A VELESZÜLETETT RENDELLENESSÉGEK PATHOGENESISE TÖRTÉNELMI S Z E M L É L E T B E N . II. RÉSZ T Ö R T É N E L M I FEJLŐDÉS A XIX. SZÁZADIG írta: Dr.
B E R N D O R F E R
ALFRÉD
(Budapest)
inden orvosi ténykedésnek célja a beteg gyógyítása és a be tegség megelőzése. E g y betegséget akkor tudunk helyesen gyógyítani, ha ismerjük a betegség okát. A betegség felismeré séhez elengedhetetlenül szükséges a normális egészséges állapot ismerete. A normál anatómia és élettan ismerete nélkül sem a kóros anatómiát, sem a kóros élettant nem ismerhetjük. A kóros és egészséges állapot párhuzamos vizsgálata mutatja meg a különb séget az egészséges és a beteg között. A z összehasonlító t a n u l mány egymásra utaló tényeket tár fel és közelebb hoz bennünket a megismeréshez. Vendami Bacon helyesen jegyzi meg a „ N ó v u m O r g a n u m " I I . könyvének 29. fejezetében- „ A k i ismeri a termé szet útjait, az jobban figyelheti meg az elhajlást a normálistól; másrészt azonban, a k i az elhajlásokat, a deviációkat ismeri, az sokkal alaposabban fogja a természetes normális utakat leírni." Dareste ezt a baconi tételt a teratológiára vonatkoztatva mondja : „ A teratológia kiegészíti az embryologiát. F e l h í v j a a f i gyelmet olyan részletekre, amelyek különben nem tűnnének f e l . " í g y lesz az embryológiának segítőtársa a teratológia. Albrecht von Haller 1 7 5 9 . január 5 - i levelében írja többek k ö zött Bonnetnak. a francia embryológusnak, válaszképpen a k a p o t t kéziratért: „ K é t típusú tudós v a n : v a n , a k i gyakran megfigyel, anélkül, hogy tapasztalatait leírná; v a n , a k i ír megfigyelés és
M
tapasztalat nélkül. N e m szabad az egyiket túlságosan kiemelni, viszont a másik értékét sem lehet csökkenteni. E g y harmadik tí pus sokkal rosszabb, aki rosszul figyel meg." Bonnet írja az 1762-ben, A m s t e r d a m b a n megjelent ,,Considera tions sur les corps organisés"-ben válaszképpen H a l l e r n a k : „ É n nem f u t o t t a m át valamennyi szerzőt, akik a szervezett testről ír t a k ; a számuk túlságosan nagy. Csak azokat konzultáltam meg, akiknek írásait eredetinek t a r t o t t a m és ezeknek szenteltem a tő lem telhető legnagyobb figyelmet . . . Nagy előnyöm, hogy ma gam is megfigyeltem. Ez megkönnyítette helyzetemet, amikor k i v o n a t o l t a m és kiválasztottam a természettudósok írásait. A z t h i szem megbocsátják nekem, hogy saját megfigyeléseimet is f e l használom." Wilhelm Roux, a fejlődésmechanika fogalmának megalapítója az innsbrucki anatómiai intézet 1889. november 22-i megnyitásán elhangzott ünnepi beszédében a következőket m o n d t a : „ K ö t e l e s ségemnek t a r t o m utalni arra a megdöbbentő tényre, hogy az állati és emberi szervezet fejlődésére és fennmaradására vonatkozó adatok j a v a r é s z e klinikusoktól és patológusoktól ered, azaz olyan kutatóktól, akiktől ez a kutatási terület látszólag távol esik. E n nek oka az, hogy a kóros elváltozások és a fejlődési rendellenes ségek a szervezet alkalmazkodási képességét tárják elénk a szer vezet egy, esetleg több részének elváltozása, vagy kiesése esetén. Tulajdonkéopen ugyanazt a k a r j u k kísérletesen előidézni, abból a célból, hogy a képződmények szervezet-átalakító szerepét meg ismerhessük. A patológusok és a klinikusok is számos érdekes kísérletet v é g e z t e k annak érdekében, hogy a szervezetet átalakító folyamatok o k a i t felderítsék." Ilyen ércclcmben tanulmányozzuk az embryológia és pathologiás embryológia kialakulását, illetőleg a felfogásokat a normá lis és a kóros embryológia fejlődéséről. M á r a b a b y l o n i Talmudban szó v a n a veleszületett rendellenes ségekről. A rendellenességekben valamilyen szelíd vagy vad álla tot, sőt szárnyas démont is v é l t e k látni a talmudisták. Ismerték a császármetszést, a lábra fordítást és néhány olyan rendellenessé get, m i n t a végtaghiány, az imperforált anus, a hermaphroditismus, kryptorchizmus, hypospadiasis stb. A z ilyen defektust az
asszony vagy férfi állattal, vagy démonnal történt közösüléséből származónak tekintették. ( G o l d s c h m i d t : D e r Babylonische T a l m u d . Herausgegeben nach der E d i t i o Princeps V e n e d i g 1 5 2 0 . B e r l i n 1 8 9 7 . ; B e r g e l : Studien über die naturwissenschaftlichen K e n n t nissen der Talmudisten. L e i p z i g , 1 8 8 0 . ; Baas: Grundriss der G e schichte der M e d i z i n . ) A babyloniaiak a rendellenességekből jósoltak. Indiában azt tartották, hogy a menstruáció alatt történt nemi közösülésből ha lott vagy torz gyermek születik; lesbicus szerelemből pedig csont nélküli magzat fejlődik. (Neuburger-Pagel: H a n d b u c h der Gesch. d. M e d . Bloch fejezete Indische Medizin.) Charaka szerint a monstrumok a kóros sperma következmé nyei. A beteg sperma abortushoz vezethet, vagy az anyai „ m a g g a l " az egyenetlen keveredés következtében veleszületett r e n d ellenesség alakul. ( K a v i r a t n a : Charaka-Sanhita, translated i n t o English, Calcutta, 1 8 9 0 . ) Susruta szülészeti munkájában ismerteti az egyes tudósok f e l fogását a magzati fejlődésről. „ S a u n a k a szerint elsőnek a foetus feje képződik, mert innen i n d u l n a k k i a test érzékszervei; K r i t a v i r y a szerint a szív a kezdetleges, mert az a székhelye a szellem nek és a léleknek; Vyasa szerint a köldök, mert onnan kapja az élő test a fejlődését; M a r k a n t e y a szerint a kezek és a lábak, mert onnan i n d u l k i a magzat mozgatása; Gaucana szerint v é g e zetül a test közepe fejlődik k i legelőször, m e r t ez a test fejlődés középpontja." Susruta megjegyzi mindezekhez, hogy a fejlődés mégsem így alakulhat, mert a kicsi és nagy szervek egyszerre alakulnak, csak olyan kicsinyek, hogy nem lehet őket megkülönböztetni. Az embryonális fejlődés időpontját Susruta a következőképpen határozza meg: „ A z első hónapban képződik az embryo; a második hónap ban a test összetömörül egy kemény tömeggé a hideg és a meleg, valamint a szelek segítségével; a harmadik hónapban öt kis csomó képződik a v é g t a g o k n a k és a fejnek megfelelően, bár a nagy és kis tagok még igen kicsi részekből á l l n a k ; a negyedik és a következő hónapokban kifejezettebbek lesznek a szervek; a nyolcadik hónapban az életerő még nagyon kicsi ; a kilencedik
vagy tizedik hónapban megszületik a gyermek." (Vullers: A l t - I n dische Geburtshülfe. Janus, Breslau 1845. I I . füzet.) A magzati fejlődést feltűnően jól képzelte el Susruta, meg lepő azonban, hogy a negyedik hónap utáni fejlődésről jóformán semmit sem t u d mondani, csak annyit, hogy akkor a magzat még nagyon gyenge. H a ezt a m a i ismeretcink alapján vizsgáljuk, ak kor azt k e l l megállapítanunk, hogy eddigi tudásunkkal a magzati fejlődést a szervkifejlődés idejéig ismerjük, azaz kb. a h a r m a d i k hónap végéig. M a sem t u d u n k még sokat arról, hogy m i történik a negyedik hónaptól a születésig. N e m t u d u n k pedig azért, m e r t negyedik hónap utáni magzatokat az embryológus csak ritkán vizsgálhat. A negyedik hónap utáni koraszületéseket, életkép telen abortusokat a kórbonenok vizsgálja, a k i más szempontból tanulmányozza, m i n t azt az embryológus tenné. Ezen a téren még nincs meg a megfelelő összműködés az egyes szaktudósok között. A negyedik hónap utáni életben maradt magzatokat rendszerint csak élettani funkcióikra vizsgálják, így ezen a téren még nagy hiányosságok vannak, annak ellenére, hogy Feldmann 1920-ban már nagy munkát állított össze az „ A n t e N a t a l and Post N a t a l C h i l d Pbysiology"-ról. A könyv nagy alapossággal ismerteti a magzati életműködéseket. E z t a kérdést azóta sem tanulmányoz ták ilyen alapossággal. Susruta a továbbiakban az abortusokról és a rendellenességek ről ír. A z abortus okát részben a foetusban, részben az anyában keresi, 3 magzat betegsége vagy rendellenessége következtében, mely az első négy hónapban történik. Susruta a következőket írja: „ d u r v a viselkedés, rossz járás, utazás, rázás, esés, kínzás, szala dás, ütés, ferde fekvés és ülés, böjtölés, erős lökés, d u r v a , erős és keserű ételek evése, sok maró anyag, v a l a m i n t gyakori hányás, hasmenés, meg nem emésztett ételek következtében a magzat le válik a. kötelékeiről". H a ezt a tömör összefoglalót kissé szemügyre vesszük, a k k o r számos olyan okot találunk, amellyel ma is foglalkozunk. Olvas hatjuk ma is, hogy többen megfigyelték az anya gyakori rázásának következtében keletkezett rendellenességet. A sok rázós uta zás káros lehet; beszélnek arról, hogy p l . villamos és autóbusz kalauznőknek káros terhességük első három hónapjában sokat a
kocsin tartózkodni. Susrutánál a mechanikai ok feltételezése do minál, de említi a diéta jelentőségét is. M a ismerjük az ételek biokémiai jelentőségét, t u d j u k , hogy a hypo- és hypervitaminosis káros lehet a magzatra. Á r t h a t a gyakori hányás és hasmenés is. A hányás alatt valószínűleg Susruta a toxikus hányást érti és ezt figyelte meg. A hányás és hasmenés folyadékveszteséggel jár, ez a magzat fejlődését károsan befolyásolhatja. E z annyit jelent, hogy a normális anyagcserére különös gondot kell fordítani. Figyelemre méltó a legrégibb indiai történelmi korszakból szár mazó himnusz megjegyzése a szarvasmarháknál előforduló rend ellenség o k á r a vonatkozóan; ennek értelmében a tüdőbajos gyer mekek összesöpört ürüléke képes megfertőzni a terhes szarvas marhát. ( L u d w i g : D i e M a n t r a l l i t e r a t u r u n d das alte I n d i e n , als E i n l e i t u n g zur Uebersetzung des Rig-Veda. Prag, 1 8 7 8 . ) Ez lenne az első leírás a fertőző kórokok szerepének a rendellenességek ke letkezésében. M e g kell jegyezni, hogy ezt Ludzvig 1878-ban k o m mentálta, a m i k o r még az anyai fertőzés jelentőségét nem ismerték m i n t ma, bár ezzel a kérdéssel már előzőleg is sokat foglalkoztak. A görög tudósok közül Empedokles v o l t az első, a k i kereste a veleszületett rendellenességek okát: a bőséges vagy hiányos o n dóban, vagy magban, illetőleg annak helytelen szétszóródásában, vagy eltérő irányában v é l t e megtalálni. F e l v e t i az ősnemzés le hetőségét is. A z ősnemzés gondolatával a görög filozófusok sokat foglalkoz tak. Anaxagoras szerint m i n d a növények, m i n d az állatok és em berek is az iszapos földből keletkezhetnek, amelyet „aetherikus" magok megtermékenyítenek. E z t a megtermékenyített magot az eső hozza a levegőn át, a m i t „ P a n s p e r m i á n a k " nevezett el. E m p e dokles hasonló módon elsősorban az alacsonyrendű növények ke letkezésénél feltételezi, hogy m i n t a „föld gyermekei" a föld belső melegétől és nedvességétől fejlődnek k i és fokról fokra alakulnak át magasabbrendű élőlényekké. (Zeller: Philosophie der G r i e chen. Leipzig, 1 8 9 2 . , L i p p m a n n : Urzeugung u n d Lebenskraft. Ber lin, 1 9 5 3 . ) A z ősnemzés gondolata a metafizikus gondolkodás egyik következménye és majdnem kizárólag a filozófusok elkép zelésében szerepelt, a természettudósok ezzel a kérdéssel keve sebbet foglalkoztak. A z ősnemzés egyik különös módját feltéte12
Orvostörténeti
közi.
177
lczték a görög filozófusok is, mégpedig a hermaphroditákon k e resztül. A hermaphrodita a görög mitológiában nem egy bizonyos rendellenesség, hanem egy istenség jelképe, a k i önmagát megter mékenyíteni képes. Hippokratész a veleszületett rendellenességek keletkezési o k á t hasonlóan magyarázza, m i n t Susruta. A női betegségekről szóló k ö n y v é n e k 25. fejezetében azt írja, hogy ha az asszony terhessé gének első három hónapjában állandóan vérzik, akkor a méhszáj n y i t v a van, a magzat nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges anyagot, mert az a méhszájon át k i f o l y i k . A terhes anya v é r e a méhben körülfollya a magzatot és ez elősegíti fejlődését. H a a v é r egy része nem j u t el a magzathoz, akkor az vagy elhal, vagy táp lálék hiányában gyengén fejlődik. A magzatot veszélyezteti az anya betegsége és az anyát ért olyan baleset, m i n t a hasbarúgás, az anya g y a k o r i ájulása, helytelen kevés tápláléka, v a l a m i n t az ijedtsége. D e a sok v é r és túlzottan sok táplálék is okozója lehet a magzati rendellenességeknek. A bélműködés zavara is káros. K ü l ö n ö s e n káros hatású a méh rendellenessége. H a p l . v a l a h o l a méh „ n y o m o r é k " , akkor azon a helyen, ahol a magzat a kóros méhre fekszik, kórosan fog fejlődni. Hippokratész i t t döntő szempontokat említ, az egyik a terhes ség a l a t t i vérzés, a másik a méh kóros állapota, M a jól t u d j u k , hogy vérzés - ahogyan azt Hippokratész helyesen ítélte meg — következtében a magzat nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges táplálékot. A vérzést úgy is elképzelhetjük, hogy a placenta nem tapad le teljesen és így a magzat kevesebb oxigénhez jut. A m a g zat kifejlődhet ugyan, nem biztos, hogy az anya a vérzés k ö v e t keztében abortál, de a tapasztalat alapján a magzat gyakran r e n d ellenességekkel születik. A méh „ n y o m o r é k " - s á g á v a l is foglalkoz nak újabban a szülészek, de még nem fordítanak elég figyelmet a g y a k o r i művi abortusok következményeire. A gyakori vagv nem szakszerűen végzett művi abortus kétségkívül úgy sértheti a méh nyálkahártyáját, hogy ott nem restitucio a d integrum képződik, hanem hegesedések alakulnak k i , amelyek a kifejlődő m a g z i t r a károsak lehetnek. A z anamnézis nem m i n d i g ad megbízható ada t o k a t a művi abortusokra vonatkozóan, mert a legtöbb anya, a k i bármilyen oknál fogva gyakran vétette el m ű v i úton magzatát,
nem vallja be, mert fél annak esetleges jogi következményeitől és még akkor sem árulja el, a m i k o r torz magzata születik. E z t a kérdést azonban sokkal alaposabban kell kivizsgálni, m i n t aho gyan azt általában teszik. A nőgyógyász, a k i o t t h o n t i l t o t t módon végzi el az abrasiót, bármennyire is ügyes és óvatos, olyan hibát követhet el, a m i t az anya és az orvos észre sem vesz, p l . úgy végzi a kaparást, hogy a méh hcgesedésckkel regenerálódik. E z természetesen intézeti kezelésnél is előfordulhat. D e hibát k ö v e t el az az orvos is, a k i nem figyelmezteti a gyakran abortáló nőt, hogy ha majd gyermeket akar, t o r z magzatot hozhat a v i l á g r a . N e m szabad azt sem figyelmen k í v ü l hagyni, hogy sok terhes nő terhességének első idejében egyedül akarja magzatát elhajtani és olyan beavatkozásokat végez önmagán, aminek következtében abortus ugyan nem következik be, de a magzat t o r z lesz. A z is előfordul, hogy a nő akkor is manipulál magán, amikor nem jön meg a vérzése és azt hiszi, hogy g r a v i d , pedig nem az. A z ilyenkor keletkezett sérülések esetleg olyan elváltozásokat okoz hatnak, amilyenekre Hippokratész célzott. Hippokratész m i n d a terhességet, m i n d a magzati fejlődést elég jól ítélte meg. Elképzelésében több a realitás, m i n t a misztikus. A magzati fejlődés idejéről a r á n y l a g helyes elképzelése van. H i p pokratészi tekinthetjük a kísérleti embryológia megteremtőjének. , , A gyermek keletkezése" c. k ö n y v é n e k i . fejezetében olvashat j u k : „ M i n d e n k i előtt világos, hogy a mag h á r t y á v a l van körül v é v e , a közepén v a n a küldök, amely a levegőt m a g á b a szívja é s kifelé is továbbítja, továbbá, hogy a köldökből további hártyák i n d u l n a k k i . H o g y ez így van, erre vonatkozóan a következő b i z o nyítékot hozom fel. H a ugyanis 20 vagy több tojást egy vagy több tyúk alá helyezünk keltetés végett és a második naptól kezdve naponta egy-egy tojást elveszünk egészen a csibék kikelésének idejéig és ezt a tojást feltörjük, a k k o r ennek a vizsgálatánál m i n dent úgy lehet találni, ahogyan azt leírtam, amennyiben egy tyúk keletkezését egy ember fejlődésével össze lehet hasonlítani." Hippokratész leírásai alapján feltehető, hogy ő maga elvégezte ezt a nagy jelentőségű kísérletet. H a később a megkezdett utat nem akadályozták volna meg a misztikus magyarázatokkal, ez határkövet jelentett volna az embryológia kialakulásában. Figye12*
179
lemre méltó az a megjegyzése is, hogy vajon össze lehet a tyúk fejlődését az ember fejlődésével hasonlítani? Arisztotelész behatóan foglalkozott a természeti jelenségekkel, így a fejlődéssel is. Foglalkoztatja a k é r d é s : melyik testrész vagy •szerv képződik először, mert az elsőnek kialakuló képezi alapját a többinek. A z elsőnek kifejlődő testrészből következtetni lehet a többi szervkomplexumra és a szervezet felépítésére is. E z a kér d é s azonban már nemcsak embryológiai, hanem anatómiai és első sorban élettani probléma is. Arisztotelész szerint az első k i a l a k u l t szerv a szív lenne, m e r t így figyelte meg a csirke-embryóban. A r i s z t o t e l é s z vizsgálatokat végzett állati placcntán, a különböző állatok magzatburkainak kialakulásán. L e í r t ikerszüléseket és ve leszületett rendellenességeket m i n d embernél, m i n d állatnál, így a többek között artesia anit, hyper- és syndaktiliát, situs inversust, hypospadiasist. hermaphoroditismust és még másokat. A rend ellenességek Arisztotelész szerint nem természetes jelenségek, m e r t a dolgok normális menetének nem felelnek meg. A keletke zés o k á t nem a férfi magjában, inkább az anyai anyagban kell keresni, vagy pedig a fejlődő csírában. A z ikerszülésnek vagy egyes szervek kettőzöttségének, megnagyobbodásának oka a csíra anyag túlbősége. Arisztotelész nem v e t i el az ősnemzés gondolatát sem. A m í g a görög természettudósok és filozófusok reális termé szettudományos alapon igyekeznek az embryonális fejlődés rejté l y é t megoldani, a d d i g később a bölcselkedés dominált és a misz t i k u m , v a l a m i n t a metafizika uralta a helyzetet. Galenus orvos létére a fejlődéstan terén elveszett a spekulációban. Szerinte a mindkét nem magja tartalmazza egyesítve a két princípiumot, m i n d a nőit, m i n d a férfiét, de nem egyenlő arányban. A férfi magja erősebb konzisztenciájú, melegebb és szárazabb, az asszonyi m a g az nedvdúsabb és hidegebb, ennek még vérszerű jellege van. A z asszonyi magból képződik az allantois és ez nyomja rá jellegét a leendő szervezet fajtájára, míg az individuális jelle get az apai mag adja. A szervezet fejlődésének magyarázatánál azt írja Galenus, hogy m i n d e n hús-jellegű szervezet a vérből, míg a hártyás és bőrszerű a magból származik. Rendellenességekkel a l i g találkozunk G a l e n u s n á l , így azok keletkezéséről sem ír.
Galenus után majdnem másfél évezreden keresztül a fejlődés gondolata, az embryológia, majdnem kizárólag a bibliai m a g y a r á zatokon alapult. A szentírás alapján az ember, m i n t isten teremt ménye, már m i n t kész ember jött a világra. A z élet keletkezésé nek problémája fel sem vetődött, mert hiszen az magától értető dően isten akaratából történt és azon tovább nem lehet és nem is szabad g o n d o l k o d n i . N e m csodálkozhatunk, ha abban az időben, a m i k o r az e g y h á z hatalma a tudományos kutatásokra is rátette a kezét, a k k o r az élet keletkezését csak egyoldalúan ítélték meg. Hiányoztak a ter mészettudományi ismeretek, hiányoztak az alapismeretek, v a g y olyanok, amelyeket még ma sem ismerünk, így az egyszerűbb megoldást választották: isten így termetette az élőlényeket és az embert és ezen tovább nincs m i t gondolkodni. N e m problémáz tak, m i v o l t előbb a tyúk vagy a tojás: mindkettőt isten egyszerre teremtette. E z t a felfogást alátámasztotta a már régóta elképzelt ősnemzés. A z ősnemzés az isteni teremtéssel magyarázatot k a pott. A z egyházfilozófusok ezt az ősnemzést hirdették és így ka p o t t magyarázatot a szent szűz megtermékenyülése is. A X I I . században élt bingeni H i l d e g a r d apácafőnöknő, a k i könyvet írt a betegségek okairól és kezelésükről. ( D e r Ä b t i s s i n H i l d e g a r d v o n Binger: Ursachen und Behandlung der K r a n k heiten. Übersetzt v o n H u g o Schulz. München, 1933.) Ebben a könyvben a fogamzás kérdését több ízben említi. A z élet kelet kezését, azaz Á d á m életreke.ltését a következőképpen írja l e : , . A m i k o r Á d á m még földben v o l t , a tűz felemelte, a levegő feltá masztotta és a víz annyira átjárta, hogy mozogni kezdett. E z u t á n isten álmot küldött rá és ezekkel az erőkkel felforralva lett, anynyira, hogy a húsa a tűztől felmelegedett, a l e v e g ő segítségével lélegzeni kezdett és a víz áthatolt rajta, m i n t ahogyan a v í z i m a l m o n szokott. A m i n t Á d á m felébredt, az égi d o l g o k prófétája l e t t , valamennyi alkotó erő és művészet ismeretének birtokában." H i l d e g a r d szerint a fogamzás a férfi és női nedvek találkozá sából keletkezik. A férfi és női magnak harmóniában kell l e n n i ahhoz, hogy egészséges, ép gyermeket nemzzenek. „ G y e n g e em ber magjából vagy olyan magból, amely sovány és forralatlan és valamilyen betegséggel és r o t h a d t anyaggal átitatott, olyan ember
keletkezik, a k i életében gyenge lesz és r o t h a d t lesz a teste, ha sonlóan m i n t a fadarab, amelyet a kukacok szétrágtak és a p o r l a d é k a szétesik." Hasonló módon m a g y a r á z z a több helyen is a fogamzást és az emberré v á l á s t . I l y e n felfogás mellett az embryológia fejlődése lehetetlen v o l t . A veleszületett rendellenességeket - m i n t azt ta nulmányom I . részében kifejtettem - isteni büntetésnek t e k i n t e t ték, és misztikus módon magyarázták. A veleszületett rendelle nességeket isroercék, a m i t néhány sebészi írásból tudunk, sőt azt is tudjuk, hogy p l . nyúlajkat operáltak, sőt néhány helyes észre vételük is v o l t , de magyarázatot nem fűztek megfigyeléseikhez, í g y A l b e r t u s Magnus, Jordanus Ruffus munkája után a rendelle nességeket „monstra ex defectu" és „ m o n s t r a ex superfluitate" csoportba osztotta be. ( A l b e r t u s Magnus: D e animalibus. 1495.) A z új o r v o s i korszak hajnalán Paracelsus foglalkozott az em beri fejlődés kérdéseivel. Paracelsus g y a k o r l a t i ember v o l t , de bölcselkedésében még a középkori felfogások hatása alatt állott. B á r t i l t a k o z o t t a tekintélytisztelet ellen és hangoztatta, hogy azért, mert v a l a m i t a régi tekintélyes orvosok m o n d t a k és évszázadokon á t gondolkodás nélkül elfogadtak, nem biztos, hogy az helyes és igaz. A z t a nézetet, hogy a rendellenességeket isten büntetésként hozta az emberekre. Paracelsus sem cáfolja. A z t vallja, hogy a m o n s t r u m o k egyrészt az anyai és apai magok diszharmóniájának következtében keletkeznek, másrészt a rossz csillagzat alatt tör tént nemzésnek tulajdonítja. A fejlődéstan ősidején az alapeszme v é g i g az volt, hogy az éle t e t adó erő az apai magban van. A z ondósejtet láthatták, vizs gálhatták és így számukra annak volt egyedül szerepe a nemzésben. A mikroszkóp felfedezésének idején az ondósejt mozgásá ból és alakjából azt tételezték fel, hogy abban készen v a n a kis ember. Ezzel a régi elmélet látszólag igazolást nyert. A z ondó sejtben l e v ő kész magzat az anya méhében megnő, amíg az anyá tól független életre képes lesz. A preformácíós elmélet a későb ben k i a l a k u l t evolúciós elmélettel szemben hosszú ideig fenntar totta magát, aminek oka az volt, hogy részben egyszerűbb elkép zelni, hogy a magzat nem v a l a m i ismeretlen amorph anyagból keletkezik, hanem már készen, preformálva megvan, csak meny
i t
nyiségileg k e l l növekednie, másrészt a csirkeembrióval v a l ó öszszehasonlításból adódott, hogy ott már valamelyest preformálva látták a tojásban az cmbryót. Nicolas Hartsoeker az 1694-ben k i a d o t t „ E s s a y de D i o p t r i q u e " című Párizsban megjelent könyvében lerajzolja a preformait homunculust. Elképzelése olyan élénk, hogy még az embryo fontanelláit is látni vélte az ondósejtben. Swammerdam és Bonnet a petében gondolták az embryót preformálva, míg Leuwenhoek a spermában. í g y a preformációs elméletnek két tábora v o l t : az ovisták és az animalkulisták. A z utóbbiak a spermában elhelyez kedett preformációs embryóban hittek. Ezzel az elmélettel szem ben H a r v e y és későbben W o l f f , a petét élő, de amorph tömegnek tekintették, amelyből lassan a l a k u l k i és fejlődik a magzat. E z a H a r v e y - i teória, az epigenezis, idővel helyesnek bizonyult és te ret engedett az evolúciós elméletnek, amely bevezeti a variációs fogalmat a fejlődésbe. E n n e k az elméletnek első hirdetője L a marck v o l t , szerinte az élőlények állandó fejlődésben, alakulásban, változásban vannak, ahogyan életkörülményeik szerint alkalmaz k o d n i kell. E z t az elméletet D a r w i n részletesebben kifejtette és tényekkel bizonyította. A preformációs elmélet híveinek segítségére v o l t Eustach k o r szakalkotó munkája a fogak fejlődéséről. Eustach ugyanis leírja a fogcsírából k i a l a k u l t fogak fejlődését; a fog már a születés előtt preformálva megvan, azonban csak a születés után nő k i . í g y nem kellett elképzelni, hogy az extrauterin életben a táplálékból új szervek képződhetnek, ahogyan eredetileg a fogfejlődést elgondol ták. Eustachot azonban a preformációs elmélet hívei helytelenül értelmezték. Ugyanis Eustach saját tapasztalatait írta le munká jában és nem támaszkodott begyepesedett teóriákra, sem t e k i n télytiszteletre. Legnagyobb érdeme, hogy új kísérleteket, illetőleg vizsgálatokat végzett. Eustach hangoztatta: „Felfedezésem vala mennyi anatómus előtt ismeretlen és számos nehézséget rejt ma g á b a n : főképp azért, mert teljesen különbözik a régiek felfogásá tól, amit bizonyítani is igyekeztem." A z embryológia kialakulásában döntő szerepet játszott G i u l i o Cesarc A r a n z i o 1564-ben megjelent k ö n y v e „ D e humano foetu opusculum", amelyben részletesen és alaposan leírja a terhes mé-
hct es a foctust. Tulajdonképpen A r a n z i o írta le elsőnek a tüdőarteriát és az aortát összekötő eret, amelyet későbben B o t a l l o után neveztek c l . A r a n z i o különbséget tett emberi és állati embryo között. Vesalius tanítványa Matteo Colombo azzal l e t t ismert, hogy sorozatosan emberi embrvókat boncolt, bár embryológiai vizsgálatokat nem végzett. Colombo hangoztatta, hogy k i zárólag emberi magzatokat vizsgál és csak emberi embryológiával foglalkozik, mert lényeges különbség van az emberi és állati embryo között. E z a megjegyzés azért méltó említésre, mert nem sokkal Colombo előtt, az állati anatómiából következtettek az emberre. Vesalius anatómiája bizonyította be, hogy az emberi és állati anatómia nem mindenben azonos. Colombo megjegyzése azért is figyelemreméltó, mert még ma is nagy jelentőséget t u l a j donítunk az állatkísérleteknek. Leriche, a nagy francia sebész m o n d o t t a egyik beszédében, hogy nagyobb költséggel állítunk fel állatkísérleti laboratóriumokat, m i n t sebészeti műtőket; többet tulajdonítunk az állatkísérleteknek, m i n t az embereken végzett műtéteknek. N a p , m i n t nap operálunk és elfelejtjük, hogy m i n d e n egyes műtét egy-egy kísérlet, csakhogy m i nem foglalkozunk az általunk gyógyultnak t a r t o t t beteggel. A m i t m i a betegen észlel hetnénk, azt az állatokon akarjuk igazolva látni. Colombónak azért v o l t igaza, mert az ember más körülmények között él, m i n t az állat. A környezethatás másképpen érvényesül az állatnál, m i n t az embernél. A fejlődést sem lehet embernél és állatnál azonosan vizsgálni. B á r a fejlődési rendellenesség állatoknál is előfordul, azonban ezt nem lehet az embernél előforduló rendellenességek kel minden esetben összehasonlítani. A pathogenesis szempont jából az embernél olyan o k o k szerepelnek, amelyek állatoknál nem jöhetnek számításba. N e m minden emberi betegség f o r d u l elő az állatoknál és fordítva. Á l l a t n á l lehet kísérletileg rendelle nességeket előidézni, amiből az emberre következtethetünk, azon ban ezt nem tekintjük szabálynak. M i tehát o t t tartunk, hogy magunk űzzük azt, a m i t a régieknél hibául róttuk fel. Colombo megjegyzése tehát megelőzte korát, de m i még ma sem szívleljük meg az általa mondottakat. A z újabbkori embryológia tulajdonképpeni megalapítója Ulisses A l d r o v a n d i v o l t . A l d r o v a n d i a Hippokratész kezdte kísérletet újJó^
ból életre keltette: amennyiben naponta vizsgálta a megterméke nyített tojásban a csirke fejlődését. A l d r o v a n d i szakított a böl cselkedéssel és rendszeresen kutatta az ontogenesis kérdését. Megfigyelte a szervek képződését, a szív működését az e m b r y ó ban, és még számos más fejlődést és jelenséget. A l d r o v a n d i k o r társa, a h o l l a n d Volcher K o y t e r még tárgyilagosabb megfigyelé sekkel gazdagította a fejlődéstant. H a r v e y nagy jelentőségű embryológiai vizsgálatai előtt a brüszszeli származású A n d r i e n v a n Spieghel munkásságát kell megem líteni. A „ D e formata f o e t i " (Patavia 1626) című munkájának előszavában szemére veti az emberi embryológiával foglalkozók nak, hogy megelégedtek majdnem kizárólag az embryonalis m e l lékszervck. azaz hártyák és b u r k o k vizsgálatával és elhanyagol ták a testszervek fejlődésének tanulmányozását, pedig a szervek fejlődése megkülönbözteti az embryót a felnőtt embertől. Ezzel akarta a praeformációs elméletnek tarthatatlanságát bizonyítani. Spieghel szerint a fejlődő szervek ismerete azért fontos, m e r t számos gyermekkori betegséget ennek alapján meg lehet magya rázni. Sok olyan betegséget ismerünk, amelynek keletkezési o k á t az i n t r a u t e r i n életben lezajlott valamilyen kóros folyamatra ve zethetjük vissza. Ennek a tételnek az igazságát és helyességét ma kezdjük valójában értékelni és felismerni a mindennapi p e d i a t r i a i és gyermeksebészeti gyakorlatban. I n t r a u t e r i n lezajlott p e r i t o n i t i sek nem nagyon ritkák, ennek következtében a gyermek o l y a n összenövésekkel jön a v i l á g r a , a m i azonnali beavatkozást igényel. Ezenkívül azonban számos gyermekbetegséget ismerünk, amely nek eredetét az intrauterin lezajlott betegségben kell keresnünk. M a kezdünk már azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy a foetopathiák egy része magzati betegség. A szervkifejlődés utáni i d ő ben k i a l a k u l t embryonalis, illetőleg foetális elváltozások m i n d e n valószínűség szerint ilyen magzati betegségek következményei. M a már ismerünk több veleszületett anyagcsere-zavart, amelyek részben i n t r a u t e r i n betegségek után maradtak vissza. E z a k é r dés kétségkívül még kivizsgálandó és még sok problémát v e t f e l . A z is bizonyos azonban, hogy ezek kizárólag emberi magzatokon vizsgálhatók k i . Spieghelről meg kell még jegyezni, hogy ő írta le elsőnek az
os intermaxillare, vagy os incisivus fejlődését, amelyet Goethe felfedezésének tulajdonítanak. A fejlődéstan kialakulásában döntő szerepet v i t t W i l l i a m H a r wey. A vérkeringésről írt felfedező munkája mellett, életének utolsó éveiben kiadásra került művében az .,ExercitatÍones de generatione animalibus"-ban k i f e j t i az „ O m n e v i v u m ex o v o " el vét. A gerincesek egyes embryonalis stádiumát részletesen ismer teti és elméletileg arra a következtetésre j u t , hogy az emlősök embryói is ,,tojások"-ban fejlődnek. A z alacsonyabbrendű élőlé nyek ősnemzését nem tagadja, de nem is fogadja el maradékta lanul. A z ősnemzés elméletét végérvényesen a firenzei udvari orvos, Francesco R e d i cáfolta meg kísérleteivel. M e g f i g y e l t e , hogy a rot hadt húson a kukacok a legyek által o d a r a k o t t petékből fejlőd tek k i . A z embryológia fejlődésében határkövet jelentett a mikroszkóp felfedezése. Leeuwenhoek felfedezi a spermát. Swammerdam a béka pctcosztódását figyeli meg és a rovarok fejlődését tanulmá nyozza. R é g n i e r de G r a a f felfedezi az emlős állatok petefészek folliculusait, a m i t róla neveztek el G r a a f - f é l e tüszőnek. M a l p i g h i összefoglaló munkát ír a csirke fejlődéséről és cmbryológiai vizs gálatokat v é g e z rovarokon. í g y alakul k i lassan a normális fej lődés ismerete és a X V I I I . század közepétől kezdve előkészítik az új embryológia talaját. A normál embryológia mellett a pathológiás embryológia ta nulmányozását sem hanyagolták cl. de a vele született rendelle nesség k ó r o k á v a l elsősorban a gyakorló orvosok foglalkoztak, a k i k az életből vették tapasztalataikat. A m b r o i s e Paré, a X V I . század nagy francia sebésze nagyobb összefoglaló munkát írt a monstrumokról. Paré C o n r a d Lycosthenes 1557-ben megjelent ,.Prodigiorum ac ostentorum chronicon" című munkájában saját tapasztalatait és elképzeléseit írta le. M i n d Lycosthenes, m i n d P a r é munkáiból nem hiányoznak a fantasztikus leírások, az összenőtt ikrek, amelyek közül az egyik ember, a m á s i k állat, vagy ember testű, állatfejű szörnyek és hasonló fantáziaszülte lények; emel lett azonban számos jó megfigyelést is leírtak. A monstrumok okait P a r é a következőképpen összegezi és magyarázza: / . Isten
dicsősége; i. Isten haragja; 3. a mag túl nagy mennyisége; 4. a mag túl kevés mennyisége: 5. a képzelőerő; 6. a méh szűkülete; 7. az anya helytelen ülési módja, azaz ha a terhesség alatt túl hosszú ideig ült keresztbevetett vagy a hashoz szorított combok k a l ; 8. elesés, vagy az anya hasát ért ütések a terhesség a l a t t ; 9. öröklődő vagy véletlen betegségek; 10. a mag rothadása vagy romlása; 11. a mag keveredése; 12. a garázda gonoszok mesterkedései; /3. démonok és ördögök m ű v e . Körülbelül 100 évvel P a r é után Fortunatus Licetus bolognai professzor összefoglaló nagy munkát adott k i 1668-ban a monstru mokról. I t t rendszerbe foglalja az előfordulásokat és az okokat. P á r é r a és Lycosthenesre támaszkodva sok régebbi adatot is öszszegyűjtve, írja le elképzeléseit. Munkáján meglátszik, hogy egye temet végzett, a logika és filozófia tanára is v o l t . A mások által ismertetett adatok alapján helyes logikával következtetett és bár nem mentes korának misztikumától, mégis igyekszik reális o k o k k a l magyarázni. T í z különböző torzot ismertet és mindegyiknél külön fejtegeti a keletkezés okát. I . A z egyalakú vagy csonka monstrum fogalma alatt érti azo kat, akiknek feltűnő módon hiányzik valamely testrészük, vagy a k i k n e k valamely testrészük csökkent módon fejlődött. I l y e n k o r a szívnek és a májnak éppen úgy meg kell lennie, m i n t a többi főbb belső szervnek. A monstrum testrésze azért hiányzott, m e r t az apai származás hibás volt, vagy csökkent v o l t a kialakító k é pesség. H a a magzat fejlődéséhez szükséges anyagnak nincs elég helye, akkor felemészti önmagát. A z anyag csökkent értéke, azaz ha a méh megfelelően nagy és tágas, a kialakító képesség csorbí tatlan, dc az anyag egy része nem képes a foetust életre kelteni. A csonkítottság öröklődés következménye is lehet, de lehet oka a foetalis pathológia is. A méhben sértetlenül k i a l a k u l t foetus egyik vagy másik részét megtámadhatja a vérbaj mérge, amely a szülőt megfertőzte. I I . A rendkívüli egyalakú m o n s t r u m keletkezésének okai a szü lők képzelete, az anyag bősége vagy csökkentsége, a túltermékenyülés, az anyai mag további ömlése a méhbe, a méh szűkülete, az öröklés, táplálkozási hibák, l e l k i szenvedély, az anya testének sérülése és a foetus betegségei.
I I I . K e t t ő s természetű torzok keletkezésének okai azonosak az előbbi o k o k k a l . I V . A deformált monstrumok a méh rossz alakja, a placenta elhelyezkedése, a dégénérait embryo és az anyag túlságos nyúlóssága m i a t t alakulnak k i . V . A z alaktalan monstrumok, amelyek alatt értjük azokat a magzatokat, amelyeknek egész teste, vagy valamely fő és fontos testrésze semmiféle természetes formát nem mutat. Okozhatja hőhiány, vagy túl sok „ l é l e k " , a rendestől eltérő mozgás, dégéné r a i t embryo, a placenta, vagy méhdaganat m i a t t a kialakító ké pesség gyengesége, pathológiás öröklődés, v a l a m i n t a fogamzás és a menstruáció egyidejűsége. V I . R e n d k í v ü l i monstrum az olyan emberi test, amelynek tag jai tökéletesek, semmiből sincs sem több, sem kevesebb, m i n d e n nek a helye és a formája kifogástalan, azonban rendkívüli testi megjelenése mégsem felel meg a normális szabályoknak. V I I . A többalakú monstrum egy és ugyanazon fajtában, ezek alatt értendők azon élőlények, amelyek különböző természetű és torz testrészekből állanak. V I I I . A többalakú monstrum különböző eltérő fajtái. I X . A többalakú monstrum különböző állati megjelenésű for mái, és v é g ü l X . D é m o n képére keletkezett monstrumok. E z az összeállítás többé-kevésbé ma is helyes, ha a misztikus magyarázatokat leszámítjuk és mai ismereteink alapján értékel jük Licetus okfejtését. Licetusnak nem v o l t lényeges hatása korára és a későbbi k o r o k szaktudósaira, mert munkájából hiányzik az önálló tapasztalat és a saját kísérlet. Licetus munkája felett éppoly kevéssé v i t a t k o z tak, m i n t P a r é monstrumokról szóló írása felett. Nagyobb vitát váltott k i a filozófus Malebranche, a k i a „ R e c h e r c h e de la v é r i t é " 1672-ben megjelent munkájában a veleszületett rendellenesség kérdésével is foglalkozik. Malebranche kísérleteket is végzett, a m i n t azt többek között B l a m p i g n o n Malebrancheről írt k ö n y v é ből t u d j u k . I t t idéz egy levelet, amelyet D a v i d írt Poisson-nak és amelyben beszámol Malebranche megfigyeléseiről. Malebranche ismerteti a tojásban a szív és erek kifejlődését, amelyek előbb
alakultak v o l n a k i , m i n t a csirke és ebből arra a következtetésre jut, hogy ezek szerint a magzat praeformálva már megvan, mielőtt a magzatot látni lehet. M a l p i g h i vizsgálódásai alapján alátá masztja Malebranche és A r o m a t a r i állításait, amely szerint a t o jásban látni vélte a k i a l a k u l t csirkét az inkubáció előtt. Dareste a múlt század végén csodálkozott M a l p i g h i tévedésén és rájött, hogy M a l p i g h i első vizsgálatait nyáron végezte, a m i k o r nagy me leg v o l t és alighanem a csirkeembryo korán elpusztult, tehát M a l pighi a korábban elhalt embryót vizsgálta. A második vizsgálatait 1672 februárjában végezte és a k k o r M a l p i g h i maga rájött tévedé sére és helyesen látta a fejlődés menetét. így M a l p i g h i nem t u d o t t véglegesen állást foglalni a praeformáció és az epigenesis között. Malebranche a torzok képződésére vonatkozóan k i f e j t i , hogy azok fejlődése a természet törvényeinek van a l á v e t v e , csak a külső körülmények akadályozzák meg a normális fejlődést és helytelen irányba terelik azt. Malebranche „accident"-nek nevezi a külső körülményeket. Régis a „Systeme de philosophie"-ban Malebranchchoz hasonlóan a monstrumok praeformációjában hisz. K i f e j t i , hogy a monstrumok már kezdettől fogva a csírában megvoltak, ugyanúgy, m i n t a normális embryo, csak i t t , v a l a m i érzékeny művelet zajlott le anélkül, hogy azt istennek lehetne t u lajdonítani. T e h á t istent nem lehet okolni a torzok születése miatt. Ezzel igazolni akarta a kétkedők előtt, hogy bár isten irá nyítja a magzat fejlődését, de nem a rendellenesekét, tehát a torz nem isten, büntetésének következménye. Isten csak akkor lehetne okozója a rendellenességeknek, ha a torzok a v i l á g keletkezése óta lennének, eszerint tehát a t o r z o k a t v a l a m i más körülmény okozza. A z anatómusok Régisre t á m a s z k o d v a hitték, hogy a monstru mok a csírában m á r primitív formában megvannak, azaz praefor m á l v a alakulnak. O l i v i e r de Serres, a X V I I . század híres francia botanikusa, az 1600-ban megjelent „ T h e a t r e d'agriculture"-ban írja, hogy a mesterséges megtermékenyítés gyakran hoz létre rendellenessége ket. E z t a tényt a későbbi vizsgálatok igazolták is. A z elsők k ö zött, akik a mesterséges keltetéssel kapcsolatosan vizsgálatokat végeztek, v o l t R e n é A n t o i n e Ferchault de Reaumur, a hőmérő megszerkesztéséről ismert francia fizikus is; a többek között k i -
mutatta, hogy a tojás nyáron gyorsabban „öregszik", ezért arra a következtetésre jut, hogy ha el akarjuk t e n n i a tojást, a k k o r azt hidegen k e l l t a r t a n i . A tojásnak bizonyos maximális és minimális hőmérsékletre van szüksége, mert m i n d a hideg, m i n d a meleg, ha hosszasan éri a magzatot, káros lehet a fejlődésre. A z átlag normális hőmérsékletet 40°-ban állapította meg. A hőmérséklet nek egyenletesnek k e l l lennie, ha rövid időre változik, a k k o r rcversibilis lehet a hőváltozás okozta defektus, a magzat átvészeli a sérülést. H a hosszabb ideig éri a magasabb hőmérséklet, a k k o r a magzat elhal. E z a megfigyelés, amelyet Dareste a X.TX. század v é g e felé részletesebben vizsgált, arra enged következtetni, hogy esetleg az anyai betegségeknél nem az anya hosszantartó lázas állapota miatt károsodik-e a magzat? A kérdés m é g nincsen kivizsgálva, hogy vajon a fertőző betegségeknél nem a láz és a toxicitás okoz-e rendellenességet? M a g a a toxikus állapot is magyarázza ugyan a rendellenességet, de nincs kizárva, hogy a magas hőmérséklet is szerepet játszik. Reaumur elsőnek m u t a t t a k i , hogy a tojásnak, illetőleg a fej lődő cmbryónak levegőre van szüksége. A tojás héján átáramlik a levegő. A tojás pórusain keresztül „ l é l e g z i k " az embryo. H a a Reaumur által elnevezett „transpiration insensibilc"-t m e g a k a d á lyozzuk azzal, hogy p l . a tojást teljesen belakkozzuk úgy, hogy a levegő nem j u t át a pórusokon, akkor a magzat elhal. Reaumur ezek alapján felállítja azt a tételt, hogy oxigén nélkül nincsen élet. Reaumurnek egy további nagy jelentőségű kísérlete, illetőleg megfigyelése szerint a tyúk a tojásait napjában többször megfor gatja. Reaumur számokat írt a tojások különböző részeire és meg figyelte, hogy a nap különböző szakaiban a tojás változtatja he lyét. A m i k o r a kotlós többször forgatja tojásait, a k k o r a termé szet törvényének tesz ösztönösen eleget. Reaumur azt is k i m u tatta, hogy ha a tojást nem forgatják meg, a csirkccmbryo elhal, de ha sokat és erőteljesen forgatják, a k k o r is elhal, vagy súlyos rendellenességgel jön a világra. E z t Reaumur figyelmeztetése alapján már a mesterséges keltetésnél figyelembe is vették. Felve tődik a kérdés, amiről már az előbbiekben is említés történt,
hogy ha az anya g y a k o r i és erős testi rázása rendellenességet okozhat, vajon nem ugyanazon alapon történik-e, ahogyan azt Reaumur kimutatta? V a j o n nem az szerepel-e i t t is, hogy a gya k o r i rázás nagyobb oxigén-szükségletet igényel, a m i t az anyán keresztül a magzat ilyen esetben nem m i n d i g kap meg és ezért hal el, vagy torzképződés alakul ki? F e l v e t ő d i k az a gondolat is, hogy az anyának terhessége első hónapjaiban mozdulatlanul sem szabad feküdnie. Feltehető, hogy a hosszantartó betegség, amely az a n y á t mozdulatlan helyzetbe kényszeríti, nem okozhat-e rend ellenességet? M a többen megfigyelték, hogy az anya polyomyelitise okozhat rendellenességet. Lehetséges, hogy i t t is a vírusfer tőzés mellett, az anya mozdulatlansága is szerepet játszik. Ujab ban a nőgyógyászok előírnak terhes nőknél enyhe tornáztatást. E n n e k jó hatása alighanem Reaumur kísérletével magyarázható. A X V I I I . században a fejlődéstan kialakulását és a kóros embryológia fejlődését nagyban elősegítette Lémery és W i n s l o w 19 éven át tartó vitája. A v i t a egyik alapja az volt, hogy a rend ellenességet valamilyen véletlen, vagy „accident" okozza. A v i t a lényegében a preformácio és az evolúció kérdése körül forgott. A h o g y a n a két kutató a kérdést megfogta, nem v o l t helyes, mert sem a véletlen, sem a baleset úgy, ahogyan azt W i n s l o w elkép zelte, rendellenességet nem okoz. Hiányoztak még azok az embriológiai alapismeretek, amelyekkel Caspar F r i e d r i c h W o l f f gazdagította ezt a tudományt. A tulajdonképpeni epigenesis megalapítója W o l f f v o l t , akinek nagy jelentőségű munkája a „ T h e o r i a generationis'' 1759-ben jelent meg. W o l f f kezdetleges technikai felkészültsége ellenére is alapos és a l a p v e t ő megfigyeléseket tett, különösen a bélfejlődés terén. W o l f f a csíralemezek elméletének megteremtője. V é g i g k í s é r t e a szervek pontos fejlődését az egyes csíralemezekből és k i m u t a t t a az azonos csíralemezekből fejlődő szervek biológiai hasonlatossá gát. W o l f f munkássága úttörő volt. A m o d e r n embryológia W o l f f tól i n d u l k i és a későbbi kutatók, s i t t elsősorban M e c k e l t kell megemlíteni, mind W o l f f elméletei alapján kutattak tovább. A X I X . században a fejlődéstan és a pathológiás embryológia hatal mas léptekkel haladt előre. A X I X . század nagy szaktudósai
majdnem mindazt már leszögezték, a m i t m i a X X . században új ból felfedezni vélünk. A mai ismereteink és technikai lehetősé geink mellett természetesen számos részletkérdést másképpen lá t u n k és értékelünk, de az alapot a m a i ismereteinkhez W o l f f után a X I X . század embryológusai és pathológusai adták meg. A X I X . század szakemberei azonban olyan problémákat is felvetettek, a m i v e l még ma sem foglalkozunk behatóan, pedig az utat meg mutatták. W o l f f a pathológiás embryológiának kérdését csak érintette, de behatóan nem foglalkozott vele. P á r évvel W o l f f könyvének meg jelenése után a d t a k i Bonnet 1762-ben a C o n s i d e r a t i o n s sur les corps organisés" című munkáját. B o n n e t érdekes módon tárgyalja az egyes problémákat. K é r d é s e k formájában röviden felveti a problémát és hasonló rövidséggel válaszolja meg, különböző szem pontból v i z s g á l v a meg a kérdést. Foglalkoztatja a többek között, a m i t a későbbi kutatók is felvetettek, hogy t i . a fajon belüli csírák hasonlóak, vagy azonosak-e? A különbség csak a nemi fejlődés ben nyilvánul meg, vagy hasonló az individuális fejlődés az állat világban és a növényvilágban észlelhető fejlődéshez? A válasz egyszerű, ha tekintetbe vesszük a természetben előforduló renge teg variációt, a k k o r fel kell tételezni, hogy a v a r i á c i ó k a t nem a nemi különbségekben, hanem a csírák primitív konfigurációjának változatosságában kell keresni. B o n n e t a rendellenességeket is v a riációknak t e k i n t i , tehát a csírában kell az elváltozás okát ke resni. Bonnet négy típusú monstrumról ír: 1. m a g á b a foglalja az egyes testrészek különleges alakulását, 2. csoportba azok a monst r u m o k tartoznak, amelyeknek szervei másképpen fejlődnek, m i n t általában szoktak, 3. csoportba azok a torzok tartoznak, amelyek nek kevesebb szerv vagy testrészük van, m i n t ahogyan fajuknak megfelelően lenni kellene, 4. csoportban pedig több testrészük van, m i n t amennyi kell. Ez a beosztás lényegében az alapját ké pezi a későbbi beosztásoknak. M é g A l b r e c h t v o n Haliért k e l l megemlíteni ebből a korból, a k i hosszabb tanulmányt írt a monstrumokról. H a l l e r m i n t polyhistor sokat látott, sokat t u d o t t és sokat másképpen t u d o t t magyarázni, m i n t mások. M u n k á i t szinte enciklopédiáknak lehet nevezni, mert a n n y i adatot, a n n y i gondolatot és tapasztalatot tartalmaznak,
m i n t kevés más mű. A monstrumokról írt munkája lényegében v é v e nem m o n d mást, m i n t a m i t addig írtak, de olyan m i n d e n t átfogó összeállításban, amely a kutató, a történész és a bibliográ fus számára nélkülözhetetlen. H a l l e r n a k tekintélye révén nagy befolyása v o l t korának orvosaira és bizonyos tekintetben irányí tója is v o l t a X V I I I . század orvostudományának. H a l l e r r a l egy nagy korszak zárul le, de vele egy, még nagyobb korszak i n d u l t útjára. H a l l e r az útelválasztónál állt. N e m részletkutató, m i n t W o l f f , de szerepe éppoly döntő az orvostudomány szinte v a l a mennyi á g á n a k fejlődésében, m i n t M o r g a g n i n a k , akinek hatalmas munkája a „ D e sedibus et causis m o r b o r u m " (Venetii 176O. H a tárkövet jelent az újabbkori orvostudomány útján. Töredékekben végignéztük egy orvosi szakágnak útját egészen a X V I I I . század végéig. H a k r i t i k a i szemmel figyeljük az esemé nyeket, a k k o r ahhoz a megállapításhoz j u t u n k , hogy az a d d i g i részletkutatást egy,szintézisnek kellett felváltani. Ez a nagy szin tézis a X I X . században történt, ebből nem hiányzott a pathológiás embryológia sem. A modern teratológia Meckellei kezdődik, Geoffroy St. H i l i a i r e - r e l folytatódik, és a század végén és a X I X . század végén Dareste, Ballantyne és Schwalbe munkásságával éri el tetőfokát. A X X . század néhány részletkérdés megoldásán k í vül nagyobbára a X I X . században mondottakon és leírtakon vagy az a k k o r i megállapításokon élősködik és rágódik. Sok szaktudós felvetett újabbnak látszó kérdéseket, amelyekről könnyen meg győződhetünk, hogy már régen foglalkoztak vele elődcink és aho gyan azok sem tudtak végleges választ és megoldást adni, úgy m i sem t u d u n k lényegcsen többet. Csak legyen bátorságunk ezt be vallani, mert ha elismerjük, hogy ma sem t u d u n k sokkal többet a teratológia terén, akkor m á r egy lépéssel előbbre jutottunk. K e resnünk kell azokat a problémákat, amiket a régiek nem vetettek fel, vagy nem dolgoztak k i és akkor új utakra tereljük a veleszü letett rendellenesség pathogenesisének kutatását.
13
Orvostörténeti
közi.
193
I R O D A L O M Aristoteles: Von der Zeugung und Entwicklung der Tiere. Aubert und Wimmer, Leipzig, i86o. Baas: Grundriss der Geschichte der Medizin. Stuttgart, 1876. Bacon: Novum Organum (De Augmentis Scientiarum) Editio Ellis and Spedding, London, 1905. Bergel: Studien über die naturwissenschaftlichen Kenntnissen der Talmudistcn. Leipzig, 1880. Bilikiewicz: Die Embryologie im Zeitalter des Barock und des Rokoko. Leip zig, 1932. Bloch, Bruno: Die geschichtlichen Grundlagen der Embryologie bis auf Har vey. Nova Acta Leopoldina. Deutsche Akademie der Naturforscher. 1 9 0 4 . Bloch, Iwan: Indische Medizin. Im Neuburger-Pagel-Puschmann : Handbuch der Geschichte der Medizin. Bonnet. Charles: Considerations sur les Corps Organisés. Amsterdam, 1762. Capelle, Wilhelm: Die Vo^sokratier. Kröner Verlag, 1940. Dareste: Recherches sur la Production artificielle des Monstruosités. Paris, 1891. Goldscbmidt: Der Babylonische Talmud. (Nach der Editio prineeps 1520 herausgegeben.) Berlin, 1897. Hildegard von Bingen: Ursachen und Behandlung der Krankheiten. Über setzt von Hugo Schulz. München, 1933. Hippokrates: Die Werke des H.'s in neuer Übersetzung von Kapferer und Sticker. Stuttgart, 1936. Kaviratna: Charaka-Samhita. (Translated into English.) Calcutta, 1890. Lippmann: Urzeugung und Lebenskraft. Berlin, 1933. Ludwig: Die Mantralliteratur und das alte Indien als Einleitung zur Über setzung des Rig-Veda. Prag, 1878. Malebranche: Recherche de la vérité. Paris, 1672. Needham, Joseph: A History of Embryology. Cambridge, 1959. Paracelsus: Sämtliche Werke herausgegeben von Bernhardt Aschner, Jena,
1926-1932. Preuss, Julius: Biblisch-talmudische Medizin. Berlin, 1923. Radi: Geschichte der biologischen Theorien. Leipzig, 1909. Richter, Max Erich: Zur Geschichte der Pathologie des tierischen Fetus. Inaugural-Dissertation. 1913. Roux, Wilhelm: Gesammelte Abhandlungen über Entwicklungsmechanik der Organismen. 2 kötet. Leipzig 1895. Vullers: Alt Indische Geburtshilfe. Janus I I . füzet. Breslau, 1845. Zeller: Philosophie der Griechen. Leipzig, 1892.
A veleszületett
rendellenesség patogenezisével bibliográfia j8oo-ig
foglalkozó
részletes
Albertus Magnus: Opus de anirnalibus. Romae, 1478, Mantua 1479. Opera omnia. Paris, 1890-91. Aldrovandi, Ulysses: Patricii Bononiensis monstrorum história. Bononiae. T y pis Nicolai Tebaldini 1642. Superiorum pcrmissu. Antoine: Sur un agneau foetus monstrueux. L'Histoire de l'Académie des Sciences, 1703. p. 28. Autenrietb: Additamenta ad hist, embryonis. Tübingen, 1797. Bartholinitis, Thomasius: Históriám Anatomicarum variarum. Centuria V I . Hafniae, 1654-1657. Bartholinus, 'Thomasius: De insolitis partu v u s . Hafniae. 1664. Bartholinus, Thomasinus: De monstris in natura et arte. Basel, 1645. Disput. inaug. Bauhinus, Caspar: De Hcrmaphroditorum monstrosorumque partium natura. Francofurti, 1629. Benivieni, Antonio: D c abditis ac mirandis morborum et sanationum causis. Liber. Florentiac, 1507. Bercber: Thesi ergo non datur inmaginationis matcrnac in fctum actio. Paris. 1741. Bianchi, Giovanni Battista: De naturali in humano saque generatione. Augustae Taurinorum, 1741.
corpore vitiosa
morbo-
Bianchi, Giovanni Battista: Storia di due corpi che nacquero sul pavese ne! Giugno 1748. Torino, 1748. Blondel, J. A.: An monstra formaticis peccata. Paris, 1669. Blonde/, J. A.: The Strength of the Imagination in Pregnant Women. don, 1727.
Lon
Blondel, J. A.: Drey merkwürdige physikalische Abhandlungen von der E i n bildungskraft der schwangeren Weiber. Strassburg, 1756. Blumenbach: Über den Bildungstrieb. Göttingen, 1789. Blumenbach:
De anomális et vitiosis
quibusdam nisus formativi abcrrationi-
bus. Comment, soc. sc. Goettingen, 1813. G. H. Burckhart's Sendschreiben an einen guten Freund betreffend zweileibigen
sonderbaren
gestalten
Mann namens
Frankfurth, 1752. Cardano, Girolamo:
Opera omnia. Lugduni, 1668.
Clarke:
of
Description
an
extraordinary production
Sign.
of
cinen
Ant.
Martineiii.
human
generation.
t
Philosophical Transactions 1793. - L X X X I I I p. 154. Colombo, Realdo: De re anatomica Libri X V . Venetiis, 1559.
13*
195
FLisenbeis: Disp. de laesionibus mechanicis simulacrisque laesionum foetü in utero accidentibus etc. Tübingen, 1794. Doeveren, van: Spec, obs anatom. ad monstrorum histor. etc. Groningen et Leyden, 1765. FLichstadius: Dissert, de generatione imperfect, ct Monstr. Gcdani, 1658. Fabbri, Giacomo: D e humano quodam Monstro. Commcntarii accademiae scientiarum et artium bononiensis. Bononiae, 1767. T . V . Pars I I . Faust, Bern, Christ.: Quaestio de causa monstrorum. Haller gewidmet. Gotha, 1780. Fidelis, Fortunatus : De relationibus medicor. Libri I V . Lepzig, 1674. Fincelius, Jobus: Wunderzeichen. Bd. I . Jena, 1556., Bd. I I . Frankfurt, 1566, Bd. I I I . Frankfurt, 1567. Gruner: De Naevorum Originibus. Jenac, 1778. Haller,
Albrecht:
Descriptio foetus
bieipitis ad pectora connati.
Hannover,
1739Haller, Albrecht: D e monstrorum origine mechanica, Gocttingen, 1745. Haller, Albrecht: Commentarius de formatione cordis in ovo ineubato. In Opera minora. T . I I . 1765. Haller Albrecht: Commentarius de formatione cordis in pullo, alter etc. In Opera minora. T . I I . 1765. Haller, Albrecht: Operum anatomici argumenti minorum. T . I I I . De monstris Libri I I . Lausannae, 1768. Fialler, Albrecht: Dissertatio qua duorum monstrorum anatome continetur. Goettingen, 1742. Huber: Obs. atque cogitat. nonn. de monstris. Cassel, 1748. Hunauld: Recherches sur les causes de la structure singulière qu'on recontre quelquefois dans divers parties du corps humain. Mém. de l'Acad. des Se. 1740. p. 379. lnsfeldt: De lusibus naturae. Leyden, 1772. Irenaeus: De Monstris, 1584. Klein, J. H.: Disert. Inaug. med. sistens Casum Rachitidis. Congenitac Observatae Argentor 1763. Klinkosch: Programma quo anatome monstri bicorporci monocephali dcscriptionem proponit. 1767. La Condrenière: Lettre sur les écarts de la nature. Journal de Physiol. Suppl. p. 401. 1782. Lancisi: Lettére a Mulcbranchor. Roma, 1688. Lémery. Sur un foetus monstrueux. Mém. de l'acad. 1724. p. 44. Lémery: Observations sur les monstres. Premier mémoire, dans lequel on examine quelle est la cause immédiate des monstres. Mém. Acad. Se. 1738. p. 260.
Lémery: Observations sur les monstres. Mém. Acad. Se. 1738. p. 305. Lémery: Mémoire sur les monstres à deux têtes. Mém. Acad. Se. 1740. p. 109. I I . partie p. 210. I I I . partie p. 324. I V . Mémoire I. partie p. 433. I L partie p. 517. Lémery: Remarques sur un nouveau monstre. Mém. Acad. Se. 1740. p. 6 0 7 . Lemnius, Laevin: De miraculis occultis naturae. Libri I V . Antwerpiae, 1581. Licetus, Fortunius: De monstrorum causis, natura et differentiis. Patavii, 1616. Luce: Über die Ursachen der Degeneration organisierter Körper. Göttingen. 1794. Lycosthenes : Prodigiorum ac ostentorum chronicon. Basel, per Henricurrt Petri, 1557. Malpighi, Marcello: De formatione pulli in ovo. Dissertatio epistolica. L o n don, 1673. Martiniiis: Epistola de monstri generatione. Venise, 1738. Mayer, F. Fr.: Die Geburt zweier an dem Bäuchen ganz zusammengewachsenen Kindern in ihrer dreyfachen Aussicht nach der Theologie, Policey und Anatomie betrachtet und beschrieben. Frankfurt, 1772. Mercurialis, Girolamo: Monstrorum história posthuma. Bononiens, 1642. Metzger: Dissertatio de monstris. Regensburg, 1793. Möller, Jakob: D e Hermaphroditis, Frankforti, 1692. Nicolai: Gedanken von der Erzeugung der Missgeburthen und Mondkälber, Halle, 1749. Nolde, J. A.: De Parentum Morbis in Foetum Transientibus. 1768. Osten: Dissertatio de natura, generat. et causis monstrorum. Wittenberg, 1 6 0 0 . Ottens: De Lusibus Naturae. Hardereg, 1799. Palfyn, Jan: Description anatomique des parties de la femme qui servent à la génération, avec un traité des monstres et une description anatomique de deux enfants nés dans Gand. Leide, 1708. Paré, Ambroise: Deux livres de Chirurgie. I. De la génération de l'homme I I . Des monstres tant terrestres que marin? avec leurs portraits. Paris, 1575. Planet, Jani: D e Monstris Epistola. Venedig, 1749. Procbaska: Adnotat. acad. contin. observât, et descript. Prag, 1780-84.
anat. I I I . Fascic.
Reaumur: Art de faire éclore et d'élever en tout saison des oiseaux domestiques de toutes espèces, soit que par le moyen de la chaleur du fumier, soit par le moyen de celle du feu ordinaire. Paris, 1749. Regnault: Les Écarts de la Nature ou Recueil des principes Monstruosité. Paris, 1775. Rickmann, Chr.: Von der Unwahrheit der Versehens und der Hervorbringung der Muttermahle durch die Einbildungskraft. Jena, 1770. Riolanus: Libellum de monstro nato. Lutetiae anno 1605.
Koederer: Commcntar. soc. scient. De Fetu. Goettingen, 1754. Roederer: De V i Imaginationi in Foetum negata. 1756. Rueff, Jakob: D e concepto et generatione hominis. E i n schön lustig Trostbüchlein von den Empfangknissen und Gebresten der Menschen u. s. w. 4. Zürich, 1554. Schenk a Graefenberg, J. G. fil.: Monstrorum história. Francofurti, 1609. Schmidt, ] . : De causa partus monstrosi. Marburgi, 1684. Schmuck, Fr. Wilhelm: Fasciculi admirandorum naturae. H . 4. Argentorati, 1679-83. Schott, Casparis: Physica curiosa s. Mirabilia naturae et artis. Herbipoli. 1667. Lib. V . D e Mirabilibus Monstrorum. Schurig, D. M.: Embriologia Historica-medica. Drcsdae et Lipsiac 1732. Schwalbe, Christophorus Georg: De labris leporinis. Helmstadii, 1744. Senebier, Jean: Ebauche de l'histoire des êtres organisés avant leur fécondation. Mintabevezetés Spallanzani: Opusculi di fisica animale et vegetabile c. müvének francia fordításához. Genf, 1777. Sorbinus: Tractatus de Monstris. Paris, 157c» Summering: Abbildung und Beschreibung einiger Missgeburten. Mainz, 1791. Spallanzani, Lazzaro: Opusculi di fisica animale e vegetabile. Modena, 1776. Spallanzani, Lazzaro: Dissertazioni di fisica animale e vegetabile. Modena, 1780. Slengelius, Soc. Jes. Theol.: De monstris et monstrosis, quam mirabilis bonus et Justus in mundo administrando sit Deus, monstrantibus. Ingolstadt, 1647. Superville: Philosoph. Transactions. London, 1740. Swammerdam, Jan: Miraculum naturae sive uteri muliebris fabrica. Leyden, 1672, 1679, 1717. Tabarrani, Pietro: Observationes anatomicae. Lucca, 1753. Taxon: De monstris. Commentarius litcrarius. Norinbergae, 1733. Valerio, Martini: Epistola de monstris generatione. Venetiis, 1658. Vallisneri, Antonio: Considerazioni intorno alla generazioni dei vermi etc. Padova, 1710. Varchi, Benedetto: Lezioni sopra la generazione dei monstri fatte da lui neU'Accademia fiorentina l'anno 1548. Pubblicate per la prima volta ncl 1560. insieme ad altre lesioni. Virgilio, Polidoro: De prodigiis. Basileae, 1531. Weinrieb: Comment, de ortu monstrorum. Breslau. Winslow: Remarques sur les monstres. Mémoires de l'Académie Sciences, 1739. Winslow: Remarques sur les monstres. I. partie. Mém. de l'Académie Scineces, 1733. p. 366.
des des
Winslow: Remarques sur les monstres, I I . partie. Mém. de l'Académie des Sciences 1734. p. 453. Winslow: Observations anatomiques sur un enfant né sans tête. Mém. de l'Académie des Sciences, 1740. p, 586. Winslow: Remarques sur deux dissertations toucant les monstres. Mém. de l'Académie des Sciences 1742. p. 91. Winslow: Rermarques sur les monstres. Mém. de l'Académie des Sciences, 1743- P- 335Wolff, Kaspar Friedrich: De formatione intestinorum praecipue, tum et de amnio spurio aliisque partibus embryonis gallinacei, nondum visîs, observationes, in ovis incubatis institutae. Novi commentarii Acad. scienc. Petro politanae, 1768, 1769. T . X I I . és X I I I . Wolff, Kaspar Friedrich: De ortu monstrorum. Novi commentarii Acad. scienc. Petropol. t. X V I I . p. 560. 1772. Wolff, Kaspar Friedrich: Theoria generationis. Hallae, 1759. Zimmermann: De notandis circa naturae lusus in machina humana. Rintelen, 176s.
P E 3 K 0 M E
riaToreHe3
BpoiKfleHHbix
aHOMajiHH BTopaaa
B HCTOpHnecKOM
B3rjiH,ne.
nacT
EepHdffipoep ÂAbçfiped n e p B O H nacTM o n n c b i B a e T
B
B 3 a j i M O C B $ B b Meacjiy napoflHbiM n3o6pa>Ke-
CyeBepHHMH, HBJieHHHMH He6a
HHeM,
yneHbie,
BpanH
A a B H H x BpeivieH HCKajiH H C T H H H b i e 3 T O npHBeno
aHOMajiHfi.
npnwHbi
K TOMy,
p a 3 B H T H C >KHBOTO M H p a , a B n e p B y i o HyacHbix
H T . fl. B BpO>KJJ,eHHbIM aHOMajIHHX. ecrecTB03HaHHH y>Ke c
H qbHJiocoqbbi, C T o a w H e Ha n o 3 H U H » x
H MaTepnajibHbie
MTO HanajiH H 3 y n a T b oiepeflb
nenoBeKa.
y c j i O B H î i A-HH H c c j i e f l O B a H H H , ö o j i b i n a H
jiyflHJiacb B TeopnHx.
HaöjHOfleHHH
3THX
HCCJie/roBaTejieii a
oneHb Macro
3a6flpyrne
H a jjeTajibHbix H npaBHJibHbix
H onbiTOB, yneHbie
H
TaK i c a x H e x B a r a j i o
M H o r H e BepnjiH B c y e B e p H H H ö o a c b i o 3 a 6 o T y ,
H a CBOHx o n p e f l e n e H H i i x ,
ocHOBMBajiHCb
nacTb
ocHOBbi
npoHCxo>KfleHHe
Ha6-
jiiofleHHflx.
Ha ocHOBe
npaBHJibHo
o n p H H H H e p a 3 B H T H H 3 T H X a H o i v i a j i H H . C p a 3 B H T H e M 3M6PHOJIOTHH
cy^HUH
6 o J i b u i H M H u i a r a M H p a 3 B H B a n a c b H n a T O J i o r n H e c K a s SMÖPHOJIOTHÍI, M H O T H M H HHTepecHbiMH 3KcnepHMeHTaMH CTana T S M H , KOTOpbie H H b I H e O C H O B H b l C y3HasaHHe 3THX HHC
naToreHe3a
aHOMajiHii H r p a e T BpeMeHa
aHOMajlHÍÍ. BHflHM,
HCKajiH
ECJlH
MTO O M e n b
AajibHeiiiiiee
CMOTpeTb MHoro
HCCJieflOBaTeJiH X V I I I TaTopOB,
naTonoroB
3aTpyflHHJi
TOT qoaKT,
OCHOBHyiO
H a 3 T H Ha6jIK3fleHHÍl
onpenejieHHît
T8KHMH MTO B
MoaceT
6biTb
sMÖpnonoroB.
npHMHHy C HaiJJHMH
He TOJibKo oMeHb
Beica oöocHOBbiBajTH H
Hayna,
pojib HecKOJibKo naToreHeTHMecKHx CUHHCTBeHHyK)
H3yMeHHe
öorane
BO3HHKHOBCHHH npnMHH. B
flaB-
B03HHKH0BCHHH 3HaHHiIMH, TO
MTO n p a B H J i b H o e ,
none3HbiM. nyTb
sKcnepwMeH-
HO HX
Be3ycjroBHo, MTO
JUTH y n e H b i x 3KcnepHMeH-
Z U S A M M E N F A S S U N G
Die
Pathogenzse der kongenitalen Abnormitäten, v o m S t a n d punkte der Geschichte IL T e i l . von Dr. Alfred
Berndorf er
Im ersten Vortrage sprachen wir über den Zusammenhang der kongenita len Abnormität mit der Volkskunde, dem „Versehen", dem „bösen Blick" und den himmlischen Phänomenen. Die auf naturwissenschaftlicher Grund lage stehenden Wissenschaftler, Aerzte und Philosophen suchten seit den ältesten Zeiten die reale, materialistische Basis der Pathogenese der Abnor mitäten. Dies führte in erster Linie zwangsläufig zum Studium der Entstehung und Entwicklung des Menschen. D a die grundlegenden Voraussetzungen zu dieser Arbeit nicht vorhanden waren, verirrten sich die meisten Forscher in Hypothesen und Theorien. Viele hielten noch an Aberglauben und an der Theorie der „göttlichen Vorsehung" fest, andere wieder hatten schon eine sichere und richtige Basis für ihre Feststellungen gefunden. Auf Grund ihrer Beobachtungen und Erfahrungen konnten manche Wissenschaftler die Ent stehung von Abnormitäten oft richtig beurteilen. Mit dem Fortschritt der Embryologie ist auch die pathologische Embryologie um ein gutes Stück weitergekommen. Diese Wissenschaft wurde durch viele wertvolle, auch heute noch grundlegende Versuche bereichert. Die Erkenntnis der Pathogenese wurde durch die heute schon allbekannte Tatsache erschwert, dass bei der Entstehung der Abnormität mehrere pathogenetische Ursachen bestehen. Auch in alten Zeiten suchte man nach der einzigen, ausschlaggebenden Ursache. Wenn wir die Beobachtungen unserer Vorgänger mit unseren heutigen Kennt nissen vergleichen, finden wir, dass viele davon richtig waren und auch für unsere weiteren Forschungen nützlich sind. Die Forscher, die bis zum Ende des X V I I I . Jahrhunderts lebten, ebneten den Weg für die grossen Erfinder, Wissenschaftler, Pathologen und Embryologen des X I X . Jahrhunderts.
S O M M A I R E
Perspective historique de la Pathogenese de la m a l f o r m a t i o n I I . partie Dr. Alfred
Berndorfer
Dans notre première conférence nous avons étudié les rapports entre la malformation d'une part et l'ethnographie, les superstitions, le ,,mauvais oeuil", les phénomènes célestes de l'autre. Depuis les temps les plus anciens ceux des savants, docteurs et philosophes qui professaient le naturalisme cherchaient les causes réelles et matérialistes de la pathogénèse de la malformation. I l fallait donc de toute nécessité étudier d'abord l'origine et le développement des êtres vivants, en premier lieu l'être humain. Les bases pour les études approfondies n'étant pas encore données, beaucoup de savants se perdaient dans les théories et les hypothèses. I l y en avaient qui croyaient encore dans certains superstitions et dans la théorie de la providence, et puis d'autres qui faisaient déjà des observations et déductions correctes. Ainsi, maintes fois, ils trouvaient des diagnoses justes concernant la pathogénèse des malformations. L'embryologie pathologique eût un développement rapide et beaucoup des experiments faits sur ce terrain sont importants même dans nos jours. L e discernement de la pathogénèse fut retardé aussi par le fait bien connu aujourd'hui que la malformation a plus d'une cause pathogénétique. Des temps anciens on cherchait la cause unique, conclusive. Beaucoup des observations scientifiques de nos précurseurs sont valides même dans nos jours et peuvent servir de base aux recherches futures. Les savants et chercheurs précédents ont établi la voie pour les grands inventeurs, expérimentateurs, pathologues et embryologistes du X I X ' siècle. e
S U M M A R Y
The Pathogenesis of congenital M a l f o r m a t i o n f o r m the historical view-point Part I I . Dr. Alfred
Berndorfer
In our first conference we dealt with the connections between congenital malformations on the one hand and its ethnographical causes, the superstitions, the ,,evil eye" and the celestial phenomena on the other. Those scientists, doc-
tors and philosophers who were apt to reason scientifically were searching for the real, materialistic bases since early times. This lead them perforce to inves tigations about the origin and the development of living things, in the first place human beings. The conditions for such researches being not yet given, many of the research-workers 'ost themselves in theories and hypotheses. There were those who still believed in superstitions and the theory of divine pro vidence, and those who were able to draw correct conclusions out of their scientific observations and could, therefore, point out the causes of congenital malformation. Patnological embryology was rapidly developing. Many experi ments made in this field are even to-day fundamental. The diagnosis of the pathogenesis was hindered by the fact well-known to-day that several pathogenetical causes are at work. Even in ancient times many scientists were looking for the one, conclusive factor. Our predecessors made many obser vations which are still valid and may be of use in our future researches. In this manner they cleared the way for the great discoverers, experimenter;, pathologists and embryologists of the X I X " ' century.
