Nők, civil szervezetek és a nyilvánosság – a HÍR-NŐK beszélgetések műsorának tapasztalatai a Civil Rádióban Elekes Irén Borbála Elhangzott Pécsett a Női jogok – civil társadalom című konferencián 2002. október 25-én.
"Van egy régi tanári anekdota, amely rendkívül szellemesen mutatja be a helyzet lényegét. Valahogy így szól: Az a különbség, ha egy tiszta fiúosztályt vagy egy tiszta lányosztályt tanít az ember, hogy amikor belép a fiúosztályba, és azt mondja, 'jó reggelt', akkor a felének azért van fenn a keze, mert azt akarja tudni, hogy mit jelent a 'jó', a másik fele pedig azt, hogy mit jelent a 'reggelt'. Amikor egy lányosztályban mondja azt az ember, hogy 'jó reggelt', akkor ők ezt mind leírják a füzetükbe." Madonna Kolbenschlag nagyszerű könyvéből1 származik az idézet, amely a hetvenes évek nem koedukált, amerikai osztályaira találó igazán. Tömören benne van azonban jó néhány előítélet, amely a nemekről létezik. Nos, én most felteszem a kezem és megpróbálom értelmezni, mit jelent számomra az, hogy „nők”, mit jelent az, hogy „civil szervezetek” és mit jelent az, hogy „nyilvánosság”. Végül bemutatom HÍR-NŐK beszélgetéseket. Személyesen (aki „személy” volt, és akivel „személy” voltam) sok-sok embert jelentenek a nők, akikkel a nők tömegéből mint e tömeg egy tagja, találkoztam. Örömet és bánatot, támaszt és árulást, csodálatot és unalmat, szeretetet és dühöt – minden jelző mögött egy-egy arcot. A női lét mélyebb megértéséhez, múltunk és jelenünk elemzéséhez már nem csak a saját tapasztalatainkra hagyatkozhatunk, „ismeretségi körünket” kibővítetjük réges-rég élt, vagy másik kontinensen lakó, és könyvekben átlényegült emberekkel. Ha el akarunk merülni a tárgyban könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésünkre. Saját hagyománnyal is büszkélkedhetünk: A századfordulón működött Feministák Egyesülete és lapjuk, A Nő és a Társadalom felvetette szinte az összes olyan kérdést, amelyet a mai gender kutatások taglalnak a nőknek a családban, a munkában, a közéletben elfoglalt szerepéről, helyéről. Igaz, hosszú-hosszú évtizedek teltek el úgy, hogy – annyi más mellett – ezt a hagyományt sem ismerhettük. A huszadik század hatvanas-hetvenes éveinek „második hullámos” feminizmusáról is csak ijesztő, torzított formában volt szó – ha egyáltalán. Pedig a belőle kinövő kutatások eredményei átformálták az egész modern tudományt. S mivel a gyakorlati döntések elfogadhatóságát általában a tudományos érvelés súlyával szokták alátámasztani, egyáltalán nem mindegy, mit állít a mindenkori tudomány. (Alig száz éve még például kétségei voltak a nők szellemi képességei felől.) A feminizmus második hullámát elindító nők Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is legalább kétféleképpen képzelték el a nők valódi egyenjogúságának elérését. Az egyik fő irány a kemény, profi politizálásban hitt, a másik az informális csoportok ön- és egymást segítő, a női lét kérdéseit igényesen újragondoló mozgalmaiban. Az „öntudatra ébredő” csoportok a szolidaritás nagy iskolái voltak. (Soraikból indultak el azok a tehetséges nők, akik az egyetemeken teret és lehetőséget szereztek olyan új diszciplínáknak, amelyek azután módosították a tudományos gondolkodást.) A kicsi, informális közösségek egyik legfontosabb célja a hatalom természetrajzának megértése volt: hogyan működik az a mechanizmus, amely az újabb és újabb női generációk 1
Kolbenschlag, Madonna: Búcsúcsók Csipkerózsikának. Debrecen 1999. 1
alárendelődését létrehozza; vagy, hogy mi a szerepük a „bezzeg” nőknek egy alapjaiban változatlan, a nők nélkül kialakított struktúrájú világban? Mindezeket az izgalmas kérdéseket az említett magyarországi feministák már száz évvel ezelőtt felvetették. Mi több, okos és néhol máig érvényes válaszokat is találtak rájuk. Gondolataikkal megnyerték a korabeli társadalom nagyon sok szereplőjét – a balmazújvárosi földműves asszonytól az arisztokratáig. Magas színvonalú folyóiratot tartottak fenn, előadókörútjaik során pedig bejárták a történelmi Magyarország városait. Az 1907-es Pécsi Szabadtanítási Kongresszus eseményein többen is aktívan részt vettek közülük, például Glücklich Vilma és Bédy-Schwimmer Rózsa. 2 „Rosika Schwimmer” neve ma is széles körben ismert a külföldi kutatók előtt. A feminista történetírás sokat tesz azért, hogy a női teljesítmények ne merüljenek feledésbe. Számos egyéb tudományszak is kialakult: feminista földrajz, feminista teológia, feminista közgazdaságtan és így tovább. Ha arra a lételméleti tényre gondolunk, hogy az igazán tárgyilagos ismeret számol a megismerő alany adottságaival, tudati tevékenységeinek összetevőivel, máris jogosnak érezzük, hogy a világ jelenségeit női szemmel is megvizsgáljuk. Mint ahogy állandó késztetésünk van arra is, hogy méltányosabb társadalomról gondolkodjunk. A demokrácia az a forma, amely a leginkább kecsegtet azzal, hogy igazságosabb, bölcsebben berendezett világban éljünk. Éppen Pécsett adták ki nem is olyan régen (másodszor) Meleg Csilla és Schadt Mária szöveggyűjteményét3, amely Bibó István tanulmányát is tartalmazza, benne a sokat, de legtöbbször hiányosan idézett híres mondattal: "Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, amelyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük." Bibó a "szabadság kis körei"-ben látja a közösség dönteni képes tagjainak edzőterepét. Jürgen Habermas is a demokratikus társadalmat elemzi klasszikus, a társadalmi nyilvánosságot vizsgáló művében4. A könyvet – időtálló megállapításai miatt – évtizedek műltán ismét ki kellett adni, de szerzője úgy érezte, hogy a közben eltelt évek alatt megkerülhetetlen felismerések születtek a tudományban, például a feminista mozgalmak és kutatások révén, ezért hosszú, negyven oldalas előszót írt az új kiadás elé, figyelmet szentelve a feminizmus megállapításainak is. Ha civil társadalomról akarunk beszélni, nagyon fontos átgondolni Habermas megállapításait a valóban demokratikus társadalom működéséről, melynek legfontosabb ismérvei: legitim döntések csak úgy jöhetnek létre, ha a lehető legtöbb ember vitatja meg őket, a lehető legtöbb információ alapján; többségi döntés csak a fentiek szellemében hozható, és a vitát csak a döntéskényszer miatt zárják le átmenetileg, s nem azért, mintha csalhatatlan eredményekre jutottak volna. Lényeges új szempont, gyökeresen új helyzet felmerülése esetén új vitát kell lefolytatni. És ami a legfontosabb: „Egy politikailag működő nyilvánosság nemcsak a jogállami intézmények biztosítékait igényli, hanem rá van utalva a kulturális hagyományok és szocializációs minták támogatására, a szabadsághoz szokott népesség politikai kultúrájára is.”5 Íme eljutottunk a hetvenes évek azon feminista irányzatához, amelyben a nők meg akarják ismerni, sőt teremteni önmagukat, belső utakon elérni saját autonómiájukat. Megszabadulva a
2
A szabad tanítás Pécsett 1907-ben tartott magyar országos kongresszusának naplója. Szerk.: Vörösváry Ferenc. Bp. 1908. 3 Meleg Csilla-Schadt Mária: Politikai szociológiai és családszociológiai szöveggyűjtemény. Pécs, 1998. 4 Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Bp. 1999. 5 Habermas i. m. 2
„sztereotip” nőtől6, szembenézve azokkal a démonokkal, amelyek útját állják a személyiség kiteljesedésének, megtalálni kreatív énjüket. Az „útonállók” leggyakrabban: a „mintanő”-ség, a passzivitás, az irigység; a leselkedő csapdák pedig a nőkre testált olyan társadalmi szerepek, amelyek (a mégoly boldogan vállalt) anyaságuknak indokolatlan kiterjesztései olyan emberekre, sőt ügyekre, akik/amelyek már nem függvényei biológiai létüknek. „Valakinek gondját kellett viselnie a férfi sikergépezetéből származó mellékterméknek és emberi törmeléknek, és a választás a nőkre esett.”7 Az iparosodás kezdetétől volt ez így, ekkortól buzdították a nőket a jótékonykodásra és az önkéntes munkára, többek között azért, hogy feleslegesség érzésüket enyhítsék. A már jogokat és lehetőségeket is követelő nőmozgalmakat megelőzően jótékony egyesületek sokasága működött, Magyarországon is több száz. Éppen a Feministák Egyesülete volt az, amely a jótékonykodás tulajdonképpeni álságosságára figyelmeztetett. Ezt tette működése során a dán Grundtvig8 is. Az ő eszméi váltak az elmúlt száz évben a civil társadalom dán koncepciójának alapjává. Az általa „folkelighed”-nek nevezett jelenség késztet egy embert arra, hogy tudjon és akarjon a másikra figyelni, a másikért cselekedni. Legfontosabb eleme a szolidaritás. Nem jótékonykodás, hanem belülről fakadó felelősség. (A „dán modell”-t egyik nagy csodálója, Németh László követendő példaként emlegette.) Egy önkéntes így fogalmazott egyszer: „A 'folkelighed' az, amikor az ember hagyja, hogy rajta kívül másokra is süssön a nap...” Amikor Grundtvig nyomán megkülönböztetjük a gyámkodást és a szolidaritást, az altruizmust és a kölcsönösséget, a missziót és a részvételt, akkor jó eséllyel kerülhetjük ki a már említett csapdákat. Például azt, mely szerint, mivel a nők erkölcsileg érzékenyebbek, alkalmasak arra, hogy "ingyenmunkásai legyenek a nemzet lelkiismeretének." A "szolgai" önkéntesség helyett, amely fenntartja a nő függő és mellékes helyzetét, meg kell találni a változás reményében végezhető önkéntes munkát.9 Nem könnyű ez akkor, amikor a hazai civil társadalom sajátos problémákkal küzd. Szalai Erzsébet10 nyomán ezek a következők: a) A szervezetek nagy része nem tudja elkerülni, hogy valamely politikai párt holdudvarához tartozzon. b) Ismét másik része döntően szolgáltató funkciókat lát el. (Tevékenysége nagyon is hasznos, de a hatalmi viszonyokat nem érinti) c) Folytatódik az a tendencia, hogy az első társadalom „visszakebelezi” önmagába a civil társadalmat. d) a gazdaságban érvényesülő minimális ráfordítás maximális nyereség elve a civil szférát is eléri. e) hiányzik egy valóban hiteles és árnyalt társadalomkép, amelyre a szervezetek kritikájukat alapozhatnák. Mindehhez hozzáteszem, hogy valóban hiteles és árnyalt történelemképünk sincs, nem is lehet. A korábbi időszakok virágzó egyesületi életéről például igen keveset tudunk. Közvetlen múltunkról, az államszocialista rendszerekről szólva Julia Kristeva találóan jegyzi meg: „Ha a kapitalizmus elszigetelte a nőt és a házimunkát, akkor a szocializmus beolvasztotta az elidegenedett munka férfias világába.”11 6
Kolbenschlag i. m. Kolbenschlag i. m. 8 Habermann, Ulla: A nép lelkiismerete és az önkéntes munka = Szenvedélybetegségek 1994.2.évf.1.sz. és Nőszemély 1996. 6. évf. 3. sz. 9 Kolbenschlag i. m. 10 Szalai Erzsébet: Civil társadalom: Mítosz vagy valóság = Élet és irodalom 2002. május 3. 46. évf.18. sz-10-11. old. 11 Kristeva, Julia: A nők ideje. In: Testes könyv II. Szeged 1997. 7
3
Váratlan jogok zúdultak a nőkre, szinte minden szakmához és a magasabb iskolázottsághoz is hozzájuthattak. Még különböző szintű hatalmi posztokat is betölthettek. Az ilyen formán hatalomba került nők hálából igyekeztek mind lojálisabbak lenni, míg végül "a status quo őreivé, legbuzgóbb védőivé" váltak. Akkor is és később is jellemző, hogy "az intézmények annyira várt demokratizálódása azáltal, hogy nők is bekerülnek, leggyakrabban azzal végződik, hogy néhány 'főnököt' gyártanak közülük."12 Ahhoz, hogy mindez megváltozzon, képesnek kell lennünk arra, hogy saját gondolataink legyenek, melyek abban is segíthetnek, hogy felismerjük a manipulációt. Jó, ha egyenrangúságon alapuló, biztonságos közegben készülünk fel erre. Az eredeti gondolkodás nem azt jelenti, hogy valami előttem még senkinek sem jutott eszébe, hanem azt, hogy elmélyülten foglalkoztam valamivel, és saját összpontosításom révén jutottam egy felismerésre. Ehhez nagyon alaposan kell tájékozódnom, s amennyire csak lehet, törekednem kell arra, hogy hiteles forrásokat, hiteles embereket találjak. Az eddig elmondottak lényegében talán bemutatják azt az értékrendet, amely alapján tevékenységeink – így a HÍR-NŐK beszélgetések is – működnek. Tevékenységeink, mondtam, s a többes szám Thun Éva és az én sok-sok külön és együtt végzett önkéntes munkáját jelenti, természetesen kenyérkereső, választott, hivatásunk mellett. Mindketten hosszú évekkel ezelőtt kezdtünk a feminizmussal, a gender (társadalmi nem) kutatásokkal foglalkozni, de sohasem csak az elmélettel, hanem a gyakorlattal is. Nem célom most az előző munkáink bemutatása, csak egy-egynek a jelzése: 13 A jegyzetben felsorolt sokféle tevékenység tapasztalatai mindig egy lépéssel tovább visznek minket új területek megismerése felé. Amikor három-négy évvel ezelőtt felmerült a rádiózás lehetősége, kézenfekvőnek látszott összekapcsolni egy már működő szolgáltatással, a HÍR-NŐK elektronikus forrásgyűjteménnyel (ld. a 13. jegyzetet) s ezt már a névvel is jelezni. A Civil Rádió (URH 98.00 Mhz) „az emberi hang” rádiója, mint non-profit közösségi rádió, célkitűzéseivel és értékrendjével olyan szellemiséget képvisel, amelybe a „HÍR-NŐK Beszélgetések” műsora könnyen beilleszthető. (A Civil Rádió műsora a civil szféra híreire, értékeire, eseményeire koncentrál, a helyi kulturális és szociális egyesületeknek, önszervező csoportoknak ad hasznos információkat és megszólalási lehetőséget is.) A HÍR-NŐK beszélgetések feminista nézőpontból tárgyalja a különféle, nőket érintő aktuális, vagy történeti kérdéseket. Élő műsorként a párbeszédre törekszik, fontosnak tartja az aktív állampolgári magatartásra való ösztönzést, ezen belül a nők kommunikációhoz, „beleszóláshoz” való jogát hangsúlyozza. Elősegíti ezáltal a nemek közötti esélyegyenlőség gondolatának népszerűsítését. A szerkesztésnél jellemzően négytípusú műsor váltogatja egymást. Az első típusban megvitatunk egy-egy klasszikus feminista témakört, lehetőség szerint a kérdéssel behatóan foglakozó vendég segítségével (például: a nők és a közélet, a nők és a konfliktusok, a nők és az erőszak, nőtörténelem stb.), a másodikban új kutatási eredményeikről beszélgetünk a szakértőkkel gyakran egy elkészült könyv vagy egy megvédett diplomamunka kapcsán (nők a vezetésben, nők az államszocializmusban stb.); a harmadikban aktuális hazai és nemzetközi eseményekről számolunk be (konferenciákról, kampányokról, évfordulókról, a nőket érintő politikai döntésekről), a negyedikben vendégül látjuk a különféle nőszervezetek képviselőit. 12
Kristeva i. m. T.É.: főiskolai gender studies kurzus vezetése (hét éve), a HÍR-NŐK elektronikus forrásgyűjtemény megalapítása és folyamatos aktualizálása, a GESTH-L levelező lista elindítása (szintén kb. hét évvel ezelőtt) és folyamatos gondozása. E.I.B.: a Nőszemély című feminista folyóirat szerkesztése ([Acsády Judittal, Bozzi Verával, Bullain Nildával] négy évig)), a Negyedik kedd című beszélgetéssorozat vezetése (öt évig), A Nő és a társadalom (1907-1913) című folyóirat és a Feministák Egyesülete történetének kutatása. Együtt: NŐITAN-KÖR előadássorozat a feminizmusról – előítéletek nélkül 2001.
13
4
Ez utóbbit tartjuk talán a legfontosabb feladatunknak. Arra törekszünk, hogy tükröződjön az a hallatlan sokszínűség, amely a nőcsoportok között megtalálható. A kismamákból álló néhány fős közösségtől a nagy költségvetéssel működő, fontos közfeladatot ellátó non-profit szervezetig terjed vendégeink sora. Egyre gyakrabban igyekszünk vidéken működő társainkat is bemutatni. Technikai lehetőségeink bővülése révén ki tudjuk tágítani hatókörünket úgy is, hogy a női civil közélet eseményein részt veszünk mikrofonunkkal. Az eddigi ilyen próbálkozásaink sikerrel jártak. A HÍR-NŐK Beszélgetések szakmai téren is kitágította horizontját. Thun Éva személyében részt vesz a Közösségi Rádiók Európai Szövetsége (AMARC Europe) Nők Hálózata munkacsoportjának tevékenységében. Végezetül a hét év óta nagy becsben tartott és mos is nálam lévő, a dán önszerveződésről szóló cikkből idézek még egy gondolatot. Az idézet idézete lesz ez, mivel Ulla Habermann Vaclav Havel 1991-ben írt mondataival kezdi cikkét, amely így szól: „Az egész országot behálózza majd az igen változatos célokat szolgáló helyi, regionális és országos klubok, s szervezetek és egyesületek láncolata. Ez a hálózat olyan összetett lesz, hogy nehézséget jelent majd pontos térképének elkészítése. Ezen keresztül fog kibontakozni és fejlődésnek indulni egy civilizált európai társadalom gazdag, árnyalt és színes élete.” …[Havel] beszél a politikáról, a morálról, a tisztességtudásról, s tudja, hogy „bátorság kell ahhoz, hogy morális és spirituális motivációt leheljünk mindenbe, s megkeressük a dolgok emberi dimenzióját. A tudomány, a technológia, a szakértelem és az ún. professzionalizmus nem elég. Valami több kell. Az egyszerűség kedvéért nevezzük ezt léleknek. Vagy érzésnek. Vagy lelkiismeretnek.” Számomra és a környezetem jó néhány tagja számára ezek a több mint tíz évvel ezelőtti gondolatok semmit sem veszítettek érvényességükből, és segítenek bízni abban, hogy mindig van esély a lélek és a lelkiismeret szavára hallgatni.
5
