Népi emlős- és madárismeret Alszegen

In: Molnár K., Molnár Zs. (szerk.) (2015): Élet és rend a határban. Etnoökológiai Kutatótábor Kalotaszegen. Sztánai Füzetek 19., Művelődés Egyesület – Szentimrei Alapítvány, Kolozsvár – Sztána, pp. 184–189.

Népi emlős- és madárismeret Alszegen Gránicz Laura Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Biológia BSc [email protected]

Folk mammal and bird knowledge in Alszeg: In today’s quickly changing world more and more moving away from nature it is urging to deal with traditional ecological knowledge including ethnozoology. Studies of this kind can capture the taxonomical, ethological and ecological knowledge base related to the animals living in the studied region. Thus with the help of this knowledge conservation in the local level can become more effective. During the research I conducted interviews and in some cases interviews were completed with participatory data collection. To identify animals living in the region I used scale color photographs. Data had been collected about 77 bird species and 30 clearly identified mammal species. In most cases notoriety of species are connected with the size, frequency, usefulness and habits of the animals. Among birds 21, while among mammals 15 species were known by the whole community. Species were described by numerous exact characteristics from ethological, ecological and morphological point of view. However several beliefs can be observed at community level related to elusive species. Unfortunately this kind of knowledge with beliefs, predictions, sayings and folk names related to animals is continuously perishing, hence revealing and collecting of it is increasingly an urgent task! Összefoglaló: Napjaink gyorsan változó, a természettől sokszor egyre inkább távolodó világában, egyre sürgetőbb a hagyományos ökológiai tudással foglalkozni, beleértve a népi állatismeretet is. Az ilyen jellegű kutatások jelentősége, hogy képet nyújtanak az adott területen az állatokkal kapcsolatos népi taxonómiai, etológiai és ökológiai tudásanyagról, amelynek ismeretében a helyi szintű természetvédelem jövőbeli fejlesztése sokkal hatékonyabbá válhat. A vizsgálat során interjúkat készítettem, amely néhány esetben kiegészült résztvevő adatgyűjtéssel mezőgazdasági munka közben. A területen előforduló állatok azonosításához színes fényképeket használtam, a képeket A4-es lapon egymáshoz viszonyítva méretarányosan mutattam be az interjúkészítés során. 77 madárfajról és 30, egyértelműen beazonosított, a területen előforduló emlősfajról gyűjtöttem információkat. Az egyes fajok ismertsége az állat méretével, gyakoriságával, hasznosságával, valamint életmódjával mutat összefüggést a legtöbb esetben. A madarak köréből 21, az emlősök közül pedig 15 az egész közösség által ismertnek mondható faj volt. Az egyes fajokat számos etológiai, ökológiai, illetve morfológiai szempontból pontos jellemzővel írták le, azonban bizonyos, leginkább

rejtőzködőnek mondható fajokról közösségi szinten hiedelmekkel is találkozhatunk. Sajnos az is megállapítható, hogy ez a tudás elveszőben van, a kultúránk részét képező hiedelmekkel, állatokhoz kötődő jóslásokkal, mondásokkal, népi nevekkel együtt, így a feltárás egyre sürgetőbb!

Bevezető Napjaink gyorsan változó, a természettől sokszor egyre inkább távolodó világában egyre sürgetőbb a hagyományos ökológiai tudással foglalkozni, beleértve a népi állatismeretet is. Az ilyen jellegű kutatások jelentősége, hogy képet nyújtanak az adott területen az állatokkal kapcsolatos népi taxonómiai, etológiai és ökológiai tudásanyagról, amelynek ismeretében a helyi szintű természetvédelem jövőbeli fejlesztése sokkal hatékonyabbá válhat. A vizsgálat során interjúkat készítettem, amely néhány esetben kiegészült részvevő adatgyűjtéssel mezőgazdasági munka közben. A területen előforduló állatok azonosításához színes fényképeket használtam, a képeket A4-es lapon egymáshoz viszonyítva méretarányosan mutattam be az interjúkészítés során. 77 madárfajról és 30, egyértelműen beazonosított, a területen előforduló emlősfajról gyűjtöttem információkat. Az egyes fajok ismertsége az állat méretével, gyakoriságával, hasznosságával, valamint életmódjával mutat összefüggést a legtöbb esetben. A madarak köréből 21, az emlősök közül pedig 15 az egész közösség által ismertnek mondható faj volt. Az egyes fajokat számos etológiai, ökológiai, illetve morfológiai szempontból pontos jellemzővel írták le, azonban bizonyos, leginkább rejtőzködőnek mondható fajokról közösségi szinten hiedelmekkel is találkozhatunk. A népi állatismeret határtudomány, az állattan és a néprajz közös kutatási területe, az állatoknak az emberi kultúrában játszott szerepét, alkalmazásuk módjait, a hozzájuk fűződő képzeteket, szokásokat vizsgálja (Gub, 1996). Kalotaszeg népi állatismeret terén kevéssé kutatottnak számít, ugyanis mindössze egyetlen cikk jelent meg a kalotaszegi jósló állatokról (Herrmann – Katona, 1892), tehát kiváló helyszínt jelentett kutatásaimhoz, már csak azért is, mert az ott élő, természettel mindennapi kapcsolatban álló emberek sok megfigyeléssel tudtak szolgálni a jelen vizsgálatok célját képező vadon élő állatokról, ezen belül az emlősökről és a madarakról. Egészen pontosan Kalotaszeg alacsonyabb fekvésű részén, Alszegen, és azon belül is négy településen: Sztánán, Zsobokon, Kispetriben és Farnason végeztem a kutatómunkát 2013 tavaszán és nyarán. Alapvető célom volt, hogy föltárjam a négy falu lakosainak a területen előforduló emlősökre és madarakra vonatkozó tudását, ami a fajismeretet, az állatok népi neveinek összegyűjtését, a népi rendszerezést, valamint a viselkedéssel kapcsolatos ökológiai ismereteket foglalta magába.

Az adatgyűjtés módszere interjúkészítés volt, amely, amikor a helyzet engedte, kiegészült részvevő adatgyűjtéssel, ami annyit jelent, hogy mezőgazdasági munka közben kérdeztem az embereket az akkor látott/hallott állatokról. A 25 interjúzással töltött nap során 40 embert kerestem fel a négy faluban, köztük a legnagyobb tudásúakat, illetve olyanokat, akik életük nagy részében vagy még jelenleg is szoros kapcsolatban állnak a falut körülvevő természeti környezettel, akár a kisparcellás gazdálkodás, akár vadászat, netán horgászat révén. Adatközlőim 76%-a 60 év feletti volt. Az interjúkat jegyzetfüzetbe és diktafonra rögzítettem, később az elhangzottakat nagyobb részben írásban is rögzítettem. Eredmények és megvitatásuk 77 madárfajról és 30, egyértelműen beazonosított, a területen előforduló emlősfajról gyűjtöttem információkat. Az egyes fajok ismertsége az állat méretével, gyakoriságával, hasznosságával, valamint életmódjával mutat összefüggést a legtöbb esetben. A madarak köréből 21, az emlősök közül pedig 15 az egész közösség által ismertnek mondható faj volt. Azonban az adatközlőim közül kiemelkedően sok fajt ismertek ketten a régóta folytatott vadászatból, egy esetben pedig horgászat kapcsán szerzett ismeretekből adódóan. Az is megállapítható, hogy a férfiak főleg a madarak köréből jóval több fajt ismernek, mint a nők, illetve, hogy a fiatalabb korosztály irányába átlagban csökken a meglévő tudásmennyiség. A fajok ismertségét részletezve megállapíthatjuk, hogy az európai borz jól ismert viszonylag rejtőzködő életmódja ellenére. Mind táplálkozásáról, mind életmódjáról rendelkeznek ismeretekkel, ennek egyik oka lehet, hogy a zsírjáért sokáig vadászták az elmúlt évszázadokban, másrészt testmérete is szembetűnő lehet. Meglepő, hogy a szintén rejtőzködő életmódú, kis termetű menyét is általánosan ismert. Valószínűleg gyakorisága, olykor jelentős károkozása járult ehhez hozzá. Ugyanakkor például a szürke gém, vagy a nagy kócsag kevéssé ismert fajnak számít, melynek fő okaként az a tényező nevezhető meg, hogy összefüggő vizes élőhely csak Farnas határában található, így javarészt ebben a faluban voltak ismertek. Az egyetlen adatközlő által említett fajok egy része távcső nélkül nehezen megkülönböztethető, kis testű élőlény, mint a süvöltő vagy a hantmadár, esetleg ritka faj, mint a füleskuvik. Az egyáltalán nem ismert fajok általában rejtőzködő életmódúak, ritkán láthatóak (mint a haris), vagy apró méretük, bokrok közt bujkáló életmódjuk miatt nehezen megfigyelhetőek (mint a barátposzáta), esetleg inváziós, csak bizonyos teleken megjelenő madarak (mint a csonttollú). Az alszegi falvak között eltérés mutatkozik bizonyos fajok ismertségét illetően. Ennek elsődleges oka, mint az imént említett farnasi példából is látható, hogy eltérő élőhelyek lelhetők föl az egyes

települések körül. Például két falu környékére voltak jellemzők a nedvesebb rétek, és csak abban a két faluban ismerték a fekete gólyát. Érdekes volt megfigyelni a kalotaszegi rendszerezés és a tudományos értelemben vett rendszertan különbségeit. Számos példa közül kiemelném a fekete rigó esetét, amelynek hímjét adatközlőim is fekete rigónak hívták, ellenben tojója szürke rigó néven ismert és külön fajnak tartott, a hímtől eltérő színezete miatt. Szintén meglepő, hogy a tudomány által keleti sünnek nevezett, Közép- és Kelet-Európában általánosan elterjedt sünfajt illetően Kalotaszegen úgy tartják, hogy nem egy fajról beszélünk, hanem megkülönböztetik a tompább orrú, disznóhoz hasonló lábú sündisznót, és a hosszú, hegyes orrú és karmos lábú sünkutyát. Meglepő, hogy két népi fajba sorolják a keleti sünt, ugyanis semmilyen tudományos leírás nincs arra vonatkozóan, hogy morfológiailag elkülönülő alfajok élnének a Kárpát-medencében. Az emlős- és madárfajoknak a természetes környezetükben mutatott viselkedéséről, ökológiai jellemzőiről is meglepően pontos, részletes adatokkal tudtak szolgálni adatközlőim. Az így regisztrálható ismeretek főképp saját maguk, esetleg családtagjaik, rokonaik megfigyelésein alapultak. A kevésbé rejtőzködő életmódú, gyakran megfigyelhető fajokról az esetek jelentős részében alapos információval rendelkeztek. Azonban a megfigyeléseik kisebb részét, leginkább a rejtett életmódú állatokra vonatkozóan, különböző hiedelmekkel, babonákkal magyarázták. Az emlősök táplálkozását figyelembe véve általánosan ismert az a tény, miszerint a keleti sün (mind a sündisznó, mind a sünkutya) elfogyasztja a vándorpatkányt, kígyókat, egereket. Emiatt nagyon hasznosnak tartják. A nagy pelét krumplipejnek, illetve mogyorópejnek nevezik a területen, mivel egyik tápláléka a burgonya, melynek népi nevei közt szerepel a mogyoró is. Érdekes, táplálkozással kapcsolatos megfigyelés, hogy bár a macskák elfogják a cickányokat, azokat soha nem eszik meg. Ez utal arra a tényre, miszerint a ragadozók – a gyöngybaglyot leszámítva – csak tévedésből kapják el a cickányokat, kellemetlen szaguk miatt azonban nem fogyasztják el. Az egyik falut övező mezőkön, erdőszéleken széttúrt, megbolygatott hangyabolyok nagy számban voltak jelen, és a válaszadók legnagyobb része tisztában volt azzal, hogy milyen fajok (borz és a zöld harkály/zöldküllő, hamvas küllő) okozzák ezt a jelenséget. Köztudott, hogy a kuvik éjjeli rovarokat eszik, vagy hogy a szarka akár a kiscsirkéket is elkaphatja. A fajfenntartó viselkedést tárgyalva a poligámia már a népi megfigyelésekből is kitűnik a fácán esetében, ugyanis tudják, hogy egy kakasra több tyúk jut. A tojások, fiókák számával pontosan tisztában vannak, hiszen a fiúgyerekek körében nagy hagyománya volt a tojásgyűjtésnek. Többek kö-

zött arra vonatkozó ismereteket is sikerült regisztrálni, hogy a fürjnek 10-12, sárga alapon fekete pettyes tojása van. A támadó magatartás ismeretére számos példa van. A nagy őrgébicsek elkergetik a ragadozó madarakat és a szarkát, valamint ismert, hogy a fecskék összegyűlnek és csapatostul kergetik el a szarkát, szajkót. Sok faj esetében az élőhelyükről, fészkelő helyükről is pontos ismeretekkel rendelkeztek adatközlőim. Tudják, hogy az erdei fülesbagoly szarkafészekben költ, hogy a sárgarigó a fák legmagasabb részein fészkel, legtöbbször diófán, és ingadozik a fészke (tehát csak a fészek peremét erősíti a villás ágakhoz), vagy hogy a csuszka odúban költ, és csak egy pici lyukat hagy, ami a sárral való odúszűkítésre utaló adat. A közönséges kószapocokról, azaz helyi nevén a vízi pocokról köztudott Alszegen, hogy vizek, patakok mellett él, lyukat ás a földbe. Territoriális viselkedéshez kötődő érdekes megfigyelésre a borz esetében találunk példát, miszerint ha a borzvárat elfoglalja a róka, a borz már nem költözik vissza. A madarakat gyakran káros vagy hasznos voltuk alapján ítélik meg. Érdekes, hogy a szarkát károsnak tartják, mivel a tojást, csirkét, kukoricát megeszi, azonban néhányan tudják, hogy más állatfajok számára haszna is van, hiszen jelzi, ha jön a róka. Az emlősök esetében előfordul, hogy téves a károsság-hasznosság megítélése. A közönséges vakondot kivétel nélkül mindenki károsnak ítélte, és csak egyetlen embernek volt kevésbé egyoldalúan negatív véleménye, ugyanis elmondása szerint a muskátlik számára jobb az a föld, ahol túr a vakond, tehát haszna is van. Meglepő azonban, hogy hiába tudják, hogy férgeket, bogarakat eszik, mégsem tartják hasznosnak, sőt mindenfelé üldözik is, földbe rakott üveggel, járatba szúrt bodzafaággal vagy egyenesen kapával. Társas viselkedésre példa a vonuló darvak köréből: csak átrepülnek ős�szel, soha nem szállnak le. „Ritkán megyen itt keresztül. V alakban repülnek. 40-50 is van egy csapatban.” A népi ismeret számon tartja a vonuló fajokat, így például a fehér gólyát, a fecskéket, a ludakat, a fürjet, az örvös galambot. És azokat is, amelyek egész évben itt tanyáznak, így a foglyot, a macskabaglyot vagy a búbospacsirtát. Elmondhatjuk, hogy az ökológiailag pontos, megbízható megfigyelések mellett számos hiedelem él a köztudatban. Ezek kialakulásának legtöbbször van valamilyen (gyakran praktikus ismerethez kapcsolódó) magyarázata. Legtöbbjük éjjeli vagy rejtőzködő, ritkán megfigyelhető állatokhoz kötődik, így a meg nem értettség, rejtelmesség, esetleg félelem miatt érthető a misztikummá válásuk. A denevérekről itt is úgy tartják, hogy beleakadnak az

emberek hajába, de rengeteg tévhit él táplálkozásukkal kapcsolatban is (pl.: „csirkét is elkapják, ha éjjel kint marad; lehet egérrel is élnek”). A kuvikot szinte mindenki halálbagolynak nevezte: „amelyik kuvikol, az halált jelent / ha a házra száll, akkor halált hoz a bagoly”. A menyétről úgy tartják, hogy megharapja a tehén tőgyét és piros, gyulladásos foltokat okoz rajta. Ezeket a gyulladásos foltokat, ha utána zsírral kezelték, a tehenek meggyógyultak. Valószínűleg e betegség okozója, melynek neve amúgy tőgygyulladás, inkább valamilyen baktérium, esetleg mechanikai, kémiai behatás lehet (Markus, 2001). Külön megemlítendő a kakukk és a karvaly esete. Úgy vélik, hogy a kakukk karvallyá alakul: átváltozik síkülüvé (karvallyá), mikor meghallja a kaszapengést – úgy mondták az öregek –, azután már nem kakukkol. Ezen hiedelem minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy a kakukkot addig érzékelik a tájban, amíg szól, és amikor elhallgat, el is tűnik. Eközben egy másik, színben hasonló megjelenésű madár, a karvaly elkezdi etetni fiókáit, tehát gyakrabban látható, így a kakukkot azzal azonosítják. Ezenkívül a karvaly tavasszal, a költési idényben különösen rejtőzködő. Még egy tanács is kötődik a kakukkhoz: nem volt szabad régen megkezdeni a disznólábat, amíg nem szólt a kakukk. Ha akkor kezdték, akkor kitartott egész évben. Az időjárástól nagymértékben függő, gazdálkodó emberek régóta figyelik környezetüket, és az ott végbemenő folyamatokat, amelyekből az időjárásváltozásra lehet következtetni. Ilyen népi állatokhoz kötődő időjárásjóslás a törpeegérnél: amilyen magasra csinálja a fészkét, akkora hó lesz. Vagy az ennél általánosabban ismert fecskékhez kötődő: nem lesz eső, ha a fecskék magasan repülnek. A sárgarigóval (aranymáj) és fekete rigóval kapcsolatban adatközlőim közül ketten is megemlítettek egy népi jóslást: „mikor az aranymáj elkezd énekelni a kertben, akkor jön az eső. / Szólt a faluban a feketerigó, akkor jött az eső.” A vonuló vadludak a tél közeledtét jelentették, sietni kellett a kinti munkálatokkal: „mennek el a vadlibák, jön a rossz idő!” Az európai borz kukoricagyűjtési szokását hat ember említette: a nőstény a hátára fekszik, a hím keresztben megpakolja kukoricával, majd a nőstényt a farkánál fogva elhúzza. A borz kukoricagyűjtési szokásához kötődő narratíva más Kárpát-medencei területekről is ismert, azonban néha nem az európai borz, hanem a mezei hörcsög az alanya, például Szilágynagyfaluban (Ulicsni, 2012). Ehhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy a késő nyári, őszi időszakban köztudottan a kukorica képezi a borz fő táplálékát, valamint a menyétfélék közül az egyetlen nem magányos faj a térségben (Szemethy és mtsai, 2005). Mindezekből a kiragadott példákból képet kaphatunk a kalotaszegi emberek természethez, állatokhoz való viszonyáról, valamint láthatjuk, hogy a

természettel mindennapi kapcsolatban élő emberek milyen mértékű ismeretekkel rendelkeznek a vadon élő állatokról. Sajnos az is megállapítható, hogy ez a tudás elveszőben van, a kultúránk részét képező hiedelmekkel, állatokhoz kötődő jóslásokkal, mondásokkal, népi nevekkel együtt. Tehát föltárásuk egyre sürgetőbbé válik napjainkban! Köszönetnyilvánítás Végül szeretném megköszönni adatközlőimnek a rám fordított rengeteg idejüket, segítőkészségüket, és azt a hihetetlen vendégszeretetet, amivel fogadtak. Sztánáról: Bódis Borbálának (1936), Bódis Attilának (1964), Bódis Istvánnak (1960), Bódis Szabolcsnak (1991), Boldizsár Jánosnak (1929), Boldizsár Ilonának (1937), Varga Ferencnek (1933), Bálint Andrásnak (1933), Ágoston P. Istvánnak (1936), Ágoston P. Katalinnak (1939), Ágoston Cs. Árpádnak (1951), Ágoston Cs. Annának (1958), Vincze Attilának (1944), Mátyás Erzsébetnek (1940), Török Csillának (1972), Török Szilárdnak (1993), Bódis Annának (1935), Bálint Jánosnak (1922), Bálint Annának (1930), Ágoston J. Istvánnak (1937). Zsobokról: Ruzsa Jenőnek (1944), Ruzsa Erzsébetnek (1951), Kis Katalinnak (1927), Kis Istvánnak (1919), Korpos Józsefnek (1924), Gál Kovács Istvánnak (1952), Gál B. Erzsébetnek (1937), Szalai Mártonnak (1946), Szalai Erzsébetnek (1955), Gál Lászlónak (1955), Szalai Ferencnek (1927). Kispetriből: Debreceni Pálnak (1943), Kis Ágoston Mártonnak (1940), Tasnádi Jánosnak (1932), Tasnádi Katalinnak (1936), Fazekas Annának (1938), Fazekas Istvánnak (1937). Farnasról: Barta Jánosnak (1947), Topai Jenőnek (1966), Berecz Bélának (1945). Köszönettel tartozom Molnár Krisztinának a kutatásaim helyszínén történő segítségét illetően, valamint Bozsóné Margóczi Katalinnak, Ulicsni Viktornak és Babai Dánielnek többszöri szakmai segítségükért, hozzáértő tanácsaikért. Végül, de nem utolsósorban, szeretném megköszönni Molnár Zsoltnak a rám fordított sok idejét, türelmét, szakmai segítségét, támogatását, a terepi munkálatok során a rengeteg hasznos tanácsát, és hogy mindig számíthattam a segítségére. Irodalom Gub J. (1996): Erdő-mező állatai a Sóvidéken. Firtos Művelődési Egylet, Korond Herrmann A. – Katona L. (1892): Jósló állatok a kalotaszegi néphitben. Ethnographia 3: 47–55. l. Markus G. (2001): A tejelő tehenek tőgygyulladása – I. rész, http://mezohir.hu/ mezohir/2001/07/a-tejelo-tehenek-togygyulladasa-i-resz/ (2013. 11. 21.)

In: Molnár K., Molnár Zs. (szerk.) (2015): Élet és rend a határban. Etnoökológiai Kutatótábor Kalotaszegen. Sztánai Füzetek 19., Művelődés Egyesület – Szentimrei Alapítvány, Kolozsvár – Sztána, pp. 190–194.

Szemethy L. – Bíró Zs. – Heltai M. (2005): Vadászati állattan és etológia. Emlősök. Egyetemi jegyzet. Szent István Egyetem, Vadgazda Mérnöki Szak – Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék, Gödöllő Ulicsni V. (2012): Vadon élő emlősfajok etnobiológiája Szilágynagyfalun, BScszakdolgozat, Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Ökológiai Tanszék

Három kalotaszegi falu lóállománya és a lovak hasznosítása Ficsor Csilla Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Természetvédelmi mérnök szak, Gödöllő [email protected]

Horse-stock and the use of horses in three villages of Kalotaszeg: Horses promoted mobility, served the military and help people in agriculture during historic times. The main aim of this study is to identify present importance of horses in Sztána, Zsobok and Farnas. Data were collected by making participatory data collection and semi-structured interviews. Using of horses in agriculture is still significant in the studied three villages of Kalotaszeg: people use them during collecting of firewood, during different processes of farming (e. g. sowing, ploughing, harvesting) and also during haymaking. However – except for the vet – conscious horse-breeding cannot be observed in the villages. Loving animals, fostering traditions and transmission of knowledge between generations are essential to preserve the economic role of horses. Fortunately there are promising examples in the communities of Sztána, Zsobok and Farnas. Összefoglaló: A lovak háziasításuktól napjainkig mindig is nélkülözhetetlen szerephez jutottak az emberiség fejlődése során. A történelmi idők alatt elősegítették a mobilitást, hűen szolgálták a katonaságot, és a mezőgazdaság területén belül is oroszlánrészt osztottak nekik. A kutatás legfőbb célja a lovak jelenlegi jelentőségének meghatározása Sztánán, Zsobokon és Farnason. A szükséges információkat részvételi adatgyűjtések és félig strukturált interjúk készítésével kaptam. A három kalotaszegi faluban a lovak hasznosítása a mezőgazdaságban jelentős, azon belül az erdőgazdálkodáshoz tartozó tűzifagyűjtésnél, a földművelés különböző eljárásainál (pl. vetés, szántás, betakarítás), valamint a szénacsinálásnál. A falvakban – az állatorvostól eltekintve – tudatos lótenyésztést nem folytatnak. A lovak munkássága még mindig meghatározó, ezt azonban a mezőgazdasági gépek terjedése veszélyeztetheti.

Bevezető Az ökrök és a bivalyok mezőgazdasági hasznát, valamint jelentőségét a lovak szinte már teljesen átvették Európában. Ezt a 18. századi fejlődő mezőgaz-