Mondj nemet a drogra! Kábítószer-ellenes kiállítás a Csaba Házban
Ünnepeljünk együtt március idusán! Március 15-én, csütörtökön 10 órakor Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékünnepe Rákosmente Önkormányzata tisztelettel várja március 15-i ünnepségén. Program: 10 órakor: koszorúzás az 513. utcai honvédsíroknál. Ünnepi beszédet mond: Jankovics Marcell Kb. 11 órakor (a koszorúzást követően) a Vigyázó Sándor Művelődési Ház színháztermében: A SEBŐ EGYÜTTES ÜNNEPI KONCERTJE Az együttes tagjai: Sebő Ferenc - ének, tekerőlant, gitár Barvich Iván - tárogató, bolgár kaval, pánsíp, dvojnica, csellótambura, brácstambura Perger László - prímtambura, bolgár tambura, gitár Közreműködnek: Földes Eszter és Almási Sándor színművészek Rendező: Lőkös Ildikó dramaturg Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!
Virág Mihály a potenciális végállomás, a koporsó mellett, amely szintén látható a kiállításon Március elsején lépett életbe a Nemzeti Drogstratégia új, a pszichoaktív anyagok jegyzékét tartalmazó úgynevezett C-lista a „designer” drogokról – magyarra fordítva tervező, tehát a mentális torzulásokat garantáltan kimódoló, létrehozó szerekről. Ez a lista segítséget nyújthat ahhoz, hogy az érintett szervezetek hathatósan gátat szabjanak a kábítószerek terjedésének. Ez alkalomból nyílt szemléletes kiállítás a Csaba Házban Mondj nemet a drogra címmel február 29-én
délután. A tárlat legszemléletesebb darabja egy koporsó, azaz a végállomás, ahol a kábítószerezés lejtőjére tért lélek élete könnyen végződhet. A sajtótájékoztatóval egybekötött kiállítás megnyitóján köszöntőt mondott Téglássy Kristóf a Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős Államtitkárság főosztályvezetője, Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő, dr. Fülöp Valter r. ezredes, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese.
A hallgatóság soraiban foglalt helyet Dunai Mónika, Szabó Tiborné, Lukoczki Károly és Virág Mihály önkormányzati képviselő is. A rendezvény keretében Dr. Zacher Gábor toxikológus tartott élvezetes előadást. A megnyitón részt vesz Fohsz Tivadar alpolgármester, Krammer György Zsolt r.ezredes, Rákosmente rendőrkapitánya és Bató András r. őrnagy, Budafok-Tétény rendőrkapitánya. A kiállítás március végéig tart nyitva.
Wass Albertért virrasztottak
A péceli Club11 kínálatából A péceli Club11 – Kastélyvendéglő programkínálatából Húsvétig és kicsit tovább. (Cím: Maglódi út 12. T: +36 20 999 0 999) Március 16. péntek – Club 11 – Borgia Est Borvacsora a villányi Bock pincészet boraival Belépő: 5.990 Ft Április 7. szombat – Toroklocsoló Party Húsvéti buli kifulladásig – hogy a fiúk se maradjanak szárazon! Április 13. péntek 20.00-tól – Blues Company koncert Belépő: 1000 Ft/ fő
03.indd 1
Felolvasás közben Szabó Tiborné, rákoshegyi képviselő. Körülötte Dunai Mónika rákoscsabai képviselő és a szervezők: Koska György, illetve Marosvári Imre. Jécsy Gyula Lajosné piros felsőben felolvasásra vár. Vegyék föl a Nemzeti Alap Tantervbe Wass Albertet, munkássága legyen kötelezően tananyag. Ezt a célt tűzte zászlajára az idén ötödik alkalommal megrendezett 25 órás Wass Albert felolvasó marathon, amelyhez a világ közel ötven helyszínén csatlakoztak az ügyet fontosnak tartó magyarok Érsekújvártól
Miamiig, Alsónémeditől a Máramaros megyei Koltóig, Rákosmentétől Gyergyószentmiklósig. Érdekesség, Budapesten csak két helyen, Rákoshegyen és a VI. kerületben rendeztek felolvasást. Terézvárosban is csak azért, mert ott lakik, ott él a felolvasási marathon ötletgazdája. Rákosmentén viszont egyál-
talán nem kell magyarázni a Wass Albert kötődést. Épp a napokban ünnepeltük a fővárosban elsőként Rákoskerten felállított Wass Albert szobor megszületésének negyedik évfordulóját, illetve a Pesti út menti terecskének Wass Albert térre való elnevezését, szintén először Budapesten. (Folytatás a 8. oldalon)
2012.03.09. 23:57:02
2
www.tizenhetedik.hu
In memoriam
Rendszeres ételosztás a kerületben
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség XVII. kerületi szervezete nevében február 27-én Fohsz Tivadar alelnök és Várbíró Anita koszorút helyezett el a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából a Pesti úton álló Bulyovszky ház falán található emléktáblánál.
Sokan eljöttek február 24-én is a már hagyományossá váló rákosmenti ételosztásra a Polgármesteri Hivatal épületéhez, ahol most babgulyás és zsíroskenyér hagymával volt a menü. Ezúttal Horváth Tamás és Virág Mihály képviselő állta a számlát. Több felajánlás segített kiszélesíteni a kínálatot. A Zrínyi utcai Almárium élelmiszerbolt tíz kiló krumplival, öt kiló hagymával járult hozzá a rendezvény sikeréhez. A Péceli úti Villás pékség 15 kiló kenyeret ajánlott fel. A főzésről ezúttal is Szabó Tiborné rákoshegyi képviselő és csapata gondoskodott. Számos civil is részt vett a munkában. A közösségi rendezvényeken rendszeresen felbukkanó Krupánszky Teréz, a rákosmenti karitaszos hölgyekkel – Belvári Ferencnével, Fenyvesiné Erzsikével és Radványi Dezsőné Marikával – együtt főzött, majd kente a zsíros kenyeret. Radványi Marika kacsazsírt és hagymát is hozott otthonról. A deltások ezúttal is ügyeltek a rendre, a biztonságra.
- Talán még ennyien sosem voltak! – állapította meg valaki. A kétszáz adag étel egy bő óra alatt elfogyott. – Hová lesznek a képek? – kérdezte egy férfi a Földműves utcából, miután letette a kanalat.
vételt – mondom. – Nem az én szégyenem! A kerületnek köszönöm az ételt. Szatyrában lábos lapult. Beteg fiának vitt volna gulyást, de hezitált. Nehezen szánta rá magát, hogy kérjen még.
– A Tizenhetedik Online-ra – válaszoltam, lebetűzve a portál címét, hogy meg tudja találni. – Eljut ez még a kormányhoz, vagy a világ másik végére is akár, egy pillanat alatt – nyugtázta a választ. – Nem kell szégyellni sem az ételosztást, sem a rajta való rész-
Virág Mihály meglátta a tipródó embert. Elkérte az edényt, teleszedte. – Jobbulást a fiának! – mondta búcsúzóul. A sátor mellett három asztalra pakolta ki a meleg ruhákat az Adományház vezetője, Lambert Krisztina. Alig maradt egy nejlonszatyorra való.
A TESZ élete 2011-ben A Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetségében (TESZ) 2011-ben 16 klub/egyesület rendelkezett tagsággal. Taglétszámunk 860 fő. Szervezetünket 7 fős elnökség irányítja, melyet a küldött közgyűlés választott meg. Vigyázó Sándor Nyugdíjas Klub, Berki Lili Nyugdíjas Klub, Csaba Nyugdíjas Klub, Mozgássérültek Budapesti Egyesülete XVII. kerületi Klubja, Rákoscsaba-újtelepi Kertbarát Klub, Rákoshegyi Barátok Köre, Rákoshegyi Kertbarát Kör Egyesület, Rákoshegyi Nyugdíjas Klub, Rákosligeti Asszony Klub, Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület, Rákosmente Kisállattenyésztők Egyesülete, Sárkány Diáksport Egyesület, Segíteni Akarunk Alapítvány Sólyom Lövész Klub, Újlak utcai Nyugdíjas Klub, 1. számú Nyugdíjas Klub. A klubokban, egyesületekben 15-110 tag találja meg a közösségek éltető erejét. Kerületünkben nagyon sok az idős, egyedül élő nyugdíjas. Számukra ez az egyetlen kikapcsolódási lehetőség. Van hová menni, van kihez szólni, mivel a szervezetekben törődnek, foglalkoznak egymással. Találkozóikon, zenés-táncos összejöveteleiken elfelejtik betegségeiket, gondjukat, bajukat. Barátokat szerezhetnek, családias hangulatban ünnepelhetik meg születés- és névnapjukat. A Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület rendszeresen végez vércukorszint mérést a TESZ minden tagja részére. Az egyesület nagy gondot fordít a tagok egészségi állapotának szinten tartására: rendszeresen orvosi előadásokat szerveznek, látogatják, segítik egymást. 2011 februárjában egészségnapot tartottunk a Baross utca 2. szám alatti klubhelyiségünkben. A 15 éves egyesület ügyeletet
03.indd 2
és rendszeres szűréseket tartott keddenként 9.00-12.00 a Fuchs kastélyban és szerdánként 14.30-16.00 a Baross u. 2. szám alatt. Márciusban kirándulást szerveztünk Cserkeszőlőre és Dunaújvárosba. A fürdőlátogatással egybekötött városnézésen több száz fő vett részt. A költségekhez a résztvevő tagok is hozzájárultak. A Kisállattenyésztők Egyesülete minden évben több kiállítást és ezzel egybekötött vásárt szervez. Ez 2011-ben is több alkalommal valósult meg. A nyugdíjasklubokban hagyományőrző énekcsoportok működnek, fellépéseikkel szórakoztatják egymást, ill. más klubok tagságát. A Sólyom Lövész Klub évente többször rendez nagysikerű lövészversenyt. A Sárkány Diáksport Egyesület heti rendszerességgel tart sakk-partikat, melyeken az általuk, illetve mások által szervezett versenyekre kínálnak felkészülési lehetőséget. Májusban nagysikerű és jó hangulatú tekeversenyt szerveztünk, melyen a csatlakozott klubokból mintegy 30 fő vett részt és vendégül láttunk más budapesti egyesületeket is. Szövetségünkhöz egy mozgássérült szervezet tartozik, mely a kerület egyik legnagyobb civil szervezete. Rendezvényeiken tájékoztatják tagjaikat az őket érintő témákban és komoly vetélkedőket tartanak. Rendszeresen részt veszünk és képviseltetjük magunkat a kerületi kulturális eseményeken, koszorúzási és megemlékezési ünnepeken. Minden évben mi szervezzük és bonyolítjuk a május 9-i Győzelem Napja kerületi szintű megemlékezést és koszorúzást. (Folytatás a 8. oldalon)
2012.03.09. 23:57:46
www.tizenhetedik.hu
Iránytű
3
Isten hozta Rákosmentén!
Gépjárművek gázüzeműre átalakítása Autójavítás 06-309-412-995 web: pbgazauto.hu
A történelmi egyházak városrészi képviselőinek jelenlétében és közreműködésével, ünnepélyes keretek között avatták föl február 21-én a városrész határait jelző 10 táblát, amelyeken székely rovásírással is szerepel a felirat: Isten hozta Rákosmentén! A tíz ki- illetve bevezető út közül az ünnepség helyszíneként a Pesti út és az 501. utca sarkán lévő táblát választották a szervezők. Mint Riz Levente polgármester elmondta azért, mert Budapesten járva-kelve ritkán találkozik az ember hasonló köszöntéssel. Ez pedig az egyik legforgalmasabb útszakasza kerületünknek, itt halad át a legtöbb jármű. Sokan láthatják tehát. A városrész ezzel is szeretné hangsúlyozni, hogy az itt élők nemcsak modern kertvárost építenek, hanem a hagyomány is elsőrangúan fontos számukra – emelte ki a városvezető. A napokban lapunk és hírportálunk rendszeres olvasója Erdős Péter, az Euro-Quattro kerületi biztosítási cég vezetője érdeklődött a szerkesztőségünkben, mikor írunk már részletesebben ezekről a szép táblákról. Most jött el az ideje. Az ünnepélyes avatáson részt vett továbbá Koszorúsné Tóth Katalin és Szabó Tiborné, Nótin Tamás önkormányzati képviselő, illetve Sza-
Egyházi képviselők, Szakács Gábor újságíró, Riz Levente polgármester, Koszorúsné Tóth Katalin és Szabó Tiborné a városrész határát jelző tábla avatásán a Pesti úton kács Gábor, a Magyar Demokrata betűs, azaz rovásfeliratos helység- Polgári Kör 2009. június 4-én állícímű hetilap újságírója, aki a szé- táblák állítására. Szándékaik sze- tott rovásírásos helységnévtáblát a rint ezzel kinyilvánítják, egyben városrész határában, majd ezt kövekely rovásírásról beszélt. önrendelkezés tően Budapest Főváros XVII. kerüA táblák speciális szendvicsle- nyomatékosítják mezből készültek, amelyek rozs- iránti igényüket. A felhívás nyomán letébe vezető utak mentén az alább dásodása kizárt. A graffiti elleni sorra jelentek meg Székelyföldön felsorolt helyszíneken helyeztek védőfóliával ellátott üdvözlőtábla a települések rovásfeliratos táblái. ki üdvözlőtáblákat: Pesti út, AkaMagyarországi területeken a moz- démia-Újtelep felől, Keresztúri út, kétoldalas grafikával rendelkezik. A 2003. június 21-én a Csíkszere- galom terjesztését elsősorban a For- Cinkotai út, Naplás út, Tarcsai út, dában megalakult Székely Nemzeti rai Sándor Rovásíró Kör vállalta el. Péceli út, Pesti út, Rákoskert felől, Tanács zárónyilatkozatban kérte fel Budapesten elsőként a XVII. kerü- Zrínyi utca, Bélatelepi út és Helia székelyföldi településeket magyar letben Rákosligeten, a Rákosligeti kopter utca.
Az Újlak lett a legadakozóbb
DJ Dominique, alias Várkonyi Attila Petrőczy Dániellel jó hangulatot teremtett az esti diszkó idején. Az iskolások szívesen „csápoltak” velük. A Jótékonysági Újlak Farsangi Bál keretein belül adták át a XVII. kerület legadakozóbb iskolájának járó oklevelet és belépőjegyeket a Pom-Pom meséi című előadásra, illetve egyéb gyermekeknek szóló előadásokra február 18-án. A XVII. kerület legadakozóbb iskolája díjat a helyi Fidelitas csoport tagjai hozták létre még 2011-ben. Idén került rá sor először, hogy a fiatalok az ajándékgyűjtési akciójukat kibővítették ezen „versennyel” is. Az „Ajándékozz egy cipősdoboznyi játékot” című kampányukat 2011 telén indították annak érdekében, hogy sok-sok rászoruló kerületi gyermek karácsonyát tegyék boldogabbá. Az akció a vártnál is sokkal jobban sikerült. A korábbi évek tapasztalataival ellentétben
03.indd 3
idén óriási mennyiségű cipősdobozt juttattak el hozzájuk a gyermekek és a pedagógusok. Összesen 658 ajándékdoboz gyűlt össze, melynek közel az 1/3 része érkezett az Újlak iskola diákjaitól. A második helyen a Kossuth Lajos Általános Iskola, a harmadik helyen pedig a Gregor József Általános Iskola végzett. A díjat Asztalos Dávid a XVII. kerületi Fidelitas elnöke és Petrőczy Dániel önkormányzati képviselő adták át. Asztalos Dávid honlapunknak elmondta, folytatni fogják ezt a hagyományt 2012-ben is, és nagyon remélik, hogy jövőre is ilyen lelkesedéssel fognak készülni a gyermekek a karácsonyi ajándékgyűjtő akcióra.
2012.03.09. 23:58:11
4
Figyelő
Önkormányzati hírek, tudósítások Megszületett Rákosmente idei költségvetése A képviselő-testület megalkotta Rákosmente 2012. évi költségvetési rendeletét. Riz Levente az előterjesztés kapcsán elmondta: a külső gazdasági környezet nagy kihívás elé állítja a helyhatóságokat. 2011-ben az EU-ban 13 kormány bukott meg az euróválság következtében, ez az unió gazdasági teljesítményét radikálisan visszavetette, mindez hazánkra is kihat. Magyarországot ezek felett a hatalmas államadósság sújtja, amely befolyásolja költségvetési politikáját, az önkormányzatok finanszírozásának mértékét. A polgármester ezt néhány látványos számadattal illusztrálta: Rákosmente Önkormányzata négy év alatt rendkívül jelentős bevételkiesést szenvedett el: 2008-ban még 16,88 milliárd forint volt az állami normatív támogatásokból, adókból származó költségvetési bevétele, ez 2010-re 13 milliárdra csökkent, tavaly pedig tovább folytatódott a csökkenés, 12,69 milliárd forintra apadt a bevétel. A kerület pár év alatt tehát több mint négymilliárd forintot veszített, ez jelentős kihívás elé állította a városvezetést. Az elmúlt évek a válságmenedzselésről szóltak, amely sikeres volt: a bevételkiesést takarékos gazdálkodással orvosolták, az önkormányzat intézményrendszere stabilan működött, sőt bővült az új bölcsődék és óvodák megépítésével, miközben dinamikus fejlesztések indultak, amelyek során eredményesen használták fel az uniós forrásokat. A polgármester hangsúlyozta: a stabil
működés érdekében „több lábra állítják” az önkormányzatot, ezért születtek megállapodások az egyházakkal és a civil szervezetekkel, akik részt vesznek az intézményfenntartás feladataiban. 2012-ben folytatódni fog a városközpont rehabilitációja, amihez 1,1 milliárd forintot biztosítanak, a csapadékvíz-elvezetésre 300 milliót fordítanak, újabb utak épülnek, betervezték egy újabb orvosi rendelő felújítását. Ez összesen több mint kétmilliárd forint értékű fejlesztést jelent, amelyhez a forrást döntő részben megnyert EU-s pályázati pénzek biztosítják. (A költségvetéssel kapcsolatos részleteket – Riz Levente polgármester írásában – lapunk 10. oldalán olvashatnak.)
A zöldfelületek védelmében Zöldrendeletet alkotott Rákosmente képviselő-testülete februári ülésén. A korábbi zöldrendelet számos rendelkezése ellentétes volt több magasabb szintű jogszabállyal. Szükségtelenül megismételt építésügyi és építéshatósági rendelkezéseket, amelyeket országos, fővárosi és kerületi építésügyi jogszabályokból vett át. Emellett Rákosmente szinte az egyedüli kerület volt a fővárosban, ahol nem lehetett szabálysértési jogkövetkezményt alkalmazni azzal szemben, aki autójával parkol vagy közlekedik a zöldfelületeinken. A rendelet kimondja, hogy a közterületen lévő zöldterületet rendeltetésszerűen bárki használhatja. A nem közterületen lévő zöldfelület tulajdonosa, használója köteles gondoskodni a zöldfelület rendeltetésszerű használatáról, illetve – nem
rendeltetésszerű használata esetén – az eredeti állapot haladéktalan helyreállításáról. A jogszabály értelmében gondoskodni kell a zöldterületek és a zöldfelületek arányának megőrzéséről, lehetőség szerint a zöldterületek és a zöldfelületek növeléséről. A meglévő zöldfelületek megóvása érdekében az ingatlan tulajdonosa illetve használója köteles a zöldfelületet karbantartani, károkozóktól és kártevőktől megóvni illetve a használat mértékének megfelelően fenntartani és felújítani. A gépkocsibehajtók kivételével biztosítani kell a telekhatár vagy a járda és az úttest közötti zöldfelület fennmaradását és épségét. Fát kivágni csak jogerős engedélyező határozat alapján lehet. Tilos közterületen vagy a közösség használatában lévő, magánterületi zöldfelületen – a növényzettel borított parkoló kivételével – gépjárművel közlekedni, parkolni. A kirívóan közösségellenes magatartások elkövetőivel szemben ötvenezer forintig terjedő igazgatási bírság szabható ki. A rendelet március 1-én lépett hatályba.
Tanösvény a Merzsén A Merzse-mocsár természetvédelmi terület és környékének védett értékei, növény- és állatvilága, valamint mezőgazdaság-történeti és településtörténeti emlékeink széleskörű bemutatása céljából tanösvény létrehozásáráról döntött a képviselőtestület, amely révén növelhető a táj turisztikai vonzereje. A fejlesztéshez a Fővárostól 900 ezer forintos támogatást nyert Rákosmente. A 18 bemutató hellyel bíró tanösvény idén megvalósul.
www.tizenhetedik.hu
Itt a hóvirág. Rákoshegyi olvasónk küldte be szerkesztőségünkbe e csodálatos fényképet a minap. Hóvirág. Nézzék csak: karcsú, törékeny, tiszta. És elszánt. Ha kell, dacol! Legyen bármilyen fogcsikorgató a tél. Akár még ő maga is belepusztulhat a február végi fagy kíméletlen szorításába. Mégis kibújik a föld- Útközben ből, hogy megmutassa: idén is eljött, teljesítette a feladatát. Amiért ide teremtette a Mindenható. A tavaszra vágyakozó emberek szívének felmelegítését. Dávid most is legyőzi Góliátot. A hóvirág a remény, a tisztaság jelképe. Mintha a nagy, hideg európai télben Magyarország is hóvirág volna. Mennél inkább mutatja meg tisztaságát, jóakaratát, emberszeretetét, annál erősebben fúj a viharos szél. Mennél többen látják meg valódi, egyenes szándékát, annál többen próbálják meg kitépni gyökerestől. A hóvirág sorsa azonban megváltoztathatatlan. Eleve elrendelt. Ha itt az idő, akkor egyszerűen nem tehet mást, csak megindul. Nő-nő ki a földből. Jelzi, hogy megérkezett, itt van közöttünk. Tessék, szerethetjük! Gondoljon róla bármit a tél. Szelíd humorával már a nevében is incselkedik azokkal, akik a fagy pártján állnak. Hó. Virág. Halál,
élet. „Távoli rokona” a jégvirág. Szép az is, de meddő. Nem él. A hóvirág élt, él és élni is fog. Élt, hiszen a mitológia szerint a Danaidák Ősanyját Ionnak, Hóvirágnak hívták. A keresztény kultúrában pedig Máriát szokták hóvirággal ábrázolni. Él, hiszen itt ez a csodálatos, friss fotó. És élni is fog, hiszen a tavasz évezredek óta eljő, így évezredek múltán is be fog köszönteni esztendőről esztendőre. A tavasz eddig soha nem érkezett meg hóvirág nélkül. A tavasz mindig erősebbnek bizonyult a télnél. Néhány esztendeje a hóvirág védett növény lett. A jogalkotó attól tartott, hogy a nekibuzduló tavaszi gyűjtők ténykedése következtében a hóvirág-állomány le fog csökkenni. Olyan időket élünk, amikor Magyarországot is meg kell védenie a jogalkotónak. Talán éppen a megmaradás érdekében! Ki a jogalkotó? Mi magunk, illetve megbízottaink. Az istenadta nép. Együtt, közösen, viszály nélkül – önmagunkért! De az eredmény nem lehet kérdéses! Hó. Virág. Bennünket sem télre, hanem tavaszra teremtett a Mindenható. Ezt üzeni nekünk a remény szimbóluma ezen a tavaszon. Horváth K. József
Hóvirág
Államilag elismert nyelvvizsga Pécelen A következő B2 középfokú angol nyelvvizsga időpontja: 2012 május 12. Jelentkezési határidő: április 03. Az iskolánk által kínált nyelvvizsga – a felvételitől a diplomán át – mindenütt érvényes, államilag elismert nyelvvizsga bizonyítványt, valamint angol és német nyelvű nemzetközi oklevelet ad, így természetesen elfogadják álláskeresésnél is. Magas elismertsége megteremti mindenki számára azt a szabadságot, amellyel bármely területen érvényesülhet. A nyelvvizsga angol és német nyelvből, egy- és kétnyelvű változatban is letehető. Jelentkezéskor ön döntheti el, hogy a Közvetítés vizsgarész nélküli, egynyelvű államilag elismert bizonyítványt adó változatot, vagy a teljes, kétnyelvű
03.indd 4
vizsgaváltozatot akarja letenni. A komplex vizsga mellett jelentkezhet külön szóbeli vagy írásbeli vizsgára is. Hasonlóan, ha a teljes (szóbelit és írásbelit is tartalmazó) komplex vizsgája sikertelen lenne, az írásbeli illetve a szóbeli vizsgarészek külön ismétlésére is van mód. Olyan vizsgát tehet, amely után nemcsak a bizonyítványt, de a tudást is garantáltan használhatja. A nyelvstúdióban folyamatosan indulnak a felkészítő tanfolyamok. Bővebb információ: +36 20 9939 045. E-mail: napsugarnyelvstuio@ gmail.com www.napsugarnyelvstudio.hu
2012.03.09. 23:58:51
Zene
www.tizenhetedik.hu
5
Sikeres volt a Dobosok Farsangja a Vigyázó Sándor Művelődési Házban
Tóth Vera: Szeretem, hogy Keresztúr kedveli a zenét A Dobosok Farsangja Rákosmente, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház, Martonosi György főszervező évente visszatérő, rangos zenei eseménye. A február 25-i találkozó egyik sztárvendége Tóth Vera énekesnő volt. Vele beszélgettünk. – Önt inkább a popműfajban lehet megtalálni, nem annyira a jazzben. Hogy került ide? – Manapság ez már nem teljesen így van. Mostanában többet vagyok klubokban, efféle zenei eseményeken. Énekesnő vagyok, akkor érzem jól magam, ha énekelhetek. Az Éles Gábor Trióval Csepelen játszottam novemberben, s ott nagyon jól sikerült a közös produkció. Mondták, hogy hivatalosak a Dobosok Farsangjára Rákoskeresztúrra. Bíztattak, lépjek fel velük. Igent mondtam, mert nagyon jó velük zenélni. Aztán Martonosi György, a rendezvény főszervezője erősítette meg a felkérést, amit nagy örömmel vállaltam. – Mit tudott korábban a Dobosok Farsangjáról? – Bevallom őszintén, hogy nem hallottam korábban róla. November óta viszont rengeteg információ jutott el hozzám erről. Komoly teljesítmény, ha egy ilyen rendezvény megél tizenhét évet. Olyan dobosokat láttám a fellépők listáján, akikkel személyesen is dolgoztam már együtt. Például Szendrőfy Péter vagy Móri Attila, aki az Éles Gábor Trió dobosa. – Büszke lehet a kerület, hogy
Tóth Vera a Tizenhetedik Online alkalmi riporterének, Petrőczy Dánielnek nyilatkozik. Mögöttük a másik képviselő, dr. Piláth Kéroly. ilyen rendezvénye van? – Nagyon büszke lehet. Nincs az országban ilyen, mint a keresztúri Dobosok Farsangja. Ez nagyon jó dolog. Azért is értékelem nagyra a rendezvényt, mert nincs már Magyarországon olyan rendezvény, amely évente legalább egyszer öszszehozná a zenészeket. Láttam a közönség soraiban is olyan muzsikusokat, akik most nem játszanak ugyan, de eljöttek, végignézték a programot. – Jó együtt lenni a zenészeknek is? Mert a dobos találkozó elsősor-
ban a közönségért van… – A zenészeknek nagyon jó együtt lenni. Nagyon tudnak bulizni. S ha lemegy a műsor lámpalázas, színpadi része, akkor hátul, az öltözőkben biztosan elindul egy nagy buli. – Tóth Vera nem először jár Rákosmentén. 2008-ban például, az Autómentes Napon, együtt kerékpározott a polgármesterrel. Emlékszik még? – Igen, emlékszem. S emlék-
szem számos más kerületi rendezvényre is. Családi napon a zenekarommal is jártunk már itt, s más alkalmakon is felléptünk. Szeretem, hogy Keresztúr szereti a zenét. Petrőczy Dániel, az önkormányzat képviselője – aki Piláth Károly képviselőtársával és Riz Levente
polgármesterrel közösen támogatták a dobos farsang idei megszervezését – is részese volt a Tóth Verával folytatott beszélgetésnek. Végezetül ő is feltett egy kérdést. – Tapolcáról származik, ott működik a Tapolcai Musical Színpad, vezetője Halápiné Kálmán Katalin. Hosszú ideje Tóth Verával és testvérével, Tóth Gabival reklámozza a Tapolcai Musical Színpadot. Valóban így van, önök is ott kezdtek? – Igen, így van. Amikor a középiskolában énektanárom lett, valamivel az ezredforduló előtt, akkor egy énekórán kezdtem Kati nénivel dolgozni. Akkoriban az osztálytársaim sem nagyon tudták, hogy szoktam énekelni. Óvodában, általános iskolai rendezvényeken föl-fölléptem ugyan, de az nem volt olyan komoly. A suliban énekelhettem el a Különös éjszaka volt című Sárosi Katalin dalt a Csinibabából. Ekkor Kati néni rám nézett, s megkérdezte: van kedved a Musical Színpadon szerepelni? A válasz természetese igen volt. A társulattal eljutottam nagyon sok helyre: Erdélybe, Felvidékre, Magyarország számos településére. Kati néninél sok színpadi rutint szereztem. Nagyon szerettem őt, s szeretem a mai napig.
Katolikus Farsang Rákosligeten
Fotó: www.lelkesfoto.hu
2012. február 11-én ismételten megrendezték adománygyűjtés üzenet a határon túli magyar Rákosligeten a katolikus farsangot, a KAFA testvéreinknek: farsang idején is számíthat2012-t. A tavalyi évben hagyományteremtő céllal útjára indított eseményt a nagy érdeklődésre való tekintettel idén a Gregor József Általános Iskola tornatermében tartották, mivel az aula már szűknek bizonyult. A főszervező, TampuAbabei József rákosligeti plébános nyitóbeszédében köszöntötte a több, mint 200 résztvevőt, akik az óvodástól a nyugdíjas korig bezárólag jelenítették meg a Szponzorok: Pálfalvi Milán, a Rákosmente IKSZ elnöke és rákosmenti plébániák közösRózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője ségeit, zsúfolásig megtöltve a bál helyszínét. A plébános beszédében kiemelte, hogy a jótékony- nak ránk, anyaországiakra – hangsúlyozta. sági rendezvény bevételével, az összegyűlt A bál, családbarát jellegéből kifolyólag, játékokkal és mesekönyvekkel a kárpátaljai vidám gyermekprogramokkal vette kezdetét, aknaszlatinai magyar óvodát támogatják. amely a kicsik számára tartott jelmezversenyAz est védnöke, Rózsahegyi Péter, ben csúcsosodott ki. A közösség ifjúsága, vaRákosliget önkormányzati képviselője kö- lamint a magukat lélekben ifjúnak megtartók szöntőjében kiemelte annak fontosságát, hogy tagjai mókás jelenetekkel szórakoztatták az a hívő emberek is meg tudják mutatni, hogy egybegyűlteket, majd sor került az est fénysokan vannak, és hogy együtt, közösségben pontjára, a nyitótáncra, amelyben tizennyolc jól tudják érezni magukat a mai világban. Sőt, pár mutatta meg lelkesedését és tánctudását. összekapcsolják a kellemest a hasznossal, az Gáspár Attila
03.indd 5
2012.03.09. 23:59:19
6
Életmód
A PVC új arca
Az Euroquattro idei KGFB nyertese a díjátadáson
Panellakások felújításánál megfelelő szigetelés hiányában nem javasolt a hidegburkolatok használata. Sokan teszik fel nekem a kérdést, hogy akkor mire cseréljék régi burkolatukat? Viszonylag új, és a lakosság számára még ismeretlen a PVC burkolatok új generációja, a különböző design PVC-k. Ezek a padlóburkolatok megőrizték a régi PVC burkolatok minden jó tulajdonságát: biztosítják a melegburkolatok komfortérzetét, könnyen tisztán tarthatóak, és megfelelő lépészaj-csökkentő tulajdonságuknak köszönhetően megtartható a jó viszony az alattunk lakóval. Felejtse el azt a néhány mintát és a PVC hatású PVC-t, amivel eddig találkozott, és látogasson el egy mintaboltba, ahol megtekintheti a kollekciókat. Az új nyomási és vésési technikáknak köszönhetően a burkolt felületek valósághű megjelenést adnak, legyen az bőr, fa, fém, kő vagy terméskő. Új divatirányzat a padlóburkolatok világában az üvegszálak és üvegszálrostok fel-
www.tizenhetedik.hu
használásával készült design PVC, amely antiallergén, 100%-osan újrafelhasználható, és ökológiailag biztonságos összetevőket tartalmaz. A design PVC-k rendelhetők tekercsben és modul formátumban egyaránt. Választhatunk a ragasztást igénylő, az öntapadós, vagy a klikkes változatok közül. És a legfontosabb, hogy elérhető árban juthatunk hozzá. A design PVC-kről részletesebben olvashat a www.lak-asz.hu weboldalon. Virág Afrodité 06-20/916-0725
[email protected] Tanácstalan, hogyan alakítsa át lakását? Nem tudja, milyen színekkel, kiegészítőkkel dobhatná fel megunt bútorait? Szüksége lenne néhány ötletre? Írjon nekünk, Virág Afrodité lakberendező segít Önnek!
[email protected]
Új helyen a péceli Telenor szaküzlet Új helyre, két házzal arrébb költözött özött Péos utca 6. celen a Telenor szaküzlet, a Rákos ngatlan a szám alá. A nagyobb, tágasabb ingatlan al fölszerelt modern technológia vívmányaival sszebb memárkakereskedés a lehető legmesszebb lék, így a tab nőkig ügyfélbarát. Minden készülék, laptopok is kipróbálhatók. Amíg a szülők ő gyerekvásárolnak, a kicsiket unaloműző sarok várja sok érdekességgel. A Rákos utca 6. szám alatti új üzlet teljes körű Telenor partneri tevékenységet folytat. Lehet tehát vásárolni számlás és kártyás szolgáltatást, van kisvállalkozói előfizetéses ügyintézés, Hipernet,, yBónusz Program. Működik az ügynfélszolgálat, lehet befizetni telefonszámlát, átveszik a készülékeket szervizre. Lehetőség van a mobilkészülékek garancián túli javíttatására is, vásárolhatunk a gyári- és az utángyártott tartozékok széles választékából. A lakossági igények kiszolgálásán túl céges, illetve vállalati ügyfelek kiszolgálását, teljes körű flotta kezelést is végeznek, rendkívül gyors és rugalmas ügyintézéssel.
03.indd 6
2012.03.09. 23:59:25
www.tizenhetedik.hu
Érzékenység
7
Este ismét forró lesz a kazán!
Repül a tűzifa. Erdei József, a Rákosmente Kft. munkatársa, Hatvani Zoltán képviselő és Kertész Mihály segélyezett közösen pakolja meg az utánfutót. Elfogyott a tüzelő, kihűlt a lakás Kertész Mihályéknál, a rákoskerti Dalnok utcában. Fázott a két unoka, és az édesanyjuk, Kertész Mihály leánya, aki egyedül neveli a gyerekeket. Hatvani Zoltán képviselő – aki szintén a Dalnok utcában lakik – arra lett figyelmes, hogy Kertész Mihály talicskával járja a környéket, s összeszedi a legvékonyabb gallyakat is. Rákérdezett! Kiderült, igen, baj van. Nincs pénz tüzelőre, a melegre – legalábbis a családnak szüksége van – mondta a szomszéd a képviselőnek. Mihály is szereti a meleget, de a kazán csak az emeletet fűti. A földszinten, ahol ő lakik, hidegek a radiátorok. Kertész Mihály sohasem kért életében. Most se tette volna. Ha Hatvani Zoltán rá nem beszéli. Az önkormányzat ugyanis – ha valaki megfelel a rászorultsági kritériumoknak – tud segíteni. Kertész Mihály – kategóriája szerint – évente kétszer is kérhet tűzifát. A 72 éves férfi végül beadta a kérelmét. A környezetvédelmi csoportban meg megmondták neki, ho-
03.indd 7
gyan és hol juthat hozzá a tűzifához. Minden megvolt, csak éppen nem volt még otthon a fa. A szállításra Kertész Mihály nem tudott vállalkozni. Ekkor ajánlotta föl segítségét a régi barát, utcaszomszéd, ráadásul képviselő, Hatvani Zoltán. Kért kölcsön egy utánfutót, azt rakták meg tűzifával, két köbméter fért rá, és március 7-én, személyautóval szépen hazavontatták a rakományt. – Egy hónapig elég lesz, talán már kihúzzuk vele a melegebb napokig – mondta Kertész Mihály. – Ha nem lett volna segítség, mi történik? – tettük fel a kérdést. - Marad a gyűjtögetés és a fagyoskodás – válaszolta. – Gáz nincs a házban? – kérdezte valaki. Összedörzsölte hüvelyk és mutatóujját, úgy mutatta, gáz van, de pénz nincs rá! – Akkor is meg lettem volna lőve, ha Zoli nem segít a szállításban – mondja. – Rendes ember a képviselő? – kérdeztük. – Vagyunk olyan viszonyban, hogy ennyit segíthet! – mondja. –
Este ismét forró lesz a kazán! – teszi hozzá mosolyogva, nyugtázva a beszélgetés végét. A közösségi munkából Kertész Mihály is kiveszi a részét. Ő volt a 24-es számú tagja a Delta Polgárőrségnek. Amikor a gyerekek biztonságos átkelését segítették a deltások a Pesti úton, a Nyomdász utcánál, Mihály volt az egyik, aki minden reggel kint volt biztosítani a forgalmat. Természetesen ellenszolgáltatás nélkül, a polgárőrök így dolgoznak. Kertész Mihály portájára az önkormányzati nyuszi kissé korábban érkezett. Húsvét még odébb van, de örömet szerezni minden nap érdemes. Nemcsak Rákoskerten.
2012.03.09. 23:59:53
Ünnep
8
www.tizenhetedik.hu
Wass Albertre emlékeztek Rákoskerten folyamatot. Miközben meghatottan vette át a Rákoskertért Dij elismerő címet Riz Levente polgármestertől, köszönetet mondott mindazoknak, akiknek közreműködése révén Bedey Gábor rákoskerti szobrászművész Wass Albert szobra meg-
„Szívesen vállaltam ezt a felkérést, hiszen egy rendkívüli ember tiszteletére köszöntőt mondani mindig nagy megtiszteltetés. Dr. Tamási Géza ilyen ember. 2007-ben, amikor Géza bácsi a szoborállítás ötletével megkeresett
lett volna, ez is az Erzsébet körúton található, így Géza bácsi, aki szintén az Erzsébet körúton lakik, itt is láthatta volna Wass Albert szobrát nap, mint nap. Szükség volt az alternatív helyszínre, hiszen az akkori fővárosi vezetés nem akarta megen-
Fotó: Váradi Eszter
A IV. Wass Albert Emléknapot rendezték meg február 18án Rákoskerten azon az egykor – műszaki zsargonban – csak kiteresedésnek nevezett közterületen, amelynek már hivatalosan is Wass Albert tér a neve. A jeles esemény szónoka Jókai Anna Kossuthdíjas író volt, aki ragyogó előadásban húzott párhuzamot Wass Albert munkássága, az összmagyarság érdekeinek szenvedélyes képviselete, mint a nemzet megmaradásának legfontosabb eszköze, és országunk mai, bizonyos hazai és nemzetközi erőközpontok által következetesen kifejtett ellenséges politikája között. (Jókai Anna teljes beszéde Tizenhetedik Online-on, ezen a linken megtekinthető http://www.tizenhetedik. hu/anew/index.php?oldal=hirek_ bovebb&hir_index=112_203831_h – a szerk.) E tágabb összefüggésrendszerbe elegánsan illeszkedett az a bátor, az összmagyarság ügye mellett elkötelezett rákosmenti folyamat, amely lehetővé tette, hogy először a fővárosban szobrot emeljenek Wass Albertnek, majd sikeresen végigvigyék a polgári kezdeményezés törekvését, hogy az egykori kiteresedésnek Wass Albert tér nevet adományozzák. A folyamat elindítója, dr. Tamási Géza, mint mondta, egy romantikus ötlettől vezérelve kezdeményezte a szobor felállítását, felajánlva anyagi támogatását is a munkálatokhoz. Ám a lelke mélyén maga sem hitte, hogy az akkor másféle politikai összetételű fővárosi önkormányzat mellett sikerül beteljesíteni ezt a
Pohárköszöntö az ünnepelt tiszteletére. Fohsz Tivadar, Jókai Anna, a köszöntő Hatvani Zoltán és Tamási Géza születhetett, s a művészről teret neveztek el Budapesten. A rendezvénysorozaton részt vett Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő mellett Fohsz Tivadar alpolgármester, Hatvani Zoltán, rákoskerti, továbbá Dunai Mónika, Szabó Tiborné, dr. Fenke Ferenc és Nótin Tamás önkormányzati képviselő. Az ünnepség zárásaként Hatvani Zoltán mondott pohárköszöntőt.
engem, illetve a Rákoskerti Polgári Kör elnökét, álmával – erről ő maga beszélt a díj átvételekor – már akkor nagyon alaposan mindenre felkészült. Tudta, hogy kivel akarja elkészíttetni a szobrot, tudta, hogy hová állíttatná fel, de még alternatív helyszínt is talált, ha a Fővárosi Önkormányzat nem engedélyezi a Pesti út-Erzsébet körút találkozásánál lévő területet. A második helyszín a Kossuth Lajos iskola udvara
gedni a szoborállítást. Ekkor jött az ötlet a szobrász Bedey Gábortól és Kelemen Sándortól, az önkormányzat kulturális osztályának vezetőjétől, hogy ne szobrot állítsunk, hanem műalkotást, mert ehhez „csak” a Magyar Nemzeti Galéria jóváhagyására és a terület tulajdonosának támogatására volt szükség. A Galéria támogatta a művet, a tulajdonos önkormányzat pedig elkészítette a teret. Így tehát az előbb mi nem a
Wass Albert szobornál emlékeztünk az íróra, nem a szobornál hallgattuk végig Jókai Anna gondolatait, hanem a Wass Albert-műalkotásnál. Lett is ebből bonyodalom és vita a Fővárosi közgyűlésben, ahol az akkor a kerületet képviselő Gy. Németh Erzsébet tette szóvá azt, hogy mi törvénytelenül szobrot állítunk az író születésének 100., halálának pedig a 10. évfordulóján. Riz Levente akkor fővárosi képviselő is volt, így ő tájékoztatta a közgyűlést, hogy a műalkotás felállítása törvényes és az önkormányzatunk minden engedéllyel rendelkezik. Dr. Tamási Géza rendkívül szerény ember. Az ünnepség előtt találkoztunk a Wass Albert téren, ahol megismertem testvéreit is. A rövid beszélgetés alatt megkérdeztem őket, hogy mutatta-e már nekik a kis táblát a szobor talapzatán, ahol Géza bácsi neve is fel van tüntetve. A válasz persze nem volt, így nekem kellett azt megmutatnom. Polgármester úr az előbb azt mondta, hogy Rákosmente adta Budapestnek az első Wass szobrot, és a kerületben neveztek el először az erdélyi íróról teret is. Ez részben igaz is, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy Géza bácsinak köszönhetően Rákoskerten áll a főváros első Wass Albert szobra, és persze az első fővárosi Wass Albert tér is Rákoskerten található. Köszönöm szépen ezt az álmot Géza bácsinak, kívánom neki és mindnyájunknak, hogy még hoszszú éveken át ünnepelhessük együtt az író születésének napját itt a Rákoskerti Művelődési Házban és persze lent a téren is! Emelem poharam Dr. Tamási Gézára!”
Virrasztás felolvasással Rákoshegyen A TESZ élete 2011-ben (Folytatás az 1. oldalról) A felolvasó marathon február 24én este hétkor kezdődött. A 25 órás produkció jelenleg is tart, amelyet Koska György és Marosvári Imre második alkalommal szervezett meg Rákosmentén. Tavaly a Békésy György Postaforgalmi Szakközépiskola adott otthont az emlékezőknek, idén a Rákoshegyi Közösségi Házban zajlik a felolvasás. A helyszínt Koska György kérésére Szabó Tiborné készségesen biztosította. Mint Koska elmondta, Rákoshegyen jobbak a feltételek, optimálisabban lehetett megszervezni ezt a nemes rendezvényt. – Tavaly is nagy örömmel vettem részt a felolvasásban, s amikor idén a szervezők – helyszín után kutakodva – megkerestek, természetesen igent mondtam – emlékszik vissza az előzményekre Szabó Tiborné. Katalin nagy gonddal készült az eseményre, könyvtárnyi Wass Albert kötetet bocsátott az érkezők rendelkezésére, ha netán valakinek nem lett volna saját könyve a felolvasáshoz. Mint gyakorlott közösségi ház vezető, segített az emléklapok elkészítésében, nejlon bevonattal való
03.indd 8
ellátásában, hogy a míves papírlap minél tovább ellenálljon az időnek. Dunai Mónika egyebek mellett szerelemről és magányról szóló lírai költeményeket és izgalmas prózát választott felolvasása tárgyául. – Kettős céllal jöttem el. Az esemény ráirányítja a figyelmet az olvasás fontosságára és Wass Albert kiemelkedő irodalmi munkásságára. Ehhez szerettem volna én is hozzájárulni – hangsúlyozta a képviselő. – Számomra az ügy nagyon fontos, a célokkal teljesen egyetértek, azért jöttem el a felolvasásra. Természetesen Wass Albert műveit nagyon szeretem – mondta Horváth Tamás alpolgármester, rákoscsaba-újtelepi képviselő, aki délután öt óra tájban kezdte a felolvasást a közösségi házban. Legutoljára Lukoczki Károly képviselő érkezett a Wass Albert marathonra, így még neki is sikerült kivenni a részét a közös ügy támogatásából. Az idő nem mindig telt könnyen, az éjszaka folyamán voltak a felolvasási marathonnak kisebb holtpontjai, fennakadást azonban nem regisztráltak a szervezők. Éjfélkor
az interneten keresztül összekapcsolódtak a helyszínek, minden résztvevő három percben mutathatta be a felolvasó közösségét. Ez a széles körű, mondhatni globális összefogás is erősítette az összmagyarság egységét. Wass Albert az egységről a következőket írja: „Mi az egység? Ha mindannyian egyet akarunk. Ha mindannyian másképp is akarjuk azt az egyet, már akkor is egység az. A különböző felfogás vitát virágzik, s a vita felismerések és tisztázások gyümölcsét érleli. Csak jóindulat kell hozzá és megértés egymás irányában. Tudni és megérteni azt, hogy az is jót akar, aki másképp akarja a jót, mint én.” (Wass Albert) A szervezők kérelmet juttatnak el a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba, hogy jelezzék: ők is, mint a felolvasási marthon más résztvevői, szeretnék elérni, hogy vegyék föl Wass Albert munkásságát a Nemzeti Alaptanterv kötelezően oktatandó tananyagai közé. Az ötödik alkalommal megrendezett Wass Albert felolvasási marathon, február 25-én este hét órakor ér véget.
(Folytatás a 3. oldalról) A kerületi rendezvényeken tagjaink közül többen fellépnek előadóként. A kerületben szervezett főzőversenyeken tagjaink minden évben nagy sikereket érnek el. Augusztus 20-án Kertbarát Klubjaink részt vesznek a kerület hagyományos terménykiállításán, ahol saját terméseikből bemutatót rendeznek. Rendezvényeinken a kerület minden részéből és minden korosztályából nagy számban vesznek részt látogatók. A felsorolt eseményeket, programokat minden évben megszervezzük, évről-évre több embert bevonva a munkába, mellyel az idős korosztályt segítjük. A rászorulóknak, mint hátránnyal küzdő csoportnak is segítünk munkánkkal. A működés folyamán a szervezésbe bevont aktív tagok száma 30-40 fő. Szövetségünk havi rendszerességgel tart klubvezetői értekezletet, melyeken elemezzük az elmúlt eseményeket, ill. szervezzük a következő időszak programjait. Felvilágosítást adunk a klubok eseményeiről, valamint a Nyugdíjasklubok
és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége és a NYUBUSZ által szervezett programokról. Tájékozódunk a tagság problémáiról és keressük a megoldásokat. A klubvezetők társadalmi munkában végzik a programok szervezését, melyért elismerést érdemelnek. A helyi önkormányzattal kapcsolatunk megfelelő, a területi önkormányzati képviselőkkel a klubok jó kapcsolatot alakítottak ki. A TESZ-hez tartozó klubok, egyesületek élete mozgalmas. A tagok 90 %-a vesz részt programjainkon. A tagok aktív részvétele, jó hangulata, kikapcsolódása hat a környezetére, így mindig egyre több embernek tudjuk ezt biztosítani. Klubjainkról és eseményeinkről felvilágosítást Szőke Miklós Árpádné, Ilike ad Önöknek a 0670/967-1086-os számon, vagy személyesen is találkozhat velünk a Fuchs kastély (Pesti út 167.) első emeletén lévő irodánkban szerdánként 9-12 óra között. Ön is csatlakozzon hozzánk, keressen bennünket! Lukoczki Károly elnök
2012.03.10. 0:00:40
www.tizenhetedik.hu
Állati
9
A gyomorcsavarodás halálos is lehet A gyomor kitágulása és következményes csavarodása kutyákban előforduló, későn diagnosztizált eseteiben halálos kimenetelű kórfolyamat. Elsősorban a nagy testű, mély mellkasú egyedeket érinti. A gyomorcsavarodás kialakulásának okai elsősorban a kutyák anatómiájában és táplálkozási szokásaiban keresendő. Mindenki számára ismerős látvány a habzsoló kutya, aki ételét megkapva szinte rágás nélkül pillanatok alatt eltűnteti azt. Nagy menynyiségű táplálék gyors felvétele során az emésztő enzimek nem tudják megfelelően kifejteni a hatásukat, és a gyomorban gázképződéssel járó folyamatok indulhatnak meg. Szerencsés esetben ezek a gázok természetes úton távoznak a szervezetből. Bizonyos helyzetekben azonban ez a gázmennyiség felhalmozódik, nem tud kiürülni, és a gyomor kitágulását okozza. Ilyenkor következhet be a gyomornak a tengelye körüli megcsavarodása. Ezt a folyamatot segíti, ha a kutya evés után nem természetes módon, pihenéssel tölti az idejét, hanem intenzíven mozog, játszik, hempereg. Már az ún. heveny gyomorkitágulás is okozhat problémát. A rekeszizomra és a hasi erekre kifejtett nyomás révén a légzésben és a keringésben is olyan változások állhatnak be, amelyek sokkos állapotot idézhetnek elő. Amennyiben a gyomor megcsavarodik, a gyomorfal ereinek elzáródása miatt elhalhat a szerv fala, illetve a sokkos állapot gyorsabban és fokozottabb mértékben alakul ki. Az állat elhullását ez okozza. A folyamat lezajlására jellemző, hogy pár óra alatt is igen súlyos, életveszélyes helyzet ala-
03.indd 9
kulhat ki. Mit látunk egy gyomorcsavaros kutya esetében? Rendszerint étkezés után 1-2 órával az állat nyugtalanná válik, liheg, nyálzik, esetleg öklendezni próbál- rendszerint sikertelenül, a hasa, elsősorban a baloldalon, felfúvódik. Kezdetben izgatottság, fájdalomra utaló jelek, a későbbiekben levertség jellemző. Gyanús esetekben a fizikális vizsgálat során tapasztalt jelek, illetve a hasi röntgenfelvétel segíthet az eset diagnosztizálásában.
A helyzet sürgősségi megoldást igényel, melynek során első lépésben a gyomorból a nagy mennyiségű gázt le kell engedni. Kezelni kell a fellépő sokkot is infúzió, illetve a keringést támogató gyógyszerek adásával, majd egy gyomorszonda levezetésével meg kell kísérelni a gyomortartalom eltávolítását. Az esetek többségében ez nem lehetséges, mert a csavarodás miatt a gyomorszáj zárt. Sürgősségi műtét keretein belül a gyomrot eredeti helyzetében rögzíteni kell, tartalmát kiüríteni, amennyiben elhalás tapasztalható, azt ki kell metszeni.
A gyomor és a lép különleges helyzete miatt sokszor lépeltávolításra is szükség lehet. A gyomrot végül sebészi úton rögzítjük a hasfalhoz, megakadályozva egy újbóli gyomorcsavar esetleges kialakulását. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy a gyomorcsavaros esetek nagy része nem jut el a műtőasztalig, illetve a műtét közben olyan súlyos elváltozásokat tapasztalunk, amely nem teszi lehetővé az állat életének megmentését. Előfordul olyan helyzet is, amikor egy sikeres műtétet követően a keringési elégtelenség következményei miatt pusztul el a kutya. Megelőzés céljából fontos, hogy minden kutyát, de elsősorban az erre hajlamos fajták (németjuhász, masztiffok, dobermann, dog, kuvasz, bernáthegyi stb.) egyedeit még felnőtt korban is kétszer etessük. Az intenzív mozgás mindig előzze meg az étkezéseket, és etetés után biztosítsunk a kutya számára minimum 2-3 óra nyugalmat. Ha a felsorolt tünetek valamelyikét, esetleg az összeset tapasztaljuk, haladéktalanul keressük fel állatorvosunkat, vagy egy sürgősségi ügyeletet. Dr. Bőr Tamás Kisállatgyógyász szakállatorvos Kisállat Ortopédiai Egyesület tagja Napkelet Állatorvosi Rendelő Ambuláns, Diagnosztikai és Műtéti Centrum 1174 Bp., Széchenyi utca 36. Tel.: 256-41-78 www.allatorvos17.hu
2012.03.10. 0:00:45
10
www.tizenhetedik.hu
Testületi ülés – Véleményoldal
Mérlegen a képviselő-testület februári ülése Nótin Tamás képviselő (Jobbik) álláspontja
NAPIRENDEN
Jelentkezzen polgárőrnek a Deltához! A XVII. kerületben a Delta XVII. ker. Polgárőrség, a kerületi rendőrkapitánysággal szoros együttműködésben, a közrend, a közterületek, az ott lévő létesítmények, gépjárművek és a magánterületek védelme érdekében járőr szolgálatokat tart. Munkájukat díjazás nélkül, önkéntes felajánlásként végzik. Szervezetük bűnmegelőző munkája megvalósításához várja minden segíteni kész kerületi lakos közreműködését. A polgárőrség a kerületi lakosok jelentkezését várja járőr szolgálatok ellátásához. Telefon: 06-209-911-663
Kiadó garázshely Teremgarázsban egy gépkocsi részére parkolóhely kiadó a Madárdombon, a Csicsörke utcában, az uszoda mellett. Ára 13 ezer Ft/ hó. Tel: 06-20-582-7505
03.indd 10
Több mint egy éve szolgálom a közt jobbikos önkormányzati képviselőként Rákosmente Önkormányzatában. Célom, hogy a lehetőségeimhez képest ott és akkor segítsek, ahol csak tudok, természetesen mindig csak a kerület lakosainak érdekeit szem előtt tartva. Valójában egy képviselő képvisel, szolgál, ezért szavaznak ránk a választó polgárok, nem azért, hogy egy politikai állásban éljük ki önmegvalósítási szándékainkat. Hiba, sőt bűn, ha öncélúan kezeljük a kapott bizalmat és a felelősséget, valamint a lakossági elvárásokat csupán másodlagosnak tekintjük a politikai haszonszerzés, öntömjénezés mögött. A 2012. február 23-i képviselő-testületi ülésen került sor a 2012. évi költségvetés megvitatására. Módosító indítványt nyújtottam be a választókerületi céltartalékokkal kapcsolatban. Ez az összeg nem képviselői fizetés, vagy tiszteletdíj, hanem az egyéni képviselő rendelkezik egy bizonyos összegű (jelenleg ez egyéni képviselőként, évente 10 millió forintot jelent) közpénz felett, melyből az egyes egyéni választókerületekre az önkormányzati rendeletben meghatározott összeget fordíthat, Budapesten szinte egyedülálló módon, hiszen a legtöbb kerületben ilyen céltartalék egyáltalán nincs, vagy csak nagyon kis összeg van erre szánva. A választókerületi céltartalék polgármesteri hatáskörben történt negyedévi felhasználásával kapcsolatos beszámolók nyilvános adatai alapján, az egyéni képviselők egy év alatt összesen 9 958 406 (kilencmilliókilencszázötennyolcezernégyszázhat) Ft-ot költöttek el lakossági tájékoztatás címén, médiafelület vásárlására. Ez az összeg majdnem annyi, mint amennyit az egyes választókörzetek kapnak felhasználás céljából a jelenlegi rendelet szerint. Véleményem szerint megengedhetetlen, hogy a választókörzetek fej-
Akciós raktározási és irodabérlési lehetőségek a XVII. kerületben! Raktárak, műhelyek kiadók már 400 Ft/nm-től, irodák 1500 Ft/nm-től. Érdeklődni: 06-30-430-8210
lesztésére szánt pénzt – az egyéni képviselők – arculatépítésre is felhasználhassák. Megjegyzendő, hogy az önkormányzatnak saját újságja van, a Hírhozó, amely teljes egészében lefedi a kerületet. Tehát alkalmas lakossági tájékoztatásra és a képviselői munka bemutatására. Kerületünk számos pontjáról kapok visszajelzéseket nyomvályúsodott utakkal kapcsolatban, lerobbant, felújításra váró játszóterek ügyében, támogatási kérelmeket kulturális rendezvényekhez, vagy a közt szolgáló civil szervezetektől. Országunk súlyos gazdasági válsága kerületünkben is érezteti hatását. Hónapról hónapra nő a szociálisan rászorultak száma, akik az önkormányzattól, vagy a képviselőktől várnak segítséget, támogatást. Rengeteg probléma van a kerületben, ám szűkösek az erőforrások, ezért lenne még inkább szükséges a választókerületi céltartalékok ésszerű, átgondolt, a lakosság érdekeit szolgáló felhasználása, mely felett az egyéni képviselők rendelkezhetnek. A módosító indítványomat végül nem fogadta be a Fidesz-KDNP többségű képviselő-testület. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a nyilvánosság kiszélesítésének, a tiszta, átlátható közélet megteremtésének feltétlen elkötelezettje, ezért előterjesztést nyújtottam be, hogy megteremthető legyen a képviselő-testületi ülések élő közvetítésének, illetve az interneten történő elérhetővé tételének a lehetősége. A kezdeményezésem nem aratott osztatlan sikert. Már az előzetes bizottsági üléseken is kiderült, hogy nem mindenki ért egyet az ilyen jellegű nyilvánossággal. Voltak olyan megjegyzések is, hogy az emberek úgysem értenék meg az üléseken elhangzottakat. Én végig azt az álláspontot képviseltem, hogy az állampolgároknak igenis joguk van tájékozódni az ülésekről, és biztosítani kell a betekintés lehetőségét. Szerencsére a testület többsége is – pártállástól függetlenül – elfogadta az előterjesztésemet, amely felhatalmazta a polgármestert, hogy az áprilisi ülésig megvizsgálja a lehetőségeket, és azokat a képviselők felé terjeszsze elő döntés céljából. Magyar- történelem szakos tanár vásárol régi bútorokat, könyveket, festményeket, dísztárgyakat, komplett hagyatékot. Lomtalanítást, restaurálást vállalunk. Tel.: (06-30)36-48-830, (06-30)22-40-419
Riz Levente polgármester (Fidesz) álláspontja
NAPIRENDEN Korábban a közmeghallgatáson és a költségvetési koncepció tárgyalása során már szóba kerültek a költségvetés-készítés külső gazdasági körülményei, amelyek meghatározzák helyi gazdasági mozgásterünket. Az Európai Unió súlyos gondokkal küzd: az euroválság következtében tizenhárom kormány bukott meg 2011-ben, az államok többsége recesszióba esett, csökken a teljesítmény, nő a költségvetés hiánya, nő a munkanélküliség. A magyar gazdaság ezer szállal kötődik az unióhoz, így a válság bennünket is elér; ha például a német GDP csökken, akkor az a vele szoros kapcsolatban lévő magyar gazdaság is negatív spirálba fordul. Ez a kitettség érzékelhető az önkormányzatok gazdasági helyzetében is, hiszen e lokalitások sem függetlenek Európa gazdasági helyzetétől. Magyarországot mindezek felett a szocialista kormányok által örökül hagyott hatalmas államadósság is nyomasztja: évente többezer milliárd forintot kell törlesztenünk tartozásainkból, amely behatárolja az ország lehetőségeit. Az elmúlt esztendőkben a válság következtében a kerületi önkormányzat költségvetése nagyon jelentős bevétel-csökkenéseket kényszerült elszenvedni. Míg a 2008-as helyi költségvetés teljesített bevétele 16 milliárd 884 millió forint volt, két év múlva, 2010-ben ez az érték 13 milliárd 18 millió forintra esett vissza, 2011-ben pedig várhatóan 12 milliárd 690 millió forint bevételt könyvelhet el helyi önkormányzatunk. A kerület tehát néhány év alatt négy milliárd forintot veszített, ennek döntő része az állami normatív támogatások drasztikus csökkenéséből, az adóbevételek visszaeséséből adódik össze. Csak egy példa a fogyadkozó tételekből: az iparűzési adóbevétel 2008-ban 5 milliárd 506 millió
forint volt, ez 2011-ben 4 milliárd 631 millióra csökkent. E soron önmagában elveszett 900 millió forint. A válsághatások kivédése érdekében a városvezetés időben cselekedett: önmagunkon spóroltunk, intézményeink kiadásait visszafogtuk, miközben működésünk színvonalát megőriztük, sőt, újabb óvodákkal, bölcsődékkel bővítettünk intézményrendszerünket, jelentős fejlesztéseket valósítottunk meg uniós források segítségével. Ebben a helyzetben új gondolkodásra, új megoldásokra volt szükség. A válságmenedzselés során azt képviseltem, hogy próbáljuk meg több lábra állítani Rákosmente működtetését, ezért születtek megállapodások az egyházakkal és a civil szervezetekkel, akik részt vesznek az intézményfenntartás feladataiban. Így lesz költségvetési gazdálkodásunk hosszú távon is stabil, tartható, így tudjuk távol tartani a külső környezetünkben dúló válságot. Meggyőződésem, hogy 2012-es költségvetési rendelet a fenti célokat eredményesen szolgálja: garancia a kiszámítható, színvonalas működéshez, egyúttal lehetőség arra, hogy az a dinamikus fejlesztéspolitika, ami az elmúlt években beindult, az idén is látványosan folytatódjon Rákosmentén. 2012-ben a szociális célú város-rehabilitáció révén a városközpontban újabb 1,1 milliárd forintos projekt valósul meg. Rákoskeresztúr kertvárosában 300 milliós csapadékvíz-csatornafejlesztés révén megszüntetjük az elöntéseket, amelytől évtizedek óta szenvednek az ott élők. Folytatódnak az útépítések, beterveztünk egy orvosi rendelő felújítási programot, előkészítjük külső városrészeink központjainak megújítási programját. Fejlesztéseink – minden külső gazdasági válság ellenére – 2 milliárd forint értékben valósulnak meg kerületünkben. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy terveinket 2012-ben is valóra váltsuk, hozzájárulva a XVII. kerület további biztonságos működéséhez, látványos fejlődéséhez. Rákosmentén erős és összetartó közösség él, biztosra veszem, hogy minderre együtt képesek vagyunk.
A 90 éves Sárközi Pálnét köszöntötte Hatvani Zoltán körzetes képviselő a rákoskerti Dalnok utcában a minap. Sárköziné képviselőfánkkal várta a képviselő érkezését, és örömmel vette át a szép virágcsokrot, illetve Orbán Viktor miniszterelnök Emléklapját. Az ünnepi pillanatok közepette csöngetett a postás, és hozta a 90 éveseknek járó állami juttatást, a 90 ezer forintot. (Mint ismert, emellett a 95 évesek kilencvenöt, a 100 évesek százezer forintot kapnak születésnapjuk alakalmából a központi költségvetésből – a szerk.)
2012.03.10. 0:00:55
www.tizenhetedik.hu
A Kertváros Ingatlaniroda, kiemelt hely- és piac ismerete alapján eredményesen foglalkozik a XVII. kerületben és a környező településeken zöldövezeti, kertvárosi, eladó, vagy bérbeadó házak, lakások, építési telkek értékesítésével. INGATLANT VÁSÁROLNA, ELADNA, KIADNA? 256-4481, 06 30 2790 770, 06 20 500 5607 email: ledniczky.
[email protected], weboldalunk: www.kertvaros.com Személyesen: Budapest XVII. Cinkotai u. 4-6. üzletsoron 12-es üzlet. A Kertváros Ingatlaniroda együttműködik ügyvédi irodával, ennek köszönhetően széleskörű jogi tanácsadás, ügyintézés gyorsan, helyben, irodánkban elérheÚjlak utcában 4 emeletes ház ELSŐ EMELETÉN, jó állapotú, napfényes, jól berendezhető nappalival + két fél szobával, 4 nm-es erkéllyel, ablakos, tágas konyhával, étkező kialakítási lehetőséggel, külön WC-vel és zuhanyzós fürdőszobával rendelkező lakás. Konyhabútor az árba beletartozik. Korszerű nyílászárók, új radiátorok, szabályozható fűtés ! Kiváló közlekedés, biztonságos környék, tiszta lépcsőház. FIX ÁRA: 8,8 MFt Érdeklődni: + 36 30 2790 770 Ferihegyi úton, közel a Medical Centerhez, liftes házban, 49 nm-es, nagy erkélyes ( 8 nm), 5. emeleti, két egész szobás, felújított lakás eladó. A lépcsőház és a lift is nemrég lett felújítva, így kellemes, kulturált környezetbe érkeznek haza a l a k ó k . Ötletes, hangulatos térkialakítás, mindkét szobában klíma, ablakokon reluxa, bejárati 12 ponton záródó biztonsági ajtó. Házközponti fűtés. A lakáshoz tároló is tartozik. Utolsó nyomott ára: 7,5 MFt !! Érdeklődés : 06 30 2790 770 MAGLÓDON a 31. sz. fõút mentén Halásztanya eladó rendkívüli áron! A kb. 9000 nm-es füvesített, fákkal borított telken 2500 nm-es tó található. A tó folyamatosan telepítve volt honos halakkal. A környezet kiváló lehetõséget ad horgászversenyek, hétvégi programok és rendezvények helyszínéül. A telken található 191 nm-es újszerû, több helyiséggel ellátott, 40 fõt befogadó étterem, melynek egy része lakásként is funkcionálhat. Meleg- hideg étel, kávéital, alkoholmentes-
03.indd 11
Ingatlan
tő Rákosmente lakosai számára. Ingatlanügyletekhez kapcsolódó szerződések készítése kedvező feltételekkel, ajándékozás, telekalakítás, földhivatali eljárás, ráépítés stb. Kötelező energetikai tanúsítványát intézze kényelmesen Irodánkon keresztül! Az energetikai tanúsítvány Irodánkon keresztül kényelmesen, rövid határidővel és kedvező áron készíttetheti el teljes körű jogosultsággal rendelkező Épületenergetikai szakértőnk segítségével. A tanúsítvány az adásvétel, vagy bérbeadás mellett az energia megtakarítást eredményező pályázatokhoz is elengedhetetlen, a megfelelő tanúsítvány jelentősen növelheti ingatlanjának értékét is. és szeszes ital, cukrászati készítmény, édesipari termékek, édességáru engedélyekkel forgalmazható. ÁRA: 50 Mft Érdeklődni: 06 30 2790 770 SÜRGŐSEN ELADÓ ! RákoscsabaÚjtelepen, 955 nm-es telekre épült három szintes 247 nm-es ház. Helyiségek: előszoba, közlekedő, sarokkádas fürdőszoba WC + bidé, hálószoba, konyha+ étkező, lépcsőfokkal kiemelt csupa napfény nappali, kandallóval. Emelet: közlekedő, h á r o m hálószoba, sarokkádas fürdőszoba +WC, bidé. A szuterén pincében két állásos garázs, + konditerem, vagy műhely, kazánház. A házhoz 20 nm-es terasz kapcsolódik a gondozott kert ill. az úszásra alkalmas medence felé tájolva. A ház belső terei pl. a galériás megoldással különösen hangulatosak! ÁRA: 29,9 MFt Érdeklődni: + 36 30 2790 770 Rákoscsaba Újtelepen, 90 m2, nappali+2 hálós, kétszintes, K-NY tájolású, új építésű ikerház, melyhez (26 nm) szuterén garázs és tároló, valamint 320m2 saját telek tartozik. A belső terekben választható a festés-tapétázás, valamint a hideg és meleg burkolatok ! Az épületnek még eladó fele 95%-os készültségi fokon áll, befejezése egy hónapot vesz igénybe. Kulcsrakész ára: 23,3 MFt Érdeklődni: +36 30 2790 770
HAMAROSAN KÖLTÖZHET ! IZLÉSE SZERINT VÁLASZTHAT BURKOLATOKAT, FALSZÍNT! Rákoscsabán, 1000 nm telken épülő ikerház mindkét fele eladó. 1.sz: lakás: 82 nm (garázsos), 440 nm telek Helyiségek: 3 nm előszoba, 20,74
nm nappali, , 9, 30 nm, konyha, 10,8 és 11 nm szoba, 5,6 nm fürdő , 2 nm WC, 14 nm garázs, 13 nm terasz. Irányár: 23,2 Mft 2.sz.lakás: 82 nm, 500 nm telek Helyiségek: u.a., garázs helyett dolgozó szoba van. Irányár: 23,4 Mft Padlófűtés kondenzációs kazán, burkolatok , szaniterek az árban benne vannak. Ledniczky Erika + 36 30 2790 770 Rákoscsabán két önálló ( 86 és 35 nm) bejáratú (de egybe is nyitható) összeépült tégla családi ház eladó. Különlegessége a nagy 30 nm-es garázs. Mindkét lakás összkomfortos, jó állapotú, ahogy a ház is. A kert nem túl nagy, kényelmesen rendben tartható. Fűtése: gázcirkó a nagyobb h á z részben cserépkályha is van. Lényegében egy költözhető, rendben lévő ház, ahol a család bármely tagja kényelmes, külön életet is élhet. Utolsó nyomott ára: 18,5 MFt !! Érdeklődni: + 36 30 2790 770
ÉPÍTÉSI TELKEK: Nagytarcsán 2 db 710 nm-es összközműves, 8 MFt Rákosligeten, Gyöngytyúk u. 600 nmes 12,9 MFt, Rákoscsabán, 540 nm-es 13,3 MFt
AKCIÓ ! UTOLSÓ ÁR ! XVII. Rákoshegyen, a Helikopter lakópark közelében eladó 80 nm-es nappali 24,25 nm + 2 nagy 20,41 és 12,39 nm szobával, 9,15 nm konyhával, 5 nm-es fürdőszobával, 3,28 nm-es kamrával rendelkező, összközműves, tégla családi ház 300 nm-es telken. A ház belülről szépen felújított. Fűtése: gázcirkó. Parkolás ház előtt, kerítés megbontásával kialakítható gépkocsi beálló v. g a r á z s a telken belül. A 730 nm-es telken két ház van, külön helyrajzi számon. FIX ÁRA: 15,5 MFt Érdeklődni: + 36 30 2790 770
11 AKCIÓ- ÁRZUHANÁS !!! Rákoscsabán, téglaépítésű társasházban, második emeleti, 54 nm-es, két szobával rendelkező lakás eladó. Helyiségek: előtér 3 nm, háló 10,5 nm, nappali 18,5 nm, konyha és étkező 13,5 nm, közlekedő 2,2 nm, fürdőszoba 6,3 nm. Az igényes, gépesített konyhabútor az árba beletartozik.. A burkolatok, a nyílászárók újszerűek, kellemes színvilágot, harmóniát képviselnek. A ház fűtése: házközponti egyedi méréssel és szabályozással. Parkolás: ház előtt kiépített parkolóban. FIX ÁRA: 11,8 MFt Érdeklődés: 06 30 2790 770 Rákoskerti 580m2 telekre 1980ban épített, kétgenerációs, háromszintes, tégla családi ház. Az alsó 40m2-es pinceszinten műhely és tároló van. A gázkazán 2011-ben lett kicserélve.(energiatakarékos, modern új készülék) A két önálló lakásnak egy közös bejárata van, előtérből önállóan közelíthető meg. A földszinti lakás 93m2-es: két szoba, közlekedő, fürdő WC-vel, konyha, kamra, étkező, utca és udvar felőli terasz. A tetőtér 67m2-es: két szoba, gardrob, közlekedő, fürdő WC-vel, konyha, étkező, utca és udvar felőli erkély. Az épület kívül, belül jó állapotú, a kert rendezett, téglagarázs + egy fedett kocsibeálló. ÁR : 28 MFt Érdeklődni: 06209 670187 Pestszentlőrincen új építésű korszerű egyszintes, ikerház, két egyforma, 84m2-es négyszobás lakása. Helyiségek : előtér, nagy amerikai konyhás nappali, fürdőszoba káddal + zuhanyozóval, W C , közlekedő, h á r o m szoba, valamint déli fekvésű nyitott-fedett nagy terasz. A belső terek kialakítása praktikuskényelmes, a szeparált telek 300 m2, több autóval be lehet állni. A környék csendes kertvárosias, kiváló közlekedéssel. ÁR : 22,9 M Ft Érdeklődni: + 36 20 9670187
RÁKOSLIGETEN, 136 nm, nappali+3 szobás, egyszintes családi ház 792 nm rendezett telken. Az egyszintes ház 2000-ben épült:- tágas étkező-konyhás nappali teraszkapcsolattal, tároló, kamra, hall, 3 nagy szoba, fürdőszoba. A konyhában beépített, gépesített bútor, az ár részét képezi. A nappaliból csodás teraszra jutunk a kert felé. Kertben medence, gépészettel, mérete: 6,30X3,60. A kert locsolása bővizű fúrt kútról megoldott. A ház alatt 74 nm-es szuterén helyezkedik el gázkazánnal, tárolóval, + gépkocsi beállás. Irányára: 34 Mft 06/20-967-0187, 06/30-279-0770. Rákoshegyen önálló családi ház eladó. A ház a 30-as évek végén épült, 85 nm-es, 740 nm-es telken. A telken + 30 nm téglaépület van, valamikor lakásként szolgált, de mára erõsen felújítandó. A kert rendezett, garázs, kút is van. A ház fûtése: hõtárolós kályha, fõzés: P B gázos készülékkel, telek elõtt gázcsonk van, meleg vizet villany bojler biztosítja. A ház közepes állapotú, lakható, de korszerûsítést igényel. Irányára: 18 Mft Érdeklődni: + 36 30 2790 770 Tapasztalt nek !
ingatlanértékesítők-
Irodánk egyedül dolgozó ingatlanértékesítőknek ajánl kulturált irodai hátteret, irodahasználatot, felszereltséget, rendszeresen előfizetett hirdetési felületeket, szerződéses együttműködést. Előny: kisebb egyéni költséggel erősebben, hatékonyabban fellépni az ingatlanpiacon, gyorsabb eladások, magasabb jutalék ! Személyes megbeszélés alapján, mindkét fél érdekeit figyelembe véve alakítjuk ki az együttműködést. Családias, közvetlen, segítőkész munkakapcsolatot kívánunk fenntartani, ezért maximum két kollégával kötünk szerződést. Infók: www.kertvaros.com Jelentkezés: 2012. április 15-ig
2012.03.10. 0:01:06
Teremfoci
12
Harminc csapat, 144 meccs, egy győztes
www.tizenhetedik.hu
Marcsa Néni Vendéglője
Napi menü kiszállítás a 17. kerületben, heti előfizetéssel: 740 Ft/nap
Aktuális étlap, kiszállítással kapcsolatos információk, megrendelés: 1173 Budapest, Pesti út 211. Telefon: 06 1 257 8753, E-mail:
[email protected]. www.marcsaneni.hu
A következő két hétre ajánljuk: 03. 19. Hétfő: Csontleves tésztával A: Toroskáposzta B: Mogyorókrémes gombóc 03. 20. Kedd: Alföldi májgaluska leves A: Paradicsomos húsgombóc B: Rántott csirkemell 03. 21. Szerda: Tarhonyaleves A: Zúzapörkölt B: Juhtúrós sztrapacska 03. 22. Csütörtök: Karfiolleves, A: Ropogós csirke szárnyak, édes-csípős szósszal B: Zöldborsófőzelék 03. 23. Péntek: Frankfurti leves A: Pásztortarhonya B: Ízes derelye
03. 26. Hétfő: Magyaros burgonyaleves A: Rántott sertésszelet B: Spenót főzelék 03. 27. Kedd: Csontleves A: Bakonyi sertéstokány B: Gomba és karfiol rántva 03. 28. Szerda: Húsgombóc leves A: Mustáros sült csirkecomb B: Káposztás tészta 03. 29. Csütörtök: Paradicsomleves A: Csőben sült sonkás spagetti B: Paprikás krumpli virslivel 03. 30. Péntek: Csirkegulyás A: Csirkemell szezámos bundában B: Piskótakocka, csoki öntettel
Nem menza (nem ételgyár), hanem a nagymama házi kosztja! Mert nálunk tényleg a mama főz!
Petrőczy Dániel gratulál Tóth Zsoltnak, a győztes csapat kapitányának. Kezében az a nyolc labda, amelyeket az első helyezett kapott, s amelyeket felajánlottak az RKSK utánpótlás együtteseinek. Az Új Lakások Építői elnevezésű csapat nyerte a 29. Rákosmente Teremlabdarúgó Tornát. A döntőre és a helyosztó mérkőzésekre február 26-án került sor az Újlak Utcai Általános Iskola tornatermében. A fináléban az Új Lakások Építői 6-2 arányban bizonyultak jobbnak a Főtaxi gárdájánál, amely együttes korábban már háromszor diadalmaskodott ezen a jól bevált téli erőpróbán. A győztesnek járó kupát és az okleveleket Petrőczy Dániel, rákoskeresztúri önkormányzati képviselő adta át. A decembertől február végéig tartó küzdelemsorozaton 144 mérkőzést játszott le a 30 résztvevő csapat. A tornán elsősorban
rákosmenti érdekeltségű csapatok indultak, illetve a környező településekről is érkeztek nevezések. Ez azt mutatja, hogy rangja van a versenysorozatnak. Több környező településen, városrészben a csekély érdeklődés miatt nem tudnak megrendezni hasonlót. Mint B. Nagy Attila, a torna szervezője elmondta, a teremfoci-bajnokságot az Újlak Utcai Tornaterem kihasználása érdekében is érdemes megrendezni. November végétől márciusig ugyanis szünetel a kézilabdás bajnokság, amelyen a kerületi egyesületek érdekeltek. E három téli hónapban azonban van szabad kapacitása a teremnek, s akkor ragyogó focimeccseket lehet
szervezni. B. Nagy Attila kiemelte, 2012 telén jubileumi bajnoksághoz érkeznek, szeretnék a 30. erőpróbát különösen érdekessé tenni. A nyertes és a helyezettek futball labdákat kaptak ajándékba. Az Új Lakások Építői csapatkapitánya, a gárdát támogató 2020 Kft. vezetője Tóth Zsolt felajánlotta a játékszereket az NB III-as Rákosmente labdarúgó csapatát működtető RKSK utánpótlás szakágának. Tóth Zsolt a csapatról elmondta, a játékosok baráti társaságot alkotnak, s öregbítik a cég jó hírét, amely közel húsz éve épít lakásokat elsősorban a XVII. kerületben és Pécelen. Portékái keresettek, a vevők elégedettek a minőséggel.
A győztesek: az Új Lakások Építői gárdája
03.indd 12
2012.03.10. 0:01:42