Ügyszám:1724/2016/U1 Tárgy: Polgármesteri Hivatal munkájáról szóló beszámoló Szatymaz Község Képviselő-testülete Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXXI. törvény alapján a jegyző évente beszámol a képviselő-testületnek a hivatal munkájáról. Tekintettel arra, hogy 2015. évben a 2014. év és 2015. év első félévéről szólt a beszámoló így ezen gyakorlatnak megfelelően 2016. első félévében bekövetkezett változásokra is kiterjed a beszámolóm. Szatymaz Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban: hivatal) szerteágazó munkát végez. Önkormányzati és államigazgatási faladatok elvégzésén túl a hivatal aktívan vesz részt a település rendezvényeinek lebonyolításában, szervezésében. Működését a központi és helyi jogszabályok, a képviselőtestületi, bizottsági döntések, a belső utasítások és szabályzatok határozzák meg. A hivatal tevékenységének részletes ismertetése előtt szükségesnek tartom az azt ellátó személyi állomány, valamint az ügyiratforgalmi és hatósági statisztika legjellemzőbb adatainak ismertetését. A személyi állományról A Polgármesteri Hivatal személyi állománya a 2015. évi és 2016. évi költségvetési rendelet szerint 1 fő polgármester és 15 fő teljes munkaidős köztisztviselő, (ebből 11 fő felsőfokú 4 középfokú végzettséggel bír) és két fő fizikai állományú munkavállaló. A költségvetési rendeletben meghatározott létszámkeret 2015. évben nem volt folyamatosan betöltve, mivel közös megegyezéssel 2 fő köztisztviselő jogviszonya megszűnt és az álláshelyeket nem tudtuk azonnal betölteni. 2016 I. félévben 1 fő köztisztviselő jogviszonya szűnt meg közös megegyezéssel, álláshelye folyamatosan betöltésre került. A Polgármesteri Hivatal munkatársai a jogszabályban előírt képesítési előírásokkal rendelkeznek. A szakmai ismeretek bővítése, fejlesztése azonban elengedhetetlenül szükséges a magas színvonalú munkavégzés biztosítása, fenntartása érdekében.
A képzések és továbbképzések tervezetten történtek, feladatokhoz, az elvárásokhoz, a jogszabályi változásokhoz.
igazodva
a
A hivatal éves képzési terve meghatározta a főbb képzési területeket, azok jogszabályi hátterét, a részvétel feltételeit, a finanszírozás módját. Ügyiratforgalmi statisztika Hatósági ügyintézéshez kapcsolódó statisztikai adatok 2015. évben iktatott ügyiratok száma - alszámmal együtt: 9741 2016. I. félévében iktatott ügyiratok száma – alszámmal együtt: 7567 Képviselő-testülethez és bizottságokhoz kapcsolódó statisztikai adatok 2015. évben tartott testületi ülések száma: rendes ülés 11 rendkívüli ülés 12 Határozatok száma: 202 Rendeletek száma: 20 A fenti rövid bevezető után ügycsoportonként, illetve irodánként kívánom bemutatni az elmúlt másfél évben elvégzett feladatokat. I. Szociális, gyermekvédelmi és közfoglalkoztási ügyek Ezen feladatokat az elmúl másfél évben két középfokú végzettségű ügyintéző látta el. Szociális, gyermekvédelmi és közfoglalkoztatással kapcsolatos ügyiratforgalom: 2015-ben 1.237 db ügyirat Szociális ellátás: Az aktív korúak ellátásával kapcsolatos ügyek intézése 2015. március 1. napjával a Járási Hivatalok hatáskörébe került át, az ezzel kapcsolatos ügyeket a Járási Hivatal ügygondnokánál intézhetik a Polgármesteri Hivatalban heti 2 munkanapon (szerdán és pénteken). 2015. március 1. napjától a szociális törvényből kivették a közgyógyellátás méltányosságból történő megállapításának lehetőségét, - gyakorlatilag megszűnt ez a támogatási forma – s helyette az önkormányzatokra hárult a feladat. Minden önkormányzatnak saját rendeletben kellett szabályoznia,
2
hogy települési támogatás címén milyen ellátást akar és tud biztosítani a rászorulóknak. A 3/2015. (II.13.) Ör.-ben lehetőséget biztosított a méltányos közgyógyellátás helyett települési támogatás biztosítására gyógyszerköltségek enyhítésére. 2015. évben 80 fő részesült gyógyszerköltségek enyhítésére támogatásban, összesen: 1.838.500,- Ft összegben. További változás még 2015. évben, hogy 2015. március 1-ét követően települési támogatás címén kerülnek megállapításra az átmeneti segélyek. 2015. évben 83 fő részesült pénzbeni támogatásban, 94 fő önkormányzati tűzifa támogatásban. 2015. március 1-el a lakhatással kapcsolatos költségek viseléséhez helyi önkormányzati rendelet alapján települési támogatás nyújtásával van lehetőség. A megállapított támogatások havonta átutalásra kerülnek a megjelölt szolgáltatóhoz. 2015. évben 80 fő részesült lakhatási támogatásban. További feladat még a rendszeres ellátásban részesülők esetében a védett fogyasztói igazolások kiállítása, valamint a Humán Bizottság mellett titkársági feladatok ellátása. Népesség-nyilvántartás: A lakcímváltozások ügyintézése 2013. január 1. napjától járási szintre került át. Népességnyilvántartással kapcsolatos feladat maradt a felsőoktatásban részt vevő diákok kollégiumi elhelyezéshez, vagy szociális ösztöndíjpályázathoz történő igazolás kiadása arról, hogy egy háztartásban hányan vannak bejelentkezve. 2015. évben 26 db igazolás kiadására került sor. Gyermekvédelmi feladatok: 2013. január 1. napjától a gyámügyi feladatokat a Járási Hivatalok látják el, így a polgármesteri hivatalok feladata a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra való jogosultságok vizsgálata és megállapítása, valamint a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet megállapítása. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők száma csökkenő tendenciát mutat, melynek magyarázata lehet, hogy 2015. szeptembertől Kormányrendelet alapján a bölcsődés és óvodás korú gyermekek ingyen étkeztetésben részesülnek amennyiben az intézménynél a jövedelmi
3
viszonyaikra vonatkozóan nyilatkoznak, s az egy főre eső jövedelmük nem haladja meg a Kormányrendeletben előírt határt. Új, szigorúbb rendelkezések vonatkoznak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet megállapítására is. Mindkét esetben kérelemre indul az eljárás, és az utóbbi években a hátrányos helyzet megállapítását egyetlen család sem kérte, halmozottan hátrányos helyzet megállapítását is csak 1 család kérte 2015. évben, ami már le is járt időközben. 2015-ben 132 kedvezményben,
gyermek
részesült
rendszeres
gyermekvédelmi
Közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatok: Közfoglalkoztatás: Szatymaz Községi Önkormányzat közfoglalkoztatási programokhoz.
2015.
évben
is
csatlakozott
2015. évben összesen 7 (rövid és hosszú távú egyaránt) program indult, 8 órás munkarendben. Összesen 103 fő került foglalkoztatásra. Kulturális közfoglalkoztatás: 2015. évben partner-szervezetként csatlakozott az Önkormányzat is a III. Kulturális Közfoglalkoztatási Programhoz, amely 2015. március 1-től 2016. február 29-ig tartott, és 1 fő foglalkoztatottat érintett 100 %-os támogatottság mellett. Ebben a programban a Dankó Pista Művelődési Ház önálló partnerszervezetként vesz részt. Diákmunka: 2015. évben ismét részt vettünk a Diákmunka programban, 2015. júliusaugusztus hónapokban összesen 10 diák került bevonásra, 6 órás munkarendben 100 %-os támogatottság mellett. Közérdekű munka: Közérdekű munka keretében 2015-ben 13 fő került alkalmazásra a Csongrád Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Osztálya és a Foglalkoztatási Osztály kijelölése által. II. Adóügyek, kereskedelmi igazgatás, katasztrófavédelem A fenti feladatokat két felsőfokú végzettségű köztisztviselő látja el egy állandó közmunkás közreműködésével. Helyi adóval kapcsolatos ügyintézés
4
Az ügyintézők ellátják a helyi adók (helyi iparűzési adó, idegenforgalmi adó, magánszemélyek kommunális adója) és a gépjárműadó előírásával, beszedésével, behajtásával, kezelésével, elszámolásával, ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat és adatszolgáltatásokat. Vezetik a jogszabályban előírt nyilvántartásokat, kimutatásokat, és az információ-szolgáltatás meghatározott rendje keretében a zárási összesítőt és egyéb adatokat megküldi a területileg illetékes Magyar Államkincstárnak. Az ügyfél kérelemre vagy hatóság megkeresésére kiállítják, illetőleg megküldik az adó- és értékbizonyítványt. Ellátják a befizetések elszámolásával, utalásával, visszatérítésével, pótlékok és bírságok, valamint egyéb bevételekkel kapcsolatos könyvelési feladatokat. Adók és adók módjára behajtandó köztartozások ügyintézése Szabálysértési pénzbírság, helyszíni bírság, közigazgatási bírság behajtása érdekében végrehajtási eljárást folytatnak le – ennek érdekében a munkabérből és egyéb járandóságból történő letiltást, továbbá az adós bankszámlájára vezetett végrehajtást (hatósági átutalási megbízás) foganatosítanak; az ingó- illetve ingatlan-végrehajtás esetén önálló bírósági végrehajtó és/vagy NAV jár el az önkormányzattal kötött megállapodás alapján. Katasztrófavédelmi feladatok ellátása Az adóirodán dolgozó egyik kolléga közbiztonsági referensi feladatokat is ellátja. Az elmúl másfél évben a belvízvédelmi feladatok ellátásával kapcsolatban voltak feladatai. Ügyiratforgalom: (db) 2015. év
2016.09.3 0-ig
Adó- és értékbizonyítvány
97
82
Adóigazolás
19
14
Magánszemélyek kommunális adója ügyek
228
77
Gépjárműadó ügyek
1186
1054
Helyi iparűzési adó ügyek
832
827
Idegenforgalmi adó ügyek
161
144
Katasztrófa védelem
13
9
Behajtás adótartozás és adók módjára behajtandó köztartozások esetében
137
76
5
Kereskedelmi igazgatással kapcsolatos ügyek Bejelentés köteles kereskedelmi és ipari tevékenységek nyilvántartásba vétele, engedély köteles tevékenységek esetben működési engedély kiadása tartozik a feladathoz, valamint a szálláshelyekkel kapcsolatos eljárások. Talajterhelési díjakkal kapcsolatos ügyintézés A szennyvíztisztító átadása után a csatornahálózatra rá nem kötött ingatlanok tulajdonosait terhelő díj beszedésével kapcsolatos ügyintézés tartozik ide. Desztilláló berendezések és párlatjegyek regisztrálásával kapcsolatos ügyek Ezen feladatok keretében adatszolgáltatási feladatokat látunk el a NAV felé. III. Titkárság, munkaügy, személyzeti ügyek: A munkakört felsőfokú végzettségű köztisztviselő látta el. Titkársági, ügyviteli feladatok A munkakörhöz tartozik a polgármesteri hivatal teljes ügyiratforgalmának iktatása, postabontás, telefonközpont kezelés, irattárazás. Munkaügyi és személyzeti feladatok Ide tartoznak a köztisztviselők, a közalkalmazottak és munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalókkal kapcsolatos kinevezések, átsorolások, a belépő munkavállalók munkaköri leírásainak elkészítése, továbbképzési tervek elkészítése, vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos feladatok, szabadságok vezetése, képviselők személyi anyagának elkészítése. IV. Anyakönyvi ügyintézés Felsőfokú végzettségű munkavállaló látta el ezt a feladatot kapcsolt munkakörben. 2015. novemberéig a titkársági ügyintéző, ezt követően az igazgatási feladatokat ellátó ügyintéző. Mivel a képesítési követelménynek megfelelő másik köztisztviselő nem volt a hivatalban, ezért májustól két kollégát beiskoláztunk anyakönyvvezetői képzésre, akik augusztusban sikeres vizsgát tettek. Feladataik közé tartozik Szatymaz közigazgatási területén történt születés, házasságkötés és halálozás anyakönyvezése.
6
A régi papír alapú anyakönyveket elektronikus anyakönyvek váltották fel, az adatok felvitele folyamatosan történik egy - egy anyakönyvi esemény kapcsán. 2015. évben október 31-ig 12 házasságkötést anyakönyveztünk és 25 halálesetet. Az anyakönyvvezető feladata az apai elismerő nyilatkozatok felvétele, valamint a névmódosítási és névváltoztatási eljárásokkal kapcsolatos ügyintézés. is. V. Általános igazgatási feladatok Ezen feladatokat 2 fő felsőfokú végzettséggel rendelkező köztisztviselő látja el Birtokvédelmi ügyek A jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárás szabályai szerint egy éven belül történt birtoksértések esetében járhat el a jegyző. Az elmúlt évben 1 birtokvédelmi eljárás indult. Az állategészségügyi igazgatás keretében nyilvántartást kell vezetni a méh tulajdonosokról. Az ebtartással, illetve zárlattal kapcsolatos intézkedéseket kell foganatosítani. Földművelésügyi igazgatás Ezen eljárások keretében történik a fakivágási engedélyek kiadása, valamint a termőföld adásvétele, illetve haszonbérbe adásával kapcsolatos feladatok ellátása. Hagyatéki eljárás A hagyatéki leltár felvétele és az ehhez szükséges adatok beszerzése történik az önkormányzatnál. A hagyaték átadás az illetékes közjegyzőnél feladata. Ezen ügyekben gyakran teljesítjük más önkormányzatok megkeresését, ha a hozzátartozó Szatymazi lakos a leltár nálunk kerül felvételre és azt továbbítjuk az illetékes polgármesteri hivatalhoz. Lakás-és helyiséggazdálkodás Az önkormányzati tulajdonú lakások és egyéb helyiségekkel kapcsolatos ügyek intézése tartozik ide. Így a lakásbérleti szerződések megkötése, közműszolgáltatók felé való lejelentés. Helyiséggazdálkodásnál bérlemények átadás-átvétele, szerződéskötések, helyszíni szemlék megtartása, pályáztatások lebonyolítása.
7
Képviselő-testület munkájához kapcsolódó feladatok A képviselő testületi ülések előkészítése, az előterjesztések kiküldése, és a döntések végrehajtásának koordinálása tartozik ehhez a feladatcsoporthoz. Fontos feladat még az elkészült jegyzőkönyvek írásbeli felterjesztése, rendeletek, határozatok nyilvántartása. VI. Gazdálkodás: A Polgármesteri Hivatal gazdálkodási csoportja ellátja az önkormányzat és az önálló költségvetési szerveinek pénzügyi gazdálkodását. Az itt dolgozók létszáma 4 fő, ebből 2 fő felsőfokú főiskolai végzettséggel, 2 fő középfokú végzettséggel rendelkezik. A csoportból 3 fő regisztrált mérlegképes könyvelő. Minden évben a mérlegképes könyvelő végzettséggel rendelkező kollégák részt vesznek a kötelező tovább képzésen, mellyel a regisztrációjukat tudják érvényesíteni. 2015. februárban 1 fő a köztisztviselői alapvizsgát teljesítette. Költségvetési gazdálkodással kapcsolatos feladatok: A költségvetési rendelet módosításainak, az éves költségvetési rendelet tervezet, féléves, három-negyedéves és éves beszámolók, a képviselő-testület elé kerülő előterjesztések előkészítése. Az államháztartási információs rendszer szerinti pénzügyi információkat szolgáltatunk a Magyar Államkincstár felé havonta, mely adatszolgáltatás 2013. július 1-től többlet feladatot jelent. Az önkormányzat költségvetéséről és éves beszámolójáról is a központi rendszeren belül szolgáltatunk adatot. Minden hónapban elvégezzük a rendszeres segélyek számfejtését a szociális ügyintézőktől kapott adatok alapján. A segélyek egy részét pénztáron keresztül fizetjük ki, akinek van lakossági folyószámlája, annak kiutaljuk. Mivel a segélyek nagy részét visszaigényelhetjük a központi költségvetésből, a visszaigényléseket is el kell készíteni minden hónapban a törvényben megadott határidőig. A költségvetés tervezéssel és elszámolással összefüggésben elvégezzük a normatíva igénylést, valamint az elszámolást. Éves és negyedéves statisztikai jelentéseket készítünk a létszámokról, az egészségügyről, a beruházásokról. Az operatív gazdálkodás keretében minden számlát ellenőrzünk számszakilag, formailag, figyeljük, hogy a szakmai teljesítésigazolás meg legyen. A számlákhoz begyűjtjük a megrendelőket, szerződéseket, kötelezettségvállalásokat. Az új követelményrendszernek megfelelő EPER
8
integrált programmal végezzük a szállítói számlák nyilvántartásba-vételét, a kötelezettségvállalás nyilvántartását és a könyvelést. Havi és negyedéves rendszerességgel elkészítjük a NAV felé az ÁFA bevallást és az egyéb adóbevallásokat. Adatszolgáltatást végzünk a MÁK felé a nem rendszeres kifizetésekről, a változó munkabérekről, a helyettesítésekről, a táppénzes állományról és a szabadságon lévőkről. 2014. évtől az e-KATA ingatlan-nyilvántartó program segítségével vezetjük a vagyonkatasztert az ingatlanokra vonatkozóan. Nyilvántartjuk az ingatlan bérbeadási szerződéseket, a közterület használatot és minden hónapban kiszámlázzuk a díjakat. Folyamatosan továbbszámlázzuk azokat a közüzemi díjakat, melyek nem az önkormányzatot terhelik. Ilyenek például az orvosoknak, szolgáltatóház bérlőinek továbbszámlázott díjak, stb. A pénzügyi csoport tevékenységére jellemzőbb főbb statisztikai adatok: Ügyiratforgalom: 2014. év 400 db
2015.12.31. 683 db
Összesen 1.083 db
Egyéb bizonylatforgalom: Bizonylat megnevezése Pénztárbizonylatok száma Bankkivonatok száma Összesen:
2014. év 1.282 db 986 db 2.268 db
2015. 12. 31. 1.052 db 1.627 db 2.679 db
Összesen 2.334 db 2.613 db 4.947 db
VI. Pályázatírók A Szatymaz községi polgármesteri hivatal 2016. április 1. óta foglalkoztat köztisztviselőként 2 fő teljes munkaidős pályázatírót. A pályázatírók feladatai az alábbiak: pályázati felhívások figyelése, pályázatok benyújtása, nyertes projektek lebonyolítása (projekt előrehaladási jelentések és kifizetési kérelmek készítése; változás bejelentések benyújtása; megrendelések, szerződések, teljesítésigazolások előkészítése), kapcsolattartás (a kivitelezővel, a közreműködő szervezetekkel, a közbeszerzési szakértővel), a nyertes projektek fenntartási idő alatt felmerülő feladatainak (változás
9
bejelentések előkészítése, éves fenntartási jelentések benyújtása, helyszíni ellenőrzésekre való felkészülés) elvégzése. A pályázatokkal kapcsolatos ügyintézés főleg elektronikus úton történik, így a papír alapú nyilvántartást sok esetben nem lehet utánkövetni. Az elektronikusan érkezett ügyiratok száma nem nyilvántartott. A 2015. január 01 – 2016. június 30. időszakban beadott, még el nem bírált pályázatok: 1. A pályázat címe: Szatymazi kerékpárút építés a fenntarthatóság jegyében A felhívás kódszáma, címe: TOP-3.1.1-15-CS1 - Fenntartható települési közlekedésfejlesztés A projekt összköltsége bruttó: 90.000.000,- Forint 2. A pályázat címe: Helyi termelők piaca Szatymazon A felhívás kódszáma, címe: TOP-1.1.3-15-CS1 gazdaságfejlesztés A projekt összköltsége bruttó: 32.150.000,- Forint
-
Helyi
3. A pályázat címe: A szatymazi óvoda fejlesztése A felhívás kódszáma, címe: TOP-1.4.1-15-CS1 - A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével A projekt összköltsége bruttó: 58.500.000,- Forint 4. A pályázat címe: SZTEJKI Szatymazi Iskola főépületének energetikai korszerűsítése A felhívás kódszáma, címe: TOP-3.2.1-15-CS1 - Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése A projekt összköltsége bruttó: 97.500.000,- Forint 5. A pályázat címe: Sportpark létrehozása Szatymazon A felhívás címe: Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program 6. A pályázat címe: A szatymazi tanyasi lakosságot célzó biztonsági rendszerek beszerzése és telepítése A felhívás kódszáma, címe: TP-1-2016 – Tanyafejlesztési Program A projekt összköltsége: 4.999.587,- Forint 7. A pályázat címe: Büszkeségpont Szatymazon, avagy kopjafa ’56 emlékére A felhívás kódszáma, címe: KKETTKK – 56P – 02 jelű „Büszkeségpontok” pályázat A projekt összköltsége: 2.999.740,- Forint 8. A pályázat címe: Tornaterem vizesblokkjának felújítása A felhívás kódszáma, címe: Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása
10
A projekt összköltsége: 16.835.080,- Ft A Mi Óvodánk Alapítvány Szatymaz szervezet nevében 2015. január 01 – 2016. június 30. időszakban beadott, még el nem bírált pályázatok: 1. A pályázat címe: Családi védőháló kialakítása a Mi Óvodánk Alapítvány Szatymaz közreműködésével A felhívás kódszáma, címe: EFOP-1.2.1-15 - Védőháló a családokért A projekt összköltsége: 39.820.122,- Forint 2. A pályázat címe: Társadalmi szerepvállalás erősítése a Mi Óvodánk Szatymaz közreműködésével A felhívás kódszáma, címe: EFOP-1.3.5-16 - Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével A projekt összköltsége: 24.905.768,- Forint A Szatymazi Nőegylet Közhasznú Egyesület nevében 2015. január 01 – 2016. június 30. időszakban beadott, még el nem bírált pályázatok: 1. A pályázat címe: Családi védőháló kialakítása a Szatymazi Nőegylet Közhasznú Egyesület közreműködésével A felhívás kódszáma, címe: EFOP-1.2.1-15 - Védőháló a családokért A projekt összköltsége: 39.886.162,- Forint 2. A pályázat címe: Társadalmi szerepvállalás erősítése a Szatymazi Nőegylet Közhasznú Egyesület közreműködésével A felhívás kódszáma, címe: EFOP-1.3.5-16 - Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével A projekt összköltsége: 24.981.099,- Forint A Szatymazi Sportegyesület nevében 2015. január 01 – 2016. június 30. időszakban beadott, még el nem bírált pályázat: 1. A pályázat címe: Szatymazi SE sportfejlesztési (tornaterem bővítése) A felhívás kiírója: Magyar Judoszövetség A projekt összköltsége: 80.000.000,- Forint
elképzelése
A 2015. január 01 – 2016. június 30. időszakban beadott elszámolások és hozzájuk kapcsolódó szakmai beszámolók: „Közös megemlékezés a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából (Kibéd-Szatymaz)” című, MKO-KP-2-2015/1-000104 azonosító számú nyertes pályázatban Kibéd testvértelepülés küldöttségét láttuk vendégül 2016. március 15-i megemlékezéskor 100% támogatási intenzitás mellett bruttó 600.000,- Forint értékben. Az elszámolás 2016. májusában került benyújtásra.
11
„Magyarságtudat erősítése a szatymazi I. világháborús emlékmű felújításának köszönhetően” című, KKETTKK-CP-02 pályázati kódszámú felhívásra megküldött pályázati adatlap alapján a szatymazi I. világháborús emlékmű felújítását végezte el Szatymaz Községi Önkormányzat. Az 550.000,- Forint támogatásról szóló elszámolás 2016. májusában került benyújtásra. A „Mikrobusz beszerzés az óvodások közösségi programjai megvalósításhoz” című, 8895366108 iratazonosító számú nyertes támogatási kérelemnek köszönhetően egy Ford Tranzit V363 Trend Kombi mikrobusz beszerzése valósult meg, a Mi Óvodánk Alapítvány Szatymaz nevében. A 100% támogatási intenzitású projektben az igényelt támogatás összeg bruttó 9.595.000,- Forint volt. Az elszámolás 2015. október végén került benyújtásra. A 2015. január 01 – 2016. június 30. időszakban lefolytatott pályázati ellenőrzések: Szatymaz Községi Önkormányzat, „Központi sétány fejlesztése Szatymazon” című projektje (polgármesteri hivatal előtti tér fejlesztése) – 2015. február Szatymaz Községi Önkormányzat „Szatymaz községi Egészségház járóbeteg- és fogorvosi ellátás helységeinek akadálymentesítése” című DAOP-4.3.1-2007-0060 azonosító számú projektjének záró helyszíni ellenőrzését, így az egész projektet 2015. július 07-én lezárta a közreműködő szervezet. A dokumentumok irattározásra kerültek, a projekt hivatalosan is befejeződött. A 2014-2020 ciklusban várható pályázati felhívásokra való felkészülés, projektek előkészítése, projekttervek kidolgozása:
előzetes
VP-6-7.4.1.1-16 - Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés pályázati felhívásra az óvoda külső hőszigetelése, felújítása projektötlet kidolgozása. A 2015. január 01 – 2016. június 30. időszakban elvégzett egyéb tevékenységek: Aklan Anikó: Feladatai közé tartozik a tulajdoni lapok lekérése illetve közterület használati engedélyek kiadása. Munkájával összefüggő témában statisztikai adatszolgáltatások megtétele. 2016. május – 2016. augusztus között anyakönyvi szakvizsgára való felkészítő tanfolyamon való részvétel, sikeres anyakönyvi szakvizsga letétele, az anyakönyvezést végző kolleganő helyettesítése. Tevékenységét eltérő munkaidő-beosztással végzi, a 2011. évi CXCIX. törvény 92.§ (4) szabályozására hivatkozva.
12
Kószóné Molnár Cecília: 2013. év óta a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatokkal kapcsolatos feladatok és a közbeszerzési tervek és beszámolók elkészítése. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítésével, nyomon követése, felülvizsgálatával kapcsolatos teendők elvégzése, koordinálása.
VII. Műszak 2015. évben több személyi változás is bekövetkezett be ezen a szakfeladaton. A feladatot ellátó ügyintézők felsőfokú építészmérnöki végzettséggel rendelkező köztisztviselők voltak. Jelenleg szeptember 01 óta nincs betöltve az álláshely. A műszaki ügyintéző kiemelt feladatai elsősorban a településfejlesztés, település üzemeltetés, telekalakítás, vonalas létesítményekkel kapcsolatos feladatok, műszaki jellegű beruházások, illetve pályázatokkal kapcsolatos közreműködés.
VIII./ Egyéb feladatok
A Polgármesteri Hivatal alkalmazásába tartozik 1 fő 8 órás takarítónő és 1 fő település üzemeltetéssel foglalkozó munkavállaló Ők a Munka Törvénykönyv hatálya alá tartozó munkavállalók.
Fentiek alapján kérem a Képviselő-testületet a Polgármesteri Hivatal munkájáról szóló beszámoló megvitatására és elfogadására.
13
Határozati javaslat
Szatymaz Község Képviselő-testülete megtárgyalta a Szatymaz Község Polgármesteri Hivatala 2015-2016. I. félévi munkájáról szóló beszámolót és az alábbi döntést hozta: A Képviselő-testület a beszámolót az előterjesztésben foglalt tartalommal elfogadta. Határidő: azonnal Felelős: jegyző Szatymaz, 2016. október 06.
dr. Makay Enikő jegyző
14