CIVIL SZERVEZETEK MEGÚJULÓ MŰKÖDÉSI KÖRNYEZETE TANANYAG III. A civil társadalom és civil szervezetek társadalomtudományi, politológiai megközelítése

CIVIL SZERVEZETEK MEGÚJULÓ MŰKÖDÉSI KÖRNYEZETE

TANANYAG III. A civil társadalom és civil szervezetek társadalomtudományi, politológiai megközelítése

Írta: Dr. Kákai László

Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Konzultáció Főosztálya megbízásából a „Civil szervezetek működési környezetének javítása” kiemelt projekt keretében.

2013. december 31.

Emberi Erőforrások Minisztériuma 1055 Budapest, Báthory utca 10. Telefon: +36 (1) 795-6186 E-mail: [email protected] Honlap: http://www.kormany.hu

III. modul: A civil társadalom és civil szervezetek társadalomtudományi, politológiai megközelítése

Tartalom A civil társadalom és civil szervezetek társadalomtudományi, politológiai megközelítése ......... 3 III. 1. Civil társadalom és civil szervezetek viszonya .......................................................................... 3 III. 1.1. Civil szervezetek szerepének növekedése............................................................................... 6 III. 1.2. Az állam és civil szervezetek viszonya ................................................................................... 8 III. 1.3. Civil szervezetek rendszerszerű tipológiája .......................................................................... 11 III. 1.4. A magyar civil szektor áttekintése ........................................................................................ 32 III. 1.4.1. Rövid történeti áttekintés ................................................................................................... 32 III. 1.4.2. A magyar nonprofit szektor fejlődési szakaszai ................................................................. 35 III. 1.4.3. Magyar nonprofit szektor összegző értékelése .................................................................. 45 Civil szervezetek EU-s intézményrendszere .................................................................................. 47 III. 2.1. A civil szervezetek fogalma .................................................................................................. 47 III. 2.2. A civil szervezetek szerepe az EU-ban ................................................................................. 48 III. 2.2.1. A társadalmi párbeszéd szerepe az EU intézményrendszerében (történeti áttekintés) ....... 48 III. 2.3. A Régiók Bizottsága és az EGSZB szerepe .......................................................................... 51 III. 2.3.1 Régiók Bizottsága ............................................................................................................... 51 III. 2.3.2. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság .................................................................... 52 III. 2.4. A partnerség fogalma ............................................................................................................ 55 III. 2.4.1. Az aktív állampolgárság ..................................................................................................... 56 III. 2.4.2. Polgári kezdeményezés ...................................................................................................... 57 III. 2.4.3. A civil szervezetek érdekérvényesítése, lobbizás, befolyásolási csatornák ....................... 57 Felhasznált irodalom .......................................................................................................................... 62

Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

2


III/1. A civil társadalom és civil szervezetek társadalomtudományi, politológiai megközelítése

III. 1. Civil társadalom és civil szervezetek viszonya1 A világ minden fejlett, demokratikus országában a civil szervezetek a demokratikus politikai berendezkedés nélkülözhetetlen alkotóelemei, a társadalom és a politikai intézmények közötti kapcsolat fontos közvetítő szereplői. Számuk, szerepük és befolyásuk a II. világháború óta egyre jelentősebb, ennek hatásait különösen gazdasági, illetve társadalmi válságok idején érzékelhetjük igazán. A nonprofit szervezetekre irányuló érdeklődés elsősorban az állam több mint két évtizede tartó válságának, valamint a pártokra épülő képviseleti demokrácia válságjelenségeinek tulajdonítható (Kákai, 2009). A fejlett északon a válság a hagyományos jóléti szociálpolitika megkérdőjelezésében, a fejlődő dél jelentős részén az állam által irányított fejlődésből való kiábrándulásban, Közép-Kelet-Európában az államszocializmus összeomlásában nyilvánult meg (Salamon-Anhier, 1999: 11). Tágan értelmezve – mint ahogy John Keane is rámutatott – a civil társadalom a szabadság és a demokrácia birodalma: ahol a polgárok saját identitásukat, jogosultságaikat és kötelezettségeiket egy adott politikai-jogi környezetben maguk választják meg (Keane, 2004: 103). Tehát a civil társadalom eszméje az autonóm kezdeményező személyiségen alapszik, azaz mindazon állampolgári kezdeményezések beletartoznak, amelyekben a polgárok önkéntesen vesznek részt érdekeik és értékeik megjelenítése, védelme érdekében, és amely kezdeményezések az államtól elkülönülve, autonóm módon működnek (Bartal, 1999: 19-20). Egy másik megközelítés szerint a civil társadalom a gazdaság és az állam közötti interakció szférájaként értelmezhető, amelynek fő összetevői a nyilvánosság és a különböző társulások (Arató, 1992: 55). A magyarországi szerzők közül Márkus Mária érdekes aspektusokkal egészítette ki a fenti jellemzőket. Megközelítésében a civil társadalom elsősorban úgy jelenik meg, mint a különböző érdekcsoportok versenyének intézményesített terepe, olyan csoportoké, amelyek a saját partikuláris érdekeiket külön-külön, egymástól izoláltan képviselik az állammal/önkormányzattal szemben és igyekeznek nyomást gyakorolni rá abból a célból, hogy az általuk képviselt érdekeket előnyben részesítse (Márkus, 1992: 46). Robert D. Putnam úgy fogalmazza meg ezt „hogy azt tedd meg 1

A modul első eleme retrospektív módon tekinti át a civil társadalom és civil szervezetek fogalmának tartalmi elemeit és megkülönböztethetőségük lényeges vonásait. Ebben a tekintetben az áttekintés történeti, hiszen áttekinti és mintegy kiemeli azokat az elemeket, melyek az elmúlt évtizedekben a civil társadalom fogalmával kapcsolatban megjelentek és mintegy hozzájárultak a mai fogalmak kialakulásához. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

3


másért, amit ő nem tud megtenni önmagáért” tehát öntevékenység, saját érdekeiért való kiállás és önszerveződés alkotja ezt a sajátos filozófiát, ami lényegében a pártok céljainak is része (PutnamFeldstein, 2003). Azonban különösen a civil szervezetek céljaik megvalósításában átléphetik azt a „vékony határsávot”, amely a politika területétől megkülönbözteti őket (Kákai, 2004). A civil társadalom fogalomhasználatában a társadalomtudományok jelentős és „kreatív" szerepet töltöttek be. Ennek összefoglalását jól illusztrálja Bocz János 2009-ben írt doktori disszertációja, melyben a szerző a fogalomhasználat tekintetében három eltérő tartalmú és megközelítésű módot különböztet meg: „A kortárs fogalomhasználatban a civil társadalomnak három, egymást részben átfedő, a fejlett nyugati országokban és Kelet-Közép Európában azonban más-más tényezőket hangsúlyozó megközelítése különböztethető meg. Az első, – többnyire a társadalomtudósok által használatos – formában a civil társadalom empirikus-analitikus fogalom, amelyet a társadalmi jelenségek és társadalmi szerveződések bizonyos formáinak leírására használnak. Ez az ideál tipikus jellegű megközelítés annak érdekében használja a fogalmat, hogy leírja és megértse a komplex társadalompolitikai valóságot, annak eredetét, fejlődését, illetve következményeit. A második politikai-stratégiai jellegű, és azon erőfeszítésekhez, illetve annak meghatározásához kapcsolódik, hogy mit lehet, illetve mit nem lehet megtenni egy adott politikai cél elérése érdekében. Szorosan összekapcsolódik a hatalom mindenkori korlátozásával, és az állam-civil társadalom viszonyával. Példaként említhetők azok a politikusok, akik folyamatosan korlátozva hatalmukat elősegítették az átmenetet egy önkényuralmi rendszerből egy demokratikus rendszerbe. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban említhetők azok a társadalmi mozgalmak és pártok is, amelyek „jelszóként”, vagy az aktuális kormányzati intézkedéseket bírálva használják a civil társadalom fogalmát az állampolgárok „mozgósítása” érdekében. Harmadik jelentésében a civil társadalom normatív, filozófiai fogalom, amely nemcsak a társadalmi rend leírására, hanem a jó társadalom megjelölésére is szolgál” (Bocz, 2009: 34). E posztfundamentalista értelmezésben a civil társadalmat az állami és polgári intézmények szétválása, a nyilvánosság, az állam által nem kontrollált kommunikációs médiumok sokfélesége, a civil szerveződések törvény által garantált szabadsága jellemzi, amelyek lehetővé teszik a vitát, a felelősségre vonhatóságot és a képviseletet (Keane, 2004; Seligman, 1992). A fogalmak tudományos értelmezését és használatát az sem könnyíti meg, hogy a különböző egyetemek és nemzetközi intézmények is más-más tényezőkre helyezik a hangsúlyt, amikor megpróbálják definiálni a civil társadalmat és a civil szervezeteket. A London School of Economics (LSE) elemzőinek meghatározása szerint a civil társadalom azokat a szabad (korlátozásmentes) kollektív cselekvéseket jelenti, amelyek közös érdekek, célok és értékek mentén szerveződnek. Elméletileg ezek az intézményi formák megkülönböztethetők a piaci, az állami és a háztartás intézményi formáktól, de valójában ez a határ rendkívül összetett, gyakran elmosódott és vitatott. A


4


civil társadalom olyan különböző társadalmi tereket, társadalmi szereplőket és intézményi formákat fog át, amelyeknek autonómiája, társadalmi ereje és intézményesülési szintje is eltérő. A civil társadalmat gyakran „olyan szervezetek alkotják, amelyek regisztrált jótékonysági szervezetként, nem-kormányzati szervezetként, közösségi csoportként, nőszervezetként, hitéleti szervezetként, szakmai egyesületként, szakszervezetként, önsegítő csoportként, társadalmi mozgalomként, üzleti egyesületként, egyesülésként, szövetségként és más érdekképviseleti szervezetként működnek.”2 A Világbank (VB) meghatározása alapján a civil társadalom fogalma „azokra a nem- kormányzati és nem profitorientált szervezetekre utal, amelyek aktívan vesznek részt a közösségi életben, és kifejezésre juttatják saját tagjaik vagy mások érdekeit és értékrendjét, legyenek azok erkölcsi, morális, kulturális, politikai, tudományos- szakmai, vallási vagy emberbaráti jellegűek.”3 Értelmezésükben a civil társadalom a családi, az állami és a piaci szférán egyaránt kívül áll. Nem tartoznak bele a for-profit tevékenységet végzők, de ide sorolhatóak a szakmai és üzleti (érdekképviseleti) jellegű szervezetek. Korábban a VB sokkal szűkebben értelmezte a nemkormányzati szervezetek (NGO) fogalmát, és csak azon szakmai, érdekközvetítő és nonprofit szervezeteket sorolták közéjük, melyek támogatást és szolgáltatásokat nyújtottak a gazdasági- és társadalmi fejlődés, az emberi jogok védelme, illetve a szociális ellátás területein. Az utóbbi időben – feltehetően nem kis részben az antiglobalizációs megmozdulások hatására – a Világbank civil társadalmi szervezetnek és potencionális partnernek tekinti a szakszervezeteket, a közösségi jellegű bázisszervezeteket, a különféle társadalmi mozgalmakat, a hitéleten alapuló és a jótékony célú szervezeteket, az oktatási intézményeket, valamint az alapítványokat és más szakmai szerveződéseket is.4 Összességében elmondható, hogy bárhogy is értelmezzük a „civilség” fogalmát össztársadalmi jelentősége nehezen vitatható. Aktív civil társadalom/szervezetek nélkül nincs független és demokratikus politikai rendszer, és nincs, aki megvédje az állampolgárokat az állam hatalmával, a piaci mechanizmusok hideg valóságával, a másság iránti intolerancia erőszakosságával szemben. Valójában mindegy, hogy a közösségért cselekvőkre, vagy az autonóm egyénekre (közösségiség vs. individualizmus, vagy más megközelítésben univerzális vs. partikuláris érdekek) helyezzük a hangsúlyt, civilek nélkül a társadalom atomizálódhat, az állampolgárokból pedig alattvalók lehetnek (Bocz, 2009: 40).

2

http://www.lse.ac.uk/collections/CCS/ http://web.worldbank.org/WBSITE/EXTERNAL/TOPICS/CSO/0,,contentMDK:20101499~menuPK:244752~pagePK: 220503~piPK:220476~theSitePK:228717,00.html 4 http://web.worldbank.org/WBSITE/EXTERNAL/TOPICS/CSO/0,,contentMDK:20101499~menuPK:244752~pagePK: 220503~piPK:220476~theSitePK:228717,00.html 3


5


III. 1.1. Civil szervezetek szerepének növekedése5 Az európai nonprofit szektor utóbbi húsz évben bekövetkezett hihetetlen mértékű növekedését Nigel Tarling a következőkkel magyarázta: „Először is, az 1970-es és a kora 1990-es évek pénzügyi válságainak következtében több kormányzat a korábban állami ellátásként nyújtott jóléti szolgáltatások megszervezése helyett alternatív megoldásokat keresett. A szolgáltatások privatizációjának folyamata egész Európában megfigyelhető, és az államtól sok civil szervezet vesz át jelentős, széles körben igénybe vett szolgáltatási szegmenseket. Másodszor, a jelenlegi demográfiai folyamatok szerint Európa lakossága egyre öregszik, aminek következtében a kormányoknak újra kell strukturálniuk az egészségügyi és nyugdíj-ellátási rendszereket. Harmadszor, azok az emberek, akik úgy érzik, hogy a jelenlegi szolgáltatások nem elégítik ki sajátos, egyéni igényeiket, sok kisebb önkéntes segítő szervezetet alapítottak. Sokan pedig a jóléti állam „uniformizálni” igyekvő politikájával kapcsolatosan elidegenedtek az épp kormányon lévő politikai szereplőktől, és úgy érezték, hogy ezen politikai csoportok nem képviselik az érdekeiket. Válaszként ezek az emberek nonprofit szervezetek keretein belül aktivizálták magukat” (Tarling, 1998: 2). A társadalmi, gazdasági és politikai változásra az Európai Közösség is reagált. Az Európai Unió működése óta folyamatosan megpróbálta szorosabbá fűzni kapcsolatait az európai civil társadalommal illetve annak civil szervezeteivel. Ennek talán első „dokumentált bizonyítéka” az Európai Közösség Bizottságának 1997-ben kiadott közleménye (Communication from the Commission of the European Communities on Promoting the Role of Voluntary Organisations and Foundations in Europe. Brussels, 6 June, 1997 COM (97) 241 final)6 amelyben megpróbálja definiálni azt a társadalmi, gazdasági és politikai környezetet, amely éppen figyelmének középpontjába kerül, így a civil szervezetek szerepének erősödését kiváltó folyamatokat: 

A II. világháborút követő általános jólét, melynek következtében egyre bővült a rendelkezésre álló szabadidő;



Európa legtöbb gazdaságában a ’80-as években egyértelmű elmozdulás történt a szolgáltatások felé7;



Újabb és újabb szükségletek nyertek létjogosultságot, és egyre több, újabb társadalmi méretű igény fogalmazódott meg (pl. nemek közti egyenlőség, bioszféra védelme stb.);

5

Ez az alfejezetet Kákai L. 2004: Önkormányzunk, értetek, de nélkületek. Századvég Budapest (II. és III fejezet) valamint Kákai László 2009: Kik is vagyunk mi? Civil szervezetek Magyarországon Publikon Kiadó: Pécs, p. 32-41 oldal című kötetekre épül, annak aktualizált változatában. 6 „Az önkéntes szervezetek és alapítványok szerepének erősítése Európában”. 7 A közszolgáltatásokban való szerepvállalással részletesebben egy külön modulban foglalkozok. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

6




A késő ’70-es és ’80-as években jelentkező foglalkoztatási krízis oda vezetett, hogy önkéntes szervezetek bevonásával foglalkoztatási programok indultak be;



Európa demográfiai struktúrájának változása (növekszik a nyugdíjasok és munkanélküliek aránya) arra készteti a tagországokat, hogy a közkiadások csökkentése érdekében, egyre nagyobb mértékben a magán és az egyesületi szektorra hárítsanak át bizonyos szolgáltatásokat.

A civil szervezetek szaporodását az is erősítette, hogy egyre több kétség fogalmazódott meg az állam problémamegoldó képességeit illetően, egyre kevésbé látszott valószínűnek, hogy az állam képes a maga erejéből megoldani azokat a szociális, fejlesztési és környezetvédelmi problémákat, amelyekkel a modern nemzeteknek szembe kellett nézniük (Salamon-Anhier, 1999: 12). Emellett meg kell említeni az elmúlt évtized technológiai, „kommunikációs forradalmát” is, melynek hatására a népesség egyre nagyobb része rendelkezik olyan képességekkel – egyrészt a rendkívüli mértékben kiterjedt tanulási lehetőségek növekedése [felsőoktatásban eltöltött idő elhúzódása], másrészt a technológiai és információs eszközök robbanásszerű elterjedésével [Internet, közösségi portálok (google, facebook, twitter stb.) kereskedelmi TV csatornák] révén –, amelyek megkérdőjelezik a korábbi időszakokban uralkodó hierarchiákat, nemzeti intézményeket, valamint a hagyományos pártok és politikai elitek problémamegoldó képességét (Inglehart, 1977; 1997). A folyamatot jól jellemzi, hogy míg a hatvanas években az átlagos választási részvétel NyugatEurópában 85%-os, addig a kilencvenes években „már csak” 78%-os volt.8 Jelentős csökkenés volt megfigyelhető, pl. Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Portugáliában, Svájcban stb. (LaneErsson, 1991: 182; 1999). A választási részvétel csökkenésével párhuzamosan csökkent a pártok tagsága is. Nyugat-Európa 19 államából 14-ben csökkent a választójogú népességen belül a párttagok aránya. A legalacsonyabb értéket Angliában, Franciaországban, Hollandiában és Németországban mérték, ahol a választókorú népesség mindössze 2%-a tagja valamilyen pártnak9, s arányuk jelentősen csökkent a hatvanas, illetve nyolcvanas évek adataihoz képest (EnyediKörösényi, 2001: 123). A párttagság alacsony értékei mellett csökkent az erős pártidentifikációval rendelkezők aránya is10 – Németországban 1972-1987 között arányuk 55-ről 41%-ra, Angliában 8

A magyarországi választási részvétel ugyan alaposan elmarad a nyugat-európai átlagtól, ám az eltérés nem olyan mértékű, mint a részvétel más formái esetén, ami azzal magyarázható, hogy a politikai kultúra demobilizáló öröksége meghatározza választási részvételt. Bár a választási részvétel vonatkozásában fordulópontot jelentett a 2002-es parlamenti választás, de ezt a növekedést főleg a politikai pártok blokkjainak kiélezett, polarizált, érzelmektől fűtött versengése okozta, ami nem bizonyult tartósnak, még a FIDESZ-MPP által létrehozott polgári körök intézményesítése vagy a különféle kormányzati kampányok és programok révén sem. 9 A magyar pártok taglétszáma hagyományosan alacsony, becslések szerint az összesített taglétszáma (a pártok önbevallása alapján) alig éri el a 120 ezer főt, ami a népesség kb. egy százalékát jelenti (Körösényi-Tóth-Török, 2007: 285) 10 A magyar lakosság jobban szereti a pártokat, mint más országok polgárai, mivel a pártkötődés mértékét, az MSZMPtagság vagy a Kádár-kori szocializációs minták és az egyes pártok politizálási stílusa befolyásolja (Körösényi-TóthCopyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

7


1964-1987 között 44%-ról 19%-ra csökkent (Enyedi –Körösényi, 2001: 270). A politikai lojalitás hagyományos csökkenése növelte a pártrendszerek fragmentációját: míg Nyugat-Európában az ötvenes években a parlamenti pártok száma átlagosan 6 volt, addig a nyolcvanas években már 8 (Lane-Ersson, 1991: 183; 1999). Az állampolgárok mindezek alapján úgy tűnik, hogy kevésbé kapcsolódnak be a hagyományos intézményesített részvételi formákba, mint például a szavazás, egy párthoz vagy nagy vertikális szervezethez (szakszervezet) való csatlakozás stb. ezzel szemben egyre inkább közvetlenebb részvételi formákat keresnek, nem riadva vissza a protestáló cselekvésvállalás lehetőségeitől, probléma-megoldó csoportoknak nyújtott támogatástól sem. A fenti változások összességében a civil szektor megerősödését eredményezték, hiszen az állam/önkormányzat és pártok mellett egyre gyakrabban jelentek meg sajátos érdekkifejező, érdekmegjelenítő, szolgáltató csoportok, melyek jobbára azokon a területeken jelentek meg „konkurenciaként”, melyeket vagy az állam/önkormányzat vagy a pártok szabadon hagytak.

III. 1.2. Az állam és civil szervezetek viszonya11 Talán kevés olyan fogalom van, amely a civil szervezetek kapcsán többé-kevésbé általános „konszenzus” vesz körül. Egyik ilyen a nonprofit, illetve nonprofit szektor. Napjainkig talán leginkább az amerikai eredetű nonprofit szektor fogalmat használták a szektor leírására, ezek közül is főleg a profit szétosztásának tilalmára, valamint a szervezetek és a kormányzati apparátus közti viszonyra koncentráltak (Salamon, 1993).12 Ugyanakkor az utóbbi időszakban a szektor szereplőinek azonosítására újabb fogalmak is megjelentek. Ezek közül mindenképpen kiemelhető a szociális gazdaság fogalma. Az Európai Unióban a szociális gazdaság kifejezés közösen használja és tartalmazza az együttműködést, a kölcsönösséget, az egyesületeket és az alapítványokat. Tehát akár a nonprofit, akár a szociális gazdaság kifejezést használjuk, az különös érdeklődést váltott ki főleg a politikusok és akadémikusok részéről, ugyanis a civil társadalom alatt (mely elősegíti [különösen a civil társadalom szervezetein keresztül] az aktív állampolgárok részvételét) a szervezeteknek a közpolitikában és a közszolgáltatások nyújtásában betöltött szerepét hangsúlyozza (Tonkiss, 2000). Ez a megközelítés mára szinte „kísérő jelensége” lett a nonprofit szektor leíró elméleteinek. Ezért röviden nekünk is át kell tekintenünk a szektor szerepét hangsúlyozó Török, 2007: 311). 11 Ez a kérdés nem csak most, hanem egy későbbi modulban is megjelenik. Ott azonban ezt a kapcsolatot, inkább a szolgáltatói oldalról vizsgáljuk. Ebben az alfejezetben ennek a viszonyrendszernek a kereteit próbálom megrajzolni, hogy elhelyezhetők legyenek az egyes modellek és tipizációk. 12 Bár a fogalom a 90-es évek terméke, azonban azóta is széles körben elfogadott és használt terminológia a civil szektor leírására. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

8


elméleteket. A szektorral foglalkozó első elméletek főleg közgazdaságtani megközelítésűek voltak, amelyek a jóléti állam válságakor jelentek meg. E modellen belül két fő irányvonalat különböztethetünk meg, amelyek közül az egyik a szektor szerepével foglalkozó elméletek képezik. Ezek főleg a szervezetek célját, létrejöttének okait, gazdasági szerepét elemzik. Itt a keresleti és kínálati modelleket emelhetjük ki. Keresleti megközelítés teóriáját – attól függően, hogy melyik vizsgálati területére helyezik a hangsúlyt – egyaránt nevezik „a közjavak elméletének”, „heterogenitáselméletnek”, és „a piac, az állam kudarca elméletnek”. Egy három – állami, profitorientált magán és nonprofit – szektorból álló gazdasági modellt feltételezve arra kereste a választ, hogy a fogyasztók számára milyen javakat biztosítanak a különböző szektorok, milyen munkamegosztás van ezek között, és végül mi az oka, hogy közjavakat előállító nonprofit szervezetek jönnek létre a fogyasztói igények kielégítése érdekében. A másik megközelítést a szerződéses kapcsolatok kudarcával vagy más néven bizalom elméletnek nevezzük. Henry Hansmann szerint a nonprofit szervezetek tipikusan abban a helyzetben jelennek meg szolgáltatóként, amikor a fogyasztók (akár a szolgáltatás természetéből következően, akár a vásárlásával kapcsolatos körülmények folytán) bizonytalanok abban, hogy az adott szolgáltatást a megfelelő minőségben és mennyiségben kapják-e meg. Ebben az esetben a nonprofit szolgáltatók – a for-profitokkal szemben – megbízhatóbbnak tűnnek, mert velük kapcsolatban kevésbé merül fel a gyanú (a profitérdekelt tulajdonosok hiánya miatt), hogy személyes hasznot húznak a minőségrontásból. Ennek a megközelítésnek a lényege közgazdasági értelemben az, hogy nonprofit szervezetek akkor vannak előnyben a piaci szervezetekkel szemben, ha fogyasztónak nyújtott védettség értéke nagyobb, mint az alacsony hatékonyságból származó hátrány, amely a nonprofit forma esetében elkerülhetetlen (Hansmann, 1987). Ezek a modellek főleg abból indulnak ki, hogy a piac szükségszerűen kudarcot vall a társadalom egészét vagy nagy részét szolgáló közjavak előállítása során. Ezért a közjavak egy részében mindig hiány tapasztalható. Ebben a viszonyrendszerben a társadalom közjavakkal kielégítetlen része hozza létre a nonprofit szervezeteket, akik képesek a közjavak kínálati szintjét növelni azzal, hogy nem csak közjavakat állítanak elő, hanem olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, amelyek jellegük szerint „magánjavak” (Hansmann, 1991). Tehát, ahol nagymérvű a közjavak hiánya, ott nagyobb a nonprofit szektor szélesebb körű tevékenysége (Weisbrod, 1991). Azonban a nonprofit szervezetek minden szolgáltatása – ha az magánérdeket szolgál is – a közjavak körébe tartozik, ezért a nonprofit szektor nem csak az üzleti, hanem akár az állami szektorral is versenyhelyzetbe kerülhet (James, 1991).


9


A másik irányzat a szektor viselkedésével foglalkozó elméletek képezik, amelyek a költségcsökkentés, a kínálati rugalmasság, a hatékonyság tényezőit elemzik. Ezen belül az optimálási13 és hatékonysági modellek emelhetők ki. Ezek a megközelítések az egyes területeken tevékenykedő szervezetek magatartását vizsgálják, melynek alapja a vállalati-gazdaságtani elemzés, azaz hogyan érhetünk el maximális profitot úgy, hogy a szervezetek hatékonysága alacsony szintű? Az alacsony hatékonyság abból ered, hogy itt nincsenek profitérdekelt tulajdonosok. Ezért a nonprofit szervezetek főleg azokban az ágazatokban vannak jelen, ahol a piac nem működik tökéletesen. Az alacsony hatékonyság mellett a szervezetek a keresletnövekedésre is lassabban reagálnak, mint a for-profit szervezetek, ennek magyarázata egyrészt az alacsony tőkehiány, másrészt

a

menedzsment

érdektelensége.

A

tőkehiány

kiküszöbölésének

eszköze

a

keresztfinanszírozás: a szervezetek bizonyos szolgáltatásaikat piaci módon, nyereséggel értékesítik, s ennek hasznát visszaforgatják közcélú feladataik finanszírozására (Hansmann, 1991). Mára a közgazdasági megközelítések is jelentősen módosultak a 80-as és 90-es évek elméleteihez képest. Az erősödő gazdasági verseny és különösen a gazdasági válság is megmutatta a szektor professzionalizációjának fejlődését. Így a szervezetek alacsony hatékonyságának emlegetése mára már kevésbé tartható megközelítés. A szektor szereplőinek egyre szigorúbb számviteli, auditálási kötelezettsége (Ebrahim és Rangan, 2010) valamint a szektorral szemben is megnyilvánuló növekvő teljesítményelvárások a szektor szereplőit rugalmas reagálásra, valamint egyre inkább terjedő versenyképességi szempontok beépítésére késztették (Caroll és Stater, 2009). Az 1980-as 1990-es évek fordulóján a közgazdasági elméletek mellett olyan elméletek is napvilágot láttak, amelyek több tudományág (interdiszciplináris) vizsgálati szempontjait próbálták alkalmazni a szektor és az állam kapcsolatában. Az interdiszciplináris elméletek közül az interdependencia-, a jóléti állam- és a társadalmi eredet modelleket lehet kiemelni (Jagasics, 2001: 19). Ezek az elméletek abból indultak ki, hogy a kormányzati és nonprofit szervezetek szolgáltatásaikkal versenyeznek, ám a finanszírozásban ugyanakkor együttműködnek egymással. Például az állam közvetett (adókedvezményekkel) és közvetlen formában (anyagi támogatással) segíti a nonprofit szervezeteket (Hansmann, 1991). Tehát ez az elmélet azt kívánja magyarázni, hogy az állam és a nonprofit szektor között miért, milyen okból, milyen helyzetben alakulhat ki partneri viszony (Salamon, 1991). A közszolgáltatások igénybevételekor a különböző szektorok közötti választás nem csak az egyéni fogyasztók szabad döntése, hanem jelentős mértékben befolyásolják azt a történelmi fejlődés lehetőségei is. 13

Példaként említhető a szolgáltatások mennyiségének és/vagy minőségének emelése vagy a nonprofit intézmények költségvetésének növelése. Ebben a modellben abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a nonprofit szervezetek eleve a költségeik csökkentésére törekszenek, hogy versenyképesek tudjanak maradni a piacon. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

10


Az elméleti útkeresés végül úgy összegezhető, hogy napjainkra a korábban általánosan elfogadott ún. kétszektoros gazdasági modell (állam és piac), mára megkérdőjeleződött. Az „intézményeknek egy harmadik, jogi formáját tekintve a magánszektorhoz tartozó, de a közcélokat szolgáló csoportjára irányítódott a figyelem, amely számottevően járult s járul hozzá az emberi/társadalmi problémák enyhítéséhez” (Salamon-Anchier, 1995: 25).

III. 1.3. Civil szervezetek rendszerszerű tipológiája A nonprofit szervezetek nemzetenként eltérő módon beágyazottak a társadalmi és gazdasági struktúrákba, ezáltal az állam és a civil szektor kapcsolatának számos típusa és formája alakult ki. A 90-es évek elején Benjamin Gidron, Ralph M. Kramer és Lester M. Salamon az állam és a civil szervezek kapcsolatában négy típust különböztetett meg. A tipizáció a jóléti modell keretei között érvényes (Boris-Steuerl, 2006: 152). Funkció

Modell kormányzatdominált

duális

együttműködő

harmadik szektor

Finanszírozás

Kormány

Kormány/harmadik szektor

Kormány

Harmadik szektor

Szolgáltatás

Kormány

Kormány/harmadik szektor

Harmadik szektor

Harmadik szektor

Forrás: Gideon-Kramer-Salamon, 1992: 18

A kormányzat-dominált modell lényege, hogy mind a finanszírozás, mind pedig a humán szolgáltatások nyújtásában az államnak van meghatározó szerepe (pl. skandináv államok vagy Japán). A harmadik szektor modell a fentinek épp az ellentéte bár elsősorban olyan ideál tipikus modell, amely jelenleg ebben a formában nincs jelen. A szerzők a 30-as évek New Deal időszakát, azaz a kormányzati aktivitást megelőző időszakot azonosították ezzel. A duális modell esetében jól látható hogy mind a finanszírozás, mind pedig a szolgáltatás tekintetében szerepe van az államnak és a nonprofit szektornak is, azonban elkülönülnek egymástól (ezért nevezik parallel útnak is). Azaz a civilek olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyeket a fogyasztók az állam részéről nem kaphatnak meg. Úgy is mondhatjuk, hogy a civil szektor olyan szükségletet elégít ki, amelyet az állam nem. Végül az együttműködő modell, amelyben jobban előtérbe kerül az együttműködés, mint az


11


elkülönülés. Ebben a modellben az állam nyújtja a támogatást és a civil szervezetek pedig szolgáltatnak. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ennek a modellnek két altípusa van. Az egyik az „együttműködő-ügynök variáns” ami azt jelenti, hogy az nonprofit szervezetek mintegy ernyőszervezeti hálóba tömörülve közvetítik az állam igényeit a lakosságnak. Ebben az esetben a nonprofitok funkciója a kormányzati programok adminisztrációjában való részvétel, kis mérlegelési és vitatkozási hatalommal (Pl. Hollandia és Németország). A másik az „együttműködő-partner” variáns, ami a szektor szervezeteinek nagyobb mérlegelési, programmenedzselési és akár a politikai folyamatokban is nagyobb részvételi lehetőséget biztosít. (Egyesült Királyság, Franciaország (1982 után), Olaszország, Izrael). A szerzők a 80-as évek végének és 90-es évek fejleményeit alapul véve, a nyugat-európai fejlett államok tekintetében még a hagyományos kormányzat-dominált mintával jellemzett államokban is azt tapasztalták, hogy a hangsúly szinte mindenhol (Anglia a Thatcher-éra után, Franciaország az 1982. évi közigazgatási reformot követően) az együttműködő modell felé mutatott elmozdulást (Gideon-Kramer-Salamon, (1992: 28-29). Lester M Salamon és Helmut K. Anhier a kilencvenes évek végén egy sajátos országcsoportokat osztályozó modellt dolgozott ki, amiben visszaköszön a fenti modell jó néhány eleme. Ez alapján négy fejlődési modellt különítettek el (Salamon-Anhier, 1999; Jagasics, 2001: 22): 

Liberális modell (pl. USA, Ausztrália): Az állami jóléti kiadások alacsonyak, a nonprofit szektor pedig jelentős méretű. A közszolgáltatásokat az állam és a kormányzat is biztosítja.14 Az így kialakult rendszerben az állam lényegében kiszerződteti a jóléti szolgáltatásokat, és azokat a szervezeteket, akik részt kívánnak venni a szolgáltatások nyújtásában, szerződéses formában, szigorú feltételek mellett támogatásban részesíti. Ebben a modellben a magánszféra és a közszféra tisztán elválik egymástól, és ezt a törvényi szabályozás is támogatja. A szakszervezetek szerepe kicsi: dominanciájuk a munkaadóval és az állammal folytatott háromoldalú tárgyalási viszonyban kisebb mértékű. Az állami gondoskodás és támogatás csökkenésének hatására a civil szervezetek nagyfokú önállóságra tettek szert, önmagukat menedzselni és fenntartani tudó szervezetekké váltak. Működésükre és tevékenységükre általában magas professzionalizmus és hozzáértés jellemző. Emellett ezekben az országokban jelentős a társadalmi szolidaritás a civilek és az alapítványok irányában. Ez abban mutatkozik meg, hogy az önkéntes munkavégzés, valamint a magánadományozás szokássá vált a hétköznapi életben. Az önkéntes munkaerő jelenléte – összehasonlítva más országok civil szférájával – magas ezekben az országokban.

14

Angliát a liberális és a szociáldemokrata modell keverékeként jellemezhetjük.


12




Szociáldemokrata, vagy skandináv modell (pl. Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia): Az állam univerzális szolgáltató, a nonprofit szektor kevés szerepet kap, csak behatárolt szolgáltatásokat nyújt. Az állami univerzalizmus következménye, hogy nonprofit szektor csak nagyon behatárolt szolgáltatásokat nyújt és inkább politikai, társadalmi vagy éppen rekreációs érdekeket fejez ki. A nonprofit szektor számára – a liberális modell mellett – itt is a magánadományok jelentik a legjelentősebb bevételi forrást. Mivel a skandináv országokban a legmagasabb az állami gondoskodás mértéke, a civil szféra e területen játszott szerepe alacsony. A civil szféra az állami szerepet inkább csak kiegészíti, de nem annak feladatait látja el (Sasvári, 2008: 39).



Korporativista vagy jóléti partnerség modell (pl. Németország, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Spanyolország): Magas kormányzati jóléti kiadások és fejlett nonprofit szektor. A szféra bevételeinek döntő része állami támogatásokból származik. A korporativista modell lényege, hogy nagy az állami szerepvállalás a civil szférában. Lényegében szimbiózis alakul ki az állami szociális funkciókat ellátó civil szervezetek és az állam között, ennek kapcsán pedig nehezen megállapítható és bonyolult a határ az állami és a magánszektor között. A civil szervezetek nagy része részesül közvetett (adókedvezmények) és közvetlen (normatívák) állami támogatásban (Sasvári, 2008: 40). Az együttműködésnek jól intézményesült, hagyományos keretei vannak, a szervezetek és az állam között is bonyolult hálózati és kapcsolatrendszer alakult ki. Az önkéntesség, és a magán- illetve vállalati adományozás kultúrája területén azonban eltérést mutatnak. Az önkéntesség Hollandiában például számottevő, de Ausztriában kifejezetten alacsony.



Államhatalmi modell (pl. Japán): Korlátozott kormányzati jóléti kiadások, melyek többnyire valamelyik elitcsoport érdekeit szolgálják.

Hasonló tipizálásra jutott egy másik vizsgálat is, mely az előbbiből indult, de annak nehézségeit is jól bemutatja. A nemzetközi összehasonlító kutatást végzők arra jutottak, hogy a nonprofit szektor távolról sem egységes, minden országban más formát ölt a kulturális, történelmi, politikai és gazdasági viszonyok függvényében (Salamon-Anhier, 1999: 34). Ennek nehézségeit jól mutatja Bullain Nilda kísérlete, aki kifejezetten az európai, alapítványokra és nonprofit szabályozásokra vonatkozó vizsgálatok alapján egy függetlenség-intézményesültség mátrixban helyezte el a különböző európai nonprofit szervezeteket. o A függetlenség tengelyen való elhelyezés az mutatja meg, hogy mennyire jellemző a függetlenség politikai, szakmai és anyagi értelemben, valamint mennyire biztosított a szervezetek autonómiája, illetve mennyire diverzifikált a szervezetek bevételi szerkezete.


13


o Az intézményesültség tengelyen való elhelyezés pedig függ az adott szektor méretétől, bevételeinek nagyságától, foglalkoztatottjainak számától, arányaitól, a szervezetek professzionalizációjától, illetve attól, hogy mennyire képes a szektor állami-jóléti funkciókat ellátni. A fent szempontok alapján Bullain Nilda négy eltérő jellemzőkkel leírható modellt különített el egymástól (Bullain, 2005: 14-20): 1. ábra A harmadik szektor európai modelljei a függetlenség-intézményesültség alapján Függetlenebb

SkandinávSzociáldemokrata modell

Angolszász - Liberális modell

Kevésbé

Intézményesültebb

intézményesült

Fejlődő (Mediterrán,

Kontinentális Korporatista modell

Kelet-Közép-Európa)

Kevésbé független Forrás: Bullain, 2005: 18


14


1. Korporatív (kontinentális) modell, amelyet intézményesült és az állammal erősen összefonódott szektor jellemzi. E csoportba főként Németország, Franciaország, Ausztria és a Benelux államok nonprofit szektora tartozik. Főbb jellemzők: 

Erősen intézményesült a civil nonprofit szektor (aktív lakosság 8% itt dolgozik, ebből 5,4% fizetett alkalmazott);



Finanszírozási mechanizmusai révén az állammal erősen összefonódott, kevésbé független szektor;



A szektor működési elve a „szubszidiaritás”;



Civil szervezetek részt vesznek az állami feladatok ellátásában és az állam normatív alapon támogatja őket;



A szektor pillérei az ágazati, ill. vallási alapon szerveződött, nagy múltú és nagy tagsággal rendelkező ernyőszervezetek, federációk alkotják;



A legmagasabb az NGO-k állami finanszírozása (bevételeik 50-60% állami forrásokból származik).

Franciaországban a civil szerveződések súlya az utóbbi húsz évben növekedett meg. Míg 1901-ben 40 000 szervezet működött, addig 1999-re számuk 730 000-re nőtt. Az adatok szerint a fejlődés nem tekinthető egyenletesnek, míg 1975-1977 között évente átlag 23 000 új egyesületet alapítottak, addig 1995-1997 között az alapítások évi átlaga közel háromszorosára (63 000) növekedett. A legtöbb egyesület a kultúra és a szabadidő-eltöltés (41,6%), a szociális szolgáltatások (20,7%), oktatás és tudományos kutatás (15,7%) és egészségügy (2,7%) területén alakult. A 2002-ben 58 millió lelket számláló országban a gazdasági tevékenységet folytató egyesületek 975 000 alkalmazottat foglalkoztattak, ami a francia munkavállalók 4,9%-a. (Johancsik, 2002: 90-91). A növekedés mögött az 1982-es közigazgatási reform húzódik meg, ahol a helyi hatóságok új funkciókat kaptak a szociális, jóléti politika területén. Ennek köszönhetően a már-már hagyományosnak számító kormányzat-orientált modelltől Franciaország közeledni kezdett a duális és együttműködő modell felé. A szektor működési költségei 2000 után a GDP-hez viszonyítva több mint 3%-ot tettek ki. Példaként lehet említeni, hogy a bentlakásos szociális ellátás 55%-át, a közoktatás 20%-át nonprofit szervezetek nyújtották. Németországban, a ’90-es évek elején 10 000 alapítványt (Schindler, 1991: 155), 2001-ben 544 701 működő egyesületet tartottak nyilván, ami azt jelenti, hogy átlagosan 6,6 működő szervezet jut 1000 lakosra. A legtöbb szervezet a sport (39,6%), a szabadidő (17,4%), a szociális (13,3%) és a


15


kulturális (11,4%) területen tevékenykedik.15 A német nonprofit szektor két részre különíthető el. A humán szolgáltatások (egészségügy, szociális ellátás) területén tevékenykedő szervezetekre. (ezen a területen a nonprofit szervezetek aktivitása eléri a 78 százalékot), illetve. a sport, szabadidő területre, ahol elsősorban az önkéntes munka és az önkéntes részvétel a meghatározó (Zimmer, 2001: 115). A szektor működési költségei a GDP-hez viszonyított értéke 4%-ot tesznek ki. A foglalkoztatottak közel 5%-a dolgozik a nonprofit szektorban (Zimmer, 2001). A foglalkoztatottak jelentős része a szociális ellátásban és az egészségügyben tevékenykedik, amit az is jól mutat, hogy a kórházi ellátás 40%-át, a bentlakásos szociális ellátás 60%-át (Bíró, 2002: 11), az óvodák pedig közel egyharmadát nonprofit szervezetek működtetik. Hollandiában, 1998 januárjában több mint 78 000 alapítvány és 85 000 egyesület működött. Az országban az öntevékeny szervezetek alapítványi és egyesületi formában egyaránt működhetnek, s a szervezetek számos tényezőt mérlegelve döntik el, hogy melyik formát választják. Az adományokat, támogatásokat nyújtó szervezetek többnyire alapítványok (Van der Ploeg, 1991: 177). Európában a nonprofit szektorban alkalmazottak arányát tekintve Hollandiában dolgozik a legtöbb (12,5%) foglalkoztatott (Salamon-Anhier, 1999: 23). A szervezetek többsége a szociális és egészségügyi és oktatási ellátás területén tevékenykedik. A három terület közül a legnagyobb az egészségügy, ahol az alkalmazottak 41 százaléka, a működési kiadások 28 százaléka és a közkiadások 46 százaléka a nonprofit szervezeteken kerül a rendszerhez. Ezeken a területeken a fizetett munkaerő 90 százalékát, a működési kiadások 84 százalékát és az adó és biztosítási kiadások 95 százalékát költik el a civil szervezetek (Dekker, 2001: 64). A többi terület a kultúra és szabadidő területét „határnak” lehet tekinteni, mert a kultúra területén (könyvtárak, múzeumok, színházak miatt) sok fizetett alkalmazottat foglalkoztatnak (a nonprofit alkalmazottak 4 százalékát), akik jelentős közpénzt is kapnak, ezáltal azt is lehet mondani, hogy ezek is a jóléti állam részei. Ezzel szemben a sport és szociális klubok az önkéntes munkákból és a tagdíjakból tartják fenn magukat (Dekker, 2001: 65). Ez a helyzet nagyon hasonlít a németországi helyzethez. Ugyanis a holland nonprofit szektor legjelentősebb forrása a közpénz (58,4%), a magánbevételek (38%). A fenti bevételekhez képest a magánadományok elég alacsony arányt mutatnak (3%).

2. Liberális (angolszász) modell, amelyben a szektor intézményesült, de az államtól különvált civil szektor a meghatározó elem. Ebbe a modellbe elsősorban Anglia, Írország, Kanada, Ausztrália és az Egyesült Államok nonprofit szektora sorolható. 15

Az adatokat a www.nonprofit.de/vereinsstatistik/2001 honlapról szereztem (letöltve 2003.05.07.). Azóta a honlap és az elérhető adatok fizetőssé váltak, így friss adatok letöltésére nem volt lehetőség. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

16


Főbb jellemzők:  Magasan intézményesült a civil nonprofit szektor (aktív lakosság 8,2% itt dolgozik, ebből 5,2% fizetett alkalmazott)16;  Jelentős saját tőkével rendelkeznek;  Állami és helyi szintű partnerségi megállapodások (compacts); versenyben elnyert szerződések;  Az alapítványok (trusts) elsősorban pénzosztók, az egyesületek tagságukat képviselő szervezetek és léteznek még úgynevezett programmegvalósító szervezetek is;  A központi elv a „szerződéses kultúra”, melynek alapján az állam közszolgáltatást finanszíroz;  Szektorsemlegesség, azaz a nonprofit szektor is bevonódik a humán közszolgáltatásokba (mixed welfare economy);  Jelentős az államtól független saját forrás (az állami finanszírozás aránya 30-35%);  Magas az egyéni adományok volumene. Angliában a kilencvenes évek elején 175 000 jótékonysági szervezetet tartottak nyilván, ezenkívül számtalan egyéb öntevékeny nonprofit szervezet is működött az országban (Knapp-Kendall, 1991). Számuk 1998-ban az önkéntes, és a közösségi szervezetekkel együtt már 300 000 és 500 000 között mozgott, ami az jelenti, hogy a kilencvenes években majdnem 90 000 új jótékonysági szervezet jött létre szemben a 67 000 megszűnt szervezettel. Ez majdnem 2000 új szervezet alakulását jelenti évente (Passey-Hems, 1999). A tendencia azóta is folyamatosnak tekinthető 2009/10 évben már 163 763 szervezetet tartottak nyilván, ami 2010-2011-re 162 177-re csökkent. Ennek ellenére ez azt jelenti, hogy 2,6 szervezet jut minden 1000 emberre. Angliában a hatóságok különbséget tesznek jótékonysági és öntevékeny szervezetek között, míg a jótékonysági szervezeteknek széleskörű és automatikus kedvezmények járnak, addig a többi öntevékeny szervezetnek csak mérlegelés alapján. A szektorban 514 000 fizetett alkalmazott dolgozik17, ami Anglia teljes munkaerejének 2,2%-a.18 A tendencia tovább erősödött 2012-ben már 793 000 alkalmazottat foglalkoztatott a szektor. A szektor jelentősége abban is megmutatkozik, hogy miközben a gazdasági válság hatására 2008 és 2011 között a magánszektorban 3%-kal, a közszektorban pedig 2%-kal csökkent a foglalkoztatottak

16

Az adatok elsősorban Angliára vonatkoznak a 90-es évek átlagában. Az Egyesült Államokban a szektor foglalkoztatásban játszott szerepe hasonló az angliai adatokhoz, míg 1977-ben 7,7 százalék volt a nonprofit szektor szerepe, addig 2002-ben 9,3 százalékra emelkedett. 17 Angliában az FTE mutató azt jelenti, hogy 37 ½ óra/hét teljes munkaidőben történő foglalkozatás szükséges ahhoz, hogy főállású fizetett alkalmazottnak tekintsenek valakit. (Kendall, 2003: 34). 18 Hasznos információk és adatok voltak találhatók a www.cabinet-office.gov.uk/innovation/2001/charity, valamint a www.homeoffice.gov.uk/acu/compact/2001 honlapokon (letöltve: 2003. 05.06.). Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

17


száma, addig az öntevékeny szervezetek körében ugyan ebben az időszakban 10%-kal nőtt.19 A foglalkoztatottak jelentős része (több mint egynegyede) a kultúra és rekreáció területén dolgozik, emellett magas az oktatásban (különösen a felsőoktatásban) dolgozó nonprofit alkalmazottak száma is. Ez utóbbi növekedése elsősorban a Thatcher-érában végrehajtott reformoknak köszönhető, melynek keretében a felsőoktatás az állami felügyelet alól magán, nonprofit státuszba került (Salamon-Anhier, 1999: 31), de például a lakásállomány 10%-át nonprofit szervezetek építették vagy újították fel. A szektor összbevétele 1999-ben 14.2 milliárd fontot tett ki, mely a GDP közel öt százalékát jelenti. A szektor bevételeinek 46%-a független forrásokból (adományokból, befektetések megtérüléséből), 34%-a a szolgáltatások és áruk értékesítéséből (mely fele-fele arányban a kormányzat és a nagyközönség között oszlik meg), 20%-a pedig befektetések megtérüléséből származik. A szektor bevételének „csupán” egyharmada (29%-a) származik valamilyen formában a kormányzattól (Passey-Hems, 1999). Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy a bevételek egyharmada a 150 legnagyobb szervezetnél koncentrálódik. Összességében elmondható, hogy az angolszász modellben (USA, Ausztrália), melybe Anglia is tartozik, jellemzően a saját bevételek határozzák meg a szektor jövedelmi helyzetét, bár Anglia kismértékben eltér ettől, hiszen a II. világháborút követően letért a hagyományos angolszász vagy liberális útról és részleges jóléti államot alakított ki (melyet a magas állami támogatás is kifejez). 3. A szociáldemokrata (skandináv) modell Ezen modell esetében a nonprofit szektor kevésbé intézményesült, de az államtól való függetlensége ugyanakkor meghatározó. Főként Svédországban, Finnországban és Norvégiában és Dániában találunk ilyen típusú modellt. Főbb jellemzők:  „civil lét kiteljesítésére” jöttek létre;  Kevésbé professzionális, tagsági alapú szervezetek (legmagasabb az önkéntesek száma);  A civil nonprofit szervezetek fő funkciója az ún. „expresszív” tevékenységekben rejlik (pl. kultúra, szabadidő, sport, érdekképviselet);  „voucher” rendszer20;  Érdekképviselet terén kevésbé „harcosak”;  Alacsony állami támogatás (a szektor összbevételének mintegy 20%);

19

http://www.3rdsectorworkforce.org.uk (letöltve: 2013. 11. 21.)

20

Ez egy olyan szolgáltatás, melynek keretében az állampolgár kap egy, a szolgáltatás ellenértékének megfelelő értékpapírt, amelyet bármely általa preferált szolgáltatónál beválthat. Ebbe a versenybe a nonprofit szervezetek is komoly eséllyel szálnak be. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

18


 Kevésbé ösztönzőek az adókedvezmények (Svédországban és Norvégiában pl. semmilyen kedvezményt nem lehet érvényesíteni az egyéni adományokban). Dániában 3. típusa van az önkéntes szektornak (Henriksen-Boje-Ibsen-Koch Nielsen, 2008: 71): 

Tevékenység-orientált szervezetek (sport, kultúra, rekreáció), az összes szervezet 52,2%-a.



Jólét-orientált szervezetek (szociális, egészségügyi, oktatási) az összes szervezet 13,5%-a.



Szociális-orientált

szervezetek

(politikai

pártok,

szakszervezetek,

nemzetközi,

környezetvédelmi és közösségi) az összes szervezet 34,4%-a. A dán önkéntes szervezetek száma 70-100.000 között mozgott az elmúlt időszakban. Ezek többsége nagyon kicsi, 60 százalékuknak kevesebb, mint 100 tagja van és csak 20 százalékuknak van 250-nél több tagja. Dániában a 3. szektor szervezeteinek többsége helyi vagy regionális szervezet21, számuk 2004-ben 5764 volt, ezen felül megkülönböztetnek önkormányzó intézményeket 22, melyek száma 600 körül van és 584 alapítványt tartottak nyilván. Nemzeti szintű szervezet jóval kevesebb van, mint helyi, számuk nem éri el a 3000-t. (Henriksen-Boje-Ibsen-Koch-Nielsen, 2008: 71). Dániában a fizetett alkalmazottak23 száma 140 ezer, ami teljes lakosság 3,8 százaléka. A nem fizetett önkéntesek száma pedig 110 ezer. A legtöbb fizetett alkalmazott az oktatás és kutatás, a szociális szolgáltatás és a munka és foglalkoztatás területéhez kötődik. Ezzel szemben a legtöbb önkéntes a sport, kultúra, rekreáció területén figyelhető meg, ahol az összes önkéntes köze fele tevékenykedik (Henriksen-Boje-Ibsen-Koch-Nielsen, 2008: 80). Mindezekből kifolyólag két fontos jellemzője van a dán nonprofit szektornak, nevezetesen, hogy a kultúra, sport és oktatás területén működő szervezetek jelentős autonómiával rendelkeznek és erős pozíciókat vívtak ki maguknak. A jóléti állam ideológiája, mely a szolidaritáson és a szegénység megszüntetésének célkitűzésén alapul, nem adja át a nonprofit szervezeteknek az egészségügy és a szociális biztonság garantálását, így az állami kézben maradt. A civil részvétel és az öntudat azonban megnyilvánul a magas fokú önkéntességben. „Dánia lakosságának közel egytizede végez ilyen munkát, átlagosan havi 14 órát. Ezen szervezetek fő tevékenységi területei és célcsoportjai a gyerekek, a rászoruló családok, veszélyeztetett fiatalok vagy lelki sérültek. Ernyőszervezet nagyon kevés van, az 1983-ban alapított Önkéntesek Nemzeti Bizottságának fő célja a civil szektor és az állami szektor közötti együttműködés keresése és az önkéntesség támogatása. Az 1992-ben alakult Önkéntes centrum pedig információt szolgáltat, tanácsokat ad, tréningeket szervez és kutatásokat 21

Ezen szervezetek bevételeinek fele a tagsági bevételekből és 25 százalékuk saját tevékenységük és szolgáltatásaik bevételéből képződik. 22 Ezek elég erős pozíciókat birtokolnak. Ennek kialakulása történelmileg alakult úgy, hogy fontos szerepet kaptak az alternatív szolgáltatások nyújtásában, mint a gyermek és idősgondozás vagy a marginalizált társadalmi csoportokkal való foglalkozás. Ezen szervezetek esetében viszont bevételeik már több mint 40 százaléka származik a kormányzattól, hasonlóan a kormányzat-dominanciájú országokéhoz. 23 Dániában az számít főállású alkalmazottnak, akinek 1650 óra/év főállású munkaviszonya van. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

19


végez” (Geszti, 2003: 90). Mindezzel együtt Dánia nem igazából tekinthető a klasszikus skandináv modell országának, sokkal inkább átmeneti országként jellemezhetjük a nyugat-európai és a skandináv országok között (Henriksen-Boje-Ibsen-Koch-Nielsen, 2008: 86). Finnországban a civil szervezetek száma 1997-ben meghaladta a 100 ezret. A klasszikus civil szervezeti profilok közül a szakmai, kulturális, sport és szabadidő a maghatározó. Érdekesség és egyben a nonprofit szektor szervezettségét is jól mutatja, hogy föderációs szinten működnek a feladatorientált, ágazati specializációt mutató civil nemzeti ernyőszervezetek, melyek száma meghaladja a kétezret. A struktúra tovább bomlik aztán régió- vagy megyei és végül helyi szintre (Geszti, 2003: 91). Svédországban több mint 32 millió tagot számláló 160 000 civil szervezet kialakulásának gyökereit a munkásmozgalomban kereshetjük és egy olyan demokratikus szervezeti kultúrában, mely előnyben részesíti a nagy taglétszámú szervezeteket. Minden egyes felnőtt svéd állampolgár átlag négy szervezet munkájában vesz részt. Nem csak alapítványok, hanem az egyesületek jogi bejegyzése is kötelező, ez utóbbiak munkáját nagyon komolyan veszik (Geszti, 2003: 93). A fizetett alkalmazottak aránya a teljes foglalkoztatottakhoz képest 2,6 százalék, a nem fizetett önkéntesek aránya pedig 7,4 százalék. A szektor bevételének pedig kevesebb mint az egyharmada származik a kormányzattól (Henriksen-Boje-Ibsen-Koch-Nielsen, 2008: 86). Összességében tehát a skandináv modell országaiban a szektorban foglalkoztatottak (Norvégia és Svédország) száma alacsony, de az önkéntesek aránya magasabb, mint sok európai országban (Hollandia kivételével). (Wallebeck-Selle, 2008: 53). Ezek az országok a demokratikus tagsági szervezetek hálózatára építenek, amelynek működését a társadalmi mozgalmak alapozzák meg, és amelynek követeléseit az állam felkarolja, és a szociális törvényhozásban fejezi ki (LundstromWijkstorm, 1997).

4. A mediterrán (fejlődő) modellt alkotó országokra a kevésbé intézményesült, és kevésbé független nonprofit szektor a jellemző. Ide sorolható Spanyolország, Olaszország, Portugália és Görögország nonprofit szektora. Főbb jellemzők:  Erősen központosított államhatalom öröksége;  Dualista szektor pl. Olaszország; a szervezetek egy része az egyházakhoz kötődik, a másik a kifejezetten szekuláris munkásmozgalomhoz;  Állammal (politikával) illetve az egyházzal erősen összefonódott szervezetek;  Jóléti szolgáltatások (tb, munkaügy) az uniós mechanizmusokon keresztül érvényesülnek;  Szociális gondoskodás erősen család- és közösség centrikus, nem magasan intézményesült; Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

20


 Alacsony „filantrópia” a szervezett adományozás és önkéntes munka területén;  Nem jellemzőek az adományosztó alapítványok, az adókedvezmények is folyamatosan változnak (1%-os tv. Spanyolországból, Olaszországból ered). Spanyolországban 1994-ben több mint 133.000 egyesületet tartottak számon, melynek nagy része 1970 után alakult. Főbb tevékenységi területek a kultúra, a sport és szabadidős tevékenységek, szociális és jóléti szolgáltatások, egészségügy, oktatás és nemzetközi együttműködés. Az egyesületek jogi bejegyzése nem kötelező, de az alapítványoké igen. Az alapítványok közel fele jóléti szolgáltatásokat nyújt, fontos területek még az oktatás, kutatás és kultúra. A 2000-es évet követőn a spanyol nonprofit szektor két irányban fejlődött, egyrészt elég dinamikusan növekedett az ún. szociális gazdaságban tevékenykedő szervezetek száma és társadalmon belüli súlya. Ezt jól mutatja, hogy Spanyolországban 2010-ben 200 ezer szervezet működött, ebből a szociális gazdaságban tevékenykedő nonprofit szervezetek száma 29.000. A szegmens 382 ezer főt foglalkoztat és mintegy 17 milliárd euró forgalmat bonyolít le. Emellett találhatók az úgy nevezett egyéb nonprofit szervezetek (egyesületek, alapítványok, szociális takarékpénztárak, melynek száma 2008-ban 127.000 volt és 206 ezer embert foglalkoztatott (Vicente-Cabrero 2013: 137). A civil szektor az aktív lakosság 3,6 százalékát foglalkoztatta 2010-ben. Ezen kívül jelentős az önkéntesek száma is. Míg 2008-ban 873 ezer önkéntes tevékenykedett a nonprofit szektorban, addig 2010-re számuk meghaladta az 1 millió főt, azaz az aktív lakosság közel 5 százaléka vesz részt az önkéntes szervezetek tevékenységében. A gazdasági válság a civil szektort is megtépázta Spanyolországban, elsősorban azért mert a magánadományok mértéke megcsappant.24 A szektor támogatásának visszaeséséről nincs pontos adat, de informálisan ennek mértékét összességében több mint 20%-os tartják a 2011-es támogatásokhoz képest. A központi kormányzat 2009-ben még 308 millió eurót (92 milliárd forintot) adott át a civileknek. Az állami (önkormányzati) támogatás a spanyol civil szervezetek összes forrásának mintegy felét tette ki. Korábban az állami támogatás sem volt jelentéktelen, de a vállalatok, sőt a magánszemélyek is már hagyományszerűen támogatták a civileket köszönhetően annak a nagyon erős, évek óta folyó kampánynak, amelyet az adományozói kedv fellendítéséért folytattak az országban. Miközben folyamatosan csökken a civil szervezetek forrása, egyre jobban növekszik az igény az általuk nyújtott szolgáltatásokra. Nem kizárólag a szociális szolgáltatásokra kell gondolni, hanem az oktatásra és kultúrára is. Még az olyan jelentős civil szervezetek, mint a Vöröskereszt, vagy az

24

2008 és 2010 között 20 százalékkal megnőtt a finanszírozási nehézségekkel küzdő szervezetek száma, tízből nyolc szervezetnek gazdasági, négynek pedig likviditási problémákkal kellett szembenéznie (Vicente-Cabrero, 2013: 136).


21


Orvosok határok nélkül is – amelyek korábban nem függtek jelentősen az állami támogatásoktól – nagy nehézségekről számolnak be. A harmadik szektor, mint az állam kudarcaira leggyorsabban reagáló szervezet, a jóléti államtól financiálisan függő, ugyanakkor a szolidaritás és a civil részvétel fejlesztésében fontos együttműködő partnerré vált. Vicente Marbán Gallego és Gregorio Rodríguez Cabrero szerint a spanyol „pénzügyi konszolidáció 2009 óta alkalmazott politikájának következtében ezekre a szervezetekre kettős nyomás nehezedett: a növekvő társadalmi elvárások és az erőforrások korlátai. Mindez azt jelentette, hogy a harmadik szektornak meg kellett találnia a választ a válságra, de emellett képviselnie kellett a kirekesztett és sérülékeny rétegek társadalmi érdekeit is” (VicenteCabrero, 2013: 134). Pillanatnyilag az alapítványoknak kedvezőbb a helyzete. Sokuk már évtizedek óta jól működő, erős tőkestruktúrával rendelkező szervezet.25 Ám náluk is elindultak az elbocsájtások, ezzel tovább növelve az amúgy is nagyon magas munkanélküliséget (2013 júliusában 26%) (Sós, 2013). Spanyolországban a „szociális gazdaság viszonylag jól kezelte a foglalkoztatás visszaesését, demokratikus döntések révén, valamint kihasználva a belső pénzügyi tartalékokat új alkalmazási lehetőségeket tárt fel, továbbá előmozdította a gazdasági és a szociális innovációt. A szektorok közötti együttműködés a válság erősödésével egyre intenzívebbé vált, egyik sem veszített intézményeinek egyediségéből és szervezeti sajátosságaiból, ennek következtében a szociális ellátás és a szociális innováció területén új szerephez is jutottak” (Vicente-Cabrero, 2013: 134). Olaszországban ellentmondásos a szektor helyzete. Az egyház szerepe továbbra is erős az állammal szemben, ami a gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy bár az egyházi intézményeket állami intézményekké nyilvánították, de továbbra is az egyház irányítása alatt maradtak. A kisméretű nonprofit szféra legfontosabb ágazatai a szociális ellátás (helyi önkormányzatok jelentős mértékben finanszírozzák a nonprofit szervezetek szolgáltató tevékenységét), a hagyományos egyházi befolyás alatt álló alap-és középfokú oktatás (ez fedi le az összes tevékenységi kör kétharmadát és a szektor kiadásának több mint felét), valamint a szakmai érdekképviselet. Ez utóbbi terület kiemelkedő jelentősége az 1970-es törvénynek köszönhető, mely a szakszervezetek állami támogatását mondta ki. A kultúra, egészségügy és lakásügy területén az állami szerepvállalás a meghatározó (Geszti, 2003: 92). Összességében a bemutatott példák alapján megállapíthatjuk, hogy a nyugat-európai országokban általában véve a civil szektor mérete nagy. Az általa foglalkoztatott munkaerő gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya átlagosan 7,8%. Három országban (Belgium, 25

http://www.fundacionadecco.es


22


Írország, Hollandia) ez az arány a 10%-ot is meghaladja. A szektor bevételének átlagosan közel 60%-a származik az állami szektorból, ami kiemelkedően magas aránynak számít. Ezen országok közül hat olyan ország van (Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Írország, Németország), amelynek a nonprofit szektora bevételeinek több mint felét kormányzati forrásokból kapja. A civil szervezetek által alkalmazott munkavállalók legnagyobb része szolgáltató funkciókat lát el, főleg a jóléti szolgáltatások, mint például az oktatás, szociális ellátás és egészségügy területén (SalamonSokolowski-List, 2003: 46). A 90-es évek elején a közép- és kelet európai országokat nem lehetett tisztán besorolni a fenti modellek egyikébe sem, leginkább az amerikai és a nyugat-európai modellek keverékeként jellemezhetjük (Lévai-Széman, 1993). Ugyanakkor, ha a határvonalat nem földrajzilag húzzuk meg, hanem a volt posztszocialista országokat, mint egy összevont kategóriát vizsgáljuk, akkor egy jóval finomabb elhatárolást tehetünk. Ugyanis a posztszocialista országok politikai, gazdasági és társadalmi helyzetük, tradícióik miatt jelentős mértékben különböznek egymástól. Mindezt jól mutatja be Majláth Roland elemzése, aki Bullain Nilda vizsgálatát hasznos támpontokkal egészítette ki. 2. ábra A posztszocialista országok helye a függetlenség-intézményesültség mátrixon

Független

Angolszász

Skandináv-

Jelmagyarázat:

- Liberális modell

Szociáldemokrata modell

Kevésbé

Intézményesült

intézményesült

6, 7

Országok:

2, 3, 4, 5

Kontinentális -

K

Korporatista modell

1

D

E Fejlődő (Mediterrán, Kelet-Közép-Európa)

K = Közép-Európa D = Dél Európa E = Eurázsia

Kevésbé független

1: Magyarország 2: Lengyelország 3: Csehország 4: Szlovákia 5: Észtország 6:Lettország 7: Litvánia

Forrás: Majláth 2009: 66

Közép- és Kelet-Európában a nonprofit szektor fejlődése lényegében összekapcsolódik az 1989-es Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

23


forradalmakkal. A kommunista időszakban rövid periódustól eltekintve a civil társadalmat lényegében szétzúzták. 1956-ot követően csupán Magyarországon és Lengyelországban, valamint az egykori Jugoszláviában engedtek korlátozott pluralizmust az egyetemeken, a művészet és a kultúra területén. A civil társadalom újbóli színre lépését Lengyelországban a Szolidaritás mozgalom, Magyarországon a különféle kisméretű klubok és társaságok, Csehszlovákiában pedig a béke- és zöldmozgalmi csoportok készítették elő (Kaldor-Vejvoda, 1997: 20-22). 

A posztszocialista térség valamennyi államának civil szektora kevésbé intézményesült és kevésbé független helyzetből indult a rendszerváltáskor, azonban a három térkategória – Közép-Európa, Dél-Európa és Eurázsia26 – kiindulópontja különbözött Közép-Kelet-Európa országainak civil szektora indult a legjobb pozícióból, és ezen országcsoport is futotta be a legnagyobb távolságot a szociáldemokrata, a liberális vagy a korporatív modell felé.



Dél-Európa államai ugyan vegyes csoportot alkotnak, egyeznek azonban abban, hogy mozgékonyságuk messze kisebb a függetlenség – intézményesültség mátrixon, köztes pozíciót foglalva el Közép-Európa és az eurázsiai térség országainak civil szektorai között.



Eurázsia országainak civil szektora a legstatikusabb: ebben az esetben a térség még a mediterrán (fejlődő) modellből is valamelyest kilóg, mivel sok esetben még civil szervezetek létjogosultságát is megkérdőjelezi az állam.



Az elkülönített térkategóriákon belül bizonyos államok civil szektora kifejezetten jól teljesít (Eurázsián belül Ukrajna), más esetekben ez ellentétes előjelű (Dél-Európán belül Szerbia) – az előbbi esetében a „narancsos forradalom”, az utóbbiban a „buldózer-forradalom” hozott változásokat (Kákai, 2009).

Romániában a nonprofit szervezetek főleg az értelmiség zárt körein belül jöttek létre. Balogh Márton a román társadalom napjainkig tartó demokratizálódásának 3 jól elkülöníthető szakaszát különíti el. Az 1990-1996 közötti időszak a jogi keretek kialakulásának periódusa. Számuk a kilencvenes évek elején 4700 körül volt, ami azt jelenti, hogy átlagosan 62 nonprofit szervezet jutott 100 000 lakosra (Balogh, 2008: 57) A kilencvenes évek elején még lassú növekedést mutatott a szektor (kb. 400 szervezet/hó), talán ennek is köszönhető, hogy 1997-ben a nem kormányzati szektoron belül a hivatalosan bejegyzett szervezetek száma körülbelül 33 000 (Pop, 2002: 338.). A második periódusban, 1997-2000 között a szervezetek száma lassan növekedett, de kevés volt az aktívan működő szervezet. A szervezetek munkája iránt a társadalomra nehezedő szociális feszültségek miatt a szociális-egészségügyi, illetve a kulturális-oktatási területen mutatkozott a legnagyobb igény. Ezeken a területeken tevékenykedik a román civil szervezetek több mint 50 százaléka (Balogh, 2008: 60). A szervezetek többsége láthatatlan volt. A szektor bevételeihez az 26

Ebbe a kategóriába a volt Szovjetunió széthullása után létrejövő elsősorban kaukázusi utódállamok értendők.


24


állam csak kismértékben járult hozzá (4-5%), ezért a bevételek jelentős részét (közel 60%-át) nemzetközi programok, illetve az országba betelepült multinacionális cégek biztosították (HarsányiSzéman, 1999: 17.). A szervezetek főleg a nagyvárosokban, azon belül is a fővárosban koncentrálódtak, amit az is jól mutat, hogy az önkormányzatok 82%-ában nincs működő nonprofit szervezet és csak 6%-ukban találunk három vagy több aktív nonprofit szervezetet (Pop, 2002: 333). 2000-ben született meg az új román civil törvény (No. 26/2000), amely számos változást vezetett be, így: 

Könnyebb alapítás és regisztrációs folyamat;



Megengedőbb gyakorlat, hogy az egyesületek és alapítványok gazdasági tevékenységbe is belefogjanak;



Erősítette a helyi hatóságok és a civil szervezetek közötti együttműködést;



Engedélyezte a nonprofit szervezetek számára a közérdek és közhasznú státusz megszerzését (Balogh, 2008: 60).

Végül a 2001-2004 közötti periódus említhető meg, melyben a szervezetek száma eléri a 40.000-t. Ebben periódusban születik meg a közigazgatás reformját elindító No. 52/2003 törvény, amely a közigazgatás átláthatóságának deklarálásával nagyobb részvételt és aktivitást váltott ki nemcsak a nemzetközi szervezetek, hanem a román nonprofit szervezetek körében. Ebben az időszakban valósul meg az első helyileg finanszírozott program, amelyben nonprofit szervezet játszik meghatározó szerepet (Balogh, 2008: 63). Szlovákiában „a szervezetek túlnyomó többsége az 1989-es rendszerváltás után alakult meg. Míg 1994-ben 375 szervezetet tartottak nyilván, addig 1997-ben már 17 000-et” (Bíró, 2002: 8).A szlovák civil szektor fejlődésében a román helyzethez hasonlóan három szakasz figyelhető meg. Az 1990-es évek a kormányzati szerkezet kialakításáról szóltak. Az 1996 és az azt követő évek pedig a strukturális reformok időszaka volt. A 2001-2005 szakasz pedig egyfajta „decentralizációs” reformot valósított meg (Nemec, 2008). A nonprofit szervezetek száma a 90-es évek elejétől kezdve szinte folyamatosan növekedett. Míg 2006-ban 26.778 szervezetet tartottak nyílván, addig 2010-re számuk meghaladja a 40.000-t (Strečanský, 2012). A számok növekedése egyrészt az egyesülés szabadságának, másrészt az állampolgárok szerveződésre való igényének kifejeződése, amit Szlovákia lakosságszámának fényében (5,4 millió) relatíve erősnek tekinthetünk. Szlovákiában a leggyakoribb szervezettípus a civil egyesület, amelyet a lakástulajdonosok egyesületei és az egyházi szervezetek követnek. A „szűkebb értelemben vett, a politikai pártokat, közjogi intézményeket stb. nem tartalmazó) nonprofit szervezetekhez a privát szektorból (tehát a pénzügyi és nem pénz- ügyi vállalatoktól, illetve egyénektől) érkező támogatások és adományok növekvő tendenciát mutatnak. Ez az összeg


25


2005 óta 100 és 150 millió euró között mozog” (Strečanský, 2012: 101). „Évente körülbelül 10.000 nonprofit szervezet regisztrál a 2 százalékos adófelajánlások listájára. A 2

százalékos

adófelajánlásokat

közfinanszírozásnak

tekintjük,

felhasználását

a

Pénzügyminisztérium Pénzügyi Hatósága és a Legfelsőbb Ellenőrző Bizottság monitorozza és felügyeli” (Strečanský, 2012: 102). „A civilek által gyűjtött 2 százalékos adófelajánlás összege éveken keresztül növekedő tendenciát mutatott, azonban az elmúlt két év pénzügyi válságának eredményeként ez a tendencia megfordult, és a teljes felajánlott összeg lecsökkent: 2011-ben 41,5 millió euró volt, ami a 2007-es szintnek felel meg. A teljes összeg 60 százaléka vállalkozásoktól származik, és az adatok szerint a vállalati részesedés növekszik, a természetes személyeké pedig lassan csökken” (Strečanský, 2012: 102). A nonprofit szervezeteknek direkt módon juttatott közpénzek legjelentősebb forrásai a különböző minisztériumok és hivatalaik által költségvetési fejezeteikből közvetlenül a civileknek juttatott támogatások és kifizetések (2005-ben 43 millió euró, 2011-ben 51,5 millió euró). Az állami támogatás 2006-os mértéke tekintetében a legnagyobb arányt a kultúra, sport és rekreáció teszi ki (24%), ezt követi a szakmai, munkáltató szervezetek (14,3%) majd az oktatás és kutatás (9,2%), végül a szociális (3%) és az egészségvédelem (1,9%). A szektor teljes bevétele a szlovák GDP 1,7 százalékát teszi ki (Nemec, 2008: 121). A szervezetek jelentős része már a kilencvenes évek elején is a szociális szférában tevékenykedett. 1998-ban

a

szociális,

egészségügyi

területen

szerepük

tovább

erősödött,

valamint

a

környezetvédelem, oktatás és a kultúra területén is egyre fontosabb szerepet töltenek be. A szektorban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatotthoz viszonyítva az európai átlag (6,9%) csupán töredéke (0,9%) (Salamon-Anhier, 1999: 61). A nonprofit szektor nem jelentős foglalkoztató, sőt, foglalkoztatási potenciálja romlott az elmúlt években, mind a teljes munkaidő, mind a részmunkaidő vonatkozásában. 2006-ban kevesebb, mint 23 ezer főállású és 60 ezer részben részmunkaidős fizetett alkalmazott dolgozott s nonprofit szektorban. A civil szektor a GDP 1,1 százalékát adták 2006-ban (Nemec, 2008: 121). A teljes munkaidős foglalkoztatottak száma a 2005ös 34 ezerhez képest 2010-ben már csak 26 ezer főt mutatott. Az önkéntességgel kapcsolatos adatok azt mutatják, hogy az önkéntesek száma ugyan megnőtt, de az önkéntes tevékenységre szánt idő lecsökkent. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy az önkéntesek száma 2005 és 2010 között 227 ezerről 304 ezerre nőtt, azonban a ledolgozott önkéntes órák száma a 2008-as 33 millióról 2010-re 16 millióra esett) (Strečanský, 2012: 104). A harmadik szektor legnagyobb foglalkoztatói a közhasznú szolgáltatásokat nyújtó nonprofit szervezetek, őket, a hagyományos foglalkoztatás tekintetében, az egyesületek és az egyházi hátterű szervezetek követik. A legtöbb részmunkaidős alkalmazott és önkéntes a harmadik szektorban az egyesületeknél és a nonprofit szolgáltató


26


szervezeteknél dolgozik (Strečanský, 2012: 105). Csehországban az egypártrendszer bukásával indult el a nonprofit szektor fejlődése. 1993-ban a Cseh Köztársaság megalakulásakor megteremtette a civil szektor újraéledésének lehetőségét, ám kezdetben a kormány szükségtelennek ítélte, és gyanúsnak tartotta a civil szerveződéseket (Pajas, 1997: 33). Ennek ellenére az állampolgárok kezdeményezései kitűnően ellensúlyozták a központosított állammal és a bürokráciával járó hátrányokat. 1996-ban 35 566 nonprofit szervezetet (ebből 28 422 civil szervezet, 4514 alapítvány, 2630 egyházi szervezet) tartottak nyilván (Pajas, 1997: 32). 2000-ben a számuk elérte a 44 000-et, ezeken kívül még közel 4000 a kormány tulajdonában álló nonprofit szervezet is található (Bíró, 2002: 9). Jelenleg 13 féle jogi forma található a cseh nonprofit szervezetek körében. A számok is folyamatos növekedést mutatnak míg 2005-ben 70 ezer, addig 2009-ben már 103 ezer szervezetet tartottak nyilván. Ebből civil egyesület 62 ezer, és ún. tagegyesületek száma 29 ezer (Pospíšil-Prouzová-Škarabelová-Tůmová, 2012: 26). A cseh nonprofit szervezetek jövedelmének legnagyobb része a kormányzattól és a háztartásoktól származik, és mindössze egytizede üzleti tevékenységből. A vonatkozó években a közvetlen nemzetközi finanszírozás elhanyagolható volt. Ez arányát tekintve annyit tesz, hogy 2005-2008 közötti időszakban a szektor bevételének 45%-a a kormányzattól, 44%-a a háztartásoktól (önkéntes munkával együtt) és mindössze 1,8%-a származott külföldről.27 Az újonnan létrehozott alapítványok kezdetben nem részesülhetnek állami támogatásból, ezért ezek a szervezetek főleg külföldi adományokból, nemzetközi projektekből tartják fönn magukat (Salamon-Anhier, 1999: 63). A Csehországot is elérő globális válság teremtette környezet jelentős mértékben érintette a szektort. Az államadósság elszabadulásának fenyegetettsége alatt, a 2010. évi választásokat követően, új jobbközép koalíciós kormány alakult, amely szigorú megszorító intézkedéseket és a közfinanszírozás, ezen belül a jóléti rendszer, mindenekelőtt a nyugdíjrendszer és az egészségügy, reformját állította középpontba. A változások hatásaiból egyelőre annyi látszik, „hogy a drákói kiadáscsökkentések mindenképpen kihatással lesznek a nonprofit szervezetekre, elsősorban a szociális szolgáltatások terén működőkre” (Pospíšil-Prouzová-Škarabelová-Tůmová, 2012: 32). Lengyelországban az 1970-es évek vége felé a nonprofit szektor elemi erővel tört elő, teret adván a Szolidaritás mozgalom politikai törekvéseinek. A szervezetek előretörésében nagy szerepe volt a világi és egyházi szervezetek formális és informális hálózatainak összefogásának, a keresztény egyház tradícióinak, és a nép tudatában mindvégig élő függetlenségi törekvéseknek (Arató, 1992: 56-65). A szektor méretére vonatkozóan ellentmondásos adatok állnak rendelkezésre: a 27

További adatok a Cseh Statisztikai rocenka/rocenka.indexnu_sat?mylang=EN).

Hivatal

weboldalán


érhetők

el

(http://apl.czso.cz/pll/

27


rendszerváltás után számukat a statisztikai nyilvántartások szerint 30 000 körülire becsülték (Okraszewska-Kwiatkowski, 2002: 255) mások 47 000 szervezetről beszéltek (Les, 1997: 108), de 80 000 szám is megjelent (Kaldor-Vejvoda, 1997: 21). „A lengyel hivatalos adatok szerint számuk jelenleg 100 000 körül mozog (75 százalékukat tekintik aktívnak) a szervezetek száma. Ebből 11 000 alapítvány és 89 000 egyesület (köztük 26 000 sportklub és egyesület, 16 000 önkéntes tűzoltó egyesület és 47 000 egyéb szervezet)” (Przewłocka-Herbst-Gumkowska, 2012: 60). A szervezetek „sűrűsödése” területileg eltérő képet mutat; Varsó és környékén az összes működő nonprofit szervezet 18%-a, Dél- Lengyelországban (főleg Szilézia és Malopolska régióban) 13%-a, Észak-Lengyelországban (Gdansk és környékén) pedig több mint 5%-a található. Ezzel szemben Kelet- és Délnyugat-Lengyelországban a működő szervezetek aránya nem éri el az összes szervezet 1%-át sem (Okraszewska, A.-Kwiatkowski, J. 2002: 255-256.). A lengyel nonprofit szervezetek aktivitása széles körű, hiszen mind az egészségügy, mind a szociális jólét, a kultúra, az emberi jogok, a helyi gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem területén

kifejtik

tevékenységüket. A szervezetek

számához

viszonyítva

a

szektorban

foglalkoztatottak aránya meglehetősen alacsony (a teljes foglalkoztatottak csupán 1%-a). Ennek oka a szektor szervezeteinek viszonylagos tőkeszegénysége, amit az is jól mutat, hogy a szervezetek bevételeik döntő hányadát (65%-át) a lakossági és vállalati támogatások teszik ki, a külföldi támogatások aránya 15%, amit az alig magasabb állami támogatás (20%) egészít ki (Les, 1997: 110). Ennek is köszönhetően a szervezetek egyre nagyobb része veszi igénybe a helyi önkormányzatok támogatását, és köt különféle együttműködési megállapodásokat önkormányzati szervekkel (Guc, 1999). A lengyel nonprofit szektor fejlődését jól mutatja be Jadviga Przewłocka, Jan Herbst és Marta Gumowska, tanulmánya, amelyben a lengyel nem-kormányzati szektor utóbbi években megfigyelhető pénzügyi potenciáljának növekedéséről írnak. „A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2005 és 2010 között duplájára növekedett – 2010-ben kb. 17 milliárd złoty (több mint 4 milliárd euró) volt. Ez részben a legnagyobb nem-kormányzati szervezetek által felhasznált támogatások és adományok jelentős növekedéséből származik, és a javulás csak a legnagyobb szervezeteknél mondható érdeminek. Ugyanakkor az „átlagos szervezetek” helyzete is jobb, mint néhány évvel ezelőtt – 2005 és 2009 között a bevételek mediánja kétszeresére nőtt: a 2005. évi 10.000 złotyról 2007-ben 18.000-re, 2009-ben pedig 20.000-re (5000 euró). Az átlagos értékhez hasonlóan fontos a lengyel nem-kormányzati szektorban regisztrált bevételek rendkívüli sokfélesége. „A szervezetek 11 százalékának költségvetése nem haladja meg a 100 złotyt (25 eurót), miközben a leggazdagabb 5 százalék éves bevétele több mint 1 millió złoty (250 000 euró) (az egész szektor bevételeinek 75 százalékát teszi ki). A legutóbbi évtizedben ez a megoszlás


28


romlott, azonban az elmúlt két évben ez a tendencia megállt” (Przewłocka-Herbst-Gumkowska, 2012: 62). A lengyel szerzők fontosnak vélték kiemelni azt is, hogy nem csak a szervezeteknek átutalt támogatások nominálértéke növekedett folyamatosan, hanem ezen összegek aránya is az éves helyi önkormányzati büdzsében. Ez arra utal a szerzők szerint, hogy megnőtt a szervezeteknek a közfeladatok ellátásában betöltött szerepe. „2003-ban a térségek mindössze egyharmada nyújtott a kiadásainak 0,5 százalékát meghaladó finanszírozást nem-kormányzati szervezetek számára; 2010ben ez az arány már 58 százalék volt. A helyi önkormányzatok növekvő szerepét a nemkormányzati szervezetek működésében azok költségvetésének összetétele is alátámasztja. 2003-ban a szervezetek 45 százaléka használt helyi önkormányzati forrásokat, 2009-ben 51 százalék. Emellett megnőtt a kihelyezett összegek nagysága is: 2003-ban az ön- kormányzatok által nyújtott finanszírozásoknak mindössze 16 százaléka haladta meg a 10 000 złotyt, 2009-ben már 27 százaléka” (Przewłocka-Herbst-Gumkowska, 2012: 68). A szektor méretének növekedését különösen a 90-es évek közepétől több tényező is gátolta. Ezek közül kiemelendő, hogy az állam a jóléti szolgáltatások, az oktatás és az egészségügy területén megőrizte monopol helyzetét. A szektor túlzott állami ellenőrzését jelzi, hogy az egyesületek és az alapítványok regisztrációjához szükség volt a helyi önkormányzat engedélyére is. A közép- és kelet-európai országok nonprofit szektorára tehát jelentős mértékben hatott a szovjet típusú rezsimek bomlasztó és akadályozó hatása. A legszembetűnőbb, hogy ezekben az országokban rendkívül kicsi a civil szektor mérete (Románia, Bulgária). A gazdaságilag aktív népességnek csak 0,8%-át foglalkoztatja, ami a nyugat-európai átlagnak csupán egytizede. Az „embrionális” állapotú civil szektornak az államszocializmusban csupán a szabadidős tevékenységet engedték, az azóta eltelt időszak számos területen (oktatás, szociális ellátás, egészségügy stb.) hozott jelentős áttörést, azonban ezek összefüggésben vannak az állami szerepvállalás leépülésével. A nonprofit szektor bevételeiben viszonylag nagy mértékű a magánadományozásból származó támogatás, ezzel szemben az állami hozzájárulás a nyugat-európai átlagnak csupán egyharmada (SalamonSokolowski-List, 2003: 54). A fenti példák alapján röviden és modellszerűen mit lehet elmondani Magyarországról? A kilencvenes évek második felére hazánkban is markánsan kirajzolódtak a civil szektor határvonalai, emellett a szektorban mélyreható változások mentek végbe a szervezetek megerősödésével,

gazdasági

szerepük

növekedésével,

az

érdekcsoportok

társadalmi

legitimációjának stabilizációjával. Mindezek ellenére Magyarország nonprofit szervezeteit nehéz „vegytisztán” besorolni a fenti dimenziók valamelyikébe, mint ahogy Bulain Nilda is kifejti „a szektor leginkább önmagára


29


hasonlít” (Bullain, 2005: 19). Ennek egyik oka, hogy az elmúlt időszak gazdasági és jogi szabályozása számos átgondolatlanságot és következetlenséget tartalmazott. Ennek köszönhetően a fenti modellek számos eleme visszaköszön a hazai szektor működésében. Ezek elemek a következők: o A liberális modell szabályozásához hasonló a magyar társas vállalkozások által jutatott adományok adókedvezményei. o Mediterrán, illetve szociáldemokrata elemet jelenítenek meg a magánszemélyek adományainak adókedvezményei, illetve a mediterrán szabályozásból átkerült „1 százalékos törvény”. o A korporatív (kontinentális) modellből származik a közalapítványoknak, a normatív támogatási rendszernek és a társadalmi egyeztetési mechanizmusoknak, valamint a közhasznúságnak a formai vizsgálata (Bartal, 2005: 207). Ezek alapján összességében sokkal inkább egy olyan „kép” alakulhat ki bennünk, hogy a magyar nonprofit szabályozás lényegében nem követ egyetlenegy európai mintát sem, ami önmagában még nem probléma, hiszen nem szükséges „beállni” egy irányzat „uszályába” sem. Az viszont mindenképpen probléma, hogy a mindenkori törvényalkotók lényegében koncepció nélkül, hosszú távú és rendszerszemlélet nélkül nyúltak hozzá a szektor szabályozásához. Számos elemet ugyan átvettünk külföldi gyakorlatokból, azonban ezt nem egy világos koncepció mentén hajtottuk végre, így lényegében szinte kódolva volt az egymásnak gyakran ellentmondó szabályokból adódó bizonytalanság. A következetlenségek ellenére ugyanakkor mindenképpen le kell szögeznünk, hogy a társadalmi életben kimagasló jelentősége van a civil társadalom szerveződéseinek, azok számának gyarapodásának és terjedésének a településhálózat egyes szintjein. Ezek a közösségi szervezetek egyrészt jelzik a lokális társadalom aktivitását, annak főbb érdeklődési és kötődési pontjait, másrészt érzékeltetik a lakosság fogékonyságát, támogatási képességét a nem gazdasági szférák iránt. A különböző civil szervezetek (pl. gazdasági, szociális, környezetvédelmi, kulturális, oktatási stb.) az európai tapasztalatok alapján alapvető szerepet játszhatnak olyan regionális, megyei szintű gazdasági-társadalmi programok kidolgozásában, végrehajtásában és ellenőrzésében, amelyek csökkentik az egyes településtípusok, társadalmi csoportok, szektorok és vállalkozási formák közötti különbségeket és ellensúlyozzák a társadalmi-gazdasági kirekesztés különböző formáit. A civil szervezetek részvétele a regionális, megyei, városi fejlesztésekben tágabb értelmezési keretbe helyezi a gazdasági fejlesztési programokat, bevonva abba különböző szociális, környezetvédelmi, diszkrimináció-ellenes és egyéb szempontokat. A regionális, megyei, városi civil szervezetek emellett alakítói lehetnek új kapcsolati hálók létrejöttének is. Ezek az új kapcsolati hálók települési


30


illetve térszerkezeteken belül új típusú együttműködési formák kialakulását segíthetik elő a régiók, megyék, városok állami, gazdasági és civil szereplői között, s tágabban, az országos és a transznacionális-európai színterek szereplői között is (Kákai, 2009). Talán sokakban felmerül a kérdés, hogy Magyarországon a civil szervezeteket leíró fogalomrendszer közül miért a „nonprofit” fogalomhasználat vált általánossá28, annak ellenére, hogy a szakirodalom és a politika gyakran használ más rokon értelmű fogalmakat is. Ennek okát Kuti Éva a következőképpen jellemezte „a nonprofit azért nyert polgárjogot, mert a szektor definíciójának a legáltalánosabb érvényű elemét ragadja meg, amely lényegében ideológia mentes az elnevezés nem a szektor összetettségét, szervezeteinek sokféleségét tükrözi, hanem arra az egyetlen jellemezőre (profitszétosztás tilalma) utal, amellyel kapcsolatban az érintettek között nagyjából teljes az egyetértés” (Kuti, 1998:16). Emellett a fogalom hazai elterjedésére az is nagy hatást gyakorolt, hogy pragmatikus, szervezetközpontú és nagyfokú gazdasági orientáció jellemezte, ami abból adódott, hogy „amerikai mintára” a nonprofit szervezetek, mint nemzetgazdasági

elszámolásokban

szereplő

háztartásokat

segítő

szervezetek

kerültek

meghatározásra, amelyben a gazdasági teljesítmény számbavétele került központi helyre (Kuti, 2008: 10). Ugyanakkor jelezni kell, hogy a 90-es évek elején a fogalom bevezetése, illetve elterjedésének időszakában nem volt világos, hogy a magyarországi civil szervezetek fejlődése milyen irányt, mintát vesz fel, azaz a közszolgáltatói, érdekképviseleti-érdekérvényesítési valamint civil-közösségi funkciók közül melyik válik hangsúlyossá. Bartal Anna Mária szerint a rendszerváltás kezdetén ezen funkciók kevésbé voltak letisztultak, és ahogy a piacgazdaság egyre inkább megszilárdult úgy kezdett kirajzolódni a hazai szektor közszolgáltatói és közösségi funkcióinak dominanciája az érdekképviseleti-érdekérvényesítési funkciók felett (Bartal, 2009: 14). A 2000 előtti időszakban elsősorban a korporatív modell irányába látszott elmozdulni a magyar nonprofit szektor, majd azt követően a közszolgáltatói funkciók erősödésének hatására még inkább megerősítette a korporatív modell jogosultságát. A 2011-ben elfogadott Civil tv. és az azzal párhuzamosan végrehajtott közigazgatási és önkormányzati reform jelentős mértékben változtatott ezen a szerkezeten azzal, hogy elsősorban a humán szolgáltatások területén jelentős kormányzati feladatcentralizáció következett be. Ez a magyar nonprofit szektor egy más szerkezetét eredményezheti, így akár egy „együttműködő-ügynök” variáns, de egy „együttműködő-partner” variáns is kialakulhat hosszabb távon.

28

Így a könyvben magam is legfőképpen ezt az elnevezést használom.


31


III. 1.4. A magyar civil szektor áttekintése III. 1.4.1. Rövid történeti áttekintés Magyarország kelet-közép-európai összehasonlításban jelentős civil hagyományokkal rendelkezik, bár a társadalmi szervezetek történetéről összegző munka nem készült. A rendelkezésre álló monográfiák29 alapján Magyarországon az első jelentősebb szerveződési szakasz 1825-1840 közé tehető. A reformkor légköre igencsak kedvezőleg hatott a közösségi élet minden formájára. 1848 előtt a hazai egyesületek működésének engedélyezése az uralkodó kizárólagos jogát képezte, melyet a helytartótanács, 1848 és 1867 között pedig a közös belügyminisztérium gyakorolt (Pavluska, 1999: 101). Ebben az időszakban a szervezetek zöme (85%-a) három tevékenységcsoportban működött. Közel azonos súllyal szerepeltek a kulturális – vallási, a szabadidős és a jótékonysági szervezetek – ez utóbbiak főleg önsegélyező tevékenységet folytattak (Pavluska, 1999: 105). Emellett olyan intézmények jöttek létre, mint a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Magyar Gazdasági Egyesülés, a Magyar Lovaregylet. A dualizmus éveiben erőteljesebb növekedés figyelhető meg. Különösen az iparosodás felgyorsulását követően jöttek létre nagyobb számban művészeti, tudományos, jótékony és önsegélyező egyesületek, érdekképviseleti szervezetek. A korábbi három tevékenységcsoport a századfordulóra a szakmai szervezetekkel bővült ki. Minőségi változás az egyesületek fejlődésében az 1920-1932 közötti időszakban figyelhető meg. A megalakított egyesületek száma a korábbi két évtizedhez képest megháromszorozódott, számuk meghaladta a 14 000-et (Kuti, 1998: 33). A százezer lakosra jutó egyesületek száma 165, ennél magasabb értéket csak a legiparosodottabb, legurbanizáltabb településeken (főleg a törvényhatósági jogú városokban: 251) és a fővárosban (222) figyelhetünk meg. Ha ezeket az adatokat összevetjük a léptékét tekintve leginkább összehasonlítható várossal, Béccsel, akkor azt tapasztaljuk, hogy míg 1932-ben Budapesten 2236 egyesületet regisztráltak, addig Ausztria fővárosában 16 244-et (Huszár, 1997: 40). A szervezetek számában megmutatkozó „ugrást” az érdekképviseleti egyesületek mellett mindenekelőtt a bajtársi és hazafias egyesületek, valamint a sportegyesületek növekedése idézte elő. A szervezetek 80%-át továbbra is a korábbi négy tevékenységi kör jellemezte, igaz, a belső arányok eltolódtak közöttük. 1932-ben a legmagasabb részarányt (32,6%-ot) a szabadidős tevékenységet 29

Például Magyarország különböző egyletei. Statisztikai Közlemények. A hazai állapotok ismeretének előmozdítására. Budapest, 1862; Magyarország egyletei és társulatai 1878-ban. Hivatalos Statisztikai Közlemények. Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal 1879; Vargha Gyula (szerk.) Magyarország egyletei és társulatai 1878-ban. Hivatalos Statisztikai Közlemények. OMKSH 1880; Reisz László: Egyletek a dualizmuskori Magyarországon. Statisztikai Szemle 1988. 1. 930-946. o. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

32


folytató szervezetek képviselték (Pavluska, 1999: 106). A hazafias, bajtársi egyesületek és részben a sportegyesületek növekedése mögött az akkori politikai légkör is jelentős szerepet játszott, hiszen a hadsereg létszámának békeszerződésben előírt korlátozása, jelentős mértékben hatott a gyakran paramilitáris szervezetek megerősödésére (a bajtársi egyesületek többsége 1920-1924 között alakult). Pozitív fejleménynek tekinthető a kultúr-, művészeti, irodalmi, valamint tudományos egyesületek lassú, bár a korábbi évek átlagához viszonyítva mégis erőteljesebb növekedése. Scitovsky Tibor a második világháborút megelőző időszakban Magyarországot, mint fejlett egyesületi szektorral rendelkező országot jellemezte, melyben az önkéntes szerveződések átszőtték a társadalmat, és valamennyi társadalmi réteg létrehozta azokat a szerveződéseket, amelyek tagjaik számára nemcsak szabadidő-eltöltési, hanem azonosulási lehetőséget kínáltak (Scitovsky, 1990). Ezzel szemben Huszár Tibor Magyarország háború előtti egyesületi életét olyan fejlődési szakaszként jellemezte, amely megteremtette ugyan a polgárosodást elősegítő önszerveződés kereteit, azonban a törvényi szabályozás, az etatista törekvések gátolták, hogy az állammal szemben egy erős civil szféra jöjjön létre (Huszár, 1997: 44-45). Az 1948-ban hatalomra került politikai vezetés jelentős erőfeszítéseket tett a társadalom „demobilizálására”, mozgásterének beszűkítésére abból a célból, hogy elfojtson szinte minden spontán társadalmi törekvést (Hankiss, 1989: 27). 1945 után a hazai szervezeti életről kevés adat áll rendelkezésemre. A Magyar Országos Levéltár címjegyzékében 1945-1949 közötti időszakban 6448 egyesület neve szerepel (Huszár, 1997: 45). Az 1946. évi I. törvénycikk még elidegeníthetetlen jogként szabályozta az állampolgárok egyesülési jogát, és belügyminiszteri rendelettel a miniszter hatáskörébe utalta az egyesületek felügyeletét. Az 1949. évi alkotmány az egyesületi jogot már csak a „dolgozók érdekeinek megfelelően” kitétel érvényesülése mellett biztosította. (Pavluska, 1999: 107; Kuti, 1998: 41-44). A szervezetek számának és típusának alakulásában nagy szerepet játszott a szovjet típusú államszocializmus bevezetése, amely nagy múltú szakmai, érdekvédelmi és szociális szervezeteket sorvasztott el (pl. Nemzeti Segély, NÉKOSZ, DOKOSZ, KALOT, KALÁSZ stb.). A KALOT-nak (Katolikus Legényegyletek Országos Tanácsa) és a KALÁSZ-nak (Katolikus Leányegyletek Országos Tanácsa) 1946-ban, amikor megszüntették őket még mindig 631, illetve 576 szervezete volt (Ágh, 1989: 313). Az egypártrendszer feltételei között politikai, belbiztonsági, pénzügyi korlátok jelentősen szűkítették a civil mozgalom mozgásterét, csupán a sport-, a tűzoltó, a vadász, a halász és az állattenyésztő szervezetek működése volt engedélyezett. Ennek köszönhetően az egyesületek száma 1970-ben alig több mint a fele az 1932-es adatnak. A SZOT vagy az ágazati szakszervezetek demokratikus centralizmusa pedig elsorvasztotta az érdemi érdekképviseletet, az alulról jövő kezdeményezések képviseletét és az autonóm döntés lehetőségeit. A késő-kádári időszakban jelentkező gazdasági, politikai és társadalmi válság kiéleződése


33


Magyarországon a szervezeti élet újbóli „fellendülését” eredményezte. A nyolcvanas évek elején új típusú társadalmi önszerveződések jelentek meg a békemozgalomtól az ökológiai mozgalmakig, melyekhez később a diákmozgalom, a kollégiumi önigazgató mozgalom és az egyetemeken belüli, valamint kívüli klubmozgalom, illetve politikai célú egyesületek, fórumok „új hulláma” szerveződött (Szabó, 1989: 74.). A nyitás kiindulópontját az alapítvány jogintézményének 1987-es újbóli megjelenése jelentette, majd az egyesülési törvény 1989-es parlamenti elfogadásával folytatódott, s végül az 1990-ben hatályba lépő Polgári Törvénykönyv módosításával zárult, mely megszüntette azt a korábbi korlátozást, melynek értelmében alapítványt csak a tevékenysége szerinti illetékes állami hatóság engedélyével lehet létrehozni (Kuti, 1998: 65; Bíró, 2002: 23). A szervezetek szabad alapításának feltételeit biztosító 1989. évi törvény megszületését követően, élve a történelmi lehetőségekkel és a politikai rendszer erodálódásával a szervezetek száma és szerkezete folyamatosan növekedett. Míg 1982-ben 6570 szervezetet tartottak nyilván, addig 1989-ben már 8514-et. (Harsányi-Kirschner, 1992). A szektor belső szerkezete is módosult, 1987-1989 között a művészeti, városvédő, kulturális egyesületek száma meghétszereződött, s megtízszereződött az egyéb, jellegzetesen öntevékeny egyesületek (környezetvédő, humán, nyugdíjas, gazdasági [szakmai] érdekképviseleti) száma is (Huszár, 1997: 47). Ezzel párhuzamosan meg kell jegyezni az a gátló folyamatot, amelyet a volt állampárti hatalom kettős átalakulása jelentett (Kákai, 2004). Az állampárt egykori vagyonának „széthordásával” és a korábbi szatelitszervezetek egy részének infrastruktúráján új egyesületek és alapítványok születtek, immár a demokratikus törvények adta legális keretek között. Tisztségviselőik „szétszóródtak”, de tovább építhették immár pártkeretek nélkül maradt személyes hálózatukat. Egy részük valóban a független civil társadalom kiépítésén munkálkodott, míg más részük fenntartotta politikai kapcsolatait (Kákai, 2004). Ennek elhúzódó hatása kimutatható a pártok és a civil szervezetek gyakran bizalmatlan kapcsolatában, illetve a civil szervezetek politizálódásában is (különösen az önkormányzati választásokon). A kilencvenes évek második felére hazánkban is markánsan kirajzolódtak a civil szektor határvonalai, emellett a szektorban mélyreható változások mentek végbe a szervezetek megerősödésével,

gazdasági

szerepük

növekedésével,

az

érdekcsoportok

társadalmi

legitimációjának stabilizációjával. A nonprofit szektor számbeli növekedése mögött ugyan még nincs szó a társadalmi cselekvésben elfoglalt stabil hely kialakulásáról, illetve stabilitásáról. A szektor megerősödése, amely következik számbeli növekedéséből, a szektor differenciálódását is magába rejti. Ezt a nehezen lehatárolható és folyamatosan változó „teret” különböző gazdasági, politikai, szakmai és magánérdekek sokasága alakítja, fejleszti, amelynek elemeiből számtalan kombinációban rekonstruálhatjuk a hazai civil


34


szervezetek világát (Kákai, 2004).

III. 1.4.2. A magyar nonprofit szektor fejlődési szakaszai

30

Nemcsak a nonprofit szervezetek szabad és törvényes garanciákon nyugvó megalapítását (pl. az alapítvány jogintézményének visszaállítása, az egyesülési szabadság garantálása, az alapítványok hatósági engedélyezésének visszavonása) biztosították, hanem meghatározó szerepet játszottak a szektor gyors ütemű kifejlődésében is. A hazai nonprofit szektor fejlődési szakaszainak kérdésében nincs igazán egységes állásponton a témával foglalkozó szakemberek között. Néhányan, így Bartal Anna Mária és Kuti Éva viszonylag kevés ilyen (3-4) szakaszt különböztetett meg egymástól, míg mások, így például Bíró Endre részletesebb (6) szakaszolást látott elkülöníthetőnek. És van olyan is, mint például Bocz János, aki inkább a folyamatokra koncentrált, mint azok elhatárolására. Az első szakasz megítélésének tekintetében többé-kevésbé konszenzus mutatkozik a szakirodalomban, hiszen a rendszerváltás folyamatában és annak kiteljesedésében jelentős szerepet játszott a civil szervezetek jogi környezetének kialakítása. Így az 1989 és 1991 közötti időszakra tehetők azoknak a jogszabályoknak a megalkotása, amelyek végül is a civil szervezetek alapvető státuszjogi szabályai lettek. Ebben a szakaszba említhetők meg azok a fontos jogszabályok, mint az 1989-es alkotmánymódosítás, az 1989. évi II. törvény az egyesülési jogról, a párttörvény (1989. évi XXXIII. törvény), vagy az 1990-ben elfogadott az alapítványok „rehabilitását” célzó Ptk. szabályozása, de megemlíthető még az alapítványok és egyesületek bírósági nyilvántartásáról szóló jogszabály is. „Az új adótörvények áttörést jelentettek a támogatási rendszerben azzal, hogy az egyéni és vállalati adományok teljes összegét engedték az adóalapból leírni, de csak az alapítványi szférában, az egyesületek vonatkozásában nem” (Bíró, 2010: 4). A Magyarországot is érintő „transzformációs válság” és annak az államháztartás pénzügyi helyzetére gyakorolt hatása gyorsan ráébresztette a pénzügyi döntéshozókat arra, hogy a liberális szabályozás és az állami kontroll hiánya nem kívánt veszélyeket rejthet magában, így a civil szervezeteknek adott kedvezményekkel nem csak éltek, hanem gyakran visszaéltek is a szervezetek. Ezek hatására a kormányzat egyre inkább szigorított a szabályozáson. Ennek első lépéseként 1991ben

a

számviteli

törvény

elfogadásával

megszűntették

a

természetbeni

adományok

adókedvezményét, majd úgy módosították a társasági adótörvényt, hogy 1992-től már csak azok a nonprofitok kaphattak társasági adómentességet, amelyek vállalkozási tevékenységből elért bevétele nem haladta meg az adóévben elért összes bevétel 10 százalékát, de legfeljebb 10 millió 30

A jogi szabályozás szakaszaihoz lényegében Kuti Éva (1998), Bartal Anna Mária (2005), Bocz János (2009) és Bíró Endre (2010) munkáit és anyagait vettem alapul. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

35


Ft-ot.

Ezzel

párhuzamosan

került

sor

a

vállalati

és

magánszemélyek

adományainak

adókedvezményt érintő szigorítására is. Ennek értelmében csak azok „a vállalatok írhatták le adóalapjukból a támogatásokat, amelyek olyan – az adótörvényben nevesített tevékenységet végző31 és erről az adóhatóságtól igazolást kapott – alapítványokat támogattak, amelyek igazolni tudták, hogy az adományozókat nem részesítették ellenszolgáltatásban. Hasonló módon korlátozták a magánszemélyek adókedvezményeit is” (Bocz, 2009: 140). Ugyanez volt tapasztalható a lakossági adományok adómentessége tekintetében, azaz csak a meghatározott tevékenységet folytató alapítványoknak ellenszolgáltatás nélkül nyújtott lakossági adományok élveztek adómentességet. Végül a szigorítások körébe illeszthető a 1992-ben elfogadott kormányrendeletek, amellyel szabályozták az alaptevékenységnek minősülő alapítványi és egyesületi tevékenységeket. A második

jelentőseb

szakasz

1993-tól

mutatkozik.

Ennek

az

időszaknak

egyik

legmeghatározóbb jogszabálya a köztestület, a közalapítvány és a közhasznú társaság intézményeinek megalkotására.32 A köztestület, a közalapítvány és a közhasznú társaság intézményeinek megalkotásával (a 2007-ben történő megszűnéséig) a törvény életre hívta az „állami civil” szervezeti formáit. Ezen szervezeti formák lehetőséget nyújtanak az állam számára, hogy a költségvetésből ne intézményfenntartással, hanem az állami intézmények által alapított kht-k és közalapítványok „civil támogatásával” oldjon meg különböző közfeladatokat, s ezeket a megoldásokat ne gátolják a szigorú költségvetési gazdálkodás szabályai (Bíró, 2010: 5). A költségvetési szigorítások ebben a szakaszban is meghatározó jelentőséggel bírtak. Az 1993ban módosított adótörvények tovább szűkítették az alapítványoknak nyújtott adományok kedvezményeit, és a szigorítás a következő években is folytatódott. „1994-től az alapítványoknak nyújtott lakossági és vállalati támogatások már csak az előző évben fizetett adó 50%-áig voltak levonhatók az adóalapból, és az 1995-től hatályos személyi jövedelemadó törvény alapján az adományokat már nem lehetett leírni az adóalapból, helyette közvetlenül az adót lehetett csökkenteni. 1995-től az alapítványoknak nyújtott lakossági adományoknak már csak 30%-a volt levonható a fizetendő adóból. Az 1994-ben módosított társasági adótörvény eltérő kedvezményeket biztosított – a 1994-től bevezetett új nonprofit formának – a közalapítványoknak és a magánalapítványoknak. Valószínűleg a közalapítványok államilag is preferált szerepével magyarázható, hogy a számukra nyújtott vállalati adományok teljes összege levonható volt az adóalapból, míg a magánalapítványok esetében az adóköteles jövedelem 20%-ában állapították meg 31

Az adótörvényekben felsorolt tevékenységi területek az alábbiak voltak: betegségmegelőzés- és gyógyítás, tudományos, kutatási, környezetvédelmi, műemlékvédelmi, kulturális, oktatási, diák- és tömegsport, vallási tevékenység, a közrend és a közbiztonság védelme, az öregek és hátrányos helyzetűek, a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek, a határon túli magyarság és a törvényhozói munka segítése, valamint a menekültek támogatása. 1995-ig kellet az adóhatóságtól ilyen igazolást kérniük az alapítványoknak (Bocz, 2009: 140). 32 1993. évi XCII. törvény Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

36


a levonás felső határát. Ekkor ért véget viszont az a korábban is nehezen indokolható gyakorlat, hogy az adóhatósággal engedélyeztetni kellett az alapítványok adókedvezményre jogosító igazolásait, illetve az, hogy az adott évben fizetendő személyi jövedelemadó alapját úgy határozták meg, hogy az előző évben nyújtott adományok után járó kedvezményt a még egy évvel korábban befizetett adó összegétől tették függővé.” (Bocz, 2009: 140-141). A Bokros-csomag tovább rontotta a civil szektor pénzügyi és jövedelmi helyzetét. Ebben a Bokros Lajos lemondása utáni időszak hozott némi változást azzal, hogy lehetőséget biztosított az adófizetőknek arra (1997-től), hogy rendelkezhessenek befizetett adójuk 1%-nak felhasználásáról, kedvezményezettként vagy egy konkrét civil, nonprofit szervezetet, vagy egy kiemelt intézményt, vagy egy konkrét egyházat megjelölve.33 Az 1%-os törvény „valódi áttörést jelentett az állam és a nonprofit szektor viszonyában. Az adófizetők azáltal, hogy közvetlenül rendelkezhettek adójuk felhasználásáról direkt módon is részt vettek az állami újraelosztás folyamatában” (Bocz, 2009: 141). Ezzel a lehetőséggel a törvény soha nem látott méretekben szélesítette ki az állampolgárok beleszólási jogát a civil szféra állami támogatásával kapcsolatos döntésekbe. A felajánlások révén a kedvezményezett szervezetek többletforrásokhoz jutottak, ami a kiszámíthatóbb működési feltételeket és a bevételek hosszabb távú tervezhetőségét is elősegítette. 1997-ben további módosításokat hajtottak végre az 1%-os törvényben azzal, hogy az egyházak és a kiemelt költségvetésű előirányzatok is részesülhettek a felajánlásból.34 Így a személyi jövedelemadónak tehát 2%-a az, amellyel jogszabályi keretek között szabadon rendelkezhetünk. A másik jelentős jogszabály, amely ebben az időszakban született, a közhasznúságról szóló jogszabály volt.35 A jogszabály alapvetően a szektor egészét tekintve kedvezőnek volt nevezhető. A közhasznúsági törvény megalkotásával „a magyar jogrendszer az alapítványi és egyesületi forma közötti különbségtétel nélkül, pusztán tevékenységi és vállalt működési mód alapján létrehozott két új státuszkategóriát: a közhasznú és a kiemelkedően közhasznú szervezetet.

36

Ez a törvény

paradigmaváltást jelentett a magyar nonprofit szektort érintő jogi, gazdasági szabályozások fejlődésében, ugyanis a jogi forma helyett a szervezetek tevékenysége vált a szabályozás alapjává” (Bíró, 2010: 4). Hallgatólagosan a törvény a szervezetek egy harmadik típusát is definiálta a 33

1996. évi CXXVI. törvény (az ún. 1%-os törvény) 1997. évi CXXIX tv. Ezáltal az egyházak kikerültek az első 1 százalék lehetséges kedvezményezetti köréből, (Bartal, 2005: 220). 35 1997. évi CLVI. törvény 36 A közhasznú szervezetek két típusa (fokozata) különböztethető meg: a (többletjogosítványokkal nem rendelkező) közhasznú szervezetek, valamint a további kedvezményeket igénybe vehető ún. kiemelkedően közhasznú szervezetek. Utóbbi státuszt csak azok a szervezetek kaphatják meg, melyek olyan közfeladatot látnak el, melyről törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály szerint állami szervnek vagy a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia, illetve tevékenységük és gazdálkodásuk legfontosabb adatait a helyi vagy országos sajtó alapján nyilvánosságra hozzák. 34


37


közhasznú és kiemelkedően közhasznú szervezeteken kívül: a nem közhasznú szervezeteket. Ebbe a kategóriába egyrészt azok a szervezetek kerültek be, amelyek alapítóik vagy tagjaik közvetlen érdekét szolgálták, ezért nem válhattak közhasznú szervezetté; illetve tevékenységük valamilyen okból kifolyólag kívül maradt a törvényben meghatározott körön (Kuti, 1998:75). A törvény megszületését követően egyszerűsödött és átláthatóbbá vált a nonprofit szervezetek érintő támogatási rendszer, mivel a nonprofitok a közhasznú jogállásuk alapján részesültek a különféle kedvezményekből. Ennek megfelelően módosultak az adótörvények is. Az adótörvények változása a közhasznú szervezeteket eltérő mértékben érintette. Bocz János a következőkben foglalja össze a változások lényegét a 1997-ben elfogadott törvények alapján „a közhasznú szervezeteknél a lakossági adományok 30, a kiemelkedően közhasznúaknál 35%-a volt levonható a fizetendő adóból.37 A levonható összeg felső határa közhasznú kedvezményezettnél az adó 15, kiemelkedően közhasznúaknál pedig az adó 30%-a volt. A közhasznú szervezeteknél a vállalati adományok 20, a kiemelkedően közhasznúaknál 150%-a volt levonható az adóalapból. A levonható összeg felső határa mindkét esetben az adóalap 20%-a volt. A változások következtében adózási szempontból a kiemelkedően közhasznú státust kapott alapítványok és az összes közhasznú státust kapott egyesület helyzete javult, a közhasznú alapítványoké érdemben nem változott, míg a közhasznú státusszal nem rendelkező szervezeteké potencionálisan romlott” (Bocz, 2009: 142). Az 1997-es évhez köthető a társadalmi szervezetek által használt ingatlanok rendezéséről szóló első törvény elfogadása is, amelynek alapján a nonprofit szervezetek tulajdonába kerültek azok az állami tulajdonú ingatlanok, amelyekre a korábbiakban ingyenes használati jogot szereztek. 38 Az 1997. évi CXLII. törvény és az ezt módosító 1999. évi CVII. törvény rendelkezései alapján a társadalmi szervezetek, illetve (1997-ben még csak a szociális, kulturális és oktatási, majd 1999-től a tudományos, egészségügyi és ifjúsági célú) egyesületek és alapítványok kérvényt nyújthattak be az állami vagyont kezelő szervezethez, hogy – ingyenesen hozzájutva az általuk használt ingatlanokhoz – hosszabb távra is biztosítva legyenek működési feltételeik. „A szabályozás elsősorban a régebben működő és meghatározott tevékenységet végző szervezetek számára volt előnyös. Számos, a korábbi politikai rendszerben létrehozott társadalmi szervezet és az új, – de meghatározott tevékenységet végző – alapítvány és egyesület igen kedvező feltételekkel szerezhetett meg olyan – gyakran igen értékes – ingatlanokat, melyeket addig is ingyen használhattak” (Bocz, 2009: 143). 2000-ben és 2001-ben ezen a téren annyi változás történt, hogy 37

A személyi jövedelemadó esetében ugyanezek a feltételek voltak érvényesek a 1999-es módosítást követően 2000-ben is. 38 Az 1990. évi LXX. törvény alapján a társadalmi szervezeteknek az állami tulajdonú ingatlanokra vonatkozó kezelői joga kártalanítás nélkül megszűnt. Az ingatlanok kezelői joga a Pénzügyminisztérium Zárolt Állami Vagyont Kezelő és Hasznosító Intézményéhez, majd a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz került. A törvény alapján azonban a társadalmi szervezetet ingyenes használati jog illette meg arra az ingatlanra, amelyre vonatkozóan a kezelői joga megszűnt. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

38


ekkortól már az állami kezelésben maradt ingatlanokra is pályázniuk kellett a szervezeteknek. Az 1998-as és 1999-es években a személyi jövedelemadót illetően nem történt érdemi változás, míg a társasági adó esetében 1999-től a vállalati adományok levonható összegének felső határa a kiemelkedően közhasznú szervezetekre vonatkozó korábbi 20%- ról 25%-a módosult. Szigorúbb, a magántámogatásokat tovább korlátozó változás történt viszont 2000-ben a személyi jövedelemadó kedvezményeket illetően. A befizetett összeg százalékos kedvezményét és a levonható összeg felső határát is módosították, és a magánszemélyek a kiemelkedően közhasznú szervezetnek adott befizetések korábbi 35%-a helyett már csak annak 30%-át igényelhették vissza, s a közcélú adományok felső határát már nem az adó meghatározott százalékában, hanem konkrét pénzösszegben állapították meg. Az adólevonás lehetősége a kiemelkedően közhasznú szervezetnek nyújtott közcélú adomány esetében – az adó korábbi 30%-a helyett – legfeljebb évi 100 ezer forint, a közhasznú szervezetnél pedig – az adó korábbi 15%-a helyett – legfeljebb évi 50 ezer forint volt.39 2001-től a magánszemélyek által közhasznú szervezeteknek nyújtott közcélú adományok adócsökkentési lehetőségbe beszámították már az egyházaknak történő adományozás utáni kedvezményt is, és a vállalati adományok esetében a kedvezményezett szervezetek részére térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke is adománynak minősült, továbbá nem volt kedvezményes a nonprofit szervezetek vállalkozási eredménye terhére közhasznú szervezeteknek adott adomány, illetve közérdekű kötelezettségvállalás sem. Kisebb módosításokat leszámítva a nonprofitokra vonatkozóan 2001 óta sem a személyi jövedelemadó, sem a társasági adótörvényben nem történtek érdemi változások, s ezért a korábbi időszakhoz viszonyítva viszonylag stabil és kiszámítható adóügyi szabályozásként értékelhető az ezredfordulót követő időszak. Az országgyűlés a 2001. évi CVI. törvénnyel az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény a társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásban vételére vonatkozó rendelkezéseit módosította. A törvénymódosítás célja az volt, hogy rendezze azokat az alapítással, és megszüntetéssel kapcsolatos problémákat, amelyekről az elmúlt évtizedek gyakorlata alapján bebizonyosodott, hogy nem életszerűek (Bíró, 2010: 7). Így például a törvény rendelkezett: 

az alapító jogainak gyakorlásáról, amely szerint az alapító rendelkezhet a vezető szerv vagy tagjainak meghatározott időre vagy feltétel bekövetkezésének kijelöléséről,



továbbá, az alapító képviseleti jogot biztosíthat a szervezet alkalmazottjának, megjelölve a képviseleti jog gyakorlásának módját és terjedelmét,  



az alapító halála és megszűnése esetén a szervezet folyamatos működésének lehetőségéről.

39

A két korlátot külön-külön kellett figyelembe venni, így az, aki kiemelkedően közhasznú szervezet mellett közhasznú szervezetet is támogatott, együttvéve akár 150 ezer forintig terjedően is csökkenthette az adóját.


39


Az alapító vagy jogainak gyakorlására kijelölt személy hiányában az alapítói jogosultságok a bíróságot illetik meg.   

végezetül, biztosította az alapítványok egyesülésének lehetőségét.

A kormányzatnak a nonprofit szektor működési feltételeit meghatározó szerepe azonban az új évezredben sem csökkent, sőt tovább nőtt. A kormányzat és a civil szervezetek közötti párbeszéd javulását volt hivatott elősegíteni a 2002. évben megjelent Kormányzati Civil Stratégia, melynek keretében először történt kísérlet a „civil nonprofit

szektorhoz

kapcsolódó

kormányzati

viszony

elvi

alapon

történő,

konkrét

kötelezettségvállalásokat is tartalmazó megfogalmazására.” (Bíró, 2010: 8) Ugyancsak 2001-ben került sor a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adakozó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXX. tv. módosítására (2001. évi CXIV. tv). A módosítások köre – a korábbi törvényben megfogalmazott feltételek mellett (például belföldi székhely, hazai lakosság vagy határon túli magyarság érdekében való tevékenység, közhasznúvá vagy kiemelkedően közhasznúvá nyilvánításnak igazolása, nincs köztatozása stb.) – három évnél régebbi alapítás, mint kizáró feltétel határidejét. -

az alapítványok és az egyesülési jog körébe tartozó szervezetek esetében két évre csökkentette,

-

a kiemelkedően közhasznú alapítvány, társadalmi szervezet és közalapítvány esetében pedig egy évre, ha a szervezet „az alapító okirat szerint rendelkező nyilatkozat első napja előtt legalább egy évvel közhasznú tevékenységgel foglalkozik (Bartal, 2005: 231).

A 2003 és 2007 közötti időszakban több, a szektor szervezeti összetételét és a humán- és anyagi erőforrások nagyságát befolyásoló jogszabály született. „Az első ezek közül a Nemzeti Civil Alapprogramról (NCA) rendelkező 2003. évi L. törvény volt, amely bővítette a nonprofitok által elérhető pályázati forrásokat, mivel a költségvetésből átutalt pénzből a NCA az 1%-os felajánlásokkal azonos összeggel, de legalábbis a ténylegesen befizetett személyi jövedelemadó összegének felével támogathatta a NCA-hoz pályázatot benyújtó nonprofit szervezeteket” (Bocz, 2009: 144). Az NCA törvény elfogadását sokan egyértelműen komoly szakmai- és érdekérvényesítési sikerként könyvelték el, mivel annak kormányzati beismerését vélték benne felfedezni, amit korábban a civil és nonprofit szervezetek képviselői éveken át kértek, hogy az 1%os felajánlások költségvetésben maradó hányada visszakerüljön a nonprofit szervezetekhez. A kezdeti sikerek után megmutatkoztak az NCA árnyoldalai,40 ami a 2011. évi megszűnéséig

40

Pl. a kiszámíthatatlan zárolások, a vidéki és főváros szervezetek közötti ellentétek, de legfőképp a döntéshozatalban érintett személyek szervezetük számára irányuló részrehajló döntések stb. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

40


folyamatosan támadások kereszttüzébe helyezte az Alap működését. 41 Az NCA-val kapcsolatos anomáliák egy jelentős részét orvosolta a 2011-ben elfogadott civil törvény.42 A törvény létrehozta a Nemzeti Együttműködési Alapot (NEA), amely egy valóban pályázati alapon működő, átláthatóbb szervezetként jött létre és kezdte meg működését 2012-től (Kákai, 2013: 55-69). Két évvel később, 2005-ben a szektor szempontjából szintén jelentős előrelépésként értékelhető a 2005. évi LXXXVIII. törvény (a közérdekű önkéntes tevékenységről) megszületése. Kodifikációs előzményei már 2001 szeptemberéig visszavezethetők, amikor egy jogászokból és nonprofit szakértőkből álló munkacsoport törvénymódosítási javaslatot készített „Törvényjavaslat az önkéntes segítői munka elismeréséről” címmel. Akkor még az 1995. évi Szja. és a 1997-es közhasznúsági törvény módosításával próbálták meg rendezni az önkéntességgel kapcsolatos problémákat, de végül az önálló törvényi szabályozás szükségességét a döntéshozók is elfogadták, s ez 2002-ben írásban is megfogalmazódott a kormányzat civil stratégiájában. 43 A törvény megalkotása azért is meghatározó jelentőségű volt, mert Magyarországon a korábbi szabályozás, nemhogy elősegítette, hanem éppen ellenkezőleg, inkább gátolta az önkéntes tevékenységet. Habár – 1945 előtt és után is – voltak hagyományai az önkéntes munkavégzésnek, hosszú évekig „kvázi” feketemunkaként nem minősült munkaviszonynak, nem számított bele a szolgálati időbe, nem járt utána sem, társadalom- sem felelősségbiztosítás, s nem lehetett az önkéntes munkával kapcsolatban költségtérítést sem igénybe venni (Bocz, 2009: 145). Az önálló törvény elfogadása ezért minden szempontból nagy előrelépést jelentett. Úgy ösztönözte a közérdekű önkéntes tevékenységet, hogy egyidejűleg jogilag is szabályozott viszonyokat teremtett mind az önkéntes munkát vállalók, mind az önkénteseket fogadó szervezetek esetében, s egyúttal társadalmi szempontból elismerte az önkéntes munkavégzés fontosságát. A törvény csak a közérdekűnek minősülű önkéntes tevékenységre terjedt ki,44 az érintett felek között pedig polgári jogi viszonyt hozott létre. A munkavégzésről például a feleknek szerződést kell kötniük, ami bizonyos esetekben kiváltható szóbeli megállapodással is, de a jogszabály egyéb bejelentési és adminisztrációs kötelességeket is előírt a fogadó szervezeteknek, melyek célja az esetleges jogviták megakadályozása és az önkéntes munkavégzők védelme. 41

Erről lásd részletesen Kákai László: NCA és NEA. Hasonlóságok és különbségek a régi és új támogatási alapok között. Civil Szemle, 2013. X. évfolyam 3. szám pp. 45-71. című tanulmányát. 42 2011. évi CLXXV. tv. az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról. 43 Ehhez jelentős nemzetközi „nyomás is társult”. 2002 elején ugyanis Varsóban nemzetközi konferencia foglalkozott a témával, s az ott elfogadott ajánlás önálló törvényi szabályozást javasolt az önkéntességre vonatkozóan. Az ajánlás alapján Magyarországon kívül Horvátországban is készült ilyen törvénytervezet, míg Lengyelország, Litvánia és Csehország az elmúlt években már elfogadott önkéntesekre vonatkozó törvényt. 44 Közérdekű önkéntes tevékenységnek számít a fogadó szervezetnél ellenszolgáltatás nélkül végzett munka, kivéve, ha az önkéntes a tevékenységét saját maga vagy közeli hozzátartozója javára végzi, ha a tevékenység jogszabályon, jogerős bírósági határozaton vagy hatósági kötelezésen alapul, illetve, ha a felek (a fogadó szervezet és a munkavállaló) között más jogviszony áll fenn. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

41


A 2006-os év valószínűleg szintén korszakhatárnak fog számítani a nonprofit szektor hazai történetében. Ekkor fogadták el ugyanis a 2006. évi IV. törvényt a gazdasági társaságokról, illetve az államháztartásról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvényt. Előbbi a közhasznú társaságok, utóbbi a közalapítványok alapítását szüntette meg. A gazdasági társaságokról szóló törvény értelmében 2007. július 1. után közhasznú társaságot már nem lehetett alapítani, a létezők pedig 2009-ig társasági szerződésük módosításával nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működhetnek tovább, más nonprofit gazdasági társasággá alakulhatnak át, vagy jogutód nélkül megszűnhetnek. A 2006. évi LXV. törvény45 és az ezzel összefüggő 2118/2006 (VI.30.) Kormányhatározat alapján új közalapítványok létrehozását megtiltották, a meglévőkre szigorúbb szabályozást léptettek érvénybe, számos közalapítványt pedig megszűntettek és feladataikat – szerencsésebb esetben – más szervezetekhez, intézményekhez integrálták. A 2007-es évvel kapcsolatban mindenképpen említést az a kormányhatározat46, amely a kormányzat és a civil kapcsolatok fejlesztését célozta meg. Habár a 2007-es határozat célkitűzései igen impozánsak voltak és azok megvalósulása valóban nagyban elősegítette volna a két szektor közötti hatékonyabb együttműködést, a 2008-ban lejárt határidők alapján a kézzelfogható eredmények jóval szerényebbek lettek, mint a kitűzött célok (Bocz, 2009: 147). A civil információs portál létrejött, de az azon keresztül hozzáférhető információk köre korlátozott és hiányos (pl. a nonprofitoknak nyújtott minisztériumi támogatások, együttműködési szerződések) volt. Ezen a területen 2010-ben jelentős változtatást hajtott végre a kormányzat és a felügyelete alá tartozó minisztérium azzal, hogy létrehozta a Civil Információs Centrumokat és a Civil Információs Portált Utóbbit tartalmilag és működésileg egy valóban egyszerű, online rendszerben működő portálként hozta létre, ami valóban érdemben javíthatja a civil szervezetek működési, pályázati és adminisztratív ügyeit. A 2010 előtti időszak kormányzat és a nonprofit szektor közötti ambivalens viszonyt jól jellemezte az a 2008 januárjában hatályba lépett – az áfával kapcsolatos – törvénymódosítás is, amelynek eredményeként, ha egy vállalkozás ingyenesen adott át valamilyen terméket vagy szolgáltatást nonprofit szervezetnek, akkor azok után vissza kellett fizetnie a korábban általa levont áfa összegét. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy ha egy cég nonprofit szervezeteknek természetbeni támogatást adott, akkor annak adóját be kellett fizetnie a költségvetésnek (Bocz, 2009: 147). A módosítás következtében drasztikusan csökkenhettek volna a vállalatok által 45

Az elfogadott törvény végül a benyújtott törvényjavaslatnál jóval kevésbé volt szigorú. Az eredeti törvényjavaslat – a parlament által alapított, vagy nemzetközi szerződés, illetve törvény következtében létrehozott közalapítványt kivéve – az összes közalapítványt meg akarta szüntetni 2007. december 31-ig. 46 A 1065/2007. (VIII. 23.) Korm. határozat a kormányzati civil kapcsolatok fejlesztését szolgáló egyes intézkedésekről. A határozatban – többnyire 2008-ban lejáró határidőkkel – összesen 11 pontban fogalmaztak meg cselekvési célokat és feladatokat a kormányzati- és más államigazgatás szervek számára. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

42


adományozott természetbeni támogatások, ami igen sok – főleg karitatív tevékenységet végző – nonprofit szervezet munkáját nehezítette meg.47 Ezt a problémát orvosolta a 2011. évi CLXXV. törvény (Civil törvény). A törvény mentesíti az forgalmi adó megfizetése alól azokat a szervezeteket, személyeket, amelyek szervezeti formától függetlenül a törvény értelmében közszolgáltatónak minősülnek, és így meghatározott tevékenységük alapján adómentesek. 48 Ennek az időszaknak a végén mindenképpen említést érdemel a 2009 januárjától hatályos 2007. évi CLXXXI. törvény a

közpénzekből

nyújtott

támogatások átláthatóságáról, amellyel

az

államháztartás alrendszereiből, az európai uniós forrásokból, és a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programokból származó természetbeni vagy pénzbeli támogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket próbálják meg kivédeni. A törvény igen szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapított meg. Ezek alapján nem pályázhat, és támogatásban sem részesülhet az állami vezető, a regionális fejlesztési tanács elnöke, a fejlesztési ügynökség vezetője, a döntés előkészítésben közreműködő, illetve maga a döntéshozó. Az érintettek hozzátartozói és gazdasági érdekeltségük is a kizártak körbe tartoznak. A civil szféra és a politika szétválasztása érdekében a törvény öt évre kizárja az államháztartásból, uniós forrásból vagy nemzetközi megállapodás alapján nyújtott nem normatív támogatásokból azokat a társadalmi szervezeteket, egyházakat, szakszervezeteket és alapítványokat, amelyek párttal együttműködési megállapodást kötöttek, közös jelöltet állítottak, vagy amelyek képviseleti szervében párt országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati képviselői ülnek (Bocz 2009: 148). A törvény a kizárási szabályok érvényesülése érdekében bejelentési és nyilvánosságra hozatali szabályokat tartalmaz. A pályázatokat eszerint egy központi honlapon közzé kell tenni a nyertesek és a nyert összeg megjelölésével, valamint a pályázat teljesítését igazoló beszámolóval együtt. A jogszabályok eredeti céljai és azok gyakorlati eredményei ugyanis nem mindig voltak összhangban egymással, s az állami ellenőrzés rendszere egyes szakterületeken ma is komoly erőforráshiánnyal küzd. 2010-ben új helyzet teremtődött azáltal, hogy az állam átfogó jelleggel kívánta szabályozni a civil szférát. Ennek keretében született meg a 2011. évi CLXXV törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról (Civil tv.) majd a 2011. évi CLXXXI. törvény a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő 47

A Pénzügyminisztérium (PM) szerint a törvényi változtatás – a 2007. CXXVII. törvény, amely a 2006/112/EK EU direktíva (korábban 77/388/EGK, azaz hatodik ÁFA-irányelv) alapján a megújult közösségi szintű ÁFA szabályozást követi – az uniós jogharmonizáció következménye. A PM indoklását azonban többen is vitatják arra hivatkozva, hogy több Európai országban bevett gyakorlat a természetbeni adományok forgalmi adó mentessége. 48 Ugyanakkor nem minősülhet közszolgáltatónak az a személy, szervezet, amelyet bármely, a törvényben adómentesként meghatározott tevékenységével összefüggésben bírósági vagy más hatósági határozatban elmarasztaltak (tisztességtelen piaci magatartást tanúsított, a versenykorlátozás szabályait megsértette, a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó törvénybe ütköző tevékenységet folytatott). Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

43


eljárási szabályokról (Cet.). Végül két kormányrendelet és két KIM rendelet zárta a sort49, mely 2011-2012-ben jelentős változásokat hozott a szektor életében.50 A szervezetek létrehozása témakörben fontos körülmény, hogy a hatályon kívül helyezett egyesülési jogról szóló törvény egyesületekkel kapcsolatos rendelkezései beépültek a Ptk.-ba. Megszűnt a társadalmi szervezet, mint szervezeti típus, viszont létrehozott egy új formációt az Civil tv., a civil társaságot, amely szintén nevesítésre került a Ptk.-ban. A bírósági nyilvántartásba vétel, a változások bejelentése és a törlési eljárás tartalmi és formai követelményeit újraszabályozta a Cet., s e jogszabály tartalmazza az egyszerűsített nyilvántartásba vétel lehetőségét is, valamint a bíróságok civil informatikai rendszerének és az Országos Civil Névjegyzéknek a létrehozását is előírja. Az új civil törvény egyik legjelentősebb változás a közhasznúság újradefiniálása, és ehhez kötődően a közhasznú jogállás megszerzésének új feltételrendszere. A jelenlegi közhasznú jogállású szervezetek 2014. május 31-ig e tárgykörben teljesítendő új kötelezettségeket írt elő, de az Civil tv. módosította az 1%-os törvény szabályait is. A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény ugyan csak egy pontjában változott az Civil tv. hatására, de az nagyon jelentős: 2012. január 1-jétől nemcsak a közhasznú, hanem minden civil szervezet foglalkoztathat a Köt. szabályai szerint önkéntest. Ennek az ad különös jelentőséget, hogy a közhasznú jogállás egyik feltétele a társadalmi támogatottság, aminek mutatói között szerepel, hogy tíz önkéntest tartósan foglalkoztat a szervezet (Bódi-Bárdosi-Kahulits-Kákai-Lakrovits-Lele, 2012) A jogalkotási folyamatot végül a az új Ptk. zárta, amely bizonyos tekintetben eltért a civil törvény szabályozási irányaitól, így azokat összhangba kellett hozni egymással, ami 2013-ban végül meg is történt.51. Összességében nézve a magyar jogi szabályozásáról elmondható, hogy bár számos elemében pontosabbá vált, azonban mégsem tekinthető egységes rendszernek. Az elmúlt időszakban sem sikerült a szektorhatárokat, a nonprofit státuszt pontosítani. A folyton változó szabályozás a szektor szereplőit bizonytalanná, tevékenységüket kiszámíthatatlanná teszi.

49

Ezzel egy időben 8 jogszabály (ebből 3 törvény) vesztette hatályát és 6 jogszabály került módosításra. Ennek részletes magyarázatát lásd az I és II. Modulban. 51 2013. évi CCXIII. törvény. 50


44


III. 1.4.3. Magyar nonprofit szektor összegző értékelése A fenti fejezetek lezárásaként végül célszerűnek látszik, hogy – a SWOT-analízis módszerét alkalmazva – strukturált formában is áttekintsük a nonprofit szektor erősségeit és gyengeségeit, s feltárjuk az ezekből adódó esélyeket és veszélyeket. Mindezt abból a célból tesszük, hogy összességében egy komplex kép rajzolódjon ki az olvasóban a magyar civil szektort jellemző problémákról, veszélyekről, kockázatokról és lehetőségekről. 1. táblázat A szektor helyzetének összefoglalása

Forrás: Kuti, 2008: 43, alapján


45


2. táblázat A szektor helyzetének összefoglalása ESÉLYEK

VESZÉLYEK

A szektor érdekképviseletének megszervezése

A politikai kiszolgáltatottság növekedése

A szektoron belüli együttműködés erősítése

Az érdekellentétek élesedése, a rivalizálás eroősődése

Világos és méltányos nonprofit szabályozás kialakítása

Átláthatósági problémák, csökkenő támogatottság

Etikai kódex létrehozása, minőségbiztosítás

A botrányok tovább rontják a szektor megítélését

Érvényesülő szubszidiaritási elv, növekvő támogatás

A színvonal-problémák súlyosbodása

Finanszírozási tartalékok, új források feltárása

A pénzügyi nehézségek állandósulása, lassuló fejlődés

A szektor humán erőforrásainak bővítése

Működési esetlegességek, szakszerűtlen menedzsment

A nonprofit képzés és kutatás erôsítése

Szakadék a szakmai tudás kereslete és kínálata között

A nonprofit működés szakmai támogatásának javítása

A szektor kettészakadása, a kis civilek ellehetetlenülése

Aktív szerepvállalás az EU-normák alakításában

Az uniós programok civil kontrolljának elmulasztása

Aktív részvétel a nemzetközi együttműködésben

A passzív „követő szerep” állandósulása

Forrás: Kuti, 2008: 44, alapján


46


III.2. Civil szervezetek EU-s intézményrendszere

III. 2.1. A civil szervezetek fogalma Az Európai Unió fejlődése során folyamatosan alakult az EU és a civil szervezetek kapcsolata. Ennek oka az volt, hogy az EU a szakpolitikák alakításába egyre jobban és jobban bevonja a civil társadalmat. Ezért a folyamat során az EU részéről többször próbálták definiálni a civil szervezetek fogalmát, illetve, hogy mely szervezetek tekinthetők civil szervezeteknek. Az egyes publikációkban sokféle megnevezés található, pl. NGO, harmadik szektor, non-profit, civil szektor stb. Ennek oka egyrészt az, hogy az EU egyes tagállamaiban más-más megnevezést használnak a civil szervezetek megjelölésére, illetve másrészt, az egyes országokban más és más feladatokat ellátó szervezeteket tekintenek civil szervezetnek, pl. Franciaországban a szociális gazdasági szektor részét képezik pl. a biztosítópénztárak, míg más országokban ezek nem ehhez a szektorhoz tartoznak (Geszti, 2003: 84-85). Az önkéntes szervezetek és alapítványok szerepének erősítéséről Európában (COM (97) 241) c. dokumentuma az önkéntes szervezeteket úgy határozza meg, mint olyan szervezeteket, amelyek valamely célból közösen együtt tevékenykedő emberek csoportja, melyek: a következő jegyeket viselik: 

formális vagy intézményi működés jellemző rájuk,



a működésükből származó profitot nem osztanak,



függetlenek, és maguk határozzák meg a működési és szervezeti szabályaikat,



sem a szervezet, sem pedig a vezetői nem haszonszerzés céljából végzik a tevékenységüket,



továbbá céljuk a közjó szolgálata.

Mindezek alapján az önkéntes szervezetek és alapítványok funkciói: szolgáltatás nyújtása tagoknak vagy külső szereplőknek, tanácsadás, képviselet, önsegítés vagy kölcsönös segítségnyújtás, koordináció. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) 1999-es véleményében (CES 851/99D/GW) megadja a civil szervezeteknek minősíthető szervezettípusok listáját. Ezek a következők: munkaerő-piaci szereplők, azaz szociális partnerek (szakszervezetek, munkaadói szervezetek), társadalmi és gazdasági szereplők, amelyek nem minősíthetők szociális partnernek, NGO-k, amelyek egy közös ügy érdekében fogják össze az embereket, közösségi szervezetek, amelyekre általában a tagsági célok és tevékenységek jellemzők (pl. ifjúsági szervezetek), vallási közösségek.


47


Ezt követően 2000-ben az Európai Bizottság kiadta a COM(2000)11 számú, az Európai Bizottság és a nem kormányzati szervezetek: szorosabb partneri kapcsolatáról szóló vitaanyagot, amely eltér az EGSZB korábbi, a civil szervezeteket általánosságban tárgyaló dokumentumából, és a vitaanyagban csak az NGO-kra koncentrál. A vitaanyag szerint az NGO-kat nem haszonszerzés céljából hozzák létre, önkéntes alapon jönnek létre és önkéntesek dolgoznak a szervezetekben, formális és intézményes működés jellemző rájuk, el kell számolniuk a támogatóknak és a tagoknak, van alapító dokumentumuk, függetlenek, értékrendszerükben, törekvéseikben nem öncélúak, valamint az NGOk sokfélék lehetnek működési és tevékenységi körük szerint. A dokumentumban a Bizottság az NGO kifejezést használta, és a későbbi dokumentumok is átvették ezt a kifejezést (Sasvári, 2008).

III. 2.2. A civil szervezetek szerepe az EU-ban III. 2.2.1. A társadalmi párbeszéd szerepe az EU intézményrendszerében (történeti áttekintés) A társadalmi párbeszéd kialakulásának egyik fontos oka a demokratikus deficit csökkenésének igénye. Az Európai Unió működésének alapja a demokráciából fakadó értékek érvényesítése, azonban az intézményrendszeréből fakadó hiányosságok miatt nem képes minden ember érdekeinek képviseletére. A döntéshozatal folyamán a választói akarat csak közvetetten érvényesül, illetve az állampolgárok kevéssé látnak rá a folyamatokra. Probléma továbbá, hogy a döntések EU-s szinten születnek, azonban a végrehajtás tagállami szinten történik. Az érdekkifejezés szintén közvetetten történik (Reisinger, 2011). Ugyanakkor fontos EU-s elv a szubszidiaritás elve, melynek lényege az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikke (3) bekezdése szerint, hogy az Európai Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani. A társadalmi párbeszéd egyre jelentősebbé válásának másik fontos oka az évek óta húzódó világméretű gazdasági válság. Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos így fogalmazott: „A jelenlegi gyenge makrogazdasági kereslettel, adóemelésekkel és kormányzati kiadáscsökkentésekkel sújtott gazdasági helyzetben egyre nagyobb nyomás nehezedik a társadalmi párbeszédre. Minden szinten szükség van a szociális partnerek szerepének megerősítésére, ha véget akarunk vetni a válságnak és meg akarjuk tartani az európai szociális modellből származó előnyöket. A demográfiai változások kezeléséhez, megfelelőbb munkakörülmények és erősebb társadalmi kohézió megteremtéséhez szintén elengedhetetlen a jól strukturált társadalmi párbeszéd kialakítása. Közép- és Kelet-Európa tagállamaiban jelenleg


48


jelentősen gyengébb a társadalmi párbeszéd, így annak megerősítésére van szükség.”52 A társadalmi párbeszédet a következő további dokumentumok, irányelvek, jogszabályok formálták (Reisinger, 2011): 3. táblázat 1.

2.

3.

4.

5.

6.

A társadalmi párbeszédre vonatkozó része A dokumentum nem említi konkrétan a civilekkel való kapcsolattartást, de az EGSZB létrehozásával fórumot teremt a munkaadók, a munkavállalók és az egyéb érdekvédelmi szervezetek (köztük civilek) közötti kommunikációnak. Maastrichti Szerződés, 1992 Ez az első olyan EU-s dokumentum, amely először ír a civil szervezetekkel való együttműködésről. A dokumentum kimondja, hogy az Európai Unió a polgárok Európája legyen. Európai Bizottság: „Az A dokumentum rögzíti az EU és a civil szervezetek fő önkéntes szervezetek és az együttműködési területeit, tartalmazza az EU és a civilek alapítványok európai közötti főbb kommunikációs problémákat, valamint szerepvállalásának megoldási javaslatokat ajánl tagállami és EU-s szinten.53 erősítéséről” c. dokumentuma Amszterdami Szerződés, 1997 A társadalmi párbeszéd fontosságának kiemelése; a Bizottság a jogalkotási folyamat során véleményezés céljából közzéteszi a dokumentumokat. Aarhusi Egyezmény, 1998 Az egyezmény a környezeti ügyekben történő részvétel jogát szabályozza. Ugyanakkor definiálja a döntéselőkészítésben való részvétel jogát.54 EGSZB, 1999 A szervezett civil társadalom szerepe és hozzájárulása az Dokumentumok Római Szerződés, 1957

52

Munkaügyi kapcsolatok: egy friss jelentés szerint nagy nyomás nehezedik a társadalmi párbeszédre Európában http://europa.eu/rapid/press-release_IP-13-321_hu.htm , 2013. november 21. 53 A főbb problémák az EU és a civilek közötti kommunikációban:  szektorral kapcsolatos információk hiánya,  szervezetek között fennálló kommunikációs problémák,  nehéz hozzáférés az EU támogatásokhoz,  közös jogi szabályozás hiánya (civil szektor). A dokumentum természetesen nemcsak a problémákat tárja fel, hanem megoldási javaslatokat is tagállami és EU-s szinten egyaránt, ezek a következők: Javaslatok tagállami szinten:  a szervezeteknek több ismeretet kell szerezniük az EU-ról,  szervezetek közötti kommunikáció fejlesztése,  partneri viszony kialakítása civilekkel,  jogi szabályozás felülvizsgálata,  pénzügyi keretek felülvizsgálata,  tréningek tartása mind a civil, mind a döntéshozói oldalon.  Javaslatok az EU szintjén:  folyamatos információcsere,  civilek munkájának maximális elismerése,  a civil szervezetek munkájának tanulmányozása, kutatások folytatása,  tréningek tartása: cél a civilek európai hálózatának kialakítása. 54 Az Egyezmény a részvétel következő elemeit határozza meg: „Információhoz való hozzáférés, aktív tájékoztatás, konzultáció a lakossággal, társadalmi részvétel a tervezésben, a tervezési folyamat értékelése a társadalmi részvétel szemszögéből.” Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

49


7.

8.

Európai Bizottság, 2000, „Európai Bizottság és a nem kormányzati szervezetek (NGO): Szorosabb partneri kapcsolatáról” szóló vitaanyag Fehér Könyv az európai kormányzásról, 2001

európai konstrukciókhoz: A dokumentum egyrészt definiálja a civil társadalmat, másrészt állásfoglalást is tartalmaz a civil szervezetek fontosságáról. Az Európai Bizottság és a nem kormányzati szervezetek: szorosabb partneri kapcsolatot rögzíti. A dokumentum az Európai Bizottság és az NGO-k közötti együttműködés alapjait mutatja be, melynek fő pontja a részvételi demokrácia erősítése és a politikai irányelvek meghatározásában való részvétel.55 A Fehér Könyv szintén a civil szervezetek fontosságát hangsúlyozza, továbbá kijelenti, hogy a civil szervezetek az állampolgárok véleményének közvetítői. A dokumentum ajánlásokat fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogyan lehet erősíteni a demokráciát, továbbá megfogalmazza, hogy mindezt a civil társadalommal, a helyi és regionális önkormányzatokkal együtt kell megtenni. Cél, hogy az állampolgárok ismét bekapcsolódjanak a döntés-előkészítési folyamatokba.56 A dokumentum a civilekkel való konzultáció alapelveit írja le. Továbbá kifejti, hogy miben látja a civil szervezetek szerepét az EU többszintű igazgatási rendszereinek (multi-level governance arrangements) kibontakoztatásában (Jenei-Kuti, 2010: 27).

Európai Bizottság „A konzultáció és a dialógus kultúrájának megerősítése felé_ általános elvek és minimumszabályok a bizottságnak az érdekelt társadalmi csoportokkal való konzultációjához” c. közleménye, 2002 10 Európai Unió Alkotmány Az alkotmányos szerződés legfontosabb célja az volt, szerződése hogy választ adjon azokra az új kihívásokra, amelyekkel a kibővült közösségnek szembe kell néznie. E kihívások közül a legfontosabb maga a bővítés volt, amely számos, már korábban is létező problémát elmélyített, hangsúlyosabbá tett. (pl. a döntéshozatal lassúsága, nemzeti vétó ügye stb.) A másik a közösség természetének megváltozása, feladatainak és felelősségének 57 megnövekedése. 11. Az Európai Parlament és a A rendelet kimondja, hogy az uniós támogatási rendszer Tanács 1081/2006/EK, az alapelve a partnerség elve. Európai Szociális Alapról és az 1784/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Rendelet 5. cikke, 2006. 9.

55

A dokumentum azért tekinthető fontosnak, mert már foglalkozott a civil szervezetek multifunkcionális szerepével, megkülönböztetve „az operatív NGO-kat, amelyek szolgáltatásokat nyújtanak (például szociális gondoskodásban), a képviseleti (advocacy) NGO-któl, melyek a közvéleményt és a közintézmények politikáját befolyásolják (European Comission 2000: 1.2.) 56 Az EGSZB a dokumentumhoz „A szervezett civil társadalom és az európai kormányzás” címmel nyilatkozatot adott ki, melyben a részvételi és konzultációs lehetőségeket hangsúlyozták. 57 Az alkotmányszerződés végül nem léphetett érvénybe, mivel Franciaország és Hollandia állampolgárai 2005-ben tartott népszavazáson elutasították azt. Az Alkotmány helyett végül elfogadott Lisszaboni Szerződés az Európai Unió hatékonyabb, átláthatóbb, demokratikusabb működését tette lehetővé. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

50


július 5. 12. Lisszaboni Szerződés, 2009

Minden állampolgárt megillet az a jog, hogy a döntések nyilvánosan és az állampolgárhoz a lehető legközelebbi szinten történjen. Az Európai Bizottság az érintett felekkel előzetes konzultációt folytat.58 A kódex leírja, hogy a szervezett civil társadalom hogyan járulhat hozzá a demokratikus folyamatokhoz. Az uniós dokumentum a törvényhozásban való állampolgári részvétel alapelvei között a bizalom, az elszámoltathatóság és átláthatóság, a függetlenség valamint a részvétel elveit említi.

13. A döntéshozatalban való állampolgári részvétel jó gyakorlatának kódexe”, 2009 A dokumentumot az Európa Tanács kezdeményezésére szervezett Nemzetközi Civil Szervezetek Konferenciája fogadta el 2009 októberében. 14. Európa 2020 stratégia A stratégia kimondja, hogy a célok valóra váltása mindenkinek a feladata. III. 2.3. A Régiók Bizottsága és az EGSZB szerepe

A társadalmi párbeszéd folyamatában két bizottság játszik fontos szerepet: a Régiók Bizottsága és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság. Az Európai Unióról szóló szerződés 13. cikkének (4) bekezdése kimondja, hogy „Az Európai Parlamentet, a Tanácsot és a Bizottságot a Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága segíti, tanácsadói minőségben.”59

III. 2.3.1. Régiók Bizottsága Az 1994-ben létrejött Régiók Bizottsága küldetési nyilatkozata szerint a Bizottság a helyi és a regionális képviselők európai uniós közgyűlése. A Lisszaboni Szerződésnek megfelelően az Európai Bizottságnak az európai helyi és regionális hatóságokkal, szövetségekkel konzultációt kell folytatnia, majd az Európai Bizottság jogalkotási javaslatát követően ismét szükség van a Régiók Bizottságával történő konzultációra abban az esetben, ha a javaslat közvetlenül kihat a helyi és a regionális hatóságokra. Ez az uniós jogszabályok 70%-át érinti. Ezért fontos az európai polgárok bevonása, illetve a polgárok érdekeinek képviselete. A Bizottságnak jelenleg 353 tagja és ugyanennyi póttagja van. A tagok az elnökök, a polgármesterek vagy régiók választott képviselői, akik saját régiójukban/városukban élnek, 58

Továbbá kinyilvánítja, hogy a polgárok és érdekképviseleti szervezeteik az EU tevékenységéről véleményt mondhassanak és párbeszédet folytathassanak az intézményekkel. „Az intézmények az érdekképviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tartanak fenn.” 8b. cikk (2) „Az Európai Bizottság, annak érdekében, hogy biztosítsa az Unió fellépéseinek koherenciáját és átláthatóságát, az érintett felekkel széles körű előzetes konzultációkat folytat.” 8b. cikk (3) 59 Európai Gazdasági és Szociális Bizottság QE3010482HUC_002.pdf konszolidált változat 2010. Letöltve: 2013. december 14. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

51


dolgoznak, ugyanakkor a négy európai politikai csoport is képviselteti magát. A tagok az EU 28 tagállamát képviselik. A Régiók Bizottságán belül hat szakbizottság működik, amelyek feladata a plenáris ülések előkészítésében való részvétel. A testület politikai kérdésekre vonatkozó állásfoglalásokat is kibocsát.60

III. 2.3.2. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) az Európai Unió konzultatív szerve. Az EGSZB-t az 1957-es Római Szerződés hozta létre azzal a céllal, hogy a közös piac kialakításába bevonja a gazdasági és társadalmi érdekcsoportokat. Az Egységes Európai Okmány (1986), a Maastrichti Szerződés (1992), az Amszterdami Szerződés (1997) és a Nizzai Szerződés (2000) megerősítette az EGSZB szerepét. Az EGSZB lehetővé teszi a tagállamok civil szervezetei számára, hogy a véleményük európai szinten is megjelenhessen. Ezáltal a testület hozzájárul az Európai Unió legitimációjának és hatékonyságának erősítéséhez. Az EGSZB segítségével az egyes szervezetek véleményei a strukturált párbeszéd keretében eljutnak a Tanácshoz, az Európai Bizottsághoz és az Európai Parlamenthez. Így az EGSZB fontos szerepet tölt be az EU döntéshozó folyamataiban. Ebben a folyamatban a civil szervezetek szempontjából két dokumentumot fontos megemlíteni, az egyik az 1997-ben kiadott EGSZB állásfoglalás „Együttműködés a jótékony szervezetekkel, mint gazdasági és szociális partnerekkel a szociális jólét területén” címmel.61 A kiadvány bevezetőjében először a jótékonysági szervezeteket a társadalomban és a gazdaságban betöltött szerepük szerint jellemzi, úgy mint:  a szociális jogok védelmezői;  a fogyatékkal élők és a társadalmi kirekesztődéssel sújtottak szószólói;  a szociális haladás vívmányainak fórumai;  innovációs források a szociális segítségnyújtás fejlesztésében;  olyan testületek, melyek megerősítő hatást gyakorolnak az önkéntes társadalmi elkötelezettségre;  reprezentatív,

demokratikusan

működő

egyesületek,

vagy

hasonló

jogi

státuszú

ernyőszervezetek tagjai; 60

Régiók Bizottsága http://europa.eu/about-eu/institutions-bodies/cor/index_hu.htm 2013. november 21., http://cor.europa.eu/hu/activities/Pages/work-of-the-cor.aspx 2013. november 21., http://cor.europa.eu/hu/about/Pages/key-facts.aspxb 2013. november 21., http://cor.europa.eu/en/about/Documents/Mission%20statement/HU.pdf 2013. november 21. 61 Cooperation with charitable associations as economic and social partners in the field of economic welfare. CES 1398/97. Brussels, 1997. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

52


 nonprofit irányultságú szociális szolgáltatók az egész társadalom javára (Bartal, 2005: 134). A másik EGSZB dokumentum pedig az 1999-ben kiadott „A szervezett civil társadalom szerepe és hozzájárulása az Európai konstrukcióhoz” című véleménye.62 A dokumentum fontos megállapítása, hogy az EGSZB, mint a civil társadalom fóruma, összetételében nem reprezentálja – jelen kor változásainak és kihívásainak – megfelelően az európai civil társadalmat. Ennek a dokumentumnak a megértése érdekében szükségünk van arra, hogy jobban szemügyre vegyük a szervezet működését és összetételét. Horvátország 2013. július 1-jei csatlakozása óta az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak 353 tagja van. Jelenleg Magyarországot 12 fő képviseli. A tagokat a nemzeti kormányok jelölik, és a Tanács nevezi ki 5 évre. A legutóbbi kinevezés 2010 októberében volt a 2010-2015 közötti időszakra vonatkozóan. A tagok három csoportba tagozódnak: I. Munkaadók, II. Munkavállalók, III. Egyéb tevékenységek.63 Az EGSZB tagjai gazdasági, szociális és kulturális érdekeket képviselnek hazájukban. Az EGSZB egyben lehetőséget nyújt arra, hogy a különböző érdekcsoportok konszenzusra jussanak az egyes kérdésekben. Az EGSZB véleményének kifejtésére kétféle okból kerül sor: a véleményeket a Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament felkérésére készíti el, illetve a testület maga is kezdeményezhet vélemények, tájékoztató jelentések vagy állásfoglalások készítését, kibocsátását. Az egyes szekciók a vélemények kialakításához tanulmányozó csoportokat hoznak létre és előadót jelölnek ki. A vitát követően először a szekción belül, majd a plenáris ülésen kerül sor a szavazásra. A vélemény megküldésre kerül az európai intézményeknek, valamint az EU Hivatalos Lapjában is közzéteszik. Az EGSZB évente 9 plenáris ülést tart, a szekciók általában havonta egyszer találkoznak, a tanulmányozó csoportok pedig 1-3 alkalommal. Az EGSZB további feladata a regionális és nemzeti gazdasági és szociális bizottságokkal való kapcsolattartás az EU-n belül. A kapcsolattartás során információcserére, illetve különböző témákról szóló közös megbeszélésre kerül sor. Az EGSZB a nem EU-s tagállamokban működő gazdasági és szociális bizottságokkal is kapcsolatot tart, és ezért hozta létre a Külkapcsolati Szekción belül a közös konzultációs bizottságokat, amelyek rendszeresen találkoznak a partnereikkel, hogy megvitassák a közös érdeklődési körbe tartozó kérdéseket. A kapcsolatot erősítendő, az EGSZB nemzetközi találkozókat is tart a világban működő gazdasági 62 63

CES 851/99. GW http://www.eesc.europa.eu/?i=portal.hu.home


53


és szociális bizottságok, valamint hasonló intézmények számára.64 Elismerve a gazdasági és társadalmi párbeszéd szerepét, figyelembe véve az EU-s tapasztalatokat, illetve összhangban a Lisszaboni Szerződésben foglalt alapelvekre a magyar kormány 2011-ben hozta létre a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot (2011. évi XCIII. törvény). A 32 főből álló Tanács egy független, konzultációs, javaslattevő és tanácsadó testület, amelynek tagjai oldalakat alkotnak. Ezek a következők: Gazdaság szereplőit képviselő Oldal, Munkavállalói Oldal, Civil Oldal,65 Tudomány Képviselői Oldal, Egyházi Oldal. A kormány nem tagja a Tanácsnak, de a Tanács plenáris ülésein állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vesz.66 A testület rendszeresen tartja a kapcsolatot az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal. A két testület közötti egyik legfontosabb kapcsolat az, hogy az NGTT ülésein részt vesznek az EGSZB magyar tagjainak képviselői. Az EGSZB magyar tagjainak testületi ülésen való részvételének jelentősége az, hogy így közvetlen kapcsolat jön létre a magyarországi és az EU-s intézmények között, illetve a magyar állampolgárok, valamint különböző testületek véleménye közvetlen úton jut el az Európai Unióhoz, ezáltal is erősítve a magyarországi, illetve az EU-n belüli társadalmi párbeszédet.67 Itt szükséges megjegyezni, hogy az EGSZB-be történő delegálás – általában – a tagállamok kormányainak joga, s mivel nem szabályozott, így minden tagállamban eltérő. Magyarországon a kiválasztás 2011 előtt a munkaadói és munkavállalói oldalak (csoportok) esetén az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal (OÉT) történő egyeztetésen alapult.68 Az „egyéb tevékenységek” csoportba tartozó civil szervezetek delegálási rendszere azonban nem változott, azaz továbbra is pályáztatás útján töltik be Magyarország rendelkezésére álló helyet. A delegálás formáját tekintve elmondható, hogy a magyar harmadik oldalbeli delegálási mechanizmus volt eddig a legdemokratikusabb az EGSZB történetében, mivel nyílt felhívás alapján, ún. pályáztatással történt a kijelölés. Az országos Érdekegyeztető Tanácsot a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi tanács (NGTT) váltotta fel 2011-ben. Az következő delegálásra (bár egyenlőre nem változatlan) már egy teljesen megváltozott körülmények között kerül majd sor. A civil szervezetek bevonásának struktúrája az EGSZB-be, nemzeti felosztáson alapul. Ennek az az 64

http://www.eesc.europa.eu/?i=portal.en.about-the-committee 2013. november 22., Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság eljárási szabályzata http://europa.eu/legislation_summaries/employment_and_social_policy/antidiscrimination_relations_with_civil_society /o10008_hu.htm 2013. november 22., Európai Gazdasági és Szociális Bizottság http://www.eesc.europa.eu/resources/docs/eesc-presentation-2013_hu.pdf 2013. november 22., Európai Gazdasági és Szociális Bizottság http://www.eesc.europa.eu/?i=portal.hu.home 2013. november 22. 65 A civil oldal 5 delegálttal képviselteti magát, amelyeket a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) delegált. 66 Tanácskozási joggal részt vesz továbbá a Gazdasági és Versenyhivatal és a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese is. 67 2011. évi XCIII. törvény a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról és www.ngtt.hu 68 Míg az Érdekegyeztető Fórum szerep és feladatkörét 2010 után át nem alakították. Fontos annak leszögezése, hogy az OÉT-et váltó NGTT nem jogutódja sem az OÉT-nek, sem más korábban működött érdekegyeztető fórumnak. Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

54


oka, hogy mint például „az EGSZB – képviselők kiválasztásának esetében is, a helyi kormányzat az, amely átlátja a hazai viszonyokat. Az Uniónak ebbe kevés belelátása lehet, éppen ezért nem várható el, hogy a nemzeti szint kimaradjon az irányításból” (Sasvári, 2008: 126). III. 2.4. A partnerség fogalma Az EU-ban két fontos elv van, az egyik a partnerség a másik a társadalmi párbeszéd. A társadalmi párbeszéd mellett egy másik nagyon fontos EU-s elv a partnerség, amely az Európai Szociális Alappal kapcsolatosan jelent meg. Az 1260/1999/EK rendelet 8. cikke szerint „a Közösség intézkedései kiegészítik a megfelelő nemzeti lépéseket, illetve hozzájárulnak azokhoz. A szóban forgó intézkedések kidolgozása a Bizottság és a tagállam közötti szoros konzultatív kapcsolat (a továbbiakban: partnerség) keretében történik”.69 „Az Európai Parlament és a Tanács 1081/2006/EK, az Európai Szociális Alapról és az 1784/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Rendelet” c. dokumentum (2006. július 5.) 5. cikke pedig megfogalmazza, hogy „(1) Az ESZA ösztönzi a felelősségteljes kormányzást és a partnerségeket. Támogatását a megfelelő területi szinten kell megtervezni és végrehajtani, a nemzeti,

regionális

és

a

helyi

szint

figyelembevételével,

az

egyes

tagállamok

intézményrendszerének és felépítésének megfelelően.”70 A partnerség érinti a közösségi támogatások előkészítését, finanszírozását, monitoringját és értékelését is. A partnerség több szinten is megjelenik, egyrészt a tagállam és az Európai Bizottság közti együttműködésben, másrészt a tagállamok kijelölt hatóságai és szervei közötti belső egyeztetésben, illetve a tagállam hatóságai és a különböző, gazdasági, társadalmi és egyéb civil, nem-kormányzati szervezetei közötti együttműködésben. A partnerség elve egyre jobban előtérbe kerül, és a 2014-2020-as tervezési szakaszban nagyon fontossá válik. Ezt a minden országgal megkötendő Partnerségi Megállapodás kifejezés is tartalmazza.71 A partnerség fontosságának növekedésére „A partnerség elve a közös stratégiai kerethez tartozó alapok

végrehajtásában:

a

partnerségről

szóló

európai

magatartási

kódex

elemei”

c.

munkadokumentum is felhívta a figyelmet, mely szerint „a partnerség növeli az uniós politikák kollektív elkötelezettségét és felelősségvállalását, gyarapítja a stratégiák tervezése és végrehajtása során rendelkezésre álló ismereteket, szaktudást és nézőpontokat, valamint biztosítja a 69

1260/1999/EK rendelet 8. cikk Az Európai Parlament és a Tanács 1081/2006/EK, az Európai Szociális Alapról és az 1784/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Rendelet” c. dokumentum (2006. július 5.) 5. cikke 71 A partnerség elve az EU Strukturális Alapok fogadásában, http://www.nfu.hu/a_partnerseg_elve_az_eu_strukturalis_alapok_fogadasaban 2013. november 22. 70


55


döntéshozatali folyamatok nagyobb átláthatóságát”.72

III. 2.4.1. Az aktív állampolgárság Az aktív állampolgárságot meghatározó két fontos dokumentum a Tanács 2004/100/EK határozata az aktív európai állampolgárságot (a polgári részvételt) támogató közösségi cselekvési program létrehozásáról, valamint az Európai Parlament és a Tanács 1904/2006/EK határozata a 2007-2013as időszakra az aktív európai polgárságot támogató „Európa a polgárokért” című program létrehozásáról. A 2004/100/EK rendelet szerint az Európai Tanács 1999. október 15-16-i tamperei ülésén hangsúlyozta, hogy „a jog érvényesülésén, alapuló térségnek az átláthatóság és a demokratikus kontroll elvén kell alapulnia, amelyekhez az e térség céljairól és elveiről a civil társadalommal folytatott nyílt párbeszéd is hozzátartozik”. Az Európai Tanács 2000 decemberében Nizzában elfogadott 23. nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy kulcskérdés az Európai Unió és intézményei szempontjából, hogy a tagállamok polgárai közelebb kerüljenek az EU-hoz, majd ezt a 2001-es ülésén megerősítette. A Nizzában elfogadott Szociálpolitikai Menetrend hangsúlyozza a civil párbeszéd szerepét. Az Európai Tanács 2001-es „Laekeni Nyilatkozatában” megerősíti, hogy fontos a polgárok közelebb hozása az európai intézményekhez. Ezért a határozat 1.§-ában közösségi cselekvési programot hozott lére az aktív állampolgárság területén tevékenykedő szervezetek támogatására. A program célja volt az EU értékeinek, céljainak támogatása, terjesztése, a polgárok EU-hoz való közelebb hozása, illetve bevonása az EU-ról szóló vitákba, a különböző országokban a résztvevő polgárok közötti kapcsolatok erősítése, a testvérvárosi kapcsolatok erősítése, az aktív polgárságot előmozdító szervezetek támogatása. A program 2004. január 1. és 2006. december 31. között zajlott le.73 Az Európai Parlament és a Tanács 1904/2006/EK határozata bevezetője tartalmazza, hogy a társadalmi szervezetek fontos eszközei a polgárok aktív részvételének, és ezt a 2004/100/EK rendeletben létrehozott cselekvési program is megerősítette. Az 1904/2006/EK határozat 1.§-a létrehozta az „Európa a polgárokért” c. programot (2007. január 1. és 2013. december 31. között). A program célja egy közös európai identitás kialakítása, annak kialakítása, hogy az EU-t minden uniós polgár egyformán magáénak vallhatja, valamint a tolerancia és a kölcsönös megértés elősegítése, illetve annak támogatása, hogy a polgárok szorosabban érintkezhessenek egymással.74 72

A partnerség elve a közös stratégiai kerethez tartozó alapok végrehajtásában: a partnerségről szóló európai magatartási kódex elemei” c. munka dokumentum p.1. 73 A 2004/100/EK tanácsi határozat az aktív európai állampolgárságot (a polgári részvételt) támogató közösségi cselekvési program létrehozásáról 74 Az Európai Parlament és a Tanács 1904/2006/EK határozata a 2007-2013-as időszakra az aktív európai polgárságot Copyright © 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma ● Minden jog fenntartva

56


III. 2.4.2. Polgári kezdeményezés A civil szervezetek népszerűsíthetnek vagy támogathatnak polgári kezdeményezést, ezzel is segítve az EU és az egyes polgárok közötti kapcsolat erősítését. A polgári kezdeményezést az Európai Parlament és a Tanács a 211/2011/EU rendelete szabályozza. A rendelet alapja, hogy az Európai Unióról szóló szerződés szerint minden polgárnak joga van ahhoz, hogy a polgári kezdeményezés révén részt vegyen az EU életében. A rendelet szerint a polgári kezdeményezés szabályainak egyszerűnek kell lenniük, hogy ezáltal is bátorítsák a polgárok részvételét a folyamatban.75

III. 2.4.3. A civil szervezetek érdekérvényesítése, lobbizás, befolyásolási csatornák A civil szervezetek érdekérvényesítésére jellemző, hogy mind a nagy európai érdekszövetségek, mind pedig a kisméretű érdekszövetségek is részt vesznek benne. Jellemző továbbá, hogy a civil szervezetek véleménye először nemzeti szinten jelenik meg, majd ezek az érdekek válnak nemzetközi érdekké uniós szinten. A civilek véleménye megjelenik a brüsszeli Állandó Képviseleteken is, valamint a közvetlenül az EU-s intézményekben. Az Európai Parlament fontos intézmény ebből a szempontból is, hiszen előnye, hogy a civil szervezetek itt el tudják érni a nemzeti képviselőket. A parlamenti bizottságok meghallgatásokat is tartanak, amelyeken gyakran a civil szervezetek képviselői is részt vesznek (Sasvári, 2008: 81-85). Az érdekérvényesítés fontos eszköze még a szociális párbeszéd is, amelynek keretében a munkaadók és a munkavállalók közötti párbeszéd zajlik, illetve része minden olyan intézmény és eljárás, amely a munkaadók és munkavállalók bevonására szolgál. Az EU-ban fontos szerep jut a lobbistáknak is. Lobbista lehet civil szervezet is. A lobbistákról az EU nyilvántartást vezet.76 Az állampolgárok és a civil szervezetek érdekérvényesítése és döntésbefolyásolásban játszott szerepének növelése és Európai szinten történő elismertsége szempontjából kiemelkedő dokumentum a nemzetközi Civil Szervezetek Konferenciájának 2009 októberében elfogadott Kódexe (CONF/PLE (2009) Code 1).77 Jelentőségének megértése érdekében érdemes egy-két fontos elemet kiemelni a dokumentumból. A dokumentum leszögezi, hogy a civil szervezetek, a szervezett civil társadalom alapvető szinten támogató „Európa a polgárokért” 75 Az Európai Parlament és a Tanács 211/2011/EU rendelete 76 Érdekérvényesítés az Európai Unióban http://www.euvonal.hu/index.php?op=tenyek_intezmenyrendszer&id=14 2013. november 25. 77 http://www.coe.int/t/ngo/Source/Code_Hungarian_final.pdf


57


járulnak hozzá a demokrácia és az emberi jogok fejlődéséhez és megvalósításához. A dokumentum ezzel kapcsolatban leszögezi, hogy „az Európa Tanács 2007. évi (14)-es ajánlásában a következőképpen definiálja a civil szervezeteket „a civil szervezetek olyan, önkéntességen alapuló önkormányzó testületek vagy szervezetek, amelyeket alapítóik vagy tagjaik non-profit célkitűzéseik elérésére hoztak létre”. A civil részvétel gyakorlati szakpolitikáit illetően a kifejezés a szervezett civil társadalomra utal, beleértve az önkéntes szervezeteket, nonprofit szervezeteket, egyesületeket, alapítványokat, karitatív szervezeteket, valamint földrajzi- vagy érdekalapú közösségi- vagy lobbiszervezeteket. A civil szervezetek központi tevékenységei olyan értékekre koncentrálnak, mint a társadalmi igazságosság, emberi jogok, demokrácia és jogállam. Céljuk különféle ügyek felkarolása és az emberek életminőségének javítása.”78 Az egyesületi élet alapfeltételei jól dokumentáltak. „Az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Európai Egyezményének értelmében valamint Európai Emberi Jogi Bíróság vonatkozó esetjoga alapján alapfeltétel a szólásszabadság (10. cikkely), az egyesülési és gyülekezési jog (11. cikkely), valamint az Európai Emberi Jogi Bíróság vonatkozó esetjoga.”79 Ahhoz, hogy a civil szervezetek diszkriminációmentesen bevonódhassanak a politikai döntéshozatali folyamatba, egy ösztönző, képessé tevő környezetre van szükség. „Az ösztönző környezet alapfeltétele a jogállam, az alapvető demokratikus alapelveknek való megfelelés, a politikai akarat, a kedvező jogszabályi háttér, az átlátható eljárások, a fenntartható civil társadalom számára és érdekében rendelkezésre bocsátott hosszú távú támogatások és erőforrások, valamint a párbeszéd és együttműködés közös terei. Ezek a feltételek lehetővé teszik, hogy egy olyan konstruktív kapcsolat jöjjön létre a civil szervezetek és a hatóságok, közintézmények között, amely a kölcsönös bizalomra és a részvételi demokrácia közös értelmezésére épül.”80 A civil szervezetek részvétele a politikai döntéshozatali folyamat különböző fázisaiban a részvétel intenzitásának függvényében változhat. A dokumentum a részvételnek négy fokozatát különbözteti meg – a legkevésbé intenzívtől a legintenzívebbig – amelyek a következők: „tájékoztatás, konzultáció, párbeszéd és partnerség. Ezeket a döntéshozatali folyamat bármelyik fázisában alkalmazhatjuk, de a folyamat bizonyos pontjain sokszor különösen fontossá válhatnak.”81

78

CONF/PLE (2009) Code 1, p. 4. CONF/PLE (2009) Code 1, p. 6. 80 CONF/PLE (2009) Code 1, p. 6. 81 CONF/PLE (2009) Code 1, p. 6. 79


58


3. ábra

Az alábbi ábra a politikai döntéshozatali folyamat hat fázisának ciklusát mutatja be: programok kidolgozása,

megszövegezése,

döntéshozatal,

szakpolitikák

megvalósítása,

követése

és

újrafogalmazása. Minden fázis lehetőséget nyújt a civil szervezetek és hatóságok interakciójára.82

82

CONF/PLE (2009) Code 1, p. 8.


59


4. ábra

A dokumentum végül elkészítette a civil szervezetek és hatóságok optimális együttműködését lehetővé tevő mátrixot. A civil szervezetek és a hatóságok kapcsolatát illusztrálandó, illetve tisztázandó mátrix vizuálisan mutatja be a politikai döntéshozatali folyamat lépéseit, valamint azoknak a részvétel különböző szintjeihez fűződő kapcsolatát. A mátrixhoz az európai civil társadalom jó gyakorlatai és példái szolgáltattak alapot, és célja, hogy inspirációt nyújtson a cselekvésre, valamint erősítse a civil szervezetek és a hatóságok közötti interakciót. A döntéshozatali folyamat minden egyes fázisában (balról jobbra) a civil szervezetek részvételének különböző szintjeit jelölték meg (alulról fölfelé). Az alapelképzelés az volt, hogy a politikai döntéshozatali folyamat lépései bármely európai kontextusban alkalmazhatóak – a helyi szinttől a nemzetköziig. Ahogy arra már rámutatott a dokumentum, a részvétel szintje a döntéshozatali folyamat minden egyes pontján változhat (az alacsony szintű részvételtől a magas szintű részvételig). A szándék az volt, hogy a javasolt eszközöket széles körben alkalmazzák a részvétel egyes típusainak megvalósítása során. A dokumentum a mátrix használhatóságát a következőképpen határozta meg: „a civil társadalom valamely döntéshozatali folyamatban való részvételének szintenkénti feltérképezésére; a civil társadalom részvételének felmérésére egy folyamat bármely pontján; vagy a szakpolitikai tevékenységeket megelőző civil tervezés folyamatában. A lista minden bizonnyal nem teljes, ugyanakkor sokféle használatra alkalmassá tehető. A mátrix a részvétel egymáshoz kapcsolódó, egymással összefüggő elemeit illusztrálja a döntéshozatali folyamat viszonylatában, bemutatva, hogy a fent említett hasznos eszközök miként


60


járulhatnak hozzá a részvétel kívánt szintjének eléréséhez a döntéshozatali folyamat egyes fázisaiban.”83

4. táblázat

83

CONF/PLE (2009) Code 1, p. 17.


61


Felhasznált irodalom Arató András 1992: Civil Society and Political Theory. MIT Press, Cambridge, MA. Ágh Attila 1989: Az önszabályozó társadalom. Kossuth, Budapest. Balogh Márton 2008: The role of Romanian NGOs in the democratization process of the society after 1990. In Osborn, Stephan P. (ed): The Third sector in Europe. Prospects and Challenges. London: Routledge, pp. 53-66. Bartal Anna Mária 1999: Nonprofit alapismeretek kézikönyve. Ligatura, Budapest Bartal Anna Mária 2005: Nonprofit elméletek, modellek, trendek. Századvég, Budapest Bíró Endre 2002: Nonprofit szektor analízis. EMLA Egyesület, Budapest. Bíró Endre 2010: Hol is tartunk? A civil nonprofit szervezetek jogi szabályozásának problémái. Jogismeret Alapítvány, Budapest Bocz János 2009: A nonprofit szektor strukturális átalakulása Magyarországon. A magyar nonprofit szektor az 1990-es évek elejétől a 2000-es évek közepéig (Doktori disszertáció) Budapest, Corvinus Egyetem, Szociológiai és Társadalompolitikai Intézet, Szociológiai Doktori Iskola p. 335. Bódi György-Gécziné Bárdosi Eszter-Kahulits Andrea-Kákai László-Lakrovits Elvíra-Lele Zsófia 2012: Változó civil világ - Kézikönyv civil szervezetek számára. Budapest, CompLex Kiadó Boris, Elisabeth T. – Steuerl C. Eugene 2006: Nonprofits  conflict. Urban Institute Press, Washington DC. (2nd eds) Bullain Nilda 2005: Átfogó jogi reformkoncepció: Lépések egy értékalapú civil jövőkép felé. Civil Szemle, 1. pp. 5-25 Caroll, Deborah A. – Stater, Keeley Jones 2009: Revenue diversification in nonprofit organisation: Does it lead to financial stability? Journal of Public Administration Research and Theory, 19, (4), pp. 947-966. Dekker, Paul 2001: What crises, what challenges? When nonprofitness makes no difference In Anhier, Helmut-Kendall, Jeremy (ed): The nonprofit sector at the Crossroads: A Comparative Policy Analysis. London: Routledge, pp. 61-68. Ebraihim, Alnoor – Rangan, V. Kasturi 2010: The limits of nonprofit impacts: Contingency framework for Measuring Social Performance. Working Paper 10-009 Harward Business School http://www.hbs.edu/faculty/Publication%20Files/10-099.pdf (letöltve: 2013. december 14.) Enyedi Zsolt-Körösényi András 2001: Pártok és pártrendszerek. Osiris Kiadó, Budapest. Gallego, Vicente Marbán–Cabrero Gregorio Rodríguez 2013: A harmadik szektor eirópai és spanyol értelmezése. Civil szemle, XI. évf. 4 szám pp.127-149. Geszti Judit 2003: Civil társadalom, civil szervezetek és az Európai Unió Working Papers, 2 szám, p. 83104. Gidron, Benjamin – Kramer, Ralph M. – Salamon, Lester M. 1992: Government and the third sector: emerging relationships in Welfare States. San Fransisco-Jossey-Bass Guc, M. 1999: Egyedül nem megy – Együttműködési modell nonprofit szervezetek és helyi önkormányzatok között Lengyelországban. Civil Társdalom Fejlődéséért Alapítvány, Budapest Jenei György-Kuti Éva 2010: A versenyképesség javítását, a gazdaság fejlődését közvetlenül segítő nonprofit szervezetek problémái. TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR-2010-005 projekt, Budapest, Corvinus Egyetem Hankiss Elemér 1989: Kelet-európai alternatívák. KJK Budapest Hansmann, H. B. 1987: Economics Theories of Nonprofit Organization. In: Powell, W. W. (ed.). The Nonprofit Sector: A Research Handbook. New Haven. Yale University Press. Hansmann, H. B. 1991: A nonprofit szervezetek közgazdasági elméletei. In: Kuti Éva-Marschall Miklós (szerk.) 1991: A harmadik szektor. Nonprofit kutatások 1. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, pp. 29-44. Harsányi László-Kirshner Péter (szerk.) 1992: Egyesületei Címtár. Nonpofit Kutatócsoport, Budapest Harsányi László-Széman Zsuzsa 1999: Halak és hálók. Nonprofit Kutatások 8. Nonprofit KutatócsoportMTA Szociológiai Kutató Intézet, Budapest


62


Henriksen, Lars Skov-Boje, Thomas P.-Ibsen, Bjare-Koch-Nilesen, Inger 2008: Welfare architecture and voluntarism. In Osborn, Stephan P. (ed): The Third Sector in Europe. Prospects and Challenges. London: Routledge, pp. 118-133. Huszár Tibor 1997: Politikai rendszer és civil társadalom In: Glatz Ferenc (szerk.) 1997: A demokrácia intézményrendszere. Magyarország az ezredfordulón. MTA Budapest, pp. 33-51. Inglehart, Ronald 1977: Silent Revolution. Changing Values and Political Styles Among Western Publics. Princeton University Press, Princeton, New Jersey Inglehart, Ronald 1997: Modernization and Postmodernization. Cultural, Economic, and Political Change in 43 societies. Princeton University Press, Princeton, New Jersey Jagasics Béla 2001: A nonprofit szféra elmélete. Nonprofit Képzési Füzetek. Nonprofit Szolgáltató Központ, Zalaegerszeg James, Estelle 1991: A nonprofit szektor elmélete nemzetközi összehasonlítások tükrében. In: Kuti ÉvaMarschall Miklós (szerk.) 1991: A harmadik szektor. Nonprofit kutatások 1. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, pp. 45-56. Johancsik János 2002: Átrendeződések a politikai térben: Politikai pártok a civil szervezetek kihívásaival szemben Franciaországban In: Johancsik János (szerk.) 2002: Pártok változó térben. Villányi úti könyvek, Budapest, pp. 69-118. Kákai László 2004: Önkormányzunk értetek, de nélkületek! Pártok és civil szervezetek a helyi társadalmakban. Budapest, Századvég Kákai László 2009: Kik is vagyunk mi? Civil szervezetek Magyarországon. Publikon Kiadó, Pécs Kákai László: NCA és NEA. Hasonlóságok és különbségek a régi és új támogatási alapok között. Civil Szemle, 2013. X. évfolyam 3. szám pp. 45-71 Kaldor, Mary-Vejvoda, Ivan 1997: Az Európai Unióhoz csatlakozás feltételei: demokratizálás a közép- és kelet-európai országokban. Politikatudományi Szemle, 3. pp. 5-29. Kean, John 2004: A civil társadalom. Typotex, Budapest Körösényi András-Tóth Csaba-Török Gábor 2007: A magyar politikai rendszer. Budapest, Osiris Kiadó Kean, John 2004: A civil társadalom. Typotex, Budapest Knapp, Martin-Kendall, Jeremy 1991: Anglia és Wales nonprofit szektora. In: Kuti Éva-Marschall Miklós (szerk.) 1991: A harmadik szektor. Nonprofit kutatások 1. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest pp. 143-154. Kuti Éva 1998: Hívjuk talán nonprofitnak… Nonprofit Kutatócsoport, Budapest Kuti Éva 2008: Stratégiai cselekvésen innen, illúziókon túl. Civil Szemle, 4. pp. 5-43. Lane, Jan Eric-Ersson, Svante O. 1991: Politics and Society in Western Europe. 2nd ed. Sage Publications, London Lane, Jan Eric-Ersson, Svante O. 1999: Politics and Society in Western Europe. 4th ed. Sage Publications, London Les, Eva 1997: Poland. In: The New Civic Atlas. Profiles of Civil Society in 60 Countries. Civicus, Washington, D. C. pp. 109-110. Lévai Katalin-Széman Zsuzsa 1993: Társadalmi trigonometria. Scientia Humana, Budapest Majláth Roland 2009: A posztszocialista térség civil társadalma. Civil Szemle, 3. pp. 53-70. Márkus Mária 1992: A szükségletek politizálódása. Szükségletek, társadalmi mozgalmak és civil társadalom. Szociológiai Szemle, 3. pp. 43-55. Nemec, Juraj 2008: The third sector and the provision of public services in Slovakia. In Osborn, Stephan P. (ed): The Third sector in Europe. Prospects and Challenges. London: Routledge, pp. 118-133. Okraszewska, Aaldona-Kwiatkowski, Jacek 2002: The State of Democracy in Poland’s Gminas. In: Soós Gabor-Tóka Gabor-Wright, Glen (ed.) 2002: The State of Local Democracy in Central Europe. Local Government and Public Service Reform Initiative. Open Society Institute, Budapest, pp. 185-284. Pajas, Petr 1997: Czech Republic. In: The New Civic Atlas. Profiles of Civil Society in 60 Countries. Civicus, Washington, D. C. pp. 33-34


63


Passey, J.-Hems 1999: UK Voluntary Sector Almanac 2000. NCVO Pavluska Valéria 1999: A nonprofit szektor. JPTE FEEFI Pécs. Pop, Luana 2002: Autonomy of Local Government Administration in Romania. In. Soós Gábor-Tóka GáborWright, Glen (ed.) 2002: The State of Local Democracy in Central Europe. Local Government and Public Service Reform Initiative. Open Society Institute, Budapest, pp. 332-340. Pospíšil, Miroslav-Prouzová, Zuzana-Škarabelová, Simona-Tůmová, Kateřina Almani 2012: A cseh nonprofit szektor húsz év után: aktuális fejlemények kihívások. Civil Szemle, IX. éfv. 3. Sz. pp. 23-41. Przewłocka, Przewłocka-Herbst, Jan-Gumkowska, Marta 2012: A lengyel harmadik szektor – áttekintés, kulcstényezők, tendenciák és kihívások. Civil Szemle, IX. éfv. 3. sz. pp. 59-73. Putnam, R. D.-Feldstein, L. M. 2003: Better Together. Restoring the American Community. Simon and Schuster, New York Salamon, Lester M. 1991: A piac kudarca, az öntevékenység kudarca és a kormány nonprofit szektorral kialakított kapcsolatai a modern jóléti államban. In: Kuti Éva-Marschall Miklós (szerk.) 1991: A harmadik szektor. Nonprofit kutatások 1. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, pp. 57-70. Salamon, Lester M. 1993: The Nonprofit Sector: a primer. Foundation Center Salamon, Lester M.-Anheier, Helmut K. 1999: Szektor születik II. Acta Civitalis Egyesület, Budapest. Salamon, L. M.-Sokolowski, S. W.-List R. 2003: A civil társadalom „világnézetben”. Acta Civitalis Egyesület, Budapest Sasvári Nóra 2008: Civil szervezetek és az Európai Unió – civil érdekérvényesítés (doktori disszertáció) Corvinus Egyetem, Nemzetközi Tanulmányok Intézet, Nemzetközi Kapcsolatok Doktori iskola p. 1-156. Schindler, A. 1991: Az alapítványi világ jellemzői Németországban In: Kuti Éva-Marschall Miklós (szerk.) 1991: A harmadik szektor. Nonprofit kutatások 1. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, pp. 155-163. Scitovsky Tibor 1990: Az örömtelen gazdaság. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Sós Éva 2013: A civil szektor Spanyolországban, Civil Európa/Európa Ház, Budapest http://www.eucivil.hu/article.php?pId=2349 Strečanský, Boris 2012: A szlovákiai harmadik szektor helyzete, a válság hatásai, tendenciák, irányvonalak és kivívások. Civil Szemle, IX. éfv. 3. sz. pp. 95-114. Szabó Máté 1989: A társadalmi önszerveződés Magyarországon In: Pártok és pártrendszerek. Szoboszlai György (szerk.): A Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve, Budapest, pp. 71-95. Reisinger Adrienn 2011: Társadalmi részvétel helyi, területi és Európai Uniós szinten In: Róbert P (szerk.) Magyarország társadalmi-gazdasági helyzete a 21. század első évtizedeiben. Kautz Gyula Emlékkonferencia. p. 12 Tarling, Nigel 1998: Gondolatok az Európai Közösség Bizottságának Közleményéről. Egy angol nézőpont In: Kuti Éva – Králik Miklós (szerk.): Az Európai Közösség Bizottságának közleménye az önkéntes szervezetek és alapítványok szerepének erősítéséről Európában. pp. 2-4. Tonkiss, 2000: Trust and Civil Society. Macmillan, London Van der Ploeg, T. J. 1991: Az öntevékeny szektor a holland társadalomban: a társadalom, a kormányzati politika és a jogszabályok változásai. In: Kuti Éva-Marschall Miklós (szerk.) 1991: A harmadik szektor. Nonprofit kutatások 1. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest,pp. 165-177. Wallebeck, Dag-Selle, Per 2008: A social democratic model of Civil Society. In Jobert, Bruno-Kohler-Koch, Beate (ed): Changing Images of Civil Society. London: Routledge Weisbrod, Burton. A. 1991: A háromszektoros gazdaságban működő öntevékeny nonprofit szektor egy elmélete felé. In: Kuti Éva-Marschall Miklós (szerk.) 1991: A harmadik szektor. Nonprofit kutatások 1. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, pp. 15-28. Zimer, Anette 2001: Corporativism revisted. The legacy of history and the Germany nonprofit sector. In Anhier, Helmut-Kendall, Jeremy (ed): The nonprofit sector at the Crossroads: A Comparative Policy Analysis. London: Routledge, pp. 114-125


64


Dokumentumok       

         

Munkaügyi kapcsolatok: egy friss jelentés szerint nagy nyomás nehezedik a társadalmi párbeszédre Európában http://europa.eu/rapid/press-release_IP-13-321_hu.htm , 2013. november 21. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság http://www.eesc.europa.eu/resources/docs/eescpresentation-2013_hu.pdf 2013. november 22. Régiók Bizottsága http://europa.eu/about-eu/institutions-bodies/cor/index_hu.htm 2013. november 21. Az RB munkája http://cor.europa.eu/hu/activities/Pages/work-of-the-cor.aspx 2013. november 21. http://cor.europa.eu/hu/about/Pages/key-facts.aspxb 2013. november 21. A Régiók Bizottsága küldetési nyilatkozata http://cor.europa.eu/en/about/Documents/Mission%20statement/HU.pdf 2013. november 21. http://www.eesc.europa.eu/?i=portal.en.about-the-committee 2013. november 22., Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság eljárási szabályzata http://europa.eu/legislation_summaries/employment_and_social_policy/antidiscrimination_relations _with_civil_society/o10008_hu.htm 2013. november 22. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság http://www.eesc.europa.eu/resources/docs/eescpresentation-2013_hu.pdf 2013. november 22., Európai Gazdasági és Szociális Bizottság http://www.eesc.europa.eu/?i=portal.hu.home 2013. november 22. 2011. évi XCIII. törvény a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról és www.ngtt.hu 1260/1999/EK rendelet 8. cikk Az Európai Parlament és a Tanács 1081/2006/EK, az Európai Szociális Alapról és az 1784/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Rendelet” c. dokumentum (2006. július 5.) 5. cikke A partnerség elve az EU Strukturális Alapok fogadásában, http://www.nfu.hu/a_partnerseg_elve_az_eu_strukturalis_alapok_fogadasaban 2013. november 22. A partnerség elve a közös stratégiai kerethez tartozó alapok végrehajtásában: a partnerségről szóló európai magatartási kódex elemei” c. munka dokumentum A 2004/100/EK tanácsi határozat az aktív európai állampolgárságot (a polgári részvételt) támogató közösségi cselekvési program létrehozásáról Az Európai Parlament és a Tanács 1904/2006/EK határozata a 2007-2013-as időszakra az aktív európai polgárságot támogató „Európa a polgárokért” Az Európai Parlament és a Tanács 211/2011/EU rendelete.


65

CIVIL SZERVEZETEK MEGÚJULÓ MŰKÖDÉSI KÖRNYEZETE TANANYAG III. A civil társadalom és civil szervezetek társadalomtudományi, politológiai megközelítése

Recommend Documents