RÓLUNK A Suzuki Loom Works céget Michio Suzuki alapította 1909-ben azzal a céllal, hogy szövőgépekkel lássa el a fellendülőben lévő textilipart. Az innovatív tervezés elkötelezettjeként egyre több termék gyártásába kezdett, amelyek egy új életmód lehetőségét teremtették meg. Több mint 100 év telt el azóta, de Suzuki filozófiája tovább él „Way of Life!” jelmondatunkban és abban az elkötelezettségünkben, hogy olyan termékeket gyártsunk, amelyek tökéletes élményt és teljes elégedettséget nyújtanak vásárlóinknak. VÁLLALATI KÖZPONT
HAJÓZÁSI MŰSZAKI KÖZPONT
DÍJAK A Suzuki hajómotorok a technológiai innováció éllovasai. A hajómotorgyártók közül a Suzuki nyerte a legtöbb NMMA innovációs díjat a négyütemű hajómotorok kategóriájában. Ez a siker annak köszönhető, hogy óriási tapasztalattal rendelkezünk a gépjárművek, motorkerékpárok, ATV-k és hajómotorok fejlesztésében, és pontosan ismerjük a vásárlók igényeit.
A Suzuki „Way of Life!” jelmondata áll márkánk középpontjában – minden Suzuki gépjármű, motorkerékpár és hajómotor úgy készül, hogy izgalmassá és élvezetessé tegye vásárlójának mindennapjait.
FIGYELEM! A kiadványban szereplő termékek hazai importőre a Magyar Suzuki Zrt., amelynek a hazai értékesítési csatornája a http://www.suzuki.hu/marine/hu/markakereskedok címen elérhető hivatalos Suzuki Marine Márkakereskedő Hálózat! Bármely egyéb forrásból származó beszerzés esetén felelősséget nem vállalunk a garanciális feltételek teljes körű biztosítására, a kiadványban feltüntetett minőségi, specifikációs és felszereltségi megfelelőségre, a hatósági jelzések megfelelőségére és meglétére, továbbá a termékekhez kapcsolódó felszereltség és kiegészítő alkatrészek meglétére! Kérjük, ezt minden esetben még időben mérlegelje, mielőtt esetlegesen kétes, egyéb nem biztos forrásból szándékozik lebonyolítani a vásárlását a fenti - hazai importőri forgalmazásunkban egyébként garantált - paraméterek teljes körű biztosítása nélkül! VIGYÁZZON! A kétes forrásokból származó Suzuki Marine termékek sajnos számos alkalommal és módon másoltak, felszereltségei módosítottak, azok elemei, alkatrészei, specifikációi, megfelelősége, hatósági jelzései sok esetben hiányosak és/vagy hamisnak bizonyulnak, minőségük olykor nem megfelelő, garanciális háttérrel pedig korlátozottan, vagy egyáltalán nem rendelkeznek! ÖN DÖNT - mi BIZTOSAN teljesítünk! Magyar Suzuki Zrt. - Suzuki Marine - Hajómotor & Hajótest Értékesítési Üzletág
Kérjük, figyelmesen tanulmányozza át a kezelési útmutatót. Ne feledje: az alkohol (és egyéb tudatmódosító szerek) fogyasztása és a hajózás nem fér össze. Hajózás közben mindig viseljen mentőmellényt. A hajómotort mindig felelősséggel működtesse, és ügyeljen a biztonságra. Felhívjuk figyelmét, hogy hajóját mindig biztonságosan és a vízi környezetnek megfelelően üzemeltesse.
AZ ÖN HIVATALOS SUZUKI MARINE MÁRKAKERESKEDŐJE
A katalógusban bemutatott Suzuki termékek műszaki jellemzőit, megjelenését, felszereltségét és a felhasznált színeket, anyagokat és más egyéb tényezőket a gyártó bármikor előzetes értesítés nélkül megváltoztathatja, valamint mindezek a helyi viszonyoknak és igényeknek megfelelően is eltérhetnek. Nem minden modell kapható minden értékesítési területen. Bármely modellünk forgalmazását előzetes értesítés nélkül megszüntethetjük. Kérjük, érdeklődjön az Önhöz legközelebbi Suzuki Marine Márkakereskedőnél az esetleges változásokról. A termékek színe eltérhet a brosúrában ábrázoltaktól. A kiadványban foglaltak nem minősülnek ajánlattételnek, a tájékoztatás nem teljes körű! A részletekért keresse a hivatalos hazai Suzuki Marine Márkakereskedőinket! A fordítási és nyomdai munkálatokból eredő esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. © Magyar Suzuki Zrt.
suzuki.hu/marine 2016 OBM Általános katalógus, készült Magyarországon
SUZUKI HAJÓMOTOROK 2016 suzuki.hu/marine
A LEGKIVÁLÓBB NÉGYÜTEMŰ HAJÓMOTORJAINK — maximális elégedettség és élmény minden hajós számára.
02
A hajómotorok tesztelése, összehasonlítása és fejlesztése során rengeteg időt töltöttünk el a vízen ahhoz, hogy tudjuk, a legkiválóbb hajómotor az, amelyik maximális élményt és elégedettséget nyújt tulajdonosának. Ezért is összpontosítjuk időnket, energiánkat, tudásunkat, képességeinket és a rendelkezésünkre álló legfejlettebb technológiákat arra, hogy olyan megoldásokkal rukkoljunk elő, melyek hajómotorjainkat piacvezetőkké teszik a teljesítmény, tartósabb kivitel, takarékosabb üzemanyag-fogyasztás és a csendesebb működés terén. 50 évvel az első hajómotorunk megalkotását követően is a Suzuki hajómotorok büszkén képviselik a hajómotor-technológia csúcsát. Díjnyertes innovációinkkal és tervezésünkkel vezetők vagyunk az iparágban. A hajózás a vérünkben van, ezért célunk a saját és az ügyfeleink elvárásainak is megfelelő innováció és teljesítménybeli áttörés elérése. Ügyfeleink elégedettsége a mi büszkeségünk. Hajómotorjaink fejlesztésével mérnökeink folyamatosan azon dolgoznak, hogy a vízen eltöltött idő a lehető legnagyobb élményt nyújtsa vásárlóinknak.
TARTALOMJEGYZÉK A LEGKIVÁLÓBB NÉGYÜTEMŰ HAJÓMOTOROK 02–05
V6-OS TELJESÍTMÉNY – DF300AP/250AP/250/225/200 06–07
A SOROS NÉGYHENGERESEK CSÚCSA – DF200AP/200A 08–09
NAGY TELJESÍTMÉNYŰ KÖZEPKATEGÓRIA – DF175TG/150TG/175/150 10–11
KÖNNYŰ SPORTMOTOROK – DF140A/115A/100A/90A/80A/70A 12–13
NAGY TELJESÍTMÉNYŰ KOMPAKT – DF60A/50A/40A/60AV/50AV 14–15
HORDOZHATÓ HAJÓMOTOROK – DF30A/25A/20A/15A/9.9B/9.9A/8A/6/5/4/2.5 16–17
SUZUKI TECHNOLÓGIA 18–19
ALKATRÉSZEK, KIEGÉSZÍTŐK ÉS A MINŐSÉG 20–21
MŰSZAKI ADATOK ÉS JELLEMZŐK 22–23
03
Engedje, hogy a Suzuki hajómotorok még tartalmasabb és intenzívebb élményekben részesítsék
A Suzuki hajómotorok 50 éve
1965 Forgalmazni kezdjük az első Suzuki hajómotort, a D55-ös típust.
04
1980
1987
1994
1997
DT85/115/140 OI
DT200 Exanté
DF9.9/15
DF60/70
Elsőként mi fejlesztjük ki az olajbefecskendezéses rendszert a hajómotorokhoz, és bemutatjuk a DT85OI, a DT115OI, valamint a DT140OI befecskendezős típusainkat.
A DT200 Exante nyeri el elsőként a leginnovatívabb terméknek járó díjat a National Marine Manufacturers Association (NMMA)-től.
A Suzuki bemutatja a DF9.9 és a DF15 modelleket, a vállalat első négyütemű hajómotorjait.
Forgalomba hozzuk a DF60 és D típusainkat, az első négyütemű üzemanyag-befecskendezéses Suzuki hajómotorokat.
2015-ben ünnepeltük 50. születésnapunkat. Az elmúlt évekre visszatekintve úgy látjuk, hogy egyetlen dolog maradt változatlan: a kihívás iránti szenvedélyünk. Hajómotoros üzletágunk minden résztvevője, a technológiai fejlesztéssel és gyártással foglalkozóktól a kereskedelemben és szolgáltatásban tevékenykedőkig, kitüntetett figyelmet szentel vásárlóink hajómotorok iránti elvárásainak. Az ügyfeleinktől érkező visszajelzés felbecsülhetetlen segítség a jobb, és a lehető legintenzívebb élményt kínáló hajómotorok építéséhez. Fejlesztő- és tervezőcsapatunk az elmúlt évek során számos vitathatatlanul eredeti megoldással és technológiai újdonsággal állt elő. Négyütemű hajómotorjaink által elnyert hét NMMA (National Marine Manufacturers Association) innovációs díj nem csak egyedülálló az iparágban, de világszintű elismerést is jelent a Suzuki hajómotorgyártásának. Legfontosabb célkitűzésünk a jövőben is változatlan, felejthetetlen élményt nyújtani vásárlóink számára.
2003
2011
2014
DF200/225/250
DF300AP
DF25A/30A DF200A/200AP
DF70 ű, elektronikus rendszerű
Bemutatjuk a DF200/225/250 (3,614 cm3 típusokat, a Suzuki első négyütemű V6-os hajómotorjait.
Bemutatkozik az új generációs DF300AP.
Bemutatkozik a DF25A/30A és a DF200A/200AP.
Tudjon meg többet, tekintse meg videóinkat!
05
V6-OS MOTOROK
DF300AP / DF250AP / DF250 / DF225 / DF200 ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
A SUZUKI LEGJOBB ÉS LEGFEJLETTEBB TECHNOLÓGIÁIT ÖTVÖZZÜK A TÖKÉLETES SZÓRAKOZÁSÉRT ÉS TELJESÍTMÉNYÉRT 06
Fontos figyelmeztetés: Hajózás közben mindig viseljen mentőmellényt, és csatlakoztassa magára a bukóslusszt, miközben a hajómotort működteti.
ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
Tudjon meg többet, tekintse meg videóinkat!
DF300AP
DF250AP
A 2012-as NMMA Innovációs díj nyertese DF300AP
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
A 2003-as NMMA Innovációs díj nyertese DF250
DF250
DF225
DF200
SUZUKI V6 HAJÓMOTOROK: IRÁNYMUTATÓ TECHNOLÓGIA AZ ERŐ ÉS A TELJESÍTMÉNY TERÉN Díjnyertes, bevált technológiák
A Suzuki élenjáró modelljei, az innovatív technológiájukért és kialakításukért a National Marine Manufacturers Association (NMMA), a szabadidős célú hajók USA-beli gyártóinak nemzeti szövetsége által három alkalommal díjazott V6-os, négyütemű hajómotorok állítják fel és írják újra azokat a szabványokat, melyek szerint minden más hajómotort értékelnek. A teljes V6-os termékcsalád kettős felső vezérműtengelyes (DOHC), 24-szelepes motorokkal és elektronikus üzemanyag-befecskendezéssel rendelkezik. A DF300AP, a DF250AP és a DF250 modelleken változtatható szelepvezérlést (VVT) alkalmazunk az alsó és a középső fordulatszám-tartományban elérhető nagyobb nyomaték érdekében, a DF250 és a DF225 modelleket pedig többlépcsős töltést megvalósító szívórendszerrel láttuk el a maximális magasfordulati teljesítmény eléréséhez. Az 55 fokos V-blokk kialakítással a Suzuki mérnökei képesek voltak ezt a díjnyertes erőt és teljesítményt hihetetlenül kompakt kivitelbe csomagolni.
Suzuki forgásirány-változtató rendszer
A DF300AP és a DF250AP volt a két első hajómotor a világon, amelyek rendelkeztek a Suzuki forgásirány-változtató rendszerrel. Ez az eredeti technológia lehetővé teszi, hogy ugyanaz a hajómotor működhessen normál (az óramutató járásával megegyező) és ellentétes forgásirányban is. Az átváltáshoz mindössze egy speciális csatlakozó és a kívánt forgásiránynak megfelelő hajócsavar beszerelése szükséges. Ez az innovatív technológia sokoldalúvá teszi a hajómotorokat, hiszen nem kell megvásárolni egy ellentétes forgásirányú, külön modellt, amivel a Márkakereskedő és a Tulajdonos is jól jár. *A forgásirány megváltoztatásához szükséges speciális csatlakozó és hajócsavar külön tartozékként vásárolható meg.
Suzuki precíziós vezérlés
A DF300AP és a DF250AP modellek Suzuki precíziós vezérléssel vannak felszerelve, a Suzuki számítógép-vezérlésű elektronikus vezérlőrendszerével, ami egyenletes, precíz irányítást és azonnali, éles sebességváltást tesz lehetővé.
07
A SOROS NÉGYHENGERESEK CSÚCSA
DF200AP / DF200A ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
DF200A/AP — A KIVÁLÓ, KÖNNYŰ, SOROS NÉGYHENGERES, AMELY ÚGY TELJESÍT, MINT EGY V6-OS 08
Fontos figyelmeztetés: Hajózás közben mindig viseljen mentőmellényt, és csatlakoztassa magára a bukóslusszt, miközben a hajómotort működteti.
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
ÚJ
DF200AP
ÚJ
DF200A
A KIVÁLÓ JELLEMZŐK ÉS FUNKCIÓK KIVÉTELES TELJESÍTMÉNYT, FELHASZNÁLÓI ELŐNYÖKET NYÚJTANAK ÉS ÉRTÉKET TEREMTENEK Piacvezető teljesítmény/súly arány
A DF200A/200AP modellek 2867 cm3‑es „Big-Block” négyhengeres soros motorral rendelkeznek, amely egy V6‑osnak megfelelő erőt és teljesítményt kínál, miközben a súlya csupán 226 kg (DF200ATL). Ha új hajóhoz keres motort, vagy egy nehezebb V6-os hajómotort cserél le, a DF200A/200AP kompakt méretével, kis súlyával és gazdaságos működésével kitűnő választás.
A DF200AP ennél is többet nyújt
A DF200AP az első 147 kW-os (200 LE) hajómotor, amely a „Suzuki precíziós vezérlés” nevű vezeték nélküli vezérlőrendszerrel és a Suzuki forgásirány-változtató rendszerrel van felszerelve. Ez utóbbi a Márkakereskedők számára lehetővé teszi, hogy a hajómotort akár normál, akár ellentétes forgásirányhoz szereljék fel.
A számok önmagukért beszélnek
• 2867 cm3 hengerűrtartalom („Big Block”). • 226 kg: 12%-kal könnyebb, mint elődje (DF200ATL). • A magas, 10,2:1 sűrítési arány megnöveli a leadott teljesítményt. • A Lean Burn technológia figyelemre méltó javulást eredményez az üzemanyag-fogyasztás terén.
09
NAGY TELJESÍTMÉNYŰ KÖZÉPKATEGÓRIA DF175TG / DF150TG / DF175 / DF150 ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
A „BIG BLOCK” SOROS NÉGYHENGERESEK A TELJESÍTMÉNY BAJNOKAI 10
Fontos figyelmeztetés: Hajózás közben mindig viseljen mentőmellényt, és csatlakoztassa magára a bukóslusszt, miközben a hajómotort működteti.
ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
DF175TG
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
DF150TG
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
DF175
DF150
NAGY HENGERŰRTARTALMUKKAL ÉS KIS SÚLYUKKAL A SUZUKI SOROS NÉGYHENGERES HAJÓMOTORJAI A TELJESÍTMÉNY ÉS A SÚLY IDEÁLIS EGYENSÚLYÁT KÍNÁLJÁK Csökkentse a méretet, maximalizálja a hengerűrtartalmat
A Suzuki mérnökei kivételes tehetséggel maximalizálják a teljesítményt a méret csökkentése mellett is, ami alól ezek a soros négyhengeresek sem képeznek kivételt. A 2867 cm3-es hengerűrtartalom „Big Block” erőt és teljesítményt nyújt meglepően kompakt és könnyű kialakítás mellett.
Teljesítményből sebességet
A nagyobb hajócsavart hajtó nagyobb fogaskerék-áttétel (2,50:1) nagyszerű gyorsulásra és csúcssebességre váltja e „Big Block” négyhengeresek teljesítményét.
A DF175TG és a DF150TG még ennél is többet nyújt
A DF175TG és a DF150TG Suzuki Lean Burn üzemanyag keverékképzési és égésszabályozási rendszerével a teljesítmény feláldozása nélkül maximalizálja az üzemanyag-takarékosságot, így Ön gyorsabban és kevesebből messzebbre juthat el. Ezek a modellek Suzuki precíziós vezérléssel (fojtószelep- és fokozatváltás-vezérlés) is felszerelhetők.
11
KÖNNYŰ SPORTMOTOROK
DF140A / DF115A / DF100A / DF90A / DF80A / DF70A MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
AZ ERŐ, A TELJESÍTMÉNY, A MEGBÍZHATÓSÁG ÉS AZ ÜZEMANYAG-TAKARÉKOSSÁG CSÚCSA: A SUZUKI LEGSOKOLDALÚBB HAJÓMOTORCSALÁDJA A LEGJOBB VÁLASZTÁS, LEGYEN SZÓ MUNKÁRÓL VAGY SZÓRAKOZÁSRÓL
12
Fontos figyelmeztetés: Hajózás közben mindig viseljen mentőmellényt, és csatlakoztassa magára a bukóslusszt, miközben a hajómotort működteti.
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
DF140A
DF115A
DF100A
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
Tudjon meg többet, tekintse meg videóinkat!
DF90A
DF80A
DF70A
A SUZUKI INNOVATÍV MŰSZAKI MEGOLDÁSAI A LEAN BURN VEZÉRLÉSSEL KARÖLTVE KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNYT NYÚJTANAK Suzuki Lean Burn Control technológia
Minden könnyű, sport hajómotor rendelkezik a Suzuki Lean Burn üzemanyag keverékképzési és égésszabályozási rendszerrel, amely a levegő-üzemanyag keveréket folyamatosan optimalizálja a mindenkori üzemi feltételekhez. Ennek eredménye az üzemanyag-hatékonyság jelentős javulása, az alacsony sebességtartománytól egészen az utazósebességig.
A Suzuki innovatív technológiái
A DF140A, a DF115A és a DF100A modellek oxigénszenzoros visszajelzővel rendelkeznek, amely tisztább, stabilabb emissziót biztosít. A DF140A és a DF115A modellek rendelkeznek kopogásérzékelővel is, amely észleli és szabályozza a rendellenes égést, hogy a motor optimális teljesítménnyel működhessen.
13
NAGY TELJESÍTMÉNYŰ KOMPAKT DF60A / DF50A / DF40A / DF60AV / DF50AV MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
A SUZUKI NAGY TELJESÍTMÉNYŰ KOMPAKT HAJÓMOTORJAI A LEGJOBBAT NYÚJTJÁK MINDEN HAJÓTÍPUS SZÁMÁRA 14
Fontos figyelmeztetés: Hajózás közben mindig viseljen mentőmellényt, és csatlakoztassa magára a bukóslusszt, miközben a hajómotort működteti.
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
Tudjon meg többet, tekintse meg videóinkat!
DF60A
DF50A
DF40A
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
DF60AV
DF50AV
KOMPAKT ÉS KÖNNYŰ HAJÓMOTOROK, AMELYEKET NAGY TELJESÍTMÉNYLEADÁSRA ÉS ÜZEMANYAG-HATÉKONY MŰKÖDÉSRE TERVEZTEK Önfeszítő vezérműlánc
A DF40A és az összes ennél nagyobb modell karbantartásmentes vezérműlánccal rendelkezik. A karbantartásmentes működéshez egy egyszerű, ám hatékony kialakítás olajfürdőn futtatja át a láncot, így gondoskodva a kenésről, a megfelelő láncfeszességet pedig a beépített automatikus hidraulikus láncfeszítő tartja.
Nagy tolóerejű hajtómű
A speciálisan megtervezett, nagy, 2,42:1 fogaskerék áttételű hajtóműház lehetővé teszi a DF60AV és a DF50AV modellek számára egy nagyobb, 35,6 cm-es (14 hüvelykes) hajócsavar meghajtását. Ezért ezek a hajómotorok kiválóan alkalmasak nagy és súlyos vízi járművek hajtására.
15
HORDOZHATÓ HAJÓMOTOROK
DF30A / DF25A / DF20A / DF15A / DF9.9B / DF9.9A / DF8A / DF6 / DF5 / DF4 / D MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
A LEGKORSZERŰBB, DÍJNYERTES TECHNOLÓGIÁK TESZIK ŐKET A HORDOZHATÓ MOTOROK LEGJOBBJAIVÁ
16
Fontos figyelmeztetés: Hajózás közben mindig viseljen mentőmellényt, és csatlakoztassa magára a bukóslusszt, miközben a hajómotort működteti.
DF2.5
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
Tudjon meg többet, tekintse meg videóinkat!
2014-es NMMA Innovációs díj nyertese DF30A/25A Tudjon meg többet, tekintse meg videóinkat!
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
DF30A
DF25A
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
DF20A
DF9.9A
DF8A
DF15A
DF9.9B
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
MECHANIKUS VEZÉRLÉSŰ TERMÉKCSALÁD
DF6 DF2.5
DF5
DF4
DF2.5 Hosszú tengely
ERŐTELJES, KOMPAKT ÉS KÖNNYŰ SUZUKI HORDOZHATÓ MOTOROK Akkumulátor nélküli üzemanyag-befecskendező rendszer
A Suzuki akkumulátor nélküli üzemanyag-befecskendező rendszere, amelyet először a DF20A, a DF15A és a DF9.9B modelleken vezettünk be, már megtalálható a DF30A és a DF25A modelleken is. A Suzuki Lean Burn üzemanyag keverékképzési és égésszabályozási rendszerével kiegészülve ezekkel a hajómotorokkal jelentős üzemanyag-megtakarítás érhető el minden fordulatszámon, alacsonyabb károsanyag-kibocsátás mellett.
Funkciókban gazdag, hordozható modellek
A DF6, a DF5, és a DF4 modelleket nagy, 138 cm3-es hengerűrtartalmú, egyhengeres négyütemű OHV motor hajtja, amely bőséges nyomatékot állít elő a fordulatszám középső tartományában. A gyors és könnyű indításról, az egyenletes alapjáratról és a gyors gázadási reakcióról a digitális elektronikus gyújtásrendszer (CDI – Capacitor Discharge Ignition) gondoskodik. Mindehhez a hajómotorok kis súlyát is hozzávéve kiváló gyorsulást kapunk. A kormányrúd egy teljesértékű vezérlőfogantyút, feszített kormányt és fojtószelepet, F-N-R (előre-üres-hátra) kapcsolást, 180˚-os kormányzást, és egy beépített fordulatszámhatárolót tartalmaz. A nagy, 1,5 literes beépített üzemanyagtartály nagy hatótávolságot tesz lehetővé, a nagy hordozófogantyú pedig gondoskodik a könnyebb hordozhatóságról.
Csekély súlyú, mégis erőteljes
A Suzuki legkisebb négyütemű hordozható modellje a 13,5 kg-os DF2.5 (S-tengely). Kiváló választás versenyvitorlások, kisebb merev testű valamint felfújható hajók meghajtásához, a DF2.5 szintén elérhető hosszú tengelyes változata pedig tovább szélesíti a széria kínálatát.
17
SUZUKI TECHNOLÓGIA TELJESÍTMÉNY
DF200A
ERŐTELJES MEGHAJTÁS ELTOLT HAJTÓTENGELY
A Suzuki az első olyan gyártó, amelyik hajtótengelyeltolást alkalmaz egy négyütemű hajómotoron. Ezt a leleményes innovációt a leadott teljesítmény növelésére és a motor helyigényének csökkentésére használjuk. Ez a bevált kialakítás a hajómotor súlypontját is előrefelé tolja, ami javítja az egyensúlyt és csökkenti a hajtóműház rezgését.
KÉTFOKOZATÚ TENGELYKAPCSOLÓ RENDSZER
1. FÁZIS: ÁTTÉTEL: 30:36=1,20
A fenti hajómotorokban kétfokozatú tengelykapcsoló rendszer gondoskodik a nagy fordulatszám-csökkentő áttételről. A megnövelt nyomaték dinamikus gyorsulást és kimagasló végsebességet eredményez.
2. FÁZIS: ÁTTÉTEL: 12:25=2,08
TELJES: 2,50:1
A KÖVETKEZŐ MODELLEKBEN *Ezek a fordulatszám-csökkentő áttételek a legnagyobbak az egyes kategóriákban. MODELL
DF70A/80A/90A
DF100A/115A/140A
DF150 (TG)/175 (TG)/200A
DF200/225/250
DF250AP/300AP
ÁTTÉTEL
2.59:1
2.59:1
2.50:1
2.29:1
2.08:1
TÖBBLÉPCSŐS TÖLTÉS
A többlépcsős töltés a motorteljesítményt azáltal javítja, hogy minden egyes hengerhez rövid és hosszú szívócső is tartozik. Alacsony fordulatszámnál a hosszabb csövek akadálytalan és hatékony légáramlást biztosítanak a hengerek felé és javítják az alacsonyfordulati nyomatékot. A rövidebb, közvetlen légbeszívócsövek szelepei magas fordulatszámon nyitnak, és a magasfordulati teljesítményleadást növelik. (DF250, DF225, DF200AP, DF200A, DF175TG, DF150TG, DF175, DF150)
NAGY TOLÓEREJŰ HAJTÓMŰ
A nagy tolóerejű hajómotorjaink hajtóműházába szerelt 2,42:1‑es fogaskerék-áttétel nagyobb, 35,6 cm-es átmérőjű hajócsavar használatát teszi lehetővé. (DF60AV, DF50AV)
ÁLLÍTHATÓ SZELEPVEZÉRLŐ RENDSZER (VVT)
A Suzuki csúcstechnológiás rendszere, az állítható szelepvezérlés a vezérműtengely fordulatszámának optimalizálásával szabályozza a szívószelepek mozgását. A Suzuki mérnökei ezzel növelték a nyomatékot a motor alacsony és középső fordulatszám-tartományában, ezáltal a hajómotor teljes fordulatszám-tartományában sikerült optimalizálni a leadott teljesítményt. A rendszert az olajszivattyú szabályozza automatikusan, hidraulikus nyomással, így Önnek semmi más dolga nincs, mint élvezni az erőt és a teljesítményt. (DF300AP, DF250AP, DF250, DF200AP, DF200A, DF175TG, DF175)
ÜZEMANYAG-HATÉKONYSÁG LAMBDASZONDA VISSZACSATOLÁS-VEZÉRLŐ RENDSZER
LEAN BURN Az üzemanyag-fogyasztás fontos tényező minden hajós számára. A Suzuki Lean Burn üzemanyag keverékképzési és égésszabályozási technológiája azért készült, hogy üzemanyag-megtakarítást érjen el az alacsonytól az utazósebességig terjedő tartományban. A Lean Burn technológia a működési feltételek alapján megbecsüli az üzemanyag-szükségletet, majd optimális üzemanyag-levegő keveréket juttat a motorba. (A DF9.9B-től DF300AP-ig terjedő modellek, kivéve a DF250, DF225, DF200, DF175 és DF150 modelleket.) A grafikonokon ábrázolt adatok egységes körülmények között végzett belső tesztelés során keletkeztek. Az eredmények eltérő üzemi feltételek (a hajótest kialakítása, mérete, tömege, időjárás stb.) esetén eltérhetnek.
ÜZEMANYAG-FOGYASZTÁS ÖSSZEHASONLÍTÁSA (a DF300AP és az eredeti DF300) km/l
14%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt az eredeti DF300 modellhez képest, főként az utazósebesség fordulatszámtartományában, amelyben általában a legtöbbet használják a motort.
MEGFELELŐ
14 %
Alacsony fordulatszám
Utazósebesség
DF300AP (LEAN BURN)
Nagy sebesség
fordulatszám
Eredeti DF300
A motor minden üzemi tartományában szabályozza a levegő-üzemanyag arányt, valamint fordulatszámtól függetlenül optimalizálja az üzemanyag-ellátást, ezáltal csökkenti a károsanyag-kibocsátást. (DF300AP, DF250AP, DF200AP, DF200A, DF140A, DF115A, DF100A)
AKKUMULÁTOR NÉLKÜLI ELEKTRONIKUS ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZÉS
A DF20A, a 15A és a 9.9B modellek voltak kategóriájuk első üzemanyag-befecskendezős modelljei. A Suzuki mérnökei hihetetlen eredményt értek el azzal, hogy ezt a rendszert a hajómotor tömegének vagy térfogatának növelése nélkül kivitelezték. A rendszer alkatrészei, mint a soros magasnyomású üzemanyag-szivattyú, a fojtószelepház, az üzemanyaghűtő, a benzingőz-szeparátor és az üzemanyag-befecskendező a legnagyobb hajómotorjainkban használt alkatrészek kisebb méretben újratervezett változatai. Szintén kategóriaelsőként a rendszer akkumulátor nélkül üzemel, ami gyorsabb indítást, egyenletesebb futást és jobb gyorsulást eredményez minden helyzetben anélkül, hogy akkumulátorra volna szükség. (DF30A, DF25A, DF20A, DF15A, DF9.9B)
ELEKTRONIKUSAN VEZÉRELT, HENGERENKÉNTI BEFECSKENDEZÉS
A Suzuki tervezte az első négyütemű hajómotorokat, amelyek elektronikusan vezérelt, hengerenkénti befecskendezéssel rendelkeztek. Ma már a DF9.9B-től a DF300AP-ig minden modellünkben ez a technológia gondoskodik a gyorsabb indításról és az egyenletesebb gyorsulásról.
HIDRODINAMIKUS HAJTÓMŰHÁZ
A Suzuki mérnökei áramvonalasra tervezték a hajtóműházat. Ez a hidrodinamikus kialakítás csökkenti a víz által haladás közben a hajtóműházra kifejtett közegellenállást. Ez jobb gyorsulást, nagyobb sebességet és kisebb üzemanyag-fogyasztást eredményez. (DF300AP, DF250AP, DF90A, DF80A, DF70A)
MEGBÍZHATÓSÁG ÖNFESZÍTŐ VEZÉRMŰLÁNC A DF40A és az összes ennél nagyobb modell esetében a vezérműlánc olajfürdőben fut, ezért nem igényel külön olajozást. Az automatikus hidraulikus láncfeszítő pedig mindig gondoskodik a megfelelő feszességről. Egyszerű, hatékony és nem igényel karbantartást.
18
KETTŐS VÍZBEÖMLŐ NYÍLÁS
A motor hűtését a hajtóműház alján lévő vízbelépő nyílásokon beáramló víz biztosítja. A kettős beömlőnyíláson több víz áramlik a hajtóműházba, ezáltal nő a hűtés hatásfoka. A hajtóműház elején kialakítottunk egy elülső beömlőnyílást, ezáltal különösen nagy sebesség esetén nő a belépő vízmennyiség. A második beömlőnyílás szintén alacsonyan helyezkedik el, ami lehetővé teszi a sekélyvízi használatot a DF300AP/250AP hajómotorok számára.
A SUZUKI HAJÓMOTOROK DÍJNYERTES TECHNOLÓGIÁJUKKAL ÉS KIALAKÍTÁSUKKAL AZ IPARÁG VEZETŐI, OLYAN ELŐNYÖKET ÉS FUNKCIÓKAT KÍNÁLNAK, MELYEK ÉLVEZETESEBBÉ TESZIK A HAJÓZÁST
INNOVÁCIÓ Ez a forradalmi kialakítás egyetlen hajtóműházban egyesíti a normál és az ellentétes forgásirány fogaskerekeit, amivel feleslegessé teszi egy ellentétes forgásirányú, külön hajómotor megvásárlását. Azon modellek, amelyek rendelkeznek ezzel a funkcióval, egyaránt képesek normál és ellentétes forgásirányban működni. Utóbbihoz egy speciális csatlakozót kell telepíteni egy, a motor belsejében található áramkörbe, valamint egy ellentétes forgásirányú hajócsavart kell felszerelni. *A forgásirány megváltoztatásához szükséges speciális csatlakozó és hajócsavar külön tartozékként vásárolható meg. (DF300AP, DF250AP, DF200AP)
Ez a technológiailag továbbfejlesztett, számítógéppel vezérelt, elektronikus vezérlőrendszer kiiktatja a mechanikus vezérlőkábelek súrlódását és ellenállását. Működése egyenletes és precíz, éles és azonnali sebességváltással, ami különösen alacsony fordulatszámnál, illetve a kikötői és a szűk helyen történő manőverezés közben válik nyilvánvalóvá. A rendszer egy-, két-, három- vagy négymotoros, és kétszintű kivitelhez konfigurálható. A Suzuki Lean Burn üzemanyag keverékképzési és égésszabályozási rendszerrel együtt a működési tartomány széles tartományában javítja az üzemanyag-hatékonyságot. (DF300AP, DF250AP, DF200AP, DF175TG, DF150TG)
Fojtószelepház Léptetőmotor
DF300AP
GÖRGŐS SZELEPHIMBÁK
A motor üzemi hatékonyságának növeléséhez a Suzuki mérnökei csapágyas görgőket alkalmaztak a vezérműtengely felé eső oldalon. Ez csökkenti a szelephimba súrlódását működés közben, ami növeli a motor hatékonyságát.
FŐTENGELY-KIEGYENSÚLYOZÁS
A főtengelynek a henger középpontjához viszonyított excentrikus elhelyezése csökkenti a hengerfallal szembeni oldalirányú nyomást, ahogy a dugattyú felfelé és lefelé mozog a hengerben. Az egyenletesebb dugattyúmozgás nagyobb üzemi hatékonyságot eredményez.
(DF30A, DF25A)
HOSSZÚ SZÍVÓCSŐ
A DF40A modelltől a zászlóshajó DF300A-ig, minden hajómotor hosszú szívócsöve speciálisan úgy van beállítva, hogy akadálytalan és hatékony levegőáramlást biztosítson a motorhoz az erő és a teljesítmény fokozása érdekében.
Eltolás
(DF30A, DF25A)
FELHASZNÁLÓBARÁT CSENDES MŰKÖDÉS A nagy hajókon a motorzaj nehezítheti a pihenést, ellazulást. A Suzuki hajómotorok hihetetlenül csendesen járnak. Annyira csendesen, hogy egyes felhasználók úgy gondolják, a motor ki van kapcsolva. Talán túloznak ezzel, ám a Suzuki hajómotorok valóban régóta híresek csendes működésükről. A DF200A/200AP szívócsonkjára rezonátor van felszerelve. Gyakran figyelmen kívül hagyják mint zajforrást, pedig a szívócsonkba nagy sebességgel beáramló levegő erős zajt kelthet. A rezonátor felszerelése csökkenti ezt a zajt, így páratlanul csendessé válik a működés.
Rezonátor
SUZUKI KÖNNYŰ INDÍTÓRENDSZER
Egyszerűen fordítsa el a kulcsot, majd engedje el (vagy nyomja meg a gombot), és az önindító addig fog működni, amíg a motor el nem indul. A rendszer simább és jobb indítást biztosít. (DF300AP, DF250AP, DF200AP, DF200A, DF175TG, DF150TG, DF140A, DF115A, DF100A, DF90A, DF80A, DF70A, DF60AV, DF60A, DF50AV, DF50A, DF40A)
BILLENTÉSHATÁROLÓ RENDSZER
A hajó és a motor billentés esetén esetlegesen bekövetkező károsodástól való védelme érdekében a Suzuki motorokon egy felhasználó által állítható billentéshatároló kapcsoló akadályozza meg, hogy a motor egy előre meghatározott ponton túl dőljön. (DF50AV, valamint az összes hidraulikus dőlésszögállítóval felszerelt modell, a DF60A-től kezdődően)
SUZUKI FORDULATSZÁM-SZABÁLYOZÓ RENDSZER *OPCIONÁLIS
Ez a rendszer finom fordulatszám-szabályozást tesz lehetővé a hajós számára az alacsony fordulatszámtartományban. Számos hajómotorhoz rendelhető tartozékként ez az egyszerűen használható rendszer, amely 50 ford./perces lépésekben állítja a motorfordulatszámot. Egy fordulatszámmérőt és egy vezérlőkapcsolót tartalmaz, melyek együttműködnek a Suzuki többfunkciós műszerrel és a kétskálás analóg mérőműszerrel.
(A Suzuki fordulatszám-szabályozó rendszer a DF40A fölötti, kormányrúddal szerelt modellekben gyári tartozékként megtalálható.)
19
ALKATRÉSZEK, KIEGÉSZÍTŐK ÉS A MINŐSÉG ÚJ SUZUKI KULCS NÉLKÜLI INDÍTÓRENDSZER* A Suzuki kulcs nélküli indítórendszere kis hatósugarú elektronikus indítókulccsal működik, amely egy hozzáférési kódot továbbít a motor indítórendszere felé. Ha magánál hordja az elektronikus indítókulcsot, és a konzol egyméteres körzetén belül áll, csatlakoztassa a vészleállító kapcsoló zsinórját, kapcsolja be a főkapcsolót, majd egy gombnyomással indítsa el a hajómotort. A kulcs maradhat biztos helyen, a zsebében, ezzel csökken az elvesztésének kockázata, ami a rendszert egyszerűvé és stresszmentessé teszi. Ez lopásgátlóként is kiválóan megállja a helyét, mivel a motor nem indul el a megfelelő hozzáférési kód nélkül. Az elektronikus indítókulcs fennmarad a vízen, így ha a vízbe esne, könnyen kihalászhatja.
ELEKTRONIKUS INDÍTÓKULCS (ÚJ) Kommunikációs távolság < 1m
FŐKAPCSOLÓ PANEL (ÚJ) VEZÉRLŐPANEL DF200AP
ZÜMI
Tudjon meg többet, tekintse meg videóinkat!
KÖZPONTI EGYSÉG (ÚJ)
*Előfordulhat, hogy egyes régiókban nem kapható. További információért forduljon a legközelebbi Suzuki Marine márkakereskedőhöz.
ÚJ TÖBBFUNKCIÓS MÉRŐMŰSZER Suzuki többfunkciós mérőműszerünket – kategóriájában elsőként – gyárilag színes kijelzővel látjuk el. Segítségével egyetlen pillantással áttekintheti a jármű összes teljesítményadatát. A műszer egyaránt használható digitális vagy analóg kijelzőként, és képes nappali és éjszakai üzemmódban is működni. Az egyes elemek felnagyíthatók, tovább javítva ezzel a felhasználóbarát működést, a funkcionalitást és a megbízhatóságot.
TELJESÍTMÉNY • 3,5"-os színes kijelző • Méret: 105 mm (szél.) x 105 mm (mag.) x 16 mm (mélys.) • Diagnózis kijelzés • Egyszerű beszerelés és beállítás, 85 mm-es nyílás, nagyméretű gumitömítés • Védőburkolat • NMEA2000 kimenet (hamarosan) • DF9.9B - DF300AP modellekhez * A sebesség kijelzéséhez sebességérzékelő vagy GPS modul szükséges.
TACHO ANALÓG ÉS SPEED ÜZEMMÓD Motor elhelyezkedése
Motorfordulatszám
Szárazföldi/vízi
Sebesség*
Üzemanyag Motor- Sebesség- Figyelmez- Időkijelzés billentés váltó állása tetés
FORDULATSZÁMMÉRŐ ÜZEMMÓD
• Üzemanyag-áramlás [l/h, gph] (pillanatnyi) • Megtett távolság [km/l, mpg] (pillanatnyi és átlagos) • Utazás időtartama [h], megtett út [km, M, NM] • Motor üzemórái, feszültség, vízhőmérséklet és még sok más...
NAPPALI ÜZEMMÓD
ÉJSZAKAI ÜZEMMÓD
A SUZUKI ÉLEN JÁR A DÍJNYERTES INNOVÁCIÓBAN Az NMMA (National Marine Manufacturers Association) technológiai újításokat elismerő éves Innovációs díjait, melyek évente kerülnek odaítélésre az NMMA (National Marine Manufacturers Association) által, a hajózási technológia területén elnyerhető egyik legnagyobb elismerésnek tartják. Az adott év új hajóipari termékei közül ítélik oda „annak a terméknek, amelyen úttörő műszaki megoldást alkalmaztak, praktikus és költséghatékony, és valós előnyöket kínál a felhasználó számára”. 1987-től, a DT200 Exanté modellel kezdődően, egészen a 2014-es DF30A/DF25A modellekig a Suzuki hajómotorok összesen nyolc alkalommal nyerték el ezt az Innovációs díjat. E díjak közül hetet négyütemű hajómotorok érdemeltek ki, ami az iparágban valaha elért legtöbb díj ebben a motorkategóriában.
ELNYERT DÍJAK
1987: DT200 Exanté / 1997: DF70 és DF60 / 1998: DF50 és DF40 / 2003: DF250 / 2006: DF300 / 2011: DF50A és DF40A / 2012: DF300AP / 2014: DF30A és DF25A
MINŐSÉG SUZUKI KORRÓZIÓGÁTLÓ BEVONAT
A Suzuki korróziógátló bevonata speciálisan arra készült, hogy megvédje hajómotorját a tengervíz és az édesvíz ártalmaitól. A maximális tapadás érdekében a bevonat közvetlenül az alumíniumra kerül, amit egy epoxi primer alapozó, színezett alapbevonat, majd végül egy átlátszó akrilgyanta külső réteg fed le.
Átlátszó akrilgyanta külső réteg
ALACSONYABB KÁROSANYAG-KIBOCSÁTÁS, HATÉKONY ÜZEMELTETÉS A Suzuki modern négyütemű technológiájának köszönhető a nagy hatékonyságú működés és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás. Ennek köszönhető, hogy a Suzuki hajómotorok megfelelnek a világ legszigorúbb kibocsátási normáinak*1, mint pl. az EURO 1-es szintű normáknak (a 2003/44/EK irányelvvel módosított 1994/25/EK irányelv)*2, a Kaliforniai Levegőminőségi Tanácstól (California Air Resources Board, „CARB”) pedig háromcsillagos értékelést kaptak.
Fekete akrilgyanta alapbevonat fémfestékekhez Epoxi primer alapozó Suzuki korróziógátló bevonat Suzuki alumíniumötvözet *1 Az emissziós szabványoknak való megfelelés régiótól függően alakul. *2 Az Európai Parlament és a Tanács által meghatározott Európai kibocsátási normák (kipufogógázok és zajszintek).
20
Tudjon meg többet videóinkból
ÜZEMANYAGSZŰRŐ – KÜLSŐ Az üzemanyagszűrők megakadályozzák, hogy az üzemanyagba keveredett törmelék vagy víz bejusson a motorba. Rendszeresen ellenőrizni és szükség szerint tisztítani kell őket.
OLAJ- ÉS SZŰRŐCSERE: A szennyezett olajszűrő már nem alkalmas a szennyeződések kiszűrésére, ami a motor károsodásához és a csapágyak gyorsabb kopásához vezethet.
ÜZEMANYAGSZŰRŐ – BELSŐ
GYÚJTÓGYERTYÁK
Az üzemanyagszűrők megakadályozzák, hogy az üzemanyagba keveredett törmelék vagy víz bejusson a motorba. A kezelési útmutatóban található ütemterv szerint kell cserélni őket.
Az elhasználódott gyújtógyertyák a motor meghibásodását, rosszabb indítást és teljesítményromlást okozhatnak, továbbá növelhetik a kipufogógáz-kibocsátást.
ANÓDOK Az anódok megvédik a hajómotort a korróziótól. Rendszeres karbantartás és csere híján a galvanikus korrózió károsítja a víz alatti alumínium alkatrészeket.
MOTOROLAJ A rendszeres olajcsere tisztán tartja a motort, csökkenti a kopást és megakadályozza a belső korróziót.
A HAJÓCSAVAR KARBANTARTÁSA
HAJTÓMŰHÁZ HAJTÓMŰOLAJ Fontos a hajtóműolaj rendszeres cseréje. A hajómotor hajtóműháza komoly igénybevételnek van kitéve, a hajtóműolaj kenése pedig idővel egyre gyengül.
KARBANTARTÓ KÉSZLETEK Az egyes Suzuki hajómotor-szériákhoz teljes karbantartó készleteket kínálunk. Minden készletben megtalálható a Suzuki hajómotorok időszakos karbantartási ütemterve szerinti (lásd a kezelési útmutatót) szervizeléséhez szükséges eredeti Suzuki alkatrészek teljes palettája. *Tartalmaz olyan alkatrészeket, melyek cseréjét csak a márkakereskedő képes elvégezni.
Az optimális hatékonyság és teljesítmény érdekében fontos a hajócsavar rendszeres karbantartása. Feltétlenül szerelje le a hajócsavart, és ellenőrizze, hogy nincs-e rajta sérülés. A hajócsavar tengelyét is ellenőrizze, és ha horgászzsinórt talál rajta, távolítsa el azt, mert károsíthatja a hajtóműház szimeringjét. Szükség esetén javítsa meg vagy cserélje a hajócsavart, és zsírozza be a tengelybordákat és hornyokat, mielőtt a hajócsavart visszatenné.
21
MŰSZAKI ADATOK DF300AP*2/ 250AP*2
MODELL
AJÁNLOTT HAJTÓMŰHÁZMAGASSÁG (mm)
DF250*3/225*3/ 200*3
DF200AP*2 DF200A*3
DF175TG*3/ DF175*3/ 150TG*3 150*3
L: 508*4 X: 635 XX: 762
L: 508 X: 635
L: 508 X: 635
L: 508 X: 635
L: 508 X: 635
Elektromos
Elektromos
Elektromos
Elektromos
Elektromos
Elektromos
X: 274,0 XX: 279,0
L: 257,0* X: 263,0 XX: 268,0
X: 635 XX: 762
INDÍTÁS MÓDJA TÖMEG (kg) *1
ÚJ
VEZÉRLÉS TÍPUSA
4
DOHC, 24 szeleppel
L: 228,0 X: 233,0
L: 226,0 X: 231,0
L: 223,0 X: 228,0
L: 215,0 X: 220,0
L: 179,0 X: 184,0
DOHC, 16 szeleppel
L: 182,0 X: 187,0
L: 155,0 X: 158,0
S: 381 L: 508 X: 635*5
L: 508 X: 635*5
DF60AV/ 50AV
DF60AVTH/ 50AVTH
DF60AQH/ 40AQH
L: 508 X: 635*5
L: 508 X: 635*5
L: 508 X: 635*5
L: 120,0 X: 123,0*5
L: 106,0 X: 109,0*5
Elektromos
L: 161,0 X: 164,0
S: 102,0 L: 104,0 X: 107,0*5
L: 108,0 X: 111,0*5
DOHC, 16 szeleppel
ÜZEMANYAG-ELLÁTÁS
L: 114,0 X: 117,0*5
DOHC, 12 szeleppel
Elektronikusan vezérelt, hengerenkénti befecskendezés
HENGEREK SZÁMA
V6 (55 fokban)
HENGERŰRTARTALOM (cm3) FURAT X LÖKET (mm)
4
4
4
4
3
4028
3614
2867
2867
2044
1502
941
98 x 89
95 x 85
97 x 97
97 x 97
86 x 88
75 x 85
72,5 x 76
MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNY (kW (LE))
DF250AP: 184,0 (250) DF300AP: 220,7 (300)
DF200: 147,0 (200) DF225: 165,0 (225) DF250: 184,0 (250)
147,0 (200)
DF150: 110,0 (150) DF175: 129,0 (175)
DF100A: 73,6 (100) DF115A: 84,6 (115) DF140A: 103,0 (140)
DF70A: 51,5 (70) DF80A: 58,8 (80) DF90A: 66,2 (90)
DF40A: 29,4 (40) DF50A: 36,8 (50) DF60A: 44,1 (60)
MAXIMÁLIS FORDULATSZÁM (fordulat/perc)
DF250AP: 5 500 – 6 100 DF300AP: 5 700 – 6 300
DF200: 5 000 – 6 000 DF225: 5 000 – 6 000 DF250: 5 500 – 6 100
5 500 – 6 100
DF150: 5 000 – 6 000 DF175: 5 500 – 6 100
DF100A: 5 000 – 6 000 DF115A: 5 000 – 6 000 DF140A: 5 600 – 6 200
DF70A: 5 000 – 6 000 DF80A: 5 000 – 6 000 DF90A: 5 300 – 6 300
DF40A: 5 000 – 6 000 DF50A: 5 300 – 6 300 DF60A: 5 300 – 6 300
KORMÁNYZÁS
Távvezérlés
Távvezérlés
Távvezérlés
Távvezérlés
Távvezérlés
Távvezérlés Kormányrúd
-
-
-
-
-
-
8,0
8,0
8,0
8,0
5,5
4,0
FOJTÁS OLAJSZÜKSÉGLET (liter) ÜZEMANYAGKAPACITÁS (liter)
Kormányrúd
Távvezérlés Kormányrúd
Kormányrúd
2,7 25 (op.)
Tranzisztoros
GENERÁTOR
12 V, 54 A
12 V, 54 A
12 V, 44 A
12 V, 44 A
12 V, 40 A
MOTORÁLLVÁNYZAT
12 V, 27 A
12 V, 19 A
Emelőbakos
DÖNTÉS MÓDJA
Kézi emelőkaros és gázrásegítéses döntés
Szervomotoros (power trim)
ÁTTÉTEL
2,08:1
VÁLTÓFOKOZATOK
2,29:1
F-N-R Vezeték nélküli fokozatváltás
F-N-R
15” – 27,5”
15” – 27,5”
2,50:1 F-N-R Elektronikus gázpedál
2,50:1 F-N-R
2,59:1
2,59:1
F-N-R Elektronikus gázpedál
2,27:1
2,42:1
2,27:1
F-N-R (előre-üres-hátra)
KIPUFOGÓRENDSZER
Hajócsavaron keresztüli kipufogó
HAJÓCSAVAROK (LAPÁTSZÖG)*
17" – 27,5"
15" – 27,5"
*Mindegyik hajócsavar 3 lapátú. A hajócsavar részleteiről érdeklődjön márkakereskedőjénél.
JELLEMZŐK MODELL
MOTORTEST SZÍNE
Távvezérlés
-
GYÚJTÁSRENDSZER
15" – 25"
13" – 25"
9" – 17"
*1: Száraz tömeg: Akkumulátorkábellel, hajócsavar és motorolaj nélkül, *2: Suzuki forgásirány-változtató rendszer, *8: csak a DF20AT/DF9.9BT modellnél, *9: csak a DF9.9BT modellnél, *10: csak a DF9.9BTH modellnél,
ÚJ DF300AP
DF250AP
DF250
DF225
DF200
DF200AP
DF200A
DF175TG
DF175
DF150TG
DF150
DF140A/ 115A/100A
DF90A/ 80A/70A
FEKETE FEHÉR
SUZUKI FORGÁSIRÁNY-VÁLTOZTATÓ RENDSZER SUZUKI FOJTÓSZELEP- ÉS FOKOZATVÁLTÁS-VEZÉRLÉS KÉTFOKOZATÚ TENGELYKAPCSOLÓ-RENDSZER ÁLLÍTHATÓ SZELEPVEZÉRLŐ RENDSZER TÖBBLÉPCSŐS TÖLTÉSI RENDSZER HIDRODINAMIKUS HAJTÓMŰHÁZ ELTOLT HAJTÓTENGELY KÖZVETLEN GYÚJTÁS ÖNFESZÍTŐ VEZÉRMŰLÁNC SUZUKI LEAN BURN TECHNOLÓGIA LAMBDASZONDA VISSZACSATOLÁS-VEZÉRLŐ RENDSZER SUZUKI KÖNNYŰ INDÍTÓRENDSZER FORDULATSZÁM-SZABÁLYZÓ ALACSONYOLAJNYOMÁS-FIGYELMEZTETÉS FRISSVIZES ÖBLÍTŐRENDSZER SUZUKI FORDULATSZÁM-SZABÁLYOZÓ RENDSZER NAGY TOLÓEREJŰ HAJÓMOTOR BILLENTÉSHATÁROLÓ RENDSZER SEKÉLY VÍZBEN TÖRTÉNŐ HASZNÁLAT KETTŐS VÍZBELÉPŐ NYÍLÁS SUZUKI KORRÓZIÓGÁTLÓ RENDSZER
*1: csak a DF140A/DF115A modellnél, *2: csak a DF90A/DF70A modellnél
22
DF115A*3/ DF90A/ DF90ATH/ DF60A/50A/ DF60ATH/ 100A 80A/70A 70ATH 40A 50ATH/40ATH
DF140A*3
*1
*2
DF90ATH/ 70ATH
DF60A
DF60ATH
DF30AT/ 25AT
DF30ATH/ 25ATH
DF30AR/ 25AR
S: 381 L: 508
S: 381*6 L: 508
S: 381 L: 508
DF30AQH/ 25AQH
L: 508
Elektromos/kézi S: 71,0 L: 72,0
S: 73,0*6 L: 74,0
S: 63,0 L: 64,0
L: 73,0
DF30A/25A
L: 508
S: 381*7
S: 381 L: 508
Kézi
Elektromos/ kézi
Kézi
L: 70,0
S: 62,0 L: 63,0
S: 65,0*7
DF20AT/ 15AT/ 9.9BT
DF20ATH/ 15ATH/ 9.9BTH
DF20AR/ 15AR/9.9BR
S: 381*8 L: 508 x: 635*9
S: 381*10 L: 508 x: 635*10
S: 381 L: 508
DF20A/15A/DF9.9B
DF9.9AR/ 8AR
S: 381 L: 508
S: 381*11 L: 508
S: 381 L: 508
Elektromos/kézi S: 52,5* L: 54,5 x: 57,0*9
8
S: 53,5* L: 55,5 x: 58,0*10
10
S: 47,0 L: 48,0
OHC
Kézi S: 48,0 L: 49,0
DF9.9A/8A
S: 381*12 L: 508
S: 43,5*12 L: 46,0
S: 41,0*11 L: 43,5
OHC
Akkumulátor nélküli, elektronikusan vezérelt, hengerenkénti üzemanyag-befecskendezés
DF2.5
S: 381 L: 508
S: 381 L: 508
Kézi
Kézi
Kézi
S: 39,0 L: 41,5
S: 25,0 L: 26,0
S: 13,5 L: 14,0
S: 381 L: 508
Elektromos/kézi
S: 44,0 L: 45,0
DF6/5/4
OHC
OHV
Karburátor
Karburátor
3
2
2
1
1
490
327
208
138
68
60,4 x 57,0
60,4 x 57
51 x 51
62 x 46
48 x 38
DF25A: 18,4 (25) DF30A: 22,1 (30)
DF9.9B: 7,3 (9,9) DF15A: 11,0 (15) DF20A: 14,7 (20)
DF8A: 5,9 (8) DF9.9A: 7,3 (9,9)
DF4: 2,9 (4) DF5: 3,7 (5) DF6: 4,4 (6)
1,8 (2,5)
DF25A: 5 000 – 6 000 DF30A: 5 300 – 6 300
DF9.9B: 4 700 – 5 700 DF15A: 5 000 – 6 000 DF20A: 5 300 – 6 300
DF4: 4 000 – 5 000 DF5: 4 500 – 5 500 DF6: 4 750 – 5 750
5 250 – 5 750
Kormányrúd
Kormányrúd
Távvezérlés Kormányrúd Távvezérlés
Kormányrúd
DF8A: 4 700 – 5 700 DF9.9A: 5 200 – 6 200
Távvezérlés Kormányrúd Távvezérlés Kormányrúd Kormányrúd Távvezérlés -
Elektromos
1,5
Kormányrúd Elektromos
Kézi
Kézi
0,8
0,7
0,38
Beépített 1,5
Beépített 1,0
Digitális CDI (elektronikus gyújtás)
Digitális CDI
Digitális CDI
12 V, 6 A (opcionális)
-
1,0
25
Kézi
12
Digitális CDI (elektronikus gyújtás)
Digitális CDI (elektronikus gyújtás)
12 V, 14 A
12 V, 12 A
12 V, 6 A
12 V, 10 A
12 V, 6 A
Emelőbakos Szervomotoros (power trim)
Kézi emelőkaros
Kézi emelőkaros és gázrásegítéses döntés
Kézi emelőkaros
Perselyes típus
Elektromos motorbillentés
Kézi emelőkaros
2,09:1
2,08:1
1,92:1
F-N-R (előre-üres-hátra)
F-N (előre-üres)
Hajócsavaron keresztüli kipufogó 9" – 15"
2,15:1
Hajócsavar feletti 7" – 12"
7" – 11"
6" – 7"
5,3/8"
*3: Ellentétes forgásirányú modell kapható, *4: csak a DF200 modellnél, *5: csak a DF60A modellnél, *6: csak a DF25ATH modellnél, *7: csak a DF25A modellnél, *11: csak a DF9.9AR modellnél, *12: csak a DF9.9AE modellnél
DF60AV/ 50AV
DF60AVTH/ DF60AQH/ 50AVTH 40AQH
DF50A/ 40A
DF50ATH/ 40ATH
DF30AT/ 25AT
DF30ATH/ 25ATH
DF30AR/ 25AR
DF30AQH/ 25AQH
DF30A/ 25A
DF20AT/ DF20ATH/ DF15AT/9.9BT 15ATH/9.9BTH
DF20AR/ 15AR/9.9BR
DF20A/15A/ 9.9B
DF9.9AR/ 8AR
=Alapfelszerelés
DF9.9A/ 8A
DF6/5/4
DF2.5
=Opcionális felszerelés
23