BALASSAGYARMAT RENDEZVÉNYNAPTÁRA A 2013. ÉVRE A rendezvénynaptárt a Madách Imre Városi Könyvtár helytörténeti dokumentumai alapján, elsősorban az oda beérkező meghívókból állítottuk össze. Köszönjük Medvácz Lajos polgármester úrnak, hogy a részére beérkező meghívókat átadta a gyűjteménynek. Rövidítésjegyzék A Kiss Árpád Általános Iskola tagiskoláit a tagiskola, a Központi Óvoda tagóvodáit pedig a tagóvoda nevén tüntetjük fel. BADISZVSE = Balassagyarmati Diák Szabadidős és Versenysport Egyesület BBG = Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium (Balassagyarmati előtaggal alapító okirat alapján 2013. aug. 5 óta) BÉBK = Balassagyarmati Érem- és Bélyeggyűjtő Kör ÉFOÉSZ = Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Filharmónia = Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft. HEG = Horváth Endre Galéria HVIM = Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom KÁÁLTI = Kiss Árpád Általános Iskola KÉSZ = Keresztény Értelmiségiek Szövetségének balassagyarmati szervezete KLIK = Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Mikszáth Kálmán gimnázium = Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola MIVK = Madách Imre Városi Könyvtár MKMK = Mikszáth Kálmán Művelődési Központ MNLNML = Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára MNMPM = Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma NMÖK = Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése RMAMI = Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola Szent-Györgyi g. = Balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola (Balassagyarmati előtaggal 2013. január 1-től) Szent Imre iskola = Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola Tormay-társaság = Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság Via Nova ICs = Via Nova Ifjúsági Csoportja (Szlovákia)
Dátum
Óra
1. 9.
10.50
1. 10.
8.00
1. 11. – 2. 21.
17.00
1. 17.
16.30
1. 18.
9.00
1. 19.
15.00
1. 20.
17.00
1. 21.
17.00
1. 22.
16.30
1. 22.
17.00
1. 22.
18.00
1. 23.
17.00
1. 24.
17.00
1. 24.
18.00
1. 25.
Esemény Tibay András Kék idő c. kiállítását a rendező iskola aulájában megnyitja Kovács Ferenc tanár A Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium nyílt napja Sulyok Gabriella kiállítását a HEG-ben megnyitja Shah Gabriella művészettörténész Miért éppen a vasutasok? Az 1919. januári események háttere. Gere József helytörténész előadása a Helytörténeti Gyűjteményben a Honismereti Kör rendezvényén Madách–Mikszáth vers- és prózamondó verseny a volt megyeháza nagytermében Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a művelődési központban: Az egyiptomi kultúra és a fáraók titka Egyetemes imahét. A római katolikus újtemplomban igét hirdet Molnárné Tóth Erzsébet református lelkész A Zeke Kálmán református gyülekezeti teremben igét hirdet dr. Stella Leontin kanonok, plébános Magyar Kultúra Napja. Ünnepség a Palóc Múzeumnak a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményévé válása alkalmából. Köszöntőt mond dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Dr. Lengyel Ágnes múzeumigazgató számol be intézménye terveiről. Közreműködik a Balassagyarmati Kamaraegyüttes A Bosco Szent János szalézi templomban igét hirdet Bartha István evangélikus lelkész Örökség Kulturális Műhely. Friedrich Klára és Szakács Gábor rovásírás kutatók előadása a művelődési központban Kárpát-medencei birtok-levelünk: a rovásírás címmel Az evangélikus Luther-házban igét hirdet P. Baji János SDB szalézi szerzetes A Zeke Kálmán református gyülekezeti teremben igét hirdet Hidász György Izráel diakónus, plébániai kormányzó (Romhány) Balla Mihály országgyűlési képviselő évértékelő rendezvénye a művelődési központ kamaratermében
Rendező Kiss Árpád Általános Iskola A rendező iskola Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Madách Imre Városi Könyvtár Mikszáth Kálmán gimnázium Hetednapi Adventista Egyház Balassagyarmati Gyülekezete A három történelmi egyház lelkészei Egyetemes imahét
Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma
Egyetemes imahét „Kicsi vagyok én” Alapítvány, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Egyetemes imahét Egyetemes imahét
Polgárok Balassagyarmatért Alapítvány Nógrád Megye Megyei Madách-ünnepség. Koszorúzás a Köztársaság Önkormányzata, 14.00 téri Madách-szobornál. Verset mond Hrubiák Bgy. Város ÖnkorLaura, a Szent Imre iskola tanulója mányzata, MIVK
Dátum 1. 25.
1. 25.
1. 26. 1. 26. 1. 26.
1. 26.
1. 28. 1. 28. 1. 28.
1. 29.
Óra
Esemény Rendező Benkő Cs. Gyula festőművész kiállítását a városi könyvtár galériáján ifj. Telek Zoltán művésztanár 15.00 Megyei Madách-ünnepség nyitja meg. Közreműködik Ember Dániel – fuvola és Tomisné Cselényi Noémi – gitár A Madách-ünnepségen megjelenteket üdvözli és a 2013. évi Madách-díjakat átadja Becsó Zsolt, a NMÖK elnöke. Köszöntőt mond Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója. Kitüntetettek: Fürjesi Csaba festőművész és a Mikszáth Kálmán Társaság. A méltatásokat elmondják Shah Gabriella művészettörténész és Ember Csaba, az 16.00 RMAMI igazgatója. A Horváth Endre-díjat Ben- Megyei Madách-ünnepség kő Cs. Gyula festőművész részére átadja Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere. A méltatást elmondja Zolnyánszki Zsolt, a művelődési bizottság elnöke. Közreműködik Kőszegi Ákos színművész, Ember Péter – zongora, Emberné Rédei Renáta – ének és Pálmai Krisztián – nagybőgő. A műsort Kosztrihán Karolina vezeti Hatvannégy 3. Legbátrabb város emléktúra Balassagyarmat és 9.00 Vármegye Magyarnándor között Ifjúsági Mozgalom Bátrak futása a művelődési központ – Madách- A Civitas Fortissima 12.00 híd – vasútállomás – Civitas Fortissima szobor – emléknap kísérő művelődési központ útvonalon programja Bátorság próba – óvodás csapatok ügyességi vetél- A Civitas Fortissima 15.00 kedője és Bátrak magasabbra műfalmászási próba emléknap a művelődési központban kísérő programja Farsangi nosztalgia bál a művelődési központban. Zenél a Jamboree zenekar (Mihalik Tamás Mikszáth Kálmán 20.00 – billentyű, Takács Péter – ritmusgitár, Lukács Művelődési Központ Zsolt – szólógitár, Lukács Csaba – basszusgitár, Bergman István – dob, Sidó Zoltán – ének) Rendhagyó történelemóra érettségizőknek. A Civitas Fortissima 11.30 Tyekvicska Árpád, a MNLNML igazgatójának emléknap előadása a művelődési központban kísérő programja Történeti játszóház alsó tagozatos általános isko- A C. F. emléknap 13.00 lásoknak a művelődési központban kísérő programja A haza minden előtt – a Tormay Cécile Irodalmi A C. F. emléknap 18.00 Társaság és a Gyarmati Színkör előadása kísérő programja Civitas Fortissima emléknap. A tiszteletadás és a megemlékezés virágainak elhelyezése az 1919-es Balassagyarmat Város 8.30 hősök sírjánál a temetőben. Beszédet mond Önkormányzata Vadkerty Róbert, a Szent-Györgyi g. igazgatója. Közreműködnek az iskolai diákjai
Dátum
Óra
1. 29.
9.00
1. 29.
9.00
1. 29.
9.45
1. 29.
11.00
1. 29.
14.30
1. 30.
11.00
2. 1. – 3. 28.
17.00
2. 2.
15.00
2. 2.
19.00
2. 4.
16.00
2. 5.
10.00
2. 5.
18.00
2. 5. – 3. 22.
10.45
2. 8.
16.00
2. 8. – 2. 10.
14.30
Esemény Megemlékezés és koszorúzás a MÁV állomásépületén elhelyezett emléktáblánál. Beszédet mond Tillmann Rezső, a Dózsa György Tagiskola igazgatója. Közreműködnek az iskola diákjai Civitas Fortissima vetélkedő a város és a Felvidék településeinek középiskolásai részére a városháza dísztermében Ünnepi műsor és koszorúzás a városháza falán lévő Civitas Fortissima emléktáblánál. Beszédet mond Medvácz Lajos polgármester. Közreműködik a Balassagyarmati Dalegylet, Kovács Péter, Jambrik Zsolt és Lévárdi Beáta Ünnepi képviselő-testületi ülés a művelődési központban. A Díszpolgári cím és a Pro urbe díjak átadása. Közreműködők: Demeter Mária – viola da gamba; a Vitalitás – Rózsavölgyi tánccsoport A Balassagyarmati panteon helytörténeti vetélkedő döntője a városi könyvtár kupolatermében Rendhagyó történelemóra 8. osztályosoknak. Gere József helytörténeti kutató előadása a művelődési központban Sz. Végh Erzsébet festőművész kiállítását a Szerbtemplom Galériában megnyitja ifj. Telek Zoltán festőművész. Közreműködik Cselényi Noémi – gitár
Rendező A Civitas Fortissima emléknap programja Fidelitas balassagyarmati szervezete, Via Nova ICs A Civitas Fortissima emléknap programja
A Civitas Fortissima emléknap programja Madách Imre Városi Könyvtár A Civitas Fortissima emléknap kísérő programja Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Hetednapi Adventista Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a Egyház Balassagyarművelődési központban: A mezopotámiai kultúrák mati Gyülekezete Farsangi bál. Zenél Nemesvári Norbert Svejk vendéglő Taksás Gergő kiállítását a rendező iskolában RMAMI megnyitja ifj. Telek Zoltán művésztanár Az ezüstfurulya – a Miskolci Csodamalom Báb- Mikszáth Kálmán színház előadása a művelődési központban Művelődési Központ Örökség Kulturális Műhely. Agócs Gergely nép- „Kicsi vagyok én” rajzkutató előadása a művelődési központban Alapítvány, Kazária, avagy a tükör túloldala. Magyar népzenei Mikszáth Kálmán kapcsolatok a kaukázusi türk népek körében címmel Művelődési Központ Jancsó Dorka Az első c. kiállítását a rendező inSzabó Lőrinc tézményben megnyitja Csach Gábor művészetTagiskola történész Bosco Szent János Farsangi mulatság a Szalézi Oratóriumban Szalézi Plébánia Kultúrházak éjjel-nappal a művelődési központban. Mikszáth Kálmán Sportfoglalkozások, farsangi bál, kézműves műMűvelődési Központ hely
Dátum
Óra
2. 9.
10.00
2. 9.
15.30
2. 10.
16.30
2. 16.
15.00
2. 16.
19.00
2. 16.
19.00
2. 20.
19.00
2. 21.
16.30
2. 22.
18.30
2. 23.
11.00
2. 23.
14.00
2. 23.
18.00
2. 26.
18.00
2. 28.
18.00
3. 1.
15.00
3. 1.
18.00
Esemény Palóc Kupa nemzetközi műfalmászó verseny a művelődési központban Gyermekfarsang a művelődési központban Örkény-est a művelődési központban a Gyarmati Színkör előadásában Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a művelődési központban: Az antikvitás időszaka A rendező egyesület díjátadó rendezvénye A rendező egyesület tízéves születésnapi rendezvénye a volt megyeháza nagytermében Randevú Párizsban avagy szenteltvíz és kokain – a Budapesti Bulvárszínház előadása a volt megyeháza nagytermében Végh József helytörténész, a rétsági Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának vetítettképes előadása Nepomuki Szent János tisztelete Nyugat-Nógrádban címmel a Honismereti Kör rendezvényén a Helytörténeti Gyűjteményben Filharmónia hangversenybérlet. A David Klezmer Quintett & Klein Judit – ének koncertje a rendező iskolában Medve Futam a balassagyarmati művelődési központ–Mária-major–Patvarc–Bgy. útvonalon A Cserhát-Takarék a Szakemberekért és a Kulturális Örökség Védelméért Alapítvány 2012. évi díjainak átadása a volt megyeháza nagytermében A rendező óvoda jótékonysági előadóestje a művelődési központban. Közreműködik Schmidt Katrin óvodás balettcsoportja, az óvoda Katica csoportja, a Szent-Györgyi gimnázium Pumpkan színjátszó köre, Sebjánné Rabóczki Terézia táncnövendékei, a Gyarmati Színjátszókör, Frecska Rebeka – fuvola, Zvolenszkiné Bene Annamária – fuvola, Tomisné Cselényi Noémi – gitár, az Exultet együttes, valamint a Latte Maffiato Örökség Kulturális Műhely. Balla Ede Zsolt székelyföldi kutató előadása a művelődési központban Oltáron az Olt. A vizek szentségéről címmel Sztancsik József edző, pedagógus előadása a művelődési központban Mi ugat a kiskutyában? – Sport és az idegrendszer egymásra hatása címmel A Gordiusz és a Zrínyi Ilona Országos matematika verseny Nógrád megyei díjkiosztója a Szabó Lőrinc Tagiskolában A Madách Mozi digitális termének ünnepélyes átadása
Rendező Balassagyarmati Hegymászó Klub MKMK Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Hetednapi Adventista Egyház Bgyi Gyül. Vitalitás SE Gondoskodás Közhasznú Egyesület Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Madách Imre Városi Könyvtár Filharmónia, Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola BADISZVSE Az alapítvány
Nyitnikék Tagóvoda
„Kicsi vagyok én” Alapítvány, MKMK Balassagyarmati Diák Szabadidős és Versenysport Egyesület Szabó Lőrinc Tagiskola Bgy. Város Önkorm., Bajcsy Nyolc Kft.
Dátum 3. 1. – 4. 25. 3. 2.
3. 2.
Óra 17.00 15.00
9.00
3. 5.
18.00
3. 8.
16.00
3. 9. 3. 9.
9.00 9.00
3. 12.
18.00
3. 14.
18.00
Esemény Végh Károly kiállítását a HEG-ben megnyitja Németh Árpád festőművész Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a művelődési központban: A zsidó gondolkodás – Ószövetségi tanítás Ipoly menti Nemzetközi Méhésztalálkozó a művelődési központban. Megnyitó beszédet mond Medvácz Lajos polgármester. Dr. Szalai Tamás: Mézminőség, lehetséges szennyező források. Bross Péter: Méhészkedési gyakorlatom rakodó kaptárban. Lovász Andrea: Gombák helye az élővilágban, szerepük a méhbetegségekben. Dr. Hegedűs Dénes: A rossz betelelés következményei. Mézlovag avatás, a Mézescsupor rajzpályázat eredményhirdetése, játszóház, eszközkiállítás és -vásár, szaktanácsadás Ábelné Kövér Andrea DSGM szakgyógytornász, dinamikus jóga oktató előadása A nyújtás (streching) szerepe a sportban – elmélet címmel a művelődési központban Az Öreg csergék – vén szuszékok c. kiállítást a rendező intézményben megnyitja dr. Lengyel Ágnes múzeumigazgató. A tárlatot bemutatja Gyenes Tamás szuszékkészítő, közreműködik Pál István dudás Babaholmi börze a művelődési központban Bolhapiac a művelődési központban Ábelné Kövér Andrea DSGM szakgyógytornász, dinamikus jóga oktató foglalkozása A nyújtás (streching) szerepe a sportban – gyakorlat címmel a művelődési központban A Telek Zoltán 70. születésnapja alkalmából rendezett kiállítást a rendező iskolában megnyitja ifj. Telek Zoltán festőművész és Telek Balázs fotográfus, képzőművész. Közreműködik a Latte Maffiato zenekar és Telek Zoltán Ünnepi megemlékezés a Petőfi-szobornál. Beszédet mond Balla Mihály országgyűlési képviselő. Közreműködik a Balassagyarmati Dalegylet, a Gyarmati Színkör és a Mikszáth Táncegyüttes A Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark tavaszi nyitórendezvénye a helyszínen
Rendező Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Hetednapi Adventista Egyház Balassagyarmati Gyülekezete Ipolyszakálosi Ipolyvölgye Méhészszervezet, Palóctáj Méhész és Környezetvédő Egyesület Balassagyarmati Diák Szabadidős és Versenysport Egyesület Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma MKMK MKMK Balassagyarmati Diák Szabadidős és Versenysport Egyesület Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola Balassagyarmat Város Önkormányzata, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
3. 15.
10.00
3. 15.
10.00
3. 15. – 3. 17.
Bgyi Vasútmodellező Klub, MKMK XV. Magyar Katabajnokság Sempai Szabó Lajos Vitalitás SE Karate 11.30 Emlékverseny a Városi Sportcsarnokban Szakosztálya
3. 16.
9.00 Vasútmodell kiállítás a művelődési központban
Ipoly Erdő Zrt.
Dátum
Óra
3. 16.
15.00
3. 18.
14.00
3. 19.
14.00
3. 20.
14.00
3. 20.
8.00
3. 21.
14.00
3. 21.
16.30
3. 21.
17.00
3. 21.
18.30
3. 22.
17.00
3. 25.
9.00, 13.30
3. 25. – 4. 8. 3. 26.
9.00, 13.30
Esemény Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a művelődési központban: A keresztyénség kezdeti évtizedei A Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művéből rendezett körzeti vetélkedő elődöntője az érsekvadkerti könyvtárban A Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művéből rendezett körzeti vetélkedő elődöntője a KÁÁLTIban A Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művéből rendezett körzeti vetélkedő elődöntője a városi könyvtárban Heves, Nógrád és Pest megye művészeti iskolás növendékeinek VII. regionális gitárversenye a rendező iskolában Természeti környezetünk hatása testi-lelki egészségünkre. Előadások a művelődési központban: Gyenes Szilárd, a Zöld Híd Kft. ügyvezető igazgatója: Hulladékgazdálkodás a múltban és a jövőben; Görög Örs, az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati munkatársa: Vadaspark Balassagyarmaton A Honismereti Kör rendezvényén Lőrincz Gézáné ny. tanár Az iglói Szontagh és a mádi PappSzász nemesi családok élete és kora Lapujtőn című könyvét a Helytörténeti Gyűjteményben bemutatja és a szerzővel beszélget Kovács Ferenc tanár Négyévesek születésnapi köszöntése és ünnepélyes beiratkozása a városi könyvtárban Mária főhadnagy – A József Attila Színház és a Turay Ida Színház közös produkciója a volt megyeháza nagytermében A Jánossy Ferenc festőművész halálának 30. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást a városi könyvtár galériáján Csach Gábor művészettörténész és Földi Péter festőművész ajánlja a közönség figyelmébe. Közreműködik Bene Annamária és Tomisné Cselényi Noémi (RMAMI) és a Hannah Belly Dance tánccsoport Internet fiesta. Ingyenes előadások a városi könyvtárban: E-ügyintézés; Eladnék-vennék A nyúl – kiállítás a művelődési központ Aula Galériájában Internet fiesta. Ingyenes előadások a városi könyvtárban: Közösségépítés és kapcsolattartás a neten; Képvarázs – az internet lehetőségei a képszerkesztésben. Másnap ingyenes internet használat
Rendező Hetednapi Adventista Egyház Balassagyarmati Gyülekezete Madách Imre Városi Könyvtár Madách Imre Városi Könyvtár Madách Imre Városi Könyvtár RMAMI, Farkas Ferenc Zeneiskola (Dunakeszi) Egészségvédők Egyesülete
Madách Imre Városi Könyvtár Madách Imre Városi Könyvtár Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Dr. Csordás Pál, Madách Imre Városi Könyvtár Madách Imre Városi Könyvtár Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Madách Imre Városi Könyvtár
Dátum
Óra
3. 26. – 3. 27.
9.00
3. 27.
10.00
3. 30.
15.00
4. 1.
10.00
4. 3.
12.30
4. 3.
18.30
4. 4. – 4. 18. 4. 5.
18.00
4. 5. – 4. 6.
8.00
4. 5. – 5. 30.
17.00
4. 6.
18.30
4. 6.
19.00
4. 9.
17.00
4. 10.
13.30
Esemény Megyei hagyományőrző napok a rendező iskolában. Matematika olimpia, a Nagy Bandó András illusztrációs rajzpályázat eredményhirdetése, szavalóverseny, emlékezés a jogelőd iskolák névadóira, városismereti vetélkedő, zenei és sportversenyek. Nagy Bandó András jótékonysági előadásai A rendező szervezet Húsvét, locsolkodás c. pályázatára érkezett gyermekrajzokból összeállított kiállítását a városi könyvtárban megnyitja Kovács Ferenc tanár. Közreműködnek az RMAMI növendékei Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a művelődési központban: A középkor és az antikrisztusi elképzelések megjelenése Húsvéti programok a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban A rendező iskola Tavaszi Tárlatát megnyitja Kovács Ferenc tanár. Közreműködnek az iskola népdalénekesei
Rendező Szabó Lőrinc Tagiskola
ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület Hetednapi Adventista Egyház Balassagyarmati Gyülekezete Ipoly Erdő Zrt. Balassi Bálint Gimnázium
Római Katolikus Maczkó Mária dalestje és tanúságtétele Hitem és Szentháromság művészetem címmel Főplébánia Vers hátán vers – játékos foglalkozások a városi Madách Imre könyvtárban az ált. iskolák 1–2. osztályosainak Városi Könyvtár Egészség Klub. Irány az ég – Ejtőernyőzés és sportrepü- BADISZVSE, lés. Sziklai Zsolt ejtőernyős oktató előadása a Mikszáth Kálmán művelődési központban Művelődési Központ Az egészség napja a rendező iskolában. Előadások, rajzverseny, salátakészítés, sport, véradás. Szent Imre iskola KIDS országos mezei futóbajnokság Csemniczky Zoltán szobrászművész kiállítását a Szerbtemplom Galériában megnyitja Földi Péter Mikszáth Kálmán festőművész. Közreműködik Fogarasi Béla gi- Művelődési Központ tárművész A Csalogató együttes klubkoncertje az Ipoly ErCsalogató együttes dő Zrt. pincehelyiségében Terasz. Jelenetek egy kocsmai teraszról – a KiViSzi Mikszáth Kálmán Színházi Műhely előadása a művelődési közMűvelődési Központ pontban Költészet napja. Éltem egyszer én, Márai Sándor – Madách Imre Csányi Zoltán előadóművész önálló estje a vároVárosi Könyvtár si könyvtárban RIDENS Szakképző Vaskor Gábor kiállítását a rendező iskola MoIskola, Speciális Szaksolykilátó Galériájában megnyitja Piatrik Valéria iskola és Kollégium
Dátum 4. 11. 4. 13.
Óra
Esemény A dolgok változnak. A vers örök – költészet napja a rendező intézményben. Közreműködik a Gyar17.30 mati Színkör és a Tormay Cécile Irodalmi Társaság Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a 15.00 művelődési központban: A reformáció időszaka
4. 14.
4. 15.
16.30
4. 16.
17.00
4. 18.
16.30
4. 19.
9.00
4. 19.
10.00, 14.00
4. 20.
10.00
4. 20.
20.00
4. 21. 4. 21.
8.00 8.00
4. 21.
16.00
Rendező Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Hetednapi Adventista Egyház Bgyi Gyül. Nógrád Megyei XIII. Nógrád Megyei Fekvenyomó Kupa a Erőemelő Szövetség, Nagyligeti Sportcentrumban Vitalitás SE Erőemelő Szakosztály „Kézibárd és vonókés” – Az ácsolt ládák kétezer éves Magyar Nemzeti öröksége a Kárpát-medencében. Gyenes Tamás szuMúzeum székkészítő, fafaragó népi iparművész előadása a Palóc Múzeuma rendező intézményben A bűn és bűntudat – Bettes Anna oktató, író előBettes Anna adása a művelődési központban Száz éve született Róth József mezőgazdász, agronómus, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség elnöke. Húszéves a Madách Imre Kertész István Alapítvány – Majdán Béla művelőVárosi Könyvtár déstörténész előadása a Honismereti Kör rendezvényén a Helytörténeti Gyűjteményben A Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művéből renMadách Imre dezett körzeti vetélkedő döntője a városi könyvVárosi Könyvtár tárban Szépség és a Szörnyeteg – a Nektár Színház zenés Mikszáth Kálmán mesejátéka a művelődési központban Művelődési Központ A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Nógrád megyei bemutatója a művelődési központban. Fellépők: Gárdonyi Géza Színjátszó Kör (Magyargéc): Hófehérke, na meg a nyolc törpe. Rosszcsontok (Bátonyterenye): A három nyúl. Játékkuckó (Magyarnándor): Kacor kiMikszáth Kálmán rály. Futkározók (Bátonyterenye): A póruljárt kéMűvelődési Központ rő. FÉBÉ Társulat (Uzoni Péter gimnázium, St., RMAMI, Szécsény): Ki vagyok én? Vadmacskák (Bátonyterenye): Fiús-lányos szerkesztett játék Lackfi János verseiből. Andi színjátszósai (RMAMI, Szécsény): Twist Oliver. Pimasz Kamasz (Rózsavölgyi Márk AMI, Bgy.): Szalem és a szög Nosztalgia bál a művelődési központban. Zenél Mikszáth Kálmán Nemesvári Norbert Művelődési Központ Bolhapiac a művelődési központban MKMK Börze a művelődési központban BÉBK, MKMK Tavaszköszöntő operett gála Szeredy KrisztináMikszáth Kálmán val és vendégeivel a volt megyeháza nagyterméMűvelődési Központ ben. Műsorvezető Agárdi László humorista
Dátum 4. 23.
4. 23.
Óra 17.00
18.30
4. 24.
4. 24. – 4. 27.
10.40
4. 25. 4. 26.
8.00
4. 26.
18.30
4. 27.
13.30
4. 27. 4. 29. – 5. 4. 4. 30.
5. 1.
Esemény Zonda Tamás Kisvizit c. könyvét a városi könyvtár kupolatermében bemutatja Szepes Erika irodalomtörténész. Közreműködik Kovács István színművész, Csábi István előadóművész és a szerző Filharmónia hangversenybérlet. Jávorka Sándor – hegedű és Jávorka Ádám – gordonka koncertje a rendező iskola nagytermében. Zongorán közreműködik Falvai Katalin A zene- és művészeti iskolák magánének szakos tanulóinak 14. balassagyarmati találkozója a rendező intézményben Kiss Árpád-napok a rendező intézményben. A Mindenki másképp egyforma c. megyei rajzpályázat alkotásaiból készült kiállítást megnyitja Selmeczi Zoltán, a KLIK Balassagyarmati Tankerületének igazgatója. Humor az irodalomban megyei vers- és prózamondó verseny. Nyelvi és sportversenyek, városismereti vetélkedő, koncert, üzemlátogatás. Előadások az egészséges életmódról, sportról, az internet veszélyeiről. Öregdiák találkozó a Helytörténeti Gyűjteményben. Kerékpáros emléktúra Csesztvére A Morotva zenekar koncertje a rendező iskolában A beneši Csehszlovákia és a felvidéki magyar sors – Baki Attila történész előadása a rendező intézményben. A Kicsi Hang verséneklő együttes koncertje A tudomány és istenhit – dr. Kellermayer Miklós sejtkutató professzor előadása a városháza dísztermében Sportnap a Nagyligeti Sportcentrumban
Rendező Madách Imre Városi Könyvtár Filharmónia, Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola
Kiss Árpád Általános Iskola
RMAMI Rákóczi Szövetség Mikszáth gimnáziumi szervezete KÉSZ
Vialitás SE Hetednapi Adventista Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a 15.00 Egyház Balassagyarművelődési központban: Az újkori mozgalmak mati Gyülekezete Furfangos csodavilág, játékos tudomány. Interaktív ki- Mikszáth Kálmán állítás a művelődési központban Művelődési Központ Beke Mihály András, a Visegrádi Alap magyarországi megbízottjának előadása az alap aktuális Mikszáth Kálmán 14.30 pályázati lehetőségeiről a művelődési központ- Művelődési Központ ban Majális a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban. Új állatok bemutatása, horgászás, csónakázás, 10.00 Ipoly Erdő Zrt. arcfestés, íjászat, erdei lovaglás, solymász bemutató
Dátum
Óra
5. 4.
18.00
5. 6.
18.30
5. 7.
17.00
5. 7. – 6. 7.
16.30
5. 10.
9.30
5. 11.
8.00
5. 11.
15.00
5. 12.
10.00
5. 17. – 6. 27.
17.00
5. 17
18.00
5. 21.
18.00
5. 21. – 5. 31.
Esemény A viola da gamba és a lant a reneszánsz és barokk Európában. Demeter Mária – viola da gamba és Fábián Annamária – lantgitár, gitár koncertje a rendező iskola nagytermében Gitármuzsika a XX. századból. Fogarasi Béla gitárművész hangversenye a rendező iskolában A városi könyvtár galériáján Feldmanné Varga Mária festőművész selyem- és diópác festményeinek kiállítását Szabó Endre ajánlja a közönség figyelmébe. Közreműködik Ember Péter – trombita és Telek Zoltán – harmonika Zórád Ernő életmű-kiállítását a rendező intézményben megnyitja Csach Gábor művészettörténész Tervezzük együtt a jövőt! – Fórumsorozat Nógrád megye területfejlesztési koncepciójának társadalmi egyeztetéséhez a városháza dísztermében
Rendező Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola RMAMI Madách Imre Városi Könyvtár
MNMPM Nógrád Megye Önkormányzata
Balassagyarmati Elektronikai hulladékgyűjtés a művelődési közVárosüzemeltetési pont mögötti parkolóban Kft. Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a Hetednapi Adventista művelődési központban: Új vallások az Egyesült Egyház BalassagyarÁllamokban mati Gyülekezete III. Gál Gábor sakk emlékverseny. Nógrád me- Koltányi Imre, gye egyéni nyílt rapidsakk bajnoksága a művelő- Mikszáth Kálmán dési központban Művelődési Központ Réti Zoltán kiállítása a HEG-ben. KözreműköMikszáth Kálmán dik Kanyó Dávid és Kanyó András – fuvola, Művelődési Központ Kanyóné Réti Emőke – gordonka Réti Zoltán 90. születésnapja alkalmából rendezett ünnepség. Köszöntő hangverseny az Balassagyarmat Város RMAMI-ban. Közreműködnek az iskola tanárai Önkormányzata, és diákjai, valamint a Balassagyarmati Dalegylet. KLIK BalassagyarKöszöntőt mond Barna János, a NMÖK alel- mati Tankerülete, nöke, Medvácz Lajos polgármester, Selmeczi NMÖK, Rózsavölgyi Zoltán tankerületi igazgató és volt munkahelyei- Márk Alapfokú nek képviselői. Az iskola galériájában kiállítás az Művészeti Iskola ünnepelt olajfestményeiből Megírva a csillagokban – Halasi Bianka operettmusical koncertje a rendező iskolában. Vendég Rózsavölgyi Márk Pánczél Klaudia és Somotovszki Gergő. Köz- Alapfokú reműködik Bira Zsuzsanna és a rendező iskola Művészeti Iskola moderntánc szakosztályának táncosai Blueberry Baby Style & Fotó. Bakos Mirtusz Mikszáth Kálmán Eszter és Foor Gábor kiállítása a művelődési Művelődési Központ központ Aula Galériájában
Dátum
Óra
5. 22.
15.00
5. 23.
14.00
5. 24.
10.40
5. 24.
20.00
5. 25.
8.00
5. 25. – 5. 26.
10.00
5. 25.
15.00
5. 25.
16.00
5. 25.
20.00
5. 26.
10.00
5. 27.
8.00
5. 27.
14.45
Esemény Don Bosco ereklyéjének érkezése Balassagyarmatra, az ereklye elkísérése a város határától a Róm. Kat. Szentháromság Plébániatemplomig. Köszöntő. Körmenet a Szalézi Oratóriumba Don Bosco ereklyéjével és a Segítő Szűz Mária szoborral. Közreműködik a Rimóci Fúvós Zenekar. Lorettói litánia. A koncelebrációs ünnepi szentmisét bemutatja dr. Beer Miklós váci megyéspüspök. Ünnepi műsor, búcsúzás az ereklyétől, áldás A női szív-érrendszer sajátosságai. Harc a női szívekért – dr. Zámolyi Károly főorvos előadása a művelődési központban A rendező iskola galériájában Várszegi István művésztanár kiállítását megnyitja Németh Árpád festőművész. Közreműködik Kolbányi Zsolt – gitár és Matus Laura – ének Horváth Ádám dob showja a művelődési központban A Hont–Nógrád–Gömör Kupa II. fordulója, 3D vadászverseny a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban Kortárs alkotások kiállítása és vására a Szent Imre iskola Szabó Lőrinc utcai épületében Bibliaklub. Fenyvesi Péter Pál előadássorozata a művelődési központban: Jézus tanításai visszajövetelével kapcsolatban
Rendező Bosco Szent János Szalézi Plébánia, Római Katolikus Szentháromság Főplébánia
Egészségvédők Egyesülete Balassi Bálint Gimnázium Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Vitalitás SE Íjász Szakosztálya Vándorfény Galéria
Hetednapi Adventista Egyház Balassagyarmati Gyülekezete HVIM, Hősök napja a Hősök terén Tormay-társaság Művház Jazz Klub. A Latte Maffiato együttes Mikszáth Kálmán koncertje a művelődési központban Művelődési Központ Gyermeknap a művelődési központban. Erdők, mezők, vizek állatai – aszfaltrajzverseny. A Játékvár óvodások zenés ovis tornabemutatója. Az állatok nyelvén tudó juhász – a Babszem Jankó GyermekMikszáth Kálmán színház előadása. Lovasbemutató. Izolda népi játéMűvelődési Központ kai, traktorbemutató, lovaglás. Kyokushin karate bemutató. A Vitalitás – Rózsavölgyi tánccsoport látványtánc bemutatója. Vándormesék – az Aranyszamár Bábszínház előadása. Könyvvásár A Honismereti Kör Áprily-emléktúrája Kovács Madách Imre Ferenc tanár vezetésével Városi Könyvtár Jobbágy Károly-emléknap. A költő sírjánál Szabó Jobbágy Károly Endre emlékezik. Irodalmi kávéház a városi könyvAlapítvány, tár kupolatermében. A pályamunkákat értékeli és a Madách Imre díjakat átadja dr. Lengyel Ágnes, az MNMPM igazVárosi Könyvtár gatója. Közreműködik Csábi István előadóművész
Dátum
Óra
5. 29.
18.00
5. 30.
14.00
5. 30.
16.30
5. 30.
10.00
5. 30.
15.10
5. 31.
9.00
5. 31.
10.00
6. 1.
14.00
6. 2.
10.00
Esemény Jótékonysági gitárkoncert a rendező iskola nagytermében. Közreműködnek a rendező iskola, valamint az Ipolybalogi és az Ipolysági Művészeti Alapiskola diákjai és tanárai Ünnepi könyvhét. Telegdi Ágnes írónő Ó, azok a csodálatos állatok! című, diavetítéssel egybekötött íróolvasó találkozója kisiskolásoknak a városi könyvtárban Dr. Hausel Sándor főlevéltáros előadása Balassagyarmat virágkertészei az 1950-es évekig címmel a Honismereti Kör rendezvényén a Helytörténeti Gyűjteményben VIII. GAMESZ konferencia a művelődési központban. A rendezvényt megnyitja Bécsiné Miklecz Marietta, a balassagyarmati GAMESZ igazgatója, köszöntőt mond Medvácz Lajos polgármester. Előadások: Selmeczi Zoltán igazgató, KLIK Bgyi Tankerület: Fenntartás – működtetés?! Egymással – egymásért! Kardos Kálmán igazgató, NGSZ (Szeged): Oktatási intézmények működtetésének tapasztalatai Ember Csaba igazgató, RMAMI: Iskolaműködtetés. Pénz – vagy létkérdés? Dr. Kancsár Attila értékesítési vezető, RITEK Zrt.: A RITEK Zrt. megoldási javaslatai. Szabadidős programok Csach Gábor alpolgármester: Balassagyarmat város és intézményrendszere. Dr. Kalocsai Péter igazgató, Nógrád M-i Kormányhivatal: A kormányhivatal és a helyi önkormányzatok közötti jogviszony-rendszer alakulása Dr. Papp Emese főosztályvezető és Vadászné Egegi Mária főosztályvezető-helyettes, BM Önkormányzati Gazdálkodási Főosztály: Az állami költségvetési tervezés önkormányzatokat érintő aktuális kérdései. Benedek Mária felügyeleti vezető, Állami Számvevőszék: Önkormányzatok és intézményeik belső kontrollrendszere. Dr. Varga Andrea jegyző: A közoktatási intézmények átadásának tapasztalatai önkormányzati szemmel 42. Balassa Kupa Országos egyéni rejtvényfejtő bajnokság a művelődési központban Országos rejtvényfejtő csapatbajnokság a művelődési központban
Rendező Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola Madách Imre Városi Könyvtár Madách Imre Városi Könyvtár
Balassagyarmati Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet (GAMESZ)
VIII. GAMESZkonferencia
VIII. GAMESZkonferencia
VIII. GAMESZkonferencia
Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Dátum
Óra
6. 4.
10.00
6. 4.
14.00
6. 4.
16.00
6. 5.
10.00
6. 6.
16.30
6. 7.
17.30
6. 7. – 7. 25.
17.00
6. 11.
17.00
6. 12.
14.30
Esemény Közös, integrált, valós idejű hidrológiai előrejelző rendszer kialakítása az Ipoly vízgyűjtőjére (HUSK/1101/ 2.1.1/0012) c. projekt nyitórendezvénye a városháza dísztermében. Köszöntőt mond Medvácz Lajos polgármester, Perényi Gábor, a KDV-VIZIG igazgatója, valamint RNDr. Marián Siekela, az SVP Besztercebányai Igazgatóságának igazgatója. Papanek László projektmenedzser, KDV-VIZIG: Az Ipoly határfolyó szlovák oldalának árvízvédelme. Ingrid Kušniráková projektmenedzser, SVP Besztercebányai Igazgatóság: Az Ipoly határfolyó szlovák oldalának árvízvédelme. Márfai László osztályvezető, Országos Vízügyi Főigazgatóság: Az Ipoly folyó hidrológiai kérdései Nemzeti összetartozás napja. Vetélkedő sorozat óvodásoknak a városi könyvtárban és a művelődési központban Nemzeti összetartozás napja a Palóc ligeti Országzászlónál. Beszédet mond Csach Gábor alpolgármester. Közreműködnek a Tormay Cécile Irodalmi Társaság és a Gyarmati Színkör tagjai Környezetvédelmi világnap. Konferencia a városháza dísztermében. Megnyitó beszédet mond dr. techn. Kecskeméti Sándor, az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ alapító elnöke. Köszöntőt mond és Balassagyarmat környezetvédelmi problémáiról és eredményeiről beszél Medvácz Lajos polgármester. Juhász István okleveles mérnök, parlamenti tanácsadó: Magyarország környezetvédelmi irányítási rendszere, környezetvédelmi törvénykezés. Lakatos Mónika, a Szent István Egyetem munkatársa: A klímaváltozás, mint jelenség, az ezzel kapcsolatos magatartás. Sándor Ildikó okleveles mérnök, igazgató: Nógrád megye fejlesztési elképzelései, tervei Józsa Fábián Umzingeli, az álmodó vadász c. könyvének bemutatója a Kincsestár Könyvesboltban. A szerzővel beszélget Demus István A Projektek házában vendég Feldmár András matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta Moór Magdolna festőművész kiállítását a Szerbtemplom Galériában megnyitja Moór Mátyás A városi könyvtár kupolatermében vendég Fábián Janka írónő. Moderátor Horváth Anita tanár Diákjuniális. Labdarúgó, kapitánylabda, asztalitenisz és kosárlabda bajnokság, zenei vetélkedő
Rendező
Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság (KDV-VIZIG), Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) Besztercebányai Igazgatósága
A város óvodái, MIVK, MKMK Balassagyarmat Város Önkormányzata, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Balassagyarmat Város Önkormányzata, Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ
Kincsestár Könyvesbolt Határmenti Régió Fejlesztéséért Alapítvány
Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Madách Imre Városi Könyvtár Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Dátum 6. 13. 6. 13. 6. 13. 6. 14. 6. 14.
6. 14.
6. 14. 6. 14. 6. 14. 6. 15.
6. 16. 6. 17. – 6. 21. 6. 17. – 6. 21. 6. 17. – 6. 21. 6. 21.
Óra Esemény 14.30 Röplabda, kézilabda és fekvenyomó bajnokság Suli váltó a középiskolák érintésével. Flúgos futam 15.00 – ötletes járművek versenye a polgármesteri hivatal előtt Főtérbúcsúztató előest, középiskolák művészeti 18.00 bemutatója. A Latte Maffiato zenekar koncertje Medvácz Lajos polgármester átadja a város kul8.00 csát a diákoknak. Térbúcsúztató élővirág a város hat középiskolájának részvételével Indulók, esőűző táncok és tanári produkciók 9.00 előadása. Nagyvetélkedő A városközponti rekonstrukció ünnepélyes alapkövét elhelyezi Medvácz Lajos polgármester, Balla Mihály országgyűlési képviselő, a díszven13.30 dég Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára és a diákok Eredményhirdetés. Nyitott táncműhely a Mik14.00 száth Táncegyüttessel majd a Zobonka Néptáncegyüttessel Élő és éltető hittel – Pál Feri atya előadása az 18.45 RMAMI-ban Főtérbúcsúztató utcabál. Smokin’ Sofa Blues 20.00 Band, Mystery Gang koncert. Dj. Lupy Retro Disco I. Országos Szemétszedési Akció a Springa10.00 dombon Gyermekjuniális a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban. Erdei lovaglás, csónakázás, gyermek 10.00 horgászat, arcfestés, kézműves foglalkozás, trambulin, íjászat, állatsimogató, látványetetés. Robin, a hód – bábelőadás Aki nem hiszi, járjon utána! – a városi könyvtár ol8.00 vasótábora 1–2. osztályosok részére (I. turnus)
Rendező Diákjuniális Diákjuniális Diákjuniális Diákjuniális Diákjuniális
Diákjuniális
Diákjuniális KÉSZ Diákjuniális Jobbik Ifjúsági Tagozat bgyi szervezete Ipoly Erdő Zrt.
Madách Imre Városi Könyvtár Református 8.00 Nyári hittantábor lelkészi hivatal Szalézi Nyári Oratórium. Napközis tábor 1–7. Bosco Szent János 8.00 osztályosok részére Szalézi Plébánia 19.00 Hip hop táncgála a volt megyeháza nagytermében Palánki Edina
Dátum
Óra
6. 22.
15.00
6. 22.
18.00
6. 22.
21.00
6. 24. – 6. 28.
8.00
6. 27. – 12. 31.
17.00
6. 28.
18.00
6. 30.
11.00
7. 1. – 7. 5. 7. 1. – 7. 12. 7. 5. – 8. 29.
8.00 8.00
Esemény Múzeumok éjszakája a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Igazmondó Laci története – fogvatartottak előadása a volt megyeháza nagytermében. Látogatók szállítása a Palóc Múzeumból a börtönbe rabomobillal. Végh József helytörténeti kutató, a Jakus Lajos Cserhátalja Falumúzeum vezetője Benkó Sisa Pistáról mesél a körletépület bírói helyiségében. Szederjesi Cecília, az MNL Nógrád Megyei Levéltár igazgatóhelyettese a börtönkápolnában beszél a negyven évvel ezelőtti gyarmati túszejtésről. Az 1950-es évek korát idéző kiállítás a börtönpincében. Fotózás, börtöntetkó készítése, könyv- és süteményvásár a sétaudvaron Múzeumok éjszakája a rendező intézményben. Dr. Lengyel Ágnes néprajzkutató: „Szentiváni tisztesfű” – A népi gyógyítás hagyományai és módszerei. Kézműves foglalkozások, kincskeresés, tűzgyújtás, dudamuzsika Nyáresti akusztik zene és friss nyári borkóstoló a nyírjesi Sörkertben. Közreműködik Bira Zsuzsanna – zongora és Kovács Karin – ének Aki nem hiszi, járjon utána! – a városi könyvtár olvasótábora 1–2. osztályosok részére (II. turnus) Veszely Jelena szobrászművész Akinek vállán angyalok vigyáznak című életmű-kiállításának megnyitója a rendező intézményben. Köszöntőt mond Medvácz Lajos polgármester, dr. Czudar Sándor, a Polgárok Balassagyarmatért Alapítvány képviselője, valamint dr. Gordan Grlić Radman, a Horvát Köztársaság budapesti nagykövete. A kiállítást megnyitja dr. Limbacher Gábor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum igazgatója. Közreműködik Környei Alice Örömzene az Orchidea cukrászda előtti utcaszakaszon. Vendég Ebecz Lajos. Közreműködik Bacsa Dorina – hastánc, Baráth Attila – szaxofon X. Aranycsengő országúti kerékpárverseny Balassagyarmat – Garáb útvonalon Helyismereti múzeumi nyári élménytábor 6–10 éves gyermekek számára Labdajátékos sporttábor a rendező intézményben
17.00 XXVI. Nyári tárlat a HEG-ben
Rendező
Balassagyarmati Fegyház és Börtön, Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára
Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma Sörkert Madách Imre Városi Könyvtár
Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma
Jagyutt Cukrászat BADISZVSE Molnár Ildikó, Engli Zsófia Dózsa György Tagiskola, Hortobágyi Hajnalka
Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Dátum 7. 6. 7. 6. – 7. 7. 7. 8. – 7. 12. 7. 8. – 7. 12. 7. 13. 7. 15. – 7. 19. 7. 17. – 7. 21.
Óra 20.00 9.00 8.00 8.00 16.00 8.00 17.00
7. 18.
18.30
7. 19.
18.30
7. 20.
10.00
7. 20.
19.30
7. 20. – 7. 31.
19.00
7. 21.
19.00
7. 23.
19.00
7. 24.
19.00
7. 25.
19.00
7. 26.
19.00
Esemény Művház Jazz Klub. Az Smárton Trió (G. Szabó Hunor – dobok, Kovács Zoltán – nagybőgő, Sütő Márton – gitár) koncertje a művelődési központban XXVII. Palóc Triatlon, Révész László emlékverseny és Aquatlon Országos Bajnokság a Nyírjesben Helyismereti múzeumi nyári élménytábor 6–10 éves gyermekek számára Erdész táborozoo a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban Darts egyéni verseny a rendező intézményben Erdész táborozoo a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban XVII. Sörfesztivál az Ipolypart úton, a műfüves pálya mögött A jövő olvasója tábor nyilvános programjai. Ragyog az égen egy csillag – Faragó Laura énekművész és Szakolczay Lajos irodalomtörténész műsora. Huzella Péter koncertje az evangélikus egyházközség gyülekezeti termében A könyvek és én – az evangélikus egyházközség gyülekezeti termében vendég Kubik Anna színművésznő A Palóc lovaskultúra napja a BFC farmon (Balassagyarmat és Patvarc között) Versszínház. Piros ruhában, szerelemben. Weöres Sándor és Károlyi Ami élete, szerelme versekben. Az evangélikus egyházközség gyülekezeti termében fellép Tallián Mariann és Lázár Balázs színművész Zene határok nélkül – 27. Nemzetközi Muzsikustábor,Verseny és Művészeti Fesztivál. Az Ear együttes hangversenye a rendező iskolában A muzsikustábor tanárainak hangversenye a rendező iskolában Egyéni hangszeres előadói verseny két kategóriában (Weiner Leó művei, valamint 1945 után született művek) A muzsikustábor hallgatóinak hangversenye a rendező iskolában A muzsikustábor hallgatóinak hangversenye a rendező iskolában Növendékhangverseny a Projektek házában
Rendező Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Vitalitás SE Molnár Ildikó Engli Zsófia Ipoly Erdő Zrt. Torony Söröző Ipoly Erdő Zrt. Golan Produkció BT.
Orpheusz Kiadó
A jövő olvasója tábor Bárány Ferenc Crossfarm A jövő olvasója tábor Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola Muzsikustábor Muzsikustábor Muzsikustábor Muzsikustábor Muzsikustábor
Dátum
7. 28.
7. 28.
Óra
10.00
13.00
7. 28.
16.30
7. 29. – 8. 2.
17.00
7. 29.
19.00
7. 29. – 8. 2.
8.00
Esemény XVIII. Szent Anna-napi Palóc búcsú és népművészeti fesztivál. Ipoly menti kavalkád. Népviseletes proceszsziós menet a R. K. Szentháromság Plébániatemplomtól a Palóc liget stációihoz és kápolnájához. Szent Anna palóc miséje. A szertartást végzi dr. Székely János esztergom–budapesti segédpüspök és dr. Stella Leontin kanonok, plébános, főesperes. Közreműködik a rimóci Rezesbanda, Bablena Ferenc – ének (Rimóc), Uram Istvánné – ének (Nógrádsipek), Varga Ivett – ének (Szécsény), a cserháthalápi, a cserhátsurányi, a csesztvei, a dejtári, a drégelypalánki, a herencsényi, az ipolyvecei, a magyarnándori, a szandai, a szügyi, a patvarci, a pataki és az érsekvadkerti hagyományőrző csoportok, valamint a Szent Felicián Kórus A népélet világi szépségei. Népzene – népdal – néptánc – népmese határon inneni és határon túli fellépőkkel: a dejtári, a drégelypalánki, az ipolyvecei, a nógrádsipeki, a rimóci, a szécsényi, a szügyi, valamint a bussai, a párkányi palóc hagyományőrző csoportok, továbbá Básti János – népdal (Ipolykeszi), Grényi Lászlóné – népdal (Szanda), Nagy Klarissza mesemondó (Szécsény) és Varga Ivett – népdal (Szécsény). Közreműködik a Balassagyarmati Cigányzenekar. Palócország szépei népviseletes szépségverseny Ipoly menti kavalkád. Klasszikus hangszerek, közkedvelt dallamok a 27. Nemzetközi Muzsikustábor résztvevőinek előadásában. A Vaga Banda Vásári forgatag c. gólyalábas és a Lábita Színház lábbábos előadása. A Balassagyarmati Retro Rock Band nosztalgia koncertje. Kézműves kirakodóvásár, sétakocsikázás, gasztronómiai udvar, játszóház, hastánc bemutató Kárpát-medencei magyar nyelv- és irodalomtanárok találkozója a Palóc Múzeumban. A rendezvényt megnyitja Halzl József, a szövetség elnöke, Medvácz Lajos polgármester és dr. Lengyel Ágnes, az MNMPM igazgatója Zenekari est a volt megyeháza nagytermében. Versenygyőztesek muzsikálnak. Baráz Ádám: Jelenetek (bgyi ősbemutató); Mozart: Requiem. Közreműködik a tábor szimfonikus zenekara, a Balassagyarmati Dalegylet, valamint a vendégkórusok Gyarmati Vakáció. Városi kalandtábor általános iskolásoknak a művelődési központban
Rendező Balassagyarmat Város Önkormányzata, Balassagyarmat és környéke róm. kat. egyházközségei, Ipoly-Táj Területfejlesztési Társulás, Határ menti Régió Fejlesztéséért Alapítvány, Majdán Béla, Balassagyarmat Kistérség Többcélú Társulása, RMAMI
XVIII. Szent Annanapi Palóc búcsú és népművészeti fesztivál. Ipoly menti kavalkád
XVIII. Szent Annanapi Palóc búcsú és népművészeti fesztivál. Ipoly menti kavalkád
Rákóczi Szövetség
Muzsikustábor Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Dátum
Óra
7. 30.
9.30
7. 30.
19.00
7. 31.
9.00
8. 1.
9.30
8. 2.
8.00
8. 2. – 9. 26.
17.00
8. 2.
20.00
8. 2.
20.00
8. 5. – 8. 9. 8. 10. – 11. 8. 12. – 16.
8.00
9.00
8. 19.
10.00
8. 19.
10.00
8. 20.
10.00
Esemény Előadók: Vekerdy Tamás pszichológus, Balázs Géza egyetemi tanár, Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész, Jókai Anna író, Turcsány Péter Gálakoncert. Közreműködnek a tábor tanárai és hallgatói Előadók: Kun Ferencz, Takaró Mihály irodalomtörténész, Czakó Gábor író, Tóth László író, szerkesztő, Csallóközi Zoltán, a miniszterelnökhelyettes kabinetfőnöke Előadók: Raátz Judit egyetemi docens, Adamik Tamásné dr. Jászó Anna egyetemi tanár, Adamik Tamás egyetemi tanár, Kiss Gy. Csaba egyetemi docens, Csáky Károly néprajzkutató, író Kirándulás Szklabonyára, Kékkőre, Alsósztregovára, Horpácsra, Csesztvére és Hollókőre Márkus Péter szobrászművész kiállítását a Szerbtemplom Galériában megnyitja Somogyi Tamás szobrászművész 3. Cseh Tamás-emlékest a művelődési központban A Gösser Söröző újbóli megnyitása. Zenél Pálok Attila, Kardos Szilárd és Koplányi Róbert Gyarmati Vakáció. Városi kalandtábor általános iskolásoknak a művelődési központban III. Canun Bátrak kupája kutyás frizbi verseny a Vizy Zsigmond úti sportpályán XIII. Vitalitás tánctábor a Városi Sportcsarnokban A negyvenéves Palóc Kertbarátkör születésnapi ünnepsége a művelődési központban. A vendégeket üdvözli Kunhalasi István levezető elnök. A kertbarátkör életéről beszámol Láng Mihály elnök. A termékbemutató kiállítást megnyitja Medvácz Lajos polgármester Ünnep-elő a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban. A szokásos programok mellett ételkóstoló és a Cserhát Mentő Kutyások bemutatója Államalapító Szent István ünnepe. A volt megyeháza nagytermében beszédet mond Medvácz Lajos polgármester, Bartha István ev. lelkész, Molnár Ambrus ref. teológus, dr. Stella Leontin kanonok, plébános. Közreműködik a Bgyi Dalegylet, az evangélikus egyház kórusa, Menyhárt Éva, Csábi István. Szórakoztató programok a művelődési központban: kézművesség, Izolda népi játékai, táncbemutatók, koncertek. Szeredy Krisztina és Jenei Gábor, az Interoperett művészeinek műsora
Rendező Kárpát-medencei magyar nyelv- és irodalomtanárok találkozója Muzsikustábor Kárpát-medencei magyar nyelvés irodalomtanárok találkozója Kárpát-medencei magyar nyelv- és irodalomtanárok találkozója Kárpát-medencei... Mikszáth Kálmán Művelődési Központ MKMK Club Panzió – Gösser Söröző Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Nagy Sándor Márton Sebjánné Rabóczki Terézia Palóc Kertbarátkör
Ipoly Erdő Zrt.
Balassagyarmat Város Önkormányzata, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Dátum
Óra
8. 21.
10.00 – 12.00
8. 21.
12.00 – 14.00
8. 21.
12.00 – 14.30
8. 21.
13.00 – 16.30
Esemény Nógrád Megyei Orvos Nap a művelődési központban. Előadások a kamarateremben: Prof. Dr. Vécsey Vilmos: A traumatológia múltja, jelene és jövője. Prof. Dr. Rudas László: A szepszis mint népegészségügyi probléma. Dr. Márkus László: Orvos jogi esetek tanulságai orvos szakértői szemmel. Németh Attila: Művészetek a pszichiátriában Kopitkó Csaba, Preda Emil, Medve László: A határérték hyponatraemia klinikai jelentősége. Gajdos Barnabás: A hányingerrel és hányással járó állapotok kivizsgálása. Bauer Viktor, Kopynets Olena, Sztankaninecz Varga Klára: Mindennapi mérgelődéseink – tapasztalataink osztályunk hat éves beteganyagában. Csekey László, Uramné Magulya Eszter, Iványi Györgyi: Egy leszakadó térség, vagy mik a kitörés lehetőségei Nógrádban??? Skotnyár Éva: A demencia betegség fajtái, ápolása pszichiátriai osztályon, demens beteg ápolása családon belül. Arató Gabriella, Baranyi Nikoletta, Kránicz Ákos, Sándor Zuzana: A laboratóriumi hibákról röviden. Deme Dániel: Lázas neutropénia az onkológiai betegellátásban. Gömöri Katalin, Póczi Magdolna, Sólyom Artúr, Szász Zoltán: COPD (Idült obstruktív tüdőbetegség) aktuális helyzetkép. Dr. Kadosa Ildikó: Pszichoticus esetek ismertetése a drogbeteg ellátásban. Dr. Rencz László: A sztrok és a bizonyítékokon alapuló orvoslás Előadások a Csikász-teremben: Gyurkó György: Fonákságok a betegellátásban. Szép József: Koraszülés okai. Pap András: Fiatalkorúak szülészeti mutatói osztályunk öt éves anyagában. Csonka Csaba: Az arthroscopia helye a térd sérültek diagnosztikájában és kezelésében az MR „árnyékában”. Dr. Sojnóczki Sándor, dr. Sütő Gellért, dr. Juhász Péter: A pilon törés. Csaba Attila, Lakatos Edit, Bálint Anita, Deme Éva: Egy infect spondylodiscitis rögös útja a diagnózis tisztázásában, avagy ki, mikor, hol kezelje a beteget? Tandel Beáta, Simon Balázs, Szrenka János: A rectum tumorok modern sebészeti kezelése. Az elmúlt öt év során végzett rectum műtétek osztályunkon. Bíró Erik, Szrenka János: Ügyeleti „ritkaságok” akut hasi katasztrófa klinikai képe miatt végzett műtéteknél. Rácz Katalin, Füleki Andrea, Deme Éva: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!” Dupla amputált beteg komplex, egyénre szabott rehabilitációs programja. Koronczi Dániel, Rakonczai Ervin: Epeúti endoszkópia osztályunkon – 1000 konszekutív ERCP retrospektív értékelése
Rendező Dr. Kenessey Albert Kórház - Rendelőintézet
Nógrád Megyei Orvos Nap
Nógrád Megyei Orvos Nap
Nógrád Megyei Orvos Nap
Dátum 8. 23.
Óra 10.00
8. 24.
9. 5.
10.00
9. 6. – 8.
19.00
9. 6.
10.00
9. 6. – 10. 24.
17.00
9. 7.
11.00
9. 8.
10.00
9. 12.
16.30
9. 15.
14.00
9. 16.
16.30
9. 19. 9. 19.
Esemény Az Internet Galgaguta – Nenince HUSK/1001/ 2.5.1/0034 projekt ünnepélyes záró rendezvénye a Svejk vendéglőben Ezagram (Tatai Márta – billentyű, csörgők, Csernátoni Márk – gitár, Lencse Ádám – dobok, Nagy Dániel – basszusgitár, Theisz Gábor – ének, gitár) koncert a művelődési központban Nyárbúcsúztató rendezvény a rendező intézményben. A felújított bejárati kerámia relief átadása Határ Menti Kofa Vizit. Helyi termelők, kézművesek vására a KÁÁLTI udvarán és a Palóc ligetben. Koncertek, néptánc bemutató, vásári komédiák A Büntetés-végrehajtási Szervezet Napja és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön részére adományozandó csapatzászló átadása alkalmából megrendezett ünnepi központi állománygyűlés a rendező intézményben Verebes György kiállítását a HEG-ben megnyitja Révi Norbert szobrászművész Vörösmarty Mihály: A fátyol titkai – a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum Vitéz lelkek színjátszó csoportjának előadása a rendező iskola dísztermében Fogathajtó bajnokság záró forduló a műfüves pálya melletti réten A 35 éves Balassagyarmati Honismereti Kör ünnepi közgyűlésén a Helytörténeti Gyűjteményben a Balassagyarmati Honismereti Híradó 2012. évi kötetét ismerteti és a kört köszönti DebreczeniDroppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke. A Honismereti Kör tevékenységét méltatja Medvácz Lajos polgármester VIII. Zelenka István futóverseny a Szabó Lőrinc Tagiskolánál Múzeumi Hétfők. A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma és gyűjteményei – dr. Tamás Edit múzeumigazgató előadása a rendező intézmény lapidáriumában A Honismereti Kör kirándulása Selmecbányára Kovács Ferenc tanár vezetésével
Rendező Galgaguta és Nenince Önkormányzata Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Reménysugár Otthon Golan Produkció BT.
Balassagyarmati Fegyház és Börtön Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet
Madách Imre Városi Könyvtár
BADISZVSE Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma
Madách Imre Városi Könyvtár Határmenti Régió Elkezdődött… Új világrend vagy aranykorszak – a 18.00 Fejlesztéséért Projektek házában vendég Balogh Béla író Alapítvány 8.00
Dátum
Óra
9. 21. – 9. 22.
10.00
9. 22.
9. 24.
17.00
9. 25.
17.00
9. 26.
10.00
9. 28.
8.00
9. 29.
14.00
9. 30.
18.00
Esemény II. Együtt, egymásért fesztivál a műfüves pálya mellett. Nyitóbeszédet mond Jónás Gábor Országos Roma Önkormányzati (ORÖ) képviselő, Csík Csaba rendőr alezredes, Farkas Flórián, az ORÖ elnöke és Becsó Zsolt, a NMÖK elnöke, Medvácz Lajos polgármester és Balla Mihály országgyűlési képviselő. Hagyományőrző előadók, koncertek, táncbemutató, futball torna Európai Autómentes Nap a városban. Ingyen utazás forgalmi engedéllyel a helyi járatokon Balassagyarmat barátainak találkozója Budapesten a BM Duna Palotában. A vendégeket köszönti és az elmúlt évről beszámol Medvácz Lajos polgármester. Nagy László Portrék Balassagyarmaton innen és túl c. interjúkötetéről a szerzővel beszélget Horváth Zita középiskolai tanár. A Balassagyarmati Honismereti Híradó 2012. évi kötetét bemutatja Vas Ágnes, a Honismereti Kör elnökségi tagja. A 35 éves kört Medvácz Lajos polgármester köszönti. Sinágel Józseffel, a Svejk vendéglő tulajdonosával Klagyivik Klaudia, a Gyarmati Televízió szerkesztője beszélget. Hősi emlékmű civil összefogással – Gere József helytörténeti kutató előadása. Közreműködik a Latte Maffiato szalonjazz zenekar. A műsort SzalaiLovász Emőke vezeti Négyévesek születésnapi köszöntése és ünnepélyes beiratkozása a városi könyvtárban Bedőcs Ildikó kiállítását a rendező intézmény Dózsa Galériájában megnyitja Csach Gábor művészettörténész Elektronikai hulladékgyűjtés a Mikszáth utcai parkolóban Első Óváros téri utcabál a felújított közterületen. Kézműves és gasztronómiai vásár, Izolda népi játékai, kézműves foglalkozások. Brémai muzsikusok – a Magyar Népmese Színház előadása. Az Alternatíva, az Elefánt és a Magyar Császári Pillanatművek együttes koncertje. A Hestia tűzés fényzsonglőr csoport bemutatója. Szent Mihály-napi tűzgyújtás Örömzene az Orchidea cukrászda előtt. Vendég Ebecz Lajos. Közreműködik Bacsa Dorina – hastánc és az Alternatíva zenekar (Gere Péter, Kiss Balázs, Perjési Zsófia, Kurunczi Gábor és Jancsó László)
Rendező
Balassagyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Balassagyarmat Város Önkormányzata
Balassagyarmat Város Önkormányzata, Madách Imre Városi Könyvtár, Balassagyarmati Honismereti Kör
Madách Imre Városi Könyvtár Dózsa György Tagiskola
Balassagyarmat Város Önkormányzata
Jagyutt Cukrászat
Dátum
Óra
9. 30. – 10. 11. 10. 1.
14.00
10. 1.
17.00
10. 1.
18.00
10. 1.
18.00
10. 3.
17.30
10. 4.
11.30
10. 4.
17.30
10. 4. – 11. 28.
17.00
10. 5.
9.00
10. 5. 10. 7.
9.00
10. 7.
17.00
10. 8.
16.30
Esemény Rendező Érezd jól magad! – apróságok hete a városi könyvMadách Imre tárban. Játékos foglalkozások óvodások részére az Városi Könyvtár egészséges életmódról Szent Erzsébet Idősek napja a rendező intézményben Idősek Otthona A Válogatás húsz év képzőművészeti anyagából c. kiál- Rózsavölgyi Márk lítást a rendező iskola galériájában megnyitják Alapfokú Pénzes Géza és Telek Zoltán művésztanárok Művészeti Iskola Hangverseny a zene világnapján a rendező intézmény nagytermében. Köszöntőt mond Medvácz Lajos polgármester. Közreműködnek RMAMI az iskola művésztanárai, a Balassagyarmati Dalegylet és a BBG vegyeskara Örökség Kulturális Műhely. Géczy Gábor fizikus, „Kicsi vagyok én” tanár előadása Vissza a jövőbe címmel a művelőAlapítvány, MKMK dési központban Tájékoztató a művelődési központban a városban hamarosan megnyíló Játékváros családi Lamenda Kft. napköziről A Rétsági Tűzzománc Kör kiállítását a rendező in- Balassagyarmati tézmény galériájában megnyitja Kovács Ferenc ta- Balassi Bálint nár. Közreműködik Rácz Benedek Sámuel – ének Gimnázium Határmenti Régió Dr. Zacher Gábor toxikológus előadása Miért? Fejlesztéséért címmel a Projektek Házában Alapítvány Gábor Éva Mária szobrászművész kiállítását a Mikszáth Kálmán Szerbtemplom Galériában megnyitja Várnagy Művelődési Központ Ildikó szobrászművész Önkéntesen a tiszta Magyarországért. Te szedd Balassagyarmat Város mozgalom a Springa-dombon Önkormányzata Októberfest a Svejk vendéglőben. KözreműköSvejk vendéglő dik a Siklai duó Országos könyvtári napok a városi könyvtárban. Madách Imre Ingyenes előadások: E-ügyintézés; Eladnék-vennék Városi Könyvtár Az építészet hónapja a művelődési központban. Nógrád Megyei Dr. Illyés Zsuzsa egyetemi docens előadása: TájÉpítész Kamara, érték, védelem és fenntartható fejlesztés településszintű Mikszáth Kálmán feladatai. Földi Zsófia Phd. hallgató: TelepülésszeMűvelődési Központ gély, a települések változó, ellentmondásos határa Tűz és a vas ura: a kovács. Köszöntőt mond Molnárné Gere Rita, Borsosberény polgármeste- Magyar Nemzeti re. A kiállítást megnyitja Vajda László kovács, Múzeum népi iparművész. Közreműködnek a Szent Imre Palóc Múzeuma iskola diákjai
Dátum
Óra
10. 9.
9.00
10. 10.
10.50
10. 10.
15.00
10. 11. – 11. 29.
10.45
10. 11.
14.00
10. 11.
14.00
10. 11.
18.00
Esemény Ingyenes előadás a városi könyvtárban: Kapcsolattartás az interneten. Képvarázs – az internet lehetőségei a képszerkesztésben Oláh József Mesélő szülőföld című fotókiállítását a rendező iskola aulájában megnyitja Pénzes Géza festőművész Horváth Endre-emléknap. A temető katolikus ravatalozójában Horváth Endre bankjegytervező grafikusművészről Pálinkás György rézmetsző, grafikus emlékezik meg. Rákóczy István főispán, kormánybiztos életét Gere József helytörténész eleveníti fel. Jeszenszky Kálmán szüleinek emléke előtt dr. Szalkay Katalin tiszteleg. A Helytörténeti Gyűjteményben dr. Szalkay Katalin Jeszenszky Kálmán élete és munkássága – Egy Prohászka-tanítvány élettörténete c. kötetét bemutatja a szerző. Jeszenszky Margit Jeszenszky Kálmán 25 éves papságának jubileumi koszorúját ajándékozza a Helytörténeti Gyűjteménynek Ifj. Telek Zoltán kiállítását a rendező intézmény emeleti galériájában megnyitja Pénzes Géza festőművész. Közreműködnek Telek Zoltán és barátai Múzeumok őszi fesztiválja. „A lámpás én vagyok” Tanárok éjszakája a rendező intézményben. Bemutató óra a Szabó Lőrinc Tagiskola diákjaival. Előadások: Bratinkáné Magyar Éva (Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet): A közoktatás szereplőinek lehetőségei a múzeumokban. Molnár Ildikó (MNMPM): A múzeum és az oktatási intézmények kapcsolatának új színterei: tehetséggondozás, fejlesztés, önkéntes közösségi szolgálat. Zércyné Schummer Eleonóra (Kiss Árpád Ált. Isk.): A balassagyarmati KÁÁLTI és a Palóc Múzeum együttműködésének tapasztalatairól. Diósi László (Pedagógiai Szakszolgálat): Tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek fejlesztési lehetőségei a múzeumban Szüreti mulatság a Szent Erzsébet Idősek Otthonában Római katolikus egyházközségi napok. A 15 éves Mária a szentlélek mátkája templom jubileumi ünnepsége a Honti úton
Rendező Országos könyvtári napok Kiss Árpád Általános Iskola
Madách Imre Városi Könyvtár
Szabó Lőrinc Tagiskola
Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma
A rendező intézmény Római Katolikus Szentháromság Főplébánia
Dátum
Óra
10. 12.
9.00
10. 12.
9.00
10. 12.
9.00
10. 12.
12.00
10. 12.
20.00
10. 13.
10.00
10. 13.
11.00
10. 14.
17.00
10. 14.
17.00
10. 15.
10.00
10. 15.
18.00
10. 17.
9.00, 10.45
10. 18.
10.00, 14.00
10. 18.
19.00
Esemény Mozdulj, Gyarmat! Gyülekező és bemelegítés a dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet parkolójában. Kocogás a Városi Sportcsarnokhoz és a műfüves pályához. Szabadtéri és fedett sportprogramok: óvodás és iskolás vetélkedő, sorverseny, középiskolás fiú labdarúgó torna. A városi sportegyesületek bemutatói. Egészségügyi tanácsadás és mérések Bolhapiac a művelődési központban Baba- és gyermekholmi börze a művelődési központban Palóc táj gasztronómiai és kulturális fesztivál a Palóc ligetben és a KÁÁLTI udvarán. Köszöntőt mond Medvácz Lajos polgármester. Hagyományőrző csoportok fellépése, koncertek, nemzetiségi ételek vására Fejlámpás futás a Nyírjesbe Könyves vasárnap a városi könyvtárban. A Gágogó zenekar műsora. Izolda népi játékai Ünnepi szentmise a Római Katolikus Szentháromság Plébániatemplomban. II. János Pál pápa szobrának megáldása a plébánia udvarán Az építészet hónapja a művelődési központban. Karaba Tamás építész: A zöld gazdaság erősítése a hosszú távon fenntartható fejlődés biztosítása érdekében. Moór Mátyás építész: Balassagyarmat városközpont rekonstrukciója Múzeumi hétfők. Dr. Kiss Róbert Károly történész, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatási vezetőjének előadása a múzeumban Szent-Györgyi Albert élete, munkássága és közéleti szerepvállalása címmel Pályaválasztási kiállítás a volt megyeháza nagytermében, pályaorientációs szakmai fórum pedagógusoknak Örökség Kulturális Műhely. Pap Gábor művészettörténész előadása Emberséget járunk tanulni címmel a művelődési központban Ifjúsági filharmónia 2013–2014 általános iskolásoknak. A Göncölszekér együttes koncertje a rendező iskolában Rigócsőr király – a Fogi Színház zenés mesejátéka a művelődési központban Jótékonysági bál a Svejk vendéglőben a rendező szervezet javára
Rendező
Egészségvédők Egyesülete
MKMK Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Cigány Fiatalok Életmód és Kulturális Szervezet BADISZVSE Országos könyvtári napok Római katolikus egyházközségi napok Nógrád Megyei Építész Kamara, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma Nógrád M-i Kormányhivatal Munkaügyi Közp., KLIK Bgyi Tankerülete
„Kicsi vagyok én” Alapítvány, MKMK Filharmónia, RMAMI Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Balassagyarmati Kábel Sportegyesület
Dátum
Óra
10. 19.
9.45
10. 19.
20.00
10. 21.
8.45
10. 21.
17.00
10. 23.
15.30
10. 23.
17.00
10. 24.
19.00
10. 26.
17.00
10. 26.
18.30
10. 26. 10. 28.
17.00
10. 29.
18.00
10. 30.
16.30
11. 4.
16.45
Esemény II. Palóc Terepíjász verseny a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban Nosztalgia bál a művelődési központban. Zenél Nemesvári Norbert 1956. október 23-i emlékfutás. 13. Schirilla György-emlékfutás balassagyarmati szakasza Az építészet hónapja a művelődési központban. Dr. Fekete Albert egyetemi docens: Tájépítészet – tájépítés Ünnepi megemlékezés és mécses gyújtás a Palóc ligeti emlékszobornál. Beszédet mond Vanek Béla 1956-os forradalmár. Ünnepi műsor és koszorúzás a Bajcsy úti emléktáblánál. Beszédet mond Balla Mihály országgyűlési képviselő. Közreműködik a Balassagyarmati Dalegylet, a Gyarmati Színkör és a város középiskoláinak diákjai Ünnepi képviselő-testületi ülés. A város 2013. évi szakmai díjainak átadása a volt megyeháza nagytermében A kaktusz virága – a Budapesti FogiBulvárszínház és a Kalocsai Színház zenés vígjátéka a volt megyeháza nagytermében Klasszikus est – A Vissi d’arte művészegyüttes (Lévárdi Beáta – zongora, Halmosi Tímea – szoprán, Jambrik Zsolt – ének) hangversenye a rendező intézményben A Csalogató együttes klubkoncertje az Ipoly Erdő Zrt. pincehelyiségében Jótékonysági Retro Rock Táncház a moziban a kórház gyermekosztálya számára, inkubátor vásárlására Az építészet hónapja a művelődési központban. Kovács Gábor építész: Házak a zöldben – turistaházak, kilátótornyok, kultikus helyek Örökség Kulturális Műhely. Molnár V. József magyarságkutató előadása A magyarság halott-tisztelete címmel a művelődési központban Szmetana György: „…talán még öt perc az élet…” Író-olvasó találkozó a Kincsestár Könyvesboltban Dicsőség a legyőzötteknek! – Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a Palóc ligeti 1956-os szoborcsoportnál. Megemlékező beszédet mond Csach Gábor alpolgármester. Közreműködnek a Szent Imre iskola diákjai
Rendező Vitalitás SE Íjász Szakosztálya Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Valiskó Ferenc Nógrád Megyei Építész Kamara, MKMK Balassagyarmat Város Önkormányzata, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Balassagyarmat Város Önkormányzata Budapesti FogiBulvárszínház, MKMK Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma Csalogató együttes Madách Mozi Nógrád Megyei Építész Kamara, MKMK „Kicsi vagyok én” Alapítvány, MKMK Kincsestár Könyvesbolt Nagy Iván Polgári Kör, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Dátum
Óra
11. 4.
17.30
11. 5.
17.00
11. 5.
8.00
11. 6.
9.00
11. 7.
18.00
11. 8. – 12. 19.
17.00
11. 8.
17.00
11. 9.
11. 12.
18.00
11. 14.
18.00
11. 15.
18.30
11. 16.
9.00
Esemény Múzeumi hétfők. Agócs Attila néprajzkutató, a Füleki Vármúzeum igazgatójának előadása a Palóc Múzeumban A füleki vár története és utóélete címmel A Portrék Balassagyarmaton innen és túl c. portrékötet szerzőjével, Nagy Lászlóval a városi könyvtár kupolatermében Tarnóczi László újságíró beszélget. Közreműködik dr. Szabó András előadóművész Szent Imre Napok a rendező iskolában. Aszfaltrajz-verseny, sport- és szellemi vetélkedők, tudományos diákköri ülések. Gránitz Miklós A házsongárdi temető képekben c. fotókiállítását megnyitja dr. Feledy Balázs művészettörténész. Trianon utáni irodalom – Szabó András előadóművész műsora. A Szent Imre-díjak átadása. A Szent Imrét ábrázoló freskó és az iskola új létesítményeinek átadása Hittan-, ének- és szavalóverseny Mit tesznek a haza érdekében a nyugati magyarok? Magyarország híre nyugaton. A magyar falu jövője – Magyaródy Szabolcs, a hamiltoni (Kanada) Öregcserkész Munkaközösség vezetőjének előadása a városháza dísztermében Maracskó Gabriella kiállításának megnyitója a HEG-ben Puntigán József helytörténész Csontváry és Nógrád c. kötetét a Helytörténeti Gyűjteményben a Honismereti Kör rendezvényén bemutatja a szerző. Tyekvicska Árpád, az MNLNML igazgatója a levéltár adatbázisait és új kiadványait ismerteti Zenés irodalmi est a Svejk vendéglőben. Közreműködik a Gyarmati Színkör. Zenél Deák György és Kakas Péter Örökség Kulturális Műhely. Csoma Gergely szobrász, fotóművész előadása Moldvai csángó magyarok a változó történelemben címmel a művelődési központban Jótékonysági koncert. Közreműködik a Latte Maffiato Filharmónia bérlet 2013–2014. A Váci Szimfonikus Zenekar és a Balassagyarmati Dalegylet hangversenye a volt megyeháza nagytermében Baba- és gyermekholmi börze a művelődési központban
Rendező Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma Madách Imre Városi Könyvtár
Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola
Szent Imre Napok KÉSZ balassagyarmati szervezete, Balassagyarmatért Baráti Kör Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Madách Imre Városi Könyvtár
Svejk vendéglő „Kicsi vagyok én” Alapítvány, MKMK KARISZ 2013 Közéleti Egyesület Filharmónia, RMAMI Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Dátum
Óra
11. 16.
14.00
11. 16.
19.00
11. 17. 11. 17.
9.00 9.00
11. 17.
16.00
11. 19.
9.30
11. 19.
14.00
11. 20.
Esemény Mirkó – A börtön Mesekörének előadása a rendező intézményben RetrOvi Party – Batyus bál a Dózsa Tagiskolában Bolhapiac a művelődési központban Börze a művelődési központban Életunalom – élettér – életkedv. Feldmár András pszichológus előadása a Projektek házában Esélyegyenlőségi workshop az ÁROP-1.1.16-20122012-0001 számú, Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása c. projekt keretében a művelődési központban. A vendégeket köszönti Medvácz Lajos polgármesterElőadások: Bojtos Zoltán igazgató: A TKKI Miskolci Igazgatósága projektjeinek bemutatása; Kékesi Bernadett mentor: A workshop céljának ismertetése; Csóriné Bogyánszki Ágnes, Endrefalva polgármestere: Tájékoztató a munkanélküliek ellátásairól, a közfoglalkoztatásról, a START-munkaprogramról; Kajdy Lászlóné, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat igazgatója: Tájékoztató a veszélyeztetett gyermekek ellátásáról, a veszélyeztetettség megelőzésének, a jelzőrendszer működésének lehetőségeiről; Selmeczi Zoltán, a KLIK Bgyi Tankerületének igazgatója: Tájékoztató a gyermekek napközbeni és nyári szünidei felügyeletének, szabadidős programjainak lehetőségeiről; Balassagyarmati Rendőrkapitányság munkatársa: Tájékoztató az idősek ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről, az önkormányzatokkal történő együttműködési lehetőségekről; Szántó Csaba, az ÉFOÉSZ Nógrád Megyei Közhasznú Egyesületének igazgatója: Tájékoztató a fogyatékkal élők foglalkoztatási lehetőségeiről, ellátásukról, az önkormányzatokkal történő együttműködési lehetőségekről. Intézkedési tervek kidolgozása Rákmegelőzés táplálkozással – dr. Duschanek Valéria vegyészmérnök, élelmiszertechnológus, mikrobiológus előadása a művelődési központban Esküvő kiállítás a rendező intézményben
Rendező Balassagyarmati Fegyház és Börtön Nyitnikék Tagóvoda MKMK BÉBK, MKMK Határmenti Régió Fejlesztéséért Alapítvány
Türr István Képző és Kutató Intézet
Egészségvédők Egyesülete Sztár Motel Étterem
Dátum
11. 21.
Óra
8.30
11. 21.
8.30
11. 22.
12.30
11. 23.
10.00
11. 25.
17.00
11. 26.
10.00, 14.00
11. 26.
18.00
11. 27.
10.40
11. 28.
10.40
11. 28.
14.00
11. 28.
16.30
Esemény Az Innovatív speciális szakiskola c. TÁMOP-3.1.412/2-2012-0937 projekt keretében megvalósuló tevékenységeket bemutató konferencia a rendező intézményben. A rendezvényt megnyitja Balla Mihály országgyűlési képviselő és Selmeczi Zoltán, a KLIK Bgyi Tankerületének igazgatója. Az iskolát és a projektet bemutatja Siketné Zsiga Judit igazgató, projektmenedzser Előadások: Menner Ákos oktatási és minőségbiztosítási szakértő (PDCA Tanácsadó BT., Nyírvidék TISZK): Pedagógus továbbképzések; Balog Éva nyelvtanár (RIDENS): Idegen nyelvi fejlesztés; Katona-Fejes Magdolna szakmai vezető (RIDENS): Adaptációs tevékenység; Bányai Sándor tréner, közoktatási szakértő (Kalandok és Álmok): Élménypedagógia. Az iskola tanulóinak művészeti bemutatója. Giflo Péter és Gebri András homokkép kiállítását az iskola Mosolykilátó galériájában megnyitja Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa. Bemutató órák és foglalkozások Farkas András Akvarellek című kiállítását a rendező intézményben megnyitja Kovács Ferenc tanár Palócország – Meseország. IX. palóc mesemondó verseny a művelődési központban. Játékmester Környei Alice A MNM Palóc Múzeuma Baráti Körének előzetes alakuló összejövetele a rendező intézményben Hamupipőke – a Hókirálynő Meseszínpad zenés mesejátéka a művelődési központban Örökség Kulturális Műhely. Czakó Gábor író, publicista, képzőművész, nyelvrégész előadása A szabír titok címmel a művelődési központban Ifjúsági filharmónia 2013–2014 középiskolásoknak. A Váci Szimfonikus Zenekar koncertje a rendező iskolában A rendező iskola galériájában a téli fotótárlatot megnyitja Kovács Ferenc tanár. Közreműködik Gere Anna – ének és Rácz Sára – vers Száz éve született Weöres Sándor – versmondó verseny a városi könyvtárban alsó tagozatos tanulóknak Balassagyarmati közintézmények energetikai korszerűsítése c. KEOP-5.3.0-A/09-2010-0269 pályázat projektzáró rendezvénye a városháza kistárgyalójában
Rendező RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
Az Innovatív speciális szakiskola című projekt keretében megvalósuló tevékenységeket bemutató konferencia folytatása
Szent-Györgyi g. MKMK, Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány, Palóc Társaság MNMPM Mikszáth Kálmán Művelődési Központ „Kicsi vagyok én” Alapítvány, MKMK Filharmónia, RMAMI Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium Madách Imre Városi Könyvtár Balassagyarmat Város Önkormányzata
Dátum
Óra
11. 28.
17.00
11. 29.
18.00
11. 30.
20.00
12. 01.
11.00
12. 2.
10.00
12. 2.
10.00
12. 2.
17.00
12. 2.
18.00
12. 3. – 1. 31.
10.45
12. 4.
11.30
12. 4.
10.50
12. 5.
17.00
12. 6.
11.00
12. 6. – 1. 30.
17.00
12. 7.
17.00
Esemény A volt megyeháza nagytermében vendég dr. Vekerdy Tamás pszichológus Eucharist dicsőítő koncert az RMAMI-ban Dumaszínház. A művelődési központban vendég Kiss Ádám és Beliczai Balázs IV. Palóc Cross, IV. SuperCross Sorozat V. futam (2013–2014), Príbeli István Emlékverseny a Springa-dombon Mikulás és karácsonyi ünnepség a városi könyvtárban. A rendező szervezet karácsonyi pályázatára érkezett gyermekrajzokból összeállított kiállítását megnyitja Kovács Ferenc tanár. Közreműködnek az RMAMI növendékei, Csizmadia Ágnes, az endrefalvi Móra Ferenc Általános Iskola tanulója, valamint a KÁÁLTI diákjai NYITOK hálózat a társadalmi befogadásért – a Nyitott Tanulási Központ (Rákóczi út 13.) megnyitó ünnepsége. Köszöntőt mond Medvácz Lajos polgármester. Ismertetőt tart Lénárd Gábor szakmai vezető A Projektek házában vendég dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó. Az est moderátora Gréczi László Fenyő Gusztáv zongora estje a rendező intézmény nagytermében Párkányi Raab Péter szobrászművész kiállítását a rendező iskolában megnyitja Csach Gábor művészettörténész Veres József ikonkiállítását a rendező iskola Szabó Lőrinc utcai épületében megnyitja dr. Stella Leontin kanonok, plébános A rendező iskolában a diákok munkáiból összeállított kiállítást megnyitja Molnár Ildikó, az MNMPM muzeológusa. A karácsonyi projektet megnyitja Ladosné Aradi Zsuzsanna tanár Városi Mikulás-délután a művelődési központban. Közreműködik a Gyarmati Színkör Jogi elvek, irányelvek az új PTK-ban – dr. prof. Kecskés László előadása a törvényszék épületében Lőrincz Katalin kiállítását a Szerbtemplom Galériában megnyitja Csemniczky Zoltán szobrászművész Mikulás Kupa falmászó verseny a művelődési központban
Rendező BBG Eucharist zenekar Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Vitalitás SE
ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület
Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért KÉSZ, Polgárok Balassagyarmatért Alapítvány RMAMI Szabó Lőrinc Tagiskola Szent Imre iskola Kiss Árpád Általános Iskola Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Magyar Jogászegylet Nógrád Megyei Szervezete Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Balassagyarmati Hegymászó Klub
Dátum 12. 7.
Óra 18.00
12. 7. 12. 7. 12. 9.
9.00, 10.45
12. 9.
17.00
12. 10.
11.30
12. 10.
16.00
12. 10.
20.00
12. 11.
10.00
12. 11.
18.00
12. 13.
16.30
12. 14.
10.00
Esemény A Zobonka Néptáncegyüttes jótékonysági bálja a Fáy András utcai Rendezvényházban. Közreműködik a rendező és a Mikszáth Táncegyüttes. Zenél a Moonlight duó Mikulás bál a Svejk vendéglőben. Zenél Nemesvári Norbert Jótékonysági Retro Rock Táncház a moziban a kórház gyermekosztálya számára, inkubátor vásárlására Ifjúsági filharmónia 2013–2014 általános iskolásoknak. A Flautandó Fuvolakvartett együttes koncertje a rendező iskolában A MNM Palóc Múzeuma Baráti Körének tényleges alakuló összejövetele a rendező intézményben Gimme Jazz interaktív zenei koncertelőadás Benkó Ákos, Kovács Zoltán, Mózes Tamara és Sütő Márton előadásában a rendező iskolában A város középiskoláinak kórustalálkozója a szalézi templomban Művház Jazz Klub. A Tamara Mozes Quartet (Mózes Tamara, Kovács Zoltán, Sütő Márton és Benkó Ákos) koncertje a művelődési központban A rendező iskola és losonci testvériskolájának, a Pedagógiai és Szociális Akadémiának adventi hangversenye a római katolikus nagytemplomban Örökség Kulturális Műhely. Ángyán József agrármérnök, egyetemi tanár előadása Mi lesz veled magyar föld, mezőgazdaság és vidék? címmel a művelődési központban A Honismereti Kör rendezvényén Nagy Imre Változó Ipoly-völgy c. kötetét a Helytörténeti Gyűjteményben bemutatja és a szerzővel beszélget Medvácz Lajos. Közreműködik Csábi István és Telek Zoltán Nógrád megyei betlehemes találkozó a volt megyeháza nagytermében. Részvevők: Ilinyi Hagyományőrző Csoport; „Kisgömböc” Somosi Kultúráért Egyesület (Somoskőújfalu), „Betlehem csillaga” Hagyományőrző Csoport (Szalmatercs), Bukréta és Kisbukréta Hagyományőrző Csoport (Ipolybalog), „Őszirózsa” Hagyományőrző Népdalkör (Karancskeszi), Pataki Hagyományőrző Csoport
Rendező Zobonka Néptáncegyüttes Svejk vendéglő Madách Mozi Filharmónia, RMAMI MNMPM Szent Imre iskola Bosco Szent János Szalézi Plébánia Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Szent-Györgyi g.
„Kicsi vagyok én” Alapítvány, MKMK
Madách Imre Városi Könyvtár
„Kicsi vagyok én” Alapítvány, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Dátum
Óra
12. 14.
10.00
12. 14.
10.30
12. 14.
13.00
12. 14.
14.00
12. 14.
16.00
12. 14.
17.00
12. 14.
17.30
12. 14.
18.00
12. 14. 12. 14. 12. 14.
20.00 21.00 22.00
12. 15.
9.00
12. 15.
10.00
12. 15.
11.00
12. 15.
12.30
12. 15.
13.30
12. 15.
14.00
12. 15.
14.30
Esemény Főtéravató napok. Az új főtér ünnepélyes avatásán és ökumenikus felszentelésén vendég Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Balla Mihály országgyűlési képviselő. Karácsonyi vásár III. Nógrád Megyei Betlehemes találkozó a volt megyeháza nagytermében Gyermek- és családi foglalkozások, óvódások műsora a Projektek Házában Karácsonyvárás az MNM Palóc Múzeumával a Városi Képtárban. Könyv- és szőttesvásár, kézműves foglalkozások, a hagyományos palóc karácsonyi asztal bemutatása Az állatok nyelvén tudó juhász – A Center Színház előadása a Projektek Házában Az RMAMI rézfúvós tanszakos hallgatóinak koncertje a zenepavilonban Tóth Miklós tanszakvezető tanár közreműködésével Ricsi bohóc gyermekműsora a Projektek Házában A Csalogató együttes adventi koncertje a városháza dísztermében Back II Black koncert a volt megyeháza előtt Lézer fényszínház a főtéren Octopus of Pluto koncert a moziban Karácsonyi vásár a Szentháromság plébániatemplom és a Törvényszék közti területen Irodalmi kávéház. Diákszínpadok előadásai a Városi Képtárban: KÁÁLTI: Kis csillag; Szabó Lőrinc Tagiskola: Ludas Matyi, avagy a libák gágogása; Mikszáth gimnázium: Klasszikusok – kortársak; Dózsa György Tagiskola: Balassagyarmat – Óh, hogy szeretem (az 1986-ban készült kisfilm vetítése) és a Pimasz Kamasz Színjátszó Csoport előadása: Mikszáth novellák Gyermek- és családi foglalkozások a Projektek Házában Vers- és prózaválogatás a város irodalmi örökségéből a Gyarmati Színkör és a Napsugár Nyugdíjas Klub tagjainak előadásában a Városi Képtárban Akarsz-e játszani? – A Dallamos Kamarazenekar előadása a Városi Képtárban Vitéz László és az elátkozott malom – Bábjáték a Projektek Házában Volt itt mindig, aki bátran szólt – A Tormay Cécile Irodalmi Társaság előadása a Városi Képtárban
Rendező Balassagyarmat Város Önkormányzata Főtéravató napok Főtéravató napok Főtéravató napok
Főtéravató napok Főtéravató napok
Főtéravató napok Főtéravató napok Főtéravató napok Főtéravató napok Főtéravató napok Főtéravató napok Főtéravató napok
Főtéravató napok Főtéravató napok
Főtéravató napok Főtéravató napok Főtéravató napok
Dátum
Óra
12. 15.
15.00
12. 15.
15.30
12. 15. 12. 15. 12. 15.
16.00 17.00 18.00
12. 16.
10.00
12. 16.
17.00
12. 17.
16.30
12. 17.
10.00, 14.00
12. 18.
15.00
12. 19.
12. 20. 12. 20. 12. 20.
12. 21.
Esemény A Balassagyarmati Dalegylet és az RMAMI művésztanárainak adventi koncertje a zenepavilonban Jobbágy Károly, Csikász István és Görög Imre verseit a Városi Képtárban előadja Végh Gyula és Major Lászlóné Gyermek Show a Projektek Házában Moja Sofa Blues Bang koncert a zenepavilonban Latte Maffiato koncert a Projektek Házában Az intézmény részére adományozott csapatzászló szentelése alkalmából a rendező intézményben szentmisét celebrál Bíró László katolikus tábori püspök Múzeumi hétfők. Dr. Limbacher Gábor néprajzkutató, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatójának előadása Éves idő, körös idő – Karácsonyi ünnepkör címmel a rendező intézmény lapidáriumában A rendező iskola karácsonyi gálája a volt megyeháza nagytermében. A rendezvényt megnyitja Ember Csaba, az RMAMI igazgatója Kis Miklóska – a Paramisi Társulat táncos-zenés bábos interaktív mesejátéka a művelődési központban Balassagyarmat városközpontjának funkcióbővítő rehabilitációja (1. ütem) ÉMOP-3.1.2./A-2f-20100006. Projektzáró rendezvény a városházán. Köszöntőt mond Medvácz Lajos polgármester. Balla Mihály országgyűlési képviselő beszéde. Eleőd Ákos tervező előadása. Sajtótájékoztató
16.30 Karácsonyi ünnepség a rendező intézményben Csillagot láttunk – a Mikszáth Táncegyüttes és a 10.00, Zobonka Néptáncegyüttes karácsonyi műsora a 18.00 rendező intézményben 17.00 A rendező iskola szalagavató ünnepsége Filharmónia bérlet 2013–2014. Karácsonyi hangverseny a rendező iskola dísztermében. Közre18.30 működnek az iskola művésztanárai, tanulói, valamint a Balassagyarmati Dalegylet Jótékonysági táncgála a csecsemőotthon javára. Közreműködők: Natalia & Eudoxia Bellydance 17.00 duo, sayMYNAME dance crew, La Cruz dance táncosai, Csáthy Flóra, Hannah Belly Dance, Központi Óvoda Táncoslábú Gyermekei
Rendező Főtéravató napok Főtéravató napok
Főtéravató napok Főtéravató napok Főtéravató napok Balassagyarmati Fegyház és Börtön Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma Kiss Árpád Általános Iskola Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Balassagyarmat Város Önkormányzata RIDENS Szakképző iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Szent-Györgyi g. Filharmónia, RMAMI Balassagyarmati Diák Szabadidős és Versenysport Egyesület, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ