H
E
L
E
N
F
I
E
L
D
I
N
MINDJÁRT MEGŐRÜLÖK! - BRIDGET JONES NAPLÓJA 2.
Kiadás éve: 2002 Kiadó: Európa Kiadó
1
G
1. BOLDOGAN ÉLÜNK, MÍG BELE NEM HALUNK Január 27. hétfő 58 kg 50 dkg (teljes elszalonnásodás), fiú 1 (hurrá!), kefélés 3 (hurrá!), kalória 2100, keféléssel elhasznált kalória 600, úgyhogy összkalória 1500 (példás) 07:15. Hurrá! A sivárság éveinek vége! Immár négyhete és öt napja állok működőképes kapcsolatban hímnemű nagykorúval, ezzel bizonyítva, hogy korábbi félelmeimmel ellentétben nem vagyok szerelmi pária. Csodásan érzem magam, egészen Jemina Goldsmithnek vagy hasonló tündöklő újdonsült arának, aki fátylasan avat fel kórházi rákosztályt, miközben mindenki azon képzeleg, milyen lehet az ágyban Imran kánnal. Óóóó! Mark Darcy épp most mozdult meg. Talán föl fog ébredni és a véleményem után érdeklődik. 07:30. Mark Darcy nem ébredt fel. Tudom már, fölkelek és készítek neki fantasztikus meleg reggelit, gombás rántottát kolbásszal, vagy talán benediktiner omlettet, esetleg florentinát. 07:31. Egyáltalán mi a benediktiner omlett vagy a florentina? 07:32. Bár nincs itthon se gomba, se kolbász. 07:33. Se tojás. 07:34. Se – ha már itt tartunk – tej. 07:35. Még most sem ébredt fel. Mmmm. Aranyos. Szeretem nézni, mikor alszik. N. szexi széles váll, szőrös mellkas. Nem mintha szexuális objekt lenne vagy ilyesmi. Ő agyban érdekelt. Mmmmm. 07:37. Még most sem ébredt fel. Tudom, hogy nem szabad zajt csapnom, de talán felébreszthetném kifinomult gondolati rezgésekkel. 07:40. Esetleg ne tegyem föl... ÁÁÁÁÁ! 07:50. Mark Darcy vigyázzülésbe vágta magát és üvöltött: - Hagyod abba, Bridget! Kutya mindenségit! Mit bámulsz, miközben alszom! Keress magadnak tennivalót! 08:45. Coins kávézóban, kapucíner, csokoládés croissant és cigaretta mellett. Megkönnyebbülés, hogy nyíltan lehet bagózni és nem kell mindig jó fát tenni a tűzre. Tulajdonképpen n. komplikált dolog a férfi a háznál, mert nem lehet megkívánt ideig dagonyázni vagy trónolni, ha tudja az ember, hogy a munkába siető másik személy rémesen szeretne kisdolgozni stb.; valamint zavar, hogy Mark összehajtogatja éjszakára az alsónadrágját, emiatt mostanában sajátosan feszélyez, hogy a magamét egyszerűen a padlóra hányom. Valamint ma este is átjön, tehát munka előtt vagy után, muszáj beugranom az ábécébe. Na, jó, nem muszáj, de az az elborzasztó igazság, hogy be is akarok ugrani, valószínűleg bizarr genetikai visszasatnyulás folytán, amiről nem merek beszámolni Sharonnak. 08:50. Mmmm. Vajon milyen lenne Mark Darcy apának (Mármint közös sarjunk apjának. Nem az én saját apámnak. Ez már betegesen ödipuszi)? 08:55. Na, szóval, nem szabad rögeszmélni vagy fantáziálni.
2
09:00. Megengednék-e vajon Alconburyék, hogy a pázsitjukon verjük fel a sátrat a fogadáshoz, amikor – ááááá! - Country Casuals rakott szoknyában, fénylő gombos almazöld blézerben az anyám vonult be kackiásan a kávéházba, mintha egy nyálkát verítékező űrlény telepedne le nagy flegmán az Alsóház első padsorába. - Halló drágám! – trillázta. – Éppen a Debenhamsbe tartok, és tudom, hogy itt szoktál reggelizni. Gondoltam, bekukkantok és utána nézek, mikor akarod megcsináltatni a színeidet. Óóó, de meginnék egy csésze kávét! Mit gondolsz, megmelegítik itt a tejet? - Anyu, már mondtam, hogy nem akarom megcsináltatni a színeimet – motyogtam lángvörösen, mert bámultak bennünket. Aztán odacsörtetett egy morcos pincérnő. - Jaj, ne légy már ilyen begyepesedett, drágám! Meg kell nyílnod! Nem lehet örökké a kispadon ücsörögni ilyen barnákban és piszokszínekben! Ó, halló, kedves! Anyu átváltott az ő komótosan kellemdús „próbáljunk különösebb kifürkészhető ok nélkül a legjobb barátságba kerülni a várakozó személyzettel és a legérdekesebb egyéniséggé lenni a kávézóban” hangjára. - No. Már. Most. Tudja mit? Úgy gondolom, én egy kávét fogok kéni. Annyi csésze teát ittam meg ma délelőtt Colinnal, a férjemmel odafönt Grafton Underwoodban, hogy már beteg vagyok a teától. Hanem tudna nekem melegíteni egy kis tejet? Nem ihatom hideg tejjel a kávét. Emésztési zavaraim lesznek tőle. Aztán meg Bridget leányomnak... Hrrr! Miért csinálják ezt a szülők? Miért? Miért van az, hogy az idősebb nemzedék túl görcsösen igényli a figyelmet és hangoztatja fontosságát, avagy miért van az, hogy a mi urbánus nemzedékünk túlságosan elfoglalt és gyanakvó a barátkozáshoz? Emlékszem, amikor feljöttem Londonba, én is addig mosolyogtam mindenkire, amíg egy ember a metró mozgólépcsőjén rá nem maszturbált a kabátom hátuljára. - Eszpresszó? Filter? Latte? Kapucíner? Félzsíros vagy koffeinmentes? – vakkantotta a pincérnő, begyűjtve a csetreszt a mellette levő asztalról, és közben vádlóan nézett rám, mintha az én hibám lenne az anyu. - Félzsíros koffeinmenteset és egy tejet - susogtam bocsánatkérőn. - Micsoda bárdolatlan teremtés, hát nem beszél ez angolul? – kérdezte anyu sértődötten az elvonuló pincérnői háttól. – De furi egy hely ez, hát nem? Itt nem tudják eldönteni, mit kell viselni délelőtt? Követtem pillantását a szomszéd asztalnál ülő divatos lányokig. Az egyik, bakancsban, alsószoknyában, rastafari sapkában, irhakabátban a laptopján kopácsolt, a másik, aki butháni pásztorok kötött usankáját viselte Prada tűsarkúhoz, hegymászó zoknihoz, szörfös sorthoz, földig érő lámaszőr kabáthoz és a mobiljának headset-jébe ordított: - ... vagyis azt mondta, hogyha még egyszer rajtakap, hogy bagózok, elveszi a lakást. Mire én: „Baszd meg, Apu...” miközben hatéves gyermeke boldogtalanul nyámmogott egy tányér krumpliszirmon. - Magában beszél így az a lány? - érdeklődött anyu. – Fura egy világban élünk, nem? Nem lenne jobb normális emberek társaságában élni? - Ezek normális emberek! – mondtam dühösen, szemléltetés gyanánt az utca felé biccentve, ahol sajnálatos módon épp egy barna köntösű apáca tolt két babát. - Látod, ezért vagy úgy összezavarodva. - Nem vagyok összezavarodva. - De vagy! – mondta. – Na, mindegy. Hogy állsz Markkal? - Édesdeden – mondtam álmatagon, mire szúrós pillantást vetett rám. - De nem fogsz vele tudod-micsodázni, ugye? Mert akkor nem vesz ám feleségül!
3
Hrrr! Hrrr! Alighogy elkezdtem együtt járni azzal a pasival, akit tizennyolc hónapja próbál rám tukmálni („Malcolm és Elaine fia, drágám, elvált, borzasztóan magányos és gazdag!”), máris úgy érzem magam, mint egy felkelő a kiképzőpályán, aki kepeszt hálókon és akadályokon át, hogy hazavigyen anyunak egy nagy ezüstkupát masnival. - Tudod, mit szoktak mondani utána! – folytatta ő. – „Ó, könnyű menet!” Mert mikor Merle Robertshaw elkezdett járni Percivallal, az anyja előre megmondta: „Figyelj oda, hogy a micsodáját csak pisilésre használja!” - Anyám! – tiltakoztam, mert ez azért egy kicsit durva volt tőle, aki még hat hónapja is egy autóstáskás portugál idegenvezetővel hetyegett. - Ó, mondtam már? – siklott át olajozottan egy másik témára. – Megyünk Unával Kenyába. - Mi? – ordítottam. - Kenyába megyünk! Ezt képzeld el, drágám! A legsötétebb Afrikába! Agyam pörgetni kezdte a lehetséges magyarázatokat, mint centrifuga a gyümölcsöt kikapcsolás előtt: anyám felcsapott hittérítőnek? Anyám kivette a Távol Afrikától-t videokölcsönzőből? Anyámnak hirtelen eszébe jutott Elza, és úgy döntött, hogy oroszlánokat tart? - Igen, drágám! Szafárizni akarunk, megnézzük a maszáj primitíveket, aztán megszállunk egy strandhotelben! A gyümölcsturmix kattogva megállapodott egy irtóztató képsorozatnál, melyben koros germán delnők szexelnek a tengerparton bennszülött ifjakkal. Hidegen meredtem anyura. - De aztán nem kezdesz el helytelenkedni, ugye? - kérdeztem. - Apu épphogy túltette magát a Julio-ügyön. - Komolyan, drágám! Én nem tudom, mire volt az az egész felhajtás! Julio csak egy barátom volt, levelezőtárs! Mindannyiunknak szüksége van barátokra, drágám. Úgy értem, hogy még a legjobb házasságban sem érhetjük be egyetlenegy emberrel. Barátok, minden kor, faj, meggyőződés és törzs képviseletében! Az embernek bővítenie kell a látszögét minden adódó... - Mikor mész? - Ó, nem is tudom, drágám. Ez még csak egy ötlet. Na, nekem rohannom kell. Pááá! Francba! Negyedtíz. El fogok késni a reggeli megbeszélésről. 11:00. Frappírozzuk ki Britanniát-iroda. Szerencsére csak két percet késtem a megbeszélésről, azonkívül sikerült labdává gyúrnom a kabátomat, olyan tetszetős benyomás végett, hogy már órák óta tartózkodom az épületben, kizárólag halaszthatatlan ügyosztályközi dolog miatt voltam távol. Higgadt fegyelemmel vágtam át az ocsmány osztatlan terű irodán a vacak naptévé árulkodó roncsai – itt egy lyukas fenekű, felfújható bárány, ott egy felnagyított Claudia Schiffer, Madeleine Albright fejével, amott egy „LE A LESZBIKUSOKKAL!” feliratú, jókora papundeklitábla – között a potrohát szörnyű hetvenes évek fazonú szafáriöltönybe sajtoló pakompartos Richard Finch felé, aki Jarvis Cocker pápaszemben bőgött a húszegynéhány fős kutatócsoportnak. - Már megint elkéstünk, Tubugatyás Bridget? Nem azért fizetlek, hogy gombóccá gyűrd a kabátodat, és ártatlan pofákat vágj! Azért fizetlek, hogy időben ide gyere, és ötletekkel állj elő! Szavamra! A tiszteletnek ez a hiánya, nap mint nap, ez túl van az emberi tűrőképesség határán! - Tehát, Bridget! - mennydörögte. - Új munkáspárti nőkben gondolkodom! Imázsban és szerepekben gondolkodom! Barbara Follettet akarom ide a stúdióba!
4
Fazoníroztasd át vele Margaret Beckettet! Reflektorfény. Kis fekete ruha. Harisnya. Azt akarom, hogy Margaret olyan legyen, mint a két lábra állt szex. Néha úgy tűnik, nincs határa a képtelenségeknek, amelyeket Richard Finch követelhet tőlem. Egy napon majd Harriet Haimant és Tessa Jowellt fogom rábeszélni, hogy álljanak ki egy ábécébe, miközben én a vásárlókat faggatom, tudják-e, melyik melyik, vagy egy falkamestert próbálok meggyőzni, hogy pucéron meneküljön árkon-bokron át egy falka dühös róka elől. Valami értékesebb, kielégítőbb állást kell találnom. Ne legyek ápolónő? 11:03. Asztal mellett. Na, jó okosabb, ha felhívom a munkáspárti sajtóirodát. Mmmm. Villanásokban jön vissza a kefélés. Remélem, Mark Darcy nem igazából volt mérges ma reggel. Vajon túl korai még, hogy felhívjam? 11:05. Igen. Ahogy a Hogyan szerezzük meg a szerelmet, amelyet akarunk? mondja, vagy a Hogyan tartsuk meg a megtalált szerelemet? – ben volt, férfi és nő egyesülése kényes dolog. A férfinak kell az üldözőnek lennie. Kivárom, amíg ő hív. Talán át kellene olvasnom az anyagot, arra az esetre, ha tényleg megkapnám Margaret Beckettet… Húúúúú! 11:15. Megint Richard Finch ordított. Áttettek a munkáspárti nőkből a rókavadászatba, Leicestershire-ből kell csinálnom élő inzertet. Nem szabad pánikolni. Magabiztos, fogékony, értelmes, komoly nő vagyok. Éntudatom nem hétköznapi teljesítményeimből, hanem belülről fakad. Magabiztos, fogékony... Ó, istenem! Zuhog. Nem akarok kimenni ebbe a frigóval keresztezett úszómedencevilágba! 11:07. Tulajdonképpen n. érdekes feladat interjút készíteni. Nagy felelősség – természetesen viszonylagos értelemben, nem, mint mikor el kell eldönteni, lőjük-e cirkáló rakétákkal Irakot, vagy mint mikor vivőeret kell elkötni nagyműtét közben, viszont a kamera előtt égethetek le egy rókagyilkost, és szerezhetek magamnak egy jó pontot, mint Jeremy Paxman az iraki – vagy iráni - követtel. 11:20. Akár még az esti híradó is kérhet tőlem egy törvényszéki tudósítást. 11:21. Vagy rövid riportsorozatot. Hurrá! Na, jó elő az újságkivágásokkal… Ó, telefon. 11:30. El akartam engedni a fülem mellett, de aztán úgy gondoltam, talán Sir Hugo Boyton, a nemes és nemzetes rókagyilkos akar eligazítani, hogy melyik silónál vagy disznóólnál forduljak balra stb. szóval felvettem és Magda volt. - Szia, Bridget! Csak azért telefonálok, mert azt akarom mondani, hogy a bilikébe! A bilikébe! A bilikébe csináld! - A háttérből robaj hallatszott, majd megeresztett víz csobogása és jajveszékelés, mint mikor muszlimokat mészárolnak a szerbek, és „Mami meg fog dádázni! Mami meg fog dádázni!”, zsinórban. - Magda! – ordítottam. – Gyere vissza! - Bocs, tündérem – mondta egy idő után, amikor visszatért. – Csak azért hívtalak, mert azt akartam mondani, hogy dugd bele a bögyörődet a bilikébe! Ha kilógatod, akkor a padlóra megy! - Munkában vagyok – esengtem. – Két percen belül indulnom kell Leicestershire-be… - Nagyszerű, oltári, dörgöld csak az orrom alá, hogy ti mind roppant csillogók és fontosak vagytok, én viszont megfeneklettem itthon két individuummal, akik még az angol nyelvet sem sajátították el. Na, szóval, csak azt akartam közölni, hogy beszerveztem az építési vállalkozómat. Holnap kimegy hozzád, és megcsinálja a
5
polcaidat. Elnézést, hogy megzavartalak unalmas konyhaszagommal. Gary Wilshawnak hívják. Pá. Ismét csörgött, mielőtt visszahívhattam volna Magdát. Jude zokogott birkahangon. - Semmi baj, Jude, semmi baj! – mondtam állkapcám alá igazítva a kagylót, miközben az újságkivágásokat igyekeztem belegyömöszölni a retikülömbe. - Ronda Richard beeeeeeeeeeeeee! Ó, egek! Karácsony után Shaz és én közös erővel meggyőztük Jude-ot, hogy ha csak még egyetlenegy őrült eszmecserét folytat Ronda Richarddal az obligofóbia futóhomokjáról, akkor be fog kerülni az elmegyógyintézetbe, akkor pedig nincs többé miniszünidő, kapcsolati tanácsadás vagy közös jövő, még éveken át, amíg ki nem kerül a közösség gyámja alól. Jude az önimádat fenséges felrakétázásában ejtette Ronda Richardot, levágatta a haját, bőrdzsekiben-csípőfarmerban kezdett bejárkálni citybeli szolid munkahelyére, priapusi őrjöngésbe kergetve az összes csíkos ingű Hugo-t, Johnnyt és Jerrerst, akik addig legföljebb lanyhán tűnődtek rajta, hogy ugyan mi lehet Jude kosztümje alatt, és mostanában minden este másik hívogatja. A Ronda Richard-témától mégis mindmáig elbúsul valahogy. - Most néztem át az itt hagyott cuccát, mielőtt kidobtam volna, és megtaláltam ezt az önsegítő könyvet… aminek az a címe… a címe… - Oké, oké. Nekem elmondhatod. - Az a címe: Hogyan randevúzzunk fiatal nőkkel; kalauz férfiaknak harmincöt felett. Jézusom! - Egyszerűen rettenetes, rettenetes… - mondta Jude. – Ezt én nem bírom, hogy ismét alá kelljen szállnom a randevúzás poklába… Abba az áthatolhatatlan dzsungelbe… Egyedül leszek, amíg csak élek… Mivel egyensúlyba kellett hoznom a barátság jelentőségét azzal a ténnyel, hogy negatív idő alatt nem lehet eljutni Leicestershire-be, mindössze elsősegély jellegű tanácsot adtam önérzet témájában: Ronda Richard nyilván szántszándékkal hagyta ott a könyvet; nem, te nem vagy stb. - Ó, köszi, Bridge – mondta Jude egy idő után, némileg higgadtabban. – Felmehetek hozzád ma este? - Üm, izé, Mark jön. Csend lett. - Klassz.- mondta hidegen. – Klassz. Hát, akkor érezd jól magad. Ó, istenem, most, hogy lett fiúm, majdnem olyan lelkiismeretfurdalásom van Judedal és Sharonnal szemben, mint egy áruló, renegát gerillának. Inkább megszervezem, hogy holnap este találkozzunk Jude-dal és Shazzel, ma este csak telefonon beszéljük át még egyszer a dolgokat és úgy tűnt, hogy ez így jó is lesz. Na, most gyorsan felhívni Magdát, hogy ne érezze magát unalmasnak és belássa, milyen messze áll a munkám a csillogástól. - Kösz, Bridge – mondta Magda, miután értekeztünk egy darabig. – Tényleg nagyon nyomottnak és magányosnak érzem magam, amióta megvan a baba. Jeremy holnap este is dolgozik. Nem akarsz átjönni? - Izé, Jude-dal kell találkoznom a 192-ben. Súlyos csend. - És gondolom, én túlságosan unalmas, Pöffeszkedő Családos vagyok ahhoz, hogy ott lehessek? - Nem, nem gyere csak! Gyere, nagyon klassz lesz! – kompenzáltam túl. Tudtam, hogy Jude pipa lesz, mert ezzel elterelődik a figyelem Ronda Richardról, de úgy döntöttem, hogy ezt majd később elrendezem. De most már tényleg késésben 6
vagyok, és úgy kell kimennem Leicestershire-be, hogy el sem olvastam a rókavadász-kivágásokat. Talán a kocsiban olvashatnám el, ha piros a lámpa. Ne csörögjek oda gyorsan Mark Darcynak, hogy hova megyek? Hmmm. Nem. Rossz húzás. De ha sokáig elmaradok? Jobb lesz telefonálni. 11:35. Hm. Társalgás a következőképpen zajlott: Mark: Tessék? Itt Darcy. Én: Bridget vagyok. Mark: (szünet) Aha. Izé. Minden oké? Én: Igen. Klassz volt éjszaka, ugye? Mármint, tudod, amikor… Mark: Igen, tudom. Remek. (Szünet) Jelen pillanatban az indonéz nagykövettel, az Amnesty International vezetőjével, továbbá a Kereskedelmi és Ipari Minisztérium helyettes államtitkárával tárgyalok. Én: Ó, bocsi. Csak épp most indulok Leicestershire-be. Úgy gondoltam, szólok, ha netalán történne velem valami. Mark: Ha netán…? Micsoda? Én: Úgy értem, ha… későn jönnék (fejeztem be hülyén). Mark: Helyes. Nos, miért nem telefonálsz meg egy becsült érkezési időt miután végeztél? Igen kitűnő lenne. Akkor szervusz. Hmmm. Azt hiszem, ezt nem kellett volna csinálnom. Az Elvált férfit is ésszel kell szeretni is nyomatékosan leszögezi, hogy ha van valami, amit a férfiak nagyon nem szeretnek, akkor az az, hogy munka közben ok nélkül hívogatják őket. 19:00. Ismét otthon. Lidércnyomásosan folytatódott a nap. Miután sikerült dacolnom a forgalommal és a zuháréval, adás előtt alig harminc perccel döngettem meg az esőmosta Leicestershire-ben egy istállókkal körülvett nagy, négyszögletes ház ajtaját. Az ajtó felpattant, és egy magas ember állt a küszöbön, kordbársony nadrágban és egészen bő, szexi zsemperben. - Hö! – mondta, és tetőtől talpig végigmért. – Na, csak bújjon be. A haverjai már ott vannak hátul. Hol a jó büdös francban volt? - Váratlanul szólítottak el egy főbenjáró politikai témából – feleltem nagyképűen, miközben bevezetett egy kutyákkal és lószerszámokkal zsúfolt nagy konyhába. Hirtelen megfordult, dühösen rám meredt, majd az asztalra vágott. - Ez állítólag szabad ország! Ha már azt is előírják, hogy még egy kurva vadászatra se mehetünk vasárnapon, hová fog ez fajulni? Bááááh! - Nos, ez ugyanúgy elmondható a rabszolgatartásról is, nem? – motyogtam. - Vagy, hogy valakik levágják a macskák fülét. Én mindössze nem tartom túlságosan úri tempónak, hogy egy falka ember és kutya kergessen szórakozásból egy rémült kis állatot. - Látta már valaha, mit művel az a dög róka a tyúkokkal? – bődült rám vérveres arccal Sir Hugo. – Ha nem vadászunk rájuk, ellepik a vidéket! - Akkor lőjék le őket! – meredtem rá öldöklőn. – Humánusan! És vadásszanak valami másra vasárnapon. Mint az agárversenyen. Kössenek drótra egy rókaszalaggal impregnált plüssállatkát! - Lőjük le? Próbált már lelőni egy kurva rókát? Majd ott fognak döglődni sebben a maga rémült rókácskái. Még, hogy plüssállatka! Hrrrr! Váratlanul fölmarta a kagylót és tárcsázott. – Finch, maga vadbarom! – bőgte. – Kurva életbe, mit küldött ide nekem, miféle kis komcsit? Ha azt képzeli, hogy jövő vasárnap előjöhet a Qournnal… - Mely pillanatban az operatőr bedugta fejét az ajtón, és duzzogva megjegyezte: - Ó, hát itt vagy? – Majd az órájára pillantott. – De ne is fáraszd magad azzal, hogy szólsz.
7
- Finch beszélni akar magával – mondta Sir Hugo. Húsz perccel később kirúgatás terhe alatt nyeregbe szálltam, hogy kamera elé ügetve interjúvoljam meg az ugyancsak lóra kapott Kekk nemzetes urat. - Oké, Bridget, tizenötre rajtad vagyunk, gyerünk, gyerünk, gyerünk! – ordította Richard Finch Londonból a fülhallgatómba, mire az utasításnak megfelelően belenyomtam térdemet a ló oldalába. Ám sajnálatos módon a ló nem akart indulni. - Gyerünk, gyerünk, gyerünk, gyerünk! – ordította Richard. – Mintha azt mondtad volna, hogy tudsz lovagolni! - Azt mondtam, hogy megvan hozzá a természetes alapom! – sziszegtem vadul vájkálva térdeimmel. - Oké, Leicester, ráközelít Hugóra, amíg a hülye Bridget összehozza, öt, négy, három, kettő, egy... indul! Mire Céklafejes nemzetes úr bömbölő reklámot csapott a falkavadászatnak, én pedig addig vájkáltam a sarkammal, míg a ló idegesen felágaskodott, majd srégen behátrált a kamera elé velem, aki a nyakába csimpaszkodtam. - Ó, a kurva életbe, rendezd le, rendezd le! – ordított Richard. - Nos, tehát, most ennyire volt időnk. A szó a stúdióé! – trilláztam, miközben a ló újabb fordulót írt le, nekicurükkolt az operatőrnek. Miután a megvető pofákat vágó stáb távozott, bementem – halálra váltan – a házba a holmimért, ahol a szó szoros értelmében nekiszaladtam a nemzetes Asztalverő Óriásnak. - Há! – vakkantott rám. – Gondoltam is, hogy az a csődör megtanítja, merre mennyi. Akar egy kurvát? - Mit? – kérdeztem. - Hát egy véres marcsát! (Bloody Mary) Elfojtottam ösztönös fellobbanásomat a vodkaszlopálás irányában és teljes hosszúságomban kihúztam magamat. – Azt akarja mondani, hogy tudatosan szabotálta el a riportomat? - Meglehet – vigyorgott negéddel. - Ez a legnagyobb mértékben szégyenteljes – jelentettem ki. – És nem illik egy főrendhez. - Há! Spiritusz. Ezt már szeretem a nőkben! – mondta torokmélyből, majd irányomba vetette magát. - Kopjon le! - közöltem, kitérve az útjából. De komolyan! Mit képzel ez? Dolgozó nő vagyok, akivel nem lehet kikezdeni. Semmilyen értelemben. Bár ez is azt bizonyítja, mennyire élvezik a férfiak, ha azt hihetik, hogy nem hajtunk rájuk. Ezt majd meg kell jegyeznem hasznosabb alkalmakra. Most estem be az ajtón, miután körbecaplattam a Tesco Metrót és felvánszorogtam a lépcsőn nyolc reklámszatyorral. Tényleg fáradt vagyok. Hüm. Hogy lehet az, hogy mindigén megyek az ábécébe? Ez olyan, mintha egyszerre lennék dolgozó nő és feleség. Ez olyan, mint a XVII. században ... Ó, villog az üzenetrögzítő! - Bridget! – Richard Finch volt. – Holnap reggel kilenckor itt akarlak látni az irodámban. Megbeszélés előtt! Reggel kilenckor, nem este kilenckor! Délelőtt. Napvilágnál. Nem tudom, hogy fogalmazzak ennél precízebben. Melegen ajánlom, hogy itt légy! Frankón pipásnak hangzott. Remélem, nem kell rádöbbennem annak lehetetlenségére, hogy egyszerre legyen kellemes lakásom, kellemes melóm és kellemes fiúm. Na, majd megmutatom én Richard Finchnek, mi az újságírói tisztesség! No jó. Okosabb, ha elkezdek készülődni. De fáradt vagyok!
8
20:30. Chardonnay segítségével sikerült visszanyernem az energiát, felszámoltam a kupit, tüzet raktam, gyertyát gyújtottam, fürödtem, hajat mostam, sminkeltem, és n. szexi fekete farmert vettem kombinévállpántos felsőrésszel. Nem éppen kényelmes, a nadrág lépése és kombinévállpánt rendesen belevágnak énembe, de klasszul néz ki, és ez a fontos. Mert ahogy Jerry Hall is megmondta, a nő legyen szakácsné a konyhában és bárcása fogadószobában. Vagy akármilyen szobában. 20:35. Hurrá! Kellemesen otthonos szexi vacsora lesz, finom spagettivel – könnyű, de tápláló – és kandallótűzzel. Csodálatos hibridje vagyok a dolgozó nőnek és a barátnőnek. 20:40. Hol a jó francban van? 20:45. Hrrr! Minek pattogok, mint egy nikkelbolha, ha úgyis akkor lejt be, amikor úri kedve tartja? 20:50. Rohadt Mark Darcy, én tényleg... Csengő! Hurrá! Istenien festett az öltönyében, a kigombolt nyakú ingével ahogy belépett. Ledobta az aktatáskáját, a karjába kapott, és szexi kis táncra perdült velem. – De jó látni téged! – dünnyögte a hajamba. - Nagyon élveztem a riportodat. Fantasztikus amazon vagy. - Ne! - húzódtam el. – Rémes volt! - Briliáns volt! – vitatkozott. – Az emberiség évszázadokon át arra lovagolt, amerre a ló orra mutat, és akkor egy magányos nő egyetlen világrengető riportban fenekestől felforgatja a brit lovaglóhagyományokat. Átütő erejű győzelem volt. – Fáradtan leült a kanapéra. – Roncs vagyok. Nyomorult indonézek. Ezek úgy képzelik az áttörést az emberi jogokban, hogy közlik főbelövés közben a delikvenssel a letartóztatás tényét. Töltöttem egy pohár Chardonnayt, és odavittem neki, mint egy James Bond-féle háziasszony, megnyugtató mosollyal közölve: - A vacsora hamarosan kész. - Jajistenem! – nézett körül riadtan, mintha távol-keleti milícia rejtőzne a mikrosütőben. – Főztél? - Igen! – feleltem indignálódva. És még azt vártam, hogy örülni fog! Valamint szóval sem említette a bárcáshacukát. - Gyere ide! – paskolta meg a kanapét. – Csak ugratlak. Mindig is szerettem volna Martha Stewarttal járni. Nagyon jól esett nyalakodni, de az volt, hogy a spagetti hat perce főtt és kezdett csirizesedni. - Csak megcsinálom a tésztát! - fejtettem ki magamat. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon, és merő megszokásból rávetettem magamat, abban a hiszemben, hogy talán Mark hív. - Szia, Sharon vagyok. Hogy álltok Markkal? - Itt van! – súgtam ökölbe szorított ajkakkal és fogakkal, hogy Mark ne olvashasson szájmozgásomból. - Mi? - Ttvn! – szűrtem sziszegve a fogaim között. - Jó, jó! – mondta Mark, és megnyugtatóan bólogatott. – Tudomásul veszem, hogy itt vagyok. Nem tartozik azon tények közé, amelyeket titkolnunk kellene egymás elől. - Oké, akkor ezt hallgasd! – lelkesedett Shaz. – „Nem állítjuk, hogy minden férfi csalfa. De minden férfi gondol rá. A férfiakat örökösen ilyen vágyak marcangolják. Próbáljuk fékezni szexuális gerjedelmeiket...” - Shaz, én most tulajdonképpen tésztát főzök.
9
- Ó, tulajdonképpen tésztát főzünk? Azért, remélem, hogy nem változol át Pöffeszkedő Nekem-Ám-Van-Valakimmé! Csak ezt hallgasd meg, és rögtön kedved lesz a fejére borítani az egész tésztát. - Tartsd a vonalat! – mondtam, idegesen sandítva Markra. Kikapcsoltam a spagettit, és visszamentem a telefonhoz. - Oké – folytatta Sharon izgatottan-, „de az ösztönök néha legázolják az emelkedettebb gondolkodást. Egy férfi megbámul egy kis mellű nőt, kikezd vele vagy lefekteti akkor is, ha egy nagy mellű nővel kötelezte el magát. Ön talán nem úgy gondolja, hogy a változatosság gyönyörködtet, de nekünk elhiheti, hogy a fiúja annál inkább így gondolkozik." Mark dobolni kezdett az ujjaival a kanapé karfáján. - Shaz... - Várj, várj! Ez az a könyv, hogy Mit akarnak a férfiak? ... Itt ni. „Ha önnek van egy csinos húga vagy barátnője, akkor vegye csak egészen biztosra, hogy a fiúja ARRA GONDOL, MIKÉNT SZEXELHETNE VELE .” Várakozó csend támadt. Mark olyan mozdulatokat tett, mintha torkot nyiszálna, és vécét húzna le. - Shaz, nem hívhatnálak vissza később? Ezek után Shaz megvádolt, hogy megszállottja vagyok a férfiaknak, holott állítólag feminista volnék. Mire azt mondtam, hogy ha annyira érdeklik a férfiak, minek olvas olyan könyveket, hogy Mit akarnak a férfiak? . Kezdett ocsmányul antifeminista, férfiközpontú veszekedéssé fajulni a dolog, mire észbe kaptunk és búcsút vettünk a holnapi viszontlátásig. - Háát! – mondtam ragyogón és letelepedtem Mark mellé a kanapéra. Sajnos megint fel kellett állnom, mert ráültem valamire, ami a diétás Müller joghurt üres dobozának bizonyult. - Egeeen? – mondta Mark, és leveregette a fenekemről joghurtot. Biztos, hogy nem volt olyan sok, vagy nem igényelt olyan erélyes veregetést, de azért nagyon finom volt. Mmmm! - Akkor vacsorázunk? – kérdeztem, megpróbálva a konkrét feladatra összpontosítani. Épp tálba öntöttem a spagettit és ráborítottam a mártást, mikor újra megszólalt a telefon. Úgy döntöttem nem veszem föl, amíg nem ettünk, ám ekkor bekattant a rögzítő, és felbégetett Jude: - Bridge, ott vagy? Vedd föl, vedd föl. Kérlek, Bridge, légysziiiííí! Fölvettem a kagylót miközben Mark homlokon öklözte magát. De az a helyzet, hogy őt még nem is ismertem, amikor Jude és Shaz már évek óta rendesek voltak hozzám, így utálatosság lett volna úgy hagyni a rögzítőt. - Szia, Jude. Jude az edzőteremben járt, ahol a kezébe került egy újságcikk, amelyikben a harminc fölötti egyedülálló lányokat „futózott keréknek” nevezték. - Azt fejtegeti a pasas, hogy a lányok, akik huszonéves korukban nem jártak volna vele, harmincegynehány évesen már járnának, de akkor meg ő nem kér belőlük – mesélte búsan. – Azt írja, hogy akkor a lányok már másra sem gondolnak, mint hogy megállapodjanak, és gyerekeik legyenek, nála tehát az a szabály, hogy „Csak huszonöt éven aluliaknak!”. - Nahát, szavamra! – kacarásztam vidoran, miközben megpróbáltam uralkodni gyomrom bizonytalan rángásán. - Ezt a marhaságot! Ki tartana téged futózottnak? Gondolj csak ezekre a kereskedelmi bankárokra! Mi van Staceyvel és Johnnnyval?
10
- Há! – mondta Jude, bár már kezdett derűsebben csengeni a hangja. – Tegnap este Johnnyval voltunk el, meg a barátaival a Crédit Suisse-től. Valaki elmesélte a viccet a pasiról, aki elmegy az indiai étterembe, és átissza magát a nirvánába, mire azt mondja Johnny, aki mindent szó szerint vesz: „Jesszusom, de borzasztó! Ismertem egy ürgét, aki addig ette az indiai kosztot, míg gyomorfekélyt nem kapott tőle!” Nevetett, a válság hallhatóan elmúlt. Nincs is itt semmi baj, csak Jude paranoiás egy kicsit néha. Dumáltunk még egy darabig, amíg helyre nem zökkent az önbizalma, majd csatlakoztam Markhoz az asztalnál, ahol azt kellett látnom, hogy a spagetti nem egészen olyan, mint terveztem, mert nyálkásan csicsog fehér lében. - Nekem ízlik - mondta Mark támogatólag. – Szeretem a tejbecérnát. Nyamm! - Mit gondolsz, ne rendeljünk inkább pizzát? – érdeklődtem csődtömegnek és futózottnak érezve magamat. Pizzát rendeltünk és megettük a kandalló előtt. Mark elmesélte az indonézeket. Figyelmesen hallgattam, kifejtettem véleményemet és tanácsokat adtam, amiket ő nagyon érdekesnek és „üdítőnek” nevezett, majd beszámoltam Richard Finchről és a rettenetes kiakolbólító megbeszélésről. Azt a nagyon jó tanácsot adta, hogy dolgozzam ki magamban, mit várok el a megbeszéléstől, és teremtsem meg Richard számára a kirúgástól eltérő lehetőségek sokaságát. Éppen azt fejtegettem, hogy ez ugyanolyan, mint a győz-győz mentalitás A magas hatásfokú emberek hét habitusában, amikor ismét megszólalt a telefon. - Hagyd! - mondta Mark. - Bridget! Jude vagyok. Vedd föl. Azt hiszem, hibát követtem el. Az imént telefonáltam Staceynek és nem hívott vissza. Felvettem. – Hát, talán nincsenek náluk otthon. - Mint, ahogy nálad se – mondta Mark. - Fogd be! – sziszegtem, miközben Jude ismertette a forgatókönyvet. – Nézd, egészen bizonyosra veszem, hogy holnap hívni fog. De, ha nem, egyszerűen visszalépsz egy stációval a Mars és Venus– randevúszisztémában. Stacey kinyúlik, mint egy marsbéli gumipertli, te pedig hagyod, hogy megérezze a vonzást és visszapattanjon. - Amikor letettem a kagylót, Mark futballmeccset nézett. - Gumipertlik és győz-győz marslakók – vigyorgott csúfondárosan. – Mintegy főhadiszállás a halandzsa honában. - Te nem szoktál érzelmi kérdéseket megbeszélni a barátaiddal? - Soha – felelte ide-oda csettegve a távirányítóval a futballmeccsek között. Igézetten bámultam. - Akarsz szexelni Shazzerrel? - Hogyan? - Akarsz szexelni Shazzerrel és Jude-dal? - A legnagyobb élvezettel! Külön-külön? Vagy egyszerre a kettővel? Tovább ütöttem a vasat, miközben megpróbáltam nem venni tudomást a nyegle hangról. – Amikor megismerkedtél Shazzerrel karácsony után, nem akartál vele hálni? - Nézd, az a helyzet, hogy akkor már veled háltam. - De sose fordult meg a fejedben? - Természetesen, megfordult a fejemben. - Hogy? – robbantam ki. - Sharon nagyon vonzó lány. Az lett volna különös, ha nem fordul meg a fejemben, nemdebár? – vigyorgott kajánul. - És Jude? – háborogtam. – Az „megfordulta fejedben”, hogy vele lefeküdj? - Hát, gondolom, időnként, futólag. Ilyen az emberi természet, nem?
11
- Emberi természet? Én bezzeg sosem képzeltem el, hogy lefekszem Gilesszal vagy Nigellel az irodádból! - Nem csodálom – mormolta. – Nem hinném, hogy valaha is ilyet képzelt volna valaki. Tragikus módon. Kivéve legföljebb Joset a postázóból. Leszedtük az asztalt, és épp kezdtünk volna smárolni a szőnyegen, amikor ismét csörgött a telefon. - Ne vedd föl! – könyörgött Mark. – Kérlek! Istennek és az ő összes kerubjának, szeráfjának, szentjének, arkangyalának, felhőfodorítójának és szakállstuccolójának nevére könyörgök, hogy ne vedd föl! Akkor már bekattant az üzenetrögzítő. Mark a padlóba verte a fejét, miközben egy férfi azt dörögte: - Á, szia! Itt Giles Benwick beszélek, Mark barátja. Gondolom, ő nincs ott… Csak az a helyzet... – Hirtelen megtört a hangja. _ Csak az a helyzet, hogy a feleségem épp most közölte, hogy el akar válni és... - Atyaúristen! – Mark elmarta a kagylót. Vegytiszta pánik ömlöttel az arcán. – Jézusom, Giles! Légy erős...öhöm...aha...öhöm, nézd, Giles, azt hiszem, jobb, ha átadlak Bridgetnek. Mmmm! Gilest nem ismertem, de azt hiszem a tanács egész jól sült el. Sikerült megnyugtatnom és eligazítanom egy-két hasznos könyv irányába. Utána kellemesen zsákoltunk Markkal. N. biztonságos és kellemes volt elfeküdni a mellkasán, amitől egyszeriben okafogyott lett minden aggasztó teória. – Tényleg futózott vagyok? – motyogtam álmosan, miközben ő odahajolt, hogy elfújja a gyertyát. - Futóbolond? Nem, drágám - felelte és megnyugtatóan rápaskolt a faromra. – Kicsit talán különös, de nem futóbolond.
2. MEDÚZA A MAXIMUMON
Január 28. kedd 58 kg 5 dkg Mark előtt elszívott cigaretták 0 (n.j.), titokban elszívott cigaretták 7, el nem szívott cigaretták 47* (n.j.) * Vagyis majdnem elszívtam, de eszembe jutott, hogy leszoktam, ezért mégse szívtam el ezt a bizonyos 47-et. A szám ennélfogva nem a világ összes el nem szívott cigarettájára vonatkozik (nevetségesen túlméretezett szám is lenne).
08:00. Lakás. Mark hazament átöltözni munka előtt a saját lakásába, úgyhogy van időm a kiakolbólító megbeszélésig némi cigarettára, valamint belső növekmény és győz-győz mentalitás kifejlesztésére. Tehát nyugodt egyensúly érzete felé törekszem, és... Vaúúúúúú! Csengő. 08:30. Gary volt, Magda építési vállalkozója. Essen bele a fészkes fekete francos nyavalya! Elfelejtettem, hogy ma esedékes. (- Ó! Szupi! Halló! Nem tudna visszajönni tíz perc múlva? Éppen a közepén tartok valaminek! –trilláztam, majd futólépésben távoztam, hálóingesen. Minek tartok a közepén? Szexnek? Felfújt készítésének? Köcsögelésnek korongon, amit abszolúte nem lehet úgy hagyni, mert tökéletlenre szárad?) Még a másodszori csengetésnél is vizes volt a hajam, de legalább már felöltöztem. Szökőárként öntött el a lelkifurdalás, amikor Gary lenézően vigyorgott az ágyban tehénkedő tunyák dekadenciáján, miközben egy másik világban keményen dolgozó munkásemberek olyan zöld hajnalban kelnek, hogy gyakorlatilag akár már villásreggelizhetnének is. 12
- Nem fogyasztana egy kis teát vagy kávét? – érdeklődtem bájosan. - Ja, csésze teát. Négy cukorral, de ne keverje fel. Jól megnéztem magamnak, azon töprengve, hogy ez most vicc volt, vagy olyan, mint amikor cigizünk, de nem tüdőzzük le. – Helyes – mondtam -, nagyon helyes – azzal elkezdtem teát főzni, mire Gary letelepedett a konyhaasztalhoz és rágyújtott egy bagóra. Sajnos azonban, amikor ki kellett volna töltenem a teát, rádöbbentem, hogy nincs itthon se tej, se cukor. Gary hitetlenkedve bámult rám, miután megtekintette az üres borosüvegek széles választékát. – Se tej, se cukor? - A tej, úgymond, izé, éppen most fogyott ki, és hát nem is tudom, ki issza manapság cukorral a teát... bár természetesen nagyon klassz szokás...izé...cukorral inni a teát – mondtam elhalón. – Mindjárt le is ugrok a boltba. Abban a hiszemben jöttem, vissza, hogy Gary már előrántotta szerszámait a kisteherből, de ő csak ült, és belevágott egy szétágazó hosszú sztoriba, hogy hogyan szoktak pontyot horgászni a tárolóban Hendon mellett. Olyan volt, mint az üzleti ebéd, ahol addig beszél mindenki a téma mellé, míg végül túlságosan zsenáns lesz szertefoszlatni az élvezetes társasági összejövetel ábrándját, és az ember sohasem térhet rá a tárgyra. Egy idő után mégis beletenyereltem egy tökéletesen érdektelen horgászanekdotába azzal, hogy - Na, jó, akkor most megmutatnám, hogy mit szeretnék – de rögtön észbe is kaptam, hogy otromba, sértő tapintatlanságot követtem el, amikor azt sejtettem, hogy Garyben nem az ember érdekel, csupán a munkaerő, ezért jóvátételként magamnak kellett visszatérnem a horgászanekdotához. 09:15. Iroda. Hisztérikus állapotban robbantam be munkahelyemre, lévén, hogy öt percet késtem, erre a dög Richard Finch nincs sehol. Bár tulajdonképpen jó is, mert így lett időm továbbtervezni a védelmemet. Valami hátborzongató, hogy totál üres az iroda! Szóval, mikor pánikolok a késés miatt, és arra gondolok, hogy a többiek már bent olvassák az anyagokat, akkor nyilvánvalóan ők is késésben vannak, még ha nem is késnek el annyira, mint én. Na, jó, most összeírom a főbb támpontjaimat a megbeszéléshez. Letisztázom fejben, ahogy Mark mondja. „Richard, az én újságírói tisztességem kompromittálása...” „Richard, mint tudod, én úgy is, mint tévériporter, nagyon komolyan veszem a hivatásomat...” „Hogy miért nem vered be magadnak, te dagadt...” Nem, nem! Ahogy Mark mondja, gondold el, mit akarsz te, és mit akar ő, valamint gondolkozz győz-győzben, ahogy A magas hatásfokú emberek hét habitusa előírja. Vááááá! 11:15. Richard Finch galoppozott be az irodába, mintha lovon ülne, rükvercben akvamarin bélésű, gyűrött málnaszín Galiano öltönyben. - Bridget! Helyes! Tré vagy, de kijöttél a dugóhúzóból. A górék csípték. Csípték! Csípték! Van egy javaslatunk. Playboy-nyuszikában gondolkodom, Gladiátorban gondolkodom, munkáspárti korteskedésben gondolkodom, Chris Serle-ben, Jerry Springerben, Anneka Rice-ban, Zoe Ballban, Mike Smithben gondolkodom, találkozókban gondolkodom a Kései Fölöstököm-ben! - Mi? – kérdeztem indignálódva. Mint kiderült, kifőztek valami lealázó tervezetet, amely szerint minden héten más szakmáról kellene elkúrt paródiát bemutatnom, megfelelő szerkóban. Természetesen közöltem, hogy komoly, hivatásos újságíró vagyok, és eszem ágában sincs így
13
prostituálódnom magamat, mire Finch rettentően begurult, és azt mondta, hogy majd fontolóra veszi, mennyi beccsel bírok a műsorban, ha már egyáltalán. 20:00. Teljesen ostoba nap. Richard Finch rá akart kényszeríteni, hogy parányi sortban jelenjek meg a műsorban a tornadresszes Fergie felnagyított képe mellett. Próbáltam nagyon győz-győz felfogásban kezelni a témát, éppen azt mondtam, hogy nagyon hízelgő, de szerintem jobban boldogulnának egy valódi modellel, amikor a szexbálvány Max, a grafikáról, behozta a nagyítást, és megkérdezte: - Kitakarjuk animált csíkkal a cellulitiszt? - Ja, ja, ha ugyanazt Fergie-vel is meg tudjátok csinálni – mondta Richard Finch. Ez volt az utolsó csepp. Ez betette a kaput. Közöltem Richarddal, miszerint a szerződésemben nem szerepel a kamera előtti megalázkodás, és ki van zárva, hogy megtegyem. Későn és kimerülten másztam haza, ahol Gary, az építési vállalkozó fogadott, odaégetett pirítós, mosatlan edény, a Horgász Híradó és az Édesvízi Horgász egy egész lakást beterítő példányainak társaságában. - Mit szól hozzá? – kérdezte Gary, büszkén biccentve alkotásainak irányába. - Óriási, óriási! – rajongtam, és közben éreztem, hogy szám vicces csücsörbe zsugorodik. Már csak egyetlen apróság. - Mit gondol, meg tudná csinálni úgy, hogy egy vonalban legyenek? A polcok ugyanis eszelős aszimmetriában voltak fölszerelve, itt, ott, mindenütt, minden szinte másképp. - Na, ja, tudja, de a probléma a maga villanyvezetéke, mert, ha itt megfúrom a falat, zárlatos lesz az egész minden – kezdte Gary, mely ponton megszólalt a telefon. - Halló! - Szia, a randevúzó főhadiszállással beszélek? – Mark hívott mobilon. - Azt az egyet tudom csinálni, hogy kiszedem és a furatok alá ütöm be a nitteket – halandzsázott Gary. - Van nálad valaki? – recsegte túl Mark a forgalmat. - Nem, csak a…- Majdnem azt mondtam, hogy vállalkozó, de nem akartam megsérteni Garyt, ezért módosítottam: …a Gary, Magda egyik barátja. - Mit csinál ott? - Persze szüksége lesz egy új bergmanra – folytatta Gary. - Figyelj, az autóból hívlak. Nem lenne kedved Gilesszal vacsorázni? - De már mondtam, hogy a lányokkal találkozom. - Édes Jézusom. Gondolom, szétdaraboltok, felboncoltok, és mélyreható elemzést végeztek rajtam. - De nem is… - Várj egy kicsit. Éppen a Westway alatt vagyok. – Reccs, reccs, reccs.- Nemrég találkoztam Rebecca barátnőddel. Igen kellemes teremtésnek tűnik. - Nem is tudtam, hogy ismered Rebeccát – mondtam, nagyon gyorsan szedve a levegőt. Rebecca nem egészen a barátnőm, csak mindig akkor vetődik oda a 192-be, amikor én is ott vagyok Jude-dal és Shazzel. Rebeccának az a lényege, hogy medúza. Beszélgetünk vele, látszólag nagyon kedvesen és barátságosan, aztán egyszer csak érezzük, hogy megcsíptek, de nem tudjuk, honnan jött a csípés. Szóba kerül a farmer, Rebecca azt mondja, igen, de persze, ha valakinek cellulitiszből van a lovaglónadrágja, akkor a legtanácsosabb valami igazán jól szabott, mint a
14
Dolce&Gabbana – neki olyan combja van, akár a zsiráfbébinek –, aztán olyan simán siklik át a DKNY-gatyákra, mintha mi sem történt volna. - Ott vagy még, Bridge? - Hol… hol találkoztál te Rebeccával? – kérdeztem magas, elfúló hangon. - Ő mutatkozott be Barky Thompsonnál, tegnap este a koktélpartin. - Tegnap este? - Igen, beugrottam hazafelé jövet, mert téged úgyis későbbre vártalak. - Miről beszélgettetek? – kérdeztem, miközben Gary negédesen vigyorgott rám a szájából lógó bagó mögül. - Ó, hát a munkámról kérdezgetett, és mindenféle kedves dolgokat mondott rólad – vetette oda Mark hanyagul. - Miket? – sziszegtem. - Azt mondta, hogy szabad szellem vagy…- A vonal megszakadt egy pillanatra. Szabad szellem? A szabad szellem Rebecca-nyelven annyit jelent: „Bridget mindenkivel lefekszik, és hallucinogén szereket szed.” - Esetleg beszerzek egy RSJ-t és felfüggesztést alkalmazok - kezdte újra Gary, mintha nem is lenne folyamatban telefonbeszélgetés. - Hát, akkor én most nem is zavarlak, ha vannak nálad – mondta Mark. – Jó szórakozást. Felhívjalak később? - Igen, igen, majd még beszélünk. Szédelegve tettem le a kagylót. - Másra hajt? – kérdezte Gary a tisztánlátás tiszta és rendkívül rosszkor jött pillanatában Kihívón villantottam rá a szememet. – Mi van ezekkel a polcokkal? - Szóval. Ha sorba akarja őket, akkor ki kell szednem a vezetékeit, vagyis le kell vernem a maltert, hacsak be nem fúrunk egy 3 MDF-t. Mármint ha előre szól, hogy szimmetrikusra akarja, akkor tudtam volna, nem igaz? Bár gondolom, most is meg tudom csinálni. - Körülnézett a konyhában. - Van valami ennivalója? - Klasszak, oltári szépek így, ahogy vannak! - hadartam. - Mert, ha akarna főzni nekem egy tál tésztát, akkor. . . Százhúsz fontot fizettem Garynek az eszelős polcokért, csak hogy eltakarodjon a házból. Jajistenem, elkések! Büdös életbe, megint telefon! 21:05. Apu volt, ami elég különös, mert normális esetben anyura hagyja a távközlést. - Csak azért telefonálok, hogy megtudjam hogy vagy. - Nagyon különös volt a hangja. - Jól vagyok – feleltem aggodalmasan. – Te hogy vagy? - Kiválóan, kiválóan. Nagyon sok a dolgom a kerttel, tudod, sok a dolgom, bár természetesen ilyenkor télen nincs odakint sok tennivaló… Tehát hogy vagytok mindig? - Jól, nálatok is rendben minden? - Ó, igen, igen, a legnagyobb rendben. Ehm, és a munka? Hogy állsz a munkával? - Jól. Illetve katasztrofálisan. De te jól vagy? - Én? Ó, igen, jól. Nemsokára nyílik a, nyílik a hóvirág. De, ugye nincs nálatok semmi probléma? - Semmi. Hát nálatok? Számos további perc után kitörtem a társalgás ördögi köréből: - Hogy van anyu? - Ó, igen. Ő…ő…á… Hosszú fájdalomteli szünet.
15
- Megy Kenyába. Unával. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy legutóbb Julioval, a portugál idegenvezetővel is akkor kezdődött a dolog, amikor anyu nyaralni ment Unával. - Te is mész? - Nem, nem! – tiltakozott apu. – Nem óhajtok bőrrákig ülni valami rettenetes enklávéban piňa colada mellől figyelve, hogyan prostituálják magukat kötésig meztelen bennszülöttek kéjsóvár vénségek svédasztala előtt. - Anyu hívott? - Á. Nos. Szóval nem. Anyád azzal érvelne, hogy ő önálló ember, hogy a mi pénzünk az ő pénze, és ha neki kedve támad, akkor szabadságában áll felfedezni önnön személyiségét és a világot. - Hát, igen, amíg megmarad ennél a kettőnél – mondtam. – Anyu szeret téged, apu. Magad is láthattad... – majdnem kiböktem, hogy legutóbb, de aztán váltottam: ...karácsonykor. Neki csak egy kis izgalomra van szüksége. - Tudom, Bridget, de itt valami másról van szó. Valami egészen rettenetesről. Tudod tartani egy kicsit? Az órára sandítottam. Már a 192-ben kellene lennem, és még nem jutottam el odáig, hogy közöljem Jude-dal és Shazzel, miszerint Magda is jön. Még a legfelhőtlenebb időkben is kényes vállalkozás összehangolni a házassági vízválasztó két oldaláról érkező barátokat, de ráadásul Magdának épp most született kisbabája. Attól tartok, nem fog jót tenni Jude lelkiállapotának. - Elnézést, csak az ajtót csuktam be. – Apu visszajött. – Tehát – folytatta esküvői tónusban -, ma véletlenül kihallgattam anyádat telefonálás közben. Azt hiszem, a kenyai szállodával beszélt. És azt mondta, azt mondta... - Jól van, jól van! Mit mondott? - Azt mondta: „Nem kell iker, és szó sem lehet másfél méternél kisebbről! Azért megyünk magukhoz, hogy jól érezzük magunkat!” Megváltó Úrjézus! - Vagyis – szegény, apu, a szó szoros értelmében zokogott - én csak álljak félre szépen, és tűrjem, hogy a feleségem dzsigolót bérel magának az érkezéshez? Egy percig mukkanni sem tudtam. Könyveim egyike sem foglalkozik azzal a témával, hogyan adjunk szaktanácsot apánknak anyánk feltételezett dzsigolóbérlő hajlamait illetően. Végül amellett döntöttem, hogy megpróbálom feltupírozni apu önbecsülését, ugyanakkor higgadt távolságtartást javasoltam holnap reggelig, amikor is megpróbálja tisztázni anyuval a dolgokat, mely tanácsot, mint beláttam, jómagam képtelen lettem volna követni. Addigra a későnél is később volt. Elmagyaráztam apunak, hogy Jude-nél néminemű krízis forog fenn. - Akkor futás, futás! Amikor itt az ideje. Csak semmi aggályoskodás! – biztatott eltúlzott vidámsággal. – Én ki is mennék a kertbe, amíg újra el nem ered az eső. – Különös és kásás volta hangja. - Apu – figyelmeztettem -, este kilenc óra van. Tél derekán járunk. - Ó, persze – mondta. – Kiváló. Akkor inkább iszom egy whiskyt. Remélem, nem lesz semmi baja apunak.
16
Január 29. szerda 59 kg 40 dkg (aúúú!, de valószínűleg a lenyelt borostömlő miatt), cigaretta 1 (n.j.), meló 1, lakás 1, fiú 1 (folyamatos jó munka) 05:00. Soha, de soha nem iszom többé, amíg csak élek! 05:15. Aggasztó rögökben hullik vissza rám az este. Lihegő futás után az esőn át arra érkeztem a 192-be, hogy Magda még nincs ott, hála istennek, de Jude igen, máris idegsokkos állapotban, mert hagyta, hogy a gondolkodásán eluralkodjék a lavinaeffektus, és úgy következtetett csekély eseményekből világkatasztrófákra, amitől különösen óv a Ne majrézzuk semmiségeken!. - Sohasem lesznek gyerekeim – monotonizálta, maga elé meredve a térbe. – Futózott gumi vagyok. A hapsi azt írta, hogy a nők harminc felett nem egyebek két lábon járó, lüktető petefészkeknél. - Ó, az ég áldjon meg! – horkantott Sharon, és a Chardonnay-ért nyúlt. – Nem olvastad a Backlash-t? Ez csak egy erkölcstelen, brutális nulla, a nők rabszolgasorba döntésének középosztálybeli angol propagandistája. Remélem, hogy idő előtt kihullik a haja. - De mi a valószínűsége, hogy megismerkedhetek valaki újjal, lesz időm kapcsolat kialakítására, és meggyőzhetem róla, hogy ő is akar gyereket? Mert a férfiak mindig csak akkor akarják gyereket, amikor már megvan. Nem bánnám, ha Jude nem emlegetné a biológiai órát nyilvánosság előtt. Az ember csak zárt körben szorong az ilyesmin, egyébként megpróbál úgy tenni, mintha nem is létezne ilyen méltatlanság. Attól, hogy a 192-ben előhozzák, csak pánikba esik az ember, és úgy érzi magát, mint egy két lábon járó közhely. Szerencsére Shazzerre rájött a szónokolhatnék. – Épp elég nő tékozolja arra a fiatalságát, hogy a húszas, harmincas, illetve korai negyvenes éveiben szüljön, holott ilyenkor a karrierre kellene összpontosítani! – morogta. – Nézzétek meg azt a brazil asszonyt, akinek hatvanévesen lett gyereke! - Hurrá! –mondtam. – Soha, senki sem akar gyereket, ezzel együtt mégis olyan dolog, amit két-három éven belül meg akarunk ejteni! - Csekély esély – mondta Jude sötéten. – Magda mesélte, hogy már házasok voltak Jeremyvel, mégis valahányszor megpendítette a gyerektémát, Jeremy tisztára megkergült, és azzal vádolta Magdát, hogy túlságosan komoly. - Micsoda, már házas korukban?! – kérdezte Shaz. - Igen - felelte Jude, majd fölkapta a retiküljét, és kiviharzott a klóra. - Isteni ötletem van Jude születésnapjára – mondta Shaz. – Ajándékozzuk meg az egyik lefagyasztott petesejtjével. - Cssss! – vihogtam. – Nem lenne kissé nyűgös ilyet beszerezni ajándéknak? Ekkor belejtett Magda, ami rendkívül rosszkor jött, mert a) még akkor sem volt érkezésem figyelmeztetni a lányokat, és b) életem sokkja ért, mert csak egyszer találkoztunk a harmadik baba születése óta, és Magdának még nem teljesen ment vissza hasa. Arany szoknyája és bársony homlokpántja ignorálhatatlan ellentétben állt a jelenlevők városi gerillával kombináltan sportos öltözékével. Éppen Chardonnay-t töltöttem Magdának, amikor ismét előkerült Jude. Rámeredt Magda hasára, aztán engem mért végig bőszen. – Szia, Magda – köszönt morcosan. – Mikorra várod? - Öt hete megvan –felelte Magda és vonaglott az álla.
17
Tudtam, én, hogy hiba volt a barátnők eltérő fajait kombinálni, tudom! - Ennyire hájasnak nézek ki? – súgta a fülembe Magda, mintha Jude és Shaz lenne az ellenség. - Dehogy, istenien nézel ki – feleltem. – Sugárzol. - Csakugyan? – ragyogott föl Magda. – Éppen csak eltart egy kis ideig, amíg az ember... tudod...lelappad. Meg, tudod, emlőgyulladásom is volt... Jude és Shaz összerándult. Miért csinálják ezt a Pöffeszkedő Családos lányok, miért? Olyan lezseren ontják az anekdotákat vágásokról, varratokról, vérről, méregről, baziliszkuszokról és az isten tudja, miről még, mintha könnyed és élvezetes társasági csevelyt folytatnának. - Mindenesetre – folytatta Magda bort nyakalva és úgy mosolygott a barátnőkre, mint aki most szabadult börtönéből –, Woney azt mondta, tegyek néhány káposztalevelet a melltartómba – de fodros kelnek kell lennie -, és körülbelül öt óra alatt kiszívja a fertőzést. Persze kicsit moslék lesz az izzadtságtól, a tejtől és a váladéktól, meg Jeremy is bepipult, hogy altáji vérzéssel meg lucskos levelekkel tömött melltartóval fekszem az ágyba, de annyival jobban érzem magamat! Egy teljes káposztát elhasználtam! Hűdött csend lett. Aggodalmasan sandítottam magam köré, ám Jude hirtelen felvidulva simított végig rövid Donna Karan topján, amely csábos rálátást engedett az átfúrt köldökre és a tökéletesen laposra esztergált deréktájra, míg Shazzie megigazította Wonderbra melltartóját. - Na, belőlem elég is ennyi. Te hogy élsz? – kérdezte Magda, mintha olyan könyvet olvasott volna, amelyet Ön nem elég jó csevegő? kopffal és egy sajátos külsejű ötvenes férfit ábrázoló rajzzal szemléltetve hirdetnek az újságok. – Hogy van Mark? - Mark aranyos – feleltem boldogan. – Mellette olyan... – Jude és Shaz összenézett. Észbe kaptam, hogy alighanem túl pöffeszkedő a hangom. – Csak az van... – változtattam a harcmodoron. - Mi? – kérdezte előrehajolva Jude. - Valószínűleg semmi. Csak felhívott ma este, és azt mondta, hogy találkozott Rebeccával. - MIIII? – robbant ki Shazzer. – Hogy a jó büdös francba meri? Hol? - Egy buliban, tegnap este. - Mit keresett ez egy buliban tegnap este? – rikoltott Jude. – Rebeccával és nélküled? Hurrá! Hirtelen olyan volt ismét, mint a régi szép időkben. Aprólékosan felboncoltuk a telefonhívás hangnemét, a vele kapcsolatos érzéseket, valamint annak a ténynek az esetleges jelentőségét, hogy Marknak egyenesen a buliból kellett a lakásomra érkeznie, mégis csak 24 órával később tette szóvá a partit és Rebeccát. - Ez az emlegetitis - mondta Jude. - Az mi? – kérdezte Magda - Ó, hát, tudod, amikor valakinek a neve mindegyre felvetődik, akkor is, ha nincs közvetlen köze a témához: „Rebecca ezt mondta”, vagy „Rebeccának van pont ilyen autója”. Magda elcsendesedett. Nagyon jól tudom, miért. Tavaly egyfolytában azt hajtogatta, hogy szerinte nincs rendben minden Jeremyvel. Egy idő után rájött, hogy Jeremynek dolga volt egy lánnyal a Cityből. Odanyújtottam neki egy Silk Cutot. - Pontosan tudom, mire célzol – dugta a szájába a cigarettát, majd hálásan bólintott felém. – Egyébként hogy van az, hogy mindig ő jön a te lakásodra? Azt hittem, a Holland Parkban van valami fényes udvarháza. - Hát, van, de úgy tűnik jobban kedveli... 18
- Hmmm – szólt Jude. – Olvastad te a Túl a társfüggőségen az elköteleződni képtelen férfival-t? - Nem. - Majd gyere föl hozzám utána, és megmutatom. Magda úgy nézett föl Jude-ra, mint Malacka, amikor abban reménykedik, hogy Micimackó és Tigris őt is magukkal viszik a kirándulásra. – Valószínűleg csak a bevásárlás és a takarítás alól próbál így mentesülni – mondta mohón. – Még sose találkoztam férfival, aki titokban ne azt szerette volna – akármilyen felvilágosultnak állította is magát-, hogy őt is úgy szolgálják ki, mint az anyja annak idején az apját. - Pontosan – vicsorgott Shazzer, és Magda kivirult a büszkeségtől. Sajnos, a társalgás rögtön visszalendült ahhoz a tényhez, hogy Jude-ot nem hívta vissza az amerikaija, mire Magda tüstént romba döntötte minden addigi jó teljesítményét. - Komolyan, Jude! – mondta. – Nem értem, hogy te, aki az egész pénzügyi szakma dörgő tapsvihara közepette kezeled a rubel összeomlását, hogy tudsz így kiborulni egy ostoba férfi miatt! - Az a helyzet, Magda – próbáltam menteni a menthetőt -, hogy a rubelt sokkal könnyebb kezelni, mint egy férfit. A rubel viselkedésének tiszta és precíz törvényei vannak. - Szerintem ennyiben kellene hagynod a dolgot néhány napig – töprengett Shaz. – Próbálj meg nem rögeszmélni, aztán amikor telefonál, légy nagyon lezser és elfoglalt, és mondd, hogy most nincs időd beszélni. - Várj csak! – tenyerelt a dolgok közepébe Magda. – Ha beszélni akarsz vele, mi értelme három napig várni, aztán azt mondani, hogy nincs időd beszélni vele? Miért nem te hívod fel őt? Jude-nak és Shazzernek leesett az álla ettől a Pöffeszkedően Családos javaslattól. Mindenki tudja, hogy Anjelica Huston soha, de soha nem hívta fel Jack Nicholsont, és a férfiak nem bírják elviselni, hogy ne ők legyenek az üldözők! Ettől kezdve már csak rosszabb lett a dolog, amikor Magda arról kezdett beszélni tágra nyílt szemű áhítattal, hogy ha majd Jude találkozik az igazi férfival, minden „úgy fog meni, mint a karikacsapás!” Fél tizenegykor felpattant, és azt mondta: No, nekem mennem is kell! Jeremy tizenegyre jön! - Neked meg minek kellett idehívnod? – kérdezte Jude abban a pillanatban, amikor Magda hallótávolságon kívül került. - Olyan egyedül volt – feleltem hülyén. - Na, persze. Mert két órát el kellett viselnie magában, Jeremy nélkül! – mondta Shazzer. - Nem lehet egyszerre kint és bent. Ha Pöffeszkedő Családban él, ne nyüszítsen, hogy nem élhet Szingli Urbánus Családban! – mondta Jude. - Komolyan, ha ez a Magda kikerülne a randevúzás modern világának dzsungelébe, elevenen falnák fel – dünnyögte Shaz. - VESZÉLY, VESZÉLY, REBECCA-VESZÉLY! – sivított Jude, mint az atomsziréna. Követtük pillantását az ablakon túlra, ahol akkor állt meg egy Mitsubishi városi terepjáró Rebeccával, aki fél kézzel a kormányt fogta, a másikkal a mobilt szorította a füléhez. Rebecca előhajlítgatta hosszú lábait, égnek emelte a szemét, mert valaki volt oly vakmerő, és akkor húzott el mellette, mikor ő telefonált, átkelt az úton, ügyet sem vetve az autókra, amelyek fékcsikorogva voltak kénytelenek megállni miatta, apró piruettet vágott, mintha azt közölné: „Menjetek mind a sunyiba, ez itt az én személyes területem”, majd egyenesen nekiütközött egy bevásárlókocsit taszító csöves asszonynak, akit levegőnek nézett. Berontott a bárba, és úgy vetette hátra
19
az arcából hosszú haját, hogy az nyomban vissza is hullott, suhogó, fényes függönyként. – Oké, rohannom kell! Imádlak! – mondta a mobilba. – Szia, szia! – adott puszit mindannyiunknak, és intett a pincérnek. – Mizujs? Hogy álltok Markkal, Bridge? Ugyancsak boldog lehetsz, hogy szereztél egy fiút végre. „Végre.” Hrrrrrr! Az első medúzacsípés ma este. – Képzelem, mennyire menyekben jársz! – turbékolta. – Elvisz pénteken este a jogászfórum vacsorájára? Mark egy szóval sem említett semmiféle jogászfórumot és vacsorát. - Jaj, bocs, csak nem voltam indiszkretén? – sopánkodott Rebecca. – nyilván elfelejtette. Vagy talán úgy gondolja, hogy nem lenne sportszerű veled. Bár szerintem te klasszul elboldogulnál. Biztosan nagyon édesnek találnának. Mint Shazzer megállapította később, ez már nem is medúza volt, hanem valóságos portugál gálya, amelyet a halászok úgy próbálnak visszataszigálni a partra. Ezek után Rebecca elszökdécselt a dolgára, mi hárman pedig visszadülöngéltünk Jude lakására. „A férfi, aki nem képes elkötelezni magát, nem akar beengedni a birtokára.” – olvasta Jude, miközben Shaz a Büszkeség és balítélet videójával vacakolt, azt a részt keresve, amikor Colin Firth fejest ugrik a tóba. „Ő szeret odajönni a tornyodba, mintegy kóbor lovag, akinek nincsenek felelősségei, hogy aztán visszatérjen a várába. Így tetszése szerint telefonálhat és fogadhat hívásokat, anélkül, hogy te tudomást szerezhetnél róla. Megtarthatja a házát – és magát – magának.” - De, milyen igaz! – motyogta Shaz. – Oké, gyertek csak, most ugrik. Akkor mind elnémultunk, úgy figyeltük Colin Firth-t, amit víztől csöpögve kiemelkedik a tóból átlátszó fehér ingében. Mmm. Mmmm. - De – védekeztem –, Mark nem is olyan férfi, aki nem képes elkötelezni magát. Egyszer már volt felesége. - Hát, akkor talán azt gondolja, hogy „Ad Hoc” lány vagy – csuklotta Jude. - Fattyú! – mondta kásásan Shazzer. - Szemét fattyúk! Pfhú, ezt nézzétek! Aztán hazatámolyogtam, vérmes reményekkel vetve rá magamat az üzenetrögzítőmre, majd elborzadva megtorpantam. Semmi piros lámpa. Mark nem telefonált. Jajistenem, mindjárt hat óra, muszáj aludnom még egy kicsit. 08:30. Miért nem telefonált? Miért? Hüm. Magabiztos, fogékony, értelmes, komoly nő vagyok. Éntudatom belülről, és nem... Várjunk csak! Talán nem működik a telefon. 08:32. A tárcsahang normálisnak tűnik, de azért felhívom a mobilról ellenőrzés végett. Ha nem működik, akkor talán minden rendben van. 08:35. Hüm. Telefon működik. Holott tegnap Mark egyértelműen azt mondta, hogy fel fog... Juj, telefon! - Ó, halló, édes! Ugye, nem ébresztettelek föl? - Apu volt. Rögtön bűntudatos lettem, amiért fontosabbnak tartom a saját négyhetes kapcsolatomat, mint a szüleim háromévtizedes házasságát másfél méternél magasabb ikertlen kenyai dzsigolók nézőpontjából. - Mi történt? - Minden rendben van – nevetett apu. – Megtárgyaltam anyuval a telefonhívást – és már adom is! - Igazán, drágám! – marta el a kagylót anyu. – Én nem is tudom, honnan veszi apu ezeket a bárgyúságokat! Az ágyakról beszéltünk!
20
Magamban mosolyogtam. Úgy tűnik, apunak és nekem olyan fantáziánk van, mintegy kloáka. - Mindenesetre – folytatta anyu – remekül haladnak a dolgok! Február nyolcadikán indulunk Kenyába! Képzeld! Már csak az az egy fütyülhet be a zsidótemplomba... - Anyám! – robbantam ki. - Mi az, drágám? - Ilyeneket nem lehet mondani. hogy befütyül a zsidótemplomba. Ez rasszista. Ha ilyen kifejezéseket továbbra is megtűrnek a köznyelvben, az megmérgezi az attitűdöket, és... - Egek! Te néha nem látod a fától az erdőt. Óóó, mondtam már, hogy Julie Enderbury megint csontra hízik? - Nézd, komolyan mennem kell, mert ... Mi az az anyákban és a telefonokban, amitől, abban a pillanatban, ahogy kinyilvánítjuk menési szándékainkat, rögtön tizenkilencféle tökéletesen lényegtelen dolog jut az eszükbe, amelyeket abban a percben közölniük kell velünk? - Igen, és a harmadikkal! – közölte vádlón. – Ó, az van még, hogy Unával úgy döntöttünk, hogy síelni fogunk a neten. - Azt hiszem, inkább „szörfözés”-nek mondják, de nekem most... - Sí, szörf, hódeszka, mit számít az, drágám! Merle és Percival is csinálják. Tudod: Percival volt az égési osztály vezetője a northamptoni kórházban. Na most, mindenesetre csak azt akarom kérdezni, hogy lejöttök Markkal húsvétra? - Anyu, most már tényleg mennem kell, mert elkések a munkából! – mondtam. Végül, további tízpercnyi lényegtelenségek után sikerül megszabadulnom tőle, és hálásan hanyatlottam vissza párnáimra. Bár attól egy kicsit fogyatékosnak érzetem magam, hogy anyám online lesz, én pedig nem. Pedig bejelentkeztem, de egy GBH nevű társaság tévedésből 677 tökéletesen egyforma szóróanyagot küldött, amelyből azóta sem tudtam kihüvelyezni semmit.
Január 30. csütörtök 59 kg 40 dkg (vészhelyzet: a csipkebugyi kezd mintákat sajtolni énembe), felpróbált bűbájosan szexi alsóneműk 1, irdatlan, ijesztő, idomtalan, inkontinencia-stílusú megvásárolt alsónemű1, fiú 1 (de kizárólag akkor, ha ijesztő alsónemű elrejthető nevezett elől) 09:00. Coins kávéház. Kávézás. Hurrá! Minden gyönyörű. Most telefonált. Természetesen hívott tegnap este, de nem hagyott üzenetet, mert azt tervezte, hogy egyszer még telefonál, de elaludt. Kissé gyanús, de meginvitált, hogy menjek holnap a jogi izére. Valamint Giles az irodájukból is mondta, hogy milyen kedves voltam a telefonban. 09:05. Bár egy kicsit tartok a jogi dologtól. Estélyi kötelező. Kérdeztem Marktól, mit várnak tőlem, mire azt felelte: „Ó, semmit. Emiatt ne izgulj. Mindössze leülünk az asztalhoz, és megvacsoráztunk néhány kolléga társaságában. Csak a barátaimmal. Imádni fognak.” 09:11. „Imádni fognak.” Na, lássák, hallgatólagosan beismeri, hogy próbának vetnek alá, így tehát nagyon fontos, hogy jó benyomást keltsek. Na, jó, pozitívan fogom fel. Bűbáj leszek: elegáns, szellemes, gyönyörű ruhában. Jut eszembe, nincs estélyim. Talán Jude vagy Magda kölcsönad egyet. Tehát:
21
Visszaszámlálás a jogászfórum vacsorája előtt: Első nap (ma) Tervezett táplálékfölvétel: 1. Reggeli: gyümölcsturmix narancsból, banánból, körtéből, görögdinnyéből vagy más idénygyümölcsből. (NB: reggelit megelőző kapucíner és csokoládés rongyoskifli után). 2. Tízórai: gyümölcs, de nem túl közel az ebédhez, hogy az enzimek felszívódhassanak. 3. Ebéd: saláta fehérjével 4. Uzsonna: zeller vagy brokkoli. Munka után edzőterem. 5. Rágicsa torna után: zeller. 6. Vacsora: csirke roston, párolt zöldséggel.
18:00. Irodából távozóban. Ma este kései alsónemű-vásárlásra indulunk Magdával, hogy rövidtávon megoldhassuk az alaki problémákat. Magda ad ékszert és egy n. elegáns, hosszú, sötétkék ruhát, amelyhez, mondja, egy kis „besegítésre” van szükség, viszont úgyis minden filmsztár stb. fegyelmező alsóneműt visel a bemutatókon. Vagyis nem mehetek edzőterembe, viszont rövidtávon egy markos alsónemű hatékonyabb a tornánál. Valamint átfogólag ejtettem a véletlenszerű tornatermi beruccanások gyakorlatát a fitneszbecslés holnap kezdődő vadonatúj programjának kedvéért. Nyilvánvalóan nem várhatom el, hogy testem jelentősen átalakuljon a vacsorára – épp ez az értelme a mai vásárlásnak -, viszont legalább fel lesz pezsdítve. Ó, telefon. 18:15. Shazzer volt. Gyorsan beszámoltam a jogi buli előzetes programjáról (beleértve az összeomlást a megebédelt pizza formájában), de amikor áttértem a fitneszbecslésre, majdnem beleköpött a telefonba. - Ne tedd – figyelmeztetett síri suttogással. Kiderült, hogy Sharon már elviselt hasonló becslést, amelynek folyamán egy Carborundum névre hallgató, jajveres hajú, Gladiátorok-stílusú óriásnő megállt vele szemközt a tükör előtt, a tornaterem közepén, és azt bőgte: „A zsír leszállt a fenekéről, és nyeregtáskaszerűen nyomja lefelé a szírt a combján!” Gyűlölöm a Gladiátorok-stílusú nő gondolatát! Mindig gyanítottam, hogy a Gladiátorok egy szép napon elszabadulnak, áttérnek a húsevésre, a producerek pedig odavetik a keresztényeket a Carborundumnak és fajtájának. Shaz azt mondja, egyszer s mindenkorra ejtsem az ötletet, de nekem az az álláspontom, hogy ha a zsír, mint Carborundum sejteti, képes ilyen csúszkálós módon viselkedni, akkor nyilvánvaló, hogy a létező zsírt tetszetősebb formába – sőt az alkalomtól függően változó formákba – is lehet sajtolni és gyúrni. Akaratlanul is arra kellett gondolnom, hogy kívánnám-e csökkenteni a köbtartalmat, ha tetszés szerint átrendezhetném a zsírt: Mondjuk, lehetne hatalmas nagy mellem, széles csípőm és darázsderekam. De lenne vajon elegendő zsír ehhez az átrendezéshez? És hová tenném a fölösleget? Nagy baj lenne a vastag lábfej vagy fül, ha a test többi része tökéletes volna? - A vastag ajakkal nem is lenne semmi baj – így Shazzer -, annál inkább...viszolygó suttogássá tompult a hangja - ...a vastag szeméremajakkal. Fuj! Sharon időnként totálisan undorító. Na, jó mennem kell. Fél hétkor találkozom Magdával a Marks & Spencerben. 21:00. Ismét otthon. A vásárlási tapasztalatot leginkább talán nevelő hatásúként lehetne leírni. Magda makacsul iszonyú, óriási gatyákat lobogtatott felém. – Ugyan már, Bridget: az új fűződivat! Gondolj a hetvenes évekre, gondolj a harisnyatartóra! – mondta, a magasba emelve egy Biciklis Sorozatgyilkos-szerkót, fekete lycrából, rövidnadrággal, halcsonttal és páncélos melltartóval. - Ezt én föl nem veszem – sziszegtem a szájam sarkából. – Tedd vissza. 22
- Miért nem? - Mi van, ha valaki, érted, kitapogatja? - Komolyan, Bridget! Az alsóneműnek itt rendeltetése van. Ha testhezálló kis ruhát vagy nadrágot viselsz – például munkához -, sima vonalra törekedsz. Munkában pedig senki nem tapogat meg, ugyebár. - De esetleg megtehetik – mondtam védekezve, és arra gondoltam, mi történt mindig a munkahelyi liftben, amikor Daniel Cleaverrel „jártam”, ha ugyan lehet annak nevezni azt az obligofóbiai lidércnyomást. - Ehhez mit szólsz? – reménykedtem, megemelve egy isteni összeállítást, amelyet ugyanabból az anyagból készítettek, mint a sima fekete zoknit, csak melltartó és bugyi formájúra. - Nem, nem! Ez tiszta nyolcvanas évek. Te ezt akarod! – mondta, és meglengetett valamit, ami úgy festett, mint anyu egyik csípőszorítójának és reformbugyijának hibridje. - De mi van, ha valaki felnyúl a szoknyám alá? - Bridget – szólt Magda emelt hangon -, elképesztő vagy. Te mindennap azzal kelsz, hogy valami férfi netán felnyúl a szoknyád alá? Hát, egyáltalán nem bírod fegyelmezni az anyai örökségedet? - De igenis, hogy bírom! – felelte kihívóan, útban a próbafülkéhez egy nyaláb robusztus bugyogóval. Végül egy gumiszerű fekete tokba próbáltam belesajtolni magamat, amely pont a mellem alatt ért véget, és folyton felpöndörödött mindkét végén, akár egy rakoncátlan koton. – Mi lesz, ha Mark meglát ebben vagy megérzi? - Klubban nem fogtok smacizni. Bankettre mentek, amelyen Mark mély hatást akar tenni a kollégáira. Erre fog összpontosítani, nem arra, hogy téged tapizzon. Az nem valószínű, hogy Mark amilyen magabiztos, valaha is összpontosítana a mély benyomásra. De Magdának az alsóneműt illetően igaza van. Az embernek haladnia kell a korral, nem szabad beásnia magát az alsónemű-koncepciók szűk lövészárkába. Na, jó, ma korán van takarodó. Holnap reggel nyolcra kaptam időpontot az edzőteremben. Komolyan hiszem, hogy földrengések zajlanak le egész lényemben.
Január 31. péntek: D-Day 58 kg 95 dkg, alkoholegység 6 (2)*, cigaretta 12 (0), kalória 4284 (1500), fitneszbecsüsnek előadott hazugságok 14 * a zárójelbe tett számok a fitneszbecsüssel közölt adatokra utalnak
09:30. Jellemző erre az új, obskúrus tornatermi kultúrára, hogy az edzőknek szabad úgy viselkedniük, mint az orvosoknak, akik nem tették le a hippokratészi esküt. - Hány alkoholegységet iszik egy héten? – kérdezte „Rebellis”, a Brad Pitt-stílusú hátulgombolós fitneszbecsüs tőlem, aki bugyiban-melltartóban ültem előtte, és megpróbáltam behúzni a hasamat. - Tizennégy és huszonegy között – hazudtam simán, mire ő volt oly pofátlan, hogy összerázkódott. - És dohányzik? - Leszoktam - turbékoltam. Mire ő célzott pillantást vetett a retikülömre, amelyben, oké, volt egy csomag Silk Cut Ultra, de akkor mi van? - Mikor szokott le? – húzta az orrát Rebellis, és belepötyögött a számítógépbe valamit, ami nyilvánvalóan egyenesen a Konzervatív Párt Központi Nyilvántartásába
23
megy, biztosítandó, hogy legközelebbi tilosban parkolásomkor bedugjanak egy katonai kiképzőtáborba. - Ma – mondtam sziklaszilárdan. A végén fel kellett állnom, hogy Rebellis csipesszel mérhesse rajtam a zsírt. - Most pedig bejelölöm, hogy lássam, mit mérek – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, miközben véges-végig kereszteket és köröket rajzolt rám egy filctollal. – Lejön, ha bedörgöli egy kis tiszta szesszel. Azután át kellett mennem a tornaterembe, ahol mindenféle érthetetlen szem- és bőrkontaktusba kellett lépnem Rebellissel, vagyis megálltunk szemtől szemben, egymás vállára tettük kezünket, majd Rebellis guggolásokat végzett a szőnyegen, kirobbanó energiáival emelgetve a farát, miközben én lanyhán próbálkoztam térdhajlítással. A végén olyan érzésen támadt, mintha hosszasan és bensőségesen szexeltem volna Rebellissel, és tulajdonképpen együtt járnánk. Utána zuhanyoztam, felöltöztem, de magam sem tudtam, mit tegyek, mert úgy rémlett, legalább vissza kellene kérdeznem, mikor jön haza vacsorázni. De hát persze Mark Darcyval vacsorázom. N. izgulok a vacsora miatt. Gyakorlatoztam a szerkóban, és tényleg pazarul fest, lecsiszolt, sima vonalak, hála iszonybugyogónak, amelyről Marknak semmi oka tudomást szerezni. Azonkívül semmi oka, hogy ne lehetnék n.j. kísérő. Nagyvilágban jártas, dolgozó nő vagyok stb. Éjfél. Amikor végre megérkeztem, Mark fel-alá korzózott a Guildhall előtt, nagykabátban és fekete csokornyakkendőben. Fhííí. Szeretem, amikor az, akivel járok, egyszer csak roppant vonzó idegennek látszik, úgyhogy legszívesebben hazahurcolnám, és az eszméletvesztésig zsákolnék vele, mintha csak az imént ismerkedtünk volna meg. (Persze normális esetben nem ezt csinálom azokkal, akikkel csak az imént ismerkedtem meg.) Amikor észrevett, komolyan megrendült, fölnevetett, majd elrendezte vonásait, és magániskolában csiszolt, udvarias mozdulattal intett a kapu felé. - Bocs, hogy elkéstem – szóltam pihegve. - Nem késtél – mondta. – Én hazudtam a kezdetet illetően. – Megint olyan sajátosan nézett rám. - Mi? – kérdeztem. - Semmi, semmi! – szólt eltúlzott nyugalommal és kellemdúsan, mintha eszelős lennék, aki egy kocsi tetején áll, egyik kezében fejszével, másikban Mark feleségének fejével. Betessékelt egy ajtón, amelyet egy libériás lakáj kitárt előttünk. Beléptünk egy sötét faburkolatú, magas előcsarnokba, ahol számos fekete csokornyakkendőt viselő öregember mormogott. Láttam egy nőt, vastagon flitteres toalettben, aki ugyancsak furcsán nézett rám. Mark nyájasan bólintott neki, majd a fülembe súgta: - Ugyan, surranj már be a mellékhelységbe, és nézd meg az arcodat. Rohantam a klotyóba. Sajnos, a taxi sötétjében a sötétszürke Mac szemhéjpúdert kentem az arcomra pirosító helyett, ami nyilvánvalóan mindenkivel megtörténhet, tekintve, hogy a csomagolás teljesen azonos. Tisztára súrolva kerültem elő a toalettből, és már nyújtottam a kabátomat a ruhatárosnak, amikor megfagytam. Mark Rebeccával beszélgetett. Rebecca mélyen dekoltált, hát nélküli kávészín szaténrucust viselt, amely látnivalóan fűző közbeiktatása nélkül tapadt hústalan csontjaira. Úgy éreztem magamat, mit apuka, amikor benevezett egy tortával a Grafton Underwood-i népünnepélyre. És amikor az eredményhirdetés után visszatért a tortáért, ezt a cédulát találta rajta: „Nem üti meg a nevezési színvonalat.”
24
- Egyszerűen borzasztó vicces volt! – mondta Rebecca, és áradóan belekacagott Mark arcába. – Ó, Bridget! – szólt, mikor odakullogtam hozzájuk. – Hogy vagy, szépség? – Puszit adott, mely alkalommal nem bírtam megállni, hogy el ne húzzam a számat. – Csak nem vagy ideges? - Ideges? – kérdezte Mark. – Miért kellene idegesnek lennie? Ő a belső tartás megtestesítője, nem igaz Bridge? Egyetlen töredék másodpercig tartó bosszúság suhant át Rebecca arcán, de nyomban össze is szedte magát és így szólt: - Ahhh, hát nem édes! Úgy örülök neked! – Azzal tovasiklott, még egyszer szemérmesen visszapislogva Markra. - Nagyon kedves teremtés – mondta Mark. – Mindig olyan roppant kedvesen és intelligensen viselkedik. Mindig?! - gondoltam. – Mindig?! Én azt hittem, hogy csak kétszer találkoztak. Karja veszedelmesen közel került a fűzőmhöz, úgyhogy arrébb kellett ugranom. Odalihegett két valaki, nagyokat gratuláltak Marnak azért, amit valami mexikóival csinált. Ő nyájasan diskurált egy-két percig, majd ügyesen kiszabadított bennünket, és bevonultunk az ebédlőbe. N. tündéri volt: sötét faburkolat, kerek asztalok, gyertyafény, csillogó kristály. Csak a az baj, hogy mindannyiszor arrébb kellett szökkennem, valahányszor Mark a derekamra tette a kezét. Asztalunkhoz már gyülekeztek a ridegen magabiztos, harminc-egynéhány éves jogászok, bömbölő nevetéssel igyekezve túllicitálni egymást léha társasági sziporkákban, amelyek nyilvánvalóan a csúcsát jelentik csak a jogi és korszellemi tudás irdatlan jéghegyeinek: - Honnan tudod, hogy rákaptál az Internetre? - Rádöbbensz, hogy nem tudod a három legjobb barátod nemét! – Haha. Hehe. Höhöhö. - Csak úgy bírsz pontot tenni, ha rögtön hozzáteszed: co.uk! – BRUHAHAHAHAHAHA! - HTML protokollban írod minden meghagyásodat! – Háháháháhá. Höhö. Hihi. Ahogy lassanként mindenki letelepedett a vacsorához, egy Louise Barton-Foster nevű nő (nézeteihez hihetetlen konoksággal ragaszkodó jogász és az a fajta asszony, akiről el lehet képzelni, hogy belénk diktálja magát) körülbelül három hónapnak tűnő ideig adott elő vegytiszta baromságokat. - Bár bizonyos értelemben – közölte, gyilkos pillantással bámulva a menüt – az is elmondható, hogy az egész vészhelyzet egy píár bolhacirkusz. Én okén elvoltam, ültem csendeskén, ettem és ittam, amíg Mark imígyen szólott váratlanul: - Azt hiszem, tökéletesen igazad van Louise. Ha megint a torykra szavaznék, azt akarnám, hogy a véleményemet a) tegyék megfontolás tárgyává, b) képviseljék. Iszonyodva meredtem rá. Úgy éreztem magam, mint Simon barátom egy partin, ahol valami gyermekecskékkel játszadozott és akkor előkerült a nagypapájuk, aki nem volt más, mint Robert Maxwell – amitől Simon hirtelen mindmegannyi túlméretezett állú mini-Robert Maxwellnek látta az összes totyist, busa szemöldökkel. Tudom én, hogy vannak különbségek, amikor elkezdődik egy új viszony, különbségek, amelyeket el kell egyengetni, és le kell csiszolni, mint a metsző éleket, de azt, amíg világ, a világ, nem gyanítottam volna, hogy olyan emberrel is lefekhetek, aki a torykra szavaz! Hirtelen úgy éreztem, nem is ismerem Mark Darcyt, mert ennyi erővel korlátozott példányszámban gyártott, főkötős miniatűr cserépállatokat is gyűjtögethetett titokban együtt járásunk heteiben a vasárnapi újságok hátlapjairól, vagy fű alatt buszozhatott rögbimeccsekre, hogy az alfelét mutogassa a többi autósnak a hátsó ablakból.
25
A társalgás pedig egyre felvágósabb és pakolósabb irányt vett. - Na,és honnan tudod, hogy négy és fél hétből? – vakkantott Louise egy férfira, aki olyan volt, mint András herceg csíkos ingben. - Na, és onnan, hogy közgazdaságot tanultam Cambridge-ben. - Ki tanított? – vakkantotta egy másik lány, mintha ez dönthetné el a vitát. - Jól vagy? – susogta Mark szája sarkából. - Igen – motyogtam fejleszegve. - Te... reszketsz. Ki vele! Mi baj? Kénytelen voltam megmondani. - Na, és ha a torykra szavazok? Miért baj az? – meredt rám éretlenkedőn. - Csss! – suttogtam idegesen sandítva az asztaltársaságra. - Mi a probléma? - Csak az van – kezdtem és azt kívántam, bár lenne itt Shazzer - , mármint azt akarom mondani, hogy engem kitaszítana a társaság, ha a torykra szavaznék. Olyan lenne, mintha lóháton, kopófalával állítanék be a Cafe Rouge-ba, vagy politúros asztalon, kézmosócsészével adnék vacsorát. - Kisé úgy, mint amilyen ez? – nevetett Mark. - Hát, igen – motyogtam. - Tehát, te mire szavazol? - Természetesen a munkáspártra! – sziszegtem. Mindenki a munkáspártra szavaz! - Nos, azt hiszem, hogy nyilvánvaló bizonyítékok támasztják alá, hogy ez nem volt így eleddig – mondta ő. – Szabad érdeklődnöm, miért? - Mi? - Miért szavazol a munkáspártra? - Hát ... – Töprengő szünetet tartottam. – Mert aki balos, az a munkáspártra szavaz. - Aha. – Valamiért azt látszott gondolni, hogy ez példa nélkül mulattató. Most már mindenki minket figyelt. - Meg, aki szocialista – tettem hozzá. - Szocialista. Értem. Ami azt jelenti... - Hogy a munkások összetartanak. - Nos, Blair éppen nem fogja erősíteni a szakszervezetek hatalmát – jegyezte meg. – Jusson eszedbe, mit mond a negyedik cikkelyről. - De a toryk akkor is tökhülyék. - Tökhülyék? – mondta. – A gazdasági élet jobb állapotban van, mint hét éve. - De nem, nincsen! - mondtam hevesen. – És különben is, nyilván csak azért tupírozták fel, mert választás lesz. - Mit tupíroztak fel? – mondta. – A gazdasági életet tupírozták fel? - Mi Blair ázsiója Európában Major-éhez képest? – szállt be Louise. - Ja. És miért nem riposztozott semmivel arra a tory ígéretre, hogy reális határidőn belül minden évben növelni fogják az egészségügy költségvetését? – így András herceg. Szavamra! Nem megint rákezdték, versenyt játszva egymásnak a janit? Egy idő után nem bírtam tovább. - A lényeg az, hogy az ember az elvre szavazzon, és nem olyan pitiáner részletekre, hogy ennyi százalék meg annyi százalék. Márpedig tökéletesen nyilvánvaló, hogy a munkáspárt az adakozás, a kedvesség, a homokosok, az egyedülálló anyák és Nelson Mandela elvét vallja, szöges ellentétben a nagypofájú pökhendi pasikkal, akik összevissza megizélik az egész miskulanciát, és a párizsi Ritz-be járnak, aztán jól lecseszik az összes bemondókat a Today-ben. Barlangi csend támadt az asztal körül. 26
- No, ezt jól összefoglaltad dióhéjban – nevetett Mark, a térdemet masszírozva. – Ezzel nem vitatkozhatunk. Mindenki bennünket nézett. De aztán ahelyett, hogy valaki felkapta volna a vasszert – ahogy normális társaságban történt volna -, tették, hogy semmi sem történt, vartyogtak és prézsmitáltak tovább, engem abszolút levegőnek nézve. Nem tudtam megsaccolni, mennyire rosszul vagy másként sült el az incidens. Olyan volt, mintha egy új-guineai pápua törzs körében gázoltam volna le a főnök kutyáját, és most nem tudnám, a mormoló beszélgetés azt jelenti-e, hogy nem történt semmi, vagy azt vitatják, miként lehetne a fejemet feltálalni rántottával? Valaki megkocogtatta az asztalt, és elkezdődtek a tósztok, amelyek valóban, bizonnyal, idegszaggatóan, égbeüvöltően unalmasak voltak. Amint átestünk rajtuk, Mark odasúgta: - Menjünk, jó? Búcsút mondtunk, és elindultunk a termen át. – Ehm, Bridget... – szólt ő – nem akarlak idegesíteni, de valami kis furcsaság van a derekadon. Odakaptam. A rettenetes fűző valamiként felpödörte magát mindkét végről, és hatalmas pótkerékként dagadozó rolniba állt össze a derekamon. - Mi az? – kérdezte Mark mosolyogva és bólogatva, miközben átkígyóztunk az asztalok között. - Semmi- motyogtam. Amint kiértünk a teremből, bevágódtam a klóba. Marhára nehéz volt lehámozni a ruhát, szétgöngyölni az iszonybugyogót, majd visszavenni az egész lidércnyomás együttest. Szerettem volna otthon lenni, mackónadrágban és pulóverben. Amikor kikerültem a folyosóra, majdnem fordultam vissza megint. Mark Rebeccával beszélgetett. Megint. Rebecca Mark fülébe sugdosott valamit, majd ocsmányul huhogó kacajra fakadt. Odamentem hozzájuk, és félszegen toporogtam. - Itt is van! – mondta Mark. – Minden rendben? - Bridget? – szólt Rebecca, és úgy tett, mintha nagyon örülne látásomon. – Hallom, milyen mély hatást gyakoroltál mindenkire a politikai nézeteiddel! Szerettem volna, ha eszembe jut valami n. mulatságos mondanivaló, de csak álltam és sandítottam kifelé összevont szemöldököm alól. - Tényleg óriási volt! – mondta Mark. – Valamennyien nagyképű szamaraknak tűntünk mellette. Na, nekünk mennünk kell, örülök, hogy ismét találkoztunk. Rebecca Gucci Envy illatárban úszó, bőséges puszikkal árasztott el bennünket, majd úgy sasszézott vissza az ebédlőbe, mint aki nyilvánvalóan tükrözte abbéli reményeit, hogy Mark utána fog nézni. Nem tudtam kitalálni, mit mondjak, miközben megyünk az autóhoz. Nyilvánvalóan rajtam nevettek a távollétemben, aztán Mark megpróbálta elsumákolni az igazságot. Bárcsak felcsöngethetném Jude-ot és Shazt, hogy tanácsot kérjek tőlük. Mark úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Ahogy elhelyezkedtünk, rögtön csúsztatta volna föl a tenyerét a combomon. Miért van az, hogy a nő minél kevésbé kíván szexelni, a férfi annál inkább akar? - Nem akarod inkább a kormányt fogni? - kérdeztem, kétségbeesetten próbálva elhúzódni, nehogy hozzáérjen a radírgumi fűző szegélyéhez. - Nem, én téged akarlak megbecsteleníteni – mondta, és nekirontott egy terelőoszlopnak. Sikerült épségben maradom, közlekedésbiztonsági monománia örvén. - Ó. Rebecca említette, hogy nem lenne-e kedvünk átmenni hozzá vacsorára? Nem hittem a fülemnek. Négy éve ismerem Rebeccát, és engem egyszer sem hívott meg vacsorára. - Ugye, milyen helyes volt? Csinosan öltözködik.
27
Emlegetitis. Az emlegetitis valósult meg itt, a fülem hallatára! Elértük Notting Hillt. A lámpánál, engem nem is kérdezve befordult a házam irányába, hátat fordítva a magáénak. Őrizte a kastélya hozzáférhetetlenségét. Biztos pukkadásig van Rebeccától jött üzenetekkel, én pedig csak egy Ad Hoc Lány vagyok. - Hová megyünk? – robbantam ki. - A lakásodra. Miért? – kérdezte aggodalmasan pillantva rám. - Pontosan. Miért? – mondtam dühösen. – Négy hete és hat napja járunk együtt! És még egyszer sem voltunk nálad! Egyszer se! Sohase! Miért? Mark elnémult. Indexelt, balra fordult, majd egyetlen szó nélkül robogni kezdett visszafelé a Holland Park út irányába. - Mi baj? – kérdeztem később. Maga elé bámult és bepöccintette az indexet. – Nem szeretem az ordítozást. Visszaértünk a házához, és valami borzasztó volt. Némán másztuk meg a lépcsőket. Kinyitotta az ajtót, fölszedte a postát, majd villanyt gyújtott a konyhában. A konyhája olyan magas volt, mint egy emeletes busz, és az az összefüggő rozsdamentes acéllemezzel borított fajta, amelyben nem lehet megállapítani, hol a frigó. Furcsán hiányoztak a szanaszét mászott tárgyak, és három rideg fénytócsa feküdt a padló közepén. Mark átsietett a helyiség túlsó végébe, léptei üresen kongtak, mintha barlangtúrán lenne egy iskolai kirándulás keretében, aggodalmasan meredt a rozsdamentes acél ajtókra és megkérdezte: - Mit szólnál egy pohár borhoz? - Köszönöm, kérek. – feleltem udvariasan. Néhány modern külsejű bárszék állt egy rozsdamentes acél reggelizőpult mellett. Nehézkesen fölkászálódtam az egyikre, és úgy éreztem magamat, mint Des O’ Connor, amikor Anita Harrisszel készül duettre. - Helyes! – szólt Mark. Kinyitotta a rozsdamentesacél konyhaszekrény egyik ajtaját, megszemlélte a hozzáerősített szemetesvödröt, visszacsukta, kinyitott egy másik ajtót, és meghökkenten bámulta a mosógépet. Lesütöttem a szememet, nevethetnékem támadt. - Vörös- vagy fehérbort? – kérdezte hirtelen. - Fehéret szeretnék. – Hirtelen nagyon elfáradtam, szorított a cipőm, a szörnybugyogó vágott. Már csak haza akartam menni. - Á! – Megtalálta a frigót. Rásandítottam a szembenső pultra, és megláttam rajta az üzenetrögzítőt. A gyomrom összerándult. A piros láma villogott. Fölnézem, Mark állt előttem, a kezében csüggeteg formatervezett kiöntő, abban egy palack bor. Ő is nyomorultul festett. - Nézd, Bridget, én ... Leszálltam a bárszékről, hogy átöleljem a nyakát, de a keze rögtön ott volt a derekamon. Elrántottam magamat. Meg kell szabadulnom a rohadt cucctól! - Felmegyek egy pillanatra az emeletre – mondtam. - Minek? - A budoárba! – közöltem bőszen, majd a lépcső felé dülöngéltem immár spanyolcsizmává vadult cipőmben. Bementem az első adódó helyiségbe, amely Mark öltözőszobájának bizonyult, egy egész szoba tele öltönyökkel, ingekkel, cipőkkel, glédában. Kifejtettem magam a ruhából, és óriási megkönnyebbüléssel elkezdtem lehántani a borzalmas mídert, abban a hiszemben, hogy majd felveszek egy háziköntöst, és szép komótosan megbeszélhetjük a dolgokat, ám hirtelen feltűnt a küszöbön Mark. Ott álltam kiszolgáltatva, teljes belátással, majd lázasan tépni kezdtem iszonytató alsómat, amelyet ő megkövülten bámult. - Várj, várj! – mondta, 28
miközben a háziköntös után kaptam. Mereven bámulta a hasamat. – Te rajzoltál magadra nullákat és kereszteket? Megpróbáltam elmagyarázni Rebellist, meg hogy nem tudtam tiszta szeszt szerezni péntek este, de Mark csak nézett, nagyon fáradtan és értetlenül. - Ne haragudj, de fogalmam sincs, miről beszélsz – mondta. – Muszáj aludnom egy kicsit. Lefekszünk? Benyitott egy másik ajtón, villanyt gyújtott. Bepillantottam, és harsány üvöltés tört fel a torkomon. Karcsú ázsiai fiú hevert a hatalmas fehér ágyon, anyaszült meztelenül, és hátborzongató mosollyal nyújtott felénk két fagolyót spárgára fűzve, meg egy nyúlcsecsemőt.
3. ÁÁÁÁÁTOK!
Február 1. szombat 58 kg 50 dkg, alkoholegység 6 (de paradicsomlével, n. tápláló) cigaretta 400 (teljesen érthető), ágyban talált nyulak, szarvasok, fácánok, egyéb házasítatlan életformák 0 (masszív javulás tegnaphoz képest), fiú 0, exfiúi fiú 1, világon még létező normális potenciális fiúk sz. 0 00.15. Miért velem történnek folyton ilyen dolgok? Miért? MIÉRT? Ahogy adódik egy rokonszenves, értelmes ember, olyan, aki a mamának tetszik, aki nem nős, bolond, alkoholista vagy lejmista, rögtön kiderül róla, hogy szodomita perverz homokos. Nem csoda, ha nem akarta, hogy elmenjek hozzá. Nem azért, mert obligófóbiás, Rebeccára bukik, vagy mert Ad Hoc Lány vagyok. Azért van, mert ázsiai fiúkat tárol a hálószobájában, vadvilággal elegyest. Ocsmány sokk volt. Ocsmány. Körülbelül két másodpercig meredtem az ázsiai fiúra, aztán visszavágódtam az öltözőszobába, felkaptam a ruhámat, lenyargaltam a lépcsőn, miközben mögöttem olyan üvöltés támadt a hálószobában, mintha amerikai csapatokat mészárolna a vietkong; kidülöngéltem az utcára és lázasan hadonásztam a taxiknak, mint a telefonszotyka, ki történetesen olyan ügyfélbe botlott, aki a fejére akar trottyolni. Talán igaza van a Pöffeszkedő Családosoknak abban, hogy az egyedülálló férfiak azért maradnak szinglik, mert főben járó fogyatékosságuk van. Ezért van az, hogy minden olyan kurvára, kurvára, kurvára... Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a homokosság jellemhiba, de igenis az, ha egy olyan barátnője vagyunk, aki azt állította, hogy nem az. Negyedik teljes éve fogom egy szál magamban tölteni a Szent Bálint-napot, karácsonykor pedig a szülői házban fogok hálni, szimpla ágyban. Megint. Átok. Ááááátok! Bárcsak odacsöröghetnék Tomnak. Ez azért jellemző rá, hogy akkor utazik el San Franciscóba, amikor tanácsra lenne szükségem homokos szemszögből, jellemző! Nálam bezzeg órákig szokott kunyerálni tanácsért, ha válságba jut más homoszexuálisokkal, de mikor nekem lenne szükségem tanácsra homoszexuális krízisben, akkor mit csinál Tom? Elmegy abba a KURVA SAN FRANCISCÓBA! Nyugi, nyugi! Belátom, nem helyes Tomot hibáztatni az incidens miatt, főleg, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Tomnak semmi köze az incidenshez, és a hibáztatás nem hoz helyre semmit. Magabiztos, fogékony, értelmes, komoly nő vagyok, aki tökéletesen kiteljesedik önmagában... Vaúúúú! Telefon. - Bridget? Mark vagyok. Ne haragudj. Annyira sajnálom, hogy ilyen szörnyűség történt. Borzasztó volt a hangja.
29
- Bridget? - Mi? – mondtam, próbálva lefékezni ujjaim reszketését, hogy rágyújthassak egy Silk Cutra. - Tudom, hogy vehette ki magát. Legalább akkora sokk volt nekem is, mint neked. Életemben először láttam ezt a fiút. - Hát, akkor kicsoda? – riadtam rá. - A házvezetőnőm fia. Még csak azt se tudtam, hogy fia van. Úgy tűnik, tudathasadásos. Ordítás hallatszott a háttérből. - Jövök, jövök! Jajistenem. Nézd, ezt el kell intéznem. Úgy hallom, a fiú épp az anyját próbálja megfojtani. Telefonálhatok később? – Ordítás. – Várj egy kicsit, én csak... Bridget, felhívlak délelőtt. Össze vagyok zavarodva. Bárcsak felcsöröghetném Jude-ot vagy Shazt, hogy elfogadható-e a mentség, de sötét éjszaka van. Esetleg megpróbálok aludni. 09:00. Ááá! Úúú! Telefon. Hurrá! Nem! Átok! Most jutott eszembe, mi történt. 09:30. Nem Mark volt, hanem az anyám. - Hanem, tudod drágám, abszolút zabos vagyok! - Anyu! – vágtam a szavába elszántan. – Nem haragszol, ha mobillal hívlak vissza? Hullámokban jött vissza a dolog. Le kell vakarnom a telefonról anyut, hátha Mark hívni próbál. - Mobillal, drágám? Na csacsiskodj már, nem volt neked mobilod kétéves korod óta. Emlékszel arra a bébimobilra a halacskákkal? Ó, apu szeretne váltani veled egy szót, de... Na, már itt is van! Vártam, miközben pillantásom lázasan cikázott a mobil és az óra között. - Szervusz, édes – szólt apu fáradtan. – Anyád nem megy Kenyába. - Óriási, hát ez pazar! – lelkesedtem, hogy legalább egyikünk nincsen válságban. – Mit csináltál? - Én semmit. Lejárt az útlevele. - Há! Briliáns! Meg ne mondd neki hogy lehet újat kapni! - Ó, tudja ő – felelte apu – Az a helyzet, hogy ha új útleveled van, új fényképet kell készíttetned. Így tehát nem az irántam való bárminemű respektus döntötte el a kérdést, hanem a flörtölés a vámhivatalnokokkal. Anyu elmarta a kagylót: - Ez egyszerűen nevetség, drágám! Csináltattam fényképet, és olyan vén vagyok rajta, mint az országút. Una mondta, próbáljam meg automatában, de az még rémesebb. Megtartom a régi útlevelet és kész! Mellesleg hogy van Mark? - Jól – mondtam fuldokló falzettben, és alig bírtam megállni, hogy hozzá ne tegyem: szeret ázsiai tacskókkal hálni, és nyulat buzerálni, hát nem vicces? - No, szóval arra gondoltunk apuval, hogy nem lenne-e kedvetek eljönni hozzánk holnap ebédre? Még nem is láttunk benneteket együtt. Úgy tervezem, csak becsapok a sütőbe egy lasangát meg egy kis babot. - Nem hívhatnálak vissza? Elkésem... a jógáról! – mondtam hirtelen ihlettel. Sikerült elszabadulnom egy bizarrul kurta, tizenöt perces levezetés után, melynek során kristálytisztábban kirajzolódott, hogy a brit útlevélhivatal minden hatalma szúnyogzöngés anyuval és a régi fényképpel szemben, majd összetörten és értetlenül kotorásztam újabb Silk Cutért. Házvezetőnő? Azt tudom, hogy van házvezetőnője, de... És ez az egész dolog Rebeccával. És a torykra szavaz. Ne egyek egy kis sajtot? Vaúúú! Telefon.
30
Shazzer volt. - Ó, Shaz – szóltam nyomorultul, és mekegni kezdtem a sztorit. - Itt most állj meg! – parancsolta, mikor még az ázsiai fiúhoz se jutottam el. – Állj! Mert csak egyszer mondom el, és azt akarom, hogy ide figyelj! - Mi? – kérdeztem, és közben arra gondoltam, hogy ha létezik a világon ember – az anyámat leszámítva -, aki képtelen egyetlen egyszer elmondani valamit, akkor az Sharon. - Szállj ki! - De... - Szállj ki! Megkaptad a figyelmeztető jelzést, a torykra szavaz. Most szállj ki, mielőtt túlságosan belegabalyodnál! - De várj, ez nem... - Ó, az isten áldjon meg! – mordult rám. – Kimerítette a rendelkezésére álló lehetőségeket, nem? Ő jár hozzád, ahol készen várja minden. Elfáradsz az iszonyatos tory barátaihoz, mint akit skatulyából húztak volna ki, és mit tesz erre ő? Rebeccával flörtöl. A válladat veregeti. És a torykra szavaz. Ez az egész manipulatív, paternalista... Idegesen sandítottam az órára. – Mhm, Shaz, visszahívhatnálak mobilon? - Mi?! Hátha telefonál?! Nem! – robajlotta. Abban a percben tényleg csörögni kezdett a mobil. - Shaz, mennem kell. Majd felhívlak. Mohón lenyomtam a mobilon az okét. Jude volt. – Ó, ó, olyan macskajajos vagyok! Szerintem taccsolni fogok. – Széles vonásokkal ecsetelni kezdett egy hosszas történetet egy buliról a Met bárban, de le kellett állítanom, mert az ázsiai témát sürgetőbbnek éreztem. Tényleg úgy éreztem, hogy igazam van. Nem önzésből. - Jajistenem, Bridge! – szólt Jude, amikor befejeztem. – Te, szegényke! Bár, azt hiszem, nagyon, de nagyon ügyesen lerendezted! Komolyan ezt hiszem! Tényleg ragyogót alakítottál! Hatalmas büszkeség lobbant föl bennem, amelyet értetlenség követett. – Mit csináltam én? – kérdeztem, miközben elégedett mosoly, illetve zavart pislogás között váltakozó arckifejezéssel hordoztam körbe tekintetemet a szobán. - Pontosan azt tetted, ami a Nők, akik túlságosan szeretnek-ben meg van írva! Nem tettél semmit. Csak leváltál. Nem oldhatjuk meg a problémáikat helyettük. Egyszerűen leválunk. - Igen, igen! – helyeseltem, lelkesen bólogatva. - Nem kívánunk nekik rosszat. Nem kívánunk nekik jót. Nem telefonálunk nekik. Nem találkozunk velük. Egyszerűen leválunk. Még, hogy házvezetőnő fia, hova szarjak. Ha van házvezetőnője, hogyhogy mindig hozzád jár és veled csináltatja a mosogatást? - De ha az a gyerek tényleg a házvezetőnő fia volt? - Bridget – mondta Jude zordul -, pontosan ezt hívják Tagadásnak. 11:15. Meg van szervezve, hogy Jude-dal és Shazzerrel löncsölünk a 192-ben. Helyes. Nem megyek át Tagadásba. 11:18. Nem bírom elhinni ezt a tróger, piszok, szemét tempót, hogy még mindig nem telefonált. Gyűlölöm a modern párkapcsolat világának ezt a passzív-agresszív telefonos viselkedését, amely a nem-kommunikáció eszközével kommunikál. Ez rettenetes, rettenetes: egyetlen csön vagy nem-csön dönti el, hogy szerelem van, barátság és boldogság, vagy ismét kitaszíttatunk a randevúzás könyörtelen
31
állóháborújába, de most még nagyobb hülyének kell éreznünk magunkat, mint legutóbb. Dél. Ez hihetetlen. A telefon akkor csörrent meg, amikor bámultam, mintha gondolataim rezgési energiáival szólaltattam volna meg, és ezúttal Mark volt az. - Hogy vagy? – kérdezte fáradtan. - Jól – feleltem, leváltnak szánt hangon. - Ó, istenem! - Mi? - Bridget, van fogalmad, milyen éjszakám volt? Itt ez a fiú, aki az anyját akarta megfojtani a konyhámban, rendőrség, mentők, nyugtató nyilak, kórház, hisztérikus filippínók az egész házban. Igazán nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ilyesmiken estél át, de ugyanezen át kellett esnem nekem is, ráadásul nem az én hibámból. - Miért csak most telefonáltál? - Mert ahányszor akadt egy másodpercem, hogy hívjalak, egyformán foglalt volt az a nyomorult mobil és a nyomorult telefon is! Hmmmm. A leválás nem sikerült valami jól. Marknak tényleg borzasztó dolgokon kellett átesnie. Megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk, és azt mondja, hogy délután aludni fog. Egyedül, mit szívem mélyéből fakadó őszinteséggel remélem.
Február 2. vasárnap 58 kg 5 dkg, (kitűnő: ázsiai fiúvá változom) cigaretta 3 (n.j.), kalória 2100 (n. szerény), fiúk ismét 1(hurrá! , önsegítő könyvek, amelyeket visszaiktatott fiú (a nap és a kor egyetlen normális fiúja) fennhangon és lenéző hitetlenkedéssel számba vett 37 22:00. Itthon. Minden jó megint. A vacsora kissé félszegen kezdődött, de feljavult mikor elhatároztam, hogy minden szavát elhiszem a sztorival kapcsolatban, főleg, mikor javasolta, hogy ma menjek át és ismerkedjem meg a házvezetőnővel. De amikor a csokoládéhabnál tartottunk, azt mondta: - Bridge! Tegnap este, még mielőtt ez történt volna, volt egy olyan érzésem, hogy valami nincs rendjén. A rémület hideg kolonca húzta a gyomromat. Ami elég ironikus, mert magam is azt gondoltam, hogy valami nincs rendjén a kapcsolatunkkal, míg, ha a másik személy kezd ilyeneket csinálni, az olyan, mintha anyánkat szidná. Valamint képtelenek vagyunk azt gondolni, hogy lapátra leszünk téve, ami a fájdalmon, veszteségeken, szívszakadáson stb. túl még nagyon megalázó is. - Bridge! Hipnotikus állapotba estél? - Nem. Miért gondoltad, hogy baj van? – suttogtam. - Hát, mert valahányszor próbáltalak megérinteni, úgy hőköltél hátra, mintha egy vén szatír lennék. Óriási megkönnyebbülés. Elmagyaráztam neki az irtózat gatyáját, amitől hatalmas hahotára fakadt. Rendelt egy kis desszertbort, becsiccsentettünk kicsit, majd végül a lakásomon kötöttünk ki megint, fantasztikusat keféltünk. Ma délelőtt, amikor a kandalló előtt heverve olvastuk az újságokat, törni kezdtem a fejemet, hogy ne hozzam-e szóba a Rebecca-dolgot, meg hogy miért mindig Mark jön hozzám. De Jude megmondta, hogy ezt nem szabad, mert a féltékenység taszítja a másik nemet. - Bridget – szólt Mark –, önkívületbe estél? Azt kérdeztem, mi a jelentése az új polcrendszernek. Elmélkedsz? Vagy ez valamilyen buddhista jellegű polcolás? - A villanydrót miatt ilyen – feleltem ködösen. 32
- Mik ezek a könyvek? – Felállt megnézte. – Hogyan randevúzzunk fiatal nőkkel: kalauz férfiaknak harmincöt felett. És ha Buddha randevúzott volna? Victor Kyam: Brusztolj érte! - Ezek az én önsegítő könyveim! – mondtam védelmezőn. - Mit akarnak a férfiak? Túl a társfüggőségen az elköteleződni képtelen férfival. Elvált férfit is ésszel kell szeretni. Van fogalmad róla, hogy te állítod össze az ismert világegyetem legátfogóbb elméletét a másik nemről? Kezdem magam úgy érezni magamat, mint egy kísérleti állat. - Ö ... Mark vigyorgott. – Ezeket kettesével kell olvasni? – húzott ki egy kötetet a polcról. – Hogy mindkét irányban fedezd magad? Az egyedülállóság boldogsága és Hogyan találjuk meg tökéletes partnerünket harminc nap alatt? Buddhizmus egyszerűen és Brusztolj érte!, Victor Kyamtól? - Nem! – mondtam méltatlankodva. – Külön kell olvasni őket. - Mi a csudáért vásárolod te az ilyesmit? - Hát, mert nekem van erről egy teóriám! – kezdtem izgatottan (mert valóban van róla egy teóriám.) – Ha vesszük az ezektől eltérő többi világvallást, mint például... - Eltérő világvallásokat? Miktől térnek el? Hrrr! Néha szeretném, ha nem lenne olyan istentelenül jogászira csiszolt agya! - Amik eltérnek az önsegítő könyvektől. - Igen, gondoltam, hogy körülbelül ezt fogod felelni. Bridget, az önsegítő irodalom nem vallás. - De az! A vallás új formája! Majdnem olyan, mintha emberi lények vízfolyások lennének, tehát amikor akadályt állítanak elébük, felbugyognak és körbezubogják, hogy másik utat találjanak. - Felbugyognak és körbezubogják, Bridge? - Azt akarom kifejezni, hogy mikor az intézményes vallás összeomlik, az emberek keresni fogják az új törvényeket És valóban, mint mondottam is volt, ha megnézed az önsegítő könyveket, sok eszméjük közös a többi valláséval. - Mint például? – kérdezte, bátorító kört írva le a kezével. - Hát, a buddhizmuséval és... - Nem. Milyen eszmék közösek? - Hát – kezdtem, némileg pánikba esve, mert az elmélet egyelőre sajnos egyáltalán nincs jól kidolgozva -, a pozitív gondolkodás. Az Érzelmi intelligencia is megmondja, hogy a legfontosabb az optimizmus, hogy minden a legjobbra fog fordulni. Aztán természetesen ott a hit önmagadban, mint az Érzelmi önbizalomban. És ha megnézed a kereszténységet... - Iiiigen? - Hát, ott az a rész, amit esküvőkön szoktak felolvasni, az is ugyanaz: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet.” Aztán van, hogy a jelennek kell élni, mint A kevésbé kitaposott út, és ez is buddhista is. Mark úgy nézett rám, mintha bolond lennék. - ... És a megbocsátás: a Meggyógyíthatod az életedet is megmondja, hogy ártalmas dolog megátalkodni a haragban, és meg kell bocsátanod az embereknek. - Akkor ez mi? Remélem, nem iszlám. Nem hinném, hogy sok megbocsátással találkozhatnál egy olyan vallásban, amely lecsaphatja az emberek kezét, ha elemelnek egy zsemlét. Fejcsóválva meredt rám. Nem olyannak tűnt, mint aki igazán megértett a teóriát. De talán azért van, mert Mark spirituális lelke még nem eléggé előrehaladott, ami azt bizonyíthatja, hogy más bajok is vannak a kapcsolatunkkal.
33
- Bocsásd meg a vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek! – mondtam méltatlankodva. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. - A randevúügyi főhadiszállás lesz – vélte Mark. – Vagy talán a canterbury érsek. Anyukám volt. – Mit csináltok ti ott? Hamham! Azt hittem, kijöttök Markkal ebédelni. - De anyu... – Biztosan nem mondtam, hogy kimegyünk ebédelni, egészen biztosan nem mondtam! – Mark égnek emelte pillantását, és bekapcsolta a futballmeccset. - Komolyan, Bridget! Három Pavlov-tortát sütöttem – habár hármat ugyanolyan könnyű megsütni, mint egyet -. és elővettem egy lasagnát és... Hallottam aput a háttérben: - Hagyd már békén, Pam! – miközben anyu sértődötten lármázott a hús visszafagyasztásának veszedelmeiről, majd apu vette át a kagylót. - Ne nyugtalankodj, édes. Én egészen biztosan tudom, hogy nem mondtad, hogy jöttök. Ez csak anyád fejében alakult így. Majd megpróbálom elsimítani. Mellesleg az a rossz hír, hogy megy Kenyába. Anyu elmarta a kagylót. - Minden le van rendezve az útlevéllel! Csináltattunk egy tündéri fotót abban a ketteringi esküvői boltban, tudod, ahol Ursula Collingwood készíttette Karen fényképeit. - Amerikázva? - Nem! – háborodott fel anyu. – Az lehet, hogy csináltak valamit a számítógéppel, de annak semmi köze nem volt Amerikához. Na, szóval indulunk Unával jövő hétfőn. Csak tíz napra. Afrikába! Képzeld! - És mi lesz apuval? - Szavamra, Bridget! Az élet arra való, hogy éljék! Ha apu a golf és a melegház között akarja leélni az életét, csak tessék! Egy idő után sikerült elszabadulnom, Mark bátorításával, aki egyik kezében összerolnizott újságot tartva, a másikkal az órára mutogatva állt fölöttem. Átmentünk a házába, és most már végleg hiszek neki, mert a házvezetőnő tényleg ott takarította a konyhát tizenöt családtagjával, akik láthatólag mást sem akartak, mint istenként imádni Markot. Aztán ottmaradtunk nála, és kivilágítottuk a hálószobáját gyertyákkal. Hurrá! Azt hiszem, minden rendben van. Igen. Kimondottan rendben van. Szeretem Mark Darcyt. Néha kicsit ijesztőnek látszik, de ezalatt nagyon kedves és gyengéd. Ami jó dolog. Szerintem. Főleg miután tizenkét nap múlva Szent Bálint.
Február 3., hétfő 57 kg 60 dkg (n. j.), alkoholegység 3, cigaretta 12, Szent Bálint napjáig hátralévő napok száma 11, rögeszmélő percek annak jegyében, mennyire értelmetlen a feminista rögeszmélés a Szent Bálint-nap tárgyában megk. 162 (rossz) 08:30. Remélem, nem lesz semmi baj apuval. Ha anyu szombaton utazik, ez azt jelenti, hogy magára hagyja aput Szent Bálint napján, ami nem valami gyengéd dolog. Talán én küldök neki egy képeslapot, mint titokzatos csodáló. Vajon, mit fog tenni Mark? Remélem, küld legalább egy képeslapot. Mármint egész biztosan küld! És talán elmegyünk vacsorázni, vagy valami fincsiségre. Mmmm. N. kellemes, hogy most az egyszer van fiúm a Szent Bálint-napra. Ó, telefon. 08:45. Mark volt. Holnap utazik New Yorkba két hétre. Kicsit barátságtalanul csengett a hangja, és azt mondta, túlságosan elfoglalt, hogy ma este találkozhassunk, mert össze kell szednie a papírjait és a többi cuccát. Sikerült nagyszerűen elviselnem, és csak annyit mondtam: „Ó, hát ez nagyszerű”, és csak 34
azután ordítottam, mikor letettem a kagylót: - De hát jövő pénteken Szent Bálint napja, Szent Bálint napja! Bááááááááááá! Na, mindegy. Ez értetlen viselkedés. A kapcsolata a lényeg, nem a piacgazdaság piszkos trükkjei.
Február 4. kedd 08:00. Kávézóban, kapucíner és csokoládés rongyoskifli mellett. Na, lássák! Kirántottam magamat a negatív gondolkodás posványából, és valószínűleg nagyon is jó, hogy Mark elment. Esélyt ad neki, hogy kinyúljon, mint egy marsi gumipertli, ahogy a Mars és Venus randevúzik mondja, és valóban érezze a vonzást. Valamint nekem is van esélyem, hogy magammal foglalkozzam, és pótoljam a mulasztásaimat. Tervezet Mark távollétére 1. 2. 3. 4. 5.
Naponta edzőterembe menni Számos szép este Jude-dal és Shazzerrel Folytatódó munkálkodás lakás rendbe szedésére Aput látogatni anyu távollétében Szorgosan dolgozni munkahelyi pozícióm javítására.
Ó, és természetesen leadni három kilót.
Dél. Iroda. Békés reggel. Kaptam egy témát a zöld autókról. – Környezeti értelemben zöldek, Bridget! – mondta Richard Finch. – Nem a színük az! Mivel idejekorán tudatosodott bennem, hogy a zöld autó, mint téma, sohasem fog bejönni, hagytam énemet elcsapongani Mark Darcy tárgyában, miközben új fejléces papírt terveztem magamnak különböző betűtípusokból és árnyalatokban, valamint új témákat agyaltam ki, amelyek majd igazán előreröpítenek a ... Vúúú! 12:15. A dög Richard Finch ordított: - Bridget! Nem a Közgyámügyi Bizottmányban totojázol, hanem tévés produkciós megbeszélésen vagy! Ha már ki kell bámulnod az ablakon, legalább próbáld meg úgy csinálni, hogy közben nem csúsztatod ki-be a szádban a tolladat! Szóval meg tudod csinálni? - Igen – feleltem duzzogva, és az asztalra tettem a tollat. - Nem hogy ki tudod-e venni a szádból a tollat, hanem, hogy tudsz-e találni egy közép-angliai, középosztálybeli szavazót, ötven fölött, saját ház, aki pártolja? - Persze, nem probléma – pihegtem hanyagul, arra gondolva, hogy később rákérdezhetek Patchoulinál, mit pártol. - Mit pártol? – kérdezte Richard Finch. Talányos mosolyt küldtem felé. – Azt hiszem, te magad válaszoltál a kérdésedre – mondtam. – Férfit vagy nőt? - Mindkettőt – felelte Richard szadistán. – Mindkettőből egyet. - Homót vagy heterót? – lőttem vissza. - Közép-angliait mondtam! – vicsorogta megsemmisítőn. – Most pedig szállj rá arra a rohadt telefonra és a jövőben próbálj meg nem elfelejteni szoknyát venni, mert megzavarod a stábomat. Szavamra, mintha bizony képesek lennének észrevenni, amennyire az agyára ment mindegyiknek a tévés karrier, és nem is olyan rövid, csak felcsúszott.
35
Patchouli azt mondja, hogy az egységes vagy európai valutát pártolja. Szerinte a kettő ugyanaz. Ó, francba, ó, francba. Na, jó. Telefon. Az árnyékkormány pénzügyminisztériumának sajtóirodája lesz az. 12:25. – Ó, halló, drágám! – Grrr. Az anyám volt. – Mondd, van neked „csöcsicsövid”, egy olyan vállpánt nélküli felsőrészed? - Anyu, már megmondtam, hogy ne hívj munka közben, csak ha vészhelyzet van! – sziszegtem. - Ó, tudom, de látod, az a probléma, hogy szombaton utazunk, és a boltok még mindig csak a téli cuccokkal vannak tele. Hirtelen támadt egy ötletem. Beletelt egy darab időbe, amíg megértettem vele. - Szavamra, Bridget! – mondta, miután elmagyaráztam. – Egyáltalán nem akarjuk, hogy idejöjjenek Németországból a pőrekocsik, és éjszaka vigyék el az aranyunkat! - De, anyu, nem te mondod, hogy az élet arra való, hogy éljék? Mindent ki kell próbálni! Csönd. - Fellendítené az afrikai nép valutáját! – Nem voltam teljesen biztos benne, hogy ez precízen így van, de oda se neki. - Hát, lehet, hogy ez a helyzet, de nekem akkor sincs most időm tévés szereplésekre, amikor épp csomagolni próbálok. - Figyelj – sziszegtem – kell a csöcsi-csövi vagy nem? 12:40. Hurrá! Sikerült szert tennem nem egy, nem is két, de három közép-angliai szavazóra. Una is szerepelni akart anyuval, úgyhogy megszállhatják a ruhatáramat, és beszabadulhatnak a Dickens Jonesba, Geoffrey pedig benne akar lenni a tévében. Csúcsszuper kutató vagyok! - Na! Dolgozhatunk? – Richard Finch egészen ebéd utáni izzadós és pakolós formáját hozta. – Kiterveltük már a Jones-féle konkrétan hatékony egységes valutáris tervet? - Hát, azt még nem – surrogtam lezser szerénységgel. – De megtaláltam a középangliai szavazóidat, akik pártolják. Szám szerint hármat. – tettem hozzá hanyagul, a „jegyzeteimet” pörgetve. - Ó, hát neked nem szóltak? – vigyorgott gonoszul. – Ejtettük a témát. A bombariadókra szálltunk rá. Tudsz szerezni nekem két közép-angliai ingázó tory szavazót, akik belátják az IRA érveit? 20:00. Huh! Három órát töltöttem a szélkorbácsolta Victoria állomáson, és oly mértékben próbáltam manipulálni az ingázók véleményét az IRA érdekében, hogy már attól féltem, ott helyben letartóztatnak és bezsuppolnak a Maze börtönbe. Visszatértem az irodába, miközben azon szorongtam, mit talál anyu és Una a ruhatáramban, ahol is Richard Finch folytatott velem röhögő társalkodást a „Csak nem képzeled, hogy találsz is valakit? Palimadár!”- vonalak mentén. Találnom kell, okvetlenül találnom kell egy másik állást! Jajistenkém, telefon. Tom volt. Hurrá! Visszajött! - Bridget! De sokat fogytál! - Ugye? – mondtam élvezettel, mielőtt észbe kaptam volna, hogy a megjegyzés telefonban hangzott el. Tom ezután hosszas rajongásba csapott friscói utazásáról. - A vámos fiú egyszerűen isteni volt! Azt mondja: „Van valami bevallanivaló?” mire én: „Csak ez a botrányos barnaság!” Na, szóval, megadta a számát, és megdugtam egy fürdőben!
36
Az irigység ismerős villáma nyilamlott végig rajtam a meleg szex játszi voltától, ahol, úgy látszik, az emberek ott helyben megkefélik egymást, ha úgy tartja kedvük, és senki se majrézik azon, hogy előbb le kell zavarni három randevút, vagy hogy mekkora időráhagyással kell telefonálni utólag. Tom negyvenöt percen át vázolta egyre sikamlósabb kicsapongásait, majd azzal fejezte be: - Egyébként, tudod, hogy mennyire utálok magamról beszélni. Hogy vagy te? Hogy van az a Mark fiú, a kemény kis popsijával? Megmondtam, hogy Mark New Yorkban van, de úgy döntöttem, Nyuszifiút későbbre hagyom, mert féltem, hogy túlságosan felizgatom Tomot. Inkább a munkáról verkliztem. - Másik állást kell találnom, mert ez aláássa az önbecsülésemet és a méltóságtudatomat. Olyasmire van szükségem, ami lehetővé teszi adottságaim és képességeim valódi kibontakoztatását. - Hmmm. Értem, mit akarsz mondani. Gondoltál már a rodázásra? - Jaj, de vicces! - Miért nem csinálsz mellékesben egy kis újságírást? Összevágnál pár interjút a szabad idődben. Briliáns ötlet volt! Tom azt mondta, beszél Adam barátjával az Independent-nél, hogy bízzon meg egy interjúval vagy recenzióval vagy akármivel! Szuperklasszis újságíró leszek, fokozatosan kiépítem ügyfélkörömet, és plusz pénzre teszek szert, úgyhogy otthagyhatom az állásomat, és csak ülök majd a kanapén, laptoppal az ölemben. Hurrá!
Február 5. szerda Pont most hívtam aput, hogy megkérdezzem, hogy van, és nem volna-e kedve Szent Bálint napján valami kellemeshez. - Ó, te olyan jó vagy, édesem. De anyád azt mondta, szükségem van rá, hogy tágítsam a tudatomat. - Vagyis? - Golfozni megyek Scarboroughba Geoffrey-vel. Klafa. Örülök, hogy apu okén érzi magát.
Február 13. csütörtök 58 kg 50 dkg, alkoholegység 4, cigaretta 19, edzőtermi látogatások 0, prevalentiniánus ajándékok száma 0, Bálint-napi fiúm általi említése 0, Bálint-nap értelme, ha a fiúm még csak nem is említi 0 N. elegem van! Holnap Szent Bálint napja lesz, és Mark még csak szóba se hozta! Különben sem értem, miért kell New Yorkban maradnia a hétvégén! Biztos, hogy zárva tartanak az ügyvédi irodák.
37
Mark távollétében megvalósított célok:
Edzőtermi látogatások. 0 Jude-dal és Shazzerrel töltött esték 6 (és úgy néz ki, a holnapi is) Apuval töltött percek 0. Apu érzéseinek megbeszélésével töltött percek 0. Percek, amelyekben golfról beszéltem apuval, miközben Geoffrey bőgött a háttérben 287. Megírt újságcikkek 0. Leadott kilók 0. Fölszedett kilók 1.
Azért csak küldtem Marknak Bálint-napit. Csokoládészívet. A szállodájába küldtem, még mielőtt megérkezett volna, mellékelve a „csak február 14-én szabad kinyitni” figyelmeztetést. Gondolom, tudni fogja, hogy tőlem van.
Február 14. péntek 58 kg 95 dkg, edzőtermi látogatások 0, Bálint-napi képeslapok 0, Bálint-napi virágok, bigyók, ajándékok 0, Bálint-nap értelme 0, Szent Bálint napjának különbözősége egyéb napoktól 0, élet értelme: bizonytalan, Bálinttalanság katasztrófa túlreagálásának esélye: csekély. 08:00. Tényleg fölötte állok az olyasminek, hogy törődjek ilyenekkel, mint a Szent Bálint napja. Nem olyan fontos ez a dolgok általános rendjében. 08:20. Csak lemegyek a földszintre, és megnézem, jött-e posta. 08:22. Nem jött posta. 08:27. Még most sem jött posta. 08:30. Jött posta! Hurrá! 08:35. Számlakivonat. Marktól semmi, semmi, semmi, semmi, semmi, semmi, semmi. Semmi. 08:40. Képtelen vagyok elhinni, hogy ismét egyedül töltöm a Bálint-napot. A legrosszabb két éve volt, amikor Gambiába utaztam Jude-dal meg Shazzel, és egy nappal hamarabb kellett repülnöm a menetrend miatt. Amikor lementem vacsorázni, tele voltak szívekkel a fák. Minden egyes asztalnál párok szorongatták egymás kezét, csak nekem kellett magamban ücsörögnöm, azt olvasva, hogy Tanuld meg szeretni magadat! N. szomorú vagyok. Az nem lehet hogy Mark nem tudja. Egyszerűen nem törődik vele. Ez azt kell jelentse, hogy Ad Hoc Lány vagyok, mert ahogy a Mars és Venus randevúzik-ban írják, ha egy férfi komolyan érdeklődik, akkor olyan ajándékokat vásárol, mint ékszer és fehérnemű, nem pedig könyvet vagy porszívót. Mark talán így közli, hogy mindennek vége, és meg is fogja mondani, mihelyt hazajön. 08:43. Talán Jude-nak és Shaznek volt igaza: ki kellett volna szállnom az első figyelmeztető jeleknél. Mert lássák, ha tavaly, amikor Daniel az első randevún átrázott valami siralmas kifogással, rögtön kiszállok és leválok, ahelyett, hogy átmegyek Tagadásba, akkor sose kellett volna odajutnom, hogy egy meztelen nőt találjak Daniel tetőteraszának napozóágyán. Ez a minta. Mindegyre pucér illetőket találok a fiúim házában. Ismételem a mintákat.
38
08:45. Ó, istenem! Kétszáz fonttal túlléptem a hitelkeretet. Hogy? Hogy? Hogy? 08:50. Na, lássák, mindenben van valami jó. Találtam a kivonaton egy 149 fontról szóló bizarr átutalást, amelyet nem ismerek. Meggyőződésem, hogy 14 font 90 pennyről állíthattam ki a vegytisztítónak vagy valami hasonló. 09:00. Felcsörögtem a bankot, hogy kinek szólt, és egy bizonyos „Monsieur S.H.O.”nak. Minden vegytisztító csaló. Fel fogom csörögni Jude-ot, Shazzert, Rebeccát, Tomot, Simont, és megmondom nekik, hogy ne dolgoztassanak többé a Duracleannel. 09:30. Há! Azzal az ürüggyel, hogy beadom tisztítani a kis fekete hálóingemet, elmentem a Duracleanbe ellenőrizni „Monsieur S.H.O.”-t. Akaratom ellenére föl kellett figyelnem a tényre, hogy a puceráj személyzete nem annyira franciákból, mint hindukból látszott állani. Bár lehetnek indofranciák. - Megmondaná, mi a neve, kérem? – mondtam a tisztítósnak, miközben átnyújtottam a hálóingemet. - Salwani – felelte gyanúsan kedves mosollyal. S. Hah! - Bridget. - Bridget. Írja föl a címét ide, kérem, Bridget. No lássák, hát ez nagyon gyanús volt. Úgy döntöttem, Mark Darcyét fogom odaírni, mert nála van személyzet és riasztó. - Ismer ön egy bizonyos Monseiur S.H.O-t? - Nem, de azt hiszem, hogy önt ismerem valahonnan – felelte. - Ne higgye, hogy nem tudom, mi lappang bokrának megette! – mondtam, majd kivágódtam az üzletből. No lássák. Kezembe veszem a dolgaimat. 22:00. Képtelen vagyok felfogni, hogy mi történt! Fél tizenkettőkor belépett az irodába egy ifjú hatalmas bukéta vörös rózsával, és egyenesen odahozta az asztalomhoz. Nekem! Látniuk kellett volna Patchouli és Horribilis Harold arcát! Még Richard Finch is hökkent hallgatásba révedt, alig bírt kinyögni egy siralmas „Mi, az, felköszöntöttük magunkat?”-ot. Felbontottam a levélkét, és ezt olvastam: Boldog Szent Bálint-napot sivár vén életem fénysugarának! Jöjj ki holnap reggel fél kilencre a heathrow-i egyes terminálra, és kérd el a British Airways pultnál a jegyedet (sz: P23/R55) egy mágikus-misztikus miniszünidőre. Visszatérés hétfőn reggel, hogy el ne késs a munkából. A másik végén várlak. (Próbálj meg kölcsönkérni síruhát és valami normális cipőt.) Ezt nem bírom elhinni! Egyszerűen nem bírom elhinni! Mark sítúrával lep meg Bálintnapra! Csoda! Hurrá! N. romantikus lesz, ahogy majd karácsonyi képeslap-faluban, hunyorgó fények stb. között, kézen fogva sasszézunk alá lejtőkön, mint Hókirály és Hókirályné. Borzasztóan érzem magam, amiért beleragadtam a rögeszmélő negatív gondolatok posványába, de ez olyasmi, ami akárkivel megtörténhet. Cáfolhatatlanul. Most telefonáltam Jude-nak, hogy adja kölcsön a síruháját: egybeszabott fekete, mint Michelle Pfeiffer Macskanő-jelmeze vagy hasonló. Az az egy kis probléma, hogy
39
egyetlenegyszer síeltem az iskolában, és már az első napon kificamodott a bokám. Oda se neki. Biztosan könnyű lesz.
Február 15. szombat 76 kg (annyinak érzem magam, mint fondüvel, hot doggal, forró csokoládéval stb. töltött hatalmas strandlabda), grappa 5, cigaretta 32, forró csokoládé 6, kalória 8257. láb 2 (bal), halálközeli élmény 8. 13:00. Szakadék szélén. Ezt nem tudom elhinni, hogy milyen helyzetbe kerültem. Amikor felvergődtem a hegy tetejére, annyira megbénított a félelem, hogy Mark Darcyt biztattam, menjen csak előre, és míg felcsatoltam a léceket, őt néztem, mint suhan le a lejtőn – huusssss, bzzzzzzzz, fzzzzzz -, mint Exocet rakéta, betiltott gyilkos petárda vagy ilyesmi. Mert bár n. hálás vagyok, amiért elhozott síelni, nem értem, hogy először is mit keresek a hegy tetején, és dunsztom sincs, mi értelme volt átdörömbözni koncentrációs tábori stílusban rácsokkal és láncokkal telezsúfolt, irdatlan betonépületeken, meggörnyesztett térddel, lábamon járógipsznek is megfelelő kolonccal, cipelve idétlen léceket, amelyek örökösen szétválnak, majd átlökdöstetni automata forgókereszteken birkafürdetőbe tartó birka módjára, holott nagyon kellemesen ellehetnénk az ágyban. A legrosszabb, hogy hajam megőrült a magasságban, extrém csúcsokba és szarvakba rendezte magát, mint egy zacskó Cadbury-féle Torzonborz csokoládé, a Macskanő síruhát pedig Jude-stílű magas, vékony egyénekre tervezték, minek következtében úgy nézek ki, mint néger káposztababa vagy a nagynéni a karácsonyi varietéműsorból Továbbá háromévesek süvítenek el mellettem bot nélkül, fél lábon, cigánykerekezve stb. A sízés valóban veszélyes sport és ezt nem én képzelem így. Az emberek megbénulnak, eltemeti őket a lavina stb. Shazzer mesélt egy barátjáról, aki elment egy nagyon veszélyes küldetésbe a járt utakon kívül, aztán berezelt, úgyhogy a nyomkeresőknek kellett megkeresniük és lehozniuk hordágyon, majd leborítaniuk a hordágyról. 14:30. Menedékház. Mark felsüvített hozzám - huusssss, fzzzzzz -, és megkérdezte, felkészültem-e, hogy lejöjjek. Suttogva elmagyaráztam, hogy tévedésből kerültem erre a lejtőre, mert a síelés n. veszélyes sport, olyan veszélyes, hogy a szünidei biztosítás nem is hajlandó biztosítani. Mert az egy dolog, olyan balesetet szenvedni, amelyet nem számíthatunk ki előre, de egészen más dolog akarattal hozni magunkat rendkívül veszélyes helyzetbe, tudva, hogy a halállal vagy a megnyomorodással bratyizunk, mint mikor gumikötélen ugrunk, Everestet mászunk, engedjük, hogy almát lövöldözzenek le a fejünkről stb. Mark csendesen, figyelmesen hallgatott végig. – Megértem az álláspontodat, Bridget – mondta. – De ez a zöld pálya kezdőknek. Gyakorlatilag vízszintes. Közöltem, hogy le akarok menni a lifttel, de Mark azt felelte, sílifttel nem lehet lefelé menni. Negyvenöt perccel később lejuttatott a lejtő aljába, úgy, hogy megtolt egy kicsit, aztán előreszaladt, hogy elkapjon. Leérvén alkalmasnak véltem az időt, hogy megpendítsem, nem kellene-e visszatérnünk a faluba a lanovkával. Némi pihenés és egy kapucíner céljából. - Az a helyzet, Bridget – mondta -, hogy a síelés ugyanolyan, mint minden más. Kizárólag önbizalom dolga. Gyere. Azt hiszem, szükséged van egy grappára. 14:45. Mmm. De jó finom ez a grappa! 40
15:00. A grappa tényleg n.j, csúcsszuper ital. Mark igazat mond. Valószínűleg velem született csodás érzékem van a síeléshez. Csak az az egy kell, hogy feltupírozzam az önbizalmamat. 15:15. Zöld lejtő teteje. Jujujujj! Télleg marhára könnyű. Indulás! Víííííííííí! 16:00. Csodálatos vagyok, fantasztikus síelő vagyok! Most hajtottam végre makulátlan lesiklást a lejtőn Mark oldalán - huusssss, fzzzzzz -, hajladozó testtel, tökéletes, ösztönös harmóniában. Szilaj mámor! Egész újjászülettem! Sportlédi vagyok, mint Anna hercegnő! Elteltem új erővel és pozitív gondolatokkal! Önbizalom! Hurrá! Új, magabiztos jövő! Grappa! Hurrá! 17:00. Bementünk pihenni a menedékházba, mire Markot hirtelen körülvette egy csomó jogászi-bankári kinézetű valaki, köztük egy nekem háttal álló, magas, vékony, szőke lány, aki fehér síruhát, bolyhos fülvédőt, Versace síszemüveget viselt, és huhogva nevetett. Lassított mozdulattal hátradobta a haját, és ahogy a haj előrehussant puha függönyként, akkor kezdtem kapiskálni, hogy ismerős ez a nevetés. Aztán felém fordította az arcát. Rebecca volt. - Bridget! – Hozzám csattogott és megpuszilt. – Tündérlány! Hát, ez fantasztikus, hogy itt találkozunk! Micsoda véletlen! Markra pillantottam, aki meghökkenten gereblyézte a haját. - Öhm, ezért nem teljesen véletlen, ugye? – mondta félszegen. - Nem te javasoltad, hogy hozzam ide Bridgetet? Mármint persze nagyon örülök, hogy látlak, de fogalmam sem volt róla, hogy itt lesztek. Az az egyik jó Markban, hogy mindig hiszek neki, de mikor javasolta ezt Rebecca? Mikor? Rebecca egy pillanatra zavarba jött, majd győzedelmesen mosolygott. – Tudom, csak az jutott eszembe, milyen isteni itt Courchevalban, és hogy mindenki itt van, és ... óóóó! – Nagyon alkalmasan „megbicsaklott a lába”, hogy az egyik várakozó csodálójának el kelljen kapnia. - Hmmm – mondta Mark. Egyáltalán nem látszott boldognak. Én lehorgasztott fejjel próbáltam feldolgozni, mi folyik itt. Egy idő után nem bírtam a normálisság mímelésével járó feszültséget, és odasúgtam Marknak, hogy tennék még egy kis próbát a zöld lejtőn. Sorban álltam a liftnél, ami sokkal könnyebben ment a szokásosnál, és hálás voltam, miért elszabadulhattam a hátborzongató jelenetből. Az első liftnek mellényúltam, de a harmadikat sikerült elkapnom. Csak mikor elindultam, akkor éreztem, hogy valami baj lehet, mert olyan ugrálós és döcögős volt a pálya, mintha ki akarna, menni a lábam alól. Hirtelen észrevettem, hogy egy gyerek hadonászik az oldalvonal mögül, és franciául ordít valamit. Borzadva néztem a menedékház erkélyére, és láttam, hogy Mark barátai ugyancsak ordítanak és hadonásznak. Mi ez? Aztán már csak azt láttam, hogy Mark fejvesztetten rohan felém a kávézóból, - Bridget! – üvöltötte, mihelyt hallótávolba ért. – Elfelejtetted felcsatolni a léceidet! - Ezt a futóbolondot! - mennydörgött Nigel, amikor visszaértünk a menedékházba. Évek óta nem találkoztam ehhez fogható ostobasággal! - Akarod, hogy itt maradjak mellette? – kérdezte Rebecca Marktól elnyílt szemű aggódással, mintha nyűgös totyis lennék. – Akkor síelhetnél egy jót vacsora előtt. - Nem, nem, nincs semmi baj – felelte Mark, de láttam az arcán, hogy nagyon mehetnékje van, és őszintén kívántam, hogy menjen, mert szeret síelni. De
41
egyszerűen nem bírtam elviseli a gondolatát, hogy a dög Rebeccától kapjak leckét síelésből. - Azt hiszem, rám férne egy kis pihenés –mondtam. – Iszom egy forró csokoládét, és összeszedem magamat. Fantasztikus volt csokoládét inni a menedékházban, olyan, mintha csokoládéshordót kortyolnék hatalmas kupából, és ez jó volt, mert legalább elterelte a figyelmemet a látványról, amikor Mark és Rebecca együtt mentek föl a síliften. Rebecca rettentő vígan csilingelt és nyúlkált Mark karjához. Aztán ismét feltűntek, úgy süvítve alá, mint Hókirály és Hókirálynő – Mark feketében, Rebecca fehérben -, és olyanok voltak, mintha egy nívós Chaletbrosúrából vágták volna ki őket, egy olyan képből, amely azt sugallja, hogy a nyolc fekete szérián és félpanzión kívül még olyan isteni szexre is számíthatsz, mint amilyenre ez a kettő fog sort keríteni most mindjárt. - Ó, ez mámorító! – mondta Rebecca, feltolva szemüvegét a feje tetejére, és belenevetett Mark arcába. – Idefigyeljetek, nem akartok velünk vacsorázni ma este? Fondüt eszünk a hegy tetején, aztán fáklyás lesiklást rendezünk – jaj, bocs, Bridget, de te lejöhetsz lanovkán. - Nem – szólt Mark élesen. – Ha már a Bálint-napot kihagytam, legalább szeretném megvacsoráztatni Bridgetet. Rebeccában az a jó, hogy mindig van egy töredékmásodperc, amikor elárulja, hogy marhára pipás. - Oké-zsoké, akkor jó mulatást! – Felvillantotta a fogpasztahirdetés-mosolyt, majd föltette szemüvegét, és lendületes vonalban elsíelt a falu irányába. - Mikor találkoztál vele? – kérdeztem. – Mikor javasolta Courchevalt? Mark összeráncolta a szemöldökét. – New Yorkban. Megtántorodtam és elejtettem az egyik botomat. Markból kitört a nevetés. Fölvette a botot és magához szorított. – Ne nézz már így! – mondta. - Egész tömeggel volt ott, tíz másodpercig, ha beszéltem vele. Azt mondtam, szeretném valami igazán kellemessel pótolni az elmaradt Bálint-napot, és akkor javasolta, hogy jöjjünk fel ide. Apró, meghatározhatatlan hang szakadt föl belőlem. - Bridget – mondta Mark -, szeretlek.
Február 16. vasárnap Súly: nem érdekel (nincs mérleg), mennyei „sz” betűs szó percének visszajátszása gondolatban: fekete lyukba illő, túlméretezett mennyiség. Olyan boldog vagyok! Nem haragot érzek Rebecca iránt, hanem nemes lelkű elfogadást. Kifogástalanul kellemes, pózoló botsáska/ tehén. N. j., kedves, mulatságos vacsoránk volt, rengeteget nevettünk, és elmondtuk, menyire hiányoztunk egymásnak. Adtam neki ajándékot, egy kiskulcstartót a Newcastle United emblémájával és egy Newcastle United alsónadrágot, amely nagyon, de nagyon tetszett Marknak. Ő pedig piros selyem hálóinggel ajándékozott meg Szent Bálint tiszteletére, ami cseppet kicsinek bizonyult, de hogy őszinte legyek, Mark ezt egyáltalán nem bánta, sőt. Valamint utána azt is elmondta, milyen munkái voltak New Yorkban, én pedig mindenről kifejtettem a véleményem, amit ő nagyon megnyugtatónak és „egyedinek” talált! Ui. Ezt senkinek sem szabad elolvasnia, mivel szégyenletes. Annyira felvillanyozott, amiért Mark, a kapcsolat ily korai pontján kimondta az „sz” betűvel kezdődő bűvös 42
szót, hogy felhívtam Jude-ot és Shazzert, és üzenetben dicsekedtem el nekik. Most már látom, hogy sekélyes és téves dolgot műveltem.
Február 17. hétfő 59 kg 85 dkg (Aúú! Vaúúú! Rohadt forró csokoládé!), alkoholegység 4 (de a repülőutat is beleszámítva, úgyhogy n.j.), cigaretta 12, kínos anyai újgyarmatosító aktus 1, extra méret. Fantasztikus volt a miniszünidő, leszámítva Rebeccát, de ma reggel néminemű sokk ért a Heathrow-n. Éppen az érkezési csarnokban álltunk, a taxi jelzését keresve, mikor azt mondja egy hang: - Drágám! Hát képes lettél volna nem idejönni hozzám, te butus! Geoffrey és apu kint várnak bennünket. Épp most érkeztünk, ajándékot is hoztunk apucinak! Gyere ide, ismerkedj meg Wellingtonnal! Anyám volt, harsogó narancsszínre sülve, felgyöngyözött végű Bo Derek fonatokkal, és akkora narancsszín keleptusban, mint a Winnie Mandeláé. - Tudom, azt fogod hinni, hogy maszáj, pedig ő kikuju! Egy kikuju! Képzeld! Követtem pillantását a Sock Shop pultjáig, ahol Una Alconbury állt, ugyancsak narancsszínre sülten, talpig batikban, de az orrán olvasó szemüvegével, karján vaskos aranykapcsos, zöld retiküllel, nyitott bukszával, és elragadtatottan pislogott fül egy égszínkék kockás köpenyt viselő, egetverő fekete ifjúra, aki hurokká nyújtott fülcimpái egyikét filmesdobozzal ékesítette. - Hakuna matata. Ne majrézz, légy vidám! Szuahéli. Hát, nem oltári? Isteni szuperül éreztük magunkat Unával, és Wellington velünk jött, és itt is marad! Halló, Mark! – nyugtázta félvállról fiúm jelenlétét. – Gyere, drágám, miért nem mondod már Wellingtonnak, hogy Dzsambó! - Hallgass már, anyám, hallgass! – sziszegtem a szájam sarjából, idegesen kapva ide-oda tekintetemet. – Nem kényszeríthetsz egy afrikai törzsi polgárt, hogy maradjon. Ez neokolonializmus, és apu épp csak hogy túltette magát Julión. - Wellington – mondta anyuka, teljes magasságban kihúzva magát –, nem törzsi polgár. Illetve legalábbis rendes törzsi polgár, drágám! Ezt úgy értem, hogy trágyakunyhóban lakik! De magától akart idejönni! Be akarja utazni a világot, ugyanúgy, mint Una és én! Mark némileg szófukar volt a taxiban hazafelé jövet. Piszok anyu! Miért nincs nekem egy normális, gömbölyű, szürke hajú mamikám, mint a többi embernek, aki főzne nekem finom ragut! Na, jó felhívom aput. 21:00. Apu bevette magát a legcudarabb, elfojtásos közép-angliai érzelmi állapotába, és megint teljesen mólés volt a hangja. - Hogy vagytok? – kockáztattam meg, amikor végre sikerült leráznom a kagylóról az ugrabugra anyut, és megkapnom aput. - Ó, pompásan, pompásan. Zulu harcosok a sziklakertben. Rügyeznek a kankalinok. Nálatok minden rendben? Ó, istenem. Nem tudom, hogy fog megbirkózni ismét ezzel az egész tébolydával. Mondta, hogy hívjon nyugodtan bármikor, de n. nehéz, amikor apu így bemerevít.
43
Február 18. kedd 59 kg 85 dkg (komoly vészhelyzet), cigaretta 13, mazochista képzelgések arról, hogy Mark Rebeccába szerelmes 42. 19:00. Zűrzavar. Az újabb lidércnyomásos munkanap után arra értem haza sebes rohanásban (Shaz érthetetlen módon úgy határozott, hogy érdekli a futball, tehát át fogunk menni hozzá Jude-dal, hogy megnézzük, amint a németek verik a törököket, belgákat vagy hasonlókat), hogy két üzenet vár, egyik sem aputól. Az első Tomtól jött, aki azt üzente, hogy Adam barátja az Independent-nél nem bánná, ha tennék egy próbát az interjúval, feltéve, ha találok egy igazán érdekes interjúalanyt, és nem kérek honort. Hát, ez azért biztosan nem így szokott menni az újságoknál. Különben miből fizetik a jelzálogot és fojtják italba a problémákat? A másodikat Mark küldte. azt mondta, az estét az Amnestyvel és az indonézekkel tölti, de utánam csöröghet Shazzernél, hogy hogy áll a meccs. Majd egyfajta szünet következett, mely után megjegyezte: - Ja, igen Rebecca meghívott bennünket és az egész „brancsot” a szülei gloucestershire-i házába a hétvégére. Mit szólsz hozzá? Később visszahívlak. Pontosan tudom, mit szólok hozzá. Azt szólom, hogy inkább megülök anyu és apu sziklakertjének egyik lyukában, és barátkozom a kukacokkal egész hétvégén, mint hogy vidékre menjek víkendezni, és nézzem, amint Rebecca Markkal flörtöl. Miért nem nekem telefonált Rebecca, hogy meghívjon? Emlegetitis. Komplett emlegetitis. Kétség kizárva. Telefon. Fogadok, hogy Mark. Mit fogok mondani? - Bridget, vedd föl, tedd le, tedd le! TEDD LE! Összezavarodva feleltem. – Magda? - Ó, Bridget! Szia! Milyen volt a síelés? - Klassz volt, de... - Leadtam a sztorit Rebeccáról, New Yorkról és a vidéki víkendről. – Nem is tudom, hogy elmenjek-e. - Hát, persze, hogy el kell menned, Bridge! – mondta Magda. – Ha Mark Rebeccával akarna járni, akkor Rebeccával járna, csak annyit mondana, gyere le, gyere le, Harry, azonnal gyere le annak a széknek a támlájáról, mert mami meg fog dádázni! Ti nagyon különböző egyéniségek vagytok. - Hmmm. Viszont azt gondolom, hogy Jude és Shazzer azt mondaná erre... Jeremy elmarta a kagylót. – Figyelj Bridge, Jude-tól és Shazzertől kérni tanácsot randevú dolgában annyi, mintha olyan diétás konzulensnél akarnál fogyni, aki mázsa huszonhét kilót nyom. - Jeremy! – bődült rá Magda. – Csak az ördög ügyvédjét játssza, Bridge. Ne is figyelj rá. Minden nőnek megvan a maga aurája. Mark téged választott. Csak menj el, légy klassz, és tartasd fél szemed Rebeccán. Neee! Ne a padlóra! Magdának igaza van. Magabiztos, fogékony, értelmes, komoly nő leszek, és istenien fogok aurázni. Hurrá! Már csak apunak telefonálok, aztán megyek futballozni. Éjszaka. Ismét otthon. Amint kiértem a farkasordító hidegbe, a komoly nő magabiztossága elgőzölgött a bizonytalanságba. Munkásemberek mellett kellett elhaladnom, akik vakító fényben javították a gázfővezetéket. N. rövid kabátot viseltem csizmával, tehát megacéloztam magam a buja füttyögések és feszélyező megjegyzések elviselésére, aztán komplett idiótának éreztem magamat, amikor egy se jött.
44
Az jutott eszembe, amikor tizenöt éves fővel egyedül mentem a kisvárosi mellékutcán, és a nyomomba szegődött egy férfi, majd megragadta a karomat. Riadtan fordultam hátra, hogy megnézzem a támadót. Akkoriban n. vékony voltam, feszes farmerban. Valamint pápaszemet viseltem és fogszabályozót. A férfi egy pillantást vetett az arcomra, aztán elszaladt. Érkezésem után megosztottam érzelmeimet Jude-dal és Sharonnal a munkásemberek tárgyában. – Épp ez a lényeg, Bridget – robbant ki Shazzer. – Ezek az emberek tárgyként kezelik a nőket, mintha a külső vonzerőnk lenne az egyetlen funkciónk. - De hát, épp azt nem tették – mutatott rá Jude. - Pontosan ezért olyan visszataszító az egész! Na, gyertek, állítólag meccset kellene néznünk. - Szép vastag combjuk van, ugye? – kérdezte Jude. - Mmmm – helyeseltem szórakozottan töprengve, hogy vajon bedühödne-e Shaz, ha szóba hoznám Rebeccát meccs közben. - Ismertem valakit, aki egyszer lefeküdt egy törökkel – szólalt meg Jude. – És a töröknek olyan óriási pénisze volt, hogy senkivel se tudott lefeküdni. - Mi? Nem azt mondtad, hogy a csaj lefeküdt vele? – kérdezte Shazzer, fél szemmel a televízión. - Lefeküdt vele, de nem csinálták – magyarázta Jude. - Mert a csaj nem volt képes, mert a török izéje túl nagy volt – járultam hozzá Jude anekdotájának magyarázatához. – De borzasztó. Szerintetek ez nemzetiségfüggő? Mármint, hogy a törökök ...? - Nézd, dugulj el – intett Shazzer. Darab időre valamennyien elhallgattunk, elképzelve maguknak a rövidnadrágokba netten elcsomagolt péniszek sokaságát, és számos meccset, amelyek a múltban játszódtak le a nemzetek között. Éppen nyitottam volna a számat, ám Jude, aki valamilyen okból teljesen fixálódott állapotba került, megelőzött: - Azért kísérteties lehet, ha pénisze van valakinek. - Igen – hagytam helyben -, nagyon kísérteties dolog egy aktív függelék. Ha nekem lenne ilyen, folyton rá gondolnék. - Hát igen majrézhatnál, hogy mit fog tenni következőnek – csatlakozott Jude. - Pontosan – helyeseltem. – Hirtelen-váratlan lehetne gigászi merevedésem egy futballmeccs kellős közepén. - Ó, az isten áldjon meg! – rivallt ránk Sharon. - Oké, nyugodj le – csitította Jude. – Valami baj van, Bridge? Kicsit nyomottnak látszol. Idegesen sandítottam Sharonra, majd úgy döntöttem, a téma túl fontos, hogy annyiban hagyjuk. Krákogtam, és bejelentettem: - Rebecca telefonált Marknak, és meghívott bennünket a hétvégére miniszünidőre. - MI? – robbant Jude és Shaz egyszerre. Igazán örültem, hogy teljes mértékben felfogják a helyzet komolyságát. Jude ment a bonbonért, Shaz újabb palackot halászott elő a frigóból. - A helyzet az – foglalta össze Sharon –, hogy négy éve ismerjük Rebeccát. Ez idő alatt meghívott-e egyetlenegyszer is téged, engem, vagy Jude-ot valamelyik puccos hétvégi partijukra a vidéki házukba? - Nem – ráztam a fejem ünnepélyesen. - De a helyzet az – vette át a szót Jude -, hogy mi van, ha nem mész le, de Mark lemegy önállóan? Nem engedheted, hogy Rebecca a karmai közé kaparintsa.
45
Valamint valakinek Mark társadalmi pozíciójában az is fontos, hogy jó társasági partnere legyen. - Khhrrr! – horkantott Shazzer. – Retrospektív marhaság. Ha Bridget azt mondja, nem akar menni, és Mark lemegy nélküle, és elpályázik Rebeccával, akkor másodosztályú sarlatán, akit meg sem érdemes tartani. Társasági partner, pfö! Nem az ötvenes években vagyunk! Bridget nem takarít egész nap csúcsos melltartóban, hogy aztán elszórakoztassa férje kollegáit, mit egy mintafeleség! Közöld, hogy tisztában vagy vele, hogy Rebecca rástartolt, ezért nem akarsz menni. - Csakhogy ez hízelegni fog neki! – jelezte Jude. – Semmi nem vonzóbb egy férfi számára, mint egy nő, aki szerelmes belé! - Azt meg ki mondja? – kérdezte Shaz. - A báróné A muzsika hangjaiban – felelte Jude maflán. Sajnos, mire figyelmünk visszatért a meccshez, kiderült, hogy a mérkőzésnek vége. Aztán telefonált Mark. - Mi történt? – érdeklődött izgatottan. - Öhm ... – feleltem, vadul hadonászva Jude-nak és Shazzernek, akik bambán bámultak vissza. - Néztétek, nem? - Igen, természetesen, a futball hazajön, jön ... ! – daloltam. Homályosan rémlett, hogy Németországhoz volt valami köze. - Akkor hogyhogy nem tudod, mi történt? Nem hiszek neked... - Néztük, de... - Nos? - Beszélgettünk – fejeztem be hülyén. - Ó, istenem. – Hosszú szünet. – Idehallgass, akarsz Rebeccához jönni? Eszeveszetten néztem Jude-ra, majd Shazre. Egy igen. Egy nem. És egy igen Magdától. - Igen – feleltem. - Pompás. Véleményem szerint nagyon mulatságos lesz. Rebecca azt mondta, hogy hozzunk fürdőruhát. Fürdőruhát! Átok! Áááááááááátok! Hazafelé menet találkoztam ugyanazokkal a munkásemberekkel, akik akkor tántorogtak elő betintázva a kocsmából. A levegőbe szúrtam az orromat, és úgy döntöttem, nem érdekel, füttyögnek-e vagy sem, ám alighogy elvonultam mellettük, amikor elismerő kakofónia csapott fel mögöttem. Megfordultam, élvezettel készülődve a megvető pillantásra, ám azt kellett látnom, hogy az ellenkező irányba néznek, és az egyik épp akkor hajította be téglával egy Volkswagen ablakát.
Február 22. szombat 59 kg 40 dkg (irtóztató), alkoholegység 3 (ideális viselkedés) cigaretta 2 (huh), kalória 10 000 (valószínűleg: Rebecca gyanítható szabotázsa), kutyahúzta szoknya 1 (folyamatosan) . Gloucestershire. Mint kiderült, Rebecca szüleinek „vidéki házikójához” istállók, gazdasági épületek, úszómedence, teljes személyzet, továbbá a „kertben” magántemplom tartozik. Amikor átcsikorogtunk a kavicson, a napfény pöttyözte hajú Rebecca – Ralph Lauren-hirdetés modorában farra kerekített, tapadós farmerben – épp egy kutyával játszadozott a Saab és BMW sportkocsik széles felhozatala közepette.
46
- Emma! Fekszik! Hiiiííí! – kiáltotta, mire a kutya nekilódult, és feldugta az orrát a kabátom alá. - Á-á, gyere, igyál egy pohárral – örvendezett Rebecca Marknak, miközben én a kutya fejével viaskodtam. Mark mentett meg. – Emma! Ide! – rikkantotta és elhajította a botot, amelyet a kutya farkcsóválva hozott vissza. - Ó, Emma imád téged, nem igaz, drágám, nem igaz, nem igaz, nem igaz? – turbékolta Rebecca és úgy cirógatta a kutya fejét, mintha Markkal közös elsőszülöttjéé lenne. Elsült a mobilom. Nem akartam tudomást venni róla. - Azt hiszem, ez a tiéd, Bridget – figyelmeztetett Mark. Kivettem, és lenyomtam a gombot. - Ó, szervusz, drágám, tudod, mi van? - Anyám, minek hívsz a mobilomon? –sziszegtem azt lesve, hogyan vontatja el Rebecca Markot. - Pénteken együtt megyünk a Miss Saigon-ra! Una, Geoffrey, apuci, én és Wellington. Még sose látott musicalt. Egy kikuju Miss Saigon-on! Hát nem édes? És szereztünk jegyet neked és Marknak is! Úúú! Musicalek! Furcsa emberek, akik terpeszállásban bőgnek danákat a világba! Mire bejutottam a házba, Mark és Rebecca eltűnt, nem volt ott senki, csak a kutya, aki újból feldugta orrát a kabátom alá. 16:00. Most jöttünk vissza a „kerti” körsétáról. Rebecca mindegyre beállított engem férficsoportokba társalkodni, majd előrevonszolta Markot, mérföldekre mindenkitől. Végül Rebecca unokaöccse, egy Oxfam-kabátos, űzött tekintetű, gyengébb kiadású Leonardo DiCaprio-másolat mellett kötöttem ki, akit, mindenki a „Johnny-fia”-ként emlegetett. - Pedig, izé, van nekem saját nevem tulajdonképpen – motyogta. - Ó, ne légy már olyan abszuuuuuuuuurd! – mondtam, játszva, hogy Rebecca vagyok. – Mi? Szünetet tartott, némileg zavartan. – St. John. - Ó! - sóhajtottam együtt érzőn. Nevetett, megkínált bagóval. - Inkább nem – biccentettem Mark irányába. - A fiúd vagy az apád? Letérített az ösvényről egy liliputi tó felé, és gyújtott nekem cigarettát. N. jó volt cigarettázni és vásottan nevetgélni. – Okosabb lesz visszamennünk – mondtam és elmorzsoltam a csikket a zöld gumicsizmámmal. A többiek mérföldekre jártak előttünk, úgyhogy futnunk kellett: ifjan, szilajul, szabadon, Calvin Klein-hirdetések modorában. Amikor utolértük őket, Mark magához ölelt. – Mit műveltünk? – kérdezte a hajamba. – Cigarettáztunk, mint egy rossz iskolás lány? - Én öt éve nem gyújtottam rá! – csilingelt Rebecca. 19:00. Mmm. Mmm. Mark egész fickós lett vacsora előtt. Mmmmm. Éjfél. Rebecca rettentő hűhót csapott, hogy a vacsoránál én „a Johnny fia” – „Ti úgyis olyan iiiiistenien kijöttök egymással!” -, míg ő Mark mellé kerüljön. Tökéletesen festettek estélyiben. Estélyiben! Jude is megmondta, hogy az egész csak azért van, mert Rebecca egyaránt akarja mutogatni az alakját vidékies lezserben és estélyiben, mint egy világszépe-választás résztvevője. Mintegy
47
végszóra meg is szólalt: - Akkor most átöltözünk fürdőruhába? - azzal ellejtett átvedleni, majd néhány perc múlva kifogástalanul szabott fekete úszódresszben került elő, és a csillárig ért a lába. - Mark – szólt - segítenél? Le kell vennem a tetőt az úszómedencéről. Mark gondterheltem pillantott rám. - Hát, persze, igen – felelte félszegen, és eltűnt Rebecca nyomában. - Te is mész úszni? – kérdezte a süvölvény. - Hát – kezdtem -, nem szeretném, ha azt képzelnéd, hogy nem vagyok elszánt és lelkes sportlédi, de mifelénk nem éppen este tizenegykor és ötfogásos vacsora után szokás úszni. Egy darabig tereferéltünk, majd arra lettem figyelmes, hogy az utolsó vacsorázó partnereink is elszivárogtak a szobából. - Megyünk kávézni? – kérdeztem fölállva. - Bridget! – Váratlanul, részegen előrezúdult, és megpróbált megcsókolni. Az ajtó felpattant. Rebecca volt az és Mark. - Hoppá! Bocsi! – szólt Rebecca, és becsukta az ajtót. - Mit képzelsz! –sziszegtem felháborodottan a tacskónak. - De ... Rebecca azt mondta, hogy te azt mondtad neki, hogy frankón csípsz, és. és... - És mi? - Azt mondta, hogy úgyis szakítófélben vagytok Markkal. Az asztalba kapaszkodtam, hogy el ne essek. – Ki mondta ezt Rebeccának? - Ő azt mondta... – St. John annyira szégyenkezett, hogy őszintén megsajnáltam – ... azt mondta, hogy Mark mondta neki.
Február 23. vasárnap 78 kg (valószínűleg), alkoholegység 3 (éjfél óta. és még csak reggel hét van), cigaretta 100 000 (úgy érzem), kalória 3275, pozitív gondolatok 0, fiúk: rendkívül bizonytalan szám Amikor visszatértem a szobába, Mark a fürdőben tartózkodott, úgyhogy hálóingben gunnyasztva terveltem ki a védelmet. - Nem az volt, amire te gondolsz – kezdtem egetverő eredetiséggel, amikor előkerült. - Nem? - kérdezte ő, kezében whiskyvel. Fel-alá kezdett járkálni, ügyvédi stílusban, egy szál törülközőbe csavarva. Félelmes volt, de hihetetlenül szexi. – Netán megakadt a torkodon egy üveggolyó? – kérdezte. – netán „Szandzsó” nem az a kamaszkorú, gazdag nímand, akinek látszik, hanem nagymenő fül-orr-gégész, aki a nyelvével próbálta kiemelni nevezett üveggolyót? - Nem – mondtam körültekintő megfontoltsággal. – Nem is arról volt szó. - Akkor hiperventiláltál? „Szandzsó” pedig – aki begyűjtötte marihuánától eltompult agyába az elsősegély alapelemeit, netán holmi plakátról valamely kábítószeres elvonóban, egyben a számosak között, amelyek rövid és egyéb eseménytelen életében végiglátogathatott – az élet csókjával próbált segíteni rajtad? Vagy egyszerűen csak „jó bőrnek” talált, és nem bírt ellenállni... Nevetni kezdtem. Aztán ő is nevetni kezdett, aztán csókolózni kezdtünk, egyik dolog vezetett a másikhoz, aztán elaludtunk egymás karjában.
48
Reggel tiszta rózsaszín gondolatokkal ébredtem, abban a hiszemben, hogy minden oké, de aztán körülnéztem, megállapítottam, hogy Mark már felöltözött, és tudtam, hogy korántsem minden oké. - Meg tudom magyarázni! – közöltem, teátrális vigyázzülésbe vágva magam. Egy pillanatig néztük egymást, majd mindketten nevetni kezdtünk, de aztán Mark elkomolyodott. - Akkor magyarázd. - Rebecca volt - mondtam. – St. John azt mondta, hogy Rebecca azt mondta neki, hogy én azt mondtam Rebeccának, hogy csípem St. Johnt, és... - És te elhitted a bizánci fülbesúgásoknak ezt a bődületes regiszteráriáját? - És hogy te azt mondtad Rebeccának, hogy mi... - Igen? - Szakítófélben vagyunk – fejeztem be. Mark leült, s nagyon lassan masszírozni kezdte a homlokát. - Mondtad? – susogtam. – Ezt mondtad Rebeccának? - Nem mondtam ezt Rebeccának, de... Nem mertem ránézni. - De talán mi... – kezdte. A szoba elmaszatolódott. Gyűlölöm ezt a párkapcsolatokban! Az egyik percben még közelebbi nexusban vagyok valakivel, mint bárkivel az egész világon, a következő percben pedig csak ki kell mondani az „egy kis egyedüllét”, „komoly megbeszélnivaló” vagy a „talán te” szavakat, hogy ne lássam soha többé, és a következő hat hónapban, folytathatom a képzeletbeli párbeszédeket, amelyekben ő azért könyörög, hogy hadd jöjjön vissza, én pedig fakadhatok könnyekre fogkeféje láttán. - Szakítani akarsz...? Kopogtattak. Rebecca sugárzott az ajtóban, sötét rózsaszín kasmírban. – Utolsó csengetés reggelihez, népség- katonaság! – turbékolta és nem ment el. Égnek álló, mosatlan hajjal kellett reggeliznem, miközben Rebecca fénylő sörényét suhogtatva szervírozott indiai meleg tojásos halat rizzsel. Némán hajtottunk hazafelé, miközben erőlködtem, hogy ne áruljam el érzéseimet, illetve ne mondjak valami bárgyúságot. Tapasztalatból tudom, milyen rémes azon győzködni valakit, hogy ne szakítson, holott ő már rászánta magát. És amikor később eszünkbe jut, miket mondtunk, olyan hülyének érezzük magunkat. „Ne csináld ezt! - akartam ordítani, amikor megálltunk a házam előtt - Rebecca fel akar csípni téged, és ez az egész egy összeesküvés. Nem csókoltam meg St. Johnt! Szeretlek!” - Hát, akkor, szervusz – szóltam méltóságteljesen, és kiparancsoltam magamat az autóból. - Szervusz – motyogta, nem nézve rám. Figyeltem, ahogy nagyon gyorsan és visító gumikkal megfordítja a kocsit. Mikor elhajtott, láttam, hogy dühösen dörgöli az arcát, mintha le akarna törülni valamit.
49
4. MEGGYŐZÉS
Február 24. hétfő 95 kg 25 dkg (énem és boldogtalanságom kombinált súlya),alkoholegység 1, ti. én, cigaretta 200 000, kalória 8477 (csokoládét nem számítva), elméletek, hogy mi van 447, mitévő leendés változtatásainak sz. 448. 03:00. Nem tudom, mitévő lettem volna tegnap a lányok nélkül. Tüstént telefonáltam nekik, mihelyt Mark elhajtott, ők pedig tizenöt percen belül befutottak, egyszer se mondva: „Nem megmondtam?” Ahogy Shazzer becsörtetett egy nyaláb flaskával és reklámszatyorral, azt vakkantva: - Telefonált? - az egész olyan volt, mint mikor Greene doktor érkezik meg a Vészhelyzet-ben. - Nem – felelte Jude, és egy cigarettát nyomott a számba, mint egy lázmérőt. - Kizárólag idő kérdése – szólt Shaz vidoran, majd kicsomagolt egy üveg Chardonnayt, három pizzát, két bödön Häagen-Daaz pralinét és egy csomag extra méretű Twixet. - Ja – mondta Jude, föltéve a Büszkeség és balítélet-et a videó tetejére a Szerelmen és veszteségen át az önbecsülésig, A randevúzás kézikönyvének öt stációja és a Szívfájdalom gyógyítása gyűlölettel mellé –, vissza fog jönni. - Szerintetek ne hívjam fel? - kérdeztem. - Ne! – üvöltött Shaz. - Elment az eszed? – vonította Jude. – Most lesz belőle marsi gumipertli. Utolsó dolgod legyen, hogy felhívod! - Tudom – feleltem sértődötten. Nehogy már Jude azt higgye, hogy ennyire nem vagyok olvasott. -Engeded, hogy visszabújjon a barlangjába, és érezze a vonzást, te pedig visszavonulsz. Kizárólagosságból Bizonytalanságba. - De, mi van ha...? - Jobb, ha kihúzod a telefont, Shaz – sóhajtott Jude – Különben ez képes lesz egész éjszaka azt lesni, mikor csörög már, ahelyett, hogy az önbecsülésén dolgozna. - Neeee! – rikoltottam, mint akinek a fülét akarják levágni. - Mindenesetre – szólt Shaz vidáman, kattantva kirántva falból a telefondugót – úgy kell Marknak. Két órával később már teljesen összezavarodott minden. - „Minél jobban kedvel egy férfi egy nőt, annál inkább óvakodni fog az elkötelezettségtől!” – olvasta föl Jude diadalmasan a Mars és Venus randevúzik-ból. - Nekem ez nagyon maszkulin logikának tűnik – jelezte Shaz. - Tehát, ha Mark dobna, az tulajdonképpen azt jelentené, hogy nagyon komolyan veszi a kapcsolatot? – kérdeztem izgatottan. - Várj, várj! – Jude szúrós szemmel böngészett az Érzelmi inteligenciá-ban. – Megcsalta Markot a felesége? - Igen – mammogtam Twixszel teli szájjal. – Egy héttel az esküvőjük után. Daniellel. - Hmmm. Nekem ez úgy hangzik, hogy Mark is Érzelmi Nyomásgyakorlást szenvedett el, talán egy korábbi érzelmi „zúzódás” miatt, amelybe akaratlanul beletrafáltál. Hát persze! Persze! Ez az! Ezért reagálta túl, amikor csumigáltál a fiúval. Úgyhogy, ne aggódj, mihelyt a zúzódás nem zilálja össze többé az idegrendszerét, be fogja látni, mekkorát hibázott.
50
- És be fogja látni, hogy valaki mással kell járnia, épp azért, mert annyira bír téged! – mondta Sharon, vidáman rágyújtva egy Silk Cutra. - Pofa be, Shaz! – sziszegte Jude. – Pofa be! Késő volt. Rebecca szelleme megjelent, és betöltötte a szobát, mint egy felfújható szörnyeteg. - Ó, ó, ó! – jajgattam, szorosan behunyva a szememet. - Gyorsan, hozz neki italt, hozz neki italt! – vonította Jude. - Bocsánat, bocsánat! Tedd föl a Büszkeség és balítélet-et – hadarta Shaz, tisztán öntve a számba a konyakot. – Keresd meg a vizes inget. Megesszük a pizzát? Kicsit olyan volt, mint a karácsony, vagy még inkább, mint mikor valaki meghal, és a temetéstől meg az egész felhajtástól teljesen abnormális lesz minden, úgyhogy ilyen felajzott állapotban nem is lehet észrevenni a veszteséget. Mikor az élet visszazökken a régi kerékvágásba, csak már hiányzik belőle a halott, akkor kezdődik a baj. Mint amilyen például a mostani. 19:00. Őrjöngő öröm! Hazajöttem, és látom, hogy villog az üzenetrögzítő. „Szia, Bridget, itt Mark. Nem tudom, hol voltál tegnap éjszaka, úgyhogy csak bejelentkezem. Később megint megpróbállak.” Később megint megpróbál. Hmmm. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy ne telefonáljak neki. 19:13. Nem telefonált. Nem tudom, mi most a helyes eljárás. Jobb lesz, ha odacsörgök Shaznek. Mindennek a tetejébe a hajam is megháborodott, mintegy rokonszenvből. Bizarr, hogy heteken át normálisan viselkedik, aztán váratlanul öt perc alatt bedilizik, dudli után bömbölő kisded módjára figyelmeztetve, hogy ideje nyíratni. 19:30. Lejátszottam az üzenetet a telefonba Shaznek, és megkérdeztem: - Nem kellene visszahívnom? - Nem! Hagyd csak szenvedni! Ha lapátra tett, aztán meggondolta magát, akkor marhára be kell bizonyítania, hogy megérdemel téged! Shaznek igaza van. Igen. N. öntudatos kedélyben vagyok mark Darcy tárgyában. 20:35. Bár, ó talán szomorú! Utálom elképzelni, ahogy ott ül Newcastle Unitedpólójában, és szomorkodik. Talán mégis fel kellene hívnom, hogy a mélyére hatoljunk a dolgoknak. 20:50. Éppen hívni akartam Markot, hogy elmakogjam, mennyire bírom, félreértés volt az egész, de szerencsére Jude előbb telefonált, semhogy fölemelhettem volna a kagylót. Beszámoltam rövid, ám aggasztóan pozitív kedélyállapotomról. - Szóval, megint átmentél Tagadásba? - Igen – feleltem tétován. – Akkor talán holnap hívjam? - Nem, mert hogyha össze akartok jönni ismét, azt nem szabad beszennyezni jelenetekkel. Várj, tehát négy-öt napot, amíg vissza nem nyerted a lelkierődet, aztán, igen, aztán már nyugodtam megereszthetsz egy könnyed, baráti hívást, csak hogy tudja, hogy minden oké. 23:00. Nem telefonált! Ó, a fenébe! Olyan zűrzavart vagyok! Ez az egész partnerkapcsolati világ nem egyéb, mint a szimpla és a dupla blöffölések ocsmány hadszíntere, ahol a férfiak és a nők lődöznek egymásra a homokzsákok párhuzamos sora mögül. Olyan, mintha lenne egy törvénytár, amelynek engedelmeskedni kell, de senki sem tudja, mik a törvények, ezért mindenki maga rögtönöz magának. Aztán a
51
végén lapátra teszik az embert, mert nem tartotta be pontosan a törvényeket, de hogy tartsa be, amikor azt se tudja, hogy mit kell betartani?
Február 25. kedd Alkalmak száma, amikor elhajtottam Mark Darcy háza mellett, hogy lássam ég-e a villany 2 (vagy 4, ha oda- vissza számoljuk). Alkalmak sz. amikor tárcsáztam a 141et (hogy ne nyomozhassa vissza a számomat, ha 1471-ezik), majd felcsörögtem az üzenetrögzítőjét, csak, hogy halljam a hangját 5 (rossz), (bár az n.j., hogy nem hagytam üzenetet). Alkalmak sz. amikor megnéztem Mark Darcy számát a telefonkönyvben, csak hogy bizonyítsam magamnak, hogy létezik 2 (n. mérsékelt), mobilról intézett hívások százalékaránya abból a célból, hogy a telefon ne legyen foglalt, hátha telefonál 100. Hívó felek százalékaránya, akikre felgerjedt a haragom – hacsak nem abból a célból hívtak, hogy Mark Darcyról beszéljenek-, amiért ők nem Mark Darcy, és akiket sürgettem, hogy a lehető legsebesebben bontsák a vonalat, nehogy meghiúsítsák Mark Darcy hívását 100. 20:00. Épp most telefonált Magda, hogy milyen volt a víkend. Kitálaltam a sztorit. - Ide, figyelj, ha még egyszer elveszed tőle, be fogsz ülni a csúnyaszékbe! Harry! Bocs, Bridge! Szóval, mit mond ő? - Nem beszéltem vele. - Mi? Miért nem? Elmagyaráztam a telefonos üzenetet, és az egész gumipertli/érzelmi horzsolás/túlzott kedvelés teóriát. - Bridget, komolyan elképesztő vagy! Nincs az egész sztoriban semmi, ami arra utalna, hogy Mark ejtett. Mindössze elkedvtelenedett, mert rajtakapott, hogy mással smaciztál. - Nem smaciztam mással! Akaratom ellenére történt meg rajtam a dolog! - Csakhogy Mark nem gondolatolvasó. Honnan kellene tudnia, mit érzel? Kommunikálnod kell! Veszed ki a szádból rögtön! Jössz velem! Jössz velem az emeletre és beülsz a csúnyaszékbe! 20:45. Talán Magdának van igaza. Talán csak feltételeztem, hogy Mark lapátra tett, pedig ő nem is akart ilyet. Talán az autóban csak fel volt dúlva a smárolástól, azt akarta, hogy én mondjak valamit, és most azt gondolja, hogy kerülöm őt! Telefonálni fogok. Ez a baj a modern (vagy ex-) kapcsolatokkal: nincs elég kommunikáció. 21:00. Mindjárt csinálom is. 21:01. Csinálom. 21:10. Mark Darcy azt vakkantotta válaszul, hogy „Mmgen?”, de hihetetlenül türelmetlen hangon, miközben a háttérben ment a ricsaj. Összetörten rebegtem: - Én vagyok az, Bridget. - Bridget! Megőrültél? Nem tudod, hogy mi van most? Két napja nem hívsz, és most beletelefonálsz a kellős közepébe a legfontosabb, életfontosságú – neeeee! Neeeee! Te hülye, szemét.... Atyaúristen! Te hülye! Pont a bíró mellett! Les volt! Te ... Lekapcsolja. Kiáll! Ó, Jézusom – nézd, visszahívlak, ha vége lesz. 21.15. Természetesen tudtam, hogy valami transzuniverzális döntő van vagy micsoda, csak elfelejtettem az érzelmi gondolatok posványa miatt. Akárkivel megtörténhet.
52
21:30. Hogy lehetek ilyen ostoba? Hogy? Hogy? 21:35. Jajistenkém, telefon! Mark Darcy! Jude volt. – Micsoda? – mondta. – Nem állt szóba veled, mert éppen futballmeccset nézet? Szállj ki. Azonnal szállj ki. Ne legyél ott, amikor visszahív. Hogy merészek! Rögtön beláttam, hogy Jude-nak igaza van. Ha igazán fontos lennék Marknak, akkor nem lenne neki fontosabb a futball. Shaz még szenvedélyesebben nyilatkozott. - A férfiak egyetlen ok miatt vannak odáig a futballért, mégpedig azért, mert lusta disznók – robajlotta. - Azt hiszik, hogy mert nagy ricsajjal szurkolnak ennek vagy annak a csapatnak, azzal ők személyesen nyerik meg a meccset, tehát megérdemlik az éljenezést, a tapsot, és hogy szörnyű felhajtást csapjanak körülöttük. - Igen? Akkor átjössz Jude-hoz? - Ö, nem... - Miért nem? - Simonnal nézem a meccset. Simon? Shazzer és Simon? De hiszen Simon csak az egyik haverunk! - De nem most mondtad... - Az más. Én azért kedvelem a futballt, mert nagyon érdekes játék. Hmm. Épp ki akartam lépni a házból, amikor ismét megcsörrent a telefon. - Ó, halló drágám, itt anyuci! Istenien érezzük magunkat! Mindenki imádja Wellingtont! Elhoztuk a Rotaryba és... - Anya! – sziszegtem. – Nem mutogathatod Wellingtont, mint egy kiállítási tárgyat! - Tudod-e, drágám – szólt jegesen -, ha létezik valami, amit komolyan nem kedvelek, akkor az a rasszizmus és a bigottság. - Mi? - Nos. Amikor Robertsonék jöttek föl Amershamből, elvittük őket a Rotaryba, de ahhoz nem volt megjegyzésed, nemdebár? Leesett az állam, miközben e hibbant logika hálóját próbáltam szétgubancolni. - Te mindenkit beskatulyázol, ugye? „Pöffeszkedő Családosok!” „Szinglik!” Színesek, homokosok! Mellesleg, most telefonáltam a pénteki Miss Saigon kapcsán. Fél nyolckor kezdődik. Ó, egek! – Öö! – szóltam ziháltan. Nem mondhattam, hogy igen, egész biztos, hogy nem! - Légy szíves, Bridget! Már megvettük a jegyeket! Rezignáltan ráálltam a képtelen kiruccanásra, makogó elnézést kérve Mark nevében, aki dolgozik. Ez végképp beindította anyut. - Dolgozik, egek! Mit dolgozik péntek este? Biztos, hogy nem erőlteti túl magát? Igazán nem hinném, hogy a munka... - Anyu, tényleg mennem kell, elkések Jude-tól – mondtam határozottan. - Ó, ez az örökös rohanás! Jude, Sharon, jóga! Meg vagyok döbbenve, hogy Markkal egyáltalán van időtök látni egymást! Odaát Jude-nál a társalgás természetszerűleg terelődött Shazzerre és Simonra. - Tényleg az a helyzet – Jude titkolózva előrehajolt, noha senki nem volt ott -, hogy szombaton beléjük szaladtam a Conranban. És úgy vihorásztak az evőeszközökön, mint egy Pöffeszkedő Családos pár! Mi ez a modern szinglikben, hogy csak azon az egyetlen módon lehet normális párkapcsolatuk, ha nem tekintik párkapcsolatnak? Shaz, aki nem jár Simonnal, azt csinálja, amit párkapcsolatban szokás, míg én és Mark, akik állítólag együtt járunk, már nem is találkozunk! - Szerintem az embereknek nem azt kellene mondaniuk: „csak jó barátok vagyunk”, hanem azt: „csak együtt járunk” – jegyeztem meg sötéten.
53
- Ja – felelte Jude. – A megoldás talán a plátói barátság, vibrátorral kombinálva. Otthon Mark bűntudatos üzenete várt, hogy rögtön meccs után megpróbált hívni, de folyton foglalt volt a vonal, most meg házon kívül vagyok. Éppen azon rágódtam, visszahívjam-e, amikor felcsörgetett. - Elnézést a korábbi viselkedésemért – mondta -, de egészen össze vagyok törve, te nem? - Tudom – feleltem gyöngéden. – Pontosan ugyanezt érzem. - Egyre arra kell gondolnom: miért? - Pontosan! – ragyogtam, miközben hatalmas hullámban öntött el a szerelem és a megkönnyebbülés. - Olyan ostoba és szükségtelen – folytatta elgyötörten. – Érzelmi kitörés, megsemmisítő következményekkel. - Tudom – bólogattam, azt gondolva: kutyafáját, ő még inkább a szívére veszi, mint én! - Hogy bír meg a föld a hátán egy ilyen embert? - Mindnyájan emberek vagyunk – szóltam bölcsen. – Az embereknek pedig meg kell bocsátaniuk egymásnak... és önmaguknak. - Phö! Könnyű azt mondani! De ha nem állítják ki, akkor nem kellett volna eltűrnünk a büntetőrúgás megaláztatását. Úgy harcoltunk, mint királyok az oroszlánok között, de ez a meccsbe került! Elfúló kiáltást hallattam, elmém ingadozott. Ez, ugye, nem lehet igaz, hogy a férfiak focit használnak érzelmek helyett? Tudom én, hogy a labdarúgás izgalmas, összeköti a nemzeteket a közös célok és gyűlöletek eszközével, de hogy órákkal később ennyi gyász és búbánat... - Mi a baj, Bridget? Ez csak játék. Ezt még én is belátom. Amikor felhívtál meccs közben túlságosan elragadtak az érzelmeim ahhoz, hogy... de akkor is csak játék. - Jó, jó – mondtam, körbehordozva eszelős pillantásomat a szobán. - Mellesleg, mi újság? Napok óta hangodat se hallom. Remélem, nem smároltál újabb kamaszokkal... Jaj, várj, várj, visszajátsszák! Átmenjek holnap, nem várj, kispályás focit játszom – csütörtökön? - Ö...igen – mondtam. - Klassz, akkor nyolc körül találkozunk.
Február 26. szerda 58 kg 95 dkg, alkoholegység 2 (n.j.), cigaretta 3 (n.j.), kalória 345 (gyatra), percek, amikor nem rögeszméltem Mark Darcy tárgyában 24 (kitűnő haladás), változatok hajba álmodott kétszarvú szoborra 13 (riasztó) 08:30. Tehát. Úgy tűnik, minden rendben (kivéve lehetséges, hogy Mark kerülte a témát, mert nem telefonon. Úgyhogy a holnapi est kulcsfontosságú. Lényeg, hogy magabiztos, érzékeny, értelmes legyek, visszavonuljak egy stációval, és izé...tényleg szexisen tudok-e hajat vágatni ebédszünetben. És edzőterembe gőzfürdőt is veszek, hogy csillogjak tetőtől talpig.
természetesen hajat), bár akart érzelmekről beszélni ne panaszkodjak semmiről, nézzek ki. Majd meglátom, megyek munka előtt. Talán
08:45. Levelem jött! Hurrá! Talán kései Bálint-napi képeslap titkos csodálótól, amely eltévedt a rosszul feltüntetett irányítószám miatt.
54
09:00. A bank küldte a hiteltúllépésről. Valamint mellkelte az „M.S.H.O”- nek szóló csekket. Hah! El is felejtettem. A vegytisztítói csalásról mindjárt lehull a lepel, és én vissza fogok kapni 149 fontot. Ó, most vitorlázott ki belőle egy cetli. Cetli azt mondta: „Ez a csekk a Marks & Spencer hitelosztályának lett kiállítva.” Karácsonyi kifizetés volt, M&S hitelkártyán. Ó. Ó, egek. Most kicsit rosszul érzem magamat, amiért gondolatban meggyanúsítottam az ártatlan vegytisztítót, és cukkoltam a fiút. Hmm. Most már késő edzőterembe menni, valamint általában zaklatott is vagyok. Munka után megyek. 14:00. Iroda. Klóban. Totális, totális katasztrófa. Most kerültem vissza a fodrásztól. Megmondtam Paolónak, mindössze apró igazítást akarok, hogy a haj az eszelős káosz állapotából átváltozzon olyanná, amilyen Rachelé a Jóbarátok-ban. Paolo futtatni kezdte ujjait a hajamban, én pedig rögtön olyan géniusz kezében éreztem magamat, aki megérti a belső szépséget. Paolo csodálatraméltóan parancsolónak tűnt, dobta a hajat ide, dobta oda, majd hatalmas boglyává fújtatta szárítóval, közbe-közbe cinkos pillantásokat küldve felém, mintha azt mondaná: „Ilyen dögös csajt fogok faragni magából!” Majd hirtelen megállt. A haj tökéletesen eszelősnek tűnt: mint mikor egy tanítónő bilivel tűnt nyíratás után csináltat tartós hullámot. Paolo várakozó, magabiztos vigyorral tekintett rám, a segédje is odajött, és ábrándozni kezdett: „Ó, mennyei!” Pánikoló iszonyattal meredtem magamra, ám a kölcsönös csodálat olyan kapcsolatát építettem ki Paolóval, hogy ha most azt mondom, utálom a frizurámat, az egész torony összeomlik, mint kényesen egyensúlyozó kártyavár. A végén magam is beszálltam a szörnyhajról szóló áradozásba, és öt font jattot adtam Paolónak. Amikor visszatértem az irodába, Richard Finch azt mondta, úgy nézek ki, mint Rutch Madoc a Hihihi-ből. 19:00. Ismét otthon. Komplett iszonyséró, ocsmány rövid frufruval. Teljesen negyvenöt percet töltöttem azzal, hogy felvont szemöldökkel bámultam a tükörbe, hátha a frufru hosszabbnak látszik tőle, de nem nézhetek egész holnap este úgy, mint Roger Moore, amikor a macskás csúnya fiú azzal fenyegette, hogy felrobbantja őt, a világot és az MI5 legfontosabb számítógépeit tartalmazó ládikót. 19:15. Kísérlet korai Linda Evangelista mímelésére – frufru rögzítése zselé segítségével átlós vonalba – Paul Danielsbe torkollt. Fel tudnám koloncolni a hülye Paolót! Mért kell ezt tennie egy embernek a másik emberrel? Miért? Gyűlölöm a szadista megalomániás fodrászokat. Be fogom perelni Paolót. Fel fogom jelenteni Paolót az Amnesty Internationalnél, Esther Rentzennél, Penny Junornál vagy valami hasonlónál, és meg fogom bélyegezni az országos televízióban. Túl depressziós vagyok, hogy edzőterembe menjek. 19:30. Telefonáltam Tomnak, hogy előadjam a traumát, mire azt mondta, nem szabad ilyen felületesnek lennem, gondoljak Mo Mowlamra és a kopaszságára. N. szégyellem magamat. Nem fogok rögeszmélni soha többé. Valamint Tom azt is megkérdezte, kigondoltam-e már valakit, akit meginterjúvoljak. - Az a helyzet, hogy kicsit nagyon elfoglalt voltam – feleltem bűntudatosan. - Idefigyelj, azért jó lenne pattognod már egy pindurit, mint a ruhatetű – istenkém, én nem is tudom, mi történt Tommal Kaliforniában. – Ki érdekel igazán? – folytatta. – Nem létezik olyan híresség, akit komolyan szeretnél meginterjúvolni? Gondolkoztam, majd hirtelen megvilágosodtam. – Mr. Darcy! – mondtam. - Ki? Colin Firth? - Igen! Igen! Mr. Darcy! Mr. Darcy!
55
Most tehát van tervem. Munkához fogok látni, és megszervezem az interjút Mr. Darcy ügynökével. Csodálatos leszek, összegyűjtök minden cikket, és egészen egyedi megvilágításba helyezem... Bár, ha belegondolok, okosabb lesz várnom, amíg a frufru kinő. Áááá! Csengetnek. Csak ne Mark legyen! Bár ő kimondottan megmondta, hogy holnap jön! Nyugi, nyugi. - Gary vagyok – szólt a kaputelefon. - Ó, heló-beló, Gariiiííí! – kompenzáltam túl, mert halvány segédfogalmam sem volt, ki lett légyen ő. – Hát hogy volnánk? – érdeklődtem, míg azt gondoltam, és főleg kik volnánk? - Fázok. Beengedne? Hirtelen megismertem a hangját – Ó, Gary! – rajongtam még eszelősebb túlkompenzálással. – Jöjjön fel! Keményet sújtottam a homlokomra. Mit keres itt Gary? Festékfoltos, pallérstílusú farmerben, narancsszín pólóban és mű birkabőr galléros, sajátos kockás kacabajkában érkezett. - Cső – szólt, leülve a konyhaasztalhoz, mintha a férjem lenne. Nem tudtam, hogyan rendezzem le ezt a forgatókönyvet, amikor két személy tartózkodik egy helyiségben, és eltérő elképzeléssel bírnak a valóságról. - Az a helyzet, Gary – figyelmeztettem -, hogy úgymond sietek. Nem szólt semmit, cigarettát kezdett sodorni. Hirtelen elfogott a félelem. Talán őrült szatír. Bár Magdát sohasem próbálta megerőszakolni, legalábbis tudomásom szerint. - Volt valami, amit elfelejtett? –kérdeztem idegesen. - Nyista – felelte még mindig a cigarettát sodorva. Az ajtóra sandítottam, hogy nem kellene-e kirohannom. - Hol megy a szennyvíz főcsöve? „Geriiiííí!, szerettem volna ordítani. Tűnjön el innen! Most rögtön tűnjön el innen! Holnap este Markkal találkozom, és addig még kezdenem kell valamit a frufrummal, továbbá talajgyakorlatokat kell végeznem!” A szájába tette a cigarettát, és felállt. – Na, lássam csak a fürdőszobáját. - Neeee! – üvöltöttem, mert eszembe jutott, hogy egy nyitott tubus Jolene szőkítő krém és a Mit akarnak a férfiak hever a fürdőkád peremén. – Nézze, nem tudna visszajönni valamelyik másik...? De ő akkor már kukkolt, kinyitotta az ajtót, kilesett a lépcsőre, majd a hálószoba felé indult. - Van itt magának egy hátsó ablaka? - Van. - Nézzem csak. Idegesen ácsorogtam a hálószoba ajtajában, miközben ő ablakot nyitott és kinézett. Jobban érdekelték a csövek, mint az én lerohanásom. - Gondoltam! – triumfált. Visszahúzta a fejét, és becsukta az ablakot. – Itt kint van annyi helye, ami elegendő egy foghíjbeépítéshez. - Attól tartok, most távoznia kell – szóltam, teljes hosszúságomban kihúzva magamat, és visszahátráltam a nappaliba. – El kell mennem valahova. De ő akkor már a lépcső felé tartott ismét. - Ja, van hely hézagpótláshoz. Bár megjegyzem, arrébb kell majd tenni a főszennycsövét. - Gary... - Lehetne egy második hálószobája. Kis terasz a tetőn. Édes. Tetőterasz? Második hálószoba? Irodává alakíthatnám, és neki kezdhetnék új karrierem építésének. 56
- Mennyibe kerülne? - Óóóó. –Búsan csóválta a fejét. – Mondok én magának valamit, menjünk le a kricsmibe és gondoljuk át. - Nem tehetem – feleltem szilárdan. – Távoznom kell. - Jól van. Hát, én majd átgondolom, és idecsörgök magának. - Pompás! Kitűnő! Szerencsés utat! Fölszedte a kabátját, a dohányát, a sodrókészletét, kinyitotta a táskáját, és hódolatteljesen egy magazint helyezett a konyhaasztalra. Az ajtónál megfordult és cinkos tekintetet küldött felém. – Hetvenegyes oldal – mondta – Csaó. Fölvettem a magazint, azt vártam, hogy az Építészeti Rezümé-t fogom látni, de az Édesvízi Horgász-t láttam, amelynek címlapján egy férfi emelt a magasba egy gigászi, nyálkás, szürke halat. Végigpörgettem az oldalak számtalanságát, amelyeknek számtalan képein férfiak emeltek a magasba gigászi, nyálkás, szürke halakat. Elértem a hetvenegyes oldalhoz, és ott, a „BAC Ragadozóhal-csalik” című cikkel átellenben Gary mosolygott sugárzó büszkeséggel, jelvényekkel teletűzdelt farmervászon kalapban, és egy gigászi, nyálkás, szürke halat emelt a magasba.
Február 27. csütörtök 58 kg 45 dkg (leadott fél kiló a haj), cigaretta 17 (haj miatt), kalória 625 (koplalása haj miatt), Paolo hajgyilkosságát panaszoló képzeletbeli levelek jogtanácsosokhoz, kereskedelmi programokhoz, Feneketlen Egészséghez stb. 22, hajnövekedést ellenőrző látogatások tükörhöz 72, mindeme szorgos fáradozás ellenére milliméterekben 0 19:45. Még tizenöt perc. Ismét ellenőriztem hideglelősen visítozó horrorséróvá pöffedt.
a
frufrut.
Haj
iszonyséróból
19:47. Még mindig Ruth Madoc. Miért kell éppen a Mark Darcyval folytatott viszony eddigi legfontosabb estéjén történnie? Miért? Bár legalább változást jelent, mert most nem a combomat ellenőrzöm a tükörben, hogy lappadt-e. Éjfél. Amikor Mark Darcy feltűnt a küszöbön, a szívem a torkomba ugrott. Céltudatosan besietett, azt se mondva, halló, képeslap nagyságú borítékot vont elő a zsebéből és felém nyújtotta. Az én nevem volt rajta, de Mark címe, és már felbontották. - Ott volt a postában, amióta visszajöttem. – mondta, és lerogyott a kanapéra. – Ma reggel bontottam fel, tévedésből. Elnézést. Bár valószínűleg így a jobb. Reszketve emeltem ki a kártyát a borítékból. Az ábrán két rajzfilmsündisznó nézett egy mosógépet, amelyben egy melltartó forgott egy gatyával összegabalyodva. - Ki küldi? – kérdezte Mark nyájasan. - Nem tudom. - Dehogynem tudod – felelte azzal a mosolygós nyugalommal, amely arra utal, hogy a mosolygó mindjárt előránt egy húsvágó bárdot, és lecsapja az orrunkat. – Ki küldi? - Már mondtam, hogy nem tudom – motyogtam. - Olvasd el a szöveget. Kinyitottam a kártyát. A belsejébe ezt írták szarkalábas piros betűkkel: „Légy az én Valentinám! Viszlát, amikor majd jössz a hálóingedért. Puszi: Sxxxxxxxxx” Sokkos állapotban meredtem az írásra. Abban a percben megszólalt a telefon. Vúúúú!, gondoltam, ez most Jude vagy Shazzer lesz, valami ocsmány tanáccsal Markra vonatkozólag. Rohantam volna feléje, de Mark a karomra tette a kezét.
57
- Csövi, csinibaba, itt Gary! – Ó, istenem! Hogy merészel így komázni? – Na, szóval, amiről a hálószobában beszéltünk – volna pár ötletem, úgyhogy csörögjön ide, és már magánál is vagyok! Mark lesütötte a szemét, és nagyon gyorsan pislogott. Aztán szipákolt, és úgy húzta az arcán a keze fejét, mintha össze akarná tartani magát. – Oké –szólt. – Akarod megmagyarázni? - Az építési vállalkozó az! – Át akartam ölelni. – Magda pallérja, Gary! Az, aki olyan pocsékul szerelte fel a polcokat. Foghíjbeépítést akar kialakítani a hálószoba és a lépcső között. - Értem – mondta Mark. – És a kártyát is Gary küldte? Vagy St. John? Vagy valami más... Ebben a percben röfögni kezdett a fax. Valami jött. Míg én meredt szemmel bámultam, Mark kitépte a papírt a gépből, megnézte, majd átadta nekem. Jude macskakaparása volt, miszerint: „Kinek kell Mark Darcy, amikor már 9,99 fontért kaphatsz ilyet a P&P-nél!” egy hirdetés fölött, amely vibrátort ábrázolt, nyelvvel.
Február 28. péntek 58 kg 5 dkg (egyetlen fénysugár a sötétségben), okok, hogy miért szeretnek az emberek musicalt nézni: kifürkészhetetlen rejtélyes szám, okok, hogy minek él Rebecca 0, okok, hogy mért teheti tönkre az ember életét Mark, Rebecca, anyu, Una, Geoffrey Alconbury, továbbá Andrew Lloyd Webber és társaik: tisztázatlanok Nyugodtnak kell maradnom. Pozitívnak kell lennem, Nagyon pech, hogy mindezen dolgok egyszerre történtek, kérdés nem fér hozzá. Tökéletesen érthető, ha Mark tüstént távozott és azt mondta, hogy majd visszahív, ha lenyugodott... Há! Most jutott eszembe, kitől van a kurva kártya. Csak a pucerájostól lehet. Amikor megpróbáltam színvallásra bírni a csalást illetőleg, és azt mondtam: „Ne higgye, hogy nem tudom, mi lappang bokrának megette!”, amikor beadtam tisztíttatni a hálóingemet. És Mark címét adtam meg neki, arra az esetre, ha simlis. A világ tele van eszelősökkel, és háborodottakkal, és nekem ilyenkor el kell mennem megnézni Miss Kúródeszka Saigon-t! Éjfél. Indulni nem is indult rosszul. Megkönnyebbülés volt kiszabadulnom gondolataim börtönéből és abból a pokolból, hogy az 1471-est tárcsáztam minden alkalommal, ha kimentem a retyóra. Wellington korántsem látszott a kulturális imperializmus tragikus áldozatának, sőt olyan lezseren viselte apu egyik ötvenes évekbeli öltönyét, mint a Met Bar valamelyik pincére, akinek éppen kimenője van, és méltóságteljes elnézéssel tűrte, hogy anyu és Una körülcsiripeljék, akár a koncertrajongók. Késve érkeztem, úgyhogy csak szünetben sikerült mentegetőznöm a lehető legkurtább szavakkal. - Különös dolog Angliában lenni? – kérdeztem, aztán hülyének éreztem magamat, mert nyilvánvaló, hogy különös. - Érdekes dolog – felelte és fürkésző pillantást vetett rám – Ön különösnek találja? - Hahó! – tört rám Una. – Hol van Mark? Úgy tudtam, ő is jönni fog! - Dolgozik – motyogtam. Majd a zákányos Geoffrey bácsi vetődött közénk apu társaságában. - Nemdenem a legutolsó is ezt mondta! – mennydörgött Geoffrey. – Mindig ugyanígy van ez az én kicsi Brizsimmel! – mondta és rám paskolt, veszedelmesen közel a faromhoz. – Lefalcolnak! Vhíííííí!
58
- Geoffrey! – szólt rá Una, majd könnyed, csevegő hangon folytatta: - Wellington, az önök törzsében is vannak öregebb asszonyok, akik nem tudnak férjhez menni? - Én nem vagyok öregebb asszony! – sziszegtem. - Erről a törzs véneinek kell tenniük – felelte Wellington. - Nem megmondtam mindig, hogy ez a legjobb módszer, ugye Colin? – pöffeszkedett anyu. – Ugye, hogy én mindig is mondtam Bridgetnek, hogy Markkal kellene járnia? - De akár férjezett, akár férjezetlen, egy asszony, ha idősebb lesz, mindenképen a törzs tiszteletét élvezi – közölte Wellington, és hunyorított irányomban. - Nem költözhetnék oda? – kérdeztem búsan. Nem vagyok benne biztos, hogy tetszésére lenne a falak szaga – nevetett Wellington. Sikerült félrevonnom aput és a fülébe susognom. – Mi az ábra? - Ó, nem olyan rossz – felelte. – Egész rendes pasasnak tűnik. Be lehet vinni az italokat a nézőtérre? A második rész lidércnyomás volt. Fent a színpadon egyetlen maszattá kenődött az egész ocsmány dzsembori, miközben agyam iszonyatos lavinaeffektusra váltva görgetett előttem, minden fordulatnál rikítóbb színekben, Rebeccákat, Garyket, vibrátorokat és hálóingeket. Szerencsére az előcsarnokba kiokádott – és feltételezhetőleg örömében – üvöltő tömeg taposása elejét vette a társalkodásnak, amíg be nem zsúfolódtunk valamennyien Geoffrey és Una terepjárójába. Una vezetett, Geoffrey az anyósülésen ült, apu boldogan kacarászott a csomagrekeszben, én hátul préselődtem anyu és Wellington között, amikor bekövetkezett a hihetetlen és elborzasztó incidens. Anyu éppen egy aranykeretes, irdatlan pápaszemet biggyesztett az orrára. - Nem is tudtam, hogy újabban szemüveget viselsz – mondtam, a korosodás e nem jellemző beismerésétől meghökkenten. - Nem viselek szemüveget újabban – felelte vidoran. – Sárga villogó, Una! - De igenis viselsz! – mondtam. - Nem, nem, nem! Csak vezetéshez viselem. - Nem is vezetsz! - De vezet – vigyorgott apu gyászosan, miközben anyu azt kurjantotta: - Figyelj arra a Fiestára, Una! Indexel! - Nem Mark az? – kérdezte hirtelen Una. – Azt hittem, dolgozik. - Hol?! – kérdezte anyu ellentmondást nem tűrő hangon. - Ott ni! – mutatta Una. – Ja, mondtam már, hogy Olive és Roger voltak a Himalájában? Tele van az egész toalettpapírral! Az egész Mount Everest! Követtem Una ujjának irányát oda, ahol Mark sötét felöltőjében és kigombolt nyakú hófehér ingében akkor kászálódott elő egy taxiból. Mintegy lassított mozgásban láttam, hogy a taxi hátuljából fölmerül egy másik alak: magas, vékony, hosszú szőke hajú, és fölnevet Mark arcába. Rebecca volt. A terepjáróban hihetetlen agresszivitással indult be a tortúra: anyu és Una eszelősen méltatlankodott a nevemben. – Még ilyen undorító dolgot! Más nővel péntek este, mikor azt állította, hogy dolgozik! Nagyon gondolkozom rajta, hogy felhívom Elainet, és beszámolok neki, mi a helyzet! – Geoffrey részegen hajtogatta: - Lefalcolnak! Vhííí! -, és apu hiába csitította őket. Csak mi hallgattunk, én és Wellington, aki megfogta a kezemet és megszorította, nagyon nyugodtan, nagyon erősen, de egyetlen szót sem szólt. A lakásomhoz érve kiszállt a Range Roverből, hogy kiengedjen, nagy „Ugye, hogy az első felesége is elhagyta, nem igaz? – Hát, bizony, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja!” háttérzajban.
59
- Sötétben lesz a kőből kafferbivaly – mondta Wellington. – Napfényben a kő is kő marad. - Köszönöm – mondtam hálásan, majd feltámolyogtam a lakásomba, azon tűnődve, hogyan változtathatnám Rebeccát kafferbivallyá és gyújthatnám föl anélkül, hogy a füstre kijöjjön a Scotland Yard.
Március 1. szombat 22:00. Lakásomon. Nagyon fekete nap. Jude-dal és Shazzel terápiás vásárlást végeztünk, majd visszatértünk ide, hogy előkészüljünk a nagyvárosi éjszakára, amelyet a lányok terveltek ki gondolataim elterelésére. Nyolc óra tájban már kezdtük rendesen bőgőnek nézni az eget. – Mark Darcy meleg – jelentette ki Jude. - Hát, persze, hogy meleg – vicsorgott Shazzer, miközben újabb kör Bloody Maryt töltött. - Komolyan így gondoljátok? – kérdeztem, pillanatnyilag megkönnyebbülve a nyomasztó, bár egozsongító elmélettől. - Nahát, fiút leltél az ágyában, nem? – mondta Shaz. - Mi másért akarna járni olyan abnormisan magas valakivel, mint Rebecca, akinek nincs érzéke a barátnőséghez, nincs dudája, nincs feneke, vagyis virtuális férfi? – kérdezte Jude. - Bridge – sandított föl rám Shaz részeg pillantással -, Jesszuskám, tudod-e? Ebből a szögből nézve frankón tokád van. - Kösz – mondtam szárazon. Újabb pohár bort töltöttem magamnak, és újból lenyomtam a visszajátszás gombot, mire Jude és Shazzer befogta a fülét. - Szia, Bridget, itt Mark. Úgy veszem észre, nem akarod viszonozni a hívásaimat. Komolyan azt hiszem, hogy mindennek ... Igazán... legalább én így érzem, hogy ... tartozom neked annyival, hogy barátok maradjunk, tehát azt remélem, hogy te... azok is leszünk. Ó, istenem, na mindegy, hívj fel majd valamikor a közeljövőben. Ha akarsz. - Úgy veszem észre, teljesen elveszítette a kapcsolatát a realitással – morgott Jude. – Mintha nem is ő lépett volna le Rebeccával. Most már tényleg le kell válnod. Figyeljetek, megyünk arra a bulira vagy nem? - Jurr. Kija fenének képzelijez magát? – kérdezte Shaz. – Tartozik neked! Hggnah! Aszkéne mondanod: „Szivi, nekem nem kell senki az életembe csakazér’, mer tartoznak vele nekem” Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. - Szia – Mark volt. Szívemet kínos módon a szerelem hatalmas hulláma árasztotta el. - Szia! – szóltam lelkesen, hangok nélkül jelezve a lányoknak: Ő az! - Megkaptad az üzenetedet? Vagyis az üzenetemet? - kérdezte Mark. Shazzer lábamat bökdösve, lázasan sziszegte: - Adjál neki, gyerünk! - Igen – affektáltam. – De miután percekkel azután jött, hogy láttalak este tizenegykor, amint egy taxiból szállsz ki Rebeccával, nem voltam a legbeszámíthatóbb hangulatban. Shaz a levegőbe lökte az öklét – Igennn! -, mire Jude befogta Shazzer száját, odamutatta nekem fölemelt hüvelykujját, és Chardonnayért nyúlt. Csend a vonal túlsó végén. - Bridge, miért kell neked mindig elhamarkodottan következtetned?
60
Rátettem tenyeremet a mikrofonra. – Azt mondja, hogy elhamarkodottan következtetek – sziszegtem, mire a felbőszült Shaz ki akarta tépni a kezemből a kagylót. - Elhamarkodottan következtetek? – kérdeztem. – Rebecca egy hónapja hajt rád, ejtesz olyasmikért, amiket el sem követtem, aztán következőnek azt látom, hogy egy taxiból szállsz ki Rebeccával... - De nem az én hibám volt! Meg tudom magyarázni, és különben is rögtön felhívtalak. - Igen, hogy közöld, hogy tartozol nekem annyival, hogy a barátom légy! - De... - Folytasd! –sziszegett Shaz. Nagy lélegzetet vettem. – Tartozol? Szivi... – Jude és Shaz önkívületben roskadtak egymásra. Szivi! Pont olyan voltam, mint Linda Fiorentino Az utolsó csábítás-ban. – Szivi, nekem nem kell senki az életembe csak azért, mert tartoznak vele nekem – folytattam elszántan. – nekem vannak a legjobb, leghűségesebb, legokosabb, legszellemesebb, legjószívűbb, legszolidárisabb barátaim az egész világon. És ha a barátod lennék azok után is, ahogyan bántál velem... - De hát hogyan bántam? – kérdezte elkínzottan. - Ha még azután is a barátod lennék ... – kezdtem ingadozni. - Folytasd! - sziszegte Shaz - ...akkor valóban szerencsésnek tarthatnád magadat. - Rendben van, eleget mondtál – szólt Mark. – Ha nem akarod, hogy megmagyarázzam, nem foglak hívásokkal zaklatni. Szervusz, Bridget. Bambán visszahelyeztem a hallgatót, és a barátnőimre pillantottam. Sharon a szőnyegen hevert, diadalmasan hadonászott egy bagóval, Jude egyenesen az üvegből vedelte a Chardonnayt. Hirtelen az a rémes érzésem támadt, hogy a legrettenetesebb hibát követtem el. Tíz perccel később csengettek. Rohantam az ajtóhoz. - Bejöhetek? – kérdezte egy tompa férfihang. Mark! - Hát, persze! – vágtam rá megkönnyebbülten, majd hátrafordultam Jude-hoz és Shazhez. – Figyuzzatok, nem tudnátok átmenni a hálószobába? A barátnők éppen morcosan kanalazták föl magukat a padlóról, amikor feltárul az ajtó, de nem Mark állt a küszöbön, hanem Tom. - Bridget! milyen vékonynak látszol! – mondta. – Jajistenem! – Leroskadt a konyhaasztalhoz. – Jajistenem! Az élet egy szar, az élet egy cinikus mese... - Tom – közölte Shazzer -, itt társalgás volt folyamatban. - És nem láttunk eccsomó hét óta – maszatolta a szót Jude szemrehányóan. - Társalgás? Nem rólam? Akkor miről lehetett? Jajistenem, rohadt, Jerome, rohadt, rohadt, Jerome! - Jerome? – kérdeztem elszörnyedve. – Beképzelt Jerome? Én azt hittem, örökre száműzted az életedből! - Hagyta ezt a rengeteg üzenetet, míg odaát voltam San Franciscóban – szégyenkezett Tom. – Úgyhogy megint elkezdtünk találkozgatni, de amikor ma este épp csak céloztam rá, hogy megint össze kellene jönnünk, na jó, megpróbáltam lesmárolni, mire Jerome azt mondta, egyszerűen azt mondta... – Tom dühösen dörgölte a szemét -, hogy nem tetszem neki. Szörnyülködő csend lett. Beképzelt Jerome romlott, önző, megbocsáthatatlan, egoromboló módon megsértette a randevúzás illemszabályait. - Nem vagyok vonzó – folytatta Tom reményvesztetten. – igazolt szerelmi pária vagyok.
61
Azonnal akcióba lendültünk, Jude felmarkolta a Chardonnayt, Shaz átölelte Tomot, én széket hoztam, azt hadarva: - Dehogy vagy, dehogy vagy! - Akkor miért mondta? Miért? MIÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉRT? - Az totál nyalvánvaló – mondta Jude, poharat nyomva Tom kezébe. – Azér’ mer Beképzelt Jerome nem ferde, hanem egyenes. - Egyenes, mint a seprűnyél – mondta Shaz. – Én a zelső pillantásra tuttam, hogy az a fiú nem meleg. - Egyenes... – vihogott helyeslőleg Jude. – Egyenes, mint egy egyenes, egyenes ... pénisz
5. MR. DARCY, MR. DARCY
Március 2. vasárnap 05:00. Áááh! Most jutott eszembe, mi történt. 05:03. Miért tettem ezt? Miért? Miért? Bárcsak visszaalhatnék! 05:30. Hátborzongató, hogy repül az idő a macskajajban. Ez azért van, mert olyan kevés a gondolatunk, pont ellenkezőleg, mint a vízbe fulladásnál, amikor elvillan előttünk az élet, és örökkévalóságig nyúlnak a percek, mert olyan sok gondolat zsúfolódik beléjük. 06:00. Lássák, már el is telt fél óra, csak mert egyáltalán nem gondolkoztam. Auú! Nagyon fáj a fejem. Jajistenem, remélem, nem hánytam le a kabátomat! 07:00. Az a baj, hogy sose közlik az emberrel, mi történik akkor, ha többet iszunk napi két alkoholegységnél, vagy precízebben, egy éjszaka alatt isszuk meg a heti alkoholmennyiséget. Azt jelenti, hogy bíborlila képünk és bibircsókos orrunk lesz, mint egy manónak, vagy hogy alkoholisták vagyunk? Ám ebben az esetben, a buliban, ahol tegnap éjszaka voltunk, mindenkinek alkoholistának kellett lennie. Kivéve, hogy egyedül az alkoholisták nem ittak. Hmm. 07:30. Talán terhes vagyok, és most sérült gyerekem lesz a szesztől. Bár nem lehetek terhes, mert most ért véget a menzeszem, és soha több énem fogok szexelni Markkal. Soha. Soha. 08:00. Az a legrosszabb, mikor ott állok egyedül az éjszaka közepén, és nincs senki, akivel beszélhetnék, vagy megkérdezhetném tőle, mennyire vagyok részeg. Egyfolytában jutnak eszembe a borzalmasabbnál borzalmasabb dolgok, amiket mondtam. Ó, ne! Pont most az jutott, hogy ötven pennyt adtam egy koldusnak, aki hálálkodás helyett közölte velem: „Maga aztán jó mátósnak néz ki!” Valamint eszembe jut a gyerekkorom is, amint anyám azt mondja: „Nincs rémesebb, mint egy részeg nő!” Késdobálóba való, szakadt hírbeli numeravera vagyok! Muszáj visszaaludnom. 10:15. Kicsit jobban érzem magam az alvástól. Talán elmúlt a macskajaj. Széthúzom a függönyt. VÁÁÁÁÁÚÚÚÚÚ! Ez nem természetes, hogy a nap ilyen rohadtul vakítson már délelőtt! 10:30. Na, szóval. Egy perc múlva indulok az edzőterembe, és soha többé nem iszom, valamint most van itt a tökéletes perc, hogy belevágjak a Scarsdale-diétába.
62
Úgyhogy tulajdonképpen n.j. volt, ami tegnap este történt, mert így vadonatúj életet kezdhetek. Hurrá! Az emberek majd azt mondják... Óóó, telefon. 11:15. Shazzer volt. – Bridge, nagyon kakukk és rémes voltam az éjszaka? Egy pillanatig egyáltalán nem emlékeztem rá. – Nem természetesen nem! – válaszoltam kedvesen, hogy fölvidítsam, abban a biztos tudatban, hogy ha Shazzer igazán berúgott volna, arra okvetlenül emlékeznék. Majd összeszedtem minden bátorságomat, és föltettem a kérdést: - És én? – Csönd lett. - Nem, aranyos voltál, te igazán édes voltál. Na, lássák, macskajajos üldözési mánia volt az egész. Óóó, telefon. Talán Mark az. Anyám volt. - Bridget, mi a manót művelsz te még mindig otthon? Egy órán belül itt kellene lenned! Apu most száguld a sütni való mirelit hallal! 11:30. Francba, ó, francba! Pénteken este meghívott ebédre, és akkor túl gyenge voltam a vitatkozáshoz, aztán pedig elfelejtettem a máktól. Ezt nem tehetem meg, hogy már másodszor ne menjek. Vagy megtehetem? No, jó. Lényeg, hogy megőrizzem a nyugalmamat, és gyümölcsöt egyek, mert az enzimek feltisztítják a mérget, és nem lesz semmi baj. Eszem egy icipicit, megpróbálok hányni, és majd akkor csörgök oda anyunak, ha kikerültem a Határozatlanságnak Házából. Menés prói Ellenőrizhetem, hogy úgy bánnak-e Wellingtonnal, ami nem sérti a Faji Egyenlőség Bizottságát Tudok beszélni apuval Jó leánygyermek leszek Nem fogok összeveszni anyuval
Menés kontrái
El kell viselnem a kínzást a Mark/Rebecca-affér kapcsán Ráhányhatok az asztalra
Megint telefon. Csak anyu ne legyen! - Na, hogy van ma a fejünk? – Tom volt. - Remekül – trilláztam elvörösödve. – Miért? - Mert tegnap este ugyancsak ott jártál, ahol nem búsulnak. - Shazzer azt mondta, hogy nem is! - Bridget – szólt Tom -, Shazzer nem volt ott. Elment a Met Bárba, hogy találkozzék Simonnal, és amint hallom, körülbelül ugyanolyan állapotba került, mint te.
Március 3. hétfő 59 kg 40 dkg (förtelmes instant zsírtermelés hájjal kenegetett vasárnapi szülői ebéd után), cigaretta 17 (vészhelyzet), történések szülői ebéd alatt, amelyek arra utalnának, hogy maradt ép ész vagy realitás a világban 0. 08:00. Végre kezd feltisztulni a macskajaj. Masszív megkönnyebbülés itthon lenni a saját házamban, ahol nagykorú várúrnő vagyok, nem pedig paraszt mások sakktábláján. Tegnap úgy döntöttem, hogy semmiképp sem úszhatom meg anyu ebédjét, de egész úton kifelé Grafton Underwoodba jött fel a torkomon a sav. A falu irreálisan idillikusnak rémlett sárga nárciszaival, melegházaival, kacsáival stb., és az emberek nyesték a sövényt, mintha az élet játszi és békés lenne, nem történnének katasztrófák, és létezne olyas, mint Isten.
63
- Ó, halló, drágám! Hakuna matata! Most jöttem a szövetkezetiből – közölte anyu, és berontott mellettem a konyhába. – Elfogyott a borsó! Na, már csak ezt a rögzítőt játszom vissza. Émelyegve leültem. Elbődült az üzenetrögzítő, anyu ide-oda dübörgött, ketyeréket kapcsolgatva, amelyek beledaráltak és fűrészeltek az egyébként is sajgó fejembe. - Pam! – mondta a rögzítő. – Itt Penny! Ismered a szivart, aki ott fent lakik a garázs mögött egy sarokkal? Na, szóval, öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni az agyaggalamb lövészet zaját! A Kettering Examiner írja! Ja, és még azt akartam kérdezni, hogy nem tehetne-e be Merle pár tucat narancshéjas-mazsolás pitét a fagyasztódba, amíg hozzájuk be nem szerelik a gázt? - Halló, Pam! Margo beszélek! Tarhálni szeretnék! Nem tudnál kölcsönadni egy hathüvelykes őzgerincformát Alison huszonegyedik születésnapjára? Dúlt pillantással meredtem bele a konyhába, az őrület szélén ingadozva a gondolattól, hogy hányféle világ tárul fel a visszajátszott üzenetrögzítőkben. Valaki csinálhatna belőle installációt a Saatchi galériában. Anyu konyhaszekrényben csapkodott, majd tárcsázott. – Margo? Itt Pam! Van egy koszorú alakú piskótasütőm, az jó lesz? Akkor miért nem használsz Yorkshire-pudingformát, úgy, hogy kibéleled az alját egy kis zsírpapírral? - Halló, halló, halihó! – döcögött be apu. – Nem tudja valaki, mi Barton Seagrave irányítószáma? Szerintetek KT4 HS vagy L? Ó, Bridget, isten hozott a lövészárokban, harmadik világháború a konyhában, Mau Mau a kertben! - Colin, kiöntenéd az olajat a rósejbnisütő serpenyőből? – kérdezte anyu. – Geoffrey azt mondja, tízszeri forralás után ki kell önteni. Jut eszembe, Bridget, vettem neked egy kis hintőport. – Arany kupakos, orgonaillatú Yardleyt nyújtott felém. - Öhm, miért? – kérdeztem óvatosan átvéve a dobozt. - Hát, mert a púder megtartja az embert üdének és illatosnak, nem igaz? Grrr! Túlságosan átlátszó volt a célzás! Mark azért vitorlázott el Rebeccával ... - Azt akarod mondani, hogy büdös vagyok? - Nem, drágám. – Szünetet tartott – Csak olyan kellemes mindig üdének és illatosnak lenni, nem igaz? - Szép jó napot Bridget! – Una toppant be a semmiből egy tál főtt tojással. – Pam! El is felejtettem mondani, Bill arra próbálja rávenni a tanácsot, hogy burkolják le a felhajtóját, mert nem tettek bele rácsot, ezért lyukak vannak rajta, úgyhogy Eileen arra kér, légy már szíves azt mondani, hogy a te felhajtódról is lefolyt a víz, amíg nem szereltek bele rácsot! Kakofónul volt. Tiszta kakofónul. Úgy éreztem magam, akár a bekómált beteg, akiről senki nem feltételezi, hogy egyáltalán hallhat valamit. - Figyelj már Colin, hol az a Spam? Bármelyik percben itt lehetnek. - Kik? –gyanakodtam. - Darcyék. Una, nyomj már rá arra a tojásra egy kis saláta öntetet és paprikát! - Darcyék? Mark szülei? Most? Miért? Abban a pillanatban rákezdett az ajtócsengő, hogy végigbongja egy városházi óra egész dallamát. - Mi vagyunk a törzs vénei! – kacsintott anyu, leoldva kötényét. – Halló, mindenki, életre kelni! - Hol van Wellington? – sziszegtem anyunak. - Ó, hát kint a kertben gyakorolja a futballt! Nem kedveli az ilyen leülős ebédeket, amikor egyszerre mindenkivel kell szpícselnie! Anyu és Una kirohant, apu megpaskolta a karomat. – Irány a rés – mondta.
64
Követtem a felcicomázott előszoba ékességei közé, azon tűnődve, lenne-e annyi erőm és hatalmam végtagjaim fölött, hogy elmeneküljek, majd úgy döntöttem, nem lenne. Mark mamája, papája, Una, Geoffrey félszeg körben álltak, ki-ki pohár cherryt szorongatva. – Oké, édes – mondta apu. – Kerítünk neked egy italt. - Találkoztál már...? – Elaine felé intett. – Borzasztóan sajnálom, kedvesem, harminc éve ismerlek, mégis tökéletesen elfelejtettem a neved. - Hát, hogy van a fiatok? – gyalogolt beléjük Una. - A fiam! Nősül, mint tudjátok! – bömbölte fesztelenül Darcy tengernagy. A szoba hirtelen elmaszatolódott. Nősül? - Nősül? – kérdezte apu a karomat fogva, miközben én a lélegzetemet próbáltam szabályozni. - Ó, tudom, tudom! – szólt vígan Darcy tengernagy. – Nem lehet már nyomon követni ezeket a fiatalokat: az egyik percben még össze vannak házasodva valakivel, a következőben lelépnek valaki mással! Nem igaz, angyalom? – paskolta meg Mark anyjának alfelét. - Azt hiszem, édesem, Una Markot kérdezte, nem Petert – mondta Elaine, megértő pillantást küldve irányomba. – Peter a másik fiunk, odalent Hongkongban. Júniusban nősül. Ejnye fiúk, egy se képes hozni Bridgetnek egy italt? Micsoda férfiak ezek csak a szájuk jár – fejezte be együttérzéssel. Szabadítson meg innen valaki!, gondoltam. Nem akarom, hogy kínozzanak! A fürdőszoba padlóján akarok feküdni, fejjel a csésze közelében, mint a normális emberek! - Nem kérsz egy ilyet? – kínálta oda Elaine ezüst cigaretta tárcájában a Black Sobraniját. – Tudom, hogy koporsószög, ezzel együtt már hatvanöt éve megvagyok. - Na, jó, asztalhoz mindenki! - parancsolta anyu, aki akkor viharzott be egy tál májas hurkával. – Fhí! – Tüntetően köhécselt, legyezte a levegőt és jéghidegen közölte: - Az asztalnál nem cigarettázunk, Elaine! Bementem utána az ebédlőbe, amelynek franciaajtóin túl, a selymesfényű kék rövidnadrágba és pulóverbe öltözött Wellington játszott egyérintőt elképesztő jártassággal. - Ott van, ni! Csak érintőzgess, legény! – horkantott Geoffrey, föl-alá rángatva zsebre dugott ökleit. – Csak érintőzzed! Leültünk feszengve bámultuk egymást. Olyan volt, mint az esküvő előtti összejövetel a boldog párnak a két készlet szülővel, azzal az eltéréssel, hogy a vőlegény két napja megszökött valaki mással. - Hah! - mondta anyu – Lazacot, Elaine? - Köszönöm – felelte ő. - Nemrég láttuk a Miss Saigon-t! – vágott bele anyu veszedelmes vidámsággal. - Baah! Musicalek! Ki nem állhatom azt a sok hülye selyemfiút – morogta Darcy tengernagy, miközben Elaine lazacot tálalt a tányérjára. - És nagyon élveztük! - folytatta anyu – Na, szóval… Eszelősen bámultam ki az ablakon, némi ihletet keresve, és megláttam, hogy Wellington engem néz. – Segítség! – formáltam néma ajakkal. A konyha felé bólintott, és eltűnt. - Állnak ott szétvetett lábakkal és bőgnek! – mennydörögte a tengernagy, az én emberem. – Bezzeg Gilbert és Sullivan, Őfelsége köténykéje, az már más! - Elnézést, egy pillanatra! - mondtam és kislisszoltam, figyelmen kívül hagyva anyu bősz pillantását. Bevágódtam a konyhába, ahol már ott találtam Wellingtont, és nekirogytam a fagyasztónak.
65
- Mi az? – érdeklődött Wellington lélekbe hatoló pillantással. – Mi baj? - Anyám törzsi vénnek képzeli magát – suttogtam. – Tetemre akarja hívni Mark szüleit, ismeri Markot, akit láttunk a… Bólintott: - Minden tudok. - Miket mondott maga anyunak? Most valami vérbíróságfélét akar itt összehozni, csak azért, mert Mark Rebeccával… Felpattant a konyhaajtó. – Bridget! Mit művelsz itt? Ó! – Anyu észrevette Wellingtont, és földbe gyökerezett a lába. - Pamela – szólt Wellington –, mi történik itt? - Hát, nekem csak szöget ütött a fejembe, amit ön mondott, hogy mi, felnőttek esetleg… rendbe hozhatnánk a dolgokat! – Már visszanyerte önbizalmát, és majdnem sikerült kiakasztania egy bájmosolyt. - Ön átvette a mi törzsünk viselkedését? – kérdezte Wellington. - Hát … én… - Pamela. Az önök kultúrája évszázadokon alakult ki. Ha idegen hatásokkal találkoznak, nem szabad megengedniük, hogy az beszennyezze és felhígítsa jogos örökségüket. Mint már megbeszéltük a világutazás a megfigyelés kötelességét feltételezi, nem a pusztításét. – Meg nem tudtam fejteni, hogy illik ehhez Wellington vadiúj sétáló CD-lejátszója, de anyu bűnbánóan bólogatott. Még sose láttam, hogy ennyire a hatása alá került volna valakinek. - Nos, tehát térjen vissza vendégeihez és engedje, hogy Bridget románca aszerint alakuljon, ahogyan törzsük időtől megszentelt hagyományai előírják. - Azt hiszem, igaza van – mondta anyu, meglapogatva frizuráját - Jó étvágyat – kívánta Wellington, és alig észrevehetően rám kacsintott. Visszatértem az ebédlőbe, ahol Mark anyja láthatólag már kicselezte a leszámolást. – Számomra rejtély, hogy házasodhatnak mostanában! – mondta, amikor benyitottam. – Én, ha nem megyek férjhez olyan fiatalon, alighanem pártában maradok. - Ó, de mennyire egyet értek – szólt apu, kissé talán túl lelkesen. - Én csak azt az egyet nem értem – szólt Geoffrey bácsi -, hogy tudja egy nő megérni ezt a kort, mint Bridget, anélkül, hogy horogra kerítene valakit. New York, szabadtér, már ott sincsenek! Vhíííí! Szerettem volna ráordítani: „Ó, fogd már be! Fogd már be a pofád!” - Nagyon nehéz a fiataloknak - vetett Elaine ismét jelentőségteljes pillantást irányomban. – Tizennyolc évesen az ember akárkihez férjhez mehet. De mikor kialakult a jellem, elviselhetetlen élmény lehet tudomásul venni, milyenek valójában a férfiak. A jelenlevők természetesen mind kivételek. - Remélem is! – mennydörögte Mark apja vígan és megpaskolta hitvese karját. – Különben lecserélnélek két harmincasra. Miért jusson minden mulatság a fiamnak! – Gavallérosan biccentett felém, mire újra zökkent egyet a szívem. Csak nem hiszi az admirális, hogy még mindig együtt vagyunk? Vagy tud Rebeccáról és azt képzeli, Mark egyszerre jár kettőnkkel? Hála istennek a társalgás visszapöfögött Őfelsége köténykéjé-hez, átszökkent Wellington labdarúgói tehetségére, tovalendült Geoffrey és apu golfozós hétvégéjére, átlebegett virágágyak növényszegélyein, súrolta Bill felhajtóját, aztán egyszer csak háromnegyed négy volt és véget ért a lidércnyomás. Elaine távozóban két Sobranit nyomott a markomba. – Azt hiszem, szükséged lesz rá hazafelé. Remélem, látunk még. – Ami bátorító gesztus, de nem lehet egy életet építeni rá. Sajnálatos módon Markkal akarok járni, nem a szüleivel.
66
- Helyes, drágám – csörtetett ki anyu a konyhából egy műanyag tárlódobozzal. – Hol a táskád? - Anyu – szűrtem a fogaim között – Nem kérek ételt. - Jól vagy, drágám? - Amilyen jól lehetek adott körülmények között. – motyogtam Anyu átölelt, ami kedves volt, de meghökkentő. – Tudom, milyen nehéz – mondta -, de ne tűrd, hogy Mark piszkoskodjon veled! A végén úgyis úgy alakul, ahogy neked jó. Tudom, hogy úgy alakul. – Már éppen élvezni kezdtem volna a szokatlan anyucis vigasztalást, mikor azzal folytatta: - Na látod! Hakuna matata! Ne majrézz, légy vidám! Mármost. Nem akarsz magaddal vinni két zacskó minestronét? Mit szólnál egy kis Primulához és Tuc kétszersülthöz? Hadd nyúljak már be itt melletted ebbe a fiókba. Óóó, figyelj csak! Van itt néhány vesepecsenye! Miért gondolja, anyu, hogy az evés jobb, mint a szerelem? Esküszöm, kitaccsolok, ha még egy perccel tovább kell tartózkodnom a konyhában. - Hol van apu? - Ó, kint lesz a melegházban. - Mi? - A melegházában! Órákig elvan odakint, és olyan szaggal jön vissza… - Milyen szaggal? - Semmilyennel, drágám. Szaladj, búcsúzz el tőle, ha akarsz. Kint Wellington ült a padon, és a Sunday Telegraph-ot olvasta. - Köszönöm – mondtam. - Nem probléma – felelte, majd hozzátette: - Az anyja jó asszony. Erős akaratú, jólelkű, szenvedélyes asszony, de talán… - …néha négyszázszor több van belőle a kelleténél? - Egen – mondta ő nevetve. Jajistenem, remélem, csak az élet iránti szenvedélyére célzott. Már a melegháznál jártam, amikor előjött apu, elég vörös ábrázattal és bizonytalan lábakon. Bent Nat King Cole ment magnóról. - Ó, vissza a nagy-nagy, füstös-kormos Londonba? – megtántorodott és a melegházba kapaszkodott. – Kicsit magad alatt vagy édes öregem? – kérdezte kásás gyengédséggel. Bólintottam. - Te is? – mondtam. Átnyalábolt és magához szorított, mint kicsi koromban. Drága, kedves apukám. - Hogy sikerült ilyen sokáig megmaradnod anyu mellett? – súgtam, azt találgatva, mi lehet ez a bizonytalan, édeskés aroma? Whisky? - Nem olyan komplikált az – felelte, ismét nekitántorodva a melegháznak. Félrehajtott fejjel fülelt Nat King Cole-ra, majd rázendített: - Tudjál szeretni, szerelmet elfogadni, ez a legfontosabb. Csak azt remélem, anyád még mindig engem szeret, nem a Mau Maut. Majd hozzám hajolt, és adott egy puszit.
67
Március 5. szerda 58 kg 5 dkg (jó), alkoholegység 0 (kitűnő), cigaretta 5 (kellemes, egészséges mennyiség), alkalmak száma, amikor elhajtottam Mark háza mellett 2 (n.j.), alkalmak sz. amikor megnéztem Mark Darcy nevét a telefonkönyvben bizonyítandó, hogy létezik 18 (n.j.), 1471 hívás 12 (jobb), Mark hívásainak sz. 0 (tragikus) 07.15. Lakásomon. Nagyon szomorú vagyok. Úgy hiányzik Mark. Vasárnap és hétfőn egész nap nem hallottam róla, aztán tegnap este az üzenetére érkeztem haza, miszerint New Yorkba utazik néhány hétre. Úgyhogy azt hiszem, ez amolyan istenhozzád. Legjobb igyekezetem szerint próbálom elveszíteni a csüggedésemet. Rájöttem, hogyha reggel, közvetlenül ébredés után, még mielőtt megérezném a fájdalom első nyilát, bekapcsolom a négyes rádión a Ma programot – akkor is, ha másból se áll órákon át, mint Csak egy percre- típusú játékokból politikusokkal, akik próbálnak se igent, se nemet mondani, illetve egyáltalán nem válaszolni kérdésekre -, akkor sikerül megúsznom, hogy belegabalyodjak a rögeszmés „bárcsak” gondolatkörök és képzelt Mark Darcy-diskurzusok hurkaiba, amelyek csak a bánatomat növelnék és felkelési képességemet apasztanák. Meg kell mondanom, Gordon Brown n.j. szerepelt ma reggel, képes volt habozás és elakadás nélkül szövegelni az európai valutáról, úgy, hogy nem is mondott semmit, csak beszélt flegmán és folyékonyan, miközben John Humphreys azt ordította a háttérben, mint Leslie Crowther: „Igen vagy nem? Igen vagy nem?” Na, szóval... lehetne rosszabb is, gondolom. Most az európai valuta ugyanaz, mint az egységes valuta? Bizonyos szemszögekből mellette vagyok, mert akkor más aprópénzeink lennének, ami nagyon európai és sikkes. Valamint megszabadulhatnánk a barna félpennysektől, amelyek túlságosan aprók és jelentéktelenek, hogy esztétikusak lehetnének. Hmm. Bár az egyfontoshoz ragaszkodnunk kellene, mert az fantasztikus, mint az arany, és mikor az ember azt hinné, kifogyott a pénze, egyszerre nyolcat talál a bukszájában. Bár akkor át kellene alakítani az összes pénzbedobó automatát és... Váááá! Csengő. Talán Mark jött istenhozzádot mondani. Csak az a rohadt Gary volt. Egy idő után sikerült kiszednem belőle, hogy azért jött, mert közölni akarja, miszerint a foghíjbeépítés „mindössze” hétezer fontba kerül. - Honnan szedjek hétezer fontot? - Felvehetne egy kis jelzálogot – tanácsolta. – Pusztán csak egy százassal jelentene többet havonta. Szerencsére még ő is belátta, hogy késésben vagyok, így sikerült kitessékelnem a házból. Hétezer font, komolyan. 19:00 Megint otthon. Bizonyosan nem normális, hogy úgy bánok az üzenetrögzítőmmel, mint egy régimódi emberi partnerrel: rohanok haza a munkából, hogy lássam, milyen hangulatban van, jelzi-e hunyorogva, hogy szeretetre méltó és elfogadható tagja vagyok az emberi társadalomnak, vagy üres közönnyel hallgat, mint most. Nemcsak Mark nem üzent ezer éve, de más se. Talán olvasok egy keveset A kevésbé kitaposott út-ból. 19:06. Igen, lássák, a szerelem nem olyasmi, ami megtörténik velünk, hanem olyasmi, amit csinálunk. Akkor hát mit nem csináltam én? 19:08. Magabiztos, fogékony, értelmes, komoly nő vagyok. Éntudatom nem másokból, hanem...hanem... magamból fakad? Ez nem lehet igaz.
68
19:09. Na, szóval, azért jó, hogy nem rögeszmélek Mark Darcyról. Kezdek leválni. 19:15. Juj, telefon! Talán Mark Darcy! - Bridget, olyan vékonynak látszol! – Tom. – Hogy vagy, babám? - Pocsékul – feleltem, majd kivettem a szájamból Nicorette rágógumimat és elkezdtem formába idomítani. – Nyilvánvalólag. - Ó, menj már, Bridglene! Férfiak! Gombház. Mi hír az új riporteri hivatásban? - Az, hogy felhívtam Colin Firth ügynökét, és összeszedtem a sajtóanyagot. Azt vártam, rá fognak állni, mert hamarosan kijön a Fociláz, és szükségük lehet reklámra. - És? - Visszaszóltak és azt felelték, hogy Firth túlságosan elfoglalt. - Há! Tulajdonképpen pont ezért telefonálok. Jerome azt mondja, hogy ismer... - Tom – szóltam fenyegetőn -, nem az emlegetitis esete forog fenn történetesen? - Nem, nem! Nem fogok újra összeállni vele – hazudott tehetségtelenül. – Na, mindenesetre Jerome ismeri ezt a hapsit, aki a legutóbbi filmjében együtt dogozott Colin Firth-szel, és azt kérdezteti, akarod-e, hogy egy jó szót szóljon az érdekedben? - Igen! – vágtam rá izgatottan. Tudom, hogy ez csak egy újabb ürügy Tomnak a kapcsolattartásra Beképzelt Jerome-mal, de hát minden jótett az önfeláldozás és önérdek keveréke, és talán Colin Firth igent fog mondani! Hurrá! Ez lesz a nekem való állás! Bejárhatom az egész földet, és interjúvolhatom a hírességeket. Valamint az így szerzett pénzből bejegyezhetem a második jelzálogot a dolgozószoba és tetőterasz céljából, majd föladom az utálatos állást a Frappírozzuk Brittaniát-nál és itthon fogok dolgozni! Igen! Minden a helyére kattan! Fel fogom hívni Garyt! Nem várhatjuk, hogy bármi is megváltozzék, ha mi nem változunk. Kezembe veszem a sorsomat! Először is nem fogok az ágyban fekve szomorkodni. Felkelek és csinálok valami hasznosat. Mint például? Ö... Bagó? Jajistenem. Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy Mark felhívja Rebeccát és megbeszéli vele a nap összes apró részletét, úgy, ahogy velem szokta! Nem szabad, nem szabad negatívnak lennem! Talán nem is jár Rebeccával, és vissza fog jönni hozzám! Na, lássák? Hurrá!
Március 12. szerda 58 kg 5 dkg, alkoholegység 4 (de most újságíró vagyok, tehát innom kell), cigaretta 5, kalória 1845 (j), fény az alagút végén 1 (nagyon pici) 16:00. Tom most hívott a munkában. - Sínen van! - Mi? - A Colin Firth-dolog! Kihúztam magam a székben és reszkettem. - Igen! Jerome barátja odaszólt, és Colin Firth igazán kedves volt, és azt mondta, hogy ha el tudod helyezni az Independent-ben, akkor benne van. Én pedig együtt vacsorázom Beképzelt Jerome-mal! - Tom, te egy szent vagy, egy isten és egy arkangyal! Akkor mit kell csinálnom? - Csak odacsörögsz Colin Firth ügynökének, aztán felhívod Adamet az Independentnél. Ja, jut eszembe, azt mondtam nekik, hogy rengeteg ilyet csináltál már. - De én nem csináltam!
69
- Ó, Bridgelene, ne végy már mindent ilyen istentelenül szó szerint, csak mondd azt, hogy csináltál.
Március 18. kedd 58 kg 50 dkg, (ártatlanul elszenvedett n. igazságtalan büntetés), kalória 1200 (nincs több érvem), jelzálog 2 (hurrá!), lakás hálószobáink a száma: 2 lesz (hurrá!) Felcsöngettem a bankot, és mehet a második jelzálog! Annyit kell tennem, hogy kitöltök néhány űrlapot meg micsodát, és máris megkaphatom a 7000 fontot, mindössze 120 font havi törlesztéssel! Fel nem foghatom, hogy nem jutott az eszembe előbb! Megoldotta volna minden hiteltúllépési problémámat!
Április 2. szerda 58 kg 95 dkg, kalória 998 (a kalória és a háj bizarrul inverz kapcsolata fölöslegessé látszik tenni minden élelemkorlátozást) csodák: számos, friss öröm: végtelen. 17:00. Valami különös történik! Nemcsak, hogy valóságra válik a Colin Firth-interjú, de rögtön Rómában lesz! Ez rögtön a második legjobb azután, mintha azt mondták volna, hogy az interjút anyaszült meztelenül kell készíteni a tengerben egy karibi sziget partjainál, a Vaktyúk stílusában. Értem én, hogy Isten a kegyelmével akar kárpótolni mindenért, de ez messze meghalad minden normális vallási észérvet. Azt sugallja, hogy az élet még egyszer utoljára ijesztő meredekséggel rugaszkodik az égnek, mielőtt alárohanna az idő előtti halálba. Talán megkésett áprilisi tréfa. Most telefonáltam Tomnak, aki azt mondta, azonnal hagyjam abba, hogy trükköt keresek mindenben; az interjú azért lesz Rómában, mert Colin Firth ott lakik – milyen igaza van-, és próbáljak meg arra összpontosítani, hogy Colin Firth nemcsak Mr. Darcyból áll, például van egy új filmje is, a Lázroham. - Ja, ja, ja! – feleltem, majd elmondtam Tomnak, hogy n. hálás vagyok, amiért ezt megszervezte. – Látod, erre volt szükségem! – ujjongtam. – Annyival jobban érzem magam, most, mikor a karrieremre koncentrálok, ahelyett, hogy férfiakról rögeszmélnék! - Izé, Bridget – mondta Tom –, azt ugye tudod, hogy Colin Firthnek van barátnője? Hümm.
Április 11. péntek 58 kg 5 dkg, alkoholegység 5 (újságírói tréning), cigaretta 22, kalória 3844 (Lássák? Lássák? Soha többé nem fogyókúrázom!). 18:00. Csodálatos dolog történt! Most beszéltem a píár-hölggyel: Colin Firth a hétvégén fel fog hívni itthon, hogy megbeszéljük a dolgot! Ezt nem bírom elhinni! Persze így egész hétvégén nem tehetem ki a lábamat, de ez is jó, mert kutatómunkát végezhetek azzal, hogy nézem a Büszkeség és balítéletet-et, bár természeten tudom, hogy más munkákról is kell beszélnem. Igen, ez valóban fordulópontja lehet pályafutásomnak. A sors hátborzongató iróniája, hogy éppen Mr. Darcy feledteti velem rögeszmémet Mark Darcy tárgyában... Telefon! Talán Mr. vagy Mark Darcy, gyorsan föl kellene tennem valami hatásos dzsesszt vagy klasszikus lemezt! Huh! Michael nevű, dirigálós undok ember az Independent-től. - Mármost ide hallgasson. Még nem használtuk magát. Nem akarom, hogy elpöcsölje! Hétfőn este visszajön a géppel, amin helyet foglaltattunk magának, nekiül kedden délelőtt az
70
anyagnak és leadja délután négykor, vagy nem fog lejönni. És a Lázroham-ról fogja kérdezni! A Lázroham-ról, amelyben, mint tudja, nem Mr. Darcyt játszik. Tulajdonképpen így is jó. Óóó, telefon. Jude volt. Átjönnek Shazzerrel. Attól félek, meg fognak nevettetni, amikor Mr. Darcy telefonál, viszont szükségem van valamire, amivel eltereljem a gondolataimat, mielőtt szétrobban az agyam.
Április 12. szombat 58 kg 50 dkg (de holnapig másfél kilót fogyhatok kórház virsli diétával), alkoholegység 3 (n.j.), cigaretta 2 (szeplőtelen szentéletűség), virsli 12, 1471hívása, ellenőrzendő, nem szalasztottam-e el Colin Firth telefonját észrevétlenül jött váratlan siketség miatt 7, padló m2 , amelyet nem borítottak még el a pizzásdobozok, ruhák, hamutartók stb. 1 (kanapé alatt), alkalmak, amikor megnéztem a Büszkeség és balítélet videónak azt a jelenetét, ahol Colin Firth fejest ugrik a tóba 15 (klasszis kutató vagyok), hívások Colin Firthtől 0 (eddig) 10:00. Colin Firth nem telefonált. 10:03. Azóta sem telefonált. 10:07. Azóta sem telefonált. Túl korai fölkeltenem Jude-ot és Shazzert? Talán kivárja, amíg a barátnője elmegy vásárolni, azután telefonál. 17:00. A lakás Mr. Darcy-megfigyelés következtében olyan, mintha bomba találta volna, az egész nappali be van terítve, mint a Thelma és Louise-ban, amikor Thelma házát megszállja a rendőrség, Harvey Keitel várja a telefont, és a háttérben surrognak a magnók. Nagyon méltányolom Jude és Shaz támogatását és mindent, de ez azt jelenti, hogy a fizikai oldalt leszámítva nem tudok haladni a felkészüléssel. 18:00. Mr. Darcy azóta sem telefonált. 18:05. Azóta sem telefonált. Most mit csináljak? Még azt sem tudom, hol találkozunk. 18:15. Azóta sem telefonált. A barátnő talán egyszerűen megtagadta, hogy elmenjen vásárolni. Talán végigszexelték a hétvégét, most olasz fagylaltot hozatnak, és rajtam nevetnek a hátam mögött. 18:30. Jude hirtelen fölrezzent, és a homlokára nyomta az ujjbegyeit. - El kell mennünk – szólt sajátos Misztikus Marcsa-hangon. - Bolond vagy? –sziszegte Sharon. – Elmenni? Teljesen megbuggyantál? - Nem – szólt Jude hidegen. – A telefon azért hallgat, mert túlságosan sok energia sűrűsödik rá. - Phö! – fintorgott Sharon. - Mindentől eltekintve kezd büdös lenni itt. Ki kell takarítanunk, hogy szabadon áramolhasson az energia, aztán el kell mennünk egy Bloody Maryre – mondta Jude, és kísértő pillantást vetett rám. Percek múlva már kint hunyorogtunk a váratlanul tavaszias sötétedésben. Hirtelen vissza akartam vergődni az ajtóhoz, de Shazzer elkapott. - Elmegyünk. Egy. Bloody Maryre. – sziszegte és úgy kísért végig az utcán, mint egy megtermett rendőr. Tizennégy perc múlva visszaértünk. Átrepültem a szobán és megdermedtem. Az üzenetrögzítőn villogott a fény.
71
- No, látjátok! – mondta Jude iszonyúan öntelt hangon. – No, látjátok! Shazzer kinyújtotta reszkető kezét, mintha fel nem robbantott bombával állna szemben, és megnyomta a LEJÁTSZÁS gombot. - Halló, Bridget, itt Colin Firth. – Lábnyit ugrottunk vissza. Mr. Darcy volt! Ugyanaz az úri, mély, nemtörődöm hang, amellyel megkérte Elizabeth Benneth kezét a BBCben! Bridget! Én! Mr. Darcy Bridgetet mondott! Az üzenetrögzítőmbe! - Mint hallom, hétfőn jön Rómába, hogy meginterjúvoljon – folytatta. – Azért telefonálok, hogy megbeszéljük, hol találkozzunk. Van itt egy tér, a Piazza Navona, könnyű megtalálni taxival. Ott fogom várni fél öt tájban a szökőkútnál. Jó utat! - 1471, 1471! – hadarta Jude. – 1471, gyorsan, gyorsan! Nem, vedd ki a szalagot! - Hívd vissza! – vijjogta Sharon, mint egy SS-kínvallató. – Hívd vissza és kérd meg, hogy a szökőkútban várjon! Óédesistenkém! Ismét megszólalt a telefon, de mi csak álltunk sóbálványként, tátott szájjal. Aztán elbődült Tom: - Halló, aranyos picikéim, itt Mr. Darcy, aki azt szeretné tudni, ki segít levenni a vizes ingét? Shazzer hirtelen felocsúdott a révületből. – Állítsd meg, állítsd meg! – visította, rávetve magát a rögzítőre. – Pofa be, Tom, pofa be, pofa be! De már késő volt. Üzenetrögzítőm felvétele, melyen Mr. Darcy kimondja a Bridget szót, és arra kér, találkozzak vele egy római szökőkútnál, elveszett mindörökre. És az égvilágon semmivel nem hozhatom vissza. Semmivel. Semmivel.
6. ITÁLIAI MŰREMEKLÉS
Április 21. hétfő 56 kg 65 dkg (a zsírt megette az izgalom és a félelem,) alkoholegység 0: kitűnő (de még csak reggel fél nyolc van), cigaretta 4 (n.j.) 07:30. Valóban fantasztikus fejlődés, hogy ennyi szabadidőm van elutazás előtt. Ez is azt bizonyítja, hogy mint A kevésbé kitaposott út-ban írják, az emberi lényben megvan a változás és növekedés képessége. Tegnap este átjött Tom, és végigvette velem a kérdéseket. Így tehát gyönyörűen felkészültem, és tiszta képem van a dologról, bár, ha tökéletesen őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy icipicit be voltam kávézva. 09:15. Tényleg rengeteg időm van. Mindenki tudja, hogy mikor az üzletemberek cikáznak ide-oda Európában, felszállás előtt negyvenöt perccel szoktak beállítani a repülőtérre, az egy szál aktatáskákba csomagolt nájloningeikkel. A gép háromnegyed tizenkettőkor indul. Tizenegyre a Gatwicken kell lennem, úgyhogy fél tizenegykor fel kell szállnom a Victorián a vonatra, és tízkor a földalattira. Tökéletes. 09:30. Mi van, ha egyszerűen az agyamra megy a gyönyör, és úgymond kitörök és megcsókolom? Valamint a nadrág túl szűk, és nagyon látszik benne a hasam. Azt hiszem, átöltözöm valami másba. És talán a piperetáskámat is vinnem kellene, hogy felfrissülhessek interjú előtt. 09:40. Képtelen vagyok elhinni, hogy piperetáska becsomagolására pazaroltam az időt, holott az a legfontosabb, hogy szépen érkezzek meg. A hajam teljesen megőrült. Megint be kell vizeznem. Hol az útlevél? 09:45. Megvan az útlevél, haj is lecsitult, legjobb lesz indulni.
72
09:49. Egyetlen probléma: nem bírom felemelni a bőröndöt. Talán okosabb lesz, ha fogkefére, fogkrémre, szájvízre, arctisztítóra és hidratálóra csökkentem a piperetáska tartalmát. Ó, és ki kell vennem a mikrosütőből 3500 fontot, és itt kell hagynom Garynek, hogy beszerezze az anyagokat és mindent az új dolgozószobához és tetőteraszhoz! Hurrá! 09:50. Jól van. Megrendeltem a minitaxit. Két percen belül itt lesz. 10:00. Hol a minitaxi? 10:05. Hol a francban van a minitaxi? 10:06. Most hívtam fel a minitaxicéget, ahol azt mondták, az ezüst Cavalier kint áll a ház előtt. 10:07. Ezüst Cavalier nincs kint a ház előtt, sem sehol az utcán. 10:08. A minitaxi-diszpécser azt mondja, hogy az ezüst Cavalier most fordul be az utcámba. 10:10. Minitaxi még mindig sehol. Rohadjon meg a kurva minitaxi és minden... Áááá! Itt van. Ó, a fenébe, hol vannak a kulcsok? 10:15. Minitaxiban. Tizenöt perc alatt kell megtennem az utat. 10:18. Aú! Minitaxi hirtelen rátért a Marylebone Roadra – megmagyarázhatatlan okokból úgy döntött, hogy a Victoria helyett városnézést tart Londonban. Elfojtom magamban a vágyat, hogy megtámadjam, megöljem és megegyem a minitaxi sofőrjét. 10:20. Vissza a pályára, vagyis már nem Newcastle felé tartunk, de a forgalom lankadatlan. Londonban ma már egész nap csúcsforgalom van. 10:27. El lehet jutni a Marble Archtól a gatwicki expresszig egy perc alatt? 10:35. Victoria. Oké, nyugi, nyugi. A vonat nélkülem távozott. Ha felszállok a háromnegyed tizenegyesre, még simán kint leszek harminc perccel indulás előtt. Valamint valószínűleg késve fogják indítani a gépet 10:40. Vajon lesz időm új nadrágot beszerezni a reptéren? Ezen most nem fogok neurotizálni. Ez a csodálatos a magányos utazásban, hogy az ember nekiláthat kialakítani új karakterét, lehet elegáns, zen-szerű, és titokzatos ismeretlen. 10:50. Csak ne kellene mindig arra gondolnom, hogy az útlevél kiugrott a csomagból és hazament! 11:10. A vonat érthetetlen módon megállt. Hirtelen minden extra, amit tettem, pl. lábkörmök újbóli átfényezése stb. jelentéktelenné törpül amellett, hogy nem leszek ott a jelenésen. 11:45. Ezt nem hiszem el! Nélkülem szállt föl a gép! Dél. Hála istennek, Mr. Darcynak és az egek összes angyalának! Kiderült, hogy egy másik gép is indul két óra előtt húsz perccel! Most telefonáltam a reklámfőnöknek, aki azt mondta, semmi baj, értesíti a művészt, hogy két órával később várjon. Juj, de jó, akkor vásárolhatok!
73
13:00. N. imádom a rózsás libegő sifon tavaszi divatot, de nem kellene olyanra tervezniük, hogy ne férjen bele az ember fara. Szeretem a bűbájos repülőtéri üzletsort. Sir Richard Rogers, Terence Conran és társaik mindig azon panaszkodnak, hogy a repülőterek óriási bevásárlóközpontokká változtak, de szerintem nagyon jó. Ezt beillesztem a legközelebbi nagy színesbe, amelyet valószínűleg magával Sir Richarddal készítek, ha ugyan nem Bill Clintonnal. Esetleg még felpróbálom azt a bikinit. 13:30. Jó. Már csak a leveleket postázom, beszerzem a drogériában a szükségeset, aztán bemegyek. 13:31. Most mondták be: „Kérjük Jones utasunkat, a BA 175-ös római járat utolsó utasát, hogy haladéktalanul fáradjon a 12-es kapuhoz, mert a gép felszállásra vár!”
Április 22. kedd 58 kg 5 dkg, alkoholegység 2, cigaretta 22. dirigálós Michael hívásai az Independent-től, hogy „na, hogy állunk?”: kb. 30, interjú visszahallgatása magnóról 17, interjúból leírt szavak 0 09:00. Ismét londoni lakásban égből pottyant utazás után. Jó, akkor most megírom az interjút. Lássák, ez valami elképesztő, hogy az összpontosítás a munkára és a karrierre teljesen kiveri a fejünkből a regényes bánatot. Egyszerűen fantasztikus volt! Azt hittem, elájulok, amikor a taxi kitett a római reptéren, mert egyszerűen fantasztikus volt, arany napsütés, óriási tér, tele magas romokkal, és az egésznek a közepén Mr... óóó, telefon! Michael volt az Independent-től. - Na, megcsinálta? - Igen – feleltem mézédesen. - És nem felejtette el, hogy a magnóját kell vinnie, nem a Sony walkmanjét? Komolyan! Nem tudom, mit mesélhetett Tom, de Michael hangjában valami arra utal, hogy nem lehetett különösebben tiszteletteljes. - Na, szóval délután négyig van ideje, úgyhogy ugorjon neki. Lalalá! Az egy örökkévalóság. Csak még átélem kicsit a napot. Mmm. Pontosan úgy nézett ki, mint Mr. Darcy: ugyanolyan sötéten izzó és szikár. És még körbe is vitt és megmutatott egy lyukas templomot, valamilyen Hadrianus vagy milyen sírt és egy Mózes-szobrot, és hihetetlen fölénnyel óvott, nehogy elüssenek az autók, és egyfolytában olaszul beszélt. Mmm. Dél. A délelőtt nem hozott különösebb eredményt, bár természetesen időre volt szükségem, hogy magamba olvasszam, ami történt, megvitassam benyomásaimat sorstársaimmal, így tehát valószínűleg mégis nagyon magas hatásfokúra sikeredett. 14:00. Ismét telefon. Lássák, ilyen az, ha az ember híres újságíró: folyton cseng a telefonja. Undok, dirigálós Michael volt megint: - Na, hogy állunk? Ezt a pofátlanságot! Csak négykor jár le a határidőm, vagyis akkor van vége a napnak. Komolyan elégedett vagyok a felvétellel. Nagyon jó munkát végeztem, amikor a könnyű kérdésekkel indítottam, mielőtt áttértem volna Tom zaftos kérdéseire, amelyet előző éjszaka jegyeztem le, bár kissé mólés állapotban. Komolyan meg vagyok győződve róla, hogy Colin Firthre egész mély hatást gyakorolt kérdéseim irányvonala. 74
14:30. Csak gyorsan bekapok egy csésze kávét, és elszívok egy bagót. 15:00. Okosabb lesz, ha ismét lehallgatom a szalagot. Ding, dong! Felhívom Shazt, és bejátszom neki ezt az utolsó részt. Úúú, úúú! Fél négy, és még nem kezdtem hozzá. Na, azért nem kell pánikolni. Úgyis egy örökkévalóságig fognak ebédelni, aztán berúgnak, mint ... mint az újságírók. Na, majd meglátják az én szenzációs híranyagomat! Mivel kezdjem? Nyilvánvaló, hogy az interjúnak tartalmaznia kell benyomásaimat Mr. Darcyról, ügyesen beleszőve az új Lázroham filmmel, a mozival, a színházzal stb. kapcsolatos dolgokat. Valószínűleg fel fognak kérni, hogy hetenkénti rendszerességgel készítsek nekik riportokat. Bridget Jones. Színes. Jones találkozik Darcyval. Jones találkozik Blairrel. Jones találkozik Marcosszal, ja, az meghalt. 16:00. Hogy várhatják el tőlem, hogy alkossak, ha a rohadt Michael egyfolytában telefonál és dirigál, hogy mit kell beletennem és mit nem? Hrrr…. Ha megint ő az… Abban a szerkesztőségben nem tisztelik az újságírókat. Sehol sem tisztelik. 17:15. Háhá! „Azt.Csi.Ná.Lom’- mondtam. Ez befogta a száját. 18:00. Különben is oké. Minden vezető újságírónak van határidő krízise. 19:00. Ó, a francba, ó a francba. Ó, a francba, ó, a francba.
Április 23. szerda 58 kg 50 dkg (tényleg, mintha beleragadtam volna egy szalonnadágványba), hívások barátoktól, rokonoktól, munkatársaktól gratuláció céljából Colin Firth interjúhoz 0, Independent szerkesztőségétől gratuláció céljából Colin Firth interjúhoz 0, hívások Colin Firth-től gratuláció céljából Colin Firth interjúhoz 0 (különös, nem?) 08:00. Ma jön ki a cikk. Kicsit kapkodtam, de azért nem lehet olyan rossz. Sőt egész jó lehet. Bárcsak minél hamarabb itt lenne az újság! 08:10. Újság azóta sem jött. 08:20. Hurrá! Itt az újság! Most nézem az interjút. Az Independent tökéletesen figyelmen kívül hagyta, amit írtam. Belátom, hogy egy cseppet késésben voltam, de ez akkor is tűrhetetlen! Itt van, amit lehoztak: Áthidalhatatlan technikai nehézségek miatt kénytelenek vagyunk szó szerinti magnós átiratban közölni Bridget Jones interjúját Colin Firth-szel. BJ: Na, jó, akkor kezdem is az interjút. CF: (enyhén hisztérikus hang) Helyes, helyes. (Nagyon hosszú szünet) BJ: Mi a kedvenc színe? CF: Pardon? BJ: Mi a kedvenc színe? CF: Kék. (Hosszú szünet) BJ: Mi a kedvenc pudingja? CF: Crème brûlée BJ: Ismeri Nick Hornby bemutatásra kerülő filmjét a Fociláz-at? CF: Igen, ismerem.
75
BJ: (szünet, papírzörgés) Hogy g…ó (további papírzörgés) Gondolja, hogy a Fociláz című könyv egy vallomásos genrét profilorientált? CF: Parancsol? BJ: Egy. Vallomásos. Genrét. Profilorientált. CF: Egy vallomásos genrét profilorientált? BJ: Igen. CF: Nos, az bizonyos, hogy Nick Hornby stílusát igen sokan utánozták, és az a véleményem, hogy nagyon vonzó, ehm, zsáner, akár, ő, hüm… profitálta, akár nem. BJ: Ismeri a BBC-ben a Büszkeség és balítélet-et? CF: Igen, ismerem. BJ: Amikor magának fejest kellett ugrania a tóba? CF: Igen. BJ: Amikor meg kellett ismételni a felvételt, magának le kellett vetnie a vizes inget és aztán fel kellett vennie egy szárazat? CF: Igen, alighanem azt kellett tennem, igen. Scusi. Ha vinto. E troppo forte. Si, grazie. BJ: (egyenetlen légzés) Hány felvételnél kellett fejest ugrania a tóba? CF: (köhögés) Nos. A víz alatti felvételek az Ealing Stúdióban készültek, egy tartályban. BJ: Ó, ne! CF: Sajnos, igen. A levegőben tartózkodás – rendkívül rövid - ö, pillanatában egy kaszkadőrt látott. BJ: De úgy nézett ki, mint Mr. Darcy! CF: Ez azért volt, mert pofaszakállat ragasztottak neki és felvette az úszódresszére Mr. Darcy jelmezét, amitől olyan lett, mint Elvis a végórákban. Biztosítási okokból egyetlen alkalommal csinálhatta, és utána körülbelül hat héten át kellett felülvizsgálatra járnia a horzsolások miatt. A többi vizesing-jelenetben én szerepeltem. BJ: És az inget folyton újra kellett vizezni? CF: Igen. Lelocsolták. Lelocsolták, majd… BJ: Mivel? CF: Pardon? BJ: Mivel? CF: Egy slaggal. Nézze, nem lehetne…? BJ: Igen, de én most arra akarok kilyukadni, hogy le kellett-e vetnie az inget, és…és fel kellett-e vennie egy másikat? CF: Igen. BJ: Hogy megint vizes legyen? CF: Igen. BJ: (szünet) Ismeri a közeljövőben bemutatásra kerülő Fociláz című filmet? CF: Igen BJ: Miben látja a legfőbb jellembeli különbségeket és hasonlóságokat a Fociláz Paulja és…? CF: És? BJ: (bambán) Mr. Darcy között? CF: Ezt még senki nem kérdezte tőlem. BJ: Nem? CF: Azt hiszem, a legfőbb különbség… BJ: Azt akarja mondani, hogy ez egy nyilvánvaló kérdés? 76
CF: Nem. Azt akarom mondani, hogy ezt még senki sem kérdezte tőlem. BJ: Nem ezt kérdezik folyton az emberek? CF: Nem, nem, biztosíthatom. BJ: Szóval… CF: Vadonatúj, ropogós kérdés, igen. BJ: Juj, de jó. CF: Folytathatjuk? BJ: Igen. CF: Mr. Darcy nem szurkol az Arsenalnak. BJ: Nem CF: Nem tanító. BJ: Nem. CF: Majdnem kétszáz évvel ezelőtt élt. BJ: Igen. CF: A Fociláz Paul-ja szeret szurkoló tömegben tartózkodni. BJ: Igen. CF: Míg viszont Mr. Darcy még egy vidéki táncmulatságot sem bír elviselni. No, most már beszélhetnénk valamiről, aminek nincs köze Mr. Darcyhoz? BJ: Igen. (Szünet, papírzörgés) BJ: Még mindig megvan a barátnője? CF: Igen. BJ: Ó. (Hosszú szünet) CF: Minden rendben? BJ: (alig hallhatóan) Maga szerint a brit kisfilmek jelentik az előrevezető utat? CF: Nem hallom. BJ: (siralmasan) Maga szerint a brit kisfilmek jelentik az előrevezető utat? CF: Az előrevezető utat… (bátorítóan) … hova? BJ: (nagyon gondterhes szünet) A jövőbe. CF: Nos, tehát. A kisfilmek, azt hiszem, lépésről lépésre visznek előre minket. Kedvelem a kisfilmeket, de kedvelem a nagyfilmeket is. Nagyon jó lenne, ha ezekből is többet készítenének. BJ: De maga nem találja problémának, hogy a barátnője olasz és minden? CF: Nem (Nagyon hosszú csend) BJ: (duzzogva) Mit gondol, van Mr. Darcynak politikai dimenziója? CF: Eltűnődtem rajta, mik lehetnek a politikai nézetei, már, ha egyáltalán bír ilyesmivel, de nem hinném, hogy az Independent olvasója túlságosan vonzónak találná őket. Ez a Viktória előtti vagy viktoriánus elképzelés egy gazdag jótevőről, ami valószínűleg roppant Thatcherien hangzik. A szocializmus eszméje nyilvánvalóan nem hatolt be… BJ: Nem. CF: …Mr. Darcy szférájába. Amit mi sem bizonyít jobban, mint mikor azt ábrázolják, micsoda jó fej az, aki ilyen rendesen bánik a bérlőivel. De én azt hiszem inkább egyfajta nietzschei alak, egy… BJ: Mi az a micsám? CF: Tudja, ez az ember, mint izé, természetfölötti szuperlény eszméje. BJ: Superman?
77
CF: Nem konkrétan Superman, nem. Nem. (halk nyögés) Nem hinném, hogy Mr. Darcy a térdnadrágján kívül viselte volna az alsónadrágját. Nézze, most már igazán szeretném lezárni ezt a témát. BJ: Mi lesz a következő projektje? CF: Az a címe, hogy A moha világa. BJ: Természettudományos? CF: Nem. Nem, nem. Nem. Egy, hm, egy, ö, harmincas évekbeli hóbortos családról szól, ahol az apa egy mohagyár tulajdonosa. BJ: A moha nem magától nő? CF: Nos, nem, a családfő egy bizonyos Sphagnum nevezetű mohát állít elő, amelyet arra használna, hogy eltüntessék a második világháború sebeit, és egészen, khm, öö, könnyű, ööö, komikus… BJ: (nagyon kevéssé meggyőzően) Nagyon jól hangzik. CF: Nagyon remélem, hogy az is lesz. BJ: Csak még valamit ellenőrizhetnék az ingről? CF: Tessék. BJ: Együttvéve pontosan hányszor kellett fölvennie és levetnie? CF: Pontosan… Nem tudom. Hm. Na lássam csak… volt az a rész amikor megyek Pemberly felé. Azt egyszer vették föl. Aztán volt az a rész, amikor rábízom a lovat valakire… Azt hiszem, ott volt egy csere. BJ: (éledezve) Volt egy csere? CF: (pedánsan) Volt. Egy csere. BJ: Szóval nagyobbrészt csak az az egyetlen vizes ing volt, ugye? CF: Az egyetlen vizes ing, amit újralocsoltak, igen. Rendben vagyunk? BJ: Igen. Mi a kedvenc színe? CF: Ez már volt. BJ: Öhm. (papírzörgés) Nem gondolja, hogy a Fociláz című film valójában az érzelmi lejmolásról szól? CF: Érzelmi miről? BJ: Lejmolásról. Tudja: a férfiak bolond alkoholisták, obligófóbiások, és folyton csak a futball érdekli őket. CF: Nem, nem gondolom. Szerintem Paul bizonyos értelemben sokkal felszabadultabb és gátlástalanabb az érzelmeiben, mint a barátnője. Azt hiszem, valójában és végső soron épp ez a vonzereje annak, amit Nick Hornby kifejezni törekszik: hogy abban az eléggé hétköznapi, szürke világban létezik valami, ami olyan érzelmi tapasztalatokkal kecsegtet, mint… BJ: Bocsánat. CF: (sóhaj) Igen? BJ: Nem találja problémásnak, hogy a barátnője más nyelvet beszél? CF: A barátnőm nagyon jól beszél angolul. BJ: De akkor is, nem gondolja, hogy jobban ellenne valakivel, aki angol és közelebb áll korban magához? CF: Egész jól elvagyunk egymással. BJ: Humm. (sötéten) Eddig. Még mindig jobban szereti a színházat? CF: Hm. Nem osztom azt a nézetet, hogy a színház jelenti az igazi művészetet, és a film nem igazi színjátszás. Ám, ha színpadon szerepelek, azt mindig jobban élvezem, igen. BJ: De nem találja, hogy a színház kissé irreális és kényelmetlen, és órákig kell megülnie egy helyben úgy, hogy nem ehet semmit, és nem beszélhet vagy… CF: Irreális? Kényelmetlen és irreális? 78
BJ: Igen. CF: Úgy érti ezt az irreálist, hogy… BJ: Hogy nem reális. CF: Igen, ez a fajta irrealitás. (halk nyöszörgés) Hm. Szerintem, ha a színház jó, akkor nem így van. Sokkal… Sokkal mesterkéltebb dolog filmet készíteni. BJ: Igen? De feltételezem, ez nem folyamatos, igaz? CF: Hát, nem. Nem folyamatos. Nem. Igen. Ez valóban nem folyamatos. Apró darabokban és részletekben veszik föl. (hangosabb nyögés) Apró darabokban és részletekben. BJ: Aha. Mit gondol, Mr. Darcy le akart volna feküdni Elizabeth Bennett-tel az esküvő előtt? CF: Igen, gondolom, le akart volna. BJ: Gondolja? CF: Igen, úgy gondolom, hogy ez teljességgel lehetséges. Igen. BJ: (elfúlva) Csakugyan? CF: Igen, azt hiszem, lehetséges. BJ: Hogy lenne lehetséges? CF: Nem tudom, Jane Austen egyetértene-e velem, de… BJ: Nem is tudhatjuk, mert meghalt. CF: Nem, valóban nem… de úgy vélem, Andrew Davies Mr. Darcyja megtette volna. BJ: De miért gondolja ezt? Miért? Miért? CF: Mert azt hiszem Andrew Davies nagyon fontosnak tartotta, hogy Mr. Darcyt a leghatalmasabb érzékiség feszítse. BJ: (pihegés) CF: És, hm… BJ: Azt, gondolom, hogy ez nagyon, de nagyon jól átjött a játékban! Őszintén azt gondolom! CF: Köszönöm. Andrew egyszer direkt azt írta instrukciónak: „Képzeld azt, hogy Mr. Darcynak erekciója van.” (N. hangos robaj) BJ: Melyik rész volt az? CF: Az elején, amikor Elizabeth sétál a vidéken, és beleszalad Mr. Darcyba. BJ: Az a rész, amikor Elizabeth tiszta sár? CF: És kócos. BJ: És izzadt? CF: Pontosan. BJ: Azt nehezen lehet eljátszani? CF: Úgy érti az erekciót? BJ: (áhítatos suttogással) Igen. CF: Hm, nos Andrews azt is írta, hogy nem javasolja az erre való összpontosítást, így ebben a régióban legalább nem volt szükség színjátszásra. BJ: Mmm. (Hosszú szünet) CF: Igen. (Még szünet) BJ: Mmm. CF: Készen vagyunk? BJ: Nem. Milyen volt a barátaival, amikor elkezdte Mr. Darcyt játszani?
79
CF: Sokat viccelődtek rajta: morogták a reggelinél „Mr. Darcy” és így tovább. Volt egy rövid időszak, amikor komoly erőfeszítéssel kellett titkolniuk, hogy tudják, ki vagyok valójában, és… BJ: Ki elől titkolták? CF: Nos, mindenkik elől, aki arra gyanakodott, hogy talán olyan vagyok, mint Mr. Darcy. BJ: De maga nem gondolja, hogy olyan, mint Mr. Darcy? CF: Nem, nem gondolom, hogy olyan vagyok, mint Mr. Darcy. BJ: Én meg azt gondolom, hogy maga pontosan olyan, mint Mr. Darcy. CF: Milyen értelemben? BJ: Ugyanúgy beszél, mint ő. CF: Ó, valóban? BJ: pontosan úgy néz ki, mint ő és én, ó, ó… (Elnyújtott dübörgés, majd kézitusa hangjai)
7. SZESZÉLYES SZINGLIK
Április 25. péntek 57 kg 15 dkg (igennn! igennn!), alkoholegység 4, cigaretta 4, A kevésbé kitaposott út és alkoholegységek folytán beállt szerelmi rádöbbenések 4, lyuktalan lakás 0, fontok sz. bankban 0, fiúk 0, esti társaság házon kívülre 0, választási partik, amelyre meghívtak 0. 17:30. Iroda. Nagyon erőt próbáló két nap a munkahelyen, ahol Richard Finch részleteket olvasott fel az interjúból, majd bőgve hahotázott, drakulai mély gargalizálással, de legalább ki lettem ugratva saját magamból. Valamint Jude azt mondta, hogy az interjú egész jó, és kitűnően megértette a dolog átfogó légkörét. Hurrá! Eddig még se Adam, se Michael nem adott hírt magáról az Independent-től, de biztos, hogy hamarosan telefonálnak, és talán felkérnek, hogy készítsek még egyet, aztán szabadúszóskodhatok, és dolgozhatok itthon, a teraszon gépelve, cserepes növények között! Továbbá már csak egy hét a választásokig, amikor minden megváltozik! Abbahagyom a dohányzást, Mark visszatér hozzám, és egész új, profi ént fog találni kint/bent egy nagy lakásban! 17:45. Hum. Most telefonáltam, hogy van-e üzenet. Csak egy Tomtól, aki azt mondja, hogy beszélt Adammel. És az Independent-nél mindenki rendesen fúj. Sürgős üzenetet hagytam, visszahívást és magyarázatot követelve. 17:50, Ó, jaj. Most már nyugtalanít, hogy fölvettem a második jelzálogot. Nem lesz egy mellékes vasam, és mi van, ha elveszítem az állásomat? Talán okosabb lenne szólnom Garynek, hogy nem akarom a foghíjbeépítést, és kérem vissza a 3500 fontot. Az a szerencse, hogy Garynek tegnap kellett volna kezdenie, de ő csak odajött, letette a szerszámait, és már el is ment. Akkor mérgelődtem miatta, de talán éppen az fog kisülni, hogy isteni ujjmutogatás volt. Igen. Ahogy hazaérek, rögtön telefonálok Garynek, utána megyek az edzőterembe. 18:30. Otthon. Jahajaj! Jahajaj! Jahajaj! Rohadtul nagy lyuk a lakás oldalában! Tátongó szakadék módjára nyílik a külvilágra, és minden szembenső házból be lehet
80
látni. Itt a hétvége, gigászi lyuk a falon, minden tele téglával, és nem tehetek semmit! Semmit! Semmit! 18:45. Óó, telefon! Talán választási bulira hívnak! Vagy Mark az! - Ó, szervusz, drágám, tudod, mi van? – Anyám. Tiszta sor, hogy rá kellett gyújtanom. - Ó, szervusz, drágám, tudod, mi van? – ismételte. Néha eltöprengek, meddig tudná így folytatni, mint egy papagáj. Mert más dolog azt mondani: „Halló! Halló!”, ha csend van a vonal túlsó végén, de „Ó, szervusz, drágám, tudod, mi van? Ó, szervusz, drágám, tudod, mi van?”, ez bizonyosan nem normális. - Mi? – kérdeztem durcásan. - Ne beszélj velem ilyen hangon! - Mi? – kérdeztem másodszor, egy szerető és hálás leánygyermek hangján. - Ne mondd azt, Bridget, hogy mi, hanem tessék! Slukkoltam egyet az én kedves, épeszű barátomból, a Silk Cut Ultrából. - Bridget, te dohányzol? - Nem, nem! – mondtam pánikban. Elnyomtam a cigarettát, és eldugtam a hamutálat. - Na, szóval, tudod, mi van? Unával kikuju választási partit rendezünk Wellingtonnak a sziklakert mögött! Mélyet lélegeztem orron át, és a Belső Tartásra gondoltam. - Szerinted nem szuper? Wellington teljes harci szerelésben átugrik az örömtűz fölött! Ezt képzeld! Átugorja! Öltözet törzsi. És valamennyien vörösbort fogunk inni, és úgy teszünk, mintha tehénvér lenne! tehénvér! Azért olyan erős Wellington combja! - Ö, Wellington tud erről? - Még nem, drágám, de feltétlenül meg akarja ünnepelni a választást. Wellington erősen pártolja a piacgazdaságot, és mi nem akarjuk, hogy az oroszok újra itt legyenek a spájzban! A végén majd itt állunk ezzel a hogyhíjjákkal, és megint visszajönnek a bányászok. Te nem emlékszel az áramszünetekre, mikor iskolában voltál, de Una beszédet mondott volna a Hölgyegyletben és nem tudta bedugni a dugóját! 19:15. Egy idő után sikerült anyut levakarnom a telefonról, mely tüstént sipítani kezdett visszahívást kérve. Shaz volt. Elmondtam, mennyire torkig vagyok, ő pedig igazán édesen viselkedett: - Ugyan már, Bridge! Mi csak nem tudjuk meghatározni magunkat egy másik személlyel kapcsolatban. Inkább ünnepelnünk kellene, hogy milyen fantasztikus a szabadság! Azon kívül hamarosan választás, és az egész ország hangulata meg fog változni! - Hurrá! – hurráztam. – A szingliknek! Hurrá Tony Blairnek! - Igen – lelkesült Shazzer. – Számos kapcsolatban álló ember rettenetes hétvégéket él át, amikor kénytelenek robotolni hálátlan gyermekeikre, és tulajdon házastársaik verik el őket. - Igazad van, igazad van! – mondtam. Mi bezzeg akkor mehetünk el szórakozni, amikor akarunk. Elmegyünk valahova ma este? Höm. Sharon vacsorára megy Simonnal, a Pöffeszkedő Családosok modorában. 19:40. Most telefonált Jude, sercegésig túltöltött szexuális önbizalommal. – Újra együtt vagyunk Stacey-vel! – mondta. – Tegnap este találkoztunk, és a családjáról mesélt! Várakozó csendet tartott.
81
- A családjáról mesélt! – ismételte. – Ami azt jelenti, hogy komolyan vesz. Aztán smároltunk. És ma este megint találkozunk, és ez már a negyedik randi, úgyhogy ... subidubidúúúú! Bridge! Ott vagy még? - Igen – feleltem cérnahangon. - Mi baj? Motyogtam valamit a lyukról a falban és Markról. - A helyzet az, Bridge, hogy ezt itt le kell zárnod, és tovább kell lépned – mondta, nem véve tudomást róla, hogy legutóbbi tanácsai tökéletes kudarcot vallottak, ami esetleg ezt az újabbat is érvénytelenítheti. - El kell kezdened gondolkozni azon, hogy Szeresd Magadat! Ugyan, már, Bridget! Ez fantasztikus! Azt dugjuk meg, akit akarunk! - Hurrá a szingliknek! – mondtam. Akkor miért vagyok ilyen lehangolt? Megint telefonálok Tomnak. 20:00. Házon kívül. Mindenki házon kívül élvezkedik, csak én nem. 21:00. Olvastam egy keveset a Meggyógyíthatod az életed-ből, és most pontosan látom, mi ment gallyra. Ahogy Sondra Ray, a nagy újjászülető mondta, vagy talán nem is ő volt. Na, mindenesetre így szól: „A szerelem sohasem rajtunk kívül van, a szerelem bennük van.” Igen! „Mi tartja távol a szerelmet? ...Ésszerűtlen minták? Filmsztárok képei? Az érdemtelenség érzése? A meggyőződés, hogy szerethetetlenek vagyunk?” Hú, ez nem meggyőződés, ez tény. Felbontok egy butélia Chardonnayt, és megnézem a Jóbarátok-at. 23:00. Jastenem. Kesbé staposott út bázi jó. Katexis vagy micsa. „Általános szeretet aszjelenti, hogy másokkal együtt magunkat isszeretni kell.” Nagyon bázi jó. Hoppá. Elesetem.
Április 26. szombat 58 kg 95 dkg, alkoholegység 7 (hurrá!), cigaretta 27 (hurrá!), kalória 4248 (hurrá!), edzőtermi látogatás 0 (hurrá!) 07:00. Áhrr! Ki kapcsolta be ezt a rohadékot? 07:05. Ma vállalom a felelősséget az életemért, és szeretni kezdem magamat. Szeretni való vagyok. Csodálatos vagyok. Ó, istenem! Hol a Silk Cut? 07:10. Helyes, akkor most felkelek, és megyek edzőterembe. 07:15. Bár tulajdonképpen valószínűleg veszélyes tornázni addig, amíg az ember nem ébred föl tisztességesen. Összerázza az ízületeket. Este fogok menni, a Vaktyúk előtt. Butaság szombaton, napközben tornázni járni, mikor annyi mindent kell csinálni, pl. vásárolni. Nem szabad arra gondolnom, hogy Jude és Shaz éppen most valószínűleg vadul kaffantanak, kaff, kaff, kaff, kaff. 07:30. Kaff. 07:45. Nyilván túl korán van még ahhoz, hogy bárki telefonálhasson. Csak, mert én ébren vagyok, ez nem jelenti azt, hogy más is úgy van. Meg kell tanulnom empatikusabbnak lenni mássokkal. 08:00. Most telefonált Jude, de a totálisan birkahangú zokogástól-nyeldekléstől gyakorlatilag lehetetlen volt megállapítani, hogy mit. - Mi baj, Jude? – kérdeztem porba sújtva.
82
- Idegösszeroppanást fogok kapni – zokogta. – Minden fekete, fekete. Nem látok semmiféle kiutat, nem látok... - Nincsen semmi baj, nem lesz semmi baj! – biztattam, űzöttem bámulva ki az ablakon, hogy nem jár-e erre egy pszichiáter. – Komolyan ezt érzed, vagy csak menzesz előtti feszültség? - Nagyon-nagyon rossz! – felelte zomboid hangon. – Körülbelül tizenegy éve épül bennem! – ismét összeroppant. – Itt húzódik előttem az egész hétvége, és én egyedül vagyok, egyedül! Nem akarok tovább élni! - Jól van, jól van! – nyugtattam, azon töprengve, hogy a rendőrségnek telefonáljake vagy a szamaritánusoknak. Kiderült, hogy Stacey érthetetlen módon ejtette a tegnapi vacsora után, egy szóval sem célozva újbóli találkozásokra, most tehát Jude úgy érezte, hogy hibát követett el a csütörtöki smárolással. - Olyan depressziós vagyok! Itt húzódik előttem az egész hétvége, és én egyedül vagyok, egyedül! Meg is halhatnék, és... - Nem akarsz átugrani ma este? - Óóóó, de mennyire! Elmegyünk a 192-be? Fölvehetném az új Voyagekardigánomat. Következőnek Tom telefonált: - Miért nem hívtál vissza tegnap este? – kérdeztem. - Mi? – mondta furcsa, fakó monotonban. - Nem hívtál vissza. - Ó – felelte fáradtan. – Úgy gondoltam tisztességtelen lenne bárkivel is beszélnem. - Miért? – kérdeztem zavartan. Ó. Azért, mert elveszítettem korábbi egyéniségemet, és mániás depressziós lettem. Kiderült, hogy Tom egyedül dolgozott otthon egész héten, Jerome-ról rögeszmélve. Végül sikerült beláttatnom vele, hogy a fantomőrültség egész vicces volt, mert, ha nem tájékoztat arról, hogy klinikailag elmebeteg, nem észleltem volna semmi különbséget. Emlékeztettem arra, amikor Sharon egyszer három napon át nem tette ki a lábát a házból, mert azt hitte, hogy a leégett arca összefonnyad, mint egy öregítő effektus a filmen, és addig nem akart látni senkit, illetve nem akarta kitenni magát az ibolyántúli sugaraknak, amíg ezt önállóan nem tisztázza magával. Aztán mikor lejött a Café Rouge-ba, pont olyan volt, mint egy héttel korábban. Végül sikerült áttérnem Tom témájáról a saját hírességeket interjúvoló sztárriporteri karrieremre, amelynek, sajna, úgy tűnik, vége, legalábbis egyelőre. - Ne, aggódj, babám – mondta Tom. – Elfelejtik azt mind, tíz perc alatt, majd meglátod. Még visszatérhetsz. 14:45. Már sokkal jobban érzem magam. Rájöttem, hogy a megoldás nem az, hogy problémáinkról rögeszmélünk, hanem, hogy segítünk másokon. épp most vidítottam egy óra tizenöt percen át telefonon Simont, aki nyilvánvalóan nem Shazzerrel volt az ágyban. Kiderült, hogy ma este ezzel a Georgie nevű lánnyal kellett volna találkoznia, akit szakaszosan és titokban kefélgetett szombat esténként, de most Georgie azt mondja, hogy nem tartja jó ötletnek a szombat estéket, mert túlságosan olyannak tűnne, mintha együtt járnának. - Szerelmi pária vagyok, akit az istenek örök magányra ítéltek! - tajtékzott Simon. – Örök magányra! Itt húzódik előttem az egész vasárnap! Közöltem vele, hogy isteni egyedül lenni, mert szabadok vagyunk! Szabadok! (Bár, remélem, Shaz nem fog rájönni, hogy pontosan mennyire szabad Simon.)
83
15:00. Csodálatos vagyok: egész nap majdnem úgy fungáltam, mint egy pszichiáter! Jude-nak és Tomnak megmondtam, hogy éjjel-nappal bármikor telefonálhatnak, nehogy magukban szomorkodjanak már. Nagyon bölcs és kiegyensúlyozott vagyok, már-már olyan, mint a főnökasszony A Muzsika hangjaiban. Tényleg, simán el tudom képzelni magamat, amint a 192-ben énekelem, hogy „Mássz meg minden csúcsot”, miközben Jude hódolattal térdepel mögöttem. 16:00. Most csörgött a telefon. Shazzer volt, a könnyek peremén, de játszotta, mintha nem ott lenne. Kiderült, hogy Simon az imént telefonálta meg neki a Georgie-forgatókönyet (ami n. dühítő, mert így nyilvánvaló lett, hogy főnökasszonyi alakításom nem volt elegendő - mint belátni kényszerülök - az érzelmileg kapzsi Simonnak). - De hát én azt hittem, hogy csak „jó barátok” vagytok - mondtam. - Én is – így ő. – De mint most már belátom, titokban arról ábrándoztam, hogy a szeretet magasabb lépcsőfokára hágunk. Egyszerűen borzasztó szinglinek lenni! – robbant ki. – Nincs senki, aki este átölel, nincs senki, hogy segítsen megjavítani a bojlert! Itt húzódik előttem az egész étvége! Egyedül vagyok! Olyan egyedül, mint az ujjam! 16:30. Hurrá! Mindenki átjön, Shaz, Jude és Tom (Simon nem, mert ő kegyvesztett a Vegyes Üzenetekből kifolyólag), indiai készételt hozunk haza, Vészhelyzet-videókat nézünk. Szeretek szingli lenni, mert e legkülönfélébb emberekkel szórakozhatok, az élet tele van szabadsággal és lehetőségekkel. 18:00. Rettenetes dolog történt. Most telefonált Magda. - Tedd vissza a bilikébe! Tedd vissza! Figyelj, Bridge, nem is tudom, hogy elmondjam-e, de tedd vissza. TEDD VISSZA a kakit! - Magda! – szóltam fenyegetőn. - Bocs, tündérem. Nézd csak azért telefonálok, mert meg akarom mondani, hogy Rebecca...most nézd, milyen csúnyát csináltál! Fuj, kakis! Fuj, kakis! Mondd, hogy fuj, kakis! - MI? - Jövő héten megjön Mark. Rebecca választás előtti ünnepi vacsorát rendez a hazatérése örömére, amire minket is meghívott, és... NEEEEEEE! Oké, oké, tedd a kezembe. Szédelegve tántorodtam neki a konyhaasztalnak, és cigaretta után tapogatóztam. - Jól van, akkor tedd a papi kezébe! A lényeg, Bridge, hogy akarod-e, hogy igent mondjunk, vagy csinálsz még egyet? Jó, akkor a bilikébe csináld. A bilikébe! - Ó, istenem – mondtam. – Ó, istenem. 18:30. Kimegyek bagóért. 19:00. Egész London tele van párokkal, akik egymás kezét szorongatják, kaffantanak, kaff, kaff, kaff és klassz miniszünidőket terveznek a tavaszban. Egyedül leszek, amíg csak élek. Egyedül! 20:00. Minden fantasztikusra fordul! Elsőnek Jude meg Tom érkezett, borral, képeslapokkal, és jól kicikiztek, amiért nem tudom, mi a smakkológia. Jude eldöntötte, hogy Staceynek nagy segge van, különben is folyton fogdosta az ő kezét, azt mondogatva „örvendek”, ami Jude-ban azelőtt nem is tudatosodott, vagyis Staceynek végképp annyi. Valamint mindenki egyet értett abban, hogy nagyon jó lesz, ha Magda elmegy kémkedni az undorító Rebecca bulijába, és ha Mark valóban Rebeccával jár, akkor 84
vitathatatlanul meleg, ami jó, főleg Tomnak, aki egészen felvidult tőle. Valamint Jude is rendez választási partit, és nem hívja meg Rebeccát. Ha! HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA HAHAHAHHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA! Következőnek Shazzer állított be könnyek között, amitől kimondottan kedves lett. Ez úgy értendő, hogy általában úgy viselkedik, mint aki fütyül a világra. - Zistenitzistenit! – szakadt föl belőle. – Egy egész év érzelmi buktában! Úgy össze vagyok zavarodva! Testületileg rohantunk elsősegélyt nyújtani, Vogue-gal, habzóborral, cigarettával stb., Tom pedig leszögezte, hogy nincs olyan, mint plátói barátság. - Dehonnem nincs – akadozott Jude nyelve. – Neked csak az agyadra ment a szex. - Nem, nem! – tiltakozott Tom. – Ez csak egy ezredvégi kezelésmódja a kapcsolatok lidércnyomásának. Minden barátság férfiak és nők között a nemiség dinamikáján alapul. Az emberek ott követik el a hibát, amikor nem vesznek tudomást erről, aztán fel vannak dúlva, ha a barátjuk nem kaffantja meg őket. - Én nem vagyok feldúlva – motyogta Shazzer. - Mi van azokkal a barátokkal, akik kölcsönösen nem tetszenek egymásnak? – kérdezte Jude. - Olyan nincs. A szex a hajtóerő. A „barátok” rossz meghatározás. - „Smakkolók” – szörcsögtem Chardonnayt hörpölve - Ez az! – jött lázba Tom. - Ezredvégi smakkológia! Shazzer Simon „smakkolánya”, mert smakkolnia kell neki, ha Simon megzsákolná, Simon pedig Shazzer „smakkmestere” lenne. Erre Sharon könnyekben tört ki, amelyeket újabb húsz perc alatt sikerült elapasztanunk újabb üveg Chardonnayvel doboz bagóval, hogy összeállíthassuk a további meghatározások listáját: Smakkancsó: Olyan barát, aki frankón tetszik, de valójában meleg („Én, én, én!”, jelezte Tom.) Smakkapu: Olyan nős-családos barát, akivel jártunk valamikor, aki szereti, ha a közelében vagyunk a régi idők emlékére, de mi magtalanra aszott, meddő hüvelynek érezzük magunkat mellette, és arról kell képzelegnünk, hogy a vikárius szerelmes belénk. Smakkvolt: Expartner, aki szeretne visszakérezkedni, de úgy tesz, mintha csak barátkozni akarna, aztán egyfolytában, hol kokettál, hol kárpál.
- Mit szólnátok a „smakkomiszokhoz”? - kérdezte Shaz mogorván. – Ezek azok a barátok, akik legbensőbb érzelmi nyomorúságunkat használják fel szociológiai tanulmányok céljaira. Ezen a ponton úgy döntöttem, hogy jobb lesz távoznom cigarettáért. Épp a szutykos kocsma sarkában váltottam az aprót az automatához, mikor majdnem kiugrottam a bőrömből. A bár túlsó végében állt egy ember, aki szakasztott úgy nézett ki, mint Geoffrey Alconbury, csak sárga rombuszmintás szvetter és golf térnadrág helyett halványkék farmert viselt, amelybe elöl élt vasaltak, fekete nájlon atlétatrikót és bőrdzsekit. Úgy próbáltam visszanyerni a lélekjelenlétemet, hogy dühösen bámultam egy palack Malibut. Nem lehet Geoffrey bácsi! Fölpillantottam, és azt láttam, hogy egy fiúval beszélget, aki körülbelül tizenhétnek látszott. Geoffrey bácsi volt. Vitathatatlanul! Tétováztam, nem tudtam, mit tévő legyek. Futólag fontolgattam, hogy hagyom a cigarettát és távozom, kímélendő Geoffrey érzelmeit. Ám ekkor valami belső harag eszembe juttatta mindazon alkalmakat, mikor a torkaszakadtából bömbölő Geoffrey
85
nyilvánosan megszégyenített. Ha! Hahahahahaha! Geoffrey bácsi bejött az én utcámba! Már indultam volna felé, hogy rábődüljek: „Kit nem látok? Egek! Újítottunk magunknak egy kis friss husit?”, amikor megveregették a vállamat. Megfordulok, senki. Akkor a másik vállamat ütögették meg. Ez volt Geoffrey bácsi kedvenc trükkje. - Hahahaha, hát mi hozta ide az én kicsi Brizsimet, csak nem krapekot keres? – mennydörögte. Nem hittem a fülemnek. Pumával díszített sárga szvetter alá rejtette a nájlon atlétát, a fiú sehol és még ő próbálta volna elpimaszkodni a dolgot! - Itt ugyan egyet sem találsz, Bridget, mind úgy néznek ki, mint egy csomó Julian Clary. Virslit lehetne főzni a hasukon! Hahahaha! Én is csak egy csomag vékony panatelláért ugrottam be. Ebben a pillanatban előkerült a bőrdzsekivel a fiú, aki alig fért a bőrébe az ideges ficánkolástól. - Bridget – szólt Geoffrey, mintegy a Kettering Rotary teljes erkölcsi súlyával a háta mögött, aztán elfogyott a gőze, és a csaposhoz fordult: - Na, fiam! Hát, van az a vékony pantellájuk, amit kértem? Húsz perce várok! - Mit keresel te Londonban? – kérdeztem gyanakodva. - Londonban? A Rotary éves közgyűlésére jöttem fel. London nem a te kizárólagos tulajdonod ám. - Szia, Bridget vagyok! –szóltam rá célzatosan a fiúra. - Ó, igen. Ez, izé. Steven. Pénztárosságra pályáz a Rotarynál, nem igaz Steven? Adok neki egy pár tanácsot. Akkor jó. Hát, akkor mennénk is. Légy jó! És ha jó már nem lehetsz, légy óvatos! Hahahaha! – Ezzel kilőtt a kocsmából, nyomában a kamasszal, aki még hátranézett rám, szemrehányón. Jude és Shazzer nem hitt a fülének. Kihagyni az ilyen alkalmat bosszúra! - Csak gondold el, mi mindent mondhattál volna! – forgatta a szemét Shazzer hitetlenkedő sajnálkozással. - Na! Örömmel látom, hogy végre szerváltál magadnak egy krapekot Geoffrey BácsIIII! De majd meglátjuk, hogy ez az utolsó meddig fog tartani, ugyebár! Mert lefalcolnak ám, vhííííí! Ám Tomnak bosszantóan nagyképű búslakodás ült az arcán. - Ez tragikus, tragikus! – robbant ki. – Mennyi férfi az országban, akik hazugságban élnek! Képzeljétek csak el mindezeket a titkos gondolatokat, szégyenkezéseket, elsenyvedő vágyakat az elővárosi falak rejtekén, a hazugságok pamlaga és franciaablakai között. Most nyilván Hampstead Heath-be megy. Rettentő, rettentő kockázatot vállal. Beszélned kellene vele Bridget. - Nézd – így Shaz -, fogd be a pofád. Részeg vagy. - Részemről megkapta a jóvátételt – fogalmaztam megfontolt körültekintéssel. Kezdtem magyarázni, miszerint rég gyanítottam, hogy Geoffrey és Una Pöffeszkedő Családos világa egyáltalán nem az, aminek látszik, ennél fogva nem én vagyok a torzszülött, és Isten nem tiltott be minden párkapcsolatot a heteroszexualitáson kívül. - Pofa be, Bridge. Te is részeg vagy. – közölte Shaz. - Hurrá! Térjünk vissza magukhoz! Nincs bosszantóbb, mint mikor mások eltérítenek az önimádattól. – jegyezte meg Tom. Ezután rendesen leszoptuk magunkat. Abszolút fantasztikus este volt! Ahogy Tom mondta, ha Miss Havishamnek is vannak víg szobatársai, nem maradt volna meg olyan sokáig az esküvői viganójában.
86
Április 28. hétfő 58 kg 5 dkg, alkoholegység 0, cigaretta 0, fiú 0, hívások Garytől, a pallértól , új álláslehetőségek 0 (ígéretes), edzőtermi látogatások 0, idei edzőtermi látogatások mai nappal bezárólag 1, edzőtermi tagság éves díja 370 font, egy edzőtermi látogatás ára 123 font (nagyon rossz gazdálkodás). Helyes. Komolyan elkezdem az edzőtermi programot, hogy fontoskodva mondogathassam: „Igen, fájt. Igen, használt”, mint a Konzervatív Párt, csakhogy velük éles ellentétben - nekem mindenki hinni fog, és csodálatosnak tartanak majd. Bár, ó, egek, már kilenc óra. Inkább este megyek. Hol a francban van Gary? Később. Irodában. Haha! Hahahahahaha! Ma csodálatos voltam a munkában. - Hó! – mondta Richard Finch, amikor valamennyien összeverődtünk az asztal körül. – Bridget. Tony Blair. Nőbizottságok. Új nőpolitika, van javaslat? Semmi köze ne legyen Colin Firthhez, amennyiben megoldható. Idvezülten mosolyogtam, belepillantottam a jegyzeteimbe, majd felnéztem, tartással és önbizalommal. - Tony Blairnek be kellene vezetni a randevúzás törvénykönyvét szingli számára – szóltam közömbösen. Irigy csönd lett az asztalnál a többi kutató körében. - Ennyi? – kérdezte Richard Finch - Ja – feleltem magabiztosan. - Úgy gondolod – így ő-, hogy leendő miniszterelnökünk nem tud okosabb dolgot kezdeni az idejével? - Csak gondold el, mennyi munkaóra megy kárba a búslakodás, duzzogás, helyzetértelmező viták miatt, arra várva, mikor szólal meg a telefon – érveltem. – Felér a hátfájással. Valamint minden más kultúrában meghatározott rítusai vannak a randevúzásnak, nálunk viszont egy rosszul körülhatárolt tengeren manővereznek férfiak és nők, akik folyamatosan elidegenednek egymástól. Horribilis Harold lenézően horkantott. - Ó, istenem – szólt elnyújtott orrhangon Patchouli, aki az egész asztalt beterítette lycra biciklinadrágos lábszárával. – Nem írhatod elő az emberek érzelmi viselkedését. Ez fasizmus. - Nem, nem Patchouli, nem figyeltél ide - mondtam szigorral. – Ez épp csak támpontokat ad a szexuális jó modorhoz. Mivel a háztartások negyede egyszemélyes, jelentősen javítana a nemzet mentális jólétén. - Komolyan úgy vélem, hogy a választás előestéjén… - kezdte fintorogva Horribilis Harold. - Nem, várjunk csak! – szólt Richard Finch rágva és a lábát rázva. Különösen nézett ránk. – Közületek hányan házasok? Hülyén bámultunk. - Szóval, csak én, ugye? – mondta. – Csupán én tartom össze a brit társadalom szövetének rongyolt foszlányait? Megpróbáltunk nem nézni Saskiára, a kutatóra, akit Richard egész nyáron zsákolt, amíg hirtelen nem veszítette érdeklődését, és rá nem startolt a büféslányra. - Mellesleg nem vagyok meglepve – folytatta. – Ki kötne veletek házasságot? Tőletek még azt sem lehet elvárni, hogy behozzátok a kapucínert, nemhogy kitartsatok valaki mellett egy egész életen át. – Mire Saskia különös hangot hallatott és kirohant a szobából.
87
Rengeteg kutatómunkát végeztem délelőtt, telefonálgattam, emberekkel beszéltem. Érdekes volt megfigyelni, hogy még azok a kutatók is, akik csak az orrukat fintorgatták a témára, mennyi javaslattal álltak elő. - Oké, Bridget – szólt Richard Finch ebéd előtt -, akkor halljuk, hogy szól az a világrengető titáni oeuvre. - Tudattam vele, hogy Róma sem egy nap alatt épült, tehát nyilvánvalóan nem fejeztem be még az alkotást, ám az alábbi irányvonalak mentén dolgozom. Megköszörültem a torkomat és elkezdtem. A randevúzás törvénykönyve 1. Ha az állampolgár tudja, hogy nem akar járni valakivel, akkor ne stírölje 2. Ha egy férfi és egy nő úgy dönt, hogy szeretnének együtt hálni, és valamelyik fél tudja, hogy csak hetyegni akar, úgy ezt előre tisztázni kell 3. Ha az állampolgárok smárolnak vagy kefélnek más állampolgárokkal, nem szabad úgy tenniük, mintha mi sem történt volna 4. Ha az állampolgárok éveken át járnak más állampolgárokkal, akkor ne hajtogassák, hogy nem szeretnék, ha túl komolyra fordulna a dolog. 5. Szexuális kapcsolat után kifejezetten rossz modorra vall maradni éjszakára
- De, mi van, ha … - vágott szavamba Patchouli neveletlenül. - Befejezhetném? – kérdeztem kegyesen és fölényesen, mintha én lennék Michael Heseltine, Patchouli pedig Jeremy Paxman. Végigvettem a listát, és azzal fejeztem be: - Tehát, ha a kormányok annyit dumálnak a családi értékekről, akkor tegyenek valamivel többet is a szinglikért, mint hogy csak fikázzák őket. – Szünetet tartottam, zörögve turkáltam papírjaim között. – Ezek a javaslataim. Pöffeszkedő Családpromóciós javaslatok 1. Tanítsák az iskolákban A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról-t, hogy a két szembenálló hadsereg megérthesse egymást 2. Tanítsák meg minden kisfiúnak, miszerint házimunkához nyújtott segítség nem azt jeleni, hogy megforgatunk egy villát a csap alatt. 3. Alakítsanak óriási Társkereső Kormánybizottságot szinglik számára, szigorú randevúzási előírásokkal; a társkeresők kapjanak engedményeket italra, telefonra, kozmetikumokra stb. törvény szankcionálja az érzelmi lejmolást, írja elő, hogy az állampolgár legalább 12, kormányilag megszervezett randevú után nyilváníthatja csak magát szinglinek, és ebben az esetben is csupán akkor, ha ésszerű alapja volt mind a 12 partner elutasítására. 4. Amennyiben az alap ésszerűtlennek bizonyul, a polgár köteles érzelmi lejmistának nyilvánítani magát.
- Uramjézus! – így Horribilis Harold. – Én komolyan azt hittem, hogy a téma az euro. - Nem, ez jó, ez nagy-gyon jó! – mondta Richard, mereven bámulva rám, amitől Harold olyan képet vágott, mintha tollastul evett volna meg egy galambot. – Élő stúdióbeszélgetésekben gondolkodom! Harriet Harmenben gondolkodom, Robin Cookban gondolkodom. Sőt, esetleg Blairben gondolkodom. Helyes, Bridget! Mozgás! Hozd ezt össze. Telefonálj Harman irodájának, és hozd be holnapra, aztán próbáld meg Blairt. Hurrá! Vezércikktéma kutatója vagyok! Az élet megváltozik, mind nekem, mind a nemzetnek! 19:00. Hümm. Harriet Harman nem telefonált vissza. Tony Blair sem. Téma ejtve.
88
Április 29. kedd Ez elképesztő, ez a Gary pallér. A hét minden napján hagytam neki üzenetet, és semmi. Nincs válasz. Talán beteg vagy mi. Valamint folyton valami rémes büdöset érzek a folyosón.
Április 30. szerda Hmmm. Most értem haza a munkából. Lyukat letakarták nagy nájlonlepedővel, de se cetli, se üzenet, semmi arról, hogy vissza akarná származtatni a 3500 fontomat. Semmi. Bárcsak telefonálna Mark.
8. Ó, BÉBI
Május 1. csütörtök 58 kg 5 dkg, alkoholegység 5 (de a munkáspárti új győzelem megünneplésére), hozzájárulás a Munkáspárt új győzelméhez – alkoholegységeken kívül – 0. 18:30. Hurrá! Ma valóban fantasztikus a légkör: a választási napok ama gyér alkalmak közé tartoznak, amikor felismerjük, hogy mi parancsolunk, a nép; kormány mutánssá pöffedt, pimasz parasztunk csupán, de most eljött a mi időnk, hogy összetartsunk és gyakoroljuk hatalmunkat. 19:30. Most jöttem a boltból. Döbbenetes odakint. Az emberek tökrészegen hemzsegnek elő a kocsmákból. Komolyan érzem, hogy része vagyok valaminek. Nemcsak arról van itt szó, hogy a nép változást akar, nem. Ez a „mi”, a nemzet hatalmas felhorkanása a kapzsiság, az elvtelenség ellen, azért, mert olyan magasról lekezeli az igazi népet és gondjait és... Jajistenkém, telefon. 19:45. Hm. Tom volt. - Szavaztál már? - Éppen indultam volna. – feleltem. - Aha. Melyik szavazóhelységbe? - A sarkiba. Utálom, amikor ilyen. Csak, mert a Vörös Háromszög tagjaként fel szokott vonulni, azt kántálva beteg hangon: „Dalold a melegség örömét!”, ez még nem ok rá, hogy úgy viselkedjen, mint a spanyol inkvizíció. - És melyik jelöltre szavazol? - Öö – feleltem, lázasan keresve piros plakátokat a lámpaoszlopokon az ablak előtt: - Buckra! - Akkor indíts – mondta. – Emlékezz Mrs. Pankhurstre! Komolyan, kinek képzeli ez magát? Háromágú korbácsnak vagy minek? Persze, hogy elmegyek szavazni! Bár ahhoz jobb lesz átöltözni. Ebben nem nézek ki túl balosnak. 20:45. Most jöttem a szavazóhelyiségből. – Itt a szavazókártyája? – kérdezte az arrogáns tacskó. Miféle szavazókártya? Ezt akarom én tudni. Kiderült, hogy nem szerepelek egyetlen listájukon sem, hiába fizetem évek óta a kurva fejadót, úgyhogy át kellett mennem egy másik szavazóhelyiségbe! Csak az AZ-ért jöttem vissza.
89
21:30. Hüh! Ott se voltam rajta a francos listán! Valami könyvtárba vagy micsodába kéne mennem, mérföldekre innen. Bár oltári az utcán lófrálni ilyen éjszaka! Mi, a nép, egyesülve a változásért! Igennnnn! Bárcsak ne a patám lenne rajtam! Valamint bárcsak ne érezném azt a borzalmas bűzt mindannyiszor, ha kiteszem a lábamat hazulról! 22:30. Hihetetlen, ami történt! Cserbenhagytam Tony Blairt és a hazámat, ámbár énhibámon kívül. Kiderült, hogy noha a lakás a listába van szedve, jómagam nem szerepelek a szavazásra jogosultak között, noha nálam volt a kollektív hozzájárulást igazoló könyv. Minek ez az egész felhajtás, hogy az ember nem szavazhat, ha nem fizeti a fejadót? Aztán kiderült, hogy akkor se szavazhat, ha fizet. - Kitöltötte tavaly októberben a formanyomtatványt? – kérdezte a bodros blúzt és brosst viselő, beképzelt rüfke mámoros fensőbbséggel, csak, mert történetesen ő ült a szavazóhelyiségben az asztal túloldalán. - Igen! - hazudtam. A bérházak népétől mégsem lehet elvárni, hogy felbontsák az összes „Tisztelt Lakó! címzésű, unalmas barna borítékot, amely bepottyan a levélnyíláson. És ha Buck most veszít egyetlen szavazat híján, majd az egész választás elbukik egy mandátum miatt? Az én bűnöm lesz, az én nagy bűnöm! A szégyen rettenetes vesszőfutása volt, amíg a szavazóhelyiségtől eljutottam Shazzer lakásáig. Továbbá annyira elnyomorodott a lábam, hogy nem viselhetem a patát, ezért alacsonynak fogok látszani. 02:30. Jujdejó hujjaló buli volt! Rabbanat Tagore! Ki! Ki! Ki! Hoppá!
Május 2. péntek 58 kg 55 dkg (Hurrá! Munkáspárti kor első fél kilója!) 08:00. Hurrá! Hízik a májam a földcsuszamlástól! Tory anyám és exfiúim kapnak egyet a szemük alá. He-he! Alig várom, hogy kárörvendhessek. Cherie Blair fantasztikus. Mert lássák valószínűleg rá se mennének fel a parányi bikinik a közös próbafülkében, ezzel együtt tud olyan ruhákat szerezni, amelyekbe fenekestül belefér, mégis úgy néz ki mint egy szerepmodell. Cherie talán latba veti befolyását új miniszterelnökünknél, aki meg fogja parancsolni az összes konfekcióüzemnek, hogy olyan ruhákat állítsanak elő, amelyek vonzóvá tesznek minden fart. Bár azért aggaszt, hogy az új munkáspárti éra is olyan lesz, mint mikor meg vagyunk veszve valakiért, végre sikerül összejönni vele, de mikor sor kerül az első összepattanásra, az valami borzalmas lesz. Mindazonáltal Tony Blair az első miniszterelnök, akivel el tudom képzelni az önkéntes szexet. Shaznek volt éjszaka egy olyan elmélete, hogy nem a píár kedvéért érintették meg egymást olyan gyakran, hanem mert Cherie-t mind forróbb lázba hozta az elhatalmasodó földindulás – a hatalom ajzószere vagy... Óóó, telefon! - Ó, szervusz drágám, tudod, mi van? – Anyám. - Mi? – kérdeztem pöffeszkedve, készülve a kárörömre. - Győztünk, drágám! Hát nem csodálatos! Igazi földcsuszamlás! Képzeld! Hirtelen kirázott a hideg. Amikor lefeküdtünk, Peter Show éppen gyönyörűen, bár értetlenül vakerált, és egyértelműnek látszott, hogy a mérleg nyelve teljesen tisztán a Munkáspárt felé mutat, ámde... Ó, jaj! Talán félreértettük! Kicsit mátósak voltunk, és semmi más nem hatolt el a tudatunkig, mint, hogy minden tory székház lerobbanóban van a Britanniai térképről. Vagy történt valami az éjszaka, és visszajöttek a toryk? - És tudod, mi van? 90
Az egész az én hibám! A Munkáspárt veszített, és ez az én bűnöm! Meg a hozzám hasonlóké, aki lanyhaságba estünk, hiába figyelmeztetett Tony Blair! Nem vagyok méltó, hogy brit állampolgárnak vagy brit nőnek nevezzem magamat! Átok! Ááááátok! - Bridget, figyelsz rám? - Igen – susogtam megalázottan. - Tony és Gordon hölgyestélyt tartunk a Rotaryban! Keresztnéven szólítjuk egymást, és utcai ruhát viselünk estélyi helyett! Merle Robertson nagyon meg akarja torpedózni, mert azt mondja, senki se akar majd mackóban jönni, kivéve a vikáriust, de mi Unával azt gondoljuk, hogy ez az egész azért van, mert Percival fúj a kézifegyverek miatt. Aztán Wellington mond beszédet. Egy fekete ember, aki felszólal a Rotaryban! Ezt képzeld el! Hanem látod, épp ez a Munkáspárt lényege, drágám! Színek és kisebbségek, mint Nelson Mandela. Geoffrey kis kiruccanásokra viszi Wellingtont, és megmutogatja neki a ketteringi kocsmákat. A múltkor beragadtak egy állványzatot szállító kisteher mögé, és már azt hittük, karamboloztak! Közbevetettem, megpróbálva nem gondolni Geoffrey bácsi „kis kiruccanásainak” mögöttes indítékaira: - Én úgy tudom, most rendeztetek egy választási bulit Wellingtonnak. - Ó, nem, drágám, Wellington úgy döntött, hogy nem akarja! Azt mondta, nem akarja beszennyezni a kultúránkat, inkább leveles tésztát szervírozzunk Unával, ne tűzugráljunk. – Kipukkadt belőlem a nevetés. - Na, mindenesetre meg akarja tartani ezt a beszédet, hogy némi pénzt szedjen össze a hullámrobogójára. - Mire? - Hullámrobogóra, drágám! Kisvállalkozást akar létesíteni, ahelyett, hogy kagylókat árulna a parton. Azt mondja, a Rotary–tagok bizonyosan pártolni fogják, hiszen a vállalkozás hívei. Na, nekem rohannom kell! Elvisszük Unával Wellingtont, hogy megcsináltassuk a színeit! Magabiztos, fogékony, értelmes, komoly nő vagyok, aki nem vállalja a felelősséget mások viselkedéséért. Csak a sajátjáért. Igen.
Május 3. szombat 58 kg 5 dk, alkoholegység 2 (szabvány egészséges adag szívroham elkerülésére), cigaretta 5 (n.j.). kalória 1800 (n.j.), pozitív gondolatok 4 (kiváló) 20:00. Vadonatúj pozitívhangulat. Biztos, hogy az új Blair-érában mindenki udvariasabb és önzetlenebb. Az új seprű kisepri a tory rendszer gonoszságait. Még Markot és Rebeccát is más szemmel nézem. Az, hogy Rebecca vacsorát ad, még nem jelenti azt, hogy együtt is járnak, nemdebár? Rebecca mindössze manipulatív. Tényleg csodálatos azt érezni, hogy fennsíkra értünk, ahonnan minden elbájolónak látszik. Nem igaz, amiket gondolni szoktam, hogy bizonyos koron túl már nem vonzó a nő. Csak tessék megnézni Helen Mirrert és Francesca Annist. 20:30. Hm, bár azért nem túl kellemes gondolat, hogy épp ma este van a vacsora. Azt hiszem, előveszem a Buddhizmus: a gazdag szerzetes drámájá-t, az nagyon megnyugtató. Nem várhatom el, hogy az élet mindig az én szájam íze szerint alakuljon, és mindenkinek szüksége van lelki táplálékra.
91
20:45. Igen! Mert lássák, a probléma az, hogy álomvilágban élünk, örökké a múltba vagy a jövőbe nézünk, ahelyett, hogy élveznénk a jelen pillanatot. Most ülni fogok itt, és élvezem a jelen pillanatot. 21:00. Egyáltalán nem élvezem a jelen pillanatot. A falban lyuk, a lépcsőház büdös, a bankban növekvő hiteltúllépés, és Mark Rebeccánál vacsorázik. Talán felbontok egy bort és a Vészhelyzet-et fogom nézni. 23:30. Most beszéltem Magda pesztrájával. Még nem értek haza. Üzenetet hagytam, figyelmeztetve Magdát, hogy hívjon fel. 23:35. Még nem telefonált. Rebecca vacsorája talán fantasztikus diadal, még midig tart a hejehuja, melynek csúcspontján Mark Darcy felugrik az asztalra és bejelenti eljegyzését Rebeccával... Óó, telefon! - Szia, Bridge, itt Magda! - Milyen volt? – kérdeztem túlságos mohósággal. - Ó, egész jó. Összerándultam. Ezt nagyon nem kellett volna mondania, nagyon nem. - Grillezett kecskesajtot adott zöld salátával, utána penne carbonara-t, csak sonka helyett spárgával, ami nagyon finom volt, végül marsalai borban pácolt őszibarackot mascarpone sajttal. Iszonyú. - Nyilvánvalóan Deli Smith-t utánozta, bár ő tagadta. - Tagadta? – kaptam a szón. Ez legalább jó. Mark nem szereti a nagyképű embereket. – És hogy van Mark? - Ó, ő, jól. Tényleg nagyon kedves pasas. Állatira vonzó. – Magdának fogalma sincs! Halványlila fogalma sincs! Barátnő exfiúját, aki ejtette a barátnőt, nem szabad dicsérni! – Ja, és még volt csokoládéba mártott narancshéj! - Helyes – mondtam türelmesen. Ha Jude vagy Shazzer lett volna ott, ők tálcán kínálnának minden árnyalatot, szétszálazva és filézve. – És hogy látod, együtt van Rebeccával? - Hmmm, ebben nem vagyok biztos. Rebecca mindenesetre nagyon kokettált vele. Megpróbáltam felidézni magamban a buddhizmust, és azt, hogy legalább van lelkem. - Mark már ott tartózkodott, amikor megérkeztetek? – kérdeztem lassan és megértően, mintha egy retardált kétévessel beszélnék. - Igen. - És Mark is eljött a többiekkel együtt? - Jeremy – ordította váratlanul Magda, ahogy a torkán kifért. – Ott volt még Mark Darcy, amikor eljöttünk? Ó, istenem! - Mi van Mark Darcyval? – hallottam Jeremy bőgését, aztán még valami mást. - Belecsinált az ágyba? – üvöltött Magda. – Pipi vagy kaki? PIPI VAGY KAKI? Bocs, Bridge, mennem kell. - Csak még egy dolgot! – hadartam. – Beszélt rólam? - Szedd ki az ágyból – mivel, a kezeddel! Tudsz kezet mosni, nem? Ó, az isten szerelmére nőj már fel! Bocs, Bridge, mit mondtál? - Mark beszélt rólam? - Ühüm. Ühüm. Ó, menj már a francba Jeremy! - Na? - Hát, őszintén szólva, Bridge, nem úgy rémlik.
92
Május 4. vasárnap 58 kg 5 dkg, alkoholegység 5, cigaretta 9 (meg kell állnom a dekadencia lejtőjén), toxikus tervek Rebecca meggyilkolására 14, buddhista szégyenkezés öldöklő gondolatoktól: nagyméretű, kaotikus bűntudat (bár nem vagyok kaotikus): növekvő Lakásomon. Nagyon rossz nap. Zomboid állapotban mentem át Jude-hoz. Jude és Shaz egyfolytában azt hajtogatták, hogy vissza kell ülnöm valamiféle nyeregbe, és lapozgatni kezdték – frankón sértő modorban – a Time Out Lelki Postáját. - Nem akarom látni a Lelki Postát – mondtam indignálódva. – Annyira nem rossz. - Ehm, Bridget – szólt Sharon hidegen –, nem te voltál az, aki követelte, hogy Tony Blair létesítsen társkereső irodákat szingliknek? Mintha megegyeztünk volna abban, hogy a politikai feddhetetlenég fontos dolog. - Úristen, ezt a pofátlanságot! – Jude felolvasást tartott, miközben nagy darabokban habzsolt egy húsvétról maradt csokitojást. – „Igazi, magas, vonzó férfi 57, RHÉ, SZKI 20-35 kulturált, férjezett, érzéki hölggyel, diszkrét, gátlástalan, semmire sem kötelező kapcsolat céljából”. Kinek képzelik magukat ezek a görények? - Mi az a RHÉ és SZKI? –kérdeztem. - Répáján herpeszt érlelő, szennyes képzeletű idegroncs? – vélte Sharon. - Azt jelenti: Remek Humorérzék, Szívesen Kötne Ismeretséget – felelte Jude gyanús hozzáértéssel, mint aki korábban is csinált már ilyet. A Beszélő Szívek n. szórakozatónak bizonyult. Tényleg oda lehet telefonálni, és hallani lehet, amint a népek reklámozzák magukat, mint a Vaktyúk-ban. - Helyes. A nevem Barrett, és ha lennél az én cukrom és mézem, adnék neked pezsgőt jégen. Nem valami menő „helyes”-sel kezdeni egy bemutatkozást, mert ez olyan hatalmas önérzet benyomását kelti, amely eleve el akarja ijeszteni az üzenethagyót. - Intellektuális, kielégítő, sikeres munkát végzek, a szokásos dogok érdekelnek: mágia, okkultizmus, pogányság. - Jóképű vagyok, nagyon szenvedélyes vagyok. Író vagyok, és nagyon különleges hölgyeményt keresek főszereplőnek. Neki meglesz az az élvezete, hogy kap egy jó testet, én legalább tíz évvel idősebbnek leszek nála, amit ő nagyon fog imádni. - Bah! –így Shazzer. – Odacsengetek én ennek a szexista fattyúnak. A hetedik mennyországban járt, miközben kihangosította a készüléket. – Halló – mormota érzékien -, „Először Hirdetek”-kel vagyok vonalban? Akkor húzzon gyorsan a vonalról, mert a szerelvény kihúz! – Ami nem vall túlságosan érett észre, de annyi Chardonnayvel lehetett mulatni rajta. - Szia, Szilaj Fiú vagyok! Magas vagyok és spanyol, hosszú fekete haj, sötét szem, hosszú fekete pillák, és egy szikár féktelen test...- olvastam bután. - Óóó! – ragyogott föl Jude. – Egész kellemesen hangzik. - Akkor hívd fel! – javasoltam. - Nem! – mondta Jude. - Akkor miért akarsz rávenni, hogy én hívjak föl valakit? Jude hirtelen átment szemérmes szégyenkezésbe. Kiderült, hogy a Staceyvel súlyosbított, szingli depressziós hétvége korbácsától hajtva viszonozta Ronda Richard egyik hívását. - Úristen! – mondtuk Shazzerrel egyszerre. - Nem fogok visszamenni hozzá, semmi ilyesmi. Egyszerűen csak olyan ... jó fejezte be siralmasan, megpróbálva kerülni vádló pillantásunkat. Ahogy hazatérek, hallom, hogy bekattan az üzenetrögzítő. – Halló, Bridget – szólt egy mély, szexi, ifjonti csengésű külföldi hang. – Itt Szilaj Fiú...
93
A disznó lányok adhatták meg neki a számomat. Annyira elszörnyedtem annak veszedelmeitől, hogy egy vadidegen birtokolja a telefonszámomat, hogy föl sem vettem, csak hallgattam, miként fejti ki Szilaj Fiú, hogy holnap este a 192-ben lesz, kezében vörös rózsával. Utána haladéktalanul felhívtam Shazzert, és lebaltáztam. - Ne, izélj már – mondta Shaz. – Testületileg megyünk. Legalább röhögünk egy jót. A terv tehát úgy szól, hogy együtt vonulunk ki holnap este. Hü-hüm. Mitévő legyek a lyukkal falban és a bűzzel a lépcsőházban? Rohadt Gary! Nála a 3500 fontom. Na jó. De mennyire, hogy felhívom!
Május 5. hétfő 57 kg 60 dkg (hurrá!), Gary előrehaladása a lyukban 0, túljutás Mark Darcyn Szilaj Fiúról szőtt ábrándokkal: közepes (szempillák fékező hatása) Gary üzenetére értem haza. Közölte, hogy elhúzódott egy másik munkája, és rémeket látok, ha azt gondolom, hogy ő azt gondolja, nem sietős a dolog. Azt állítja, hogy mindent helyre fog hozni, és holnap este átjön. Na lássák, szükségtelenül majréztam. Mmmm. Szilaj Fiú. Talán igaza van Jude-nak és Shazzernek. Tovább kell lépnem, ahelyett, hogy Markot és Rebeccát képzelem el különböző szerelmi forgatókönyvekben. Bár a pillák aggasztanak. Pontosan milyen hosszúak? Ábrándjaimat Szilaj Fiú szikár, féktelen, démoni testéről némileg lerontja a kép, amelyben Szilaj Fiú úgy csattogtatja a pilláit, mint Walt Disney Bambija. 21:00. Nyolc óra után öt perccel érkeztem a 192-be, sarkamban Jude-dal és Shazzel, akik egy másik asztalhoz ültek, hogy szemmel tartsanak. Szilaj Fiúnak semmi jele. Iszonyú vén genyó volt az egyetlen magányos férfi, farmeringben, lófarokkal, napszemüvegben, aki feszt engem fixírozott. Hol van Szilaj Fiú? Csúnyán néztem genyóra. Egy idő után genyó bámulása olyan méreteket öltött, hogy úgy határoztam, távozom. Emelkedni kezdtem, majd kis híján kiugrottam a bőrömből. Genyó vörös rózsát emelt a magasba. Elhűlve bámultam, ahogy levette nevetséges napszemüvegét, és negédes vigyorral feltárta Barbara Cartlandhez méltó műszempilláit. Genyó volt Szilaj Fiú. Elszörnyedve rohantam ki, nyomban Jude és Shazzer dülöngélt a nevetéstől.
Május 6. kedd 58 kg 10 dkg (50 dkg fantombébi?), gondolatok Marktól: jobb, Gary előrehaladása a lyukban: statikus, a.m. semmi 19:00. N. depressziós vagyok. Most hagytam üzenetet Tomnak, hogy ő haragszik-e. Belátom, hogy meg kell tanulnom szeretni önmagamat, a percnek kell élnem, rögeszmélés nélkül, másokkal törődve, önmagamban kiteljesedve, de akkor is borzasztóan érzem magam. Annyira hiányzik Mark! Nem bírom elhinni, hogy Rebeccával jár! Mit tettem? Nyilván bennem van a hiba. Öregszem, vénülök, tisztán látom, hogy úgyse fog sikerülni soha semmi, úgyhogy akár tudomásul is vehetem, hogy egyedül leszek, amíg élek és sohasem lesznek gyerekeim. Na, de most már össze kell szednem magamat. Gary mindjárt jön. 19:30. Gary késik. 19:45. Szemét Garynek még mindig semmi nyoma. 20:00. Gary még mindig sehol.
94
20:15.Rohadt Gary nem dugta ide a képét. Óó, telefon, ez nyilván ő. 20:30. Tom közölte, hogy nagyon haragszik és haragszik a macskája is, aki telekakálta a szőnyeget. Aztán valami meglepő dolgot mondott. - Bridge, akarsz tőlem gyereket? - Mit? - Kisbabát. - Miért? – hirtelen látva magamat riasztó képben, amint Tommal szexelek. - No, szóval... – egy percig gondolkozott. – Szeretnék gyereket, aki továbbviszi a családfámat, csakhogy, egy: túl önző vagyok ahhoz, hogy gondozzam, és kettő: buzi vagyok. Te viszont kiválóan elgondoznád, ha nem hagynád ott egy butikban. Drága Tom. Mintha megsejtette volna, mit érzek. Mindenesetre felszólított, hogy gondolkozzak róla. Ez is egy ötlet. 20:45. De miért is ne? Tarthatnám itthon kicsi kosárkában. Igen! Csak képzeljék el, reggel aranyos lényecske mellett ébredek, akit puszilgatni és szeretni lehet. És járhatnánk együtt mindenüvé, például hintázni vagy a Woolworth’s-be Barbie cuccokat nézni, és kedves, békés, hintőporszagú éden lenne a lakás. És ha Gary előkerül, baba alhatna a plusz hálószobában. Talán, ha Jude-nak és Shazzernek is lenne kisbabája együtt lakhatnánk kommunában, és... Ó, a fenébe! Felgyújtottam a szemetest egy rigóval.
Május 10. szombat 58 kg 50 dkg (fantombaba gigászivá nő a korral), cigaretta 7 (fantomterhesség miatt csak nem kell abbahagyni?), kalória 3255 (eszem pici fantom helyett is), pozitív gondolatok száma 4, Gary előrehaladás lyukban: semmi. 11:00. Most jártam kint blázért. Kísérteties váratlansággal lett igazi meleg! Vannak férfiak, aki fürdőnadrágban csámborognak az utcán! 11:05. Csak, mert nyár van, az még nem ok, hogy az élet széthulljon, kaotikus lakással, posta fékezhetetlenül őrjöngő árjával, mindent elárasztó bűzzel. (Fuj. Most már nagyon pocsék a lépcsőház.) Ezen változtatni fogok, mert kitakarítok, és feldolgozom a postát. Rendbe kell szednem a dolgaimat az eljövendő új élet tiszteletére. 11:30. Na, jó. Azzal kezdem, hogy egy központi oszlopba vonom össze az újságok oszlopait. 11:40. Huh! 12:15. Ami nyilvánvalóan csak úgy lehetséges, ha tisztességesen felöltözöm előtte. 12:25. Nem tetszem magamnak ruhácskámra van szükségem.
sortban.
Túl
sportos
valahogy. Bokorugró
12:35. Most hol van? 12:40. Csak ki kell lötykölni, és ki kell akasztani száradni. Aztán kezdhetem. 12:55. Hurrá! Úszni megyek Hampstead Pondsba Jude-dal és Shazzer! Nem borotváltam le a lábamat, de Jude azt mondja, hogy a tóra csak nők járnak és hemzseg a leszbikusoktól, akik meleg büszkeségük jelének tartják, hogy olyan szőrösek legyenek, mint a jetik. Hurrá!
95
Éjfél. Fantasztikus volt a tavaknál, mint egy tizenhatodik századi festményen a nimfák, bár a vártnál többen viseltek Dorothy Perkins-fürdőruhát. N. régimódi, deszkamóló és úszómesterek. Úszás természetes környezetben, fenéken 1 sárral abszolút új érzés. Ismertettem a lányokkal Tom ötletét a kispapaságról. - Uram Jézus! - mondta Sharon. – Szerintem jó ötlet. Azt leszámítva, hogy a „Miért nem vagy férjnél?” kérdésen fölül még a „Ki az apja?”-val is nyaggatnának. - Mondhatnám, hogy szeplőtelen fogantatás volt - vetettem föl. - Szerintem rendkívül önző dolog lenne – közölte Jude hidegen. Hűtött csend támadt. Rábámultunk, agyunk azt próbálta őrölni, mi folyik itt. - Miért? – kérdezte Shaz később. - Mert a gyereknek két szülőre van szüksége. Aki azt mondja, hogy az önmegvalósításért vállal gyereket, az igazából túl önző egy kapcsolathoz. Kutyafáját! Szinte láttam, ahogy Shaz előránt egy géppisztolyt és lepuskázza. A következő percben már rá is kezdte a szpícset, korlátlanul széles körből vett, eklektikus kulturális adalékokkal alátámasztva. - Nézd a Karib-térséget! – szónokolta. A többi lány riadtan fordult oda, én pedig azt gondoltam, Mmm! Karib-térség! Bűbáj luxus-hotel és fehér homok! - Az asszonyok elzárt tanyákon nevelik a gyerekeket! A férfiak csak időnként állítanak be, hogy megkeféljék őket, és a nők most már gazdasági hatalomra tesznek szert, és a röplapok a veszélyeztetett férfiakért aggódnak, mivel fokozatos szerepvesztésben vannak AZ EGÉSZ KURVA VILÁGON! Néha eltűnődöm, hogy Sharon tényleg olyan doktori szaktekintély-e, hm, mindenben, ahogy előadja. - A gyereknek két szülőre van szüksége – ismételte Jude konokul. - Az isten áldjon meg, ez teljesen szűk látókörű, paternalista, irreális, Középosztálybeli Pöffeszkedő Szülő-párti nézőpont! – sziszegte Shaz. – Mindenki tudja, hogy a házasságok egyharmada válással végződik. - Igen! - mondtam. – Egy szerető anya mellett élni feltétlenül jobb, mint egy keserves válás produktumának lenni. A gyereknek kapcsolatokra, életre, arcok sokaságára van szükségük, de a férj nem szükségszerű. – Majd hirtelen eszembe jutott valami, amit elég ironikus módon anyám szokott hangoztatni: - A gyereket nem kényeztetheted el azzal, hogy szereted! - Na, jó azért nem kell így összefogni ellenem – sértődött meg Jude. – Én csak a véleményemet fejtettem ki. Mellesleg közölnöm kell valamit. - Ó, igen? – kérdezte Sharon. – Mégpedig? Hiszel a rabszolgatartásban? - Összeházasodunk Ronda Richarddal. Shazzel tátva maradta szánk a néma iszonyattól. Jude lesütötte a szemét, és diadalmasan pirult. - Hát, nem csodálatos? Azt hiszem, mikor utoljára lapátra tettem, beléhasított, hogy az ember csak akkor ismeri fel, mije volt, ha már elveszítette, és ettől végre olyan állapotba zökken, hogy képes lesz elkötelezni magát! - Inkább beléhasított a felismerés, hogy kerítenie kellene magának egy kurva állást, ha már nem élősködhet rajtad tovább – motyogta Shaz. - Izé, Jude – szólaltam meg -, azt mondtad az előbb, hogy feleségül mész Ronda Richardhoz? - Igen – felelte Jude-, és az jutott eszembe, hogy nem lennétek-e a koszorúslányaim? 1
A tó fenekén, nem az enyémen
96
Május 11. vasárnap 58 kg 5 dkg (fantombébi elment a közeledő lakodalom borzalmától), alkoholegység 3, cigaretta 15 (most már akár nyugodtan füstölhetek és ihatok is), Mark-ábrándok: csak 2 (kiváló). Most telefonál Shaz, és megegyeztünk, hogy az egész dolog egy átok. Átok. És hogy Jude-nak nem szabad feleségül mennie Ronda Richardhoz, mert: a) Ronda Richard bolond b) Ronda: ronda pofára és ronda természetre c) Tűrhetetlen, hogy rózsaszín vattacukornak kiöltözködve oltárhoz, miközben mindenki bennünket bámul
kelljen
odavonulni
az
Fel fogom hívni Magdát és beszámolok. - Mi a véleményed? – kérdeztem. - Hmmm. Nem tűnik valami bíztató ötletnek. Csak hát, tudod, két ember kapcsolata titokzatos dolog – vélte talányosan. - A kívülálló sohasem érti igazán, mi működteti őket. A társalgás eztán kismama témára terelődött, amitől Magda váratlanul felvidult. - Tudod, mit Bridge? Szerintem előbb próbát kellene tenned. - Hogyhogy? - Mért nem vigyázol Constance-ra és Harry-ra valamelyik délutánon, hogy lásd, megy-e ez neked? Gyakran elgondoltam már, hogy a modern asszonyiság titka az idő megosztása. Kutyafáját! Képes voltam megígérni, hogy vigyázok Harryra és Constance-ra és a babára jövő szombaton, amíg Magda melíroztat. Valamint hathét múlva kerti mulatsággal ünneplik Constance születésnapját, és Magda megkérdezte, akarom-e, hogy meghívja Markot. Igent mondtam. Nem találkoztunk február óta, és komolyan jót fog tenni Marknak, ha látja, mennyire megváltoztam, hogy elteltem nyugalommal, erővel és belső tartással.
Május 12. hétfő Richard Finchet pocsék túlmozgásos hangulatban találtam: rágózva szökdécselt a szobában, és ordítozott mindenkivel. (Szexi Matt, aki ma délelőtt különösen emlékeztetett egy DKNY-hirdetésre, azt mondta Horribilis Haroldnak, hogy szerinte Richard Finch kokózik.) Mint kiderült, a kurátor visszadobta Richardnak azt az ötletét, hogy a reggeli hírek helyett a Frappírozzuk Britanniát-munkacsoport délelőtti megbeszélését közvetítsük „valósághűen”. Ha azt veszem, hogy a tegnapi „megbeszélésen” azon veszekedtünk, melyik bemondónk fogja felkonferálni a főműsort, a főműsor pedig arról szólt, melyik bemondó fogja mondani a híreket a BBC-nél és az ITV-nél, akkor kételkednem kell a program érdekességében, de Richard rendesen fölkapta miatta a vizet. - Tudjátok, mi a baj a hírekkel? - kérdezte, kivéve a szájából a rágógumit és nagyjából megcélozva a szemétkosarat. – Unalmasak! Unalmasak, unalmasak, kurvára unalmasak! - Unalmasak? – kérdeztem. – De hisz épp most indult be az első munkáspárti kormány majdnem... számos év után! - Uramisten! – kapta le Chris Evans-stílusú szemüvegét. – Új munkáspárti kormányunk van? Csakugyan? Hé! Ide mindenki! Ide gyertek! Bridgetnek szenzációs híre van!
97
- És mi van a boszniai szerbekkel? - Ó, ébredj már fel rózsás álmaidból! – vinnyogta Patchouli. – Tovább akarnak lődözni egymásra a bokrokból? Igen? Tovább bizony, akár csak öt perccel ezelőtt. - Ja, ja, ja! – mondta Richard fokozódó izgalommal. – Az emberek nem fejkendős halott albánokat akarnak, hanem embereket. Nationwide-ban gondolkodom! Frank Bough-ban gondolkodom, gördeszkás kacsákban gondolkodom! Így most mindannyiunknak emberileg érdekes dolgokat kell kiagyalnunk, például becsiccsentő csigákról vagy kötélugró öregekről. De hogy szervezzünk meg egy geriátriai kötél... Ó, telefon! A Puhatestű és Kétéltű Egylet lesz. - Ó, szervusz, drágám, tudod, mi van? - Anyu – szóltam fenyegetőn -, már megmondtam... - Ó, tudom én, drágám! Csak azért telefonáltam, mert valami nagyon szomorút kell közölnöm veled. - Mit? – kérdeztem morcosan. Wellington hazamegy! Fantasztikus beszédet mondott a Rotaryban, abszolút fantasztikusat! Tudod-e, hogy amikor arról beszélt, milyen körülmények között élnek törzsének gyermekei, Merle Robertson sírt! Szó szerint sírt! - De, én azt hittem, hogy Wellington hullámrobogóra gyűjt! - Ó, persze, hogy arra, drágám. De előállt ezzel a csodálatos ötlettel, ami kimondottan a Rotary specialitása. Azt mondta, adakozás esetén tíz százalék osztalékot fizetne a ketteringi brancsnak, de ha az adományok felét a falujabeli iskolának juttatnák, akkor megfejelné a részesedést még öt százalékkal. Jótékonyság és kisvállalkozás, hát nem zseniális? Na, szóval összejött négyszáz font, Wellington pedig visszatér Kenyába! Új iskolát fog építtetni! Ezt képzeld el! Csak miattunk! Bűbájos műsort adott, Nat King Cole „A természet gyermeké”-vel aláfestve. Azzal fejezte be, hogy Hakuna matata és mostantól ez a mottónk! - Óriási! – mondtam, majd észrevettem, hogy Richard Finch rosszindulatúan mered rám. - Na, szóval, drágám, arra gondoltunk, hogy te... - Anyu! – szakítottam félbe. – Ismersz te olyan öregembereket, akik érdekes dolgokkal foglalkoznak? - Komolyan, micsoda buta kérdés! Minden öregember érdekes dolgokkal foglalkozik. Csak nézd meg Archie Garside-ot – ismered Archie-t! -, aki az igazgatótanácsnál volt helyettes szóvivő! Ejtőernyővel ugrik. Konkrétan tudom, hogy holnap hajt végre szponzorált ejtőernyős ugrást a Rotarynak és kilencvenkét éves. Egy kilencvenkét éves ejtőernyős! Képzeld! Fél órával később önelégült mosollyal indultam Richard Finch asztalához.
Május 13. kedd Elegem van az ostoba tévés pályafutásból! Szívtelen foglalkozás! Elfelejtettem milyen lidércnyomásosak tudnak lenni a stábok, amikor rászabadulnak a bízó lelkű, tömegtájékoztatástól szűz nézőre. Nem engedték meg, hogy filmezzek, mert túlságosan bonyolultnak bizonyult, úgyhogy a földön hagytak és a törtetéstől tébolyult, pökhendi Greget küldték föl a gépel. Archie nem akart ugrani, mert nem látott jó helyet a földet érésre. De Greg csak rágta a fülét: „Na, gyerünk már haver, elveszítjük a fényt, és végül rávetette, hogy ugorjon ki egy puhának tűnő pont felett. Csakhogy sajnos az nem felszántott föld volt, hanem szennyvízderítő.
98
Május 17. szombat 58 kg 50 dkg, alkoholegység 1, cigaretta 0, ábrándok füstbe ment anyaságról 1, füstbe ment ábrándok Mark Darcyról: minden, ami arról szólt, hogy a viszontlátásnál rá fog jönni, mennyire más, azaz vékony, jól öltözött stb. vagyok és ismét belém szeret: 472. Teljesen kimerített a munkahét. Szinte ahhoz is gyenge vagyok, hogy felkeljek az ágyból. Bárcsak lenne valakim, aki lemegy, felhozza az újságot, valamint egy csokoládés rongyoskiflit kapucínerrel. Azt hiszem, ágyban maradok, Marie Claire-t olvasok, manikűrözök, aztán meglátom, van-e kedve Shazzernek és Jude-nak eljönni a Jigsaw-ba. Szeretnék valami újat a jövő hétre, amikor Markkal találkozom, megváltozott mivoltom kiemelésére... Aúúú! Csengetnek! Ki az az elmebeteg, aki be merészel csengetni a másik emberhez szombaton délelőtt tíz órakor? Hát, itt már mindenki megtébolyodott? Később. A kaputelefonhoz támolyogtam. Magda volt, aki vidáman vijjogta: Köszönjetek szépen Bridget néninek! Meginogtam az iszonyattól. Homályosan rémlett, hogy magam ajánlkoztam a dedek szombati pásztorolgatására, miközben Magda fodrászhoz megy, majd Jude-dal ás Shazzerrel löncsöl, mint egy szingli lány. Vakrémületbe esve tenyereltem rá a berregőre, magamra rántottam az egyetlen – alkalomhoz illetlen n. rövid, áttetsző – pongyolát, ami a kezembe került és rohanni kezdtem a lakásban, hogy eltávolítsam a hamutálakat, vodkás csuprokat, törött üvegeket stb. - Huh, hát itt volnánk! Sajnos, Harry kicsit szuszka, ugye? – turbékolt a Magda, miközben feldobrokolt a lépcsőn, babakocsival és szatyrokkal megrakodva, mint egy hajléktalan. – Pfű! Mi ez a szag? Constance a keresztlányom, aki a jövő héten lesz három, jelezte, hogy ajándékot hozott nekem. Nagyon elégedettnek látszott a választásával, és bizonyosra vette, hogy tetszeni fog. Izgatottan kicsomagoltam. Kandallókatalógus volt. - Nyilván azt hitte, hogy magazin – súgta Magda. Mérhetetlen örömet mutattam. Constance önelégülten mosolygot, és puszit adott, ami jól esett, majd boldogan leült a Pingu videóhoz. - Bocs, hogy máris rohanok, alighogy lerakodtam, de lekések a melírozásról – mondta Magda. – Minden szükséges ott van a szatyorban, a sportkocsi alatt. Ne engedd, hogy kipotyogjanak a lyukon. Úgy tűnt, rendben lesz minden. A csecsemő aludt, Harry, aki majdnem másfél, mellette ült az ikerkocsiban, egy nagyon viharvert nyuszit szorongatott, és olyan arcot vágott, mint, aki ugyancsak alváshoz készülődik. Ám abban a másodpercben, ahogy lent csapódott az ajtó, Harry és a csecsemő egyszerre kezdtek fülharsogtató sivalkodásba, és amikor megpróbáltam felvenni őket, úgy rugdostak és vonaglottak, mint erőszakos menekültek a kitoloncolásnál. Mindent megpróbáltam (bár természetesen nem ragasztottam be a szájukat leukoplaszttal), hogy elhallgattassam őket: táncoltam, hadonásztam, játszottam képzeletbeli trombitán, de hasztalan. Constance komolyan fölnézett a videóból, és kihúzta szájából a cumisüveget. – Valószínűleg szomjasak – mondta. – Át lehet látni a hálóingeden. Megalázó, hogy olyasvalaki földanyázza le az embert, aki még három sincs. Megkerestem, kiosztottam a cumisüvegeket. Hamarosan mindkét ded abbahagyta a
99
sírást, ültek, cuppogtak, és olyan szúrósan bámultak rám összeráncolt szemöldökük alól, mintha valaki nagyon undok lennék a belügyminisztériumból. Megpróbáltam átsurranni a szomszédba, hogy fölvegyek némi ruhát, mire ők kiköpték a dudlit, és elölről kezdték a vonítást. Végül a nappaliban öltöztem át, miközben a pulyák olyan elmerülten figyeltek, mintha bizarrul fordított vetkőzőszámot adnék elő. Öböl-háborút idéző manőverek negyvenöt perce után sikerült lerámolnom őket, a sportkocsit és a szatyrokat az utcára. Nagyon aranyosak voltak a játszótéren. Harry, mint Magda jelezte, még nem sajátította el az emberi nyelvet, viszont Constance megbízhatóan bizalmas, mi-felnőttek-egymás-között stílusban fordította öccse halandzsáját: - Azt hiszem, fel akar ülni a hintára -, majd mikor vettem egy zacskó bonbont, ünnepélyesen kijelentette: - Azt hiszem, jobb, ha erről nem szólunk az embereknek. Sajnos, amikor a kapuhoz értünk, Harry valamilyen okból tüsszögni kezdett. Orrából irdatlan zöld lepedék röppent a levegőbe, majd visszaplattyant az arcára, mintha a Dr. Hú-ból került volna oda. Constance elborzadva öklendezett egyet és lehányta a hajamat, a csecsemő üvölteni kezdett, amitől a másik kettő is beindult. Kétségbeesetten próbáltam csendesíteni őket, lehajoltam, letöröltem Harry arcáról a taknyot, visszadugtam a szájába a dudliját, miközben csitítóan daloltam: „Mindig szeretni foglak téged!” Egy csodába illő másodpercig csend volt. Ösztönös anyai adottságaimtól felajzottan vágtam bele a második versszakba, sugaras mosolyomban fürdetve Harry arcát, amitől a fiúcska hirtelen kirántotta szájából a dudlit, és az én szájamba gyömöszölte. - Szervusz – mondta egy férfias hang, amitől Harry újfent szirénázni kezdett. Megfordultam, számban a cuclival, hajamon a hányással. Mark Darcy nézett rám, rendkívül zavartan. - Magdáéi – közöltem. - Ó, gondoltam is, hogy egy kicsit gyors lenne. Vagy rendkívül jól őrzött titok. - Ki ez? – Constance a tenyerembe fúrta ujjait, és gyanakodva sandított föl Markra. - Mark vagyok – mondta ő. – Bridget barátja. - Aha – szólt Constance, továbbra is gyanakodva - Ugyanúgy néz, mint te – folytatta Mark kifürkészhetetlen pillantással. – Segíthetek? Végül én vittem a csecsemőt és vezettem kézen fogva Constance-t, Marknak jutott a sportkocsi és Harry. Valamilyen okból nem bírtunk egymáshoz szólni, csak a gyerekekhez. Majd hangokat hallottam a lépcsőről, és ahogy túljutottunk a folyosón, látom, hogy két rendőr rámolja ki a folyosói faliszekrényemet. A szomszéd panaszt tett a szag miatt. - Vidd föl a gyerekeket, ezt majd én elintézem. – szólt Mark nyugodtan. Úgy éreztem magam, mint Maria A muzsika hangjai-ban, amikor a koncerten énekelnek, és neki be kell ültetnie a gyerekeket, miközben Von Trapp kapitány megküzd a Gestapóval. Csalárdul derűs, magabiztos suttogással bekapcsoltam a Pingu videót, cukormentes Ribená-t töltöttem a cumisüvegekbe, majd leültem közéjük a padlóra, amivel ők roppant elégedettnek látszottak lenni. Majd fölmerült a rendőr egy sportszatyorral, amelyben ráismertem a sajátomra. Kesztyűs kezével vádlón kiemelt a villámzáras oldalzsebből egy nájlontasakba csomagolt, véres, bűzlő húst, és megkérdezte: - Ez a magáé, kisasszony? A folyosói faliszekrényben volt. Szeretnénk feltenni néhány kérdést. Felálltam, otthagyva a gyerekeket, akik megigézve bámulták a Pingu-t. Ekkor megjelent a küszöbön Mark.
100
- Mint már említettem, jogász vagyok – mondta nyájasan a fiatal rendőröknek, épp csak leheletnyi „úgyhogy jól fontolják meg, mit tesznek”- hidegséggel a hangjában. Ebben a pillanatban csörögni kezdett a telefon. - Felvehetem, kisasszony? – kérdezte gyanakodva az egyik rendőr, mintha a darabolt hullaszállítóm hívna. Egyszerűen nem tudtam kitotózni, hogy került véres hús a szatyromba. A rendőr a füléhez emelte a kagylót, pillanatig hallgatott halálra rémült arccal, majd heves mozdulattal felém lökte a kagylót. - Ó, halló, drágám, ki az ott? Férfi van nálad a lakásban? Hirtelen leesett a kétfilléres. Ezt a táskát akkor használtam utoljára, amikor anyuéknál voltam ebéden. - Anyám – mondtam -, amikor nálatok ebédeltem, betettél valamit a táskámba? - Igen, ha már kérdezed, valóban az a helyzet, hogy be. Két darab vesepecsenyét, amit te egyszer sem köszöntél meg. Az oldalzsebbe. Mondtam is Unának: ami olcsó, az nem bélszín! - Miért nem szóltál? – sziszegtem. Nagy nehezen sikerült csak rávennem a tökéletesen bűnbánatlan anyámat, hogy vallomást tegyen a rendőröknek, de ők még azután is erősködtek, hogy be akarják vinni a bélszínt elemeztetésre, esetleg engem is egy kikérdezésre, mire Constance sírni kezdett. Fölkaptam, ő átkarolta a nyakamat, és úgy kapaszkodott a szvetterembe, mintha mindjárt eltépnének tőle és alávetnének egy verembe, medvék közé. Mark csak nevetett és rátette a kezét az egyik rendőr vállára. – Ugyan, már fiúk. Két szelet marhahús ez, csak a mamától. Biztos vagyok benne, hogy értelmesebb dolgokra is fordíthatják az idejüket. A rendőrök összenéztek, bólintottak, összecsukták a noteszüket, föltették a sisakjukat, majd a rangidős azt mondta: - Oké, Miss Jones, de a közeljövőben legyen rajta a szeme, hogy a mamája mit pakol a szatyrába. Köszönet a segítségért, uram. Kellemes estét. Kellemes estét, kisasszony. Másodpercnyi szünet lett, mely idő alatt Mark a lyukat bámulta a falban, láthatólag nem tudva, mit tegyen, majd kibökte: - Jó szórakozást a Pingu-hoz -, azzal lenyargalt ő is a lépcsőn a rendőrök után.
Május 21. szerda 57 kg 60 dkg, alkoholegység 3 (n.j.), cigaretta 12 (kitűnő), kalória 3425 (étvágytalanság), Gary előrehaladása lyukban 0, pozitív gondolatok bútorszövetről, mint alkalmi viseletről 0 Jude teljesen megőrült. Átmentünk hozzá és az egész lakás be van terítve esküvői magazinokkal, csipkemintákkal, aranyozott műmálnával, levesestál- és grépfrútkésbrossúrákkal, gizgazzal teleültetett cserépköcsögökkel, szalmával. - Szernyéket akarok – mondja Jude. – Vagy szárnyékot? Baldachin helyett. Olyan, mint egy nomád afgán sátor, szőnyegekkel a padlón. És hosszú szárú, patinás olajégőket akarok. - Mit veszel fel? – érdeklődtem, belelapozva a magazinok felvirágozott fejű, hímzett piszkafáiba, miközben azon tűnődtem, ne hívjak-e mentőt. - Csináltatom. Abe Hamiltonnál! Csipke és mély kivágás! - Milyen kivágás? – morogta Sharon gyilkosan. – Az a fazon, mait betárazott töltényűrnek kellene hívni? - Tessék? – kérdezte Jude hidegen.
101
- Milyen kivágás? – magyaráztam. – Mint milyen kocsi? - Lányok – szólt Jude eltúlzott nyájassággal, mint egy tornatanárnő, aki most akar felsorakoztatni bennünket a folyosón -, nem ugorhatnánk? Érdekes, ahogy ez a többes szám belopakodott. Hirtelen nem Jude esküvőjéről volt már szó, hanem a miénkről, és ránk vártak ezek a holdkóros feladatok, hogy szalmába burkoljunk százötven darab patinás olajégőt, és elvigyük Jude-ot egy egészségfarmra vízkúrázni. - Csak egy dolgot hadd mondjak – jegyezte meg Shaz. - Mondd – hagyta rá Jude. - NE MENJ FELESÉGÜL RONDA RICHARDHOZ! Megbízhatatlan, önző, lusta, csélcsap, pokolra való, lejmista! Ha hozzámész, elszedi a pénzed és lelép egy hülye kurvával! Tudom, hogy létezik házasság előtti megegyezés, de... Jude nagyon elcsendesedett. Hirtelen észbe kaptam – amikor Sharon sípcsonton rúgott -, hogy támogatnom kell Shazzie-t. - Ezt hallgassátok! – szóltam reménykedve, és olvasni kezdtem az Arák esküvői útmutatójá-ból: - „Násznagy: tanácsos, hogy a vőlegény higgadt, felelős személyt válasszon...” Önelégülten néztem körül, minta ezzel igazoltam volna Shaz álláspontját, ám ő lehűtött. – Valamint nem gondolod, hogy az esküvő túlságosan nagy terhet ró egy kapcsolatra? Az ember végül is nem a stresszre hajt, nincs igazam? Jude mélyen beszívta a levegőt. Tűkön ülve figyeltük. - Na! – mondta végül, és bátor mosollyal fölpillantott. – Akkor a koszorúslányok kötelességei! Shaz rágyújtott egy Silk Cutra. – Mi mit fogunk viselni? - Tehát! – ujjongott Jude. – Szerintem csináltatnunk kellene. Ezt nézzétek! – Egy cikk volt, azzal a címmel: „A takarékoskodás 50 módja a nagy napon.” – „Koszorúslányoknak meglepően jól állhat a bútorszövet!” Bútorszövet? - És látjátok – folytatta Jude -, a vendéglistánál ezt írják: „Ne érezzük kötelességünknek meghívni a vendégek új partnereit”, de abban a pillanatban, ahogy kiejtettem a számon, rögtön rávágta: „Ó, mi boldogan jövünk!” - Ki vágta rá? - Rebecca. Bambán bámultam Jude-ra. Ezt nem teheti. Ezt nem várhatja el tőlem, hogy szófának öltözve vonuljak oltárhoz, miközben Mark Darcy Rebecca mellett ül, ugye nem? - És meg is hívtak, hogy menjek el velük nyaralni. Természetesen eszem ágában sincs elmenni. Bár azt hiszem Rebecca egy kicsit megsértődött, amiért nem előbb szóltam. - Mi? – robbant ki Sharon. – Neked fogalmad sincs, mit jelent a „barátnő” szó? Bridget a legjobb barátnőd velem együtt! Rebecca szégyentelenül ellopta Markot, és ahelyett, hogy meghúzná magát, mindenkit megpróbál beszippantani undorító társasági hálójába, úgy belegabalyítva Markot, hogy sohase szabadulhasson! Erre te nem foglalsz állást! Ez a baj ezzel a modern világgal, hogy minden megbocsátható! Hát, nekem hánynom kell tőle, Jude! Ha ilyen barátnő vagy, akkor kísérjen az oltárhoz Ikea függönyben Rebecca, de nem mi! Majd meglátjuk, mennyire fogod csípni. a szernyékedet, szárnyékodat vagy szarnyékodat pedig feldughatod a seggedbe! Úgyhogy most Sharon és én nem beszélünk Jude-dal. Ó, istenem. Ó, istenem.
102
9. TÁRSASÁGI POKOLJÁRÁS
Június 22. vasárnap 58 kg 50 dkg, alkoholegység 6 (úgy éreztem, tartozom ennyivel Constance-nak), cigaretta 5 (n.j.), kalória 2455 (de főleg narancsos cukormázzal bevont tételek), lerázott üldöző állatok 1, támadó gyerekek 2 Tegnap volt Constance születésnapja. Miután jó egyórás késéssel befutottam, a sivalkodást követve vágtam át Magda házán a kert irányába, ahol vad szaturnália tombolt: felnőttek űztek gyerekeket, gyerekek űztek nyulakat, a sarokban apró sövény rekesztett két nyulat, egy versenyegeret, egy beteg képű birkát és egy csüngő hasú sertést. A franciaajtónál megtorpantam, és riadtan körülnéztem. Szívem zökkent, amikor lokalizáltam, ahogy magányosan, hagyományos Darcy-parti modorban, hűvösen ás távolságtartón álldogál. Az ajtó felé nézett, ahol ácsorogtam, tekintetünk egy villanásra összeforrt, ő zavartan bólintott, és másfelé pillantott. Akkor vettem észre, hogy mellette Rebecca guggol Constance-szal. - Constance! Constance! Constance! – gügyögte Rebecca egy japán legyezőt suhogtatva a dühösen pislogó Constance arca előtt. - Nézd, csak, ki az ott! – Magda lehajolt Constance-hoz és rám mutatott. Halvány félmosoly osont át Constance arcán. Elindult irányomba, határozott, bár kissé döcögős léptekkel, otthagyva Rebeccát, aki teljesen hülyén festett a legyezővel. Lehajoltam, amikor a közelembe ért, ő pedig átnyalábolta a nyakamat, és arcomhoz nyomta forró pofikáját. - Hoztál nekem ajándékot? – súgta. Örültem, hogy az érdekszeretetnek ezt az ordító megnyilvánulását senki sem hallja rajtam kívül. – Az bizony lehet – válaszoltam súgva. - Hol van? - A táskámban. - Kivesszük? - Ó, hát nem édes? – turbékolta Rebecca. Fölnéztem. Bennünket figyeltek Markkal. Majd Constance kézen fogott és bevezetett a ház hűvösébe. Igen elégedett voltam Constance ajándékával, a zacskó Minstrel csokoládéval és a rózsaszín-arany tüll Barbie tütüvel, amelyért két osztályt kellett végigcserkésznem a Woolworth’s-ben. Constance-nak nagyon tetszett, és természetesen – mint minden nő – azonnal föl akarta venni. - Constance – mondtam, miközben minden szögből megcsodáltuk a tütüt -, amikor megláttál, nekem örültél vagy az ajándéknak? Szemöldök ráncolva sandított rám: – Az ajándéknak. - Helyes – mondtam. - Bridget? - Igen? - A te házadban. - Igen? - Nálad miért nincs játék? - Hát, mert én nem olyan játékokkal játszom. - Ó. Neked miért nincs játszószobád? - Mert én nem úgy játszom. 103
- Neked miért nincs férjed? Nem hittem a fülemnek. Épp csak beteszem a lábamat egy partira és egy hároméves máris úgy viselkedik velem, akár egy Pöffeszkedő Családos. Ezután hosszú és komoly társalgást folytattunk a lépcsőn üldögélve, hogy minden ember más, és vannak olyan emberek, hogy szinglik, azután neszt hallottam, fölnéztem és láttam, hogy Mark Darcy tekint le ránk. - Én csak khrm. Gondolom, a kló az emeleten van, ugye? – érdeklődött hanyagul. – Szia, Constance. Hogy van Pingu? - Pingu nem igazi – felelte Constance vasvillaszemmel. - Persze, persze – mondta Mark. – Bocs. Butaság tőlem, hogy ilyen... – a szemem közé nézett: - ... hiszékeny vagyok. Boldog szülinapot. – Majd se puszi, se pá, fölsietett, mellettünk. „Hiszékeny.” Még mindig azt hiszi, hogy megcsaltam Vállalkozó Garyvel és a pucerájossal? Bánom is én. Nem számít. Minden a legnagyobb rendben van, és én magasan Mark fölött állok. - Szomorúan nézel – jegyezte meg Constance. Gondolkozott egy darabig, majd kivette szájából a félig elszopott Minstrelt, és a szájamba dugta. Elhatároztuk, hogy kimegyünk és megmutatjuk a tütüt. A kertben Constance-t nyomban elsodorta az őrjöngő Rebecca. - Óóó, nézzétek, egy tündér! Ugye, tündér vagy? Milyen tündér vagy? Hol a varázspálcád? – hablatyolta. - Remek ajándék, Bridge! – dicsért Magda. – Hadd hozzak neked egy italt. Ismered Cosmót, ugye? - Igen – feleltem elszoruló szívvel, ahogy tekintetem befogadta a temérdek termetű kereskedelmi bankár rezgő pofazacskóit. - Hahó! Nahát, Bridget, de jó, hogy látlak! – bőgte Cosmo, és a sarkamtól a fejem tetejéig végigjáratta kéjenc pillantását. – Milyen a munka? - Ó, remek – hazudtam megkönnyebbülten, amiért nem egyenesen a szerelmi életembe ugrott fejest. Hogy megváltozott a világ! – Most a tévénél dolgozom. - A tévénél! Fantasztikus! Marhára fantasztikus! Kamera előtt? - Csupán alkalmanként – feleltem azzal a szerénységgel, amely azt jelezte, hogy valójában én vagyok Cilla Black, de nem akarom közhírré tenni. - Ó! Híresség, mi? És – hajolt előre aggodalmasan – az életed többi részét is rendbe raktad? Szerencsétlenségére épp abban a pillanatban arra járt Sharon és olyan pillantást vetett Cosmóra, mint Clint Eastwood, amikor gyanítja, hogy valaki át akarja vágni. Miféle kérdés ez? – mordult rá. - Mi? – rezzent össze Cosmo. - „Az életed többi részét is rendbe raktad?” Egész pontosan mit értesz ezen? - Hát, öö, tudod...hogy mikor fog...tudod... - Férjhez menni? Szóval, azt gondolod, hogy rendezetlen az élete, csak, mert alapvetően különbözik a tiedtől? Hát te rendbe raktad az életed többi részét, Cosmo? Hogy álltok Woneyval? - Nos, én... nos... – fújtatott Cosmo és elveresedett. - Ó, elnézést! Nyilván érzékeny pontra tapintottunk. Gyere, Bridget, mielőbb újabb indiszkréciót követnék el! - Shazzer! – mondtam, amikor biztos távolságba értünk. - Ugyan, menj már – torkolt le. – Egyébként is elegem van! Csak ne mászkáljanak bele a világba, lanyhán veregetve a mások vállát, sértegetve az életstílusukat! Cosmo valószínűleg azt szeretné, ha Woney leadna negyed mázsát, és nem hallatná naphosszat azt a visító nevetését, de mi azért nem hisszük, hogy kötelességünk 104
beleverni az orrunkat rögtön az első percben, ahogy találkozunk. – Szeme gonoszul felcsillant. – Vagy mégis azt kellene? – Megmarkolta a karomat, betájolta magát Cosmo irányába, de megint Markkal, Rebeccával és Constance-szal kerültünk szembe. Jézusom! - Mit gondolsz ki öregebb, én vagy Mark? – mondta éppen Rebecca. - Mark – felelte Constance morcosan és úgy járatta jobbra-balra a szemét, mint aki azt nézi, hol léphetne le. - Mit gondolsz ki öregebb, én vagy mami? – folytatta dévajul Rebecca. - Mami - felelte az illojális Constance, amitől Rebecca csilingelő nevetésre fakadt. - Mit gondolsz ki öregebb, én vagy Bridget? – mondta Rebecca és rám kacsintott. Constance kétkedve sandított föl rám, miközben Rebecca fülig érő szájjal nézte. Gyorsan Rebecca felé bólintottam. - Te – mondta Constance. Mark Darcyból kipukkant a nevetés. - Játszunk tündéreset? – trillázta taktikát változtatva Rebecca, és megpróbálta kézen fogni Constance-t. – Te egy tündérvárban laksz? Harry is tündér? Hol vannak a tündibündi barátaitok? - Bridget – mondta Constance egykedvűen – azt hiszem, szólnod kellene a néninek, hogy igaziból nem vagyok tündér. Később, mikor mindezt előadtam Shazzernek, ő annyit mondott sötéten: - Jézus isten. Nézd csak, ki van ott. A kert átellenes végében Jude ragyogott türkizkékben, Ronda Richard nélkül, és Magdával csevegett. - Itt vannak a lányok! – örvendezett Magda. - Nézd csak, ott ni! Shaz és én úgy bámultunk a poharunkba, mintha senkit sem vettünk volna észre. Mire felnéztünk, Rebecca rávetette magát Jude-ra és Magdára, olyan á-á-á-ázással, mint egy uborkafára kapaszkodó irodalmárfeleség, aki épp most szúrta ki a Gore Vidallal társalkodó Martin Amist. - Ó, Jude, úgy örülök, ez csodálatos! – áradozott. - Nem tudom, mire hajt ez a személy, de én is akarok belőle egy karéjjal. – dünnyögte Sharon. - Ó, muszáj lejönnötök Jeremyvel, de nem? Muszáj! – zubogott Rebecca. – Hát, hozzátok le őket! Hozzátok a gyerekeket! Én úgy szeretem a gyerekeket! A második hétvége júliusban. A szüleim gloucestershire-i házában. Imádni fogják az úszómedencét! A legkedvesebb, legbűbájosabb emberek lesznek ott! Jön Louise Barton-Foster, Woney és Cosmo...- Hófehérke mostohája, Fred és Rosemary West, valamint Caligula. Már azt vártam, hogy ezzel folytatja. - ... Jude és Richard, és természetesen Mark, Giles és Nigel Mark irodájából... Láttam, hogy Jude felénk pillant. – Hát, Bridget és Sharon? – kérdezte. - Mi? – ütődött meg Rebecca. - Meghívtad Bridgetet és Sharont? - Ó! – Rebecca zavarba esett. – Nos, nem is tudom, lesz-e elég hálószobánk, bár természetesen használhatjuk a nyári lakot. – Mindenki őt bámulta. – Igen, meghívtam! – Körbehordozta eszelős pillantását. – Hát, itt vagytok! Jöttök tizenkettedikén, ugye? - Hová? – kérdezte Sharon. - Gloucestershire-be! - Erről én nem is tudok – mondta Sharon hangosan. - Hát, most már tudod! Második hétvége júliusban. Kint Woodstock mellett. Te már jártál ott, ugye Bridget?
105
- Igen – feleltem elvörösödve, mert eszembe jutott a borzalmas hétvége. - Akkor klassz! És jösztök ti is, Magda, úgyhogy... - Ö... – kezdtem. - Nagyon szívesen megyünk! – csattant föl Sharon és rátaposott a lábamra. - Mi? Mi? – makogtam, miután Rebecca elnyihárolt. - De mennyire, hogy lemegyünk! – mondta Sharon. – Nem fogod hagyni, hogy elrabolja az összes a barátodat! Megpróbál valamiféle társasági paródiát püfölni Mark minden ismerőséből, hogy nekik csak elő kelljen adniuk Méhkirályt és Méhkirálynőt. - Bridget? – szólított meg egy választékos hang. Sarkon fordultam és egy alacsony, vörhenyes, pápaszemes pasit pillantottam meg. – Giles vagyok. Giles Benwick. Markkal dolgozom. Emlékszel? Borzasztó sokat segítettél a telefonban akkor este, amikor a feleségem bejelentette, hogy elhagy. - Ó, igen, Giles! Hogy vagy? – érdeklődtem. – Mi újság? - Attól tartok, nem mondhatok túl jó újságokat – mondta Giles. Sharon sandán elsompolygott, mire Giles fejest ugrott házassága összeomlásának hosszas, részletes és alapos leírásába. - Annyira hálás voltam a tanácsodért! – lelkesedett. – Meg is vettem A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról-t. Szerintem nagyon, de nagyon jó volt, bár Veronica álláspontján nem látszott változtatni. - Az inkább a randevúzással foglalkozik, mint a válással – védtem meg Marsot és Vénuszt. - Milyen igaz, milyen igaz! – helyeselt Giles. – Mondsza nem olvastad Louise Haytől, hogy Meggyógyíthatod az életedet? - De, igen! – feleltem kéjes örömmel. Giles Benwick valóban átfogó tudással látszott bírni az önsegítő irodalomban és boldogan vitattam meg vele a különböző alkotásokat, bár Giles kissé túlságosan sokat apacsolt. A végén már Magda is odajött Constance-szal. - Giles, gyere már, ismerkedj meg Cosmo barátommal! – mondta diszkréten felém villantva szemét. – Bridget, vigyáznál egy pillanatra Constance-ra? Letérdeltem Constance mellé, aki azon aggódott, mennyire esztétikus egy tütün az elkent csokifolt. Éppen megegyeztünk, hogy rózsaszínen nagyon tetszetős az elkent csokifolt, mikor visszatért Magda. – Azt hiszem, szegény öreg Giles, kissé beléd van zúgva. – közölte szárazon, és elvitte Constance-t kaksizni. Mielőtt felkelhettem volna, valaki püfölni kezdte a fenekemet. Megfordultam – bevallom, azt hittem, talán Mark Darcy az! -, és megláttam Williamet Woney fiát, meg barátját, akik gonoszul vihogtak. - Csináld még egyszer! - mondta William, mire kis barátja ismét püfölni kezdett. Megpróbáltam felállni, de William – aki hat körül jár, és korához képest nagy gyerek – a hátamra vetette magát és átnyalábolta a nyakamat. - Hagyd abba, William! – tettem kísérletet a parancsolásra, ám ebben a pillanatban felbolydulás támadt a kert másik végében. A csüngő hasú sertés elszabadult, és felalá futkosott fejhangú visítással. Kitört a káosz, szülők rohantak sarjaikért, ám William csak tapadt a hátamra, a kölyök csépelte a fenekemet, és vijjogó Ördögűzőstílusban vihogott. Megpróbáltam lerázni Williamet, de meglepően erős volt, és nem hagyta magát. Komolyan megfájdult az alfelem. Majd William karja hirtelen ellazult a nyakamon. Éreztem, hogy leemelik rólam és a püfölés is abbamarad. Egy pillanatig csak kapkodtam levegő után a fejemet lógatva, és próbáltam visszanyerni a méltóságomat. Amikor megfordultam, még láttam a távozó Mark Darcyt, hóna alatt egy-egy rúgkapáló, hatéves fiúval.
106
Egy darabig a parti valamennyi résztvevője a sertés elfogásán ügyködött, míg Jeremy lecseszerintette az állatgondozót. Amikor legközelebb láttam Markot, már zakóját viselve búcsúzott Magdától, mire Rebecca is odarontott, és ugyancsak elkezdett búcsúzkodni. Elkaptam a szememet, és megpróbáltam nem gondolni rá. Aztán Mark váratlanul elindult felém. - Most, khrm, elmegyek, Bridget - jelezte. Megmertem volna esküdni, hogy a cicimre sandít. – nehogy hússal a retikülödben távozz, jó? - Jó – feleltem. Egy pillanatig csak néztük egymást. – Ó, köszönöm, köszönöm, hogy... – Arrafelé bólintottam, ahol a malőr történt. - Nincs mit – felelte halkan. – Csak szólj bármikor, ha azt akarod, hogy levakarjak rólad egy fiút. – Hát, nem betoppant két pohárral, mintegy végszóra az a nyavalyás Giles Benwick! - Ó, már mész, öregfiú? – kérdezte. – Én meg most meregetnék egy kicsit Bridget hétpróbás ismeretanyagából. Mark az egyikünkre villantotta a szemét, majd másikunkra. - Biztosra veszem, hogy nagyon jó kezekben leszel – mondta hirtelen. – Viszontlátásra hétfőn az irodában. Francba, francba, francba! Hogyhogy kizárólag akkor flörtölnek velem, amikor Mark is a közelben tartózkodik? - Vissza a megszokott kínzókamrába, mi? – mondta Giles és meglapogatta Mark hátát. –Így van ez. Így van ez. Hát, akkor szerencsés utat. Fejemben örvény kavargott, miközben Giles arról kerepelt, hogy küld nekem egy példányt az Érezd a félelmet és mégis csináld-ból. Nagyon érdeklődött, hogy lent leszünk-e Sharonnal Gloucestershire-ben tizenkettedikén. De már lefelé hajlott a nap, volt nagy sírás és „mami megdádáz”-ás, aztán mindenki cihelődni kezdett. - Bridget! – Jude volt – nem akartok eljönni a 192-be egy... - Nem! – vágta rá Sharon nyersen. – Halottszemlére megyünk! – Ami hazugság volt, mert Simonnal találkozott. Jude fájón nézett. Ó, istenem. A rohadt Rebecca mindent tönkretett. Bár nem szabad elfelejteni, hogy nem másokat kell hibáztatni, hanem mindenért magamnak kell vállalnom a felelősséget.
Július 1. kedd 57 kg 60 dkg (működik!), Gary előrehaladása lyukban 0. Azt hiszem, jobb, ha most már tudomásul veszem. Mark összejött Rebeccával. Semmit sem tehetek ellene. Olvastam még egy keveset A kevésbé kitaposott út-ból, és beláttam, hogy az ember nem kaphat meg mindent, amit akar. Egyet-mást megkaphat, de nem mindent. Nem az a fontos, hogy mi történik velünk, hanem, hogy hogyan játszunk a kártyákkal, amelyeket kaptunk. Nem akarok gondolni a múltra és a pechsorozatra a férfiakkal. A jövőre fogok gondolni. Ujjé, telefon! Hurrá! No, lássák! Csak Tom telefonált egy nyöszörre. Ami egész jólesett, addig, míg azt nem mondta: - Ja, mellesleg találkoztam este Daniel Cleaverrel. - Ó, valóban, hol? – daloltam vidoran, bár elcsukló hangon. Tudom, hogy új én vagyok, és új énnel sohasem eshetnek meg a múlt párkapcsolati feszélyei, mint például, most csak egyet mondjak, meztelen nőt találjak Daniel tetőteraszán abban a tavalyi évben, amikor állítólag velem járt. Ám még így sem akartam, hogy a Daniel-féle megaláztatás kísértete riasztóan fölvesse fejét, mint a loch ness-i szörny vagy egy erektált pénisz. - A Groutcho klubban – mondta Tom.
107
- Beszéltél vele? - Igen. - Mit mondtál? – kérdeztem fenyegetőn. Mert a barátoknak büntetni és ignorálni kellene az elhasznált pasikat, ahelyett, hogy megpróbálnak egyszerre állni mindkét párton, mint Tony és Cherie Károllyal és Dianával. - Fhú. Hát, már nem emlékszem pontosan. Azt mondtam, izé: „Miért bántál olyan borzalmasan Bridgettel, mikor ő olyan kedves?” Abban, ahogy mondta, volt valami papagájszerű, és ez azt sejtette, hogy nem egészen szó szerint idézi magát. - Helyes – helyeseltem -, nagyon helyes. –Szünetet tartottam, azzal a szándékkal, hogy ennyiben hagyom a kérdést, és áttérek más témára. Mit érdekel engem, hogy mit mond Daniel? - És ő mit mondott? – sziszegtem. - Azt mondta – felelte Tom, és kitört belőle a nevetés -, azt mondta... - Mit? - Azt mondta... – Most már valósággal sírt a nevetéstől. - Mit? Mit? MIIIIIIIIIT? - „Hogy járhatnál olyasvalakivel, aki azt se tudja, hol van Németország?” Fisztulás hiénai kacajt hallattam, majdnem olyat, mint amiket akkor szoktunk, mikor halljuk, hogy meghalt az öreganyánk, és azt hisszük, viccelnek velünk. Majd pofon csapott a valóság. Szédelegve kaptam a konyhaasztal után. - Bridge! – riadt meg Tom. – Jól vagy? Csak azért nevettem, mert ez olyan... nevetséges. Hát, persze, hogy tudod, hol van Németország... Bridge? Tudod? - Igen – suttogtam gyöngén. Hosszú, kínos csend következett, miközben a hallottakat próbáltam megemészteni. Vagyis Daniel azért rúgott ki, mert butának tart. - Nohát akkor! – rikkantott rózsás derűvel. – Hol van... Németország? - Európában. - Ja, igen, de hol Európában? Szavamra! Korunkban nem is szükséges tudni, hol vannak konkrétan az országok, mert annyi kell csak, hogy megvásároljuk a repülőjegyet. Az utazási irodában sem kérdik, milyen országok fölött fogunk átrepülni mialatt kiadják a jegyet, ugyebár. - Csak nagyjából határold körül. - Ee...- húztam az időt feszengve, miközben pillantásom ide-oda cikázott a szobában, hogy nem-e talál valahol egy atlaszt. - Szerinted, milyen országok közelében van Németország? –nyaggatott Tom. Alaposan meggondoltam: –Franciaországéban. - Franciaország. Aha. Szóval Németország Franciaország közelében van, ugye? Abban ahogy mondta, volt valami, amitől úgy éreztem, bődületes baklövést követtem el. Aztán eszembe villant, hogy mivel össze van kötve KeletNémetországgal, sokkal valószínűbb, hogy Magyarország, Oroszország vagy Prága közelébe eshet. - Prágáéban. - mondtam. Tom hahotázni kezdett. Ma már különben sem létezik univerzális tudás! – közöltem sértődötten. – Újságcikkek is bizonyították, hogy a tömegtájékoztatás a tudás akkora tengerét hozta létre, amelynek csupán különböző szeletei ismerhetők meg. - Oda, se neki, Bridge – vigasztalt Tom. – Ne is majrézz miatta. Akarsz moziba jönni holnap?
108
23:00. Igen, moziba fogok járni és könyveket fogok olvasni! Hogy pedig Daniel mit mondott és mit nem, az számomra magasról közömbös! 23:15. Hogy merészel Daniel mindenfelé leprázni engem? Honnan tudta, hogy nem tudom, hol van Németország? Sose jártunk a közelében. Rutland Water volt e legmesszebb, ameddig eljutottunk. Huh! 23:20. Akkor is nagyon kedves vagyok. Erről ennyit. 23:30. Borzalmas vagyok. Buta vagyok. Tanulmányozni fogom az Economist-ot, beiratkozom esti iskolába, és elolvasom a Pénz-t Martin Amistől. 23:35. Háhá! Megtaláltam az asztalt! 23:40. Hah! Így ni. Most pedig felhívom azt a fattyút. 23:45. Most tárcsáztam Danielt. - Bridget? – kérdezte mielőtt beleszólhattam volna. - Honnan tudtad, hogy én vagyok? - Valamely természetfölötti hatodik érzék folytán –nyújtotta a szót derűsen. – Várj egy kicsit. – Hallottam, amint rágyújt egy blázra. – No, halljam. – Mélyen leszívta a füstöt. - Mit? - Mondd meg, hol van Németország. - Franciaország mellett – közöltem. - Valamint Hollandia, Belgium, Lengyelország, Csehszlovákia, Svájc, Ausztria és Dánia mellett. És van tengerpartja. - Melyik tenger? - Északi-tenger. - És? Dühösen meredtem az atlaszra. Nem írta a másik tengert. - Oké – így Daniel. – Egy tenger a kettőből is jó. Szóval, nem akarsz átjönni? - Nem! – vágtam rá. Nahát! Ez már abszolút a netovábbja mindennek! Nem fogok még egyszer összegabalyodni vele.
Július 12. szombat 132 kg 40 dkg (ennyinek érzik Rebeccához képest), nyilallások sz. pocsék habszivacs matractól 9, gondolatok Rebeccáról és természeti csapásokról, rövidzárlat okozta tüzekről, árvizekről és hivatásos gyilkosokról: nagyszám, de arányos Rebecca háza Gloucestershire-ben. Borzalmas nyári lakban. Miért jöttem ide? Miért? Miért? Eléggé késve indultunk Sharonnal, így vacsora előtt tízperccel érkeztünk, és ez eleve rosszul sült el Rebeccánál, aki azt trillázta: „Ó, már azt hittük, elvesztetek!”, anyu vagy Una Alconbury modorában. Egy cselédházban szállásoltak el bennünket, amit direkt jónak találtam, lévén, hogy így nem ütközöm Markba a folyosókon, addig, amíg be nem léptünk: minden zöldre mázolva, habszivacs matracos, szimpla ágyak, műanyag ágytámlák, szöges ellentétben a legutóbbi alkalom szállodai stílusú, elbájoló hálószobájával, amelyhez saját fürdőszoba járt. - Jellemző Rebeccára - morogta Sharon. – A szinglik másodrendű állampolgárok. Dörgöljük csak az orruk alá.
109
Elkésve pipiskedtünk be a vacsorához, és ízléstelen elvált asszonyoknak éreztük magunkat, mert olyan kapkodva kellett sminkelnünk. Az ebédlő most is ugyanolyan lélegzetelállítóan nagystílű volt, végében az irdatlan, padkás kandallóval és az ezüst gyertyatartókkal, virágkompozíciókkal díszített antik tölgyfa asztallal, amelyet húszan ültek körül. Mark az asztalfőn volt található, mélyen belemerülve a társalkodásba szomszédaival, Rebeccával és Louise Barton-Fosterrel. Rebecca nem látszott észrevenni belépésünket. Félszegen ácsorogtunk, amíg Giles Benwick el nem bődült: - Bridget! Ide! Giles és Magda Jeremyje közé ültettek, aki mintha elfelejtette volna, hogy valaha Markkal jártam, mert ilyeneket eresztett meg: - Hú! Úgy látom, Darcy lekozmált Rebecca barátnődnél. Fura, mert volt ez a kis tyúk, ez a Heather Kicsoda, Barky Tomphson haverja, aki ugyancsak harapni látszott az öreg faszira. A tény, hogy Mark és Rebecca hallótávolságban tartózkodnak, nyilvánvalóan elkerülte Jeremy figyelmét, de nem az enyémet. Megpróbáltam Jeremyre koncentrálni, és nem odafigyelni az ő csevelyükre, amely egy augusztusi hétvégére terelődött egy toscanai villában, Rebecca szervezésében, feltételezhetően Mark részvételével, amelyre mindenkinek muszáj eljönnie, kivéve Shazt és engem, vélhetőleg. - Mi az ott, Rebecca? – bődült el egy nagyszájú, akire homályosan emlékeztem a síelésből. Mindenki a kandallóra nézett, amelybe új kinézetű családi címert véstek, Per Determinam ad Victoriam jelmondattal. Ez azért furcsa, hogy címer, mivel Rebecca családja nem tartozik a főnemességhez, hanem a Knight, Frank és Rutley ingatlanirodánál valami nagymenők. - Per Determinam ad Victoriam? – mennydörögte a nagyszájú. – „Kíméletlenséggel a győzelemig:” Nesze nektek Rebecca! Harsogó hahota támadt. Shazzer és én vidoran összenéztünk. - Igazából határozottsággal a sikerig – mondta Rebecca fagyosan. Markra sandítottam, aki akkor takarta el a tenyerével alig észrevehető mosolyát. Valahogy átestem a vacsorán, hallgattam Gilest, aki nagyon lassan boncolgatta a feleségét, és megosztottam vele jártasságomat az önsegítő könyvek terén, így próbálva távol tartani gondolataimat az asztalfőn ülő Marktól. Kétségbeesetten szerettem volna ágyba bújni, hogy szabaduljak a lidércnyomástól, de át kellett mennünk táncolni a nagyterembe. Válogatni kezdtem a CD-gyűjteményben, hogy ne kelljen látnom Rebeccát, aki a nyakánál fogva lassan forgatta Markot a parketten, miközben öntelt pillantása ide-oda vágott a jelenlevőkön. Rosszul voltam, de nem akartam mutatni. - Jaj, az istállóját, Bridget, legyen már egy kis eszed! – mondta Sharon. Szétdúlta a CD-ket, lekapta a „Jézus egy gyermekhez”-t és feltett valami frenetikus garázs-acid egyveleget. Kirontott a parkettre, lesöpörte Rebeccáról Markot, és táncra perdült vele. Mark egészen mulatságos volt, nagyokat nevetett azon, hogyan próbálja Sharon divatossá rázni. Rebecca olyan képet vágott, mint aki tiramisut evett, és csak utólag jutott eszébe ellenőrizni a zsírtartalmat. Giles Benwick hirtelen elmart, és tüzes rock-and-rollt kezdett járni velem; egyszercsak azon kaptam magam, hogy körbe-körbe reptetek a szobában, arcomra ráfagyott a vigyor, és a fejem úgy nyaklik előre-hátra, mint a rongybabáé, akit éppen izélnek. Ezek után a szó szoros értelmében nem bírtam tovább. - Mennem kell – súgtam Gilesnak. - Tudom – felelte cinkos hangon. – Visszakísérjelek a nyári lakba?
110
Sikerült leráznom. Átbillegtem bokapántos Ped-á-Torre topánkámban a kavicson, és hálásan süppedtem bele a borzalmasan kényelmetlen ágyba. Mark ebben a pillanatban Rebeccával tér egy nyoszolyába. Akárhol lennék inkább, mint itt: a Kettering Rotary nyári ünnepén, a Frappírozzuk Brittaniát-bizottság délelőtti ülésén, az edzőteremben. De én vagyok a hibás. Én akartam idejönni.
Július 13. vasárnap 144 kg 20 dkg, alkoholegység 0, cigaretta 12 (mind titokban), vízi balesetből kimentett személyek 1, személyek, akiket nevezett vízi balesetből egyáltalán nem kimenteni kellett volna, hanem vízben hagyni addig, amíg meg nem ráncosodnak 1. Bizarr, gondolatébresztő nap. Reggeli után úgy döntöttem, hogy elszököm. A vízikerben csámborogtam, ami szép volt a sövénykerítésével és azon túl a szántóföldekkel: sekély csermelyek füves partok között, apró kőhidak alatt. Leültem egy hídon, néztem a patakot, és arra gondoltam, úgyse számít semmi, mert a természet úgyis megmarad, aztán közeledő hangokat hallottam a sövény mögül: - ... A legrosszabb sofőr a világon ...anya állandóan ... kiigazítja, de ... fogalma sincs ... a pontos kormányzásról. Negyvenöt éve elveszítette a balesetmentességi engedményét, és azóta sem szerezte vissza. – Mark volt. – Anya helyében én be nem ülnék mellé az autóba, de ők nem hajlandók elszakadni egymástól. Olyan kedvesek. - Ó, elragadók! – Rebecca. – Ha én lennék a felesége valakinek, akit igazán szeretek, én is vele akarnék tölteni minden pillanatot. - Csakugyan? – kérdezte Mark mohón. Majd folytatta: - Azt gondolom, hogy a korral... ha az ember függetlenül él egy darabig, annyira beépül a barátok hálózatába – ez különösen igaz nőknél -, hogy mind érzelmileg, mind más szempontból alig marad hely az életükben egy férfi számára, mert az első számú hivatkozási alap mindig a baráti kör és a barátok véleménye marad. - Ó, de mennyire egyetértek! Én ugyan szeretem a barátaimat, de nem az első helyen szerepelnek a toplistámon. Nekem mondod?, gondoltam. Csend lett, majd ismét Mark hevesen: - Ezek az önsegítő hibbantságok! Ez az összes misztikus viselkedési szabály, amelyeket be kellene tartani! És a tudat, hogy minden szemrebbenésedet bonckéssel metéli szét a barátnői konklávé, valami hajmeresztően tetszőleges kódex szerint, amelyet a Mai buddhizmus-ból, a Venus és Buddha kefél-ből és a Korán-ból habartak össze! A végén úgy érzed magad, mint egy laboratóriumi egér, füllel a hátadon. Kapaszkodtam a könyvembe, a szívem dübörgött. De csak nem így látja, ami velem történt? Ám Rebecca ismét rázendített: - Ó, de mennyire egyetértek! – áradozott. – Nekem nincs időm az ilyen dolgokra. Ha én eldöntöm, hogy szeretek valakit, akkor semmi nem állhatja utamat. Semmi! Se barátok, sem elméletek! Csak az ösztöneimre, a szívemre hallgatok! - mondja újsütetű szenvelgő hangon, mint a természet virággyermeke. - Tisztellek érte – szólt Mark csendesen. – Egy nőnek tudnia kell, miben hisz, különben hogy hihetnének őbenne? - És mindenek fölött bíznia kell a párjában! – mondta Rebecca, ismét máshangon, zengetve és kiadagolva a szuszt, akár egy affekta színésznő, mikor Shakespeare-t játszik. - Ugyanezt mondtam Jude-nak is – kezdte ismét. – Annyira nyomasztotta,
111
amit Bridget és Shaz összehordtak, hogy ne menjen feleségül Richardhoz – pedig micsoda remek fickó! -, de én csak annyit mondtam: „Jude, hallgass a szívedre!” Állam leesett, egy elszálló méhet néztem, hogy megnyugodjak. De, ugye Mark nem helyeselheti ezt? - I-igen – mondta kétkedve. – Hát, nem tudom... - Úgy látom, Giles nagyon bulik Bridgetre! – zendített rá Rebecca. Nyilván érezte, hogy letérítették az ösvényről. Szünet következett. Majd Mark azt mondta, szokatlanul éles hangon: - Igen, valóban. És ... kölcsönös? - Ó, ismered Bridgetet! – csicsergett Rebecca. – Jude-tól tudom, hogy rengeteg férfi hajt rá... – drága öreg Jude, gondoltam - ...de amilyen balfácán, nem tudja – nos, hogy úgy mondjam, egyikkel sem képes összehozni. - Valóban? – kapott a szón Mark. – Tehát voltak... - Ó, azt hiszem, de hát tudod, Bridget annyira megfeneklett a randevúzási szabályzatában vagy mijében, hogy senki se elég jó neki. Egyszerűen nem tudtam kihüvelyezni, mi folyik itt. Rebecca arra akarná rábírni Markot, hogy ne legyen tovább bűntudatos miattam? - Valóban? – ismételte Mark. – Tehát Bridget nem ... - Ó, nézd, egy kiskacsa! Ó, nézd, egész csapat kiskacsa! És ott az anya meg az apa! Ó, minő tökéletes, tökéletes pillanat! Nézzük meg! Azzal elmentek, és én ott maradtam zihálva, kavargó gondolatokkal. Ebéd után rekkenővé forrósodott az idő, és mindenki letanyázott egy fa alatt a tónál. Idillikus, pásztori jelent volt: régi kőhíd a víz fölött, szomorú fűzek a füves parton. Rebecca triumfált. – Jaj, de isteni? Ugye, mindenkinek ez a véleménye? Hát, nem isteni? Az egyik nagyszájú és Mark munkatársa, a kövér Nigel, akinek potroha rezgett az éles napfényben, egy futball-labdát fejeltek egymásnak. Nigel utána vetődött a labdának, elvétette és fejjel zuhant a vízbe, hatalmas hullámot verve. - Ez az! – nevetett Mark. – Lélegzetelállító dilettantizmus! - Hát, nem aranyos? – vetettem oda Shaznek. – Szinte várod, hogy az oroszlánok leheveredjenek a gödölyék mellé. - Oroszlánok, Bridget? - kérdezte Mark. Összerezzentem. A csoport másik szélén ült, és egy résen át nézett rám, szemöldökét felvonva. - Mint abban a zsoltárban –magyaráztam. - Pontosan – mondta. Szemében az ismerős évődés csillogott. – Nem lehet, hogy történetesen a longleati oroszlánokra gondolsz? Rebecca felugrott: - Leugrom a hídról! Diadalmas várakozással körülnézett. Mindenki más rövidnadrágot vagy nyári ruhát viselt, de Rebecca meztelen volt, leszámítva egy barna Calvin Klein nájlonfoszlányt. - Miért? – kérdezte Mark. - Mert öt percre elterelődött róla a figyelem – súgta Sharon. - Ez volt a szokásunk kicsi korunkban! Mennyei! - De nagyon sekély a víz – figyelmeztette Mark. Igazat mondott. Félméternyi kisült föld keretezte a tavat. - Nem, nem! Értek én hozzá! Én nagyon bátor vagyok! - Szerintem, nem kellene, Rebecca - intette Jude. - Ha egyszer elhatároztam magam valamire, abból nem engedek! – Pajzánul kacsintott, bebújt Prada papucsába, és ellejtett a híd irányába. Szerencsére a feneke jobb partjára ráragadt némi fűvel elegy sár, ami nagyban fokozta a hatást. Bámuló
112
szemünk láttára lerúgta a papucsot, és felkapaszkodott a híd korlátjára. Mark felállt. Aggodalmasan pillantott a vízre, majd a hídra. - Rebecca - kérte-, nem hinném... - Semmi baj, megbízom a saját ítéletemben! - mondta Rebecca játszi hangon, a haját dobálva az égre nézett, fölemelte a karját, hatásszünetet tartott, aztán ugrott. Mindenki azt a pontot bámulta, ahol becsapódott a vízbe. Eljött a pillanat, amikor fel kellett volna bukkannia. Nem bukkant. Mark abban a pillanatban indult a tóhoz, amikor Rebecca visítva áttörte a vizet. Két másik fiúval együtt Mark is törtetni kezdett Rebecca felé. A táskámba nyúltam a mobilomért. Kivonszolták a sekélyesbe, ahonnan, Markra és Nigel-re támaszkodva. Nagy sírásrívás és rúgkapálás után kisántikált a partra. Látni lehetett, hogy nem, történt semmi szörnyűség Felálltam, odaadtam neki a törölközőmet. – Hívjam a 999-et? – kérdeztem viccből. - Igen, igen! Mindenki összegyűlt megbámulni a házikisasszony sérült lábát. Tudta mozgatni a lábujjait, amelynek körmeire profi alapossággal hordta fel a Rouge Noir-t, úgyhogy legalább itt nem volt baj. Sikerült kiderítenem az orvosa számát, az üzenetrögzítőből kibogarásztam az ügyeletét, beütögettem, és átnyújtottam a mobilt Rebeccának. Hosszasan tárgyalt a doktorral, utasításoknak megfelelően mozgatva a lábát és széles skálájú hangokat hallatott, amíg ki nem derült, hogy nem történt törés, még csak ficam se, csupán enyhe rándulás. - Hol van Benwick? – kérdezte Nigel, miután megtörülközött és leküldött egy rendes adag jegelt fehérbort. - Igen, hol van Giles? – csatlakozott Louise Barton-Foster. – Egész délelőtt nem láttam. - Megyek, utánanézek – ajánlkoztam, hálásan, hogy szabadulhatok a Rebecca kényes bokáját masszírozó Mark rettenetes látványától. Finom volt belépni a hűvös előcsarnokba, ahonnan széles lépcső vezetett az emeletre. Szobrok sorakoztak márványtalapzaton, keleti szőnyegek takarták a kőpadlót, és az ajtó felett újabb éktelen címerpajzs rikított. - Giles! – szólítottam, hangomat körbe-körbe dobták a falak. - Giles! Semmi válasz. Fogalmam sem volt, hol lehet Giles szobája, így hát elindultam a fenséges lépcsőn. - Giles! -Bekukkantottam az egyik szobába, ahol tölgyfából faragott, óriási mennyezetes ágyat pillantottam meg. Az egész szoba vörös volt, és a tóra nézett. A tükrön lógott a vörös ruha, amelyet Rebecca viselt a vacsoránál. Az ágyra néztem, és úgy éreztem, mintha gyomron rúgtak volna. A Newcastle United alsó, amelyet én vettem Marknak Szent Bálint napjára, hevert szépen összehajtogatva az ágytakarón. Kivágódtam a szobából, és hátamat az ajtónak vetve lihegtem. Majd nyöszörgést hallottam. - Giles! – kérdeztem. Semmi. – Giles! Bridget van itt! Megint hallottam a nyöszörgést. Elindultam a folyosón: - Hol vagy? - Itt. Belöktem az ajtót. Ez a szoba epezöld és ocsmány volt, telezsúfolva sötét fából készült böhöm bútorokkal. Giles félrecsúszott fejjel, gyengén nyöszörögve hevert a hátán, maga mellett a telefonkagylóval. Leültem az ágyra. Kissé kinyitotta a szemét, majd visszacsukta. A szemüvege csálén ült az orrán. Levettem. - Bridget. – Orvosságosüveget szorongatott. Kifejtettem a tenyeréből. Temazepam. - Mennyit vettél be? – kérdeztem, megfogva a kezét. - Hatot... vagy négyet? - Mikor? - Nem régen ... körülbelül...nem régen.
113
- Dugd le az ujjadat – mondtam. Eszembe jutott, hogy túladagolásnál is kimossák az emberek gyomrát. Bementünk a fürdőszobába. Frankón nem volt egy vonzó látvány, de aztán itattam vele egy csomó vizet, ő pedig visszazuhant az ágyra, a kezemet szorongatva, és halkan zokogni kezdett. Elnyöszörögte, miközben a fejét simogattam, hogy telefonált Veronicának, a feleségének, és annyira elveszítette minden önbecsülését, hogy rimánkodni kezdett, jöjjön vissza, amivel teljesen tönkretette az elmúlt két hónap munkáját. A felesége közölte, hogy most már semmi sem tántoríthatja el a válástól, Giles pedig kétségbeesett, amit tökéletesen meg is tudtam érteni. Meg is mondtam, hogy ettől más is a Temazepamért nyúlt volna. Lépések közeledtek a folyosón, kopogtattak, és ott állt az ajtóban Mark. - Odacsörögnél még egyszer az orvosnak? – kérdeztem. - Mit vett be? - Temazepamot, körülbelül fél tucatot. Hányt. Mark visszalépett a folyosóra. Újabb hangok csaptak fel. Hallottam, hogy Rebecca azt hajtogatja: - Ó, az isten szerelmére! – Mark nyugtatgatja, aztán fojtott mormolás. - Én csak annyit akarok, hogy legyen már vége! Nem akarom ezt érezni! Csak azt akarom, hogy legyen már vége! – nyöszörgött Giles. - Nem, nem! – tiltakoztam. – Bíznod és reménykedned kell, hogy minden jóra fordul, és jóra is fog! A házban még nagyobb lett a futkosás és hangzavar. Majd visszatért Mark. - Elnézést – szólt halvány félmosollyal, aztán ismét elkomolyodott. – Nem lesz semmi bajod, Giles. Itt jó kezekben vagy. Tizenöt perc múlva itt a doktor, de azt üzente, hogy addig se izguljunk. - Nálad minden oké? – fordult hozzám. Bólintottam. - Nagy vagy - közölte. – George Clooney jóval vonzóbb kiadásban. Itt maradsz Gilesszel amíg megérkezik az orvos? Mire a doktor rendbe szedte Gilest, a vendégek fele távozott. Rebecca felpolcolt lábbal ücsörgött a földesúri előcsarnokban, és könnyesen értekezett Markkal. Sharon az ajtóban állt a két becsomagolt bőröndünk mellett és cigarettázott. - Ilyen tapintatlanságot! –mondta éppen Rebecca. – Tönkretette az egész hétvégét! Az embernek erősnek és határozottnak kell lennie! Ez olyan... szibarita, mániákus önzés! Ne is szólj semmit! Nem gondolod, hogy nekem van igazam? - Azt hiszem, ezt inkább ... később kellene megbeszélnünk - felelte Mark. Elbúcsúztunk Shazzel és éppen a csomagokat rámoltuk be az autóba, amikor kijött Mark. - Ez már derék! - mordult rám.- Bocsánat, úgy beszélek, mint egy főtörzsőrmester. Agyamra mentek a körülmények. Klassz voltál, izé... na... mindkettejükkel. - Mark! – rikoltott Rebecca – Elejtettem a botomat. - Szedd föl – mondta Sharon. Töredék másodpercig tartó, őszinte zavar suhant át Mark arcán, de nyomban össze is szedte magát. – Hát, lányok, örülök, hogy találkoztunk – mondta. – Óvatosan vezessetek. Miközben elhúztunk, Sharon vígan vihorászott, mert elképzelte Markot, amint egész hátralévő életében kénytelen futkosni Rebecca körül, engedelmeskedni a parancsainak, és apportírozni a botokat, mint egy kutyus, de az én agyam egyre csak a párbeszédet őrölte, amelyet kihallgattam a sövény mögül.
114
10. MARS ÉS VENUS A KUKÁBAN
Július 14. hétfő 58 kg 95 dkg, alkoholegység 4, cigaretta 12 (már nem prioritás), kalória 3752 (diéta előtt), kukára ítélt önsegítő könyvek 47. 08:00. Zűrzavarban, Csak nem lehet, hogy a kapcsolatom tökéletesítésére olvasott önsegítő könyvek tették tönkre a kapcsolatomat? Úgy érzem, mintha egész életművem egy merő csőd lett volna. De ha van valami, amit megtanultam az önsegítő könyvekből, akkor az az, hogy át kell lépni a múlton, és menni kell tovább. Kidobandók: Mit akarnak a férfiak? Hogyan gondolkoznak és éreznek a férfiak? Miért érzik a férfiak úgy, hogy azt akarják, amit érzésük szerint akarnak? A szabályok Szabályok nélkül Édes, ne most, meccset nézek Hogyan keressük és találjuk meg a szerelmet, amelyet akarunk? Hogyan találjuk meg keresés nélkül a szerelmet, amelyet akarunk? Hogyan találjuk ki, hogy azt a szerelmet akarjuk, amelyet nem kerestünk? A szingliség boldogsága Hogyan ne legyünk szinglik? Ha Buddha randevúzott volna Ha Mohamed randevúzott volna Ha Jézus randevúzott volna Aphroditével Ben Okri: Az ínséges út (Tudomásom szerint nem kimondottan önsegítő könyv, de úgyse fogom elolvasni a nyavalyást)
Helyes. Megy mind a kukába a másik harminckettővel együtt. Ó, jaj, bár hogy A kevésbé kitaposott út és a Meggyógyíthatod az életedet is menjen, azt nem bírom. Hol másutt kereshetnénk szellemi eligazítást a modern kor problémáira, mint az önsegítő könyvekben? Vagy talán adjam Oxfamnek? Nem, nem! Nem tehetem tönkre a mások kapcsolatait, főleg a harmadik világban. Rosszabb lenne, mint, mait a dohánytrösztök művelnek. Problémák Lyuk a falban Anyagi helyzet negatív állásban, falban található lyukra felvett második jelzálog folytán. Fiú Más Nővel jár. Mosolyszünet Legjobb Barátnővel, mert Fiúval és Másik Nővel fog vakációzni. Munka szemét, de szükséges, falban található lyukra felvett második jelzálog miatt. Borzasztóan kellene a vakáció fiú/barátnők/fallyukasztás/szakmai és anyagi válság miatt, de nincs kivel vakációznom. Tom visszatér San Franciscóba. Magda és Jeremy Toscanába utazik Markkal és a kurva Rebeccával, meg mit tudom én, valószínűleg Jude-dal és Ronda Richarddal, Shazzer köntörfalazik, feltételezhetően arra vár, hogy Simon nyilatkozzék, hajlandó-e vele vakációzni, ha ikerágyban (minimum másfél méteres) hálnak, és közben abban reménykedi, hátha Simon átkérezkedik az ágyába. Valamint nincs pénzem vakációra a lyukas falnak köszönhető anyagi válságnak köszönhetően.
Nem! Nem fogok elgyengülni! Épp eleget ingadoztam mások elképzeléseitől! Mennek. A. Kukába. Rá fogok állni. A. Saját. Két. Lábamra. 115
08:30.Az összes önsegítő könyvet kipurgáltam a lakásból. Üres vagyok és lelkileg tanácstalan. De valami adat csak megmaradt a fejemben? Lelki alapelvek, önsegítő tanulmányozásából tallózva:
könyvek
(nem
randevú-irányultságú)
1. Pozitív gondolkodás fontosság. Ld. Érzelmi intelligencia, A kevésbé kitaposott út, Hogyan szabadítsuk meg combunknak a cellulitisztől 30 nap alatt, Lukács szerint való evangélium 13. fejezete. 2. Megbocsátás fontossága 3. Sokkal fontosabb, hogy az áramlatnak és az ösztöneinknek engedelmeskedjünk, ahelyett, hogy mindent gyúrni és szervezni próbálunk. 4. Önbizalom fontossága 5. Becsület fontossága 6. jelen pillanat élvezetének fontossága, álmodozás és megbánás helyett 7. Önsegítő könyvek mániájából való kigyógyulás fontossága
Tehát, a megoldás: 1. Örömet találni problémák és lelki megoldások listázásában, ahelyett, hogy előre terveznénk és… Aúúúú! Vaúúúú! Háromnegyed kilenc! Le fogom késni a reggeli megbeszélést, és nem lesz időm kapucínerre.
10:00. Munkában. Hála istenek, sikerült meginnom a kapucínert, ami átsegített annak a pokoli élménynek az utóhatásán, hogy akkor kellett beszereznem a kapucínert, mikor már késésben voltam. Bizarr, hogy a kapucíner mennyire háborútól vagy kommunizmustól megszaggatott kultúrák benyomásával ruházza föl Londont, ahol órákig állnak türelemmel a végtelen sorok, mintha Szarajevóban várnának kenyérre, miközben mások fütyülő, gőzben izzadnak, sütve és őrölve, trutyival töltött, csattogó vastartályokkal gurigázva. Különös, hogy miközben a nép egyre kevésbé hajlamos várni bármire is, amit készíteni kell, ezért az egyért hajlandó? Mintha a kegyetlen modern világban ez lenne az egyetlen, amiben bízni és remélni lehet….Áááá! 10:30. Klotyó, munka. Richard Finch bőgött rá szerénységemre: - Halljuk, már Bridget! Ne szemérmeskedj! –robajlott mindenki előtt a nagy mangalica, most már nyilvánvalóan a kokainos dőzs utáni delíriumban rágva és rángva. – Mikor mész? - Izé… - feleltem abban a reményben, hogy később még megkérdezhetem Patchoulitól, hogy hová. - Fogalmad sincs, miről beszélek, mi? Ez hihetetlen! Mikor mész szabadságra? Hanem töltöd ki az űrlapot most, nem mész. - Ó, hüm, ja – feleltem könnyedén. - Nincs űrlap, nincs szabadság. - Persze, persze, ja, csak az időpontokat kell egyeztetnem – szűrtem összeharapott fogakkal. Amikor a megbeszélés véget ért, rohantam a klóra vidító cigarettáért, Nem érdekes, ha én vagyok az egyetlen az egész irodában, aki nem megy szabadságra. Nem érdekes. Nem érdekes, ha szociális kitaszított vagyok. Végleg. Az én világomban minden rendben van. Még akkor is, ha megint pótlékra lesz szükségem. 18:00. Lidércnyomásos nap, nők gyomorkeverő nyaggatásában lemorzsolva. Hogy beszéljenek a peteérési permutációról. Nem bírom, hogy építkezési területre kell hazamennem! Gyönyörű, puha, napfényes délután van. Inkább sétálok egyet a Hampstead Heathen.
116
21:00. Hihetetlen! Hihetetlen! Ez is azt bizonyítja, hogy ha nem erőlködünk örökösen, mindenáron való megoldásra törekedve, hanem zen-szerű pozitivitással sodortatjuk magunkat az áramlattal, magától kipattan a megoldás. Éppen egy ösvényen baktattam fölfelé a Hapstead Heath csúcsára azon merengve, milyen isteni London nyáron, amikor az emberek meglazítják a nyakkendőjüket munka után, és lazán terpeszkednek a napsütésben, amikor szemem megakadt egy boldog páron: a nő hanyatt feküdt, fejét a férfi gyomrán nyugtatva, a férfi mosolyogva simogatta a nő haját beszéd közben Valamiért ismerősnek tűntek. Ahogy közelebb értem, láttam, hogy Jude az és Ronda Richard. Akkor döbbentem rá, hogy még sohasem láttam őket zavartalan kettesben – persze azért, mert ha ott voltam, akkor az már nem volt kettes. Jude váratlanul kacagni kezdett valamin, amit Ronda Richard mondott. Komolyan boldognak látszott. Tétovázni kezdtem, nem tudtam, elmenjek-e mellettük vagy forduljak vissza, amikor Ronda Richard megszólalt: - Bridget! Megdermedtem, gyökeret vert a lábam. Jude odanézett és leesett az álla, amitől nem lett szép. Ronda Richard feltápászkodott, és leveregette magáról a füvet. - De örülök, hogy látlak, Bridget! – mondta széles vigyorral. Rádöbbentem, hogy azelőtt mindig Jude-megalapozású társasági helyzetekben láttam, oldalamon Shazzerrel, és Tommal, amikor Ronda Richard mindig nyűgös sértődékenységgel viselkedett. - Elugrom egy kis borért, addig ülj le ide Jude mellé. Ugyan már, nem fog bekapni. Nem eszek tejterméket. Amikor Ronda Richard tovatűnt, Jude félénken elmosolyodott. – Én viszont nem örülök, hogy látlak. - Én se örülök – feleltem morcosan. - Akkor akarsz leülni? - Akarok – feleltem, letérdelve a pokrócra, mire ő félszegen meglökte a vállamat, és majdnem felborított. - Hiányoztál! – mondta. - Ffffogbe! –sziszegtem a szájam sarkából. Egy darabig attól féltem, hogy elsírom magam. Jude bocsánatot kért, amiért olyan érzéketlenül viselkedett Rebeccával kapcsolatban. Azt mondta egyszerűen nem tudott ellenállni senkinek, aki örült tervezett házasságának. Kiderült, hogy a meghívás ellenére sem mennek Toscanába Markkal és Rebeccával, mert Ronda Richard azt mondta, őt ne ugráltassa egy dilinyós rendezvényszervező, jobban szeretné, ha kettesben nyaralnának. Váratlan rokonszenv öntött el Ronda Richard irányában, és megmondtam, hogy sajnálom, amiért ilyen ostobaságért vertem ki a huppot, mint az egész Rebecca-dolog. - Nem volt ostobaság – tiltakozott Jude. – Fájdalmat okozott neked. – Majd elmesélte, hogy későbbre halasztották az esküvőt, mert túl sok bonyodalommal jár, de ő továbbra is azt szeretné, ha én és Shaz lennénk a koszorús lányok. - Ha akarsz – tette hozzá félénken. – Bár, tudom, hogy nem kedveled őt. - Nagyon szereted? - Igen! – vágta rá boldogan, majd elkomolyodott. – Bár, nem tudom, a helyes dolgot cselekszem-e. Azt mondja A kevésbé kitaposott út, hogy a szerelem nem olyasmi, amit érzünk, hanem amit elhatározunk. Valamint a Hogyan szerezzük meg a szerelmet, amelyet akarunk-ban is az van, hogy ha olyasvalakivel járunk, aki nem keresi meg a létfenntartás a költségeit, ezért elfogadja a szülei segítségét, az még nem szakadt el a szüleitől, és sohasem lesz jó a kapcsolat.
117
Nekem pedig Nat King Cole jutott eszembe, amely apu melegházában szólt: Tudjál szeretni… szerelmet elfogadni… - Továbbá azt hiszem, hogy Richard narkófüggő, mert füvet szív, és a narkósok nem képesek a kapcsolatokra. A pszichológusom azt mondja… …Ez a legfontosabb… …- hogy legalább egy évig nem lenne szabad kapcsolatot létesítenem, mert kapcsolatfüggő vagyok - folytatta Jude. - Ti pedig Shazzel közönséges lejmistának tartjátok Richardot. Bridge! Figyelsz te egyáltalán? - Igen, igen, bocs. Ha úgy érzed, hogy így helyes, vágj bele! - Pontosan – helyeselt Ronda Richard, aki Bacchusként tornyosult fölöttünk egy üveg Chardonnayvel és két csomag Silk Cuttal. Fantasztikusan érzetem magam Jude-dal és Ronda Richarddal, aztán taxiba zsúfolódtuk, és együtt mentünk haza. Itthonról rögtön felhívtam Shazt és beszámoltam a hírekről. - Ó! – mondta, mikor végeztem az áramlat zen-szerű csodáival. – Ehrm, Bridget… - Mi az? - Akarsz elmenni szabadságra? - Azt hittem, nem akarsz velem jönni. - Hát, én csak arra gondoltam, hogy várok, amíg… - Amíg? - Ó, semmi. De akkor is… - Shaz? – noszogattam. - Simon Madridba utazik, hogy találkozzék valami lánnyal, akivel az Interneten ismerkedett meg. Egyszerre sajnáltam Sharont, éreztem hatalmas megkönnyebbülést, amiért lesz kivel nyaralni, és bánkódtam fogyatékosságomon, amiért nem vagyok száznyolcvan centiméter magas építész, pénisszel. - Bah! Ez csak smakkológia. A lányról valószínűleg ki fog sülni, hogy férfi – mondtam, hogy jobb kedvre derítsem Shazzie-t. - Mindenesetre – szólt könnyedén, olyan hallgatás után, amely a fájdalom hatalmas hullámait hömpölygette felém a telefonban – fantasztikus utakat találtam Thaiföldre, összesen 249 fontért, és lemehetünk Koh Samuiba és lehetünk hippik, úgyszólván semmiért! - Hurrá! – hurráztam. – Thaiföld! Tanulmányozhatjuk a buddhizmust, és lesz majd spirituális epifániánk! - Igen – helyeselt Sharon. – Igen! És nem kell közösködni semmiféle KURVA FÉFRIVAL! No lássák… Ó, telefon! Talán Mark Darcy! Éjfél. Daniel volt, akinek egész másképp csengett a hangja, mint szokott, bár nyilván be volt rúgva. Azt mondta, nagyon maga alatt van, mert a munkahelyén rosszul alakultak a dolgok, és már bánja a Németország-dolgot. Elismeri, hogy nagyon tájékozott vagyok a földrajzban, és nem vacsorázhatnánk együtt pénteken? Csak, hogy beszélgessünk. Így hát igent mondtam. N.j, érzem magam. Miért ne lehetnék barátja Danielnek a szükség ezen órájában? Meg kell bocsátani, nem pedig megátalkodni a haragban, ami csak visszaveti az embert. Valamint, ahogy Jude-Ronda Richard-eset bizonyítja az emberek megváltozhatnak, és én tényleg meg voltam veszve Danielért. Azonkívül magányos vagyok. És csak egy vacsora.
118
És egyáltalán nem akarok lefeküdni vele
Július 18. péntek 57 kg 60 dkg (kitűnő előjel), megvásárolni próbált kotonok 84, megvásárolt kotonok 36, megvásárolt használható kotonok 12 (gondolom, ennyinek elégnek kell lennie. Főleg mikor nem is akarom használni). 14:00. Ebédszünetben kiugrom néhány kotonért. Nem mintha le akarnék feküdni Daniellel. Csak biztonsági megfontolásból. 15:00. A kotonexpedíció teljes csődnek bizonyult. Kezdetben élveztem a váratlan élményt, hogy kotonfogyasztó vagyok. Amikor nincs szexuális életem, mindig szomorúság elkullogni a kotonosztály mellett, mintha olyan területe lenne az életnek, amelyből én ki vagyok tiltva. A pultnál különböző kotonok zavarba ejtő skálája fogadott: „extra érzékenységű” Ultra biztonságos, Variáció Csomag „extra választéka” (csábító Kellog-stílusú célzás), Ultra Finom „spermiciddel síkosítva”, Pókháló, lágyan síkosítva, „spermicid” (már megint ez a borzalmas, ocsmány szó) nélkül, Természetes stílusú Extra Komforthoz (ez nagyobbat jelent, de mi van, ha túl nagy?). Dühösen meredtem szempilláim alól a kotonfelhozatalra. Persze, hogy az ember extra érzékenységet, extra komfortot és ultra finomat akar, akkor minek kell választani közöttük. - Segíthetek? – kérdezte a kotnyeles drogista cinkos vigyorral. Természeten nem mondhattam, hogy kotont akarok, mert az fölért volna a bejelentéssel: „Szexelni fogok!”, majdnem úgy, mint mikor valaki terhesen tolat, az is annyim int közhírré tenni: „Idenézzetek, emberek, szexeltem!” Hihetetlen valami a kotongyártás, amelynek egész léte azon a virtuális beismerésen alapul, hogy mindenki mindig szexel (engem leszámítva), bár mifelénk feltétlenül normálisabb azt tettetni, hogy senki sem csinál ilyet. Így tehát csak egy kis szájvizet vettem. 18:10. Dühítő módon hatig kellett dolgoznom. Addigra a drogéria bezárt, és nekem nincs kotonom. Tudom már: a Tesco Metróba fogok menni. Ott biztosan lesz, mert azt az üzletet a szeszélyes szingliknek tervezték. 18:40. Sompolyogtam oda-vissza a fogkrémes gondolák között. Nyista. Végső kétségbeesésemben odasündörögtem az ellenőr külsejű delnőhöz, és kísérletet téve a mi-nők-tartsunk-összé-re, szemöldökfelvonva vigyorogtam: - Merre találom a kotont? - Most van folyamatban a rendelés – válaszolta – Esetleg egy hét múlva. „Akkor én már fújhatom!” szerettem volna ordítani. És ma éjszaka? Bár természetesen nem fogok lefeküdni vele! Huh! Soi-disant modern, urbánus, szinglikre orientált üzlet! Hö! 19:00. Most jártam meg a sarkon található piszkos kócerájt. Láttam a pult mögött a kotont, cigaretta és pocsék harisnyák társaságában, de elálltam tőle, mert a környezet túlságosan dögletes volt. Kellemes tiszta környezetben szeretnék kotonterméket vásárolni. A választékhoz is szó fért. Csak Prémium Minőségű Csücskös Végűt tartottak. 19:15. Zseniális ötletem támadt. Elmegyek a benzinkúthoz, kivárom a sort, közben titokban szemlét tartok a kotonok fölött, majd… Nem szabad elfogadnom a meghaladott férfi–szeterotípiát, miszerint koton csak ordenáré nőknél vagy cafkáknál található. Minden tiszta lány tart kotont. Kizárólag higiénia kérdése.
119
19:30. Lalalá! Megvan! Könnyű volt. Két dobozzal sikerült elmarnom: egy Variáció Csomagot (az élet fűszere), és egy Továbbfejlesztett Ultrapehelysúlyú Latex Csücskös Végűt a Még nagyobb Érzékenységért. A kiszolgáló meghökkent a kotonok skálájától és mennyiségétől, ezzel együtt sajátos reverenciát tanúsított irányomban: biztosan azt gondolta, hogy biológiatanár vagy hasonló vagyok, aki koraérett tanítványai képzéséhez vásárolt a kotont. 19:40. A használati utasítás meghökkentően keresetlen rajzairól felzaklató módon nem Danielre, hanem Mark Darcyra kellett gondolnom. Hmmm. Hmmm. 19:50. Fogadni mernék, hogy nem könnyű bekalibrálni a rajzokat, nehogy bárki is összeomoljon, vagy túltengő önérzet töltse el. A Variáció Csomag tébolyító. „A színezett óvszereket vibráló színűre színeztük az extra szórakozás kedvéért.” Extra szórakozás? Hirtelen trágár képben látom magam előtt a papírkalapos párokat, vibráló színekre színezett izéjükkel, amint duhajul hahotázva csépelik egymást luftballonokkal. Ki fogom dobni a hülye Variáció Csomagot. Na, jó inkább készülődjünk. Jajistenem, telefon! 20:15. Rohadt életbe! Tom nyüszített, hogy elhagyta a mobilját, és úgy gondolja, nálam maradhatott. Rákényszerített, hogy mindent tegyek tűvé érte, pedig már igazán késő volt, de nem találtam. Egy idő után az a gyanúm támadt, hogy az önsegítő könyvekkel és az újságokkal dobhattam ki. - Akkor, ugye, ki tudod szedni? – kérdezte mohón. - Késésben vagyok. Nem lehet holnap? - De ha kiürítik a kukákat? Melyik napon szoktak jönni? - Holnap reggel – mondtam összeszoruló keserű szívvel. – Csakhogy ezek olyan nagy kommunális kukák, és nem tudom, melyikben lehet a mobil. A végén hosszú bőrkabátot kanyarítottam melltartómra és bugyimra, majd kimentem az utcára megvárni, amíg Tom felhívja a mobilját, hogy tudjam, melyik kukában keressem. Éppen a fal mellett kukkoltam a kukákba, amikor ismerős hangot hallottam: - Szervusz. Sarkon fordultam. Mark Darcy volt az. Lejjebb siklatta a tekintetét. Akkor kaptam észbe, hogy közszemlére tett – szerencsére összeillő – alsóban állok előtte. - Mit csinálsz? - Várom, hogy a kuka csengjen – válaszoltam önérzetesen, és összehúztam magamon a kabátot. - Aha. – Szünet. – Régóta… várakozol? - Nem – feleltem óvatosan. – Normál ideje. Ebben a pillanatban csörögni kezdett az egyik kuka. – Á, ez nekem lesz! – mondtam és már nyúltam volna a mobilért. - Kérlek, ezt engedd át nekem – szólt Mark. Letette az aktatáskáját, könnyedén a falhoz szökkent, benyúlt a kukába, és kiemelte a mobilt. - Itt Bridget Jones telefonja – mondta. – Hogyne, természetesen, adom. Átnyújtotta: - Téged keresnek. - Ki ez? – sziszegte Tom, izgalomtól hisztérikusan. – Szexi hangja van. Kicsoda? Befogtam a hallgatót. – Nagyon köszönöm. – hálálkodtam Mark Darcynak, aki egy nyaláb önsegítő könyvet emelt ki a kukából, és értetlenül bámulta őket. - Nincs mit – felelte, visszaejtette a könyveket – Ehm… - Elhallgatott, a bőrkabátomat nézte. - Mi? – kérdeztem lüktető szívvel.
120
- Ó, semmi, ö, csak, izé, örülök, hogy láttalak. – Tétovázott. – Hát… nagyon örülök még egyszer. – Kísérletet tett egy mosolyra, majd megfordult, hogy távozzon. - Majd visszahívlak, Tom. – szóltam bele a protestáló mobilba. Szívem veszettül dobogott. A randevúzó etikett összes előírása azt parancsolta, hogy engedjem elmenni Markot, ám én a sövény mögül kihallgatott párbeszédre gondoltam. – Mark! Felindultan fordult vissza. Egy pillanatig bámultuk egymást. - Hé, Bridge! Szoknya nélkül jössz vacsorázni? - Daniel volt az, aki a megbeszéltnél korábban közeledett mögöttem. Láttam, ahogy Mark fölméri. Hosszú, fájó pillantást vetett rám, majd sarkon fordult és elsietett 23:00. Daniel nem szúrta ki Mark Darcyt, ami egyszerre volt jó és rossz, mert egyrészt nem kellett magyarázgatnom az ittlétét, másrészt nem tudtam megmagyarázni, miért vagyok olyan felkavart. Ahogy beléptünk az ajtón, Daniel rögtön megpróbált megcsókolni. Nagyon furcsa érzés volt, hogy nem kívánom, azok után, hogy az elmúlt év javarészében kétségbeesetten kívántam. Nem értettem, miért nem. - Oké, oké! – mondta föltartott tenyérrel. – Nem probléma. – Töltött mindkettőnknek egy pohár bort, majd leült a kanapéra, kinyújtóztatva hosszú szexi, farmeres lábát. – Nézd. Tudom, hogy fájdalmat okoztam neked. Sajnálom. Tudom, hogy azt hiszed, védekezned kell, de megváltoztam. Komolyan megváltoztam. Gyere, ülj ide mellém. - Csak felöltözöm - Nem, nem! Gyere ide! – ütögette meg maga mellett a kanapét.- Gyere már, Bridge! Megígérem, hogy egy ujjal se nyúlok hozzád. Elővigyázatosan letelepedtem, összehúzva magamon a kabátot, kezemet illedelmesen összekulcsoltam a térdemen - Na, na! – így Daniel. – Ugyan, igyál már egy kicsit és lazíts! Szelíden átölelte a vállamat. - Nem hagy nyugodni a lelkiismeret azért, ahogy veled viselkedtem. Megbocsáthatatlan volt. – Olyan édes volt, hogy megint ölel valaki. – Jones – súgta gyöngéden. - Kicsi Jonesom. Magához húzott, mellére vonta a fejemet. – Nem ezt érdemelted. – Beburkolt a régi, ismerős illat. – Csak egy picit bújjunk össze. Most már nincs semmi baj. A hajamat simogatta, nyakamat simogatta, a hátamat simogatta, lecsúsztatta a vállamról a kabátot, majd benyúlt és egyetlen pattintással kikapcsolta a melltartómat. - Hagyd abba! – Megpróbáltam visszahúzni magamra a kabátot. – Komolyan, Daniel! – mondtam félig nevetve, ám ekkor megláttam az arcát. Ő nem nevetett. - Miért? - kérdezte, és durván lerántotta a vállamról a kabátot. – Miért ne? Gyere már. - Nem! – tiltakoztam. – Daniel, csak vacsoráról volt szó. Nem akarlak megcsókolni. Lehorgasztotta a fejét, nehezen zihált. Majd hátradőlt és behunyta a szemét. Felálltam, magamra csavartam a kabátot, és az asztalhoz mentem. Amikor hátranéztem, Daniel a tenyerébe temette az arcát. Akkor döbbentem rá, hogy zokog. - Bocs, Bridge. Visszaminősítettek. Perpetua kapta meg a beosztásomat. Fölösleges vagyok, és most még neked sem kellek. Egyetlen lánynak sem fogok kelleni. Senkinek sem kell olyan férfi, aki az én koromra sem csinált karriert. Hüledezve meredtem rá. – És arról van fogalmad, hogy én mit éreztem tavaly? Mikor a huszonhatodik senki voltam abban az irodában, te meg hülyítettél, hogy futózott guminak kelljen éreznem magam?
121
- Futózott guminak, Bridge? Már éppen el akartam magyarázni a futózott elméletet, de valamiért úgy döntöttem, nem fárasztom magam. - Azt, hiszem, jobb, ha most elmész. - Ó, ne csináld már, Bridge! - Menj! –mondtam. Hmmm. Na szóval. Leválok a dologról. De, jó, hogy elutazom! Thaiföldön képes leszek kiverni a fejemből az összes férfit, és magamra összpontosíthatok.
Július 19. szombat 58 kg 50 dkg, (Miért? Bikinivásárló napon, miért?), zavarba ejtő gondolatok Danielről: túl sok, passzoló bikinialsók 1, passzoló bikinifelsők 1, féktelen gondolatok Vilmos hercegről 22, alkalmak, amikor felírtam a Halló! Magazinra: „Vilmos herceg és bájos barátnője, Bridget Jones Ascotban” 7. 18:30. Francba, francba, francba. Egész nap az Oxford Street próbafülkéiben próbáltam belesajtolni bájaimat olyan bikinifelsőkbe, amelyeket részint hónaljban növesztett emlőjű, részint emlőiket szegycsonton, függszintesen viselő egyénekre tereztek, és közben olyannak látszottam a nyers mennyezetvilágításban, mint rántotta a River Caféban. Egyrészes lenne a kézenfekvő megoldás, de a fehérség még feltűnőbbé tenné testem többi részéhez képest máris löttyedt hasamat. Sürgős bikinidiéta célprogram egy hétre Július Július Július Július Július Július Július
20., 21., 22., 23., 24., 25., 26.,
vas. hétf. k. szer. csüt. pént. szom.
58 58 57 57 56 56 55
kg kg kg kg kg kg kg
50dkg 50dkg 50dkg 50dkg
Hurrá! Tehát, egy hét múlva lent leszek célsúlyon, és az így leapasztott tömeggel nincs már dolgom, mint testgyakorlással módosítsam a zsír textúráját és elrendezését. Ó, a fenébe! Nem fog meni. Csak Sharonnal osztom meg a szobám, és valószínűleg az ágyat. Inkább a lelkemre összpontosítok. Mindenesetre hamarosan jön Jude és Sharon. Éjfél. Kellemes este. N. jó ismét együtt lenni a lányokkal, bár Sharon olyan hisztérikus felháborodásba korbácsolta magát Daniel miatt, hogy alig bírtam visszatartani, hogy fel ne hívja a rendőrséget és el ne vitesse Danielt erőszak miatt. - Még, hogy fölösleges. Na, látjátok! – szónokolta. – Daniel tökéletes archetípusa az ezredvégi hímnek. Egyre tisztábban látja, hogy a nők felsőbbrendű fajta. Fölismeri, hogy nincs funkciója, erre mit tesz? Erőszakhoz folyamodik! - Ugyan, csak meg akarta csókolni – mondta Jude elnézően, miközben lanyhán lapozgatta a a Sátrorrevü-t. - Bah! Pont ez a lényeg! Kurva szerencséje van Bridgetnek, hogy Daniel nem tört be a bankjába városi gerillának öltözve és nem géppisztolyozott le tizenhét embert. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Tom volt, de nem azért csengetett föl, hogy megköszönje a mobilját mindama rohadt zűr után, amit a hülye vackeráj okozott, hanem, hogy elkérje anyuka számát. Tom egész puszi haverságban látszik lenni anyuval, akit, mint gyanítom, egyfajta Judy Garland-i /Ivana Trump-i giccses fényben lát (ez azért elég furcsa, mert még nem felejtettem el, hogyan oktatott ki
122
anyu még tavaly is, hogy a homoszexualitás „merő lustaság, drágám! Egyszerűen nem veszik az ellenkező nemhez!”- de hát, ez tavaly volt.) Hirtelen félni kezdtem, hogy Tom talán arra akarja kérni anyut, adja elő flitteres ruhában a „Non je regrette rien”-t egy „Szerszám” nevű klubban, amibe anyu – naivan, de önimádattal – bele is fog egyezni, abban a hitben, hogy a cottswoldi malmok műemlék gépezetéhez van valami köze. - Minek az neked? – kérdeztem gyanakodva. - Mamád nem tag egy könyvklubban? - Mittudomén. Minden megtörténhet. Miért? - Jerome úgy érzi, hogy költeményei beértek, ezért előadási lehetőségeket keresek neki könyvklubokban. Múlt héten Stoke Newingtonban tartott előadást, és félelmetes volt! - Félelmetes? – kérdeztem, és felfújt pofazacskóval mímeltem az öklendezést Judenak és Shaznek. Végül fenntartásaim ellenére is megadtam Tomnak a számot, mert gyanúm szerint anyunak most, hogy Wellington elment, új szórakozásra lehet szüksége. - Mi van ezekkel a könyvklubokkal? - kérdeztem, miután letettem a kagylót. – Csak én nem tudok róluk, vagy egyik percről a másikra hajtottak ki a földből? Nem léphetnénk be valamelyikbe, vagy ahhoz Pöffeszkedő Családosnak kell lenni? - Pöffeszkedő Családosnak – szólt ellentmondást nem tűrve Shaz. – Azért, mert félnek, hogy az agyukat szikkadtra szívják a paternalista követelések... Jajistenkém, nézzétek Vilmos herceget! - Muti! – csapott le Jude, és kitépte Sharon markából a Halló!-t a királyi süvölvény fotójával. Megálltam, hogy ne tépjek magam is. Mert bár szeretném minél több képen megcsodálni Vilmos herceget, lehetőleg különféle szerelésekben, tisztában vagyok vele, hogy ez a vágy egyszerre tolakodó ás erkölcstelen. Ennek ellenére se nézhetem üvegnek ama sejtelmet, hogy nagy dolgok fognak forrnak ez ifjú királyi agyvelőben, ki ha majd beérik, úgy szökken elő egeket fenyegető kardjával, mint kerekasztal régi lovagjai és oly káprázatos új rendet hív életre, hogy Clinton elnök és Tony Blair csupán öregecske uraknak tűnnek majd mellette. - Mondjátok már meg, hogy mennyire fiatal a túl fiatal? – kérdezte Jude álmodozón. - Túl fiatal az, aki a törvényes fiad lehetne – nyilatkoztatta ki Shaz, mint egy kormányrendeletet. Pedig, ha jobban belegondolok, az egész azon múlik, hogy mennyire vagyunk öregek. Ekkor ismét megszólalt a telefon. - Ó, szervusz, drágám, tudod mi van? – Anyám – Tom barátod – tudod, a „homó” – kihoz egy költőt a Lifeboat könyvklubba! Szerelmes verset szaval nekünk! Mint Lord Byron! Hát, nem mulatságos? - Ö..igen? –makogtam. - Különben nincs is ebben semmi különös! – szusszantott hanyagul anyu. – Nálunk gyakran adnak elő szerzők. - Valóban? Például? - Ó, hát rengetegen, drágám! Penny nagyon jó barátja Salman Ruchdie-nak. No, szóval te is jössz, drágám, ugye jössz? - Mikor lesz? - Péntekhez egy hétre. Unával hájas tésztát sütünk és csirkét csinálunk gazdag módra. Hirtelen rémület rántott görcsbe – Darcy tengernagy is jön Elaine-nel? - Egek! Fiúknak tilos a belépés, csacsi! Elaine jön, de a hapsik csak később esedékesek. - De ott lesz Tom és Jerome is!
123
- Ó, ők nem fiúk, drágám. - Bizonyos vagy benne, hogy Jerome költeményei azt a műfajt képviselik, ami... - Bridget! Nem értem, mit próbálsz kifejezni! Nem tegnap jöttünk a világra, ha nem tudnád. És az irodalom lényege a kifejezés szabadsága. Ja, és azt hiszem, Mark is átjön később. Idefent van, Malcolm végrendeletét csinálja – mert az ember sohasem tudhatja!
Augusztus 1. péntek 58 kg 50 dkg, (bikinidiéta teljes csődje), cigaretta 19 (diéta elősegítése), kalória 625 8még biztosan nem késő 18:30. Hrr. Hrrr. Holnap indulok Thaiföldre, még semmi sincs becsomagolva, és nem számítottam ki, hogy a könyvklubban a „péntekhez egy hétre”, a mai kurva estét jelenti. nagyon, de nagyon nem akarok elhajtani Grafton Underwoodba. Forró fülledt este van, Jude és Shaz jó bulira megy a River Caféba. Persze nyilvánvalóan fontos pártolni anyut, Tom szerelmi életét, a művészetet stb. Magunkat tiszteljük, ha másokat tisztelünk. Valamint az sem számít, ha holnap fáradtan ülök fel a gépre, mert úgyis szabadságra utazok. Az előkészületek úgyse tarthatnak soká, mivel csupán zanza ruhatára lesz szükségem (csak két body és egy szárong!); mivel pedig a csomagolás úgyis mindig annyira elnyúlik, hogy kitölti a rendelkezésre álló időt, ezért a legokosabb, ha a rendelkezésre álló időt n. lekurtítjuk. Igen! No lássák! Mindenre jut idő! Éjfél, beesve az ajtón. N. elkéstem, hála a sztrádai jelzések teljes összeomlásának (ha most lenne háború, biztosan jobban össze lehetne zavarni a németeket azzal, hogy meghagyják az útjelzéseket). Anyu köszöntött, rendkívül sajátos gesztenyeszín bársonykaftánban, amelyet, gondolom irodalminak szánt, és bevezetett a katedrálüvegű franciaajtón át a nappaliba, ahol elsőnek a „Hakuna matata!” mottójú., rikító új „családi címert” pillantottam meg a műkő kandalló felett. - Csss! – intett csendre Una mámorosan. Nagyképű Jerome, akinek átfúrt mellbimbóját tisztán látni lehetett a tapadós fekete trikó alatt, a metszett üvegtálak gyűjteménye előtt állva bőgött harciasan – Akarom, akarom, akarom, szőrös combjait vakarom – a mű Regency-székek patkójában a Lifeboat Luncheon könyvklub kosztümös, megszeppent hölgyeinek. A szoba másik végében észrevettem Elaine-t Mark Darcy mamáját, aki nehezen bírta visszafojtani a nevetését. - Akarok! – bömbölt Jerome. – Akarok, kaparok, vakarok, harapok! - Nos! Hát, én azt gondolom, hogy ez abszolút szédületes volt! – pattant föl anyu. – Ki kér pástétomot? Ez döbbenetes, ahogy a középosztálybeli hölgyek világa mindent magába tud simítani, kellemesen biztonságos anyuciáramlatba mosva a világ összes bonyodalmát és zűrzavarát, mint ahogy a vécétisztítótól is minden rózsaszín lesz a csészében. - Ó, annyira szeretem a kimondott és írott szót! Olyan szabadnak érzem magam tőle! – áradozott Una Elaine-nek, miközben Penny Husbands-Bosworth és Mavis Enderbury úgy ugrálták körül Beképzelt Jerome-ot. mintha ő lenne T.S. Eliot. - De még nem is végeztem! – nyivákolt Jerome. – Még el akartam mondani az „Öklös merengés”-t és „Az üres férfilyukak”-at! Ekkor mennydörgést hallottunk.
124
- „Ha józanul tudod megóvni fődet, / midőn a részegültek vádja mar...” – Apu volt és Darcy admirális, mindkettő merevrészeg. Ó, istenem. Mostanában akárhányszor látom aput, mindannyiszor be van állítva. Mintha furcsán fölcserélődött volna az apaleány szerep. - „Ha tudsz magadban bízni...” – bőgte Darcy tengernagy, és felpattant egy székre, nagy riadalmat váltva ki a hölgykoszorúból. - „s mégis: őket / hogy kételkednek, megérted...” – tette hozzá apu már-már könnyesen, és a tengernagynak dőlt támaszért. A tajt-sikerkettős tovább szavalta Rudyard Kipling Ha...-ját. Sir Laurence Olivier és John Gielgud modorában, anyu és Beképzelt Jerome dühére, akik egyszerre kaptak sziszegőrohamot. - Ez tipikus, tipikus, tipikus! –sziszegte anyu, amikor a térden álló Darcy tengernagy a mellét döngetve zengte: - „S csalárdok közt nem léssz hazug magad”! - Retrográd, gyarmatosító klapancia! – sziszegte Jerome. - „...ha tudsz a szívnek, ínnak és idegnek...” - Ráadásul kibaszott rímekben – sziszegte Jerome. - Az én házamban nem mondunk ilyen szavakat, Jerome – sziszegte anyu. - „...parancsot adni, bár a kéz és a láb...” - szavalta apu, majd elvágódott a cirádás szőnyegen, mint aki meghalt. - Akkor meg miért hívott meg? – sziszegte Jerome kígyóilag. - „...kidőlt, de te kitartasz, mert tebenned” – dörögte az admirális. - „...csak elszánás van, ám az szól:” – morrant apu a szőnyegről, majd térdelésbe pattant és kitárta a karjait: - „Tovább!” Hatalmas üdvrivalgás és tapsolás támadt a hölgykoszorúban. Jerome kiszáguldott és becsapta az ajtót; Tom utánarúgtatott. Reményvesztetten fordultam vissza, és egyenesen Mark Darcy szemébe néztem. - Hát, ez érdekes volt! – állt meg mellettem Elaine Darcy, miközben fejleszegve próbáltam visszanyerni hidegvéremet. – A költészet, amint egyesít öreget s fiatalt! - Mátósat és józant – tettem hozzá. Mire Darcy tengernagy is odadülöngélt, a versét szorongatva. - Drágám, drágám, egyetlenem! – vetette magát Elaine-re. – Ó, itt a kinekishíjják! – sandított rám. – Elbájoló! Mark is megjött, ez az én fiam! Józan, mintegy bíró, csak hogy bennünket hazavihessen! Egyes-egyedül! Hát, nem tudom! – tette hozzá. Megfordultak és Markot nézték, aki Una bóvli asztalánál körmölt valamit, egy figyelő kék üvegdelfin társaságában. - Az én végakaratomat írja egy partin! Hát, nem tudom! Munka, munka, munka! – dörögte az admirális. – Hozta ezt a tyúkot, hogy is hívják, angyalom, Rachelnek, annak? Bettynek? - Rebeccának – szólt Elaine csípősen. - És a következő, hogy sehol sem látható. Kérdezem Markot, de csak motyog. Nem állhatom a motyogókat! Sose állhattam. - Nem hinném, hogy Rebecca csakugyan... – mormolta Elaine. - Miért ne! Miért ne! Tökéletesen jó! Hát, nem tudom! Ez az egész hűhó ezzel, azzal, amazzal! Remélem, ti, fiatal hölgyek nem szálltok folyton virágról virágra, mint ezek az ifjú tacskók! - Nem – feleltem gyászosan. – Az a helyzet, hogy ha egyszer megszeretünk valakit, nagyon nehéz kidolgozni magukból, miután a távozás hímes vesszejére lépett. Mögöttem robaj hallatszott. Megfordultam és azt láttam, hogy Mark Darcy felborította a kék üvegdelfint, amely viszont magával sodort egy váza krizantémot és
125
egy bekeretezett fotót, üvegcserepek, virágok, papírlapok összevisszaságával terítve be a padlót. Maga a förtelmes delfin csodás módon épségben maradt. Nagy felzúdulás támadt, anyu, Elaine, Darcy admirális egyszerre rohantak a tett színhelyére, az admirális fel-alá gyalogolt és bőgött, apu a delfint próbálta leverni a padlóra – Szabaduljunk meg a rohadéktól! –, Mark pedig összekapkodta a papíjait, és felajánlotta, hogy kifizet mindent. - Mehetünk, apa? – motyogta mélységes zavarban. - Nem, nem, a te idődben nagyon jó társaságban voltam ezzel a Brendával itt. Hozzál nekem még portóit, fiam. Összenéztünk Markkal, és kínosan hallgattunk. - Szervusz, Bridget - mondta hirtelen. – Gyere, papa, tényleg mennünk kellene. - Igen, gyere, Malcolm – csatlakozott Elaine, és gyengéden karon fogta a férjét. – Különben a szőnyegre fogsz csurizni. - Ó, csurizni, csurizni! Hát, nem tudom! Elbúcsúztak, Mark és Elaine kiterelték a tengernagyot. Üresen, lelappadtan néztem utánuk. akkor hirtelen visszatért Mark, és odajött hozzám. – El is felejtettem a tollamat – kapta föl az asztalról Mont Blanc-ját. - Mikor utazol Thaiföldre? - Holnap reggel. – Egy töredékmásodpercig meg mertem volna esküdni rá, hogy csalódottnak látszott. - Honnan tudtad, hogy Thaiföldre megyek? - Egész Grafton Underwood erről beszél. Becsomagoltál már? - Mit gondolsz? - Egy fia harisnyát se – felelte szárazon. - Mark! –bőgte az apja. – Gyere már, fiú, ha egyszer neked volt a legnagyobb mehetnéked! - Megyek! – nézett hátra Mark. – Ez a tiéd. – Gyűrött papírt nyomott a kezembe, rám villantott egy...izé...átható pillantást, majd távozott. Kivártam, amíg senki se figyel rám, majd reszkető kézzel széthajtottam a papírt. Csak apu és az admirális verse volt. Minek adta ezt nekem?
Augusztus 2. szombat 58 kg 5 dkg, (huh, vakáció előtti fogyókúra teljes csődje), alkoholegység 5, cigaretta 42, kalória 4457 (teljes kétségbeesés), becsomagolt darabok 0, útlevél hollétével kapcsolatos elképzelések 6, útlevél hollétével kapcsolatos elképzelése megalapozottsága 0. 05:00. Miért, ó miért megyek vakációra? Egész idő alatt azt fogom kívánni, bár Sharon lenne Mark Darcy, ő pedig, hogy bár Simon lennék. Hajnali öt van. Egész hálószobámat elborítja a nedves mosás, a golyóstollak és nájlonszatyrok. Nem tudom, hány melltartót vigyek, nem találom a kis fekete Jigsaw ruhámat, amely nélkül nem mehetek, se a rózsaszín műanyag papucsom párját, még nem váltottam egyetlen utazócsekket sem, és szerintem a hitelkártyám is kimerült. Másfél óra múlva el kell hagynom a házat, és semmi sem fog beleférni a bőröndbe. Talán elszívok egy cigarettát, és néhány percig brosúrákat nézek megnyugvás végett. Mmm. Finom lesz majd csak feküdni, napfürdőzni, barnulni a parton. Napfény, úszás, és...Óóó, villog az üzenetrögzítő! Hogyhogy nem vettem észre? 05:10. Lenyomtam a visszajátszót.
126
- Ó, Bridget, itt Mark. Imént jutott eszembe, ugye tudod, hogy Thaiföldön most van az esős évszak? Nem kellene esernyőt csomagolnod?
11. OLCSÓ THAINAK HÍG A LEVE
Augusztus 3. hétfő Súlytalanul (levegőben), alkoholegység 8 (de repülés közben, úgyhogy hatálytalanítja a magasság), cigaretta 0 (kétségbeejtő: nemdohányzó szakasz), kalória egymillió (kizárólag olyan dolgok, amelyeket álmomban nem vettem volna a számba, ha nem teszik elém a tálcán), útitárs finom fingásai 38 (eddig), variációk alfarhangi aromában 0. 16:00. Angol idő szerint. Repülőgépen égben. Roppant elfoglaltságot kell mímelnem sétálómagnóval és írással, mert a mellettem ülő, halványbarna műanyagöltönyös, irtózatos ember egyfolytában társalogni akarna, miközben sunyi lapos (de a szaguk irtózatos) fingokat ereget. Próbáltam alvást mímelni, és közben befogtam az orromat, de néhány perc után az irtózatos ember megveregette a vállamat, és megkérdezte – Van valamilyen hobbija? - Igen, a szunyálás – feleltem, de őt még ez sem állította le, pillanatok alatt elmerített a korai etruszk pénzverés homályában. Elszakadtam Sharontól, mert olyan későn értünk ki a repülőtérre, hogy már csak különálló ülések maradtak, amitől Shaz totál begorombult. Bár valamilyen okból már túltette magát rajta, aminek persze semmi köze sincs a mellette ülő, farmert és gyűrött khaki inget viselő, Harrison Ford-zsánerű ismeretlenhez, akinek minden egyes szaván Shaz úgy hahotázik, mint a feldőlt gelencsér (fura egy hasonlat, nem?). Holott utálja az összes férfit, mert szerepvesztők, smakkológok és brutális őrültek. Én viszont itt ülök megáldva Műanyag Fingóduda úrral, és tizenkét órán át nem cigarettázhatok. Hála istennek, van Nicorette-m. Nem n.j. start, ennek ellenére továbbra is fel vagyok villanyozva thaiföldi utazás tárgyában. Inkább utazók leszünk, mint turisták, nem fogunk megragadni hermetikusan elzárt turisztikai enklávékban, hanem komolyan megtapasztaljuk a vallást és a kultúrát. Vakációs célok: -
-
Hippi stílusú utazónak lenni „, Fogyni enyhe, ideális esetben nem életveszélyes vérhas eszközeivel Szert tenni pasztell kétszersült-árnyalatú barnaságra – nem Sheryl Gascgne-féle élénknarancsra vagy olyanra, mai bőrrákot, illetve ráncokat okoz. Jól szórakozni. Megtalálni magamat, valamint napszemüveget. (Remélhetőleg a bőröndben van.) Úszni és napfürdőzni (úgyis csak rövid trópusi löketekben fog esni). Templomokat látogatni (bár, remélem, nem sokat). Spirituális epifániában részesülni.
Augusztus 4. hétfő 53 kg 95 dkg, (mérés nem lehetséges, úgyhogy hangulatomnak megfelelően választhatok magamnak súlyt: óriási előnye az utazásnak), kalória 0, nem az árnyékszéken töltött percek 12 (annak érzem).
127
02:00. Helyi idő. Bangkok. Aludni próbálunk a legcudarabb helyen, ahol valaha előfordultam. Úgy érzem, meg fogok fulladni, mert nem bírom folytatni a lélegzést. Amikor rárepültünk Bangkokra, vastag szürke felhőpaplanból zuhogott az eső. A Sin Sane (Sin Sae) Vendégházban nincsenek vécék, csak padlóba mélyesztett, förtelmes, bűzlő lyukak, kutricákban. Mit sem használ a nyitott ablak és a ventillátor, mivel a levegő leginkább a meleg vízhez áll közel, anélkül, hogy azonos lenne vele. Alant (hotel, nem árnyékszék alatt) diszkó, és a szünetekben halható, hogy az egész utca nyöszörögve tesz hasztalan kísérleteket a visszaalvásra. Nagy, fehér, folyós pöfetegnek érzem magam. Haj először tollakká csapzott, aztán beleragadt az arcomba. a legrosszabb, hogy Sharon egyfolytában a Harrison Ford-zsánerű ismeretlenről apacsol. - ... Bejárta a világot... ott volt a Sudan Airways gépén, amikor a pilóta és a másodpilóta elhatározták, hogy sorra kezelnek minden utassal, és a pilótafülke ajtaja becsapódott mögöttük! Fejszével kellett szétvágni! Olyan szellemes! Az Orientalban fog megszállni és megígérte, hogy átjön. - Az hittem, nem óhajtunk közösködni férfiakkal – mondta morcosan. - Nem, nem, csak arra gondoltam, hogy vadidegen helyen hasznos lehet tartani a kapcsolatot olyan emberrel, aki bejárta a világot. 06:00. Fél ötkor sikerült elaludnom, de háromnegyed hatkor már fel is ébresztett Sharon, aki az ágyon ugrálva közölte, hogy el kell mennünk egy templomba, és meg kell néznünk a napkeltét (kilométer vastag felhőn át!). Nem bírom tovább! Vúúú! Valami n. borzasztó megy végbe a gyomromban egyfolytában jönnek fel a kénkőszagú kis büfikék. 11:00. Öt órája vagyunk ébren, amiből négy és fél azzal telt, hogy felváltva járunk a „toalettre”. Sharon szerint a szenvedés és az egyszerű élet hozzátartozik a spirituális epifániához. A fizikai komfort nemcsak szükségtelen, de akadályozza is a lelkiséget. Meditálni fogunk. Dél. Hurrá! Átjelentkeztünk az Orientál Hotelbe! Tudom, hogy egy éjszaka többe fog kerülni, mint egy hét Korfun, de vészhelyzet van és mire való a hitelkártya? (Shazzeré még működik, és azt mondja, majd otthon megadom. Nem tudom, helyes-e más hitelkártyájával beszeretni a spirituális epifániát?) Egybehangzó véleményünk szerint a szálloda csodálatos, rögtön átöltöztünk púderkék fürdőköpenybe, pancsoltunk habfürdőben stb. Shazzer azt is mondja, hogy még egy utazónak se muszáj örökösen nyomorogni, mivel a világok és az életstílusok ellentétből fakad a spirituális epifánia. Szívem mélyéből egyet értek! Például roppantul értékelem a vécé és a bidé egyidejű jelenlétét, tekintettel a folyamatos gyomorbántalmakra. 20:00. Shazzer aludt (vagy belehalt a hasmenésbe), tehát elhatároztam, hogy kimegyek sétálni a szálloda teraszára. Egyszerűen gyönyörű volt. Álltam a koromfeketeségben, puha, meleg szellő emelgetett az arcomba tapadt tollakat, néztem a Chao Praya kanyarát, amelyen fények hunyorogtak, és keleti stílusú hajók sejlettek. Csodálatos dolog a repülés! Alig huszonnégy órája még otthon gunnyasztottam az ágyamon, vizes mosással körítve, és most ez a hihetetlen egzotika és romantika. Éppen rá akartam pipálni, amikor puccos arany öngyújtó jelent meg az orrom előtt. Fölnéztem a lángnál az arcba, és furcsa hangot hallattam. Harrison Ford volt a repülőgépről! A pincér gint és tonikot szervírozott, mely utóbbi egész erősnek tűnt. Harrison Ford, vagy „Jed” elmagyarázta, hogy a trópusokon
128
nagyon fontos kinint szedni. Nagyon meg tudtam érteni, miért szövegelt annyit róla Shaz. Jed érdeklődött, mik a terveink. Mondtam, hogy át akarunk enni Koh Samui hippiszigetre, hogy kunyhóban lakjunk, és spirituális epifániában részesüljünk. Jed mondta, hogy esetleg ő is átjön. Mondtam, hogy Sharon biztosan örülne (mert Harrison Ford nyilvánvalóan Sharoné, bár ezt nem közöltem fennhangon) és ne keltsem föl esetleg? Addigra eléggé elködösültem a kinintől, majd pedig pánikba estem, mert Jed gyöngéden végighúzta mutatóujját az arcomon, és fölém hajolt. - Bridget! – sziszegte egy hang. – Te mered barátnőnek nevezni magadat? Jaj, ne, jaj, ne! Shazzer volt.
Augusztus 7. csütörtök 53 kg 50 dkg vagy talán 51 kg 70 dkg? , cigaretta 10, nap megjelenése. Koh Samui-sziget. Thaiföld. Felhőszakadást leszámítva n. idillikus, hippipartra érkeztünk elbájoló homoksarló, és azon véges-végig cölöpökön álló házikók és éttermek. A kunyhók bambuszból készültek, tengerre néző erkéllyel Még mindig eléggé faséban vagyunk, és Shazben valamely irreális viszolygás alakult ki a „Szomszéd Kunyhóban Lakó Fiúkkal Szemben”, ami azzal az eredménnyel járt, hogy még tizennyolc órája sem vagyunk itt, de már háromszor hurcolkodtunk az esőben. Első alkalommal még volt is valami alapja, mert három perc elteltével átjöttek a fiúk, hogy megpróbáljanak ránk sózni valamit, ami vagy heroin volt, vagy ópium, vagy karamella. Ekkor átköltöztünk egy másik hotelkunyhóba, ahol a szomszéd fiúk n. nettek voltak, mint a biokémikusok vagy hasonlók. Ám sajna a biokémikusok átjöttek és felvilágosítottak bennünket, hogy a kunyhónkban három napja felkötötte magát valaki, mire Shazzer ragaszkodott hozzá, hogy távozzunk. Addigra vaksötét volt. A biokémikusok felajánlották, hogy segítenek, de Shaz hallani sem akart róla, ezért egy örökkévalóságig kellett baktatunk a parton hátizsákosan azzal a végkimenetellel, hogy miután majdnem 20.000 mérföldet utaztunk a tengerparti ébredés kedvéért, egy olyan kunyhóban kötöttünk ki, amely egy étterem hátuljára és egy árokra néz. Úgyhogy most lófrálhatunk fel-alá a parton egy újabb kunyhót keresve, mely a tengerre néz, de nem tanyáz benne ott maradt karma, és nem rosszfajta fiúk a szomszédok. Hülye Shazzer! 23:30. Stenkém ojjó volt ganja vendéglő! Shazz marha kanfasztikus. Legjobbrát.
Augusztus 8. péntek 50 kg 80 dkg (gyomorrobbanás mellékterméke), alkoholegység 0, cigaretta 0 (n.j.), varázsgomba 12 (mmmm vuuuuu-viiiiiii! 11:30. Amikor felébredtem vitathatatlanul későn és egyedül találtam magamat. Miután Shaz nem volt sehol a kunyhóban, kimentem az erkélyre és körülnéztem. Aggasztó módon a szomszédban a rémítő svéd lányokat felváltotta Egy Fiú, de ez nyilvánvalóan nem lehet az én hibám, mert itt örökké jönnek-mennek az utazók. Feltettem a dioptriás napszemüveget, mert a lencsém még nem volt bent, és a Fiú, Aki az Imént Költözött Be a Szomszédba, alaposabb megtekintés után az Orientál Szálló csókos Harrison Ford-utánzatának bizonyult. Miközben őt lestem, megfordult és rámosolygott valakire, aki éppen kilépett a kunyhójából. Shazzer volt,
129
személyesen bizonyítva, hogy az „utazás közben óvakodjunk a Szomszédban Lakó Fiúktól, hacsak nem kimondottan mutatósak” – filozófiában éktelen nagy óvás lapít. 13:00. Jed mindkettőnket elvisz a kávézóba varázsgombás omlettre! Kezdetben kételyeket tápláltunk, miután kategorikusan ellenezzük a tilalmas anyagokat, de Jed elmagyarázta, hogy a varázsgomba nem drog, hanem természetes táplálék, és kaput nyit majd a szellemi epifániámhoz. N. izgatott vagyok. 14:00. Gyönyörű vagyok, szíven ütő, egzotikus szépség, gyönyörű alkotóeleme az élet színeinek és törvényeinek! Amikor fekszem a homokon és a vászonkalapomon át nézem az eget, tűszúrásnyi fények döfnek a szemembe, és ez olyan meseszép, gyönyörű kép, hogy nincs párja. Shazzer gyönyörű. Beviszem a kalapomat a tengerbe, hogy a tenger szépsége ékkövesen egyesüljön a fény gyönyörű szemcséivel. 17:00. Ganja vendéglőben egyedül. Shazzer nem áll szóba velem. A varázsgombás omlett után először nem történt semmi, de aztán ahogy mentünk a kunyhónkba, váratlanul roppant mulatságosnak tűnt minden, és rám jött az elfojthatatlan vihogógörcs. Ám Shaz nem látszott érteni a tréfát. Legfrissebb kunyhónkhoz érve úgy döntöttem, hogy odakint kötöm fel a függőágyamat, de vékony spárgát használtam, ami elszakadt. Ezt olyan viccesnek találtam, hogy tüstént meg akartam ismételni. Shazzer azt állítja, hogy negyvenöt percen át játszottam újra a mulattató függőágyszakadást, úgy, hogy jókedvemet egyáltalán nem lankasztotta az ismétlés. Jed a kunyhóban tartózkodott Shazzel, de aztán elment úszni, tehát elhatároztam, hogy felkeresem Sharont, aki az ágyon feküdt és nyögött: - Csúnya vagyok, csúnya, csúnya, csúnya! Megriadva ettől az önutálattól, mely oly éles ellentétben állt az én hangulatommal, rohantam feléje vigasztalás céljából. Ám útközben megpillantottam a tükörben magamat: a legbűbájosabb, leggyönyörűségesebb jelenséget, akit láttam valaha! Shaz nem vitatja, hogy a következő negyven percben folyamatos kísérleteket tettem felvidítására, de mindegyre megzavart énképem a tükörben: pózokba álltam és könyörögtem Shaznek, hogy csodáljon engem. Ő viszont totális traumába esett arcának és testének vélt, iszonyú eltorzulásától. Elmentem, hogy szerezzek neki némi ételt, vihogva tértem meg banánnal és Bloody Maryvel, elmeséltem, hogy a pincérnő az étteremben lámpaernyőt visel a fején, majd elbambultan elfoglaltam megfigyelőállásomat a tükör előtt. Ezek után, állatja Shaz, két órán át hevertem a parton, vászonkalapban, az eget bámulva és lanyhán integetve, miközben ő öngyilkosságot fontolgatott. Én csak annyira emlékszem, hogy a legboldogabb perceimet éltem; fixen megértettem az élet mélyenszántó, örök törvényeit, és rájöttem, hogy nincs is szükség másra, pusztán az Érzelmi intelligenciá-ban részletesen leírt mély Áramlatállapotba kell kerülni, zen-szerűen odasimulva a törvényekhez. Aztán hirtelen, mintha kattant volna egy kapcsoló, mert mikor visszaértem a kunyhóba, nem Yasmin Le Bon-stílusban reinkarnálódott, sugárzó női Buddhát láttam a tükörben, hanem csak magamat jajveres, izzadó arccal, egyik oldalon lelapult, másik oldalon tüskökben és szarvakban ágaskodó hajjal, az ágyán heverő Shaz pedig úgy nézett, mint egy szekercés gyilkos. N. szomorú vagyok és szégyenkezem a viselkedésem miatt, de nem én voltam, hanem a gombák. Talán, ha visszamegyek a kunyhóba, és beszélek a spirituális epifániáról, Shazzer se lesz olyan morc. 130
Augusztus 15. péntek 51 kg 25 dkg (ma kissé gömbölyűbb kedélyben), alkoholegység 5, cigaretta 25, spirituális epifánia 0, katasztrófa 1 09:00. Fantasztikus vakációnk volt, bár spirituális epifánia nélkül. Kissé kirekesztettnek éreztem magam, mert Shaz gyakran időzött Jeddel, ám a nap valóban előbújt párszor, így úsztam és napoztam, amíg ők keféltek, este pedig hármasban vacsoráztunk. Shaznek némileg össze van törve a szíve, mert Jed tegnap este elutazott valami másik szigetre. Kedvderítő reggelit eszünk (bár nem varázsgombát), aztán pedig csak kettesben fogunk megint röhögni nagyokat. Hurrá! 11:30. Ó, hogy az a kurva kaporszakállú és bassza meg! Most értünk vissza a kunyhónkba, ahol a szekrényünket nyitva találtuk és a hátizsákjaink eltűntek! Mi bezártuk előzőleg, nyilvánvalóan feltörték. Szerencsére az útlevelünk megvan, és nem minden cucc volt a csomagban, de a repülőjegyünknek és utazó csekkjeinknek semmi nyoma. Shazzer hitelkártyáját kimerítette Bangkokban az a sok vásárlás meg stb. Kettőnknek van harmincnyolc dollárunk, a londoni gép kedden indul Bangkokból, és mi több száz mérföldre vagyunk egy szigeten. Sharon sír, én folyamatosan próbálom vidítani, de nem sok sikerrel. Az egész forgatókönyv emlékeztet a Thelma és Louise-ra, amikor Thelma lefekszik Brad Pitt-tel, aki ellopja az összes pénzüket és Geena Davis egyre csak mondogatja, hogy semmi baj, Susan Sarandon pedig sír és azt hajtogatja, hogy de bizony baj van, Thelma, nagyon nagy baj. Száz-száz dollárjába fájna mindkettőnknek csak az, hogy elrepüljünk Bangkokba, ha idejében akarunk érkezni a géphez, és akkor még ki tudja, elhiszik-e a bangkoki reptéren az elveszett jegyeket, vagy hogy tudunk-e... Jajistenem. Föl a fejjel és szívvel, muszáj. Csak annyit pendítettem meg Shazzernek, hogy menjünk vissza a ganja vendéglőbe, igyunk néhány Bloody Maryt és aludjunk rá egyet, mire ő tombolni kezdett. Az a zűrös, hogy egy részem őrjöng, míg egy másik részem azt gondolja, ez óriási, hogy válság és kaland, mekkora változás ahhoz képest, amikor a combkerületemen izgultam. Szerintem kiosonok én azért a Bloody Maryért. Miért ne viduljunk fel? Hétfőig úgyse tehetünk semmit, mert minden zárva tat, hacsak nem azzal keresünk pénzt, hogy egy bárban adunk elő egzotikus táncokat, testnyílásainkból pingponglabdákat eregetve, de van egy olyan spúrom, hogy nem állnánk a versenyt. 13:00. Hurrá! Hippik leszünk Kosmin, banánt és kagylót árvulunk a parton. Ez a spirituális Epifanni. Brillli-áns! Csakmagunkra támogatunk. Spritis! 17:00. Hmm. Sharon még mindig alszik, aminek örülök, mert úgy látom, eléggé a szívére veszi a dolgot. Érzem, hogy ez most egy nagy alkalom, amikor kipróbálhatjuk, mennyire vagyunk képesek megállni a saját lábunkon. Tudom. Átmegyek a nagyszállodába és megkérdezem a recepción, mivel tudnak segíteni válság esetén. Például telefonálhatnék az utazócsekkes vállalathoz. Nem, nem! Pozitívnak kell maradnom. 19:00. Na, lássák! Addig, amíg az ember nem veszíti el a csüggedését, mindig jön valami, ami kirántja a gödörből. Kibe szaladok bele a szálloda előcsarnokába, ha nem Jedbe! Azt mondta, hogy az utazását a szigetekre elmosta az eső, ma este megy vissza Bangkokba, éppen most akart megkeresni bennünket, hogy elköszönjön. (Azt hiszem, Shaz egy kicsit ki fog borulni, maiért Jed nem azonnal
131
őhozzá jött, de talán arra gondolt, hogy már elutaztunk, vagy... Na, nézzék, most nem kezdek el rögeszmélni Sharon miatt.) Mindenesetre Jed nagyon együtt érzőnek bizonyult, bár ő eleve figyelmeztetett, hogy sose hagyjunk a kunyhóban semmi értékeset, még lakat alatt sem. Tartott egy kis lelki prédikációt (oltárian szexi, afféle atya/lelkiatya figura), aztán azt mondta, jó lenne csipkedni magunkat, ha idejében akarunk Bangkokba érni a keddi géphez, mert innen ma és holnap is pukkanásig van miden járat, de ő majd megpróbál jegyet keríteni nekünk a holnapi éjszakai vonatra, és akkor nem késsük le a csatlakozást. Azt is felajánlotta, hogy ad némi pénzt taxira és az itteni hotelszámlára. Hétfőn első dolgunk legyen felhívni Londonban az utazási ügynököt, akkor egész biztosan kiadják a jegyeket, nekünk már csak föl kell venni a reptéren. - Visszafizetjük! – hálálkodtam. - Ugyan, hagyd! – legyintett – Nem is olyan sok pénz az. - De akkor is! – makacskodtam. - No, jó ha majd megengedhetitek magatoknak – mondta nevetve. Jed egy nemes lelkű gazdag álomisten, bár természetesen nem a pénz az, ami számít. Kivéve, amikor hiányzik válsághelyzetben.
Augusztus 18. hétfő Vonaton Surat Thani Koh Samuiból Bangkok felé. Egész kellemes a vonaton, ahogy elsuhannak mellettünk a rizsföldek és a csúcsos kalapú emberek. Amikor megáll a vonat, futnak oda az ablakhoz, és csirkeszakét kínálgatnak, ami finom. Folyton Jedre kell gondolnom. Olyan segítőkész és kedves volt, hogy arra a Mark Darcyra emlékeztetett, aki még nem pályázott el Rebeccával. Nekünk adta még egyik táskáját is, hogy legyen mibe raknunk a cuccunkat, amit nem fújtak meg, és megtetézte az apró samponjaival és szappanjaival, amelyeket a különböző szállodáiban szedett össze. Shaz boldog, mert kicserélték a telefonszámaikat és a címüket, és találkozni fognak, amint Sharon hazaér. Hogy megmondjam az őszintét, az elviselhetetlenségig odáig van magától. Bár azért jó is, mert borzalmasan megviselte Simon. Mindig gyanítottam, hogy nem utálja az összes férfit, csak a görényeket. Ó, istenem, remélem, nem késsük le a gépet.
Augusztus 19. kedd 11:00. Bangkoki repülőtér. Valami rettenetes lidércálom fojtogat. Fejemben kattog a vér, és alig látok. Shaz előresietett, hogy visszatartsa a gépet, én a csomagot hoztam. El kellett mennem egy vámos mellett, aki kutyát tartott pórázon, a kutya tépni kezdte a pórázát, és megugatta a csomagomat. a repülőtéri tisztviselők egyszerre kezdtek karattyolni, aztán egy katonanő bevitt a csomagommal együtt egy szobába. Kiborították a szatyrot, késsel felhasították a bélést, és egy műanyag tasak volt benne, tele fehér porral, és aztán...Jajistenem! Jajistenem! Segítsen valaki!
132
Augusztus 20. szerda 38 kg 10 dkg, alkoholegység 0, cigaretta 0, kalória 0, thai készétel jövőbeni fogyasztásának valószínűsége 0. 11:00. Rendőrség fogda, Bangkok. Nyugi. Nyugi. Nyugi. Nyugi. 11:01. Nyugi. 11:02. Láncot viselek a lábamon. LÁNCOT VISELEK A LÁBAMON. Harmadik világbeli büdös cellában vagyok nyolc thai prostituált társaságában. Sarokban kübli. Attól félek, eljutok a forróságtól ez úgysem igaz. 11:05. Ó, istenem. Most kattannak be a részletek, hogy mi történt. Hihetetlen, hogy valaki ennyire gonosz lehessen, hogy lefeküdjön valakivel, aztán megfújja a cuccát, és balekot csináljon az ágytárs barátnőjéből! Hihetetlen! No, de hamarosan itt lesz a brit nagykövet, mindent kimagyaráz és kiszabadít. Dél. Kezdek kissé nyugtalankodni a brit nagykövet holléte miatt. 13:00. Biztos, hogy a brit nagykövet itt lesz, csak megebédel előbb. 14:00. Talán feltartja valami a brit nagykövetet, egy sürgősebb eset, igaz kábítószercsempész, nem egy ártatlan palimadár. 15:00. Ó, hogy az a kurva kaporszakállú és bassza meg! Kurvára remélem, hogy értesítették a brit nagykövetet! Shazzer biztosan megfújja a riadót. Vagy talán Shazzert is lefogták. De hol van? 15:30. Nézzék, muszáj össze, muszáj összefognom magamat! Most nincs senki magamon kívül. Kurva Jed! Nem szabad megátalkodni a haragban... Ó, istenem, olyan éhes vagyok! 16:00. Most jött az őr valami gusztustalan rizzsel és néhány személyes tárggyal, amit engedélyeztek: egy bugyogó, egy fénykép Mark Darcyról, egy másik fénykép, amelyen Jude mutatja Shazzernek, hogy kell orgazmálni és egy papírgombóc a farmerem zsebéből. Próbáltam rákérdezni a brit nagykövetre, de az őr csak bólintott, és mondott valami, amit nem értettem. 16:30. Na, lássák. Még mikor fekete a világ, akkor is történnek szívderítő dolgok. a papírgombóc apu verse volt a könyvklubból, amit Marktól kaptam. Irodalom. El fogom olvasni és nívósabb dologra gondolok. Rudyard Kipling: Ha... Ha józanul tudod megóvni fődet, midőn a részegültek vádja mar...
Jajistenem! JAJ, ISTENEM! Nyakaznak még Thaiföldön?
133
Augusztus 21. csütörtök 31 kg 75 dkg (n.j., de csak képzeletben), alkoholegység 14 (de ugyancsak képzeletben), cigaretta 0, kalória 12 (rizs), alkalmak, amikor azt kívántam, mentem volna inkább Cleethorpesba 55. 05:00. Ocsmány éjszaka bolhák között, matrac szerepét alakító, fuszeklikkel tömött ócska szalmazsákon. Fura, milyen gyorsan megszokja az ember a mocskot és a kényelmetlenséget. A szag a legrosszabb. Sikerült aludnom néhány órát, ami klassz volt, kivéve az ébredés percét, mikor eszembe jutott, mi történt. Brit nagykövetnek még semmi jele. Biztos, hogy tévedés történt, és minden oké lesz. Nem szabad elengednem magam! 10:00. Most állított be az őr egy rózsaszín inges úripubival. - Maga a brit nagykövet? – rikoltottam, a szó szoros értelmében rávetve magamat. - Ö. Nem. Helyettes konzul. Charlie Palmer-Thompson. Van szerencsém. – Kezet rázott velem, olyan modorban, ami megnyugtatóan brit lett volna, ha utána nem törli vele ösztönösen a kezét a nadrágjába. Kérdezte, mi történt, és feljegyezte a részleteket egy bőrkötésű noteszbe, és olyanokat mondott közben, hogy „Ja, ja. Jézusom, de rémes.”, mintha pólóról mesélnék egy anekdotát. Kezdtem pánikolni, mert a) nem egészen látszott felfogni a helyzet súlyosságát, b) távol állon tőlem minden sznobéria, de nem egészen látszott szellemóriásnak, és c) korántsem látszott annyira biztosra venni, mint szerettem volna, hogy ez az egész csak félreértés, és bármely pillanatban szabadon bocsáthatnak. - De miért? – kérdeztem, miután újra leadtam a sztorit. Elmagyaráztam, hogy nyilvánvalóan Jed tört be a kunyhónkba, és ő főzte ki az egészet. - Nos, mert lássa, itt az a bökkenő...- Charlie bizalmasan előrehajolt - ...hogy mindenkinek, aki idekerül, van valamilyen meséje, nagyjából azon vonalak mentén, mint a magáé. Tehát, amíg ez az átkozott Jed hapsi nem tesz kimerítő vallomást, addig ez egy kicsit nem kóser. - Halálra fognak ítélni? - Atyaisten, dehogy! Ördög és pokol! Nem hinném. A legrosszabb, ami kinéz, nagyjából tíz év. - TÍZ ÉV? De hát nem követtem el semmit! - Ja, ja, tudom, rohadt egy dolog – bólogatott lelkesen. - De hát azt se tudtam, hogy ott van! - Persze, persze! – mondta olyan arccal, mintha némileg zsenáns helyzetbe került volna egy koktélpartin. - Megtesz mindent, amit tud? - Abszolúte – tápászkodott föl. – Ja. Mondta, hogy hoz majd egy ügyvédi névsort, aki közül választhatok és megereszthet két hívást a nevemben, csak, hogy tájékoztatást adjon a részletekről. Rendesen benne ültem a slamasztikában. Persze Mark Darcy lenne a legjobb, de nagyon utáltam volna bevallani, hogy újfent belemásztam a lekvárba, főleg azután, hogy tavaly elrendezte anyu és Julio ügyét. Végül Shazzerre és Jude-ra voksoltam. Most úgy éreztem, mintha sorsomat egy Oxbridge-ből frissen szalajtott úripubi tartaná kezében. Úristen, olyan borzasztó itt. Olyan forró, büdös és hátborzongató. Mintha semmi sem lenne reális.
134
16:00. Feketeség. Egész életemben éreztem, hogy valami borzasztó áll a küszöbön és most itt van. 17:00. Nem szabad leengednem! El kell terelnem a gondolataimat. Inkább elolvasom a verset, majd megpróbálok nem tudomást venni az első két sorról. Rudyard Kipling: Ha...
Ha józanul tudod megóvni fődet, midőn a részegültek vádja mar, ha tudsz magadban bízni, s mégis: őket hogy kételkednek, megérted hamar; ha várni tudsz, türelmed nem veszet el, s csalárdok közt nem léssz hazug magad s nem csapsz a gyűlöletre gyűlölettel, de túl szelíd s túl bölcsszavú se vagy; ha álmodol, s nem léssz az álmok rabja; gondolkodol – ezt célul nem veszed. ha nyugton pillantsz Győzelemre, Bajra; s e két garázdát egyként megveted; ha elbírod, hogy igaz szódat álnok torz csapdává csavarja a hamis. s miért küzdöttél, mind ledőlve látod, de fölépíted nyűtt tagokkal is;
ha tudod mindazt, amit megszereztél, kockára tenni egyetlen napon, s veszítve, új kezdetekbe fogni, egy fél sóhajtás nélkül némán és vakon; ha tudsz a szívnek, ínnak és idegnek parancsot adni, bár a kéz, a láb kidőlt, de te kitartasz, mert tebenned csak elszánás van, ám az szól: „Tovább!”; ha tudsz tömeggel szólni s él erényed, királlyal is – és nem fog el zavar, ha ellenség se, hű barát se sérthet, ha szíved mástól sokat nem akar; ha bánni tudsz a könyörtelen perccel: megtöltöd s mindig méltó sodra van, tiéd a föld, a száraz, a tenger, és – ami még több - ember léssz, fiam!
Jó vers. Nagyon jó, majdnem olyan, mint egy önsegítő könyv. Talán ezért adta ide Mark Darcy! Talán megérezte, hogy bajba keveredhetek! Vagy talán csak az attitűdömről próbált kifejezni valamit? Ezt a pofátlanságot! Nem vagyok biztos benne, hogy tudok-e bánni a könyörtelen perccel, és nem akarok-e ember lenni. Valamint kissé rázós ugyanúgy nézni ezt a kudarcot, mint a sikereket, nem mintha most eszembe jutnának a sikereim, de akkor is. Paskolni fogom izmom, inam, szívem is stb. a célhoz, mint első világháborús katona vagy dzsungelharcos, vagy ki is volt Rudyard Kipling, és kitartok. Legalább nem lőnek agyon, vagy nem taszítanak le a szakadékba. Valamint pénzt sem költök a börtönben, így ez direkt jól jön pénzügyi válságban. Igen, a pozitív oldalról kell néznem! Jó dolgok a börtönben:
135
1. Nem költök pénzt 2. A combom valóban lelappadt, és legalább három kilót fogyhattam, pedig nem is próbáltam. 3. A hajnak jót tesz, ha nem mossák, amit korábban sosem próbálhattam ki, mert mosatlanul annyira megőrül a hajam, hogy nem mehettem volna ki az utcára.
Tehát, mire hazamegyek, vékony leszek, fénylő hajú és kevésbé sóher. De mikor megyek haza? Mikor? Öreg leszek! Meghalok! Ha tíz évig ülök itt, sohasem lehet gyerekem. Hacsak nem szedek szabadulás után termékenységi drogot és szülök nyolcasikreket. Magányos, csóró öregasszony leszek, és az öklömet rázom majd az utcakölykökre, akik kutyaszart gyömöszölnek a postaládámba. Bár, talán a börtönben is lehetne gyerekem. Valahogy rávehetném a helyettes brit konzult, hogy termékenyítsen meg. De hol szerezzek a börtönben fólsavat? Csökött lenne a baba! Hagyd ezt abba! Hagyd ezt abba! Hagyd abba! Ne katasztrofálj! De ha katasztrófa! Megint elolvasom a költeményt.
Augusztus 22. péntek Kalória 0, komor perc víg futással töltött pillanatai 0. 20:00. Női fegyház, Bangkok. Ma reggel értem jöttek, áthoztak. rendőrségi fogdából egy igazi börtönbe. Kétségbe vagyok esve. Azt érzem, hogy ezzel lemondtak rólam, és tudomásul vették, hogy nekem lőttek. a cella nagy, büdös helység, amelybe legalább hatvan nőt zsúfoltak be. Úgy hámoznak le rólam minden erőt és egyéniséget, ahogy koszosabb és kimerültebb leszek. Négy nap óta most sírtam először. Érzem, ahogy csúszok át a hálón. Elfelejtenek, itt hagynak elsenyvedni, itt megy pocsékba az életem. Megpróbálok aludni. Olyan klassz lenne aludni. 23:00. Fúj! Épp csak elbóbiskoltam, de máris arra ébredtem, hogy valami szívja a nyakamat. A leszbikus geng kapott el. Egyszerre kezdtek csókolgatni és markolászni, és nem kenyerezhettem le őket, hogy hagyják abba, mert a Wonderbra melltartómat már odaadtam, bugyi nélkül pedig nem fogok járkálni. Az őrért nem visíthattam, mert az a legrosszabb, amit itt csinálhat az ember. Végül a farmeremet kellett elcserélnem egy mocskos, ócska szárongra. Bár természetesen megbecstelenítettnek éreztem magamat, egy részem akaratom ellenére is tudatosította, hogy örül az érzésnek. Húúúú! Csak nem vagyok leszbikus? Nem. Nem gondolnám.
Augusztus 24. vasárnap Sírással töltött percek 0 (hurrá!). Sokkal jobb kedvem van, amióta aludtam. Megkeresem Phraót. Phrao a barátnőm mert velem szállították át ide, és neki ajándékoztam oda a Wonderbrámat. Nem nagyon van ugyan melle, amire rátegye, de úgy tűnik szereti, mert mindig melltartósan járkál, és azt mondogatja „Madonna”. Kénytelen vagyok ara gondolni, hogy ez érdek-, illetve alsónemű-fetisiszta vonzalom, de a koldus nem válogathat, és jó érzés, ha az embernek barátja van. Valamint nem akarom, hogy olyan legyen, mint mikor a bejrúti túszok szabadultak, és akkor derült ki, hogy Terry Waite-et senki sem kedvelte igazán.
136
Na, lássák, az ember szinte mindent meg tud szokni, ha próbálkozik. Nem fogok magam alá esni. Biztos, hogy otthon csinálnak valamit! Shazzer és Jude sajtókampányt szerveznek, mint John McCarthyért, és kiállnak az Alsóház elé, fáklyákkal, zászlóikon az ábrázatommal. Lennie kell valaminek, amit én is meg tudok tenni! Ha kikerülésem azon múlik, hogy elkapják Jedet és kicsikarják belőle a vallomást, akkor kicsivel többet kellene erőlködni az elkapásért és a kicsikarásért! 14:00. Hurrá! Hirtelen a legnépszerűbb lány lettem az egész cellában. Halkan tanítgattam Phraót a Madonna-slágerek szövegeire, mert mániája Madonna, mikor kis csoport kezdett kialakulni körülöttünk. Úgy rémlett, egyfajta istennőnek tartanak, amiért kívülről ismerem az Immaculate Collection-t. Végül a népakarat felparancsolt egy matrachalomra, hogy ott adjam elő a Like a Virgin-t, szárongban, Wonderbrában, egy tamponos dobozt használva mikrofonként, mely ponton az őr fejhangon ordítozni kezdett. Felnéztem és láttam, amint épp beengedi a brit konzul képviselőjét. - Ó, Charlie! – köszöntem jólnevelten. Lepattantam a matracokról és rohantam feléje, útközben próbálva felrángatni a szárongot a melltartóra a méltóság kedvéért, - De örülök, hogy eljött! Olyan sok mindent kell megbeszélnünk! Charlie nem nagyon tudta, hová nézzen, végül a Wonderbrára látszott voksolni. Hozott egységcsomagot a nagykövetségről vizet, kétszersültet, szendvicset, rovarirtót, tollat-papírt, és ami a legjobb, szappant! Teljesen meg voltam illetődve. A legszebb ajándék, amit valaha kaptam! - Köszönöm, köszönöm, nem köszönhetem elégszer! – szóltam érzéssel. Ott tartottam, hogy mindjárt átnyalábolom, és a rácsokhoz préselve teszem magamévá brutálisan. - Nem probléma, szabványegység, komolyan. Hoztam volna korábban is, de a hülye tyúk az irodában folyton felfalta a szendvicseket. - Aha – mondtam. – Mármost, Charlie. Jed. – Üres pillantás. - Emlékszik Jedre? – folytattam figyelj-ide-anyára hangon. – A fickóra, akiről a csomagot kaptam. Nagyon fontos, hogy elkapjuk. Szeretném, ha további részleteket is lejegyezne róla, aztán pedig küldene valakit a kábítószercsoporttól, aki irányíthatná a nyomozást. - Helyes – felelte Charlie komolyan, ugyanakkor rendkívül kevéssé meggyőzően. – Helyes. - Hallgasson ide! – változtam át Peggy Ashcroft-stílusú alakká az indiai uralom végnapjaiból, aki mindjárt kiveri Charlie fején a kopogóst egy parapléval. – Ha a thai hatóságok annyira szeretnének példát statuálni, hogy ártatlan nyugatiakat csuknak le tárgyalás nélkül, akkor legalább mímeljenek egy kis érdeklődést a narkókereskedők elfogása iránt! Charlie bambán bámult rám. – Ja, helyes, helyes. – Összevonta a szemöldökét és hatalmasan bólogatott, mindazonáltal a megértés leghalványabb szikráját sem észleltem a pillantásában. Aztán amikor még néhányszor elmagyaráztam, Charlie hirtelen meglátta a fényt. – Ja, ja! Értem, mit akar mondani! Ja! El kell kapniuk a fickót, aki ide juttatta magát, különben úgy fog tűnni, hogy nem tesznek semmiféle erőfeszítést. - Pontosan! – mondtam ragyogó mosollyal, a sikeres munka örömében. - Helyes, helyes! – mondta Charlie, és feltápászkodott, még mindig ugyanazzal a lelkes komolysággal. – Most azonnal ráveszem őket, hogy tegyenek lépéseket a témában.
137
Figyeltem, hogyan cihelődik, azon álmélkodva, miként hághatott föl ily kreatúra a brit diplomáciai szolgálat grádicsain. Hirtelen zseniális ötletem támadt. – Charlie! – szóltam utána. - Ja? – kérdezte, és lesütött szemmel utánanézett, csukva van-e a slicce. - Mivel foglalkozik az apja? - Papsi? – ragyogott föl Charlie. -, a külügyben dogozik a vén trotty. - Politikus? - Nem, tulajdonképpen civil alkalmazott. Douglas Hurdnak volt a jobbkeze. Gyorsan ellenőriztem, nem bámulnak-e az őrök, majd előrehajoltam. - Hogy halad az itteni karrierje? - Kurvára statikus, hogy teljesen őszinte legyek – felelte vidoran. – Kurva calcuttai fekete lyuk ez, hacsak le nem meg az ember a szigetekre. Jaj, bocsánat. - Nem tenne-e jót magának egy diplomáciai mestervágás? – kezdtem kísérteni. Miért nem ereszt meg a papájának egy telefont...?
Augusztus 25. hétfő 45 kg 35 dkg (figyelemért könyörgő soványság), alkalmak...ó, francba, szétolvadt az agyam. Bár karcsúsítás szempontjából jó. Dél. Rossz, nyomott nap. Nyilván bolond voltam, amikor azt képzeltem, hogy befolyásolni tudok bárkit is. Halálra csipkedtek a szúnyogok és a legyek. Forog a gyomrom, és gyönge vagyok az örökös hasmenéstől, ami elég baj küblit illetőleg. Bár bizonyos értelemben egész jó, mert a szédüléstől minden valószerűtlen lesz, ami sokkal jobb a valóságnál. Csak tudnék aludni! Olyan meleg van. Talán maláriát kaptam. 14:00. Kurva Jed! Hogy bar valaki, ilyen...? De nem szabad megátalkodnom a haragban, mert magamnak ártok vele. Leválni. Nem kívánok neki rosszat, nem kívánok neki jót. Leválok. 14:01. Kibaszott, rohadt szemétláda, tetves gané, fattyú! Remélem, pofára fog esni egy tarajos sülön! 18:00. Eredmény! Eredmény! Egy órával ezelőtt bejött az őr, kihessegetett a cellából. Fantasztikus ki- és elszabadulni a bűzből. Egy apró kihallgató helyiségbe kísért, ahol fát utánzó műanyag asztal, szürke vas kartotékszekrény és egy japán meleg pornómagazin volt található, mely utóbbit az őr sietve eltávolított, mert belépett egy alacsony, elegáns, középkorú thai férfi, akit Dudwaninak hívtak. Kiderült, hogy ő a kábítószercsoport és ritka kemény pasi. Jó öreg, Charlie! Nekikezdtem részletezni az ügyet, elmondtam, melyik járattal érkezett és valószínűleg távozott Jed, leírtam a csomagot és Jedet. - Ebből csak le tudják nyomozni? – fejeztem be – Az ujjlenyomatainak rajta kell lenniük a zacskón. - Ó, tudjuk mi, hol van – szólt elutasítóan Dudwani. – És nincsenek ujjlenyomatai. Nincs ujjlenyomata. Mintha nem lenne mellbimbója vagy hasonló. - Akkor miért nem fogták el? - Dubaiban van – válaszolta szenvtelenül. Váratlanul nagyon megmérgedtem. - Szóval, Dubaiban van? Maga pedig minden tud róla. És tudja, hogy ő tette. És tudja, hogy nem én tettem, de ő úgy csinálta, hogy pont olyanra tűnjék, mintha én tettem volna, holott nem tettem. De azért maga hazamegy este a finom szatéjéhez, a feleségéhez és a családjához, én pedig itt vagyok elrekkentve foganóképes éveim hátralévő részére valami olyasmiért, amit
138
nem tettem, csak mert maga nem hajlandó vallomásra bírni valakit olyasmiről, amit nem én tettem! Elszörnyedve bámult rám. - Miért nem szorítják rá, hogy valljon? – kérdeztem. - Dubaiban van. - Hát, akkor valaki mást szorítson rá! - Miss Jones, mi itt Thaiföldön... - Valakinek látnia kellett, amikor betör a kunyhóba, vagy be kellett törnie helyette. Valakinek be kellett varrnia a drogot a bélés alá. Varrógéppel csinálták. Nézzen utána, ha már egyszer állítólag ez a dolga. - Megteszünk mindent, amit tehetünk – felelte hidegen. – Kormányunk nagyon szigorúan veszi a kábítószerügyi törvények mindennemű megszegését. - Az én kormányom pedig az állampolgárainak üldözését veszi nagyon komolyan! – és egy pillanatra láttam maga előtt Tony Blairt, amint hosszú léptekkel besiet, jól kupán vágja a thai bürokráciát. Dudwani megköszörülte a torkát. – Mi... - Azonkívül, hogy újságíró vagyok – vágtam a szavába -, Nagy-Britannia egyik legmagasabb szintű aktuálpolitikai műsoránál! – mondtam, megpróbálva tudat alá tuszkolni Richard Finch képét: „Harriett Harmanben gondolkodom, fekete alsóneműben gondolkodom, gondolkodom, gondolkodom...” - Kérlelhetetlen kampányt fognak indítani az érdekemben! Újabb kép Richard Finchről: „Ó, kókatag bikinis Bridget még nem jött vissza a vakációról? Addig smárolt a parton, míg elfelejtett felszállni a repülőre?” - Kapcsolataim vannak a legmagasabb kormánykörökkel, és azt gondolom, hogy a jelen politikai légkörben... – Szünetet tartottam egy jelentőségteljes szemvillanásra, mert a jelen politikai légkör, az mindig valami, nem? - ... valóban nagyon rosszul venné ki magát tömegtájékoztatásunkban, ha engem itt börtönben tartanának ilyen egyértelműen szörnyű körülmények között olyan bűnért, amelyet az ön saját bevallása szerint sem követtem el, miközben a helyi rendőrség a tulajdon törvényeiket sem képes betartatni a saját népével, és nem nyomozza ki tisztességesen a bűncselekményt! Egetverő méltósággal csavartam szorosabbra szárongomat, majd leültem, hideg pillantással mérve Dudwanit. A tisztviselő fészkelődött, papírjait zörgette. Majd fölnézett, akcióra készen tartva tollát. - Miss Jones, visszamehetnénk addig a pillanatig, amikor megállapította, hogy betörtek a kunyhójukba? Há!
Augusztus 27. szerda 50 kg 80 dkg, cigaretta 2 (de irtózatos áron), ábrándképek, amelyekben Mark Darcy/Colin Firth/Vilmos herceg „Isten és Anglia nevében bocsássák szabadon leendő hitesemet!” kiáltással berobban: folyamatosan. Két napig izgultam semmiért. Se üzenet, se látogatás, csak örökös nyaggatás, hogy énekeljek Madonna-dalokat. A „Ha” ismétlődő olvasása az egyetlen eszközöm, amellyel tartom magamban a lelket. Majd ezen a reggelen berobbant Charlie – egészen új hangulatban! Rendkívül buzgó, hathatós és magabiztos, újabb csomaggal, csomagban krémsajtos szendvicsekkel, amelyekhez - tekintve korábbi röpke fantáziát börtönbeli megtermékenyítésről – nemigen volt étvágyam.
139
- Ja. Mozgásba lendültek a dolgok – mondta Charlie egy robbanékony MI5-titkokkal terhelt ügynök zordonságával. – Méghozzá tulajdonképpen piszok jól. A külügy rámozdult. - Beszélt a papájával? - Ja, ja – felelte. – mindent tudnak róla. - Benne volt az újságban? – érdeklődtem izgatottan. - Nem, nem. Szigorúan bizalmas, nem akarjuk rázni a csónakot. Na, szóval. Volna itt egy kis postája. A barátnői juttatták el papsihoz. Kimondottan piszok csinosak papsi szerint. Reszkető ujjakkal bontottam fel a külügyminisztérium nagy barna borítékját. Elsőnek Jude és Shaz levele hullott ki belőle, amelyet olyan már-már kódolt elővigyázattal fogalmaztak, mintha azt hinnék, hogy kémek is elolvashatják. Bridge! Ne aggódj, szeretünk! Kihozunk onnan! Jedet lenyomozták. Mark Darcy segít (!). Ugrott egyet a szívem. A lehető legjobb hír volt (kivéve természetesen a tízéves szabadságvesztés hatályon kívül helyezését.) Gondolj a belső tartásra és a börtön fogyókúrás lehetőségeire. Nemsokára 192! Ismételjük, ne aggódj! Lányok a magaslaton! Szívünk minden szeretetével Jude és Shaz Érzelemtől hunyorogva meredtem a levélre, majd mohón feltéptem a másikat. Talán Marktól? A Windermere-tavat ábrázoló képek leporellójára írták és így szólt: Meglátogattuk nagyit a Szent Annában és körüljártuk a tavakat. Az idő egy kicsit vegyes, de a mintaboltok szuperek! Apu vet magának egy birkabőr bekecset! Telefonálnál Unának, hogy bekapcsolta-e a termosztáto? Puszi: Anyu
Augusztus 30. szombat 50 kg 80 dkg (remélem), alkoholegység 6 (hurrá!), cigaretta 0, kalória 8755 (hurrá!), alkalmak sz. mikor ellenőriztem a csomagot, nincs-e benne drog 24. 06:00. Gépen! Haza! Szabadon! Törékenyen! Tisztán! Fénylő hajjal! Saját tiszta ruhámban! Hurrá! Megkaptam a pletykalapokat, a Marie Claire-t és a Halló-t! Minden csodálatos! 06:30. Felfoghatatlan fordulat! Zavarba ejtő élmény ismét repülőgépen szorongani a sötétben, ahol mindenki alszik. Hatalmas késztetést érzek ujjongani, de valójában ki vagyok borulva. Tegnap este megszólítottak az őrök Egy szobába vittek és visszaadták a ruháimat. Majd találkoztam egy másik követségi tisztségviselővel, egy Brian nevűvel, aki furcsa rövid ujjú nájloninget és drótkeretes szemüveget viselt. Mondta, hogy „fejlemény” történt Dubaiban, és a külügy legmagasabb szintjeiről gyakorolnak rájuk nyomást; haladéktalanul ki akarnak paterolni Thaiföldről, mielőtt megváltozna a légkör. Nagyon különös volt a követségen. Nem láttam egyetlen lelket sem, kivéve Briant, aki egyenesen bevezetett egy nagyon sivár, régimódi fürdőszobába, ahol apró kupacokban álltak a cuccaim, és azt mondta, zuhanyozzak le és öltözzek át, de villámgyorsan. Magam sem hittem mennyire vékonyra fogytam, de hajszárító nem volt, így a hajam továbbra is hülyül. Persze nem ez a fontos, de jó lett volna csinosan érkezni. Éppen
140
kezdtem volna sminkelni, amikor Brian bekopogott, hogy most már távoznunk kell. Egyetlen maszatba mosódott össze az egész, ahogy rohanunk ki a párálló éjszakába az autóhoz, majd manőverezünk a tülköléstől zajos utcákon, kecskék és biciklik között, amelyeket egész családok ültek meg. Hihetetlen, milyen tiszta volt a repülőtér! Nem a normális csatornán át mentem, hanem valami spéci, követségi úton, ahol már előre lepecsételtek és letisztáztak mindent. Töküres volt a reptér, amikor a kapuhoz értünk. A gép felszálláshoz készülődött, csupán egyetlen pasas várt bennünket, világító sárga kabátban. - Köszönöm! – hálálkodtam Briannak – Tolmácsolja köszönetemet Charlie-nak. - Tolmácsolom – felelte szárazon. – Vagy legalábbis a papájának. – Majd átadat az útlevelemet, és megrázta a kezemet, de olyan mondhatni, tiszteletteljes módon, amelyhez egyáltalán nem voltam szokva elzárásom előtt. - Nagyon derekasan viselkedett – mondta. – Gratulálok Miss Jones. 10:00. Most ébredtem. Borzasztó izgatottan várom a hazatérést. Végül enyhén megvolt a spirituális epifániám! Mostantól minden másképp lesz! Új elhatározások spirituális epifánia után:
1. Nem kezdeni elölről az ivást és a cigarettázást, mert tizenegy napig nem ittam és összesen két cigarettát szívtam (nem óhajtok elmélyedni benne, hogy mit kellett tennem a megszerzésükért). Bár most talán megihatnék egy kis palack bort, hiszen helyén való az ünneplés. Igen. 2. Nem támaszkodni férfiakra, hanem csakis magamra. (Kivéve, ha Mark Darcy ismét velem akar járni. Jajistenem, remélem, hogy igen. Remélem, be fogja látni, hogy még mindig őt szeretem. Remélem, ő hozott ki a börtönből. Remélem, kint lesz a reptéren.) 3. Nem rágódni olyan butaságokon, mint súly, hülye haj, kiket hívott meg Jude az esküvőjére. 4. Nem vetni el az önsegítő könyvek, költemények stb. tanácsait, de a kulcsfontosságú elemekre redukálni őket, a.m. optimizmus, nem kiborulni, megbocsátani (bár a kurva Jednek talán mégse) 5. Óvatosabbnak lenni a férfiakkal, mivel nyilvánvalóan veszélyesek, mint a kurva Jed is bizonyítja, Danielről nem is szólva. 6. Nem tűrni az emberek (a.m. Richard Finch) szemétkedését, hanem megállni ennen lábamon. 7. Spirituálisabbnak lenni, ragaszkodni elvekhez.
Juj, de jó, most megnézhetem a Halló!-t és a pletykalapokat.
11:00. Mmm! Fantasztikus többhasábos lépek az újragömbölyödött Dianáról és a szőrös Dodiról. Bár, azért pont, amikor lefogyok, akkor hozza divatba Diana ismét az új gömbölydedséget. Klassz. Örülök, hogy boldog, bár nem vagyok biztos benne, hogy Dodi lenne a hozzá való. Remélem, nem csak azért jár vele, mert Dodi nem egy lejmista. Bár azt is megérteném, ha ezért csinálná. 11:15. Úgy látom, az újságokban semmi rólam – bár Charlie megmondta, hogy a kormány a legszigorúbb titokban, fű alatt intézte, hogy ne ártson a tahi kapcsolatoknak, a földimogyoró-mártás importjának stb. 11:30. Ebben a szezonban a barna a fekete! Most néztem át a Marie Claire-t! 11:35. Tulajdonképpen a szürke kellene, hogy legyen a szezon barnája, mint ahogy a múltkori szezonban a szürke volt a fekete. Igen.
141
11:40. Bár azért rettentő n. szerencsétlenség, mert ruhatáram barna alkotó elemeinek száma 0. Talán azért –szabaduláshoz hasonló váratlansággal – beesik egy kis pénz. 11:45. Mmm! De finom a bor ilyen hosszú kihagyás után! Tényleg a fejbe száll. 12:30. Fuj! Kissé émelygek a pletykalapok habzsolásától. Már elfelejtettem, milyen másnapossághoz hasonló, csüggedt, restelkedő érzés fogja el utána az embert. És mintha ugyanazzá a rémmesévé változna mindegyre a világ, amelyben az emberek jónak indulnak, de aztán kisül róluk, hogy rosszak és gonoszak. Különösen élveztem a lejmista szatírrá vadult pap történetét. Mindig olyan élvezetes, ha mások viselkednek rosszul. Mindazonáltal úgy vélem, hogy eléggé partizánakció segítőcsoportot szervezni a szatír pap áldozatai számára („mert azoknak a nőknek, akik papokkal tartanak fenn viszonyt, gyakran nincs kihez fordulniuk”). Mi lesz a többi nővel, akiknek ugyancsak nincs kihez fordulniuk? Kellene segítő csoportokat szervezni azoknak a nőknek, akik szatír tory minisztereknek estek áldozatául, a brit atlétikai csoportok tagjainak, akik a királyi család tagjaival háltak, a római katolikus klérus tagjainak, akik hírességekkel vagy a királyi család tagjaival háltak, és a hírességeknek, akik a köznép képviselőivel háltak, akik aztán meggyónták a sztorit a római katolikus klérus képviselőinek, akik aztán eladták a sztorit a vasárnapi lapoknak. Talán eladom a sztorimat a vasárnapi lapoknak és ebből szerzek pénzt. Nem, ez nem jó. No, lássák, a szennylapok mentalitása máris megfertőzte a lelkiségemet. Esetleg mégis megírom a könyvet. Mondjuk a hős visszatérése lesz a téma, mint John McCarthyé Angliába, azzal a címmel, hogy Más felhőképződmények, vagy hasonló meteorológiai jelenség. Megírom, hogyan fogadják a hőst Mark, Jude, Shazzer, Tom, a szülők, a várakozó fotósok, miközben Richard Finch nyáladzva könyörög exkluzív interjúért. Okosabb lesz, ha nem ázom el túlságosan. Remélem, nem fog teljesen elmenni az eszem. Rendőröknek vagy jogtanácsosoknak vagy miknek kellene fogadniuk, hogy aztán elvigyenek egy titkos támaszpontra kihallgatás céljából. Alszom egy kicsit. 21:00. (Most már EK idő). Masszív repülési macskajajjal érkeztem a Heathrow-ra, és miközben ruháimat próbáltam tisztogatni a csalárd módon légi közlekedési desszertként tálalt kenyér és rózsaszín fogkrém maradványaitól, a szöveget ismételtem, készülve a sajtó várakozó falanxára – „Lidércnyomás volt. Testet öltött lidércnyomás. Derült égből villámcsapás. Nincs bennem gyűlölet (keserűség?), mert ha tudatosítottam másokban, mennyire veszélyes, ha a barátnőm lefekszik vadidegenekkel, akkor elzárásom nem volt hiábavaló (hasztalan?)”. Ám egész idő alatt az motoszkált a fejemben, hogy a falanx nem is fog várakozni. Simán átestem a vámvizsgálaton, és ahogy izgatottan körülnéztem, ismerős arcokat keresve, azonnal beszippantott a – nos, a sajtó falanxa. Fotósok és újságírók tömege, vakukkal. Teljesen kiürült az agyam, nem tudtam, mit mondjak, mit tegyek, csak szajkóztam prostituálton kapott miniszter módjára: - Nincs megjegyzésem - és mentem, toltam a kiskocsit, várva mikor nyaklik össze a térdem. Majd hirtelen kitépték a kezemből a kiskocsit és valakik átöleltek: - Jól van, Bridge, itt vagyunk, kihoztunk, nincsen semmi baj! Jude volt és Shazzer.
142
Augusztus 31. vasárnap 51 kg 70 dkg (Igenn! Igenn! 18 év fogyókúra dicső koronája, bár talán indokolatlan áron) alkoholegység 4, kalória 8995 (bizonyosan megérdemeltem), Gary pallér haladása a falban ütött lyukban 0.. 14:00. Lakásomon. Olyan jó itthon lenni. Olyan jó ismét látni Jude-ot és Shazzert. A reptéren egy rendőr kivitt bennünket a tömegből egy tárgyalóba, ahol a kábítószerosztály és egy külügyes várt rengeteg kérdéssel. - Nézzék, nem lehetne ezt elhalasztani egy kicsit? – csattant fül Shazzer ingerülten körülbelül egy perc után. – Nem látják, milyen állapotban van? A kérdezettek látnivalóan úgy gondolták, hogy folytatniuk kell, de apránként annyira inukba szállt a bátorságuk Shazzer morgásától – „Emberek maguk vagy szörnyetegek?”, és a fenyegetőzésétől, hogy följelenti őket az Amnesty Internationalnél -, hogy inkább átadtak egy rendőrnek, aki befuvarozott Londonba. - Legközelebb majd jobban nézzék meg, kivel barátkoznak, hölgyeim! – búcsúzott a külügyes. - De kérem! – háborgott Shazzer, ugyanabban a pillanatban, amikor Jude azt mondta: - De mennyire igaza van, uram! – majd nagy szavalatba csapott, voksokat megköszönő dolgozó nő modorában. Lakásomon a frizsi tele volt étellel, pizzák várták, hogy sütőbe kerüljenek, volt Milk Tay és Dairy Box vegyes bonbon, füstölt lazacos krumpliszirom, Minstrel zacskószám, és számos üveg Chardonnay. A lyukat fedő fóliára nagy transzparenst tűztek: „Isten hozott itthon, Bridget!” És egy fax várt Tomtól, aki a vámossal együtt átköltözött San Franciscóba: DRÁGÁM, A DROG A SÁTÁN PORA! MONDJ NEMET NEKI! GONDOLOM, MÉG A SZOKÁSOSNÁL IS VÉKONYABB VAGY, AZONNAL HAGYJ OTT MINDEN FÉRFIT, ÉS LÉGY MELEG! GYERE ÁT ÉS LAKJÁL VELÜNK, KALIFORNIAI ÉDES HÁRMASBAN! ÖSSZETÖRTEM JEROME SZÍVÉT, HAHAHAHA! HÍVJ FÖL! SZERETLEK, ISTEN HOZOTT. Jude és Shaz eltakarították a padlóról a csomagolással járó dzsuvát, tiszta ágyat húztak, virágot és Silk Cutot készítettek az éjjeli szekrényre. Drága lányok! Drága Tom-mániás Tom! Megengedték a fürdővizemet és behoztak a kádba egy pohár pezsgőt, én pedig megmutattam a csípéseimet. Aztán pizsamába bújtam, föltelepedtünk az ágyra cigarettával pezsgővel, Cadbury csokival és végigvettünk mindent, ami történt, de gondolom, elalhattam közben, mert most sötét van, Jude és Shaz nincs itt, csak egy üzenetet hagytak a párnámon, hogy telefonáljak, ha felébredek. Jude most Shazzernél lakik, mert a lakását felújítják, hogy beköltözhessenek Ronda Richarddal az esküvő után. Remélem, Jude-nak jobb építési vállalkozója jutott, mint nekem. Lyuk a falban változatlan. 10:00. Áááá! Hol vagyok? Hol vagyok? 10:01. De furcsa vetett ágyban feküdni! Kellemes, de valószínűtlen. Óóó, most jut eszembe, hiszen én benne leszek az újságokban. Majd veszek egyet. Kivágok mindent, beragasztgatom egy albumba, és megmutatom az unokáimnak (ha lesznek). Hurrá! 10:30. Ez hihetetlen! Mint egy rossz álom, vagy az újságok undorító április tréfája. Diana nem tenne olyat, hogy meghal!
143
11:10. Be fogom kapcsolni a tévét, ott majd bemondják, hogy félreértés volt, addigra ő is visszatér, és majd láthatjuk, amint kijön a Harbour Clubból, és fotósok faggatják, hogy milyen volt. 11:30. Nem bírom elhinni! Olyan ijesztő látni, hogy a nagyok között senki sem tudja, mit tegyen! Dél. Legalább Tony Blair nem veszítette el a fejét. Ugyanazt mondja, amit mindenki gondol, ahelyett, hogy „gyászról és megrendülésről” csárogna, mint egy papagáj. 13:15. Úgy tűnik, megbolondult a világ. Nincs normális állapot, amelyhez vissza lehetne térni. 13:21. Miért nem telefonál Jude és Shaz? 13:22. Ó, talán azt hiszik, hogy alszom. Felhívom őket. 13:45. Mindhárman egyetértünk abban, hogy ő volt az ország kincse, és nagyon rosszul érezzük magunkat, amiért mindenki olyan ócskán bánt vele, hát persze, hogy nem szeretett Angliában lenni. Olyan, mintha egy hatalmas nagy kéz nyúlt volna le a felhőkből: „Ha csak brekegni tudtok rá, akkor nem lesz senkié.” 14:00. Persze richtig, hogy egy olyan napon kellett történnie, amikor benne lettem volna az újságokban. Semmi sincs rólam, semmi! 18:00. Képtelen vagyok elhinni, hogy meghalt. Egyre a szalagcímeket nézegetem, hogy meggyőzzem magamat. Valóban, Diana hercegné szingli lányok szent patrónája volt, mert úgy kezdte, mint egy tipikus mesealak, és azt tette, amit általános véleményünk szerint valamennyiünknek tennünk kell, vagyis feleségül ment a snájdig királyfihoz, de ő volt olyan becsületes kimondani, hogy az élet nem ilyen. Továbbá amíg ő megvolt, azt is érezhettük, hogy ha ilyen meseszép és tündökletes valakivel ilyen szarul bánhatnak ostoba emberek, ha ilyen magányosnak és utáltnak kell érezze magát, akkor talán mégse tulajdon tökhülyeségünknek köszönhetjük, ha velünk is ez történik. Valamint ő is folyton újra kitalálta magát, és lerendezte a problémáit. Ugyanolyan keményen iparkodott egész életében, mint a modern nők. 18:10. Hm. Vajon rólam, mit mondanának az emberek, ha meghalnék? 18:11. Semmit. 18:12. Főleg, ha az lenne az alap, amit thaiföldi raboskodásom idején mondtak. 18:20. Iszonyú dologra döbbentem rá. A hangot lecsavarva néztem a tévét, és bejött egy bulvárlap címoldala, amely úgy nézett ki, mintha a fotóit közvetlenül a baleset után készítették volna. Rádöbbentem, hogy egy iszonyú részem csakugyan látni akarja ezeket a képeket. Nyilvánvaló, hogy akkor se venném meg az újságot, ha tehetném, de akkor is fuj! Fuj! Mit mond ez rólam? Jaj, istenem, szörnyű vagyok! 18:30. Csak bámulok a semmibe. Mostanáig nem is sejtettem, mennyire hozzátartozott Diana hercegné a köztudathoz. Olyan, mintha Jude és Shaz lennének itt, tele élettel, vihogva, bolondozva, szájfénnyel, aztán egyszer csak váratlanul felnőnének valami olyan rémítővé és idegenné, mint a holtak.
144
18:45. Most mutatta a tévé, hogy egy asszony elment a kertészetbe, vásárolt egy fát, és elültette Diana hercegné tiszteletére. Talán ültethetnék én is valamit az ablakpárkányomon a virágládámba, pl. bazsalikomot? Cullensnél kapható. 19:00. Hmm. A bazsalikom valahogy nem tűnik megfelelőnek. 19:05. Úgy viszik a Buckingham-palotához a virágot, mintha népi hagyomány lenne. Máskor is csinálták ezt az emberek? Ez valami olyan avétos, amit azok szoktak, akik be akarnak kerülni a tévébe, például sátrat vernek éjszakára ott, ahol kiárusítás lesz, vagy jó, igaz dolog? Hmm. Én is szeretnék odamenni. 19:10. Kicsit gazsulálós dolog kivonulni virágosan... pedig én frankón kedveltem. Mintha lett volna valakim a nagyok között, ugyanolyan, mint én. És mit összekritizálták a fintorgók a szárazföldi aknák stb. miatt, holott, ha engem kérdeznek piszkosul intelligens dolog volt erre használni a bolond nyilvánosságot. Különb, mint semmit sem csinálni, csak otthon vágni a pofákat. 19:15. Mi értelme fővárosban élni, ha nem ömölhetek bele az érzés nagy áradatába? Nem tűnik nagyon angol dolognak, de talán minden megváltozott az időjárással, Európával, Tony Blairrel, és most már rendjén való kifejezni önmagunkat. Talán Diana változtatta meg az angol dohosságot. 19:25. Oké, el fogok menni a Kensington-palotába. Bár nem kaptam virágot. Talán a benzinkútnál. 19:40. A benzinkútnál kifogyott a virág. Csak olyasmik maradtak, mint csokiba mártott narancshéj és tejsodó. 19:45. Fogadnék, hogy neki ízlene. 19:50. Egy Vogue-ot vásároltam, egy Milk Trayt, egy neszkávét és egy csomag Silk Cutot. Nem tökéletes, de úgyis virágot hoz mindenki, és azt tudom, hogy szerette a Vogue-ot. 21:30. N. örülök, hogy eljöttem. Kicsit féltem átmenni a Kengsintonon, hátha kiszúrják, hová tartok, és hogy egyedül vagyok, de aztán arra gondoltam, hogy Diana hercegné is gyakran volt egyedül. A park n. sötét és békés volt; az emberek csak ballagtak csendesen ugyanabba az irányba. Nem volt ripacskodás, mint a híradóban. A fal tövét elborították a virágok, gyertyák égtek a sötétségben, az emberek újragyújtották őket, ha kialudtak, és üzeneteket olvastak fel. Remélem, miután annyit bánkódott azon, hogy talán nem elég jó, most már tudja és látja, mit éreztek iránta az emberek. Ennek tényleg üzenetnek kell lennie minden nő számára, akik azon izgulnak, hogy csúnyák, buták, és túl sokat várnak önmaguktól. Hogy ne izguljanak már olyan nagyon. Kicsit zavarban voltam a Vouge, a csokoládé és a neszkávé miatt, el is dugtam a virágok alá, majd az üzeneteket nézegettem, és arra gondoltam, nem kell ahhoz szóvivőnek lenni, hogy az ember kifejezésre juttathasson dolgokat. A legjobbat mintha a Bibliából írták volna ki, dülöngélő öregasszonyos betűkkel: „Mikor bajban voltam, törődtél velem, mikor veszedelemben voltál, védeni próbáltál, mikor beteg voltam, meglátogattál, mikor az emberek futottak tőlem, te megfogtad a kezem. Bármit tettél is az ínségekért és a kicsinyekért, úgy éreztem, értem tetted.”
145
12. KÜLÖNÖS IDŐK
Szeptember 1. hétfő 51 kg 70 dkg (vigyáznom kell, nehogy rögtön visszaszedjem a súlyt), kalória 6452. - A kapunál már tudtam, hogy baj van – mesélte Sharon, amikor átjöttek Jude-dal tegnap este. – De a repülőtéri emberek nem voltak hajlandók elárulni, mi történt, csak noszogattak, hogy szálljak fel a gépre, ahonnan nem akartak kiengedni, és következőnek már csak arra emlékszem, hogy gurulunk a kifutópályán. - És mikor tudtad meg? – kérdeztem, felhajtva Chardonnaymet, mire Jude nyomban teletöltötte a poharamat. Csodálatos volt, csodálatos! - Csak mikor leszálltunk – mondta Sharon. – Rémes út volt. Abban reménykedtem, hogy csak lekésted a gépet, de nagyon furcsán és magas lóról bántak velem. Aztán abban a pillanatban, ahogy kiléptem a gépből... - Letartóztatták! – mondta vidáman Jude. –Seggrészegen! - Jaj, ne! – sopánkodtam.- Te pedig abban reménykedtél, hogy Jed fog várni. - Az a fattyú! – vörösödött el Shaz. Valamiért úgy éreztem, jobb, ha nem hozom szóba Jedet többé. - Valakit beállított mögétek a bangkoki sorba – magyarázta Jude –, nyilván a Heathrow-n várta a hívást, és azonnal felszállt a Dubaiba tartó gépre. Aztán Shaz telefonált Jude-nak a rendőrségről, és rögtön a külügyminisztériumhoz fordultak. - Nem történt semmi – mesélte Jude. – Olyanokat kezdtek el mondogatni, hogy bevarrnak tíz évre. - Emlékszem. – Összeborzongtam. - Szerdán este telefonáltunk Marknak, aki azonnal megkereste minden kapcsolatát az Amnestynél és az Interpolnál. Próbáltuk utolérni anyukádat, de az üzenetrögzítő azt mondta, a tóvidéken túrázik. Gondoltunk rá, hogy felcsörögjük Geoffreyt meg Unát, de aztán úgy döntöttünk, csak hisztiznének, az pedig nem segítene senkin. - Nagyon bölcs döntés – dicsértem. - Az első pénteken hallottuk, hogy átvittek egy valódi börtönbe... – mondta Shaz. - Mark pedig felszállt a Dubaiba tartó gépre. - Dubaiba ment? Miattam? - Fantasztikus volt! – így Shazzer. - És hol van most? Üzenetet hagytam neki, de nem hívott vissza. - Itthon – felelte Jude. – Aztán hétfőn felhívtak a külügyminisztériumból, és akkor már úgy tűnt, hogy minden megváltozott. - Akkor kellett lennie, amikor Charlie beszélt a papájával! – mondtam izgatottan. - Aztán megengedték, hogy postát küldjünk... - Aztán kedden hallottuk, hogy elkapták Jedet... - És Mark pénteken megtelefonálta, hogy Jed vallott... - Aztán szombaton, mint derült égből a villámcsapás, jött a hír, hogy gépen ülsz! - Hurrá! – mondtuk egyszerre, és koccintottunk. Borzasztóan szerettem volna rátérni Markra, de nem akartam sekélyesnek és hálátlannak látszani azok után, amit a lányok tettek értem. - Jár még Rebeccával? – robbant ki belőlem. - Nem! – tiltakozott Jude. – Nem jár! Nem jár! - De mi történt?
146
- Mi se tudjuk – felelte Jude. – Az egyik percben még minden oké, aztán kiderült, hogy Mark nem utazik Toscanába, és... - Sose fogod kitalálni, hogy most kivel jár Rebecca! – vágott a szavába Shaz. - Kivel? - Olyasvalakivel, aki t ismersz. - Csak nem Daniel az? – kérdeztem, sajátságosan elegyes érzelmekkel. - Nem. - Colin Firth? - Nem! - Phű! Tom? - Nem! Nagyon közeli ismerősre gondolj! Házas! - Apukám? Magda Jeremyje? - Melegszik! - Mi? De, ugye, nem Geoffrey Alconbury? - Nem – vihogott Sharon. – Neki ott van Una, és különben is homokos. - Giles Benwick – bökte ki Jude. - Ki? – hebegtem. - Giles Benwick – erősítette meg Sharon. – Az isten áldjon meg, hát csak ismered Gilest, Mark munkatársát, akit te mentettél meg, mikor öngyilkos lett Rebeccánál! - Aki egy kicsit lekozmált nálad! - Ott rekedtek Rebeccával Gloucestershire-ben a balesetük után. Önsegítő könyveket olvastak, és most együtt vannak! - Egy lélek, két test – tette hozzá Jude. - Egyesültek a szerelem szentségében – tódította Shaz. Szünet támadt, mialatt egymást néztük, és a mennyek e különös rendelésén álmodoztunk. - Megbolondult a világ! – bukott ki belőlem félelemmel vegyes csodálkozással. – Giles Benwick nem jóképű, nem gazdag... - Dehogynem gazdag – dünnyögte Jude. - De nem másnak a fiúja, tehát nem státusszimbólum Rebecca szemében. - Azt leszámítva, hogy nagyon gazdag – ismételte Jude. - Rebecca mégis őt választotta. - Igaz, milyen igaz! – helyeselt Sharon felindultan. – Különös időket élünk, de milyen különöseket! - Fülöp herceg hamarosan felkér, legyek a barátnője, Tom pedig a királynőnek fog udvarolni! - kiáltottam. – A denevérek elkezdik felfalni a napot. Csikók születnek, amelyeknek fejükön nő a farkuk, fagyott vizeletkockák hullanak a tetőteraszunkra, és cigarettával kínálnak bennünket! - Most pedig Diana hercegné is meghalt – mondta ünnepélyesen Shazzer. A hangulat hirtelen megváltozott. Elnémulva birkóztunk ezzel a brutális, megrendítő, hihetetlen gondolattal. - Különös idők – nyilatkozatta ki Sharon baljós fejcsóválással. – Nagyon különösek.
147
Szeptember 2. kedd 52 kg 15 dkg (holnaptól tényleg felhagyok a habzsolással), alkoholegység 6 (nem kaphatok rá az ivászatra), cigaretta 27 (nem vihetem túlzásba a dohányzást), kalória 6485 (nem zabálhatok túl sokat). 08:00. Lakásomon. Diana halála miatt Richard Finch törölte a Thai Drogos Lánnyal (velem) kapcsolatos anyagot, és két napot adott, hogy vakarjam össze magamat. Nem tudom megemészteni a halálhírt, de mások sem. Talán országos depresszió következik. Lezárult egy kor, ehhez nem fér kétség, de új kor is kezdődik, mint ősszel a tanév. Új kezdetek ideje jött el. El vagyok szánva rá, hogy nem zökkenek vissza a régi kerékvágásba, nem azért élek, hogy az üzenetrögzítőt hallgassam és Mark telefonját várjam, hanem higgadt és centírozott leszek. 08:05. De miért szakított Mark Rebeccával? Miért jár Rebecca a pápaszemes Giles Benwickkel? MIÉRT? MIÉRT? Azért utazott Mark Dubaiba, mert még mindig szeret? De miért nem hívott vissza? Miért? Miért? Mellesleg nekem ez már nem fontos. Magamon munkálkodom. Legyantáztatom a lábamat. 10:30. Ismét lakásban. Késve (fél kilenc) érkeztem gyantáztatni, de azt kellett megtudnom, hogy a kozmetikus nem jött be „Diana hercegné miatt”, mint a recepciós közölte gúnyos formán. Pedig, mint rámutattam, kik vagyunk mi, hogy megítéljük, miken mennek át embertársaink? Ha megtanított bennünket ez a dolog valamire, akkor arra, hogy ne ítéljünk meg másokat. Ám ebben a hangulatban nehéz volt kitartani, mert hatalmas közlekedési dugóba kerültem hazafelé a Kensington High Streeten, ami megnégyszerezte a normál esetben tízperces utat. A dugó oka útfelbontásnak bizonyult, épp csak bontás és bontók nélkül. Egyetlen tábla hirdette. „Az ezen az úton dolgozó emberek úgy határoztak, hogy négy napig szüneteltetik a munkát Diana hercegné tiszteltére.” Óóó, villog az üzenetrögzítő! Mark volt! Nagyon fátyolos és recsegő hangon, - Bridget...csak most hallom a hírt. Örülök, hogy kiszabadultál. Boldog vagyok. Később majd jövök a... – Hangos sistergés hallatszott a vonalban, aztán szétkapcsolt a telefon. Tíz perccel később csörgött. - Ó, szervusz, drágám, tudod mi van? – Anyám. a tulajdon anyám! Hullámtoronyként zúdult rám a szeretet. - Mi? – kérdeztem feltoluló könnyekkel. - „Csendesen járj a nyüzsgésben s zajban, és emlékezz, mily békés lehet a csend.” Hosszú szünet. - Anyu! – szólaltam meg egy idő után. - Csss, drágám, csönd! – hosszabb szünet. – „Emlékezz, mily békés lehet a csend.” Mély lélegzetet vettem, állam alá ékeltem a telefonkagylót, és elindultam kávét főzni. Mert, lássák, én megtanultam milyen fontos leválni a mások holdkórosságáról, mert épp elég gond az is, hogy magunkat megtartsuk az úton. Pontosan ekkor csörögni kezdett a mobil. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni az első telefont, amely vibrálni és üvölteni kezdett: - Bridget sohasem találod meg az egyensúlyt, ha nem tanulsz meg dolgozni a csenddel – és megnyomtam a mobil OK gombját. Apu volt. - Ó, Bridget! – szólt merev, katonás hangon. – Beszélnél anyáddal a földi vonalon? Úgy tűnik, meglehetős emócióba hajszolta magát.
148
Anyu van emócióban? Hát, velem egyáltalán nem is törődnek, aki a húsuk-vérük vagyok? Zokogásból, visításokból és megfejthetetlen robajlásokból kötött füzér kunkorodott ki a földi vonalból. – Oké, apu, szia. – mondtam, és újra felvettem az igaz telefont. - Drágám! –krákogta anyu önsajnáló, rekedt suttogással – Valamit meg kell mondanom neked. Nem titkolhatom tovább családom és szeretteim elől. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a „család” és „szerettek” megkülönböztetését. – Nos! – biztattam derűsen. – De ha nem akarod elmondani, ne érezd kötelességednek. - Mire nem kényszerítenél! – rikoltotta ripacsilag. – Hogy hazugságban éljek! Függő vagyok, drágám, függő! Facsartam az agyam, hogy miféle függést találhatott ki magának. Sohasem ivott egyszerre többet egyetlen pohár krémsherrynél 1952 óta, mikor Mavis Enderbury annyira berúgott anyuka huszonegyedik születésnapján, hogy egy „Peewee” nevű illető biciklijének vázán kellett hazavinni. Drogfogyasztása egy-egy Fisherman’s Friend gyógycukorkára korlátozódik, amikor a Ketteringi Amatőr Színjátszók félévenkénti fellépése idején rájön a köhögés. - Függő vagyok! – ismételte, majd hatásszünetet tartott. - Helyes – mondtam -, függő. És pontosan miken függsz? - Kapcsolatokon – felelte. – Kapcsolatfüggő vagyok, drágám. Társfüggő. Lezuhintottam a fejemet az asztalra. - Harminchat év apucival! – mondta. – És még csak fel sem fogtam! - De anyu, valakivel házasságban élni még nem azt jelenti.... - Ó, én nem, én nem apuval vagyok kapcsolatfüggő – gyónta -, hanem a szórakozással. Megmondtam apunak, hogy... Ó, rohannom kell! Itt az igenléseim ideje! Ültem és szédelegve bámultam a kávéfőzőt. Nem tudják, mi történt velem? Anyu csak átesett végül az elmeél határán? Ismét csörgött a telefon. Apu volt. - Ne haragudj. - Mi megy itt? Anyu ott van még veled? - Nos, igen, bizonyos értelemben... Valamilyen órára ment. - Hol vagytok? - Egy ... nos, egyfajta...szóval. Az a neve, hogy „Szivárvány”. Moon tiszi?, töprengtem. Szcientológia? Önismeretfejlesztő csoport? - Ez, egy, hüm, egy rehabilitáció. Ó, istenem. Tehát, nemcsak engem nyugtalanított apu italozása. Anyu állítja, hogy amikor a nagyit látogatták meg a Szent Annában, egy este apu átruccant Blackpoolba, majd teljesen elázva állított be a szeretetotthonba, egy butykos Famous Gouse-zal és egy műanyag Scary Spice-szal, amelynek kebleibe rugós műfogak akaszkodtak. Hívták az orvosokat, és a szüleim nagyitól átjöttek erre a rehabilitációs helyre, ahol anyu szokása szerint eltökélten lecövekelt a színpad előterében. - Úgy tűnik, nem észleltek komolyabb problémát agg apádnál. Azt mondták, az összes ilyen Juliok és Wellingtonok miatti szenvedésemet vagy micsodámat takargattam vele. A terv szerint egyesült erővel kell majd kielégítenünk anyád „szórakozás”-függését. Ó, istenem. Úgy gondolom, az lesz a legjobb, ha nem szólok anyunak és apunak Thaiföldről, legalábbis a közeljövőben.
149
22:00. Még mindig lakásomon. Na, tessék! Hurrá! Az egész napot takarítássalválogatással töltöttem és most rend van! Letudtam az egész postát (jó, legalábbis oszlopba raktam). És Jude-nak is igaza van. Nevetséges, hogy négy hónapig tátongjon a falon egy bazinagy lyuk, kész csoda, hogy eddig még senki sem mászta meg a hátsó falat rablás céljából. Nem nyelem le többé Vállalkozó Gary hülye kifogásait. Levelet írattam neki Jude jogász barátjával. No, lássák, mi mindenre képes az ember, ha eltelik új erővel. Csodálatos! Tisztelt Uram! Megbízónk Ms. Bridget Jones, tudomásunkra hozta, miszerint 1997 március 5-én vagy az ezt megközelítő időpontban szóbeli egyezséget kötött önnel, melynek során ön vállalta, hogy második hálószobából/ dolgozószobából és tetőteraszból álló bővítést eszközöl ügyfelünk lakásán 7000 font becsült összegért. 1997. április 21-én ügyfelünk 3500 fontot fizetett önnek a munkálatok előlegeként. A szerződés egyik feltétele volt, hogy a munkálatokat az első részletfizetés eszközlésétől számított hat héten belül el kell végezni. Ön 1997. április 25-én azzal kezdte a munkát, hogy 1,5 x 2,4 méteres lyukat nyitott ügyfelünk lakásának külső falán, majd néhány hétig késlekedett a munkálatok folytatásában. Ügyfelünk számos alkalommal próbált kapcsolatba lépni önnel telefonon, üzeneteket hagyva, amelyekre ön nem válaszolt. Később, 1997. április 30-án visszatért ügyfelünk lakására, miközben ő dolgozott. Ám ahelyett, hogy folytatta volna a munkát, amelyet elvállalt, mindössze letakarta vastag műanyag fóliával a lyukat, amelyet ügyfelünk külső falán ütött. Azóta elmulasztott jelentkezni a munka befejezése céljából, és ügyfelünk számos ilyen értelmű telefonos üzenetére sem válaszolt. A lyuk, amelyet ön hagyott a falon, hideggé, veszélyessé teszi ügyfelünk lakását, és kiszolgáltatja a betörőknek hogy ön nem hajlandó folytatni és befejezni a munkát, amelynek elvégzését vállalta, ez kimeríti a szerződésszegés fogalmát. Ön ezzel megtagadta a szerződésben foglaltak foganatosítását, mely tényt ügyfelünk... Bla-bla-bla, foganások foglalatosítását, nemadoma hadova... jogosult a költségek visszaigénylésére... közvetlenül felelős mindennemű veszteségért...hacsak levelünk kézhezvételétől számított hét napon belül nem erősíti meg azon szándékát, hogy kárpótolni óhajtja ügyfelünket az elszenvedett veszteségekért...minek folyamodványaként további értesítés nélkül eljárást indítunk ön ellen szerződésszegésért.
Hahá! Hahahahá! Ez olyan lecke lesz Garynek, amelyet nem felejt el! Be is mentem a postára, hogy holnap megkapja. Majd megmutatom én, hogy engem komolyan kell venni, mert nem tűröm többé a tiszteletlenséget és a lefitymálást. Helyes. Most pedig fél órán át gondolkozni fogok, hogy legyenek ötleteim a holnapi megbeszélésre. 22:15. Hmmm. Nem kellene újságot vennem, hogy legyenek ötleteim? Bár, ahhoz már egy kicsit késő. 22:30. Nem fogok én Mark Darcyn veszkődni. Minek nekem férfi? Eredetileg azért álltak össze nők és férfiak, mert a nők nem maradhattak volna életben a férfiak nélkül, de most – há! Van lakásom (ha lyukas is), barátaim, jövedelmem és állásom (legalábbis holnapig), úgyhogy há! Hahahahahahá! 22:40. Nos, tehát. Gondolatok. 22:41. Ó, istenem. Komolyan, olyan szexelhetnékem van! Időtlen idők óta nem szexeltem. 22:45. Talán a Munkáspárt új Britanniájáról valamit? Mint a mézeshetek után. Mint mikor hat hónapig jársz valakivel, de most már kezded unni, hogy sose mosogat el. 150
Máris a sutba dobtuk a diákok segélyeit? Hmm. Milyen könnyű volt szexelni és hetyegni diákkorunkban. Lehet, hogy nem is érdemlik meg azokat a nyavalyás segélyeket, mert örökösen csak szexelnek. Hónapok száma, amióta nem szexeltem: 6 Másodpercek száma, amióta nem szexeltem: (Hány másodperc van egy napban?) 60 x 60 = 3600 x 24 = (Nem kellene számológép?) = 86 400 x 28 = 2 419 200 x 6 hónappal = 14 515 200 Tizennégymillió-ötszáztizenötezer-kétszáz másodperce nem szexeltem.
23:00. Lehet, hogy én már, úgymond, SOHASEM FOGOK SZEXELNI TÖBBÉ? 23:05. Mi történik az emberrel, ha nem szexel? Jót tesz neki vagy rosszat? 23:06. Lehet, hogy az ember csak, úgymond, lezárul? 23:07. Na, nézzék, nem kell nekem a szexről gondolkozni. Én spirituális vagyok. 23:08. És a fajfenntartás, az bizonyosan jó. 23:10. Germaine Greernek nem voltak gyerekei. De mit bizonyít ez? 23:15. Helyes. Új Munkáspárt, új... Ó, istenem. Aszkéta lettem! Aszkézis! Az Új Aszkéták! Mert, ha velem megtörténik, megvan rá a sansz, hogy egy csomó más emberrel is történik. Nem ez a lényege a korszellemnek? „Hirtelen kevesebb a szex mindenütt”. Ezt gyűlölöm a modern tömegtájékoztatásban. Az jut eszembe, amikor ezzel kezdődött egy cikk a The Times-ban: „Hirtelen több étterem van mindenütt”, és ugyanezen napon a Telegraph „Mi történt az ebédlővel?” címmel közölt cikket. Na, jó, muszáj lefeküdnöm. El vagyok szánva rá, hogy holnap nagyon korán mutatom be új énemet a munkában.
Szeptember 3. szerda 53 kg (jahajaj, jahajaj), kalória 4955, percek sz. amióta nem szexeltem: 14 601 600 (tegnapi szám + 86 400 - napi adag) 19:00. Újfajta figyelemre és tiszteletre számítva jelentkeztem, első munkanapomon Thaiföld óta, de Richard Finchet szokásos ocsmány kedvében találtam: zsémb, megszállott láncdohányzás és rágózás, eszelős pillantással: – Hó! – közölte, amikor besétáltam. – Hó! Háháháháhá! Hát, mi van a szatyrunkban? Netán ópium? Büdösborz? Crack lapul a bélés alatt? Hoztunk-e néhány Bíbor Szívet? Talán stukkert? Fincsi Szpídi-szpídóóóót? Hasííííst? Kicsi roki-koki-kokit? ÓÓÓÓÓ okikokikokiiiiííí! – zendített rá eszelősen. - Óóó okikokikokiiiiííí! Óóóóó okikokikokiiiiííí! – Szemében tébolyult csillogással elmarta a mellette ülő kutatókat és előrelódult, azt üvöltve: - Térdhajlítás, oldalsó középtartás, minden megvan Brid-get szatyrában, rárá! Belátva, hogy gyártásvezetőnk most józanodik ki valamely drogos önkívületből, idvezülten mosolyogtam, és nem vettem tudomást róla. - Ó, csak nem hordja fenn ma az orrát a kisasszony? Óóóóó! Ide mindenki! Kényes fényes Bridget megjött a dutyiból! akkor kezdjük! Kezgyükkigyükigyükiii! Komolyan nem erre számítottam. a nép az asztalhoz csődült, és rosszalló pillantásokkal méregettek. Még csak húsz kurva perccel múlt kilenc és a
151
megbeszélésnek fél tízkor kellene kezdődnie. Az, hogy korábban jöttem, még nem jelenti azt, hogy a megbeszélést is korábban kellene kezdeni. - Nos, tehát, Brrrrridget! Mely ideákat hoztuk ma a feszülten várakozó nemzet örömére? A csempészés tíz legjobb tippje a Tudós Hölgyeménytől? Britannia Legjobb Cicifixe kokóval bélelve? „Ha kételkednek benned, s bízol magadban”, gondoltam. Francba, én behúzok ennek egyet! Nézett, rágott és várakozón vigyorgott. Furamód az asztal körül nem hallatszott a szokott vihorászás. A thaiföldi affér olyasfajta új keletű tiszteletre bírta kollégáimat, amelyet szívből élveztem. - Mit szólnál az új munkáspárti kormányhoz a mézeshetek után? Richard Finch döngve az asztalra csapta a fejét és horkolni kezdett. - Igazából más ötletem van – folytattam egykedvű szünet után. – Szex – tettem hozzá, amitől Richard hegyeződni kezdett. (Mármint csak a füle. Legalábbis remélem.) - Nos? Megosztod velünk vagy a haverjaidnak tartogatod a Kábítószeres Csoportnál? - Aszkézis- mondtam. Lenyűgözött csend lett. Richard Finch guvadt szemmel meredt rám, mintha nem is hinné: - Aszkézis? - Aszkézis – bólintottam önelégülten. – Az új aszkézis. - Hogy... úgy érted, szerzetesek és apácák? – kérdezte Richard Finch. - Nem. Aszkézis. - Hétköznapi emberek, akik nem szexelnek – vágott Patchouli arrogáns pillantást főnökünkre. Csakugyan nagyon megváltozott a légkör az asztal körül. Richard talán annyira lerúgta magáról az eszet, hogy már senki sem nyalizik neki. - Miért, netán valami tantrikus, buddhista okból? – fintorgott Richard, miközben görcsösen rázta a lábát és rágott. - Nem – felelte szexi Matt elővigyázatosan a jegyzeteit nézve. – Hétköznapi emberek, mint mi, akik hosszas időszakokon át nem szexelnek. Pillantást lövelltem Mattre, aki viszonozta. - Mi? Ti? – hitetlenkedett Richard. – Valamennyien ifjúságotok virágában vagytok – No, jó kivéve Bridgetet. - Kösz – morogtam. - Hiszen ti minden éjszaka úgy csináljátok, mint a nyulak! Vagy nem? Kint is vagyok, bent is vagyok, borzasztóan boldog vagyok! – dalolta. – Egy sima, egy fordított! Vagy nem? Néminemű csoszogás keletkezett az asztal körül. - Vagy nem? Hosszabb szünet. - Ki nem szexelt itt a múlt héten? Valamennyien a jegyzetfüzetünket bámultuk mereven. - Oké. Ki szexelt a múlt héten? Senki sem nyújtotta föl a kezét. - Ezt nem hiszem. Na, jó. Melyikőtök szexelt ebben a hónapban? Patchouli fölemelte a kezét. Valamint Harold is, aki önelégült nyilakat lövöldözött ránk a pápaszeme mögül. Nyilván hazudott. Vagy csak olyan tacskótoszás lehetett. - Szóval, ti többiek... Jézusom! Ilyen torzszülötteket! Ez nem lehet a túl kemény munkától. Aszkézis! Bah! Most nem vagyunk adásban Diana miatt, de a szezon
152
hátralévő részében ennél valami különbbel hozakodjatok elő! Semmi löttyedt aszexuális baromság. Jövő héten nagy durranással jövünk vissza!
Szeptember 4. csütörtök 53 kg 50 dkg(ezt abba kell hagyni, különben hiába volt a börtönbüntetés), elképzelt módok Richard Finch megölésére 32 (ezt is abba kell hagyni, mert kioltja a börtönbüntetés tisztító hatását), fekete kiskabátok, melyeknek megvásárlását fontolgattam 23, másodpercek sz. mióta nem szexeltem 14 688 000. 18:00. N. boldoggá tesz az őszi tanévkezdési életérzés. Hazafelé menet kései vásárlásra indulok; nem veszek semmit, mert pénzügyi válság van, csak próbálgatom a „barna a fekete” őszi gardróbot. N. felvillanyozott elszántsággal akarok az idén okosabban vásárolni, azaz a) nem pánikolni, és megtalálni az egyetlent, amelyet megvehetek, a fekete kiskabátot, mert egy lánynak csak annyi fekete kabátra van szüksége, és b) pénzt szerezni valahonnan. Talán Buddhától? 20:00. Angus Steak House, oxford Street. Fékezhetetlen pánikroham. Mintha minden boltban ugyanazt tartanák, alig észrevehető módosításokkal. Gondolataim ködbe mosódnak, agyam képtelen dönteni, amíg be nem tájolt és katalógusba nem szedett például minden hozzáférhető, fekete kiskabátot a 129 fontot kóstáló French Connectiontől az első osztályú Michael Korsig (parányi négyszög alakzatokban steppelt 400 fontért). Hennesnél csak 39,99 font a fekete nájlon kiskabát. Például tíz fekete nájlon Hennest tudnék vásárolni egy Michael Kors árából, de akkor a ruhatáramat még az eddiginél is jobban elárasztanák a fekete kiskabátok, és egyébként sem vásárolhatom meg mindet. Lehet, hogy az egész kép hibás. Lehet, hogy el kellene kezdenem élénk színű pantomim szerkókat viselni Zandra Rhodes vagy Su Pollard stílusában. Vagy zanza ruhatár lenne a jó: három nagyon nívós darab, és mindig azokat hordanám. (De mi van, ha leeszem vagy lehányom őket?) No, jó. Nyugi, nyugi. Ezeket kell megvásárolnom: Fekete kiskabát (csak 1) Nyaktekercs. Vagy nyakpánt, esetleg nyakbilincs? Na, szóval, szoros öv. Barna „salavári” nadrág (attól függ, mit jelent a salavári). Barna kosztüm munkába (vagy hasonló). Cipő.
A cipőbolt egy rossz álom volt. Már a hetvenes éveket idéző, szögletes orrú, barna darab próbája is visszavitt azokba a napokba, amikor minden új cipő vásárlásakor meg kellett küzdeni a piszok anyuval, hogy mit engedélyeznek majd az iskolában. Majd szörnyű felismerés hasított belém: ez nem kísérteties déjà vu, ez pontosan ugyanaz a cipő, amelyet a Freeman Hardy Willis hatodik osztályában viseltem! Hirtelen az új dolgokat kitalálni képtelen divattervezők ártatlan balekjának érzetem magam. Ami még rosszabb, olyan öreg vagyok, hogy a divatcikk-fogyasztó ifjú nemzedék már nem emlékezhet rá, miket viseltem fiatalkoromban. Végre tudom, mikor kezdenek a hölgyek Jaegernél vásárolni kosztümöt: amikor nem akarják, hogy az utcai divat az elveszett fiatalságra emlékeztesse őket. Most értem el nevezett pontra. Ott fogom hagyni Kookaït, Agnès B.-t, Whistlest stb., a Country Casuals és a lelkiség kedvéért. Olcsóbb is. Megyek haza.
153
21:00. Lakásomon. Fölöttébb sajátosan és üresen érzem magam. Nagyon jó elgondolni, hogy minden másképp lesz a visszatérés után, de aztán minden marad ugyanannyiban. Feltételezem, nekem kell megváltoztatnom. De mihez kezdjek az életemmel? Tudom már. Eszem egy kis sajtot. A helyzet az, amit a Buddhizmus: a gazdag szerzetes drámája mond, hogy a körülöttünk lévő légkört és eseményeket a bennünk levő atmoszféra teremti meg. Tehát, nem csoda, ha bekövetkezett az összes vacakság: Thaiföld, Daniel, Rebecca stb. Belsőleg tartásosabbnak és epifánultabbnak kell lennem, akkor majd vonzani fogom a békés dolgokat, és a jószívű, kedves, kiegyensúlyozott embereket, Mint például Mark Darcy. Mark Darcy – ha majd visszatér – egy nyugodt, centírozott új énnel fog találkozni, amely vonzza a békét és a rendet.
Szeptember 5. péntek 53 kg 95 dkg, 7 cigaretta (siker) másodpercek sz. amióta nem szexeltem: 14 774 400 (kudarc), (majd adok én ennek a két rongy csalónak) 08:15. Helyes, Kelés frissen. Ragyogva. Mert, lássák, ez fontos: megelőzni a napot! 08:20. Óóó, csomagot kaptam! Talán ajándék! 08:30. Mmm! Rózsás ajándékdobozban van! Talán Mark Darcytól! Talán visszatér! 08:40. Helyes kis csapott arany golyóstoll, rajta a nevem. Talán Tiffanytól! Piros hegyű. Talán rúzs! 08:45. Ez fura. Nincs mellette kártya. Talán szóróanyag reklámcégtől. 08:50. De nem rúzs, mert tömör. Talán golyóstoll. Rajta a nevem! Talán meghívás fogadásra avantgárd reklámcégtől – talán Rúzs! című magazin beindítása, talán Tina Brown terméke – és nemsokára jön a meghívó a fényes partira! Lássák? Lemegyek a Coinsba kapucínert inni. Bár, csokis rongyoskifliről természetesen szó sem lehet. 09:00. Kávézóban. Hmmm. Örülök a kis ajándéknak, bár már abban sem vagyok biztos, hogy golyóstoll. Vagy, ha az, nagyon titokzatosan funkcionáló darab. Később. Jajistenem. Épp csak letelepedtem a kapucínerrel és a csokoládés kiflivel, amikor bejött Mark Darcy, csak úgy, öltönyben, frissen borotválva, állán a reggeli hagyományok szerint parányi vágás, azon toalettpapír darabka. A pulthoz ment és letette aktatáskáját, mintha valamit vagy valakit keresne. Meglátott. Tekintete egy hosszú pillanatra ellágyult (bár természetesen nem puhult ragaccsá). Majd elfordult és kapucínerével foglalatoskodott. Fürgén fokozottabban higgadt és centírozott külszínt varázsoltam magamra. Odajött az aszatlomhoz, még hivatalosabb arccal. Attól féltem, mindjárt a nyakába ugrom. - Szervusz – mondta érdesen. – Hát, te mit kaptál? – bólintott az ajándékra. Csak nyújtottam a dobozt, mert alig bírtam beszélni a szerelemtől és a boldogságtól. – Nem tudom, micsoda. Azt hiszem golyóstoll lehet. Kivette a dobozból az apró golyóstollat, ide-oda forgatta, visszadobta, mint akit, nos, meglőttek, és azt mondta: - Bridget, ez nem reklám golyóstoll, hanem golyó. Még később. Óénirgalmazókrisztusom! Nem volt idő megbeszélni Thaiföldet, Rebeccát, a szerelmet, semmit. Mark felkapott egy szalvétát, azzal fogta meg a fedélt, és visszahelyezte a dobozra. - „Ha józanul tudod megóvni fődet...”- motyogtam. - Tessék? 154
- Semmi. - Maradj itt. Hozzá ne nyúlj! Éleslőszer! – mondta. Kisietett az utcára, és jobbrabalra nézett, mint tévéjátékban a nyomozó. Érdekes mennyire hasonlítanak az igazi élet krimijei a tévére, mint ahogy a vakáció festői jelenetei is a képeslapokat idézik, vagy... Mark visszatért. – Fizettél, Bridget? Mit csinálsz most? Gyere velem. - Hová? - A rendőrségre. A kocsiban hadarni kezdtem. Megköszöntem mindent, amit értem tett, és hálálkodtam a költeményért, amely annyit segített a börtönben. - Költemény? Miféle költemény? – kérdezte, míg bekanyarodott a Kensington Park Roadra. - A Ha... hiszen tudod: „Ha tudsz a szívnek, ínnak és idegnek parancsot adni...”, ó ,istenem, annyira sajnálom, hogy Dubaiig kellett menned, olyan hálás vagyok, én... Megállt a pirosnál és felém fordult: - Nincsen semmi baj – szólt gyengéden. – Most pedig szépen hagyd abba a kerepelést. Nagy megrázkódtatás ért. Le kell higgadnod. Hüm. Én arra mentem rá, hogy észrevegye mennyire higgadt és centírozott vagyok, nemhogy ő utasítson lehiggadásra. Próbáltam higgadni, de nagyon nehéz, amikor nem bírok másra gondolni, mint hogy valaki meg akar ölni. A rendőrség már kissé kevésbé emlékeztetett tévés krimire, mert minden szakadt és koszos volt, és az égvilágon senkit sem érdekelt, mit akarunk. Az ügyeletes várakoztatni akart bennünket az előtérben, de Mark ragaszkodott hozzá, hogy kísérjenek fel az emeletre. Egy lepukkadt nagy irodába kerültünk, ahol nem volt senki. Mark elmondatott velem mindent, mai Thaiföldön történt, megkérdezte, szólte Jed bármilyen ismerőséről az Egyesült Királyságban, rendes posta hozta-e a dobozt, észrevettem-e valami szokatlant hazatérésem óta. Kicsit bután éreztem magam, amikor előadtam, mennyire bíztunk Jedben, és már vártam, hogy lebarnítson, de igazán aranyosan viselkedett. – A legsúlyosabb vád, amellyel téged és Shazt lehet illetni, az égbekiáltó ostobaság – mondta. – Különben hallom, hogy vitézül álltad a börtönt. Bár roppant aranyosan viselkedett, nem volt... no, szóval, nagyon hivatalos irányultságúnak tűnt az egész, nem úgy, mintha vissza akarna jönni vagy érzelmi kérdéseket szeretne megvitatni velem. - Nem gondolod, hogy be kellene telefonálnod a munkahelyedre? – kérdezte az órájára pillantva. Számhoz kaptam a kezemet. Próbáltam győzködni magamat, hogy halott állapotban már úgysem számít, van-e állásom, vagy sem, de öt perccel múlt negyedtizenegy! - Ne vágj olyan képet, mint aki véletlenül felfalt egy gyereket – kacagott Mark. – Most az egyszer tisztességes mentséged van patologikus késlekedésedre. Fölemeltem a kagylót, és tárcsáztam Richard Finch közvetlen számát. Rögtön felvette. - Óóó, csak nem Bridgethez van szerencsém? Aszkéta Kis Kisasszonyhoz? Két napja jöttünk vissza és máris lógunk? Hol vagy különben? Vásárolgatunk? „Ha tudsz magadban bízni, s mégis”, gondoltam. S bízol... - Netán gyertyázgatunk? Gyertyát kiköpni, lányok! – zajosat cuppantott. Elborzadva meredtem a készülékre. Nem tudtam eldönteni, hogy Richard Finch volte mindig ilyen, és én változtam meg, vagy ő pörög lefelé holmi rettentő drogos spirálban. - Add át nekem - mondta Mark. - Nem! – sziszegtem, és elrántottam a kagylót. – Magam ura vagyok!
155
- Természetesen, szívem, legföljebb az eszednek nem vagy ura – dünnyögte Mark. Szívem! Szívemnek nevezett! - Bridget? Ismét elaludtunk? Hol vagy? – horkantott Richard Finch. - A rendőrségen. - Ó, visszatértünk a rokikokikokihoz? Príma! Nekem is hoznál egy kicsit? – kuncogta. - Életveszélyesen megfenyegettek. - Óóóóó! Ez jó! Majd én is életveszélyesen megfenyegetlek mindjárt. Hahahaha! Rendőrség, hö! Ezt szeretném! A rendes, stabil, tiszta és tiszteletreméltó beosztottakat! Ez volt az, amikor körülbelül elegem lett belőle. Mély lélegzetet vettem. - Richard – szóltam fenségesen -, sajnos, ez olyan, mint mikor a bogrács mondja a serpenyőnek, hogy piszkos fenekű. Csakhogy én nem piszkoltam be a fenekemet, mert nem drogozok. Tőled eltérően. Mellesleg nem jövök vissza. Pá. – Ha! Hahahaha!, gondoltam kurta időre, amíg eszembe nem jutott a hiteltúllépés. Meg a varázsgomba. Csakhogy az nem kimondott narkó, mert természetesen terem. Abban a pillanatban berohant egy rendőr, aki egyáltalán nem vett tudomást rólunk. – Nézze! – kiáltott Mark, és ököllel az asztalra vágott. – Ennek a lánynak éleslőszert küldtek, amelyre ráírták a nevét! Méltóztatnának tenni valamit? A rendőr megtorpant és nézett. – Holnap temetünk! – közölte sértetten. – És van egy késelésünk Kensal Rise-ban. Tehát vannak itt mások is, akiket tevőlegesen meggyilkoltak - Hátraszegte a nyakát és elvitorlázott. Tíz perccel később bejött a számítógépes nyomattal a nyomozó, akinek állítólag velünk kellett foglalkoznia. - Helló, Kirby felügyelő vagyok – mutatkozott be, ránk se nézve. Egy darabig bámulta a nyomatot, majd felvonta a szemöldökét, és megtekintett. - Gondolom a thaiföldi ügyirat? – kérdezte Mark, aki a rendőr háta mögül leselkedett. – Ó, értem...az az incidens... - Nos, igen – felelte a nyomozó - Nem, nem, az csak egy darab vesepecsenye volt! – tiltakozott Mark. A rendőr furcsán nézett rá. - Az anyám tette a táskámba – magyaráztam -, és oszlani kezdett. - No, látja? És ez a thai jelentés – hajolt a nyomat felé Mark. A felügyelő oltalmazón elfedte könyökével az iratot, mintha Mark le akarná másolni a házi feladatát. Ekkor megszólalt a telefon. Kirby fölvette. - Igen. Járőrkocsiban akarok lenni a Kensington High Streeten. Jó, akkor valahol az Albert Hall közelében! Amikor indul a menet. Le fogom róni végső tiszteletemet! – pattogott ingerülten. – Mit keres ott az a tróger Rogers felügyelő? Oké, na, jó akkor a Buckingham palota. Na? - Mit írnak a jelentésben Jedről? – súgtam. - Jednek mondta magát? – horkantott Mark. – Az igazi neve Roger Dwight. - Oké, akkor a Hyde Park Cornernél! De a tömeg előtt! Elnézést! – tette vissza a kagylót Kirby felügyelő, és azt a túlkompenzálóan elfoglalt ábrázatot öltötte fel, amelyet száz százalékig tudok azonosítani a késéseimből. – Roger Dwight – mondta. – A szálak hozzá vezetnek, nemde? - Nagyon meg lennék lepve, ha Dwight bármit is meg tudna szervezni – mondta Mark. – Arab fogságból nem megy. - Nos, vannak utak és módok... Abszolút dühítő volt, ahogy Mark átbeszélt a fejem fölött. Majdnem, mintha valami buta kurva lennék vagy egy félkegyelmű. – Már elnézést! – borzoltam a sertéimet. – Beszállhatnék ebbe a társalgásba? 156
- Természetesen – felelte Mark -, amíg nem keversz bele semmiféle feneket vagy serpenyőt. A nyomozó zavart képpel nézett hol egyikünkre, hol másikunkra. - Úgy vélem, megszervezhette, hogy elküldesse valaki mással - mondta Mark -, ám ez valamiért valószínűtlennek, sőt meggondolatlanságnak tűnik, tekintve... - No, igen, az ilyen esetekben. Bocsánat. – Kirby fölemelte a kagylót. – Mgen? Akkor közölje Harrow Roaddal, hogy már két kocsit kaptak az útra! – pöfögte. – Nem, a szertartás előtt akarom látni a koporsót! Igen! Na, jó, akkor közölje Rimmington felügyelővel, hogy húzza el a belét! Elnézést, uram. – Visszatette a kagylót, és fensőbbségesen mosolygott. - Ilyen esetekben...? – mondtam. - Igen valószínűtlen, hogy az, akinek komoly a szándéka, reklámot csapna neki... - Úgy érti, egyszerűen csak lelőnék, igaz? – kérdezte Mark. Ó, Istenem! Egy óra múlva a csomagot elküldték ujjlenyomat és DNS-vizsgáltra, de engem még mindig kérdezgettek. - A thai kapcsolatokon kívül van még valaki ifjú hölgy? – faggatott Kirby felügyelő. – Egy régi lovag talán, egy elutasított imádó? Élveztem, hogy „ifjú hölgynek” szólítanak. Lássák, lehet, hogy nem vagyok ifjúságom virágában, de... - Bridget! – szólt Mark. – Figyelj! Van valaki, aki bántani akarhat? - Engem rengetegen bántottak – pillantottam rá. Téptem az agyamat. – Van Richard Finch, Daniel – de nem gondolom, hogy bármelyikük is ezt tenné – fejeztem be tétován. Esetleg Danielnek eszébe jutott, hogy egy vacsorát ígértem neki? Ennyire bepipult a visszautasítástól? Persze némileg túlreagálás lenne. De talán Sharonnak volt igaza az ezredvégi hímek szerepvesztésével kapcsolatban. - Bridget – nógatott Mark szelíden –, nem tudom, mire gondolsz, de el kellene mondanod Kirby felügyelőnek. Nagyon kínos volt, de végül csak kitálaltam az egész Daniel-estét. Kirby felügyelő fapofával jegyzetelt, Mark nem szólt, de látszott rajta, hogy haragszik. Észrevettem, hogy a felügyelő szúrósan nézi. - Állt valaha kapcsolatban kétes egzisztenciákkal? – kérdezte Kirby. Geoffrey bácsi lehetséges bérfiúja volt az egyetlen, aki eszembe jutott, de ezen nevetséges hiszen a bérfiúval, egyáltalán nem ismertük egymást. - Ki kell majd költöznie a lakásból. Van, hely, ahová menni tud? - Nálam is ellakhatsz – szólalt meg hirtelen Mark. A szívem ugrott egyet. – Valamelyik vendégszobában – tette hozzá gyorsan. - Kaphatnánk egy percet, uram? – kérdezte a nyomozó. Mark olyan arcot vágott, mint akit leforráztak, de aztán azt válaszolta: - Természetesen – és kicsörtetett. - Nem gondolnám, kisasszony, hogy bölcs dolog lenne Mr. Darcynál laknia – mondta a nyomozó és az ajtóra sandított. - Eegen, talán igaza van – mondtam, atyáskodó érdeklődést gyanítva, abban a hiszemben, hogy Kirby felügyelő férfiként azt javasolja, őrizzem meg az elérhetetlen titokzatosság glóriáját, és engedjem Marknak az üldöző szerepét, de aztán eszembe jutott, hogy nekem most már nem szabad így gondolkoznom. - Pontosan, milyen kapcsolatban állt ön Mr. Darcyval? - Na, szóval! – mondtam én, és rákezdtem. Kirby felügyelő valamely sajátos gyanakvást látszott tanúsítani. az ajtó abban a pillanatban nyílt ki, amikor azt mondta: - Szóval, Mr. Darcy csak úgy történetesen ott volt a kávézóban, igaz? Azon a reggelen, amikor maga megkapta a lőszert?
157
Mark bejött és megállt előttünk. - Oké – szólt fáradtan, és úgy nézett rám, mintha azt akarná mondani: „Forrása vagy mindennek, ami ellentéte a derűs nyugalomnak”. – Vegyék le az ujjlenyomataimat, vizsgálják meg a DNS-emet, essünk túl rajta. - Ó, én nem mondom, uram, hogy maga volt az! – sietett közölni a nyomozó. – Épp csak ki kell küszöbölnünk a... - Jó, jó! – legyintett Mark. – Essünk túl rajta.
13. JAHAJAJ!
Még mindig szeptember 5. péntek 54 kg 40 dkg, másodpercek sz. amióta nem szexeltem: már nem érdekel, élve megúszott percek sz. életveszélyes fenyegetés óta 34 800 (n.j.) 18:00. Shazzer lakása. Kinézve az ablakon. Nem lehet Mark Darcy. Ez nevetséges. Nem lehet. Jedhez kell, hogy legyen valami köze. Nyilván egész hálója lehet itt a drogra kiéhezett kapcsolatokból, akiket megfosztottam a mindennapi kenyerüktől. Vagy Daniel? De ő csak nem tenne ilyet! Talán csak egy dilis. De ki az a dilis, aki tudja a nevemet és a címemet? Valaki meg akar ölni! Valaki vette magának a fáradtságot, hogy beszerezzen egy éleslőszert, és rávésse a nevemet! Higgadtnak kell maradnom! Nyugi, nyugi! Igen. Nem szabad fejemet vesztenem, ha zavar van... Árulnak vajon golyóálló mellényt a Kookaïban? Csak jönne már Shaz! Olyan tanácstalan vagyok. Shazzer kéglije pici, és jobb időkben is olyan rendetlen, mint az osztatlan terű lakások általában, de most, hogy hárman lakjuk, az egész padlót és minden felületet elborítanak az Agent Provocateur melltartók, ocelotmintás bokacsizmák, Gucci táskák, ál-Prada retikülök, parányi Voyage kardigánok és furcsa szalagos cipők. N. zavart vagyok. Keresek valahol egy helyet és ledőlök. Miután elvitték Markot, Kirby felügyelő megismételte, hogy nem szabad a lakásomon maradnom, és maga kísért haza, hogy összeszedhessek pár cuccot, csak az volt a feneség, hogy nem volt hová mennem. Anyu és apu még mindig elvoltak rehabilitáción. Tom lakása eszményi lett volna, de sehol nem találtam a friscói telefonszámát. Megpróbáltam Jude-ot és Shazt a munkahelyükön, de mindketten ebédeltek. Tényleg borzalmas volt. Csak hagyogattam az üzeneteket mindenfelé, miközben a rendőrség ide-oda dobrokolt ujjlenyomatok és támpontok után. - Mit keres ez lyuk a falban, kisasszony? – kérdezte az egyik rendőr, csámborgás és porozás közben. - Ó, az, izé, úgy maradt – feleltem nagyvonalakban. Ekkor megcsörrent a telefon. Shaz volt, aki közölte, hogy jöhetek, és megmondta, hová dugta a tartalék kulcsot. Alszom egy kicsit. 23:45. Csak ne kellene ösztönösen felriadnom az éjszakában, bár n. megnyugtató, hogy Jude és Shaz is a szobában alszik, mint két csecsemő. N. jó volt, mikor megjöttek a munkából. Hoztak pizzát és elég hamar elálmosodtam. Mark Darcyról egy szó se. De legalább kaptam a rendőrségtől vészjelzőt. Ez jó. Távkapcsoló, apró diplomatatáskába rejtve. Csak azt gondolják el, ha megnyomom, sudár ifjú rendőrök
158
rohannak egyenruhásan a megsegítésemre! Mmm. Finom gondolat... jaj n. álmos vagyok ...
Szeptember 6. szombat 54 kg 85 dkg, cigaretta 10, alkoholegység 3, kalória 4255 (akár élvezhetném is az életet, amíg vagyok olyan szerencsés élni), percek sz. amióta nem szexeltem 16 005 124 (erről tennem kell). 18:00. Egész nap Diana hercegnő temetését néztük, és egyetértettünk abban, hogy olyan volt, mintha valakinket temették volna, csak kissé nagyszabásúbb léptékben, ezért úgy éreztük magunkat utána, mintha áthajtottak volna a darálón, de ugyanakkor mintha ki is engedtek volna belőlünk valamit. Úgy örülök, hogy sikerült jól megcsinálniuk mindent. Jó volt, gyönyörű és jó, mintha a nagyok felfogták volna végre az üzenetet és az ország újra képes lesz tisztességesen viselkedni. Az egész olyan, mint egy Shakespeare-tragédia vagy egy ősrégi hősrege, két nagy nemes ház, a Spencerek és a Windsorok viszálykodásáról. Komolyan szégyellem magam, amiért egy hülye naptévében dolgoztam, ahol egész délutánokat szenteltünk Diana frizurájának. Változtatni fogok az életemen. Ha a krém tud változni, akkor én is tudok. Bár most egy kicsit magányos vagyok, mert Jude és Shaz keszonbetegségre hivatkozva lement az utcára. Megpróbáltuk hívni a rendőrséget, mivel nem szabad rendőr nélkül kitennem a lábamat, de negyvenöt perc után is csak a központost sikerült elérnünk, aki közölte, hogy mindenki el van foglalva. Egyértelműen közöltem Jude-dal és Shazzel, hogy nem haragszom, ha nélkülem mennek, amennyiben hoznak hazafelé pizzát. Ó, telefon! - Ó, szervusz, drágám, itt anyuci! - Anyuci! Bárki azt hihetné, hogy most ültet rá a bilikére! - Hogy vagy, anya? – kérdeztem. - Ó, most jöttem elő, drágám! Egy pillanatig azt gondoltam, arra céloz, hogy a leszbikus illegalitásból jött elő, és most közös háztartásba lép Geoffrey bácsival, szexmentes meleg házasság céljából. - Itthon vagyunk! Mindent lerendeztünk és apucinak nem lesz semmi baja! Hát, nem tudom! Hogy egész idő alatt ivott a melegházban, miközben én azt hittem a paradicsomok miatt van ott! Mellesleg Gordon Gomersallnek is ugyanez volt a baja, és Joy nem is sejtette! Most azt mondják, hogy betegség. Mit szólsz a temetéshez? - Szép volt – mondtam. – És most mi lesz? - Nos, drágám... – kezdte ő. Ekkor felbolydulás támadt a háttérben, és apu vette át a kagylót. - Semmi baj, édes. Csak le kell állnom a tütüről – mondta. – Pamet pedig az első naptól fogva ki akarták paterolni. - Miért? – kérdeztem és rémséges látomásban tűnt fel előttem anyám, amint zsinórban csábítja el a tizennyolc éves narkománokat. Apu kuncogott. – Azt mondták rá, túl normális. Hadd adjam vissza. - Komolyan, drágám! Ezt a bugyuta bárgyúságot, hogy ennyi pénzt fizettessenek mindenféle híres emberrel, csak azért, mert azokat a dolgokat mondják el nekik, amiket egyébként is tud mindenki! - Miféle dogokat? - Óóó, várj egy percig! Csak megfordítom a csirkét. Eltartottam a fülemtől a kagylót, és megpróbáltam nem gondolni arra, miféle bizarr fogás lenne egy fejre állított csirkéből.
159
- Pfú! Itt vagyok. - Miket mondtak? - Hát, reggelenként körbe kellett ülni, és mindenféle szamárságokat beszélni. - Például...? - Ó, egek! Hiszen tudod. A nevem Pam, és akármi vagyok! Akár?, méláztam... Mi? Tébolyultan magabiztos lidércnyomás? A simára kevert szaft mániákusa? Leánygyermek kínzója? - Hogy mikkel hozakodtak elő! „Ma bízni fogok magamban, nem fogok aggódni amiatt, amit mások gondolnak rólam.” És így tovább és így tovább! Hát, szavamra, drágám! Ha valaki nem bízik magában, akkor nem jut semmire, nemdebár? – kérdezte harsogón hahotázva. – Egek! Hogy nem bízol magadban? Hát, nem tudom! Miért aggódna azon bárki is, hogy mások mit gondolnak róla? Űzötten kaptam ide-oda a tekintetemet. – És akkor mit mondtál? - Ó, eredetileg nem is akarták engedni, hogy szóhoz jussak! - Mi? Na, és mit kellett mondanod mégis? Hallottam apu nevetését a háttérből. Ő mindenesetre jó formában látszott lenni. – Meséld el neki, Pam. - Ufff! Szóval azt kellett volna mondanom: „Nem engedem, hogy a túlzott önbizalom vakká tegyen a valóságra”, és „Ma egyaránt tudatosítani fogom magamban hibáimat és erényeimet”. Szóval tökéletesen nevetséges volt, drágám. No, nekem rohannom kell, csengetnek. Akkor, viszlát hétfőn! - Mi? - Nem „mi” drágám, hanem „tessék”. Időpontot kértem neked Debenshamben, hogy megcsináltasd a színeidet. - Már mondtam! Négyre. - De... – Nem mondta! Mikor mondta? Januárban? - Mennem kell drágám! Enderburyék már itt állnak a küszöbön.
Szeptember 7. vasárnap 55 kg 30 dkg, lakás négyzetmétere, amelyet nem borítanak melltartók, cipők, étel, palackok vagy rúzs 0. 10:00. Hurrá! Újabb nap, és még nem haltam meg! Bár ocsmány éjszakám volt. Nagyon elfáradtam az anyuval folytatott csevely után, úgyhogy ellenőriztem, zárva-e minden ajtó, aztán bekúsztam Shazzer harisnyáinak, pruszlikjaink, ocelotmintás átalvetőinek zűrzavara alá és elaludtam. Nem hallottam, mikor jöttek meg a lányok, éjszaka, amikor felébredtem, már aludtak. Komolyan kezd büdös lenni. Valamint az a nagy baj, hogy ha éjszaka felriadok, annyit tehetek, hogy némán bámulom a plafont, nehogy felverjem őket a dűtés-borogatással. Ó, telefon! Jobb lesz fölvenni, mielőtt felébrednének. - Nos, tehát, belátták, hogy nem vagyok gyilkos szándékú volt szerető. - Hurrá! Mark Darcy volt! - Hogy vagy? – kérdezte, ahhoz képest gyengéden, hogy mint kiderült, nekem köszönhetően hét órán át tartották benn a rendőrségen. – Már telefonáltam volna, de nem akarták elárulni a hollétedet, amíg nem tisztáztak teljesen. Megpróbáltam adni a derűset, de végül csak bevallottam súgva, hogy Shazzernél kissé nagy a tömegnyomor. - Nos, az ajánlat még mindig fennáll. Gyere át hozzám – szólt hanyagul. – Rengeteg hálószobám van.
160
Bárcsak ne dörgölné ennyiszer az orrom alá, hogy nem akar velem hálni! Nagyon smakkológia-szaga van a dolognak, azt pedig Shazzer és Simon példájából tudom, mennyire nehéz kikeveredni belőle, ha egyszer elkezdődik, mert a leghalványabb szexuális célzásra mindenki „a barátság tönkretételétől” kezd pánikolni. Ebben a pillanatban Jude ásított, és átfordult a másik oldalára, felrúgva egy cipősdoboztornyot, amely a padlóra omlott, gyöngyöket, fülbevalókat, arcfestéket és egy csésze kávét ontva a retikülömbe. Mély lélegzetet vettem. – Kösz – suttogtam a telefonba. – Nagyon szívesen jövök. 23:45. Mark Darcy háza. Ó, egek! Nem valami biztató. Csak fekszem egyedül furcsa fehér szobában, amelyben nincs semmi, csak egy fehér ágy, fehér függönyök és nyomasztó fehér szék, kétszer olyan magas, mint lennie illenék. Ijesztő ez: bazinagy üres palota, és sehol egy betevő falás. Kolosszális szellemi erőfeszítésembe kerül, ha meg szeretnék találni valamit, vagy bármit is akarok tenni, mivel minden villanykapcsoló, toalettöblítő stb. valami másnak álcázza magát. Azonkívül fogvacogtató hideg van, akár egy hűtőszekrényben. Furcsa szürkületi nap, amelyen hol fölmerültem az álomból, hol visszamerültem. Egy darabig egész normálisan viselkedem, aztán majdnem olyan hirtelenséggel nyom el a buzgóság, mint mikor minden átmenet nélkül tizenöt métert zuhan a repülőgép. Nem tudom eldönteni, hogy még mindig az időeltolódás miatt van-e, vagy így próbálok menekülni mindentől. Marknak ma be kellett mennie dolgozni, bár vasárnap van, de pótolnia kell a kiesett pénteket. Shaz és Jude délután négy körül átjöttek a Büszkeség és balítélet videóval, de a Colin Firth-lebőgés után nézni se bírom a tavi jelenetet, úgyhogy csak beszélgettünk és magazinokat olvastunk. Aztán Jude és Shaz vihogó terepszemlére indult a házban. Elaludtam és mire fölébredtem, ők már távoztak. Mark este fél kilenc tájban érkezett, készétellel két személyre. Vérmes reményeket tápláltam romantikus kibékülés tárgyában, de annyira nehéz volt olyan benyomást keltenem, mintha nem akarnék lefeküdni vele, és tartózkodásom házában kizárólag rendőri utasításra történik, hogy végül annyira mereven és hivatalosan viselkedtünk egymással, mint doktor és páciense. Bárcsak bejönne! Nagyon gyötrelmes ilyen közel lenni hozzá, ennyire vágyva az érintésére. Talán nekem kellene mondanom valamit. De olyan rémítő dolog beleturkálni egy darázsfészekbe, mert ha bevallanám, mit érzek, de ő nem akarna újból összejönni velem, az förtelmes megaláztatás lenne, főleg, hogy egy fedél alatt lakunk. Valamint késő éjszaka van. Ó, édes istenem, és ha mégis Mark csinálta? Talán mindjárt bejön és csakúgy, piffpuff lepuffant és vér szennyezi majd a szűzfehér szobát, mintha szűz vére hullott volna, bár én nem vagyok szűz, csak egy nyomorult aszkéta! Nem szabad így gondolkoznom. Hát, persze, hogy nem ő csinálta! De legalább itt a vészjelző. Olyan rémes, hogy nem bírok aludni, Mark pedig odalent tartózkodik, valószínűleg meztelenül. Mmmm. Mmm. Bárcsak lemehetnék és úgymond megerőszakolhatnám. Nem szexeltem... n. nehezen kiszámítható idő óta. Talán feljön! Léptek hallatszanak a grádicson, halkan kinyílik az ajtó, ő pedig belép, az ágyra ül – meztelenül -, és... ó, istenem, olyan frusztrált vagyok! Bár lehetnék olyan, mint anyu, aki bízik magában, és nem izgatja, mit gondolnak mások, de ez nagyon nehéz, amikor tudjuk, hogy most valaki más is gondol ránk. Arra gondol, miként ölhetne meg bennünket.
161
Szeptember 8. hétfő 55 kg 75 dkg (súlyos válság), rendőrség által elkapott életveszélyes fenyegetők száma 0 (nem túl j.), másodpercek sz. amióta nem szexeltem 15 033 600 (kataklizmikus válság) 13:10. Mark Darcy konyhája. Épp most ettem meg minden ok nélkül egy hatalmas darab sajtot. Ellenőrizni fogom a kalóriát. Ó, a francba! 100 kalória van három dekában. És mivel a csomag húszdekás, és már ettem korábban egy szeletet – talán öt dekát -, így fél perc alatt 500 kalóriát kebeleztem be. Ez hihetetlen! Talán meg kellene hányatnom magam, mintegy Diana hercegnő iránti tiszteletből. Phí! Honnan jönnek az ember agyába ilyen ízléstelen gondolatok? Na, jó akár meg is ehetem a maradékot, azzal legalább lezárom az egész nyomorúságos epizódot. Végül kénytelen leszek elfogadni, hogy igazuk van az orvosoknak, mikor azt hajtogatják, hogy a fogyókúra úgyse működik, mert a test azt hiszi, éheztetik, tehát, ha ismét ételt lát, úgy zabál, mint Fergie. Most már minden reggel arra ébredek, hogy bizarrul és elborzasztóan újszerű helyeken tünedezik fel a zsír. A legkevésbé sem lennék meglepve, ha pizzatésztához hasonló hájrolni kötné össze fülemet és vállamat vagy türemkedne ki egyik térdem oldalából, enyhén fodrozódva a szélben, akár az elefánt füle. Markkal még mindig sutén és tétován állunk. Amikor lementem, ő már az irodájában volt (ami nem csoda, lévén, hogy ebédre harangoztak), de hagyott egy üzenetet, hogy érezzem magam itthon és nyugodtan hívjak át mindenkit, akit akarok. Kit? Mindenki dolgozik. Milyen csend van itt. Úgy félek! 13:45. Na, nézzék, nincs itt semmi baj. Kétség kizárva. Tudom, hogy nincs munkám, nincs pénzem, nincs fiúm, likas lakásomba nem mehetek, gazdasszonyosan plátói, bizarr kapcsolatban élek a szeretett férfival óriási frigóban, és valaki meg akar ölni, de ez bizonyára csak átmeneti állapot. 14:00. Hol van az én anyukám? 14:15. Felcsörgettem Debenshambe.
a
rendőrséget,
és
megkértem,
hogy
vigyenek
el
a
Később. Anyu fantasztikus volt. Na, jó, olyasféle. Majdnem. Tíz perc késéssel állított be tetőtől talpig cseresznyepirosban, bidresbodros frizurával és körülbelül tizenöt John Lewis reklámszatyorral teleaggatva. - Ezt sose találnád ki, drágám! – mondta leülés közben, elrémítve a többi vásárlót a reklámszatyrok sokaságával. - Mit? – kérdeztem reszketegen, két kézzel markolva a csészémet. - Geoffrey bevallotta Unának, hogy ő is olyan „homo”, pedig tulajdonképpen nem „homo”, drágám, hanem „bi”. Különben sose lett volna meg nekik Guy és Alison. Na, szóval, Una azt állítja, hogy őt ugyan egy cseppet sem zavarja azóta, amióta Geoffrey tiszta vizet öntött a pohárba. Gillian Robertson odafönt Saffron Waldshurtben évekig élt házasságban egy ilyennel, és nagyon jó házasság volt. Persze a végén abba kellett hagyniuk, mert a férj rákapott, hogy ilyen hamburgeres kisteherautókkal lebzseljen a parkolókban, és Norman Middleton felesége belehalt – tudod, ő az a Middleton, aki az iskolaszék vezetője volt a fiúiskolában. Na, szóval, a végén Gillian... Ó, Bridget! Bridget! Mi a baj? Amint észrevette, mennyire fel vagyok dúlva, groteszkül figyelmessé változott, kivezetett a kávézóból, otthagyva a papírszatyrokat a pincérnek, nagy köteg
162
papirzsepit markolt ki a retiküljéből, a hátsó lépcsőhöz vontatott, leülhetett a lépcsőre, mellém ült, majd felszólított, hogy mondjak el mindent. Most az egyszer életében tényleg odafigyelt. Amikor végeztem, átölelt, mint egy édesmama, és megsimogatott, a Givenchy III sajátságosan megnyugtató felhőjét árasztva rám. – Nagyon bátor voltál, drágám! – súgta. – Büszke vagyok rád! Olyan jó volt. Majd anyu kiegyenesedett, és leporolta a tenyerét. - Most pedig szedd össze magad. Ki kell találnunk, mi legyen a következő lépés. Majd beszélek én ezzel a nyomozó pasassal, és jól kiosztom. Mégiscsak nevetséges, hogy ez az alak szabadon futkoshat múlt péntek óta. Bőven lett volna idejük, hogy lefüleljék. Mit műveltek? Teszetoszáztak? Te csak ne aggódj, tudok én bánni a rendőrséggel. Jöhetsz hozzánk, ha akarsz. De azt hiszem, inkább Marknál kellene maradnod. - De én olyan csődtömeg vagyok a férfiakkal! - Badarság, drágám! Komolyan, nem csodálom, hogy ti, lányok, nem tudtok fiút fogni, ha megjátsszátok, hogy hiperszuper csodagyerekek vagytok, senkire sincs szükségetek, ha csak nem James Bond az illető, aztán ültök otthon és ajvékoltok, hogy nem értetek a férfiakhoz. Ó, idő van! Gyere, különben elkésünk a színezésről! Tíz perccel később egy Mark Darcy-szerűen fehér teremben ültem fehér köntösben, fejemen fehér törölközővel: mellettem anyu, egy köteg színminta és valaki, akit Marynek hívtak. - Nem is értem! – cöcögött anyu. – Csak úgy ténferegni bele a világba, és rágódni ezeken az elméleteken! Próbáld meg a Cseresznyeszörpöt, Mary. - Nem én csinálom, hanem a társadalmi trend! – méltatlankodtam. – A nők szinglik maradnak, mert maguk is el tudják tartani magukat, és karriert akarnak csinálni, majd mikor idősebbek lesznek, a férfiak reménytelen, lejárt szavatosságú, futózott guminak tekintik őket, és valaki fiatalabbat akarnak. - Szavamra, drágám! Lejárt szavatosság! Mi vagy te tubusos juhtúró? Ilyen bugyuta bárgyúság csak a filmekben létezik, drágám. - De nem csak ott! - Egek! Lejárt szavatosság! A férfiak játszhatják, hogy egy ilyen kölyöklányt akarnak, de valójában nem akarják. Kedves barátnőt akarnak. Ott volt az a Minekishíjják Roger, aki otthagyta Audreyt a titkárnőjéért. Hát, persze, hogy az a lány buta volt. Hat hónap múlva Roger úgy könyörgött Audreynak, hogy fogadja vissza, de ő látni sem akarta! - De... - Samathának hívták. Buta volt, mint a sötét éjszaka. Viszont Jean Dawson, aki Billnek volt a felesége – ismered Dawsonékat, a henteséket? -, azután, hogy Bill meghalt, férjhez ment egy feleannyi idős fiúhoz, aki imádja, egyszerűen imádja, holott Bill után nem maradt vagyon, mert tudod, hogy a húson nem nagyon lehet keresni. - De, aki feminista, annak nincsen szüksége... - Épp ez a butaság a feminizmusban, drágám. Akinek egyetlen csöpp esze van, az tudja, hogy mi vagyunk a felsőbbrendű fajta, és kizárólag az az egy fütyülhet be a zsidótemplomba... - Anya! - ...amikor a férfiak azt képzelik, hogy nyugodtan elcsöröghetnek nyugdíjazás után, és nem kell részt venniük a házimunkában. Ezt nézd meg, Mary. - Nekem jobban tetszett a korall – duzzogott Mary. - Ez az! – szóltam ki egy jókora akvamarin négyzet alól. – Miért én csináljam munka után a bevásárlást, ha ők nem hajlandók?
163
- Hát, nem tudom! Ti bebeszéltétek magatoknak azt a badarságot, hogy a ti házatokban Indiana Jonesnak kell megtöltenie a mosogatógépet. Képeznetek kell őket! Mikor én új asszony voltam, apuka minden este eljárt a bridzsklubba! Minden este! És dohányzott! Hijnye, szegény apuka, gondoltam, miközben Mary halvány rózsaszín színmintát dugott az arcom mellé a tükörben, míg anyu bíbort lógatott elém. - A férfiak nem szeretik, ha ugráltatják őket – mondtam. - Azt akarják, hogy elérhetetlenek legyünk és űzhessenek bennünket, és... Anyu mélyet sóhajtott. – Mi értelme volt, hogy hétről hétre vittünk a vasárnapi iskolába apukával, ha azt se tudod, miről mit gondolsz? Te csak tartsd magad ahhoz, amit helyénvalónak hiszel, menj vissza Markhoz és... - Nem fog hatni, Pam. Bridget tél. - Itt süllyedjek el, ha nem tavasz. Én mondom. Most pedig menj vissza Mark házba... - De olyan rémes! Egyfolytában udvariaskodunk, hivataloskodunk és úgy nézek ki, akár a mosogatórongy... - Nohát, drágám, épp ezt fogjuk lerendezni a színeiddel. Bár tulajdonképpen nem is számít, hogy nézel ki, nem így van, Mary? Egyszerűen igazinak kell lenni. - Pontosan! –ragyogott Mary, aki akkorra volt, mint egy boglyakemence. - Igazinak? – kérdeztem. - Ó, hát tudod, drágám, mint a Bársonyfülű Nyuszi. Biztos emlékszel! Az volt a kedvenc könyved. Una olvasta fel neked, mikor nekünk apucival az a gondunk volt a derítővel. No, most nézd meg magad! - Hát, tudod, Pam, azt hiszem, neked volt igazad – szólt Mary ámuló csodálattal. – Csakugyan tavasz. Nem megmondtam? Meg, Pam, és mégis erősködtünk, hogy tél! Hát, pedig a tavasz magától is kijön, nem?
Szeptember 9. kedd 02:00. Ágyban, egyedül, még mindig Mark Darcy házában. Úgy érzem egész életem hófehér szobákban fog leperegni. Amikor hazafelé jöttünk a Debenshamból, eltévedtünk a rendőrrel. Nevetséges volt. Mondtam is, hogy gyerekkoromban mindig arra tanítottak, ha eltévedek, forduljak rendőrhöz, de ő valahogy nem méltányolta a helyzet humorát. A házban ismét bevertem a szunyát. Csak éjfélkor ébredtem fel, amikor a világot sötétben, Mark ajtaját csukva találtam. Lehet, hogy lemegyek, főzök magamnak egy csésze teát és a konyhában nézem a tévét. De mi van, ha Mark nincs itthon, mert házon kívül szórakozik valakivel, akit haza is fog hozni, én pedig ott iszom a teát, mint bolond nagynéni vagy Mrs. Rochester? Egyfolytában az motoszkál a fejemben, amit anyu mondott az igaziságról és a Bársonyfülű Nyusziról (bár őszintén szólva épp ebben a házban elégé meggyűlt a bajom a nyulakkal). A könyv, mely anyu szerint a kedvencem volt – én már nem emlékszem rá -, arról szólt, hogy egy kisgyereknek van egy játéka, amely sokkal kedvesebb a többinél, és még akkor sem hajlandó megválni tőle, mikor már vedletté kopott és hullik a szőre, mert a kisgyereknek még akkor is a legszebb nyuszi a világon. - Így van ez, mikor az emberek igazán szeretik egymást – súgta oda anyu a Debensham liftjében, mintha egy rettenetes és kínos titkot bízna rám. – Csak hát 164
drágám, ilyesmi nem történik meg az olyanokkal, amelyek szúrnak vagy eltörnek az eséstől, vagy semeddig tartó, vacak műszálas anyagból varrták őket. Bátornak kell lenned, hadd tudja az a másik, ki vagy és mit érzel. – A lift megállt a fürdőszobai szerelvények és szaniterek emeletén. – Huh! Hát, ez igazán jó mulatság volt, ugye? – trillázta hirtelen hangulatváltással, miközben három rikító színű blézert viselő dáma préselte be magát mellénk, fejenként kilencvenkét reklámszatyor társaságában. – No, látod, tudtam én, hogy tavasz vagy! Könnyű neki ilyeneket mondani. Ha én közölném egy férfival, mit érzek igazából, hétmérföldre rohanna tőlem. Jelen pillanatban – hogy csak hirtelenjében felhozzak néhány példát – ilyennek érzem magamat: 1. Magányosnak, fáradtnak, ijedtnek, szomorúnak, tétovának, szexuálisan roppantul frusztráltnak. 2. Csúnyának, mert a hajam csúcsokban és csücskökben ágaskodik, arcom püffedt a fáradtságtól 3. Összezavarodottnak és bánatosnak, mert fogalmam sincs, szeret-e még Mark és nem merek rákérdezni 4. N. szerelmesnek Markba. 5. Fáradtnak magányos lefekvésektől és az örökös önállóságtól 6. Elrémültnek az iszonytató gondolattól, hogy tizenötmillió-százhúszezer perce nem szexeltem.
Na. Summázva, hogy mi vagyok igazából: csúf, rakás szerencsétlenség, akinek csorog a nyála a szex után. Mmmmm: vonzó, hívogató. Ó, honnan a fenéből tudjam, mit tegyek! De jól esne egy pohár bor! Lemegyek. Inkább nem bort iszom, hanem teát. Feltéve, ha nem találok bontott palackot. Segítene elaludni. 08:00. Osontam lefelé a konyha irányába. Villanyt nem gyújthattam, mert a formatervezett kapcsolókat képtelenség megtalálni. Félig-meddig abban reménykedtem, hogy Mark felébred, amikor elmegyek az ajtaja előtt, de nem ébredt. Osontam tovább a lépcsőn, aztán megdermedtem. Előttem nagy árnyék, férfiszerű. Árnyék közeledett. Felismertem, hogy ember, nagy benga ember, és sikoltani kezdtem. Mire észbe kaptam, hogy Mark az – meztelenül! -, már ő is sikoltott. De sokkal jobban sikoltott nálam. Önfeledt, totális rémületben sikoltott. Úgy sikoltott – félálomban -, mint aki életének legiszonytatóbb, legvérfagyasztóbb jelenését látja. Óriási!, gondoltam. „Igazi!” Aztán ez történik, ha bolond hajjal és kendőzés nélkül lát. - Én vagyok az! – mondtam. – Bridget. Egy pillanatra attól tartottam, még hangosabban fog sikoltani, ám ő lesüllyedt a lépcsőre, és csillapíthatatlanul reszketett. – Ó! – mondta, megpróbálva mélyeket lélegezni. – Ó, ó! Annyira sebezhetőnek és ölelni valónak látszott, ahogy ott kuporgott a lépcsőn. Nem tudtam megállni, mellé ültem, átöleltem és magamhoz szorítottam. - Ó, istenem – bújt oda a pizsamámhoz. – Akkora marhának érzem magam. Hirtelen elképesztő viccesnek találtam a dolgot, mert tényleg vicces volt, hogy valakit levitézlett barátnője rémítsen halálra. Ő is nevetni kezdett. - Jézuskám! – sóhajtotta – Nem valami férfias dolog, ugye, az éjszakai ijedezés! Azt hittem, te vagy a lőszeres ember!
165
Megcirógattam a haját, megcsókoltam a tar foltot, ahonnan kiszeretgettem a hajat, aztán elmondtam, mit érzek, mi az, amit igazából érzek. És megtörtént a csoda, mert mikor befejeztem, ő mondta meg, hogy ugyanazt érzi. Kéz a kézben tapogatóztunk le a konyhába, ahol rendkívüli nehézségek árán megtaláltuk a kekszet és a tejet a sokkoló, rozsdamentes acélfalak mögött. - Tudod – mondta Mark, mikor összebújtunk a tűzhely mellett bögréinken melengetve ujjainkat -, mikor nem válaszoltál a levelemre, azt hittem, vége, és nem szerettem volna, hogy úgy érezd, zaklatlak, ezért... - Várj, várj! – vágtam közbe. – Miféle levélre? - Arra a levélre, amelyet a felolvasáson adtam át neked, közvetlenül azelőtt, hogy elmentem. - De hát az a papád költeménye volt! A Ha...! Hihetetlen! Kiderült, hogy mikor Mark leverte a kék delfint, nem végrendeletet fogalmazott, hanem nekem írt levelet. - Anyám mondta meg, hogy egyetlen dolgot tehetek: őszintén beszélek az érzéseimről – fűzte hozzá. Hurrá a törzs véneinek! Azt írta a levélben, hogy még mindig engem szeret, nem jár Rebeccával, és ha ugyanezt érzem, hívjam föl este; ha nem, sohasem háborgat többé, beéri azzal, hogy a barátom lehet. - Akkor miért hagytál ott és húztál el Rebeccával? – kérdeztem. - Én nem hagytalak! Te hagytál ott engem! És fogalmam sem volt, hogy állítólag Rebeccával járok, addig, amíg el nem mentem hozzá a nyári hétvégére, és egy szobában nem találtam magamat vele. - De... de, akkor nem is feküdtél le vele? – Nagyon, de nagyon megkönnyebbültem amiért nem volt olyan kőszívű, hogy az én ajándékomat a United Newcastle alsónadrágot vegye fel, amikor Rebeccával készül kaffantani. - Hát... – Negédesen vigyorgott, és lesütötte a szemét. – Akkor éjszaka. - Mi?! – csattantam föl. - Az ember esendő. Vendég voltam. Így látszott udvariasnak. Nekiestem és csépelni kezdtem a fejét. - Mint Shazzer is megmondta a férfiakat örökösen ilyen vágyak marcangolják – tért ki Mark az ütéseim elől. – Rebecca egyre csak hívogatott: vacsorákra, babazsúrokra lábasjószágokkal, hétvégékre.. - Na, persze! Neked meg egyáltalán nem tetszett! - Nos, nagyon vonzó lány, az lett volna különös, ha nem... – Abbahagyta a nevetést, megfogta a kezemet, és magához húzott. – Mindannyiszor – suttogta hevesen -, mindannyiszor abban reménykedtem, hogy te is ott leszel. És azon a gloucestershire-i éjszakán, az a tudat, hogy tizenöt méterre vagy! - Kétszáz méterre voltam, a cselédtraktusban. - Oda is tartozol, és ott is akarlak tartani halálunk napjáig. Szerencsére még mindig szorított magához, így nem húzhattam be többet neki. Majd azt mondta, hogy a háza nagy, hideg és magányos nélkülem. És, hogy tényleg jobb nálam, ahol olyan barátságos. És azt mondta, hogy szeret, maga se tudja, miért, de nélkülem unalmas az élete. És aztán... Juj, de hideg volt az a kőpadló! Amikor feljutottunk a hálószobájába, apró könyvtornyot vettem észre az ágya mellett. - Hát, ez meg mi? – kérdeztem. Nem hittem a szememnek! Hogyan szeressünk és veszítsünk, megtartva az önbecsülésünket? Hogyan hódítsuk vissza a nőt, akit szeretünk? Mit akarnak a nők? Mars és Venus randevúzik. - Ó - rebegte szégyellősen. 166
- Te, fattyú! – szidtam. – Én az enyéimet mind kidobtam! – Ismét kitört az ökölharc, majd egyik dologból jött a másik, és keféltünk egész éjszaka! 08:30. Mmmm. Szeretem nézni, amikor alszik 08:45. Bár, azért most már felébredhetne. 09:00. Nem fogom konkrétan fölverni, de talán a gondolati rezgésekre is fölébred. 10:00. Mark vigyázzülésbe vágta magát és rám nézett. Azt hittem, le fog teremteni vagy megint sikoltani kezd. Ám ő álmosan elmosolyodott, visszasüllyedt a párnákba, és magához rántott. - Sajnálom – mondtam utána. - Sajnálhatod is, te szégyentelen kis cafka – mormolta fickósan. – Mit? - Hogy fölébresztettelek a bámulással. - Tudod mit? – kérdezte. – Egész hiányzott. Ezek után meglehetős ideig maradtunk ágyban, ami így volt klassz, mert Marknak egyetlen megbeszélése sem volt, amely ne várhatott volna, nekem pedig nem lesz megbeszélésem halálom napjáig. Ám e kulcsfontosságú pillanatban megcsörrent a telefon. - Hagyd! – zihálta Mark, és nem hagyta abba. Az üzenetrögzítő bőgni kezdett. - Bridget, itt Richard Finch! Készítünk egy anyagot az új aszkézisről. Próbáltunk felhajtani egy mutatós fiatal nőt, aki nem szexelt hat hónapja. Nem volt olyan szerencsénk. Tehát, úgy gondoltam, beérjük akármilyen öreg nővel, akinek hiába viszket, és kipróbálunk téged. Bridget! Vedd föl a telefont! Tudom, hogy ott vagy, az a dilihopp Shazzer barátnőd mondta! Bridget! Bridzsiiiiiiiiiiiiid! BRIDZSIIIIIIIIIIIIID! Mark szünetet tartott tevékenykedésében, felrántotta a szemöldökét, mint Roger Moore, fölvette, beledünnyögött: - Máris megy, uram – azzal beleejtette a kagylót egy pohár vízbe.
Szeptember 12. péntek Percek amióta nem szexeltem 0 (hurrá!) Álombeli nap, amelyek fénypontjaként a Tesco Metróba mentünk Mark Darcyval. Leállíthatatlanul pakolta meg a bevásárlókocsit málnával, pralinéval, krémsajttal és hozzátett egy a címke szerint „extra zsíros combú” csirkét. A pénztárnál összesen kilencvennyolc font hetvenet számláztak. - Döbbenetes! – mondta. Előhúzta a kártyáját és hitetlenkedve rázta a fejét. - Tudom – mondtam gyászosan. – Tegyek vissza valamit? - Jajistenem, dehogy! Ez döbbenetes! Mennyi időre lesz elég ez az ennivaló? Kétkedve sandítottam a kocsira. – Kábé egy hétre? - De hiszen ez hihetetlen! Ez döbbenetes! - Mi? - Még százba sem került! Kevesebb, mint egy vacsora a Le Pont de la Tourban! Közösen készítettük el a csirkét, amitől ő valóságos extázisba esett és abrakolás közben hosszú léptekkel gyalogolt fel-alá a szobában. – Micsoda nagyszerű hét volt ez! Hát, ezt csinálják az emberek! Dolgozni mennek, aztán hazajönnek a másikhoz, aztán csak beszélgetnek, tévéznek és főznek! Lenyűgöző! - Az – mondtam, laposakat sandítva, és azon töprengve, eszén van-e még. - Nem kell az üzenetrögzítőhöz rohannom, hogy halljam, tudatában van-e még valaki annak, hogy én is létezem! – mondta. – Nem kell étteremben ücsörögnöm egy könyvvel, azon tűnődve, hogy egyedül halok majd meg, és...
167
- ...három hét múlva találnak rám, mikor már félig megevett a német juhász – fejeztem be a mondatot. - Pontosan, pontosan! – helyeselt olyan pillantással, mintha egyszerre fejeztük volna föl az elektromosságot. - Megbocsátasz egy percre? – kérdeztem - Hogyne. Öm, miért? - Rögtön jövök. Éppen fölfelé rohantam az emeletre, hogy megtelefonáljam Shazzernek a világrengető igazságot, miszerint a férfiak talán mégsem azok a hozzáférhetetlen, idegen, stratégiai ellenfelek, hanem pont olyanok, mint mi, amikor a földszinten megcsörrent a készülék. Hallottam, hogy Mark beleszól. Egy örökkévalóságig látszott beszélni, úgyhogy nem bírtam felhívni Shazzert, és végül „de piszokul tapintatlan!” füstölgéssel visszatértem a konyhába. - Téged keresnek – nyújtotta a kagylót. – Elkapták. Mintha gyomron öklöztek volna. Mark fogta reszkető kezemet, hogy el ne ejtsem a kagylót. - Halló, Bridget, itt Kirby felügyelő beszél. Van egy gyanúsítottunk a lőszerügyben. A bélyegen kimutatták a DNS azonosságát. - Ki az? – suttogtam. - Mond magának valamit a Gary Wilshaw név? Gary! Ó, istenem! – Az építési vállalkozóm! Mint kiderült, Garyt számos ügyben körözték, az általa kőművelt lakásokból elemelt, kisebb értékű tárgyak miatt. Ma délután tartóztatták le és vettek ujjlenyomatot. - Őrizetben van – mondta Kirby nyomozó. – Egyelőre nem vallott, de bízom benne, hogy kimutathatjuk a kapcsolatot. Majd tájékoztathatjuk, és akkor nyugodtan visszaköltözhet a lakásába. Éjfél. Lakásomon. Hijnye! Kirby felügyelő már fél óra múlva hívott és közölte, hogy Gary könnyes vallomást tett, visszamehetünk a lakásomra, semmitől se féljünk, és ne felejtsem, hogy a hálószobában van egy vészjelző. Elköltöttük a csirkét, majd visszatértünk a lakásomba, begyújtottunk a kandallóba, és a Jóbarátok-at néztük, aztán Mark elhatározta, hogy megfürdik. Akkor csöngettek, amikor éppen a fürdőszobában tartózkodott. - Halló? - Bridget, itt Daniel. - Hüm. - Be tudsz engedni? Fontos. - Várj, lejövök – mondtam, a fürdőszoba irányába sandítva. Úgy gondoltam, jobb, ha magam tisztázom a dolgot, mert nem akartam kockáztatni Mark haragját. Ahogy kinyitottam a kaput, máris tudtam, hogy rosszul tettem. Daniel részeg volt. - Szóval rám uszítottad a rendőrséget, mi? – szörcsögte. Araszolni kezdtem visszafelé, mereven tartva a szemkapcsolatot, mintha Daniel csörgőkígyó lenne. - Pucér voltál a kabát alatt, te... Hirtelen nagy dübörgés támadt a lépcsőn, Daniel felnézett és püff!, Mark Darcy már szájon is kapta. Daniel lecsúszott a kapu mentén, és az orrából folyt a vér. Mark eléggé zavart képet vágott. – Elnézést – mentegetőzött. - Ööö... – Daniel tápászkodni kezdett, Mark hozzáfutott és fölsegítette. – Elnézést – ismételte udvariasan. – Jól vagy, el tudsz, izé...? Daniel csak dörgölte az orrát, és bambán bámult.
168
- Akkor én megyek – dünnyögte sértődötten. - Igen – helyeselt Mark. – Azt hiszem, így lesz a legjobb. De jól vigyázz, hagyd békén Bridgetet. Különben, ööö, kénytelen leszek majd, hogy úgy mondjam, megismételni. - Ja. Jó. – felelte Daniel szófogadón. Újra fent a lakásban, a zárt ajtók mögött ugyancsak viharossá vadultak az állapotok az ágyfronton. Egyszerűen nem hittem el, amikor ismét csöngettek. - Én nyitom ki – szólt Mark a férfiúi felelősségtől felhős homlokkal és egy törölközőt csavart magára. – Cleaver lesz. Te maradj itt. Három perccel később léptek dobrokoltak, és felpattant a hálószoba ajtaja. Majdnem visítottam, amikor Kirby felügyelő dugta be a fejét. Államig rántottam a takarót, és a zavartól pipacspirosan követtem a nyomozó pillantását az ágyhoz vezető ruha- és alsóneműcsapás mentén. Kirby becsukta az ajtót maga után. - Nincs semmi baj – szólt nyugodt, csitító hangon, mintha egy magas házról akarnék leugrani. – Nekem megmondhatja, most már biztonságban van, az embereim odakint tartják őrizetben. - Kit? Danielt? - Nem, Mark Darcyt. - Miért? – kérdeztem tökéletes értetlenséggel. Az ajtó felé sandított, - Miss Jones, megnyomta a vészjelzőt. - Mikor? - Körülbelül öt perce. Ismételt, egyre sürgetőbb jelzést kaptunk. Fölnéztem a gombra, amelyet az ágy fejtámlájára akasztottam. Nem volt ott. Félszegen kotorásztam utána, míg végül elővarázsoltam a narancsszín szerkezete a lepedő alól. Kirby nyomozó a gombra nézett, aztán rám, aztán a ruhákra a padlón, és végül elvigyorodott. – Helyes, helyes. Értem. – Kinyitotta az ajtót. – Bejöhet Mr. Darcy, ha van még hozzá, ühm, energiája. A rendőrök nagyokat vigyorogtak, amikor szépítve megmagyarázták nekik a helyzetet. - Oké, már itt sem vagyunk. Jó szórakozást – mondta Kirby felügyelő, miközben rendőrei ledübörögtek a lépcsőn. – Csak még egy dolgot. Eredetileg Mr. Cleaver volt a gyanúsított. - Nem is tudtam, hogy Danielt gyanúsították! – mondtam. - Nos, néhányszor megpróbáltuk kikérdezni, amire ő indulatos tiltakozással reagált. Megérne egy telefont, csak, hogy ne legyen harag a dologból. - Ó, köszönöm! – felelte Mark fanyarul, és megpróbált méltóságteljesnek látszani, bár a törölközője folyton le akart csúszni. – Köszönöm, amiért most szólt. Kiengedte a nyomozót, hallottam, ahogy beszámol a balhéról, Kirby felügyelő pedig azt feleli, tájékoztassuk, ha bárminemű probléma adódna, valamint döntsük el, akarunk-e panasszal élni Garyvel szemben. Amikor Mark visszatér, éppen zokogtam. Egyszerűen rám jött, és amint elkezdtem, sehogy sem bírtam abbahagyni. - Semmi baj – vigasztalt Mark. Magához szorított, simogatta a hajamat. – Vége. Nincsen semmi baj. Most már jó lesz minden.
169
14. HOLTOMIGLAN-HOLTODIGLAN?
December 6. szombat 11:15. Claridge’ Hotel. Aúúúú! Aúúúú! VAÚÚÚ! Negyvenöt perc múlva esküvő, és ebben a pillanatban placcsantottam rá egy irdatlan Rouge Noir körömlakkpacát a ruhám elejére! Most mit csináljak? Az egész esküvő egy eszement tortúra. A kínzásnak (bár természetesen az Amnesty International klienseinél kisebb kaliberű kínzásnak) áldozatául esett vendégek kötelesek kiöltözni olyan hajmeresztő cuccokba, pl. fehér harisnya, amelyet normál esetben föl nem vennének, szombat hajnalban – gyakorlatilag éjszaka- kipattanni az ágyból, „Francba! Francba! Francba!” üvöltéssel körberúgtatni a házban, ócska darab ezüstpapírok után kajtatva, olyan szükségetlen, bizarr ajándékok becsomagolására, mint a fagylaltgép vagy a kenyérsütő (amelyek örökös körforgásra ítéltetnek a Pöffeszkedő Családosok körében, mert ki akar az esti hazavonszolódás után még egy órán át hozzávalókat szitálni böhöm műanyag vájdlingba, hogy reggel egész veknit burkolhasson be ébredés után, ahelyett, hogy munkába menet venné meg magának a kapucíner mellé a csokoládés kiflit?), majd 400 mérföldet hajtani, összerókázni a kocsit, és nem megtalálni a templomot. Tekints meg, tekints meg engem, Uram! Miértén? Most úgy nézek ki, mintha abnormálisan fordított irányban jött volna meg a menzeszem. 11:20. Hála istennek, épp most jött vissza Shazzer és eldöntöttük, hogy az lesz a legjobb, ha kivágjuk a foltot, mert az anyag olyan merev és fényes, hogy a lakk nem ment át a ruhával egyező bélésre, így csak eléje kell tartanom a csokrot. Igen, így lesz jó. Senki sem fogja észrevenni. Talán még azt is hihetik, hogy ilyenre tervezték. Mivel az egész ruha olyan, mintha egy éktelen darab csipkéből metélték volna ki. Helyes. Nyugalom és tartás. Belső tartás. Hogy van-e lyuk a ruhán vagy sem, az egyáltalán nem téma a mai napon, amelynek egész más dolgokhoz van köze. Szerencsére. Biztosan nagyon derűsen és kellemesen fog zajlani minden. Shaz rendesen félrecsapta a csákóját éjjel. Remélem, ki fogja bírni. Később. Kutyafáját! Mindössze húsz perc késéssel érkeztem a templomba és rögtön Markot kerestem. Már a tarkójából megállapíthattam, hogy ideges. Aztán felzengett az orgona, Mark megfordult, meglátott, és sajnálatos módon úgy festett, mint akiből rögtön kipukkad a nevetés. Nem hibáztathattam, lévén, hogy nem szófának öltöztem, hanem irdatlan vattacukornak. Megindultunk méltóságteljes menetben a székek között. Istenem, de durván nézett ki Sharon! Az a merev összpontosítás ült az arcán, amellyel észrevehetetlenül el akarja rejteni a macskajajt. És a menetelésnek, az Akármilyen öregasszony Ha férjhez megy, Csak menyasszony! dallamára, csak nem akart vége szakadni! Miért, kérdem én, ó, miért? - Bridget! –sziszegte Shaz. – A lábadon! Odanéztem. Shazzer szőrmedíszítésű, lila Agent Provocateur melltartója akadt meg szaténkörömcipőm törpe tűsarkán. Gondoltam rá, hogy lerúgom, de akkor a melltartó sokatmondóan fetrengett volna a padsorok között az egész szertartás alatt.
170
Ehelyett sikertelen kísérletezésbe kezdtem, hogy felpöccintsem a szoknyám alá, aminek következtében darab ideig sután sasszéztam, de csekély eredményt értem el. Áldott megkönnyebbülés volt, mikor a melltartó előre került, így fölkaphattam és a csokrom mögé rejthettem, míg az orgona szólt. Ronda Richard remekül festett, áradt belőle az önbizalom. Egyszerű öltönyt viselt, és nagyon jól is tette, hogy nem nyalta ki magát holmi hülye zsakettbe, mintha az Oliver című film statisztériájából szalajtották volna, és már csak az lenne hátra, hogy dalra fakadjon: „Ki veszi meg ezt a gyönyörű reggelt?”, és eljárja a kánkánt. Sajnos, Jude elkövette azt a végzetes hibát – már kezdett megcsapni bennünket az előszele -, hogy nem zárta ki az esküvőről a minimális korú gyerekeket. Alighogy elkezdődött a szertartás, a templom hátuljában felsírt egy csecsemő. Csúcsszintű sírás volt, az a fajta, amikor belevágnak, majd szünetet tartanak, amíg megtöltik a tüdejüket levegővel, és aztán, mint mennydörgés a villámlásra, következik az ősállati üvöltés. Elképesztőek ezek a középosztálybeli modern anyák. Hátrasandítottam, és megláttam az asszonyt, aki a csecsemőt zötyögtette, miközben kispolgári önelégültséggel forgatta a szemét a jelenlévőkre, mintegy azt mondva: tejóisten! Meg se fordult a fejében, hogy talán ki kellene vinni a csecsemőjét, hátha a közönség hallani akarja, amint Jude és Ronda Richard örök hűséget esküsznek egymásnak. Meglengetett hosszú, fénylő sörényen akadt meg a szemem a templom hátsó traktusában: Rebecca. Kifogástalan pasztellszürke kosztümöt viselt, és Mark irányába tekergette a nyakát. Mellette Giles Benwick ült savanyú képpel és felmasnizott ajándékot tartott a kezében. - Richard Wilfred Albert Paul... – zengte a pap. Fogalmam sincs volt róla, hogy Ronda Richardnak ennyi ronda neve van. Mi járhatott a szülei fejében? - ...szereted-e, becsülöd-e... Mmmm. Szép az esküvői szertartás. N. szívmelengető. - ...segíted-e, megtartod-e... Bumf! Egy focilabda süvített végig a padok között, és Jude uszályán landolt. - ....holtodiglan, holtáiglan... Kivágódott a templomi padból két kisfiú, akik, úgy éljek, betétes lakkcipőt viseltek, és inaltak a laszti után. - ...míg a halál el nem választ? Tompa zaj hallatszott, majd a fiúk halandzsa nyelvű vitába bocsátkoztak, egyre erősödő suttogással, míg a csecsemő újfent rázendített. Elmosódottan hallottam, amint Ronda Richard igent mond, bár „nem” is lehetett volna abban a ricsajban. Illetve az mégsem, mert úgy mosolyogtak egymásra Jude-dal, hogy majd’ odaragadtak - Judith Caroline Jonquil... Hogyhogy én csak két keresztnevet kaptam? Rajtam kívül mindenkinek hosszas halandzsa kunkorog a családneve után? - Elfogadod-e Richard Wilfred Albert Paul-t... Bal szemem sarkából láttam, hogy Sharon előtt megbillen az imakönyv. - Boááá! Shazzer imakönyve most már kimondottan lengett. Riadtan néztem körül, és észrevettem Simont, amint komplett zsakettben rúgtat felénk. Shaz lassított mozgással roggyantotta pukedlire a térdét, majd összenyaklott, egyenesen Simon karjába. - ... szereted-e, becsülöd-e... Simon a sekrestye irányába vontatta Shazzert, akinek a lába halottas merevséggel lógott ki az orgonalila vattacukorköntös alól. - ... tiszteled-e, követed-e...
171
Követni Ronda Richardot? Rövid ideig fontolgattam, hogy követem Shazzert a sekrestyébe, nehogy baja essék, de mi lesz, ha Jude hátrafordul és azzal kell szembesülnie élete legnehezebb óráiban, hogy télakot vettünk Sharonnal? - ... míg a halál el nem választ? Simon puffanások sorozatától kísérten kormányozta be Sharont a sekrestyébe. - Igen. A sekrestye ajtaja becsapódott. - Ezennel... Feltűntek a kisfiúk, és rohanvást indultak visszafelé a padok között. A csecsemő most már vonított. A pap elhallgatott, és megköszörülte a torkát. Hátrafordultam és láttam, hogy a fiúk a padoknak rugdalják a labdát. Tekintetem összeakadt Markéval. Hirtelen letette az imakönyvét, kilépett a padból, hóna alá csapta a fiúkat és kihurcolta őket a templomból. - Ezennel férjjé és feleséggé nyilvánítalak benneteket. Tapsvihar tört ki a templomban. Jude és Richard ragyogott. Mire mi is odakerültünk, hogy aláírjuk a matrikulát, az öt éven aluliak körében határozottam duhaja fordult a hangulat. Kimondott babazsúr zajlott az oltár előtt, és úgy vonultunk ki a templomból, hogy előttünk Magda cipelte a bömbölő Constance-t: - Mami megdádáz, megdádáz, nagyon megdádáz! Ahogy kiléptünk a jeges esőbe és az üvöltő szélbe, hallom, amint a focizó fiúk anyja undokul megjegyzi a feszengő Marknak: - De hisz olyan csodálatos hagyni, hogy a gyerekek a maguk természetes módján viselkedjenek az esküvőn! Vagy nem épp ez az értelme az esküvőnek? - Nem tudom – felelte Mark szívélyesen. – Én egy szót sem hallottam belőle. Amikor visszaértünk a Claridge’sbe, láttuk, hogy Jude szülei ugyancsak kinyithatták a bukszájukat, mert az egész báltermet fölsallangozták leveles-gyümölcsös, bronzzal bevont girlandokkal, telerakták rezes csillogású gyümölcshalmokkal, és akkora ámorkákkal, mint egy-egy bornyú. Mást se lehetett hallani, mint: - Kétszázötvenezer font! - Ugyan, menjen már, minimum háromszázezernek meg kell lennie! - Viccel? A Claridge’s? Félmillió! Észrevettem Rebeccát, aki egy fakanálból mázolt bábú merev mosolyával, lázasan kapkodta ide-oda a fejét. Giles idegesen toporgott a nyomában és folyton a derekához nyúlkált. Jude apja, Sir Ralph Russel, egy mennydörgő „csak semmi, pánik, én egy roppant gazdag és sikeres üzletember vagyok”-típus, most ért Sharonhoz a kézfogásban. – Á, Sarah! – robajlotta. – Jobban van? - Sharon – igazította ki Jude sugárzó arccal. - Ó, igen, köszönöm – felelte Shaz, kifinomultan lebegtetve ujjait a torka előtt. – Csak a hőség... Belőlem majd kipukkadt a nevetés, mert olyan frizsideri hőmérséklet volt, hogy mindenkinek bükkfa gatyát kellett húznia. - Shaz, biztos, hogy nem a túlzott erély tette, amellyel ellenálltál a Chardonnaynek? – kérdezte Mark, mire Sharon nevetve megfenyegette. Jude anyja jegesen mosolygott. Botsovány termetét valami ékkövekkel kirakott Escada lidércálomba burkolta, amelyből csípőtájt érthetetlen uszonyok meredtek elő, nyilván a csípő látszatára törekedve. (Ó, a feneketlenség boldog csalódása!) - Giles, drágám, ne dugd a tárcádat a farzsebedbe, vastagnak látszik tőle a combod! – pattogta Rebecca. 172
- Most meg már te viselkedsz társfüggőként, drágám – mondta Giles, és a keze manőverezni kezdett Rebecca derekának irányába. - Nem viselkedek! – Rebecca indulatosan lesöpörte magáról a kezet, majd visszaakasztotta a mosolyt. - Mark! – kiáltotta. Úgy nézett, mint aki azt várja, hogy a tömeg szétváljék, az idő megálljon és a Glenn Miller Band húzni kezdje: „Neked kellett lenned”. - Szia! – vetette oda Mark hanyagul. – Giles, öregfiú! Sose hittem volna, hogy egyszer még frakkmellényben látlak! - Szervusz, Bridget! – köszöntött Giles egy cuppanós puszival. – Szép a ruhád! - Leszámítva a lyukat – jegyezte meg Rebecca. Mérgesen elfordítottam a tekintetemet, és Magdát pillantottam meg a terem szélén, ahogy elgyötört arccal, kényszeresen simogat hátra a homlokából egy nemlétező hajtincset. - Ó, a lyuk hozzátartozik a fazonhoz! – mosolygott Mark büszkén. – Gepida termékenységi szimbólum! - Elnézést! – mondtam, majd felpipiskedtem, és belesúgtam Mark fülébe: - Valami baj van Magdával. Magdát olyan feldúlt állapotban találtam, hogy alig bírt beszélni. – Hagy abba, kicsim, hagyd abba! - hajtogatta oda se figyelve Constance-ra, aki nagy maszatolás közepette egy csokoládés nyalókát próbált begyömöszölni anyja pisztáciazöld kosztümjének zsebébe. - Mi baj? - Az... az ... az a boszorkány, akivel Jeremynek tavaly dolga volt! Itt van! De ha egyetlen kurva szót mer szólni hozzá... - Szia, Constance! Hogy tetszett az esküvő? – kérdezte Mark, és egy pohár pezsgőt nyújtott át Magdának. - Mi? – kérdezte Constance kerek szemmel. - Az esküvő! A templomban! - A zsúr? - Igen – nevetett Mark – A zsúr a templomban. - A mami kihozott – közölte Constance, és idiótáknak járó pillantással mérte végig Markot. - Büdös kurva! – mondta Magda. - Zsúrnak kellett volna lenni – morogta sötéten Constance. - Nem tudnád elvinni? - súgtam Marknak. - Gyere, Constance, megkeressük a focilabdát! Meglepetésemre Constance elfogadta Mark kezét és vígan eldöcögött vele. - Büdös kurva! Én megölöm, én meg... Követtem pillantását egy rózsaszín ruhás fiatal lányig, aki Jude-dal csevegett élénken. Ugyanaz a lány volt, akit tavaly láttam Jeremyvel egy portobelloi étteremben, majd meg az Ivy előtti estén, mikor épp taxiba szállt. - Hogy hívhatta meg Jude? – dühöngött Magda. - Hát, honnan tudhatta volna, hogy kicsoda? – vitatkoztam. – Talán munkatársa a lány vagy micsoda. - Esküvők! Persze, fogjad csak a pártját! Ó, istenem, Bridge! – Sírva fakadt és papír zsebkendő után kotorászott. – Elnézést! Láttam, hogy Shaz kiszúrta a krízist, és felénk robog. - Mozgás, lányok, mozgás! – szülei elragadtatott gyűrűjében a mit sem sejtő Jude épp a csokrát készült eldobni. Nagy robajjal utat tört felénk, emberuszályt vonszolva maga után. – Itt vagyunk! Készülj, Bridget!
173
A csokor lassított ívben hasította felém a levegőt. Elkaptam, egyetlen pillantást vetettem Magda könnymaszatos arcára, és odadobtam Shazzernek, aki a padlóra ejtette. - Hölgyeim és uraim! - vert rá egy agyonvirágozott bronzlemezre kerubfejű kalapáccsal egy röhejes térdnadrágutánzatot viselő főkomornyik – Lennének oly szívesek lecsendesedni és felállni, amíg a vendégsereg bevonul a főasztalhoz? Francba! Főasztal! Hol az én csokrom? Lehajoltam, fölkaptam Jude-ét a Sharon lábától, és a lyuk elé tartottam, számat vidor vigyorra igazítva. - Judith kiemelkedő adottságai a gyors- és pillangóúszásban.... Délután öt óra volt, és Sir Ralph már huszonöt perce beszélt. - ...azután lettek erősek nyilvánvalóak, nemcsak a mi állítólag elfogult... –fölnézett, kivárta a kötelességtudó mű-heherészés lanyha hullámát - szülői szemünkben, de egész Dél-Buckinghamshire-ben is, miután átköltöztünk Great Missendenbe. Ebben az évben Judith nemcsak pillangó- és gyorsúszásban ért el első helyezést a délBuckinghamshire-i Tizenkettők Aluliak Delfinklubja három egymást követő bajnokságán, de túlélői személyes aranyérmet is nyert, pontosan három héttel első vizsgái előtt! - Mi van veled és Simonnal? – sziszegtem oda Shaznek. - Semmi! – sziszegte vissza, mereven bámulva a közönséget. - ...Ugyanebben a zsúfolt évben Judith kitüntetéssel vizsgázott a második klarinét osztályban, máris megelőlegezve a tökéletes „Famma Universale”-t, aki majd lesz... - De téged kellett néznie a templomban, különben nem rohanhatott volna idejében oda segíteni. - Tudom, de belehánytam a tenyerébe a sekrestyében! - ...Lelkes és kiváló úszó, az iskola alvezércsillaga – ami, őszintén szólva, mint az igazgatónő privátim bevallotta, téves ítéleten alapult, mert Karen Jenkins teljesítménye vezércsillagi minőségben, nos...tehát. A mai nap az ünneplés napja, nem a megbánásé, és tudom, hogy körünkben tartózkodik, ehrm, Karen apja... Tekintetem összeakadt Markéval. Azt hittem szétrobbanok. Jude maga volt a leválás mintaképe, ragyogott mindenkire, cirógatta Ronda Richard térdét, puszikákat adott neki, mintha nem ő bőgte volna számtalanszor, részegen fetrengve a padlómon „Obligófóbiás fattyú! Ronda névre, ronda pofára! Hé, kifogytunk a borból?” - ...Másodklarinétos az iskola zenekarában, lelkes légtornász, Judith ritka drágagyöngy volt és az is maradt... Már láttam, hová akar kilyukadni. Sajnos, még további harmincöt percig kellett zakatolnunk Jude cambridge-i diadalai között, amíg meteoritszerűen felsüvített jelenlegi pozíciójába a pénzügyi világ folyosóin át. - ...És végül csak abban reménykedhetek, hogy, izé... Mindenki visszatartotta a lélegzetét, amíg Sir Ralph tényleg minden értelmet, minden józan észt, minden ildomosságot, minden angol jó modort megcsúfoló hosszassággal konzultált jegyzeteivel. - Richard – bökte ki végül – megfelelően hálás lesz ezért a felbecsülhetetlen értékű ajándékért, ezért a drágakőért, amellyel a mai nap megajándékozta a sors. Richard szarkasztikusan forgatta a szemeit, a szoba pedig megkönnyebbülten tapsolt. Sir Ralph láthatólag szívesen folytatta volna újabb negyven oldalon át, de szerencsére elállt a szándékától, mikor a taps nem akart abbamaradni. Ezután Ronda Richard tartott rövid és egész megnyerő beszédet, majd felolvasott több táviratból, amelyek dögunalmasak voltak, kivéve Tomét San Franciscóból, viszont az sajnos így szólt: „GRATULÁLOK ÉS MÉG SOK ILYET KÍVÁNOK!”
174
Majd Jude ált föl néhány rövid, nagyon kedves szóra, és végre – hurrá! - olvasni kezdte azt a szöveget, amelyet hármasban fogalmaztunk előző éjszaka. Ezt mondta. Mint az alábbiakban olvasható. Hurrá! - Ma búcsút intek a szinglik világának. De noha most már Családos vagyok, ígérem, sohasem leszek Pöffeszkedő. Ígérem, sohasem fogok szingliket azzal kínozni, hogy megkérdezzem tőlük, miért nem mentek még férjhez, de még ennyit sem mondok: „Hogy állsz a szerelmi élettel?” Inkább tartom magamat ahhoz, hogy ez ugyanúgy a magánügyük, mint nekem az, hogy szexelek-e még a férjemmel. - Ígérem, hogy még akkor is fog szexelni a férjével – szólt közbe Ronda Richard, mire mindenki nevetett. - Ígérem, sohasem fogok arra célozgatni, hogy a szingliség hiba, vagy hogy ha valaki szingli annak okvetlenül van valami baja. Mert mint valamennyien tisztában vagyunk vele, a szingliség normális állapot a modern világban, az élet egy bizonyos pontján akárkiből lehet szingli, és ez az állapot ugyanolyan érdemes tiszteletre, mint a házasság szent köteléke. Elismerő moraj támadt. (Legalábbis remélem, hogy az volt.) - Valamint ígérem, hogy a továbbiakban is tartani fogom a kapcsolatot legjobb barátnőimmel, Bridgettel és Sharonnal, akik az élő bizonyítékok rá, hogy az Urbánus Szingli Család felér megtartó erőben és szolidaritásban bármely vérszerinti családdal. Zavartan vigyorogtam, miközben az asztal alatt Sharon rátiport a lábamra. Jude ránk nézett, és fölemelte a poharát. - Most pedig szeretném felköszönteni Bridgetet és Shazzert, a legjobb barátnőket, akikkel lány dicsekedhet a mai világban. (Ezt a részt én írtam.) - Hölgyeim és uraim – a koszorúslányokra! - Mennydörgő tapsvihar kerekedett. Drága Jude, drága Shaz!, gondoltam, miközben a vendégsereg feltápászkodott. – A koszorúslányokra! – harsogták egységesen. Csodálatos volt, hogy mindenki ránk figyel. Láttam, hogy Simon ragyogva nézi Sharont és mikor ránéztem Markra, láttam, hogy ő is ragyog. Ezután kissé elködösödött a dolog, de emlékszem, kiszúrtam Magdát és Jeremyt, akik az egyik sarokban vihorászta, és később fülön fogtam Magdát. – Na, mi van? Kiderült, hogy a szotyka Jude cégénél dolgozik. Jude megmondta Magdának, miszerint ő csak annyit tudott, hogy a lánynak valami zavaros ügye volt egy nős emberrel, aki még mindig a feleségét szerette. Majdnem holtan esett össze, amikor Magda közölte, hogy Jeremy volt a nős ember, de egyetértettünk abban, hogy nem szabad undokoskodnia a lánnyal, hiszen Jeremy viselkedett lejmistaként. - Rohadt vén csirkefogó! Na, de legalább tanult belőle. Senki sem tökéletes, és én igazán szeretem a vén trottyot. - Nézd csak meg Jackie Onassist. – biztattam. - Hát, pontosan. – helyeselt Magda. - Vagy Hilary Clintont. Bizonytalanul sandítottunk egymásra, aztán elkezdtünk nevetni. Az volt a legjobb, mikor kimentem a klotyóra. Simon Shazzert smárolta, és a keze a koszorúslányi ruha alatt kalandozott! Vannak néha ilyen viszonyok, amelyekről az ember már a beindulásnál tudja, mintegy gombnyomásra, hogy ez az, az a tökéletes, ezek hosszú távra mennek – az ilyen viszonyokat általában a közelmúltban kutyának állt pasink szokta kezdeményezni valaki mással, miközben még mindig a megértésben reménykedünk.
175
Visszasurrantam a recepcióba, mielőtt Sharon és Simon meglátott volna. Mosolyogtam. Drága öreg Shaz. Megérdemli, gondoltam, majd földbe gyökerezett a lábam. Rebecca Mark kabátjának hajtókáját markolta és hevesen beszélt valamit. Bevágódtam egy oszlop mögé, és füleltem. - Nem találod – mondta éppen Rebecca-, nem találod, hogy két egymásnak született embert, akik méltó párjai egymásnak intellektusban, külsőben, iskoláztatásban, pozícióban, hogy még őket is elválaszthatja a félreértés, a gyanakvás. A büszkeség, a…- Rövid szünet után sötéten reszelte: - a mások közbeavatkozása, úgyhogy végül a nem megfelelő partner mellett kötnek ki? Nem találod? - Dehogynem – dünnyögte Mark.- Bár nem vagyok biztos benne, hogy a te listád… - Úgy találod? Úgy találod? – Olyan volt a hangja, mintha berúgott volna. - Majdnem ez történt velünk is Bridgettel. - Tudom! Tudom. Ő nem való hozzád, drágám, mint ahogy Giles se hozzám… Ó, Mark! Én csak azért fordultam Giles-hez, hogy ráébresszelek, mit érzel irántam! Talán tévedtem, de…ők nem érnek fel hozzánk! - Ö… - mondta Mark. - Tudom, tudom. Érzem, mennyire csapdában érzed magad! De itt az életről van szó! Nem élhetsz olyasvalakivel, aki azt hiszi, hogy Rimbaudt Silvester Stallone játssza, neked ihletre van szükséges, neked… - Rebecca – szólt Mark csöndesen -, nekem Bridgetre van szükségem. Amitől Rebecca irtóztató hangot adott, valahol a mátós vinnyogás és a dühös bődülés között. Szelíd lélekkel úgy döntöttem, hogy nem adom át magamat semminemű sekélyes diadalnak, sem kárörvendő, lelkietlen vigadozásnak, amiért a kétkulacsos, botsáska lábú, beképzelt szarkeverő banya megkapta a magáét, és eliszkoltam, füligszáj, öntelt vigyorral. Egy oszlopnak támaszkodtam a táncparkett szélén. Az összeölelkezett Magdát és Jeremyt figyeltem, ahogy tíz éve begyakorolt összhangban mozognak. Magda megbékélt arccal, behunyt szemmel hajtotta a fejét férje vállára, Jeremy lustán jártatta kezét Magda fenekén. Valamint súgott a felesége fülébe, amin Magda nevetett anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Átölelték a derekamat, Mark volt. Ő is Magdát és Jeremyt figyelte. – Akarsz táncolni? – kérdezte.
15. KARÁCSONYI KICSAPONGÁS
December 15. hétfő 58 kg 50 dkg (ó, jaj, sajnos igaznak tűnik, hogy a súly magától szokott beállni), elküldött képeslapok 0, megvásárolt ajándékok 0, javulás lyukban eredeti állapothoz képest: magyal magányos ága 18:30. Minden bűbájos. A karácsony előtti héten általában másnapos és hisztérikus vagyok, dühöngök magamra, amiért nem menekülök el apró favágókunyhóba az erdő árnyain, hogy csendesen megüljek a tűz mellett, ahelyett, hogy hatalmas idegrágó, egyre hisztérikusabb városban ébredek, ahol csomószám tépjük ki és habzsoljuk be a hajunkat, a munka/képeslap/ajándék határidők gondolatára, ahol nagyüzemi baromfi módjára szorongunk bedugult utcákon, behemótként bőgve az újonc minitaxisofőrökre, amiért Addisz-Aleba városközpontjának térképén próbáljuk
176
megtalálni a Sohót, majd mikor beesünk a partikra, ott ugyanaz a népség fogad, mint az utóbbi három estén, csak még háromszorta részegebben és macskajajosabban, úgyhogy legszívesebben azt ordítanánk: HOGY MIÉRT NEM HÚZTOK MÁR EL A JÓ BÜDÖS FRANCBA!, hogy aztán hazamehessünk. Ez az attitűd egyszerre negatív és hibás. De legalább én megtaláltam az utat a békés, jó, tiszta élethez: alig cigarettázom, és csak egy kicsit szittyóztam be Jude esküvőjén. Még az a részeg se tudta felborítani az egyensúlyomat, aki a pénteki bulin „sekélyes médiakurvának” nevezett bennünket Sharonnal. Valamint pazar postát is kaptam a mai napon, közte egy kenyai képeslapot aputól ás anyutól, miszerint apu oltári jól szórakozott Wellington vízirobogóján, limbót járt egy maszáj lánnyal az éjszakai imbiszen, továbbá remélek, hogy nem lesz nélkülük túl magányos a karácsonyunk. Majd egy utóirat aputól: „Nem iker, jóval meghaladja a méter nyolcvanat, rugany tekintetében több mint kielégítő. Hakuna matata!” Hurrá! Mindenki békés és boldog. Ma este például nem fanyalogva, hanem örömmel fogom megírni a karácsonyi képeslapokat, mert mint a Buddhizmus: a gazdag szerzetes drámája mondja a spirituális boldogság titkáról, nem azért mosogatunk el, hogy el legyen mosogatva, hanem hogy mosogassunk. Ugyanez a helyzet a képeslapokkal. 18:40. Bár kicsit unalmas elképzelés, hogy üljek és karácsonyi képeslapokat írjak egész este, amikor karácsony van. 18:45. Esetleg bekapok egy karácsonyi csokoládé fadíszt. 18:46. Esetleg ugyancsak megiszom egy kis üveg bort is, a karácsony tiszteletére. 18:50. Mmmm! egyetlenegyet.
De
finom
a
bor!
Talán
egy
cigarettát
is
elszívok.
Csak
18:51. Mmm! De finom a cigaretta! Az önfegyelem nem minden. Tessék jól megnézni Pol Potot. 18:55. Azonnal elkezdek lapokat írni, mihelyt végeztem a borral. Meg elolvasom még egyszer a levelet.
Cinnamon Productions Frapírozzuk ki Britanniát Öt perc Ki smár, ki nem Küldi: Grant D. Pike vezérigazgató Kedves Bridget! Mint bizonyára tudja, a tavalyi év folyamán személyi pásztázást végeztünk a Cinnamon Productions munkatársai teljesítmények és az ötletek áramlásának vizsgálatára. Örömmel közlöm, hogy a Frappírozzuk Britanniát „Na, végre!” humoros programzáró műsorainak 68%-a az ön nevéhez fűződik. Gratulálunk! Tudomásunk szerint az ön szeptemberi kilépését az idézte elő, hogy nézeteltérései voltak Richard Finch-csel, a Frappírozzuk Britanniát gyártásvezetőjével. Richardot, mint ezt bizonyára ön is tudja, októberben „személyes problémák” miatt felmentettük beosztásából. A műsor stábjának folyamatos újjászervezése keretében szeretnénk felkérni, hogy csatlakozzon ismét a csapathoz, és vagy helyettes gyártásvezetői minőségben vagy szabadúszó szaktanácsadóként ajándékozzon meg bennünket az ötletek szabad áramlásával A kilépése óta eltelt időszak fizetett szabadságnak minősül.
177
Meggyőződésünk, hogy a friss energiáival feltöltött Frappírozzuk Britanniát, mint a Cinnamon Productions zászlóshajója nagy jövő előtt áll a huszonegyedik században. Reméljük, hogy ön az alkotás egyik legfőbb forrása lesz az új életre villanyozott csapatunkban. Ha felhívná titkárnőmet tárgyalás céljából, a legnagyobb örömmel beszélném meg önnel az új feltételeket és kikötéseket. Őszinte tisztelettel: Grant D. Pkie a Cinnamon Productions vezérigazgatója No lássák! No lássák! Továbbá Michael is azt üzeni az Independent-től, hogy nekirugaszkodhatok még egy hírességnek riport céljából, mert jó néhány levelet kaptak a Mr. Darcy interjú után. Mint közölte, amiről írnak, az jó, függetlenül attól, mennyire rossz. Szóval lehetek szabadúszó! Hurrá! Most már sohasem fogok elkésni! Szerintem ez főbenjáró ok az ünneplésre. Jajistenkém, csengetnek! Juj, juj! Karácsonyfa érkezik. Na, lássák! A karácsony koronája. Holnap jön Mark, és igazi karácsonyi kasbah fogja fogadni! 20:00. Amikor a három ember röfögve-zihálva nekivágott a lépcsőnek, kezdtem félni, hogy talán alábecsültem a fa nagyságát, főleg mikor fenyegetően betöltötte az ajtónyílást, majd áttört rajta, úgy csapkodva ágaival, mint mikor Macduff megindította a dunsinane-i erdőt. Fenyőtűpermet és két ifjú követte, mondván: Kurva nagy, hova akarja? - A kandallóhoz – mondtam. Ám sajnos a fa sehogy sem fért be, néhány ága a tüzet piszkálta, másokat a kanapé kényszerített függőleges helyzetbe, a maradék bezsúfolódott a szoba közepébe, míg csúcsa sajátos szögbe ferdült a plafon alatt. - Át tudnák hozni ide? – mondtam. – Mellesleg, mi ez a szag? A fiúk közölték, hogy ez valami finn találmány a fenyőtűk hullásának megakadályozására, tagadva a nyilvánvaló tényt, hogy a fa indult rothadásnak, majd a hálószoba és a fürdőszoba közé vonszolták a fenyőt, melynek kipattanó ágai eltorlaszolták mindkét ajtót. - Megpróbálnák a szoba közepén? – kérdeztem roppant méltósággal. A fiúk pofát vágtak, és a szoba közepére manőverezték a monstrumot, amely ily módon végképp eltakarta őket szemem elől. – Így jó lesz, köszönöm – fisztuláztam elcsuklón, ők pedig távoztak, végigvihogva a lépcsőt. 20:05. Hmmm. 20:10. Semmi probléma. Egyszerűen leválok a fa témájáról és megírom a képeslapokat. 20:20. Mmm. De finom ez a bor. Számít-e ha nem küldök képeslapot? Ez itt a kérdés. Fixen vannak olyan emberek, akiktől életemben nem kaptam karácsonyi lapot. Durvaság ez? Mindig egy kicsit nevetségesnek tűnik, hogy karácsonyi lapokat irkálok Jude-nak vagy Shazzernek, holott minden másnap látom őket. De ha nem írok, én magam hogyan kaphatnék képeslapot? Bár a képeslapok elküldése csakis a következő évben termi meg gyümölcsét, kivéve, ha december első hetében dobnám be őket, ami persze elképzelhetetlen, Unott Családos viselkedés. Hmmm. Talán listába kellene szednem a képeslapküldés próit és kontráit. 20:25. Előbb belekukkantok a karácsonyi Vogue-ba. 20:40. Csábít, ugyanakkor masszívan aláaknáz a Vogue karácsonyi világa. Belátom, hogy fazonom és elképzeléseim az ajándékozásról gyászosan idejét múltak.
178
Újítanom kell síkos Dosa alsószoknyát, felsőnek pehelydunnát, vállamra kutyust, így illegve bulikon bimbózó fotómodell lányok társaságában, ágymelegítő palackra való tokok, mosás megszokott bűzét elfojtó szagosítók, ezüst Asprex zseblámpák vásárlását tervezgetve baráti kör számára, mindezenközben fogaimat villogatva a karácsonyfa fényében. Nem veszek tudomást róla. N. lelkietlen. Csak képzeljék el, ha Sloughtól délre kitörne pompeji stílusban egy tűzhányó, és mindenki ott válna kővé, biciklin, kiskutyába, dunyhába, leánygyermekbe öltözötten. Eljövendő nemzedékek járnának hozzánk nevetni ürességünket. Valamint elutasítom az ostoba fényűző ajándékokat, amelyek, inkább mutatják az ajándékozó kivagyiságát, mint a megajándékozott iránti hajlandóságot. 21:00. Bár magamnak azért el bírnék viselni egy forró vizes ágymelegítőt. 21:15. Karácsnyi ajándékok listája: Anyu: tok forróvizes ágymelegítőre Apu: tok forróvizes ágymelegítőre Jaj, istenem. Most már nem tudok nem tudomást venni az ájerről: hónapokig hordott, fenyővel szagosított talpbetétre emlékeztető, átható bűze behatol a falakba és az ajtó tömör fájába. Rohadt fa! Most már kizárólag úgy tudnék átkelni a szobán, ha vadkanként csörtetnék át az ágak alatt. Még egyszer elolvasom Gary karácsonyi képeslapját. Óriási! Lövedék formájúra rolnizták, kívülre pedig azt írták rá: „Bocs!”, belülre pedig ezt: Kedves Bridget! Bocs a golyóért. Nem tudom, mi jött rám, de nem álltak jól a dolgaim a pénz és a horgászati incidens miatt. Bridget, spéci viszonyban voltunk. Igazán nem volt semmi. Mindenképpen be akartam fejezni a foghíjbeépítést, mihelyt megjön a pénz. Mikor megkaptam annak a jogtanácsosnak a levelét, az olyan fos volt, hogy teljesen kiborultam és elveszítettem a fejemet. Aztán következett egy Horgászközlöny a 10. oldalon kinyitva. a csalinak való galacsinok választékával foglalkozó „Pontyvilág” felzetű oldallal átellenes hat fotón horgászok emeltek magasba nagy, szürke, nyálkás halakat, köztük Gary is, de az ő képére rányomtatták pecsétet utánzóbetűkkel: „Diszkvalifikálva!”, és alá egy rövid cikket írtak: HARAGSZUNK! Felfüggesztették Gary Wilshaw-t, East Hendon háromszoros bajnokát, mert meghamisította a fogást. A 37 éves Wilshaw, West Elm Drive cím alatti lakos, ezzel a 19 kg 39 dkg súlyú tőponttyal nyerte el az első helyezést, amelyet állítása szerint négyes méretű, hét és fél fontos szakállas horoggal emelt ki. Mint később kiviláglott egy lakossági bejelentés nyomán, a ponty tenyésztett hal volt East Sheenből, amelyet valószínűleg az éjszaka folyamán csempésztek be csalárdul a 4. állásba. Mint az East Hendon-i Horgászszövetség szóvivője kijelentette: „Az East Hendon-i Horgászszövetség nem tűrheti ezt az eljárást, amely szégyent hoz az egész víztárolói sporthorgászatra, mint olyanra.” 21:25. Lássák, erőtlennek érezte magát, mint Daniel. Szegény Gary a halával. Megalázottan. Úgy szereti a halakat. Szegény Daniel. Veszélyeztetett férfiak.
179
21:30. Mmmm! Fincsibor! Buli emmagamban. Gondolok arra a sok kedves emberre, akik ebbeaz évben előfordultak, még azokra is, akik csúnyákat csináltak. Nem érzek mást, csakis szeretetet és megbocsátást. Aki megátalkodik a haragban, aszcsak. 21:45. Mostírom a képlapokat. Listáccsinálok. 23:10. Eszkész. Iránya posláda. 23:30. Lakásba. Rohaffa. Tudommá. Holazolló. Éjfél. Ja. Jobb. Hff. Tente. Hoppá. Elesetem.
December 16. kedd 62 kg 55 dkg, alkoholegység 6, cigaretta 45, kalória 5732, csokoládé karácsonyfa díszek 132, elküldött képeslapok – ó, istenem, ördög és pokol, Belzebub és összes alszellemei.. 08:30. Kicsit zavartan. Teljes egy órája és hét perce öltözködöm, de még mindig nem öltöztem fel, mert pecsét van a szoknyám elején. 08:45. Le kellett vennem a szoknyát. A szürkét veszem föl helyette, de hol a fenében van? Au. Fáj a fejem. Jól van, úgysem iszom többet... Ó, talán a nappaliban van a szoknya! 09:00. Átjöttem a nappaliba, de itt akkora a kupolda, Pirítok magamban egy kis kenyeret. A cigaretta gonosz méreg. 09:15. Áááá! Most láttam meg a fát. 09:30. Jahahaj! Jahahaj! Most találtam meg a hiányzó képeslapot. Így szól: Boldog karácsonyt az én drága, legdrágább Kenemnek! Annyira hálás voltam a kedvességéért az egész év során! Maga csodálatos, nagyszerű ember; olyan erős, olyan tisztánlátó, és annyira ért a számokhoz. Bár megvoltak a magunk hullámvölgyei, nem szabad megátalkodnunk a neheztelésben, ha különbek akarunk lenni. Nagyon közel érzem most magamat magához, mind a szakemberhez, mind az emberhez. Őszinte szeretettel: Bridget Kicsoda Ken? Jaúúú! Ken könyvelő. Egyszer találkoztam vele, akkor is veszekedtünk, mert késve küldtem meg a bevallásomat. Jajistenem! Meg kell találnom a listát! Jahajaj! Jude-on, Shazzeren, Magdám, Tomon stb. kívül az alábbi személyek találhatók a listán: A bangkoki brit konzul helyettese A thaiföldi brit nagykövet Nem és nemzetes Sir Hugo Boynton Darcy tengernagy Kirby felügyelő Colin Firth Richard Finch A külügyminiszter Jed Michael az Independent-nél Grant D. Pike
180
Tony Blair
A képeslapok szétszaladtak a világban, és én nem tudom, mit írtam rájuk!
December 17. péntek Nincs visszajelzés képeslapügyben. Talán a többi elég normális, csak Ken lett ilyen csöki.
December 18. szombat 09:30. Épp indultam, mikor csörgött a telefon. - Bridget! Itt Gary! - Ó, halló – trilláztam hisztérikusan. – Honnan hív? - A sittről, honnan hívnám? Kösz a képeslapot. Ez édes volt. Komolyan, egész világi. - Ó? Hahahaha! – nevettem nervózusan. - Szóval akkor bejön ma hozzám? - Mi? - Hát tudja!... A képeslap! - Üüüüm? – kérdeztem csukladozó fejhangon. – Nem egészen emlékszem, mit írtam. Lenne olyan...? - Akkor beolvasom, jó? – kérdezte csalafintán. És olvasni kezdett, bele-belebotolva a szavakba. Legdrágább Gary! Tudom, hogy a maga foglalkozása úgy is, mint építési vállalkozóé, nagyon különbözik az enyémtől. De én maximálisan tiszteletben tartom ezt a tényt, mert a maga munkája mesterség. Maga a két kezével alkot, zöld hajnalban kél, és mi ketten – bár a foghíjbeépítés nem készült el – valami nagyszerűt és gyönyörűt építettünk fel közös csapatmunkában. Két szögesen ellentétes ember, és noha a falon még mindig ott a lyuk – immár csaknem nyolc hónapja! -, én már látom derengeni a jövőt. Ami csodaszép. Tudom, hogy börtönben van, ott tölti le büntetését, de hamarosan letelik ez az idő. Köszönöm a képeslapját a golyóról, a horgászatról, és komolyan, őszintén megbocsátok magának. Nagyon közel érzem most magamat magához, mind a mesteremberhez, mind az emberhez. És ha van valaki, aki a jövő évre megérdemli az örömet és a kreatív megbízatást – akár a börtönben is -, akkor az maga. Szeretettel: Bridget Kreatív megbízatás – hörögte Gary torokhangon. Sikerült leráznom azzal, hogy elkések a munkából. de... Ó, istenem! Miket küldtem én nekik? 19:00. Most voltam az első tanácsadói megbeszélésen, ami igazán jól zajlott, főleg, mert Horribilis Haroldot unalmasság miatt áthelyezték egyeztetőnek, addig, amíg Patchouli fel nem vonított, hogy Richard Finch hívja az elvonóból, és ki nem hangosította, hogy mindenkinek oda kellett figyelnie. - Halló, csapat! – köszönt Richard. – Csak azért telefonálok, hogy egy kis ünnepi hangulatot gerjesszek, mert másféle gerjedés nincs engedélyezve. Szeretnék nektek felolvasni valamit! – Megköszörülte a torkát. –„Boldog, nagyon boldog karácsonyt, legdrágább Richard!” Hát, nem édes? – Kipukkadt a nevetés. – „Tudom, hogy kapcsolatunknak megvoltak a hullámvölgyei, de most, karácsonykor rádöbbenek, hogy nagyon erős, embert próbáló, férfias, becsületes és igaz kapcsolat az. Elbűvölő, 181
lenyűgöző ember vagy, csupa energia és ellentmondás. Most, karácsonykor nagyon közel érzem magamat hozzád, mind a gyártásvezetőhöz, mind az emberhez. Szeretettel: Bridget” Ó, ó, ez egyszerűen...Jahahaj, csöngetnek! 23:00. Mark volt. Nagyon sajátos arckifejezéssel. Bejött és elszörnyülködve körülnézett. – Mi ez a fura szag? És mi a nyavalya ez? Követem pillantását. A karácsonyfa, az igazat megvallva, nem nézett ki olyan jól, mint emlékeztem. Lenyestem a tetejét és megpróbáltam hagyományos háromszög alakúra trimmelni, de az a magas, nyurga, megkopasztott valami a szoba közepén leginkább diszkontban kapható, nagyon vacak, olcsó műfenyőkre emlékeztetett. - Egy kicsit...- kezdtem magyarázni - Egy kicsit mi? – kérdezte derűvel elegy hitetlenkedéssel. - Nagy volt - mondtam hülyén. - Nagy? Aha. No, ez most nem is fontos. Felolvashatok neked valamit? – húzott elő a zsebéből egy képeslapot. - Oké – törődtem bele és lesüllyedtem a kanapéra. Mark megköszörülte a torkát. - „Drága kedves Nigel!” – kezdte. – Emlékszel Nigel kollégámra, Bridget? A cég egyik vezetője. A kövér, aki nem Giles. – Újra köszörült. – „Drága, kedves Nigel! Tudom, hogy csak egyszer találkoztunk Rebeccánál, amikor kihúztad a tóból. De, most karácsonykor rá kell döbbennem, hogy te, mint Mark legközelebbi munkatársa, különös módon hozzám is közel álltál egész év során. Nagyon közel...” – szünetet tartott, megnézett magának. – „...nagyon közel érzem most magamat hozzád. Csodálatos ember vagy: atletikus, vonzó...” – csak emlékeztetlek, hogy a kövér Nigelről beszélünk – „..erőtől duzzadó...” – ismét elhallgatott és felvonta a szemöldökét. - „briliánsan kreatív, mert jogásznak lenni roppant kreatív foglalkozás. Mindig érzéssel fogok gondolni rád, ahogyan csillogsz...” – most már kacagott„...csillogsz ...bajnokian csillogsz a vízben és a napsugárban. Boldog karácsonyt az én édes, drága Nigelemnek: Bridget.” Megroskadtam a kanapén. - Ugyan már – vigyorgott Mark. – Mindenki tudni fogja, hogy be voltál csiccsentve. Inkább nevess. - El kell mennem innen – szóltam búsan. – El kel hagynom a hazámat. - Nohát – térdelt elém és megfogta a kezemet -, érdekes, hogy épp te hozod szóba. Felkértek, hogy költözzek át Los Angelesbe öt hónapra, és ott dolgozzak a mexikói Calabreras-ügyön. - Mi? – Ez egyre rosszabb lesz. - Ne vágj már olyan traumatizált arcot. Azt szerettem volna kérdezni tőled...Velem jössz? Erősen gondolkodtam. Jude-ra gondoltam, Shazzerre, Agnés B.-re a Westbourne Grove-on, kapucínerekre a Coinsban és az Oxford Streetre. - Bridget? – nógatott gyengéden – jó melegen süt ott a nap, és lesz úszómedence is. - Ó! – mondtam, izgatottan forgatva a szememet. - Fogok mosogatni. – ígérte. Gondoltam golyókra és halakra, drogcsempészekre és Richard Finchre, anyukámra, a lyukra a falban és a karácsonyi képeslapokra. - Cigarettázhatsz a lakásban. Ránéztem. Olyan lelkes volt és komoly és kedves. Arra gondoltam, hogy akárki legyen is, nem akarok külön lenni tőle. Igen! – feleltem boldogan. – Szívesen megyek!
182
December 19. péntek 11:00. Hurrá! Megyek Amerikába új életet kezdeni, mint az első pionírok! A szabadok országába! Istenien mulattunk tegnap éjszaka. Ismét ollót fogtunk és parányi karácsonyi bonszajt varázsoltunk a tájkertészeti nyírott fából. Valamint listát írtunk és holnap bevásárolunk. Szeretem a karácsonyt, amely fixen nem a tökéletesség ünnepe, hanem a jó, derűs életé! Hurrá! Fantasztikus lesz Kaliforniában a napsütésben, ahol lesz egymillió önsegítő könyv – bár a randevúzással foglalkozókat mellőzöm -, zen, szusi és mindenféle egészséges zöldség, mint például... Ó, istenkém, telefon! - Izé, Bridget, Mark vagyok. – Nem csengett jól a hangja. – Kis változás történt a tervben. a Calabreras-ügyet elhalasztották júniusig. De van egy mási eset, amelyet nagyon szívesen vállalnék, és, izé, azon gondolkozom... - Egen? - kérdeztem gyanakodva. - Mit szólnál... - Mihez? - Thaiföldhöz? Hát, azt hiszem, most iszom egy pohárka bort és elszívok egy cigarettát.
183
Tartalomjegyzék 1. BOLDOGAN ÉLÜNK, MÍG BELE NEM HALUNK 1 2. MEDÚZA A MAXIMUMON 12 3. ÁÁÁÁÁTOK! 29 4. MEGGYŐZÉS 50 5. MR. DARCY, MR. DARCY 62 6. ITÁLIAI MŰREMEKLÉS 72 7. SZESZÉLYES SZINGLIK 80 8. Ó, BÉBI 89 9. TÁRSASÁGI POKOLJÁRÁS 103 10. MARS ÉS VENUS A KUKÁBAN 115 11. OLCSÓ THAINAK HÍG A LEVE 127 12. KÜLÖNÖS IDŐK 146 13. JAHAJAJ! 158
184
