NNCL v1.0 EVELYN MARSH. A csapda. A borító Boros Zoltán és Szikszai Gábor munkája. Mocsári Erika, 1995 ISBN

NNCL1039-452v1.0

EVELYN MARSH A csapda

A borító Boros Zoltán és Szikszai Gábor munkája © Mocsári Erika, 1995 ISBN 963 8296 11 9 Kiadja a Budakönyvek Kft. és az E. Marsh Bt. Felelős kiadó a Budakönyvek vezetője Nyomta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. Felelős vezető: Mike Ferenc Megjelent 13,35 A/5 ív terjedelemben

-1-

"Csodálatos, hogy mire képes az ember, de van ebben a nagyságban valami borzongató is. Nem ismer lehetetlent, mindenre képes, mindent le tud győzni, de mennyire kétértékű ez a képesség: Van ki a jóra, van ki gonoszra tör vele." (Szophoklész) A nap korongja még fenn volt a horizonton, forróságot árasztott. A sziget északi hegységének, a Pantokratornak csúcsa megközelíti az ezerméteres magasságot, de déli irányban a keskeny hegyvonulaton olajfaerdők, zöldellő fenyők, tarka színű vadvirágok kápráztatják el a helyieket és a turistákat. A hegy lábánál lefelé szeszélyes öblök, változatos alakú szirtek emelkednek ki a mélykék tengerből, mintegy körülölelve a kisebb-nagyobb völgyeket. A férfi az egyik kiugró fal szélén ült és figyelte a környéket. Pillantása az öböl fölé magasodó hatalmas sziklára esett, amelyet ember alakúvá formált az idő. A korfui monda szerint ő nem Odüsszeusz, hanem a kalóz volt, aki akkor vált kővé, amikor az egyik templomból el akarta lopni a megszentelt ikont. Milyen későn jönnek ma - sóhajtott magában a várakozó. - Lehet, hogy hiába lesem őket? Pedig most érkezett el az ideje, hogy megtegyem... mindent előkészítettem... Ekkor meghallotta, amint a két karcsú, bronzbarnára sült, hosszú fekete hajú lány élénken csevegve lépkedett a part felé. Egy-egy nagyméretű teletömött sportszatyrot cipeltek. Kicsit arrébb megálltak, és az egyik szikla mögött felöltöztek. A férfi teste megfeszült a várakozástól, már érezte a forróságot, amely elöntötte a gondolattól... a remélt pillanattól... Női kacaj verte fel a csendet. A két, búvárruhába öltözött lány sietősen indult a vízbe. Valamin nevettek, a hegytető felé mutogattak. - Ne totyogj annyit, Laura! Ne bámészkodj! Úgyis később érkeztünk, kevés időnk maradt a búvárkodásra. Ha egyetértesz velem, ma csak tíz méterig merüljünk, rendben? Ott is láthatunk sünhalakat és nyerges pillangóhalakat. Holnap ha lehet, korábban jövünk, s mindent bepótolunk - szólt barátnőjéhez Eva. A két csobbanásból tudta a lesben álló, hogy a lányok megkezdték a merülést. Hátravetették testüket, és a kék hullámok ringatásában lefelé indultak. A férfi előbújt a biztonságot jelentő szikla mögül, ellenőrizte légzőkészülékét, a palackot, a felszerelést, és a lányok után iramodott. Gyors mozdulattal lebukott és azonnal ereszkedni kezdett. A vízben elmerült, és igyekezett megközelíteni őket. Mindent előre kitervelt, látta, hogy az egyik alak kissé mélyebbre siklott, s egy sziklánál nézelődik, ezért a másik felé tartott. - Ez így remek! - örvendezett magában, s hatalmas tempókkal úszott. Még egy pillantást vetett hátra, senki nem volt a közelükben. Laura nem látta meg azonnal a férfit, csak akkor, amikor már közel került. Annyit észlelt csupán, hogy a mellette lévő alak kirántja szájából az életet jelentő reduktort! Hadonászni kezdett... mintegy segítségért könyörögve támadójának... Pillanatok... pillanatok teltek el csupán, de a lány örökkévalóságnak érezte, s teste átlendült a halál karjába. A férfi gyors, erőteljes mozdulattal forrón magához szorította, közben lecsatolta az ólomövét, levette a mentőmellényét és a ráerősített palackot. Mindezeket a mélybe dobta, közben karjában a testtel felfelé igyekezett. - A tervem valóra vált - gondolta, míg kiúszott a partra, ahol letépte a fekete búvárruhát Lauráról. Előtűnt a fiatal, formás, aranyló test, a kecses mellek, szép combok. Mind forróbban szorította magához a vizes leányt, akiből a lélek már messze szállt... A látványtól felgyulladt benne a vágy, az erotika hullámai száguldottak felé, megbabonázták, s érezte, hogy megérkezik számára a beteljesülés pillanata... Perceken belül átöltözött, búvárruháját és teljes felszerelését egy nagyméretű táskába rejtette, s elfutott az országút felé. Beült vadonatúj BMW 325-ös Cabrio kocsijába és sebesen elszáguldott. A tengerben eközben Eva teljesen belefeledkezett egy remeterák araszolásának megfigyelésébe, amint az előbukkant a sziklarésből. Igyekezett mozdulatlan maradni, nehogy elijessze az állatot. Ezután egy csapat trombita hal közeledett felé. Rövidesen új búvárórájára pillantott, látta elszaladt az idő, a mutató hat órához közeledett. Azt is észlelte, hogy a palackban lévő levegő kifogyóban van. Hátrafordult, hogy jelezzen Laurának, induljanak felfelé. Barátnője azonban sehol nem volt. Egy darabig még úszott, keresve őt, azután szép lassan emelkedett felfelé, arra gondolván, hogy társa elfáradt, valószínűleg a parton várakozik rá. Eva a víz felszínén levette felszerelését, majd erőteljes mozdulattal kiemelte azt. Kibújt ruhájából, megrázta a haját, a csomagot a parton maga mellé tette, és kiabálni kezdett: - Laura! Laura! Hol vagy? Nem látlak sehol, indulnunk kellene, gyere már elő! - Legalább negyedóráig kutatta a környéket, de barátnőjét nem találta, még árulkodó nyomot sem, hogy ott járt volna. - Úristen! Úristen! Lehet, hogy rosszul lett a tengerben, amíg én a halakat néztem, valami szerencsétlenség történt vele? Nem! Lehetetlen! Mindketten gyakorlott búvárok vagyunk, és nem voltam tőle olyan messze... Vagy mégis? - gondolkozott tovább Eva. Összeszedte holmiját, s éppen segítségért

-2-

indult volna, amikor az egyik bokor mellett észrevette a lány meztelen testét. - Segítség! Segítség! Segítség! - üvöltötte torkaszakadtából. Ám egy teremtett lélek sem volt e kies helyen, így kiáltására nem jött válasz. Ahogy a lába bírta úgy rohant a bérelt Fiat Pandához, hogy azonnal mozgósítsa a zsarukat. Gyilkosság történt! Brutális gyilkosság! - motyogta magában... A reggeli nagyvizit ma később kezdődött, mint máskor, mert Jim Harris igazgató csak tíz órakor érkezett a Kirké Pszichiátriai Klinikára. A főorvos pedig nem akarta nélküle megtartani a napi eligazítást. Így az orvosok, a nővérek kávéztak és beszélgettek az ügyeletesszobában. - Milyen jó dolga van a főnöknek - töltött magának még egy csésze kávét Irene nővér -, nem parancsol neki senki, akkor jön, megy, amikor akar. - Ugyan már, kedvesem - szólt kissé atyai hangon Grillo főorvos -, én látom, hogy Harris nehezen szokja meg az itteni életet. Ha nagyapja nem hagyja rá örökül ezt a klinikát, ma is Londonban élne és praktizálna. Egyébként is a Harris családnak van mit a tejbe aprítani, számos üzleti érdekeltségükről mesél a fáma. - Nem is értem, miért jött ide, erre az isten háta mögötti helyre, Strinilasba. A táj ugyan fenséges, a klinika modern és jól felszerelt, de több érvet nem tudok mondani - kapcsolódott a beszélgetésbe Barbara McNeil pszichiáter. - Elnézést a késésért, máris kezdhetjük - lépett a szobába Harris doktor, aki kisportolt alakjával, lesült bőrével, égszínkék szemével, nyílt tekintetével a betegek és a beosztottak kedvence volt. Jim, noha még csupán egy hónapja vette át a klinika vezetését, igyekezett a helyi szokásokat megtanulni, s munkatársai kedvében járni. Ők már nagyapja életében is, évek óta itt dolgoztak, kivéve Barbara McNeilt, aki mindössze hat hónapja került ide Skóciából. Themisz Grillo, aki az igazgató helyettese és egyben főorvos volt, néhány rövid mondatban ismertette a két újonnan érkezett beteg diagnózisát. Befejezésül csak annyit mondott: - Jelenleg a húsz ágyunkból nyolc még mindig szabad. Talán jobban kellene népszerűsítened Jim, nemcsak itt a szigeten, hanem külföldön is, hogy létezünk, és speciális betegeket kezelünk. A mi klinikánk inkább szanatórium, mint kórház, szerintem sok rászoruló pszichés beteg családja örülne, ha tudna rólunk. - Kedves Themisz, már én is gondoltam erre, sőt kibővítem további szobákkal, miután van helyünk, s megengedhetetlen luxus, hogy ekkora létesítményben lézengjenek a betegek, no meg mi is. De erről majd később beszámolok, mikor a húgom megérkezik, pontosabban holnap. Ő is lelkesedik egy nagyobb pszichiátriai intézet létrehozásáért. Kezdjük meg a vizitet - fordult Harris doktor a többiek felé. Az egyemeletes épület külsejét művészien elrendezett terméskövek és téglák borították. Az idős Harris doktor, mikor a második világháború után visszavonult ide a szigetre s eldöntötte, hogy felépíti a klinikát, mindenből a legjobbat és a legszebbet választotta. Anyagi meggondolások nem játszottak szerepet, így a földszinten lévő kórtermek kétágyasak voltak, mindegyikhez fürdőszoba tartozott. A hatholdas parkban kondicionálóterem is épült. Az első emeleten volt az alapítónak, John Harrisnak a dolgozószobája, mellette a lakása s még néhány orvosi és nővérszoba. Jim nagyapja névlegesen ellátta ugyan a klinika igazgatói teendőit, de betegeket csak igen ritkán kezelt. A férőhelyhez képest sok orvost és ápolónőt alkalmazott, busásan megfizetve őket. Számos szakkönyvet írt a transvestitismus kialakulásáról és kezelési módszereiről. Gyakorlatilag az egész intézmény irányítását Themisz Grillóra bízta, aki kitűnő ideggyógyász hírében állt Athénban, s már több mint húsz esztendeje vezette ezt a klinikát. Amikor Harris doktor nyolcvanhat esztendős korában elhunyt, arra tippeltek, hogy Grillo doktor változatlanul a klinika élén marad. A végrendelet tartalma azonban mindenkit meglepett. Jim Harris és Jenny Harris örökölte a létesítményt, valamint a nagyapa teljes magánvagyonát, azzal a kikötéssel, hogy a két unoka legalább két esztendeig Korfun vezeti a klinikát, Grillo főorvos közreműködésével. Sem Jenny sem Jim nem lelkesedett, amikor nagyapjuk döntését a családdal és az ügyvéddel megvitatták. Végül is nem tudtak kibújni e megbízás alól, csak abban az esetben, ha lemondanak a klinikáról, és ezzel együtt az egymillió font értékű magánvagyonról is. Amikor Jim a nagyvizitet befejezte, örömmel gondolt Jenny másnapi érkezésére. - Legalább egy kis élet költözik ide. - A gondolatsort nem folytathatta tovább, mert éles sikoly rázta meg a folyosót. - Ez meg mi? Nálunk nincsenek súlyos esetek! - állt fel az íróasztal mellől, leszaladt a földszintre. A hang egyre erősebb lett. Benyitott a hármas szobába, s látta, hogy Barbara McNeil doktornő megérkezett egy ápolóval. Ez utóbbi lefogta a beteget. Az orvosnő közben felszívott egy ampulla Valiumot, s beadta az injekciót. - Barbara, ahogy én látom a kórlapon, ennek a fiatalasszonynak anoxiás cerebralis károsodása van. Nem értem, mitől kapott dührohamot? - Látod, Jim, ezt én sem tudom. Három napja küldték át Kerkyrából, a belgyógyászati kórházból. A kivizsgálás egyértelműen jelezte az agyi oxigénellátás elégtelenségét, s ezért rendeltem neki, Grillo doktorral egyetértve, vérnyomáscsökkentőt és nyugtatót. Úgy látszik, meg kell ismételnünk a vizsgálatokat. Az itteni magasságnak mindenképpen gyógyító hatásúnak kell lennie, gondolom ezért is hozták át hozzánk a beteget. Családja a fővárosban él, szupermarket hálózatuk van, tehát nem gond a magánklinikai költség megfizetése - tette hozzá halkan az orvosnő. Egy darabig még a beteg ágyánál álltak, közben a Valium szemmel láthatólag hatni kezdett, a

-3-

fiatalasszony elszenderedett. - Holnap csináljátok meg az összes kontrollvizsgálatot - ment ki a szobából Harris doktor. A szőke hajzuhatag szétterült az ágyon. Alexa halványkék selyem hálóingben feküdt, s nézte a televíziót. A harmincöt éves asszony akár tíz évet is letagadhatott volna a korából. Nyúlánk alakja, hófehér bőre, égszínkék szeme inkább fiatal lány benyomását keltette mindenkiben. Ha azonban közelről vizsgálta valaki az ovális arcot, már előbukkantak az első vékony ráncok a szeme körül. Pedig Alexa igencsak vigyázott a testére. Reggeli előtt negyedórás tornagyakorlatokat végzett, és napi étrendjét úgy állította össze, hogy a kalória- és a vitaminmennyisége szinkronban legyen, így tartotta kondícióját. Az asszony két éve ment feleségül Varus Doroszhoz, aki harminc esztendővel idősebb volt nála, de gazdagnak számított. Korfun két jól menő búváriskolája működött, a híres üdülőhelyen, Spiridonban pedig egy kisebb méretű szállodát és a hozzá tartozó sportlétesítményeket is magáénak mondhatta. Alexa kikapcsolta a televíziót, mert Varus döngő léptekkel nyitott be hozzá. - Még ébren vagy, drágám? Ne haragudj, de ma délután egy újabb turistacsoport érkezett a szállodába, így ott sokáig elidőztem, ezért csak későn értem haza. Holnap pedig hat könnyűbúvárral én is részt veszek az első merülésüknél. - Ugyan, Varus, lásd be már végre, nem való neked a búvárkodás. A szíved egy szép napon majd felmondja a szolgálatot! Bízd a melót az embereidre. Ott van például Jorgos, ő igazán fiatal, és remekül ellátja a feladatát. - Te csak tudod - morogta a foga között Varus. Féltékenykedett a jóképű, atlétatestű Jorgosra, aki mindössze huszonhárom éves volt, a nők körüldöngicsélték, mint méhecskék a mézet. Jorgos fél éve került Dorosz búváriskolájába oktatónak. Mindenki kedvelte a szolgálatkész, csinos férfit. Alexa már az első pillanatban beleszeretett, de érzelmeit kezdetben igyekezett titkolni. Ám a férfi jelenléte egyre jobban felszította benne a szenvedélyt. Egy alkalommal, amikor Varus az éjszakát Spiridonban, a szállodájában töltötte, Alexa és Jorgos vágya beteljesült. - Mit csináltál egész nap, Alexa? - ült le az ágy szélére a férfi, aki a fáradtságtól még öregebbnek látszott. - Megnéztük Jorgosszal az új hajódat, én még nem láttam. - Az igazságot és a hazugságot összekeverte az asszony, mert nem akarta, hogy az amúgy is gyanakvó férje féltékeny legyen a fiatalemberre. - Tetszett a hajó? A jövő héten tartjuk a keresztelőjét, s Alexának fogom hívni. Remek járgány, arra egyszerre harminc embert is felvihetünk. Újabban sok a jelentkező az iskolánkba. Hiába, az angol és az olasz turisták igencsak megkedvelték a mi zöld szigetünket. Már az is felmerült bennem, hogy itt a nissaki búváriskola mellett egy kempinget létesítek. - No ne! Csak egy zsivajozó tábor hiányzik nekem! - Drága Alexa, ugye nem képzeled, hogy mindezt a villánk közelében építeném? De csacsi vagy - simogatta meg szeretettel az asszony szőke fürtjeit. - A település szélén, a tengerparton van egy homokos földrész, oda tervezem a modern, jól felszerelt kempinget. Egyébként nem tudod, hol van Jorgos? Már kerestem a szobájában, de nincs itthon. Alexa arcát enyhe pír borította el. Hirtelen ismét szívébe mart a féltékenység. - Jorgos újabban egyre többet jár el esténként - dühöngött magában. Zavarát leplezve, ásított egyet: - Olyan késő van már, nem fekszel le, Varus? - Még néhány számlát átnézek, azután jövök, de addig is aludj jól - csókolta meg Alexa arcát. Kerkyra repülőterén Jim Harris várta a húgát. A gép Londonból percre pontosan érkezett, s az orvos a leszállók között már messziről megpillantotta testvérét, amint égővörös haját meglebbentette a szellő. Amikor Jenny Harris túlesett a vám- és útlevélvizsgálaton, a váróteremben, amely meglehetősen kicsi és forró volt, azonnal a férfi ölelő karjaiba rohant. - Drága Jim! Csakhogy látlak, annyira hiányoztál nekem! - Jenny, Jenny kedvesem, olyan hevesen ölelsz, megfulladok! A többi csomagod hol van? mutatott a két táskára, amelyet a lány egy kocsira helyezett. - Nem hoztam mást, itt mindent megvásárolhatok. - Akkor menjünk a parkolóba. Meglátod, milyen gyorsan a klinikára érünk! A kollégák már nagyon várnak, készülnek a fogadásodra. - Jim, kérlek, mielőtt odavinnél, közölnöm kell valamit... - Ki vele, halljam! - Apánk nem akarta megírni neked, hogy tönkrementünk! A Dover melletti birtokot óriási jelzálogkölcsön terhelte, mert lóversenyszenvedélye miatt apánk rengeteg pénzt vett fel... A múlt héten elárverezték. Gyakorlatilag a szüleinknek egyetlen fityingjük sem maradt. A nagyapa hagyatéka, ami a tied és az enyém, ez a család teljes vagyona! Jobb, ha ezt mielőbb megtudod - szólt Jenny kissé érdes hangon. - Egyébként apánk azt akarta, hogy beszéljelek rá, adjuk el a klinikát, és gyere vissza Londonba. De én is és az ügyvédünk is, igen kategorikusan megmondtuk, hogy nagyapa öröksége jelenleg nem ruházható át. Itt kell dolgoznunk. Anyánk is egyetértett ezzel. Nézd, Jim, miután apánk elverte a saját pénzét, nem a mi dolgunk, hogy megoldjuk az ő adósságainak kifizetését. A régi szép idők tovatűntek, szüleink tetteiért nem vállalhatjuk a felelősséget. De arra gondoltam, Jim - folytatta -, anyánknak küldjünk havonta valamennyi pénzt. Mi a véleményed?

-4-

- Egyetértek veled, húgocskám, együtt döntsük el, mekkora legyen az összeg. Mondd csak, Jenny, nem volt lelkiismeret-furdalásod ott hagyni a remek adjunktusi állásodat azért, hogy ide, az isten háta mögötti klinikára kerülj? - Drága testvérkém, nekem mindenhol jó, ahol te vagy - nézett rajongóan Jimre a lány. Egyébként, mint a leveledben írtad, bővíteni fogjuk a klinikát. Szerintem is ez az egyetlen helyes megoldás! Persze erről ráérünk később is beszélgetni. Jobb, ha most már indulunk. A repülőtértől mintegy nyolc kilométerre elhagyva a fővárost, rátértek a kacskaringós hegyi útra. Pirginél az elágazásnál, Strinilas felé fordultak, s magas hegyek között vitt fel a szerpentin a klinikához. Jenny meglepődött, amikor beálltak a parkolóba. Látta, hogy gyönyörűen megművelt, óriási park veszi körül az egyemeletes épületet. Jim belekarolt Jennybe, és bevezette a könyvtárszobába, ahol az orvosok, nővérek és ápolók a hosszú, terített asztalnál várakoztak a főnök húgára. A bemutatkozás után Jenny megállapította magában, hogy mindenki nagyon barátságos, kedves, nyilvánvaló miután őt nem ismerik, ez a főnöknek szól. Kicsit csodálkozott, hogy a beteglétszámhoz képest mennyi orvos és ápolónő dolgozik a klinikán. Barbara McNeil, látva, hogy Jenny Harris egyedül ácsorog az asztalnál, kezében egy üres tányér, mosolyogva kérdezte: Ettél már korfui specialitásokat? Nézd csak, azokon a szendvicseken a népszerű dzadzíkit kóstolhatod meg. - Az mit tartalmaz? - Nagyon finom! Reszelt uborkából, joghurtból és fokhagymából, valamint olívából pástétomot készítenek, s ezzel kenik meg a vékony szelet kenyeret. Jenny ízlelgette, s bólogatott: - Ez remek, kitűnő! - Barbara vett a tálról egy kotopittát, amelyet nagyon szeretett. A darált tyúkhússal töltött, rétestésztába göngyölt sós süteménynek nem tudott ellenállni. - Mióta dolgozol a klinikán, s ezt megelőzően hol praktizáltál? - kérdezte Jenny. - Fél éve kerültem ide Skóciából. Az Edinburghi Ideggyógyintézetben szereztem meg a szakvizsgámat, ott dolgoztam, azután még nagyapád halála előtt idejöttem. - Miért? Ahogy én hallottam, itt nincsenek súlyos esetek, kevés a beteg. Talán családi okok miatt hagytad ott Skóciát? Látod, én csak Jim kedvéért, no meg nagyapám végrendelete miatt döntöttem így, de remélem két év múlva ismét visszamehetek Londonba. Barbara nem kívánt belemélyedni azokba az okokba, melyek miatt elhagyta otthonát. Így azután csak annyit mondott: - Megbocsáss, de én vagyok az ügyeletes, most már mennem kell. - Amikor felért az első emeleti szobába, hirtelen honvágy lepte meg. Behunyta szemét, és maga előtt látta a csodálatos zöld mezőket, a skót tájakat s az edinburghi klasszicista épületeket, a világszerte híres várat, az Esplanade Castle-t. Nem akarta tovább idézni a múltat, ezért elhatározta, hogy megtartja az esti vizitet. A többiek úgyis az ünnepséggel vannak elfoglalva. Így beszólt Kops nővérnek, s megkezdték a tizenkét beteg ellenőrzését. Sergio Cavallari munkatársai kihallgatási feljegyzéseit átolvasta, de nem lett okosabb. Ismételten átfutotta a rendőrorvos boncolási jegyzőkönyvét is, de új ismereteket abból sem merített. Magához kérette helyettesét, Thészeusz Kátót, aki jó nyomozó volt, s bár csak két esztendeje végezte el Athénban a rendőrakadémiát, intuitív szakembernek bizonyult. Cavallari szivart vett elő, rágyújtott, s a füstkarikákon keresztül nézett belépő kollégájára. - Mondd csak, Kátó, mi a véleményed, nem kellene hazaengednünk Angliába Eva Levint? Én ismét átnéztem a papírokat, s felidéztem Eva kihallgatását. Gyakorlatilag semmit nem léptünk előre. Laura Caine-t a dokink szerint a vízben valami stressz érte, s valószínűsíthető, hogy idegrendszeri zavar lépett fel nála. Miután a lány tüdeje nem kapott oxigént, így fulladás állt be. Az egyetlen rejtély a leírtakban ott van, s ezt az orvosunk is megjegyzi, hogy ha a tengerben fulladt meg, hogyan került a partra egy szikla mellé? Pedig külsérelmi nyomot nem talált a holttesten, közösülés sem történt. Barátnője elmondta, a nyári szabadságaik alatt már bejárták a görög szigetvilágot, de Korfun először voltak. Évek óta van könnyűbúvár-igazolványuk. A lány szerint a Földközi-tenger számos országában és az Adriai-tengeren is megfordultak. Mindketten művészettörténetet tanulnak Angliában. Gondolom, a szüleik elég jómódúak lehetnek ahhoz, hogy a két egyetemista nyaranként hobbijának hódoljon. - Ha egyetértesz velem, Sergio - folytatta -, mielőtt visszaengedjük Eva Levint Angliába, még egyszer hallgassuk ki, azután ad acta tesszük az ügyet. Talán ismételten beszélhetnénk a barátoddal, Varus Dorosszal is... Bár az ő búvárjai nem voltak jelen, de hátha valami apró momentumra felfigyelnek. A két lány nem az ő szállodájában lakott, s a búváriskolájában sem fordultak meg. Nem ismeri őket, mint mondotta. De hátha... sajnos... még egy halvány nyom sem akadt a kezünkbe... Késő délután, amikor Kerkyrában a rendőrkapitányságra bekísérte a nyomozó Eva Levint, a lányon látszott, hogy kissé megnyugodott. Ismételt tanúvallomása szóról szóra megegyezett az előzőekkel. Sergio Cavallari hadnagy jó utat kívánva elköszönt tőle. - Ha valamire rábukkanunk, azonnal telefonálunk nyújtott kezet. - E pillanatban sajnos egyetlen gyanúsítottunk sincs. Még csak annyit szeretnék tudni, hogy Laura Caine szülei mikor érkeznek haza Amerikából üzleti tárgyalásaikról? Őket hivatalból értesítenünk kell... - Tudomásom szerint a jövő héten. De miután szüleim barátok Laura apjával és anyjával, így amint ők hazaérkeznek Londonba, azonnal közöljük velük a tragikus hírt. - Sajnos, kisasszony, ettől függetlenül nekünk is értesítenünk kell őket.

-5-

- Még az a szerencse a tragédiában - sóhajtott a lány -, hogy követségünk az összes hivatalos papírt elintézte, és hazaszállíttatta Laura holttestét. Remélem a holnapi járatra kapok jegyet... - Ezt bízza ránk, ne legyen ezzel gondja! Kollégám a repülőtérre kíséri... - Köszönöm - ment ki a szobából Eva. Amikor Sergio egyedül maradt, rossz szokása szerint ismét elővett egy szivart. Az asztalon lévő papírra rajzolgatni kezdett. Ha fáradt és ideges volt, mindig ezt tette. Várta, hogy beosztottja visszatérjen, mert eldöntötte: átmennek Varus Doroszékhoz egy kis baráti beszélgetésre... Jenny Harrist alapos, precíz természettel áldotta meg az ég. Nemhiába nevezték ki adjunktusnak harminckét esztendős korára a Londoni Elme- és Ideggyógyintézetben. Igen sokat foglalkozott a szexuálpatológia eseteivel, s e témakörben több nemzetközi folyóiratban is megjelentek közleményei. Ahogy reggel átnézte a betegek kórlapjait, eldöntötte, hogy Jimet rábeszéli, mielőbb bővítsék ki a klinikát. - Drága húgocskám, te ilyen korán kezded a munkát? - ölelte át a belépő férfi. - Elégedett vagy a lakásoddal? Néhány napig kell kibírnod, mert itt Strinilasban találtam egy szép villát, délután elviszlek megnézni. Mindketten elférünk benne, hat szobából és modernül felszerelt mellékhelyiségekből áll. Gyönyörű kertje is van, innen kocsival tíz perc. Erről jut eszembe, hogy délután elmegyünk a fővárosba, Kerkyrába, és vásárolunk neked is egy autót. Szükséged lesz rá. - Mondd, Jim, nem lenne fontosabb a klinika bővítésére költenünk a pénzt? Szerintem a jelenlegi megoldás nem jó. Betegeket kell szereznünk, mert kihasználatlan a kapacitásunk. A személyzet idejéből akár harminc-negyven beteg gyógyítására is futná! - Igazad van, Jenny, mindenképpen át kell szerveznünk az egész létesítményt. De ha van pénz, márpedig nagyapánk gondoskodott erről, akkor az egészet egy hónapon belül megoldhatjuk. Már tárgyaltam egy kivitelező céggel, ígéretet kaptam, hogy négy hét alatt kulcsrakészen átadják. Ma hozzájuk is bemehetnénk. Azonkívül beszélni akarok Ronald Bellel is. - Ő kicsoda, s miben segíthet nekünk? - Fura ember, ami igaz, igaz. Bostonból telepedett át ide Korfura, egy bankja van. Ezenkívül számos különféle üzleti érdekeltsége is akad. Azt mesélik róla, hogy remek érzéke van ahhoz, honnan és hogyan szerezzen pénzt. Talán segíthetne abban is, hogy külföldről is jöjjenek páciensek, hiszen ennél ideálisabb hely pszichés betegek számára elképzelhetetlen. - Átnéztem a kórlapokat, s valahogy az a benyomásom, hogy az itteni kezelési mód kissé elavult. A betegeket eddig különböző kórházak utalták ide. Az egész rendszer olyan szervezetlennek tűnik. Ezen is változtatnunk kell. Az orvosok itt csak csellengenek, s rutinból végzik a feladatukat. Persze félre ne értsd, nem akarok senkit kritizálni, hiszen alig ismerem a kollégákat. Mindenképpen megfelelő stratégiát kell kidolgoznunk, s rövid idő alatt fel lehetne lendíteni a klinikát. Igaz, a propagandára költenünk kell, de hát nem szenvedünk a pénz hiányától. Jim elgondolkozott húga megállapításain. Ő maga is rövid egy hónapos ittléte alatt úgy érezte, nagyapjuk nem igazán törődött azzal, hogy a szigeten kívül is ismert legyen a létesítmény. - Jenny, teljesen igazad van mindenben! Arra kérlek, próbáljunk együtt kialakítani egy koncepciót, s azt záros határidőn belül valósítsuk meg! Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. - Tessék, Harris doktor beszél. - Elnézést, Varus Dorosz vagyok. Ön így talán névről nem ismer engem, de a szállodában az egyik vendégünk ma hajnalban rosszul lett. Miután az önök klinikája itt van a közelünkben, arra gondoltam, hogy átvitetnénk, mert biztonságosabb számomra, ha orvos látja... - Hogy hívják a beteget, hány éves és milyen tünetei vannak? - Daisy Short, 29 éves asszony. Éjszaka kiabálásával felverte a hotelt. Mikor engem értesítettek, a fiatalasszony már kissé nyugodtabb volt, de - halkult el a beszélő hangja - arra gondolok, hogy valamilyen epilepsziás vagy ehhez hasonló rohama lehetett... - Rendben, Dorosz úr! A mentőautónk egy orvossal azonnal indul. Hol van a szállodája? - A klinikától nem messze, Spiridonban a város szélén, a neve Szépséges Hableány. Könnyen megtalálható. Addig itt maradok, amíg megérkezik valaki maguktól. - Máris megyünk. Jim, amikor letette a kagylót, elmesélte húgának a telefonbeszélgetést. - Engedd meg, hogy én menjek a mentőautóval! Úgyis olyan feleslegesnek érzem magam e pillanatban - mondta Jenny. - Hát... jó, legyen. Leszólok a garázsba és indulhattok. Gondolom be kell hoznod a beteget, utána légy szíves mondd el, mit állapítottál meg! Jennyt a hófehér dór oszlopokkal díszített szálloda kapujában már várta Varus Dorosz. - Doktornő, örülök, hogy megjött, a beteg a szobájában van. Már egy kicsit nyugodtabb, de néha dobálja magát. Menjünk fel, s én megvárom a folyosón. Daisy Short légzése szabálytalan, arca vörös volt, s végtagjai időnként megrándultak. Az orvosnő először a pulzusát nézte meg, majd elővette a vérnyomásmérőt, de semmiféle rendellenességet nem talált. - A legjobb megoldás, ha beviszem a fiatalasszonyt a klinikára. Azonnal EKG-t, röntgent s esetleg elektro-enkefalográphiát kell csinálni. - Érez valahol fájdalmat? - kérdezte immár harmadszor az orvosnő, ám a fiatalasszony most sem válaszolt.

-6-

Jenny kiment a folyosóra, és közölte Dorosz úrral, hogy a beteget átviszi a klinikára, mert így nem tudja megállapítani mi a baja. - Délután már okosabbak leszünk, és értesítem önt. Természetesen a kórházi vizsgálat költségei a beteget terhelik. Ugye ez nem probléma? - Dehogy, doktornő. Daisy Short férje bankár Londonban. Holnap reggel érkezik meg, hogy további két hetet együtt töltsenek itt. Amint beért Harris doktornő a klinikára, azonnal intézkedett. Nelly Kops nővér vért vett a betegtől, majd EKG-t, röntgent és enkefalográphiát csináltatott. McNeil doktornővel közösen értékelték ki az eredményt. - Ha megfigyeled, az EEG-n jó néhány helyen bilaterális és szinkron tüskehullám-minta észlelhető 3 Hz-es nagyságrendben. Az elmondott tünetek és a vizsgálat alapján partiális görcsöknek tartom a rohamot, mely csak az egyik agyfélteke körülírt területét aktiválja. Nagyon fontos lenne egy koponya tomográfos felvétel, de sajnos ehhez nincs készülékünk, a beteg pedig jelenleg nem szállítható. Mondd csak, Jenny, mit mutatnak a laboratóriumi eredmények? - Miután nemrég hoztam be a beteget, levetettem ugyan Kops nővérrel a vérmintákat vizsgálatra, de ezek közül a legkorábbiak is csak holnapra lesznek készen. - Szokatlannak tűnik, de ne feledkezz el a luesserológiai tesztről! Nem feltételezem ugyan, hogy pozitív, de ilyen esetekben a hematológiai és biokémiai szűrővizsgálatok nemcsak a görcsök egyéb okainak kizárásáért fontosak, hanem hogy összehasonlítási alapunk legyen a hosszú távú kezeléshez is - tette hozzá McNeil doktornő. - Köszönöm, akkor leszólok a laboratóriumba, hogy ezt is csinálják meg. Gyere, Barbara, referáljunk Jimnek az eddigiekről, és beszéljük meg vele a gyógyszereket is. A két orvosnő sietős léptekkel ment át Harris doktorhoz, aki már várta őket. - Sokat még nem tudunk mondani, Jim - fordult testvére felé Jenny -, de annyi már bizonyosnak látszik az EEG alapján, hogy transiens ischaemiás attakról van szó. A laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak. Véleményem szerint egy ideig feltétlenül itt kell tartanunk Daisy Shortot. Értesíteni kell a szálloda tulajdonosát. A kezelését phenytoinnal kezdem meg. Ha újabb görcsroham jelentkezne, akkor esetleg mellé vennék Diazepámot is. Mi a véleményed? - Egyetértek veled. Most azonnal felhívom Varus Doroszt. A fiatalasszony férje csak holnap érkezik. Az lesz a legjobb, ha bejön hozzánk, addigra már sok minden tisztázódik. Jorgos a nissaki búváriskola épülete előtt hagyta Honda motorkerékpárját, s bement, hogy ellenőrizze a tartalék felszereléseket. Reggel Dorosz szólt, hogy a délutáni merülésre a spiridoni szállodából is átjönnek négyen. A két helyiségből álló raktárban ott sorakoztak a csaptelepek a csatlakozókkal, a palackok, a szájreduktorok, a palacknyomást jelző műszerek. Kiválasztott közülük néhányat, s átnézte azokat. Már éppen végzett munkájával és indulni készült, amikor Alexa Dorosz lépett be. - Helló, Jorgos! Téged kereslek, a parton mondták, hogy idejöttél. - Helló, Alexa! Te mi járatban vagy itt? - Ne játszd meg magad, kedvesem! Már napok óta kerülsz, csak akkor jössz be a házunkba, ha Varus is otthon van. Most pedig azt hallottam tőle, hogy ideköltözöl Nissakiba, bérelsz egy házat. - Hát ez csak részben igaz, mert a ház mindössze két szobából egy fürdőszobából és egy csöpp kis konyhából áll, de elég olcsón szereztem meg, egy évre. - Erre mi szükséged van, Jorgos? Hiszen nálunk minden kényelmed megvolt, vagy talán menekülni akarsz előlem? - Ugyan, ugyan, Alexa, miket beszélsz! Azt azonban beláthatod, hogy az a fél év, amit a ti házatokban éltem, meglehetősen rizikós volt. Nem akarom, hogy Varus rájöjjön a kapcsolatunkra! Ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlen lenne, ha ott maradnék. Ezért döntöttem így. Egyébként is a ti villátoktól mindössze öt kilométerre vagyok. Ez nem távolság... így jobban és biztonságosabban tudunk majd találkozni. Erre nem gondoltál, Alexa? Az asszony töprengve nézett a fiatalemberre. Ahogy az elhangzottakon merengett, rájött, hogy van igazság Jorgos felvetésében. De azt is érezte, hogy egyre jobban kívánja a férfit, s az élete üres nélküle. Jorgos forrón átölelte, s magához szorította. - Gyere, menjünk át a hátsó helyiségbe, ott együtt lehetnénk... Amikor beléptek a meglehetősen zsúfolt raktárba, Alexának már elment a kedve a szeretkezéstől. Ám Jorgos lassú, kéjes mozdulatokkal felszította vágyát, amely lángra lobbant, s bekerítette az egész testét. Már nem zavarta a koszos raktár sem, csak a pillanat után repdesett testének minden porcikája, ahogy a férfi lassan és kéjesen eljuttatta a beteljesülés kapujához. Itt megállt, s szerelmes szavakat suttogott az asszony fülébe, míg kezével érzékeny pontjait barangolta be, újból és újból érintve az erotikus zónákat. Azután elérkezett a pillanat, s együtt lebegtek a megfoghatatlan extázis örvényében. Az asszony kibomlott haja szétterült a földre terített pokrócon. Arca kipirult, hófehér bőre, mint az alabástrom világított a félhomályban. A férfi karjaiban feküdt, s szemét lehunyva átadta magát az elmúlt pillanatok varázsának. - Helló, Jorgos! Már mindenhol kerestelek, hol bujkálsz? - vágódott ki az ajtó, s egy fiatal, vékony teremtés száguldott be. Észrevette a két egymásbafonódó meztelen testet, s a megdöbbenéstől elakadt a szava.

-7-

- Hát ő ki? - nézett kérdően Alexa a férfira. A lány nem várta meg a választ, kirohant a raktárból, a megbántottságtól potyogtak szeméből a könnyek. Robogójához szaladt, s indult vissza a pszichiátriai klinikára. Jorgos arca zavart tükrözött, hebegve-habogva válaszolt: - Egy ismerősöm a közeli klinikáról, ott dolgozik, mint nővér, és szeretné megtanulni a merülést... Megígértem, hogy segítek neki. Tudod arra nincs elég pénze, hogy a búváriskolát megfizesse... - Így természetben törleszt, igaz? - kezdte Alexa magára ráncigálni farmerszoknyáját és a hófehér trikót, amelyen Korfu látképe díszelgett. - Most már értem, hogy az utóbbi időben miért lettél olyan elfoglalt, s az is világos számomra, miért költözöl el tőlünk... Ne magyarázkodj! - emelte fel kissé a hangját az asszony. - Drága Alexa, félreérted a helyzetet! Diana Valioszt véletlenül ismertem meg. Az apja halász, és többször szállított a férjednek tengeri finomságokat, rákot, langusztát. - Szép mese... csak azért nem stimmel a történet, mert láttam a csaj megdöbbent arcát, és az mindent elárult nekem... De most hagyjuk ezt... - kiabált Alexa. - Átvertél! Megcsaltál! Ezt még megbánod!!! - majd köszönés nélkül kirohant... A víz kellemesen meleg volt, s kristálytiszta habjai átölelték Ronald Bell testét. Reggelente, hacsak tehette félórát úszott a tengerben, a fővárostól néhány kilométerre fekvő Achillion-öbölben. Ott csak a kis turistahajók közlekedtek, Kerkyra forgalma nem szennyezte be a vizet. A nap az Albán-hegyek felett feljött az égre, s a kora reggeli levegő frissítőleg hatott rá. Hófehér hajója ott állt karcsún a part mellett. Odaúszott, kinyitotta a kabin ajtaját, töltött magának egy nagy pohár narancslét a hűtőszekrényből, rágyújtott egy cigarettára. Elgondolkozott: mekkora utat tett meg a bostoni liftesfiú, amíg bankigazgató lett, s ma már számos üzleti vállalkozást is magáénak mondhat. Ha ezt apám és anyám megérte volna, büszkék lennének rám! A szicíliai parasztcsalád a második világháború előtt vándorolt ki Amerikába, Ronald már Bostonban született. Mindig is tudta, hogy szüleit a híres Cantelli család vette pártfogásába. Így lett apjának gyümölcsüzlete, amelyből megéltek, s Ronald tanulhatott. Később, amikor elvégezte a közgazdasági egyetemet, a Don magához hívatta, s okos, józan érvekkel rábeszélte, hogy telepedjen át Korfura, a Cantelli család majd ott is támogatja. - Igaz - folytatta a gondolatsort -, én is betartom a megállapodásunkat, s tisztára mosom a pénzünket. Itt azután nem gyanakszik senki erre, sőt a jövedelemből Bostonba is átutaltatok. Mindenki jól jár, a család is, én is, mert e szigeten jól cseng a Bell név... - Ekkor vette észre, hogy motorcsónak közeledik felé. A kormánynál egy nő állt, hosszú égővörös haját meglebbentette a szellő. - Hát ez meg ki a csuda lehet, ebben a korai időben? Egyébként is itt az öbölben kevés a turista, ilyenkor még alszanak a külföldiek, sőt a helyiek is. A hajó lassított, s a másik mellé állt. - Jó reggelt, uram. Segítene nekem, nem tudom melyik irányba menjek a Glifai-öböl felé, Nissakiba... - Természetesen, kisasszony! Engedje meg, hogy bemutatkozzam - ugrott át a motorcsónakra. Ronald Bell vagyok - nyújtotta a kezét. - Én pedig - viszonozta a kézfogást a lány - Jenny Harris. - Mintha már hallottam volna a nevét. - A testvéremét, Jim Harrisét talán, akivel a napokban megbeszélése lesz, uram. Én a húga vagyok, ideggyógyász. Kettőnké a pszichiátriai klinika - mosolyodott el a doktornő. Kedvessége kiült az arcára, és megszépítette kissé szögletes vonásait. - Volna kedve átjönni hozzám, és inni egy kávét vagy egy üdítőt a nagy izgalomra? Látom megijedt, hogy nem talál vissza, nyilván még nem ismeri a vidéket. - Nemigen, ma először jöttem el kora reggel motorcsónakkal, de már megbántam... - Ugyan, ugyan, akkor talán soha nem ismerkedünk meg - csillant pajkosan a férfi szeme, s segített Jennynek átlépni a hajóra. Leszaladt a kabinba, s egy tálcán kávét, üdítőt és aprósüteményt szervírozott. - Meddig marad a mi zöld szigetünkön? Látogatóba jött a testvéréhez, gondolom. - Nem, téved. A klinikán dolgozom én is, de remélem, hogy később visszamehetek Londonba, ahol egy remek állást hagytam. - Belelendült a témába, s elmondta, testvérével tervezik a klinika bővítését, s így több pácienst láthatnának el. - Nem ismerik a külföldiek Korfun ezt a kiváló helyet. Nagyapám nem törődött azzal, hogy minél többen jöjjenek ide, ő elsősorban a különböző pszichés megbetegedéseket kutatta. Mi szeretnénk külföldön is ismertté tenni a létesítményünket. - Ezen igazán könnyen segíthetünk. Ha megengedi, Jennynek szólítanám, kérem maga hívjon Ronynak. Így könnyebben beszélgethetünk. - Közben megittak egy csésze kávét, egy üdítőt, és belefeledkeztek a klinika bővítésének lehetséges variációiba. Azt vették észre, hogy elrohant az idő, s mindkettőjüknek sietnie kell. - Én kocsival jövök reggelente ide, ami most is kint áll az országúton. Így nem tudom hazakísérni, de elmagyarázom merre menjen, s nem tévedhet el. Hol áll a motorcsónakjuk Nissakiban? Gondolom ez is a klinikáé? - Hogyne, a nagyapám ötöt vásárolt, csak tudnám miért, senki nem használja. Nissakiban, a település szélén van a klinikánk elkerített strand része, onnan indultam el.

-8-

Rony részletesen elmagyarázta, hogy a kerkyrai kikötőnél egyenesen haladjon, s ne menjen be e régi erődítmény felé az öbölbe. - Félórán belül ott lesz a kikötőben. Onnan kocsival hajt Strinilasba? - Igen, a bátyámtól kaptam egy 323-as Mazdát. - Megállapodtak, hogy másnap kölcsönösen keresik egymást telefonon, s este együtt vacsoráznak. A motorcsónak felbőgött, és Harris doktornő elszáguldott vele, Rony is elindult. Felöltözött, s már kezdte kialakítani a tervet, honnan, hogyan és milyen betegeket lehetne a klinikán elhelyezni, akik neki is hasznot jelentenének... A nagyvizitet Jim megtartotta Jenny nélkül, bár dohogott, hogy éppen a testvére hiányzik. Eldöntötte, hogy szigorúbb beosztást léptet életbe az orvosok között is, pontosan körülhatárolja az ügyeleteket. - Mielőbb több beteget kell szereznem, sőt az építkezést is meggyorsítani. A mérnök holnapra ígérte a kivitelezési tervet, ezt megbeszélem Jennyvel, s azonnal lépünk. A jelenlegi helyzet tarthatatlan dühöngött, amikor kipirult arccal belépett Jenny. - Bocsáss meg, Jim, de kimentem hajnalban motorcsónakkal, s elnéztem az időt, pontosabban eltévedtem. Ne haragudj rám, de talán megérted majd a szituációt, ha meghallod, hogy megismerkedtem Ronyval... - Ő kicsoda? - húzta össze szemöldökét Harris doktor. - S nekem ehhez mi közöm? - Várd ki a végét, máris elmondom! - Részletesen beszámolt a milliomos bankárral, Ronald Bellel folytatott beszélgetéséről. Jenny lelkesedése az orvosra is átragadt. - Lehet, hogy az egész tervet gyorsabban tető alá hozzuk, mint én gondoltam? Ha ő is beszállna némi tőkével, és segítene, hogy külföldieket itt gyógyítsunk, gyorsan gyarapodna a klinika bevétele! Mert nem lenne szerencsés nagyapa ránk hagyott fontjait elkölteni. Tegnap este ismételten alaposan átvizsgáltam a könyvelőnkkel a pénzügyi helyzetünket. Állandóan többet adtunk ki, mint a bevételünk! Ez pedig így valóban tarthatatlan. - Holnap együtt vacsorázom Ronyval, s esetleg megbeszélek vele egy üzleti randevút, hármunknak. Én is látom Jim, hogy így nem lehet működtetni a klinikát. Most arról nem is szólok, hogy gyakorlatilag nincs betegem, a többiek is lógnak összevissza, ez rossz vért szül! Nem is értem, nagyapa ezt miért hagyta így? Nyilván nem érdekelte a bevétel vagy mit tudom én, mi húzódott a háttérben. Mindegy! Mi az egészet felvirágoztatjuk! Még legalább két órán át részletezték, hogyan és mi módon lehetne lépniük, s azt is tisztázták, hogy ha elfogadják a kiviteli terveket, olyan szerződést kötnek az építési céggel, hogy egy hónapon belül átadásra kerüljön a teljes komplexum. Diana Valiosz ímmel-ámmal dolgozott. Állandóan az járt a fejében, hogy Jorgos csúnyán átverte, soha többé nem kíván találkozni vele. Ám amikor a portás felszólt a nővérszobába, hogy Dianát egy férfi keresi, már futott is lefelé a lépesőn... Igyekezett elutasító lenni, amikor köszönt Jorgosnak. - Diana félreérted a helyzetet. - Hát azon a szituáción nehéz bármit is másként értelmezni. Ott feküdtél egy nővel és szeretkeztél! Vagy ezt is letagadnád? - Dehogy, nem, nem! Beszélnünk kell, megmagyarázom neked miért voltam együtt Alexával. - Erről nincs mit beszélni. Láttam, amit láttam. - Kérlek, kérlek, Diana! Találkozzunk ma este a szokott helyünkön, meglátod és főként megérted az egészet... - Kedves Jorgos, azt képzeled, hogy elfelejtem a látványt? Úgy feküdtél azzal a nővel a földön, mint a hősszerelmes a filmekben. - Túlzol kedvesem, légy egy kicsit türelmesebb! Alexa a főnököm felesége, s már régen szakítottam volna vele, ha nem félnék a bosszújától. Gondolkodj el ezen! Téged két hete ismertelek meg, őt pedig már fél éve. Ne legyél ilyen önfejű! Hallgass meg, s utána dönts arról, hogy szakítunk-e vagy sem. Rendben? Adj még egy lehetőséget nekem! Diana dühöngött, de a férfira tekintve ismét érezte azt a delejes vonzást, amely mindig a hatalmába kerítette, ha Jorgosszal együtt volt. - Rendben, ma délután szabad vagyok, így este hét órakor találkozhatunk. De figyelmeztetlek Jorgos, ez nem jelenti azt, hogy elfelejtettem a félrelépésedet - fordult meg, és sietett vissza az első emeletre. A férfi messziről nézte a vízbe merülő búvárruhás alakokat. Nagy teljesítményű távcsövén keresztül élesen látta a három nő és a két férfi arcát. Töprengett, mi legyen a következő lépése? A búváriskola tagjairól mindent tudott, mégsem volt biztos benne, hogy döntése helyes. Mérlegelt... meditált. Ismét szeméhez emelte a távcsövet... a társaság merült lefelé... Rágyújtott egy cigarettára. Érezte a fejében a lüktetést. Vágyott az izgalom után, arra a pillanatra, amikor a női testből elszáll az élet, s a tekintetre, amint rádöbben az áldozat, hogy nincs oxigén... vége... befejeztetett... Végiggondolta hogyan és miként szerezheti meg magának az örömet anélkül, hogy bárki rájöjjön a kilétére! Lassú mozdulattal felállt, a vízre tekintett, amely a hullámoktól tarajos volt. A hegyi ösvényen elindult felfelé... McNeil doktornő hosszan időzött betege ágyánál. A fiatal, huszonkét esztendős férfi tekintete bizalmat sugárzott felé. Nicola Bartalt apja hozta be vizsgálatra, aki állatorvos volt Pelekasban. A szünidőt

-9-

itthon töltötte, de a szülő állítása szerint időnként furcsán viselkedik, napokra eltűnik, nem szól senkinek hova megy, s amikor visszaérkezik, nem tudja hol járt. Azonkívül már az is megesett, hogy éjszaka a húga ruháit magára öltötte és abban járkált a házban... Amikor McNeil doktornő meghallgatta az állatorvost, tudta, hogy hosszabb kezelésről lesz szó. Így a kivizsgálás után azonnal megkezdték az agykéregre ható gyógyszerek adagolását. Ennek eredménye azonban csak az volt, hogy a fiú valamivel nyugodtabb lett. A kertben naponta sétált. Néha előfordult, hogy éjszaka kijött a szobájából, eltűnt, s másnap fejfájásra panaszkodott. Barbara megbeszélte Harris doktorral, hogy megpróbálkozik Nicolánál a hipnózis alkalmazásával. Ismételten végigtekintette a kórlapot, figyelte a fiatalember reagálását, és közölte vele, hogy hipnózissal fogja gyógyítani. - Doktornő kérem, erre feltétlenül szükségem van? Már lényegesen jobban érzem magam, mint mielőtt az apám behozott ide. Ősszel szeretném folytatni egyetemi tanulmányaimat Athénban. Remélem, ön is egyetért ezzel? - Az én megítélésem szerint már most megkezdhetnénk az első analízist. Kérem, Nicola, jöjjön át a szobámba, ott van ehhez megfelelő felszerelésem. Amikor az orvosnő szobájába értek, Nicolára már a helyiség hangulata is nyugtatólag hatott. A sötétzöld bőrrel bevont bútorokon kívül néhány ízléses festmény és grafika lógott a falon, és rengeteg szép növény díszítette az ablak előtti polcot. Nicolát az orvosnő a kanapéra fektette. - Kérem, most próbáljon lazítani, besötétítem az ablakokat. Közben elővett egy aranymedált, s a fiú szeme előtt lassan lengetni kezdte, egyben monoton hangon, folyamatosan beszélt hozzá. - Ne gondoljon semmire... lazának, könnyűnek érzi magát... elnehezednek a szemhéjai... alig tudja nyitva tartani már a szemét... nagyon álmos... engedje át magát az alvásnak... Néhány percen belül a fiatalember szemei lecsukódtak, láthatólag mély álomba merült. Az orvosnő ekkor határozottabb hangon szólt rá: - Visszaérkezett a gyermekkorába, már csak ötéves. Kit lát maga körül? - Az egész család a húgomat, Angelát becézgeti... Hároméves, mindenki körülötte sürög, minden jó falatot ő kap, lesik a kívánságait... - mormolta halkan, magas, vékony hangon Nicola. - Szereti maga Angelát? - Nem! Nem! Gyűlölöm! Pufók, dundi, szőke, igazi baba... Ha egyedül vagyunk, a vaskos görbe lábával mindig belém rúg... De egyszer meg fogom ölni! Nem jön rá senki! A tengerbe fojtom! Nem marad nyoma sem!... - Nicola azóta tizenhét év telt el, most mit érez a húga iránt? - Gyűlölöm, most is gyűlölöm! McNeil doktornő néhány feljegyzést készített a kezelés alatt, s most elgondolkozva nézett az alvó fiatalemberre, aki tudomása szerint ügyvéd akart lenni. Megpróbálta maga elé képzelni Nicolát, amint egy bírósági teremben éppen védőbeszédet mond egy gyilkos ügyében... Beleborzongott... - Meg kell gyógyítanom. De azt hiszem, ez hosszadalmasabb lesz, mint sejtettem... A fiatalemberhez fordult, s halkan szólt: - Most számolni kezdek, s ha elérem a tízet, fel fog ébredni. - Amikor Nicola kinyitotta a szemét, első pillanatban nem tudta hol van. Frissnek, kipihentnek érezte magát, és tekintete megakadt az orvosnő arcán. - Nos, látja - szólt hozzá McNeil doktornő - nem volt fájdalmas az egész, holnap folytatjuk! Mikor Barbara egyedül maradt, átment Harris doktorhoz, hogy referáljon neki. Röviden beszámolt a hipnózisról, de azt is hozzátette, hogy Nicola nemcsak a húgát gyűlöli, hanem ezt az érzést átviszi a női nemre is, sőt időnként nővé szeretne válni. - Ha egyetértesz velem, Jim, tovább folytatnám a kezelését, de azt nem tudom elképzelni, hogy egy hónap múlva visszamehessen Athénba az egyetemre... - Nézd, Barbara, én azt hiszem, kicsit eltúlzod Nicola betegségét. Amikor az apja behozta, valóban elég zaklatott idegállapotban volt, de pszichés feszültsége lassan oldódott. Nem tartom indokoltnak, hogy sokáig nálunk maradjon. Megbeszéltem az apjával, hogy két héten belül hazaengedjük, s ősztől folytathatja tanulmányait. - Én ezt felelőtlenségnek tartom!... - Kicsit erős szavakat használsz... - Az én betegem, én vagyok felelős érte! Ha kiengedjük, én írom alá a zárójelentést! - Ha megnyugtat, majd én is aláírom. Nem akarok erről vitát! Lásd be, Barbara, hogy nekem tíz évvel több a gyakorlatom, mint neked. No, ezzel nem akartalak megbántani, de túlságosan magadra vállalod a pszichés betegek panaszait. Ez hosszú távon nem fog menni! Szerencse, hogy rövidesen a bővítéssel rád is több feladat hárul. Ma, már megbocsáss, sok az időd egy páciensre, s ebből fakadnak a túlzásaid. - Jim, ezt te honnan tudod? Csak egy hónapja jöttél a klinikára! - Nézd, nem akarok pletykálni, de Grillo doktor a jellemzésed kapcsán csupán azt kifogásolta, hogy a betegek kezelésénél túlságosan aggályoskodó vagy. A doktornő magába roskadva ült Harris doktor íróasztala előtt. Visszaemlékezett, az egyetemi éveiben is jóval komolyabban vette a tanulást, mint az évfolyamtársai. Amikor pedig szakvizsgázott, előtte

- 10 -

hónapokig tanulmányozta a Schultz-féle autogen traininget és a különféle larválét suggestiv pszichiátriai módszereket... - Lehet, hogy tényleg túlzó vagyok mindenben? - gondolta. Ezért is lett ilyen felemás az életem, hogy huszonnyolc éves koromra egy szál magam vagyok... Valójában menekülni akartam Edinburghból, éppen a félresikerült helyzetem miatt... - Rendben, Jim, bizonyára igazad van. Amikor mondod, hazaengedem Nicolát, de addig megpróbálom a hipnózist. Hátha segíthetek a szorongásain, mert remélem, azt nem vitatod, hogy enyhén szólva neurosisos a betegünk? - Hogyne, Barbara, ezzel egyetértek. Kérlek, ne sértődj meg azon, amit mondtam. Próbálj egy kicsit felülemelkedni a pácienseid lelkiállapotán. Egy ideggyógyász soha nem azonosulhat a beteggel!... Alexa Dorosz a Régi Erőd parkolójában hagyta kocsiját, s gyalog folytatta útját a mindenki által velencei negyednek nevezett városrészbe. Kozmetikusa és fodrásza már várta. Ma még szebb kívánt lenni, mint máskor, mivel kivételesen a férjének akart tetszeni! Mintegy három óra múlva fizetett, s belepillantott az előtér falát borító hatalmas tükörbe. Elégedetten állapította meg, hogy frizurája tökéletes lett, arcbőre sima, feszes. Elindult a lépcsős, kanyargós utcákon, egy új ruhát akart vásárolni, meg férjének valamilyen maradandó ajándékot. Betért az Ajiosz Szpiridon-templom melletti ékszerüzletbe, ahol ismerték, mert számos egyedi ékszert vásárolt már ott. Ennek megfelelően fogadták. Mikor elmondta, hogy férje íróaszta-lára valami különleges ezüst ötvösmunkát venne, azonnal elétettek díszdobozokat, gyertyatartókat, tálcákat. - Elnézést, de én valami egészen egyedi munkát szeretnék. Esetleg egy papírvágó kést, de nem mindennapit! - Kis türelmét kérem, Dorosz asszony - jött elő a hátsó helyiségből az üzlet vezetője. - Azonnal személyesen megyek le a raktárunkba, s keresek az ön ízlésének megfelelőt. Alexa közben a csodálatosnál csodálatosabb briliáns ékszerekben gyönyörködött. A főnök visszatért, kezében egy ezüstkelyhet hozott. - Elnézést, de papírvágó késből különlegeset nem találtam, de ez - mutatott a nem mindennapi darabra - talán megfelelő lenne... - A kehely oldalán egy Medúza-fej volt, a másik részén pedig két leopárd és néhány kígyó tekergett. A kompozíció a mitológiai Medúza történetét érintette. Ahogy Alexa közelebbről megvizsgálta a kelyhet, látta, hogy valóban egyedi, különleges darab. Kis ideig nézte, azután így szólt: - Rendben, megveszem, csomagolják be! - Csak ezután kérdezte meg az árát. Készpénzzel fizetett. Visszament a parkolóba, de közben a Joánisz butikban egy vászonkosztümöt és egy fehér-kék csíkos ruhát vásárolt. Ahogy hazafelé hajtott új Volvójával, egyre a terv megvalósításán töprengett. Rájött, hogy óvatosan, körültekintően kell cselekednie... Amikor megérkezett, átöltözött. Lement a kertbe az uszodába. Fürdött egyet, majd a szakácsnővel zöldségből és halból salátát készíttetett. A finom falatok után lepihent, hogy mikor férje hazaér, friss legyen és kívánatos... Délután szokásához híven a kertben kávézott, amikor hallotta, hogy Dorosz a garázsba viszi kocsiját. Alexa elément és hátulról átölelte: - Úgy hiányoztál, Varus - csillogott a szeme. - Gyere, kávézz velem, látom nehéz napod lehetett, fáradtnak látszol... - Hát igen, egyre több gondom van a spiridoni szállodával. Rájöttem, hogy a tervezett kempinget nem fogom megépíteni. Elég nekem a két búváriskola a szállodán kívül! Így is megélünk... - mosolyodott el, s ő is viszonozta felesége ölelését. - Lezuhanyozom, s megyek utánad a kertbe! Gondolom, szokásod szerint most is ott kávézol. De készíttess nekem valami könnyű ételt is, ma még nem ettem... Alexa, míg férje falatozgatta az olívabogyóval díszített hirtelen sütött halat, csacsogott bevásárlásairól. Majd elővette az ajándékot és Varus elé tette. - Ez az én meglepetésem! Remélem, tetszeni fog... - Csak nincs valamilyen családi ünnepünk, amiről én elfeledkeztem? - Dehogy kedvesem, csak örömet akartam szerezni neked. Amikor Varus kibontotta a csomagot, feleségéhez lépett, és megcsókolta: - Csodálatos! Csodálatos ez a kehely. Ilyen szép ezüstmunkát még nem láttam, pedig tudod, gyűjtöm a különlegességeket. Nagyon boldoggá tettél vele! Egy ideig beszélgettek, majd Alexa óvatosan rátért mondanivalójának lényegére. - Tudod, Varus, arra gondoltam, hogy én is részt vennék a búváriskoládban egy tanfolyamon. Rájöttem, hogy szeretnék lemerülni a tengerbe, s gyönyörködni az állatvilágban... A férj megdöbbent a kérés hallatán: - Nem értelek, drága Alexa! Már többször felvetettem, milyen jó szórakozás lenne a számodra is, ha megtanulnád a könnyűbúvárkodást! Te ezt az ötletet mindig elvetetted. Most mi történt veled? Még egy búvárszemüveget vagy egy uszonyt sem voltál hajlandó soha feltenni, még azért sem, hogy a víz felszínén ússzál, és közben nézegesd a tenger szépségeit, a halakat, növényeket... - Mostanában úgy érzem, valami hasznosat is kellene csinálnom. Ha pedig letenném a könnyűbúvárok számára szükséges vizsgát, időnként segíthetnék neked is a két iskola irányításában. Látom, mostanában egyre fáradtabb vagy, nem akarom, hogy kimerülj - dorombolt bársonyos hangján. Gyere, menjünk fel a szobádba - simogatta meg férje karját. - Veled szeretnék lenni. A kék selyemből készült sötétítőfüggönyt már előre összehúzta az asszony. Bekapcsolta a CD-t,

- 11 -

két pohár metaxát töltött, és a férje ölébe ült. Lassan simogatni kezdte mellkasát, majd keze egyre lejjebb és lejjebb csúszott... Varus forró csókokkal borította be Alexát, és ismét úgy érezte, mintha fiatal férfi lenne! Testében az adrenalinszint emelkedett, a vágy viharos gyorsasággal szétáradt, száguldott minden porcikájában... Már a földön feküdtek, mint fiatal házas korukban meztelenül, s bár Alexa semmiféle vágyat nem érzett hatvanöt esztendős férje iránt, igyekezett mindent beleadni, hogy Varus azt hallja és főként érezze, amit szeretne!... Az asszony szerette volna meggyorsítani férje szenvedélyének zabolátlan odaadását, hogy mielőbb megjátszhassa, hogy ő már készen áll a befogadására. Varus nem gyanakodott semmire, csak az öröm töltötte el, hogy a felesége ismét ilyen forrón szeretkezett vele. A nász percei után Varus csak nézett a levegőbe, s a boldogság megfiatalította arcát. Alexa, amikor visszajött a fürdőszobából, ismét töltött mindkettőjüknek egy-egy korty konyakot. Rágyújtott, s férje felé fordult: - Csak azt sajnálom, Varus, hogy nincs gyerekünk, de talán még most sem késő... - Ne csacsiskodj, drágaságom! Elfelejted, hogy rövidesen betöltöm a hatvanötödik évemet? Igaz, te még fiatal vagy, szülhetnél gyereket, de én nem bízom abban, hogy felnevelhetném... Késő kedvesem, most már valóban késő erre gondolni. - Talán ezért is szeretnék valami elfoglaltságot találni - suttogta az asszony. - A búváriskolában segíthetek neked! Ugye beleegyezel? Mikor lesz a legközelebbi tanfolyam? - Hát nézd, gyakorlatilag mindig indíthatok, ha összejön legalább öt-tíz jelentkező, aki könnyűbúvár-vizsgát akar szerezni. Látod, most jókor szóltál, mert Jorgos éppen reggel jelezte, hogy itt, a nissaki iskolánkban hat főnek tartana holnaptól kezdődően elméleti és gyakorlati oktatást. Még a strinilasi klinikáról is lenne jelentkező... Alexa agyát hirtelen elöntötte a vörös köd, mert azonnal Jorgosra és a nővérre gondolt. - Mondd csak, Varus, talán valamelyik orvosnő szeretne szabadidejében könnyűbúvárkodni? - Nem tudom, Jorgos intézi a jelentkezéseket. De ez mellékes is, a lényeg, hogy a spiridoni szállodából is jönnek résztvevők. Az idén a tavalyinál sokkal többen érkeztek Angliából is a Szépséges Hableányba. Az egyik utazási iroda novemberig a hatvan szobából negyvenet lekötött! Ez jó, mert így nem nekem kell ezzel is törődnöm. Visszatérve a kérésedre, akkor te részt vennél a tanfolyamon? - Igen! De a felszerelést meg kellene vásárolnunk. Ha lehet, mindenből újat szeretnék... - Ez nem is kérdés! Reggel bemegyünk Kerkyrába, és amire szükséged lehet, megkapod tőlem simogatta meg Alexa fejét. Az asszony rájött, hogy sokkal könnyebben keresztülvitte akaratát, mint ahogy remélte. Félt, hogy férje gyanakszik Jorgoshoz fűződő kapcsolatára, s így nem engedi majd, hogy a fiatalember csoportjában tanuljon. - Úgy látszik, teljesen sikerült elaltatnom benne a féltékenységet. Igaz, Jorgossal nem is találkozom, mióta elköltözött. Még a színét sem láttam. Nyilván annak a kis nővérnek csapja a szelet, de ezt még megbánja!... Keservesen megbűnhődik a hűtlenségéért... Jenny Harris és Ronald Bell nap mint nap találkoztak. Igaz, eddig csak vacsorázni, hajózni, fürödni voltak együtt, de mindketten érezték, hogy kapcsolatuk a barátságnál nem áll meg. Jenny hosszú, fekete, kivágott nyári ruhát vett fel, vörös hajzuhatagát hátratűzte, vastag aranyláncot, karkötőt és görög mintájú fülbevalót viselt. Megnézte magát a tükörben, s megállapította, hogy a fekete szín előnyösen emeli ki alakját. Valójában Jim is megkedvelte Ronaldot, elsősorban azért, mert bankja a kórház bővítéséhez azonnal, alacsony kamatokkal hitelt folyósított. Sőt Ronald már három új, Olaszországból érkezett beteget is beajánlott a klinikára. Ronald a megbeszélés szerint a Velencei Színház előtt várta Jennyt este nyolc órakor. A parkolóban az orvosnő leállította kocsiját, azután sietős léptekkel a színház kapuja felé ment. Feltűnt a férfi magas alakja, le-föl sétált. - Drága Jenny! - nyújtott kezet. - Ma az a tervem, hogy egy különleges helyre megyünk vacsorázni. Rendben? - Hova, ha szabadna tudnom - nevetett fel kedvesen a lány. - Az egyik házamba. A házvezetőnőm vacsorát készített, speciális görög finomságokat. Remélem, nem tér ki a meghívásom elől! - Nem, dehogy! Elfelejtette, Rony, hogy sajnálatos módon felnőtt nő vagyok, s harmincéves is elmúltam - karolt bele a férfiba. A fekete Mercedest Rony a nagy forgalomban is biztonsággal vezette. Mindketten szótlanok voltak. Mintegy nyolc kilométer után a kocsi balra fordult, és egy keskeny földúton ment tovább. Pillanatok múlva kovácsoltvas kapu előtt állt, mely automatikusan kinyílt. A kertben kék, sárga, piros lámpák égtek, szökőkút hűsítette a levegőt. Fehér márványból a görög mitológia alakjai díszítették a meseszép ház előterét. Jenny kiszállt a kocsiból, s nem győzött csodálkozni ennyi ízlés és pompa láttán. - Ezt a házat csak ritkán használom, de annyira megtetszett, amikor egy barátom eladásra kínálta, hogy nem tudtam ellenállni. Kicsit persze felújítottam - tette hozzá mentegetőzve. - De kérem, jöjjön beljebb, csak a szakácsnőm van itthon, ő vár bennünket. A ház belső kiképzése eleganciáról és gazdagságról árulkodott. A földszinten mindössze egyetlen hatalmas méretű impozáns helyiség volt, amelynek fala üvegből készült. Mikor az orvosnő kissé

- 12 -

elhúzta a brokátfüggönyt, a tenger lenyűgöző látványa ragadta meg. Rony vacsora előtt francia konyakot szervírozott, közben érdeklődött ismerőse, Marco Savaldo állapota felől. - Tudod, Jenny - tért át a férfi a tegezésre - Marcóval ez ideig csak üzleti tranzakciókat bonyolítottam le, de mint hallottam, az utóbbi hónapokban üldözési mániája alakult ki. Ezért javasoltam neki, hogy jöjjön át a ti klinikátokra. Megállapítottátok már, valójában mi is a betegsége? - Nézd, Rony, nehéz ezt egy laikusnak elmagyarázni - tegezte vissza a férfit. - Valószínűnek látszik az eddigi vizsgálatok alapján, hogy valamilyen paranoid pszichózis áll fenn nála. Ennek eldöntése annál is inkább nehéz, miután csak a főbb csoportokat tekintve is legalább hat különböző diagnosztikus kép lehetséges. A legrövidebb idő a megfigyelésre öt-hat hét, de találkoztam már olyan esettel is, amelyet több mint hat hónapig obszerváltunk. - Végül is gyógyszeresen kezelhető ez a betegség? - Természetesen, a legtöbb esetben igen. Mi is megkezdtük a Lorazepam adagolását, mely általában gyors javulást eredményezhet. De nagyon keveset tudunk a betegről, és többet nem is akarok e percben neked mondani. Bár Ronyt érdekelte Marco állapota, hiszen a Cantelli család javaslatára jött át gyógyíttatni magát Korfura, mégsem akart feltűnően érdeklődni. - Ráérek még mindenre - gondolta. A vacsorát a szakácsnő tálalta. Amikor kettesben maradtak, Jenny érezte, hogy a francia konyak és az erős szamoszi bor a fejébe szállt. Rony átölelte és az üvegfal melletti kanapéra fektette, ő teljesen természetesen simult karjaiba. Bár Jenny életében sok férfi volt már, valójában mindenkit Jimmel hasonlított össze, s egyetlen férjjelölt sem hódította meg teljesen. Általában néhány hétig tartott egy-egy kapcsolata, tovább már untatni kezdte partnere. A szexuális szenvedély ismeretlen volt az orvosnőnél, a szeretkezés elsősorban fizikai szükségleteket elégített ki nála. Meglepődött, amikor Rony hosszú ideig tartó előjátékára teste megfeszült, s életében először reagált a simogatásra halk nyögdécseléssel. A férfi remek érzékkel tapintotta ki a nő testén azokat a zónákat, amelyek izgalmi állapotba lendítették. Már nem volt az a nyugodt és higgadt teremtés, aki a férfiak ágyában sem feledte el az általa képzelt határokat. Most semmi nem volt körülötte, csak a vad, szilaj forgatag, a megsemmisítő szenvedély lüktetése száguldott végig a testén. Belefeledkeztek mindketten az extázisba, s hajnalig ismerkedtek testük legparányibb részeivel. Megszűnt a világ léte, és csak a lebegés, a semmihez sem hasonlító száguldás töltötte be valójukat. A hajnali fény reggel hat órakor felfedte a szobát, s a két test még akkor sem pihent, mert az ismerőssé vált forró szenvedély fogva tartotta őket. Az újbóli orgazmusig tartó becézgetés elzsibbasztotta testüket, s az egymásba feledkezés pillanata nem váratott sokáig. - Úristen, Rony! Reggel nyolcra a klinikán kell lennem - csókolta meg ismételten a férfit. - Jim megöl, ha ma elkések! Eligazítást tart, így a nagyvizitet is korábbra tette. Kirohant a fürdőszobába, közben Rony kávét készített, s mindketten magukra kapkodták a ruhát, mert Jennynek indulnia kellett. - A kocsimat Kerkyrában hagytam, még azért is el kell mennem - sóhajtott az orvosnő. Fabio Gatti tipikus olasz férfi volt. A bőre aranybarna, haja, szeme fekete, alakja sportos. Firenzéből érkezett a klinikára, anyja kérésének engedve jött Korfura, hogy kivizsgáltassa magát. Anyja, Marcella Gatti éles eszű, józan és megfontolt teremtés volt, aki aktívan részt vett a firenzei galéria vezetésében, s mindig Fabio mellett állt. Igaz, korán elvesztette férjét, és egyetlen szeme fénye a fia volt, aki valószínűleg ezért nem nősült meg még negyvenéves korára sem. Futó kalandjai kielégítették, idejét vagy a képek között vagy anyjával töltötte. Az évek múltával Rómában és Nápolyban is nyitott galériát, bár kisebbet, mint a firenzei. Mindkét városban a kiállítások szervezését, a bemutatott festmények eladását megbízható munkatársakra hagyta, de gyakorta ellenőrizte a bevételt és a képvásárlásokat. Marcella és Fabio öt évvel ezelőtt rendezett tárlatot G. B. Tiepolo eddig ismeretlen festményeiből. Akkor járt náluk személyesen Themisz Grillo főorvos, aki egy miniatűr megvásárlása kapcsán ott hagyta a névjegyét. Marcella eltette, s amikor Fabio állapota labilissá vált, az asszony felhívta Grillót, s kérte, hogy a korfui klinikán vizsgálják ki a fiát. A negyvenéves férfi, noha anyja szava még most is szent volt számára, igen nehezen, hosszú rábeszélés után egyezett bele, hogy rövid időre ugyan, de átmenjen Korfura. Most, amikor a folyosón ült és várakozott, eszébe jutott, hogy szamárság volt részéről engedni anyja kérésének. Ám tovább nem tudott töprengeni, mert egy fiatal, csinos nő lépett hozzá: - McNeil doktornő vagyok, kérem, fáradjon velem a vizsgálóba. Grillo doktor jelezte érkezését, de ő most nem tud itt lenni, ezért én készítem el a felvételi papírjait. Kényelmes fotelba ültette a férfit, azután elővett egy nagyméretű zöld lapot, s kezdte írni az adatokat. - Megkérem, mondja el részletesen a panaszait és azokat a tüneteket, amelyeket észlelt. - Panaszai tulajdonképpen az anyámnak akadnak velem kapcsolatban, ezért beszélt rá, hogy eljöjjek. Nekem legfeljebb gyakrabban fáj a fejem, és sok esetben úgy tűnik, szinte érzem ereimben a vér áramlását... Néha előfordul, hogy munkatársaim egy-egy ostoba kérdése kihoz a sodromból. Talán gyakrabban üvöltözöm velük, mint azelőtt, de végül is negyvenedik évemben járok. Nem lehet olyan a szervezetem, mint húszéves koromban. McNeil doktornő feljegyzést készített az elmondottakról, majd a vizsgálóasztalra fektette a férfit.

- 13 -

Gondosan sorra vette valamennyi reflexét, különösen hosszan időzött a szemnél. A pupilla reflexen kívül sokáig vizsgálta a szemfeneket. - Vizuális hallucinációi nincsenek? - Inkább érzékcsalódásnak nevezném. Sokszor a teljes csendben úgy hallom, mintha vízesés zúgna a közelemben. Gyakran fordul ez elő olyan esetekben, mikor az embereimmel az előbb említett szóváltásokba keveredek. Utána elvonulok a szobámba, főleg ilyenkor érzem ezeket. Azelőtt nem volt velük ennyi bajom, most úgy látom, szinte összeesküdnek ellenem, pedig jól megfizetem őket. - Nos, Gatti úr, felvesszük néhány hétre. Elvégzünk egy csomó laboratóriumi vizsgálatot, csinálunk elektroenkefalog-ráfiát, azután meglátjuk az eredményt. Szólok a nővérnek, elvezeti a kórtermébe. Pihenjen le, a vizsgálatokat csak holnap kezdjük. Barbara összerakta jegyzeteit, már éppen kifelé indult, amikor Grillo lélekszakadva megérkezett. - Nos, mit állapítottál meg? - Első megközelítésben hebephren schizoid komplexusnak látszik, valószínűleg "a" típusos formájú. De máris átadom a feljegyzéseimet, miután a te beteged. - Tévedsz, Barbara, most beszéltem Harisszal, nekem túl sok a paciensem, így rád szignálta ki az esetet. A két búvároktató, Jorgos és Dimitri csendben ültek és figyelték főnökük, Dorosz utasításait. A nissaki búváriskola irodájában tartották a megbeszélést. - Ma este a két csoport együtt merül le - kezdte az eligazítást Dorosz - de nagyon-nagyon körültekintően figyeljetek mindenre. Valójában a tanítványaitok még kezdő búvárok, akkor is, ha már megkapták a bronzfokozatú búvárigazolványt. De hát ti is pontosan tudjátok, hogy ez nem minden! Éjszaka a tenger veszélyei sokkal nagyobbak, mint nappal, amikor jobban lehet látni. De miután a tanfolyam kezdetén megígértük a résztvevőknek, hogy esti merüléssel fejezik be a korfui búvárkodásukat, így nem léphetünk vissza. - De főnök, nem is kell - szólt közbe Jorgos. - Felnőtt emberekről van szó, és már sokszor merültünk velük. - A sokszor nem elég! Legyetek még a szokásosnál is óvatosabbak! Ne menjetek messze egymástól, s ti ketten állandóan figyeljetek! Nem akarok semmiféle zűrzavart. Megértettétek? Egyébként Katavolosban és itt Nissakiban három nap múlva újabb tanfolyamot indítunk hat-hat résztvevővel. Szerencsére, igencsak felkapottak lettünk - mosolyodott el Dorosz. - Még csak annyit, hogy öt méter mélységnél álljatok meg, ne menjetek lejjebb, s előtte mindent ellenőrizzetek! - Hány órakor merüljünk? - kérdezte Dimitri. - Javaslom, hogy kilenc óra táján, előtte itt az ördögsziklánál találkozzon a két csoport. Negyedóránál tovább ne időzzetek a tengerben. Holnap délután egy kis ünnepséget rendezünk a hallgatóknak a Szépséges Hableányban, s akkor ti adjátok át a búváriskola ajándékát, a mini ezüst Apolló-szobrocskát - állt fel Varus, kezet nyújtott, s magára hagyta a két oktatót. A két fiatalember még egyszer egyeztette a tennivalókat, a térképen bejelölték a pontos merülést, s megállapodtak abban is, hol hagyják a parton a csomagokat. Azután átmentek a raktárba, és minden felszerelést szisztematikusan ellenőriztek. Azt is véglegesítették, hogy a jelzőfényeket milyen távolságra állítsák le a parton. Mintegy bő órai megbeszélés után Dimitri elindult Katavolosba, hogy a csoport tagjaival közölje az időpontot, Jorgos pedig robogójával Dianához sietett, akivel randevúja volt Omaliban. A lány ebben a parányi faluban lakott apjával. Kedvelte a házukat, s azt is, hogy neki mindössze tíz percet kellett motorozni, amíg a klinikára ért. Tervei szerint csak később akart önálló életet kialakítani. Már nem először járt náluk Jorgos, mindig azt az időpontot választották ki, amikor az apa nem lephette meg őket. Korán reggel ma is bement Kerkyrába, hogy a nagykereskedővel meghosszabbítsa a szerződését a halszállításra. Így a két fiatal néhány órát együtt tölthetett. Diana a kertben éppen paradicsomot és paprikát kapált, amikor Jorgos odaérkezett. Hátulról átölelte, forrón megcsókolta: - Drága szerelmem, alig vártam, hogy lássalak, annyira hiányoztál nekem! - Ölébe kapta, és szapora léptekkel a házba vitte, egészen Diana szerényen berendezett szobájáig. Ott az ágyra tette, s másodpercek alatt levetkőztette. A szenvedély a két fiatal testet megbabonázta, s előjáték nélkül estek egymás karjaiba. A gyors orgazmus elkábította őket. Azután szótlanul feküdtek összeölelkezve. Jorgos törte meg a csendet: - Ma este Dimitrivel együtt a búvárcsoportnak esti merülést tartunk, s holnap déltől két napig szabad leszek. Diana, volna kedved elutazni velem Korfu déli részére? Bérelhetnénk Messongi felé egy szobát a tengerparton, s végre lenne időnk egymásra, nem kellene rohanva szeretkeznünk... - Boldog lennék én is, de a klinikán szabadságot kellene kérnem. Még ez sem igazán nagy gond, de apámnak mit hazudnék, mert az igazat nem árulhatom el... - Te csacsi, egyszerű, mondd azt, hogy kétnapos ügyeletet vállaltál. Nem hiszem, hogy ő ellenőrizné ezt a klinikán. - Hát nem, az biztos, hogy nem. Még soha nem is járt ott. Megpróbálom... megpróbálom... Ha sikerül, hogy értesítselek? - Egyszerű, holnap egy kis ünnepséget rendezünk a tíz búvárnak Spiridonban, Dorosz úr szállodájában. Ott hívj fel telefonon, s ha minden rendben van, akár már késő délután indulhatunk. A búvárok izgatottan készültek az éjszakai merülésre. Még nem volt egészen kilenc óra, de már teljesen sötét volt, csak a csillagok és a telihold világította meg a tájat és a híres ördögszikla csúcsait. A

- 14 -

part felőli részére pakolták le holmijukat a búvárok. A két oktató részletesen ismertette, mit kell tenniük és mire kell vigyázniuk, majd megbeszélték a nemzetközi jelzéseket, amelyeket a búvároknak a sötétben kell alkalmazniuk. - Kérem önöket, maradjunk együtt, s amikor a kezemmel letakarom a lámpámat, akkor maguk is oltsák el a sajátjukat, és néhány percig gyönyörködhetnek majd a fluoreszkáló planktonokban. Itt a parton három gázlámpa fog égni, ezek a jelzőfények. Ha valaki elfáradna és vissza szeretne térni, intsen nekem, s itt találkozunk. Ismételten mindenkit kérek, az eddig tanultak szerint ellenőrizze a felszerelését fejezte be Jorgos. A két iskola résztvevői most először merültek együtt. Percek alatt mindannyian a lámpák mellett álltak, egyforma fekete felszerelésben, várva az új élményt. Jorgos és Dimitri jelt adott a búvároknak, s elindultak befelé a csendes, ám feketének tűnő tenger felé. Jorgos zárta a sort, amikor ereszkedni kezdtek. Elérték a hét méter mélységet, Dimitri és Jorgos intett a megbeszélt jellel, hogy elég, tovább ne. A társaság csak lábbal tempózott, amikor a két oktató kikapcsolta a fényt, s a többiek is követték. Sandra Moss kicsit távolabb maradt, csodálattal nézte a plankton-áradatot, amely fluoreszkálva fénylett a vízben, ha kezével kicsit megpaskolta. Lábával néhány tempót tett, és már az ördögszikla tenger alatti részéhez ért. Ekkor észlelte, hogy jócskán elhagyta a többieket, csak a lámpák fénycsóvái mutatták az utat. Búváróráján látta, hogy mindössze öt percet tölthetett a társaságtól messzebb. - Még egy kicsit nézelődöm - gondolta Sandra. Nem tudott betelni az ezüstösen csillogó planktonokkal. Észrevette, hogy egy kanyargós járat van a sziklafalban, amit alig egyméteres víz fed csak be, noha a mélységmérője szerint négy méterre volt a víz felszíne alatt. A kíváncsiságtól hajtva odaúszott. A folyosó szűk volt, Sandra megállt. Látta, hogy egy polip zárt végtagokkal, mozdulatlanul figyel. A lány megijedt, szíve a torkában dobogott. Nem tudta, hogy a polip villámgyorsan elbújik egy sziklamélyedésben, s nem támad. Sandra hátrafordult. Ekkor mintha egy hatalmas kő zúdult volna le a szívéről, s magában hálát adott az égnek, mert mögötte feltűnt egy búvárruhás alak. Nem ismerte ugyan, de arra gondolt, hogy a másik csoportból úszott hozzá valaki. A búvárok közötti jellel inteni akart neki, amikor az ismeretlen hátulról szorosan megfogta, s egyetlen pillanat alatt kihúzta szájából a légzőkészüléket! Sandra arcára és szemére kiült a félelem, karjával kapálózni kezdett, egyre inkább érezte, hogy nincs levegő... megszűnik az élet... A férfi gyorsan lecsatolta a lány ólomövét, levette a mentőmellényét és a palackot, majd karjában a halott testtel felfelé igyekezett. Amikor kiért a szikla másik oldalára, messziről látta a búvárok által kirakott jelzőtüzeket. Letépte a búvárruhát Sandráról. A holdfény megvilágította a fiatal nő testét... A látvány elég volt számára. Ismét eljött a várva várt pillanat, s a beteljesülés öröme messzire repítette... Levette uszonyát, s búvárruhában szaladt a hegyoldal felé, ahol az egyik ösvényen hagyta kocsiját. Még fentről is látta, hogy a búvárok a vízben vannak, s a fény csóvája jelezte emelkedésüket. Indított, s mintegy harminc másodperc múlva már kiért az országútra... Felsóhajtott: - Sikerült! Ismét sikerült! Nemhiába, ismerem ezt a partszakaszt, jobban, mint bárki más a szigeten... Jorgos és Dimitri intett a búvároknak, hogy induljanak kifelé. Utolsónak Jorgos érkezett, a többiek már éppen a csomagjukat szedték össze. - Mindenkinek megvan a párja? - hangzott az oktató kérdése. Egy vékony hang szólt: - Sandra, Sandra, hol vagy? Jorgos, a partnerem nincs itt... - Micsoda? Csak nem Sandra Moss hiányzik? - De igen. Együtt mentünk be, de én lent nem figyeltem, nem az én kötelességem, hanem az oktatónké - vált ellenségessé Katc Pays, aki itt ismerte meg Sandrát Spiridonban, a Szépséges Hableányban. Együtt jártak ugyan a búváriskolába, de kölcsönösen ellenszenvesek voltak egymásnak. - Az eligazításon Dimitrivel elmondtuk, hogy párosával merüljenek és törődjenek egymással! csattant idegesen Jorgos. - No, mindegy, mindenki maradjon itt a parton! Mi lemegyünk Dimitrivel, s megkeressük Sandrát. Remélem, nem lett rosszul, bár én jöttem fel utolsónak, de semmiféle fényt nem láttam. A két oktató megnézte mennyi oxigénjük van, ellenőrizték a műszereket és lemerültek. Próbálták bemérni a helyet, ahol a csoporttal időztek, majd az ördögszikla felé úsztak. Bevilágítottak az üregekbe, de csak egy-egy halat láttak a lámpa fényénél felvillanni. Legalább negyedórát eltöltöttek már, s mindketten érezték, hogy baj van. Jorgos intett a barátjának, és elindultak felfelé. Amint kiértek a partra, a társaság a lámpák körül ült átöltözve. Beszélgettek, de félelem telepedett a hangulatra. - Nem találtuk meg Sandra Mosst. Egyetlen lehetőség, értesíteni kell a rendőrséget, de előtte szólok Varus Dorosznak. A házuk innen robogóval tízpercnyire van. - Jorgos elindult az ördögszikla melletti ösvényen, amikor motorjának lámpája megvilágította a lány meztelen testét. - Jézusom! Segítség! Segítség! - ugrott le a járműről, s dzsekijével letakarta a holttestet. Közben a többiek is a hang irányába rohantak, s megdöbbentek a földön fekvő Sandra látványától. - Mi történhetett vele? - szólt elsőnek Kate Pays. - Hogy került ide? Él még? Vagy... - Ne folytassa, kisasszony - szólt éles hangon Dimitri. - Mindenki várjon, mi Jorgosszal azonnal intézkedünk! - A két oktató elrobogott Doroszhoz, aki otthon Alexával a televíziót nézte. Amikor meghallotta a történteket, azonnal telefonált barátjának, Sergio Cavallarinak, aki lakásában milánói spagettit készített vacsorára...

- 15 -

McNeil doktornő a szobájában Fabio Gatti leleteit vizsgálta. A röntgenfelvételen enyhe agykamratágulat és corticalis atrophia jelei látszottak. Az EEG-n folyamatos felvétel esetén kifejezett indulati tüskék mutatkoztak. A többi laboratóriumi lelet gyakorlatilag negatív volt, így Barbarában egyre inkább eredeti feltételezése erősödött meg, hogy a betegnek hebephren schizoid komplexusa van. Elhatározta, hogy megkezdi a lítium adagolását, és ha szükséges Clozapinnal kombinálja. Bement a beteghez, aki a fotelban ült, és újságot olvasott. - Hogy van? Ugye kellemes a légkör itt a klinikán? Most már minden lelet megvan, s megkezdjük a kezelését. - Micsoda kezelést? Már mondtam, nekem nincs semmi bajom! Egy-két napig még hajlandó vagyok itt maradni, de utána megyek haza. - Nem kell félnie, enyhe gyógyszert fog kapni. Remélem, rövid idő múlva magam is egyetértek majd a hazamenetelével. - Ejnye, ejnye, doktornő! Vegye tudomásul, hogy csak anyám kívánságának tettem eleget, amikor idejöttem... nem maradok itt sokáig!... - dobta le az újságot a földre, és látszott rajta, hogy erősen felindult állapotba került. Barbara barátságosan próbálta nyugtatni: - Kedves Fabio, gondoljon arra, hogy itt igazán kipihenheti egész évi megterhelő munkáját. Sétálhat a kertben, nézhet televíziót, olvashat. - De én úszni akarok a tengerben! - Ez sajnos, nem lehetséges. Maga is tudja, hogy klinikánk itt a hegyek között fekszik, remek a levegő, csodálatos a táj. De a tengerpart innen kicsit messze van, mármint gyalog. - Doktornő, elfeledkezett róla, hogy már a kerkyrai repülőtéren béreltem egy 2000-es Fiatot, s azzal jöttem ide is! Grillo doktor hozzájárult, hogy a parkolóban álljon addig, amíg itt vagyok. Ha végre-valahára elengednek majd, kocsival körbejárom a szigetet... Barbara minderről nem tudott, de nem kívánta kommentálni. - Rendben van, Fabio, de én mint a kezelőorvosa e pillanatban nem engedélyezem, hogy autóval induljon a tengerpartra fürödni. - Miért? - Mert gyógyszereket kap... - Azt mondta enyhéket... - Nézze, nem akarok vitázni, de az úszásról mondjon le! Majd később, ha teljesen meggyógyult. - McNeil doktornő felállt, s már kifelé tartott, amikor Fabio bársonyos hangon szólt: - Milyen szép formás lába van! A csípője olyan, mintha tizenhat éves lenne... Barbarának mintha földbe gyökerezett volna a lába, hirtelen válaszolni sem tudott. Elmosolyodott, s igyekezett könnyed hangot megütni: - Ejnye, Fabio, én az orvosa vagyok, úgy tekintsen rám! - Nekem maga egy gyönyörű nő - nyalta meg a száját a férfi. - Tetszik nekem! Érdekes külsőt ad a hosszú szőke haj, az égszínkék szem. Nálunk a nők barnák és kicsit kövérebbek... - Mennem kell, Fabio, majd a viziten találkozunk - lépett ki gyorsan a doktornő a szobából. Ahogy visszagondolt a férfi mondatára, s főként a tekintetére, kellemetlen érzést váltott ki belőle. Azután elhessegette mindezt. - Nem vagyok már kezdő a szakmában - gondolta. - Különben sincs jelentősége az egésznek. A szobában füst gomolygott, látni is alig lehetett. Sergio Cavallari az íróasztalnál ült, a másik oldalon barátja, Varusz Dorosz. Jorgos és Dimitri az előcsarnokban várakoztak. - Sajnálom, Varus, de miután Jorgos nem íratta alá a formanyomtatványt a búvárokkal, hogy saját felelősségükre vállalják az éjszakai merülést, gondatlanság miatt pénzbüntetésre kell ítélnem. - De barátom, ettől még nem lesz meg a tettes! Ha ezt a kis formai hibát elfelejtenéd, ígérem, hogy minden erőmmel és főként az embereimmel segítek neked a nyomozásban. Mert nézd csak, a te hírednek sem tesz jót, hogy rövid időn belül a második gyilkosságra nem tudsz fényt deríteni... - Ebben az ügyben nem valami könnyű. Te is olvastad a dokink jelentését. Külsérelmi nyomok, erőszakos közösülés nem volt. A megboldogult pedig nem lehetett öngyilkos sem, hiszen ha kivette a szájából a légzőkészüléket, nem kapott oxigént, s a felszínre sem jöhetett fel egyedül. Arról nem is szólva, hogy az áldozatot meztelenül találták meg. A rendőrkapitány közölte, hogy ha nem sikerül a gyilkost elkapnunk, Athénból kér szakembereket. - Gondolom, Sergio, ez nem kellemes hír. Hívjuk be a két oktatót, s együtt beszéljünk velük. Bár tudom, hogy az éjszaka te is és Kátó is órákig nyomoztatok, és kihallgattatok mindenkit, de hátha az én kérdéseimmel előbbre jutunk. - Rendben, próbáljuk meg! Egyébként is a külföldieket nem tarthatjuk itt a szigeten ítéletnapig. Ha nem merül fel semmi gyanú ellenük, haza kell engednünk őket. Sandra Moss szülei egyébként ma éjszaka érkeznek Bostonból. No, ez is kellemes találkozás lesz!... - Nem is tudtam, hogy a lány Amerikából jött. Mintha a szállodai bejelentőlapján Hollandia szerepelt volna. - Ott tanult, s a nyári szabadságát töltötte Korfun - így tájékoztatott bennünket Kate Pays. Néhány percig még vitatták a tennivalókat és a kihallgatás menetét, majd behívták Jorgost és Dimitrit. A két oktatón látszott, hogy a tragédia megrendítette őket.

- 16 -

- Jorgos, még egyszer meséld el, hogyan történhetett, hogy a szükséges papírokat nem írattad alá a búvárokkal - kérdezte Cavallari hadnagy. - Uram, magam sem értem... szabály, hogy minden merülés előtt az oktató ezt megtegye. Valahogy zűrös napom volt, s nem figyeltem rá, kiment a fejemből... - Ez máskor is előfordult? - Hát... hát... - pirult el Jorgos. - Nem tudom biztosan... talán, talán... de nem volt eddig semmi baj. Már fél éve állok Varus Dorosz alkalmazásában, mint búvároktató, és soha semmi fennakadás nem volt! Ugye, uram? - fordult felé. - Mondd csak, Jorgos - vette át a kérdező szerepét Varus -, az aláírt papírokat ugye az irodában rakod le. A mostani csoportod tagjaival minden merülés előtt aláírattad a nyomtatványt? - Őszintén szólva az éjszakai merülésen kívül még néhányszor elfelejtettem, mert olyan zaklatott napjaim voltak. - Tegnap délután kerestelek, de sem a nissaki, sem a katavolosi iskolában nem voltál, noha a kihallgatási jegyzőkönyvben ennek ellenkezőjét állítottad. Akkor most mi az igazság? - Egy lánnyal töltöttem néhány órát, de nem szeretném megmondani a nevét... mert az apja szigorú, s ha megtudja... egyébként sincs semmi köze az én munkámhoz... s a gyilkosság sem délután történt... az egész társaság igazolhatja, hogy együtt merültünk és jöttünk fel a tengerből. Varus bólintott a hadnagy felé, és Dimitri ismételt kihallgatása következett, aki megerősítette, hogy Jorgos végig velük volt, s a kollégája nem lehet a gyilkos. - Egyébként, bevallom őszintén, már velem is előfordult két év alatt, mióta oktató vagyok, hogy elfelejtettem a nyomtatványt kitölteni. Tudom, ez fontos, de a merülés előtt egy oktatónak annyi mindenre kell figyelni, hogy az ember fejéből kiszáll az adminisztráció... Dimitrit és Jorgost elengedték, miután erről a kihallgatásról vagy inkább beszélgetésről nem vettek fel jegyzőkönyvet. Amikor a két barát egyedül maradt, először Sergio szólalt meg: - Azt hiszem, Varus, nem teszek semmiféle lépést Jorgos hanyagsága miatt, miután a gyilkosságot ez nem érinti, s a te iskolád híre szenvedne csorbát emiatt, azt pedig nem akarom, a barátságunk erre kötelez. Arra viszont megkérlek, hogy próbálj szimatolni. Az az érzésem támadt, hogy a két gyilkosságnál nem áll meg az őrültünk!!! Mert nyilvánvaló, hogy beteg elmével követi el valaki a gaztettet. - Én is végiggondoltam a két esetet, s úgy képzelem el, az illető igencsak ismeri a sziget nissaki partját, vagyis a Glifai-öblöt. Talán még azt is megkockáztatom, jobban, mint mi ketten. A támadó előre eltervezi a gyilkosságot, megfigyeli a csoportot és megtudja, hogy a búvárjaink mikor merülnek. Az első gyilkosság alkalmával a két lány programját ismerhette, bár ők nem nálunk búvárkodtak. Még azt sem zárnám ki, hogy személyes kapcsolata volt velük, de ez utóbbiban nem vagyok biztos. Az éjszakai gyilkosságnál pedig pontosan tudnia kellett, hogy a két csoport este kilenc óra tájban közösen merül. Most már csak az a kérdésem, hogy a két ügy hogyan kapcsolódik össze, azonkívül, hogy egy személy követte el. Tehát abban igazad van, hogy sajnos az én környezetemben, vagy legalábbis az iskoláimhoz, a szállodámhoz, sőt még esetleg a villámhoz is bejáratos valakit kell keresni. - Hát nem is tudom, Varus. Mondd csak, tegnap mikor döntöttétek el az esti búvárkodást? - Várj, gondolkozom! A két fiúval, Jorgosszal és Dimitrivel úgy déltájban, nálunk beszéltük meg a részleteket. Utána ebédeltem, majd átmentem Spiridonba, a szálloda vezetőjével egyeztettem a mára tervezett ünnepséget, amelyet a búvároknak adtunk volna, természetesen ezt lefújtam. Ezután beugrottam Kerkyrába, és a Nikiforosz utcában lévő italüzlet lerakatánál leadtam a rendelést, majd kiszaladtam a repülőtér melletti Patre Marketbe, ahol egy hónapra elegendő sajtra, húsra és egyéb élelmiszerek szállítására írtam alá papírokat. Tudod, ez a legjobb nagykereskedés Korfun, s nekem nem mindegy, hogy a szállodám vendégei elégedettek-e az étkezéssel. - Mire mindezt elintéztem - folytatta - este lett. A többit már tudod, Sergio. Cavallari egyedül élt, s igen gyakorta megfordult Doroszéknál. Már évekkel ezelőtt barátság alakult ki közte és Varus között. Sergio csupán negyvenkét éves volt, a korkülönbség ellenére igencsak megértették egymást. Csupán Alexa váltott ki ellenszenvet a hadnagyból már a megismerkedésük pillanatában, s ez azóta sem változott. Így azután szokásuk szerint hetente egy alkalommal Spiridonban a Szépséges Hableányban együtt vacsoráztak, s utána egy-egy pohár metaxa mellett beszélgettek. Varus többször felvetette, hogy Sergiónak feleségre lenne szüksége, de a hadnagy még az ötletet is elhárította azzal a kifogással, hogy egy zsaruval nem könnyű egyetlen nőnek sem együtt élni. - Varus, ha volna kedved - szólt barátjához Cavallari - este együtt átmehetnénk Spiridonba, s esetleg ott is beszélgethetnénk az embereiddel, no meg néhány vendéggel. Mert azt ne gondold, hogy ezen a kis szigeten titokban maradt a gyilkosság! A délutáni újságok részletesen beszámolnak majd róla, sőt a főnököm este a helyi televízióban is szerepel. - Rendben, akkor kocsival a lakásodra megyek, mondjuk, este kilenckor. Megfelelő lesz? - Várlak, addig még Kátó nyomozóval néhány embert Nissakiban, a faluban is kihallgatunk. Strinilas a hegyek között feküdt, de a klinika Nissakitól autóval negyedóra alatt elérhető volt. Így a hírek oda is gyorsan eljutottak. A betegek, a személyzet a gyilkosságot tárgyalták, amikor Jorgos a portásfülkéből felszólt telefonon Dianának, hogy a tragédia miatt halasszák el a hétvégi kirándulást. - Erre én is gondoltam, sőt már hívtalak, de sehol nem találtalak meg. Esetleg holnap kora délután találkozhatnánk nálad, mert három órától szabad vagyok.

- 17 -

- Rendben van, Diana, akkor várlak otthon. - Köszönt a portásnak, és robogójával elindult az ördögszikla felé. Most nappal akart körülnézni, hátha valamilyen nyomot észrevesz, amely a sötétben elkerülte a zsaruk figyelmét. Végigment a partszakaszon, de semmit nem talált. Leült a kiugró sziklafalra, amelyet dús növényzet borított. Rágyújtott, s ismét végigpergette gondolatban a merülés összes mozzanatát, de nem fedezett fel semmi újat. Felállt, hogy hazainduljon, amikor megbotlott valamiben. Lehajolt, s legnagyobb meglepetésére egy Suunto márkájú iránytűt tartott a kezében. Nézte egy darabig, utána lefejtette róla a gumitokot, mert abban reménykedett, hogy hátha valamilyen jelet talál, amely a tulajdonosra utal. De tévedett. - Ezt bármelyik búvár elhagyhatta, hiszen tegnap este mindannyian itt nyüzsögtünk. Még ma mindenkit végigkérdezek, mert a társaság tagjai közül holnap sokan elutaznak - gondolta, és elindult Katavolos felé. McNeil doktornő a délelőtti nagyvizit után már az ötödik hipnózisos kezelést kezdte meg Nicolával. A fiatalember szemmel láthatólag feloldódott egy-egy rövid alvás után, amikor újból és újból elmondta mennyire gyűlöli Angelát, a húgát. De ennél többet nem tudott kiszedni belőle Barbara sem a régi időkkel, sem a közelmúlttal kapcsolatban. Most arra akart koncentrálni, hogy Nicola mire gondolt, amikor a húga ruháit öltötte magára. Kiderült, hogy a betegben semmiféle jel nem utalt a transvestitismusra. A hipnózis alatt elmondta, hogy amikor húga ruháit magára öltötte, semmiféle szexuális izgalmat nem érzett, csupán Angelát kívánta bosszantani, mert utána összegyűrte a blúzt, a szoknyát. Amikor a doktornő felébresztette betegét, rájött, hogy a homoszexualitással rokon állapot nem áll fenn Nicolánál. Így a transvestitismus nem is alakult ki nála, kezelése nem igényelt pszichoterápiás feladatot. Barbara kissé tanácstalannak érezte magát, amikor szobájában egyedül maradt, és átnézte Nicoláról eddig készített jegyzeteit. A diagnózis nem volt egyértelmű, sőt semmiféle szexuálpatológiai elváltozást sem észlelt. - Lehet, hogy Jimnek van igaza? Ha Nicola visszamegy Athénba, folytatja tanulmányait, semmiféle pszichológiai rendellenesség nem lép fel nála? Elképzelhető, hogy csak a családja váltja ki belőle a dacot, az ellenérzéseket, s ezért cselekszik másként, mint ahogy elvárható lenne... - Így azután McNeil doktornő eldöntötte, hogy biztonságból még két kezelést alkalmaz a betegnél, utána pedig hazaengedi. - Ezzel Harris is egyetért majd - rakta össze jegyzeteit. Elindult az étterembe, mert látta, hogy elrepült az idő, és ebédelni akart. Grillóba botlott a folyosón. - Barbara, ráérnél egy kicsit? - Hogyne, de ha nem sürgős, lefutnék ebédelni, mert éhen halok. Három óra után már nem szívesen adnak kaját az étkezdében... - A szobámban várlak. Egy félóra sem tett el, mikor a doktornő kollégájával a kerek kis dohányzóasztalnál ült és kávézott. - Micsoda szörnyű gyilkosság történt az ördögsziklánál! Ezen a békés szigeten azelőtt bűnügy sem volt - szólt az orvos. - Amikor az öreg Harris doktorhoz beléptem, itt Korfun minden csendes, nyugodt, békés volt. Most meg a sok turista, idegen, tönkreteszi ezt a paradicsomot... - De Grillo, ez természetes, hiszen az idegenforgalom bevétele számos embernek megélhetést biztosít, ezt te is jól tudod. Azt nem ismerem, milyen volt itt évekkel korábban, de most is pompás zöld minden, vadregényes és fenséges! Északon sziklás és a Pantokrátor csúcsa kopár, míg a déli részek zöldellő fákkal, virágokkal valóban szemet gyönyörködtetőek. Sajnos még csupán néhány faluba és a fővárosba jutottam el, de az a tervem, hogy a hétvégeken többet kirándulok, ha lesz kivel - tette hozzá Barbara. - Hallottál róla, ha átadásra kerül az új épületszárny, minden orvosnak több betege lesz. A pletykák szerint elsősorban külföldieket kíván Harris kezelni, gondolom, borsos áron. - Na és? Ez természetes. Ha több a férőhely, több lehet a beteg. Eddig elég sokat lógtunk mindannyian, most kicsit rákapcsolunk. De gondolom, nem erről akartál beszélni velem. - Valóban nem. Szeretnélek megkérni, hogy az egyik régi betegemet a lakásán kezeld, hipnózis terápiával. Tudod, nekem ez nem a szakterületem, s segítenem kellene valakin. Barbara meglepődött a kérésen. - Miért nem hozatod be a klinikára az illetőt, itt szívesen segítek. - Nem olyan egyszerű. Egy fiatalasszonyról van szó, akit régebben pszichoanalízissel próbáltam gyógyítani. Jobban lett, de most ismét téveszméi vannak. - Mi volt az eredeti diagnózisod? - Schizophrenia paranoides. - Úristen! Hány éves a beteg? - Huszonhat. Közönyössé vált a férjével szemben, időnként agresszív, depresszióval kombinált magatartási formák jellemzik. - S miért gondolod, hogy hipnózissal elérhetek valamit? Szerintem be kellene hozni a klinikára és megkísérelni néhány újfajta gyógyszer adagolását. Bár, ha a diagnózisod valóban helytálló, ezt a betegségfajtát nehéz lesz meggyógyítani. Csak átmeneti javulásra lehet számítani. De a hipnózis sem segíthet ebben az esetben. Nem hiszem, hogy Jim belemenne, hogy a kollégái otthon gyógyítsák a betegeket. - Nézd, Barbara, éppen erről van szó! A fiatalasszony nem akar kórházba jönni, és a férje sem

- 18 -

bírná kifizetni az itteni költségeket. Így mint régi barátot, engem kértek meg, hogy segítsek. Reméltem, nem utasítod el a kérésemet, igaz, anyagiakkal nem tudom viszonozni a szívességedet... McNeil doktornő eltűnődött. Nem tetszett neki a kollégája kérése, amit ha teljesít, még az állását is veszélyeztetheti. Egy pszichiáter megfelelő engedélyek nélkül nem végezhet hipnózist. A páciens lakásában kiváltképp nem! De ezt Grillónak is tudnia kell - töprengett tovább -, tehát valami más lehet a háttérben! - Mondd csak, nem lenne járható út, hogy Jimet megkérjük, vegye fel egy hétre a fiatalasszonyt a klinikára? A férje esetleg részletekben egyenlíti majd ki a számlát. Akkor semmi akadálya, hogy kezeljem, ha úgy ítélem meg. Neked nem kell megmagyaráznom, hogy a schizophrenia paranoides esetében soha nem segített a hipnózis. - Kedvesem, én csak arra kérlek, hogy néhány alkalommal gyere el velem a beteghez, és legalább próbáld meg... ez igazán nem olyan nagy ügy... Rosszabb nem lehet az állapota... s mindenki titokban tartja majd, hogy te kezelted... Barbarának egyre kevésbé tetszett a felvetés. - Nem értem, miért kell ezt titokban tartani? - Te nem ismered a szigeti embereket! Ha a falujukban megtudnák, hogy a fiatalasszony elmebeteg, vége lenne a család jó hírének. De kérlek, gondolkozz ezen! Ha lehet, holnapra adj választ. Nagyon-nagyon leköteleznél, ha néhány alkalommal beszélgetnél vele. Hiszen a hipnózis lényege mégiscsak a beszélgetés. De hát neked ezt nem kell magyaráznom, aki Edinburghban ennek a kezelésnek az egyik specialistája voltál! Vagy tévednék? Bár, mint hallottam, jó okod volt otthagyni azt a remek állást... Az idegorvosnő összerázkódott. Emlékképei felelevenedtek, s hirtelen összeszorította gyomrát a félelem. - Lehet, hogy ide, a világ végére is hiába jöttem el, kísért a régmúlt... - Rendben, Themisz, gondolkozom a kéréseden, s holnap válaszolok rá, ha ez így megfelel neked. - Barbara, amint szobája felé ment, elhatározta, hogy délután beül Mini-Morrisába, s kirándul a sziget északi részére. Úgy érezte, szabad levegőre kell mennie, mert megfullad. Ki akarta szellőztetni a fejét, s főként alaposan végiggondolni, hogyan utasítsa el Grillo kérését. A klinikát elhagyva Omalinál, az útelágazásnál Pirgi felé indult a tengerpartra. Közben két kisebb faluban is megállt. Néhány fotót készített, mert magával ragadta a látvány. Olajfák között meghúzódó fehér házak, előttük leander, eperfák, citrom-, narancs-, fügeligetek tarkították a tájat. Barbara festőinek találta a görög kerteket, amelyekben rozmaring, zsálya mellett ánizs illata terjengett. Analiosis felé megpihent egy mesébe illő kávézónál, és rendelt egy narancslét. A helyiség kicsi volt, ám hangulata a szívélyes görög vendégszeretetet sugározta a halk zenével, a tiszta bárpulttal és a faragott asztalokkal, székekkel. Az orvosnő rövid idő után Ipsos felé vette útját. Amikor megállt az egyik sziklafalnál, ahol kocsiját is biztonságban tudta, lepillantott az öbölre, s a csodálatos táj zavartalan békéjében ő is kezdett megnyugodni. Rágyújtott egy cigarettára, és nézte a mélykék tengert. Időnként egy-egy halászhajó, jacht vagy vitorlás tűnt fel. Behunyta szemét, és ismét Edinburgh elevenedett meg előtte s a tragédia, amelytől szabadulni akart. De Grillo felszakította a sebet... Igyekezett az emlékektől menekülni, de nem sikerült. Beült a kocsijába, s elindult a tengerparti úton északra. Elhagyta Nissakit, ahol a víz kékje zöldre váltott, majd Katavolos után egyre kacskaringósabb lett az út, s már messziről feltűnt a híres Durell-ház. Az útját tovább folytatta északkeletre, s megállt az útikönyvekből ismert Kassiopi településen. A barátságos főtéren körülnézett. A rózsaszín, tűzvörös, narancssárga, tölcsérvirágú hibiszkuszbokrok között megbúvó kávéház teraszán elfogyasztott egy kávét, s a felcsendülő buzuki zenéje mellett töprengett. A Baedekkerben olvasta, hogy Néró császár ezen a téren adott hegedűkoncertet, továbbá Cicero és Cato is itt mondott el híres beszédeiből néhányat. Félórai üldögélés után eldöntötte, hogy visszaindul a klinikára. Már fizetett, amikor mellé lépett egy magas, jóvágású férfi, és angolul megszólította: - Elnézést, doktornő, nem ismer meg? Ronald Bell vagyok, én segítek pénzügyileg tető alá hozni a klinika bővítését. A múltkor Jimnél futottunk össze... - Jaj, elnézést! Első pillanatban nem emlékeztem önre. De most már beugrott. Egyébként is olyan gyönyörű itt a táj, elábrándoztam egy kissé. - Ezt megértem, én is szeretek ezen a részen csatangolni, de most üzleti ügyben járok. Kassiopi polgármestere egy patikát kíván létrehozni, s ehhez venne fel bankkölcsönt. Visszamegy innen Strinilasba? - Igen, ott áll a kocsim a parkolóban - mutatott Barbara a Morrisára. - Én is beugrok a klinikára Jennyért. Este együtt megyünk Kerkyrába. Egyébként Jenny áradozott magáról. Milyen kiváló szakember, jó állása volt Skóciában, amelyet otthagyott a mi zöld szigetünk kedvéért. Barbara az utolsó mondat hallatán zavarba jött, s csak annyit válaszolt: - Itt nálunk kevés a beteg, sok lehetőségem van újszerű pszichiátriai módszerek kipróbálására... - Merrefelé megy haza? - Gondolom, a tengerparton délre tartok, s az elágazásnál, Pirginél térek rá Strínilas felé a hegyi útra. - Én egy közelebbit is tudok: átvágunk a hegyen Perithia felé. Majd én megyek elöl. Ígérem, nem hajtok gyorsan, így is fél órán belül otthon lesz. Ahogy Barbara követte a bankár ezüstszínű Mazdáját, arra gondolt, hogy Jenny nyilván

- 19 -

beleszerethetett a férfiba, mert az utóbbi időben megváltozott, kívülről-belülről kivirult, s mindenkivel sokkal kedvesebb, mint érkezésekor. Hát igen, Jenny is elmúlt harmincéves, s eddig csak a munkája érdekelte, mint egy alkalommal mesélte. Ronald Bell jóképű férfi, valószínűleg gazdag, és sugárzik belőle az életöröm. Lehet, hogy összeházasodnak? Bár erről Jenny még egyetlen szót sem említett... Amikor a klinikához értek, a bankár elköszönt Barbarától, és sietős léptekkel ment fel az emeletre Jenny szobája felé. McNeil doktornő elgondolkozva haladt át a kerten, amikor Fabio mellé suhant: - Doktornő, annyira vágyódom maga után! Éjszaka megjelent álmomban... a karjaimban nyögdécselt... - De kérem! Fabio! Miket beszél! - Maga akarja így, látom a tekintetén, vonzódik hozzám! Szabad vagyok, anyámnak is szeretném bemutatni. Firenzében élnénk együtt... - csillogott betegesen a szeme. Barbara megijedt. Fabio Gatti esetében a hebephren schizoid tüneteket vélte felfedezni. A beteg esetenként derűlátó, indokolatlanul optimista volt, máskor pedig kamaszos érzelgősség, mesterkélt önvádolás is erőt vett rajta. - Igaz, hogy a kórkép lefolyása egyénenként nagyon különböző is lehet, de mintha rosszabbodna az állapota - nézett rá. - Kérem, Fabio, menjen szépen vissza a szobájába, a televízióban most már van adás. Pihenjen egy kicsit! - Szóval le akar rázni. Az nem fog menni! Talán fél, hogy Grillo doktor rájön a szerelmünkre?... Elviszem innen és kész! Senki nem tehet semmit! - Majd az orvosnőhöz lépett, és szorosan átölelte. - Te az enyém vagy! Kívánlak, olyan a bőröd, mint a bársony... Szeretném a melleidet simogatni, meztelenül becézgetni, csókolgatni... - Most már elég! - szakította ki magát a férfi öleléséből Barbara. Mint ideggyógyász tisztában volt vele, hogy óvatosan és kedvesen kell beszélnie Fabióval, de ez most igencsak nehezére esett. Eldöntötte, hogy ha találkozik Harrisszel, megkéri, vegye át másik kolléga a beteget, s elmeséli az agresszivitását. - Úgy, szóval a doktornőnek én nem vagyok megfelelő? De ezt nem ússza meg! Enyém lesz! Szeretem! - futott végig a kerten Fabio, s vissza sem nézett. - No, még ez hiányzik nekem... - sóhajtott Barbara, s elindult a szobájába. Alexa Dorosz izgatottan készült első merülésére, amelyet Jorgos irányított. Az oktató aprólékosan ellenőrizte a hat búvár felszerelést, és precízen bemutatta, hogy az első vízbe szállásnál milyen óvatosan kell majd eljárniuk. - Ma délelőtt - folytatta a fiatalember - először csak uszonyokkal és maszkokkal merülünk. Megtanuljuk az uszonyokat használni. A kezek, a karok nem vesznek részt az úszásban, ezeket elsősorban irányváltoztatásra mozgatjuk. Ha ezt begyakoroltuk, délután esetleg elkezdjük a légzőkészülékes merülést. De ezt még meglátjuk - fejezte be Jorgos, s a társasággal együtt indult a vízbe. - Most milyen mélyre megyünk? - kérdezte Alexa. - Miután meg kell tanulnunk az úszás e formáját, így csupán legfeljebb egy-két méterre. - Mit jelent ez? - kapcsolódott a beszélgetésbe az egyik angol lány. - A krallt és a delfinúszást gyakoroljuk. De siessünk, mert rohan az idő! Dél lett, mire Jorgos egy-egy kisebb szünet után befejezte a délelőtti programot. - Négy órakor ismét itt találkozunk - fordult a többiekhez, majd elköszönt a társaságtól, és az iroda felé vette az útját, hogy főnöke, Varus Dorosz utasítása szerint feljegyezze az oktatás menetét. Ekkor érezte, hogy egy női kéz megfogja a karját. Visszafordult. - Állj meg egy percre, Jorgos! - szólt nyájasan Alexa. - Az utóbbi időben kerülsz engem. Mondd csak, mi az oka? Többször is kerestelek az irodában, sőt a lakásodon is, de nem találtalak. Kérlek, ha szakítani akarsz velem, légy férfi, és beszéljük meg őszintén. Nem kedvelem ezt a bújócskát. Nyilván a klinikáról a nővérke csavarta el a fejed. Egyébként ő is itt volt velünk? Én senkit nem ismerek. - Nézd, Alexa, erről már beszéltünk! Nem akarom, hogy a férjed rájöjjön a kapcsolatunkra, óvatosnak kell lennünk. Arról már nem is szólok, hogy sok a dolgom, s nem érek rá. - A nővérrel randevúzni igen? Jorgos látta az asszony szemében a végtelen gyűlöletet és bosszúvágyat. Diana Valosz pedig egyre közelebb került hozzá, így nem akarta, hogy Alexa ártson neki. Tudta, hogy az asszony sértett hiúságában mindenre képes, ezért igyekezett megőrizni nyugalmát, s válaszolt: - Ne képzelődj! A nővér, de más klinikai dolgozó sincs a csoportban. - Mikor látogatsz meg? Vagy tudod mit, most veled megyek az irodába! Varus, csak késő délután jön haza a Szépséges Hableányból, így együtt lehetünk - ölelte át a férfit, aki kedvesen ugyan, de eltolta a karját. - Már megbocsáss nekem, de ma nem találkozhatunk. Sok a dolgom, és nemsokára Katavolosból átjön hozzám Dimitri, néhány hivatalos ügyet kell megbeszélnünk. - Sarkon fordult, és gyors léptekkel haladt a földszintes szürke épület felé. Amikor utánanézett, Alexa egész valóját átjárta a mérhetetlen düh, olyan megalázottnak érezte magát. - Ezt még megkeserüli Jorgos! Kinyomozom a szeretőjét, s a bosszúmtól egyikük sem menekül! Micsoda szerencse, hogy részt veszek a búvártanfolyamon! Okosan, körültekintően kell cselekednem, kapkodásra semmi szükség...

- 20 -

- Örülök, hogy velem jössz, Barbara, s megvizsgálod a fiatalasszonyt. Már ez is segítség nekem... persze a lényeg, hogy hipnózissal meggyógyítsd - szólt Grillo doktor, miközben óvatosan vezetett a hegyi úton. - Themisz, előre megmondtam, hogy most megvizsgálom, s utána döntök. Változatlanul nem tartom jónak, sem erkölcsösnek, hogy otthon kezeljem. De erről most kár vitatkoznunk. - Mióta vagy ilyen etikus? - morogta a foga között Grillo. A táj vadregényes volt, platánfák, akácok, mirtuszok, oleánderek és szőlőskertek szegélyezték a kanyargós, igen keskeny betonutat. Mindketten hallgattak, s elmerültek a vidék szépségében. Avliotes előtt gondozott olajliget húzódott. - Tudod, Barbara, hogy itt Korfun mintegy négymillió olívafa van? Ezek a görcsös, bütykös törzsű fák, nemegyszer félezer évesek és még mindig adnak olajat. A kis faluban McNeil doktornőnek első pillantásra feltűnt, hogy az épületek nagy része új, szikrázóan fehérre meszelt. - Nem lehetnek itt szegények az emberek - gondolta. - Még egyetlen települést sem láttam ennyire rendezettnek. - Grillo a főtéren lévő görögkeleti templomot elhagyva egy keskeny földútra tért, s perceken belül fehér márványból készült magas kerítés előtt állt meg. - Megérkeztünk, gyere menjünk - segített kiszállni Barbarának. - Már várnak bennünket. A kovácsoltvas kapu kinyílt, s a doktornő meglepődött, mert a kert olyan gondozott volt, zöld pázsittal, fehér, rózsaszín óriás fejű rózsákkal és mirtuszokkal, amilyet csak otthon, Skóciában látott. Magas, keskeny arcú, fekete hajú és szemű fiatalember jött eléjük. - Örülök, hogy eljöttetek, nagyon vártalak már benneteket - nyújtotta a kezét, azután bemutatkozott Barbarának. - Menjünk be a feleségem szobájába! Az előbb aludt, de majd felébresztjük. Amikor Barbara a két férfi előtt belépett az előcsarnokba, annyira meglepődött, hogy szólni sem tudott. A hatalmas helyiség falai fehérek voltak, s mindenütt kézzel faragott, cseresznyefából készült bútorok álltak. Az ajtóval szemben lévő falon egy nagyméretű régi ikon ragadta meg a doktornő figyelmét. - Tetszik, ugye? - lépett hozzá Vasziliu. - Nemrég sikerült megvásárolnom, eredeti Parthenisz-ikon. De nézzen csak arrébb, ott egy Kondoglu-kép látható, alkotója a bizánci festészet hagyományait egyesítette a realizmussal. De nem akarom önt untatni az én szenvedélyemmel, a festészet és a képzőművészet a mindenem! Ha megengedi, előremegyek, mutatom az utat. A folyosón is díszelgett egy-egy tájkép, amely a korfui szigetvilágot ábrázolta. Barbara megdöbbent, s rájött, hogy Grillo hazudott neki a család szegénységét illetően. Akinek a házában ennyi érték van, s még mennyi lehet, amit nem is látott, annak nem gond a kórházi kezelést kifizetnie - dühöngött a doktornő. Tudta, hogy kollégája valaminek az érdekében átverte. Eldöntötte, hogy megvizsgálja a fiatalasszonyt, s visszautasítja az otthoni kezelés gondolatát is. A hosszú folyosó utolsó szobájában feküdt a sápadt arcú, fekete hajú asszony. Halkan szólt a rádió, amely Beethoven zenét sugárzott. Az ágyon francia és angol nyelvű folyóiratok hevertek. A helyiségben a világoskék és fehér szín dominált. Az ággyal szemben a falon egy sötét tónusú olajfestményt vett észre, amelyről a nélkülözéstől meggyötört, barázdált, idős férfiarc tekintett rá. A fiatal nő felült az ágyban. - Barbara McNeil doktornő vagyok - nyújtotta a kezét a látogató, a beteg azonban nem reagált rá, csak nézett maga elé. - Szeretnék egyedül maradni Octavia Szalamisszal - fordult kollégájához az orvosnő. - Így nem tudok kontaktust teremteni a pácienssel. - Rendben doktornő, a dolgozószobámban leszünk, csak csöngessen, a szolgálólány, Maria megmutatja majd az utat. Gondolom, félóra alatt talán végezni fog. Barbara igyekezett kedvesen mosolyogni, hiszen a neurósisos beteg kezelése az első pillanatban kezdődik. - Octavia, mióta fekszik itt a szobában? Nem tudna felkelni egy kicsit, és a szép kertjükben sétálni? - Az asszony megbiccentette a fejét, de nem válaszolt. Ezután a pszichiáter igyekezett több, közömbös kérdést feltenni, várva a reagálást, de hiába. Megpróbált mesélni a munkájáról. Egy bő félórai egyoldalú beszélgetés után felállt, hogy induljon. Ekkor szólalt meg először Octavia: - Ismét a klinikára akar beszállítani Grillo doktor? Ismerem őt, már kezelt engem. Gyűlölöm! A férjemmel gyakran vannak együtt, pusmognak, titkolnak előttem valamit... - lángolt fel a düh a fiatalasszony szemében. - A fiók... a fiók... tele van gyógyszerekkel - rántotta ki az éjjeliszekrényt, amelyben Barbara placébókat fedezett fel. - Kedves Octavia, nyugodjon meg, Grillo doktor kiváló szakember, s nyilván a betegség gyógyításához van szükség ezekre a készítményekre. - Hah... hah... hahaha - kacagott fel kísértetiesen a fiatal nő. - A férjem esténként nem hagy nyugodni, amíg a kapszulákat nem nyelem le... megölnek... megölnek... a doktorral együtt! Az ideggyógyásznő konstatálta, hogy valószínűsíthető Grillo megállapítása: a betegnél pszichés elváltozás áll fenn. Még az is elképzelhető, hogy schizophrenia... de ebben nem volt biztos. Ilyen rövid idő alatt vizsgálatok nélkül nagyon nehéz a diagnózist felállítani, sőt nem is lehet. Egy tény, hogy a nő mondataiban ambivalencia tapasztalható. - Mióta szedi a gyógyszereket, amelyeket Grillo doktor rendelt? - Nem tudom... nem tudom... - vált bizonytalanná az asszony hangja. - Engem az őrületbe kergetnek... mindketten... Mentsen meg doktornő, mentsen meg!... - Kiugrott az ágyból, és Barbara karját kezdte szorítani.

- 21 -

- Kérem, ne hagyjon egyedül, maga olyan aranyos nő, megért engem... - Hirtelen ugyanilyen mozdulattal visszazuhant az ágyba, lehunyta szemét, és Barbara további kérdéseire nem válaszolt. McNeil doktornő köszönt, majd kiment. Megkereste Szalamisz dolgozószobáját, ahol a két férfi konyakozott és cigarettázott. - Elnézést, Themisz - fordult kollégája felé. - Mennünk kellene, nagyon elrohant az idő, s délután ügyeletes vagyok a klinikán. - Mi a diagnózisod? Ugye vállalod, hogy Octaviát itthon kezeled? - Már megbocsáss, de nem! Semmiképpen sem. Meggyőződésem, hogy a fiatalasszonyt be kellene szállítani a klinikára, és ott kezelni. Nem vagyok benne biztos, hogy a hipnózis segítene. Mindenképpen többfajta pszichoterápiás módszert lehetne alkalmazni, de feltétlen pszichoanalízissel kell indulni... - Hát ez bizony nem jó hír - szólalt meg Vasziliu. - Nem szerettem volna a feleségem ismét bevinni a klinikára, de ha másként nem megy... akkor kénytelen vagyok. Bár Grillo doktor biztatott, hogy ön kiváló eredményeket ért el Skóciában éppen a hipnózissal való gyógyítás terén... - Valóban, az Edinburghi Ideggyógyintézetben ebből a tárgyból szakvizsgáztam. De a betegeket mindig a kórházban kezeltem, lakáson erre nem vállalkoztam, s nem is fogok - emelte fel kissé a hangját Barbara. - Egyébként nem tudom elhinni, hogy ön, uram - fordult a házigazda felé - nem képes a klinikai ápolás költségeit kifizetni. - Hát elég nehezen, mert minden amit itt lát, a feleségemé! Valójában a tízholdas olajliget, szőlő, narancsliget és az egész gazdaság, a ház és a műkincsek, mind Octavia vagyona. Ő pedig nem hajlandó egyetlen drachmát sem adni nekem. - Ezt nem értem. Ha beteg, hogy látja el egy ilyen nagy birtok és ház vezetését? - Az intézője irányít mindent, s a pénz is az ő kezében fut össze. A nyereséget az asszony nevére a bankba teszi, s én nem nyúlhatok hozzá. De nem untatom doktornő, mert ez családi téma. Ha ön nem vállalja az itthoni kezelést, természetesen beviszem a klinikára. - Telefonálok, mikor hozhatod - szólt közbe Grillo, akin látszott, hogy dühös és ingerült. Menjünk kolléganő - fordult Barbarához. Az úton hazafelé Grillo egyetlen szót sem szólt. Mielőtt a parkolóba beállt, csak annyit mondott: - Majd én Jimnek mindent elmesélek. Jobb, ha én tájékoztatom. Gondolom, Barbara, az ellen nem lesz kifogásod, hogy itt kezeld a beteget?... - Nem, természetesen nem. Az esti vizitnél McNeil doktornő meglepődött, hogy minden ágy foglalt, s újabb páciensek érkeztek. Három betegnél Jenny neve szerepelt a kórlapon kezelőorvosként, s csupán egy fiatal fiúnál volt McNeil doktornő feltüntetve. Végigjárta a kórtermeket Nelly Kops nővérrel, ellenőrizte a gyógyszerelést és a betegek állapotát, majd Marco Santis ágyához húzott egy széket, és beszélgetni kezdett a Velencéből érkezett fiatalemberrel. Mint kiderült a beteg itt nyaral, s két nappal ezelőtt barátnőjének feltűnt, hogy néha zavartan viselkedik, elveszti érdeklődését minden iránt, valamint folyton azt hangoztatja, hogy őt valaki üldözi, és meg akarja ölni a szigeten. A barátnője elvitte Kerkyrában az orvoshoz, aki megvizsgálta, és egyértelműen azt javasolta, hogy mielőtt hazamennek Olaszországba, néhány napra hozza be ide a klinikára kivizsgálásra. - Mondja el nekem, legyen szíves, hogy fizikailag milyen panaszai vannak? - Nagyon nehezen és keveset alszom, s ami a legrosszabb, úgy érzem, mintha bogarak mászkálnának különböző testrészeimen... - Tapasztalta ezt már azelőtt is? Egyébként mi a foglalkozása? - Velencében, ahol élek, ezt soha nem tapasztaltam. Az apám ruhaüzletében segédkezem, Mestrében. - Fogyott-e az utóbbi időben, s voltak-e fejfájásai? - Igen, jó néhány kilót fogytam az elmúlt hónapokban, s a fejem is gyakorta fáj. Mostanában semmi nem érdekel, ami azelőtt vonzott, és zavar az is, hogy úgy tűnik, valaki állandóan követ. - A családjával milyen a kapcsolata? - Csak apám él és a húgom. Szerintem egyiküket sem érdekli igazán, milyen az egészségi állapotom... Talán a barátnőm az egyetlen, aki törődik velem. Az ő kedvéért jöttem el nyaralni Korfura is... - Mostanában szedett rendszeresen gyógyszert? - Hát... hát... nem igazán... Néha... esténként...pár darab Phencyclidin tablettát bevettem, amitől könnyebben éreztem magam. Barbara gondosan feljegyezte mindezt a kórlapra. Az említett gyógyszert gyakran használják pszichostimulánsként. - Most ugye nincs magánál ilyen gyógyszer? - Nem, sajnos már elfogyott, s itt a szigeten nem kaptam recept nélkül. McNeil doktornő másnapra kürt néhány laboratóriumi vizsgálatot, főleg a májfunkciók ellenőrzésére, EKG-t, és szemfenék-tükrözést is. Éjszakára beadott a betegnek egy Midazolám injekciót, és közben elhatározta, hogy ha az összes lelet birtokában lesz, megpróbálja a fiatalembernél a vénás narkotikummal kombinált pszichoanalízist. A doktornő igyekezett vissza az ügyeletes szobába, amikor a folyosón Kops nővér rohant felé: Doktornő! Doktornő! Tessék azonnal jönni, mert az egyes kórteremben egy fiatal nőnek pánik-syndromás

- 22 -

rohama van: dobálja magát, azt kiabálja fuldoklik, nem kap levegőt! Barbara amint megnézte a kórlapot, azonnal tudta a PET-képből, hogy a betegnek valószínű generalizált szorongásos syndromája van. A roham maga hyperthyreosis tüneteit produkálta, nagyfokú hyperventillatióval. - Nelly, légy szíves hozz gyorsan egy műanyag zacskót, és tegyük az orra és a szája elé, ezzel csökkentjük a roham egy részét. Meglátod, azonnal abbahagyja a levegő kapkodását, hiszen a kórlapról egyértelműen kiderül, organikus betegsége nincs. Közben azért adjunk neki egy ampulla Lorazepámot is, ez semmiképpen nem árt. A nővér segítségével a kapálódzó teremtés arcára McNeil doktornő ráhúzta a műanyag zacskót. A gyors, kapkodó légzés és testdobálás néhány másodperc alatt mintegy varázsütésre abbamaradt, az injekció hatására pedig rövid időn belül nyugodtan és mélyen elaludt. Az ügyeletes szobában mindketten élvezettel itták a friss, forró kávét. - Tudod, Barbara, nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű eszközökkel pillanatok alatt meg lehet szüntetni egy rohamot! Igaz, én még kezdő vagyok a szakmában. - Csak sajnálni lehet ezt a fiatal teremtést, mert a situatív zavarok az egész életét tönkretehetik. Szerencsére könnyen kezelhető, valószínűnek tartom, hogy Jenny rövidesen rá fog térni a lítiumkezelésre, ami igen tartós hatást biztosíthat. A beszélgetést Jim Harris doktor belépése zavarta meg. - Barbara, ha ráérnél, szeretnék veled beszélni, gondolom alkalmasabb az időpont ilyenkor, amikor már túl vagy az esti viziten. Mostanában napközben alig érek rá, mert rövidesen átadásra kerülnek az új kórtermek, s rengeteg szaladgálni valóm van ezzel kapcsolatban. Gyere át a szobámba! Amikor az igazgatói helyiségben ültek, Jim azonnal rátért a mondanivalójára. - Az eddigi húsz ágy helyett végül is harmincöt helyünk lesz, így jobban el kell osztanunk a munkát. Arra gondoltam, hogy neked is több beteget kell kezelned, rendeltem a hitelből egy nagy teljesítményű computertomográfot is. Szeretném, ha ezeket a vizsgálatokat is vállalnád, hiszen van gyakorlatod. - Nagyon szívesen. A tomográfia mint alapvető képalkotó eljárás, nagyon nagy segítség lesz neurológiai góctünetek, focalis görcsök, sőt transiens ischaemiás attakok diagnózisában is! - Egyébként Grillo ma este megkért, hogy vegyük fel az üres helyre Octavia Szalamiszt, aki már volt nálunk. Kollégánk abban reménykedik, hogy te hipnózissal eredményt érhetsz el schizophreniája kezelésében. Ugye vállalod? Barbara elpirult, s hirtelen nem tudta, hogy mit válaszoljon. Azután úgy döntött, hogy nem szól egy szót sem Octavia Szalamisz meglátogatásáról, helyette csak beleegyezően bólintott. Azután mindketten felálltak, Jim hazaindult, míg a doktornő a szobája felé. A folyosón üvöltés hasított az éjszaka csendjébe. - Jézusom, ez mi volt? - kérdezte Barbara. - Gyere szaladjunk, a folyosó túlsó oldaláról jött a hang. - Mire odaértek, Nelly nővér és egy ápoló próbálta lefogni a középkorú, testes férfit, aki artikulálatlan hangon kiabált. Jim és Barbara is a segítségükre sietett. Az orvos odakiáltott a doktornőnek: - Gyorsan hozz egy ampulla Largactilt, beadjuk neki! Ennek rövidesen hatnia kell, majd utána vizsgáljuk meg. Közben a férfi lábával, karjával próbálta lefejteni magáról az őt lefogók karjait. Az injekció után ellenállása egyre gyengült, néhány perc múlva már szinte mozdulatlan volt, mély apátiába süllyedt. Ekkor az ápoló bevitte a folyosóról a kórterembe. Harris doktor leemelte a kórlapot, és Barbarára nézve felolvasta: - Transiens ischaemiás attak. Eddig mint látom, Grillo Primidonnal kezelte. - Meg kellene gondolnunk egy elektro- vagy inzulinsokkot, miután nem hiszem, hogy egy partialis görcsnél a Primidon sokat segítene, de nem várok hosszabb hatást a Largactiltól sem. - A magam részéről az inzulin mellett döntenék, Barbara, félek, hogy az elektrosokk irreverzibilis károsodást okozhat az agykéregben. - Most csináljuk meg? - nézett kérdően főnökére McNeil doktornő. - Igen, az lenne a legokosabb, ne várjunk reggelig! Hozzon, legyen szíves, egy ampulla Inzulint fordult Nelly nővérhez. A két orvos bekötött egy fiziológiás sóinfúziót, s mikor a nővér megérkezett az inzulinnal, Barbara tízegységenként kezdte az infúzió csövébe adni az oldatot. Harris doktor egy vércukorpipettával ült a beteg mellett, és tízpercenként az ujjbegyből vett egy-egy csepp vért, sorba rakva az asztalon a pipettákat. Az első görcsroham mintegy tizenöt perccel később kezdődött. A férfi sápadt volt, arcát kiverte a verejték. Barbara figyelmesen nézte a vérnyomásmérő digitális számait, kezét a beteg pulzusán tartva. - Azt hiszem, Jim, elkezdhetjük a következő Inzulin adását, még mindig nagy a szünet a rohamok között. Harris bólintott, s az orvosnő befecskendezte az újabb tíz egységet az infúzióba. A hatás elképesztő volt. A férfi testén nagy hullámú tremor futott végig, szeme szinte felakadt, arca hófehér lett. - Jöhet az első tíz milliliter glucose - szólt Jim a mellette álló Barbarának, míg ő újabb vérmintát

- 23 -

vett a cukor meghatározására. Mindketten látták, hogy a beteg színe kezd visszatérni, pulzusa, vérnyomása rendeződött. - Hála az égnek, a nehezén, remélem, túl vagyunk - fordult főnöke felé Barbara. Még a mondatot sem tudta végigmondani, amikor a férfi homlokán újabb verejtékcseppek csillogtak, szeme zavarossá vált, szája szélén vékony habcsík jelent meg. - Te jó ég! Úgy tűnik, ez kómába esett!!! - emelte fel hangját Harris doktor. - Vedd le gyorsan a sóinfúziót, és tegyünk fel helyette negyvenszázalékos glucosét! Nem gondoltam, hogy ilyen rapid lesz a hatás. Másodpercek teltek el csupán, míg a két infúziós palackot kicserélték, és Barbara a glucosét olyan magas cseppszámra állította, hogy szinte folyt a beteg vénájába az oldat. Gyorsan egymásután rohantak a percek, de semmi változás nem történt a férfi állapotában. - Nagyon bradycardiás, alig éri el az ötvenet a pulzus, a vérnyomás kilencven per hatvan - szólt Barbara. - Adj neki gyorsan két ampulla Tonogent az infúzióba - mordult Jim. Az injekció beadása után azonban még vagy másfél órának kellett eltelnie ahhoz, hogy a férfi állapotában lassú javulás kezdődjön. Pulzusa teltebbé vált, bőrszíne normalizálódott, vérnyomása elérte a száztíz per hetvenet. A két orvos megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Meleg helyzet volt - szólt Jim. - Most már megmondom, nagyon aggódtam. Kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz rá egy ilyen erős sokk... Még egy ideig mindketten a kórteremben maradtak, azután felmentek az igazgatói szobába, ahova Nelly forró kávét vitt a két fáradt arcú orvosnak. - Mondd, Jim, a transiens ischaemia diagnózisába beleférhet egy ilyen roham, amelyet a beteg a folyosón produkált? Olyan ereje volt, hogy utólag bevallom, megijedtem. Ha te és az ápoló nem vagytok éppen ott, nem tudom, Nellyvel mit tettünk volna... Hiába ez egy klinika, s nem zárt intézet. - Szerencsére a beteg túl van a rohamon, remélem, most már reggelig alszik. Látod, Barbara, milyen jó lenne, ha CT-n vizsgálhatnánk meg a férfit! Sajnos erre még egy kis ideig várni kell. Egyébként az a véleményem, hogy artikulátlan kiabálása, dührohama teljesen beleillik a képbe, amennyiben az agynak olyan részén van a térszűkítő folyamat, ami ezt kiválthatja. Mindenesetre reggel referáljunk az egészről Grillónak. Jim részletesen és főként lelkesen ecsetelte az orvosnőnek, mennyi új kezelési módszert szeretne bevezetni a későbbiek folyamán. - Tudod, a nagyapám meglehetősen jómódú volt, s minden felszerelést megvett, amire a klinikának szüksége volt. De az újdonságok nem vonzották, ezt persze a korával is magyarázhatom. Mindenesetre, ha nem így végrendelkezik, még most is Londonban élnék pszichiáterként. - Sajnálod, hogy így alakult az életed? Szereted Korfut? - Hát... hát... nehéz erre egyértelműen válaszolnom. Most, hogy a húgom itt van, kellemesebben érzem magam. Jenny jókedvű, életvidám, széles látókörű teremtés, aki Londonban harmincéves korára adjunktus lett. Ez pedig nem semmi! Nem szeretném, ha egy szép napon itt hagyna. - Nem, ezt nem hiszem. Most, hogy bővítitek a klinikát, neki is több lehetősége lesz a betegek ellátására. - Nem így gondoltam. Igencsak jóba lett Ronald Bell bankárral. Ha egy kis ideje van Jennynek, azt együtt töltik. - Jó ég, Jim! Csak nem vagy féltékeny a húgodra? Joga van neki is a saját életét élni... neked is... - pirult el Barbara. Harris doktor most először tekintett úgy beosztottjára, mint nőre. Eddig észre sem vette, hogy Barbara csinos, fiatal. Hosszú, szőke hajával, égszínkék szemével, keskeny arcával, remek alakjával felkelti a férfiak figyelmét. - Miért hagytad ott Skóciát? Ha jól emlékszem a kartonodra, mintegy fél éve jöttél el, még nagyapám vett fel pályázat útján. Az orvosnő zavarba jött. Nem kívánt Edinburghról beszélni, a tragédiába pedig végleg nem akarta beavatni a főnökét. - Talán majd egyszer, később elmesélem Jimnek, most még túl korai lenne... Nem is ismerem valójában... Most először beszélgetünk négyszemközt a magánéletünkről. - Majd így szólt: - Te már voltál nős? - próbálta a kérdéssel elterelni beszélgetőpartnere figyelmét Skóciáról. - Nem, soha nem nősültem meg. Együtt éltem egy pszichiáterrel Londonban, de ő nem kívánt velem idejönni. Így néhány semmitmondó levélváltás után úgy néz ki, megszakadt a kapcsolatunk. Hiába, nagy ez a távolság! Lenne kedved egyik este Kerkyrában vacsorázni? Jó lenne folytatni a beszélgetést. - Szívesen, megnézem majd, mikor vagyok ügyeletes. Harris doktor elbúcsúzott, mert látta, hogy éjjel egy óra is elmúlt már. Barbara pedig átment a szobájába, s ledőlt a bőrkanapéra. - Jólesne egy kicsit pihenni, elfáradtam a mai izgalmas naptól. - Eszébe jutott Harris, érezte, hogy a férfi modora, viselkedése, egyre szimpatikusabb neki. Behunyta a szemét, hogy relaxáljon. Talán néhány percig feküdt, ám közben úgy hallotta, mintha az ajtón belépett volna valaki. Felült, és kinyitotta a szemét. Legnagyobb megdöbbenésére Fabio Gatti állt előtte, kezében egy csokor virággal. - A kertben szedtem, örömet akarok szerezni magának...

- 24 -

- Fabio, máskor ne tegyen ilyet! Ne jöjjön be a szobámba! Magát én kezelem, az orvosa vagyok. - Ugyan, ugyan, attól még kívánhat, ahogyan én is álmodozom a testéről... az orgazmusáról... - No, ennek már fele sem tréfa - gondolta magában Barbara, majd óvatosan, lassú mozdulatokkal felkelt és kifelé araszolt a szobából. A férfi utánanyúlt, s megfogta a karját. - Nem engedem el, örökre csak az enyém marad - vált egyre agresszívabbá a hangja, míg a szeme ide-oda vibrált, végül meredten az ajtóra bámult. - Üljünk le, Fabio, és beszélgessünk - próbált az ideggyógyász uralkodni érzelmein. - Én nem beszélgetni akarok, hanem szeretkezni, itt és most! Egész nap ezt a pillanatot vártam, végre elérkezett... Az enyém lesz, nem engedem át Harris doktornak! Bár láttam, milyen kedvesen beszélget magával. Ő is csak azt akarja, amit én. De én gazdag vagyok, rengeteg pénzem van, a tárlatokon sokat keresek. A kis vidéki, szicíliai és dél-olasz falvakban még ma is sok az értékes kép. A tulajdonosok nem fogják fel, mennyit érnek! Én olcsón megveszem és kiállítom. A világ minden tájáról jönnek hozzám a műgyűjtők. Barbara, magának még a kisujját sem kell majd megmozdítania, esküszöm - simogatta meg a nő karját. - Mindene meglesz, legyen a feleségem. - Kedves Fabio, nagy megtiszteltetés az ajánlata, de már foglalt vagyok - találta ki hirtelen a hazugságot Barbara -, így vissza kell utasítanom. De talál majd egy kedves, okos, szép olasz lányt, aki boldogan lesz a felesége. - Úgy? - húzta össze szemét a férfi, keze erősen remegni kezdett, homloka verejtékezett. Mondja meg a nevét! A nevét akarom! - üvöltötte immár torkaszakadtából. - Nem adom oda magát senkinek, még ha egy király lenne az illető, akkor sem! Az orvosnő látta, hogy Fabio pszichotikus állapotba került, viselkedése egyre excentrikusabbá vált. Mozdulatai kapkodóak lettek, téveszméje pszichés stresszé fajult. - A legjobb lenne - gondolta -, ha segítséget hívnék, de hogyan? Ha megmozdulok, ki tudja, hogyan változik pillanatnyi állapota. - Ekkor eszébe jutott, hogy megnyomja a nővérszoba csengőjét, Dianának előbb-utóbb be kell majd jönnie. - Addig is próbálom nyugtatni Fabiót. - Sétáljunk a kertben, olyan kellemes most az idő, és közben beszélgethetnénk. - Nem beszélni akarok, hanem szeretkezni! Testét beborítani a csókjaimmal! Venni fogok magának egy tűzvörös estélyi ruhát, s elviszem messzire, ott tartjuk a nászéjszakánkat... - vált egyre merengőbbé a férfi tekintete. Azután minden előzmény nélkül felugrott és le-föl rohant a kis szobában. Ebben a pillanatban Diana dugta be a fejét: - Hívtál, Barbara? Az egyik betegnél infúziót kötöttem be, azért jöttem kicsit késve. Fabio nem fogta fel a jelenetet, csak azt látta, hogy megzavarták együttlétüket. Udvariasan bólintott: - Köszönöm, doktornő - mondta, s kiment a szobából. - Hát ez meg mi volt? - kérdezte a nővér. Barbara igyekezett tárgyilagosan elmesélni a történteket, nem kívánt a részletekbe menni, sem orvosi megállapításaiba. - Szólok majd Harrisnek, s megkérem, mást jelöljön ki kezelőorvosának, ez nem mehet így tovább. - Diana egyetértően nézett az orvosnőre, és bólintott: - Lehet, hogy valóban beléd szeretett ez a beteg, nem? Bár akkor is veszélyes ez az állapot nála. - Az ő kórképe, amikor felvettem, egy kicsit eltért a jelenlegi kázustól, de holnap majd konzultálok Grillóval vagy Jennyvel erről, anélkül, hogy részletezném Fabio meglehetősen fura magatartását. Harrisnek azért néhány szót megemlítek erről... Jenny testét fellobbantotta a vágy, s nem tudott betelni Rony ölelésével. Az orvosnő rájött, hogy munkáján kívül életét a férfi szenvedélye tölti be. Bár rövid ideje ismerik egymást, mégis eddig senkivel nem volt ennyire felhőtlenül boldog. A szexuális élvezet ragyogást vitt a mindennapjaiba, s immár elképzelhetetlen volt számára, hogy ügyeleten kívüli estéit és éjszakáit ne Rony ágyában töltse. Haja átnedvesedett és szétterült a párnán, a szeretkezés mámorító pillanatai után ismét kívánta a férfi becézését, karcsú kezének simogatását. Ám Rony felkelt, két pohár whiskyt készített, s leült az ágy szélére. - Jenny, nagyon szeretlek, nem tudom elképzelni az életemet nélküled! Legyél a feleségem... Az orvosnő testét, lelkét elborította a boldogság hulláma. Ő is vágyódott arra, hogy minden szabad percében együtt legyenek, s az elválás pillanata reggelente keserű szájízt hagyott benne. - Rony, nem túl korai házasságra gondolnunk? - Te csacsi, nem az idő dönti el, hogy két ember szereti egymást és együtt akarnak élni. Én már az első pillanatban, amikor megismertelek beléd szerettem!... Ugye igen a válasz? - hajolt Jennyhez és forrón megcsókolta. - Ne várjunk, drágám, olyan rövid az élet! Holnap beszélek Jimmel, ha te is akarod. Jó lenne az esküvőnket két héten belül megtartani. - Én még nem is mondtam igent. - Szavakkal nem, de a tested válaszolt... - Nem szeretnék nagy esküvőt rendezni. Tudod, Rony, most a kórház építése, átszervezése a befejezéshez közeledik, s Jimnek szüksége van az én segítségemre. - Ez nem akadály. Mindent részletesen megbeszélünk, és mondjuk, csak egy hétre utazunk el nászútra, ha a munkád nem enged több időt erre. Van ötleted, hová menjünk? - Hát... nem tudom... olyan hirtelen jött minden... nem gondolkoztam erről még... - Akkor legyen ez is az én meglepetésem! Rendben?

- 25 -

Jenny kissé összeráncolta a homlokát: - Hol laknánk, Kerkyrán, vagy... - Ne is folytasd! Természetesen itt a főváros szélén, a villanegyedben veszek egy új házat. A klinikához ez esik a legközelebb, félóra alatt beérsz. Együtt kiválasztjuk az otthonunkat, berendezheted, ahogy neked tetszik. Egy belsőépítész segíthet... - Talán mégis a klinikához kicsit közelebb kellene házat vennünk. Tudod, Rony, nem vagyok oda az autózásért, és így naponta legalább egy órát, ha nem többet kellene a volánnál ülnöm. - Drágaságom! Ahogy kívánod! Nekem nem gond bejárni a fővárosba. Annyi csodás hely van, ahogy észak felé haladunk. Tudod mit, egyik délután megmutatom neked Ipsost és környékét. Hátha találunk egy megfelelő kész házat, amit megvehetünk. Ne várjunk az esküvővel! Éjjel-nappal együtt akarok lenni veled! Jenny mosolyogva nézett a férfira: - Azért annyira nem kell sietnünk. Először beszélnék Jimmel. Holnap sort kerítek erre, s ha este találkozunk, mindent elmesélek. - Tudod mit, kedvesem? Késő délután felmennék hozzátok, szeretném a bátyádtól hivatalosan megkérni a kezed. Ha jónak látod, persze előtte beszélj vele, ebbe igazán nem kívánok beleszólni. A házasságunkat is úgy képzelem el, hogy a hivatásod tölti be az életedet, és mellette én is kapok egy kis helyet. - Forrón magához szorította a karcsú női testet, s mindkettőjüket ismételten beborította a vágy hulláma. Szeretkezésük fergeteggé vált, amely elsöpört mindent, csak a szexuális beteljesedés gyönyöre lebegett előttük. Rony addig csókolgatta Jennyt, mígnem a nő követelőzően kívánta az orgazmus gyönyörét. Hosszú sikoly hagyta el az ajkát, és érezte, amint lebeg a föld fölött, nem törődve a léttel, csak a megsemmisülés égető pillanatával... Másnap kora délután Jenny átszólt Jimnek, szeretne vele beszélni, mikor lenne alkalmas. - Drága húgocskám, mióta vagy ilyen hivatalos? Délelőtt az összes betegedről referáltál, csak nincs valami komplikáció valamelyiknél? - Nem, dehogy, magánügyben... - Ha jó neked, gyere át most! Amikor Jenny leült, azonnal belefogott mondanivalójába: - Jim, én beleszerettem Ronald Bellbe. - Na és? Ez természetes, fiatal nő vagy, ó pedig szimpatikus, vonzó férfi. Látod, én nem csodálkozom ezen. - Igen... igen..., de Rony megkérte a kezem. Késő délután átjön hozzánk, és neked is bejelenti, úgy, ahogy illik. Két héten belül szeretnénk összeházasodni, s Rony megígérte, hogy keresünk itt a klinika közelében egy házat. Ő Ipsosra gondolt, de lehet máshol is. Én nem akarok Kerkyrában lakni, s naponta több órát autózni... - hadarta Jenny, mint aki túl akar lenni a beszélgetésen. Jim kissé megdöbbent: - Jenny, miért kell így sietnetek, csak nem vagy... - Terhességről szó sincs, gondolom, ezt akartad kérdezni! Szeretjük egymást, és együtt akarunk élni. Ez a lényeg és semmi más. Nászútra is rövid időre mennénk, a klinika bővítésének átadására már itt lennénk. - Drága húgocskám, nem tartod kissé elsietettnek az esküvőt? Alig ismeritek egymást, talán várni kellene. Én nem kívánok az életedbe beleszólni, de ez a gyorsaság, kapkodás kissé megrémít. Miért? Miért kell azonnal összeházasodnotok? Annyit és akkor találkoztok, amikor akarod. Talán... talán... várnotok kellene. - Ugyan, Jim! Mire? Felnőtt emberek vagyunk, jól érezzük magunkat az asztalnál és az ágyban is - vált kicsit vékonyabbá Jenny hangja. - Nézd, már én is benne vagyok a korban, harminckét éves múltam. Mire várjak? A fehér lovon érkező mesebeli hercegre? Rony az első férfi az életemben, akit valóban szeretek, s betölti egész valómat... Jim gondolkodott egy darabig, nem kívánta elrontani húga örömét, de valami megmagyarázhatatlan rossz érzés kerítette hatalmába. Bár ő is kedvelte Ronald Bellt, arról már nem is szólva, hogy a bankár mennyit segített a kedvező kölcsönök felvételénél, mégis szíve szerint lebeszélte volna a húgát e gyors döntésről. Azután rájött, hogy nincs joga beleszólni Jenny életébe, s halkan kérdezte: - Hány órakor jön át Rony, hogy megbeszéljük az esküvőt? - Nyolc óra tájban, ha neked is megfelel. - Nem lehetne korábban? Már délután hatkor mindketten otthon leszünk, nyolc órakor programom van. - Csak nem randevúzol, drága bátyuskám? Én igen örülnék neki. Egyszerűen így nem lehet élni! A klinikán kívül semmi nem érdekel. S ha szabad kérdeznem, ki az illető? - Ne értsd félre, Jenny, csak baráti beszélgetésre hívtam meg kolléganőnket, Barbara McNeilt. Kellemes, szimpatikus fiatal nő, aki ráadásul tehetséges orvos is. Jenny nem válaszolt, de gondolatban elkönyvelte, hogy Barbara nyilvánvalóan be akarja fűzni a testvérét. - De hát semmit nem tudsz róla, Miért jött el Skóciából ide, az isten háta mögötti klinikára? Erre te sem válaszolsz, igencsak titkolja az edinburghi életét. Nyilván jó oka lehet erre! - Ugyan már! Ne legyél ilyen rosszindulatú, Jenny. Még nem beszélgettünk Barbarával erről, de sor kerül rá. Egyébként is, most a te esküvődről tárgyalunk. Hívd fel Ronaldot, hogy korábban jöjjön át! A tenger vize selymesen ölelgette a parti sziklákat. A búvárok Jorgos irányításával húsz méterre merültek le, s mindannyian élvezték a látnivalókat.

- 26 -

Alexa elfeledkezett bosszújáról, s egy mellette úszó fűrészsügér kecses mozgásában gyönyörködött. Majd azt látta, hogy Jorgos a megbeszélt jel szerint kezével intett, összeterelte a társaságot, s mindannyian emelkedtek felfelé. A parton levették a maszkot, az uszonyt, a mellényt, a palackot és a hozzátartozó reduktort. - Arra kérek mindenkit, délután hat órakor legyen itt. Akkor még világos van, de most fogunk első ízben a késői időben párosával merülni. A társaság vidám volt és jókedvű, Alexa is igyekezett beszélgetni. Már mindenki tudta, hogy ő a búváriskola tulajdonosának a felesége. Az asszony elmesélte, hogy két éve házasok, de eddig mindig félelemmel töltötte el a búvárkodás gondolata. - Most először akartam mindent megtanulni - fordult a többiek felé. - Férjem megígérte, hogy ha sikeresen levizsgázom, akkor elvisz Paxira, - ez Korfutól délre van, s a Földközi-tenger egyik legszebb kis szigete. - Milyen pompás lenne, ha az egész csoport a kéthetes tanfolyamot ott fejezné be, nem gondolod, Jorgos? - Paxi a hét Jón-sziget legkisebbike, egyik oldalát a Földközi-tenger öleli. De nem nagyon tudom elképzelni, hogy a főnököm, Dorosz úr, ebbe a kirándulásba beleegyezne. A szigeten sok a barlang s elég veszélyes! Még gyakorlott búvároknak is! Egyébként a legenda szerint Kirké, a varázslónő éppen azon a helyen próbálta maradásra bírni Odüsszeuszt, és ott változtatta disznóvá hajósait. Valóban minden csodálatos, zöld és buja, lenyűgöző kék tenger fogadja a kirándulókat. - Ha a többiek benne vannak, én megpróbálom Varust rábeszélni, szervezzük meg az utolsó merülést a szigeten. Jorgos jó képet vágott mindehhez, ám belülről majd szétvetette a méreg, mert mint búvároktató tisztában volt vele, hogy a kis sziget a gyakorlatlan búvároknak ezernyi veszélyt rejteget. Nem szólt egy szót sem, de eldöntötte, hogy főnökét tájékoztatja Alexa ötletéről, mielőtt a felesége befűzné. A vidám fiatalok a hűtőtáskából egy-egy doboz colát és sört vettek elő, néhányan rágyújtottak, s mindenki lelkesedéssel szólt a búvárkodásról. Jorgos egyre idegesebb lett, mert találkozója volt Dianával, s nem akart elkésni. Úgyis nehezen tudtak néhány együttlétet megszervezni, mert vagy a férfi elfoglaltsága miatt nem randevúzhattak, vagy a nővér volt szolgálatban. Megbeszélték, hogy Jorgos az oktatás után motorkerékpárjával meglátogatja Dianát Omaliban. A lánynak négy órára kellett bemennie a klinikára, s az apja egész napra a fővárosba ment. Így Jorgos kitalálta, hogy a délutáni merülés időpontját hat órára teszi, ami mindenkinek tetszett. - Elnézést kérek, de sajnos halaszthatatlan dolgom van - állt fel az egyik szikláról. - Ha önök maradni akarnak, nincs akadálya, de arra kérek mindenkit, hogy amikor nem vagyok itt, senki ne merüljön! Helyeslően bólintottak, csak Alexa arca változott bíborszínűre, mert azonnal rájött, hogy Jorgos a nővérrel randevúzhat, egy férfinak csak akkor ilyen sietős a dolga. Nem szólt egy szót sem, de magában ismét bosszút fogadott... A magányos férfi messziről figyelte a búvárok mozgását a parton. Mindent tudott róluk, de még nem akart cselekedni... - Néhány nap, és ismét elkapok egy csajt!... Most nem lenne bölcs dolog... pedig már alig várom, hogy lássam a félelmét, a fuldoklását, a másodpercekig tartó kínt az arcán... ezt semmi nem pótolja nekem... - Mikor a búvárok elindultak az úton felfelé, ő is sebtében a kocsijába ült, és elhajtott a helyszínről. Egy gyermekkori dalt dudorászott, jókedvűen készülve a következő áldozat haláltusájára... Diana nővér ugyan még kezdőnek számított a szakmában, de készséges, tanulni vágyó volt, így Jenny már az első pillanatban megkedvelte. Azután ügyeleteik alatt közelebb kerültek egymáshoz, és Diana Jennynek mesélte el Jorgosszal kialakult szerelmét. Az orvosnő megértő volt a fiatal lány lelkesedésével szemben, aki áradozott, hogy a búvároktató mennyire kedves, közvetlen, jóképű férfi, s már célozgatott arra, hogy esetleg később házasodjanak össze. - Na és, Diana, ennek mi az akadálya? Korban is egymáshoz illetek. - Az igaz, de apám a falunkban, Omaliban, a szomszéd fiút akarja férjemül választani. Gazdag emberek, hatalmas szőlőültetvényük van, s az öregem már jó előre elrendezett mindent. Pedig gyűlölöm a fiút, nagydarab tenyeres-talpas alak, akivel semmiről nem lehet beszélni, csak a szőlőről és a gazdálkodásról. A két család rövidesen eljegyzést akar, én pedig félek apámnak megmondani az igazat, hogy Jorgost szeretem. - Nem a középkorban élünk, Diana! Légy bátor, állj elé és mondd meg nyíltan, nem leszel a szomszéd fiú felesége. - Jaj, Jenny, te nem ismered a korfui embereket, s főleg apámat nem, akinek egyetlen istene van, a pénz... Abból pedig bőven akad a kamrájukban... Én megölöm magam, ha nem lehetek Jorgos felesége... Segíts nekem, Jenny, kérlek, segíts! - Várj csak, hadd gondolkozzam egy kicsit! Ne félj, rövidesen kitalálok valamit... - Még az esküvőd előtt? - Sajnos ez nemigen megy, rengeteg elintéznivalóm van, éppen ma vásároljuk meg Ipsosban a házunkat. Még szerencse, hogy egy vadonatúj villát találtunk, csak a berendezés hiányzik belőle. Ha minden igaz, holnaphoz két hétre lesz az esküvőnk. De azt megígérem neked, Diana, hogy ha visszajöttem a nászutamról, beszélek apáddal. Megfelel így? - Köszönöm, Jenny, te egy angyal vagy! Remélem, ilyen rövid idő alatt apám nem kényszerít rám semmit. - No gyere, Diana, menjünk végig a kórtermeken, legyünk túl az esti viziten. Ha átadásra kerül

- 27 -

az új rész, úgyis sokkal több dolgunk lesz, de én nem is bánom - sóhajtott az orvosnő. Már a harmadik kórteremből jöttek ki, amikor egy fiatal nő végigrohant a folyosón, és majdnem fellökte őket. - Mentsenek meg, mentsenek meg! - kiabálta. - Visszajött hozzám anyám szelleme, állandóan benéz a szobámba és megfenyeget, hogy mindenkinek elmondja a titkot!!! - Diana, szaladj gyorsan egy ampulla Largactylért - szólt Harris doktornő, majd a fiatal beteghez lépett. - Ne féljen, jöjjön vissza velem a szobájába, én is körülnézek ott, s megvédem magát - próbálta nyugtatni a beteget. Közben várta a nővért a gyógyszerrel, s átolvasta a kórlapot. Octavia Szalamisz huszonhat esztendős, néhány napja került a klinikára. A beteget Grillo doktor kezelte, de mint a feljegyzésekből kiderült, McNeil doktornő hipnotizálja. A leletek alátámasztották ugyan az eredeti képet, ő azonban inkább obsessiv-compulsiv betegségnek tartotta, mint schizophreniának. Beadta az injekciót, és éjszakára még Propranolt is készíttetett Dianával. Igen gyorsan megmutatkozott a Largactyl hatása, tíz perc sem telt el s a fiatalasszony megnyugodott, és kontaktálni is lehetett vele. Feltűnt azonban Jennynek, hogy az asszony a körmeit rágja, és kicsit koordinálatlan mozdulatok sorát teszi. - Tourette-syndroma, kétség nem fér hozzá. Fel is fogom vezetni a kórlapjára, mert ez még igen fontos lehet - gondolta. - Kedves Octavia, látom, már másodszor van a klinikánkon, látogatják a hozzátartozói? - A férjem szokott, azonban nem nagyon szeretem, ha zavarnak, jobb nekem magamban lenni, ha már bezártak ide. De úgyis megszököm innen... - Nem is értem, Barbara miért hipnotizálja ezt a beteget? Holnap Grillótól megkérdezem, mégis ő a kezelőorvosa... Themisz Grillo szokásához híven korán reggel a klinikán volt. Mindenki tudta róla, hogy hajnalban kel és általában ezer métert úszik a tengerben. Még akkor vásárolt a tengerparton egy házat Analiosisban, amikor az öreg Harris idehívta a klinikára főorvosnak. Háztartását egy középkorú asszony vezette, aki ott lakott a kert végében lévő egyszoba-konyhás kis házban, míg a főorvosnak tágas, komfortos, négy szoba állt rendelkezésére. Anasztázia asszony kézben tartott mindent, a kert, a lakás olyan volt mint a patyolat. Themisz kedvenc ételeit készítette, s gondolatait lesve szolgálta ki a férfit. Egyetlen helyiség volt csupán az ő számára is szent, ahova egyedül nem léphetett be soha, az orvos által elnevezett csendszoba. Grillo hetenként többször, főként esténként, ha szabad ideje akadt, beült oda. Italt készített magának és gyönyörködött kincseiben. Amikor Athénből Korfura került, akkor kezdte gyűjteni a festményeket. Az első képet Frans Hals még fiatalkorában festette, Fonólány címmel, melyet egy orgazdától vett meg. A holland iskola egyik legjobb alkotójának lélektani ábrázolása kifinomult, s Grillo nem győzött betelni a kötetlen ecsetkezeléssel, a színek harmóniájával. Most is, bár még csak hajnali fény árasztotta el a csendszobát, leült egy kávé mellé, rágyújtott a pipájára, s elmerülten élvezte a festményt. Majd pillantásával körülölelte a holland Mondrian-képet, amely ugyan már a kubizmus kezdeti jegyeit viselte, de színgazdag stílusa lenyűgözte. A portré kalózt ábrázolt, a háttérben egy kétárbocos vitorlás hajó úszott a tengeren. - Ismét beszélnem kell Vasziliu Szalamisszal! Már elhelyeztem feleségét, Octaviát a klinikán, s mindent megszerveztem... Remélem, a tervem sikerül, s Vasziliunak el kell adnia a képet, amelyet megígért nekem. Igaz, a kép a feleségéé, de ő az örökös... Szerencsére megoldottam Octavia hipnózisát is, közben én titokban adom a gyógyszert... Néhány hét, és enyém lesz a festmény! Meg kell szereznem, annyira mellbevágó a kompozíció! Istenem, ha vagyonos lennék, még több gyönyörűséget vásárolnék. Mindig akad orgazda, aki jó pénzért lopott képeket elad... Rájöttem, hogy a holland iskola festményeiből talán még szerezhetnék, ezek viszonylag elfogadható áron kerülnek a feketepiacra... De ehhez sokat kell tennem, főleg pénzt keresni... Ha Octavia megszabadul a földi léttől, talán enyém lesz Vermeer Kártyacsata című remekműve! Hogy ezt honnan szerezte a Szalamisz család, nem tudom, mert Vasziliu sem hajlandó nyilatkozni erről. Egy tény, addig nem nyugszom, amíg nem lóg itt a festmény! Ha a jövő évig sikerül sok pénzt összegyűjtenem, akkor átmegyek Firenzébe! Van néhány címem, igaz kereskedőké, de ők is feketén szerzik meg a lopott holmit... Az órájára nézett. Az utolsó korty kávét felhajtotta, kiöntötte pipájából a hamut, bezárta az ajtót, s indult, hogy időre bent legyen. Amikor az osztályra tartott, Jenny Harris megszólította: - Elnézést, Themisz, de az egyik betegedről szeretnék beszélni veled. - Kiről van szó? - Tegnap este rohama volt Octavia Szalamisznak. Végigolvastam a kórlapját, s nem értem, miért alkalmaz nála hipnózist McNeil doktornő? A te írásodat olvastam, amelyben diagnózisként a schizophreniát jelölted meg. Tudomásom szerint ezt őrültség hipnózissal gyógyítani. A szerencsétlen fiatalasszonynak Largactylt adtam, és később Propranolt. Kissé megnyugodott, de nem tartom szerencsésnek a kezelésedet. - Kedves Jenny - próbált uralkodni mérgén Grillo. - Ha egy mód van rá, ne szólj bele a munkámba! A fiatalasszony már másodszor van itt nálunk, és ismerem jól a körülményeit, a betegségét is. Ha lennél szíves inkább a saját pácienseiddel törődj! Attól, hogy tulajdonostárs vagy, s az igazgató húga, még nem bírálhatod felül a főorvos kezelését! Ilyen sehol a világon nincs. - Már megbocsáss, Themisz, de fenntartom a véleményemet. A betegnek nem hipnózisra,

- 28 -

hanem elektro- vagy inzulinsokkra lenne szüksége, valamint erős szedatívumokra! Grillo úgy érezte, szíve szerint megölné ezt a tudálékos doktornőt, aki, ha beleköp a levesébe, soha nem lesz övé a festmény. Próbált uralkodni érzelmein, s igyekezett kedvesebb hangot megütni: - Az lenne a legjobb, Jenny, ha a nagyviziten, amikor minden orvos jelen lesz, felvetnéd ezt a témát, meglátjuk, Jim és Barbara hogyan reagálnak az észrevételedre. Rendben? Bárki tévedhet, ezt elismerem. De meggyőződésem, hogy ebben az esetben te ítéled meg rosszul a beteg állapotát! Egyébként tudom, hogy sok neurológus és pszichiáter vitatja a hipnózis gyógyhatását, de én is, és Barbara is, akinek óriási rutinja van, hiszünk benne. A nagyvizitet Jim délelőtt tizenegy órakor tartotta meg. Bejelentette, hogy délután az orvosokkal külön-külön beszélni kíván, mert hamarosan átadják az új szárnyat, és Ronald Bell, valamint a kerkyrai állami kórház igazgatójának segítségével megtelik a klinika betegekkel. Ezek után minden kórteremben megbeszélték egy-egy ápolt kezelését, s Grillo nagy örömére Jenny nem vetette fel Octavia Szalamisz hipnotizálását. Barbara, amikor négyszemközt maradt főnökével, kérte, hogy Fabio Gatti kezelését ossza ki másnak. Néhány mondatban elmesélte a történteket, s hozzáfűzte azt, hogy a betegnek is jobb, ha érzelmileg téves eszmék alapján nem kötődik a kezelőorvosához. - Rendben, Barbara. Még ma beszélek Jennyvel, őt osztom be Fabio Gattihoz. - Köszönöm, Jim. A beteggel nekem kell közölnöm ezt? - Nem, majd én bejelentem neki. Barbara elköszönt, és megnyugodva ment be az ügyeletesszobába. Töltött magának egy kávét, mert az idegességtől megfájdult a feje. A telefon éles berregése verte fel gondolataiból. - Ugye te vagy, szerelmem? Ma délelőtt nem láttalak... hiányoztál... imádlak... nem tudok nélküled élni... - suttogott a hang, amelyet a doktornő azonnal megismert. - Kérem, Fabio, hagyja abba! Honnan telefonál? - Itt vagyok a folyosón... maga mellett... érzem az illatát... szeretem... értse meg, szeretem... még ma éjszaka meglátogatom... - kattant a készülék. - Még szerencse, hogy Diana is ügyeletes, a nővérszobában töltöm az éjszakát - határozta el McNeil doktornő. Diana úgyis tud Fabióról, ha nem is mindent, de megérti. Megkérem, ne szóljon senkinek, holnaptól úgyis Jenny lesz a kezelőorvosa. A tenger hullámosabb volt mint máskor. - Vihar közeledik, talán ma nem kellene merülnünk gondolkozott el Jorgos, amíg tanítványai öltöztek. Azután felvillant főnöke, Varus Dorosz, amint szigorúan közölte, hogy időre be kell fejezni a tanfolyamot, mert már a következőt is megszervezte. A hullámok egyre magasabbak és sötétebbek lettek, s a fiatalember vívódott, mit határozzon. Azután örömére megpillantotta Dimitrit, amint öt búvárjával felé tartott. - Nagyszerű, legalább együtt döntjük el, mit tegyünk. - Helló! Helló! - köszöntötte barátja. - Ugye meglepődsz, hogy mi is itt merülünk? Arra gondoltam, miután elég viharos a tenger, együtt oldjuk meg a mai leckénket - mosolyodott el a kellemes arcú fiatalember. Közben búvárjai öltözködni kezdtek. Félrehívta barátját, és így szólt: - Nézd, Jorgos, én csak figyelmeztetni akarlak. Elterjedt a pletyka, hogy a klinikáról egy nővérnek teszed a szépet... - Tévedsz, Dimitri, feleségül akarom venni, ha az apja beleegyezik. - Hadd folytassam tovább! A verebek csicsergése szerint Dorosz változatlanul féltékeny rád! Tudod, egy öreg ember a feleségét félti, Alexa pedig igencsak fiatal, csinos nő. Látom, most is itt van, ebből az egészből nem sül ki semmi jó. Azonkívül Sergio Cavallari hadnagy és munkatársa Kátó, állandóan szimatol. Nem zárták le a Laura Caine és Sandra Moss gyilkosságot! Az egyik pincér jó barátom a Szépséges Hableányban, ő tájékoztatott erről. Mint elmondta, hetenként több alkalommal Dorosz úr és Cavallari hadnagy együtt vacsoráznak és pusmognak. A személyzetet is állandóan ellenőrzik, hogy finoman fejezzem ki magam... A katavolosi búváriskolába ugyan nem jönnek el, de biztos vagyok benne, hogy minden lépésemet ismerik. - Ugyan, Dimitri! Alexa és én csupán barátok vagyunk. Ami volt, elmúlt, vége. Valóban Dianát akarom feleségül venni, de még rengeteg akadályt kell leküzdenünk, elsősorban az apjával kell megbirkóznom. Szerelmemet a szomszéd gazdag család egyszem örökösének szánta a drágalátos apja!... Nem részletezem gondjaimat, de azt hidd el nekem, hogy Alexával a viszonyom megszűnt, és nem is akarom folytatni. - Ő sem? - Hát, ezt nem állítanám... De előbb-utóbb megérti, hogy mást szeretek. - Ki tudja? A nők a szerelemben és a szexben kiszámíthatatlanok. No mindegy, én csak barátilag mondtam el mindezt, és figyelmeztettelek a veszélyekre. Az ügyeidet úgy oldod meg, ahogy tudod! Ha valamiben segítségedre lehetek, számíthatsz rám. De most menjünk, nézd, a teljes csapat készenlétben áll, osszuk el a párokat. Abban állapodjunk meg, ha mindketten úgy tapasztaljuk, hogy a merülés veszélyes, közös jelzésünkkel intünk egymásnak, és felhozzuk a társaságot. Mintegy tíz méterre merült a csapat, amikor a víz egyre zavarosabb lett, s a búvárok alig láttak valamit. Jorgosban megszólalt a belső vészjelző, és intett Dimitrinek, hogy menjenek vissza. A két oktató leadta a jeleket, és a társaság elindult felfelé. Jorgos és Dimitri ért utolsónak a partra, ahol a lányok, fiúk már megkezdték az öltözködést. A

- 29 -

nap elbújt az egyik sötét felhő mögé, a szél egyre erősebben fújt, s a kellemes időt a hideg váltotta fel. - Jézusom! Jézusom! - üvöltött Jorgos Dimitri felé. - Alexa nincs itt! Gyere, menjünk együtt vissza... nem értem... nem értem... Hova tűnt?... Csak öt méterre merültünk... nem láttam... nem láttam... A két búvároktató pillanatokon belül ismét a tengerbe csobbant. Szisztematikusan keresni kezdték az asszonyt. Miután nagyon rövid ideig voltak lent, képtelenség, hogy eltűnjön. Húszperces aprólékos keresgélés után sem találták. Észrevették, hogy oxigénjük lassan kifogy, így ismét a partra mentek. A társaság vidáman beszélgetett, de mikor Jorgos bejelentette, hogy Alexa Dorosz hiányzik, a megdöbbenés kiült az arcokra. - Egy darabig várunk... - szólt Dimitri, mert látta, hogy barátja képtelen egyetlen értelmes mondatot kiejteni a száján... - Lehet, hogy Dorosz asszony még előttünk feljött... - ám amikor kimondta, rájött, hogy balgaság az egész. Csend telepedett mindenkire. A beszélgetés moraja megszűnt, a búvárok és a két oktató várt. Hosszú percekig ültek csendben, és mindannyian a tenger felé néztek. Majd Jorgos felugrott: - Átfutok a nissaki búváriskolába! Nem, nem, az sem jó... - mormogta maga elé - inkább Doroszék házában keresem Alexát. Nem tűnhet el valaki csak így! - remegett a férfi hangja. - Kérem, várjanak meg, negyedórán belül itt vagyok. Közben nem történt semmi. A társaság halkan találgatni kezdte, mi történhetett a nővel? Rövidesen visszaérkezett Jorgos. Látszott rajta, hogy rossz hírt közöl: - Otthon sincs Alexa. Azt hiszem, értesíteni kell Dorosz urat és a zsarukat is... Alexa, amikor látta, hogy búvártársa kezével int neki, s a többiek is elindulnak felfelé, ő sem habozott. Megfordult, ám ebben a pillanatban egy erős kar átfonta és húzta... húzta... a sziklák felé! Az asszony megijedt. Kapkodva, zihálva vette a levegőt a légzőkészüléken keresztül. Megpróbálta lefejteni magáról a búvárruhába öltözött férfi karjait, ám a szorítás ekkor még jobban erősödött. - Úristen! Ki ez az őrült a csoportból, s mit akar tőlem?... A búvármaszkon keresztül Alexa nem ismerte fel támadójának arcát, amelyen vigyorgó mosoly terült el. A férfi előre eldöntötte, hogy a sziklához vonszolja az asszonyt, ott vetkőzteti le, így a zsaruk a harmadik gyilkosságot nem kapcsolják össze az előzőekkel. - Persze, nem lesz olyan nagy az élvezetem, amikor nem látom a meztelen női testet, de mindegy, majd a következőnél... Rövid ideig tartott, amíg a férfi behúzta a nőt a víz alatti sziklás mélyedésbe, ahol az odakészített szigonypuskát ellőtte. Az acélvessző Alexa testébe csapódott. A nő mindössze öt méterre lehetett tőle, s csak gyors cselekvésének köszönhető, hogy eltalálta áldozatát, aki nem tudott menekülni. Másodperceken belül a sötétszürke víz piros lett, Alexa szívét és tüdejét érte és roncsolta az acél. Megszűnt létezni. A látvány maga is rémisztő volt, s a férfi nem tudta élvezni a gyilkosságot. Ráadásul a vér szagára egyre több sokféle hal, közöttük ragadozó Szent Péter-hal úszott felé. Az egyik sziklamélyedésből pedig rókacápa bukkant elő, amely rendkívül óvatos, körültekintő, a szakértők szerint emberre veszélytelen állat. - De ki tudja? Hátha több is akad itt, esetleg felúsztak a Földközi-tengerről... Jobb, ha sietek! - Alexa testét leengedte a mélybe. Látta, hogy tömegesen gyűlnek a test körül a ragadozó halak... - A fene egye meg! Ebből azután semmi élvezetem nem volt! Meghalt, de a zsaruk így ezt nem kapcsolhatják össze a két előző gyilkossággal, amikor a lányokat kivittem a partra. - Még egy utolsó pillantást vetett a sziklaperemre, a mélybe dobta az uszonyokat, a palackot és a légzőkészülék részeit. Körülnézett, de búvárszemüvegén keresztül csak annyit vett észre, hogy hemzsegnek a halak. Gyors tempókkal úszott a víz tetejére. Látta, hogy a parton még ott ülnek a búvárok. - Nyilvánvaló, hogy valaki most értesíti a zsarukat. Sietnem kell! - Levette uszonyát, gyors léptekkel a mellékúton álló kocsijához ment, és azonnal indított... Sergio Cavallari és beosztottjai már órák óta helyszínelést, kihallgatást végeztek, de semmiféle nyomot vagy gyilkosságra utaló jelet nem találtak. Varus Dorosz, barátja, Cavallari mellett állt, és halkan motyogta: - Én tudom, megölték, még akkor is, ha nem találtok nyomot, Sergio! Keresd meg a gyilkost!... Én nem hagyom annyiban... Jorgos a szeretője volt... ő tette el láb alól... - Ugyan, Varus, próbálj megnyugodni, ne csinálj szamárságot, s ne beszélj összevissza! Valószínűsíthető, hogy a feleséged a tengerben... - Nem! Nem! Nem! Ő nem halt meg... meggyilkolták... valaki... akinek útjában állt... Szegény Alexa, szegény Alexa... - zokogott fel a férfi, s látszott rajta, hogy maradék önuralmát is elveszítette. Sergio egyik emberét rendőrautóval elküldte Strinilasba a klinikára. - Hozz magaddal egy orvost, nem hagyhatom, hogy a barátom idegösszeomlást kapjon. A helyszínelők, a nyomszakértők befejezték munkájukat, így Sergio éppen elengedte őket, amikor szirénázva visszaérkezett a rendőrautó Barbara McNeil doktornővel. A hadnagy azonnal hozzálépett: - Doktornő, adjon valamit a barátomnak, már teljesen kiborult, mert a feleségét most vesztette el. A részleteket majd később elmondom. Barbara elővett a táskájából két ampulla Valium injekciót és beadta Varusnak. - Az lenne a legcélszerűbb, ha néhány napig nálunk feküdne. Kérem, felügyelő úr, hadd vigyem a kórházba, itt csak elsősegélyben tudom részesíteni. Ezek a nyugtatók hatnak, de mi lesz, ha ismét magához tér? - nézett Barbara a hadnagyra. - Rendben, doktornő, a mi kocsinkkal viheti is, délután vagy estefelé meglátogatom a barátomat.

- 30 -

Valóban az lesz a legjobb, ha képzett ideggyógyászok között tölt el néhány napot. Nem hiszem, hogy a mi nyomozásunk ez alatt az idő alatt előbbre lépne. A búváriskola résztvevői közben eltávoztak. Dimitri és Jorgos a helyszínen tébláboltak. Egyikük sem értette, mi történt, a nyomozó kérdéseire sem adtak egyértelmű válaszokat. - Az tény, hogy együtt merültünk le mindannyian. Párokra osztottuk a csoportot, de Alexa nem jött vissza - szólt Jorgos, az immár tizedszer is feltett kérdésre. - Értse meg, uram, nem tudok többet mondani. Nem én voltam a gyilkos! - kiabált a fiatalember Cavallarinak. A hadnagy tisztában volt vele, hogy Alexa Doroszt nem a búvárcsapat ölte meg. Bár bizonyítani nem tudta megállapítását, de mint rutinos nyomozó azonnal rájött, hogy a nővel valami baleset történt lent a tengerben vagy valaki megölte és a mélybe taszította. Mindenesetre elrendelte a mélytengeri búvárok merülését, hogy vizsgálják át a partszakasz e részét. Cavallari éles eszű férfi volt, aki tudta, hogy Varus imádja a feleségét, s azt is hallotta, hogy a búvároktató Jorgos lefektette az asszonyt. A hír hozzá is eljutott, hogy a fiatalember a klinikán egy nővérnek udvarol, s az sem volt titok, hogy a lány apja mit sem sejt a kapcsolatról. - Hiába, kis szigeten élünk, s itt mindenki mindent tud - gondolta - csak azt nem, ki ez az őrült gyilkos, aki abban leli élvezetét, hogy búvárokat öl meg? Az egész stáb elvonult, csak a hadnagy és Jorgos maradtak a helyszínen. Nem tudtak távozni, úgy ültek le az egyik sziklára, mint akiket valami láthatatlan erő odaszögez. Egy darabig csendben, szótlanul üldögéltek, rágyújtottak, majd Jorgos kétségbeesésében elmesélt mindent leplezetlenül a zsarunak. Kezdődő és folytatódó románcát Alexával, kapcsolatuk megszakítását, majd megismerkedését Dianával és tervezett közös életüket. - Most minden füstbe megy, mert ki hiszi el nekem, hogy nem én öltem meg az asszonyt?... Egyetlen mozdulat és vége. Ha nem kap oxigént...meghal... elsüllyed a tengerben - hangzott csendesen a mondat. A hadnagy tudta, hogy Jorgos igazat mond. - Nézze, fiatalember, amíg mi nem derítjük ki valójában, mi is történt, végezze a munkáját. Én hiszek magának, de azt belátja, hogy most még nem zárhatom le az ügyet. Valószínűsíthetem, hogy a gyilkos lesben állt, és tudta, hogy maguk csak néhány méterre merülnek... - Nem, dehogy! - vágott a zsaru szavába Jorgos. - Dimitrivel ezt akkor határoztuk el, amikor láttuk, hogy milyen zavaros a víz. Öt méterben állapodtunk meg, csupán néhány percig voltunk lent, mert egyre erősödtek a hullámok. Ezt pedig senki nem tudhatta... Úristen! Mibe keveredtem! Nem fog nekem még Diana sem hinni! Tönkrement az életem... csődbe jutottam... ebből nincs kiút. Biztos vagyok benne, hogy Varus Dorosz is elbocsát. Azt hiszi, én öltem meg a feleségét... Láttam, amikor rám nézett... - Ugyan, ugyan, ne lásson rémeket! Egyben biztos lehet, hogy még előzetes letartóztatásba sem helyezem... ez nagy szó! Végezze a munkáját! - állt fel a szikláról a hadnagy, és a rendőrautóhoz ment. Ha valami mégis eszébe jutna, bármilyen apróság, aminek eddig nem tulajdonított jelentőséget, azonnal szóljon nekem - intett kezével vissza a testes zsaru, aki igencsak sajnálta a fiatal férfit. A világoskék kosztüm és a hozzáillő hófehér csipkeblúz igen előnyösen emelte ki Jenny alakját. Amint utolsó pillantást vetett a velencei tükörbe, megállapította, hogy teljes az összhang a ruha, a frizura és a sminkelés között. Hosszú haja csigákban lógott a vállára, s világoskék szalmakalapja kellemes fényt vetett az arcára. - Jaj de boldog vagyok! - suttogta, amikor Jim belépett a szobájába. - Jenny, siess már! A vőlegényed és a tanúk lent a hallban várnak. Nem késhetünk el az esküvődről, Kerkyrába még oda is kell érnünk! Rony a Szent Szpiridon-templomban rendezi a szertartást, de gondolom, ezt közösen beszéltétek meg. Induljunk már végre, húgocskám! Korfu legmagasabb tornyával dicsekedhetett a templom. Amikor a fiatal pár és a násznép megérkezett, megkondultak a mély búgású harangok, s a bejáratnál négy fiatal lány szórta a belépőkre az előre elkészített halványsárga, fehér és vöröses rózsaszirmokat. A szertartás rövid volt, ahogy Ronald Bell megbeszélte. Amikor kijöttek a templomból, egymásután odagördültek az autók, hogy a meghívottakat elvigyék a tengerparti Apollo étterembe. Ronald erre a napra kibérelte, így idegenek nem voltak jelen. A hosszú asztal közepén egy fehér orchideacsokor, minden tányér előtt pedig rózsaszín rózsa díszítette a terítéket. A hat fogásból álló görög ebéd és az ínycsiklandozó európai finomságok után zenekar hangja csendült. Jenny kimondhatatlanul boldog volt. Nem is figyelt semmire. Magában számolta az órákat, mikor érkeznek Floridába, ahol az egyhetes nászútjukat töltik. Rony az utóbbi napokban túlszárnyalta eddigi kedvességét, s Jennynek még a gondolatait is leste. Az esküvőre tízkarátos briliánsgyűrűt kapott, keskeny, hosszú ujja még jobban kiemelte a kövek tisztaságát. Jim és Barbara az asztal végén beszélgettek. Látszott, mindketten elmerültek a témában, csatlakozott hozzájuk Grillo is. Jennyhez odahajolt a férje: - Drágám, lassan indulnunk kellene! Hagyjuk itt csendben a társaságot, látom, a vendégek jól érzik magukat, a számlát utólag rendezem. McNeil doktornő már ötödik alkalommal kezelte Octaviát, de semmiféle eredményt nem észlelt. A fiatalasszonynál változatlanul téveszmék léptek fel, depresszióval társulva. - Kedves Octavia, próbáljon ellazulni, ne gondoljon semmire, rövidesen aludni fog és frissen ébred. - Eszembe sincs lehunyni a szemem, hogy beadjanak valami gyógyszert! Grillo doktor így is naponta belém nyom egy injekciót. - Octavia, maga a főorvos betege, kérem, fogadja el az ő kezelését! Nagy tudású orvos, s önt

- 31 -

már gyógyította. Kérem, most próbáljon meg aludni! Én lassan számolok, közben figyelje az aranymedál lengését... Barbara képtelen volt megérteni, miért nem sikerül neki Octavia altatása. Egyszerűen nem reagál semmire, nem bízik senkiben. Tehetetlenül nézte a fiatal nőt, aki nyitott szemmel kérdően tekintett rá. - Úgy látszik, ma nincs ráhangolva arra, hogy beszélgessünk. - Aludni nem akarok! Félek! - Majd kezével tépdesni kezdte hosszú haját, és közben maga elé tekintett. - Doktornő! Nem akarok élni! Nekem semmi örömöm nincs az életben, a férjem gyűlöl... utál... én is őt... gyilkos! Gyilkos! Az ideggyógyász összerakta a tüneteket, és megállapította, hogy a fiatalasszony statusa rosszabbodott. Erőteljesen kifejlődnek nála a schizophreniában szenvedők téveszméi, sőt növekszik benne a pánikérzés, mindez kényszerképzettel párosulva. Eldöntötte, hogy Grillónak is beszámol észrevételeiről, hátha más gyógyszerezésre kellene rátérni. - Próbáljuk meg még egyszer, Octavia! Kérem, nézze a medált, úgy mozog, mint az óra ingája, s közben számolok. Engedje el magát. Aludni fog... Rövid időn belül Octavia elszenderedett, majd lassan, fokozatosan sikerült Barbarának a hipnózis állapotába hozni a pácienst. - Beszéljünk a házasságáról, meséljen a férjéről, gondoljon vissza az együtt töltött kezdeti szép napokra... - Vasziliu, Vasziliu, nem szeretsz engem, a vagyonom kell... Láttalak, tegnap láttalak, amint Elektrát ölelgetted a lugasban! Csak egy hónapja vagyok a feleséged... gyűlöllek, meg tudnálak ölni! Még egyszer rajtakaplak, megbánod! Vedd tudomásul, nem adom el a birtokot, nem forgatsz ki a vagyonból... Hirtelen mozdulattal megrázta a fejét, bár Barbara nem akarta még felébreszteni, a beteg kinyitotta a szemét: - Hol vagyok? Olyan fáradt lettem... A doktornő látta, hogy vállalkozása e pillanatban reménytelen. Visszakísérte szobájába a fiatalasszonyt, s eldöntötte, hogy beszél Grillóval. Amikor a főorvosnak elmondta észrevételeit, ő csak annyit kérdezett: - Te mit tanácsolsz? - Esetleg elektrosokk-kezelést, de előtte mindenképpen naponta legalább kétszer adnék neki Benzodiazepint vagy Buspiront. - Nem értek veled egyet. Octaviánál tartós eredményt önmagában a gyógyszerezéssel eddig sem értünk el. Ezért én változatlanul reménykedem a hipnózis hatásában. Ha gondolod, beszéljük meg együtt Jimmel, én abban is benne vagyok. Annak idején kezdetben jól reagált a serotoninerg szerekre, Fluoxepint kapott naponta nyolcvan milligrammos adagokban, de rövid idő múltán a hatása megszűnt nála. Gyere, menjünk most fel Harrishoz, döntse el ő a vitánkat. Várj, viszem a kórlapot is magammal! Jim, amikor meghallgatta Grillo és McNeil doktor véleményét, azonnal Grillo javaslata mellett érvelt... - Nézd, Barbara, én is hiszek a kezelésedben, még próbáljuk meg, és ha nem segít, majd akkor döntünk. - A doktornő nem kívánta felfedni, hogy a főorvos azt szerette volna, hogy Barbara otthon kezelje a beteget. De elhatározta, hogy amikor Jimmel kettesben marad, szépítés nélkül mindent elmond. Amikor Grillo és McNeil doktorok elhagyták az igazgatói szobát, mintha a főorvos érezte volna, mi jár Barbara fejében. Ezért halkan, ám meglehetősen határozottan csak annyit szólt: - Remélem, betartod a szavad, mert ha nem, kénytelen lennék Skóciáról mesélni Jimnek! Ez pedig nem tenne jót a kapcsolatotoknak... - majd otthagyta az orvosnőt. Jenny kipirult arccal nézett végig a terített asztalon. Ismételten számba vette a vendégeket, s azt is, kit hova ültessen. A klinikáról Jim, Barbara és Themisz, valamint Diana volt meghívva, míg Rony két bankár barátját hozta magával. Három napja érkeztek haza nászútjukról, s a doktornő úgy érezte, hogy Rony mellett megtalálta élete értelmét, a boldogságot, a kiegyensúlyozottságot. Örömmel készült a vacsorára. Azt akarta, hogy mindenkit lenyűgözzön a ház, a berendezés és a görög konyhaművészet, amelynek mindentudója volt Rony szakácsnője. Ezenkívül még két fiatal lányt meg egy kertészt is alkalmaztak, akik a ház körüli munkát végezték. Jim és Barbara érkezett elsőként. Mindketten egy-egy rózsákból, orchideákból és tulipánokból álló virágcsokrot, valamint Napóleon konyakot hoztak. Jenny testvére nyakába ugrott: - Már úgy hiányoztál nekem, Jim! Holnap ismét dolgozom, jó lesz már bent lenni a klinikán, bár a nászutam csodálatos élmény volt. Napfény, tenger! - Elpirulva folytatta: - Rony olyan volt, mint a mesében... - Jól van, jól van, húgocskám, a nászútról mindenki így jön haza - ölelte át testvérét. - Azt kívánom, hogy mindig ilyen boldog legyél. Barbara is átadta az ajándékát, s kicsit távolabb húzódott a két szerető testvértől. - Gyere, Barbara, neked is megmutatom a házat, én el vagyok ájulva, hogy a belsőépítész rövid idő alatt mivé varázsolta. Igaz Rony, azt hiszem, rengeteg pénzt fizetett érte, és az volt az egyetlen kikötése, mire hazaérünk, minden a helyén legyen. A ház kellemes kényelmet árasztott. Négy szobából állt és egy óriási ebédlőből, amelynek egyik fala üvegből készült, s a tengerre nyílt. A falak fehérek voltak, s az egyhangúságot egy-egy festmény szakította meg, amelyekről Barbara nem tudta eldönteni, hogy eredetiek-e vagy másolatok. Ám Grillo, amint megérkezett és csatlakozott hozzájuk, azonnal felismerte a festmények alkotóit. Meglepődve látta, hogy eredeti Kondopulosz és Szpiropulosz lóg a falon. A két festő Párizsban és az Egyesült Államokban

- 32 -

bontakoztatta ki tudása legjavát. Irigykedve gondolt rá, hogy a háziasszony valószínűleg nem is értékeli e kiválóságok képeit. Jenny közben ott hagyva őket a konyhába rohant, hogy még egyszer ellenőrizze a vacsorát. Végigjárva a házat mindannyian megállapították, hogy a kifinomult ízlés, a gazdagság párosítása olyan atmoszférát teremtett, amely az orvoskollégákat lenyűgözte. Diana kicsit feszélyezve érezte magát a pompa láttán, s eszébe jutott, hogy apja háza nyomorúságos viskó ehhez képest. Közben Rony és kollégái is megérkeztek, a vacsora előtti whiskyt, konyakot kortyolgatták mindannyian. Az ételek mennyisége és minősége elkápráztatta a vendégeket, mert a görög konyha specialitásain kívül mindenfajta finomságból választhattak. Rony élcelődve és kedvesen beszélt a nászútjukról, megemlítve azt is, hogy Jenny ahelyett, hogy férjével törődött volna, állandóan búvárkodott, amelyet itt Korfun is folytatni kíván. Az este elrepült, s amikor a vendégek távoztak, Rony fáradtan ült le az egyik szobában a karosszékbe, magához vonva Jennyt. - Drágám, holnap sajnos két napra Athénba kell utaznom, hív a kötelesség. Egy nagy tranzakciót hajtunk végre, nekem is jelen kell lennem. Ugye nem haragszol? - Te csacsi, én is dolgozom. Később előfordulhat majd, hogy éjszaka sem jövök haza, mert ügyeletes leszek. De hát mindketten tudjuk, a munkánk szerteágazó, és sokszor a szabadidőnket is feláldozzuk érte. Bevallom neked, örülök, hogy a bővítés átadásánál én is jelen leszek. Férje átölelte Jennyt, aki boldogan és önfeledten bújt hozzá. A vágy mindkettőjüket azonnal elborította. Rony lefejtette a felesége testéről az estélyi ruhát, majd a fehérnemű következett, s közben érezte, hogy mellbimbói ágaskodnak érintése nyomán. - Remekül sikerült az est, kiváló háziasszonynak bizonyultál! Láttam, mindenki jól érezte magát, még a testvéred is, aki nem volt elragadtatva, hogy gyorsan összeházasodtunk. - Rony, te most velem törődj, s ne elemezd Jim lelkét! Őt is meg lehet érteni, féltett és aggódott értem. Belátom, hogy kicsit gyors döntést hoztunk, de én boldog vagyok veled! - ölelte át férjét, és még szorosabban bújt hozzá. A két meztelen test elmerült egymásban, s Rony elérte azt a pillanatot, amikor nem tudott várni a közös orgazmusra. Rövid idő múlva a férfi ujjai bebarangolták Jenny érzékeny pontjait, nyelvével ingerelte az asszony mellbimbóit, egyiktől a másikig vándorolt, gyengéden harapdálva az apró csúcsokat. Jenny dorombolt a szexuális gyönyörűségtől, amelyet érzett, közben Rony egymáshoz préselte melleit és nyelvét lefuttatta a köztük lévő mélyedésben. Kezei nem álltak meg, keresve azokat a pontokat, amelyek Jennyből kiváltják az erotikát, a halk nyögdécselést, amely sikollyá dagadt. Az asszony élvezte a férfi játékát, s immár nem törődve semmivel, mintha bomba robbant volna a testében. Egy örökkévalóságnak tetsző pillanatig csendben és mozdulatlanul feküdtek egymás mellett, azután Rony ismét a szerelem művészetének bevezetőjeként a meztelen nő hasát körkörös mozdulatokkal simogatni kezdte, s testrészeit becéző szavakkal dédelgette. Hajnalban aludtak el egymás karjaiban. Jenny az átélt testi örömök után, amikor felébredt, látta, hogy már nyolc óra van, így ő elkésett a klinikáról, s férjének is rövidesen indul a gépe Athénba. Mindketten gyorsan felöltöztek, csupán egy kávét hajtottak fel, s kocsijaikon elindultak, Jenny Strinilasba, míg férje Kerkyrába. - Este telefonálok Athénból - ölelte át feleségét. - Itthon leszel? - Hogyne, ma nem vagyok ügyeletes - csókolta meg forrón a férfit, s amikor beült a kocsijába és elindította, akkor is borzongással emlékezett vissza a mámoros éjszakára. Grillo elmerülten nézegette a legújabb németalföldi festőkről készült albumot, amelyet Angliában adtak ki. Nem tudott betelni Jan van Goyen alkotásaival, egyszerű hangvételű tájképeivel. A tengerparti séta című munkájában a magányosság hódított. Ez annyira megkapta az orvost, hogy nem volt képes letenni a kötetet. Behunyta szemét és elképzelte, hogy eredetiben a szobájában naponta csodálhatná meg a remekművet! Kopogtak az ajtón. - Tessék - szólt ki, s íróasztalába csúsztatta a reprodukciókkal illusztrált könyvet. - Jó napot, főorvos úr! Most látogattam meg Octaviát, s megbeszélésünk szerint eljöttem önhöz is - lépett a szobába Vasziliu Szalamisz, akinek a tekintete most is rókára emlékeztette az orvost. Keskeny arca zöldes árnyalatú, fénytelen szeme s az egész megjelenése kétszínűséget, alattomosságot tükrözött. - Már vártam, foglaljon helyet. Gondolom, elégedett felesége állapotával? Egyre mélyebb depresszióba süllyed, s lassan már alig hagyja el a szobáját is. Szerencsére McNeil doktornő kezelését ellensúlyozom a gyógyszerekkel, így a hipnózis hatástalan. Még azt is valószínűsíthetem, hogy éppen a hipnózis és az általam adagolt gyógyszerek meggyorsítják a folyamatot. Mindenesetre most tisztázzuk, mikor kapom meg a festményt, mert az ügyünk a vége felé közeledik. - De főorvos úr! Csak nem akarja hazaküldeni Octaviát? Akkor az egésznek semmi értelme... a vagyonhoz nem tudok hozzányúlni!... De ön sem lesz Pieter de Hooch képének tulajdonosa... - Kedves Vasziliu! Már eddig is sokat tettem a maga érdekében. Ha elfelejtette volna, felesége már régen vidáman intézné a birtok ügyeit, ha én nem segítek! Hiszen amikor három hónapos terhesen elvetélt, csupán egy enyhe idegösszeomlást kapott, amelyből eredményesen ki lehetett volna gyógyítani. Legyen szíves, erőltesse meg a memóriáját! Egyébként az ismeretlen holland festő miniatűrjét már a múlt héten meg kellett volna kapnom az eddigiekért!... Lehet, hogy nem segítek többet... - emelte fel hangját az orvos.

- 33 -

- Biztos voltam benne, hogy ma felveti főorvos úr ezt a témát. Így felkészültem rá - nyitotta ki számzáras táskáját, ahonnan előbukkant a miniatűr, amely csellózó kislányt ábrázolt. Grillo izgatottan nyúlt a kép után. A ragyogás a lányka arcán, a fény, amely bevonta a festményt, újból és újból lenyűgözte. Olyan örömet érzett, ahogy nézte a csodálatos alkotást, amelyhez foghatót csak a remekművek láttán képes a halandó átélni! Hosszú percekig tartotta kezében a vásznat, amely nem volt bekeretezve, de így is bámulatba ejtette. A csend, amely a szobára telepedett, szinte tapinthatóvá vált. Kis idő múltán Vasziliu szólalt meg: - Doktor úr, én betartottam az ígéretemet, szeretném mielőbb hallani a gyászmise harangjait, amelyek feleségem lelkéért szólnak... - Azért ennyire nem lehet sietni! Idő kell mindenhez. Octavia kórlapján a schizophrenia paranoides szerepel, s ennek megfelelően kell kezelni. - Ugyan - szólt közbe indulatosan a fiatal férfi. - Az orvosi lexikonban én is elolvastam ezt a betegséget. Nem olyan komplikált, ahogy ön, főorvos úr, lefesti... - Talán már orvosi diplomát is szerzett, kedves Vasziliu? Ennek a betegségnek is számos változata van - próbált nyugodtan beszélni a főorvos. - Értse meg végre, hogy nekem törődnöm kell Jim Harris doktorral is - emelte fel hangját Grillo -, aki naponta tüzetesen és lelkiismeretesen mindenkit beszámoltat a betegek kezeléséről és állapotáról. Csak nem képzeli, hogy kiteszem magam annak, hogy lebukjak, s bárki megtudja, hogy amíg McNeil doktornő próbálja a hipnózissal meggyógyítani a feleségét, én közben olyan gyógyszert, Imipramint adagolok, ami éppen ellenkező hatást idéz elő! - Főorvos úr, nem lehetne esetleg még újabb szerekkel elősegíteni Octavia öngyilkosságát? Ha depressziós, mint ön mondja, akkor talán van olyan módszer, ami meggyorsítaná... - Elég! Elég! Nem kívánok egy laikussal belemerülni a tudatzavar különféle jelenségeinek valamint a téveszmék és a schizophrenia kórképének formáiba! Vagy megbízik bennem, s akkor rendben van, vagy hazaviheti Octaviát, s kezelje maga! - Elnézést, nem akartam megsérteni, s főként beleszólni a terápiájába. De azt kérem, értse meg, hogy nekem mielőbb hozzá kellene jutnom a vagyonhoz, mert az intézője, akit feleségem megbízott az ügyekkel, beleértve a pénzügyi elszámolásokat is, nem akar szóba állni velem! Ezt pedig tűrhetetlennek tartom. Már alig várom, hogy kidobjam! Abban biztos lehet, betartom a megállapodásunkat. Látja, most is elhoztam a miniatűrt. - Rendben, rendben, de valamilyen biztosítékot akarok, ha Szalamisz asszony öngyilkos lesz, a kialkudott járandóságomat valóban megkapom. Mindketten elmerültek gondolataikban, s látszott a beszélgetőkön, hogy valójában egyik sem bízik maradéktalanul a másikban. Végül a főorvos szólalt meg: - Helyezzük letétbe Vermeer festményét, a Kártyacsatát, méghozzá ne itt a szigeten, hanem egy jó nevű athéni ügyvédi irodában. Ha mindent elrendeztünk, én átveszem a képet. Így mindketten biztosítva vagyunk, hogy a másik fél nem ver át. Megfelel? - Rendben. Még az ügyvédi iroda kiválasztását is önre bízom. De azt bevallom őszintén, s gondolom, ezzel nem mondok újat, hogy az egész vagyont eladom, beleértve a földeket, a házat, mindent, és átköltözöm Krétára, ahol új életet kívánok kezdeni. Még egy darabig részletezték a Vermeer-kép sorsát, azután megállapodtak, hogy Grillo mindent elrendez. - Körülbelül még egy hónapig várnia kell, Vasziliu, s akkor már a festmény is az enyém lesz!... Grillo eldöntötte, hogy mielőtt hazamegy, még egyszer ellenőrzi, vajon Octavia szorongásos depressziója mennyit rosszabbodott. Remélte, hogy sokat. A folyosón benézett az egyik virágokkal díszített beugróba, ahol a televízió mellett járóbetegek ültek és diskuráltak. Itt pillantotta meg Octaviát, amint kamaszos érzelgőséggel mesélt szomszédjának a birtokáról. - Kérem, jöjjön velem - fogta meg a karját - szeretnék egy kicsit beszélgetni magával. Esetleg sétálhatnánk, jó? Az asszony idegesen pislogott körbe-körbe, ahogy a kertben a cédrusfák, fenyőfák és tuják között lassan mentek. - Csak nem vár látogatót? Nemrégen ment el a férje. - Igen, igen, most távozott. Gyakran bejön, de nem tudom, miért? Gyűlöl, utál, csak a pénzem szereti... - tagolta a szavakat Octavia. - De úgysem hagyom rá... ha meghalok... - Ugyan, kedvesem, ne mondjon ilyen szamárságot! Meglátja, rövidesen hazamehet! - Abban sem lesz köszönet. Ott is állandóan letol, minden lépésemet figyeli, szimatolgat körülöttem. Én is gyűlölöm őt! Bár ne jönne be ide a klinikára sem... Még egy ideig beszélgettek és Grillo eldöntötte, hogy újfajta minor tranquillans adásával próbálkozik, de már most emeli az Imipramin adagot. Naponta hat szemet kell beadnia a betegnek! Az a fontos, hogy erről senki ne tudjon - gondolta -, a kórlapján ez úgysem szerepel... - Helló, Octavia! - tűnt fel a kertben McNeil doktornő. - Már kerestem, megbeszéltük, hogy este ismét találkozunk. - Ekkor vette észre Grillót. - Tudod, Themisz, eredményt ugyan még nem észleltem, de bízom benne, hogy a hipnózis segíteni fog. - Hát persze - bólintott az orvos, s magában elégedetten nyugtázta, hogy Barbara nem sejt semmit. A Szépséges Hableányban az angol vendégeknek búcsúvacsorát rendeztek, mert másnap reggel repült haza a csoport. Varus Dorosz mindenre felügyelt, nemcsak azért, hogy ne legyen semmiben fennakadás, hanem igyekezett elterelni figyelmét a tragédiáról, amelytől nem tudott szabadulni. Ekkor vette

- 34 -

észre barátját, Sergio Cavallarit, aki felé tartott. - Gyere ide a hátsó asztalhoz, máris hozatok neked valami finomságot! Perceken belül én is szabad leszek - ölelte át a nyomozót barátian Varus. Ahogy Sergio lassan kortyolgatta a fenyőgyantával ízesített Pallinát, kezdett benne a feszültség valamelyest oldódni. Kellemetlen pillanatok vártak rá, s ezt nem kerülhette el. Amikor Varus visszatért az asztalhoz, hideg Alfa sört hozatott. Mindkettőjük számára kotopittát rendelt, darált csirkehússal töltött rétestésztát, utána hideg, ecetes mártásban főtt polipot, majd langusztát roston sütve, friss salátával. A vacsora alatt Varus a szállodáról beszélt, arról, hogy hosszú hónapokra egy utazási iroda lefoglalta a szobák nagy részét. Mindketten semleges témákat hoztak szóba. Végül Sergio lassan, halkan szólt: - Varus, tudom, még mindig reménykedsz abban, hogy Alexa gyilkosa lelepleződik. Én is bízom benne, bár egyre kisebb körben nyomozhatunk. Összeszámolni sem tudom, hány személyt hallgattunk ki. Egyetlen gyanúsítottunk sincs... A főkapitány ma behívatott, s közölte, hogy miután én és csoportom képtelen a búvárgyilkosságokat, ahogy mi nevezzük magunk között, megoldani, Athénből jönnek majd át kollégák, akiknek lényegesen nagyobb rutinjuk van a gyilkossági ügyek kiderítésében. Persze, nem dobott fel ez a hír, de kénytelen vagyok tudomásul venni, hacsak hirtelen nem fedezünk fel valami új, használható nyomot... - Az tény, hogy Alexa holttestét nem találták meg sem a ti embereitek, sem az én búvárjaim. Bevallom neked, én is többször lementem azon a sziklás helyen legalább negyvenméteres mélységbe. De hát ki talál és milyen nyomot a tengerben?... Szerencsétlen Alexát még tisztességgel eltemetni sem tudom! Ne gondold rólam, Sergio, hogy egy ütődött öreg pasas vagyok, aki nem látta, hogy a felesége megcsalta. Persze ez feltételezés... nem több... Dimitrivel és Jorgosszal, mint te is láttad, a parton és a sziklás részen minden négyzetmétert átkutattunk, eredménytelenül. Most, ha az athéni fickók jönnek, ők többet érhetnek el? - Félreértetted, Varus. Nem Alexa ügyében fognak nyomozni, hanem elsősorban Laura Caine és Sandra Moss gyilkosa után. Természetesen, ha valami tudomásukra jut... - Ne szépítsd a dolgot! A főkapitány nem feltételez gyilkosságot. Arra tippel, hogy a feleségem elhagyott, s valamilyen módon a búváriskola merüléseit használta fel erre. Hát nem mondom, ez is egy lehetőség... de én nem hiszem! - Én sem! De mint hadnagy, a kapitány döntése ellen semmit nem tehetek. Abban igazad van, hogy Alexa esetében nem gyilkosságra gondol... Az előző két áldozatot támadója otthagyta a parton... Egyébként nem szívesen teszem, de mint barátod, őszintén megmondom, hogy te is gyanúba kerültél... - Jézusom! Miért? - Több kihallgatott azt vallotta, hogy csak látszólag éltetek jól, a feleséged gyakorta járt Kerkyrába. - Hát persze, vásárolni... - Nem csak azért. A Hotel Pallasban régebben gyakran megfordult csinos fiatal férfiakkal... Ezt el kellett mondanom neked... sajnálom... Varus kezébe hajtotta fejét, és az idős, barázdált arcú férfit rázta a zokogás. Sergio mellé lépett, hogy beosztottai ne lássák a férfi elesettségét. Meggyőződése volt, hogy itt a szállodában is sokan hallottak a fiatalasszony kicsapongásairól. Törvényszerű, hogy mindig az érdekelt tudja meg utolsónak a valóságot töprengett a nyomozó. - Talán a kerkyrai kalandokat nem kellett volna elmondanom - meditált -, de így tisztességesebb, s talán Varus is gyorsabban kilábal a mély völgyből. Előbb-utóbb beheged a seb, nagyon sajnálom őt. Én is hajlok arra, hogy az asszony egyszerűen valakivel meglépett. Vagy ki tudja, hátha a gyilkos, aki az első két lányt megölte, így akarta másfelé terelni a nyomozást... - gondolkozott magában immár sokadszor a hadnagy, de híres megérző képessége most cserbenhagyta. McNeil doktornő arra ébredt, hogy álmában Skóciában járt. Haja csuromvizes volt, a hálóinge átázott, s egész teste reszketett az ismételten végigélt tragédiától. - Lehet, hogy nekem is szedatívumot kellene szednem... - Felkattintotta az ügyeletesszobában a kislámpát, ez valamelyest megnyugtatta. Annyira elfáradt Octavia kezelésétől, hogy éjféltájban, mikor minden csendes lett, orvosi köpenyben ledőlt a kanapéra, hogy egy kicsit elszundítson. Ekkor jött szemére az álom, amely lidérces volt. Megszólalt a telefon. Összerázkódott. Felvette. - Doktornő, már régen nem hallottam a hangját. Átadott másnak... nem szép viselkedés... de nem vagyok bosszúálló... még a viziteken is kerül... nemsokára visszamegyek Firenzébe... - Fabio, nekem sok a betegem, így a kolléganőm vállalta... - McNeil doktornő, ne folytassa! Belőlem lett elege. De ne féljen, megszabadul tőlem, néhány nap és gyógyultan hazamehetek. Még Grillo doktor is megerősítette ezt. Jó éjszakát! Csak hallani akartam a hangját... - kattant a készülék. - Honnan beszélhet Fabio? Éjszaka nem járkálhatnak összevissza a klinikán a betegek? Úristen! Nem vagyok nyugodt, amíg nálunk van, de hát meg kell gyógyulnia. Jenny mondta, hogy szépen javul az állapota. Így legyen, én is ezt kívánom! Felkelt, rágyújtott. A mini hűtőszekrényből egy doboz hideg narancslét vett elő, mert a torka is kiszáradt. Jimmel az elmúlt napokban egyre közelebb kerültek egymáshoz, s Barbara nem tartotta elfogadhatónak, hogy nem meséli el tragédiáját, ám arra gondolt, hogy még vár vele. Csak azt nem értette, hogy Grillo főorvos honnan tud a múltjáról?... Töprengése kapcsán rájött, hogy nagyon egyedül érzi magát.

- 35 -

Elhatározta, hogy sétál egyet a kertben, a kellemes, hűvös éjszakai levegő jót tesz majd. Ahogy lefelé indult, észrevette, hogy a földszinti nővérszobában ég a villany. Halkan benyitott. Diana nővér a fehér asztal előtt ült, kezében egy ceruzához hasonló acélrudacska lógott összecsavart kék színű zsinóron, amelyet körkörösen mozgatott. Barbara halkan szólt: - Bocsáss meg, nem akarlak zavarni, de áruld el nekem, mit csinálsz? Diana arca vörös lett, s hebegve, dadogva szólt: - Kérlek, kérlek, Barbara, senkinek ne mondd el, mit láttál itt! Valójában még kislánykoromban nagyanyám tanított meg az ingázásra. - Mire? - kerekedett el az orvosnő szeme, mint aki nem ért semmit. - Ez azt jelenti, hogy ez az inga - mutatott a nővér a lógó fémdarabra - sok mindent elárul nekem. Persze ahhoz, hogy az inga beszélni tudjon, bizonyos intuitív megérzés is kell. De bennem ez megvan. - Nem értem. Ezek szerint jósolsz ezzel? - Jaj nem, dehogy! Felteszek az ingának egy kérdést, a képlet egyszerű. Ha a fémdarab az óramutató járásával megegyező irányban kezd el forogni, akkor a válasz igenlő, ha ellenkezőleg, akkor pedig nemleges. Lényegében a kérdésemre ad választ. S ha ezt már tudom, akkor többször előfordult, hogy behunytam a szemem s megjelent előttem a személy, a tárgy, amire rákérdeztem. Itt a szigetünkön igen sok olyan ember él, elsősorban az idősebbek, akik hisznek ebben... - Ez nem olyan léleklátó dolog? - Azt hiszem, így is lehet mondani, de nem vagyok biztos benne. De ha akarod, próbáljuk ki! Gondolj valakire! Barbarán látszott, hogy elmerengett. - Légy szíves, most maradj csöndben, ne kérdezz semmit! A csönd áthatóvá vált. Az orvosnő figyelte, amint Diana tartja a kezében a kék zsinórt, azután lassan a fémdarab megmozdult, s forogni kezdett... Diana összehúzta a szemét, minden izma megfeszült az arcán, erősen koncentrált. Perceken belül halk suttogó hangon szólt: - Nem itt van a szigeten... meghalt... meghalt... vér... rengeteg vér... - Jaj! Jaj! Jaj! Ne folytasd, nem akarom hallani! - rohant ki Barbara a szobából, rázta a zokogás... A kórházi ünnepségen Kerkyra főpolgármestere is megjelent. A vendégek száma elérte az ötvenet, mert Rony ötlete alapján számos bank- és üzletembert, vállalkozót is meghívtak. Jim Harris ragyogott a büszkeségtől, hogy az új szárny, a modern csillogó műszerek helyükön állnak. - További tizenkét beteget látunk el, s ha minden jól alakul, van lehetőség a későbbi terjeszkedésre - ismertette az egyik vendéggel. Közben a főpolgármester szívélyes szavakkal emlékezett meg az alapítóról, John Harris doktorról, s mint mondotta, reméli, hogy unokái továbbviszik az ő örökségét. Ezután Jim Harris köszöntötte a megjelenteket és a klinika dolgozóit, valamint mindazokat, akik áldozatkészségükkel részt vállaltak a munkában. A kertben elhelyezett asztalok rogyadoztak a görög specialitásokkal telerakott tálaktól. Az italok, az édességek sem hiányoztak a kínálatból. Az egyik sarokban McNeil doktornő éppen Dianával beszélgetett, amikor hozzájuk lépett Grillo doktor. - Elnézést, hogy zavarlak benneteket, de az előbb kaptam egy telefont Benitzesből. Egy régi ismerősöm holnap szeretné behozni a férjét vizsgálatra. Ismerem Douglas Bambertet, időnként depresszió hatalmasodik el rajta. Barbara, szeretném, ha te is megvizsgálnád az új CT-vel, mert daganatra is gyanakszom. - Nagyon szívesen, holnap estig bent leszek. A neve után ítélve angol származású, nem? - A szülei még a háború előtt átjöttek Skóciából a mi kis szigetünkre, s az akkor fiatal fiú itt is maradt. A fővárosban és Benitzesben is van egy-egy üzlete. Kiváló és főként eredeti ikonokat árul. De nem is zavarlak tovább benneteket, látom, mindenki jól érzi magát az ünnepségen. Jim elég nagy felhajtást csinált. - Sokat izgult, szaladgált, hogy ez a terve megvalósuljon - kelt önkéntelenül is főnöke védelmére Barbara. Amikor kettesben maradtak, McNeil doktornő megjegyezte: - Látom, nem tetszik Grillónak a bővítés, meg az sem, hogy ma már nem ő a főnök, s nem teheti azt, amit akar. Jim erősen kézben tartja az irányítást, jól teszi - gyújtott rá egy cigarettára. A Harris testvérek egész este nem találkoztak, mindketten a vendégekkel foglalkoztak. A kert lassan elcsendesedett, fél tíz körül kezdték keresni egymást, amikor is kölcsönösen gratuláltak a nagyapai hagyaték első próbájának teljesítéséhez. - Jim, szeretnék valamit javasolni - tette kezét bátyja vállára Jenny. - Mondjad, testvérkém! - Ezt az örömünket anyánkkal is meg kellene osztani. Bevallom neked, én mióta itt vagyok, mindössze két levelet írtam neki. Arra gondoltam, hogy adjunk fel holnap reggel egy dísztáviratot, és küldessünk neki egy csokor virágot is. Nekem hiányzik anyánk, olyan jó lenne megosztani vele az örömünket. - Egyetértek veled, reggel intézkedem. Jennykém, én sem vagyok valami elsőrendű levélíró, inkább telefonálni szoktam. De biztos vagyok benne, hogy örülni fog a virágnak és a táviratnak.

- 36 -

Megölelték egymást, és Jenny férjével távozott. Este tíz órakor ért véget az ünnepség. Mindenki hazament, az ügyeletes Grillo doktor és Irene nővér látták el a betegeket. Jim és Barbara egy-egy pohár konyak mellett a kertben beszélgettek. Jókedvűek voltak, sugárzott belőlük az egymásra találás boldogsága. - Volna kedved meglátogatni otthon? Olyan egyedül maradtam abban a nagy házban, nem gondoltam, hogy Jenny ilyen hamar otthagy, és feleségül megy Ronyhoz. - Most? - nézett rá kérdőn McNeil doktornő. - Igen. A kocsimban várlak. Ahogy a klinikát elhagyták, gyorsan elérték Omali kereszteződését, és igen hamar megérkeztek Spartilasba. Jim a garázsba állította autóját, és Barbara vállát átölelve haladtak át a kerten. - Ne legyél olyan ideges, látom rajtad! Senki nincs itt, egyébként is mindketten felnőtt, független emberek vagyunk. A faluból egy idős asszony jár ide naponta, aki rendben tartja a házat, a férje pedig hetenként háromszor a kertben tüsténkedik. A ház belülről ízléses volt. A hallból nyílt Jim dolgozószobája, mellette a hálószobája. Egy kis folyosó vezetett a konyhába, mellette a fürdőszobába. Kissé arrébb két szépen berendezett szobát mutatott meg az orvos. - Ez volt Jenny birodalma, még nem akartam átrendezni, ő pedig csak a személyes holmiját vitte magával. Mit iszol, Barbara? Maradjunk a konyaknál, jó? Még néhány közömbös dologról beszélgettek, amikor Jim átölelte a fiatal orvosnő vállát, forrón megcsókolta. Óvatos mozdulatokkal akarta levetkőztetni, de Barbara megszólalt: - Bocsáss meg, de... - Valami baj van? Vagy foglalt vagy? Vár rád egy férfi Skóciában? - Nem... nem... dehogy... - pirult el, azután felállt, s le-föl kezdett járkálni. - Bocsáss meg, Jim, bocsáss meg! De szeretnék hazamenni... képtelen vagyok... Harris doktor megütközve nézett fiatal kolléganőjére. - Nyugodj meg, kedvesem, természetesen hazaviszlek. Nem sejtettem, hogy... - Jim, kérlek, ne gondolj semmire!... De most képtelen vagyok lefeküdni veled... pedig kedvellek, jobban, mint hinnéd... Harris doktor felvette a székre dobott kabátját, s elindult az ajtó felé. - Rendben, gyere, talán máskor... - szólt meglehetősen ingerülten. Barbara Strinilas szélén bérelt egy kétszobás, összkomfortos házat, amely ugyan rendezett és tiszta volt, de Jimnek olyan benyomása támadt, amikor beléptek, mintha kolléganője csak ideiglenes megoldásnak tekintené jelenlegi otthonát... - Nem jössz beljebb egy italra? - próbálta békíteni Harris doktort, aki csak megrázta a fejét: Nem, kösz. Hazamegyek, nehéz nap volt a mai. Amikor McNeil doktornő egyedül maradt, rájött, hogy mennyire ostobán viselkedett. Szívesen vette Jim közeledését mindaddig, amíg csak plátói volt a kapcsolatuk. De a szexre még mindig nem bírt gondolni, pedig már azt hitte, túl van a skóciai megrázkódtatáson... - Meg kell tenned Diana - szólt egyre fenyegetőbben apja hangja. - Értsd meg végre, hogy Varus Dorosz sokat segít nekem. Ha ő nem rendel annyi plusz árut tőlem, akkor a jelenlegi házunkat is adósság terhelné. A halászszövetségtől kapott megbízások csak arra elegek, hogy a mindennapi falatunkat előteremtsem. - De apa, már én is dolgozom! - Az igaz, de eddig iskolás voltál. Annak idején a házra jelzálogkölcsönt vettem fel. Dorosz úr pedig rendszeresen támogatott, és az áru szállítása után azonnal, busásan fizetett! Légy szíves, ne vonakodj, át kell mennünk hozzá Nissakiba, ott vár bennünket a házában. Ez igen nagy megtiszteltetés nekem! - Rendben apa, átöltözöm és indulhatunk. De ha nem sikerül... nem tudok mit tenni. - Eredj, te szamár! Én csak annyit ígértem, megpróbálod. Elindultak apja kényelmes Kawasaki motorján, negyedóra múlva már Dorosz háza előtt voltak. Varus a kertben éppen a rózsáit csodálta, amikor észrevette Valioszékat. Eléjük ment, s barátságosan üdvözölte őket. - Hogy megnőttél, Diana, amióta nem láttalak, bár apád mindig mesél rólad. Ugye hallottad, hogy a feleségem... - Igen, igen, az egész sziget emlegeti a búvárgyilkosságokat, s azt is, hogy Alexa asszony nem került elő... - hajtotta le fejét a nővér. - Menjünk be a dolgozószobámba, ott kellemes hűvös van, s próbáld meg Diana azt az ingát, hátha megtudunk valamit. Mert bizony a zsaruk sem találtak semmi nyomot... Közben a szakácsnő frissítőket, sört és édes süteményt tett az asztalra, majd magukra hagyta a vendégeket. - Kérem, Dorosz úr és apa, maradjatok csöndben. Egy kis időre van szükségem. - Lassan mozgatni kezdte az ingát, minden izma megfeszült, látszott a fiatal lányon, hogy erősen koncentrál. Feltette a kérdést: - Hol van Alexa asszony? - mindezt suttogva, a két férfi sem hallotta. Pillanatok múlva vontatottan, a fogai közt kipréselve mondta Dorosznak: - Megölték... megölték... megölték... Egy férfi, most is itt van a szigeten... Diana összeszedte minden energiáját: -A vízben meghalt... zuhan lefelé a teste... mélyre süllyed... - Azután megrázta magát, s így szólt: - Többet nem érzékelek Dorosz úr, ne haragudjon, de mást nem mondhatok. Egyébként sem szentírás, amit én látok, tévedhetek, és az inga sem biztosan adja meg a

- 37 -

választ. - Tudod, kedves Diana, a barátom, Sergio Cavallari hadnagy mesélte, hogy nem hivatalosan ugyan, de jó néhány rendőrségnél igénybe veszik az úgynevezett léleklátókat. Bár nem ismerik el a bűntény nyomozása kapcsán a segítséget, mégis gyakorta hallgatnak rá. Állítólag igen kevés a világon az az intuitív ember, aki megmondja, hogy a keresett személy él-e vagy meghalt. Mindenesetre köszönöm, hogy elmondtad, amit láttál, pontosabban, amit az inga neked jelzett. Megengeded, hogy a barátomnak, Cavallari hadnagynak is elmeséljem ezt a beszélgetést? - Hát, nem is tudom, Dorosz úr. Nem szeretném, ha a klinikán elterjedne a híre ennek a képességemnek. Apámon és önön kívül egyetlen személy tudja csak. - Jorgos? Hallom vele jársz... és... Diana apja közbeszólt: - A lányom még fiatal, nem kell a férjhez menéssel foglalkoznia. Egyébként is én már másnak szántam, nem annak a semmirekellő búvároktatónak... - No, ezt azért nem állítanám, hogy Jorgos semmirekellő, ő becsületes fiatalember, akiben én nagyon megbízom, nem szólva arról, hogy lelkiismeretesen látja el a munkáját. - Jorgos nem tud e képességemről - próbálta befejezni a vitát Diana. - A klinikán dolgozik McNeil doktornő, akiben maradéktalanul megbízom. Ő ismeri e titkot, de nem szeretném kikürtölni a szigeten, mert akkor mindenki zaklatna, én pedig a kórházban kívánok dolgozni. Egyébként is, ha elmerülök az ingázásban utána pokolian megfájdul a fejem... Amikor a halász és a lánya eltávozott, Varus azonnal telefonált Sergiónak, hogy fontos mondanivalója van, vacsorázzanak együtt. Jenny is több beteget látott el, mint eddig. A klinikán minden ágy foglalt volt, az orvosok munkáját átszervezték. Végre az ideggyógyász úgy érezte, hogy ismét megtalálta hivatását, mert az új felállásban tíz beteget kezelt, köztük súlyos esetek is előfordultak. Bement az új műszerszobába, ahol a CT állt, ott találta Barbarát, amint a gép működését és a hozzá tartozó leírást tanulmányozta. - Hallottam, te fogod ezzel a betegeket vizsgálni, van ebben tapasztalatod? - Igen, Jenny. Amikor Edinburghban dolgoztam, ott két ehhez hasonló computertomográf működött, s én is elsajátítottam a kezelését. Most felfrissítem az ismereteimet. Ma elsőként Grillo doktor betegét vizsgálom meg rajta, Douglas Bambert. - Ebben a pillanatban megjelent a főorvos, s egy középkorú férfit kísért be. - Bemutatom Douglas Bambert. Kérlek, Barbara, soron kívül végezd el a megbeszélt vizsgálatokat. Én majd a szobámban megvárom a beteget, mert sok dolgom van. Közben Jenny biccentett kollégái felé és kiment. Amikor McNeil doktornő kettesben maradt a férfival, kedvesen szólt: - Grillo doktortól hallom, hogy gyakoriak a fejfájásai. Remélem, sikerül kideríteni az okát. Kérem, ne izguljon, a vizsgálat nem fog fájni. Feküdjön ide az asztalra, ezt a széles fémcsövet rá fogom húzni a fejére. Arra kérem, ne mozogjon! A készülék hengere járja majd körül a koponyáját, és a kapott képet komputer értékeli. Ez a készülék szinte forradalmasította a röntgentudományt, mert az eddigi kétdimenziós képet mélységében is elemzi, így az háromdimenzióssá válik. - Doktornő, így tulajdonképpen ön mindent látni fog az agyamban? - Igen, bár a kérdés természetesen nem ilyen egyszerű. A vizsgált testrész, jelen esetben az agy, anatómiailag hű szerkezetét egy milliméteres képpontokból állítja össze, mely polaroid filmre lefényképezhető, de mágnesszalagon is rögzíthető. Ha valamilyen eltérés mutatkozik, a kérdéses képrészt még négyszeresre is ki lehet nagyítani! A másik óriási előnye pedig, hogy a vizsgált szerv struktúrája öt-tíz milliméter vastag szeletenként is látható a képeken, ami megkönnyíti a diagnózist. - Nagyon szeretnék mielőbb otthon lenni, Benitzesben! Éppen a napokban jön Rodoszról egy ikonfestő hozzám, akinek a munkáit már ismerem, s a legújabbakból ismét vásárolni szeretnék tőle. - Reméljük, a vizsgálat eredménye lehetővé teszi, hogy hamar hazamenjen. De végül is ön Grillo doktor betege, ő dönt erről. Kérem, akkor most megkezdjük a vizsgálatot. Az orvosnő behúzódott a kezelőfülkébe. Beprogramozta a készüléket, melynek hengere alig hallható zümmögéssel lassan elindult körkörösen a férfi feje körül. Barbara a számítógép képernyőjén villódzó számoszlopokat és a kirajzolódó, leginkább színes térképhez hasonló ábrákat nézte feszült figyelemmel. Időnként megnyomott egy-egy billentyűt, ezzel utasítást adott a gépnek újabb agyszelet vizsgálatára. Mintegy negyedóra múlva kikapcsolta a szerkezetet és Bamber úrhoz lépett: - Készen is vagyunk! A végleges eredmény körülbelül egy óra múlva lesz meg, amit Grillo doktorral közlök. De kérem, nyugodjon meg, mert a vizsgálat ideje alatt látottak alapján nagy valószínűséggel mondhatom, hogy nincs koponyaűri elváltozás! Fáradjon vissza a kórterembe! McNeil doktornő utasította a számítógépet a vizsgálat részletes értékelésére, amit a gép haladéktalanul meg is kezdett. A képernyőn most már szinte szemmel nem is követhető gyorsasággal villantak át az eddigi számoszlopok és felvételek, majd mintegy húsz perc múlva megjelent a printeren az eredmény: az agyban sem daganat, sem lágyulásos góc vagy egyéb térszűkítő folyamat nem található. Barbara telefonon szólt Grillónak, hogy elkészült, kéri, hogy jöjjön át a vizsgálóba. A főorvos perceken belül megjelent: - Nos mondd, a csodagéped mit talált? - Örömmel nyugtázhatom, hogy semmit! A betegednél anatómiailag kóros elváltozás nincs az

- 38 -

agyban. Gyere be a fülkébe, részletesen megmutatom a felvételeket, győződj meg te is erről! Grillo figyelemmel hallgatta, amint az orvosnő részletesen ismertette az eredményeket, időnként a képernyőn egy-egy színes felvételt is előhívott, hogy plasztikusabbá tegye a magyarázatot. - Kösz, Barbara, hogy ennyit segítettél, szerencse, hogy negatív a CT vizsgálata. Sajnos ettől még pszichés elváltozás, trauma fennáll a betegemnél. Ezért arra kérlek, ha már birtokomban vannak a különféle egyéb leletek, és szükségesnek látjuk, őt is hipnotizáld. - Themisz, nem sokat várok a hipnózistól, lásd Octavia esetét, de ha kívánod, megcsinálom... Ahogy múltak a hetek Jennyt egyre jobban aggasztotta Rony viselkedése, mert az utóbbi időben sokat változott. Bár a férfi figyelmes és szeretetteljes volt feleségéhez, de gyakran ingerült lett, indokolatlanul kiabált a személyzettel, veszekedett mindenkivel. Máskor pedig a késő éjszakai órákban, amikor Jenny keresni kezdte Ronyt, benyitott a dolgozószobájába és látta, hogy íróasztalán a tollakat, ceruzákat rakosgatja minden ok nélkül. Tekintete a semmibe révedt, s felesége kérdésére sem válaszolt... Jennyt, amikor egyik alkalommal bement hozzá Kerkyrába a bankba, mert úgy beszélték meg, hogy együtt vásárolnak, egy idősebb férfi megszólította: - Elnézést, doktornő, talán emlékszik rám, részt vettem az esküvőjükön. Itt a bankban az ellenőrzési osztályt vezetem, s Ronald Bell urat még régről ismerem. - Mit tehetek önért? Én nem szólok bele a férjem üzleti ügyeibe... - Megbocsásson, nem erről van szó. Ronald az utóbbi időben megváltozott... - Ezt hogy érti? - Üzleti ügyeivel kevesebbet törődik, mint azelőtt, s látom, hogy mindent aláír, amit eléje tesznek. Ez pedig nem szül jó vért... Félek, hogy valaki kihasználja... Hogy még tovább folytassam, az is előfordult, hogy három napig nem jött be a bankba és nem is telefonált... Nem értem... nem értem... mi történt?... Amikor megkérdeztem tőle, hogy hol járt, miután azelőtt, mint régi barátjának mindenről beszámolt, csak ingerülten válaszolt: Semmi közöd hozzá!!! Kikérte magának, hogy faggassam őt az ügyeiről! Egyébként most sincs itt, reggel óta nem találkoztunk... Jenny megdöbbent a hallottaktól. Eldöntötte, hogy este otthon beszél erről Ronyval, mert látta és érezte, hogy az idős férfi jóindulatúan szólt neki. - Hol lehet most? Megbeszéltük, hogy itt találkozunk - gondolta. Leült az íróasztala elé, s egyre idegesebben tekintgetett az ajtó felé. Rony csak nem jött. Ránézett órájára, már négy óra is elmúlt! Tudta, hogy a bank bezár, mindenki hazamegy. Így azután kisétált a szobából a hallon keresztül. Rony titkárnője utána szólt: - Asszonyom, nem hagy üzenetet? Még egy félórát én is maradok... - Nem, köszönöm. A belvárosba igyekezett, de a vásárlástól végleg elment a kedve. Vett egy fali perzsaszőnyeget, amelyet már előre kinézett magának. - Inkább hazamegyek - döntötte el. - Mindenképpen beszélnem kell Ronyval! Ezt nem hagyhatom! Persze azt az idős, joviális, szimpatikus férfit nem adom ki, hogy tőle tudok mindent... Majd okosan teszem fel a kérdéseket. Jól néznék ki, ha ideggyógyász létemre még ehhez sem értenék... Ahogy belépett a házba, átöltözött. Töltött magának egy ujjnyi Metaxát, majd bekukkantott a konyhába, és ellenőrizte a vacsora elkészítését. Utána tengett-lengett, nem találta sehol a helyét. A kertben sétált, nézegette a virágokat. Hallotta, hogy nyílik a kertkapu, s férje hazaérkezett. Eléje ment. - Rony, vártalak a bankban! Megbeszéltük, hogy vásárolunk... Férje arcán ideges vibrálás futott végig: - Dolgom volt... majd legközelebb elintézzük a vásárlást. Tudomásom szerint mindened megvan, nem szenvedsz semmiben sem hiányt!!! - Egyre idegesebbé vált a hangja. - Egyébként se itt a kertben társalogjunk! Beviszem a kocsit a garázsba és a dolgozószobában várlak - húzta össze szemét. Jennynek hirtelen egy kórkép jutott eszébe: pszichés trauma. De nála ezt mi okozta? Vagy csak képzelődik? Bement Rony szobájába, készített neki whiskyt, rágyújtott és várt. A férfi kisimult vonásokkal, nyájasan szólt feleségéhez: - Bocsáss meg, drágám az előbbi ingerült hangért! De annyi gondom, bajom van a bankban. - Ugyan már, ne beszélj, ma bent sem voltál!!! - Hát ezt meg ki duruzsolta a füledbe? Nem igaz! Nem igaz! - Arca közben vörössé vált, szemei mintha villámokat szórtak volna. Egy pillanat múlva lerogyott a karosszékbe, viselkedése teljesen megváltozott, s a hisztériát súroló reakciói megszelídültek. - Nézd, Jennykém! Bent nem ismertetek minden tárgyalásomat a munkatársaimmal. Egy olasz bankárral és egy amerikai üzletemberrel tanácskoztam. Sok pénzt kereshetek ezen, de előre babonából nem akarom neked sem elmondani - lépett feleségéhez és átölelte. - Ne haragudj, drágám, de nem szeretem, ha bárki megkérdőjelezi a szavaimat... Jenny hinni is akarta, meg nem is az elhangzottakat. Mindenesetre eltöprengett a hirtelen hangulatváltozáson, érzelmi ingadozáson. Azután elhessegette sötét gondolatait, és hallgatta, amint Rony néhány szóval tőzsdei üzleteiről szólt, amelybe most kíván bekapcsolódni. Még a vacsora elfogyasztása alatt is Rony tartotta szóval feleségét, s az ágyban túltett eddigi szeretkezésein! Túlfűtött szexualitása Jennyben minden kétkedést feloldott, mert Rony mint a megrészegült kisdiák csak birtokolni akarta, nem telve be az asszonyi testből kisugárzó érzékiséggel. Hajnalig mindkettőjüket rabul ejtette az újbóli extázis mámora. A feledhetetlen szilaj éjszaka után a bankár még a fürdőszobában is magáévá tette feleségét,

- 39 -

méghozzá vadul és szenvedélyesen... - Nézd, Diana, most már apáddal is közölnünk kellene, hogy összeházasodunk. Ez a váratlan örökség megteremtette erre a lehetőséget. Már Dorosz úrral is tárgyaltam, a nissaki búváriskolát megvenném. Eleinte ő is segítene, hogy minél több búvár nálam végezze el a tanfolyamot. Esetleg az iskola mellett lévő kis házat is megvásárolnám, ahol eddig az iroda és a raktár működött. Mellé egy szerény két vagy háromszobás részt lehetne építeni. Kezdetben nagyon fontos lenne, hogy Nissakiban éljünk ölelte át a nővért. Diana először hallotta, hogy Jorgos nagybátyja Sidariban infarktusban meghalt, és mindenét Jorgosra hagyta. A búvároktató soha nem mesélt neki rokonságáról, s arról sem, hogy egy viszonylag kisebb vagyon örököse lehet! A nagybácsi több mint hárommillió drachmát, egy házat s két hold gyümölcsöst hagyott egyetlen unokaöccsére. Bár nem tartották a kapcsolatot, csak igen laza formában, mégis Jorgos a lelke mélyén reménykedett, hogy a sidari vagyonnak ő lesz az örököse. Még gondolatban sem kívánta nagybátyja halálát, sőt évente egy-két alkalommal meglátogatta. A férfi már jócskán benne volt a korban, nemrégen töltötte be a nyolcvanhetedik évét. - Drága Diana, mondd ki végre a boldogító igent, s apáddal is közöljük elhatározásunkat. A lány csak hümmögött, majd felvetette, hogy Varus Dorosz segítségét kéri, járjon közben az érdekükben. - Tudod, Jorgos, apám nagyon hallgat rá, ő pedig kislánykorom óta ismer. Ha sikerülne meggyőznünk, biztosan rábeszéli őt, adja áldását a házasságunkhoz. - Úgy legyen! Dorosz úr velem is nagylelkű, mert a búváriskolát és a hozzá tartozó területet elég kedvező áron adná el. Tudod édesem, ott elsősorban a felszerelések, a raktárban lévő berendezések drágák, s nem közömbös, hogy a készpénzből mennyit takaríthatunk meg. Ha nem figyelünk oda, a hárommillió drachmának a fenekére verhetünk, én pedig sok mindent ebből szeretnék később megoldani! Egyetértesz, Diana? - De ugye nem akarod, hogy a nővéri hivatásomat feladjam? Mert azt nem szeretném... - Dehogy, te csacsi! Nissaki igazán közel van a klinikához, téged is meg engem is lefoglal a munka. Mikor beszéljünk Dorosz úrral? - Ha lehet, mielőbb. A héten csak szombaton leszek ügyeletes, délutánonként négy és öt között végzek. Most több a dolgunk a klinika bővítése révén, de állítólag a nővérek és ápolók létszámát Harris doktor növeli... - Az orvosokét nem? - Úgy hallottam, nem. Ő maga, Jenny, Barbara és Grillo doktor elég a harminckét beteg kezeléséhez. Tudod, Jorgos, a nővéreknek, ápolóknak igen sokat kell szaladgálniuk, s a feladataink is szerteágazóak fontoskodott egy picit a nővér. Ahogy múltak a napok, Harris doktor udvarias volt Barbarához, de éreztette, hogy a visszautasítása megsértette őt. Az orvosnő már-már azon spekulált, hogy talán ésszerűbb lenne Jimnek elmondani a skóciai rémdrámát, ahogy Barbara magában nevezte. Megértené... S ha nem? - tette fel magának a kérdést. - Még az állásom is veszélybe kerülne. - Nehezen döntött. Szeretett volna kettesben együtt lenni Jimmel, mégis félt a szexuális kapcsolattól. A telefon csörrent meg: - Itt Grillo beszél. Barbara, megnéznéd a betegem? Douglas Bambertnek egyre gyakoribbak a fejfájásai... Szeretnélek bevetni - nevetett fel a főorvos - hátha a hipnózis segít. - Megyek máris, ugye a négyes kórteremben fekszik? - Igen, itt várlak. Barbarának azonnal feltűnt, amint megpillantotta a férfit, hogy arcbőre sárgás színt öltött, a tekintete idegesen repdesett a szobában. Egy széket húzott az ágy mellé. Aprólékosan átnézte a kórlaphoz tűzött leleteket, majd megkérdezte: - Nem szenved álmatlanságban? - Gyakran. Pedig Grillo doktortól kapok tablettákat... - Glutethimidet rendeltem neki, naponta háromszor - súgta a doktornő fülébe. - De úgy látszik, nemigen használ... - A fejfájáson kívül észlel még valami változást? - Doktornő, már említettem, szeretnék hazamenni. Idegesít, hogy lemaradok egy üzletről! Ezt ugyan még a feleségem sem hiszi el - s közben a kezét tördelte, szemében félelem és szorongás jelent meg. - Senki nem érti meg, mit jelentenek nekem az ikonok... Jaj, elfelejtettem a festő nevét, aki Rodoszról jön át... a gyógyszerek teszik! Barbara azonnal észlelte, hogy a férfi borúlátása, nagyfokú érzékenysége a pszichomotilitás egyik jellemzője. De azt is konstalálta, hogy az érzelmi ingadozás összetűzésbe kerül a környezetével! A beteg lényegesen deviánsabban reagált a kérdésekre, mint amikor a felesége behozta. - Grillo, még ma megkezdem a hipnózist! Reménykedem benne, hogy ez esetben igen rövid idő alatt eredményeket érek el. - A férfihoz fordulva néhány szóval elmondta, hogy hetente több alkalommal beszélgetni fognak, és biztatta, hogy hamarosan meggyógyul. Azután félrehívta a főorvost. - Octavia Szalamisz asszonynál tegnap kétórás kezelést alkalmaztam késő este. Én nem látok semmiféle változást, sőt mintha még jobban belemerülne a depressziójába... Most már öngyilkosságot

- 40 -

emleget. Javaslom, Grillo, hogy talán Harris doktorral is beszélni kellene a beteg kezeléséről. Az volt a benyomásom, hogy az öngyilkosság foglalkoztatja, s egyetlen kiutat lát, a halált... - Barbara, nagyon hálás vagyok neked a segítségért, de azt már én döntöm el, hogy a saját betegem milyen kezelést kapjon! Harris pedig nem ismeri annyira az asszony kázusát, mint én. Arra kérlek, még néhány hipnózist alkalmazz, azután meglátjuk. Köszönöm a fáradozásod, talán Bambernél hatásosabban működsz közre. McNeil doktornő Grillo utolsó mondatában árnyalatnyi fenyegetést és iróniát érzett. - Honnan tudhat az én skóciai ügyemről? Mert abban biztos vagyok, hogy nem véletlenül fenyegetett meg - lépett az új üdítőital-automatához, és töltött magának egy narancslét. Amikor felnézett, látta, hogy Harris áll mellette. - Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz! Hirtelen elhatározással Barbara így szólt: - Jim, volna kedved ma este átjönni hozzám vacsorára? Valami szerény ételt készítenék... Az orvos rövid ideig latolgatta, hogy elfogadja-e a meghívást, majd bólintott: - Hány órakor menjek? - Mondjuk, hétkor várlak... McNeil doktornő igyekezett délután korán végezni. Eldöntötte, hogy kocsijával bemegy Kerkyrába, mert a fővárosban egyrészt a piacon, másrészt a nagyobb szupermaketokban jobb a választék, mint a strinilasi üzletben. A régi kikötő nagy parkolójában állt meg. Onnan gyalog sétált ki a piacra, ahol friss langusztát, lepényhalat, paradicsomot, paprikát, cukkinit és gyümölcsöt vásárolt. A sarkon lévő nagy élelmiszer-áruházban juhsajtot, egy üveg Pallanit és Santa Elenát, Metaxát és Kamba márkájú konyakot, füstölt sonkát és csokoládés süteményt vett. Még egyszer végiggondolta, mit készít Harrisnak vacsorára, azután elindult vissza a kocsijához. Útközben a bazárok előtt pillanatokra megállt, s most is meglepődött, hogy ilyen kis utcácskában mennyi portékát kínálnak. Még egy félóra sem telt el, s a fővárosból már haza is ért. Átöltözött, és azonnal nekilátott a vacsora elkészítéséhez. Előételnek lepényhalat párolt, amelyet paradicsommal és citrommal díszített. Majd sült languszta következett cukkinimártással, töltött paprika marhahússal, a hűtőből csirkét szedett elő, angol módra azt is megfűszerezte, s betette a sütőbe. Egy gusztusos tálon vékony szelet füstölt sonkát sajttal meghintve készített elő. Megterített, látta, hogy még bőven van ideje lezuhanyozni és átöltözni. Fehér hosszú pamutruhát vett fel arany csavart övvel megkötve, hozzá sarut és a vállára egy muszlinsálat rakott. Benézett a tükörbe, s jó érzéssel állapította meg, hogy csinos, sudár, karcsú alakját a fehér ruha előnyösen emeli ki. A szemhéját kihúzta kék ceruzával, ezáltal tekintete még melegebb fényt sugárzott. Rágyújtott egy cigarettára, töltött magának narancslét, bekapcsolta a televíziót, s várta Jimet, aki rövidesen megérkezett. Kezében egy kis csomagot szorongatott. - Helló, Barbara! Virág helyett - nyújtotta át a dobozt. Barbara azonnal kibontotta, egy ezüstből készült levélnehezék volt benne, amelynek közepéről Hügieia, az egészség istennőjének képe nézett rá. Nagyon megörült a különleges ajándéknak: - Köszönöm, Jim, de nem kellett volna a vásárlásra időt pazarolnod. - Tévedsz, Barbara, mert ezt nem vettem, hanem a nagyapám holmija között találtam, azután megtetszett, és eltettem a fiókomba. Most eszembe jutott, s elhoztam neked. Én különleges darabnak találom, az istennő mintha mosolyogna az ezüstön keresztül. Igaz, az egészség drága kincs, ezt mi tudjuk a legjobban, orvosok. De talán menjünk beljebb, vagy be sem akarsz hívni - mosolyodott el kisfiúsan Jim. - Jaj, dehogynem! Csak olyan zavarba hoztál az ajándékkal. Amikor Jim belépett a nagyobbik szobába és észrevette a megterített asztalt, az egész helyiség lényegesen barátságosabbnak tűnt, mint amikor először járt itt. A vacsora remekül sikerült, Jimnek különösen a párolt lepényhal és a sajtos füstölt sonka ízlett. A konyak hőmérsékletét éppen megfelelőnek találta, bort még a vacsorához sem kért, csak ásványvizet. Először a klinikai munkáról, betegekről beszélgettek, majd Jim megkérdezte: - Barbara, mindig érzek rajtad egy visszafogottságot, mintha valamit titokban kívánnál tartani vagy félnél... nem tudom pontosan megfogalmazni... - Valóban, igazad van! De most még nem szívesen beszélnék róla. Régen Skóciában... hibámon kívül... vagyis... nem pontosan fogalmazok, nehéz erről szólnom... - Akkor hagyjuk ezt a témát, majd ha úgy gondolod... Barbara maga sem tudta, hogyan, de forrón átölelte a férfit, s érezte, hogy a szenvedély lángja elborítja. Jim óvatos mozdulatokkal fejtette le róla a fehér ruhát, a bugyit, s a meztelen test teljes valójában tárulkozott ki előtte, mintegy felkínálva az örömöket, amelyeket nyújthat. Lassan, óvatosan közeledtek egymáshoz, majd mind vadabb szeretkezéssé vált a románc, amely az extázis elérését segítette. Barbara szédült, ami egyre erősebb vággyá változott az ölelésben. Szerették egymást, s ezen az sem változtatott, hogy Barbara szerint ez csak álom, amelyből felébred. A szeretkezés egyedülálló, kimondhatatlan melegsége és egyben nyugtalansága ömlött szét benne, megszüntetve az időt, a teret és a létet... A teste összerándult magába fogadva a felizzott férfit, híva a másikat, s a közös lebegés felé már együtt haladtak. Barbara felkiáltott, amikor eljutott az őrült extázisig. Hirtelen feltámadt agyában egy gondolat, bárcsak megtermékenyítené a sperma, amely szétárad testében, és kettőjük szerelméből egy új élet foganna!

- 41 -

Jim azonban nem hagyott időt semmire. Kezével végigcirógatta a lány telt, ám mégis karcsú combjait, a térdek selymes ívét, és ismét beléhatolt testébe, hangos diadalittas kiáltással, amely elvegyült Barbara nyögdécselésével a csúcsraérés pillanatában. A gyönyör körbelengte a szobát. A férfi igyekezett uralkodni magán, hogy addig ne ismételje az aktust, amíg partnere nem éri el újból a gyönyör legmagasabb fokát, ami megszédít és elfeledtet mindent. Simogatása, időnkénti erősebb szorítása még egyszer felizgatta a nő bizsergő izmait. A gyöngédségből felemelte a szenvedélybe, a vad féktelenségbe, azután lágyan újból az elernyedésbe irányította testét, s természetes gátlástalansággal lélegzetelállítóan erotikus mozdulatokkal segítette Barbarát a mindent elsöprő csúcs eléréséhez. Jim átölelte a vízben úszó női testet, becéző, hízelgő szavakat suttogott. A kéj ismét fellángolt a hónapok óta magányosan élő Barbara zsigereiben, s képtelen volt uralkodni testén. Immár érzékei megszűntek létezni, a lebegés hullámain belemerült a leírhatatlan boldogság másodperceibe. Egymás karjaiban feküdtek szótlanul. Egyikük sem akarta megtörni a csendet, s a csoda e földöntúli misztériumából visszatérni a kézzelfogható valósághoz. Nem érezték az időt, a világot, csak az összetartozás harmóniáját, amely semmihez a világon nem hasonlítható. A telefon éles sivítása hozta vissza őket a földre. Barbara átnyúlt a férfi feje felett és felvette a hallgatót. - Itt McNeil doktornő beszél. - Tudom, tudom, tudom. Nagyon rosszul vagyok, szédülök, fáj a fejem. - Szóljon az ügyeletes orvosnak. Egyébként honnan tudta meg a lakásom telefonszámát? - Ügyes voltam! Nagyon lebecsül engem. Kérem, jöjjön be a klinikára, senki nem segít rajtam! Meghalok... meghalok... - Ha jól tudom, Grillo doktor van bent ma éjszaka. Segíteni fog magának, Fabio. - Ha nem jön be, megölöm magam! Most akarom látni! Érezni a bőre selymességét... megsimogatni a haját... a mellét... Jim látta Barbara arcán, hogy valami baj van: - Kivel beszélsz? - A doktornő letakarta a kagylót, s így szólt: - Fabio Gatti van a vonal túlsó végén. Azt akarja, hogy menjek be, fenyeget, ha nem, öngyilkos lesz. - Tedd le a készüléket, szólok Grillónak, adjon neki erős szedatívumot! Ne társalogj vele! - Drága Barbarám... ne felejtsd el, szeretlek! Nem mondok le rólad... - tért át a tegezésre ismét Fabio. - Jó éjszakát - szakította meg a vonalat McNeil doktornő, majd átadta a kagylót Jimnek. Az igazgató felhívta Grillót. Nem részletezte honnan tudja, hogy Fabio Gatti állapota rosszabb lett, de annyit kért, hogy az orvos nézze meg, s vénásan adjon neki egy Valiumot. - Drágám, nem is mondtad, hogy Fabio még mindig üldöz. Most hogy Jenny kezeli, azt hittem ennek vége. Úgy látszik erősebb gyógyszerekre kell rátérnünk. Ez így nem mehet tovább - ölelte át ismét forrón a női testet Jim. Sergio Cavallari nem hitt barátja, Varus történetében. Bár mióta meghallgatta Dorosz sztoriját, azóta nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy beszéljen Diana nővérrel. De ez igen kényes lett volna, miután megígérte Varusnak, hogy a lány titkát különleges képességéről nem árulja el senkinek. - De ha négyszemközt találkoznék vele? - tette fel a kérdést önmagának, azután ismét elhessegette az egész buta ötletet. - Vén fejjel már én is megbolondulok, és földöntúli képességekben keresem a megoldást! Az kétségtelen, hogy nyomunk nincs, s rövidesen megérkeznek az athéni kollégák. Azután nekem annyi! A leváltásom nyilvánvaló... Igaz, visszamehetek szülőföldemre, de hát én itt élek kisgyerekkorom óta. Nem is emlékszem Nápolyra, csak a szüleimtől maradt egy-egy kép bennem. Ők bezzeg állandóan emlegették, mint a nyomor tetejét... Szivarja égett, egyet-egyet szívott belőle. Dühe, amelyet tehetetlensége miatt érzett, egyre erősebben ingerelte, hogy a nővérrel beszéljen! Felállt, s le-föl kezdett járkálni a szobájában. Próbálta logikus érvekkel meggyőzni magát, hogy a nővér kóklerkedik. De újból és újból felmerült benne: - Mi van, ha mégsem, és valóban különleges képességgel bíró egyén, aki segíthetne? - A telefonhoz lépett, tárcsázta a klinikát és Diana Valioszt kérte. - Jó napot kisasszony, Sergio Cavallari beszél. - Jézusom, csak nem történt Jorgosszal valami búvárszerencsétlenség? - Nem, ne féljen! Négyszemközt szeretnék magával beszélni... - Miről? Nekem nincs mondanivalóm. - Kérem, hallgasson meg! Varus mesélt a maga... - Ne folytassa, nem akarok hallani az egészről! Csak apám kérésének engedtem. - Nézze, itt arról van szó, hogy nekem tenne személyes szívességet, ha találkoznánk. Ha tudom, viszonozni fogom, de nagyon sürgős lenne... Alkalmazkodom az időhöz, amikor maga ráér. Ne utasítson el! - Hát, rendben van. De nem megyek be magához, találkozunk Pirgiben, az elágazásnál van egy kis kávézó. Azután pedig sétálhatunk, nem akarom, hogy bárki megtudja miről beszélünk... Ma délután öt órakor ott leszek. Rendben? - Köszönöm, Diana. Várom! Cavallariban keringtek a gondolatok cselekedete helyességét illetően. Nem hitt az egészben, mégis képtelen volt lemondani arról, hogy ha csak egy jottányit is előbbre jutnának a nyomozásban, már az

- 42 -

is fél siker lenne! A nap hátralevő részében két betöréses rablás történetét, négy külföldi turista útlevelének és valutájának ellopását hallgatta meg, azután beosztottjainak kiadta a feladatokat. Jó időben elindult Kerkyrából, hogy Pirgibe odaérjen. Diana már a kávézóban ült és citromlét ivott. - Köszönöm, hogy eljött - lépett az asztalhoz Sergio. - Fizetek és sétáljunk. Menjünk Markos felé, arra kellemes fenyőligeten keresztül vezet az út! Ott állunk meg, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni. Mintegy három kilométert tettek meg, amikor egy tisztást vettek észre, ahol padok, asztalok fogadták a pihenni vágyókat. Szerencsére csak kettesben voltak, nem zavarta őket senki. Így Sergio azonnal elmondta, amit barátjától, Varustól hallott. - Arra kérem, Diana, segítsen nekem! Próbálja meg ismét az ingával és saját látnoki képességével felidézni Alexa Dorosz meggyilkolásának körülményeit. - Hadnagy úr, ön félreértett valamit. Én, ha koncentrálok, csupán az illetőt látom. Az inga válaszol a feltett kérdésekre. A körülményekről fogalmam sincs, s arról sem, hogy ki volt a gyilkos. - Jó, jó, bocsásson meg, rosszul fogalmaztam. Arra vagyok kíváncsi, hogy Alexa asszony él-e vagy sem? - Rendben, kérem, maradjon csöndben, előre nem ígérhetem, hogy sikerülni fog. Sergio már magában dühöngött, amiért bedőlt a nővérnek. Diana elővette táskájából az ingát. Nézte egy darabig, látszott rajta erősen koncentrál, mintha a jelent kizárná gondolataiból. Nézte... nézte... majd halkan kérdezett valamit. Az inga lassan ugyan, de az óramutató járásával ellenkező irányba elmozdult! A lány még mindig nem szólt, lassan tagoltan kezdte: Alexa asszony lesüllyedt a mélybe... a tenger elnyelte... már nem látom a testét sem... De ott volt... A gyilkos a sziklánál lökte le... már nem élt... Megszűnt az élete, nem érezte, hogy zuhan, zuhan a mélységbe... - Ki volt a gyilkos? - szólt közbe a hadnagy, aki nem bírta cérnával, tudni akart mindent. A nővér összerázkódott, mint aki messziről érkezett vissza. - Mutasson képeket, kit gyanúsítanak, s akkor talán segíthetek. De így nem... Cavallari hadnagy átkozta magát, hogy segítséget remélt a nővértől. Azután eszébe jutott, hogy az egyik lányról, az első áldozatról Eva Levinről van fényképe a tárcájában! Elővette és átnyújtotta Dianának. - Igaz, ő nem gyanúsított, hanem egy másik áldozat. Kérem, tudna róla valamit mondani? Rövid szünet után suttogva szólt a nővér: - A londoni temetőben nyugszik... egy férfi ölte meg... - Hol van a férfi? - szólt közbe a hadnagy. - Most... most... Kerkyrában egy kávézóban ül... Nevet... egy fiatal férfival beszélget... Most iszik... erős italt... Sergio egyre idegesebb lett. Eva Levinről az újságok annak idején megírták, hogy angol, tehát nem nagy kaland, ha a nővér megmondja, hogy Londonban nyugszik. A gyilkos pedig ezek szerint akárki lehet. Úristen! Ilyenkor, késő délután hány görög férfi ül a kávézóban!!! - Milyen bolond voltam, hogy hinni akartam a csajnak, baromság az egész! Kész időpocsékolás... - A férfi még mindig ott van, boldog. Érzem, elégedett. Valamilyen jó üzletet kötött... - Na jó, fejezzük be, Diana - fogta meg a hadnagy a lány karját. - Köszönöm, hogy találkoztunk... - Ugye semmi újat nem mondtam magának? Nem tehetek róla. - Meddig vigyem kocsival, hazáig vagy... - Köszönöm, Pirgiben hagytam a motoromat, ott tegyen le, kérem. A szobában félhomály volt, halkan zümmögött a légkondicionáló. Douglas Bamber a fehér bőrrel bevont kényelmes vizsgálón feküdt. McNeil doktornő mellette ült, míg Grillo főorvos egy közeli fotelban helyezkedett el, kezében miniatűr, de nagy érzékenységű magnetofont tartott, hogy a narkoanalízis során elhangzó minden szót felvegyen. Barbara felszívta a fecskendőbe a Hexenalt, és határozott mozdulattal bevezette a tűt Bamber vénájába, beadva az injekciót. Szinte csak pillanatok teltek el, a férfi szemhéja máris elnehezült, légzése lassúvá, egyenletessé vált. Beállt a félnarkotikus állapot. - Azt hiszem, kezdhetjük - nézett az orvosnő kollégájára, aki egyetértően bólintott, és felvételre kapcsolta a magnetofont. - Most visszamegyünk a múltba... - mondta halk, monoton hangon McNeil doktornő. - Látja maga előtt az üzletét, mire gondol? - Gyönyörű ikonokra... csodálatos antik darabokra... és a feleségemre... - Mi összefüggés van az ikonok és a felesége között? - Én szinte imádom ezeket a csodálatos műalkotásokat... Legszívesebben mindet megtartanám magamnak, és gyönyörködnék bennük... De kereskedő vagyok!... A legszebbeket így is megtartom... De el kell zárnom azokat, legfeljebb titokban gyönyörködhetek bennük... mert a feleségem... Ha megtudja, hogy egy-egy ritka nagyon értékes darab kerül hozzám és azt eladom, a bankszámláról azonnal leemeli legalább a pénz felét. - És ezt ön megengedte neki? - Sohasem kérdezte... - Miért teszi? Nem közös a pénzük? - Dehogynem, hiszen éppen ez a baj! Nem gondoltam, hogy külön bankszámlát kellett volna nyitnom... Néha csak azt veszem észre, hogy egy csomó pénzem eltűnik. Ma már tudom, hogy átutaltatja

- 43 -

Athénbe, saját számlájára... Pedig szeretem... nagyon szeretem... Házasságunk kezdetben a mennyország volt, ma sem tudom mitől változott meg... Talán elvakította a pénz? Koldusszegény családból származott... - Nem próbált meg beszélni vele erről, vagy számon kérni tőle a dolgot? - Nem... Nem... Ennél én őt ma is sokkal jobban szeretem!... Biztosan boldogítja a pénz, nekem pedig tulajdonképpen nem hiányzik... Fontos, hogy ő velem legyen... Csak ilyenkor nagyon, nagyon szomorú vagyok. - Valamit talán mégis tennie kellene - szólt halkan Barbara. - Ha ezt megtudom, napokig nem is érzékelem magam körül a világot... Végül mindig megbocsátok neki, mert nem akarok nélküle élni! Talán az ikonoknál is fontosabb számomra a feleségem... - Miért ragaszkodik ennyire hozzá? - Nálam húsz évvel fiatalabb, most múlt huszonkét esztendős, nagyon kötődöm hozzá... Ez az érzés, eddig ismeretlen volt az életemben! Ha azt kívánná, hogy mindenemet adjam oda neki, azt is megtenném... - Szexuálisan boldoggá teszi önt? - A mennyekbe repít... ilyen nő nincs még egy a földön... McNeil doktornő ránézett kollégájára: - Grillo, azt hiszem, most befejezhetjük! A depressziós kép alapja teljesen egyértelmű. Magam részéről pszichostimulánsok alkalmazását javasolnám, ha jónak gondolod, miután te vagy a kezelőorvosa. - Megkísérlem, de továbbra is szeretném, ha a gyógyszerelés után még egyszer narkoanalízisnek vetnénk alá. - Nagyon szívesen, néhány hét múlva megismételhetjük. A késő délutáni nap kellemes, enyhe meleget árasztott. A nagyméretű teraszon Jenny fürdőruhában feküdt a nyugágyban, s egy Robin Cook krimit olvasott. Rony kicsit arrébb pihent, kezében képes újságot tartva. Az asszony felállt, és a fehér kerek műanyag asztalról elvett egy cigarettát. Töltött magának egy narancslét. Ekkor vette észre, hogy férje a színes folyóiratban tenger alatti fényképeket nézeget. - Milyen csodálatos fotók! - állt meg a háta mögött Jenny. - A víz alatti világ élete számomra megfejthetetlen különlegesség! Nem tudok betelni vele! De te, Rony, mióta érdeklődsz a tenger mélyében rejlő titkok iránt? Eddig soha nem jöttél el velem búvárkodni, állítólag taszít a víz mélysége, csak a jachtodat szereted! Azzal pedig száguldasz összevissza! - borzolta meg fekete fürtjeit. - Nem lenne kedved egyszer mégis velem tartani? Két nap múlva Nissakiban részt veszek a búváriskola merülésén! Szeretném azt is kipróbálni. Diana nővér vőlegénye búvároktató, így vele megbeszéltem, hogy csatlakozom a csoporthoz... - Te jó ég, Jenny! Ez már megint micsoda ostobaság? Minek neked kezdő búvárokkal együtt menni? - Nézd, Rony, valójában én is kezdő vagyok. A nászutunkon kóstoltam bele először ebbe a csodálatos sportba. Itt pedig Korfun igazán élmény a kristálytiszta tengerbe merülni. Szeretném pontosan és precízen elsajátítani a búvárismereteket! Olyan boldog lennék, ha elkísérnél legközelebb, amikor Jorgos csoportjával megyek... A csend világa, ahogy a világhírű tudós, Cousteau kapitány nevezte, valóban rendkívüli élményt nyújt mindenkinek, aki lemerészkedik a mélybe... Rony arca, legnagyobb megdöbbenésére először halott sápadt, majd tűzvörös lett, és szinte artikulátlan hangon üvölteni kezdett: - Nem! Nem és nem! Nagyon jól tudod, hogy én csak úszni szeretek és nem búvárkodni! Nem érdekel az egész!... Jenny rémülten elhallgatott, majd nagyon halkan mondta: - Kérlek, bocsáss meg, igazán nem akartalak megbántani... Reméltem, hogy egyszer rábeszélhetlek erre a sportra. De ha nem, hát nem. Aztán férje ölébe kucorodott, simogatni kezdte mellkasát. Rony kedvesen nézett rá: - Drágaságom, ne haragudj az előbbiekért, de tudod, annyira irtózom a mélységtől, ilyenkor mindig pánikba esem. De te annyit és akkor búvárkodsz, amikor akarsz. A partra elkísérlek, s megvárlak, rendben? - Ezután forrón megcsókolta, majd gyorsan kibontotta a bikini felsőrészét, s szenvedélyesen cirógatni kezdte az asszony melleit. - Gyere, gyere, menjünk a szobánkba... - majd felemelte és vitte befelé az akkor már felhevült teremtést... A szeretkezés gyors volt, s Jennyt, most először elkerülte a gyönyör, de férjét nem akarta kiábrándítani. - Nyilván fáradt vagyok, nem Rony a hibás - meditált, s közben forró zuhanyt vett a fürdőszobában. Fülében visszacsengtek Rony dühös szavai s elgondolkozott azon, hogy mi válthatja ki férjéből az indulatot, ha a búvárkodást megemlíti? Rájött, hogy mindent az ideggyógyász szemével néz, s eldöntötte, hogy soha többet nem veti fel e kérdést Ronynak, aki a világ legcsodálatosabb partnere. Vacsorára bátyja, Jim ígérkezett, de előre elárulta, hogy Barbarát is magával hozza. - Úgy látszik románc kezdődik közöttük, bár a testvérem nem szólt róla... Ideje, hogy utánanézzek, hogy áll a szakácsnő, s még át is kell öltöznöm. Amikor Barbara és Jim megérkezett, a Bell házaspár készen állt a fogadásukra. Kezdetben Barbara zavarban volt, de Rony figyelmességével átsegítette az első perceken. Mióta Jimmel szorosabb lett a kapcsolata, a doktornő kivirult. Tekintete sugárzott, viselkedése, mozdulatai kiegyensúlyozottságról tanúskodtak. Ez még Jennynek is feltűnt, aki örült, hogy Jim szabadidejében társra talált. Nem gondolta s nem is kívánta, hogy Barbara hosszú távra betöltse bátyja

- 44 -

életét, mert mindig valami idegent, megmagyarázhatatlant érzett kolléganője magatartásában. Bár azt elismerte, hogy remek szakember, s a klinikán megállja a helyét. Octavia Szalamisz fásultan üldögélt a szobájában. A nap utolsó sugara egy-egy csillámló fénycsóvát vetett a falra. Az asszony elgondolkozott életén, s rájött, hogy teljesen reménytelen és kilátástalan a jövője. Ebben a pillanatban lépett be Grillo főorvos: - Kedvesem, hogy érzi magát? Remélem, jól, de most adok magának egy frissítő injekciót! Egyetlen gyors mozdulattal beleszúrta a tűt, majd megsimogatta a nő arcát. - Jobban lesz kedvesem, rövidesen meggyógyul... Az asszony kis ideig még üldögélt a fotelban, majd mintha áramütés érte volna, feléledt letargikus állapotából. Körülnézett, s végül eszébe jutott, hogy délelőtt sikerült a nővérszobából elcsennie a kötszerollót, amit most párnája alól kihúzott. Letakart ágyából kirángatta a lepedőt és hosszú csíkokra vágta, majd hármasával összefonta, mint a haját szokta, hogy ne zavarja a nyári hőségben. Mikor elkészült, bement a szobából nyíló kis fürdőhelyiségbe, és a kötélszerű lepedőt átdobta a zuhanyozó függönyét tartó acélrúdon... Mikor az esti gyógyszerosztás idején Diana nővér belépett Octavia szobájába, semmi szokatlant nem látott. Az éjjeliszekrényen lévő rekeszes műanyag dobozba bekészítette az előírt gyógyszereket. Kicsit különösnek tartotta, hogy a beteg nincs a szobájában, de azt gondolta, biztosan sétál egyet a kertben. Ösztönös rendszeretete arra késztette, hogy a félig nyitott fürdőszoba ajtót behajtsa. Ekkor látta meg, a zuhanyfüggöny rúdján lógó holttestet... Kirohant az ügyeletes orvoshoz. Grillo futva érkezett a szobába, csak egy pillantást vetett a lepedőkből sodort kötélen függő testre. Megtapintotta a pulzusát, s a nővérhez fordult: - Hozzon valamit, amivel levághatjuk, sajnos itt már semmit nem tehetünk. Értesíteni kell Harris doktort és a családot. A szobájából felhívta Vasziliu Szalamiszt: - Bevégeztetett, jöjjön azonnal. - Ezután értesítette a klinika igazgatóját, Harrist, és átszólt Barbarának is; hogy mi történt. Jim és Barbara majdnem egyszerre értek a kórterembe. - Szerencsétlen teremtés - sóhajtott McNeil doktornő. - Látod, Themisz - fordult Grillo felé -, nem tudtunk segíteni rajta. - Nemhiába, a kórképe paranoid schizophrenia volt, ebbe bőven belefért az öngyilkosság is... Köszönöm Barbara, hogy te is megpróbáltad a hipnózist, nyilvánvalóan nem a te hibád, hogy a halálba menekült a depressziója elől - szólt halkan Grillo. McNeil doktornő az utolsó mondat hallatán felkapta a fejét: - Én depressziót nem tapasztaltam nála. Inkább pszichés traumát, amelyet nem sikerült kibeszéltetni belőle, még a hipnózis alatt sem. - Mondd csak, Themisz - fordult hozzá Harris doktor -, ugye nem rendelsz el boncolást? Gondolom a diagnózisod egyértelmű... - Persze, egyébként is itt a szigeten csak igen ritka esetben boncol a rendőrorvos, néha gyilkossági ügyekben, bár hála az égnek az is kevés akad. Grillo felment a szobájába, s hívta az athéni ügyvédi irodát. Barátjával közölte a tényeket, s azt, hogy másnap repüljön át Korfura, hozza a Vermeer képet. - A honoráriumodat kiviszem a reptérre, s ha akarsz, a következő járattal már mehetsz is haza... A víz csillogó fénye visszaverte a parton mozgó alakok árnyait. Jorgos büszke volt, mert első ízben merült le a búvárokkal nemcsak mint oktató, hanem mint a búváriskola tulajdonosa is. Varus a fiatalember kérésére szintén eljött megszemlélni a tanulókat, akik mind az ő spiridoni Szépséges Hableány szállodájából jöttek át. Dorosznak tetszett Jorgos lelkesedése, aki igencsak megnézte, hogy az örökölt pénzt és vagyont mibe fekteti. Megígérte a fiatalembernek, hogy rövidesen találkozik Diana apjával, s megpróbálja rábeszélni, hogy lánya saját belátása szerint dönthessen a jövendőbelijét illetően. Három férfi és két nő volt a csoport tagja. Ezen az első órájukon Jorgos a felszerelést mutatta be, ismertette mindazt, ami a maszk, az uszony kiválasztásához fontos. - Mindkettőnek kényelmesnek kell lennie, s ügyeljenek arra, hogy a maszkot a víz felszínére érve soha nem szabad a homlokra feltolni! Az uszony a láb méretének megfelelő legyen. A légzőcső mutatott rá - szabályos helye a maszk bal oldalán van, pánthoz rögzítve. A búvárkés igen fontos eszköz, ha a búvár megakad valamiben. - Vagy félóráig beszélt az ólomövről, a nyomáscsökkentőről, a palacknyomás jelzőről, a mélységmérőről. Azután a fiatalokat az uszonyos úszásra oktatta. Varus közben leült a partra, s azon gondolkozott, hogy bár amíg Alexa élt, gyűlölte az oktatót, amiért felesége ágyát melegítette, de most utólag szimpatikussá vált a fiatalember. - Talán, ha Alexa nem csábította volna el... de ezen már kár meditálni. Sergio a barátom, s nem véletlenül mesélte el nekem, hogy a feleségem Kerkyrában gyakorta fiatalemberekkel randevúzott, hogy finoman fogalmazzak... Persze ezt is most így utólag megértem - meditált tovább. - Nem lett volna szabad harminc esztendővel fiatalabb nőt feleségül vennem... Hol lehet most? Diana szerint... - Megborzongott... Végül elunta magát, s a kijövő Jorgos és csapata felé köszönt, majd beült kocsijába és hazament. Az oktató ösztönszerűen felnézett az út felé. Ekkor vette észre, hogy egy fekete búvárruhás alak meredten nézi a társaságot. - Elképzelhető, hogy felbukkant ismét a gyilkos! Jézusom! Csak nehogy az én csapatomnak baja legyen... - Szemével kereste, hogy megjegyezze az alakját, de nem látta. - Lehet, hogy képzelődöm? - Mindenesetre senkinek sem szólt egy szót sem. Megállapodott a csoporttal, hogy másnap délelőtt néhány méterre már a felszerelésekkel együtt merülnek.

- 45 -

Késő délután Jorgos éppen a raktárban írta össze mikkel kell kibővíteni a készletet, amikor kivágódott az ajtó és Dimitrisz Valiosz berontott. - Most kérte meg Diana lányom kezét Dorosz úr a te nevedben! Annyi szépet és jót mesélt rólad, hogy az már enyhe túlzás! De nem bánom, most már az örökségedből el tudod tartani őt. Áldásomat adom rátok, gyere el hozzánk vasárnap délután! Dorosz úr is átjön, megígérte. Egy kis családi ünnepséget tartunk. De azt jegyezd meg magadnak fiam, hogy soha többet nem akarom hallani a nevedet rendőrségi vagy pontosabban szólva gyilkossági üggyel kapcsolatban emlegetni! Megértetted!!! - Már megbocsásson Valiosz úr, de én nem tehetek róla!!! - Az nem érdekel ki tehet és ki nem! Te maradj ki ezekből a szörnyű tragédiákból! A vőm nevét ne hurcolja meg senki... Jorgos erre már nem is válaszolt. Mit is mondjon ennek az egyszerű embernek, aki nem fogta fel, hogy a nyomozók még csak nem is gyanúsították, csupán kihallgatták, ugyanúgy, mint a többieket és még sok más embert a szigeten. - Örülök uram, hogy beleegyezett a házasságunkba. Vasárnap vihetem az eljegyzési gyűrűt? - Hát... ha akarod... De valami szépet vegyél!... Dorosz úr előtt büszke akarok rád lenni... - Dianával együtt fogom kiválasztani, ami neki is tetszik. - Hát akkor vasárnap, nálunk - nyújtotta kezét a halász, és kibotorkált a raktárból. Jorgos átrohant az irodájába, hogy Dianával randevút beszéljen meg. Amikor a lány meghallotta a hírt, csak annyit kérdezett: - Ugye Dorosz úr járt közben a házasságunk érdekében? - Igen. Apád ezt mondta. Megbeszélték, hogy néhány nap múlva a fővárosban a velencei negyedben kiválasztják a gyűrűt. Jennynek az utóbbi napokban egyre gyakrabban fájt a feje. Most reggel is erre ébredt. Felkapta köntösét és a fürdőszobai gyógyszeres szekrényben Aspirint keresett. A szokott helyén megtalálta a gyógyszert. Már félig becsukta az ajtaját, amikor tekintete egy furcsa formájú, barna cseppentős üvegre esett. Kézbe vette. - Paraldehyd - olvasta döbbenten. Nagyon is jól tudta, hogy ezt a készítményt ideg- és elmebetegek szedik. A gyógyszer egy régi orvosság, amely az erős rohamok esetében nyugtatják a beteget. Jenny itt a klinikán nem is látott ebből, de Londonban gyakorta ő is alkalmazta, elsősorban elmebetegek dühöngéseinek megfékezésére. - Jézusom! Hogy kerül ez ide, a mi lakásunkba, a gyógyszereink közé? Soha nem volt ebből itthon, de miért is lett volna... - Kiment a konyhába, töltött magának egy kávét, pirítóst készített, s behozta a nappaliba. Még olyan korán volt, hogy a személyzet is aludt, férje pedig - mint előző nap közölte - egy napra átrepült Krétára üzleti ügyben. Ahogy Jenny kortyolgatta a kávéját, egyre furább, rossz érzés kerítette hatalmába. Ki és miért tette ezt a gyógyszert a szekrénybe, s hogy jutott hozzá az illető? Mindenesetre eldöntötte, hogy a személyzetet óvatosan kikérdezi, s utána határoz a következő lépéséről. Úszott egyet a medencében, s amint visszafelé jött a kertből, látta, hogy a személyzet már a konyhában sürgölődik, a kertész locsolja a virágokat. Az asszony barátságos, kedves, segítőkész természetével nemcsak a klinikán kedveltette meg magát a betegekkel, a kollégákkal és a személyzettel, hanem otthonában is rajongtak érte. A kertész reggelente friss virágot szedett neki, a szakácsnő a kedvenceit készítette, a szobalány a ruháit katonás rendben tartotta. Bár Rony is udvarias volt a házbeli alkalmazottakkal, de megtartotta a tíz lépés távolságot. Jenny most is, mint mindig, ha valamit el akart érni, először megfogalmazta magában a mondanivalóját, azután körültekintően mindenkit végigkérdezett a gyógyszerrel kapcsolatban. Lelke mélyén tudta, hogy a tükrös szekrénybe nem nyúlnak be, s főként senki nem rejt el ilyen erős hatású szert, amit az ideggyógyászok is csak orvosi felügyelet mellett engednek szedni! Nem töprengett tovább, elindult a klinikára. Első útja Grillóhoz vezetett. - Jó reggelt, Themisz, pár percre zavarhatlak? - Parancsolj velem! - Szeretném, ha elmondanád, hogy itt Korfun a magánorvosok milyen módon írhatnak fel gyógyszereket? Grillo elmosolyodott: - Ne légy már ilyen naiv, Jenny! Hát ugyanúgy rendelhetnek, ahogy mindenhol másutt. Vannak olyan összetételű készítmények, amelyeket csak igen szigorú orvosi ellenőrzés mellett szedhetnek a betegek, s ezeket csak engedéllyel adhatják ki a patikák. Ilyen például a Morphin és származékai, a különféle erős hatású neurolepticumok, az antidepressivumok egy része, a lítiumkezeléshez szükséges gyógyszerek. Remélem, nem kívánod, hogy felsoroljam! Egyébként miért érdekel? A klinika szükségletét Kerkyrából, az elosztóból hozzuk. Általában ezt én végzem, de Harris is átnézi. Nálunk még soha nem volt hiány semmiben, igyekszem körültekintően végezni a rendelést. Csak nem akarsz magánorvosként is működni? - Jaj nem, dehogy! Csak kíváncsi voltam! Mindent meg kell ismernem, ami a klinika munkájával kapcsolatos. Kösz a segítséget - és kiment a szobából. Grillo sejtette, hogy itt valami másról lehet szó, Jenny nem az igazat mondta neki. Csak nem szed morphinszármazékokat a kolléganő? Octavia Szalamisz halála, bár mindenki tudta a birtokon és a faluban, hogy labilis idegrendszerű, mégis megdöbbenést keltett. Elsősorban az intézőben, aki kislánykora óta ismerte és szerette Octaviát. Már

- 46 -

édesapja idejében is ő irányította a birtokot s a pénzügyeket. Ahogy végiggondolta Octavia gyors házasságát, Vasziliu Szalamisz megjelenését és csupán néhány hétig tartó ismeretségüket, egyre inkább rossz érzés kerítette hatalmába. Eszébe jutott, hogy a fiatalasszony idegbetegsége akkor kezdődött, amikor elvetélt. Az állandósuló veszekedések a házaspár között mindig a pénz körül forogtak. Az asszony hajthatatlan volt, nem engedte át férjének az irányítást, maradéktalanul megbízott Zanesz Ipszil becsületességében. Az intéző nemcsak felvirágoztatta a birtokot, hanem a bankban is jócskán gyűlt Octavia pénze, amely egyrészt kamatozott, másrészt időnként tranzakciókat hajtott végre mezőgazdasági termékek eladásával vagy vételével. De eddig mindig kiváló érzékkel oldotta meg a munkáját. A ház hátsó traktusa mellé épített kétszoba-konyhás, fürdőszobás lakásban élt egyedül Zanesz, aki már több mint tíz éve elvesztette feleségét. Néha lejárt Avliotesbe a faluba, ahol egy özvegyasszonnyal töltött időnként kellemes órákat vagy egy-egy éjszakát. Ahogy most aprólékosan végiggondolta Octavia tragédiáját, egyre erősebb lett benne a késztetés, hogy még a temetés előtt néhány lényegesnek tűnő tényezőre hívja fel ismerősének, Sergio Cavallari hadnagynak a figyelmét. Magára kapta kabátját, beült a terepjáróba, és elindult a főváros felé. Szerencséjére Sergio éppen bent volt a kapitányságon. Ismételten átvizsgálta a búvárgyilkosságok anyagait, mert másnapra jelezték Athénből a kollégák érkezését. Az üdvözlés után Zanesz rátért mondanivalójára. - Megnyugtató számomra, hogy neked elmondhatom Sergio a kételyeimet, megoszthatom balsejtésemet... - Csak nem Octavia öngyilkosságát kérdőjelezed meg? - Nem, dehogy. Ezért csupán a férjét hibáztatom. - Majd igyekezett tárgyilagosan szólni Vasziliuról, az asszony betegségéről, a másodszori klinikai kezeléséről, de arról sem feledkezett meg, hogy az örökös a férj, aki már közölte, a temetés után távozzon az intéző a házból, és az összes, a birtokkal összefüggő ügyet adja át. A banki folyószámlát ügyvéd jelenlétében kívánta rendezni. A hadnagy elgondolkozott a hallottakon: - Tehát szerinted, a férj kergette öngyilkosságba az asszonyt a vagyonért? Hát... hát... nem tudom... mit tegyek. Ha bejelented hivatalosan, hogy a halál körülményei gyanúsak, akkor kezdhetünk a kivizsgáláshoz. Esetleg megpróbálok a klinikán a kezelőorvosával beszélni. - Nézd, Sergio, meggyőződésem, hogy az orvosok lelkiismeretesen gyógyították, nem itt van a hézag. - Hát akkor hol? - Nem tudom - tördelte a kezét a korosodó férfi. Egy kis ideig mindketten hallgattak, majd a hadnagy megszólalt: - Megnyugtatásod érdekében annyit tehetek, hogy a kórházban érdeklődöm a részletekről. Van egy nővérke, akit jól ismerek, ő is segíthet nekem, no meg az orvosok. Tudod ki volt a kezelőorvosa? - Themisz Grillo doktor. - Rendben, holnap felkeresem. Utána értesítelek. Amikor Sergio belépett, a pszichiátriai klinika olyan volt, mint egy felbolygatott méhkas. A nővérek rohantak a folyosón, az ápolók minden mellékhelyiségbe benéztek, Harris doktor vörös arccal kiabált egy fiatal fehér köpenyes férfival: - Ilyet életemben nem hallottam! A folyosók ajtajait tudomásom szerint este tíz órakor bezárjuk. Az ügyeletesek mit csináltak éjszaka? Azonnal jöjjenek a szobámba! - Megfordult, és akkor vette észre a hadnagyot. - Ön kit keres? Nincs látogatási idő! Senki nem tartózkodhat a klinikán! - Elnézést, a nevem Sergio Cavallari hadnagy, a kerkyrai főkapitányságról jöttem - vette elő jelvényét. - Hát már maguk is tudják? - Mit? - Az éjjel megszökött tőlünk Douglas Bamber, aki a betegünk volt. - Közveszélyes az illető? - Ugyan kérem, dehogy. A klinikán csak pszichiátriai betegeket gyógyítunk. Ez nem elmegyógyintézet - csattant erősebben Harris hangja. - Segíthetünk valamiben? - Hát, nem is tudom. A feleségét már értesítettük Benitzesben, ott van egy ikonüzletük. - Mi baja volt az eltűnt betegnek? - Enyhe depresszió, Grillo doktor kezelte. - Felírom a nevét, s mi is körülnézhetünk, ha a klinika vagy a felesége kívánja. - Douglas Bambernek hívják, negyvenkét éves. - Ez angol név, nem görög. - Igen, de a részleteket nem ismerem, talán Grillo doktor többet tud. Hívassam ide? - Köszönöm, megvárom. Egyébként Octavia Szalamisz itt halt meg a klinikán, öngyilkos lett. Róla is szeretnék beszélni a kezelőorvosával, ha lehetséges. - Őt is Grillo doktor kezelte, de a rendőrségnek ehhez mi köze van? - Valójában semmi, egy nagyon jó barátom szeretné ismerni a részleteket, de a férjtől nem akar

- 47 -

érdeklődni. - Egy kis hazugság még elmegy - gondolta Sergio. - No ebben az esetben igazság is van a történetben. Közben megérkezett Grillo, láthatóan igen idegesen, feldúltan. - Ilyen még soha nem fordult elő a klinikán - tett szemrehányást Harrisnak, s csak utána vette észre a hadnagyot. Sergio minden adatot feljegyzett az eltűnt betegről, s megígérte, ha tud, segít. Octavia öngyilkosságát csak úgy mellékesen vetette fel, közben Harris kiment a szobából. - Szegény Szalamisz asszony diagnózisa egyértelmű volt, paranoid schizophrenia. Ebbe a betegségbe sok minden belefér, az öngyilkosság szintén. Egyébként McNeil doktornő is próbálta kigyógyítani és hipnotizálni, de eredménytelenül. Cavallari elköszönt, majd a parkolóba indult a kocsijához. Diana nővér éppen akkor szállt le motorkerékpárjáról. Üdvözölték egymást, s Sergio csak annyit mondott: - Micsoda felfordulás van itt! Ez mindig így megy? - Jaj, dehogy! Éjszaka elszökött egy betegünk, s azért van a rumli. Bár nem veszélyes az állapota, ahogy én hallottam a doktoroktól, de mindenki fél, nehogy baja essék. Mert tudja hadnagy úr, a depressziós betegek hajlamosak az öngyilkosságra. - Úgy, mint Szalamisz asszony is? - No, ő azért súlyosabb beteg volt, de ma sem értem, miért ölte meg magát. Sajnos én találtam meg, a fürdőszobában felakasztotta magát. Sokszor eszembe jut szegény, olyan kedves volt velem mindig. Ha a férje meglátogatta, akkor kiborult. Egyszer mondta nekem, hogy Vasziliu - tudja hadnagy, így hívják a megboldogult férjét - az őrületbe kergeti az állandó pénzkövetelésével. Ma sem értem egészen mit értett ezen a beteg. Sergio gyakorlatilag sokat nem tudott meg, de úgy gondolta, hogy barátját Zaneszt megnyugtatja, orvosi mulasztás nemigen történhetett. Igaz, ezt ő sem állította. - A férj ellen pedig nincs semmi bizonyíték. Milyen alapon indítsunk ellene eljárást - meditált. Elköszönt Dianától és visszaindult a kapitányságra. Hatalmas, vörös rózsacsokorral a kezében lépett be az ajtón Rony. - Drága Jennykém, úgy hiányoztál! Arra gondoltam, hogy a hét végén két napra átmehetnénk Krétára. Te még nem is jártál azon a csodálatos szigeten. Repülővel utaznánk, ott kocsit bérelnénk, hogy minél több szépséggel megismerkedj! Ugye a szombatot szabaddá tudod tenni? - ölelte át feleségét, majd kezébe nyomta a csokrot. - Hát persze, egyébként is szombaton legfeljebb délig kell bent lennie annak, aki nem ügyeletes. Így elutazhatunk Krétára. Nekem is jólesne egy kis kikapcsolódás. Még talán azt is megoldhatom, hogy már pénteken átmenjünk. Kérek Jimtől egy szabadnapot. - Ez még jobb, mindent előre megszervezek! - Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Jenny vette fel, majd a kagylót átadta férjének: - Bostonból keresnek. - Kiment, és egy kristályvázában elrendezte a rózsacsokrot. Mire visszatért, Rony jókedve tovaszállt. - Csak nincs valami baj? Nem is tudtam, hogy Amerikában is vannak üzleti kapcsolataid. - Voltak. Mint említettem, én is Bostonban születtem, s a Cantelli család segített a felemelkedésemben. Most itt a szigeten játékkaszinót akarnak nyitni, de nem hiszem, hogy ez menne, mert a főpolgármester az ilyen jellegű tulajdonjogoktól elzárkózik. Ezt meg is mondtam John Cantellinek. Remélem, értett a szóból - vágott kezével egy nagyot az asztalra. Jenny meglepődött a hirtelen dühroham láttán. - Ugyan, ne mérgelődj! Nem a te bankod van veszélyben vagy egyéb üzleteid? - Mit tudsz ezekről! Te a klinikán a bátyád árnyékában csak gyógyítgatsz, úszol, búvárkodsz. Fogalmad sincs, milyen nehéz-ségekkel kell szembenéznem... - Soha nem szóltál a bizniszeidről. Egyébként is gyógyítok, s az orvosi diplomámat sem Jim szerezte meg, ne legyél igaz-ságtalan velem szemben. - Örülj, hogy elvettelek feleségül, lány létedre ugyancsak benne voltál a korban! - Te jó ég, Rony! Miket beszélsz összevissza! Igaz, harminckét éves voltam... de hát tanultam, vizsgáztam... - Sokat érsz vele! Ha a nagyapád nem hagyta volna rátok a klinikát, most a londoni kórházban egy orvos lennél a sok közül! - Nahát, Rony, felháborító, amit mondasz! Adjunktus voltam az Elme- és Ideggyógyintézetben. Büszke vagyok rá, hogy mind-ezt saját magam értem el! Egyébként nem tudod véletlenül, hogy került a fürdőszobai kis szekrénybe egy igen erős gyógyszer? - Miről beszélsz? - Véletlenül kezembe akadt egy üveg Paraldehyd, ezt pedig orvos írja fel elmebetegeknek, és csak orvosi felügyelet mellett lehet szedni! Abban a másodpercben Jenny arcán pofon csattant, amelyet Rony dühében lekevert neki. - Most már elég volt! Nem tudom, miről beszélsz, erről a gyógyszerről még nem hallottam... Jenny zokogva kifutott a szobából, rádőlt a franciaágyra, és nem bírta abbahagyni a sírást. Kis idő múlva Rony megjelent: - Drága szerelmem, kérlek, bocsáss meg nekem! Nem akartam! Hirtelen jött a dühöm, szeretlek, szeretlek, nem tudnék nélküled élni. Soha többet nem fordul ez elő, ígérem. Ne sírj drágaságom - ült le az ágy szélére, és simogatni kezdte az asszony haját, fejét, vállát. Ha nem bocsátasz

- 48 -

meg, nem akarok tovább élni - szólt drámai hangon. Felesége felült és szótlanul nézte a zokogó férfit. Nem értette, mi váltott ki ilyen erős indulatot belőle. Közben Rony csókolgatta a kezét, az arcát, még a ruháját is, ott, ahol érte. - Ígérd meg, Jenny, elfelejted az egészet, megbocsátod nekem!... Ideges lettem a bostoni telefontól... - Rendben, felejtsük el! Legalábbis megpróbálom... Az inga megmozdult, méghozzá nemleges választ adott, az óramutató járásával ellenkező irányba fordult. - Látod, Barbara, most sem lettünk okosabbak. Vagy én nem vagyok ráhangolva a kérdésre és esetleg rosszul teszem fel. Még szerencse, hogy most az ügyeletben ráérünk. - Próbáld meg a látnoki képességedet előszedni, Diana! Annyira szeretném tudni, mi történt azzal a szökevénnyel. - De hát nem is a te beteged volt? - Ez igaz, de Bamber a második vénás hipnózis után szökött meg! Pedig akkor semmi rendkívülit nem észleltem nála, mintha görcsös szorongása is oldódott volna... - ráncolta össze homlokát Barbara, akit nagyon megviselt Octavia öngyilkossága és Douglas szökése. - No, meg Grillo mintha engem hibáztatna mindezért, persze nem szóban, de érezteti velem - gondolta magában. Diana megpróbált elmerülni gondolataiban. Mindketten csendben ültek, majd a nővér megszólalt: - Semmit nem látok, nem tudok mondani. Valahogy ma nem érzek a világon mást, mint a boldogságot. Bár nagyon bánt, hogy apám ugyan beleegyezett az esküvőnkbe, de Jorgosra gyakorta kétértelmű megjegyzéseket tesz. Állandóan a búvárgyilkosságokat emlegeti, bár a vőlegényemet még a zsaruk sem gyanúsították. - Ne törődj vele! Hamarosan elkerülsz otthonról. Ne rontsd el az életedet apád hőbörgése miatt. Jogod van arra, hogy boldog légy! - Azt szeretném, ha te lennél az esküvői tanúm. Ugye vállalod? Jorgoson kívül csak veled vagyok igazán őszinte, annyira kedvellek... - Én is téged, Diana. - Olyan vagy nekem Barbara, mintha a nővérem lennél. - Lehetnék is, kettőnk között hat év korkülönbség van. Hirtelen kivágódott az ajtó, és egy feltűnően öltözött, vörös hajú, erősen kifestett nő lépett be: - Maguk itt fecsegnek, miközben a férjem ki tudja hol van, s él-e még? - kiáltotta feléjük a nő, még a köszönést is mellőzve. - Hol van Grillo doktor? Ő sem csinál semmit! Az egész kócerájt feljelentem!!! Hova tűntették a férjemet? - A nővér és az orvosnő a megdöbbenéstől szólni sem tudott. Mindketten bizonyosak voltak benne, hogy a közönségesnek látszó, karcsú, fiatal nő Douglas Bamber felesége. - Asszonyom, tudomásom szerint a klinika igazgatója többször is beszélt magával telefonon, sőt Grillo doktorral együtt személyesen is felkeresték! A rendőrséget is tájékoztatták férje szökéséről. A fényképet, amit maga adott, a zsaruk sokszorosították, s szétküldték mindenfelé. Ennél többet nem tehetünk e percben - szólt igen határozottan McNeil doktornő. - Persze, mert magukat nem érdekli a beteg, csak a pénzt akarják zsebre tenni! - Kérem, próbáljon megnyugodni, üljön le... - Ne csitítgasson engem!... Maga is oda lenne, ha csak a régi végrendelet volna az ügyvéd birtokában... Ez a szerencsétlen félnótás nem készített újat, amikor feleségül vett. Így a vagyon nem az enyém, ha feldobná a talpát! A maguk kötelessége, hogy előteremtsék őt! Nem vigyáztak rá! Mindenféle hókuszpókuszokat csináltak vele, altatták, azután beszéltették. Az ügyvéd azt mondta, ehhez is az én engedélyem szükséges... - Elnézést, de talán mindezt a kezelőorvosával, Grillo doktorral kellene megbeszélnie. - Ugyan már, őt az ikon érdekli, amit megkap, ha... Barbara felkapta a fejét. - Ezt hogy érti, asszonyom? Ez rágalmazásnak is beillik! Erről holnap referálok a főorvosnak. A látogató fintorgott egyet: - Azt megteheti! Kíváncsi lennék, hogyan magyarázkodna ki? Mert a félretett ikont gyakran nézegette nálunk... Én ugyan nem találok benne semmi különlegeset, olyan, mint a többi, de a doki ugyancsak beleesett, amikor Douglas megmutatta neki! Valami régi darab, Kamaresz, vagy nem is tudom pontosan a pasas nevét, készítette... - hadarta az egyre jobban felhevülő nő, aki képtelen volt uralkodni dühén. - Az biztos, hogy ezt az egész eltűnési mókát nem hagyom annyiban! Még az is lehet, hogy nemcsak Grillo doktor keze van benne, hanem az igazgatóé is. Mit tudom én... De feljelentem magukat! Gondatlanságból származó... - Asszonyom - állt fel az orvosnő, és kinyitotta az ajtót. - Kérem, távozzék, s mondanivalóját közölje az igazgató úrral. Amikor végre kettesben maradtak Dianával, a meglepetéstől percekig egyikük sem tudott megszólalni. A nővéren látszott, hogy nem érti az összefüggéseket, amelyeket Barbara szépen összerakott magában. Eldöntötte, hogy reggel négyszemközt beszél Grillóval, s mindent elmesél neki. Képtelen volt elhinni az ikonról szóló történetet, az asszony olyan kedvezőtlen benyomást tett rá, hogy a szavaiban is kételkedett.

- 49 -

- Mondd, Diana, megpróbálnád még egyszer? Ezek után még jobban izgat, hova tűnt a betegünk! - Hát, ha gondolod... Igyekszem koncentrálni, maradjunk csendben egy darabig... - Az inga mozdulatlan maradt, a nővér egy kis idő múlva megszólalt: - Él a férfi! Egy elhagyott házban alszik... látom, látom, egy kutya hever a lábánál... hegyek között van a ház... - Majd megrázta magát: - Többet nem tudok, ne haragudj! - Talán ezt közölni kellene a zsarukkal. Kutassák át a hegyvidéket. - Jaj, Barbara, ne legyél ilyen naiv. Korfut nem véletlenül hívják zöld szigetnek. Közel hatszáz négyzetkilométeres területének legnagyobb része lankás, zöld dombokból, hegyekből, az északi részen pedig sziklás vidékekből, erdőkből áll! Hogy lehetne itt egy embert megtalálni? Azonkívül, nem biztos hogy a látomás igaz. Én sem vagyok tévedhetetlen! Nem kellene szólni senkinek, no meg nincs is miről. Kinevetne mindenki bennünket! Felejtsük el az egészet, s miután csend van az osztályon, szundítsunk egyet. Annyira elfáradtam. - Én még maradok egy kicsit, Diana. Te menj a nővérszobába és dőlj le! Egy darabig még gondolkozott, hogy felhívja-e Jimet, és beszámoljon-e Douglas Bamber feleségének rágalmairól? Azután látta, hogy nagyon késő van, így reggelre halasztotta mindezt. Szokatlan esemény volt, hogy reggel hét órakor szirénázó mentőautó beteget szállított a klinikára. A kerkyrai belgyógyászati kórház egy fiatal, húsz év körüli angol turistát küldött át, aki az éjszaka folyamán öngyilkosságot kísérelt meg, zsilettpengével felmetszett egy eret a karján. A zárójelentés szerint a betegnél már napok óta somaticus dependentia jelentkezett és az alkoholfogyasztás megszakítása után fellépő tünetek. Depressziós magatartása öngyilkosság emlegetésében, tudatzavarban, tremorban, vegetatív izgalmi jelenségekben, visualis hallucinációkban jutott kifejezésre. A belgyógyászati szakvélemény szerint azonnali pszichiatriai kezelésre szorult. Majd következtek a beteg adatai, s az eddig kapott kezelések leírása. McNeil doktornő Skóciában számos hasonló beteget gyógyított, de ott a felszerelések, a szigorú szabályok mindezt lehetővé tették. - Most mit csináljak vele? A kollégák nem tudták, hogy itt csak idegbetegeket kezelünk, s nem ilyen súlyos esetet. Melyik kórterembe tegyem? Az előírás szerint szigorúan őrizni kellene... Megpróbálok nyugtatót, Diazepamot adni neki, azután, ha Harris megérkezik, vele megbeszélem a teendőket. Nem sokkal később megvizsgálták mindketten a fiatalembert, akinek testén szinte megszakítás nélkül apróbb remegések futottak keresztül, melyeket időnként egy-egy nagyobb, az alsó végtagokra kiterjedő görcs váltott fel. A fiatalember tudata meglehetősen zavart volt, szemei igyekeztek kerülni a fényt. Kérdésekre csak nehezen és kuszán adott válaszokat. Barbara a kórlapról elolvasta a nevét: - Ugye Tom Kelly a neve, s a foglalkozása egyetemista? A beteg bólintott. - Milyen egyetemre jár? - Glasgow-ban művészettörténetet tanulok... - Rendszeresen fogyaszt alkoholt? - Most már öt vagy hat napja nem ittam, mert a gyomrom állandóan görcsölt. A haverjaim Kerkyrában bevittek a kórházba, azt hitték, fekélyem van. Ott rövid ideig kezeltek, de még rosszabbul lettem... Ide miért hoztak el? Haza akarok menni, nem tarthatnak itt!... - Nyugodjon meg - szólt közbe most már Harris is - néhány nap múlva, ha jobban lesz, kiengedjük. - Közben a fiú szeme még zavarosabbá vált, erősen izzadt, és dobálni kezdte magát. Majd torkaszakadtából üvölteni kezdett: - Már megint ez a sok kígyó! Megölnek vele! Utálom a kígyókat!... Harris félrevonta Barbarát, s halkan mondta: - Javaslom, sürgősen adjunk neki vénásan Thiamint és Haloperidolt. Ez tipikus delirium tremenses roham! Tudod, sok esetben ez hat-nyolc nappal a teljes italmegvonás után jelentkezik, ilyenkor azonban a szokottnál is erősebben. Vegyetek le tőle vért glutamyl-transferasére és HDL koleszterinre. A két érték egymáshoz való viszonyítása biztos diagnosztikus értékű. - Máris intézkedem, de szerintem még éjszakára sem maradhat felügyelet nélkül! Esetleg az ápolókat felváltva osztjuk be hozzá - válaszolt Barbara. - Mindenesetre, most kapjon ötszáz milligramm phenytoint, négy óra múlva háromszáz milligrammos adagokkal folytassátok a kezelést. Addigra, remélem, a laboreredmények is meglesznek, délután újból megnézem a beteget. Egy percre se maradjon egyedül! - Szólok Kops nővérnek, hogy jöjjön ide, amíg megszervezem az ápolók beosztását. - Barbara, este ráérnél? - Boldogan. - Szeretném, ha átjönnél hozzám... - Este nyolc felé odaérhetek. A csendes szobában a fény megvilágította a Vermeer képet. A Kártyacsata alakjainak arcára a mámor és a vágy, a pénzimádat egyaránt kiült. A festő ecsete nyomán különleges ragyogás borította be barázdáikat. A matrózok kezében egy-egy kártyalap volt, s a kocsmában még a tárgyak is életre keltek.

- 50 -

Grillo csak ült a kép előtt, és nem tudott betelni a holland festő csodájával! A varázs, amely áradt a vászonról, elborította az orvost, s úgy érezte, élete értelme, hogy minél több képe legyen! - Milyen okosan intéztem el mindent - gondolta - bár igaz, hogy Vasziliu Szalamisz is betartotta a megállapodásunkat. De hát minek is neki ez a remekmű?! Úgysem tudná élvezni... De van ott még több is! Megpróbálok vele tárgyalni. Még ha kölcsönöket kell összeszednem, akkor is megkaparintom Jan van Goyen festményét, amely a legszebb tengerparti látkép, amit valaha is láttam! Az a könnyű, fátyolszerű köd, amely a szélmalmokat borítja, a táj meleg színei az embert borzongásra késztetik... - Eldöntötte, hogy beszél Vasziliuval, s megpróbálja, ha másként nem megy, megfenyegeti, ha nem adja el elfogadható áron a képet... Ránézett az órájára, s látta, hogy indulnia kell a kórházba. Nehezen vált meg Vermeertől. Gondosan bezárta a szoba biztonsági zárját, de előtte ellenőrizte az ablakokon a rácsokat. A klinikára érve azonnal értesült Marina Bamber éjszakai látogatásáról. - A fene egye meg azt a buta tyúkot, nehogy beleköpjön a levesembe! Bár, ami igaz, igaz, a férje nem került elő. Pedig már mennyien keresik... Most pedig essünk túl Harris szemrehányásain. A hangján éreztem, amikor hívatott, hogy zabos rám. - Helló, Jim, kerestél! - Ülj le! Az éjszaka itt járt az eltűnt beteged felesége. Meglehetősen fura dolgokat mesélt egy bizonyos ikonról, de én nem hiszem el az egész történetet... - Kinek és mit mondott? - vágott a mondatba Grillo. - Barbara és Diana voltak az ügyeletesek, nekik beszélt elég dehonesztáló és kompromittáló dolgokat rólad... - Úgy, szóval a szép kis kolléganőnk keveri a kását?... Jobb, ha a saját ügyeivel foglalkozik, mert ha én kiteregetem a lapjaimat... neki nem sok választása marad!... Mármint az ittlétet illetően... Te ismered a történetet, hogyan és miért került erre a távoli szigetre? - Nem, mert még a nagyapám vette fel, tudomásom szerint veled együtt. - No, persze, ez így igaz, csak a kedves kis Barbara kénytelen volt Skóciát elhagyni... - Ugyan, eredj már! Kiváló munkaerő, bizonyítványai elsőrangúak. - Az még nem minden! Mióta szoros kapcsolatban álltok - vált gúnyossá Grillo hangja - nem kérdezted meg, zöldebb-e a fű Skóciában? Harris dühösen nézett az előtte álló férfira. Érezte, hogy valamit tud, amiről neki fogalma sincs. Elhatározta, hogy este, ha találkoznak, kikérdezi Barbarát. - Légy szíves, Themisz, beszélj Douglas Bamber feleségével, és próbáld megnyugtatni, hogy mi is és a zsaruk is mindent megteszünk férje felkutatására! Nem szeretném, ha még nagyobb botrányt kavarna, mint ami már úgyis van. - Rendben, ha végeztem itt a betegekkel, átugrok hozzá Benitzesbe. Ott van az üzletük és a házuk is. Jobb ezt személyesen megbeszélni, mint telefonon. Az ég tiszta volt, de halványsárga ködpára tette sűrűvé a levegőt. A távolban keskeny pehelyfelhők úsztak. A búvárok a parton öltözködtek, merülésre készültek. Jorgosszal együtt mindannyian még egyszer ellenőrizték a felszereléseiket. A búvároktató Dianához lépett: - Tizenöt-húsz perc múlva itt vagyunk, addig ússzál egyet! Utána indulunk Kerkyrába megvásárolni az esküvői ruhát. - Ne félts engem, Jorgos! Szeretek úszni, de csak itt a partközelben. Örülök, hogy bemegyünk a fővárosba, annyira élvezem az autódat! Végre van kocsid, s nem motorral furikázunk. Olyan szép ez a járgány! - Nagyon jó is, igazán alkalmi vétel volt. Dorosz úr segített megszerezni. Így sikerült ötszázezer drachmáért megvennem, pedig még csak egyéves. - Megpuszilta Diana fejét: - Vigyázz magadra, amíg lent vagyunk. Jorgos és csapata a felvett lábuszonyokkal haladt befelé, azután merülni kezdtek. A parton tartott megbeszélés szerint ma tizenöt méterre mentek le. Mindenki élvezte a tenger simogatását, a tiszta vizet, a tarka halakat. Már éppen indulni akartak felfelé, amikor Jorgos észrevette, hogy a fentről érkező fény megvilágít egy kisebb méretű macskacápát. Kezével nyugalomra intette társait. Látta, hogy az állat megsebesült, s hátából csepeg a vér, amely gyorsan szerteoszlott a vízben. A cápa összevissza úszkált, nyilván megzavarodott a fájdalomtól, vagy a saját vére látványától - gondolta az oktató. Így arrébb vezette a társaságot és együtt elindultak felfelé. Amikor visszanézett, látta, hogy a macskacápa eltűnt a mélyben... Diana beúszott, élvezte a víz selymes ölelését. Nem ment messze a parttól, s már éppen kifelé indult volna, amikor mellette a vízben felbukkant egy búvárruhás, maszkos férfi. - Jorgos, ne ijesztgess! úszott felé. - Hol vannak a többiek? Ebben a másodpercben a karját elkapta a búvár, majd kifelé húzta, s közben másik keze rácsavarodott a nyakára. Egyre erősebben zihált tüdeje a szorítástól, már alig kapott levegőt. Nem ismerte fel támadóját, a gumiból készült ruha egészen hozzátapadt. A férfi lábaival feszesen tartotta, hogy Diana moccanni sem tudott. Annyi ideje sem maradt, hogy segítség után nézzen, mert támadója egyetlen mozdulattal markolatig döfte szívébe a búvárkést. Diana nem érzett semmit, haja szétterült, teste a vízen lebegett. A férfi felnyalábolta, és kivitte a partra... Letépte róla a bikinit, és előtárulkozott a karcsú lány meztelen teste... A vágy birtokba vette a férfit és érezte, hogy elér az orgazmusig. Még néhány pillanatig gyönyörködött a testben, azután lerántotta magáról a maszkot, lehúzta az uszonyt, s búvárruhában rohant a

- 51 -

kocsija felé... A társaság felért a partra. Jorgos összeszámolta a búvárokat, majd mindannyian levetkőztek. Hol lehet Diana - nézett körbe, s felfedezte, hogy mintegy húsz méterre tőlük fekszik a lány a homokban. Ejnye, ejnye, kis lustácskám, úszás helyett szundikál a napon? - mosolyodott el Jorgos. Közeledett hozzá, de akkor már görcs szorította össze a gyomrát, mert észrevette, hogy anyaszült meztelen, testhelyzete szokatlan. Odalépett, s látta, hogy halott. A nyakán kék foltok árulkodtak a fojtogatásról, s búvárkés állt ki a mellkasából. - Jézus Isten! Uramisten! Segítség! Segítség! - kiáltozott Jorgos, mire a többiek odarohantak, és látták a megdöbbentő képet. Jorgos leült a halott lány mellé, kezébe temette a fejét, és zokogott... zokogott... képtelen volt abbahagyni. Az egyik búvár szólt hozzá: - Értesíteni kell a zsarukat! Hova menjek? Majd én beszólok értük. Jorgos próbálta összeszedni magát, és kicsit dadogva ugyan, de megszólalt. - Ahogy felér az útra, háromszáz méterre van egy szálloda. Onnan szóljon be Kerkyrába, ha lehet, Sergio Cavallari hadnagynak. Mi itt maradunk mindannyian. A döbbenet és a tragédia perceit mindenki másként és másként élte át. De amíg megjöttek a zsaruk, nem mozdult senki, csak szótlanul ültek... Sergio Cavallari és Thészeusz Kátó elsőként értek oda, de pillanatokon belül a teljes stáb megkezdte a helyszínelést. Sergio, amikor a holttestet letakarták, kezébe temette fejét a megrázkódtatástól, és halkan adta ki embereinek utasításait. Majd a búvárok felé fordult: - A munkatársaim azonnal megkezdik az önök kihallgatását, kérem addig ne menjenek sehova. Mindannyian a Szépséges Hableányban nyaralnak? - Igen - válaszolt a zsarukat értesítő fiatalember, aki láthatólag maga is megrendült a gyilkosságtól, de mégis jobban ura volt a helyzetnek, mint a többiek. Sergio Jorgos vállára tette a kezét: - Tudom, nehéz most neked, de kénytelen vagyok téged is kihallgatni. Légy szíves az egész napod részletesen meséld el! Azt is, hogy Diana, aki nem szokott búvárkodni, most miért jött el a csoporttal? Jorgos igyekezett sorjában mindenről beszámolni. Amikor befejezte mondandóját, olyan remegés jött rá, hogy a hadnagy tétovázott, mit tegyen? Amikor a holttestet el akarták szállítani, mert már a rendőrorvos is megnézte, a fiatalember rávetette magát és nem akarta elengedni. - Én is vele megyek! Nem választhatnak el! Nem! Nem! - kiabált torkaszakadtából, mint aki elvesztette ép eszét. A hadnagy úgy döntött, hogy Thészeusszal beviteti Jorgost a pszichiátriai klinikára. - Doki, adj már valami nyugtatót a fiatalembernek, ebben az állapotban nem szállítható! Be akarom küldeni a strinilasi klinikára, valószínű idegösszeomlást kapott. Az orvos elővett táskájából egy fecskendőt és Midazolamum injekciót adott Jorgosnak. Várjatok tíz percig, s akkor bevihetitek. Okosabb is lesz, mert látom egyre erősebb a pszichés trauma nála. Kije volt a megboldogult? - A menyasszonya. Ha jól emlékszem a jövő héten lett volna az esküvőjük. Kérlek doki, soron kívül adj véleményt, most ez nagyon-nagyon fontos nekem is! Megyek és értesítem a lány apját, azután beszélek Varusszal is. De lehet, hogy megfordítom a sorrendet. Az athéni kollégák megérkeztek, így egy-két órán belül őket is tájékoztatnom kell... Micsoda pletykahadjárat indul majd Jorgos ellen! Azt nem lehet vitatni, hogy a gyilkosságoknál, kivéve az első lány tragédiáját, jelen volt... No, kár töprengenem, átfutok Nissakiba, s ha ott nem találom a barátom, továbbmegyek Spiridonba. A szirénázó rendőrautó Varus nissaki villája előtt állt meg. A hatvanöt éves férfi amint megpillantotta a kertből barátja sietős lépteit, elément. Ránézett, s azonnal sejtette, hogy valami baj van: Sergio, csak nem újabb búvárgyilkosság? Látom rajtad teljesen ki vagy bukva, olyan sápadt vagy, mint egy halálfej! - Dianát megölték! - Jézusom! Hol? Ki volt a gyilkos? - Jorgos a búvárjaival merült az ördögszikla közelében, Diana addig a part mellett úszkált. Tervezték, hogy együtt bemennek majd Kerkyrába. Közben a lány szívébe búvárkést szúrtak... - Atyavilág! Kit gyanúsítasz? - E pillanatban még senkit, de arra kérlek, együtt keressük fel Diana apját, és mondjuk el mi történt. Tudom, rád hallgat, nem szeretném ha teljesen kiborulna, hiszen már nem fiatal, s Diana volt a szemefénye... - Ülj le egy percre Sergio, tölts magadnak a szobámban egy italt, átöltözöm, és máris indulhatunk. Az jutott eszembe, hogy valaki pontosan megfigyeli a búváriskola működését. De ez még nem elég, honnan tudott arról, hogy a szerencsétlen nővér Jorgosszal együtt lemegy a partra? Vagy véletlen az egész? Esetleg nem is Dianát akarta megölni, hanem valakit a búvárok közül, s észrevette a fürdőző lányt? Megannyi kérdés! Hol van most Jorgos? Vele is beszélnem kellene. - Beküldtem Thészeusszal a klinikára. Olyan állapotban volt, hogy még kihallgatni is alig tudtam. A mi dokink adott neki egy nyugtatót, de azt hiszem idegösszeomlást kapott... A kép úgy állt össze, hogy a részt vevő búvárok kerekítették ki a történetet. Sergio töltött magának egy whiskyt. Varus elkészült és indultak Dimitrisz Valioszhoz. Az úton egyikük sem szólalt meg. Amikor a rendőrautó megállt a halász háza előtt Omaliban, az idős férfi éppen

- 52 -

javítgatta a hálókat, és körülötte katonás rendben sorakoztak a felszerelései. Észrevette a két vendéget, de azonnal balsejtelem kerítette hatalmába. Kinyitotta a kaput, és köszönés nélkül kérdezte: - Csak nincs valami baj? - Bemehetünk? - kérdezte Sergio. - Tessék, tessék éppen holnapra készülök. Hajnalban háromkor szeretnék a vízen lenni. Dorosz úrnak is megígértem, hogy langusztákat szállítok a Szépséges Hableányba. Most még jobban kell a pénz, mint eddig, mert Diana esküvőjét én akarom rendezni. Nem tudom milyen férj lesz Jorgos... - Üljön le, Valiosz úr! Közölnöm kell, hogy Diana... - Mondja már, mi történt vele! - vágott a mondat közepébe. - Megölték!!! - Jézusom! Jézusom! Ez nem lehet igaz! Álmodom csak!!! - majd zokogva folytatta: - Ki és miért??? Megölöm azt a férfit!!! Hadnagy úr, Dorosz úr, ezt nem hagyom! Kérem... kérem... mondjanak el mindent... Délelőtt a kórházban volt... nyilván egy őrült ott ölte meg... - Nem! - állította meg a szóáradatot Dorosz, mert Sergión látszott, hogy nem ura a helyzetnek. Délután Diana elment Jorgosszal és a búvárokkal. Amíg azok merültek, ő a parton maradt... ott érte a végzet... - Úgy! Szóval igazam volt! Jorgos a gyilkos! - üvöltötte immár torkaszakadtából az apa, akin látszott, hogy teljesen elvesztette realitását. - Én mindig mondtam, hogy Jorgos egy szemét!... Eddig is ő gyilkolta sorba a nőket... - Kérem, Valiosz úr! Próbáljon megnyugodni! Jorgos a búvárokkal együtt merült le, és közösen jöttek fel. Egyetlen másodpercig sem hagyta el a társait. Még nem tudjuk a részleteket, de a rendőrorvos a boncolás után mindenről tájékoztat. Valószínűsíthető, hogy Diana úszott a vízben... Amikor megtalálták, a teste... - Ne folytassa, hadnagy úr! Megölöm Jorgost! Megölöm! A lelkén szárad a lányom halála! Hol van most az a szemét fráter? Odamegyek... - ugrott fel. A két erős férfinak kellett lefognia. Sergio magában átkozta azt a pillanatot, amikor rendőr lett. Egyszerűen képtelen volt most már uralkodni magán, amikor látta, hogy az öreg a tényeket semmisnek véve, a vak gyűlölettől vezérelve, a szerencsétlen búvároktató életét akarja kioltani. - Kérem, kérem, Valiosz úr, higgadjon le, ártatlanul ne vádoljon senkit! Az eddigi igen rövid nyomozás szerint Jorgos nem lehetett a gyilkos! Kérem, próbálja ezt megérteni! Tudom, a stressz hatása miatt képtelen józanul mérlegelni a helyzetet. De ne csináljon több bonyodalmat, így is van nekem elég! - Magának, tisztelt hadnagy úr csak bonyodalma van, nekem pedig a szemem fénye meghalt!!! Ez nem ugyanaz a tészta, ahogy felénk mondják. Varus is beleszólt a szópárbajba: - A barátomnak, Sergiónak igaza van. Legfontosabb, hogy a gyilkost elkapják a zsaruk, s én is igyekszem ebben segíteni. De oktalanul és bizonyítékok híján nem lehet Jorgost vádolni! - Boncolás is lesz? - hajtotta le barázdás arcát az idős férfi, s látszott rajta, hogy képtelen megemészteni a tragédiát. - Igen. A rendőrorvos soron kívül elintézi, mert mi is szeretnénk tudni mi történt. - Mikor temethetem el egyetlen kincsemet? - Valószínűleg három-négy nap múlva - szólt a hadnagy, s látta, hogy a férfi ahogy múlnak a percek egyre inkább magába roskad és elszakad a külvilágtól, az élet realitásától. A két látogató egyszerre állt fel, mintha érezték volna, hogy a gyászoló apa most egyedül kíván lenni. - Holnap átjövök és tájékoztatom - nyújtott kezet Sergio. - De ígérje meg, hogy önmaga nem bíráskodik senki felett... - Rendben - suttogott az idős ember, aki percek alatt éveket öregedett. - Még este átnézek - szólt Varus - én is mindent latba vetek, hogy segítsek. A Szépséges Hableányban lakik a búvárcsoport, akik részt vettek a merülésben. Velük most beszélek, átmegyek Spiridonba. Jössz velem, Sergio? - Ha megoldod egyedül, remek lenne. Az embereimet irányítanom kell, no meg ott vannak az athéniek, őket is tájékoztatom... - szólt a hadnagy. Elköszöntek, s amikor elhagyták a házat, Varus csak annyit mondott: - Megértem Valioszt, a szemefénye, mindene volt Diana. Ezt a stresszt nehezen fogja elviselni. Jorgos pedig mindig feketebárány volt a szemében, kezdettől utálta a férfit. A két fiatal házasságába is csak az én közbejárásomra egyezett bele. Este gyere át a szállodába, remélem, néhány új információval szolgálhatok addigra. McNeil doktornő, amikor Jorgost beszállították, s megtudta, hogy Dianát a tengerben vagy a parton megölték, első pillanatban szólni sem tudott. Kedvelte a nővért, sőt ennél többet érzett iránta, barátságot, testvéri szeretetet. - Ki lehetett az az őrült, aki élete virágjában megölt egy fiatal teremtést? És miért? - tódultak ajkaira a kérdések, amelyekre senki nem adott választ. Jorgost azonnal ellátta. Vénásan adott neki két köbcenti Midazolamum injekciót. A fiatalember mély álomba merült. Barbara bement a szobájába, s azonnal értesítette Harris doktort Diana meggyilkolásáról. Az egész klinikán felröppent a hír, s mindenki megdöbbenve és főként értetlenül állt a gyilkosság hallatán. Jenny beszaladt Barbarához, mert a történtekre is kíváncsi volt. - Tudomásom szerint Diana nem búvárkodott, vagy tévednék? Akkor pedig mit keresett a

- 53 -

csoporttal az ördögsziklánál? - kérdezte kolléganőjétől. - Nézd, Jenny, a részleteket én sem tudom, bár igazán jó barátságban voltam a nővérrel. Egy biztos, hogy Diana még soha nem merült le a tengerbe, de úszni szeretett. A vőlegényével ma akartak bemenni a fővárosba néhány szükséges holmit vásárolni. Valószínűsíthető - mint a Jorgost bekísérő rendőr is elmondta -, hogy a lány úszott a tengerben, amikor valaki megtámadta. Állítólag a rendőrorvosi jelentés holnapra lesz kész. Annyira sajnálom Dianát! Olyan boldog volt, hogy végre az apja beleegyezett a házasságba... Ennél többet nem tudok. Jenny csak hallgatta a mondatokat, s hirtelen rádöbbent milyen veszélyes, hogy ő délutánonként egyedül búvárkodik. Igaz - gondolta - én csak öt méter mélyre merülök le, néha egy kicsit többre, de akkor is veszélyes ha egy gyilkos leskelődik a parton! Micsoda elmebeteg lehet az illető, aki védtelen teremtéseket gyilkol... - Mondd Barbara, ugye te sem hiszed, hogy a búvároktató, vagyis a vőlegény lett volna a gyilkos? - Ugyan, eredj már! Képtelenség! Szerették egymást. Egyébként is Diana egy különleges képességgel rendelkezett... Sokkal többet tudott mindenkiről, mint te hiszed... - Micsoda? Erről nem hallottam! - Kérlek, Jenny, ne is említsd senkinek. A nővér csak engem avatott be a tudományába, én pedig soha nem szóltam erről, még Jimnek sem. - Miben állt ez a különleges képesség? - Egy inga sokat tudott vele közölni. - Micsoda? Ez egy ostobaság! Nem hiszek benne! - Nem is kértelek rá Jenny, csak arra, hogy erről hallgass. Véletlenül szóltam el magam... Barbara fáradtan dőlt végig otthon a heverőn. Készített magának két szendvicset, hozzá hideg narancsitalt, egy tálra banánt és szőlőt rakott. Még mindig nem tért magához a görcsből, amit Diana halála okozott. Ebben a pillanatban megszólalt a kapucsengő. Az orvosnő magára kapott egy vékony anyagból készült kék köpenyt, s kiment megnézni ki keresi. Harris doktort pillantotta meg. Ugyancsak meglepődött. - Hello, Jim! Hogy kerülsz ide? Gyere beljebb, csak nem történt valami? Mára már elegem van az izgalmakból - tárta ki a kaput, és engedte be a férfit. - Látni akartalak, beszélni veled. - Csak szendvicset és italt tudok hozni, semmi nincs itthon. - Egy pohár konyakot adjál légy szíves. Féltem Jennyt, nagyon aggódom érte. - Miért? - tágult kerekre Barbara szeme. - Nem szeretem, hogy egyedül búvárkodik. Már mondtam neki, de csak nevetett rajtam. Most pedig, hogy Dianát meggyilkolták annyira ideges lett, amit sehogy sem értek. Bizony én is nagyon sajnálom a fiatal teremtést, de Jenny furán, megmagyarázhatatlanul reagált a tragédiára. Amikor pedig megkérdeztem tőle, hogy otthon minden rendben van-e, csak legyintett, s annyit mondott, hogy Rony igencsak elfoglalt, elég ritkán találkoznak. - Drága Jim, elfogadom, hogy aggódsz a húgodért, de lásd be végre, hogy felnőtt asszony, hivatása van, s kevesebbet vagytok együtt, mint régen. Gondolom ez bánt. - Lehet, hogy így van. Londonban hetenként legalább egyszer együtt voltunk, most pedig a klinikán kívül szinte alig van kapcsolatunk. Ebbe bele kellene törődnöm. Igaz, Rony szimpatikus férfi, s ahogy én láttam, nagyon szereti Jennyt, még a gondolatait is lesi. De tény, hogy két ember viszonyába egy külső szemlélő csak felületesen lát bele. Jim átölelte Barbarát, szétnyitotta ruháját, hosszú, karcsú lábai elővillantak, sima hasa és tökéletes formájú mellei a szépséget és a vágyódást sugallták. Jim lehúzta a nadrágját, másodperceken belül meztelenül feküdt a földön, magához húzta Barbarát, s minden előjáték nélkül egyetlen csók után beléhatolt. - Bocsáss meg drágám, - csókolta ismét, - nem bírtam már magammal. - Aprólékosan minden porcikáját végigcsókolgatta, felgerjesztve benne a vágyat, mert érezte, hogy előbbi gyors szeretkezése a partnerének nem jelentett igazi örömet. Keze játékától a lány teste megrezdült, halkan nyögdécselt, s viszonozta a férfi szenvedélyét. Együtt szárnyaltak a megsemmisülés felé. Megszólalt a csengő. Barbara összerázkódott. - A klinikán senki nem tudja hol lakom, csak Diana volt nálam egyszer vendégségben - fordult Jim felé. - Várj, megnézem ki az. - Felkapta a földről a köpenyét, meztelen testére felvette, papucsba bújt, és kiment a váratlan látogatóhoz. Csak félig nyitotta ki az ajtót, a biztonsági láncot sem akasztotta ki. Fabio Gattit pillantotta meg, kezében egy virágcsokorral állt az ajtóban. - Jó estét kívánok, doktornő! Ma délután Grillo doktor elengedett a kórházból, s reménykedtem, hogy itthon megtalálom. - Kitől tudta meg a címemet? - Senkitől, megnéztem a doktornő kartonján, ami az adminisztrációs irodában van. - Elnézést, de nem engedhetem be, vendégem van. Fabio megpróbálta egy erős mozdulattal letépni a láncot, de nem ment neki. - Kérem, csak egyetlen pillanatra engedjen be, hogy átadjam a virágot. Ne féljen tőlem, meggyógyultam már, nemsokára visszamegyek Firenzébe - szólt kedélyesen. A férfi látszólagos nyílt, barátságos tekintete megzavarta a doktornőt.

- 54 -

- Menjen vissza a klinikára, ígérem holnap meglátogatom, értse meg, most nem érek rá! Amikor Fabio látta, hogy az orvosnő a résnyire kinyílt ajtót is készül bezárni, elvörösödött, s kiabálni kezdett: - Ha nem engedsz be azonnal, megnézheted magad! Kellesz nekem, nem mondok le rólad tegezte ismét Barbarát. - Vagy az enyém leszel, vagy senkié sem! - Ledobta a virágcsokrot a földre, s két kezével próbálta leszakítani a láncot, és betörni az ajtót. Harris mindezt a szobában hallotta, de nem akart közbelépni, elsősorban a doktornő hírnevét féltette. Fabio emelkedett hangja egyre inkább aggodalommal töltötte el. Eldöntötte, hogy kimegy és leszereli a férfit. Most már pontosan értette, miért kérte Barbara, hogy Fabio Gattinak más legyen a kezelőorvosa. Akkor nem látta ilyen sötétnek a helyzetet, mint most, amikor magából kivetkőzve üvöltötte Fabio: - Nyisd ki az ajtót! Megkeserülöd, ha nem engedsz be! Jim felkapta a nadrágját és az ingét, majd kiment az előszobába, ahol Barbara bénultan állt, míg Fabio próbálta az ajtót feszíteni. - Jó napot, Gatti úr! Maga hogy jött ki a klinikáról? - lepte meg a beteget Harris doktor megjelenésével. Fabio zavarba jött, s hebegni-habogni kezdett: - A kocsim ott volt a parkolóban... s a portás nem vette észre... egyébként sem vagyok már beteg... a saját jószántamból jöttem a maga klinikájára... mindenkit gyűlölök ott, csak McNeil doktornő kedves velem... Nem is kedves, kelleti magát, a vékony fehér köpenyében... - Azonnal hagyja abba - ordított rá Harris doktor -, és ha jót akar, olyan gyorsan menjen vissza a klinikára, ahogy csak tud! A férfi az erélyes hangra kissé hátrább lépett az ajtótól, de pár pillanat múlva arca szinte lilára vörösödött, és habzó szájjal vállával ment neki az ajtónak. Szerencsére az acél biztonsági lánc erősen állt a helyén, így bejutni nem tudott. - Barbara, légy szíves azonnal telefonálj a klinikára az ügyeletesnek, küldjön két ápolóval egy mentőautót, vigyék vissza Gattit. Egyelőre csak hozzánk, majd holnap meglátjuk, de ha így marad az állapota, kénytelen leszek zárt osztályi elhelyezést kérni. Úgy látom a schizoid komplexusa veszélyes irányba fejlődik, de ezt majd Jennyvel is megbeszélem. Gatti közben tovább kiabált, rugdosta és ököllel verte az ajtót. Szerencsére néhány perccel később a klinikai mentőautó megérkezett, és elvitték. Amikor Jim és Barbara egyedül maradtak, mindketten csak egy pohár konyakra vágytak a nagy izgalom után. Jenny végigdőlt a kanapén, bekapcsolta a televíziót, és közben vízzel hígított Uzot kortyolgatott. - Helló, helló édesem! - lépett be Rony. - Siettem, hogy mielőbb veled töltsem az estét - csókolta meg forrón feleségét. - Valami érdekes megy a televízióban? Téged is ritkán látlak a képernyő előtt! - Nagyon fáradt vagyok ma. Igaz korán eljöttem a klinikáról, de merültem egyet Pirginél, kipróbáltam a vizet. Olyan csodálatos ott a part, bár csak hat méterre mentem le, de már ott is láttam tetőés csészecsigát és több tengeri nyulat is. - Mi a csoda, honnan értesz így a víz alatti élővilághoz? - Az utóbbi időben több szakkönyvet is elolvastam. A televízióban a bemondó ekkor ismertette, hogy kora délután Diana Valiosz 22 éves nővért az ördögsziklánál búvárkéssel leszúrták. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a gyilkos után. - Szegénykém! - sóhajtott fel Jenny. - Ki lehet az az elvetemült ember, aki egy ártatlan fiatal lányt búvárkéssel leszúr? Annyira kedveltem azt az aranyos, bájos teremtést! Az apja, hogy viseli majd el a tragédiát? S a vőlegénye, Jorgos, a búvároktató? - Azután elgondolkozó arccal folytatta: - Tudomásom szerint Diana irtózott a mélységektől, csak úszkált néha a tengerben! Most hogy került oda? Csak nem Jorgos... no nem! Ez képtelenség!!! - Ugyan, Jenny, ne hisztériázz! Semmi közöd nem volt a nővérhez, minek kell ebből tragédiát csinálnod??? - Micsoda? Mit mondasz? Nem fogtad fel, hogy egy fiatal lányról van szó, a halála értelmetlen! Szerettem őt, mintha a húgom lett volna, de mindenki kedvelte a nővért, Barbara pedig kifejezetten sok időt töltött el vele, igen gyakran együtt voltak ügyeletesek. Felhívom, hátha ő már többet tud - lépett az asztalon lévő telefonhoz. Rony odaugrott hozzá, és lefogta a kezét: - Nem telefonálsz sehova! Nem engedem meg! - Mióta kell engedélyt kérnem, hogy egy kollégámat felhívjam? - Édes csillagom, nem akartalak kitenni újabb izgalmaknak, féltelek, ennyi, az egész - változott bársonyossá a férje hangja. - Újabban annyira ideges vagy, aggódom érted. - Ölelésével kívánta feloldani az előbbi hirtelen haragját, s amikor a televízió késő este közvetítést adott a gyilkosság helyszínéről, megszólaltatva a búvárokat, akik tanúi voltak a holttest felfedezésének, Jenny és férje már a hálószobában szeretkeztek. Rony egyre vadabb lett. - Alaposan fel vagyok izgulva - gondolta kuncogva. Jenny szépnek érezte magát. Ahogy a férfi testére ráfeküdt, bizsergett az érzékiségtől. Kezei öntudatlanul végigsimították, hasát és melleit megérintették. Azután érezte férje kisportolt alakjának izmait, aki ajkával végigpásztázott testén, nem hagyva ki egyetlen zugot sem. Jenny megérintve a férfit, érezte fokozódó izgalmát. Ismét

- 55 -

rájött, hogy Rony ügyes szerető, aki elég tapasztalt ahhoz, hogy átvegye az ő lüktetését, szexuális vágyának hullámait, és együtt emelkedjenek a magasba. Eljött a pillanat, amikor vadul beléhatolt, testük egybeolvadt. Az emelkedés és a visszahullás olyan heves és boldogító lett Jenny számára, hogy nyögdécselt, majd újból emelkedett és emelkedett, amikor ismét eljött a mindent elsöprő szenvedély. Rony nem hagyott megállást, ismerte érzékeny pontjait s vágyának felkeltését. Jenny most már egyszerre lett követelő és gyengéd, érzéki és ártatlan, amíg a csúcs közelében mélyről szakadt fel benne az orkánhoz hasonló beteljesülés, amely elsodort mindent, ami körülötte létezett. Férje óvatosan megfordította Jenny izzadtságban úszó testét, lelépett az ágyról, és csak nézte, nézte a nő kitárulkozó meztelenségét. A kép összemosódott benne... ismét eljött számára az orgazmus... Sergio Cavallari és Varus Dorosz hallgatagon fogyasztották a keftédeszt, a roston sült hagymás, fűszeres marhahúsból készült apró gombócokat. Amikor a tál üres lett, a pincér azonnal tálalta a szpanakopittát, a rétestésztába töltött spenótot, csirkehússal és olívabogyóval körített specialitást. Mindketten elmerültek gondolataikban, s jókedvüknek nyoma sem volt. - Leváltanak rövidesen szólalt meg végül a hadnagy. - A kapitánynak bűnbak kell, én vagyok erre a legalkalmasabb. - Ugyan miért? - kérdezte Varus. - Nézd, barátom, először is mint jól tudod, a családom olasz származású volt, és szüleim a háború előtt jöttek át Korfura. Így tehát engem a legegyszerűbb elmozdítani vagy visszaminősíteni. Arról már nem is akarok szólni, hogy a tisztelt kapitány igencsak jóban van a főpolgármesterrel, s neki van egy jelöltje, aki eddig Tebloniban volt zsaru, azt hiszem őrmesteri beosztásban. - De hát az a pasas mit ért a nyomozáshoz, a bűnügyekhez? Tebloni egy kis település az Aspioti hegyek lábánál... - Na és? Ha a főpolgármester patronálja az elég! Az égadta világon semmi nyomunk nincs Diana Valiosz gyilkosságával kapcsolatban! Ma Jorgost kiengedték a klinikáról, de badarságnak tartom, hogy ő lenne a gyilkos. Kihallgatom ismét, ám eredményt nem remélek. Nohát barátom, így áll a helyzet! Valószínűleg néhány napon belül megkapom a felmentést. A visszaminősítést nem fogadom el. Megpróbálok máshol elhelyezkedni, esetleg átmenni Athénba vagy bármelyik nagyobb városba. Igencsak remélem, hogy a főnököm nem vágja el véglegesen a pályámat, s az elbocsátásban nem írja meg a visszaminősítésemet, mert ez azután végképp nagy szemétség lenne! Egyébként az athéni kollégák sem jutottak sokra az előző gyilkosságokkal kapcsolatban. Sokkal segítőkészebbek és barátibbak, mint én reméltem, minden akciójukba beavatnak. Bár a siker őket is elkerüli! - Sergio, mondd csak, nem gondoltál arra, hogy csalit kellene a búvárgyilkosnak odadobni? - Dehogynem, még a kezdet kezdetén. De ha valaki, te tudod a legjobban, hány búváriskola működik a szigeten. Ez a zöld csoda az utóbbi években egyre több külföldit, elsősorban európait vonz, természeti szépsége, földrajzi fekvése és nem utolsósorban a kristálytiszta tengervize miatt. A Jón-szigetvilágban, de főként Korfun, az idegenforgalom növekedése sok családnak biztosítja a jövőjét. Kerkyra főpolgármestere is tudja, ha a bűnözési hullám elér bennünket is, akkor már nem lesz ilyen vonzó a mi földünk! Így amikor a gondolatot csak felvetettem a közvetlen főnökömnek, ő azonnal leállított erről. Arról győzött meg, hogy annyi csali nincs a világon, ahány helyre állítanunk kellene búvárruhás nőket. - Ne keseredj el, Sergio! A zsaruk tudta nélkül esetleg Jorgosszal megbeszélném, hogy innen a Szépséges Hableányból azt a kis csajt - mutatott az egyik felszolgálóra - megtaníthatnánk merülni, s a búváriskola külföldi résztvevőivel dolgozna. Ezzel a megoldással két legyet ütnénk egy csapásra, Jorgosnak is adnánk feladatot a nyomozásban, Evita pedig egy aranyos, fiatal teremtés, aki kicsit felrázhatná őt a tragédiából. A hadnagy elgondolkozott barátja ötletén. - Nem hiszem, hogy ezzel elérünk valamit... - Ki tudja? Egy tény, hogy minden bűnügyet az ördögsziklánál és a közelében követett el a gyilkos. Ne feledd, hogy bár szerencsétlen megboldogult Alexa holtteste nem került elő, de ő is ott búvárkodott... tehát a pasasunk, valamiért mindig ott csap le. A négy gyilkosság között csupán ennyi az összefüggés. Én jó ötletnek tartanám, ha Jorgost és Evitát meggyőznénk. Mondd, Sergio, akkor mi történik, ha az egész szervezésünk füstbe megy? Semmi. Ha jól értem, így is, úgy is meg kell válnod a beosztásodtól. Van egy régi korfui mondás: A lehetetlennel is próbálkozz, mert minden lehetségessé válhat. - Rendben, meggyőztél. Evitával mikor beszéljünk? - Most! Menjünk az irodámba, odahívom. A fiatal zsaru izgatottan állt Harris doktor íróasztala előtt. A háta mögött megbilincselt kézzel Douglas Bamber feszengett. - Igazgató úr, az eltűnt személyt ma hajnalban fedeztem fel jár-őrszolgálatom alatt, éppen Kanakades falu szélén jártam, amikor előjött a bozótból, tépett ruhában, borostásan. A fényképről azonnal ráismertem - mutatott Bamberre. - Így megbilincseltem és a kerékpáromra tettem, betoltam az őrsre. A főnököm azonnal intézkedett, így rendőrautóval idehoztam. - Köszönjük a segítséget - nyújtott kezet Harris. - Kérem vegye le betegünkről a bilincset, most már mi gondoskodunk róla. Douglas Bambernek az igazgató hozatott bőséges reggelit Nelly nővérrel. Magához kérette McNeil doktornőt valamint Grillo főorvost is. Mindannyian szótlanul ültek és nézték, ahogy a kiéhezett férfi kapkodja az ennivalót. Egy nagy bögre kávét is ivott. Látszott rajta, hogy e pillanatban csak a kaja érdekli. - Kedves Douglas, mondja el nekünk őszintén, miért szökött meg a klinikáról? A kezelőorvosa, Grillo doktor vagy a doktornő ellen volt valami kifogása? - igyekezett baráti hangot megütni Jim.

- 56 -

- Nem, dehogy! De rájöttem, hogy a feleségem a halálomat kívánja, s ebben segít neki... azt hiszem - vált suttogóvá hangja - Grillo doktor úr... - Ha ezt az állítását bizonyítani tudja, akkor a főorvos úr bajba kerül - nézett Harris kollégájára. - Nem egészen tudom bizonyítani - suttogott még mindig Bamber -, de egy alkalommal hallottam, amint a folyosón kérdezte a feleségem, hogy a megállapodásuk érvényes-e? A doktor úr csak annyit mondott, igen, s hozzáfűzte, hogy Marina legyen egy kissé türelmesebb, nem lehet elsietni a dolgokat. - Miért nem fordult hozzám ahelyett, hogy elszökött innen és bujkált? Még szerencse, hogy nem történt súlyos baja! A férfi hallgatagon ült, nem válaszolt. Kis idő múlva Barbara hozzálépett, s kedvesen megérintette a karját: - Jöjjön, menjünk együtt a kórterembe. Megfürdik, megborotválkozik, tiszta ruhát vesz fel, jobban érzi majd magát. Harris és Grillo kettesben maradtak. Jim csak annyit kérdezett: - Mi a véleményed, tudod ezek után is kezelni? - Hát persze, kényszerképzetei vannak, de majd intenzívebb terápiát alkalmazok, esetleg elektrosokkal próbálkozom. A feleségével valóban beszéltem többször is, de ez természetes, a hozzátartozókat tájékoztatni kell. - A felesége a minap éjszaka vagy késő este itt botrányt csinált, amikor Barbara és a megboldogult Diana voltak ügyeletben. Sok szamárságot összehordott, a részletekre nem is emlékszem pontosan. - Jim, bízd rám az egészet! Igyekszem meggyógyítani Douglas Bambert. Eddig is én kezeltem, de úgy látszik, a gyógyszerelés nem volt megfelelő. McNeil doktornő visszakísérte a beteget a kórterembe. Intézkedett a megfelelő ellátásáról, s benézett Fabio Gattihoz, aki mélyen aludt. Jenny éppen a kórlapját vizsgálta, majd visszatette az ágy végébe, s akkor vette észre Barbarát. - Hallottam Jimtől a tegnap este történteket. Nagyon sajnálom Barbara, de az tény, hogy a kórképébe beleillik ez a téveszmés állapot, amely időnként agresszív cselekvésre ösztönzi... Megpróbálok majd esetleg Tetracor-görcs kezelést alkalmazni. De eddig semmiféle kiemelkedő magatartásformát nem észleltem nála. Barbara nem kívánt kitérni a részletekre, hogy Fabio gyakorta erőszakosan zaklatta, bár addig még nem vetemedett, hogy a lakásán felkereste volna zárta le a gondolatsort. A nyomozók Diana Valiosz meggyilkolása kapcsán a klinika teljes személyzetét kikérdezték, majd Cavallari hadnagy a nővér szekrényét nyitotta ki, s Barbarát kérte fel, hogy legyen jelen. Amikor a doktornő megpillantotta az ingát, szeméből patakokban folyt a könny, ismét átélte az aranyos, fiatal teremtés halálát. - Micsoda egy perverz disznó lehet, aki búvárkésével megöl egy boldog lányt, aki éppen az esküvőjére készül! A hadnagyon látszott a fáradtság, így az orvosnő hozatott neki egy kávét. Azután leült vele szemben az ügyeletes szobában. - Doktornő, szeretnék önnek néhány kérdést feltenni. Ahogy látom, igen közel állt magához a nővér, meg Jenny Harrist is megrázta a hír. - Ha lehetne eltenném emlékbe a szekrényében talált ingát - szólalt meg Barbara. - Gondolom, az apjának, vagy a vőlegényének ez a kis emléktárgy nem jelent semmit... - Természetesen, vegye el doktornő, itt van a megboldogult holmija. Az apjának megígértem, hogy elviszem hozzá. Legalább egy félórát beszélgettek, majd Jennyt próbálta kifaggatni Dianáról. Ám mindenki csak szépet és kedveset mondott róla, dicsérve jellemét, magatartását, munkáját. - Jorgost már elengedték, ugye? - kérdezte Jennytől. - Igen, azt mondta bemegy a búváriskolába, mert fontos tennivalói vannak. A hadnagy megköszönte a két doktornő segítségét, közben az emberei is végeztek. Amikor összegezték tapasztalataikat, rájöttek, hogy semmitől sem lettek bölcsebbek. Cavallari eldöntötte, hogy Dorosz ötletét megbeszéli Jorgosszal, s ha a fiatalember egyetért vele, azonnal hozzákezdenek a megvalósításhoz. - Szerencse, hogy Varusnak sikerült Evitát rábeszélnie a csali szerepére, igaz felmentette a pincérkedés alól, és egy kis plusz pénzt is ígért neki. Nissakiban a búváriskola raktára előtt leállította a kocsiját. Belépett, s látta, hogy Jorgos éppen az oxigénpalackokat tölti. - Helló! Helló! - köszöntötte a hadnagy. - Máris kezdődik a kihallgatás. - Tévedsz. Mielőtt bevitettelek volna a klinikára, mindent elmondtál, s a többiek is megerősítették szavaidat. Nem ezért vagyok itt. Szeretném, ha eljönnél velem a Szépséges Hableányba, mert Varusszal beszélni akarunk veled. Mikor alkalmas neked? - Most. Még egy palackot megtöltök és indulhatunk. Délután öt órára jönnek ide a búvárok. Előtte még lenne egy kis dolgom. Biztonságból szeretnék minden felszerelést ellenőrizni. - Kimegyek, elszívok egy szivart, azután ha végeztél, indulhatunk.

- 57 -

Rony felhívta a feleségét, hogy este találkozzanak és menjenek el a nyaralójukba. Drágaságom, már olyan régen töltöttünk egy estét Gastouriban! Végre csak kettesben lehetnénk, személyzet sem kellene, vásárolnék néhány finomságot itt a fővárosban. Rendben? - Mikor gondolod, hogy odaérünk? Én ma csak hat óra tájban szabadulok el! Rengeteg zűr akadt a klinikán. - Nem baj, érted megyek, hagyd a kocsidat a parkolóban. Reggel pedig beviszlek, jó lesz így? Szeretlek drágám, nagyon szeretlek! Hiányzol, te vagy a napsütés az életemben... Jenny kissé meglepődött e szavaktól, s egyben meghatódott, hogy férje mennyire figyelmes vele. Testét ismét borzongás járta át, amikor vad szeretkezésükre gondolt, s már előre élvezte az esti együttlétet. - Rendben Rony, akkor várlak. Jenny a nagyvizit előtt bement testvéréhez az igazgatói szobába. Referált neki Fabio Gattiról, akit ébredése után megvizsgált, s javasolta, hogy ismét végezzenek el nála egy CT-vizsgálatot. Valószínűsíthető, hogy a téveszmék mellett személyiség- illetve magatartásváltozás lépett fel nála, s ez mind beleillik a hebephren schizoid komplexus súlyosabb formájába. - Nagyon sajnálom Jim, ami Barbaránál történt. Egyébként boldog vagyok, hogy egymásra találtatok. Nem értelek bátyuskám, miért nem mondtad el nekem, hogy szeretitek egymást? Gondolom erről van szó. Barbara nemcsak szép fiatal nő, remek diagnoszta, lelkiismeretes szakember, aki a pszichiátriában és főként hipnózissal való gyógyításban Skóciában kiváló eredményeket ért el. - Ezt honnan tudod, Jenny? - Egy alkalommal Grillo mesélte, hogy McNeil doktornő szakvizsgáját megelőzően számos figyelemre méltó közleményt jelentett meg angol és skóciai orvosi folyóiratokban. Sajnos én egyet sem olvastam, de ez nem jelent semmit, miután én Londonban elsősorban az elmekórtannal foglalkoztam. A hipnózis kissé messzebb esett szakterületemtől. - Barbara nem akar beszélni a múltjáról, skóciai életéről, én pedig várok. Nem szabad erőltetni ezt sem. Feltételezem, hogy szerelmes volt és csalódott. Egyébként abban igazad van Jenny, hogy remek partnert találtam benne, de kapcsolatunk még csak most kezd kibontakozni. Kettesben eddig keveset voltunk együtt. De meglátjuk! Előre nem akarok a jövőről beszélni, egyikünk sem hozta szóba. Mondd csak, Ronyval minden rendben van? Amikor nálatok jártam utoljára az a benyomásom támadt, hogy férjed ingerlékenyebb és idegesebb, mint amikor megismertem. Talán gondjai vannak? - Ma este éppen a nyaralónkba megyünk, hogy kettesben legyünk, Rony ismét szeretetteljes és kedveskedő. A közelmúltban valóban volt néhány olyan reagálása az általam megkérdőjelezett tényekre, amelyek elkeserítettek. De ez átmeneti volt, ismét olyan, mint régen. A hivatali gondjaiba nem avat be, talán ez a jobb. Mindketten elfoglaltak vagyunk és szeretjük a munkánkat. Tudod, Jim nekem egyetlen kikapcsolódásom van, hogy gyakran, ha kora délután szabad vagyok, búvárkodom egyet. De ne félj, látom rajtad aggódsz, nem merülök mélyre, csak öt-tíz méterre. Itt olyan tiszta a tenger, hogy szabad szemmel is le lehet látni odáig. - Rony soha nem megy veled? - Nem, utálja a búvárkodást. Időnként kimegy a hajóval a sziget déli részére, élvezni a csendet. Mint mesélte, kedvenc helye Kavos és környéke. - Látod, én azt sem tudom az hol van. Alig voltam valahol itt a szigeten, igaz az elmúlt időben nem is értem rá. Most, hogy átszerveztük, bővítettük és korszerűsítettük a klinikát, terveink szerint Barbarával bejárjuk szabad időnkben a különböző vadregényes tájakat. - Diana helyett kit veszel fel? Egyébként is szükség van több kisegítő személyzetre? - Grillo, aki mindenkit ismer a szigeten, megígérte, hogy a jövő hétre néhány ápolónőt és ápolót iderendel. Azután meglátjuk kit választunk. - Gyere, Jenny, menjünk, megkezdem a nagyvizitet - karolt bele húgába, és elindultak, hogy a stábot összeszedjék. Felgyulladt a villany. Jenny csak azt látta, hogy a tengerre néző szobában, amikor belépett, mindenhol égővörös rózsák árasztották az illatot... Maga a látvány is fenséges volt, ahogy a vázákból vörös rózsafejek kandikáltak ki... Érezte, hogy férje szorítja és csókolja, egyetlen mozdulatra reccsent világoskék selyemruhája, kibuggyant a letépett fehérneműből napbarnított karcsú teste. Rony nem engedte el, a süppedő fehér gyapjúszőnyegre fektette, s testével játszadozott, mintha először látná. Becéző szavakat suttogott, majd obszcén szövegre váltott át. Jennynek arra sem maradt ideje, hogy meglepődjön, mert mint az orkán, amely felkapja a falevelet, úgy száguldott végig a testén az erotikus szenvedély, s Rony egyre vadabbul tette magáévá. Később úgy érezte az asszony, mintha egy idegen férfi uralkodna felette, aki nem törődne semmivel csak a vadsággal, amely erősebben követelte a fizikai gyötrelmet. A férfi arcán elszántság tükröződött, s szemében új mámoros fény csillant. Az asszony már nem élvezte az erőszakos szeretkezést, amely fájdalmat okozott neki. Az újbóli és újbóli behatolás után nyugalomért esedezett. Rony nem tudott megállni, birtokolni akarta a nőt, szenvedni látni, s így kívánt elérni azokba a magasságokba, ahova Jenny nem tudta követni. A nő megmozdult alatta, igyekezett testével kiaraszolni a közelségből. Ám nem ment, mert Rony erős kezével megmarkolta combjait, szétfeszítette lábát, hogy készen álljon a befogadásra. Jenny sikoltott: - Kérlek, ne! Ez fáj! Nem akarom! - A férfi leszorította a vonagló női testet, amelyen most nem a vágy

- 58 -

táncolt, hanem a szenvedés, melyet ez a szeretkezés okozott. Azután egyetlen pillanat alatt a férj ismét a régi lett, és becéző szavakkal szeretgette a leszorított nőt, aki mozdulni sem tudott félelmében és meglepetésében. Rony, mint egy bűvész, hirtelen mozdulattal elővarázsolt vörösrózsa-szirmokat, amelyekkel beborította a meztelenséget, és így gyönyörködött Jennyben, aki bénultan figyelt. - Rony, Rony, mit csinálsz? - suttogta férjének, aki a látvány felemelő érzésétől elváltozott tekintettel nézett rá, bűvölve őt. - Marina, ha még egyszer előfordul, hogy a klinikán zagyvaságokat hord össze, magam is megbánom, amit teszek - lépett Grillo az asszonyhoz. - Idő, idő, mindenhez idő kell! Nem lehet sürgetni semmit, még azt sem, hogy Douglas Bamber lelke messze repüljön. Vegye tudomásul, ha bármi ostobaságot csinál, a megállapodásunknak vége. Nem vállalom a felelősséget. Valójában magának teszek szívességet... - De főorvos úr, én azt viszonzom azzal... - Ne mondja ki, már babonából sem akarom hallani! Ha elérkezik az ideje, megkapom. Egy biztos, hogy férjét most nemcsak én figyelem, hanem gyakorlatilag mindenki. Még az igazgatónak is igen kellemetlen volt a szökés. Van neki éppen elég baja, a klinikán dolgozott Diana Valiosz nővér, akit a búvárgyilkos szúrt le. - Igen, hallottam a televízióban róla, még a fényképét is mutatták. Milyen csinos fruska volt. Úgy emlékszem, ő volt akkor a szobában, amikor McNeil doktornővel beszéltem. Ígérem, hogy soha többet nem fordul elő hasonló eset. Már nagyon megbántam. Arra kérem főorvos úr, tegyen meg mindent, hogy mielőbb mindketten boldoguljunk az életben! - Kedves Marina, rosszul fogalmaz. A nagy vagyon, az örökség nem az enyém lesz, hanem a magáé, ha sikerül új végrendeletet csináltatnia a férjével! Nekem mindössze egy kép jut... persze az sem semmi, de az én életem sínen van. A maga ajándéka, ahogy mondani szokták, a tortán csupán a tejszínhab. Ha nem kapom meg, akkor sem történik semmi, viszont ha magácska elesik az örökségtől, ezt a gyönyörű házat, a benitzesi üzletet és a hatalmas bankszámlát, az összegyűjtött képeket, ikonokat bizony nem mondhatja sajátjának! Ezért jól vigyázzon minden cselekedetére - állt fel Grillo, megbiccentette a fejét, az utcán álló kocsijába ült és indult. Benitzestől az út a Pantokrator-hegység felé erősen kacskaringós volt. Először a tengerpart mellett vezetett, majd befelé fordult a szárazföld felé. Közben az orvos elgondolkozott, s csábította a terv, hogy a főváros után visszakanyarodik a tengerparti útra, és megáll az ördögsziklánál. A nővért ő is, mint mindenki kedvelte, s habitusán látta, hogy nemcsak a fizetéséért tett meg mindent, hanem teljes szívével és lelkiismeretével segített a klinikán fekvőknek. Evropoulinál így visszatért a tengerpartra, s mintegy húszperces autózás után messziről látta a sziklacsoportot. A kocsit otthagyta az ösvényen, s gyalog tette meg az utat. A szél feltámadt, a tenger hullámai verdesték a parti sziklákat. Grillo az egyik kiálló részre leült, rágyújtott, s elmerült a táj varázsában. Ekkor vette észre, hogy fiatalokból álló csoport baktat az útról a sziklás partrész felé. Ahogy közeledtek, megismerte Jorgost, akit négy lány és két fiú követett. Lepakoltak, majd az oktató szava hangzott fel, mindenkit figyelmeztetett, hogy ne maradjon le, beosztotta őket párosával. Átöltöztek, fekete búvárruhát öltöttek, s amikor a maszkot is fejükre rakták, szinte teljesen egyformának látszottak. Grillo megállapította magában: - Nincs könnyű dolguk a zsaruknak, hogy elkapják a búvárgyilkost, hiszen alig lehet ebben az egyenruhában felismerni őket. Egy darabig még nézelődött, majd elindult az autójához, hogy időben visszaérjen a klinikára, és McNeil doktornőt felváltsa. Jorgos mindenkinek külön-külön ellenőrizte a felszerelését, bár ezt a búvárok is megtették, de a fiatalember a tragédia után még óvatosabb volt. Evita is beöltözött, de ő csak a parton gyakorolta Jorgos szigorú utasítása szerint a lábtempókat maszkban és uszonyban. Evita nem tűnt ki a többiek közül. Kedves, jókedvű, fiatal, tizennyolc éves lány volt, aki a Szépséges Hableányban is a személyzet üdvöskéjének számított. Itt is a többi búvárral azonnal megtalálta a megfelelő hangot, s amint a parton gyakorolta a kijelölt helyen az úszást, egyre csak azon törte a fejét, hogy ölhették meg Alexa asszonyt? Észrevette, hogy egy búvárruhába öltözött alak közeledik a tengerhez, kezében lóbálva az uszonyokat, és a maszkot. Evita megijedt, azonnal a gyilkos jutott eszébe és az, hogy minek is vállalta a kockázatot. Ám több ideje nem maradt a töprengésre, mert a búvár leért a partra, s Evita látta, hogy nő az illető. - Ki a csoda lehet, aki egyedül merülget? Lehet, hogy a gyilkos nem is férfi, hanem nő? - Ám észlelte, hogy a búvár mit sem törődve vele, felvette az uszonyokat, a maszkot és elindult a sziklák felé. Evita kijött a vízből, elege lett az úszkálásból. Jenny amint megfordult, akkor pillantotta meg a lányt. Fejével biccentett, s kezével a búvárok köszönését alkalmazta. Ám választ nem kapott, beljebb ment, s merülni kezdett. A legújabb típusú Aladin búvárkomputeren ellenőrizte a mélységet, és öt méternél megállt. Az egyik hasadékból apró szemű, kistermetű sziklahalak tűntek ki egy üregből. Legalább tucatnyi került elő. Jenny elmerülten figyelte játékukat, ahogy kergették egymást ki-be a sziklaüregekben. Óvatosan kinyújtotta karját, hogy az egyiket megsimogassa, amelyik egészen közel úszott hozzá, ám a következő pillanatban egy rókacápa meredt rá! Jenny nem ismerte fel, csak annyit tudott, hogy cápa, s a hirtelen stressz hatására erősödött a félelme és bizonytalansága, úgy érezte, hogy nem tud feljutni. Légzése rendszertelen lett, és a vérnyomása emelkedni

- 59 -

kezdett. Eszébe jutott, amit tanult a hiperventillációról, s így mély lélegzeteket vett, s lassan elindult felfelé. Közben a rókacápa eltűnt a kőlabirintusban, a sziklák szélénél. Amikor Jenny felért, Jorgos és csoportja már kint volt a parton, s csendesen beszélgettek. Az orvosnő a közelükben leült, azután kis idő múltán, amikor felismerte Jorgost, hozzálépett: - Fogadja őszinte részvétem Diana tragédiája miatt. Látom, nem tudja, ki vagyok. Nevem Jenny Harris, a pszichiátriai klinikáról. Igaz, maga nagyon rövid ideig feküdt nálunk, s a kapott nyugtatók hatására aludt. De én sok szépet és jót hallottam önről Dianától, akit nagyon szerettem. - A doktornő egyedül búvárkodik? Ez veszélyes, legalább kettesben kellene menniük! Ha valami baja történik... - Nem megyek mélyre, általában öt és tíz méter között merülök, s akkor is csak tíz percig maradok lent. Mikor férjemmel nászúton voltunk, akkor szerettem bele a búvárkodásba, azóta, ha van egy kis időm, leszaladok a partra. Ide most jöttem először. Általában Ipsos környékére szoktam menni, az közel esik a házunkhoz. De most bevallom őszintén, kíváncsi voltam az ördögsziklára, ahol a búvárgyilkos garázdálkodott... - Remélem, többet nem fog - hajtotta le fejét Jorgos -, én legalábbis még elővigyázatosabb vagyok, mint eddig. Amikor Jenny hazaért, legnagyobb meglepetésére Rony kocsija már a garázsban állt. - Mi a csoda, nem szokott ilyen korán érkezni. Lehet, hogy ismét visszatér a kezdeti szerelmünk, bár a nyaralóban meglehetősen vad és szenvedélyes volt velem... Persze ez még nem tragédia, de az egész magatartása más lett, mint korábban. - Sietős léptekkel Rony szobájához ért, benyitott. A férfi nem vette észre, annyira elmerült az előtte fekvő képek nézegetésében. - Helló, Rony - üdvözölte kedvesen, és megcsókolta. A férfi gyors mozdulattal összeszedte a képeket, és vérvörös arccal kiabált a feleségére: - Nem tudsz kopogni? Micsoda viselkedés így rám törni! Jenny nem értette, csak amikor egy képre pillantott, amely lecsúszott a földre, akkor jött rá, hogy férje mitől gurult be. Lehajolt, s közelebbről megnézte a meztelen nőt, aki fiatalos testével erotikus mozdulatokkal szeretkezett egy férfival a fotón. A háttérben olajfák és tarka virágok díszelegtek, amelyek mögött egy elmosódott férfialak látszott, aki figyelte a szeretkezőket. - Jézusom! Rony! Mi ez? - Nem látod, egy fotó! Ne csinálj úgy, mintha naiv szüzecske lennél, láttál már ilyet, ne játszd meg magad - kiáltott durván. - Kaptam valakitől néhány fotót, ennyi az egész! Egyébként sincs semmi közöd ehhez! Jól néznék ki, ha állandóan a te beleegyezésed kérném mindenhez. Vésd jól abba az ideggyógyász fejedbe, hogy az emberek mind-mind mások, s nemcsak a te sémád szerint élvezik a szexet! A szóáradat hallatán Jenny lerogyott a karosszékbe, és nézte Ronyt, akinek az arca kivörösödött a dühtől, a pupillája kitágult, egész teste remegni kezdett. Az orvosnő konstatálta, hogy ez schizoid jellegű rohamnak tűnik. Egyben az is valószínűsíthető, hogy ilyen alkalmakkor nem ura cselekedeteinek, nem tudja kontrollálni magát. Eldöntötte, hogy másnap Jimmel megbeszéli férje viselkedését, mert semmi kétsége nem maradt, hogy ez az állapot gyógykezelést kíván. - Mit ülsz ott magadba roskadva? Nem láttál még aktképeket? Úgy viselkedsz, mintha életed legmegrázóbb tragédiáját fedezted volna fel. Én is férfi vagyok, jobb, ha ezt tudomásul veszed, és az ágyban nem finnyáskodsz velem... - Jézusom, Rony! Miket beszélsz összevissza? Eddig azt hittem, szexuális vágyaink kielégültek. - Talán neked igen, de nekem nem! Hideg nő vagy Jenny, látszik, hogy sokáig egyedül éltél, a kutyának sem kellettél... Jenny akarata ellenére halkan sírni kezdett. Bár erős egyéniség volt, de most női mivoltában bántotta meg Rony, egyre mélyebben és mélyebben. Képtelen volt józan eszére hallgatni, hogy egy beteg ember mondja mindezt. Felállt, és szó nélkül kiment a szobából. Még hallotta, amint férje kihozta a garázsból az autót, és elszáguldott. A vacsorát egyedül fogyasztotta el. Nemsokára kivágódott az ajtó és férje mosolygós arccal, mintha mi sem történt volna belépett, átölelte s így szólt: - Drágaságom! Siettem haza, hoztam neked egy kis ajándékot. - Ezzel átadott egy aranypapírba csomagolt kis dobozt. - Nézd meg, remélem, tetszeni fog! Bontsd már ki! Az asszony megdöbbent, mert férje úgy viselkedett, mintha semmi nem történt volna. Kinyitotta a dobozt, s ámulatára egy hatalmas, fehér briliánsgyűrű volt benne! Rony kivette, és felesége ujjára húzta, majd megcsókolta a kezét: - Gyönyörű, gyönyörű, milyen jól mutat a vékonyka mutatóujjadon. Látod, ez a kő tiszta csiszolatú, háromkarátos briliáns. Ugye tetszik? Nézd csak, micsoda pazar színekben játszik!... Örülsz? Nem haragszol a te kis Ronydra? - csókolta meg forrón, és karjába zárta. - Néha olyan buta vagyok, pedig szeretlek, Jennykém! Nagyon szeretlek! Bocsáss meg nekem, nem akartalak megbántani. Ugye kapok valami kaját, éhes vagyok! Az éjszaka sötétjében sem tudott a doktornő megnyugodni. Férje viselkedése nyugtalanította. Ahogy ismét végiggondolta házasságukat, Rony hol kedves, hol durva cselekedeteit, a szexualitásban újabban előforduló hevességét és már-már tettlegességét, rájött, hogy valami nem stimmel. Nem látott tisztán. Érezte, hogy nem szívesen tárgyalná meg mindezt testvérével. Egy férfinak nehéz néhány intim témáról szólni, még akkor is, ha mindketten orvosok.

- 60 -

Eldöntötte, hogy Barbarával lesz bizalmas. Vele sokkal közvetlenebbül megbeszélheti, mi lenne a teendő, s úgy érezte, hogy az ágyban történt fura dolgokat egy nőnek, főként ha orvos az illető is, könnyebb elemezni. Evita élvezte, hogy ő áll az érdeklődés középpontjában. Jorgos és Varus Dorosz is minden lépését figyelték, úgy őrizték és vigyáztak rá, mintha hímes tojás lenne. Immár harmadszor volt együtt a búvárcsapattal, s egyre bátrabb és magabiztosabb lett. Esténként pedig a Szépséges Hableányban beszélgettek Sergio Cavallari hadnagy társaságában a fiatal lányokkal és fiúkkal. A búvárok lelkesen készültek a bronzminősítés megszerzésére. Sergio ugyan főnökének, a rendőrkapitánynak nem számolt be a csaliról, mert úgy érezte, hogy napok kérdése és főnöke úgyis meneszti. Az athéni kollégák megígérték, hogy segítenek neki az elhelyezkedésben, így azután nekik néhány szóval érintette Evita szereplését. A rutinos városi nyomozók nem hittek abban, hogy a búvárgyilkos éppen Evitát fogja megtámadni, s abban sem, hogy kiszámítható a cselekedete. A Diana megölése óta eltelt idő bizonyította, hogy az elmebeteg kerüli a búvárokat. Pedig a kerkyrai zsaruk és a nagyobb települések rendőrei állandóan pásztázták azokat a tengerparti helyeket, ahol búváriskola működött vagy a búvárok merülni szoktak. De semmi gyanús jelet nem fedeztek fel. Most is, már kora este volt, amikor Sergio megérkezett, s leült Jorgos mellé a bárpulthoz, aki egy hideg Martinit kortyolgatott. - Elmegyek én is Diana temetésére, most telefonált az apja, hogy holnap délelőtt tíz órakor az omali temetőben helyezik örök nyugalomra. Ugye téged is értesített? - Igen, az elmúlt napokban kicsit elviselhetőbb lett az öreg. Igaz, most is alig beszél velem, de legalább nem gyanúsít lépten-nyomon. Gondolom, maga is hadnagy, meg Dorosz úr is beszélt vele. Soha nem leszünk igazán baráti viszonyban, de legalább nem rágalmaz, s ez is valami. - Ki tudja, Jorgos, mit hoz az élet. Lehet, hogy idővel az öreg is megnyugszik és megbocsát neked... bár nincs is miért... - Soha nem kedvelt, s nem akarta, hogy Diana a feleségem legyen. Most már nem idegesít annyira az ellenszenves viselkedése. Egyébként sincs semmi közöm hozzá. A holnapi nap mindannyiunkat megvisel. Mint hallom, a klinikáról is majdnem mindenki eljön, örülök neki. A végtisztességet megadják szegénykémnek - törölt le egy könnycseppet a szeméről Jorgos. - Szabad leülnöm? - kérdezte Evita csicseregve. - Olyan remekül érzem magam, hogy búvárkodhatok - nevetgélt a lány, aki nem vette észre, hogy a két férfi ugyancsak búslakodva, komoran üldögél a pultnál. - Olyan klassz az a búvárruha, amit nekem adtál, Jorgos, a fekete szín még jobban karcsúsít. Örülök, hogy holnap délután én is veletek merülök. Igaz, csak öt métert engedélyeztél, ne legyél már olyan kőszívű! - ölelte át a fiatalembert, aki eltolta a lány karját, s kissé idegesen válaszolt: - Evita, légy szíves, vedd komolyan ezt a melót! Varus is nagy reményeket fűz ahhoz, hogy hátha kiszúr magának a pasas, s sikerül elkapnunk. Mert abban biztos vagyok, hogy férfi az illető. - Miért, nő nem lehet? A búvárruha nagyjából eltakar mindent - jópofáskodott Evita. - Kisasszony - szólt a beszélgetésbe a hadnagy. - Kérem, ne legyen olyan szeleburdi, itt nem játékról van szó! Az illető mindenre elszánt, őrült elme, aki gátlástalanul öl! Próbáljon meg komolyabban viselkedni, ne vegye játéknak és kalandnak ezt a melót. - Bizony így van - lépett a beszélgetőkhöz Varus. - Evita, te lubickolsz a reflektorfényben, s azt hiszed, ez csupán egy szerepjátszás. Pedig veszélyes munka, mint ezt korábban Sergióval ecseteltük neked. - De hát semmi veszélyes nem történt. Olyan békés az a tengerpartszakasz, kedvesek a búvárok, mindenki segíteni akar nekem. Miért baj az, hogy a felszolgálás helyett élvezem a napfényt, levegőt, a vizet és nem utolsósorban a fiatalok társaságát? Dorosz úr, meglátja, nem lesz semmi baj, észreveszem én, ha valaki megtámad - vált harciassá a lány hangja. A hadnagy és Dorosz rájött, hogy ez a csitri nem fogja fel, milyen veszélyekbe kerülhet, így nem is fél semmitől. A két férfi felállt és kissé távolabb húzódott, hogy a lány ne hallja. - Én azt hiszem, Varus, hogy Evitát felmentjük a feladat alól. Még néhány merülés és a többiek megkapják az igazolványt. Akkor a lánnyal is közöljük, hogy a következő csoportban nem kell részt vennie. Annyira butácska, félek, hogy a végén mindannyian bajba kerülünk. Úgysem látom értelmét az egésznek. Gyilkosunk most visszahúzódott, hogy mikor csap le megint, azt senki nem tudja. Ugye egyetértesz velem? - Rendben! A jövő héten kezdődő oktatáson és merülésen már ne vegyen részt. Majd én megmondom neki! Doktornő, doktornő - kiáltott Barbara után a folyosón Fabio Gatti. - Délután szeretnék öntől elköszönni! Az igazgató úrral megbeszéltem, hazamegyek Firenzébe, és ott kezeltetem magam, ha szükséges. - Most is elköszönhetünk. Kívánok önnek jó utat, és további jó egészséget! - Azt már nem! Szeretném, ha eltölthetnénk néhány nyugodt percet, ennyit igazán megérdemlek öntől. Tudja, mennyire rajongtam magáért, még akkor is, ha jól elbánt velem. McNeil doktornő nem kívánt a folyosón vitába bocsátkozni a beteggel. Miután este hatig volt beosztva, csak annyit válaszolt: - Rendben! Délután már több időm lesz, akkor beszélhetünk. Fabio bólintott: - Köszönöm! Ekkor ért oda Harris doktornő: - Uram - szólt Fabióhoz -, nemsokára elkészül a zárójelentése, s

- 61 -

holnap reggel, ahogy tervezi, indulhat Firenzébe. Amikor Barbara és Jenny kettesben maradtak, McNeil doktornő halkan csak annyit kérdezett: Mondd csak, nem veszélyes ezt a beteget így hazaengedni? Emlékszel, nemrégiben volt az a bizonyos éjszakai rohama, amikor a klinikai ápolóink fogták le, és hozták vissza a lakásomról... - Hát nézd, Barbara, ez egy nehéz kérdés. Grillóval és Jimmel is megbeszéltem, s miután a beteg saját elhatározásából kereste fel klinikánkat, nem közveszélyes, így semmi okunk arra, hogy itt tartsuk. Talán jobb is, ha otthon kezelik tovább. - Mi történik, ha Firenzében nem megy el orvoshoz? - Ezért már fájjon az olasz orvosok feje! Elég nekem a magam baja! Szeretnék négyszemközt beszélni veled. - Persze, menjünk a te szobádba. A nagyvizitig bőven van időm, a reggeli kisvizitet már megtartottam. Jenny nehezen fogott bele mondanivalójába: - Tudod, Barbara, a férjem az utóbbi időkben feltűnően megváltozott. Hogy pontos legyek, a változások rohamszerűen jönnek rá, a legkiszámíthatatlanabb időpontokban, és láthatóan minden ok nélkül... - Ezek miben nyilvánulnak meg? - Ez a kedves, figyelmes és finom ember sokszor hirtelen olyan durvává és gorombává válik, hogy azt magam sem hinném, ha nem láttam volna! A legfurcsább a dologban az, hogy durvasága elsősorban a szexuális életünkben jelentkezik, amely eddig igen harmonikus volt. - Hosszú ideig tartanak ezek a változások? - Ez különböző. Mindenesetre ha elmúlik, úgy viselkedik, mintha nem történt volna semmi és talán még kedvesebb és figyelmesebb, mint máskor. Az utolsó esetet említeném, amikor bementem a szobájába, ahol éppen pornóképeket nézegetett. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért teszi ezt, minősíthetetlen hangon üvöltve nekem jött, mélyen megalázott női mivoltomban, majd elrohant hazulról. Alig egy óra múlva azonban visszajött, csöpögött a kedvességtől, és egy csodálatos briliánsgyűrűt hozott ajándékba. Úgy tett, mintha semmi nem történt volna. - Ahogy elmondod, a dolog valóban döbbenetes. Szinte biztos vagyok benne, hogy valamilyen schizoid jellegű viselkedésváltozásról lehet szó. Amit furcsának tartok, hogy az ilyen rohamoknak mint tudod, általában van valami kiváltó oka, ami kísértetiesen ismétlődik. - Igen, ez így van. Meg kell mondanom azonban, hogy ez ideig nem találtam meg ezt a motívumot. Van azonban még egy furcsa dolog, amit megemlítek. A közelmúltban a fürdőszobában a gyógyszeres szekrényben Aspyrint kerestem, mert reggel korán felébredtem és fájt a fejem. Legnagyobb megdöbbenésemre egy üveg Paraldehydet is találtam a szekrényben! - Úristen! Hát ezt meg ki szedi? - Mikor Ronyt megkérdeztem, tagadta, hogy bármit tudna róla. Egy azonban biztos, nem én tettem oda. - Úgy gondolod, hogy valaki már kezelhette Ronyt, és esetleg ezt rendelhette neki? - Tudni nem tudom, de nem igen látok más lehetőséget. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a gyógyszert főleg dührohamok enyhítésére és súlyos schizophrén esetek kezelésére használják. Mindketten elgondolkoztak, majd Barbara szólalt meg: - Nézd, Jenny, az lenne a legjobb, ha rá lehetne venni, hogy bejöjjön a klinikára. Csinálnánk neki egy EEG-t és esetleg más kiegészítő vizsgálatokat... - Ez szerintem nem fog menni, mert Rony gyűlöli a kórházakat. De van egy ötletem. Ha megtennéd, hogy eljönnél hozzánk és megpróbálnád a hipnózist... Esetleg kiderülne valami. - Tudod jól, hogy a páciens beleegyezése nélkül ezt nem tehetem. Tudtán kívül pedig, vagyis, hogy ne vegye észre, képtelenség. - Miért? - Mert a hipnotikus állapot eléréséhez szükségem van fény- vagy hanghatásokra, melyek segítenek ezt kiváltani. Hogy képzeled azt, hogy ez megvalósítható lenne a tudtán kívül? - Kérlek, Barbara, segíts! Próbáljunk valamit kiokoskodni. Jimet nem akarom beavatni előzetes tervembe, úgyis mostanában aggódik miattam... Még legalább félórán át gondolkodtak, míg végül megoldást találtak. Megbeszélték, hogy másnap estére Jenny Barbarát és Jimet meghívja vacsorára. A részleteket igyekeztek precízen kidolgozni, s reménykedtek, hogy kiderítenek majd valamit. A késő délutáni napsugár enyhe meleget árasztott. Fabio Gatti udvariasan lépett be McNeil doktornő szobájába. - Megvan a repülőjegyem, Rómába megyek az Alitáliával, onnan pedig Firenzébe vonattal. Ez a leggyorsabb megoldás. Szeretnék mielőbb otthon lenni anyámnál, aki már vár, nemrég beszéltem vele telefonon. Kedves doktornő, nagyon fog hiányozni! Ha megengedi, időnként írok magának... még most is szeretem! - vált suttogóvá a férfi hangja. - Kedves Fabio, ismerkedjen meg Firenzében csinos nőkkel, próbáljon szórakozni, kikapcsolódni. De nem utolsósorban, menjen el egy ottani pszichiáterhez, hallgasson rám! Fontos lenne... - De én nem vagyok beteg! Maguk tettek azzá! Mindez anyám műve! Most új életet kezdek. Barbara felállt és kezet nyújtott a férfinak: - Jó utat kívánok, s főként jó egészséget.

- 62 -

- Úgy..., szóval már kidob... Pedig azt hittem, a mai estét együtt töltjük... - Már megbocsásson, Fabio, de azt gondolom, elbúcsúztunk egymástól. Nekem dolgom van... - Szóval megint Harris doktorral hentereg... Az orvosnő tudta, hogy jobb, ha nem utasítja rendre Fabiót, úgy könnyebben megszabadul tőle. Nem akart további bonyodalmat, reggel úgyis elmegy a férfi. - Rendben - állt fel a beteg, s az ajtó felé indult. Ebben a pillanatban lépett be Grillo doktor. - Már mindenhol kerestem, Fabio, itt a zárójelentése. Harris doktornővel együtt készítettük el, s az igazgatónk is szignálta. Tessék - nyújtotta át. Majd átölelte a beteg vállát: - Látom, menni készült, elkísérem s még válthatunk néhány szót. Barbara hálásan nézett Grillóra, aki megszabadította a tolakodótól. Mindkettőjüket az ajtóig kísérte. - Hála az égnek - nyugtázta magában -, végre eltűnik innen Fabio... Rony nehezen ugyan, de beleegyezett, hogy korán hazajön, mert Jenny testvérét és Barbarát meghívta vacsorára. Kicsit fanyalgott, amikor megtudta, hogy megint lőttek az estéjének, de igyekezett barátságos arccal fogadni a hírt. Harris doktornő már kora délután hazament hogy mindent előkészítsen, Barbarával történt megbeszélése szerint. A szakácsnőt is ellenőrizte, majd amikor látta, hogy a vázákból hiányoznak a virágok, bement a kertész házába és keresett egy ollót, hogy szedjen néhány szál rózsát, mimózát és orchideát. Ahogy baktatott a kert végében lévő kis házba, eszébe jutott, hogy a kertészük szabadnapot kapott, és valószínűleg a személyzet tagjai közül senkinek nem jutott eszébe, hogy a virágvázák árván állnak... Az asszony kinyitotta a rendbe rakott tároló helyiséget, s azonnal megtalálta a metszőollót. Már éppen kifelé indult, amikor észrevette, hogy a sarokba dobva hever egy fekete csomag. - Mi a csoda ez? lépett közelebb. Ahogy kibontotta a vízhatlan zsákot, felkiáltott: - Úristen! Ez egy búvárruha, uszonyokkal, szemüveggel és a teljes felszereléssel! - Szétnyitotta. Látta, hogy férfiméret vagy ahogy precízebben fogalmazta meg magának, Rony mérete. - Lehet, hogy ő a... - nem akarta befejezni a fejében megfogalmazott mondatot. - Nem! Istenem, ugye nem ő az?! Ez nem, így nem igazságos a sorstól!!! Képzelődöm... - Ekkor a ruhából egy búvárkés esett a földre és nagyot koppant... Jenny mindent visszarakott, kiment a kertbe, de képtelen volt szörnyű balsejtésén úrrá lenni. Az ollót letette az egyik kerti székre, s le-föl járkált. - Ha ő az... nekem, mint orvosnak, látnom kellett volna a jeleit!... Hány nő halt meg?... De hiszen mindig azt mondta, nem szeret búvárkodni... Soha nem kísért el... még a nászutunkon sem... Lehet, hogy ez volt az álca?... - Képtelen volt józanul gondolkodni, úgy érezte, ha ez igaz, élete kátyúba jutott... Bement a házba. Éppen átöltözött, amikor hallotta, hogy Rony is megjött. - Drágám - lépett a hálószobába a férje -, lásd, micsoda figyelmes ember vagyok! Hoztam neked a kerkyrai gyümölcsmarketből kandírozott narancsot és mandarint. Tudom, mennyire szereted - ölelte át kedvesen feleségét. - Jézusom, te reszketsz! Jenny, valami bajod van? Látom, sápadt vagy, talán mégis mondjuk le a vacsoravendégeket, hiszen a bátyád és Barbara nem idegen, szinte családtagok. Gyere kicsikém, ülj le, töltök neked egy korty konyakot. Nyugodj már meg! Meséld el, mi történt veled? Édesem szeretlek, mi ketten mindent megoldunk az életben, erre gondolj! - ölelte át melegen a feleségét. Megsimogatta a haját, és a feje búbjára egy csókot adott. - Mindjárt itt vannak. Szedd össze magad! Vagy inkább elmeséled, mi rendített meg ennyire? Nyilván a klinikán történt valami... - Nem, Rony, most már nincs időm semmire, majd utána beszélhetünk. - A kapucsengő megszólalt és Jim, Barbarával együtt behajtott a kertbe, s a kocsit a garázs elé állították. Jenny, miközben üdvözölte őket, igyekezett úrrá lenni görcsös félelmén. Barbara ugyan látta, hogy barátnője és kolléganője zaklatott, de mindezt annak tudta be, hogy a mai este előkészületei és a várható diagnózis megállapítása már előre megviselte Jenny idegeit. A vacsora a maga nemében tökéletesen sikerült. A szakácsnő most is, mint mindig kitett magáért, és a társaság jóízűen falatozott. Később átmentek a tágas nappaliba, ahol Jenny már előkészített mindent. A metronóm az asztalon állt, a CD-n Beethoven ötödik szimfóniája. A lámpákat lekapcsolta, csak egyetlen falikar világította meg a szobát. Mindenki kezében egy pohár metaxa volt. A félhomály, a halk zene elbágyasztotta a társaságot. Közben Jenny óvatosan bekapcsolta az előre elkészített metronómot, s reménykedett benne, hogy néhány pillanatig senki nem veszi észre. Tudta, hogy Barbarának ennyi elég lesz, s ha sikerül, megkezdi a hipnotizálást. Talán öt perc sem telt el, amikor Rony halkan megszólalt: - Milyen álmosító ez a félhomály, s mintha valami ütemesen ketyegne. Mi a csoda ez? Barbara Rony mellé ült, Jenny intett Jimnek, hogy ne szóljon közbe. A férfi pillanatok alatt mély álomba merült. McNeil doktornő halkan mondta: - Kedvesem, most visszamegyünk a gyermekkorodba... mire gondolsz? Mit látsz magad körül? - Micsoda mocskos világ van itt Bostonban, nem tudunk megélni, elmegyünk innen... hallatszott egy erőteljes férfihang. - Később, később. Arról mesélj! - Milyen szép a sziget - szólalt meg vékonyka gyerekhangon. - Szeretek itt mindent, de jó, hogy eljöttünk Amerikából! Meglátod anyácskám, a fiadra még büszke leszel, gazdag és befolyásos ember válik belőlem... Most még a Cantelli család foglya vagyok, de nem sokáig!

- 63 -

- Igen, de félek. Csak a hajó biztonságát élvezem... ott nem történhet bajom... De van búvárruhám is... merülni fogok!... - váltott a gyerekhang mély hangzásúvá. - Szeretném azokat a nőket látni, akik félnek... - Nem Rony! Ne tedd! - vált ismét vékonnyá a beszélő hangja. - Akarom! Akarom! De mégis félek a vértől... jönnek a cápák... jaj - már sikoltott -, nem, nem, ezt mégsem... De olyan jó nézni, ahogy vergődnek... nem akarom, nem bántom őket... Egy pillanatig szünet állt be, Barbara szelíd hangja csendült fel: - Rony, miért tetted? - Nem tettem semmit. Bár szeretném... Láttam a gyilkost a parton. Mit nézett rajtuk? Meztelenek voltak... mindannyian... nem egészen. Egyszer talán én is megteszem, de ma még nem! - A két hang, a gyerek és a férfi érces baritonja összekeveredett. Harris doktor döbbenten nézte sógorát, aki a hipnózisban hol gyerekké vált, hol a felnőtt hangját vette fel. - Jenny, mi folyik itt? - Hallgass, Jim! Még mindig nem tudok semmit. - Kedves Rony, mióta szereted a pornóképeket nézegetni? - kérdezte halkan Barbara. - Régóta, apámtól láttam, amint dugdosta anyám elől... De én mindig meglestem. Nekem is van gyűjteményem... csak Jenny ne tudja meg... ő úgysem értené.... Nem ártok senkinek... ő meg nem akarja a szexet, nem úgy, ahogy én... Szeretem, ha szenvednek mellettem, fájdalmat okozok!... Azután megvigasztalom... Drága, drága Jenny! Nem érted az egészet... Közben az asszony egy pohár metaxába könnyű nyugtatót kevert, s megitatta a férfival. Azt akarta, hogy még egy darabig aludjon, míg ők visszajátsszák a hangszalagot a magnetofonon, és kielemzik Rony betegségét. Négyszer hallgatták vissza a hipnózisban beszélőt, s elsőnek Harris szólalt meg: - Nézzétek, én nem tudom az előzményeket, mert Jenny semmit nem mondott el nekem. De ahogy most látom, ti előre mindent elterveztetek. Nos, nekem az a véleményem, hogy Ronyban két én lakozik, s ő maga sem tud erről. Valami gyerekkorában vagy később kiváltotta belőle a kettősséget. A jó nem akarja, hogy rosszat cselekedjen, míg a másik énje hajlamos a szélsőségekre. Azt hiszem, hogy kifejlett schizophreniája van, sürgősen zárt osztályon kellene kezeltetni, mielőtt nagyobb tragédia következne be. A mi klinikánkon nem megoldható a gyógyítása. Talán Londonba kellene vitetned, Jenny. Úristen! Mikor jöttél rá, hogy valami nincs rendben nála? Nekem miért nem szóltál? - Ne haragudj, Jim, de most ne azt latolgassuk, hogy én miért nem szóltam neked, hanem azt, hogy mi a megoldás. - Hát nem sok - húzta össze szemét Barbara. - Kifejlett kettős tudattal állunk szemben. Évekig tartó kezelés, talán... de nem biztos... Sajnálom, Jenny, de nem mondhatok mást. Rony beteg, súlyos beteg, zárt osztályra kell vinni... Az asszony szemeiből patakokban folyt a könny... - Mondjátok, lehet, hogy ő a búvárgyilkos? - Nem, nem tudom - válaszolta Barbara. Majd Jenny elmondta, hogy a kertész raktárában délután egy teljes búváröltözetet talált, az összes felszereléssel együtt. - Ez még nem bizonyít semmit - felelte Jim. - De én azt hiszem, az egyik énje kívánta, hogy ő legyen a búvárgyilkos, a másik visszatartotta ettől... Barbara és Jim hazaérve meglehetősen zaklatott állapotban voltak. Más és más szempont miatt sajnálták Jennyt, mert bizonyosak voltak abban, hogy Rony betegsége csak zárt osztályon gyógyítható. Ez megkérdőjelezhető volt ugyan, mert számos vizsgálatnak kellene alávetni a beteget, hogy pontosan lehessen látni a kórlefolyás minden fázisát. A tragikus megrázkódtatástól egymásba feledkeztek, a két test úgy fonódott össze, mintha soha nem akarnának elválni. Jim arcát Barbara mellei közé fúrta, mint a gyerek, aki anyja ölébe menekül a boszorkány elől. Barbara mámoros önkívületet és önfeledtséget tükröző arckifejezése őt is felizgatta. Kezét végigcsúsztatta a nő combján, egészen addig, amíg meg nem pihent a lába között domborodó selymes kis halmon. A combok szétnyíltak, s Jim érezte a nedvességet, a női testből áradó forróságot. - Ó, Jim, mennyire szeretlek! - sóhajtott a nő. Ennyi együttlét után a férfi pontosan tudta, mikor és hogyan éri el Barbara a csúcsot, s azt akarta, hogy ez mielőbb bekövetkezzék. De éppen, amikor azt hitte, mindjárt megtörténik mindez, amikor azt várta, hogy a nőt szétrobbantja a gyönyör, Barbara felült és átölelve a férfi nyakát így szólt: - Bocsáss meg, de nem tudom elfeledni Jenny tragédiáját! Segíteni kell neki, nem bírja egyedül cipelni a terhet... - Mondd csak, Barbara, te arra gondolsz, hogy Rony a búvárgyilkos? Amikor ölt, akkor a két énje közül a rosszabbik győzött? - Nem tudom pontosan, de azt hiszem, valóban ő ölte meg a nőket. Az lenne a jó, ha megfelelő körülmények között hipnotizálhatnám, mert ez a mostani kényszermegoldás volt. Jenny elmesélte az otthoni gondjait, s akkor főztük ki ezt a variációt... - Miért nem szóltatok az egészről? Nem bíztok bennem? - Jim, valójában Jenny csak sejtett valamit, de semmiben nem volt biztos. Tény, mint mondotta, hogy a házasságuk szexuálisan elromlott, s Rony időnkénti megnyilvánulásai aggasztották őt. Ennyi az egész. Egy a lényeg, hogy segítsünk neki. Ronynak alapos vizsgálatra lesz szüksége. - Talán a zsarukat is értesíteni kellene, hogy a búvárgyilkos...

- 64 -

- Nem tudom... nem tudom... A hipnózisban sem lehet teljesen biztos az orvos. Egyébként is Rony nem mondta ki, csak sejtette a gyilkos ösztönöket, amelyek benne kavarognak... nem... talán még várnunk kellene. - Barbara, s kié a felelősség, ha ismét lecsap áldozatára az őrült?... Mindhárman felelősek vagyunk... Barbara átölelte a férfit. - Kicsit túlzottan aggodalmaskodó lettél. Valójában sok mindent sejtünk, de bizonyítékunk semmire sincs. Ezzel így nem sokra megyünk... - Végignyúlt Jim mellett az ágyon, nevét mormolva átölelte és nyakát csókolgatta. Közben érezte, hogy a férfi lassan, majd egyre gyorsabban a hátát simogatja. Suttogó szavai izgalmat keltettek Barbarában. Odafordult hozzá, s néhány szenvedélyes csók után nyelvével kalandozni kezdett a kebleken. A mellbimbók megmerevedtek, egyre jobban ágaskodtak ajkai között, érzéki gyönyör hullámait gerjesztve a férfiban. Egyetlen pillanat alatt szorosan magához húzta a barátnőjét, ráfeküdt, behatolt a női testbe, mozogni kezdett. Délelőtt új betegek érkeztek a klinikára. Harris doktor kiadta beosztottjainak feladataikat. Aláírta Douglas Bamber zárójelentését, azután szólt Grillónak, hogy néhány órára elmegy, s ha kell, helyettesítse. Jim Kerkyrába indult. Előzőleg megbeszélte Ronyval, hogy a bank mellett a régi kikötőben találkoznak. A Vígan Élünk nevű bárban várt rá sógora. Ronald Bell természetesen barátian köszöntötte, látszott rajta, hogy az előző este nem hagyott benne semmiféle nyomot. - Úgy látszik, Jenny nem beszélt a férjével - gondolta. - Szeretném mielőbb visszafizetni a kölcsönt, az eddigi kamatokkal együtt a bankodnak. Kérlek, Rony, számíttasd ki, s néhány napon belül rendezem. - De miért ilyen sürgős? A megállapodás szerint csak... - Pontosan tudom, de én most akarom rendezni. - Jim, valami bajod van velem? Olyan rossz érzésem támadt. Csak nem zárod be a klinikát? - Boldogan tenném, de nem lehet. Tudod te is, melyek voltak nagyapám végrendeletének kikötései. Még várnom kell erre. - Akkor Jenny mesélt valamit? - Kellett volna neki? Rony arca vörös lett, kezeit tördelni kezdte, majd ingerülten válaszolt: - Úgy szeretem, amikor ti, orvosok rejtélyesek vagytok! Jenny is állandóan meglep... titokzatoskodik... szimatol... - Rossz lett a házasságotok? - Ugyan már, Jim, szeretjük egymást - vált újból bársonyossá a férfi hangja, mintha az előbbi mondata el sem hangzott volna. A gyors hangulatváltozás kapcsán Harris látta, hogy Bell állandóan körbetekint, s idegesen hajtotta fel az előtte lévő narancslét. Sokszor maga elé meredt és szótlanul üldögélt. Az udvarias kérdésekre csak bólogatott, mint akinek gondolatai messze járnak. Látszott rajta, hogy a világot e pillanatban hidegnek és távolinak érzi. Azután hirtelen harmadik személyben kezdett beszélni... Jim jobbnak látta, ha visszamegy a klinikára. Ennek így semmi értelme nincs. - Kifizetem az adósságot, hozzányúlok a tartalék pénzhez, s nem leszek Rony lekötelezettje. Jennyvel pedig beszélek, mert férje kezelésre szorul - gondolta. Felállt, kezet nyújtott. - Remélem, mielőbb találkozunk. Néhány napon belül kiegyenlítem a számlát. - Rony bólintott, mint aki egyetért, majd a pincértől egy kávét rendelt, s az előtte fekvő újságba temetkezett. Sergio Cavallari immár negyedszer olvasta el a főkapitány levelét, amelyben felmentette beosztásából és az irattár vezetőjének nevezte ki. Az egész főkapitányság erről suttogott, s mindenki sajnálta, hogy Cavallarit tették meg bűnbaknak. Azt találgatták, elfogadja-e ezt a beosztást vagy máshol keres állást? Thészeusz Kátó lépett be hozzá. - Főnök, most hallottam a hírt, hogy leváltották. Micsoda disznóság! Az athéniek sem találtak semmit, akkor miért magának kell elvinni a balhét? - Eredj már, Kátó! Te is tudod, a főpolgármester füttyent egyet, s a mi főnökünk már ugrik is. Ilyen egyszerű az egész. Mit tehetek ellene? - A csali sem jött be, pedig láttam, csinos az a csaj. Dorosz is megválogatja beosztottait. - Evita egy helyes, de buta kislány, aki nem fogja fel, milyen veszélyes megbízást vállalt el. De most már ennek is vége. Még ma átmegyek Doroszhoz, s megmondom, fejezzük be a magánnyomozást. - Pedig ahogy én láttam, Dorosz úr ugyancsak legeltette a szemét Evita formás lábain, mellein, fenekén... - Jaj, Thészeusz, hagyd már abba! Te is tudod, hogy Dorosz imádta a megboldogult Alexát, s az még nem bűn, ha egy idős férfi megnézi a csinos lányokat. Tartsd a frontot, átfutok Spiridonba a Szépséges Hableányba. Beszélek Dorosszal, nem kell többet részt venni az akcióban a kiscsajnak. Cavallari megivott egy Amstelt. Várta Doroszt, aki nem érkezett meg. Miután mindenki ismerte a bárban, tudták, hogy a főnök barátja, még a szokásosnál is kedvesebbek voltak vele a pincérek. - Evita még mindig búvárkodik? - kérdezte tőle a főpincér. - Mondd csak, Parko, te ezt honnan szeded, tudomásom szerint, szabadságon van vagy tévednék?

- 65 -

- Nézze, hadnagy úr! Itt ezen a szigeten, mindenki mindent tud. Evita jártatta a száját, hogy nem jön vissza pincértanulónak, mert a búváriskolában tanul, s később Jorgos maga mellé veszi. Meg azt is rebesgette, hogy a rendőrség is igénybe veszi szolgálatait... - A fene egye meg a buta kis libáját - morogta a foga között a hadnagy. - Minek fecseg összevissza? - Mindennap benéz ide is - folytatta Parko -, de most igencsak fennhordja az orrát, amióta Dorosz úr asztalához ülhet és viháncolhat. Csinosabb lett, mint valaha, kivágott ruhákat hord, festi az arcát, pedig egy fiatal lánynak erre igazán nincs szüksége. Meg is akad a férfiak szeme rajta. Sergio megitta a sörét, fizetett, és visszaindult a kapitányságra. Dühös volt Evitára és saját magára is, hogy beleegyezett ebbe a csali históriába. Miközben kocsijával a tengerparti úton haladt, eldöntötte, hogy kiveszi ez évi szabadságát, s azután nyilatkozik, hogy elfogadja-e az új beosztását. - Amíg nem találok valami megoldást, ideiglenesen lemegyek a porosokhoz - ahogy az irattári zsarukat maguk között nevezték. - De még meglátom, van néhány napnyi időm... Evita kivirult, megváltozott, állapította meg nagynénje, akinél Peroulinban lakott. Jót tesz neki ez a változatos munka. Nem kell gürcölnie, tányérokat cipelnie és a főpincér, valamint a vendégek kénye-kedve szerint ugrálnia. Ahogy belépett a lány, nénikéje nyakát körülölelte: - Olyan boldog vagyok! Már nem az a senki kis szaladj ide, fuss oda vagyok az étteremben. Mindenki beszélgetni akar velem, kíváncsiskodnak, hogyan segítek a zsaruknak leleplezni a gyilkost! - Drága kislányom, kicsit veszélyesnek érzem ezt a megbízást, de már említettem ezt neked... - Ugyan, nénikém, mindig vannak körülöttem búvárok. Jorgos is állandóan figyel rám, no meg a többi srác és csaj is. Abban reménykedem, hogy esetleg ott hagyhatom a Szépséges Hableányt, s nem kell majd életem végéig a tányérokat hurcolászni. Már most is nagyon unom! Nézd csak meg, milyen csinos ez a ruha, tegnap vásároltam Kerkyrában. - Te tudod, kicsikém, mit csinálsz! Én is boldog lennék, ha valami könnyebb melót kapnál. De vigyázz magadra! Mikor jössz haza? - Fogalmam sincs. A délutáni merülés után a társaság bulizni megy, én is velük tartok. Evita még egyszer megnézte magát a tükörben, azután felült a robogójára, és mint a szélvész elindult Nissakiba. A társaság még nem volt ott, ezt a lány pontosan tudta. De azért ment kicsit korábban, hogy gyakorolja az úszást, amiben nem volt valami erős, különösen nehezen ment uszonyban és búvárszemüvegben. A part mentén gyakorolt, amikor észrevette, hogy a szikla közelében egy hajó állt meg. Nem figyelt rá különösebben, várta, hogy társai megérkezzenek. Ronald Bell kidobta a horgonyt, a kabinban ivott egy üveg sört, majd kényelmes mozdulatokkal felvette fekete búvárruháját, előszedte a maszkot, uszonyt, légzőcsövet, búvárkést. Az ólomöv csatját a bal oldalra tette, hogy jobb kézzel, ha szükség van rá, könnyen kinyissa. A nyomáscsökkentő szelepét és a palacknyomás-jelzőt ellenőrizte, majd az ólomövet csatolta fel. Ezután a légzőkészüléket és a kiegyensúlyozó mellény hevedereit húzta meg magán. A palacknyomást biztonságból még egyszer megnézte, majd a mélységmérőt vette fel. - Ha Jenny látná, hogy én is búvárkodom... megdöbbenne!... Vagy ki tudja, esetleg majd együtt is merülhetünk. De ő olyan kis vízbe megy csak be, amit én utálok. Egyébként is csak a hajóról szeretek merülni, ő pedig a partról slattyog be. - Rony a hajó szélére állt, és háttal beugrott a vízbe. Még csak a felszínen tartózkodott, amikor észrevette, hogy a szikla közelében egyedül úszik valaki búvármaszkban és uszonyban. - Megnézem, ki ez a bátor lény, aki társ nélkül búvárkodik. Igaz, én is ezt teszem, de nekem biztonságot jelent, hogy a hajóm közelében merülök le, s bármikor pillanatok alatt fenn termek rajta. Azért előbb-utóbb elmondom Jennynek is, hogy néha búvárkodom, bár ő úgy tudja, hogy irtózom a mélységtől. Igaz, ezt ismeretségünk elején lódítottam neki, később pedig kínos lett volna visszakozni. Odamegyek, s megnézem a búvárt - döntötte el. Mintegy száz métert haladt előre, amikor látta, hogy egy fiatal lány a delfinúszást gyakorolja. Evita éppen a krallozásra akart átváltani, amikor felnézett, s látta, hogy fekete ruhás alak közeledik felé. Szíve a torkában dobogott, úgy érezte, megfullad. Összeszedte magát, s amilyen gyorsan tudott, kifelé igyekezett a tengerből. Ám Rony gyorsabb volt, s már csak néhány méter választotta el Evitától. A lány egyre jobban félt, ahogy a vízben megcsillant a fekete ruhás alak. - Jézusom! Itt a gyilkos! Végem van, engem is megöl, mint a többieket! Istenem, Istenem, segíts meg! Most az egyszer!... - Közben egyre gyorsabban krallozott, s látta, hogy pár tempó és kint van. Rony kinyújtotta a kezét a lány után, mert úgy látta, hogy a szerencsétlen teremtés már szinte fuldoklik az erőlködéstől. Ám nem érte el, mert Evita a partra szökkent, ahol Dorosz nézte a jelenetet. A lány a karjaiba omlott. A férfi megsimogatta a fejét: - Ne félj! Most már minden rendben lesz. Gyere, vedd le a szemüveget és az uszonyt, elviszlek magammal, ahol kicsit megpihenhetsz. Ugye láttad a búvárgyilkost? Meg akart ölni? - Igen! Igen! Ha ön nincs itt, Dorosz úr, utánam jön és végem - zokogott fel Evita, s nem bírta abbahagyni a görcsös sírást. A férfi karjaiba kapta a karcsú leánytestet, s a hegyoldal felé igyekezett, ahol az egyik mellékúton hagyta a kocsiját. - Kicsikém, kicsikém, nyugodj meg, most már nem lehet bajod: Ne sírj! A hátsó ülésre helyezte a lányt, betakarta a csomagtartóból elővett pokróccal. - Vedd le szépen

- 66 -

a vizes fürdőruhád, annyira reszketsz, mint a nyárfalevél! Takarózz be, nemsokára megérkezünk! Evita az átélt halálfélelemtől még mindig stresszes állapotban nem kérdezett semmit, maradéktalanul bízott Doroszban. Levette a fürdőruháját és meztelenül feküdt, magára húzva a takarót. Behunyta a szemét, s maga előtt látta a fekete ruhás férfit, a gyilkost... Legalább egy órát autóztak, de a lány nem érzékelte az idő múlását, csak azt, hogy a reszketése csökkent, s kezd megnyugodni. Azután látta, hogy gyönyörűen ápolt falvak között haladnak, mindenhol zöld növények, virágok díszítik az út szélét. - Hova megyünk, Dorosz úr? Engem várnak a búvárok, vissza kell érnem, lehet, hogy már keresnek is. - Ne aggódj, kicsikém, én mindent elrendeztem... Itt vagyunk az én kis búvóhelyemen. Meglátod majd, olyan minden, mint a mesében! - Dorosz Pantatika falu szélén leállította kocsiját, kinyitotta a kertkaput és behajtott rajta. - Na gyere, Evita, gyere! Takard be magad a pokróccal, azután keresünk neked ruhát, biztos találunk valamit. A lány kiszállt s látta, hogy a ház körül magas fenyők veszik el a kilátást. - Olyan itt minden szólt Doroszhoz -, mintha a világ végén lennénk... - Valahogy úgy is van. Ez az utolsó déli település a szigetünkön. A Mézeskalács háztól, ahogy én hívom a búvóhelyem, néhány kilométerre van a legközelebbi ház. Amikor ezt kiválasztottam, az vezérelt, hogy nyugalom és csend legyen itt, ne zavarjon emberfia. Evita hirtelen félni kezdett. - Úristen, miért hozott ide a főnök, s honnan tudta, hogy megtalál az ördögsziklánál, amikor gyakorolok? Mi ez az egész? - kérdezte magától. Ahogy körülnézett a szobában, olyan volt, mintha egy babaházban lenne. Egyetlen kiságy volt a szobában, mellette kis fotelok, asztal s minden rózsaszínű brokáttal bevonva. A szobából egy csöpp kis konyha és fürdőszoba nyílt, itt a kék szín dominált. - Dorosz úr, ki lakik itt? Az egész házacska olyan, mintha gyereknek készült volna. Minden kicsi és olyan fura... mintha egy mesekönyvet lapozgatnék... - Azután tekintete a sarokban lévő polcra esett, amelyen szintén rózsaszínű terítő díszelgett, rajta fekete búvárruhába öltöztetett babák sorakoztak... - Te jó ég! - szakadt ki a lányból a riadalom, mert ha eszével nem is fogta fel, mi történt, érzékeivel tapintotta, hogy baj van... nagy baj!... Odalépett a babákhoz... megszámolta... négy... négy... suttogta, s nem mert a hozzá közeledő férfira nézni. - Kicsikém! Mi a baj? Látom rajtad! Olyan félve nézed a babákat. Ezek mind-mind játékok csupán...ne félj tőlük... nem bántanak... ha itt maradsz, játszhatsz velük... - Dorosz úr, kérem, vigyen haza! Nem akarok itt maradni! Várnak, keresni fognak. Mit akar tőlem? - hátrált az ajtó felé Evita. - Semmit, kicsikém, semmit! Én most elmegyek, de visszajövök, nehogy megpróbálj elszökni simogatta meg az arcát. - Úgysem tudsz, mindent lezárok. A közelben egy teremtett lélek sincs. Mit hozzak neked? Majd a Szépséges Hableányban összeszedek minden finomságot! Szereted a tortákat, azokból is kapsz majd... - Dorosz úr, mit mond, ha keresnek? Sokáig nem tarthat itt bezárva. - Nem is akarlak, ne félj! Együtt búvárkodunk majd! Meglátod milyen nagyszerű lesz... itt más a part, mint Nissakiban... Amikor Evita egyedül maradt, megpróbált szerszámokat keresni, hogy a rácsokat kifeszítse. Ám semmit nem talált. Minden fiók, szekrény üres volt. Még egy pohár sem akadt, csak a négy búvárbaba meredt rá üveges tekintettel... Leült, rázta a zokogás. Nem bírta abbahagyni. A Dorosztól kapott fürdőköpenyben újból vacogni kezdett. Az ösztöne súgta, nagy baj van, óriási baj! Azután megfogalmazta magának az eddigi kimondatlan kérdést: - Lehet, hogy Dorosz a búvárgyilkos?... Ő ölte meg a két külföldi lányt, a feleségét és az ápolónőt. Miért?... Engem minek hozott ide? Fogva tart... de meddig?... Valamit tudok róla?... Nem, nem, semmit. Összezavarodtak a gondolatai, a szoba forogni kezdett vele, majd álomba zuhant... Ronald a szikla környékén mintegy húsz percig búvárkodott, azután visszaúszott a hajójához. Pihent, majd átöltözött, és elindult Ipsos felé. Eszébe sem jutott a lány, akit úszni látott, mert számára nem volt jelentősége. Ám, amikor kikötött, Sergio Cavallari hadnagy és beosztottja fogadta. - Kérem uram, kövessen! Beszélnünk kell! - Miről? Most jöttem az ördögsziklától, búvárkodtam. - Hát ez az, éppen erről van szó! Valaki látta a 626-ZN-12 számú hajót, s ennek alapján azonosítottuk, hogy ez az öné. - Rendben, ha megengedik, itt a kabinban átöltözöm, s utána menjünk fel a házamba, az innen mindössze háromszáz méter. Ott sokkal kényelmesebb. - Parancsolnak valamit inni? - kérdezte udvariasan Ronald. - Nem, köszönjük. Arra kérjük, mesélje el, mióta búvárkodik, s miért éppen az ördögsziklához ment, amikor itt is kiváló terep van. Ha lehetne, részletesen számoljon be az egész napjáról. Rony töltött magának egy whiskyt, majd délelőtti tárgyalásairól szólt, azután rátért a délutánra. Pontosan igyekezett rekonstruálni az eseményeket. - Látott egy lányt az ördögsziklánál? - kérdezte a hadnagy. - Hogyne, felé úsztam, de valószínűleg megijedhetett, mert hátra sem nézve rohant a part felé. Ott pedig egy férfi karjaiba omlott, de ezzel már nem törődtem.

- 67 -

Cavallari igyekezett még feltenni olyan kérdéseket, amelyektől remélte, hogy a jól kifundált történetet összekavarja. Ám nem sikerült, mert Rony újból és újból ugyanazt mondta el. Ekkor érkezett haza Jenny a klinikáról. Ahogy belépett a szobába, döbbenten megállt, s nem értette a szituációt. Azután Cavallari hadnagy néhány mondattal beszámolt az eseményekről. - De Rony, nekem ez zavaros - fordult férje felé. - Te soha nem szoktál búvárkodni! Most mi jutott eszedbe? Azt sem tudtam, hogy... - azután elhallgatott. A rutinos zsaru látta, hogy a feleség valóban nem sejt semmit. - Uram, kérem, jöjjön be a kapitányságra! Jegyzőkönyvet veszünk fel. - Már megbocsásson, de még mindig nem mondták meg, mivel vádolnak? - Semmivel... csak... az a lány, aki az ördögsziklánál búvárkodott, eltűnt!... Elnyelte a víz vagy a föld... Jenny átrohant a dolgozószobájába és azonnal telefonált Jimnek, néhány szóval ismertette a helyzetet. - Azonnal nálad vagyok - tette le a kagylót Harris doktor. Barbarával együtt érkeztek, s mindketten lebénultak a hírek hatására. Végül Barbara szólalt meg: - Nézzétek, én azt nem tudom elhinni, hogy Rony lenne a gyilkos! A betegsége nem ezt indikálja. Bár ki tudja? Mindhárman pszichiáterek és ideggyógyá-szok vagyunk, de éppen e területen olyan sok a fehér folt... - A schizophrenia legalább hatvan-hetven féle típusos kórképet ölel fel! Arról nem is szólok, hogy a schizoid komplexus gyakran nem is derül ki, csak esetleg egy véletlen folytán, évek múlva vagy stresszhelyzet kapcsán... - szólt Harris. Még egy darabig elemezték a betegség válfajait, amikor megérkezett Rony. - Képzeljétek lépett köszönés nélkül a szobába -, óriási szerencsém volt! Mindhárman kérdően néztek rá. - Az ördögszikla másik oldalán egy halász éppen a hálóját javította, s látta, amint egy farmernadrágos, kék ingbe öltözött férfi karjába rohant a lány, én pedig továbbúsztam. Tanúvallomást tettem a rendőrkapitányságon, azután elengedtek. Sajnos, az idős halász nem tudta leírni a férfit, mert a lány rohanására lett figyelmes. A hadnagy most minden erőt mozgósít, hogy Evitát - így hívják a lányt megtalálják! - Kérlek, Rony, légy szíves, mondd el nekünk, mióta búvárkodsz? - Ne zaklass, Jenny! Semmi közöd hozzá! - váltott hangot a férfi, szeme zavaros lett, és a vendégekre kiabált: - Ti is kémkedtek utánam! Örülnétek, ha a zsaruk rám bizonyítanák a gyilkosságokat, akkor megszabadulnátok tőlem! De nem öltem meg senkit! Hagyjatok végre magamra! Elegem van a tisztelt orvoscsaládból! Ti is mind őrültek vagytok! Egyetlen golyós orvos sem kivétel ez alól!... Jenny kikísérte testvérét és Barbarát. - Nem félsz egyedül maradni vele? Gyere be a klinikára vagy hozzám - ölelte át húga vállát Harris. - Nem, Jim, nem. Nekem most itt a helyem. Kicsit megnyugszik, s akkor szeretnék vele nyugodtan, négyszemközt beszélni. Cavallari hadnagy mindenkit mozgósított, hogy próbálják előteremteni az eltűnt Evitát. Amikor Jorgos megtudta, hogy a délutáni merülésen azért nem vett részt a lány, mert eltűnt, teljesen kétségbeesett. - Nem láttam, hadnagy úr, nem láttam - bizonygatta. De erre valójában nem is volt szükség, mert az öreg halász egyre csak azt hajtogatta, hogy a férfi, akihez a lány futott, nagyobb termetűnek tűnt. - Persze ez még semmit sem jelent - meditált a hadnagy magában -, az idős halász tévedhet. De lelke mélyén nem hitt sem Rony, sem Jorgos bűnösségében. - Akkor ki lehet az illető? - tette fel a délután folyamán legalább századszor magának a kérdést. Közben beosztottjai is megérkeztek. Evita nagynénje sem tudott semmi használhatót mondani a lányról, még azt sem jegyezte meg, hány órakor indult el a tengerpartra. Sergio a tehetetlenségtől egyre erőteljesebb dühöt érzett. Mintha az orra előtt lenne a megoldás, csak ő nem látja! Ismét végigment az összes gyilkosságon, felírta az azonosságokat és a különbségeket. Egy helyben topogott. - Jobb lesz, ha elfoglalom az irattári íróasztalomat, képtelen vagyok megoldani ezt a rejtélyt! - Mérgében becsapta az ajtót, és elindult barátjához, Doroszhoz. Biztos volt benne, hogy a Szépséges Hableányban megtalálja. Dorosz jókedvűen sörözgetett a bárpultnál. Sergiónak feltűnt, hogy barátja ütögeti Jorgos vállát, s közben harsogva mondja neki: - Ne idegeskedj, a zsaruk nem téged gyanúsítanak, bár igaz, hogy többször ott voltál a helyszínen, amikor... - Nem! Nem! - kiabált Jorgos. - Most is együtt mentem a csoporttal. A búvárjaim igazolhatják mindezt... - De hát kedves barátom, én nem hinném el, hogy te ölnél... Bár, ki lát a fejekbe - csendült fel ismét Dorosz nevetése. Ekkor pillantotta meg Sergiót. - Ugye ezt az ártatlan búvároktatót te sem gyanúsítod? Ártatlan, ártatlan! A véletlen műve, hogy az a szerencsétlen kis Evita előbb ment le, mint a csoport többi tagja. Azután valaki elkapta... de ki? - Dorosz úr, kérem, hagyja abba a humorizálást. Úgy érzem, megőrülök, mintha valaki rám

- 68 -

akarná kenni az egészet... - Nem egészen, Jorgos - szólt közbe Sergio. - Ronald Bell is belekeveredett, bár... - A bankár? - húzta össze szemöldökét Dorosz. - Nem ő volt, ő semmiképpen nem lehetett. - Miért? - kérdezte Sergio. - Ő is éppen akkor tartózkodott a helyszínen. - Ez vicc, csak vicc lehet. Én mást láttam ott... - vált ismét vidámmá Dorosz hangja. - Hát te is ott voltál?! Erről nem tudok, most hallom először - nézett kérdően barátjára. - Miért nem szóltál róla? Hogy kerültél oda? Talán te is a búvárgyilkost hajkurászod? - Ugyan, már viccelni sem lehet? Egyébként is mindenki igazolja, hogy ki sem léptem ma a Szépséges Hableányból. - Nem egészen, Dorosz úr - szólt a beszélgetésbe egy idős, töpörödött öregasszony, aki a konyhán mosogató volt, s szívből utálta a tulajdonost. - Három óra tájban hosszan csöngött a telefon, senki nem volt itt, így én vettem fel. Dorosz urat keresték valamilyen biztosítótól, de nem értettem pontosan. Azután még egyszer telefonáltak, akkor meg a főpincér úr vette fel, de most bezzeg hallgat, nem mer a főnök előtt egy mukkot sem szólni... - Ez meg mit jelent? - nézett körül Sergio. - No ki vele, mikor ment el a főnökötök? Néma csend vette körül a hadnagyot. Kezével nagyot vágott az asztalra. - Az Úristenit neki! Itt nyomozás folyik, többszörös gyilkost keresek, ti meg csak hallgattok! - Majd az ezernyi ránccal átszőtt arcú, hajlott hátú parasztasszonyhoz fordult: - Valóban nem volt itt a tulajdonos? - Nem, tisztelettel. Mindenki pucol innen, ha nincs itt a főnök, igyekeznek gyorsan végezni, hogy egy kis szabadidejük maradjon. Bizony máskor egész nap lóti-futi van, Dorosz úr táncoltatja a társaságot sóhajtott az öregasszony. - Maga miért dolgozik itt, ha ennyire rossz a munka? - kérdezte a hadnagy. - Senki nem akarja elveszíteni az állását, azért nem mernek szólni. De engem már nem érdekel az egész. A jövő héten kilépek és visszamegyek a falumba. Pantatikában van egy kis házacskám, s a lányom hozzám költözik Krétáról a két gyerekével, mert a férje elhagyta. Járt már a hadnagy úr Pantatikában? - Nem, de tudom, valahol a sziget végén van. - Hát bizony - nevetett a fogatlan vénasszony - az utolsó falu a térképen. Egy helybeli ember tartja rendben a főnök úr ottani kertjét. Sergio meglepetten nézett barátjára: - Még soha nem említetted, hogy délen is van egy házad. Miért? - Ugyan már, az csak egy kis családi örökség, egyszobás vityilló áll rajta. Soha nem járok oda. - A főnök úr bizony ritkán jön - folytatta az öregasszony -, de Alexa asszony egy fiatalemberrel sokszor betért, már amíg élt... Ő szerezte nekem ezt az állást, nagyon jó szíve volt a megboldogultnak... Mukkanni sem mert senki, feszültség vibrált a levegőben. Cavallari nem tudott dönteni. Csak az öregasszony fecsegett összevissza Dorosz ellen. Lehet, hogy igaz, de lehet, hogy nem. Berendelem Doroszt a kapitányságra, jegyzőkönyvet veszünk fel. Hátha kiderül valami, gondolta. - Gyere, Varus, menjünk Kerkyrába, alá kell írnod a papírokat. Hiszen a te alkalmazottad volt az eltűnt Evita. - Még előkerülhet, nem? - Nehezen hiszem el. Bár nyilvánvaló, hogy a férfit ismerte. Amikor Jenny kettesben maradt férjével, igyekezett kedves, barátságos lenni, hogy minél többet megtudjon a délutáni programjáról. - Mondd csak, édesem, mióta búvárkodsz, miért nem meséltél eddig róla? Úgy örülök neki - játszotta meg Jenny a boldog feleség szerepét. - Nehéz erről beszélnem. Amikor Bostonból átjöttünk, szinte minden szabadidőmet a tengerben töltöttem. A Cantelli család támogatott, így a bankom kezdett egyre több tranzakciót lebonyolítani, amelyből csak úgy folyt számomra is a pénz. Azután egy szép napon a Cantelli család fekete báránya, John átjött hozzám a szigetre, hogy két hétig itt nyaraljon. Elvittem őt búvárkodni, de szerencsétlenségemre az a hülye egy lányt is magával hozott, aki nem tudott úszni. Mindez akkor derült ki, amikor bementünk a mélybe... kiabálni kezdett. Amikor a lány mentésére siettem, John csak annyit szólt: hagyd a fenébe, már igencsak a terhemre van... - Jenny, Jennykém, hidd el, én meg akartam menteni! De ekkor John megszorította a karom, s láttuk, hogy a tenger egyre beljebb, beljebb sodorja a lányt... vagyis a holttestét... - Jelentettétek a rendőrségen? - Nem. John másnap hazautazott, és két hét múlva a családtól kaptam egy csekket. Eleinte furdalt a lelkiismeret, azután igyekeztem mindent elfelejteni... - zokogott fel Rony, s fejét a felesége ölébe hajtotta. - Akkor eldöntöttem, hogy soha többet nem búvárkodom! De végül is ma délután kíváncsiságból elmentem az ördögsziklához. A többit már tudod. Hidd el, nem én voltam!... Láttam, egy férfi jött le a hegyoldalról, és a lány a karjaiba vetette magát... - Nem akarok börtönben rohadni! - kiáltott fel Rony, s az előbbi kedvességét félretéve ordítani kezdett. - Nem tűröm, hogy bemocskolják a nevemet! Azt a szemét hadnagyot kirúgatom!... A főkapitány a tenyeremből mazsolázik... most kapott kölcsönt az új villájára... Nem tűröm! Tönkreteszem... - Nyugodj már meg, kedvesem - szólt Jenny nyájasan, mert látta, hogy Rony valóban beteg, s viselkedésében a schizoid komplexus jegyei felismerhetők. - Istenem - sóhajtott magában Jenny -, csak rábírjam, hogy befeküdjön hozzánk a klinikára! De most nem szólok neki...

- 69 -

- A történet, lehet, hogy igaz, lehet, hogy kitalálta. Ez mind beleillik a kórképébe. Azt hiszem azonban, abban biztos lehetek, hogy délután nem követett el semmit. Vagy mégsem? Teljesen elvesztem a fejem, nem tudok reálisan, orvoshoz illően gondolkozni... Pedig hány és hány idegbeteg emberrel beszéltem már életemben, s igyekeztem gyógyulást adni nekik... Észrevette, hogy Rony egyenletesen lélegzik, elaludt az ölében. Jenny nem akarta felébreszteni, ezért még egy darabig üldögélt, s végiggondolta, hogy tudná férjét kezelni. - Jimnek és Barbarának is segítenie kell, majd csak megoldjuk valahogy. Első lépés a klinikai kivizsgálás! Bízom benne, sikerül rábeszélni, hogy bejöjjön. Ha másként nem, legfeljebb velem együtt hazajön esténként. Az egész a megfigyeléssel együtt sem tarthat sokáig. - Óvatosan felállt, Rony feje alá párnát rakott, egy takaróval betakarta, nem ébresztette fel. Pihenjen, már az emlékek felidézése is stresszt jelentett számára. Amíg a jegyzőkönyv elkészült, Doroszon látszott, mennyire ideges. Állandóan az órájára pillantott, mint akinek sürgős dolga van. Sergio maga töltötte ki a papírokat, nem kívánta munkatársaira bízni. Amikor végül az egyoldalas kihallgatási szöveget aláírta a férfi, azonnal felugrott a székről: - Ne haragudj, Sergio, de mennem kell, rengeteg a dolgom! - Nem vacsorázunk együtt? - próbált a nyomozó baráti hangot megütni. - Eddig mindig ráértél, Varus. - Ne legyél már olyan lehetetlen, értsd meg, dolgom van - s már rohant is kifelé a hadnagy szobájából. Sergio meglepődött, mert hosszú és szoros barátságuk alatt még soha nem fordult elő, hogy Dorosz ok nélkül ennyire zaklatott legyen. Cavallari kis ideig gondolkozott, azután eldöntötte, hogy barátja után megy, messziről követi, s megnézi, mi az a halaszthatatlan és sürgős dolog, ami olyan idegessé tette?... Amikor elhagyták a fővárost, Dorosz nem észak felé a tengerpartra fordult, hanem Benitzes felé vette az útját, majd Stavros, Dafnata következett. Gyorsan hajtott, noha a kétsávos úton a számtalan kocsi, autóbusz, moped és motorkerékpár lelassította a forgalmat. Ezen az útszakaszon beláthatatlan kanyarok is nehezítették a haladást, de mintha Dorosz nem törődött volna semmivel, életveszélyesen előzgetett, mint akinek minden perc számít. Messonginál már nem volt kiépített tengerparti út, a férfi a hegyek, völgyek közötti úton rohant tovább, mígnem a Pantatika jelzés előtt nem egyenesen a faluba ment be, hanem egy ötszáz méterre lévő keskeny földúton haladt tovább. Cavallari kissé lemaradt, mert nem akarta, hogy a barátja felfedezze. Megfelelő távolságból követte. Látta, hogy egy igen kis ház előtt állítja le kocsiját, zsebéből kulcsokat szed elő és bemegy. Amint Sergio körülnézett, feltűnt, hogy az ablakokon rács van, az ajtót pedig két vastag fémrúd védi. Közelebb ment. Hallotta, amint Dorosz nyitja az ajtót és bekiabál: - Megjöttem, Evita! Hoztam neked tortát! - Segítség! Segítség! - üvöltött a lány a belépőre. - Ne közeledjen hozzám, gyűlölöm! Gyűlölöm! Tudom, tudom, hogy maga a búvárgyilkos! Megölte valamennyit... - Most már elég! Fogd be a szád, mert megbánod! Mit képzelsz magadról, te kis szuka! Örülj neki, hogy velem lehetsz, vetkőzz, azonnal vetkőzz!... - Nem! Nem! Nem akarom! Maga gyilkos! Elvetemült gyilkos! - Hiába üvöltözöl, erre senki nem hallja meg. Itt egy búvárruha, öltözz, és megyünk a tengerre! Mindig dicsekedtél, mennyire szeretsz merülni, most aztán örökre elmerülsz! Rajta, szedd már össze magad! Én is átöltözöm, mindketten lemerülünk! Kocsival megyünk a partra, ott aztán annyi a szikla... - Dorosz úr, könyörgök, hagyjon elmenni! Nem mondom el senkinek, hogy elrabolt!... - Te szerencsétlen, buta tyúk! Te rohantál a karomba, amikor a tengerben észrevetted a búvárt. Pedig az nem akart ártani neked, de ostobaságodon most rajtavesztettél... Még egy szó és - ebben a pillanatban zsebéből egy 7,65-ös pisztolyt húzott elő - búcsút mondhatsz az életednek! - Ne öljön meg, kérem, kérem, ne bántson! - Várj csak, te kis riherongy! Az étteremben riszálod magad, a férfiak pedig legeltetik rajtad a szemüket! Kibiztosította a pisztolyt, és közeledett Evitához: - Vagy öltözöl és indulunk, vagy lövök! Válassz, milyen halált óhajtasz... Kivágódott az ajtó, és kezében pisztollyal Sergio Cavallari lépett be: - Fel a kezekkel, Dorosz! Letartóztatlak többrendbeli gyilkosság... A hadnagy nem mondhatta végig a mondatot, mert Varus Dorosz meghúzta a ravaszt, és a hadnagy karjába fúródott a golyó! Evita közben kirohant a nyitott ajtón. Sergio még odakiabált neki, hogy a kocsiból rádiótelefonon szóljon be a kapitányságra, jöjjenek... Közben Dorosz golyózáport zúdított a hadnagy felé, s amikor a tár üres lett, Sergio Cavallari teste vérben úszott... Barbara örömmel készült Jimhez, aki elmondta neki, hogy Tom barátja, akivel együtt járt egyetemre, Korfura jött két hétre pihenni, s ma este meglátogatja őt. - Együtt praktizáltatok Londonban? - Nem, mert a szakvizsga megszerzése után messze került. - McNeil doktornő nem akart kíváncsiskodni, azt gondolta, úgyis megismeri majd a barátot. Így folytatta: - Nézd, az lenne a legjobb, ha hozzám jönnétek, készítenék valami finom vacsorát. Tudom,

- 70 -

hogy a te házad összehasonlíthatatlanul szebb, mint az én kis vackom, de most már csak kész kaját adhatsz, ami nem az igazi. Én pedig valami speciális görög ennivalót főzök! Még egyszer megnézem a betegeket és máris indulok haza. - Azt hiszem, igazad van. Ha megfelel, nyolc órakor nálad leszünk. Előzőleg, most már ezen nem tudok változtatni, Tom átjön hozzám hat órára. Kicsit iszogatunk, azután megyünk. - Hol nyaral a barátod? - Spiridonban. Tudod, az angolok kedvelik azt a homokos partrészt. Barbara beszaladt Nissakiba, s igyekezett minden szükséges alapanyagot megvásárolni. - Most nincs időm Kerkyrába menni - gondolta, mikor ráfordult a Nissakiba vezető tengerparti útra. A meglehetősen nagyméretű szupermarketben gyakorlatilag mindent megkapott, még friss gyümölcsöt is. Ahogy hazaért, görögsalátát készített, majd a megtisztított csirkét kis lángra betette a sütőbe. Egy hosszúkás üvegtálba gusztusosan halikrát, kapribogyóval ízesített, sós-olajos ringlit és apró füstölt halat helyezett. Ezután megtisztította a bélszínt, apró hagymafejekkel teletűzdelte, s egy tepsibe rakta. Ezt később akarta megsütni. Órájára nézve látta, hogy elszaladt az idő. - De jó, hogy gyümölcsöt és fagylaltkrém-tortát vettem, így van időm zuhanyozni és átöltözni, de előtte még megterítek. Sötétkék, hosszú selyemruhába bújt. Derekára ezüstövet tett díszítésként, kontyba tűzött haját most leengedte. Kicsit kifestette magát, és úgy várta a két férfit. Még nem volt egészen nyolc óra, amikor hallotta, hogy Jim a saját kulcsával nyitja a kertkaput, majd pillanatok múlva csengettek az ajtón. Barbara kedvesen mosolygott, ám amikor meglátta Tom Deert, halottsápadt lett, és hangtalanul Jim karjába ájult. A két férfi meglepetten nézett egymásra. Majd Harris szólalt meg: - Jézusom! Mi történt vele? Csak nem gravid vagy valami más? Mitől ájul el egy egészséges nő? - Tom Deer igencsak zavarba jött: - Fektessük le az ágyra, és adjunk neki egy Tetracort. - Még annyi időm sem volt, hogy bemutassalak benneteket egymásnak. - Nem is kell, Barbara és én kollégák voltunk... - Micsoda? - Hát te nem tudod, McNeil doktornő miért hagyta ott Edinburghban az állását? Pedig kiválóan szakvizsgázott, és a főnökei, betegei, munkatársai rajongtak érte! Rövidesen megkapta volna az osztályvezető-helyettesi kinevezést is... Harris csak nézett egy darabig, majd így szólt: - Barbara még nagyapám idejében került ide. Soha nem firtattam, miért jött el Skóciából, ő pedig valahogy mindig kerülte a témát. - Nézd, Jim, ő teljesen ártatlan volt, semmiféle gondatlanság nem terhelte!... Ezt egyébként a vizsgálat is kiderítette... - Tom, beszélj már értelmesen, egyre kuszábbnak tűnik minden! - Hát nézd, Barbara szakvizsgáját az idegosztályon tette le, én akkor már az elmeosztályon voltam főorvos. Remekül értett a hipnózisterápiához, és az egész intézmény tudta, hogy kiváló eredményeket ért el a gyógyításban. Egy napon az egyik fiatal, olyan húsz év körüli fiút hipnotizálta. Utána McNeil doktornő egy ápolóval visszakísértette a beteget a kórterembe. Azután bement az ügyeletesszobába. Éjfél után a nővérek és az ápolók arra lettek figyelmesek, hogy valaki üvöltözik a folyosó végén és segítségért kiabál. Odarohantak, McNeil doktornő betege, akit előzőleg hipnotizált, a földön feküdt, körös-körül mindenhol vér volt, az orvosnő kezében pedig egy olló, amelyet előzőleg beleszúrt a férfiba. A részletes kórházi és rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy McNeil doktornőt megtámadta a beteg, de nem is akárhogyan! Hátulról ugrott rá és fojtogatni kezdte... Mint a CT is egyértelműen jelezte, a betegen kitört egy hysteriás roham, bár a kórlapján insomnia szerepelt, s Barbara ennek alapján kezelte. - A kórház igazgatója nem állt ki az orvosnő mellett? Miért kellett a rendőrséget is bevonni? - Dehogynem! Az igazgató úr, száz százalékig védelmére kelt, hiszen az orvosnő önvédelemből szúrt bele a fiatalemberbe, de olyan szerencsétlenül, hogy az olló hegye a nyakán, az artéria carotist találta el, s rövid idő alatt elvérzett a beteg. A fiú anyja feljelentette Barbarát a Scotland Yardon, ahol igen részletes és alapos szakvéleményt kértek, nemcsak a mi részlegünktől, hanem más kórházaktól is. Végül a több hónapig tartó eljárás után bűncselekmény hiányában elejtették a vádat, s az orvosnő tisztán került ki az ügyből. Ám ezek után, érthető módon, nem akart ott maradni, s mint a kollégáktól hallottam, valami isten háta mögötti szigetre ment el. De azt én sem tudtam, hogy ide hozzád, Jim... Közben Barbara magához tért, és az ajtóból hallgatta a két férfi beszélgetését. - Köszönöm, Tom, hogy mindent elmeséltél, pontosan így igaz, ahogy mondtad... Annyit tennék még hozzá, hogy az idős Harris doktornak régi barátja volt az ideggyógyintézet igazgatója, s neki megírta az egész rémálmot, ami velem történt. Megkérte, ha lehetséges, egy ideig hadd dolgozzam itt, messze Skóciától, amíg mindent elfelejtek... A nagyapád, Jim, úgy fogadott, hogy azt szavakba önteni nem is tudom! Az egyetlen, hogy az egészet, mint utólag gondolom, elmondta Grillo doktornak, aki nem volt olyan kollegiális velem szemben... De most már mindegy, jobb, hogy az igazság napvilágra került! Jim, ha nem akarsz velem tovább dolgozni, akkor is megértelek. - Te szamár - ölelte át az orvosnőt. - Most még jobban szeretlek, mint valaha! Egy orvos, főleg, ha az életét idegbetegek között tölti el, tudja, hogy mi mindennek van kitéve, esetleg ártatlanul is rágalmazhatják, mint a te esetedben. Közben a konyhából sűrű fekete füst szállt a szobába. - Úristen, odaégett a hús! - rohant ki

- 71 -

Barbara, de már csak a széndarabokat tudta volna megmenteni... - Nem baj, menjünk el vacsorázni - szólt Tom. - Tudtok itt a közelben valami éttermet? Meghalok az éhségtől! Harris doktor a telefon hosszan tartó, éles berregésére ébredt. A nap már jócskán fenn volt az égen. - Halló, itt Harris. - Mi bajod, Jim? Délelőtt tizenegy óra van, és sem te, sem Barbara nem vagytok bent... - Édes Jennykém, nagy újságom van számodra! Az éjszaka eljegyeztük egymást Barbarával, és egy volt évfolyamtársammal kirúgtunk a hámból. Talán emlékszel Tom Deerre, ő is jelen volt az eseményen. Most pedig felébresztem Barbarát és sietünk. Csak nincs valami baj? - Gyertek! Gratulálok az eljegyzésetekhez, a többit majd élőszóban. Megvan a búvárgyilkos... és meghalt a hadnagy, tudod, Sergio Cavallari... - Atyavilág! Miért nem ezzel kezdted! Félórán belül bent leszünk!... A nagyvizitet Grillo főorvos tartotta meg, s közben élces megjegyzést tett Barbarára, aki beosztott orvos létére késik. - Lehet, hogy Skócia ismétlődik? - nézett Jennyre. - Miről beszélsz? Nem értek az egészből semmit. - Nem is fontos... Az igazgatónkat pedig kénytelen leszek előbb-utóbb felvilágosítani. A betegek érdekében... - tette hozzá álszent arckifejezéssel, halkan Grillo. Epilógus A kristálycsillárok égtek, a kandallóban ropogott a tűz, az ezüst gyertyatartókkal díszített ebédlőasztalon hófehér walesi étkészlet volt. Barbara még egyszer izgatottan végignézett mindent, mert a házavatásra kollégáin kívül Jenny és Rony is hivatalosak voltak. - Ez az első igazi vendégség az új házunkban - meditált. - Milyen okos gondolat volt Jim részéről, hogy itt Winchester belvárosától négy kilométerre, egy csendes, nyugodt helyen telepedtünk le! Ránézett az órájára, és megállapította, hogy Jimnek már itthon kellene lennie. Nyilván sok a dolga. Visszaemlékezett, amikor egy hónappal azelőtt férjével a Várdomb mellett sétáltak, s az Itciien folyónál nézelődtek. Akkor pillantották meg a kissé romos, ám megkapóan tipikus angol házat. Nem sokáig haboztak, megvették és azóta sem bánták meg. Igaz, Londonba naponta több mint harminc kilométert kell autózniuk, de ezt is szívesen vállalták a vidéki légkör, a csodálatos kert, s nem utolsósorban a nyugalom kedvéért. - Ha később Londonba kívánunk költözni, eladhatjuk, a felújítás után igazán gyönyörű lett csengett vissza az asszony fülébe Jim szava, aki azonnal beleszeretett a Tudor stílusban épített, hatszobás villába. Korfun mindent felszámoltak, s a végrendelet kikötése szerint eltelt két esztendő után mindannyian visszajöttek Angliába. - Érdekes - gyújtott egy cigarettára Barbara -, senki nem számított rá, hogy Grillo doktor megveszi a klinikát. Mégis így történt. Először találgattak az emberek, miből futja neki? Azután elterjedt a hír, hogy évtizedek óta különlegesen értékes festményeket gyűjt. A pletyka szerint betegeitől is kapott képeket, ám erre a pontos választ csak ő tudja. - Bennem felmerült a gondolat, hogy Grillo vonzalma a festményekhez, nem csábította-e etikátlan cselekedetekre, de ezt sem én, sem más nem tudta bizonyítani. Sőt - folytatta tovább gondolatait -, amikor Jimnek ezt elmeséltem, nem is hitte el. Igaz, Grillo kiváló szakember és remekül vezeti a klinikát. Nyilván néhány értékes festmény eladásából sikerült a kért összeget Jimnek és Jennynek kifizetnie. Ebben a pillanatban hallotta, hogy a kapu előtt megállt egy autó. Kisietett, s Jenny új, ezüstszürke Volvóját pillantotta meg. Kitárta a kovácsoltvas kaput, s sógornője, aki egyben legjobb barátnője lett, óvatosan behajtott a kertbe. Jenny és Rony megölelték Barbarát, átadták a rózsacsokrot, majd a hatalmas csomagot együtt cipelték be a hallba. - Ezt csak akkor bonthatod ki, ha Jim is megérkezik! Kettőtöknek hoztuk, remélem, tetszeni fog - ölelte át a háziasszony vállát a bankár, aki hosszas és kitartó kezelés révén visszanyerte lelki egyensúlyát. Barbara még Korfun megkezdte nála a pszichoanalízist és a hipnózist. Amikor átjöttek Londonba, a férfi már csak kontrollra járt McNeil doktornőhöz, akit igencsak megkedvelt, s az orvosokkal szembeni ellenszenve is megszűnt. Rony tőkével beszállt egy kisebb kereskedelmi bankba, s fokozatosan kezdte kiépíteni üzlethálózatát. Jenny pedig visszament eredeti munkahelyére, a Londoni Elme- és Ideggyógyintézetbe, ahol örömmel fogadták. - Igyunk valamit - lépett a bárszekrényhez Barbara. - Ha megérkeznek a többiek, már nem lesz olyan családias hangulat - nézett mosolyogva Jennyre. - De Jim ragaszkodott hozzá, hogy a házavatáson a közvetlen kollégák is részt vegyenek. Mindhármuknak whiskyt töltött. - Okos döntés volt részetekről, hogy itt vettétek meg a házat - szólt Jenny. - A zöld kert, a virágok, a fák Korfura emlékeztetnek. Sokszor eszembe jutnak az ottani hónapok, az izgalmak és az örömök egyaránt. Ronyval eldöntöttük, hogy nyáron elmegyünk együtt búvárkodni a zöld szigetre. Igaz, csak egy hétre, s utána irány Rodosz! - Látod, Jennykém, én most nem vágyódom vissza. Gyakran felmerül előttem Varus Dorosz behízelgő modora, s az is, hogy őrá senki soha nem gyanakodott... Valójában beteg ember volt, s nem

- 72 -

lehetett tudni, hogy a búvárgyilkosságokat mikor kezdte. Jobb neki, hogy nem várta meg a tárgyalást. Mielőtt Athénba átszállították volna, kiugrott a főkapitányság második emeletéről. Az ő lelkén szárad a szimpatikus Sergio Cavallari hadnagy halála is. Mikor lelőtte, már nem tudott indulatain uralkodni, a schizophrenia teljes mértékben kitört rajta. Szegény Diana nővér! Milyen fiatal, aranyos lány volt! Szerencse, hogy Evita megmenekült... - Barbara - lépett be halkan Jim -, nekem nem tölt senki? Mindhármukat megölelte, azután rohant átöltözni. - Úristen, mindig időhiányban szenvedek hajtotta fel a whiskyjét. A vacsora remekül sikerült. A vendégek éjjel két órakor mentek el, jókedvűen és vidáman. Barbara leült az egyik fotelba, s ismét előjött emlékezetéből Korfu. - Hála az égnek, kiszabadultam a csapdából - gondolta. - Pedig nehéz volt! Ott követtem el a hibát, hogy az öreg Harris doktornak megígértem, soha senkinek nem említem a skóciai szerencsétlenséget. De a betegem képétől nem tudtam megszabadulni, az ollótól... amit beleszúrtam... a vértől... a sikoltásoktól! A távoli szigeten is kísértettek a képek! Most itt, Angliában érzem igazán, hogy a csapdából kikerültem. Hiába, én itt tudok élni... és itt akarok meghalni... de nem most. Sokáig szeretnék gyógyítani, és Jimmel együtt lenni! - Felállt, nyújtózkodott egyet, s elindult a hálószoba felé...

- 73 -