Megfigyelések a hazánkban élő menyétfélékről

Megfigyelések a hazánkban élő menyétfélékről

Összeállította Gera Pál E-mail: [email protected] Postacím: 1156. Bp., Nyírpalota u. 60. Telefon: + 36 30 258 3637 Honlap: http:// www. otter.econservation.eu Dokumentum lezárva: 2013. március 17-én

TARTALOMJEGYZÉK Bevezető – 2. oldal Köszönetnyilvánítás – 2. oldal Vidrás megfigyelések – 3. oldal Hermelines megfigyelések – 13. oldal Egyidejű vidrás és hermelines megfigyelések – 18. oldal A többi hazai kisragadozóról beszámoló megfigyelések – 20. oldal • megfigyelések menyétről – 20. oldal • megfigyelések görényről – 27. oldal • megfigyelések nyusztról – 33. oldal • megfigyelések nyestről – 36. oldal • megfigyelések borzról – 39. oldal

Bevezető A vidráról és a hermelinről, két általam sokat kutatott fajról az elmúlt években nagyon sok olyan érdekes levelet kaptam, amelyek e kisragadozóink életének egy-egy meglesett pillanatát örökítették meg. Ezekről már több ismeretterjesztő írásomban is beszámoltam, annak reményében, hogy mind az érdeklődő szakmai közösségek, mind a laikusok számára érdekesnek és értékesnek tűnhetnek (ezeket lásd a szakmai honlapomon a tanulmányok menüpontban). Igaz ezek csupán egyszerű feljegyzései azoknak a kisebb-nagyobb történeteknek, amelyek bepillantást engednek e kisragadozóink rejtett életébe. Különlegességek, pillanatképek. És mindemellett fontos „lábjegyzetek” ahhoz, hogy hitelesebb, áttekinthetőbb és érthetőbb képet nyerjünk a napjainkban még mindig alig ismert menyétféléinkről. Hiszen tudásunk ellentmondásokkal teli, sok-sok rácsodálkozás áll még előttünk, akkor is, ha – megbocsáthatatlan önhittséggel – úgy véljük talán, már semmi meglepetés nem érhet bennünket. Holott dehogynem! • •

A vidráról és a hermelinről most is egy ilyen összeállítást közlök azokból a nekem küldött levelekből, amelyeket 2012 januárja és 2013 márciusa között kaptam. (A 2012. január előtti leveleket már publikáltam). De most nem csak a vidrás és hermelines megfigyelésekről nyújtok át egy csokrot, hanem azokból a levelekből is, amelyeket a „Lutra és társai” című, még 2010 novemberében publikált kiskönyvem után kaptam a többi menyétfélénkről, annak megjelenésétől számolva ez év márciusáig, e kézirat lezárultáig.

Remélem, valóban hasznos olvasmánynak bizonyulnak, elgondolkodtatnak, következtetésekre sarkallnak. •

Az elmúlt években azonban több, a menyétféléinket érintő szakmai levelezést is publikáltam már, legyen szó védelmükről, vagy a vadászatukról – ezeket is lásd a szakmai honlapomon a tanulmányok menüpontban. Azokból is nagyon jól kitűnik, hogy e kisragadozóinkat a különféle szakterületek képviselői hogyan és miként értékelik. Napjainkbeli látleletek ezek arról, hogy milyen szempontok alapján, hány és hányféle módon lehet értékítéletet mondani róluk.

Felhívom a figyelmet arra, hogy az alábbi összeállítás, akárcsak a fentebb említett többi hasonló válogatás kizárólag az ismeretterjesztést és a tájékoztatást szolgálja, nem hiánypótló „tudományos publicisztika” és nem szakkönyv. Kérem, fogadják barátsággal! Köszönetnyilvánítás Köszönöm mindenkinek azt a bizalmat, amivel kitüntettek, és e-mailben vagy hagyományos postai úton megküldték számomra a megfigyeléseiket. A gyűjteményben idézett leveleket szöveghűen adom közre, azokat nem stilizáltam. Ugyanakkor a levelek íróinak a vezetéknevét csak kezdőbetűvel tüntetem fel, de van, ahol – a levél írójának kérésére – a keresztnevét is és van, ahol azt a települést sem nevezhetem meg, ahol levélíró lakik.

Vidrás megfigyelések Szia Pali! Gondoltam, hogy megírom neked egy érdekes megfigyelésemet. (…) Katával kihasználtuk az utolsó szabadnapunkat, így kimentünk a Kálóz és Sárbogárd közötti csatornákhoz, halastavakhoz. Még nem volt teljesen világos, azért már jól lehetett látni. Az egyik halastótól sétáltunk vissza az autóhoz, hogy átmenjünk egy másik területre, hogy ott folytassuk a kirándulást. (…) Beszélgettünk, és igazán nem voltunk figyelemmel arra, hogy a kelleténél nagyobb zajt csapunk. (…) Alig akartunk hinni a szemünknek! Az autó mellett egy vidra szimatolgatott. Eleinte csak a földet szagolgatta, miközben jól hallottuk azt a vidrára olyan jellemző vinnyogó hangot. Észrevett bennünket, de csak felkapta a fejét, majd mintha ott sem lennénk, odalépett az autóhoz. Óvatosan hozzáérintette az orrát a jobb hátsó kerékhez, de azonnal vissza is ugrott. Egyre hangosabban nyivákolt. Látszott rajta, hogy bajban érzi magát, egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal a valamivel ott maga előtt. (…) A többszöri próbálkozás után lefeküdt a havas, jeges töltésre, úgy tűnt, hogy teljesen elfáradt. De csak egy pillanatig maradt fekve, mert váratlanul felugrott és elszaladt az autótól néhány lépést. Ott megállt, a nyakát az autó felé nyújtogatta, aztán megrázta a bundáját, feltartotta a farkát, ürített és beugrott a nem messzire lévő csatornába. (…) Barátsággal üdvözöl: B. Zsolt (Kelt: Székesfehérvárott, 2012. január 5-én) Kedves Barátom! (…) Erősen sötétedett már, amikor elértem Oroszlónál a Baranya-csatornát. Tudod ez horgászvíz, és mindig akad vidra. No persze a pecások nagy bánatára! (…) Nemrégiben havazott, fagy is volt. Gondoltam előbb ott nézek szét még, amíg lehet, ahol mindig találtam vidranyomokat. (…) A hang váratlanul ért. Megálltam és mozdulatlan maradtam. Alig kellett várnom, mert hamarosan kiugrott a töltésre egy vidra. Ott megállt, forgolódott, vinnyogott. Szemmel láthatóan nagyon izgatott volt. És aztán megjelent egy másik vidra is, de hogy hol szállt ki a csatornából, azt nem láttam. Erre a másik a hátára vetette magát, a földhöz dörgölődzött, mire a másik odafutott hozzá, megbökdöste az orrával, aztán váratlanul csak birkózni kezdtek. Érted? Birkózni! Átölelték egymást, és ide-oda hemperegtek, közben meg olyan hangosak voltak, mintha az magától értetődő lenne. De nem tartott sokáig, mert az egyikük, aki kisebb volt a másiknál, és akit előbb vettem észre, kiugrott a másik alól, aztán le a partfalon a csatornába. Erre a másik egy pillanatig mintha értetlenül bámult volna, forgolódott, talán a társát kereste. Ekkor meghallottam én is a távolról hangzó füttyöt, erre a vidrakoma, uzsgyi neki azonnal leszánkázott a csatornába. (…) Még percekig hallottam a vinnyogásukat és a füttyüket. (…) Életemben először láttam vidrapárzást, ha ugyan ez az volt. Szerinted? (…) Ölel őszinte barátod: D. Tibor (Kelt: Pécset, 2012. január 15-én) Kedves Pál! (…) Nem messze kódorogtam Tokajtól a Tisza-Takta csatorna mentén. Elmúlt már tíz óra, az évszakhoz képest, no és az elmúlt napok időjárásához képest enyhe, igazi kirándulóidő volt. Azért persze nem izzadtam. (…) Hanem a csatornához érve észrevettem, hogy alig tizenöt-húsz méterre előttem, mozog valami. Éspedig felém tartott. Megálltam, és vártam, hogy közelebb érjen. Jött is. Szórakozottan cammogott, nem nézett sem jobbra, sem balra, csak caplatott vidramód. Alig három-négy méterre tőlem kapta fel a fejét, megdermedt, és ha hiszed, ha nem, de igaz: kigúvadt szemekkel végigmért. Azt vártam, hogy elugrik, de nem. Lehasalt, szűkölt,

nyivákolt, és le nem vette rólam a tekintetét. (…) Gondoltam teszek felé egy lépést. De alig emeltem fel a lábamat, talpra ugrott és hangosan vinnyogott. Megálltam és mozdulatlan maradtam. Ez azonban már nem nyugtatta meg, elszaladt vagy tíz métert, ott megállt, visszafordult. Aztán ismét hátraarc, de nem a csatornába bucskázott alá, hanem a töltésen szaladt végig. (…) Sok-sok barátsággal, cimborád: F. Ferenc (Kelt: Sárvárott, 2012. január 22-én) Tisztelt Gera Úr! A tömörkényi Csaj-tónál kirándultunk a csoporttársaimmal. Még sosem jártam erre. Nagyon szép vidék, sok érdekeset is láttunk. (…) Alig múlt egy óra, amikor megálltunk, hogy pihenjünk és együnk a magunkkal hozott szendvicsekből. Beszélgettünk is, nevettünk. Jól éreztük magunkat. (…) És ekkor Zsolt, az egyik csoporttársam felkapta a fejét, és a szája elé emelt ujjaival jelzett nekünk, hogy maradjunk csendben. (…) A két kisvidra hirtelen szaladt ki a nádasból, alig lehettek távolabb tőlünk tíz lépésre. Alig voltak nagyobbak, mint talán egy kéthónapos cica. Játszottak, kergették egymást, és amikor az egyikük elérte a másikat, akkor birkóztak. Fogaikkal jókat is haraptak egymás bundájába, de ebből nem volt semmi baj. Ekkor óvatosan kidugta a fejét egy nagyobb vidra is a nádasból, gondolom az anyjuk lehetett. Erre a kicsik abbahagyták a hancúrozást, lehuppantak a parton. Erre az anyjuk jól hallhatóan vinnyogott, és visszabújt a nádasba. A kicsik nem követték, hanem ismét játszani kezdtek. De nem sokáig, mert hirtelen közéjük ugrott az anyjuk és alaposan beléjük mart. A kicsik fájdalmasan rikácsoltak, ez azonban az anyjukat nem hatotta meg. Addig harapdálta őket, amíg lábra nem álltak. Ekkor az anyjuk visszaugrott a nádasba, de a kicsik nem követték, hanem ismét játszani kezdtek. (…) Ismét megjelent a nőstény, de nem ugrott ki, mint az előbb, hanem csak „mondhatott” valamit a kicsiknek, mert azok abbahagyták a bohóckodást, és láthatóan kedvetlenül ők is beugrottak a nádasba. (…) Hogyan lehet az Gera Úr, hogy a vidra, akit én úgy tudtam, nagyon óvatosnak tartanak, világos nappal előbújjon a rejtekhelyéről? Ráadásul úgy, hogy bennünket is láttak, mert olyan közel voltunk egymáshoz. És azt sem értem, hogy a kölykeit nevelő anyavidra is előhozza fényes nappal a kicsinyeit. Van erre valami magyarázat? (…) Üdvözlettel: G. Zsuzsanna (Kelt: Szegeden, 2012. március 14-én) Kedves Barátom! Olyan érdekes kalandom volt a vidrával, amilyen még sohasem! Meg is írom neked. (…) Este tíz múlt hat perccel – megnéztem az órámat –, amikor elértem a régi hetes autóúton a dinnyési halgazdaság területét. Tudod azt a részt, ahol sajnos igen gyakran találni elgázolt vidrát. Már messziről észrevettem, hogy mozog előttem valami ott, ahol a csatorna belecsatlakozik a halastavakba. Rókára gondoltam. De nem róka volt, hanem vidra. Ott ált az úton, a csatorna felöli oldalon és forgolódott. Mintha keresett volna valamit. Vagy mintha várt volna valamire, valakire. (…) Észrevett persze, de nem csak engem, hanem egy másik, velem szemben jövő autót is. Az a másik kocsi elhajtott, én megálltam és vártam. Úgy tűnt egyáltalán nem zavarom, a vidra forgolódott és az utat szagolgatta. Egyszer csak azonban kiugrott az útra, de nem szalad át a csatorna másik oldalára, hanem az út közepén ismét megállt és ott is forgolódott. Talán egy fél percig tette ezt, aztán visszaugrott az előbbi helyére, de nem tűnt el a csatornába, hanem csak álldogált, szagolgatott. (…) Ekkor óvatosan elindultam, mire teljesen megmerevedett és úgy nézte az autót. Vagy inkább csak a lámpát, nem tudom. Már majdnem odaértem hozzá, amikor kiugrott az útra, azonnal fékeznem kellett. De a vidra még mindig nem szaladt el, hanem az úton kerengett.

Aztán egyszer csak felkapta a fejét, ismét megmerevítette a testét, majd váratlanul egy hatalmas ugrással visszaugrott a csatornához, és ott bevetette magát a vízbe. Azt hittem, hogy megijedt valamitől, ezért vártam. De nem jött semmi, egymagamban voltam. (…) Ilyet még nem láttam. Azóta is azon töröm a fejem, hogy vajon miért viselkedett így? Keresett valamit, talán várt egy másik vidrát? Ha igen, miért az úton? És miért nem ijedt meg először tőlem, majd kicsivel később a másik, szembejövő autótól? (…) Örök cimborád: H. József (Kelt: Kápolnásnyéken, 2012. március 21-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Épphogy világosodott, amikor elértem a holtághoz. (a Körös-folyó menti öcsödiholtágról van szó – GP megjegyzése.) Gondoltam, megbújok valahol, és várok. Hátha akad majd valami, amiért érdemes volt kijönnöm. (…) Meghallottam a füttyöt. Ismerem már, mert többször is hallottam, tudtam hát, hogy vidra van a közelben. Meg hát nem egyszer láttam is már vidrát. Errefelé nem ritkaság. (…) A hang egyre közelebbről hallatszott, és egy pillanatra sem maradt abba. Végül mégis megszűnt, de ekkor egy másikat hallottam. Távolabbról szólt, de észrevehetően mind közelebb. Ekkor az előbbi is fütyült megint, a másik is fütyült. Talán ha két percig tarthatott ez, amikor a fütty abbamaradt és valami egészen más hangot hallottam. Nyekergéshez, rikácsoláshoz, vinnyogáshoz hasonlatos valamit. Pontosan nem tudom, hogyan írjam le. Erősen szólt, jól meg lehetett különböztetni egymástól a két hangot. (…) Ekkora már kivilágosodott, mindent jól lehetett látni. Kerestem is a vidrákat, mindhiába. Hangoskodtak valahol előttem, de nem láthattam meg őket a sűrű növényzet miatt. Gondoltam, hogy óvatosan közelebb megyek a hang irányába, hátha észreveszem őket. Nagyon óvatosan lépkedtem, ügyeltem arra, hogy semmi zajt ne csapjak. (…) És ekkor megláttam őket! Egy a holtágba bedőlt terebélyes, de már majd elkorhadt fatörzsön feküdtek, egymással szembe. Most nem hangoskodtak, csak pihengettek, és egymást nézték. Aztán az egyikük, amelyik sokkal kisebb volt a másiknál, vagyis, ha jól okoskodom a nőstény, beugrott a vízbe. A másik, tehát a megítélésem szerint a hím erre felállt, de nem ugrott azonnal a másik után, hanem csak nézet feléje. A nőstény ott körözött a fatörzs körül, és ekkor ismét füttyögött. Erre már a hím is leugrott a törzsről, és a nőstényhez úszott. Az megvárta. Mind a ketten füttyögtek, aztán játszani kezdtek. Ide-oda úszkáltak, közben megfogták egymást a nyakuknál, és mint a búgócsiga úgy forogtak a vízben. (…) Ekkor váratlanul meglassultak, a hím a nőstény hátára kapaszkodott, amit az mozdulatlanul megvárt, aztán ismét ide-oda úszkáltak. De már nem pörögtek, hanem előbb csak lassan úszkáltak. Hirtelen megint pörögtek, közben a hím nem engedte el a nőstényt, aki ekkor már nagyon hangosan vinnyogott. Párzottak. (…) Nem mértem az időt, de úgy találom, hogy talán vagy húsz percig tartott az egész. Váratlanul ért véget. Egyszer csak a nőstény kiugrott a hím alól, lebukott a vízbe, aztán távolabb tűnt fel és láthatóan eligyekezett. A hím nem követte, nyugodtan úszkált, a hátára vetve magát lebegett a vízben. Végül aztán ő is arrafelé úszott el, amerre a nőstény. (…) Tisztelettel üdvözli: K. Attila (Kelt: Szarvason, 2012. március 30-án) Palikám! (…) Amint azt Te magad is megírtad már a Vidraetológia című könyvedben, meg más helyeken, valóban váratlan érdekességek tanúja lehet az, aki abban a szerencsében részesül, hogy vidrát láthat. Tegnap ez velem is megesett, mégpedig a Kis-Balatonnál, egészen pontosan Fenékpusztán. (…) Kilenc óra körül értem ki. (…) Ide-oda lófráltam, kedvemre sétálgattam és nézelődtem. Nagyon kellemes, igazi áprilisi napos idő volt. (…) Felmentem a magaslesre, hogy jobban átnézhessem a területet. Épphogy felértem és a

szememhez emeltem a látcsövet, észrevettem a vidrákat. Akkor bukdácsoltak ki a nádasból, ki a dűlőre. Hárman voltak: két kölyök és az anyjuk. A kölykök talán akkorkát, mint egy tízhetes tacskókölyök. Valamennyiüknek vizes volt a bundája, és amint kiértek a szárazra, azonnal a hátukra buktak, és dörgölni kezdték a testüket, hogy megszárítsák magukat. Percekig semmi mást sem tettek, végül azonban úgy tűnt megelégelték a homokfürdőt. Felálltak, a kölykök fel és alá kacsáztak, izgatottan szagolgattak mindent, az anyjuk azonban a helyén maradt és merev testtel, feszülten a levegőt szimatolta. (…) Az idegen vidra talán huszonöt méterre a nősténytől és a kölyköktől tűnt fel. Ő is nyilván fürdő után volt, mert csak úgy csöpögött a bundájából a víz. Amikor kiszállt a partra, azonnal észrevette a többi vidrát. Láthatóan nagyon meglepődött, mert csak mozdulatlanul állt és bámult. Ugyanígy tett a nőstény is, azzal a különbséggel, hogy amikor észrevette az idegen vidrát, hangos és éles füttyel magához hívta a kölykeit. Azok mentek is azonnal, anyjuk mellé hemperedtek és csendben, meghunyászkodva vártak. (…) Az idegen vidra lassan elindult feléjük. Meg-megállt, néha úgy tűnt, hogy visszaugrik a vízbe, vagy inkább hátraarcot vet, de nem. Mind közelebb ért. A nőstény mind hangosabban vinnyogott, a kölykök meg mozdulatlanul lapultak mögötte. Ekkor már kivehettem, hogy az idegen vidra jóval nagyobb a nősténynél, minden bizonnyal hím lehetett. (…) Már alig-alig lehetett a nősténytől két-három méterre, amikor megállt és lekushadt a földre. A nőstény azonban mind nyugtalanabbul vinnyogott, és bár nem mozdult el a helyéről, látható volt, hogy bármelyik pillanatban kész nekiugrani a nem várt látogatónak. Lehet, ezt tudta vagy érezte a hím is, ezért óvatosan felállt, fütyült a nőstény felé. Olyannak tűnt, mintha nyugtatni akarná. Nem tudom, hogy így van-e, de az tény, hogy erre a „gesztusra” a nőstény vinnyogása lecsendesült, és mintha a teste merevsége is oldódott volna valamennyit. A hím is észrevette ezt, egyre szaporábban füttyögött, aztán lassan megfordult. Úgy tűnt, elmegy. De nem ez történt, hanem ismét megfordult és a nőstény felé lépett, aki erre ismét nagyon hangosan és fenyegetően vinnyogott, nagyon furcsa reszelős hangon. Ilyet még soha nem hallottam. Már nem sok hiányzott ahhoz, hogy nekiugorjon a hímnek. (…) Ott álltak egymással szemben, a hím fütyült, a nőstény vinnyogott, a kölykök meg némán megbújva vártak. A hím egyszer csak abbahagyta a fütyülést, mire a nőstény ismét jóval csendesebbre fogta a vinnyogást. Talán két perc is eltelhetett, de semmi más nem történt. Végül aztán a hím hirtelen megpördült, és hangosan füttyögve magára hagyta a nőstényt és a kölykeit. Azon az úton szaladt el, amelyiken érkezett, és lehet, hogy ott, ahol kiszállt a vízből, ismét eltűnt. A nőstény merev és feszült maradt, a kölykök azonban megérezve, hogy elmúlt a veszély (csakugyan veszélyes a hím a kölykökre nézve?), lábra szökkentek, és mintha semmi sem történt volna, ismét ide-oda kacsáztak tömzsi kis lábaikon és mindent megszagláltak. (…) Eltelt vagy jó tíz perc mire a nőstény feszültsége enyhült annyit, hogy a kölykök felé fordult. Fütyült nekik, mire azok azonnal mellette teremtek. Szagolgatták, nyalogatták egymás bundáját, mígnem egyszer csak a nőstény ismét hangosat füttyentett, megpördült és beugrott az út melletti susnyásba. A kölykök azonnal követték. (…) Örök barátsággal: G. István (Kelt: Marcaliban, 2012. április 17-én) Kedves Palikám! A napokban Tornyiszentmiklóson jártam, és ha már ott voltam, gondoltam, hogy megnézem a Kerkát (a Kerka-patakról van szó – GP megjegyzése). Sietnem kellett, mert már erősen sötétedett. (…) Tehát fel és alá sétáltam, nézegettem a nyomokat. Sok ürüléket találtam, egyik helyen jó nagy kupacban, ami gondoltam magamban bizonyára valamiféle sajátos „üzenőfal” lehet a vidráknak. Olvastam is már ilyesmiről. Elégedetten fordultam meg, hogy visszamenjek az autóhoz, amikor hangos prüszkölés ütötte meg a fülemet. Tudod, az a jellegzetes prüszkölés,

amit akkor hallani, amikor kiszáll a víz alól a vidra. Megálltam, megfordultam. És valóban vidra volt, szép termetes jószág. Nem messzire állt attól a helytől, ahol a terebélyes ürülékkupacot találtam. A vidra eleinte csak álldogált, lihegett, szimatolgatott. Engem bizonyára nem vett észre, mert kisebb bokrok valamennyire takartak. (…) Végül megmozdult, megrázta a bundáját és két-három szökkenéssel az ürülékhalomnál termett. Mikor odaért izgalomba jött. Hangosan füttyögött, szimatolgatott, szinte körbeszaladgálta az „üzenőfalat”. Talán három percig tartott ez, amikor megnyugodva, lassan araszolva, lépegetve szagolgatta, aztán megfordult és maga is hátrahagyott üzenetet a többi arra járó vidrának. (…) Cimborád: T. Bálint (Kelt: Letenyén, 2012. április 26-án) Kedves Gera Pál Úr! (…) Láttam a honlapját, és nagyon érdekesnek találom az ott található írásokat. Azért írok most Önnek, hogy elmeséljek egy sajnálatos történetet. Május közepén történt, amikor kimentem pecázni. (A Tatabánya körüli horgásztavak egyikéről van szó – GP megjegyzése). (…) Summa summárum: szedelőzködtem, hogy elinduljak hazafelé, amikor felfigyeltem a hangos zajra. Tőlem olyan tizenöt méterről jött, a sűrű vízmenti nádasból. Olyan volt, mintha valami csörtetne ott, mégsem halad, mert csak egy helyen mozgott a nádas. Figyeltem és füleltem. A zaj egyszer csak abbamaradt, helyette azonban valamiféle erős fújtatásfélét hallottam. Erre már nem maradtam a helyemen, hanem letéve a szerelékeimet a földre, odasiettem. Azonnal meg is találtam. Vidra volt, szép nagytermetű, és azonnal láttam, hogy valami nincs rendjén. Erősen lihegett, és amikor észrevett nem mozdult meg. Ezt is furcsának találtam. Közelebb léptem hozzá, de közben felvettem egy faágat, mert nem szerettem volna védekezés nélkül maradni, ha netalán nekem támadna. (…) A félelmem azonban alaptalannak bizonyult. A vidra csak feküdt, lihegett, semmi ereje nem volt. Csak egyszer fordult meg, úgy tett, mintha oldalra akarna fordulni, azonban ez nem sikerült neki, mert fájdalmasan felvisított és visszaesett a hasára. Ekkor láttam meg, hogy a bal hátsó lába nagyon csúnyán sebes. Közelebb léptem, közelebb is hajoltam. Isten bizony megborzadtam, a lába nem csak sebes volt, hanem már erősen üszkösödött is. Gondoltam elsietek, hogy keressek valakit, aki segítene abban, hogy valahogy megfogjuk. Az az ötletem támadt ugyanis, hogy elviszem állatorvoshoz. (…) Jó húsz perc múlva értünk vissza a sporttárssal, és a legnagyobb meglepetéssel láttam, hogy a vidra eltűnt. Csak az általa megtört nádas és a kínjában kikapart parti föveny árulkodott arról, hogy ott volt valami. Vajon hová tűnhetett? Lehet, hogy maradt annyi ereje, hogy visszacsússzon a vízbe? Ha igen, akkor egyáltalán hogyan tudott úszni, és ide is hogyan tudott úszni? Ezt már sosem tudom meg, de abban biztos vagyok, hogy azzal az elgennyesedett lábbal szegény sokáig már nem húzhatta. (…) Tisztelettel üdvözli: S. Károly (Kelt: Tatabányán, 2012. június 10-én) Szia Gerappa! A napokban a Deseda-víztározónál jártam Magyaregres és Somogyaszaló között. Csak úgy kedvemre kóricáltam, egyszerűen nem volt maradásom a városban, kirándulni akartam. (…) A víztározót elhagyva gondoltam egyet és elindultam a Deseda-patakhoz. A patakban alig volt víz, nagyon meglátszik, hogy idén is aszály van. (…) Nem messze megálltam a patak és a tározó torkolatánál. Szürkült már, de még nagyon jól lehetett látni. A vidra a patakban tűnt fel, láthatóan igyekezett, hogy mielőbb elérje a tározót. Egyszer csak megállt, majd hirtelen kikaptatott a töltésre. Ott megállt, szimatolgatott, majd ugyancsak sietősen megint a tározó felé caplatott. És ekkor váratlanul megjelent a kutya,

valamiféle keverék lehetett, leginkább egy közepes termetű német juhászhoz hasonlított. Hogy honnét jött, nem tudom, addig nem, vettem észre. A vidra, amint meglátta megállt, erre a kutya is megállt, kb., olyan tíz méterre lehettek egymástól. Talán egy fél percig semmi sem történt, akkor azonban a kutya a vidra felé ugrott, mire a meglepett vidra megpördült. Lehet, hogy a patakba akart menekülni, de elkésett, mert a kutya elérte és valahol a hátsó felén alaposan megharapta. A vidra hangosan felvisított, rángatózott, ezzel a kutya elejtette. De azonnal ismét felé kapott, a vidra a hátán feküdt. Látta, hogy a kutya ismét meg akarja támadni, ezért oldalra bukfencezett. A kutya így elvétette és nagy igyekezetében szó szerint orra bukott. A vidra kihasználta ezt a helyzeti előnyét, és azonnal leszánkázott a patakba. Igen szó szerint szánkázott: a hasán csúszott be a vízbe. A kutya mérgesen ugatott utána, oda is szaladt a partfalhoz. Úgy tűnt, követni akarja a vidrát, de meggondolta magát, csak hangosan ugatott. A vidra közben eltűnt. A kutya mérge alig csillapodott. Képzeld: visszament oda, ahol sikeresen megtámadta a vidrát és ott szó szerint őrjöngve kaparta, túrta a földet. Végül is megnyugodott és sietősen elszaladt Somogyaszaló felé. (…) Szerinted miért támadta meg a kutya a vidrát? Gyűlöletből, territóriumi vita miatt, félelemből? És vajon miért túrta fel őrjöngve ott a földet, ahol megverte a vidrát? (…) Barátsággal üdvözöl: V. Péter (Kelt: Kaposvárott, 2012. július 1-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Két hetet Somogyban töltöttünk. Néhány napja Mikén is jártunk, ahol jó nagyot kirándultunk a környéken, többek között a halastavaknál is. (…) Olyan négy óra felé járhatott az idő. Ott voltunk a tavaknál, és pihentünk, hiszen reggel óta szinte egyfolytában úton voltunk. Szép csendes, nyári nap volt. (…) Zoltán fiam vette észre a vidrákat. Hárman voltak, bent a halastóban, tőlünk olyan húsz-huszonöt méterre talán. Egy nagyobb és két kisebb, akik a nagyobb után úsztak. Biztos, hogy anyavidra volt a kicsinyeivel. Csak ide és oda úszkálgattak, olyannak tűnt az egész, mintha semmi céljuk nem volna. Ekkor azonban feltűnt újabb három vidra. Azok is egy anya és kicsinyek voltak, a kicsik akkorkák, mint az először látottak. Amikor észrevették egymást, hangosan füttyögni kezdtek, és csakhamar már egy kupacban úszkáltak. A kicsik egymással játszottak, a felnőttek eleinte együtt, majd szétválva ott keringtek a kicsik körül. Olyannak tűnt az egész, mintha vidraóvoda lenne. (…) Talán negyedóra telhetett el, amikor felbukkant egy újabb vidra. Egyke volt, és nagyobb a nőstényeknél. Lehet, hogy a kicsinyek apja volt? Mindenesetre a felbukkanásának az anyavidrák nem örültek, azonnal magukhoz parancsolták a kicsinyeiket, akik szófogadóan melléjük is úsztak. Az új vidra olyan öt-hat méterre közelítette meg őket, amikor füttyögni kezdett, de a nőstények ezt hangos és haragos hörgésszerű hanggal viszonozták. Talán egy percig tartott ez, mert ekkor az új vidra egyszerűen megfordult és elúszott. Az anyavidrák erre szétváltak, egyikük balra a másikuk jobbra úszott el a kicsinyeivel. (…) Szeretettel üdvözli: H. Katalin (Kelt: Szigetvárott, 2012. július 22-én) Gera Úr! (…) Gondoltam hát, megírom magának az egész történetet. Borsodivánkában jártunk. Éppen visszafelé tartottunk, amikor úgy döntöttünk, hogy megállunk pihenni egy kicsit. A Rima-patak mellett álltunk meg, sétálgattunk, beszélgettünk. (…) János vette észre a kisvidrát. Ott feküdt a parton valamiféle bokor alatt. Egyedül volt. Olyasféle, mint egy öt-hat hetes kismacska. Csak lapult ottan, néha nagyon halkan füttyentett. Más nem történt. Kérdeztük magunktól, hogy vajon hol lehet az anyja? Nem tudtuk a választ. Mit tegyünk? Vigyük el a legközelebbi állatorvoshoz? És utána? (…) Végül is úgy határoztunk, hogy várunk egy órát, hiszen ráértünk. Krisztina azt javasolta, hogy ne ott

várakozzunk, hanem menjünk el jó messzire, mert lehet, hogy az anyavidra csak ezt várja. Elhajtottunk hát, elég messzire, és miután kitelt az óra, visszamentünk. Semmi nem változott. (…) Nem gondoltam volna, hogy ilyen terhet veszünk a vállunkra. A kisvidra elesett volt, megtört, fogalmunk sem volt, hogy mit kezdjünk vele. Mindenesetre elvittük magunkkal és (…) megmutattuk az állatorvosnak. Ő adott neki injekciókat, majd azt mondta, hogy nagyon legyengült a vidrácska, lehet, hogy már napok óta egyáltalán nem evett semmit. De mégis mit ehet egy ekkorka vidra? Egyikünk sem tudta, de az orvos említette magát, sőt ő ajánlotta a maga honlapját. (…) A maga tanácsai alapján próbáltuk meg nevelni, de féltünk is, mert az állatorvos azt is mondotta, azzal hogy magunkhoz vettük a vidrát és azt nem jelentettük be valamiféle hatóságnál, bizony bűnt követtünk el. És ezért akár még meg is bírságolhatnak minket! Nem akartam elhinni, hiszen mink csak meg akartuk menteni az életét. De az állatorvos csak kötötte az ebet a karóhoz, és azt javallotta, hogy mielőbb tegyük meg a bejelentést. (…) Végül aztán megoldódott a problémánk. Igaz, nem szerencsésen, mert a kisvidra kimúlt. Három napra azt követően, hogy megtaláltuk. Este még ivott a tejből, semmi jele nem mutatkozott annak, hogy valami baja lenne. Mégis, amikor hajnalban felkeltem, hogy megetessem, már nem élt. (…) Tudja Gera úr, egyvalamit nagyon nem tudok megérteni. Azt, hogy akkor is megbüntethetik-e az emberfiát, ha jó szándékból magához vesz egy magára maradt vidrakölyköt, és azt előbb megmenteni, nevelni akarja, nem pedig a hivatalosságokat értesíteni? Ha ez így van, akkor itt valami nagyon nincs rendjén. (…) Üdvözli: Z.Z. (Kelt: A levélíró nem járult hozzá, hogy a lakhelyét feltüntessem, 2012. szeptember 9-én) Drága Barátom! A napokban gondoltam Rád. Kovácsszénája víztározónál jártunk. Hallottam már róla, de még sosem jártam arra. Mondhatom nagyon szép, valóban olyan hely, ahol minden adott ahhoz, hogy az ember alaposan kipihenje magát. (…) Esteledett már, amikor elindultunk Abaliget felé, ahol a lefoglalt szállásunk volt. Alig haladtunk azonban valamit, amikor a velünk szembejövő autó elé az út menti árokból valami kiszaladt. A sofőr hiába fékezett, nem sikerült elkerülnie az ütközést. Mi is megálltunk, a másik autó is, és odasiettünk az állathoz. Vidra volt. Élt még, de az ütközés nagyon összetörte, csupa vér volt. Kihúztuk az út mellé, ahol aztán nem sokkal később el is pusztult. (…) Közben mások is érkeztek, kíváncsian megálltak, nézték a kimúlt vidrát. Egyikük elmesélte, hogy a környéken gyakori a vidra, évente többet is elütnek. Volt, aki azt mondta, figyelmeztető táblákat kellene kitenni, más viszont úgy vélte, semmi értelme. Különben is, tette hozzá, nem kár a vidrákért, nagyon sok van belőlük, sok kárt okoznak a horgászoknak. Megkérdeztem tőle, hogy miből gondolja ezt? Azt válaszolta, keressem meg a horgászvezetőket, ők majd elmesélik mindazt a temérdek gondot, amit a vidrák okoznak nekik. Különben is, jegyezte meg valaki más, a természetvédők csak tiltani és büntetni tudnak, azzal egyáltalán nem törődnek, hogy ezt az emberek hogyan és miképpen élik meg. (…) Letört az eset. Nem csak a vidra elpusztulása miatt, hanem az írt megjegyzések miatt is. Palikám, valóban olyan nagy ellentét van a természetvédelem és mondjuk a horgászok között? (…) Barátsággal ölel: W. Vilmos (Kelt: Pécset, 2012. szeptember 28-án) Szia Pali!

A napokban voltam Bonyhádon, körbenéztem a halas- és horgásztavak mentén, meg a Völgységi-pataknál. Nem ért csalódás, a környék, mint eddig is mindig, vidragazdag. (…) Hanem volt egy érdekes kalandom is. Az egyik halastónál jártam éppen, két óra körül lehetett. Éppen az egyik vidranyomot vizsgáltam, jól kitaposott csapa mentén, amikor észrevettem egy vidrát. Ott úszkált a tóban, tőlem cca. harminc méterre. Jó nagytermetű hím lehetett. (…) Kimászott a partra, megrázta a bundáját, meghempergett a földön. Felállt, szimatolgatott, és egyszer csak szobormerevvé vált. Észrevett valamit. Talán tíz másodpercig nem mozdult, amikor hirtelen ugrott egyet, elkapott valamit, felemelte és megrázta, majd elhajította. Utána megint a szájába vette, ismét megrázta, megtépte, majd ismét elhajította. Lihegett, a „produkciója” elfárasztotta. De nem maradt sokáig tétlenül. Odalépett ahhoz a valamihez, megszaglászta, aztán hátat fordított neki és lespriccelte. Utána visszaugrott a tóba, és hamarosan eltűnt. Odasiettem megnézni, mit is fogott meg. Cickány volt. (…) Barátsággal üdvözöl: K. Zsolt (Kelt: Szekszárdon, 2012. október 20-án) Palikám! Gondoltam megírom Neked a következőket, hátha hasznát tudod venni. Nemrégiben Gombán jártam, ahol egy jó nagy horgásztó is van, lehet talán húszhektáros is. (…) Szép késő őszi idő volt. A horgásztó nagyon kedvelt hely, most is sokan voltak horgászok, ki egymagában, ki családostul. A horgásztónak van egy csatornája, amit állítólag az Úri-patakból vezettek ide. Gondoltam, hogy megnézem azt is, hátha találok valami érdekeset. (…) Nem messzire onnét vettem észre a vidrát, ahol a csatorna eléri a horgásztavat. Egyedült volt. Furcsán viselkedett: a csatornában úszkált összevissza, közben egyfolytában fütyült. De olyan hangosan, ahogy a torkán kifért. Arra gondoltam, talán a társát várja, de senki nem jött. A vidra pedig csak úszott és fütyült. Egyszer csak abbahagyta az óbégatást, kiugrott a töltésre, ahol nyugtalanul forgolódott. Mintha keresett volna valamit vagy valakit. Olyannyira, hogy két alkalommal fel is állt a hátsó lábaira! Olyankor izgatottan szimatolgatott és nézegetett körbe maga körül. Nem találhatta meg, amit kutatott, visszakacsázott a csatornába, ahol megint csak úszkált és füttyögött. Vagy tíz percig tartott ez, amikor megelégelte ezt a haszontalanságot, és elúszott a horgásztóval ellentétes irányba. Vajon miért viselkedett így? (…) Üdvözöl: P. Imre (Kelt: Budapesten, 2012. november 15-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Sosem hallottam arról, hogy errefelé élne vidra. (A nógrád-megyei kétbodonyi horgásztóról van szó – GP megjegyzése). Most azonban meggyőződhettem erről magam is. Igaz, szerencsém volt, mégpedig az időjárás, az, hogy nemrégiben havazott. (…) A fiammal voltam kint. Nem horgászni, hanem kirándulni a környéken. (…) Nem volt nehéz észrevenni a nyomokat, a hó mindent elárult. A lábnyomok, a farok lenyomata és a véres, halpikkelyekkel teli partrész, ahol minden bizonnyal megette a zsákmányát, magáért beszélt. (…) Nem messzire ettől a helytől találtunk újabb nyomokat, de ezek mások voltak. Volt egy nagyobb lábnyom, kerek, jól láthatóak voltak a karmok lenyomatai, sőt még egyes helyeken az ujjhártya is kivehető volt, de volt egy sokkal kisebb is. Tanakodtunk, hogy mi lehet, mert úgy tudtuk, hogy a vidra tavasszal fial. De tévedtünk, mert hamarosan, amint haladtunk a part mentén, észrevettük a vidrákat. Ketten voltak, kint hancúroztak a hóban. Olyan önfeledten játszottam, mintha semmi másra nem lenne gondjuk. Nem kellett szakértőnek lenni ahhoz, hogy belássuk: anyavidra és a kölyke az. (…) A nőstény vett észre bennünket. Haragosan rikkantott egyet, talpra szökkent, amit a

kölyke is követett. Megálltunk. A legnagyobb meglepetésünkre az anyavidra tett felénk két vagy három lépést, de a kicsi nem, ott maradt a helyén. Az anyja pillanatonként hátranézett, és karattyolt valamit neki, gondolom, ezért maradt a helyén a kicsi. Egyébként akkora lehetett, mint mondjuk egy három hónapos foxterrier. (…) Az anyavidra megállt tőlünk olyan tíz méterre, és a legnagyobb elképedésünkre felállt a két hátsó lábára, úgy bámult meg bennünket. Hamarosan visszahuppant a földre, ismét alaposan megfigyelt minket, aztán váratlanul hátraperdült és hangosan nyivákolva beugrott a vízbe, szorosan nyomába a kölykével. (…) Gera Úr! Meg tudná írni nekem, hogy miért viselkedett így? (…) A válaszát várva, üdvözli: L. Gábor (Kelt: Romhányban, 2012. december 27-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Így hát decemberben, de még most januárban is kijutott nekünk a hóból. (…) Talán Ön is ismeri az egerszóláti víztározót. Majd kétszáz hektáros, nagyon szép terület, közvetlenül a Laskó-patak a táplálóforrása, ha jól tudom. (…) Sosem hittem volna, hogy valaha az életben ilyesminek is a szemtanúja lehetek! A pataknál vettem észre a vidrákat, hárman voltak. Egy nagyobb s kettő nála sokkal kisebb, olyan két hónapos körüli macskatermetűek. A nagyobb, gondolom az anyjuk, fent állt a töltésen, de a kicsik nem! Ők játszottak. Felügyeskedték magukat a partra, ami nehezükre esett, mert nem egyszer visszabucskáztak a síkos oldalon. Ez azonban nem törte le őket, hanem töretlenül azon igyekeztek, hogy felérjenek. Amikor ez sikerült nekik, hasra vágták magukat és így csúsztak le a patakba, aminek nagy részét még jég borította. (…) Már vagy negyed órája figyeltem őket, amikor az anyjuk úgy döntött, elég a mókázásból. Ő is hasra vetette magát, lecsúszott a patakba, mire a kicsik odaszaladtak hozzá. Aztán ott mind a hárman egy kupacba tömörültek, úgy birkóztak, hemperegtek a jégen. Tán két-három percig tartott ez, amikor történhetett valami. Nem tudom mi, de hirtelen a nőstény talpra ugrott, fütyült egy éleset, amire a kölykök lelapultak és mozdulatlanul feküdtek. A nőstény nagyon izgatott lett, ide-oda forgolódott, fütyült, kémlelte az eget, a környéket és szimatolgatott. (…) Elindultak a víztározó felé. Nagyon megmosolyogtató volt, ahogy a jégen kacsázva, meg-megcsúszva haladtak. Hanem ám egyszer csak megjelent egy ragadozó madár, olyan közel repült el felettük, hogy akár meg is érinthette volna őket. Volt ám erre pánik! Mind a három vidra, ahogy csak tehette kicaplatott a patak legközelebbi oldalához, ahol talán vékonyabb lehetett a jég, vagy már eleve ismertek ott egy léket, és hamarosan el is tűntek. (…) Nem tudom, milyen ragadozó madár lehetett, de ettől függetlenül, Gera Úr, elképzelhetőnek tartja, hogy mondjuk, a kisvidrákat meg tudja fogni bármilyen ragadozó madár? Mert hát csak oka volt annak, hogy annyira megrémültek tőle. (…) Tisztelettel üdvözli: B. Elemér (Kelt: Egerben, 2013. január 11-én) Szervusz Pali! Nemrégiben kint jártam Kócsújfalu határában, megnéztem a halastavakat és a csatornákat. (…) Szerencsére a nagy havazásokon túl vagyunk, igaz még most is szállingózik a hó, de már nem annyira, mint mondjuk januárban. (…) Az egyik halastónál figyeltem meg a következőket. Kint a töltésen bukdácsolt egy vidra, néha megállt, füttyögetett, aztán haladt tovább. Egyszer csak azt is hallani lehetett, hogy válaszolnak neki. Erre megállt, és mereven arrafelé figyelt, ahonnét a válaszfütty érkezett. Nem kellett azonban sokáig várakoznia, mert feltűnt egy másik vidra, tőle kb. húsz méterre. Észrevették egymást, de egyikük sem mozdult meg. Percekig így álltak, aztán az újonnan érkező elindult efelé, mire ez felpattant, hangosan és mérgesen prüszkölt és rikácsolt,

amire a másik is rákezdett. Amikor olyan háromméternyire lehettek egymástól, megálltak, körbe rohangáltak egymás körül, mígnem egyszer csak az elsőre meglátott vidra nekiugrott az újonnan érkezőnek. Palikám! Én még ilyet nem láttam! Úgy verték egymást, mintha halálos ellenségek lennének! Megfogták egymás bundáját, és úgy birkóztak, miközben, amikor csak tehették, beleharaptak egymásba. Talán két percig tartott ez, amikor az egyikük – nem tudom melyikük, mert már összekevertem őket – kiugrott, és szó szerint elfutott. A másik nem követte, hanem eldőlt, mint egy pokróczsák. Néhány percig úgy maradt, aztán felállt, és dülöngélve elindult a halastóhoz, ahol aztán szem elől tévesztettem. Odamentem arra a helyre, ahol, verekedtek, és nem akartam hinni a szememnek. Olyan sok vér volt ott, mintha levágtak volna valamit. (…) Azt tudtam, hogy minden menyétfélénél a hímek ádáz küzdelmet folytatnak egymással a nőstényekért, de hogy az ilyen legyen, mint amit láttam, sose hittem volna. (…) Barátsággal üdvözöl: Zs. Péter (Kelt: Tiszafüreden, 2013. február 22-én) Pali barátom! Nemrégiben kint jártam a Szabadszállás és Fülöpszállás közötti Duna-völgyifőcsatona szakaszán. Télen is jártam erre, és akkor is, most is találtam vidranyomokat. (…) Most tél végén, tavasz elején viszonylag jónak mondható a csatorna vízellátottsága, nem úgy, mint az utóbbi időben nem is egyszer a nyári időszakok idején. (…) A sok vér tűnt fel, igen, a sok vér, ami elborította a töltés azon szakaszát, ahová igyekeztem. Láttam már hasonlót, sejtettem is, hogy esetleg vidrahímek harcolhattak itt, már csak azért is, mert csak vidranyomokat találtam. Onnét, ahol álltam két irányba indultak nyomok, mégpedig ellentétesen. Az egyik a csatornához, a másik ellenben el a csatornától. Előbb megnéztem a csatornát, meg is találtam azt a részt, ahol a vidra lement. Nem volt nehéz, mert lábnyom is akadt bőven, de vér is. Bizony nagyon erősen vérezhetett a vidra. Akárhogy is kutattam utána, nem találtam meg, ezért visszamentem, és elindultam az után a vidra után, amelyik ellentétesen ment el. Hihetetlen sok vér jelezte az útját, sokkal több, mint a másikét, és ebből arra következtettem, hogy ő lehetett a vesztes. (…) Talán vagy tizenöt méterre találtam rá, egy tüskés, még levéltelen bokrosba húzódott be. Nem élt már, de még nem volt merev, sőt, igen meleg volt, tehát az is lehet, hogy csak percekkel korábban múlt ki. Nagyon megverték. A koponyájáról letépték a fejbőrét, de olyannyira, hogy az egész koponyája látható volt. De a jobb mellős lába is súlyosan megsérült, kitapogatva érezhető volt, hogy szinte minden csontja szilánkosra törött. (…) Ölel cimborád: R. Viktor (Kelt: Kecskeméten, 2013. március 5-én) Gera Úr! (…) Ami a lényeg: kint jártam a hencida belvíztározónál, ami egyébként horgászvíz és a Berettyó-folyó ottani szakaszánál. Szép, igazi napsütéses márciusi idő volt. (…) A horgászvíznél, mint mindig, most is sokan voltak, ám a folyónál sokkal kevesebben. Ide-oda sétáltam, élveztem a jó időt. A vidrákra előbb a hangjuk alapján figyeltem fel. Füttyögtek. Aztán meg is láttam őket, egy nőstény volt az a kölykével. A kicsi termetre olyan lehetett, mint mondjuk egy kifejlett görény. Elől úszott a nőstény, őt követte a kölyök, és mind a ketten fütyültek. Egyszer csak a nőstény megállt, a fia felé fordult, és játszani kezdtek. (…) A nőstény váratlanul megállt és láthatóan fülelni kezdett. A kölyök nyugton maradt, minden bizonnyal érezte, hogy most ezt kell tennie. Ekkor meghallottam egy füttynek nem nevezhető valamiféle selypítést, ami nagyon halkan, erőtlenül szólt. (…) Olyan két-három perc múlva, felbukkant egy kisvidra, termetre akkor, mint az anyjával látott. De ellentétes irányból jött, és jól láthatóan gyenge volt, alultáplált. Nem is úszott, hanem csak lebegett a vízen, csak néha-néha lapátolt, így tolta előre magát. A nőstény odaúszott hozzá. Ezt látva a

jövevény visítani, rikácsolni kezdett, még remegett is talán, de látni való volt, hogy nagyon fél a nősténytől. Az eleinte csak körbeúszta őt, füttyögetett, kicsivel később azonban, megérintette. Megszagolta, amire a kicsit még jobban pánikba esett. De a nőstény nem törődött vele, egyszerűen megragadta a grabancát, és úgy úszott vissza vele a saját fiához, aki igencsak meglepődött. Ott a nőstény letette a jövevényt, amire a saját fia úszott a másik kölyökhöz, aki továbbra is fájdalmasan rikácsolt, vinnyogott. (…) A nőstény megunta a dolgot, megfogta a nyakbőrénél fogva az új kisvidrát, így úszott el vele, és őket követte a saját kicsinye. (…) Gera Úr! Létezik az, hogy egy fias vidranőstény magához vegyen egy árván maradt idegen kölyköt? Mert ha jól következtetek abból, amit láttam, erről lehetett szó, mert biztosra veszem, az a másik kölyök nem a sajátja volt. (…) A válaszát várva, üdvözli: B. Balázs (Kelt: Berettyóújfaluban, 2013. március 11-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Az idei március 15-ei hosszú hétvégét Zalacsányon töltöttük. Hát az a havas, jeges ítéletidő, ami már 14-én megérkezett (mi előző nap este érkeztünk meg az ismerőseinkhez), minden tervezett programunkat keresztülhúzta. Tegnap, szombaton 16-án délután indultunk vissza Pestre, szerencsére ekkor már az utak járhatók voltak. Hévíz felé autóztunk, és ott, ahol az út keresztezi a Zala-folyót, megálltunk. Igazából a fiam kedvéért, aki bár még csak tizenhárom éves, zoológusnak készül. Ő kérte, hogy az út alatt körülnézhessen, megnézve azt, hogy nyomok alapján milyen állat járhatott ott. (…) Az út alatti részen, jeges, köves volt a talaj, a folyó meg jégkásás volt. Az éjszaka nagyon nagy fagy volt, ennek ellenére a Zala vize nem fagyott be teljesen. (…) Két vidra úszott arra. Egy nagyobb és egy nála jóval kisebb. Anya lehetett az egyke kölykével. Mindketten nagyon hangosan karattyoltak (a fiam szerint fütyültek), és nagyon siettek. Szó szerint kapkodva úsztak. Észrevettek bennünket, hiszen ott álltunk az út alatti részen, fedezet nélkül. De egyáltalán nem foglalkoztak velünk, csak hangoskodtak, csapkodták a vizet, és úgy úsztak el mellettünk. Zavartnak, idegesnek tűntek. (…) Mondja csak Gera úr, lehet, hogy azért viselkedtek így, mert őket is megzavarta az elmúlt napok időjárása? És különben is, hogyan lehetséges az, hogy már ilyenkor kölyke van a vidranőstények? (…) A válaszát várva, üdvözli: Sch. Róbert (Kelt: Budapesten, 2013. március 17-én ) Hermelines megfigyelések Szia Pali! (…) Képzeld, hermelineket láttam! Mégpedig a bucsai Sárrét-főcsatornánál. Szilveszter délelőtt kirándultunk arra Klárival. (…) Hó volt mindenhol, de nem járhatatlan, olyan alaposan izmot megmozgató. (…) Négyen voltak, termetre ugyanakkorák, hófehér bundájuk volt, és igen jól ki lehetet venni a fekete farokvéget. A csatorna partján szaladgáltak, egymás nyomában, de olyan közel, hogy többször is egymáson estek keresztül. Akkor aztán volt ám verekedés, de csak egy-egy pillanatig, mert azonnal újra továbbszaladtak. Egészen addig, amíg megint nem ütköztek össze. (…) Talán ötszáz méterre az előbbi helytől ismét láttam hermelineket. Hárman voltak, ketten hófehér bundában, de a harmadik – és ez igazán érdekes ám! – csapzottan összevissza hol fehér volt, hol csokibarna, hol seszínű. Láthatóan valami miatt nem vedlett át rendesen, míg a társai igen. De ettől még ugyanolyan eleven volt, mint a másik kettő. (…) Szerinted, mi lehet az oka annak, hogy egyes hermelinek normálisan felveszik a téli bundát, míg mások, akik ugyanott, ugyanazokkal élnek, ezt nem teszik meg? (…)

Barátsággal üdvözöl: T. István (Kelt: Püspökladányban, 2012. január 3-án) Szervusz! (…) Talán érdekesnek találod a következőket. Nagyrábé felé vitt az utam, ahol megálltam a Keleti-főcsatorna mellett. Kellemesen hűvös idő volt. A több órás kocsikázás után jól esett kiszállni az autóból és kicsit kinyújtóztatnom a tagjaimat. (…) A csatorna töltésén figyeltem meg a hermelineket. Előbb egy négyfős csapatot, akik hermelinszokásnak megfelelően most is csudára siettek valahonnét valahová. (…) Ekkor azonban váratlan dolog történt, mert egyszer csak szemben velük is feltűnt három hermelin, akik persze ugyanúgy siettek, mint ezek. A két csapat megállt, és csak hitetlenkedve meredt egymásra, aztán váratlanul egymásnak estek. Csak néhány másodpercig tartott az adok-kapok, de az igen heves volt, semmi mást nem láttam csak azt, hogy ott előttem cca. húsz méterre egy fehér, kavargó, hangosan nyüszítő, sikító valami röpül ide-oda. De mondom, hamarosan véget ért, és mintha semmi sem történt volna, a négyes és a hármas csapat is folytatta az útját. (…) Szerinted mi lehetett az oka a verekedésnek? (…) Üdvözöl: S. Szabolcs (Kelt, Budapesten, 2012. február 19-én) Szia Pál! Gondolom, hogy megírom Neked a napokban tett megfigyelésemet. Kint jártam a Berettyónál, egészen pontosan a Füzesgyarmat és Csökmő közötti szakaszon, és ha már ott voltam, megnéztem a Kutas-főcsatornát is. Tudod a Berettyó nagyon jó horgászvíz, nagyon kedvelik is a helyiek, most is sokan voltak. A főcsatorna azonban kiesik a „fősodorból”, ennek ellenére mind a folyónál, mind a főcsatornánál már többször találtam mind vidra, mind hermelinnyomot. (…) A főcsatornánál bukkantam a hermelinekre. Ők hívták fel magukra a figyelmet. Mégpedig azzal, hogy semmivel sem törődve szaladgáltak, ugráltak a töltésen. Mégpedig fényes nappal, hiszen éppen néhány perccel múlt el tíz óra. Az egyikük észrevehetően nagyobb volt, mint a másik, ezért arra következtettem, hogy talán párba álltak és éppen most van itt az ideje a párzásnak. Ezt az is alátámaszthatja, hogy amikor elérték egymást, a nagyobbik, vagyis szerintem a hím, minden alkalommal igyekezett hátulról átölelni a kisebbiket, és félreérthetetlenül párzani akart. Ezt azonban a kisebbik nem engedte, mindig oldalra hempergett, mire a hím elengedte, és akkor újra kezdték az egészet. Végül lebucskáztak a csatornába, ahol tovább játszottak, de csakhamar szem elől tévesztettem őket. (…) Hanem kicsivel később, talán negyedórával vagy kicsit több idővel, olyan rikácsolást, prüszkölést és vinnyogást hallottam, ami szerintem nem lehetett más, mint az, hogy végül a hímnek sikerült a „terve”. (…) Olvastam a hermelines könyvedet, abban azt írod, hogy a hermelin párzási idejéről nagyon sokféle, egymásnak ellentmondó elképzelés létezik a szakirodalomban. Én ezt nem tudom, ilyen mélyen nem ástam bele magam ebbe a dologba. Mindenesetre szerintem én hermelinpárzást láttam és hallottam, igaz ez csak a személyes véleményem. (…) Üdvözöl: P. Lajos (Kelt Biharnagybajomban, 2012. március 12-én) Pali barátom! (…) Így hát Apácatorna felé vettem az utamat, ahol megnéztem Torna-patakot és az Apáca-patakot. Jó helyek, mind a vidrának, mind a hermelinnek, bár az utóbbi időben, nyáron ez így már nem egészen igaz. (…) Apácatornáról vezet egy út Veszprémgalsába. Ez alig, hogy kikanyarodik Apácatornáról, keresztezi a Torna-patakot. Ott vettem észre a két hermelint. Egyikük az út

mellett feküdt, a másikuk az árokban. Minden bizonnyal autó csapta el őket. Lehet, hogy párba álltak, hiszen az egyikük nőstény volt, a másik hím. És még nem vedlettek át teljesen, barnafoltos volt mindkettőjük bundája, ami élesen kirajzolódott a mozaikos fehér bundarészekből. (…) Szeretettel üdvözöl: S. Pista (Kelt: Veszprémben, 2012. március 25-én) Cimborám! Az elmúlt két héten, több helyen is láttam hermelineket. Először 10-én Fertőszentmiklósnál az Ikva-folyónál. Estefelé értem oda, de még jól lehetett látni mindent. (…) Hárman voltak, és olyan zajt csaptak, hogy az elképesztő. Balhéztak egymással! Termetre talán azonosak voltak. Állandóan verekedtek, mindegyik marta a másikat, közben hangosan visítottak, vinnyogtak. Nem tudom, hogy ezt miért tették, ilyet még sosem láttam. (…) Három nappal később Öntésmajornál a Király-tónál találkoztam velük. Ezek is hárman voltak. Bent a tóban úszkáltak. Egyszer csak az egyikük a víz alá bukott, és kiemelt onnét valamit, de hogy mit, azt nem tudtam kivenni. Azonban ezzel kiváltotta a társai irigységét, mert azok azonnal odaúsztak hozzá, és el akarták venni tőle. Volt ám ricsaj, kerregés! Az, amelyik kiemelte azt a valamit a vízből, igyekezett elmenekülni, de nem tudott. Utolérték, és kezdődött a haddelhadd. Talán két-három percig tartott ez a sajátos pankráció. Addigra lehet, hogy már azt is elfelejtették, miért is volt az egész, mert ismét csak együtt, egymás mellett úszkáltak, láthatóan a legnagyobb egyetértésben és barátságban. (…) Tegnapelőtt Tárnokrétinél jártam, és ott megnéztem a Hansági-főcsatornát. Délután négy óra körül járta az idő. (…) Ketten voltak. A vízben hancúroztak, fogócskáztak. Szerintem pár lehetett, és lehet, hogy éppen párzani akartak. Úgy tudom, hogy a menyétfélék zöménél mindig játék előzi meg a párzást. Igaz ez? Ami azonban a lényeg, hogy váratlanul abbahagyták a játékot, az egyikük egy nagyon éles sikoltásféle hangot hallatott, és amilyen gyorsan csak tehették, előbb a víz alá buktak, majd gondolom valahol távolabb kiszálltak és megbújtak. Nem tudom, hogy mitől ijedhettek meg, de valóban baromiul bepánikoltak. (…) Baráti üdvözlettel: T. Zoltán (Kelt: Sopronban, 2012. április 24-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Küldök Önnek két fényképet. Igaz nem a legjobb minőségűk, de azért remélem, hogy a hasznukat veszi. A Bojt melletti Kis-Körösnél készültek. (…) Az egyiken az látható, hogy a két hermelin átöleli egymást a vízben, és úgy forognak körbe-körbe. És mindezt délelőtt tizenegy óra körül tették. Biztos vagyok benne, hogy észrevettek, de egyszerűen nem figyeltek rám. Csak játszottak, fogócskáztak, és hemperegtek a vízben. (…) A másik képen az látható, hogy alig két-három méterre tőlük feltűnt egy harmadik hermelin is. Erre a kettő abbahagyta a játékot, és sziszegve, visítva fogadták a jövevényt. Azt is meglephette ez az erőszakos fogadtatás, mert nem úszott közelebb, hanem nagy sietve megpördült és elinalt. (…) Barátsággal üdvözli: G. Gábor (Kelt: Berettyóújfaluban, 2012. május 12-én) Szervusz! (…) Még épphogy csak világosodott, amikor a csatornához értem. Már messziről meghallottam a hangjukat: rikácsoltak, visítottak, kerregtek. Bent a csatornában láttam meg őket. Párzottak. A hím átölelte a nőstényt, és így pörögtek-forogtak a vízben, miközben néha alábuktak, majd kiemelkedve ismét tovább pörögtek-forogtak. Talán olyan tíz-tizenkét percig tartott ez, amikor a nőstény hirtelen kiugrott a hím alól, és amilyen sebesen csak tehette

elúszott. A hím nem követte azonnal, hanem tovább lubickolt, és csak olyan három perc múlva úszott el a nőstény után. Ugyanúgy viselkedtek, mint amit már vidránál nem is egyszer megfigyeltem.(…) Barátsággal üdvözöl: Gy. Gábor (Kelt: Tiszafüreden 2012. július 5-én) Szervusz! Tegnap Detken jártam, ahol megálltam megnézni a Bene-patakot. És képzeld, ha csak pillanatokra is, megláttam a hermelineket. Ketten voltak, a vízben úsztak, de olyan sietve, hogy nem is úszásnak mondanám ezt, hanem ijedt kapkodásnak. Mert nagyon siettek, közben meg visítottak, sípoltak. Hirtelen az egyikük oldalra fordult és kievezett a partra. Ott kiszállt, fel és alá szaladgált, mintha keresne valamit. A másik azonban nem állt meg, úszott tovább. Amelyik abbahagyta az úszást, pillanatok múlva visszaugrott a vízbe és sebesen követte a társát. Szerinted miért viselkedtek ilyen furcsán? (…) Barátsággal üdvözöl: B. Ernő (Kelt: Gyöngyösön, 2012. szeptember 7-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Így hát ezért megírom Önnek, azt, amit láttam. Jászdózsánál található Tarnafolyónál és Holt-Tarnánál jártam. Pecás vizek, a helyiek, de a környékbeliek is nagyon kedvelik. (…) A Holt-Tarnánál láttam meg a két hermelin. Életemben először sikerült megfigyelnem őket. Azonnal rájuk ismertem, már csak azért is, mert tisztán ki lehetett venni a farkuk fekete végét. Nagy igyekezetben voltak. Egy bokor aljába húzódtak be, de ott nagyon iparkodtak. Ástak. Igazából ezzel hívták fel magukra a figyelmet, azzal a szöszmötöléssel, amit az ásás közben okoztak. Hol az egyikük ásott, hol a másikuk, és az, amelyik éppen pihent, körbekörbeszaladgált. Egy pillanatig sem volt nyugtuk. (…) Végül is eltűntek abban a parányi kaparásban, amit kiástak maguknak. Vártam még rájuk, hátha előjönnek, de nem történt semmi. Ez tegnapelőtt volt, délután három óra körül. Ma reggel kilenc óra felé ismét arra jártam, és megnéztem a bokor alját. Láttam a kaparást, és azt is, hogy ez alatt a röpke idő alatt kitapostak egy alig-alig észrevehető utat maguknak. De őket nem láttam meg. Gondolom, bent lehettek. (…) Ön szerint Gera Úr, hogyan és miért kerülhettek erre? Tudnia kell, hogy a terület, amint írtam kedvelt horgászvíz, így szinte mindig elég nagy a nyüzsgés. Ez vajon nem zavarja a hermelineket? (…) Tisztelettel üdvözli: K. Szabolcs (Kelt: Jászberényben, 2012. október 20-án) Szia Pál! (…) A napokban már havazott, de még nem esett sok hó. Annyi azonban igen, ami alkalmas arra, hogy hermelinnyomokat keressek. Ma reggel többek között Ipolytölgyesnél is jártam, és ott megálltam kutatni a Letkés-pataknál. (…) Szerencsém volt, nem is kellett sokat kutatni. Ürüléket és lábnyomokat találtam, nem is egy helyen, hanem három helyen. (…) Ekkor elindultam vissza, de meghallottam valamit. Nem messziről hangzott, és közeledett a hang: erős kerregés, prüszkölés. Hamarosan meg is láttam a három hermelint. Gyanítom, idei kelések lehetnek, és már elválva a szüleiktől maguknak kerestek olyan területet, ahol átvészelhetik a telet. (…) Nem vettek észre, én azonban jól megfigyelhettem őket. Kettő közülük már csaknem teljesen fehér, téli bundában volt, de a harmadik szinte még teljesen a nyári bundáját viselte. Szokásukat meg nem tagadva, nagyon-nagyon siettek, de egyszer csak megálltak. Elértek egy bedőlt fatuskót, ami láthatóan felkeltette az érdeklődésüket. Gyorsan körbeúszkálták, aztán az egyikük – amelyik már majdnem teljesen téli bundát viselt – odaúszott, megszaglászta, majd feltornázta rá magát. A másik kettő csak a vízben keringett, és be nem állt a szájuk. Amelyik a tuskóra kapaszkodott, hihetetlen sebességgel szaladgált ide-oda a rönkön. Egyszer csak

megállt, szaglászott valamit, de azon nyomban ismét fel-alá rohangált, mígnem megint odaért, ahol az előbb szaglászott. Ismét megállt, szaglászott, aztán megpördült, felemelte a farkát, és ürített. De még szinte nem is végezte el a dolgát, már vissza is ugrott a vízbe, és pillanatokon belül eltűnt a társaival együtt. (…) Odamentem a rönkhöz, kíváncsi voltam arra, hogy miért ott végezte el a dolgát a hermelin, ahol megtette. Hamarosan kiderült: volt ott egy még nagyon friss vidrahullaték, és a hermelin erre ürített. Szerinted, miért ette ezt? (…) A válaszodat várva, üdvözöl: D. Kálmán (Kelt: Budapesten, 2012. december 11-én) Kedves Barátom! (…) Elmúlik hát ez a tél is. Mondhatom kijutott a hóból, fagyból, mostanság meg a havas és ónos esőből. (…) A napokban Bódvarákó felé vitt az utam, és ott megálltam a Bódva-pataknál megnézni, hogy találok-e valami érdekeset . (…) Hát én még ilyen nem láttam, pedig már több évtizede járom a határt! (…) Öten voltak, hófehér bundában. (…) A patakban, valamint a parton zajongtak, a parton egy gyökér keltette fel az érdeklődésüket. Ástak, kapartak, de nagy összevisszasággal. Hol a gyökérnél szorgoskodtak, hol visszaugrottak a vízbe és ott úsztak ide és oda, aztán ismét a gyökérhez rohantak, és kezdődött minden elölről. Az is megtörtént, hogy összeütköztek egymással. Akkor aztán volt nemulass, alaposan eltángálták egymást, de utána, mintha mi sem történt volna, tovább igyekeztek. (…) Eltelt egy jó húsz perc, amikor úgy tűnt, végeztek. Gondoltam, a gyökér alá ásnak maguknak fészket. És valóban, eljött az idő, amikor egyikük-másikuk bemászott, majd előbújt, de sosem voltak egyszerre bent. Legkevesebben ketten mindig kint maradtak. (…) Aztán egyszer csak váratlan dolog történt. Valamennyien bemásztak, beugrottak a patakban, és gyorsan elúsztak valamerre, magára hagyva a gyökeret. Vajon miért tették? Lehet, hogy csak zsákmány után néztek, és utána visszatérnek? Nem hagyott nyugton a dolog, ezért ma ismét odamentem. A fészek láthatóan lakott volt. Lábnyomokat, ürüléket is találtam, apró, már kitaposott csapákat. Tehát beköltöztek. De vajon meddig maradnak? (…) Isten megáldja Pál: Cs. Mihály (Szendrődön, 2013. január 11-én) Szia Pali! (…) Ezért csak most tudom megírni mindkét megfigyelésemet. Az egyik megfigyelésem még tavaly történt, egész pontosan július 14-én. Sárospatakon jártam, ahol kimentem Vilyipusztára és ott megvizsgáltam a Bózsva-patakot. (…) Amikor megláttam őket, olyan tizenöt méterre lehettek. Nem vettek észre, mert szerencsémre jó takarásban álltam. Öten voltak, felém úsztak. Két felnőtt volt és három kölyök. A felnőttek termetre nem azonosak: az egyikük majdnem kétszer akkora volt, mint a másik, a kölykök azonban valamennyien hasonlóan aprócskák. Gondolom, család lehetett, és lehet, hogy a szülőpár az apa és az anya volt. Szerinted ez lehetséges? Ha nem, akkor ki lehetett a két felnőtt? Mert az egyikük szinte biztos, hogy az anyjuk volt, de a másik? (…) A másik megfigyelésem három napja történt. Szalonna környékén jártam, és ott megálltam a Bódva-patak és a Rakaca összefolyásánál. (…) Igazából vidranyomokat kerestem, de nem találtam. Jártamban találtam meg a hermelint. Nagyon csúnyán megtépték, az egész apró teste egy merő véres foszlány volt. A lábain, a fején és a testén is rengeteg harapás volt. Vajon mi tehette ezt? Görény, nyest, macska, kutya? Szerinted? Üdvözöl: K. Barnabás (Kelt: Sátoraljaújhelyen, 2013. január 15-én) Tisztelt Gera Úr!

K. Barnabással beszéltünk magáról. Említette, hogy még tavaly nyáron volt egy olyan megfigyelése, amikor azt látta, hogy feltehetően egy hermelin szülőpár vezette a kölykeit. (…) Nekem is van egy hasonló megfigyelésem, és gondoltam, megírom magának. (…) Még tavaly valamikor június derekán jártam Izsófalván, ahol a Szuha-pataknál láttam a következőket. Hat hermelint vettem észre a patakban. Két felnőttet és négy kölyköt. A felnőttek között észrevehető volt a testnagyságbeli különbség, míg a kölykök azonos termetűeknek tűntek. A vízben úszkáltak, úgy, hogy a kisebb felnőtt úszott elől, őt a kölykök követték, és a sort a nagyobbik felnőtt zárta. Az, amikor a kölykök valamelyike lemaradt, vagy esetleg úszás közben összemarakodott a másik kölyökkel, rendet tett. Ennyi a megfigyelésem. Talán ha másfél-két percig láttam őket, de nem tudom elfelejteni, mert ilyen még sosem láttam. Azt persze nem tudom, hogy valóban család lehetett-e, de vélhetően az volt. (…) Tisztelettel üdvözli: T. Tibor (Kelt: Sátoraljaújhelyen, 2013. február1-én) Szia! (…) Szilvásváradra utaztunk Edittel, ahol a Szalajka-pataknál hermelineket láttunk. Mégpedig napközben. (…) Ott vettem észre őket, ahol a pisztrángnevelő tavakhoz betorkoll a patak. Nem akartam hinni a szememnek. Ketten voltak, a bundájuk még hófehér. Termetre különböztek, ezért valószínű, hogy pár lehetett. Lehet, hogy most van a párzási idejük? (…) Nem sokat és nem sokáig láttam őket, csak annyit, hogy a patakban úsznak, mégpedig igencsak gyorsan. Elől a kisebbik, mögötte a másik, olyan szorosan, hogy szinte rátapadt az előtte úszóra. Nyivákoltak is, kapkodtak is. Lehet, hogy a kedvük ellenére kellett elhagyniuk a rejtekhelyüket? Ezt nem tudom, de látva az igyekezetüket másra nem tudok gondolni. (…) Őszinte Barátod: G. Dénes (Kelt: Egerben, 2013. március 9-én) Egyidejű vidrás és hermelines megfigyelések Szia Komám! Képzeld el egyszerre, egy időben láttam vidrát és hermelin is! Kint Vissnél a Bodrogholtágnál. Tegnap hajnalban történt, épphogy felkelt a nap.(…) Előbb a vidrát vettem észre. Ott úszkált előttem, nem lehetett messzebb, mint harminc méter. De lehet, hogy még ennyire sem volt. Úszkált, ide-oda forgolódott. Úgy tűnt, mintha nem tudná, hol van, vagy hogy mit kezdjen magával. Egyszer azonban hirtelen megmerevedett és egy pontra figyelt. Követtem a távcsövemmel, és eleinte semmit nem láttam. De a vidra továbbra is feszülten csak arrafelé bámult, így hát magam is így tettem. És ekkor vettem észre, hogy valami apróka valamik úszkálnak ott. A vidrától tán tizenöt-húsz méterre. Eleinte nem ismertem fel, hogy mik azok, cickányra gyanakodtam, de aztán, hogy jobban megláttam őket, kiderült, hogy hermelinek. Hárman voltak. Az egyikük elől úszott, a másik kettő mögötte, egymás mellett. A vidra hirtelen alábucskázott a vízbe. Erre a hermelinek is felfigyeltek, és még az eddiginél is gyorsabban szaporázták a lábaikat. Hiszen eddig is úgy úsztak, mintha valahonnét késésben volnának. (…) A vidra váratlanul bukkant fel előttük, nem lehetet több egy méternél. A hermelinek riadtan a víz alá buktak, erre a vidra előbb csak értetlenül forgolódott, aztán maga is a víz alá bukott. (…) A vidra vagy tíz percig kereste a hermelineket, és csak azután hagyott fel ezzel, hogy nem találta meg őket. (…) Én is kerestem a hermelineket, de már nem tudtam meglátni őket. (…) Hát komám ilyet sem láttam még! Sejtettem, hogy valahol ellenlábasai egymásnak, végtére is ragadozók. De hogy a vidra így, ilyen leplezetlenül rájuk rontson, ezt nem

gondoltam volna Vadászcimborád: S. József (Kelt: Olaszliszkán, 2012. április 9-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Mártélyon kirándultunk, és ennek során mentünk ki tegnapelőtt hajnalba a Mártélyi-holtágba. Kora reggel volt, nem múlt el még hét óra. (…) A vidra hívta fel magára a figyelmet. Füttyögve úszott elő, tőlünk alig kőhajításnyira. Láthatóan jól érezte magát, fürdött, sőt azt is megtette, hogy valamit megfogott, amikor alámerült, és amikor visszatért, a hátára feküdt és azt a valamit a mancsaival dörzsölgette. Egyszer azonban felfigyelt valamire. (…) A hermelinek előttünk úsztak, még ha akartuk volna, meg is érinthettük volna őket. Persze semmi ilyesmit nem tettünk. Négyen voltak, koszos barnás-fehéres volt a szőrzetük. A vidra rájuk figyelt fel, de nem csak ő, hanem a hermelinek is. A vidra csak bámulta őket, de a hermelinek bizony megrettentek, egymásba gubancolódva, hihetetlen ijedelemmel fordultak vissza és ugrottak partra, ahol szem elől tévesztettük őket. (…) Végül a vidra odaúszott, ahol a hermelinek voltak. Kereste őket. Láthatóan mérges volt, jól hallottuk a rikácsolását. (…). Végül aztán belátta, hogy nem találja meg a hermelineket, és nagy nyugodtan elúszott a holtág másik végéhez, ahol aztán szem elől tévesztettük. (…) Tisztelettel üdvözli: H. János (Kelt: Szegeden, 2012. október 24-én) Drága cimborám! Nem mindennapi kalandban volt részem. Vas-megyében voltam az elmúlt napokban. Ennek során kerültem Szőcére, amint azt Te is tudod, ott található a Vadása-tó. (…) Hideg, jeges idő volt, mindent emberes hó borított. A tóhoz tartottam, gondoltam, hogy reggeli után, mielőtt elbúcsúzom a vendégházban, még sétálok egyet. Egyszer csak a tó felöl a gyalogút irányába kipördült valami. Szó szerint kipördült, olyan hirtelen és gyorsan, hogy egy pillanatig azt sem tudtam mi az. De az a valami csak pörgött, forgott, és ekkor láttam meg, hogy két hermelin az, akik olyan gyorsan futottak, ahogyan csak tudtak, ráadásul úgy, hogy futás közben is összebújtak, mintha így támogatnák egymást. Hamarosan eltűntek, és tovább akartam menni, amikor ugyanonnét, ahol a hermelinek előtűntek, megjelent egy vidra. Izgatott volt, keresett valamit. Dühösen, dünnyögve, zihálva szagolta a havas talajt, aztán arra, amerre a hermelinek ő is eltűnt. (…) Tudsz magyarázatot adni arra, hogy ez az egész mit jelenthet valójában? (…) Öreg cimborád: Sch. Viktor (Kelt: Zalaegerszegen, 2013. január 12-én)

A többi hazai kisragadozóról beszámoló megfigyelések Megfigyelések menyétről Tisztelt Gera Úr! Először is engedje meg, hogy gratuláljak Önnek a „Lutra és társai” című könyvéhez, amit a honlapján találtam meg, letöltöttem és elolvastam. (…) Nagyon sok érdekességet összefoglalt. Úgy vélem, hogy ez a könyv, az Ön állításával szemben igenis komoly, hiánypótló szakmai tanulmány, nem csak, mint mondja, ismeretterjesztő kiadvány. Minél többeknek meg kellene ismerni. (…) Különösen érdeklődve olvastam azt, amit a menyétről írt. Mondhatni, ez személyesen is érint. Arról van szó ugyanis, hogy Üllő és Monor között van egy hétvégi házam. A tavasz és a nyár, de, ha enyhe az idő, akkor az ősz egy részét is kint töltöm, már amennyit egyéb elfoglaltságaim megengednek. Sokszor megfigyeltem menyétet. Beszéltem is vadászokkal, tanyán élőkkel róla, és egyértelműen az a vélemény, hogy bizony túlságosan is szapora és kordában kell tartani az állományát. Úgy hallottam, hogy manapság se nem védett, sem nem vadászható, és ezt bevallom Önnek nem értem. Igaz, laikus vagyok az ilyen dolgokban, de eddig úgy tudtam, hogy egy állatfaj vagy védett, vagy vadászható. Az, amelyik sem ez, sem az, akkor micsoda? (…) Azt mondják az itteniek, hogy ha tehetik, megfogják csapdákkal, mert bejár a portákra, és olyankor nagy kárt okoz az ottani baromfiállományban. De a vadászok azt is mondják, hogy a fogoly és a fácán is veszélyben van miatta. Sőt állítólag még a vadnyúlszaporulat is, mert a menyét megfogja a még tehetetlen kisnyulakat. Így van ez Gera Úr? Ha igen, akkor mi lehet a megoldás? A vadászok azt mondják, hogy védjük is, vadásszuk is? Ez helyes megoldás lenne? Ha igen, akkor ezt hogyan kellene megoldani, hiszen valamit vagy védünk, vagy vadászunk rá! Igazam van? (…) A válaszát várva, üdvözli: S. Kálmán (Kelt: Vecsésen, 2010. december 4-én) Szervusz Pali! (…) A napokban Előszálláson jártam, és gondoltam, megírom Neked azt, amit láttam. (…) Kint kódorogtam a határban. A környék havas volt és enyhe fagy volt. Nagykarácsony irányába cserkeltem. Éppen egy sekély vizű csatornánál kutattam, arra gondolva, talán szerencsém lesz, és hermelinnyomra bukkanok. (…) A csatornát, legalábbis azt a szakaszát, ahol megláttam a menyéteket, szinte teljesen végig apró bokrok szegélyezik. Ketten voltak, és könnyen felismertem őket, mert a hermelintől eltérően nem váltottak fehér téli bundára, hanem vörösesbarnák voltak. Az egyik bokor körül szaladgáltak. Olyannak tűnt, mintha keresnének valamit. Az egyikük egyszer csak megállt, a hátsó lábaira támaszkodva felállt, és úgy nézett körbe, a másik azonban továbbra is csak fel-alá szaladgált. Talán, ha fél percig mutatkoztak, akkor aztán, beugrottak a bokorba, és eltűntek. (…) Odamentem a bokorhoz, és megtaláltam a csapájukat. Teljesen ki volt taposva, és ami a legérdekesebb, azon a részen, ahol még nagyobb volt a hótakaró, jól ki lehetett venni, hogy hol fúrtak bele maguknak alagutat a menyétek. (…) Üdvözöl: G. Gyula (Kelt: Dunaföldváron, 2010. december 29-én) Gera Úr! H. Katalin, nagyon kedves szigetvári ismerősöm adta meg a maga elérhetőségét. Már máskor is említette magát, és legutóbb felhívta a figyelmemet a „Lutra és társai” című könyvére. (…) Ami a menyétet illeti, sokszor találkoztam már vele kint a határban, de az is

megtörtént már, hogy faluvégi portákon találkoztunk. Igaz, ez mindig télen történt. Gondolom, olyankor az éhség veti be lakott területre. Igaz én úgy tudom, hogy a menyét még ősszel felhalmoz magának táplálékot, és a telet úgy vészeli át. Persze megtörténhet, hogy nem elég a raktározott zsákmány, és az készteti télen vadászatra. (…) Legutóbb talán két hete sincs még, amikor láttam egy menyétet. Egyke volt, mégpedig az Enyingtől nem messzire található Kabókapuszta határában láttam meg őkelmét. Nyílt, havas terepen szaladgált, és ami a legmeglepőbb, hogy mindez délelőtt tizenegy óra környékén történt, amit valóban furcsának találtam. Ismereteim szerint elsősorban hajnalban vagy estefelé hagyja el a rejtekhelyét, főleg télen. Tavasszal és nyáron ez azonban nem számít ritkaságnak, hiszen olyankor a kölykeit vezetve, rákényszerül arra, hogy gyakrabban is mutatkozzon. Magam is nem egy alkalommal láttam már tavasszal és nyáron nappal menyéteket. Családokat, és mondhatom magának, megmosolyogtató, csudaszép látvány, amikor a kicsik csetelve-botolva követik az anyjukat. (…) De most visszatérek erre a legutóbbi megfigyelésemhez. Hideg volt, fagyott is, de napos volt az idő. A menyétke ott szaladgált előttem vagy húsz méterre. Ide-oda szaladgált, néha megállt, feltornázta apróka testét a hátsó lábaira és úgy kémlelt körbe. Aztán visszahuppanva, ismét csak fel és alá szaladgált. Keresett talán valamit? Nem tudom. Így viselkedni még nem láttam menyétet. Egyszer csak lehasalt, de olyan hirtelen, hogy azt hittem, baj érte. De nem, mert amint lehuppant, már fel is szökkent, felállt a hátsó lábaira, de elügyetlenkedte, mert épphogy sikerült feltápászkodnia, megcsúszott és egy hamísítatlan seggreülés lett a történet vége. Ez azonban felbosszantotta, mert felugrott, és ott, ahol megcsúszott kapkodva kaparta, ásta a fagyott talajt. Úgy tűnt, mintha így akarná levezetni a mérgét. Talán ha tíz másodpercig dühöngött, aztán ismét fel és alá szaladgált, majd egyszer csak eltűnt a szemem elől. Kerestem, hogy hová bújhatott, több kisebb kaparást is felfedeztem a földön. Gondolom, ezek egyikébe bújt el. (…) Isten megáldja: Sz. Lajos (Kelt: Enyingen, 2011. január 12-én) Szia Pál! () Katymár és Madaras között láttam meg a menyéteket, egy kiszáradt csatorna mellett. Ők hívták fel magukra a figyelmet, mert nemcsak rohangáltak, mint egy meszes, hanem hangosam rikácsoltak is. Kergették egymást, és amikor a hátul szaladó utolérte az elől haladót, ráugrott és leteperte. Az, igyekezett megszabadulni tőle, de a másiknak ez nem tetszett, és láthatóan mind erősebben szorította. De az elfogott – aki láthatóan kisebb volt a másiknál – mégis kiszabadult. És ekkor elejét vette az újabb kergetőzés. (…) Gondolom, párba állhattak, hiszen februárban már úgy tudom, párzanak a menyétek. (…) Amit a legérdekesebbnek találtam, az az volt, hogy ez nappal volt, alig múlt nyolc óra, és nekem úgy tűnt, teljesen feladták azt az óvatosságukat, ami jellemzi a menyéteket. Igaz, az egész hancúr nem tartott tovább egy percnél, amikoris hirtelen eltűntek. Mégis furcsa volt. (…) Barátod: S. Zsigmond (Kelt: Baján, 2011. február 22-én) Szervusz Palikám! (…) Borota mellett, az úgynevezett Alsószentkata részen láttam meg a menyéteket. Előbb ketten voltak, kergetőztek. Önfeledten játszottak, de azért óvatosak is voltak, mert megmegálltak, és olyankor a hátsó lábaikra állva, másodpercekig kémlelték a környéket. De mivel semmi bajt nem észleltek, folytatták a kergetőzést. (…) Egyszer csak a nagyobbik (nyílván a hím lehetett az) ismét megállt, de nem állt fel, hanem elszaladt a kisebbtől. Azt ezzel meg is lepte, mert olyan csodálkozva nézett a párjára, hogy azzal mindent elárult. A másik azonban nem törődött vele. Két-három méterre elszaladt, ott felállt a hátsó lábaira. Ekkor már a kisebbik, aki nem

követte szintén nyugtalanul forgolódni kezdett. A nagyobbik ekkor megállt és mozdulatlan maradt. De nem sokáig, mert váratlanul megint szökkent néhányat. Ekkor láttam meg, hogy szintén nagy siettében feléje tart egy új menyét. (…) Nem sokat lacafacáztak, azonnal egymásnak ugrottak. Halálos ellenségként csépelték egymást, dühödt rikácsolásukat és fájdalmas visításukat is jól hallottam. A verekedés nem tartott tovább fél percnél. Ekkor különváltak, az egyikük, ahogyan csak tehette, elmasírozott, míg a másik lefeküdt, és láthatóan kifáradva zihált. (…) Aztán felállt, és a még mindig az előbbi helyén lévő menyéthez vánszorgott. Igen, vánszorgott, mert láthatóan erős fájdalmai voltak. Végül odaért a másikhoz, aki lehasalt a földre, és megvárta, míg az érkező megszagolja. Akkor felugrott és ő is megszagolta a másikat. (…) Végül is, nem folytatták a kergetőzést, igaz az is lehet, hogy nem az előbbi hím volt, aki a nőstényhez ment. Ezt nem tudtam megállapítani. Ami a fontos: pillanatok alatt eltűntek. Könnyű volt megtalálnom a kotorékukat, igaz ebben az is segített, hogy nagyon alaposan meg tudtam nézni a helyet, és így találtam rá. (…) Régi komád: H. Dénes (Kelt: Jánoshalmán, 2011. március 16-án) Tisztelt Gera Úr! (…) Már hetekkel ezelőtt olvastam a „Lutra és társai” című könyvét, és már akkor is írni akartam Önnek. Eddig azonban nem tettem meg, de most, hogy az Ön jóvoltából megismerhettük azt, hogy egyes vadászatvezető urak milyen védett madár és emlősfajokra akarnak vadászni a jövőben, és köztük szerepel a menyét is, elhatároztam magamat. (…) Tehát a menyétet nem szabad engedni vadászhatóvá tenni, annál sokkal hasznosabb jószág. És ezt a vadászoknak is be kellene látniuk, igaz őket egyedül a maguk haszna érdekli, és a menyétben, mint ragadozóban mind a mai napig üldözendő kártevőt látnak. (…) Itt a végén elmesélek Önnek egy kedves kalandomat. Még tavaly májusban történt, Somberek és Görcsönydoboka között. (…) Délután öt óra múlt, és elhatároztam, hogy elindulok hazafelé. Nem messze onnét, ahol álltam csenderes húzódott, ezt évekkel ezelőtt vadászok telepítették. Éppen nekiindultam hát, amikor nem messze a csenderestől mozgásra lettem figyelmes. Előbb egy izgatottan szimatolgató, a fejét ide-oda kapkodó menyétpofát láttam meg. Nem sokáig volt maradása, mert kiszökkent a rejtekéből, és őt öt menyétfióka követte. Alig voltak gyűszűnyiek. Az anyjuk után botlottak. És ezt szó szerint értse: olyan esetlenül, ügyetlenül kapkodták a lábacskáikat, hogy vagy saját magukat gáncsolták el, vagy egymáson buktak keresztül. Az anyjuk azonban nem törődött velük, egyet-egyet szökkent, így eltávolodott tőlük, és akkor figyelt csak rájuk, hogy követik-e. De olyankor mindig felállt a hátsó lábaira is, és úgy nézett körül. Csakhamar szem elől tévesztettem őket. (…) Már azt hittem ennyi volt az egész. De nem. Alighogy a család eltűnt valamerre, ugyanonnét, ahonnét felbukkantak, megjelent egy új menyét is. Nagyobbacska volt, mint a kölykök anyja, és nagyon izgatott volt. Hihetetlen gyorsan szökkent és szaladt, és mindvégig a fejét a földhöz szorította, mintha az így érzett illatnyom nyomán követné a többieket. Hamarosan ő is elveszett valamerre. (…) Az apjuk lehetett? Ő is részt vesz a kölykök nevelésében? Ha igen, akkor miért ragadt le valahol, és maradt el a családjától? Netán idegen menyét volt, aki valami miatt a család nyomába eredt? Önnek mi a véleménye, Gera Úr! A válaszát várva, üdvözli: V. Béla (Kelt: Bátaszéken, 2011. április 12-én) Kedves Barátom! (…) Azzal, hogy S. Zs.-nek az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökének stikában írt levelét a nyilvánosságra hoztad, nagyon bátran cselekedtél. (…) Őrület, hogy a vadászok mi mindenre akarnának vadászni, ráadásul úgy, hogy S. Zs. a miniszternek uram-bátyám stílusban írja ezt elő. Mert ne legyenek kétségeink, ukázt adott,

amit most, hogy hatalmas a felháborodás, talán sikerül megakadályozni. Te azonban, és ezt jó, ha tudod: a vadászok gyűlöletének elsőszámú alanya lettél! (…) Még néhány szót a menyétről. Sok megfigyelésem van, a legutolsó ma hajnali, ezért, meg is írom Neked. Kint jártam Jásztelek határában, az úgynevezett Ökörhalom-dűlőben. Igazi menyétféle vidék ez, nagyon jó feltételeket talál magának. Van is jócskán. (…) Láttál már vadászni tanuló kismenyéteket? Említettem, hogy én már sokszor láttam menyétet, egykét is, párban is, de úgy családot, mint most, először. (…) Öten voltak, az anya és a kölykök. Eleinte a kölyköket vettem észre. Egy kupacba tömörültek, és úgy szaladgáltak ide-oda. Nagyon kicsik voltak, de hát tudjuk jól, a menyét a legkisebb termetű kisragadozónk. Tanácstalannak tűntek, akik nem tudják, hol vannak, és mi történik velük. Kerestem az anyjukat, de nem láttam meg, és már arra gondoltam, történt vele valami. (…) Egyszer csak előtűnt valahonnét a föld alól az anyjuk. Tartott valamit a szájában, amit a kölykök meglátva, azonnal odatömörültek, de olyan nagy igyekezettel, hogy nem is a saját lábukon haladtak, hanem gurultak. Igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy folyton átestek egymáson. (…) Az anyjuk megvárta, míg odaérnek hozzá, akkor azt a valamit – egeret vagy pockot? – ledobta eléjük. Több sem kellett a kölyköknek, rávetették magukat. Tépték, cibálták, de olyan erőszakosan, hogy még egymásba is beleharaptak. Az anyjuk hagyta őket, igaz, nyugtalanul forgolódott, felállt a hátsó lábaira is, úgy nézett körbe. Talán, ha egy perc telt el, de a kölykök még mindig cibálták a zsákmányt. Ekkor az anyjuk, talán megunva ezt közéjük ugrott. Felkapta a zsákmányt, legalábbis, ami megmaradt belőle, és egy-két szökkenéssel eltűnt valamerre. A kölyköknek sem kellett több, egymással birkózva, versengve hamarosan ők is elvesztek. Gondolom, közvetlenül ott lehetett valahol a fészkük. (…) Barátod: N. József (Kelt: Jászberényben, 2011. április 15-én) Gera Úr! (…) Vadászember vagyok, így hihetné, hogy haraggal gondolok magára. De nem így van. Szégyellem magam amiatt, hogy egyes vadászati „urak”, vagy inkább „Vezetők”, olyasmire ragadtatták magukat, amire, és ezzel az egész magyar vadásztársadalmat megszégyenítették. (…) Amiért most írok magának, annak az oka az, hogy olvastam a „Lutra és társai” című könyvét. Egy számomra nagyon emlékezetes menyétes „kalandomat” szeretném megírni magának. (…) Nem messze Csengődtől a Kiscsengőd és Felsődűlő között történt, még tavaly nyáron. Pontosan nem emlékszem már, mikor, talán június végén vagy július legelején. (…) Dél körül járt az idő. (…) Ekkor vettem észre a menyétcsaládot. Hatan voltak, elől szökellt az anya, utána a kölykei, akik már termetre szinte azonosak voltak az anyjukkal. Menyétszokás szerint, most is nagy sietésben voltak. Egyszer azonban az anyamenyét megállt, erre a kicsik persze azonnal nekiütköztek, majd egymásnak, aminek az lett a vége, hogy összeverekedtek. Az anyjuk azonban mérgesen közéjük ugrott, egyet-kettőt alaposan megrázott, mire a kölykök lecsendesedtek. És ha nem is álltak meg, ide-oda szaladgáltak, de nem távolodtak el az anyjuk közeléből. Az anyjuk azonban nem foglalkozott velük. Valamit nézett, izgatottan topogott, a hátsó lábaira állt, aztán ismét topogott. (…) Tőlük tán tíz-tizenkét méterre megjelent egy másik menyétcsalád. Ők öten voltak, de a kölykök sokkal kisebbek emezeknél, és bár szaporázták a lábacskáikat, látható volt, hogy ez a kintlét még nem az igazi elemük. A két anyamenyét megállt egymással szemben, a kölykök mindkét oldalon saját anyjuk környékén forgolódtak. De lehet, hogy a szülőjük rájuk mordultak, mert egyszerre mindkét oldalon abbamaradt a forgolódás, és valamennyien csak álltak és szembenéztek. Nem sokáig azonban, hiszen azt a menyéttermészet nem engedi. (…)

Az előbb érkező anyamenyét ugrott egyet a másik felé, aki erre hátrébb ugrott, és ugyanígy tettek a kölykei is. Emezé azonban nem mozdultak el a helyükről, csak ismét forogni kezdtek egy kis körben, kerestek valamit, fogócskáztak. Végül aztán a később jövő család elmasírozott, és az előbb megpillantott is, csakhogy ellentétes irányba. (…) Érdekes dolog az Gera úr, hogy az egyik anyamenyétnek nagyobbak, fejlettebbek voltak a kölykei, mint a másiké. Úgy látszik valóban igaz, hogy nem egy időben van a párzási idejük, hanem tél végétől akár ősz elejéig is elhúzódhat. (…) Barátsággal üdvözli: L. Gábor (Kelt: Csengődön, 2011. április 21-én) Szervusz! Gondoltam megírom Neked a következőt, igaz nem az én megfigyelésem, hanem az egyik kollégiumbeli társamé. Múlt hévégén történt. (…) Kirándulni voltak Pusztataksony határában. Napközben azonban egy felhőszakadást kaptak a nyakukba, és csak azután folytatták a kirándulást, miután elállt az eső. (…) Olyan vizes, saras volt a vidék, hogy elhatározták, nem folytatják a túrát. Elindultak vissza, és ekkor látták meg a menyéteket. Hatan voltak, kettő nagyobb, négy kicsi. Az egyik nagyobb haladt elől, a másik hátul, köztük a kicsik. Valószínű, hogy család lehetett. De alig tudtak haladni az átázott növényzetben. Lépten-nyomon elhasaltak, ami láthatóan dühítette őket. Összeverekedtek, főleg a kicsik, de még egyszer-kétszer a felnőttek is. Forgolódtak, nem tudták hová, merre menjenek. A felnőttek gyakran felálltak a két hátsó lábukra, úgy néztek körbe, aztán trappoltak tovább. Hamarosan el is tűntek. De alighogy eltűntek, megjelent egy görény. Ő is sietett, de nem olyan kapkodóan, mint a menyétek. A földet szaglászta, és szinte biztosra lehetett venni, hogy a menyéteket keresi. De, lehet, hogy a nedvesség miatt nehezen érezte a szagukat, mert többször is megállt, forgolódott, és közben egyre izgatottabban szaglászta a földet. Végül úgy tűnt, ismét megérezte a menyétek szagát, mert ugyanarra tűnt el, ahol a menyétek. (…) Lehetséges, hogy menyétcsalád volt? Úgy tudtam, a kölyköket csak az anyjuk neveli? Vagy mégsem? És mi lehetett az oka annak, hogy a felhőszakadás után elhagyták a rejtekhelyüket? Talán kimosta őket a víz? És szerinted valóban lehetséges, hogy a görény a menyéteket kereste? Talán a görénynek zsákmánya a menyét? (…) Vidrás barátsággal: B. Tihamér (Kelt: Budapesten, 2011. június 30-án) Tisztelt Gera Úr! (…) A „Lutra és társai” című könyvét olvasva gondoltam, hogy írok magának. Kérsemjénben történt, bár nem mostanában, hanem idén február elején. (…) Havas volt az idő, éjjel és nappal is erősen fagyott még. Kollégám a portáján tart és nevel baromfikat: törpetyúkokat, kacsákat, libákat, gyöngytyúkokat. Korom sötét volt még, olyan hajnali fél öt lehetett, amikor a kollégám iszonyatos lármára ébredt. Megijedt, mert tudta, hogy történt valami a baromfiólaknál. (…) Odaért, és nem akart hinni a szemének: három tyúk már a földön feküdt, csupa vér volt a torkuk és a tartójuk, a többe baromfi meg eszeveszett módon igyekezett elmenekülni az ólból. (…) Az igazi meglepetés csak ezután következett! A kollégám ugyanis észrevett egy menyétet! Jól ismeri, mert már többször is sikeresen csapdázta. A menyét nem messze tőle éppen egy újabb törpetyúkot ölt meg. A torkát szorította, majd elengedte, aztán rávetette magát. De nem cibálta, hogy a húsához férjen, hanem csak mohón a kiömlött vért itta fel. Még fel is nézett a kollégámra, de nem zavarta, csak itta a vért. A kollégám kerített valami alkalmatosságot, hogy elkergesse, de a menyét csak elugrott tőle. Mindenáron vissza akart térni oda, ahol a leölt baromfik vére volt, közben pedig a még bent lévő, menekülő baromfiakba is belemart. (…) És ekkor vette észre a kollégám, hogy van egy másik menyét is az ólban. Tőle

távolabb, és szintén a vért itta. Őt is igyekezett elkergetni, de az is csak összevissza ugrált. Még több vért akart. (…) Végül aztán a kollégám fiai is odaértek, és így együttesen sikerült elzavarniuk a menyéteket. Hét baromfit öltek meg, hatot meg olyan súlyosan megsebeztek, hogy le kellett vágni őket. (…) Gera úr! Minden tiszteletem a magáé, csakhogy! Csakhogy biztos abban, hogy a menyét valóban védelemre szorul? Ha igen, akkor jó lenne azt is kitalálnia, hogy azok a gazdák, akik kárt szenvednek, valamifajta kártérítést kaphassanak. (…) Tisztelettel üdvözli: H. István (Kelt: Fehérgyarmaton, 2011. augusztus 21-én) Szia Pali! Kint jártam terepen, és Dögén a Belfőcsatornánál menyéteket láttam. Nagyon cudar, hideg, jeges szeles idő volt. Azon voltam, hogy mielőbb felhagyok a cserkeléssel, mert semmi értelmét nem láttam. (…) Eleinte azt hittem, hermelinek, de hamar észrevettem, hogy menyétek. Hárman voltak. A töltésen szaladtak, verekedtek. Az egyikük tartott valamit a szájában, a többiek őt üldözték, és amikor beérték, leteperték. El akarták venni tőle azt, amit addig a szájában cipelt, az azonban nem hagyta. Hatalmas bunyó volt! Amelyik megszerezte azt a valamit, igyekezett elszaladni, de a többiek azonnal utána vetették magukat. (…) Talán három-négy percig tartott ez, amikor az a valami már annyira szétszakadt, hogy egyiküknek sem kellett. Ekkor, mintha mi sem történt volna, egymás nyomában elszaladtak. (…) Szerinted idei kölykök lehettek, akik még a tél előtt önállósodtak, és ezért maradtak együtt? (…) Válaszodra várva, üdvözöl: P. Endre (Kelt: Kisvárdán, 2012. február 3-án) Gera Úr! (…) Révleaányvárnál, a Ruszka-homoknak nevezett területen történt. Igazi, hamisítatlan májusvégi idő volt. (…) Hatan voltak, egy felnőtt és öt kölyök. Esteledett már, amikor észrevettük őket, az egyik kiszáradt csatornából bukkantak elő. (…) Az egyik kölyök láthatóan nehezen bírta a tempót, amit a többiek, főleg a felnőtt diktált. Lemaradt, lefeküdt, aztán zihálva követte őket. De mindinkább lemaradt. Ekkor egy nagyon éles füttyszerű hangot hallatott. Erre a többiek megálltak. A felnőtt – gondolom az anya – visszaugrált ehhez. Noszogatta, hogy álljon fel, de hiába. A kicsi, bár lábra állt, azonnal el is hasalt. Ekkor az anyja megragadta a tarkójánál, felemelte, és úgy szaladt vissza vele a többiekhez, akik addig egymással fogócskáztak, játszottak. (…) Gera Úr! Lehetséges az, hogy a beteg kölykét az anyamenyét nem hagyja magára? Mert, amit mi láttunk, mintha ezt sugallná? Tud esetleg hasonló esetekről? (…) Tisztelettel: Zs. Zoltán (Kelt: Kisvárdán, 2012. június 2-án) Szia Palikám! (…) Tudom, ismered a Zemplént, és Makkoshotyka környékét is. Itt a Hotykapataknál láttam menyéteket. (…) Azt mondják, az egész országban nagyon elterjedt, én errefelé azonban igen ritkán akadtam rájuk. Inkább hermelin a jellemző, de ezt is tudod. (…) A lényeg: hatalmas zuhé volt, olyan, amire rég nem volt példa. A vihar letarolt mindent, hihetetlen pusztítást végzett. (….) Alig lehetett lépni a letört faágaktól, kidőlt fáktól és kifordult gyökerektől. Ez utóbbinál láttam meg a menyéteket. A gyökér alatt volt a fészkük. Két felnőtt menyét masírozott be a gyökér alá és onnét ki, de amikor előbukkantak, mindig egy-egy kölyköt tartottak a szájukba. Nyolcan voltak, még tehetetlenek, vakok. Nem lehettek többek néhány naposnál. A szüleik kihozták őket a gyökér elejibe, aztán az egyikük velük maradt. Érdekes

volt, hogy lehemperedett melléjük, és ahogyan bírta, magához ölelte és így melegítette őket. A másik valahová elszelelt, de jó öt perc múlta visszatért. Erre, az, aki a kicsikkel maradt, felugrott, a másik odaszökkent hozzá. Szagolták, nyalták egymást, majd az, amelyik visszatért újból eltűnt. Eltelt megint vagy három perc, ismét megjelent. De ekkor már a kölykökhöz is odament, felvette az egyiküket, a másik felnőtt követte őt, aztán elsiettek. Alig egy perc alatt elvitték a kölyköket valahová. (…) Furcsának találom ezt, mert eddig úgy tudtam, hogy a hím nem neveli az utódait. De mindig tanul valamit az ember, nemde? (…) Barátsággal ölel: Sz. Miklós (Kelt: Sárospatakon, 2012. október 15-én) Palikám! (…) Tehát emberes hó esett, alig lehetett lépegetni, mert minduntalan elsüppedt az ember. Mégis kimentem a holtághoz, hátha találok valami érdekes megfigyelnivalót. (A cikolaszigeti Öreg-Duna holtágról van szó – GP megjegyzése). (…) A csaholásra és a visításra figyeltem fel. (…) A kutya, keverékféle, olyan német juhász termetű, kapart az erdőszélen, nem messzire a holtágtól. De nem csak kapart, hanem néha a fejével is lecsapott, mintha valamit így akarna megfogni. Amikor észrevett, farkát a lábai közé csapta és elinalt. Azonnal odasiettem megnézni, mit akart kikaparni. (…) Három menyét volt, valószínű, hogy idei kelések. Kettőt már nem élt, a kutya teljesen összerágta, széttrancsírozta a testüket. A harmadik még szuszogott. Őt felvettem, szerettem volna megmutatni állatorvosnak. Hátha… De nem jártam sikerrel, mielőtt kiértem volna a holtágból, ez is kiszenvedett. (…) Palikám! Szerinted egy kutya mi a nyavalyáért vadászik menyétre? Vagy ez csak nekem olyan különös? (…) Cimborád: Cs. János (Kelt: Mosonszentmiklóson, 2012. december 31-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Bazsi és Sümegprága között találkoztam menyétekkel, egy a Marcalból erre vezetett csatorna mentén. (…) Hirtelen tavasziasra fordult az idő, pedig néhány napja még igencsak úgy tűnt, nem szakad vége az idei télnek. (…) A menyétek a csatornatöltésen szaladgáltak. Megismertem őket, mert valamennyiük bundája vörhenyes volt, nem fehér, mint a hermeliné. Hatan voltak, és ezen meglepődtem. Láttam már menyétet, nem is egyszer, de hatot egyszerre még sohasem. A töltésen szaladgáltak, ugráltak egy csenevész bokros körül. Valamin nagyon iparkodtak, csak azt nem tudtam min. Be a bokor alá, ki onnét, olyan igyekezettel, hogy nemegyszer összefutottak, átestek egymáson. Olyan három-négy percig tartott ez, mígnem úgy tűnt, végeztek, mert egyszeriben valamennyien eltűntek a bokrosban. (…) Vártam még, hátha kijön valamelyikük. De helyettük egy róka jelent meg. A töltésen jött ő is, egyenesen úgy, mintha zsinóron húznák. Szép nagy, egészséges, kormos bundájú koma volt. A bokorhoz érve megállt, egyre izgatottabban szaglászott, majd hirtelen kaparni kezdett. De olyan gyorsan, olyan kapkodva, hogy az valóban meglepő volt. A menyétek, akik bizonyára ott pihentek, riadtan pattogtak elő. Egyik a másik után, ami a rókát lepte meg. Nem győzött kapkodni, az ide-oda cikázó menyétek után, akik viszont azon iparkodtak, hogy mielőbb minél távolabb kerüljenek. (…) Végül is a rókának sikerült az egyik menyétet megfognia. Előbb csak meglökte a fejével a rejtekéből kiugró menyétet, amire az elbukott. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy a róka ráugorjon. Így is tett, ráugrott, beleharapott, majd felemelte, megráncigálta, és úgy dobta el, mint egy kellemetlen koloncot. Közben a többi menyét elmenekült. (…) A róka nehezen csillapodott le. Mielőtt azonban elment volna, ismét megszagolta a megölt menyétet, aztán egyszerűen levizelte. Csak utána ment el. Vártam még, hátha a többi

menyét visszatér, de nem ez történt. Egyikük sem tért vissza, legalábbis azalatt a jó egy óra alatt, amíg magam várakoztam rájuk. (…) Tisztelettel: Gy. Zoltán (Kelt: Sümegen, 2013. február 27-én) Megfigyelések görényről (A megfigyelések házi görényről szólnak – GP megjegyzése) Kedves Pali! Gratulálok a „Lutra és társai” című tanulmányodhoz. Nagyon érdekes. (…) Én egy görényes megfigyelésemet szeretném megírni Neked. (…) Jánkmajtisról Szamosújlakra vezet egy út, ami előbb Jánkmajtisnál keresztezi a Görgő-Szenke csatornát, míg Szamosújlaknál a Holt-Szamost. Mindkét helyen találkoztam görénnyel, mégpedig egy nap alatt. Karácsony után, december 28-án történt. Havas, volt a terület, fagy is volt, de nem elviselhetetlen. Olyan igazi jó téli kirándulóidő. Gondoltam kimegyek területre, lemozgok valamit a több napos pihenésből, evés-ivásból. Mások mellett hermelint kutattam. (…) Olyan kilenc óra tájt érkeztem meg Jánkmajtishoz. Lementem az út alatti csatornaszakaszhoz. Itt mindig találni hermelinnyomot, de többször előfordul már, hogy vidranyom is volt. Igaz ez utóbb vagy olyankor, amikor árad a Szamos, vagy a nyári időkben, amikor aszály van. Érdekes nem? Aszálykor és áradáskor jár erre vidra. Vajon mi lehet az oka? (…) Most azonban meglepetéssel láttam, hogy nem találok hermelinnyomot. Pedig alaposan átnéztem a terepet. Mégsem. Gondoltam, majd Szamosújlaknál találok, úgyis arra megyek majd haza, de csak estefelé, mert ha már kijöttem, akkor nagyobb területet akartam bejárni. (…) Indultam vissza a kocsihoz, amikor észrevettem, hogy a jégkásás vízben úszik valami. Felém tartott. Olyan harminc méterre lehetett, és egyenesen odafelé jött, ahol álltam. Mozdulatlan maradtam. Csakhamar felismertem, hogy görény, a termetéből ítélve, jó nagy testű kani lehetett. A fejét kiemelte a vízből, de az egész teste a víz alatt volt, és még azt is jól kivehettem, ahol a lábaival kormányozza magát. Kb. tőlem tizenöt méterre egyszer csak megállt, forgolódott a vízben, arrafelé kémlelt amerről jött. Talán várt valakit? Nem tudom, mert visszafordult, de nem úszott tovább felém, hanem kikanyarodott a csatornapartra. Ott kiszállt, megrázta magát, és vidramód, a hátára feküdt. Alaposan megdörgödzött a havas, jeges talajon. Utána ott szökdelt, de csak egyet-kettőt, mert megállt és szagolgatott valamit. Erre izgalomba jött. Hirtelen megpördült, és oda ürített, ahol addig szaglászott. Aztán szökkent megint egy-kettőt. Ekkor már tőlem alig lehetett néhány lépésnyire. Még mindig nem vett észre, pedig takarás nélkül álltam az átjáró alatt. Szökdelt és szaglászott, megállt, felkapta a fejét és úgy is szaglászott. (…) Nem tudom, mi történhetett, lehet, hogy megérezte a szagomat, mert váratlanul felkapta a fejét, egy nagyon gyors pillantást tett arra, ahol álltam, aztán beugrott a vízbe. De nem elfelé úszott, hanem énfelém kapkodóan, úgy, hogy vett egy mély lélegzetet, aztán a víz alá bukott és úgy kavarta a vizet. Kicsivel később megint felemelte a fejét, aztán megint le, és úgy úszott tovább. (…) Fél négy körül járt már, amikor Szamosújlakhoz értem. Sötétedett már, de azért csak lementem a Holt-Szamoshoz. Nem csalódtam, találtam vidranyomot és hermelinnyomot is, meg mindenféle más nyomokat: patkányt, egeret, cickányt, kutyát, macskát. Már ahogy az ilyen út alatti átjáróknál lenni szokott. (…) Itt is egy úszó görényt láttam meg. Mintha ismételné magát a reggel, ez a jószág is felém úszott. Nyugodtnak tűnt, mert lassan haladt, nagyon ráérősen úszott. Egyszer azonban megállt, megfordult és néhány másodpercig meredten arrafelé figyelt, ahonnét jött.

Észrevettem, hogy távolabb tőle úszik valami, mégpedig a görény felé. Hamarosan megláttam, hogy az is görény. Emez halkan vinnyogott, alig lehetett hallani. Amikor a másik alig egy méterre ért hozzá, akkor visszafordult, és úszott tovább. A másik követte. Egyszer csak az elsőre látott görényt kievezett a partra, a másik követte, ott megszárítkoztak. Utána egymást szaglálták, mégpedig látható élvezettel. Termetre különbözők voltak, így biztosra veszem, hogy párba álltak. Nem sokáig maradtak, hanem egyszer csak a part menti gizesgazos dzsumbujba eltűntek. (…) Csak egy kérdésem lenne Palikám! Elképzelhető, hogy már decemberben párt választanak a görények? Én úgy tudtam, valamikor tavasszal párzanak, és olyankor is csak a párzás idejére marad a hím a nőstény mellett. Neked erről mi a véleményed? (…) Ölel régi barátod: T. János (Kelt: Ököritófülpösön, 2011. január 3-án) Tisztelt Gera Úr! (…) A napokban láttam meg a honlapján a „Lutra és társai” című művét. Letöltöttem és elolvastam. Gratulálok hozzá. Kérem, fogadja barátsággal ezt a kis történetet, hátha Önnek s a kollégáinak mond valami érdekeset. Szilveszter reggel szokásom szerint kimentem horgászni Agárdra, a MOHOSZ székház melletti területre. Szeretem a téli pecázást, és most is jó volt, mert még a tavat vastag jégpáncél borította. (…) A horgászállásoktól alig néhány lépésnyire összefüggő nádas található. Ott álltam és horgásztam. Tíz óra felé járhatott az idő. (…) Egyszer csak olyan érzésem támadt, mintha valami mozgott volna a nádasban. Óvatosan arrafelé fordítottam a fejemet. De semmit nem láttam. Horgásztam tovább, de megint úgy éreztem, mozog valami a nádasban. Megint odasandítottam, és azt láttam, hogy kb. öt méterre tőlem, ahol álltam mozog a nádas. Kíváncsian figyeltem, mi lehet az. És nem kellett sokat várnom. Egy görény volt. Jól ismerem a fajtáját, annak idején, amikor még falun laktam, akadt vele dolgom. Nem is egyszer. (…) A görény nem lépett ki a nádasból, éppen hogy csak a fejét dugta ki. Mereven állt, és a fejét kapkodva szaglászott. De valami baj lehetett vele, mert igen csapzott volt, soványnak is tűnt, és különös volt az is, ahogyan ott állt, mert láthatóan nagy erőfeszítésébe került ez. És valóban. Egyszer csak az oldalára dőlt, de azonnal lábra állt és elugrott be a nádasba. (…) Dél felé szedelőzködtem. Ekkor megint elfogott az a különös érzés, hogy figyelnek. (…) Kicsit távolabb volt, mint délelőtt, de megint csak a fejét dugta ki a nádasból, és ugyanúgy viselkedett, mint akkor. Az egyik pecástársam is észrevette. Ő nem ismerte fel, kérdezte is tőlem, tudom-e mi az ott a nádasban? Mondtam neki, hogy görény. Erre elnevette magát, mert még sosem látott görényt, és ez tetszett neki. De az volt igazán az érdekes, hogy amíg beszélgettünk a görény nem mozdult el. Csak állt, reszketett és figyelt. A társam gondolt egyet és tett felé egy lépést. Többet nem mert, mert attól félt, ha túl közel megy, a görény megharapja. A görény észrevette, hogy elindultak feléje, de ekkor sem mozdult meg. Összeszedelőzködtünk és elindultunk a parkolóhoz. Kicsit távolabbról visszanéztem, a görény még ott állt, de kilépett a nádasból. A jeget szagolta, ide-oda vánszorgott, mert láthatóan nehezére esett a járás. Aztán bekullogott a nádasba. (…) Hát ennyi Gera Úr! Talán valami hasznát veszi ennek az apró kis megfigyelésnek. (…) Tisztelettel üdvözli: K. Ernő (Kelt: Kápolnásnyéken, 2011. február 14-én) Szia Pali! (…) Tudod, nagyon szeretjük az Aggteleki-karsztot, a Borsodi-dombságot a Rudabányai-hegységet és a Szalonnai-hegységet. Tegnap sem volt maradásunk. Itt a jó idő, és már kint is találtuk magunkat. (…) Éppen Alsószuha és Zubogy között kirándultunk, amikor megláttuk a görényeket. (…) Még sosem találkoztam errefelé görénnyel. Úgy tudtam, hogy a zárt erdőket nem szereti, vagy legalábbis ha teheti, elkerüli. (…) Olyan hangosan csörtettek, mintha egész falka

lett volna. Lent a földön ugráltak, nem másztak fel a fákra. Ketten voltak, egy testesebb és egy jóval kisebb. Bizonyára pár volt, hiszen áprilisban járunk. A legtöbb kisragadozónk, ha jól tudom, ilyenkor már párzik, hiszen májusban-júniusban már látni kölyköket is. (…) Ezek csak csörtettek. Mi tőlük cca. tíz méterre álltunk, jó fedezékben. A görények egyszer csak megálltak, összeszaglásztak, aztán átölelve egymást hemperegtek. Játszottak! Egyszer csak az egyikük félreugrott, jól hallhatóan visított egy éleset, mire a másik is megállt. Mindketten mozdulatlanul álltak, füleltek és kapkodva a fejüket szagolták a levegőt. (…) Talán ha fél perc telt el, amikor a nagyobbik görény váratlanul felugrott, de ugyanazzal a mozdulattal előre is ugrott, le az avarra. Ott idegesen kapkodni kezdett, kapart és ásott. Erre a másik görény is ott termett, és ő is ugyanígy tett. Néhány másodperc múlva valamik kiugrottak a feltúrt földből, pockok vagy egerek lehettek. Ezt nem tudom. Azt viszont igen, hogy a görények megrészegülve vetették magukat utánuk, pedig azok igen sebesen mentették a bőrüket. De a görények is gyorsak voltak, mindketten megfogtak egy-egy valamit, de el is dobták, mert újabbakat is meg akartak fogni. Azok azonban addigra valahová elmenekültek. A két görény, mint felturbózott ideg úgy ugrált és szaladt körbe-körbe. A fejüket lesunyták, szaglásztak, utána ugrottak, és ahová értek, ott széttúrtak mindent maguk körül. Percekig tartott ez, amíg lecsillapodtak. Akkor aztán a zsákmányhoz mentek, de nem ettek, hanem egymást szaglászták, nyalogatták. Csak miután ezzel végeztek, tértek vissza a zsákmányukhoz. Szaglászták azokat, meghempergették a földön, aztán a szájukba fogták. Úgy tűt, mintha nem tudnának velük mit kezdeni. (…) Nem volt azonban maradásuk. A szájukba vették a zsákmányukat és gyorsan elszökelltek. Később már sem nem láttuk, sem nem hallottuk őket. (…) Régi harcostársad: U. Dénes (Kelt: Putnokon, 2011. április 30-án Szia Pali (…) Ezért gondoltam, hogy megírom Neked. Bükkzsércen töltöttük a szabadságunk első felét. Minden nap kirándultunk. Az egyik nap az úgynevezett Hosszúvölgy felé kerültünk, és így bukkantunk ki a Hór-patakhoz. Lehet, hogy csak most nyáron ilyen csekély a vízállása, mert most alig-alig csordogált valami az alján. (…) A környéket nem kell leírnom Neked, erdős, dombos, sziklás a terület. Az ember inkább nyusztra számíthat, mintsem görényre. (…) A görények a patakban tűntek fel. Öten voltak, egy felnőtt és négy kölyök. A kölykök még jóval kisebbek voltak az anyjuknál, pedig az sem volt valami nagytestű. Ott bukdácsoltak a patakmederben, csak néha-néha kellett egykét karnyújtásnyit úszniuk. Főleg a kölyköknek. De ez nem volt akadály, úgy látszik, megszokták már, mert amikor olyan részhez értek, ahol úszni kellett, gondolkodás nélkül megtették. De közben sokat kíváncsiskodtak, mindent, ami az útjukba került megszagoltak, legyen szó faágról, fatönkről, kavicsról, kiálló kőről. (…) A nőstény egyszer csak felkapta a fejét, sipított vagy inkább visított egy hangosat, mire a kölykök azonnal lehasaltak ott, ahol voltak. A nőstény ijedten nézett körbe és szaglászta a levegőt. De alig néhány másodperc múlva ismét visított egyet, mire ő maga is elugrott onnét, ahol addig állt. A kölykök is követték, és egy a patakba benyúló gyökér alá bújtak. Ott a nőstény hátraparancsolta a kölyköket, akik erre meghúzták magukat. A nőstény is bebújt, de a bejáratnál maradt. Lefeküdt, csak a fejét emelgette, és nagyon idegesen szagolgatott. (…) Bő tíz perc telt el, amikor a nőstény nagyon óvatosan előmerészkedett. Kiállt a fedezékük elé, kapkodta a fejét, kicsit később szökkent kettőt, be a patakmederbe. Ott is megállt, és szagolgatott. A kölykök nem mozdultak. A nőstény ekkor alig hallhatóan vinnyogott feléjük, mire az apróságok kiviharoztak a gyökér alól. Most azonban már nem ráérősen, játszi kedvvel haladtak, mint az előbb, hanem sietősre fogták. Elől ugrott a nőstény,

őt követték a fiai. Ez kicsit nehezen ment nekik a hepehupás mederben, sokszor el is hasaltak. De nem volt megállás, a nőstény olyan iramot diktált, hogy nem lehetett megállni. (…) Hát ennyi a történet. Remélem, a hasznát veszed. (…) Őszinte barátod: G. Dénes (Kelt: Egerben, 2011. augusztus 9.én) Szia Pali! (…) Mindezek után érdekességként megírom azt is, hogy hol és mikor, hogyan találkoztam görényekkel. Ez is nem messzire történt Tarjántól, a víztározót tápláló Szentlászló-pataknál. (…) Szürkült már, és éppen hazafelé tartottam. A töltésen talpaltam, amikor tőlem kb. olyan húsz méterre egy csenevész bokor alól kiugrott valami. Görény volt, semmivel sem lehetett összetéveszteni. Kiugrott a takarásból, megállt egy pillanatra, szimatolgatott, aztán a rá olyan jellegzetes testtartással a töltés széléhez ugrott. Ott hasra dobta magát és lecsúszott a patakba. Úgy, ahogyan azt a vidra is teszi, főleg télen. Ekkor négy újabb görény is megjelent a bokornál. Kölykök voltak, már majdnem anyányiak. Az anyjuk a vízben pancsolt. A kicsik odabaktattak a töltés széléhez, de nem mentek az anyjuk után. Csak bámulták őt, aztán ijedten fel és alá rohangáltak, még egymásnak is nekimentek. Akkor aztán összemarakodtak. De ezek az álbalhék csak pillanatokig tartottak. (…) Kb. olyan másfél-két perc múlva visszatért az anyjuk és lehemperedett a fövenybe. A kölykök odasereglettek, ráugrottak. Ezt a nőstény barátságosan fogadta, hancúrozott velük. De csak alig fél percig, mert ekkor felállt és ismét lecsúszott a mederbe. Ekkor a kölykök is követték. Igaz, nem nagy kedvvel, mert eleinte csak zavartan forgolódtak, végül is követték az anyjukat. Valamennyien esetlenül gurultak a vízbe, ahol az anyjuk várta őket. Ott hangosan visítottak, de a nőstény nem foglalkozott velük, hanem ott úszkált körülöttük. A kölykök is csapkodták a vizet, látszott, hogy még nemigen szokták meg. Az anyjuk kb. újabb fél perc múlva elúszott a víztározó irányába, és a kölykök prüszkölve, visítva követték. (…) Sokszor találkoztam már görénnyel, de úszni most láttam először. (…) Üdvözöl: P. Róbert (Kelt: Tatabányán, 2011. szeptember 30-án) Tisztelt Gera Úr! Olvastam a honlapján talált tanulmányokat a menyétfélékről. Nekem sok találkozásom még nem volt velük. Tegnap azonban megfigyeltem görényeket, és gondoltam ezt megírom magának, hátha a hasznát veszi. Nem messzire Hajdúdorogtól az úgynevezett Disznókútijárásnál jártam. Mindent hó borított és szeles, hideg idő volt. (…) Sík vidék ez, de azért akad facsoport és kisebb bokorcsoportok is. Az egyik facsoportnál láttam meg a görényeket. Hárman voltak, és ha jól láttam, egyformák. Mármint testnagyságra. Kiugráltak a síkra, ott megálltak, szagoltak. Nagyon nem tetszett nekik az idő, mert mi tagadás, a szél erősen fújt és a frissen esett porhavat igencsak felkavarta. A görények visszaugrottak a facsoporthoz. De nem volt maradásuk, mert azonnal megint előjöttek, de aztán megint visszaugrottak. Még vagy hétszer-nyolcszor megismételték ezt, aztán az utolsó alkalomkor már kint maradtak, és felpúposított háttal, libasorba elugráltak a legközelebbi bokorcsoporthoz. Onnét azonban ekkor kiugrott egy macska. Kóbor lehetett, de ha jól láttam, jó erőben volt. A görények észrevették, azonnal megálltak, megfordultak, és iromba vissza a facsoporthoz. A macska eleinte csak nézte őket, aztán hirtelen utánuk szaladt. A görények elérték a facsoportot, ott eltűntek. A macska utánuk vetette magát, és csak azt láttam, hogy a görények előbb kiugrottak a síkra, aztán vissza és ott amilyen gyorsan csak tehették, felkapaszkodtak az egyik fára. Ez nagyon nehezen ment nekik, állandóan megcsúsztak. De a rémület minden bizonnyal erőt adott nekik. A macska nem mászott utánuk, hanem ugorva a mancsaival próbálta elérni őket. Talán ha tízszer ugrott és kapott utánuk. A görények a fatörzshöz lapulva mozdulatlanok voltak. A macska bizonyára

elfáradt, mert abbahagyta az ugrálást, eltűnt a facsoportban. A görények nem mozdultak. Lehet, hogy látták maguk alatt valahol a macskát. (…) Ekkor a szél hihetetlenül felerősödött, talán olyan két percig semmit nem láttam a felkavart porhótól. Lassan tisztul a kép, kerestem a görényeket, de már nem láttam őket. A macskát sem. Pedig még vagy húsz percig kitartottam. (…) Gera Úr! Miért vadászik a macska görényre? (…) Tisztelettel üdvözli: L. Tibor (Kelt: Tiszavasváriban, 2012. január 10-én) Palikám! A napokban Pécelen jártam az egyik ismerősömnél. Nemrég költözött oda, a kisváros határában mostanság épített házába a családjával. Közvetlenül a határban laknak, ahonnét a közeli autóútig csak gizes-gazos, bokros és fás terület található. Kimentünk, hogy sétáljunk egyet, és kijött velünk Morzsa is, a kis foxi. Esteledett már. Morzsa önfeledten szaladgált, néha megállt, megszagolt valamit, aztán ürített, utána megint ugrált és szaladgált. Egyszer csak riadtan felvonyított és a hátára esett. Odaszaladtunk megnézni, hogy mi történhetett. Szerencsére nem volt baj, a kutya csak megijedt. Hogy mitől? Görénytől. Ott állt tőlünk négy-ötlépésnyire, felpúposította a hátát, sziszegett, vinnyogott. Féltünk, hogy megtámad bennünket, ezért nem fordultunk meg, hanem hátrafelé lépdelve távolodtunk el tőle. A kutya is, igaz ő megfordult és gyorsan elszaladt. A görény látva, hogy hátrálunk, mintha megnyugodott volna, sőt kicsit később még előre is ugrott. Oda, ahol álltunk. Ott megszaglászta a talajt, aztán ürített, majd gyors mozdulatokkal elszaladt. (…) Üdvözöl: P. Imre (Kelt: Budapesten, 2012. április 15-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Gondoltam hát, megírom magának azt, amit láttam. (…) Kint madarásztunk a fiammal a Szabadszállás határában lévő Alsószőlők és Balázspuszta közötti területen. Ennek során érintettük az úgynevezett övcsatornát. Nagyon rég nem volt eső. A csatornában ennek megfelelően alig volt víz, az is inkább posvány. (…) A töltésen egy szinte teljesen kiszáradt bokornál látta meg a fiam a görényeket. Fontos, ezt eddig elfelejtettem megírni, mert érdekes lehet magának! Ez délelőtt kilenc óra negyed tíz környékén volt. Napos, meleg idő volt. Érezni lehetett, hogy napközben megint rettenetes meleg lesz. (…) Heten voltak, egy nagyobb, akit a fiam először vett észre, aztán később láttuk meg a kölyköket. Az anya eleinte csak álldogált, de azután ide-oda ugrált. Mintha keresett volna valamit. A fiai a bokornál maradtak. Hancúroztak, alig lehettek nagyobbak, mint egy kamasz fiúgyerek tenyere. Az anya lebucskázott a töltés oldalán, le egészen a csatorna aljára. Ott előbb ivott, azután ide-oda rohangált. Egyszer csak egy nagyobbat ugrott, csak azt nem láttuk hová. De pillanattal később ismét megjelent, és tartott valamit a szájában. Erre a fiai köré zsongtak, mire azt a valamit az anya lehajította nekik. Uram Jézus! Ha látta volna, Gera úr! Azt a kavarodást, verekedést, amit a kölykök produkáltak, nem tudom leírni. Az anyjuk hagyta őket. Talán ha fél perc múlva alábbhagyott a verekedés, gondolom, addigra szétmarcangolták azt a valamit. (…) Nem volt maradásuk. Az anyagörény elugrott a bokortól, és a fiai már utána ugráltak. Esetlenek voltak, sokszor megbotlottak, összeütköztek. Olyankor egymásba is martak. Egyszer egy ilyen verekedéskor mindkét kölyök legurult a töltésről, és meg sem álltak a csatorna aljáig. Volt ám sipítás. Erre a család megállt. Az anya visszaugrott oda, ahol porul jártak a fiai. De nem ugrott utánuk. Nyílván mondott nekik valamit, mert azok ketten ekkorra nagyon gyorsan kapaszkodtak fel a töltés oldalán. Amikor már majd felértek, akkor lehajolt hozzájuk az anyjuk. Megragadta a grabancukat, és úgy húzta fel őket. Amikor együtt voltak, megint előreugrott, és a kölykök követték őt. A töltésen mentek végig. Három-négy perc

múlva szem elől tévesztettük őket. (…) Üdvözli: Zs. Károly (Kelt: Szabadszálláson, 2012. augusztus 21-én) Pali Barátom! (…) Ennyit a hermelinről. De van még valami a számodra. Képzeld, Kecskemét és Nagykőrös között láttam görényeket, egészen pontosan a Feketedűlő és Hangácsdűlő által határolt sevizű csatornánál. Délután négy óra felé, már erősen sötétedett. (…) Ketten voltak, termetre ugyanakkorának tűntek. A kiszáradt csatornamederben verekedtek. Ezt hallottam meg. Hangosan rikácsoltak, visítottak. Emberesen püfölték egymást, de hogy miért, azt nem tudom. Talán egy percig tartott még a hepaj azután, hogy odaértem. Akkor abbahagyták. Mindketten erősen ziháltak, kapkodták a levegőt, sőt az egyikük vérzett is. Ha jól láttam, akkor a jobb mellső lába. (…) Előbb az állt fel, amelyik nem vérzett. Elugrott a másiktól, idegesen szimatolgatott, aztán lesunyta a fejét és úgy ugrált. Talán így keresett valamit. Ekkor a másik is felállt, és már nem vérzett olyan erősen. Ellentétes irányban ugrott el, mint a másik. De alig telt el két-három perc, ismét egymáshoz ugráltak. Megálltak egymással szemben, vinnyogtak, prüszköltek, és már-már ismét összeverekedtek. Azonban nem ez történt! A nem vérző hátraarcot vett és elugrált a másiktól, aki viszont követte őt. Az azonban nem törődött vele, csak ugrált, szaglászott, keresett valamit. Gondolom zsákmányt. Egyszer csak felkaptatott a csatornafalon a töltésre. A másik oda is követte, és hamarosan eltűntek. (…) Szerinted mi lehetett ez az egész? Pár lettek volna? Ilyenkor novemberben? Vagy magukra maradt, még összetartó idei kölykök? De hát miért verekedtek, aztán meg miért maradtak együtt? (…) Ölel cimborád: R. Viktor (Kelt: Kecskeméten, 2012. november 25-én) Szia Pali! Kint voltam vidrázni Murakeresztúrnál, Bajcsánál és Miklósfánál. Végigjártam a Bakónáki-patakot, a Principális-csatornát, meg persze benéztem Miklósfai-halastavakhoz is. Bajcsánál görényeket is láttam. Gondolom, ezt is megírom. (…) A csatorna és a patak párhuzamosan haladnak egymás mellett. Havas volt minden, a napokban többször is havazott. Sötétedett már, olyan négy óra múlt pár perccel. A görényeket a töltésen vettem észre. Nagyon siettek, a csatorna felől haladtak a patakhoz. De nem mentek le, hanem, amikor elérték a patakot, a töltésen maradtak és ott ugráltak egyenesen tovább. (Lefotóztam a lábnyomukat a hóban, azt a csatolt fájlban küldöm meg.) (…) Hirtelen megálltak, felkapták a fejüket, aztán az egyikük erre, a másikuk arra ugrott. Valamitől megijedtek. Azt nem tudom, hogy mitől, mert rajtuk és rajtam kívül egy teremtett lélek nem volt kint. De mindegy is, jól mutatja ez, hogy a menyétféléink bizony mennyire félénkek. (…) Alig telt el fél perc, ismét megjelentek. Egymáshoz szaladtak, szagolgatták egymást, aztán mintha mi sem történt volna, haladtak tovább. (…) Éppen végeztem a fényképezéssel, és elindultam a kocsihoz, amikor észrevettem, hogy jönnek visszafelé. (…) Ugyanúgy egymás mögött ugráltak. Amikor odaértek, ahol az előbb én voltam, megálltak. Idegesen szaglászták a hóban a cipőm nyomát, és ez nem tetszett nekik, mert riadtan eliramodtak. (…) De még mindig nem volt vége, mert a görények alighogy eltűntek, megjelent egy róka. Mintha zsinóron húzták volna, úgy jött, meg-megszaglászta a havat. Egyértelműen a görényeket követte. Ő is odaért, ahol fényképeztem, ott megállt, szagolgatott, de nem ugrott el, mint a görények, hanem felvette ismét a görények szagát és utánuk masírozott. Ekkorra azonban már teljesen besötétedett, nem volt értelme tovább ott maradnom. Pedig nagyon érdekelt volna, hogy a rókának sikerült-e beérnie a görényeket.

Baráti üdvözlettel: Sz. Zoltán (Kelt: Murakeresztúron, 2013. január 20-án) Palikám! (…) Hát még ilyen március 15.-re sem emlékszem, amint ez az idei. Ekkora hó emlékezetemben nem volt március közepén, pedig maholnap betöltöm a hatvanat. Hallom, hogy ott nálatok Pesten minden utcai megemlékezés és tüntetés is elmarad emiatt. (…) Tegnap korán reggel mennem kellett Kadarkútra, nem volt mese. Vártak. Már ekkor is esett hó, de még nem nézett ki olyannak, mint amilyen a végén lett. Így nehezen jutottam el, sebtiben elintéztem a dolgomat, aztán irány vissza Marcaliba. Nagybajomnál a 61-es út keresztezi az Aranyos-patakot. Visszafelé ott találtam meg a két görényt. Nyílván autó csapta el őket. Mindkettőjük teste rettenetesen összetört. Szép jószágok voltak, jó erőben, vastag meleg bundában. És tudod mi a legfurcsább? Az, hogy kifejlett hímek voltak. Legalábbis úgy vélem idősebbek lehettek egy évesnél. És ez szokatlan, nem? Úgy tudtam eddig, hogy a felnőtt hímek nem viselik el egymást, és most, tessék, itt van. Bár az is lehet, ötlik fel most bennem, hogy nem egyszerre ütötték el őket, hanem külön-külön más időben – igaz, ezt nem írtam eddig: még nem hűltek ki, teljesen meleg volt a testük. Vagyis lehet, hogy véletlen az egész, hogy ugyanott, szinte ugyanakkor elüssenek két görényhímet? (…) Neked mi erről a véleményed? Ölel barátod: K. Gábor (Kelt: Marcaliban, 2013. március 15-én) Megfigyelések nyusztról Tisztelt Gera Úr! (…) A Szentai-erdőben kirándultunk, nem messzire Kaszótól és Somogyszobtól. Nagyon szép terület ez, látszik a gondos emberi kéz munkája. (…) Sötétedett már, amikor észrevettük a nyusztot. Ő hívta fel magára a figyelmet. Nyílván, amikor az egyik tölgyfáról átugrott a másikra, akkor verte le a havat a fákról, és mi erre figyeltünk fel. Egyedül volt. Beült egy ágvillába, onnét kukucskált kifelé. Semmi mást nem láttunk, teljes csend volt, mozdulatlanság mindenhol. (…) A nyuszt egy darabig csak üldögélt, aztán felugrott egy másik ágvillához, ott is megpihent. Kémlelődött. Talán keresett valamit. Egyszer azonban hirtelen megfeszült, ideges lett. Valahová elmeredt a tekintette, aztán olyan gyorsan, hogy nem lehetett szemmel követni, elugrált egyik fáról a másikra. (…) Azt hittük nem látjuk többet, de amint indulni készültünk, megint megjelent azon a fán, ahol először észrevettük. Megpihent, de mégis nyugtalannak látszott. Ide-oda forgatta a fejét, és most már biztosak voltunk abban, hogy keres valamit vagy valakit. Nem is volt sokáig nyugton, mert ismét elugrált valahová. (…) Tisztelettel üdvözli: S. Béla (Kelt: Nagyatádon, 2011. január 31-én)

Szia Pali! (…) Néhány napot az Őrségben töltöttünk, Szalafőn. Sokat kirándultunk. Az egyik nap az úgynevezett Gyöngyösszem-hegyre néztünk el, és akkor láttunk nyusztokat. Ez estefelé történt, sötétedett már, de még mindent jól lehetett látni. (…) Ketten voltak. Kergették egymást. Félelmetes akrobatikus ügyességgel ugrottak egyik fáról a másikra. Ha beérték egymást, akkor úgy tettek, mintha marakodnának. De nem marakodtak, hanem játszottak. Egyforma nagyságúnak tűntek, nagyon szép, tömött bundájuk volt. Pár lehetett? Esetleg tavalyi, még együtt élő kölykök? Mert hát furcsa, hogy ilyenkor együtt vannak. (…)

Nagyon jól érezték magukat, úgy tűnt számunkra, hogy hossza-vége nem lesz a kergetőzésüknek. De mégis vége lett, mert az egyikük felfigyelt valamire. Nem tudom mire, egyikünk sem vette észre. Csak azt láttuk, hogy előbb az egyikük hagyja abba azonnal a játékot, és valahová nagyon mereven, mozdulatlanul elnézett. Erre a másik is mozdulatlan maradt, de ő a társát figyelte. Az csak bámulta azt a valamit, és egyszer csak elugrott és hamarosan eltűnt a szemünk elől. A másikuk ott maradt, de nem sokáig. Hamarosan követte a másikat, de furcsa volt, mert ő előbb nem ugrott egyik fáról a másikra, hanem lekúszott, vagy jobban mondva lekapkodta magát a talajra, ott ugrálva átszaladt egy másik fára (amire át is ugorhatott volna), aztán nagyon gyorsan felmászott. Utána már fáról-fára ugrálva ment a társa után. Szerinted miért mászott le? (…) Üdvözöl: H. Ferenc (Kelt: Sümegen, 2011. április 22-én) Szia! Múlt hét végén a Bükkben kódorogtam nem messzire Bükkzsérctől a Hór-völgyben. Visszafelé tartottam, szürkült már. Ekkor hallottam meg a nyusztokat. Jobban mondva, előbb megláttam őket. Egyik fáról pattogtak a másikra, és ha utolérték egymást, akkor úgy tettek mintha verekednének. De csak játszottak. (…) Egyszer az egyikük váratlanul leszaladt a fatörzsről a talajra, és a másik nyomban követte. Ott is játszottak, kergették egymást, birkóztak a vastag avarban. De az egyikük felfigyelt valamire. Ellökte magát a társától, és nagy szökkenésekkel elugrott vagy két méterre, és ott kapkodva ásni, kaparni kezdett. A másik követte, és ő is ugyanígy tett. Kiástak valamit, talán pockokat, nem láttam jól. (…) Mint akik jól végezték a dolgukat, ismét hemperegtek, játszottak. Ekkor a nagyobbik átölelte a kisebbiket, és láthatóan párzani akart. De a másik nem engedte, kiugrott alóla, felszaladt az egyik terebélyes fára, mintha menekülne. De nem menekült, mert visszanézett, látta, hogy a társa még lent van, ezért ott maradt egy kiálló ágon. Végül a másik utána eredt, és akkor elölről kezdődött a fogócska. (…) Maradtam még, hátha ismét meglátom őket. De nem. Viszont hallottam őket: erős rikácsolást, visongást. Ebből arra következtettem, hogy mégis pároztak. Neked erről mi a véleményed? (…) Öreg harcostársad: H. Gyula (Kelt: Miskolcon, 2011. augusztus 12-én) Tisztelt Gera Úr! (…) Ebből gondolom, hogy talán érdekli Önt az a megfigyelésem, amit a tegnapi napon tettem az Aggteleki Nemzeti Parkban, egészen pontosan a Ménes-völgy és a Szelcepuszta közötti erdőben. (…) Hajnalban indultam útnak, szerettem volna mielőbb kint lenni. (…) Négyen voltak. Egy termetesebb nyílván az anya, és nála valamivel kisebbek, valószínű a kölykei lehettek. Véletlenül vettem észre őket. Előbb az anyát láttam meg. Éppen kiugrott a fészkükből, mert gondolom, hogy ott fent a fatörzsben lentről is jól látható odú lehetett a rejtekhelyük. Kiugrott az ágra, és hamarosan ott termett mellette a három kölyke is. Az anya átugrott egy másik ágra, amely lentebb volt ugyanazon a fán, és visszanézett a kölykökre. Azok követték, de nem várta be őket, hanem tovább ugrált. A kölykök szorgalmasan követték, le egészen a talajig. Ott az anyjuk bevárta őket, és mintha csak megdicsérte volna őket az ügyességükért, valamennyiüket megbökdöste, megszaglászta. Aztán ott a talajon ugrott el tőlük, és a kölykök azonnal követték őt. (…) A nőstény váratlanul megállt és a vastag alomban turkálni, kaparni kezdett. A kölyköknek sem kellett több. Hamarosan alaposan feltúrták azt a részt, de úgy láttam, nem találtak semmit. Gondolom pockot, vagy egeret kerestek. Miután ráébredtek arra, hogy hoppon maradtak, a nőstény még mindig a talajon tovább ugrált, és a fiai a nyomában. Ekkor

a nőstény újra megállt, felkapta a fejét és valamiféle nyekergő-reszelős hangot adott, mire az egész társaság pánikszerűen felviharzott a legközelebbi fára. Megijedtek valamitől, de hogy mitől, nem tudom. Vártam még egy jó félórát, hátha ismét meglátom őket, de többet nem kerültek a szemem elé. (…) Tisztelettel: R. Péter (Kelt: Szendrődön, 2011. szeptember 10-én) Szia Pali! Mogyoróska és Háromhuta között túráztunk a társaimmal, és nem sokkal Háromhuta előtt, ahol Tolcsva-patak folyik, nyusztot láttunk. (…) Az volt a legmeglepőbb, hogy ez délelőtt történt, alig múlt tíz óra. A pataknál mi is megálltunk, kutattunk a parton, én még a mederbe is bementem és az abból kiálló termetesebb köveket vizsgáltam meg, hátha találok hermelinnyomot. Kutattunk hát, ki erre, ki arra, amikor Zsófia, az egyik társam azt mondja, hogy nem messzire tőlünk mozog valami. Elhallgattunk, és vártuk, hogy mi lehet az. (…) Tőlünk kb. tizenöt méterre lehetett. Nyuszt volt, nagyon szép, erőteljes, egészségesen szép, csillogó bundája volt. Lemászott a fáról, egészen a patakig. Ott ivott. És közben látott bennünket, de különösebben nem tűnt félénknek. Miután ivott, visszaugrott a fára. Azt hittük elmegy. De nem! Képzeld, egy hozzánk közelebb lévő patakparti fára ugrált, ott beült egy ágvillába, és onnét nézett bennünket. Hihetetlen volt! (…) Talán másfél-két percig volt ott, aztán felkapta a fejét, szagolgatta a levegőt, utána pedig villámgyorsan elviharzott, egyik ágról a másikra ugorva. (…) Üdvözöl: K. Barnabás (Kelt: Sátoraljaújhelyen, 2012. május 15-én) Szia! (…) Nem messze Sámodtól a Bükk-háti-erdőben nyusztokat láttam. Reggel hét óra körül történt. Az előző napokban jó méteres hó hullott. (…) Ketten voltak. Hangosan kerregtek, úgy ugráltak egyik fáról a másikra. Kergették egymást. Amikor utolérték egymást, még hangosabban kerregtek, és verekedtek. Cefetül tépték egymást. Az egyikük igyekezett menekülni. Leszaladt a fatörzsön a földre, de a másik nem engedte, hogy elszökjön. Utána iramodott, beérte, és a földön is összemarakodtak. Az, amelyik menekülni akart, kiugrott a másik alól, és felszaladt egy másik fára és elszelelt. Ekkor a másik nem követte, hanem a földön ide-oda ugrált, miközben tovább kerregett. Végül ő is visszaugrott egy másik fára, de nem ment el, hanem továbbra is nyugtalanul ugrált egyik ágról a másikra. És be nem állt a szája. Talán három-négy percig dühöngött ott egymagában, végül elugrott egy másik fára, és eltűnt a szemem elől. (…) Ott, ahol a földön verekedtek sok vért találtam. Aki menekült, sokkal jobban vérzett, ezt a menekülési útvonalán jól kivehettem, de a másik is vérzett, igaz nem annyira, mint a megvert. Hihetetlen nagy hírig volt! Üdvözöl: J. Sándor (Kelt: Vajszlón, 2012. december 17-én) Szervusz! Tegnap a Kelet-Mecsekben jártam, és az úgynevezett Hidasi-oldalnál nyusztokat láttam. Estefelé történt, már jócskán sötétedett. Hangosan rikácsoltak. Két külön tölgyfán voltak, fel és alá szaladgáltak a fákon, közben szidták egymást. Az egyikük egyszer még le is szaladt a földre, és odarohant ahhoz a fához, ahol a másik volt. Erre az is leereszkedett, de nem ugrott le, hanem a fatörzsben kapaszkodva rikácsolt a másik felé. Úgy tűnt, hogy ez felugrik hozzá, végül azonban meggondolta magát. Visszarohant a másik fára, ott felmászott az egyik középmagasan lévő ágra, és onnét rikácsolt. Tán négy percig tartott ez, mígnem az, amelyik nem mászott le a földre, elugrott valamerre, de a ricsaját még percekig lehetett

hallani. Amelyik ott maradt, az is rikácsolt, fel és leszaladgált a fatörzsön, vagy pedig egyik ágról a másikra ugrott. Végül ő is elugrott másfelé. (…) Ölel cimborád: Sz. Tamás (Kelt: Komlón, 2013. január 20-án) Megfigyelések nyestről Kedves Komám! Olvasva a „Lutra és társai” című munkádat, eszembe jutott egy nyestes megfigyelésem. Tavaly történt, ha jól emlékszem valamikor szeptember közepén, egy nagyon nagy felhőszakadás után. (…) Kint jártam a határban, nem messzire Tarnaszentmiklóstól. Ott van egy mezővédő erdősáv, amit a vihar igencsak megtépázott. Ott láttam meg a nyestet. Szegényt minden bizonnyal kimosta az eső, talán valamelyik kidől fában volt a fészke. A földön ugrált, csupa víz és sár volt a bundája. Elkeseredetten rikácsolt, látszott, hogy nemigen érti a világot. Csak szaladgált, mint egy eszét veszett valaki. Még arra sem szaladt el, amikor észrevett. Közelebb mentem hozzá de ő csak rótta a köreit. Végül már alig pár lépésnyire voltam tőle, amikor megállt. Minden bizonnyal már túlságosan is közel kerültem hozzá, mert ekkor beljebb szaladt. De ott sem volt nyugta, továbbra is a földön szaladgált. Ismét közelebb mentem. Ez már sok volt neki, felugrott az egyik fára, ott forgolódott, aztán átugrott egy másikra, és ott is forgolódott. Szántam szegényt, de semmit sem tehettem érte. (…) Barátod: P. Gábor (Kelt: Kiskörén, 2010. december 2-án) Tisztelt Gera Úr! (…) Ami pedig a nyestet illeti, bizony sok galibát okoz. És most nagyon udvariasan írom ezt. Tudja, rengeteg problémát okoz. Annyira megszokta már az embert, hogy még a házakba is beköltözik. Leginkább a padlásra, de az istállóba, ólba is. Legutóbb is meggyűlt vele a bajom. (…) Nincs nagy portánk, de mindig tartottunk baromfit, kacsát, libát. Most is. Az ólakat, amennyire csak lehet, levédem, mert kerülhet erre mindenféle ragadozó. A napokban nyest volt. Éjszaka arra ébredtünk, hogy valami nagy ricsaj hallik az ólaktól. Szaladtam is, amint bírtam. Hát képzelje, ott volt bent a nyest, szorongatta az egyik kakasomat. Felé vágtam a kezem ügyében lévő lapátot, de hasztalan. El nem engedte a kakast, hanem húzta maga után. El akart szökni, vinni magával a kakast. De nem hagytam. Felkaptam a lapátot, azt újra felé hajítottam. Erre a szemtelenje, elengedte a kakast, és elém ugrott. Azt hittem belém harap. De nem. Csak mérgesen rikkantott, aztán visszaszaladt a kakashoz, és vitte volna. Felkaptam a lapátot, és feléje csaptam. Többször is, mert mi tagadás, elöntötte az agyamat a vér. Ez már sok lehetett neki, mert elszaladt. (…) És tudja ez már nem az első eset. Tudna talán olyan tanácsot adni, amivel levédhetem az ólakat a nyesttől? (….) A válaszát várva, üdvözli: Zs. Sándor (Kelt: Csabrendeken, 2011. március 2-án) Szia Pali! (…) Hallottam már arról, hogy a nyest behúzódik az emberi településekhez, és ezt most magam is megtapasztalhattam. (…) Itt Sümegen történt, kint a város külterületén. (…) Fényes nappal volt, a nyest ennek ellenére ott sétált az úton. A kutyák ugatták ám, de nem törődött felük. Csak ugrált az utcán, néha megállt, aztán tovább ugrált. Voltunk ott jó néhányan mi emberek is, hiszen a kutyák olyan hangzavart okoztak, hogy azzal szinte mindenkit kicsaltak. De a nyest velünk sem méltóztatott foglalkozni. (…) Végül is lehet, hogy megunta a nyüzsgést, vett egy hátraarcot, és gyorsan elugrált, ki a

határ felé. (…) Üdvözöl: H. Ferenc (Kelt: Sümegen, 2011. május 12-én) Szia Pali! Tegnap át kellet mennem Földesre, és ha már így alakult, megálltam a Keletifőcsatornánál, hogy megnézzem, járt-e arra mostanában vidra vagy hermelin. (…) Alig múlt fél tíz, amikor folyatni akartam az utamat. Elindultam vissza az autóhoz, amikor észrevettem a nyesteket. Ketten voltak. Ott grasszáltak a töltésen, egymás nyomába. Csak szaladtak, egészen addig, amíg el nem értek egy bokorsort. Ott megálltak, és játszani kezdtek. Fetrengve ölelkeztek, birkóztak, közben néha-néha kerregtek, rikácsoltak. (…) Lehet, hogy a hangoskodásuk hozta arra a kutyát. Keverékféle lehetett, de erősen átütött rajta a farkaskutya. A nyestek, amint meglátták, talpra szökkentek, de nem menekültek el. A kutya hangosan ugatva közeledett feléjük, mire ezek ketten szétspricceltek, egyikük balra, a másikuk jobbra ugrott, és úgy várták a kutyát. Iszonyatosan hangosan kerregtek, rikácsoltak, a kutya is mind hangosabban ugatott. Azonban megérezhetett valamit a kutya, mert tisztes távolból megállt a nyestektől, és csak erős, öblös hangján szidta őket. Ez azonban nem nyugtatta meg a nyesteket, ők is gajdoltak, de ők sem mentek közelebb. Talán három percig tartott ez, amikor a kutya meggondolta magát, és elszaladt. Ez a nyesteket nem nyugtatta meg. Odaszaladtak, ahol a kutya megállt, és továbbra is perlekedve izgatottan szaglásztak, majd mind a ketten ürítettek. Aztán visszaugráltak a bokorhoz, és ott eltűntek. Gondolom, ott lehet egy átmeneti fészkük, mert hát a nyest ilyen helyen, ha jól tudom, nem marad meg sokáig. (…) Barátsággal üdvözöl: F. Zsigmond (Kelt: Berettyóújfaluban, 2011. július 29-én) Szia! Pilisszentlászló környékén kirándultunk Edinával és egy kedves ismerős házaspárral, meg a gyerekeikkel. Egy kivájt vízmosásban haladtunk, kerülgettük a hatalmas köveket, gyökereket, a bedőlt és keresztbeálló hatalmas fatörzseket. Nagyon szép idő volt, igazi augusztus végi nyári délelőtt. (…) Előbb a hangokat hallottuk meg. Félelmetes volt az a kerregés, visítás, rikácsolás, el nem tudtuk képzelni, mi adhat ki ilyen hangot. Nem kellett sokáig töprengenünk, mert megjelent előttünk a vízmosásban két nyest. Kergették egymást: futkároztak, birkóztak. De hogy milyen gyorsan tudnak ugrani és mászni, azt elképzelni sem tudtam eddig! Felszökkentek a sziklákra, kövekre, gyökerekre, fatörzsekre és onnét levetették magukat. (…) Amikor észrevettek bennünket, megálltak egy pillanatra. Nagyon meglepődtek, még a szájukat is nyitva felejtették! Ott álltak tőlünk olyan tizenöt méterre, és nem tudták, mihez kezdjenek. Végül is kiszaladtak a vízmosásból, be az erdőbe, ott felszaladtak az egyik fára. De nem tűntek riadtnak, mert amint felértek, újból kezdték a játékukat. (…) Ha jól tudom a nyestek nyáron bagzanak. Lehet, hogy ezek is párzó jószágok voltak? (…) Üdvözöl: R. Elemér (Kelt: Budapesten, 2011. augusztus 21-én) Tisztelt Gera Úr! (…) A múlt héten a Vértesben kirándultam az osztálytársaimmal. Igazából Csókakőn töltöttünk három napot, de az egyik nap jó nagy túrát tettünk a környéken. (…) Így jutottunk el a Horog-völgybe, ahol nyesteket láttunk. Ők hívták fel magukra a figyelmet. Nagyon hangosak voltak. Az avarban kergetőztek, közben nagyon hangosan vinnyogtak, nyávogtak. Azt hittük, hogy verekednek. De nem verekedtek. Párzottak. Még egyikünk sem látott ilyet. Körbe szaladgáltak, ugráltak, és amikor a hátul futó beérte az elől lévőt, ráugrott és leteperte. Forgolódtak az avarban, aztán egyszer csak a valamivel nagyobb testű (gondolom, hogy a hím), megfogta a másik nyakán a bőrt,

amit az még hangosabb visítással tűrt. Igyekezett szabadulni, de a másik nagyon erősen fogta. És nem csak fogta, hanem ahogy a fogaival tartotta a fekvő nyakán a bőrt, hátrálva húzta maga után az avarban, mintha valahová így akarná elvonszolni. A másik tűrte ezt, de úgy vinnyogott, ahogy a száján kifért. (…) Elveszettük őket szem elől, de még nagyon jól hallottuk a hangjukat. Hosszú percekig nagyon hangosan prüszköltek, kerregtek, és még mindenféle más hangot hallattak. Ebből azt gondoltuk, hogy valóban párzanak. Úgy emlékszem, hogy valahol egyszer azt olvastam, hogy a menyétféléknél a párzás hosszú aktus, akár negyed óránál is több idő lehet. Jól tudom Gera Úr? (…) Üdvözli: S. Vilmos (Kelt: Székesfehérvárott, 2011. szeptember 20-án) Pali barátom! (…) Az Iriszlói-, a Malomzugi- és a Brenazugi-holtágbakban kirándultunk (ezek Kunszentmárton határában található Körös-folyó menti holtágak – GP megjegyzése). A Malomzugi-holtágnál láttunk egy nyestcsaládot. Gondolom, megírom Neked. (…) A holtágak gyönyörűek, háborítatlannak tűnnek, és nagyon szép fűz-nyár puhafa ligetes és öreg kubikerdők kísérik. Ez utóbbiakról mesélték nekünk, hogy ezekben áradások után visszamarad a víz, és így a tájat a hajdani mocsárerdőkhöz teszi hasonlatossá. (…) Olyan tizenegy óra felé járhatott, szép, napos idő volt. Kifelé sétáltunk a holtághoz a partra, ahol egy részen már nem erdő van, hanem iszapos föveny. Ott láttuk meg a nyesteket. Hárman voltak. Egy nagyobb, valószínű, hogy az anyanyest és kettő nála jóval kisebb. Az anyanyest csak állt és a sáros földet, a levegőt szaglászta. A kicsik azonban játszottak. Kergették egymást, és birkóztak, közben pedig furcsa nyávogáshoz, morgáshoz, visításhoz hasonló hangféléket adtak. (…) Az anyanyest egyszer csak felkapta a fejét, megpördült, és arrafelé szaglászott, ahol mi álltunk az erdőben. Nem láthatott meg bennünket, mert jó takarásban álltunk a sűrű növényzetben. Ettől még megszimatolhatta a jelenlétünket, mert egyszer csak közelebb ugrott, és a nyakát nyújtogatva csak felénk szagolt. A kölykök felfigyeltek az anyjuk megváltozott viselkedésére. Abbahagyták a játékot, és mereven lesték őt. (…) Az anyanyest nem jött közelebb, de el sem ment, nyújtogatta a nyakát, aztán tanácstalanságában forgolódott a saját tengelye körül. Megint megállt, nyújtogatta a nyakát és szagolgatott. Talán ha három percig tartott ez. Ekkor visszaugrott a kölykök felé, hangosan rikácsolt, visított, aztán a kölykökkel a sarkában elugrott. Előbb csak a fövenyen futottak, később, olyan tizenöt-húsz méterrel távolabb beszaladtak az erdőbe. A kölykök is ügyesen ugráltak, de látható volt, hogy ezt még gyakorolniuk kell, mert néha megbicsaklottak a nagy rohanásban. (…) Baráti üdvözlettel: K. Attila (Kelt: Szarvason, 2012. június 30-án) Szia Gerappa! Tegnap a Deseda-víztározónál jártam Magyaregres és Somogyaszaló között. Gondoltam, hogy a váratlanul jött, szokatlan 15-ei havazás után körülnézek. (…) A vártnál könnyebben tudtam haladni. Igaz mindent vastag hótakaró fedett, és cefetül hideg volt, jócskán fagyott is. (…) Nem messze a víztől, a víz és az erdő közötti havas-jeges parton vettem észre a nyestet. Egyedül volt. Nagyon szép, fényes egészséges bundája volt. Fiatalnak néztem, lehet, hogy idei kelés volt. Erre azonban nem tenném le az indiánesküt. (…) Ami a lényeg: ott állt a hóban, aztán váratlanul lecsapta a fejét, és a homlokával, meg a feje búbjával körkörösen kotorta maga előtt a jeges havat. Mintha fel akarná szántani. Talán olyan három métert túrt fel így, majdnem szabályos köralakban. Aztán megállt, lihegett. Elfáradhatott. (…) Utána hirtelen a vízhez ugrott, és nagyon kapkodva ivott. Alig pár pillanat múlva

visszaugrott oda, ahol az előbb feltúrta a havat. Körbeszaladgálta, aztán megállt, ürített, de úgy, hogy a vizelet és a széklet a felszántott területen belülre kerüljön. Utána megfordult, megnézte a „produktumát”, majd nagy sietve elugrott, be az erdőbe. Mindez kilenc óra felé történt. Szerinted miért viselkedett így? (…) Barátsággal üdvözöl: V. Péter (Kelt: Kaposvárott, 2013. március 17-én) Megfigyelések borzról Tisztelt Gera Úr! Azt írja a „Lutra és társai” című dolgozatában, hogy a borz vadászati idénye (június 1.- február 28.) nem etikus. Szó szerint ezt írja: Mindazonáltal jelenleg csak a fentebb jelzett vadászati idényét állapították meg, amit talán érdemes lenne átértékelni, lévén a borzkölykök április-májusban születnek, és júniustól, vagyis a vadászidényének a kezdetétől akár fias nőstényt vagy kölyköket is elejthetnek. Ebben igaza van, mégis vitatkoznom kell magával. A borz ma már nem csak a dombés hegyvidékeinken, vagyis az „eredeti” élőhelyén fordul elő nagyszámban, hanem már alföldi területeken is. Terjed a faj, amit a vadászati statisztikák, és megfigyelések egyértelműen bizonyítanak. Ennek sokrétű oka van, ezt itt nem részletezném. Igaz, maga is összefoglalta ezt a nevezett művében, és ahhoz nincs mit hozzátennem. (…) Tehát magával ellentétben én azt mondom: a borz vadászati idényének idejét nem szűkíteni, hanem éppen ellenkezőleg, hosszabbá kell tenni. Sőt, még azt sem tartom lehetetlennek, hogy egész évben lehessen rá vadászni. Persze tudom, hogy ez a fajta nézet maga számára nem rokonszenves. Olvastam dr. S. Zs. OMVV elnök levelére írt nyílt levelét, amivel hatalmas botrányt okozott. Igaz, S. Zs. levele is nagyon inkorrekt volt, vadászemberként szégyelltem is emiatt magam. De a maga levele is sértő volt az egész magyar vadásztársadalom számára. (…) Azt hallottam, hogy a minisztérium által tárgyalóasztalhoz ülnek majd valamikor a vadászok és a természetvédők, hogy megállapodjanak arról, hogy mely fajok legyenek a jövőben vadászhatók. Remélem, ott a tárgyalóasztal mellett a józan értékítélet érvényesül, és nem csak S. Zs. levelében nevezett menyét és nyuszt kerül górcső alá, hanem a borz is. És azt is remélem, hogy a maga álláspontjával ellentétben, jóval meghosszabbítják a vadászati időszakát. (…) Üdvözlettel: S. S. (Kelt: 2011. június 1-én – A levélíró nem járult hozzá, hogy az utónevét és lakhelyét feltüntessem) Kedves Palikám! (…) Mindezek után megírok neked egy érdekes borzos megfigyelésemet. Még tavaly ősszel történ, ha jól emlékszem, szeptember legelején, nem sokkal a tanévnyitó után.(…) Kőkút és Rinyabesenyő között jártam a diákjaimmal az úgynevezett Janicsár-dűlőben túráztunk. Délelőtt tizenegy óra körül járt az idő. (…) Egyszer csak zajt hallottunk. Megálltunk és füleltünk. Nemsokára az erdő fáit szegélyező bokrosból kilépett egy borz. Vaksin körülnézett, szimatolgatott, erősen fújtatott, mint aki nagyon fáradt. Sőt, inkább álmosnak tűnt. Csak ült ott, szimatolta a levegőt, aztán az előtte lévő vastag alomba vetette magát. A fejével feltúrta egy jó részét. Hamarosan megállt, szuszogott, és aztán újra kezdte. Vagy ötször-hatszor tett így, de mindig egy meghatározott körön belül, amelynek az átmérője cca. három-négy méter lehetett. Erről a területről szinte teljesen kitúrta az avart. Utána, mint aki jól végezte a dolgát, eltűnt. Arrafelé cammogott el, ahonnét érkezett. (…) Palikám! Mi lehetett az oka annak, hogy a borz délelőtt elhagyja a kotorékát? És miért viselkedett ilyen furcsán?

A válaszodat várva, üdvözöl barátod: R. Zoltán (Kel: Nagyatádon, 2012. január 7.) Szia Pali! Két nagyon érdekes borzos megfigyelésem volt a napokban. Előbb 15-én Mónosbélnél. Havas volt a terület, csendes is volt minden, mintha nem lenne élet az erdőben. Egy nyiladékhoz értem, amikor egy hangos szuszogó hangra figyeltem fel. Alig fél perccel később megjelent a nyílásnál egy borz. Olyan öt méterre lehetett tőlem, szerencsére nem látott meg. Zihált és szuszogott, mint, aki nagyon elfáradt. Pihent egy kicsit, aztán kisétált, de nehézkesen cammogott a hóban. Egyszer csak hasra dobta magát, és a mellső és a hátsó lábaival egyszerre tolta magát előre. Vagy három méter után felállt, megrázta a bundáját, cammogott néhány lépésnyit. Utána megint hasra feküdt, és így tolta előre magát. Megint olyan három métert haladhatott így. Ismét felállt, de nem ment tovább, hanem visszafordult, és ráérősen szaladva visszarohant az erdőbe. (…) 18-án Répáshutánál, szintén egy nyílásnál vettem észre egy borzot. Ott állt a nyílás szélénél. Ekkor nem messzire tőle, talán tíz méterre, kilépett az erdőből öt vaddisznó. Észrevették a borzot, és persze a borz is meglátta őket. Megálltak, és nézték egymást. Talán fél percig maradtak így, ekkor az egyik vaddisznó a borz felé rohant, aki erre kiugrott a nyílás elé. Röfögve, kurrogva fordult a vaddisznó felé, akit ez meglepett. Megállt, de olyan hirtelen, hogy megcsúszott és az oldalára dőlt. A borz a helyén maradt, de továbbra is röfögött. A disznó felállt, ekkor már nem lehetett messzebb a borztól, mint öt méter. Úgy tűnt ismét a borz felé rohan, és talán ezt a borz is így gondolta, mert tőle szokatlan fürgeséggel visszaugrott az erdőbe és nagy zajjal elfutott. A disznó odarohant, ahol előbb a borz állt, és mérgesen feltúrta a havat. (…) Szerinted a borz miért csúszkált a hóban? És miért támadta meg őt a vaddisznó? Őszinte barátod: G. Dénes (Kelt: Egerben, 2012. december 19-én)