MAGYARORSZÁG EU-HARMONIZÁCIÓS KÖTELEZETTSÉGEI AZ ADÓZÁS TERÜLETÉN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ÁFÁ-RA

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Levelező Tagozat Európai üzleti tanulmányok szakirány

MAGYARORSZÁG EU-HARMONIZÁCIÓS KÖTELEZETTSÉGEI AZ ADÓZÁS TERÜLETÉN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ÁFÁ-RA

Készítette: Gyalus Viktória

Budapest, 2004


TARTALOMJEGYZÉK

TARTALOMJEGYZÉK........................................................................................................................... 3 BEVEZETÉS.............................................................................................................................................. 5 I. FEJEZET AZ ADÓHARMONIZÁCIÓ ALAPJAI ............................................................................ 8 1.

Az adózás célja és jelentősége általában ......................................................................................... 8

2.

Jogharmonizáció az EU-ban............................................................................................................ 9

2.1. Nemzetközi – közösségi (uniós) - nemzeti jog viszonya..................................................................... 9 2.1.1. A közösségi jog elsődlegessége .................................................................................................... 10 2.1.2. A közvetlen hatály kérdése ........................................................................................................... 10 3.

A közösségi adójog forrásai........................................................................................................... 11

3.1. A közösségi adójog elsődleges forrásai .......................................................................................... 11 3.2. A közösségi adójog másodlagos forrásai........................................................................................ 12 3.3. Az Európai Bíróság joggyakorlatának, esetjogának jogforrási jellege .......................................... 13 4.

Az adóharmonizáció általában ...................................................................................................... 14

4.1. Az adóharmonizáció célja és jelentősége........................................................................................ 14 4.2. Az adóharmonizáció megközelítési módjai ..................................................................................... 16 4.3. Az adóharmonizáció típusai............................................................................................................ 17 II. FEJEZET KÖZÖSSÉGI ÉS MAGYAR HARMONIZÁCIÓ: KÖZVETLEN ADÓK ................ 19 1.

A Római Szerződés közvetlen adózást érintő rendelkezései ........................................................... 20

2.

A természetes személyek jövedelemadózásának közösségi harmonizációja (SZJA)....................... 21

2.1. A 94/79 EGK bizottsági ajánlás...................................................................................................... 22 2.2. A természetes személyek megtakarításainak adóztatásáról szóló irányelv (javaslat) ..................... 24 2.3. Az egyesülési irányelv ..................................................................................................................... 25 2.4. A személyi jövedelemadót érintő magyar jogharmonizáció............................................................ 25 3.

A társasági nyereségadózás közösségi harmonizációja (Ta.) ........................................................ 27

3.1. Az Anya - Leányvállalati Irányelv................................................................................................... 29 3.2. Az átalakulási irányelv.................................................................................................................... 30 3.3. Az állami támogatások kérdése, és az üzleti adóztatás magatartási kódexe, a Code of Conduct ... 31 3.4. A kamat- és jogdíj irányelv ............................................................................................................. 32 3.5. A társasági adót érintő magyar jogharmonizáció........................................................................... 32 III. FEJEZET KÖZÖSSÉGI ÉS MAGYAR HARMONIZÁCIÓ: KÖZVETETT ADÓK ............... 37 1.

A Római Szerződés közvetett adózást érintő rendelkezései ............................................................ 37

2.

A jövedéki adó közösségi harmonizációja...................................................................................... 38

2.1. A horizontális irányelv (92/12 EGK Tanácsi irányelv) és az unión belüli termékforgalom jövedéki adózási és eljárási szabályai.................................................................................................................. 39 2.2. Vertikális irányelvek: termékkörök szabályozása ........................................................................... 42 3

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 2.2.1. Ásványolajtermékek ..................................................................................................................... 42 2.2.2. Alkoholtermékek........................................................................................................................... 43 2.2.3. Dohánytermékek .......................................................................................................................... 45 2.3. A magyar jövedéki adószabályok harmonizáltsága, várható változások ........................................ 47 2.3.1. Az általános- és forgalmazási szabályoknak való magyar megfelelés ......................................... 47 2.3.2. Az adóköteles termékek körének magyar harmonizációja ........................................................... 49 2.3.3. Az egyes termékek adómértékének harmonizációs kötelezettsége................................................ 50 3. A forgalmi adók közösségi harmonizációja ....................................................................................... 51 3.1. A közös hozzáadottérték-adó rendszer kialakítása.......................................................................... 51 3.2. A hatodik áfa-irányelv, valamint az átmeneti rendszer szabályai................................................... 55 3.2.1. Adóalanyiság, azaz az irányelv személyi hatálya......................................................................... 55 3.2.2. Területi hatály.............................................................................................................................. 56 3.2.3. A termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás fogalma, azaz a tárgyi hatály ................................ 56 3.2.4. A Közösségen belüli ügyletek áfa kötelezettségének szabályai .................................................... 57 3.2.5. Különleges adózási szabályok az EU áfa-rendszerében .............................................................. 63 3.2.6. Az adó mértéke, alkalmazandó adókulcsok.................................................................................. 65 3.2.7. Adminisztrációs kötelezettségek, a Közösségi áfa-azonosító szám használata ............................ 67 3.3. A magyar áfaharmonizáció, átmeneti mentességek ........................................................................ 69 3.3.1. A magyar áfaharmonizáció kezdetei, alkalmazkodás az Unió rendszeréhez ............................... 70 3.3.2. Magyarország jogharmonizációs feladatai - helyzetértékelés ..................................................... 71 BEFEJEZÉS............................................................................................................................................. 78 MELLÉKLETEK .................................................................................................................................... 81 ÁBRÁK JEGYZÉKE .............................................................................................................................. 82 1. ábra: Példa nemzetközi egyesülésre................................................................................................... 83 2. ábra: Példa eszközátadásra................................................................................................................. 83 3. ábra: Példa részvénycserére ............................................................................................................... 84 4. ábra: Az EU költségvetésének főbb bevételei (2002. évi tény) ......................................................... 84 5. ábra: Példa háromszögügyletre .......................................................................................................... 85 TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE................................................................................................................. 86 IRODALOMJEGYZÉK ......................................................................................................................... 87 INTERNETES OLDALAK .................................................................................................................... 90 JOGSZABÁLYI JEGYZÉK................................................................................................................... 92

4


BEVEZETÉS Sokan hajlamosak nagy szavakat használni, ám tagadhatatlan, hogy bizonyos dátumok valóban mérföldkőnek számítanak. Ilyen volt például 1993. január 1-je, amikor hatályba lépett az akkor még 12 tagország egymás közötti belső piacnyitása, vagy 2002. január 1je, amikor immár 15 országban a hajnali órákban százezrek álltak sorban az új pénzért, az euróért. Ilyen, mindenki számára emlékezetes dátumnak ígérkezik 2004. május 1-je is, magyar szempontból legalábbis mindenképp. Ekkortól válik ugyanis befejezett ténnyé Magyarország európai uniós tagsága. Igazán nem túlzás annak állítása, hogy EU tagságunk bekövetkezte jelenleg az egyetlen olyan esemény, amely Magyarország minden lakosát érinti, ha cégtulajdonos, ha munkavállaló, ha tanuló vagy ha már kinőtt az iskolapadból, ha még aktív, vagy ha már nyugdíjas, ha közszférába tartozik vagy ha versenyszférában van, ha... Ebből adódóan az Európai Unió, mely még nem is olyan rég az átlagember számára nem sokat mondó fogalom volt és talán annyit ha jelenthetett, hogy vannak nyugaton olyan fejlett országok, akik bizonyos célok érdekében együttműködnek, mára a magyar állampolgárok többségében feltöltődött tartalommal. Bármi egyéb is legyen azonban e szavak mögött eldöntött tény, hogy 2004. május 1-jén Magyarország hivatalosan az Európai Unió egyik tagállamává válik. Az előkészítő tárgyalások során megkezdődött a jogharmonizációs kötelezettségek átvétele, amelyeket 2004. május 1-től kezdődőden állandó jelleggel alkalmaznunk kell. A csatlakozásunkkal megváltozó jogi, eljárási, adminisztratív szabályoknak számos hatása lesz Magyarország gazdaságára, társadalmára. Ezek közül is az egyik legjelentősebb a költségvetést érintő kötelezettségek és hatások. Figyelemmel az áfa, mint bevételi forrás jelentőségére mind a hazai, mind az Uniós költségvetésben, kutatásom

témájául

hazánk

adózás

területén

jelentkező

harmonizációs

kötelezettségeinek bemutatását választottam, a csatlakozással módosuló áfa-rendszer középpontba helyezésével. Feladatomhoz

tartozik

a

kapcsolódó

alapismeretek

és

általános

jogforrások

számbavétele után egy átfogó, a fontosabb adónemekre kiterjedő áttekintés nyújtása az Európai Unió adórendszeréről, a közösségi és magyar harmonizációról a területet 5


szabályozó konkrét jogforrások alapján. Ezen áttekintés a személyi jövedelemadót, a társasági adót, mint közvetlen adókat, valamint a jövedéki -, és általános forgalmi adót, mint közvetett adókat foglalja magában, melyek egyben dolgozatom elkülönült fejezeteit is kijelölik. Témaválasztásommal arra vállalkozom, hogy lépésről lépésre, időrendben haladva tekintem át a különböző adónemekkel kapcsolatos uniós előírásokat, valamint az adóigazgatás által részben már megvalósított, részben tervezett intézkedéseket. Célom továbbá a téma azon gyakorlati oldalának bemutatása, mely alapján a lakosság és a vállalkozások könnyebben eligazodhatnak a rájuk váró adózási kötelezettségek sokaságában, megismerkedhetnek azzal, hogy milyen megoldásokat alkalmaznak az adózás területén az uniós országokban, mihez kell majd alkalmazkodniuk, pontosan milyen változások várhatók ezen az életünket, vállalkozói tevékenységünket átfogó és az országok gazdasági helyzetét befolyásoló területen a csatlakozás után. A dolgozat gyakorlatiasságát igazolja, hogy a szabályokat, követelményeket ahol lehet gyakorlati példákkal támasztom alá, a szituációt különböző országok, ábrák és táblázatok segítségével modellezem. Dolgozatom második felében bemutatom a közösségi áfa rendszer belső piac kialakulásában betöltött szerepét a történelmi fejlődés tükrében és szót ejtek az egységes piac kínálta előnyökről és veszélyekről. Bemutatom az áfa bevételek alakulását mind a Közösségi, mind a hazai költségvetési struktúrában. Mivel a forgalmi adó teherviselője a végső felhasználó, elemzésemben a fogyasztókat érintő kérdésekről is említést teszek. Kitérek a legjelentősebb új eljárási szabályokra, adminisztrációs feladatokra. Dolgozatomat a Közösségi adózás és hozzá kapcsolódó magyar jogharmonizáció folyamatának megismerése után következtetésekkel és a közeljövőben várható hatások felvázolásával zárom. Kutatásom legfőképpen azon hipotézis vizsgálatára, alátámasztására terjed ki, hogy a magyar adórendszer és adóigazgatás struktúráját tekintve alkalmas az uniós követelmények teljesítésére, a területet szabályozó irányelveket, ajánlásokat és egyéb kötelezettségeket hazánk megfelelően beépítette a hazai jogrendbe, a taggá válásunk időpontjáig hatályos szabályozásokat felülvizsgálta, azokat a lehető legrövidebb időn belül az uniós elvárásoknak megfelelően módosította, és csatlakozásunk időpontjától kezdve kizárólag a közösségi normákkal összhangban lévő jogszabályokat alkot. 6


A vizsgált téma jellege egyértelműen kijelöli a dolgozat megírása során alkalmazott fő kutatási

módszert,

irodalomtudományban

ez

pedig

alkalmazott

főleg

a

jogtudományban,

dokumentum-

és

történelem-

tartalomelemzés

és

illetve

jogszabályértelmezés módszere. A módszer egyben kijelöli a bibliográfiát alkotó főbb forrásokat is, melyek nagyrészt Európai Uniós irányelvek, ajánlások, magyar törvények, rendeletek, egyéb jogforrások. A módszer alkalmazása során a hagyományos elemzés mindkét formáját, a belső- és külső elemzést is igyekszem hasznosítani. Belső elemzés alatt értem a dokumentum „szubjektív” elemzését, kritikáját, míg a külső elemzés a dokumentum társadalmi kontextusát (pl. keletkezésének körülményeit, környezetét, visszhangját stb.) próbálja feltérképezni. Szekunder adatokat talál dolgozatomban az olvasó olyan külső források felhasználásával, mint a kormányok vagy az Európai Unió különböző szervei által készített statisztikák, piacokról, országokról, iparágakról szóló jelentések vagy nyilvántartások, valamint ebbe a körbe tartoznak az újságok és folyóiratok tárgyhoz kapcsolódó cikkei, kimutatásai is, csakúgy, mint a különböző CD ROM-okban és az Internetben rejlő lehetőségek. Végül szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindazok munkáját, akik a dolgozat elkészítéséhez számomra hasznos segítséggel, információkkal szolgáltak, különös tekintettel Káldyné Dr. Esze Magdolna tanárnőnek és Szarka Ilonának, az IB Grant Thornton Consulting Kft. vezető adószakértőjének, külső konzulensemnek.

7


I. FEJEZET AZ ADÓHARMONIZÁCIÓ ALAPJAI 1. Az adózás célja és jelentősége általában Ha készítenénk egy képzeletbeli felmérést arról, hogy melyek az emberek tudatában lévő leginkább pejoratív, kellemetlen, életüket befolyásoló jelenségek, az adózás fogalma szinte biztos, hogy előkelő helyet foglalna el a listán. Bármi is társul azonban hozzá a köztudatban, el kell fogadni, adózásra szükség van. Bár a kereskedelem egyre fokozódó mértékű nemzetközivé válása, a verseny átfogó jellege olyan nagyobb igazgatási egységek megszervezését teszik szükségessé, amelyek a nemzetközi piacokon már nem csak egy-egy ország, hanem egész régiók közös érdekét tudják érvényesíteni és versenyképességét növelni, az állam (mint alapvető közigazgatási egység) szerepe megmaradt, sőt egyes területeken megerősödött. Az államok rendelkezésére álló eszközök közül pedig az egyik legjelentősebb az adózás. Az adózás célja az állam esetében mindenekelőtt a kiadásokhoz szükséges pénzügyi fedezet megteremtése (valamennyi magyarországi adózásra vonatkozó törvény bevezetőjében megtaláljuk ezt a motívumot, azaz a „bevétel” szót); másrészt a gazdasági újraelosztás, mellyel az állam az általa kívánatosnak tartott gazdasági modell működését segíti elő. „A mai kiterjedt adórendszer alapját képező adótörvények kinyilvánított célja a vállalkozások kedvező működési feltételeinek elősegítése. Az újraelosztás része továbbá az is, hogy az államok adóbevételeikből fedezik a nemzetközi szervezetek, különböző gazdasági tömörülések költségeit is.”1 Mielőtt az uniós tagországok illetve döntően az unió és Magyarország közötti adóharmonizáció területére rátérnék, mindenképpen szükségesnek tartom magának a alapfogalomnak,

azaz

a

jogharmonizációnak

tisztázását,

hátterének

általános

áttekintését.

1

Keményfy-Meitner-Őry-Szmicsek-Török: Nemzetközi adótan a gyakorlatban, Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft., Budapest, 2003., 36. o. 8


2. Jogharmonizáció az EU-ban Az adózás területén jelentkező közösségi és magyar harmonizáció, mint minden harmonizálandó területen, itt is a közösségi és a nemzeti jog egymáshoz való viszonyát, azaz a jogharmonizációt jelenti, mely nem más mint a nemzeti jogrendszerek, jogszabályok közelítése, hasonlóvá tétele az integráció célkitűzéseinek megvalósítása érdekében. Ez nyilvánvalóan nem újkeletű dolog az unió történetében, hisz tudjuk, hogy a tagállamok nemzeti jogai közelítésének igénye már az integráció megalakulásakor jelentkezett. Ennek megfelelően a Római Szerződés intézményesítette is a jogharmonizációt, mint a jogközelítés fő formáját. A Közösség azóta is elsődlegesen jogharmonizációra, és nem egy egységes jog kialakítására törekszik. Az előbbiekből is nyilvánvaló, hogy a jogharmonizáció nem egy időben jól körülhatárolható esemény vagy cselekedet, hanem egy folyamat, egy állandóan működő mechanizmus. A tagállamok kötelesek - az általuk is alkotott - közösségi normákat átvenni, és nem alkothatnak illetve nem tarthatnak hatályban a közösségi joggal ellentétes szabályokat. [Római Szerződés (a továbbiakban RSZ) 94. cikk (korábbi 100. cikk)] A RSZ a jogharmonizáció fő eszközévé az irányelveket tette, ugyanis az irányelveken keresztül biztosítható a legkisebb összeütközésekkel a nemzeti jogrendszerek közelítése. Az EU oly mértékben kívánja meg a nemzeti jogszabályok közelítését, amennyire adott kérdésben azt az egységes piac megfelelő működése megköveteli. Ebből következik, hogy az EU jogharmonizációja végső soron az egységes piac négy alapszabadsága érvényesülésének igényéből adódik. A közösségi jogharmonizáció mindenekelőtt arra törekszik, hogy a tagállamokban azonos piaci feltételek jöjjenek létre az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgása érdekében, s az azonos jogi feltételrendszer következtében a EU-n belül zavartalan legyen a piaci szereplők versenye. Ez tulajdonképpen a kiindulópontja a forgalmi adóztatás harmonizációjának is, melyet dolgozatom második felében fejtek ki részletesen. 2.1. Nemzetközi – közösségi (uniós) - nemzeti jog viszonya Az Európai Unió - mint minden közösség - számára meghatározott célokat és feladatokat kikényszerítő erejű jog nélkül nem lehetne megvalósítani. Ezért a Közösség létrejöttével egyidejűleg olyan jogrendszerre is szükség volt, amely lefekteti a közösségi 9


intézmények és a tagállamok hatásköreit és feladatait, szabályozza a döntéshozatal feltételeit, és lehetővé teszi a közösségi tevékenységek, politikák működését. Ebből a célból született meg a közösségi jog, mely értelemszerűen elkülönítendő a nemzetközi és nemzeti jogtól. A közösségi jog alapvető eltérése a nemzetközi jogtól, hogy szemben ez utóbbival, mely általában nemzetközi szerződésekre épül, a közösségi jog forrásai között a Szerződések mellett döntő szereppel bírnak a közösségi intézmények által alkotott jogszabályok. A közösségi jog olyan egyedi jogrend, amelynek saját intézményei, jogalkotási eljárásai és jogforrásai vannak. A közösségi jog a nemzetközi jogban a tagállamok jogrendjének integráns részévé vált, amelyet a tagállamok bíróságai is alkalmazni kötelesek. A leendő közösségi létből fakadóan kulcskérdésnek számít továbbá számunkra a közösségi és nemzeti jog egymáshoz való viszonya is, ahol azzal az alapkérdéssel állunk szemben, hogy az adózók, a természetes személyek, „magánszemélyek és vállalkozók hivatkozhatnak-e a közösségi jogrend rendelkezéseire a nemzeti bíróságok előtt?2” Tehát egy adóperben hivatkozhatnak-e arra, hogy az uniós jog másképp rendelkezik, esetleg számukra előnyösebb szabályozás alkalmazását teszi lehetővé a nemzeti szabályozás szemben. Ehhez a problémakörhöz kapcsolódik a közösségi jog elsődlegessége és a közvetlen hatály kérdése. 2.1.1. A közösségi jog elsődlegessége A közösségi jog elsőbbséget élvez a tagállamok belső nemzeti jogrendszerének szabályaival szemben. Az elsőbbség azt jelenti, hogy amennyiben a közösségi jog összeütközésben áll a tagállamok egyes jogszabályaival, akkor a közösségi jogot kell alkalmazni. Az Európai Bíróság esetjogának témához kapcsolódó részeit áttekintve láthatjuk azonban, hogy igen hosszú folyamatra volt szükség ahhoz, hogy a Közösség egyes országainak jogalkalmazói elfogadják az elsődlegesség elvét. 2.1.2. A közvetlen hatály kérdése Ezen kívül a közösségi jog jelentős része közvetlenül hatályos a tagállamokban. A közvetlen hatály azt jelenti, hogy a természetes, illetve jogi személyek nemzeti 10


bíróságaik előtt hivatkozhatnak a közösségi jogra, és kérhetik, hogy a nemzeti bíróság ítéletét a közösségi jogra alapozza. A közvetlen hatály elve szerint a közösségi irányelvben lefektetett, de adott tagállamban nem beiktatott közösségi rendelkezés is előnyt élvez a vele összeütközésben álló nemzeti joggal szemben, amit a nemzeti bíróságnak is figyelembe kell vennie.

3. A közösségi adójog forrásai A kérdés az, hogy az adóharmonizáció milyen jogforrásokból táplálkozik, azaz az adóharmonizációs tevékenység során az uniós szervek milyen jogforrásokat bocsátanak ki. „Az Európai Unió adójogának, mint nemzetek feletti adójognak elsődleges és másodlagos forrásait különböztetjük meg.”3 E többféle forrás megléte természetesen nemcsak az adójogra igaz, hanem a közösségi jogra általában is. A közösségi adójog forrásai tulajdonképpen a közösségi jog forrásaiból származtathatók. 3.1. A közösségi adójog elsődleges forrásai4 „Az elsődleges jogforrások közé az Európai Közösségek alapító Szerződései, valamint ezek későbbi kiegészítései, módosításai, illetve az új tagállamok csatlakozási okmányai tartoznak.” Ezek töltenek be a közösségi jogforrások között központi szerepet, az adóharmonizáció folyamata tulajdonképpen ezeken a szabályokon nyugszik. „Bár az alapszerződések közül a legnagyobb jelentősége kétségkívül az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződésnek (1957) van, természetesen a másik két szektor-specifikus alapszerződés (ESZAK vagy Montánunió; EURATOM) is tartalmaz néhány adózást érintő rendelkezést.” Az Alapszerződések módosításai között említhetjük például a Maastrichti Szerződést, az Amszterdami vagy Nizzai Szerződést. Figyelemmel arra, hogy az Alapszerződések közül a Római Szerződés adózási rendelkezései a legnagyobb jelentőségűek, a szakirodalom többnyire ezek tárgyalásával foglalkozik, melyre a későbbiekben térek vissza.

2

Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 44. o. Dr. Herich György: Nemzetközi adózás, Adózás az Európai Unióban, Penta Unió Oktatási Centrum Kft., 2002., 211. o. 4 Dr. Herich György: Nemzetközi adózás, Adózás az Európai Unióban, Penta Unió Oktatási Centrum Kft., 2002., 211. o. 3

11


3.2. A közösségi adójog másodlagos forrásai Másodlagos jogforrásoknak tekintjük a Szerződésekben lefektetett alapelvek, célok, feladatok megvalósulását elősegítő, biztosító jogi eszközöket, amelyek a közösségi intézmények (a Tanács és a Bizottság) jogalkotó tevékenysége nyomán születnek. Döntéshozataluk során kötelező erejű (rendelet, irányelv és határozat) és nem kötelező közösségi jogforrások (ajánlás és vélemény) születhetnek. A legszigorúbb egységesítési eszköz - igazából nem is harmonizációs eszköz, hanem annál több, hiszen ettől eltérni nem lehet – a rendelet [angolul: regulation], mely a „RSZ 249. (189.) cikk alapján általános hatályú, minden elemét tekintve kötelező erejű, valamennyi tagállamban közvetlenül hatályosul és közvetlenül alkalmazandó.”5 A második, az adóharmonizáció és általában a jogharmonizáció legfőbb eszköze „az irányelv [angolul: directive], mely a RSZ 249. (189.) cikke értelmében az elérendő célt tekintve mindegyik címzett tagállamot kötelezi, de a módszerek és eszközök tekintetében a tagállamok szabadon döntenek.”6 Itt tehát olyan közösségi jogszabályról van szó, amely bár az elérendő célokat illetően kötelezi a tagállamokat, de a cél megvalósításának formáját, az eljárások és eszközök megválasztását és saját jogrendszerbe illesztését átengedi a nemzeti hatóságoknak. Azért is szokták a harmonizáció igazi eszközének tekinteni, mert „az irányelv szabályainak átvételére és végrehajtására a tagállamoknak általában egy és három év közötti határidő áll rendelkezésére (az uniós hatodik áfa-irányelv végrehajtására a türelmi idő csak 7 és fél hónap volt; 77/388/EGK, 1. cikk)”7 A következő jogforrási forma a határozat [angolul: decision], mely nem más, mint egy meghatározott címzettekhez szóló, konkrét ügyre vonatkozó közösségi jogi aktus, ami teljes egészében kötelezi címzettjeit. Ezeket egészíti ki az ajánlás [angolul: recommendation], mely általában a címzetteihez egyfajta cselekvési és magatartási elvárásokat fogalmaz meg, és a vélemény [angolul: opinion], mely egy-egy álláspontot ad meg, gyakran valakinek a kérésére.

5

Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 40. o. Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 41. o. 7 Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 41. o. 6

12


Ez az öt forma az, amely alapvetően meghatározza az adóharmonizációs folyamatot. Természetesen vannak olyan egyéb szabályok, gyakorlatok, dokumentumok, amelyek hatással vannak még rá, ezek együttesen a közösségi vívmányok. Az adóharmonizáció vizsgálatához az előbbi jogforrások együttes vizsgálata szükséges. 3.3. Az Európai Bíróság joggyakorlatának, esetjogának jogforrási jellege Az

Európai

Bíróságnak

(EB)

és

joggyakorlatának,

az

Európai

Unió

intézményrendszerén belül betöltött kiemelkedő szerepén kívül, az uniós adójogot, és főként az adóharmonizációt illetően is kiemelt szerep jut. Az Európai Bíróság esetében a közösségi jogrendszernek egy olyan szervezetéről van szó, mely biztosítja a jog védelmét, annak betartását és alkalmazását. Az uniós jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében az EB számos jogosítvánnyal rendelkezik. Adóügyekben főleg a Római Szerződés 234. (177.) cikkén8 alapuló úgynevezett előzetes határozat iránti kérelemmel kapcsolatos eljárásban dönt, határozatainak többsége ilyen eljárásban született. Ez azt jelenti, hogy egy nemzeti bíróság előtt folyó perben az adott ügy bírája meghatározott esetekben fordulhat, meghatározott esetekben pedig köteles előzetes értelmezés végett az Európai Bírósághoz fordulni. (A bírói szerv köteles a kérdést az EB elé terjeszteni, ha az olyan bírói fórum előtt merül fel, amelynek határozata ellen a tagállam jogszabályai értelmében további jogorvoslatnak helye nincs.) A bíróság ítélkezési gyakorlata a közvetett9 adózás területén a legkiterjedtebb, gyakorlatának jogforrásai jellege azonban elsősorban a közvetlen adókkal10 kapcsolatos ügyekben kerül előtérbe. Itt ugyanis a jogszabályi szintű harmonizáció gyakorlatilag hiányzik, ezért a bírósági gyakorlatnak kell biztosítania az egyes szabadságjogok megfelelő érvényesülését, így főként a diszkriminációmentesség érvényre juttatását a külföldi illetőségű személyek adózásánál. Mindezt annak tudatában teszi, hogy a 8

A RSZ 234. (177.) cikk alapján a Bíróság előzetes határozatot hoz a RSZ rendelkezéseinek értelmezése tárgyában, az uniós szervek és az Európai Központi Bank (EKB) által hozott intézkedések érvényességéről és értelmezéséről, valamint a Tanács által létrehozott közösségi szervezetek alapszabályainak értelmezéséről, amennyiben erről az alapszabályok rendelkeznek. 9 Közvetett (vagy indirekt) adókat valamely termék vagy szolgáltatás árában fizetjük meg és azok az eladáson keresztül jutnak el a költségvetésbe. Ezek az adók tehát szorosan kapcsolódnak az áruk és szolgáltatások adásvételéhez. 10 A közvetlen (vagy direkt) adók valamely gazdasági tevékenységhez, annak pénzügyi eredményéhez vagy a lakosság jövedelméhez kapcsolódnak, ezeket meghatározott eljárás során, például éves rendszerességgel, közvetlenül az adóhivatalnak fizetjük be. Ezen adók kevésbé kapcsolódnak a négy alapszabadság megvalósulásához. 13


külföldi és belföldi illetőségű személyek nincsenek, nem lehetnek azonos adóügyi helyzetben. Összességében tehát „a Bíróságnak egészséges kompromisszumot kellett kötnie a nemzetközi adójog elvei és a RSZ által deklarált négy szabadság elv között.”11

4. Az adóharmonizáció általában 4.1. Az adóharmonizáció célja és jelentősége Már az adózás céljainak és jelentőségének számbavételekor utaltam arra, hogy a globalizálódó világ többek között a gazdasági és kereskedelmi folyamatok nemzetközivé válásával is együtt jár. Az adójog azonban ezt a nemzetközivé válási folyamatot nem követte ugyanolyan mértékben. Ennek gyakran az volt a következménye, hogy egyszerre több ország adótörvényei is érvényesíthetők voltak, és ez gyakran kettős adóztatáshoz vezetett. Ezt elkerülendő kezdték el az államok belső pénzügyi szuverenitásukat önkéntesen korlátozni abból a célból, hogy elkerüljék illetve kölcsönös engedményekkel feloldják a közöttük keletkező adózási konfliktusokat. E célból született meg számos kétoldalú egyezmény a kettős adóztatás elkerülésére vagy jöttek létre a különböző jogsegélyegyezmények és egyéb nemzetközi adójogi egyezmények. Az országok közti akadályokat áthidaló nemzetközi adójog - az általános és különös nemzetközi jogon kívül - a nemzetek feletti jogon alapul, melynek kapcsán nem is lehetne jobb példánk az Európai Uniónál. Itt ugyanis alapvetően arról van szó, hogy szuverén államok fogadnak el mindnyájukra érvényes szabályokat. A fent említett célokon kívül az adóharmonizáció tényleges célját és jelentőségét az Európai Unió tekintetében a Római Szerződésből illetve az ún. négy alapszabadság érvényesüléséből származtathatjuk. „A Római Szerződés (RSZ) 2. cikke ugyanis a gazdasági és szociális jellegű célok között első helyen említi a közös piac illetve a gazdasági és monetáris unió létrehozását. A közös, illetve a belső piac létrehozása ugyanakkor az áruk, szolgáltatások, a személyek (munkaerő) és a tőke szabad mozgását – az ún. négy alapszabadság érvényesülését -, a versenyfeltételek minden piaci résztvevő számára való azonosságát, valamint a közös, illetve a belső piac megfelelő működését akadályozó nemzeti jogszabályok esetén azok harmonizációját feltételezi.”12 11

Dr. Herich György: Nemzetközi adózás, Adózás az Európai Unióban, Penta Unió Oktatási Centrum Kft., 2002., 214. o. 12 Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 17. o. 14


A közös piac hatékony működésének, működtetésének azonban főként az adózás területén számos akadálya volt. Ilyenek voltak például azok a nemzeti adójogszabályok, melyek a hazai termékek és szolgáltatások javára diszkrimináltak vagy a hátrányos megkülönböztetésnél maradva, az a tendencia, hogy egyes országokban a külföldiek adóztatása diszkriminatív jellegű volt. De ide sorolhatnánk azt is, hogy a külföldről származó jövedelem gyakran kétszeresen került megadóztatásra illetve azt az általános jelenséget, hogy az egyes nemzeti jogszabályok jelentősen különböztek egymástól. Továbbá ha a tagországok adórendszere nem harmonizált, még a vámunión belüli kereskedelmi akadályok megszüntetése, az áruk, a szolgáltatások és a termelési tényezők szabad mozgása, és a közösségi versenyjog együttesen sem biztosíthatja a belső piacon az ideális versenyviszonyokat a szereplők számára. Mindezen akadályok felszámolása és hiányosságok kiküszöbölése érdekében a kezdetektől érvényesült az a törekvés, hogy a tagországok adószabályozását koordinálják, azaz az adókat harmonizálják. „A közösségi adóharmonizáció tehát egy olyan jogközelítési folyamat, ahol a közelítés fő célja a közös, később a belső piac megfelelő működéséhez szükséges közösségi, illetve tagállami adószabályozás megteremtése.”13 Hitiris a tagországok adózási rendszereinek különbözőségéből indul ki, mikor megfogalmazza, hogy „az adóharmonizáció megkísérli a különböző adózási rendszerek egymással és a gazdasági unió célkitűzéseivel való összeegyeztetését.” Célja pedig „a verseny kölcsönhatásainak elősegítése, mégpedig úgy, hogy folyamatosan és fokozatosan megvalósulhasson az integráció és a gazdasági növekedés (EC Commission, 1963; Neumark14-jelentés, 199. o.)”15 Láthatjuk tehát, hogy az adóharmonizáció jelentősége a belső piac kiteljesedésében igen nagy, ám az eltérő nemzeti érdekek miatt mindmáig az egyik legnehezebb, területe a közösségi politikaformálásnak. A harmonizáció nehézségét többek között a négy alapszabadság érvényesülésének rendkívüli összetettsége, illetve az adja, hogy a Római Szerződés alapján valamennyi adókérdésben egyhangú tanácsi döntés szükséges a harmonizációs célú rendeletek elfogadásához. Bármely tagállam vétója megakadályozza a harmonizációs céllal előkészített jogszabály elfogadását.

13

Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 18-19. o. A Fritz Neumark professzor által vezetett bizottság és az ún. ABC-munkacsoportok jelentése alapján terjesztette a Bizottság 1962-ben a Tanács elé az első áfa-irányelvjavaslatot. 15 T. Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1995., 109. o. 14

15


Az adóharmonizáció két alapvető megközelítési módjának és típusának górcső alá vétele előtt itt, első helyen emelném ki, hogy valódi "európai adó" nem létezik, azaz nem létezik közösségi adóhatóságok által beszedett közösségi adó, mint ahogyan ebből következően közösségi adóhatóság sem. „(Az EK tisztviselői, az eurokraták munkabérének bizonyos hányadát ugyan járulékként levonják, azonban ez nem tekintendő általános adónemnek.) Az Európai Parlament nem rendelkezik azzal a jogosultsággal és valószínűleg a közeljövőben sem fog, hogy adót vagy egyéb fizetési kötelezettséget állapítson meg. Nem tekinthető továbbá európai szupranacionális adónak az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) alapító szerződésének 50. cikkében a tagállamok számára kötelezően előírt 1 százalékos hozzájárulás, mint ahogy a közösségi bevételeket biztosító ún. saját források rendszere sem...”16 (A közösségi költségvetést finanszírozó saját forrásokra a későbbiekben térek ki részletesen). Kiemelendő továbbá, hogy az Európai Unión belül soha nem merült fel olyan szándék, hogy egyfajta szövetségi adórendszert alakítsanak ki, a közösségi adópolitikának ugyanis nem ez a célja, hanem a termékek és szolgáltatások unión belüli mozgásának biztosítása. Úgy is mondhatnánk, hogy a belföldi jogegyenlőség követelményét kívánják teljes mértékben megvalósítani, mely alatt tulajdonképpen azt értjük, hogy a külföldiek egyenlő helyzetbe kerüljenek a belföldiekkel, azaz a külföldi állam vállalatai, állampolgárai és árucikkei a belföldiekkel azonos elbánásban részesüljenek. Ezen a ponton viszont egyértelműen bizonyított a közösségi lét és összetartozás, hiszen ez az elv az integrációk kialakulását megelőzően csak kivételes esetekben került alkalmazásra, míg a mai gazdasági integrációkban elengedhetetlen. 4.2. Az adóharmonizáció megközelítési módjai Az adóharmonizáció folyamatában két alapvető nézet, megközelítés ütközik: az egységességet célul kitűző kiegyenlítő megközelítés, amely a szabványosítást hirdeti és a tagországok gazdasági érdekeit is figyelembe vevő differenciált megközelítés. Előbbi értelemszerűen az adófajták, adókulcsok egységesítésére, kiegyenlítésére, egy valóban közös adópolitika életrehívására törekszik a tagországok között, míg az utóbbi a tagországok közötti együttműködést célozza csak adópolitikájuk és adórendszerük területén. Hitiris szerint ez utóbbi megközelítés alapja, hogy a gazdasági unió jóléte a résztvevők jólétének összege, így azokat az adókat és adókulcsokat kell kiválasztani és 16

Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 18. o. 16


alkalmazni, melyek a tagországok saját jólétének szempontjából is optimálisak, hisz ugyanaz hasznos az egyének (tagok) számára, mint a társadalom (a gazdasági unió) számára. Természetesen a közösségen belüli adóharmonizáció egyik megközelítést sem követi „vegytiszta” állapotában, magában foglalja mind a kiegyenlítő, mind a differenciális megközelítés elemeit. „Az adóharmonizáció az adók és adókulcsok érintetlenül hagyása, valamint a másik véglet, az adók egységesítése és az adókulcsok teljes kiegyenlítése közötti köztes lehetőségek bármelyikét jelentheti.”17 4.3. Az adóharmonizáció típusai Az adóharmonizációs tevékenység mondhatjuk azt, két fő kategóriára, a pozitív és negatív harmonizációs folyamatra osztható. A pozitív harmonizáció jogszabályi vagy egyéb közösségi szabályozó szinten történik, ezért másodlagos jogforrási (főleg irányelvi) szinten történő harmonizációként is szokták nevezni. Ez a harmonizáció főként a közösségi közvetett adókat, így az általános forgalmi adót és a jövedéki adót érinti, melynek az a magyarázata, hogy a forgalmi és jövedéki adók korlátozzák a legnagyobb mértékben a közös piac működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű áru- és szolgáltatásmozgást. Ezen a területen a legnagyobbak az eredmények (pl. az ún. VIES rendszer), melyekre a későbbiekben térek ki részletesen. A negatív jellegű adóharmonizáció elsősorban tilalmakon alapul, mely tilalmak a diszkriminációra, hátrányos megkülönböztetésre vonatkoznak. E folyamat főként a közvetlen adók harmonizációját érinti. Ez esetben a cél tehát az, hogy a tagállamok adószabályai ne vezessenek önkényes megkülönböztetéshez vagy protekcionizmushoz, egyébként a köztük lévő különbségek fennmaradnak. Meg kell említeni azonban, hogy az adózás két nagy területén a harmonizáció nem egyforma sebességgel folyik. Nehézkesebben halad a közvetlen adók - mindenekelőtt a társasági és a személyi jövedelem adók - területén. E téren inkább csak a negatív harmonizációnak vannak jelei, a jogforrások a tagállamok közötti káros adóversenyt igyekeznek megakadályozni, és korlátok közé szorítani a nemzetközi vállalatok adózást kijátszó magatartását. A tagállami autonómia e területen valódi harmonizálást nem enged meg, a politikai szándékok időnkénti kinyilvánítása ugyanakkor jelzi, hogy a

17

T. Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1995., 111. o. 17


kérdéskör integrációs nézőpontból való megoldatlanságával az egyes tagállamok tisztában vannak. Összefoglalásképpen elmondható: nem véletlen, hogy a közös adópolitika formálása igen lassú, most már több évtizedes folyamat. Egyrészt azért mert az adóharmonizáció többdimenziós probléma, hisz az adóbevételek nagysága valamennyi tagországban befolyással van a gazdasági stabilitásra, a fizetési mérlegre, a források elosztására. Másrészt az évek során egyértelműen kiderült, hogy különösen a közvetlen adók területén megvalósítandó adójogszabályi közelítés politikailag is rendkívül érzékeny területnek számít. Alapvető igazság ugyanis, hogy az adóztatási jog a tagállamok pénzügyi szuverenitásának azon részét képezi, melyet nem szívesen engednek át más szervezet részére. E terület fontosságát, kiemelt helyen való kezelését támasztja ugyanakkor alá, a közösségi adópolitika új irányvonalainak megjelenése (különösen a 90-es évek második felétől), mely az adóharmonizáció más közösségi politikákra gyakorolt hatásain alapszik, úgymint például a foglalkoztatás elősegítése, az ún. ökoadók és a környezetvédelem kapcsolata, vagy a dohány- és alkoholtermékek eladási árában jelentkező áfa és jövedéki adó kapcsolata a különböző egészség- és fogyasztóvédelmi szempontokkal. A következő fejezetekben tekintsük tehát át a közvetlen, majd a közvetett adókat érintő uniós szabályokat, előírásokat, vagyis azok közösségi harmonizációját, melyet minden esetben az adott adónemet érintő magyar harmonizációs kötelezettségek, eredmények, átmeneti mentességek számbavétele követ. A fejezetek felépítésénél kiindulópontként a Római Szerződés vizsgált adónemet érintő adózási rendelkezéseit tekintem át, az egyes adónemekre vonatkozó uniós szabályozások ugyanis a Római Szerződés ezen cikkeire, mint egyfajta bázisra alapulnak és vezethetők vissza.

18


II. FEJEZET KÖZÖSSÉGI ÉS MAGYAR HARMONIZÁCIÓ: KÖZVETLEN ADÓK Bár az előző fejezetben a pozitív és negatív adóharmonizációs folyamat irányultságánál már utaltam a közvetett (indirekt) és közvetlen (direkt vagy egyenes) adók közti különbségre, jelen fejezetet alátámasztandó, egy mondat erejéig még egyszer tisztázom a fogalmat. A közvetlen adók a közvetett adóktól eltérően a jövedelemtulajdonosoknál keletkező jövedelmeket terhelik. Az egyenes adózásban alapvetően a természetes személyek jövedelemadózása és a vállalkozások nyereségadózása (társasági adózás) különíthető el egymástól. A keletkezés során kivetett adók esetében forrásadóztatás történik, míg a jövedelemtulajdonos által megszerzett jövedelmek összevont adóztatása esetén székhely szerinti adóztatásról beszélünk.18 Utalva az adóharmonizáció és az oly sokszor emlegetett négy alapszabadság érvényesülése közti kapcsolatra, elmondható, hogy a közvetlen adókat érintő közösségi előírások elsősorban a tőke és a személyek szabad áramlása ellen ható adózási szabályokat kívánják megváltoztatni, s mint ilyenek elsősorban az egyenlő elbánás elvének érvényesítésére törekszenek, valamint az országhatáron átívelő meghatározott tőkeműveletek eredményének adómentességéről, halasztott adóztatásról rendelkeznek.19 Ezzel kapcsolatban említeném meg, az 1966-ban készült ún. Sepré-jelentést20, amely a tőkemozgás közös piaci kérdéseit vizsgálta és egy külön fejezetet szentelt az egységes tőkepiac adózási szabályainak. Ez a jelentés rögzítette tulajdonképpen először az egységes tőkepiac megfelelő működéséhez szükséges feltételeket és természetesen számba vette az ezt gátló akadályokat is. A közvetlen adók tekintetében a harmonizáció csak igen csekély mértékben előrehaladott, azt is mondhatjuk, hogy a személyi jövedelemadó, a társasági adó és az osztalékadó

harmonizáltsága

kimondottan

alacsony

a

közösségen

belül.

Ez

gyakorlatilag azt jelenti, hogy mindhárom adó területén viszonylag nagy tere van a nemzeti szabályozásnak, azaz azok továbbra is tagállami hatáskörben maradnak,

18

Zsúgyel János: Bevezetés az Európai Unió tanulmányozásába, http://www.uni-miskolc.hu/~euint/20031002zzz20031231/eupolitika2003.pdf 19 Szabó Tímea-Molnár Gáspár Endre: Közvetlen adóztatás az Európai Unióban, Európai Füzetek 26., Budapest, 2003., 2. o. 20 Keményfy-Meitner-Őry-Szmicsek-Török: Nemzetközi adótan a gyakorlatban, Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft., Budapest, 2003., 121. o. 19


szabályai a közösségi joganyagnak való megfelelés miatt szükséges módosításokon túl nem változnak. A közvetlen adózást érintő magyar jogharmonizációról annyit bocsátanék elő, hogy annak alapját (csakúgy, mint az egész magyar uniós felkészülés jogi alapját) az Európai Közösségek és tagállamai, valamint Magyarország között 1991. december 16-án aláírt és 1994-től hatályos Európai (társulási) Megállapodás21 képzi, mely a gazdasági integráció egyik alapvető feltételeként határozza meg a hazai jogszabályoknak, köztük az adótörvényeknek a közösségi joghoz való közelítését. Ez azt takarja, hogy a már meglévő jogszabályokat felül kellett vizsgálni és a közösségi normáknak megfelelően átalakítani, illetve az újonnan elfogadott jogszabályok nem lehetnek ezen normákkal ellentétesek. A csatlakozási szerződés22 hatályba lépésével az uniós joganyag átvétele befejezettnek tekintendő. Ettől az időponttól kezdve Magyarország is vállalja, hogy jogrendszere teljes mértékben összhangban áll a közösségi joganyaggal.23 A csatlakozás után ettől a joganyagtól való bármilyen eltérés csak annyi ideig és olyan mértékben megengedett, amennyiben azt a csatlakozási szerződés kimondottan tartalmazza.24

1. A Római Szerződés közvetlen adózást érintő rendelkezései A közvetlen adók harmonizációjának igénye a Római Szerződésben közvetlenül nem szerepel. Mivel ezek nincsenek közvetlen hatással az áruk és a szolgáltatások szabad mozgására, a harmonizációjuk nem jelentett elsődleges feladatot. Már a Közösség működésének korai időszakában világossá vált azonban, hogy a tőke szabad mozgásának, illetve a letelepedési szabadság biztosításának jelentős akadályát képezi a közvetlen adók eltérő tagállami szabályozása. Mivel a szerződés az alapszabadságok biztosítása

érdekében

kötelezettséget

ró

a

tagállamokra,

a

közvetlen

adók

harmonizációjára az általános harmonizációs 94., illetve 293. és 308. cikk alapján került sor.

21

1994. évi I. törvény A csatlakozási szerződés magyar részről történő aláírásáról a 37/2003. (IV.15.) sz. országgyűlési határozat rendelkezik. 23 Csatlakozási szerződés 53-54. § 22

20


2. A természetes személyek jövedelemadózásának közösségi harmonizációja (SZJA) Nyilvánvaló, hogy Európai Uniós csatlakozásunk adózással kapcsolatos kérdései közül az érdekli leginkább a legtöbb magyar állampolgárt, hogy hogyan adóztatják majd a Közösségben a személyi jövedelmeket. Utalva az előbbiekben kifejtett legalacsonyabb területi harmonizáltsági szintre, aggodalomra alapvetően nincs ok. A terület alacsony harmonizáltságának ellenére azonban főként az alapvető szabadságok védelme és különösen a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének alkalmazása során mégiscsak fejlődött ki ezen adónemmel kapcsolatos közösségi joganyag, méghozzá az Európai Bíróság spontán jogalkotása révén.25 A

bíróság

joggyakorlatát

megelőzően

azonban

a

természetes

személyek

jövedelemadóztatása esetén először is a RSZ előírása az irányadó a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról, mely szerint tilos az állampolgárság szerinti hátrányos megkülönböztetés. Ennek az elvnek alapvetően mindenhol érvényesülnie kellene. Az egyéni jövedelemadózás területén a gondot általában az jelenti, hogy a tagállamokban sok tekintetben szokásosan különbséget tesznek a bel- és külföldi illetőséggel rendelkező adóalanyok között. E megkülönböztetésre például oly módon kerül sor, hogy a külföldiek nem vehetnek igénybe bizonyos adókedvezményeket vagy az adóelőleget magasabb mérték szerint kell a külföldiekre nézve megállapítani. Annak érdekében azonban, hogy a munkavállalás, a mozgás és tartózkodás szabadsága (azaz az Európai Unió belső piacának optimális működése) a valóságban ténylegesen megvalósuljon, a személyi jövedelemadózás területén biztosítani kell, hogy ne csorbuljon az egyenlő elbánás elve. Ezt a legfontosabb szabályt hivatott szolgálni a Bizottság egyenlő elbánásra vonatkozó ajánlása, azaz „A magánszemély által nem az illetősége szerinti tagállamban szerzett egyes jövedelmek adóztatásáról szóló 94/79 EGK bizottsági ajánlás.” Fontos szerepet játszanak továbbá a tagállamok közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezmények. A bevezetőben említett 1966-os Sepré-jelentés egyébként 24

Csatlakozási szerződés 8-10. § Dr. Herich György: Nemzetközi adózás, Adózás az Európai Unióban, Penta Unió Oktatási Centrum Kft., 2002., 255. o.

25

21


a külföldi illetőségű adózok belső szabályok alapján történő diszkriminatív megítélésén kívül, a kettős adóztatást nevezte meg az egységes tőkepiac megfelelő működését gátló másik fő akadálynak azaz, hogy valamilyen szempontból az érintett tagállamok mindegyike igényt tart ugyanazon jövedelem utáni adóbevételre. Magyarországnak a Közösség valamennyi országával van ilyen megállapodása. 2.1. A 94/79 EGK bizottsági ajánlás Visszatérve a területet szabályozó fő irányelvhez tekintsük át az irányelv lényegét vagyis, hogy mit értünk egyenlő elbánás alatt. „Az egyenlő elbánás elve alapján azt a magánszemélyt, aki az említett jövedelmeket” (ide tartozik a nem önálló tevékenységből származó jövedelem; a nyugdíj és más hasonló, a korábbi alkalmazására tekintettel juttatott jövedelem, beleértve a társadalombiztosítási nyugdíjat is; az önálló tevékenységből

vagy

önfoglalkoztatásból

származó

jövedelem,

beleértve

az

előadóművészek és sportolók jövedelemszerzését is; a mezőgazdaságból és az erdőgazdálkodásból származó jövedelem; és az ipari és a kereskedelmi tevékenység folytatásából származó jövedelem)26 „nem az állampolgársága szerinti tagállamban szerzi, nem terhelheti magasabb adó annál, mint amelynek fizetésére köteles lenne, ha maga, házastársa és gyermekei a jövedelemszerzés helye szerinti tagállamban belföldi illetőséggel rendelkeznének, feltéve, hogy jövedelmének túlnyomó részét abban az országban szerzi, ahol az említett tevékenységét kifejti.”27A megfogalmazásban szereplő „jövedelmének túlnyomó része” kifejezés az ajánlás szerint azt takarja, hogy az állampolgár összes jövedelmének legalább 75 százaléka az érintett államból származik. Ennek igazolására egyébként az adót kivető állam nevében eljáró közigazgatási szerv (jellemzően az adóhatóság) felkérheti a természetes személyt. Az egyenlő elbánás elve azt is jelenti továbbá, hogy az említett helyzetben lévő adózók is jogosultak az adott tagországban a saját állampolgárok számára biztosított kedvezmények, mentességek igénybevételére, ha az ajánlásban meghatározott egyéb feltételeknek megfelelnek. Mindezeket az Európai Bíróság joggyakorlata során született számos bírósági döntés is alátámasztja, melyeket azóta is irányadó jogesetként említenek [Ilyenek pl. a Biehl ügy 26

Szabó Tímea-Molnár Gáspár Endre: Közvetlen adóztatás az Európai Unióban, Európai Füzetek 26., Budapest, 2003., 18. o. 27 Szabó Tímea-Molnár Gáspár Endre: Közvetlen adóztatás az Európai Unióban, Európai Füzetek 26., Budapest, 2003., 22. o. 22


(C-175/88); a Bachmann ügy (C-204/90); a Werner ügy (C-112/91); a Wielockx ügy (C-80/94); az Asscher döntés (C-107/94); vagy a Gilly ügy (C-336/96)] Jelen keretek között én az irányadó jogesetek közül csak azt az esetet emelném ki, mely e területen mérföldkőnek számított, mégpedig azért mert ennek következményeként vált egyértelművé az, hogy nem lehet a hátrányos megkülönböztetést igazolni a külföldi illetőségűekkel szemben akkor, ha a külföldi természetes személy jövedelmének nagy része a forrásországban keletkezik, ez pedig az 1995-ös Schumacker döntés(C279/93)28. Az eset leírása röviden: Roland Schumacker, belga állampolgárságú, családos ember, aki Németországban vállalt munkát, és jövedelmének jelentős részét Németországból szerezte. Az adóelőleg kiszámításakor a hatályos németországi törvények szerinti, kedvezőbb módszert29 kívánta választani, melyre házas emberként minden joga meg is lett volna, csakhogy a német adóhatóság nem engedélyezte számára, mivel nem volt belföldi illetőségű Németországban, továbbá az adóelőleg megállapítása szempontjából nem vették figyelembe az adóalany házas voltát. Mindezt az Európai Bíróság előtt kifogásolta, melynek döntése szerint a német adóhatóság magatartása kimerítette a hátrányos megkülönböztetés fogalmát, így ebben az ügyben Ronald Schumacker javára döntött. A döntést követően valamennyi tagállamban revízió alá kellett venni az egyéni jövedelemadózás szabályait és hozzá kellett igazítani a bírósági gyakorlatban kifejlesztett doktrínához. Az Európai Bíróság gyakorlatát kezdetben rendkívüli módon üdvözölték. Később azonban egyre több kritika fogalmazódott meg, ma pedig már általános szakmai körökben az a vélemény, hogy a bíróság jogalakító tevékenységének e kérdésben határt kell szabni, mivel a bíróság óhatatlanul is túlságosan beavatkozik a tagállamok adótörvényhozásába, ami pedig a nemzeti szuverenitás szerves része.

28

Dr. Herich György: Nemzetközi adózás, Adózás az Európai Unióban, Penta Unió Oktatási Centrum Kft., 2002., 258. o. 29 Németországban az ún. „splitting” módszer volt érvényben, melynek a lényege, hogy a férj és a feleség jövedelme összevonható, majd ezt kettővel osztva kalkulálható az az adóalap, amely után meg kell állapítani a fizetendő adó összegét. 23


2.2. A természetes személyek megtakarításainak adóztatásáról szóló irányelv (javaslat) Az egyetlen, kimondottan a magánszemélyek jövedelmével foglalkozó még hatályba nem lépett irányelv a megtakarítások adóztatását érinti, mely évek óta, 1998 óta terítéken van a Bizottság illetve a Tanács asztalán. Ennek sokadik módosított formáját fogadta el a Tanács 2003. júniusában. Az irányelv célja, hogy a tagállamok közötti kiterjedt információcsere segítségével a jövedelmek eltitkolhatóságát megakadályozza, közvetlen célja pedig, hogy legalább egy meghatározott minimális (20 százalékos) szinten valamennyi tagállamban biztosítható legyen a másik tagállamban illetőséggel rendelkező természetes személyek megtakarításaiból származó kamatjövedelem tényleges adóztatása. Az eredeti javaslatban még alternatív rendszert irányoztak elő, mely választási lehetőséget adott volna a tagállamoknak abban, hogy vagy forrásadót vetnek ki a kifizetett kamatokra vagy nincs forrásadó fizetési kötelezettség, de a kifizetett kamatról teljes körben adatot szolgáltatnak, a kamatfizetés haszonhúzója illetősége szerinti országnak. Végül azonban az irányelv nem ad választási lehetőséget, a főszabály szerint jelenleg csak információcsere lehetséges. Ezzel kapcsolatban egy hétéves átmeneti időszakra Ausztria, Belgium és Luxemburg derogációt kapott, tehát választhatja a levonásos adózást (méghozzá úgy, hogy „az időszak első 3 évében 15, a második 3 évében 20 százalék, a fennmaradó időben pedig 35 százalék forrásadót kell a kamatfizetésekre kivetniük”)30. Ebben az időszakban ezen országok nem kötelesek információt szolgáltatni a többi tagállamnak az irányelv által lefedett esetekben, bár ők a hasonló információt a többi tagország adóhatóságaitól megkapják. A tagországoknak a törvényeiket

2004.

január

1-jéig

összhangba

kellett

hozniuk

az

irányelv

követelményeivel és ki kellett alakítaniuk a megfelelő adminisztratív eljárásokat. Az irányelv előírásait 2005. január 1-jétől kell alkalmazni, feltéve hogy addigra Svájccal31 és a többi érintett országgal sikerül egyezségre jutni. A Tanácsnak azonban fél évvel e határidő előtt át kell tekintenie a helyzetet és határozni kell az irányelv alkalmazásáról vagy új hatálybalépési dátum kitűzéséről.

30

Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 338 o. A bizottság egyetértett abban, hogy Svácj elé terjesztenek egy egyezményjavaslatot, amely szerint Svájc ugyanolyan forrásadókat alkalmazna, mint Ausztria, Belgium és Luxemburg és a forrásadóbevételen osztozna az unióval.

31

24


2.3. Az egyesülési irányelv Végül a személyi jövedelemadót érintő uniós szabályozásnál meg kell említeni a különböző

tagállamok

társaságait

érintő

egyesülésekre,

szétválásokra,

eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló 90/434 EGK tanácsi irányelvet. Az irányelv elnevezéséből ugyan egyértelműen látható, hogy elsősorban a társasági adóhoz kapcsolódik (ezért részletesen ott fogom kifejteni), de egyes esetekben a magánszemély adókötelezettségére is alkalmazni kell. Ez pedig a részesedéscsere32 esete, melynek nyomán a személyi jövedelemadó rendszerében

árfolyamnyereség

keletkezik.

A

törvény

szerint

pedig

árfolyamnyereségből keletkező jövedelem után a fizetendő adó mértéke 20 százalék. Az irányelv alapján azonban a részesedéscsere során keletkező jövedelem az átruházáskor nem adóztatható. 2.4. A személyi jövedelemadót érintő magyar jogharmonizáció Feladatom a természetes személyek jövedelemadózása területén jelentkező magyar jogharmonizációs kötelezettségek áttekintése, a terület előbbi, uniós szabályozását követve. Hazánk csatlakozásával a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényünk közvetlen harmonizációjának igénye először is az említett 94/79 EGK bizottsági ajánlással kapcsolatban merült fel. Ennek teljesítése érdekében 2003-tól a törvény kiegészült az említett bizottsági ajánlásnak megfelelő szabállyal (Lásd 23. hivatkozás alatt kifejtettek), mely rendelkezést értelemszerűen a csatlakozás időpontjától megszerzett jövedelemmel kapcsolatos adókötelezettségre kell alkalmazni. Az egyenlő elbánás elvét megfogalmazó ajánlás értelmében tehát csatlakozásunk időpontjától a többi EU-tagország állampolgárait is a magyar állampolgárokkal egyenlő módon kell kezelni. Így mivel az EU tagállamok polgárai, a letelepedés szabadsága alapján, szabadon „közlekedhetnek” az EU-n belül, és csatlakozásunkkal ez Magyarországra is kiterjed, az adó nem érintheti hátrányosan a különböző tagállamok állampolgárait

32

A magánszemély meglévő részvényét, üzletrészét olyan módon adja át agy társaságnak, hogy cserében e társaságban részesedést szerez. 25


Magyarországon sem. Erre vonatkozóan egy alapelv33 jellegű szabály épül be a csatlakozás időpontjától az SZJA-ba, aminek a lényege, hogy meghatározott feltételekkel, az EU tagállamok állampolgárait ugyanazok a kedvezmények illetik meg, mint a magyar állampolgárokat. De tudjuk, hogy csak annyiban, amennyiben az állampolgárságuk szerinti államban azonos vagy hasonló kedvezményt nem vehetnek igénybe. Például Magyarországon igénybe vehető a családi kedvezmény, de akkor ehhez hasonlót más országban nem lehet igénybe venni. Ez fordítva is érvényesül. Ha magyar állampolgár megy külföldre, például Németországba, Hollandiába vagy Ausztriába dolgozni, akkor ugyanezen alapelv alapján a külföldön adóztatható jövedelme után (mely a jövedelem 75 százaléka) hasonló feltételekkel igénybe veheti azokat a kedvezményeket, amelyek a német, a holland, illetve osztrák állampolgárt megilleti. De szintén csak olyan mértékben, amennyiben Magyarországon nem tudja igénybe venni az azonos vagy hasonló kedvezményt. A

magánszemélyek

adózásával

kapcsolatos

másik

közösségi

rendelkezés,

a

megtakarítások adóztatásáról szóló irányelv bevezetésének végső dátuma mint említettem kétséges. Mivel Magyarország jelenleg a megtakarításokat 0%-os kulccsal adóztatja, a személyi jövedelemadó törvény megváltoztatása e tekintetben nem szükséges. Az új irányelv lényege magyar vonatkozásban a következőképpen fog alakulni. Amennyiben egy magyar állampolgár megtakarításait más tagállamban helyezi el, illetve ha egy külföldi Magyarországon helyezi el megtakarításait, az irányelv kötelezővé teszi az információ átadást, abban az esetben, ha határokon átívelő kamatfizetés történik. (Mindeddig Magyarország és a jelenlegi tagállamok között nem létezett közösségi jogszabályokon alapuló automatikus információcsere, ez csupán a különböző egyezmények alapján működött.) Utalva Ausztria, Belgium és Luxemburg derogációjára, ha egy magyar állampolgár például Ausztriában helyezi el a megtakarításait, s erre kamatot kap, akkor forrásadót vonnak le majd belőle, amelynek mértéke

fokozatosan

Magyarországnak,

a

nő.

A

magyar

forrásadó állampolgár

egy

részét

pedig

a

Ausztria magyar

átutalja

majd

adóbevallásában

visszaigényelheti azt, mivel Magyarországon jelenleg a kamat 0 %-kal adózik, s az elképzelések szerint ez hosszú távon is így marad.

33

Lásd a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) 1/A. §-át. 26


Végül az átalakulási irányelvben foglaltak megvalósulása érdekében a személyi jövedelemadóról szóló törvény 2003. január 1-jétől bevezette a kedvezményezett részesedéscsere34

fogalmát,

megfogalmazottakkal.

„A

mely

lényegében

kedvezményezett

megegyezik

részesedéscsere

az

irányelvben

során

tehát

a

magánszemély bevétele kétféleképpen adózik: ‫ـ‬

A kedvezményezett részesedéscserével megszerzett bevételből az árfolyamnyereség szabályai szerint adózik az a rész, amely nem haladja meg a megszerzett pénzösszeget. Vagyis a részesedéscsere keretében a magánszemélynek az átadott részvényeken kívül adott készpénzösszeg mindig árfolyamnyereségből származó jövedelemnek minősül, és 20 százalékos adó terheli.

‫ـ‬

Az a rész, amely meghaladja a pénz formájában megszerzett bevétel összegét, a magánszemély választása alapján vagy az árfolyamnyereségre vonatkozó szabályok szerint adózik, vagy bevételnek nem minősülő tételként kell figyelembe venni. E választás révén a magánszemélynek lehetősége nyílik adófizetési kötelezettségének elhalasztására.”35

3. A társasági nyereségadózás közösségi harmonizációja (Ta.) A társasági adó, mint a közvetlen adók másik fő típusa tekintetében a négy alapszabadság közül egyértelműen a tőke szabad mozgásának alapelvéből kell kiindulni, hiszen a társasági adót és osztalékadót érintő közösségi szabályozás elsődleges célja a tagállamok közötti tőkeműveletek útjában álló adózási akadályok megszüntetése. A már említett 1966-ban született Sepré-jelentés volt az, amely behatóan vizsgálta a tőkemozgás közös piaci kérdéseit és az egységes tőkepiac adózási szabályait. Ez a jelentés három olyan feltételt rögzített36, mely alapvetően szükséges az egységes tőkepiac megfelelő működéséhez. Ezek a következők: ‫ـ‬

Egyrészt az adórendszer ne gyakoroljon hatást a tőkebefektetés helyének, helyszínének megválasztására.

‫ـ‬

Másrészt az adórendszer ne befolyásolja azt, hogy működő- vagy közvetett tőkebefektetést eszközöl valamely cég.

34

Lásd az Szja tv. 77/A. § (7)-(9) bekezdését Szabó Tímea-Molnár Gáspár Endre: Közvetlen adóztatás az Európai Unióban, Európai Füzetek 26., Budapest, 2003., 26. o. 36 Keményfy-Meitner-Őry-Szmicsek-Török: Nemzetközi adótan a gyakorlatban, Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft., Budapest, 2003., 121-122. o. 35

27


‫ـ‬

Végül a harmadik, hogy az egyes országokban alkalmazott adókedvezmények egységesek vagy hasonlóak legyenek.

A jelentés szerint ha ez a három feltétel megvalósulna, akkor az egységes tőkepiac megfelelően tudna működni. A harmonizált európai társasági adó fogalma azonban már jóval a Sepré-jelentés előtt, 1962-ben megfogalmazódott a Neumark-jelentésben. Ennek és a 1966-os Sepréjelentésnek eredményeként született meg 1975-ben egy irányelv tervezet a társasági adórendszerek harmonizálásáról. Ezt azonban 1990-ben visszavonták (ezzel elérték a közvetlen adók harmonizációs folyamatának megtorpanását és azóta is tartó stagnálását) és különböző társasági adózási irányelvekkel helyettesítették. A legutolsó bizottsági javaslat 2001-ben született, és egy közös konszolidált adóalap bevezetését tűzte ki célul, egyenlőre azonban ez sem jutott tovább a megvalósításban, hiszen valamennyi tagállam ragaszkodik adórendszerének önálló alakításához. Amiatt tehát, hogy az Európai Unióban a társasági adózást érintően nem alakult ki egységesnek tekinthető szabályozás, e területen viszonylag jelentősek az eltérések. az adókulcsok mértékében, az

adókedvezmények

meghatározott

rendszerében,

tevékenységekhez

valamint

kötődő

egyes

speciális

tagállamok

esetében,

kedvezményeket

a

biztosító

adószabályok fenntartásában. Mindezek alapján tekintsük át, hogy mely uniós szabályok érintik elsősorban a társasági adót. Mindenekelőtt ide tartozik a társasági adóra, illetve az osztalékadóra vonatkozó két irányelv, azaz a különböző tagállamok társaságait érintő egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló 90/434 EGK tanácsi irányelv és a különböző tagállamok anyavállalatai és leányvállalatai esetében alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló 90/435 EGK tanácsi irányelv. Szót kell továbbá ejtenem az állami támogatásokra vonatkozó szabályozásról, az üzleti adózásra vonatkozó magatartási szabályok gyűjteményéről, valamint az legutóbb elfogadott kamat- és jogdíj irányelvről (2003/49/EK irányelv).

28


3.1. Az Anya - Leányvállalati Irányelv A különböző tagállamokban lévő anya- és leányvállalatok esetében alkalmazandó közös adózási rendszerre vonatkozó 90/435/EGK irányelv az egyik tagállamban lévő leányvállalat által a másik tagállamban lévő anyavállalat számára fizetett osztalékra vonatkozó adózási szabályokat határozza meg. Az irányelv értelmében forrásországnak a leányvállalat államát tekintjük, a szabályozás viszont nemcsak erre, hanem az anyavállalat illetősége szerinti államra is kiterjed. Az irányelv szerint az anyavállalat illetősége szerinti ország a kapott osztalékot mentesíteni köteles a társasági adó alól. Ez azt jelenti, hogy nem szabad megadóztatni az osztalékként szerzett jövedelmet abban az államban, ahol az osztalékot megszerző anyavállalat található. Továbbá a leányvállalat illetősége szerinti állam tartózkodni köteles az osztalék forrásadóztatásától, azaz a leányvállalat államában sem lehet forrásadót kivetni az anyavállalatnak kifizetett osztalékra. Ha az anyavállalat székhelye szerinti állam mégis megadóztatja az osztalékként szerzett jövedelmet, akkor ebbe az adóba be kell számítani a leányvállalat által már megfizetett adót és a leányvállalat államában esetleg már kivetett forrásadót, azaz biztosítania kell a leányvállalat nyereségére arányosan jutó (az illetősége szerinti államban fizetett) társasági adó beszámítását. Annak érdekében, hogy az irányelvet alkalmazni lehessen, azaz a benne foglalt kedvező elbánást alkalmazhassák a tagállamok, mind az anya-, mind a leányvállalatnak meg kell felelnie az irányelvben foglalt számos további feltételnek. Így „a kedvezmény feltétele, hogy ‫ـ‬

az anyavállalat legalább két évig, megszakítás nélkül, legalább 25 százalékos részesedéssel rendelkezzen a leányvállalatban,

‫ـ‬

mind az anyavállalat, mind a leányvállalat társasági adóalany legyen,

‫ـ‬

valamint az irányelvben meghatározott társasági formában működjön.

Ha bármely feltétel nem teljesül, akkor mind az anyavállalat szerinti tagállam, mind a leányvállalat szerinti megadóztathatja az osztalékot, ha saját belső szabályai egyébként ezt lehetővé teszik.”37

37

Szabó Tímea-Molnár Gáspár Endre: Közvetlen adóztatás az Európai Unióban, Európai Füzetek 26., Budapest, 2003., 4-5. o. 29


3.2. Az átalakulási irányelv Az átalakulási irányelv (90/434 EGK tanácsi irányelv) - melyet gyakran fúziós vagy beolvadási irányelvként (merger directive) is említenek - a különböző tagállamokban lévő társaságok egyesülését38, szétválását, önálló szervezeti egységeiknek teljes átruházását39 és a részvénycsere-ügyleteket40 szabályozza. Célja, hogy megszüntesse az ezen jogügyleteket gátló adózási szabályokat. Az irányelv fő szabályként tiltja az említett jogügyletek révén keletkező tőkenyereség adóztatását, és megengedi a tagországok között a tartalékok adómentes átcsoportosítását és a veszteségek elhatárolását. Az adóztatástól való eltekintés oka, hogy ezen akvizíciós műveletek során keletkezett tőkenyereség általában nem jelent realizált tőkenyereséget, ezért a tagállamok szerint méltatlan annak megadóztatása, ugyanis nem következett be a befektetés felszámolása, csupán csak annak formája változott meg. Természetesen ez csak addig áll fenn, amíg a részesedés, üzletág értéke a piacon nem realizálódik, addig tehát az adó úgymond „halasztható”. A fenti átalakulások ugyanakkor csak akkor esnek az irányelv hatálya alá, ha az átalakulás során nem történik jelentős készpénzfizetés. „Az irányelv szerint ugyanis a kedvezményezettnek minősített nemzetközi akvizíciók közös jellemzője, hogy az ellenszolgáltatás mindig a társaság tőkéjét megtestesítő értékpapírral történik, és ehhez az átadott részvények névértékének legfeljebb tíz százaléka erejéig kapcsolódhat készpénzfizetés.”41 Ha tehát a részesedéscseréhez kapcsolódó készpénzfizetés meghaladja az átadott részvények névértékének tíz százalékát, akkor a tőkenyereség a nemzetközi akvizícióval összefüggésben realizáltnak tekintendő, így erre a műveletre az irányelv hatálya nem terjed ki. Az átalakulási irányelv személyi hatálya megegyezik az anya-leányvállalati irányelvben rögzített személyi hatállyal, a vállalkozásoknak tehát ugyanazokat a követelményeket kell teljesíteniük, ha a kedvezménnyel élni kívánnak.

38

Lásd: Mellékletek 1. ábra Lásd: Mellékletek 2. ábra 40 Lásd: Mellékletek 3. ábra 41 Szabó Tímea-Molnár Gáspár Endre: Közvetlen adóztatás az Európai Unióban, Európai Füzetek 26., Budapest, 2003., 6. o. 39

30


3.3. Az állami támogatások kérdése, és az üzleti adóztatás magatartási kódexe, a Code of Conduct A címben feltüntetett két szabályozást egy pontban említem, a közöttük kimutatható reláció miatt. A társasági adózásnak egyik jellemző vonása ugyanis, hogy megfelelő kedvezmények révén különféle gazdaságpolitikai, fejlesztési célokat is el tud érni. Ennek a beruházások esetében van különleges jelentősége azáltal, hogy egyes jól irányzott adókedvezmények komoly befektetési ösztönzőt jelentenek. Ezek a tényezők jól ismertek az Európai Unión belül is, épp ezért nem csoda, hogy az adókedvezményeket nemcsak a közösségi adójog szabályozza, hanem azoknak versenyjogi és állami támogatások körébe tartozó vonásai is vannak. Az egységes piac akadálytalan, versenytorzulás-mentes működése érdekében a Közösségben ki kell emelni azokat az adókedvezményeket, amelyek állami támogatásnak minősülnek, valamint ezen felül további megkülönböztetés vonatkozik a káros adóversenyt jelentő kedvezményekre is. „A RSZ kimondja, hogy a közös piac működésével összeegyeztethetetlen formájától függetlenül bármely állami támogatás, amely azáltal, hogy előnyben részesít egyes vállalatokat vagy egyes áruk termelését, torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget. Ez alól csak a szociális és a természeti katasztrófákhoz kapcsolódó segélyek képeznek kivételt.”42 Általában csak beruházásokhoz kapcsolódó támogatások adhatók. A nyújtott kedvezménynek kapcsolódnia kell valamely konkrét beruházás kivitelezéséhez, és összegében is illeszkednie kell a beruházási értékhez. Működési támogatások csak külön engedély alapján, kivételes és átmeneti jelleggel nyújthatók. Ez a téma azt követően részesült nagyobb figyelemben, hogy 1997 végén létrejött a nem kötelező érvényű, de így is igen hatásos politikai eszköznek bizonyuló Üzleti Adóztatás Magatartási Kódexe, a Code of Conduct, amely az adókedvezményekre, mint a káros adóztatási gyakorlatok egyikére hívta fel a figyelmet. A kódex kiadását az indokolta, hogy több tagállam – akár jogszabályi szinten, akár az adóhatóság gyakorlata révén – elsősorban a külföldi befektetőkre vonatkozó kedvezményes társaságiadó-szabályozást alakított ki. A kódex értelmében a tagállamok kötelezettségvállalása alapvetően arra vonatkozik, hogy tartózkodnak az ilyen magatartástól, illetve hatályos szabályozásukat is felülvizsgálják és azokat a lehető legrövidebb időn belül a kódexben foglaltaknak megfelelően módosítják. 42

Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 310. o. 31


3.4. A kamat- és jogdíj irányelv A társasági adót érintő uniós szabályozásból végül egy meglehetősen friss irányelvet, a kamat- és jogdíj irányelvet (2003/49/EK irányelv) említeném, mely a közvetlen adók döcögős harmonizációs folyamatát tekintve természetesen csak elfogadását tekintve friss (2003. június 26.), a megalkotására vonatkozó javaslatot tekintve közel sem az, hisz az már 1990-ben felmerült a Bizottság részéről. Az irányelv célja, hogy a forrásadóztatás megszüntetésével csökkentse a kettős adózás lehetőségét, a forrásadó visszaigénylésből fakadó adminisztratív terheket és cash flow problémákat. Az irányelv - mely tulajdonképpen az anya-leányvállalati irányelv továbbfejlesztése - szerint a kapcsolt vállalkozások közötti nemzetközi kamatfizetést a forrásországban mentesíteni kell az adózás alól. Az irányelv csak a forrásadóztatást akadályozza meg, ugyanakkor nem gátolja a kamat, illetve jogdíj jövedelem adóztatását az illetőség országában, sőt kifejezetten kimondja, hogy az irányelv a haszonhúzó ország adószabályainak érvényesítését semmilyen formában nem kívánja befolyásolni. A forrásország a mentesség megadásához kérheti az irányelv által megkövetelt feltételek teljesítésének bizonyítását és amennyiben ez a kifizetés idejéig nem történik meg, a forrásadót levonhatja. Az így levont forrásadó persze a megfelelő dokumentumok bemutatása mellett a kifizetést követően visszaigényelhető. A forrásországnak joga van a feltételek teljesítését megvizsgálni mielőtt a mentességet engedélyezi. Végül fontos megemlíteni, hogy minden szerződésre külön kell a mentességet megkérni. 3.5. A társasági adót érintő magyar jogharmonizáció A magyar társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény preambulumában már a törvény megalkotása óta szerepel az „Európai Közösséghez való társulásból eredő szempontok érvényesítése” mint jogalkotói törekvés. E törvényünk közvetlen harmonizációjának igénye így először is az említett irányelvekkel összefüggésben merült fel. Ehhez társul továbbá hazánk káros adóverseny elleni fellépése és a Code of Conduct-ban foglalt szabályozásoknak történő megfelelése. Magyarország uniós csatlakozásra való felkészülési programjában ugyanis a közvetlen adózás területén a káros adózási verseny elkerülése és a piaci versenyt torzító intézkedések visszavonása kapta a fő hangsúlyt. 32


Az anya-leányvállalati irányelvvel kapcsolatban Magyarország már a csatlakozási tárgyalások során öt éves átmeneti időszakot kért az osztalék forrásadó (a magyar szabályozás szerint osztalékadó) alóli mentesítése tekintetében, az igényt ugyanakkor az Európai Unió képviselői nem tartották gazdaságilag kellőképpen megalapozottnak, így a csatlakozás időpontjára ez az irányelv is beépül a magyar jogrendbe. Magyarországon ennek

következtében

az

EU

csatlakozás

időpontjától

kezdődően

különböző

tagállamokban letelepedett az anya- és leányvállalatok közötti viszonyban megszűnik az osztalékadó fizetés. Más relációkban viszont továbbra is fennmarad a forrásadó. A magyar anyavállalat által megszerzett osztalékjövedelem egyébként az irányelvvel összhangban ma sem képezi a társasági adó alapját, hiszen a magyarországi társaság csökkenti adózás előtti eredményét a kapott (járó) osztalékkal.43 Az átalakulási irányelvet illetően Magyarország a csatlakozási tárgyalások során nem kért mentességet az irányelv alkalmazása alól, ebből adódóan biztosítani kell a vállalati egyesülésekre, szétválásokra, eszköz-átruházásokra és részesedéscserékre vonatkozó magyar szabályozás teljes megfeleltetését. A magyar társasági adó törvény 2003. január 1-jétől összefoglalóan bevezette a kedvezményezett ügyletek fogalmát, mely magában foglalja a kedvezményezett átalakulás, a kedvezményezett eszközátruházás és a kedvezményezett részvénycsere fogalmát és szabályozását is. Ezen időponttól csatlakozásunk időpontjáig annak érdekében, hogy a belföldi társaságok átalakulása se kerüljön hátrányos helyzetbe a határon átnyúló átalakulásokhoz képest, a társasági adó törvény a kedvezményt a belföldi társaságokra is kiterjeszti. 2004. május 1-jét követően – a jogharmonizációs feladatot teljesítve – viszont ki fog terjedni az olyan átalakulásokra is, amelyekben más uniós tagállamok vállalatai is részt vesznek.44 A kedvezményezett átalakuláshoz hasonlóan ugyanez a szabály mondható el az irányelvben megfogalmazott eszközátruházások és részesedéscserék esetére is. Az átalakulási irányelv átvételével kapcsolatban tehát összefoglalásképpen elmondható, hogy az átalakulás (egyesülés, szétválás), az üzletágátadás és részvénycsere nem eredményezhet adókötelezettséget sem a résztvevők sem a tulajdonosaik szintjén, feltéve, hogy az ügylet során nem történik felértékelés, vagy azt adózási szempontból a felek nem veszik figyelembe, és az ügylet során legfeljebb 10 százaléknyi pénzeszköz cserél gazdát. Ehhez járul hozzá továbbá feltételként az, hogy az ügylet adóhatásait az 43 44

1996. évi LXXXI. törvény 7.§ (1) bekezdés g) pont 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 23/a. és 32/a pont, valamint 16. § (9)-(10) bekezdés 33


átadó és átvevő szimmetrikusan vegyék figyelembe, valamint az hogy a kedvezményezett ügyletet az adóhatóságnak be kell jelenteni. A kamat- és jogdíj irányelvet a Tanács a csatlakozási szerződés aláírása után fogadta el, ugyanakkor a tagállamoknak az irányelvet már azelőtt át kell venniük, hogy Magyarország tagállam lesz. Arra nézve, hogy mennyi idő áll az új tag rendelkezésére az irányelv bevezetésére, a csatlakozási szerződés nem tartalmaz semmiféle iránymutatást. Ennek ellenére Magyarország esetében ez 2004. január 1-jével megvalósult, mely azt jelenti, hogy az ez utáni időszakban külföldieknek fizetendő kamat, jogdíj, előadói, művészeti és sporttevékenység díjának forrásadója 0%. Az új szabály csak azokra az összegekre vonatkozik, amelyek 2004. január 1-jét követően esedékesek, vagyis itt nem a kifizetés időpontját kell figyelembe venni. A 2004. január 1-jét megelőzően esedékes, de csak 2004-ben fizetett összegekből 18% adót kell levonni. A kamat- és jogdíj irányelv személyi hatálya szempontjából a társaság fogalma megegyezik az anya-leányvállalati irányelv által használt fogalommal. Végül tekintsük át, hogy hogyan valósult meg hazánk káros adóverseny elleni fellépése azaz a Code of Conduct-ban foglalt szabályozásoknak történő megfelelése. E területen valamennyi tagországoz hasonlóan természetesen Magyarország is vállalta az általános előírások szerinti feladatok teljesítését. Mint azt korábban említettem, Magyarország uniós csatlakozásra való felkészülési programjában a közvetlen adózás területén a káros adózási verseny elkerülése és a piaci versenyt torzító intézkedések visszavonása kapta a fő hangsúlyt. Még közelebbről, a Bizottság a csatlakozási tárgyalások során a magyar adórendszer két elemét ítélte meg kedvezőtlenül: a beruházási adókedvezményeket és az off-shore társaságok működését. A beruházási adókedvezmények és állami támogatások bevezetésének célja egykor a külföldi működő tőke Magyarországra vonzása és a foglalkoztatás elősegítése volt. Mivel a magas adók értelemszerűen rontják a működő tőke beáramlásának esélyét, a kedvezményes elbánás minden esetben az adóteher csökkenésére irányult. Annak ellenére, hogy a Megállapodást kihirdető törvény45 1994ben lépett hatályba Magyarországon, számos új kedvezmény került bevezetésre egészen 2001-ig, mikortól Magyarország az állami támogatások terén is megtette az első jelentős lépéseket az uniós jogharmonizáció irányába. Ebből adódóan a magyar adókedvezmények jelentős része nem megengedett állami támogatásnak minősül, nem

34


állnak összhangban a Magatartási Kódex szabályaival, s mint ilyenek csatlakozásunk időpontjáig vagy a Csatlakozási Szerződés által biztosított átmeneti időszak végéig megszüntetendők. Tagországgá válásunk időpontjától kezdve csak a közösségi szabályoknak megfelelő támogatás nyújtható, valamint csak a közösségi normákkal összhangban lévő új társaságiadó-kedvezményeket lehet bevezetni, melyeket csak egy jól behatárolható körben kaphatnak majd meg a vállalkozások. 2003. január 1-től áttértünk a konkrét beruházásokhoz kapcsolódó kedvezmények érvényesítésére, aminek előnye, hogy ezek révén a pontosan kijelölt célok biztosabban elérhetők. Magyarországon az egykori adókedvezményt egyébként a 2002. december 31-ig megkezdett beruházással lehetett megszerezni, melynek további nagy előnye volt, hogy az igénybe vehető adókedvezmény az uniós szabályokkal ellentétben nem függött a beruházás összegétől és a kapcsolódó iparágtól. A befektetőket leginkább érintő társasági adóban egyébként a magyarországi 16 százalékos kulcs igencsak mérsékelt a régióban és az uniós tagországokban46 egyaránt. A tényleges, kedvezményeket is figyelembe vevő, 10 százalék körüli adóteher pedig kifejezetten alacsonynak számít. 1. sz. táblázat Társasági adókulcsok az unió országaiban (2002. év) Ország

%

Ország

%

Ausztria

34

Belgium

39

Dánia Egyesült Királyság (sávos 10-30%) Finnország

32

Írország Luxemburg (sávos 0-38%) Németország

30

Olaszország

37

29

Portugália

30

12,5 38 25

Franciaország

33,33

Spanyolország

35

Görögország Hollandia (sávos 29%-ról indul)

37,5

Svédország

28

34,5

Magyarország

18

Forrás: Dr. Bessenyei Gábor: Az áfa az Európai Unióban, Budapest 2003. Saldo

45 46

1994. évi I. törvény Lásd: 1.sz. táblázat 35


Végül megemlíteném, hogy az off-shore cégekkel kapcsolatos szabályozás tekintetében – melyek felszámolására való törekvés az Európai Unióban és az OECD47-ben megközelítőleg egy időben jelent meg – Magyarországon 2003. január 1-je óta új offshore társaságot nem lehet nyilvántartásba venni, a már létező off-shore cégek pedig 2005 végéig működhetnek változatlan jogállás mellett. Összefoglalásképpen kijelenthetjük, hogy a közvetlen adók harmonizációjának kérdése jóval érzékenyebben érinti a tagállamokat, mint a közvetett adóké. Egyes vélemények szerint az unión belüli kettős adóztatás kérdésének fenti megoldásán, illetve a határokon átnyúló gazdasági tevékenység bizonyos fokú elősegítésén kívül ezen a téren nem is beszélhetünk valódi adóharmonizációról, mint inkább adókoordinációs tevékenységről. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a közvetlen adók harmonizációja uniós szinten ne lenne kívánatos, sőt. Csupán e harmonizációs tevékenység során szemben a közvetett adók pozitív, jogszabályokon alapuló harmonizációjával, inkább a tilalmakon keresztül megvalósuló, negatív harmonizáció valósul meg.

47

Organisation for Economic Cooperation and Development – Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 36


III. FEJEZET KÖZÖSSÉGI ÉS MAGYAR HARMONIZÁCIÓ: KÖZVETETT ADÓK Többször előrevetítettem már, hogy a közvetett adók uniós harmonizációjának területén sokkal előrehaladottabb helyzettel állunk szemben. Az Európai Unióban alapvetően eredményesebb az a pozitív, jogszabályokon alapuló harmonizáció formájában megmutatkozó együttműködés, amely a közvetett adók (általános forgalmi adó, jövedéki adók) területén ért el jelentős eredményeket. Ezek az eredmények is messze vannak azonban még attól, hogy egyfajta közösségi adóhatóság valamiféle "európai" adókat szedjen be Unió-szerte. A közvetett adók adóharmonizációjára irányuló integrációs szándék azonban ellentétben a közvetlen adókéval már a Római Szerződésben is egyértelműen megfogalmazódott.

1. A Római Szerződés közvetett adózást érintő rendelkezései A RSZ pontos idézésétől ez esetben eltekintek, hatékonyabbnak érzem inkább összefoglalni a RSZ V. címének második fejezete által tartalmazott uniós adóharmonizációra vonatkozó főbb rendelkezések közül a közvetett adókat érintő cikkeket. Elsőként említeném a RSZ 90. (95). cikkét, mely rögzíti a tagállamokból származó importárukkal szembeni hátrányos adóügyi megkülönböztetés általános tilalmát. Kimondja, hogy a tagállamok sem közvetve, sem közvetlenül nem vetnek ki olyan adót a más tagállamból származó termékekre, amely mértéke magasabb, mint a hasonló jellegű hazai termékekre kivetett adó mértéke. Ez nem más tehát, mint az egyenlő elbánás elve. A cikk második bekezdése szerint tiltott ezen kívül olyan belső adók alkalmazása is, amely közvetve más termékek védelmét szolgálja. A következő a Szerződés 93. (99). cikke, mely tulajdonképpen a harmonizációs tevékenység jogi alapját képezi azzal, hogy rögzíti a forgalmi adók, jövedéki adók és egyéb közvetett adók egyhangú döntéssel való harmonizációjának kötelezettségét. Az esetek túlnyomó többségében e cikk alapján kerül(t) sor irányelv kibocsátására, ez tehát a harmonizáció bázisszabálya. 37


Meg kell végül említeni a 90. (95). cikkben foglalt diszkriminatív adószabályozás tilalmához rendkívül szorosan hozzátartozó 91 (96). és 92. (98). cikkeket. Előbbi rögzíti, hogy a fogyasztást érintő adóztatás sem az importáruk elleni védelem, sem burkolt exporttámogatás formájában nem eredményezheti a belföldi termékek előnyben részesítését, míg utóbbi kimondja, hogy az exportvisszatérítéseket és az importot terhelő, a forgalmi és jövedéki adóktól, illetve egyéb közvetett adóktól különböző fizetési kötelezettségek, csak a Bizottság javaslatára, a Tanács előzetes jóváhagyása esetén alkalmazhatók. A jogforrási alapokat áttekintve térjünk át konkrétan először a jövedéki, majd az általános forgalmi adót érintő jóval kiterjedtebb uniós szabályozásra, illetve az ezzel kapcsolatos magyar jogharmonizációra.

2. A jövedéki adó közösségi harmonizációja A jövedéki adó fogalma hallatán a legtöbb embernek az úgynevezett „ABC” termékek, azaz az alkohol, benzin és cigaretta termékkör jut eszébe. Ez az asszociáció az uniós szabályoknál is helytálló, hisz a jövedéki harmonizációs folyamat – mely 1993. január 1-jével vált teljeskörűvé – az ásványiolaj-, dohány- és alkoholtermékekre vonatkozó szabályozás

bevezetését

jelenti.

A

közösségi

jövedéki

adórendszer

szoros

összefüggésben van a forgalmi adókkal és természetesen, mint arra már az előbbi dátumból is következtetni lehet, az egységes belső piac szabályaival. Létrehozásának elsődleges oka ebből adódóan az volt, hogy a forgalmi adók kivethetőségére vonatkozó szabályok azonosak legyenek valamennyi tagállamban. Ennek következtében (mint azt az eddigiekben is láthattuk) főként irányelvekben kerültek rögzítésre azok a szabályok, amelyek a jövedéki termékek előállítására, szállítására, tárolására, illetve a jövedéki adó kivetésére vonatkoznak. A „főként” jelző használatát magyarázandó, hogy e széles körben harmonizált adónemmel kapcsolatos szabályozás az irányelvek mellett rendeleteket, határozatokat és döntéseket is szép számmal tartalmaz. A közösségi jövedéki

szabályozás

összességében

a

harmonizált

adószerkezetre

(termék-

meghatározás, mentességek stb.), az adómértékekre (minimumkulcsok), illetve a tagállamok közötti termékmozgásra vonatkozik. A jövedéki adózás alapjait, az általános érvényű, átfogó szabályokat az úgynevezett horizontális irányelv, azaz a jövedékiadóköteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és az ilyen termékek tartásáról, mozgásáról és nyomon követéséről rendelkező 92/12 EGK irányelv fektette 38


le.48 Az elnevezésből ezek után szinte már sejthető, hogy akkor valószínűleg vertikális irányelv is létezik. Valóban létezik, méghozzá nem is egy. Az úgynevezett vertikális irányelvek ugyanis a harmonizált jövedéki adó hatálya alá vont három termékkörre külön-külön rögzítik a jövedéki adók kivetésének, alkalmazásának adott termékkörre vonatkozó harmonizált közösségi szabályait. Ez azt jelenti, hogy a vertikális irányelvek tartalmazzák a termékkörök konkrét termékekre való lebontását vagyis a pontos terméklistát. Nevesítve: az ásványolajokra a 92/81 EGK irányelv, az alkoholokra és alkoholtartalmú italokra a 92/83 EGK irányelv, a dohánygyártmányokra vonatkozó szabályozást pedig a 95/59 EGK irányelv tartalmazza. Az áttekintést az alapirányelvvel és az alapszabályokkal kezdem.

2.1. A horizontális irányelv (92/12 EGK Tanácsi irányelv) és az unión belüli termékforgalom jövedéki adózási és eljárási szabályai

Miután a közösségi jövedéki adó rendszer működtetésének alapfeltétele, hogy minden tagállamban pontosan ugyanazokra a termékekre alkalmazza a kialakított közös szabályokat, a 92/12 EGK alapirányelv legelőször is meghatározza azokat a termékköröket, amelyek „kötelező jelleggel” a jövedéki adó hatálya alá esnek49. Ezek a már említett „ABC” termékek (pontos megnevezésüket a vertikális irányelvek tartalmazzák). A „kötelező jelleg”-et illetően ismét magyarázattal tartozom. Miután a jövedéki adó az az adófajta, mely teljes mértékben a tagállamok bevételét képezi, az irányelvben meghatározottakon kívül az egyes tagállamok egyéb termékekre is kivethetnek jövedéki vagy fogyasztási adót. (Finnországban például az üdítő italokat, gyümölcsleveket, ásványvizet is fogyasztási adó terheli. Dániában pedig a parfümre vetik ki ezt a fajta adót.)50 Az irányelv meghatározza továbbá az egységesen alkalmazandó adózási alapelveket, köztük a két legfontosabbat: az adókötelezettség és az adófizetési kötelezettség keletkezését a jövedéki adó esetében. A kettő ugyanis nem ugyanaz. Az adókötelezettség a jövedéki adót viselő termékek előállításával egyidejűleg, illetve a termékeknek harmadik országból az EU területére történő behozatalkor (azaz 48

Görözdi Zsuzsanna – Mózs Elek: Jövedéki adózás az Európai Unióban, Európai Füzetek 42., Budapest, 2003., 3. o. 49 92/12/EGK Tanácsi irányelv 3. cikk (1) bekezdés 50 www.vam.hu/data/jovedek/eu_jovedeki_ado.html 39


importálásakor) keletkezik, míg az adófizetési kötelezettség csak a jövedéki termékek fogyasztás céljára történő kibocsátása időpontjában válik esedékessé. A kettő keletkezése közötti időben az adó felfüggesztés alatt áll, ami a termék adóraktárban történő előállítása, feldolgozása, tárolása alatt érvényesül. A jövedéki adó tehát a termék fogyasztásra bocsátásával válik kivethetővé, mégpedig úgy, hogy az adót abban a tagállamban kell megfizetni, az ott érvényes adómértékek szerint, ahol a terméket fogyasztásra bocsátják. Ez nem más, mint az úgynevezett „rendeltetési- vagy célország elvének” érvényesülése. Ez tehát a fő szabály. A rendeltetési ország szerinti adózás szabálya alól egyetlen kivétel van: a magánszemélyek magáncélú beszerzése másik tagállamból. Ebben az esetben a beszerzés helye szerinti adó terheli a terméket (származási ország elv). Természetesen minden érintett terméknél meghatározott az a kereskedelmi mennyiség, melyet meghaladva már nem beszélhetünk a magáncél megvalósulásáról (például 800 szál cigaretta, 10 liter alkohol, 110 liter sör stb.). A fő szabályhoz tartozik továbbá az, hogy „jövedéki termék a Közösségen belül adófelfüggesztéssel csak biztosíték fedezete mellett” (erre nézve az alapirányelv csak keretszabályozást fogalmaz meg és a tagállamokra bízza a biztosítéknyújtás konkrét feltételeinek meghatározását), „minden tagállamban érvényes biztosítékkal és az alapirányelvben, valamint a 2719/92 EGK bizottsági rendeletben szabályozott okmánnyal

szállítható.”51

Ez

az

úgynevezett

adminisztratív

kísérőokmány

(Accompanying Administrative Document – AAD), mely egyúttal a jövedéki termék átvételének visszaigazolására is szolgál. Az unión belüli termékforgalom jövedéki adózási és eljárási szabályainak alkalmazásánál tisztában kell lennünk továbbá a regisztrált/nem regisztrált (vagy bejegyzett/nem bejegyzett ) kereskedő és az adóképviselő fogalmával is. Ezekre vonatkozóan a horizontális irányelv megfelelő útmutatást ad. Előbbi kettő között a különbség

abban

rejlik,

hogy

a

bejegyzett

kereskedő

rendszeresen

fogad

adófelfüggesztés alatt terméket, melyre a tagállam illetékes hatósága által kiadott engedéllyel rendelkezik, míg a nem bejegyzett kereskedő csak alkalmanként fogad jövedéki termékeket és e tevékenysége külön engedélyhez nem kötött. Neki külön biztosítékot kell nyújtania, mivel ezen kereskedőket (mint ahogy neve is mutatja) a tagállam illetékes hatóságai nem jegyzik be. Az adóképviselő státuszt pedig a törvény egyfajta alternatív megoldásként vezette be, személye ugyanis arra jogosult, hogy a 51

Görözdi Zsuzsanna – Mózs Elek: Jövedéki adózás az Európai Unióban, Európai Füzetek 42., Budapest, 2003.,13. o. 40


tényleges vevő (vagyis az előbbiekből következően a bejegyzett és nem bejegyzett kereskedő) helyett elintézze a más tagállamból beszerzett termék jövedéki adóügyeit. Helyettük intézi a más tagállambeli adóraktárból adófelfüggesztéssel szállított termékek után az adó megfizetését, valamint ő áll közvetlen kapcsolatban az adóhatósággal. A jövedéki adó közösségi szabályozásánál végül rendkívül fontos megemlíteni, a különböző információs és ellenőrzési rendszereket. Ezek a rendszerek a jövedéki adó országhatáron átnyúló mozgásának, illetve a jövedéki adót érintő adószabályok betartásának ellenőrzését és érvényesítését szolgálják, s mint ilyenek az unió által szinte folyamatos fejlesztés alatt állnak. Jelentőségük leginkább abban mutatkozik meg, hogy teljes mértékben átvették az egységes belső piac létrejötte előtt a vámhatárokon lefolytatott vámellenőrzés és vámeljárás szerepét. Mindezek alatt alapvetően négyféle rendszert értünk. Az első tulajdonképpen a másik három rendszer eredőjeként, gyökereként felfogható úgynevezett ELO-irodák rendszere (Excise Liaison Office – jövedéki kapcsolattartó iroda), melyeknek elsődleges felelőssége és tevékenysége a tagállamok jövedéki igazgatásai közötti együttműködés lebonyolítása. Ezek az irodák a kapcsolattartók befelé és kifelé egyaránt minden nemzetközi összefüggésű jövedéki ügyben, különböző statisztikákat és kimutatásokat készítenek az Európai Bizottság részére, információkat nyújtanak a kereskedőknek. A következő az úgynevezett SEED-rendszer (System for Exchange of Excise Data – jövedéki adatcsere rendszer), melynek már nevéből is kikövetkeztethető, hogy egyfajta információs bázist, elektronikus adatbázist takar. Ezt 1993. április 1-től minden tagállamnak kötelezően működtetnie kell52, tartalmazza mindazokat a gazdasági szereplőket, akik az unióban jogosultak a jövedéki termékeket más tagállamból adófelfüggesztéssel fogadni. Az adatokat természetesen rendszeresen továbbítják egymásnak a tagállamok, folyamatosan frissítve, aktualizálva ezzel a rendszert. Végül az ellenőrzések az MVS-rendszer (Movement Verification System – árumozgás ellenőrzési rendszer) és az EWSE-rendszer (Early Warning System for Excise – jövedéki előértesítési rendszer) keretében valósulnak meg. Előbbi a jövedéki termékek mozgásának utólagos ellenőrzésére szolgál, lehető teszi ugyanis, hogy az ellenőrző hatóságok az árukísérő okmányokban megnevezetett feladó és a terméket fogadó címzett között történő jövedéki árumozgások tényleges megvalósulását ellenőrizzék. 41


Utóbbiban viszont - az MVS-től eltérően - az árumozgást megelőzően, még a szállítmány elindulása előtt, de legkésőbb a szállítás megkezdésének időpontjában érkezik a jelzés az ellenőrzés szükségességéről, méghozzá olyan szállítások esetében, amelyeknél jelentősebb jövedéki törvénysértés, adócsalás feltételezhető. A jelzést vagy figyelmeztető üzenetet az indító tagállam ELO-irodája küldi a rendeltetési hely szerinti tagállamba a jövedéki termék feladásáról. Így a fogadó állam hatósága még idejében tudomást szerez a szállításról és megteheti a szükséges intézkedéseket. 2.2. Vertikális irányelvek: termékkörök szabályozása A konkrét jövedéki adó termékkörök szabályozásának és adómértékének ismertetése előtt előrebocsátom, hogy az ásványolaj-termékek, az alkoholok és a dohánytermékek jövedékiadó-mértékének harmonizációjában az Európai Unió rendkívül szerény eredményeket ért el. Valójában csak a minimum jövedéki adók meghatározásáig jutott el, amelyek egy kompromisszumos megállapodás eredményeképpen jöttek létre. Megvizsgálták a tagállamokban alkalmazott adómértékeket és meghúzták a minimum szinteket minden egyes jövedéki termék esetében. Az adószintek így rendkívül szórtak, különösen az alkoholtermékek és a cigaretta esetében. Várhatóan rövid távon nem lehet az adómértékek közelítését, egységesítését elvégezni. Ugyanakkor a vonatkozó irányelvek előírják, hogy a Tanács a Bizottság jelentése alapján felülvizsgálja a megállapított adók mértékét és az Európai Parlamenttel folytatott konzultáció alapján meghozza a szükséges intézkedéseket. 2.2.1. Ásványolajtermékek A három jövedéki termékcsoport közül az ásványolajtermékekből származik a tagállami költségvetések legnagyobb bevétele. Az alkohol- és dohánytermékektől eltérően, ahol a jövedéki adó szinte minden esetben a végső felhasználóra, vagyis a fogyasztóra hárítható, az ásványolajok esetében a jövedéki adóteher jelentős hatással van az ipari és kereskedelmi szektorra is, főként az előállítási és szállítási költségekre gyakorolt hatásán keresztül. Ennek megfelelően a belső piac kialakítására vonatkozó harmonizáció

során

nemcsak

az

eltérő

kereskedelmi

szokásokat,

hanem

a

versenyfeltételek figyelemmel kísérését is szem előtt kellett tartani.

52

92/12/EGK Tanácsi irányelv 15a. cikk 42


Az ásványolajok esetében sajátos, többszintű a termékkör meghatározása, melyet az ásványolajok jövedéki adószerkezetének harmonizációjáról rendelkező 92/81 EGK tanácsi irányelv tartalmaz. Eltekintve a konkrét árucsoportok felsorolásától, a termékkörök meghatározásának logikája a következő. Az első szint a legtágabban határozza meg az ásványolajtermékek körét, ez tehát a teljes kör. A második szint az elsőből az adóval terhelt termékek köre vagyis az adós kör, a harmadik pedig azokat a termékeket nevesíti, melyek ugyan nem adókötelesek, de vonatkoznak rájuk az előállításra, elszámolásra, ellenőrzésre, és a tagállamok közötti szállításra előírt közösségi szabályok. Ez az ellenőrzés alá vont, nem adóköteles kör. Az irányelv 3. cikk (1)

bekezdése

értelmében

az

ásványolajok

jövedéki

adójának

alapja

az

ásványolajtermék mennyisége 1000 literben vagy kilogrammban, a litert plusz 15 Celsius-fokon mérve. Az irányelv természetesen szabályozza az adómentesség kérdését, mind a kötelező jelleggel nyújtandó, mind pedig a teljes és részleges mentességeket illetően.53Végül az ásványolajokra alkalmazandó jövedéki adókulcsok közelítéséről egy külön irányelv, a 92/82 EGK irányelv rendelkezik. Ez azonban csak az egyes termékekre alkalmazandó minimum-adómértékeket adja meg. Az ásványolajtermékek jelenleg hatályos minimumadóit a 2. táblázat tartalmazza. 2. sz. táblázat Az ásványolajtermékek minimumadója Termék megnevezése Ólmozott benzin Ólmozatlan benzin Gázolaj üzemanyag célra Gázolaj ipari és fűtési célra (tüzelőolaj) Fűtőolaj Üzemanyagként használt cseppfolyós PB gáz és metán Fűtési célú cseppfolyós PB gáz és metán Cseppfolyós PB gáz és metán ipari célra Üzemanyagként használt kerozin Kerozin ipai célra Fűtési célú kerozin

Adóalap Minimumadó54 1000 liter 337 euró 1000 liter 287 euró 1000 liter 245 euró 1000 liter 18 euró 1000 kilogramm 13 euró 1000 kilogramm

100 euró

1000 kilogramm 1000 kilogramm 1000 liter 1000 liter 1000 liter

0 euró 36 euró 245 euró 18 euró 0 euró

Forrás: Görözdi Zsuzsanna – Mózs Elek: Jövedéki adózás az Európai Unióban, Európai Füzetek 42., Budapest, 2003., 29. o.

2.2.2. Alkoholtermékek 53

92/81 EGK tanácsi irányelv 8. cikk (1) – (2) bekezdés A Tanács 1994. december 31-étől kétévente felülvizsgálja a jövedéki adó minimumtételeit, annak érdekében, hogy biztosítsa a belső piac megfelelő működését, az adómértékek reálértékének megőrzését és a RSZ célkitűzéseinek megvalósulását.

54

43


Az alkoholtermékek adózásának közösségi harmonizációja több szempontból is nehézkesnek bizonyult. Ennek okaként egyrészt a földrajzi feltételek és történelmi hagyományok által kialakított eltérő mezőgazdasági kultúra említhető (főleg a bor tekintetében; hisz nyilvánvaló, hogy például a svédek nem annyira jók a bortermelésben, mint például Spanyolország, Olaszország vagy Franciaország), másrészt a tagállamok eltérő egészségügyi politikája, az eltérő egészségügyi prioritások. Már 1972-ben felmerültek irányelvjavaslatok ez ügyben, a terület harmonizációja azonban csak az egységes piacra való felkészülés jegyében gyorsult fel. Alapvetően gondot okozott a sör- és a borpiac viszonylagos versenyhelyzete, hiszen több tagállamban (pl. pontosan az előbb említett nagy bortermelő országokban) a bort egyáltalán nem terhelte jövedéki adó szemben például az Egyesült Királysággal, amely igen nagy adómértékkel adóztatta bort, nyilvánvalóan a sör javára, annak védelme érdekében. A harmonizáció kiindulópontjaként az 1992-ben elfogadott 92/83 EGK irányelv határozza meg az alkoholtermék fogalmát, ennek megfelelően a sörre, borra, erjesztett alkoholtermékekre, valamint a köztes termékek és az etil-alkohol termékcsoportjára vonatkozóan tartalmaz harmonizációs szabályokat. Elsőként mindjárt azt, hogy mi is tartozik pontosan az egyes alkohol-termékcsoportok kategóriájába (tehát például mi minősül sörnek, „csendes” vagy habzó bornak55) általában az alkoholtartalom alapján. Rendelkezik továbbá arról, hogy az egyes termékeknél mi az adó alapja (a sörnél például kétféle, vagy hektoliterenkénti Plato-foka, vagy hektoliterenként alkoholfoka) és természetesen kitér az esetleges adókedvezmények és mentességek eseteire. Az adó mértéke

pedig

az

ásványolajok

harmonizációs

szabályaihoz

hasonlóan,

az

alkoholtermékek esetében is egy külön irányelv, az adókulcs irányelv, azaz 92/84 EGK tanácsi irányelv alapján kerül meghatározásra, mely szintén minimumadókat tartalmaz az egyes alkoholtermékekre vonatkozóan. A tagállamok által megállapított adómérték tehát nem lehet alacsonyabb a Közösség által meghatározott minimum-adókulcsoknál. (Lásd: 3.sz. táblázat)

55

A habzó bor (sparkling wine) a pezsgőt jelenti 44


3. sz. táblázat Az alkoholtermékek jövedéki minimumadója Termék

Adóalap

Minimumadó

Sör Plato-fok alapján Sör szeszfok alapján Bor (habzó, nem habzó bor)

Hektoliter Hektoliter Hektoliter

0,758 euró 1,87 euró 0 euró

Köztes alkoholtermék

Hektoliter

45 euró

Hektoliterfok

5,5 euró

Etil-alkohol


A táblázatból egyértelműen kiderül, hogy a bornál az adó mértéke 0 euróban van rögzítve, ami arra enged következtetni, hogy a bortermelő országok számára lehetővé teszik, hogy ne adóztassák a bort. 2.2.3. Dohánytermékek A dohánytermékek adózásának közösségi harmonizációját szintén több dolog nehezítette. Először is az, hogy a dohánytermékek jövedéki adóztatását igazából nehezen lehet elválasztani a mezőgazdasági, illetve az egészségügyi kérdésektől. Azután az, hogy a dohánytermékek általában nemzeti monopóliumok minden tagállamban, ezen kívül ellenőrzött a kiskereskedelmi árak megléte és eltérő a termékstruktúra. A harmonizáció területén az első fontos lépést az 1967-ben előterjesztett bizottsági javaslat jelentette. Ennek nyomán fogadta el ugyanis a Tanács 1972-ben az első irányelvet a dohánytermékek jövedéki adójának harmonizációjáról (72/464 EGK irányelv), mely általános szabályokat rögzített, kategorizálta a dohánytermékeket, de csak a cigaretta vonatkozásában rendelkezett az adó szerkezéről. A többi kategória szabályozását a második jövedéki irányelv, a 79/32 EGK irányelv végezte el. E szabályokat számos módosítással végül a 95/59 EGK irányelv kodifikálta újra. Mint azt már az előző két jövedéki terméktípusnál is megszokhattuk, a fő szabályozó irányelv tartalmazza az egyes termékkategóriák fogalmi meghatározásait. Ez a dohánytermékek esetében sincs másképp, így a 95/59 EGK irányelv alapján dohányterméknek minősülnek a cigaretták, szivarok és szivarkák és a fogyasztási dohány (ezen belül a finomra vágott dohány és az egyéb fogyasztási dohány). Az 45


irányelv meghatározza továbbá azokat az eseteket, amikor az egyes tagállamok mentességet adhatnak vagy visszatérítést írhatnak elő a megsemmisített dohányra, az újra felhasznált, az ipari és kertészeti célokra használt dohánygyártmányokra, illetve ha tudományos kísérletek céljaira használják fel a dohányterméket. Az irányelv 10. cikke pedig kimondja, hogy az adó beszedésére adójegy (adóbélyeg) útján kerül sor, melyet a termék csomagolására kell felragasztani. A Tanács 92/79 EGK irányelve, valamint 92/80 EGK irányelve határozza meg az egyes dohánytermékek adóstruktúráját és a minimum-adószinteket. A cigarettáról az előbbi rendelkezik, méghozzá úgy, hogy 1000 darabra mennyiségi egység után határoz meg adótételt, illetve lehetővé teszi, az ad valorem szabályozást is, mely a kiskereskedelmi eladási ár százalékában rögzíti a minimum adómértéket. Ez a cigaretta esetében 57%. Ezt a mértéket módosította nem olyan rég, 2002-ben56 a Tanács akképpen, hogy 2002. július 1-jétől a legnépszerűbb cigaretta kiskereskedelmi eladási árában a jövedéki adó összegének 1000 szálra számítva legalább 60 eurónak, 2006. július 1-jétől pedig legalább 64 eurónak kell lennie. Utóbbi irányelv pedig a cigarettán kívüli dohánygyártmányok adóinak közelítéséről rendelkezik, melynek jövedéki adóját a tagállamok megállapíthatják értékarányos formában és mennyiségi alapon is, vagy a kettő kombinációjában. Az eddigi és az új minimumadókat - melyektől természetesen felfelé el lehet térni - a 4.sz táblázat mutatja. 4. sz. táblázat A cigarettán kívül dohányáruk jövedéki minimumadója Termék Szivarok, szivarkák Finomra vágott fogyasztási dohány Egyéb cigarettadohány fajták

1992-1998 1999. 01. 2001. 01. 2002. 07. 2003. 07. 2004. 07. között 01-től 01-től 01-től 01-től 01-től 5% vagy 5% vagy 5% vagy 5% vagy 5% vagy 5% vagy 7 ECU/kg 9 euró/kg 7 ECU/kg 7 ECU/kg 7 ECU/kg 7 ECU/kg vagy 1000 db vagy 1000 db vagy 1000 db vagy 1000 db vagy 1000 db vagy 1000 db 30% vagy 20 ECU/kg

30% vagy 24 euró/kg





20% vagy 15 ECU/kg







56

2002/10/EK irányelv 46


2.3. A magyar jövedéki adószabályok harmonizáltsága, várható változások Magyarországon az uniós országok többségének átlagához viszonyítva jóval többen kedvelik a szeszes italok különféle fajtáit, nem kevesen dohányoznak, s a gépkocsiforgalom elterjedése következtében benzint is sokan vásárolnak rendszeresen. Az ilyen jellegű fogyasztásnak az emberi egészségre, környezetre gyakorolt hatásáról sok vita folyik. Mérséklésének egyik eszköze, ugyanakkor az állami kiadások fedezésének közel sem lebecsülhető nagyságú része hazánkban is a rájuk kivetett jövedéki adó. Hazánkban a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII. törvény megalkotására a jogharmonizáció, az uniós normákhoz való közelítés érdekében került sor a 92/12/EGK irányelv maximális figyelembe vételével. A törvény hatálybalépése óta végrehajtott módosítások is mind ezt a jogközelítést szolgálták. A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997 évi CIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 1997. november 14-én került kihirdetésre és kevés kivételtől eltekintve 1998. január elsejével lépett életbe. A Jöt. alapszinten megváltoztatta a Magyarországon korábban alkalmazott nemzeti jövedéki szabályozási és adóztatási rendszert, a felügyeleti és adóztatási feladatok egy hatóság, a Vám- és Pénzügyőrség kezébe kerültek. A forgalmazási szabályok mellett részletezi az adóköteles termékek körét, és rögzíti az egyes termékek adómértékét. 2.3.1. Az általános- és forgalmazási szabályoknak való magyar megfelelés A Jöt. a jövedéki adózás anyagi jogi szabályait (adókötelezettség keletkezése, az adófizetés esedékessé válása stb.) a közösségi jövedéki szabályoknak megfelelően határozta meg.

Létrehozta az adóraktár jogintézményét, bevezette az adó-

felfüggesztéses eljárást57. Az új szabályozás a közösségi előírások figyelembevételével alakította ki az adófelfüggesztéssel történő szállításra a magyar termékkísérő okmányt58, a

szabadforgalomba

bocsátásra

pedig

az

egyszerűsített

kísérő

okmányt59.

Magyarországon tehát már több, mint öt éve működik a nemzeti adóraktári rendszer és

57

Lásd: 1997. évi CIII. tv. 11.§ (1) bekezdés Lásd: 1997. évi CIII. tv. 11.§ (4) bekezdés 59 Lásd: 1997. évi CIII. tv. 24.§ (1) bekezdés b) pont 58

47


az EU jövedéki adójogával harmonizáló adózási szisztéma. A jövedéki termékeket gyártók,

forgalmazók

az

elmúlt

évek

alatt

kellőképpen

megismerhették,

begyakorolhatták az új szabályokat, értik, tudják, hogy mit jelent a jövedékiség, tisztában vannak az adóraktári rendszer alapjaival, az adófelfüggesztés működésével. Ezáltal sokkal jobb helyzetben vannak a többi csatlakozó ország érintett gazdasági szereplőihez képest. Szomszédainknál ugyanis csak nemrégiben fogadták el az új törvényeket, így számukra a csatlakozás 2004. május 1-jei időpontja azt jelenti, hogy a nemzeti jövedéki rendszerük indítását követően nagyon rövid időn belül nyitniuk kell a rendszerüket az EU felé, miközben még a hazai pályán sem alakulhat ki addig kellő gyakorlat, ami viszont a magyar gazdálkodóknál már megvan. Csatlakozásunkat követően a jövedéki termékek Unión belüli szabad áramlása szükségessé teszi, hogy Magyarországon is legyenek kereskedelmi adóraktárak, mégpedig azért, hogy a tagállamok adófelfüggesztéssel szállított termékeinek EU szabályok szerinti fogadására a magyar adóraktári, illetve adófelfüggesztési rendszer is alkalmas legyen. Ezirányú harmonizációs kötelezettségeink teljesítésével az adóraktári rendszerünk ma már a gyártókra és a nagykereskedőkre is kiterjed, tehát a kereskedelmi adóraktárak60 létrehozása megtörtént. A csatlakozásunkat megelőzően kiadott adóraktári engedélyek továbbra is érvényben maradnak, s azok, akiknek van adóraktári engedélyük, a csatlakozást követően azonnal jogosultak lesznek az EU-n belül más tagállamba adófelfüggesztéssel jövedéki termékeket szállítani. Egyetlen változással lehet számolni: az adóraktárak ún. jövedéki regisztrációs számot fognak kapni, s ezt kell majd használniuk az összes bizonylaton, okmányon, így az uniós szállítások során is a jelenlegi adóraktári engedélyszám helyett. A horizontális irányelvnek megfelelően be kellett továbbá iktatni a magyar rendszerbe a bejegyzett/nem bejegyzett kereskedő és az adóképviselő státuszát is, valamint ki kellet egészíteni a jövedéki törvényt a rájuk vonatkozó szabályozással. Ennek megfelelően ha egy másik tagállam adóraktárából magyarországi bejegyzett kereskedőhöz, nem bejegyzett kereskedőhöz vagy adóraktár engedélyezéshez kívánnak adófelfüggesztés alatt szállítani, akkor biztosítani kell az adóképviselő, mint intézményi forma igénybe vételének lehetőségét. Jó

hír

viszont,

hogy

csatlakozásunk

nem

jár

érdemleges

adminisztrációs

tehernövekedéssel a magyar jövedéki alanyok számára. Az okmányolás tekintetében a 60

Az adózatlan jövedéki termékek kereskedelmi célú tárolására szolgáló adóraktárak 48


belföldi árumozgásokra nem vonatkoznak az EU előírásai, így azok továbbra is nemzeti hatáskörben maradnak. Az EU előírásokat csak a tagállamok közötti áruszállítások okmányolására kell alkalmazni. Abból kiindulva viszont, hogy a belföldi viszonylatban előírt és 1998-tól alkalmazott okmányolási rend már eleve az EU előírásokra figyelemmel került kialakításra, nem okozhat gondot az érintett gazdálkodók számára az Unión belüli szállítások esetében a bizonylatok alkalmazása sem. Végül megemlíteném a szeszesitalok esetében a zárjegy, a dohánygyártmányok esetében pedig az adójegy kérdését. Ezek már eddig is megfeleltek az uniós követelményeknek, ezeket természetesen csatlakozásunk után továbbra is alkalmazni kell akkor is, ha e termékek az Unióból származnak. Hazánknak továbbra is olyan szabályokat kell kialakítania, amelyek biztosítják a zár- és adójegyek rendelkezésre bocsátását és felhelyezésének lehetőségét az uniós termékekre, ez azonban szintén nem jelent gondot. 2.3.2. Az adóköteles termékek körének magyar harmonizációja A Jöt-ben meghatározott magyar jövedéki termékkör egyértelműen megfelel a horizontális irányelvben foglaltaknak, azokat teljes mértékben átvette. Szükséges volt persze néhány kisebb-nagyobb módosítás, így például a jövedéki szabályozás tárgyi hatálya kibővítésének jelentős lépése volt, hogy 2000-ben a bor kikerült a fogyasztási adó hatálya alól, és jövedéki termékké vált. Ez az intézkedés egyébként a jogharmonizáción túl a borhamisítási tevékenység korlátozását is lehetővé tette. További termékspecifikus változás az ásványolajtermékek esetében említhető, ahol a meglévő szabályozás átalakítására azért volt szükség mert a Jöt.-ben foglalt termékkör, az ellenőrzött - , illetve az adóztatott kör hol szélesebb, hol szűkebb volt, mint az uniós irányelvek által előírt jövedéki kör. A Jöt. például az ásványolaj-termékkörbe sorolja a hígítót is, melyre az uniós szabályozás nem terjed ki. A magyar törvény alapján viszont az adalékanyag tartozik az ellenőrzött termékkörbe, míg az uniós szabályok alapján nem. De említhetnék bizonyos fűtőolajokat vagy az etilént is, melyeket a közösségi szabályozás adóztatja, míg a magyar nem. Ezekre a termékekre tehát a csatlakozáskor be kell vezetni a közösségi minimum adómértéket, míg más termékek (például a hígító) esetében az adómértéket meg kell szüntetni.

49


2.3.3. Az egyes termékek adómértékének harmonizációs kötelezettsége Az eljárási, forgalmazási szabályok és a tárgyi hatály harmonizálása mellett Magyarország harmonizációs kötelezettségei közé tartozik a minimális jövedéki adószinteknek való megfelelés is. Ezen a területen már nehezebb dolgunk volt. Bár mára már a hazai jövedéki adókulcsok a legtöbb jövedéki termék esetében megfelelnek az EU feltételeknek, bizonyos adómértékek a mai napig is (sőt átmeneti mentességünk révén a csatlakozást követően is) csak részlegesen harmonizáltak. 2003. január 1-vel a különbség megszűnt a habzó köztes alkoholtermék és a finomra vágott dohány tekintetében, további emelésre van azonban szükség a fűtőolaj és a cigaretta tekintetében, valamint sajátos helyzetben vagyunk a bérfőzést illetően is. A fűtőolaj vonatkozásában uniós előírás, hogy minden fűtőolajra érvényesíteni kell egy minimális jövedéki adót, mely a már ismertetett mértékek szerint tonnánként 13 euró. Ez azt jelenti, hogy 2004-től legalább ilyen nagyságrendű adót kell előírni a korábbi nulla adókulcsos fűtőolajokra. Harmonizációs kötelezettségünk teljesítése a cigaretták esetén jelent komoly adómérték-növekedést, mivel a jövedéki adó alá tartózó termékek közül leginkább a cigaretta magyar jövedéki adószintje marad el az uniós alsó értéktől, azaz a korábban említett 57 %-os, illetve az ezer szálra 60, majd 64 Euróban meghatározott EU minimumtól. A cigaretta magyar jövedéki adószintje a 2003. januári végi ár alapján (330Ft/doboz) az 57 %-os követelménnyel szemben 43,5 %, az ezer szálankénti 60 Euróval szemben pedig mindössze 29,30 Euró volt. Magyarországnak sikerült azonban elérnie, hogy ne kelljen a csatlakozás pillanatától érvényesíteni a cigarettákra az EU által meghatározott minimum jövedéki adót, amely a jelenlegi árakból kiindulva a jövedéki adók megduplázódásával járt volna, és közel 60 %-os áremelkedést váltott volna ki. A csatlakozási tárgyalások lezárásában Magyarország halasztást kapott a minimumszint teljesítésére. A megállapodás szerint 2008. december 31-ig kell elérnünk a minimum szintet. Ahhoz, hogy a vállalásunknak megfelelően 2009. január 1-től a magyar adószint is megfeleljen az EU előírásoknak, a rendelkezésünkre álló öt éves átmeneti időszakban a cigarettáknál minden évben számítani kell adóemelésekre, s ennek hatásaként kb. 7-10 % körüli áremelkedésekkel válthatnak ki. 50


Végül a hullott gyümölcs felhasználását elősegítő ún. bérfőzési rendszer61 „kálváriáját” említeném meg a magyar jövedéki harmonizációt illetően. A csatlakozási tárgyalásokon során ugyanis hosszabb ideig veszélyben forgott a hagyományokban gyökerező bérfőzési rendszer csatlakozásunk utáni fenntartásának lehetősége. Tudni kell, hogy az EU-ban a magánszemélyek pálinkafőzését nem támogatják úgy, mint Magyarországon. Ennek oka, hogy a jelenlegi tagállamokban hagyományosan másféle alkoholos italokat készítenek, és a gyümölcstermelési kultúra is eltérő. A hazai és az uniós rendszer összehangolásáról végül is úgy egyeztünk meg a csatlakozási tárgyalásokon, hogy Magyarországon a jelenlegi pálinka-bérfőzetési rendszer továbbra is működhet, csupán a

kedvezményesen

előállítható

mennyiség

csökken

majd

a

csatlakozáskor

háztartásonként évi 50 literre, így a csatlakozást követően a kedvezményes bérfőzési szeszadó 50 liter pálinka / háztartás / év mértékig vehető igénybe. Láthatjuk tehát, hogy a jövedéki területen jellemzően nem annyira változások, mint inkább az új szabályok beiktatása várható. A magyar jövedéki alanyok számára a felkészülés tehát lényegileg az EU-n belüli szállításokra vonatkozó szabályok megismerésére korlátozódik. Természetesen ez sem kis feladat, azonban nálunk már egyértelműen rég megvannak az alapok, az EU szintre átkonvertálható ismeretek. Nézzük meg akkor, hogyan is alakul hazánk gyakorlata a másik, uniós áruforgalmat leginkább érintő közvetett adó, a forgalmi adó tekintetében az uniós szabályozáshoz képest.

3. A forgalmi adók közösségi harmonizációja 3.1. A közös hozzáadottérték-adó rendszer kialakítása Az előbbi mondat utalásából - mely szerint a forgalmi adó egyike az uniós áruforgalmat leginkább akadályozó közvetett adóknak - már következtetni lehet ezen adónem közösségi harmonizációjának kiindulópontjára és egyben egyik fontos állomására, ami nem más mint az Egységes Piac 1993. január 1-i létrejötte. Kiindulópontot említettem először, hisz az Európai Közösségeknek már a Római Szerződésben deklarált céljai 61

A bérfőzési rendszerben a saját termelésű gyümölcsből a termelők ellenőrzött bérfőzdékben készíthetnek korlátozott mennyiségű gyümölcspálinkát, amely után csökkentett mértékű jövedéki adót kell csak megfizetni – a termék azonban nem kerülhet kereskedelmi forgalomba. 51


között szerepelt az egységes belső piac kialakítása, a négy szabadság, azaz a termékek, szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlásának megteremtése. E célkitűzés érdekében meg kellett szüntetni a tagállamok között minden olyan fiskális (például vámok) és nem fiskális (kvóták, minőségi előírások) akadályt, amely a termékek vagy a szolgáltatások szabad áramlásának útjában állhatott. Ennek a folyamatnak képezte részét az 1967-ben megkezdődött harmonizációs intézkedéssorozat a forgalmi adók terén. Már a RSZ aláírásakor valamennyi aláíró államnak volt forgalmi adóztatási rendszere. E rendszerben azonban Franciaország kivételével62 a tagállamok ún. kaszkád forgalmi adókat alkalmaztak, vagyis a tagállamok ún. kumulatív, halmozódó többfázisú forgalmi adórendszerrel rendelkeztek. Ez azt jelentette, hogy a forgalmi adót a nyersanyagtól a késztermékig minden egyes értékesítéskor a teljes korábbi árra felszámították, mely adólevonási jog hiányában a termékek árában is megjelenő adóhalmozódáshoz vezetett. Mindez a vállalatokat vertikális integrációra ösztönözte, azaz megpróbálták az értékesítési láncot házon belül tartani, hogy versenyképesek legyenek a piacon. Ez azonban a versenyfeltételek torzulásához vezetett, mely tudjuk, hogy alapvetően ellentétes a belső piac célkitűzéseivel. E patthelyzetben tehát új megoldásra volt szükség, mely meg is született a hozzáadott érték szerinti adóztatási rendszerre való áttérés formájában. Ebben a rendszerben az összfázisú forgalmi adót a termelési-értékesítési lánc minden egyes szakaszában felszámítják, viszont a végső fogyasztó kivételével az előző fázisban megfizetett adó levonható válik63. Természetesen ez az átállás nem volt egyszerű. Az új rendszer bevezetésére az Európai Tanács kötelezte a tagállamokat az áfaharmonizáció első lépéseként 1967-ben elfogadott

első

két

áfairányelvvel64.

„E

két

irányelv

rögzítette

a

közös

hozzáadottértékadó-rendszer alapjait. Az első irányelv felhívta a tagállamokat, hogy legkésőbb 1970. január 1-jei határidővel a korábbi fogalmi adók helyett egy közös, többfázisú, nem kumulatív jellegű hozzáadottérték-adót vezessenek be. Ezt a határidőt azonban a harmadik65, a negyedik66, és az ötödik67 irányelv meghosszabbította”68, mivel Belgium és Olaszország nem tudta tartani az eredetileg kitűzött határidőt. Végül 197362

Franciaország már 1954-ben bevezette a hozzáadottérték-adó (VAT – Value Added Tax) rendszerét Dr. Őry Tamás: Adóharmonizáció az Európai Unióban, KüM Integrációs és Külgazdasági Államtitkárság 64 67/227 EGK irányelv (Hivatalos Lap (HL) L71/1301., 1967. április 14) és 67/228 EGK irányelv (HL L71/1303., 1967. április 14) 65 69/463/ EGK irányelv (HL L 320/34., 1969. december 9.) 66 71/401/ EGK irányelv (HL L 283/41., 1971. december 20.) 67 72/250/ EGK irányelv (HL L 167/18., 1972. július 4.) 63

52


ban jött el az az időpont , amikor az akkori tagállamok mindegyékben bevezették a magyar adórendszerben általános forgalmi adóként ismert hozzáadottérték-adót (VAT Value Added Tax). Időközben viszont egy 1970-ben született döntés további feladatot állított a Közösség áfa-szabályai elé, mégpedig azt, hogy az általános forgalmi adó rendszerének kellett előteremtenie a közösségi költségvetés forrásainak egy részét. A Közösség ezzel tehát az egységes módon megállapított áfabevételek meghatározott részét bevonta a saját források rendszerébe. A saját források rendszere az áfa alapú befizetéseken kívül a vámbevételeket, a mezőgazdasági lefölözéseket, valamint a tagállamok GNP- alapú hozzájárulását foglalja magában. Jelen fejezet tárgyát képező áfa tekintetében csak pár mondat erejéig térnék ki arra, hogy ezen befizetések mértéke a saját finanszírozás történetében visszatekintve igen eltérően alakult. Míg voltak olyan évek, ahol az áfa alapú befizetések az EU költségvetésének több, mint 50% tették ki (pl. 1992, 61.8%) addig a mai viszonylatban mértéke jelentősen visszaszorult. 2002-ben az áfa alapú befizetések a közösségi költségvetésnek már csak 38,8%-át adták69, s ez a mérték a jövőben várhatóan tovább csökken. Az áfa alapú befizetések szabályozását a 1553/89/EGK Tanácsi Rendelet tartalmazza, amelyet a tagállamoknak a hatodik direktíva előírásaival együtt kell alkalmazni. A hatodik direktíva említésével már előrevetítettem, hogy az 1970-ben született döntés tette lehetővé a közös áfarendszer alapszabályainak, az úgynevezett hatodik áfairányelvnek a kidolgozását, melynek elfogadására azonban csak 1977-ben került sor. A meglehetősen hosszú köztes idő oka abban rejlik, hogy annak érdekében, hogy az áfaalapú befizetésekből adódó hozzájárulások terhe egyenletesen oszoljon el a tagállamok között, az addig elértnél jóval nagyobb fokú harmonizáció vált szükségessé, ez pedig immár jól tudjuk, hogy a tagállamok mozgásterének jelentős szűkülésével jár együtt. A tagállamok gyakorlatának egységesítésében tehát az 1977. május 17-én elfogadott 77/388/EGK irányelv, az ún. hatodik áfa-irányelv tette meg a valódi előrelépést. Az irányelv megalkotásának célja az előbbiekben kifejtett egyenletes tagállami költségvetési hozzájáruláson túl, természetesen még mindig az eredeti cél volt, vagyis a Közösség jogi és politikai elkötelezettsége egy olyan közös áfa-rendszer megalkotása 68 69

Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 62-63. o. Lásd: 4. ábra 53


mellett, amelyben az egységes belső piac működésének megfelelően megszűnik a Közösségen belüli import adóztatása és az export nem-adóztatása. Eredetileg az egységes belső piac szempontjából a lehető legoptimálisabb megoldásnak tekinthető „származási vagy eredet elv” szerinti adóztatást kívánták alkalmazni a Közösségen belüli, tagállamok közötti értékesítésekre, a „célország vagy fogyasztás elve” helyett. Ez lett volna az ún. „final regime” avagy végleges rendszer megvalósulása. A final regime lényege, hogy az adózás (mind a befizetés, mind a visszaigénylés) a származási, azaz a terméket előállító országban történik, szemben a célország szerinti adóztatással, ahol az áfa megfizetése a fogyasztás országában történik. Ennek eredményeként eltűnnek az adóhatárok, egyszerűbbé válnak az elszámolások, ellenőrzések, csökkennek az

adminisztrációs

terhek,

ami

nagyban

megkönnyíti

a

határokon

átnyúló

termékértékesítést végző vállalkozások működését. A feltételes mód használatából is kiderülhet azonban az olvasó számára, hogy a végleges rendszer nem valósult meg. Már 1989-re sejteni lehetett, hogy nem sikerül olyan mértékben közelíteni egymáshoz az áfarendszereket (főleg az áfakulcsok vonatkozásában), mint amennyire szükséges lett volna a végleges áfarendszer bevezetéséhez. Világossá vált, hogy 1993. január 1-jével nem lehetséges életbe léptetni a Bizottság javaslatait, így az egységes piac beindulásakor csak az ún. „átmeneti rendszer” (transitional regime) lépett életbe, amely a gyakorlatban nem sokban különbözik az országok közötti export-import forgalom

hagyományos

adóztatásától,

ugyanakkor

részletszabályozása

jóval

összetettebb. Az átmeneti rendszer megengedi a Közösség belső határainak megszüntetését, ugyanakkor lehetővé teszi az adó beszedését a célországban, bizonyos pontosan meghatározott feltételek teljesülése mellett. Az átmeneti rendszer működése négy évre szólt volna (1996. december 31-ig), mivel azonban a végleges rendszert azóta sem sikerült kialakítani, többször is meghosszabbították (legutóbb 2005. december 31ig). Az eredeti tervek mind a mai napig nem váltak valóra, a tagállamok ugyanis vonakodnak feladni szuverenitásuknak azt a részét, amit az adórendszer önálló meghatározása jelent. A Bizottság oldaláról természetesen máig nem tűnt el a szándék, hogy ha késleltetve is, de bevezesse a származási elv szerinti adózást. A szándék bár megvan, de mivel az adózás témakörét érintő változtatások az egyhangú döntéshozatali eljárás alá tartoznak, a témát érintő jelentős szemléletmód váltás nélkül nem igazán lehet számítani a végleges rendszer bevezetésére (2004. május 1-től pedig mint tudjuk, már 25 EU tagállamnak kellene egyhangúlag állást foglalni az új elv szerinti áfarendszer bevezetése mellett) 54


3.2. A hatodik áfa-irányelv, valamint az átmeneti rendszer szabályai A hatodik áfa-irányelv révén - melynek elfogadása után a tagországok az abban foglaltak alkalmazására átmeneti derogációt kaptak öt évre – a nemzeti áfa rendszerek szerkezete hasonlóvá vált. „Az egységesítés kiterjedt az adózási alapfogalmak tisztázásra, meghatározta az adó alanyait, az adóztatható ügyleteket, az adóztatás helyét, az adó kivethetőségének kritériumait, az adóalap számításának módját, az adókulcsok természetét, az adómentességeket, az adó levonhatóságának feltételeit, az adó befizetésére kötelezett személyeket és azok kötelezettségeit. Az irányelv speciális szabályokat határoz meg a mezőgazdasági kistermelőkre, a kisvállalkozásokra, az utazási irodákra, továbbá a használtcikkek, műalkotások, gyűjteményi tárgyak és régiségek kereskedelmére.”70 Mindez az irányelv elfogadását követően hatalmas előrelépésnek számított. Miután azonban - mint azt említettem is - a végleges rendszerre vonatkozó célkitűzések túlzottan is ambiciózusnak bizonyultak, a Közösség áfa szabályait 1991-1992-ben több ponton is módosították. Ennek következtében a hatodik irányelv rendelkezéseit az egységes piacra való felkészülés jegyében a 91/680-as irányelvvel egészítették ki, mely a végleges és átmeneti áfa-rendszer szabályait is tartalmazza. Erre többek között amiatt is szükség volt, mert a hatodik áfa-irányelv eredeti változata még a hagyományos export-import megközelítést alkalmazta, tehát feltételezte két tagállam között a határ meglétét (az egységes belső piac létrejöttével azonban mint tudjuk megszűntek a tagállamok közötti korábbi adó- és vámhatárok). Bár a téma kiterjedése végett megpróbálnék inkább csak az egységes piaci szabályozásra, azaz a Közösségen belüli ügyleteket érintő szabályozásra koncentrálni, laikus olvasót feltételezve nem tekinthetek el néhány feltétlenül szükséges alapfogalom, terminológia ismertetésétől, melyeket az irányelv használ. 3.2.1. Adóalanyiság, azaz az irányelv személyi hatálya Az irányelv személyi hatályát illetően az adóalanyiság kérdését vizsgáljuk, azaz azt, hogy ki minősül áfa-alanynak. A hatodik irányelv generális adóalany-fogalma szerint adóalany az, aki függetlenül és önállóan a Közösség területén bármely helyen gazdasági 70

Dr. Szloboda Alíz: A magyar áfa-szabályozás változásai az uniós csatlakozás tükrében, Európai Füzetek 17., Budapest, 2003. 8-9. o. 55


tevékenységet végez, tekintet nélkül a tevékenység eredményére. A gazdasági tevékenység magában foglalja a termelők, kereskedők, szolgáltatók tevékenységét, egyes szakmai tevékenységeket, valamint a birtokba vehető és birtokba nem vehető dolgok jövedelemszerzési célú folyamatos hasznosítását. Az átmeneti rendszer minél szélesebb körűvé tétele érdekében az irányelv személyi hatálya kiterjed továbbá az egyébként nem adóalany jogi személyekre is, méghozzá akképpen, hogy adóalanytól történő Közösségen belüli beszerzéseik (intra-community, IC-beszerzés)71 tekintetében ők is adóalanynak minősülnek. Adóalanyiságuk feltétele továbbá - azon túl, hogy kizárólag csak a Közösségen belüli beszerzéseikre vonatkozhat - hogy effajta beszerzéseik az adott évben meghaladnak egy bizonyos mértéket, jelen pillanatban 10.000 Eurót. 3.2.2. Területi hatály A hatodik áfa-irányelv területi hatályának áttekintése – mely szerint az irányelvet a tagállamok területén72 kell alkalmazni - első hallásra banálisnak tűnhet, valójában azonban nem az. Az irányelv ugyanis egyes tagállamok bizonyos területeit kizárja alkalmazási köréből. Az irányelv értelmében nem területe például Spanyolországnak a Kanári-Szigetek vagy Görögországnak az Athosz hegy. Ellenben Monaco és a Mansziget területéről kiinduló vagy oda irányuló ügyletek úgy kezelendők, mint amelyek Franciaországból illetve az Egyesült Királyságból indultak ki vagy oda irányultak. A 2004. május 1-jén csatlakozó tíz új tagállamban nincsenek a hatodik áfa-irányelv hatálya alól kivont területek. 3.2.3. A termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás fogalma, azaz a tárgyi hatály Az általános tárgyi hatályt (mely szerint minden önállóan, ellenérték fejében végzett gazdasági tevékenység adóköteles, függetlenül a tevékenység tényleges céljától vagy az eredményétől) az irányelv három, jól elkülöníthető alrészre, a termékértékesítés, a szolgáltatásnyújtás, valamint termékimport esetére bontja. A közösségi szabályok szerint általában termékértékesítésnek minősül a birtokba vehető dolog felett, 71 72

A fogalmat a közösségi rendszer egyes adóköteles ügyleteinél fejtem ki bővebben. Ez 2004. május 1-je után már 25 tagállamot jelent. 56


tulajdonosként való rendelkezési jog átruházása73. Az általános termékértékesítés fogalom tehát nem a tulajdon átszállásához igazodik, hanem a tulajdonosként való rendelkezési jog átadását jelenti. Ezek után az irányelv negatív módon határozza meg a szolgáltatásnyújtás

fogalmát,

miszerint

minden

ügylet,

amely

nem

minősül

termékértékesítésnek, szolgáltatásnyújtásnak tekintendő74. 3.2.4. A Közösségen belüli ügyletek áfa kötelezettségének szabályai Mindezek után rátérhetünk a konkrét közösségi szabályozásra, azaz az EU-n belüli kereskedelem áfa-szabályaira. Kiindulópontunk az, hogy az átmeneti rendszer nemcsak időben, de szabályait tekintve is köztesnek tekinthető. Egyes tranzakciók ugyanis az eredet szerinti adózás elvei alapján adóztathatóak, más tranzakciókra pedig a célország szerinti adózás elvei vonatkoznak. Kezdjük talán az ügyletek nagyobb hányadát képviselő, célország szerint adózó ügyletekkel. Az ezen elv szerint adózó ügyletek áttekintésénél egyfajta közös eredőként kell megemlítenem az egységes piac hatályba lépésével egyidejűleg bevezetésre került új fogalmakat, melyek megalkotására a szabályozás könnyebb érthetősége szempontjából volt szükség. Azzal együtt ugyanis, hogy a tényleges határok a tagállamok között megszűntek, értelemszerűen létjogosultságát

vesztette

a

hagyományos

értelemben

vett

termékexport

és

termékimport. Meg kellett tehát találni ezeknek a fogalmaknak az egységes piaci megfelelőjét, melynek eredményeképpen megszületett a Közösségen belüli beszerzés és a Közösségen belüli értékesítés fogalma. Közösségen belüli (intra-community, IC-) beszerzésnek minősülnek azok az ügyletek, amelyek során a jószágot a termék feletti tulajdonosi jogot megszerző vásárló, a termék eladója vagy valamelyikük megbízásából harmadik személy a vásárlás tagállamától eltérő tagállamba szállítja75 (a szabályok összehasonlításából látszik, hogy az importtal analóg helyzetről van szó). A Közösségen belüli értékesítés pedig az előző ügylet másik oldalról, azaz a termék értékesítőjének szemszögéből nézve. Az adóköteles ügyletek köre ezzel az új típussal, az IC-beszerzéssel bővült; vagyis a belföldi termékértékesítések, a külkereskedelemben megjelenő termékimport és a

73

Hatodik áfa-irányelv 5. cikk 4.(b) Hatodik áfa-irányelv 6. cikk 1. 75 Hatodik áfa-irányelv 28a. cikk 3. 74

57


teljesítési hely által meghatározott szolgáltatásnyújtás mellett, a más tagállamokból beszerzett termékek után is adót kell fizetnie a tennék vásárlójának. Lássuk tehát sorban a különböző adóköteles tranzakciókat, melyeket mind az eladó, mind a vásárló szempontjából meg kell vizsgálni, hisz ezek befolyásolhatják azt, hogy a feleknél hol kell adókötelezettséggel számolni, illetve az ügylet mely része mentesül az adó alól. Minden esetben alapelv, hogy egy termékértékesítéshez csak egyetlen tényleges adóteher kapcsolódjon. a) Adóalanyok közötti termékértékesítés Az átmeneti rendszer alapügyletének tekinthető az az eset, amikor az egyik tagállam adóalanya egy más tagállamból származó, ugyancsak adóalanynak (vagy különleges jogállású beszerzőnek76) értékesít valamely terméket. Az új fogalmi rendszerben az eladó ekkor Közösségen belüli (IC-) értékesítést végez, míg a vevő IC-beszerzést valósít meg. Ebben az esetben az eladó – amennyiben rendelkezik a vevő áfa azonosító számával és bizonyítja, hogy a termék elhagyta a tagállam területét – az értékesítést adómentesként kezelheti, tehát áfa-fizetési kötelezettsége neki nem keletkezik, míg az adó bevallására és megfizetésére, valamint az általános feltételek teljesülése esetén egyidejűleg annak levonására is a vevő kötelezett és jogosult. Az IC-beszerzések esetén az adófizetési kötelezettség az azokkal egyenértékű termékértékesítések időpontjában keletkezik. Az adó esedékessége ugyanakkor ennél későbbi mert az adó az ICbeszerzésről szóló számla kiállításának napja és az értékesítés hónapját követő hónap 15. napja közül a korábbin válik esedékessé. Az adóalapra és az adó mértékére vonatkozó

szabályok

nem

térnek

el

az

általánosan

megalkotott

irányelvi

rendelkezésektől, melyeket később fejtek ki részletesen. b) Távolsági értékesítés A távolsági értékesítések, azaz a más tagállamból postai áruküldés útján működő katalógus-áruházak termékeladásai szintén a célország szerinti szabályozás alá esnek, tekintettel arra, hogy ezek közvetlen versenytársai a tagállamokban megjelenő hagyományos kereskedőknek. Csak azok az értékesítések tartoznak e szabályok hatálya

58


alá, amelyek esetében az eladó végzi a termékek szállítását, vagyis nem a "külföldi vevő" látogat el a másik tagállamba az adott terméket megvenni vagy hazaszállítani, mivel itt a közvetlen versenyhelyzet már nem áll fenn. Az eladónak tehát a vevő tagállamában be kell jelentenie, hogy területén áfa-köteles tevékenységet végez (regisztrációs kötelezettség). Erre azért van szükség mert az ilyen ügyletek esetében az adókötelezettséget nem lehetséges olyan személyekre hárítani, akik nincsenek kapcsolatban az adóhatósággal. A tipikusan végfelhasználó magánszemélyektől nem várható el ugyanis, hogy csak azért jelentkezzenek be az áfa-körbe, mert egy másik tagállamból szereznek be valamilyen terméket. A kisebb értékű távolsági értékesítést végző vállalkozások azonban felmentést kapnak az előbbi szabályok alól. „Amennyiben ugyanis a tárgyévben és az azt megelőző naptári évben a távolsági értékesítések összege a vevő tagállamában nem haladta meg a 100.000-100.000 eurót, akkor azokra az eladó tagállamának szabályai vonatkoznak, vagyis az értékesítést úgy kell tekinteni, mintha belföldi ügylet valósult volna meg. A tagállamok lehetőséget kaptak arra, hogy 100.000 euró helyett 35.000 euróban szabják meg ezt az értékhatárt, amennyiben úgy ítélik meg, hogy a magasabb küszöbérték súlyosan veszélyeztetné a piaci verseny feltételeit.”77 A 5. számú táblázat adataiból látható, hogy a Tizenötök többsége élt is a más küszöbértékek megállapításának lehetőségével. 5. sz. táblázat A távolsági értékesítésekre vonatkozó értékhatárok (2002. január 1.) Tagállam Ausztria Belgium Dánia Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Nagy –Britannia Németország

Távolsági értékesítés értékhatára (euró) 100 000 35 000 37 528 (280 000 dán korona) 35 000 100 000 35 000 100 000 35 000 100 000 109 598 (70 000 angol font) 100 000

76

Azok a nem adóalany jogi szervezetek, illetve kisvállalkozások, amelyek nem éltek az alanyi mentességgel és az adott évben, illetve az előző évben Közösségi belüli beszerzéseik értéke meghaladta a 10.000 eurót. 77 Tárnoki Péter: Az európai egységes piac általános forgalmi adó szabályai, Európa Füzetek 2., Budapest, 2003., 12. o. 59


Tagállam Olaszország Portugália Svédország Spanyolország

Távolsági értékesítés értékhatára (euró) 27 884 31 424 35 809 (320 000 svéd korona) 35 000

Forrás: Tárnoki Péter: Az európai egységes piac általános forgalmi adó szabályai, Európa Füzetek 2., Budapest, 2003., 12. o.

c) Új közlekedési eszközök Közösségen belüli értékesítése A közlekedési eszközök Közösségen belüli értékesítése, illetve beszerzése kapcsán a hatodik irányelv speciális rendelkezéseket állapít meg. Új közlekedési eszköz Közösségen belüli értékesítésekor ugyanis az eladónak, függetlenül attól, hogy adóalanyiság nélküli jogi személy vagy magánszemély, adóalannyá kell válnia és az ügyletet adókötelesnek kell tekinteni. Az értékesítés az eladó államában az áfa hatálya alá tartozik, de hasonlóan az általános Közösségen belülre történő értékesítésekhez, mentességet élvez. Az ügyletet másik oldalról tekintve, az új gépjármű más tagállamból történő beszerzése esetén a vevőnek minden esetben adóalannyá kell válnia. A beszerzés Közösségen belüli beszerzésnek minősül, így a vevő a saját tagállamában adóköteles. A beszerzőknek tehát be kell jelentkezniük adóhatóságuknál, a beszerzésről adóbevallást kell készíteniük és az adót meg kell fizetniük. A szabálynak megfelelő eljárás teljesítéséhez alapvető fontosságú tisztában lenni azzal, hogy mi minősül közlekedési eszköznek78 illetve azon belül mit takar az új kategória. Ennek konkrét ismertetésétől most eltekintek, csak annyit jeleznék, hogy előbbit a technikai paraméterek (méret, tömeg vagy teljesítmény), utóbbit pedig az életkor- és üzemeltetési adatok határozzák meg. d) A „háromszögügyletek” szabályozása Speciális szabályokat állapít meg a hatodik direktíva a több értékesítésből álló háromszögügyletek79, kapcsán. Szabályozását – lévén, dolgozatom leadásakor már teljes jogú EU-tagként veszünk részt az unión belüli kereskedelemben – egy Magyarországot is érintő példán keresztül szeretném bemutatni. Itt tulajdonképpen egy olyan, a belső piac által teremtett ügyletfajtáról van szó, melynek lényege, hogy 78 79

Lásd: az áfa tv. módosításáról szóló 2004. évi IX. tv. 16 § (9) A szakirodalom „ABC” ügyletként is említi 60


ugyanaz az áru több tagország vállalata egymást követő adásvételi ügyletének tárgya. A háromszögügyletek kapcsán a közösségi szabályok egyszerűsített adózási és adminisztrációs feladatokat tesznek lehetővé. Ezen ügyletet szemléltetendő példa, ha egy német adóalany termékeket értékesít egy magyar adóalany részére, melyeket a magyar továbbértékesít egy holland adóalany részére, ugyanakkor az ügyletben érintett árukat Németországból közvetlenül Hollandiába szállítják80. Az egyszerűsítés nélkül egy ilyen ügylet vonatkozásában a magyar félnek Hollandiában be kellene jelentkeznie áfa adóalanyként, a két értékesítés közül valamelyik ugyanis Közösségen belüli értékesítésnek, míg a másik belföldi értékesítésnek minősülne valamelyik érintett tagállamban. Az ilyen esetekben általában közvetlenül az első szereplő megbízásából egy fuvarozó szállítja a termékeket. Ezért az uniós jogrendbe beiktattak egy egyszerűsítési lehetőséget a három különböző országban adóalanyként bejegyzett felek közötti háromszögügyletek vonatkozásában arra az esetre, ha az első és második fél közti ügylet alapján, az első közvetlenül a harmadik országba (jelen esetben Hollandiába) szállít. Az egyszerűsítés alapján, az áfa elszámolás nem a számlamozgást követi, hanem a termékmozgást. Ennek megfelelőn a német és a magyar fél közti ügylet Németországból Magyarországra irányuló Közösségen belüli értékesítésnek minősül (a magyar fél oldaláról nézve Közösségen belüli beszerzés). A német fél így adómentesen számláz, a magyar fél viszont nem számít fel áfát, annak ellenére, hogy Közösségen belüli beszerzést hajt végre. A magyar vállalat továbbértékesítése ugyanis a holland adóalany

felé

Közösségen

belüli

(adómentes)

értékesítésnek

minősül

majd

Magyarországon és Közösségen belüli beszerzésnek Hollandiában. Következésképp a középső magyar szereplőnek nem kell bejelentkeznie a harmadik országban, Hollandiában áfa adóalanyként. A tagországok többségében elfogadott eljárás, hogy bizonyos feltételek teljesítésétől függően, nem csak a klasszikus háromszögügyletek, hanem többszereplős „láncügyletek” esetén is alkalmazhatók az egyszerűsítési eljárások. e) „Kisvásárlók” áfa-mentessége Az

adóalanyok

közti

termékértékesítés

leírásánál

már

említést

tettem

a

kisvállalkozásokról is. Ezeket a Közösség vonatkozó szabályai az olyan vevők körébe is sorolhatják, amelyek nem kötelesek más tagországbeli vásárlásaik után forgalmi adót 80

Lásd: 5. ábra 61


fizetni. Az adó alóli mentességük viszont csak akkor merül fel, ha vásárlásaik sem az előző, sem a jelenlegi naptári évben nem lépik át az irányelvben meghatározott legalább 10.000 eurós éves értékhatárt. Az ilyen vevők részére történő értékesítéseknél mindig az eladó kötelezett forgalmi adó fizetésre. (Jövedékiadó-fizetési kötelezettséggel terhes áruk esetén azonban ez a vevőkör is adófizetésre kötelezett.) A "kisvásárlói" minőség éves értékhatárait az egyes tagországok egyébként önállóan határozzák meg. Az átmeneti rendszerben alkalmazott másik elv, a származási ország elve a közösségi szabályozás szerint magánszemélyek esetében érvényesül. A személyes használatra szolgáló beszerzések, vagyis a magánszemélyek vásárlásai más tagállamokban ugyanazokkal a szabályokkal adóznak, mint a tagállam állampolgárainak vásárlásai. Ez azt jelenti, hogy az EU-országbeli fogyasztók az árut egy másik tagországban az ottani forgalmi adóval növelt áron veszik meg. Ezt követően országukban forgalmi adót már nem kell fizetniük. Az általános szabályok alól azonban vannak kivételek, amelyek jelzik, hogy a Közösség belső piaca mégsem annyira egységes, mint azt tervezték vagy elképzelték. A Közösségi szabályok között tételesen ugyan nem jelenik meg a ”nem kereskedelmi forgalom” kategória, melyet „bevásárló-turizmusként” nevezhetünk, azonban arra is speciális szabályok vonatkoznak. Az új járművek, elsősorban a személygépkocsik beszerzésére, magánszemélyek esetében is a célország szerinti adózás vonatkozik, vagyis annak a tagállamnak az adószabályait és adómértékét kell alkalmazni, amelyben a vásárló magánszemély állandó lakhelye van. A személygépkocsik piacán a várakozásokkal ellentétben egyébként jelentős árkülönbségek maradtak meg a tagállamok között, ami az "autóbevásárló-turizmus" fellendüléséhez vezetett. A másik kivétel, az olyan más tagországbeli vásárlások, ahol nem a fogyasztó megy el vásárolni, hanem az eladó küldi el a vevőnek az árut. Ugyanis ha a vevő magánszemély, vagy értékhatár alatt forgalmiadó-mentességét élvező közösségi „kisvásárló", akkor itt is a rendeltetési ország elve érvényesül. Az ilyen távolra történő eladásoknál az eladó köteles a forgalmi adó megfizetéséről gondoskodni (azt terméke eladási árába felszámolja).

62


3.2.5. Különleges adózási szabályok az EU áfa-rendszerében Az adó, jellegéből eredően nem ad túl sok helyet annak, hogy bizonyos tevékenységek az általánostól eltérő elbánásban részesüljenek. Egyes adóköteles tevékenységekre, illetve adózói körökre mindazonáltal az általánostól eltérő (az eredeti és az átmeneti rendszerhez képest is enyhébb, egyszerűbb, vagy azok logikájába nem teljesen illeszthető) szabályok vonatkoznak. A közösségi szabályozás lehetővé teszi továbbá, hogy a szélesen értelmezett kis- és középvállalkozások elsősorban az adminisztrációs terhek alól részben vagy egészben mentesüljenek, illetve néhány tevékenységre (pl. idegenforgalomra, használtcikk-kereskedelemre) az általánostól lényegesen különböző szabályok vonatkozzanak. Ennek megfelelően az általános szabályok mellett különleges szabályok vannak érvényben a kisvállalkozásokra, a mezőgazdasági termelőkre, az idegenforgalmi tevékenységet folytató vállalkozásokra illetve a használtcikkek, régiségek és műtárgyak adóköteles forgalmazására, értékesítésére. Ezeket egyrészt maga a hatodik irányelv, másrészt külön jogforrások, leggyakrabban direktívák határozzák meg. A következőkben a teljesség igénye nélkül néhány ilyen különös adózási esetkört ismertetek.

a) Kisvállalkozások számára biztosítható kedvezmények A kisvállalkozók számár a hatodik irányelv (1992-től az új közlekedési eszközök szállítása kivételével) egyszerűsített adó-megállapítási és –beszedési szabályok alkalmazását teszi lehetővé, azzal a korláttal, hogy alkalmazásával az adómérték nem csökkenthető. A direktíva biztosítja továbbá, hogy a második áfa-irányelvben 1967-ben biztosított kedvezményeket [5.000 európai elszámolási egységnél (ma már eurónál) kisebb éves nettó árbevétel alatt adómentesség, egyes esetekben pedig progresszív adókedvezmény] a tagállamok továbbra is alkalmazzák81. Az ilyen adómentes személyek nem gyakorolhatják viszont a levonási jogot. A kisvállalkozások számára e speciális szabályokat nem lehet kötelezővé tenni, számukra biztosítani kell a választási lehetőséget. A vállalkozások tehát az egyszerűsített elszámolás vagy az adómentesség közül választhatnak, de természetesen lehetőségük van az általános adózási mód alkalmazására is, ha az számukra kedvezőbb.

63


b) Mezőgazdasági kistermelők kedvezményes szabályai Az irányelvben szereplő második különleges adó-megállapítási módot a mezőgazdasági kistermelők alkalmazhatják. A direktíva számukra megengedi az átalányadózást, mely mellett semmilyen más adólevonási lehetőség nem vehető igénybe. Az átalányadózás miatt az adózóknál képződött előzetesen megfizetett általános forgalmi adóteher ellentételezése céljából azonban a tagállam az erdőgazdaságra, a halgazdaságra és a mezőgazdaság egyes ágazataira külön-külön, 1992-től kompenzációként megállapíthat egy százalékos mértékben kifejezett, úgynevezett átalányadó-térítési kulcsot, amely beépül a támogatott termékek árába, ezáltal visszajut a termelőhöz. A térítési kulcs nem lehet alkalmas az általános szabályok szerinti adóteher visszanyerésénél nagyobb kedvezmény biztosítására. E kedvezmény helyett a mezőgazdasági adózók is választhatják természetesen az általános szabályok alkalmazását, vagy a kisvállalkozók számára nyitva álló egyszerűsített adó-elszámolási illetve –beszedési lehetőséget. c) Utazási irodák árrés szerinti adózása Ez a különös szabályozás az eddigiektől eltérően nem választható, a tagállamok jogszabályaiba kötelezően be kell épülnie, és az utazási szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásoknak sincs választási lehetőségük e tekintetben, számukra az árrés szerinti adózás kötelező. A hatodik irányelv által elkülönülten szabályozott rendszerbe az utazási irodák és utazási ügynökségek által értékesített ún. utazási csomagok tartoznak. Ezek olyan komplex szolgáltatások, amelyek nyújtásához az utazási irodának - az utasok javára és nevében - más adóalanyok által nyújtott szolgáltatásokat kell igénybe vennie. Általában személyszállítás, szállodai vagy egyéb szálláshelyadás, étkeztetés és más programok szervezése jelenik meg az utazási csomagban, melyeket az utazási iroda csak összefog és egy egységként értékesíti tovább az utasok felé. Az általános áfaszabályokat követve az utazási irodának (amely nem saját maga, hanem utasai számára veszi igénybe a szolgáltatásokat!) kellene arról gondoskodnia, hogy egy-egy szolgáltatás után a teljesítési helynek megfelelő mértékű adót kelljen az utasoknak megfizetniük, ami a több elemű, komplex szolgáltatásoknál aránytalanul nagy terhet 81

Dr. Büki Blanka: Különleges adózási szabályok az EU áfa-rendszerében, Adóvilág VIII. évf. 05. szám, 2004/05., 12.o. 64


jelenthet. Ezért a túlbonyolított adminisztrációt elkerülendő az árrés szerinti adózás jött létre ezekre az ügyletekre. Az adófizetési kötelezettség abban a tagállamban merül fel, ahol az iroda székhelye található. Az utazási irodák különleges adózása tehát abban rejlik, hogy az általános szabályok szerint veszik igénybe alvállalkozóiktól az utazási csomag részét képező szolgáltatásokat, majd azok összességét egyetlen szolgáltatásként értékesítik tovább ügyfeleik részére. Ezen értékesítések után viszont már nem az általános szabályok szerint kell megfizetnie az adót, hanem az általa elért árrés vagy különbözet szerint. d) Használtcikkek, régiségek, gyűjteményi tárgyak és műalkotások kereskedelme Az

utazási

irodákra

megalkotott

szabályhoz

hasonlóan,

szintén

kötelezően

alkalmazandó rendszer van érvényben a használtcikkek, a régiségek, gyűjteményi és műtárgyak kereskedelmére, bár ennek bevezetését más szempontok indokolták. A szóban forgó cikkek kereskedelmére azért kellett külön szabályokat megállapítani, mert itt túlnyomórészt nem adóalanyoktól (zömmel magánszemélyektől) beszerzett cikkek továbbértékesítése folyik, aminek hatására a régiségkereskedőknél adóhalmozódás léphetne fel. Ezt az egyenlőtlenséget hivatott kiküszöbölni a különbözeti adózás rendszere. Elsődleges szabályként a vállalkozásoknak termékenként kell vezetniük a nyilvántartást az elért különbözetről, de egyszerűsítő jelleggel lehetséges adóbevallási időszakokra megállapítani az adóalapot. Ebben az esetben az adott időszakban felmerülő beszerzési árakat kell szembeállítani ugyanazon időszak eladási áraival, és a két összeg különbségeként előálló értéket kell a fentieknek megfelelően figyelembe venni az adófizetési kötelezettség meghatározásánál. 3.2.6. Az adó mértéke, alkalmazandó adókulcsok Visszautalnék arra, hogy a végleges rendszer bevezetésének egyik alapeleme lenne, ha az egyes tagországok azonos mértékű adókulcsokat használnának. Valójában azonban nemhogy ez, de még a tagállamokon belül alkalmazott normál és kedvezményes áfakulcsok jelentős mértékű közelítése sem tudott megvalósulni (pedig 2-3%-os eltérés már megfelelő lenne). A hatodik áfa-irányelv harmonizált az adómértékek tekintetében annyiban, hogy az adó mértékét úgy határozza meg, hogy a termékértékesítések, illetve szolgáltatásnyújtások kapcsán alkalmazandó adó mértékének azonosnak kell lennie és 65


az nem lehet kevesebb 15 %-nál. Ugyanakkor, egyes meghatározott termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások kapcsán a tagállamok csökkentett adómértéket alkalmazhatnak, ez viszont nem lehet kevesebb 5 %-nál. Ebbe a körbe általában a szociális vagy kulturális célok alapján támogatott termékek vagy szolgáltatások kerültek, mint például az alapvető élelmiszerek, a könyvek és folyóiratok, könyvtárak nyújtotta szolgáltatások stb. Az irányelv elfogadásakor a legtöbb országban voltak 0%-os kulcs alá tartozó termékek, amelyet ma már a többszörösen módosított irányelv (különösen a most belépő országoknak) nem enged meg. A tagállamok ennek megfelelően egymástól nagyban eltérő mértékben határozták meg a felső és a csökkentett adókulcsaikat. A bővítés előtti unió tagországaiban alkalmazott százalékos adókulcsokat a 6. számú táblázat foglalja össze. 6. sz. táblázat A tagállamok áfakulcsai (%) (2002-es adatok)

Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Magyarország

Normál

Kedvezményes

20 21 25 17,5 22 19,6 18 19 21 15 16 20 17 16 25 25

10/12

6 5 17/8 5,5 8 5 12,5 6 7 10 12/5 7 12/6 12

Extra kedvezményes 0 2,1 4 4,3 3 4 4 0

Átmeneti kedvezményes 12 12,5 12 -

Forrás: Európai Bizottság, TAXUD, 2002

Az irányelv ezen kívül pontosan meghatározza azt is, hogy mely termékek és szolgáltatások tartozhatnak az adómentes vagy a kedvezményes kulcs alá. Az EU adójogszabályainak 13. cikkelye tételesen felsorolja a tárgyi adómentes köröket, az irányelv H. melléklet pedig a kedvezményes kulcs alá sorolható dolgokat rögzíti.

66


3.2.7. Adminisztrációs kötelezettségek, a Közösségi áfa-azonosító szám használata Mivel a Közösségen belüli termékforgalom ellenőrzésének egyik elsődleges eszköze, az országhatárokon történő vámellenőrzés 1993-tól megszűnt, azt más módon kellett pótolni. Ennek következtében az adóköteles ügyleteket végző vállalkozásoknak jelentős adminisztrációs többletterhe keletkezett. Minden olyan vállalkozásnak, amely az ország területen áfa-köteles termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást végez, vagy a különleges jogállású beszerzők körébe tartozik (akár saját választása, akár az értékhatár túllépése miatt), vagy „külföldön” végzett gazdasági tevékenysége érdekében az ország területén IC-beszerzéseket végez úgynevezett áfa-azonosító számmal kell rendelkeznie, melyet tagállama adóhatósága bocsát ki részére. Az azonosító elején egy, a kibocsátás országát jelző kétbetűs országkód szerepel82, amelyből megállapítható, hogy melyik országban tartják nyílván a vállalkozást. Az adóhatóságok természetesen nyilvántartást vezetnek azokról a vállalkozásokról, amelyeknek áfa-azonosító számot bocsátottak ki. A tagállamok hatóságainak együttműködése eredményeképpen, előbbi adatbázisok összekapcsolásával létrejött egy számítógépes adatbázis-hálózat, az úgynevezett Áfa Információcsere-rendszer, amely angol nyelvű elnevezése (VAT Information Exchange System) után a VIES rövidítéssel ismert, és képes ellátni bizonyos szintű ellenőrzési funkciókat is. Az adóhatóságok ezen adatbázisai tárolják egyrészt a náluk nyilvántartásba vett adóalanyokat és adó megfizetésére kötelezett egyéb személyeket, másrészt itt összesítik az összesítő jelentésekből begyűjtött információkat a Közösségen belüli ügyletekről. A VIES segítségével az adóhatóságok meg tudják állapítani, hogy egy adott áfa-azonosító érvényes-e, valós személyt takar-e, és ha igen, mely személyhez kapcsolódik. Az áfa-azonosító érvényességéről szóló információt megadják az azt igénylő ügyfeleknek is a jogkövető magatartás elősegítése és a visszaélések elkerülése érdekében. A VIES rendszer nem tud megakadályozni minden adócsalást, de a kiterjedt adatbázis, amely a számítógépes hálózaton keresztül az alapvető információ gyors kikeresésére és továbbítására képes, alkalmas arra, hogy megfelelő szintű ellenőrzési eszközként működjön az adóhatóságok munkájában.

82

Lásd: 7. sz. táblázat 67


7. sz. táblázat A tagállamok közösségi áfa-azonosító számai Tagállam Ausztria Belgium Dánia Finnország Franciaország Görögország Hollandia Luxemburg Írország Nagy-Britannia Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Magyarország

Országazonosító AT BE DK FI FR EL NL IE LU GB DE IT PT ES SE HU

További pozíciók 8 pozíció 9 pozíció 8 pozíció 8 pozíció 11 pozíció 8 (9) pozíció 12 pozíció 8 pozíció 8 pozíció 9 (12) pozíció 9 pozíció 11 pozíció 9 pozíció 9 pozíció 12 pozíció 8 pozíció

Példa ATU12345678 BE123456789 DK12345678 FI12345678 FR12345678901 EL(0)12345678 NL123456789B12 IE1A34567B LU12345678 GB123456789 DE123456789 IT12345678901 PT123456789 ESA23456789 SE123456789012 HU12345678

Forrás: Erdős Gabriella: Adózás az Európai Unióban, MGYOSZ, Budapest, 2003. 18.o.

Dokumentációs kötelezettségüknek megfelelően a vállalkozásoknak adóköteles ügyleteikről a bevallás és az adóellenőrzés lehetővé tétele érdekében részletes nyilvántartást kell vezetni, ezen felül külön azonosíthatóvá kell tenni a Közösségen belül végzett értékesítéseket és az IC- beszerzéseket, és ezeket az adóbevallásokon külön is fel kell tüntetni. Az adóbevallás benyújtásának határidejét a tagállamok maguk határozzák meg, ugyanakkor legkésőbb az adó-megállapítási időszak végét követő 2 hónapon belül bevallást kell tenni. Az irányelv szabályai szerint az adó-megállapítási időszakot a tagállamok állapítják meg, mely lehet havi, kéthavi, negyedéves, de nem lehet évesnél hosszabb. Végül 1993 óta további információnyújtási kötelezettség terheli azokat, akik Közösségen belüli értékesítéseket végeznek, méghozzá a negyedévente benyújtandó ún. Összesítő jelentés (recapitulative statement) formájában, mely felsorolja mindazokat a személyeket, akik részére az adott negyedévben a jelentést tevő adóalany Közösségen belüli értékesítéseket teljesített. Az Európai Unió forgalmi adót érintő szabályozása az 1977-es állapothoz képest természetesen már sok változáson ment át. A módosítások javarészt a már sokszor 68


említett hatodik áfa-irányelv kisebb-nagyobb kiigazításaival és kiegészítéseivel valósultak meg. Az Európai Bizottság már 1996-ban kidolgozott egy munkatervet a Közösség áfa-rendszerének továbbfejlesztésére, a visszásságok kiküszöbölésére. Ennek keretében - és persze továbbra is az egyenlő piaci feltételek megteremtése érdekében külön szabályt hoztak a telekommunikációs szolgáltatások adóztatására, a számlázási szabályok tekintetében 2001. decemberében született irányelv83, de említhetném a különleges adózási szabályok bővüléseként a rádiós- és televíziós műsorszolgáltatásra, valamint

az

elektronikus

úton

nyújtott

szolgáltatásokra

vonatkozó

speciális

rendelkezéseket hatályba léptető direktívát84 is. A folyamatos változtatásra törekvés is jelzi, hogy az unió jelenlegi áfa- berendezkedése megújításra szorul. A tagállamok azonban továbbra is kevés hajlandóságot mutatnak önálló adópolitikájuk akár egy részének feladására, így a távlati célként továbbra is kijelölt eredet szerinti adózás még mindig a jövő kérdése. 3.3. A magyar áfaharmonizáció, átmeneti mentességek Magyarországon van egy – nem tudni, honnan származó – tévhit, mely szerint hazánk igen rosszul jár majd az áfa dolgában, ha bekerül az Európai Unióba. A szakembereknek azonban, de még a témához csak kevésbé értőknek is nemcsak hogy meg kell cáfolniuk ezt a hitet, de hazánkat dicséretben kell részesíteniük a tekintetben, hogy a most csatlakozó országok közül a leghamarabb és a legígéretesebben indult el az áfaharmonizáció rögös útján. Magyarország a jogharmonizációs kötelezettségéből adódóan természetesen vállalta, hogy a csatlakozásra harmonizálja áfa-rendszerét az EU jelenlegi, átmenetinek nevezett áfa-rendszerével. E folyamat részletes bemutatása előtt a dicséret okaként annyit bocsátanék előre, hogy a csatlakozásig összességében a magyar áfa-előírásoknak nem alapvető változtatásokra, hanem csupán finomításokra volt szüksége. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy a mi „áfa-tárgyalásaink” az Európai Unióval 1999 tavasza és 2001 nyara között lezajlottak, melynek eredményeképpen számos kedvezményt értünk el, de erről majd a későbbiekben szólok. A csatlakozási tárgyalásokon fel sem merült, hogy az átmeneti rendszer alól Magyarországnak felmentéseket kellene kérnie (mellesleg ennek nem is lett volna gyakorlati realitása, mivel akadályozta volna az egységes piac működésének 83 84

2001/115/EK irányelv (HL L 15/24., 2002. január 17.) 2002/38/EK (hatályba lépett 2003. július 1-től) 69


biztosítását). A tárgyalások gyors lezajlásának magyarázata pedig abban keresendő, hogy Magyarország már akkor igen komoly szabályozási múlttal rendelkezett az áfa területén, és ezzel el is érkeztünk a kezdetekig. 3.3.1. A magyar áfaharmonizáció kezdetei, alkalmazkodás az Unió rendszeréhez Magyarországon a többfázisú forgalmi adózás bevezetésére 1988-ban, az akkori adóreform részeként került sor, térségünkben egyébként elsőként. Az adónem az azóta főként rövidítésében ismert általános forgalmi adó (áfa) nevet kapta. A szabályozás elveiben már akkor átvette az Európai Unió hozzáadottértékadó-rendszerét, de a részletszabályok tekintetében természetesen fennálltak különbségek. Az áfa története során fő elemeit tekintve változatlan maradt, 1992-ben ugyanakkor viszonylag jelentős módosításokra került sor. Az új jogszabály, azaz az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (későbbiekben: áfa-törvény), maximálisan figyelembe vette az uniós áfa-jog központi elemét, a 77/388/EGK tanácsi irányelvet, így már megalkotásakor magas fokú összhang állt fenn a két jogforrás között. Ezt támasztja alá az is, hogy a ma hatályban lévő rendszer is az 1992. évi LXXIV. törvényen és annak módosításain (a legutóbbi: a 2004. évi IX. törvény, melyet az Országgyűlés a 2004. március 8-i ülésnapján fogadott el) alapul. A jogforrásokat, azaz a hatályos áfa-törvényt és az Európai Tanács hatodik áfa-irányelvét összehasonlítva szembetűnik, hogy a magyar jogalkotó a törvénynek mind szerkezetében, mind tartalmában figyelemmel volt az akkor már várható jogharmonizációs kötelezettségekre. A törvény szövege nagy mértékben támaszkodik az irányelvre, a magyar jogszabályban több szerkezet is visszaköszön, és hasonló az általános és különös szabályok összetétele és megfogalmazása is. A harmonizáltság előrehaladott állapotát nyugtázták az Európai Unió Éves Jelentései is, egyben utaltak arra, hogy kisebb kiigazításokra szükség van, amelyek ugyanakkor különösebb nehézség nélkül elvégezhetők a csatlakozás időpontjáig. Mindezek után a csatlakozási folyamat során rendszeresen történtek olyan lépések, amelyek célja a nagyobb összhang megteremtése volt a két adórendszer között, annak érdekében, hogy csatlakozásunk időpontjától, 2004. május 1-től kezdődően a magyarországi áfaszabályozás (néhány kivételtől eltekintve) teljes mértékben megfeleljen az uniós áfa szabályozásnak. Az emiatt szükséges változások EU tagságunk 70


első napján lépnek életbe. Ettől a naptól kezdve teljes mértékben alkalmaznunk kell a hatodik direktívát, az Európai Bíróság határozatait és az EU eljárási szabályait. Mielőtt ismertetném, hogy miben is nyilvánulnak meg ezek a szükséges változások, szólnék néhány szót – mint ahogyan azt az EU esetében is tettem – az áfa bevételek és a költségvetés viszonyáról, ugyanis amint Magyarország belép az Európai Unióba, részünkre is jelentkezni fog az áfa-bevételek utáni, a Közösség irányába történő befizetési kötelezettség. Ez, valamint az egységes belső piachoz való csatlakozás következtében

megváltozó

áfa-elszámolási

szabályok

kihatnak

majd

hazánk

költségvetésének összetételére is. A Pénzügyminisztérium szakembereinek számítása szerint

az

államháztartás

összbevételét

tekintve

a

bevételek

nagyságrendje

előreláthatóan nem változik. Ugyanakkor a csatlakozás kapcsán számolni kell bizonyos költségvetési bevételkieséssel. Mivel a belső piaci szabályok érvényesülése miatt csatlakozásunktól kezdve nem minősül importnak az EU tagállamokból történő beszerzés, ennek következtében megszűnik az áfa befizetése a VPOP kivetése alapján a vámhatóságnak, majd az adó visszaigénylése az adóhivataltól. Ehelyett az adóalanyok egy bevalláson belül intézhetik ezeket az ügyeket (erre később természetesen bővebben kitérek), így az átállás bevétel csökkenést okozhat. Csatlakozásunkig a kiutalást az adóhivatal 30, illetve 45 napon belül teljesíti, taggá válásunk után viszont a költségvetésnek le kell mondania erről az állandóan megújuló pénzeszközről. 3.3.2. Magyarország jogharmonizációs feladatai - helyzetértékelés Visszatérve áfa törvényünk uniós harmonizációjára, kezdjük az áttekintést a két jogforrás alapvető összehasonlításával. a) Teljesen harmonizált területek A magyar gyakorlat a forgalmi adózás lényeges alapfogalmait tekintve nem tér el az Unió szabályozásától. Az adóalanyok, azaz a személyi hatály és az adóköteles tevékenységek körének meghatározása lényegileg azonos. Előbbinél megjegyzendő, hogy annak következtében, hogy az irányelv speciális rendelkezése szerint nem adóalanyok az állam, az önkormányzatok és egyéb közjogi intézmények azon tevékenységeik

kapcsán,

melyeket

közhatalmi

funkciójukban

folytatnak, 71


csatlakozásunkkal számos ilyen, közjogi funkciót betöltő szerv (minisztériumok, helyi önkormányzatok) fogja elveszteni adóalanyiságát. E szabály azonban a közigazgatási szervek Közösségen belüli beszerzéseire nem igaz. Utóbbinál ugyanakkor a közösségi szabályok biztosítanak nem kötelező érvényű opciókat is. A tárgyi hatály tekintetében a magyar

szabályozás

harmonizáltnak

tekinthető.

A

termékértékesítés

és

a

szolgáltatásnyújtás definíciójában az egyetlen eltérés, hogy a közművek besorolása nem egységes, ez azonban adózási szempontokból nem jelent különbséget. Az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontját meghatározó szabályok mind az általános mind a különös rendelkezések területén fő vonulatokban azonosak. Ide kapcsolódik az előleg fizetés szabályozása is, melynek kapcsán a hatodik irányelv kimondja, hogy amikor az ellenérték fizetése a teljesítést megelőzően történik, az adófizetési kötelezettség az összeg átvételekor keletkezik. Áfa törvényünk szabályozása ebből a szempontból is megegyezik az uniós szabályokkal, és a csatlakozást követően is irányadó lesz. Szintén egységes az adó alapjának meghatározása, melybe beleszámítanak a különböző adók, vámok, illetékek és az árat közvetlenül befolyásoló támogatások. Termékimport esetén a vámérték a meghatározó, amelyet az adóalap szempontjából az első belföldi rendeltetési helyig felmerülő költségek is növelnek. A külföldi fizetőeszközben meghatározott adóalap nemzeti valutára történő átszámításának módja a gyakorlatban szintén azonos Magyarországon és az Unióban. Az adó levonásának joga a belföldi illetőségű adóalanyok tekintetében minden feltételében megegyezik a Közösség irányelveiben előírtakkal, ahogyan azonos alapokon áll az adó visszaigénylésének rendszere is. A magyar gyakorlat azonban szélesebb körben teszi lehetővé a visszatérítést: ily módon történik a nemzetközi segélyek (Phare, ISPA, Sapard) felhasználásának85, egyes adományok adó alóli mentességének biztosítása. A közösségi szabályozás az adó visszatérítéséről nem rendelkezik, ezt tehát a tagállamok saját hatáskörben határozhatják meg; ennek megfelelően a gyakorlat széles skálát fed le. Az általános szabályok és az alapfogalmak tehát gyakorlatilag megegyeznek, ugyanakkor egyes különös szabályozási elemek kapcsán tisztázni kellett, hogy azok nem jelentenek adófizetési kedvezményt, legfeljebb az adminisztrációs terhek enyhítését illetve az adóhatóság munkájának könnyítését szolgálják (mint pl. a bolti kiskereskedelem szabályozása).

85

Figyelem: a támogatások kezelése az áfa törvény januári módosításával megváltozott. (Továbbá a hivatkozott előcsatlakozási alapokból 2004. május 1-jétől Magyarország hivatalosan már nem juthat támogatásokhoz). 72


b) Fogalmi- és eljárási változások az uniós szabályoknak megfelelően A korábban kifejtett uniós szabályok egyértelműen kijelölték Magyarország teendőit, harmonizációs

kötelezettségeit

az

új

fogalmak

bevezetése

területén

is.

A

csatlakozásunkat megelőző szabályok szerint, ha egy vállalat terméket értékesít Magyarországról az egyik EU tagállamba, akkor exportértékesítésről beszélünk. Annak érdekében pedig, hogy e termék átléphesse az országhatárt, s eljusson a megrendelőhöz, az értékesítő vállalatnak vámintézkedések sorával kell szembesülnie. Az EU csatlakozás első napjától kezdve azonban már más lesz a helyzet. Az export, mint fogalom megszűnik az EU tagállamokkal folytatott kereskedelem során, eltűnnek a vámhatárok és Magyarország az egységes belső piac részévé válik. Többé nem kell a vámintézkedésekkel számolni, amelyek jelentős mértékben akadályozó-, illetve költségtényezőnek minősülnek az exportorientált vállalatok EU piacokon történő minél jelentősebb értékesítései kapcsán. Az uniós szabályozásnak megfelelően Magyarország és az EU tagállamok adóalanyai közti kereskedelemben az export kifejezést a közösségen belüli értékesítés fogalma váltja fel. A korábbi export gyakorlatnak megfelelően a közösségen belüli értékesítés adómentesnek minősül, és az előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó jogosultság megmarad. A korábbi gyakorlattól eltérően, részletes bizonyítási és nyilvántartási kötelezettség terheli majd a magyar értékesítő cégeket. Az EU-ba szállító vállalatoknak meg kell győződniük arról, s szükség esetén bizonyítaniuk kell, hogy a megrendelő egy másik tagállamban valóban áfa fizető, és a számlán fel kell tüntetni a megrendelő uniós áfa-adószámát. Ezen felül a magyar eladónak bizonyítékokkal kell rendelkeznie, hogy a termék elhagyta az országot. Ennek igazolására a szállítólevél beszerzése a szállító vállalattól fontos, de nem elégséges feltétel. Ha az ügyletet a másik oldalról tekintjük a következő változásokkal kell a magyar vállalatoknak számolniuk. A csatlakozásunkat megelőző terminológia szerint mikor egy magyar vállalat terméket szerez be az EU egyik tagállamából, akkor importál. Az exporthoz hasonlóan az importnál is számolni kell a vámintézkedések okozta adminisztrációs teherrel, melyet vámfizetési kötelezettség és import áfa fizetési kötelezettség egészít ki, ami elviekben a következő hónapban az áfa bevallásban visszaigényelhető. Csatlakozásunk időpontjától e téren is új fogalom él hazánk és az EU tagállamok kereskedelmi viszonyában. Ez pedig az importot felváltó közösségen belüli 73


beszerzés fogalma. 2004. május 1-jétől a korábbi vámintézkedési adminisztrációval kapcsolatos terhek és a vámfizetési kötelezettség megszűnik. Ezen kulcsfogalmakon kívül, a magyar külkereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozások életében további, az eddig hazai gyakorlatban nem ismert fogalmak (pl. láncértékesítés,

háromszögügyletek)

jelennek

meg,

amelyeknek

szabályozását

belépésünkig el kell sajátítaniuk. A kettős adóztatás és az adózás elmaradásának elkerülése érdekében egyértelműen és egységesen kell a termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyét meghatározni, ugyanis egyes szolgáltatásnyújtások esetén bizonyos tagországok nem a szolgáltatás nyújtójának székhelye, hanem az igénybevevő székhelye szerinti ország adószabályait veszik figyelembe. Az uniós szabályoznak történő megfelelésünk sarkalatos pontja végül az új direktívák átvétele is. c) Módosításra szoruló területek, további harmonizációs kötelezettségek Ha a fenti cím alá tartozó kötelezettségeinket röviden kellene összefoglalni, akkor az az uniós adómértékeknek való megfelelés, valamint ebből adódóan bizonyos termékek és szolgáltatások adókulcsok szerinti átsorolása lenne. Az EU ugyanis megköveteli, hogy termékek és szolgáltatások besorolása nem lehet kedvezőbb, mint ahogy az a hatodik direktívában elő van írva. Struktúráját illetően egyébként valamennyire már a kezdeti rendszerünk is próbált illeszkedni a Közösség szabályaihoz, amennyiben az adóalap százalékaként rögzített normál, kedvezményes és szűk körben alkalmazott 0%-os adókulcsokat alkalmazott. A kezdetben 6%-os kedvezményes kulcs azonban 1993. augusztus 1-től 10%-ra, majd 1995. január 1-től 12%-ra emelkedett (ennek hatálya a szociális, egészségügyi, környezetvédelmi és egyéb szempontokból kedvezményezett termékekre és szolgáltatásokra vonatkozott), a normál adókulcs pedig 1988 óta változatlanul 25%. Ezek az adómértékek ugyan megfelelnek az uniós szabályozásnak, az egységes piac szempontjait figyelembe véve azonban magasak, mely negatív hatást gyakorolhat a nemzetközi versenyképességre. Feladatként jelentkezett hazánk számára a kedvezményezett körön belüli egyes termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások átsorolása. Habár mindkét irányban vannak eltérések, a kedvezményezett kulcsból normál kulcsba történő átsorolás kötelező érvényű, ellenkező esetben viszont a tagállamoknak nem jogharmonizációs feladata a normál kulcs alatti termék – Magyarország esetében például az üdítőitalok 74


kedvezményes körbe történő átsorolása. Hazánknak egy sor termék és szolgáltatás normál kulcs alá történő átsorolását kellett megtennie harmonizációs kötelezettségének teljesítése érdekében. Ebbe a körbe tartoztak (a teljesség igénye nélkül) az élelmiszeripari melléktermékek, egyes textil- és ruhaipari nyersanyagok, mezőgazdasági kisegítő szolgáltatások, tervezői szakértői tevékenységek, a verseny- és élsport. Ezek a fogyasztói kosárban nem képviselnek akkora súlyt, ezért átsorolásuk nem jelentett komolyabb akadályt, főként azért mert a vonatkozó intézkedésekre több fokozatban került sor. Sőt egyes átsorolások már a tárgyalási folyamattal párhuzamosan megvalósultak. Alkalmazkodási kötelezettségünk talán egyik legszembetűnőbb pontja, hogy az Unióban nincs 0% kulcs, annak fenntartása a közösségi irányelvek alapján nem lehetséges. Ennek megszüntetésére a belföldi termékeket illetően 2004. január 1-jével sor került és helyette új, 5%-os kedvezményes kulcs került bevezetésére. A változás főleg a gyógyszerek, gyógyászati szerek, vitaminok, a vakok által használt segédeszközök, valamint a tankönyvek körét érintette. Mivel az e cikkekre érvényes 0%-os százalékos adómérték fenntartására nem kértünk mentességet, így 2004. január 1-jétől e termékek után meg kell fizetni az áfát, amely a termékek árában is megjelent. Ennek inflációs hatása elkerülhetetlen, de változó mértékben érinti a lakosság különböző rétegeit. Itt elsősorban a nyugdíjasokra gondolok, akik inflációs kosarában nagyobb súlyt képviselnek a gyógyszerek, mint a fiatalabb korosztály esetében. d) Átmeneti mentességek Említettem, hogy a kedvezményes kulcsból normál kulcsba történő kötelező átsorolások időben folyamatosan valósultak meg, az ezzel járó terhek egyenletesebb eloszlása végett. E folyamat során azonban a háztartási energia (távhőszolgáltatás, ásványi tüzelőanyagok - szén, brikett, tűzifa, tőzeg), az éttermi-, munkahelyi-, diák- és gyermekétkeztetés továbbá a szállítás és raktározás átsorolása már nagyobb nehézséget okozott. Ezekre ugyanis szintén nem megengedett a kedvezményes elbánás, viszont az adókulcs egy lépésben történő, a teljes körre kiterjedő megemelése a lakosságra közel 90 milliárd forint többletterhet hárított volna és mintegy 1,5%-kal megnövelte volna a fogyasztói árszintet. A hatások késleltetése és enyhítése érdekében ezen a területen a harmonizáció ezért nem valósul meg a csatlakozásig – a szociális érdekeket előtérbe 75


helyezve, és rávilágítva arra, hogy ezeknek a termékeknek és szolgáltatásoknak az esetében nem fenyeget a nemzetközi verseny torzulásának veszélye, a magyar delegáció elérte, hogy 2007. december 31-ig a kedvezményes kulcs fenntartható legyen a háztartási energia és az étkeztetési szolgáltatások esetében. Ezen termékeknél és szolgáltatásoknál a normál kulcsra történő áttérés egy lépcsőben fog megtörténni 2008. január 1-én. Az éttermi szolgáltatások esetében különösen üdvözítendő a kedvezményes áfa-kulcs fenntarthatósága, mert ez egyrészt lehetővé teszi a közétkeztetés árainak alacsony szinten tartását addig, amíg a bérek jobban megközelítik az EU-átlagot, másrészt lehetőséget ad a hazai vendéglátóipar versenyképességének fenntartására. A szállításra és raktározásra vonatkozó igény azonban sajnos elutasításra talált tagállamok részéről, mivel ezeket csak olyan vásárlók veszik igénybe, akik maguk is áfa-alanyok, tehát az adómérték megemelése legfeljebb likviditási nehézségeket okozhat számukra. További eredménynek tekinthető, hogy Magyarország továbbra is jogosult lesz kedvezményes kulcs alatt adóztatni a villamosenergia-szolgáltatást, a földgázt. e) Hazánk alkalmazkodása a különleges adózási szabályokhoz A különleges adózási szabályok területén hazánkat úgy gondolom dicséret illeti, hisz azok tekintetében a magyar szabályozás hűen követi az irányelveket, azokkal teljességgel harmonziált. Az utazási irodák szabályozásának kisebb átalakítása például már 1999-ben lezajlott. A módosítások főleg a fogalmak egységesítésére terjedtek ki, az árrés szerinti adózás változatlanul fennmaradt. De kiemelném egy másik önálló ágazat, a távközlés területét is, ami az Unióhoz hasonlóan speciális elbírálás alá esik 2001. január 1-től Magyarországon is. Ezen szolgáltatások után annak az országnak az adószabályai szerint kell az adót megfizetni, ahol a szolgáltatás igénybe vevője lakik vagy folytatja gazdasági tevékenységét. Ezzel az intézkedéssel így egyenlő versenyfeltételekkel jelenhetnek meg a nemzeti piacokon a tengerentúli, az uniós és az Unión kívüli szolgáltatók. f) A hazai adminisztrációs változások Azt hiszem ki merem jelenteni (többen meg is erősítettek ebben), a hazai vállalkozások számára a legnagyobb kihívást az csatlakozással módosuló áfarendszer tekintetében talán a növekvő adminisztrációs kötelezettségek teljesítése fogja jelenti. Ennek 76


keretében – a teljes igénye nélkül - a magyar vállalatoknak újfajta áfabevallást kell majd benyújtani, amelyek új sorokkal bővültek ki a közösségen belüli értékesítésre és beszerzésre vonatkozóan; kötelesek lesznek az általuk, Közösségen belülre, adószámmal

rendelkező adóalany részére teljesített termékértékesítésekről az

adóhatóság részére 3 havonta összesítő jelentést benyújtani. A számlákon új adatokat (pl. a vevő közösségi adószámát) kell majd feltüntetniük, illetve az áruforgalommal kapcsolatos statisztikai adatok gyűjtésről szóló rendeletnek megfelelően a csatlakozást követően nálunk is életbe lép az úgynevezett Intrastat rendszer, melybe a magyar vállalatoknak havonta be kell jelenteniük statisztikai bevételüket. Mindezeket további nyilvántartási és adminisztrációs kötelezettségek egészíthetik még ki például Közösségen belüli áfa-mentes értékesítés esetén.

77


BEFEJEZÉS A Közösségi adórendszer áttekintését a legfontosabb adónemekre tekintettel, úgy érzem megtettem. Mindezek ismeretében - legyenek azok akár pozitív, akár negatív eredmények, elismerésre méltó vagy nehézségekbe ütköző szabályok, fejlődési vagy akadályozó tényezők – kijelenthetjük, hogy a Közösség leginkább harmonizált adónemének az általános forgalmi adó tekinthető. Az egységesítés hatására jórészt megvalósult a kivitel adómentesítése és a behozatal megadóztatása. Nem feladatom az Európai Unió által elért eredményeket magasztalni, ugyanakkor persze nem is célom lebecsülni azokat, így mindenképpen ki kell jelentenem – már csak azért is, hogy az általános forgalmi adóval kapcsolatos vívmányokat kellőképpen értékeljük –, hogy más adónemek megreformálása, fejlesztése területén korántsem ért el olyan figyelemre méltó eredményt a Közösség, mint tette azt az áfa tekintetében. Dolgozatom megírásának egyik célja volt a Közösségi adózás és az ehhez kapcsolódó magyar adóharmonizációs kötelezettségek megismerésén keresztül áttekinteni a hazai vállalkozásokra váró adózási kötelezettségek sokaságát, azt hogy mihez kell majd alkalmazkodniuk az egységes belső piacon történő kereskedelmi tevékenységük során, illetve hogy csatlakozásunk mennyiben fogja befolyásolni gazdasági helyzetüket, jövőbeni boldogulásukat. E tekintetben összefoglalóan elmondható, hogy a Közösség legfőbb célját, az egységes piacot – legalábbis az áfát illetően – sikerült megteremteni. Ez magyar szempontból sem rossz fejlemény, hiszen a mi jelenlegi fejlettségi szintünkön igen fontos szerepet játszanak a kis- és középvállalkozások és ezeknek a szempontjából igen progresszívek az Európai Unióban érvényes áfa-szabályok. Az EU csatlakozással módosuló áfa-rendszer számos kihívást intéz a külkereskedelemben érintett vállalatok felé. Az adminisztrációs terhek, az eljárásbeli különbségek, a bizonyos esetekben érvényesülő származási elv szerinti adózás a jövőben megköveteli a vállalatoktól, hogy stratégiájuk kialakításánál ezeket a tényezőket is figyelembe vegyék. Mind marketing, mind pénzügyi oldalról rá kell készülniük az új áfa-rendszerre, mely egyszerre jelenthet számukra lehetőségeket és veszélyeket. A lebomló adó- és vámhatárok a magyar vállalatoknak lehetővé és egyszerűbbé teszik, hogy az eddigi 10 milliós piac helyett egy 450 milliós piacon értékesítsék termékeiket. A határok eltűnésével rengeteg idő és pénz spórolható meg, amely az eddig visszafogottabban 78


exportáló vállalatok stratégiájának alakításában meghatározó tényező lehet. Ugyanakkor számításba kell venni azt is, hogy a hazai vállalkozások többségének az EU-piacon való próbálkozási esélye kisebb lesz mert minden erejüket felemésztheti a fennmaradásukért folytatott harc. A csatlakozásra nem kellőképpen felkészült és informált vállalatok esetében a nem megfelelő stratégiai döntések komoly plusz költségeket jelenthetnek. Csatlakozásunknak is tehát, mint minden környezeti változásnak, lesznek hazai vesztesei is. Akik nem készülnek fel a piac bővülésével együtt járó élesedő versenyre, azok „az életképes fennmarad, a gyenge elpusztul” Darwini meglátás mintájára eltűnhetnek vagy visszaszorulhatnak a korábban megszerzett piacukról. Kutatásom másik célja pedig szintén a magyar adóharmonizációs kötelezettségek áttekintésén keresztül annak igazolása, vizsgálata volt, hogy a magyar adórendszer alkalmas-e az uniós követelmények teljesítésére, hogy Magyarország adózási, de különösen általános forgalmi adó szabályai megfelelnek-e az európai egységes piac követelményeinek és hogy tulajdonképpen hogyan zajlott le és dolgozatom lezárásáig milyen stádiumban van a magyar adóharmonizáció. Kutatásom eredményeképpen összességében elmondható, hogy az általános forgalmi adó szabályaiban csak kisebb, kiigazító jellegű módosításokra volt/van csak szükség a csatlakozásig. A teljes összhang a kért mentességi kérelmek megszűntével 2008. január 1-én következik majd be. Számítások szerint elmondható továbbá, hogy Magyarország áfa-harmonizációs kötelezettségei, legfőképpen a számunkra kötelezően előírt átsorolások a későbbiekben nem fognak elviselhetetlen terhet róni a magyar társadalomra, és hosszú távon, Európai Uniós jövőnket tekintve az életszínvonal emelkedéséhez fognak vezetni. Összességében megállapítható, hogy a magyar áfa törvény, Magyarország általános forgalmi adó szabályai gyakorlatilag teljes mértékben megfelelnek az EU követelményeknek, azok magas szinten harmonizáltak. Azt viszont, hogy átállásunk a társult státuszból a teljes jogú tagságra zökkenőmentesen történik-e meg avagy sem, a közeljövő élesben jelentkező, gyakorlati helyzetei fogják eldönteni (igazolni vagy cáfolni). Valamennyi most csatlakozó ország közül ugyanis Magyarország volt az, aki e területen szinte a legígéretesebben, a legnagyobb igyekezettel indult. A harmonizációs folyamat végére azonban egyfajta „elfáradás” és ebből adódó kötelező kapkodás volt megfigyelhető, gondolok itt elsősorban a csatlakozásunkkal összefüggő áfa módosításokat tartalmazó törvény utolsó utáni pillanatban való elfogadására (az Országgyűlés ezt 2004. március 79


8-i ülésnapján tette meg) és ezzel összefüggésben a vonatkozó információk és tájékoztatások megkésettségére, annak széles körben való terjesztésére. Az Uniós tagság adta lehetőségekkel mindenesetre csak akkor tudunk élni, hogyha kellőképpen felkészülünk rá. Tagállammá válásunk az egész gazdasági-társadalmi kultúrára érezteti majd hatását, de ha kihasználjuk a lehetőségeket végleg esélyünk nyílik felzárkózni a fejlett országok szintjére.

80


MELLÉKLETEK

81


ÁBRÁK JEGYZÉKE

1. ábra: Példa nemzetközi egyesülésre 2. ábra: Példa eszközátadásra 3. ábra: Példa részvénycserére 4. ábra: Az EU költségvetésének főbb bevételei (2002. évi tény) 5. ábra: Példa a háromszögügyletre

82


1. ábra: Példa nemzetközi egyesülésre

A ország

B ország

A Tulajdonosok

A vállalat

B Tulajdonosok

A ország

A Tulajdonosok

B vállalat

B ország

B Tulajdonosok

B vállalat A Telephely

Forrás: Erdős Gabriella: Adózás az Európai Unióban, MGYOSZ Budapest, 2003. 8. o.

2. ábra: Példa eszközátadásra

A ország

B ország

A Tulajdonosok

A1 üzletág

A2 üzletág

B Tulajdonosok

B vállalat

A ország

A Tulajdonosok

A2 vállalat

B ország

B Tulajdonosok

B vállalat

A1 Telephely


83


3. ábra: Példa részvénycserére

A ország

B ország

A Tulajdonosok

A vállalat

B Tulajdonosok

B vállalat

A ország

B ország

A Tulajdonosok

B Tulajdonosok

< 50%

A vállalat

> 50%

A vállalat


4. ábra: Az EU költségvetésének főbb bevételei (2002. évi tény) Az EU költségvetésének főbb bevételi forrásai (2002. évi tény) GNP alapú hozzájárulás 43%

Áfarészesedés 38,8%

Vámbefizetések 13,9%

Mg-i és cukorlefölözés 3,5%

Egyéb bevételek 1,9%

Forrás: Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról, Kézikönyv kis- és középvállalkozásoknak, GKM. Budapest, 2003., 222. o.

84


5. ábra: Példa háromszögügyletre

Magyarország HU Kft.

számla

számla

D GmbH

NL BV áru

Németország

Hollandia

Forrás: Erdős Gabriella: Adózás az Európai Unióban, MGYOSZ Budapest, 2003., 16. o.

85


TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE

1. sz. táblázat: Társasági adókulcsok az unió országaiban (2002. év) 2. sz. táblázat: Az ásványolajtermékek minimumadója 3. sz. táblázat: Az alkoholtermékek jövedéki minimumadója 4. sz. táblázat: A cigarettán kívül dohányáruk jövedéki minimumadója 5. sz. táblázat: A távolsági értékesítésekre vonatkozó értékhatárok (2002. január 1.) 6. sz. táblázat: A tagállamok áfakulcsai (%) 7. sz. táblázat: A tagállamok közösségi áfa-azonosító számai

86


IRODALOMJEGYZÉK 1. Dr. Bessenyei Gábor: Az áfa az Európai Unióban, Az adóalanyok és az Apeh feladatai Saldo Rt., Budapest 2003., 7-27. o. 2. Dr. Büki Blanka: Különleges adózási szabályok az EU áfa-rendszerében, Adóvilág VIII. évf. 05. szám, 2004/05., 12-14. o. 3. Erdős Gabriella: Adózás az Európai Unióban, MGYOSZ, Budapest, 2003. 4. Erdős-Földes-Őry-Véghelyi: Az Európai Unió adójoga, Szerkesztette: Őry Tamás, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 17-390. o. 5. Érsek Tibor: A forgalmiadó-rendszer hatása a különböző lakossági rétegekre, Pénzügyi Szemle, 1994. 6. szám, 423-428. o. 6. Dr. Fejes Eszter: Adótörvények változásai 2004. I. fejezet, Adózási kézikönyvek, Saldo Rt., Budapest, 2004. 05. 03. 7. Fülöp Gyula és munkatársai: Vállalati gazdálkodás az Európai Integrációban, Aula Kiadó, 1999., 228-244. o. 8. Gordos Árpád: A magyar jojó Európában, Alapkérdések, belső piac, távlatok, Savaria University Press, Szombathely, 2002., 67-69. o. 9. Görözdi Zsuzsanna – Mózs Elek: Jövedéki adózás az Európai Unióban, Európai Füzetek 42., Budapest, 2003. 10. Dr. Herich György: Nemzetközi adózás, Adózás az Európai Unióban, Penta Unió Oktatási Centrum Kft., 2002., 209-404. o. 11. T. Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1995.,109-128. o. 12. HVG Különszám: Adó és TB az EU csatlakozás után 13. Ivicz Mihály-Schlett András: A versenyképesség és az adóterhek kapcsolata, különös tekintettel az EU-ra és a CEFTA-térségre, Pénzügyin Szemle 2002. 12. szám, 1135 - 1139. o. 87


14. Dr. Kakuk János: Az Európai Unió harmonizációjának újabb eredményei a forgalmi adózás területén, Pénzügyi Szemle, 1994. 3. szám, 204-211. o. 15. Keményfy-Meitner-Őry-Szmicsek-Török: Nemzetközi adótan a gyakorlatban, Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft., Budapest, 2003., 36-39. o., 117-139. o. 16. Dr. Kovács Károlyné: Uniós áfaszabályok, Cégvezetés, A hónap témája, 2004. április, 50-68. o. 17. Magony Krisztina: Jogszabályváltozások, Fókuszban az áfa, a biztosító és a mérlegtételek, Számvitel-Adó-Könyvvizsgálat, 2004/3 március, 100-106. o. 18. Mong Attila: Uniós diszharmonizáció, Figyelő2004/15. szám április 8-14., 66-67. o. 19. Nóvé Ildikó: Belépésünk utáni változások az áfa területén, Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról, Kézikönyv kis- és középvállalkozásoknak, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Budapest 2003. 235-243. o. 20. Dr. Őry Tamás: Adóharmonizáció az Európai Unióban, Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, KÜM Integrációs és Külgazdasági Államtitkárság, Felelős kiadó: Dr. Balázs Péter 21. Dr. Őry Tamás: Az EK átmeneti és végleges áfa-rendszere, Pénzügyi Szemle, 1997. 9. szám, 711-716. o. 22. Dr. Paróczai Péterné: Adóharmonizáció az Európai Unióban, Készült a Számviteli Levelek, a Társadalombiztosítási Levelek és a Költségvetési Levelek olvasói számára, 2004 23. Pitti Zoltán: Az EU-csatlakozás és az áfa-rendszer működésének gyakorlati kérdései, Külgazdaság, XLV. évf., 2001. szeptember, 21-28. o. 24. Pitti Zoltán: Az EU-csatlakozás és a nemzetközi pénzügyek, Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról, Kézikönyv kis- és középvállalkozásoknak, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Budapest 2003. 221-234. o.

88


25. Dr. Sivák József: Adóharmonizáció vagy adóreform az Európai Unióban, Pénzügyi Szemle, 2002. 10. szám, 949-959. o. 26. Szabó Tímea-Molnár Gáspár Endre: Közvetlen adóztatás az Európai Unióban, Európai Füzetek 26., Budapest, 2003. 27. Dr. Szloboda Alíz: A magyar áfa-szabályozás változásai az uniós csatlakozás tükrében, Európai Füzetek 17., Budapest, 2003. 28. Dr. Szolnoki Béla: Az általános forgalmi adó és a közösségei adószám, Szám-adó 2003. augusztus/8. szám, 11-12. o. 29. Dr. Sztankó Dániel: Adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjai az áfában (2004. május 1-től várható változásokkal), Adóvilág, VIII. évf. 05. szám, 2004/05. 15-27. o. 30. Tárnoki Péter: Az európai egységes piac általános forgalmi adó szabályai, Európa Füzetek 2., Budapest, 2003. 31. Dr. Verebélyi Aranka: Az általános forgalmi adó megfizetése az Európai Unióban, Adó XVII. évf. 2003/4-5. március 31-35. o. 32. Dr. Verebélyi Aranka: Áfa-fizetés az Unión belüli kereskedelemben, Építési Piac 2004. április, 21-24. o. 33. Veres Ibolya: Összhangban az Unióval, Üzlet & Siker, 2004/III. április, 16-20. o. 34. Vicze Klára - Halász György Imre – Homonnay Ádám: Gondolatok az Európai Unió költségvetésének áfa-alapú befizetéséről, Pénzügyi Szemle, 2002. 11. szám, 1044-1047. o.

89


INTERNETES OLDALAK 1. Adóharmonizáció, Ecostat V. évfolyam 11. szám, 2002. november http://www.ecostat.hu/kiadvanyok/mikroszkop/56.html letöltve: 2004. 04. 09. 2. 10. fejezet: Adózás http://www.kum.hu/euanyag/csatlakozas20030131/10.fejezet.htm letöltve: 2004. 04. 09. 3. Zsúgyel János: Bevezetés az Európai Unió tanulmányozásába http://www.uni-miskolc.hu/~euint/20031002zzz20031231/eupolitika2003.pdf letöltve: 2004. 04. 09. 4. Borbély Szilvia: Adózás, adóharmonizáció az EU-ban http://www.mszosz.hu/eucsatl/adozas.html letöltve: 2004. 04. 09. 5. Jövedéki adó az Európai Unióban http://www.vam.hu/data/informaciok/jovedek/jovedek_index.html letöltve: 2004. 04. 09. 6. Jövedéki adó http://www.eu2004.hu/index.php?op=mindennapok_vallalkozas&id=66&PHPSESS ID=0EA606060B33790DBFE08BD2F77B3AD2 letöltve: 2004. 04. 09. 7. Az uniós áfát is be kell fizetni http://www.origo.hu/uzletinegyed/print/uzletinegyed/ado/vallalkozoiadok/20040311 azunios.html letöltve: 2004. 03. 31. 8. Áfafizetés az Unióban http://www.origo.hu/uzletinegyed/print/uzletinegyed/ado/vallalkozoiadok/20030312 afafizetes.html letöltve: 2004. 03. 31. 9. Kinek lehet uniós adószáma? Hivatalból vagy kérelemre http://www.apeh.hu/informacio/hirlevel04/10_marcius_4_ado409.htm letöltve: 2004. 03. 31. Elektronikus információforrások az Interneten: Európai Unió http://www.europa.eu.int

90


Európai Bizottság http://www.europa.eu.int/comm/index_en Taxation and Customs Union - Európai Bizottság Adózás és Vámunió Főigazgatóság http://europa.eu.int/comm/taxation_customs www.europa.eu.int/comm/dgs/taxation_customs/index_en.htm Uniós jogszabályok (EU legislation) http://www.europa.eu.int/eur-lex DG TAXUD elektronikus adatbázisok http://www.europa.eu.int/comm/taxation_customs/databases/database.htm Igazságügyi Minisztérium – a közösségi jog magyarul (az Uniós jogszabályok hivatalos magyar fordítása) http://www.im.hu/fooldal/cikk/cikk.phtml?menupontid=164 Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága http://www.vam.hu Pénzügyminisztérium http://www.p-m.hu/ Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal http://www.apeh.hu Miniszterelnöki Hivatal www.meh.hu Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány www.eukk.hu

91


JOGSZABÁLYI JEGYZÉK Az Európai Közösség Alapító Szerződése Római Szerződés, (Róma, 1957. március 25.) 1994. évi I. törvény A Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről I.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

94/79 EGK bizottsági ajánlás a magánszemély által nem az illetősége szerinti tagállamban szerzett egyes jövedelmek adóztatásáról (Official Journal L 039 , 10/02/1994 P. 0022 – 0028) 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról II.

TÁRSASÁGI ADÓ

90/434/EGK irányelv a különböző tagállamok társaságainak egyesülésére, szétválására, eszközátruházására és részesedéscseréjére alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről (Official Journal L 225 , 20/08/1990 P. 0001 – 0005) 90/435/EGK irányelv a különböző tagállamok anya- és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről (Official Journal L 225 , 20/08/1990 P. 0006 – 0009) 2003/49/EK irányelv a különböző tagállambeli társult vállalkozások közötti kamat- és jogdíjfizetések közös adózási rendszeréről (Official Journal L 157 , 26/06/2003 P. 0049 - 0054 1996. évi LXXXI. törvény a magyar társasági adóról és az osztalékadóról III.

JÖVEDÉKI ADÓ

Általános rendelkezések 92/12/EGK Irányelv a jövedéki termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről, és az ilyen termékek tartásáról, mozgásáról és nyomon követéséről (módosítása: 92/108/EGK; 94/74/EGK; 96/99/EK; 2000/44/EK;2000/47/EK irányelvek) 92


77/799/EGK Irányelv a tagállamok illetékes hatóságai közötti kölcsönös segítségnyújtásról a közvetlen adózás területén (módosítása: 79/1070/EGK Irányelv) 2719/92/EGK Bizottsági Rendelet a jövedéki adóköteles termékek adófelfüggesztéses eljárás mellett történő szállítását kísérő adminisztratív okmányról (módosítása: 2225/93/EGK Rendelet) 3649/92/EGK Bizottsági Rendelet a feladó tagállamban szabadforgalomba bocsátott jövedéki adóköteles termékek Közösségen belüli szállítását kísérő egyszerűsített kísérőokmányról 31/96/EGK Bizottsági Rendelet a jövedéki adómentességi igazolás tárgyában Ásványolaj 92/81/EGK Irányelv ásványi olajok jövedéki adószerkezetének összehangolásáról (módosítása: 92/108/EGK; 94/74/EGK irányelvek) 92/82/EGK Irányelv ásványolajtermékekre vonatkozó jövedéki adók mértékének közelítéséről (módosítása: 94/74/EGK Irányelv) 95/60/EK Irányelv a gázolaj és a kerozin adóügyi jelöléséről 2001/574/EGK Bizottsági Határozat a gázolaj és a kerozin egységes jelölésére közösségi jelzőanyag bevezetéséről (módosítása: 2002/269/EK Tanácsi Döntés) 2001/224/EGK Tanácsi Döntés a különleges célra használt ásványolaj termékekre csökkentett mértékű jövedéki adó vagy adómentességéről Alkohol és alkoholtartalmú italok 92/83/EGK Irányelv a szesz és a szeszesitalok jövedéki adószerkezeteinek harmonizálásáról 92/84/EGK Irányelv a szesz és a szeszesitalok jövedéki adókulcsainak egységesítéséről 3199/93/EGK Bizottsági Rendelet az alkohol jövedéki adó alóli mentesítés céljából történő teljes denaturálásra vonatkozó eljárások kölcsönös elismeréséről (módosítása.: 2546/95/EK, 2559/98/EK Bizottsági Rendeletek)

93


2009/92/EGK Bizottsági Rendelet a szeszes italok, aromatizált borok, aromatizált boralapú italok és aromatizált boralapú koktélok készítésénél használt mezőgazdasági eredetű etil-alkohol közösségi szintű analitikus módszerinek meghatározásáról 884/2001/EK Bizottsági Rendelet a bortermékek kísérőokmányainak használatának részletes szabályairól és a borszektorban vezetendő nyilvántartásokról 2240/89/EGK Bizottsági Rendelet a borok dúsításának, savazásának és savtompításának bejelentéséről, végrehajtásáról és ellenőrzéséről Dohánytermékek 92/79/EGK Irányelv a cigaretta adójának egységesítéséről (módosítása: 1999/81/EGK, 2002/10/EGK Irányelv) 92/80/EGK Irányelv a cigarettán kívüli dohánytermékek jövedéki adójának egységesítéséről (módosítása: 1999/81/EGK, 2002/10/EGK Irányelv) 95/59/EGK Irányelv feldolgozott dohányáruk fogyasztását érintő, a forgalmi adón kívüli egyéb adók tárgyában (módosítása: 1999/81/EGK, 2002/10/EGK Irányelv). IV.

ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ

77/388/EGK A TANÁCS 1977. május 17-i HATODIK IRÁNYELVE a tagállamok forgalmi adóval kapcsolatos jogszabályainak összehangolásáról, az általános forgalmi adó egységes rendszere, egységes adóalap-megállapítás és módosításai (Official Journal L 145 , 13/06/1977 P. 0001 – 0040) 1553/89/EGK Tanácsi Rendelet a hozzáadottérték-adóból származó saját források beszedésének végleges egységes rendszeréről (Official Journal L 155 , 07/06/1989 P. 0009 – 0013) A TANÁCS 67/227/EGK ELSŐ IRÁNYELVE (1967. április 11.) a tagállamok forgalmi adókra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról (Official Journal P 071 , 14/04/1967 P. 1301 – 1303) A TANÁCS 67/228 EGK MÁSODIK IRÁNYELVE (1967. április 11.) a tagállamok forgalmi adókra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról, az egységes hozzáadottérték-adó rendszer átvételéről (Official Journal P 071 , 14/04/1967 P. 1303 – 1312)

94


A TANÁCS 69/463/EGK HARMADIK IRÁNYELVE (1969. december 9.) a tagállamok forgalmi adókra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról a hozzáadottérték-adó bevezetése a tagállamokban (Official Journal L 320 , 20/12/1969 P. 0034 – 0035) A TANÁCS 71/401/EGK NEGYEDIK IRÁNYELVE (1971. december 20.) a tagállamok forgalmi adókra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról a hozzáadottérték-adó bevezetése a Olaszországban (Official Journal L 283 , 24/12/1971 P. 0041 – 0042) 91/680-as irányelv a hozzáadottérték-adó közös rendszerének kiegészítéséről és a 77/388/EGK irányelv módosításáról, tekintettel a fiskális határok megszüntetésére (Official Journal L 376 , 31/12/1991 P. 0001 – 0019) 2001/115/EK irányelv a hozzáadottérték-adó számlázására megállapított feltételek egyszerűsítése, korszerűsítése és összehangolása tekintetében a 77/388/EGK irányelv módosításáról (Official Journal L 015 , 17/01/2002 P. 0024 – 0028) 2002/38/EK irányelv a rádióműsor- és televízióműsor-terjesztési szolgáltatásokra és egyes elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó hozzáadottérték-adóval kapcsolatos rendelkezések tekintetében a 77/388/EGK irányelv módosításáról és átmeneti módosításáról (Official Journal L 128 , 15/05/2002 P. 0041 – 0044) 1992. évi LXXIV. törvény az általános forgalmi adóról 2004. évi IX. törvény az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról

95

MAGYARORSZÁG EU-HARMONIZÁCIÓS KÖTELEZETTSÉGEI AZ ADÓZÁS TERÜLETÉN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ÁFÁ-RA

Recommend Documents