A beteg emberiség gyógyítása

XV. évfolyam.

10. szám.

zent Ferenc Harmadik Rendjének lapja, katholikus vailáserkölcsi és társadalmi élet ápolására.

Megjelenik

1917. október.

m inden h ón ap napjaiban.

első

M attoska L ib ó r ésZadravecz István ferencrendi áldozópapok, minttársszerkesztókközremúködésével szerkeszti és kiadja : T réfán Leonárd ferencrendi áldozópap Kolozsvárt XIII. Leó P ápa ósze n tség e 1903. június 17-én Zichy Gyula gróf p. t. kam arás pécsi püspök Ur Ó m éltósága által apostoli áldását küldötte folyó' iratunknak.

.M egáldom Szent Ferenc Hírnökét, szerkesztőit és m unkatársait, s m indazokat, kik e lapot olvas* sák. ro (X. Pius pápa szavai 1904. október 6-án a szerkesztőhöz).

Oilecto filio Patri Leonardo Tréfán O. F. M. Redactori et ceteris pariter dilectis Scriptoribus et Lecto* rebus Periodic! .S z e n t Ferenc H írnöke“ in b o n u m fratrum Tertii Ordinis in Hungaria editi, fausta quae
A beteg emberiség gyógyítása. urópa véráztatta mezőin még mindig tart az ember­ irtás. Úgy látszik, nem fáradtak el még a küzdő karok, s a kiomló vér szaga nem ejtette kábulatba az ellenségeket. A háború kormos üszkei, s a rom­ bolás borzalmai sem tudtak észretéríteni minket. Hóna­ pok és évek m últán is vakon rohan a művelt emberiség végveszedelme felé. Az anyagi és erkölcsi javak szörnyű­ séges kockázata sem kényszerít komolyabb gondolkozásra. Megbomlott óraszerkezet, fékeveszített gép, megzavarodott agyrendszer vagyunk. S mikor a halál és pusztulás irtózata állandó rémülétben tartja a népeket, akkor szép meséket suttognak a füleinkbe. Azt mondják, hogy ez a véres zivatar újjászü21

302

letésünk derengő hajnala. Hogy romokból és vérből új, jobb világ támad föl. Népszabadság, jogegyenlőség vára­ kozik reánk és mindazon sok jó, amit a demokráciának nevezett jelszó igér. A megkínzott és halálra vált embe­ rekben lelki forradalmak vannak folyamatban. Hogy most töri, zúzza szét a szenvedő világ súlyos rabbilincseit. Isten, haza és társadalmi tagozottság fogalmai elavultak és vég­ napjaikat é l i k . . . Olyan beszéd ez, mintha a halálos betegtől azt kí­ vánjuk, hogy szálljon harcba a végzetével. Elégedetlen­ kedjék, zúgolódjék és testi nyavalyája mellett még a lelki meghasonlás kínjait is szenvedje át. A kereszténység igazságai nélkül vérszegény világsaj­ tóban nincsen sajnálkozó részvét. Az Isten kegyelmét veszített írók és politikusok szívében elhidegült minden szeretet. A szenvedő világnak ma nem a demokrácia csodabalzsama kell, hanem béke, szeretet, kiengesztelés, lelki és testi táplálék: mindennapi anyagi és lelki kenyér. Az emberiség közös érzését, vérző szívek egyforma fájdalomtól indított vágyakozását nem fejezi ki az üzleti sajtó. Ez nem a mi lelkűnkből ír, nem a mi vigasztalá­ sunkat keresi. A népmilliók kezén forgó újságok legnagyobb része hangzatos jelszavakkal akarja megtölteni olvasóinak lelkét. Célzatosan tereli el figyelmüket a nagy világégés igazi gyúj tóga tóiról és arról a telhetetlen kalmárszellemről) mely a világháború ártatlan áldozatainak véréből is aranyakat préselt. Es tudatosan, mesterségesen nyújtotta a háborút, mert haszna volt belőle. A demokrácia jelszavá­ ból élősködő sajtónak nem kell béke, a lelkek komoly, vigasztaló csöndje, annak háború, forradalom, zűrzavar kell, mert ebben könnyen, zavartalanul lehet kis és nagy üzleteket csinálni. Mit neki halálborzalom, pusztulás, a mások anyagi és erkölcsi javainak romlása . . . 0

303

A családi tűzhely melegét nem pótolja a hónapokon át tartó halálfélelem. A békés polgári foglalkozás nem hasonlítható össze a lövészárok életével. Családok bol­ dogságát dúlta össze az elesettek, sebesültek és foglyok fájdalmas sorsa. Százezrek lelki nyugalma pusztult el a súlyos megpróbáltatások napjaiban. Véres szántást vég­ zett szívünkön a fájdalom, s a vértől pirosló barázdákon az enyhület virágai kell kisarjadózzanak. Ne beszéljenek nekünk társadalmi harcokról, osztá­ lyok elleni küzdelemről, a demokrácia forradalmáról, ne­ künk békesség kell, amelyben elveszített boldogságunkat megtalálhatjuk. Az irgalmas szamaritánus olaja után epedünk. Ott fekszünk összezúzott testtel, melyen nyilt sebek tátonganak; vérző szívvel, melynek utolsó csöpp vérét is kisaj­ tolja a nyomor: ne beszéljenek most nekünk lázas önkí­ vületünkben uszító, lázító jelszavakról, mert mi gyógyulni, •erőhöz jutni, vigasztalódni akarunk. Lelki erőt, benső vigaszt, gyöngéd szeretetet, velőkig ható erkölcsi finomságot és meggyőzően önzetlen jóaka­ ratot adjatok a szenvedő embernek! Leheljétek leikébe a becsületes, erényes élet tudatát, feledtessétek el vele a gyűlölséget, szoktassátok meg ismét a szeretethez és sze­ lídséghez, s meglátjátok, hogy amint megízleli a benső béke boldogságát: Istenhez fordul, megtanul imádkozni és megelégedett lesz! Mikor a szenvedő világ gyógyulni akar, ne adjatok neki újabb izgató gyógyszereket. Lelketlen orvosok azok, kik a beteges, majdnem tehetetlen szervezetet gyilkolóan erős narkotizáló szerekkel kínozzák. És ennél a gondolatnál látjuk be, hogy a szenvedő emberiségnek ki ma is a legnagyobb jótevője. Krisztus '•földi helytartója, az Egyház feje odaáll a halálos beteg 2!*

304

ágya mellé, s védve terjeszti ki kezeit föléje. Isteni hiva­ tását átérzően szól az ellenségekhez, kik testvérek az Ur Jézusban. Csitító szava úgy hangzik, mint földöntúli lé­ nyek édes zenéje. Emberi méltóságra, testvéri kötelességre figyelmeztet. Megjelöli a módot és útat, amelyen elérhető a világ békessége. Az Egyház vezetését, irányító lelki hatalmát már év­ századok történelme szentesítette. Teljes bizonyossággal, a siker minden reményével végezheti a gyógyítás és em­ bermentés nehéz kötelességét ma is. Krisztus nevében és erejével teszi, s bizodalmat hozzá szent hitéből merít. Nem a demokrácia hangzatos és bomlasztó jelszavá­ val, hanem a népek és fajok krisztusi testvériségének gon­ dolatával áll az ellenségeskedő felek közé. Ez a testvéri megértés, kölcsönös becsülés válthatja meg most is a világot. Nyissuk ki szemeinket és lássunk! Békéért epedő lelkünk mélységeihez találjon útat ez a törekvés. Alprófétákra, gonosz kuruzslókra ne hallgassunk. Az Egyház ma is az irgalmas szamaritánus szerepében áll a szenvedő embe­ riség mellett. Senki más nem teheti ezt meg. Hitünket és bizodalmunkat egyesítsük az övével. Mert ha az Egyház szívéhez sem jut el a szenvedő milliók jajkiáltása, akkor a vigasztalan fájdalom lesz úrrá a földön. Imádkozzunk azért napjainkban az Egyház fejével együtt sokat, nagyon sokat, mert eljöhet különben az idő; mikor a sívár meghasonlás óráiban majd imádkozni sem tudunk. p . T réfán Leonárd.

BÉKE VÁRÓK IMÁJA. Megtöröm száraz kenyerem, Szememet égre emelem , S téged kerestek — Kegyelem !

Tort ül a végzet démona, feldúlva békénk szép hóna, Bolygunk remegve, tétova .

.

cdrcomon könnyek csöpp/e ég, S rímánkodások tömegét Küldi kinzott szivem feléd ♦

Lelkem ' e rém hasgatja át, Hallom a százezrek jaját S a Halál gúnyos kacaját .

*

Keserű számnak a falat, Senyved fáradt ínyem alatt, Mint szív nagy búk terhe a la tti

Falatom ezért keserű, Szivemen ezért nincs derű, S életem százszoros terű .

♦♦

Látom Uram: a fö ld halott, Hallom Uram: megtagadod, Tudom Uram: ez haragod!

K i a kenyérnek izet adsz, Hoyy vágyó szájjal éljük azt, S aki, ha versz is jó maradsz

Vérnek ijesztő árja zúg, Nincs már csöndes egy árva zug, K ínnal kivert H ozzád az ú t!

K i e világot szereted', Mivel legszentebb szereped A véghetetlen szeretet:

Oh csendesítsd le a vihart. N yú jtsd ki a mentő égi kart, Testünk, lelkünk mit áldva im, vár, — Hogy többen árvák ne legyünk, Hogy könnytől ázott kenyerünk' 'Békével törhessük meg immár! P. Jánossy Béla .

Szent Ferenc szelleme és a szociális kérdések. VI.

A harm adik rend szociális feladatai — általában. 4MB

1. Összegezzük a mondottakat. A történelem világánál láttu hogy a ferencesrend m últja fényesen igazolta állításunkat és tárgyun­ kat : a ferences szellem társadalmi m unkáját és el nem vitatható* szociális alkotásait. A múltért nem kell szégyenkeznünk. Fényes az és dicső, mint hőslelkű elődeink élete és jelleme. A csodálatnál nem maradhatunk. E megállapítások kiható erejét magunkévá kell tennünk, és a jelen szociális feladatok megvalósításának munkájába belevinnünk.. Ez lesz létjogosultságunk legszebb s legmaradandóbb biztositéka.. Mielőtt az egyes szociális kérdések taglalásába fognánk, először azt a keretet fogjuk megrajzolni, amelyen belül a harmadik rend társadalmi szereplését kifejtheti és különleges feladatait megvalósíthatjuk. Már tárgyalásunk kezdetén megállapítottuk azt a tagadhatatlan tényt, hogy a magyarországi harmadik rend sokat veszített aktuális szerepéből. A szakavatatlan vezetés és beállítás alaposan megnyirbálta a terciárius intézmény értékét. Sokan azt gondolták, hogy az ima és az ájtatossági gyakorlatok szabályszerű elvégzésével teljesen befejez­ ték a terciárius szellem munkáját. Így jutottunk abba a sajnálatraméltó helyzetbe, hogy a nagy szociális rendből megvetett, lenézett ima-intéz­ mény lett, melyből távoltartotta magát mindenki aki az „imarágó*

308

cimre nem akart szert tenni. A harmadik rendet sokan csak azért nem szeretik és nem ismerik, mert nem látják. Nem látják az életben, a társadalomban, nem látják a szociális élet széles mezőin. Mert beszélhetünk és Írhatunk mi a harmadik rendről akár egész köteteket, ha a tettek és a társadalmi élet mezőit elkerüljük, hiábavaló munkát végzünk. Nem ilyennek képzelte a harmadik rendet sz. Ferenc, ő meggyőződéses életrevaló, szociális gondolkozású, gyakorlati kereszténye­ ket akar nevelni, és akar látni a harmadik rendben. Sz. Ferenc har­ madik rendje nem tisztán fritbuzgalmi intézmény, mert tele van szociális jelentőséggel. Ügy hiszem — mondta P. Havas — hogy annak a tizen­ hétezer magyarországi terciáriusnak jobban kellene im ponálnia! Adjunk életjelt magunkról, mert a terciárius szellem erőteljes, életképes, gazdag szellem, melyet nem szabad az ismeretlenség homályába burkolnunk. Vissza kell szereznünk a harmadik rendnek az őt megillető tiszteletet még pedig azáltal, hogy szociális térre hajtjuk, hogy mások is lássák, miszerint a társadalomra hasznos, sőt szükséges intézmény. Kétséget nem szenved, (?ogy sz. Ferenc a (harmadik rendet első­ sorban a keresztény családok melegágyává, a jó férjek és apák, lelkiismeretes, tiszta, kötelességtudó hitvesek és anyák iskolájává akarta tenni. A társadalmat családok alkotják; amilyenek a családok és a milyen a családban a szülők élete, olyan lesz a társadalom képe is. Első feladatunk tehát családokat bevonni a harmadik Rend kötelékébe. A családnak minden egyes tagja talál benne hivatásának és eszme­ körének való erkölcsi és társadalmi szerepet. Milyen más volna a modern csaladok élete, ha sz. Ferenc szelleme élesztené a család­ tagok keblét. Ha a családapa nem unná a házi otthont, ha nem tékozolná el mindennapi keservesen szerzett keresetét üres mulatságokban és léha társaságokban: ha tisztelni, szeretni és kimélni tudná feleségét: ha gondosan őrködne gyermekei szellemi élete és erkölcsi tisztasága fö lö tt: ha meggyőződéses lelkiismeretességgel teljesítené vallási köte­ lességeit Milyen más képe lenne a modern családnak, ha a feleség és anya szeretné csendes és meleg házi körét és ha nem tartana házá­ ban nyilvános összejöveteleket vendégeskedéseket — a férj számlájára, a családi béke és az ártatlan gyermekek erkölcsi rom lására; — ha nem áldozna annyit hiúságára és a divatra — ugyancsak a férj szám* Iájára és saját, de mások botrányára i s ; — ha tisztességre, jellemességre tanítaná fiait, háziasságra, tisztaságra leányait. Ez az első és legfontosabb tere a harmadik rend társadalmi szereplésének. ^ ' * P. Mattoska J. Libór.

A szeretet Isten iránt. 7. Szent Tamás tanítása szerint szeretni annyit tesz, mint vala­

kinek jó t akarni. Sokféle képesség van az emberben: értelem, emlé­ kezet, érzelem, szenvedély, akarat, cfe mindezek között az akarat a parancsoló, az akarat a szuverén. Az akarat képes a többi tehet­ ségeket tevékenységre megindítani és munkájukban feltartani, aka­ dályozni ; van ugyan szerető gondolkodás, érzés, emlékezés, figyelem, eb^and és szenvedély, de mindez csak megindulás, csak kapkodás mindaddig, mig az akarat nem szeret, mig az akarat nem akar jót. ti (7 pedig megvan az akarat szeretete, akkor az a többi képességeket is szeretésbe sodorja. Ha megvan a szerető akarat, akkor meglesz a szerető gondolat, szerető figyelem, szerető emlékezés, szerető érzelem, szerető beszéd és szerető tett. A szerető akarat legvégső kibontako­ zását a szerető tettben találja meg. A szeretet tehát elsősorban az akarat erénye és igy átitatja az egész embert, minden lelki tevékenységét, minden külső megnyilatko­ zását és lesz belőle szerető élet. A szeretet lesz az élet melegsége, az életnek lassú égése. Ameddig szeretet van, van élet is és csonttá fagy minden, ha nincsen szeretet. Szeretem a szeretetet! Akarom, hogy szerető legyen az akaratom; akarom. hogy a szeretet legyen életem és életem csupa szeretet legyen. 2. Szeretni annyit tesz, mint jó t akarni. A jó t akarhatom magam­ nak és akarhatom másnak. Ha magamnak akarom a jót, akkor meg­ csap a vágyódások szelleme, akkor a vágyak szeretete van bennem. Ha másnak akarom a jó t, akkor jóakaratulag szeretek. Első tekintetre látszik, hogy az előbbi önző, az utóbbi önzetlen. Aki a vágyódás szeretetét bírja , az is szeret mást, személyt vagy tárgyat, de csak mint az 6 saját jav át, mint az 6 saját élvezetét. Nyerni akar, bírni akar, magáénak akarja azt, akit vagy amit szeret. A földi szerelmesek ezért

310

m ondják: enyém vagy, tied vagyok. Vágyódó szeretettel tele van az élet. Hisz szám talan lény után nyújtjuk ki kezeinket. Az ételt bírni akarjuk, nem pedig mellette andalógni'. A természetet, levegőt és növényzetet élvezni akarjuk, nem pedig sötét kuckóban ábrándozni róluk. A vágyak ösztönzik az embert. Még az ismeretet, a tudományi is leginkább úgy szeretem, ha magamba felszívhatom annak magasz­ tosságát, édességét. A vágyódó szeretet nagy, hatalmas vezére az emberi életnek, az emberi működésnek. Lendíti a lelket, f j^ íti a vért, végiglüktet bennünk. És ki mondja, h°9Y a vágyódó szeretet rossz? Nem rossz az, bár azt mondottuk, h°gy önző. Csakhogy az önzés sem mindig rossz. M agunkat nem hagyhatjuk §/ végleg a számításból. S aját javunk is lehet szempont, sőt bizonyos körülmények között kell, hogy szempont legyen. D r. H a jó s György. (Folytatása köv.)

EhETEm. Riómba ringató, csöndes dallamot Dudál az est. — fl szürke árnyak Szobám falain táncot járnak.

[Dint üldözött madár, Dergödik színem, háztól égő szemem lezárom: Bogy jöjjön a béke, az álom . . . De az csak késik. — Valami titkos neszre Eszmél lelkem, . . . s a szemem Félne, Rámered az Úr keresztjére. (Hely halk neszszel mozdul az ágyam felett, — 5 az Úr róla csöndesen lelép: És színemre teszi a kezét. ;■• *. '

5zomorú szeméDel reám néz hosszan, Végig simítja fáradt lelkem, flmig én nézem önfeledten.

311

Aztán eloszlifí mint a könnyű pára, Karom felé hiába tárom Oda lessz mint egy csodás álom .

•

#

De szaDát hallom a lelkem mélyében: — Keresztemet itt hagyom neked — Bogy legyen kereszt az életed . . . flnháné Dobay (Harisba.

Magyar és a lengyel . . . Két liliomszál története.

Egy lengyel bordal szerint „Venger, Polák dva bratzanki, 1 do szabii, i do szklanki."

Magyarul körülbelül annyit jelent, hogy a magyar és a lengyel két jó barát, akár a kard, akár az ivás dolgában. A történelem a bizony­ ságunk arra, hogy a magyar és a lengyel mindig, vagy legalább is sokszor barátságos viszonyban volt egymással s ha egyik bajban volt, a másik segitségére sietett. Gondoljunk csak az 1848-iki szabadságharcra, mikor Bem apóval oly sok lengyel küzdött a magyarok soraiban !

A magyar és lengyel barátság első szálait még Szent István király bogozta össze. 1024-ben Szent Henriknek, Szent István sógorának halála után uj, hatalmas királyi család lépett Németország császári trónjára. II, Konrád császár (1024—39), e családból az első, szerette volna, ha fia ép oly előkelő feleséget kap, mint egykor II. Ottó császár (973—983). Azért ő is a bizánci császári udvarhoz fordult, mert akkor az volt a legrégibb és legelőkelőbb keresztény uralkodói család. Magyarországra azonban a két császári család összeköttetéséből nagy veszedelem következett volna. A görög császárság akkor Péterváradig terjedt, a német pedig Bécsig. Magyarország két malomkő közé került, melyek szétmorzsolhatják, ha érdekeik úgy kivánják. Szent

312

István azért elhatározta, hogy II. Konrád tervét, ha lehet, megaka­ dályozza. Evégből 1027-ben a császárnak Konstantinápoly felé törekvő # követét hazánk szélén visszautasította, s az átvonulást megtagadta. A követ azonban a következő esztendőben nagy veszedelmek közepette, tengeren mégis Konstantinápolyba jutott. Szent István sejthette, hogy a német császár nem hagyja majd bosszuállás nélkül követének visszautasítását, miért is szövetséges után nézett. Legalkalmasabbnak vélte II. Miesko lengyel királyt (1025— 34), miután a Lengyel- és Németország akkor ellenséges vi­ szonyban voltak egymással. Meg is kötötték valószínűleg még 1028-ban a magyar—lengyel szövetséget, melyet családi összeköttetéssel is akar­ tak biztosítani; miért is Szent István felszólította fiát, Imrét, hogy vegye feleségül II. Miesko leányát. Szent Imre egy ideig vonakodott, mert szive ártatlanságát a halálig akarta megőrizni, de atyja és a fő­ urak annyira sürgették a házasságot, hogy Szent Imre meghajolt atyja és a nemzet óhaja előtt. Édes öröm száll csapongva Magyarok hónába', Mert ünnep van Esztergom ban: Imre herceg násza. A boldognak vélt vőlegény Veszprém felé vágtat, Szive-lelke odavonja, Nem ismer más vágyat. Megérkezik a menyasszony, Lengyelország gyöngye; Délceg népe fóurai S hölgyei körötte. Imre herceg megérkezik Veszprém városába; — Nincsen vele kísérete, Csupán hű szolgája. —

Kicba jám bor és jószívű, Nyomában a b é k e ; Asszonynépek irigykednek Angyalszépségére.

\

Éj tündére homályt borit Veszprém tájé k ára ; A templomból égfelé száll Imrének imája.

A hercegnőt bevezetik István szobájába; Ki azt véli, hogy teljesül A legszebbik álma. Sötétség az uralkodó Az egész tem plom ban; A csendet csak az zavarja Ha egy-egy pad roppan. «Üdvözölt légy magyar király Lengyel követ által, Ki sok drága kincset hozott Hazulról magával." Nagy fényesség ragyogása Rezzenti fel Imrét, Mintha ezer mécs ontaná Arcába a fényét. „És elhozta édes hazánk Legbecsesebb k in c sét: Kichát, akit tenfiadnak Jegyeséül kértél.“ Nem lát senkit, csak hátul Bóbiskoló szo lg át; Fáradt lévén álomba fűlt Ajkán az imádság.

313 „Vigyétek majd üdvözletem Fejedelmeteknek, Kincsét'lányát lelki jókkal Isten fizesse m e g !? IHatár száll Imre elé S angyali kar hangja, Nyomban a Szűz dícscsel, fénnyel Körülvett alakja. „Álomképben angyalt láttam Trónom elé szállni S fényözönben követék azt Isten hív szolgái.“ Imre herceg arcra borúi, Áhitattal telve, A szent Szűznek ajka mozog S hallatszik beszéde: „Bátorítva szólt az angyal: „Nefélj tőlünk István ! Teljesítjük néked mindazt, Mit csak szíved kivan.“ „Egy kérésem volna hozzád, Melyet teljesítve’ Holtod után égbe viszlek, Megértesz-e Im re ? “ „Országodnak békét szerzünk S ezen béke árán Megszerezzük a fiadnak Jó és szép aráját." „Testben járva angyal módra Élnél-e a földön, Szűzi lelked testi kéjen Mindenkor hogy győzzön?“ „Úgy látom, hogy teljesül most Az egykori á lm o m ; Érte, Uram, szent nevedet Mindörökre áldom !* „Égi anyám, add e kegyet, Szűztisztán hogy éljek, Hogy ártatlan maradhassak, Ha múlnak az évek!“

„Szálljon áldás országtokra, Mert segít majd m inket! Magyar s lengyel testvérnemzet, Naggyá teszi Isten !“ Gyenge szellő lebbenése Eri Imre arcát; Föltekint, de maga előtt Immár senkit sem lát. Késő az est, amiért is Vacsorához látnak, Csupán Imre híja vagyon A királyi várban. „Szolgám, ne szólj erről semmit, Mit az éjjel lá ttá l! — Szaladj lovam, hogy hajnalban Ne üssenek lárm át!“ Piros hajnal hasadáskor Er be az udvarra ; Ott sétálgat, hogy úgy lássék, Mintha hon lett volna. „Üdvözöllek, drága arám, Lengyel földnek éke . . . Titkot mondok, melynek árán Fölviszlek az égbe.“ „Titkot mondasz, de nem értem, Magyarázd meg szépen ; Nem jön senki, korán van még, Szívem hozott engem.“

Szüzességet fogadtam én Veszprémben az é jje l. . .“ Örök élet, dicskoszorú Értékével érvel. „Szűz arámnak megfogadom : Szűz m arad az éltem ; Szebb és dicsőbb lesz a jövőm, Mint ahogy azt véltem.“ Édes öröm száll csapongva Magyarok hónába’ : Nagy ünnep van Esztergomban, Imre herceg násza.

314

1030-ben csakugyan bekövetkezett a német háború, de egyáltalán nem találta a királyt és nemzetet készületlenül. A hadbavonulás előtt a főurak egyenkint megesküdtek arra, hogy Szent István halála után fiát Imrét koronázzák királlyá. ■ Szent Imre ifjú nejével elment apósa látogatására Gnesenbe, Lengyelország akkori fővárosába. Ott időzése alkalmával az ő tiszte­ letére rendezett szarvasvadászaton is résztvett. Szent Imre általában szeretett vadászni, ami nem Írandó az ő életszentségének rovására, mert ez az ő jövendő hivatására való előkészület volt, amennyiben azon időben nem gyakorlótereken, hanem vadászat közben szerezte a fejedelem a csatákban, kézi viadalokban annyira szükséges személyi bátorságot, vadászatokban gyakorolta a fegyverforgatást. Sajnos, Szent Imrének egy vadászat okozta korai halálát is . . . A folytonos tevékenységtől kifáradt, elaggott Szent István kormány­ társává akarta koronáztatni fiát s a koronázás napjául 1031. szept. 2-át jelölték meg. Egy vadászat alkalmával aug. 24-én egy vadkan halálra sebesitette a leendő királyt, ki egy hét múlva, éppen a koronázásra kitűzött napon adta vissza ártatlan lelkét Teremtőjének. A nemzet örömét búbánat váltotta fel s a koronázásra Székesfehérvárra gyűlt nép és főurak sírva kisérték örök nyugalomra a Bol­ dogasszony templomába a magyar nemzet reménységét. Hét napra rá követte őt neje is, ki amily hű volt hozzá életében, ép oly hű követője lett a halálban is.

Szent Imre nejéről semmit sem tudunk. Csak azt, hogy lengyel királyleány volt s hogy férjével megosztotta a szűzies élet liliomos útját. Nevét is csak a hagyomány őrizte meg s állítólag Kichának hívták. De mindenesetre méltó arra, hogy a magyar és a lengyel egyaránt a legáhítatosabb kegyelettel emlékezzék meg róla. A kilencszázéves magyar— lengyel barátságnak ő a kiinduló pontja.

Mi lengyelbarát magyarok szivünk mélyéből igazán örültünk akkor, mikor a világháború második évében éppen nov. 5-én, Szent Imre napján hirdették ki a lengyel nemzet szabadságát és Lengyelország

visszaállítását.

G a la m b o s K álm án.

Simeon. zon a hajnalon, hosszú bíborvörös sáv hasadt fel a keleti ég alján. A virradat homályából átmenet nélkül, gyorsan bonta­ kozott ki Jeruzsálem és környéke: lenn a várost övező hár­ mas bástyafal; délen a büszke S ió n ; északon a cyprusos fikra; keleten az ezüstös fényű Olajfák-hegye, tövében a virágzó aimafákkal ékes Gethsemane; nyugaton meg a kopár Golgotha. A Cedron-patak fürge vize, mint öntött ólom állani látszott a harmatos mirrha- és hagymakertek között. A Jozafát virágos völgyéből áldozati füsthöz hasonló, lehelet finomságú, illatos párák húzódtak fel a salamoni templomhoz. Amint a hajnalpir erősbödött, a házak hirtelen felnyúltak, az utcák kiszélesedtek és a kókeritéses városi kertek terpentin és cédrus­ fái gyöngén megremegtek. Aztán feljött a n a p : biborvörös fényben. Egy szempillantás alatt lángban állott az egész égboltozat. Mintha csak az egész világ égett volna. Ósz Simeon megállt a templom-lépcső alján. Ráncos, eres karját levonta Nebel válláról és mély megilletődéssel merült el, Isten eme örökszép csodájának szemléletébe. Sokszor és mélyen felsóhajtott, aztán mintegy álomban beszélve, gyorsan, szakgatottan m ondotta: — Ilyen biborfényben kelt akkor is a nap . . . Szombatok szom­ batja v o lt: engesztelő nap . . . A főpap éppenhogy bemutatta engesz­ telő áldozatul a kos vérét. Az áldozat kékes füstje nyílegyenesen szállott fel az Úrhoz. Jól láttam én azt, mivelhogy a szentély előtt a rézoszlopnál állottam . . . És én akkor így gondolkodtam magamban: vajha az én könyörgésem szavai is oly nyílegyenesen felszállottak •volna az én Istenemhez és megérnem engedné, hogy láthatnám Izrael

316

szabadulását és a próféták által hirdetett Messiást. Bizony, igy imád­ koztam akkoron . . . Nem ügyeltem én a hárfák és lantok panaszos hangjaira, sem nem Dávid bűnbánati zsoltáraira, mert az én szívem örvendezett az én Uramban, Istenemben . . . Es im e: egy sugárzó ifjú termett előttem nagy hirtelenséggel és hozzám hajolván m onda: „Ne félj Simeon, én Isten angyala vagyok! És mivelhogy minden időkben igazságban és Istenfélelemben jártál az Űr előtt, meghall­ gattatott a te kérésed szava, halált nem látsz mig nem előbb meg# látod az Ur Krisztusát!" így szóla hozzám az Úr angyala . . . De ime : ötven nehéz esz- * tendő múlt el azóta és semmi sem történt. Érzem életem végét el­ közelegni. Meghalok, hogy sem az Úr igéje teljesült volna . . . Oh,, fiaim, Nebel és Joas, nehéz az én éveimnek súlya, de sokkalta nehe­ zebb az én öreg szívemnek fájdalma . . . Itt sirva fakadt az öreg Simeon és sirt keservesen ; az elhagyott emberek megható, panaszos zokogásával. Joas, az ifjabb, halkan csititgatta, szeretettel addig vigasztalta mígnem lecsendesedett az aggastyán. Csak könnyei rezegtek még soká, övig érő fehér szakálán. Lassan, vigyázatosan emelték, vitték, Nebel és Joas ősz Simeont fokról-fokra, a Salamon templom vörös márvány lépcsőjén. Az idótájt, a Jeruzsálemi Salamon templomban a papok és leviták, a zenészek és templomszolgák egész serege állt éjjel-nappal az Űr szolgálatában. A hárfák, lantok, citerák és cimbalmok ütemei mellett szüntelen hangzottak a szent zsolozsmák szép versei. Az arany és rézoltár világítóinak sohasem volt szabad kialudni. És a drága illat­ szerek szürkés füstje szakadatlanul gomolygott, szállt, az aranyleme­ zekkel borított cédrus falak között. Azon a bíborvörös hajnalon, a rendesnél népesebb volt a belső csarnok. Fehér ruhás papok ki-bejártak a szentély aranyos ajtaján. Kisleányok tüzet szítottak a drága művű arany-füstölőkben és az oltároknál segédkeztek a fehér turbános levitáknak. Zsengekorú fiúk a tíz áldozati asztalon halmozták fel, rendje szerint: az áldozati szinlisztet, kenyeret, gyümölcsöt, illatos olajat, mirrhát, tömjént, aloet, kalmust, gileádi balzsamot és még sok más termékét a földnek. Külön asztalon voltak az áldozati galambok és gerlicék; a bárányok összekötött lábakkal a márvány padlón feküdtek. A szentély előtt férfiak imádkoztak karban, felemelt pontosan ügyelve az előimádkozó pap szavaira.

*

kezekkel;

317

A b jlső csarnok bejáratánál, a liliomfüzéres, csavart, aranyosz­ lopok között asszonyok álltak tömött sorokban. Anyák karjaikon csecsemő-gyermekeikkel vártak a papokra, akik majd- bemutatják a fiúgyermek váltsági áldozatát: bárányt és öt szent sekel-t tehetősek; páros gerlicét vagy galambfiat és öt ezüst sekel-t a szegényért. Néha fellibent a szentély biborfüggönye, hogy a hívők pár percre láthassák a rézoltárt, rajt’ a hét lámpájú aranyvilágítót és a hatával egymás fölé rakott tizenkét színkenyeret, mely a tizenkét nemzetség jelképe volt. Ilyenkor az anyák magasba emelték gyermekeiket és kórusban zengték: „Szent az Úr, az egy igaz Isten!" ** • Egyszer csak a meglepetés halk moraja zúgott végig a nők során. Minden szem egy csodás jelenség felé fordult. Egy fiatal nő lépett a csarnokba, karján gyolcsbaburkolt csecsemő­ gyermekkel. A nő alig haladta a gyermekkort. Lenge termetét redős fehér köntös folyta lágyan körül. Vállán világos kék palást volt könynyedén átvetve. Aranycsillogású haján átlátszó, fehér patyolat kendő borult. Fehér homlokának szűziesen tündöklő fénye beragyogta szép arcát és alakját, mely csupa báj és kellem volt. Szemei kékek voltak, mint a Genezáreth-tava és átlátszó, mint a Libanonról aláfutó hegyi­ patak : bennük Istenimádás, mély értelem és végtelen szivjóság tükrözött. Szelíd volt és mégis tiszteletet parancsoló; alázatos volt és mégis határozottan királyi. Amint ment, kicsi bőrsarus lábai alighogy érin­ tették a csarnok márvány-kockáit. Ruhájából ismeretlen édes illat áradt szét. A fiatal anyát egy idősebb férfi követte, a galileabeli kézműve­ sek homokszinű ruhájában. A férfi munkától kérges jobbjában egy művészies faragott kalitkát tartott, melyben egy gerlicepár ü l t ; baljá­ ban az asszony gyermekéért járó váltság-dijat szorongatta. — Ki légyen ezen csodálatos fiatal n ő ? — járt szájról-szájra a nők között. Nincs nagyon sokszínű ruhába öltözve, sem bíbor nem sze­ gélyezi palástját, d e — de azért fejedelmi alak, — súgta az egyik asszony. — Ékszer nincs sem fülében, sem nyakán avagy karján, és mégis mily ékes ! — vélte a másik. Egy tarka ruhába öltözött nő, nem birva kíváncsiságával, meg­ állította Anna próféta asszonyt, Fanuel papnak leányát, aki éppen arra ment el olajos korsóival és aki mindenkit ösmert, mivelhogy évtizedek óta éjjel nappal a templomban szorgoskodott. Anyám, ki legyen azon idegen nő, ott a csarnok ajtaja mellett ? 22

318

isS tisr m m = = • 111 S S S B 2S1S r= s :

* “

—“ uTn , muy w p

r ^

.

« • ■ < ■ .___J ó l osmerem küllemébe . . J ó l ösmerem

en őt. Joacnim íeany Nafivra van hivatva . . . wmeNagyra van ő hivatva, gyermekeim ! . . • "agy

S “ ™ ' tl„, r l n , l . Öreg b .r í.d á s ereit if i« pi- b o rító«, el. mer. csodált fiatal anyai, v/ o , . meolátnia • az anya karlátta azt, amit más halandónak nem a d a t o t t meglatn.a . a y ján

^ a r a n y o s

Lírtj körülvett gyermek pihent . . • sugaraktól korul ve gy^ hiába élt. fáradozott,

kiáltott leikéből a bels szenvedett, i m á d k o ^ .

g • • •

? ‘" Én U ra m . En Isten

ar“ ^

T t

•

á]kod o t t !

Itt volt végre « o t t I

Végs6 megfeszítésével ment. kivette annak kezéből a Gyermeket.

S o k X nézTe mély »hitet,.1, m int . legnagyobb szentséget aztén Sokáig ne y kéket a lábacskákat. A megpattanasig

r

^

»o H tva vitte a Gyermeket a vált,ág-oltárához, ott

“

karjaira emelve áldotta az Istent:

szerint békés-

sáaben. mert láttak szemeim a xg lL in e ' d é ’világosságul . pogányok megvilágítására és dícsíségül

" “

S r i S I m v . l . az oltár jobb oldalán megz.v.rodo» M" : i „ l i n és k é r d ő n nézet, ez ¿ggastyánra. majd M éri, leié.

s " ” « , r . z o n b . ..............« . . . « * — sem m iről, m i kórOl5 , t e M * « .

. -

r "JI

"

l l , . : > im ádta , » iv é b e n izzott a szere,«, |J í IfllM • • • —------ ■ és tiszta lelke a hála és boldogság himnuszát zengte . * • Mint mikor nehéz, barna felhő vonul a n .p fé n y « kőirong)«e: . oly gyorsan borult el a Simeon imént még boldogsagtól sugarzó ^ Aika kínosan vonaglott és homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. :

Szentlélek által megihletett lelkiszemel látókká ‘ V bán hét tőrt látott, melyek az Istenanya szivét által fogják járni Lelket borzongató valóságban vonultak el előtte a gyó re mes je e

319 9*

Látta: az Egyptomba való futást a halált lehelő sivatagban . . . Látta : az elveszettnek hitt Gyermek, három napig tartó, szívet őrlő keresését . . . Látta : szívszaggató fájdalmát az Anyának, amikor a kereszt alatt görnyedező tövis-koszorús főt megpillantja . . . Látta: az Anya gyötrelmét, mely semmi más fájdalomhoz nem hasonlítható: mikor Fiát felfeszítik . . . Látta: a szívbénító kínt, mikor a Fiú holttestét levevén a kereszt­ ről, az Anya ölébe teszik . . . Látta: könyörtelen néma fájdalmát az Anyának, amint sirba temette „ ő t" az üdvösségét, a boldogságát , . . És végül látta : az örömrabló jövendölés ólomsulyát . . . És mind e tenger könny, fájdalom, gyötrelem a mások bűnéért!. Egész lelkében megrendülve adta vissza Simeon Máriának a Gyermeket és sirt mikor mondta : — íme tétetett ez sokak romlására és föltámadására Izraelben s jelül, melynek ellene mondatik. A te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak a szívben a gondolatok. Megdöbbent M ária e szavakon. Szívén soha nem érzett fájdalom nyilallott át. Csillagfényű szeméből hirtelen kialudt az égi derű és helyébe az ösmeretlen veszedelmektől rettegő anya aggodalma ü l t . . . De a levertség, mint tükrön a lehellet homálya, csak átfutott a Mária derűs, bízó lelkén. Mert vájjon mi baj érhetné, ha Isten kegyelme van vele ? ! Teljesen megnyugodva állt fel az oltártól. Egész lénye Istenben vetett bizalmat, hűséget, türelmet, alázatot, áldozatos engedelmessé-» get és végtelen nagy szeretetet lehelt. Simeon rajongó áhítattal nézett a Gyermek és Anyja után, mig csak el nem tűntek a sokaságban. C onstantin M athilde.

Innen-onnan. Képek és jelenetek.

Választójogot a nőknek! Hallod-e magyarom ? Még magad sem jutottál hozzá s lám a nőknek ingyen kínálják. Hát ez ugyebár magyar lovagiasság ? De mit beszélek ? Hiszen én a középkor sötétségében bolyongok. Ig a z! — Harsogják felém azok, akik a női választójog zász-

•. v’;

r

22*

320 Jaja alá esküdtek. Pedig dehogy; én sem elfogult, sem rövidlátó nem vagyok, csak az a bűnöm , hogy én a nők választójogi problémáját keresztény szemmel vizsgálom. Ez a keresztény szellem pedig oly távol van a szertelen demokratizmustól, mint Makó, Jeruzsálemtől. Hiszen szó sincs róla, a nőknek is lehet igényük a jogra, csak az a bökkenő, hogy e jogkiterjesztés még jobban fogja meglazítani azon kötelékeket, melyek őket a legszentebb és legfőbb m unkakörükhöz: a családhoz fűzték. A nők választójog nélkül is fényesen megtudnak felelni ama kötelességeknek, amelyek rájuk mint a nemzet nevelőire hárulnak. Mert ne feledjük, hogy a legmagasztosabb hivatás: a családanyai hivatás. A családanyák nevelik az ország törvényhozó testü­ letét ; tehát nem lehet szó a nők jogsérelmeiről akkor, ha nemzetnevelő hivatásukat lelkiismeretesen teljesítik. Mi is állítjuk, hogy jogot kell adni a nőknek, de olyan jogot, amely teljes mértekben biztosítja családanyai hivatásuk teljesítését. En úgy­ képzelem, hogy a nők demokratikus választójoga korántsem az a tényező, amely a széttagozódott családi életet újra nemessé, tisztává és boldoggá tehetné. Én inkább az ellenkezőjét látom benne. — De van e kérdésnek komikus oldala is. Furcsa és regényes idők várakoznak reánk. A női élénk temperamentum eddig csak a csa­ ládban, az utcán vagy legfeljebb a kofasátrak alatt jutott kifejezésre. Mi lesz velünk, ha a parlament körszékeiben fogjuk megfigyelhetni azt a nyelvharcot, amelynek éles és magas akkordjait eddig a lehetőség szerint elkerültük. Mert az előre látható, hogy a női képviselők a tehetségesebb nyelvi használattal rendelkező kontingensből fognak kikerülni. Eddig is voltak viharos jelenetek a Házban, hát még ezután . . .? ! De lesznek még ennél furcsább jelenségek is. Nem mondom, hogy a nap elsötéte­ dik és a hold nem ád világosságot, csillagok hullanak és megremeg a föld, de ha a nők kortesutakra térnek s ömlengő diadallal a parlament komoly épületébe lépnek, a családi életre és otthonra kárhoztatott férfiak ugyancsak furcsa, sót mondhatnám érdekes munkakörbe jutnak. Mert ugyebár érdekes világ lesz az, hogy a miko’ a nők frenetikus tapsokkal fűszerezett beszédeket mondanak, vagy a parlamentben vitáznak, otthon a férfiak sikálnak, meszelnek, edényeket mosogatnak, tésztát gyúr­ nak, vasalnak, bölcsőt ringatnak és a gyerekek öltöztetését és fésülését végzik • • fi És van e kérdésnek problematikus oldala is. Én azt gondolom, hogyha valamikor ránk virrad ez aranykorszak, mindenekelőtt a házszabályokat kell revízió alá venni. (Méltóztatnak ugyebár tudni, hogy mit akarok ezzel mondani ?) Azután meg kell szüntetni a parlamenti ellenzéket, mert tudvalevő dolog, hogy a nőknél az ellenzék mindig szimpatikusabb. Tehát ha meghagyják, komoly veszedelem fenyegeti a ma­ gyar lovagiasságot. S végül — ez nem annyira a nemzetet, mint inkább a képvise~ lójelölt nőket érdekli, — megfelelő parlamenti kosztümről is kell gondoskodni. Ha van reggeli, nappali, estéli, báli és kim enői toalett, legyen parlamenti öltözet i s . . . Nincs tovább. O tem póra , o mores ! V alóságos keresztény ü ld ö zé s folyik az ó-budai állam i dohánygyárban. Vérlázitó jelenetek történnek a szociáldemokrata szakszervezet műveletlen és durvalelkú munkásnői részéről a hitükhöz és vallási meggyőződésükhöz ragaszkodó keresztény katholikus m unkásnők ellen. Hát lám ide jutottunk, hogy katholikusnak lenni bűnszámba megy abban az országban, melyet a keresztény szellem tett naggyá és ha­ talmassá. Odajutottunk, hogy a demokrácia .fényes* korszakában még önálló meg' győződése sem lehet egy kér. kath. embernek csak azért, mert undorodik attól a

321 -szervezettől, amelynek vezetői egykor furulyával és foltos zsákkal jöttek át a vereckei szoroson s akik azzal hálálják meg a rövidlátó magyar nép vendégszeretetét, hogy milliókat harácsolnak össze a szegény, megnyomorgatott nép verejtékéből és keser­ ves könnyeiből. — Vészteljes előjelei ezek annak a korlátnélküli demokráciának, melyért éppen azok kiabálnak legjobban, akik csak mint „házalók* szerepeltek, (igaz, hogy most már „háztulajdonosok" lettek); s akiknek faji jellege természet­ szerűleg az internacionalizmus és rebach bélyegét viseli homlokán. — A vérrel be­ mocskolt nagy francia forradalmat a „szabadság“ jegyében rendezték azok, akik a véresszáju jákobinus demagógiához tartoztak. „ 0 szabadság.0 Mennyi rémtettet kö­ vettek el a te nevedben !* így kiáltott fel Roland asszony, mikor a vesztőhely felé vezető utón a Szabadság szobrát megpillantotta. Vigyázzunk, nehogy mi is hasonló sorsra jutva, kénytelenek legyünk ajkainkra venni e végzetes szavakat: O demokrácia ! Mennyi rémtettet követnek el a te nevedben / . . . K árpáti Árpád*

Szeráfi szikrák. xx. Szent Ferenc megpróbálja a szegénységet. |!3jre||jlsten kegyelmétől vezéreltetve mindig jobban és jobban belátta *29}18 Ferenc, hogy új, egészen más életet kell kezdenie . . . új pályát választania . . . de vájjon mitévő legyen ? merre vezet azon út, amelyre az isteni Gondviselés őt vezetni akarja ? c milyen homályos volt még előtte . . . nem tudott kiigazodni. Legerősebben vonzotta a szegénység. A szegénységben látta Krisztus tökéletes követését. * Csak aki mindenről lemond, azé minden, az nincsen röghöz kötve, szive nem tapad a földiekhez, teljesen szabad, élhet egészen Istenének. Szive mélyében folyton ezeket mondotta magának Ferenc, érezte a szegénység varázserejét, hatalmasan vonzotta őt . . . Miképen fogjon hozzá? Hogyan kezdje? . . . és amint úgy tűnődött, jó ötlete támadt. Elzarándokol Rómába. Nem ismeri őt ott senki, az apostolok sirjánál majd megpróbálja közelebbről, hogy milyen is az a szegény­ ség ? saját magán fogja kipróbálni. Szokásos volt annak idejében, hogy minden jobbmódu katholikus elzarándokolt az apostolok sírjához. Semmi rendkivüli nem volt ab­ ban. Közel is van Asszízihez Róma, Ferenc szülői természetesnek •vették az ifjú kívánságát és szó nélkül elengedték Ferencet.

322

Magára vette tehát legpazarabb, legszebb ruháját, elbúcsúzott szülőitől és útnak indult az örök város felé. Megérkezvén Rómába, egyenesen az apostolok sírjához tartott, ott letérdelt és buzgón kérte az apostolokat, legyenek segítségére hivatása megismerésében, őket Jézus maga tanította, legyenek segítségére» hogy tudja meg az Úr óhaját. Mialatt ott térdelt feltűnt Ferencnek, hány zarándok jött a szent helyre! de csak vajmi kevesen adnak alamizsnát . . . de meg az is csekély volt. „Hogyan!* kiáltott fel megbotránkozva „Nem az apos­ tolok fejedelme nyugszik itten ? nincsen talán joga a legnagyobb dicsőségre, fényűzésre?" ezt mondván zsebébe nyúlt és egy teljes marokkal vett ki onnan ezüst pénzt, melyet a rács mögé dobott. Csengett az a sok érem m időn a földre hullott . . . ezen zajlka Öszszecsődült a sokaság és kíváncsian keresték az előkelő idegent. Ki az, ki oly bőkezűen adakozott? . . . ki lehet? . . . honnan jö n ? hová megy? . . . Ferenc azonban felhasználta a népcsődületet és nyom nélkül eltűnt. Türelmetlenül várta a pillanatot, hogy igazi ter­ vét véghezvihesse. * ^ Ott kuporgott rongyokba öltözve az utolsó lépcsőn egy nyomo­ rult öreg koldus, Ferenc megszólította, kérvén őt jöjjön vele. Egy magányos helyre vezette és ott alázatosan megkérte a szegény em­ bert cserélne vele öltözetet. A koldus végigmérte a finom úri ifjút , , , nagyot nézett, nem igen értette mit akar tőle, csak m időn Ferenc ismételte kérését, hajlott reá, sőt örömest beleegyezett. . . . ¿Ugyan különös ízlés* gondolta a koldus, „de elvégre is semmi közöm > hozzá", örült a szép ruhának, magában tervezte, hogyan fogja azt drága pénzen eladhatni és a keresetből egy ideig gond nélkül megélni* Ferenc pedig szeretettel magára vette a szegényes rongyokat, sietve ment vissza és a koldusok közé vegyült. Akárcsak mindig ott lett volna! Oly szerényen viselkedett, imádkozva, koldulva és mindenben úgy, mint a többi szegény. Köztük maradt egész nap, velük ét­ kezett a kegyelem kenyéren és csak este felé tért vissza lakására, hol ismét rendes ruháit öltötte magára. Ezen kaland után ritka nagy boldogságot és békét érzett lelkében! úgy érezte magát akárcsak egy nehéz súlytól szabadult volna fel. Szivében érezte, hogy ma minden büszkeségéről, hiúságáról, nagyravágyásáról lemondott és úgy volt, mintahogy minden embernek kellene lennie Adám bűnbeesése óta .. egy szegény száműzött, földönfutó a világon I Ferenc most bírta csak a maga igazában átérezni, mennyire

323

múlandó dolog minden földi adomány, a pénz, a rang, szépség, minden és hogy a nagy Isten előtt valamennyien csak koldusok vagyunk. Feltalálta már most hivatását! Felhagyni a puhasággal, a kénye­ lemszeretettel, a* gyáva tetszelgési vággyal, ami eddig rabsága volt, szabad ember lesz, Krisztust fogja ezentúl követni a teljes szegénységben. Ne gondoljuk sohasem, hogy aki gazdag már boldog is, kinek sok pénze van, ki mindent megszerezhet magának már magától fogva boldog ember! ez nagyon téves nézet. Minél gazdagabb az ember, annál nagyobbra nőnek igényei . . . annál követelőzőbben lép fel az ezer meg ezer szükséglet, a puhaságnak kielégítése ; az élvhajhászat nemhogy boldogítaná az embert, hanem beteggé, gyöngévé teszi a testet . . . és jaj az ilyen elkényeztetett embernek, ha egyszer nélkü­ löznie kell, akkor többet szenved, mint az utolsó koldus. Aki nagyon gazdag, rendesen fukar is, sajnálja a pénzt, félti, tartja a garasokat, gondjai vannak, hogyan gazdagodhatna meg jobban és jobban. Nem hiába mondja a Szentírás: „Inkább keresztül megy az elefánt a tű­ fokán, minthogy egy gazdag jöjjön be a mennyországba \ * mert a gazdagnak szive pénzéhez tapad, önzőén mindig magára gondol, mindent saját magára akar költeni, nem tud megválni tőle ; hogy adjon másijak is ? Végül gyűlöl mindenkit, kinek csak valamit kellene adni abból. Ez mindmegannyi lánc, mely valóságos rabbá teszi őt, megfosztja szabadságától, egészségétől. Igazi benső boldogságot földi javak még nem adtak embernek soha. Az élvezetek hajhászata, a szép ruházat, a társadalmi kötelezettségek, stb. stb. nem egyebek rabbi­ lincsnél | . . nagyon terjedelmes lenne elmélkedésünk, ha lefesteném, mennyi áldozatot kell sokszor annak hozni, ki a világnak akar impo­ nálni. Sokszor egyetlen egy színház, vagy báli mulatság mily nagy előkészületet igényel, mennyi fáradság, a mulatozás hány éjjeli nyu­ galomtól fosztja meg az embert, a divat mennyi áldozatot követel a nőtől . . . ha az egyház félannyit im a elő bűneik vezeklésére, mennyit jajgatnának az emberek, hogy lehetetlen azt vagy azt megtartani, ez em­ berfeletti erőt követel stb. stb. Szeretett Lelkek! ezt nem szükséges megemlítenem, csak nézzünk körül nyitott szemekkel meglátjuk talán közvetlen közelünkben is mennyi áldozatot kell hozni a rangnak, a szépségnek, a társadalmi életnek . . . Rabbilincs ez m in d !

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa Boldognak mondja az evangélium azokat is, kik lelkűkben nem ragaszkodnak, nem sóvárognak a gazdaság után, hanem szeretettel fogadják Istentől a szegénységet!

324

Lépjünk be a názárethi kis házba. Mit látunk o tt? a királyok királya, az Istenember m inő lakóhelyet választott m agának? Szegényes kunyhó, szegényes bútorzat, Mária és József szegény munkás emberek, ruházatuk egyszerű, szerény és olyan táplálkozásuk is. Ezeket szem­ lélve kell, hogy a szegénység szemeinkben fenséges és nagy dolog legyen. •»>>*■ ■f * Az Istennek Fia leszállóit a földre, a gyarló emberek közé, de nem királyi palotát keresett ki magának, nem ült bársony tró n u sra ... aranyos jogara nem volt . . . hanem szegény, hideg istállóban vett lakást, jászolba fektették . . . a barmok lehellete melegítette a didergő gyenge csecsemőt. És szent Ferenc a daliás, szép, erőteljes fiatal ifjú minő példát ad nekünk ? . . . alig tudja bevárni azon boldog pillanatot, hogy kivetkőzzön a földi hiúságból és csatlakozzon azokhoz, kiket Jézus szeret. '' V / Ha szegénység a mi osztályrészünk, ne zúgolódjunk, gondoljuk meg mennyire kitüntette az Űr Jézus a szegényeket, szerette, felke­ reste őket, szívesen társalgott velük, sőt maga is szegény lett, csak­ hogy sorsukon s e g ít s e n ... Nehéz néha nagyon a nélkülözést eltűrni. Keserű dolog abban hiányt szenvedni, amiben mások bővelkednek. Nagy erény van abban, ha türelemmel, irigység és kifakadás nélkül tudjuk látni mások gazdag­ ságát és mi szegények vagyunk. Látni a fölöslegét másnak, holott nekünk mindez jó lenne. Ne higyjük azonban, hogy a pénzben van a boldogság! hogy gazdagsággal lehet lelki békét vásárolni! Olyan n in c s ! Megvannak a szegény embernek a külső nehézségei, melyek­ kel meg kell küzdenie, de .viszont a gazdagnak megvannak belső fájós, kínos, titkos sebei, melyeket gyógyítani néha sokkal nehezebb dolog á m ! Igazságos az Isten! Ha nem is tudjuk megérteni amig halandó testben járunk, bizzunk benne! Mindenkinek ki van osztva ugyanabban a mértékben a maga része az örömben, de az üröm­ ben is. Ha pedig gazdagságot adott Isten nekünk, szívünk ne tapadjon a pénzhez. Legyen az külső gazdagság. Mindenki lehet lelki szegény. És a terciáríus léleknek ez szent kötelessége is. Ne ragaszkodjunk a birtokhoz, legyünk készek minden pillanatban lemondani arról, amit Isten akar tólünk. Néha tegyük magunkat próbára, ajándékozzunk el oly tárgyat, melyet nagyon szeretünk, vagy mely különösen rászolgál kényelmünkre. Szokjunk le a puhaságról, a finom ételekről, a kénye­ lemről. Kövessük szent Ferenc Atyánk dicső p é ld á já t! Születésétől

325

gazdag lévén mindenről lemondott . . . Ó gazdagnak.*

példája volt szegénynek,

Vizsgáljuk meg lelkünket. Hogyan vagyok én ebben a pontban ? a rendi szegénység nemcsak üres mondás nálam ? Vagyok-e igazán valamiben szegény ? Tudok-e lemondani észrevétlenül az állásomban engem illető tiszteletről, előnyökről ? Vagy inkább követelem azokat lépten nyomon ? Tudok-e kivetkőzni üres és haszontalan dolgokból és felcserélni azokat a szegénység köntösével ? A szegénység volt szent Ferenc legkedvesebb erénye, az Ur Jézus választott állapota . . . legyen ami örömünk, megnyugvásunk és boldog szabadságunk örökre! Pálffy Erzsébet grófnő.

---

¡fin

1 ---------------- --- i-------1 [

Háborusszilánko k.

j| IsT|

A negyedik tél. Rémes három év alatt rémesebb ábrázattal még nem jött a tél, mint amínövel e negyedik fog jönni. M a még bágyadt ( napsugár szelídke fényében pompázik az ősz ajakától sárgára csókolt falevél, ma még rezeg lelkűnkben a dús nyár forróságának nyoma, ma még csüng az édes szóló roskadozó szárán. — de nemsokára szürkébe borul az ég, megdermed a csillogó vizek háta, s fázékony madárkák dideregve gubbasztanak a lekopott faágakon, nemsokára szivünk is fázé­ konnyá válik, ha a közelgő tél szenvedéseinek hideg keze végig simitja szegényt, szegény szivünket. A fehér, mit sem sejtő hópelyhekkel óh mennyi nyomorúság hull három év óta görnyedező vállainkra, nem lesz fánk, nem lesz szenünk, nem kenyerünk és zsirunk, nem lesz más nyu­ galmunk, csak egyszerű, kinos, szomorú életünk lesz, ami nehéz, ami súlyos, s amitől — Istenem, ne verj meg érte — nem egyszer már sza­ badulni szerettünk volna. S mig a kivételes kevesek prémes bundáján erőtlenül szétolvad a hópehely s meleg gyomruk kamráiban békés, elé­ gedett korgás árulja el az áhitott jóllakást, — addig százezrek, milliók vérezve könyeznek s könyezve vé­ itthon és künn, a gránicon resnek . . . . A háhoru furiái pedig üvöltve köpködnek a lőpor- és vérszagu Európa felett s rongyokká tépik a béke félénk, szelíd zászlóját. Minden nappal inkább kezdjük érezni, hogy a háború mintha ezekért

326

a kivételes kevesekért folyna . . . A negyedik tél talán végképen fel­ nyitja a mártiromkodó emberiség szemét « . . . A béke szava. A V atikán ablakából világmegváltó útjára engedett békegalamb még nem ért céljához végleg. Röpköd-röpköd óvatosan, ki nem merülve ágyuk füstje, hajóóriások árbocai, repülőgépek kattogása között. Úgy tűnik fel szorongó szivünknek a dolog, mintha a rettentő zenebonában, mely eget. földet, tengereket betölt, elbódult volna a sze­ líd madárka, s tétován, céltalan csak röpköd, eltévesztve az irányt, mely felé mennie kell. Érthető már majdnem halálra kinzott szivünk szoron­ gása, mert amit várunk s féltünk, azért százszoros szorgos aggódásunk. Azt reméltük — óh, hogyne reméltük volna három év vérvihara után hogy a békegalamb megjelenésere elül az ágyuk morajlása, megtorpan a gyűlölet vakon rohanó szenvedélye. De hogy nem igy történt, amiatt ne essünk kétségbe testvéreim! A galamb röpköd, bár láthatatlanul néha a füst és fellegek árnya mögött, s a vérivó világ szörnyű lármájától nem hallszik szárnyainak finom suhogása, — azért mégis röpköd, míg célhoz nem ér. Es hamarább ér célhoz, mintsem hinné csüggedő szivünk. Csak függesszük szemeinket kitartóan az ég felé, követni a galamb szár­ nyalását, megpillantani hófehér számyahegyét; az isteni erő, mely útjára küldte, megvédelmezi veszedelmes útján golyók ezreitől s az áldott béke gaz hóhérainak orgyilkától. A galamb közelebb és közelebb jön már* S amikor leszáll megpihenni valamelyik ágyú fáradt csövére, azon a napon megszületik a béke napja, ami már nem lehet messze . . . Angol őszinteség. A világnak e kapzsi kalmárnépe a lelkiisme­ retlenség könnyedségével mondja rá becsületes békekészségünkre, hogy nem vagyunk őszinték a béke kívánásában. A k i közülünk békéről be­ szél, az hazudik, s gyengeségünket árulja el* A z ö békekívánságuk más. Egészen más. Béke csak akkor lehet szerintök, ha majd a brit gőg, a francia falánkság, s az orosz telhetetlenség fogják diktálni azt a német erőnek, a magyar derékségnek, a bolgár és török szívósságnak. Ok békét akarnak, de nem a világnak, melytől gáládul elvették, hanem az angol világhatalom telhetetlen hírvágyának, a francia gyűlölet beteg hiúságának« Szérintők ez volna a békének őszinte kívánása. H a ilyen feltételek mellett épülne fel újból a béke lerombolt temploma, akkor katasztrófa válnék a békéből, új kelevények tám adnának a világ el­ gyötört testén. M i azt a békét kívánjuk, melyben minden népek meg­ nyugodnak s békésen fejlődhetnek. Ez a kívánság nem hazugság, nem a fegyverek erejére támaszkodó erőszak, hanem szivünk forró vágy*, mely irtózik már a vér látásától« A világ gyújtogató angol őszinteség el* mk

327

torzítja a dolgok igaz képét s tovább készül gyötörni a gyötrődő em­ beriséget* De égig növő fák nincsenek; a brit gőgnek is határt szab az az crő, mely zsong, zúg, vajúdik a lelkekben, hogy egy váratlan pillanat­ ban kirobbanjon, s az angol őszinteség kaján képébe vágjon egy marék­ kai abból a vérből, mely gőgje miatt hiába ontatott * ♦• (pjb.)

Rendi élet.

Aki a „Szent Ferenc Hírnöké“nek első olvasóit oly szép cikkekkel parkodott vezetni a szeretet Szentjéhez és Szentségéhez (1903 julius, augusztus, szeptember: „Szent Ferenc és az Oltáriszentség"), akinek apostoli működéséről oly sok örvendetes jelentés számolt be ugyan­ ezen lap hasábjain, akinek értékes müvecskéjét „Lelki élet“ nemrég ismertettük meg olvasóinkkal : annak a szive már nem dobog, ajka már nem beszél, keze már nem ír. Csendesen pihen a pécsi ferencrendiek főoltára alatt, bizalommal várja a boldog, a dicső föltámadást. Mély gyász borult aug. 18-án az ősi püspöki város sok .ezer jó hívőjére, de különösen a harmadik Rend összes buzgó tagjainak lelkére, midőn olvasták s hallották a gyászos h irt: „P. Szendei Ágoston tegnap éjjel 7*11 óra után rendtársai körében elhunyt." Ekkor érezték át mindnyájan, kik őt ismerték, kik buzgóságát tapasztalták, példáját látták, tanításait hallották: ki volt ő, mit veszítettek el benne. A legfájdal­ masabb érzés találkozott a leghálásabb visszaemlékezéssel. A Kapisztrán szent Jánosról nevezezett Provinciának egyik leg­ értékesebb tagja és a magyarországi harmadik rendnek egyik ujjáalakitója a baranyamegyei Abaligeten született 1867. augusztus 3-án. Atyja községi jegyző volt ki fiának a keresztségben László nevet adott. Elemi iskoláit Abaligeten, a gimnáziumot pedig Pécsett végezte. Istent kereső lelkének sugallatát követve, 1882-ben szent Ferenc rendjébe lépett és az ujoncévet Sz. Maximilián néven Csáktornyán töltötte. • Már akkor is feltűnt igen kedves, épületes magatartásával, melyről

328

évek múlva is emlékeztek reá. Miután letette az egyszerű fogadalma­ kat a további gim názium i és bölcseleti tanulmányokat Varazsdon folytatta. Mivel azonban a szent László provincia akkor már nagyon lelépett a fegyelem alapjáról, a laza rendtartásu környezetben nem találta fel lelke vágyódását. Azért — édesatyja közbejött halála miatt is kilépett a szerzetből és visszatért a világba. További szorgalmas tanul­ mányai és tekintélyt parancsoló viselkedése révén megkapta a bölcskei posta vezetőségét. De amikor már egészen nyugodtan élhetett volna a világban, akkor újra feltámadt benne a szerzetesi hivatásnak eddig hamu alá rejtett szikrája, mely nem hagyta nyugodni, mig minden nehézséget legyőzve, minden áldozatot meghozva újra föl nem vette sz. Ferenc elhagyott ruháját, amely alkalommal Ágoston nevet kapott. 29 éves volt mikor tanulni kezdte a pécsi papnöveldében a hittudomá­ nyokat 1890-ben. A szent tanulmányoktól, az állandó lelkigyakorla­ toktól, a gyakori — sokszor egész éjen át tartó — szentségimádástól, különféle önsanyargatásoktól (virrasztás, kemény fekhely, böjtölés) oly tűzet fogott szivében az isteni szikra, melynek lángjait csodálták rendtársai is, de még inkább a világ, s ily előkészület után 1894 junius 27-én szentelte pappá Dulánszky Nándor pécsi püspök nádasdi nyaralója kápolnájában. Aki eddig csak a saját lelkét kivánta megmenteni és a mások lelkiüdvének munkálására csak készült, az mint áldozópap, m int „Páter Ágoston" oly buzgalmat fejtett ki, melynek számtalan lélek köszöni megtérését és lelki előhaladását. Tevékenyégének első tere a gyónta­ tószék volt. Oly készségesen fogadta, oly hatásosan intette, oly erélye­ sen tisztította, oly rendszeresen vezette a hozzákerült lelkeket, hogy azok nem maradhattak a régiek, megkellett szeretniök az Istent, haladniok kellett az erényesség rögös, szűk, de boldogító útján — sőt magukkal kellett hozniok családjuk tagjait és ismerőseiket is. Így rövid idő múlva hatalmas befolyást gyakorolt Pécsnek hitéletére. Nagy eszköze, segítsége volt P. Ágostonnak a lelkek üdve műnkálásában szent Ferenc harmadik rendje. Fölszenteltetése után csak­ hamar a pécsi harmadik Rend igazgatójává nevezték ki és az maradt addig, mig betegsége munkaképtelenné nem tette 1914-ig, tehát majd­ nem 20 éven keresztül. Mennyit tett e minőségében, azt senki sem birná kimerítően felsorolni. A pécsi harmadik Rend akkor 25 tagot számlált és ezek sem voltak semmikép szervezve. P. Ágoston mindjárt rendet csinált. Havonként összejöveteleket tartott szent beszéddel, ájtatossággal kapcsolatosan, melyek hatása alatt a gyóntatószékben M

£

329

megtisztult lelkek csakhamar mindig nagyobb számban csoportosultak köréje. Szigorú volt a fölvételnél, de még erősebb a hibázók megja­ vításánál. Minden vádat, minden panaszt meghallgatott és azután azt, kit vétkesnek talált, előbb szelíden kioktatta, majd keményebben sőt nyilvánosan megrótta, és ha meg nem javult, kérhetetlenül kizárta. Megtörtént, hogy egész hosszú sor nevet olvasott fel a rendi gyűlés alkalmával és egész egyszerűen és nyugodtan hozzátette : »ezek a mai n a p t ó l megszűntek harmadik rendieknek lenni.“ De amily szigorú volt a vétkes és botrányt okozó tagokkal szemben, oly gyengéd szeretetet figyelmességet tanúsított azok iránt, akiket többszöri próbatétel után az alázatosságban, a felebaráti szeretetben, a béketűrésben és min­ dennemű lemondásban készségeseknek, tökéletesedőknek ismert meg. Nem tudta kímélni magát, ha ezeknek lelki örömet, hasznot szerezbetett. Epén szivének kifogyhatatlan jósága volt az, mely oly sok világias, hiú, önző szivet hóditott meg Isten szent szeretetének, szeráfi szent Ferenc szellemének. A lelkiéletre és haladásra képesített híveket aztán saját alkotta tanulmányaiból, elmélkedéseiből, tapasztalataiból merített, kitünően bevált rendszere szerint tovább vezette. Az ájtatossági gyakorlatok kö­ zött különösen ajánlotta a heti szent gyónást — rendes lelkiatya választás mellett, — a naponkénti valóságos és minél többszöri lelki áldozást, •• a keresztútjárást, a státio-búcsut (6 Miatyánk, 6 Udvözlégy, 6 Dicső­ ség,) az általános és részletes lelkiismeretvizsgálatot. Az önmegtagaadásokat, melyeket lelki gyermekei kértek tőle, legtöbb esetben megen­ gedte, — sőt egyeseknek napirendet is írt elő, vagy hagyott jóvá. Ezen egyes személyekre vonatkozó buzgolkodása mellett soha sem feledkezett meg az egész harmadik rend közös szervezéséről sem. A régebbi és több pontban már elavult szabálykönyvecskét átalakí­ totta és újra kiadta. Az 1909-ik évi április hó 13. és 14-én tartott harmadik rendi igazgatók kongresszusán P. Ágoston is résztvett és előadást tartott a világi papság gondozása alatt álló harmadikrendiekről. Indítványait valamint a szervezésről és kormányzatról szóló szabályait egyhangúlag elfogadták. (Szent Ferenc harmadik rendi kézikönyve 97— 174.) Mindig keresett és talált is más-más javítani tökéletesíteni valót és igyekezett is azt minél előbb megvalósítani, úgyhogy a pécsi harmadik rend néhány év múlva mind tagjai számával, mind azok buzgóságával az összes magyarországi harmadik rendi csoportoknak példaképévé lett. Pedig a harmadik rend vezetése, fölvirágoztatása P. Ágostonnak nem volt az egyedüli, sőt még csak a legnagyobb munkája és érdeme sem-

Miután egy évig hitszónok volt, kezdetben a teologusoknak, majd 1899-tői 1911-ig a noviciusoknak magisztere és lelki vezetője fárad­ ságos tisztjét viselte. Ezen hivatalaiban nem annyira rövid, egyszerű, de jól meggondolt és átérzett tanításaival, saját szorgalmával össze­ gyűjtött és másolásra átadott írásaival, mint inkább önuralmának, fegyelmezettségének, minden erénynek tündöklő példájával oly hatást gyakorolt növendékeire, melynek hatása az egész Kapisztrán provincia lassú, de állandó és tartós szellemi kifejlődése tökéletesülése volt. 1911-ben a pécsi zárda főnöke és a szigeti külvárosi plébánia adminisztrátora lett, mely minőségében nagy pontossága, szolgálatkész­ sége, komoly szerzetesi szigorúsága általános nagyrabecsülést és szeretetet vívott ki magának. Érdemei elismerése képen 1912-ben másod­ szor is (1906-ban először) tartománytanácsosnak választották, mely hivatalban kitűnő tanácsaival igen sokat használt az egész Provinciának. Azonban épen ez időben kezdett jelentkezni betegsége, mely 1914. húsvéti ünnepek után levette lábáról és képtelenné tette min­ den mozgással járó tevékenységre. Hiábavalónak bizonyult minden gyógyíttatás, eredmény nélkül jött haza félév múlva Vörishofenből is — hová az őt rendkívül tisztelő Zichy grófnők nagylelkűsége segítette — még egy teljes évi állandó fekvés után annyira elgyengült, hogy elér­ kezett a részéről várva-várt utolsó órája. Mindent elviselt, — halála előtt 3 héten át, mi táplálta volna, semmit sem birt magához venni — mindenbe belenyugodott, mit Isten bocsátott reá, mindent megbánt, mindent jóvátett, a miről csak sejtette, hogy hiba, tökéletlenség volt részéről, mindent megtett, mindent elintézett, a miről tudta, hogy biztosítja számára a boldog kimúlást és örökkévalóságot. Temetését aug. 19-én d. u. 5 órakor egykori rendes gyónója gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök végezte, oldalkanonokja, titkára, irodavezetője, valamint a siklósi és pécsi házfőnök segédlete mellett. Ott volt több egyházi és világi előkelőség, a helybeli rendtársak éien P. Unghváry Antal tartományfőnök és a templomot zsúfolásig meg­ töltő hivő közönség. Igen hatásos képet nyújtott az egész templomon végig sorakozó harmadik rendiek tömege, kik kezükben égő lámpával, szemükben forró könnyekkel kisérték nyugvóhelyére azt, ki őket annyi szeretettel vezette az örök élet végcélja felé. Adjon neki az Ur jutalmat minden fáradságáért, nekünk pedig kegyelmet, hogy megértsük a mit tanított, kövessük az úton, melyen haladt, hogy nyugodtan és boldogan — miként ő szokta mondani ~~ „hazamehessünk!* P. A. f

331

5 Erdélyi ferencrendi templomaink fölsegítésére szeretettel és bizalommal kérjük a Hírnök olvasóinak kegyes adományát. Isten nevében és az Ur házainak javára gyűjtünk. A jótékony alamizsnálkodásnak ez a neme leg-< értékesebb. A jutalmazó Isten szempontjából is legbecse­ se b b , mert olyan, mint az evangéliumi szegény asszony megtakarított fillérje. Százszoros kamatot hoz a lelki kin­ csekben. Hálás szívvel, Isten nevében köszönjük meg a következő adományokat: Özv. Deésy Istvánná Kivár 200 K, Debreceni harmadikrend gyűjtése 27 K, Korody Károly Gyalár 10 K, Főt. Biró Sándor plé­ bános Futásfalva 3 K, Heinrich Istvánné Gyöngyös 20 K. Zom bor. Mind jobban terjed a harmadik rend szükségességének eszméje . . . Legújabban Zomborban fókép főtisztelendő Piukovics Ferenc káplán buzgósága folytán oly szépen fejlődik, hogy a legna­ gyobb örömmel nézhetünk az új zombori harmadik rendi községre. Október első vasárnapján közel 40 uj tagot öltöztetett be a helybeli kinevezett vezető Piukovics Ferenc . . . Ez új zászlóbontogatásnak szivünk mélyéből örülünk és annak a reménynek adunk kifejezést, hogy többször találkozunk még a Hirnök lapjain a zombori harmadik rendiekkel. Szent Ferenc Atyánk áldása legyen a kezdetén és az támogassa a jövőben is, fókép annak buzgó vezetőjét.

Az ingolstadti szent Miseszövetseg. A múlt hónapban a szent miseszövetségbe beiratkoztak: Nagy András, Barta Julianna, Szabó József 1*50— 1*50 K Kárásztelek; Kovács Illés, Magyar Anna, Kovács István, Kovács János 1— 1 K Makó; Tóth Anna, Horváth Viktória, Kálmán Júlia, Matay Teréz, Sipos Rozália 2*40—2‘40 K Gutorfölde ; Pálinkás István 2 K Budapest; Kenyó Juliánná, Kulis Malvin, Kulis Mária, Sörfőző Véra 4—4 K Szécsény; Ágoston Rozália 1 K ; Markó Anna, Petrán Gizella 4—4 K Kolozsvár.

Szent miseszövetség céljaira: Hermann Jánosné Olthéviz 1 K, Szakács Józsefné 3 K, Baudon GyÖrgyné 3 K, László Andrásné 2 K,

332

Máuton Lajosné 1 K, Györgyjakab Andrásné 1 K, Lukács János 3 K, Lukács József 3 K Futásfalva; Keleti Béla 1.20 K Besztercebánya.

Szentmisére: Kóry Vencelné 2 K Katona; Fazakas Hajnalka 2 K 10 fii!. Nagyszeben; Ivanov Balogh István 3 K Gyergyóremete; Sonsory Viktor plébános gyűjtése 94 K Kárásztelek; Hermann Jánosné 4 K O lth év iz; Varga Istvánné 12 K Gyergyóremete; Varga Katalin 64 K 60 fill. D őrőske; Váradi József tábori lelkész 20 K ; Tóth Anna, Horváth Viktória 6— 6 K Gutorfölde; Kámán Júlia, Matay Teréz, Sípos. Rozália 7— 7 K Gutorfölde.

A szentmiséket m últ számunkban tévedésből a „miseszövetség céljaira* cim alatt nyugtáztuk. Szent A ntal kenyerére. Márton József 5 K Trencsénzávod; Korody Károly 10 K Gyalár; Felszegi Béla 25 K Beszterce; Ozv. Somogyi Ferencné 1 K Szeged; Hermann Jánosné 2 K O lth é v iz; Specziár Margit 3 K Barcsbese; Galló Kálm án 5 K Gölniczbánya ; Kory Ven­ celné 1 K Katona.

Bűcsűs napok a terciáriusok számára. (Teljes b ú c s ú k nyerhetők).

O k tó b e r h a v á b a n : 19 23

Alkantarai Kapisztrán

sz. Péter hv. I. r. sz. János hv.I. r.

I

J

{ !

Novem ber h a v á b a n : 12

Szent Didák hv. 1. r. NB. Az említett napokon kívül teljes búcsút nyernek a tér- | ciáriusok: j 1. Rendi gyűlés napján.

2. Minden hónap tetszés szerinti napján, ha az u. n. S tá c ió im á d s á g o t* elvégzik, vagyis 6 Miatyánkot, Üdvözletét és Dicsőséget az Oltáriszentség előtt elimád' kozzák. 3. A héttizedes rózsafűzér elimádkozásával. 4. Halálos ágyon. N ovem ber h a v áb a n minden hivő a ha* lottakért is felajánlható teljes búcsút nyerhet, ha meggyónik, áldozik s az Oltáriszentség előtt Őszentsége szándekára imádkozik. (1888. jan. 17.)

L a p u n k a főtiszt, erdélyi egyházm egyei h a tó s á g és a re n d i elU ljáróság jóvá-hagyása m ellett je le n ik meg.