MUNKATERV 2011 „Semmi sem erősebb, mint az az idea vagy információ, amelynek eljött az ideje” Viktor Hugo
Az Anóka Eszter Városi Könyvtár legfontosabb feladatának tartja, hogy megfelelő információt tudjon nyújtani az érdeklődő olvasók, a város lakói, és a könyvtárba betérő látogatók számára. Ezért továbbra is biztosítani kell a korszerű állománygyarapítást, állandóan figyelemmel kisérve a könyvkiadást. Az egyre emelkedő könyvárak ellenére továbbra is meg kell vásárolnunk a legújabb kézikönyveket, a keresett szakirodalmi kiadványokat. Jelentősen megnőtt az igény a vállalkozástan, a marketing, a turizmus, a gazdálkodással kapcsolatos kiadványok iránt. Úgy tűnik célszerű a kézikönyvtárban elhelyezett másodpéldányok jogosultsága. Így lehetőségünk van ezen könyvek rövidebb határidejű kölcsönzésére, melyet olvasóink szívesen vesznek igénybe. Természetesen a megjelenő új szépirodalmi művek megvásárlására is sor kerül, hiszen az érdeklődés ezután is fokozódik. Folyóiratok: Folyóirat olvasónk látogatottsága is jó. A folyóirat kínálat bővítése folyamatos igény az olvasók részéről, aminek csak részben tudunk megfelelni. Örülünk, hogy elektronikus úton is tudunk olvasói kéréseket kielégíteni. Számos folyóirat elérhető, olvasható az Interneten. (Magyar Elektronikus Könyvtár, Újságosstand). Azokat a cikkeket, amelyek más könyvtárak állományában megtalálhatóak, szkennelve, elektronikus formában tudjuk megkérni beiratkozott olvasóink részére, a könyvtárközi levelezőlistát igénybe véve. Lehetőség van a folyóiratcikkek kinyomtatására is 20.Ft/oldalanként, vagy a cikkek lemezre mentésére. Több honlapon tartalomszolgáltatásokat tudunk elérni, (MATARKA, HUMANUS,IKER) ezzel is segítve olvasóink tájékoztatását. CD-ROM-ok, adatbázisok: Gyarapítását továbbra is tervezzük, és gondolkodunk a kölcsönzés lehetőségének bevezetésén. Hangoskönyvek: Könyvtárközi adatok A könyvtárközi kölcsönzések száma évről évre nő. Az elektronikus úton érvényesített megrendelések lehetőségét ismerik olvasóink, igénylik is ezt a szolgáltatást, hiszen kényelmes körülmények között, rövid idő lefolyása alatt juthatnak hozzá a keresett dokumentumokhoz.
1
Találkozók – kiállítások Február hónapban kerül sor a Bod Péter könyvtárhasználati vetélkedő megrendezésére, melynek az idei évben is könyvtárunk ad otthont. Elképzeléseink szerint márciusban megjelenik Vahot Sándorné Csapó Mária életét bemutató kiadvány Dr. Fülöp Lajos és Dr. Lisztóczky László kutatásai nyomán. A könyvbemutató megszervezését természetesen örömmel vállaljuk. Az ősszel megrendezendő Wass Albert vers és prózamondó verseny városi fordulójának megszervezését vállaljuk. Ennek megvalósítására helyi pályázatot fogunk benyújtani. Könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat anyagi lehetőségeinken belül szervezünk. A Líra és Lant Fő téri könyvesbolttal kialakított jó kapcsolatunkat tovább ápoljuk. Közös elképzeléseink alapján, sok olvasót vonzó író vendéget a könyvtár galériájában fogadnánk. Az idei évben várhatóan Vekerdy Tamás pszichológus is vendégünk lesz. Pályázatok Természetesen minden elérhető, városi könyvtárakat megcélzó kiírást meg fogunk pályázni. A sikeres pályázatok eredményeként, remélhetőleg könyvtárunk továbbra is fejlődni, gazdagodni fog – az olvasók megelégedettségére.
A helyhiány miatt állandóan karbantartjuk az állományt – a többpéldányos vagy nagyon ritkán kölcsönzött könyvek, bakelit lemezek a volt „fogorvosi rendelőben” kialakított raktárban kerülnek elhelyezésre a beszerzett könyvek függvényében. Már két éve elektronikus formában kerül benyújtásra az éves statisztikai jelentést. Ez egyrészről elősegítette a határidő pontos betartását (február 28.), másrészről kiszűrte az összesítések ill. összefüggések esetén fellépő hibákat. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár végzi el a megyében az összesítéseket a nyilvános könyvtárak kapcsán. A könyvtárak gyűjteményfejlesztése a fenntartó által biztosított költségvetésből történik. Ezt kiegészítendő 1998 óta jogszabály teszi lehetővé a nyilvános könyvtárakat fenntartó helyi önkormányzatok
számára
a
könyvtárak
érdekeltségnövelő
támogatását
a
Belügyminisztérium költségvetési fejezetében, az önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok között. A támogatás elosztása a 4/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet értelmében történik, a Könyvtári Intézet közreműködésével.
2
A kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről és a képzés finanszírozásáról szóló rendelet alapján el kellett végezni a továbbképzési terv módosítását, az előző évi változások miatt. A beiskolázási tervet pedig minden évben el kell készíteni, amely alapján a képzés finanszírozását az Országos Széchényi Könyvtár látja el és kontrollálja. A beszerzésbe - dezideráta nyilvántartás bevezetésével – a lakosságot is igyekszünk bevonni, igényeik figyelembe vételével szerzeményezéskor. Az Anóka Eszter Városi Könyvtár eMagyarország és Nava-pontként is működik, használhatjuk a Magyar Nemzeti Filmarchívum adatbázisát, visszanézhetjük 5 tv-csatorna adását is. Az iskola, az óvoda, és a város rendezvényeiről folyamatosan készülnek kép- és videó felvételek. Azt szeretnénk, ha ezekből a könyvtár is kapna egy példány DVD másolatot és ebből létrejönne egy audiovizuális helytörténeti részleg. Ezeket bárki kölcsönözhetné a könyvtárból, meghatározott összegért. A gyűjtemény kialakítását minél előbb szeretnénk elkezdeni, a következő év eseményeiről. Terveink között szerepel a Könyvtári Helytörténeti Esték téli estéken, kéthetente péntekenkénti rendszeressé tétele, folytatása. Mindez A könyvtár országos őszi rendezvénysorozata részeként szerepelt jógafoglalkozás is. Kezdeményezésünkre 2009. decemberétől heti rendszerességgel részesei lehetünk a hatha jóga elsajátítását bemutató foglalkozásoknak, keddenként 17.30 órától. A Városi Könyvtár épülete felújításra szorul. A mostani teremadottságok erősen korlátozzák a működési lehetőségeket. A szociális helyiségek korszerűsítése, felújítása lassan elodázhatatlan feladat. A könyvtár épületének külső felújítása égetően szükséges, bevonva a rendelkezésre álló helyi erőforrásokat is. Szeretnénk készíteni egy könyvtári honlapot, melyen lehetne szerepeltetni-népszerűsíteni a könyvtárunk rendezvényeit, eseményeit. Anyagi hátterét a TÁMOP -3.2.4-08/1-2009-0034-es pályázatunk biztosítja.
3
RENDEZVÉNYEK: JANUÁR Január 22-én a Magyar kultúra napja alkalmából felolvasóest - emlékezés Kölcsey Ferencre. FEBRUÁR Olvasónapló – 2. forduló : kézikönyvek használatán alapuló feladatok megoldása. Külön alsósoknak és felsősöknek. Már tudom hol keressem! Könyvtárhasználati vetélkedő! A könyvtár használatára, felépítésre vonatkozó feladatok megoldása MÁRCIUS Ünnepi készülődés könyvekkel (A tavaszi ünnepekhez kapcsolódó népszokásokhoz kapcsolódó könyvek, versek, mesék, bemutatása) Kézműves foglalkozás: ÁPRILIS Olvasónapló – 3. forduló : kézikönyvek használatán alapuló feladatok megoldása. Külön alsósoknak és felsősöknek. Április 12. –JUTALMAZÁS! Megyek a könyvtárba! mesedélután – délelőtt óvodásoknak Kézműves foglalkozás - anyák napi készülődés – papírvirág, színezés a napközisek aktív részvételével MÁJUS Vetélkedő a madarak és fák napja alkalmából. A hónap olvasója. Az egész időszak alatt folyamatosan, ki mit olvasott annak a könyvnek a szerzőjét címét és a saját nevét felírja egy cédulára és bedobja a könyvtárban elhelyezett gyűjtőládába. Hónap végén összesítés és sorsolás. 4
Ügyeskedjünk! : Papírhajtogatás a könyvtárban! Egy adott meseszereplőinek, „díszleteinek” meghajtogatása. JÚNIUS Író-olvasó találkozó – az Ünnepi Könyvhét keretében. Előttünk a vakáció : könyvajánlás a nyári szünetre. Nyári helyismereti tábor - 7- 12 éveseknek. Hétköznapokon kirándulással, kézműves foglalkozásokkal, csekély térítési díj fejében, napközbeni tartalmas időtöltés a szünidőben. Az iskola befejezése utáni héten induló tábor.
JÚLIUS Olvass velünk! A hónap olvasója. Az egész időszak alatt folyamatosan, ki mit olvasott annak a könyvnek a szerzőjét címét és a saját nevét felírja egy cédulára és bedobja a könyvtárban elhelyezett gyűjtőládába. Hónap végén összesítés és sorsolás. AUGUSZTUS Gyere velem a könyvtárba! - minden olvasó, magával hozza az addig még nem könyvtárba járó barátját ismerősét. Neki bemutatni a könyvtárat, kedvet csinálni az olvasáshoz. SZEPTEMBER Szeptember 28-án meséléssel ünnepeljük a Népmese napját és Benedek Elek születésnapját! Bárki felolvashatja a kedvenc népmeséjét. A rendezvény minden korosztály számára nyitott. Legkedvesebb mesehősöm (Rajzpályázat).Immár hagyományosan évről-évre meghirdeti a Kultúra Nova Kulturális Egyesület és az Anóka Eszter Városi Könyvtár rajzpályázatát, ahol az első három helyezett könyvjutalomban részesül, de mindenkinek jut apróbb ajándék. OKTÓBER 5
OKTÓBER 5-12. ORSZÁGOS ŐSZI KÖNYVTÁRI NAPOK – Könyves vasárnap Keresd a könyvtárban! – 1. forduló : kézikönyvek használatán alapuló feladatok megoldása. Külön alsósoknak és felsősöknek. „Könyv örökbefogadás”. . Aki örökbe fogad kiválaszt egy művet. Egy alkotást, ami rá nagy hatással volt. És ezt a művet ez a gesztus megjelöli. „Ex libris kerül a könyvbe”, aki akarja annak névvel, aki anonim akar maradni, annak név nélkül, és az ex libris elárulja, hogy ennek a könyvnek már volt lelkes olvasója NOVEMBER Olvass velünk! : kedvenc olvasmány ajánlása mindenkinek.(Az elolvasott műről pár mondat, max. A/4-es oldal, és rajz, bármilyen technikával. Lehet csak rajz, vagy csak szöveg) A leadási határidő november 26. A beérkezett pályázatokat a könyvtárban kiállítjuk. Minden korosztálynak. Kézműves foglalkozás: csuhébaba, csuhéangyal, terméskép készítés DECEMBER Készüljünk az ünnepekre könyvek segítségével. Mikulásversek ismertetése Ajándékkészítés, karácsonyfadíszek hajtogatása könyvekből Régi szokások a karácsonyi ünnepkörből Mit süssek és főzzek? Karácsonyi ételek, sütik. Karácsonyvárás (Jeles napok és az ehhez kapcsolódó szokások, versek, mesék a decemberi ünnepekről, könyvajánlás ajándékkészítéshez, és a díszítésekhez, esetleg díszek készítése és a könyvtár feldíszítése) Kézműves foglalkozás: méhviasz-gyertya készítés. Nagyhalász, 2009. november 22. Móré Lászlóné intézményvezető
6