérte végig a férfit. Lehet, hogy nem hazudik? Aztán rájött, hogy az idegennek tényleg igaza van: ha szökni akar, bíznia kell benne. - Gülen, hagyj magunkra! - mondta végül határozottan. - Azt nem lehet, kisasszony... - Akkor meg minek szervezted meg ezt a találkozót? - csattant fel Angela idegesen. Gülen végül engedett, hangja ugyan kényszeredett volt. - De csak tíz percről lehet szó... Angela intett Themisznek, hogy jöjjön közelebb. - Halkan beszéljen, uram! Fogadom, hogy Gülen az ajtó mögött hallgatózik. Themisz szinte a lány fülébe súgta a szavakat: Kérem, szóljon néhány szót Sevgin asszonyról! Ugye meghalt? - Igen. Aziz megölette. Először megkorbácsoltatta, majd... - A gyerekemet hordta a szíve alatt? - Igen. Együtt akartunk megszökni, de valaki elárult bennünket. Aziz engem életben hagyott, hogy meddig, nem tudom. De félek, nagyon félek... Bár most esküvőre készül, de nem hiszek az egészben, tudom, hogy a végén megöl. Themisz pár másodpercig hallgatott, majd megszólalt: - Nagyon rövid leszek. Én is tagja vagyok a kábítószerbandának. De már régen eltökéltem, hogy mindenképpen kiszállok a buliból. Van egy ötletem. Engedje meg nekem, hogy titokban tartsam, jobb, ha a részletekről nem tud semmit. A lényeg az, hogy. megszöktetem magát Kósz-szigetére. Ugye, velem jön? - Igen! Csak sikerüljön, hiszen Sevginnel is mindent pontosan elterveztünk, mégis ez lett a veszte... 78. Éjjel 1 óra volt, s még mindig nem tudott aludni. Csak a cigarettákat szívta sorra... Steven története kavargott benne, a lányok sorsa... Fülébe csengtek Themisz szavai is, aki Isztambulba utazott... Talán létezik itt valami összefüggés? Vagy csak képzelődik? Stevennek nem akart a testvéréről beszélni. Félt, hogy az orvos - saját érdekében - elárulja Themiszt. No, meg aztán azt sem tudta pontosan, mibe keveredett az ikertestvére. Az egyetlen biztos pont Isztambul volt. - Mindez nem elég - gyújtott rá újból egy cigarettára. - Fel kellene hívnom Katadiniszt... De vajon elárulhatom-e a barátomat, aki néhány napig itt akarja meghúzni magát! Ha megtenném, segítenék-e ezzel a lányokon? Megannyi kérdés, válasz nélkül! Felkapta a köntösét, és kiment a teraszra. Képtelen volt gondolataitól szabadulni, amelyek nehéz sziklákként nehezedtek rá... Pillantása egy fiatal nőn akadt meg, aki sietős léptekkel ért a kapuhoz. Lázas türelmetlenséggel tapadt a keze a bejárati ajtó csöngőjére. Jorgosz lement a korai látogató elé. Még köszönni sem volt ideje, mert a nő szinte levegővétel nélkül hadarta: - Dimopulosz doktor?... Sürgős!... - Én vagyok az. - Könyörgöm, jöjjön azonnal! Segítsen, a kisfiam meghal! - Mi történt! Mi a baj? - Még reggel az orrába dugott játékból egy, babszemet, s azt hiszem, most már fullad, nem kap levegőt!... - Magamra veszek valamit, rögtön indulhatunk! Ezzel ott hagyta a már zokogó nőt. Magához vette orvosi táskáját, beledobálta a műszereket, kötszereket, érzéstelenítőt, s indult vissza az asszonyhoz... A lehető legnagyobb sebességgel vezette a kocsiját a sziget északi sarka felé, amerre az asszony mutatta az utat. Már meglehetősen vad vidéken jártak, hiszen itt csak néhány ház állt. Végül egy kis földnyelvhez értek, csaknem közvetlenül a tengerparton. A sötétben apró ház látszott az út mellett. Talán észre sem lehetett volna venni, ha nem láttak volna az egyik ablakon halványsárgás fényt kiszűrődni. A szigetnek ezen a részén még villany sem volt, mivel a néhány házikó miatt nem látszott érdemesnek a több kilométeres hálózatot kiépíteni. Kiszálltak a kocsiból, s Jorgosz sietve indult a házba berohanó asszony után.

- 61 -

Belépve egy piciny szobában találta magát, melyet alig világított meg a pislákoló petróleumlámpa. Az egyetlen szobában egy hároméves forma gyermek feküdt, illetőleg félig ült, mert apja feltámasztotta a vállát és a fejét. A kisfiú azonban így is alig kapott levegőt, s bár a száj nyitva volt, már beléptüknél hallották, hogy milyen nehezen, hörögve veszi a levegőt. Arcszíne szürkéslila volt, s az orvos azonnal látta, hogy mindössze percei maradtak a cselekvésre... - Nincs még egy lámpájuk? - kérdezte az asszonyt. - Sajnos nincs, doktor úr... De van még egy gyertyám, a kinti kis konyhában! - Nem baj, hozza be azt is! Tegye ide az ágy mellé, és készítsen ki egy tiszta lepedőt. Jorgosz előkapkodta műszereit, a lámpát és a gyertyát a gyermek mögé tette, maga pedig gégetükröt helyezett a fejére, és szembe ült a fénnyel. A tükör nyílásán keresztül látta, hogy a fény ugyan igen gyenge, de segítségével mégis be tudott nézni tölcsérrel a gyermek orrnyílásába és garatjába. - Biztos, hogy babszem volt? - kérdezte az asszonytól. - Igen, igen doktor úr! Ezt akartam holnap ebédre készíteni, és a gyermek pár szemmel eljátszogatott - pityeregte el magát az asszony. Miután Jorgosz látta, hogy a valószínűleg igen megduzzadt babot az orrüregen keresztül nemhogy eltávolítani, de még elérni sem tudja, gyors mozdulattal hátrahajtotta a gyermek fejét, táskájából egy vattadarabot és Chloraethylt kapott elő, rányomta a gyermek arcára, és egy rausch-sal elkábította. - Ön tartsa a gyermek fejét ebben a helyzetben - fordult hátra az apa felé -, önnek pedig, asszonyom, segítenie kell nekem, nem tudom másként megoldani a dolgot! Kérem, hogy csak azt csinálja, amit mondok. Nagyon hamar kész leszünk, de igen erősen vérezni fog a seb, ez azonban önt ne rémissze meg. A házaspár sápadtan nézett egymásra, s mindketten bólintottak... Jorgosz villámgyorsan szájterpeszt rakott a gyerek szájába, és szinte ugyanabban a pillanatban szikével mély vágást ejtett a szájpadlásán. Azonnal erős vérzés indult meg, ő azonban - ezzel mit sem törődve - egy tompa kampóval szétfeszítette a metszett nyílást, majd egy hosszú, horgas csipesszel felnyúlt az arcüreg határáig, ahol a megduzzadt babszemet inkább sejtette, mint látta. Magában csak azért fohászkodott, hogy kísérlete sikerrel járjon. Óvatosan kutatott a csipesz hegyével, míg valami puha gömbölyűséget nem tapintott ki. - Ez lesz az! - gondolta elégedetten. A csipesszel finoman nyúlt hozzá, hogy a felpuhult mag szét ne essen, és óvatosan kiemelte... A kisfiú ugyan bugyogva nyelte a saját vérét, mégis azonnal látni lehetett, hogy arcszíne egészségesebbé vált. Jorgosz négy-öt öltéssel összevarrta előbb a kemény, majd a lágy szájpadot, s néhány tamponnal kiitatta a seb körül a vért is. A seb a varratok behelyezése után már nem vérzett, és Jorgosz a szülőkkel megnyugodva hallotta a kisfiú egyenletes lélegzését. - Az isten is megáldja doktor úr, hogy megmentette a fiamat! - zokogott fel az anya. Jorgosz megmosta a kezét, összeszedte műszereit, s búcsúzni készült, amikor az apa zavartan megkérdezte: - Mennyivel tartozunk, doktor úr?... Az orvos szótlanul körülpillantott, majd barátságosan megveregette a férfi vállát: - Semmivel, kérem, örülök, hogy időben érkeztem... 79. Aziz elégedetten dőlt hátra az íróasztala mögött. Már arról ábrándozott, hogy az első kábítószer-szállítmányt a jövő héten csempészik ki emberei Los Angelesbe! Minden elő volt készítve, a heroin és az LSD is, az ottani főnök, a szicíliai származású Benedetto mindkettőre igényt tartott, s jó árat ígért érte. - Ha minden sikerül, a tiszta haszon az első küldeményen kerek tízmillió dollár! Ez már nem akármi! Aztán - folytatta a gondolatait Aziz - távolabbra is szállíthatok, hiszen Benedetto szerint minden mennyiséget el lehet adni! Persze, nem bízom abban a malacképű fekete ördögben, de kezdetben az ő hálózatát veszem igénybe. Igaz, így a haszonból ő is részesedik, de hát el kell indulnom valahogy! Egy év alatt kiépítem majd a magam hálózatát Ez a makarónifaló nem tudja, kivel áll szemben!... Olyan halkan kopogtak az ajtón, hogy Aziz alig hallotta. Még megszólalni sem volt ideje, amikor nyílt az ajtó, és Themisz lépett a szobába. - Jó estét, Aziz! Örülök, hogy ismét látlak! Aziz meglepődve nézett a belépő férfira, akinek hangján semmiféle elfogódottságot sem érzett. - Hát te mit keresel itt? Tudomásom szerint Cakmakot kellene eltenned láb alól. - Ez már megtörtént, főnök! - válaszolta kedélyesen Themisz. - Most egy óriási, nagyszabású üzleti tervvel jöttem, azt szeretném veled megbeszélni. Aziz nem örült Themisz felbukkanásának, nem szerette, ha emberei váratlan helyzetek elé állítják. De - gondolta - az üzlet, az üzlet, hátha ez a félnótás is kitalált valami jót... - No, halljam, miről van szó! De gyorsan, mert nincs sok időm. - Egy barátom célozgatott arra, hogy Rodoszról szép, fiatal lányokat tudna eladni, jó pénzért,

- 62 -

persze. Gondoltam, hogy téged érdekelne az üzlet... - Honnan a fenéből veszed, hogy én leánykereskedelemmel is foglalkozom? - Cakmak mesélte. - Mit beszélgettél azzal a szerencsétlen alakkal? Ha jól emlékszem, kék színű csomagot küldtem neked. A te feladatod nem a csevegés! - No, persze, persze... De mielőtt a murénák közé dobtam, néhány dolgot megtudtam tőle! - Cakmak egy senkiházi! Mindig is összevissza beszélt. - Jól van, ha úgy gondolod... Egyébként nemcsak ezért jöttem, hanem szeretném meglátogatni Sevgint is. Nekem is szükségem van a kikapcsolódásra, hiszen látod, hogy közös üzletünk remekül megy, a szállodád és a kaszinó csak úgy önti a pénzt, a halakról nem is beszélve. - Csak ne sajnáltasd magad! Te is megkeresed a magadét, nincs mit egymás szemére hánynunk! Sevgin egyébként elutazott, s nem is jön vissza egyhamar... Themisz ugyan tudta már az igazat, mégis összerándult a gyomra... De a játékot végig kell csinálnia, ha meg akarja menteni azt a lányt, meg Sevginért is bosszút kell állnia, mindenáron. - Nem baj, majd más cicatündérrel vigasztalódom, hiszen csak egy-két napot töltenék itt. Nikoliosz Filipotisz nem is tudja, hogy idejöttem. Szóval, nem érdekelnek a lányok? - tette fel közömbös hangon Themisz a kérdést. - Azt azért nem mondtam. El lehet gondolkozni rajta. S hogy képzeli a barátod? - Adnál hamis, de jó minőségű útleveleket, s a lányokat egy kis hajóval hoznánk át a határon. Az útlevelek csak a biztonság kedvéért kellenek, hiszen jól tudod, milyen könnyű átjutni a tengeren éjszaka. - S mennyit kér a pasas? - Lányonként félmillió drachmát! Aziz lázasan számolni kezdett. Hamarosan rájött, hogy jobban járna, mintha Thesszalonikiből hozatja a nőket. Kicsit gondolkozott a válaszon, majd így folytatta: - Tárgyalhatunk az ügyről! Küldd ide a barátodat hozzám... - Az nem megy, nem hajlandó Isztambulba jönni... Veled sem akar találkozni. Én lennék a közvetítő. Aziznak nem nagyon tetszett ez a megoldás, de végül is Themisz az ő embere, gyakorlatilag a markában van, tehát nem sokat kockáztat. - Nézd, Aziz - szólt vidám hangon Themisz -, ne dönts most! Még két napig itt maradok Isztambulban, s mielőtt visszaindulok, jelentkezem nálad. Mindenesetre egy útlevelet csináltass meg, azt elvinném mutatóba, s aztán megbeszélnénk a részleteket. Most pedig elmegyek a kaszinóba, játszom egy kicsit. Jóvoltodból néha már úrnak érzem magam, és ez nem is rossz. Távozása után Aziz Ayol Usaklit hívatta, aki pillanatok alatt meg is jelent. - Figyeld Themisz Dimopulosz minden lépését, és jelentsd nekem! Tudni akarok mindent: kivel találkozik, hova megy?! De óvatosan, nehogy gyanút fogjon! 80. Steven Achel még az utcára sem ment ki, csak a kertben sétált. Maro érezte, hogy valami baj van a férfi körül, aki állandóan figyel, mintha mindig készültségben lenne, még az arcára is rá volt írva a félelem. Steven nem véletlenül aggódott. Két nap múlva indul a repülőgépe Athénbe, s onnan még aznap délután Amerikába. Várta ezt a pillanatot, de egyben félt is tőle. Szorongott, hogy az utolsó percben valamin lebukik. Már bánta, hogy Jorgosznak mindent elmesélt. Pedig tudta, hogy a tisztesség szobrát lehetne Jorgoszról megmintázni, s ha egyszer megígérte, tartani fogja a szavát. - De mi van, ha mégis meggondolja magát? Hiszen igen sok bajt zúdítottam rá! - futott át Steven agyán az aggodalom, amikor lépéseket hallott a háta mögött. Hirtelen összerázkódott. Pedig csak Maro jött utána, hogy kávézni hívja. Amint együtt ültek a szalonban, s a kávéjukat kavargatták, hirtelen kivágódott az ajtó, s egy elhanyagolt külsejű férfi rontott be. - Hol van Dimopulosz úr? - kérdezte feldúltan. - Melyik? - kérdezett vissza Maro. - Hát, aki az üzletet bonyolítja! - Miféle üzletet? - húzta fel a szemöldökét az asszony. Majd végignézett az ápolatlan látogatón. Talán éppen a magával valót? De hisz ez képtelenség!... - Higgye el, asszonyom, igazat mondok! Dimopulosz úr az, aki az itteni kábító... - Micsoda?! - csattant Maro hangja. - Jóember, maga megőrült! Milyen kábítóról beszél? A férjem üzletember, Themisz Dimopulosz, a testvére pedig Jorgosz Dimopulosz, az orvos! Cakmak rájött, hogy hibát követett el. Nem kellett volna iderohannia. De annyira megijedt a kis házban a váratlan látogatótól, hogy hanyatt-homlok elmenekült. Pedig Jorgosz - ahogy megígérte Themisznek -, gondját viselte ennek a szerencsétlen ördögnek. Naponta vitt neki élelmet és cigarettát. Azzal is tisztában volt, hogy a török férfi fél, mert állandóan siránkozott, hogy mikor mehet haza a beteg anyjához. Jorgosz nem tudott mit mondani neki, hiszen a részleteket nem ismerte. Cakmak szótlanul pislogott Maróra és Stevenre. A kezeit tördelte, s időnként felnézett, mint aki

- 63 -

valamilyen csodára vár. Ebben a pillanatban lépett be Jorgosz, akinek még a szívverése is megállt, amikor meglátta Cakmakot! De villámgyorsan nyugalmat erőszakolt magára, és Cakmakhoz fordult: - Mit keres itt nálunk? Talán megunta az egyedüllétet? Jöjjön velem! - Ezzel karonfogta a férfit, s szinte átvonszolta a saját szobájába. Ott ingerült hangon kérdezte: - Megőrült? Minek jött ide?! - Ne haragudjon, uram, de váratlanul egy férfi toppant be a házba. Amikor a nevemet mondta, annyira megijedtem, hogy kirohantam az ajtón, s futottam, ahogy csak bírtam... Ahol az út balra kanyarodik, ott találkoztam egy halásszal, s tőle tudtam meg Dimopulosz úr címét... Jorgosz csak állt, és nézte a férfit. Nem értette, ki és miért kereste fel Cakmakot. De abban biztos volt, hogy ez nem lehet a véletlen műve. - No még ez hiányzott, először Steven, most Cakmak... Közben egy perc megállásom nincs, annyi a betegem. Mitévő legyek? Vigyem vissza ezt a szerencsétlent? S hogyan magyarázzam meg Marónak, mit keres itt ez az ember?! Végül döntött, visszakíséri Cakmakot a kis házba, s meglátja, ki a betolakodó idegen. Stevent is magával hívja - mit lehet tudni, ki az illető, s mit akar? Stevent úgy érte Jorgosz kérése, mint derült égből a villámcsapás. - Még ez hiányzott, hogy egy idegen férfival mászkáljak! - dühöngött magában. De aztán erőt vett félelmén, s csatlakozott a többiekhez. A hegyi úton gyors léptekkel haladtak, s negyedórai erőltetett gyaloglás után célhoz érkeztek. Jorgosz lépett be elsőnek a házba. A látvány megdöbbentette: egy férfi ült az asztalnál, aki minden idegeskedés nélkül pillantott Jorgoszra. - Ön ki az ördög? - lépett az idegenhez Jorgosz meglehetős határozottsággal. Mögötte állt Steven és Cakmak, mindketten feszülten figyelték a jelenetet. - Azt hiszem, a nevem nem fontos. Dimopulosz úrhoz van szerencsém? - Igen - válaszolta Jorgosz. - Már mindenhol kerestem. A kikötőben tudtam meg, hogy gyakran itt tartózkodik ebben a kis házban. Ezért aztán idejöttem. Gondolom, tegnap már megkapta az értesítést az áru érkezéséről, most hoztam el... - Ezzel átnyújtott egy fehér kis csomagot. Jorgosz forgatta kezében a csomagot, s tehetetlenségében csak annyit nyögött ki: - Mi van ebben? - De uram, önnek tudnia kell! Hiszen Aziz Ayol úr küldte a szokásos mennyiséget... Steven a név hallatára felkapta a fejét, s megborzongott. Érezte, hogy e név felbukkanása nem valami fatális véletlen műve, hiszen a leánykereskedők főnökét is Aziz Ayolnak hívták... Gyorsan közbeszólt: - Az isztambuli Aziz Ayolról van szó? - Természetesen! - válaszolta a kábítószercsempész, aki maga sem értette ezt az egész kavarodást. - Az árut küldte a főnök... - próbálkozott ismét, de amikor látta az értetlen arcokat, tudta, hogy valami baj van, csak arra nem jött rá, hogy mi... 81. Aziz előbbre hozta az esküvő időpontját. Az embereit gondosan betanította, mit kell mondaniuk, sőt még egy fiatal férfit - aki a laboratóriumban dolgozott -, papnak is beöltöztetett. Választása azért esett Lukaszra, mert tudott latinul. Aziz már előre elhatározta, hogy az esküvő után a férfit Usaklival eltéteti láb alól... Egyébként is már túl sokat tudott Lukasz a kábítószer feldolgozásáról, s. Aziz szerette váltogatni az embereit. Amikor belépett Angelához, ellentmondást nem tűrően közölte a hírt, hogy este 9 órakor lesz az esküvő. A lányt az ájulás környékezte. Themiszt hiába várta, az két nap óta nem jelentkezett, s tudta, hogy így semmiképpen sem térhet ki az esküvő elől. - Ha Dimopulosz nem jön értem, akkor biztosan ő is Sevgin sorsára jutott - állapította meg rezignáltan Angela. Majd tekintete megállapodott az ágyon heverő hófehér csipkeruhán, amit Gülen hozott be néhány pillanattal előbb. A ruha olyan álomszép volt, a körülmények pedig olyan elkeserítőek, hogy Angela hirtelen hisztérikus nevetésben tört ki, amelyet nem bírt abbahagyni. - Ne vihogj úgy, mint egy őrült! - kiáltott rá ingerülten Aziz. - Hiszen ma lesz a te nagy napod! Utána elvonulunk egy eldugott helyre, s megszűnik körülöttünk a világ. A férfi elhatározta, hogy elviszi Angelát a tengerparti Marmaraereglisibe, ami nincs messze Isztambultól. Erősen bízott abban, hogy ott végre a teljes kielégülésig eljut: nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is birtokolni fogja a lányt. 82. Gülen tanácstalan volt. Themisz átutalt a nevére kétmillió drachmát, s szerzett neki egy érvényes útlevelet is. Mindezt azonban csak akkor veheti fel a lány, ha Angelát átadta Dimopulosznak. Gülent pedig

- 64 -

váratlanul érte az esküvő időpontja, hiszen azt hitte, még néhány nap a rendelkezésére áll az előkészítésre. De tévedett! - Most mit csináljak? - töprengett kétségbeesetten. - Usakli sem tud a szöktetési tervemről, hiszen nem engedne el sem engem, sem a görög lányt. Nekem pedig elegem van már belőle is! Örülök, hogy pénzem lesz, s végre meglépek innen. Elkeseredésében már majdnem feladta a szökés tervét, amikor hirtelen eszébe jutott a megoldás. - Csak bátorság kell hozzá, meg szerencse! - biztatta magát. Ugyanakkor igyekezett megteremteni a saját menekülésének lehetőségét is. Tudta, Aziz Ayolnál nem számíthat kegyelemre. Anyja nővére jutott az eszébe, aki Denizlitől tíz kilométerre egy tanyán él. Ott egy ideig meghúzhatja magát, aztán majd csak elvergődik valahogy külföldre. Csak a pénzt kapja meg Dimopulosztól! Eldöntötte, hogy további kétmillió drachma készpénzt kér tőle, s csak akkor árulja el merész ötletét... 83. Maro ott állt a házban a férfigyűrű közepette, s értetlenül nézte, amint Steven és Jorgosz habogva próbál valami lehetetlen történetet kitalálni. Miután sokáig nem jöttek vissza, az asszony utánuk eredt, s akkor talált rá a szép kis gyülekezetre... - Jorgosz, kérlek, mondd meg az igazat! Ne kertelj! Látom, valami baj történt! Az lenne a legokosabb, ha mindannyian visszamennénk hozzánk, s ott mindenki szép sorjában elmesélné a saját történetét! - élesedett meg Maro hangja. - Én előremegyek, s Kulát elküldöm otthonról. Jorgosz és Steven egymásra néztek, s tudták, hogy az asszony javaslata racionális, hiszen nem álldogálhatnak itt tehetetlenül órákig. Mikor visszatértek a házba, a török férfi ismét elővette zsebéből a fehér csomagot, és kirakta az asztalra. Óvatosan kibontotta, és kis nejlonzacskók hulltak szét belőle az asztalon. - Úristen! - kiáltott fel Jorgosz. - Hiszen ez kábítószer! Egy zacskót feltépett, kivett belőle egy csöppnyi fehér port, megszagolta, megkóstolta. - Heroin... Heroin... - mormolta megdöbbenten. Steven követte Jorgosz példáját, s ő is konstatálta, hogy kábítószert hoztak Themisznek. Maro a mozaikkockákat először nem tudta összerakni: miért és hogyan kerül ebbe a képbe Themisz? - kérdezte magától, majd lassan, mint aki kábulatból ébred, megvilágosodott benne, hogy az egész vagyon, a Themisz által megjósolt "fényes jövő" mind, mind ebből a fehér porból származik!... Cakmak, aki ugyan nehéz felfogású volt, de az isztambuli kábítószerpiacot valamennyire ismerte, rögtön rájött arra, hogy az előtte álló török férfi szintén összekötő, s ezt a csomagot Themisznek kellett volna átadnia! Jorgosz is nehezen tért magához. - Mit tegyek most? - latolgatta izgatottan. Azt mindenesetre látta, hogy Maro kezdi észrevenni az összefüggéseket, annál is inkább, mert az asszony szemével intett a férfinak, aki felállt, és követte a másik szobába. - Jorgosz! Azt hiszem, mindent tudok. Te is azonnal rájöttél, láttam a szemeden. De most mit tegyünk? Ha szólunk a rendőrségnek, Themiszt buktatjuk le. És mit csináljunk ezzel a két mákvirággal?! Azonkívül mikor jön haza a férjem? Ki tudja, lehet-e húzni addig az időt? Vagy a banda rájön, hogy a kábítószer nem érkezik meg időben a rendeltetési helyére? Ezernyi kérdés - morfondírozott az asszony -, s a válasz várat magára!... - Nagyon remélem, nem sokáig - próbálta megnyugtatni Jorgosz a sógornőjét. - Addig is el kellene rejteni ezt a két pofát. A vityilló már nem jó, azt túl sokan ismerik. Nincs valahol a hegyoldalon valami présházatok vagy kunyhótok? Esetleg apád után maradt olyan raktár, amit nem használtok. Időt kell nyernünk, hiszen most ez elsősorban Themisz életét jelentheti, sőt lehet, hogy ezét, a két pofáét is. - Holnap elrejthetnénk őket a halfeldolgozó mögötti régi raktárban. Azt már évek óta nem használjuk, csak ócska ládákat, tönkrement kosarakat, hálókat gyűjtünk ott. Azt meg ne kérdezd, miért, ez még az apám idejéből maradt így. Odavihetnénk a két embert, s addig, amíg Themisz hazaérkezik, ott tarthatnánk őket. De most azt döntsük el, mi legyen a barátoddal, Stevennel. Nem keveredett bele ő is valamibe, amiről nem akarsz beszélni nekem? Miért fél kimenni az utcára? Miért nem beszélget senkivel? Naphosszat csak gubbasztva üldögél. Nekem ez több mint gyanús... Jorgosz tudta, hogy Marónak igaza van. Csak azzal nem volt tisztában, hogy a kábítószerbanda és a leányrablás mind-mind Aziz Ayolhoz fűződik. Amikor a név elhangzott, ő szinte nem is figyelt, s nem rögzült az agyában ez a név... - Nézd, Maro, Steven elutazik, már megvette a repülőjegyét Athénbe. Hagyjuk őt elmenni, jó? - Szóval nem megy vissza a thesszaloniki kórházba? - Nem, Amerikába utazik - csúszott ki Jorgosz száján a meggondolatlan mondat. 84. Gülen hangos dudálással állt meg a vaskapu előtt Fiat kocsijával. Hátul egy fekete ruhába és

- 65 -

kendőbe bugyolált lány ült. Az egyik kapuőr megállt az autó előtt, és hangosan, gunyoros felhangon megszólalt: - Mi a fene! Milyen jól megy neked már! Honnan szedted ezt a járgányt? Hiszen csak úgy csillog-villog! - Ne szemtelenkedj - húzta le az ablakot Gülen - mert még megbánod! Éppen elég sokat szaladgálok a kisasszony mellett, s Aziz úr busásan megfizet érte. Engedj tovább, mert sietek! - Nem úgy van az, Gülen! Kit szállítasz a kocsiban? - jött oda a hangos szóváltásra a másik őr, s bekandikált a hátsó ablakon. - Ki ez a szép kis fekete tündérke? Tudod, hogy senkit nem engedhetünk be a kapun... - Ne marháskodj már, az unokahúgom szeretné megnézni Angela kisasszony esküvői ruháját, s Aziz úr megengedte, hogy egy rövid időre felvigyem. - Rendben van, de mutasd meg a lányka arcát - Menj már, te disznó! Hát nem tudod, hogy a török lányok - a hagyomány szerint - nem mutathatják meg az arcukat, ha esküvőre készülnek? - De hát nem a rokonod esküvője lesz! - Az mindegy. Gyorsan nyisd ki a kaput, mert megütöd a bokádat! Az őrök morogva engedelmeskedtek. Gülen fellélegzett, amikor lassan kinyílt előtte a vaskapu. A hátsó ülésen gubbasztó lány a félelemtől szinte megbénult. - Gülen, mi lesz most? Lehet, hogy lebukunk? - kérdezte vacogó fogakkal Altin, amint a kocsival beálltak az udvarra. - Ugyan, ne félj! Most már semmi baj! A hátsó lépcsőn felmegyünk, a görög lányt átöltöztetjük a te ruhádba, s minden az eredeti terv szerint alakul. Angela lejön velem, te pedig ott maradsz, amíg megérkezik a főnök. Akkor pedig a betanult szöveget mondod el! Csak tartsd magad a meséhez, s akkor a hajad szála sem fog meggörbülni! Angela meglepve fogadta két látogatóját. Gülen azonban nem hagyott időt a kérdezősködésre: - Gyorsan, kisasszony, öltözzön át ebbe a fekete ruhába! A fejét csavarja be a kendővel, hogy csak a szeme legyen szabadon, aztán indulunk! - De hova? Hogyan tudnál kicsempészni innen? - Ne haragudjon, sietnünk kell! Majd később mindent megért. A két nő segített Angelának öltözködni. A fejét törökösen betakarták, s így valóban senki nem ismerhette fel. Ebben a pillanatban Neri, mint aki megérezte, hogy őt itt akarják hagyni, vinnyogni kezdett, de olyan szívszaggatóan, hogy Angela azonnal odarohant a kutyához, és simogatni kezdte. - Kisasszony, erre nincs időnk! Azonnal jöjjön! - kiabálta szinte magából kikelve Gülen. - Perceink vannak csupán... Értse meg, mindkettőnknek az élete forog kockán...! - Gülen, szeretném Nerit is magammal vinni! Aziz mérgében, ha megtudja, hogy megszöktünk, megöli a kutyát! Nem bírnám elviselni... - Maga megőrült! Egy ebért kockára teszi az életét? - Gülen, könyörgöm, találj ki valamit... Nem hagyhatjuk itt Nerit! Gülen látta, hogy nem tudja a lányt meggyőzni, minden érve megtörik Angela ellenállásán. Végül kényszeredetten beleegyezett, hogy Nerit magukkal vigyék. - Csak nehogy emiatt bukjunk le... - gondolta idegesen. Visszafelé az őrök nem is állták meg szó nélkül, amikor a kutyát is megpillantották: - Nocsak! Erről nem volt szó! Mit keres az ülésen az a kutya? - Már megint olyan dolgokba ütitek bele az orrotokat, amihez semmi közötök! Egyébként az állat rosszul van, ma már többször is hányt. A kisasszony kért meg arra, hogy vigyem el Nerit az állatorvoshoz. Tudjátok, mennyire bolondja a kutyájának... - igyekezett fölényes hangon tárgyalni Gülen az őrökkel, akikre hatott a lány határozott fellépése: minden további nélkül kiengedték őket a kapun. A többi már simán ment. Themisz a megbeszélt helyen várta őket, a motor lassan járt, indulásra készen. Gülen elbúcsúzott Angelától és Themisztől, átvette az útlevelet és a pénzt, s egy másodperc múlva úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Themisz is elindult arra a rövid útra, amely a Kósz szigetére vezetett. Magában áldotta az eszét, hogy meg tudta szervezni a lány szökését. Tisztában volt vele, hogy Aziz Ayol nem hagyja annyiban a dolgot: eljön a lányért, ám ő fegyvernek használja majd fel Angelát! A lány révén akart megszabadulni a bandától. Szélesen vigyorgott, amint elképzelte, milyen képet vág Aziz, ha észreveszi, hogy madárkája kirepült a kalickából... 85. A hajnalpír széles csíkkal festette meg az ég alját, mintha egy piktor széles ecsetvonásokkal vonta volna be Kósz-sziget látképét... Maro szinte egy percre sem hunyta le a szemét. Egész éjszaka töprengett, mitévő legyen. Végül eldöntötte, hogy reggel útnak ereszti a két török férfit. A kábítószert pedig átadja a rendőrségnek. - Milyen jó, hogy délelőtt Achel doktor is elutazik! Már belőle is elegem van!

- 66 -

Maro nem vágyott másra, csak egy kis nyugalomra. Elhatározta, hogy beszél Jorgosszal. Tudta, hogy a férfi is fenn van, mert hallotta, amint a szobájában le-föl járkál. Amikor belépett a szobába, Jorgosz már a reggeli újságot olvasta. Látszott rajta, hogy csak nézi a betűket, de a gondolatai máshol járnak. - Jó reggelt! - üdvözölték egymást, de mindketten érezték, hogy a magukra erőszakolt derű csak látszat, mögötte súlyos gondok húzódnak meg. Maro reggelizni hívta sógorát. Étkezés közben Steven is megérkezett útiruhába öltözve, vidáman, mint aki megszabadult valami nagy nyomástól. Ennek ellenére a társalgás nehezen indult meg a feszélyezett légkörben. Maro nem akarta előhozni a dolgot Steven előtt. Aztán Jorgosz csak annyit látott, hogy Maro kezében megáll a kés és a villa, tekintetében mérhetetlen csodálkozás jelenik meg. Háta mögé pillantott, és a látvány őt is meglepte: a testvére lépett be az ajtón, maga előtt tartva egy sápadt és reszkető lányt, valamint egy csapzott kutyát. 86. - Megjöttünk! - kiáltott be kedélyesen Aziz a belső szobába. - Megyünk az esküvőre! Szavait néma csend fogadta. A testőrök tanácstalanul pillantottak egymásra a főnök háta mögött. Kisvártatva Altin lépett ki a másik szobából, s megszeppenve közölte: - Csak én vagyok itt. - Micsoda?! Honnan került ide ez a lány?! - képedt el Aziz. - Uram, én Fatma asszonynál dolgozom... - Hol van Angela és Gülen? Beszélj, mert kiverem belőled a lelket. - Nem tudom. Gülen elhozott magával, hogy megnézzem Angela esküvői ruháját. Mindenki azt suttogta, hogy csodálatosan szép! Bementem a másik szobába, s mire visszajöttem, senkit nem találtam itt. Gondoltam, az a leghelyesebb, ha várok, amíg megérkezik valaki. - Te buta tyúk! Ezek megszöktek! S téged használtak fel ehhez! Hát nem érted?! - Aziz szinte az eszét vesztette a méregtől. - Takarodj innen! Ne is lássalak, mert széttéplek! Usakli - mikor látta főnöke őrjöngését - halálosan megijedt. Igaz, tudta, hogy Gülen Dimopulosszal tárgyalt, de arra álmában sem gondolt, hogy megszöktetik a lányt. - Csak meg ne találjuk most már! - aggódott magában a férfi. - Így mindenkinek jobb lenne, s leginkább nekem. A főnök meg majd lecsillapodik. Gülennel pedig számolok, ha előkerül!... Biztosan sok pénzt kapott Themisz Dimopulosztól. Aziz - tehetetlen dühében - tört, zúzott a szobában. Az emberei csak bénultan álltak, s nem mertek szólni neki. Az állólámpa, a székek, a fotelok, a hamutartók, a vázák mind-mind romokban hevertek. - Már senkiben sem bízhatok meg! Usakli, te mit tudsz Gülenről? Csak ő segíthetett Angelának! És miért? Talán nem kapott tőlem elég pénzt? Vagy valaki felbujtotta! Tudni akarom!... - toporzékolt és őrjöngött. - Azonnal szervezd meg, hogy egész Isztambult átfésüljék az embereim! Mindenkit mozgósíts! Reggelre élve akarom látni a lányt! De megölöm! Elég volt belőle! - Majd a tenyerébe hajtotta a fejét, s szinte eszelősen suttogta: - Meg kell ölnöm azt a ribancot... Kijátszott... és sikerült neki... Usakli intett az embereknek, hogy induljanak. Ugyanakkor fogalma sem volt, merre keressék a két lányt. Azt sejtette, hogy valami eldugott helyen rejtőzködnek. A kapuban Usakli kihallgatta a két őrt, akik elmondták, hogy Gülen egy új Fiat kocsival és az unokahúgával jött el késő délután, majd fél óra múlva távoztak. Usakli már mindent értett. Dühödten förmedt a bamba képű őrökre: - Hogy ti milyen marhák vagytok! A főnök megmondta, hogy senkit ne engedjetek be! Lesz ebből még bajotok, de megérdemlitek! 87. Jorgosz kapta el az előrezuhanó testet. - Elájult - mondta Themisznek. - Nyilván az átélt izgalmak viselték meg. Hozok egy koffeininjekciót, addig, légy szíves, vigyázz a lányra! Maro, te pedig készíts egy forró teát! Themisz a nagy nyüzsgésben először nem is vette észre a belépő Cakmakot és az idegen férfit, akikkel rövidesen egyedül maradt a szobában... - Jó reggelt, uram! - szólalt meg Cakmak barátságosan. Themisz, mint egy őrült, hirtelen megfogta Cakmak kabátját, és jól megrázta. - Mit keresel te itt? S ez kicsoda? - mutatott a török férfira. - Ő is Aziz úr küldönce - nyögte meglepetten Cakmak, aki igencsak megijedt Themisz hangjától és tekintetétől. - Te jó ég! Micsoda kavarodás!... S mit tud minderről Maro? S ki lehet az a másik pasas, aki segédkezett Jorgosznak a lány élesztésében?

- 67 -

Majd Themisz rájött, hogy legjobb, ha vár, és meghallgatja testvére és felesége beszámolóját. 88. - Kezdd el,Themisz! - hangzott el Maro határozott felszólítása. Themisz tudta, hogy nincs több kibúvó, felesége és testvére magyarázatot vár tőle. Ráadásul ott volt a szobában Steven is, akit csak pár perccel korábban ismert meg. - Mit kéne mondanom? Mint tudjátok, Isztambulban jártam, üzleti dolgaimat intéztem. Ennyi az egész... - Most ez már nem elég, kedves testvérem! - vágott közbe Jorgosz. - Nagyjából mindent tudunk. Legalábbis annyi biztos, hogy a nagy vagyonod kábítószer-csempészésből született. A török férfi megmutatta az "árut" - ahogy ő nevezte -, s Steven és én rájöttünk, hogy heroin van a csomagban. Kínos csönd telepedett a szobára. Themisz érezte, hogy Marót elveszíti, ha most, azonnal nem meséli el az igazságot. Tudta, hogy egyetlen dologban reménykedhet, felesége megértő lesz, s abban is biztos volt, hogy testvére segítségére is feltétlenül számíthat! Így tehát a kezdet kezdetétől mindent elmondott, ami a kábítószer-csempészésre vonatkozott, azonban Sevginről és a gyilkosságokról nem szólt egy szót sem... Azt sem részletezte, miért mentette meg Angelát. Így tehát féligazságokba csomagolta be az igazságot, ami így hihetőnek tűnt. Themisz szavai után egy darabig senki sem szólalt meg. Mindenki a saját gondolataival volt elfoglalva. Aztán Steven, mint akit megcsíptek - váratlanul felugrott: - Úristen! Azonnal indulnom kell, mert lekésem a járatot! - Kiviszlek Themisz kocsijával - ajánlotta Jorgosz. Majd testvéréhez fordult: - Sietek vissza, s akkor mindent megbeszélünk! A repülőtéren a hangosbemondó már szólította az utasokat az athéni járatra... Steven megölelte a barátját, s kicsit fátyolos hangon mondta: - Van még valami, amit közölni szeretnék. Azt hiszem, Themisz ugyanannak a bandának lett a tagja, amelyik a leánykereskedelmet űzi, hiszen a főnök is ugyanaz. Vigyázz magadra, ez az Aziz Ayol nagyon veszélyes ember...! 89. Aziz őrjöngésében odáig ment, hogy Usaklit hibáztatta Gülen és Angela szökéséért. A férfi félt, hogy főnöke rajta áll majd bosszút, s arra gondolt, hogy egérutat próbál nyerni. De hogyan? Ismét végiggondolt mindent, s rájött, hogy csak Dimopulosz szöktethette meg a lányt, s Gülennek ezért jó sok pénz üthette a markát! - Valahogy rá kéne vezetnem Azizt, hogy a lány Dimopulosznál van, valószínűleg Kósz-szigetén rágódott magában. - Persze úgy, hogy én ne keveredjek gyanúba. - Lehet azonban, hogy tévedek, s Gülen máshova vitte a lányt. De hova? Még Fatma asszony sem tudott semmiről. Csak egyszer kapjam a kezem közé Gülent, nem ússza meg szárazon! - dühöngött Usakli, aki rájött, hogy tehetetlen az ügy kinyomozásában, s ez veszélyezteti pozícióját Aziz Ayolnál. Pont most, amikor az amerikai üzlet is megindul... - Mondd csak, Usakli - fordult felé az íróasztal mellett ülő Aziz. - Lehet, hogy nekem, mint főnöködnek nem mondtál el mindent, s te is tudtál Gülen mesterkedéseiről? Ahogy én ismerem a barátnődet, pénzért hajlandó bármit megtenni. De vajon ki fizethette le? - töprengett fennhangon Aziz, aki már a második pohár italt töltötte magának. - Csak nem Themisz Dimopulosz rabolta el a lányt? Gyanús volt nekem az itteni felbukkanása. De miért tette volna? Ebben nincs semmi logika! Vagy mégis, csak én nem tudok rájönni?... Usakli úgy érezte, itt a kedvező alkalom, hogy megszólaljon: - Igaza lehet, főnök... Themisz Dimopulosz egy ravasz fickó, ez mindenre képes... Az is elképzelhető, hogy később majd zsarolni akarja magát a lánnyal... - Látod, lehet, hogy most fején találtad a szöget! Attól a gazembertől minden disznóság kitelik. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és az összevert Altint vonszolta be Aziz egyik embere. A lány arca kék-zöld foltokkal volt tarkítva, az egyik szeme bedagadt, a karját mozdítani sem bírta... - Itt van ez a szép mákvirág, főnök! Többet tud ez, mint mondta, kiszedtem én belőle! Beszélj, mert újból kezdem... A nagydarab férfi - biztos, ami biztos - egy újabb pofont kevert le a rogyadozó lánynak, aki az ütés erejétől nekiesett az egyik széknek, s azt nagy robajjal felborította. Pedig erre már nem volt szükség, mert Altin teljesen megtört. Akadozó szavakkal mesélte el, hogyan vett részt Gülen tervének végrehajtásában, s hogyan szövetkezett Gülen az idegen görög úrral. 90. Angela lassan ébredezett: - Hol vagyok? - nézett szét lassan eszmélve.

- 68 -

- Barátok között - válaszolta Maro és Jorgosz. Mindketten a lány mellett ültek, s halkan beszélgettek. Maro finom női ösztönével azonnal megérezte, hogy Jorgosz számára nem közömbös a még kábult lány. Angela tisztuló tekintete Jorgoszon állapodott meg. - Ön Themisz Dimopulosz vagy a testvére? - Jorgosz vagyok. De mi már régóta, még Theszszalonikiből ismerjük egymást. Emlékszik, a kórházból... - Lehet azt elfelejteni?! Doktor úr! Ki rabolt el engem és két társnőmet? - Én nem, az biztos! - nézett a férfi bátorítóan a lányra. - Az igaz, hogy nekem kellett volna megműtenem, de mire a műtőbe értem, már nem volt a kórházban... Ha jobban lesz, akkor majd erről is beszélünk. Most arra kérem, semmivel ne izgassa magát, hiszen még nagyon gyenge. - Hozok egy kis meleg húslevest. Az biztosan jól fog esni Angelának - állt fel Maro. Mire visszatért a konyhából, élénk eszmecserében találta Jorgoszt és Angelát. - Úgy látom, Jorgosz puszta jelenlétével is csodálatos javulást ért el nálad - mondta mosolyogva. Nem is orvos ez, hanem varázsló! - Ugyan menj már! - nézett rá zavartan a férfi. - Csak jól kibeszélgettük magunkat. Azt csak szabad?! - Ha te mondod! - nevette el magát Maro, s vidáman tekintett az elvörösödő Angelára. 91. Themisz gondterhelten jött hazafelé az erdei úton. Igaz, Cakmakot s a másik török férfit egyelőre visszatelepítette a Madonna-szikla melletti kis házba, de előbb-utóbb ebben az ügyben is lépnie kell. Ha Cakmakot visszaküldi Azizhoz, az a férfi életébe kerül, s ő nem akart több emberéletet kioltani. Ha itt tartja, mivel magyarázza meg az egészet Marónak és Jorgosznak? Hiszen akkor beszélnie kellene a murénákról is... - S mi legyen a másik férfival? - töprengett tovább. - Az a pasas sem olyan ütődött, hogy ha Aziz kicsit megszorongatja, ne számoljon be mindenről... Tanácstalanul ment felfelé, s elhatározta, hogy egy-két napig még vár, aztán kitalál valamit... Különben is, néha az idő oldja meg a legnagyobb problémákat. Abban is biztos volt, hogy Aziz hamarosan jelentkezni fog a lányért. De most az egyszer helyzeti előnyben lesz vele szemben, most ő fogja diktálni a feltételeket. S Aziznak - ha vissza akarja kapni Angelát - engedelmeskednie kell. 92. Jorgosz alaposan megvizsgálta az asszonyt, s azonnal látta, hogy myocarditis acuta áll fenn. A szívizom-gyulladás valamilyen fertőzés következtében alakult ki. Azzal is tisztában volt az orvos, hogy a gyógyításban a legfontosabb a nyugalom. A pulzusszám lassítására és a ritmuszavarok megszüntetésére injekciót adott, majd kétféle gyógyszert írt fel. Végül egy hatalmas adag penicillin-injekcióval fejezte be a terápiát. - Később visszajövök az EKG-val - közölte a férjjel, aki izgatottan leste az orvos minden szavát. - A beteg könnyű, diétás ételeket egyen, s néhány hétig ne hagyja el az ágyat. Egyébként rövidesen már jobban lesz az injekcióktól, s a gyógyszerek is csökkentik majd a gyors pulzust és a szívritmus zavarait. Jorgosz felállt, hogy összepakolja az orvosi táskáját, amikor hirtelen lökést érzett a talpa alatt. Ránézett a betegre, akinek döbbent tekintete a csillárra szegeződött, amely egyre erősebben lengett. - Te jó ég! Doktor úr! Földrengés van! - Micsoda?! - próbálta visszanyerni higgadtságát Jorgosz. - Lehet, hogy csupán egy kis enyhe földmozgásról van szó. - Doktor úr! - szólt közbe a férfi. - Hiszen ön is tudja, hogy itt 1933-ban olyan óriási földrengés volt, hogy szinte az egész sziget romokban hevert!... Jorgosznak sem kellett több! Eszébe jutott Angela, s már rohant is kifelé az ajtón. Még csak mintegy száz métert tett meg, amikor összedőlt előtte egy földszintes ház. Futott, ahogy csak a lába bírta, mert érezte, hogy egyre hevesebb lökések rázzák meg a talajt. Az úton sikoltozó asszonyokkal, gyerekekkel találkozott... Mindenki az utcára menekült a házakból, amelyek kártyavárakként dőltek össze... Amikor Maróék házához ért, látta, hogy minden csupa rom. A kertkapu - mintha kitépték volna - a földön feküdt, a terasz kövei az utcán hevertek. - Elkéstem!... - nyilallt belé kétségbeesetten a felismerés. Félőrülten rohant a romokon át a hátsó udvar felé. Folyton azért rettegett, hogy a következő kőhalom alatt Angela szétlapított, eltorzult testét fedezi majd fel. Kimondhatatlan megkönnyebbülés fogta el, amikor a kerti narancsfák alatt megpillantotta Angelát és Marót. Mellettük Neri reszketett és vinnyogott. - Themisz?! - kiáltotta feldúltan feléjük Jorgosz. - Bement a romos házba Kuláért, aki a konyhában maradt. Remélem, élve látom őket - suttogta könnyes szemmel Maro.

- 69 -

Újabb és újabb földrengés rázta, meg a szigetet... Füstfelhő szállt felfelé, néhány ház kigyulladt lent a parton. Mintegy végszóra érkezett meg Themisz Kulával, akinek az ijedtségen kívül semmi baja nem volt. Jorgosz átölelte Angelát, s Maróhoz fordulva szólt: - Nekem le kell mennem a partra. Biztosan sok a sebesült, segítenem kell... - Mi is veled tartanánk - javasolta Maro és Angela. - Itt mégsem maradhatunk! - Rendben van, jobb is, ha mellettem vagytok. Kerítsetek fehér abroszokat, törülközőket, lepedőket! Kula is velünk jön! Most minden munkás kézre szükség lesz. - Én viszont elmegyek Cakmakért és a másik férfiért is... - szólalt meg Themisz. A három nő és Dimopulosz doktor a hátsó utat választotta, hiszen az volt a rövidebb. Igyekeztek mielőbb leérni a partra, mert alant egyre nagyobb tűzcsóvák villantak fel. A kikötőben pokoli látvány várta őket. Kevés ház maradt épen, a romok alól jajkiáltások szűrődtek ki. A szigeten működő hat orvos kolléga már javában szervezte a mentést, a sebesültek kötözését, ellátását. Jorgosz azonnal csatlakozott hozzájuk, a három nő pedig a betegek ápolásánál segített. Maro és Angela pillanatokon belül megtanulta, hogyan kell kezelni és bekötözni az égési sebeket. Sőt, még a kisebb ficamoknál, töréseknél is rendkívül ügyesen dolgoztak. - Víz, élelem, ruhanemű - semmi nem volt. Az orvosok hordágyakat eszkábáltak össze, s a férfiakat befogták a tűz oltásához. A mentők frissen alakult segélycsapatokat szerveztek, hiszen annyi volt a halott és a sebesült, hogy az első pillanatban felmérni sem lehetett a veszteséget. 93. Aziz csak Usaklit vitte magával. Gondolta, ketten csak elbánnak azzal a disznó Themisszel. Most majd megkapja a magáét! S nem csak Angeláért fog fizetni. Hiszen hol van az utolsó áru? Azt is elsikkasztotta az a gazember, mivel a heroin nem érkezett meg Hamburgba. Amint közeledtek a hajóval a kikötő felé, Usakli beszólt Aziznak a kabinba. - Uram, jöjjön csak! Nézze, mintha az egész sziget lángban állna! - Ugyan, ne bolondozz már, Usakli! Rémeket látsz! - lépett ki Aziz a kabinból. De ő is dermedten látta, hogy a sziget házai romba dőltek, s a lángok romokat világítottak meg. - Úristen! Csak Angela éljen! - ez volt a férfi első gondolata. Már elfelejtette, hogy a szökés kiderülésekor volt olyan pillanat, hogy meg tudta volna ölni a lányt. - Nem fordulunk vissza, uram? - kérdezte tétován Usakli. - Szó sem lehet róla! - felelte sápadtan Aziz... A kikötőben senki semmilyen papírt nem kért tőlük. Az emberek el voltak foglalva a földrengés maradványainak eltakarításával, a sebesültek, a betegek ellátásával és a halottak eltemetésével. Mehettek, amerre csak a szemük látott. 94. - Három ember, azt hiszem, pestist kapott - fordult Jorgosz a kollégája felé. - Ha nem lesz elég tiszta vizünk, órákon belül járvány léphet fel! - Azt hallottam - mondta egy idős orvos -, hogy úton vannak a Nemzetközi Vöröskereszt szállítmányai is, s akkor van remény. Még szerencse, hogy a repülőtér nem sérült meg olyan súlyosan, így a gépek és a helikopterek le tudnak szállni. Aziz éppen a beszélgetés végére ért oda. - No te szép mákvirág! - csapott Jorgosz vállára - most megvagy! Hiába segédkezel itt az orvosoknak, most velem kell jönnöd! - De uram! - fejtette le Aziz kezét magáról Jorgosz. - Itt valami tévedés lesz, én magam is orvos vagyok... Azizba villámként hasított a felismerés: ez Themisz ikertestvére lesz, a doktor. Nemcsak Jorgosz szavai árulták el ezt, hanem a mozdulatai is. - Bocsánat, uram! - próbált kedélyeskedni Aziz. - Összetévesztettem valakivel. - Én tudom is, kivel! - válaszolta meglehetősen gorombán Jorgosz. - A testvéremmel. De őt ne is keresse, mert úgysem találja meg! - Talán meghalt? - próbált részvétteljes hangon érdeklődni a bandafőnök, de magában majd szétrobbant a méregtől. - Dehogy! Csak ő is menti az embereket. Itt most olyan felfordulás van... - S a lány hol van? - Miféle lány? - kérdezett vissza Jorgosz, de azzal is tisztában volt, hogy Angelát azonnal el kell tüntetnie. - A testvére nem beszélt egy lányról? Nem vele érkezett? - Ugyan! Neki felesége van! - Hát aztán! Látott már ilyet a világ! - S ki az a lány? - próbált Jorgosz úgy viselkedni, mint aki semmiről sem tud semmit.

- 70 -

- A tisztelt testvére elhozta az én mátkámat! Jorgosz agyát abban a pillanatban elöntötte a köd, úgy érezte, hogy puszta kézzel is képes megölni ezt a férfit. Aztán jobb belátásra tért, ezzel elárulná magát és Angelát. De mit kellene tennie? Megvan! Azonnal értesíti Katadinisz hadnagyot, jöjjön a szigetre! Hiszen a kábítószer még megvan, s elkaphatja a bandafőnököt is! Aztán elkomorult az arca, mert rájött, hogy a telefon-összeköttetés megszakadt a külvilággal... - Uram, még be sem mutatkozott! - fordult Azizhoz. - Az nem fontos, Themisz Dimopulosz ismer engem, s ez elég. Doktor úr, önnek semmi köze a mi kettőnk üzletéhez! - Talán mégis van! - horkant fel Jorgosz, aki nehezen bírta türtőztetni magát. A két férfi farkasszemet nézett egymással. - Mi most elmegyünk, s megkeressük a barátomat - nyomta meg az utolsó szót Aziz, majd köszönés nélkül távoztak. Amint a két idegen hátat fordított az orvosoknak, Jorgosz azonnal otthagyta a betegeit, s elrohant Angelához, akiről tudta, hogy az ideiglenes kórházban tevékenykedik Maroval együtt. Az orvos szinte felborította a hordágyakat cipelő embereket, úgy száguldott a kórház folyosóin előre. Amikor a kötözőben végre megpillantotta Angela sudár alakját, hallatlan megkönnyebbülést érzett. Elhatározta, hogy a lányt soha nem engedi el maga mellől... - Angela, Angela, azonnal beszélnünk kell! - Jorgosz izgatott viselkedése meglepte a lányt. A férfit úgy ismerte meg, mint aki nyugodt és higgadt s még a földrengés alatt is mindig tudta, mit kell tennie. - Mi a baj? - kérdezte csodálkozva. - Azt hiszem, az a férfi van a szigeten, aki fogva tartott téged! Egy másik férfival Themiszt kereste, és utánad is érdeklődött. Ezt nem nézhetem tétlenül. Valahova el kell, hogy rejtselek... - Azt hiszem, Jorgosz ez a legjobb hely a világon, hiszen a kórházban nemigen keresnek, hacsak Themisz nem szól rólam... - Ugyan már, miket képzelsz! - Olyan furcsa a testvéred... Lehet, hogy azért, mert tudok Sevgin asszony és az ő kapcsolatáról... - Kiről?... - Hát te nem tudod, hogy Sevgin Themisztől volt terhes, amikor megölték? Hiszen meséltem neked tegnap a szökésünkről! - Arról igen, de nem tudtam, hogy Themisz... - Lehet, hogy az egész történet annyira felzaklatott, hogy ezt elfelejtettem elmondani. Pedig előtted nem akarok semmit a világon eltitkolni... - pirult el a lány. Jorgosz átölelte Angelát, magához húzta: - Ezt, drágám, én is tudom. Leendő közös életünk alapja az őszinteség. Féltelek Angela! Jobban szeretném, ha állandóan mellettem lennél... - Nézd, Jorgosz, ez megoldhatatlan, hiszen te egyik táborból a másikba mégy, s én nem mászkálhatok utánad. Azonkívül itt van Maro, és ő is vigyáz rám! Úgy érzem, itt nagyobb a biztonságom, mint a kórházon kívül. Ne idegeskedj, nem lesz semmi baj... Még egyszer nem rabolnak el. Nem szabadulsz egykönnyen tőlem...! - nevette el magát a lány, s búcsúzóul futó csókot nyomott Jorgosz meglehetősen borostás arcára. 95. - Most mit akarsz csinálni, Themisz? - kérdezte Maro gúnyosan. A betegektől zsúfolt folyosón beszélgettek, ahol alig találtak egy talpalatnyi helyet, hogy szót váltsanak egymással. Az asszony elmesélte Themisznek, hogy Aziz az egyik emberével a szigeten tartózkodik, s őt, valamint Angelát keresi. - Mit... mit! - felelte ingerülten Themisz. - Kiszállok az üzletből, és kész... - S mit fog ehhez az ötletedhez Aziz szólni? - Ne félj, Maro, most adu van a kezemben!... Maro tűnődve nézett férje elszánt arcára. Fogalma sem volt róla, hogy mi lehet az az adu, de valami megmagyarázhatatlan rossz érzés kerítette hatalmába. - Mi Angelával itt maradunk a kórházban éjszakára - folytatta az asszony. - Így biztonságosabb mindkettőnk számára. Meg hova is mehetnénk? - Például az egyik hajóra - válaszolta Themisz, akinek nem tetszett ez a fordulat. - Hiszen egyetlen hajónk sem rongálódott meg, s ott jobban tudnátok az egész napi munka után pihenni. - Itt maradunk - határozott Maro. - Egyébként Jorgosz is ezt tanácsolta... - Jobban bízol a testvéremben, mint bennem? - Azt hiszem, Themisz, jelen pillanatban, igen... - Szóval így állunk?!... Themisz dühösen sarkon fordult, és se szó, se beszéd, otthagyta az asszonyt. Úgy elöntötte az indulat, hogy maga sem tudta, hogyan keveredett ki a kórházból. Vérbe borult szemmel rótta az utcákat. Mit nem adott volna azért, ha Aziz a kezei közé került volna! Őt hibáztatta elrontott életéért. Úgy érezte, meg tudná ölni, méghozzá minden szívfájdalom nélkül.

- 71 -

S a sors kegyes volt hozzá. Ahogy a kikötő felé vezető útra fordult, Usakli görnyedt alakját pillantotta meg, amint a főnöke után baktatott. - Hova? Hova? - próbált nyájaskodni Themisz, mint aki senkitől és semmitől nem fél, s főként nem Aziz Ayol bosszújától. A hangra megfordult a két férfi. Aziz szikrázó szemmel mérte végig Themiszt, majd erőt vett magán, és ő is nyájasan kérdezte: - Egyedül... egyedül... S a szép Angelát hol hagytad? - Ne félj, megvan! - De hol? - vált élessé Aziz hangszíne. - Akkor mondom meg, ha megállapodunk! - Megállapodunk?! Na, ne mondd! - Megkapod a lányt, ha befejezhetem, az egészet. Elegem van mindenből! - Úgy, szóval már jól megszedted magad, nincs szükséged a pénzre? - Ha akarod, így is lehet mondani - válaszolta gunyorosan Themisz. - És hova tűntetted el az utolsó szállítmányt? S mi van a küldöncömmel? - Cakmak sorsára jutott. - Te megőrültél? Hiszen őt nem kellett volna eltenned láb alól!... - Cakmakot sem én öltem meg. Addigra torkig lettem mindennel, s képtelen voltam megtenni. Vele is a földrengés végzett, akárcsak az utolsó küldönccel. Rájuk szakadt a tengerparti kis ház. Most ott hevernek a téglahalmaz s a törmelék alatt. Ott van valahol a heroin is. Ha akarjátok, kiáshatjátok. Szép kis munka lesz, jó darabig eltart. Aziz tehetetlen dühében a szája szélét harapdálta. De meg akart egyezni Themisszel, s nyugalmat erőszakolt magára. - Rendben van, elfogadom a feltételeidet. A részleteket valami nyugodt helyen beszéljük meg. - Kérlek - derült fel Themisz arca. - Este 11 órakor várlak a hajómon. - És Angela? - Ott lesz, ne félj! 96. Jorgosz még egyszer elolvasta a hosszú és részletes levelet, amelyet Katadinisz hadnagynak írt. Az egyik vöröskeresztes helikopter vezetője megígérte, hogy eljuttatja azt Thesszalonikibe. Az orvos tudta, hogy vallomása terhelő lesz Themiszre, de bízott abban, hogy - miután testvérét kedvező színben tűntette fel - viszonylag enyhébb büntetéssel megúszhatja. Hiszen végül is Themisz vallomása perdöntő lehet a bíróságon. Igaz, Jorgosz árról semmit sem sejtett, hogy testvére lelkén több ember élete is szárad. Kapkodva ragasztotta le a borítékot, amikor rájött, hogy ez sem jó megoldás, hiszen egy-két napot is igénybe vehet, amíg a hadnagy megkapja a beszámolóját. A pilóta a betegekkel és a szállítással lesz elsősorban elfoglalva. Jorgosz felkapta a zakóját, összetépte a levelet, és kifutott a szobából. A helikoptert gyorsan megtalálta, a kórházhoz közeli téren várakozott. Éppen az utolsó sérülteket rakták be, amikor a géphez érkezett. - Szeretnék én is magukkal menni - kérte meg a pilótát. - De doktor úr! Hiszen önre itt nagyobb szükség van! A nővér is el tudja az úton látni a betegeket. - Tisztában vagyok vele, de az én utam is emberélettel van összefüggésben, talán nem is eggyel. Értse meg, muszáj Thesszalonikibe repülnöm! - Rendben van, maga tudja... De gyorsan szálljon be, mert azonnal indulunk! Jorgosz belépett a gépbe, amely néhány pillanattal később emelkedni kezdett. Az orvos hamarosan már a sziget ismerős körvonalait szemlélte a tenger felett. Akkor nyilallt belé a gondolat: - Úristen! A szigeten senki nem tud arról, hogy elrepültem. Mit fog Angela szólni mindehhez?! 97. - Végre egy kis csönd és nyugalom van! Úgy elfáradtam - hajolt Maróhoz Angela, aki egyre jobban megszerette az asszonyt. - Jól van, jól van! - anyáskodott Maro. - Csinálok neked egy jó erős kávét, amit a Vöröskereszttől kaptunk. A két nő halkan beszélgetett, amíg szürcsölgették a forró italt. A kávé Angelát is felfrissítette, s már nem érezte azt az ólmos fáradtságot, amit néhány perccel ezelőtt. - Ugye, szereted Jorgoszt? - tette fel a kérdést halkan Maro. Hangszíne közvetlen volt, s nem tolakodó, így Angela inkább örült, hogy beszélhet legtitkosabb érzelmeiről. - Igen, nagyon szeretem. Már az első pillanatban rájöttem, amikor magamhoz tértem, és beszélgettünk, hogy nekem - ő az igazi férfi... - No, azért ne ilyen gyorsan! - mosolygott Maro a lány lelkesedésén.

- 72 -

- Tudod, Maro, mindent elmondtam neki, ami velem történt Isztambulban... s olyan megértő volt... Más férfi talán undorodva fordult volna el tőlem. De ő egészen más, ő egy igazi ember, méghozzá csupa nagybetűvel! - S mik a terveitek? - Jorgosz azt szeretné, ha minél előbb összeházasodnánk. Ha rendbe jönnek a dolgok, továbbra is itt praktizál a szigeten. Én pedig megtanulnám az asszisztensnői teendőket - lelkesedett a lány -, így hasznossá tehetném magam. Maro önfeledt örömmel ölelte át Angelát. - Olyan boldog vagyok, hogy itt maradtok a szigeten! Így két testvért kaptam az élettől ajándékba, mert te olyan vagy nekem, Angela, mintha a kishúgom lennél - fátyolosodott el az asszony szeme. 98. Katadinisz hadnagynak megfájdult a feje a helikopter erős zajától. Ugyanakkor igyekezett érdeklődő arcot vágni Jorgosz beszámolójához, aki immáron vagy tucatszor mesélte el a történetet. - Ugye, a lányt félti a legjobban?! - vágott a szóáradat közepébe Katadinisz. Jorgosz egy pillanatra zavarba jött, majd elnevette magát: - Maga nagyon jó megfigyelő, hadnagy! Természetesen mindenkiért aggódom, hiszen szörnyű állapotok vannak a szigeten, de nem tagadom, Angela személye és biztonsága központi kérdés nálam. - Na jól van, akkor foglaljuk össze a történteket! Ha jól értem a kissé zavaros eszmefuttatást, akkor a következő derült ki: a kórházból a lányok elkábításánál többek között Steven Achel segédkezett, miközben magára terelte a gyanút. Egyébként zárójelben jegyzem meg, igazából soha nem gyanakodtam magára, doktor úr. Túlontúl befeketítették előttem. Persze abban hibás, hogy nem azonnal adta fel Steven Achelt, vagyis segédkezett a bűnös rejtegetésében, de ennek megítélése a bíróság dolga. Hiszen annyi enyhítő körülmény szól maga mellett... Közben a banda nemcsak Thesszalonikire, hanem Athénre is kiterjesztette tevékenységét. Testvérét, Themisz Dimopuloszt pedig kábítószercsempészek szervezték be, amiről sem maga, sem testvére felesége nem tudott. Végül Themisz mentette meg a görög lányt, csak ez valahogy nem illik a képbe - töprengett hangosan a hadnagy. - Miért tette meg mindezt, hiszen az életét kockáztatta? Itt valami hézag van. No, majd kiderül ez is, ha felgöngyölítettük az ügyet. A banda felszámolása érdekében kapcsolatba léptünk a török kollégákkal, valamint az Interpollal is. - Látja, az már Kósz körvonala! - mutatott le Jorgosz a holdfényben fürdő sötét foltra, majd órájára pillantott, s megállapította, hogy éjfél jóval elmúlt. Angela és Maro biztosan alszik. - Nem is tudom, kivel akar először beszélni a hadnagy - gondolta izgatottan Jorgosz. Katadinisz, mintha megérezte volna Jorgosz kimondatlan kérdését, csak annyit mondott: - Hol szokott a testvére éjszakázni? Hiszen, mint mondotta, a házuk egyenlő lett a földdel. - Úgy tudom, az egyik hajóján. Könnyen megtaláljuk a kikötőben. - Jól van. Akkor először odamegyünk - felelte Katadinisz. Valami rossz előérzet kerítette hatalmába, és kibiztosította pisztolyát. 99 - Maro, Maro! - szólt be a szobába halkan Themisz. - Hol van Angela? Beszélni szeretnék vele. - A másik szobában alszik. Annyira fáradt volt, hogy vállaltam, én majd fennmaradok. Szerencsére a betegeink is alszanak, így egy kicsit én is pihenni tudok. De miért akarod felkelteni Angelát? - Jorgosz kíván vele beszélni. Ő kért meg, hogy kísérjem el hozzá a kikötőbe, mert nem tud a munkája mellől elmozdulni. - Pont most? Éjnek idején? Mi lehet ilyen fontos Jorgosznak? - Valami újabb dolog jutott eszébe a kórházi eseményekből, és sürgősen szüksége van Angela felvilágosítására. Mindenesetre nagyon izgatott volt. - Jorgosznak az agyára ment ez a nyomozósdi - legyintett fáradtan Maro. - Rendben van, megyek, felkeltem azt a szegény lányt. 100. Éjszaka a fel-fellobbanó tüzek fényeinél a romos sziget még sejtelmesebb volt, mint valaha. Az árnyak megnőttek, a hangok, jajgatások - mint megannyi vészjel - csak növelték az emberek szorongását. A romok alól fekete patkányok ugrottak elő, s villámgyorsan cikáztak át az úttesten. Angela egyre lassabban ment Themisz után. Félt, egyre jobban félt, szinte már a torkában dobogott a szíve. Valahogy lépésről lépésre fogyott el a bizalma Themisz iránt. - Kérlek, Themisz, menjünk vissza Maróhoz! Félek... - fordított hátat a férfinak... - Ugyan már Angela! Még két perc, s a hajón leszünk... Jorgosz vár téged... Ne félj, mindenkitől megvédlek - tette hozzá bátorítólag. Angela fellélegzett, amikor elértek a hajóig. Örömmel lépett be a kabinba, s ajkát önkéntelenül hagyta el a kiáltás:

- 73 -

- Jorgosz! Aztán a látványtól szinte kővé dermedt - az asztalnál Jorgosz helyett Aziz Ayolt és Usaklit pillantotta meg. - Ő nincs itt, drágaságom! - állt fel negédes mosollyal az ajkán Aziz. - De helyette itt vagyok én. Így hát ismét egymásra találtunk... Ne félj, nem engedlek el többé... - Kérlek, ne vigyél magaddal - suttogta sápadtan Angela. - Úgy sem lesz sok örömöd bennem... - Majd elválik! - vigyorgott pimaszul Aziz Ayol, s a lány karja után nyúlt, hogy magához húzza. - Megállj, Aziz! - rivallt rá Themisz, és egy gyors mozdulattal a teste elé rántotta a lányt. - Ehhez még nekem is lesz egy-két szavam! Visszakapod Angelát, de cserébe egyszer és mindenkorra elfelejtesz engem... - S mi lesz, ha nem így teszek? - kérdezte éles hangon a bandafőnök. - Hiszen ebben állapodtunk meg! Ne reménykedj abban, hogy át tudsz verni! Közel van a part, elég kikiáltanom, s mindjárt elkapnak! - Csak nem akarsz rám vallani?! - kérdezte elképedten Aziz. - Hiszen ez mindkettőnk számára tragédiát jelentene. - Na látod, abban bízom, hogy ezt a lépést te sem akarod megtenni! Értsd meg Aziz, mindenre el vagyok szánva! A két férfi egy darabig farkasszemet nézett egymással. Aztán Themisz lassan a kijárat felé hátrált, de Angelát végig maga előtt tartotta. - Légy okos, Themisz! - mondta ekkor Aziz rekedtes hangon, miközben kabátja alól egy pisztolyt vett elő. - Inkább a lányt is keresztüllövöm, de élve nem léped át a küszöböt! - Majd egy percnyi feszült csönd után hozzátette: - Mennyi kábítószert juttattál el Athénből az NSZK-ba, mondd csak, Dimopulosz? Ezenkívül hány embert löktél a murénák közé? Mit gondolsz, a rendőrség ezért mennyit sózna rád? Angela kővé meredve hallgatta Aziz szavait: - Tehát Themisz gyilkos is! - Állj meg, Themisz, mert meghalsz! - csattant Aziz hangja. - Inkább meghalok, minthogy egy életen át a kiszolgáltatottad legyek! - vicsorogta tehetetlen dühvel Themisz. - Akkor teljesüljön a kívánságod! - mondta Aziz. Hangja, most inkább ünnepélyesen csengett. Fegyvert markoló kezének mutatóujja fokozatosan a ravaszra görbült. Még két szemvillanás, és... Az ajtó nagy robajjal kivágódott. Themisz és Angela teste előrebukott. A zajban szinte nem is hallatszott a hangtompítós pisztoly pukkanása. Katadinisz a bal vállához kapott. Egy pillanatra megtántorodott, s csak a szeme sarkából látta, hogy Usakli fegyvert ránt elő. A hadnagy habozás nélkül lőtt - Usakli szó nélkül fordult le a székről. Homlokán élénkvörös folt jelent meg, amely rohamos sebességgel terjedt. Aziz és Jorgosz szinte egyszerre pillantott a földön fekvő Angelára. Aztán tekintetük keresztezte egymást az asztal fölött. Aziz arca torz mosolyra rándult, miközben a pisztoly csöve halálos biztonsággal irányult az orvos mellére. Jorgosz a másodperc tört része alatt cselekedett. Lábának hatalmas lendületével felrúgta az asztalt. A repülő asztallap elsodorta a gengsztert, akinek kezéből kicsúszott a fegyver. Hanyatt fekve, enyhe kábulatban próbált meg felállni. De ez nem ment könnyen, a szoba és a berendezési tárgyak mintha körvonalaikat vesztették volna. Aziz tompa fájdalmat és hányingert érzett. Majd egy fekete foltot látott, amely hihetetlen sebességgel közeledett az arca felé. Jorgosz ökle volt az. Aztán minden sötétbe borult... 101. Amikor Steven Achel a bostoni repülőtéren a vámvizsgálat után kényelmes léptekkel a kijárat felé igyekezett, egy kellemes külsejű fiatal férfi szólította meg: - Ugye ön Steven Achel doktor? - Igen, én vagyok - lepődött meg az orvos, aki senkit nem ismert Bostonban. Hiszen éppen ezért akart itt letelepedni, és munkát vállalni. Már előzőleg átutaltatta a pénzét is ide. Úgy gondolta, a tekintélyes summa révén bejuthat majd valamilyen kisebb magánklinikára, ahol elrejtőzhet esetleges üldözői elől. - Fáradjon velem! - közölte a jól öltözött férfi. - De miért? Én nem megyek sehova! - válaszolta indulatosan Steven. - Ne vitatkozzon, kérem, a rendőrségtől vagyok. Az Interpol körözést adott ki ön ellen, s értesített bennünket, hogy ma érkezik. - Úristen, s ezt honnan tudták meg? - Gondolom, az utaslistából. - Tehát Jorgosz elárult - sóhajtott magában Steven Achel, s megadóan indult a nyomozó után... 102. ...Aziz Ayol védekezése gyenge lábakon állt. A tanúk - különösen Jorgosz Dimopulosz, valamint Angela Kalenosz - vallomásai megcáfolhatatlanoknak bizonyultak. Ezt erősítette meg Katadinisznek,

- 74 -

Thesszaloniki új rendőrkapitány-helyettesének nyomozati anyaga is. Az egész társadalom fellélegezhet: a rendőrség - együttműködve az Interpollal - ismét megszabadította egy veszedelmes bűnbandától a világot. A szakértők véleménye szerint Aziz Ayolnak nem sok esélye van arra, hogy kegyelmi kérvénye meghallgatásra találjon. Ugyanakkor szigorú börtönbüntetés vár a banda Törökországban maradt tagjaira is. Külön kiemelendő, hogy a görög és török rendőri és igazságügyi intézmények együttműködése - az ügy gyors lebonyolítása érdekében - példamutató volt. Csak egy homályos részlet maradt tisztázatlan, amely a közvéleményt izgathatja: Themisz Dimopulosz szerepe a bűnügyben. A 13 évre elítélt kábítószercsempész esetében ugyanis a gyilkosság vádja is felmerült, de - kellő bizonyítékok hiányában - a bíróság ezt elejtette. Themisz Dimopulosz végig tagadta hogy... Angela összecsukta az erősen sárguló újságot. Themisz... Maga elé idézte sógora arcát. Nem volt nehéz, hiszen annyira hasonlított Jorgoszra. Mégis más volt, nagyon is más... Maro minden alkalommal meglátogatja. Themisz nagyon szerencsés ember: nem érdemelt a sorstól egy ilyen kiváló asszonyt és társat. De Maróval nem lehet beszélni, ő bízik Themiszben, és hűségesen várja. S ki tudja, talán neki lesz igaza: Themisz meg fog változni. A hátra levő 11 év még nagyon hosszú idő - minden lehetséges... Merengéséből Neri élénk csaholása verte fel. - Jorgosz jött haza! - derült fel Angela arca. Valóban, a következő másodpercben megpillantotta Jorgosz oly ismerős alakját, amint a kerten át a ház felé tartott. Angelának eszébe jutott, miként emlegetik a férjét szerte a szigeten a háta mögött. Hippokratész... Ő is a sziget szülötte volt hajdan, és az első orvos a világon, aki a kábulatot a beteg érdekében használta. Jorgosz büszke volt arra, hogy ehhez a nagy tudóshoz hasonlítják. Hisz ez az emberek szeretetét fejezi ki, és csak ez számít. Meg az ő szerelmük... Angela felállt, hogy eléje siessen.

- 75 -