MIKSZÁTH KÁLMÁN
GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015
Tisztelt Szülők! Kedves Leendő Tanítványaink, Hallgatóink! A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Balassagyarmat egyik legfiatalabb iskolája, mely két középiskola jogutódjaként jött létre 2006. augusztus 1-jei dátummal. Az egyik iskola a Mikszáth Kálmán KÉVIG volt, amely a kereskedelem, az élelmiszeripar, a közgazdaság, az idegenforgalom és a vendéglátás területén képzett szakembereket, de repertoárjában megtalálható volt a gimnáziumi és a rendészeti osztály is. A másik iskola a Bérczy Károly Középiskola volt, amely főleg gimnáziumi felnőttoktatással foglalkozott, de végzett szakmai képzést is, elsősorban az ügyviteli és az informatikai szakmacsoportokban és csak szakképző évfolyamokkal. A jogutódlással a két iskola alaptevékenységei és egyéb feladatai átöröklődtek az új intézményre. Az új iskola vonzáskörzete megnőtt, másik közigazgatási régióba is átnyúlik: a balassagyarmati képzés kiegészül a rétsági és a nógrádsápi tagozattal. Az oktatás-képzés során törekszünk arra, hogy a tanulókat használható tudással felvértezve, gyakorlatorientáltan oktassuk, hogy szakképesítésük megszerzése után megfeleljenek a munkaerő-piaci igényeknek.
Az elmúlt években tanulóink egy részének a Leonardo da Vinci és a Szakiskolai Mobilitási Programok keretében - pályázat útján – lehetősége volt külföldi szakmai gyakorlaton való részvételre Németországban, Észak-Írországban, vagy Olaszországban. A projektek megvalósítása az Európai Közösség támogatásával történt. Bízunk benne, hogy erre a jövőben is lehetőség nyílik. Tájékoztatónk segítségével megismertetjük nevelési, oktatási célkitűzéseinket, valamint azokat a képzési formákat, amelyeket választhatnak a nálunk továbbtanuló diákok.
2 4
FELVÉTELITÁJÉKOZTATÓ TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK NYĺLT NAPOK: Rétsági tagozaton: 2014. december 1-jén 800 – 1000 óráig Balassagyarmaton: 2014. november 19-én 0800-órától vagy 1000 órától Helye: Vármegyeháza (Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér 2.) Részvétel a balassagyarmati nyílt napokon csak 2014. november 12-ig történő előzetes bejelentkezés alapján a 35/301-966-os faxszámon a résztvevő tanulók és kísérők megnevezésével, valamint a választott időpont megjelölésével. Kérjük, hogy az iskolák összesítve küldjék el jelentkezésüket. Bővebb információ a 35/301-999 vagy a 35/501-190-es telefonszámokon kérhető Babcsán T. Andrásné pályaválasztási felelősnél.
PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET: 2014. november 19-én 1500 órakor Vármegyeháza díszterme
FELVÉTEL Felvételi vizsgát nem tartunk. A jelentkezők elbírálása az 5-7. osztály év végi és a 8. osztály félévi tanulmányi eredmény alapján történik. Ugyanez vonatkozik a rétsági tagozatra jelentkezőkre is.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 3 4
ISKOLÁNKRÓL A XXI. század új kihívásokkal szembesít bennünket. Életünk és környzetünk megváltozott, a jövőkép meghatározója a változás állandósága. A változásokhoz csak a széles bázisú általános és szakmai műveltséggel, az állandó tanulás készségével, motivációjával és képességével rendelkező ember tud alkalmazkodni. Ez elképzelhetetlen a kulcskompetenciák (szövegértésszövegalkotás, matematikai-logikai készség) megfelelő fejlettségi szintje nélkül. A társadalmi-gazdasági életviszonyok gyors változásával az életvitel hagyományos formái átalakultak és egyes elemei értékvesztetté váltak. Mindennapjainkat meghatározza a globalizáció, a multinacionális vállalatok szerepe és az általuk közvetített életforma, a multikulturális kihívások, információk mennyiségi robbanása az élet minden területén. Új tulajdonságokra van tehát szükségünk, megtartva mindazt, ami múltunkból a jövőt orientáló erő és érték. A jövő generációt oktató-nevelő intézményünk tevékenységét meghatározó legfontosabb értékek, célok és feladatok, amelyek a mindennapi munkában is irányt mutatnak: Iskolai nevelőmunkánk célja olyan értékek közvetítése, amelyek a tanulók személyiségére, tanulmányi eredményeire, jövőjére, a családra, a munkahelyre, a társadalmi környezetre is pozitív hatást gyakorolnak. Ezen értékek közvetítése a tananyagon, a személyes példamutatáson, az iskola egészén keresztül történik. Oktatási stratégiánk legfontosabb eleme az általános és a szakmai műveltségtartalmak egymást kiegészítő és megerősítő kapcsolata. Iskolánk a társadalmi és oktatáspolitikai változásokra nyitott. Az iskola dolgozói elkötelezettek a minőségi munka, a folyamatos intézményfejlesztés és partnerközpontú működés iránt. A tanulókkal szemben magas követelményeket támasztunk. Oktatásunk ugyanakkor tanulóközpontú és humánus. Alapvető feladatunknak tartjuk, hogy kellően motiváljuk a tanítás-tanulási folyamatot, s hogy kialakuljon az önképzésre való igény. Lehetőséget biztosítunk a szakképzésben résztvevő tanulóink számára, hogy tanulmányaik befejezése után felnőttképzés keretében érettségi vizsgát tehessenek. Fontos feladat a társas kompetenciák fejlesztése: a tanulók legyenek képesek érdeklődni és együttérezni más magatartások, életformák, szociális helyzetek,
4
4
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
meggyőződések iránt, és a tolerancia határozza meg viszonyukat minden, az átlagostól különbözőhöz, eltérőhöz. Céljaink eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy nyitottak legyünk a szakmai és társadalmi életben zajló változásokra, alakítsunk ki minél több kapcsolatot más intézményekkel, hogy velük együttműködve hatékonyabban és eredményesebben dolgozhassunk. Iskolánk széles körű bel- és külföldi kapcsolatokkal rendelkezik: Magyarországon: Balmazújváros, Csenger, Dunaújváros, Nyíregyháza, Pécs, Salgótarján, Székesfehérvár, Tatabánya, Zalaegerszeg, külföldön: Chemnitz (Németország), Lamezia Terme (Olaszország), Léva (Szlovákia), Londonderry (Észak-Írország), Pavia (Olaszország), Rimaszombat (Szlovákia), Somorja (Szlovákia), Zilah (Románia) oktatási intézményeivel, gyakorlati oktatást végző helyekkel. Intézményünkben minden diák számára biztosított az idegen nyelv tanulása és az informatikai alapismeretek megszerzése. Iskolánk szakmai fejlesztési stratégiáját meghatározó tényezők: elsősorban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Salgótarjáni Tankerülete által engedélyezett szakmák, továbbá a megye munkaerő-piacának várható alakulása; a szolgáltatásainkat igénybevevő tanulók, szülők, gazdasági kamarák és gazdálkodó egységek elvárásai, valamint a versenytárs iskolák és képző intézmények programjai. Kitűzött céljaink közé tartozik az értékes, érvényes, hasznosítható, piacképes tudás átadása, az új üzleti gondolkodásmód és szakmai elkötelezettség kialakítása, a vállalkozási kompetenciák fejlesztése. Törekszünk arra, hogy a tanulók megértsék, miért szükséges az etikai szabályok betartása az üzleti életben mind a vezetők, alkalmazottak, mind a termelők és fogyasztók részéről. A gyakorlati képzést végzők személyes példájukon keresztül rámutatnak arra, hogy az odaadással, sikeresen végzett munka örömforrás az ember életében. A szakmai gyakorlat megszerzését az iskola koordinálja. Tanulóink párhuzamosan vesznek részt a szakmai gyakorlaton az iskola tanműhelyeiben (tankonyha, cukrászműhely, pincérkabinet, kereskedelmi kabinet, taniroda) és a valós életben vállalkozásoknál. A vállalkozások kizárólag tanulószerződéses formában foglalkoztatják diákjainkat, amiért havonta rendszeres pénzbeni juttatást (ösztöndíjat) adnak. A képzés egésze során megragadunk minden alkalmat arra, hogy sikerélményhez juthassanak tanulóink, mert ez hozzájárulhat a szakmaszeretet kialakulásához.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
5
5
Iskolánk pedagógiai munkájának egyik alapvető célja a tanulók személyiségének minél teljesebb kibontakoztatása. Ennek érdekében a tanórai tevékenységen túl az intellektuális, esztétikai és érzelmi nevelés fejlesztésére lehetőséget nyújtunk a tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozásokkal, tanulmányi versenyekkel, színvonalas iskolai ünnepségekkel. Néhány, már hagyományosnak tekinthető programunk: gólyaavató, szalagavató, iskolanapok (Mikszáth-napok), túlélőtúra, Ki Mit Tud?, színházlátogatások, rendhagyó irodalom- és történelemórák… Iskolánk szervez iskolai, országos és nemzetközi szavalóversenyeket is. Igény esetén tanulmányi kirándulást szervezünk angol, német vagy olasz nyelvterületre, illetve sítábort Szlovákiába.
Mikszáth-emléktúra Szklabonya
6 4
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI
A tanulók egyéni tanulását, önképzését szolgálja az iskolai könyvtár, amelyben 15.000 könyv, 40 különböző folyóirat, CD-k, internetes hozzáférés található. Ezek a tanórai munkát segítik, és az érettségire, a felvételire, valamint a különböző szakmai versenyekre adnak sikeres felkészülési lehetőségeket. A városban egyedülálló lehetőségként iskolánk 2004-ben pályázat útján kialakította a Világ-Nyelv Tanulóközpont idegen nyelvi könyvtárrészlegét, melynek állományába integráltuk a szakiskolai pályázatok nyelvi szakkönyveit, CD, DVD és video anyagait is. Ezzel a könyvtárrészleggel részévé váltunk az országos hálózatnak, melyben hasonló könyvtárak alakultak, s ezáltal könyvtárközi kölcsönzés útján még nagyobb lehetőség nyílik a nyelvvizsgákra készülő tanulók folyamatos, magasabb szintű képzésére a városban és vonzáskörzetében. Vidéki hallgatóink – igény esetén – a Madách kollégiumban tudnak elhelyezkedni.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
5
7
FŐBB KÍNÁLATUNK
Szakiskola, duális szakképzés alapfokú végzettséggel rendelkezők részére, 3 évfolyam Szakiskola, szakképzés bármilyen vendéglátós szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezők részére, 1 évfolyam Szakközépiskola, 4 évfolyam, szakmai érettségit ad Szakközépiskola szakképzési évfolyamokkal, érettségivel rendelkezőknek, 1 vagy 2 évfolyam KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK FÜGGVÉNYÉBEN MÓDOSULHAT!
„Tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel, tanulni kell…” (Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell…)
2010.10.26.
8
4
A projekt megvalósítása az Európai Közösség támogatásával történik.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
OKTATOTT IDEGEN NYELVEK Szakiskolai képzés esetén
A 9. évfolyamtól angol vagy német nyelv tanulható.
Szakközépiskolai osztályokban Főnyelv:
angol és német
Érettségire épülő szakmai képzéseknél
Szakmai anyaggal bővített idegen nyelvi képzés folyik, a tanult nyelvre építve.
Első nyelvként csak abban az esetben indul mindkét nyelvi csoport, ha a felvételizők közül a megfelelő létszám összejön.
SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMOK DUÁLIS SZAKKÉPZÉS (3 ÉVES)
o o
Belső kód Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportban oktatott szakma: 34 341 01 Eladó 11 Vendéglátás-turisztika szakmacsoportban oktatott szakmák: 34 811 01 Cukrász 34 811 03 Pincér 34 811 04 Szakács
12 13 14
A szakiskola ezen formájába az alapfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezhetnek. A képzés során három év alatt juthatnak szakmához.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
5
9
SZAKKÉPZÉS (1 ÉVES)
OKJ száma 35 811 02
Szakma Vendéglátó üzletvezető
Képzési idő 1 év
A szakiskola ezen formájába bármilyen vendéglátós szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezők jelentkezhetnek.
SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS A szakközépiskolai képzés első szakaszának időtartama 4 év, amelynek során a tanulók szakmai tárgyakat is tanulva felkészülnek az érettségi vizsgára. A szakmai érettségi vizsga sikeres teljesítése után jelentkezhetnek érettségire épülő képzéseinkre, valamint főiskolára egyetemre vagy az ágazatnak megfelelő szakmai érettségi végzettség birtokában bizonyos munkakörök betöltésére válnak jogosulttá. A balassagyarmati képzőhelyen: Ágazat Kereskedelem Vendéglátóipar Közszolgálat
Belső kód 01 02 04
A rétsági tagozaton: Ágazat Ügyvitel Informatika
Belső kód 05 06
10 4
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ SZAKMAI KÉPZÉSEK,
ISKOLARENDSZERŰ FELNŐTTKÉPZÉS A balassagyarmati képzőhelyen: OKJ száma Szakma 54 341 01 Kereskedő Cél: olyan szakemberek képzése, akik a kereskedelemben és a kereskedelemmel kapcsolatos gazdasági területeken vezetési, szervezési feladatokat látnak el.
Képzési idő 2 év
54 811 01 Vendéglátásszervező-vendéglős Cél: olyan szakemberek képzése, akik a vendéglátó egységekben irányítják a beszerzési, termelési, értékesítési és raktározási tevékenységet, valamint kialakítják és ápolják a vállalkozás üzleti és vendégkapcsolatait.
2 év
54 481 04 Informatikai rendszergazda Cél: olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak számítógépet kezelni, szoftvereket használni. Munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végez, projektet tervez és értékel. Hardveres, szoftveres feladatokat lát el. Üzemelteti a külső és belső hálózatot. LAN/WAN minősítéseket végez mérésekkel, hálózatokat üzemeltet és felügyel, eszközöket telepít, hálózatot módosít. Üzemelteti a vezeték nélküli hálózatot Televíziót, számítógép monitort, CD/DVD eszközöket javít. IT biztonságot dokumentál, VPN-t (Virtuális Magánhálózatot) hoz létre. Webtartalmak telepítését, frissítését és ellenőrzését végzi. Webes szolgáltatások folyamatos monitorozását végzi/végezteti, közreműködik tervezési, fejlesztési feladatokban. Hozzáférési jogosultságot biztosít a partnereknek, rendszer konfigurálást végez és ellenőriz.
2 év
54 344 01
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
2 év
Amennyiben nem rendelkezik valaki érettségi vizsgával, úgy azt is megszerezheti iskolánkban a felnőttoktatás keretében. A balassagyarmati képzőhelyen, valamint a rétsági-, nagymarosi és nógrádsápi tagozatokon: Általános érettségi vizsgára felkészítő középfokú iskolarendszerű oktatás o 2 éves felnőttoktatás szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők részére Esti munkarend szerint szervezett oktatási formában a 16. életévüket betöltöttek számára, akik szakiskolát végeztek és szeretnének érettségi bizonyítványt.. A felvételi tájékoztatóban meghirdetett képzések tájékoztató jellegűek, a fenntartó későbbi döntésétől függően módosulhatnak. Az iskola fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben a választott szakmára való jelentkezések száma nem éri el a minimális csoportlétszámot, vagy az adott szakmára való beiskolázási létszám meghaladja az indítani kívánt csoport létszámát, a jelentkezőt a második, vagy a harmadik helyen megjelölt szakmára iskolázza be.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
5
11
12 4
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
A KÖZÉPFOKÚ ISKOLAI FELVÉTELI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE A 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott középfokú iskolai felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2014/2015-ös tanévben:
2014. 10. 15.
A középfokú iskolák a Hivatal által közzétett közleményben foglaltak szerint Meghatározzák tanulmányi területeik belső kódjait és a Hivatal által meghatározott formában megküldik a Felvételi Központnak.
2014. 10. 31.
A középfokú iskoláknak felvételi tájékoztatóban kell nyilvánosságra hozniuk a felvételi eljárásuk rendjét, és a felvételi tájékoztatót közzé kell tenniük a közoktatás információs rendszerében.
2015. 01. 17.
Az általános felvételi eljárás kezdete.
2015. 02. 13.
Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak.
2015. 03. 11.
A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket.
2015.03.16-17.
A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.
2015. 03. 18.
Az általános iskola eddig az időpontig elzárva őrzi az eredeti, korábban beküldött tanulói adatlap második példányát. A módosító tanulói adatlapot ekkor kell megküldeni a Felvételi Központnak.
2015. 03. 23.
A Felvételi Központ elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek névsorát ABC sorrendben.
2015. 03. 30.
Az állami intézményfenntartó központ kijelöli a Köznevelési Hídprogramokat a következő tanévtől megvalósító középfokú intézményeket, és erről tájékoztatja az általános iskolákat.
2015. 04. 02.
A Felvételi Központ a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti a jelentkezettek listáját.
2015. 04. 08.
A középfokú iskola igazatója az ideiglenes felvételi rangsort megküldi a Felvételi Központnak.
2015. 04. 24.
A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.
2015. 06. 25.
Beiratkozás
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
5
13
14
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZERETNÉL ELJUTNI IDE? SZÍVESEN DOLGOZNÁL ITT?
Neked is van lehetőséged eljutni ezekre a helyekre!
GYERE HOZZÁNK,
és TE is részese lehetsz izgalmas kalandoknak!
VÁRUNK! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
5
15
KEDVES ÉRDEKLŐDŐK ! Reméljük, hogy tájékoztatónk megkönnyítette Önöknek az
iskolaválasztást. Bízunk abban, hogy széles látókörű, művelt, önmagával és másokkal szemben igényes, az emberi értékeket megbecsülő, hasznos állampolgárokat nevelhetünk iskolánk falai között.
Köszönjük megtisztelő figyelmüket !
Amennyiben iskolánk felkeltette érdeklődésüket, úgy további információ az alábbi elérhetőségeken szerezhető be:
Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 200 776 Nappali képzésben: 2660 Balassagyarmat, Hétvezér út 26. 06-35/301-999, 501-190, 501-199 Felnőttoktatásban: 2660 Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér 2. 06-35/300-963
Fax: 06-35/301-966 E-mail:
[email protected] Igazgató: Lavaj Árpád