Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága. BUDAPEST Donáti u

Dr. Kincses István ügyvéd

5900 Orosháza Bercsényi u. 48.
/fax 68/413-057

30/9288-690

mail: [email protected] adószám: 44420538-1-24

Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága BUDAPEST Donáti u. 34-45 1575

Indítvány 1997. évi LXVI. törvény 5§-nak, valamint az 1959. évi IV. tv 349§(3) rendelkezésének önállóan, és ettől elkülönülten az ezen rendelkezés alapján kialakított egységes joggyakorlat – mint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének megállapítására és azok megsemmisítésére az 1997. évi LXVII. törvény - A bírák jogállásáról és javadalmazásáról -, valamint az 1997. évi LXVI. törvény – A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról – 1978. évi IV. törvény - a Büntető Törvénykönyvről - rendelkező jogszabályok vonatkozásában a jogalkotó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességének megállapítására, és ennek megszüntetésére határidő megállapítása tárgyában

Dr. Kincses István ügyvéd

2

TARTALOMJEGYZÉK

Kérelem megjelölése

3. o.

Az alkotmánybírósági beadvány beadásának okairól és a jogosultság igazolása

3. o.

Sérelmet szenvedett alkotmányi rendelkezések megjelölése

4. o.

A bírói felelősség rövid történeti áttekintése

16. o.

A bíró függetlenségének és felelősségének viszonya

26. o.

A bíró felelősségének speciális jellemvonásai

29. o.

Hibás bírósági eljárások néhány formájának bemutatása kiküszöbölésük lehetséges megoldásai

32. o.

Mellékletek

43. o.

3

Dr. Kincses István ügyvéd

TISZTELT ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG Alulírott, az 1989. évi XXXII. tv 1§/e/ hatásköri rendelkezés alapján, a 20§ (4) szerint minősülő, indítvány benyújtására feljogosított indítványozóként azzal a kéréssel fordulok T. Alkotmánybírósághoz, hogy az 1997. évi LXVI. törvény 5§-nak, valamint az 1959. évi IV. tv 349§(3) rendelkezésének önállóan, és ettől elkülönülten az ezen rendelkezés alapján kialakított egységes joggyakorlat – mint az állami irányítás egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét megállapítani, azokat megsemmisíteni, továbbá az 1997. évi LXVII. törvény - A bírák jogállásáról és javadalmazásáról -, valamint az 1997. évi LXVI. törvény – A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról – 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről - rendelkező jogszabályok vonatkozásában a jogalkotó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességét megállapítani és ennek megszüntetésére határidőt megállapítani szíveskedjenek. Az első tételesen megjelölt jogszabály alkotmányellenessége több vonatkozásban is fennáll, egyrészt diszkriminatív különbséget tesz a hivatásos és a választott bírák között, de jelen beadvány szempontjából sokkal lényegesebb az, hogy a rendelkezés értelmezhetetlenségén túl az ítélkezéssel kapcsolatosan elkövetett jogszabálysértések miatt a bíróval szembeni eljárás pl. a pótmagánvád lehetővé válása kapcsán diszkriminál a jogellenes cselekményt elkövetőkkel szemben érvényesíthető jogok gyakorlásának feltételeit illetően. A Ptk 349§(3)-hoz kapcsolódó indítvány a jogszabály alkotmányellenességét illetően a rendelkezés jogrendszeri elhelyezése és az abból eredő alkotmányellenes következmények létre jötte miatt, az ehhez kapcsoltan kialakított egységes joggyakorlat alkotmányellenessége pedig a bíróság előtti és a jogegyenlőség alkotmányos szabályait sérti, mivel a kialakított joggyakorlat szerint csak kirívóan súlyos szabályszegés esetén lehetséges a bírói felelősség megállapítása, míg mindenki más esetében sokkal alacsonyabb szintű vétkesség, egyszerű gondatlanság esetén is beáll a felelősség. A mulasztás abban áll, hogy nem rendelkezett azonos feltételek mellett a jogalkotó a bíróság ill. a bíró hibás vagy önkényes eljárásával harmadik személynek okozott kár megtérítésének lehetőségéről, a bíró által elkövetett jogszolgáltatással összefüggő gondatlan jellegű szabályszegések büntetőjogi szankcionálásáról, egyáltalán a bíró, bíróság harmadik személyekkel szembeni felelősségéről, ennek az eljárási rendjéről, és az érvényesítés szervezeti előírásairól, mely állapot ellentétes az alkotmány több tételes rendelkezésével is.

I. Az alkotmánybírósági beadvány beadásának okairól és a jogosultság igazolása Alulírott, mint gyakorló ügyvéd 1986 óta folytatom szakmai tevékenységemet előbb jogtanácsosként, majd ügyvédként megszakítás nélkül. Sajnos azt tapasztaltam és folyamatosan

4

tapasztalom az utóbbi évektől kezdődően, hogy a bíráskodás szakmai színvonala jelentősen lecsökkent, az ítélkezés kiszámíthatatlanná vált, és nem elsősorban a megnőtt jogszabálykibocsátás, hanem azok alkalmazása során tapasztalható megmagyarázhatatlan szakmai hiányosságok következtében. Az állampolgárok elvárása mind velünk ügyvédekkel, de különösen a bíróságokkal szemben az, hogy igazságot szolgáltassanak, de sajnos jelenleg még a jogszolgáltatás is jelentős nehézségekbe ütközik. A bírói kar jelentősen megfiatalodott, az eljáró bírók mögött nem áll hosszú szakmai gyakorlat és számtalan esetben érzékelhető a hivatással szembeni tiszteletlenség, a több ezeréves gyökerek semmibevétele. Az igazságszolgáltatás kiszámíthatatlansága jogbiztonságot veszélyeztető tényezővé vált, és számos esetben vagyok kénytelen olyan nyilatkozatokat hallani, hogy nem érdemes bírósághoz fordulni, más eszközökkel kell érvényesíteni az igényeket. Ez a nézet nem fogadható el és határozottan tenni kell azért, hogy a bíráskodásba vetett hit és bizalom megerősödjön. A bíráskodás fentiekben - általánosságban - jelzett hiányosságait jelen beadvány utolsó fejezetében kizárólag néhány, az általam képviselt ügyek bemutatásával és a hivatkozott dokumentumok becsatolásával tételesen is bizonyítani fogom. Jelen beadványra T. Alkotmánybíróságnak az 1989. évi XXXII. tv 1§ /b/, /e/ alapján van hatásköre a 49§ szerint, saját beadványozói jogosultságomat ugyanezen jogszabály 20§ (2), (4) biztosítja. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség 37. § Az alkotmányellenesség utólagos megállapítását kezdeményező indítványban javasolni kell a jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközének teljes vagy részbeni megsemmisítését. 40. § Ha az Alkotmánybíróság a jogszabály, illetőleg az állami irányítás egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét állapítja meg, a jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét teljesen vagy részben megsemmisíti. 49. § (1) Ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére. (2) A mulasztást elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni.

II. Sérelmet szenvedett alkotmányi rendelkezések megjelölése Egy sor olyan alkotmányos alapelv van, mely az eljáró bíróságok és bírák esetében nem érvényesülhet, melynek alkotmányos indokai nincsenek. 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA 2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. 8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

5

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. 50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit. (3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak. 54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. 55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. 57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja. 70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. 70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők. 77. § (1) Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye. (2) Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek. Az Alkotmány fentiekben megjelölt rendelkezéseinek összefüggései a kérelem tárgyával kapcsolatban 1. Az Alkotmány általam idézett 2. §-a és 8. §-a az Alkotmányon belül is általános jellegű alaptételek, melyekkel történő összhang megteremtése a többi idézett rendelkezésekkel szembeni rendszerszintű elvárás. A jogállamiság deklarálása, a 8§-al összefüggésben azt jelenti az én értelmezésemben, hogy az alapvetőként meghatározott emberi jogok védelme minden magánszemély és minden szervezettel szembeni alapjog, melyeknek érvényesülnie kell. Egyetlen helyen sem említ ezzel kapcsolatban kivételt az Alkotmány.

6

Ilyen kivétel ettől függetlenül van, mégpedig a bíróságok jogszolgáltató tevékenysége során tanúsított jogellenes eljárással okozott személyi és anyagi jellegű károkkal szembeni egyenlő védelem hiánya. Ez az állapot az általánosan deklarált elvekkel ellentétben áll, mivel az elvek nem jelennek meg a bíróságokról rendelkező jogszabályokban, ami alkotmányos feljogosítottság nélküli kivételezettséget biztosít az állampolgárok egy töredéke számára. Logikailag és erkölcsi szempontból sem érthető az, hogy a bíróságok minden eléjük vitt üggyel kapcsolatban ítéletet mondanak, megállapítják, hogy ki hibázott, megállapítják a jogkövetkezményeket és végrehajtatják a határozatokat. Ezzel szemben a bíróságok ill. a bíró által okozott jogsérelmek azonos feltételekkel nem peresíthetőek, erre nézve nincsenek a bírósági szervezettől független ellenőrző rendszerek, a bíróságok önmagukat ellenőrzik, a bírákkal szemben jogszolgáltatásukkal összefüggésben csak fegyelmi eljárás indítható de nem a sérelmet szenvedett fél, hanem a munkáltató által, az eljárás titkos és marasztalás esetén sem kerül sor a kárt szenvedett harmadik fél reparációjára. Ezzel a megoldással az Alkotmányban deklarált és törvényekben részletezett alapvető jogok – vagyon védelme, személyi szabadság védelme (54§, 55§ ) stb. – bírósági törvénysértéssel szemben semmilyen jogvédelemmel nem rendelkeznek. Ennek szabályozatlansága a jogalkotó részéről mulasztásnak tekinthető. 2. A bírák felelősségének alkotmányos alapjai megvannak, melyeket az Alkotmány 50. §-a tartalmaz. Ebben egyértelműen rögzítésre került, hogy mi a bírák feladata: „ védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit” Felelősségük jogalapja is meghatározásra került: „A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve.” Ha nem teljesítik a bíróságok az Alkotmányban rögzített feladataikat, vagy a bírák nem tekintik magukra nézve kötelezőnek – a gondatlanság akármilyen szintjén - a törvényi rendelkezéseket, ezzel ugyanolyan törvényszegést követnek el, mint azok, akik felett egyébként megalapozottan ítélkeznek. A jogsérelmek az eljáró bíró részéről befejezettek függetlenül attól, hogy fellebbviteli eljárás során esetleg korrigálás történik. Számtalanszor előfordul, hogy pl. eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezik az I. fokú eljárásban született határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezik az eljárt bíróságot, de a bíró által megvalósított „ismétlési ok” ellenére a megismételt eljárás – ami akár több évig is elhúzódhat - költségei is a pervesztes felet terhelik, pedig a perköltségek és pl. a kamatnövekedésből származó többletkiadás az eljárt I. fokú bíróságnak felróható károkozás. Hasonló a helyzet akkor, amikor a részletesen lefolytatott I. fokú eljárás alapján hozott határozatot, tetemes szakértői költségével együtt a II. fokú határozat hatályon kívül helyezi, és a pert megszünteti, mivel a per megindításakor olyan körülmények álltak fenn, melynek következtében a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül kellett volna az eljáró bírónak elutasítani. Hasonló a helyzet a későn észlelt illetékesség hiánnyal, amikor másik bírósághoz helyezik át az ügyet, elölről kezdve az eljárást. Ezen kívül is számtalan egyéb hasonló szituáció fordul elő, és mindég az igazságukat kereső felek terhére. Rengeteg idő, energia, pénz megy veszendőbe nem is beszélve az emberi kapcsolatokban keletkezett károkról. Ezen költségeknek és károknak a megtérítésére nincs lehetőség a bírósággal ill. a bíróval szemben. Ez a helyzet nincs összhangban az Alkotmányban rögzített alapvető – és mindenki vonatkozásában egyenlő - jogok védelmét és az okozott károk megtérítésének igénylését lehetővé tevő rendelkezésekkel.

7

Minden megismételt I. fokú vagy további eljárás elismerése annak, hogy jogellenesen járt el az érintett bíróság, ennek ellenére mégsem jelentkezhet ez a körülmény az érintett peres féltől kiinduló kártérítési ill. egyéb igényként, csupán akkor, ha ugyanaz a bírósági rendszer kimondja önmagával kapcsolatosan, hogy kirívó szabályszegést követett el. Maga az a helyzet, hogy a bíróság maga felett ítélkezhet, alakíthat ki olyan joggyakorlatot, ami sérti a bíróság előtti egyenlőség és a jogok egyenlőségének alkotmányos alapelvét. A bíró ill. a bíróság a többi jogalannyal szemben a bíróság előtt nem egyenlő. A fentiekben megjelölt esetek csak példák a naponta megjelenő károsító cselekményekre a jogszolgáltatás során, ezen túlmenően létezik olyan eljárás is, amikor mindhárom fokon az eljárt bíróságok tételes jogszabállyal ellentétes eljárást folytatnak le, döntést hoznak és a fellebbezések, rendkívüli perorvoslatok során sem történik meg a jogellenesség kiküszöbölése. Ez abszolút értelemben vett bírósági önkény, a legsúlyosabb megjelenése valamennyi, egyéb, a bíróságok által okozott jogsértések és hátrányok közül. Erre a helyzetre semmilyen jogvédelmi eszköz nem létezik jelenleg. A bíróságok ilyen védettsége csak akkor lenne elfogadható, ha tévedhetetlenek lennének, de mivel a bíróságokon is emberek ítélkeznek, ezért a természet törvényeivel ellentétes a jogrendszer azon vélelme, hogy a jog és az igazság a fellebbezések és egyéb felülvizsgálatok során minden esetben érvényre jut. Ha pedig ez nem valósul meg mindig, és ez a következmény a mindenkire azonosan vonatkozó vétkességi elv alapján felróható, akkor a bíróságok nem jártak el a jogszabályok szerint, melynek következtében védettségük az ilyen eljárásukkal szemben elfogadhatatlan. A büntető jogszabályokban nem léteznek a jogalkalmazó bíróval szemben olyan tényállások, amelyek a gondatlan, vagy legalább a súlyosan gondatlan, jogalkalmazási hibákat szankcionálná. Az egyedüli tényállás a „Hivatali visszaélés” csak a szándékosan és célzatosan elkövetett visszaélést szankcionálja, de a gondatlan károkozásra nem léteznek tényállások. Csak olyan tényállások vannak, amelyek a bíróságok külső befolyásolásának kizárását szolgálják. A külső befolyásolás következtében előálló torzulásokhoz hasonló eredményt előidéző belső mulasztások nincsenek szankcionálva. A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés tényállása – ami természetesen nem vonatkozik a bírói tevékenységre – ismeri a gondatlansággal okozható joghátrányt és szankcionálja is azt. A bírói működés során az eljárási szabályok vagy a logika alapvető szabályainak megsértése képes olyan helyzetet előidézni, ami akár súlyosabb következményeket is eredményezhet, mint egy egyéb jellegű gondatlan veszélyeztetés. A bíró eszköze nem hegesztő pisztoly, sebész szike, nem gépjármű vagy egyéb fizikai eszköz, hanem az eljárási rendelkezések, a logika, a pártatlanság stb. szabályai, melyek ugyanúgy megszeghetők, mint minden más foglalkozási szabály, ezért ezt a tevékenységet kiemelni, és szankcionálatlanul hagyni alkotmányellenes állapot. A bírói jogszolgáltatás teljes egészében analógiát mutat az egészségügyi beavatkozásokkal. Mindkét esetben előbb megtörténik a „helyzet felmérése, értékelése”, majd születik egy döntés, amit végrehajtanak. Ha az orvos téved, a fegyelmi felelősségen túl számíthat egy műhibaperre, valamint adott esetben a büntetőjog valamelyik tényállása alapján gondatlansági alapon történő felelősségre vonásra, tevékenységének felfüggesztésére, foglalkozástól történő eltiltásra, ha a bíró tévedett ezt csak a károsult fél szenvedi el, lehet duplán is, mert az igazságát sem tudja érvényesíteni és az igazságtalanság költségeit is neki kell viselnie. Ez rendkívül méltánytalan és magyarázhatatlan különbségtétel. Ezt a különbségtételt semmilyen általános érdek nem támasztja alá, ellenkezőleg a szankcionálatlanságból adódó felelőtlenségi állapot magában hordozza a bírói függetlenség érvényesülésének akár teljes hiányát is, mivel a legfontosabb szabályt megtartó erőt, a személyes felelősséget iktatja ki a rendszerből. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy a bíróval szembeni belső, fegyelmi jellegű eljárás lehetőségének deklarálása azért nem teljesíti ezt az elvárást,

8

mivel mindenki más a társadalomban büntető és polgárjogi felelősséggel is tartozik az okozott joghátrányokért nemcsak fegyelmi jellegű felelősséggel. Ez a különbségtétel alkotmányos szabályokra nem vezethető vissza. 3. Az Alkotmány 54. és 55.§-a általános jelleggel mondja ki, hogy önkényesen nem lehet senkit sem megfosztani életétől ill. emberi méltóságától. Ebben az összefüggésben az önkényesen fogalma nem szűkíthető le a bírósági eljárás teljes hiányára, hanem vonatkoznia kell a bírósági eljáráson belül a tisztességtelen vagy hibás eljárás fogalmára is, ami azt jelenti, hogy a fenti elvnek az eljáró bírókra is hatályosulnia kell, és ez a rendelkezés alkotmányos alapot nyújt az ellenük való fellépésre hibás eljárásuk esetén. 4. Az 57. § (1) szerint a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. Az Alkotmány nem fogalmaz meg kivételt, tehát mindenkinek joga van ahhoz is, hogy a bírósággal szembeni kártérítési igényét, mint alapjogát érvényesítse. Mivel kivételt az Alkotmány nem tartalmaz, ezért a bírókra vonatkozó eltérő felelősségrendszer alkotmányi rendelkezést sért, ill. a velük szembeni eljáráshoz szükséges speciális szabályok megalkotásának hiányát jogalkotói mulasztásként kell értékelni. 5. Az Alkotmány 70/K. §-a egyértelműen megerősíti a fentiekben részletezett alapjogok védelmét, mivel az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetőségét rögzíti. Az Alkotmány állami – nem államigazgatási - döntésekről rendelkezik, melynek fogalmába így a bírósági döntéseket is bele kell érteni, melynek következtében alkotmányos aránytalanság alakult ki annak következtében, hogy a bíróság által hozott határozatokkal kapcsolatos kifogások elbírálására nem létezik független és pártatlan elbíráló szerv, csak az a rendszer, ami a hibás rendelkezést hozta. Erre tekintettel ismételten azt kell megállapítani, hogy a bíróságok határozatai vitatásának - független bíróság előtti - hiánya alkotmányos egyenlőtlenséget teremt az állam egyéb szerveinek felelősségéhez képest, melyek egyébként függetlenek a bírósági rendszertől, így az általuk hozott határozatok pártatlan és független elbírálásának nincs korlátja. 6. Az Alkotmány 70§/A/ rendelkezéseinek megsértése a bírói tevékenység felelősségszabályainak eltérő szabályozása ill. egyéb vonatkozásban szabályozatlansága idézi elő. Az Alkotmány szerint bíróság előtt minden ember egyenlő, továbbá az Alkotmány segíti a jogok egyenlőségének érvényesülését is. A 70§/A/ szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. Ez a rendelkezés a foglalkozás, hivatás szerinti megkülönböztetést is tiltja. Ezzel ellentétes a bírók és a bíróságok felelősségére vonatkozó hatályos rendelkezések. Néhány példát idézek a függetlenség és a felelősség általánosan elfogadott szabályainak jelenlétére az Alkotmány fentiekben hivatkozott rendelkezésére alapozva: 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről

9

3. § (1) Az ügyvéd e tevékenységében szabad és független. Az ügyvéd nem vállalhat olyan kötelezettséget, amely a hivatásbeli függetlenségét veszélyezteti. (2) Az ügyvédnek hivatását a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával kell gyakorolnia, tevékenységében köteles mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani. 10. § (1) Az ügyvéd a tevékenysége körében okozott kár megtérítéséért a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szerint felel. (2) Az ügyvéd az ügyvédi tevékenysége körében okozott károk megtérítésére köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni, és azt ügyvédi tevékenységének tartama alatt fenntartani. 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 3. § E törvény alkalmazásában b) kezelőorvos: a beteg adott betegségével, illetve egészségi állapotával kapcsolatos vizsgálati és terápiás tervet meghatározó, továbbá ezek keretében beavatkozásokat végző orvos, illetve orvosok, akik a beteg gyógykezeléséért felelősséggel tartoznak; 108. § (1) Egészségügyi szolgáltatás kizárólag az egészségügyi hatóság által kiadott működési engedély birtokában, az abban meghatározottak szerint kezdhető meg, illetve folytatható. (2) A működési engedély csak abban az esetben adható ki, ha a kérelmezőnek az egészségügyi szolgáltatás során okozott kár megtérítésére van felelősségbiztosítása. 129. § (1) A kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek [119. § (3) bekezdés b) pontja] közül - a hatályos jogszabályok keretei között szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást. 1994. évi LIV. törvény a gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes szabályairól 41. § A személyi joggal rendelkező, a felelős vezető, a haszonbérlő és a hatósági vezető tevékenységét akkor kezdheti meg, ha a tevékenysége során okozott kár megtérítésére felelősségbiztosítással rendelkezik. A biztosítási szerződést a tevékenység megkezdése előtt be kell mutatni az ÁNTSZ-nek. 1991. évi XLI. törvény a közjegyzőkről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelettel

Ktv. 1. § (4) A közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez. Ktv. 2. § (1) A közjegyző az eljárása során csak a törvénynek van alávetve, és nem utasítható. (2) A közjegyző az ügyekben részrehajlás nélkül, hivatását személyesen gyakorolva köteles eljárni. Ktv. 10. § (1) A közjegyző - a közjegyzői működése körében - okozott kár megtérítéséért a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint felel.

10

(2) A károk megtérítésének fedezésére a közjegyző köteles legalább hétmillió forint értékű felelősségbiztosítást kötni, és azt közjegyzői működésének tartama alatt fenntartani. 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról 236. § (1) A végrehajtó a végrehajtói működése körében, illetőleg az eljárása során okozott kár megtérítéséért a Polgári Törvénykönyv szerint felel. (2) A károk megtérítésének fedezésére a végrehajtó köteles legalább kétmillió forint értékű felelősségbiztosítást kötni, és azt a végrehajtói működésének tartama alatt fenntartani, vagy a kamaránál legalább kétmillió forint összegű biztosítékot letétbe helyezni.

1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 188. § (1) E törvény alkalmazásában vezető állású munkavállaló a munkáltató vezetője, valamint helyettese (a továbbiakban: vezető). 193. § (1) A vezető a vezetői tevékenységének keretében, illetve a 191. §-ban előírt szabályok megsértésével okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felel. (2) A 188/A. § (1) bekezdése alapján vezetőnek minősülő munkavállaló a 191. §-ban előírt szabályok megsértésével okozott károkért az (1) bekezdésben foglaltak szerint felel. 1997. évi CXLIV. törvény a gazdasági társaságokról 22. § (1) Vezető tisztségviselővé egy személy legfeljebb három gazdasági társaságnál választható meg. A megválasztott személy az új tisztsége elfogadásától számított tizenöt napon belül azokat a gazdasági társaságokat, amelyeknél már vezető tisztségviselő, írásban tájékoztatni köteles. (2) A vezető tisztségviselő e minőségében a gazdasági társaság tagjai (részvényesei), illetve munkáltatója által nem utasítható. (4) A társaság legfőbb szerve csak abban az esetben és olyan körben vonhatja el a vezető tisztségviselőknek (igazgatóságnak) az ügyvezetés körébe eső hatáskörét, amennyiben azt a társasági szerződés (alapító okirat, alapszabály) lehetővé teszi. (5) A (2) és (4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatóak az egyszemélyes gazdasági társaság esetében. Az egyszemélyes gazdasági társaságnál a tag (részvényes) a vezető tisztségviselő hatáskörét elvonhatja és részére írásban utasítást adhat. Ezekben az esetekben a tag (részvényes) döntése mentesíti a vezető tisztségviselőt a 29. §-ban meghatározott felelősség alól. (6) A (4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatóak azon gazdasági társaság vezető tisztségviselőire, amely esetében a tag (részvényes) a társaságban legalább háromnegyedes szavazati többséggel rendelkezik. 29. § (1) A vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A jogszabályok, a társasági szerződés (alapító okirat, alapszabály), illetve a gazdasági társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségeik vétkes megszegésével a gazdasági társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek a társasággal szemben.

11

Az Alkotmány tiltó rendelkezése ellenére a fenti példák alapján azt kell megállapítani, hogy a bírói tevékenység felelősségei teljesen eltérnek a többi önálló felelősséggel végzett tevékenység felelősségi szabályaitól. Külön kiemelést igényel a közjegyzői eljárás, melyet a jogszabály az igazságszolgáltatás részeként határoz meg, független, de felelőssége a Ptk szerint alakul. Hasonló figyelmet érdemel a bírósági végrehajtó felelőssége, aki a bírósági határozatokat hajtja végre, így ugyanúgy része az igazságszolgáltatásnak, mint a közjegyző vagy a bíró. Ennek ellenére szintén polgárjogi felelősség terheli, míg a bírót nem. A többi idézett foglalkozás, amelyek felelősségi szabályai egymással megegyeznek átfogják a társadalom működésének minden részét, tehát általánosságban megállapítható, hogy a jogszabály minden olyan esetben, amikor egy tevékenységet végző független, felelőssége a Ptk szerint alakul. Mivel a bírói tevékenység ehhez képest nem mutat tartalmában eltérést, szintén független, szintén önállóan dönt, viszont felelőssége hasonló feltételekkel nincs, ezért ez a különbségtétel az Alkotmány 70§/A/ pontjába ütköző hátrányos megkülönböztetés az összes többi felelősséggel végzett tevékenység terhére. Ez a bíróság és jog előtti egyenlőség alkotmányos elvét is sérti. Az alkotmányellenesség kiküszöböléséhez szükséges a bíró felelősségének analóg szabályozása, azaz a bírót személyében a Ptk alapján terhelje hasonló felelősség a tevékenysége során harmadik személyeknek okozott kár megtérítése és egyéb polgári ill. büntető jogi igények vonatkozásában. Ehhez szükséges a megjelölt jogszabályok alkotmányellenességének megállapítása és a jogalkotó mulasztásának kiküszöbölése is. 6. A Ptk 349§(3) bekezdésének alkotmányellenessége több vonatkozásban is érzékelhető. A Ptk, célját, felépítését és a részek egymáshoz viszonyított kapcsolatát a mellérendeltség és az azonos lehetőségek biztosítása jellemzi. Ha a Ptk alapelve az, hogy azonos megítélést biztosítson a jogalanyok számára, akkor ennek minden vonatkozásban érvényesülnie kell. Az első probléma az, hogy a bírósági károkozás esetében nem érvényesül a felek mellérendeltségének viszonya, tekintettel arra, hogy a mellérendelt felek Ptk-án alapuló jogvitáját a bírósági rendszer bírálja el, amelyik szervezetileg, és döntésének jogereje szempontjából a többi fél felett áll. Ugyanezt kellene tennie saját károkozásával kapcsolatban is, holott erre az esetre nem rendelkezett a jogalkotó olyan szerv létesítéséről, amely ugyanazt a mellérendeltséget, pártatlanságot biztosítaná az ilyen ügyekben, mint amelyet a bíróság biztosít a jogvitában részt vevő egyéb felek részére. Az azonos jogoknak mind anyagi jogi, mind eljárás jogi szempontból érvényesülniük kellene. Tekintettel arra, hogy a jogalkotó a 349§(1) – ben meghatározott államigazgatási jogkörben okozott károkra vonatkozó szabályokat rendelte el alkalmazni a bírósági jogkörben okozott károk vonatkozásában is, ebből azt a következtetést lehet és kell levonni, hogy azonos feltételeknek kell érvényesülnie mindkét károkozás megítélésében. Ez sem eljárás jogi, sem anyagi jogi szempontból nem tud érvényesülni ebben a rendszerben a következők miatt: • Államigazgatási jogkörben okozott kárért felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha az rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, ill. ennek érdekében minden rendes jogorvoslatot igénybe vettek. A rendelkezés szerint a bírósági eljárást meg kell előznie egy belső jogorvoslati eljárásnak. Ez a szakasz nincs meg a bírósági jogkörben okozott károk vonatkozásában. Ha a Ptk mellérendeltségi alapelvét vesszük alapul, akkor a bíróság saját több fokozatú eljárási rendje csak előkérdése lehet a károkozással kapcsolatos eljárásnak, mivel az államigazgatási eljárásban is így rendelkezik a jogszabály. Viszont hiányzik az a szerv, ami ezen több fokú eljárás után jogosult lene elbírálni a bírósági károkozás kérdését. Ennek hiányában nem érvényesülhet a Ptk 349§(3) rendelkezése és ez az állapot jogalkotói mulasztás. Akkor lenne egyenlőség az eljárási szabályokat illetően, ha az államigazgatási szerv saját eljárásban lenne jogosult

12

véglegesen eldönteni saját károkozásának kérdését. Könnyen belátható, hogy ez elfogadhatatlan állapotot eredményezne. Ugyanilyen elfogadhatatlan a bíróság saját károkozásának elbírálására történt felhatalmazása. • A másik lényeges különbség a határozatok jogerejében mutatható ki. Az államigazgatási jogkörben hozott határozatokhoz nem fűződik jogerő saját eljárásában, csak, ha a perindítási határidő elmúlik. A bírósági rendszerben a végső ítélet jogerős, anyagi jogerő kapcsolódik hozzá, az többé nem támadható. • Az alkalmazható jogkövetkezményekben is jelentős eltérés mutatkozik. Addig, amíg az államigazgatási jogkörben hozott határozatok megsemmisítésre kerülhetnek a felülbíráló bíróság határozata alapján törvénysértés észlelésekor, és ennek eredményeképpen kártérítés is megállapítható, addig hasonló jogkövetkezmény jogerős bírósági ítélettel szemben nem létezik. Perújításhoz ebből a szempontból nem elég a bíróság hibájának léte, ezen túlmenően szükséges az eljárt bíró büntetőjogi elítélése is, továbbá annak bizonyítása ezen kívül, hogy a pervesztés ezen elítélés alapját képező bűncselekménnyel okozati összefüggésben állt. Tehát egyszerű jogszabály sértés semmiképpen sem eredményezi a jogerős ítélet megsemmisítését. • Nem utolsó sorban éles eltérés mutatkozik a két fajta kár megítélésében is. Két mérce létezik, egyik a bírósági károkozásra egy másik a mindenki más által okozott kár megítélésére. Ennek részletezésével a következő pontban foglalkozok. Az államigazgatási szerv károkozásának megítélése nem különbözik az általános szabályoktól, tehát a Ptk 339§ egyöntetűen működik, míg a bírósági károkozás csak kirívó jogellenesség esetén állapítható meg. A jogalkotó a bírósági kárfelelősségi formát az alkalmazotti, szövetkezeti tagi, képviselő és a megbízott ill. az államigazgatási jogkörben történt károkozására megállapított szabályok közé építette be, mint kvázi megbízotti, államigazgatási károkozást. A fentiekben részletezett okok miatt egyértelmű, hogy nem ide való a kérdés szabályozása, mivel rajta kívül az összes többi megjelölt károkozás vonatkozásában felügyeleti joga van, mint a végső jogvitát eldöntő hatalmi ágnak. A jogalkotó egyébként maga is úgy gondolta, hogy a bírósági károkozás reparálását illetően nem alkalmas a Ptk szabályozás az igények tömeges rendezésére, melyet a kárpótlási eljárás során alkalmazott technikája igazol. Az 1990. évi XXVI. törvény alapján a bíróság kérelemre igazolta, hogy a kérelmezőt elítélték, és ezt az elítélést az 1990. évi XXVI. törvény 1. §-ának (1) bekezdése alapján semmisnek kell tekinteni. A hivatkozott törvény 6. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy e törvény értelmében semmisnek tekintendő elítéléssel érintett személyek kárpótlásáról külön törvény fog rendelkezni. Ennél a pontnál annyiban mindenképpen szükséges egy pillanatra elgondolkodni, hogy ugyanez az Alkotmány volt hatályban akkor is, amikor a kárpótlási törvények által megjelölt időszakban a törvénysértő bírósági ítéletek születtek, és amelyek létét utólag elismerték. Egy dologban azonosak mind a mai napig, függetlenül a több időközi módosítástól, mégpedig abban, hogy a bíró személyes felelősségének hiánya a rendelkezések között elfér, és mindaddig, amíg nem deklarálja a jogalkotó, hogy törvénysértő eljárás esetén az eljáró bíró személyében felel, addig a koncepciós pereknek mindig meglesz a bírósági oldalon a személyi feltételrendszere. Nem is kívánok régebbi példákat idézni, de a napjainkban tapasztalható politikai csatározások eredőjeként a bíróság működése külső nyomás alá is kerülhet, mely ha nem áll ellen ilyen kísérleteknek, ilyen perek születhetnek, jelenleg szankciója sem lenne ennek a következménynek. Minden állampolgár alapvető érdeke, hogy a bíróságok működése független legyen és ennek legalapvetőbb záloga a bíró személyes büntető és polgárjogi felelősségének kell lennie, mint mindenki más független felelős jogalanynak . Ez a felelősség, elévülését tekintve

13

akkor lenne korrekt, ha az általa elbírált cselekmények elévülési szabályaival azonos szabályok szerint évülne el, ami jelezné a hatalmi ág súlyának megfelelő felelősséget. A jelen pontban részletezett rendszerbeli elhelyezésből egyébként a következő abszurditások következnek: • Az ebbe a kategóriába sorolt károkozásokat egymással azonos szintre helyezi a jogalkotó, anélkül, hogy az igényérvényesítés azonos feltételeit biztosítaná. Ez a helyzet csak akkor lene elfogadható, ha a feleken kívüli harmadik fél lenne jogosult a vitát elbírálni, mely a rendszerből hiányzó feltétel jelenleg. • Alkotmányos alapelv a bíróság pártatlan és részrehajlás nélküli eljárásának a kötelezettsége. Mivel a jogalkotó ide helyezte külön eljárási szabályok nélkül a bírósági károkozást, ebből az következik, hogy a bíróság saját károkozásának kérdésében jár el, ebből következően a bíróság pártatlanságának és részrehajlástól mentességének biztosítása nem valósítható meg. Ebben az sem játszik szerepet, hogy nem ugyanaz a bíróság dönt a saját károkozásának kérdésében, hanem másik bíróság, de az az általánosan kötelező eljárási alapelv, amely az irányadó joggyakorlat követésére kötelezi az egyes bíróságokat, ugyanazt az eredményt váltja ki, mintha ugyanaz a bíróság döntene saját károkozásának kérdésében. Ez egyértelműen felfedezhető a rendelkezés alapján kialakult joggyakorlat vizsgálata során. Mindebből az következne, hogy a Legfelsőbb Bíróság által hozott jogsértő határozattal kapcsolatos kárigény megítélésére, a károkozás rendezésére nincs magyar joghatóság. Ez az abszurditás lényege. A jelenlegi rendszer alkalmatlan a bírói, bírósági károkozás megítélésére, mert alkotmányos alapelvek megsértésén keresztül tudja csak ezt a feladatot ellátni, melynek eredménye szintén alkotmánysértő. Ez az alkotmánysértő állapot az előadottak alapján a bíróság előtti egyenlőség, a jogok egyenlősége, a bíróság előtti eljárásban a pártatlan és részrehajlás nélküli eljáráshoz való jog hiányában, a cselekmények azonos mérce szerinti megítélésének hiányában jelölhető meg, amely szükségessé teszi a bírósági jogkörben okozott kár megtérítési rendjének újra szabályozását. 7. A Ptk 349§(3) bekezdés kapcsán kialakított általános joggyakorlat, mint az állami irányítás egyik eszközének alkotmányellenessége. Úgy vélem, nem lehet kétséges az, hogy a Legfelsőbb Bíróság állandó joggyakorlat kialakításával előidézett jogfejlesztő tevékenysége ugyanúgy állami irányítás eszközének tekintendő, mint egy jogegységi határozat, mivel minden eljáró bíróság kénytelen követni, ugyanis végső soron a Legfelsőbb bírósághoz kerülő ügyeken keresztül ez az egységes joggyakorlat kikényszeríthető. Mint az előző pontban már utaltam rá a bíróságok éltek is azzal a kivételes lehetőségükkel, hogy saját károkozásuk következményeit olyan kis területre szorítsák, ahonnan gyakorlatilag alig maradt lehetőség a tényleges jogérvényesítésre, hiszen mérlegelési jogkörbe terelték a kárigények elbírálását. Olyannyira sikeres volt ezen tevékenysége, hogy a Ptk kommentárba is beépült, az alábbiak szerint: „A Ptk. jelenleg hatályos szövege úgy rendelkezik, hogy az államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. A (3) bekezdése utal arra, hogy ugyanezeket a szabályokat kell alkalmazni a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre is, feltéve, hogy a jogszabály másként nem rendelkezik. Az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének feltételei az alábbiak: - jogellenes magatartás - kár (államigazgatási tevékenységgel összefüggő) - okozati összefüggés

14

- vétkesség - a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható - a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket a károsult igénybe vette. Gyakran fordul elő, hogy a kártérítési igényt arra alapozzák, hogy a bíróság jogértelmezési tévedést követett el. A jogszabály eltérő értelmezése egymagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg, ezért a téves jogszabályértelmezésen alapuló határozat meghozatala a hatóság alkalmazottja vétkességének megállapításához nem elegendő. Erre csak a nyilvánvaló és kirívó jogsértés esetén van jogi lehetőség (BH1996. 311.). A bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség megállapítása szempontjából a felróhatóság megítélése körében kettős követelmény érvényesül. Elvárható egyrészt a lelkiismeretes bírói munka, másrészt azonban érvényre kell juttatni az ítélkezés függetlenségének garanciális elvét. Egymagában az a körülmény tehát, hogy a bíróság határozata utóbb tévesnek, akár törvénysértőnek is bizonyult, nem vezethet annak megállapítására, hogy a meghozatalában közreműködő bíró vétkes magatartást tanúsított (BH1982. 140.). A kártérítési felelősségnek nem lehet jogalapja az, hogy a határozatot hozó szerv a jogszabály által megengedett mérlegelés eredményeképpen döntött. Csak akkor érvényesíthet kártérítési igényt a fél, ha megállapítható, hogy a határozatot hozó szerv felróható módon, kirívóan okszerűtlenül mérlegelve hozta meg határozatát (BH1986. 417; BH1992. 103.). Nyilvánvalóan alaptalannak minősül a hivatkozás, ha a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény kizárólag a jogerős ítélet tartalmán alapul (BH1993. 32.).” Számomra teljesen megmagyarázhatatlan a kommentárból kibontakozó megkülönböztetés a bírósági károkozás jóval enyhébb megítélését illetően. • A hibás jogértelmezés nem lehet alapja kártérítési igénynek. Akkor az orvost hibás diagnózis miatt milyen alapon lehet felelősségre vonnia ugyanennek a bíróságnak? • Az utóbb törvénysértőnek bizonyult határozat sem lehet alapja a kártérítésnek. Számtalan esetben ítélkezik a bíróság olyan személyek felett, akik fel sem tételezték, hogy valamilyen cselekményük gondatlanul bűncselekményt eredményez, vagy harmadik személynek kárt, pl. rozsdás egyedi gyártású alváz javítása során egyedi azonosító jel vétlen eltávolítása. (Saját eseteim között volt rá példa) • Kártérítés alapja csak akkor állapítható meg, ha a bíróság kirívóan okszerűtlenül mérlegelt. Ez nagyon súlyos gondatlanságot jelent. A gondatlan veszélyeztetés igen gyakori tényállása a büntetőjognak, amihez nemcsak a kirívó gondatlanság, hanem az elvárható gondosság megsértése szükséges. Hihetetlenül nagy a megítélések közti különbségek. • Jogerős ítélet tartalma nem lehet alapja a kártérítés megállapításának. Amit korábban már említettem, az anyagi jogerő törvényesíti az eljárási törvénysértéseket is. Végső soron kizárja a kártérítési igény érvényesítésének lehetőségét, pusztán azért, mert a bírósági károkozást ugyanazon rendszeren belül bírálják el és ugyanazok, akik a kárt is okozták. A fenti kivételes szabályokat illetően fel kell hívnom T. Alkotmánybíróság figyelmét a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos azon jogkörére is, amely alapján jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközését is jogosult megállapítani. Az alábbiakban ismertetni fogok olyan Európai Bírósági ítéleteket, melyekben pl. károkozást állapítottak meg tanúmeghallgatási kérelem elutasítása, irat-betekintési jog korlátozása stb. miatt, amelyek egyszerű eljárásjogi szabálysértések és az érintett államok nyilatkozataikban a bírói mérlegelés körébe tartozó aktusnak minősítették az eljárást, és ennek tükrében a fentiekben

15

részletezett felelősségi szabályokat figyelembe véve egyáltalán nem képezhetne kárfelelősséget a magyar bírósági joggyakorlatban sem. Ez viszont ellentétes a kialakult Európai Bírósági gyakorlattal és mivel csatlakoztunk azon nemzetközi szerződésekhez, melyek alapján a hivatkozott bírósági ítéletek megszülettek, ezért az ismertetett jogesetek tükrében a kialakított kivételes felelősségi szabályok ezen nemzetközi szerződések elvárásaiba is beleütköznek. Még egy kérdés érdemel figyelmet a bíróság által kialakított kivételes felelősségi szabályokat illetően, ez a bíróságok védett aktusának a kérdése. A bíróságok függetlenségének alkotmányos joga és kötelezettsége nem terjedhet ki minden olyan cselekményre, amelyet a bíróság végez ítélkezési eljárása során. Alapprobléma az, hogy nem került meghatározásra ez a védett aktus, amelyre ez a bírói saját belátás, meggyőződés szerinti ítélkezés koncentrálható. Álláspontom az, hogy ez nem lehet más, mint egy lezárt eljárást követő mérlegelési szabályokat betartó ítélethozatali procedúra. Az ítéletekben meg kell jelennie annak, hogy az eljáró bíróság döntési pozícióba került jogszerű mérlegelés után, és ebben a helyzetben dönthet belátása szerint. Ha nincs döntési alternatíva, akkor ilyen védett pozíció sem létezik, az eredménynek is számon kérhetőnek kell lennie. Ennek következtében az ezt megelőző eljárási procedúra egyik eleme sem tartozhat bele ebbe a védett pozícióba, mert azokat a jogszabály rendelkezései szerint köteles betartani nemcsak a felek és egyéb érdekeltek, de a bíró maga is. A bíróság hatáskörébe bele tartozik az eljárási szabályokat be nem tartó felekkel szembeni intézkedések meghozatala, bírságolás, kizárás a tárgyalásról stb., de a szubjektív alapú elfogultsági kifogáson kívül a szabályokat be nem tartó bíróval szemben semmilyen eljárásjogi eszközük a feleknek nincs. Azt pedig, hogy a bíró elfogult-e vagy sem, azt maga az érintett bíró jogosult eldönteni. Mindebből az következik, hogy az eljárásjogi egyenlőtlenség kiküszöbölése érdekében lehetővé kell tenni a közvetlen bírói kárfelelősség megállapíthatóságát is. Összefoglalva az előadottakat, a bíróságok a saját károkozásuk megítélésénél más mércét használnak, mint a mások ügyében alkalmazott eljárásuk során és ez a mérce rájuk nézve sokkal enyhébb, ami alkotmányellenes diszkriminációt eredményez a bíróság előtti egyenlőség eljárásjogi aspektusában és a jogegyenlőség anyagi jogi értelmében egyaránt. Mindaddig, amíg ez az állapot fennmarad, nem lehet jogbiztonságról, így jogállamról sem beszélni, bárki bűnös lehet, akármilyen jogellenes eljárás alapján, mert nincs olyan független és pártatlan szerv, amely a bíróság, a bíró mint önálló hatalmi ág visszaéléseivel szemben jogvédelmet nyújtana. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról rendelkező 1997. évi LXVI. törvény 5§-a az alábbi rendelkezést tartalmazza: 5. § A hivatásos bíróval és az igazságszolgáltatásban való részvételével összefüggő cselekmény miatt az ülnökkel szemben büntető- és szabálysértési eljárást indítani vagy ilyen eljárásban kényszerintézkedést alkalmazni - a tettenérés esetét kivéve - csak a kinevező, illetőleg a választásra jogosult hozzájárulásával lehet. A hivatásos bíró és az ülnök mentelmi jogáról a szabálysértési eljárás tekintetében lemondhat. Amint a fentiekben kimutattam a bíró felelőssége büntetőjogi szempontból rendkívül korlátozott. Csak szándékos és célzatos visszaélés esetén vonható felelősségre. Ez kiegészül még a fentiekben szabályozott mentelmi joggal is. Ez a kiemelt védelem a korlátozott felelősséghez viszonyítva alkotmányos egyenlőtlenséget eredményez más, önálló felelősséggel rendelkező személyek, pl. közjegyző, ügyvéd, bírósági végrehajtó, orvos felelősségének megállapításához képest. A pótmagánvád intézményének bevezetésével valószínűleg meg fog nőni a bírók ellen emelt vádak száma, mely érvényesítését meggátolja

16

a fentiekben szabályozott mentelmi jog, mely jog biztosítása nem magyarázható alkotmányos indokokkal. Ez diszkriminációt jelent foglalkozás szerinti megkülönböztetés alapján, ami a korábban már idézett ehhez kapcsolódó alkotmányos rendelkezés tilalmába ütközik. Továbbá alkotmányellenessége abban is kimutatható szintén diszkriminatív okokból, hogy a választott bírókra, közjegyzőkre vonatkozóan ilyen védelem nem áll fenn, pedig ugyanazon szabályok szerint kötelesek azok is eljárni, mint a hivatásos bírák. A megjelölt rendelkezés kétszeresen is diszkriminál, ezért azt alkotmányellenesnek tekintem, és erre tekintettel kérem annak megsemmisítését. További indítványaim pedig a bíró tényleges felelősségének megállapíthatósága érdekében került benyújtásra, és ezen indítványok együttesen eredményezhetik azt, hogy a bíró felelősségének szabályai azonos szintre kerülhetnek mind anyagi jogi, mind eljárás jogi szempontból a hozzá hasonló felelősség alapján eljáró, független jogalanyok felelősségével.

III. A bírói felelősség rövid történeti áttekintése A probléma történetiségét áttekintve, úgy tűnik, hogy két felelősségi rendszer alakult ki a történeti jogfejlődés során, amennyiben a felelősség megjelenését tekintjük kiindulásként, az egyik preventív, megelőző, a másik utólagosan szankcionáló. Felelőtlen bíráskodás Természetesen létezett felelőtlen bíráskodás is, melynek magyarázható okai voltak. Ennek talán legismertebb formája az ókori Athénban működött. A bíróságok 201, 301, 501 főből, ill. a teljes népgyűlésből állhattak. A bíróságok tagjává az az athéni polgár válhatott, akinek mindkét szülője athéni volt és a 30. életévét betöltötte. Az ilyen feltételekkel rendelkező polgárok közül minden év elején kisorsoltak 6000 embert, kizárólag férfit, akik közül minden ülésnap előtt szintén kisorsolták a fentiekben meghatározott számú bíróság tagjait, akik kötelesek voltak aznap bíráskodni. Mindez az eljárás ill. a bíróság létszámának nagysága a megvesztegetés kizárását szolgálta. Az ítéletek titkos szavazással születtek, miután a peres felek azonos jogok alapján előadták érveiket, hivatkozásaikat a bíróság előtt. A szavazási procedúra Arisztotelész leírásából tudva rendkívül precíz volt, nehogy érvénytelen eredményre vezessen a szavazás. A felelőtlen bíráskodás oka egyértelműen az volt, hogy a nép közvetlenül gyakorolhatta a bíráskodás jogát, s mivel a szuverenitással is maga rendelkezett, ezért saját önkorlátozásáról beszélni teljesen értelmetlen. Mivel az eljárási rend csak kereteiben biztosított azonos jogokat, továbbá a politikai leszámolás eszköze is a bírósági eljárás volt, ezért a bíráskodásban részt vevők személyi pártatlansága csak ritkán állt fenn, ami jelentősen torzította az ítéletek megalapozottságát. A történelem legigazságtalanabbnak tartott eljárásai is ebből az időből maradtak fenn, gondolok itt a Miltiádész a marathoni győző vagy akár Szókratész elleni perekre, de saját korában Athén a legigazságtalanabb perében – un. Arginuszai-per – halálra elítélte és kivégezte a peloponnészoszi háborúban győztes athéni flotta parancsnokait, melynek következtében Athén el is veszítette a háborút. Az ítélet napján tisztséget viselők közül egyedül Szókratész tiltakozott az ítélet ellen. Ezt az ügyet csak azért említettem, mert egy igazságtalan ítélet képes ilyen és hasonló következményeket okozni. Figyelemre méltó a bíróságok jelentőségéről nyilatkozó Arisztotelész véleménye: „A solóni államrendből egyébként a következő három pont látszik a legdemokratikusabbnak. Az első és legfontosabb, az hogy megtiltotta az adósrabszolgaságot; azután az, hogy lehetővé tette mindenki számára, hogy a sérelmet szenvedettekért elégtételt követeljen; a harmadik – és mint

17

mondják, leginkább ennek következtében nőtt meg a tömeg ereje – a bírósághoz való fellebbezés. Mert ahogy a nép ura lett a szavazókorongnak, úgy ura lett az államnak is.” Az angolszász jogfejlődésben hasonló elv alakult ki a bíróságok fontosságát illetően, éppen ezért a bírák szerepét nem lehet eléggé kiemelni egy társadalom egészséges működésének szempontjából. A történelem során máskor is megjelent hasonló, korlátlan felelősségű bíráskodás is gondolok a Francia forradalom konventjére, amely törvényhozó, végrehajtó és bírói szervezet volt együtt, a szuverenitás koncentrált megtestesítője. A történelemnek ez a korszaka úgy is maradt fenn, mint a guillotine használatának fékezhetetlen időszaka. Ebbe a kategóriába lehet sorolni az ötvenes évek koncepciós pereinek időszakát is, mivel a bíróságok döntéshozatalára a hatalom közvetlen utasításai alapján került sor. A meglévő különbség viszont óriási abban a tekintetben, hogy nem közvetlenül a hatalom bíráskodott, hanem a meglévő és korábban ilyen eljárásokat nem alkalmazó bírósági rendszer. Ez a körülmény valószínűleg nem állt volna elő, ha az ítéletek meghozatalában részt vevő bírók személyükben felelősek lettek volna a hozott ítéleteikért. Az én megítélésem szerint az ilyen bírók nem különböznek a köztörvényes bűnözőktől, egyszerűen gyilkosok voltak bírói köntösben. A bírói tévedések kialakulását megelőző preventív rendszer Ez a kezelési technika az angolszász jogrendszer precedens rendszerű igazságszolgáltatása során alakult ki és működik jelenleg is. Ennek több eleme van, a bíró kiválasztása, a precedens rendszerből adódó korlátok, továbbá több évszázados etikai normák, mely elemek együttesen megelőzik azt, hogy olyan jellegű hibák keletkezzenek, melyeket a későbbiek során a magyar ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban be fogok mutatni. Bírák kiválasztása Az angol jogászképzés korábban nem egyetemeken folyt, hanem a bírói-jogászi kar tartotta fenn ezt a monopóliumot magának. Évtizedekig kellett egy jogásznak ezekben az un. „Inn”-ekben tanulnia, dolgoznia, melyben a képzés jogeseteken keresztül történt a vita módszerével. Ennek során a hallgató pontos képet kapott a bírók által alkalmazott módszerekről, megismerte a precedens képzés szabályait és a hatályos jogot – a precedensek rendszerét -, valamint az egyéb jogalkotásra jogosultak által hozott és a bírók által akceptált rendelkezéseket. Ranglétrán haladtak felfelé, míg serjeant-at-law-vá fel nem avatták, mely a bírói kinevezés feltétele volt. Jelenleg is megfigyelhető ez a fajta „kinevelés”, mivel a jogot végzetteknek jogosultságot kell szerezniük felsőbb bíróságok előtti képviseletre, ezt is hosszabb joggyakorlattal lehet elérni, így válnak „barristerekké”, azaz felsőbb bíróság előtt képviseleti joggal rendelkező „ügyvéddé”. A senior barristerekből kerülnek ki hosszú joggyakorlat után a bírók, mely kinevezés a jogászi pálya csúcsát jelenti. A bírói kinevezés a szakmai körből indul, melyre tekintettel csak olyan barristereket jelölnek eleve, akik hosszú éveken keresztül bizonyították szakmai hozzáértésüket. Precedens rendszer Bacon aforizmájával élve „az ítéletek a törvényeknek, s a törvények az államnak horgonyai.” Ez a személet azt jelenti, hogy a jogtétel csak annyiban jog, amennyiben az a jogesetből levonható. Az írott jog csak jelzi az élő törvényt, de annak a jogeset a próbaköve. Mindebből az következik, hogy az új törvénynek kell megállnia a helyét az angol esetjog doktrínakincse előtt és nem fordítva. „Ha a törvényhozás csak előjátéka a jogalkotásnak, akkor az írott jog, a törvény csak az esetjog kegyelméből él.” A kontinentális jogrendszerekben pontosan fordítva történik mindez, azaz az írott jogot kész jognak tekintik, melyre tekintettel a jogalkalmazás magától értetődő következmény. Ebből az összehasonlításból talán érzékelhető az angol bíró hozzáállása saját jogához, melyet minden egyes esetben meg kell találnia ügyenként. Segítségére csak az elődök munkássága során

18

megítélt jogesetek és az azokból leszűrhető jog áll, viszont tevékenysége során tekintettel kell lennie a jövő nemzedékekre is, akik az Ő munkásságát, mint jogot teremtő tevékenységet vizsgálják és a későbbiek során hivatkozhatnak rá. Ennek következtében presztízskérdés az eljáró bírónak a helyes jog megtalálása, mely belülről fakadó, a fentiekben megjelölt körülmények által kikényszerített erkölcsi felelősség. Ilyen korlátok között a jog fejlődése apró lépésekben történik, alapvetően konzervatív, de megbízhatósága a bírók hozzáértésén keresztül nem vitatható. Anyagi jogi vonatkozásban jogsértést nehezen lehet elkövetni, mivel kodifikált joganyag nem, csak kodifikált esetek léteznek, minden eset pedig valamiben különbözik a többitől, melyre tekintettel azonos döntések kényszere csak ritkán adódik. A rendkívül alapos indoklási kötelezettség pedig kellő magyarázattal szolgál a döntést illetően, mely kiemelkedően fontos eleme az ítéleteknek, mivel azokban található a precedens lelke a ratio decidendi. Az indoklás soha nem hagy kétséget afelől, hogy a bíróságnak döntési alternatívája volt. Egy angolszász bíró jogsértést ennek következtében az eljárásjogi szabályok vonatkozásában tud elkövetni. Ilyen szabályszegés lehet pl. a peres felek eljárási jogai gyakorlásának akadályozása, a perbe történő túlzott mértékű beavatkozás. Egy ilyen esetben a fellebbviteli bíróság a következőket állapította meg: „ az a bíró, aki maga folytatja le a kihallgatást, vagyis úgymond arénába száll, ki van téve annak, hogy látását elhomályosítja a küzdelemben felvert por. Önkéntelenül is megfosztja magát a nyugodt és higgadt szemlélődés előnyétől.” Az egyik ügyben, amikor az eljáró bíró olyan sokszor szakította félbe a bizonyítékok előterjesztését, hogy az a védőt akadályozta, eljárását olyan komoly etikai hibának tekintették, hogy a Lord Kancellár javaslatára le kellett mondania bírói tisztéről!!! Azon túl, hogy preventív rendszerű biztosítékai vannak a törvényes eljárásnak utólagos szankció is létezik amely a fenti példából is látható, nagyon komoly következményekkel járhat. A hibás bírói eljárás megelőzésének utólagos szankciókkal történő kikényszerítése Ahol nem alakult ki a jogfejlődésnek olyan stabil és egyenletes rendszere, mint Angliában, ott nem is precedens rendszerű az igazságszolgáltatás, így az eljáró bírók kész törvények formájában kapják a jogot, mellyel kapcsolatban az a feladatuk, hogy adaptálják azokat az eléjük kerülő tényállásra. Ez a körülmény magában hordozza annak veszélyét, hogy leegyszerűsödik a jogalkalmazás és ehhez szükséges személyi állománnyal kapcsolatban is kisebbek az elvárások. A szakmai problémák szinte mindenütt megjelennek. A kiválasztás másfajta rendszere, a jogalkalmazás során a bíró feladatának csökkentése a bírói presztízst is csökkenti, ami a bírók javadalmazásában is megjelenik. Ilyen körülmények között tág tere lehet a bíróság által elkövethető hibáknak. Nemcsak eljárásjogi, hanem anyagi jogi jogsértés is elkövethető, éppen ezért nehezen érthető, hogy a preventív biztosítékok hiányában manapság miért zárják ki az utólagos szankciók lehetőségét a jogszerűség és a jogbiztonság érvényesítésének eszköztárából. A hibás bírói működés utólagos szankcionálása egyébként igen korán megjelent, már Rómában is alkalmazták. Justiniánus Institutiójába is bekerült: „ Ha a bíró a pert „magáévá tette”, nem lehet őt olyannak tekinteni, mint aki egyenesen bűntettből eredőleg van kötelezve, de mivel nem is szerződés folytán került kötelezettségbe s bizonnyal úgy vehető, hogy elkövetett valami hibát, még ha tudatlanságból kifolyólag is, tehát olyan lesz a helyzet, mintha bűncselekmény alapján felelne s akkora büntetést fog elszenvedni, amekkorát az ítélethozó az ügyből kifolyólag méltányosnak lát.” Ez a felelősség ezek szerint kiterjedt a gondatlanságból elkövetett hibákra is, pedig Rómát illetően nem igazán lehet demokratikus jogállamról beszélni. A középkori nyugat európai jogfejlődés során a hibás bírói ítéletekkel kapcsolatban a felügyeletet gyakorló tisztségviselőhöz, végső soron a királyhoz lehetett panaszt tenni nem az ítélet, hanem a bíró ellen, akit bizonyítottság esetén meg is büntettek.

19

A későbbi jogfejlődés során a bíró közvetlen felelősségét felváltotta a fellebbezés joga az ítélettel szemben, a bíró felelősségének helyébe a bíróság, végső soron az állam felelőssége került, különböző formában és súllyal. Ezt nem lehet véletlennek és a fejlődés magától értetődő következményeként tekinteni. Ennek elsődlegesen politikai okai voltak és vannak. Itt szeretnék visszautalni, és párhuzamot vonni az athéni felelőtlen bíráskodás rendkívül káros következményeivel. Számtalan esetben megfigyelhető, hogy a politikai küzdelmek bírósági eljárás formáját öltik magukra és ott fejeződnek be valamely politikai érdekcsoport akarata szerint. Csak utalni kívánok a náci Németország bíróságaira, amelyek kiszolgálták a rezsim érdekeit. hasonló a helyzet a szovjet, és egyéb kelet európai szocialista államok koncepciós pereivel és még sorolhatnám a példákat. Mindenki elismeri, hogy törvényellenes eljárások folytak, emberek haltak meg ártatlanul ennek következtében, de ezzel kapcsolatosan az eljárt bírók felelősségre vonása nem történhetett meg. Mindaddig, amíg a bírák felelőtlensége fennáll, ez a veszély folyamatosan fenyegetni fog és gyakorlatilag az Alkotmány minden deklarált szabadságjogának érvényesítését képes lesz meggátolni. Ez viszont azt jelenti, hogy egy demokratikus jogállamként megjelölt ország állandó fenyegetettségben működhet a szabadságjogok biztosítását illetően. A jelenkori jogfejlődés egyesült európai iránya a bírói felelősség erősítésének irányba mutat, melyet általános elvként meg is fogalmaztak, melyekre T. Alkotmánybíróság is hivatkozik az 54/2001. (XI. 29.) AB határozatában. „A bírói függetlenség azonban nem jelent "felelőtlenséget". A már hivatkozott Ajánlás és az Európa Tanács által 1998. július 8-10. között megszervezett többoldalú találkozón elfogadott I. Európai Charta a bírák jogállásáról (a továbbiakban: Charta) egyaránt kiemeli, hogy a bíró köteles az ügyekben a törvények helyes alkalmazásán túl "rendelkezésre állásáról" is tanúbizonyságot tenni, vagyis az ügyek elbírálásához szükséges időn belül döntést hozni, amelyet széleskörűen és alaposan, világosan meg kell indokolnia, köteles a szakmai hozzáértés magas színvonalon tartására, önmaga képzésére.” Azzal az értelmezéssel, miszerint a fentiekben hivatkozott ajánlás alapján a bírák felelőssége csak fegyelmi jellegű lehet, azért nem értek egyet, mert ellenkezik pl. az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával. Ez a joggyakorlat nemcsak az ügyek elhúzódása miatt állapított meg felelősséget, hanem egyéb kisebb eljárási, ill. anyagi jogi jogsértések miatt is. Csak néhányra hivatkozok ezekkel kapcsolatban: • Ingrid Hoffmann Ausztria elleni ügye (1993. 06. 23.) megítélt kárpótlás 75.000 ATS Ebben az ügyben a Bíróság megállapította, hogy az osztrák Legfelsőbb Bíróság egyezményellenesen járt el – 8. és 14. cikk vonatkozásában -, amikor az első és másodfokú bíróságok ítéletét megváltoztatva a megállapított tényekkel is ellentétesen fogadott el tényállást, ami a hibás döntéshez vezetett. A jogvita tárgya az elvált kérelmezőnél a Legfelsőbb Bíróság - ellentétesen az alsóbb Bíróságokkal - megváltoztatva a gyermekelhelyezést, az apánál helyezte el őket, az anya vallásának megváltoztatása miatt. • Dombo Beheer B. Hollandia elleni ügye (1993. 10. 27. ) .) megítélt kárpótlás 40.000 NLG A kérelmező vállalat kártérítési pert indított a vele szerződésben volt bankkal szemben, mert az megtagadta fizetési megbízásai teljesítését. Az ügyben eljárt bíróságok csak a bank által bejelentett tanút hallgatta meg a szerződéssel kapcsolatos körülményekről, a kérelmezőt képviselő igazgatót nem. Az ítélet a keresetet elutasította, a Legfelsőbb Bíróság pedig helyben hagyta az ítéletet azzal az indoklással, miszerint a bíróság szabadon értékelhette a bank által benyújtott bizonyítékokat. Ezzel az eljárással az egyezménynek a tisztességes bírósági eljárásról rendelkező 6. Cikk. 1§-át sértették meg. • Fredin Svédország elleni ügye ( 1994. 02. 23.) Nem vagyoni kár megtérítést írta elő

20

•

•

•

•

•

Az egyetlen fokban ítélkező legfelsőbb közigazgatási bíróság elutasította a kérelmező szóbeli tárgyalás tartására irányuló kérelmét, mellyel az egyezménynek a tisztességes bírósági eljárásról rendelkező 6. Cikk. 1§-ának előírásait sértették meg. Lala Hollandia elleni ügye ( 1994. 09. 22. ) Nem történt kárpótlás A fellebbezési bíróság elutasította a vádlott távollétében a védelem védő által történő ellátásának engedélyezését, mellyel az egyezménynek a tisztességes bírósági eljárásról rendelkező 6. Cikk. 1§-ának előírásait sértették meg. A jogsértést megállapította a bíróság, mely önmagában elégséges elégtételnek minősült adott ügyben. Ruiz Torija Spanyolország elleni ügye (1994. 12. 09.) megfelelő kárpótlás került megállapításra Polgári eljárás során a fellebbezési bíróság ítéletében nem foglalkozott az elévülésre vonatkozó, első fokon előterjesztett érvekkel, mellyel az egyezmény a tisztességes bírósági eljárásról rendelkező 6. Cikk. 1§-ának előírásait sértették meg a bíróság indoklási kötelezettségének elmulasztása miatt. Hiro Balani Spanyolország elleni ügye (1994. 12. 09.) megfelelő kárpótlás került megállapításra A Legfelsőbb Bíróság polgári eljárás során érdemi ítéletében elmulasztotta, hogy az első fokon tett előterjesztéssel foglalkozzék, mellyel az egyezmény a tisztességes bírósági eljárásról rendelkező 6. Cikk. 1§-ának előírásait sértették meg a bíróság indoklási kötelezettségének elmulasztása miatt. Jamil Franciaország elleni ügye ( 1995. 06. 08. ) 50.000 Frank kárpótlást ítéletek meg A Francia büntető fellebbezési bíróság az időközben hatályba lépett súlyosabb intézkedések kiszabásával megsértette az egyezmény 7. Cikk 1. pontját, amely tiltja a büntető törvény visszamenőleges hatályú alkalmazását Kerojarvi Finnország elleni ügye ( 1995. 07. 19. ) 70.000 Finn márka kárpótlást ítéletek meg A Finn Legfelsőbb Bíróság megsértette az egyezménynek a tisztességes bírósági eljárásról rendelkező 6. Cikk. 1§-ának előírásait azzal, hogy a folyamatban lévő perben a kérelmező nem tanulmányozhatta az iratokat.

Mint a fenti – kiragadott - példákból is látszik az Európai Emberi Jogi Bíróság a perbe vont állam felelősségét nemcsak az ügyek elhúzódásának okából, hanem az elfogadott alapelvekkel ellentétes joggyakorlat eltűrése miatt is megállapította. Ilyen alapelvek a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog, ami nyilvánvalóan magában foglalja az eljárási jogok és az anyagi jog helyes alkalmazását, a pártatlanságot, mindazt melynek betartása esetén jogbiztonságról lehet beszélni, és ez teszi az államot jogállammá. Mint ismeretes Magyarország is csatlakozott az Európai Unióhoz, de már korában is kötelezettséget vállalt az egyezmény normáinak figyelembe vételére a hazai jogalkotás során. Mivel az Unió bíróságai a bírósági felelősségét teljesen eltérően ítélik meg, a jelenlegi kizárólag fegyelmi ill. korlátozott kártérítési jellegű felelősségi szabályozáshoz képest, ezért a bírói felelősség Uniós joggyakorlatának megfelelő szabályozása Magyarország szerződésből adódó kötelezettsége is. Magyar jogfejlődés vázlata bírói felelősség szempontjából A bírói felelősség alakulását a hazai joggyakorlatban az alábbi jogszabályok tanúsítják: I. László III. dekrétuma A bírák pecsétküldéséről

21

(b) Ha pedig valaki a bíróról azt állítja, hogy az igazságtalanul ítélt, és nem tudja bizonyítani, öt pensát fizessen; ha pedig a bírót marasztalják el, a bíró a bírságot kétszeresen adja vissza és ezen felül öt pensát fizessen. 1405. évi (II.) X. törvénycikk hogy a jobbágyok részéről törvénytételt első sorban a földes uraktól kell kérni Aztán megállapitjuk, hogyha országlakosink közül valakinek, legyen az bármily rendü vagy rangu, a parasztok vagyis a főpapoknak, báróknak, nemeseknek vagy más rendü embereknek a jobbágyai ellen valami joga vagy keresete van vagy lesz, az iránt először és első sorban azoknak földesurai előtt kell törvényesen föllépni. 1. § És ha e parasztok vagy jobbágyok urai az igazságszolgáltatást megtagadnák, vagy annak eszközlésében késedelmeskednének, akkor hivja az ilyen földesurakat a részére megtagadott igazságszolgáltatás czimén annak a megyének ispánja vagy alispánja avagy szolgabirái elébe törvényesen perbe, a melyben az igazságszolgáltatás megtagadása történt. 2. § A mely megyei ispán, alispán és szolgabirák tisztségük vesztésének és a mi neheztelésünk büntetése alatt tartozzanak és kötelesek legyenek azok részéről a perlekedés és rendes eljárás mellőzésével rövid uton és birói széken kivül és minden gyülöletet s szeretetet félretéve, haladéktalanul törvényt, igazságot és teljes jogot szolgáltatni. 1471. évi XIV. törvénycikk a birák a pereket birálják el és meghatalmazottakul vagy ügyvédekül ne perlekedjenek; az ellenök emelt panaszt a király vizsgálja meg, s a bünösök bünhődjenek Továbbá, hogy az itélőmesterek a szokott büntetés alatt, mindenkinek szolgáltassanak igazságot. 1. § És se ők, se ülnökeik ne lehessenek ügyvédek. 2. § Hogyha pedig valaki ellenük vagy itéletük ellen a királyi felségnek vagy a báróknak panaszkodik, a királyi felség a bárókkal vizsgálja meg az itéletet. 3. § És ha kitünnék, hogy a panasz az igazság ellenére történt, a panaszttevők az emlitett szokott büntetéssel lakoljanak. 1498. évi IV. törvénycikk az itélőmesterekről és a táblabirákról, meg azok esküjéről Nehogy pedig az itélőmestereket ajándékokkal megvesztegessék, a rákosi szigoru eskü alatt meg kell fogadniok és igérniök, hogy mindenki részére igazságos, törvényes és istenes itéletet fognak mondani, és annak okáért minden perlekedőnek tetszésétől fog függni, ha vajjon akar-e nekik ajándékot adni vagy nem? 1. § Mindazonáltal, ha valamely peres fél törvényesen bebizonyithatja azt, hogy valamelyik itélőmester az ilyen ajándékok miatt valaki részére hamis és igaztalan itéletet mondott, akkor az olyan itélőmester fejével és javainak elvesztésével bünhődjék. 2. § És hogy az ülnökökkel együtt a főpap- és báró urak is, kiknek a biráskodásnál jelen kell lenniök, szintén tartozzanak a rákosi esküminta szerint hitet tenni arra, hogy mindenki részére, kedvezés és gyülölség nélkül igazságos itéletet fognak mondani. 3. § És hogy az olyannak, a ki paraszt törzsből származott, nem kell itélőmesteri tisztet viselnie; és nem nemes törzsből itélőmestert soha sem szabad választani. 1635. évi XIII. törvénycikk büntetése azoknak, a kik az alsó birákat felesleges parancsokkal méltatlanul a királyi curia elibe idézik

22

És minthogy igen gyakran szoktak felesleges parancsokat kérni és nyerni, a melyekkel a parancsok meg nem tartása okának adása végett az alsóbb biráknak, a királyi curia elibe hivása igen sokszor megtörténik: 1. § Elhatározzák, hogyha a királyi tábla esetleg ugy találná, hogy az ilyen perbe hivottak, az egyszerü és a felesleg való parancsoknak méltán nem engedelmeskedtek, akkor azokat itéletesen ne csak fölmentsék, hanem a fölpereseket minden egyes alperessel szemben, kétszáz magyar forintban ugyanott tettleg elmarasztalják. 1836. évi XVIII. törvénycikk a vásári Biróságról 19. § A vásári Bíróság által elintézett perekben nincs helye a feljebbvitelnek, de a meg nem elégedett Fél mind a per tárgyára, mind hozzá járulatkép a vásári bíráskodásból származó károk megtérítésére, a törvénynek rendes útján terjesztheti keresetét az illető Bíróság eleibe; s ennél fogva: 20. § A vásári Bíróságok Jegyzőkönyvei, a Szolgabíróé ugyan a Vármegye - a szabad kir. Városok, Földes-Úr, és Mező-Városiaké pedig, minden vásár végével mulhatatlanul ezeknek levéltáraiba tétetnek, sőt az említett Bíróságok határozatai az illető Feleknek is hiteles másolatokban adattassanak ki. 1871. évi VIII. törvénycikk a birák és birósági hivatalnokok felelősségéről I. FEJEZET Általános szabályok 1. § A birák és birósági hivatalnokok, hivatali kötelességüknek szándékosan vagy vétkes gondatlanságból elkövetett megszegéseért felelősséggel tartoznak. Felelősséggel tartoznak a birák és birói hivatalnokok azon károkért is, melyeket hivatali kötelességök megsértésével okoztak. 9. § A hivatali büntett által okozott károk a büntettes által, vagy ha többen volnának, ezek által egyetemlegesen megtéritendők. 10. § Hivatali bűntettet képez általában: ha a biró vagy birósági hivatalnok hivatali kötelességét cselekvőleg vagy mulasztólag azért sérti meg: hogy ez által magának vagy másoknak illetéktelen hasznot szerezzen, vagy valakinek jogtalan kárt okozzon. 20. § Fegyelmi vétséget követ el s a jelen fejezet szabályai szerint büntetendő azon biró vagy birósági hivatalnok: a) ki hivatali kötelességét vétkesen, de nem azon bűnös czélból szegi meg, hogy ez által magának vagy másnak illetéktelen hasznot szerezzen, vagy valakinek jogtalan kárt okozzon; b) ki botrányos magaviselete miatt tiszteletre s bizalomra méltatlanná válik. 22. § A fegyelmi vétség büntetése: a) rosszallás; b) feddés; c) pénzbüntetés; d) hivatalvesztés. 25. § A pénzbüntetés az illető hivatalnok egy évi fizetésének egy harmadát nem haladhatja túl. 30. § Fegyelmi vétségek felett a fegyelmi biróság itél. 31. § A fegyelmi biróságot a kir. törvényszékek területén alkalmazott birósági hivatalnokok és szakértők fölött (2. § c) d) e) f) pont), a mennyiben a jelen törvény kivételt nem állapít meg: az első fokú kir. törvényszékek gyakorolják. Az első fokú kir. törvényszék, mint fegyelmi biróság, az elnökből vagy helyetteséből és két itélő biróból áll.

23

35. § A kir. táblák elnökei és alelnökei, a kir. Curia elnökei és alelnökei, itélő birái, továbbá a koronaügyész fölött külön fegyelmi biróság gyakorolja a fegyelmi hatóságot. Ezen fegyelmi biróság, mely 36 rendes és 12 póttagból áll, fele részben a felsőház által minden országgyűlésen önkebeléből választandó tagokból, fele részben pedig a m. kir. Curia alelnökeiből és biráiból alakíttatik, kineveztetésök sorrendje szerint. Elnöke a felsőház elnöke vagy másodelnöke, - ezek akadályoztatása esetében a felsőház által választott tagok közül az, ki legtöbb szavazatot nyert. A biróság az elnökön kivül tizenkettős tanácsban itél. A biróság tagjainak névjegyzéke a közvádlóval és vádlottal legalább 24 órával a tárgyalás előtt közöltetik, és mindegyiknek jogában áll, úgy a felsőházi, mint a birói tagok közül az okok megnevezése nélkül hatnak kihagyását kivánni. Ezen biróság határozata végérvényes. 37. § A közvádló teendőit mindenik fegyelmi biróság mellett az annál alkalmazott ügyész teljesíti. 39. § A fegyelmi eljárás vagy a közvádló hivatalos kivánatára, vagy magánosok kérésére, de mindig a vádlott és a közvádló meghallgatása mellett, az illető fegyelmi biróság által rendelhető el. A határozat a közvádlón kivül a vádlottnak is mindig kézbesítendő. 58. § A fegyelmi biróságnak itélete ellen a perujítás megengedtetik. 59. § Ha a fegyelmi eljárás megindítását magánfél kérelmezi, ez a közvádló jogaiba lép, annyiban, a mennyiben a közvádló a 39., 43. és 54-ik §-okban engedett föllebbvitellel nem élne, sőt a mennyiben a közvádló akár a fegyelmi eljárás megszüntetését (42. §), akár a vádlott felmentését (49. §) indítványozná, az eljárás folytatására, illetőleg a vádlott elmarasztalására ellenindítványt tehet. Ugyanezen jogok átszállnak a magánfélre akkor is, ha a közvádló által megindított fegyelmi eljárásba a vádhatározat (43-ik §) előtt beavatkozott, azon eltéréssel mindazáltal, hogy e beavatkozásnak a fegyelmi eljárás korábbi jogcselekményeire visszaható befolyása nincs. A vádhatározat után a magánfél többé be nem avatkozhatik. Azonban e jogát a magánfél mindkét esetben csak ügyvéd által érvényesítheti, a kit köteles e czélra külön meghatalmazványnyal ellátni, s vagy mindjárt az első panaszlevélben, a melyben a fegyelmi eljárás megindítását kéri, vagy pedig beavatkozás esetén a beavatkozási kérvényben a fegyelmi biróságnak bejelenteni. A vagyoni felelősség 66. § Ha a biró vagy birósági hivatalnok eljárásában cselekvése vagy mulasztása által valakinek akár szándékosan, akár vétkes gondatlanságból kárt okozott, - a mennyiben az a törvényben meghatározott perorvoslattal nem volt elhárítható, - teljes kártérítéssel tartozik. Ha pedig a biró vagy birósági hivatalnok a perorvoslatra nyilvánvaló vétsége által okot szolgátatott: a felsőbb biróság azt a perorvoslat felett hozott határozatában, a fél kérelmére az okozott költségek fizetésében elmarasztalja. Ezenkivül felelős a biró vagy birósági hivatalnok azon károkért is, melyekért a törvény vagy törvényes rendelet által felelőssé tétetett. 68. § A kártérítési kereset az utóbbi 71. § esetének kivételével polgári perútra s a polgári törvénykezési rendtartás szerint illetékes birósághoz tartozik; de a kereset megindíthatására szükséges: hogy a kereshetőség, a IV-ik fejezetben szervezett fegyelmi biróság által s az ugyanott szabályozott fegyelmi eljárás útján előzetesen megállapíttassék. 69. § A 68. § esetében a kereshetőség megállapitása iránti kérvény mindig a fegyelmi biróságnál nyújtandó be. E kérvényben a kötelességellenes cselekmény vagy mulasztás határozottan megjelölendő és részletesen körülirandó, vagy a további bizonyitékul szolgáló adatok elősorolandók. A kérvény vagy a fél, vagy az e végett külön meghatalmazással ellátott ügyvéd által irandó alá.

24

73. § A ki kárkereseti jogát a jelen törvény 19-ik §-a alapján az állam ellen akarja érvényesíteni, köteles igazolni: hogy a kártalanítás tárgyát az illető hivatalnok hivatalos minőségben vette át, vagyis: hogy az az átvételre vagy törvény, vagy törvényerejű szabályrendelet, vagy elvégre birói határozat által volt feljogosítva. A kárt követelő fél választásától függ: az állam elleni kárkereseti jogának érvényesítése végett az államot a kártalanítási anyaperbe, mint szavatost megidézni, vagy pedig, ha azt nem tevé, az állam ellen külön pert indítani. Az állam mindkét esetben a vádlott jogaiba lép, s oly perben, a melyben sem mint szavatos, sem mint közvetlen alperes megidézve nem volt, kártérítésre érvényesen nem kötelezhető. A fenti jogszabály volt hatályos egészen az 1949. évi XX. tv, az Alkotmány elfogadásáig, különböző módosításokkal. A bírói felelősség anyagi és eljárásjogi első átfogó szabályozása a teljes jogegyenlőség alapelvén készült el, holott sem az emberi jogok sem pedig a mai értelemben vett alkotmányos alapjogok nem kerültek olyan védett státuszba, mint jelenleg. A bírói felelősség az eredeti rendelkezések szerint az alábbi jellegzetességekkel rendelkezett: 1. A szándékosság és a vétkes gondatlanság alapja volt a felelősségnek 2. A hivatali kötelesség megszegéséért teljes vagyoni felelősség terhelte a bírókat 3. A bírók felelősségre vonását a károsult, sértett magánfél is kezdeményezhette 4. A közvádló visszalépése esetén a magánfél magánvádlóként járhatott el 5. Külön fegyelmi bíróságok jártak el, melyek nem a mai értelemben vett fegyelmi bíróságok voltak, hiszen azon a panaszos is félként vett részt és igényét érvényesíthette 6. A bíró éves jövedelmének 1/3-ig volt felelős 7. A bírósági károkozásért teljes vagyoni kártérítés járt 8. A rendes perorvoslat során az alsóbb bíróságok nyilvánvaló károkozása esetén a kártérítés mértékét a fellebbviteli bíróság kérelemre megállapította 9. Az állam háttérfelelősséggel rendelkezett, és ellene külön kellett pert indítani 10. Ezekre az ügyekre külön közvádlót tartottak fenn 11. A felelősség speciális jellegére tekintettel mind az anyagi jogi, mind az eljárás jogi rendelkezéseket külön jogszabályba rendezték, ami szükségszerű volt Úgy gondolom, hogy ez a rendelkezés a saját korában a jogegyenlőség elve alapján rendezte azt a problémát, amit a jelenlegi, demokratikus jogállamként megjelölt államunk még nem tudott vagy nem akart biztosítani jogegyenlőségi szempontból. Ennek oka nyilvánvalóvá válik a fenti jogszabály további sorsát követve:

1936. évi III. törvénycikk a kir. itélőbíráknak és a kir. ügyészség tagjainak fegyelmi felelősségéről, áthelyezéséről és nyugdíjazásáról, továbbá a kir. bírósági és kir. ügyészségi tisztviselők fegyelmi felelősségéről 5. § Fegyelmi vétséget követ el: 1. aki hivatali kötelességét gondatlanságból súlyosan vagy szándékosan megszegi; 2. aki életmódjával vagy magaviseletével állásának (alkalmazásának) tekintélyét akár szándékosan, akár gondatlanságból súlyosan sérti vagy veszélyezteti. A Horthy korszak utolsó harmadában került sor a manapság joggyakorlatként követett felelősségi elv kialakítására, miszerint csak a súlyosan gondatlan ill. a szándékos kötelességszegés lehetett a bíró felelősségének alapja. Ezzel a jogegyenlőség megbomlott a társadalom többi szereplőjének felelősségi szabályaihoz képest. Az ok nyilvánvaló, ezt követően fogadták el a zsidó törvényeket, a diszkriminácó más vonatkozásban is törvényi szintre emelkedett, a politikai küzdelmek kiélesedtek, és a bírói

25

funkciót ismételten csak leszámolás eszközeként a bíróságot pedig a leszámolások színtereként kezelték. Ez a folyamat vezetett korábban az esküdtszéki rendszer megszüntetéséhez is, mert ott sem lehetett a bíróságokat közvetlenül befolyásolni. A törvénysértő ítéletek meghozóit és ezen keresztül az állam kártérítési felelősségét kívánták ezzel a módosítással védeni ill. korlátozni. A helyzet 1949 után sem változott, csak a szereplők és azok céljai. Szintén a „nép ellenségei”, a kulákok, a burzsoá osztály kiszolgálói felett kellett ítélkezni célzatosan, és ilyen körülmények között a bíró felelősségét erősíteni nem volt megengedhető. Mindebből az következik, hogy bírói komoly felelősség hiányában nem működik a hatalom megosztásának elve, a bírói működés a hatalom birtoklóinak közvetlen eszközévé süllyed, leszámolások színterévé változtatva az igazságszolgáltatást. Az ismertetett rendelkezésekből pedig általában azt lehet megállapítani, hogy a bíró felelőtlensége, ill. jelenkori korlátozott felelőssége idegen a magyar jogfejlődéstől és ez úgy tűnik kihat a társadalom egészséges fejlődésére is. Ezt a tanulságot figyelembe véve a bíró felelősségét nemhogy enyhíteni kell az általános felelősséghez képest, hanem súlyosítani, mivel nemcsak egyszerű szereplője egy társadalom egészséges működésének, hanem alapvető záloga is annak. A bírói felelősséget a jelenlegi jogszabályi háttér az alábbiak szerint szabályozza: A bírák személyes felelősségéről a jelenlegi szabályozásban két helyen található rendelkezés: 1997. évi LXVII. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról A fegyelmi vétség 63. § Fegyelmi vétséget követ el a bíró, ha vétkesen a) a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségeit megszegi, vagy 64. § (1) Fegyelmi vétség elkövetésének gyanúja esetén a fegyelmi eljárás megindítását a) a kinevezési jogkörébe tartozó vezető esetén az OIT, b) legfelsőbb bírósági bíró esetén a Legfelsőbb Bíróság elnöke, c) az ítélőtábla bírájánál az ítélőtábla elnöke, d) a megyei bírósági bíró és a helyi bírósági bíró esetén a megyei bíróság elnöke kezdeményezi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező fegyelmi bíróság elnökénél. (2) Ha a bíró vétkessége enyhébb fokú, és a kötelességszegés nem, vagy csak csekély mértékben járt következménnyel, a fegyelmi eljárás kezdeményezésétől el lehet tekinteni. 74. § A fegyelmi eljárást és az előzetes vizsgálatot a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. 79. § (1) A fegyelmi vétséget elkövető bíróval szemben kiszabható fegyelmi büntetések: a) feddés, b) megrovás, c) egy fizetési fokozattal való visszavetés, d) vezetői tisztségből való felmentés, e) bírói tisztségből való felmentés indítványozása. (2) A fegyelmi büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni a kötelességszegés súlyát és következményeit, a vétkesség fokát. 85. § (1) A bíró a szolgálati viszonyából eredő kötelezettségének szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével a munkáltatónak okozott kárért anyagi felelősséggel tartozik. (2) A bíró felelősségét, a kár bekövetkeztét és mértékét a munkáltatónak kell bizonyítania. 86. § A bíró háromhavi illetménye erejéig felel, ha a kárt súlyosan gondatlan magatartásával okozta. Szándékos károkozás esetén a bíró a teljes kárösszegért felel. 88. § (1) Ha a bíró a kárt fegyelmi vétség elkövetésével összefüggésben okozta, a kártérítési felelősséget a fegyelmi eljárás keretében kell elbírálni.

Mint a fenti szabályokból megállapítható a bíró felelőssége fegyelmi jellegű, az eljárás titkos, csak a munkáltató indíthatja meg, kártérítés megállapítása esetén nem a károsult, hanem a munkáltató javára kell teljesíteni a fizetési kötelezettséget, a károsult kezdeményezni sem

26

jogosult és semmilyen módon nem részese az eljárásnak. Ez egyébként általában normális eljárás fegyelmi vétség esetén, de a bírák esetében hiányoznak a többi, a fentiekben hosszasan idézett másokra egyöntetűen vonatkozó felelősségi szabályok és ez az állapot ellenétes az Alkotmány deklarált, korábban megjelölt rendelkezéseivel.

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Hivatali visszaélés 225. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ez a rendelkezés vonatkozik az eljáró bíróra is, de csak a szándékos és célzatos cselekményt rendeli büntetni. Ennek a bizonyítása szinte lehetetlen feladat. Sem az egyenes szándékú de jogtalan előny nélküli, eshetőleges szándékú, sem a gondatlanságból elkövetett jogsértést nem lehet büntetni, mert nem létezik rá törvényi tényállás. A fentieken kívül létezik még az alkalmatlansági eljárás, amely szintén a belső eljárási rend része, akárcsak a fegyelmi felelősség. Mivel ilyenről még nem hallottam, ezért a rendelkezésekből azt tételezem fel, hogy amikor már olyan mennyiségű kárt okozott az eljárt bíró, hogy azt a továbbiakban fenntartani nem lehet, sor kerülhet ilyen eljárásra és végső soron a felmentésre is. Ezzel szemben egy orvosi műhiba esetén egyetlen eset elég ahhoz, hogy az orvost alkalmatlannak minősítsék. Hogyan érvényesülhet ilyen körülmények között a jogegyenlőség? 1997. évi LXVII. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról 1. § Az ítélkező tevékenységében független bíró a bírósági szervezet tagjaként szolgálatot teljesít. 47. § (1) A bíró munkáját az e törvényben meghatározott időszakonként, feltételek és okok esetén értékelni kell. (2) A bírósági vezető ítélkező munkáját e törvény szerint kell értékelni, ennek elrendelésére a kinevező jogosult. 48. § (1) Az értékelés kiterjed a bíró tevékenységének az anyagi, az eljárási és az ügyviteli jogszabályok alkalmazása szempontjából történő vizsgálatára. 53. § (1) Az értékelésben csak tényszerűen megalapozott értékítéletek szerepelhetnek. (2) Az értékelés eredményeként a bíró a) kiválóan alkalmas, b) alkalmas, c) alkalmatlan értékelést kaphat.

Attól, hogy alkalmatlanná nyilvánítottak valakit – melyről egyébként nincs információm – még az általa harmadik személyeknek okozott kár nem térült meg. Az értékelés elveit áttekintve az állapítható meg, hogy az anyagi és eljárás jogi szabályok megsértése is tárgya a vizsgálatnak. Ezek megsértése ténylegesen harmadik személyeknek okozott kárt is jelent, melynek megtérítéséről a jogalkotó semmilyen módon nem rendelkezett ilyen alkalmatlanság megállapítását követően.

IV. A bíró függetlenségének és felelősségének viszonya

27

Azt gondolom, hogy a két fogalom összemosása miatt állt elő a jelenlegi felelőtlenségi állapot. A bírói függetlenség eszméje beépült az alkotmányos alapjogok közé, és azt akként értelmezték, hogy a függetlenség nem fér össze a felelősséggel. Meggyőződésem, hogy két egymástól teljesen független, egymással össze nem keverhető viszonyrendszerrel van szó. A bírói függetlenség eszméje egyetlen irányból tiltja a befolyásolást a kívülről jövő ráhatást kívánja kiküszöbölni. Tételes jogi szabályként ez az alábbiak szerint jelenik meg: 1997. évi LXVI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 1. § A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják. 2. § (1) A bíróságok a vitássá tett vagy megsértett jogról - törvényben szabályozott eljárás során véglegesen döntenek. (2) A bíróságok a jogalkalmazási tevékenységük során biztosítják a jogszabályok érvényesülését. 3. § A bírák függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók. 5. § A hivatásos bíróval és az igazságszolgáltatásban való részvételével összefüggő cselekmény miatt az ülnökkel szemben büntető- és szabálysértési eljárást indítani vagy ilyen eljárásban kényszerintézkedést alkalmazni - a tettenérés esetét kivéve - csak a kinevező, illetőleg a választásra jogosult hozzájárulásával lehet. A hivatásos bíró és az ülnök mentelmi jogáról a szabálysértési eljárás tekintetében lemondhat. 9. § Mindenkinek joga van ahhoz, hogy bírói útra tartozó ügyét független és pártatlan bíróság tisztességes eljárás során és ésszerű határidőn belül bírálja el. 10. § A bíróság előtt mindenki egyenlő. 13. § (1) A bíróság a határozatát - ha törvény másképpen nem rendelkezik - indokolni köteles. (2) A bíróság határozatai ellen - ha törvény kivételt nem tesz - jogorvoslatnak van helye. (3) A bíróság ítéletét és az eljárási törvényekben meghatározott egyéb határozatát a Magyar Köztársaság nevében hozza.

Alkotmányos egyenlőtlenség is fellelhető a fenti rendelkezésekben, mivel a bíróra kötelező elvárás teljesítését – jogszabályok érvényesülésének biztosítása, pártatlan, tisztességes eljárás, indoklási kötelezettség teljesítése stb. – semmilyen szankciórendszer nem segíti elő, míg a bírákat fenyegető külső befolyásolásra törekvőket sok helyen szankcionálja a jogalkotó. A következő, döntést befolyásoló tényezők kizárására semmilyen szankcionálást lehetővé tevő rendelkezés nem született: Ezek a belső tényezők nem új keletű problémák, ezt jelzik a korai magyar jogrend személyi felelősségre vonatkozó rendelkezései. A bírói személyes felelőség a Tripartitumban megfogalmazott befolyásoló tényezők kizárását volt hivatott szolgálni, megjelölve egyúttal a bíróra háruló kötelezettségeket a bíráskodáskor követendő elveket illetően, mely elvek a mai napig megszívlelendőek, mivel kortalannak tűnnek: Mi szükséges az itélésre, hogy az az igazság cselekvése legyen? továbbá a joghatóságról és a jó biró tisztéről és kellékeiről 5. § A biró az itélethozásban ne legyen sem tulságosan kegyetlen, se szerfölött kegyelmes: hanem csak igazságos. Mert minden ítélésben az irgalom és az erő, vagyis az igazság vagy egybekapcsolva. Ezeknek egyességében áll a méltányosság. Ezért mondja Szent Gergely: "A ki igazságosan ítél, mérleget tart kezében, melynek mindkét serpenyőjében igazságot és irgalmat hord; igazsággal ítéletet mond a vétkekre és az irgalommal mérsékli a vétkek büntetését; hogy igaz mértékkel némely dolgokat az igazság által megjavítson, másokat pedig irgalom által engedjen; a ki isten ítéletét félve s attól remegve, minden dologban attól tart, nehogy az igazság

28

ösvényéről letérve elbukjék". Mert a hol az igazság túlhágja mértékét, kegyetlenség vétkét szüli; a szerfölött való kegyelmesség pedig a rend felbomlását okozza. 6. § Az emberi ítélést pedig négyféle dolog szokta felforgatni. A félelem, mikor valakinek hatalmától tartva a valót megmondani nem merjük. A nyereségvágy, a mikor valakinek lelkét ajándékkal vesztegetjük meg. A gyűlölség, a mikor ellenfelünknek ellenére törünk. A szeretet, a mikor barátunknak vagy rokonunknak szolgálatot tenni igyekszünk. Mindezeket a birónak magától távol kell tartania és kerülnie. A felsorolt belső befolyásoló körülmények kizárására állt fenn folyamatosan a bíró személyes felelőssége. Manapság a négy befolyásoló dolog fennáll, de ez sokkal árnyaltabban jelenik meg a következő körülményekben: • szimpátia valamelyik féllel vagy képviselővel kapcsolatban • antipátia ugyanezek vonatkozásában • előítélet valamely kisebbséghez tartozás, vagy foglalkozás vagy bármilyen egyéb kérdésben • kívülről történő befolyásolás, bírói akceptálással anélkül, hogy ez a bíró szemszögéből megvalósíthatná a hivatali visszaélés tényállását • szakmai felkészületlenség, alkalmatlanság, amibe beletartozik a jogszabályok, vagy az ügy alapos ismeretének hiánya, a logika szabályainak semmibe vétele, az eljárási szabályok be nem tartása stb. • politikai szimpátia vagy antipátia, mivel a bírónak is van véleménye a politikáról, adott esetben azonos nézetűek vagy ellentétes nézetűek ügyében eljárva befolyásolhatja döntését ez a körülmény • valamely kisebbséghez tartozás, ami lehet akár vallás, akár hobby jellegű csoportosulás és az abba vagy azokon kívüliekhez tartozókkal szembeni táplált érzelmek • bírósági statisztikai szempontok teljesítése, az ügyek gyors megoldása a megalapozottság, szakszerűség ellenében • megfelelés azoknak az elvárásoknak, amelyeket a bíróval szemben pl. prémium feltételként állapítanak meg • pillanatnyi idegállapot, személyi körülmények • média befolyásolása, közvélemény nyomása A fentiekben felsorolt tényezők nem teljes körűek, valószínűleg számtalan egyéb olyan körülmény is van, amely befolyással bír a bíró eljárására és döntésére. A fentiekben példaként felsorolt esetekben annyi a közös, hogy ezek nem kívülről, hanem a bíró személyéből indulnak ki. Ezt a jogalkotó nem kívánta tudomásul venni, pedig ugyanolyan torzulást tud eredményezni egy ebből fakadó elfogult eljárás, mint a külső behatás eredményeként előidézett jogellenesség. A külső irányból történő befolyásolás alóli mentesítés eszközeinek is külső irányból kell érkezniük, ezek azok a törvényi védelmek és tiltások, amelyek mindenkit tartózkodásra köteleznek a tiltott magatartások elkövetésétől, ettől lesz ebben az irányban független a bíró eljárása. Amennyiben viszont a befolyásoló tényezők nem kívülről, hanem a bíró személyéből indulnak ki, ezek megelőzésére csak olyan eszközök alkalmasak, amelyek közvetlenül a bíró személyére hatnak, ez pedig egyedül a bíró személyes felelőssége lehet, nem elsődlegesen a munkáltatójával, hanem azzal szemben, aki ellen a jogsértést a bíró elkövette vagy elkövetné. Álláspontom szerint a bírói függetlenség eszméje sokkal összetettebb fogalom és elvárásrendszer, mint azt a hatályos rendelkezések értelmezik, annak nemcsak a külső de a belső befolyásoló tényezőkkel szemben is érvényesülnie kell.

29

Ha az Alkotmány azon két rendelkezését összevetjük, amely szerint - A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve - egyrészt a bírók függetlenségét deklarálja, melynek párja a kizárólag a törvénynek vannak alárendelve kifejezés, akkor ebből egyenesen következik, hogy a törvényen kívül semmilyen egyéb körülmény nem befolyásolhatja a bíró döntését, még saját személyéből kiinduló torzító körülmények sem. Mindebből az következik, hogy amíg csak a külső tényezőkkel szemben biztosít a jogszabály védelmet a függetlenség biztosítása érdekében bírói függetlenségről, így az Alkotmány rendelkezésének érvényesüléséről sem beszélhetünk. Az csak akkor fog megvalósulni, ha a bíró személyéből kiinduló befolyásoló tényezőket is kizárja a jogalkotó. Jelen beadvány célja az, hogy az Alkotmány hivatkozott alapelve a valóságban is érvényre juthasson és a hasonló helyzetben állókra általánosan és egyöntetűen vonatkozó felelősségi szabályokat a bírókra is hasonló feltételekkel alkalmazzák.

V. A bíró felelősségének speciális jellemvonásai I. A bírói felelősség megállapításának szervezeti feltételei Kétség kívül speciális helyzetről lehet beszélni, mivel a bíró felelősségének megállapítása olyan személlyel szembeni eljárást jelent, akinek egyébként a feladata mások felelősségének, és az abból levonható következtetéseknek a megállapítása. Ebben a helyzetében monopóliumot élvez a társadalmon belül, mint egységes bírói rendszer, melynek ellenőrzése független és pártatlan szerv által jelenleg nem lehetséges. Az is bizonyos, hogy a jelenlegi bírósági felépítés nem alkalmas arra, hogy ezt a speciális feladatot ellássa. Már csak azért sem, mert mint a későbbiek során is bizonyítani fogom konkrét jogesetek kapcsán, létezik a fellebbezési rendszerben olyan helyzet, amikor a nyilvánvaló törvénysértéseket mindhárom fokon eljárt bíróságok egyöntetűen elfogadják. Ilyen körülmények között nehezen várható el, hogy pártatlan legyen az a bíróság ilyen ügyekben, amikor akár saját maga is tárgya lehet hasonló eljárásnak. A másik oka a rendszer alkalmatlanságának, a jelenlegi önellenőrzési szabályok eredménytelensége. Egy esetről sem tudok, amikor ilyen belső ellenőrzés során azt állapították volna meg, hogy konkrét ügyben törvénysértés történt és ennek következménye lett volna a károsult kártalanítása. Ez most sem működik, ezért alaptalan dolog elvárni, hogy más körülmények között ez jobban működne. További alkalmatlansági ok az eljárások végtelenségének problémája. Ha rendes bíróság előtt lehetne vitatni az eljárt bírók eljárását, akkor az ebben az ügyben ítéletet hozó bíró szintén támadható lenne ugyanilyen megokolásból és ennek ebben a formában soha sem lenne vége. A további támadások kategorikus tiltása pedig nem változtatna a jelenlegi helyzeten, amikor a bíró a féllel szemben felelőtlen. Ez természetesen nem lehet cél, és a jogbiztonsággal, az ésszerű határidőn belüli befejezés követelményével sem lenne összeegyeztethető. Mindebből következően olyan rendszer alkalmas a bírói felelősség megállapítására, amelyik szervezetileg is elkülönül a rendes bírósági rendszertől és csak ezekkel az ügyekkel foglalkozna. Ezt a körülményt rendkívül alkalmasnak ítélem arra, hogy a bíráskodás társadalom általi ellenőrzése megvalósulhasson, hiszen a bíróságok végső soron a társadalom felhatalmazása alapján, annak érdekében cselekszenek. Ha az angolszász jogrendszeren belül élet és halál felett ítélkezhet laikusokból álló esküdtszék, akkor ezekben az ügyekben is rá lehetne bízni a döntések meghozatalát. Amennyiben a felek maguk jogosultak kiválasztani az esküdteket, akkor ez a testület a választott bíróságok azon jellemvonásával is bírnának, hogy a felek alávetik magukat a döntésének, így a fellebbezési eljárás is kizárható. Ez a megoldás szolgálhatná a laikus elem felelősségtudatának erősödését, a

30

gyorsan változó társadalmi körülményeknek bírósági gyakorlatba történő átszivárgását és ami a legfontosabb a rendes bíróságok működésének megalapozottabbá, szakszerűbbé és kiszámíthatóbbá tételét. Mindezek pedig a jogbiztonság erősödését jelentenék. Meggyőződésem, hogy a bírói kar kontraszelekciója folytán csak az arra alkalmas bírók maradnának meg, és ez a fellebbezési eljárások számának jelentős csökkenését is eredményezni fogja, mert az ítélkezés sokkal megalapozottabban fog történni az első fokú eljárás során is. Összességében a probléma rendezése jelentős költségcsökkenést és időmegtakarítást is eredményezne. A bírói felelősségről döntő testületnek végül is két kérdésben volna döntési lehetősége. Az egyik az, hogy a kezdeményező fél által kifogásolt bírósági szabályszegés megtörtént-e, vagy sem. Ha a válasz igen, akkor esetleg dönthetne a fél javára megítélendő kártérítés nagyságáról is, az erre szolgáló jogszabály által meghatározott kereteken belül. Egy ilyen döntés eljárásjogi szempontból abszolút perújítási okot jelenthetne és az újonnan eljáró bíróságnak nem lenne joga felülbírálni a perújítást eredményező döntést. II. A bírói felelősség jellege A felelősség jellege szintén olyan speciális formában jelentkezik ebben a vonatkozásban, amely eltér a felelősség általánosan elfogadott jogszabályi kereteitől, ezért szintén speciális szabályozást igényel. A bíró, státuszát tekintve reá általános körülmények között a munkajogi jellegű felelősségi szabályok lennének alkalmazhatók, ami a harmadik személy irányában végső soron a munkáltató, azaz az állam helytállási kötelezettségét jelentené. Azonban ezt a felelősséget az Alkotmánynak a bíró függetlenségére vonatkozó rendelkezései kizárják, mivel a bíró tevékenysége vonatkozásában a munkáltató által nem utasítható, pedig a munkajogi jellegű felelősség megállapításának alapvető feltétele a munkáltató utasítási jogkörének fennállása. Az állam ebben a szabályozási közegben egyedül a bíró személyének kiválasztásáért felel, azaz, ha az állam bizonyítja, hogy ennek kapcsán úgy járt el, ahogy ez elvárható volt, ebben az esetben az általános Ptk szabályok szerint is kizárhatná a felelősségét. Mivel azonban a bírók a Magyar Köztársaság nevében hirdetnek ítéletet, ezért nem lehet kétséges, hogy ezzel összefüggő felelősségét harmadik személyekkel szemben csakis az állam vállalhatja. Ezt a felelősséget ettől függetlenül természetesen megoszthatja maga és a bíró között, de harmadik személy irányában csak az állam tartozna teljesíteni. A jogsértés megállapítása az elkövető személyéhez kapcsolódna, viszont az ebből következő reparáció az állam kötelezettsége lenne. Ezek a speciális, csak a bírákra vonatkozó szabályok fennállása következtében csak egyértelmű és erre a tárgykörre vonatkozó speciális szabályok megalkotásán keresztül lehet a felelősségi szabályokat megállapítani. A bíró alkalmatlanságának megítélése azonnal más rendszerű, objektív értékelési keretek közé kerülne. Az ellene folyó eljárások számszerű eredményéből lehetne következtetni alkalmasságára vagy alkalmatlanságára. Nem kell hosszú időt várni elkendőzve a jogellenes eljárásból adódó negatív következményeket. Jogállam csak ezzel a kiegészítéssel valósulhat meg, addig csak mint elérendő cél létezik. Mind a szervezeti, mind a személyi felelősséggel kapcsolatosan kifejtettek azt a célt szolgálták, hogy a jelenlegi szabályozás alkalmatlanságát igazolják a probléma megoldását illetően, ezzel is igazolva a mulasztásban megvalósuló Alkotmánysértést. III. Bírósági ítéletek fajtái Ebben a tárgykörben még egy nagyon fontos összefüggésről kell szót ejteni a beadvány lényegét illetően.

31

Amennyiben megvalósulna a bírói felelősség a beadvány szellemében, akkor a bírósági ítéleteknek három fajtáját lehetne elkülöníteni, ami rendkívül fontos a bíró tevékenységének megítélése szempontjából. Léteznének a jogszerű ítéletek, a jogellenes ítéletek és a precedensek. A bíró személyes felelősségét illetően nem lehet elmenni a precedens problémája mellett. Jogrendszerünk nem ismeri el ugyan a bírói precedensek létét, bár azt mindenki tudja hogy azok léteznek. Erről a Legfelsőbb Bíróság több ítélete is tanúskodik. A légélőbb példa erre nézve saját felelősségének megállapíthatósága körében kialakított, jogszabállyal alá nem támasztható korlátozott felelősség rendszere. A precedens elismerésének kérdése a jog lényegével áll összefüggésben, mégpedig az igazság szolgáltatásával. Precedensek nélkül csak jogszolgáltatás képzelhető el, igazságot sokszor csak precedensek segítségével lehet adni. Jogrendszerünk által alkalmazott jogelvek természetesen több ezer éves igazságot sűrítenek magukba, de minden eset eltér a többitől és léteznek olyan helyzetek, amikor az addig követett joggyakorlat igazságtalan eredményhez vezetne. Minden állampolgár igazságszolgáltatást vár el nem csak jogszolgáltatást, ezért ha az Alkotmány igazságos döntést vár el a bírótól, ennek egyenes következményeként el kell ismerni a bíró jogát arra, hogy precedensek segítségével korrigálja a jogtételekből következő igazságtalan eredményt. Mindebből az következik, hogy a bíró függetlenségének eszméje, továbbá az igazságnak meggyőződés szerinti szolgáltatási kötelezettsége a precedens képzés bírói jogát alkotmányos erejű joggá emeli. E nélkül a bíró nem tud alkotmányos elvek szerint eljárni, mert vannak olyan ügyek, melyek megoldására a jogszabály vagy nem kínál megoldást, vagy a kínált megoldás igazságtalanságot eredményezne. A bíró felelősségének megállapításakor a precedens elutasítása esetén csak két fajta ítélet létezne a jó és a rossz, a precedensek a rosszak közé tartoznának. Ez mindenképpen elkerülendő következmény. Továbbá a precedens el nem ismerése csak annyit jelent, hogy nem vagyunk hajlandóak megismerni a precedens képzés szabályait, holott azok ismerete segítségével a jogot sokkal élőbbé, és a fejlődést gyorsabban követhetővé tudná tenné. A szabályok el nem ismerése a számon kérést is ellehetetlenítené. Annyi bizonyos az angolszász jogrendszer fejlődését figyelve a precedensek vonatkozásában megállapítható, hogy az különbözteti meg a rossz ítéleteket a precedenstől, hogy az előbbinél azért van eltérés a joggyakorlattól a rendelkezésektől, mert jogellenes aktus került az eljárásba, és ez az ítéletből is kimutatható, annak valamelyik eleme hordozza a jogellenesség következményét, míg a precedenseknél minden esetben jogszerű az indoklás és nem lehet ilyen jogellenes elemet felfedezni. Más alapelveket tekint adott ügyben elsődlegesnek az addigi gyakorlathoz képest, és ebből kiindulva a logika általános és az ügy sajátos rendszerében koherens döntés születik. Joghézag minden társadalomban van, a különbség az angolszász hagyományokhoz képest csak annyi, hogy Angliában a jogszabályok a precedensek által le nem fedett jogterületek – joghézagok – kitöltésére szolgál, míg a kontinentális jogban a jogszabályok által üresen hagyott területek pótlását végzi el. Ebből következően az angolszász jogrendszerben kidolgozott precedensképzési szabályok minden változtatás nélkül adaptálhatóak. Amennyiben az eljáró bíró úgy ítéli meg, hogy az elé kerülő ügyben csak precedens segítségével lehet igazságos ítéletet hozni, akkor ezt neki az ítéletben pontosan meg kell jelölnie és hasonlóan az angol gyakorlathoz a történetiségtől kezdve a jogszabály összefüggésen keresztül be kell bizonyítania, hogy az adott ügyben meggyőződése szerint igazságos ítélet csak ilyen módon volt hozható. Természetesen precedensek esetében személyes felelősség csak a precedens képzési szabályok be nem tartása esetén merülhetne fel, az addig követett joggyakorlat követésének hiánya miatt nem. Ez nagyon lényeges szempont a bíró felelősségének korlátjait illetően.

32

VI. Hibás bírósági eljárások néhány formájának bemutatása kiküszöbölésük lehetséges megoldásai Beadványom utolsó szakaszában az eddig elvi síkon felvetett hiányosságokat, mai jogeseteken keresztül kívánom bemutatni azzal, hogy a megjelölt jogsértések kiküszöbölésére lehetőséget nyújtó technikákat is megjelölöm, mert ez minden egyéb feltételtől függetlenül az eljárási szabályok pontosításán keresztül megvalósítható. Valamennyi eset saját ügyeim közül való. Állításaim korrekt ellenőrzése érdekében a teljes szöveget csatolom a mellékeltek között. 1. Logikai hibák Nem ritka az ítéletek indoklásban fellelni olyan logikai hibákat, amelyek a következtetések rendszerébe nem illeszthetőek be, viszont ennek az indoklási törésnek hatása az is lehet, hogy a döntés az ellenkező lett volna ilyen hiba nélkül. Az alábbiakban ismertetett jogeset a logikai hibával együtt végig haladt valamennyi ítélkezési fórumon és a Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyta, ami azt igazolja, hogy az ilyen abszolút jellegű, anyagi jogerőt keletkeztető döntések vonatkozásában a hagyományos bírósági rendszer nem biztosít semmilyen védelmet. Ez az eset az egyik bizonyítéka a hagyományos bírósági rendszertől független, bírói felelősséget megállapító szerv szükségességének. Az Orosházi Városi Bíróság 5. P. 20.764/1999/17 sz. alatt kiadott első fokú ítélete tartalmaz ilyen hibát. Az ügy rövid lényege szerint ügyfelem kárpótlás során meghatalmazott útján kárpótlási földet szerzett. A meghatalmazott - ügyfelem nyilatkozata szerint - egy kitöltetlen nyomtatványt íratott vele alá abból a célból, hogy az általa képviselt vadásztársaság a tilalom lejártát követően elővásárlási jogot gyakoroljon a kárpótlási területre. Ügyfelem ezt a dokumentumot aláírta, majd ez az irat a kitöltetlen részek kitöltését és tanúkkal történő aláíratását követően a meghatalmazott nagykorú leánya javára szóló adásvételi szerződéssé változott, és azt benyújtották ingatlannyilvántartási bejegyzésre is. Minderről ügyfelem utólag, több hónappal később a földhivatal tájékoztatásából szerzett tudomást. A megindult büntetőeljárásban a meghatalmazott egyértelmű nyilatkozatot tett azzal a tartalommal, miszerint ügyfelemnél nem a vadásztársaság, hanem saját nevében járt el. Az ítélet központi problémája az volt, hogy a szerződés létrejöttéhez a Ptk szerint két fél egybehangzó akaratnyilvánítása volt szükséges. A Ptk a távollevők szerződési nyilatkozatának érvényességi feltételeit is meghatározza az ajánlati kötöttség időtartamával együtt. Az vitathatatlan tény volt, hogy a meghatalmazott nyilatkozata szerint magát és nem nagykorú lányát képviselte ügyfelemmel szembeni eljárás során, így a Ptk rendelkezése alapján ügyfelem az általa sosem látott és nem ismert vevő részére nem tudott ajánlatot tenni. Ezt a problémát az ítélet a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzése alapján lefolytatott megismételt eljárásban a következő okfejtéssel küszöbölte ki: „ Önmagában az a körülmény, hogy a felperes ( ügyfelem ) a II. r. alperest ( nagykorú leány ) nem ismeri, a szerződés érvényességét nem érinti, mivel az I. r. alperes ( meghatalmazott ) nem a II. r. alperes képviseletében járt el, amikor a felperes írásbeli ajánlatot tett a szerződéskötésre, míg ezen ajánlatot a II. r. alperes elfogadta, amikor a szerződést ő is aláírta, így közöttük a szerződés létre jött.” ( 6. o. 2. bek. ) A fenti indoklásrész tartalmazza a logikai hibát. Az alábbi elemzésből megállapítható, hogy az arisztotelészi logika alapszabályainak nyílt megsértését lehet felfedezni.

33

Követve az arisztotelészi logika szabályait az állapítható meg, hogy a fenti indoklás központi részében az eljárt bíró két premisszát képezett és azokból levonta a következtetést, azaz szillogizmust hozott létre az alábbiak szerint: Felperes nem ismeri II. r. alperest I. r. alperes nem képviselte II. r. alperest Ennek következtében felperes és II. r. alperes között szerződés jött létre A logikai hiba az előzményt jelentő premisszapár egymáshoz való viszonyára vonatkozó első logikai szabály megsértésében testesül meg: „ Ha mindkét előzmény tagadó kijelentés, akkor nem jöhet létre szillogizmus” Ha ezt a szabályt az ítéleti szillogizmusra alkalmazzuk, akkor csak azt lehet megállapítani, hogy mindkét premissza tagadó, így azokból semmilyen következtetés nem volt levonható, azaz a felperes és a II. r. alperes között semmilyen kapcsolat nem állt fenn. Ez az eredmény a felek közti egyező akaratkijelentés, a szerződés hiányát jelenti, ellentétben az ítélet megállapításával. A fenti logikai hiba hiányában ellentétes ítéleti döntés született volna. 2. Releváns jogszabályi rendelkezések figyelmen kívül hagyása, bizonyíték helyett fikció alkalmazása Az 1. pont alatti ítélet további sorsát követve újabb eljárásjogi problémát lehet felfedezni, mégpedig releváns jogszabályi rendelkezés figyelmen kívül hagyását. Az I. fokú ítélet nem adott választ az ajánlati kötöttség kérdésre. Erre a feladatra a II. fokú – Békés Megyei Bíróság – vállalkozott az 1. Pf. 21.202/2000/5 sz. alatti II. fokú ítéletében. Az I. fokú ítélet álláspontja az volt, hogy a szerződés akkor jött létre, amikor azt a II. r. alperes aláírta. A II. fokú ítélet ezzel nem értett egyet. A szerződés 1994. januárjában került aláírás után közvetlenül benyújtásra a földhivatalhoz, ügyfelem erről 1994. őszén szerzett tudomást. A II.. fokú ítélet elfogadta az 1. pontban meghatározott logikai hibát, - átértelmezve az I. fokú ítélet tartalmát és a logikai hibát azzal a tartalommal töltötték ki, miszerint az I. r. alperes nem képviselte a II. r. alperest, csupán „postás” volt, - bár ilyen tartalom az I. fokú ítéletben nem szerepelt - és abból további következtetéseket vont le. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy ügyfelem az „ajánlat megtételével” együtt ajánlati kötöttségének idejét határozatlan időre hosszabbította meg. Ügyfelem nem tett mást, mint a vitatott tartalmú iratot és átadta azt az I. r. alperesnek, aki mint tudjuk nem képviselte a II. r. alperest a tulajdonszerzőt, csak postás volt a II. fokú bíróság szerint. Ha ez így van, és tényként szerepel az ügyben az is, hogy ezt követően semmilyen kapcsolat nem volt a felek között, csak akkor, amikor kiderült az ingatlan átruházás ténye. Mivel logikailag ajánlati kötöttséggel kapcsolatos nyilatkozatról ajánlat nélkül nem lehet beszélni, akkor ebből az következik, hogy az ajánlati kötöttség meghosszabbításáról legkorábban az ajánlat megtételekor lehet nyilatkozni. Ilyen jellegű nyilatkozat vagy akár ráutaló magatartás a felek kapcsolatának teljes hiánya miatt nem volt lehetséges, - erre egyébként az alperesek sem hivatkoztak az eljárás során egyszer sem – továbbá a „postási” szerep miatt a II. r. alperes nevében az I. r. alperes sem tárgyalhatott ezért bizonyítás helyett fikció alapján vezette be a II. fokú ítélet az ajánlati kötöttség meghosszabbításának állítását a tényállásba. Erre tekintettel végkövetkeztetése a következőképpen szól: „Ezt követően 1994. szeptemberében az I.r. alperes elvitte a felperesnek az alperesek által is aláírt adásvételi szerződést, melyre tekintettel a felek között az adásvételi szerződés ezen a napon jött létre.” ( 3. o. 4. bek. ) A hatályon kívül helyezett 1. Pf. 20.921/1997/4 sz. II. fokú ítéletben ugyanezen körülmények a következőképpen jelentek meg: „Amikor az I. és II. r. alperesek a perbeli adásvételi szerződést aláírták, a felperes írásbeli ajánlata általuk elfogadásra került és a szerződés közöttük érvényesen létrejött.” (3. o. 2. bek.)

34

A két ítéleti indoklás merőben eltér egymástól. Melyik az igaz? Igaz-e egyáltalán bármelyik állítás, vagy egy harmadik következtetés felel meg a jogszabályi előírásoknak? Ugyan arra a változatlan ténykörre lehet-e ennyire eltérő két következtetést is levonni? Ez a két megállapítás annyira szakmai jelegű, hogy nem magyarázható csak gondatlansággal. Erre tekintettel indítványozom, hogy a bírói felelősség szabályait az általános felelősségi szabályok alapján lehessen elbírálni. Visszatérve az ügyhöz, további probléma az, hogy a földhivatalhoz ezek szerint 1994. januárjában egy létre nem jött szerződés került becsatolásra. Erről nem tesz említést a II. fokú ítélet. A legnagyobb hiba mégis abban van, hogy az időközben hatályba lépett ingatlannyilvántartási jogszabály módosítás következtében 1994. februártól kezdődően ügyvédi ellenjegyzéshez kötötte a jogszabály az ingatlanra vonatkozó szerződések alapján történő ingatlan-nyilvántartási tulajdonszerzés lehetőségét. Mindebből az következik, hogy 1994. szeptemberében már kelléke volt a bejegyzésnek az ellenjegyzés, melyet viszont a szerződés nem tartalmazott. A Ptk 217§(1) szerint jogszabály a szerződésre meghatározott alakot szabhat. Ezen előírások megsértésével megkötött szerződések semmisek. Az ingatlan-nyilvántartási jogszabályok mind a teljes bizonyító erejű magánokirati kellékeket, mind az ügyvédi ellenjegyzést az ingatlanra vonatkozó szerződés alaki kellékeiként jelölte meg, amely ilyen módon visszavezethető a Ptk 217§(1) bekezdésére, így ezek hiányában a szerződést semmisnek kellett volna tekinteni, mely semmisséget a bíróságnak hivatalból is meg kellett volna állapítania. Ezt az időközi és releváns jogszabály módosítást az eljárt II. fokú bíróság figyelmen kívül hagyta, továbbá a szerződés 1994. januártól szeptemberig terjedő időtartam alatti jogi helyzetről sincs semmilyen megállapítás az ítéletben. A Legfelsőbb Bíróság a Pfv. IX. 20.975/2001/5. sz. alatti helybenhagyó ítéletében a következőt fűzte hozzá a II. fokú Bíróság indoklásához: „ Az a körülmény pedig, hogy az alperesek a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzése érdekében a szerződést a földhivatalnak annak jogi értelemben történt létrejötte előtt benyújtották, a szerződést önmagában nem teszi érvénytelenné.” ( 5.o. 2. bek.) Ebben a megállapításban ismételten logikai hibát lehet felfedezni. Egyrészt ha a Ptk 205§(1) rendelkezését – a szerződés egyező akaratnyilvánítással jön létre -, összevetjük a Ptk 200§(2) rendelkezésével, – semmis a szerződés, ha jogszabályba ütközik akkor a földhivatalhoz benyújtott még nem létező, de formailag szerződésnek feltüntetett okiratot magát érvénytelennek kell tekinteni, mivel más kategóriát ilyen dokumentumokra a Ptk nem nevesít. Ha nem így kellene értelmezni a szituációt, akkor egyáltalán nem érthető, hogy az un. lakásmaffia ügyekben milyen jogi alapon járnak el a bíróságok, amikor ott is létre nem jött szerződések alapján értek el az elkövetők ingatlan-nyilvántartási tulajdonmódosításokat. Ha ez az ügy precedens lenne, akkor ebből az következne, hogy létre nem jött szerződések alapján, azaz egyoldalú nyilatkozatokkal is ki lehetne váltani - másokat is tudtukon kívül érintő joghatásokat. Nem hiszem, hogy az ítéletek szerint kellene értelmezni a jogszabályokat. Az ilyen jellegű hibákat megelőzni valójában nem lehet, vitatni azokat elbírálásra jogosult szerv hiányában csak egyoldalú véleményként lehetséges, ezért a pártatlan elbíráláshoz erre alkalmas szerv felállítása szükséges, továbbá a határozat meghozatalában részt vevő bírók személyes felelőségének megállapíthatóvá tétele, amely megelőzheti a következetlen és a joggyakorlattal össze nem egyeztethető határozatok meghozatalát. 3. Jogellenesen szerzett bizonyítékok felhasználása, bizonyítékok „elhallgatása” Úgy gondolom, hogy mind a polgári, mind a büntetőeljárásban alapvető fontossággal bír az, hogy mely tények fogadhatóak el bizonyítékként és melyek nem. A jelenlegi eljárási szabályok a

35

szabad bizonyítás rendszerére hivatkozva nem határozzák meg ezek körét, annak elbírálására az eljáró bíróságot hatalmazzák fel. Az elv természetesen éppen annyira helyes, mint a pártatlan bíráskodási kötelezettség elve, de a szabad bizonyítás elve a gyakorlatban több esetben úgy jelenik meg, hogy a bíróság szelektál a bizonyítékok között, a bizonyítékok közti ellentmondásokról nem vesz tudomást, azok ellentmondását nem oldja fel, továbbá pl. a tanúnyilatkozatok esetén nem lehet tudni, hogy mely részeket milyen összefüggések között tekinti a bíróság bizonyítéknak. Mindezek a körülmények inkább bírósági önkény eszközévé teszik a szabad bizonyítás rendszerét, mintsem az igazságnak megfelelő ítélet meghozatalának alapjául. Úgy gondolom, hogy ez az állapot sem tartható fenn, ugyanis ez a szabályozatlan bizonyíték felhasználási rend bírói felelősség esetén nem védeni, hanem felelőssé fogja tenni minden esetben a bírót. Az eljárási jogok módosításán keresztül álláspontom szerint el kellene érni azt is, hogy az eljárás során a bizonyítékok elfogadásáról, azok tartalmának megjelölésével együtt a bíróság pervezető végzésekkel határozzon, mely végzések természetesen a bizonyítás előre haladásával bármikor módosíthatók, de az eljárás végén pontosan tudni lehetne, hogy mely bizonyítékok és milyen tartalommal állnak rendelkezésére a bíróságnak, melyek már a bíróság hatáskörébe tartozó mérlegelés tárgyát képezik. Ha ismertek a bizonyítékok, akkor azokat értékelni kell és lehet, nem maradhat ki egyetlen bizonyíték sem az értékelésből és mindez az ítéletek megalapozottságát is erősíti. Ezzel az eljárással ki lehetne szűrni az un. koholt bizonyítékok felhasználását, mert a bizonyítás az egyes bizonyítékok elfogadhatóságát is vizsgálná, nemcsak annak tartalmát. Koholt bizonyítékok pedig történelmünk során többször képezték súlyos ítéletek alapját. Az alábbiakban ismertetett büntető ügy sajnos „ékes” bizonyítéka a bizonyítási problémáknak. A perbeli esetben 1996 nyarán két személy éjjel betört egy magánházba, ahol az ott lakó mozgássérült idős személyt „lenyűgöző” fenyegetéssel a cselekmény tűrésére kényszerítettek, és készpénzt, valamint takarékbetétkönyveket vittek el magukkal. A sértett leírásából, - melyeket mindvégig fenntartott az eljárás során – az volt megállapítható, hogy az elkövetők ketten voltak, mindketten etnikumhoz tartoztak, jellegzetes barna bőrrel, továbbá az egyikük rövid fekete hajat viselt, a másikuk hosszú „loboncot”. A cselekmény leírása során elmondta, hogy melyik elkövető mit csinált, olyképpen jelölve meg őket, hogy a magasabb, az alacsonyabb stb. A cselekmény másnapján a rendőrség elfogta az ügy I. r. vádlottját, aki be akarta váltani a betétkönyveket. Először tagadta az elkövetés tényét, majd beismerő vallomást tett. Ennek során tettestársának a II. r. vádlottat jelölte meg, aki az ügyfelem lett. Ügyfelemnek semmi köze nincs az etnikumhoz, semmilyen színbeli ill. egyéb tulajdonság nem állapítható meg vele kapcsolatban, kék szemű és haja nem sötét. Az I. r. vádlott nyilatkozata alapján őrizetbe vették ügyfelemet és mivel ügyelem mindvégig tagadta az elkövetés tényét a teljes eljárás alatt előzetes letartóztatásban volt, míg az I. r. vádlottat beismerő vallomására tekintettel rövid idő múlva szabadon engedtek. Íme egy példa az ártatlanság vélelmének és a jogok egyenlőségének biztosítására vonatkozó bírósági jogértelmezésnek. Már az első pillanatban tudni lehetett, hogy nem ügyfelem volt a másik elkövető, ugyanis ügyfelem mindvégig „hosszú loboncot” viselt, de az I. r. vádlott aki szintén hosszú loboncot viselt az előzetes letartóztatás alatt a fogdában vágatta le a haját rövidre. A bíróság előtt a sértetti leírásnak megfelelt a kép, volt egy rövid fekete hajú és egy hosszú loboncú hajú vádlott. Bár a sértett soha nem módosított a megjelölésen, a bíróság nem vette figyelembe azt, hogy mindkét vádlottnak az elkövetéskor hosszú lobonca volt. Erről az ellentmondásról egy sor sem esik az ítéletben. Továbbá szintén kizárta az elkövetés tényét a sértet azon leírása, hogy ki milyen magasságú volt. Az I. r. vádlott pontosan elmondta, hogy mit csinált az ügyben, ebből meg lehetett állapítani, hogy a másik elkövető volt az alacsonyabb vagy a magasabb. Ebből a leírásból is csak az volt megállapítható, hogy ügyfelem nem felelt meg a leírásnak, mert nem alacsonyabb, hanem magasabb volt az I. r. vádlottnál.

36

Erről az ellentmondásról sem esik szó az ítéletben. Véleményem szerint ezek a körülmények már a vizsgálati szakban eljárás megszüntetést kellett volna, hogy eredményezzen, nemhogy bírósági elítélést. Az ítéletet az Orosházi Városi Bíróság 1. B. 351/1996/34. sz. alatt hozta meg. A súlyosan marasztaló ítéletet a bíróság három „bizonyíték” alapján hozta meg: • I. r. vádlott vallomása • II. r. vádlottnál állítólag lefoglalt feszítővas • Szagazonosítási eljárás eredménye A vádlottak egymásra tett vallomása semmilyen bizonyító erővel nem rendelkezik. A vádlottat, mint eljárás alá vont személyt semmilyen jogszabály nem kötelezi igazmondásra, védelme érdekében úgy nyilatkozik, ahogy akar. Éppen ezért a nyilatkozat valóságtartalma csak mint minősítő körülmény szerepel a saját büntetése kiszabása során. Az állítólag lefoglalt feszítővas azért kétséges megléte ellenére, mert egyrészt az I. r. vádlott sem azonosította, továbbá a foglalási jegyzőkönyvet más személyek írták alá, mint a bűnjelcímkét, továbbá a szakvélemény egy más személynél lefoglalt feszítővasról készült. A bűnjelcímke és a foglalási jegyzőkönyv ellentétéről szó sem esik az ítéletben, a szakvéleményt pedig elírásnak minősítették. Ettől függetlenül a szakvélemény is csak mint lehetséges eszközként határozta meg egyedi azonosító jel hiányában. Ezek a körülmények álláspontom szerint a bizonyíték hitelességét kérdőjelezik meg, melyre tekintettel a bizonyítékok köréből ki kellett volna azt zárni. A legelgondolkodtatóbb „bizonyíték” a szagazonosítási eljárás eredménye. A helyszínen vettek az elkövetést követően több órával három szagmintát és azt lezárták. Ügyfelemről az azonosítási eljárás előtt a telepen szagmintát vettek és azt használták fel azonosításra. A „helyszíni” szagról indították a kutyát, amely öt alkalomból ötször kiválasztotta ügyfelemet. Mivel a kutyával kapcsolatban semmilyen befolyásoló körülményt nem lehet feltételezni sem, ezért az eredmény megdöbbentett. Mint kiderült - és az eljárás során sikerült bizonyítani is, - a helyszíni szag és a telepen vett szagminta között vettek ügyfelemről még egy szagmintát az előzetes letartóztatás alatt. Erről a szagmintáról a nyomozó szerv elismerte nyilatkozatban, hogy a szagazonosítási eljárás során részben felhasználták. Tehát ügyfelem szagmintáját a sajátjával vetették össze, ezért volt határozott az eredmény is. Az én határozott álláspontom az, hogy ilyen körülmények között ezt a bizonyítékot sem lehetett volna bizonyítékként elfogadni, mert nem lehetett kizárni, sőt el is ismerték a visszaélés lehetőségét, azaz kétségessé lehetett tenni a bizonyítás eredményét. Ennek következtében a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a vádlott terhére értékelni nem lehetett volna, mert ez Be. alapelv. Mind a fellebbezés, mind a felülvizsgálati eljárás során elutasították a fellebbezést, mindegyik azon az alapon, hogy a bizonyítékok mérlegelését támadom, holott azt vitattam, hogy egyáltalán bizonyíték lehet-e a felhasznált tényállási elem. Az indoklásban az szerepelt, hogy az egyes bizonyítékokat vitatom, és nem veszem figyelembe a bizonyítékok összességét. - Békés Megyei Bíróság Bf. 541/1997/16 –( 4. o. 1 bek.). Úgy gondolom, hogy a bizonyítékok összessége az az egyes bizonyítékok matematikai összege, nem azoktól elkülönülő tartalmú valami más, és annak az egyesek összessége felel meg. Erre tekintettel állítom, hogy tisztességes eljárás csak akkor lehetséges, ha az egyes bizonyítékok azok tartalmával meghatározásra kerülnek az eljárás során és az indoklásban azok mindegyikének meg kell jelennie valamilyen magyarázattal. E nélkül az ítéletet kellékhiányosnak kell tekinteni. Ez az „elhallgatás”, törvényellenes felhasználás a bíró felelőssége, és mint ilyet számon kérhetővé kell tenni, ami szintén a jogbiztonság megerősítését és a megalapozott ítéletek meghozatalát segíti elő. A fenti eljárás eredményeképpen ügyfelemet végrehajtható szabadságvesztés büntetéssel sújtották, melyet időközben végre is hajtottak. 4. Az objektíven fennálló bírói elfogultság szubjektív tagadása

37

Mint a bíró szubjektumából kiinduló antipátia vagy szimpátia vagy bármely egyéb ok miatt a bíró, mint az ügy „ura” saját belátása szerint járhat el az ügyben, melynek kiváló eszköze a jegyzőkönyvvezetés joga. Az eljárás során az kerül be a jegyzőkönyvbe, amit a bíró jónak lát. Az elfogultságot ennek kapcsán szinte lehetetlen bizonyítani, mivel a jegyzőkönyv a hiteles. A Békéscsabai Városi Bíróság előtt jelenleg is folyamatban lévő 2. P. 20.692/2002 sz. alatti ügyben sajnos ezt tapasztaltam és tapasztalom. Az ügy maga egy egyszerű elszámolás a felperes – ügyfelem – és egy társaság alperes között dinnye és paprika felvásárlás kapcsán, ugyanis ügyfelem, mint a társaság felvásárlója saját pénzét is meghitelezte a felvásárlás során, melyet nem ismernek el részére. Külső szemlélő szemszögéből a következő eljárási cselekmények történtek, melyek a bírói elfogultság bizonyítékai: • Ügyfelemtől első lépésként azt igényelte, hogy igazolja honnan volt a kölcsönadott pénz • Ügyfelemet meghallgatása során a 2000. évről kérdezte, holott a 2001-es év a per tárgya. Amikor kiderült a különbség a 2001. évre vonatkozó kérdésekre adott válaszok kapcsán jegyzőkönyvezte, hogy eltérés van a két nyilatkozat között, melyre tekintettel rosszhiszemű pervitel következményeit ill. nyilatkozatainak figyelembe nem vételét helyezte kilátásba. Ekkor már kénytelen voltam tiltakozni az eljárás ellen. • Az alperes bizonyítási indítványainak benyújtására hosszabb határidőt adott, mint a felperesnek, egyben kijelentette, hogy elmulasztás esetén mellőzi az indítványok teljesítését. Mindez még a felperes meghallgatása előtt történt. • Az alperesi társaság egyik tulajdonosa a társaság konszernjogi tulajdonosi hányaddal rendelkező tagja, akit, valamint a társaság ügyvezetőjét egyszerű tanúként hallgatta meg a bíróság, míg ügyfelemet félként. Már ez is a pártatlanságot megkérdőjelező aktus, hiszen az alperesi nyilatkozatoknak nagyobb értéket tulajdonított ezzel, mint ügyfelem nyilatkozatainak. • Az alperesi tulajdonos és az ügyvezető ugyanarra a tényre másképpen nyilatkoztak, mely különbségek a bírói kérdéseken keresztül „egyeztetésre” kerültek és csak az eredmény jelenik meg a jegyzőkönyvben. • Az általunk meghallgatni kért tanúnak az üggyel összefüggő kérdésre történő válaszadást megtiltotta • Kirendelt és ügyfelem állítását alátámasztó igazságügyi írásszakértő véleményével szemben lehetőséget adott az alperesnek magánszakértő igénybe vételére, aki természetesen az alperes álláspontját támasztotta alá. Ezt a szakértőt a bíróság tanúként is hajlandó volt meghallgatni, és véleményét az eljárás tárgyává tette. • Saját indítványunkat a mi magánszakértőnk és az alperesi magánszakértő ill. a kirendelt igazságügyi szakértő együttes meghallgatására irányult, indoklás nélkül elutasította, azt is, hogy a saját magánszakértőnk, hasonlóan az alperes magánszakértőjéhez tanúként egyáltalán meghallgatható legyen • Folyamatosan megtiltotta a tárgyalások során, hogy ügyfelem, mint peres fél mellém ülhessen – soha nem tapasztaltam máshol ilyet -, a büntető ügyekben vádlottak padjának használt első sorba történő ülésre kötelezte ügyfelemet. Úgy ítélem meg, hogy a fentiekben felsorolt eljárási cselekmények nem a pártatlanságot alátámasztó megnyilvánulások voltak. Természetesen a benyújtott elfogultsági kifogásomnak nem adott helyt a bíróság. A kifogást a bíróság elnöke, mint eljáró bíró ellen kellett benyújtanom és természetesen nem ismerte el az elfogultságot. A Pp. rendelkezése szerint ilyen esetben nem a megyei bíróság, hanem az elnök beosztott bírója dönt. Úgy vélem, hogy az egyenlő eljárási jogok biztosítása az elsődleges záloga a pártatlan bírói eljárásnak. A fenti eljárást a magam részéről nem tekintem ilyennek. A bírói egyoldalúság kirekesztése érdekében a bírói felelősség megállapíthatóságán túl eljárásjogi módosításokra is szükség lenne.

38

Első és legfontosabb kívánalom a bírói tevékenység ellenőrzése érdekében a jegyzőkönyvvezetés jogának kivétele a bíró kezéből és a bíróságtól független szolgáltatásként a szószerinti jegyzőkönyvvezetést kellene bevezetni. A jegyzőkönyv a bíró személyes felelősségének megállapíthatósága esetén nemcsak az eljárási cselekmények rögzítésének lesz az eszköze, hanem a bíró tevékenységének az ellenőrzésére is szolgál. Ilyen körülmények között a bíró a jegyzőkönyv vezetésében nem vehet részt, mert ez meghiúsítaná az objektív körülmények rögzítését. A szolgáltatót szervezetileg és személyileg is teljesen el kellene különíteni a bíróságtól és a jegyzőkönyvezésért teljes felelősséggel tartozna. Minden, ami elhangzik rögzítésre kerülne, mert csak az ilyen jegyzőkönyvezés képes független és pártatlan képet nyújtani az elhangzottakról. Egyébként ez meggyorsítaná az ügyeket is, mivel nem kell külön magnózni, továbbá az összefüggésekre kellene csak figyelnie a bírónak és a feleknek. Az is kívánatos lenne, hogy minden fél kéréstől függetlenül kaphasson jegyzőkönyv másolatot, most ez csak pénz ellenében külön kérésre adható. Ez alapvető elvárás lenne ahhoz, hogy gyorsabban lehessen az eljárási cselekményeket teljesíteni. A harmadik és szintén nagyon fontos módosítás a bírói elfogultság kérdésének újraszabályozása. Ha az eljáró bíró nem biztosít azonos eljárási jogokat mindkét félnek, akkor szubjektív nyilatkozatától függetlenül objektív alapon lehessen kizárni az ügy további tárgyalásából. Az ilyen kizárások természetesen szankciókkal és a felelősség megállapításával is járnának, mivel a bíró elsődleges feladata a bíróság előtti egyenlőség eljárásjogi biztosítása, és ha nem ezt teszi, akkor megszegi a kötelezettségeit, többletköltséget okoz stb. Csak utalni kívánok a korábban idézett Európai Bírósági ítéletre, - Dombo Beheer B. Hollandia elleni ügye - amikor a fél által indítványozott tanú meghallgatását elutasította az eljárt bíróság. Ez elegendő volt az egyenlő fegyverek elve megsértésének megállapítására. A fenti ügyben a két magánszakértő eltérő eljárásjogi kezelése, nem beszélve a felek eltérő kezelésétől szintén ezt a perjogi egyenlőséget sérti meg. 5. Tényleges ok nélküli károkozás Ezt a kategóriát olyan bírósági döntések meghozatalára értem, aminek nincs alapja és ezzel kárt is okoz. A 7. P. 20.390/2002/26 sorsz. alatti végzéssel az Orosházi Városi Bíróság pénzbírságot szabott ki házassági perben ellenem, mint alperesi képviselővel szemben azon a jogcímen, hogy a 2003. 02. 10-i tárgyaláson 15 napban meghatározott bizonyítási indítvány előterjesztési határidőt nem tartottam be. Ez valóban így történt, de az oka az volt, hogy időközben peren kívül a bizonyításra szoruló kérdésekben egyezségre jutottunk a felperessel, melyet egyébként be is jelentettem a bíróságnak. Erre hivatkozva fellebbezést nyújtottam be, melyet elutasítottak és a Békés Megyei Bíróság 2. Pf. 20.363/2003/4 sz. végzésével. Az indoklás a következőt tartalmazza: „Nem eredményezheti az első fokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és az alkalmazott pénzbírság mellőzését az a körülmény sem, hogy időközben az alperes álláspontja akként változott, hogy addig vitatott tényeket elismert és ezért bizonyítási kérelmet már nem kívánt előterjeszteni.” ( 2. o. 7. bek. ) Azért bírságoltak, mert késtem a bizonyítási indítványok bejelentésével. Ha nincsenek ilyen indítványok, akkor azokkal késni sem lehet. Az ügy gyorsítását éppen a peren kívüli megállapodás szolgálta, nem a bizonyítási indítványok benyújtása. A bírság végzésének indoklása pedig az ügy elhúzódására hivatkozott. A végzés feltételhez kötötte a szankciót. A feltétel indoka megszűnt, így a feltétel is okafogyottá vált, ebből következően a szankciónak sem volt alapja. Ez megintcsak logikai kérdés.

39

A végzést alaptalannak és a céljaival ellentétesnek tekintem, függetlenül annak anyagi jogerejétől. Ilyen megközelítés mellett bármikor lehetne ilyen szankciót alkalmazni. Ha létezne független elbíráló szervezet, ezt az ügyet bizonyosan elé vinném és kérném a bírói felelősség megállapítását.

6. Bíróság külső befolyásolása Bármilyen meglepő is, de sajnos még mindig előfordul, hogy megpróbálják befolyásolni a bíróság döntését kívülről. Az alábbiakban ismertetett ügy lehetne talán az „állatorvosi ló” esete is, mert ami előfordulhat egy ügyben bírósági hibaként, az ebben az esetben koncentráltan előfordult. Az ügy maga egyszerű munkajogi jellegű jogvita lett volna, ha egyszerű állampolgárt érintet, de ebben az ügyben a felperes, - aki az ügyfelem - a Nemzetbiztonsági Hivatal tisztje volt, míg az alperes a Nemzetbiztonsági Hivatal. A per tárgyát az ügyfelemet érintő minősítési eljárás képezte, mely ügyfelem álláspontja szerint jogellenesen folyt le. Az 1996. évi XLIII. törvény 298§ (2) szerint a minősítés maga bíróság előtt nem támadható. Mivel az eljárással kapcsolatban nem tartalmazott ilyen tiltást a jogszabály a megindult peres eljárásban ügyfelem magát a minősítés kiadását eredményező eljárást támadta. Csak egy példát említve ezzel kapcsolatban, a minősítés pszihológiai alkalmatlanságot is állított, de a teljes peres eljárás során erre vonatkozó vizsgálati anyagot az alperes becsatolni nem tudott, holott a jogszabály szerint ilyenkor ellenőrző vizsgálatot is kellett volna végezni. Az eljárási hiba pedig abban állt ezen kívül, hogy nem az arra jogosult adta ki a minősítést, hanem a minősítéssel kapcsolatos belső jogorvoslat elbírálására jogosult felettes parancsnok. Mindez azt eredményezte, hogy ügyfelemnek a jogorvoslati jogát a szervezeten belül is elvették. Számtalan munkajogi jogeset ismert, amelyben a Legfelsőbb Bíróság határozottan kimondta, miszerint a nem jogosulttól származó felmondás érvénytelen. Ebből a joggyakorlatból következően a minősítés, mely a jogviszony megszüntetéséhez vezetett szintén érvénytelennek minősülne. Az ügyet a Fővárosi Munkaügyi Bíróság tárgyalta és a 28. M. 2944/1999/12 sz. alatt hozott ítéletében ügyfelem keresetét elutasította. Az utolsó tárgyalás megkezdése előtt a Nemzetbiztonsági Hivatal egy a perben addig meg nem jelent tagja fél órán keresztül négyszemközt beszélt az eljáró bíróval és ezt követően született meg az I. fokú ítélet. Én magam is feltételezem, hogy a megbeszélés tárgya összefügghetett magával az üggyel és ezek a körülmények alkalmat adhatnak arra, hogy a bíróság befolyásolásaként lehessen értelmezni. Ez az a körülmény, amit minden bírónak el kellene kerülnie, de ha mégis előfordulna, ennek automatikusan az eljárt bíró kizárására kellene vezetnie, mert alaposan feltehető, hogy alkalmat adva az ilyen bizalmas beszélgetésekre, befolyásolható. Erre tekintettel is állítom, hogy az elfogultság kérdését a szubjektív bírói nyilatkozat helyett az objektív körülmények értékelésére kellene helyezni, mert csak ez tarthat vissza minden bírót attól, hogy az ismertetett helyzet egyáltalán kialakulhasson. 7. Jogszabályi hierarchia figyelmen kívül hagyása, hibás jogszabályi hivatkozással Folytatva a 6. pontban ismertetett ügyet, azt kellett az ítéletben megmagyarázni, hogy mi tette lehetővé a jogorvoslat elbírálására jogosult parancsnoknak, hogy a törvény konkrét rendelkezése ellenére magához vonja a minősítés elkészítésének jogát is. Az eljáró parancsnok által kiadott belső humánpolitikai szabályzat hatalmazta fel a parancsnokot magát, hogy a személyzeti feladatkört a parancsnok magához vonhatja és ebbe beleértették mind a vezénylés, mind a minősítés, mind a szolgálati jogviszony megszüntetésének kérdését. Az ítélet szerint erre az 1995. évi CXXV. tv. felhatalmazása alapján volt joga az eljáró parancsnoknak, ezért a parancsnok jogszerűen járt el. ( 5. o. utolsó, 6. o. 1 bek. )

40

Ezzel az állítással csak annyi gond van, hogy nem létezik ilyen felhatalmazás. Ezt egyébként jelzi az ítélet is, mivel a jogszabály számának a megjelölésén kívül semmilyen §ra nem hivatkozik, pedig kellett volna. Nem hivatkozott, mert nem tudott hivatkozni annak hiányában. Minden esetre az ítélet szerint egy belső szabályzat módosíthatta a törvényi rendelkezéseket, ami egyértelműen a jogalkotásról szóló jogszabály rendelkezéseibe ütközne. A jogvitát ezzel az állítással zárta le az I. fokú ítélet. Azt egyértelműen rögzítette viszont az ítélet, hogy a törvény alapján a minősítést magát nem, de az ehhez vezető eljárás bíróság előtt minden további nélkül lehet támadni. A felhatalmazás hiányának kérdése annyira egyértelmű és könnyen ellenőrizhető állítás, amelyet bármely laikus is meg tud állapítani a hivatkozott jogszabály átolvasásával. Erre tekintettel állítom, hogy laikusokból álló választott vagy esküdtbíróság is el tudná dönteni, hogy az ilyen ítéletek törvény sértőek-e vagy sem. Ha közvetlenül felelne a bíró az általa leírt állításokért, bizonyosan nem került volna sor ilyen tartalmú indoklás kiadására. Jelen beadvány ezt az állapotot kívánja elérni. 8. Az indoklási kötelezettség elmulasztása Szintén a 6. pontban elkezdett ügyet tovább elemezve a II. fokú eljáráshoz, és a II. fokú ítélethez jutunk. Az I. fokú ítélet elleni fellebbezés hét oldalon keresztül elemezte az I. fokú ítélet hibáit, kiemelve a nem létező felhatalmazás kérdését és erre tekintettel kérte ügyfelem az I. fokú ítélet megváltoztatását. A Fővárosi Bíróság a 49. TMF. 00112/3/2000 sz. alatti ítéletében helyben hagyta az I. fokú ítéletet. A hét oldalas fellebbezés összefüggéseire az ítélet hét sorban indokolt, melynek lényege, hogy az I. fokú ítélet minden szempontból helyes. Ez az ítélet kétség kívül kellékhiányos, mert nem tesz eleget a Pp. indoklási kötelezettsége tartalmi előírásainak, ugyanis a konkrétan felvetett jogszabályi hivatkozásokkal kapcsolatban semmilyen magyarázatot nem tartalmaz. Mivel az ítélet tényleges indoklást nem tartalmaz eljárásjogi szempontból én magam nem létező ítéletnek tekintem. Nem ad magyarázatot a nem létező felhatalmazás, a hiányzó szakvélemény stb. kérdésére, pedig ezek voltak a fellebbezés kulcshivatkozásai. Tipikusan akkor születik egyébként ilyen indoklás, amikor nem lehet részleteiben megindokolni a vitatott ítélet helyességét, de annak megváltoztatását valamilyen okból nem kívánják. Az ilyen indoklás mellett kiadott ítéletek esetében a bíró felelőssége mindenképpen megállapítható lenne, mert tételes jogszabályt – Pp. 221§(1) - nyíltan, szándékosan sért. Ezzel a módszerrel bármilyen igényt el lehet utasítani, vagy meg lehet ítélni. Mindezen bírói eljárások eredménye az, hogy az ítéletek - függetlenül a jogszabályok előírásaitól és az addig ismert joggyakorlattól, - teljes egészében kiszámíthatatlanok. Az indoklási kötelezettség teljesítését szintén csak a bíró felelősségén keresztül lehet kikényszeríteni, mert mint az alábbiakban folytatva az ügyet, a Legfelsőbb Bíróság sem orvosolta a nyilvánvaló jogsértést. 9. Jogérvényesítés kizárása titkos precedenssel A 6. pontban leírt jogeset ezt követően a Legfelsőbb Bíróság elé került felülvizsgálati eljárás keretében. Az ügyet a Legfelsőbb Bíróság a TMfv. II.1/2000/5. sz. alatti ítéletével – a határozat formájának külön jelentősége van - zárta le. Azt természetesen a Legfelsőbb Bíróságtól nem lehetett elvárni, hogy nem létező felhatalmazást létezőnek ismerjen el, mert ez a bírósági szint ilyen elemi hibát sosem vét. A cél továbbra sem változott, hatályban tartani a döntéseket, de valamilyen tételes jogi alapokon. Rendkívül „célravezető” megoldást talált erre a kérdésre véglegesen kizárva ügyfelem igényérvényesítésének minden további lehetőségét.

41

Az ítélet 3. o. utolsó bekezdése az alábbi rendelkezést tartalmazza: „ A Hszt. 289§(2) bekezdése szerint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja a minősítését bíróság előtt nem támadhatja meg. Ebből következően a minősítést sem tartalmi, sem eljárási szempontból a bíróság nem vizsgálhatja.” Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság ítélete indoklásából hangsúlyozottan mellőzi, hogy az alperes a minősítési eljárásra vonatkozó szabályokat megtartotta. ( 4. o. 1. bek. ) A gordiuszi csomót a határozat egyszerűen átvágta, semmilyen vizsgálat tárgya nem lehetett volna az alperes minősítési eljárása. Az Alkotmányban deklarált demokratikus jogállamban így születhetnek az önkényhatalmi eljárásra felhatalmazó bírósági ítéletek. Hogy mennyire nincs összhangban ez a döntés a tényleges joggyakorlattal, mi sem igazolja jobban, mint az , hogy az I. és II. fokú eljárás során az eljárt bíróságokban fel sem merült, hogy a minősítéssel kapcsolatos eljárás ne lehetne a per tárgya. Ezt az álláspontot semmilyen korábbi joggyakorlat nem támasztotta alá, ellentétes az Alkotmány rendelkezéseivel és mivel ez a határozat nyilvánosan nem jelenhet meg, mint követendő precedens a BH-ban, ezért ez a döntés erre az egy esetre megállapított titkos precedens. A korábban követett egységes joggyakorlatra példát az alábbi jogszabály és indoklása szolgáltatja: 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról 36. § A köztisztviselő a minősítés hibás vagy valótlan ténymegállapításának, személyiségi jogát sértő megállapításának megsemmisítését a bíróságtól kérheti. Jogalkalmazási szempontból mindig fontos kérdés az, hogy a köztisztviselő mely esetekben kezdeményezhet közszolgálati jogvitát a munkáltató mérlegelési jogkörében meghozott döntéssel, intézkedéssel szemben. Ebből az következik, hogy a köztisztviselő a minősítés eredménye ellen nem fordulhat bírósághoz, mivel a minősítés a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik, s emiatt a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy a köztisztviselő munkájára vonatkozó értékelést megalapozottan felülvizsgálhassa. Tény, illetve jogi kérdésben viszont jogosult a bíróság eljárni, s a minősítés hibás vagy valótlan ténymegállapítását, illetve, az érintett személyiségi jogát sértő megállapítását megsemmisíteni.

Ez a döntéshozói taktika ellentétes a Bíróság előtti egyenlőség, a jogegyenlőség, a személyiségi jogok védelmének alkotmányosan védett előírásaival, a jogbizonytalanságot és a bíráskodás kiszámíthatatlanságát erősíti. Az ilyen jellegű döntések szintén felvetik a bírói felelősség a kérdését, de tekintettel arra, hogy jelenleg nincs független elbíráló joghatósága a bírói hibáknak, ezért a jogerős Legfelsőbb Bírósági ítélet végleges, a továbbiakban nem vitatható. Ha a jogrendünk elismerné a precedens képzések jogát, akkor az ilyen jellegű döntéseknek precedensként kellene megjelenniük, vállalva a teljes szakmai nyilvánosságot és a nyilvánvaló alkotmányellenes döntés következményeit. Ezekre sajnos most még nincs semmilyen jogi lehetőség. 10. Döntés tartalmával ellentétes határozati forma A legfelsőbb Bíróság határozata maga véleményem szerint formailag is törvénysértő. Bár azt a kérdést megoldotta, hogy a jogellenes eljárás alapján kiadott minősítéssel ne kellejen eljárásilag se foglalkoznia, de nem volt következetes ezen álláspontjának formai végig vitelében. A döntés lényege az, hogy a minősítést sem anyagi, sem eljárásjogi szempontból nem lehet vizsgálni, akkor ez azt jelenti, hogy az ezzel kapcsolatos igények vonatkozásában a bírói út kizárt. Ha viszont a bírói út kizárt, akkor arra a Pp. 130§ (1) f pontja, ennek következtében a Pp.157§ (a) pontja vonatkozik, azaz az ilyen igényeket kereset kibocsátása nélkül kell

42

elutasítani, ha az eljárás már megindult, akkor pedig a pert meg kell szüntetni. A Legfelsőbb Bíróságnak felülvizsgálati eljárásában a Pp. 275§(2) és a 275/B§ alapján szintén a per megszüntetését kellett volna megállapítania, melyet nem ítélettel, hanem végzéssel szokás rendezni, amely nem keletkeztet viszont anyagi jogerőt. Ebben az ügyben mégsem végzéssel zárta le az ügyet a Legfelsőbb Bíróság, hanem ítélettel. Ennek csak egyetlen oka lehet, mégpedig az, hogy ítélt dologgá váljon a határozat, ne lehessen a későbbiek során semmilyen jogcímen se támadni az alperesi minősítést, tehát ügyfelem jogainak gyakorlását véglegesen kizárja. Ez tipikusan szándékos károkozás, ugyanis ügyfelemnek a per megszüntetése esetén egyenes lehetősége lett volna a minősítéssel kapcsolatban semmisség megállapítását kérnie, mely igény megelőzi a bíróság előtti megtámadás tilalmának kiterjesztő értelmezését is. 11. „Átindokolás” problémája Mint a fenti ismertetésből megállapítható, a Legfelsőbb Bíróság teljes egészében átindokolta az I. és a II. fokú határozatokat. Mindez azt jelenti, hogy a korábbi ítéletek indoklásai törvény sértőek voltak. Az ügyben igényt érvényesítő fél olyan szakaszban találkozik a teljesen új indoklással, amikor azt már nem áll módjában semmilyen módon vitatni. Ez a helyzet viszont ellentétes az Alkotmánynak a perorvoslathoz fűződő jog deklarálásával. A fellebbező vagy felülvizsgálatot kérő fél igényét a vitatott határozatokkal kapcsolatban az átindokolás mindig igazolja azon indokolás vonatkozásában, amelyet a vitató fél támad, viszont egy teljesen újonnan megjelenő hivatkozási rendszerrel kapcsolatban nincs lehetősége érveinek kifejtésére. Ezt az alkotmányellenes állapotot csak azzal lehetne feloldani, hogy az átindokolt határozatokkal kapcsolatban rendkívüli perorvoslati lehetőséghez jutnának az érintett felek, mert a tényleges indoklással kapcsolatban legalább a kétfokú eljáráshoz való jog csak ebben az esetben lenne biztosítható. A 6. ponttól kezdődően tárgyalt üggyel kapcsolatban általános jelleggel az alábbiakat lehet megállapítani: • A fellebbezési rendszer nem orvosolja minden esetben a jogalkalmazói hibákat, ezért ugyanebben a rendszerben a bírói felelősség jogszerű elbírálására sincs semmilyen biztosíték, az csak külön szervezet által, külön eljárásban biztosítható • A bírói felelősség megállapításának lehetőségét a jogerős végső határozat anyagi jogereje szintén kizárja, lehetővé téve a bírósági befolyás érvényesítését minden szinten • A bíró személyes felelősségének hiánya, ill. a károsult közvetlen igényérvényesítésének kizártsága ellenőrizetlen döntési anomáliákhoz vezet, melyek nem egyeztethetőek össze sem a jogszabályi előírásokkal, sem az addig követett joggyakorlattal, ami végső soron jogbizonytalanságot eredményez. • Az Alkotmányos jogok tiszteletben tartása a bírósági eljárásban a bíró felelősségének és az állam teljes háttér kárfelelősségének megállapíthatóságát kell, hogy eredményezze. 12. Az alapvető eljárási szabályok ismeretének hiánya, vagy semmibe vétele Az utolsóként ismertetett jogeset - szakmailag a leginkább fájó, - a Battonyai Városi Bíróság P. 20.407/2002/9. sz. alatt kiadott végzéséhez kapcsolódik. Az ügyben egy vadászati földtulajdonosi közösség bejegyzett közös képviselője – felperes - a földtulajdonosi közösség közgyűlésének a határozatait támadta meg, azok megsemmisítésének igényével. Ez a végzés nem kevesebbet kér, mint azt, hogy az alperesi oldalon a perben fellépni kívánó jogi képviselő a felperestől – mint a földtulajdonosi közösség bejegyzett közös képviselőjétől kérjen és csatoljon meghatalmazást, ellenkező esetben nem engedi a perben eljárni a bíróság. Ehhez kommentárt sem fűzök.

43

Jelen beadvány közvetlen kiváltó oka ez az ügy volt, mivel a végzés alapján felvetettem a bírói alkalmatlanság megállapításának kérdését, melynek következményeként a megyei bíróság elnöke fegyelmi eljárás megindítását kérte a kamarától. Jelenleg itt tart a bíróság felelősségének kérdése, mindenki más felelős, a bíró ill. a bíróság semmilyen körülmények között sem lehet az. Az általam indítványozott alkalmatlanság megállapítására vonatkozó kérelemre semmilyen reagálást - a fegyelmi eljárás megindítására irányuló igényen kívül - nem kaptam, ami egyértelműen jelzi azt, hogy a jogszabályban deklarált, - bírói alkalmatlanság megállapításának lehetősége csak fikció, azt halandó ember nem kezdeményezheti büntetlenül, éppen ezért a bíró felelőtlensége sokkal nagyobb terjedelmű, mint ahogy az a jogszabályi keretekből elvileg meghatározható. Az indítvány válasz nélkül hagyása a műveletlenségen, a hivatásommal szembeni tiszteletlenségen túl a hatalom arroganciáját is magában hordozza, ami egyértelműen a felelőtlenségből adódó felsőbbrendűségi tudat megjelenési formája. Ez a tudati állapot viszont az Alkotmány egyetlen rendelkezése által sem támogatott, melyre tekintettel kérem, hogy a bírói felelősség jelenlegi szabályozását a kérelem szerint Alkotmányellenesnek minősíteni szíveskedjenek. A beadvány zárszavaként annyit kívánok még rögzíteni, hogy az igazság keresésének joga és kötelezettsége nem csak a bíró sajátja, hanem a perben érintett valamennyi félé is. Mindenki a maga szemszögéből igaznak véli saját igényét, hiszen azért nyújtanak be keresetet ill. azért mondanak annak ellent. Senki sincs a „bölcsek kövének” birtokában, még a legtapasztaltabb bíró sem, ezért eljárásjogi szempontból is lehetővé kellene tenni, hogy a személyes igazságok, vagy vélt igazságok az ítélethozatal előtt megnyilvánulhassanak, segítséget nyújtva a bíró egyébként nem könnyű feladatának teljesítéséhez. Ezt úgy értem, hogy a pervezető végzések formájában véglegesített bizonyítékok alapján mindkét érintett félnek álljon jogában saját tényállását meghatározni és abból a szükséges következtetést levonni, javaslatot tenni a meghozandó határozatra, mely indítványok a saját indokolásukkal irányt mutathatnak a bírói döntéshez, megjelölik az ítélet, határozat indoklási kötelezettsége által érintendő valamennyi lényeges kérdést és ez a közös gondolkodás végső soron a jogrendszer stabilitását és a partneri, szolgáltató hatalom megjelenését eredményezné. A beadványnak ez a másodlagos célja.

VII. Mellékletek A/1 A/2 A/3 A/4 A/5 A/6 A/7 A/8 A/9 A/10 A/11 A/12 A/13 A/14 A/15

Orosházi Városi Bíróság 5. P. 20.764/1999/17 sz. ítélete Békés Megyei Bíróság 1. Pf. 21.202/2000/5 sz.. ítélete Békés Megyei Bíróság 1. Pf. 20.921/1997/4 sz.. ítélete Legfelsőbb Bíróság Pfv. IX. 20.975/2001/5 sz. ítélete Orosházi Városi Bíróság 1. B. 351/1996/34 sz. ítélete A/5 alatti ítélet elleni fellebbezés Békés Megyei Bíróság Bf. 541/1997/16 sz. ítélete Békéscsabai Városi Bíróság 2. P. 21.477/2001 sz. alatti ügyében elfogultsági indítvány Békéscsabai Városi Bíróság 2. P. 20.692/2002/6 sz. végzése Orosházi Városi Bíróság 7. P. 20.390/2002/6 sz. végzése Békés megyei Bíróság 2. Pf. 20.363/2003/4 sz. végzése Fővárosi Munkaügyi Bíróság 28. M. 2944/1999/12. sz. ítélete Fővárosi Bíróság 49. TMF. 00112/3/2000 sz. ítélete Legfelsőbb Bíróság TMfv. II.1/2000/5. sz. ítélete Battonyai Városi Bíróság P. 20.407/2002/9 sz. végzése

44

Orosháza 2003. július 21. Tisztelettel: Dr. Kincses István ügyvéd