M O L L Y
M c A D A M S
Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2014
Írta: Molly McAdams A mű eredeti címe: Taking Chances Fordította: Varga Tibor A szöveget gondozta: Egyed Erika
A művet eredetileg kiadta: William Morrow an imprint of Harper Collins Publishers Copyright © 2012 by Molly Jester Published by arrangement with HarperCollins Publishers Cover design by Stephanie Mooney Cover Photograph © by lOOlnights/iStockphoto A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája. © Katona Ildikó, 2014 ISSN 2060-4769 ISBN 978 963 373 856 6 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2014-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail:
[email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Ildikó Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor Korrektorok: Széli Katalin, Szécsényi Tibor Készült a Generál Nyomdában, Szegeden Felelős vezető: Hunya Ágnes Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában - akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást - nem sokszorosítható.
SZÉLES MOSOLY terült szét az arcomon, amikor még egyszer, utoljára körbenéztem a szobámban. Végre elérkezett ez a pillanat, amitől kezdve úgy élhetem az életemet, ahogy mindig is akartam. Apám egyedül nevelt fel, és én őszintén szerettem, de azt kell mondjam, arról fogalma sem volt, hogyan kell apaként viselkedni. Az egész szülő dologból csak annyit értett meg, hogy: „nem”. Esküszöm, ez nem afféle tinédzser nyafogás, tényleg erre a szóra futott ki minden beszélgetésünk. Aztán ott volt még az, hogy úgy éreztem, mindenhol ott van, de közben meg alig szólt hozzám, csak csendben elvárta, hogy tökéletes legyek. Nem hibáztatom emiatt, hiszen azóta a tengerészgyalogságnál szolgált, hogy leérettségizett, ráadásul nagyon jó volt abban, amit csinált. Az alatta szolgáló srácok tisztelték,
ő pedig nagyon büszke volt
rájuk.
Magántanuló voltam, mindennap vele mentem az irodájába, és ott készültem el a feladataimmal. Hamar megtanultam, hogy ha valamit nem értek, jobb, ha hallgatok. Amikor mégis kérdezni mertem, felhúzott szemöldökkel rám nézett, felsóhajtott, majd folytatta a munkáját. Mindennel időben végeznem kellett, hogy vele tarthassak a reggeli kiképzésre, de olyankor sem szólt hozzám egy szót sem, csak az alatta szolgáló
tengerészgyalogosokkal
tudtam
beszélgetni.
Ha
megkérdeznék, ki nevelt fel, szemrebbenés nélkül azt felelném, hogy egy csapat éretlen, kopasz újonc. Nem az apám.
Tizennyolc éven át küzdöttem teljesen reménytelenül azért, hogy tökéletes legyek apám szemében, és most végre megszabadulhattam tőle. Rövidesen messze repülhetek innen, hogy megismerjem az egyetemi életet (legyen bármilyen is az), és talán önmagamat. Simán elmehettem volna valamelyik környékbeli egyetemre, de apám finoman szólva sem gyarapítja a legengedékenyebb szülők sorát, én pedig új dolgokat akartam megtapasztalni, amikre itthon nem lett volna lehetőségem. -
Biztosan ezt akarod, Harper? Sok nagyon jó egyetem van itt,
Észak-Karolinában is. Felkészültem az ilyen jellegű kérdésekre. -
Igen, uram, száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ezt kell
tennem. Említettem már, hogy „uram”-nak kellett szólítanom? -
Nos - mondta, miközben kinézett az ablakon -, akkor itt minden
más lesz ezentúl. Azzal megfordult, és kisétált a szobámból. És ennyi. Őszintén szólva, hónapok óta ez volt a leghosszabb beszélgetésünk. Négy mondat. Az embereivel órák hosszat elbeszélgetett, de velem pár perc, és már a szobában sem volt. A telefonom megcsörrent, ami újra mosolyt csalt az arcomra. A „bátyuskáim” nem voltak elragadtatva attól, hogy Kaliforniába utazom. Egész este hívogattak, SMS-eket és Facebook-üzeneteket küldözgettek, és könyörögtek, hogy ne menjek. Ahogy idősebb lettem, és korban közelebb kerültem hozzájuk, egyre kevésbé neveltek. Testvérüknek vagy barátjuknak tekintettek, és megtanítottak mindenre, amit tudnom kellett arra az esetre, ha egy hozzájuk hasonló sráccal akadnék össze. Mindig jót mulattam azon, hogy inkább töltötték velem a szabadidejüket, mint a bázison kívül. Azt hiszem, bejött nekik, hogy nem olyan lány
vagyok, aki mindenáron fel akarta kelteni a figyelmüket. Nem mintha az olyanok
nem
tetszettek
volna
nekik,
de
mindenképp
üdítő
változatosságot jelenthettem azokhoz a csajokhoz képest, akikkel egyébként találkoztak.
J. Carter: NE HAGYJ EL! Meg fogok örülni nélküled! Én: Nem lesz semmi bajod, Carter. Prokowski és Sanders is nehezen viseli a dolgot... de majd vigasztaljátok egymást. ;) Vagy fogadd el az egyik csajszi ajánlatát! Biztos jobb társaság lesz, mint én. J. Carter: Már a gondolattól herpeszem lett. Én: Fúj! Most mennem kell, a Parancsnok végzett a bepakolással. J. Carter: Rohadtul fogsz hiányozni, Harper! Erezd jól magad, és el ne felejts!
Én: Soha! Jason Carter húszéves volt, és úgy egy éve lehetett a Parancsnok (magamban így hívtam apámat) egységében. Hamar közel kerültünk egymáshoz. Ő volt a legjobb barátom. Ha nem volt nekem sem máshol dolgom, szabadidejében inkább maradt velem a bázison, mint hogy a
többiekkel csajozzon. Én is mindig elszomorodtam, amikor valamelyik srácot másik bázisra vagy egységbe helyezték, vagy lejárt a szolgálati idejük a tengerészgyalogságnál, abban viszont egészen biztos voltam, hogy Carter egyenesen ölni tudna azért, hogy a közelemben lehessen, így nem lepett meg, hogy egy órán belül hatodszor nyaggatott, hogy maradjak. Igaza volt, és tudtam, hogy ő is rohadtul fog hiányozni. Mielőtt kimentem a Parancsnokhoz, aki már a kocsiban várt, tettem egy utolsó kört a házban, amelyben felnőttem. Egy dologban biztos voltam, ez a ház nem fog hiányozni. Majdnem tizenkét órával, két autóval és két repülővel később a szobám ajtajában álltam a San Diegó-i Állami Egyetem kollégiumában. A szobatársam még nem jelentkezett be. Az elmúlt hetek e-mail váltásaiból kiderült, hogy nem lakik messze, ezért tudtam, hogy csak pár nap múlva költözik be. Kiválasztottam a helyemet a szobában, majd gyorsan lezuhanyoztam és az ágyba zuhantam. A telefonomra pillantva láttam, hogy hajnal kettő van. Nagyot sóhajtottam - otthon már a bázison lennék a Parancsnokkal. Hosszú volt ez a nap. A sok utazás és pakolás után épp csak annyi erőm maradt, hogy a takaróm alá másszak, és elaludjak.
- HARPER ? H AAAAARPERRRRRRS É BRESZTŐ ! Résnyire nyitottam a szemem. Mosolygó arc hajolt fölém. A kezeimet magam elé emeltem, és villámgyorsan felültem. Minden izmom megfeszült. -
Hé, hé, nyugi! Én vagyok az, Breanna!
-
Meg akarsz halni? Ilyet többet ne csinálj!
Szerencséje volt, hogy először azt hittem, álmodom. A Parancsnok mellett megtanultam, hogy ha a legmélyebb álmomból riasztanak is fel, meg kell tudnom védeni magam. Breanna nevetett, és leült az ágyam
szélére. -
Ne haragudj, de már percek óta ébresztgetlek. Furcsa, általában
nem alszom mélyen. -
Nem úgy volt, hogy csak vasárnap jössz?
-
Tulajdonképpen akkor jövök, a cuccaim még otthon vannak... -
mutatott a szoba üres felére -, de a bátyám és a haverjai hatalmas bulit rendeznek ma este, és gondoltam, megkérdezem, van-e kedved eljönni. A bulikról annyit tudtam, amennyit a srácoktól hallottam a bázison. Próbáltam palástolni az izgatottságom, és közömbösen vállat vontam: -
Persze, mikor lesz? Kilenc előtt tutira nem kezdődik el, úgyhogy van még pár óránk.
Nem vacsizunk addig valamit? - Vacsora? Hány óra van?! - A telefonomért nyúltam, de az óramutató helyett csak azt láttam, hogy húsz nem fogadott hívásom van a Parancsnoktól. - Basszus, vissza kell hívnom a Pa... izé, az apámat. De aztán összekészülök, és már mehetünk is. Mivel Breanna egy tapodtat sem mozdult az ágyamról, gondoltam, hadd maradjon. Majd elmegy magától, amikor meghallja, hogy üvöltözik apám. Nagy levegőt vettem, és megnyomtam a hívásgombot. Majdnem 16 órát aludtam, ezért meg fog ölni. Ahogy sejtettem, első csengetésre felvette, és már kezdte is a hegyi beszédet arról, hogy miért nem jeleztem, hogy rendben megérkeztem Kaliforniába, miért nem vettem fel a telefont, és milyen szörnyű ötlet volt elengedni engem. A megfelelő pillanatokban sűrűn kértem a bocsánatokat, miközben próbáltam nem tudomást venni a beszélgetésünkön remekül szórakozó Breannáról. Nem sokat beszéltünk ugyan, de azt megtanultam, hogy apám idegeskedését nem szabad félvállról venni. -
Nem gondolod, hogy lassan ideje elvágni a köldökzsinórt?
A beszélgetés végeztével megkönnyebbülten sóhajtottam.
-
Igen, de tudod, nekem csak ő maradt.
-
Anyukád?
-
Meghalt.
Kezét a szájához kapta, és a szeme elkerekedett. -
Jaj, de sajnálom! Nem tudtam!
-
Semmi baj - legyintettem felé nem is ismertem.
Ő csak bólintott. -
Apámat viszont jól ismerem. És tudod, először vagyok ilyen távol
tőle, úgyhogy szerintem csak aggódik. De most, hogy tudja, életben vagyok, majd megnyugszik, és egy darabig nemigen hallok felőle. Breanna még mindig nem szólt egy szót sem. Állandóan ez volt, ha valakinek elmondtam, hogy nincs anyám. Nem nyugtatgattam tovább, inkább felkeltem, és felöltöztem a bulira. Sűrű, vöröses- barna hajam szerencsére természetesen egyenes volt, úgyhogy pillanatok alatt elkészültem. Felkaptam a táskámat, és már indultam volna, amikor megláttam Breanna elborzadt arcát. -
Mi... mi az?
-
Te komolyan ebben jössz?
Vállat vonva végignéztem a farmeremen és az arany-fekete katonai pólómon. -
Mert? Na, nem - mondta, és nézegetni kezdte a ruháimat a szekrényben.
Oké, mindketten S-es ruhát hordunk. Milyen magas vagy? -
158 centi.
Igen, tudom, iszonyatosan alacsony vagyok. - Akkor nem vagy sokkal alacsonyabb nálam... hmm. Oké, átmegyünk hozzánk, és kapsz valami rendes ruhát. - Miért? Ezzel mi baj van? Felhúzta egyik tökéletesen ívelt szemöldökét, és hunyorítva rám nézett.
- Mondjuk úgy, hogy holnap kidobom az összes ruhádat, és elviszlek vásárolni, mivel ma már nincs idő erre. Ha jól sejtem, szükségünk lesz pár sminkcuccra is, ugye? Bólintottam. Őszintén szólva, eddig fel sem merült bennem, hogy sminkelnem kéne magam. Nem mintha olyan csinos lennék, vagy ilyesmi, egyszerűen nem éreztem szükségét. A sors sima arcbőrrel és hosszú, sötét szempillák mögött rejtőző, hatalmas szürke szemekkel áldott meg. Mindig úgy éreztem, ezek mellé túl sok lenne bármit magamra kenni. Arról nem is beszélve, hogy a Parancsnok lel robbant volna a dühtől, ha egyszer csak valamilyen sminkcuccal állítottam volna haza. Megálltunk pár szendvicsért egy boltban, majd rövidesen teljesen kisminkelve ruhákat nézegettem, amiket Breanna tartott elém. Végül egy koptatott, rojtos, farmer miniszoknya (ami ránézésre alig takart valamit a fenekemből) és egy spagettipántos felső mellett döntött. -
Oké, vedd fel ezeket, de még ne less!
-
Mit húzzak erre a trikóra?
-
Trikó? Ez nem trikó, ez maga a felső!
Úgy nézett rám, mint valami bolondra, miközben bementem a fürdőszobába. A spagettipántos felső szerencsére elég hosszú volt, a szoknyát meg annyira le tudtam húzni, hogy ne érezzem úgy, hogy ki van az egész fenekem, de még így is meggyőződésem volt, hogy ilyen kevés ruha fürdőszobán kívül még sosem volt rajtam. -
Vaóó! SOKKAL jobb!
-
Biztos vagy te ebben? Olyan, mintha meztelen lennék.
Még mindig a szoknyát húzogattam lentebb. -
Bizony! Higgy nekem, nagyon szexi vagy!
Azzal megfordított, és a tükör elé állított.
-
Basszus! - A Parancsnok tutira a fejemet vette volna, de be kell
valljam, nekem tetszett, amit láttam. A szoknya a várakozásomnak megfelelően alig takart valamit, a felső dekoltázsa pedig igencsak mély volt. Ami a melleimet illeti... nos, azt hiszem, jó melleim vannak, de ez persze nem igazán látható, ha az ember összes felsője katonai boltból való. Megfordultam, hogy hátulról is megnézzem magamat, és apró mosollyal nyugtáztam a látottakat. Visszafordultam. - Úristen, nézd a szememet! -
Ugye! Tetszik?
-
Breanna, te egy zseni vagy!
A füstös szemsminktől és a még vastagabb szempilláktól a szemem olyan volt, mint egy villámokat szóró sötét viharfelhő. -
Nem nagy dolog, ha ilyen arca meg teste van a modellnek. Nem
adnád kölcsön a szádat és a szemedet ma éjszakára? Nevettem, de közben még mindig a tükörképemmel voltam elfoglalva. -
Tudod, még sosem volt rajtam semmi ilyesmi, és kisminkelve is
most vagyok először. -
Komolyan? - nézett rám döbbenten.
-
Apám tengerészgyalogos tiszt. Sminket még csak nem is érint-
hettem. Ami azt illeti, plázában sem jártam soha - mondtam, és jót nevettem Breannán, aki e borzalmak hallatán szinte sokkot kapott. -
Akkor, remélem, nem bánod, ha holnap elviszlek vásárolni.
-
Ha egy sima bulira ilyenné tudsz varázsolni, akkor az összes
ruhámat te választhatod ki. Breanna sikoltozva és tapsikolva indult a kézitáskájáért. -
De jó! Most viszont menjünk, ideje felszedni pár pasit!
Megtorpantam, és a szemem elkerekedett. Beszélgetni sem tudok egy normális pasival, nemhogy felszedni. -
Izé, én nem vagyok valami tapasztalt a fiúk terén. Még barátom
sem volt, meg semmi. -
Micsoda!?
-
A tengerészgyalogos apa melyik részét nem értetted? Én éle-
temben nem beszéltem olyan sráccal, aki nem tengerészgyalogos. -
Oké, állj! Te most komolyan beszélsz? Még soha nem
csókolóztál? - A lélegzete is elakadt, amikor zavaromban összeszorítottam a számat. -
Na, megígérem, hogy legalább ezt megoldjuk még ma este.
Az arcom lángolt, miközben gyors léptekkel követtem a kocsijához, amelyet érettségire kapott ajándékba. - HELLÓ, BREE! -
Szia, Drew! - szólt Breanna, majd megölelte az ajtót nyitó fiút, aki
szemmel láthatóan már nem volt józan. - Drew, ő itt az új lakótársam, Harper. Harper, ő Drew. -
Nagyon örülök - hümmögtem.
Mielőtt észbe kaptam volna, a srác hatalmas öleléssel felemelt. Váratlan akciója megdöbbentett, és minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne rúgjak bele. -
Mindig nagy öröm friss húst látni errefelé - mondta, majd rám
kacsintott, mielőtt letett. -
Nyugalom tigris, neked ő tiltott gyümölcs - szólt rá Breanna
szigorú tekintettel, Drew mellét bökdösve. -
Na, ne csináld, Bree, ne cseszd el nekem!
Felhúzott szemöldökkel néztem rá, és majdnem elmosolyodtam. Nem volt túl helyes srác, a kezében pedig egy guminőt tartott. -
Héhéhé! Senki nem nyúlhat hozzá, aki ebben a házban lakik,
világos? Tudom, milyenek vagytok! Csak szépen, oké? Drew mordult egyet, majd elindult, hogy újratöltse a poharát. Breanna
a fülemhez hajolt: -
Nem akarok hazudni, a többi sem jobb. Gyakorlatilag az összes
srác, aki itt lakik, olyan, mint ő, sőt, azok is, akik ma ide jönnek. De majd szólok, hogy melyik oké, és melyik nem. Rámosolyogtam. -
Köszi, Bree, jövök neked eggyel!
Nem mintha szükségem lett volna bárki figyelmeztetésére, hogy maradjak távol a Drew-hoz hasonló fiúktól. A Parancsnok nem csak azért engedte, hogy a katonáival legyek, mert bátyám helyett bátyáim voltak, hanem mert tudta, hogy sosem esnék bele olyanba, aki úgy beszél egy lány előtt, mint ők. Breanna a homlokát ráncolva így szólt: -
Na, nem iszunk valamit?
Követtem a söröshordóknál ügyelő emberhez, és szereztem sört. Miután leküzdöttem a felét, hogy minél előbb túl legyek a rossz ízen, kimentünk a hátsó kertbe, hogy másokkal is találkozzunk. A legtöbb srácnak a nevére sem emlékszem, de megszámolni sem tudom, hányszor kaptak fel és forgattak körbe. Ráadásul mindegyik tátott szájjal bámult. Bree nyugtatgatott, hogy ez csak azért van, mert csinos vagyok, de én visszasírtam a pólót és a farmert, ezt a falatnyi ruhát pedig a pokolra kívántam. Nem értettem, Breanna hogy tudja ilyen könnyen venni, hogy az összes fiú hozzáér, és mindegyik bennünket stíröl. Már nem gyönyörűnek éreztem magam, hanem pontosan annak, amit Drew mondott: húsnak. A második söröm felénél tartottam, amikor Bree és még páran táncolni rángattak. Soha életemben nem éreztem magam ilyen kényelmetlenül. Már a látványtól égett az arcom, ahogy ezek az emberek egymást fogdos- ták. Próbáltam követni Breet, de végül elvesztettem, és ott botorkáltam egyedül az emberek között. Nekiütköztem valakinek. Visszafordultam,
hogy lássam, kibe botlottam bele, és a világ leggyönyörűbb kék szempárja nézett rám. A helyzetet alaposabban szemügyre véve rájöttem, hogy épp egy nagy mellű szőkével nyalták-falták egymást, amikor beléjük mentem, úgyhogy minél gyorsabban el akartam tűnni onnan. Ekkor Bree kapta el a kezem, de én kirántottam, a konyha felé mutattam, és az egymásba fonódó testek között lassan kikecmeregtem a nappaliba. -
Mizu, Harper?
Megfordultam, és láttam, hogy Drew áll mellettem. -
Semmi, csak ki kellett jutnom onnan - mutattam a vállam fölött a
tömegre. -
Nem szeretsz táncolni?
Ez nektek tánc? -
Nem az én világom.
Drew a karjait mellém téve odaszorított a pulthoz, majd hozzám nyomta magát. -
Van esetleg más, amiben a segítségedre lehetek?
Te biztos nem. -
Nem tudod, hol a mosdó?
Alighogy ezt kimondtam, egy csapat fiú skandálni kezdett valamit. A nagy felhajtásra én is odanéztem, és a látványtól leesett az állam. A srác, akibe az előbb botlottam bele, valami röviditalt szürcsölt egy nő szájából, minden korty előtt végignyalva a nő nyakát és mellkasát. Amikor egy kis sót szórt a nőre, leesett, miért nyalogatja. A harmadik feles után egyenesen a szemembe nézett, és rám kacsintott, majd szájával a negyedik pohárhoz hajolt. Megráztam a fejem, és mielőtt Drew válaszolhatott volna, elindultam megkeresni a mosdót. Miután két szexelő párra is rányitottam, jobbnak láttam, ha mégis inkább tovább kérdezősködöm a mosdó hollétéről. Mikor végre bejutottam, magamra
zártam az ajtót, és próbáltam megnyugodni. Fiatal koromban sok gusztustalan történetet meséltek nevelő célzattal a bátyáim, de teljesen más dolog hallani valamiről, meg a saját szemeddel látni. A fürdőben maradtam, amíg zörögni nem kezdtek az ajtón. Akkor kijöttem, és sietve elindultam lefelé, tekintetemmel gondosan kerülve a két ajtót, amelyeken korábban benyitottam. Az egyik fordulónál egy széles, izmos mellkasba rohantam, és hanyatt is estem volna, ha el nem kap. -
Ne haragudj, én... - belém szorult a szó, amikor felnéztem, és újra
azokat a csodás kék szemeket láttam. Rám mosolygott, én pedig teljesen megzavarodtam a tökéletesen szabályos, fehér fogsora és a telt ajkai láttán. A fejét oldalra billentette, és láttam, hogy a felismerés szikrája csillant fel a szemében, amit rövidesen vigyor követett. A szívem majd kiugrott a helyéről. Biztos voltam benne, hogy ezt a nézést hosszú évek során fejlesztette tökélyre. -
Hát te ki vagy?
Pislogtam egyet, és levettem a szemem az ajkairól. Ki akartam kerülni, de a karjai nem eresztettek. -
Na, mi van, nem vagyok rá méltó, hogy eláruld?
A két lányra gondoltam, akikkel ma este láttam, amikor hirtelen észrevettem, hogy egy szőke nő most is a derekán csüngött. Nem semmi, három lány fél óra alatt. Felhúzott szemöldökkel csak annyit mondtam: -
Úgy tűnik.
Ő és a szőke lány megvetően néztek rám. Elengedett, összekulcsolta a karját maga előtt, és elém állt. Izmai így még jobban kidomborodtak, és az is jól látszott, hogy mindkét felkarja tetoválva van. A testtartása akár félelmetesnek is tűnhetett volna, ha nincs az a döbbent
arckifejezése. Már megbocsásson, hercegnő!
-
Szemeimet összeszűkítve átfurakodtam mellette. -
Úgy ahogy mondod, megbocsáss!
Nem tartott vissza, és végre kijutottam az udvarra. Ott legalább nem éreztem azt, hogy még nézni is gyűlöletes, ami itt zajlik. Bree azt mondta, hogy egész éjjel maradunk, és bármilyen gyerekesen hangzik is, ezek után el akartam bújni odakint. Az udvar egyik sötét szegletében találtam pár széket. Lehuppantam az egyikre. Abban már biztos voltam, hogy nem a bulik lesznek a kedvenc időtöltéseim. Elővettem a telefonom, és írtam Carternek. Én: Hát... nem tudom, ti, fiúk mit élveztek annyira a bulikban.
J. Carter: Bulizol? Én: Aha. J. Carter: Ittál is? Én: Kicsit. J. Carter: ...légy óvatos! Én tudom a legjobban, hogy tudsz vigyázni
magadra, de még sosem ittál ezelőtt. Senkitől ne fogadj el bontott italt, és sehol ne hagyd ott az italodat! Én: Jól van, anya! J. Carter: Komolyan beszélek, Piroska. Légy óvatos! Jót mosolyogtam a becenéven. Híres voltam arról, hogy könnyen elpirulok. Én: Az leszek. Máris hiányoztok.
J. Carter: Te is nekünk. Hétvégére mindenki a bázison maradt, a távozásod túlságosan felzaklatta a társaságot. Én: Ezt azért kétlem. Szerintem most épp randizol valahol, és már kezdesz is elfelejteni. Órákon át SMS-eztünk. A társaság igencsak megritkult, mire Breanna megtalált. -
Harper! Mit csinálsz idekint egyedül? Órák óta kereslek!
-
Ne haragudj! Azt hiszem, nekem nem megy olyan jól ez a bulizás,
mint neked. Sértett szisszenéssel leült a mellettem lévő székre. Majd belejössz. Minél több embert megismersz, annál jobban fogod
érezni magad. Beszélgettél valakivel? A fejemet ráztam. -
Miután elváltunk, csak Drew-t láttam, meg egy másik srácot.
-
Tele volt a ház pasival, és te összesen azt a kettőt vetted észre az
utóbbi pár órában? -
Nem úgy... az a másik csak... talán feltűnőbb volt.
Nem csak, mert olyan néven szólított, amivel egész életemben együtt éltem, és amit gyűlöltem, hanem mert messze ő volt a leghelyesebb srác, akit valaha láttam. Tipikus rosszfiús kinézete volt, amivel láthatóan ő maga is tisztában volt. -
Valóban? Na és, ki az a rejtélyes fiú?
-
Nem igazán rejtélyes - nevettem. - Fél óra alatt három különböző
csajjal láttam. Ráadásul elég nagy seggfej is volt. Jó, nem volt kifejezetten bunkó, de nem tetszett a fellengzős stílusa. -
Úgy hangzik, mint aki pont hozzám való!
Döbbent arccal néztem Breannára. -
Viccelek, Harper! Csak viccelek! Jézusom, még a viccet sem
érted? Amúgy meg én is összekattantam ma este pár pasival, csak nem fél, hanem négy óra alatt - mondta nevetve, majd felállt, és felém nyújtotta kezét: - Na, gyere, mostanra szinte mindenki hazament. -
Visszamegyünk a koliba?
-
Dehogy megyünk! Nem vezetek, ha az elmúlt három órában ittam.
Ez szabály. -
Akkor hová megyünk?
-
Először megkeressük a bátyámat, aztán elfoglaljuk a szobáját.
-
Mi van? Nem! Én nem alszom a szobájában.
-
Nyugi, Harp, csak te meg én leszünk ott. Az ilyen bulik után
mindig enyém a szobája - erősködött Breanna, miközben az udvaron keresztül az ajtó felé ráncigáit.
Nyöszörögve próbáltam lépést tartani vele, de útközben még a papucsomból is majdnem kiléptem. -
KIRÁÁÁÁÁÁÁLY! Bree és a friss hús itt alszik!
Bree már ott állt Drew és egy ismeretlen fiú mellett, akik felespoharakat töltöttek tele piával, miközben vigyorogva bámulták a mellemet. -
Lám-lám, kit látnak szemeim. Csak nem a hercegnő?
Az egész testem megfeszült, és szigorú tekintettel néztem, ahogy a hang tulajdonosa felém közelített. A szememet összeszűkítettem, és mosolyt erőltettem az arcomra. -
Alig ismertelek meg így, hogy nem legyeskedik körülötted valami
picsa. Drew és a másik srác jót röhögött ezen. Ő a fülemhez hajolt, és nyersen azt suttogta: -
Szeretnél változtatni ezen? Elbírnék még párral ma éjjel.
Aj, csak ne lett volna olyan vonzó! Egész testem beleremegett a közelségébe. Elhúzódtam tőle, és a legártatlanabb arckifejezéssel csak annyit mondtam: -
Sajnálom, de nekem még egy nyamvadt szifiliszem sincs, úgy-
hogy szerintem nem vagyok az eseted. Drew majdnem megfulladt a röhögéstől, Breanna pedig a pultra köpte az utolsó korty italát. Némi prüszkölés és fuldoklás után Breannának végre sikerült kinyögnie egy mondatot: -
Chase, tartsd magad távol a szobatársamtól! Minden srácnak
megmondtam, hogy ő tiltott gyümölcs. Végre levettem a szemem a fiúról, és Bree felé fordultam: -
Te ismered őt?
Mindenki hatalmas nevetésben tört ki, kivéve a mellettem álló fiút. Ő csak bámult felhúzott szemöldökkel és résnyire nyitott szájjal. Nem volt
hozzászokva ahhoz, hogy a lányok lekoptassák. -
Legalábbis szeretném azt hinni, hogy ismerem. Ő a bátyám.
Ne! Basszus! Az arcom azonnal lángolni kezdett, és hátraléptem. Utólag belegondolva, rá kellett volna jönnöm. Ugyanaz a szőke haj, kék szem, és ugyanaz a gyilkos mosoly. -
Várjunk csak, Harper, rá mondtad, hogy egy seggfej?
Elkerekedett szemmel bámultam a padlót. -
Azt mondtad rám, hogy seggfej vagyok? - szólt Chase nevetve,
majd a pulthoz fordult. - Most meg gyakorlatilag lehímringyózott! -
Beszélj rendesen a barátaimmal, Chase! - kiáltott fel Breanna,
mielőtt lehúzott még egy felest, majd ököllel jó nagyot csapott a bátyja karjába, aki persze az egészből semmit nem érzett. Se szó, se beszéd, újra kimentem az udvar sötét sarkában lévő székembe, és nem is jöttem vissza, amíg a zene el nem hallgatott. Soha nem engedtem, hogy a fiúk beszóljanak nekem, de amiatt szörnyen éreztem magam, amiért pont az új szobatársam bátyjával voltam olyan kemény. Arról nem is beszélve, hogy az ő házában voltunk, és az ő szobájában terveztünk aludni. A térdeimre könyököltem, és az arcomat a kezembe temetve morogtam magamra. Bár maradtam volna inkább csendben. Mintha csak tudta volna, hogy rá gondolok, Chase ledobta magát a mellettem lévő székre. Levette az egyik kezemet az arcomról, hogy egyenesen a sötétkék szemeibe nézzek. -
Csak nem bujkálsz?
Már megint azzal a hülye, szexi vigyorával nézett rám. -
Ennyire nyilvánvaló?
Körbenézett az üres udvaron, majd újra rám pillantott. -
Kicsit. - Hosszú lábait kinyújtva elterült a székben. - Azt mondd
meg nekem, hogy egy hozzád hasonló hercegnő mit keres a bulimon? Kirázott a hideg a hercegnőtől, és alig bírtam türtőztetni magam.
-
Nem tudom, mire gondolsz, de meghívtak.
A válasz kicsit nyersebbre sikerült, mint terveztem, de eszemben sem volt elnézést kérni miatta. Chase arcáról eltűnt a vigyor, és hirtelen inkább dühösnek tűnt. -
Nem kell meghívás ahhoz, hogy elmenj egy buliba, de ha nem
vetted volna észre, ide nem igazán illesz, Hercegnő - vágta hozzám megvetően. Jól hallhatóan tátottam el a számat, de villámgyorsan becsuktam. Igaza volt, nem illettem oda. De akkor is, most komolyan, képes volt ezt mondani? Bunkó. Az én beszólásaimon legalább érezni lehetett a szarkazmust. -
Ha undorítónak találod, ahogy élünk, akkor legközelebb maradj
inkább az iskolában. Ezután felpattant, egy utolsó pillantást vetett rám, majd hátat fordított. Fantasztikus. Alig egy napja vagyok Kaliforniában, és máris remekül alakulnak a dolgok. -
Chase!
Megtorpant. -
Sajnálom, rosszul reagáltam.
Megfordult, és a fejét oldalra billentve zavartan nézett rám. Mivel tál hatóan várt még valamire, folytattam: -
Úgy neveltek, hogy senkivel szemben ne hagyjam magam, de
amit rád mondtam, az tényleg túl sok volt, úgyhogy bocsánatot kérek. Nem ismerlek, nem kellett volna egyből leírnom téged. Apró nevetés után mosolyra görbült a szája, majd megrázta a fejét. Még mindig zavartság sugárzott a szeméből, de a pillanatnyi döbbenet után végül elindult, és eltűnt a ház fala mögött. Éreztem, hogy hosszú lesz még ez az éjszaka. Ha tudtam volna, merre induljak, visszamegyek a campusra.
Haarrrrpppeeeerrrr! - Megfordultam, és láttam, hogy Breanna
-
csörtet ki a hátsó ajtón. - Gyere be, már mindenki elment! Ahogy odaértem hozzá, belém karolt, és bevezetett a nappaliba. Mondd csak, csókolóztál végül valakivel? - nézett rám felemelt
-
szemöldökkel, mint akinek nehezére esik magára erőltetni ezt az arckifejezést. Nem - motyogtam.
-
A srác, akivel korábban együtt iszogatott, kiordított a konyhából: Ezen segíthetek!
-
A fejemet ráztam, és épp válaszoltam volna, amikor Bree átvette a szót. -
Nem, nem, nem és nem! Megmondtam, hogy ő tiltott gyümölcs!
-
Ne csináld már, Bree, mégis miért?
Bree előrehajolt, és félhangosan annyit mondott: -
Azért, mert ő érintetlen. Tökéletesen érintetlen.
Leesett az állam, és elkaptam a csuklóját, miközben ő megpróbálta az ujját a számhoz tenni. -
Breanna! A szája felé fordítottam a kezét, mire a saját szája elé tette az ujját.
-
Shh! Harper, ne mondd el nekik!
De már késő volt. Ott álltam teljesen megalázva. Haragudni akartam rá, de a lábán is alig állt. Tudtam, hogy másnap semmire nem fog emlékezni. Mikor felnéztem, négy fiút láttam. Elkerekedett szemmel bámultak rám, majd hatalmas nevetésben törtek ki. Arra gondoltam, bárcsak megölne valaki. Most azonnal. Vagy először inkább tűnjek el innen, aztán jöhet a halál. Az egyik mindeddig ismeretlen srác a könnyeit törölgetve meg- szólalt: -
Te jó ég! Hercegnő, ez komoly?
Óriási örömmel nyugtáztam, hogy mindenki megjegyezte a kedvenc
becenevemet. Lehet, a homlokomra volt írva, hogy Ragasszatok rám valami gúnynevet? Megszólalni sem tudtam, mert elszorult a torkom, és úgy éreztem, hogy sok év után először elsírom magam. Kiszabadítottam a karomat a Breannáéból, és a bejárati ajtó felé indultam. Ki akartam menni, és megkeresni a campust. Megtorpantam, mert Chase elállta a kifelé vezető utat. Ő volt az egyetlen, aki nem nevetett. Összeszorított szájjal állt, és a szemei szikrát szórtak a húgára. -
Kérlek, menj arrébb!
Megmozdult, de nem azért, hogy utat adjon. Megragadta a válla- inat, és visszafordított a nappali felé. Mit csinál? Minden erőmmel próbáltam az ellenkező irányba menni. -
Ne nyúlj hozzám! - sziszegtem.
-
Bízz bennem! - morogta a fülembe, miközben elmentünk a srácok
mellett, akik még mindig Bree elszólásán röhögtek. Amikor átértünk egy ismeretlen folyosóra, az egyik fiú utánam ordított a konyhából: -
Chase majd segít a gondodon, Hercegnő!
A beszólására ismét hangos nevetésben törtek ki. Chase megtorpant, káromkodott egyet, majd ismét megindult előre. A folyosó végén megállt egy ajtó előtt, előhúzott egy kulcsot, kinyitotta az ajtót, és belökött a szobába. Felkapcsolta a villanyt. Egy hálószobában voltunk.
Erre
aztán
még
erősebben
próbáltam
kiszabadulni
a
szorításából. Ha csak egy kicsit felé tudtam volna fordulni, fél pillanat alatt a padlóra küldöm, de olyan erősen fogott, hogy mozdulni sem bírtam. -
Ne csináld! Engedj el!
-
Addig nem, amíg rám akarsz támadni!
Megálltam, és minden izmomat megfeszítve vártam. Egy percbe is beletelt, mire elengedte a karomat. Amikor végre kiszabadultam,
megfordultam, és elhátráltam tőle. Nyugalom, Hercegnő! - A hangja teljesen közönyös volt. - Nem bántalak. Nagyon örülnék, ha nem szólítanál így többet - morogtam rá fogcsikorgatva. Szavaimra a szemét forgatta, majd kihúzott egy fiókot, kivett belőle egy kosaras rövidnadrágot, hozzám vágta, és elindult kifelé. -
Vedd fel! Mindjárt visszajövök.
-
Miért?
-
Abban a szoknyában akarsz aludni? - Ajkába harapva a lábaimat
bámulta. - Engem nem zavarna, de szerintem jobb lenne valami kényelmesebb. -
Breanna azt mondta, vele alszom. Ha mégsem, akkor inkább
visszamegyek a koliba. -
Breannát ismerve, ő ma a fürdőben alszik. Kapsz egy percet, hogy
átöltözz, mindjárt jövök. -
Nem alszom itt veled!
-
Oké, figyelj! Jól nézel ki, és ez már önmagában elég lenne ahhoz,
hogy a többiek le se akadjanak rólad. De ráadásul éles a nyelved, és még aranyos is vagy. Mindez együtt nagyon vonzó kombináció. Hidd el nekem, azok ott kint mindenre képesek lennének, hogy változtassanak azon, amit ma megtudtak rólad. Ha nem bánod, inkább teszek róla, hogy ez ne történjen meg. Becsapta maga mögött az ajtót, majd néhány pillanat múlva hallottam, ahogy üvöltözik a többi sráccal, Breannával pedig közli, hogy az est hátralévő részében csináljon, amit akar. Én meg csak álltam ott a rövidnadrágjában és Bree spagettipántos felsőjében, amikor visszajött, és bezárta az ajtót. -
Ez nem volt szép, ő a testvéred. Neki is itt kellene lennie.
Hitetlenkedve nézett rám. -
Ez komoly? Még véded őt azok után, amit odakint mondott?
Vállat vontam, és leraktam a szoknyámat egy székre. Háttal állva próbáltam elrejteni, hogy teljesen elvörösödtem. -
Részeg. Fel sem fogta, mit beszél.
-
Ez nem mentség - mondta lágy hangon, miközben lehúzta a
takarót az ágyról. - Na, gyere, Harper, bújj be! Az egész testem beleremegett, ahogy kimondta a nevem. Össze kellett szednem magam, hogy ne bámuljam a meztelen felsőtestét, mikor bemásztam az ágyába. Egyetlen apró pillantást vetettem izmos mellkasára és kidolgozott hasára, de már attól is majd kiugrott a szívem. Lekapcsolta a villanyt, aztán hirtelen éreztem, ahogy a súlyától lesüpped az ágy. Azonnal felpattantam. -
Te meg mit művelsz?
-
Hogy érted?
-
Nem fekhetsz ide mellém!
Felnevetett. -
Ez az én ágyam, úgyhogy szerintem azt csinálok, amit akarok.
Tudtam, hogy nem lát, de én akkor is felé néztem. Lelöktem magamról a takarót, majd fogtam egy párnát, és letelepedtem a padlóra. -
Gyere vissza az ágyba, Hercegnő!
A hideg is kirázott a név hallatán, de nem szóltam semmit. Éreztem a tekintetét a hátamon, majd egy örökkévalósággal később hallót i a m, amint sóhajt egy nagyot, és megmozdul az ágy. Jól jött volna egy takaró, de túl büszke voltam kérni. A következő pillanatban a levegőbe emelkedtem. -
Úristen! Tegyél le!
Ledobott az ágyra, és átmászott rajtam. -
Chase, ne csináld!
Nyugi, végig az én oldalamon maradok! Párnát is tehetünk kettőnk közé, ha attól jobban érzed magad - kuncogott. Mordultam egyet, és az ágy szélére másztam. Nem aludtam még egy ágyban fiúval, és már a puszta ténytől, hogy egy pasi fekszik tőlem pár centire, úgy reszkettem, mint a nyárfalevél. -
Esküszöm, ha csak egy ujjal is hozzám érsz, levágom a töködet!
Chase párnába temette az arcát, hogy elfojtsa a kacagását. -
Te jó ég! Hercegnő, te vagy az új kedvencem!
-
Nem viccelek.
Még mindig remegett a teste a nevetéstől, amikor közelebb húzódott hozzám, és az ujjaival végigsimított a karomon. -
Egy nap könyörögni fogsz, hogy érintselek meg.
Nem tudom az öröm vagy az undor miatt borzongtam-e meg, de rámordultam, és odébb löktem a kezét. -
Komolyan beszélek, Chase. Én nem vagyok olyan, mint azok a
lányok, akikkel ma este láttalak. -
Az nem kifejezés. - Azzal visszagurult a saját oldalára, és
felsóhajtott. - Aludj egyet, Hercegnő, reggel találkozunk.
MÁSNAP
REGGEL
valami nehezet éreztem magamon, mire a szemeim
azonnal kipattantak. Lepillantva egy tetoválást láttam, amely izmos alkarban végződve ölelte át a csípőmet. A lélegzetem is elállt, amikor eszembe jutott, hogy az éjszakát Chase ágyában töltöttem. Kiszabadítottam magam az ölelésből, és olyan gyorsan pattantam fel az ágyból, hogy beleszédültem. A szívem megint hevesebben vert, amikor megláttam Chase meztelen felsőtestét. Mindkét karját egészen a válláig tetoválások borították, és én legszívesebben felfedezőútra küldtem volna az ujjaimat a tetoválásai mentén, majd végig a kidolgozott mellkasán és hasán. Minek tagadjam, fantasztikusan nézett ki. Chase hirtelen hangos szitkozódás közepette felült, és csak pár pillanat után esett le neki, hogy ki is vagyok. -
Jesszus, Hercegnő, a szívbajt hozod rám! Egy percig azt hittem,
hogy csaj van nálam. Azzal visszadőlt a párnájára, és az arcát dörzsölte. Ettől a kijelentéstől azonnal visszazuhantam a valóságba. -
Chase?
-
Hmm?
-
Talán még nem tűnt fel, de én is lány vagyok.
Elvette a kezeit az arcától, és morcosán végignézett rajtam. Teljesen vörös voltam, mire újra a szemembe nézett. -
Hidd el, tegnap észrevettem.
Kérdő tekintetemet látva folytatta: -
Azt hittem, megengedtem egy csajnak, hogy itt maradjon éjszakára.
-
Mi...?
-
Valakinek, akivel lefeküdtem, érted, Hercegnő? Azt hittem, meg-
volt egy csaj, aztán engedtem, hogy itt aludjon. -
Ó!
Felnevetett. -
Elnézést, ez már túl sok az ártatlan kis lelkednek, ugye?
-
Nem, csak nem értem, hogy abban mi a rossz.
Hatalmas sóhajtás közepette felkönyökölt, és egyenesen a szemembe nézett. -
A csajok, akiket megdugok, nem jöhetnek be a szobámba, pláne
nem alhatnak itt. Ez a hely csak az enyém, és nem fogok osztozni rajta senkivel. -
Szóval, szeretkezel a lányokkal, aztán elküldöd őket?
Azt már meg sem mertem kérdezni, hogy hol fekszik le velük. -
Nem, én megdugom a csajokat... és aztán elküldöm őket.
A fejemet rázva elindultam az ajtó felé. -
Te egy állat vagy!
Erőltetetten felnevetett, és nézte, ahogy kimegyek a szobából. Ahogy kiértem a nappaliba, megláttam Breannát és a ház egyik lakóját a konyhaasztalnál. Amikor észrevették, azonnal abbahagyták a beszélgetést. Nem hittem volna, hogy érezhetem magam még kínosabban, mint tegnap. Bree félénken nézett rám, majd felállt a székből, és a nappali felé húzott. -
Harper, én úgy sajnálom. Brad most mesélte el az egészet. - A
mondat végére a hangja is elcsuklott. - Esküszöm, sosem hoználak szándékosan
kínos
helyzetbe.
Tudom,
hogy
még
csak
most
találkoztunk, de már régóta vártam, hogy együtt lakjunk. El sem hiszem, hogy rögtön az elején így megbántottalak. -
Nincs semmi baj, tényleg. Biztos voltam benne, hogy fogalmad
sincs, mit beszélsz. -
Ez nem jó így, neked most utálnod kellene!
Bólintottam, és vetettem egy pillantást Bradre, aki vigyorogva bámult. -
Ami azt illeti, nem tervezek többet találkozni ezekkel a srácokkal,
úgyhogy kár ezen aggódnod - mondtam mosolyogva, hogy enyhítsem a helyzet súlyosságát. Tényleg megalázott, de nem voltam haragtartó típus, és ezen nem most akartam változtatni. Azért jöttem ide, hogy új életet kezdjek, és bár tegnap öt lépést tettem hátrafelé, továbbra is a legtöbbet akartam kihozni a dologból. Kínos helyzet ide vagy oda, nem volt túl sok választásom. Vagy padlóra kerülök a tegnapitól, és örökre elbújok az emberek elől, vagy emelt fővel megyek tovább. Bree még mindig savanyú képet vágott, amitől kezdtem kényelmetlenül érezni magam. -
Legalább nem tartanak ribancnak.
Ezzel sikerült végre mosolyt csalni az arcára, sőt, egy apró nevetés is elhagyta a száját. -
Te az a „nem adom fel” típus vagy, mi?
-
Bizony.
Szorosan magához ölelt, majd visszaindult a kávéjáért, és annyit mondott: -
Legalább hadd vegyek ma neked valami ruhát!
-
Nem ellenkezem! De biztos, hogy ma akarod? Azt hittem, a tegnapi
este után nemigen leszel kapható semmire. -
Édesem, vásárlásra mindig kapható vagyok. Menj, öltözz át!
Felőlem már indulhatunk is.
Chase szobája üres volt, amikor visszamentem. Gyorsan kiléptem a rövidnadrágból, és elővettem a szoknyát. Mielőtt magamra húzhattam volna, az ajtó sarkig kinyílt, és belépett Chase. -
Igazán nagy kár, hogy így rejtegeted a szexi kis tested.
A vörös ötven árnyalatában elpirulva felrántottam a szoknyát, és felé fordultam. -
Ne izgulj, láttam már ilyet!
A fejét oldalra billentette, és felhúzta szemöldökét, ami így eltűnt bozontos szőke haja alatt. -
Persze ettől még szívesen megnézném a tiédet is. Azt szeretném én látni! - mondtam, miközben kifelé toltam az
ajtón. -
Ez felkérés volt?
-
Álmaidban.
Megragadta a csuklómat, a mellkasához húzott, és az orrával végigsimított az államon. -
Eljön még az a nap, Hercegnő! Meglátod!
-
Soha nem leszek olyan elkeseredett, hogy ilyet kérjek tőled -
vágtam vissza szigorú arccal. Oké, ez nem volt igaz. Már attól kapkodva vettem a levegőt, ahogy izmos teste az enyémhez simult. Lassan elmosolyodott. Nagyon szexi volt az a mosoly. -
Meglátjuk.
BREANNA És
ÉN
elterültünk az ágyunkban, miután egy feledhetetlen,
hatórás plázázást követően visszatértünk a koliszobánkba. Minden úgy történt, ahogy megbeszéltük: az összes ruhámat Bree választotta ki, az egyiket pedig ki is fizette. A vásárlás után kicsit bántam, hogy mennyi pénzt elköltöttem, de végül is vettem tizenöt pólót, négy farmert, néhány
extrarövid sortot és szoknyát, három csinos és rendkívül szexi ruhát és öt cipőt. Amikor ezzel megvoltunk, átmentünk a Victoria’s Secretbe, és én vörös fejjel vártam, hogy Breanna kiválassza az új fehérneműimet, melltartóimat és hálóingeimet. Utolsó állomásunk a Sephora volt, ahol gyakorlatilag egy szekrényre való sminkcuccot vettem. Bree megígérte, hogy mindent megtanít használni is. És mindezt mennyiért? Szerintem egész jól megúsztam. A Parancsnok eddigi életem során összesen egy dolgot engedett meg, dolgozhattam a bázison lévő egyik katonai boltban. A korombeli gyerekek általában nem dolgozhattak, de én kivételes helyzetemnek köszönhetően már tizenkét éves koromtól dolgoztam, és az utolsó vasat is félretettem. -
Hulla vagyok.
-
De megérte! Végre készen állsz az egyetemi életre.
Felpillantottam a régi ruháimmal teletömött szemeteszsákokra, visszaejtettem a fejem a párnámra, és jót nevettem. -
Azt hiszem, igazad van.
-
Már csak meg kell tanulnod otthonosan mozogni a helyes pasik
között, és nyert ügyed van. Milyenekre buksz? Pont olyanokra, mint a bátyád. -
Nem tudom.
-
Nincs semmi, ami tutira bejön? Hajszín, szemszín, bőrszín?
Sportoló, kocka, zenész? Izmos szörfös, bozontos szőke haj, varázslatos kék szemek, lélegzetelállító mosoly, és hozzá egy kis tetoválás. Ebből kérnék egyet! -
Nem, nincs semmi konkrét.
A tetkóinak már a gondolatára az ajkamba haraptam, és arról fantáziáltam, ahogy az ujjaimmal végigjárom azokat. Tipikusan az a fiú volt, akit a Parancsnok gyűlölne, így természetes, hogy ennyire vonzott. -
Te, Bree.
-
Igen?
-
Van pár dolog, amit egy ideje meg szeretnék te... Tudod mit,
felejtsd el! Bree azonnal feltérdelt az ágyán. - Dehogy felejtem! Most már tessék elmondani! Mit szeretnél megtenni? - Tulajdonképpen sok mindent, de nem lenne jó ötlet mindet egyszerre. Talán apránként kellene, hogy legyen időm átgondolni. -
Ki vele, Harper!
Sóhajtottam, és a falnak dőltem. -
Szeretnék piercingeket.
-
Pff, hát ennél valami izgibbre számítottam.
Várható volt, hogy ez nem nagyon nyűgözi le, hiszen mindkét fülében volt négy piercing. Rosszallóan néztem rá. -
Jó, oké! Milyen piercinget szeretnél? Nem tudom, hogy hívják ezeket, de ide és ide akarok - mutattam a
felső ajkam fölé és a fülemre. -
Hát, ez nagyon cuki. A száj fölöttit monroe-nak hívják, a fülben
lévőt pedig tragusnak. Egyébként én is szeretnék piercinget a számhoz. Nem csináltatjuk meg együtt? A földet bámultam, és csak egy másodpercre pillantottam fel rá. -
Nem mehetnénk esetleg... most? Tizennyolc éven át soha nem
tehettem, amit akarok, egy kicsit türelmetlen vagyok. -
Egyre biztosabb vagyok benne, hogy mi ketten a legjobb barátnők
leszünk. Minden további nélkül felpattant, és az ajtó felé indult. Gondoltam, ez azt jelenti, hogy megyünk. Nagyon örültem, hogy Bree ilyen jól ismeri a környéket. Egyenesen
egy tetoválószalonhoz vitt, ahol néhány szót váltottunk a piercerrel, és pillanatokkal később már a katalógust bújtuk. Min- den nagyon gyorsan történt, így időm sem volt azon elmélkedni, hogy ez mennyire jó ötlet. Magam is meglepődtem, hogy egyáltalán nem izgultam egészen addig, amíg be nem ültem a székbe, és a piercer meg nem jelölte a szúrások helyét. -
Úristen, Breanna, add a kezed!
Breanna felnevetett, és odasétált hozzám. -
Ne röhögj, mert ezután te jössz.
Ettől egyből csendben maradt. -
Most akkor nagy levegő - szólt a piercer -, és kifúj.
Berakta a piercinget a fülembe, aztán elővett egy másik csomagot, és rákészült a szám fölötti részre. -
Megint nagy levegő... és kifúj.
Könnybe lábadtak a szemeim, de már végeztünk is. A tükörbe néztem, és széles mosollyal nyugtáztam a látványt. Máris imádtam az új piercingjeimet. -
Nagyon jól állnak! Jajj, most már izgulok az enyém miatt!
Végül Bree is kért egy tragust is, így mindketten két piercinget kaptunk, csak ő a piercer javaslatára az alsó ajka alá kérte a másikat. Tíz perc sem telt bele, és már kész is volt. Hamar megbánta, hogy kinevetett, mert az utolsó pillanatban úgy megszorította a kezemet, hogy azt hittem, többet vissza se áll benne a keringés. Fizettünk, és már rohantunk is a kocsihoz, ahol indulás előtt alaposan szemügyre vettük magunkat a napellenzők tükreiben. -
A szüleid nem lesznek mérgesek? Dehogyis! Láttad a bátyámat, nem? A szüleimnek kifejezetten
tetszenek a tetoválásai, úgyhogy tutira ez sem fogja zavarni őket. Szerintem amúgy, ha akarnám, se tudnám kihozni őket a sodrukból -
mondta nevetve. - De ha jól sejtem, nálatok apuci ideges lesz. -
Ne is mondd! Szerintem azonnal megpróbálná kitépni őket. Hála
az égnek, tíz hónapig haza sem megyek. -
Tíz hónapig? Mi lesz veled a téli szünetben?
Vállat vontam. -
Maradok itt. Nem lesz sokkal másabb, mint otthon lenne. Akkor
sem beszélünk túl sokat, ha egy házban vagyunk. -
Harper, azt hiszem, tied lehetett a világ legnyomasztóbb gye-
rekkora. -
Azért nem. Illetve, én nem ismertem másmilyet. Pár héttel
ezelőttig azt hittem, teljesen normális volt. Aztán e-mailezni kezdtem veled. - Ideje lesz kevesebbet beszélnem a múltamról, mert mindenki teljesen kiakad tőle. - Szóval, akkor... vacsi? Mosolyogva felém fordult. -
Drágám, te gondolatolvasó vagy. Dobjunk be egy hamburgert,
aztán aludjunk ma este nálunk. Majd holnap áthozzuk a cuccomat.
Az ORIENTÁCIÓS HÉT tájékoztatói után elkezdődött a tanítás. Az első hét gyorsan elszállt. Breanna és én jó tanárokat fogtunk ki, és szerencsére az órák sem tűntek vészesnek. A Chase házában lakó fiúk közül azóta sem futottam össze senkivel, lévén kerültem őket. Bree persze mindennap velük ebédelt, de én állandóan valami kifogással jöttem. Mostanra untam meg, hogy mindig egyedül eszem a szobában. Nem dicsekedtem vele senkinek, de miután Bree ma reggel elment órára, háromszor öltöztem át, és rengeteget szöszmötöltem a sminkemmel is. Már a gondolattól reszkettem, hogy láthatom Chase-t, de addig volt még pár órám. Szerencsére ma csak egy órám volt, ráadásul az utolsó a héten. Az óráról kilépve már jött is az SMS Breetől, hogy menjek, mert foglalt nekem helyet. Most már nincs visszaút. -
Hát, helló! Mi újság, Hercegnő?
-
Hercegnő! Hol voltál eddig?
Keserű nyögéseimet visszafojtva mosolyt erőltettem az arcomra, és leültem Bree mellé. Próbáltam leplezni a csalódottságom, amiért Chaset nem láttam az asztalnál. Épp azon zsörtölődtem magamban, hogy mekkora időpazarlás volt reggel az a sok készülődés, amikor két kéz nyúlt át fölöttem, majd egy kemény mellkas nyomódott a hátamnak, és valaki a fülembe suttogta: -
Csak nem előlem bujkáltál, kis korhatárosom?
Chase jót nevetett, amikor érezte, hogy megborzongok.
-
Miért, hiányoztam neked?
-
Persze. Te vagy a kedvencem, nem emlékszel?
Orrával végigsimított a nyakamon, én pedig majdnem ott helyben elolvadtam. Hatalmasat sóhajtottam, és próbáltam távolabb hajolva kikerülni a bűvköréből. -
Kár, mert az enyém nem te vagy.
-
Tényleg? - kérdezte, majd ujjával megérintette a karomat, és én
azonnal libabőrös lettem. -
Chase! Azonnal ülj le, és szállj le róla!
Ekkor eszméltem rá, hogy mások is vannak körülöttünk. Chase néhány székkel odébb telepedett le, én pedig hálát adtam az égnek, hogy képes vagyok végre újra józanul gondolkodni. Körülnéztem az asztalnál, ahol ott ült még Chase négy lakótársa, aztán két lány, akikről tudtam, hogy Brad és Derek barátnői, meg egy harmadik lány, akit még sosem láttam. Feltűnően bámult engem. Sötét pillantást vetettem rá, majd haladtam tovább az asztal többi részén. Chase mellett két srác ült, akik a bulin is ott voltak. A nevükre nem emlékeztem. A túloldalukról viszont egy szürke szempár figyelt. Tekintetemet azonnal a salátámra szegeztem, és elszámoltam ötig, mielőtt a szemem sarkából vissza mertem pillantani. A srác éppen Chase-szel beszélgetett. Megemeltem a fejem, hogy jobban lássam. Rövid haja volt, kedves mosolya, és az arcán apró gödröcskék jelentek meg, amikor felnevetett. A hangja betöltötte a teret. Chase-nél valamivel erősebb testalkatú volt, és a mellkasára feszülő pólóból jól látszott, milyen izmos. Uramatyám, és én még azt hittem, hogy Chase a világ legjobb pasija! Ez a srác egyszerűen... hűha. -
Csak nem valami érdekeset látsz? - kérdezte Bree hozzám
hajolva. -
Mi? Nem.
-
Na, persze. Nyilván ezért harapod mindjárt véresre a szád. Megint
téged néz! Azonnal felkaptam a fejem, a titokzatos srác pedig rám mosolygott, amikor a tekintetünk találkozott. Éreztem, hogy az arcom égni kezd. Erőt vettem magamon, és visszahajoltam Breehez. -
Honnan tudod, hogy nem téged néz?
-
Hah! Tudtam, hogy őt bámulod! - mosolygott Bree, majd hatal-
masat harapott a hamburgerébe. -
Hát, ez aztán nőies!
Bree néhány pillanatig küzdött a szájába erőszakolt hatalmas falattal, mire meg tudott szólalni. -
Csak irigykedsz, mert te nem ilyet vettél.
A salátámra pillantottam, és fintorogtam. Olyan ideges voltam, hogy egy falat sem ment le a torkomon. -
Tudod, hogy hívják? - suttogtam Bree felé.
Mielőtt válaszolhatott volna, Drew közbevágott. -
Szóval, Hercegnő, hogyhogy nem láttunk mostanában? Eltelt vagy
két hét! Hát már nem is szeretsz? Nevettem, és a szememet forgattam. -
Miért? Már le is eresztett a barátnőd?
Mindenki hatalmas nevetésben tört ki, Derek pedig Drew hátát veregette, miközben ő azon küzdött, nehogy szétspriccelje az italát a száján és az orrán keresztül. Pár srác poénkodni kezdett „guminő Mindyvel”, én pedig megnyugodtam, hogy végre másra terelődött a szó. Bree újra hozzám hajolt, és a fülembe súgott. -
Brandonnak hívják, és ő is a srácokkal lakik. Csak a múltkori bulin
nem volt ott. -
Szóval, ismered?
Rettentően oda akartam nézni, de féltem, hogy megint rajtakap.
-
Nem annyira. Még csak harmadéves, és tavaly a koliban lakott. A
héten láttam először az egyik ebédnél. -
Mi az, hogy csak harmadéves?
-
A többiek negyedikesek.
-
Értem. - Breere néztem, és a szememmel Brandon felé mutattam.
- Van vele valami terved? Rám mosolygott, meglökött a könyökével, majd visszaült. -
Már kinéztem pár másik srácot a koliból.
Bólintottam, és eszembe jutottak a héten említett fiúk, akik a koliban laktak, és akikkel egy órára járt. A nevemet hallottam, és felnéztem. Chase villája félúton megállt, a szája tátva maradt, és a szemeivel szinte lyukat égetett Brandonba, aki az egyik szemben ülő sráccal beszélgetett. Ezek szerint rólam. Chase láthatóan úgy egy- milliószor megölte Brandont gondolatban, majd a tekintetét rám szegezte, és az arca azonnal kisimult. Aprót biccentett felém, és folytatta az evést. -
Este buli, jöttök lányok?
Bree fújtatott egyet. -
Zach, ezt most komolyan kérdezed? Volt már olyan, hogy én ne
mentem volna? -
Hercegnő?
Bree helyettem is válaszolt. -
Hát persze hogy jön. - Majd hozzám fordulva azt suttogta: - Ez
most nem olyan lesz, mint a múltkori. Húszán sem leszünk. A nagy bulik péntek esténként vannak. -
Ám legyen - morogtam. Alig várom, hogy megint az ágyamban aludj, kis korhatárosom.
Keményen Chase-re néztem, és elöntött a forróság. Ő oldalra billentett fejjel és felhúzott szemöldökkel Brandonra meredt. Éreztem a kihívást a tekintetében.
-
Kösz, de inkább alszom Drew guminőjével.
Rám nézett. Összeszűkült szemmel álltam a pillantását. Sajnos, megnehezítette a dolgomat, hogy csak arra tudtam gondolni, milyen lehet a szája íze. Mielőtt nagyon elkalandozhattam volna, a lány, aki korábban engem bámult, felpattant, és Chase ölébe ült, majd a nyakába csókolt, és végignyalt az állán. Chase egyből megragadta a lány csípőjét, de a szemét egy pillanatra sem vette le rólam. -
Én szívesen alszom az ágyadban, Chase!
Mézesmázos hangjától majdnem elhánytam magam. Szerintem én már ötévesen is értelmesebb hangokat adtam ki. A lány az ajkához fordította Chase száját, én pedig Brandon felé fordultam. Ekkor vettem észre, hogy engem néz. Egyáltalán nem éreztem magam kényelmetlenül a pillantásától, sőt... tarthatott volna tovább is. Egész nap elnézegettem volna. Eddig soha nem éreztem semmit egyetlen fiú iránt sem, most meg csak kapkodtam a fejem Brandon és Chase között. Egyikbe a gyomrom is beleremegett, a másiktól pedig forró bizsergés futott át a testemen. Kis híján hangosan felnevettem, amikor arra gondoltam, mekkora hülyeség akár csak gondolni is Chase-re. Ezt a rajta csüngő lány is jól mutatta. Brandonról viszont semmit nem tudtam. Azon a nevetésen kívül a hangját sem hallottam még. Tiszta hülye vagyok: az egyik srác egy igazi strici, a másikkal pedig még egyetlen szót sem beszéltem. Elköszöntem mindenkitől, felvettem a táskámat, és épp elindultam, amikor egy mély hang a nevemen szólított. Nem álltam meg, csak hátrapillantottam. Láttam, ahogy Brandon az asztalt megkerülve felém igyekszik, miközben Chase a barna csaj fejét odébb tolva bámul minket, a csaj pedig, mit sem zavartatva magát, tovább csókolgatja Chase nyakát. A fiú utolért, kezet nyújtott, és így szólt:
-
Még nem találkoztunk, Brandon Taylor vagyok.
Szent isten, ezzel a hanggal a leghidegebb téli éjszakán is felmelegítene. -
Harper Jackson, nagyon örülök.
Mosolyogva tartotta nekem az ajtót. -
Én is nagyon örülök. Úgy tűnt, a többieket jól ismered, mi viszont
most találkozunk először. Ha jól tudom, Bree szobatársa vagy, igaz? -
Hát... igen, az vagyok, de a fiúkat nem ismerem túl jól. Ezelőtt
összesen talán tíz percet, ha beszéltem velük. -
Tényleg? - A szája mosolyra görbült. - Akkor hamar mély
benyomást teszel az emberre. -
Hát, az biztos, hogy örökre megjegyeztek maguknak - motyogtam.
Csodálkozva nézett rám, de én a fejemet ráztam, úgyhogy nem feszegette tovább a dolgot. Megálltunk, mivel a kolihoz másik út vezetett, mint amerre ő ment a következő órájára. Felé fordultam, és mielőtt a szemébe néztem volna, szégyentelenül végignéztem koptatott farmerén, keskeny csípőjén és szűk, fekete pólóján. Séta közben észre sem vettem, milyen magas. Most láttam csak, hogy legalább harminc centi van köztünk. Magassága és izmos teste arra csábított, hogy a karjai közé bújjak. Úgy tűnt, tökéletesen passzolnék oda. Láttam, hogy ő is végigmér lassan azokkal a füstös szemeivel, és zavaromban az ajkamba haraptam. Egyáltalán nem éreztem magam húsnak, mint amikor a buliban lévő fiúk bámultak. Inkább gyönyörűnek éreztem magam, és beleremegtem abba, ahogy rám nézett. Beleremegsz abba, ahogy rád néz? Szedd össze magad, Harper, egy perce találkoztatok! -
Gyere, korhatáros!
Chase a karomnál fogva megragadott, és próbált elráncigálni. -
Hagyd abba, Chase! - Kiszabadítottam a karomat, és dühösen
ránéztem. - Mi a franc bajod van?
-
Te és Bree velem jöttök a házba, de előtte össze kell pakolnod a
hétvégére, úgyhogy haladjunk! Megint felém nyúlt, de ezúttal elrántottam a kezem. -
Milyen hétvégére?
-
Hétvégén nálam lesztek, menj pakolni!
Mérgesen ránéztem, aztán Brandon felé fordultam. -
Oké, várj egy kicsit!
-
Harper!
Menjél, Chase, mindjárt megyek én is! Találkozunk a szobában, addig keresd meg Breet! Egy tapodtat sem mozdult a hátam mögül, úgyhogy felsóhajtottam, és idétlen mosollyal Brandonra néztem. -
Ne haragudj, úgy tűnik, mennem kell. Este találkozunk?
Értelmetlen kérdés volt, hiszen ő is ott lakott. Szexi mosoly jelent meg az arcán, és megsimította a karomat. -
Igen, este.
Szúrós tekintettel Chase felé biccentett, majd sarkon fordult, és elsétált. Megkerültem Chase-t, és elindultam. Egész úton rá sem néztem. Az ajtóból figyelte, ahogy Bree és én bepakolunk a hétvégére, ami kifejezetten zavaró volt, mert így nem tudtam kikérni Bree tanácsát, hogy milyen ruhákat vigyek. Bedobáltam pár ruhát, amikért nagyon odavolt a plázában, néhány fehérneműt, alvós nadrágot, sminket és a piperéimet, és közben egy szót sem szóltam Chase-hez. -
Miért nem teszed magad hasznossá, és hozod ezt? - szóltam
dühösen, ami szemmel láthatólag szórakoztatta. Mikor elhaladtam mellette, átkarolta a derekamat, és magához húzott. Éreztem a leheletét, ahogy a fülembe súgta: -
Neked bármit, édes.
A szívem gyorsabban kalapált, a lábaim pedig remegni kezdtek. Túl sokáig időztem a karjaiban, és ez neki is feltűnt. A szokásos öntelt vigyora láttán azonnal ellöktem magamtól. -
A francba, Chase, elegem van belőled!
-
Hűha! Azt mondtad, hogy „francba”? Mit szólna ehhez apuci?
Jót nevetett, amikor szikrázó tekintettel ránéztem, majd a kocsihoz indultam. Ahogy a házhoz értünk, Bree telefont kapott valami sráctól, így kettesben maradtam Chase-szel. Nem volt kedvem vele társalogni, úgyhogy felkaptam a távirányítót, és a kanapén elterülve kerestem valamit, ami elterelheti a figyelmem. A lényeg az volt, hogy rá se kelljen néznem. A csatornákat végigböngészve nagyot sóhajtottam. Semmi érdekeset nem találtam, így végül a híradóra kapcsoltam. A Parancsnok nagyon büszke lett volna rám. Idegesített a tudat, hogy Chase valahol a szobában van, és engem figyel. Miért bizsereg a bőröm egy ilyen fiútól? A fenébe, még azt sem mondhattam, hogy nem érdekel, mert hogy őszinte legyek, két hete csak ő járt az eszemben. Csakhogy Chase az egyéjszakás kalandjairól volt híres a suliban, és emiatt meg amiket Breetől hallottam róla, egyáltalán nem lett volna szabad vágynom rá. Mindig más lánnyal volt, és az asztalnál történtek is teljesen megszokottnak számítottak nála. Bree szerint négy éve nem volt komoly kapcsolata, mert „az nem az ő világa”. A lányok viszont szemmel láthatóan megtisztelőnek tartották, ha vele lehettek. Csakhogy én nem akartam senki egyéjszakás kalandja lenni. Chase közben a kanapéhoz sétált, és mialatt én éppen a szívemet próbáltam lecsillapítani, felemelte a lábamat, leült a kanapéra, és lábaimat az ölébe téve kényelembe helyezte magát. Mondani sem kellett neki, hogy mennyire nem bírok magammal a közelében. -
Látom, a húgom máris rossz hatással van rád.
Nem mintha valami mélyenszántó beszélgetést vártam volna, de erre nem számítottam. -
Akarom én tudni, hogy te most miről beszélsz?
-
Erről itt.
Felém hajolt, és megérintett az ajkaim fölött. Csak ne lenne ez a hülye bizsergés, valahányszor hozzám ér. -
Miért, nem tetszik?
-
Ezt nem mondtam. Rohadt szexi. - Ujjaival lágyan végigsimított az
államon, majd önelégült vigyorral visszaült. - Viszont sajnálattal látom, hogy máris hagyod magad rábeszélni mindenfélére. Azt hittem, te nem vagy az a könnyen befolyásolható típus. Leesett az állam. Térdeimet a mellkasomhoz húztam, hogy ne érjen hozzá a lábam. -
Nem mintha rád tartozna, de az én ötletem volt, csak utána derült
ki, hogy ő is szeretne ilyet. És természetesen, senki nem tudna rábeszélni olyanra, amit nem akarok. De jó tudni, hogy ilyen remek véleménnyel vagy rólam. - Azzal felpattantam, és otthagytam. A szobájához indultam, de az ajtaja zárva volt, és bár eszemben sem volt visszamenni hozzá, az ajtó előtt sem akartam ácsorogni, mint valami idióta. Amikor megcsörrent a telefonja, és hallottam, hogy kimegy, visszamentem a kanapéhoz. A fenekem alig érte a párnát, ő már ott állt mellettem, és felém nyújtotta a telefont. -
Téged keresnek.
Összeszorított szájjal állt mellettem, az állkapcsa remegett a szorítástól. -
Ha... halló?
-
Bocs, hogy Chase-en keresztül hívlak, de beszélni akartam veled.
A telefonra néztem, és megláttam Brandon nevét. Mosolyogva emeltem vissza a fülemhez, és hátradőltem a kanapén.
-
Semmi baj, mi újság?
-
Van pár órám az utolsó előadás előtt, nem iszol meg velem addig
egy kávét? Legszívesebben valami olyasmit mondtam volna, hogy Dehogynem! Semmi mást nem akarok, csak ülni ott, és órákon át a mosolyod bámulni!, de erőt vettem magamon, és igyekeztem valami értelmesebbet kinyögni. -
De. Hol találkozzunk?
Vajon tudja, hogy nekem nincs autóm? -
Már úton vagyok, öt perc múlva a háznál leszek.
-
Oké, szia!
Mosolyogva adtam vissza a telefont Chase-nek, aki úgy festett, mint akit most öntöttek nyakon egy vödör jeges vízzel. Visszarohantam Chase szobájához, és dörömbölni kezdtem az ajtón, hogy Bree végre beengedjen. -
Brandon értem jön, és elvisz kávézni! - visítottam örömömben.
-
Mindjárt visszahívlak! - Bree lenyomta a telefont, és rám mutatott.
- Tudtam! -
Tudtad, hogy felhív?
-
Nem, azt tudtam, hogy tetszik neked!
-
Ugyan már, Bree, nem is ismerem - gúnyolódtam.
-
De szívesen megismernéd, nem?
-
Hát, nézz rá! - Eszméletlen helyes volt, a tekintetétől pedig elol-
vadtam. - És az a mosoly! -
Drágám, te már most odavagy érte!
-
Basszus, Bree, nagyon ideges vagyok. Fogalmam sincs, hogyan
kell a fiúkkal beszélgetni. -
Chase-szel meg a többi sráccal bezzeg elég jól elbeszélgetsz...
-
Igen, de az más, mert tőlük a falra mászok. De Brandontól nem.
És ő ráadásul iszonyatosan jól néz ki. Csak mosolyogtam, amikor Bree a könyökével meglökdösött. -
Próbálj úgy nézni rá, mint a többi fiúra. Ok is kedvelnek téged.
És szerintem már Brandon is alig várja, hogy megismerjen, úgyhogy kár ezen aggódnod. -
Ha te mondod. Hogy nézek ki?
-
Jól! Már ebédnél is mondani akartam, hogy vadító vagy.
Magamban azon nevettem, hogy reggel Chase kedvéért öltöztem fel így, most pedig azon izgulok, hogy Brandon kávézni visz. Mit izgulok, baromi ideges vagyok. -
Mi olyan vicces?
Hoppá! -
Semmi.
Nem vette be, úgyhogy kénytelen voltam hazudni. -
Csak az, hogy engem még soha senki nem hívott el, és már attól
ideges vagyok, hogy kávézni megyek. Hülyén érzem magam, amiért tizennyolc évesen még sosem randiztam. -
Az az érzésem, hogy ez már nem sokáig lesz így. - Ebben a pil-
lanatban meghallottuk Brandont. - Majd beszélünk, ha visszajöttél! Mély levegőt vettem, és kimentem elé. Vörösen izzott az arcom, amikor rám mosolygott. Errefelé mindenkinek tökéletes a foga és a mosolya? Szerencsére anyám fogait örököltem, így azok maguktól is úgy álltak, mintha évekig fogszabályzót hordtam volna. -
Kész vagy?
Bólintottam, és lehajtott fejjel próbáltam elrejteni, hogy már megint elpirultam. Sajnos, ezt is anyámtól örököltem. Követtem Brandont kifelé, és beültem a fekete Jeepbe. Igazi off-road terepjárója volt. Útközben nem igazán tudtam beszélni, mert akkor egyből tele lett volna a hajammal a szám, úgyhogy csendben ültem, amíg meg nem álltunk.
Nyitottam volna az ajtót, de megfogta a kezem. -
Várj - utasított mosolyogva, majd kipattant a kocsiból, körbement,
és kinyitotta nekem az ajtót. Szexi külső és még úriember is? Elbűvölve mosolyogtam. -
Ó, köszönöm!
-
Nincs mit. - Hajamat a fülem mögé simította, és elmosolyodott,
ahogy nézett. - Azt hiszem, legközelebb fel kell tennem a tetőt. Csalódottan és elkerekedett szemmel néztem rá. -
Jaj, nem úgy értem, nem nézel ki rosszul, esküszöm!
Hirtelen nagyon érdekesnek találtam a járdát. Kezét az állam alá téve felemelte a fejem. -
Harper, sajnálom, ez hülyén jött ki. Te vagy a legszebb lány, akit
valaha láttam, és ahogy a hajad áll... - Közelebb lépett. A tekintete bűvös melegséget sugárzott - Tuti, hogy nem győzöm majd elzavarni a pasikat. Azt mondta, gyönyörű vagyok. Elmosolyodtam, és visszatettem a táskámba a hajgumit, amit keresgéltem. -
Nem így van, de azért koszi.
Megcsóválta a fejét, és a bejárathoz vezetett. Bár megérintette volna a hátamat azokkal a hatalmas kezekkel, és bár érezhettem volna a melegségét! De Brandon nem jött közelebb, csak vezetett befelé. Csendben kikértük az italunkat, és kiültünk a teraszra. Tetszett, hogy nem próbálja mindenáron megtörni a csendet. Legalább volt időm megnyugodni egy kicsit. -
Mesélj valamit magadról! - szólalt meg végül.
-
Mit szeretnél tudni?
-
Mindent. - Szája sarka mosolyra görbült.
Vállat vontam. -
Nincs sok mesélnivalóm, hihetetlen unalmas életem van.
Lágyan felnevetett, majd folytatta:
-
Jó, akkor mesélj a családodról!
-
Apámmal nőttem fel, nincs testvérem. Egész életemben magán-
tanuló voltam, szerintem azért, hogy apám állandóan szemmel tarthasson. -
-
Komolyan magántanuló voltál? Mert? Semmi, csak nem hittem volna, hogy ilyenek a magántanulók.
Nevettem. Vajon akkor is ezt mondta volna, ha pár héttel ezelőtt találkozunk? -
Ezt most vehetem bóknak?
Meleg szemei és a mosolya azt üzente, hogy igen. -
Anyukád hol volt?
-
Meghalt szülés közben.
A szokásos kínos pillanatot és sűrű bocsánatkéréseket vártam, de ehelyett kedvesen rám nézett, és apró mosoly jelent meg az arcán. -
Én is elvesztettem apámat. Az egyik repülőn utazott, amelyik az
ikertornyokba csapódott. A szavam is elakadt. Eddig nem értettem, miért sajnálnak az emberek. Persze rossz tudni, hogy sosem találkoztam anyámmal, de így nem is tudtam elveszíteni őt. Halott volt, amikor megszülettem. De ez? Fel sem foghattam, és nem tudom, hogyan, de valahogy el akartam venni Brandon fájdalmát. Amit biztosan tudtam, hogy nem kell a részvétnyilvánítás. Inkább átnyúltam az asztalon, és megfogtam a kezét. Apró körökben simogatta a hüvelykujjamat,
amitől az egész kezem
tüzelni kezdett. -
Mesélj róla!
Rám nézett, és nekem a lélegzetem is elállt. Ha egy ilyen férfias férfira lehet azt mondani, hogy gyönyörű, akkor ez az arckifejezése biztosan az volt.
-
Nagyszerű ember volt. Keményen dolgozott, de vacsorára mindig
hazaért. Kéthetente virágot hozott anyának, és sosem felejtett el játszani velünk. Ő tanított meg focizni, szörfözni, és arra, hogy bármit elérhetünk, ha elég keményen dolgozunk. Mindig is olyan szerettem volna lenni, mint ő. Mindenki nagyon szerette, tényleg remek ember volt. -
Biztosan. És nagyon büszke lenne rád.
Rám mosolygott, és hátradőlt a székben, de közben nem vette le rólam a szemét. Mi az? Ezt még soha nem kérték tőlem. Az emberek általában annyit mondanak, hogy nagyon sajnálják, aztán kényelmetlenül érzik magukat. Az egész helyzet elég kínos, és mindig ez van. -
Zavar, hogy megkérdeztem? Egyáltalán nem. Jó néha beszélni róla. Apukád szokott mesélni az
anyukádról? -
Hát, nem igazán. Azt mondta, hogy neki már az is épp elég, hogy
rá emlékeztetem. Ezt nem igazán értettem. Úgy éreztem, hogy egyszerre szeretne a közelében tudni, nyilván ezért lettem magántanuló, meg azt is jelentette számomra, hogy nem akar engem. Becsuktam
a
számat,
mielőtt
bármi
mást
mondanék.
Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor láttam, hogy nem kérdezősködik tovább. -
Bánhatja.
Ezt neki mondd! Annyi esze van, hogy egy csapat kanos tengerészgyalogos nevelt fel. -
Valahol a környéken laksz?
-
Arizonai vagyok, Phoenixtől délre lakunk. Apám rokonsága viszont
nem lakik messze, ezért is kerültem ide. -
Sokat találkozol velük?
Vállat vont, és a fejét oldalra billentette. -
Úgy havonta egyszer. És te?
-
Apám a tengerészgyalogságnál szolgál, mióta az eszemet tudom,
és a Camp Lejeune bázison állomásozik. - Akkor hogy kerültél erre az egyetemre? - Előrehajolt, és az asztalra könyökölt. -
Őszintén?
-
Aha.
-
A lehető legmesszebbre akartam menekülni otthonról, és szeretem
a tengerpartot. És mivel a közelben van egy másik bázis, így a Parancsnok is beleegyezett. -
Hát, Harper, örülök, hogy itt vagy.
Kellemes melegséget éreztem attól, ahogy kimondta a nevem. -
Én is.
Még vagy másfél óráig ott voltunk. Beszélgettünk a kedvenc filmjeinkről, az iskoláról és a terveinkről. Brandon remek társaság volt, és kezdtem azt érezni, hogy Breannának igaza van, máris odavagyok érte. Méghozzá nagyon durván.
MIUTÁN
HAZAÉRTEM,
Breevel elfoglaltuk Chase szobáját, és készülni
kezdtünk az estére. Én végül egy extrarövid farmersortot és az egyik kedvenc ejtett vállú pólómat választottam. Most csak halványan húztam ki a szememet, meg tettem kevéske szempillaspirált a szempilláimra, a hajamat pedig lófarokba fogtam össze. Bree odajött, kicsit összeborzolta a hajamat, hogy ne legyen annyira rendezett, majd áldását adta a kinézetemre. -
Izgulsz, hogy a hétvégét Brandonnal töltőd?
A szívem majd kiugrott a helyéről, és már a neve hallatára idétlenül vigyorogtam. A bal kezem még mindig kellemesen bizsergett, mert hazafelé jövet Brandon végig fogta. -
Nagyon! De remélem nem hiszi, hogy ma este történik valami,
csak mert itt alszom. -
Mármint olyan értelemben? Vagy lemaradtam valamiről?
-
Nem, szerintem tökéletesen érted.
-
Ezt most ne úgy vedd, hogy nála töltőd a hétvégét, hiszen velem
leszel itt. Bólintottam, majd egy másodpercre az ajtóra pillantottam. -
Szerinted a fiúk elmondták neki?
-
Mit?
-
Hogy még szűz vagyok.
A mondat végét csak suttogni mertem, mert nem tudtam, haza- jött-e
már Brandon, és azt sem, hogy melyik az ő szobája. Bree nevetett egyet, majd a parfümért nyúlt, és befújt vele mindkettőnket. -
Kit érdekel? Te magad mondtad, legalább nem vagy ribanc. Hidd
el, a fiúk imádják, ha egy lány nem adja könnyen magát. A nappaliban közben egyre nagyobb lett a hangzavar. Utolsó pillantást vetettünk a tükörbe, majd elindultunk kifelé. Breenek igaza volt, tényleg alig húszan lehettünk. Mindenki a pult körül állt, ahol Zach hatalmas adag italt vedelt. Körbepillantva megláttam Chase-t, aki az arcát épp egy lány nyakába temette, Brandon pedig akkor sétált be a folyosóról. Egymásra mosolyogtunk, és odajött hozzám. -
Szia, gyönyörűm!
A szívem majd kiugrott a helyéről. -
Milyen volt az órád? - kérdeztem, miközben finoman oldalba
böktem. -
Hosszú, de szerencsére nincs több a héten.
-
Nekem sincs. Örülök, hogy minden héten három napom lesz
pihenni. Bólintott, és közelebb hajolt. -
Akkor ti most egész hétvégén itt lesztek?
Mintha egy apró mosolyt láttam volna felvillanni az arcán. -
Szombatig biztos.
Próbáltam nem teljesen belébújni azután, hogy megéreztem a parfümje illatát. Nem igazán tudtam hova tenni az illatot, de tökéletesen passzolt hozzá. -
Kérdezhetek valamit? - súgta.
A válla fölött körbepillantott, majd ismét rám nézett. -
Persze.
-
Van valami közted és Chase között?
Hátrébb hajoltam, hogy a szemébe nézhessek. Ezt most komolyan kérdezi? -
Nincs.,. miért?
Oldalra pillantott. -
Csak úgy. Kíváncsiságból.
Teljesen megdöbbentem. -
Mi történt, Brandon?
-
Semmi. - Egy percig csak nézett, majd folytatta. - Miután
elváltunk, felhívott, és azt mondta, tartsam magam távol tőled. -
Micsoda?
-
Ja. Azt mondta, hogy már foglalt vagy, és megint emlékeztetett,
hogy az ő ágyában aludtál, és hogy most hétvégén is ott fogsz. Foglalt? Kétlem. Chase felé mutattam, aki éppen az előbbi lány torkán dugta le a nyelvét, és felnevettem. -
Szerinted úgy néz ki, mintha lenne köztünk valami? - A nappali
felé indultam, Brandon pedig követett. - Ami pedig az ágyában alvást illeti, azt mondta, hogy csak „meg akar védeni” a többi sráctól, és esküszöm, semmi nem történt. -
Most hétvégén is ott alszol?
A hangjában nem volt harag vagy birtoklási vágy, csak szimpla kíváncsiság. -
Valószínűleg igen, de most Breevel. Chase a szobában sem lesz.
Legalábbis reméltem. -
És nem is randizol senkivel?
A vállam fölött hátrafordulva rápillantottam. -
Még nem.
Amikor leültünk a kanapéra, már kedvesen mosolygott. -
Akkor ne tartsam magam távol tőled?
Egyre szaporábban vettem a levegőt, ahogy belenéztem azokba a
kellemes melegséget sugárzó szemekbe. Az arca csak centikre volt az enyémtől. -
Remélem, nem azt tervezed.
Azon kaptam magam, hogy egyre közelebb hajolok hozzá. Brandon közben a számat nézte, majd ismét az addigra izgatottan ragyogó szemeimet. Mielőtt a szánk összeérhetett volna, Chase felkapott, átdobott a vállán, és azt üvöltötte, hogy kezdődik a sörpong. -
CHASE! Tegyél le!
Még csak élvezni sem tudtam, hogy kezeivel a meztelen combomat érinti. Az első csókom lehetett volna, ha nem bukkan fel. A válla pedig rettenetesen nyomta a gyomromat. -
Nem, nem. A Hercegnőnek a trónján a helye!
A hátát csapkodtam, amitől még hangosabban nevetett, majd megpaskolta a fenekem. Ez volt a lehető legrosszabb testhelyzet, semmilyen gyenge pontját nem értem el. -
Tegyél le, vagy betartom az ígéretem!
Pár másodpercig még nevetett, majd eszébe jutott az éjszaka, amikor az ágyában aludtam. A gondolattól azonnal arcára fagyott a mosoly, és letett, de természetesen nem lehetett enyém az utolsó szó. Határozottan megragadta a karomat, a bejárati ajtóhoz vitt, ahol magához húzott, és a fülembe suttogta: -
Nem akarom, hogy vele legyél.
Egyre erősebben szorított, és én még ebbe is beleremegtem. -
Mi bajod van vele? Tett valami olyat, amiről tudnom kellene? -
Nem elég jó hozzád. Megráztam a fejem, és próbáltam kiszabadítani a karomat, mert kezdett fájni. -
Honnan tudod, hogy mi jó nekem, és mi nem? Nem is ismersz -
sziszegtem dühösen.
Meleg kezeket éreztem a vállamon, Chase pedig elengedett, és olyan idegesen nézett, mint még soha. Miután elengedte, a karom szinte lüktetett a fájdalomtól. -
Mondtam már, hogy maradj távol tőle! - Chase felemelte a
hangját, a szeméből pedig gyűlölet sugárzott. Azt hittem, Brandon fenyegetően áll mögöttem, de teljesen higgadtnak tűnt, és a fájó karomat simogatta. -
Ezt nem te fogod eldönteni.
Chase meleg tekintettel nézett rám, de még mindig nyers hangon szólt. -
Ha bántod, isten bizony, eltöröm a nyakad. - Azzal átlépett közöt-
tünk, és a konyha felé indult. Na, ez már túlzás volt. -
Nevetséges - mondtam hatalmasat sóhajtva. Fel sem tűnt, hogy
egy pillanatig levegőt sem vettem. Brandonra pillantottam. - Ne is kérdezd, fogalmam sincs, mi volt ez. Nevetett, majd átkarolt és magához húzott. -
Biztos vagy abban, hogy semmi sincs köztetek?
-
Teljesen. Talán csak a húgaként tekint rám, és védelmezni akar.
-
Nem igazán úgy néz rád, mint Breere.
-
Ezt hogy érted?
Brandon minden eddiginél mélyebb hangon szólalt meg, és én legszívesebben csak behunyt szemmel hallgattam volna. -
Vadító vagy, vicces és úgy általában elbűvölő. A legrosszabb az
egészben, hogy te ezt észre sem veszed. A srácok csak rólad beszéltek, amikor megjöttem. Ma megértettem, miért. -
Jaj, dehogyis - forgattam a szemeimet.
A szemöldökét felhúzva vigyorgott. -
Sosem hazudnék neked. Hidd el, hogy Chase nem a bátyád akar
lenni, de amíg én itt vagyok, más nem fog összejönni neki. Szája a számhoz ért, és megállt a világ. Egyik kezével megfogta a csípőmet, a másikkal pedig a tarkómat tartva magához láncolt. Az ajka puha volt, de a csókja határozott. Kicsit hátrébb húzódott, és a szemembe nézett, majd rám mosolygott. Szájával végigsimított a számon, és újra megcsókolt, nyelvével pedig finoman az alsó ajkamhoz ért. Megragadtam a pólóját, és teljesen hozzásimultam. Amikor a nyelvünk találkozott, apró nyögés hagyta el a száját, én pedig tetőtől talpig libabőrös lettem. A légzésünk felgyorsult, és amikor véget ért a csók, éreztem, hogy beleszerettem azokba az ajkakba. Hüvelykujjával megsimította az arcomat, miközben elbűvölő szürke szemével mélyen a szemembe nézett. -
Gyere, Harper, mi kö... hoppá! Bocsánat!
De nem úgy tűnt, hogy Bree bármit is sajnál. Mosolyogva bámult ránk. -
Mi az, Bree?
-
Öö. Én jövök sörpongban, és gondoltam, lehetnél a párom.
Akkor hallottam másodszor a „sörpong” szót. Mi a fene az egyáltalán? -
Azt se tudom, hogy kell játszani.
-
Hát, az baj. Úgy viszont sosem fogod megtudni, ha egész este a
sarokban smárolsz. Elpirultam, és lehajtottam a fejemet, de Brandon csak nevetett mellettem. -
Oké, menjünk!
A srácok egy emberként magyarázták a szabályokat, míg Konrad (Bree lovagja erre a hétvégére) és Drew felállította az asztalt. Én bólogattam, de amikor minden poharat félig töltöttek sörrel, aggódni kezdtem. Ha a srácok jók sörpongban, akkor én pillanatok alatt kidőlök. Breehez hajoltam, és a fülébe súgtam. -
A poharakban tényleg ennyi sörnek kell lennie?
-
Sokkal kevesebbnek, de Drew le akar itatni. Reméljük, nem
találnak bele túl sokszor. -
Attól tartok, sikerül a terve.
Már most hányingerem volt, pedig még egy kortyot sem ittam. Szerencsére igaznak bizonyult, amit a kezdők szerencséjéről szokás mondani, mert csak egyszer dobtam mellé, és összesen két pohár sört kellett innom. Viszont ez a két pohár is elég volt ahhoz, hogy jól érezzem magam, és egyre többet nevessek. Igen, igen, az a baj, hogy pehelysúlyú vagyok. A fiúk újra felállították a poharakat, de ezúttal jóval kevesebb sört töltöttek. A következő ellenfél Brandon és Derek volt. A szemöldököm felemelve lassan elmosolyodtam, és azt kérdeztem: -
Na, mi az, ti is ki akartok kapni? Még sosem kaptam ki, úgyhogy készülj, gyönyörűm!
A fiúk kezdtek, és minden dobás betalált. Megittuk az első két nőtt, majd mi is két találattal kezdtünk. Aztán Brandon bedobta, de Derek mellélőtt. Bree és én viszont megint betaláltunk. Nagyon örültem a sikerünknek, de ezután Brandon és Derek is bedobta. Nem bántam, hogy Konrad és Drew nem voltak ilyen jók. Bree bedobta a sajátját, és én következtem. Mielőtt dobtam volna, Brandon kezeivel a feje fölé nyújtózkodott, és megfeszítette a hátát. A mozdulattól kicsit fentebb csúszott a pólója, és megláttam a tökéletesen izmos V-alakot a csípőjénél, amely az alig látható bokszer vonaláig húzódott. A golyót persze mellédobtam. Brandon jót nevetett, és megigazította a pólóját. Csaló. Miközben Derek épp a pohár sörét itta, Bree fülébe súgtam valamit, majd mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki. Mindenki hülyének nézett bennünket, de mi csak vállat vontunk. Brandon dobásra emelte a kezét, én pedig előrehajoltam, mintha keresnék valamit a földön, természetesen a fenekemmel Brandon felé. Mellédobta. Amikor Derek következett, Bree is kicsit előrehajolt, jobb belátást engedve ezzel
a dekoltázsába, majd kezével végigsimított a mellén. A golyó még az asztalt sem érte, ráadásul a barátnője is tarkón csapta. A hasunkat fogtuk a nevetéstől, mire legközelebb ránk került a sor. Mikor újra a fiúk jöttek, két ismeretlen srác állt mögénk, nehogy megint „csaljunk”. Igazából nem sokat számított a jelenlétük, mert a kis trükkjeink után mindannyian úgy nevettünk, hogy a következő pár körben senki nem talált be. A játék első felén pillanatok alatt túl voltunk, de az utolsó két poharat négy kör alatt sikerült Breevel bedobnunk. -
Én végeztem, valaki átveheti a helyemet - mondtam nevetve, és
odébb álltam az asztaltól. Brandon odajött hozzám. -
Nagyon viccesnek képzeled magad, ugye?
Bólogattam, és próbáltam volna távolabb menni az asztaltól, de Brandon elkapta a csípőmet, és a száját lágyan az enyémre nyomta. A csók után felkapott, és a kanapé felé indult. Lábaimat a csípője köré kulcsoltam, és olyan szenvedélyesen csókoltam, ahogyan csak spicces önmagámtól tellett. Felnyögtem, amikor fogaival az alsó ajkamba harapott, és leült velem a kanapéra. Szóval, ez hiányzott eddig az életemből? Vagy csak Brandon miatt forrt a vérem, és miatta kalapált így a szívem? A széles vállakba kapaszkodva testem összeolvadt az övével, miközben izmos karjaiban tartott. Nyelvünk ismét találkozott, ő pedig még szorosabban markolta a csípőmet, ahogy a testemet a testéhez feszítettem. Szája hirtelen elhagyta az enyémet, és felfedezőútra indult az államon, aztán lefelé a nyakamon. A szája és nyelve által okozott gyönyört egy ismerős férfihang törte meg. -
Ennyit a korhatáros besorolásról? - kérdezte Chase gúnyosan,
miközben a hátsó ajtó felé sétált a lánnyal. Elkerekedett a szemem, amikor körülnéztem. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy nem kettesben vagyunk. Hirtelen ráeszméltem, milyen pózban ülök Brandonon, és gyorsan lemásztam az öléből. Kerültem
Chase tekintetét, aki lecövekelt előttünk, és leültem Brandon mellé. Brandon zavartan nézett rám. -
Miért mondják, hogy korhatáros vagy?
Iszonyatosan elvörösödtem, és a kezeimet bámultam. Ezek szerint a fiúk nem árulták el neki. -
Nahát, még el sem mondta neked? A drága Hercegnő minden
téren érintetlen volt, amíg össze nem futott veled. Most már csak simán szűz, úgyhogy, nyugodtan emelhetünk a korhatáron, kaphat 12-es karikát. De talán ez sem marad sokáig. Hátha neked több szerencséd lesz vele, haver! Teljesen más okból ziháltam, mint néhány pillanattal ezelőtt. Képtelen voltam Brandon szemébe nézni, de tudtam, hogy még mindig engem bámul. Chase és a ma esti ringyója vihogva távozott, én pedig felpattantam, és Chase szobája felé futottam. Gondolhattam volna, hogy a buli idejére kulcsra zárja az ajtót, de akkor képes lettem volna betörni is, csak elbújhassak Brandon és a szégyenem elől. Végül a fürdőbe mentem, és pont bevágtam magam mögött az ajtót, amikor hallottam, hogy Brandon meg még valaki közeledik. Egy perc sem telt bele, és halk kopogást hallottam, majd bejött Bree, és becsukta az ajtót. -
Meg tudsz valaha bocsátani?
Ránéztem. -
Neked? Miért?
-
Amiért a múltkor elmondtam nekik.
-
Bree, nem rosszindulatból mondtad el. A lábadon is alig álltái,
amikor kicsúszott a szádon. Amit viszont Chase tett, az teljesen más. Leült mellém a padlóra, és az ujjaival végigsimított a lófarokba fogott hajamon. -
Mindenki hallotta?
-
Nem, a többiek a konyhában voltak. Csak én és Konrad álltunk
ott, a közelben. Bólintottam, és próbáltam örülni ennek a hírnek. -
Ide tudod adni a szobája kulcsát?
-
Harper, nem bújhatsz el mindig, amikor valaki kínos helyzetbe
hoz. Értsd meg, Breanna! Képtelen vagyok most Brandon szemébe
-
nézni. -
De miért?
-
Nem hallottad, mit mondott a bátyád? Ezek után hogy állhatnék
Brandon elé? Ezentúl majd ő is korhatárosnak hív, mint a többiek. Úgy néztem Breere, mintha ez magától értetődő lenne. - Nem ismerem annyira, de az alapján, amit láttam meg meséltél róla, lefogadom, hogy ő nem olyan, mint a többiek. Nem rád mérges, hanem Chase-re, amiért ilyen helyzetbe hozott. Alig bírtam rábeszélni, hogy ide jöjjön, és ne Chase után menjen. Csak gondoltam, jobb, ha előbb velem beszélsz. -
Köszi, Bree, igazi barátnő vagy. Beszélek is majd vele, de nem
most. Légyszi, add ide a kulcsot, tényleg szeretnék most egyedül lenni egy kicsit. Becsukta maga mögött az ajtót, de néhány másodperccel később hallottam, amint újra a fürdő felé tart, és valakihez beszél. -
Most nem akar beszélni veled, adj neki egy kis időt!
A mély hangot azonnal felismertem, de azt nem értettem, mit mond Brandon. -
Azért, mert megalázták! Ki fog jönni, ne izgulj... Ha valakit okolni
akarsz, engem okolj! Én mondtam el rögtön az első napon mindenkinek... Figyelj, Chase tényleg seggfej, de azzal csak Harpernek ártasz, ha most balhézni kezdesz vele. Hidd el, Chase gondoskodna róla, hogy az egészből te gyere ki rosszul, szóval, csak nyugodj le!
A következő néhány percben nem hallottam senkit, aztán meg- jelent Bree, kezében a kulccsal. Megnézte, hogy tiszta-e a levegő a folyosón, majd átvezetett Chase szobájába. -
Tessék! Életem második buliján megint a szobában bujkálok.
-
A mostaniért nem hibáztatlak, de szerintem beszélned kellene
Brandonnal. Fogalma sincs, miért kerülöd. Erőltetett nevetés közben előkotortam a táskámból egy pizsamanadrágot meg egy atlétát. -
Köszi, hogy beszéltél vele helyettem. Azt hiszem, most inkább
alszom. -
Ez komoly? Még csak tizenegy múlt.
-
Igen, de ma korán keltünk. Holnap majd tovább kitartok, oké?
Fogtam a szájvizemet, fogkefémet, fogkrémemet, ruháimat, és bevonultam a fürdőszobába. Mielőtt becsuktam volna az ajtót, még visszaszóltam Breenek: -
Tényleg köszi, Bree! Ha látod Brandont, megmondod neki, hogy
holnap megkeresem? Nem volt elragadtatva, de végül bólintott. Miután lemostam a sminkem és megmostam a fogam, beleugrottam a pizsamába, és bedőltem az ágyba. Alig pár perce feküdhettem ott, amikor Chase támolygott be a szobába. -
Nem tudnál végre leszállni rólam? - dörrentem rá, és felé for-
dultam. -
Mint már mondtam, drága Hercegnő, ez az én szobám.
-
Rendben, akkor én hagylak itt téged. - Ki akartam kerülni, de
megfogta a vállamat, és nem engedett elmenni. - Eressz el, Chase! -
Addig nem, amíg nem beszéltünk.
Ha nem fog le, mérgemben a kezemmel is hadonásztam volna. -
Nincs miről beszélnünk!
-
Sajnálom, hogy megbántottalak, de rohadt ideges voltam.
-
Van fogalmad róla, ez mennyire gyerekesen hangzik? Azért
bántottál, mert te ideges voltál!? És én mégis mivel bántottalak meg, Chase? És miért fogsz le mindig? Eressz el! Most! Azonnal! -
Mert öt percet sem vagy hajlandó beszélni velem!
-
Ideje lenne felfognod, hogy nem akarok beszélni veled! - Még
mindig nem engedett el. - Válaszolj! Mit tettem, amitől dühös lettél? Arcát hirtelen az arcom elé emelte, és még erősebben szorított. A fájdalomtól a lélegzetem is elakadt. Úgy éreztem, mindjárt eltöri a vállamat. -
Semmit! Nem csináltál semmit, nem rád vagyok dühös!
A lehelete bűzlött a vodkától, már a szagától be lehetett volna rúgni. -
Hagyd abba, Chase, ez fáj! Szállj le rólam, és tűnj innen!
Egyelőre nem éreztem magam fenyegetve, de gondolatban ösztönösen is átfutottam pár védekező mozdulatot arra az esetre, ha tovább durvulna a helyzet. Ekkor kivágódott az ajtó, és berontott Brandon, mögötte Bree és még pár ember. -
Chase, elment az eszed!? - üvöltött, és felénk rohant.
Brandon ökle eltalálta Chase arcát, aki azonnal elengedett. Sikítva ugrottam hátra, amikor Chase a földre zuhant. -
Ne merj többet hozzáérni! - Brandon hozzám lépett, és magához
húzott, a kezeivel pedig megfogta a fejem. - Bántott? Csak bámultam rá, és egyik kezemmel megsimítottam a kezét, biztosítva arról, hogy jól vagyok. Nem volt szükségem megmentőre, de lenyűgözött, ahogy Brandon kiütötte Chase-t. -
Gyere, menjünk innen! - A szobából kifelé menet megállt Bree
mellett. - Sajnálom, Bree... Bree tiltakozásul felemelte a kezét. - Ne sajnáld, megérdemelte - mondta mosolyogva, majd visszanézett
a még mindig földön fekvő bátyjára. Jókora ütést kaphatott. - Meg tudod oldani, hogy Harpernek legyen hol aludnia? Nem akarom, hogy Chase a közelében legyen. -
Persze.
-
De aztán kezeket a paplan fölé! - tette hozzá szigorú tekintettel.
-
Igenis, hölgyem. - Finoman megsimogatott, majd átvezetett az
ajtóban és a folyosón összegyűlt tömegen. A szobája sötétjében felém fordult, és újra megfogta az arcomat. - Jól vagy? - Igen, nincs semmi baj. Csak beszélni akart velem. -
Nem kényszeríthet arra, hogy beszélj vele vagy a szobájában
maradj. Első szóra el kellett volna engednie. -
Első szóra?
Sóhajtott. -
Mindent hallottunk, Harper.
Felnyögtem, és fejemet a mellkasára hajtottam. Még mindig nem kapcsolt villanyt a szobában, így szerencsére nem látszott, hogy már megint elvörösödtem. -
Remek. Kezdem azt érezni, hogy nem kellene többet ebbe a
házba jönnöm. -
De talán csak akkor nem, ha Chase is itt van. - Nevetett, amikor
játékosan a hasára csaptam. - Megvédelek. -
Észrevettem. Szerintem teljesen kiütötted.
-
Hidd el, hogy nem. Épp csak akkorát ütöttem, hogy legközelebb
kétszer is meggondolja, mielőtt hozzád ér. - Elengedett, hogy rám tudjon nézni, bár sokat nem láthatott, mert tényleg nagyon sötét volt a szobában. - Baj? -
Nem baj, csak meglepődtem. Nem számítottam ilyesmire.
-
Sajnálom. Kicsit sok volt ma már másodszorra így látni titeket,
hogy arra kéred, eresszen el.
Ha én ütöttem volna, nem állok le egy után. Brandon pedig még bocsánatot kér, hogy megvédett. Kezeimet a nyaka köré fonva magamhoz húztam, de mielőtt összeért volna a szánk, megálltam egy pillanatra. -
Ne sajnáld!
Két apró csókot adtam az ajkára, majd a homokomat nyomtam oda. -
Nem lett volna szabad ilyet tennem előtted.
Én csak mosolyogtam bele a sötétségbe. Fogalma sem volt arról, mennyire jólesett, amit tett, de nem is akartam elmondani. -
Biztos vagy benne, hogy nem ütötted ki teljesen?
Brandon nevetése betöltötte az egész szobát, engem pedig kellemes nyugalom hatott át tőle. -
Ebből élek, Harper. Biztos vagyok benne, hogy nem kapott
akkorát. -
Micsoda? Mi az, hogy ebből élsz?
-
Verekszem. Bree nem mondta?
Nem, és ennek nem örültem. Az ilyesmit az ember nem felejti el, ha elmondják neki. -
Nem, nem mondta. De hogy érted, hogy ebből élsz? Mi az, hogy
verekszel? -
MMA-zok, és gyakran utcai harcolok. Időnként indulok egy- egy
helyi versenyen is, de az utcai harc jobban megéri. Kevesebb szabály, több pénz. Hirtelen sokkal félelmetesebbé vált a szememben. Magas volt, izmos és nagyon erős, de eddig inkább fehérnemű- vagy Abercrom- bie and Fitch-modellként gondoltam rá. -
Hűha!
Ennél a béna válasznál többre nem futotta. -
Látom, nem vagy tőle elragadtatva - szólt egykedvűen.
A fejemet ráztam. Nem zavart, sőt, így még izgatóbbá vált a szememben. Ez vajon normális? -
Mióta csinálod?
-
Hát, edzeni akkor kezdtem, amikor apám meghalt. Így próbáltam
kicsit megfeledkezni a gondokról. Az utcai harcot elsőévesen kezdtem, miután találkoztam Braddel és Chase-szel az egyik itteni edzőteremben. -
Ők is harcolnak?
Ezt is elfelejtette Bree megemlíteni? -
Nem igazán, ők csak edzeni járnak. Volt pár bunyójuk, de a tavalyi
év közepe óta nem láttam őket. -
Hűha - szóltam hozzá ismét.
Harper, ma brillírozol! Brandon feszült tekintettel próbálta kifürkészni a gondolataimat. -
Ez ijesztő is, meg vonzó is. Megnézhetem egyszer, amikor verek-
szel? Széles mosoly jelent meg az arcán. -
Ha szeretnéd. Biztos lesz bunyó valamikor a napokban.
-
Azt se tudod, pontosan mikor lesz?
-
Nem. Kezdés előtt egy órával hívnak fel. A nézők is csak ezután
tudják meg, így nincs nagy felhajtás, és nem vonjuk magunkra a nemkívánatos személyek figyelmét. -
Úgy érted... a rendőrökét?
-
Vág az eszed - suttogta a nyakamba, én pedig megborzongtam a
forró leheletétől. - Mehetünk aludni? Nem volt kedvem, de bólintottam. -
Te hol alszol?
-
A földön.
Adott egy puszit az orromra, majd úgy felkapott, mintha meg sem érezné a súlyomat.
-
Úristen!
Nevetett, felhajtotta az ágytakarót, és letett az ágyra. -
Ugye, tudod, hogy erre azért én is képes lettem volna? - kérdez-
tem az ijedtségtől zihálva. -
Tudom, de abban mi a vicces? - Apró puszikat lehelt a vállamtól
egészen a nyakamig. - Mindjárt jövök. Hallottam, ahogy kihúz, majd visszatol egy fiókot, aztán kimegy a szobából. Próbáltam megnyugodni és elaludni, de még mindig teljesen éber voltam, amikor úgy öt perc múlva kinyílt az ajtó, és ott állt Brandon egy szál rövidnadrágban. Ennek a fiúnak aztán isteni teste van. Szememet a felsőtestén legeltettem, és mintha láttam volna valamit a mellkasán, de mire alaposabban szemügyre vehettem volna, az ajtó becsukódott, és a szobában ismét koromsötét lett. Felkapott egy párnát az ágyról, és ledőlt a padlóra. Pár percig tartott belátnom, hogy képtelenség elaludni abban a tudatban, hogy ő ott fekszik lent. Szörnyen kényelmetlen lehetett, és még takarója sem volt. -
Figyelj, Brandon!
-
Hm?
Egy pillanatra csendben maradtam, és majdnem lebeszéltem magam az egészről. De csak majdnem. Az ágy szélére húzódtam, és lenéztem oda, ahol feküdt. Mosolyogva leengedtem a kezem az izmos mellkasára. Arra vágytam, hogy minden porcikáján végigsimíthassak, de még inkább arra, hogy a karjaiban lehessek. -
Nem akarom, hogy ott aludj. Oh, rendben van.
Fogta a párnáját, és az ajtó felé indult. -
Ho... hova mész?
-
Átmegyek Drew szobájába.
-
De miért?
-
Hogy nyugodtan tudj aludni. Holnap találkozunk, Harper, aludj jól!
Ez a srác naponta ver hülyére embereket, most meg mindent meglesz, nehogy kényelmetlenül érezzem magam? Édes istenem, ez a pasi tökéletes. Nevettem egyet, és felültem. -
Nem úgy értettem. Azt akarom, hogy a szobában maradj, és nem
akarom, hogy a földön aludj. -
Biztos?
-
Gyere ide!
Kinyújtottam felé a kezemet. Megfogta, és bebújt mellém, majd megpuszilta a tenyeremet. -
Tényleg szívesen alszom a földön, ha neked így kényelmetlen.
-
Tudom.
Magamban elmosolyodtam, miközben hátammal a mellkasához simultam és boldogan felsóhajtottam. Jól gondoltam, tényleg pontosan oda passzoltam. -
Kérdezhetek valamit?
Nevettem. Gyakorlatilag ugyanezzel a kérdéssel indult az este. -
Persze.
-
Miért nem akartál találkozni velem azután, amit Chase mondott?
Jaj, már el is feledkeztem az egészről. -
Zavarban voltam, és féltem, hogy vajon mit gondolsz rólam.
-
Mit gondolok rólad? Miért?
Szemmel láthatólag én vagyok az egyetlen ember, aki így gondolkodik. Felé fordultam. -
Mert különc vagyok. Két héttel ezelőttig még buliban sem voltam,
sosem lógtam korombeli srácokkal, és ahogy Chase is mondta... -
Én vagyok az első, akivel csókolóztál?
Hosszú másodpercekig nem válaszoltam.
-
Igen.
Felnevetett, ujjával pedig a hátamat simogatta. -
Soha nem jöttem volna rá, elképesztően csókolsz.
-
Nem kell hízelegned, hogy jobban érezzem magam.
Most még hangosabban nevetett. -
Nem hízelgek, esküszöm. A két menet sörpong alatt csak arra
vártam, hogy végre megcsókolhassalak. Tehát fogalma sem volt semmiről. -
Szóval, nem tudtad, miért hívnak korhatárosnak?
-
Abszolút nem. Azt hittem, a Hercegnőzéshez van valami köze, de
fogalmam sem volt, honnan jött a név. -
Egyik névért sem rajongok túlzottan - morogtam.
-
Tőlem aztán nem fogod őket hallani - suttogta a nyakamhoz
hajolva, nekem pedig az egész testem beleremegett. - Ígérem. A pillanatnyi borzongás majdnem elfeledtette velem, hogy mit akartam kérdezni. -
Nem zavar, hogy ennyire tapasztalatlan vagyok?
Ajka a kulcscsontomhoz ért, és megéreztem, ahogy elmosolyodik, és a fejét rázza. -
Nem. Őszintén szólva, élvezem a tudatot, hogy mindenből velem
éled majd át az elsőt. Mindenből? Te jó isten, a szívem már a gondolattól majd kiugrott a helyéről, hogy úgy legyek vele. Nem akartam elsietni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, amint Brandon izmos teste az enyémhez simul. -
Te voltál már valakivel?
Abból, ahogy fészkelődni kezdett, éreztem, hogy tudja, mire gondolok. -
Igen.
-
Hány lánnyal?
Kicsit hátrébb húzódott, és a hajamon keresztül a nyakamhoz nyúlt. -
Harper... komolyan tudni szeretnéd?
Már most teljesen belezúgtam ebbe a fiúba, és úgy gondoltam, ha egyszer neki is komolyabbak lennének a szándékai velem, akkor feltétlenül tudni szeretném, hány nővel volt dolga. Istenem, kérlek, add, hogy ne legyen olyan, mint Chase! Nyeltem egy nagyot. -
Igen, komolyan.
Elvégre éppen arról beszéltünk, hogy minden első élményem vele történne meg. Nem úgy fair, ha én is tudok az ő élményeiről? Nagyot sóhajtott, és néhány pillanatig gondolkodott. -
Öttel. Nem vagyok olyan, mint a többi fiú a házban, nekem voltak
párkapcsolataim. Szóval, öt barátnőm volt. Öt lány rengetegnek tűnt nekem, de másfelől nézve, legalább egy kezén meg tudta számolni. Chase talán egy heti mennyiséget sem tudna a tíz ujján megszámolni. -
Oké.
-
Figyelj, velem bármit megbeszélhetsz! - Előrehajolt, és a fülembe
suttogott: - Soha nem hoználak szándékosan kényelmetlen helyzetbe. Ha mégis ilyet tennék, szólj rám! És azt is megígérem, hogy soha semmi olyat nem fogok erőltetni, amit nem szeretnél. -
Tudom, hogy nem, ettől nem félek. - Arcomat a mellkasához
nyomtam, és próbáltam ellenállni a vágynak, hogy végigsimítsak a hasán. így voltunk csendben néhány percig, már majdnem elaludtam attól, hogy ujjaival a hátamat simogatta, de nem akartam még, hogy véget érjen ez az este. - Hol voltál, amikor kimentéi? -
Hiányoztam? - nevetett, arcát a hajamba túrva. - Gyorsan lezu-
hanyoztam. -
Akkor az tényleg gyors volt.
Ez komoly? Alig pár percre ment ki, nekem annyi idő arra sem elég,
hogy a hajamat megmossam... na nem mintha neki ilyen jellegű problémái lettek volna. Kezemmel a feje búbjához nyúltam, és végigsimítottam néhányszor a rövid haján. -
Zavar, hogy itt a fejem?
-
Egyáltalán nem.
Őszintén mondtam, jó érzés volt a tenyeremmel és az ujjaimmal érezni a haját. Azóta erre vártam, hogy először megláttam az ebédlőben. Ujjaim hegyével finoman tovább simogattam, amit ő elégedett szuszogással nyugtázott. -
Nem is tudod, milyen jó érzés ez.
Fentebb csúsztam az ágyban, és megpusziltam először a feje tetejét, majd a halántékát, szépen lassan haladva az ajka felé. A szájához közelebb érve vadul megcsókolt, és a sóhajából éreztem, hogy néhány pillanatig levegőt sem vett. Szorosan magához ölelt, majd fölém hajolt, amitől teljesen lázba jöttem, és próbáltam még közelebb húzni magamhoz. Térdét a lábaim közé csúsztatta, engem pedig elöntött a hasam alatt a forróság, amikor a térdét fentebb húzva a combom belsejéhez ért. Ismét kellemes borzongás futott át a testemen, ahogy végigsimított a nyakamon. -
Harper - nyögte Brandon -, ne csináld ezt!
Hirtelen megálltam. -
Valami rosszat tettem?
Hatalmas sóhaj közepette hanyatt feküdt, és a karjaiba gördített. -
Nem remegj így bele, ha megcsókollak! Teljesen megvadítasz.
Nagy megkönnyebbülés volt, hogy semmi rosszat nem tettem. A számba harapva próbáltam leplezni az idétlen vigyoromat. Jó volt tudni, hogy én is olyan hatással vagyok rá, mint ő rám. -
Ha
nem
alszunk
visszamenni a földre.
most
azonnal,
akkor
kénytelen
leszek
Csalódottan sóhajtottam, de igaza volt. -
Jó éjt, Brandon, találkozunk reggel.
-
Jó éjt, kicsim!
REGGEL
SENKI
nem hozta rám a frászt. Pontosan tudtam, hol vagyok és
kinek a karjaiban fekszem. Pár percig mozdulatlanul élveztem az alvó Brandon ölelését, míg aztán ő meg nem mozdult, és ujjaival megsimogatta a csípőmet. -
Csak nem felébredtél?
-
Nagyon remélem, hogy nem csupán álmodom ezt az egészet.
Te jó ég, létezik ennél szexibb férfihang? Felé fordultam, neki pedig elállt a lélegzete. Kezeimmel azonnal az arcomhoz kaptam, és azért imádkoztam, hogy ne nézzek ki iszonyú borzalmasan.
Előző
este
lemostam
a
sminkemet,
úgyhogy
a
szempillaspirálom nem folyhatott le, de ezer más dolog hülyén nézhetett ki rajtam. Brandon finoman kihámozta az arcomat az ujjaim közül. -
Harper, gyönyörű vagy. - Kezét végighúzta az arcomon, és hát-
rasimította a hajam. - Tegnap semmit nem láttam belőled a sötétben, de most... - Elhallgatott, és a fejét rázta. - A gyönyörű az egyetlen, amit mondani tudok. Mosolyogtam, és ezerszer végigfutottam az arcát. Valami nem stimmelt, de sokáig nem jöttem rá, mi az. -
Neked barna a szemed!
Rám mosolygott, és én alig bírtam ki, hogy ne csókoljam meg azokat az isteni gödröcskéket. -
Kösz az információt!
-
Nem úgy értem, csak eddig azt hittem, hogy szürke, mint az
enyém. -
Senkinek nincs hozzád hasonló szeme, egyszerűen rabul ejtő. -
Értetlen tekintetemet látva folytatta. - Szürkés, barnás, zöldes. Mikor milyen. Folyton változik. -
De a tiedet tegnap szürkének láttam, most meg barna, olyan
mogyorószínű. -
Ez függ a fénytől és a pólóm színétől is.
-
És mitől lesz zöld?
Teljesen felcsigázott, az összes lehetséges színárnyalatot látni akartam. -
Nem tudom, gondolom olyan dolgoktól, amiktől Hulk is átalakul.
Nevettem, és megpusziltam az állát. -
Kár, hogy tegnap sötét volt Chase szobájában, szívesen megnéz-
tem volna azt a színt is. Keze ökölbe szorult a hátam mögött, és olyan volt, mintha felmordult volna. -
Hé, nyugi!
-
Bocs! - Nagy levegőt vett, és próbált megnyugodni. - Csak kez-
dem azt érezni, hogy egy nem volt elég. Járna még neki pár ütés a tegnapiért. Férfiak, és az örökös erőszakoskodás. Nevetséges. -
Ne is gondolj erre! Teljesen jól vagyok, és csak le akart égetni.
-
Ha újra megpróbálja, és én nem vagyok ott, ugye, elmondod?
Nagy levegőt vettem, és megcsókoltam. Jobbnak láttam hanyagolni ezt a témát, végül is csak meg akar védeni. -
El. - Amikor arcommal ismét a mellkasához bújtam, végre
alkalmam nyílt jól megnézni azt is. - Hiszen neked tetoválásod van! A mellkasára tetovált számokat simogattam, és próbáltam rájönni az értelmükre.
-
Igen, van egypár.
-
Mit jelentenek ezek a betűk és számok?
Ujjaimmal végigsimítottam az összesen. UAF1759 11 01 -
United Airlines Flight 175. Szeptember 11. 2001.
-
Apukád.
-
Mhmm.
-
Kérdezhetek valamit? Nem muszáj válaszolnod.
Hajamat megint a fülem mögé simította, majd az arcomat simogatta. -
Neked bármire válaszolok.
-
Mit keresett azon a gépen?
-
Évente kétszer kéthetes üzleti útra ment, és beutazta az országot.
New York lett volna az utolsó állomás, mielőtt hazajön. Hatalmas fájdalom csengett a hangjából, és már bántam, hogy ezt megkérdeztem. -
Sajnálom - suttogtam a mellkasába, és puha csókokkal halmoz-
tam el a tetoválást. Egy darabig csendben voltunk, majd újra a hajammal kezdett játszani, és a hátamat simogatta. Még legalább öt percet vártam, mire újra kérdezni mertem. - A többi tetoválást is megmutatod majd? Mosolygott, és hátat fordított nekem. A szavam is elállt, amikor megláttam a hátát és a vállait. Határozottan több tetoválása volt „egypár”-nál. Nonfiguratív tetoválások vezettek a jobb vállától egészen a derekáig. Kifejezetten hülyén néztek volna ki, ha nem Brandonon vannak, de az ő kidolgozott hátához tökéletesen illettek. A bal oldalán néhány idegen nyelven írt szó látszott a bordái felett. Egy fecske, pár csillag és egy kelta kereszt társaságában volt még ott kettő-három számomra ismeretlen motívum is, amelyek remekül emelték az összhatást. -
Brandon, ez lenyűgöző - suttogtam végül.
-
Tetszenek?
Próbált megfordulni, de nem engedtem, hogy tovább gyönyörködhessek a tetkókban. Nevetve megragadta a kezem, és megpuszilta a tenyeremet. Amikor végre kibámészkodtam magam, a vállát meghúzva jeleztem, hogy visszafordulhat. -
Köszönöm, Harper - szólalt meg lágy hangon.
-
Mit?
-
Hogy beszélhettem róla, és hogy így reagáltál rá.
Magamhoz húztam az arcát, és egyenesen a szemébe néztem. -
Ha bármikor beszélni akarsz róla, én itt leszek.
Egy gyors csók után végül kimászott az ágyból. Azonnal hiányzott az ölelése, amit hangos nyöszörgéssel jeleztem is. -
Ne morcoskodj! Aranyosan csinálod, de el akarlak vinni regge...
izé, ebédelni. Morogva próbáltam kikászálódni az ágyból, mielőtt azonban a lábam földet ért volna, felkapott, a csípője köré fonta a lábaimat, szájával pedig az enyémre tapadt. Találkozott a nyelvünk, és most nem tűnt úgy, mint aki bánja, hogy beleremegtem. A szájába nevettem, amikor a hátamat a falnak nyomta. A szám után végigcsókolta a nyakamat és a vállamat. Mozogni kezdtem, amikor hirtelen meg- állt. Összeszorított fogakkal szívta be a levegőt, és éreztem, ahogy megremeg a mellkasa. -
Ez nem igaz, bazd meg!
Az üvöltéstől ledermedtem. Nyilván sikerült mindenkit felébresztenie a házban. Magamhoz tértem, és próbáltam megnyugtatni. -
Brandon! Mi a baj?
A milyen dühösnek látszott, olyan finoman fogta a karomat. Egyre hevesebben vette a levegőt, de éreztem, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy a falhoz nyomott. Káromkodott még valamit magában, majd ismét találkozott a tekintetünk, aztán letett a földre. Nagyon megijedtem, mert gyűlöletet láttam a szemében.
-
Brandon, mi van!?
A száját összeszorítva a homlokomnak nyomta a homlokát, és becsukta a szemét. Mikor lenéztem, hogy megkeressem, mit láthatott, kezével az állam alá nyúlt, és megállított. -
Ne! - morogta.
Néhány pillanattal később mély levegőt vett, és megint a karomra pillantott. -
Harper - sziszegte összeszorított fogai mögül. - Maradj itt, és
öltözz fel! Mindjárt jövök. Finom puszit lehelt a homlokomra, és elindult kifelé. -
Brandon, mi a ba... - Elkerekedett a szemem. - Úristen!
-
CHASE! - üvöltötte, miközben kirohant a szobából.
Döbbenten bámultam, ahogy becsapta maga mögött az ajtót. Hallottam, hogy ismét Chase után ordít. Felkaptam a földről a pólót, ami tegnap volt rajta, és felvettem, miközben már én is rohantam kifelé a szobából. -
Brandon! Brandon, ne csináld!
-
Chase, nyisd ki ezt a kurva ajtót! - üvöltötte, és öklével verte az
ajtót. A nappaliban néhány fős csapat gyűlt össze az ébredezőkből, mire Bree végre kinyitotta az ajtót. -
Neked meg mi bajod? - sziszegte Bree.
-
Hol van Chase!?
Mielőtt válaszolhatott volna, kinyílt a hátsó bejárat, és a szemét törölgetve belépett Chase. Odakint aludt? -
Mi ez az ordítozás?
-
Te szemét állat! - Brandon hangja szinte dübörgött, amikor
keresztülviharzott a nappalin. -
Brandon!
Elég közel álltam az ajtóhoz, hogy Chase elé léphessek, aki persze nem kért ebből. Finoman maga mögé tolt, és láttam, ahogy az egész leste megfeszül, készen állva bármire, ami következik. - Ne! Brandon, kérlek, állj le! Beugrottam a két fiú közé, és egyik kezemmel Brandont, a másikkal Chase-t próbáltam távol tartani. Nem érdekelt, miből él Brandon, vagy hogy alig egy napja ismerem, biztos voltam benne, hogy engem nem bántana. Még akkor is finoman ért hozzám, amikor majd felrobbant a dühtől, ez épp elég bizonyíték volt nekem. -
Harper, légy szíves, állj arrébb!
-
Nem. - Még mindig ott álltam, kezeimet a két fiú felé tartva.
Egy perc is eltelt így, mire éreztem, hogy nem fog nekirontani Chasenek,
úgyhogy
a
kezeimet
leengedve
odamentem
hozzá,
és
megsimítottam a meztelen hasát. - Chase nem ér ennyit - suttogtam. Úgy vette a levegőt, mint valami bika. -
Ugye, most viccelsz? Ő...
-
Tudom - suttogtam halkan, hogy csak ő hallja. - Én is láttam,
Brandon, de akkor se tedd ezt! -
Elmondaná valaki, mi folyik itt?
Nem figyeltem, ki kérdezte, gondolom valamelyik lakótárs. Egyik karomat Brandon nyaka köré fonva magamra irányítottam a tekintetét. -
Megoldjuk, de nem így, oké? - Megcsókoltam, és belenéztem a
meleg szemeibe. - Hadd beszéljek vele én. Találkozunk a szobában egy perc múlva. Tekintetét hol rám, hogy Chase-re szegezte, míg végül fújtatott egy nagyot. -
Azt már nem. - Mielőtt válaszolhattam volna, ölbe kapott, és
elindultunk vissza a szobába. Szerettem volna emlékeztetni, hogy tudok egyedül járni, de úgy éreztem, hogy ez most nem a legalkalmasabb
pillanat. - Ne haragudj, de nélkülem nem mehetsz a közelébe! Határozottan megcsókolt, és letett a földre. -
Igen, rájöttem.
-
Most biztosan haragszol rám, de... - benézett a rajtam lévő póló
ujja alá, és nagyot sóhajtott. - Miért állítottál le? -
Mondtam, nem ér annyit az egész - feleltem. - Együtt laktok ebben
a házban, és ha most nekimész, abba más is belekeveredhet. Nem akarok egy ilyen harc kirobbantója lenni. Gyűlöltem magamat, amiért aggódom Chase-ért. Ő is elég nagyfiú már, és ezúttal biztosan nehezebben adta volna magát, de nem akartam, hogy baja essen, márpedig Brandon képes lenne komoly kárt tenni benne. Ujjaival az orrnyergét dörzsölte, és mélyeket lélegezve próbálta megnyugtatni magát, miközben leült az ágyra. -
Zúzódások vannak a karodon, Harper, zúzódások. Miért nem
mondtad, hogy ilyen erővel szorított? -
Nem éreztem, hogy ilyen erősen szorított - hazudtam.
Ebben a percben kopogtak az ajtón, majd Chase nézett be a szobába. Brandon
dühösen
felpattant
az
ágyról,
mire
egyik
kezemmel
megsimítottam a mellkasát, és reméltem, hogy érti a célzást. Szerencsére értette, mert most biztos, hogy nem tudtam volna megállítani. -
Most, hogy mindenkit felébresztettél a házban, beavatnál, mi
történt? Ereztem, ahogy Brandon mellkasa remeg a kezeim alatt. Jesszus, valakinek le kell nyugtatnia ezeket a srácokat. -
Chase - szólaltam meg higgadtan -, tegnap mennyire voltál
részeg? -
Ahhoz nem eléggé, hogy elfelejtsem, miért fáj az állam.
Szemét egy pillanatra sem vette le Brandonról. Szinte látszott rajta,
ahogy azon töri a fejét, hogyan adhatná vissza a tegnapi ütést. -
Megérdemelted, Chase, mert durva voltál.
Chase méltatlankodva legyintett, és végre rám nézett. -
Csak beszélgettem veled!
Brandon magához húzott, majd lassan feltűrte a pólóm ujjait. -
Ez neked a beszélgetés!?
Chase a karomra pillantott, és elsápadt, amikor meglátta a három zúzódást. Az egyik a bal karomon volt, még a buli elejéről. Minden egyes ujja nyoma jól kivehetően látszott. A másik kettő ott volt, ahol a két hüvelykujját a vállamba nyomta, amikor a szobájában találkoztunk. A fejét rázta, és alig bírta levenni a szemét a karomról, de végül újra a szemembe nézett. -
Úristen, Harper! Ezt én tett... én. - Nagy levegőt vett, és egyik
kezével a hajába túrt. - Harper, én úgy sajnálom! Fogalmam sem volt, esküszöm, nem akartalak bántani! Ebben biztos voltam. Amikor történt, akkor is tudtam, hogy Chase sosem tenne kárt bennem szándékosan. Brandont viszont senki nem tudta volna meggyőzni erről. Chase arcán látszott, hogy sokkal jobban bántja a saját lelki ismerete, mint Brandon ökle tenné. Brandon figyelmeztetése ellenére odalépett hozzám, és kezét a bal karomra tette. Ujjai tökéletesen ráillettek a legnagyobb véraláfutásra. -
Harper - kétszer is megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta -,
beszélhetnénk négyszemközt? Éreztem, hogy Brandon egyre idegesebb, de végül csak lassan maga felé fordított, megpuszilta a nyakam, és a fülembe súgta: -
Elmegyek kajáért. Ha valami olyat tesz, hívj, és azonnal itt
vagyok. Bólintottam, és figyeltem, ahogy Brandon felvesz egy pólót, majd megkeresi a pénztárcáját és a kulcsait. Indulás előtt olyan szenve-
délyesen csókolt meg, hogy Chase jelenlétéről is majdnem megfeledkeztem. Az önelégült vigyorából tudtam, hogy direkt csinálta. Vetett egy utolsó fenyegető pillantást Chase-re, és kiment. Chase megvárta, amíg a bejárati ajtó becsukódott, csak azután szólalt meg. -
Jól vagy? Ez hülye kérdés, persze hogy nem vagy jól.
-
De igen, jól vagyok.
-
Miért mondod ezt?
-
Mert jól vagyok! - Jézusom, itt mindenki ilyen törékenynek gondol?
Tudom, hogy kicsi vagyok, de az ég szerelmére, apám tengerészgyalogos! Naponta jártam ki gyakorlatozni, együtt edzettem az egységével, és a srácok szabadidejükben önvédelemre tanítottak. - Nem fáj. Azt sem tudtam, hogy ott vannak, amíg Brandon észre nem vette. -
Harper, én... én nem akartalak bántani, esküszöm.
Hatalmas fájdalom sütött a szeméből, biztosan nem szándékosan csinálta. Mielőtt végiggondoltam volna a helyzetet, átkaroltam a nyakát, ő pedig az arcomhoz nyomta az arcát. -
Tudom, hogy nem. Tényleg nincs baj, részeg voltál, én pedig
makacskodtam. Mordult egyet, és hátrébb hajolt, hogy rám nézzen. -
Ne csináld! Ne tegyél úgy, mintha minden rendben lenne, mert
nincs. Mindenkivel ezt csinálod. És ne próbálj védeni! Igen, Hercegnő, részeg voltam, és részegen néha nem tudom, mit csinálok, de ez nem mentség. Hangja lágyan körülölelte a becenevem, és egy pillanatra kizökkentett, de tudtam, hogy ezzel most nem foglalkozhatok. -
Talán akkor nem kéne innod - vicceltem, ezzel próbálva oldani a
feszültséget. -
Talán tényleg nem. - A homlokát ráncolta, de nem tűnt mér-
gesnek, inkább mintha elgondolkozott volna. - Miért ő, Harper? -
Mire gondolsz?
-
Miért Brandon? Miért Brandonnak adtad az első csókot?
Furcsa volt, hogy nem próbál gúnyt űzni belőlem, alig tudtam hova tenni a helyzetet. -
Miért ne Brandon? - válaszoltam egyszerűen. Nevetett egyet, de
nem mondott semmit. - Miért zavar ez ennyire, Chase? -
Mert valaki olyat érdemelsz, aki látja, milyen csodálatos lány vagy.
Nem kellett volna engedned az első fiúnak, aki rád szán egy napot. -
Úgy beszélsz, mintha mindenemet neki adtam volna, pedig csak
csókolóztunk! - Elengedtem Chase-t, és leültem az ágyra. - Amúgy meg, hogy jössz te ahhoz, hogy eldöntsd, ki jó nekem, és ki nem? -
Kérlek ne! Ne adj oda neki mindent! - Átölelt, majd arcát
visszahúzta az enyémhez. - Nem érdemel meg téged, Harper. Egyre szaporábban vettem a levegőt. Tudtam, hogy hátrébb kellene hajolnom, de a testem nem mozdult. -
És akkor ki érdemel meg... talán te? - A hangom alig volt han-
gosabb a suttogásnál. Felcsillant a szeme, de aztán becsukta, és oldalra billentette a fejét. -
Nem. Én sem érdemellek meg. Valaki olyan érdemel meg, aki
megbecsül, óv téged, és törődik veled. Valaki, aki meglátja, hogy ilyen lánnyal még életében nem találkozott, és nem is fog. Újra a szemembe nézett, és csak bámultunk egymásra. A szavai teljesen lenyűgöztek. Soha nem hallottam még ennyi érzelmet senki hangjában, viszont alig ismertük egymást, ezért úgy vettem hogy ezeket nem gondolhatta komolyan. Közelebb jött, amíg már alig egy centi választotta el a szánkat, én pedig azt éreztem, hogy mindjárt megáll a szívem. -
Chase...
A hangja rabul ejtett, és éreztem a leheletét az ajkamon. Ez elég volt ahhoz, hogy a szemem becsukódjon, a szám pedig résnyire nyíljon. -
Az első estén éreztem, hogy nincs még egy ilyen lány, mint te.
Olyat érdemelsz, aki legalább annyit várt rád, amennyit te vártál rá. Sajnos bármennyire is szeretnék ez a fiú lenni, nem lehetek. Csalódott sóhajt kellett elrejtenem, ahogy hátrébb hajolt tőlem. A karjaim feladták, és visszazuhantam az ágyra. Próbáltam szabályozni a légzésemet. Nem volt egészséges így érezni valaki iránt. Apró nyögés hagyta el a számat, amikor egy hatalmas puszit nyomott a torkomra. -
Elképesztő vagy, Harper! Soha senki nem lesz méltó hozzád.
Ujjaimmal a hajába túrtam, de nem húztam magamhoz. Féltem, hogy mi történne akkor. Ha most megcsókolnám, nem tudom, le tudnék-e állni. És milyen lány lennék akkor? Tegnap este végre megvolt az első csókom, és alig tizenöt perce még Brandon nyomott a falnak. Már most szinte felőrölt, ahogy a két fiú iránt éreztem, nem akartam tovább bonyolítani a dolgokat azzal, hogy megcsókolom Chase-t. Az igaz, hogy nem ismertem túl régen Brandont, de nem bírtam volna elviselni a gondolatot, hogy megbántom őt. Mielőtt mozdulhattam volna, Chase végigsimította orrával az alkarom belsejét, apró csókot lehelt a csuklómra és a tenyeremre, majd kibújt a kezeimből, és kisétált az ajtón. Felálltam, és igyekeztem túltenni magamat a Chase okozta érzelmi viharon, majd a fürdőbe mentem, hogy felfrissüljek, mielőtt Brandon visszaér. Mire a szobába értem, ő már jegeskávéval és áfonyás muffinnal várt. Elmosolyodtam, mikor megláttam, és azonnal a nyakába ugrottam. Komor tekintete azonnal elbűvölő mosolyra váltott, amikor elkapott, majd felemelt a szőnyegről. Ez a srác imádott engem emelgetni. -
Nem volt gond?
-
Nem, nagyon rendes volt. Illedelmesen bocsánatot kért, és meg-
ígérte, hogy többet nem fordul elő. A fürdőszobában találtam ki, hogy mit fogok mondani. -
Ajánlom is. - Morogta a hajamba, és letett.
Nevetve felemeltem a kávémat. -
Köszönöm szépen!
-
Szívesen. Tudom, hogy nem sok, de reméltem, hogy ma este
elvihetlek valahova. Majdnem megfulladtam. -
El? Úgy érted, randizni?
Magában nevetett, majd a kezemet megfogva az ágyhoz húzott. -
Igen, randizni. Tudom, hogy nem túl eredeti, de mit szólnál, ha
elvinnélek előbb vacsorázni, aztán moziba? -
Istenien hangzik! - Talán kicsit túl lelkesen mondtam. Az arcomhoz
kaptam, és teljesen elpirultam. - Bocsi - motyogtam a kezembe -, még sohasem randiztam. Mosolyogva elsimította a hajamat az arcomból. -
Akkor a tegnapi mi volt?
-
Mi, a kávézás a Starbucksban? Azt hittem, csak úgy együtt lóg-
tunk. -
Istenem, Harper, imádnivaló vagy! - Adott egy puszit a homlo-
komra, majd hátradőlt az ágyon. - Oké, akkor a ma esti viszont randi. A számba haraptam, és próbáltam nem kiugrani örömömben a bőrömből. -
Mikor akarsz indulni?
-
Most lesz kettő óra, úgyhogy indulhatunk, mondjuk hatkor, ha az
jó neked. -
Négy óra múlva? Akkor mennem kell!
Fölé hajoltam, és szemérmesen megcsókoltam, majd elindultam, hogy megkeressem Breet.
Bree izgalmában kiugrott az ágyból, és Konradot szó nélkül otthagyva rohant velem, hogy megcsináljuk a körmünket. Gondoltam, később majd bocsánatot kérek Konradtól, de akkor csak annak tudtam örülni, hogy Bree mennyire jó barátnő. Nem tudom, miért voltam ilyen ideges, de már attól görcsbe rándult a gyomrom, ha az estére gondoltam. Bree azzal nyugtatott, hogy nincs miért aggódnom, hiszen azon már nem kell rágódnom,
vajon
megcsókoljam-e
az
első
randin.
A
kedves
megjegyzésére finoman oldalba könyököltem. Az egyetlen értelmes tanácsa az volt, hogy ne smároljunk a moziban, mert tök fölösleges és idegesítő is, aztán közölte, hogy valószínűleg aznap este is Brandonnál kell aludnom, mert ő Konraddal az alvásnál többet tervez. Rosszul éreztem magam, hogy egy nap után máris csókolóztam Brandonnal, de amikor Bree így beszélt előttem, csak a fejemet csóváltam. Legalább nem voltam olyan, mint ő. Abban is kételkedtem, hogy valaha képes leszek ilyen könnyen beszélni a szexről. Beugrottunk a koliba egy ruháért,
amit
Bree
tökéletes
első
randis
ruhának
vélt,
majd
visszamentünk a házba, hogy lezuhanyozzak a buli előtt. Épp végeztem a borotválkozással, amikor kinyílt az ajtó. -
Hahó! Te vagy az, Bree?
Hallottam felcsapódni a WC-ülőkét, majd valaki leült. - Nem, csak én. -
Chase! Te meg mi a fenét keresel itt?
Próbáltam takarni a testem különböző részeit, de mivel a mellem takarásához eleve két kézre volt szükség, nem voltam túl eredményes. -
Nyugalom, Hercegnő, nem lesek.
-
Esküdni mernék, hogy bezártam az ajtót!
-
Ugye, tudod, milyen egyszerű kinyitni a saját fürdőszobám ajtaját,
ha nálam van a kulcs? -
Nem várnád meg odakint, amíg kijövök? - nyafogtam, amikor
elzártam a vizet. A zuhanyfüggöny mellett beadott egy törülközőt, amibe örömmel csavartam bele magam, de még mindig nem álltam készen elhúzni az egyetlen dolgot, ami elválasztott minket. -
Válaszolj nekem valamire, és kimegyek. - Néhány pillanatot várt,
majd amikor nem szólaltam meg, folytatta. - Ma este vele mész el? -
Igen, Chase, vele.
-
Tényleg ezt akarod, vagy csak így akarsz visszavágni, mert azt
mondtam, hogy ne legyél vele? -
Azt hittem, csak egy kérdésre kell válaszolnom.
-
Harper! - szólt rám sürgetően.
-
Nem azért teszem, hogy visszavágjak, tényleg el akarok menni
Brandonnal. És ha a mai után megint elhív, már most megmondom, hogy akkor is igent fogok mondani. Nem látom akadályát, hogy vele menjek, ráadásul neked szemmel láthatóan nem kellek, úgyhogy semmi beleszólásod sincs a dologba. Hirtelen elrántotta a függönyt, és én úgy megijedtem, hogy majdnem elestem a kádban. -
Nem mondtam, hogy nem kellesz nekem. Azt mondtam, hogy
nem érdemellek meg. -
Az gyakorlatilag ugyanaz - vágtam a fejéhez. - Mindketten tudjuk,
hogy te Chase vagy, aki minden nőnemű lényt elkap, aki a közelébe kerül. Én nem akarok egy lány lenni a sok közül, és Brandonnál nem vagyok az. - Vártam, hogy mond valamit, de nem válaszolt. - Ha meg tudsz győzni arról, hogy nem jó ötlet vele lenni, akkor rajta, ha viszont nem, akkor ne akarj összezavarni! -
Ha tényleg ő az, akire vágysz, békén hagylak.
Ujjával végigsimított a legnagyobb véraláfutásomon, és láttam, ahogy a tekintete elkomorodik.
Kösz, mintha ezzel nem zavarna össze. Előrehajolt, és ajkát a zúzódásra nyomta, majd a ball vállamnál lévőre, végül a jobb vállamra. A tekintete borús volt, amikor újra a szemembe nézett. -
Sajnálom, Harper - suttogta, majd közelebb hajolt, és apró csókot
nyomott a szám sarkára. A térdeim remegni kezdek, de sikerült állva maradnom. -
Kérd el a számomat Breetől! Ma este dolgoznom kell, de ha
valami olyan történik, nyugodtan hívj, és már megyek is. Bólintottam, és végignéztem, amint kisétált a fürdőből. Azt sem tudtam eddig, hogy van munkája. Abban viszont biztos voltam, hogy nem fogom felhívni, mert abból semmi jó nem sülne ki. A szívem már az eddig történtektől is repesett, és biztosan megszakadt volna, ha megint valami lánnyal látom. Nem kerülhettem közelebb hozzá. Bármennyire is akartam, hogy más legyen, nem volt az, és talán soha nem is változik meg. Meg kellett próbálnom nem rá, hanem Brandonra és az esti randira gondolni. Hajat szárítottam, becsavartam a hajam végét, majd Bree segítségével kisminkeltem magam. Azt mondta, hogy körültekintően kell sminket választanunk, mert a zöld felső jól kiemeli a hajam vörös árnyalatát, és ezt nem szabad ellensúlyozni. Fogalmam sem volt, miről beszél.
Végül
halvány
aranyszínt
választott,
és
szerencsére
megengedte, hogy a szemceruzát és a szempillaspirált én tegyem fel. Nem igazán rajongtam érte, ha valaki hegyes tárgyakkal matat a szememnél. A telefonom rezegni kezdett, és elmosolyodtam, amikor láttam, kitől jött az üzenet.
J. Carter: Helló, Piroska! Milyen Kalifornia?
Én: Elllképesztő. Mikor jössz meglátogatni?;)
J. Carter: Amint megkapom rá az engedélyt. Én: Tuti?
J. Carter: Persze. És mi újság a kedvenc csajommal? Én: Megismerkedtem valakivel, és ma este elvisz életem első randijára!
J. Carter: Wow... tényleg? Én: Igen, tényleg. Miért? Úgy nézek ki, mint akit nem éri meg randira vinni?
J. Carter: Én ilyet nem mondtam... csak nem hittem volna, hogy találkozol valakivel, vagy hogy randizni fogsz, vagy ilyesmi. Én: Legalább tehetnél úgy, mint aki örül. J. Carter:
Örülök. Majd hívj. Hiányzol. Én: Te is nekem.
-
Hadd találjam ki... Jason?
Breere pillantottam. -
Igen, honnan tudtad?
-
Valahányszor hív vagy SMS-t küld, mindig megszűnik számodra a
világ. -
Mert csak ritkán tudok beszélni vele - feleltem vállat vonva.
-
Nocsak, nocsak. Brandonnak kihívója akadt?
-
Micsoda? Dehogyis. Carter a legjobb barátom. Soha semmi olyan
nem volt köztünk. Bree felhúzta a szemöldökét, és a tükrön keresztül rám nézett. Zöld felső volt rajtam, a vállamnál laza, a csípőmnél viszont szűk szabású. Hozzá a vádlimig feltűrt koptatott farmernadrág és flipflop. Miután Bree ellenőrizte az összhatást, és engedélyt adott, elindultam, hogy megkeressem Brandont. -
Vadítóan nézel ki - suttogta, amikor beléptem a nappaliba.
-
Te sem panaszkodhatsz - kacsintottam.
Ez hazugság volt, ugyanis egyenesen szívdöglesztő volt. Vászon vitorláscipő, sötét rövidnadrág és fekete ing volt rajta, amelynek ujjait izmos, barna alkarjáig feltűrte. Kézen fogva kivezetett. Jót nevettem, amikor láttam, hogy ezúttal feltette a kocsira a tetőt. -
Ma nincs kedvem egész este másokkal küzdeni érted.
Megcsókolt, és segített beszállni a Jeepbe. Nem elégedetlenkedtem, mert ma tényleg befésültem a hajam, és nem akartam, hogy szétmenjen.
Breenek igaza volt, kár volt izgulni a randi miatt. Nagyon jól éreztük magunkat, és sokat nevettünk. Vacsora közben igyekeztünk jobban megismerni egymást, a film pedig rendkívül vicces volt. A Breenek tett ígéretet betartva a moziban nem csókolóztunk, de az este során Brandon lopott néhány szenvedélyes csókot, én pedig még ennél többet is akartam, és már alig vártam, hogy visszaérjünk a házba. Chase-t régen el is felejtettem, mikor hazafelé tartottunk. A házban megint buli volt, olyasmi, mint amiben először voltam, és azonnal aggódni kezdtem. Reméltem, hogy ez most nem úgy végződik, mint a korábbiak. Miközben befelé haladtunk, Brandon bátorítóan simogatta a kezemet. Ahogy beléptünk, Bree azonnal elrángatott, hogy beszámoljak a randi minden másodpercéről. Bár előtte ő figyelmeztetett, hogy legyek jó kislány, most csalódottan vette tudomásul, hogy nincsenek szexi részletek. -
Hát az meg kicsoda? - mutatott a vállam fölött a tömeg felé.
Megfordultam, és kerestem, kire gondolhat. A szemem hamar megakadt egy hosszú combú szőkén, aki Brandonon lógott. Elmosolyodtam, amikor láttam, hogy a lány minden igyekezete ellenére, Brandon újra és újra kerüli az érintését. A barátnőmre visszanézve megkérdeztem: -
Miért nem derítjük ki?
Mikor hallótávolságba értünk, a lány nyávogásából hamar nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen részeg. -
De Brandon, úúúgy hiányoztál. - Duzzogva nézett Brandonra, és
egyik ujjával próbálta volna végigsimítani a mellkasát, de Brandon megfogta a kezét, és nem engedte. - Olyan jók voltunk együtt, nem emlékszel? Sajnálom, drágám, ami a nyáron történt, de vissza akarlak kapni. Brandon hiába állt ellen, kezdtem őrülten féltékeny lenni a lányra, aki minden valószínűség szerint a legutolsó barátnője volt.
-
Állj le, Kendra, komolyan mondom! Ennyi volt, vége!
-
Ugyan már, Brandon, tudom, hogy én is hiányzom neked.
Tegyünk úgy, mintha ez a pár hónap meg sem történt volna. A lány előrehajolt, és megpróbálta nyakon csókolni Brandont, de ő odébb tolta, és a karjával távol tartotta őt. Nem csodálom, hogy Brandon a szart is ki akarta verni Chase-ből. Most legszívesebben én húztam volna be egyet a csajnak, és örömmel néztem volna végig, ahogy részegen elterül a földön. Úgy éreztem, itt az ideje közbelépni, méghozzá határozottan. -
Szia, édes! - doromboltam, amikor kettőjük közé léptem, majd
magamhoz húztam Brandon arcát, és a szájára nyomtam a számat. Nyelvemmel végignyaltam az alsó ajkát, és úgy suttogtam a fülébe, hogy Kendra mindent jól halljon. - Van számodra valamim, a szobádban megkaphatod - mondtam sokatmondóan. Villámgyorsan felkapott, és már indult is velem a szobája felé. Futó pillantást vetettem a csajra, és az ábrázatát látva elnevettem magam. Game over, picsa! Én nyertem. -
Ne sértődj meg - suttogta a fülembe -, de irtó cuki, amikor fél-
tékeny vagy. -
Mégsem hagyhattam, hogy tovább fogdosson. Kötelességem volt
közbelépni. Mosolygott, és két cuppanós puszit nyomott a nyakamra, majd kinyitotta a szobája ajtaját, és letett. Egy bokszeralsót dobott oda, de nem igazán értettem, mit akar. -
Ha nincs kedved Chase szobájából hozni valamit, akkor ennyit
tudok felajánlani. -
Ó! - Amikor a szekrényénél matatott, gyorsan átvettem a bokszert.
Akkora volt rám, hogy fel kellett hajtanom, de jó érzéssel töltött el, hogy az ő ruhájában alhatok. - Valami hálóinged vagy pólód nincs esetleg?
Kigombolta az ingjét, és pajkosan rám mosolygott. Ujjait az állam alá csúsztatta, és a fejemet megemelve olyan csókot kaptam, hogy majdnem elájultam. Éreztem, ahogy a másik keze lefelé csúszik az oldalamon a pólóm aljához, majd a hasamat simogatja. Rövidesen két kézzel. Egy szempillantás alatt lerántotta a pólóm, miközben a szája alig hagyta el az enyémet, szeme pedig végig csukva maradt. Kellemes bizsergés futott végig a testemen, és egyre szaporábban vettem a levegőt, ahogy kezével a fedetlen testemet simogatta. Kibújt az ingéből, a vállamra terítette, majd ujjai folytatták útjukat a meztelen hasamon és derekamon, miközben én beledugtam a kezemet az ing ujjába. Mikor a kezeim visszatértek izmos mellkasához, lassan begombolta az inget. Alig kaptam levegőt, mire végzett. Felkapcsoltam az éjjeli lámpát, Brandon pedig indult leoltani a villanyt, míg én lassan elnyúltam az ágyon. Félúton megtorpant, és felém fordult. -
Ezt nem kellett volna.
-
Miért? - ültem fel gyorsan.
Nevetett egyet, bemászott mellém, és visszanyomott az ágyra, majd fölém hajolt. -
Az én ágyamban vagy, az én ruháim vannak rajtad, a hajad pedig
szétterül a párnáimon. - Megcsókolta a nyakamat, aztán a fülembe suttogta: - Rohadt szexi vagy. Át akarlak ölelni, és legszívesebben soha nem engednélek ki ebből az ágyból. -
Akkor mire vársz még? - vágtam vissza kihívóan.
-
Jesszus, Harper, megőrjítesz!
Lekapcsolta az éjjeli lámpát, az oldalára fordult, és magához húzott. Az élvezettől hümmögve próbáltam még jobban a karjaiba bújni. -
Imádok a karodban lenni - sóhajtottam a mellkasának.
-
Remekül passzolsz oda. - Szorosan átölelt, majd megpuszilta a
homlokomat. - Aludj egyet, kicsim!
MÁSNAP
REGGEL
arra ébredtem, hogy Brandon apró csókokkal hal-
mozza el a nyakamat. Elmosolyodtam, és ujjaimmal megsimítottam a fejét. -
Minden reggel erre akarok ébredni - szóltam az alvástól még
rekedt hangon. Felnevetett, és forró csókot lehelt a nyakamra. Az élvezettől majdnem felnyögtem, de aztán az ajkamba harapva uralkodtam magamon. -
Ez azt jelenti, hogy megtarthatlak?
-
De csak ha Bree is kaphat belőlem. Különben még a végén
elrabolna. Brandon finom mozdulattal odébb hajtotta a tőle kapott „hálóingem” gallérját, és a kulcscsontomhoz bújva mosolygott. -
Jártam oviba, tudok osztozkodni.
Hangos nevetésben törtem ki, és felé fordultam, hogy megcsókolhassam. -
Csak aztán nehogy mindenkivel osztozz rajtam!
-
Nem tervezem. - Felkönyökölt, és hüvelykujjával végigsimította a
nyakamat. - Azt akarom, hogy csak az én barátnőm legyél. Lassan elmosolyodtam, belül pedig ragyogtam az örömtől. Még csak szombat reggel volt, mi meg csütörtökön találkoztunk, de egy percig sem éreztem, hogy bármi túl korai lett volna. Volt valami ebben a veszélyesnek látszó, isteni pasiban, amitől biztonságban és szeretve éreztem magam. Fantasztikusan jó érzés volt vele lenni, ijesztő, de ugyanakkor felemelő érzés. Boldoggá tett, hogy találtam valakit, aki ilyen érzéseket vált ki belőlem. Magamhoz húztam az arcát, és alig néhány centire az enyémtől megállítottam. - Szívesen lennék a barátnőd - suttogtam az ajkához. Brandon vadul megcsókolt, de amikor ujjaimmal végigsimítottam az
oldalán, és megálltam a nadrágjánál, elkapta a kezemet. - Alig pár perce a világ leggyönyörűbb csaja mellett ébredtem, aki ebben a pillanatban lett a barátnőm. Ha tovább simogatsz... mondjuk úgy, hogy nem állok jót magamért. Számat az övének nyomtam, egyik lábamat pedig átdobtam a csípőjén, miközben egész testemmel hozzá simultam. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy a rajtam lévő bokszerén és az ő rövidnadrágján kívül semmi nincs köztünk. Úgy tűnt, ő is pont erre gondol. Ennél messzebbre még nem akartam menni, de közben meg közelebb akartam kerülni hozzá. Sajnos, ebből nem lett semmi, mert újra lenyomott az ágyra, ő maga pedig nevetve és a fejét rázva felkelt. -
Csinálok kávét.
Duzzogva elterültem a párnák között. -
Jó.
Szája egyik sarka felfelé görbült, amitől megjelent az a mély gödröcskéje. Fölém hajolt, és szelíden megcsókolt. -
Az volt a terv, hogy az egész napot ágyban töltjük, de ha így
folytatod, kénytelen leszek hideg zuhanyt venni, és valami mást kitalálni. Gyorsan visszabújtam a takaró alá. -
Jó leszek! Megígérem! - dünnyögtem.
Sötétbarna szeme találkozott az enyémmel. -
Nem kell kapkodni, Harper! Semmit nem kell bizonyítanod sem
nekem, sem bárki másnak. Haladjunk csak szépen lassan, oké? Teljesen elvörösödtem. -
A többi lánnyal is szépen lassan haladtál?
Nem voltam biztos benne, hogy tudni akarom a választ. Úgy éreztem, hogy azért nem akar tovább jutni velem, mert nem akar velem úgy együtt lenni. Közel sem vagyok olyan bombázó, mint az utolsó barátnője, Kendra. Az a csaj maga a megtestesült Barbie.
Sóhajtott egyet, és fejét a vállamra ejtette. -
Nem, de tudom, mire akarsz kilyukadni, és nincs igazad.
Egy szót sem szóltam. Szerettem volna, ha ezt elmagyarázza. Néhány másodperc kínos csend után el is kezdte. -
Nem tudom, hogy juthat egyáltalán eszedbe, hogy nem akarlak. A
kezeimet is alig bírom türtőztetni. - Az arcomat a tenyerébe vette, és a szemembe nézett. - Még csak most találkoztunk, de teljesen tisztában vagyok vele, hogy te különleges lány vagy, és nem akarom elszúrni ezt az egészet azzal, hogy elsietjük a dolgokat. Szeretnék időt szánni rád. A többi lánnyal valóban együtt jártam, de ők inkább csak a figyelmemet kötötték le. Kellett valami, ami eltereli a gondolataimat apámról. Ők nem... - mély levegőt vett, és nagyot (sóhajtott - ők nem te voltál, Harper. Ezt úgy mondta, mintha mindent megmagyarázna, és bizonyos fokig így is volt. A szívem megint összevissza kalapált, és fülig ért a szám a gondolattól, hogy nem csak én érzek ilyesmiket. -
Köszönöm - suttogtam, majd számat lágyan az övéhez érintettem.
Végül tényleg egész nap az ágyban maradtunk, és én nagyon élveztem. Elkezdtünk egy filmet is, aminek az lett a vége, hogy újra kellett indítani, mert az egészet végigbeszélgettük. Kaptam néhány apró puszit a homlokomra és az orromra, de ezenkívül csak feküdtünk egymás karjaiban. Valahányszor a fedetlen hasát kezdtem simogatni, megfogta a kezemet, és a mellkasához emelte, de végül nem bírta tovább, és felvett egy pólót. Morogtam miatta, de tudtam, hogy én tehetek róla. Este Breevel és Konraddal vacsoráztunk, és egy gyors kávé- és fánkvásárló kiruccanástól eltekintve az egész vasárnapot is ugyanúgy az ágyban töltöttük. Megint elindítottunk egy filmet, és már majdnem elaludtunk volna rajta, amikor Bree bejött a szobába. -
Pár perc, és indulhatunk. Össze vagy pakolva?
Ez, gondolom, azt jelentette, hogy Konrad már visszament a koliba. -
Nem, de azonnal kész vagyok.
Megpróbáltam
kimászni
az
ágyból,
de
Brandon
elkapott,
és
visszarántott. Bree kuncogott egyet, majd kiment. Miután becsukta az ajtót, Brandon magához húzott. -
Itt hagysz? - kérdezte halkan, ujjaival közben a karomat simogatva.
-
Igen, vissza kell mennem a koliba.
-
Nem kell! Maradj velem!
Ez első gondolat, ami átfutott az agyamon, hogy Chase vajon mit szólna ehhez. Haragudtam magamra, amiért ilyenekre gondolok. Nem lehet. Abban maradtunk, hogy nem kapkodunk el semmit,
-
nem igaz? - válaszoltam a fejemet rázva. Kedvetlenül felmordult, és az ölelését szorosabbra fonta. -
Ha tudom, hogy ma itt hagysz, akkor előre letisztáztam volna,
hogy pontosan mit is nem kapkodunk el. Elnevettem magam, majd folytattam az álla puszilgatását. -
Tudom, mire gondoltál, de nem maradhatok.
Isten a tanúm, imádnám, ha minden reggel ezt a helyes arcot látnám meg először. De neki is megmondtam, hogy csak nem rég találkoztunk, és még három hete sincs, hogy elszabadultam a Parancsnok házából. Ha ez nem a dolgok elkapkodása lenne, akkor nem tudom, mi lenne az. -
Hétvégéken?
-
Mi van akkor? - dünnyögtem a nyakába.
-
Nálam leszel hétvégéken? Valószínűleg amúgy is a házban lennél.
Felültem, és a lélegzetelállítóan szexi arcát néztem. -
Tényleg ezt akarod? Nem fogsz rám unni, ha mindig körülötted
lógok? -
Ugye, csak viccelsz? Én kértelek, hogy maradj. Jó, igazad van,
legyél csak Breevel a koliban. De te mondtad, hogy „osztoznom” kell
vele! Akkor ezt hadd használjam már ki arra, hogy én is kapjak belőled. A szememet forgattam, és játékosan a mellkasára csaptam. Oké, legyen! Mit szólsz ehhez: ha más nem jön közbe, akkor
-
veled leszek minden csütörtökön, pénteken és szombaton. Egyből fülig ért a szája, és ismét láthatóvá váltak a gödröcskéi. Száját az enyémhez emelte. Remekül hangzik! - mondta két csók között.
-
- Olyan érzésem van, mintha elvált szülők gyereke lennék - morogtam, ő pedig csak nevetett. Néhány pillanatig még egymást csókolgattuk, majd meghallottam Breet, ahogy a folyosón zsörtölődik. Az ajtóban Brandon még egyszer szorosan magához ölelt, és adott egy puszit a homlokomra. Találkozunk a suliban. Jó éjt, kicsim! Ebben a pillanatban
-
kivágódott az ajtó, és ott állt Bree a táskákkal a vállán, csípőre tett kézzel. Még ma, ha lehet, Harper! - A kocsiban azonban elillant a tettetett
-
mogorvasága. - Mindent hallani akarok! Nevettem, és felé fordultam az ülésben. -
Sajnálom, hogy megint ki kell, ábrándítsalak, de semmi nem történt.
-
Micsoda!? - mondta hol az útra, hol rám nézve. - Ki sem dug- tátok
az orrotokat a szobából! Ne mondd már, hogy semmi nem történt! Mosolyogva vállat vontam. -
Komolyan mondom, hogy semmi. Egész nap csak beszélgettünk
és aludtunk. Még a szája is tátva maradt, méghozzá szabályos kör alakot formálva. -
Brandon meleg?
-
Úristen, Bree, dehogyis!
-
Ne haragudj, de azt nem veszem be, hogy három napig ki sem
mozdultál egy hetero srác ágyából, és ő eközben nem is próbálkozott!
-
Szombaton megbeszéltük ezt a dolgot, és úgy döntöttünk, hogy egy
ideig még nem lépünk tovább. Bree a szemöldökét ráncolta, és olyan zavartan nézett rám, amilyennek még sosem láttam. -
De... miért? Szerintem nem akar letámadni, és őszintén szólva, nem is bánom.
Én is érzem, hogy csak egy hajszál választ el attól, ahonnan már nincs megállás, de érted, eddig is olyan gyorsan történt minden köztünk. Amivel semmi bajom, de örülök neki, hogy várunk még. Amikor ezen a témán gondolkodom, mindig úgy érzem, hogy még nem állok készen. O az első barátom, és alig néhány napja vagyunk együtt. -
Ha te mondod.
-
Jól gondolom, hogy te és Konrad viszont jól szórakoztatok?
Rám mosolygott, majd újra az utat figyelte. -
Azt hiszem, kedvelem. Ki tudja, talán még randizok is vele!
Megráztam a fejem. Pont olyan, mint a bátyja. Fel nem foghattam, hogy lehet valaki ilyen. - HOHÓ, NE NÉZZ oda, de valaki pasija feltűnt a horizonton egy óránál szólalt meg Bree, és oldalba bökött. Épp a második órára mentünk. Muszáj volt odanéznem. Brandon néhány fiú és egy lány társaságában állt, de a lányt oldalról nézve nem ismertem meg. Brandon elbűvölő, mélyen zengő nevetése elért hozzánk, és én egyből elmosolyodtam a hangtól. -
Nem mész oda?
Pár pillanatra megálltam, majd ismét elindultam a terem irányába. -
Nem. Nem akarom zargatni.
-
Ő a barátod, Harper! Az a dolgod, hogy zargasd!
Elmosolyodtam, és a hajamat előreengedtem, hogy eltakarja az elpirult arcomat. -
Csak félek, hogy esetleg nem kedvel annyira, amennyire én őt.
Sosem gondoltam volna, hogy valakiért ilyen rövid idő után ennyire odalehetek. Biztos azért van ez, mert még sosem randiztam senkivel. Félek, hogy túl sok leszek neki, és idegesíteni kezdem. Több mint elégszer találkoztam ilyennel a bázison lévő srácoknál. Láttam, mennyire idegesítette őket, ha a barátnőjük állandóan a nyakukon lógott. -
Oké, mivel nem vagy túl tapasztalt ezen a téren, engedd meg,
hogy felvilágosítsalak. Nem láttad az arcát, amikor Chase-szel a szobában voltál. A srácok csak akkor hősködnek így valaki miatt, ha odavannak érte. Ilyenkor az sem érdekli őket, hogy ki kezdte. Rápisszegtem, és körülnéztem, hogy nem hallja-e valaki. -
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Brandon tutira kedvel. Hidd
el, hogy amit érzel, kölcsönös. -
Ha te mondod.
-
Én mondom. Úgyhogy, hagyd ezt a láthatatlan kislány szerepet,
és... - átnézett a vállam fölött, és elmosolyodott. - Úgy látszik, hogy beelőztek. Mielőtt bármi mást mondhatott volna, már Brandon karjaiban voltam, és az ajkán csüngtem. Végigsimítottam a haján, aztán a nyakába kapaszkodtam. -
Neked is szia - dünnyögtem a szájába.
Mosolyogva a homlokomnak nyomta a homlokát. -
Nagyon hiányoltalak reggel.
Hangjától az egész testemet átjárta a forróság, és az ajkamba harapva próbáltam elrejteni az arcomra kiülő bugyuta vigyort. -
Már csak hármat kell aludnod, és ott leszek.
Az idilli pillanatot Bree bosszankodása törte meg. -
Csak nyugodtan, mintha itt sem lennék.
Brandon egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. -
Jó reggelt, Breanna!
Kaptam még egy puszit, majd letett a földre, és megfogta a kezem. -
Tessék, teljesen odavan érted - dörmögte Bree.
-
Bree! - csitítottam.
-
Igen - nevetett Brandon, és megszorította a kezem -, igen, oda-
vagyok. Arcomat a mellkasába temettem, hogy ne lássa az örömittas arckifejezésem és a vörös arcomat. O viszont ujjaival felemelte az államat, és lehajolt hozzám. Szinte összeért az arcunk. -
Mindjárt kezdődik az órám, úgyhogy mennem kell. Ebédnél
találkozunk? Bólintottam, és megpusziltam az állkapcsát. -
Ebédnél találkozunk. Elindult, de a válla fölött még hátraszólt.
-
Vigyázz a csajomra, Bree!
Arcomra fagyott a mosoly, amikor észrevettem, hogy a lány, akivel Brandon korábban beszélgetett, minket figyel. Csak nem egy másik ex? Breehez hajoltam. -
Nem ismered véletlenül azt a lányt? - suttogtam.
-
A Pszicho Barbie-ra gondolsz? Valamelyik nap ő is velünk ebé-
delt, de fölösleges aggódnod miatta, Brandon már azelőtt lekoptatta, hogy veled találkozott. Jó, nem ex, de mégis csak egy újabb lány, aki Brandont akarja. -
Bármerre megyek, valaki mindig az én helyemre pályázik.
Bree elkapta a karomat, és abba az irányba húzott, ahol az angolóra kezdődött.
-
Láttad már, hogy néz ki a pasid? Eszméletlenül szexi. Komolyan
mondom, modellnek kellene állnia. Sok lány szeretné megszerezni, főleg azok, akik verekedni is látták. Te csak arra gondolj, hogy ő a tiéd. Ne félj, lesz bőven, aki seggbe rúgja őt, ha ezt elfelejtené. Én leszek az első. A szemem elkerekedett, de Bree közbevágott, mielőtt megszólalhattam volna. -
Nyugi, nem fogja elfelejteni, ezt csak úgy mondtam. Épp most
hozta mindenki tudtára, hogy foglalt. Brandon már az én szobatársamé, és kész. Alighogy kimondta ezeket, tetőtől talpig libabőrös lettem. Azonnal tudtam, miért. Chase. Kezdett nevetségessé válni, hogy a testem így reagál a közelségére. -
Mizu, hugi?
Chase egyik kezét Bree vállára téve sétált velünk a terem felé. -
Semmi. Nem azt mondtad, hogy csak később lesznek óráid?
Nem tudtam ránézni, de láttam, hogy Bree kérdésére megtorpan egy pillanatra. -
Volt pár elintéznivalóm, aztán meg már nem volt kedvem haza-
menni. Titokban egy darab papírt nyomott a felé eső kezembe. A markomba szorítottam a papírt. Ujjhegyével finoman végigsimított az alkaromon: nehezen álltam meg, hogy ne nézzek oda. Chase és Bree közben végig arról beszélgetett, hogy hétvégén lesz valami a szüleik házában. Én egy szót sem szóltam, és nem is néztem Chase-re. -
Na, lányok, jó szórakozást! Később találkozunk.
Breet megölelte, nekem pedig megpaskolta a vállamat, majd elsétált. Miután leültünk, a hátizsákom fölé hajolva széthajtottam a papírt, ügyelve arra, hogy Bree meg ne lássa. „Gyönyörű vagy ma.” Összegyűrtem a papírt, a szék alá csúsztattam, és imádkoztam, hogy Bree meg ne kérdezze, miért vagyok totál vörös. Aznap este, kicsivel tíz előtt Bree és én SMS-t kaptunk. Az üzenetet elolvasva izgatottan egymásra pillantottunk, majd rohantunk készülődni. Brandonnak egy óra múlva verekednie kellett. Azt írta, hogy előtte felvesz bennünket Breevel, a többi lakótársával meg találkozunk a helyszínen. -
Az normális, hogy ideges vagyok, amiért ilyesmit fogok nézni? -
lihegtem, miközben sietve próbáltam rendbe szedni a hajam és a sminkem. -
Felesleges izgulnod. Chase azt mondta, hogy sosem veszít, és
amikor én láttam, nagyon ügyes volt. -
Jó, de neked nem a pasid. Nem kell attól félned, hogy esetleg
végignézheted, hogy verik szét a barátodat. -
Semmi baja nem lesz! - morogta Bree a szemét forgatva, majd
megragadta a kezemet. - Indulás! Kirohantunk, és bepattantunk Brandon Jeepjébe. Ő a kocsiban ült, fülében az iPhone-ja fülesével. Nagy mosollyal hajolt ki, hogy megcsókoljon. Egy címet meg egy számomra ismeretlen épületnevet diktált valakinek, aztán elhallgatott egy pillanatra, majd folytatta: -
Igen, negyvenkor kezdődik, hívhatod az embereket!
Miután befejezte, kezembe nyomta a telefont. Vigyáznál rá a bunyó végéig? Még mindig mosolygott, közben viszont folyamatosan járt a bal lába. -
Csak nem izgulsz?
Megrémített, hogy ennyire izgatott. Láttam már korábban pár UFCmeccset, de azokat az embereket nem ismertem, és más egy ilyet a tvben nézni. Halkan felnevetett. -
Ezzel a sráccal eddig nem bunyóztam, de azt hallottam, hogy még
sosem kapott ki, és híres arról, hogy kiüti az ellenfeleit. Meg akarom mutatni neki, hogy mennek itt a dolgok. Ez a bunyó pedig most kifejezetten jól fizet, és még a barátnőm is ott lesz, szóval, igen, mondhatjuk, hogy izgulok. -
Nem vagy egyedül - motyogtam.
Szerintem hallotta, mert ezúttal még hangosabban nevetett, és megsimogatta a térdemet. Megálltunk egy elhagyatott étteremnél, és bementünk a hátsó ajtón. Az alagsorba menet zenét és embereket hallottam. -
Erre. - Brandon keményen fogta a kezemet, én pedig szorosan
Bree mellett haladtam a sötét folyosókon. Amikor az egyik folyosón egy ajtóhoz értünk, magához ölelt, és megcsókolt. - Beszélnem kell Madárijesztővel. Menj Breevel, keressétek meg a többieket, mielőtt elkezdődik a meccs! Találkozunk, ha végeztem. Azzal továbbindult a folyosón, én pedig Breere néztem. -
Madárijesztő?
-
Ő szervezi ezt az egészet. Helyszínt keres, egyeztet, kiválasztja,
kik verekedjenek, vezeti a meccseket, összegyűjti a pénzt. Mindent ő csinál. -
Érdekes neve van.
Breanna kuncogott egyet, és benyitott az ajtón. A látványtól elakadt a szavam. Nem igazán tudom, mire számítottam, de legalább száz ember tolongott bent, és az ajtókon még mindig özönlöttek befelé. A hatalmas tömeg egy rögtönzött ringet állt körül.
Ott van Jared! - kiáltott fel Bree, és egy srácra mutatott, akit
-
azelőtt sosem láttam, mögötte viszont ott állt Drew és Derek. Elindultunk a srácok felé, de alig haladtunk. Úgy öt perc múlva hangosabbra vették a zenét, és egy srác (gondolom, Madárijesztő) elkezdte felspannolni az embereket, majd bejelentette Kale-t és Brandont. Már eleve hangos volt a zene és az emberek üvöltése, de a zaj fülsüketítővé vált, amikor egyetlen laza rövidnadrágban megjelent Brandon. Lélegzetelállító volt a mosolya, és a kis gödröcskéitől minden lány sóhajra fakadt, majd amikor fellépett a ringbe, és meglátták az izmos barna felsőtestét, a sóhajuk bennakadt, és szinte begerjedtek. A nevét sikítozták, én pedig elvigyorodtam, amiért ő az enyém. Aztán egyszer csak elhalkult a zene, és elkezdődött a küzdelem. Kale azonnal támadásba lendült, az első ütése centikkel kerülte el Brandon arcát, aki idejében elhajolt, és még akkor is mosolygott. Olyan könnyedén vette az egészet, és annyira magabiztos volt, hogy nagyon ideges lettem. A túlzott önbizalom általában hibához vezet, és egy ilyen srác
ellen
hibázni
végzetes
lehet.
Kale
amúgy
egy
kicsivel
alacsonyabbnak tűnt, mint Brandon, de legalább tíz kilóval lehetett nehezebb, és kifejezetten gonosz ember benyomását keltette. Kale újra megindult Brandon felé, és most már Brandon is támadni készült. Ebben a pillanatban egy magas srác állt elém, alig láttam tőle valamit. Lábujjhegyen állva, oldalra dőlve próbáltam követni az eseményeket, de csak azt láttam, hogy Kale rúg egyet, azt viszont már nem, hogy eltalálja-e Brandont, mert megbillentem, és az előttem álló fiúnak estem. Szerencsére még éppen elkapta a derekamat, mielőtt a földre zuhanhattam volna. -
Minden rendben, szépségem? - vigyorgott rám. A szemei csillogtak, tudtam, hogy rám mozdult.
Hunyorogva néztem rá, de végül elnevettem magam.
-
Igen, minden oké. Ne haragudj!
Próbáltam elég hangosan beszélni ahhoz, hogy a hangzavarban is hallja. -
Hidd el, nem gond - válaszolta a testemet méregetve.
A helyiséget ekkor hangos éljenzés és csalódott morajlás hangjai töltötték meg. -
Kiütés! El se hiszem! - üvöltötte Madárijesztő a mikrofonba.
Próbáltam megtudni, hogy kit ütöttek ki, de csak az ünneplő tömeget láttam. Mindenki kiabált, viszont nevet senki nem mondott. Néhány másodpercig attól tartottam, hogy Brandon fekszik eszméletlenül a ringben. Megindultam előre a tömegben, de a fiú elkapott, és visszahúzott a falhoz, ahol eddig álltam. Rá akartam indítani, hogy engedjen el, mert meg akarom nézni Brandont, de lefogta a csuklómat, amitől azonnal elszálltak a Brandonnal kapcsolatos aggodalmaim, és a srác felé fordultam. -
Ijedtnek látszol, cicám. Ígérem, nem harapok. Nagyot.
-
Cicám!? - Na, ezt már nem. - Nem vagyok a cicád.
Ha nem fogta volna le még mindig a kezeimet, akkorát kapott volna, hogy sosem felejti el, hogy jár az, aki a cicájának hív. Körülnéztem, és láttam, hogy senki nem figyel minket, és már Bree sincs sehol. Akkor veszíthettük el egymást, amikor elbotlottam. -
Nem? - Oldalra billentette a fejét, és felhúzta a szemöldökét, majd
néhány pillanat múlva vészjósló mosoly jelent meg az arcán. Hozzám hajolt, és a testét nekem nyomta. Bűzlött a sörtől. - Akkor ezen mindjárt változtatunk. Tudom, hogy kicsi vagyok, és úgy nézek ki, mint akivel lehet erőszakoskodni, de nem arra nevelt a több száz újonc, hogy mindenféle jöttment barom mondja meg, hogy mit kell csinálnom. A barátságos idegenektől és a helyes pasiktól zavarba jövök, de csak sértegessen
vagy próbáljon elnyomni valaki, egyből bepöccenek. -
Most azonnal takarodj innen! - mordultam rá.
Válaszul még jobban hozzám nyomult. Ereztem, hogy kezdi élvezni a helyzetet. -
Tudom, hogy félsz, de gyengéd leszek.
A legszomorúbb az volt az egészben, hogy helyes fiú volt, és a ruhája alapján gazdag családból származott. Szerintem bármelyik lányt megkaphatta volna, neki mégis attól állt fel, ha rám ijeszt? Szánalmas. Megnyalta a nyakamat, és egyik kezével a felsőm alá nyúlt. Felrántottam a térdemet, de időben elkapta, így nem találtam el. Még mindig azzal a hülye vigyorral bámult rám. Felnevetett, és próbált még közelebb húzni magához, de én minden erőmmel ellenálltam. - Tüzes kislány vagy, ez tetszik. Jól elleszünk mi ketten. - Rám kacsintott, és megint próbált magához húzni. - Gyere, menjünk! -
Az sajnos nem fog összejönni.
A mély hang hallatán megkönnyebbültem. Végre tudtam, hogy Brandon jól van. -
Mi kéne haver? - kérdezte nyugodtan a nagyfiú, és elengedte a
csuklómat. Brandon nem válaszolt, sőt, rá sem nézett. Az állkapcsánál remegett az izom a feszültségtől. Felém nyújtotta kezét, de amikor próbáltam megfogni, az újdonsült barátom megint elkapta a csuklómat.
Bocs,
haver, de másik csajt kell keresned, mert ezt ma este én húzom meg. Brandon szemei azonnal a srácra szegeződtek, a keze ökölbe szorult, majd szembefordult vele. Szörnyen ijesztő volt. Az a Brandon, aki Chase-nek rontott aznap reggel, amikor meglátta a véraláfutásaimat, a nyomába sem ért. Tudtam, mi következik, de nem hagyhattam, hogy ez történjen, úgyhogy megelőztem Brandont. Minden erőmmel ágyékon rúgtam azt a faszt, majd amikor előrehajolt, megfogtam a tarkóját, és
fejbe térdeltem. A vér azonnal ömleni kezdett az orrából, rá a lábamra. Elengedtem a fejét, ő pedig a földre rogyott. Egyik kezével a farkát fogta, a másikkal a vért próbálta visszatartani. -
Seggfej - morogtam rá.
Lassan felnéztem, de kerültem Brandon tekintetét. Szerintem élvezte, hogy ő védhet meg engem, és persze, ez nekem is jólesett, de emiatt még nem fogom fejet hajtva játszani a jó kislányt, amikor egy ilyen beteg állat így bánik velem. Biztos voltam benne, hogy Carter és a többi srác nagyon büszke lett volna, ha látják, hogy a tőlük tanult mozdulattal fektettem ki valakit. Arról viszont fogalmam sem volt, Brandon mit szól hozzá. Az a pár ember, aki látta ezt a kis jelenetet, most mind a nagyfiún röhögött, aki hagyta, hogy egy „kicsi lány” a padlóra küldje. Most én vigyorogtam, ő pedig összegörnyedve fetrengett a földön. Ám a vigyor hamar az arcomra fagyott, amikor megláttam Brandon elkerekedett és döbbent tekintetét. Égett az arcom, és az ajkamat harapdáltam, miközben vártam, hogy vajon mit mond. Pislogott párat maga elé, majd hitetlenkedve rázta a fejét. -
Basszus, kicsim, ez aztán szexi volt.
Nevettem, majd átléptem a nagyfiún, Brandon karjaiba ugrottam, és vadul megcsókoltam. Még mindig nem volt rajta póló, és tisztára izzadt volt, de nem érdekelt. Túlélte, győzött, és tetszett neki, hogy tudok vigyázni magamra. Felszisszent, és sóhajtott egyet, mielőtt letett. -
Jól vagy?
Fájdalmas arcot vágott, de magához húzott. -
Igen, jól vagyok. Keressük meg Madárijesztőt!
Amikor elhagytuk a helyiséget, és megtaláltuk Madárijesztőt, a telefonomért nyúltam, hogy felhívjam Breet, de ő közben már küldött SMS-t,
hogy
elindult
haza
a
fiúkkal.
Brandon
bemutatott
Madárijesztőnek,
aki
elismerően
füttyentett,
és
hátba
veregette
Brandont. -
Jó kis csaj, Brandon. Tartsd mindig magadnál, mert szerencsét
hoz, és hála neki, dől a lé. Ránk mosolygott, és egy nagy köteg pénzt adott át. Brandon meg sem számolta a pénzt, csak kezet fogott Madárijesztővel, majd átkarolt, és elindultunk kifelé. Láttam, hogy furán tartja magát, és a kocsiba is tovább tartott beszállnia, de nem kérdezősködtem, inkább belekaroltam, és csendben nézegettem. Nem találtam rajta vágásokat vagy zúzódásokat, de nem is láttam belőle túl sokat. Bántam, hogy nem néztem meg jobban, amíg nem volt rajta póló. Mosolygott, és a kezét a combomra tette. -
Na, átmentem a vizsgálaton?
Elpirultam, és a másik irányba fordulva az utcát néztem. -
Bocs!
-
Ugyan már, csak vicceltem. Jól érezted magad?
-
Először nem sokat láttam attól a sráctól, utána pedig azzal voltam
elfoglalva, hogy levakarjam. Brandon felnevetett, de a nevetést újabb fájdalmas lélegzetvétel szakította meg. Komolyan mondom, Harper, ez volt a legcsúcsabb dolog, amit valaha láttam. Nem hittem volna, hogy a barátnőm hamarabb küld padlóra valakit, mint én. Mosolygott, a szemei pedig csillogtak. Visszamosolyogtam, és vállat vontam. -
Nem értem, miért gondolja mindenki, hogy olyan törékeny vagyok.
Ezelőtt minden napomat egy csapat kanos tengerészgyalogossal töltöttem, akiknek olyan voltam, mintha a húguk lennék. Első dolguk volt megtanítani, hogyan tudom elintézni az olyan pasikat, amilyenek ők
maguk is. - Ennek örülök, és tudom, hogy tudsz vigyázni magadra. Sajnálom, hogy én is azonnal lemegyek ősemberbe az ilyen helyzetekben, de még sosem találkoztam hozzád hasonló lánnyal. Sokat jelentesz nekem, és minden porcikám védelmezni akar. A szavaitól majd kiugrott a szívem. Hogyan lehetséges egyáltalán, hogy ő az enyém? -
Te tényleg azt mondtad, hogy ősember?
Még szélesebb lett a mosolya, én pedig odahajoltam, és hatalmas puszit adtam a gödröcskéjére. -
Ne tegyél úgy, mintha nem vetted volna észre! Már attól féltem, az
agyadra megyek vele, ezért igyekeztem ma nyugodt maradni. -
Tudom, hogy mindig megvolt az okod, amikor valami olyat tettél.
Amúgy meg, nem birtokolni akarsz, hanem megvédeni. Úgyhogy mégis, mivel mennél az agyamra? -
Nem, nem akarlak birtokolni, csak veled akarok lenni.
-
Tudom - mondtam halkan, és közben arra gondoltam, hogy milyen
lenne úgy vele lenni, bár ő most nem erre célzott. - Ma este alhatok nálad? Megpuszilta a kezemet. -
Reméltem, hogy ott alszol.
A házba érve Brandon bevitt a fürdőbe, felültetett a szekrényre, és lemosta a vért a lábamról. Amikor végeztünk, kijöttem, hogy lezuhanyozhasson, én pedig át tudjak öltözni a szobájában. Jóleső érzéssel magamba szippantottam az illatát, ami az egész szobát átjárta, majd mosolyogva másztam be az ágyba. Most nem vettem fel alsót, csak egy inget, ami leért a combomig. Reméltem, hogy érti a célzást, mert nem igazán tudtam, hogy mondjam meg, mit akarok. Amikor bejött, lekapcsolta a villanyt, és bebújt mellém az ágyba. Minden mozdulata
merev volt, és kétszer is felszisszent a fájdalomtól. -
Biztos, hogy minden rendben?
Ki akartam várni, hogy ő mondja el, de aggódtam, mert eléggé úgy tűnt, mintha hatalmas fájdalmai lennének. -
Jól vagyok, kicsim! Gyere ide!
Brandon magához húzott, és finoman megcsókolt, de amikor nyelvemmel megérintettem az ajkait, felnyögött, és hevesebben csókolt. Mielőtt az élvezettől elveszítettem volna az eszem, feljebb húztam magam, és átdobtam a testén a lábamat, hogy ne tudjak teljesen hozzásimulni. Azt akartam, hogy ő húzzon magához. Keze egyre fentebb csúszott a combomon, be az ing alá. Hatalmas sóhajjal nyugtázta, hogy nincs rajtam nadrág. -
Jesszus, Harper!
Egyik kezét a csípőmre, másikat a hátamra tette, és lentebb húzott, de amikor szorosan hozzá simultam, hangos sziszegések közepette megtorpant. -
Oké, hazudtál!
Gyorsan felpattantam, hogy ne érjek hozzá, amíg ki nem derül, pontosan hol fáj neki. Egyik kezét morogva a combomra tette. -
Lehet, hogy megzúzódott vagy megrepedt egy bordám. - Meg-
próbált felülni, de visszazuhant a párnákra. - Vagy kettő. -
Úristen! Mikor?
-
Kale-nek volt egy jó rúgása... de szerintem nem tört el semmim.
-
Nem kellene orvoshoz menni, vagy valami? - És már másztam
volna kifelé az ágyból, de visszahúzott. -
Jól vagyok, tényleg - mondta mosolyogva. - Nem ez lenne az első
megrepedt bordám. Csak pár napig pihentetni kell. -
Tehetek valamit érted?
-
Maradj itt velem - kérte, és lágyan megcsókolt -, aztán, ha jobban
leszek, folytathatjuk, amit az előbb elkezdtünk. -
Alig várom.
Nagy puszit nyomtam a nyakára, majd hozzábújtam azon az oldalon, ahol nem fájt semmije, és azonnal elaludtam.
- Te JÓ
ISTEN,
Bree, ebben nem mehetek el - bámultam elszörnyedve a
tükörbe. -
Miért nem? Iszonyú szexi vagy!
-
És szinte teljesen meztelen!
-
Hát, a bikininek valami ilyesmi a lényege. Minél kevesebb anyag,
annál jobb. Közben a saját fürdőruháját nézegette a tükörben. Próbáltam széthúzni a felsőt, hogy többet takarjon. -
Nincs ennél nagyobb? Ez a mellemet is alig tartja.
-
Nem, az takar a legtöbbet. - Dobott nekem egy pólót, majd ő is
felvett egyet a fürdőruhája fölé. - Komolyan, Harper, isteni tested van. Ölni tudnék ilyen mellekért, ezeknek örülni kell! -
Nem tudom, képes leszek-e örülni, amikor annyi fiú lesz körü-
löttem. Máris eljött a csütörtök, mi pedig összepakoltunk, hogy ismét Chase házában töltsük a hétvégét. Amit viszont Bree az utolsó pillanatig elfelejtett említeni, hogy a srácok aznapra kerti sütögetést terveztek, és az egész délutánt a medencénél szándékoztak eltölteni. -
Mondom, Harper, ennek ez a lényege. A jó dolgokat mutogatni
kell. Brandon el fog ájulni, ha meglát. -
Szerintem én még azelőtt elájulok, hogy eljutnánk addig -
motyogtam. Bree csak a szemét forgatta, majd felkapta a táskáját és a kulcsait.
-
Túl fogod élni. Na, nyomás!
Egész odaúton ezen nyávogtam, sőt, még akkor sem hagytam abba, amikor már csak a bikini és egy rövidnadrág volt rajtam, és az udvarra sétáltunk kifelé. -
Harper, ne takargasd már magad! Egyrészt nem sokat érsz vele,
másrészt rettentő hülyén néz ki. Dühösen néztem rá, de felhagytam a takargatási kísérlettel. Szerencsére a fiúk közül senki nem volt még otthon. Levettem a nadrágom, és lefeküdtem a törülközőmre Bree mellé. Bree bekapcsolta az iPoddokkolóját, hogy bámulás közben élvezhessük a zenét. Alig pár perce fordultunk megint a hátunkra, amikor hatalmas csobbanást követően jéghideg
vízcseppek
terítettek
be minket.
Sikítva
ugrottunk
fel
mindketten, persze, a fiúk csak erre vártak: amint felkeltünk, elkaptak és a medencébe dobtak bennünket. Köpködve jöttem fel a víz alól, és jól fejbe vágtam a mellettem felbukkanó Dereket. -
Normális vagy!?
-
Kinyírlak, Drew! - kiáltotta Bree, majd Drew fejét a víz alá nyomta,
és próbálta ott tartani. Zach a medence széléről nevetett rajtunk. Gondolom, ő volt az, aki az elején beterített minket. A medence széléhez úsztam, kimásztam, és a törülközőmért rohantam, de a sok fröcsköléstől az is teljesen elázott. -
Remek.
Ujjaimmal végigtúrtam a hajamat, hogy valamennyire kijöjjenek a gubancok, és addig csavartam, amíg ki nem folyt belőle a víz. Bree a srácokkal együtt még a medencében maradt, én meg úgy döntöttem, hozok
száraz
törülközőt
mindenkinek.
Félúton
jártam
az
elő-
szobaszekrény felé, amikor Chase lépett ki a szobájából. Teljesen ledermedt, és elkerekedett szemmel nézett végig a testemen. -
Basszus, Hercegnő, te... - megköszörülte a torkát, majd végre a
szemembe nézett. - Wow! Teljesen elvörösödtem, a karjaimmal pedig a mellkasomat takartam. -
Én csak... izé, csak törülközőkért jöttem.
Kinyitotta a szekrényt, és elővett párat. Egy kivételével a földre dobta őket, a kezében lévőt pedig egyetlen mozdulattal szétnyitotta, és a vállamra terítette. -
Mizu?
Ujjaival végigsimított az arcomon és a nyakamon, én pedig alig tudtam visszanyelni a nyögésemet. -
Hm?
Nevetve közelebb hajolt, és ajkait a torkomnak nyomta. -
Ennyi? Hm?
Néhány döbbent pislogás után eltoltam magamtól, és próbáltam tudomást sem venni az arcán lévő vigyorról, amit egyébként eléggé szerettem. -
Miért csinálod ezt velem?
-
Hogy érted?
Megpróbált átölelni, de odébb léptem. -
Ezt! - mutattam a kinyújtott kezére. - Hagyd abba! Már Brandonnal
járok, úgyhogy ezt ne csináld többet! Chase csodálkozva leengedte a karját. -
Semmi üzenet, semmi simogatás, semmi puszilgatás. Nem
teheted ezt velem, teljesen kikészítesz! Gratulálok, ezt az utolsót nem kellett volna. Egyből felcsillant a szeme, és visszatért az a hülye vigyora. -
Komolyan?
-
Chase, nem viccelek, hagyd ezt abba!
-
Egy jó okot mondj, hogy miért!
Mérgelődve szorosabbra tekertem a törülközőt magam körül.
-
Már megmondtam, Brandonnal vagyok!
-
Mondom, jó okot, Hercegnő - válaszolta fapofával.
-
Szerintem ez tökéletes ok, úgyhogy próbáld meg szépen elfo-
gadni! Lehajoltam a törülközőkért, de mire felegyenesedtem, már előttem állt. -
Harper!
-
Nem, Chase! - Becsuktam a szememet, hogy jobban tudjak
koncentrálni. - Csak... csak ne csináld, jó? Kérlek! Nekem tényleg nagyon bejön Brandon. Amúgy meg akad éppen elég hülye picsa, akit nem zavar, ha szarba sem veszed. Én viszont nem ilyen vagyok. Menj, keress magadnak egy újabb agyatlan pipit, és szórakozz azzal! Hallottam, ahogy nagy levegőt vesz, de én még mindig csukott szemmel megfordultam, és kisiettem a házból. Letettem a törülközőket, a hasamra feküdtem és próbáltam kiverni a fejemből Chase-t. Brad begyújtotta a grillezőt, és úgy egy órával később már Bree is kint feküdt mellettem, a srácok pedig arról beszélgettek, hogy másnap jó lenne szörfözni egyet. Azt viszonylag könnyedén megálltam, hogy Chase meztelen felsőtestét bámuljam, de az a hülye libabőr nem akart elmúlni, Brandon pedig még mindig sehol nem volt. Aztán meg annyira arra koncentráltam, hogy Chase tőlem pár lépésre Breevel beszélget, hogy észre sem vettem, amikor Brandon végre megjött. Akkor eszméltem, amikor hátulról átkarolt, és felemelt a földről. Sikítva kapálóztam, míg rá nem jöttem, hogy most nem valamelyik srác akar a medencébe dobni ami egyébként még kétszer megtörtént a Chase-szel való találkozásom után. Brandon nevetve megcsókolt. -
Nem bánod, ha pár percre elrabollak?
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Chase azonnal elhallgatott. -
Dehogyis, a következő három napban a tiéd vagyok.
Beértünk a házba, amikor újra megszólalt. -
Kicsim, nem akarod valamivel eltakarni magad?
-
Mert? Van fogalmad róla, meddig tartott, mire Bree rábeszélt erre
a cuccra? Az ágyra tett, és alaposan végignézett rajtam. Az arcom egyből égni kezdett, és alig bírtam megállni, hogy ne takarjam el magam. -
Majd emlékeztess, hogy megköszönjem Breenek, de most nincs
kedvem egész este azt nézni, hogy a srácok úgy bámulnak rád, mintha fel akarnának falni. A homlokomat ráncolva megsimítottam az arcát. -
Rossz napod van, szívem?
-
Olyasmi - morogta bosszúsan, és a fejemhez hajtotta a fejét.
-
El akarod mondani?
-
Nem nagy dolog, csak felidegesítettek.
-
Kicsoda?
Megcsókolt, majd bemászott az ágyba, és magára húzott. Ne aggódj, kicsim, megoldom!
-
Pár percig csak néztem rá, vártam, hátha kifejti, de nem szólt semmit. Oké, akkor átöltözöm, aztán vissza mehetünk a többiekhez.
-
Brandon tekintete nyugodtabb lett, és egy apró mosoly is megjelent az arcán. -
Még csak most kaptam vissza a barátnőmet, nem akarok rögtön
osztozni. - Megharapta a nyakam, és finoman végighúzta fogait a kulcscsontomon. A leküzdhetetlen, kellemes bizsergés ismét végigfutott rajtam, amitől elmosolyodott. - Isteni érzés, hogy ezt én hozom ki belőled. Szexi mély hangja hallatán ismét megborzongtam. Megcsókolt, én pedig a helyzetet kihasználva fogaimmal meghúztam az alsó ajkát, amire halk nyögés volt a válasz. Becsúszott a lábam közé,
és szorosan hozzám simult. Lehúztam róla a pólót, és végigsimítottam a hátán, amitől most ő borzongott meg. Több se kellett, kacéran vigyorogva újra végigsimítottam a hátán. A szájával közben a bikinifelsőm pántja mentén haladt lefelé, majd amikor a mellemhez ért, egyik keze utat talált az alsómhoz is, és már a zsinórját húzta meg, amikor hirtelen megállt, és odébb húzódott. -
Szerintem menj, és öltözz át, vissza kell mennünk a többiekhez. -
Újra végignézett a testemen, és tett egy lépést hátra. - Úgy értem, most azonnal! Felvettem néhány ruhának nevezhető holmit, és visszamentünk a többiekhez. Odakint már javában készültek a hamburgerek, én pedig próbáltam elérni, hogy ne foglalkoztasson, hol lehet Chase, akit sehol nem láttam. Brandon első dolga volt megköszönni Breenek, hogy segédkezett a bikini kiválasztásában. Bree ránk kacsintott, majd visszament egy Ryan nevű sráchoz, akit akkor láttam először. Felpakoltuk a tányérunkat, és helyet foglaltunk. Brandon az ölébe ültetett, és az egyik kezét mindig rajtam tartotta. Vacsora után a fiúk fociztak egyet, Bree és én pedig összepakoltuk a tányérokat és a megmaradt kaját. Egyszer csak beszaladt a konyhába Brandon, izzadt testéhez húzott, és megcsókolt. -
Megyünk a medencébe, jöttök?
Kérdőn Breere néztem, majd visszafordultam, és számat Brandon szájának nyomtam. -
Persze, csak visszaveszem a fürdőruhámat. Egy perc, és jövök.
Kifelé menet már vette is lefelé a pólóját, Bree pedig egy törlőronggyal vert oldalba, hogy ne bámuljam. -
Mi van? Az enyém, szabad néznem!
Nevetve tette be a megmaradt ételt a hűtőbe. -
Akkor vedd vissza a bikinit, hogy neki is legyen mit nézegetni!
Mosolyogtam, és már rohantam is Brandon szobájába. A fürdőruháért nyúltam, amikor Brandon telefonja üzenetet jelzett. Miközben a pólómat vettem lefelé, a telefonra pillantottam. Mire felvettem és megigazítottam a felsőt, még két üzenet jött. Az ajtóra néztem, hogy jön-e valaki, majd közelebb léptem az asztalhoz... és elképedtem. Az asztal mellett lévő székre rogytam, és a képernyőt bámultam, amíg el nem sötétült. Tudtam, hogy túl messzire megyek, ha belenézek az üzeneteibe, de ő az én pasim, és amit láttam, az egyértelműen az én dolgom is volt. Megérintettem tehát a kis képernyőt, és láttam, hogy öt üzenet jött egy Amanda nevű lánytól. A billentyűzár feloldása után azonnal felugrott az öt üzenet, nekem pedig leesett az állam. Az a lány volt, akit Brandonékkal láttam hétfőn. Aki Bree szerint, már egy héttel korábban is flörtölt Brandonnal. Az egyik üzenet egy kép volt az arcáról és a pucér melleiről, a másik kép pedig az, amit először megláttam, és ott csak az... ö... alsó részei látszottak. Összeszorult szívvel olvastam a három másik üzenetet. Amanda: Máris hiányzol, alig bírom ki holnapig. Amanda: Alig várom, hogy újra a testemen érezzem a csókjaidat. Amanda: Csak rád várok. A telefon kihullott a kezemből, és sírás fojtogatott. Ez nem lehet igaz. Olyan érzés volt, mintha valaki gyomron vágott volna, hogy aztán kitépje a szívem. Mélyeket lélegeztem, hátha attól megnyugszik a gyomrom, és leküzdöm a hányingeremet, aztán remegve elindultam a pólómért. Mindent bedobáltam a táskámba, és könnyes arccal kirohantam a házból. Évek óta először sírtam. Pontosan ezért nem adtam esélyt Chase-nek. Mert neki az ilyen természetes. De ő legalább nem titkolja,
mint Brandon. A zokogástól levegőt is alig kaptam, és meg kellett támaszkodnom az egyik parkoló autón, mielőtt továbbindultam volna. Almomban sem gondoltam volna, hogy ilyet tesz velem. Már több háztömbnyire jártam, amikor egy autó lassított mellettem. -
Harper?
Nem néztem fel, csak szipogva haladtam tovább. Ajtócsapódást, majd közeledő lépteket hallottam. -
Harper, mit keresel... te sírsz? Mi a baj?
Dühösen letöröltem a könnyeimet, és kikerültem. -
Kérlek, hagyj most békén! Mi történt?
Kezeivel finoman megfogta a karomat, és lehajolt, hogy a szemembe nézzen. -
Semmi nem történt, Chase, csak engedj el!
-
Ki van zárva. Egyedül, zokogva sétálgatsz ezen a nem túl biz-
tonságos környéken. Mondd el, mi történt! -
Egyáltalán, mit te keresel itt?
-
Megyek dolgozni. Na, mondd el, mit tett!
Erőltetetten felnevettem. -
Ne tegyél úgy, mint akinek fogalma sincs róla. Te előre meg-
mondtad. Tudtad, hogy ez lesz. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Miután láttam, hogy Brandon az, kinyomtam a hívást, és a telefont visszadobtam a táskába. -
Hercegnő, esküszöm, fogalmam sincs, miről beszélsz, de meg-
ölöm Brandont, ha bántott. Kérlek, mondd el mi történt! Egyik kezével átölelt, a másikkal pedig az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem. Arcán haraggal vegyes aggodalom látszott. Újra elsírtam magam, és hozzábújtam. Átkarolt, és suttogva nyugtatgatott. Néhány pillanat múlva ismét megszólalt a telefonom, de megint
kinyomtam. -
Elviszel a koliba, légyszi?
-
Biztos, hogy oda akarsz menni?
A mellkasához bújva bólintottam, és megint az arcomat törölgettem. -
Oké, pattanj be, Hercegnő! - Besegített a kocsiba, aztán ő is
beszállt. - Ő hívogat? -
Ja.
-
Nem veszed fel?
-
Nem.
Harmadszor is kinyomtam. Chase kikapcsolta a biztonsági övét, és felém fordult. Kezeit a/ arcomra tette, és a hüvelykujjával letörölte a könnyeimet. -
Mondd el, mi történt!
Ahogy kinyitottam a számat, megint megcsörrent a telefon. -
Mi van, Brandon!?
-
Harper, mi történt?
-
Ezt most komolyan kérdezed? Ilyet fogsz játszani?
Dühösen fújtattam, és a fejemet a másik kezembe hajtottam. -
Kicsim, miről beszélsz? Hol vagy? És hol vannak a cuccaid?
-
Eljöttem.
-
Azt látom, de hova mész?
Megint potyogni kezdtek a könnyeim. -
Brandon, kérlek, ne hívj többet!
-
Micsoda? Harper,. mi történt?
-
Miért nem kérdezed meg Amandától? - vágtam a fejéhez gúnyo-
san. - Biztos vagyok benne, hogy örömmel megmutatja, miért jöttem el. A telefont odébb tartva káromkodott. -
Harper, esküszöm...
Lenyomtam, és kikapcsoltam a telefont.
Pár perc hallgatás után Chase gyengéden megfogta a kezemet, és kedvesen kérdezte: -
Ki az az Amanda?
-
Úgy tűnik, a csaj, akivel Brandon lefekszik. Bree és én láttuk
Brandonnal, meg pár másik sráccal. Utáltam magamat. Én tényleg becsültem Brandont, amiért így tiszteletben tartja az ártatlanságomat, amikor ő csak azért bírta ilyen jól, mert közben lefeküdt mással. Chase a szemöldökét ráncolva nézett rám. -
Miért gondolod, hogy megcsal?
Elmeséltem Chase-nek az üzeneteket és a képeket, amiket a telefonban találtam, és ettől megint elbőgtem magam. -
Olyan hülyének érzem magam.
-
Nem kell! - Egy pillanatra elhallgatott, és láttam, ahogy meg-
szorítja a kormányt. - Nem hiszem el, hogy ezt mondom, de szerintem félreérted a helyzetet. -
Hogy micsoda!? Láttam, amit láttam, Chase!
-
Nem mondom, hogy nem, de ő sosem tenne ilyet veled. Nem
ilyen. Ha ilyen lenne, beszélt volna erről valamelyikünknek. Ha együtt vagyunk egy lánnyal, akkor arról el szoktunk dicsekedni. És nagyon utálom érte, de ő állandóan csak rólad beszél - győzködött. A fejemet ráztam. -
Rajtad egyszerűen nem lehet kiigazodni. Egy hete még azt
mondtad, hogy ne randizzak vele, most meg véded? -
Hidd el, nem miatta teszem. Továbbra sem akarom, hogy vele
legyél... de utállak ilyen szomorúnak látni. Szótlanul ültünk vagy egy percig, mire rászántam magam, hogy elvegyem a kezem a kezéből, és kiszálljak a kocsiból. -
Kösz a fuvart, Chase!
-
Biztos, hogy minden oké? Ne maradjak veled?
-
Túlélem, keményebb fából faragtak, mint hinnéd - válaszoltam
cseppet sem meggyőző mosollyal. - Menj nyugodtan dolgozni, majd találkozunk! Nagyon komolyan nézett rám, de nem szóltam semmit. Felmentem a szobába, lezuhanyoztam, pizsamát vettem és bedőltem az ágyba. A szemem annyira égett a sírástól, hogy bármit megadtam volna egy kevéske szemcseppért. Valaki kopogott az ajtón, de nem foglalkoztam vele. Sejtettem, hogy Brandon lehet az, és egyrészt meglepett, hogy ilyen sokáig tartott neki ideérni, másrészt még nem tudtam volna beszélni vele. Nagyon fájt, amit tett. Még egyszer kopogtak, aztán kulcs fordult a zárban, és az ajtó lassan kinyílt. -
Kicsim?
Nem válaszoltam, csak könnyes szemmel néztem a sötét alakot. Felkapcsolta a villanyt, aztán megfordult, és észrevett. -
Harper.
Mély hangja tele volt érzelemmel. -
Bree adta oda a kulcsot?
A szemöldökét ráncolta, majd lassan bólintott. -
Áruló.
Neki nem az én pártomat kellett volna fognia? -
Engedd, hogy megmagyarázzam! Esküszöm-, ez az egész nem
az, aminek látszik. -
Kétlem. A képek magukért beszéltek, úgyhogy ne fáradj!
Brandon közelebb lépett, és át akart ölelni, de aztán csalódottan ejtette le a kezeit, mert elhátráltam. -
Semmi nincs köztem és Amanda között. Azt akarja elérni, hogy
szakítsunk. -
Hát, úgy látszik, sikerült neki.
Arcán hirtelen rémület látszott. -
Ne! Ne... ne mondd ezt! Harper, kérlek!
-
Csak menj el, Brandon! Nem megyek bele ebbe a játékba, - A fal
felé fordultam, hogy ne lássa a fájdalmat az arcomon. Az első barát, az első csók. Egyből belezúgtam, most pedig pofára estem. A jelenléte csak még nehezebbé tette. - Menj haza, Brandon! Végeztünk, szia! -
Úristen, kérlek, ne mondd ezt! - motyogta halkan maga elé.
Hozzám hajolt, végigsimított a karomon, majd a hátamon folytatta, amikor arrébb húzódtam. - Addig nem megyek el, amíg végig nem hallgatsz. Amanda nem bírja elviselni, hogy folyton lekoptatom. Látott veled múlt héten, és ma reggel azt mondta, majd ő elintézi, hogy végül nála kössek ki. Ebéd után kezdte küldözgetni ezeket a képeket, és egész nap ugyanazokat küldözgette. -
És nem gondoltad, hogy erről szólhatnál nekem is? - kérdeztem a
falat, mivel továbbra sem akartam Brandonra nézni. -
Azt reméltem, abbahagyja. Az első órám után találkoztam vele, és
megmondtam neki, hogy fejezze be, mert eszem ágában sincs elhagyni téged. -
Ezért volt rossz kedved?
-
Igen. Tudta, hogy velem leszel a hétvégén. Tartottam tőle, hogy
csinál valamit. -
Hogy érted?
Nagyot sóhajtott, és ismét a karomat simogatta. -
Azt mondta, hogy nem küld több üzenetet, élvezzük csak a közös
hétvégét. De olyan fura hangsúllyal mondta, hogy „közös”. Ereztem, hogy forgat valamit a fejében. Sóhajtottam, és Brandon felé fordultam. Szinte sokkot kapott, amikor meglátta a bánatos arckifejezésemet. -
Harper, én úgy sajnálom! Szólnom kellett volna róla.
Megfogta az arcomat, és én ismét hátrébb húzódtam, de ő nem engedte le a kezét. -
Megcsalsz valakivel? Bárkivel, nem csak Amandával.
-
Nem. Nekem csak te kellesz.
Mélyen a szemébe néztem, kerestem a hazugságra utaló jeleket, de semmit nem találtam. Az elejétől fogva iszonyatosan őszinte volt velem, és tudtam, hogy most is igazat mond, úgyhogy nem tudtam haragudni rá, bármennyire is szerettem volna. Most már csak azon agyaltam, hogy mennyire fájt, amikor azokat az üzeneteket megláttam. Meglepett, milyen gyorsan belezúgtam ebbe a srácba, és hogy mennyire szerettem volna törődni vele, de az még meglepőbb volt, hogy ő is ugyanezt érezte irántam. Mielőtt kimondhattam volna, hogy hiszek neki, megszólalt a telefonja, és egymás után jöttek az üzenetek. Csendben néztük egymást, amíg a telefon el nem hallgatott. Kinyújtottam a kezem, és legnagyobb meglepetésemre Brandon átadta a telefont, anélkül hogy egy pillantást vetett volna rá. A telefonra pillantva a már ismerős öt üzenet fogadott. Válaszoltam az üzenetre, és rányomtam a küldésre, aztán visszaadtam a telefont. Brandon: Brandon barátnője vagyok. Nem tudom, mit akarsz elérni, de nagyon örülnék, ha nem küldenél több képet magadról. Nem kellesz neki, a reménytelen próbálkozásod pedig szánalmas. Ideje lekopni, te kis kurva! Brandon elolvasta az üzenetet, és jót nevetett, majd a földre dobta a telefont, és átölelt. -
Úgy sajnálom, hogy megbántottalak.
-
Ne sajnáld! Beszélnem kellett volna veled, mielőtt elrohanok.
-
Hát, egyszerűbb lett volna, ha szólsz, de nem hibáztatlak azért,
amit tettél. - Megpuszilta az arcomat és a számat, majd egy kicsit
hátrébb hajolt, hogy a szemembe nézzen. - Egy dolgot viszont tudni szeretnék. Miért Chase-hez rohantál? -
Nem rohantam hozzá. De honnan tudsz róla, hogy vele voltam?
-
Felhívott, és elmondta, hol talállak.
Már az is elég furcsa volt, hogy Chase Brandont védte, ezt viszont álmomban sem gondoltam volna. -
Nem hozzá rohantam, csak miután leléptem a házból, meglátott,
és elhozott. Brandon arcán még mindig aggodalom látszott, nekem pedig eszembe jutott az a számtalan alkalom, amikor azt kérdezte, van-e valami köztem és Chase között. Mély levegőt vettem, megsimítottam az arcát, és rámosolyogtam-
Ha én megbízom benned egy lánnyal kapcsolatban, aki pucér
képeket küldözget neked magáról, akkor te is bízhatsz bennem egy fiúval kapcsolatban, aki mást se csinál, csak folyton felidegesít. Megpuszilta a tenyeremet, aztán megfogta a kezem. -
Igazad van, csak nagyon szerettem volna, ha nem ő, hanem én
vagyok ott. Úgy sajnálom, hogy ilyen soká értem ide. -
Ne sajnáld! Itt vagy, és ez a lényeg.
Mosolygott, és lágyan megcsókolt, aztán a mellkasához húzott. Pár perc múlva újra megszólalt. -
Szeretnél még egyedül maradni, vagy visszavihetlek hozzánk?
-
Elvihetsz, ha előtte megígérsz valamit.
-
Bármit - vágta rá azonnal.
Felhúzott szemöldökkel sokatmondóan vigyorogtam rá. Játékosan meglökdösött. -
Bármi ésszerűt.
Duzzogva néztem rá, de aztán kacsintottam, hogy tudja, csak viccelek.
-
Legközelebb bármi ilyen történik, egyből szólsz nekem. Majd’
megszakadt a szívem, amikor az üzenetet megláttam, és ezt nem akarom még egyszer átélni. -
Úgy lesz. Nem akartam összetörni a szívedet. - Összevissza csó-
kolgatott. - Még valami? - dünnyögte az ajkamhoz. -
Igen. A ma estét kettesben akarom tölteni veled.
-
Megbeszéltük.
-
Úgy értem, hogy olyan „zárd be az ajtót, ölelj át, és felejtsünk el
mindent” estét akarok. Mit szólsz? Szerintem megoldható - válaszolta szexi mosollyal az arcán.
- KÉSZ VAGY, BREE? -
Ez a rohadt Konrad eldugta a táskámat!
-
Tessséék? - kérdeztem, kicsit elnyújtva a szót.
-
Nem akarta, hogy felöltözzek.
-
Milyen kedves - mondtam nevetve. - Nézd meg a mosógépben
vagy a szárítóban! Már meg sem lepődtem, hogy az éjszaka során lecserélte Ryant Konradra. Bree egy szál tangában szaladt ki a konyhában. Szerencsére a srácok szörfözni mentek aznap reggel. Táskáját a kezében tartva, hunyorogva jött vissza. -
Tudtad, hogy oda tette?
-
Tényleg ott volt? - Még hangosabban nevettem, és a fejemet
ráztam. - Nem tudtam, de a srácok a bázison is oda dugták néha a cuccokat, ha valaki zuhanyozni ment. És nemcsak azt a ruhát, amit az áldozat felvett volna, hanem a szekrényéből is mindent. A mosókonyhába. Elég sok pucér feneket láttam ennek köszönhetően. Erről eszembe jutott Carter, és elővettem a telefonomat. Én: Hiányzol :( J. Carter: ;-)
Egy darabig vártam, hogy ír-e még valamit, de nem válaszolt, úgyhogy pakoltam tovább a kaját és a pokrócokat a kocsiba, Bree pedig felöltözött. Brandon előző éjjel tartotta magát az ígéretéhez. Amikor visszaértünk a koliból, bevitt a szobájába, anélkül, hogy bárkinek mondott volna bármit. Kikapcsolta a telefonjainkat, bezárta az ajtót, és átölelt. Ölelgetni akartam, meg beszélgetni, de a sírás annyira kimerített, hogy azonnal álomba zuhantam. Másnap korán reggel arra ébredtünk, amint Brad az ajtót veri, hogy Brandon márpedig menjen velük szörfözni. Brandon elkezdte neki magyarázni, hogy most kettesben szeretnénk lenni, de én kirugdostam az ágyból, hogy menjen, és érezze jól magát. Breevel aztán úgy döntöttünk, hogy meglepjük őket, és később csatlakozunk hozzájuk, de előtte szerettünk volna ebédelni és pihenni egy kicsit. Több tucat szendvicset gyártottam, összeszedtem jó pár csomag chipset, rengeteg üdítőt, és mindent bepakoltam a kocsiba, amíg Bree a ruhái után kutatott. A partra érve örömmel láttuk, hogy a fiúk még a vízben vannak. Leterítettük a pokrócokat és törülközőket, és leültünk nézni őket. -
Na és... mi a helyzet Ryannel? Pff, az a srác csak magával van
elfoglalva. Nekem olyan pasi kell, aki velem foglalkozik. -
És Konrad tud róla, hogy tegnap este ő csak tartalék volt?
-
Nem úgy tűnt, mint aki bánja - felelte vállat vonva.
-
Tényleg nem. Eldöntötted már, hogy randizol-e vele?
-
Azt hiszem, igen. - Bree mosolyogva mesélte el, hogy Konrad
megkérte, legyen a barátnője, ő pedig azt mondta, még megfontolja... mindezt persze szex közben beszélték meg. Az ilyeneket továbbra sem értettem. - Kezdem tényleg megkedvelni. Sok olyan sráccal volt már dolgom, aki hamar elvesztette a lelkesedését, miután megszerzett, de ő teljesen más. Valahogy mindig visszatalálunk egymáshoz.
-
Akkor mire vársz még?
A víznek hátat fordítva a hasára fordult, és folytatta. -
Nem tudom. Voltak már pasijaim, de végül is, csak most kezdtem
az egyetemet. Azt hiszem, nem akarom egyből elkötelezni magam. Szeretném előtte feltérképezni a lehetőségeimet. Ezt valamennyire meg tudtam érteni. Én sem a fiúk miatt jöttem a San Diegóra, kapcsolatban pedig végképp nem gondolkodtam. Ugyanakkor kár lett volna tagadni, hogy valami kialakult Brandon és köztem. És így, hogy ő itt volt, nem láttam értelmét nem vele lenni. Ekkor megszólalt a telefonom. Végig kellett túrnom az összes táskát, amit hoztunk, mire megtaláltam.
J. Carter: Hol vagy? Én: A parton.
J. Carter: Ma be sem mész órára? Én: Pénteken nincs órám. Miben mesterkedsz?
J. Carter: Melyik part? Fogalmam sem volt, miért fontos ez, egy csomó part volt a környéken, és neki úgysem mond egyik sem semmit.
Én: Csak egy sima part. A sulitól egyenesen ide vezet az út. Miért vágsz ilyen komor képet?
-
Felnéztem Breere, és eltettem a telefont. -
Carter olyan furcsa mostanában.
-
Hogy érted? - Általában naponta beszélünk, de tegnap például nem is keresett,
három napja pedig nem vette fel a telefont, hanem csak SMS-t írt. Most meg fura dolgokat kérdez. Olyan, mintha nem lenne önmaga. -
És semmi nincs köztetek?
-
Nincs... de ezt már megbeszéltük. Csak nem értem, hogy mi van
vele. -
Lehet, hogy barátnője lett - találgatott Bree. - Én például biztos
piszkálnám érte, ha folyton veled beszélgetne. Brandon amúgy tud róla? -
Tud. De azt nem ecseteltem, milyen közel állunk egymáshoz.
Vagyis álltunk. Elhallgattam. Nem gondoltam, hogy ha ide költözök, azzal a barátságunkat is elveszítem. -
És ő tud Brandonról? Hát... arról tud, hogy randizunk. De azóta nem igazán beszéltünk
erről. -
Akkor ez lesz az!
-
Pontosan mi is? - néztem kérdőn Breere.
Felkönyökölt. -
Fogadok, hogy kedvel, és most, hogy más fiú is képbe került,
próbál egy kicsit távolságtartóbb lenni. -
Hát persze. - Nevetve felültem, és levettem a pólómat, így már
csak egy apró rövidnadrág és a bikinifelső volt rajtam. - Mondtam már,
hogy köztem és Carter között ez nem olyan. Egy csomó lánnyal randizott, amióta ismerem. Csak rosszulesik, hogy ilyen hideg lett. Régen mindennap találkoztunk és beszéltünk, most meg ez van. Olyan, mintha a legjobb barátomat vesztettem volna el. Bree még mindig úgy nézett rám, mint aki semmit nem ért az egészből. -
Te randiznál valaha Braddel?
-
Jesszus, dehogyis! - mondta már-már undorodva. - Ö olyan nekem,
mintha a bátyám lenne. -
Na, látod! Az én viszonyom Carterrel pont olyan, mint a tied
Braddel. Hanyatt fordult. -
Á... hát, akkor nem tudom, mit mondjak. Kérdezz rá, mi van, ha
legközelebb beszéltek! -
Szia, kicsim!
Megfordultam, és megláttam Brandont. -
Szia! Úgy gondoltuk, mi is csatlakozunk.
Felkapott egy törülközőt, és lehajolt, hogy megcsókoljon. -
Ezért is Breenek kell hálálkodni?
Egyik ujjával végigsimított a felsőm mentén. Bólintottam, ő pedig megcsókolt, és nekem nyomta a vizes testét. Fia nem hallottam volna, hogy a többi srác is épp kifelé jön, el is feledkeztem volna arról, hogy nem kettesben vagyunk az ágyában. -
Brandon - szólt Konrad, miközben felénk sétált -, gyere, segíts
kipakolni a hűtőtáskákat Bree kocsijából! -
Milyen hűtőtáska? - Brandon oldalra billentett fejjel nézett rám.
-
Hoztam egy csomó kaját, gondoltam, éhesek lesztek a szörfözés
után. Hatalmas csókot kaptam, aztán felpattant.
Igazi főnyeremény vagy, Harper.
-
A szívem vadul kalapált, ahogy elnéztem őket, amint a kocsi felé sétáltak. Amikor visszafelé jöttek, megcsörrent a telefonom. -
Carter!
-
Hogy van a csajom?
Hallottam a hangján, hogy mosolyog. -
Na, az emlegetett szamár - motyogta Bree mellettem.
-
Jól vagyok. Rég beszéltünk, minden oké?
-
Most már több mint oké - válaszolta olyan hangon, mint aki valami
rosszban sántikál. -
Tényleg? - Brandonra mosolyogtam, aki közben leült mellém. - És
miért? -
Mert pár sráccal lejöttünk a partra.
Közben kezdtem beleveszni Brandon barna szemeibe, úgyhogy nem igazán koncentráltam arra, amit mond. -
A partra? Az jó. Örülök, hogy hamar szabadultatok a hétvégére.
Üdvözlöm a többieket! -
Nem hiszem, hogy ismered ezeket a srácokat, de azért átadom az
üzenetet. És milyen a part nálad? Brandont figyeltem, és már a számat harapdáltam. -
Nagyon jó. És a tiéd?
-
Itt csodálatos a kilátás. És még az is lehet, hogy ha elég hangosan
kiabálok, te is hallani fogod. -
De hülye vagy - mondtam nevetve.
-
Nem hiszed? Tedd le a telefont, én pedig kiabálok, aztán mondd
meg, hogy hallottál-e vagy nem. - Néhány másodpercig csendben várt. Gyerünk, Harper, mondom, hogy tedd le a telefont! A szememet forgatva végül rábólintottam. -
Oké, oké! Akkor most leteszem a telefont.
A pokrócra tettem a telefont, és épp egy csókért hajoltam Brandonhoz, amikor kiáltást hallottam: -
PIROSKA!
Azonnal visszaültem. Ez tuti, hogy nem a telefonból jött. Felkaptam, és a fülemhez tettem. -
Ezt meg hogy?
-
Megpróbáljuk még egyszer?
Néhány másodperccel később megint hallottam, amint a távolból valaki Piroskát kiált. A telefonomra pillantva láttam, hogy közben már nem is volt vonalban. Hátrafordultam Breehez. -
Harper, minden oké? - kérdezte Brandon.
-
Te is hallottad, hogy valaki azt kiabálta, Piroska?
-
Aha. - Biccentve mutatott a hátam mögé. - Az a srác volt ott, hátul.
Megfordultam, és a szavam is elakadt. -
Istenem, Carter! - Felpattantam, és már szaladtam is felé. A
nyakába ugorva nagyon megöleltem. - Mit keresel te itt? -
Basszus, Piroska! Hol van az én Harperem, és mit tettél vele?
Elpirultam, és a kezeimmel a mellkasomat takartam. -
Uh, hát igen. Lehet, hogy egy kicsit megváltoztam.
Egyik ujjával megsimította az ajkamnál lévő piercinget. -
Egy kicsit - szólt mosolyogva, majd ismét magához ölelt. -
Hiányoztál, Piroska! -
Te is nekem! - mondtam a mellkasához bújva. - El sem hiszem!
Miért nem szóltál, hogy jössz! Kimentem volna eléd a reptérre! -
Ja, de az fele olyan vicces sem lett volna, mint az arc, amit vágtál,
amikor az előbb megláttál. Hátrébb hajoltam, és rámosolyogtam. Ő is magas volt. Nem annyira, mint Chase vagy Brandon, de legalább száznyolcvan centi. Fekete haját a tengerészgyalogosok hagyományai szerint hordta, barna szemei pedig
ragyogtak. -
Meddig engedtek el?
Széles mosoly jelent meg az arcán, majd szóra nyitotta a száját, de végül nem szólt semmit. -
Harper?
Megfordultam, és láttam, hogy Brandon Cartert bámulja. Nem tűnt túl boldognak. A tegnapi amandás dolog után most egy szál bikiniben felpattanok, és kis híján ledöntök a lábáról egy idegen pasit. El tudtam képzelni, hogy nem tudja hova tenni dolgot. Főleg, hogy Carter még most is a derekamat fogta. Brandonhoz léptem, megfogtam a kezét, és megszorítottam. -
Brandon, ő itt Jason Carter, a legjobb barátom a Camp Lejeune
bázisról. Carter, ő pedig a barátom, Brandon Taylor. Szótlanul kezet fogtak. Kínos volt. -
Hát akkor... miért nem megyünk vissza a többiekhez? Bemu-
tatnálak mindenkinek. Brandon kezét fogva elindultunk vissza a barátainkhoz. Közben Carter bemutatott a három srácnak, akik vele jöttek. Igaza volt, tényleg nem ismertem őket, de Carter sosem járt Kaliforniában, úgyhogy azt is furának találtam, hogy ő ismeri őket. Bemutattam Carteréket a többieknek. Minden lakótárs és Konrad is nagyon udvarias volt velük, Chase-t kivéve. Ő nem volt hajlandó kezet fogni Carterrel, és egy szót sem szólt hozzá. Csak állt ott, meztelen mellkasa előtt karba tett kézzel, és leplezetlenül bámulta. Ami ennél is meglepőbb volt, hogy Brandon ugyanígy állt be Chase mellé. Nem csodálkoztam, hogy Carter tett egy lépést hátra, tényleg ijesztő volt a két fiú. Szigorú tekintetek, magas, izmos, tetovált testek. Elég félelmetesen hathattak olyan valakire, aki nem ismerte őket. Bree közben csodálkozó arckifejezéssel hol engem, hol Cartert figyelte. Tudtam, hogy ezért
később még kapok tőle. Amikor végre mindenki leült a pokrócokra, újra Carterhez fordultam. -
Meddig kaptál eltávot?
-
Nem kaptam - felelte vállat vonva.
-
Carter! - kiáltottam fel ijedten. - Ha dobbantani mertél, én
esküszöm... Jól tudtam, mi a büntetés, ha valaki engedély nélkül hagyja el a bázist, és ha Carter tényleg ezt tette... mondjuk úgy, hogy nem lenne jó. Carter csak nevetett. -
Nem, nem dobbantottam. Tudnak róla, hogy eljöttem. Amikor
bejelentetted,
hogy
a
San
Diegóra
mész,
kérvényeztem
az
áthelyezésem Camp Pendletonba, és el is fogadták nem sokkal azután, hogy elutaztál. Most hétfőn érkeztem. -
Várj, te azért költöztél ide, mert én ideköltöztem?
-
Naná.
-
A Parancsnok akarta?
-
Egyáltalán nem. Csak nem tudtalak elengedni.
-
Baszki - dünnyögte Bree.
Brandon még jobban kihúzta magát, és nekem oda sem kellett néznem, hogy tudjam, Cartert bámulja és méregeti. Éreztem, hogy ennek rossz vége lesz, úgyhogy gyorsan mondani akartam valamit, amikor Carter megelőzött. -
Úgy értem, azt mégsem hagyhatom, hogy a hugicám egyedül
költözzön át az ország másik végére. Carterre mosolyogtam, és éreztem, hogy Brandon is megnyugszik egy kicsit. Sean, az egyik srác, aki Carterrel jött, zavartan nézett a másik két fiúra, majd Carterre, és épp mondani akart valamit, amikor újra rám és Brandonra nézett, és inkább hallgatott. -
Szóval... bocs, mit is mondtál, hogy hívnak? Brady?
Carterre bámultam, de nem szóltam semmit. Jól tudtam, hogy elsőre megjegyzi mindenki nevét, irigyeltem is emiatt. Szinte mindenre emlékezett, amit olvasott vagy hallott. Éreztem, ahogy Brandon karja megfeszül a derekam körül. -
Brandon.
-
Jaj, persze, ne haragudj! Szóval, honnan ismered a csajomat?
-
A suliból. Chase-szel lakom, az ő húga Bree, aki Harper szo-
batársa. Carter elégedetten hátradöntötte a fejét, mintha valami értékes információt tudott volna meg. -
Chase-szel? Értem. Hát, ha nektek így jó, én nem ítélkezem.
Brandon nevetett egyet, a szabad kezével pedig végigsimított a karomon, és ujjait összefonta az enyémekkel. -
Hallod, Chase? Úgy tűnik, járunk.
-
Ah, így már értem végre, miért lógsz egész nap a házamban. El
kéne vigyelek randizni, vagy ilyesmi. Chase vigyorgott, de közben le sem vette a szemét Carterről. Bokán rúgtam Cartert, és viselkedj rendesen nézéssel próbáltam észhez téríteni. Kedvesen rám mosolygott, majd a fejem fölött átpillantva újra Brandonra nézett. -
És mit tanulsz?
-
Két szakom van egyszerre. Pénzügy és számvitel, mellette pedig
marketingspecializáció. Látszott Carteren, mennyire meglepte a válasz. Én ugyanígy meglepődtem, amikor Brandon elmesélte, hogy már a gimis évei alatt egyetemi előkészítőre járt, és végigvette az alapozó tantárgyak tananyagát, hogy aztán az egyetemen minél eredményesebb legyen. Elképesztően okos volt, ami csak még vonzóbbá tette. -
Ez azért becsülendő - mondta Carter, rám nézve -, egyszer majd
egész jó pénzt kereshetsz. -
Most is jól keresek - jegyezte meg Brandon, és közelebb húzott
magához, én pedig elképedve éreztem, hogy minden izom megfeszül az alkarján. A szememet forgattam, és épp le akartam állítani ezt a tesztoszterontól fűtött beszélgetést, amikor Carter ismét megszólalt. -
És mivel? Üzletvezető vagy a Mekiben?
Leesett az állam, és csak bámultam a barátomat. Miért ilyen bunkó? Brandon kihúzta magát, én pedig becsuktam a szemem. Kezdődik... -
Harcolok, méghozzá nagyon jól.
Gyorsan körbepillantottam. Az egész olyan volt, mint valami béna zsé kategóriás akciófilmben. Mindenki Cartert bámulta, és szótlanul várták, hogy mit válaszol. -
Miféle harc? Pofonok meg hajhúzgálás?
-
MMA - válaszolt Brandon összeszorított foggal.
-
Hát ez remek! - nézett rám Carter. - Találtál magadnak egy
forrófejű bunkót. Pont egy olyat, akitől egész életedben óva intettünk. -
Carter! - próbáltam csitítani.
-
Ezt
veheted
figyelmeztetésnek!
-
fordult
Carter
komoran
Brandonhoz. - Ha egy ujjal is hozzáérsz a csajomhoz, neked véged. Brandon felkelt, de gyorsan közbeléptem. Elkaptam Carter kezét, és félrehúztam. Amint hallótávolságon kívül kerültünk, keményen a szemébe néztem. -
Mi a franc ütött beléd!?
-
Csak megvédelek! - válaszolt Carter, mint aki nem is érti, mi
bajom. -
Miért vagy ilyen seggfej?
-
Azért - méltatlankodott -, mert szerintem ő nem elég jó hozzád!
Kezdett rohadtul elegem lenni abból, hogy mindenki meg akarja
mondani, ki és mi a jó nekem. Összekulcsoltam a karomat magam előtt, és azt kívántam, bárcsak lenne rajtam póló. -
És miért nem elég jó, kedves Jason?
Látszott a szemén, hogy rosszul estek neki a szavaim. Csak olyankor szólítottam a keresztnevén, ha haragudtam rá. -
Azért, amit csinál. Te is hallottad, abból él, hogy verekszik! Még
csak most találkoztam vele, de alig bírta ki, hogy ne rontson nekem. -
Mert eszméletlen bunkó voltál vele! És igazad van, csak most
találkoztatok. Ha adtál volna neki öt másodpercet, hamar belátod, hogy nagyszerű ember. De te csak provokáltad. Ráadásul mi az, hogy a te csajod vagyok? Semmid nem vagyok, és ezt te is jól tudod. -
Te vagy a legjobb barátom, Piroska - mondta lágyan.
-
Eddig én is azt hittem, hogy te pedig az enyém, de a legjobb
barátom nem beszélne így senkivel, főleg nem a barátommal. Megfordultam, és a többiek felé indultam, de megragadta a karomat. -
Sajnálom! Kérlek, ne hagyj itt, esküszöm, jóvá teszem!
Egy rántással kiszabadítottam a karomat, felé fordultam és elé álltam. Bár alacsonyabb vagyok, hátrált egy lépést. -
Van fogalmad róla, milyen kellemetlen helyzetbe hoztál? -
Kezemmel a mellkasát lökdöstem. - Mindig agyba-főbe dicsértelek, amikor szóba kerültél, és arról áradoztam, hogy mennyire szeretlek, és mennyire hiányzol. Erre te idejössz, és így viselkedsz? - A földre nézve próbáltam összeszedni magam, mert kavarogtak bennem az érzések. Kínosnak éreztem ezt az egészet, és dühös voltam, és szomorú, amiért elvesztettem azt a Cartert, akit eddig ismertem. Keserűen a szemébe néztem. - Menj vissza a bázisra, Carter, és ne keress többet! Nem kellett volna Kaliforniába jönnöd. Amikor visszaindultam, megint elkapta a karomat, és visszarántott, majd átölelt.
-
Harper, úgy sajnálom! Hülye voltam, én csak... nem is tudom. Úgy
éreztem, veszélyben a helyem, mert te az én legjobb barátom vagy, ők meg mind úgy néztek rám, mint akitől meg kell védeni téged. Teljesen begőzöltem ettől a helyzettől. Sajnálom, Harper, nem lett volna szabad. Nagyot sóhajtva átkaroltam a derekát. -
Ők is csak védeni próbálnak, ugyanúgy, mint a fiúk a bázison. Az
itteni srácok nagyon vigyáznak rám és Breere. Pont ezért érzem itt jól magam. Olyan, mintha egyik családtól a másikhoz kerültem volna. -
De alig ismered őket.
-
Carter - nevettem mennyi ideje ismertük egymást, amikor kiütöttél
egy srácot egy másik egységből, mert az megjegyzést tett a mellemre? A mocorgásából éreztem, hogy nem akar válaszolni, úgyhogy folytattam. - Úgy két órája. Ez is ugyanolyan. -
Nem, nem olyan. Én akarok rád vigyázni egyedül. Ez az én fel-
adatom, és nem akarom, hogy más csinálja. -
Te jó ég, mi van itt minden pasival? Nincs szükségem testőrre, és
a védelmem nem a te felelősséged. -
Tudom, hogy meg tudod védeni magad. - Kicsit hátrébb húzódott,
és a szemembe nézett. - Csak van benned valami, amitől minden fiú majd megőrül azért, hogy vigyázhasson rád. A szememet forgattam, és átkoztam, hogy ilyen kicsi vagyok. -
Tudom, tudom. Óh! - Széles mosoly jelent meg az arcomon. -
Meséltem, hogy betörtem egy srác orrát, aki túlságosan durván nyomult rám? A tekintete megint komorabbra váltott, de mosolygott. -
Nem, de szívesen megnéztem volna.
-
Képtelen volt felfogni, hogy nem érdekel, aztán Brandonba is
belekötött, én pedig tudtam, hogy Brandon mindjárt nekimegy, úgyhogy megelőztem. Telibe térdeltem az arcát - meséltem, és közben a
térdemre mutattam -, nézd csak, még mindig be van lilulva! Carter a fejét rázta, és újból megölelt. -
Büszke vagyok rád, Piroska! - Homlokon csókolt, én pedig
feszültem álltam, mert nem tudtam hova tenni a helyzetet. - Megbocsátasz nekem? Hátrébb léptem tőle, és gyengéden belebokszoltam a karjába. -
Igen, de legyél normális a barátaimmal. És kérj bocsánatot
Brandontól! -
Tényleg kedveled őt? - nézett rám grimaszolva.
-
Igen, úgyhogy legyél kedves vele! - Megragadtam a karját, és
elindultam vele a többiekhez. - Péntek van, este buli lesz Chase-éknél. Ha addig sikerül összehaverkodnod a többiekkel, akkor beugorhatnál. Carter megtorpant. -
Jaj, tényleg, azzal a sráccal mi a hézag? Elsőre azt hittem, vele
jársz. Úgy nézett rám, mint aki meg akar ölni. Felnevettem. -
Őszintén szólva, én sem tudom. Brandon is folyton ezt kérdezi, de
nincs semmi, és csak jót akar, esküszöm. Carter morgott valamit az orra alá, de én addigra már Brandon felé rohantam, úgyhogy nem hallottam. Brandon felpattant, és amint hozzá értem felkapott, és csak mosolygott, amikor hatalmas csókot kapott tőlem. -
Minden oké? - suttogta a fülembe, miközben lerakott a földre.
-
Igen. Nagyon sajnálom, ami történt, nem szokott így viselkedni.
Brandon mögém pillantott, és kezet fogott valakivel. -
Bocs, haver! - szólalt meg Carter. - Csak sokat jelent nekem ez a
lány. -
Meg tudom érteni - válaszolt Brandon szívmelengetően a sze-
membe nézve. - Gyere, Harper mindenkinek csinált ebédet, meghívlak
téged meg a barátaidat. Brandon mellkasához bújva mosolyogtam. Carter totál bunkó volt vele, ő meg még most is udvariaskodott. Mindenki leült enni, és még néhány óráig a parton maradtunk. Chase kivételével úgy tűnt, mindenki megbocsátott Carternek a korábbi viselkedéséért. Még Brandon is nevetgélt és viccelődött vele, és áthívta őket a házba az esti bulira. - CARTER! - KIÁLTOTTAM, és már a nyakába is ugrottam, amint ledöntöttem még egy felest. Ez volt zsinórban a harmadik péntek, amikor eljöttek néhány társával az új egységből Chase házába bulizni. Jól megölelgetett, és kezet fogott Brandonnal. -
Bocs, hogy késtünk, alig tudtunk elszabadulni a bázisról.
-
Örülök, hogy itt vagy.
Carter lassan elmosolyodott. Mosolya egyszerre volt meleg és zavarba ejtő. -
Én is.
A hangja elveszett a zenében, de így is tudtam, hogy mit mond. A karja még mindig körém fonódott, úgyhogy kicsúsztam belőle, és átkaroltam Brandont. -
Gyere, szerzünk neked valamit inni - mondta Brandon, és elindult
a konyha felé. Mindenkinek hoztunk egy sört. Egy idő után Brandon kérdőn nézett rám, miután háromszor is próbáltunk beszélgetést kezdeményezni Carterrel, de ő csak bámult maga elé. Chase a konyhából kifelé tartott (gondolom, dolgozni indult), amikor meglátta Cartert. Unott arccal lökte félre, hogy kiférjen közöttünk, és kijusson a konyhából. Carter csak ránézett, és kortyolt egyet a söréből. Chase-től egyáltalán nem volt szokatlan, hogy ilyen bunkó vele. Szerintem azóta sem szólt egy szót
sem Carterhez. Carter viszont általában beszúrt neki valamit, nem csak állt, némán, mit sem törődve Chase tahóságával. -
Minden oké? - kérdeztem Cartert, kezemet a karjára téve.
Brandonra pillantott, majd rám. -
Persze, minden a legnagyobb rendben. Miért?
-
Nagyon csendes vagy ma.
-
Mindig én szórakoztassalak, ha itt vagyok? Azt hittem, ez a barátod
dolga. - Hé! - Brandon magához húzott. - Csak aggódik érted. Nem kell mindjárt seggfejnek lenni. Carter erőltetetten felnevetett. -
Neki nincs oka aggódni.
-
Figyelj - Carterhez hajoltam, és a fülébe súgtam -, biztos rossz
napod vagy heted volt, amit nagyon sajnálok. Inkább igyál még egyet, és lazíts kicsit! Szedj fel valami csajt, vagy ilyesmi! -
Csakis azt fogom csinálni.
Kivett még egy sört a hűtőből, és kiment a konyhából. Brandon megpuszilta a nyakamat. -
Hagyd, hadd menjen! Jobb lesz neki, ha szusszan egyet.
Bólintottam, és oldalra billentettem a fejem, hogy Brandon jobban a nyakamhoz férjen. - Nem tudom, mi baja van, de olyan furán viselkedik, mióta Kaliforniába jött. -
Talán csak nehezen szokja meg az új egységét.
-
Biztos ez a baj. - Megfordultam, átkaroltam Brandon nyakát, és a
nyelvemmel végigsimítottam az ajkán. Kacéran nevettem, amikor felsóhajtott. - Jössz táncolni? Megragadta a kezem, és bevitt a nappaliba. Elmosolyodott, amikor Bree, aki a fenekét Konrad ágyékának dörgölve táncolt, ránk kacsintott.
A hátamat Brandon mellkasának nyomva lassan mozogni kezdtem. Imádtam az izmos testéhez simulni. Egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, mire ő a vállamat csókolgatta, a másik kezemmel pedig a kezét simogattam, amivel a rövidnadrágom aljába kapaszkodott. Olyan érzés volt, mintha a testem összeolvadt volna az övével. Egyre jobban elöntött a forróság, a szívem pedig kalapált, míg végül már csak arra vágytam, hogy valahol kettesben legyünk. Amikor a zene gyorsabbra váltott, Bree megragadta a kezem, és maga felé húzott. Brandon szorosan mögöttem maradt. Olyan közel táncoltunk egymáshoz, hogy időről időre Konrad lábához értem, és láttam, hogy Bree is alig tudja elkerülni a Brandonét. Brandon eközben egyik kezével a combomat simogatta, másik keze pedig utat talált a pólóm alá, és megállt a nadrágom tetejénél. A lélegzetem is elakadt, amikor még jobban magához húzott, a kisujja becsusszant a nadrágom alá, a többi ujjával pedig a hasamat simogatta. A hátamat nekinyomtam, a fejemet hátrahajtottam a vállára, és becsuktam a szememet, hogy csak a testét és a zenét érezzem. Amikor a mozdulataimtól a gyűrűsujja is a nadrágom alá került, teljesen megremegett a testem, és hátul a derekamnál megéreztem, hogy merevedése van. Nem tudom, hogy a pia vagy a zene miatt, de egyik kezemmel a hátam mögé nyúltam, és valahányszor a teste az enyémnek nyomódott, megsimítottam a nadrágon lévő dudort. Ő közben egyre lentebb haladt az ujjaival, és már a szatén fehérnemű alatt volt, amikor önkéntelenül felnyögtem. Minden porcikámmal arra vártam, hogy a keze folytassa az útját lefelé, de ehelyett a teste hirtelen elvált az enyémtől. Megfordultam, hogy megkérdezzem, mi a baj, de a szavam is elakadt, amikor megláttam a szenvedélytől fűtött tekintetét. -
Ha nem állok le egy percre, akkor itt, mindenki előtt lekaplak.
Pajkosan elmosolyodtam, és figyeltem, ahogy hatalmas erőfeszítéssel rávette magát, hogy itt hagyjon. Még jó, hogy valaki észnél volt, felőlem
aztán azt tehetett volna velem, amit akar, mindegy, hányán voltak még ott. Tekintetemmel végigkísértem, amíg kiment a konyhába, majd Breevel és Konraddal kezdtem táncolni, amikor valaki megragadta a karom. Megfordultam, és egy dühös Carterrel találtam szembe magam. Fejével a hátsó udvar felé biccentett, jelezve, hogy kövessem, úgyhogy keresztülfurakodtunk az egymáshoz simuló testek között. -
Mit sze...
Carter megfordult, és durván megcsókolt. A szemem elkerekedett, és a mellkasának feszülve próbáltam eltolni magamat. -
Ez mi a fene volt!?
Megragadta a karomat, miközben a tekintete szinte lángolt. -
Akarlak. Azóta téged akarlak, hogy tavaly megláttalak.
Tátva maradt a szám, és a fejemet ráztam. -
Mi van?
-
Szeretlek, Harper.
-
Dehogy szeretsz. Te is tudod, hogy mi nem úgy kedveljük egy-
mást. -
Nem... nem tudom. Miattad költöztem ide, átszeltem az egész
országot, hogy veled lehessek. A minket bámuló emberekre pillantottam, és próbáltam halkabban beszélni. -
Carter, te vagy a legjobb barátom, ne csináld ezt! Ne akard
megváltoztatni a dolgokat köztünk, maradjon minden úgy, ahogy volt! -
Neked sosem esett le, hogy mi mindent tettem érted? Soha nem
hallottad, amiket neked mondtam? - Nézett rám hitetlenkedve. - Én sosem a legjobb barátomként gondoltam rád. Apukádat meg is kérdeztem, hogy randizhatok-e veled, de ő azt mondta, hogy amíg az ő egységében szolgálok, addig ki van zárva. De nyugodt voltam, mert tudtam, hogy nemsokára elköltözöl, és tudtam, hogy akkor végre együtt
lehetünk. -
Carter - mondtam halkan. - Én is szeretlek, de nem úgy. Te
magad is mondtad, hogy olyan vagyok neked, mint a kishúgod. -
Te is tudod, hogy hazudtam. Hazudnom kellett, mert nem voltál
képes öt kibaszott másodpercet várni, hanem azonnal összejöttél az első szembe jövő sráccal. Leesett az állam. -
Jason! - sziszegtem.
-
Csak adj egy esélyt kettőnknek! Jobban szeretlek, és jobban a
gondodat tudom viselni, mint ő, vagy mint bárki más. -
Szeretem Brandont, de ha nem szeretném, akkor sem tudnék úgy
gondolni rád. Úgy saj... Száját megint a számra nyomta, én pedig próbáltam annyira hátrahajolni, amennyire csak tudtam. -
Ne! - kiáltottam, és igyekeztem ellökni magamtól.
Amint néhány lépésre kerültem tőle, valaki megfogott, és még hátrébb húzott, majd Brandon vállal nekirontott Carternek, és a földre vitte. Sean és egy másik tengerészgyalogos, Anthony odaugrottak, és próbálták leszedni Brandont, Drew és Zach pedig őket Brandonról. Megindultam feléjük, de Derek elkapott, magához húzott, és leállított, hogy ebbe most ne avatkozzak bele. Miközben a fiúk egymást próbálták leszedni a másikról, Brad kijött a házból, és felüvöltött, hogy elég legyen. Néhány embernek be kellett még segítenie, mire szét tudták szedni őket. Anthony és Sean Cartert fogta, aki még mindig Brandont akarta elkapni. Meglepődtem, hogy Carter egyáltalán nem vérzett. Brandon pedig csak állt ott, leengedett kézzel. -
Mi... ennyi?! - sziszegte Carter. - Azt mondtad, harcos vagy,
lássuk! Brandon továbbra is mozdulatlanul és némán állt.
-
MUTASS VALAMIT! - üvöltötte Carter.
-
Elég! - Brad hangjától visszhangzott az egész udvar. - Kifelé! Ti
hárman, menjetek innen! Most! - Körülnézett, és felemelte a kezét. -
Tudjátok mit, mindenki menjen haza! A bulinak vége. Aki nem itt
lakik vagy nem itt alszik, annak tűnés! Mindenki elindult befelé, tisztes távolságot tartva a Cartert lefogó két tengerészgyalogostól. Carter egyfolytában Brandont provokálta, aki közben átvett Derektől, és mellém állt. Ő nem próbált meg leállítani, csak meleg kezével apró körökben simogatta a hátamat. -
Jól vagy? - kérdezte kedvesen, miközben még mindig Cartert
figyelte. -
Én jól. Mit csináltál Carterrel?
-
Csak a fölre szorítottam.
Bólintottam, és a mellkasához bújtam. -
Esküszöm, fogalmam sem volt róla.
-
Tudom, hogy neked nem volt, de mindenki másnak igen - mondta
nevetve. -
Hogy érted?
-
Hisz ő maga is mondta, kicsim. És minden szavában, ami rólad
vagy hozzád szólt, benne volt, hogy mennyire akar téged. Te nem vetted észre, mert azt hitted, csak barátok vagytok. Rettentő ostobának éreztem magam. -
És az előbbiből mennyit láttál?
-
Mindent. Csak időbe tellett átverekednem magam mindenkin.
-
Arcomat a fejéhez emelte, és meglepődve láttam, hogy vigyorog,
amikor közelebb hajol. - És én is szeretlek, Harper! Nagyon. Fülig érő szájjal csókoltam meg, és a szájához dünnyögtem, hogy mennyire szeretem.
Miután mindenki hazament, gyorsan összepakoltunk, de amikor Bree és a srácok leültek filmezni, Brandon megfogta a kezem, és a szobájába vezetett. Lekapcsolta a villanyt, bezárta az ajtót, majd hátat fordítva átöltözött, amíg én is átvettem egy topot és egy rövidnadrágot. A takaró alá bújva szorosan magához ölelt. -
Sajnálom, ha még maradtál volna, de hosszú napom volt, és most
csak veled akarok lenni. A nyakához bújtam, és apró puszit leheltem oda. - Ez így tökéletes. - Néhány csendben töltött perc után felnevettem. Kezdtem megszeretni az itteni bulikat, de talán jobb lesz, ha egy ideig megint nem jövök. Túl sok nekem ez a dráma. -
Eljön majd az a nap, amikor végre mindenki megérti, hogy te meg
én nem hagyjuk el egymást. Előbb-utóbb feladják. -
Remélem.
-
Szeretlek, kicsim!
Repesett a szívem ettől a két szótól. -
Én is szeretlek.
MÁSNAP
REGGEL
kicsusszantam az ágyból, és a fürdőbe igyekeztem,
hogy felfrissítsem magam egy kicsit. Folyton vigyorogtam, és még most is a fellegekben jártam attól, hogy Brandon azt mondta, szeret. Én már hetekkel ezelőtt tudtam, hogy szerelmes vagyok belé, de eddig nem mertem kimondani. Azt hiszem, ezért Carternek tartoztam köszönettel, hiszen neki köszönhetően úsztuk meg az első szerelmi vallomás nyálasságát. Ha eszembe jutott Carter, a szememet forgattam. Tegnap este tíz hangüzenetet hagyott és több tucat SMS-t írt, amikben bocsánatért könyörgött, de én semmit nem válaszoltam. Haragudtam, hogy elveszítettem azt a barátságot, ami Észak-Karolinában volt köztünk, és hogy ennyire megváltozott.
Fogalmam sem volt arról, hogy maradhatunk-e még barátok, főleg a tegnap történtek után. Összefogtam a hajam, és próbáltam másra gondolni. Például arra, hogy mennyire vágyom a barátom karjaiban tölteni az egész hétvégét. Bezártam magam mögött Brandon szobájának ajtaját, és Brandont látva majd’ elaléltam. Te jó ég, milyen szexi volt! Először a napbarnított felsőtestén legeltettem a szemem, majd lefelé haladva a derekánál lévő izmos V alakon és a laza rövidnadrágon, aminek felső része kilógott a takaró alól. A látványtól az egész testem tüzelni kezdett, és csak arra tudtam gondolni, hogy minden porcikáját végigsimogatom és csókokkal árasztom el. Végignéztem magamon, és úgy döntöttem, jól akarom kezdeni ezt a hétvégét. Kibújtam a rövidnadrágból és a felsőből, majd felvettem az inget, ami tegnap volt rajtam, de csak egyetlen gombot gomboltam be középen. A tükörbe néztem, és úgy döntöttem, hogy a szatén fehérneműt magamon hagyom, a hajamat pedig kibontottam, és egy kicsit összeborzoltam. Mielőtt meggondolhattam volna magam, bemásztam az ágyba, egyik lábamat áttettem Brandon fölött, ajkaimat pedig az izmos hasának nyomtam. Megmozdult, én pedig elindultam felfelé,
és
mosolyogva
figyeltem,
ahogy álmában
fel-felnyögött.
Haladtam tovább, és amikor kinyitotta a szemét, már az ölében ültem és a nyakát csókoltam. -
Harper - sóhajtotta a szemembe nézve.
-
Jó reggelt! - suttogtam, és számat a szájára nyomtam.
Megragadta a csípőmet, és kényelmesebben helyezkedett el, majd megint felnyögött, én pedig nagyot sóhajtottam, amikor megéreztem, hogy mennyire felizgult. Mozgatni kezdtem a csípőmet, és csukott szemmel élveztem az isteni érzést. Semmi tudatos nem volt abban, amit csináltam, de nem akartam leállni. Forróság öntötte el a hasam alját, és minden
mozdulatnál
egyre
jobban
szétáradt
bennem.
Brandon
végigsimított a hasamon, és kigombolta az egyetlen gombomat, majd folytatja útját a mellem felé. Felült, és ajkával bejárta az egyik mellem minden centijét, mielőtt áttért a másikra. Egyre hangosabban vettem a levegőt, és már nem tudtam visszafogni magam, amikor fogai közé vette a mellbimbómat. Hátamat ívbe feszítve, fejemet hátraejtve élveztem az eddig ismeretlen gyönyört, amit Brandon érintései váltottak ki belőlem. Egyik keze újra a csípőmre tévedt, és még jobban magához szorított, de megfogtam a kezét, a bugyimhoz vezettem, és lefelé toltam. Amikor megértette, mit akarok, maga mellé döntött, ám alig értem az ágyhoz, már fel is könyökölt, és mellettem volt. A szánk összeolvadt, szabad kezével pedig elindult a bugyim felé. Ujjai megtorpantak a szatén fehérnemű vonalánál, de én egy mozdulattal becsúsztattam őket, hogy tudja, mehet tovább. A csókra is alig bírtam koncentrálni, amikor az ujjai egyre lentebb kalandoztak. Hatalmas tüzet éreztem a hasamban, és megmagyarázhatatlan nyomást a lábaim között. Hangosan felnyögtem, és ritmusos mozgásba kezdtem a csípőmmel, amikor egyik ujját belém csúsztatta. Néhány perc múlva óriási gyönyört éreztem. Fogalmam sem volt, mi történik velem, egyik felem le akart állni, de a másik még nem. -
Istenem! Brandon, én...
Fölém hajolt, és lágyan megszólalt. -
Semmi baj, kicsim, csak engedd megtörténni!
Nem tudtam, mire gondol, de amikor még egyszer a kezének nyomtam magam, mintha az egész testem felrobbant volna. Brandon csókja elnyelte az élvezettől előtörő sikolyokat, amint átadtam magam a testemben szétáradó lélegzetelállító lüktetésnek. Szóval, ezt engedjem megtörténni. Te jó ég!
Átkarolt, és magához ölelt, én pedig a mellkasára feküdtem. Homlokon puszilt, és ujjaival apró köröket rajzolt a hátamra. -
Szeretlek, Harper!
Bólintottam, és még mindig levegőért kapkodtam. -
Én... is... annyira... szeretlek... uh.
A fejem megremegett, ahogy halkan elnevette magát, majd szorosan magához ölelt, és ránk terítette a takarót. Apró puszikkal árasztotta el az arcomat és az államat, és a karjaiban tartott, amíg teljesen el nem ernyedt a testem, és álomba nem zuhantam. Esküdni mertem volna, hogy hallottam, amint a csúcs előtt megfogadta, hogy örökre szeretni fog.
- MIÉRT VAGY ILYEN VELEM? - sziszegtem. Ő csak bámult rám, mintha rengeteg baja lenne velem, de én az egészből semmit nem értettem. -
Megbántottalak valamivel? Vasárnap óta hozzám sem szólsz. - És
már csütörtök volt. - Annyira kiszámíthatatlan vagy, nem tudlak hova tenni. Még mindig nem szólt egy szót sem, csak felhúzta a szemöldökét, ami eltűnt a bozontos haja alatt. A világ legbizarrabb kapcsolata volt az enyém és Chase-é, és engem teljesen összezavart. Bree az elmúlt egy hónapban minden vasárnap elvitt a szüleihez, és bár először kellemetlen volt, hogy az anyukájuk, Claire abban a pillanatban megölelt, amint beléptem az ajtón, de utána hamar megszerettem őt is, és a férjét, Robertet is. Hihetetlen szeretet áradt belőlük, és nagyon viccesek voltak, komolyan mondom, jobban szerettem náluk lenni, mint a bulikon Chaseék házában, pláne, ha azok úgy sültek el, mint a legutóbbi Carterrel. Nagyon zavartak viszont Chase kiszámíthatatlan hangulatváltozásai. Az elmúlt három hétben egyre kevesebbet szólt hozzám hét közben, a szülei házában viszont mintha kicserélték volna. El sem lehetett mozdítani mellőlem, mintha nem is ugyanaz a srác lett volna, akivel a második Kaliforniában töltött napon találkoztam. Vicces volt, kedves, és tehetséges művész. Megható volt látni, milyen jó a viszonya az apukájával meg az anyukájával, Breevel és velem pedig elképesztő
tisztelettel bánt. Ha valakinek fogyóban volt az ital a poharából, már töltött is, és mindig gondoskodott arról, hogy mindenünk meglegyen, az anyukája arcára adott puszikban pedig akkora szeretet volt, amit nem feltételeztem volna róla. Még Chase házában bementem egyszer a szobájába, mert szólni akartam Breenek, hogy indulhatunk, és egy vázlatfüzetbe botlottam. A szüleiknél később megemlítettem a dolgot, mire Chase néhány pillanatra eltűnt az emeletem, majd egy hatalmas kupac füzettel tért vissza. Eszméletlen tehetséges volt. Ezek után nem lepett meg, hogy tetoválásokat tervezett abban a boltban, ahová Bree vitt engem a piercingeket csináltatni. Ragyogott a szeme, amikor a rajzokról áradoztam, és olyan érzéseket ébresztett bennem, amiket alig bírtam elnyomni. Múlt vasárnap, mialatt a család együtt filmezett, órákon át néztem, amint egy új tetkón dolgozott, amit a saját alkarjára szánt. Később elbóbiskolhattam a kanapén Chase mellett, mert a tv-ből jövő robbanásra riadtam fel. - NE FÉLJ, CSAK A FILM - suttogta felém, majd végigsimított az arcomon. Ne mozdulj, Hercegnő! -
Ne mozduljak? Miért ne?
-
Mindjárt készen vagyok, csak adj még egy-két percet!
Hallgattam, ahogy a ceruzája serceg a papíron, aztán hirtelen letérdelt a kanapé mellé, pontosan velem szembe. A lélegzetem is elakadt, amikor a varázslatos kék szemeivel a résnyire nyitott számra nézett. Megnyalta a száját, majd finoman beleharapott az alsó ajkába, miközben az arcomat tanulmányozta. -
Miért nem mozdulhatok? - kérdeztem, amikor közelebb hajolt
hozzám. Hirtelen megállt, és néhány másodpercig csak pislogott.
-
Oh, ö. Hát... izé. Csak ne akadj ki, jó? Nem vagyok perverz, vagy
ilyesmi. -
Ha azt mondod valakinek, hogy ne akadjon ki, azzal máris
kiakasztod. Chase vigyorgott. -
Oké, akkor csak ne üss meg, és ne használd rajtam a nyomó-
pontos önvédelmi technikáidat. Mielőtt a szememet forgatva bármit mondhattam volna, felém fordította a füzetét, nekem pedig leesett az állam. Elvörösödtem, amit félreértett, gyorsan becsukta a füzetet, és halkan morgolódott. -
Tudom, hogy elég gáz.
-
Chase! - Nagy levegőt vettem, és megráztam a fejem abban a
reményben, hogy azután majd tisztán tudok gondolkodni. - Egyáltalán nem gáz. Megnézhetem megint? - Amikor láttam, hogy meg sem mozdul, a füzet felé nyúltam. - Kérlek! Nagyot sóhajtott, ideadta a füzetet, és keserűen mosolyogva nézett rám. -
Sajnálom, de túl tökéletesen néztél ki. Nem szalaszthattam el az
alkalmat. Alighogy ezt kimondta, megint égni kezdett az arcom. Igyekeztem csak a rajzra figyelni. Elképesztő volt. Kicsit zavarba ejtő ugyan, de kétségkívül figyelemreméltó. Olyan részletességgel és annyira árnyaltan örökítette meg az arcomat és a felsőtestemet, hogy szinte fekete-fehér fényképnek tűnt. Minden tökéletes volt, a mellkasom és a nyakam, a résnyire nyitott szám, a hajam vonala és az arcomon pihenő szempilláim, az egész száz százalékban én voltam. A kezemet is lerajzolta, ahogy a fejem alá tett párnába kapaszkodtam, és a lábán feküdtem, de még a mellemig felhúzott takarót is. Libabőrös lettem a gondolattól, hogy hosszú perceken át a tudtom nélkül bámult, és az
utolsó apró részletet is lerajzolta. Nem volt igaza, egyáltalán nem volt gáz. Gyönyörű volt, és furcsa módon bensőséges. -
Chase, ez... - Megköszörültem a torkom, és újra nekifutottam. - Ez
hihetetlen. Ez a szó nem írta le jól, amit láttam. -
Tényleg?
A szemébe néztem, és mosolyogtam. -
Igen.
Nem mozdultunk, csak bámultunk egymásra, én pedig úgy éreztem magam, mintha az eszem és a szívem kettészakadna. Egyik felem majd’ megőrült azért, hogy átadjam magam a rajz által kavart érzelmeknek, míg a másik felem arról győzködött, hogy üljek rendesen, és tartsam a távolságot. Mielőtt dönthettem volna, a filmben megint felrobbant valami, és elszállt a pillanat. MEGINT
ELVÖRÖSÖDTEM,
amikor az előző vasárnap eseményeit fel-
idéztem magamban, Chase bosszús tekintete pedig zavarodottá vált. Nem foglalkoztam azzal a vágyammal, hogy újra akarom látni Chase ritkán látott oldalát, hanem átengedtem magam a haragnak. Nem tudom, miért viselkedett annyira másképp vasárnaponként, de eddig hét közben legalább köszönt. Nem azt vártam, hogy sokat legyünk együtt, mert a legtöbb időmet Breevel és Brandonnal töltöttem hétköznapokon, de az után a vasárnapi pillanat után nem bírtam ki szó nélkül, hogy úgy kerül, mintha legalábbis leprás lennék. -
Mindegy. Nem próbálok többet kiigazodni rajtad. Ha seggfej akarsz
lenni, csak hajrá! Akkor viszont vasárnaponként ne tegyél úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. -
Már megint itt tartunk? - gúnyolódott.
-
Csoda történt! Újra beszél!
- Rajtam nem lehet kiigazodni? Ez aztán szép, Harper! - Felnevetett,
majd hunyorogva rám nézett. - Tényleg, nagyon szép egy olyan a lánytól, aki folyton azt mondogatja, hogy maradjak távol tőle, de amint baj van a pasijával, egyből a karjaimba rohan. Most akkor tartsam magam távol, vagy ne? - Tett egy lépést előre, mire hátrálni kezdtem, de hozzám hajolt, és a fülembe súgta: - Miért küzdesz az ellen, ami elkerülhetetlen? Akarsz engem. Most is remeg az egész tested, mert alig bírod megállni, hogy hozzám ne érj. - Ujja hegyével végigsimított a kezemen, és elmosolyodott. - Tessék, alig érek hozzád, máris libabőrös vagy. Most mondd, hogy menjek innen! -
Mekkora seggfej vagy! - mordultam rá, és még egy lépést hát-
ráltam. - Csak nem értem, hogy miért nem lehetünk barátok a hét minden napján. Nem akarom, hogy vasárnap barátok legyünk, a hét többi napján pedig meg se ismerj. Mindennap viselkedj ugyanúgy! Ha elhatároztad, melyik verzió mellett döntöttél, majd tudasd velem is! Próbáltam elmenni mellette, de kezét a folyosó falának támasztotta, és elzárta előlem az utat. -
Megmondom, ha te is megmondod. Mit mondjak meg? Olyan, mintha egy lennék a sok pasid közül, de a jóból nem jut
nekem. Mondd meg, ha úgy teszek, mintha a barátod lennék, akkor én is megdughatlak? Az öklöm egyenesen Chase helyes arca felé tartott, de ő még azelőtt a falnak csapódott, mielőtt eltaláltam volna. Brandon Chase torkának szorította az alkarját, napbarnított arca pedig vörös volt a dühtől. -
Mit mondtál? - morgott, és még erősebben a falhoz nyomta.
Chase válaszul arcon köpte Brandont. Brandon a másik kezével megragadta Chase pólóját, elvette a karját a torkától, maga felé rántotta, és hatalmas ütést mért a gyomrára. Chase előrevetette magát, de Brandon félreugrott, viszont még pont eltalálta
Chase balhorga. Ordítottam, hogy hagyják abba. Valahogy a földre kerültek, Chase volt felül. Épp odaértek a többiek, amikor Brandon félreütötte Chase fejét, aki megint arcon köpte, de ezúttal vérrel. -
Baszki, már megint? - dühöngött Brad.
Elfutott
mellettem,
megragadta
Chase
karját,
és
leráncigálta
Brandonról. Derek a földön tartotta Brandont, míg Zach és Brad a nappali másik végén lévő folyosó felé vitte Chase-t. -
Ez nem semmi, Hercegnő! - Drew átkarolta a vállamat, de én
egyből kibújtam alóla. - Érted aztán tényleg megőrülnek a pasik! Az elmúlt két hónap volt a legszórakoztatóbb ebben a házban, és ezt csakis neked köszönhetjük. -
Drew!
-
Igen, Hercegnő?
-
Ha akarsz gyereket ebben az életben, akkor most elhúzol innen.
Ciccegett, de bölcsen odébb lépett. -
Milyen morcos ma valaki. Hé, Bé, van valami az arcodon!
-
Elengedem - figyelmeztetett Derek, Drew pedig már ment is kifelé
az udvarra. Amint Derek elengedte, Brandon felkelt és a fürdő felé indult. Hozzám egy szót sem szólt. Derek a kezembe nyomta Brandon hátizsákját, és fejével Brandon szobája felé intett. -
Várd meg a szobájában! Beszélek vele, bár előre tudom, mit fog
mondani. Csak adj neki pár percet, oké? -
Hm?
-
Maradj távol Chase-től, akkor minden sokkal egyszerűbb lesz.
Elpirulva bólintottam, és bementem Brandon szobájába. Tíz percet ültem ott egyedül, de óráknak tűnt. Odakint az ajtókat csapkodták, aztán meg kiabálni kezdtek. Úgy hallottam, hogy Chase provokálja Brandont. A következő pillanatban már üvöltöttek egymással, és Brandon
megfenyegette Chase-t. Kinyílt az ajtó, és végignéztem, ahogy Derek és Drew nagy nehezen betuszkolja a szobába Brandont. Higgadj le, haver! - mérgelődött Derek, miközben vállal
-
Brandonnak feszülve próbálta a szobában tartani. - Csak hergelni akar, nyugodj már meg! Brandon megfordult, és ledermedt, amikor meglátott. Amint a két fiú kiment a szobából, rájuk csapta az ajtót, és kulcsra zárta, de nem fordult felém. Fejével az ajtónak támaszkodott, egyik kezét pedig a falnak nyomta. Már másztam volna le az ágyról, de megszólalt. -
Ne! Csak még egy percet!
Néhány percig feszülten vártam, hátha mond valamit, de aztán felkeltem. -
Én most megyek, és...
-
Elviszlek a koliba. - Végre rám nézett, kicsit hosszabban, majd
megrázta a fejét. - Felejtsd el, megkérem Dereket, hogy vigyen el ő. Görcsbe rándult a gyomrom. Én csak ki akartam menni, hogy egy kicsit egyedül lehessen. Nem gondoltam, hogy a házból is elküld. Hétvégenként minden idejét velem akarta tölteni, és múlt szombat óta most lehettünk volna először együtt, erre azt kéri, hogy menjek vissza a koliba. És még csak nem is ő akar visszavinni. Ennyire dühös rám e miatt a verekedés miatt? A torkom is elszorult, úgyhogy csak bólintottam, és felkaptam a táskámat. -
Elvinnél, légyszi, egy hotelbe? - kérdeztem Derektől, amikor
beszálltunk a kocsijába. -
Hotelbe? Nem a koliba akarsz menni?
-
Nem. Bree és Konrad ott alszik ma, úgyhogy csak tegyél ki valami
hotelnél! Összeszorította a száját, de egy szót sem szólt addig, amíg meg nem
érkeztünk a legközelebbi hotelhez. -
Ne legyél túl kemény Brandonnal, oké? És ne haragudj rá, biztos
nagyon rosszul érzi magát, amiért ezt tette veled. Miért? Mit tett velem? Úristen, szakítani akar? Nem én kértem, hogy menjen neki Chase-nek, egyedül is elintéztem volna. Könnybe lábadt a szemem, még a fuvart sem tudtam megköszönni Dereknek, mert attól féltem, ha megszólalok, azonnal elbőgöm magam. Derek kiszállt a kocsiból, és a recepcióhoz kísért. Még mindig a sírással küzdöttem, úgyhogy ő kért nekem szobát éjszakára a recepciós nőtől, és amikor fizetni kellett, elővette a pénztárcáját. Gyorsan elkaptam a kezét, és megráztam a fejemet. Potyogni kezdtek a könnyeim. -
Aj, Hercegnő, el sem hiszem, hogy itt hagylak. Legalább azzal
hadd enyhítsem a bűntudatomat, hogy kifizetem a szobát, ha már így alakultak a dolgok. - Átadta a bankkártyáját a nőnek, aki úgy nézett rá, mintha meg akarná ölni. Megkaptam a szobakártyát, Derek megölelt, majd hátralépett. - Ha szükséged van valamire, szólj! Hallottam, ahogy a nő a „seggfej” szót mormogja, amikor Derek kisétált az ajtón. Már a liftben voltam, amikor elgondolkodtam, hogy nézhetett ki ez a kis jelenet kívülről. Én ott állok könnyes szemmel, Derek meg ilyeneket mond, tényleg borzalmas embernek tűnhetett. Szegény Derek. A szobába érve összekuporodtam a nagy ágyon. Úgy éreztem, megszakad a szívem azért a fiúért, akiről azt hittem, életem végéig szeretni fogom. Egy órával később felhívott, de addigra annyit agyaltam azon, hogy mit fog mondani, hogy nem vettem fel, aztán meg kikapcsoltam a telefont. Hátha úgy veszi, hogy ezzel nyugtáztam, hogy már nem kellek neki. Valamivel később nagy dörömbölésre ébredtem, és egy pillanatra pánikba estem, mert nem tudtam, hol vagyok. Megint dörömböltek. Az ajtóra néztem. Fogalmam sem volt, mennyi az idő, de Brandon valamivel
tíz előtt hívott, szóval sejtettem, hogy már későre jár. Lehet, hogy valami részeg eltévesztette az ajtót? -
Harper, kicsim, nyisd ki az ajtót!
Elkerekedett a szemem, és lemásztam az ágyról. Istenem, inkább fel kellett volna vennem a telefont. Sokkal egyszerűbb lett volna telefonon szakítani, mint szemtől szemben. Vettem pár mély levegőt, és kinyitottam az ajtót. Brandon belépett, magához húzott, és határozottan megcsókolt. -
Mi a fenét keresel itt, kicsim?
Én? És miért csinálta ezt? Miért csókolt meg? -
A frászt hoztad rám. Miért kapcsoltad ki a telefont?
-
Én... én nem akartam beszélni veled.
Leejtette a karjait, és döbbenten nézett rám. -
Nem bírtam elviselni, hogy szakítasz velem.
-
Hé, várj... mi van? Szakítok veled? Miért szakítanék veled?
Egy percig zavartan álltam, és próbáltam magamban összeszedni, amit Derek mondott. -
Mert te... azért, mert... nem ezért akartad, hogy elmenjek?
-
Dehogy! - Lehajolt, és megfogta az arcomat. - Azt hittem meg-
rémítettelek azzal, hogy verekedtem, és gondoltam, nem akarsz velem lenni. Hatalmas sóhaj hagyta el a számat, és kitört belőlem a bőgés. A fejemet ráztam. -
Kicsim - búgta, és magához ölelt -, elment az eszed? Hogyan is
gondolhatsz ilyesmire? Csak annyira rémült arcot vágtál a szobámban, én pedig utáltam magamat, amiért ezt látnod kellett. Türtőztetnem kellett volna magamat előtted. -
Akkor nem szakítunk?
-
Dehogyis!
Hatalmas megkönnyebbülést éreztem. -
Tényleg féltem a szobádban, de azért, mert azt hittem, haragszol
rám. Azt hittem, dühös vagy, mert már megint verekedned kellett miattam. És rosszulesett, hogy mindenki belekeveredett. -
Harper, bárkivel bármikor megküzdenék érted. - Lágyan meg-
csókolt, és az ajtóhoz lépett. - Mindjárt jövök, jó? Mielőtt válaszolhattam volna, már kint dübörgött a folyosón. Pár perc múlva visszajött, felkapott, megcsókolt, és letett az ágyra. -
Hol voltál? - kérdeztem sóhajtva, amikor az államat csókolgatta.
-
Kifizettem a szobát vasárnap reggelig - válaszolt vigyorogva, én
pedig gyorsan lerántottam róla a pólót.
-
HERCEGNŐ, ÁLLJ MÁR meg, és hallgass végig!
-
Minek? Hogy megint elmondhasd, mekkora ribancnak tartasz?
-
Nem tartalak annak - válaszolta félig morogva, félig sóhajtva. - Nem
gondolom, hogy ribanc vagy. Csak rossz napom volt. -
Hadd tippeljek, azért bántottál, mert nagyon ideges voltál... igazam
van? Elsápadt, mert egy hónapja pont ugyanezzel mentegetőzött. Felemelte a kezét, és hátrasimította a hajamat. A tincseimet az ujjai közé fonta, és a szemembe nézett. -
Ezért mondtam, hogy soha nem lennék elég jó neked. Folyton csak
fájdalmat okozok. -
De itt nem arról van szó, hogy elég jó vagy-e nekem, vagy sem. Én
a barátod akarok lenni, te pedig esélyt sem hagysz erre. -
Barát - morogta magában, majd megvakarta a fejét, és bele-
markolt a hajába. - Oké! Legyünk barátok. Csak akkor kérlek, ne gyere a közelembe a házamban és a suliban!
- Mi?! De hát úgy marad minden a régiben, pont ahogy az elmúlt három hétben volt. Ettől nem változik semmi! Mindegy. Ennek így kell lennie. - Elengedte a haját és az én tincseimet is. Elfordult egy pillanatra, majd újra rám nézett. - Csak vasárnap leszel az enyém. Ilyenkor vagy itt velem. - Mielőtt reagálhattam volna, megállított. - Ne! Tudom, hogy nem miattam vagy itt... de itt vagy. Ö meg nincs. - Lehajolt, hogy arca az arcom elé kerüljön. - Szükségem van ezekre az együtt töltött napokra, Harper. De vettem, oké, a többi napon az övé vagy, és nem jó ötlet, ha egymás közelében vagyunk. Úgyhogy maradj távol tőlem! Kérlek! -
Chase...
-
Tévedsz, ha azt hiszed, téged levegőnek nézni nem a világ leg-
nehezebb dolga. Utálok nem szólni hozzád, és utálom, hogy nem élcelődhetek veled, mintha százéves házasok lennénk, és utálom, hogy nem veled töltöm minden napomat. De ennek így kell lennie. Brandon gyűlöl, és hidd el, ha mondom, minden oka megvan rá. Ha te azok után, amiket veled tettem, képes vagy a barátodként tekinteni rám, akkor az csakis vasárnaponként lehet. -
Brandont nem zavarná, ha barátok lennénk.
Oké, erre nem vettem volna mérget. Mosolyogva rázta a fejét. -
Azért ennyire nem vagy te naiv, Hercegnő! Na, menj, ebédelj meg
anyával és Breevel, aztán gyere vissza, hogy legyen még pár órám veled. Az előszoba felé indultam, de pár lépés után megtorpantam. -
Chase?
-
Igen, Hercegnő?
Csak a fejemmel fordultam vissza, és tekintetünk találkozott. -
Megtennéd, hogy nem bántasz többet? Sehogy.
Chase hozzám lépett, és hátulról szorosan magához ölelt. -
Menj ebédelni!
Választ végül nem kaptam, de nem akartam tovább erőltetni a dolgot.
Az
ELMÚLT HÁROM
hónap úgy elszállt, mintha nem is lett volna. A félévet
három ötössel és egy négyessel zártam, és már kifejezetten vártam a következő félév óráit. Bree volt a világ legjobb szobatársa. Mindent megmutatott San Diego környékén, bevezetett az egyetemi életbe, és bevitt a családjába. Olyan volt, mintha a testvérem lenne. Minden vasárnapot a szüleivel és Chase-szel töltöttünk. Oké, így egy nappal kevesebbet voltam Brandonnal, de cserébe kaptam egy családot, ami fantasztikus érzés volt, így a vasárnap hamar a kedvenc napom lett. Rossz volt rájönni, mi mindenből maradtam ki gyermekkoromban, de boldog voltam, hogy Robert és Claire befogadott, és minden velük töltött percre hálával gondoltam. A sejtésem beigazolódott, a Parancsnok havonta egyszer keresett, akkor is csak e-mailben. Heti egyszer megpróbáltam felhívni, de sosem vette fel, és nem is hívott vissza. Nem igazán zavart a dolog, hiszen amíg vele laktam, akkor is csak annyit beszéltünk, amennyi muszáj volt. Carterrel sem találkoztunk. Hiányzott a régi barátságunk, de tudtam, hogy úgy a legjobb, ha véget vetünk mindennek. Időnként még küldött egy-egy
SMS-t,
amiben
részegen
azt
ecsetelte,
hogy
melyik
sztriptízbárban van, vagy éppen milyen csajjal feküdt le. Később annyit hallottam róla, hogy mielőtt az egységét Afganisztánba küldték, kiszökött egy csajhoz, és feleségül vette. Tartottam tőle, hogy talán miattam lett ilyen, de Bree és Claire hamar száműzte ezt a gondolatot a fejemből.
A kapcsolatom Chase-szel továbbra is sajátos volt. Hét közben egyáltalán nem beszéltünk, vasárnap viszont állandóan körülöttem legyeskedett. Csak olyankor szökhettem meg előle, amikor csajos napot tartottunk Breevel és Claire-rel, de látszott rajta, hogy utálja ezeket a napokat. Bármennyire szerettem volna, továbbra is többet éreztem iránta, mint kellett volna. A köztünk lévő szexuális vonzalom ráadásul egyre erősebb lett, hiába reméltem, hogy idővel elmúlik. A hálaadási szünetben összefutottunk a szülei házában az előszobában. Megállított, végigsimított az arcomon, az államon és a nyakamon, majd finoman a falnak nyomott, és a számhoz hajolt. Bár a szívem majd’ kiugrott a helyéből, és ziháltam a vágytól, végül megkértem, hogy ne csókoljon meg, és azóta nem kerültünk egymáshoz pár lépés távolságnál közelebb. Nem tudtam kiigazodni azon, amit iránta éreztem, de megnyugtatott, hogy találtunk egy arany középutat, és tudtommal Brandonnal sem verekedtek többet. Brandon pedig... elképesztő volt. Úgy bánt velem, mintha senki más nem létezne rajtam kívül, és állandóan együtt voltunk. A „csak hétvégenként” szabályunk nagyjából október közepéig tartott, azóta legtöbbször nála aludtam, de az alváson kívül más még nem történt. Előfordult néha, hogy utat engedtünk a vágyainknak, és egy kicsit messzebb mentünk, de Brandon mindig leállt, mielőtt oda jutottunk volna, amiért nagyon imádtam. Azt mondta, szóljak, ha készen állok. Még a pillanat hevében sem erőltette soha. Breevel minden harcát megnéztük. Sosem vesztett. Valahányszor győzött, Madárijesztő egy halom pénzt nyomott a markába, ő pedig zsebre tette, anélkül, hogy megszámolta volna. Nagyon kíváncsi voltam, mennyit kaphat egy-egy győzelemért, de gondoltam, majd elmondja, ha akarja. Több repedt borda nem volt, néha viszont feldagadt szájjal vagy beszakadt szemöldökkel jött haza. Jobban szerettem, ha a szemöldöke sérült, mert
a dagadt száj sokszor útban volt. Karácsonykor magával vitt Arizonába. Az anyukája és a testvére, Jeremy egyszerűen elbűvölőek voltak. Az anyukája nagyon örült, hogy Brandon végre hazavitt egy lányt, és nem tiszta fiútársaságban kell töltenie az ünnepeket. Segítettem főzni, elmentünk együtt manikűröshöz, egyik este pedig elzavartuk otthonról a fiúkat, és csupa romantikus vígjátékot néztünk. Nem esett nehezemre ebben a családban elképzelni a jövőmet, ami egyrészt megijesztett, hiszen mindössze négy hónapja jártunk együtt, másrészt megnyugtatott. Nem voltam biztos benne, hogy ideje a házasságon gondolkodni, de úgy éreztem, hogy jó úton járunk afelé. Brandon az egész téli szünetet Arizonában akarta tölteni, én viszont korábban megígértem Breenek, hogy együtt szilveszterezünk, úgyhogy 31-én visszarepültem San Diegóba. A reptérről kifelé menet azonnal a telefonomat kerestem, hogy felhívjam Brandont. A szívem is belefájdult a gondolatba, hogy a szünet hátralevő részében nem láthatom. Mióta összejöttünk, mindennap együtt töltöttünk pár órát. Borzalmas két hét várt rám. -
Szia, kicsim, rendben odaértél?
-
Igen. Már itt vagyok. Breet várom. Kijön értem.
-
Mikor ér oda?
-
Amikor a bőröndömet felvettem, akkor írta, hogy pár perc múlva itt
van. Ja, már látom is, most parkolt le. -
Oké! Később még hívlak. Érezzétek jól magatokat, és boldog új
évet! Szeretlek. A számba harapva mosolyogtam. Mindig megdobogtatta a szívem, amikor ezt mondta azon a szexi, mély hangján. -
Én is szeretlek, Brandon.
Épp a zsebembe csúsztattam a telefont, amikor Bree szinte felborított
örömében. - Úristen, Harper, úgy hiányoztál! Két hét túl sok volt nélküled! - Hehe, te is hiányoztál, Bree! Legközelebb becsomagollak a bőröndömbe, és magammal viszlek. Bepakoltuk a cuccaimat a csomagtartóba, bepattantunk a kocsiba, és már araszoltunk is kifelé a reptéri forgalomban. -
Hová megyünk ma este?
-
Választhatsz. Bulizhatunk a srácokkal vagy anyáékkal. Esküszöm,
nem olyan uncsi velük, mint amilyennek hangzik. Mindig sokan eljönnek hozzájuk, aztán mindenki pókerezik meg iszik. -
Konrad hol lesz?
Elmosolyodott, és felhúzta a szemöldökét. Úgy nézett rám, mintha ez nem lenne kérdés. -
Hát ott, ahol én.
-
Nem mehetnénk akkor a szüleidhez? Ok is hiányoztak.
Hálaadáskor Claire és Robert azt mondta, hogy többet szóba sem állnak velem, ha innentől nem veszem úgy, mintha a szüleim lennének. Viccnek indult, de végül úgy lett. Bree éppen Konraddal telefonált, amikor az én mobilom is megcsörrent. Beleborzongtam, ahogy megláttam Chase nevét. Chase: Este a házban leszel? Én: Nem, a családoddal. -
A lovagod az? - kérdezte Bree, miközben visszakapcsolta a zenét. Ö... igen.
Fogalmam sincs, miért hazudtam, de nem akartam jobban belebonyolódni. -
Jól éreztétek egymást Arizonában?
Jót nevettem azon, ahogy a szemöldökét emelgette. -
Jól éreztünk magunkat, de nem úgy, ahogy gondolod. Sajnálom,
hogy már megint elkeserítelek. -
Harper, az a szerencsétlen srác bele fog halni! Együtt vagytok már
vagy... négy hónapja? Öt? -
Tudom, tudom. Fogalmam sincs, mi tart vissza. Lett volna rá
alkalom, én csak... nem tudom. Bree villámgyorsan kikapcsolta a zenét, ami rossz előjel volt. -
Minden rendben köztetek?
-
Igen, Bree, minden oké, komolyan! Semmi baj. Csak eddig sosem
éreztem úgy, hogy itt az idő. -
Hát, te tudod. De ha nem engedsz hamarosan Brandonnak,
szegényke fel fog robbanni. -
Köszi, ezt mondogasd csak! - Legszívesebben Chase-ről kérdez-
tem volna. Oké, év közben nem beszéltünk, de mindennap találkoztunk, most viszont régen láttam, és a pár perce küldött SMS-étől majd’ kiugrott a szívem, mert tudtam, hogy néhány napon belül láthatom. - Mi újság a családdal? -
Minden oké. Bár anya sírt, hogy nem jöttél karácsonykor.
-
Ez komoly?
-
Halál komoly. Az ajándékaid a fa alatt voltak, anya pedig elbőgte
magát, úgyhogy fel kellett vinnem mindent a szobámba, hogy megnyugodjon. Szóhoz sem jutottam, csak ráztam a fejem, mint aki nem hiszi el, amit hall. -
Nem viccelek, Harper, tényleg szörnyen volt.
-
Elhiszem. Csak még nem szoktam meg, hogy tényleg törődnek
velem. Amúgy, azt mondtad, ajándék? Nekem? Miért? A Parancsnoktól összesen két ajándékot kaptam életemben, egy
laptopot érettségire, és az iPhone-t. Szerintem ezeket is csak azért, mert tudta, hogy úgyis megvettem volna őket, ő meg nem akarta, hogy ilyenekre pazaroljam a pénzemet. Karácsonykor és szülinapokkor nálunk soha nem volt ajándék, üdvözlőlap vagy más ilyen érzelmes dolgok. Ezek egyszerűen csak elteltek, és kész. -
Azért, mert szeretünk téged!
-
De é... én nem hoztam semmit.
Bree megfogta a kezem, és lágy hangon mondta: -
Nem is vártuk el. Mindenki tisztában van vele, milyen lehetett a
Parancsnokkal felnőni. Meg akartuk mutatni, milyen egy igazi karácsony. - Engem nézett, amíg a lámpa zöldre nem váltott. - Beszéltél vele? -
Nem. Hívtam kétszer, és hagytam üzenetet. - Basszus, tényleg
szörnyű életem volt otthon! Még Bree családja is felhívott karácsonykor. És Brandon... - Úristen, Bree, de hülye vagyok! - kiáltottam fel. -
Dehogyis vagy az!
Elővettem, és megmutattam a nyakláncomat. -
Ezt Brandontól kaptam.
-
Tiffany’s-nyakláncot vett karácsonyra? Jó választás!
-
Nem, ezt csak úgy adta, Bree. Most, mielőtt eljöttem, nem
karácsonykor. És ez olyan furcsa, mert soha nem kaptam tőle semmit, és náluk végig együtt voltunk, úgyhogy észrevettem volna, ha karácsony után veszi meg. Nyilván sejtette, milyenek lehettek az ünnepek a Parancsnokkal, és látta, hogy idegeskedtem, amiért karácsonykor sem vette fel a telefont. Szerintem úgy gondolta, még idegesebb lennék, ha kapnék valamit, mert az még jobban rávilágítana, mekkora rohadék a Parancsnok. -
Brandon remek pasi, Harper, örülök, hogy ő van neked.
Megszorítottam a nyakláncot a kezemben, és nagyot sóhajtottam. -
Én is. - Egy percig csendben ültünk, és hallgattuk a rádiót. - És
azon kívül, hogy anyukád kiakadt, minden oké volt? -
Igen, sokat pihentünk. Anya kötni tanul, úgyhogy kötelező elsütni
valami nagymamás viccet, azoktól már a falra mászik. Apa meg a haverjai pedig elmentek a golfbajnokságra. -
Igen? És, hogy sikerült?
-
Hát... előtte ne hozd fel a témát!
-
Értem. - Apa nem volt nagy golfjátékos, de nagyon szerette ezt a
sportot. - És Chase? -
Fogalmam sincs. Olyan szeszélyes mostanában.
-
Mikor nem az?
Bree nevetett. -
Úgy értem, most a szokásosnál is rosszabb. Mióta vége a sulinak,
nem lehet úgy hozzá szólni, hogy ne förmedne ránk valamiért. Karácsonykor pedig még enni is alig volt hajlandó velünk, és folyton elmászkált. Esküszöm, egy jó kis dugás kéne neki. Brandon és én akkor utaztunk Arizonába, amikor vége lett a sulinak. Lehetséges, hogy... Legszívesebben felpofoztam volna magam, amiért megfordult egyáltalán a fejemben, hogy az én távollétem miatt olyan ingerült Chase. Kezdtem túl sokat gondolni magamról. Aha, valószínű... jesszus, ezek mind a bulira jöttek? Több házzal arrébb is autók parkoltak, és minden ember Bree-ék felé tartott. Szerencsére még sikerült beállnunk a garázsba. -
Mondtam, hogy ez minden évben óriási buli!
Felkaptuk a cuccomat, és nagy nehezen sikerült átverekedni magunkat a tömegen, majd felmentem Bree szobájába átöltözni és felfrissíteni magamat. Bree valószínűleg előre szólt, hogy mikor jövünk, mert anya és apa már a szobájában vártak, és azonnal halálra ölelgettek. -
Jaj, kicsikém, úgy hiányoztál!
-
Mi újság, hogy vagy?
Nevetve öleltem én is őket. -
Ti is hiányoztatok. Miért vagytok idefent? Lemaradtok a saját
bulitokról! -
Ugyan már! Köszönni akartunk, és van itt számodra valami.
Anya az ágyhoz szökdécselt, és leült egy csomó ajándékdoboz mellé. -
Úristen! Igazán... igazán nem kellett volna semmit vennetek.
Szörnyen éreztem magam, amiért én nem hoztam nekik semmit. Bree a karomnál fogva az ágyhoz húzott. -
Mondtam már, hogy ezt mi akartuk így.
Nagy levegőt vettem, és próbáltam nem elsírni magam. Nem voltam érzelgős típus egészen addig, amíg ide nem jöttem. Anya és apa megmutatta, milyenek az igazi szülők, és ettől időről időre eltörött a mécses, amihez még nem szoktam hozzá. Breetől egy új ruhát kaptam, amit kifejezetten aznap estére vett nekem, és egy Coach táskát, amit egyenesen imádtam. Anyától és apától két pár UGG csizmát és egy iszonyatosan drága kabátot, amiről egész hálaadás alatt áradoztam. És a lányok kaptak még egy közös fürdőbelépőt. Csak ültem ott a sok ajándékkal az ölemben, és bámultam magam elé könnyes szemekkel. Próbáltam megszólalni, de elszorult a torkom, így csak egy alig hallható köszönömre futotta. Anya és apa az arcomra nyomott még egy-egy hatalmas puszit, aztán lementek Breevel, aki elindult, hogy megmentse Konradot a sok idős embertől, akiket nem is ismert. Lassan visszacsomagoltam azokat a dolgokat, amikre aznap este nem volt szükségem, hogy majd egyszerűbb legyen visszavinni mindent a koliba vagy Brandon szobájába. Majdnem befejeztem a pakolást, amikor halk kopogást hallottam, és kinyílt az ajtó. -
Helló, Hercegnő!
Istenem, de hiányzott ez a hang! -
Chase! - Meg kellett köszörülnöm a torkomat, hogy folytatni
tudjam. - Nem gondoltam, hogy itt leszel. -
Kérdeztem, hogy jössz-e a házba - válaszolt tétován.
-
Igaz, de én azt hittem, a te házadra gondolsz. A szobában azonnal szétáradt a feszültség, ami mindig ott vibrált
körülöttünk. Chase közelségétől hevesebben vert a szívem, amiért nagyon haragudtam magamra. Utáltam, hogy érzek egyáltalán bármit ez iránt a srác iránt, miközben megint azt kívántam, bár megcsókolna. Álltunk és bámultunk egymásra ki tudja meddig, mire odalépett hozzám, leült elém a földre, és átadott egy apró, becsomagolt dobozkát. -
Boldog karácsonyt, Harper!
Elvettem a dobozt, csodálkozva bámultam Chase-re, és csak annyit tudtam kinyögni: -
Miért?
-
Mert te vagy a kedvencem, nem emlékszel? - válaszolt duzzogva,
majd apró mosoly jelent meg az arcán. - Amikor megláttam, éreztem, hogy meg kell vennem neked. Nyisd ki! Olyan lassan bontottam ki a csomagolást, hogy szerintem kis híján beleőrült, mire végre kinyitottam a kis bőrdobozt. A lélegzetem is elállt, amikor megláttam benne a gyűrűt. Ezüstgyűrű volt, tetején a Szentháromság szimbólumával. Mindig is ezt a szimbólumot akartam magamra tetováltatni. Chase-re néztem, és csodálkozva a fejemet ráztam. -
Honnan tudtad?
-
Mindenre ezt firkálod, ami eléd kerül.
Ez tényleg így volt. Ha volt nálam toll és papír vagy szalvéta, akkor előbb-utóbb felrajzoltam ezt a szimbólumot, de nem hittem volna, hogy Brandonon kívül ezt bárki észrevenné, pláne nem Chase. -
Chase...
Nem bírtam tovább, potyogni kezdtek a könnyeim. Gyorsan lehajtottam
a fejem, azt remélve, hogy nem veszi észre. Észrevette. -
Ne sírj, Harper! Ha nem tetszik, vagy nem tetszik, hogy tőlem van,
akkor visszaveszem. A nevetésem inkább szipogásnak hallatszott. -
Nagyon tetszik. Ne vedd el, kérlek!
-
Akkor mi a baj?
Felemelte a fejemet, és mutatóujjaival letörölte a könnyeimet. Alig bírtam megállni, hogy a karjaiba omoljak. Több mint egy hónapja nem értünk egymáshoz. Vasárnaponként Chase olyan volt, mintha kicserélték volna, de ilyennek sosem láttam, gyengéd volt és kedves. Egész lényemmel vágytam rá. -
Még sosem történt velem ilyen. És nem csak az ajándékokra
gondolok... a szeretetre, amit a családodtól kapok. Soha nem kaptam semmi ilyesmit, és most sok egyszerre. Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki, és nem tudom, érzik-e, milyen hálás vagyok. -
Hidd el, érzik. - Sokáig nézte az arcomat, és letörölte a maradék
könnycseppeket. - Különleges lány vagy, Harper, nem nehéz szeretni téged. Elengedte az arcomat, felállt, és kiment a szobából. Megmosakodtam, megcsináltam a hajamat és a sminkemet, felvettem az új ruhámat és elővettem a gyűrűt. Felpróbáltam minden ujjamra, míg végül a jobb kezem gyűrűsujján hagytam. Bree hatalmas tükrébe nézve magamra mosolyogtam. Bree tényleg értett a ruhákhoz. Egy rövid ujjú, átlátszó zöld felső volt rajtam, ami a mellemnél passzos volt, és leért egészen a fenekemig. Alá fekete topot vettem, alulra pedig koptatott farmernadrágot és a fekete UGG csizmámat. Hálálkodásban nem voltam túl jó, de reméltem, hogy a család összes tagjának világos lesz, mennyire tetszik minden. -
Wow, nagyon szexi!
Körbefordultam, hogy Bree alaposan szemügyre vehessen. Imádom! Annyira illik hozzám. -
Tudtam én! - kacsintott Bree, amikor Konrad megérkezett néhány
itallal a kezében, és leültek az egyik pókerasztalhoz. Megálltam Bree széke mögött, és próbáltam leplezni, hogy Chase-t keresem. Hirtelen tiszta libabőr lettem. Oldalra pillantottam, és láttam, hogy engem bámul, és öntudatlanul is a száját harapdálja. Lángolt az arcom. Igyekeztem arra koncentrálni, hogy Bree éppen elveszíti Konrad pénzét, nem pedig Chase ajkaira. Amikor Chase elment mellettem, megfogta a jobb kezemet, hüvelykujjával megsimította a gyűrűt, majd leült az asztal másik végéhez. Végignéztem két kört, és élvezettel hallgattam Chase jóízű nevetéseit, amikor egymást piszkálták, mert valaki veszített. A második kör után Konrad felállt, leültetett a helyére, és szigorúan meghagyta, hogy el ne veszítsem a pénzét, amíg kimegy a mosdóba. Gondolom, elfelejtette, milyen borzalmasan pókerezek. Az emberek csak azért akarták, hogy játsszak, mert garantáltan elnyerték a pénzemet. -
Hercegnő, szerintem egyszerűbb, ha simán ideadod az összes
zsetont, úgysem lesznek már nálad, mire Konrad visszajön - cukkolt Chase a rá jellemző vigyorával. -
Ideje volt - suttogta Bree, felém hajolva.
-
Minek?
-
Talált végre valakit. Két hete nem láttam ilyen jókedvűnek.
Nem mintha jogom lett volna hozzá, de azonnal belém nyilallt a féltékenység, aztán meg összeszorult a szívem, amiért így gondoltam Chase-re. Olyan volt, mintha gondolatban megcsalnám Brandont, és ezért utáltam magamat. Szerencsére Konrad még azelőtt visszaért, hogy komolyabb kárt okozhattam volna. Egyrészt fogalmam sem volt, hogy jó lapokat kaptam-e, másrészt folyamatosan magamon éreztem
Chase tekintetét, ami miatt képtelen voltam koncentrálni. A köztünk lévő vibrálás szinte tapintható volt, és még ennyi ember között sem éreztem magam biztonságban, úgyhogy el kellett jönnöm onnan. Tettem egy kört a házban. Egy másik asztalnál megláttam anyát és apát. Odamentem, és átkaroltam anya nyakát. -
Jól szórakoztok?
-
Épp nyerésben vagyok! El tudod ezt hinni, Harper?
Anya mosolyától én is mosolyra derültem. -
Nem én! Fogadjunk, hogy csalsz!
Bree családja tanított meg pókerezni, és ha volt még ember, aki olyan rosszul játszott, mint én, akkor az Claire volt. -
Dehogyis! Robert viszont csal szerintem - suttogta szemrehányóan.
Nevetve elvettem anya üres sörösüvegét. -
Hozzak egy másikat?
-
Légy szíves, drágám!
-
Még valaki?
Három számomra ismeretlen ember mondott még igent, úgyhogy kimentem a konyhába, és elővettem öt sört. -
Nem, nem. Ha én nem iszom, akkor te sem.
Oldalra pillantva megláttam Chase-t. -
Akkor miért nem iszol te is egyet?
-
Mert már nem iszom alkoholt - válaszolta vállat vonva, majd
körülnézett a konyhában. -
Mióta?
Hónapok óta nem láttam inni, de valahogy fel sem merült bennem, hogy ez szándékos lenne. Chase tekintete újra rám szegeződött. -
Amióta seggfej voltam a Hercegnőmmel.
Azt mondta, Hercegnőm. Az övé. Tiszta libabőr lettem.
-
Hű... észre sem vettem.
-
Te mondtad, hogy ne igyak többet - közölte tényszerűen.
-
De nem megparancsoltam. Felnőtt ember vagy, te döntőd el, hogy
mit csinálsz. -
Tudom, de soha semmi jó nem származott abból, ha ittam.
Ki ez a srác, és mit tett Chase-szel? -
Elfelezünk egyet? Fél sör nem hiszem, hogy nagyon megártana. A
hasára csapott, és magas hangon válaszolt. -
Azt hiszem, egy fél sörrel talán képes megbirkózni a kicsi testem.
-
Idióta! Inkább segíts hozni ezeket! Anyukád asztalához viszem.
Chase előtt képtelen voltam anyának és apának hívni őket. Több mint bizarr volt, hogy a szüléimként gondoltam rájuk, miközben iránta ilyeneket éreztem. Az asztalnál Claire kétszáz dollárt nyert teljesen tisztességes játékkal, és bár a sörünket mindig kettőnk közé tettem, Chase hozzá sem nyúlt. Öt perccel éjfél előtt az emberek gyülekezni kezdtek a házban lévő tv-k előtt. Mindenki a visszaszámlálást várta. Közben megtaláltam Breet és Konradot, úgyhogy odamentem hozzájuk, ám ők szemlátomást tudomást sem vettek rólam. Nem vártak éjfélig, máris egymást nyalták-falták. Elkezdődött a visszaszámlálás. A „hat” előtt valaki berántott az egyik sötét folyosóra, és a világ legcsodálatosabb kék szempárjával találtam magam szemben. Megfogta a fejemet, hüvelykujjával pedig az arcomat simogatta. A háttérben hallottam, amint az emberek visszaszámoltak, majd ujjongásban törtek ki, Chase ajka pedig lágyan az enyémhez ért. Néhány pillanatig lefagyva álltam, de végül átkaroltam a nyakát, és számat az övére szorítottam. Amikor nyelvével az alsó ajkamhoz ért, hívogatóan kinyitottam a számat, és ő nem okozott csalódást. Hatalmas forróság áradt szét a hasamban, és csak arra vágytam, hogy egész testemmel hozzásimuljak. A szemközti falnak nyomott, megragadta a
csípőmet, és magához húzott. Egyik kezével a hajamat simogatta, a másikkal pedig a hátamnál fogva még közelebb húzott magához, én pedig a szájába nyögtem. A négy és fél hónap vágyódása és tagadása során felgyülemlett érzelmek mind beleolvadtak abba az egy csókba... amikor vége lett, tudtam, hogy soha semmi nem lesz olyan, mint azelőtt. Homlokával a homlokomnak támaszkodott, én pedig a mellkasomhoz kaptam, mert úgy éreztem, mindjárt felrobban a szívem. -
Harper! - A hangja rekedt volt, és szenvedélyes. - Soha nem felej-
tem el ezt a csókot. Azzal eltolt magától, hátralépett, egy pillanatig még a szemembe nézett, majd kisétált a házból. Én meg csak álltam ott, bámultam magam elé, és próbáltam feldolgozni a történteket. Aztán a következő pillanatban már Bree szobájában voltam, és háttal az ajtónak dőltem. Arra sem emlékeztem, hogy jöttem fel a lépcsőn. Még mindig a szívemet nyugtatgattam, amikor SMS-t kaptam. A táskámhoz rohantam, kivettem a telefont, és iszonyatos csalódottságot éreztem, amikor láttam, hogy nem Chase írt. Brandon: Boldog új évet, kicsim! Szeretlek. Az év legrosszabb barátnője díj máris az enyém volt. ÖT
NAP TELT EL ANÉLKÜL,
hogy hallottam volna Chase felől. Utáltam
magamat, mert ez rettentően zavart. És utáltam, hogy vele álmodtam. És utáltam, hogy ez az egész érdekel. Fülig szerelmes voltam Brandonba, akkor hogy szerethettem Chase-t is? Épp Bree kanapéján pihentem, és még mindig a csókon járt az eszem, amikor üzenetem jött. A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor megláttam, hogy Chase írt. Chase: Szóval... megcsináltatod valaha azt a tetkót?
Aznap, amikor megbeszéltük, hogy barátok leszünk, anyával és apával elmentünk ebédelni. Amikor hazaértünk Chase a kanapén rajzolgatott. Ahogy meglátott, becsukta a füzetét, és azt mondta, hogy egy tetoválást tervez nekem. Trükköt gyanítottam benne. Azt mondta, csak akkor láthatom, ha magamra tetováltattam. Tényleg szerettem volna tetkót, de akkoriban az is nehézséget okozott, hogy a közelében legyek. Ha órákon át rajtam tartotta volna a kezét, az elviselhetetlen kínzás lett volna számomra. Én: Mikor érsz rá?
Chase: Ez most komoly? Én: :) Adj időpontot, és én ott leszek.
Chase: Ma délután négykor nyitunk. Gyere nyitásra! Én: Elmondod majd előtte, hogy milyen lesz?
Chase: Csak akkor láthatod, ha kész, de figyelmeztetlek, órákig fog tartani. Én: Esküszöm, Chase, ha valami olyat tetoválsz a testemre... megöllek.
Chase: Ígérem, hogy tetszeni fog. Én: Ne kelljen megbánnom.
Chase: Találkozunk pár óra múlva. Pont ezt próbáltam eddig elkerülni. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy hozzám érjen, de az után a csók után? Tudtam, hogy meg fogom bánni. Az emeletre siettem, lezuhanyoztam, és laza ruhákba öltöztem, amikben kényelmes lesz majd közben meg utána is. Felhívtam Brandont, és elmeséltem, hogy tetkót csináltatok. Nagyon izgatott lett, ezért azt inkább nem mondtam el, hogy ki csinálja, mert tutira dobott volna egy hátast. Nem szerettem elhallgatni előle a dolgokat, és tisztában is voltam vele, hogy ez helytelen, de nem bírtam rávenni magam, hogy elmondjam az igazságot. Bree szerencsére pasizott reggelig, és bár sejtettem, hogy mérges lesz, ha kiderül, hogy nélküle mentem el, de ezt most egyedül akartam csinálni. Na jó, az igazság az, hogy kettesben akartam lenni Chase-szel. Kicsivel négy után érkeztem, Chase pedig bevezetett a szalon azon szegletébe, ahol ő szokott tetoválni. -
El sem hiszem, hogy tényleg eljöttél.
-
Ne is mondd, totál be vagyok tojva.
Eltűnt a mosolya, és közelebb hajolt. -
Akkor nem csinálom, Hercegnő. Csak amikor készen állsz rá.
-
De, de! Ma szeretném, csak félek, hogy fájni fog. És persze az
sem segít, hogy nem tudom, mi lesz az. Nem mutatnád meg előre?
-
Hát, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáj. De igazából
mindenki máshogy éli meg. Valaki a körvonalakat nem bírja, más az árnyékolást. Olyanok is vannak, akik semmit nem éreznek, de olyanok is, akik alig bírják. Azt pedig mondtam már, hogy imádni fogod a tetkót. De továbbra is meglepetés, úgyhogy nem mondhatom el. -
Bízom benned, Chase.
Egyik kezével a nyakamhoz nyúlt, és magához húzott. -
Tudom, Harper, és köszönöm!
Apró puszit nyomott a homlokomra, majd elengedett, és a pulthoz fordult. Máris hiányzott az érintése. -
Hova szeretnéd?
-
Hm... azt mondtad, hogy nagy, ugye?
Bólintott. -
Azt tudhatom, hogy mekkora? Mert a helye nagyban függ a
méretétől. -
Fordulj meg!
-
Minek?
Mosolyogva megfordított. -
Mert a vázlat már kész. És elő akarom venni, de azt nem szeret-
ném, hogy meglásd. - Pár percig hallottam, ahogy papírokkal zizeg, aztán visszafordított. - Ekkora. Egy pillanatra elkerekedett a szemem, és nagy levegőt vettem. -
Oké, akkor ide kérem. - Megfogtam a papírt, és a csípőmhöz
tettem. - Azt szeretném, hogy a hasam bal oldalánál kezdődjön, és körülölelje a bal csípőmet. Szemeiben fellobbant a vágy, amikor elvette a papírt, és feljebb hajtotta a pólómat. -
Feküdj az oldaladra!
Hatalmas levegőt vettem, amikor lentebb tolta a nadrágom bal oldalát.
-
Minden el lesz takarva, ígérem, de itt egy kicsit lentebb kell húzni.
-
Chase?
-
Hm?
-
Tényleg órákig fog tartani?
-
Igen, kábé három óráig. Elég nagy tetoválás, és az árnyékok
részletesek, az tart majd a legtovább. - Mindent előkészített, aztán újra felém fordult. - Mostantól vakon meg kell bíznod bennem. Előveszem a vázlatot, úgyhogy ne nézz ide! - Becsuktam a szemem, ő pedig nevetett. - Ha azt szeretnéd, hogy álljak le, akkor csak szólj, jó? -
Oké! - Sóhajtottam két hatalmasat. - Kész vagyok, kezdheted!
Miután a körvonalat felrajzolta, és elővette a tetoválópisztolyt, megszorította a kezem, és adott egy puszit a csípőmre. -
Remek helyet választottál, nagyon jól fog kinézni.
-
Ajánlom is - figyelmeztettem.
Megijedtem, amikor a tű először a bőrömhöz ért, de nagyjából egy perc alatt
megszoktam.
Nem
fájt,
mint
ahogy
hittem,
inkább
csak
kellemetlennek éreztem. Az egészben a legrosszabb a pisztoly hangja volt. -
Minden oké?
-
Igen, te csak oda figyelj!
Nevetett, és folytatta a munkát. A kontúr hamar készen volt, és már kezdte is az árnyékolást. Innentől sokkal rosszabb lett. Eddig arra koncentráltam, hogy kitaláljam, mit rajzol, és csak a vonalakra figyeltem, nem arra, ahogy hozzám ért. Mostantól viszont csak az érintését éreztem. Próbáltam szabályozni a légzésem, mert féltem, hogy hiperventillálok, de Chase rám szólt, hogy túl sokat mocorgok. Tetoválás közben a kezével hol a derekamat, hol a csípőmet, hol a fenekemet fogta, én pedig teljes erővel arra koncentráltam, hogy ne remegjek bele minden egyes érintésébe. Arra vágytam, hogy a kezével lentebb
haladjon, és a hosszú ujjaival kényeztessen. Istenem, ezt nem szabad! Gondolj Brandonra, gondolj Brandonra... Épp mindenféle dalokra gondoltam, amikor a pisztoly megállt, Chase pedig a szemembe nézett. -
Te dudorászol?
-
Talán.
Basszus, észre sem vettem, hogy hangosan csinálom. Chase felnevetett, levette a kesztyűjét, és egy fiókban matatott. Visszajött, és ideadta az iPhone-ját meg egy fülhallgatót. -
Nagyon jól bírod, nemsokára végzek.
Adott egy puszit a nyakamra, és folytatta a munkát. A zene végül remekül elterelte a figyelmemet a fejemben kavargó perverz gondolatokról. Olyankor kalandoztam csak el, amikor a lábam néha ritmusra kezdett mozogni, és Chase megfogta a combomat, hogy megállítson. Ilyenkor újra előtörtek a fantáziák. A csípőm annyira elzsibbadt, hogy észre sem vettem, amikor Chase végzett, amíg egy apró puszit nem adott az számra. Egyből kinyílt a szemem, és kivettem a fülhallgatót. -
Még mindig sokat mocorgok?
-
Nem. Készen vagyok. - A mosolyától és a csillogó szemeitől
összeszorult a szívem. - Meg akarod nézni? -
Nem is tudod, mennyire!
Nevetett, és a fejét rázta. -
Csukd be a szemed! Szólok, ha a tükör előtt állunk.
Egyik kezét a jobb csípőmre tette, megfogta a bal kezem, és tettünk pár lépést. Kicsit elfordított, és a fülembe súgta: -
Kinyithatod.
Először a kétségbeesett arcát láttam meg a tükörben. Iszonyúan izgult, hogy mit szólok. Nagy levegőt vettem, Chase pedig mozdulatlanná dermedt, amikor a csípőmre pillantottam. Gyönyörű volt. Négy hatalmas
narancssárga liliom ölelte körül a csípőmet, és egyszerűen hihetetlenül nézett ki. A tükörhöz lépve gyönyörködtem a virágok hihetetlen részletességében és kidolgozottságában. Már a vázlatokból és a rólam készült rajzból tudtam, hogy Chase nagyon tehetséges, de soha nem gondoltam volna, hogy képes ilyen valósághű tetoválást készíteni. Hallottam, ahogy nyelt egy nagyot, és akkor esett le, hogy még semmit nem szóltam, de egyszerűen nem találtam szavakat. Először a gyűrű, most meg ez? Fel nem foghatom, mi történt vele. Felé fordultam, és megsimítottam a haját. -
Min gondolkodsz! - kérdezte.
Sajnos nem gondolkodtam, hanem az ajkához nyomtam az enyémet, ő pedig visszacsókolt. A többi tetováló fütyült és kiabált, hogy menjünk szobára, amitől én azonnal elhúzódtam, és teljesen elvörösödtem. Chase visszavitt az asztalához, és bekente, aztán leragasztotta a tetoválást, majd megigazította a pólót, miközben végig fülig ért a szája. -
Miért ezt választottad?
Még mindig csak mosolygott rám. -
Hallottam, amikor Breevel és anyával arról beszéltél, hogy a liliom
a kedvenc virágod. Azóta egyfolytában azon járt az eszem, hogy szerzek neked narancssárga liliomot, de tudtam, hogy megint csak kapnék a pofámba, ezért így oldottam meg. -
Tényleg iszonyatosan jól néz ki. Köszönöm, Chase!
Vállat vont, és még mindig vigyorgott. -
Komolyan mondom. - Megfogtam az arcát, és magamhoz húztam.
- Imádom! Köszönöm szépen! Chase apró csókot lehet a számra, orrával pedig végigsimított az arcomon. -
Istenem, de gyönyörű vagy, Harper!
Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom, és a képernyőn
Brandon neve jelent meg. -
Szia!
-
Szia, kicsim! Na, jó lett a tetoválás?
-
Hát... még nincs kész, visszahívhatlak utána?
-
Most inni megyek pár gimis osztálytárssal, úgyhogy majd holnap
beszélünk, oké? Küldj egy képet, ha kész! Szeretlek. A gyomrom is görcsbe rándult. -
Én is szeretlek. Érezzétek jól magatokat!
Befejeztem a hívást, és felnéztem Chase-re. Teljesen közömbös arcot vágott. -
Chase...
-
Majd antibakteriális szappannal tisztítsd!
-
Chase, mondj valamit!
-
Éppen azt csinálom. Mondom, mi a teendőd. Még legalább egy
óráig ne vedd le a fóliát! Ha valami baj van, azonnal hívj! A hasamra dobta a papírt, és hátrébb lépett. -
Chase!
-
Van mára még egy vendégem, és odakint vár. Később találko-
zunk. Távolságtartó arckifejezését látva nagyot sóhajtottam. -
Mivel tartozom?
-
Semmivel, ajándék volt. Most viszont menj el, kérlek!
Azzal elfordult tőlem, és kisétált a teremből. Csodás.
MINDENKI
IMÁDTA
a tetkómat, még Bree is, bár először vagy egy óra
hosszat hozzám sem akart szólni, amiért nem mondtam neki előre, és nem jöhetett velem. Chase tényleg nagyszerű munkát végzett, és én
szerettem volna mindent jóvá tenni, de a tetoválás elkészítése óta került engem. Úgy tűnt, mindegy volt, mi történik köztünk, a vége mindig az lett, hogy került. Mondjuk, most jobb is volt így, mert Brandon két nap múlva érkezett, engem pedig már így is emésztett a bűntudat, nem akartam rátenni még egy lapáttal. Gyűlöltem magamat, ha a csókra gondoltam.
Brandon
tökéletesen
megbízott
bennem,
én
pedig
megcsókoltam az egyetlen fiút, aki miatt igazán aggódott. Anya és apa tegnap elutazott néhány barátjukkal a Tahoe-tóhoz, Bree pedig könyörgött, hogy menjek velük Los Angelesbe a hétvégére, de betegséget színleltem, és otthon maradtam. Bulizni akartak mindkét éjjel, de hotelszobában aludtak, és bár lett volna kedvem velük menni, de mindenki a barátjával vagy barátnőjével nyomult, kivéve engem és Drew-t, vele pedig nem akartam közös szobában aludni. Arra vágytam, hogy Bree szobájában kuksolva sajnálhassam magam. Nem úgy terveztem, hogy amikor ideköltözöm, beleesek az első két srácba, akivel összefutok. És egyáltalán, egyetem alatt nem akartam belezúgni senkibe.
Flörtölgetni
szerettem
volna,
esetleg
pár
reménytelen
kapcsolatot. És összejött? Nem. Úgy éreztem magam, mint Elena a Vámpírnaplókból. Neki is ott van két elképesztően helyes pasi, akik imádják, és bármit megtennének érte. És ő is odaadna mindent, hogy az egyikkel lehessen, a másikat pedig folyton ellöki magától, holott képtelen távol maradni tőle. Csak hát, így soha nem kell bevallania, hogy belé is szerelmes. Mondjuk, az enyémek legalább nem testvérek, hála az égnek. Úgy egy órával később, hogy Breanna elment, Chase sétált be a házba. Földbe gyökerezett a lába, amikor meglátott. -
Te nem mentél LA-be? - A hangja goromba volt, és dühösen
nézett rám. -
Nem, azt mondtam Breenek, hogy beteg vagyok.
-
És az vagy?
Tett néhány lépést felém, de aztán megállt. -
Jól vagyok, csak egyedül akartam lenni.
-
Akkor pár perc, és már itt sem vagyok. Csak beugrottam néhány
cuccomért. Milyen az ö... milyen a tetkód? -
Csodaszép - sóhajtottam. - Beszélhetnénk arról az estéről?
-
Nincs miről beszélni - szólt hátra a válla fölött, és már ment is
felfelé a lépcsőn. Felpattantam a kanapéról, és utána futottam. -
De igenis van. Azóta megint teljesen másmilyen vagy, és bárhol
vagyunk, kerülsz engem! -
Nem kerüllek, csak nincs mit mondanom.
-
Miért vagy ilyen velem? Mi rosszat tettem?
-
Semmit!
-
Á, szóval ez a te taktikád? Pár napig azt érezteted a lányokkal,
hogy különlegesek, aztán levegőnek nézed őket? Mielőtt belépett volna a szobájába, felém fordult. -
Komolyan megpróbálod rám kenni az egészet? Az egyik percben
megcsókolsz, a másikban meg azt mondod a pasidnak, hogy szereted! -
Mert mit kellett volna mondanom?
-
Nem számít, Harper - nevetett erőltetetten -, felejtsd el!
-
De igenis számít! Belefáradtam ebbe a hullámvasúiba. Soha nem
tudom, melyik Chase-szel találkozom aznap. A rideg vagy a vicces és törődő Chase-szel? Vagy amelyik egy éjszaka négy nőt is elintéz, vagy amelyik azt mondja, hogy gyönyörű vagyok, eszméletlenül kedves velem, és olyan dolgokat is észrevesz, amiket senki más? Csak bámult rám, szó nélkül. -
Teljesen kiszámíthatatlan vagy! Fogalmam sincs, hogy viszonyuljak
hozzád, és nem tudom, mit is akarsz valójában!
-
Téged! Mindig csak téged akartalak!
-
Akkor miért bántasz megint?
-
Mert így könnyebb. - A hangja most lágy volt, és láttam a fájdalmat
a szemében. - Te Brandonnal vagy. Van fogalmad róla, milyen vele látni téged? Vágyni rád, de tudni, hogy te őt akarod? -
És ha téged akarlak?
-
Harper, ne!
-
Szerelmes vagyok Brandonba, de nem tudok küzdeni az ellen, amit
irántad érzek, és tudom, hogy pontosan tudod, miről beszélek. Bármi van is köztünk... azóta tart, hogy először találkoztunk. Úgy érzem, belőled sosem elég, de te ellöksz magadtól. Mindig is ezt csináltad! -
Mert neked nem én kellek, Harper!
Odaléptem hozzá. -
Akkor miért csókoltál meg, Chase? Tudtad, hogy az mindent
megváltoztat, mégis megtetted. Mondd meg, miért? Egyik kezével a hajába túrt, és idegesen felsóhajtott. -
Muszáj volt. - Közelebb lépett. - Folyton csak rád gondolok, és
beleőrülök! Bármit megadtam volna azért a csókért, és tudtam, hogy többet nem lesz rá alkalmam, úgyhogy meg kellett tennem. Tudni akartam, hogy te is érzel-e valamit. Széttártam a karjaimat. -
Nem volt egyértelmű? Nem egyértelmű, hogy szeretlek?
Szája a számhoz tapadt, meglepett sóhajom pedig hamar nyögésbe fulladt. Lábaimat a csípője köré emelte, a falhoz nyomott és vadul csókolt. -
Mondd újra!
Szaporán vette a levegőt, miközben újra megcsókolt. -
Chase! - Megragadtam az arcát, hogy rám nézzen. - Szeretlek!
Hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Újra megcsókoltam.
-
Istenem, Harper, annyira szeretlek - morogta a számba.
Bevitt a szobájába, és az ágyra dőlt velem. A pólója aljába kapaszkodtam, és felfelé húztam. Amikor megértette a szándékomat, hátrébb hajolt, én pedig lerántottam róla a pólót, és eldobtam. A szánk ismét találkozott. Összerezzent, amikor ujjam hegyével végigsimítottam kidolgozott mellkasán és hasán. A felsőm pillanatok múlva az övé mellé került a földre, és az egész testem lángolt, amikor végigcsókolta, egészen a tőle kapott tetoválásig. Fájdalmas lassúsággal húzta le rólam a nadrágot, amitől egyre jobban elvesztettem az eszem. A nadrág végül szintén a növekvő ruhakupacon végezte. Egész testével hozzám simult, de én még többre vágytam. Úgy éreztem, nem tudok elég közel kerülni hozzá. -
Akarlak.
A nyakamnál járt. Felnyögött, és a kulcscsontomba harapott. -
Sajnálom, Hercegnő, nincs nálam óvszer.
-
Nem érdekel.
-
Ne mondj ilyet! - Nevetett. - Ennyire nem vagyok erős.
A nadrágjához nyúltam, és próbáltam kigombolni. -
Kérlek, Chase, nem akarok tovább várni! - A hangom nyafogóvá
vált, amikor megállította a kezemet. - Azt akarom, hogy te legyél az első. Hátradőlt, és a szemembe nézett. -
Nem lehet.
-
Nem akarsz engem? - kerekedett el a szemem, és elszorult a szí-
vem. Erre nem számítottam. -
Dehogynem!
-
Akkor nem... nem értem.
Csak bámult rám, én pedig semmit nem tudtam kiolvasni az arcából. -
Azért, mert szűz vagyok - jelentettem ki hirtelen határozottan.
Hát persze hogy nem akart velem lenni, folyton ezzel szívatott. -
Nem azért, amiért gondolod. Hidd el, azt akarom, hogy az enyém
légy! Megragadtam az arcát. -
Akkor tedd meg, kérlek - suttogtam.
-
Hercegnő - szólt fájdalmas hangon -, nem akarhatod, hogy én
legyek az első. Azok után, amiket tettem... nem érdemlek ekkora ajándékot. -
De én neked adom. Unom már, hogy hazudok magamnak a veled
kapcsolatos érzéseimről, és arról, hogy mit akarok valójában. Figyeltem, ahogy a mellkasa emelkedik és lesüllyed. Amikor percekkel később újra a szemébe néztem, megszólalt. -
Harper, biztos vagy benne?
-
Akarlak. Mindenedet.
A kezdeti kapkodásnak vége lett. Innentől nem siettük el egymás testének a megismerését. Minden csók és érintés teli volt szenvedéllyel. El sem tudtam képzelni, hogy létezik annál csodálatosabb pillanat, mint amikor vele voltam az ágyban. Amikor a testünk végre összeolvadt, örömmel teli fájdalommal kiáltottam fel, Chase pedig lassan, igaz szerelemmel tett magáévá. Akkor értettem meg, miért nem álltam soha készen Brandonra. Mindig is azt akartam, hogy Chase-szel történjen meg. Miután vége lett, egymás karjaiban álomba zuhantunk. Chase nyakához bújva ébredtem, és fülig ért a szám a gondolatról, hogy szeret engem. Brandon arca felvillant ugyan a fejemben, de gyorsan elhessegettem a képét. Tudtam, hogy szembe kell majd néznem azzal, amit tettem, de akkor még nem akartam erre gondolni, finoman megpusziltam Chase nyakát, és egy kicsit hátrébb csúsztam, hogy szemügyre vehessem a testét és a tetoválásait, hiszen azóta erre vágytam, hogy először a szobájában aludtam. Meglepődtem, mert a
karján és a mellkasán rengeteg olyan tetkót láttam, ami akkor még nem volt rajta. Egyik karját csak a könyökétől a válláig borította tetoválás, míg a másikon az alkarját is kivarratta. A hatalmas tetoválások legalább hat kisebből álltak össze. Alig tudtam visszatartani a nevetésem, amikor megláttam a nadrágja alól kilógó tetoválást, egy „Én vagyok Ron Burgundy?” feliratot. Gondolom elveszített egy fogadást, amikor a filmet nézte, és ez lett az eredménye. Épp a vállán lévő tetoválásokat simogattam, amikor mély hangon megszólalt. -
Nagyon jó érzés - biztatott álmos hangon.
Rámosolyogtam, és folytattam a simogatást. -
Azóta meg akartam ezt tenni, hogy az ágyadban aludtunk azon az
éjszakán. -
Akkor miért nem tetted?
-
Elég ijesztő voltál, ráadásul félreérthetetlenül a tudtomra adtad,
hogy nem vagyok az eseted. Hátrébb húzódott, hogy a szemembe nézhessen. -
Mit mondtam?
-
Már nem emlékszem pontosan, de kiakadtál, mert azt hitted, hogy
hagytál egy lányt magadnál aludni, majd elmagyaráztad, hogy olyan lány nem alhat nálad, akit megdugsz. - Az ajkamba haraptam, és a szemébe néztem. - Ha már itt tartunk... baj, hogy itt vagyok? Arca meleg mosollyá olvadt, tengerkék szemei pedig boldogan csillogtak. -
Életem legboldogabb pillanata volt, amikor az előbb veled a
karjaimban ébredtem. - Lassan megpuszilta a homlokomat, az orromat, az arcomat és végül a számat. - Te vagy az egyetlen lány, aki mellett valaha elaludtam, és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Te nem csak egy lány vagy a sok közül. Szeretlek, Harper, és az minden vágyam, hogy velem legyél.
A szájához hajolva visszacsókoltam, és próbáltam kimutatni, hogy én is mennyire szeretem őt. Erőszakosan a szájára tapadtam, a vállánál fogva hanyatt döntöttem, és rámásztam. Ismét fellángolt a testemben a szenvedély, megint akartam őt. Megragadta a csípőmet, és a meztelen testéhez szorított, majd hol csókolva, hol harapdálva haladt lefelé a nyakamon. ívbe feszülve próbáltam még jobban hozzá simulni, amikor a szoba csendjét a gyomrom mindent elsöprő korgása törte meg. Hatalmas nevetésben törtem ki, és a mellkasára dőltem. -
Van rá esély, hogy ezt nem hallottad?
Ő is remegett a nevetéstől, amikor válaszolt. -
Nincs. - Lágyan megcsókolt, aztán maga mellé döntött. - Csinálok
valami reggelit, mindjárt jövök. -
Oké, segítek.
Felültem az ágyban, de ő visszanyomott a párnák közé. -
Hadd csináljam ezt most én, Hercegnő! - Apró puszikkal árasz-
totta el az államat, majd elhúzódott tőlem. - Maradj itt! Ugyanígy legyél, amikor visszajövök - tette hozzá ellentmondást nem tűrő hangon. Viccelődve tisztelegtem előtte, aztán bebújtam a takaró alá, és a szavam is elakadt, amikor kimászott az ágyból. -
Baj van?
-
Chase... te gyönyörű vagy.
Lélegzetelállító mosollyal mászott vissza az ágyba. -
Mi az, hogy gyönyörű? Valami férfias nem jut eszedbe rólam?
Tudtam, hogy csak cukkol, de folytattam a játékot, hogy még pár szóra magam mellett tartsam. -
Jaj, úgy sajnálom. Úgy értettem, hogy izmos. És helyes. És esz-
méletlen szexi. Nevetve végigpuszilgatta az arcomat, majd kimászott az ágyból, és felvett egy farmert. A nadrág nem sokat segített a látványon, mivel
lecsúszott a csípőjére, kihangsúlyozva az izmos V alakot és azt a röhejes Ron Burgundy-idézetet. Örökre eltároltam az agyamban ezt a képet, és biztos voltam benne, hogy sosem felejtem el. Pár perccel később visszajött a szobába, én pedig megéreztem a bacon illatát, és a gyomrom ismét korogni kezdett. -
Szerintem vedd fel, ha legközelebb keres!
Ledobta mellém a telefonom, és szomorú mosollyal kiment az ajtón. A telefonomra pillantottam, és láttam, hogy csak aznap reggel tizenkét nem fogadott hívásom volt, előző este pedig hat, és összesen tizennyolc üzenetet kaptam Brandontól és Breetől. Miután mindet elolvastam, és visszahallgattam a hangüzeneteket, magamba zuhanva terültem el a párnák között. Nem szóltam Brandonnak, hogy nem megyek LA-be, Bree pedig túldramatizálta, hogy totál betegen ott vagyok egyedül, így amikor sem este, sem reggel nem vettem fel a telefont, teljesen kiborultak. Mindkettőjüknek elküldtem ugyanazt az üzenetet, hogy jól vagyok, csak tegnap este korán lefeküdtem, a telefonomat pedig a másik szobában felejtettem, és nagyon szeretem őket, de most először lezuhanyzom, és pihenek még egy kicsit, csak aztán hívom őket. Tudom, hogy gyáván viselkedtem, de egyelőre fogalmam sem volt, mit mondjak Brandonnak. A gyomrom is összeszorult, amikor jött a válasz. Brandon: Halálra rémisztettél, Harper, azt hittem, valami nagy baj történt. Korábbi géppel megyek, most szálltam fel. Nagyon szeretlek, nemsokára ott leszek, hogy ápolgassalak. Még nem álltam készen arra, hogy véget érjen ez az egész Chaseszel, és fogalmam sem volt, mit tegyek ezzel a két fiúval, akikért majd’ megőrültem. Fejemre húztam a takarót, és próbáltam nem sírni. Ebből nem lehetett jól kijönni. Bármit teszek is, valakit bántani fogok, és egy részem elveszítem. Chase rántottával és baconnel tért vissza, de nem
szólt semmit, úgyhogy csendben ettünk. Pontosabban ő evett. Az én kezemben ugyanaz a darab bacon volt azóta, hogy visszajött. -
Mondj valamit, édes!
Próbált szóra bírni, és a hátamat simogatta, hogy megnyugtasson. -
Brandon pár óra múlva érkezik - szólaltam meg végül.
Összeszorított foggal szentségeit, és idegesen az ágy fejtámlájába ütött. -
Azt hittem, csak holnap este jön.
-
Megijedt, mert nem vettem fel a telefont. Bree azt mondta neki,
hogy itt vagyok egyedül, betegen, és mivel nincs, aki ápoljon... -
Bree hívott párszor, és könyörgött, hogy nézzek feléd. Azt hiszem,
ma mindenki hazajön. -
Chase, mit tegyek? - Próbáltam a szeméből kiolvasni a választ, de
olyan fájdalmasan nézett, hogy inkább a kezemre bámultam. -
Hercegnő, ezt én nem mondhatom meg. Ezt neked kell
eldöntened. Pár perc feszült csend után bizonytalanul folytatta. – Melyikőnket akarod? -
Nem tudom! - fakadtam ki. - Téged akarlak, Chase, de nem
bánthatom meg Brandont. Nem fogom ennél is jobban megbántani, ahhoz túlságosan szeretem. Úgy fordította el a fejét, mintha megpofoztam volna. -
Bárkit is választok, valakit megbántok. És mi lesz akkor, ha
elhagyom? Egy házban lakik veled, Chase. Belehalna, ha együtt kéne látnia minket. Ezt nem tudom megtenni vele! Szeret engem, és az első géppel elindult hozzám, mert aggódott értem, és vigyázni akar rám. Ezek után hogy mondjam meg neki, hogy valaki mást szeretek? - Mély levegőket vettem, és nagyokat sóhajtva próbáltam megnyugodni. - Ha elhagynám érted, azzal magunknak is ártanék. Le sem szállna rólad, a
házban lakó többi fiú pedig kénytelen lenne valaki pártjára állni. Ez megrontaná a mi kapcsolatunkat is. Chase, a testem rád vágyik, de úgy érzem, mintha kettészakítanának. Én csak... pár hetet kérek, hogy átgondoljam ezt az egészet. Képes vagy egy kis időt adni nekem? Olyan erővel szorította össze a fogát, hogy azt hittem, kitörik. -
Tőle is ugyanezt fogod kérni?
-
Nem, azt nem tudom megtenni.
Chase tekintete fagyossá vált, és kis idő eltelt, mire megszólalt. -
Szóval, egyszerűen visszamész hozzá, és úgy teszel, mintha a
tegnap éjszaka meg sem történt volna? Az nem tűnt fel, hogy míg azon aggódsz, nehogy megbánts mindenki mást, mennyire megbántasz engem? - Felpattant az ágyról, és fel-alá járkált. - Az istenit, Harper, hát nem fogod fel? Nekem kell végignéznem, hogy te a pasiddal leszel, miközben arra várok, hogy kitaláld, mit akarsz! Összerezzentem, amikor kiment, és becsapta maga mögött az ajtót. Igaza volt. Öt sem akartam bántani, de abban a pillanatban ez tűnt a legjobb megoldásnak. Jobban szerettem Chase-t, mint hittem, de képtelen voltam elhagyni Brandont. Ha gyűlöltem magam azért, mert Chase-szel csókolóztam, annak a gondolatába majdnem belehaltam, hogy elárultam a férfit, akit az életemnél is jobban szeretek. Tudtam, hogy korai még ilyenekre gondolni, de véletlenül meghallottam, ahogy Brandon a telefonban azt mondta az anyukájának, hogy én vagyok az igazi, és én boldogan tervezgettem a közös jövőnket. Elgondolkodtam, milyen lenne Chase-szel, de nem sok jót jósoltam magunknak. Lehetetlennek tartottam, hogy Chase is úgy szeressen, ahogy én őt. Nem azt mondom, hogy nem szeretett, de nem jelenthettem neki azt, amit ő nekem. És vajon, ha őt választanám, akkor is ilyen szeszélyes maradna? És meddig kellenék neki? Próbáltam elhinni, amiket előző éjjel mondott, de a lelkem mélyén rettegtem attól, hogy egyszer engem
is otthagyna, mint az összes többi lányt. Brandon sosem tenne ilyet, és sosem bánt velem rosszul. Tüsi hajával, erőteljes arcélével és magas, izmos testével veszélyesnek nézett ki, de imádott engem, és bármit megtett volna értem. Meg is született bennem a döntés: Brandont választottam, mert a szívem mélyén tudtam, hogy nem tudok élni nélküle. Ugyanakkor az előző éjszaka után úgy éreztem, nem tudom annyira nekiadni a szívem, ahogyan megérdemelné. A forró zuhany sem segített megnyugodni. Tudtam, hogy képtelen lennék Brandon nélkül élni, de attól is majd’ megszakadt a szívem, hogy Chase nélkül kelljen élnem. Szipogni kezdtem, könnyeimet elnyelte az arcomra folyó víz. Kezeimet a falnak szorítva próbáltam állva maradni, és hamarosan olyan keservesen sírtam, mint még soha azelőtt. Chase keze fordított meg, aztán magához szorított. Egész testem remegett a zokogástól. Amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy még mindig farmerben van, ami addigra teljesen átázott. Felnéztem az arcára, és örökre magamba szívtam az erőteljes állkapcsának, a telt ajkainak, a tökéletes orrának, a kék szemeinek és a bozontos, vizes hajának a vonásait. Még ilyen fájdalmas arccal is eszméletlenül jól nézett ki. -
Miért jöttél?
- Mert szükséged van rám - szólalt meg rekedten -, és ha ez az utolsó veled töltött órám, akkor egyetlen másodpercet sem szeretnék elvesztegetni belőle. A számra tapadt a szájával. Mohón faltam a csókját. Nagy nehezen leküzdöttük a farmerét, majd a falhoz nyomott, én pedig a lábaimat átkulcsoltam a csípője körül. Tudtam, hogy ezzel csak tovább fájdítom a szívem, és még jobban aláásom a kapcsolatomat Brandonnal, de kellett még ez a kis idő Chase-szel. A forró víz alatt lassan belém hatolt, és én már nem zokogtam, de a könnyeim továbbra is csordogáltak. Ő is jól tudta, hogy ez az utolsó alkalmunk együtt, és a szerelem, a szenvedély,
a fájdalom és a szomorúság különös egyvelegével az a perc volt életem legcsodálatosabb
élménye.
Utána
egyikünk
sem
szólt,
csak
megfürdettük egymást, megszárítkoztunk, felöltöztünk, miközben végig egymást bámultuk. Minden benne volt a másik tekintetében, amit az utolsó együtt töltött óráról gondoltunk. Elvitt a házához, hogy felvehessem Brandon Jeepjét, aztán még vagy húsz percig csak ültünk ott kézen fogva, és a hüvelykujjával apró köröket rajzolt a tenyeremre. Az órára pillantottam, és hatalmas sóhaj közepette elővettem a kulcsot a táskámból. Épp az ajtót nyitottam volna, amikor a hangja megállított. -
Harper - szólalt meg elszoruló torokkal -, egész életemben sze-
retni foglak. Nem bírtam a szemébe nézni, csak az ajtó nyitógombját bámultam. -
Örökre a szívemben maradsz, Chase Grayson.
Kiszálltam, és vissza sem nézve elsétáltam.
FELNYÖGTEM, amikor a visszapillantó tükörben megláttam a saját tükörképemet. Borzalmasan néztem ki, de legalább hihető volt, hogy beteg vagyok. Pár mély lélegzet után száműztem a fájdalmat a szívemből, és próbáltam Brandonra koncentrálni. Ő kell nekem, őrá van szükségem. Nem érdemlem meg őt, de amíg engem akar, az övé leszek. Elsétáltam a poggyászfelvételi részre, és pár perc várakozás után megláttam őt a tömegben. Elszorult a szívem, és szaladni kezdtem felé. Hűtlen voltam, borzalmas dolgot tettem, de nagyon szerettem azt a férfit. -
Hiányoztál!
Kuncogtam, amikor azonnal a felkapott. Mosolyogva nézett rám, és homlokon puszilt. -
Te is nagyon hiányoztál!
-
Olyan jó, hogy visszajöttél.
-
Hogy érzed magad, kicsim?
-
Most, hogy itt vagy, sokkal jobban.
Egyik kezemmel a nyakába kapaszkodtam, a másikkal pedig végigsimítottam az arcán, az állán és a száján. -
Sajnálom, hogy nem lehettem itt már tegnap.
-
Ne sajnáld, nem lett volna nagy élmény!
Ez igaz. Tényleg nem lett volna. -
Vegyünk neked valamit visszafelé?
Egy időgépet, hogy két hetet visszautazhassak.
-
Nem. Tényleg jobban vagyok. Valami egynapos nyavalya lehetett,
úgyhogy csak vigyél haza. Megkönnyebbültségemben
kis
híján
felsóhajtottam,
amikor
a
kocsibejárónál láttam, hogy Chase terepjárója nincs ott. Iszonyú lett volna összefutni vele, amikor éppen Brandon szobájába tartunk. Míg Brandon zuhanyozott, felvettem az egyik ingét, hozzá egy francia bugyit, és bemásztam az ágyba. Tudtam, hogy meg fog őrülni, amikor meglát, és bár borzalmas dologra készültem, muszáj voltam egy szenvedélyes együttléttel még messzebbre száműzni Chase-t a gondolataimból. És Breenek igaza volt, szegény fiú felrobban, ha nem adom be a derekam hamarosan, csak hát eddig nem álltam készen. Mondjuk, hülyeség lenne azt állítani, hogy akkor ott viszont készen álltam. Hogyan is engedhetném, hogy szeressen, és hogyan viszonozhatnám ezt, ha közben ő abban a hitben él, hogy ő az első nekem? -
Basszus, kicsim! - morogta, és a szemeit legeltette rajtam.
A zavart és megbántott kislányt játszva lemásztam az ágyról. -
Ó, ha akarod, szívesen átöltözöm.
Felkapott, és maga alá szorítva az ágyra dőlt velem. Végigcsókolta a testemet, én pedig próbáltam nem összehasonlítani Chase csókjaival. Kiürítettem
az
elmém,
és
csak
Brandon
szájára
és
kezére
koncentráltam, amivel épp a derekamat simogatta az ingem alatt. Másik kezével a bal térdem alá nyúlt, és felhúzta a lábamat a csípőjéhez. Amikor ujjaival újra a tőle kölcsönzött inghez ért, megállt, és eltolt magától. Felhúzta az inget a csípőmről, megsimította a tetoválást, és mosolyogva csókolt meg. -
Tetszik?
-
El sem tudod képzelni, mennyire szexi vagy - morogta az számba.
Megsimítottam a fejét, és mellemet a mellkasának nyomtam. A másik lábamat is felhúzta a csípőjéhez, és épp még erősebben az ágy
matracába nyomott, amikor Bree berontott a házba, és a nevemet üvöltözte. -
Ez nem lehet igaz - morogtam, és az arcomra csaptam.
Brandon mérgében csak nevetett, majd rám dobta a takarót, és keresett magának egy pólót. -
Amúgy is épp le akartam állni - mondta mosolyogva, majd hozzám
hajolva megcsókolt. Szürke szemeiben még égett a vágy. -
HARPER!
-
Megjött, Bree. - Halkan hozzátette: - Most bajban vagy. - Rám
kacsintott, és felkelt. -
Van fogalmad róla, mennyire megijedtem? Azt hittem, meghaltál!
Hatalmas nevetésben törtem ki, és csak még jobban nevettem, amikor értetlenül nézett rám. -
Komolyan, Bree? Te tényleg azt hitted, hogy meghaltam?
-
Na jó, azt hittem, kórházban vagy. Te mindig felveszed a telefont,
most meg senki nem tudott utolérni. Mégis, mire kellett volna gondolnom? -
Hát... nem éreztem jól magam. Az eszetekbe sem jutott, hogy
esetleg elaludtam, a telefonomat pedig lenémítva hagytam? -
Nem azt mondtad, hogy a másik szobában felejtetted? - kérdezte
egykedvűen. -
Ott hagytam, de rezgőn volt.
-
Hát, akkor... nem.
A szememet forgatva néztem a barátnőmre. -
Sajnálom, hogy rátok ijesztettem, és még jobban sajnálom, hogy
miattam egy nappal előbb jöttetek haza. -
Na, jó, téged talán nem sajnállak annyira - tettem hozzá viccesen,
Brandonra nézve.
-
Pedig sajnálhatnád. Chase-t pedig ki fogom nyírni. - Lemeredtem
a név hallatán. - Ez az egész nem történt volna meg, ha itthon lett volna, és nem valami csajjal dug tegnap este. Istenem, add, hogy ne vörösödjek el! -
Bree, nem az ő dolga vigyázni rám. Emiatt nem haragudhatsz rá.
-
Csak ne ijessz többet halálra! Nagyon szeretlek.
-
Én is. - Felé nyúltam, hogy megöleljem. - De bármennyire is
szeretlek, most egy kis időt a pasimmal akarok lenni. Nevetve a karomra csapott. -
Jók legyetek! Hoztunk kínait, ha netán megéheztek.
Brandon leült az ágyra, én pedig az ölébe bújtam. -
Mit szólsz, ha szerzünk egy kis kaját, behozzuk ide, aztán itt
maradunk egész este? -
Azt, hogy pont ez kell most nekünk.
Egyik kezével a térdem alá nyúlt, és kivitt a konyhába. -
Brandon! - sziszegtem -, tegyél le, nincs rajtam nadrág!
Gyorsan letett, és lentebb húzta az inget, ami így többet takart, mint a legtöbb szoknyám. Ha az ember barátja jó harminc centivel magasabb nála, akkor az ingei egyrészes ruhának is elmennek. Átnéztük a kajás dobozokat, és éppen kiválasztottunk kettőt, amikor Chase lépett be a nappaliba. Lelassított, és ránk nézett. A szeme elkerekedett, és az arcára kiült a fájdalom, de villámgyorsan összeszedte magát, és felénk biccentett. Chase-t látva a szám is tátva maradt, de gyorsan becsuktam, nehogy
Brandon
észrevegye.
Elfordultam
evőeszközt
keresni,
gondolatban pedig ostoroztam magam, amiért itt nevetgélek egy szál ingben a barátommal. Brandont tekintve nem volt semmi különös a dologban, sőt, pont erre volt szükségünk. De Chase szempontjából nem volt szép, nem akartam ezt tenni vele. Nagy levegőt vettem, és visszafordultam Brandonhoz, majd intettem neki, hogy kövessen a
szobájába. -
Hogy telt a szünet, miután eljöttem? - kérdeztem Brandont, aki az
ágy támlájának támaszkodott, én pedig a falnak dőltem, és a lábaimat az ölébe tettem. -
Jól. Sajnálom, hogy nem maradtál, de nem volt rossz összefutni a
haverokkal. -
Örülök neki. Köszönöm, hogy elvittél hozzátok, jó volt megismerni
anyukádat. - Mosolyogva gondoltam vissza a vidám és energikus természetére. - Fantasztikus nő. Bólintott, és lenyelte a falatot. -
Máris
megszeretett
téged.
-
Bekapta
a
villámon
lévő
csirkedarabot, és a kezemre mutatott. - Az honnan van? A gyűrűre pillantottam, és legszívesebben elrejtettem volna, de tudtam, hogy azzal még rosszabbat tennék. Vállat vontam, és próbáltam olyan közömbösnek mutatkozni, amennyire csak bírtam. Mielőtt válaszoltam, bekaptam egy falatot. -
Chase-től.
Brandon arcára azonnal kiült a döbbenet, néhány másodpercig még a rágást is abbahagyta. -
Chase gyűrűt adott neked?
-
Nem nagy ügy.
-
Egy gyűrű? - nézett rám felemelt szemöldökkel.
-
A család minden tagjától kaptam pár dolgot.
-
Párat? Ő mit adott még?
Basszus! Próbáltam minél jobban elnyújtani az utolsó falat megrágását és lenyelését, és közben végig a szemébe néztem. -
A tetkót.
-
Chase csinálta a tetoválást? És ezt nem akartad velem is meg-
beszélni?
De, csak gondoltam, hogy ideges leszel. -
Nem tudtam, hogy ez ilyen fontos neked. Jobb lett volna, ha
olyanhoz megyek, akit nem ismersz? -
Az legalább nem olyan valaki lett volna, aki egyfolytában el akar
szedni tőlem. -
Kicsim, az nem történhet meg, de ha megtörténne is, végül akkor
is téged választanálak. Ne izgulj emiatt! -
Nem szó sze...
-
Nem ejthetnénk most ezt a témát? Még csak most kaptalak
vissza, és élvezni akarom a veled töltött estét. -
Oké. De legközelebb nagyra értékelném, ha nem hagynád neki,
hogy órákon át fogdosson. Az arcom Chase érintésének a gondolatától is tüzelni kezdett. Gondolj másra, gondolj másra, gondolj másra! -
Brandon, te nem... te féltékeny vagy?
-
Nagyon.
-
Akkor vegyél vissza, Hulk - nyomkodtam kuncogva a karját. -
Kinek az ágyában vagyok most? -
Az enyémben - jött a válasz, de a szemét nem vette le a gyűrűről.
Lemásztam az ágyról, és összeszedtem az üres dobozokat, közben pedig utáltam magamat, amiért a beszélgetést az ő féltékenykedésére tereltem. Előrehajoltam, és a homlokának nyomtam a homlokomat, a szemébe néztem, majd lassan mondtam: - Akkor nincs min aggódnod. - Számmal a szájára tapadtam. Szeretlek, Brandon. Abban a pillanatban megesküdtem, hogy hátralévő életemben a valaha elkövetett legnagyobb hibám jóvátételén dolgozom majd. De hogyan teszel jóvá egy hibát, ha a másik fél még csak nem is tud arról, hogy elkövetted?
Az
ÉLET VISSZATÉRT
a régi kerékvágásba, amikor elkezdődött a suli.
Brandon meg én továbbra is egy pár voltunk. Majdnem két hét telt el azóta, hogy visszajött Arizonából, és jobb volt a kapcsolatunk, mint valaha. Chase került engem, ami rosszulesett, másfelől viszont örültem, hogy nem láttam. Fogalmam sem volt, mit tennék, ha meglátnám, ahogy fájdalmasan néz, mikor Brandonnal vagyok, márpedig az időnk legnagyobb részét együtt töltöttük. Épp azt a korszakunkat éltük, amikor le sem bírtunk akadni egymásról, úgyhogy iszonyatos kínszenvedés volt kivárni az utolsó két órája végét. Amikor végzett, felvett a kolinál, aztán elvitt Chase házába. Végig egymást csókoltuk, míg a Jeeptől eljutottunk Brandon szobájáig, ahol mindkettőnk pólója a földön landolt, még mielőtt az ajtó becsukódott volna. Egész testem égett a vágytól, amikor letett az ágyra, lehúzta a nadrágomat és rám mászott. Én a nadrágja gombjáért nyúltam, ő a melltartóm pántját félrehajtva a vállamat kezdte csókolgatni. Lehúztam a nadrág cipzárját, ő meg egyik kezével a hátam mögé nyúlva felemelt az ágyról.
Fölém
hajolt,
és
kikapcsolta
a
melltartómat.
Lassan
visszaengedett az ágyra, és épp lehúzta a melltartóm, amikor megcsörrent a telefon. -
Bassza meg! Mindig ilyenkor! - Morogva felvette a telefont. - Mi
van!? - Néhány másodperc múlva hirtelen mosolyogva felült. - Nem mondod! Hol? Ott leszek! - Lepattant az ágyról, és engem is lehúzott. Gyere, kicsim, készülődj, bunyózni megyek! -
Ugye, most viccelsz! - Visszakapcsoltam a melltartót, és csípőre
tett kézzel megálltam. - Itt hagysz a kellős közepén, hogy verekedhess? Mondd meg Madárijesztőnek, hogy ma estére keressen mást! -
Ne csináld, Harper, a mai győzelemmel simán megkereshetek
háromezret is. Épp a pólómat húztam fel. Ledermedtem. Atyavilág!
- Háromezret? Sosem tudtam, hogy mekkora összegekről volt szó. Általában szép köteg pénzt kapott, de azok akár egydollárosok is lehettek. -
Bizony, ilyen bunyóm már vagy egy hónapja nem volt.
-
Egy hónapja? Mennyit keresel te általában?
-
Nem tudom, változó - válaszolt vállat vonva, miközben már kifelé
siettünk a házból. - Átlagban olyan ezerhatszáz-ezernyolcszáz körül kapok. Úgy ledöbbentem, hogy megálltam. Brandon hetente egy-három alkalommal verekedett, és abból meccsenként ennyi jött össze? -
És mit csinálsz ennyi pénzzel?
Sóhajtott egyet, és felkapott, mivel továbbra sem mozdultam. -
Kifizettem ezt-azt, megvettem a Jeepet, a többit pedig félreraktam.
Azta! Komolyan, fogalmam sem volt erről. Brandon nem nagyon beszélt arról, hogy mennyi pénze van, és soha nem viselkedett úgy, mint aki el van eresztve. Látszott rajta, hogy nincsenek anyagi gondjai, de olyan átlagos egyetemistának tűnt, úgyhogy ezen most teljesen ledöbbentem. -
Ettől függetlenül - förmedtem rá karba tett kézzel, miután már a
kocsiban ültünk és úton voltunk -, továbbra sem tudom elhinni, hogy egy verekedés miatt félbe kellett hagynunk. A mikor pirosat kaptunk, felém fordult, és megsimította az államat. -
Sajnálom, kicsim, nem akartalak megbántani. Ígérem, hogy ha
végeztünk, visszamegyünk a szobába, és hétfőig ki sem dugjuk az orrunkat. - A lámpa zöldre váltott, és elindult, de közben a kezemért nyúlt, és megpuszilta a tenyeremet. - A hívás egyébként pont jókor jött, épp próbáltam leállni. Szóval, amúgy is félbe kellett volna hagynunk. Duzzogva bámultam kifelé az ablakon. A tél miatt nem bántam, hogy feltette a kocsi tetejét, de most jobban örültem volna, ha le van hajtva, és
nem tudunk beszélgetni. -
Ezúttal nem terveztelek leállítani.
Brandon megszorította a kezemet, és káromkodott egyet. -
Harper, én nem tudtam, sajnálom! Esküszöm, ha ezt tudom, nem
veszem fel a telefont. - Megint káromkodott egyet. - Így is baromság volt. Ketten kellett volna maradnunk. -
Mindig együtt vagyunk, úgyhogy nem baj.
-
De igen, baj. Tényleg sajnálom, kérlek, ne haragudj!
Mosolyogtam, de rosszulesett ez az egész. -
Nem haragszom. Ezt most letudjuk, aztán visszamegyünk a
szobába, ahogy te is mondtad. Tényleg nem akartam bunkó lenni, de végre úgy éreztem, hogy itt a megfelelő alkalom. Tudom, hogy ő ezt nem tudhatta, de nagyon felidegesített, hogy amikor készen álltam végre megtenni vele, közbejött valami. Mintha nem akarnák az égiek, hogy lefeküdjek vele. Már bántam, hogy elárultam neki. Hogyan állunk majd le ezek után, hogy ezt kimondtam? Bár nem akartam, tudtam, hogy bűntudatot keltettem benne, pedig én csak magamra haragudtam. Az út hátralévő részén csendben maradt, most nem az a vidám és energikus Brandon volt, aki a meccsek előtt szokott lenni. Megfogta a kezemet, és szótlanul vezetett végig a mostani hely folyosóinak útvesztőjén is. Amikor a terem bejáratához értünk, lágyan megcsókolt, és elment megkeresni Madárijesztőt. Szörnyen éreztem magam. Olyan izgatott volt e miatt a meccs miatt, én meg teljesen tönkretettem a kedvét. Az elmúlt negyven perc eseményei után rossz érzés volt bemenni a zenétől dübörgő alagsorba, de végül odaálltam a láda mellé, ahová Madárijesztő szokott állítani, hogy Brandon tudja, hol keressen. Madárijesztő hatalmas öleléssel üdvözölt, majd elindította a küzdelmet. Rögtön észrevette, hogy Brandon nem olyan laza, mint szokott,
de hamar elfeledkezett a dologról, amikor a dühödt Brandon nekirontott a másik srácnak, akinek a nevét sem tudtam, mert a felkonferálásnál nem igazán figyeltem. Az egész harc olyan volt, mintha valaki teljesen agyatlanul párosította volna az ellenfeleket. A másik srác alig csinált valamit. Nem értettem, hogy érhet pont ez a meccs olyan sokat. Aztán egy pillanattal később a srác elkapta Brandon bal kezét, és Brandon háta mögé fordította, majd hatalmas rúgást mért a háta közepére. Felsikoltottam, amikor elengedte Brandon karját, ami a vállából kiugorva csak lógott a teste mellett. A srác földhöz vágta Brandont, akinek nagyot csattant a feje a betont borító vastag szőnyegen. Madárijesztő lefogott, és megakadályozta, hogy befussak a ringbe. Tudom, hogy ez lett volna az utolsó dolog, amire Brandonnak szüksége volt, de ösztönösen oda akartam menni. Brandonnak végül sikerült beakasztani a lábát a másik fickó háta mögé, így le tudta rántani a földre. Mindkét lábát átkulcsolta a srácon, akin látszott, hogy hamarosan elájul a szorítástól. Néhány feszült pillanat után a srác jelezte, hogy feladja, mire Brandon elengedte, és lassan felkelt. A tömeg ujjongását meg sem hallva odajött hozzám és Madárijesztőhöz, megfogta a kezemet, és bevezetett a szobába, ahol a meccs előtt várakozott. A szobában lerogyott egy székre, és nagyokat nyögött
a
fájdalomtól,
miközben
újra
és
újra
megpróbálta
visszaakasztani a vállát. Én kezemet a szám elé téve, halálra rémülve ültem vele szemben. -
Segítened kell - morogta összeszorított foggal. - Vigyél el!
Nagyokat szuszogott. -
Ne beszélj, drágám, tudom, hogy kórházba kell vinni. - Felkaptam
a pólóját, és leguggoltam a lába mellé. - Megpróbálod legalább az egyik karodra felvenni, vagy hagyjuk inkább? -
Próbáld meg feladni!
Áthúztam a pólót a fején, majd beledugtam a jobb kezét, és a pólót ráhúztam a bal karjára is, mert így legalább le lett szorítva valamennyire, majd megpusziltam a homlokát. -
A fejed nem fáj?
-
Azzal nem lesz baj. El sem hiszem, hogy ez történt, nem kon-
centráltam rendesen. -
Istenem, Brandon, úgy sajnálom! Nem kellett volna azt mondanom
neked a meccs előtt! Nem voltam rád mérges, esküszöm! Csak azért haragudtam, hogy így jártunk. -
Semmi baj, kicsim, nem a te hibád.
-
Brandon. - Finoman megpusziltam az arcát. - Szeretlek. Ne
haragudj! -
Én is szeretlek, gyere ide!
Szájon csókolt, én pedig segítettem neki felkelni a székből. Épp kifelé indultunk, amikor Madárijesztő berohant. -
Hé, haver, megvagy? Ez nem nézett ki túl jól, szerintem menj
orvoshoz! -
Harper elvisz, majd szólok, hogy mit mondtak.
Brandon a kezembe nyomta az imént kapott pénzköteget, és kezet rázott Madárijesztővel. Öt és fél órával később végre Chase háza felé tartottunk. Brandonnak enyhe agyrázkódása volt, és a kiugrott vállában elszakadt a szalagok egy része. Az orvos azt mondta, hogy egy ideig kösse fel a karját, de neki a kocsihoz érve első dolga volt levenni a kötést. Kis híján idegösszeroppanást kaptam, amikor megmutatták a röntgent, és közölték, hogy műtétre lesz szükség, de próbáltam higgadtnak látszani, és ki sem nyitottam a számat. Valószínűleg ezzel sem értem többet, mintha jeleztem volna az aggodalmam, mert Brandonnak láthatólag elég volt az elkerekedett szemeimre és az összeszorított számra néznie, és azonnal
tudta, hogy teljesen ki vagyok bukva. Kicsim, mondd el, min gondolkodsz - kérlelt, amikor a nyakához
-
bújtam. Sóhajtottam, és hanyatt fordultam. -
Csak aggódom miattad.
-
Mondtam már, hogy jól vagyok. Ne aggódj ezen, semmi az egész!
-
Brandon, ne értsd félre, de azt hiszem, képtelen vagyok még
egyszer végignézni, ahogy verekszel. Én... - Néhány pillanatig csak dadogtam, mire sikerült szavakba öntenem, amit gondolok. - Amikor láttam, hogy mi történt, nagyon megijedtem, és Madárijesztőnek kellett lefognia, hogy ne rohanjak be hozzád. Nem bírnám újra végignézni, hogy ez történik veled. Nagyon utálnál, ha többet nem kísérnélek el? Az ágyban várlak majd mindig, amikor visszajössz, de nem bírom nézni. A jobb oldalához húzott, és megpuszilta a homlokomat. -
Sosem tudnálak utálni, főleg nem ilyen miatt. Sajnálom, hogy így
aggódtál, és sajnálom, hogy látnod kellett. -
Nem kell sajnálni, a lényeg, hogy jól vagy. Már amennyire jól
lehetsz ezek után. Nagyot sóhajtottam, ő pedig szorosan magához ölelt. -
Szeretlek, Harper.
-
Én is szeretlek. Nagyon.
Finoman megcsókoltam, majd elhelyezkedtem, és végre elaludtam. MoSOLYOGTAM, amikor Chase megcsókolt, és visszairányított a szobájába, ahonnan alig egy órája jöttünk ki. Ám amikor megláttam, hol vagyunk, meglepődtem, és eltoltam magamtól. Zavartan körbenéztem. -
Chase, itt nem csinálhatjuk! Mi van, ha valaki benyit? Úristen, és mi
van, ha Brandon hamarabb hazaér? Az előbb még esküdni mertem volna, hogy a szüleinél vagyunk. De
akkor hogy kerültünk az ő házába? Ne félj, Hercegnő, nem fogunk lebukni!
-
Mélyen legbelül szörnyű előérzetem támadt, hogy valaki tutira rajta fog kapni minket, de amikor Chase ajka a meztelen testemhez ért, annyira már nem aggasztott a dolog, hogy leállítsam. Ujjaimmal a hajába túrtam, a fejét pedig a hasamtól az arcomhoz húztam. -
Akkor most csendesnek kell lennünk - suttogtam pajkosan.
Chase kéjesen morogva a lábaim közé hasalt. Amikor megéreztem az áhított lökést, a nevemen szólított, de a szája nem mozdult. Pislogva közelebb hajoltam a szájához, ami megint csak nem mozdult, bár a nevemet újra hallottam. Ez nem Chase hangja volt. Úristen, Brandon itt van! -
Chase - sziszegtem -, Chase, le kell állnunk, mindjárt bejön!
Aljas mosollyal a száján még mélyebben belém hatolt. -
Jöjjön csak!
Az ajtó ekkor kinyílt, és benézett a barátom. -
Brandon, ne!
Brandon mosolyogva nézett rám. -
Kelj fel, kicsim!
Micsoda? -
Gyerünk, kicsim, be kell mennünk órára!
Chase-re néztem, aki most a vállamnál fogva rázott, aztán megint a barátomra pillantottam. Mi a fene történik? -
Harper! Kelj fel!
Fogalmam sem volt, ezúttal ki szólt. Kipattantak a szemeim, és ugyanazzal a lendülettel fel is ültem. Arccal egy meztelen mellkasba fejeltem. -
Brandon! - kiáltottam fel.
-
Jesszus, Harper, nyugi! - Brandon átölelt, és megpuszilta a
homlokomat. - Minden rendben? Elhúzódtam a mellkasától, hogy körülnézzek. Brandon szobájában voltam. -
Azt hiszem... csak álmodtam.
Az, hogy álmodtam, nem jó kifejezés volt. Az utolsó pillanatig minden tisztára valóságosnak látszott. Mindent valóságosnak éreztem. Még mindig teljesen ki voltam akadva, amiért kiabálva ébredtem, és a gyomrom is felfordult a gondolattól, hogy álmomban megcsaltam Brandont. Épp elég volt a bűntudat, amit azért éreztem, mert tényleg megcsaltam, nem hiányzott még ez is. -
Rosszat álmodtál?
-
Nem, minden oké.
Semmi nem oké. Miért nem tudom kiverni őt a fejemből? -
Biztos? Nagyon dobog a szíved, és teljesen le vagy izzadva.
-
Jól vagyok, csak egy kicsit megijedtem.
Brandon vállat vont. -
Oké! Viszont akkor kapkodd magad! Indulnunk kell a suliba.
Én csak nyöszörögtem, de felkapott, és kivitt a fürdőbe. Az utóbbi időben az edzőjével fizikoterápiás edzéseket végzett a vállára, és kezdett erőre kapni. Már csak edzés után fájt neki, amit elég jól viselt, Madárijesztő utolsó két felkérését viszont még visszautasította. Nem tudtam, mikor akar újra harcolni, de nem is kérdeztem. Én annak örültem volna a legjobban, ha soha, de nem akartam arra kérni, hogy adjon fel valamit, amit imád csinálni. Elkészültem, és kisétáltam a konyhába, de azonnal ledermedtem. Chase nekem háttal éppen Breevel beszélgetett. Tuti, hogy hallott bejönni, mert azonnal kihúzta magát, és úgy beszélt tovább a húgához. -
Ö, jó reggelt! - köszöntem olyan bizonytalanul, hogy inkább
kérdésnek hangzott.
Bree Chase mellett felém pillantott, és elmosolyodott. -
Jó reggelt, baba! Hogy aludtál?
Chase még csak rám sem pillantott, és nem is szólt, ami nagyon fájt. -
Elég jól. Ti?
-
Remekül. - Az ajkába harapott, és elpirult.
-
Ne már, Bree! Legalább várd már meg, hogy kimenjek! - Chase
öklendező hangot hallatott, aztán kiment. Álmomban egyáltalán nem így hangzott. Hetek óta most először hallottam a hangját, bár most sem hozzám beszélt, sajnos. Néztem, ahogy befordul a folyosó végén, majd bekapcsoltam a kávéfőzőt. -
Harper, van valami, amiről mesélni szeretnél? - célozgatott Bree.
Sokkot kaptam. Basszus! Chase elmondta neki. Hogy tehetett ilyet? És Bree miért ilyen vidám ettől? -
Hogy érted? - kérdeztem remegő hangon.
-
Hmm... lássuk csak. Te és Brandon tegnap eléggé összemele-
gedtetek, aztán este már hétkor elvitt, és végig egymáson csüngtetek. Szerinted, hogy értem? Hála az égnek! Nagyot sóhajtottam, hatalmas kő esett le a szívemről. -
Fáradtak voltunk.
-
Aha, persze. Ne próbáld nekem beadni, hogy tegnap nem volt
végre egy kis ungabunga. -
Egy kis mi? - Bree felé fordultam, és nevetésben törtem ki. -
Breanna. Ezeket honnan szeded? -
Ne terelj! Ki vele!
-
Sajnálom, Bree, de tényleg nem volt semmi.
Mosolyogva felemeltem a teli kávéskancsót. -
Még mindig? - Fejét a kezébe ejtette. - Harper, miért kínzód azt a
szerencsétlen pasit? -
Még nem állok készen, ő pedig tiszteletben tartja ezt. Nem úgy,
mint egyesek - néztem rá célzásképp, de ő csak a szemét forgatta. -
Kezdem azt hinni, hogy csak nem akarod elmesélni nekem. Meg
akarod tartani az izgi részleteket magadnak, mi? - elégedetlenkedett karba tett kézzel. Nem is sejtette, mennyire igaza volt, mégis mekkorát tévedett. -
Én pedig kezdem azt hinni, hogy egy darabig még kiábrándult
leszel. Nem állok készen, és kész. Te leszel az első, akinek elmondom, ha egyszer lefekszem Brandonnal. Sőt, ha úgy döntök, előbb szólok neked, mint neki. -
Megígéred?
Alaposan megfontoltam a választ, hogy ne legyen hazugság. -
Megígérem.
Csak ült ott és bámult rám, amíg én tejszínt öntöttem a bögrémbe. -
Talán csak az a baj, hogy nem tudod, hogyan kell csinálni!
-
Jól van, Bree, akkor meséld el nekem, hogy milyen a te szexuális
életed? -
Elképesztőenisteniencsodás!
Mosolyogva a konyhaszekrénynek dőltem. Mostanra már profi módon tereltem el magamról a figyelmet. Csendben hallgattam élete nem túl titkos részleteit, amikor bejött Brandon, és ő is öntött magának kávét. -
Már megint Konradról van szó? Esküszöm, Bree többet beszél
róla, mint Konrad, pedig már az se semmi. Apró puszit nyomott az orrom hegyére, majd ő is a szekrénynek dőlt, én pedig a mellkasának. Helyezkedtem egy kicsit, hogy még jobban a meleg testéhez simulhassak, ami olyan volt, mintha nekem teremtették volna. -
Őszintén szólva, én hoztam fel. És szerintem csak a mi szexuális
életünk hiányát próbálja kompenzálni - mondtam nevetve, és felnéztem rá.
-
Majd nekünk is lesz, ha eljön az ideje - mondta vállat vonva, de
láttam a szemében a vágyat. Voltak necces pillanatok, de utoljára akkor, a Jeepjében beszéltünk a témáról. A kínzás egyébként tényleg jó szó volt arra, amit csináltam vele. Már a második csésze kávémat ittam, amikor Bree új témát talált végre magának, de már nem tudtam figyelni arra, hogy miről beszél. A fejemet rázva próbáltam száműzni a hülye gondolataimat, kicsit még előre is hajoltam, hátha az segít. Nem segített. Úgy éreztem, egy Charlie Brown-epizódban szerepelek, lassított felvételben. Bree hangja tompán csengett, mintha víz alól beszélt volna, aztán meg zavartan láttam, hogy felugrott a székről, és aggódva felém indult, Miért vág ilyen rémült arcot? Tompa puffanást hallottam, és valami megütötte a lábamat. Szúró fájdalmat éreztem, de nem tudtam lenézni, pedig eléggé előrehajoltam. Brandon azelőtt kapott el, hogy a fejem a padlónak csapódott volna, aztán elájultam. Hallottam, ahogy emberek a nevemet ismételgetik. Éreztem, hogy alszom. Kinyitottam a szemem, hogy lássam, ebben az álomban ki szerepel, de mindenhol sötétség volt. Egyszer csak valaki a fülembe kiáltotta a nevemet, mire valóban kipattant a szemem. -
Istenem, jól vagy? Mi történt?
Bree annyira az arcomba hajolt, hogy ha odébb tudtam volna húzódni, megteszem. Miért ilyen kényelmetlen most Brandon? A teste olyan kemény volt, mint a szikla, de mint egy kényelmes szikla, aminek dőlve esténként jót lehetett aludni. Most viszont valami nagyon kemény volt mögöttem. Oldalra fordítottam a fejemet. Hideg csempéhez ért az arcom. -
A konyha padlóján vagyok?
Brandon berohant a konyhába, mögötte Chase és Brad. Mindhárman aggódva figyeltek.
-
Felébredt? - kérdezte Brandon Breet, és letérdelt mellé.
-
Igen, pont most - felelte.
Megpróbáltam felülni, de a fejem olyan nehéz volt, hogy alig tíz centit emeltem rajta, és feladtam. Elengedtem magam, és a fejem a csempének csapódott. -
Ajj.
-
Ne kelj fel, kicsim! Hogy érzed magad?
Figyeltem, ahogy Brandon keze az arcom felé nyúl, aztán újra Breere néztem. -
Elaludtam a földön?
Bree nevetve megfogta a kezem. Nem igazán. Elájultál. -
Elájultam?
-
Igen, és a frászt hoztad ránk - ripakodott rám, de közben meg-
könnyebbültnek tűnt. Brad ismét megjelent a látóteremben. -
Elpakoltam a kanapéról, vigyük oda!
Tapasztalatból tudtam, hogy bármelyikük egyedül is könnyedén felemel, és oda visz, ahová akar, de most valamiért hárman vittek a kanapéhoz. -
Jól vagyok, ne hülyéskedjetek már!
-
Kicsim, eszméletlen voltál legalább...
-
Igen, tudom, de már jól vagyok. - Tényleg jól voltam. Éreztem,
hogy fel is tudnék kelni, és reggelit csinálni. Apropó reggeli... a gyomrom az étel gondolatára korogni kezdett. A hasamra mutatva mosolyogtam rájuk. - Látjátok? Minden oké! Brad a lábamat nyomta, amitől felszisszentem. Bree a kezét figyelte, Chase és Brandon pedig engem. Mindkettőn látszott, mennyire aggódik. -
Te, Brad, abbahagynád? Ez fáj.
Kedvesen rám mosolygott, majd egy véres törülközőt vett el a lábamtól. -
Mi a...
-
Elejtetted a bögrédet, és egy nagy szilánk elég rendesen belevá-
gott a lábadba - világosított fel Brandon, majd finoman megpuszilta a nyakamat. - Hogy érzed magad? És ne merj hazudni! - suttogta a fülembe. Épp akkor néztem fel, amikor Chase lehajtott fejjel hátrébb lépett, majd megrázta a fejét. Iszonyúan szerettem volna megvigasztalni, de próbáltam ezt a vágyam nem kimutatni. -
Jól vagyok, tényleg. Olyan, mintha semmi nem is történt volna.
Brandon egy percre elgondolkodott ezen, majd végre felsegített. -
Látod? Minden rendben.
Megint kezdett minden elhomályosulni, és egy pillanatra émelygést éreztem. Brandon rám mosolygott, és megpuszilt. -
Csinálok valamit enni, talán tényleg amiatt van. Tegnap nem is
vacsoráztál. -
Meg nem is ebédeltél - tette hozzá Bree, én pedig Brandon szi-
gorú tekintetét látva elpirultam. -
Bree - szólalt meg Brandon.
-
Igen?
-
Elkísérnéd zuhanyozni? Hátha megint összeesik.
-
Persze. Gyere, Harp, undorítóan nézel ki!
-
Én is szeretlek, Bree - néztem rá mosolyogva.
Gond nélkül lezuhanyoztam, aztán pillanatok alatt befaltam a tojást és a pirítóst, amit Brandon készített, pedig legalább két adag volt. Mire végeztem az evéssel, lemaradtam az egyetlen órámról aznap, úgyhogy Breevel végül úgy döntöttünk, hogy vásárolni megyünk. Brandon nem
volt elragadtatva az ötlettől. Próbált ágyban tartani, de az ételtől erőre kaptam, úgyhogy vonakodva bár, de elengedett. Alig értünk be a második üzletbe, amikor Bree megragadta a karom, és maga felé fordított. -
Harper, minden rendben?
-
Persze, miért? Mi van? - szuszogtam.
-
Hát, eddig mentünk vagy száz métert, de te máris a füleden
veszed a levegőt. Felhúztam a szemöldököm, és válaszolni akartam. -
Jó, ez talán kicsit túlzás, de teljesen ki vagy pirulva, izzadsz, és
tényleg alig kapsz levegőt. -
Elég meleg van ma, de ettől függetlenül jól vagyok.
-
Harper, rövid ujjúban vagy, és van vagy tíz fok odakint.
Megálltam. -
Tényleg?
A szívem végre lelassult, úgyhogy vettem egy mély levegőt, és élveztem, hogy megtelik a tüdőm. Bree megragadta a kezem, és a kocsihoz ráncigáit. Igazából semmi ellenvetésem nem volt ez ellen, mert bár jól éreztem magam, mindent megadtam volna, ha szundíthatok egy kicsit. Amikor visszaértünk a házba, Brandon elénk sietett, és aggódva figyelte a vörös arcomat és a lihegésemet. -
Megint elájult? - kérdezte Breet.
-
Nem, de nincs valami jól.
-
Hogy érted? Történt vele valami?
-
Hahó! Én is itt vagyok, és semmi nem történt. Csak szeretnék
pihenni egy kicsit. Ha végre nem úgy beszéltek rólam, mint egy kisgyerekről, akkor le is dőlnék. Kikerültem Brandont, és egyenesen az ágya felé tartottam. Nem az ő
hibájuk volt, és nem kellett volna úgy rájuk förmednem, de idegesített, hogy egyik pillanatban még teljesen jól voltam, a következőben pedig alig bírtam nyitva tartani a szemem, és ölni tudtam volna azért, hogy végre alhassak egy kicsit. Bemásztam Brandon ágyába, és a cipőmet sem volt időm levenni, már aludtam is. A hétvége maradék részében jól voltam, de Brandon és Bree folyton körülöttem legyeskedett, mintha bármelyik pillanatban összeeshetnék. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor elmúlt a vasárnap is. Bree, Claire és én csajos napot tartottunk, mert Chase megint nem volt sehol. Hétfőn pedig már órán is voltam. Bree és Brandon is kezdett megnyugodni, mivel nem történt több furcsaság, és biztos voltam benne, hogy el is felejtik az egészet, ha a hétfőt túlélem, Túl is éltem, de még hogy! Annyi energia volt bennem, hogy szinte ugrándozva mentem egyik óráról a másikra, Bree alig bírt lépést tartani velem. Szerencsére Brandon is kezdte túltenni magát az ájulásos dolgon, mert aznap este, amikor hazaértem, egyből ledobott az ágyra, és leszedte rólam a ruhát. Múlt szerda óta nem voltunk így együtt, úgyhogy már nagyon ideje volt.
- CHASE AKKOR MOST SINCS ITT! -
Nincs, apa és anya haragszanak is rá, szerintem. Mostanában jó
pár családi napot kihagyott. Ötöt hagyott ki, nem mintha számoltam volna. Aznap láttam utoljára, amikor elájultam, azon kívül pedig összesen háromszor futottunk össze egy-egy pillanatra azóta, hogy búcsút mondtunk egymásnak egy hónapja és két napja. Igen, tudom, szánalmas vagyok. -
Talán nem kellene ezekre a családi napokra jönnöm. Lehet, hogy
miattam nem jár. Erre a mondatra Bree végre kinézett a laptopja mögül. -
Miért mondod ezt?
-
Nem tudom, talán nem szereti, hogy betolakodtam a családi
napotokra. Fájt a szívem, amiért nem láthattam, de azt kívántam, bárcsak ne fájna. Brandon felesége akartam lenni. Két hete fogalmazódott meg bennem ez a gondolat, és soha életemben nem voltam még ilyen biztos semmiben. Pont ezért kergetett az őrületbe, hogy még mindig ennyit foglalkozom Chase-szel. Azóta, hogy Brandon hazajött Ari zónából, egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy őt választottam, Nem tudom rendesen elmagyarázni, de ha a jövőmre gondoltam, azt csak vele tudtam elképzelni. Előtte viszont tisztességesen el akartam búcsúzni Chase-től, csak még nem tudtam, hogyan.
Nem tolakodsz. - Ciccegett egyet Bree, és nézett tovább valami
-
videót a gépén. - Hidd el, jobban illesz ebbe a családba, mint ő maga. Bárcsak lenne még egy bátyám, akkor ő elvenne téged feleségül, és lehetnél a tesóm. Majdnem megfulladtam a chipstől, amit épp ettem, úgyhogy gyorsan ittam rá egy kis vizet. Amikor sikerült leöblítenem a torkomat, felpattantam az egyik bárszékre, és újra a chipses zacskóban kutakodtam. Harper, te már megint eszel?
-
Egy pillanatra megálltam, aztán egy marék chipset a számba tömtem. -
Igen. Mert?
-
Fél órája sincs, hogy benyomtál két hamburgert. - Bree undorral
szemlélte a zacskót. - Azelőtt egyet sem bírtál megenni. Tudom. - Nagy sóhajtás közepette összetekertem a chipses
-
zacskót. - Valamiért olyan éhes vagyok tegnap óta. Biztos meg fog jönni. Nem, nem fog - mondta határozottan. - Még több mint egy hét van
-
addig. Bree és én annyi időt töltöttünk együtt, hogy még ebben is szinkronba kerültünk. Az az egy hét pedig pokol volt mindenkinek. Biztos?
-
Esküdni mertem volna, hogy ezer éve nem jött meg. -
Aha. - Nagy nevetésben tört ki, és megint a videóra kattintgatott. -
Úristen, Harper, gyere, ezt nézd meg! Odamentem mellé, de nem tudtam koncentrálni a videóra, mert azon járt az eszem, hogy mikor jött meg utoljára. Bree valamit elszámolhatott, mert nem emlékszem, hogy mostanában lett volna olyan napunk, amikor csupa romantikus filmet néztünk, és csokit zabáltunk. Utáltam az olyan napokat, de Bree sosem engedett belőlük... De vajon mikor tartottunk ilyet utoljára? Azon gondolkodtam, hova
tehettem a telefonom, mert volt benne egy naptár, amiben mindig jelöltem a menstruációs ciklusaimat. Gondolataimba merülve újra a chipsért nyúltam, miközben próbáltam felidézni, hogy mikor volt utoljára olyan nap, amikor Brandonnak a szemérmes puszikon kívül semmi mást nem engedtem. Nem haragudott miatta, tudta jól, hogy mitől fura a kedvem. -
Oda nézzenek, ki tisztelt meg minket a jelenlétével! Apa és anya
már alszanak. Lassan megfordultam, és Breere néztem. Vajon hozzám beszél? Megállította a videót, hátradőlt a székében, és karba tett kézzel, szigorúan nézett a nappali felé. Követtem Bree tekintetét, és a zacskó is kiesett a kezemből, amikor megláttam, hogy ő az. -
Nem értem rá. Harper, beszélhetnénk?
-
Hát... - Breere néztem, aki dühös és zavart képet vágott. - Ja.
Aha. - Kettőt léptem, amikor újra a pultba kellett kapaszkodnom. Hoppá! Basszus, ne már. -
Jól vagy?
Mindketten felém indultak, de én egyik kezemet kitartva megállítottam őket. -
Jól vagyok, csak egy pillanatra megszédültem. - Mély levegőt
vettem. - Azt hittem, megint elájulok. Bree oldalra billentett fejjel, komolyan figyelt, Chase pedig szemmel láthatóan vívódott, hogy megfogjon-e, nehogy elessek, vagy hozzám se érjen. -
Jobb már? - kérdezte Bree.
-
Azt hiszem, igen. Ez elég fura érzés volt.
-
Chase, talán nem ez a legalkalmasabb pillanat.
-
De igen, jól vagyok, Bree. Mindjárt jövök.
Kimentem Chase-szel a ház elé. Szerettem volna közelebb kerülni hozzá, de ő tartotta a pár lépés távolságot. -
Szia!
Csak ennyire futotta tőlem. Hogyan köszönjek el tőle örökre, ha azt is alig bírom megállni, hogy megcsókoljam? Nagyot fújtatott az orrán keresztül. -
Szia, Hercegnő!
-
Merre jártál?
-
Sok volt a munka, plusz órákra jártam és szörföztem. Kábé ennyi. Bólintottam, és a lábamat bámultam.
-
A családod hiányol.
-
És te?
-
Persze hogy én is!
Hogyan is gondolhatta, hogy nem? -
Harper, azt hiszem, több mint elég időt hagytam neked. Nem
bírlak tovább kerülgetni, tudnom kell, kit választasz. -
Ezt komolyan most akarod megbeszélni? És ha Bree az ajtóban
hallgatózik? -
Igen, most. Tudnom kell.
-
Chase, hogy kérheted egyáltalán, hogy válasszak köztetek? -
sziszegtem összeszorított foggal, és elkaptam a pillantását. - Megint e1hagytál, ahogy szoktál. Egy hónapig felém sem néztél, és ezek után elhiggyem, hogy engem akarsz? -
Csak békén hagytalak! Te kérted, hogy adjak időt! - méltatlan-
kodott széttárt karokkal. - Nem azt kértem, hogy kerülj engem, mintha leprás lennék! Azt akartam, hogy küzdj értem, hogy megmutasd, hogy úgy szeretsz, ahogy mondtad! -
Szeretlek, Harper! Pont ezért adtam neked időt. Így nyugodtan
gondolkodhattál, nem zavartalak. Tettem egy lépést hátra, ő pedig egyet felém. Néhány pillanatnyi szótlanság után válaszoltam. -
Sajnálom, Chase, de nem tehetem.
-
Ne! Ne, ne, n...
-
Nem lehetek veled. Szeretem Brandont, sajnálom - suttogtam.
-
Harper, ne mondd ezt! Küzdők érted, ígérem. Csak adj nekünk egy
esélyt! -
Egy részem örökké szeretni fog, de nem adhatok neked esélyt.
Egy napon elhagynál engem, én pedig belehalnék. -
Mi?! Nem! Esküszöm, sosem tenném!
Felém nyúlt, és én engedtem, hogy megfogjon. -
Képtelen vagy megmaradni egyetlen lány mellett, ilyen a ter-
mészeted. Nincs ezzel semmi baj, Chase, tényleg. Neked minden estére másik csaj kell, de nálam a szerelem örökre szól. Te ezt nem tudod megadni nekem, én pedig nem kínzom magamat azzal, hogy csak rövid időre lehetsz az enyém. Felemelte az arcomat, és a szemembe nézett. A szeme tele volt könnyel, aminek a puszta látványától majdnem összeestem. -
Azóta nem voltam senkivel, hogy Brandonnal randizni kezdték Már
akkor rájöttem, hogy nincs még egy ilyen lány, mint te, és úgy döntöttem, nem fogom másokra pazarolni az időmet. El akartam hinni. Őszintén hinni akartam neki. Már nem csajozott többet, de ez nem változtatott semmin. Megint elhagyott. És bármit is mond, mindig elhagyna. Lágyan megpusziltam a szája szélét, és kihátráltam a karjaiból. -
Szeretlek, Chase!
-
Harper, ne tedd ezt!
-
Muszáj! Sajnálom.
Megragadta a kezemet. -
Miért? Miért nem lehetsz velem?
Nem válaszoltam. Már elmondtam neki, miért nem hagyom, hogy bántson. -
Vele is lefekszel, Harper?
-
Mit számít ez?
-
Kérlek! - Becsukta a szemét, és mély levegőt vett. - Csak áruld el,
hogy lefeküdtél-e vele. Azt akartam mondani neki, hogy semmi köze hozzá, de persze nem ez jött ki a számon. -
Csak veled voltam eddig.
Elengedte a kezem, és épp a házba indultam vissza, amikor összeállt a kép. Te! Jó! Isten! A szemem elkerekedett, és a szavam is elakadt. Úristen, jaj ne! -
Mi az? Mi a baj?
-
Mennem kell - mondtam szinte kiáltva, és berohantam a házba.
Az nem történhet meg. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, berontottam Bree szobájába és őrülten kerestem a telefonom. Nem törődtem vele, hogy Brandon SMS-t írt, azonnal a naptárat nyitottam meg. Bree igazat mondott, másfél hét múlva kellene megjönnie. Visszalapoztam az előző hónaphoz, és láttam, hogy nem jelöltem be, mikor menstruáltam, mert nem jött meg. Megnéztem gyorsan az ovulációs naptárat, és a jelzés pontosan azon a két napon volt, amikor Chase-szel együtt voltam. Kikapcsoltam a telefonom, és káromkodtam egy nagyot, amikor bejött Bree. -
Jól vagy? Mit mondott? Akkora seggfej tud lenni!
-
S... semmit. Nem vele van a baj, csak megint szédülök.
-
Akkor mit akart tőled? Amint feljöttél, már el is húzta a csíkot.
Gondolkozz, Harper, gondolkozz!
-
Izé, ő csak... egy tetoválásról kérdezett, amit Brandon szeretne
csináltatni. Egy percig csak bámult rám. Nem hitt nekem, ami nem csoda. -
Hozzak valamit?
-
Csak pihennem kell egy kicsit.
És csendben ki akarok borulni, amikor senki nem figyel. Abban egyeztünk meg, hogy aznap este már nem megyünk vissza a koliba, hanem ott alszunk. Arcomat a párnába temetve ismételgettem magamban, hogy valamit elnéztem, ez nem velem történik, ez csak egy álom. Másnap reggel kiugrottam az ágyból, és gyorsan lezuhanyoztam, közben pedig egyfolytában magamat győzködtem. Csak túlstresszeltem magam előző este, és kiment a fejemből, hogy múlt hónapban is menstruáltam. Ha nem így lett volna, már akkor kiborultam volna, de nem így történt, szóval, tegnap csak túlságosan aggódtam, és az egészet úgy állítottam be, mintha... nem, ki sem mondom. Bree azt mondta, lemegy reggelit készíteni, úgyhogy felöltöztem, és lementem hozzá. -
Látom, jobban érzed magad - nézett rám mosolyogva, és bele-
ütötte a tojást a serpenyőbe. -
Bizony! Nem tudom, mi volt velem tegnap, talán csak túl sok
hülyeséget ettem össze. -
Az nem kifejezés! Még nem láttalak ennyit enni - dörmögte.
Felnevettem, de azonnal abba is hagytam. Mi a fene? -
Mi ez a szag?
Bree hátrébb lépett a tűzhelytől, és körbeszaglászott. -
Én csak a tojást érzem.
-
Fúj, és nincs megromolva?
Kinyitottam a hűtőt, és megnéztem a dobozt. Egy hét múlva jártak le, és emlékeztem, hogy egy nappal azelőtt hoztuk őket anyával.
Becsuktam a hűtőajtót, és pohárért indultam a szekrényhez. Bree mögé érve megint megcsapott a tojás szaga, és alig értem oda a mosogatóhoz, máris kijött belőlem minden, amit előző este ettem. A fenébe! Bree megfogta a hajamat, és amikor már nem hánytam, adott egy pohár vizet. Amikor felnéztem, meglepetten láttam, mennyire ideges. Összeszorított szájjal, felhúzott szemöldökkel és karba tett kézzel állt. Nem hülye, ő is összerakta a dolgokat. -
Hülyéskedsz? - visította. - Azt sem mondtad, hogy lefeküdtetek!
Remegni kezdtem, és hatalmas könnycseppek gördültek le az arcomon. -
Ez nem lehet igaz. - Zokogtam, és a földre rogytam. - Mondd,
hogy csak beteg vagyok! Ez nem lehet igaz! Leült elém a földre, és magához ölelt. -
Shh, nincs semmi baj. - A hátamat simogatva próbált meg-
nyugtatni. - Csináltál már tesztet? -
Nem. Nem tudok - szipogtam. - Nem lehet.
Nagy sóhajjal felkelt, és engem is felhúzott. -
Akkor talán mégsem vagy az. - A szomorú mosolyából látszott,
hogy ezt ő maga sem hitte el. - Ki kell derítenünk, gyere! - Elővett két nagy palack vizet a hűtőből, és a kezembe nyomta. - Kezdj el inni, én vezetek! Elmentünk a gyógyszertárba, de közben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Amikor megállt a parkolóban, a fejemet rázva odaadtam a bankkártyámat. Öt perc múlva visszajött egy dobozokkal teli zacskóval. Egy darabig csak bámultam a zacskót, aztán egy perc múlva olvasni kezdtem a használati utasítást. -
Te tudtad, Bree, ugye?
Sóhajtott, és megfogta a kezem. -
Rájöttem.
-
Miből?
-
Sok mindenből. Rengeteget ettél, és a tegnap esti szédülésed
nem az első alkalom volt. Már attól elfogy a levegőd, hogy egyik óráról átsétálunk a másikra, és előző hónapban végig Brandon mellett voltál, amikor nekem nehéz hetem volt. Azonnal erre gondoltam, de te folyton azt hajtogattad, hogy még nem állsz rá készen. Aztán ma... ma végleg összeállt a kép. Nem mondtam semmit, csak ittam tovább a vizet, és próbáltam nem remegni. Amikor visszaértünk anyáékhoz, a hálószobában várt, amíg én mind a négy dobozból elhasználtam egy-egy tesztet. Úgy voltam vele, hogy legalább legyen teljesen biztos. Bree tartotta bennem a lelket, amikor az eredmények láttán a lelkemet is kisírtam. A teszteken egy kis mosolygós fej, egy „Igen”, egy pluszjel és egy „Terhes” felirat jelent meg. -
Mi lesz most velem?
A fejemre húztam a takarót, és összegömbölyödtem. Aztán a világ legcsodálatosabb barátnője lehúzta rólam a takarót, és megfogta az államat. Ránéztem. Még mindig patakokban folyt a könnyem. -
Elmondjuk anyának. - Próbáltam ellenkezni, de ő folytatta. -
Esküszöm, nem fog haragudni rád, max. megsajnál. Tudtad, hogy tizenhét éves volt, amikor Chase-szel terhes lett? A fejemet ráztam. Fiataloknak látszottak, de ezt nem tudtam. -
Pedig annyi volt, szóval, ne izgulj, Harper, meg fogja érteni. Kér
majd neked időpontot a dokihoz, te meg találd ki, hogy mondod el Brandonnak. - Nagyot sóhajtott, és végigsimított a hajamon. - Ő nagyon rendes srác, gondodat fogja viselni. Újult erővel tört ki belőlem a zokogás, és az egész testem remegett. -
Nem tudom elmondani... Brandonnak. Ő nem... Ő nem... Bree, én
nem... Én nem hazudtam. Bree csendben várt, amíg meg nem nyugodtam, és valamennyire
helyreállt a légzésem. -
Hogy érted?
-
Nem hazudtam, Bree, sosem feküdtem le Brandonnal.
-
Te megcsaltad Brandont? - Elakadt a lélegzete. - Kivel?
-
Nem lehet, Bree, meg fogsz ölni.
Lemászott az ágyról, és irtózatos rémülettel bámult rám. -
Te lefeküdtél a PASIMMAL?!
Basszus! -
Nem! Dehogy! Esküszöm, hogy nem! Sosem tennék ilyet, Bree,
nekem egyáltalán nem jön be Konrad. Istenem, hogyan is gondolhatsz ilyet rólam? Szuszogva a mellkasához kapott, és próbált megnyugodni. Visszaült az ágyra. -
Ez az egyetlen, amiért megölnélek. Sajnálom, de csak ez jutott
eszembe. -
Nem, ne sajnálj semmit! Az én hibám, én okoztam ezt az egészet.
Bree, én sosem akartam bántani Brandont, esküszöm. Szeretem őt, tényleg szeretem. -
Csak? - kérdezett vissza.
-
Valaki mást is szeretek. Aki könyörgött, hogy hagyjam el
Brandont, de nem tudtam megtenni. - A mondat végére elcsuklott a hangom. -
Miért nem beszéltél erről soha? Hogyhogy nem tudtam... hiszen
mindig Brandonnal vagy, nem értem. - Egy pillanatra megállt. - Várj! Te mindig Brandonnal vagy, mikor történt ez egyáltalán? -
Amikor LA-be utaztatok - válaszoltam halkan.
-
Nem is voltál beteg?
Dühös volt, hogy megint hazugságon kapott. -
Nem. Csak itthon akartam maradni, és szomorkodni miatta, ő
pedig megjelent. -
Hol?
-
Itt.
-
A házban? Te idehívtad?
-
Nem, Bree, nem hívtam.
Néztem a zavart tekintetét, és láttam, amikor néhány perc múlva hirtelen megvilágosodott. -
Basszus - suttogta. - Te meg Chase?
Nem mondtam semmit. Azt vártam, hogy üvöltözni kezd velem, de nem tette. -
Harper, miért nem mondtad el?
Látszott rajta, mennyire meg van bántva. -
Nem tudom - feleltem őszintén. - Utáltam magamat, amiért ezt
tettem Brandonnal. Egyedül is alig bírtam feldolgozni, képtelen lettem volna elmondani másnak. Akartam, komolyan, de ő a testvéred, és azt hittem, meggyűlölnél miatta. -
Tud róla, hogy szereted?
Bólintottam, és próbáltam lenyelni a gombócot a tokromban. -
Ő is szeret.
Néhány perc hallgatás után Bree szólalt meg. -
Így minden világos. Mindenki úgy aggódott érte az utóbbi
hónapokban, olyan távolságtartó és undok lett. Jobban belegondolva, nem is értem, hogy nem tűnt fel senkinek, hogy csak akkor jókedvű, amikor itthon van, és te is itt vagy. - Egy pillanatra elgondolkodott. - Mit mondott tegnap este? -
Arra kért, hogy válasszak közte és Brandon között. Én pedig arra
kértem egy hónapja, mielőtt visszaértetek, hogy adjon pár hetet gondolkodni. -
És Brandont választottad?
-
Igen - suttogtam halkan. - De ha Brandon nem lenne, akkor sem
lennék Chase-szel. Szeretem, de tudom, hogy elhagyna. Valahányszor mérges vagy zaklatott lenne, mindig hosszú ideig kerülne. De mindegy, mert Brandon igenis itt van, és el sem tudom képzelni, hogy elhagyjam őt. - Felnevettem, ám az erőltetett nevetés hamar elhalt. - Vicces. Minden erőmmel igyekeztem elkerülni, hogy megbántsam, és most itt van ez. Bele fog roppanni, Bree. Szörnyű ember vagyok! -
Egy kicsit. - Próbált nevetni. - Mindkettőjüknek el kell mondanod.
-
Tudom, ebből nincs más kiút. Soha nem feküdtem le Brandonnal,
Chase pedig tudja, hogy csak vele voltam. Ha Chase rájön, mi a helyzet, folyton mellettem akar majd lenni, Brandonnak pedig leesik, hogy ő az apa. - Úgy éreztem, jéggé fagyott a testem. - Úristen, Bree, gyerekem lesz! Anya leszek! Gőzöm sincs, hogy kell csinálni, nem akarok anya lenni! Nem akarom, hogy a gyerekem úgy nőjön fel, ahogy én! - Már kis híján hiperventiláltam. - Nem tehetem! Nem tehetem, Bree, borzalmas anya lennék! Nem akarom! - Nem leszel borzalmas anya! Nagyszerű anya leszel, Harper, akkora szíved van, mint senki másnak! Tény, hogy egy szar apa mellett nőttél fel, de te nem leszel olyan! - Megfogta a csuklómat, és megvárta, míg megnyugszom. - És talán nehéz elhinni, de Chase remekül bánik a kisgyerekekkel, az unokatesóink imádják, és még a nagyon kicsi babákat is meg meri fogni. Tőled meg tőle annyi szeretetet fog kapni az a gyerek, hogy el sem hiszed, ráadásul anya, apa és én is itt leszünk, hogy halálra kényeztessük a kis lurkót! Ezúttal tényleg őszintén nevettem fel. -
Remélem, igazad lesz. Borzalmas néhány hónap vár rám, de úgy
örülök, hogy te itt leszel mellettem. Olyan vagy nekem, mint a testvérem. Kérlek, ne haragudj, hogy nem mondtam el hamarabb! Legyintett.
-
Nem hiszem el, hogy az a hülyegyerek nem használt óvszert!
-
Igazából az az én hibám. Ő le akart állni, mert nem volt nála gumi,
de én szinte könyörögtem, hogy ne tegye. Másodszor pedig... -
Volt második alkalom is?
-
Másnap. Akkor egyszerűen egyikünk sem gondolt rá. Megtudtam,
hogy mindannyian hazafelé jöttök, és mondtam neki, hogy időre van szükségem, de mindketten tudtuk, hogy nem őt fogom választani, és megint megtörtént. -
Oké, oké, kímélj meg a részletektől, még mindig a bátyámról
beszélünk. Ebben a percben anya bekukucskált az ajtón. -
Megjöttem a boltból! Nektek nem órán kéne lennetek?
Hála istennek, nem halottá, miről beszéltünk. Nem akartam, hogy bárki megtudja, ki az apa, amíg Brandonnal nem beszéltem. -
Ö... szia anya!
-
Jaj, Harper, kicsikém, mi a baj? Csak nem sírtál? - kérdezte
aggódva. Bree megszorította a kezemet, és felültünk az ágyon. Biztatóan bólintott felém, én pedig anya felé fordultam, mély levegőt vettem, de mielőtt bármit mondhattam volna, megint kitört belőlem a sírás. Heves szipogás és csuklás közepette végül annyit sikerült elmotyognom, hogy „Terhes vagyok”. Claire egyáltalán nem lett mérges, inkább sajnált, ahogy Bree előre megjósolta. Magához ölelt, és együtt sírtunk. Szerencsére nem döbbent meg nagyon, amikor elmondtam, hogy nem Brandon az apa, sőt, inkább megkönnyebbültnek tűnt. Bree és én értetlenül összenéztünk, de nem szóltunk semmit. Nem is faggatott, amikor elmondtam, hogy addig nem szeretném elmondani, ki az apa, amíg Brandonnal nem szakítottam. Megígérte, hogy Robertén kívül senkinek egy szót sem szól, aztán
felhívta a nőgyógyászt, hogy időpontot egyeztessen. Összesen annyit mondott még, hogy legalább azon gondolkozzunk el Breevel, hogy eljövünk a kollégiumból, és hozzájuk költözünk. -
Biztonságosabb lenne neked és a babának is, én pedig odafi-
gyelhetnék, hogy tápláló dolgokat egyél. Ilyen és ehhez hasonló érvekkel próbált meggyőzni. Egyikünknek sem volt ellenvetése. Ha nem Chase házában voltunk, akkor amúgy is itt töltöttük az időt. A koliszobát leginkább akkor használtuk, ha haragudtunk Konradra és Brandonra. Ráadásul az volt az érzésem, hogy miután beszéltem Brandonnal, amúgy sem leszek szívesen látott vendég abban a házban. -
Oh, és fel kellene hívnod apádat!
Az... nem lesz egyszerű beszélgetés. Azonnal fel is hívtam kétszer is, de nem vette fel a telefont. Nem mintha ez meglepett volna, hiszen augusztus vége óta egy szót sem beszéltünk, de jobban szerettem volna telefonon elmondani neki, mint e-mailben. Így viszont sajnos csak ez az egy opció maradt. Fogtam a laptopom, és gyorsan írtam egy levelet, amiben elmondtam, hogy mi derült ki nemrég, és hogy sajnálom, amiért csalódást okoztam. Kértem, hogy hívjon vissza, mert szeretnék beszélni vele, és megírtam, hogy szeretem. Tudtam, hogy gyorsan válaszol, úgyhogy a laptop előtt ülve várakoztam. Várható volt, hogyan reagál, de még Bree is eleresztett egy sor káromkodást, mielőtt lerohant az anyjához, hogy elmesélje, mit írt apám. A döntéseidet te hozod, és együtt élned is neked kell velük. Ha megtartod, többet nem akarlak a házamban látni. Ezt a félévedet már kifizettem, de ha folytatni akarod a tanulmányaidat, akkor oldd meg egyedül! Sok dolgom van, Harper, nincs most időm veled foglalkozni. Úgy éreztem magam, mint akit gyomron vágtak, de tudtam, hogy semmi értelme egy olyan apára haragudni, akinek soha nem kellettem.
Erőltetetten mosolyogtam, amikor Bree és anya visszajött. -
Hát, akkor kettő letudva... még három van hátra.
Claire szemei megteltek könnyel, de csak bólintott. -
Szerdához egy hétre kaptál időpontot, kicsikém.
-
Köszönöm, anya - motyogtam.
A nap hátralevő részében kipakoltunk a koliból. A lányok alig engedték, hogy cipekedjek. Mondogattam nekik, hogy jól vagyok, de a vége mégis az lett, hogy én csak néztem, ahogy ők összeeső magolnak. Megkaptam a vendégszobát, és anya azt mondta, ha a gyerek apjáról kiderül, hogy egy rohadék, akkor maradhatok náluk a babával. Breere néztem, akinek fülig ért a szája. Legalább ő biztos volt benne, hogy Chase nem hagy cserben. Tudtam, hogy a szülei nem engednék, hogy csak úgy lemondjon a gyerekről, de én magamban már kigondoltam, hogy amikor végre összeszedem magam, és elmondom neki, mi a helyzet, akkor azt is közlöm vele, hogy ha nem akar, semmilyen szerepet nem kell vállalnia a gyerek életében. Nem láttam Chase-t, és nem is hallottam felőle addig a bizonyos szerdáig. Annyira ideges voltam a vizsgálat miatt, hogy észre sem vettem, amíg bele nem futottam. Szó szerint. Bree, anya és én egész délelőtt SMS-ezgettünk, mert próbáltak megnyugtatni, én pedig annyira el voltam foglalva a telefonommal, hogy egyenesen Chase-be rohantam, amint ott állt néhány srác társaságában. -
Mi a... Hercegnő?
Felvettem a telefont a földről, felálltam, megfordultam, és a lehető leggyorsabban el akartam tűnni onnan. Nem találkozhattam vele, ma nem. -
Harper, várj! - Elkapta a karom, és maga felé fordított. - Már nem
is köszönsz? -
Szia - szólaltam meg rekedten, miközben a földet bámultam.
Chase finoman megfogta az államat és felemelte a fejemet, majd egyenesen a könnyes szemeimbe nézett. -
Mi a baj, édes?
A fenébe, miért kellett így szólítania? Elárasztottak az együtt töltött órák emlékei, és azonnal éreztem, ahogy az arcomat elönti a forróság. -
Semmi. - Megköszörültem a torkomat, és kipislogtam a könnyeket.
- Biztos csak allergiás vagyok. A tekintetén látszott, hogy nem vette be, de nem kérdezősködött tovább. Tett egy lépést hátra, lehajtotta a fejét, majd idegesen toporgott. -
Ritkán látlak mostanában a házamban. Tudom, hogy nem akarsz
velem lenni, de nehogy úgy érezd, hogy attól nem lehetsz ott. Nem foglak zaklatni titeket. -
Nem ezért nem voltam arra. Én... én szakítottam Brandonnal.
Chase azonnal felkapta a fejét. -
Szakítottál? Miért nem szóltál róla?
Nem túl meggyőzően próbálta leplezni az örömittas mosolyát. -
Kicsivel több, mint egy hete. De sokkal jobban fájt, mint hinnéd,
úgyhogy időre van szükségem, hogy túltegyem magam rajta. Nem rohanhatok hozzád csak azért, mert már nem vagyok Brandonnal. Megfogta az arcomat, és lehajolt hozzám. -
Szeretlek. Annyi időt kapsz, amennyi csak kell. Hacsak... Hacsak
már velem sem akarsz lenni. Arcomat a bal kezéhez szorítottam, becsuktam a szemem, és magamba szívtam férfias illatát. -
Mondtam már, hogy mindig szeretni foglak, de továbbra sem
vagyok biztos benne, hogy egyszer csak nem lépnél le tőlem, és emiatt nem tudom, hogy képes lennék-e veled lenni. Ráadásul megváltoztak a dolgok, mióta utoljára beszéltünk, úgyhogy még az is lehet, hogy te is meggondolod magad.
-
Az lehetetlen.
Elhúztam a kezeit az arcomtól, és tetovált karjait a vállam köré csavartam. Adtam egy puszit a nyakára, és a mellkasához bújtam. -
Bár úgy lenne.
Rövid idő alatt fenekestül felfordult az életem. Nyilvánvaló okból szakítanom kellett Brandonnal, és babát vártam Chase-től. Ahogy megváltoztak a körülmények, egyre inkább Chase-szel képzeltem el az életem. Azt akartam, hogy a gyerek mellett legyen. Most, az izmos karjai között egy pillanatra el is hittem, hogy ez lehetséges. De Chase-nek már nem volt sok hátra a diplomáig, tetoválóként dolgozott, reggelente pedig szörfözni járt. Nem tudtam elképzelni róla, hogy megállapodjon mellettem és a kisbaba mellett. -
Úgy van, Harper! - A hangja elcsuklott, amikor kimondta a
nevemet, és könnyezni kezdett. - Rohadtul szeretlek, mikor veszed már észre? Jaj, ne, ne sírj megint! Már a látványtól azonnal könnybe lábadt a szemem. Nem jelenthetek neki annyit, hogy ennyi ember előtt elsírja magát, vagy mégis? -
Mennem kell! Sajnálom.
-
Harper, kérlek! Ne menj el így, mondj valamit!
Lehajtott fejjel a parkoló felé indultam, ahol Bree már várt rám. Elkerekedett a szeme, amikor észrevette, hogy együtt vagyunk, és mindketten sírunk. Körbenéztem, és láttam, hogy az emberek zavartan figyelik, ahogy Chase könyörög, hogy álljak meg. Valószínűleg én is így bámultam volna, ha egy százkilencven centi magas, helyes, izmos, tetovált srácot sírni látok. Úgy tűnt, hogy Chase-t viszont ez egyáltalán nem zavarja. Breere néztem, és megráztam a fejem, ő pedig minden érzelmet letörölt az arcáról. -
Harper, kérlek, mondj valamit!
Bree mellé érve Chase felé fordultam. -
Fogok. Fogunk beszélni, de most muszáj mennem.
Visszafojtott sóhaj hagyta el a torkát, amikor az arcához nyúltam, és letöröltem a könnyeit. -
Ígéred?
Bólintottam. -
Szeretlek - suttogta.
Megpuszilta a csuklóm belsejét, és csak nézett, amikor hátraléptem. Bree megsimította a karját, mire ijedten hátrahőkölt, és idegesen hol rám, hol Breere nézett, de aztán megnyugodott, amikor Bree rámosolygott. Eddig észre sem vette, hogy ő is ott van, pedig Bree a derekamat átölelve állt mellettem. Most viszont nemcsak Bree, hanem a minket bámuló emberek is feltűntek neki, úgyhogy lehajtott fejjel elsétált. A kocsiban ülve Bree megragadta a kezemet, és rám nézett. -
Soha életemben nem láttam Chase-t sírni. Ezer százalék, hogy
fülig szerelmes beléd. Harper, el kell mondanod neki, hogy terhes vagy, és hogy ő az apa! Sosem látta sírni? Ettől csak még rosszabbul éreztem magam, mert az elmúlt másfél hónapban háromszor is sírt miattam. -
El fogom, csak nem ma. Először anyukádnak kell elmondanom,
hogy ő az apa. A szájába harapott, és bizonytalanul rám nézett. Látszott, hogy nem hiszi, hogy valaha is elmondom neki. Még aznap, amikor kiderült, hogy mi van, elmondtam anyának, a Parancsnoknak és Brandonnak, de azóta már egy hét is eltelt, és Chase-szel még mindig nem beszéltem. -
Na, haladjunk! Ebédeljünk meg, aztán elmondom anyának.
Mosolyogva beindította a kocsit, és elvitt bennünket az étteremhez. Az úton eszembe jutott, amikor Brandonnak elmondtam. Breen kívül ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy Chase az apa, és nagyon meglepődtem,
hogy azóta nem szólt neki egy szót sem.
KICSIM, MI A BAJ?
-
Brandon kézen fogva a szobájába vezetett. Az egész csak még nehezebb lett, amikor megláttam az aggodalmat a szemében. Gyűlöltem magam, amiért ezt tettem vele, és gyűlöltem magam azért, amire készültem. -
Gyere ide - szólt, és magához ölelt -, meséld el, mi történt!
Kezemet a mellkasára tettem, és eltoltam magamtól. -
Talán jobb lenne, ha leülnél.
-
Inkább állok - válaszolta bizonytalanul.
-
Brandon, én... - Mondd ki, Harper! Mondd meg minden kön-
törfalazás nélkül, ahogy anyának és a Parancsnoknak is megmondtad. Megálltam, és nagy levegőt vettem. - Én... én terhes vagyok. Előrehajolt, mintha szó szerint gyomron vágtam volna. -
Az lehetetlen - mondta zavarodottan, miközben leült az ágyra.
-
Mi nem is... - A döbbenettől egy pillanatig szóhoz sem jutott, majd
dühösen folytatta: - Úristen, Harper, te megcsaltál? Semmi értelme nem volt a könnyeimet törölgetni, olyan gyorsan folytak. -
Brandon, én annyira, annyira...
-
Te megcsaltál?!
Az ajkamba haraptam, és bólintottam. -
És terhes lettél?
Látszott rajta, hogy megsemmisült. Jobb lett volna, ha dühödten kiabál, úgy minden sokkal könnyebben ment volna. -
Igen.
Kezével végigsimított a haján és az arcán.
-
De kivel? Felejtsd el, már tudom is!
-
Honnan? Elmondta neked?
-
Nem vagyok hülye, Harper. Látom, hogy nézel rá, amikor azt
hiszed, hogy nem figyellek. Látom, ahogy a szádba harapva álmodozol, valahányszor arra a rohadt gyűrűre nézel. Tényleg tudta. -
Brandon, annyira sajnálom! Csak egy hétvége volt az egész, és
utálom magam, amiért ezt tettem! -
Tudja már? - kérdezte a szemembe nézve.
-
Nem - feleltem alig suttogva.
Jó ideig csak néztük egymást, és csendben sírtunk, aztán feltett egy utolsó kérdést. -
Miért, Harper?
Valami kifogást akartam keresni, hogy mindketten részegek voltunk, és nagyon megbántam, de joga volt tudni az igazságot. -
Öt is szeretem, Brandon.
Megrándult az arca, és becsukta a szemét. -
Tudom, hogy nem érdemlem meg, de megtennéd, hogy nem
mondod el neki? Ha pedig haragudni akarsz valakire, akkor kérlek, rám haragudj. Én tettem ezt veled. -
Velünk, Harper, velünk tetted ezt. - Lassan felállt, az ajtóhoz
lépett, és kinyitotta. - Nem szólok neki egy szót sem. Mindig is tudtam, hogy érez irántad, és ha végül őt választottad, rá akkor sincs miért haragudnom. Viszont neked el kell menned innen! Most! Nem nézett rám, amikor kimentem az ajtón. Remegve markolta a kilincset, és próbált megnyugodni. -
Úgy sajnálom - suttogtam, mielőtt kimentem.
FELPILLANTOTTAM,
ÉS MEGLEPETTEN LÁTTAM,
hogy már az étteremnél
vagyunk. -
Na... akkor essünk túl rajta.
-
Szerinted hogy fogadja? - kérdezte Bree, egyik kezével rövid,
szőke hajába túrva. -
Hát, igazából azt hittem, ezt te mondod meg nekem.
-
Fogalmam sincs. Ez az a helyzet, amikor nem tudom, mire
számítsak. Rémültem pillantottam fel. -
Mi van, ha utálni fog? Bree, mi van, ha kirak a házból?
-
Nem tennének ilyet, és soha nem tudnának utálni. Csak azt nem
tudom, elsőre hogyan reagál majd. Az étterembe érve elhallgattunk. Üdvözölt bennünket az étteremvezető, anya pedig megölelt mindkettőnket. -
Jaj, úgy izgulok a vizsgálat miatt! Lehet, hogy már most ki fognak
írni, és ha elég előrehaladott a dolog, talán a szívhangot is hallhatjuk! Örömében szökdécselt és tapsikolt. Jaj, anyám, ez tényleg megtörténik. -
Az normális, ha én még nem vagyok így oda a dologért?
-
Persze, kicsikém, de már túl vagy a nehezén. Most jön az izgi
rész. A pincérnő felvette az italrendelésünket, sőt, az ételt is anélkül, hogy az étlapba belenéztünk volna. Mindig erre a helyre jöttünk, ha csajos napot tartottunk. Beszélgettünk az iskoláról, Konradról és Breeről, arról, hogy folytatom-e a sulit, ha ennek az évnek vége. Egyelőre nem úgy terveztem. Végül arra terelődött a szó, hogy fiút vagy lányt szeretnék-e. -
Uh, anya. Ma találkoztam a gyerek apjával.
Elkerekedett a szája. -
Elmondtad neki?
-
Nem, még nem. Arra gondoltam, hogy előbb neked kellene
elmondanom, hogy kiről is van szó pontosan. -
Hát, nincs sok értelme először velem közölnöd, kivéve ha...
ismerem? - Hatalmasra nyitotta a szemét, és visszafojtott lélegzettel várta a választ. -
Igen. Mondhatjuk.
Bree köhögést színlelve próbálta palástolni a nevetését, és gyorsan ivott egy kis jeges teát. Mint a sebtapaszt, Harper, csak rántsd /c/Nagy levegőt vettem, és végre kinyögtem: -
Chase az.
-
Ó, hála istennek! - kiáltott fel Claire, és a mellkasához kapott.
Bree a teáját is kiköpte, nekem pedig leesett az állam, és kiesett a kanál a kezemből. -
Mi?! - sikítottunk fel egyszerre.
Ránk pisszegett, és körülnézett, majd hozzánk hajolt. -
El sem hiszitek, mekkora megkönnyebbülés ez nekem. - Feltartott
kezével belém fojtotta a szót. - A fiam nagyon szerelmes beléd, Harper, és már jó ideje így érez. Ezért nem jár haza vasárnaponként. Úgy egy hónapja eljött hozzánk, és elmondta, hogy amíg Brandonnal vagy, képtelen a közeledben lenni, mert túl nehéz neki. Nekem még jobban leesett az állam. -
Amikor közölted, hogy terhes vagy, tudtam, hogy teljesen össze
lesz törve szegény, de miután kiderült, hogy nem Brandon az apa, reménykedni kezdtem, hogy talán Chase az. Ne érts félre, továbbra is azt kívánom, hogy bárcsak ne lennél terhes, hiszen olyan fiatal vagy, és még össze sem házasodtatok, de ami történt, megtörtént. Chase még azt is felvetette, hogy a diploma után elköltözik valahová. Biztos voltam benne, hogy megteszi, ha rájön, hogy babát vársz valaki mástól.
-
Anya! Ezt miért nem mondtad eddig? Nem tudtam, hogy miattam
nem jár haza! Biztosan utáltatok emiatt! Miért hagytátok, hogy odaköltözzek? -
Mert szeretünk, Harper. Attól, hogy Chase nehezen tud meg-
birkózni a helyzettel, még nem fogunk gyűlölni téged. Ha elköltözött volna, az sem a te hibád lenne, hanem az ő döntése. -
Basszus - szuszogtam, és majd’ elsüllyedtem a székben.
-
Dettó - tette hozzá Bree.
-
Harper, kicsikém - kezdte anya -, el kell mondanod neki. Ha valaki
mástól tudja meg, hogy terhes vagy, de azt nem tudja majd, hogy övé a gyerek, azonnal lelép. Szerettem őt, és nem akartam, hogy elmenjen. Pont ezért nem mondtam el neki eddig. Claire-nek nem volt igaza, ha Chase megtudja, hogy övé a gyerek, akkor is elköltözik. -
Egészen biztos, hogy Chase nem akarja a gyereket, én pedig nem
bírnám elviselni, hogy itt hagyjon. Szeretem őt, ezt bizonyítja ez a baba is, de rettegek, hogy egyszer elhagy. Mindig ezt csinálja, anya, egyik nap szeret, aztán hetekig hozzám sem szól. -
Azért tartotta a távolságot, mert majd belehalt abba, hogy
Brandonnal voltál. Amikor a házába mentél, mindig hazajött hozzánk, hogy ne kelljen titeket együtt látnia. Erről nem beszéltetek soha? Ő folyton úgy állította be, mintha te nem tudnád, hogy szeret. Sosem hagyna el, és jól mutatja a szándékait, hogy nem beszélt előttünk lányokról egészen addig, amíg múlt ősszel fel nem bukkantál. Szerintem látta az arcomon, hogy nem hiszek neki. - Függetlenül attól, hogy készen áll-e a gyerekvállalásra vagy sem, ő az apa, és kutya kötelessége segíteni téged. -
Nem! - csattantam fel kicsit túl hangosan, de aztán próbáltam
visszább venni a hangomból. - Nem. Azt szeretném, hogy akarjon velem
lenni. Semmit nem fogok ráerőltetni. Az egész életemet úgy éltem le, hogy a Parancsnok engem okolt mindenért, nem akarom, hogy a hátralévő életemben Chase tegye ugyanezt. -
Nem fogja - vágott közbe Bree.
-
De mi van, ha mégis? - kérdeztem szigorú pillantást vetve mind-
kettőjükre. - Nemsokára elmondom neki is, de hagynotok kell, hogy ő döntsön. Mindketten hatalmas mosollyal bólintottak. Bár én is ilyen nyugodt lettem volna! Befejeztük az ebédet, fizettünk, aztán elindultunk a vizsgálatra. Az orvosom egy iszonyatosan kedves és fiatalos doktornő, dr. Lowdry volt, akivel először csak beszélgettünk a rendelőben. -
Harper, mikor volt az utolsó menstruációd első napja?
-
December huszonkilenc - feleltem magabiztosan.
-
És tudod esetleg, hogy mikor foganhatott a baba?
-
Tudom, január tizenkettedikén vagy tizenharmadikán.
A doktornő elővett egy műanyag kereket, és egy percig forgatta. -
Nos, akkor ezek alapján a baba születése október negyedikére
várható. Mit szólnál, ha most megejtenénk az első ultrahangos vizsgálatot? Gyakorlatilag a nyolcadik hetedben vagy, elvileg a szívhangot is hallhatjuk. Anya mosolyogva csapta össze a tenyerét, Breen pedig az látszott, hogy valamit nagyon számolgat fejben. Követtük az orvost egy másik helyiségbe, ahol levetkőztem és felfeküdtem egy asztalra, ő pedig lekapcsolta a lámpát, majd elkezdte az ultrahangot. Először csak egy szürke képernyőt láttam sötét körrel a közepén, majd a doktornő kinagyította a képet, és megjelent egy kicsi, gumimacinak látszó valami. Anyának elakadt a lélegzete, nekem pedig elkerekedett a szemem. -
Az a kisbabád! - mondta mosolyogva dr. Lowdry, miközben
mindenféle gombokat nyomkodott. - Nézzük a méreteket... igen!
Nagyjából héthetes és hatnapos lehet. Te jó ég, ez tényleg igazi, vagy nem? De igen, ez igazi! Az az izé tényleg bennem nő! Ha minden igaz, a doktornő épp az aprócska fejét és a karjait mutogatta, de én képtelen voltam figyelni, mert teljesen megbabonázott a képernyő. -
Harper!
-
Igen?
Mindhárman felnevettek. Fogalmam sincs, mennyi ideje beszéltek hozzám hiába. -
Készen állsz meghallgatni a szívhangot?
Dr. Lowdry meleg mosolyát néztem, és bólintottam. Megnyomott egy gombot, és az egész világ megváltozott. Mindenki lélegzetvisszafojtva hallgatta a szobát betöltő suhogó hangot. Nem olyan volt, amilyenre számítottam, hanem nagyon gyors. És egyáltalán nem szívverésnek hangzott, de pontosan tudtam, hogy az. Bree megfogta a kezem, Claire pedig zsebkendőért nyúlt, hogy megtörölje a szemét. Akkor vettem észre, hogy én is sírok, amikor már semmit nem láttam a képernyőből, úgyhogy inkább becsuktam a szemem, és hallgattam a világ legcsodásabb hangját. -
Nagymama leszek! - szólt anya örömtől könnyes szemekkel.
-
Úristen, anya leszek!
Dr. Lowdry felkapcsolta a villanyt, és odaadta az ultrahangról készült képeket. -
Az apuka is jön majd a következő alkalmakra? Általában úgy a
legjobb, ha az apa is részt vesz mindenben. Semmi értelmes válasz nem jutott eszembe, de szerencsére Claire válaszolt helyettem. -
Ó, a következő alkalommal már a fiam is biztosan itt lesz.
Nagyon reméltem, hogy igaza van.
Amikor mindennel végeztünk, megvettük a terhességi vitaminokat, pedikűröztettünk, aztán hazamentünk, és vártuk, hogy Robert megérkezzen a munkából. Anya nem bírta ki, és már az orvoshoz menet felhívta, hogy elmondja, Chase az apa. Úgy tűnt, ő is legalább annyira megkönnyebbült, mint anya. Őrület. Amikor leültünk vacsorázni, és megmutattuk a képeket, az ő szeme is könnyes lett, és azzal viccelődött, hogy milyen fiatalon nagyapává tettem. Mindenki boldogan mosolygott, még én is. Csak azt bántam, hogy Chase nincs velünk. N E kérdezzétek, hogyan, de a következő négy hétben összesen hat alkalommal láttam Chase-t, és továbbra sem tudtam összeszedni magam, hogy közöljem vele a hírt. Anya és apa attól tartott, hogy magától rájön, és lelép, aminek volt esélye, hiszen kezdtem kinőni a ruháimat. Bree tiszta ideg volt. -
Harper, augusztus óta nem volt más nővel, és te még mindig azt
hiszed, hogy elhagyna? Még csak nem is randiztok, ő mégis elkötelezte magát feléd! -
Tudom, tudom, de nem olyan egyszerű vele lenni. Még túl korai,
nem tudom megtenni Brandonnal. -
De Brandon már tud róla! - próbált meggyőzni.
-
Jó, de képzeld magad a helyembe. Mi lenne, ha teherbe esnél egy
sráctól, aki nem Konrad. Még ha el is mondanád neki, képes lennél rögtön randizni a másik fiúval? Képes lennél kézen fogva sétálni vele a suliban úgy, hogy Konrad is megláthat? Nem válaszolt. -
Nem, nem lennél, mert tudod, milyen kegyetlen lenne ilyet tenni
Konraddal, és bár összetörted a szívét, attól még szeretnéd. -
Még mindig szereted Brandont? Akkor mondd Chase-nek, hogy
Brandontól van a gyerek, és menj vissza hozzá!
-
Micsoda? Dehogy! Ez őrültség, sosem tudnék ilyet tenni
Brandonnal. Ez még annál is rosszabb lenne, mint amikor közöltem vele, hogy terhes vagyok. Olyan lenne, mintha odamennék, hogy „Szia! Hadd forgassam meg a kést, amit a szívedbe döftem”. -
Jó, igazad van. De muszáj Chase-nek adnod egy esélyt. Kérd
meg, hogy ne verjétek nagydobra! -
Tudom, hogy azzal is kicseszek Chase-szel, hogy nem mondom
el neki, de felfogod, te mit mondasz? Az is legalább olyan rossz lenne, Bree. Azt érthetné úgy, hogy ő csak afféle titkos kapcsolatra jó nekem, amiről nem akarom, hogy bárki tudomást szerezzen. Most is alig bírom megállni, amikor látom, hogy a karjaiba ugorjak, és elmondjak mindent. Te meg azt várod, hogy közöljem ugyan vele, hogy terhes vagyok a gyerekével, de aztán kérjem meg, hogy továbbra is maradjon távol tőlem? Éppen elég, hogy én ilyen tragikus helyzetben vagyok, nem akarom vele is ezt tenni. -
Oké, ebbe így nem gondoltam bele. De az tuti, hogy valamit végre
ki kell találnod. Nagy sóhajjal az ágyra dőltem. -
Tudom, Bree. Hidd el, nem tudsz olyat mondani, amire én még
nem gondoltam. Az ultrahang óta csak az jár az eszemben, hogy el kell mondanom Chase-nek. Az egész hozzáállásom megváltozott, és úgy érzem, már készen állok arra, hogy adjak magunknak egy esélyt, de azt is érzem, hogy még várnom kell egy kicsit. Tartozom annyival Brandonnak, hogy hagyok még neki egy kis időt, hadd tegye túl magát ezen a fájdalmon, és Chase-nek is tartozom annyival, hogy csak akkor mondom el neki, amikor biztosan készen állok vele egy kapcsolatra. Bree lefeküdt mellém, és megfogta a kezem. -
lesz?
De mikor telik már el elég idő ehhez? Amikor dinnye méretű hasad
-
Nem. Azt nem akarom, hogy Chase úgy tudja meg, az nem lenne
fair vele szemben. És tudom, mit akarsz mondani, már kezdek gömbölyödni, úgyhogy hamarosan mindenképpen közölnöm kell vele. Annyira azért nem látszott még, egyelőre úgy néztem ki, mint aki nagyon jóllakott, de a pocakom mindennap egyre nagyobb lett. Tudtam, hogy az emberek hamarosan észreveszik. -
Fáj látni, hogy nem vagytok együtt, de téged is megértelek.
Amikor felültünk, megláttuk, hogy anya ott áll az ajtóban. Gondolom, a beszélgetés túlnyomó részét (ha nem az egészet) hallotta. -
Mivel a tulajdon fiamról van szó, nekem nyilván előbbre való az ő
boldogsága Brandonénál, úgyhogy természetes, hogy én csak azt látom, mennyire bántja ez az egész. A korodhoz képest rendkívül érett érveket hoztál fel, de én már azt várom, hogy legyen vége ennek az egész hajcihőnek, és éljetek végre együtt, boldogan. Utáltam, hogy ennyi embernek fájdalmat okozok. Claire nyilván Chase miatt szomorkodott, aki továbbra sem járt haza. Még annál is jobban elszúrtam mindent, mint gondoltam. -
Sajnálom, anya! Esküszöm, senkit nem akarok bántani, csak
próbálom kitalálni, hogy tudnám helyrehozni a dolgokat, hogy amikor összejövök vele, minden tökéletes lehessen. Bree megszorította a kezem, anya pedig leült a másik oldalamra. -
Soha nem gondoltam, hogy szándékosan bántanád meg az
embereket, csak hát mi főleg a dolog innenső oldalát látjuk - mondta anya nagyot sóhajtva. -
Ne haragudj, hogy úgy letámadtalak, Harper, de látom rajtad,
hogy boldogtalan vagy nélküle, és nem értettem, miért teszed ki magatokat ennek az egésznek, amikor nyilvánvaló, mennyire vágytok egymásra. Sajnálom, nem volt szép tőlem. -
Semmi baj, Bree! Egyébként igazatok van, hamarosan muszáj
elmondanom neki, csak sokkal nehezebb, mint hittem. Egy darabig szótlanul ültünk, amikor anya az órájára nézett, és felkelt. -
Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ma sem jön velünk a vizsgálatra -
mondta nevetve, és ezzel sikerült is oldania a feszültséget. - Annyira nem bánom, mert önző vagyok, és ott akarok lenni, hogy lássam! -
Ha Chase is ott lesz, nem jöttök majd a vizsgálatokra? Szüksé-
gem van rátok! Felültem, és hol anyára, hol Breere néztem. -
Nem, drágám. Most talán még nem érted, de ha ő is ott lesz, hidd
el, hogy te is arra vágysz majd, hogy kettesben legyetek. -
Ha te mondod. Felőlem egyébként indulhatunk.
Bree felpattant, és engem is felrántott az ágyról. -
Gyerünk! Nézzük meg az unokaöcsit vagy unokahúgit!
Nevetve a hasamra néztem. -
Hallod ezt? Megyünk, és megnézünk, Gumimaci!
Claire és Bree nevetve jött a kocsihoz. Lenyűgöző élmény volt ismét látni a babát, de fájt a szívem, hogy Chase nincs ott, sőt, még csak nem is tud semmit az egészről. Megígértem magamnak, hogy a következő alkalommal mindenképpen ott lesz ő is. A vizsgálat alatt csendben figyeltük a hasamban fejlődő Gumimacit, aki mostanra már úgy nézett ki, mint egy igazi baba. A szívhang ismét nagyon erős volt, és én megint becsuktam a szemem, hogy csak a gyönyörű hangra tudjak figyelni. -
Azt javaslom, hogy legközelebb négy hét múlva gyere vissza.
Akkor leszel a tizenhatodik hétben, és ha a baba is úgy akarja, addigra meg tudjuk állapítani, hogy fiú-e vagy lány - mondta dr. Lowdry, a vizsgálóból kifelé menet. -
Tényleg? Nem is gondoltam, hogy ezt ilyen hamar meg lehet
mondani!
Kénytelen voltam elmondani Chase-nek. Ha létezett olyan vizsgálat, amin mindenképpen ott kellett lennie, akkor az az volt, amelyiken megmondják a baba nemét. Ezt Claire-nek és Breenek is kifejtettem, akik boldogan sóhajtottak, arra számítva, hogy egy hónapon belül én és Chase végre együtt leszünk. Hozzá akartam tenni, hogy még mindig fogalmunk sincs, Chase akarja-e majd a gyereket, vagy sem, de addigra olyan jókedvre derültek, hogy nem akartam megint elrontani a hangulatot. -
Szeretnék egy kis időt adni neki, hogy ő is végig tudja gondolni, de
mostanában csak a suliban látom, és nem ott akarom elmondani. Ha a születésnapomig nem jön el magától, akkor meghívhatnánk valami ürüggyel. Ha ezt meg tudnánk oldani, elmondanám neki. -
Felhívom, és határozottan kérem, hogy a következő családi vasár-
napra jöjjön el. -
Nem, anya, nem akarom, hogy kényszerből jöjjön. Az lenne a leg-
jobb, ha magától meglátogatna bennünket, de ha addig mégsem jön, akkor hívjuk meg vacsorára, vagy ilyesmi. Kétlem, hogy kihagyná a születésnapomat. -
Április öt... két hét? Ez lesz életünk leghosszabb két hete -
morogta Bree. -
Hé, most jelöltem ki magamnak a végső határidőt, ennél kicsit
nagyobb lelkesedést várok! - vicceltem. -
Lelkes vagyok, de kínszenvedés lesz ezek után úgy összefutni
vele, hogy tudom, nemsokára meg fogja tudni. -
Hát, mostanában nem sokat látjuk, úgyhogy remélhetőleg nem kell
olyan sokat szenvedned. Tényleg nem volt sok szenvedés, de még így is háromnál több mint szerettem volna, azaz összesen három. Mindegyik a suliban történt. Az első nem volt nagy cucc, Bree és én épp órára rohantunk, ő pedig pont
kifelé jött az épületből. Felém nyújtotta a kezét, és megsimította a karomat, amikor elrohantunk mellette. Arca szívdöglesztő mosolyra derült, nekünk pedig épp annyi időnk volt, hogy odaköszönjünk, mielőtt berontottunk az ajtón az előadásra, amiről már így is el voltunk késve. A másik két alkalom sokkal neccesebb volt, tekintve, hogy már kerekedett a hasam. -
Basszus, Hercegnő - nevetett fel Drew. - Látom, felszedtél pár
kilót! Teljesen ledermedtem, amikor Chase tarkón vágta, majd leült egy székre. Egyáltalán nem arra gyúrtam, hogy kettő helyett egyek, mert tudtam, hogy annak nincs még itt az ideje, de valahogy mégis örökké éhes voltam. Ez volt az első alkalom, hogy Chase ott lebzselt körülöttem, és most először fordult elő, hogy Breen vagy a szülein kívül valaki megjegyzést tett rám. A kezem egyből a hasamra tettem, és attól féltem, hogy észrevette a dudort, annak ellenére, hogy eltakart az asztal. Szerencsére Bree elkapta a kezem még azelőtt, hogy bárki felfigyelt volna, ahogy magamat takargatom, amit mostanában egyébként egyre többet csináltam. A szűk felsőimben már nagyon látszott a pocakom, úgyhogy
csípőben
bő
és
lenge
ruhákat
hordtam.
Még
nem
kismamaruhákat, mert óvatos voltam, amíg Chase nem tudott a dologról. Brandon szemei szikrákat szórtak, amikor rám nézett, majd fájdalmasan felsóhajtott, felállt, és elment az asztaltól. Azt kívántam, hogy bár megölne valaki. A szakítás óta akkor találkoztam először Brandonnal, és iszonyatosan felkavaró érzés volt. Azonnal földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam, hogy ő is az asztalnál ül, de Bree erőszakoskodott, hogy oda kell mennem, mert előbb-utóbb szembe kell néznem vele. Igaza volt, ezt én is jól tudtam, de Brandon láttán azt éreztem, hogy legszívesebben félrehívnám, és könyörögve kérném, hogy fogadjon vissza, még akkor
is, ha épp előtte mondtam Breenek, hogy képtelen lennék ezt tenni. Szerettem Chase-t, és tudtam, hogy ha valakivel összejövök, az ő lesz. Másfelől viszont még mindig szerelmes voltam Brandonba. Ezt nem mondtam Breenek, de igazából továbbra is Brandonnal tudtam elképzelni a jövőmet. Ida ott és akkor megkéri a kezemet, igent mondtam volna, de erre persze hiába vártam. Már a gondolattól millió darabra szakadt a szívem, akkor is, ha ezt az egészet én okoztam magamnak. Öt feszült percet töltöttünk egy asztalnál, amiből négy és fél percig csak őt néztem. Akkor sem vettem le róla a szemem, amikor felállt, és egészen addig őt néztem, amíg ki nem ment a kávézóból. - Bree - suttogtam felé hajolva -, ideje indulnunk, mielőtt teljesen kiakadok. Ebben a pillanatban megérkezett Derek a barátnőjével, Macyvel és néhány barátjukkal. -
Wow, Harper, milyen jól nézel ma ki! - szólalt meg Maci tágra nyílt
szemekkel. - Persze, ezt nem úgy értem, hogy máskor nem vagy csinos, de most valósággal ragyogsz. Bree jól hallhatóan hatalmas levegőt vett. Basszus! Nem bírtam ki, Chase-re pillantottam, és megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor láttam, hogy gyanútlanul nevet rám. Idegesen elmosolyodtam, amikor Bree kirúgta maga alól a széket, és felpattant. -
Mennünk kell! - rikkantotta, mire mindenki úgy nézett rá, mintha
elment volna az esze. Elsiettünk onnan. Hallótávolságon kívül megszólaltam: -
Ez aztán nagyon diszkrét volt, Breanna.
-
Sajnálom, de attól féltem, valaki kérdezősködni kezd! Te nem
ijedtél meg Drew és Maci beszólásától? -
De - sóhajtottam. - Elég furcsa volt, hogy pár percen belül egy-
mástól függetlenül ugyanazt mondták. Egy pillanatra én is ideges lettem.
Figyelted a többieket azt aszalnál? Én csak Chase-t néztem, de úgy tűnt, ő nem gyanakszik. Persze ettől másoknak még leeshet, mi van. -
Csak Macit. Még szerencse, hogy senki nem hozta fel, hogy
mostanában mindig laza felsőket hordasz. -
Bree, szerintem tényleg csak mi tudunk erről az egészről, még-
hozzá azért, mert úgy gondoltuk, hogy így a legjobb. És valószínűleg csak azért akadunk fenn ezeken a beszólásokon, mert tudjuk, hogy én... hát... tudod. -
Talán. Viszont már csak három nap, és ő is tudni fogja.
Úgy kapkodtam a levegőt, hogy majdnem elájultam. -
Nyugi, Harper, lélegezz!
-
Úristen, még végig sem gondoltam, mit mondjak majd neki!
Gyorsan körbenéztem, hogy látta-e valaki a jelenetet. -
Nyugi, Harper! - Bree közelebb lépett. - Nem lesz gond, min-
denkinek simán elmondtad. -
Az más volt. Velük könnyebben ment, mert akkor még én is hara-
gudtam magamra. De Chase az apa, és oké, még mindig haragszom magamra, de most már örülök is a gyereknek. És így minden más, teljesen más. -
Mi más? - kérdezte Konrad, majd magához húzta, és megcsókolta
az ijedtében nagyot sikoltó Breet. -
Úristen, bébi, a frászt hoztad rám!
Bree mellkason csapta Konradot, de aztán adott neki még egy csókot. Ő csak mosolygott, és újra rám nézett. -
Mizu, Harper? Mi lett más?
-
Hát, én csak... csak most találkoztam Brandonnal, és elég fura
helyzet volt. Bólintott egyet, majd átkarolta Bree derekát. -
Kész vagy, szivi?
Bree felhúzott szemöldökkel rám nézett. -
Rendben leszel?
-
Persze! Igen, jól vagyok. Találkozunk óra után.
Konradra pillantottam. Szerencsére semmi nem tűnt fel neki. Basszus, bár gyorsan elszállna ez a három nap. Egyre nehezebb volt nem elmondani Chase-nek, pláne úgy, hogy folyamatosan attól rettegtem, hogy a többiek előbb-utóbb rájönnek. Harmadszor a szülinapom előtti nap találkoztam Chase-szel, amikor épp kirontottam óráról, és a legközelebbi mosdóba igyekeztem. Három napja nem hánytam, és persze pont akkor jött rám, amikor ő is ott volt. A vécé fölött öklendeztem, amikor éreztem, hogy finoman simogatni kezdte a hátamat. Ahogy a reggeli rosszullétek rendszeressé váltak, és gyakorlatilag pár óránként hánytam, összefogva hordtam a hajam, hogy legalább amiatt ne kelljen aggódnom. Mostanában viszont már nem jöttek olyan gyakran a rosszullétek, úgyhogy hálát adtam az égnek, hogy reggel késésben voltam, és nem volt időm a hajamra, hanem csak összefogtam. így is elég megalázó volt a helyzet, de tízszer rosszabb lett volna, ha utána még a hányást is takaríthatom a hajamból. -
Menj innen! - morogtam, miközben a vécébe köpködtem.
Chase elsétált, de rövidesen hideg vízbe mártott papírtörlővel jött vissza. -
Tessék, Hercegnő - szólt halkan.
Elvettem, és megtöröltem az arcomat meg a számat. Felálltam, és felé fordultam. -
Kösz!
-
Jól vagy? Ne vigyelek orvoshoz?
-
Nem kell, remekül vagyok.
Tudom, hogy furán hangzik, de hányás után mindig úgy voltam, mintha mi sem történt volna. Sőt, azonnal éhes lettem.
-
Remekül? Harper, az előbb hánytál!
Belenéztem azokba a gyönyörű kék szemeibe, de azonnal meg is bántam. Megtöröltem a szemem, és a csaphoz mentem, hogy kiöblítsem a számat. -
Tudom, de most már jól vagyok.
-
Ha nem akarod, hogy elvigyelek, legalább hadd hívjam fel Breet,
majd ő hazavisz. És ha már itt tartunk, mikor akartad elmesélni nekem, hogy beköltöztél a szüleim házába? Kiköptem a vizet, elzártam a csapot és bevettem egy rágót. Mostanában mindig volt nálam legalább két csomaggal. -
Zavar? Egyáltalán nem. Csak ma reggel tudtam meg, hogy már vagy egy
hónapja ott laksz. Gyakrabban benéztem volna, ha tudom, hogy anyáékkal vagy, és nem a koliban bujkálsz előlem. -
Nem bujkálok előled, Chase.
-
Biztos? - kérdezte, és lehajtotta a fejét.
Ahogy ott állt előttem lehajtott fejjel, hirtelen mindent el akartam mondani neki, de tudtam, hogy nem ez a megfelelő pillanat. Nem egy koszos mosdóban akartam közölni vele, hogy gyerekünk lesz. -
Csak sok volt a dolgom. Mellesleg te sem látogattál haza túl
gyakran, hónapok óta nem voltál a családi napon sem. -
Mint mondtam, Harper, időt adok neked. Ahogy kérted - mondta
erőltetett nevetéssel. Ettől az embertől nem szabad időt kérni, mert olyankor eltűnik, mint a kámfor. Miért nem tudják a fiúk, hogy néha pont az ellenkezőjét gondoljuk annak, amit mondunk? Időt kérek, de valójában arra vágyom, hogy megmutasd, mennyire kellek neked. -
Oh!
Felkaptam a hátizsákomat, és elindultunk kifelé a mosdóból. Sze-
rencsére nem volt ott senki, elég hülye helyzet lett volna mindkettőnknek, ha valaki azt látja, hogy együtt jövünk ki a női mosdóból. Kisétáltunk az épületből. Bree és Konrad nem messze várakozott. Amikor Bree meglátott, elkerekedett a szeme, majd gyorsan Konradhoz fordult, és beszélni kezdett. Gondolom, el akarta kerülni az újabb kínos helyzetet. -
Harper, megmondasz nekem valamit?
-
Bármit, Chase.
Kivéve azt, hogy a te gyerekedet hordom a szívem alatt. -
El... elszalasztottam az esélyemet?
-
Hogy érted?
-
Úgy értem, veled, velünk. Elszalasztottam az esélyt?
Feszülten várta a választ. Látszott rajta, mennyire retteg, hogy igent mondok. Közelebb léptem, és átkaroltam a derekát. - Úgy sajnálom, hogy egyáltalán felmerült benned ez a kérdés. Bár tudnád, mennyire szeretlek, Chase. De most nagyon nehéz időket élek. Magához húzott, én pedig próbáltam eltartani a csípőmet anélkül, hogy feltűnne neki. - Nem tudtam, hogy még mindig nekem akarsz időt adni, azt hittem, már elveszítettelek. A mondat végére elcsuklott a hangom. Te jó ég, ez egészen addig nekem sem esett le, amíg ki nem mondtam. Vajon ez volt az igazi oka annak, hogy nem bírtam elmondani neki? -
Egy frászt, édes, az lehetetlen. - Adott egy puszit a fejem búbjára,
és magához szorított. - Mi a baj? Még mindig Brandon, vagy történt valami más is? Ebben a pillanatban odajött Bree. -
Mennünk kell, Harper! - szólt halkan.
Ránéztem, és a tekintetemmel jeleztem, hogy ennél jobbkor nem is
jöhetett volna. A világ minden kincséért sem mondtam volna el itt Chasenek, de már nehezen ment úgy beszélni vele, hogy nem szólhattam a babáról. Akár csak legutóbb, amikor meglátta Breet, Chase most is elengedett, és hátralépett. Legszívesebben a szememet forgattam volna elégedetlenségemben, de sikerült megállnom. A múltkor Bree előtt mondta ki, hogy „Szeretlek”, most pedig megint titkolni akarja az érzelmeit? Csak még egy nap. Még. Egy. Nap. -
Szia!
Azzal megsimítottam Chase karját, és Breehez fordultam. -
Szia, Hercegnő!
- KELJ FEL, KELJ FEL, kelj fel! - üvöltözte Bree másnap reggel. -
Jajj, Bree, négy óra múlva kezdődik az első óránk. Hagyjál békén!
-
Azt már nem! Szülinapod van, úgyhogy ki az ágyból!
Ó, tényleg! A születésnap! -
Senkit nem érdekel, inkább aludj egyet te is - morogtam, és a
fejemre húztam a takarót. -
De igen, úgyhogy emeld fel végre a segged!
Lerántotta rólam a takarót, és a földre hajította. -
Néha úgy fejbe vernélek.
Bree csak mosolygott. -
Tudom, hogy szeretsz!
-
Naná!
Végül lementem vele az emeletről, és az ijedtségtől majdnem összepisiltem magam, mert anya és apa elordították magukat, hogy „BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, HARPER!” Láttam, hogy palacsintát, tojást, bacont és ajándékokat pakolnak a konyhaasztalra. Te jó ég, hát lehet ezt még tovább fokozni? Először a karácsony, most meg ez? Együtt megreggeliztünk, aztán kibontottam az ajándékokat. Breetől három olyan pólót kaptam, amiket akkor is tudok majd hordani, ha már „hatalmasra dagadok”, anyától és apától egy kismamakönyvet, egy keresztnévkönyvet és egy Juicy karkötőt, meg hármuk közös ajándékaként kaptam még egy zöld Coach táskát a babacuccoknak.
Hogyan is hálálhatnám meg nekik azt a rengeteg dolgot, amit értem tettek? - Köszönöm! Isteniek vagytok, imádlak benneteket! Megölelgetettük egymást, de én csak arra tudtam gondolni, bár itt lenne Chase is. Elmosolyodtam, amikor eszembe jutott, hogy ma van a napja, amikor elmondom neki. Mivel másnap nem volt suli, úgy döntöttünk, hogy este elmegyünk vacsorázni, aztán itthon filmezünk. Elolvastam, hogy mit írnak az Az a 9 hónap - Terhesnapló című könyvben a tizennegyedik hétről, könyvjelzőnek beletettem a legújabb ultrahang képét, majd belelapoztam a babaneves könyvbe, aztán beugrottam a zuhany alá, és készülődni kezdtem a napra. Életemben először voltam izgatott a születésnapom miatt, és szerettem volna jól kinézni, úgyhogy jó sokat szöszmötöltem a hajammal és a sminkemmel. Tökéletes akartam lenni a születésnapomon és a nagy napon, amikor elmondom Chase-nek a hírt. Felvettem a kedvenc Lucky farmeremet, a kedvenc papucsomat és az egyik felsőt, amit Breetől kaptam. Sötét, V nyakú, hosszú felső volt, az anyaga pedig simulós, de sztreccs. Egyből látszott, hogy ezt tényleg az egész terhesség alatt tudom majd hordani. Amikor észrevettem a szűk anyagon keresztül kidomborodó hasamat, majdnem levettem inkább a ruhát, de végül úgy döntöttem, nem rejtegetem tovább. Eddig ugyan senkinek nem tűnt fel, hogy a melleim nagyobbak lettek, de ha valaki a hasamra néz, egyből tudni fogja, mi a helyzet. Bementem a konyhába. Anya és Bree teljesen odavoltak a ruhámtól, mert tudták, hogy ez csak egy dolgot jelenthet. Anya oda is jött, és megsimogatta a pocakomat. -
Este találkozunk, lányok! Szeretlek titeket!
Akkor láttam utoljára így mosolyogni, amikor elárultam neki, hogy Chase a gyerek apja. Ettől a mosolytól nekem is mosolyognom kellett. Épp az első óránkra mentünk befelé, amikor az ajtó előtt megláttam
egy széket, és nem akartam hinni a szememnek. Lassan a székhez mentem, és felvettem a rajta lévő nagy csokor narancssárga liliomot. A csokor szélében egy kártya volt, a borítón az én nevemmel. Breere néztem, aki zavartan fordult körbe. Volt ott pár ember, de senki ismerős, ráadásul Breen és anyán kívül összesen két fiú tudott arról, hogy ez a kedvenc virágom, őket viszont sehol nem láttam. A kártyát kinyitva széles mosoly jelent meg az arcomon, amikor megláttam a férfias kézírást. -
Boldog születésnapot, Hercegnő!
A számba haraptam, és még nagyobb igyekezettel kerestem egy magas, napbarnított, izmos fiút, bozontos szőke hajjal, csodálatos kék szemekkel és szívdöglesztő mosollyal. -
Kitől van? - Bree kikapta a kártyát a kezemből.
-
Chase-től. Nem látod valahol?
-
Nem. Ez a hülye gyerek... gondoltad volna, hogy tud ilyen cuki is
lenni? Még egyszer gyorsan körbenéztem, aztán nagy nehezen bementem a terembe. Alig ültem le, amikor megszólalt a telefonom. Chase: Gyönyörű vagy ma. Én: Te néztél engem?
Chase: Talán. Végre odaadhattam a liliomokat. Én: Kaptam már tőled liliomokat pár hónapja, nem emlékszel?
Chase: Ha akarnám, se tudnám elfelejteni azt a napot. Én: Hát, ezeket személyesen is ideadhattad volna. Jó lett volna látni téged.
Chase: Nekem már az is elég volt, hogy láttalak mosolyogni. Én: :) Köszönöm a virágot, nagyon tetszik!
Chase: Mi a szülinapi program? Én: Este vacsora a családoddal, aztán filmezés otthon. Hivatalos vagy, tudod.
Chase: Meglátom, mit tehetek. A válasz nem volt nemleges, de igent sem mondott, úgyhogy próbáltam nem elszomorodni miatta. Ez a sejtelmes dumálás volt az egyik védjegye. -
Azta, Harper! - suttogta Bree.
-
Mi van?
-
Eleve sugárzol, mióta kismama vagy, de most, hogy SMS-eztél a
bátyámmal, úgy ragyogsz, mint a nap!
-
Honnan tudod, hogy ő írt? - kérdezem zavartan.
Hunyorogva nézett rám, és felhúzta a szemöldökét. -
Mint már mondtam, ragyogsz, mint a nap.
Meglökte a térdemet, aztán az órára koncentrált. Még egyszer utoljára a virágokra mosolyogtam, majd igyekeztem példát venni Breeről. Az órának hamar vége lett, aztán elmentünk ebédelni a többiekkel. Chase nem volt ott, Brandon viszont igen. Úgy nézett rám, mint aki szellemet lát. A fiúk megölelgettek, és Brandontól is kaptam egy kínos ölelést, de aztán ledermedt, és lassan hátralépett, közben végig a hasamat bámulva. Az utolsó ultrahangnál számomra teljesen valóságossá vált az egész, de Brandonban nyilván most tudatosult igazán, miután meglátta a kidomborodó pocakomat. A gyomrom görcsbe rándult, a szívem pedig iszonyúan fájt, amikor az elveszített szerelmünkre gondoltam, de tudtam, hogy ezen túl kell lépnem. Én szúrtam el, de nem ragadhatok bele az önsajnálatba, hogy nyugodtan élhessem az életem. A lányok akkor érkeztek meg, amikor mi már leültünk, és bár Brandon végig a hasamat eltakaró asztalt bámulta, a többieknek semmi nem tűnt fel. Mivel az étterem, ahová vacsorázni mentünk, nagyon közel volt a campushoz, ebéd után beültünk Breevel a közeli teázóba, és megírtuk a házink nagy részét, mielőtt elindultunk a családi programra. Hatkor találkoztunk az étterem előtt. Bent próbáltam jól érezni magam annak ellenére, hogy Chase nem jött el. Claire vicces történeteket mesélt a két terhességéről meg Breanna és Chase kicsi kori csetlésbotlásáról. Pukkadoztunk a nevetéstől, és a könnyeinket törölgettük, amikor a pincér kihozta a számlát. A telefonomra néztem, és csalódottan láttam, hogy még mindig semmi hír Chase-ről. Claire meghívta vacsorára, de ő határozottan visszautasította a meghívást. Nem értettem. A tegnapi találkozásunk alapján arra számítottam, hogy pozitív
fordulatot vesznek a dolgok, a mai virágcsokor után pedig egyenesen biztos voltam benne. Borzasztóan elszomorodtam, de próbáltam mosolyogni azok kedvéért, akik körülvettek, és szerettek. Nem lehettem túl meggyőző, mert Claire az asztal fölött átnyúlva szomorú arccal megfogta a kezem. -
Kicsikém, kérlek, ne aggódj miatta! Minden rendben lesz, biztos
vagyok benne. Ezúttal senkin nem azt láttam, hogy ezt el is hiszi. Bólintottam, és kényszeredetten elmosolyodtam. -
Megyünk filmezni?
Néhány pillanatig csak néztünk egymásra, aztán felálltunk, és elindultunk haza. Bree egyik karjával átkarolva éppen azt ecsetelte, mekkora szemét ez a Chase, amikor a házba lépve mindenkinek elakadt a lélegzete. Narancs és fehér liliomok borítottak minden asztalt, szekrényt és pultot. Chase. Széles mosollyal kerestem az előszobában, az étkezőben és a nappaliban, Robert pedig elismerően fütyült egyet, és bezárta az ajtót. A mosolyom azonnal lelankadt, amikor meghallottam Chase-t a másik szobából. -
Ezt nem hiszem el, bazd meg! Miért nem voltatok képesek elmon-
dani? - Chase hangjától zengett a ház, ahogy a konyhából bejött a nappaliba. - Hol van? Esküszöm, megölöm! Magas, izmos testével, tetovált karjaival és dühös arckifejezésével tényleg úgy nézett ki, mint aki ölni tudna. Bree karjába kapaszkodva ijedten hátrálni kezdtem, és nekiestem anyának, akit magammal rántottam a földre. Életemben először féltem Chase-től, de még ekkor is tiszta libabőr lettem tőle. -
Chase! - kiáltott fel Robert, és elénk lépett. - Nyugodj meg, mi a
baj? -
Láttam a könyveket és a kibaszott ultrahangos képeket!
Ijedtemben összerezzentem. Basszus, ennek nem így kellett volna történnie. Mivel hónapok óta nem jött haza, ezért mindent kint hagytunk a konyhaasztalon. Robert karba tett kézzel kérdezett vissza. -
És?
-
És?! APA! Breet felcsinálták, te meg annyit mondasz rá, hogy
„és”!? Bree felnevetett, és karba tett kézzel előrelépett. -
Ugyan, bratyó! Nem vagyok olyan hülye, mint te! És én nem
vagyok terhes! -
Breanna! - sziszegte Claire összeszorított foggal, és bűnbánóan
nézett rám, amiért a lánya ezt mondta, de tudtam, hogy igaza van. Mellesleg Bree nem nekem akart beszólni ezzel. Chase az egyik ultrahangos képet Bree arcába nyomta. -
Akkor ez mégis mi a franc?
Bree mellé léptem, kivettem a képet Chase kezéből, és a remegésem visszafojtva próbáltam nyugodt hangon megszólalni. -
Ez az enyém, Chase.
Néma csend lett a házban. Chase arca azonnal megenyhült, amint rám nézett, de amikor felfogta, amit mondtam, döbbentté vált. Pár percig a tekintetemet fürkészte, majd hatalmas mosolyra görbült a szája. Tekintete lassan elindult lefelé, míg végül megállt a hasamon. Elkerekedett a szeme. -
Hercegnő, te terhes vagy?
-
Igen - suttogtam.
Mosolyogva a szemembe nézett, majd ismét a pocakomra. Ezúttal senki nem kapta el a kezemet, amikor a hasamhoz nyúltam, és meghatottan megsimogattam. -
Az... az enyém?
-
Hát persze hogy az.
-
Kisbabánk lesz?
-
Igen.
-
A mi kisbabánk?
A kezemben lévő fényképért nyúlt. -
Igen - feleltem mosolyogva.
Annyira gyönyörű volt a felragyogó arca, hogy azonnal potyogni kezdtek a könnyeim. -
Kisbabánk lesz!
Könnyes szemmel nevettem, és bólintottam. Chase egyik kezével a hajába túrt, és ő is nevetett. A képet nézte, aztán a hasamat. -
Annyira szeretlek - sóhajtotta, majd hozzám lépett, és megcsókolt.
Nem érdekelt, hogy az egész családja minket néz, a karjaimat átkulcsoltam a nyakán, és hagytam, hogy felemeljen a földről. A csók után letett, és elém térdelt. Megsimította a pocakomat, majd felhúzta a pólómat, és két hatalmas puszit adott a hasamra. Óriási sóhaj tört ki a mellkasomból, és Claire-re pillantottam, aki Robert karjaiba omolva zokogott. Még Bree is a könnyeit törölgette. Chase felállt, és megfogta az arcomat. -
Miért nem mondtad el?
-
Féltem - feleltem vállat vonva. - És még most is félek.
-
Nincs mitől félned - suttogta, és megpuszilta az orromat. - A
gondotokat fogom viselni. A család többi tagjára néztem. -
Megbocsátotok egy percre?
Kézen fogtam Chase-t, és felmentem vele a lépcsőn, be a szobájába. Az óta a bizonyos éjszaka óta nem jártam itt, és a szobába lépve azonnal megrohantak az emlékek. Az ágy szélére ültem, de ő magához
húzott, így az oldalához bújtam. Megfogta a kezemet, a mellkasára tette, és hol összekulcsolta az övével, hol a tenyeremet puszilgatta. -
El sem hiszem, hogy gyerekünk lesz.
Nagyot sóhajtottam. Ez volt az a pillanat, amire vártam, és amiről titkon azt reméltem, hogy valahogy megúszhatom. -
Ha már itt tartunk... Chase...
-
Ne! Kérlek, ne kezdd megint! - morogta.
-
Csak hallgass végig, oké? Huszonkét éves vagy, és még csak
most végzel az egyetemen. Nem akarom, hogy feladj mindent, ami rád vár. Ha a saját életedet akarod élni, én nem foglak megakadályozni. Csak azért, mert ez a gyerek a tiéd, még nem kötelező velem... velünk lenned. - Felültem, hogy a szemébe nézzek. - Ne értsd félre, szeretném, hogy velünk legyél. De ha menni szeretnél, én elengedlek. -
Befejezted? - kérdezte mosolyogva.
-
Igen.
-
Harper, úgy szeretlek, hogy azt el sem tudom mondani. Az egész
világ megváltozott abban a percben, ahogy találkoztunk. Még amikor tudtam, hogy soha nem leszel az enyém, akkor is képtelen voltam azt az életet folytatni, ami neked nem tetszett. Egészen máig életem legszebb éjszakája az volt, amikor azt mondtad, hogy szeretsz. Nem engedlek el többé, veled akarok lenni. Örökké. Egy napon pedig feleségül veszlek, Harper. - Egy pillanatra megállt, és mélyen a szemembe nézett. - Bármit megtennék érted. Nem tudom, mit csináljak, hogy ezt elhidd, de az egész életemet annak szentelem, hogy bebizonyítsam. -
Te feleségül akarsz venni?
-
Fogalmad sincs, mennyire.
Magához húzott, és a fejem újra a mellkasán pihent. -
Nem csak azért, mert terhes vagyok?
Finoman megcsókolt.
-
Egyáltalán nem. Oké, kicsit sokkolt a hír, de mindig is úgy
gondoltam, hogy ha egyszer családom lesz, azt veled akarom. Ez az egész ugyan korábban jött el, mint hittem, mégis elmondhatatlanul boldog vagyok. Mikor születik a kisfiunk? -
A fiunk?
-
Igen. Fiú lesz.
Nevetve a hajába túrtam. -
Október negyedikére vagyok kiírva.
Számolta magában a hónapokat, és elmosolyodott, amikor a számolás végére ért. -
Akkor még hat hónap, igaz? És jövőre halasztani akarsz?
-
Így nem tudnék visszamenni a suliba.
-
Dehogynem tudsz, én majd segítek.
-
Nem úgy értem. Tudom, hogy segítenél. - Az ajkamba harapva
hanyatt dőltem az ágyon. - Elmondtam a Parancsnoknak, hogy terhes vagyok. -
És? - kérdezte, és megsimította a kezem.
-
Hát... nem fizeti tovább a taníttatásomat, és azt mondta, hogy nem
lát szívesen a házában. Chase káromkodott egyet. -
Komolyan? Nem baj, megoldjuk. Ha be akarod fejezni az egye-
temet, akkor be fogod. Persze, be tudtam volna fejezni, de a kis Gumimaci mindent megváltoztatott. -
Nem is akarom folytatni a mostani félév után, nem ezért vagyok
szomorú. Csak utálom, hogy ilyen velem, és szörnyű érzés, hogy azt is bánja, hogy a világra jöttem. Újra magához húzott, és az oldalamat simogatta. -
Nem a te hibád. Apád egy seggfej, és bánhatja, hogy lemond egy
ilyen fantasztikus lányról. -
Attól félek, hogy te is bánod, hogy terhes lettem. Te le akartál állni,
én erőltettem. -
Azért annyira nem kellett erőltetned, én is iszonyatosan akartalak.
Bólintottam, és megsimítottam a mellkasát. -
Nem bánom, Harper, soha nem is fogom.
Jó ideig csak feküdtünk ott egymás karjaiban, időnként édes csókokat váltva. Bree egyszer csak megjelent az ajtóban, és szólt, hogy mindjárt kezdődik a film, aztán ki is ment, hogy adjon még pár percet nekünk. -
Harper, azt akarom, hogy az enyém legyél, és nem csak azért,
mert gyerekünk lesz, bár figyelmeztetlek, hogy világgá fogom kürtölni. Mosolyogva nyomott egy puszit az orromra. - És azt akarom, hogy mások előtt is együtt mutatkozzunk, hogy mindenki lássa, hogy te foglalt vagy, és hozzám tartozol. Lássák, hogy örökre hozzám tartozol. Nem kínzol többet azzal, hogy külön mész tőlem? -
És te, nem hagysz el többet?
Az ajkam fölé hajolt. -
Soha nem hagylak el, édes!
-
Akkor a tiéd vagyok.
Előrehajoltam, és megcsókoltam.
MOST, HOGY CHASE tudott a terhességről, végre minden sínre került, és a ház körül is teljesen megváltoztak a dolgok. Mindenki boldog volt, Chase naponta beugrott, és néha még arra is rávett, hogy elmenjek vele a házába, ahol találkozhattam a többi sráccal is, csak hát, ott szörnyen kényelmetlenül éreztem magam. Két alkalommal Brandon is ott volt, így megtudta, hogy elmondtam Chase-nek. Amikor először látott bennünket együtt, olyan arcot vágott, hogy majd’ belehaltam. Chase teljesen kibukott, mert hajszálon múlt, hogy nem hiperventiláltam, de nem árultam el neki, hogy mitől van. Mondjuk, nyilván vette a lapot, mert legközelebb akkor vitt a házba, amikor Brandon nem volt otthon. Nem tudom, hogy mindez idegesítette-e vagy sem, mert sosem beszélt róla, látszani pedig nem látszott rajta. Szerintem egyszerűen boldog volt, hogy végre együtt lehetünk, és a jókedvét semmi nem tudta elrontani. Én is boldog voltam, őszintén boldog. Szerettem Chase-t, és imádtam az újdonsült apuka szerepében, amibe azonnal beleszokott. Napról napra egyre jobban szerettem, ám sajnos a Brandon iránt érzett szerelmem sem csökkent, sőt, az egész olyan volt, mintha hatalmasra nőtt volna a szívem, hogy beleférjen mindkét szerelem. Vagy inkább mindhárom, ha a Gumimacimat is számoljuk. Chase sosem kérdezte, mit mondtam Brandonnak. Valószínűleg nem is akarta tudni. Mélyen legbelül ő is érezte, hogy még mindig szeretem Brandont. Talán emiatt húzott azonnal az ellenkező irányba, amint
megjelent Brandon. Jó lett volna négyszemközt beszélni Brandonnal, mert tudni akartam, hogy dolgozta fel a helyzetet, de mivel nem voltam biztos abban, hogy képes lennék végigcsinálni egy ilyen beszélgetést, inkább meggyőztem magamat, hogy ez nem jó ötlet. Amikor beléptünk az ultrahangos vizsgálóba, Chase-nek fülig ért a szája, és majd kiugrott a bőréből. Dr. Lowdry is izgatottnak tűnt a találkozástól. Mindent elmondott Chase-nek az első két alkalomról, meg arról, hogy mire lehet számítani a mostanin, és mi várható a továbbiakon. Amikor leoltották a villanyt, és elkezdődött a vizsgálat, megértettem, amit anya mondott arról, hogy kettesben akarok majd lenni Chase-szel. Ez... bámulatos élmény volt, egyszerűen varázslatos. Szinte tapintható volt a kettőnkből áradó szerelem és boldogság. Most nem csukott szemmel hallgattam a szívverést, hanem perceken át csak egymást néztük Chase-szel, miközben hallgattuk a gyerekünket. -
A baba fekvése egyelőre ennél tökéletesebb nem is lehetne, ez
egyszerűen hihetetlen! - nevetett dr. Lowdry, majd néhány kattintással készített róla pár fotót. - Ma már csak az a kérdés, hogy szeretnétek-e tudni a baba nemét, vagy legyen meglepetés? -
Én már tudom - mondtam a képernyőre mosolyogva.
Egyszerűen nem lehetett eltéveszteni. Chase felnevetett, és megszorította a kezem. -
Mondtam, édes, mondtam, hogy fiú lesz!
Mindketten a doktornőre néztünk. -
Fiú lesz, ugye? - kérdeztem.
A kép alapján olyan volt, mint egy fiú, de én nem vagyok szakértő. -
Nos, kétségtelenül kisfiúról van szó - válaszolta nevetve, majd
még néhány képet készített, amikor a baba fordult egy kicsit. Chase fölém hajolt, és finoman megcsókolt, aztán a számba suttogta: -
Szeretlek, Harper. - A hasamra pillantott, majd újra a szemembe. -
És a kisfiúnkat is. Hüvelykujjával megsimította az arcomat, és újra megcsókolt, amikor dr. Lowdry felkapcsolta a villanyt. Megkaptuk az új képeket, és elindultunk kifelé az épületből. A parkolóban Chase megragadott, magához rántott, és újra megcsókolt. Nevetve átkaroltam, ő pedig a kocsijának döntött. -
Ez... ez egyszerűen elképesztő volt! - mondta nevetve, és megint
megcsókolt. -
Annyira különlegessé tette az egészet, hogy bent voltál. Csak
azon járt az eszem, mennyire hiányoztál az első két alkalommal, mennyire hiányzott, hogy együtt éljük ezt át. Úgy sajnálom, hogy ilyen sokáig nem mertem elmondani neked. Megrázta a fejét, és kinyitotta nekem az ajtót. -
Ma nincs bocsánatozás. Szeretlek, és fiunk lesz. A mai nap mot-
tója ne a bocsánat, hanem a szeretlek legyen, oké? Mosolyogva beültem a kocsiba. Eszméletlenül boldog voltam. Útközben megebédeltünk, aztán elindultunk hazafelé. Csak azt nem értettem, miért állunk meg egy Ford márkakereskedés előtt. -
Hát ez?
-
Tudod, gondolkodtam... - kezdte, és úgy mosolygott rám, mint aki
rosszban sántikál -, hamarosan saját autóra lesz szükséged, és véletlenül tudom, hogy egy sötétített Expeditiont szeretnél. -
Chase!
-
És talán az is lehet, hogy hozattam ide egyet neked.
-
Nem, az nem lehet.
Tátott szájjal bámultam kifelé az ablakon. -
Azt mondtam, talán. Nem azt, hogy biztos - felelte vállat vonva.
A karjára csaptam, és kiugrottam a kocsiból. Ő is kiszállt, odajött hozzám, és átkarolt.
-
Ez most komoly?
-
Az. - Apró csókot lehelt a nyakamra. - De szétnézhetünk, hátha
más tetszik. -
Édesem! - Nagy levegőt vettem, és próbáltam uralkodni az
izgatottságomon. - Nekem nincs most pénzem kocsira. Oké, ez nem egészen volt igaz. Legalább heti negyven órában dolgoztam négy éven át szinte minden héten, és az ideköltözésem napjáig félretettem az utolsó vasat is, azután pedig Brandon mindig erősködött, hogy ő akar fizetni. Ennek köszönhetően megvolt még a pénzemnek legalább a kilencvennyolc százaléka. Annak ellenére, hogy a Parancsnok már nem fizetett utánam semmit, maradt pénzem befejezni az iskolát, de most, hogy babát vártam, már nem az volt a legfontosabb. Minél többet félre kellett tennem a gyerekre és egy házra. Chase-nek persze, csakúgy, mint Brandonnak, fogalma sem volt róla, hogy mennyi pénzem van, mert nem nagyon beszéltem erről. -
Neked talán nincs, de nekünk igen.
-
Bele akarsz fizetni? - kérdeztem zavarodottan.
Csillogó szemekkel rám nevetett. -
Nem erre gondoltam. Oké, figyelj, nyugodtan mondd meg, ha
neked ez túl gyors, de mivel hamarosan feleségül veszlek - egyik szemöldökét felhúzta, ezzel hangsúlyozva, hogy ez mit is jelent, nekem pedig
a
lélegzetem
is
elakadt
meg
akarom veled
osztani a
bankszámlámat, hogy használhasd a pénzemet. -
Chase, erre egyáltalán nincs szükség, és nem kell nekem autót
venned. -
Tudom, Hercegnő, de azt szeretném, ha használnád. Elég jól
keresek a szalonban, és Breevel sok pénzt kaptunk akkor is, amikor apa szülei meghaltak, úgyhogy több mint elég spórolt pénzem van arra, hogy mindhármunkat eltartsam, és hogy vegyek neked egy autót. Tényleg
nem nagy ügy. A számba haraptam, és nagyon zavarba jöttem. -
Tudom, hogy komolyan szeretnéd ezt, és nagyon jó érzés, hogy
megosztanád velem a bankszámládat. De még egyszer mondom... erre tényleg nincs szükség. Amúgy meg, ha a tiedet közösen használjuk, akkor az enyémet is közösen fogjuk. -
Nem kell, Harper. - Mosolyogva magához ölelt, de elsápadt,
amikor a fülébe súgtam, mennyi pénzem van félrerakva. - Komolyan? És ez mind abból, hogy a bázison dolgoztál? - Bólintottam, ő meg elismerően füttyentett, pont úgy, mint az apja. - Hát, ez nem semmi, bébi! Felőlem azt is lehet, hogy ezt a pénzt is berakjuk a közösbe, de jobban örülnék neki, ha azt félretennéd arra az esetre, ha valami történne, és engednéd, hogy én gondoskodjak rólad. -
Oké! - Számat a szájához nyomtam, aztán sóhajtva hozzábújtam.
-
Akkor mehetünk kocsit nézni?
Hatalmas vigyorral szökkentem egyet. -
Nem! Nem kell megnézni, tutira az Expeditiont akarom!
Chase nevetve bevezetett a bemutatóterembe, majd váltott néhány szót az eladókkal, és elő is hozták a kocsimat. Próbáltam nem visítani örömömben. Az egész autó fekete volt, fekete felnikkel, fekete bőrüléssel, és istenien nézett ki. Azonnal beleszerettem. Chase megengedte, hogy én vigyem el próbakörre, és aztán alig bírtam magammal, amikor még vagy egy órán át bíbelődtek a papírmunkával. Az állam is leesett, amikor Chase ott helyben kifizette az egészet. Tudtam, hogy több pénze van, mint nekem, de akkor is durva volt, hogy csak így kifizet egy autót. Még az eladó is csodálkozva nézett rá, amikor azt mondta, hogy most azonnal rendezni akarja. Amikor végre végeztünk, a bankhoz hajtottunk, mindenki a saját kocsijával, és Chase engedélyeztette a hozzáférésemet a számIájához, én pedig átraktam a
pénzemet az immár közös számlánkra. Szerencsére én is ugyanannál a banknál voltam, így az egész nem tartott túl sokáig. Dobtam egy hátast, amikor megláttam, mennyi pénzünk lett együtt. Teljesen irreálisnak látszott, hogy egy huszonkét és egy tizenkilenc éves fiatalnak, akiknek gyerekük lesz, de még egyetemre járnak, ennyi pénze legyen. Legyünk őszinték, sokszor az ötvenéves házasoknak sincs ennyi pénze. Ott értettem meg, hogy miért veszegethet nekem Bree Coach táskákat úgy, mintha meg sem kottyanna neki. Azért, mert szemmel láthatóan tényleg meg sem kottyant neki. Hazamentünk anyához és apához, ahol mindenkinek megmutattam az új kocsimat, aztán leültünk vacsorázni, és Chase-szel elmeséltük a reggeli vizsgálat legérdekesebb részleteit. Mindenki nagyon izgatott volt, úgyhogy ott helyben elő is vettük a babaneves könyvet, és lapozgatni kezdtük. Megjelöltük a szóba jöhető neveket. Némelyik „hipszter babanév” láttán hatalmas nevetésben törtünk ki. Úgy egy órával vacsora után Chase hátradőlt a kanapén, és átkarolt. -
Kérhetek egy szívességet? - suttogta a fülembe.
Azonnal libabőrös lettem a hangjától. -
Bármit - válaszoltam elhalóan, és a fejemet oldalra billentettem,
hogy a szájával a nyakamhoz férhessen. -
Csomagolj össze néhány napi cuccot, aztán tíz perc múlva talál-
kozunk idelent. - Szája a nyakamtól a fülemhez vándorolt, és a hangja tovább mélyült, amitől csak még szexibb lett. - Nem lesz szükség túl sok ruhára. A szemem elkerekedett, és az arcom szinte lángolt. -
Hozzád megyünk?
Kicsit zavarba jöttem, mert azóta nem voltunk együtt úgy, hogy teherbe estem, és nem szerettem volna ilyesmibe kezdeni abban a házban, ahol a volt barátom is lakott.
-
Nem. Meglepetés, nem mondhatom el.
-
Te és a meglepetéseid! - Nevetve a szememet forgattam. - Oké,
tíz perc, és készen vagyok. Felrohantam, fogtam egy táskát, és mindenféle piperét meg pár ruhát dobáltam bele. A pár ruha alatt összesen egy váltás ruhát értek. Pakoltam még alvós cuccot, bár úgy sejtettem, hogy nemigen fogom használni. Hét perc múlva már Chase kocsijában ültem. Elég hosszú volt az út, de hamar eltelt, mert végig arról beszélgettünk, hogy milyen jövőt szánunk a fiunknak. Nem hittem a szememnek, amikor Dana Pointba érve megállt egy kis éjszakai motelnél. -
Úristen - suttogtam, miközben lassan kiszálltam a kocsiból. -
Chase, én nem tudom, lehet-e még fokozni ezt a napot. Kiderült, hogy fiunk lesz, vettél nekem egy autót, közös bankszámlánk lett, és most meg ez? -
Ígérem, innentől kezdve folyton azon leszek, hogy túlszárnyaljam
ezt a napot, de ettől még azt akarom, hogy ma minden tökéletes legyen. - Felkapta a cuccainkat, én pedig követtem az épületbe. Amikor elfoglaltuk
a
szobát,
magához
ölelt.
Csodálatos
kék
szemei
megbabonáztak. - Tudom, mit mondtam korábban, de semmi nem kötelező ezen a hétvégén. Csak azt akartam, hogy legyen három éjszakánk kettesben, nem várok el semmit. -
Tudom, hogy nem, de én is akarom, Chase.
Megfogtam a pólóját, és elkezdtem lehúzni róla, amiben végül ő is segített. Amikor a póló a földre került, ujjaimmal végigsimítottam a mellkasát és a hasát, majd megálltam a nadrágjánál. Elkezdtem kigombolni, de megfogta a kezem. -
Biztosan akarod, Harper?
Nevetve a hasamra mutattam. -
Szerinted?
Chase arca elkomorodott. -
Az, hogy gyerekünk lesz, még nem jelenti, hogy bármit is kötelező
megtennünk. -
Nem úgy értettem. Igen, biztosan akarom, úgyhogy engedd már
végre, hogy azt csináljam, amit akarok. Nevetve az arcomhoz hajolt egy pillanatra, aztán újra hátrébb lépett, hogy le tudjam vetkőztetni. Amikor minden lekerült róla, fájdalmasan lassan elkezdte levenni a ruháimat. Már akkor remegtem a vágytól, amikor lehúzta rólam a rövidnadrágot. Egy ideig csak álltunk ott, és csodáltuk a másik meztelen testét, aztán lehajolt, megpuszilta a pocakomat, a tetoválást, majd felkelt, és megcsókolt. Felkapott, és az ágyra tett. Rám feküdt, és csókokkal árasztottuk el egymás testét, míg mindketten zihálni nem kezdtünk a vágytól, én pedig könyörögtem, hogy tegye meg. Lassú volt és szenvedélyes, pont olyan, mint az első két alkalom. A hétvége hátralevő része csodálatos volt, és nem csak a szexről szólt, bár mindennap megesett, hogy az édes csókok elfajultak, és végül több lett belőlük. A napok legnagyobb részét azonban egymás karjaiban, beszélgetéssel töltöttük. Beszélgettünk a külön töltött időről, a januári hétvége előtti és utáni dolgokról, a mostani kapcsolatunkról és a jövőbeli tervekről. Duzzogva vettem tudomásul, hogy máris eljött a vasárnap reggel, és csak néhány óránk van hátra. Csodálatos volt az együtt töltött idő, és még nagyon nem akartam, hogy véget érjen. -
Akár minden hétvégén megismételhetjük, ha szeretnéd - mondta
Chase, és megpuszilta a homlokomat, meg végigsimított a hajamon. -
Csábító ajánlat, de akkor elveszítené a varázsát. Úgy már nem a
tökéletes romantikus hétvége lenne, hanem csak egy szokásos hétvége kettesben. -
Igaz, de én még annyira maradnék.
Aprót sóhajtva felültem az ágyon, hogy az elbűvölő szemébe nézzek. -
Én is, de most vissza kell térnünk a valóságba.
-
Nem most, addig még van pár óránk. - Vigyorogva hanyatt
döntött. - Biztos vagyok benne, hogy el tudjuk ütni valamivel az időt. Lélegzet-visszafojtva élveztem, ahogy a szája elindul lefelé, és szenvedélyes csókokkal halmoz el a nyakamon, a mellemen, egészen a hasamig. Egyik lábamat behajlítva lassan végigsimított a belső combomon, majd ugyanezt megismételte a másik lábamon is. Csókjai visszatértek a számhoz, majd visszafojtott nyögés közepette belém hatolt. Átkarolt, és még közelebb húzott magához. Ritmusos mozgásba kezdtünk, élvezve az együttlét utolsó perceit. Utána még percekig egymás karjaiban feküdtünk, szerelmes szavakat suttogva a másik fülébe, majd végül vonakodva, de felkeltünk, és összepakoltunk.
- HERCEGNŐ, BE TUDSZ ugrani a szalonba? Az órámra pillantottam, és csücsörítve gondolkodtam. -
Alig egy óra múlva Breevel ebédelek, de egy nagyon kicsit
benézhetek. Vigyek valamit? -
Csak magadat. Brian neheztel rád, mert régen jártál itt, és van egy
új tetoválónk is, aki annyit hallott rólad, hogy szeretne megismerni. -
De hát múlt héten voltam ott! - Mindketten nevettünk a telefonba.
Brian egy másik tetováló volt, akivel azután találkoztam, hogy Chaseszel összejöttünk, és rögtön azzal viccelődött, hogy a gyerek valójában az övé, Chase pedig azt sem tudja, mit beszél. Ő volt Chase egyik legjobb haverja a szalonban, és miután megismertük a bombázó feleségét, Marissát, elmentünk néha erre-arra négyesben. Még Marissá is érdeklődött, hogy mi újság a babával. - Most indulok, pár perc, és ott vagyok! -
Szeretlek.
-
Én is szeretlek, Chase.
Megtorpantam, amikor beléptem, és láttam, hogy egy idősebb nő ül Chase pultján, és flörtöl vele. Nagyokat nevetett, a keze Chase karján volt, a lábát pedig úgy lóbálta, hogy minden lendítésnél végigsimította vele Chase vádliját. Amikor Chase meglátott, úgy ragyogott fel az arca, mintha a világ legcsodálatosabb emberét látná, én pedig zavarba jöttem, mert egyáltalán nem olyan arcot vágott, mint akit rajtakaptak. Gyere ide, édes! - Amikor közelebb léptem, átölelt és lágyan megcsókolt, aztán a nőhöz fordult. - Harper, ő itt Trish. Trish, ő itt a gyönyörű Harper. -
Nagyon örülök, Trish - szóltam kezet nyújtva. Komoran, össze-
húzott szemmel néztem rá, amikor láttam, hogy nem hajlandó velem kezet fogni, sőt, még köszönésre sem méltat. Gonosz vigyorral az arcán feltűnően végigmért, de továbbra sem szólt. - Vagy talán mégsem motyogtam, és leengedtem a kezem. Az a nap jutott eszembe, amikor Chase és Carter találkozott, de Chase most nem figyelt rám, mert a mögöttem álló Jeffhez beszélt. Egy utolsó pillantást vetettem Trishre, aztán a fiúkhoz fordultam. Ha tippelnem kéne, a húszas éveiben lehetett, és elképesztően gyönyörű volt. Olyan, mint valami tetovált címlaplány, és ha nem ért volna Chase-hez, akkor is kényelmetlenül éreztem volna magam mellette. Épp Jeffet öleltem meg, amikor a hátsó szobából kiáltást hallottam. -
Megjött a kismama?
Chase és én felnevettünk, Brian pedig előjött, megölelt és hatalmas puszit adott az arcomra. Hol jártál? Hát már rejtegeted előlem a fiamat? -
Soha! Különben miért lennék most itt? - kérdeztem a pocakomat
simogatva. -
Mizu, BJ? - simogatta meg Brian a hasamat, aztán viccelődve
belebokszolt Chase karjába. -
Milyen BJ? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-
Hát Brian Junior! Ez lesz a neve!
Chase, Jeff és én nagyon nevettünk. -
Marissával beszéltél már erről? Szerintem egy Brian is bőven elég
neki! - viccelt Chase, aztán magához húzott, átölelt és megpuszilta a nyakamat. Na, erre varrjál gombot, Pin-up Barbie! Egy darabig még beszélgettünk így négyen, de aztán Briannek és Chase-nek is vendége jött. Megfordultam, és láttam, hogy Trish egy tapodtat sem mozdult Chase pultjáról. Mindenképpen indulnom kellett, úgyhogy odaléptem, és próbáltam kedves lenni. -
Örülök, hogy találkoztunk, biztos látlak még itt.
Kezet nyújtottam neki, de megint csak nem mozdult. -
Gondoskodni fogok róla, hogy mindene meglegyen a barátodnak,
amikor nem vagy itt. - Kihúzta magát, és még jobban mosolygott. - Hé, Chase, igazán nagyszerű csajszit fogtál ki magadnak! -
Ugye? Maradsz nézni, édes?
Összeszorított foggal Chase-re néztem. -
Nem. Elígérkeztem Breenek, úgyhogy otthon találkozunk.
-
Oké, akkor kikísérlek. - A vendég még mindig az egyik albumot
lapozgatta, úgyhogy átkarolt, és kisétáltunk. - Örülök, hogy eljöttél, mindenki hiányolt. Bólintottam, és a kulcsomért nyúltam. -
Minden rendben?
-
Nem igazán. Nincs rendben. - Vettem egy nagy levegőt. - Nem
tetszik nekem ez a Trish. Soha, egyszer sem mondtam Chase-nek vagy Brandonnak, hogy
valamelyik lány barátjukat nem szeretem. Persze, féltékenykedtem, amikor fürtökben lógtak a csajok Brandonon, de általában csak odamentem, és leállítottam őket. Az amandás fényképes történet más tészta volt, de egyik fiúnak sem mondtam soha olyat, hogy ezzel vagy azzal ne találkozzanak, mert tudtam, hogy fordított esetben ők is hiába mondanák ezt nekem. Carter remek példa volt erre. Semmi értelme így viselkedni. Ráadásul csak kimutatod, hogy bizonytalan vagy. Ezt a nőt viszont máris ki nem állhattam. -
Mi? Trish remek csaj, miért nem szereted?
-
Talán mert nem volt hajlandó kezet fogni velem, vagy mert
közölte, hogy ő majd „gondoskodik” rólad, amíg én nem vagyok itt. Chase felnevetett, és magához húzott. -
Jaj, Hercegnő, csak viccelt veled. Nincs miért aggódnod, Trish
meleg. -
Tuti, hogy nem az.
-
De igen, az. Tegnap mondta.
-
Oké, Chase! - A fejemet rázva megöleltem. Komolyan beveszi
ezt? Felismerem, ha valaki nyomul valakire, és pontosan tudtam, mit ért az a nő a kis megjegyzése alatt. Ha viszont Chase el akarja hinni, hogy meleg, akkor legyen. - Tényleg mennem kell. Szeretlek. Találkozunk otthon. Finoman megcsókolt, aztán kissé hátrahajolt, hogy a szemembe tudjon nézni. -
Ne aggódj, édes! Én is szeretlek.
Egész úton morogtam magamban. Breenek szóról szóra mindent elmeséltem, és ő azonnal kurvának nyilvánította a pin-up girlt, és azt mondta, hogy vissza kellene nézni máskor, vajon akkor is olyan lesz-e. Én csak mosolyogtam a legjobb barátomra. Csodálatos érzés volt, hogy ő mindig támogat. Épp próbáltam nem megfulladni a teámban, miközben
Bree történeteit hallgattam arról, hogyan kellene megverni Trisht, amikor Derek, Zach és Brandon lépett a kávézóba. Megrendelték a kajájukat, és míg várták, hogy kihozzák, megláttak minket, így odajöttek köszönni. Zach és Derek mindkettőnket megölelt, de Brandon csak állt szótlanul. Egyáltalán nem akart bunkó lenni, és ha valaki akár csak egyetlen pillantást vetett az arcára, rögtön megértette, miért nem szállt be a beszélgetésbe. A szemében annyi fájdalom és vágyódás volt, hogy nézni is alig bírtam. De mégis néztem. Mintha valami balesetet láttam volna, amit nem akarnék megbámulni, de képtelen vagyok levenni róla a szemem. Kinyitotta a száját, de végül egyetlen szó nélkül a pulthoz sétált, átvette a kajáját, és kiment. Derek szomorúan rám mosolygott, puszit nyomott a homlokomra, aztán követte Zachet Brandon után. -
Még most is szereted - jelentette ki Bree, amikor a fiúk kimentek.
Ránéztem, és attól féltem, hogy haragszik, de ő csak átnyúlt az asztalon, és megfogta a kezem. -
Semmi baj, Harper, senki nem várta tőled, hogy kiszeress belőle.
Nehéz dolgok ezek. -
Gyűlölöm, amit tettem, Bree.
Bólintott, és megsimította a kezem. -
Még mindig annyira szereted, mint a szakítás előtt?
Hazudhattam volna, de előbb-utóbb úgyis rájött volna, ráadásul nem érdemelt több hazugságot tőlem. -
Jobban. Sokkal jobban.
-
De Chase-t is szereted, igaz? - Amikor bólintottam, közelebb
hajolt. - És boldog vagy vele? -
Az vagyok, Bree. De nem tudom, miért vannak így ezek, annyira
kusza ez az egész. -
Nem baj, Harp! Azt hiszem, kezdelek végre megérteni, és saj-
nállak, amiért ilyeneken mész keresztül. Hatalmas szarba keveredtél, de minden tőled telhetőt megteszel, hogy normálisan rendeződjenek a dolgok. - Szólni akartam, de megállított. - Tudom, hogy szereted Chaset, és tudom, hogy nem csak kihasználod. Ez fel sem merült bennem, csak látni akartam, hogy reagálsz a kérdéseimre. Tudom, hogy boldog leszel a bátyámmal, és tudom, hogy jobban szereted majd, mint bárki más. De azt is tudom, hogy sosem leszel túl Brandonon. Mindannyian tudjuk... Chase is. Az emberek szerelembe esnek, aztán kiszeretnek egymásból, de néha több emberbe is szerelmesek maradnak életük végéig. Nálad két hatalmas szerelemről van szó, és mindegy, melyiket választanád, sosem tudnád túltenni magad a másikon. -
Szerinted rossz ember vagyok?
Mert annak éreztem magam. -
Egyáltalán nem. És nem is kellene annak érezned magad - nézett
rám egyik szemöldökét felemelve. Túlságosan is jól ismert.
KÖVETKEZŐ
ESTE
a konyhaasztal körül ültünk, és gyümölcsöt ettünk.
Bree arról mesélt, hogy milyen őrült asszonyt látott a belvárosban, amikor Konraddal sétáltak. Chase felnevetett, és megkérdezte Breetől, hogy adtak-e pénzt a táncoló hajléktalannak, amikor valami furát éreztem. Az egész testem ledermedt, és a hasamra pillantottam. -
Viccelsz? Hát persze hogy adtunk! Haláli volt a nő, megérdemelt
egy kis lóvét. Bree felpattant a székből, és megpróbálta utánozni a táncot. Chase megint felnevetett, és újra éreztem azt a furát. Ismét ledermedtem, a hasamra pillantottam, majd a többiekre. Nem tudom, miért hittem, hogy ők is érzik ezt a valamit, de senki nem foglalkozott velem. A kerek pocakomat bámultam, és csak fél füllel hallgattam, amit Robert mondott.
Amint Chase megszólalt, megint jött kétszer az a fura. A szavam is elakadt, és Chase-ért nyúltam. -
Jól vagy? - kérdezte mindenki egyszerre.
-
Chase, mondj valamit - suttogtam, és a szememet le sem vettem
a hasamról. Felém hajolt, és próbált a szemembe nézni. -
Édes, mi a baj?
Nagy levegőt vettem, aztán kitört belőlem a nevetés. -
Rúgott! Mindig rúg egyet, ha beszélsz!
Chase azonnal felpattant a székből, elém térdelt, és kezeit a hasamra tette. A pocakomhoz hajolt, és lassan beszélni kezdett a babához. Újabb rúgást éreztem, Chase pedig felkapta a fejét, és elkerekedett a szeme. -
Úristen!
Megint a hasamat figyelte, és tovább beszélt hozzá. Nagyokat nevetett, amikor megérezte a rúgásokat. Eztán egymás után mindenki a hasamat simogatta, és mire Chase megint sorra került, már csak egy rúgás jött. -
Szerintem most fordult egyet. - Fogalmam sincs, miért, de sut-
togtam. Talán, mert jó ideje csak Chase beszélt, és ő is halkan, és nem akartam megtörni a csendet. - Ez hihetetlen volt! - mondtam nevetve, amikor Chase felkelt, és megcsókolt. -
Elképesztő! - suttogta, és újra megcsókolt.
Amikor másnap reggel elmeséltük dr. Lowdrynak, felhúzott szemöldökkel nézett ránk. -
Azt mondod, mindenki más is érezte?
-
Igen - válaszoltuk egyszerre még mindig mosolyogva.
-
Bocsánat, elsőre nem akartam elhinni. Harper, a kismamák
általában a tizenötödik hét környékén kezdik érezni a baba mozgását, de akik az első gyermeküket várják, sokszor még a huszadik héten sem
éreznek semmit. Te most a huszadik hetedben vagy, ugye? -
Bólintottam, ő pedig folytatta. - Akkor ez pont a terv szerint halad,
de a baba mozgását általában még legalább két és fél hétig csak az anya szokta érezni. -
Uh. - Chase-re pillantottam, majd újra a doktornőre. - Az baj?
-
Nem, nem. Egyáltalán nem baj, csak egy kicsit korai, ennyi.
Nézzük meg ultrahangon, és ellenőrizzük a méreteket. - Az ultrahangnál megmérte a babát, aztán újramért mindent. - A baba nagyjából tizenkilenc centi, de inkább húsz. -
Az jó?
Fogalmam sem volt, az jó-e vagy sem. -
Olyan tizennyolc centisnek kellene lennie, szóval, úgy néz ki, elég
gyorsan fejlődik. Majdnem két héttel előrébb van, mint kellene. -
Dr. Lowdry a számítógéphez ment, és ellenőrzött néhány dolgot.
-
A legutóbbi alkalommal pont akkora volt, amekkorának lennie
kellett - mormogta, leginkább magának. -
Nem akarok faragatlan tűnni - szólalt meg Chase, és megszo-
rította a kezemet -, de a frászt hozza ránk. Az baj, ha gyorsabban fejlődik, mint az átlagos babák? -
Nem, dehogy, nem ezt mondtam! A baba tökéletesen egészsé-
ges. Ez csak annyit jelent, hogy Harper talán egy kicsit korábban fog szülni. Attól nem tartok, hogy a baba túl hamar megszületik, de persze, továbbra is figyelemmel kísérjük a növekedését. Két lehetőséget látok. Az egyik, hogy egy idő után ágynyugalmat rendelek vagy korábban befektetem a kórházba Harpert, de ez nem jelent semmi rosszat, ha a baba teljesen fejlett. A másik, hogy az eredetileg kiírt napon Harper jó nagy babának ad életet. Bármelyik is történik, nincs min aggódni. Mindketten megkönnyebbülten lélegeztünk fel, aztán hazavittük az új képeket anyának és apának. Kicsit nézegettük a babaneves könyvet,
aztán inkább hagytuk. Még mindig volt tíz név a listánkon, de Chase azt mondta, hogy várjuk meg, amíg megszületik, a baba, és akkor döntsünk. A karjai között megnéztem egy filmet, de aztán mennie kellett dolgozni, úgyhogy én is elmentem, hogy vacsorát hozzak mindenkinek. Chase azt mondta, hogy hajnal kettő előtt biztosan nem ér haza, úgyhogy vacsora után Breevel, apával és anyával voltam egy kicsit, aztán lefeküdtem, még mielőtt Chase hazaért.
A
KÖVETKEZŐ VASÁRNAP
volt a diplomaosztó, úgyhogy a srácok péntekre
hatalmas búcsúbulit szerveztek Chase házába. Chase azt mondta, hogy velem marad a szüleinél, mivel én nem terveztem elmenni, de én szinte kirugdostam otthonról, mondván, hogy ez gyakorlatilag az utolsó alkalma együtt bulizni a fiúkkal, mielőtt mindenki hazaköltözik. Breevel kicsit egyszerűbb volt a dolog, hiszen ő eredetileg is azt tervezte, hogy az egész hétvégét Konraddal tölti, mielőtt hazaköltözik Oregonba, de azért ő is nyaggatott, hogy menjek már velük. Anya szerencsére megértette, miért akarok otthon maradni, és azt is támogatta, hogy Chase-éket viszont elküldöm. Elég furcsa lenne öt és fél hónapos terhesen beállítani egy buliba, ahol mindenki részeg, és egész este ivós játékokat játszik. Tudtam, ha elmennék, Chase és bree egész este engem őrizne, és szerettem volna, ha élvezik is ezt az estét. Mikor végre elmentek, anyával és apával rendeltünk mexikói kaját, aztán kényelmesen elhelyezkedtünk
a
kanapén,
hogy
filmezzünk,
miközben
a
kis
Gumimacim táncra perdült, és hülyére rugdosott. Általában csak akkor mocorgott, ha Chase beszélt hozzá, és sokszor olyankor is csak fordult egyet, de a mexikói kajától teljesen felpörgött. Az elmúlt hetekben egyre erősebbek lettek a rúgások, és alig volt olyan, hogy ne érezte volna a mozgolódását az is, aki a kezét a hasamra tette. Épp végeztünk a második filmmel, amikor SMS jött Breetől.
Breanna: Izé... az a csaj, akivel Chase együtt dolgozik... hogy is hívják? Trick, Trixie, Trampli? Én: LOL! Trish... mi van vele?
Breanna: Épp most jött meg. Én: Basszus, komolyan? Ki nem állhatom. Mit keres egyáltalán egy egyetemistabulin? És ki hívta meg?
Breanna: Ja, én sem értem. Szerintem Chase volt. Én: Remek. Tartsd szemmel azt a picsát, és szólj, ha van valami!
Breanna: Úgy lesz! Ha gondolod, még mindig átjöhetsz... Én: Nem, most készülök elaludni. Mellesleg nem akarom, hogy Chase azt gondolja, nem bízom benne. Benne bízom, csak a csajban nem.
Breanna: Oké, írok, ha van valami fejlemény. Jó éjt, szeretlek.
Én: Én is, köszi.
Jobban zavart a dolog, mint szerettem volna, de eszemben sem volt számon kérni Chase-t, hogy miért hívta meg, végül is ezekre a bulikra nem csak a San Diego hallgatói jártak. Ugyanakkor meg, Chase szerint a csaj huszonnyolc volt, és Chase azt is tudta, hogy nem szeretem. Már említettem, hogy nem vagyok az a típus, aki nem engedi a pasijának, hogy lányokkal is barátkozzon, ráadásul Chase-nek amúgy is sok lány barátja volt. Mondjuk, azok mind pontosan tudták, hogy velem van, és nem próbálkoztak nála azóta, hogy kiderült a terhességem. Trisht viszont szemmel láthatóan nem érdekelte sem az, hogy már foglalt, sem az, hogy hamarosan gyereke születik. Minden ok nélkül írogatott neki az éjszaka
közepén,
és
valahányszor
bementem
Chase-hez
a
munkahelyére, Trisht mindig ott találtam nála, amint nevetgélve és a karját simogatva kokettált vele, még akkor is, amikor éppen vendég várt rá. Arról nem is beszélve, hogy minden este áthívta őt vacsorára Chase mindig nemet mondott -, és az új tetkóit csakis Chase csinálhatta meg. Chase az egészre csupán annyit mondott, hogy Trish is csak olyan, mint a többi srác, de én nő vagyok, és pontosan tudtam, hogy nem leszbikus, ahogy azt is, hogy mit akar, és ez rohadtul idegesített. Aznap éjjel alig aludtam. Annak ellenére, hogy megígérte, Chase végül mégsem jött haza, így egyrészt kényelmetlenül aludtam, másrészt izgultam, mert nem tudtam, mi van vele, de legfőképp, nem jött haza. Na, nem mintha nem maradt volna néha a másik házban, de szinte minden este egymás karjaiban aludtunk el, itt vagy ott. Az esetek túlnyomó többségében inkább itt, mert még mindig kényelmetlennek éreztem Brandon előtt vele lenni, de azért néha csak előfordult, hogy Chase házában aludtunk, mindig ügyelve arra, hogy Brandonnal ne
találkozzunk. Győzködtem magamat, hogy ez mégiscsak Chase utolsó estéje volt, és talán ivott egy kicsit, aztán meg nem akart részegen autóba ülni. Mellesleg nem is kell mindenről beszámolnia nekem, csak hát ezúttal nagyon zaklatott voltam, mert tudtam, hogy Trish is ott volt a buliban. Bree nem írt, ami jót jelentett, de nem nyugtatott meg teljesen. Lezuhanyoztam, elkészültem, reggelit készítettem és a babanevek listáját szűkítgettem, de még mindig csak reggel hét volt. Mikor Chase írt, megkönnyebbültem sóhajtottam, és haragudtam magamra, amiért feleslegesen izgultam. Chase: Szia, gyönyörűm! Gyere át, van egy meglepetésem. Én: Meglepetés? Tényleg?
Chase: ;-) Igen, siess! A szemöldököm ráncolva a képernyőt néztem. Chase sosem írt smiley-kat. Megráztam a fejemet... tiszta paranoiás vagy, Harper. Meg kellett
nyugodnom,
vagy
beleőrülök.
Elővettem
a
kocsikulcsot,
bepattantam az Expeditionbe, és elindultam a házához, hogy megtudjam, mi a meglepetés, és hogy miért van ébren ilyen korán reggel. Próbáltam csendben beosonni a szobájába, nehogy felébresszek valakit, de Brandon mély hangja megállított. -
Szia, Harper, hol voltál tegnap este?
Megfordultam. A konyhapulton ül, kezében egy kávésbögrével. A szívem majd kiugrott, amikor belenéztem a szürke szemeibe. A karjaiba
akartam bújni, és vissza akartam kapni az elmúlt öt hónapot. -
Hát... gondoltam, kicsit fura lenne, tekintve, hogy... - Egyik
kezemmel megsimítottam a hasam. -
Oh, igen. - Le sem vette a szemét a kerek pocakomról. - Azt
hiszem, igazad van. Hogy vagytok? -
Jól - mondtam halkan, és figyelmesen fürkésztem az arcát, amikor
a következő szavakat kimondtam. - Kisfiú lesz. Amikor karácsonykor Arizonában voltunk, egyik nap az anyukájával mezítláb sütögettünk a konyhában. Brandon azzal piszkált, hogy már csak az hiányzik, hogy terhes legyek, akkor tökéletesen idilli lesz a kép. Felé hajítottam egy sütőkesztyűt, de ő elhajolt, aztán felvette, odahozta hozzám, átkarolt, és hatalmas puszit nyomott a nyakamra. Azt mondta, hogy csak viccelt, de ha valaha gyerekünk születik, reméli, hogy fiú lesz, és elnevezheti az apjáról. Akkor még nem álltam készen arra, hogy házasságról beszéljünk, de megígértem neki, hogy amilyen hamar lehet, szülök neki egy fiút. Csak úgy ragyogtak a szemei, amikor elnevette magát. A szívem is elszorult, amikor most eszembe jutott ez az emlék. Nagyot sóhajtva becsukta a szemét. Talán neki is pont ez jutott eszébe. -
Az... az tök jó. Örülök nektek.
A kis Gumimaci ebben a pillanatban fordult egyet, és jókorát rúgott belém. Megtorpantam, és a hasamhoz kaptam. Ez volt az első olyan rúgása, ami fájt. Brandon leugrott a pultról, és odarohant hozzám. -
Jól vagy? Mi történt?
Nevetve legyintettem. -
Minden oké, csak pont rúgott egyet, és váratlanul ért.
-
Nem gondoltam, hogy már ilyenkor ekkorákat rúgnak.
Oldalra billentett fejjel rámosolyogtam. Fogalmam sem volt, honnan
tudja, hogy ilyenkor még tényleg nem szoktak. -
Az orvos szerint nem túl gyakori, hogy a babák ennyi idősen ilyen
sokat mocorogjanak, de azt mondta, hogy egészséges, és gyorsan fejlődik, úgyhogy nincs gond, csak valószínűleg hamarabb megszületik. De te ezt honnan tudod? Ártatlanul rám mosolygott, és lehajtotta a fejét. Olyan furcsa volt egy férfit így látni. -
Utánanéztem.
Szívmelengető érzés volt, ahogy ezt mondta. -
És azt honnan tudtad, hogy hány hetes vagyok?
-
Hallottam, ahogy Chase elújságolta Bradnek, hogy mikorra vagy
kiírva. Szomorúan nézett rám, amikor a kis Gumimaci megint rugdosni kezdett. -
Oh, megint csinálja!
Elkaptam Brandon kezét, és a hasamra tettem. Fogalmam sincs, miért csináltam, nem volt fair dolog ezt tenni vele. Magamban nagyot káromkodtam, amiért önkéntelenül is megint fájdalmat okoztam neki, de ő ragyogó szemekkel mondta, hogy érzi. Pár percig csak álltunk ott némán, amikor eszembe jutott, hogy Chase vár, és akár meg is láthat minket. Nem zavarta, ha a lakótársai vagy a munkatársai a hasamat simogatták, de attól tutira dobott volna egy hátast, ha meglátja, hogy Brandon teszi ugyanezt. Lassan hátraléptem, de közben végig rá mosolyogtam, hogy ne tűnjek tapintatlannak. -
És te mit csinálsz ilyen korán ébren?
Pislogott párat, és végre levette a szemét a hasamról, majd a bögréjéért indult. -
Nem tudtam aludni, úgyhogy kimentem szörfözni.
-
Voltak jó hullámok?
-
Elment - felelte vállat vonva. - Te? Kit keresel? Azt hittem, Chase
hazament tegnap este. -
Nem, végül itt maradt. Nemrég írt SMS-t, hogy jöjjek át. Szerintem
lassan megyek is, szólok, hogy itt vagyok. A szakítás óta alig néhány szót váltottam Brandonnal, és legszívesebben ott maradtam volna, hogy még órákig beszélgessünk. Annyi mindent akartam mondani neki. Lassan bólintott, és rám mosolygott. -
Jó volt látni, Harper.
-
Téged is. - Elindultam a folyosón. Visszapillantva megláttam,
ahogy szomorú arccal engem néz. Ugyanezzel a fájdalmas tekintettel nézett rám, valahányszor találkoztunk az elmúlt néhány hónapban. Brandon, én sosem akartalak megbántani, remélem, tudod. Chase szobájához siettem, és próbáltam benyitni, de az ajtó zárva volt, úgyhogy kopogtam, majd vártam néhány másodpercig, és hallgatóztam, hogy van-e bent mozgás. Semmit nem hallottam. Gondoltam visszaaludt, mert olyan sokára értem ide. Nagyot sóhajtva visszamentem a konyhába. Brandon épp elmosta a bögréjét, és a szobájába indult, amikor meglátott. -
Hát te?
-
Be van zárva az ajtaja, szerintem visszaaludt.
-
Oh. - A folyosóra pillantott, amelyiken az ő szobája is volt, majd
vissza rám. - Csináljak neked reggelit? Ráérek. - Nem kell, ettem már. Szerintem csak... Kinyílt Chase szobájának az ajtaja, nekem pedig az állam is leesett, amikor megjelent Trish egy szál bugyiban és Chase kedvenc koncertes pólójában. A szemét dörzsölgette, aztán nagyot nyújtózkodott, és a póló még fentebb csúszott. -
Ki kopogott? - kérdezte félrészegen.
Atya! Úr! Isten! Nem hiszem el, hogy most jött ki Chase szobájából. Brandonra pillantottam, aki dühtől vörös arccal bámult Chase szobája felé, aztán Trisht félrelökve bementem a szobába most, hogy már nyitva volt az ajtó. Chase egy szál bokszerben aludt. Kinyújtott karral terült el az ágyon, Trish akkor kelhetett ki mellőle. A lélegzetem is elakadt, és egyik kezemmel az ajtóba, másikkal a kilincsbe kapaszkodtam, hogy el ne essek. -
Harper? - szólalt meg Brandon a hátam mögött.
Megfordultam, és amint ránéztem, megindultak a könnyeim. Bántottam őt, megcsaltam és összetörtem a szívét, pedig ő soha semmi rosszat nem tett velem. Ugyanakkor meg itt a barátom, aki a születendő gyerekem apja, és aki egész éjjel egy másik nővel volt. Azt vártam, hogy Brandon gúnyosan elmosolyodik, és a képembe vágja, hogy ez a karma, és megérdemlem. De ehelyett aggódva nézett rám, Chase-re pedig úgy, mint akit ott helyben meg tudna ölni. Kiszaladtam a szobából, végig a folyosón, és megláttam Breet. A nappaliban volt Konraddal, látszott rajtuk, hogy most keltek fel, és nem értik, mit keres Trish a konyhában. Bree még jobban meglepődött, amikor megjelentem, mögöttem Brandonnal. Egy pillanat múlva elkerekedett szemmel fordult újra a konyha felé. -
TE KURVA! - üvöltötte, és Trishnek rontott. Konrad az utolsó
pillanatban kapta el a kezét. - Te ribanc! Nemsokára apa lesz! Fájdalmas zokogás tört elő belőlem, amikor Trish vigyorogva nézett rám, majd Breannára. -
Me... mennem... mennem kell! - Azzal előrántottam a kulcsokat a
táskámból, de azonnal el is ejtettem. Mielőtt lehajolhattam volna érte, Brandon felkapta, és a bejárat felé vitt. A kocsihoz kísért, és kinyitotta az anyósülés ajtaját. -
Szállj be! Nem hagylak így vezetni.
-
Harper! - kiáltott Bree, amikor utolért minket. - Harper, jól vagy?
-
Szerinted? Azt mondtad, figyelni fogod!
-
Figyeltük is, esküszöm, mindketten úgy tudtuk, hogy Chase
hazament, úgyhogy mi is lefeküdtünk aludni. Az arcomat eltakarva az ülésnek dőltem. -
Annyira tudtam, hogy ez lesz!
-
Gyere, Harper, elviszlek anyáékhoz!
-
Nem lehet, Bree. Képtelen lennék most odamenni. Képtelen
lennék elmondani nekik. Kikapcsolta a biztonsági övemet, és megölelt. Az egész teste remegett a sírástól. -
El sem hiszem, hogy ezt megtörtént, Harper. Úgy sajnálom!
Esküszöm, hogy figyeltük őket, esküszöm! -
Elhiszem, Bree! Nem a te hibád. - A fejemet a vállára ejtettem. -
Mindig tudtam, hogy el fog hagyni. -
Ezért kiherélem, Harper!
Nagy levegőt vettem, és hátradőltem az ülésben. -
Hagyd abba, Bree! Ő döntött így. Hülyeség volt azt hinni, hogy
majd engem és a gyereket választja. - Bree mondani akart valamit, de közbevágtam. - Elmondanád anyának és apának? Nem tudnék most eléjük állni, és beszélni velük. -
Hová mész? - kérdezte elcsukló hangon.
-
Nem tudom. Később majd hazamegyek. Csak nem most. Nem
akarok Chase-szel találkozni. A vezetőülésen ülő Brandonra pillantott, aztán újra rám. -
Majd hívj fel! Azért, mert ő elcseszte, minket ne hagyj el! Mi is
szeretünk téged, Harper! -
Nem hagylak el titeket, ígérem, csak kell most pár óra, hogy
átgondoljam ezt. Találkozunk este! Szeretlek, Bree!
-
Én is szeretlek, Harper!
Megszorította a kezem, aztán becsukta az ajtót, és Konradhoz lépett. Még mindig folytak a könnyei. -
Brandon, kérlek, induljunk! Vigyél el valahova, akárhova!
Beindította a kocsit, és elindultunk. Alig egy háztömbnyit haladtunk, amikor megcsörrent a telefonom. Üzenetet kaptam Chase-től. Tudtam, hogy nem jó ötlet, de megnéztem az üzenetet, ám azonnal az arcomhoz kaptam a kezemet, hogy az elkeseredett zokogást eltakarjam. -
Harper?
-
Csak vezess!
Kikapcsoltam, és a hátsó ülésre dobtam a telefonom. Nagyot koppanva esett le. Hiába csuktam be a szemem, csak azok a rohadt képek lebegtek előttem. Próbáltam volna az utcán lévő házakra, fákra, lámpaoszlopokra és autókra koncentrálni, de semmi nem segített. Csak Chase-t és Trisht láttam magam előtt, ahogy Chase becsukott szemmel Trisht csókolja, és egyik kezével a meztelen mellét markolja, vagy ahogy Chase Trish nyakát csókolta, aki hátrahajtott fejjel, résnyire nyitott szájjal élvezi ezt. A kép alján nem látszott Chase alkarja és keze, de ahogy a karja Trish hasához simult, egyértelmű volt, mit simogat éppen. Hirtelen arra gondoltam, milyen ironikus, hogy most Brandon visz el a házból, miután képeket kaptam Chase telefonjáról. Csakhogy ez a mostani helyzet teljesen más volt. Brandon nem csalt meg, Amanda csak magáról küldött képeket, abban reménykedve, hogy majd szakítunk. Ezeken a mostani képeken viszont Chase aktív résztvevő volt, a kapcsolatunk pedig jóval előrébb tartott, mint akkor Brandonnal. Pár perc múlva Brandon végül megszólalt. -
Mi volt az?
Csak bámultam kifelé a szélvédőn, aztán az ablakon. Egy perc is eltelt, mire válaszoltam.
-
Fényképek. Róluk. Együtt.
Tudtam, hogy Trish csinálta a képeket, mivel látszott, hogy az ő kezében van a telefon, és azt is tudtam, hogy ő küldte el őket Chase telefonjáról, de ez nem változtatott semmin. Attól még megtörtént. Brandon jobb kezével olyan erősen szorította a kormányt, hogy az ujjai elfehéredtek, a bal kezével pedig végigsimított tüsi haján és az arcán, majd tenyerét a szája elé tette -
Nagyon sajnálom, Harper!
Nevettem egyet, és felé fordultam. -
Miért? Megérdemlem. Ugyanezt tettem veled.
-
Nem érdemled meg - válaszolta szigorúan. - Egyáltalán nem ezt
érdemled. Megállt a kocsival. -
Hol vagyunk?
Egy sziklaszirtet láttam, ami az óceánra nézett. Gyönyörű volt a kilátás, és a szirt szélén néhány pad is volt. -
Sokat jöttem ide azután, hogy kiderült a dolog rólad meg Chase-
ről. Ha nem tetszik, elvihetlek máshová is, csak nem tudtam, merre menjünk. -
Ez jó lesz.
-
Ha egyedül szeretnél kiülni, akkor itt megvárlak. Vagy ha itt bent
akarsz egyedül ülni, akkor kiszállok. -
Inkább kiülök, de nyugodtan itt hagyhatsz.
Finoman megfogta a kezem. -
Itt maradok, és szólok Breenek is, hogy tudja, hol vagy.
Amikor a lenéztem a kezünkre, gyorsan elkapta az övét, és mindkét kezét a kormányra szorította. Bólintottam, aztán kikapcsoltam a biztonsági övét, és elindultam az egyik padhoz. Csak ültem ott magamban, és csendben üvöltöttem.
Üvöltöttem Trishsel, amiért nem bírt leszállni rólunk, és mindent tönkretett. Üvöltöttem Chase-szel, amiért ezt tette a fiunkkal, amiért összetörte a szívemet és amiért elhagyott egy másik nőért, pedig megígérte, hogy soha nem tesz ilyet. De legjobban magammal üvöltöttem, mert bántottam Brandont, és mert voltam olyan hülye, hogy azt gondoltam, Chase-szel akár egy percig is működhet ez az egész. Miután elült bennem a harag, visszatért a fájdalom. A hasamat simogatva zokogtam, és megígértem a fiamnak, hogy tökéletes élete lesz. Régebben fel voltam készülve egy olyan életre, amiben Chase nincs benne, de az elmúlt két hónapban olyan meggyőzően adta a gyermekét váró apát, hogy most rettentően fájt, ha arra gondoltam, hogy végül mégis egyedül kell végigcsinálnom. Mindegy, hogy mit mondott Claire és Bree, nekik Chase a saját vérük, ő volt ott először. Nem tudtam, hogy ezek után lakhatok-e majd náluk, és egy pillanatra azon pánikoltam, vajon hová megyek majd, de aztán rájöttem, hogy ha tényleg el kell költöznöm, akkor visszaveszem a pénzemet, és abból oda megyek, ahova akarok. Meg fogom oldani, minden rendben lesz. Csak a Gumimacim és én. Addig sírtam, míg nem jött több könny. Egy ideig még elüldögéltem, tudatosítottam magamban, hogy mi is történt, és mennyire más lesz minden ezután. Aztán Brandon mellém ült, és halkan megszólalt. -
Gyere, elviszlek, enned kell valamit.
Ez komoly? Az utolsó dolog, amire gondolni tudtam, az az evés volt. -
Nem vagyok éhes.
-
Az nem baj. - Sóhajtott egyet, megfogta az arcomat, és maga felé
fordította a fejem. - De babát vársz, Harper, úgyhogy muszáj enned valamit. -
Már a házban is mondtam, hogy reggeliztem.
-
Mindjárt öt óra.
Halkan és nyugodtan beszélt. Az égre pillantottam, és a nap állását figyeltem. Igaza volt, majdnem nyolc órát töltöttünk itt. Most, hogy felfogtam, milyen sok idő telt el, hirtelen megéreztem, hogy a hátam elgémberedett, a fenekem elzsibbadt, és a gyomrom is korgott. Próbáltam felkelni, de nehezen ment, mert túl sokáig ültem egy helyben. Brandon átkarolta a derekamat, felsegített, és a kocsihoz vezetett. Elvitt Panerába, ahol beültünk egy kis kajáldába. Csendben figyelt, amíg én a szendvicsemet ettem. Már majdnem végeztem, amikor megszólalt. -
Akarsz beszélni róla?
Claire, mióta „adoptáltak”, ezerszer mondta, hogy ki kellene beszélnem magamból az érzéseimet. Szerinte egy nap az fog a sírba vinni, hogy mindent elfojtok. Eleinte csak nevettem rajta, de később egyre jobban
megnyíltam
előtte,
és
engem
is
meglepett,
mennyire
megkönnyebbültem, amikor beszéltem magamról. -
Persze, beszélhetünk. - Néhány percig csak bámultam Brandont,
aki türelmesen várt. Biztos akartam lenni abban, hogy nem bőgöm el magam az étterem közepén. Szerintem Brandon pont ezért választotta az étterem egyik eldugott sarkát. - Haragszom. Nemcsak magam miatt, hanem a gyerek miatt is. Egy dolog engem elhagyni, és másik dolog őt. Ha most azt mondaná, hogy ettől még része akar lenni a baba életének, akkor is attól félnék, hogy végül csak bántaná. Azt akarom, hogy a fiamnak olyan szülei legyenek, akik szeretik egymást, és szeretik őt is. Ezt nálad jobban senki sem érti. Brandon bólintott. -
Felzaklatott, hogy ezt tette, nem tudom, miért. Elejétől fogva
tudtam, hogy Chase-nek nem való a párkapcsolat. Az után a bizonyos hétvége után is folyton ellöktem magamtól, mert biztos voltam benne, hogy egyszer úgyis elhagyna. Attól a naptól kezdve, hogy találkoztunk,
mindig ellöktük a másikat. Aztán hosszú ideig felém sem nézett. A családja azzal nyugtatott, hogy ez csak azért van, mert veled járok, és ő nem bírja nézni, de ebben addig nem voltam biztos, amíg nem szakítottam veled, és azután sem hittem el teljesen. - A következőket talán nem kellett volna kimondanom, de ha egyszer már elkezdtem, mindent el akartam mondani Brandonnak. Amit végül meg is tettem. Azonnal megbántam, ami azon a hétvégén történt. Alig bírtam elhinni, hogy képes voltam ezt tenni veled. Szerettelek. - A hangom elcsuklott. Megköszörültem a torkom, mély levegőt vettem, és folytattam. - De őt is szerettem. Mindig is szerettem, hiába utáltam ezért magam. Persze arra vágytam, hogy tűnjön el a fejemből, a szívemből és az életemből is. Csak téged akartalak, de elcsesztem. Megragadtam a kínálkozó alkalmat vele, még akkor is, ha tudtam, hogy ez mindkettőnknek fájni fog. Amikor visszajöttél Arizonából, megfogadtam, hogy soha többé nem bántalak meg, örökké szeretni foglak, és egész életemben azért küzdök, hogy méltó legyek a szerelmedre. Sajnos, ahogy azt te is észrevetted, nem tudtam őt kiverni a fejemből. Majd beleőrültem, hogy hol rád és a közös jövőnkre gondoltam, és arra, hogy ki nem állhatom Chase-t, hol viszont úgy éreztem, hogy szeretem őt, minden gyűlöletem ellenére. De akárhogy is volt, mindig ugyanarra jutottam, hogy veled akarok élni. És kezdtem azt is felfogni, hogy csak akkor lehetek túl rajta, ha elé állok, és lezárom vele ezt az egészet. Persze közben rettegtem is attól, hogy mi lesz, ha újra találkozom vele. Brandon még mindig némán ült. A könnyeivel küszködött. -
Aztán kiderült, hogy terhes vagyok. Egyből tudtam, hogy ez a
büntetésem azért, amit veled tettem. Mintha a sors nem akarta volna, hogy megússzam. Meg kellett fizetnem azért, mert ilyen ellentmondásos érzelmek dúltak bennem. És eléd kellett állnom, elmondani. Már azt a hétvégét is alig bírtam eltitkolni előled, ezt végképp nem ment volna.
Jogod volt Chase előtt megtudni, megérdemelted, hogy azonnal szóljak, és ne magadtól gyere rá. És időt akartam hagyni neked, hogy tovább tudj lépni, mielőtt elmondom Chase-nek, és együtt kell látnod minket. -
Mindegy volt, mikor történik. - Egy pillanatra megállt, majd
folytatta. - Van valami, ami viszont már régebben elgondolkodtatott, és most, hogy elmondtad ezeket, még kevésbé értem. Nem muszáj válaszolnod, ha nem akarsz. -
Tartozom neked azzal, hogy mindenre válaszolok.
Végigsimította az arcát, majd ökölbe szorította a kezét, és a másik kezével rámarkolt. Homlokát a kezeinek támasztotta. -
Azt értem, hogy szereted Chase-t, és hogy amikor együtt voltunk,
mindkettőnket szeretted. Azt hittem, azt is értem, hogy az utolsó lépést miért nem tudtad megtenni. És szívesen vártam volna addig, ameddig csak szeretted volna, mivel elfogadtam, hogy még nem állsz készen. De aztán egyik napról a másikra terhes lettél Chase gyerekével. Vele miért álltái készen, ha velem nem? Meg aztán te továbbra sem akartál lefeküdni velem, bár Chase-szel már megtetted, és most mégis azt mondod, hogy velem képzelted el az életed, nem vele. Ezt egyszerűen nem értem. Tudtam, hogy amit ezután mondok, nagyon fog fájni neki. -
Az igaz volt, hogy nem álltam készen. De azon az éjszakán,
amikor Chase-szel megtörtént, egyszerre minden világossá vált. Emlékszem, amikor megértettem, hogy ez az, igen, miatta nem álltam készen megtenni veled. - Brandon összerezzent, és összeszorított szájjal nézett rám. - Sajnálom, Brandon! Csak próbálok teljesen őszinte lenni. Úgy sajnálom, inkább nem is folytatom. -
Ne! Folytasd! Tudnom kell. - Nézte, ahogy az arcát fürkészem, és
azt próbálom eldönteni, vajon folytassam-e. - Harper, kérlek, mondj el mindent!
Nagy levegőt vettem, és végiggondoltam, hol tartottam. -
Hát, azután, hogy visszajöttél, nem tudtam rávenni magam, hogy
megtegyem veled. Akkor már tudtam ugyan, hogy te kellesz nekem, de azt mondogattam magamnak, hogy ezt nem tehetem meg Chase-szel, és attól féltem, ha lefeküdnék veled, csak azért tenném, hogy kiverjem őt a fejemből. Ezekből persze semmi nem volt igaz, a legfőbb ok, amiért nem feküdtem le veled, az volt, hogy te még mindig azt gondoltad rólam, hogy szűz vagyok, és olyan türelmes voltál velem. Aztán az egyik éjjel végre készen álltam, de Madárijesztő felhívott, te pedig megsérültél. Ezért
voltam
olyan
mérges
odafelé.
Végre
eldöntöttem,
hogy
megteszem, és erre nem jött össze. Ezt jelnek vettem, hogy még várnom kell. Rájöttem, hogy addig nem fog menni, amíg nem tudod az igazat, de fogalmam sem volt, hogy mondjam el neked, vagy hogy egyáltalán elmondhatom-e. Aztán minden megváltozott, és többé ez mind nem számított. El kellett mondanom, mi történt, és tudtam, hogy teljesen össze fogsz törni. -
Össze is törtem.
-
Bár tudnád, mennyire sajnálom.
-
Miért mondtad most el ezeket, Harper? Mert Chase ezt tette
veled? A gyomrom is görcsbe rándult, ahogy Chase-re és Trishre gondoltam. -
Nem, régóta beszélni akartam veled, csak nem tudtam, hogyan és
mikor, ahogy azt sem, hogy hajlandó lennél-e meghallgatni, ha egyszer eléd állok. Ami azt illeti, szerintem Chase is úgy intézte a dolgokat, hogy sose fussunk össze. -
De miért? Már elhagytál miatta, és a közös gyereketeket várjátok.
Vállat vontam. Brandon is tudta jól, hogy miért, én pedig nem akartam kimondani. -
Randiztál mostanában valakivel?
-
Nem. - Fújtatott egyet, megrázta a fejét, és egy ideig a szom-
szédos asztalt bámulta, mielőtt újra rám nézett. - Valami megmagyarázhatatlan okból soha nem voltál képes felfogni, hogy milyen iszonyatosan szerettelek. -
De igen. Tudtam - feleltem halkan.
-
Soha senkit nem szerettem még így, és tudom, hogy korai volt
még erre gondolni, de biztos voltam benne, hogy egyszer feleségül veszlek. Sok lánnyal randiztam korábban, néhánnyal hosszabb kapcsolatom is volt, de a nyomodba sem ért egyik sem. Ez nem olyan, amiből az ember csak úgy továbblép, bármennyire szeretném is. - Nagy levegőt vett, az arca elkomorodott, és egy ideig csendben ült. - A mai napig csak veled tudom elképzelni az életem. Még mindig szeretlek, Harper, a gyerekkel együtt is. Miért kellett elmondania ezeket? Ez a beszélgetés soha nem jött volna jókor, de most, hogy ez történt Chase-szel, kifejezetten veszélyes volt. Véget kellett vetnem neki, különben percek kérdése volt, és újra Brandon karjaiba rohantam volna. Nem hagyhattam magam elcsábulni. Szerettem Brandont, de bántottam azzal, hogy Chase-szel voltam. Most pedig Chase bántott engem. De nem futhatok
vissza egyből
Brandonhoz, csak mert Chase kidobott. Ha ezt tenném, olyan lennék, mint valami pingponglabda, ami ide-oda pattog, mindig éppen oda, ahol kényelmesebb. -
Én is szeretlek. Remélem, egyszer egy olyan nagyszerű ember
felesége lehetek, amilyen te vagy. Te pedig iszonyatosan boldoggá fogsz tenni valakit, és tuti, hogy én utálni fogom azt a csajt, amiért megszerzett téged. - Kedvesen rámosolyogtam. - Azért jöttem San Diegóba, hogy megismerjem önmagamat, de aztán esélyt sem adtam erre magamnak. Alig néhány hete költöztem ide, amikor megismertelek, és azonnal beléd szerettem. Attól féltem, csak azért olyan erősek az
érzelmeim irántad, mert te csókoltál meg először, te voltál az első barátom, az első szerelmem... de mindketten tudjuk, hogy ez nem így van. Ami köztünk volt, az rendkívül különleges volt. És én elszúrtam. Fejest ugrottam ebbe a viszonyba Chase-szel. Ideje megtudnom, ki is vagyok valójában, hol a helyem egy kapcsolatban, mielőtt egy újabba kezdenék. Neked pedig valaki olyat kell találnod, aki jobban bánik veled, mint ahogy én tettem. Tovább kell lépned, Brandon! Felálltam a székből, és a vállamra vettem a táskámat. Brandon is felkelt, és tétován magához ölelt. Próbáltam örökre magamba szívni a meleg kezei érintését és a mellkasát, ahogy minden lélegzetvételnél megemelkedett, és az arcomhoz simult. -
Első lépésként ki kell állnom magamért. Nem futhatok el minden
és mindenki elől. Hazaviszel, ha megkérlek? Beszélni akarok anyával és apával, és szembe kell néznem Chase-szel. Ha egyáltalán ott van. Brandon szomorúan mosolyogva elengedett, aztán kikísért az étteremből. Az úton hazafelé mindösszesen akkor tört meg a csend, amikor Brandon felhívta Konradot, és megkérdezte, hogy el tud-e érte menni, ha engem kitett a háznál. Nagyon kellemetlen volt ott ülni egymás
mellett.
Mindketten
túlságosan
elmerültünk
a
saját
gondolatainkban ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk. Amikor megérkeztünk, Brandon összeszedte a kocsi hátsó üléséről a telefonomat, és ideadta. Pár pillanatig némán bámultunk Chase kocsijára, aztán elindultunk a bejárat felé. -
Megígérsz nekem valamit, Harper?
-
Attól függ, mi az - válaszoltam őszintén.
Egy másodpercre megjelent arcán az a szexi vigyor, majd újra elkomolyodott. -
Ha ezen túl vagytok, kérlek, ne menj vissza hozzá csak azért,
mert ő az apa.
Mélyen a zöld szemeibe néztem, és reméltem, hogy látja, menynyire őszintén válaszolok. -
Ígérem.
-
Idekint várom meg Konradot. Azt hiszem, nem lenne jó ötlet most
Chase-szel összefutnom. -
Mindent nagyon köszönök, Brandon! Szia!
Megöleltem, ő megsimította az arcomat, majd az ajtó felé fordultam. -
Harper?! - Bree aggódó hangját már azelőtt hallottam, hogy
előbukkant volna a fal mögül. Nekem rontott, és megölelt, közben mindvégig ügyelve a pocakomra. - Úgy aggódtam! -
Brandon nem szólt?
-
De igen, de az nem ugyanaz.
Amikor hátrébb húzódott, akkor láttam meg a kisírt szemeit. -
Sajnálom, Bree, de időre volt szükségem.
-
Megértem.
Konrad mögé lépett, megpuszilta az arcát, majd finoman engem is megölelt, és adott egy puszit a homlokomra. -
Odakint van?
Bólintottam. -
Akkor hazaviszem. Sajnálom, kispajtás, hogy így alakult.
Felnevettem. -
Gyereket várok, hé, a „kispajtás” nem a legmegfelelőbb elnevezés
számomra. Mellesleg, alig két hónappal vagy idősebb nálam. Bree és Konrad a szemét forgatta a hangulat oldására tett sikertelen kísérletemen. Váltottak egy gyors csókot, aztán Bree megfogta a kezemet, Konrad pedig kisétált az ajtón. -
Készen állsz? Ha szükséged van még időre, Chase kivárja.
-
Nem kell, túl akarok lenni rajta.
Beléptünk a nappaliba, és majdnem inamba szállt a bátorságom,
amikor megláttam Chase-t, ahogy ott ült a kanapén. Meghallotta, hogy belépünk, és fel akart állni, de Robert visszaültette. A szeme ciszta vörös volt, az arca pedig nedvesen csillogott a sírástól. Robert próbált kedvesen rám mosolyogni, de az erőltetett mosoly inkább grimasznak hatott, Claire pedig egyszerűen szörnyen nézett ki. Hozzám lépett, átkarolt,
és
azonnal
elsírta
magát.
Eltartott
egy
percig,
mire
megértettem, de aztán eszembe jutottak Bree aggódó szavai, és rájöttem, hogy azért voltak ilyen zaklatottak, mert azt hitték, lelépek az unokájukkal együtt. Megsimítottam a derekát, és halkan a fülébe súgtam, hogy csak ő hallja. -
Nem veszem el tőled az unokádat, anya, megígérem.
-
Jaj, drágám, örülök, hogy ezt mondod, de nem emiatt aggódom.
Fáj, ami történt, mert olyan vagy nekem, mintha a lányom lennél. Adott egy puszit az arcomra, aztán mindhárman kimentek a szobából, hogy kettesben maradhassak Chase-szel. -
Édes...
-
Ne merj így hívni! - sziszegtem összeszorított foggal.
-
Harper, tudom, hogy elszúrtam! - A hangja elcsuklott, és
megindultak a könnyei. - Semmire nem emlékszem. Hinned kell nekem, sosem tennék veled ilyet! -
Miért ő, Chase? Az egyetlen ember, akit gyűlölök! Hogy tehetted
ezt velem? Hogy tehetted ezt a gyerekünkkel? Leültem az egyik mellettem lévő székre, és csak bámultam a szemébe. -
Nem tettem! Úgy értem, nem tudom, nem emlékszem semmire!
Elmentem bulizni, aztán a következő emlékem, hogy arra ébredek, amint Breanna és Konrad üvöltözik velem, Trish pedig ott fekszik mellettem az ágyban. Esküszöm neked, hogy soha egy ujjal sem
nyúlnék hozzá, sem senki máshoz! Szeretlek! Szóval, az a lotyó még visszamászott az ágyába azután, hogy mi eljöttünk. Csodás. -
Komolyan azt várod tőlem, hogy ezt elhiggyem? Tudod jól, mi a
véleményem arról a csajról, te meg elhívod magadhoz egy buliba, ahol nem vagyok ott? Mindenki azt hitte, hogy eljöttél, erre reggel kimászik a szobádból a pólódban, te pedig szinte meztelenül fekszel az ágyban? -
Nem én hívtam meg. Megint írt, hogy menjek át hozzá, én pedig a
bulira fogtam, hogy nem tudok. Fogalmam sem volt, hogy egyszer csak beállít. -
Miért a bulit használtad magyarázatként? Én nem vagyok elég jó
indok? Réges-rég le kellett volna állítanod. Kerek-perec megmondani neki, hogy barátnőd van és apa leszel, úgyhogy hagyjon békén! Ehelyett engedted, hogy állandóan kokettáljon veled, és hogy az éjszaka közepén áthívogasson magához. Amikor csak bementem hozzád, mindig rajtad lógott, és ezek után higgyem el, hogy nem feküdtél le vele, valahányszor nem voltam ott? -
Azt hittem, leszbikus! De amúgy sem feküdnék le vele, édes,
soha, hinned kell nekem! -
Még mindig ezzel jössz? Pontosan ezért nem tudok hinni neked,
mert még akkor sem vagy képes bevallani az igazat, amikor tudod, hogy láttam a képeket! Az arcára kiült a döbbenet, és elkerekedtek a szemei. -
Milyen képek? - suttogta elborzadva, és amikor nem válaszoltam,
felpattant a kanapéról, és úgy harsogott az a mély hangja, hogy majdnem a fülemhez kaptam. - MILYEN KÉPEK, HARPER?! -
Ne csináld már, Chase, a te telefonoddal készültek, és arról is
küldték el nekem. Előkapta a telefonját a zsebéből, és egy percig azt nézegette.
-
Itt nincs semmi - motyogta.
Bekapcsoltam a telefonomat, és megvártam, amíg abbamarad az SMS-ek és hangüzenetek áradata, amiket Chase, Bree és anya küldött. Amikor végre nem jött több, megnyitottam a Chase-től kapott üzeneteket, és átlapoztam azokat, amiket reggel küldött, miután felébredt. Amikor a képekhez értem, átnyújtottam neki a telefont. Remegő kézzel vette el tőlem, és egy örökkévalóságnak tűnő pillanat után elakadt a lélegzete. -
Úristen! Ne, ne, ne! Én nem.
A lábai nem tudták tovább megtartani, és nagy puffanással a földre esett. -
Pedig minden jel arra utal, hogy mégis. - A hangom remegett, de
próbáltam nyugodt maradni. -
Nem emlékszem erre, sosem tennék ilyet veled! Tudod, hogy
szeretlek! -
Talán csak ennyire részeg voltál.
-
Semmit nem ittam tegnap, esküszöm! Kérdezd meg Breet!
-
Chase - szólaltam meg elmélyült hangon -, fejezd be a
hazudozást! -
Nem hazudok! - Odajött hozzám, és kezét a combomra tette. -
Kérlek, higgy nekem! Lelöktem a kezeit, és nagy levegőt vettem. -
Chase, ha ezek után még mindig szeretnél része lenni a baba éle-
tének, annak nagyon örülök. Én viszont nem bírom tovább ebben a kapcsolatban. Mellesleg mindketten tudjuk, hogy az elejétől fogva halálra volt ítélve ez az egész. -
Nem, nem volt!
-
Nem tudok megbízni benned, Chase, ezek után pláne nem.
-
Harper! Ne! Nem szakítunk. - Megfogta a kezem. Éreztem, hogy
az egész teste remeg. - Holnap, a diplomaosztó után akartam megkérni a kezed! Megütköztem a gondolattól, hogy úgy akart feleségül kérni, hogy közben megcsalt. -
Muszáj - folytattam -, te még mindig a régi életedet akarod élni, én
pedig nem fogok folyton azon aggódni, hogy éppen mit csinálsz, amikor nem vagy velem. -
Nem kell a régi életem! Nekem csak te kellesz! Te vagy a min-
denem, Harper. Te és a kisbabánk vagytok a mindenem! A fejét az ölembe ejtette, és zokogni kezdett Csendben ültem, és a bozontos haját simogattam, amíg meg nem nyugodott, és újra rám nem nézett. -
Talán majd egyszer, ha rájöttél, mit akarsz igazából, megpró-
bálhatjuk újra. -
Hercegnő, kérlek! Kérlek, ne tedd ezt, nem veszíthetlek el!
-
Nem fogsz - suttogtam -, maradhatunk barátok. Eljöhetsz velem
az összes vizsgálatra, és ha szeretnéd, akkor nem költözöm el. De darabokra törted a szívem ezzel az éjszakával, ezért másképpen nem lehetek veled. Nem leszek a naiv kis barátnő, aki otthon ül a kisbabával, miközben te ki tudja, hol csajozol. -
Nem fogok, nekem csak te kellesz!
Egy darabig csendben ültem, és próbáltam mélyeket lélegezni. -
Nem tudom, mikor fogok újra hinni neked, Chase, de megadom az
esélyt, hogy kiérdemeld a bizalmamat. Viszont mindent az elejéről kell kezdenünk, először csak barátokként. -
Nem akarok a barátod lenni, Harper!
-
Vagy ez, vagy semmi.
Mindkettőnk érdekében próbáltam nyugodt hangon beszélni. -
Édes, nagyon sajnálom az egészet. Soha nem akartam veled ilyet
tenni, és semmire nem emlékszem a tegnap éjszakából. -
Mondtam, hogy adok neked egy esélyt, ha szeretnéd. De most
még ahhoz is kell néhány nap, hogy a barátod legyek. Nagyon... nagyon fáj, Chase! Úgy érzem, minden félelmem beigazolódott, minden, amitől valaha tartottam veled kapcsolatban. Fogalmam sincs, hogyan fogok megbirkózni ezzel. Finoman megcsókolt, és a két kezébe vette az arcomat. -
A végére járok, és megtudom, mi történt. Szeretlek, Harper, job-
ban, mint hinnéd. Újra megcsókolt, és egy pár pillanatig engedtem, hogy az ajkaink összeforrjanak. Nem tudtam ellenállni, nem tudtam, lesz-e még ilyen valaha. A pillanatot Chase telefonjának a csörgése törte meg. Le akarta nyomni, de mellényomott, és véletlenül felvette. -
MI AZ ISTENT CSINÁLTÁL VELEM? VAN FOGALMAD RÓLA,
MIT TETTÉL? - A dühtől vörös arccal kiviharzott a konyhába. - Nem! Most tetted tönkre az életem, fel tudod ezt fogni? Tartsd meg a kibaszott bocsánatkérésed! Itt egyedül Harpertől kéne bocsánatot kérned, de jól jegyezd meg, ha valaha kapcsolatba lépsz vele vagy velem, pokollá teszem az életed! - Lenyomta a telefont, és a falhoz vágta, az pedig darabokra tört. - Úristen, Harper, annyira sajnálom! Ijedtemben összehúztam magam a székben, amikor visszajött hozzám. Még mindig úgy nézett ki, mint aki ölni tudna. Amikor látta, hogy megijedtem, elkomorodott az arca. -
Elmegyek, mielőtt még jobban elcseszem. - Az öklével megsimí-
totta az államat. - Sajnálom, Harper, nem tudok elégszer bocsánatot kérni. Kérlek, ne szakíts velem, mindent megteszek, hogy újra kiérdemeljem a bizalmadat, csak ne tedd ezt! -
Ne nehezítsd meg mindkettőnknek, tudod, hogy érzek. Adjunk
magunknak pár napot, aztán meglátjuk, hogy újra tudjuk-e kezdeni
barátokként. Nem számít, mi történt, Chase, azt szeretném, hogy része legyél a gyerekünk életének. -
Szeretlek, Hercegnő!
Patakokban folyt a könnye. Adott egy apró csókot, és kisétált az ajtón.
FEL SEM FOGTAM, hogy vége van, amíg Bree fel nem állított. Az emberek körénk gyűltek, mi pedig csak bámultunk egymásra, és nem tudtuk, mit mondjunk, vagy mit tegyünk. Anya úgy szorította a kezünket, mintha az élete múlna rajta, apa pedig mögötte állt, és szorosan tartotta, hogy el ne essen. A család távoli rokonai odajöttek hozzánk, és mi elengedtük egymást, hogy fogadjuk az öleléseket. Legtöbbjükről azt sem tudtam, kicsoda, de ők mindannyian ismertek engem, ügyetlen száraz szempár sem volt a templomban, de amikor valaki a hasamra nézett, és megsimította, még hangosabb zokogásban tört ki. Nem bírták feldolgozni, hogy bennem van az utolsó darab, ami megmaradt belőle ezen a világon. Chase-ből. Négy nap telt el a baleset óta. Négy napja mondta, hogy szeret, és én nem válaszoltam semmit. Négy nap telt el azóta, hogy meghalt.
Húsz
PERCCEL AZUTÁN,
hogy Chase elment, anya, apa, Bree és én a
konyhaasztal körül ültünk, ahol alaposan átbeszéltük az aznap történteket. A többieket jobban sokkolta a dolog, mint engem, de ölt nem élték át kapcsolatunk dühítő pillanatait az elmúlt évben. Bree telefonja megcsörrent, és abból, ahogy felvette, tudtam, hogy Konrad hívta. Az
órára pillantottam. Már visszafelé tarthatott a kocsimmal, miután Brandont kirakta Chase házánál. -
Nem - suttogta halálsápadtan, elkerekedett szemmel -, nem,
hazudsz! Ez nem vicces! Bree felé hajoltam, és ijedtemben majdnem felugrottam a székből, amikor irtózatos sikollyal felordított. -
NEM!
-
Breanna! - sziszegte Claire. - Nyugi!
Bree elborzadva bámult a telefonra. -
Mennünk kell! - sikította, és kirohant a konyhából. - MENNÜNK
KELL! Mi hárman az asztalnál maradtunk mindaddig, amíg nem hallottuk a bejárati ajtót becsapódni és a kocsit beindulni. Bree könnyes szemmel ordította a kocsiból, hogy siessünk. Robert kinyitotta a vezetőajtót, kihúzta Breet a kocsiból, és beültette a hátsó ülésre. Mellé telepedtem. -
Úristen, úristen, úristen! APA, INDULJ MÁR!
Megint sikítva ordított, miközben előre-hátra billegett az ülésen, és a fejét is ide-oda dobálta. Megsimogattam a hátát, és miután a szüleivel zavartan egymásra néztünk, Robert végre kitolatott a kocsibejáróról. -
Breanna, kicsim, merre menjek?
Halkan és nyugodtan beszélt, mintha pszichiáter lenne, Bree pedig a beteg. Bree a zokogástól elcsukló hangon valami kereszteződést ismételgetett. Anya hátrafordult, és elhúzta Bree kezét az arcától. -
Breanna, semmit nem értünk. Kérlek, nyugodj meg, és mondd el,
mi a baj! Bree telefonja újra megcsörrent. Felvette, de semmit nem szólt bele. Megfogtam a telefont, és nagy nehezen kiszabadítottam a szorításából.
A képernyőre néztem, aztán a fülemhez tettem. -
Konrad, te vagy az? Mi tö...
-
Nem tér magához! Nem bírom kihúzni, minden tiszta vér, és nem
tér magához! -
Kicsoda, Konrad?
-
Megjöttek a mentők, siessetek!
Hallottam, ahogy ordított, valószínűleg a mentősöknek, aztán letette a telefont. Akkor már a kocsiból is hallani lehetett a szirénák hangját, és amikor felnéztem, láttam, hogy csak néhány saroknyira vagyunk. Bree még mindig érthetetlenül suttogott maga elé. -
Összetörte volna az Expeditiont? - találgattam zavartan.
És akkor esett le. Brandon. Konrad azért ment, hogy hazavigye Brandont. Istenem, ne! Kérlek, ne! Ne vedd el tőlem! A sarkon befordulva megláttam a mentőautót. Mellette egy tűzoltóautó és három rendőrautó állta el az út nagy részét. Apa félrehúzódott, hogy ki tudjunk szállni anélkül, hogy akadályoznánk a forgalmat, és akkor vettem észre Konradot. Két rendőr fogta le, hogy ne mehessen oda Chase kocsijához, ami szabályosan összeolvadt egy kamion elejével. Bree sikolyaival vetekedő üvöltés hagyta el a torkomat, és a még mozgó autóból kiugorva futni kezdtem. Elrohantam a Konradot lefogó rendőrök és még néhány másik mellett, amikor egy tűzoltó elkapott, és visszarántott a roncsoktól. -
CHASE! - sikítottam, és könyörögtem a férfinak, hogy engedjen el.
- CHASE! Minden olyan csendes és hangos volt egyszerre. Nem hallottam a szirénák hangját, nem hallottam a család többi tagjának a kiáltását és zokogását, de még a saját hangomat sem hallottam. Mégis, valami leírhatatlan, fülsüketítő zaj vett körül. Chase-hez akartam menni. Kicsit később tudatosult bennem, hogy
már nem tart senki. A földre roskadtam, de mielőtt felkelhettem volna, ketten lefogtak. Láttam, ahogy mellettem Konrad magához öleli Breet, és mindketten zokogva a földre rogynak. Claire-t és Robertét nem láttam, de képtelen voltam körülnézni. Csak bámultam a kocsi felé, és néztem, ahogy néhány ember kiemeli Chase-t az utasoldali ajtón. A teste ernyedt volt, szőke haját és a testét vér borította. Elöntött az adrenalin, és a következő pillanatban kiszabadítottam magam a szorításból, felálltam és a hordágy felé futottam, ahová Chase-t fektették. -
Chase! Kelj fel! Kérlek, kelj fel! - Az élettelen kezét szorítottam,
amikor az egyik mentős odajött, és megpróbált elhúzni onnan. Üvöltöttem vele, és a kezemet Chase felé nyújtottam. - Ne hagyj el engem! Kelj fel, Chase, könyörgöm! Az egyik rendőrautóhoz vittek, ahol egy rendőr próbált megnyugtatni, közben pedig azt szerette volna megtudni, hogy milyen kapcsolatban álltam az áldozattal. Nem tudtam figyelni arra, amit mond, megint elhalkult minden. Chase családjára pillantottam, akik néhány rendőr társaságában álltak nem messze. Egyedül Robert beszélt, Claire és Breanna egymásba kapaszkodott, Konradot pedig egy második mentőautóhoz vitték, hogy ellássák a karján lévő sebeket. Nagyon csúnyán szétvágta a karjait, amikor próbálta Chase-t kimenteni a kocsiból. Egy másik mentős lépett a családhoz, majd mondott valamit a rendőröknek. Nem kellett hallanom, hogy tudjam, mit mond. Bree halk sikolyra tátotta a száját, anya a földre rogyott, Robert pedig egyik kezével a hajába túrva, másikkal a gyomrához kapva előrehajolt. Megsimítottam a hasamat, amikor a kis Gumimacim finoman megrágott. -
Apa elment, kicsim - suttogtam.
KONRAD
HAZAVITTE
Brandont, beszélgetett vele egy kicsit, aztán
visszafelé indult, és pont látta az egészet. Chase lassítás nélkül keresztülhajtott a piroson, a kamionos pedig majdnem százzal ment bele oldalról. -
Ha bármit tehetünk értetek, csak szóljatok - lépett hozzánk egy
pár, akiket látásból ismertem a szilveszteri buliról. Megöleltek minket, aztán elmentek. A koporsóra pillantottam, és éreztem, hogy fogy a levegőm. Egészen eddig igyekeztem mindenfelé nézni, csak ne a koporsóra, de most, hogy megakadt rajta a szemem, nem bírtam elfordulni tőle Bree karjába kapaszkodtam, és próbáltam levegőt venni. -
Lélegezz, Harper! - parancsolt rám egy mély hang, és valaki
megfogta a csuklómat. Levegőt vettem, de most meg zihálni kezdtem, és újra megindultak a könnyeim. Chase volt ott. Chase feküdt abban a ládában, holtan. Az én hibám volt. Miért engedtem elmenni? Nagy kezek fogták meg az arcomat, és erővel elfordították a fejemet, hogy végre levegyem a szemem a koporsóról. Amikor a látóteremen kívülre került, becsuktam a szemem, és próbáltam a légzésemre koncentrálni. -
Jól van, Harper, lélegezz! - Hüvelykujjával letörölte a könnyeimet.
- Csak lélegezz! Kinyitottam a szememet, és egy aggódó barna szempárral találtam magam szemben. -
Jobb már?
Bólintottam, és átöleltem, arcomat pedig a kék ingének nyomtam. -
Köszönöm, hogy eljöttél, Brandon!
Nyugtatóan simogatta a hátamat, amíg el nem engedtem, és újra Breebe nem kapaszkodtam. Azóta, hogy reggel kirángattak Chase ágyából, úgy éreztem, hogy valakit mindig meg kell érintenem, különben nem hiszem el, hogy ez az egész valóság. Haza akartam menni, hogy
összekuporodjak Chase ágyában, és az illatát beszippantva tompítsam a szívemet és az eszemet. Sokkal könnyebb volt minden, amikor nem éreztem semmit. Bree hallhatóan nagy levegőt vett, és az egész teste megfeszült. -
Még van pofád idejönni?
Trish állt anya mellett. Anya ránézett, és a tetovált testét és a pin-up girl kinézetét látva azonnal tudta, hogy ki az, és rögtön elhátrált tőle. -
Beszélnünk kell, Harper! - szólt Trish elcsukló hangon.
Brandon és Konrad közénk léptek. -
Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, a hely pedig végképp nem alkalmas
- figyelmeztette Konrad higgadtan. Kérlelő tekintettel nézett rám Brandon mellett. -
Te nem érted, de beszélnünk kell. - Kitört belőle a sírás, és felém
lépett. - Tudnod kell! A két fiú között átfurakodva elé léptem, és vártam, mi az a nagyon fontos dolog, ami miatt képes volt ideállítani. Néhány pillanatig a könnyeivel küszködött, majd végre megszólalt. -
Nem csalt meg, és örökké csak rólad áradozott. Én meg féltékeny
voltam, és azt hittem, csak azért estél teherbe, hogy magadhoz láncold. - Idegesen pillantott hol Chase családjára, hol rám. - Azon az estén, a buliban... begyógyszereztem. - Teljesen ledöbbentem. Miket beszél ez? - A képek sem igaziak, egyáltalán nem volt magánál. - Kezébe temette az arcát, és egész testében remegve zokogott. - El sem tudod képzelni, mennyire sajnálom! A tenyerem olyan erővel csattant az arcán, hogy a hangja visszhangzott a templom falairól. -
Ha te nem vagy, ez mind nem történik meg! - üvöltöttem, és újra
ütésre emeltem a kezem, de Brandon elkapta, és mindkét kezemet a testemhez szorította. - Miattad halt meg!
Újra zokogni kezdtem, és Brandonhoz bújtam. - Legjobb lesz, ha most elmész - morogta mellettem Konrad. Fel kellett volna képelnem, üvölteni kellett volna vele, de nem bírtam abbahagyni a sírást. E miatt a nő miatt a Grayson család elveszített egy fiút és egy testvért, a gyerekem pedig sosem találkozhat az apjával. Miatta az utolsó beszélgetésünkkor azt mondtam Chase-nek, hogy nem bízom benne, hogy szakítok vele, és nem mondtam meg neki, hogy szeretem. Miatta megszakadt a szívem, Chase-é pedig nem dobog többé. Soha nem fogom megbocsátani neki, hogy elvette tőlünk. A temetés után pár órán át folyvást jött valaki a házhoz. Részvétet nyilvánítottak, ételt hoztak és történeteket meséltek Chase-ről. Amikor mindenki elment, apa, anya, Konrad, Bree és én egymás karjaiban ülve sírtunk, és azt mondogattuk, hogy szeretlek. Valamivel később mindenki aludni ment, Konrad Breevel, apa anyával, én pedig a Gumimacimmal. Érzékeltem az idő múlását, hogy a szoba hol világos volt, hol sötét, és érzékeltem, ahogy anya bejött, ételt hozott és megvárta, amíg megettem, vagy ahogy Bree pár óránként beült hozzám, lefeküdt mellém és sírt. A fürdőszobai szükségleteket leszámítva jó ideig nem hagytam el a szobát. Semmi okom nem volt kijönni. Ott akartam maradni a dolgai között. Aztán egyszer csak Brandon leült mellém az ágyra. Fogalmam sem volt, milyen nap volt vagy hány óra, annyit láttam, hogy a nap besüt az ablakon. -
Szia, kicsim - suttogta, és megsimította a hátamat.
Meg akartam kérdezni, hogy mit keres ott, de ki tudja, mióta nem szólaltam meg. Annyira rekedt és halk volt a hangom, hogy azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán kijött valami a torkomon. -
Fel kell kelned, Harper! Zuhanyozz le, kimegyünk a napra, foly-
tatnod kell az életedet.
-
Nem tudom - suttogtam a fejemet rázva.
-
Muszáj! Chase is ezt akarná, ráadásul gondolnod kell a babára is.
- Nyitottam a számat, de mintha Brandon olvasott volna a gondolataimban. - Az nem elég, hogy eszel, és beveszed a vitaminokat. A temetés óta eltelt öt nap, ideje kimozdulnod a házból. -
Mit keresel itt? Miért nem vagy Arizonában?
-
Bree hívott. Aggódnak érted, Harper. Mindenkinek nagyon fáj, de
a többiek próbálják elfogadni, és továbblépni. Neked is ezt kell tenned. -
De hogyan? - szipogtam. - Az egész az én hibám!
-
Ez nem igaz. Nem te vagy a hibás, senki nem hibás.
Az ölébe húzott, és magához ölelt. -
Meg kellett volna mondanom neki, hogy szeretem! Nem szabadott
volna elengednem! Hinnem kellett volna neki! Úgy halt meg, hogy azt hitte, utálom! Könnyel áztattam el az ingét, miközben elzokogtam, mi mindent kellett volna máshogy csinálnom azon a napon. Brandon csendben ülve ringatott, amíg le nem csillapodtam, és abba nem hagytam a sírást. Pár perc múlva a karjaiban tartva felállt, és kivitt a fürdőbe. Lerakott a szekrényre, megnyitotta a zuhanyt, és pár percig a víz hőmérsékletét állítgatta. Bree erre várhatott, mert a víz megnyitása után néhány pillanattal ő is bejött a fürdőbe. Brandon levett a szekrényről, és a vállamnál fogva tartott, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy meg tudok állni a saját lábamon. Amikor látta, hogy nem lesz baj, megpuszilta a homlokom, és azt mondta, hogy odalent megvár, aztán kiment. Bree segített levetkőzni és lezuhanyozni. Még arra sem volt erőm, hogy zavarba jöjjek, amiért úgy kellett foglalkoznia velem, mint valami csecsemővel. Sőt, egy csecsemővel könnyebb dolga lett volna, mert én csak álltam ott mozdulatlanul, és semmiben nem segítettem neki. Annyi viszont biztos, hogy a zuhany és a Brandonnak elzokogott panaszok
után kicsit jobban voltam, először azóta, hogy láttam, amint Chase testét kihúzták a kocsiból. Megszárítottuk a hajamat, Breanna kisminkelt, és hozott nekem ruhát. Engem egyáltalán nem zavart a zsíros a hajam, meg hogy le voltam izzadva, és hogy nem volt rajtam smink, de Breanna erősködött, hogy csak akkor leszek jobban, ha újra figyelek magamra. Fogalmam sem volt, mi köze a két dolognak egymáshoz, de ő most veszítette el a bátyját, és sokkal jobban nézett ki, mint én, úgyhogy nem panaszkodtam és nem kérdezősködtem. Megkönnyebbült sóhajokat hallottam, amikor lementem a lépcsőn. Lent megöleltem anyát és Chase nagymamáját. Claire anyukája mondta, hogy egy darabig nálunk marad, de eddig fel sem tűnt, hogy ott volt. Bocsánatot kértem, amiért bujkáltam előlük, és megígértem, hogy újra élni fogok és odafigyelek magamra. Már megint csak a saját fájdalmammal voltam elfoglalva, és senki másra nem gondoltam. Leültünk a konyhaasztal köré, és anya gyümölcscsel kínált. Egyáltalán nem voltam éhes, de tudtam, hogy nagyon aggódik, úgyhogy mindent megettem, amit elém tett. Egy órával később megérkezett Konrad, és egy Breevel váltott elnyújtott csók után megölelt mindenkit, nekem pedig megsimogatta a hasamat. Elfelejtettem, hogy közben ő is odaköltözött. A baleset után úgy döntött, nem megy vissza Oregonba. A vizes haja alapján edzeni lehetett. -
Indulhatunk? - kérdezte, és felhúzta Breet a székről.
-
Megyünk valahová?
Próbáltam mogorva arcot vágni. De igazuk volt, muszáj volt kimozdulni. -
Csavargunk egy kicsit, rátok fér.
Breevel egymásra néztünk, és már indultunk is a bejárati ajtó felé. Anya és mama kettesben akarták tölteni a napot, úgyhogy szigorúan meghagyták, hogy tíz előtt haza ne merészkedjünk. Tizenhárom óra
távol a háztól, távol Chase dolgaitól. Vettem néhány mély lélegzetet, mielőtt az ajtóhoz mentem. A kocsiban Brandon ült velem hátul, de szigorúan a saját oldalán maradt, aminek kifejezetten örültem. Nagyon hálás voltam neki, amiért előző szombat óta végig mellettem volt, de attól tartottam, hogy talán túl sokszor omlottam a karjaiba, és a végén még azt gondolja, hogy közelebb akarom tudni magamhoz. A kocsiban halkan szólt a zene, de mi egyetlen szót sem szóltunk egész úton. Kimentünk a parthoz, ahol Konrad és Brandon leterítették a plédet, mi pedig Breevel sétáltunk egyet a part mentén. -
Sajnálom, hogy így eltűntem, Bree, a temetés óta meg sem kér-
deztem, hogy vagy. -
Megvagyok - felelte szipogva, és megtörölte az arcát. - Te?
Pár percre elgondolkodtam a válaszon. -
Nem tudom. Eleinte jobb volt elbújni, és nem gondolni semmire,
de ezt nem csinálhatom örökké. Nem sok idő telt el, mióta te és Brandon kirángattatok az ágyból, de már most látom, hogy nem tenne jót, ha így folytatnám. -
Chase sem akarná, hogy azt tegyük. - Megfogta a kezem, és
ugyanazt mondta, amit korábban Brandon. - Sokáig fájni fog, talán örökké, de te is tudod, hogy seggbe rúgna minket, ha egész nap keseregnénk. Nevettem egyet, és megszorítottam Bree kezét. -
Meg kell próbálnunk továbblépni, Harper. Meg kell tennünk érte.
-
Akkor megtesszük - sóhajtottam.
Amikor visszaértünk, Konrad sétálni vitte Breet, én pedig leültem a plédre Brandon mellé. -
Brandon?
-
Hmm?
-
Ne vedd rossz néven, de miért vagy itt?
Kicsit elkomorodott az arca. -
Szeretnéd, hogy elmenjek?
-
Dehogy! Persze hogy nem! De neked Arizonában lenne a helyed,
újra csajoznod kellene, nem pedig azt a lányt vigasztalni, aki összetörte a szívedet. -
Múlt hétvégén elmondtam...
-
Tudom, hogy mit mondtál, de mi már csak barátok lehetünk,
Brandon. Keresned kellene valakit, aki boldoggá tesz. -
Harper.
Nagyot sóhajtva hátradőlt, és egyik kezét a feje mögé tette, a másikat pedig a hasára. -
El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy itt vagy, de ezt nem
tehetem veled. -
Harper, ha nem akarod, hogy itt legyek, elmegyek. De azért nem
hagylak itt, mert szerinted visszahúzol, vagy ilyesmi. -
És mi van Arizonával? Anyukáddal és Jeremyvel? Haza kell men-
ned! Rám pillantott, majd újra az eget bámulta. -
Aznap reggel el akartam mondani a konyhában, csak hirtelen
pokollá vált minden. Szóval, anyáék ideköltöztek, hogy közelebb legyenek az apa felőli rokonainkhoz. -
Akkor most itt laknak San Diegóban?
-
Carlsbadben. Anya vett ott egy házat, aztán múlt hónapban,
amikor Jeremynek véget ért az iskola, odaköltöztek. -
Ó!
-
Figyelj, ha csak egy barátot keresel bennem, akkor a barátod
leszek, de szükséged van rám, úgyhogy nem megyek innen sehová. Hátradőlve megtámaszkodtam a könyökömön, és élveztem a nap sugarait a bőrömön.
-
Azt akarom, hogy éld az életed - suttogtam.
-
Azt csinálom. - Feltérdelt, és fölém hajolt. - Itt akarok lenni, mert
nekem pedig rád van szükségem. Lágyan megpuszilta a homlokomat, majd elindult a halántékomon keresztül az arcomhoz, végül a nyakamhoz. Aztán a teste hirtelen megfeszült, és nagy levegőt vett. Felpattant, kibújt a pólójából és elindult a vízbe. Próbáltam nem odanézni, de a szemeim nem engedelmeskedtek. Ahogy az óceán felé sétált, le sem bírtam venni a szemem a vállán és a karján feszülő izmairól. Már elég messze járt, így nem voltam biztos benne, de mintha újabb tetoválásai lettek volna, és morogtam egyet, amikor megláttam, hogy egy nagy kék folt van a dereka fölött. Tudtam, hogy nincs beleszólásom az életébe, de nem örültem, hogy újra verekedni kezdett. Amikor együtt voltunk, sosem kértem, hogy hagyja abba, de amikor annak a meccsnek kórház lett a vége, a reakcióm láttán magától felhagyott vele. A vízben a hullámok alá merült, úszkált néhány percig, aztán visszajött hozzám a plédre. -
Sajnálom, nem lett volna szabad ezt tennem.
Értettem, hogy miért kért bocsánatot, de nem kellett volna. Nem tudtam kezelni a helyzetet, ahogy a szája hozzám ér, de nem viszonoztam a csókokat, és ő nagyon jól tudta, hogy köztünk már tényleg csak barátság lehet. -
Mit? Úszni? Pedig jól tetted, meleg van. Kár, hogy nem hoztam
fürdőruhát. Felé fordultam. Az arcáról nem lehetett érzelmet leolvasni, de a tekintete hálás volt. -
Ha szeretnél, bokáig azért belemehetünk.
Bree és Konrad még mindig nem volt sehol, és tényleg nagyon meleg volt. -
Jó. - Felkeltem, és a víz felé indultam. Szerencsére Bree aznapra
rövidnadrágot adott rám, így egy picit bentebb is mehettem, anélkül, hogy eláztattam volna a ruhámat. - Basszus, ez jéghideg! - Sikítva kihátráltam. - Meggondoltam magam, nincs is olyan meleg. Mielőtt messzire juthattam volna, Brandon megfogta a kezem, és lassan visszahúzott a vízbe. Megint sikítottam, amikor a víz a bokámhoz ért, de aztán összeszedtem magam, és elindultam befelé. -
Még mindig rossz? - vigyorgott rám, én pedig majdnem elol-
vadtam attól a mosolytól. Ezer éve nem láttam úgy mosolyogni, hogy a gödröcskéi megjelenjenek, ezért nagyon örültem, hogy végre így láthatom. Vacogtak a fogaim, és hevesen ráztam a fejem. Épp a derekamra tettem a kezem, amikor éreztem valamit. -
Ha! Szerintem ő sem élvezi túlzottan.
-
Mit csinál?
-
Gyere ide!
Brandon egyik kezét a hasamhoz húztam, és a vállam fölött az arcát fürkésztem. Izmos mellkasa és hasa az oldalamnak nyomódott, én pedig átengedtem magam az élvezetnek. Gumimaci még néhány percig folytatta a kick-box edzést, én pedig mosolyogtam azon, ahogy mocorog. Annyira magam alatt voltam, hogy mostanában még azt sem vettem észre, ha megmozdult. Brandon továbbra is a növekvő pocakomat bámulta, a kezét pedig mindig úgy mozdította, hogy a rúgás pontosan a tenyeréhez érkezzen. -
Szerintem nincs igazad.
-
Hogy érted?
-
Szerintem örül, hogy a vízben vagy. Pár év múlva igazi kis szörfös
lesz belőle - mondta édesen mosolyogva. -
Gondolod? - A hasam másik oldalához nyúltam, és a kicsihez
szóltam: - Sajnálom, hogy rossz hírt kell közölnöm, kicsikém, de anyuci
nem tud szörfözni. -
Majd én megtanítom.
A szívem egyre hevesebben vert. Ez a beszélgetés, és ahogy ott álltunk, annyira bensőséges volt. Brandon is erre a megállapításra juthatott, mert elkapta a kezét, és tett néhány lépést hátrafelé. -
Szóval - szólalt meg, megtörve a csendet -, azt mondod, korábban
érkezik majd? -
Igen. Mondtam, hogy a doktornő szerint elég nagy, és gyorsan
fejlődik? Brandon bólintott. -
Tudom, hogy mindenki teste máshogy reagál a terhességre, de
sokkal nagyobb vagyok, mint kellene. Szerintem meg is híztam. -
Most is remekül nézel ki, a hasadat leszámítva semmi nem vál-
tozott rajtad. -
De nézegettem képeket más kismamákról, és akkora vagyok, mint
a huszonnyolc hetesek. És ez egy hete volt, amikor huszonkét hetes voltam. Tényleg, ma még meg sem néztem. - Összeráncoltam a szemöldökömet, amikor rádöbbentem, hogy milyen régen nem figyelek arra, mi történik a Gumimacimmal. Azt sem tudtam, hová tettem az Az a 9 hónap könyvemet. - De ez a póló tutira szőkébb, mint volt... Azt hiszem, utoljára a temetés előtti napon jegyeztem le a méreteket. -
Hidd el, Harper, gyönyörű vagy! Őszintén mondom, hogy az elmúlt
néhány hónapban szebb voltál, mint valaha, az pedig nem kis dolog. Valószínűleg csak arról van szó, hogy nagy lesz a baba. Chase is jóval száznyolcvan felett volt, úgyhogy ez nem lenne meglepő. Örülj, hogy a fiad nem lesz olyan apró, mint te! Nagyot nevettem, és annyira jólesett, hogy azt kívántam, bárcsak tovább tartana ez a nevetés. -
Szemét! - szóltam a karját ráncigálva. - Átlagos termetű vagyok...
vagy olyasmi. Brandon imádta, hogy ilyen kicsi vagyok, mert így pontosan passzoltam hozzá, amikor a karjaiba bújtam. Ettől még persze ő is és a többi srác is folyton azzal szívatott engem és Breet, hogy milyen kicsik vagyunk. Nem tehettem róla, Brandon jó harminc centivel magasabb volt nálam. Játékosan felemelte a kezét, hogy jelezze, megadja magát. -
Csak mondom. El tudsz képzelni egy ilyen kicsi fiút? Lánynak még
oké, de egy fiúnak irtó gáz. -
Azt hiszem, igazad van. - Mosolyogva a kezéhez nyúltam, és
összefontam az ujjainkat, de azonnal el is engedtem, amikor a döbbent tekintete láttán felfogtam, mit is csinálok. - Elfáradtam, azt hiszem, ledőlök egy kicsit. Brandon leírhatatlan arckifejezéssel nézett rám néhány pillanatig, majd nagyot sóhajtott, és a part felé fordult. -
Megyek veled.
Fájó szívvel néztem rá. -
Ezért nem tehetjük ezt. Képtelen vagyok veled lenni, és úgy tenni,
mintha nem lennénk együtt. -
Azt akarom... - Nagyot fújtatott az orrán keresztül, lehajtotta a fejét
és csípőre tette a kezét. - Harper - kezdte újra. Felém fordult, és vészesen közel lépett hozzám. - Ez jelent valamit. Nagy kezeivel megfogta az arcomat, nekem pedig minden erőmet össze kellett szednem, hogy ellenálljak. Nem tudtam tisztán gondolkodni, amikor ennyire közel állt. Megfogtam és elhúztam a kezeit az arcomtól, és odébb léptem. -
Nem tudom, Brandon. - Megindult a könnyem. - Nem tudom ezt
tenni. Most nem. Ő most halt meg. A gyerekem apja most halt meg. Nem számított,
hogy Brandont is szeretem, mert ezzel arcon csaptam volta Chase emlékét, és a családját. A part felé fordultam, és megláttam, hogy Bree és Konrad minket figyel. Azonnal odasiettem hozzájuk. Bree szorosan magához ölelt, és amikor vége volt az ölelésnek, megértőén nézett rám. Nem kérdeztem, hogy pontosan mit is ért, csak segítettem nekik összehajtani a plédet, hogy indulhassunk enni. Egyáltalán nem volt kínos az ebéd, sem a mozizás vagy a vacsora. Továbbra is szépen elbeszélgettünk Breevel és Konraddal, csak odafigyeltünk, hogy ne lépjük át azt a láthatatlan vonalat.
NYÍLT A BEJÁRATI
AJTÓ,
nekem pedig azonnal hevesebben vert a szívem.
Próbáltam nyugodtan folytatni a készülődést, de alig bírtam megállni, hogy azonnal le ne menjek. Brandon mindennap átjött azóta, hogy két hete elkezdték a „Mozdítsuk ki Breet és Harpert a házból” hadműveletet. Nem szívesen, de bevallom, hogy alig vártam az együtt töltött órákat. Próbált teret adni nekem azzal, hogy az idő nagy részét Konraddal, Breevel és anyával töltötte, de akárhányszor ránéztem, a tekintete mindig engem fürkészett, én pedig valahogy mindig a közelében voltam, mintha mágnesként vonzott volna. Amíg ott volt, bearanyozta a napot, és minden sokkal könnyebben ment, de amint este hazament, egyből elfogott a szorongás, és összekuporodtam Chase ágyában, ahol az egyik pólóját szagolgattam, ami még őrizte az illatát. Felháborítónak éreztem, de mindennap egyre jobban voltam. Nem csak én, mindenki. -
Harper, megvagy?
A szavam is elakadt, és a mosdószekrénybe kapaszkodtam. Ez a hang. Te jó ég, ez a hang olyan volt nekem, mint a mennyország. -
Igen, a fürdőben vagyok.
Megjelent mellettem, és a kezembe nyomott egy mangós, proteines smoothie-t. -
Ha már ettél, nem muszáj meginnod.
Ettem már, de máris újra éhes voltam, ezért csak úgy habzsoltam az isteni jeges italt.
-
Köszönöm - dünnyögtem.
Brandon nevetve megdörzsölte a hasamat. -
Mizu, kishaver?
-
Elég eleven ma reggel. - Ittam még egy kortyot, majd felülről lefelé
elkezdtem összecsavarni a hajamat, és az egészet összefogtam a fejem tetején egy nagy csomóba. Amikor végeztem, újra az italomért nyúltam. - Hogy vagy? A tükörbe nézve elkaptam a tekintetét, és egy pillanatig nem is válaszolt. -
Jól. - Mély hangja lágyan szólt. A kezét nyújtotta, segített felkelni,
majd egyik karjával átölelt. - És te hogy vagy, Harper? -
Én... jól. - Néztem, ahogy a mellkasa gyorsan emelkedik és
süllyed, majd a szájára pillantottam, végül a szemébe. - Köszönöm, hogy átjöttél! -
Mindig itt leszek.
Ujjaival végigsimította a nyakamat, és lassan lehajolt. -
Brandon, ne! - kérleltem.
Azonnal megállt, gyorsan elvette a kezét, és tett egy lépést hátrafelé. -
Én, uh... lent leszek.
-
Brandon.
-
Igen? - kérdezte még mindig háttal állva.
-
Nem lehetek veled. - Annyira akarom, hogy el sem tudod képzelni.
- Ez nem jó, amit egymással teszünk. -
Tudom, én csak... tudom.
Nagyot sóhajtott, és kiment a szobából. -
Nagyon szeretlek - suttogtam, miután becsukódott az ajtó.
Pár perc múlva már a lépcsőn siettem lefelé, és átkoztam magamat, amiért felfogtam a hajam, amikor Brandon puszta látványától is vörösen égett az arcom. Kedvesen rám mosolygott, és intett, hogy csatlakozzak
hozzájuk. O, Konrad és Bree éppen kártyáztak. -
Jó reggelt, Harp!
-
Csá, kispajtás!
-
Sziasztok, jó reggelt! - Megsimogattam a hasamat, és leültem
Brandon mellé. Amikor folytatták a beszélgetést, megfogtam Brandon kezét, és odahajoltam hozzá. - Kérlek, ne haragudj rám, de nem tudom megtenni. A hüvelykujjával megsimította a kézfejemet, megszorította a kezemet, aztán elengedte. -
Nem haragszom rád, csak idegesít, hogy nem tudok leállni, és
folyton kellemetlen helyzetbe hozlak. Bár tudnád, mennyire vágyom a csókodra. -
Ne legyél túl kemény magaddal. Csak próbáljunk meg úgy együtt
lenni, ahogy eddig voltunk, oké? -
Rendben.
Mosolyt erőltetett az arcára, és megleste a lapjaimat. -
Még szerencse, hogy nem pénzre játszunk.
-
Annyira rosszak? - fintorogtam rá.
Örültem, hogy másra terelődött a szó. -
Rosszak? Harper, még egy párod sincs. Szóval, igen, elég
rosszak. A mosolya egyre szélesebb lett, és megjelentek a gödröcskéi. Elakadt a szavam. Ha elég okos és önzetlen vagyok, akkor ott helyben megkérem, hogy menjen el, és soha többé ne jöjjön vissza. De épp ellenkezőleg, sokkal jobban vágytam rá, mint be mertem vallani magamnak, és azt akartam, hogy mellettem legyen, még akkor is, ha el kellett nyomnom, amit iránta éreztem.
A
KÖVETKEZŐ HÓNAP
legnehezebb időszaka az volt, amikor elhoztuk
Chase dolgait a szalonból, és összepakoltuk a cuccait mindkét házban. Megtaláltam a gyűrűt, amivel meg akarta kérni a kezem, de nem volt szívem kinyitni a fehér dobozkát. Gyorsan Bree kezébe nyomtam, ő pedig kiment a szobából anélkül, hogy belenézett volna. Anya és Bree végül egy széfbe tették a gyűrűt, mert arra jutottunk, hogy megtartjuk, annak ellenére, hogy én nem voltam hajlandó megnézni. A pakolásoktól eltekintve mindannyiunk szíve egyre csak gyógyult és erősödött, akár az én kis Gumimacim. Ő és a hasam is jóval nagyobb volt, mint azt a harmincadik hetem indokolta volna, és dr. Lowdry már teljesen biztos volt benne, hogy nem maradok egyben a negyvenedik hétig. Bree egy kosárlabdát tett a pólója alá, de az én hasam már annál is nagyobb volt, amin mindenki csak nevetett, és arról győzködtek, hogy az aggodalmaim ellenére én vagyok a legaranyosabb kismama a világon. A lábam és karom semmit nem változott, a csípőm egy centivel sem lett szélesebb, egyedül a mellem és a hasam nőtt meg. Hogy bebizonyítsák az igazukat, lefényképeztek hátulról, ahonnan tényleg úgy néztem ki, mint a normál Harper... amíg szembe nem fordultam. Fogadásokat kötöttünk, hogy melyik nap születik a baba. Anya augusztus huszonharmadikára tette, apa és én viccből szeptember harmadikára tippeltünk (ami a munka ünnepe), Brandon szeptember tizenötre szavazott, Bree és Konrad pedig úgy gondolta, hogy a baba kitölti a negyven hetet, sőt, még tovább is marad, úgyhogy október nyolcadikára voksoltak. Az idő nagy részében valaki mindig a hasamat fogta, mert Gumimaci állandóan táncolt, forgolódott vagy éppen karatézott. Anya és apa rákapott a hétvégi kiruccanásokra, Breanna és Konrad pedig elválaszthatatlanok lettek. Kezdtünk ugyan jobban lenni, és a dolgok visszazökkentek a régi kerékvágásba, de mindannyiunk előtt ott lebegett, milyen múlandó az élet, és igyekeztünk időnk nagy részét a számunkra legfontosabbakkal tölteni. Pontosan ebből a megfontolásból
mindenki, még Konrad és Brandon is próbálta felvenni a kapcsolatot a Parancsnokkal, hogy hátha visszavonja, amit mondott, és hajlandó visszafogadni az életébe, de egyikünk sem járt sikerrel. Egyetlen szót sem hallottunk felőle. Két hete aztán megelégeltem, és kértem a többieket, hogy ne próbálkozzanak többé. A Parancsnok iszonyatosan makacs, és nem fogja meggondolni magát csak azért, mert hat ember heteken át zaklatja. Anya és Bree nagyon élvezte, hogy a Gumimacimnak ruhákat és babacuccokat, nekem pedig kismamaruhákat vehet. Kezdtek úgy kezelni, mint valami életnagyságú játék babát. Na, nem mintha lett volna ellenvetésem. Vicces volt, őket pedig rendkívül boldoggá tette, úgyhogy csendben tűrtem. Az egyetlen nap, amikor a teljes rokonság összegyűlt, július negyediké volt. Mindenki eljött anya és apa házassági évfordulóját megünnepelni, és egyben előrehozott babalátogatást tartani. A lányok, akikkel jóban voltam, június elején diplomáztak, így ők nem jöttek el, de nekem már az is csodálatos élmény volt, hogy Chase rokonai között lehetek. Brandon anyukáját is meghívtuk, de ő és Jeremy visszarepült Arizonába, hogy egy kicsit a családjukkal lehessenek, pedig akkor láthattam volna őket először karácsony óta. Brandon továbbra is mindennap átjött, és bár mindketten nagyon vágytunk a másikra, megmaradtunk barátoknak. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de nem volt más választásunk. Nem beszéltünk többet a parton vagy a fürdőben történtekről, és úgy tűnt, Brandon már attól is boldog volt, hogy a közelemben lehet. Valahányszor találkoztunk, megölelt, aztán a pocakomhoz hajolt, és a babát is üdvözölte. Néha csak annyit mondott neki, hogy „Helló” vagy „Jól viselkedtél ma?”, néha pedig elmesélte, hogy milyen volt a reggeli szörfözés Konraddal. Szívmelengető érzés volt így látni őt, de erről sosem beszéltem neki. Ahogy sejtettem, Brandon újra verekedni kezdett, és bár nagyon nem
örültem neki, nem szóltam miatta. Nem az én dolgom, ő pedig élvezte a harcot, ráadásul jó pénzt keresett vele, meg aztán, ki vagyok én, hogy beleszóljak? Azóta is veretlen volt, és hála istennek, kórházba sem került többet, bár ez nem jelentette azt, hogy időről időre nem volt rajta egy-egy zúzódás vagy seb. Jeremy, Konrad, Bree és én minden meccsén ott voltunk, és én mindet aggódva és reszketve ültem végig. Meccs után lezuhanyzott és átöltözött, aztán ellenőriztem az új sérüléseit, már ha szerzett újakat. Brandon ezen mindig jót nevetett, de zokszó nélkül tűrte a vizsgálatot. Breanna, anya és én éppen egy újabb élményekkel teli vizsgálatról és egy frissítő pedikűrről tartottunk haza, amikor a szívem hirtelen majd kiugrott a helyéről. A házhoz közeledve megláttam, hogy Brandon Jeepje már a kocsibejárón áll, és alig vártam, hogy láthassam, és megmutathassam neki az új ultrahangos képeket. Annak mondjuk annyira nem örültem, hogy később találkoznom kell az anyukájával is. Néhány hétre rá, hogy náluk voltam, elhagytam a fiát, és biztos voltam benne, hogy nem örül annak, hogy megint barátok vagyunk. Próbáltam uralkodni magamon, és lassú léptekkel haladtam az ajtó felé, de anyát és Breet szerintem nem tudtam becsapni. Ahogy beléptem az ajtón, Brandon azonnal megölelt, és a képekért nyúlt. -
Tessék! Pont aludt, de nézd, a kis ujját szopja! - mondtam uj-
jongva. Anya és Bree kuncogva ment el mellettünk. Hát igen, nem tudtam becsapni őket. Brandon elém guggolt, és finoman a hasamra tette a kezét. -
Helló, kisember! - Brandon mindig olyan kedvesen szólt hozzá
azon a szexi, mély hangján. - Hogy alhattad végig a vizsgálatot, nézzenek oda! Anyukád szerette volna, ha mocorogsz egy kicsit. Legközelebb mocorogsz majd, ugye, kishaver?
Az egyoldalú beszélgetést nézve az ajkamba haraptam, hogy ne vigyorogjak úgy, mint egy idióta. Brandon isteni apa lenne. Hé! Ez meg mi volt? Erre még csak ne is gondolj, Harper! Brandon felállt, és a kezét a hasamon felejtve, simogatni kezdte. -
Azt mondta, hogy minden rendben! - Brandon azt is megkérdezte
mindig, én hogy vagyok, és mi volt a vizsgálaton. Ezeket még Konrad és apa sem kérdezte meg. - Két hét múlva kell visszamennem. Azt mondta, hogy a baba még mindig nagy, úgyhogy elképzelhető, hogy a következő alkalom után ágyban kell feküdnöm, hogy a lehető legtovább egyben maradjunk. -
Ágynyugalmat javasolt? - Barna szemeivel aggódva nézett rám. -
De attól még minden oké, ugye? Megsimítottam az összeráncolt szemöldökét, és a szemébe néztem. Végre megértettem. Akkor volt barna, ha póló nélkül vagy barna, vagy fehér felsőben volt. Szürke volt, ha fekete vagy szürke póló volt rajta. Zöld értelemszerűen a zöld ruháktól lett, és ha bármilyen más színt viselt, a szeme ezen színek tökéletes elegyét adta. -
Minden oké, ne aggódj! Ha netán ágynyugalomra kötelez, azt is
csak azért, hogy a baba biztosan ne jöjjön túl korán. - Még mindig idegesen nézett rám. - Akkor meglátogatjuk anyukádat? Pár pillanat múlva minden aggodalom elszállt a szeméből, és bizonytalan mosoly jelent meg az arcán. -
Mutatni akarok valamit, Harper.
-
Igen? Mit?
Megfogta a kezem, és elindult velem a folyosón. -
Ígérd meg, hogy ha nem tetszik, megmondod.
-
Biztosan imádni fogom... a babaszobában van? - kérdeztem
zavartan, amikor elindultunk felfelé a lépcsőn. -
Ígérd meg!
-
Ígérem. - Megszorítottam a kezét, és kinyitottam az ajtót. Nem
kellett keresnem, hogy miről vagy inkább mikről van szó. - Úristen, Brandon! Ezeket te vetted? Igen, tudom, ez hülye kérdés volt, de nem tudtam elhinni. -
Nem tetszik?
-
Nem, vagyis de! Brandon ez rengetegbe kerülhetett!
Brandon sötét cseresznye kisággyal, szekrénnyel, pelenkázóval és egy hatalmas bőr szoptatós fotellel rendezte be a babaszobát. Tudtam, hogy mennyit keres a verekedéssel, de mivel ezeket mind én akartam megvenni, azt is pontosan tudtam, hogy mennyibe kerülnek, és egyáltalán nem volt olcsó egyik sem. -
Csak tudni akarom, hogy tetszik-e - felelte vállat vonva.
-
Tetszik, imádom! - Még a korábban megvett ágynemű is be volt
rakva a kiságyba. - Nem kellett volna erre költened a pénzedet! Odaléptem, és mindent megsimítottam, aztán felvettem az egyik babatakarót, amit még Bree vett, majd visszahajtottam a kiságy szélére. Brandon mögém lépett, és maga felé fordított. -
Érted tettem!
-
De Brandon, ezek nagyon drágák!
-
Harper - mosolygott rám kedvesen -, kérlek, ne aggódj emiatt!
Elmosolyodtam, és újra körbenéztem. -
És mindet te raktad össze?
Bólintott. -
Bree írt, amikor reggel elmentetek, és pont akkor végeztem,
amikor jelezte, hogy már az utcában vagytok. -
És az ágyneműt is te raktad bele?
-
Nem. - Prüszkölve nevetett egyet. - Azt tuti elrontottam volna.
Szerintem ők csinálták addig, amíg mi lent beszélgettünk. Azt el tudtam képzelni.
-
Köszönöm! - Odahajoltam, és megpusziltam az arcát. - Nagyon!
-
Örömmel tettem, Harper - suttogta visszafogottan. Néhány percig
csendben álltunk egymás karjaiban, amikor megcsörrent a telefonja. - Mi újság? Aha, egy óra múlva ott leszünk. Oké, szia! -
Jeremy? - kérdeztem.
-
Igen, azért hívott, mert anya aggódik, hogy nem megyünk. Kész
vagy, indulhatunk? Bólintottam, de belül hevesen tiltakoztam. Elköszöntünk a többiektől, és elindultunk Brandon anyukájához. Útközben vettünk édességet, mert az utóbbi időben elképesztően kívántam az édeset, meg titkon úgy éreztem, muszáj valami békeajándékot vinnem. Amikor megálltunk a gyönyörű, tengerre néző ház előtt, már valósággal rettegtem. Akkor nem voltam ilyen ideges, amikor először találkoztunk. Brandon kezében volt a csomag, benne több adag fagyasztott joghurt mindenféle öntettel, és erősen elgondolkodtam azon, hogy kitépem a zacskót a kezéből, és azzal védem magam befelé menet, de elkéstem, mert már nyílt is az ajtó. -
Szia, kicsikém!
Brandon anyukája mosolyogva ölelt magához. Hála az égnek, nem volt szükség az édességre. -
Helló, Mrs. Taylor!
Brandon összerezzent, és a nevetését próbálta köhögésnek álcázni. Gondolom meghallotta, hogy mennyire remeg a hangom. -
Na, ne bosszants már, hívj nyugodtan Carrie-nek!
Még állt ez az ajánlat? Jó tudni. Mosolyogtam, és próbáltam higgadtan beszélni. -
Hogy vagy? Nagyon tetszik az új ház, úgy örülök, hogy ide-
költöztetek! -
Mi is! Kellett a változatosság, és nagyon jóban vagyunk az itteni
rokonsággal. - A szava is elakadt, és a szájához kapott, a másik kezével pedig a hasamra mutogatott. - Odanézzenek! Milyen nagy már a hasad! Hányadik hétben vagy? Az állam is leesett. -
Ööö, a harmincadikban.
Nem tudja, hogy nem Brandoné a gyerek? Ugyanúgy viselkedett, mint karácsonykor. -
Akkor nemsokára szülni fogsz! Készen állsz már a kisfiad szü-
letésére? Még azt is tudja, hogy fiú? Kérdőn Brandonra pillantottam, de ő nem figyelt, mert épp a zacskóból pakolt kifelé a konyhaszekrényre. -
Igen is, meg nem is. Szeretném már a kezemben tartani, de ez
hiányozni fog - mondtam a hasamra mutatva. -
Én is pont ugyanezt éreztem mindkettőjüknél, ez nyilván teljesen
normális. - Még egyszer megsimította a hasamat, és Brandonhoz fordult. - Hoztatok fagyasztott joghurtot? Nahát, ti a fejembe láttok! Egész nap azon gondolkodtam, hogy úgy ennék egy keveset. Szemmel láthatólag feleslegesen aggódtam, ugyanis messze nem úgy alakult a találkozó, mint ahogy vártam. Brandon a kezembe nyomta az egyik joghurtos edényt, aztán elment megnézni Jeremyt. Carrie leült mellém az asztalhoz, és megszorította a kezem. -
Nagyon hiányoltalak ám! Hogy mennek a dolgaid? Hogy vagy a
Chase-szel történtek óta? Sajnálom őt. -
Egyre jobban vagyok. És a családja is. Próbálunk továbblépni, de
eleinte nagyon nehéz volt. Együttérzően mosolygott rám. -
Tudom, milyen nehéz ez. Brandon nagyon aggódott érted, de te
erős lány vagy, biztos voltam benne, hogy össze fogod szedni magad. -
Figyelj, Carrie, ha már szóba jött Brandon... - Nagyot nyeltem. -
Miért vagy ilyen kedves velem? Azt hittem, utálni fogsz. Egy percre elgondolkodott a válaszon, de továbbra is meleg mosollyal és csillogó szemekkel nézett rám. -
Az igazat megvallva, amikor megtudtam, mi történt, nagyon
sajnáltam a fiamat, de még akkor sem utáltalak. Hibát követtél el, és viselted a következményeit. - Carrie a válla fölött abba az irányba pillantott, amerre Brandon ment néhány perce. - így vagy úgy, te és Brandon mindig részei lesztek egymás életének. Pont úgy néz rád, ahogy Liam nézett rám tizenöt éven keresztül, és te a történtek ellenére is ugyanígy nézel a fiamra. Hogyan is utálhatnék valakit, aki szereti a fiamat, és akiért a fiam is odavan? -
De nem vagyunk együtt - suttogtam már-már kérdezve.
-
Ez talán így marad - válaszolta vállat vonva de talán nem.
Mondanom kellett volna neki, hogy Brandonnal csak barátok vagyunk, úgyhogy ne reménykedjen, de nem bírtam rávenni magam, hogy végleg kiábrándítsam. -
És ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy meg sem próbálod
tagadni ezt a szerelmet - kacsintott rám, és bekapott egy nagy falat joghurtot. Basszus! Pár perccel később visszatért Brandon, mögötte pedig Jeremy, aki hatalmas öleléssel köszöntött. Négyesben töltöttük az estét, amíg már alig
bírtam
nyitva
tartani
a
szemem.
Akkor
elbúcsúztunk,
összeölelkeztünk, Carrie pedig megígérte, hogy néha meglátogat, aminek nagyon örültem. Energikus és vicces nő, tényleg csodálatos társaság. A következő emlékem az volt, hogy lassan kinyitottam a szemem, amikor Brandon az ágyamra tett. -
Bocsi - suttogtam az alvástól rekedt hangon -, nem akartam
elaludni.
Rám mosolygott, és egy kósza hajtincset a fülem mögé simított. -
Semmi baj, fáradt voltál.
-
Mhmm. De nagyon jól éreztem magam, köszönöm, hogy elvittél.
-
Bármikor. Most viszont aludj egyet!
Fölém hajolt, és lágyan megpuszilta a homlokomat. Amint az ajka a homlokomhoz ért, Gumimaci azonnal felébredt. Felnevettem. -
Az nemigen jön össze. A kicsi mostanáig aludt, úgyhogy most pár
órát biztosan kick-boxolni fog. Brandon az ágyra ült, és egyik kezével a felsőm alá nyúlva meg simította a hasamat. A lélegzetem is elállt, de nem szóltam semmit, Már akkor túlléptük a „csak barátokként érünk egymáshoz” határt, amikor reggel átölelt, én pedig megpusziltam. Sokszor beszélt Gumimacihoz, de sosem nyúlt be a ruhám alá úgy, mint akkor. Én csak feküdtem az ágyon, ő pedig a hasamat simogatta, miközben a vas tag, sötét szempillái mögül engem figyelt. Az járt az eszemben, hogy meg akarom csókolni. A baba teljesen felpörgött, összevissza mozgatta a kezét és a lábát, Brandon pedig annyira boldognak tűnt, hogy végül becsuktam a szemem, és elképzeltem egy olyan világot, ahol ez a helyzet teljesen normális. Egy világot, ahol Brandon és én sosem szakítottunk, ahol később teherbe estem, és most a közös babánkat várom. Legalább tíz perc telt el így, amikor Brandon előrehajolt, és csábító mély hangjával megszólalt. -
Viselkedj rendesen, kishaver! Anyának aludnia kell - búgta, majd
megpuszilta a hasamat, és hozzám fordult. - Jó éjt! Holnap találkozunk, kicsim. Átkaroltam a nyakát, és az arcát az arcom felé húztam. Amikor már csak centikre volt a szája, megálltam, megadtam a lehetőséget, hogy leálljunk. Néhány pillanatig egymás szemébe néztünk, és végül
megcsókoltam. Ajkaink egy röpke másodpercre mozdulatlanok voltak, majd tökéletes összhangban mozogni kezdtek. A nyelve végigsimított az alsó ajkamon, én pedig kinyitottam a számat, hogy több mint fél év után végre ismét felfedezhessük egymást. Testemet elöntötte a forróság, és még közelebb húztam magamhoz. Brandon szája elindult az államhoz, aztán a fülemhez, végül lefelé a nyakamon. Finoman megharapott a nyakam alján lévő kis mélyedésnél, én pedig halkan felnyögtem. Arcát újra az arcomhoz húztam, a csókjaink pedig egyre lassultak, míg végül már alig mozgott az ajkunk. -
Holnap találkozunk, Harper, szép álmokat - suttogta a számba,
aztán még egyszer utoljára megcsókolt. Kezeim önálló életre kelve felé kaptak. -
Nem maradhatnál?
Barna szemeiben égett a vágy. -
Ma este nem. Biztos akarok lenni abban, hogy tényleg ezt akarod.
- Próbáltam ellenkezni, de egy lélegzetelállító csókkal belém fojtotta a szót. Amikor az ajkaink elváltak egymástól, mindketten nehezen vettük a levegőt. - Aludj rá egyet! Holnap megbeszéljük. MÁSNAP
REGGEL
korán keltem, de még legalább két órán át ágyban
maradtam, és azon töprengtem, mit is akarok valójában. Persze pontosan tudtam, mit akarok, csak azt nem, hogy az az enyém lehet-e. Úgy gondoltam, hogy már nincs jogom hozzá. És egyáltalán, mit szólna a család, ha újra Brandonnal randiznék? Vajon azt gondolnák, hogy sosem szerettem igazán Chase-t? Vagy hogy ha lenne egy hülye időgépem, nem mennék vissza, hogy megállítsam őt azon az estén? Nem, biztos úgy éreznék, hogy elárulom őket, úgyhogy jól lecsesztem magam, amiért előző este engedtem eluralkodni az érzelmeimet. Lezuhanyoztam, aztán lementem reggelizni. -
Szia, anya! - Adtam neki egy puszit, és megköszöntem a proteines
smoothie-t, amit csinált nekem. - Jókor jöttem? -
Hallottam, hogy zuhanyzol, és gondoltam, mindjárt lejössz.
Tegnap minden rendben ment? -
Minden jó volt, túl jó.
Anya oldalra billentette a fejét, és a Nem igazán értelek, de tudom, hogy úgyis mindjárt elmondod, úgyhogy csendben maradok nézésével várakozott. Elmeséltem a furcsa beszélgetést Carrie-vel, aztán mindent, ami Brandonéknál történt. Zárszóként pedig azt is kinyögtem, hogy megcsókoltam Brandont. Mosolyogva megfogta a kezem. -
Tudom, hogy most nem érzed rá képesnek magad, de igenis
képes vagy továbblépni ezen a téren is. Sőt, épp itt az ideje. Chase sem akarná, hogy egyedül neveld fel a gyereket, és egyedül éld le az életed. -
Nem leszek egyedül - vágtam vissza -, itt vagytok nekem.
-
És mindig itt is leszünk neked, de attól nem kell kizárnod a
szerelmet az életedből. Chase azt akarná, hogy menj férjhez, és a gyereknek legyen apja. Letörölt egy könnycseppet az arcáról. -
De nem túl korai még ez? Annyira össze vagyok zavarodva. Olyan
ez, mint amikor Brandon mellett az ellen küzdöttem, amit Chase iránt éreztem. Annyiban más, hogy most azt gondolom, ha Brandonra ilyen hamar úgy nézek, ahogy szeretnék, azzal azt sugallom, mintha Chase semmit sem jelentett volna nekem. -
Sok embernek valóban túl korai lenne két hónap. De a te hely-
zeted teljesen más, hiszen nektek hármótoknak komoly közös múltatok van, úgyhogy ez rád és Brandonra nem igazán vonatkozik. És miattunk se aggódj! Mind azt akarjuk, hogy boldog légy, és mindannyian tudjuk, hogy Brandon boldoggá tesz. Nem hívtuk volna, hogy segítsen neked megbirkózni a gyásszal, ha féltünk volna attól, hogy egyszer
visszatalálsz hozzá. -
Ha egyedül akarod végigcsinálni ezt az egészet, akkor tégy úgy!
Ha viszont vele akarsz lenni, akkor ne szalaszd el megint az alkalmat! Jó hozzád, és bár minden oka meglenne arra, hogy haragudjon a gyerek miatt, jobban szereti, mint bármelyik másik férfi tudná. - Egy pillanatra megállt, és hátradőlt a székében. - Tudom, milyen véleménnyel volt róla Chase, és hidd el, boldog lenne, ha őt választanád. Tudta jól, hogy Brandon jobban tudna gondoskodni rólad és jobban szeretne, mint bárki más. Emiatt nem állt közétek olyan sokáig. Néhány percig csendben ültünk, és hagytam leülepedni a hallottakat. Mintha pontosan tudta volna, mit akarok hallani: a család nem ítél el, és ami a legfontosabb, Chase is azt akarná, hogy boldog legyek, és továbblépjek. Claire odahajolt, és szorosan magához ölelt, mielőtt újra megszólalt volna. -
Szerintem itt inkább az a kérdés, hogy mit éreztél a csók után.
-
Olyan volt, mintha végre fellélegezhetnék - feleltem őszintén.
Még mindig szeretem őt, anya. -
Tudom, kicsikém.
-
Ez rossz?
-
Egyáltalán nem. És nem jelenti azt, hogy nem szeretted és sze-
reted még most is Chase-t. Tudom, hogy éreztél mindig is kettőjük iránt. Azt mondd meg nekem - hirtelen huncut mosoly jelent meg az arcán -, hogy milyen volt a csók. Annyi biztos, hogy tovább maradt a szobádban, mint az várható volt azok után, hogy a karjában kellett felvinnie, mert elaludtál. Teljesen elvörösödtem, és elmosolyodtam. -
Isteni - vágtam rá elmerengve, ahogy eszembe jutott, amint
Brandon szája a nyakamat érintette. Az arckifejezésemet látva anya felnevetett.
-
Hmm... - Bree álmosan bevánszorgott a konyhába, Konrad pedig
szorosan mögötte érkezett. - Anya nevetgél, Harper pedig elpirult. Tudni akarom, mi folyik itt. Megölelt, aztán leült Konrad ölébe a mellettem lévő széken. -
Harper tegnap este megcsókolta Brandont.
Anya úgy hajolt az asztal fölé, mintha épp valami szaftos pletykát újságolna. -
Hát rohadtul ideje volt már! - csattant fel Bree szomorú képet
vágva. Döbbenten néztem rá. -
Hogy mondhatsz ilyet? Alig két hónap telt el, Bree!
Kedvesen rám mosolygott. -
Tudom, hogy nem mered átadni magad az érzéseidnek, mert attól
félsz, hogy azzal elengeded Chase emlékét. De mondd meg őszintén, változott bármi a szívedben? Ha Brandon itt helyben megkérné a kezed, mit mondanál neki? Igent. Ez nem is kérdés. -
De Bree...
-
Semmi rossz nincs abban, ha összejössz Brandonnal. Ezzel nem
gyaláznád meg Chase emlékét, mert ő is pontosan ezt akarná. Mindannyian ezt akarjuk. Anya is ezt mondta. Hunyorogva rájuk néztem. -
Ti már beszéltetek erről? Én ezt miért csak most tudom meg?
-
Mert kellett egy kis idő, hogy a sebek beforrjanak, és el tudd
dönteni, hogy akarsz-e Brandonnal lenni, vagy nem. Mi pedig nem szerettünk volna semmit rád kényszeríteni azzal, hogy esetleg túl hamar mondjuk el, hogy támogatjuk ezt a kapcsolatot - válaszolta anya. Kicsikém, komolyan mondom, ha vele akarsz lenni, akkor legyél vele! Ne hagyd, hogy bármi megállítson ebben! Szereted őt, ő pedig szeret téged
és a babát. -
De fogalmam sincs, hogyan csináljam. Mi lenne a helyes vele
szemben? -
Hogy érted? - kérdezte Bree.
-
Hát... nem tudom. Ez az egész olyan furcsa és kusza. Nekem
már... - rájuk pillantottam, és a szégyentől elvörösödtem - az is eszembe jutott, hogy ő lehetne Gumimaci apja. Olyan kedves vele, és mindig arra gondolok, milyen jó apa lenne belőle. Attól félek, ha újra összejönnék vele, titokban elvárnám tőle, hogy a baba életében betöltse az apaszerepet, ez pedig nem lenne fair. Mi van, ha ő egyáltalán nem kér ebből? Nem állíthatom őt ilyen döntés elé. -
Kispajtás - vágott közbe Konrad. - Már bocs, de ez komoly?
Szerinted tényleg így gondolná? -
Nem. De úgy érzem, ezzel kihasználnám őt, vagy ilyesmi. Jaj, ugyan már, mindenkinek teljesen nyilvánvaló, hogy az első
szóra ott lenne a gyereknek, ha erre kérnéd. És bosszantó ilyeneket hallani tőled. Meg nézni, hogy ezt teszitek egymással. Ugyanazt hajtod, amit Brandon. -
Hogy érted?
-
Szeretlek, kispajtás, de néha nagyon buta tudsz lenni. Teljesen
odavan érted, ezt te is jól tudod. És ő meg attól fél, hogy az irántad és a gyerek iránt érzett szerelmével elijeszt magától. Ebben persze sokat segít, hogy folyton azt hajtogatod, hogy nem lehettek együtt. - Felemelte a kezét Bree combjáról, amikor látta, hogy meg akarok szólalni. Tudom, miért mondod ezt, és ezt ő is megérti, de rajtatok kívül itt mindenki azt a napot várja, amikor végre belátjátok, hogy nem tudtok egymás nélkül élni. Te meg csak ülsz itt, és azon majrézol, hogy nem akarod őt olyanba hajszolni, amit nem akar, vagy szerinted jobb, ha nem vállal. Amikor meg elmegyek vele edzeni, akkor azt hallgatom, hogy
életetek végéig gondoskodni akar, rólad és Gumimaciról, de attól tart, hogy ha valami olyat mond, akkor örökre kizárod őt az életetekből. Meg, hogy inkább lesz a barátod életed végéig, mintsem megkockáztassa, hogy valami olyat tegyen, ami után többé nem gondoskodhat rólatok. -
Ó, Brandon - suttogtam -, istenem, olyan önző voltam vele. Neki
élnie kellene az életét! Muszáj elküldeném. -
Nem önző voltál, hanem hülye! - reccsent rám Konrad. – Bocs -
és kezeit megadóan felemelte, amikor anyára nézett -, de valakinek ideje közölni vele. Harper! - Megvárta, amíg a szemébe nézek. -
Szereted őt, és vele akarsz lenni. O pedig szeret téged és a
babát, és bármit megadna, hogy veletek lehessen. Ne küzdj már ez ellen! Ez az egész tízszer rosszabb annál, mint amikor nem mondtad meg Chase-nek, hogy terhes vagy. És igen, tudtam róla. - Bree, anya és én döbbenten néztünk rá. - Folyton veled és Breevel voltam, teljesen nyilvánvaló volt, hogy mi történt. Valaki kopogott az ajtón, ők hárman pedig óriási vigyorral az arcukon felém fordultak. -
Harper, Konradnak igaza van. Ha tényleg őt akarod, mondd meg
Brandonnak! A közös jövőtök legnagyobb akadálya te magad vagy. Elvörösödtem, és hevesen dobogó szívvel mentem az ajtóhoz. Amikor kinyitottam, le sem bírtam venni a szemem Brandon szürke szemeiről és széles
mosolyáról.
Megölelt,
aztán
lehajolt,
és
elmesélte
a
Gumimacimnak, hogy reggel rendesen szétrúgták a seggét az edzőteremben, mert annyira nem tudott koncentrálni. Éreztem, ahogy a baba belém könyököl, majd Brandon megpuszilta az ütés helyét, felállt, és a szemembe nézett. Ha Konradnak igaza volt, márpedig biztos voltam benne, hogy így van, akkor tényleg én voltam a hülye, amiért próbáltam ellenállni ennek az egésznek. Szerettem őt, és a puszta gondolat, hogy nem lehetek vele, maga volt a legszörnyűbb kínszenvedés. Ezen
változtatnom kellett. Helyre akartam hozni. Azonnal. -
Jó reggelt! - A meleg hangja lágy volt és bizonytalan.
-
Örülök, hogy itt vagy. Attól féltem, hogy a tegnap este után nem is
jössz többet. -
Kevés dolog tarthatna vissza. Jól vagy? Úgy értem, azok után,
ami történt. Sajnálom, ha túl erőszakos voltam. Csak mondanod kell, és visszafogom magam. Mosolyogva megfogtam a karját. -
Nekem úgy rémlik, én kezdtem.
Magamhoz húztam, lábujjhegyre álltam, és határozottan megcsókoltam. -
Harper. - Homlokát a homlokomnak nyomta, amikor vége volt a
csóknak. - Tudnom kell, mit akarsz kettőnktől, nehogy aztán többet képzeljek bele, mint ami a valóság. Nagy levegőt vettem, és megsimítottam a tarkóját. -
Nem tudom elképzelni az életemet nélküled. És bárhogyan is
szeretnél az életem része lenni, azt elfogadom, mert nem érdemellek meg. De... - zavart nevetés hagyta el a számat, amint a korábbi félelmeim próbáltak megállítani - nem fair bármit kérnem tőled. -
Ezt hadd döntsem el én!
Megpuszilta az orromat, és homlokával újra a homlokomnak dőlt. Ő is ezt akarja. Ő is ezt akarja, és te akadályozod meg. Megint nagy levegőt vettem, mielőtt megszólaltam volna. -
Annak ellenére, hogy elcsesztem, mindig szerettelek, és veled
akarok lenni. Ahogy a babához beszélsz, ahogy vigyázol ránk, pedig minden okod megvan rá, hogy gyűlölj... néha arra gondolok, hogy veled nevelem fel, együtt leszünk a családja. Ezt akarom. Nagyon akarom, de borzalmasan érzem magam már attól is, hogy ezt elmondtam neked. Ő nem a tiéd, és pont azzal okoztam fájdalmat neked, aminek
köszönhetően ő lett. Nem kérhetem, hogy szeresd. Nem számít, mennyire akarom, nem kérhetem tőled a közös jövőt, mert az hatalmas önzőség lenne a történtek után. -
Próbáltam nélküled élni, Harper. Próbáltalak elengedni, de nem
ment. Számomra csak te létezel, azóta, hogy először találkoztunk. Szeretlek, és így őt is szeretem. Néha arra gondolsz, hogy én is a baba családja leszek? Én állandóan arra gondolok! - Megfogta az arcomat, és kicsit hátrahajolt, hogy a szemembe nézzen. - Nem számít, hogy nem az enyém. Ha engeded, segítek felnevelni, és életetek végéig gondotokat viselem, és ígérem, hogy akkor is ott leszek, amikor elmondod neki, hogy ki volt Chase, hogy milyen nagyszerű ember volt az apja. Könnyek árasztották el a szememet. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy olyan emberekkel találkoztam, mint Chase, Brandon és a családjuk, de hálát adtam Istennek, amiért ismerhetem őket. -
Figyelmeztetlek, ha ezt megtesszük, akkor többé nem szabadulsz
tőlem. - Nevetve megcsókoltam. - Ez az ajánlat örökre szól - suttogtam a szájához. -
Örökre - válaszolta, és a karjaiba véve bevitt a nappaliba,
miközben végig egymást csókoltuk. Amikor leültünk a kanapéra, rámosolyogtam, és észrevettem, hogy a többiek még mindig az asztalnál ülnek. Mindhárman minket figyeltek, Bree
és
anya
könnyes
szemmel.
Hirtelen
beugrott,
mennyire
visszhangzik az előszoba, úgyhogy bizonyára mindent hallottak. Mindennél fontosabb volt számomra, hogy ők ott vannak, támogatnak, és boldogok, hogy újra együtt vagyunk, és szerintem ez legalább ilyen sokat jelentett Brandonnak is. Brandon is őket figyelte, majd újra felém fordult. -
Szeretlek, Harper!
Ha a szívem tudna dalolni, akkor ott biztosan dalra fakadt volna.
Beszélgetés közben mondtuk néha egymásnak, hogy szeretjük a másikat, de ez most teljesen más volt. Olyan érzés volt, mintha végre minden a helyére került volna a világban. -
Én is szeretlek. - Végigsimítottam az állán, majd újra megcsó-
koltam. - Biztos, hogy ezt akarod? Apa lenni, korán kelni, mert sír a gyerek, iskolába és sportolni vinni? Aztán a tinédzser korszak... biztos, hogy velem akarod tölteni a következő hatvan évet? -
Legyen inkább hetven - suttogta a számhoz hajolva. Most, hogy
újra egymáséi voltunk, szinte fájt, amikor az ajkaink eltávolodnak egymástól. - És minden másra is igen a válaszom.
- M INDEN
OKÉ , BRANDON ?
- kérdeztem pár órával később, amikor ebéd
után a medencénél ültünk. Hirtelen vészjóslóan csendes lett. Egy pillanatra elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna. -
Attól félek, hogy ez túl gyors neked. Egészen a balesetig Chase-
szel voltál, és úgy tervezted, hogy vele éled le az életedet. Én viszont csak rád tudtam gondolni, mert tudtam, hogy nekem te kellesz. Az elmúlt pár hónapban próbáltam csak a barátod lenni, és tartottam a távolságot, amikor erre kértél. Ez viszont nem jelenti azt, hogy közben ne arra gondoltam volna végig, mit tennék, ha egyszer újra együtt lehetnénk. És most, hogy újra együtt vagyunk, világossá vált számomra, hogy a külön töltött idő után még jobban akarlak. Pont ezért, csak arra tudok gondolni, hogy akarok egy házat, és el akarlak venni feleségül, de nem tudom, hogy a történtek után ennek mikor jön el az ideje. Azt mondtad, szeretnéd, ha együtt nevelnénk fel a kicsit. De ez mit jelent? Hogy lehetek az a pasi, aki segít felnevelni? Az a baj, hogy ennél nekem több kell. Az apja akarok lenni. Félek, hogy mit gondolsz erről. Nem hiszed-e azt, hogy el akarom foglalni Chase helyét.
-
Brandon. - Egy kicsit mérges lettem, mert a korábbi beszélgetés
után megnyugodtam, hogy mindenben egyetértünk, de ezek szerint mégsem. - Akkor most tisztázzunk mindent, hogy ebből ne legyen több félreértés. Ha azt nézzük, miket éltünk át együtt, szerintem nem kell azon aggódnunk, hogy bármi is túl gyors lenne. Mindennél jobban szeretnék a feleséged lenni, de nekem nem számít, ez mikor történik meg. Felőlem lehet holnap, de lehet két év múlva is. Ezt Chase-nek is próbáltam elmagyarázni, de szerintem ő sem értette meg, hogy én nem akarok mindenáron megházasodni csak azért, mert kisbabát várok. Vele persze ez más volt, mert vele nem terveztem közös jövőt egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy terhes vagyok. Azelőtt viszont régóta úgy gondoltam, hogy veled akarok összeházasodni. -
Oké, tartottam attól, hogy egyesek szemében már az is túl
gyorsnak számít, hogy ennyivel a baleset után veled vagyok, de miután beszéltem anyával, Breevel és Konraddal, meg ha figyelembe veszem az érzéseimet, már nem gondolom így. Anyának igaza van, a mi helyzetünk teljesen más. Ez a mi életünk, és nem az övék. - Hanyatt dőltem, és egyik kezemmel eltakartam a napot. - Mielőtt folytatom, árulj el nekem valamit. Tényleg az apja akarsz lenni? Az oldalára fordult, és fölém hajolt. -
Tényleg.
-
Jó. - Mosolyogva átkaroltam a nyakát. - Akkor figyelj! Nem
akarom, hogy csak az a pasi legyél, aki segít felnevelni. Amit ma reggel mondtál, az maga volt a tökély. Azt akarom, hogy te legyél az apja, hogy ő a mi fiunk legyen. Azt akarom, hogy te legyél a férjem, és ha később több gyerekünk is lesz, nem szeretném, hogy ők a mieink legyenek, ö pedig - a hasamra mutattam - az enyém. Szerintem is tudnia kell Chaseről, de te leszel neki az apa, és a mi gyerekünk lesz ugyanúgy, mint az összes többi. És szeretném, ha velem jönnél a vizsgálatokra. Ne aggódj,
dr. Lowdry már tud rólad. A második alkalommal félrehívott, és az apáról kérdezett, én pedig kifakadtam, és elmeséltem neki mindent. Szerintem ezek az orvosok egyben pszichológusok is. Tudja, hogy Chase meghalt, és hogy te itt vagy nekem. Őszintén szólva, szerintem egy véleményen van Breevel és anyával, úgyhogy nem lesz meglepve, ha eljössz velem. Úgyhogy, ha van kedved, nagyon örülnék, ha eljönnél. És szeretném, ha segítenél kiválasztani a nevét, és ha vállalod, akkor szeretném, hogy ott legyél a szülés pillanatában is. Nem akarom helyetted eldönteni, hogy mire gyere és mire ne, de én annak örülnék legjobban, ha mindenhol velem lennél. Mindig is ezt akartam, de egészen eddig elnyomtam ezt az érzést, és most, hogy már nem kell küzdenem ellene, teljesen biztos vagyok abban, hogy azt szeretném, ha mindenhová jönnél, de persze ha nem akarsz, azt is megértem. -
Más lánynak talán nemet mondanék, de nekem te jelented a
világot, és nem számít, mennyire furcsa ez a helyzet, nem érzem elítélendőnek, hogy veled akarok lenni, és veled akarok családot alapítani. -
Én is pont így érzek - suttogtam a nyakába, és két apró puszit
nyomtam oda. - Akkor mindent tisztáztunk? Vagy van még valami? -
Hajlandó vagy összeköltözni velem, engeded, hogy gondodat
viseljem, és hozzám jössz feleségül? -
Brandon Taylor, te most megkérted a kezem? - szóltam vissza
pajkosan, és a barna szemébe néztem. Elmosolyodott, és megcsókolt. -
Addig nem, amíg nincs gyűrű.
-
Akkor jó, mert ez borzalmas lánykérés lett volna. A többire viszont
igent mondok, mert te vagy az a pasi, akit szeretek.
BRANDONNAL
MÉG
azon a hétvégén találtunk egy kis sorházat, és a
következő héten már költöztünk is. Három szoba, két fürdő és egy külön wc, két garázs és egy kert van hozzá, és egyszerűen tökéletes. Anya és apa kevesebb, mint tíz percre laknak, és bár nagyon sajnálták, hogy elköltözöm tőlük, örültek, hogy Brandon és én elkezdjük a közös életünket. Anya azt mondta, hogy attól még berendez maguknál egy babaszobát arra az esetre, ha neki kell vigyáznia a gyerekre, és így talán többet is megyünk hozzá. Mindent megvettünk, ami ahhoz hiányzott, hogy tökéletesen otthonossá varázsoljuk a házat, és a következő nap már ki is szállították ezeket. Az első közös ultrahangos vizsgálat is megvolt Brandonnal. Dr. Lowdry, ahogy sejtettem, egyáltalán nem lepődött meg, hogy Brandont is ott találja, sőt, kifejezetten örült neki. Brandon lélegzet-visszafojtva hallgatta, amikor Gumimaci szívhangja betöltötte a szobát. -
Úristen, Harper!
Rámosolyogtam, aztán újra a képernyőt figyeltem. Teljesen más élmény volt vele, mint Chase-szel. Varázslatos és nagyon bensőséges. És Brandon mellett a tökéletes újrakezdés érzése fogott el. -
Harper, látod, ugye, a baba már megfordult és lentebb húzódott.
Ez általában pár héttel később történik, úgyhogy sajnos tényleg ágynyugalomra lesz szükség. Talán még így is korábban érkezik majd.
Ami azt illeti, a dolgok jelenlegi állása szerint mostantól bármikor megindulhat a szülés, ezért kell igyekeznünk legalább néhány hétig még odabent tartani a babát. Azalatt mindene megfelelően kifejlődik. Ha mégis korábban születne, ezt gyógyszerekkel is meg lehet oldani, de jobb lenne természetes úton, úgyhogy innentől minél kevesebbet mozogsz, annál jobb. - Dr. Lowdry Brandonhoz fordult. - Számítok önre. Figyeljen oda, hogy minél többet feküdjön, jó? Ígérem, hogy vigyázni fogok rá - felelte mosolyogva.
-
A szememet forgattam. Brandon nagyon jól tudta, hogy nem bírom sokáig az ilyesmit, hamar begolyózom. Általában két napnál tovább nem megy. A következő nap nevetséges volt. Szerettem volna pakolászni az új házban, de miután meghozták a bútorokat, leültettek a kanapéra, és annyit engedtek, hogy megmondjam, mit hova tegyenek. Mérgemben csak nyávogtam és panaszkodtam egészen addig, amíg Brandon egy újabb nagy adag dobozzal, no meg némi fagyasztott joghurttal meg nem jelent. Onnantól csendben voltam, és végül úgy döntöttem, hogy a nap hátralevő részében jó leszek. Amikor négy órával később végeztek, rendeltem magunknak pizzát, és este nyolcra kettesben maradtunk. Brandonnal minden szobát végigjártunk, hogy megnézzük, hogy mutatnak a bútorok a szobákban. Nagyon boldog voltam, mert minden csodálatosan nézett ki. Épp kiléptünk az új babaszobából, amikor Brandon megállított a folyosón. -
Csukd be a szemed, kicsim!
-
Miért? - kérdeztem bizonytalanul.
Brandon közelebb lépett, és a fülemhez hajolt, miközben megsimította a hasamat. -
Van egy meglepetésem. Kérlek, csukd be a szemed!
Engedelmeskedtem, ő pedig kézen fogva egy másik szobába vezetett. Az állam is leesett, amikor kinyitottam a szemem. -
Ezt mikor csináltad?
Körbenéztem a hálószobánk félhomályában. Gyertyák világítottak, és mindenhol hatalmas csokor narancssárga liliomok voltak. Legalább két tucat liliomszirom pedig az ágyon hevert. Lágyan megcsókolt, és az ágyhoz húzott. -
Gondoskodtam róla, hogy lefoglaljanak egy időre. Komolyan
elhitted, hogy Bree nem tudja, hol a babacuccok és a konyhai dolgok helye? Leültetett, hozzám hajolt, és újra megcsókolt. -
Köszönöm, Brandon! Mindent.
-
Szeretlek, Harper! Ígérem, hogy életed végéig gondoskodom rólad
és a gyerekeinkről. Az éjjeliszekrényhez hajolt, kivett valamit a fiókból, majd elém térdelt. A szemem elkerekedett, és tátva maradt a szám. -
Hozzám jössz feleségül?
Már a könnyeim is folytak, mire bólintottam, és nagy nehezen ki tudtam nyögni, hogy „Igen!” Magamhoz húztam Brandont, és szenvedélyesen megcsókoltam. A lélegzetem is elállt, amikor kinyitotta a fekete dobozkát, és megláttam a vastag fehérarany gyűrűt három kerek gyémánttal a tetején. Kivette a dobozból, és finoman felhúzta a bal kezem gyűrűs ujjára. Nevettem, amikor a gyűrű azonnal oldalra billent a kövek súlyától. Újra magamhoz húztam Brandont, és újra megcsókoltam. Megölelt, és vadul megcsókolt, majd apró puszikkal elindult lefelé a pocakomhoz. Lágyan megpuszilta a hasamat, és közölte Gumimacival, hogy anya és apa összeházasodnak. Égett a vágy a szemében, amikor újra az arcomhoz hajolt, és elkezdte kigombolni a felsőmet. Őszintén szólva, nem hittem,
hogy ekkora hassal bármit szeretne tőlem, de abból, ahogy a nyakamat és a mellemet csókolgatta és simogatott, úgy tűnt, hogy ő nem így volt ezzel. Alig vártam, hogy vele lehessek, de kis idő múlva morogva abbahagyta, és mellém feküdt. -
Miért hagytad abba?
Egyik kezével épp az arcát dörzsölte, de a kérdésemre megtorpant. -
Várj, úgy érted, benne lennél?
Elpirulva bólintottam, ő pedig csalódottan felnevetett, majd magához ölelt. -
Valahányszor úgy érzed, hogy készen állsz, valami közbeszól.
-
De most te állítottál le.
-
Hidd el, kicsim, eszem ágában sem lenne leállni, pláne most, hogy
végre benne lennél, de a doktornő azt mondta, hogy nem lehet. -
Micsoda? Mikor?
Felkönyököltem, és a barna szemébe néztem. -
Amikor tegnap kimentéi a mosdóba, két dolgot mondott. Egy, hogy
ne engedjelek felkelni az ágyból. Kettő, hogy ne szexeljünk. Persze, szerinte jó, ha a párok szeretkeznek ilyenkor is, de nálad fél a koraszüléstől, úgyhogy türtőztetnünk kell magunkat. - Mosolyogva megpuszilta a nyakamat. - Ilyenkor persze egyből készen állsz. -
Sajnálom, Brandon!
Megfogta az arcomat, és ragyogó szemekkel rám nézett. - Semmi baj, Harper! Isteni lesz, amikor végre megtesszük! Megcsókolt, aztán megfogta a kezem, és megpuszilta a gyűrűt, amit most kaptam. - Hosszú napunk volt, aludjunk egyet! ÉBREDÉS
UTÁN EGY
másodpercig zavartan néztem körbe, de elmo-
solyodtam, és még jobban Brandonhoz bújtam, amikor felfogtam, hogy a saját házunkban vagyunk, a saját szobánk saját ágyában. Egyik keze a
fejem alatt volt, a másik pedig a hasamon pihent. A gyűrűmre pillantottam, és úgy forgattam, hogy a szobába beszűrődő fényben megcsillanjanak rajta a tökéletes gyémántok. Brandon apró köröket rajzolva simogatta a hasamat, amikor Gumimaci fordulás közben oldalba könyökölt. -
Istenem, de régen volt, hogy veled ébredtem. - Megpuszilta a
homlokomat. - Örülök, hogy tetszik a gyűrű. -
Imádom a gyűrűt, és imádlak téged is.
-
Én is imádlak, gyönyörű kis menyasszonyom.
Mosolyogva hátrébb húzódtam, és felé fordultam. Néha sokat kell ám fészkelődni, mert a nagy pocak útban van. -
Én meg imádom, hogy a menyasszonyod vagyok. - Megpusziltam
az állát, ő pedig még erősebben magához ölelt. - Mit szólsz a karácsonyhoz? Brandon megtorpant, és rám nézett. -
Mármint mire?
-
Az esküvőre. Nem akarok terhesen férjhez menni. Akkor úgy
tűnhetne, hogy csak a baba miatt kelünk egybe. Meg csinos ruhát akarok, nem valami kismamagöncöt. -
Négy és fél hónap múlva? - Bólintottam, ő pedig kedvesen rám
mosolygott, és megjelentek a kis gödröcskéi, amiket úgy imádtam. -
Remekül hangzik. - Szemérmesen megcsókolt, és kimászott az
ágyból. - Csinálok reggelit. Te meg kapcsold ki a telefonokat, és kapd össze magad, kicsim, aztán gyere a konyhába! Breanna utálni fog ezért, de a hétvége hátralévő részében nem veszünk tudomást a külvilágról, és ki
sem
mozdulunk
itthonról.
Ráérnek
hétfőn
megtudni,
hogy
eljegyeztelek. Minden pontosan úgy történt, ahogy Brandon mondta: kikapcsoltam a telefonokat, gyorsan lezuhanyoztam, kényelmes pizsamaalsót és topot
vettem, amíg ő összeütött egy sonkás-sajtos rántottát csinált magának kávét, nekem koffeinmentes teát, és még egy dinnyét is felvágott. Leültünk a konyhaasztalhoz, én Brandon ölébe tettem a lábam, aztán megreggeliztünk. Reggeli után még sokáig ott maradtunk beszélgetni. Élveztük a saját lakásunkat. A hétvége további részében a kanapén ülve filmeztünk, a kertben üldögéltünk vagy éppen az ágyban feküdtünk egymás karjaiban. Miután első nap végignyafogtam az ebédet, végül beadta a derekát, és megengedte, hogy segítsek a főzésben. Észrevettem ugyan, hogy direkt gyors és egyszerű ételeket választott, de azért csak segíthettem valamit. Hétfő estére mindkettőnk családját meghívtuk vacsorára az addigra teljesen berendezett új lakásunkba (Brandon csak óránként öt percet engedett dolgozni, egyébként mindent egyedül csinált, de be kell vallanom, imádtam nézni, ahogy az új lakásunkból otthont varázsolt), hogy elmondjuk a nagy hírt. Volt valami, ami azóta motoszkált bennem, hogy Brandon és én újra összejöttünk, és megkérte a kezemet, de nem tudtam, hogyan kellene előhozakodnom vele. Hétfő este az ágyon ültem, amikor kilépett a zuhany alól, és amikor egy szál farmerben bejött a szobába, úgy döntöttem, most vagy soha. -
Figyelj, kérdezhetek valamit? Persze. - Fölém hajolt, és megcsókolt, majd mellém ülve magához
ölelt. - Mi az? Az ajkamba harapva bámultam az eszméletlen helyes arcát. Valahányszor rám nézett, sugárzott a szeméből a szerelem és a boldogság, ami csak még vonzóbbá tette azt az elsőre ijesztő külsejét. -
Sokat gondolkodtam a nevén.
-
És? - Játékos, egyben türelmes mosollyal figyelt. Már végignéztük
a Chase-szel kiválasztott tíz nevet, de nem tudtuk leszűkíteni a listát, ami Brandon szerint nevetséges volt. - Mire jutottál?
Nagy levegőt vettem, és felültem. -
Ígérd meg, hogy bevallod, ha nem tetszik az ötlet, jó?
Eszembe jutott a karácsony, amikor az anyukája konyhájában voltunk Arizonában, meg az a pillanat, amikor Chase konyhájában közöltem vele, hogy fiam lesz. Eltűnt a mosoly az arcáról. -
Ígérem, kicsim!
-
Szóval... - Az egész testem remegett, el sem hittem, hogy ennyire
ideges vagyok emiatt. Korábban már mondta, hogy ha fia lesz, az apjáról szeretné elnevezni, és tudtam, hogy Gumimacira a sajátjaként gondol, de azt nem tudtam, mennyire számít neki, hogy ez a baba vér szerint nem az övé. - Arra gondoltam, lehetne a neve Liam Chase Taylor. Hallottam, amint Brandon nagy levegőt vett, és láttam, hogy tátva maradt a szája. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig a tekintetemet fürkészte azokkal a csodás barna szemeivel, majd végre elmosolyodott, és száját a számnak nyomta. -
Köszönöm, Harper - suttogta a számhoz, majd hevesen meg-
csókolt. - Nagyon köszönöm! Szereltek. -
Ezt vehetem úgy, hogy tetszik? - kérdeztem meglepetten, amikor
ajka a nyakam felé indult. -
Imádom, tökéletesen illik hozzá... és hozzánk. - Egyik kezével az
arcomhoz nyúlt, és megpuszilta az orromat. - Értem, miért féltél, hogy nem fog tetszeni, de hidd el, hogy életemben nem voltam még ilyen boldog, mint most hétvégén. Annyira szerencsés vagyok, hogy vagy nekem, Harper. -
Én vagyok szerencsés - suttogtam.
Csengettek, Brandon pedig felpattant, és magára kapott egy inget. -
Azt is elmondhatjuk nekik, hogy megvan a név? - kérdezte,
miközben az ajtó felé húzott.
- Szerintem a ma este tökéletesen alkalmas lesz erre. Egy puszit adtam az arcára, aztán kinyitottam az ajtót. Összevissza ölelgettek és csókolgattak, és anya persze rögtön azzal jött, hogy mit keresek én ott, miért nem az ágyban pihenek. -
Nyugi, anya, akkor keltem fel, amikor csengettetek.
Megöleltem, Bree pedig szájtátva bámult rám. -
Úristen, te menyasszony lettél! - kiáltott fel, és a nyakamba ugrott,
aztán Brandont is megölelte. Nyilván meglátta a gyűrűt, amikor anyát megöleltem. -
Gratulálok, kispajtás! - Konrad egy puszit nyomott a homlokomra,
aztán kezet fogott Brandonnal. -
Mutasd már! - Anya és Bree a kezemet fogták, és a gyűrűt néze-
gették, apa közben megölelt minket. - Látod ezt, Konrad? Tanulhatsz Brandontól! - Bree maga felé tartotta a gyűrűt, és újra vizsgálni kezdte. Most kérte meg a kezed? Mosolyogva Brandonra pillantottam. -
Pénteken, miután hazamentetek.
Breanna elengedte a kezemet. -
Mi a fene? És én csak most tudom meg? Az ilyen dolgokat azon-
nal el kellene mondanod, nem - az ujj ára pillantva számolt - három nap múlva! -
Én tehetek róla, én kértem Harpert, hogy a hétvégét töltsük
kettesben, és csak később szóljunk róla. Bree Brandon felé fordította fenyegető tekintetét. -
Most öt percig nem vagyunk barátok.
Mindenki nevetett, én pedig behívtam őket a nappaliba. Még mielőtt leülhettünk volna, újra megszólalt a csengő, Brandon pedig ajtót nyitott, és beengedte az anyukáját és Jeremyt. -
Odanézzenek, Harper, micsoda csinos pocak! Olyan, mintha a
hétvégén is nőtt volna. Istenien nézel ki, drágám! - Carrie megölelt, és amikor elváltunk, megmutattam a gyűrűt. Örömében sikkantott egyet, és a kezemért kapott. - Te jó ég! Gratulálok nektek! - Brandon karjára csapott. - A saját anyádnak sem szólsz, hogy meg akarod kérni a kezét!? Talán segíteni is tudtam volna! Jeremy széles mosollyal odalépett hozzánk, és megölelt minket. -
Nagyon örülök nektek!
-
Köszönöm, Jeremy! Carrie, te pedig hidd el, nagyszerűen csinálta!
Boldogan elmeséltem nekik a lánykérés minden részletét, miközben körbevezettem őket a házban. Mindenkinek nagyon tetszett az új otthonunk. Az idegenvezetés után a lányok a kanapéhoz toltak, és leültettek. A szememet forgattam, de nem szóltam semmit, örültem, hogy ott vannak. A fiúk kimentek a kertbe elkészíteni a húsokat, míg én a lányokkal az esküvőről beszélgettem. Mindenkinek nagyon tetszett az ötlet, hogy karácsonykor legyen, és abban is egyetértettek, hogy jobb, ha megvárjuk a baba születését. Carrie és Claire megegyeztek, hogy ők majd vigyáznak az unokára, amíg mi Brandonnal nászúton leszünk, még ha csak néhány napra megyünk is el. -
Te, Bree!
-
Igen, Harp?
-
Haragszol, hogy nem mondtam el hamarabb?
-
Dehogyis, csak vicceltem. Nagyon örülök nektek! - felelte nevetve.
-
Akkor, mivel nem vagy mérges - mosolyogva rákacsintottam -,
leszel a koszorúslányom? -
NANÁ! Hogyne lennék! Kit kérsz még fel?
-
Csak téged. Brandon is éppen most kéri fel Konradot és Jeremyt,
és tudom, hogy így páratlanul lesztek, de más barátom nem igazán van. Brian és Marissá a temetés óta nem kerestek, úgyhogy Marissát nem
kérhetem fel. -
Szerintem nem baj, ha csak Bree lesz. Vonulhat egyszerre mind-
két fiúval, vagy akár egyedül is - jegyezte meg Carrie. -
Szerintetek addigra össze tudunk hozni valamit? Nem akarok túl
nagy dolgokat, az a lényeg, hogy legyen ruhám, ti ott legyetek, és hozzámenjek Brandonhoz. Ha ezek megvannak, akkor felőlem akár itthon is lehet az esküvő. -
Ugyan már! - vágott közbe Bree a fejét rázva. - Anyának remek
kapcsolatai vannak. Isteni esküvő lesz! -
Tényleg vannak - tette hozzá anya. - Ennyi idő alatt csodálatos
esküvőt hozunk össze. Elmosolyodtam. -
Oké! Azt hiszem, Brandonnal a december tizenötödikében
egyeztünk meg, de ha arra a napra nem sikerül megoldani, akkor lehet az előtte vagy utána lévő hétvége is. Te jó ég, el sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik! -
Boldog vagy, Harper? - kérdezte anya.
-
Nagyon, nagyon boldog!
Mindenki mosolygott, és folytattuk a beszélgetést a babáról és az esküvőről. Amikor elkészült a vacsora, kimentünk, és bevontuk a fiúkat is a beszélgetésbe. Brandon addigra felkérte Konradot és Jeremyt, hogy legyenek kísérők az esküvőn. Közösen kitaláltuk a színeket, és felmerült pár helyszínötlet is. Brandon legtöbb barátja lediplomázott, és ugyan mindegyiket meg akartuk hívni, azt nem tudtuk, hányán jönnek el, mert mindannyian messze laknak, ezért úgy számoltunk, hogy a vendégek túlnyomó többsége Brandon rokonságából és Graysonékból áll majd össze. Anya javasolta, hogy hívjuk a Parancsnokot is, de én nem reménykedtem. Még e-mailt sem kaptam tőle azóta, hogy közöltem vele a terhességet, és nem gondoltam, hogy ezen most hirtelen változtatna.
Miután besötétedett, bevonultunk a nappaliba, és beszélgettünk, amikor Brandon szót kért. -
Szeretnénk bejelenteni valamit.
-
Csak nem összeházasodtok? - találgatott Bree.
A számhoz kaptam. -
Honnan tudtad!?
Mindenki nevetett, Brandon pedig újból nekifutott. -
Valami mást is be szeretnénk jelenteni. - Rám nézett, és a sza-
vam is elállt a boldogságtól, ami az arcáról sugárzott. A többiek nevetgéltek. - Kicsim, akarod te? -
Megvan a baba neve - mondtam olyan széles mosollyal, hogy
belefájdult a szám. Nagy nehezen levettem a szemem Brandonról, és a többiekre néztem. - Liam Chase Taylor lesz. Egy pillanatra mindenkinek elakadt a szava, de néhány pillanattal később könnyes szemmel ölelgettek minket. Nagyon tetszett nekik a név, szerintük is tökéletes választás volt. Amikor újra leültünk, Brandon szorosan magához ölelt. -
Azt hiszem, ez a létező legtökéletesebb név - mondta Robert, és
mindenki egyetértett. -
Mi is így gondoljuk - felelte Brandon. - Köszönjük, hogy támo-
gattatok minket. Mindannyian sok nehézségen mentünk keresztül, és mi nagyon hálásak vagyunk, amiért mellettünk vagytok, rengeteget jelent nekünk. Megpusziltam az állát, aztán a vállára hajtottam a fejem. Ezt magam sem mondhattam volna jobban. -
Breanna. - Anya ránézett, ő pedig felpattant a helyéről, kiment a
konyhába, és egy nagy táskával jött vissza. - Készítettünk nektek valamit. Még mindig úgy gondoljátok, hogy meséltek majd neki Chaseről?
A torkom is elszorult, így Brandon válaszolt helyettem. -
Igen. Úgy gondoljuk, hogy tudnia kell róla.
Anya bólintott, Bree pedig egy nagy albumot adott a kezünkbe. -
Ha valamiért mégsem szeretnétek beszélni vele Chase-ről, az
sem baj, senki nem hibáztatna titeket. Ha viszont tényleg elmondjátok neki, akkor itt ez az album. Így nem kell történeteket mesélnetek Liamnek Chase-ről, hanem elég, ha megmutatjátok ezt. Brandon az ölébe vette az albumot, és kinyitotta. A lélegzetem is elállt, amikor a Chase-ről szóló oldalakat lapoztuk. Voltak benne képek a születése napjáról, a kicsi koráról, az első iskolanapról és arról, amikor szörfözni tanult. Hihetetlen volt látni, ahogy a szemem előtt felnőtt. Az album végéhez közeledve potyogni kezdtek a könnyeim. Itt volt az a Chase, akit én is ismertem, a magas, helyes tetoválóművész. Voltak közös képek a srácokkal, akikkel együtt lakott a házban, volt kép Breevel,
a
tetoválószalonban,
és
velem
is.
Az
első
kép
a
születésnapomon készült, amikor Chase-szel lementünk a többiekhez. Mögöttem állt, az ultrahangos képet a pocakom elé tartotta, én pedig hátrafordulva megcsókoltam. A második kép a tengerparton készült, a terepjárója platóján ültünk Breevel és Konraddal. Az utolsó két képet nézni is nehéz volt, de nagyon boldog voltam, hogy ezek is bekerültek az albumba. Az egyik Chase utolsó egyetemi órája után készült, és egymást átkarolva, a homlokunkat összeérintve álltunk. A másik a halála előtti utolsó estén készült, anyáék háza előtt állva beszélgettünk. A mai napig emlékszem arra a beszélgetésre, azt magyarázta, hogy miért nem jó ötlet, ha elmegy a buliba, én pedig konokul győzködtem, hogy igenis mennie kell. Nem is tudtam, hogy valaki lefotózott minket. Gyönyörű kép volt. A háttérben a nap épp lenyugvóban volt, Chase a kocsibeállónál térdelt előttem, én pedig nevetve a haját simogattam. A hasamat fogta, és olyan közel hajolt, hogy az orra a pocakomat érintette. Azt mondta,
ha Gumimaci rúg egyet a kedvéért, akkor nem megy a buliba, úgyhogy folyamatosan a hasamhoz beszélt, hátha felébred a baba. De a baba nem ébredt fel, Chase pedig elindult a buliba. Ez volt az utolsó boldog pillanatunk együtt. Amikor becsuktuk az albumot, Brandon megsimította az arcomat, és letörölte a könnyeimet, majd mindkét oldalra adott egy-egy puszit. Felállt, anyához lépett, felhúzta a székből, és egy nagy ölelés közepette megköszönte az ajándékot, anya pedig elsírta magát. Pont ezek miatt szerettem őt. A kemény külső a világ legkedvesebb és legodaadóbb szívét rejtette. Chase és én teljesen összetörtük, mire ő csenden félreállt, ahelyett, hogy gyűlölt volna minket. Ott volt nekem, amikor azt hittem, hogy Chase összetörte a szívemet, és segített átvészelni a gyászt, amikor meghalt. A hibáim ellenére mindig szeretett engem és a kicsit, most pedig hálásan ölelte Chase anyukáját, amiért hozott egy albumot, amiből majd elmesélhetjük Liamnek, hogy az ő szavaival élve „milyen nagyszerű ember volt az apja”. Amikor anya befejezte a sírást, én is megöleltem, Brandon pedig Breet, apát és Konradot. -
Brandon - rebegte anya a torkát köszörülve -, remélem tudod,
mennyire szeretünk téged is. Nagyon boldogok vagyunk, hogy Harperrel együtt vagytok, mert senki mással nem tudnánk őt elképzelni. Biztosak vagyunk benne, hogy mindig gondját fogod viselni neki is, és Liamnek is. -
Úgy lesz! Örökre.
NAGYON
NYOMASZTÓAN
éreztem már magam. Elegem volt abból, hogy
senki nem engedett semmit csinálni, hogy folyton feküdnöm kellett, ráadásul állandóan fáradt voltam. Akkorára nőttem, mint egy bálna, bár Brandon így is azt hajtogatta, hogy gyönyörű vagyok. Szó nélkül tűrte, hogy egész nap panaszkodom, és egyfolytában csak mosolygott rám. Tudom, hogy nagyon küzdött azért, nehogy elnevesse magát, amiért hálás voltam. Nevetségesen viselkedtem, de nem tudtam abbahagyni. Ha viszont kiröhögött volna, valószínűleg megpofozom. Két héttel korábban újabb vizsgálaton voltunk, és dr. Lowdry egyre jobban aggódott, hogy a baba nem marad bennem a kiírt időpontig. Az utasításainak megfelelően összepakoltam egy táska cuccot, ami a kórházba kellett, az Expeditionbe pedig beszereltük a gyerekülést, és már a főzésben sem segíthettem. Ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy az egész házat kitakarítsam, és a babaszoba összes fiókját századszor is ellenőrizzem, hogy minden ott van-e, ahol én akartam. Természetesen ezek közül semmit nem szabadott megtennem, úgyhogy csak a kanapén heverészve morogtam magamban vagy a kis Liamhez. Brandon három hete újra suliba járt, és az oktatási tanácsadótól megtudta, hogy ha még két tantárgyat felvesz, akkor idén decemberben lediplomázhat, épp egy héttel az esküvőnk előtt. Elképesztő volt, mindent megadott nekem, még olyanokat is, amik eszembe sem jutottak. Amikor bement az egyetemre, mindig úgy intézte, hogy Carrie vagy anya
mellettem legyen, mert tudta, hogy kezdek begolyózni. Az egyetlen gond azzal volt, hogy sokat verekedett. Előre szólt Madárijesztőnek, hogy ha megszületik a baba, akkor néhány hónapig szünetet tart, de bár évekre elég volt a pénzünk, ő Los Angelestől San Diegóig bárhol bármilyen küzdelmet elvállalt, hogy minél több pénzt tehessen félre. Nem volt okom panaszkodni, csak az előző héten több mint tízezer dollárt keresett, de nem örültem, hogy verekszik, ráadásul csak olyan meccsekre vitt magával, amikről tudta, hogy könnyű győzelem lesz. A nagyobb meccseken nagy volt a tömeg, és félt, hogy bajom esik, úgyhogy az esetek többségében otthon ültem a kanapén, és a körmömet rágtam, amíg fel nem hívott, hogy nyert. Reggel kirakott anyáéknál, és anyával meg Breevel elmentünk ebédelni, aztán pedikűröztetni. Amikor hazaértünk, Brandon felvett, és elvitt a harminchatodik heti vizsgálatra. Ahogy mondtam, semmit nem csinálhattam egyedül. Nem vezethettem és nem festhettem ki a lábujjkörmeimet. Nem mintha ki akartam volna, el sem értem őket, de akkor is. Semmit nem szabadott. - Úgy tűnik, minden rendben van veled és a kisbabával is. Továbbra se mozogj sokat, és drukkoljunk, hogy még egy hetet legalább kibírj. Onnantól már nem számít koraszülésnek, bár akkor sem lenne semmi baj, ha most bújna ki. Mostantól hetente találkozunk. Azt majd látjuk, hogy ez végül hány alkalom lesz addig, amíg megszületik. - Dr. Lowdry kedvesen mosolyogva beszélt. - Felkészültetek? Van még valami kérdés? A kórházban tudjátok, mi merre van? -
Már a héten körbejártuk, és szerintem nincs kérdés. Készen állok!
Aludni se bírok! Dr. Lowdry nevetve megpaskolta a lábamat. -
Ez természetes. Fogd fel úgy, hogy a baba most készít fel azokra
az időkre, amikor majd óránként ébreszt éjszaka. - Megint nevetett. - És
te, Brandon? -
Azt hiszem, minden rendben, csak aggódom, hogy esetleg épp
nem leszek vele, amikor itt az idő. - Megszorította a combomat. - Nem akarom, hogy egyedül legyen, amikor megtörténik. -
Megértelek, de a legtöbb baba órákkal a magzatvíz elfolyása után
születik meg, úgyhogy bőven lesz időd hazamenni érte, és behozni. Bólintott, de tudtam, hogy ez nem nyugtatta meg. Akárhányszor verekedni ment, megkérte Liamet, hogy ha aznap akar a világra jönni, legalább várja meg, míg hazaér a meccsről. Amikor a meccsek után felhívott, nem is köszönt, mindig azzal kezdte, hogy „Szeretlek. Történt valami? Hogy vagy?” Ha nem pánikoltam volna folyton, hogy eltörik valamijét, jót nevettem volna azon, hogy miközben hülyére ver embereket, attól retteg, hogy a szerelmének be kell feküdnie a kórházba. -
Hát akkor - dr. Lowdry felállt, és megölelt -, ha bármi történik, vagy
szükség van valamire, hívjatok nyugodtan! Ha nem, akkor egy hét múlva találkozunk. Megköszöntünk mindent, és elindultunk haza, hogy egy újabb felejthetetlen estét tölthessek a kanapén. Jó, tényleg sokat nyávogtam ahhoz képest, hogy sokkal rosszabbul is mehettek volna a dolgok. Brandon lehetett volna közömbös vagy undok a hülye ingerlékenységem miatt, sőt, simán alakulhatott volna úgy ez az egész, hogy nincs mellettem. Ráadásul szerettem az együtt töltött estéket. Vacsora után az ölébe vette a lábaimat, és addig masszírozta, amíg el nem múlt a duzzanat. Utána mindig magához ölelt, és úgy tévéztünk. Tényleg fantasztikus volt, csak hát, eléggé türelmetlen lettem az utóbbi időben. -
Brandon? Nem csinálhatnánk valamit ma este? Autózzunk, vagy
menjünk ki a partra. Nem akarok megint itthon üldögélni. Egy pillanatra elgondolkodott, és jól megnézett, majd kitolatott a kocsibejáróról, ahova épp azelőtt parkoltunk be.
-
De megígéred, hogy szólsz, ha elfáradtál!
Teljesen felpörögtem, és már a tudattól, hogy megyünk valahova, az ülésben ugrándoztam. Mindegy volt, hova, csak el itthonról. -
Ígérem! Hova megyünk?
-
Ez a te estéd, te mondd meg!
-
Vegyünk fagyasztott joghurtot, és menjünk ki a partra!
Az elmúlt időszakban mindennap ettem joghurtot vagy jégkrémet. Katasztrófa. Brandon nevetésétől libabőrös lettem, és elmosolyodtam. -
Akkor fagyasztott joghurt és part.
Elővette a kocsiból a plédet, aztán elsétáltunk a partra. Leterítette a takarót, és a lábai közé ültetett, én pedig háttal nekidőltem. Felhúzta a felsőmet a hasamról, és finoman simogatni kezdett. Liam azonnal táncra perdült, amikor Brandon keze a hasamhoz ért. -
Alig várom, hogy találkozhassak vele. - Mély hangja betöltötte a
testemet. - De ezek a pillanatok nagyon fognak hiányozni. Harper, te vagy a leggyönyörűbb kismama, akit valaha láttam! Nagyot sóhajtva még jobban hozzábújtam. -
Mondtam már, milyen fantasztikus vagy, és mennyire szeretlek?
-
Én is szeretlek. - Odébb simította a hajamat, és megpuszilta a
nyakam. - Mit vársz a legjobban? -
Hogy lássam, ahogy megtanítod őt mindenfélére, például labdát
dobni vagy szörf... - Túl gyorsan válaszoltam, egész nap ezen járt az eszem. - Te? -
Mindent.
-
Ez nem fair! Tessék egy valamit mondani!
Rövid gondolkodás után újra megszólalt. -
Látni, ahogy fogod.
-
Látni akarod, ahogy fogom? - kérdeztem értetlenül.
-
Igen. Ahogy a hasadhoz nyúlsz, amikor megmozdul, vagy amilyen
arcot vágsz, amikor rá gondolsz, az olyan látvány, amitől mindig még jobban beléd szeretek. Olyan gyengéd vagy hozzá, és annyi szeretet van benned, pedig még meg sem érkezett. Emiatt várom, hogy láthassam, ahogy a kezedben tartod. -
Oh. - Ezektől a szavaktól pedig én szerettem bele még jobban.
Felé fordultam, és adtam egy puszit a nyakára. - Csodálatos apa leszel, Brandon! Apukád annyira büszke lenne rád. -
Remélem.
-
Tudom, hogy az lenne.
Mosolyogva vállat vont. -
Szerintem nem örülne, hogy verekedésből élek. Üzletember volt,
én is az akartam lenni. -
Lehetsz még az, nem?
-
Nem tudom. Lassan ideje lenne kitalálnom. Nem verekedhetek
örökké. Hála az égnek! -
Ráérünk, és sokáig kitart a pénzünk. Azt szeretném, hogy az, első
pár hónapban mellettem legyél, és egyelőre ne aggódj a karriered miatt, oké? -
Oké, kösz! És kicsim, addig leszek veled otthon, amíg csak
lehetséges. De nem tehetek róla, egy ideje már töröm a fejem, hogy mihez kezdjek magammal, és néha aggaszt, hogy még nem jöttem rá. -
Majd kitaláljuk.
-
Igen, kitaláljuk.
Megcsókolt, aztán újra a mellkasának döntött. Napnyugtáig kint maradtunk, feküdtünk a pléden. A pólóm még mindig fel volt húzva a hasamról, és mindketten rajta tartottuk a kezünket. Figyeltük, ahogy a baba próbál kényelmes pozíciót találni az alváshoz az egyre szűkebb
térben. -
Későre jár, kicsim, vegyünk fagyasztott joghurtot, aztán haza-
viszlek. -
Köszönöm, hogy elhoztál! Még ha nagyrészt csak feküdtem is, jó
volt a víz közelében lenni. Brandon felsegített, és összehajtottuk a plédet. Elmentünk joghurtot venni, és nekem már előre összefutott a nyál a számban. Brandon szerint aranyos voltam kívánósan, de néha teljesen elvesztettem az eszem, amikor tudtam, hogy hamarosan valami édességet kapok. Az tovább nehezítette a dolgot, hogy képtelen voltam eldönteni, mit akarok, így Brandon általában egyedül ment be, és ő választott helyettem. Most is csak álltam ott, és elmélyülten vizslattam a választékot, Brandon pedig türelmesen várt, mert tudta jól, hogy ez el fog tartani egy darabig. Átölelte a hasamat, a fejét pedig a fejemre tette, néha puszit nyomott a fülem mögé, és elmondta, mennyire szeret engem és Liamet. Amikor végigcsókolta a nyakamat, elvesztettem a fonalat, és elölről kellett kezdenem az egész döntési procedúrát. -
Kicsim, ezzel nem segítesz.
Hátranyúltam és megsimítottam a tüsi haját. Tudtam, hogy így egy darabig nem fog zavarni. Jobbra pillantva megláttam, hogy két női eladó kocsányon lógó szemmel bámul és sóhajtozik, és mivel balra tőlünk már csak a fal volt, biztos volt, hogy minket néznek. -
Ez nem igaz, hogy bármit teszel, a csajoknak csorog a nyáluk
érted. -
Hogyhogy?
-
Ha egy szál rövidnadrágban verekszel, akkor egymást tapossák,
hogy a közeledbe kerülhessenek. Ha a suliban járkálsz vagy belépsz egy boltba, le sem bírják venni rólad a szemüket. Ha megszólalsz vagy felnevetsz, mindenkinek leesik az álla, és tiszta libabőr lesz. És
mindezekre még ráteszel egy lapáttal, és átöleled a terhes csajodat, édes semmiségeket suttogsz a fülébe, amitől aztán végképp mindenki elolvad. Az egész teste megfeszült, és szinte éreztem, ahogy körbenéz anélkül, hogy a fejét megmozdította volna. -
Ez elég ijesztő. De te hogy veszed észre ezeket egyáltalán?
Gyorsan odapillantottam, hogy még mindig sóhajtozva minket figyelnek-e, aztán suttogva válaszoltam. -
Hát úgy, hogy tudom, milyen rád nézni. Én is ezt csinálom.
Egyébként három óránál állnak. -
És ez zavar téged? - kérdezte pajkosan, majd gyorsan oldalra
pillantott, és nevetett. -
Dehogy. Az enyém vagy, csak vicces, hogy mindenkinek az én
pasim kéne. -
Hé, vigyázz, mindjárt megmutatom nekik, mennyire az enyém
vagy. -
Na, ne mondd - feleltem kuncogva.
-
Ha kukkolni akarnak, akkor tegyünk róla, hogy legyen mit.
Maga felé fordított, száját a számhoz nyomta és szenvedélyesen megcsókolt, én pedig kezeimet a nyakára tettem, és a hüvelykujjammal az állát simogattam. Úgy fordultam, hogy jól látható legyen a hatalmas gyűrűm, és majdnem elnevettem magam, hogy mekkora hülye vagyok. Eddig sem fért kétség hozzá, de így aztán biztosan megtudták, hogy együtt vagyunk. A csók után hátrébb hajoltam, és rámosolyogtam. -
Ez nevetséges volt.
Megfogtam a kezét, és a joghurtos pult felé húztam. -
Vicces - helyesbített.
-
Ja, de az viszont egyáltalán nem vicces, hogy most majd arról
álmodoznak, hogy veled csókolóznak. Jó ötlet volt, mondhatom, tuti,
hogy ettől teljesen beindultak. Mély nevetésébe beleborzongtam, és a számba haraptam. -
Szerintem igenis vicces volt. Én is mindig igyekszem tudatni a
fiúkkal, hogy te már az enyém vagy, és mókás volt most ugyanezt csinálni, csak fordítva. -
Dehogy csinálsz te ilyet! - Játékosan a mellkasára csaptam.
-
De igen. Amikor először randizni kezdtünk, azt gondoltam,
túlságosan is megbámulnak téged a fiúk. És máig elég bosszantó látni, ahogy legeltetik rajtad a szemüket. -
Nem is igaz!
-
Harper - maga felé fordított, és azonnal rabul ejtett a zöld sze-
meivel. Lágyan és halkan folytatta. - Mivel hiába mondogatom, hogy gyönyörű vagy, megpróbálom másképp. Tudom, hogy szerinted nem vagy szép, de iszonyatosan szexi vagy, és a terhesség is nagyon jól áll neked, hidd el. Alig bírom megállni, hogy le ne tépjem rólad a ruhákat, és az orvos utasítása ellenére magamévá ne tegyelek. És abból, ahogy a többi fiú rád néz, teljesen biztos, hogy ők is pontosan ugyanerre gondolnak. A szememet forgattam, de apró puszit nyomtam az ajkára. Miután megtöltöttem a poharamat fagyasztott joghurttal, ismét odahajoltam hozzá. -
Egy kicsit tényleg vicces volt. Amikor megcsókoltál, direkt feléjük
fordítottam a gyűrűt - suttogtam. Brandon nevetése a falakról visszhangzott. -
Na, ez az én csajom!
Egy férfi alkalmazott segített a feltétekkel, aztán a kasszához vitte a poharakat, ahol addigra már három eladónő várt minket, akik mind Brandont bámulták. Brandon felnevetett, és a fejét csóválva átkarolt, amikor elindultunk kifelé az üzletből. Beültünk a Jeepbe, és még a
parkolóban megettük a joghurtot. Épp indultunk volna, amikor Brandon telefonja megszólalt. Madárijesztő volt, Brandon kihangosította a beszélgetést. -
Haver, ezt el kell vállalnod. Ezzel a meccsel többet kereshetünk,
mint valaha! Már most van pár rohadt magas tét! -
Hova menjek?
Megadta a címet, Brandon pedig káromkodott egy nagyot. -
Nem tudok menni, mert Harper is itt van. Tíz percre vagyunk
otthonról, és nem érnék vissza, ha előtte hazavinném. -
Ugyan már, ember, ne csináld ezt! Csak akkor fizet ennyit a cucc,
ha te vagy az ellenfél! Szükségem van rád! Brandon rám nézett, és az orrán át nagy levegőt vett. -
Oké, de akkor te vigyázol rá. Ha csak egy haja szála is meggörbül,
a következő ellenfelem te leszel! Érthető voltam? -
EZ AZ! Tudtam, hogy nem hagysz cserben! Akkor mindjárt
találkozunk. Letette, mielőtt Brandon bármit válaszolhatott volna. -
Sajnálom, kicsim, de magammal kell vigyelek. Ha nem akarod,
hogy menjek, akkor mondd meg, és visszahívom. - Nem akarom, sosem akarom. De tudom, milyen sokat jelent ez neked. Az öklével finoman megsimította az államat. -
Köszönöm! Szeretlek.
-
Én is. Hívd a fiúkat, én pedig hívom Konradot és Jeremyt!
Mire elfoglaltam a helyemet Madárijesztő mellett, addigra Breanna, Konrad, Jeremy és egy barátja már meg is érkezett, és a tömegen keresztül felém igyekeztek. Meglepődtek, hogy én is eljöttem egy ilyen komoly meccsre, de miután meséltem nekik a randiről, és arról, hogy Brandon nem ért volna vissza, megértették, és körbeállva vigyáztak rám
és Breere. Nem olyan régen valaki véletlenül elég rendesen hasba könyökölt. Az volt az utolsó nagy meccs, amire Brandon elvitt, mert a kisebb meccseken is mindig kapok egyet-kettőt. Madárijesztő örömében fel-le ugrált, és megállás nélkül vigyorgott. Aztán végre odahajolt hozzám, és a fülembe súgta, hogy ha Brandon győz, akkor legalább négyezer-ötszázat kap. Elfehéredtem, mert tudtam, hogy ez azt is jelenti, hogy nagyon jó az ellenfél. A legtöbb pénz, amit eddig Brandon kapott, háromezer volt. Madárijesztő felkonferálta őket, és már el is kezdődött a harc. Remegve néztem. Bree a kezemet fogta, mert pontosan tudta, mennyire utálom, ha Brandon verekszik. A küzdelem egy örökkévalóságnak tűnt, mindketten bevittek pár ütést és rúgást. Brandonnak végül sikerült az ellenfelét a földre vinnie, és kis híján megfojtotta, mire a „Démon” nevű srác feladta. Megkönnyebbülten sóhajtottam, és Breevel remegő hangon nevettünk fel, majd megöleltünk egymást. Madárijesztő is megszorongatott minket, aztán a ring közepe felé indult. Brandonra néztem, aki az alagsor (a meccs helyszíne) másik végében épp a közönséggel ünnepelt. Aztán láttam, ahogy Démon félrelök egy embert, aki addig vele ordítozott, és elindul Brandon felé. Brandon megfordult, Démon pedig olyan erővel ütötte meg, hogy azonnal összeesett. Miután Brandon a földre rogyott, Démon ráugrott, és addig ütötte, amíg Madárijesztő meg néhány másik srác le nem fogta végre. Madárijesztő Brandonhoz hajolt, aki nem kelt fel és nem mozdult. Sikítva próbáltam odajutni, de többen is lefogtak. Chase élettelen teste villant fel előttem, ahogy a hordágyon feküdt, és a kép, ahogy az élettelen kezét fogom. Bree iszonyú erősen a karomba markolt, biztos voltam benne, hogy ő is ugyanerre gondolt. Néhányan felemelték Brandont, és elindultak vele kifelé a szobából. Sikerült kiszabadulnom a többiek szorításából, és odarohantam. Lélegzett ugyan, de a szemét nem nyitotta ki, és nem reagált semmire.
Valószínűleg nem ez volt a legjobb ötlet, de a fiúk tudtak a közelben egy kórházat, úgyhogy kivitték Brandont az épületből, és berakták a Jeepje hátsó ülésére. Jeremy egy barátjának adta a kocsija kulcsait, majd beszállt mellém. Konrad mondta, hogy követ bennünket. A kórháznál Jeremy kipattant a kocsiból, berohant, és néhány pillanat múlva nővérekkel és egy hordággyal tért vissza. Brandont bevitték az egyik műtőbe, nekünk pedig odakint kellett várnunk, mialatt én Jeremybe kapaszkodva a szememet is kisírtam. Láttam már olyat, hogy Brandon kiütött valakit, de aztán sót szagoltattak az illetővel, és az mindig egy perc múlva már ébren is volt. Brandon viszont nem. Nem hittem el, hogy ez tényleg velem történik. Bree, Konrad és Jeremy barátja is megérkezett. Bree épp olyan keservesen sírt, mint én, Konrad arca pedig hamuszürke volt. Túl sok volt mindenkinek ennyi szörnyűség három hónap alatt. Jeremy barátja, Kevin, Jeremy mellett állt, és félig suttogva beszélt hozzá. -
Értem én, hogy kiütötték, meg minden, de nem sok ez az aggódás
egy kicsit? Konrad megindult felé, de Jeremy közéjük lépett. -
Nyugi, majd én elintézem - szólt higgadt hangon Konradhoz, és
elindult Kevinnel kifelé. Azt még hallottuk, amint azt mondta neki, hogy „Ez nem volt vicces”. Konrad leült a kanapéra, Breannát az ölébe húzta, engem pedig átölelt. Bree összekuporodva hozzábújt, és a könnyeivel áztatta Konrad pólóját. Senki nem szólt semmit, csak a szipogásunk törte meg időnként a csendet. Nem bírtam levenni a szemem Konrad bal karjáról, amivel Breet tartotta. A rajta lévő széles, rózsaszín hegek, amiket akkor szerzett, amikor Chase-t próbálta kiszabadítani, most még feltűnőbbnek hatottak. Hol Chase-t láttam holtan magam előtt, hol pedig Brandont, ahogy a
földön fekszik, és nem reagál. Néhány perccel később Jeremy visszajött, és magához ölelt. Még csak gimibe járt, de máris olyan magas volt, mint a bátyja, és bár nem tűnt olyan izmosnak, legalább olyan könnyedén tartott, mint Brandon. -
Nyugodj meg, nincs semmi baj - súgta minden rendben lesz vele.
Egy nővér lépett oda hozzánk, hogy felvegye Brandon adatait, amiket Jeremy segítségével gyorsan meg is adtunk. Amikor visszaültem, Kevin, aki addig néhány székkel odébb ült, odajött. Bizonytalanul megszólalt. -
Nagyon sajnálom. Én nem tudtam, hogy... - Gyorsan körbe-
pillantott, és az ajkába harapott. -
Semmi baj - feleltem rekedten.
Hirtelen Madárijesztő rontott be a kórházba, és egyenesen hozzánk rohant. -
Jól van? Magához tért már?
A kérdésektől Breeből és belőlem újra kitört a sírás. Nem tér magához! A fejemben Konrad hangja zúgott, ahogy ezt üvöltötte aznap este, meg az, ahogy könyörögtem Chase-nek, hogy keljen fel, amikor a mentős elrángatott onnan. Jeremy váltott vele néhány szót, aztán ismét engem nyugtatgatott. Nem sok sikerrel. Konrad sem jutott sokra Breevel, sőt, úgy tűnt, ő maga is sokkos állapotban van. Madárijesztő egy köteg pénzt emelt az arcomhoz, de én undorral néztem rá. Nagy levegőt vettem, és épp az arcába akartam vágni, hogy mit csináljon magával és a pénzével, amikor Jeremy szorosan magához ölelt, elvette a pénzt és a táskámba tette, majd közölte Madárijesztővel, hogy ideje lelépnie. Jó testvér volt. Ha ő nincs, olyat mondok, amit talán én magam is megbánok. -
Nézz rám! - parancsolta, én pedig nagy nehezen felpillantottam. -
Minden rendben lesz. Tudom, mit éreztek most, de tényleg nem lesz semmi baj.
-
Mr. Taylor?
Jeremy és én felpattantunk, és az orvoshoz rohantunk. -
Önök Mr. Taylor rokonai?
-
Az öccse vagyok, ő pedig a menyasszonya - válaszolta Jeremy,
miközben szorosan fogta az alkaromat arra az esetre, ha elájulnék, amire minden esély megvolt. -
Felébredt, bemehetnek hozzá. Egyszerre csak egy ember. És sze-
retnék feltenni néhány kérdést, mielőtt bemennek. Elmondanák, pontosan hogy történt ez az eset? Jeremy elmondta, hogy mi volt a meccs után, az orvos pedig bólintással nyugtázta, és az órájára pillantott. -
Pár perc múlva megkapjuk a röntgen eredményeit. Ha valami nem
stimmel, akkor további vizsgálatokat rendelek el, de most bemehetnek hozzá, ha szeretnének. Jeremy megbizonyosodott róla, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon, aztán elengedett, és visszament a többiekhez. -
Hölgyem, ne hozzak egy tolószéket? - kérdezte az orvos a poca-
komat és a falfehér arcomat látva. -
Jól vagyok, csak vigyen hozzá.
Két folyosón végigsétálva beléptünk egy kórterembe. Brandon megkönnyebbülten sóhajtott fel, és egyik kezével felém nyúlt. -
Gyere ide, kicsim!
Mindkét kezemmel megszorítottam a kezét, és már nem érdekelt, hogy folynak a könnyeim. -
Jól vagy?
-
Persze, csak úgy érzem magam, mint akit seggbe rúgtak - felelte
halkan nevetve. -
hoz!
Ez nem vicces, Brandon, eszméletlen voltál, és nem tértél magad-
-
Tudom. - Magához húzta a kezemet. - Gyere ide! - Adott két
puszit, és megfogta az arcomat. - Sajnálom! Aljas dolog volt, nem számítottam rá. De nem hagyom, hogy ez még egyszer előforduljon. Először és utoljára történt velem ilyen. Azonnal hátrébb húzódtam. -
Még egyszer!? Nem! Brandon, nem verekedhetsz többet! Van
fogalmad róla, milyen volt így látni téged? Nem veszíthetlek el! Szipogva az ágy mellett lévő székbe zuhantam. Brandon megpróbált felkelni az ágyról, de az infúzióktól nem tudott. -
Nem veszítesz el, kicsim, ígérem! Óvatosabb leszek.
Az egész testem remegett. Próbáltam mélyeket lélegezni, hogy megnyugodjak, de nem volt egyszerű. Azt hittem, Chase élettelen testének a látványa a legrosszabb dolog volt, amit valaha láttam. Tévedtem. Brandont úgy látni, és attól félni, hogy őt is elveszítem, messze életem legszörnyűbb pillanata volt. Valaki kopogott az ajtón. -
Mr. Taylor?
Felnéztem. Az orvos volt. Azt kívántam, bár látnék valamit az arcán. De ő olyan képet vágott, hogy nem lehetett megmondani, jó vagy rossz híreket hozott. -
Úgy tűnik, minden rendben van, viszont súlyos agyrázkódást
szenvedett, így a biztonság kedvéért egy időre még bent kell tartanunk. A duzzanat nem nagy, ami jó jel, de valamire fel kell hívnom a figyelmét. Igaz, hogy ön küzdősporttal foglalkozik? Brandon bólintott. -
Nos, én nem mondhatom meg önnek, mit tegyen, de bölcs dolog
lenne megfontolni a visszavonulást. Az olyan ütések, mint amilyet ma este kapott, sokkal súlyosabb sérülést is okozhatnak. Maradandó sérülést. Ma este hatalmas szerencséje volt, de egy ilyen ütés után
legközelebb már sokkal kisebbek is nagy kárt tehetnek, ha rossz helyen találják el. - A kezében lévő papírokra pillantott, és néhány pillanatig azokat bújta. - A következő néhány órában megfigyelés alatt tartjuk, és ha minden rendben, hazamehet. Van valami kérdés? Brandon rám pillantott, aztán halkan megszólalt. -
Nincs. Köszönöm, doktor úr!
Miután az orvos kiment, Brandon néhány percig csak nézte, ahogy csendben pityergek, és a hasamat simogatom. -
Harper...
A fejemet rázva elhajoltam a felém nyúló kezétől. -
Helló - szólalt meg Jeremy, amikor belépett. - Harper, nem bánod,
ha beszélek vele egy kicsit? Szó nélkül felálltam, és kimentem. Brandon kétszer is utánam szólt, de vissza sem néztem. Amikor visszaértem a többiekhez, elismételtem az orvos szavait, és hogy Brandon továbbra is verekedni akar. Konrad kiment a mosdóba, Bree pedig magához ölelt, míg vártuk, hogy Jeremy visszajöjjön. A fiúk szerencsére nem beszélnek feleslegesen, úgyhogy pár pillanat múlva már jött is. -
Beszélni akar veled.
Bólintottam, és újra végigsétáltam a folyosókon. A kórterem közelébe érve észrevettem, hogy az ajtó résnyire nyitva van, és meghallottam Brandon mély hangját. -
Elhiszem, hogy nem volt fasza látvány, de tényleg jól vagyok.
-
Te ezt nem érted. Te nem voltál ott Chase-szel aznap éjjel.
Konrad hangját meghallva közelebb léptem. -
Tudom, de most először történt ilyen, ráadásul nem is meccs
közben. A bunyóval rohadt jól keresek, több mint eleget ahhoz, hogy eltartsam Harpert és a családomat. Nem állhatok le csak azért, mert kaptam egyet.
-
Nem fogod eltartani őket, ha kapsz még egy ilyet, és örökre
lebénulsz. -
Nem kapok - morogta Brandon.
-
Figyelj, Brandon, azt csinálsz, amit akarsz. És mindegy, mit mond
most Harper, attól szeret téged. Méghozzá annyira, hogy soha nem tiltana meg semmit, amit szeretsz csinálni. De nem ő volt az egyetlen, aki halottnak hitt. És nekünk olyan volt, mintha újra átéltük volna Chase halálát. Ember, a legtöbben azonnal felébrednek, ha sót szagoltatnak velük, de te meg se mozdultál. -
Nem tudtam, hogy sóval is próbálkoztak.
-
Háromszor is! Harper okkal fél attól, hogy téged is elveszít, mint
Chase-t. Csak ezúttal talán már képtelen lenne továbblépni. Te nem láttad őt azután, hogy szakítottatok, de én igen. Mindenki tudta, hogy még mindig őrülten odavan érted. Még Chase is, csak ő sosem hozta fel a dolgot. És mindenki tudta azt is, hogy belé soha nem lesz olyan szerelmes, mint beléd. Brandon, láttad őt aznap reggel, amikor Chase meghalt, és láttad, mit tett vele a halála. -
Olyan volt, mintha lélekben ott sem lenne - suttogta Brandon.
-
Pontosan. Én végignéztem, ahogy két rendőr lefogta, ő meg
lerázta őket, és eljutott Chase-hez. Láttam, ahogy üvölt vele, hogy keljen fel, pedig ő maga is tudta, hogy nem fog. Ma este a mellettem állók is próbálták Harpert távol tartani a ringtől. Négy felnőtt embert rázott le magáról, Brandon! Négyet! És, ha ez nem lenne elég, gyereket vár. A félelem a szemében, az a hang... sosem láttam még ilyet. Mintha az élete értelme feküdt volna mozdulatlanul a földön. Ha téged elveszít, abba belehal, ebben biztos vagyok. Szóval, mondom, azt csinálsz, amit akarsz, de gondolj rá és a gyereketekre, mielőtt legközelebb ringbe szállsz. -
Gondolok rájuk, értünk teszem!
-
Máshogy is gondjukat viselheted. Azt akarod, hogy egész életé-
ben azon aggódjon, melyik este nem mész haza a bunyóból? -
Nem. - Nagy levegőt vett. - Iszonyú volt ma ilyen kétségbeesett-
nek látni. Mintha valaki kést döfött volna belém, aztán jól megforgatta volna. Utálom, hogy ezt át kellett élnie. -
És ezek után mégis azt mondod neki, hogy nem hagyod abba? -
csattant fel Konrad. - Ha annyira szereted őt, amennyire mondod, akkor vigyázol magadra, hogy vigyázhass rájuk. -
Az életemnél is jobban szeretem - morogta Brandon.
- Tudom - mondta Konrad nagyit sóhajtva. - Nem kellett volna ezt mondanom. De sokat jelentetek nekem, úgy szeretlek titeket, mint a családomat. És nem akarom, hogy bajotok essen. - Tett néhány lépést az ajtó felé, majd megállt. - Figyelj, egyszer elcseszte veled, és még most is annak a levét issza. Sőt, fogja is egész életében. De ő soha többé nem tenne olyat, amivel megbántana téged. Ezt gondold át! Kilépett az ajtón, és becsukta maga mögött, majd összerezzent, amikor meglátott. -
Helló, kispajtás!
Szorosan megöleltem, és elsírtam magam. -
Te... hallottad, amit beszéltünk?
-
A lényeget igen.
-
Basszus! Sajnálom, kispajtás, nem akartam, hogy te is halld.
Megtöröltem az arcomat, és kihúztam magam. -
Semmi baj! Köszönöm, hogy beszéltél vele, sokat jelent nekem. -
A tekintetem megint a hegekre tévedt. Összerándult, amikor ő is odapillantott. - Köszönök mindent, amit valaha tettél! És én is szeretlek, Konrad! Rámosolyogtam, majd egy gyors ölelés után megvártam, amíg befordul a folyosó végén, aztán kopogtam, és bementem Brandonhoz.
Szia, kicsim!
-
A hangja tele volt érzelemmel, és alig bírta mosolyra görbíteni a száját. -
Jól vagy?
-
Nem igazán - felelte a fejét rázva.
-
Nem? - kérdeztem vissza ijedten, és az ágyhoz szaladtam. - Mi baj
van? -
Nem, semmi olyan. Bocsánat, nem akartalak megijeszteni - nagyot
sóhajtott - már megint. Az ágyához húztam a széket, hogy onnan elérjem. -
Hallottam, amit Konraddal beszéltetek.
-
Komolyan?
-
Igen.
-
Harper, remélem, tudod, mennyire szeretlek.
-
Tudom, hidd el, tudom.
-
Úgy sajnálom, hogy kitettelek ennek. Nem tudtam, hogy ennyire
súlyos volt. Nem tudtam, mit éltetek át, amíg eszméletlen voltam. Mosolyogva megsimítottam a haját. - Megijesztettél. Azt hittem, elveszítem a legjobb barátomat és életem szerelmét. - Tudom, Harper, és iszonyúan sajnálom! El sem tudod képzelni, mennyire. Nem kellett volna ma este harcolnom, és nem is fogok többet. Nincs az a pénz, amiért megéri téged kitenni ennek. -
Túl sok veszteség ért már minket életünkben. Nem lehetne kicsit
kevesebbet kockáztatni? - suttogtam. Bólintott, és magához húzott. -
Nem megyek sehová. Hisz, megígértem, hogy örökre veled leszek,
nem igaz? -
Örökre - feleltem egyetértően.
- Gyere ide! - Az ágy jobb szélére húzódott, és a bal oldalára fordult. -
Neked még mindig ágynyugalom van előírva, és én egész este alig foglalkoztam veled. Hanyatt fekve nagyot sóhajtottam. Jó volt végre Brandon meleg kezét érezni, és jó volt végre megnyugodni. Dr. Lowdrynak igaza lehetett ebben az ágynyugalom dologban, a testem alig várta, hogy végre ledőljek. Brandon finoman megpuszilt, és egyik kezét a hasamra tette. -
Jól vagytok? Mármint testileg?
-
Igen, pont azelőtt aludt el, hogy először bejöttem.
-
Akkor jó. Aludj te is! Majd felébresztelek, ha indulunk haza. Ha
akartam volna, sem tudok ellenállni. Hosszú napunk volt, és a történtek olyan szinten kimerítettek, hogy úgy éreztem, állva is el tudnék aludni. Éreztem Brandon ajkait a homlokomon, és hallottam, ahogy azt suttogja, hogy szeret, de álomba zuhantam, mielőtt válaszolhattam volna.
- HOGY VAGY, KICSIM? - kérdezte Brandon a fürdőbe kukucskálva, ahol éppen sminkeltem magam. -
Nagyon jól! Fogalmad sincs, mennyire boldog vagyok, hogy
megint elhagyhatom a házat! Nem mintha olyan régen lettem volna kint. Csütörtökön volt a meccs, és még csak hétfő volt, de az elmúlt két napban annyi energiám volt, hogy Brandon megígérte, ha lezuhanyzok, elkészülök, és még mindig jól érzem magam, akkor elvisz vacsorázni, aztán meglátogatjuk anyát és apát. Átkarolt, és finoman a nyakamnak nyomta az ajkát, én pedig majdnem felnyögtem, ahogy a forróság azonnal elöntötte a testem. -
Istenien nézel ki!
-
Te sem panaszkodhatsz - mondtam levegő után kapkodva, ahogy
eszembe jutott az első randink. Még mindig a nyakamat puszilta, amikor felnevetett. -
Indulhatunk lassan? Attól félek, hogy ha most nem indulunk, sosem
fogunk. Egész testével hozzám simult, és szorosan magához ölelt. -
Most eléggé utálom dr. Lowdryt.
Brandon nevetve elengedett. -
Ha eddig kibírtuk, akkor ez a pár hét már nem oszt, nem szoroz.
Öltözz fel, a nappaliban várlak!
Duzzogva kijöttem a fürdőből, és kinyitottam a szekrényemet. Az egyik felső mellett döntöttem, amit még születésnapomra kaptam Breetől. Ezek tényleg az egész terhesség alatt kitartottak. Elővettem a sötétkéket, hozzá pedig egy lenge, térdig érő fehér pamutszoknyát, és eljöttem
a
szekrénytől.
Beleakasztottam
a
hüvelykujjamat
a
melegítőnadrágomba, és épp húztam volna lefelé, amikor pukkanást éreztem, és valami meleg és nedves öntötte el a lábamat. Úristen, bepisiltem! Nem hiszem el, eddig megúsztam nagyobb baleset nélkül ezt a terhesség dolgot, erre most, amikor éppen randira csinosítom magam, összepisilem magam. Nem is kellett pisilnem. Idegesen a szennyesbe vágtam a nadrágom, bementem a fürdőbe és beugrottam a zuhany alá, vigyázva, hogy a hajam ne legyen vizes. A vizet akartam éppen elzárni, amikor a döbbenettől lemerevedtem. Te! Jó! Ég! -
BRANDON! - Kiléptem a zuhanyzóból, és magam köré tekertem
egy törülközőt. - Brandon! Egy másodperc sem telt bele, már a fürdőszobában volt. -
Mi a baj? - kérdezte ijedten. - Jól vagy?
-
Elfojt a magzatvizem! - feleltem nevetve.
-
Komolyan? - Néhány másodpercig csak bámult maga elé, aztán
hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Odalépett, és akkora csókot adott, hogy a térdeim is beleremegtek. Amikor hátrébb hajolt, finoman megfogta az arcom, és rám mosolygott. - Akkor jön a baba? -
Azt hiszem. Készen állsz?
Hirtelen a szava is elakadt. -
Huh, hiszen akkor indulnunk kell! Gyerünk, Harper, indulni kell!
Megfordult, és a hálóba rohant, én pedig megtöröltem magam. Mikor végeztem, hallottam, hogy valakivel telefonál. Furcsán nyugodt voltam, ahogy magamra húztam a kék felsőt, és egy melegítőalsó után kutattam. Brandon kezében a kórházas táskával
kirohant a szobából, majd nyílt és csukódott a bejárati ajtó, aztán kicsit később újra nyílt és csukódott, végül visszajött hozzám. Én az ágyon ültem, és mosolyogva figyeltem, mit össze nem szaladgál. -
Harper, indulás! Gyerünk, kicsim! Van még valami, ami kellhet?
-
Telefontöltő. - Egyetlen mozdulattal kirántotta mindkettőnk töltőjét
a falból. - Fülhallgató. És elkérhetem az egyik pulóveredet? Nem érdekelt, hogy még csak szeptember van, esténként már hideg volt. Előző héten is majd’ megfagytam abban a kórházban. -
Más?
-
Igen, csókolj meg, aztán nyugodj le, és vigyél be a kórházba!
Mosolyogva néztem a türelmetlen arckifejezését, amikor finoman felállított, és elindult velem kifelé. Amint beszálltunk a kocsiba, már hívta is a többieket. Annyira izgatott volt, és akkora mosoly volt az arcán, amekkorát még életemben nem láttam. Én meg csak ültem ott, és bámultam a kedvenc gödröcskéimet. Egyik kezemmel megsimítottam a tüsi haját, mire ő gyorsan rám pillantott, majd ismét az utat figyelte. -
Minden oké? - kérdezte, és az egyik pohártartóba tette a
telefonját. - Nagyon csendben vagy. Vállat vontam. - Jól vagyok. Azt hittem, hogy fájni fog, vagy majd kiborulok, de most csak boldogságot érzek, és nyugalmat. Ez normális szerinted? Ez egyébként nem tartott sokáig. Még mielőtt a kórterembe értünk volna, egyre erősebbek lettek a fájások, két óra múlva pedig már eszméletlenül fájtak, ráadásul sokkal gyakrabban jöttek, mint szerettem volna. A fájásoknál erősen megszorítottam Brandon kezét, ő pedig a fülem mögé simította a hajamat, aztán a homlokomnak nyomta a homlokát. -
Jól csinálod, Harper, mindjárt vége van. Nagyon szeretlek.
Mély és ütemes hangon beszélt, és szerintem csak ez tartott vissza
attól, hogy sikítsak a fájdalomtól. A fájások végén nagyot sóhajtottam, és engedtem a szorításon. Puha csókot nyomott a számra, majd visszaült a székébe, de közben végig fogta a kezem. Az egyik nagyon erős fájásnál már úgy voltam vele, hogy inkább kérek epidurális érzéstelenítést, nem érdekel, mit kell hozzá a hátamba döfni. Miután vége lett, mosolyogva körbenéztem a családomon. Mindenki beszélgetett, könyvet olvasott vagy a távolabbi rokonokkal és barátokkal telefonált. Jeremy akkor érkezett meg néhány zacskó mekis kajával. -
Utállak! - morogtam, amikor megéreztem az isteni illatokat.
-
Bocsi! - Vigyorogva szétosztotta az ételt. - De neked meg hoztam
egy pohár jeget. Haragot tettetve, hunyorítva néztem rá, amikor Brandonon kívül mindenki hangos nevetésben tört ki. Jeremy felé nyújtotta a kajáját, de ő csak a fejét rázta. Elhúztam a kezemet a kezéből. -
Tudom, miért csinálod, de ha most nem eszel, nem lehetsz itt,
amikor jön a kicsi. Vacsorázni nem volt időnk, úgyhogy majd’ éhen haltam, ő pedig utálta, hogy összesen annyit tehet értem, hogy hoz még jeget. Egy pillanatig a homlokát ráncolva nézett rám, aztán nagy sóhajtással felkelt, és odament a kajához, én pedig bedugtam a fülhallgatómat, és becsuktam a szemem. A következő összehúzódásnál az ágy szélébe markoltam, ki akartam bírni hangtalanul és mozdulatlanul, mert tudtam, ha Brandon észreveszi, hogy fáj, egyből odajön. Persze a fülesem miatt én sem hallottam őket, meg a monitorokról is elfeledkeztem, úgyhogy egyszercsak azt éreztem, hogy a keze lefejti az ujjaimat a matracról, majd összekulcsolódik az én kezemmel. Amikor vége lett, megpuszilta a tenyeremet, és visszament enni. Egy órával később mindenki a kanapékon és a székeken ült, és a lenémított tévében néztek valamit. Brandon segített az oldalamra
fordulni. Amikor végre kényelmesen feküdtem, áthozta a székét az ágy másik oldalára, hogy felé nézzek, aztán a fejét a mellkasom mellé hajtotta az egyik kezére, a másik kezével pedig megfogta az enyémet, hogy ott legyen, ha újra szükség van rá. Örültem, hogy végre pihen egy kicsit. Tudtam, hogy ha az oldalamra fordulok, akkor azt hiszi majd, hogy aludni akarok, és ő is elalszik kicsit. Én persze távol álltam az alvástól, egyáltalán nem ezért fordultam be, hanem mert már akkora volt a fájdalom, hogy nem bírtam elrejteni, de azt sem akartam, hogy mindenki lássa. A következő fájásnál az arcom is eltorzult, de próbáltam nem mozdítani a Brandon kezében lévő ujjaimat. Néhány könnycseppem is kicsordult, és nagyot sóhajtottam, amikor a fájás elmúlt. Brandon hüvelykujja apró körökben simogatni kezdte a kezem, és amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy a feje még mindig a karján pihen, de már engem figyel. Olyan arcot vágott, mint aki minden fájdalmamat átérzi. Aztán felkelt a székből, hozzám hajolt és letörölte a könnyeket az arcomról, majd a homlokát a homlokomnak nyomta. -
Kicsim, tehetek érted valamit?
-
Épp azt teszed - feleltem. Ezt az egészet nem tudtam volna nélküle
végigcsinálni. Ő volt a biztos pont, akibe kapaszkodhattam. - Mennyi az idő? Brandon a telefonjára pillantott, aztán zsebre tette. -
Majdnem tizenegy. Próbálj aludni, és mire észbe kapnál, már itt is
lesz. Lágyan megcsókolt, majd rögtön kicsit erősebben. -
Csak akkor, ha te is alszol.
Visszaült a székébe, és újra a kezére hajtotta a fejét, de ezúttal olyan közel tette az enyémhez, hogy az orrunk összeért. Másik kezével az arcomat fogta, és perceken belül elaludt. Rámosolyogtam, és egy újabb fájás leküzdése után én is kidőltem.
Hangos sípolás vert fel álmomból. Brandon is felpattant, és a monitorokat figyelte. Elkerekedett a szeme, és az ajtó felé indult, de egy nővér már jött is befelé, hogy mindent ellenőrizzen. Visszafordított a hátamra, és Brandonon és anyán kívül mindenkinek ki kellett mennie a szobából. Egy másik nővér is bejött, és rövid szóváltás közben felváltva magyarázták, mit kell tennem. Anya az egyik kezemet fogta, Brandon a másikat szorította, és le sem vette rólam a szemét. Mindannyian lélegzet-visszafojtva vártuk, hogy a monitoron ismét helyre- álljanak az értékek, vagy hogy az egyik nővér végre elmondja, mi történik. Dr. Lowdry is megérkezett, váltott pár szót a nővérekkel, majd egyikükkel helyet cserélt, de nem tudtam odanézni, mert Brandon mindkét kezével az arcomat fogta, és suttogva nyugtatgatott. A szemeiből sugárzott a félelem. -
Harper, készen állsz? - kérdezte dr. Lowdry az ágy végétől. Bran-
don elengedte az arcomat, így a doktornőre tudtam nézni. - El kell kezdenünk, mert a köldökzsinór a nyakára tekeredett, de ne aggódj, mindketten rendben lesztek. Csak csináld, amit mondok, és pár perc múlva kint is lesz. Bólintottam, és nagy levegőt vettem, miközben minden erőmmel Brandon kezét szorítottam, mintha az lenne az utolsó dolog, ami ezen a világon tart. Anya a másik kezemet szorítva azt mondogatta, hogy minden rendben lesz, Brandon pedig megcsókolt, és a következő hat percben
szerető
és
nyugtató
szavakat
suttogott
a
fülembe.
Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel, amikor meghallottuk a kis Liam sírását. Amíg a nővérek megtisztították, és ellenőrizték, hogy minden rendben van-e, Brandon fölém hajolt, és hol széles mosollyal csókolgatott, hol pedig arcát az arcomnak nyomva mondogatta, milyen büszke rám. Az egyik nővér odahozta Liamet, és sorolta a minivizsgálat eredményeit. Harminchat és fél centi, két kiló kilencven deka, született
hajnali három óra három perckor. A nővér a kezembe adta Liamet, és minden örökre megváltozott. A fiam már nem sírt, csak hatalmas szemekkel nézett. A szája elkerekedett, mintha nem tudta volna, hogy sírjon vagy csendben maradjon. Gyönyörű volt. Anya a fejem mellett állva pityergett, Brandon pedig mellénk állt, és finoman Liam oldalát simogatta. Csillogó szemekkel és lélegzetelállító mosollyal figyelte a fiunkat. -
Szia, Liam! - Rekedt hangon szólaltam meg, amikor mosolyogva
hozzá hajoltam. A kezeit kihúzta a takaró alól, és a pici ujjait mozgatta. Brandon még mindig a kicsi oldalát simogatta, de közben a hüvelykujjával végigsimított az öklén is, mire azonnal megfogta az ujját. Brandonnak a lélegzete is elállt, és mosolyogva néztünk egymásra, majd újra a kicsire. Anya megsimogatta Liam kezét, amelyikkel Brandon ujját fogta, aztán mindenkit megpuszilt, és kiment, hogy a többiekkel is közölje a hírt. A nővér kivette Liamet a kezemből, és Brandonnak adta, amíg az orvos megvizsgált. Azonnal megértettem, Brandon miért akarta látni, ahogy a karjaimban tartom. A látványtól, ahogy a kétméteres, több mint százkilós, csupa izom Brandon a karjaiban tartja a két kiló kilencven dekás gyerekünket, azonnal kicsordult a könnyem. -
Szia, kisember! - suttogta Brandon, néhány lépésnyire az ágytól.
-
Drága - szólaltam meg, mire Brandon felém fordította a fejét, és a
mosolyát látva, megszűnt körülöttem a világ -, hallottad a nővért, hogy mikor született? Brandon bólintott, és újra Liamre nézett. -
Tökéletes időzítés, fiam. Nem is érkezhettél volna ennél jobbkor.
Mosolyogva néztem őket, amikor a nővér kedvesen megkérdezte: -
Pont szeptember tizenegyedikére szerették volna?
Brandonra nézve láttam, hogy könnybe lábadt a szeme, és tudtam,
hogy nem fog tudni válaszolni. -
Nem pont így akartuk, még nem számítottunk az érkezésére, de
ez a dátum tökéletesen passzol hozzá és a családunkhoz. A baba Brandon apukájáról kapta a Liam nevet, aki az egyik repülőn utazott, ami az ikertornyokba csapódott - feleltem halkan. Dr. Lowdry és a nővérek elhallgattak. Miután a doktornő mindennel készen volt, a Brandon karjaiban pihenő picire pillantott, és megszólalt: -
Ez a dátum örökre fontos marad mindhármatoknak. Egy elvesztett
élet és egy új élet. Keserédes emlék, de szerintem is tökéletesen illik hozzátok. Brandon odajött, és finoman a kezembe adta Liamet. Egyik kezével őt, a másikkal engem simogatott. -
Isteni voltál! Imádlak, Harper!
-
Én is, nagyon! - Liam halkan sírni kezdett, és mindketten
rápillantottunk. - Nézz rá, Brandon, milyen tökéletes! -
Az - helyeselt Brandon. - Végre itt van köztünk.
-
Hát nem hihetetlen?
Liam egyre jobban sírt, ami egyszerre volt édes és szomorú, de ahogy a pici kezeivel hadonászott, és ahogy végre hallottam a hangját, nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Brandon egyik ujját a remegő kezéhez tette, és amint Liam megérezte, megint megfogta az ujját, és egyből csendben maradt. -
Apával minden jobb, igaz, Liam?
Brandon olyan büszkeséggel, szeretettel és boldogsággal az arcán nézett rám, hogy megint bőgni kezdtem. -
Apa lettem! - Nehezen tudott megszólalni, mert a torka is elszorult.
Száját a számnak nyomta, aztán egy picit hátrébb húzódott. Köszönöm, kicsim! El sem tudod képzelni, mennyire boldog vagyok, mennyire boldoggá tettél.
Szabad kezemmel megsimítottam, aztán megfogtam az arcát. -
Azt hiszem, el tudom. Te vagy nekem a világ, Brandon, nélküled
nem tudtam volna végigcsinálni. És nem is akartam volna. Anya és Carrie bejött hozzánk, és a kis Liam kézről kézre járt, míg én és Brandon édes csókokat és sokatmondó pillantásokat váltottunk. Amikor tudatosítottuk Carrie-ben, hogy milyen nap van, először csak mosolyogva nézett ránk, aztán elkomorodott az arca, a szemét pedig elárasztották a könnyek. -
Hát, szia, Liam! - mondta, mintha sok év után most látná először a
férjét. - Te aztán tudod, milyen a hatásos belépő! A szívem is elszorult, amikor eszembe jutottak a történetek, amiket Carrie mesélt nekem. Amikor először találkozott Liammel, odakint zuhogott az eső, és ő a barátnőivel épp indulni készült egy kávézóból. Liam belépett az ajtón, és megcsúszott a padlón, meglökve Carrie-t, aki így pont ráesett. Annyira nevettek, hogy két percig is eltartott, mire végre feltápászkodtak. Amikor újra talpon voltak, Liam elnézést kért, és kezet nyújtva bemutatkozott. Carrie kezet fogott vele, és kedvesen így szólt: -
Hát, Liam Taylor, te aztán tudod, milyen a hatásos belépő! Amikor
elindult kifelé, Liam ránézett, és utánaszólt. -
Komolyan elmész azok után, hogy így összejöttünk?
Aznap este végül ahelyett, hogy hazament volna a barátnőivel, Carrie úgy döntött, megragadja az alkalmat, és iszik az idegen férfival egy kávét. Zárásig maradtak és beszélgettek, hat hónappal később pedig összeházasodtak.
Carrie
első
mondata
szállóigévé
vált
a
kapcsolatukban, a fiúk születése után pedig az egész családban. És most a kis Liam vihette tovább.
- KICSIM -
MOROGTA
Brandon álmosan -, te jössz vagy én? Hány óra
van? Az éjjeliszekrényen lévő óra felé fordultam, de még nem tudtam kinyitni a szemem. -
Nem tudom, de szerintem én.
Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és a fényes zöld számokra pillantottam. Alig múlt hajnali négy. Örültem, mert végre egy kicsit tovább aludt. Megragadtam a takarót, és lerántottam magamról. Mielőtt kikelhettem volna az ágyból, Brandon elkapta az alkaromat, és visszahúzott. -
Ha csak hiszed, hogy te jössz, akkor lehet, hogy mégis én.
-
Mindegy, Brandon, mert három órát aludt, és meg is kell etetni.
Felültem az ágyon, de Brandon megint visszarántott, és fölém hajolt. -
Akkor maradj itt, idehozom. - Finoman megcsókolt, aztán adott egy
puszit a nyakamra. - Helyezd magad kényelembe, mindjárt jövök! Boldogan felsóhajtottam, egyik párnát a fejtámlának döntöttem, és felültem. Liam már betöltötte a hatodik hetét. Néha fel kellett ébreszteni, hogy megetessük, de erre most láthatóan nem volt szükség. Brandon rengeteget segített, áldottam a szerencsémet, hogy ilyen szerető és segítőkész férfi van mellettem. Azt hittem, hogy mivel én vagyok a nő, éjszakánként nekem kell majd felkelnem, és tisztába tennem. A szoptatás természetesen rám maradt, de mint most is, Brandon sokszor átment érte, hogy én az ágyban maradhassak, az összes többi dolgot pedig elosztottuk egymás között. Brandon isteni apa volt. Imádta Liamet, és ez az érzés kölcsönös volt. Ha beszélt hozzá, Liam mindig csendben figyelte. Ha puszilgatta vagy az ujját nyújtotta, Liam édes mosollyal figyelte, én pedig élveztem a szívmelengető látványt. Mindketten bearanyozták a napjaimat, és ha tudtam, hogy velük lehetek, az ágyból is örömmel ugrottam ki reggel. Bár azt szerettem volna, hogy Brandon is mindig velünk legyen, neki órákra kellett járnia, és persze én a Liammel
kettesben töltött időket is nagyon élveztem. Brandon visszajött a szobába. A mellkasához ölelte Liamet, aki ott el is csendesedett. -
Valaki nagyon éhes, már elindult a mellem felé - nyújtotta át a
fiamat. -
Mondtad neki, hogy az étterem most zárva tart? - kérdeztem
kuncogva. Mosolyogva figyeltem a fogatlanul rám mosolygó apróságot, és megpusziltam a homlokát, majd felültettem az evéshez. Bármilyen kimerült voltam is, mindig imádtam látni ezt a kis embert. -
Mondtam neki, hogy ez az étterem soha ki sem nyitott - nevetett
fel boldogan Brandon, aztán megpuszilt mindkettőnket, és bemászott mellénk az ágyba. Bekapcsolta a tévét, és jobb híján a híreket nézte. -
Jót aludtál, kicsi Liam?
A kezével játszottam, miközben ő olyan mohón evett, mintha egyébként éheznie kéne. Brandon egyik kezét a combomra tette, és felém hajolt. -
És te, Harper? Te még nálam is kevesebbet aludtál.
-
Tudom - feleltem sóhajtva, és a fejemet a fejének döntöttem. -
Amióta áttettük a babaszobába, nem merek elaludni, mert félek, hogy valami baja lesz. -
Semmi baja nincs, és nem is lesz, neked viszont aludnod kell.
Talán, ha... -
Nem. Nem akarom zavarni őket.
-
Harper. - Hátrébb hajolt tőlem, és a fejemet maga felé fordította,
hogy a szemébe nézzek. - Te is tudod, hogy nem zavarod őket. Szinte mindennap itt vannak, és folyton azt kérdezgetik, hogy vigyázhatnak-e rá, szóval, ne tegyél úgy, mintha nem kérhetnénk segítséget anyámtól
vagy a te anyukádtól. Elmondod, hogy valójában mi tart vissza? Lenéztem a drága kisfiámra, aztán a csodálatos pasimra, és azonnal könnyek szöktek a szemembe. -
Kicsim, te sírsz? De miért?
-
Nem megy, Brandon... képtelen vagyok - szóltam szipogva, és
egyik kezemet a számhoz téve próbáltam tompítani a sírásom, mert Liam közben megint elaludt. -
Mi a baj, Harper? Mondd el!
Próbáltam, de nem jött ki hang a torkomon, úgyhogy egyik ujjamat feltartva jeleztem, hogy adjon egy másodpercet megnyugodni. -
Nem tudom elhagyni. Rettegek, hogy történik valami, ha
megteszem. Így veszítettem el Chase-t, és te is így veszítetted el apukádat. Nem akarom elveszíteni, és nem akarom, hogy elveszítse valamelyikünket. Mindketten tudjuk, milyen szülő nélkül felnőni, nem tudom megtenni vele. -
Jaj, kicsim, ne aggódj, ez nem történhet meg! Tudom, hogy félsz,
de így nem lehet leélni egy életet. Nem hagyhatjuk, hogy a múlt eseményei befolyásolják a jövőnket. Ez nem fair magunkkal és Liammel szemben. Nem lesz semmi baj, de élveznünk kell az életet. Én sem akarok távol lenni tőle, de néha szeretnék kettesben lenni veled. Kell olyan is, hogy csak mi vagyunk, még ha csak heti pár órára is. -
Ne haragudj!
A mellkasomhoz húztam Liamet, és próbáltam megbüfiztetni, mielőtt visszavittem a szobájába. -
Miért?
-
Hogy elhanyagoltalak. Igazad van, magunkra is kell időt szán-
nunk. Brandon nevetve elvette a párnát a hátam mögül, hogy mögém férjen. -
Egyáltalán nem hanyagoltál el, Harper. Nagyon elfoglaltak voltunk,
és most a legfontosabb, hogy családként együtt legyünk. - A hangja még mélyebbre váltott, és a fülemhez hajolt. - De én önző vagyok, és van, hogy csak magamnak akarom a csajomat. Szerinted, meg tudjuk néha oldani? A szívem hevesebben kalapált, ahogy Brandon ajka a bőrömhöz ért. Akkor esett le, hogy mióta Liam megszületett, öleléseken és apró puszikon kívül semmi nem volt köztünk. -
Muszáj lesz - suttogtam.
-
Akkor innentől minden csütörtökön randi?
-
Milyen jó, hogy pont csütörtök van!
Mosolyogva a mellkasához bújtam. Brandon finoman megsimította Liam fejét, aztán a keze továbbhaladt a derekamra és a hasamra, ahol korábban a nagy pocakom volt. -
Nem hiányzik? - kérdeztem.
A keze megtorpant egy pillanatra, aztán újra végigsimított a lapos hasamon. Na, igen, máris utáltak a nők. Valahányszor vizsgálatra mentünk Liammel, mindenki azt kérdezgette, hogy adoptált-e a gyerek, mert a szülés után egy hét sem telt el, és máris teljesen lapos lett a hasam. Nekünk is furcsa volt ez Brandonnal, hiszen mi tudtuk, hogy nemrég még strandlabda nagyságú pocakom volt. Ráadásul összesen egyetlen striám maradt a terhességből, az is alig észrevehető helyen, mert az egyik liliom pont eltakarta. Ha az nem lett volna, no meg a nagyobb mellem, még én is hajlamos lettem volna elhinni, hogy nem is voltam terhes, csak loptam egy gyereket a kórházból. -
Babával vagy anélkül, de te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha
láttam. - Megpuszilta a fejem búbját. - Hiányzik a pocakod, de örülök, hogy ő végre köztünk van. Egy darabig biztosan eltart majd, mire megszokom, hogy már nincs nagy hasad. Elsőre mindig furcsa, amikor végigsimítok rajta, hogy teljesen lapos. Most is.
-
Neked furcsa? Gondolj bele, milyen érzés volt, amikor a hasamra
akartam tenni azt a tányért, az meg az ölemben landolt. Brandon nevetésébe beleremegtem. -
Bocsi, de az nagyon vicces volt. Látnod kellett volna az arcodat.
Liam megmozdult, és egy pillanatra mindketten lélegzet-visszafojtva figyeltünk, amíg biztosak nem voltunk benne, hogy alszik. -
Visszaviszem az ágyába - suttogtam. - Mindjárt jövök.
Felültem, Brandon még adott Liam homlokára egy puszit, aztán átvittem a másik szobába. Egy kicsit ringattam még, én is megpusziltam és letettem. -
Szeretlek, Liam Chase.
Egy elnyújtott pillantás után kimentem, résnyire hagytam az ajtót, és visszamentem Brandonhoz. -
Felkelt?
A fejemet rázva bebújtam mellé az ágyba. Felvettem a távirányítót, kikapcsoltam a tévét, és megcsókoltam a nyaka alján lévő kicsi gödröt, majd a nyelvemmel végigsimítottam a kulcscsontján. -
Fáradt vagy?
Brandon morogva átkarolt. -
Egyáltalán nem.
Hanyatt döntött, és fölém hajolt. -
Arra gondoltam, hogy tarthatnánk egy randi előtti randit.
Beleremegtem, ahogy a lábamat átdobtam rajta, és magamhoz húztam. -
Harper - szólalt meg a nyakamhoz hajolva -, mondd, ha változott
valami. Jó ideje nem volt köztünk semmi, és ha most azonnal nem szabod meg a határokat, nem tudom, képes leszek-e leállni, ha egyszer elkezdjük. -
Csak annyi változott, hogy jobban akarlak, mint valaha. Nem
akarok várni, veled akarok lenni. Vadul a számnak nyomta a száját, és finoman az alsó ajkamba harapott, majd felültetett. Villámgyors mozdulattal lerántotta rólam a felsőt, és visszanyomott az ágyra. Forróság öntötte el a testem, ahogy a meztelen mellkasa az enyémhez ért. A hátam ívbe feszült, amikor a szájával elindult lefelé a nyakamon át a mellemhez. Ahogy a hasamhoz ért, jobb kezével megfogta a nadrágomat, és elkezdte lehúzni rólam. Egyre szaporábban vettem a levegőt, és türelmetlenül vártam, hogy mi történik. Miután a nadrágom és a bugyim is a földön landolt, Brandon a kezével és az ajkával felfedezőútra indult a testemen, de valahányszor én is ugyanezzel próbálkoztam volna, megfogta a kezemet, és a fejem fölé nyomta. Hangosan nyöszörögtem a kéjtől, amikor végre elengedte a kezem, és megcsókolt. Lassan végigsimítottam az izmos hátán, a keskeny derekán és a csípőjén, majd megragadtam a nadrágját. A lélegzete is elakadt, amikor az ujjamat végighúztam a nadrág felső részén. Felnevetett, és újra megcsókolt. Mielőtt a nadrágját lehúzhattam volna, Liam felébredt, és elkezdett sírni. Brandon káromkodva az oldalára dőlt, és magához húzott. Szorosan magához ölelt, és egy percig csendben figyeltünk azért imádkozva, hátha visszaalszik magától. Amikor éreztük, hogy nem fog, homlokomat a homlokának nyomtam, és nagyot sóhajtottam. Brandon még mindig a légzését próbálta szabályozni. Becsukta a szemét, és összeszorította a száját. -
Ma este - szólt ellentmondást nem tűrő hangon - semmi nem állít
meg. Csak kettesben leszünk, és egész éjjel szeretkezni fogunk. -
Ma este - válaszoltam.
Megpusziltam az arcát, lemásztam róla, felkeltem az ágyról, felöltöztem, és átmentem Liamhez. Amikor beléptem a szobába, és kivettem a kiságyból, még jobban
rázendített, és beletelt néhány percbe, mire körbe-körbesétálgatva sikerült megnyugtatni. Hosszú ujjaival belekapaszkodott a hajamba, aztán abbahagyta végre a sírást. Nagyra nyitotta a szemét, és O betűt formálva elkerekedett a szája. -
Hát, szia, te kis méregzsák! - gügyögtem. - Harminc perc alvás
még hozzád képest sem túl hosszú idő. Hangot
hallottam,
és
megfordultam.
Brandon
az
ajtófélfának
támaszkodva állt. A számba haraptam, amikor eszembe jutott az előző néhány perc, és már most boldog voltam, hogy milyen jó lesz este együtt. Egyre nagyobbakat sóhajtottam, mert az járt a fejemben, ahogy a testünk egymáshoz simult. Tényleg nagyon régen csókolóztunk így, a többiről nem is beszélve. Utoljára a borzalmas szakításunk előtt jutottunk el addig, ameddig most. -
Még mindig ez a kedvencem - szólalt meg végül, kizökkentve a
fantáziálgatásomból. -
Micsoda?
-
Nézni, ahogy a kezedben tartod. - Mosolyogva néztem rá, ő pedig
odalépett hozzánk. - Hogy van? -
Most már jól. Mérges volt, hogy ilyen sokára értem ide.
-
Ohó, még ö volt mérges? - Kivette Liamet a kezemből, finoman
megpuszilta a homlokát, és odatartotta neki az ujját. - Sajnálom, hogy rossz hírt kell közölnöm, kisember, de valami nagyon fontosat szakítottál félbe köztem és anyukád között. Nevetve leültem a szoptatós fotelbe, és hirtelen megéreztem, menynyire kimerült vagyok. Mondjuk, nem csodálkoztam rajta, lévén az elmúlt két napban összesen három és fél órát aludtam. Ahogy néztem, amint Brandon körbe-körbejárkál Liammel, alig bírtam nyitva tartani a szememet. Brandon hozzám lépett, és odahajolt, hogy meg tudjam puszilni a kicsit, aki addigra elaludt, majd betette őt az ágyba. Amikor
látta, hogy nyugodtan fekszik, egyik kezével a térdem, a másikkal a hátam alá nyúlt, felemelt és visszavitt az ágyba. Próbáltam újra levenni a pólómat, de Brandon megállított, és finoman megcsókolt. -
Aludj csak, kicsim! Este majd innen folytatjuk. - Szorosan magához
ölelt, és nagyot sóhajtott. - Annyira szeretlek, Harper! Apró puszit nyomtam a nyakára, elsuttogtam, hogy én is mennyire szeretem, és pár másodperccel később már az igazak álmát aludtam.
ESZMÉLETLEN
NEHÉZ
volt Liamet anyáéknál hagyni. Ő persze aludt, így
semmit nem vett észre az egészből, de nekem legalább öt percig tartott, mire képes voltam elhagyni a házat. A kocsiban ülve majdnem el is sírtam magam, de végül erőt vettem magamon. Tudtam, hogy jó helyen van, nem emiatt aggódtam, de ez mégis más volt, mint elmenni zuhanyozni, vagy ledőlni pár órára. Azóta nem voltunk külön, hogy eljöttünk a kórházból. Nagy levegőt vettem, és próbáltam Brandonra és az esti terveinkre koncentrálni. Az órára néztem, aztán végre beindítottam a kocsit, és elindultam haza. Kihasználtam, hogy ráérek, és elidőztem a zuhany alatt. Hónapok óta nem jutott időm erre. Mostanában legfeljebb öt percig zuhanyoztam, és már tényleg nagyon rám fért a lazítás. Amikor kijöttem a zuhany alól, ráérősen megcsináltam a hajamat és a sminkemet. Tudom, hogy Brandon szeret smink nélkül, de kezdtem úgy érezni, hogy túlságosan elhanyagolom magam, mivel soha nem mentem sehová, úgyhogy meg akartam mutatni neki, hogy csakis miatta, az ő kedvéért jól nézek ki. Hosszú percekig álltam a szekrény előtt, mire kitaláltam, hogy mit vegyek fel. Egy rózsaszín csipkés bugyi és egy hozzá passzoló melltartó mellett döntöttem. Annyira nem voltam bátor, hogy tök meztelenül várjam, de annak sem láttam értelmét, hogy ennél több ruhát vegyek
magamra. Visszamentem a fürdőbe, és ellenőriztem, hogy minden tökéletes-e. A tetoválásomnál húzódó csíkot nézve azon gondolkodtam, hogy még mindig nehezen hinnék el, hogy alig hat hete szültem. Az egyetlen erre utaló jel a mellem volt. Amikor a terhesség alatt két kosárméretet nőttek a melleim, Breevel elmentünk vásárolni, és utólag hálás voltam érte, hogy néhány szexi melltartóra is rábeszélt, mert amim ezeken kívül volt, az vagy nem jött volna rám, vagy elüldözte volna Brandont. Fújtam magamra egy kis dezodort, és kijöttem a fürdőből, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Izgalmamban majd kiugrott a szívem a helyéről, és alig bírtam visszafogni magam, hogy ne ugorjak azonnal a leendő férjem nyakába. -
Harper, megjö... - Amikor meglátott, megtorpant, és kiguvadt
szemekkel nézett rám. - Azt a mindenit! Mosolyogva közelebb léptem. -
Ezt most jó vagy rossz?
- Jó. - Megragadta a csípőmet, és magához húzott, majd megcsókolt. - Nagyon is jó. Felkapott, bevitt a hálóba és az ágy szélére tett. Megragadtam a pólója alját, ő pedig segített lehúzni, aztán lehajolt, és újra megcsókolt. Ujjaimmal végigsimítottam a mellkasán, az izmos hasán, és megálltam a nadrágja tetejénél. Pont, mint reggel, most is elakadt a lélegzete, ahogy végighúztam az ujjamat a nadrágja felső részén, és nevetve megcsókoltam. Miután kigomboltam és kicipzáraztam a nadrágját, kilépett belőle, aztán a melltartómhoz nyúlt. Amikor az is földre hullott, az ágyra nyomott, és a testemet kezdte csókolgatni. Mire ismét a számhoz ért, már alig kaptam levegőt. Ujjaimat a bokszeralsójába akasztottam, de felmordultam, mert megállított. -
Először én - suttogta a nyakamhoz hajolva.
Hátrébb hajolt, és a térdére támaszkodott, hogy bentebb tudjon tolni az
ágyon. Még egyszer megcsókolt, egyik kezével pedig végigsimított a hasamon, egészen le a bugyimig. A szemembe nézett, miközben lehúzta és a földre dobta az apró ruhadarabot. -
Olyan gyönyörű vagy, Harper!
Úgy mondta ki a nevemet, mintha egy istennőhöz szólt volna, aztán megsimította a lábamat. Csukott szemmel élveztem, ahogy a szája és a kezei kényeztetnek. Amikor éreztem, hogy már nem bírom tovább, arcát az arcomhoz húztam, a bokszerébe kapaszkodtam, és mivel ezúttal nem állított le, lerántottam, és a ruhakupac tetejére dobtam. Újra fölém hajolt, én pedig a teste minden négyzetcentiméterét alaposan szemrevételeztem, aztán elterültem az ágyon, és a kezeimmel is bejártam ugyanezeket a területeket. Ajkamat a hasa aljának nyomtam, aztán elindultam felfelé az ajkáig. Amikor a szám megtalálta az övét, Brandon visszanyomott, és a térdeivel szétfeszítette a lábaimat. Őrjítő érzés volt, ahogy ott volt tőlem néhány centire, és nem engedett mozdulni. -
Biztosan készen állsz?
Végigsimítottam a tüsi haján, aztán magamhoz húztam. -
Biztos. Leírhatatlan, amit irántad érzek. A „szeretlek” sem elég rá,
de most végre megmutathatom, mennyit jelentesz nekem. Száját a homlokomnak nyomta, majd mélyen a szemembe nézett, miközben megmutattuk egymásnak, amit szavakkal nem tudtunk elmondani. Felnyögött, nekem pedig a lélegzetem is elállt, amikor végre belém hatolt. Egy pillanatig nem mozdultunk, csak élveztük, hogy érezzük a másikat. Úgy mozogtunk együtt, mint akiket egymásnak teremtettek, mintha mindketten pontosan azt adtuk volna a másiknak, amire vágyott. Azt kívántam, bár soha ne érne véget ez a pillanat, bár örökké szerethetném Brandont, de talán még ez sem lett volna elég. Az aktus után a testünk összefonódva maradt, ajkaink és ujjaink pedig
folytatták
felfedezőútjukat.
Néztük
egymást,
szerelmes
szavakat
suttogtunk a másik fülébe, nevettünk, birkóztunk és csókolóztunk mindent elsöprő szenvedéllyel. Az első alkalom szinte összefolyt a másodikkal, az pedig a harmadikkal, de mindegyik teljesen más volt mégis, és az előzőnél sokkal istenibb. Az utolsó után végül elváltunk egymástól. Kellemes bágyadtsággal, nehezen lélegezve és nevetve terültünk
el
az
ágyon.
Megszólalt
az
ébresztő,
amely
arra
figyelmeztetett, hogy ideje elhozni Liamet, de kétszer is szundira nyomtunk, mielőtt végre elindultunk a fiunkért. Amikor harmadszor megszólalt, feltápászkodtunk, és beugrottunk a zuhany alá. Ha nem fájt volna mindenünk a kimerültségtől, és nem vágytunk volna annyira Liam után, akkor ott helyben újra egymásnak esünk. Miután felöltöztünk, Brandon magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt, aztán kisétált velem az Expeditionhöz. Szóltam anyának, hogy úton vagyunk. Egyik kezemet a Brandonéra tettem, ami a combomon pihent, és még mindig fülig ért a szám. Egy gyors pillantás után láttam, hogy Brandon is mosolyog. -
Hát ez...
-
Tökéletes volt - fejezte be a mondatomat. - Egyszerűen tökéletes
volt. -
Tényleg az volt. Sajnálom, hogy ilyen sokára jött össze.
-
Ne sajnáld! Ha nem vártunk volna, és nem az történt volna az
elmúlt évben, ami történt, akkor nem lett volna ilyen. Akkor is csodálatos lett volna, de biztosan nem ilyen. Egy percre elgondolkodtam ezen, de egyetértettem. -
Azt hiszem, igazad van. - Odahajoltam, és adtam egy puszit az
arcára. - Szeretlek. - Mielőtt visszaülhettem volna, felém fordult, és megcsókolt. - Mintha arra születtem volna, hogy téged szeresselek, Brandon.
Egyre szélesedő mosollyal megsimította a kezem és a rajta lévő gyűrűt. -
Alig várom, hogy a feleséged legyek.
-
Liam születésének pillanatát leszámítva - szólalt meg halk és mély
hangon -, az lesz életem legboldogabb pillanata, amikor feleségül veszlek. Megálltunk anyáék háza előtt, Brandon pedig segített kiszállni a kocsiból, becsukta az ajtót, és nekinyomott. Túl hamar elszállt ez a hat óra. -
Kár, hogy véget ért ez az éjszaka, de közben már alig várom,
hogy láthassam - mondtam neki. -
Én pedig alig várom a jövő csütörtököt.
Orrával végigsimított az államon, majd a száját a számhoz emelte. A csóktól felnyögtem. Átkaroltam a nyakát, és hagytam, hogy felemeljen, aztán a lábaimat átkulcsoltam a dereka körül. Egy darabig így maradtunk, és csak smároltunk, mint két tini, akik még nem akarnak hazamenni estére. Egyre hevesebben vettük a levegőt, egyre erősebben szorítottuk egymást és egyre vadabbul csókolóztunk. -
Drága, azt hiszem, még egy menet most nem menne. Ráadásul
anyáék szomszédai tutira nem igazán értékelnék a műsort - suttogtam a szájához. Felnevetett, és a homlokát a homlokomnak nyomva próbált megnyugodni. -
Igazság szerint, én sem értem, hogy nem estem még össze.
Teljesen kikészítettél, Harper! - Halk nevetés közepette letett a földre. Akkor, felvehetjük végre a fiunkat, és mehetünk haza? Mosolyogva a bejárathoz húztam. Anya végignézett a vörös ajkamon, a kócos hajamon, a borostától kidörzsölt nyakamon, és csak nevetett. Roberttól félrehúzva a fülembe súgta:
-
Úgy látom, jól sikerült a randi.
Elvörösödtem. Amikor láttam, hogy Brandon és apa beszélgetni kezdenek, anyára néztem. -
El sem tudod képzelni, mennyire! - Eleinte elszörnyülködtem, hogy
Bree mesél az anyukájának a szexuális élményeiről, de idővel felülemelkedtem ezen, és örültem, hogy én is megbeszélhetem vele. -
Hol van Bree és Konrad? - kérdeztem körülpillantva.
-
Fagyiért mentek, úgyhogy neki majd később kell elmesélned a
részleteket. Ez volt... az első alkalom? Bólintottam, és az ajkamba harapva próbáltam rejtegetni a mosolyom. -
Nem mondod! Csak vicceltem, nem gondoltam, hogy tényleg. Azt
hittem, azért vagytok ilyen boldogok, mert már voltatok együtt. -
Anya! - sziszegtem, miközben kedvesen a fiúkra mosolyogtam.
-
Mondtam már, hogy azelőtt nem feküdtünk le.
-
Igen, az előtt nem, de már hónapok óta együtt laktok.
-
Jó, de eddig szerinted mire volt időnk? Terhes voltam, dr. Lowdry
eltiltott minket, utána pedig Liammel kellett foglalkozni. Az első pár alkalmat nem akartuk elsietni, túl régen vártunk rá. -
Pár alkalom!
A babaszobába menet csak vigyorogtam, mint a vadalma. -
A lényeg, hogy megvolt végre, innentől mindig megtaláljátok majd
az alkalmat, hidd el! -
Hát, erre most gondolni sem tudok, annyira kimerültem.
-
Elég, ha tudod, hogy mi mindig szívesen vigyázunk Liamre.
-
Észben tartom - feleltem halkan nevetve, és kivettem a fiamat az
ágyból. Szívmelengető érzés volt újra a karjaimban tartani. -
Hiányoztál, én kis Gumimacim - suttogtam, miközben a kezemben
ringattam. -
Mindhárom üveggel elfogyott abból, amit itt hagytál, viszont nem
aludt sokat, úgyhogy éjszaka talán tudtok majd pihenni. Bólintottam, és reméltem, hogy úgy lesz. Pihennem kellett, mert Brandon nagyon kifárasztott. A nappaliba visszaérve megláttam leendő férjem mosolyát, és majdnem ott helyben elolvadtam. Imádtam ezt a férfit, és el sem tudtam hinni, hogy az enyém. Odalépett hozzánk, megsimította, aztán megpuszilta Liam fejét. Liam nagyot ásított, és csak pislogott Brandonra. -
Szia, kisember! Hiányoztál ám! - Újabb ásítást követően Liam
becsukta a szemét, és már aludt is. - Mehetünk, Harper? Bólintottam, és elköszöntem anyáéktól. -
Ugye, azért jöttök vasárnap? - kérdeztem búcsúzóul.
A családi nap folytatásaként egy héten egyszer mindenki összejött anyáéknál, Carrie-éknél vagy nálunk. A baba születése után hozzánk egy ideig nem jöttek, hogy ne kelljen a rendetlenség és a vendéglátás miatt aggódnom, de a többieknél azért minden héten találkoztunk. -
Ott leszünk, ti meg addig érezzétek jól magatokat - vágta rá anya
mosolyogva, és ránk kacsintott. Apa hangosan felnevetett, Brandon pedig teljesen elpirult. Akkor láttam először így zavarba jönni, úgyhogy még én is nevettem. Otthon villámgyorsan megetettük, tisztába tettük és lefektettük Liamet, majd az ágyba dőlve újra egymást csókoltuk. Brandon a fülemhez hajolt, mély hangjától elárasztotta a testemet a forróság. -
Harper...
-
Negyedik menet? - kérdeztem vigyorogva.
Vetekedett a vigyora az enyémmel, ahogy magára húzott.
- BRANDON? - KÉRDEZTEM rekedt hangon. Nem volt az ágyban, és hideg volt a helye. Körbenéztem, és láttam, hogy hat és fél órát aludtam, ezért úgy döntöttem, ideje megnézni a kicsit. Felkaptam Brandon egyik ingét a földről, és belebújtam, aztán kiléptem a hűvös folyosóra. A babaszobához érve meghallottam, ahogy Brandon meleg hangon mesél. Lassítottam, hogy belehallgathassak, miről beszél. Mosolyogva kukucskáltam be a résnyire nyitott ajtón. Az egyik szörfös élményét ecsetelte. Nem... nem az övét, hanem Chase-ét. Az előttük lévő szekrényen ott hevert kinyitva az album, és Brandon épp az egyik képre mutatott, arról mesélt. Halk sóhaj hagyta el a számat, és lassan vettem a levegőt, nehogy Brandon meghallja, hogy hallgatózom. - ...és folyton ilyen őrültségeket csinált, amiért nagyon szerettük, csak hát, állandóan bajba került. Ezek után senki nem akart újra deszkázni, és őt is győzködtük, hogy jöjjön be. Braddel kimentünk, hogy beráncigáljuk, mert elég csúnya vágás volt a szemöldökén, ott, ahol a srác megütötte, de mire kiértünk, ő már a következő hullámon lovagolt. Hallod, kishaver, minket is remek érzékkel kergetett őrületbe. Nagyon idegesek voltunk, mert tudtuk, hogy azok a srácok nem örülnek neki, hogy már megint kint vagyunk. Apád bármelyiküknél jobban szörfözött, én pedig bármelyiket megvertem volna, de jól jegyezd meg, fiam, úszás közben sose verekedj. Egyáltalán nem egyszerű, és irtó hülyén néztek ki, ahogy tapossátok a vizet, és közben próbáltok behúzni a másiknak.
Annyira idétlen volt az egész helyzet, hogy mindenki elnevette magát, és végül tűzszünetet kötöttünk, sőt, meghívtuk őket az esti bulira magunkhoz. Brandon lapozott egyet, és nevetve egy másik képre mutatott. -
Tessék, mondom, hogy tiszta bolond volt, és folyton őrültségeken
törte a fejét. - Megint lapozott, és egy újabb képre mutatott. - De anyukád megváltoztatta. Lélegzet-visszafojtva közelebb hajoltam. -
Amikor találkoztam anyukáddal, rögtön tudtam, hogy örökre az
életem része lesz. Volt benne valami, ami miatt azonnal beleszerettem. Úgy éreztem, miatta jobbnak kell lennem, méltó akartam lenni a szerelmére. Sajnos, apukád is így érezte. Rajtam kívül senki más nem értette, mitől változott meg hirtelen, szinte egyik napról a másikra. Anyukád ugyan velem volt, ő mégsem ivott többet, és nem feküdt le más lányokkal. Érettebbé vált, hogy legyen esélye meghódítani anyukádat. Én pedig rettegtem attól, hogy elveszítem őt, de tudtam, hogy csak idő kérdése, és bekövetkezik. Anyukád más volt, mint a többi lány. Sokkal randiztam azelőtt, de egyikkel sem törődtem igazán. Azt hiszem, csak az apám elvesztésekor keletkezett űrt próbáltam betölteni velük. Aztán amikor vele találkoztam, és rájöttem, mit érzek, harcoltam érte, igyekeztem a lehető legtovább megtartani. Ne mondd el anyukádnak, de Chase és én folyton rajta vitatkoztunk, ha ő nem volt ott. Sőt, egyszer össze is verekedtünk, anyukád szeme láttára. Tudtuk, hogy bármelyik lányt megkaphatnánk, de nekünk csak ő kellett. Amikor ketten voltunk apukáddal, rendszeresen összeszólalkoztunk, és néha bizony egymásnak is estünk. Sosem mondtam el anyukádnak, de már azelőtt tudtam, hogy történt valami, mielőtt elmondta nekem. Amikor a szünetről hazaértem, Chase nem piszkált többé, és ebből rájöttem, hogy történt valami, csak azt nem tudtam, hogy mi. De tudod mit, kisember?
Egyáltalán nem haragszom a történtekért, mert ha nem így alakult volna, most te sem lennél itt. Lágyan megpuszilta a három hónapos fiunkat, akit teljesen megigézett a történet, és az album utolsó képére mutogatott. -
Nagyon szeretett téged és az anyukádat. Ezt sokszor el fogom
mondani, hogy tudd. De azért jobb lett volna, ha nemcsak hallod, hanem találkozhatsz is vele. A számhoz kaptam, hogy elfojtsam a sírásomat, és lassan visszamentem a hálónkba. Amikor a takaró alá bújtam, utat engedtem a könnyeknek, és sírva gyászoltam az apját, akivel Liam sosem találkozhat, miközben még jobban szerettem azt az apját, aki most a karjaiban tartotta. Nem tudom, meddig feküdtem ott, miután abbahagytam a sírást, de Brandon egyszer csak visszajött, és vigasztalni próbált, amikor látta, hogy ébren vagyok. -
Kicsim, mi a baj?
-
Tudod, hogy nagyon szeretlek? - Bólintott, én pedig folytattam: -
Néha alig bírom elhinni, hogy valódi vagy, és hogy itt vagy nekünk. Hátrasimította az arcomba lógó hajszálakat, és megfogta az arcomat. -
De itt vagyok, és nem is akarok máshol lenni.
-
Pontosan.
-
Harper, mi a baj? Csak... csak nem meggondoltad magad?
-
Dehogy! Alig várom, hogy hozzád mehessek. Bárcsak szavakba
tudnám önteni, milyen csodálatos ember vagy, és hogy mennyit jelentesz nekem. Nem értem, hogy lehetsz az enyém. Nem tudom, mivel érdemeltelek ki. Nevetett egyet, megvillantva a gödröcskéit. -
Akkor miért sírtál? Nem értem.
-
Én... köszönöm, hogy meséltél neki Chase-ről.
-
Kicsim, mondtam, hogy fogok. - Magához ölelt, és megpuszilta a
fejem búbját. - Mindig mesélek neki Chase-ről. -
Tudom, csak miközben ott álltam, és hallgattam, ahogy mesélsz...
Nem tudom elmagyarázni. Csodálatos volt. Annyira boldoggá tett mondtam nevetve. -
Engem pedig te teszel boldoggá, Harper - felelte mély hangon.
Száját a számhoz nyomta, és lassan csókolózni kezdett. Közben bal kezével a rajtam lévő ing alá nyúlt, és ujjaival a derekamat, a hasamat és a csípőmet simogatta. - Említettem, hogy mennyire imádom, ha az ingem van rajtad? -
És én említettem mostanában, mennyire imádom, ha semmi nincs
rajtad? - vágtam vissza pajkosan mosolyogva, miközben ujjaimmal a nadrágja felső részét simogattam. Brandon megfogta a kezem, és elhúzta magától. Összefonta az ujjainkat, és a kezemet a fejem fölött a párnára nyomta. -
Most ne, kicsim!
-
Mi az, hogy ne? De igen!
Egyik lábamat a csípője köré fontam és magamhoz húztam. Felnyögött és még jobban nekem nyomta a csípőjét, majd egy kicsit lenyugodott, és eltolt magától. -
A hagyomány szerint az esküvő után szoktak szexelni, nem pedig
előtte. Ami azt illeti, elvileg ma nem is találkozhatnánk, csak az esküvőn. -
De te mégis itt vagy. - Vigyorogva hozzásimultam.
-
Bizony - helyeselt.
Hanyatt fektetett, és hagyta, hogy a derekánál lévő kezem a saját útját járja. Apró nyögések közepette átkaroltam a nyakát, és szenvedélyesen megcsókoltam. Amikor a szája elindult lefelé a nyakamon, lenyúltam a nadrágjához, és abban a pillanatban megszólalt a csengő. -
Csak képzelődtünk.
Határozottan átfogtam a testét, hogy ne tudjon megmozdulni. Még
kétszer csengettek. Morogván kimásztam a vőlegényem alól, és az ajtóhoz siettem. -
Normálisak vagytok? - sziszegtem, amikor kinyitottam az ajtót. -
Liam alszik! Carrie, anya, Bree és Konrad állt az ajtóban. -
Jó a szerkód - szólalt meg Bree, aztán a szeme is elkerekedett,
amikor megjelent mellettem Brandon morcosán. - Na, ne! Nincs szex, csak utána! -
Breanna! - háborodtam fel, és azonnal elvörösödtem.
Előtte és anya előtt szoktam beszélni az intim ügyeimről, de Konrad és Carrie előtt soha. -
Bocs, de ez elég nyilvánvaló, Harper. - Azzal belépett, kézen
fogott és a hálóba húzott. - Zuhanyozz le, és bújj valami kényelmesbe, mert a nap nagy részét a szalonban töltjük. -
Remélem, tudod, hogy pont a legjobb résznél szakítottatok félbe!
Most egész nap haragudni fogok rátok. -
Nem, nem. Előbb az esküvő, aztán a szex.
A szememet forgatva beléptem a zuhanyzóba. -
Olyan vagy, mint Brandon, ő is ezt hajtja. Konrad amúgy mit keres
itt? Ö is jön velünk a szalonba? - kérdeztem nevetve, miközben a habot öblítettem kifelé a hajamból. -
Nem, addig itt marad Brandonnal. Ok vigyáznak Liamre.
Teljesen elsápadtam. -
Tényleg, Liam!
-
Ne! Ne kezdjük elölről! Minden rendben lesz. Szükség van nász-
útra, és kész. Egy-két év múlva megbánnád, ha most nem mennél. -
Tudom, de nekem gyerekem van! Szörnyen érzem magam emiatt!
-
Nyugalom, nem is utaztok el olyan hosszú időre. Mások egy
egész hétre mennek, ti pedig a maival együtt három éjszakát töltőtök
távol. Fogd fel úgy, mint egy hosszabb randit! -
Bree - sóhajtottam -, nagyra értékelem, amit értünk teszel, de
eddig maximum hét órára hagytuk magára. Ez most teljesen más. Négyszer pakoltam át a bőröndjét! -
Hát, ez elég szomorú.
Abbahagytam a borotválkozást, és a borotvával fenyegetően Bree felé hadonásztam, bár ő ebből semmit nem látott. -
Majd meglátod, ha neked is lesz gyereked! De ne félj, én ott
leszek, és jókat fogok röhögni, amikor majd idiótán viselkedsz! -
Végeztél? Úgy volt, hogy kész leszel, mire megjövünk.
-
Kösz! Nem kéne kedvesnek lenned velem, ha már én vagyok a
menyasszony? -
És neked nem kéne kedvesnek lenned velem, ha már én vagyok a
legjobb barátod, a koszorúslányod, és mert megszerveztem neked ezt a napot? -
De igen. - Elzártam a vizet, elvettem a törülközőt, amit Bree felém
tartott, kiléptem a zuhanyzóból, és magamhoz öleltem. - Tényleg te vagy a legjobb. Szeretlek. -
Én is szeretlek.
Brandon belépett a fürdőbe, de amikor meglátott minket, felemelt kézzel kihátrált. Breevel sokat ölelgettük egymást, de általában nem meztelenül. -
Neked nem szabad őt látnod! - szólt oda Bree a vállam felett. - Így
is túl sokat láttál belőle ma reggel! Menj, bújj el, amíg el nem megyünk! -
Bree! - nyafogtam a folyosó felé nézve. - Szeretlek, Brandon!
Brandon hangján hallani lehetett, hogy mosolyog. -
Én is szeretlek, kicsim, és alig várom, hogy elvegyelek! Bree, te
pedig vedd le a kezed a jövendőbelimről! Megvolt az esélyed... de most már késő!
Bree és én könnyesre nevettük magunkat. Amikor végre rendesen kaptam levegőt, magamra csavartam egy törülközőt, egy másikkal pedig megtöröltem a hajamat. Felvettem a zöld Victoria’s Secret PINK melegítőalsómat, hozzá pedig egy sima inget, hogy amikor leveszem, ne tegyem tönkre a hajamat, és már indultunk is a szalonba. Sok rémtörténetet hallottam arról, hogy a menyasszony olyan ideges volt, hogy hányt, vagy éppen sírógörcsöt kapott, de én annyira boldog voltam, hogy egész nap csak mosolyogtam és
nevetgéltem
a
lányokkal.
Istenit
fürdőztünk,
aztán
kaptunk
masszázst, manikűrt, pedikűrt, megcsináltattuk a hajunkat és a sminkünket, és minden csak a vízről, a pezsgőről, a gyümölcsökről és a sajttálakról szólt. Úgy tűnt, senkit nem zavart, hogy Bree és én még csak tizenkilenc évesek vagyunk. Mindenki istenien nézett ki, pedig a ruha még rajtunk sem volt. A sminkek hibátlanul sikerültek. Ahogy a frizurák is. Carrie és anya haját teljes kontyba tekerték, Breanna vállig érő szőke haja hullámos fürtökben lógott, az enyém pedig pont olyan lett, amilyennek megálmodtam. Hosszú vörösbarna hajamat kettéválasztották, és mindkét oldalon összefonták, a két fonatot pedig a nyakamnál az egyik oldalra eltolt kontyba tűzték. A személyzet tagjai elköszöntek tőlünk, gratuláltak nekem, és már indultunk is Bree Lexusában a ceremónia és a fogadás helyszínére. Nem voltak ugyan oda a dologért, de végül én is segítettem a hely előkészítésében, úgyhogy amikor odaértünk, első dolgom volt ellenőrizni, hogy minden úgy van-e, ahogy hagytuk. A ceremónia helyszínén félhomály volt, a padok széléről lelógó, tüllel borított lámpások adták a fényt. Nem akartuk túldíszíteni a termet, úgyhogy volt még pár csokor fehér liliom, néhány gyertya és ennyi. A fogadás helyszíne viszont más tészta volt. Itt sokkal több tüll-lámpás lógott a mennyezetről, méghozzá
boltívalakban, amitől az egész úgy hatott, mintha nem is teremben, hanem egy nagy sátorban lennénk. Az asztalokon fehér terítő volt, azon pedig zöld, ezüst- és fekete színű tüll. A tülldarabokon üvegedények voltak, azokban gyertya. Mindegyik széken volt egy kicsi buborékfújó és egy edény, amiben mentás forró csokihoz való alapanyagok voltak. A DJ épp a felszerelést pakolta kifelé, a terem végében pedig asztalok sorakoztak az ételeknek. A tortának csak a teteje volt igazi torta, ezt fehér alapon fekete és zöld motívumok díszítették, a két alsó szintet egyformára díszített muffinokkal rakták tele. Épp az egyik hátsó szobában öltöztünk, amikor megjöttek az öltönybe bújt fiúk. -
Basszus, itt vannak! - kiáltottam.
Széles mosollyal figyeltem az ablakból, ahogy besétáltak az épületbe. Nem tudom, miért, de levegőt sem vettem, amíg meg nem láttam Brandont, aki istenien nézett ki, csakúgy, mint a többiek. Apa sötétszürke öltönyben volt, fekete inggel, Konrad és Jeremy fekete öltönyben és sötétzöld ingben, fekete mellénnyel és laza fekete nyakkendővel. Életem szerelme talpig feketében volt laza zöld nyakkendővel, karjában pedig az alaposan bebugyolált fiunkat tartotta. A temetésre is biztos kiöltözött, de ott nem sokat fogtam fel a körülöttem zajló eseményekből, úgyhogy akkor láttam először nyakkendőben meg öltönyben. Kemény, határozott vonásai és az öltöny együtt erőteljes, rejtélyes és eszméletlen szexi külsőt kölcsönöztek neki. Már a gondolattól az ajkamba haraptam, hogy ezt este leszedem róla. Végignéztük, ahogy bemennek az épületbe, és közben minden akaraterőmre szükség volt, hogy ne rohanjak ki azonnal a jövendőbelimhez. Húsz perccel az esküvő kezdete előtt a lányok segítettek belebújni a ruhába, a harisnyatartóba és a fehér Converse cipőmbe. Bizony, ki volt zárva, hogy én egész éjjel magas sarkúban legyek. A ruhám egyszerű
volt és gyönyörű, pánt nélküli és egészen a csípőm vonaláig passzos, onnantól lefelé pedig egyre szélesedő, a hátán óriási szalaggal megkötve. Anya és Carrie csillogó fekete-ezüst ruhában volt, a legjobb barátom pedig sötétzöld, nyakba akasztós, térdig érő ruhában pompázott. Megölelgettük és megpuszilgattuk egymást, aztán a kezembe nyomták a fehér liliomokból és vörös rózsákból álló, sötétzöld szalaggal átkötött csokromat, és elindultunk a fiúkhoz. -
Wow! - Jeremy óvatosan megölelt, mert nem akart semmit tönk-
retenni rajtam, aztán adott egy puszit az arcomra. - Mesésen nézel ki! -
Köszi, Jer, ti is nagyon helyesek vagytok! - sikítottam, majd
Konradot is megöleltem. -
Gyönyörű vagy, kispajtás!
Ő is adott egy puszit az arcomra, aztán Breehez lépett. -
Kösz, öreg - vágtam vissza viccesen.
Aztán a lélegzetem is elállt, amikor megláttam apát, kezében Liammel. -
Szia, kicsikém!
Megpusziltam Liam puha fejét és meghúzgáltam a kis kezeit, aztán anya és Carrie elvette apától, és elindultak a helyükre. Jeremy és Konrad elkísérte őket, utána visszajöttek Breehez. Bree rám kacsintott, és amikor megszólalt a zene, mindhárman bementek a terembe. Apa megölelt, és pár pillanatig nem engedett el. -
Gyönyörű vagy, kislányom! Köszönöm, hogy én vezethetlek oltár
elé. Rengeteget jelent nekünk, hogy a családod lehetünk. Nagyon szeretünk, és büszkék vagyunk rád és a döntéseidre. Próbáltam pislogással visszatartani a könnyeimet, amikor elengedett. -
Köszönöm, apa! Ti vagytok nekem a mindenem, nélkületek ez
mind nem történhetett volna meg. Kinyújtotta a kezét, én pedig arccal a tenyeréhez bújtam.
-
Mi jövünk, készen állsz?
-
De mennyire!
Egy kis táncot is lejtettem hozzá, így mindketten nevetve bevonultunk a terembe. A tekintetem azonnal Brandonra szegeződött, az arcát látva pedig majdnem megint táncra perdültem. Szélesen mosolygott, amitől megjelentek az isteni gödröcskéi, a szeme pedig ragyogott, ahogy rám nézett. Ha apa nem fogott volna, azonnal a karjaiba rohanok, de kibírtam sétálva. Egy örökkévalóságnak tűnt az a néhány másodperc, mire Brandonhoz értem. Amikor apa átadott, és a kezemet a Brandonéba tette, megszűnt körülöttünk a világ, és csak egymást néztük. Szia, tátogta rám nézve. Mosolyogva visszatátogtam, hogy szeretlek. Én is szeretlek, jött a válasz. Megszorította a kezem, és a tekintetéből leírhatatlan boldogság áradt. Megtettük a fogadalmunkat, elismételtük a lelkész szavait, felhúztuk egymás ujjára a gyűrűt, majd kimondtuk a boldogító „Igen”-t. A lelkész férjnek és feleségnek nyilvánított minket, Brandon pedig magához húzott, és megcsókolt. Abban a pillanatban, abban a csókban örök szerelmet fogadtunk egymásnak, és éreztem, hogy az életem beteljesült. Ajkaink nagy nehezen elváltak, majd a család felé fordultunk, és kivonultunk a padsorok között. A teremből kilépve Brandon megfogta az arcomat, és újra megcsókolt. -
Gyönyörű vagy, Harper - mondta két csók között -, annyira
gyönyörű! Megsimítottam a haját, ő pedig a homlokomnak nyomta a homlokát. -
Házasok vagyunk! - suttogtam nevetve. - A férjem lettél!
-
Te pedig a feleségem! - Mosolyogva megpuszilta az arcomat és a
nyakamat. Közben a családunk is odaért, és mindenki megölelgetett minket.
Nagyon örültem, amikor láttam, hogy Brad és Derek is eljött a barátnőjükkel, és Brandon iskolai barátai közül is voltak ott néhányan. Beálltunk pár fotóhoz, de a fényképész csak nevetett, mert Brandonnal nem bírtunk elszakadni egymás szájától, úgyhogy végül úgy döntött, inkább csak pillanatképeket készít. Ettünk egy kicsit, aztán sokat táncoltunk. Az est végére minden férfival táncoltam, akivel valaha találkoztam, beleértve Liam Chase-t is. Teljesen elvörösödtem, amikor Brandon a fogával húzta le rólam a harisnyatartót, amit aztán Konrad kapott el, a csokor pedig Bree kezében landolt. Konradra kacsintottam, mert tudtam, hogy karácsonykor meg akarja kérni Bree kezét. Brandon eztán átölelt, és a fülembe súgott, mire gyorsan elbúcsúztam a fiunktól, és odaadtam Carrie-nek, mert a távollétünk első felében ő volt a soros bébiszitter. A kocsihoz sétáltunk, miközben buborékot fújtak ránk, aztán beültünk, és elindultunk a rövidke nászutunkra. Brandon egy lakást vett ki, nem messze onnan, ahol laktunk, úgyhogy perceken belül ott voltunk. Bevitt az ajtón, letett az ágyra, visszarohant kocsihoz, bedobta a táskákat az előszobába, és lehuppant mellém. Az arcáról sugárzott a szerelem, szürke szemében pedig égett a vágy. Az ágy széléről figyelt engem, én pedig őt. Már korábban levette a zakóját, a fekete inge pedig könyékig fel volt tűrve. A zöld nyakkendő rajta volt ugyan, de még lazábban, mint az esküvő elején. Az ing és a nadrág tökéletesen passzolt hozzá, kiemelte a széles vállát, az izmos mellkasát, hangsúlyozta a keskeny csípőjét, és csodásán mutatott izmos lábain. Olyan volt, mint egy isten. Mint egy eszméletlenül szexi isten. Felültem, és az ágy széléhez másztam. Az övcsatját megragadva magamhoz húztam, ő pedig olyan elégedetten vigyorgott, hogy akkorának még sosem láttam a gödröcskéit. Lehúztam a nadrágját és a bokszeralsóját, majd felálltam, levettem a nyakkendőjét, és lassan kigomboltam az ingét. Amikor végeztem, végigsimítottam a mellkasán,
és lassan letoltam róla az inget. Újra lenyomott az ágyra, felhúzta az egyik lábamat, és végigsimította. Jót nevetett, amikor meglátta a cipőmet. -
Ezért szeretlek - mondta, amikor levette rólam őket.
Elöntött a forróság, ahogy újra végigsimított a lábamon, aztán lehúzta a bugyimat, és a lábaim közé hajolt. -
Le sem veszed rólam a ruhát?
Megcsókolta a nyakamat, és a mély hangjától a hideg is kirázott. -
Majd később. - A barna szemébe néztem, ami tökéletesen
elárulta, hogyan érez irántam. Azon töprengtem, hogy lehettem olyan hülye, hogy megpróbáltam nélküle élni. - Úgy szeretlek, Harper suttogta, mielőtt belém hatolt. A testemet elárasztó kéjtől felnyögtem. Olyan volt, mintha minden együtt töltött alkalom felülmúlná az előzőt, és éreztem, hogy sosem fogom megunni a kettesben töltött perceket. -
Brandon! - kiáltottam az első lökés után. - Én is nagyon szeretlek!
- ÉBRESZTŐ, HARPERI Félálomban morogva hanyatt fordultam. Éreztem valamit a nyakamon, és odacsaptam. Semmit nem találtam el, úgyhogy gondoltam, biztos csak a hajam volt, ezért kényelmesen elhelyezkedtem a puha ágyban, és próbáltam tovább aludni. Mielőtt újra álomba zuhanhattam volna, megint hozzáért valami a nyakamhoz, aztán elindult lefelé, és néhány pillanatra megállt a mellemnél. Próbáltam felébredni, mert közben rájöttem, hogy ezt a férjem csinálja. Brandon folytatta az útját lefelé a hasamon, finoman megharapta a csípőmet először a bal, aztán a jobb oldalon. Kipattant a szemem, és nagyot sóhajtottam, amikor a szájával a combom közé kalandozott. Brandon olyat nevetett, hogy csak abba beleremegtem volna, de most
mégis inkább a szája és a nyelve mozgására koncentráltam. Megsimítottam a tüsi haját, és próbáltam a szememet nyitva tartva figyelni, de pár pillanat múlva lecsukódott, és a résnyire nyitott számat apró nyögés hagyta el. Két ujját belém csúsztatta, nyelvével pedig tovább izgatta a legérzékenyebb pontomat. A testemet máris elöntötte a kéj, és éreztem, hogy nem bírom sokáig. A csípőmet önkéntelenül is mozgatni kezdtem, ő pedig a bal kezével egyre szorosabban markolta a csípőmet, de nem akadályozta a mozgásomat. Hálát adtam, amiért nem voltak szomszédaink, mert amikor a testemben szétáradt a forróság, hatalmasat sikoltottam. Brandon fölém hajolt, és belém hatolt, amikor a következő hullám végigfutott rajtam. A kielégüléstől hangos nyögéseimre vágytól fűtött morgással válaszolt, aztán mozogni kezdett bennem, miközben a szájával és a fogával a nyakam aljánál lévő gödröt harapdálta. Minden harapás egy fokkal durvább volt az előzőnél, és ezzel együtt minden lökés egyre erősebb. A vállizmait simogattam, éreztem, ahogy a lökéseknél megfeszülnek. Egyre hevesebben vettük a levegőt, és apró izzadságcseppek gyöngyöztek mindkettőnkön, amikor nem sokkal később rám dőlt. Próbálta az alkarjára támaszkodva tartani magát, de végül legurult rólam. Utána gördültem, és az oldalához bújtam. Ujjainkat összekulcsolva a szájához emelte a kezem, és finoman megpuszilta. Apró puszit nyomott a csuklóm belsejére is, és megsimította
a
legújabb
tetoválásomat.
A
bal
csuklónkra
mindketten
rátetováltattuk, hogy „Övé”, a jobbra pedig azt, hogy „Szeretem”. Nyálas? Szerintem is, de mi imádtuk. Chase régi munkahelyén csináltattuk, és bár először ideges voltam, hogy viszontlátom az ottani haverjait, mindenki nagy örömmel fogadott minket. Trish szerencsére már nem dolgozott ott. Jeff alig akart elengedni, Briannek pedig még a szeme is könnybe lábadt, amikor magához szorított. Megmutattunk pár
képet Liamről, és nekik is legalább annyira tetszett a névválasztás, mint a családtagoknak. Megígértük, hogy valamikor meghívjuk őket, hogy személyesen is találkozhassanak a kicsivel. Brian viccelődött, hogy vigyázzunk, mert ha Marissával eljönnek, talán el is lopják a babát. A korábbi bulikról már ismerték Brandont, és néhány tetoválását is náluk csináltatta, úgyhogy teljesen meglepett, de őszintén boldogok voltak a házasságunk hallatán. Amikor elmondták, hogy mindent tudtak a ChaseBrandon-én háromszög drámáiról, sőt, még arról is hallottak, amikor Brandonnal először randizgattam, rájöttem, hogy a fiúk is ugyanannyira pletykásak, mint mi. -
Fantasztikus volt ez a három nap - sóhajtottam boldogan. - Köszö-
nöm! -
Én köszönöm, hogy hozzám jöttél!
A mellkasához bújtam, és mosolyogtam, amikor magához szorított. -
Olyan tökéletes veled minden. Ez nem túl nyálas?
Nevetve megpuszilta a fejem búbját. -
Nem, mert én is így érzek. Az baj, ha... nagy baj, ha most nem
örülök annyira, hogy vissza kell menni Liamért? -
Ne is mondd, én sem! Vagy hát, az egyik felem el sem tudja kép-
zelni, hogy kimásszon ebből az ágyból, de a másik felem alig várja, hogy viszontlássa a gyerekünket. -
Akkor menjünk, hozzuk el!
Lemásztam az ágyról, és tiszta libabőr lettem, amikor láttam, milyen szemekkel bámulja, ahogy ruha nélkül járkálok a szobában. Tudtam, min jár az esze, mert nekem is mindig pont ugyanazon járt, ha őt láttam így. Fölé hajoltam, mellemet a mellkasának nyomtam, és pajkosan a fülébe súgtam. -
Szerintem előtte le kellene zuhanyozni, nincs kedved velem
tartani?
Felhúzott szemöldökkel ránéztem, majd megfordultam, és a fürdőbe indultam, a férjem pedig szorosan követett.
- SZERETNÉD
LÁTNI APUCIT?
- búgtam Liamnek, aki hatalmas mosollyal
suttogta, hogy tata. - Na, gyere nagyfiú! - Nagyot nyögtem, amikor kiemeltem az ágyból. Oldalt, a csípőmre tettem a kis sószsákomat. Jesszus, milyen jó húsban van! Bree nagyot nevetve összevissza puszilgatta. -
Ne hallgass anyára, te vagy a világ legcukibb kisbabája, bármilyen
husi is vagy! -
Hát persze, hogy az! - Hozzádörgöltem az orromat, és játékosan
az ujjacskáit harapdáltam, amire hatalmas nevetés volt a jutalmam. Csak mert beépített karpereced és bokapereced van, még nem jelenti azt, hogy nem vagy ellenállhatatlanul ennivaló! -
Összeszedtem a szatyrokat, kell még valami? - kérdezte Bree a
bejárati ajtóhoz menet. -
Nem! Gyerünk, látogassuk meg őket!
Beraktuk Liamet a gyerekülésbe, és elindultunk Brandon edzőterméhez. Két hónappal az esküvő után az edzőterem, ahová Brandon járt, mióta San Diegóba költözött, és ahonnan végül utcai harcos lett, egyre rosszabb állapotba került, mert a tulajdonosok csődbe mentek. Brandon közben folyton azon törte a fejét, hogy mihez kezdjen az életével, miután felhagyott a verekedéssel. Nem voltak anyagi gondjaink, de úgy érezte, hogy férjként és apaként kötelessége pénzt keresni. Amikor hallotta, mi
lett
a
McGowan
edzőteremmel,
egyből
hazajött
hozzám,
és
megkérdezte, mit szólok az ötlethez. így nem lenne veszélyben, és nem kellene attól tartani, hogy megint olyan ütést kap, mint annak idején Démontól. Nagyon hiányzott neki a harc, és úgy gondolta, az tökéletes arany középút lenne, ha venne egy edzőtermet. Én is remek ötletnek tartottam, és egy hónap múlva már az övé is volt a terem. Továbbra is jóban maradt Madárijesztővel, mert sok új harcos került ki Brandon és Konrad keze alól. A terem megvásárlása óta eltelt öt hónap alatt a tagok száma duplájára nőtt, és olyan jól ment, mint korábban soha. Konrad eljegyezte Breet. Vettek egy házat abban a háztömbben, ahol mi laktunk, és készültek beköltözni. Közben mellesleg elkezdték a harmadévet az egyetemen, és novemberre tervezték az esküvőt. Nagyon örültem nekik. Mindig jót nevettem, ha eszembe jutott, hogy kezdődött a kapcsolatuk még a suli elején. Konrad is csak olyan volt, mint Bree vagy Chase: kapcsolatra csak az ágyban vágyott. De egymásban emberükre akadtak, ami rögtön látszott, még akkor is, ha Bree nem adta be egyből a derekát. Erre most? Két év telt el, és izgatottan számolták vissza a napokat az esküvőig. Konrad közben Brandonnak dolgozott a McGowan edzőteremben, Brandon pedig nagyon jól megfizette. Mindketten tudtuk, hogy Breanna csak akkor fog dolgozni, ha feltalálják azt a munkát, ahol egész nap vásárolni kell. Nem akart olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek túl sok idejét elveszik, úgyhogy Brandon így próbált gondoskodni róluk. Ez is egy ok volt a millióból, amiért imádtam őt. -
Szia, kicsim! - kiáltotta a bokszzsákok közül. Mondott még valamit
a zsákot ütő-rugó fiúnak, aztán odaszaladt hozzánk, kikapta Liamet a kezemből, megforgatta a feje fölött, és megpuszilta. Liam sikítva kacagott. - Hogy vagy, kisember? Liam még mindig kuncogott, amikor Brandon átkarolt, magához ölelt és
megcsókolt. A testemet azonnal elöntötte a forróság. Bree magas hangú nevetése rántott vissza a valóságba. -
Hogy van a kis feleségem?
Mély hangját hallva bizsergés futott át a hasamon, és alig vártam, hogy ágyba kerüljünk. -
Remekül! - feleltem halkan, vörösödő arccal. - Mi újság?
Brandon barna szeme egy pillanatra elkomorodott, majd erőltetett mosollyal rám nézett. -
Minden oké, nemrég iratkozott be egy csapat srác.
Az arckifejezésétől a szemöldököm ráncoltam. -
Hányán?
-
Tizenegyen.
-
Tizenegyen? Brandon, de hát ez fantasztikus! Miért nem örülsz
ennek? Voltak olyan napok, amikor senki nem jött, de tizenegy új ember kifejezetten rekordnak számított. -
Örülök. Mi szél hozott benneteket?
Megpuszilta a homlokomat, aztán belefújt Liam hasába, aki erre fejbe csapta, és nagyot kacagott. Semmi kétség, nagyon vidám gyerekünk volt. -
Breevel el kell intéznünk pár dolgot az esküvővel kapcsolatban, és
arra gondoltunk, vajon lenne-e kedvetek velünk ebédelni? Az arca megenyhült, és megfogta a csípőmet. -
Nem mehetek, Harper, Aaron ma reggel beteget jelentett, úgyhogy
most egy darabig csak én és Konrad vagyunk. De ő elmehet veletek. -
És ha veszek valahol szendvicset, és hozok mindenkinek? -
ajánlotta fel Bree. Brandon valamiért a hátam mögé pillantott, aztán Konradra, és megint elkomorodott.
-
Hozom a kártyám, kicsim, tudnál jön...
-
Piroska!
Az ismerős hangra az egész testem megfeszült, Brandon pedig káromkodott egyet. Lassan fordultam meg, és közben végig Brandon átható barna szemeit figyeltem, amíg aztán már a tekintetemmel is követnem kellett a testemet. Carter. A szívem összeszorult, és könnybe lábadt a szemem. Miért sírok? Ja, igen, már emlékszem. -
Jaj, Piroska, ne sírj!
Felém nyújtotta a kezét, és odalépett. Gondolom a könnyemet akarta letörölni, de elütöttem a kezét. -
Ne érj hozzám!
Egy pillanatra megbántottság látszott rajta, majd felvette a rá annyira jellemző kifejezéstelen arcot. -
Beszélhetnénk?
-
Mit keresel itt, Jason?
-
Ő az egyik a tizenegyből, akik ma beiratkoztak.
Brandon mély hangja átjárta a testem, teljesen megnyugtatott. A hasának dőltem, ő pedig a szabad kezével átölelt. -
Miért? Miért utaztál ennyit, hogy pont ebbe a terembe járhass?
Nagyon jól tudom, hogy ugyanez a felszerelés a bázison is van. -
Már egy hónapja hazajöttem. Lejárt a szolgálati időm, és úgy
döntöttem, nem hosszabbítok. -
Akkor, miért vagy még itt?
Tudom, hogy bunkó voltam, de ahogy megláttam, eszembe jutott az elveszített barátságunk, meg az, hogyan is vesztettem el. -
Sokan jöttünk el, együtt, néhány hónap különbséggel. Béreltünk
pár házat San Diegóban. -
És mi van a feleségeddel?
Nevetve a fejét rázta.
-
Amíg Afganisztánban voltam, minden pénzemet levette a
bankkártyámról. Mire hazaértem, már csak a válási papírok vártak az asztalon. - Várható volt, hogy valami ilyesmi történik. Komolyan azt hitted, hogy elveszel egy ribancot a bázisról, és majd boldogan éltek? -
Harper! - szólt rám Brandon.
A szemébe nézve úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akit leszidtak. -
Ne haragudj, Cart... Jason! Ez szemét dolog volt tőle. Sajnálom,
hogy erre kellett hazajönnöd, de amúgy sem érdemelt meg. Brandon a csípőmet megszorítva jelezte, hogy így mindjárt más. Érthető okokból ki nem állhatta Jason Cartert, de attól persze most is a lehető legudvariasabb volt vele. Mint régen Chase-szel. -
Carter!
-
Felsóhajtottam,
amikor
a
vezetékneve
hallatán
elvigyorodott. - Mit keresel itt? - és ujjammal az edzőteremre mutattam. Rengeteg edzőterem volt San Diegóban, ahol küzdősportokat űztek, elég hihetetlen egybeesés volt, hogy pont ezt nézte ki magának. -
Én uh... az egyik srác, aki előttem szerelt le, már azelőtt tagja volt
a teremnek, hogy ide költöztem. Ő említette a tulaj nevét, és gondoltam, idejöhetnék, hátha ő tudja, mi van veled. Fogalmam sem volt, hogy még mindig együtt vagytok-e, vagy hogy egyáltalán beszéltek-e még. De te vagy a legjobb barátom, és így volt valamennyi esélyem rá, hogy megtaláljalak. Épp arra vártam, hogy végezzen a sráccal - fejével a bokszzsákok felé biccentett -, a következő pillanatban pedig már itt is voltál. -
Jason, amit most mondtál, tökéletes bizonyíték arra, mennyire
távol állunk attól, hogy barátok legyünk. Másfél éve egy szót sem beszéltünk, és bár nem sok közöd van hozzá, hogy mi van velem, ha egy kicsit is barátok lennénk, tudnád, hogy ahol Brandon van, ott vagyok
én is. Semmit nem tudsz már rólam, és én sem tudok rólad semmit. Rengeteg minden történt velem az elmúlt másfél évben, amikről neked fogalmad sincs, és ez sokat elmond a kettőnk viszonyáról. Carter a csípőmre pillantott, ahol Brandon keze pihent, és sóhajtott. -
Hát, azt látom, hogy együtt vagytok. És igazad van, semmit nem
tudok rólad, de ettől még mindig te vagy a legjobb barátom - szólt halkan. Liam elkezdett ficánkolni, úgyhogy megfordultam, és elvettem Brandontól. Carter elkerekedett szemmel és tátott szájjal bámult rám. Eddig észre sem vette, hogy Liam is ott van. -
Nektek gyereketek van?
A szám apró mosolyra görbült. -
Igen, és összeházasodtunk.
Rám nézett, aztán Brandonra, aztán Liamre, végül újra rám. -
Baszki!
A szememet forgattam, és megigazítottam Liamet az ölemben. -
Jó volt látni téged, Carter, de most mennem kell, hogy mege-
tessem. Bree ideadta a pelenkázótáskát, én pedig elindultam Brandon irodájába. -
Piroska, várj! Nem beszélhetnénk valamikor? Én... hiányoztál. Be
kell pótolnunk az elveszett időt. Tudom, hogy haragszol azért, amit tettem, de szörnyű érzés, hogy már nem vagy része az életemnek. -
A számod még ugyanaz?
-
Igen.
Olyan reménykedő hangon válaszolt, hogy megsajnáltam, és hát, kicsit meg is értettem. Ha azon a bulin nem megy annyira messzire, nekem is hiányozna a barátságára. -
Még meggondolom, Carter, aztán szólok.
Anélkül, hogy újra ránéztem volna, megfogtam Brandon kezét, és elindultunk az irodába. -
Minden oké? - kérdezte Brandon, miután becsukta az iroda ajtaját.
-
Igen, csak nem értem, miért állított be azután, hogy ilyen sokáig
nem beszéltünk. Fel is hívhatott volna. Brandon megfogta Liamet, leült a székébe, és felém fordítva az ölébe ültette a kicsit, én pedig előszedtem a kaját a táskából. -
Ő is tudja, hogy nem vetted volna fel. Azt azért el kell ismerni,
hogy bátor dolog volt idejönni az edzőterembe, hogy rólad érdeklődjön. Nevetve megpusziltam az arcát, aztán elé húztam egy másik széket. -
Akkor ezért voltál olyan ideges, amikor megjöttem?
-
Igen, tudtam, hogy még itt van, csak nem tudtam, hol, és nem
akartam, hogy találkozzatok. Ne haragudj, tudom, hogy ez elég éretlen dolog volt, de nem a kedvencem ez a srác. -
Kicsim,
azon
is
csodálkozom,
hogy
egyáltalán
engedted
beiratkozni. Én azonnal kipenderítettem volna. Mosolyogva figyeltem Liamet, aki a bébiétellel nyammogott. -
Megfordult a fejemben - vallotta be nevetve. - Beszélsz majd vele?
Hátradőltem a székben, és egy újabb kanál répapürét nyújtottam Liam felé. -
Nem tudom. Ha nem csinálta volna azt a bulin, akkor egy percig
sem gondolkodnék. De akkor minden megváltozott, és nem hiszem, hogy újra barátok lehetnénk. - A fejemet ráztam. - Még mindig olyan hülyén érzem magam, amiért nem vettem észre hamarabb, mit akar. -
Te voltál az egyetlen, akinek nem esett le. Bree hányszor beszólt,
nem emlékszel? De te mindig letoltad, hogy nincs igaza - felelte vigyorogva. -
Ő volt a legjobb barátom! Ugyanúgy bánt velem, mint mindenki más
a Parancsnok egységében!
- Oh, hát persze - gúnyolódott -, az én Piroskám, az én csajom, nem hagyhattam, hogy nélkülem menj Kaliforniába. -
Brandon Taylor... te féltékeny voltál?
- Én? Féltékeny? A csajomra, aki egyszer csak felpattant mellőlem, hogy egy idegen srác karjaiba ugorjon? Á, dehogy! - Hmm. - Még egy kanál borzalmat adtam Liamnek. - Nekem úgy rémlik, hogy üvöltöztem vele, aztán elküldtem őt, majd a te karjaidba ugrottam, és megcsókoltalak. -
Nekem ez egyáltalán nem rémlik, talán segíthetnél felfrissíteni az
emlékezetem - vágta rá széles vigyorral az arcán. A szeme pajkosan csillogott, amikor odahajoltam, és pár centire a szájától megálltam. -
Brandon - suttogtam kihívó, halk hangon.
-
Igen?
Közelebb hajolt, én pedig egy picit hátrébb. Fülig ért a szám, amikor nyögött egyet, finoman megsimította a számat az ajkaival, és visszaült. -
Hát, ha nem emlékszel, akkor talán meg sem történt - szóltam
vidáman, és folytattam a fiunk etetését. -
Csak cukkollak.
-
Tudom, én is.
Rákacsintottam, és szemérmes csókot leheltem a szájára. -
Na, de komolyan - kezdte újra, néhány csendben töltött perc után
-, sosem voltam féltékeny Carterre. Abból, hogy ennyire nem sejtettél semmit, tudtam, hogy te nem úgy szereted. A gyomrom is görcsbe rándult, mert azonnal beugrott, mire gondol ezzel. Carter miatt nem aggódott, azt viszont végig tudta, hogy Chase és köztem alakul valami. Eszembe jutott, ahogy az esküvőnk reggelén arról mesélt Liamnek, hogy nem az volt a kérdés, történik-e valami köztünk, hanem az, hogy mikor. Nagy levegőt vettem, három másodpercig bent
tartottam, és kifújtam. -
Harper, ha vissza akarod kapni a barátodat, én nem állok az
utadba. De ha újra próbálkozik, ezúttal nem ússza meg ütés nélkül. -
Köszönöm, drága, de én magam sem vagyok biztos benne, hogy
kíváncsi vagyok-e rá. Te is emlékszel, milyen volt azután, hogy kibukott, és hogy részegen milyen üzeneteket hagyott arról, hogy melyik csajjal éppen mit csinál. Az az ember nem az én barátom volt, teljesen megváltozott azután, hogy Kaliforniába költözött, és nem tudom, hogy ez múlandó hülyeség volt, vagy az igazi arca. -
Szerintem ezt csak akkor tudod meg, ha beszélsz vele - tette
hozzá Brandon. -
Te azt akarod, hogy beszéljek vele?
Finoman az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem. -
Tedd, amit jónak látsz, csak nem akartam, hogy azt hidd, hara-
gudnék, ha újra barátok lennétek. Tudom, mennyire hiányzik neked az a barátság, ami Észak-Karolinában volt köztetek. Bólintottam. -
Fiát, megnézhetem, hogy itt van-e még. Beszéljünk vele?
-
Ha szeretnéd, hogy ott legyek, nekem úgy is jó.
-
Brandon - nagyot sóhajtva levettem Liam előkéjét -, te vagy a
férjem, persze hogy szeretném. Ha ez problémát jelent neki, akkor nincs is miről beszélnünk. Egy pillanatra megkönnyebbülés futott át az arcán, és kedvesen rám mosolygott. -
Akkor szólok neki.
Felállt, és Liamet az ölében tartva kisietett az ajtón. Elpakoltam mindent a pelenkázótáskába, megírtam Breenek, hogy milyen szendvicset kérünk, és épp visszaültem a székbe, amikor a fiúk beléptek.
Carter először rám nézett, aztán Brandonra. -
Mi az?
-
Azt mondtad, beszélni akarsz velem - feleltem egy üres székre
mutatva -, úgyhogy beszéljünk. -
Azt reméltem, beszélhetünk négyszemközt.
-
Bármit mondasz, úgyis elmondom neki, úgyhogy nyugodtan
mondhatod előtte. Zavarban volt, de végül leült, és az ingébe törölte az arcáról az izzadságot. -
Én... nem is tudom, hol kezdjem.
Én viszont tudtam. -
Mi lett veled, Carter? Az a srác, akit én ismertem, nem járt
sztriptízbárokba, nem feküdt le mindenkivel, nem volt állandóan hullarészeg, és egészen biztosan nem vett volna feleségül egy olyan picsát a bázisról. - Brandonra néztem. - Sajnálom, de tényleg nincs jobb szó rájuk. - Újra Carterre néztem, és folytattam. - Mindig te szidtad őket a legjobban, erre elvettél egyet? Mindegy. Ettől függetlenül is nagy seggfej lett belőled. -
Én is tudom! Nem az volt életem legjobb időszaka.
-
Mégsem hagytad abba! Ráadásul fontosnak érezted, hogy mindig
tudasd velem, éppen mit csinálsz. Nem értelek. Kinyitotta a száját, óvatosan Brandonra pillantott, aztán inkább csendben maradt. -
Mondjad nyugodtan!
-
Én csak... - nagyot sóhajtott, és lentebb csúszott a székben -
minden követ megmozgattam, hogy ideköltözhessek, el sem tudod képzelni, milyen nehéz volt összehozni. Aztán végre sikerült, te meg közben összejöttél valaki mással, és minden reményem elszállt. így utólag már látom, hogy nem volt igazam, de valahogy mindig azt hittem,
hogy tudod, mit érzek irántad, és te is ugyanazt érzed. Képzelheted, milyen ideges lettem, amikor szembesültem azzal, hogy mekkorát tévedtem. -
De mi csak barátok voltunk, ezt ezerszer megbeszéltük.
-
Nem, szerinted voltunk csak barátok. És tényleg te voltál a legjobb
barátom, de én többre vágytam. El sem tudod képzelni, menynyit beszélgettem rólad az apáddal. Nagyon jól tudta, mit érzek, tudta, miért akarok utánad menni Kaliforniába, sőt, ő segített elintézni az áthelyezésemet. -
A Parancsnok segített? - kérdeztem döbbenten. - Aki nem
engedte, hogy női ruhákat hordjak? -
Ja.
-
Nem azt mondtad, hogy nem engedte, hogy randira hívd Harpert,
amikor az egységében szolgáltál? Akkor miért segített áthelyeztetni? kérdezte Brandon higgadtan. -
Tényleg megtiltotta, de aztán az áthelyezést is ő találta ki.
-
Micsoda?
Ki ez az ember, akiről Carter beszél, és mit tett az apámmal? -
Tudom, én is alig hittem el. Már törtem a fejem, hogyan költöz-
hetnék ide, ha bejutnál az egyetemre, erre, amikor egyik hétfőn megkaptad a levelet, hogy felvettek, behívott az irodájába. Valami olyasmit mondott, hogy „Gondolom, te is tudod, hogy Harper hamarosan Kaliforniába költözik, úgyhogy nem lesz messze Pendletontól. Ha odaköltöznél, akkor már nem az én egységemhez tartoznál.” És akkor rám nézett, tudod, mint amikor azt várja, hogy találd ki, mit akar. Aztán hozzátette, hogy ha tényleg veled akarok lenni, akkor elindítja az eljárást, és ennyi. -
Hát ez... - elhallgattam, mert nem találtam a jó szót.
-
Nem rá vall?
-
Aha.
-
Én is alig hittem a fülemnek. De így talán megérted, miért voltam
olyan elkeseredett. És, hát... azt akartam, hogy te is tudd, milyen nyomorultul érzem magam. Oké, nagy baromság volt, de akkor nem bírtam leállni vele. Ami pedig Ashley-t illeti, hát, igen, az nagy baklövés volt. A fejemet ráztam. -
Még mindig nem bírom elhinni, hogy ezt tetted. Mégis, mit hittél?
Miért nem tanultál a többiektől? Ramostól! Te is ott voltál, amikor megtudta, mit csinált a barátnője! Bármelyik lányt megkaphattad volna, olyat, aki akkor is hűséges hozzád, amikor más országban állomásozol, erre te egy ilyen ribancot választasz? Ezek egész nap a bázis parkolójában üldögélnek, és arra várnak, hogy befűzzenek valakit, aztán még jóformán ki se lépsz az ajtón, már a következő pasit kábítják. -
Tudom! - csattant fel. - Hogy a faszba ne tudnám!
- Megtennéd, hogy nem beszélsz így a feleségem előtt? - szólt közbe Brandon összeszorított foggal. Carter nagy levegőt véve próbált megnyugodni. - Bocsánat - mondta mindkettőnknek. - Harper, tudom, hogy egy barom voltam. Nagyon jól tudtam, mibe megyek bele, de az a csaj annyira hasonlított rád, hogy képtelen voltam józanul gondolkodni. Na, ez már ijesztő volt. Brandon még komorabb arcot vágott, és gyorsan a fiunkhoz fordult. Szerencsére nála volt Liam. Abból, ahogy az izmai összerándultak, tudtam, hogy legszívesebben megütne valamit, és csak Liam nyugtatta meg. Egy pillanatra rájuk mosolyogtam, majd újra Carterre néztem. -
És aztán? Mit csináltál az elmúlt évben, azóta, hogy hazajöttél
Afganisztánból? Azóta is egész nap csak vedelsz? -
Nem. Néha megiszok egy-két sört a srácokkal, de ennyi. Tudtam,
hogy csak akkor van esélyem nálad, ha összeszedem magam. Erre visszajövök, te meg férjez mentél, és gyereked van. - Előrehajolt, könyökét a térdére támasztotta, és az arcát a tenyerébe temette. - Nem hiszem el, hogy még ez a gyerek is itt van - suttogta. -
Sajnálom, hogy Kaliforniába költöztél, és azt hitted, hogy vala-
mikor majd együtt leszünk. Ne értsd félre, de én mindig csak a barátot láttam benned. Azt is sajnálom, ha ezt nem mutattam ki elég egyértelműen Észak-Karolinában. Azt viszont nagyon nem sajnálom, hogy Brandonnal vagyok, és hogy gyerekem van. Őszintén mondom, soha nem voltam még ilyen boldog. -
Igen, kezdem felfogni. Amúgy gratulálok! - tette hozzá mogorván. -
Mennyi idős? -
Két hét múlva lesz egyéves.
Brandon mosolyogva játszott vele. -
Wow! - Carter egy ideig Liamet nézte, majd újra felém fordult. -
Aranyos gyerek. -
Szerintünk is - válaszoltam boldogan. Néhány pillanatnyi kínos
csend után a volt barátomra néztem, és nagyot sóhajtottam. - Carter, nem tudom, mik a szándékaid ezek után, de ha szeretnéd, hogy újra barátok legyünk, illetve, hogy... megint az legyen köztünk, amit én barátságnak hittem, abban benne vagyok. Ha viszont ez nem elég neked, akkor sajnos búcsút kell intenünk egymásnak. A homlokát ráncolva hátradőlt. -
Piroska, én nem tudok... nem bírom elviselni, hogy nem vagy
nekem. Felfogtam, hogy sosem lesz olyan, hogy te meg én. Talán egy kicsit lassan esett le, de most már világos. Ettől függetlenül szeretném, ha a közelemben lennél, jobban mondva, ha én a közeledben lehetnék. És Brandon, megértem, ha te ezt nem akarod. Tisztában vagyok vele, mekkora kretén voltam, de többé nem leszek olyan most, hogy házasok
vagytok. Akkora szemét azért nem vagyok. Bree és Konrad belépett, és elkerekedett szemmel néztek Carterre. -
Izé, itt a kaja? - szólt Bree, de inkább kérdésnek hangzott.
Carter háta mögé állt, és felém tátogta, hogy Ez mit keres itt. A fejemet ráztam, aztán újra Brandonra néztem, aki közben megszólalt. -
Pár barátunkkal kerti partit tartunk jövő szombaton nálunk. Ha van
kedved, gyertek el a haverjaiddal, szívesen látunk. Harper majd megadja a címet. Az én szemem is elkerekedett. Mi van? Carter érezte, hogy ez volt a végszó, úgyhogy felállt a székből. -
Jól hangszik, koszi! - Kezet fogott Brandonnal, aztán az öklével
megsimította Liam állát.
-
Köszönök
mindent,
Piroska! -
Egy
másodpercre szorosan magához ölelt, aztán gyorsan elengedett, nem akarta túlfeszíteni a húrt. - Akkor találkozunk jövő hétvégén? -
Igen, találkozunk nálunk.
Újabb pár másodperc kínos csend következett, amíg körbenézett mindenkin. Konradnak biccentett, aztán becsukta maga mögött az ajtót. -
Ez mi volt? - kérdezte Bree, miközben kiosztotta a szendvicseket.
-
Beszélni akart velem. - Kiraktam egy szendvicset az asztalra, és
elvettem Liamet, hogy Brandon tudjon enni. - Brandon, miért hívtad el hozzánk? Nem kellett volna. Vállat vont, és nagyot harapott a szendvicsbe. -
Az emberek hibáznak, és elcsesznek dolgokat, de mindenki
megérdemel egy második esélyt, nem igaz? Úgy éreztem magam, mint akit gyomron vágtak. Mivel vagyok én jobb Carternél? Lefeküdtem a barátom barátjával, és teherbe estem. Én vagyok a második esélyek koronázatlan királynője. -
Hé - súgta hozzám hajolva a fülembe -, nem úgy értettem.
Szeretlek. Bólintottam. -
Én is szeretlek.
Elmosolyodtam, amikor nagy puszit nyomott a nyakamra. -
Akkor most újra minden oké veletek? - kérdezte Bree, magya-
rázatot várva. -
Nem igazán, de teszünk egy próbát. Azt mondta, nem próbálkozik
nálam többet most, hogy Brandonnal összeházasodtunk. Nem igazán hiszek neki, de majd meglátjuk, hogy mennek a dolgok jövő hétvégén. -
Ez azért elég furcsa, arra még nem gondoltál, ho...
-
Hé, lányok, a mára előjegyzett esküvői teendőkkel mi van? -
vágott közbe Konrad, rám kacsintva. Bree szeme felcsillant, és boldogan sorolta, mi mindent kell aznap elintéznünk. Jobban mondva azt, amit már elintéztünk. -
Harper, ha nem akarod, hogy jöjjön, akkor nem muszáj. Csak
segíteni próbáltam - szólt Brandon halkan, hogy félbe ne szakítsa Breet. -
De, jó lesz így. Tényleg majd látjuk, mi sül ki belőle. Ha semmit
nem változott, akkor nem találkozunk többet. -
Oké! És ha legközelebb felidegesít, a tagsági kártyáról le tudom
nézni a címét - tette hozzá gonosz mosollyal. - Mikor érsz ma haza? A szemem sarkából észrevettem, hogy Bree rám mosolyog. -
Nem tudom, valamikor késő délután. Szerintem te előbb otthon
leszel. Vigyek valamit? -
Anya azt mondta, hogy ma este szívesen vigyázna Liamre, és
minden van nála, úgyhogy cuccot sem kell vinni. Hazafelé add be hozzá! -
Hmm... este randi? Pár hét kimaradt.
Olyan közel hajolt, hogy a szája a fülemet érintette. Tiszta libabőr lettem, amikor a fülembe súgta: -
Éppen itt az ideje.
Teljesen igaza volt. -
Akkor sietek haza.
-
Ez a beszéd.
Elvette tőlem Liamet, és adott egy szendvicset. Breevel egymásra kacsintottunk. O, ha Brandon tudná! Carrie, Bree és én már jó előre elterveztük ezt az estét, és azt is, hogy kettesben leszünk. Csak Bree tudta, mit forgattam a fejemben, de Carrie találta ki, hogy tegyünk úgy, mintha az egész az ő ötlete lenne. Azért mondta, hogy minden van nála, mert már összekészítettem Liam táskáját. Megkajáltunk, beszélgettünk még néhány percet, aztán otthagytuk a srácokat. Nem tudom, melyikünk várta jobban, hogy végre mehessünk, én vagy Breanna, de a fiúk nagy nehezen vették a lapot, amikor a lábunkat lóbálva folyton az órát néztük. Megölelgettek, megpuszilgattak, bemutattak még néhány tagnak, akik rendszeresen a terembe jártak, aztán végre kitessékeltek minket. - HARPER, ITTHON vagy már? Kellemes bizsergés futott végig rajtam, amikor meghallottam a szexi hangját az előszobából. El sem hittem, hogy ilyen ideges vagyok. Nem is ideges, inkább izgatott. Na jó, talán egy kicsit mégis ideges. Még egyszer végignéztem magamon, hogy biztosan tökéletesen mutat-e rajtam az a kevés ruha. Fekete csipke fehérnemű volt rajtam, és spagettipántos kék selyem hálóing, amit tudtam, hogy imád. Megráztam a hajamat, aminek az alját kicsit becsavartam, és az ágy szélén ülve vártam. Izzadt a tenyerem, és már a számat rágcsáltam, amikor végre belépett a hálószobába. -
Wow, istenien nézel ki! - Kettőt lépve mellettem termett, és fel-
kapott. - Azt hittem, még nem leszel itthon - szólt a nyakamhoz bújva. -
Jöjjek vissza később?
-
Egy frászt! Egész nap a ma estén járt az eszem, úgyhogy nem
halogatjuk tovább. Lezuhanyzom, és jövök. Mosolyogva nyugtáztam, hogy minden a terv szerint történik. -
Akkor siess! - szóltam rá a testéhez simulva. - Ahogy mondtad,
már épp itt az ideje! Finoman végigsimított a mellemen és a derekamon, aztán letett. -
Három perc.
Az alsó ajkamba harapott, a fogaival finoman meghúzta, aztán a nyelvével végigsimított rajta, az ágyra lökött, és elrohant a fürdőbe. Bemásztam az ágyba, és a fejtámlának dőlve, törökülésben vártam. Próbáltam nem fel-le ugrándozni az izgatottságtól. Minden másodperc egy órának tűnt, lélegzet-visszafojtva hallgattam, hol tart. Amikor elzárta a vizet, még izgatottabb lettem. Vajon észreveszi? A törülközős kosár mellé tettem, ahonnan mindig kiemelt egy torit zuhanyzás után. Összekulcsoltam a kezem, és próbáltam abbahagyni az ajkam rágcsálását, de akkor meg a szám belsejét kezdtem harapdálni. Pár perc múlva törülközővel a derekán megjelent a szobában. Izmos testét még vízcseppek borították. Elkerekedett szemmel és tátott szájjal nézett rám. Valamit tartott a kezében. -
Harper, mi ez?
Remegve próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Nem tudtam, mit szól majd, és fogalmam sem volt, mit gondolhat. -
Ez... ez? - Egyik kezével végigsimított a haján, és nevetett egyet. -
Ez az, amire gondolok? Te... kicsim, te babát vársz? Bólintottam, ő pedig hatalmas mosollyal mellém szökkent. Megfogta az arcomat, és összevissza csókolt, a csókok között nagyokat nevetve. -
Mióta tudod? - kérdezte izgatottan, és újra megcsókolt.
Pajkosan elmosolyodtam, és óvatosan ránéztem.
-
Két hete.
Szerencsére még mindig mosolygott. Féltem, hogy ezért haragudni fog. -
És csak most mondod el?
Játékosan rám mordult, és a nyakamba temette az arcát. Egyre hevesebben vettem a levegőt, és alig bírtam válaszolni. -
Ma volt az első vizsgálat, és ezt meg akartam várni, mielőtt
elmondom. -
Hogyhogy ma? - Hátrébb dőlve rám nézett. - Nem úgy volt, hogy
Breevel intézkedtek? -
Minden letudtunk tegnap, mára csak a vizsgálat volt. Elég biztos
voltam az eredményben, és azt akartam, hogy kettesben legyünk, amikor megtudod, úgyhogy megkértem anyukádat, hogy vigyázzon ma Liamre. -
Szóval, ez a te ötleted volt, nem az övé! - Mosolyogva a fejét
rázta. - Hé! De akkor Bree már tudja? Nagyot nevettem. -
Ő mondta, hogy csináljak tesztet. Hallod, szerintem egy ter-
hességi radart építettek bele. Nekem még eszembe sem jutott, amikor ő már beállított egy terhességi teszttel, és bezavart a mosdóba. -
Tényleg tud valamit. És ki tudja még?
-
Senki, és ha Bree nem szó szerint az ajtóban várta volna a teszt
eredményét, akkor esküszöm, te lettél volna az első. -
Nem tehetsz róla, Bree elég erőszakos tud lenni. Eléri, amit akar.
-
Az biztos.
Mosolyogva az arcomhoz húztam az arcát. Hátradőlt, felhúzta a hálóingemet, és finoman megpuszilgatta a hasamat. Az orrával is végigsimított a hasamon, aztán elindult felfelé.
-
Mikorra vagy kiírva? - kérdezte a mellemet csókolgatva.
-
Május huszonhatra, most vagyok tízhetes - válaszoltam sóhajtva.
-
Úgy szeretlek, Harper! El sem tudom mondani, mennyire izgatott
vagyok! -
Tényleg?
A szemembe nézett, és a barna szemeiből csak úgy áradt a szeretet. -
Tényleg.
Mosolyogva még egyszer megcsókoltam, aztán visszadőltem a párnákra, és a törülközőjéért nyúltam. Én is szeretlek.
-
AKKOR LEHET GRATULÁLNI, KISPAJTÁS?
Konrad nagy puszit nyomott a homlokomra, és szorosan magához ölelt. -
Hát, köszönöm! Csak nem a madarak csiripelték? - hunyorogtam
Breere, amikor elengedett, de aztán elmosolyodtam, amikor Bree tátott szájjal csodálkozást mímelt. -
Esküszöm, nem én mondtam el neki! - tiltakozott felemelt kézzel.
-
Én voltam - szólt közbe Brandon, amikor mögém lépett, és
átkarolta a derekam. - Ha Bree tudja, akkor ő is tudhatja. -
De anyának ugye nem mondtátok el?
Konrad és Bree a fejét rázta. -
Nem, tudjuk, hogy Liam szülinapi buliján akarod bejelenteni
-
szólt Bree. - Még mindig nem tudom elhinni, hogy előbb lesz két
gyereketek, mint nekem egy! -
Mondjuk, ideje lenne dolgozni ezen - vágtam rá Breere kacsintva.
-
Kösz, nem, remekül elleszünk a ti gyerekeitekkel is. Te csak
potyogtasd őket kifelé, mi meg úgy teszünk, mintha mind a miénk lenne. -
Na, nem! Kettő egyelőre bőven elég. Még huszonegy sem leszek,
Brandon pedig huszonhárom lesz, amikor megszületik a kettes számú baba. Ha lesz is több, még ráér. Megszólalt a csengő, Brandon pedig puszit nyomott az arcomra, és elengedett.
-
Ez Jeremy lesz. Pár unokatesónkat is magával hozza, úgyhogy
hanyagoljuk ezt a babás témát, amíg elmennek. -
Azt hittem, Jeremynek elmondtad.
-
Neki igen, mert ő tudja tartani a száját. De az unokatesóim nem.
Anya előbb hallaná tőlük, mint hogy befejezed a mondatod - tette hozzá nevetve, és az ajtóhoz sietett. Bree közelebb hajolt, és felhúzott szemöldökkel megszólalt. -
Akkor Jer is tudja?
-
Igen - morogtam, miközben próbáltam elérni a konyhaszekrény
felső polcán lévő edényeket. - Nem tudom, miért csinálunk ekkora ügyet belőle, és miért nem mondjuk már el a szülőknek. Lassan mindenki más tudja. Gondolom az a lényeg, hogy egyszerre tudják meg. Épp a pultra tornáztam fel magam, amikor Konrad átnyúlt fölöttem, és levette az edényeket. Jót mosolygott, amikor ránéztem. Még csak nyújtózkodnia sem kellett. -
Fene a magas emberekbe! - motyogtam magamban.
-
Szia, Harper, szia, Bree! - Jeremy megölelte Breet, aztán Konrad
is kapott egy „fiús ölelést” és egy „Csá, Konrad, mizu?” köszöntést. Hozzám lépett, én pedig a homlokomat ráncoltam, amikor konstatáltam, hogy még a pulton ülve is alacsonyabb vagyok nála. -
Harper, már megint az edények után ácsingózol? - Megölelt, adott
egy puszit az arcomra, és a fülembe súgta: - Gratulálok, nagyon örülök nektek! Én is megöleltem. -
Kösz, Jer, és kösz, hogy eljöttél!
-
Elhoztam a barátnőmet is, ha nem baj.
-
Jeremy, neked barátnőd van? - Csillogó szemmel elvigyorodott.
-
Nem vagy te még fiatal ehhez?
Nagyot nevettem, amikor játékosan a karomba bokszolt.
-
Tizenhét vagyok, nem tizenkettő!
-
Hát persze, hogy is felejthettem el! - válaszoltam komolyra váltva,
majd körbepillantottam. - És hol van? Találkozni akarok a lánnyal, aki rabul ejtette a sógorom szívét! -
Laurával és Kate-tel van, de nagyon szégyenlős, úgyhogy, Bree
-
megfordult, és Breere nézett -, csak visszafogottan, oké?
Bree a mellkasára tette a kezét. -
Ki, én? A szégyenlős emberek a kedvenceim. Kérdezd Harpert!
Mindannyian nagyot nevettünk, Jeremy pedig kíváncsian rám nézett. -
Harper, te mi a szart csinálsz?
-
Hogy beszélsz! - szóltam rá, aztán kuncogni kezdtem, mert még
mindig nem bírtam lemászni. - Nem bírok lemászni. Mondjuk, sokszor már felmászni sem sikerül. Konrad, hogy a francba másztam fel? -
Hogy beszélsz! - szólt rám Jeremy a hangomat utánozva, aztán
levett a pultról. - Jaj, de kicsi vagy! -
Nem, ti vagytok rohadt magasak!
Ellöktem magamtól, és Bree mellé álltam, aki a legközelebb volt hozzám magasságban. -
Jaj, kicsim, már megint piszkálnak? - Brandon mosolyogva jött
vissza. - Felfoghatatlan, miért csesztet bárki is a magasságoddal, hiszen te teljesen átlagos vagy, hm? Szikrákat szórt a szemem, ahogy ránéztem, amíg oda nem jött, és meg nem ölelt, megvillantva a kedvenc gödröcskéimet. -
Bizony!
Lábujjhegyre állva szenvedélyesen megcsókoltam. -
Egy, menjetek inkább szobára, kettő, Harper, bemutatom Aubrey-
t. Brandon mögött egy világos bőrű, fekete hajú, nagy barna szemű lányt pillantottam meg Jeremy karjaiban. Eszméletlen cukik voltak együtt.
-
Szia, Aubrey!
Odaléptem hozzá, és megöleltem, de hamar elengedtem, és hátrébb léptem, mert eszembe jutott, hogy amíg Bree be nem vezetett a társasági életbe, én is utáltam, ha ölelgettek. -
Aubrey, ő a sógornőm, Harper.
Intett egyet felém, aztán elpirulva mosolygott. Na, mi ketten jól kijövünk majd. -
Örülök, hogy megismerhetlek, Harper, nagyon szép házatok van.
-
Köszönöm! Aubrey, ő a legjobb barátom, Breanna, ő pedig a vőle-
génye, Konrad. - Megvártam, amíg mindketten üdvözlik, aztán visszamentem Brandonhoz. - Brandonnal pedig találkoztál már, igaz? Bólintott, és az alsó ajkába harapva próbált még jobban elbújni Jeremy karjaiban. -
És hol van a kis kópé!? - kiáltott az ikrek egyike az étkezőből.
Nagyot nevettem, és amikor Kate és Laura a konyhába értek, megölelgettem őket. -
Ma anyáéknál van, nem tudtam, hogy viselné a bulit. Lányok, ugye
találkoztatok már Konraddal és Breevel? Laura Breehez lépett, és megölelte, Kate viszont karba tett kézzel próbált dühösen nézni rám. -
Látni akartam a kicsi Liamet! - duzzogott, aztán ő is megölelte
Breet. -
Majd legközelebb! Egyébként, ma jön még négy vagy öt srác, akik
most hagyták ott a tengerészgyalogságot. így is inkább babáznál? -
Wow, komolyan?! - kérdezték egyszerre.
Nevetve bólogattam. Az ikrek Brandon és Jeremy unokatestvérei. Egy évvel fiatalabbak nálam, és eszméletlen jól néznek ki. Jó húsz centivel magasabbak, kék szemük és hihetetlenül szőke hajuk van, ami nagyon jól áll nekik. A szemükön kívül sehogy nem lehet megkülönböztetni őket.
Szerencsére Kate egyik szeme félig kék, félig pedig barna. Ha ez nem lenne, soha nem tudnám, melyikükkel beszélek. -
Na, akkor - szólalt meg Kate, a testvére kezébe kapaszkodva -
ideje bikinire váltanunk! -
Nem tudom, észrevettétek-e, de nekünk nincs medencénk - szól-
tam a távozó lányok után. -
Sebaj!
- Jól sejtem, hogy ma este valakit még le kell ütnöm? - morogta Brandon a hátam mögül. -
Nem kizárt - válaszoltam sóhajtva, de örömmel láttam, hogy
mosolyog. - Mikor gyújtod be a grillt? -
Már begyújtottam, azután, hogy beengedtem őket. Megvárom,
amíg mindenki ideér, és elkezdem sütni a húst. -
Köszi! - Megpusziltam a puha száját, és egy kicsit a mellkasának
dőltem. - És köszönöm, hogy ezt megszervezted, szerintem jól fogunk mulatni. -
Szerintem is. - Felemelt, aztán a pultra tett, és olyan csókot kap-
tam, amitől majd’ elolvadtam. A csók után Jeremyhez lépett. - Gyere, segíts a hűtőtáskákkal! -
Brandon! Az előbb szálltam le innen, és akkor is Jeremy segített!
-
Tudom.
Huncut mosollyal az arcán kiment a garázsba. -
Segítesz, légyszi? - kérdeztem Konrad felé fordulva.
-
Most, hogy mondod, elfelejtettem jeget hozni a boltból... eljössz
velem, drágám? Kézen fogta Breet, és lassan kisétáltak a konyhából. Szemetek! Lemondóan az egyetlen emberhez fordultam, aki még a konyhában maradt.
-
Nincs kedved csatlakozni?
Aubrey odajött hozzám, és harmadik nekifutásra sikerült elég nagy lendületet vennie, hogy a felpattanjon a pultra. -
Ugye, milyen magasan van? Vagy csak nekem?
-
Nem, nem csak neked - válaszolta halkan, miközben a füle mögé
simította a haját. - Köszönöm szépen a meghívást, nagyon kedves tőletek, hogy elhívtatok! -
Ugyan már! Szívesen! Viszont előre is elnézést kérek, ha végül
elszabadul a buli, nem igazán ismerem a srácokat, akik még jönnek. Nevetve lóbálta a lábát. -
Semmi baj.
Vajon én is ilyen halk voltam az elején? -
És, hogy találkoztál Jeremyvel?
-
Az iskolában.
-
Tényleg? És mióta randiztok?
Teljesen elvörösödve a garázs felé vezető ajtóra pillantott. -
Csak egy hete. Kémián ő volt a párom. Már tavaly is elhívott
párszor, de nem is tudom... megijedtem. -
Mitől?
-
Hát, ő olyan nagy hozzám, és népszerű, és mindenben részt vesz.
Már egy héttel az iskolakezdés után körberajongták, és egy csomó lány odavolt érte. Nem tudom. A hozzá hasonló fiúk nem olyan lányokkal randiznak, mint én. Először azt hittem, csak viccből csinálja. A válasz első felén egyáltalán nem lepődtem meg. Az elmúlt évben tényleg nagyon megizmosodott Jeremy, olyan alkata lett, mint Brandonnak, és minden másban is hasonlított rá. Jó nagy darab pasik voltak, és iszonyú helyesek. De a többi? Honnan vesz ilyeneket Aubrey? -
Bocs, szerintem valamiről lemaradtam. Hogy érted, hogy az olyan
lányok, mint te?
-
Ő focizik, ráadásul csapatkapitány, engem pedig nem annyira
vonz a sport és az iskolával kapcsolatos dolgok. -
Ha elhívott randizni, akkor biztos vagyok benne, hogy ez nem
zavarja. Eszméletlen csinos vagy, és nagyon kedvesnek tűnsz, szóval, én tökre értem, miért kedvel. Mellesleg, Jeremy nem hív el randizni akárkit... ami azt illeti, az elmúlt két évben, mióta Brandonnal vagyok, nem is volt barátnője. Ha elhívott, az nagy dolog. Amúgy meg a Taylor srácok nagyon jó emberek, úgyhogy abban is biztos vagyok, hogy sosem hívna randizni viccből. Jeremy is pont olyan, mint a bátyja, ők mindent megadnak annak, akit szeretnek. Megint elpirult. -
Te és Brandon annyira összeilletek. Jeremy sokat mesélt rólatok.
Nagyon aranyosak vagytok együtt. Látszik, hogy mennyire szeretitek egymást. Mosolyogva megtámaszkodtam a hátam mögött, és hátradőltem. -
Az biztos, hogy nagy a szerelem.
Brandon és Jeremy hűtőtáskákkal a kezükben beléptek, és elmosolyodtak, amikor megláttak minket a pulton üldögélni. Jeremy le sem tudta venni a szemét Aubrey-ról. Látszott rajta, mennyire odavan érte. -
Na és, téged mi érdekel?
Aubrey az ajkába harapva nézett Jeremy után. -
Bocsi, mit mondtál? - nézett rám az őzikeszemeivel.
-
Mit szeretsz? - feleltem nevetve, és meglökdöstem az oldalát. - Mi
érdekel? Mármint Jeremyn kívül. -
Oh. - És már megint elpirult. Úgy tűnik, megtaláltam a páromat,
már ami a pirulást illeti. - Imádok fényképezni, és sokat olvasok. -
Miket olvasol?
Engem sosem vonzott igazán az olvasás, otthon csak Stephen E. Ambrose-, R. Lee Ermey- és Tom Clancy-könyvek voltak, és ezek közül
egyik sem érdekelt. -
Bármit, ami szerelemről szól. Imádom a szerelmi háromszögeket!
Hogy lehet azt imádni? Én nemrég még egy szerelmi háromszög kellős közepén voltam, és semmi imádnivalót nem találtam benne. Azért bólintottam. -
És mi a helyzet a fotózással? Mit szeretsz fényképezni?
Az oldalán lévő nagy táskához nyúlt, gondolom, abban volt a fényképezőgépe. -
Igazából bármit. Embereket, virágokat, tájakat... - felelte sze-
rényen. -
Ha gondolod, egyszer megmutathatnád.
-
Mit? - kérdezte Jeremy a konyhába lépve.
Odajött hozzánk, megállt Aubrey lábai között, és átkarolta a derekát. -
Azt mondta, szeret fényképezni.
Jeremy rám pillantott. -
Azt tényleg látnod kellene. Iszonyatosan jó képeket csinál! A gépe
itt van nála. Aubrey, nem mutatod meg a képeket, amik rajta vannak? Kate és Laura pont ebben a pillanatban jött vissza, Aubrey pedig zavartan kapta ki a kezét a táskájából. -
Majd később - suttogtam, ő pedig megkönnyebbülten bólintott.
Brandon a mobilomról telefonált, amikor belépett. Láttam a kezében a telefont, de azért ösztönösen megtapogattam a zsebeimet, hogy meggyőződjek róla, biztosan nincs nálam. -
Igen, egy fehér terepjáró és egy fekete Jeep áll a ház előtt.
Nyugodtan gyertek be, a konyhában vagyunk. Cső! - Közben odaért hozzám, és átadta a telefont. -
Carter?
-
Igen, már az utcában vannak. Hová lett Konrad?
A szememet forgattam.
-
Az a szemét azt mondta, hogy elfelejtett jeget hozni, és
elviharzott, engem meg itt hagyott a pulton. Szerencsére valaki volt olyan kedves, és csatlakozott hozzám, miután mindenki lelépett. Brandon Jeremyre nézett, és nagyot nevetett. -
Kicsim, nem felejtette el a jeget, most öntöttük bele a
hűtőtáskákba az italok mellé. Konrad és Bree pont ekkor jött be a konyhába. Bree arca teljesen ki volt simulva. Összehúzott szemmel Konrad mellkasa felé biccentettem a fejemmel. -
Jégért mentetek, mi?
Ártatlanul rám mosolygott, és vállat vont. -
Bocsi, de annyira vicces, hogy nem tudsz lejönni.
-
Rajta vagy a listámon, Konrad Anderson. Jól jegyezd meg, rajta
vagy a listámon! Mindenki hangosan nevetett, amikor hangokat hallottunk a bejárattól. -
Hahó!
-
Itt vagyunk! - szólt vissza Brandon, az ikrek pedig izgatottan
mosolyogtak. Carter belépett a konyhába, mögötte pár sráccal. -
Csá, mizu?
Kezet fogott Konraddal és Brandonnal, aztán zavartan rám nézett, és megölelt. -
Mi a baj? - kérdezte.
-
Semmi - morogtam.
-
Haragszik, mert Brandon feltette, és senki nem segít neki lejönni -
válaszolta Konrad vigyorogva, és az egyik szekrénynek dőlt, majd magához ölelte Breet. -
Hát, mit mondjak, Piroska?! így legalább nem kerülsz bajba.
Mérgesen ránéztem, és kiültem a pult peremére, de aztán egyből
vissza is húzódtam. Aubrey is kifelé araszolt a fenekével, amikor Jeremy lesegítette. Legalább tíz centivel magasabb volt, de még ő sem mert leugrani. Amikor még néhányan beléptek a házba, Carter kiment az étkezőbe, Brandon pedig odajött hozzám. -
Csak mert olyan cuki vagy ott fent.
Megcsókolt, és magához húzott, szorosan, hogy a mellem végigsimította a mellkasát, aztán letett a földre. Szürke szemeiben kigyúlt a vágy, és én is azonnal beindultam. Hülye buli. Carter összesen hat katonatársát hozta magával, akik közül kettőnek ott volt a barátnője is, úgyhogy eltartott egy darabig az ismerkedés. Először Brandon mutatott be bennünket, aztán Carter az övéit. Kate tekintete találkozott az enyémmel, miközben résnyire nyílt szájjal nyíltan bámulta Cartert. Nem tudom, hogy Kate arckifejezése volt-e az ok, de Carter szeme is felcsillant, amikor észrevetette őt. Köszönt Aubrey-nak és Jeremynek, aztán amikor meglátta Laurát, a homlokát ráncolva Katere pillantott, aztán újra Laurára, de végül Kate-en állapodott meg a tekintete.
Amikor
aztán
felém
nézett,
felhúzott
szemöldökkel
rámosolyogtam, és isten bizony láttam, hogy elpirul. -
Te is láttad? - suttogta Brandon a fülembe.
Akkor tényleg nem csak képzelődtem. -
Mhmm.
-
Hm - megpuszilta a fejemet, és kihúzta magát -, érdekes.
A bemutatkozások után Brandon törte meg a kínossá nyúló csendet, amikor szólt, hogy elkezdi sütni a kaját. A fiúk követték a kertbe. Cuki volt látni, ahogy Jeremy tétován hol Aubrey-ra nézett, hol a fiúkra, míg végül Aubrey kitessékelte. Én közben nekiálltam előkészíteni a sajtot, felvágni a paradicsomot és a hagymát, hogy ezzel már ne legyen gond, ha elkészül a hús. Bree és Aubrey segített, a másik négy lány pedig a
pult körül ülve cseverészett. -
Hé, Piroska, a pasid azt üzeni, hogy küldheted a sajtot!
Carter a konyhába érve lopva Kate-re pillantott, aztán megköszönte a sajtot, amit Bree egy tányéron odanyújtott neki. -
Kate, tátva maradt a szád! - szóltam oda mosolyogva, amikor
Carter kiment. Pajkosan kuncogott, majd a háta mögé nézett, és a könyökére támaszkodva előrébb hajolt a pulton, mintha hatalmas titkot készült volna elárulni. -
Olyan cuki, nem?
Bree és én a szemünket forgatva mosolyogtunk, Laura pedig helyeselt. Aubrey csak csendben bólintott egyet. -
Szóval, te vagy a Piroska? - kérdezte az egyik barátnő. Próbáltam
mosolyt erőltetni az arcomra. - Én. -
Sokat hallottam rólad, Craig és Jason lakótársak.
Egyáltalán nem rémlett a Craig név. Próbáltam visszaemlékezni, hogy melyik pasi mellett állt, amikor megjöttek. -
Biztos csupa rosszat - feleltem, miközben a felvágott zöldségekkel
matattam. - Aubrey, segítenél a tányérokkal és az edényekkel? -
Az alapján, amit mondott, elég közel álltok egymáshoz - folytatta
Craig barátnője. -
Eléggé. Otthon ő volt a legjobb barátom. De az már régen volt.
-
Milyen cuki kis nevet adott neked - tette hozzá szurkálódva. A
kelleténél kicsit nagyobb lendülettel tettem le a tányérokat, de töretlen mosollyal néztem rá. -
Azt azért nem mondanám. Szerintem semmi „cuki” nincs abban,
ha valaki azzal viccel, hogy mennyire el tudok pirulni. -
Soha senki mást nem becézett.
-
Atyavilág, Carter becézte a legjobb barátját! Vaooo, ez aztán nagy
dolog! - Bree mérgében az oldalára csapott. - Most, hogy ezt megbeszéltük, mehetünk enni? Éhen halok. Elmondhatatlanul imádtam Breet. -
Tudtad, hogy miattad hagyta el Ashley?
A nyelvembe haraptam, és elszámoltam ötig, mielőtt válaszoltam volna. -
Bocsi, mi is a neved?
-
Lauren.
-
Ja, tényleg, Lauren. Velem jönnél egy másodpercre? - A nap-
paliba vezettem, Bree pedig jelezte a többieknek, hogy mindenki maradjon a konyhában. - Jól sejtem, hogy te Ashley barátja vagy? Az egyik szemöldökét felhúzva tudatta, hogy igen. -
Biztosan megvan az okod arra, hogy kiállj a barátod mellett, aki
volt olyan kedves, hogy lenyúlta Carter összes pénzét, és a háborúból visszatérve válási papírokkal fogadta őt, de biztosíthatlak, hogy ahhoz a váláshoz semmi közöm nincs. Hogy ő ezt elhiszi vagy sem, az az ő dolga. Ha mindenáron bele akarod ártani magad, nyugodtan kérdezd meg Cartert, hogy a múlt heti találkozásunk előtt mikor beszéltünk utoljára. A válasza az lesz, hogy hónapokkal azelőtt, hogy megismerte Ashley-t. Tudtam, hogy összeházasodtak, de csak SMS-ből. -
Biztos vagyok benne, hogy akkor is körülöttük legyeskedtél,
amikor összeházasodtak. Eleget hallottam rólad, hogy tudjam, milyen lány vagy. -
Erősen kétlem.
-
Talán nem igaz, hogy folyton tengerészgyalogosokkal voltál
körülvéve? És hogy Jason fél egységével lefeküdtél? Az alapján, ahogy rólad beszél, szerintem még mindig húzod az agyát. A férjecskéd tud róla, hogy a Lejeune bázis legtöbb katonája végigment rajtad?
-
Hogy micsoda? Mégis, mit képzelsz magadról, hogy idejössz az
én házamba, és azzal vádolsz, hogy... -
Hogy egy ringyó vagy? Ideje, hogy végre kimondja valaki! Van
fogalmad róla, mennyire összetörte Ash szívét, amikor a férje közölte vele, hogy soha nem lesz olyan, mint te? -
Ami köztem és Ashley között történt, az csak ránk tartozik - szólt
közbe Carter, én pedig éreztem, ahogy Brandon mögém lép. - Ami meg azóta történt, ahhoz végképp semmi közöd. -
Igenis rám tartozik, amikor a barátom naphosszat egy kis kurva
miatt sírt! -
Baszki - hördült fel valaki a hátsó ajtónál. - Lo, te normális vagy? -
Egy vékony srác, gondolom Craig, lépett át közöttünk, megragadta Lauren karját, és odasúgott neki valamit, mire ő kiviharzott a szobából. Nagyon
sajnálom!
Megyek,
hazaviszem.
Harper,
Brandon,
ne
haragudjatok! Ő csak... ő... nem volt szép, amit mondott, Harper, nem vagy egy, izé... egy ringyó. Tényleg bocsánat! Tiszta ideg voltam, és az egész testem remegett, de próbáltam higgadtan válaszolni. -
Ha van kedved, nyugodtan gyere vissza, de őt ne hozd magaddal!
Craig felém nézve bólintott, aztán Brandonhoz fordult. -
Brandon, én...
-
Semmi baj - emelte fel a kezét Brandon -, de Harpernek igaza
van, ne hozd őt többet a házunkba! Félrerakunk egy kis kaját, ha úgy döntenél, hogy visszajössz. Zavartan intett, és kirohant a bejárati ajtón. Egy pillanatig szótlanul bámultuk a becsukott ajtót, aztán felemeltem a kezem, és tapsoltam egyet. -
Milyen elragadó lány! Na, eszünk?
Carter vigyorogva meglökte a karomat.
-
Naná, fogadjunk, hogy többet eszem, mint te.
Mintha az olyan nagy kunszt lett volna. A hasamat megsimítva Brandonra kacsintottam, aztán újra Carterre néztem. -
Majd meglátjuk. Mostanában elég sokat tudok enni.
- De most nem fagyit eszünk, Piroska. Te is tudod, hogy csak fagyiból bírsz nálam többet enni. -
Igaz - sóhajtottam, és Brandonhoz bújtam, aki jót derült a
beszégetésünkön. -
Neked nem a grillnél kellene lenned?
-
Gyakorlatilag minden kész, de amúgy Jer van most ott. Bree
mondta, hogy jöjjünk be, és mentsünk meg téged. A szememet forgattam. -
Remekül kezeltem a dolgot... na jó, talán mégsem.
-
Sokkal jobban kezelted, mint bárki más tette volna. Tudsz róla,
hogy elképesztő vagy? Brandon szürke szemei az arcomat fürkészték, majd megállapodtak az ajkamon. -
És te tudsz róla, hogy röhejesen jóképű vagy?
Lehajolt hozzám, és lágyan megcsókolt. Elégedetten mosolygott, amikor újabb sóhaj hagyta el a számat. -
Undorítóan aranyosak vagytok így együtt - csóválta a fejét Carter,
huncut mosollyal az arcán. -
Carter, ami azt illeti, Kate még szingli...
Összeszorítottam a szám, és felhúztam a szemöldököm. -
Az elbűvölő szemű lány?
-
Igen - válaszoltunk nevetve Brandonnal.
-
Komolyan? Ez esetben, ha megbocsátotok. - Alighogy kiment a
szobából, visszadugta a fejét, és tettetett kiábrándultsággal rám nézett. Amúgy én ott voltam, amikor tökélyre fejlesztetted a jobbhorgod,
úgyhogy szeretném látni is, ha legközelebb valaki lekurváz. Prokowski nem hiába volt a bokszzsákod, hadd legyünk rád büszkék! A délután további részében Carter végig Kate mellett maradt, és bár én kezdtem megkönnyebbülni, tudtam, hogy Brandon még mindig nem bízik benne teljesen. Egy ideig nem esett le, miért húz néha még közelebb magához, de aztán észrevettem, hogy Carter időnként még sóvárgó pillantással néz rám. -
Segítsek?
Carter állt mögöttem ártatlan vigyorral az arcán. -
Mindjárt készen vagyok, nemsokára kimegyek hozzátok.
A padlón csikorgott a szék, ahogy odébb húzta, majd leült, és kortyolt egyet a söréből. -
Ez jó kis nap volt.
-
Mhmm. Örülök, hogy eljöttetek. Jó volt végre ennyi bőrfejű között
lenni. Már hiányzott. -
Tudtam, hogy hiányolsz majd minket. Minden olyan más lett,
amikor elköltöztél. Persze ugyanúgy ezer dolgunk volt, de valahogy mégis azt éreztük, hogy nincs mit csinálnunk, meg nincs mit várnunk. -
Nekem is furcsa volt, főleg Bree miatt. Azelőtt sosem voltam
lányokkal. Szerencsére remek csaj, és tökéletes szobatárs meg barát. A srácok pedig, akikkel itt lógtunk, emlékeztettek rátok. És így azért könnyebb volt. Végül is, addig az egész életemet a Parancsnok embereivel éltem le, és olyan volt, mintha ők lettek volna az igazi családom. -
Még Jacobs is?
Megint megvillantotta a huncut mosolyát, én meg a szememet forgattam, ahogy eszembe jutott az a perverz állat. -
Jó, talán nem mindenki. Azt hiszem, meséltem, amikor először
idejöttél, hogy itt nagyon hamar tényleg azt éreztem, hogy kicsit mintha
egyik családomtól a másikhoz jöttem volna. Az itteni srácok persze mások voltak, mint te, Prokowski és Sanders, de ők is vigyáztak rám, és legalább olyan viccesek voltak, mint ti. Tényleg úgy éreztem magam velük, mintha megint otthon lennék. A ház lakóinak és Breenek hála, könnyen megszoktam az itteni környezetet. - Megfordultam, hogy betegyem a süteményt a hűtőbe, és a szívem is elszorult, amikor megláttam a szomorú arckifejezését. - Jó újra látni, Carter. Hiányoztál. -
Te is hiányoztál, Piroska. Ez az utolsó pár év - ivott még egy
kortyot, és nagyot sóhajtott - totál máshogy alakult, mint terveztem. -
Nekem is. - A pultra támaszkodtam, és nevetve a fejemet ráztam.
-
Nem gondoltam volna, hogy férjhez megyek vagy gyereket szülök,
az tuti. -
Én igen, csak azt, hogy velem. Kész volt a terv, hogy leveszlek a
lábadról, te otthagyod a sulit, és azonnal összeházasodunk. Nevetett egyet, és egyik kezével végigsimított a rövid haján. -
De nem ez lett - szóltam vissza vigyorogva.
-
Hát nem. És te hogyan képzelted el a jövődet?
-
Folytatni akartam a sulit, élvezni akartam az egyetemistaéletet,
legalábbis azt hiszem. Nem tudom, Carter, igazából csak el akartam szabadulni, megtalálni önmagam. Tudni akartam, mit is jelent ez pontosan. -
Aztán találkoztál Brandonnal, és az egész életed megváltozott?
-
Hiába mosolygott, a szeméből sugárzott a szomorúság. - Elisme-
rem, kevés esély volt arra, hogy megjelenek, és te egyből hozzám jössz, de arra azért álmomban sem gondoltam volna, hogy mire ideérek, a lány, akit ismertem, már fülig szerelmes lesz egy srácba, akivel akkor találkozott először. Hirtelen annyira más lettél. Magabiztos, nőies, bulizós. Alig hittem el, hogy ez tényleg az én Piroskám. Bár addigra már nem is az voltál. Ott a parton elég volt két perc, hogy ez kiderüljön. És
látni, hogy vele vagy, én... nem tudom. Teljesen lesokkolt, éreztem, ahogy meghalt bennem valami. -
Hogy őszinte legyek, amikor eljöttem, meg sem fordult a fejemben
a randizás. Persze, sejtettem, hogy fogok, de soha nem gondoltam volna, hogy már az első két hétben találkozom valakivel, akivel aztán majd le akarom élni az életemet. - Halkan felnevettem, és elmosolyodtam. - Abban pedig tuti biztos voltam, hogy a házasság és a gyerek majd a diploma után következik. De, ahogy te is mondtad, az élet nem mindig úgy alakul, ahogy tervezzük, nem igaz? Sajnos, túl hamar fel kellett nőnöm. De ez mind a saját tetteim eredménye volt. És csak azt bánom, hogy a tetteim miatt a hozzám legközelebb állóknak is fel kellett nőniük. - Pár pillanatig csend volt a konyhában, majd folytattam: - És bár nem bántam meg semmit, ami összehozott Brandonnal, és aminek köszönhetően most itt tartunk, azt rettenetesen sajnálom, hogy nem kímélhettem meg őt és Chase-t a fájdalomtól, amit az ide vezető út okozott. -
Chase? Az a tetovált srác... Bree bátyja, ugye?
Bólintottam, és figyeltem, ahogy próbálja kibogozni a szálakat. -
Tudtam! Annyira látszott rajta, hogy magának akar, tudtam, hogy
van valami. Az a srác rosszabb volt, mint Brandon meg én együttvéve. Mi van vele amúgy? -
Meghalt.
-
Uh. Mikor?
-
Úgy egy éve. Áthajtott a piroson, és nekiment egy kamion. Öt és
fél hónapos terhes voltam Liammel. -
Mi? A kicsi... az övé? És Brandon tud róla? - suttogta a pult fölött
áthajolva. -
Igen, Carter, mindenről tud. Én... megcsaltam Brandont Chase-
szel, valamivel azután, hogy elmentél Afganisztánba. De hidd el, olyan
hosszú és elcseszett ez a történet, hogy inkább bele sem kezdek. -
Olyan nincs, hogy itt abbahagyod. Folytasd!
-
Oké! Csak ne ma este, jó? - feleltem könnybe lábadt szemmel.
-
Jól van. - Hitetlenkedve csóválta a fejét. - De akkor, ő most úgy
tesz, mintha Liam az ő fia lenne? -
Chase volt a vér szerinti apa, de Liam igazi apja már Brandon.
Úgy szereti, mintha a sajátja lenne. - Leültem a mellette lévő székre. Nem várom el, hogy megértsd, hogy is van ez. Nehéz elmagyarázni valaki olyannak, aki nem élte át a történteket. Carter csak bámult elkerekedett szemmel. -
Basszus, Piroska!
-
Tudom.
-
Egyszer leülünk, és elmeséled az egész sztorit.
-
Oké, Carter! És te nem akarsz mesélni magadról?
Előredőlt, és a térdére könyökölt. -
Na jó, akkor én elmondom most. A közös buli után kicsúszott a
lábam alól a talaj, minden héten más nővel voltam, péntek esténként sztriptízbárokba jártam, és a hétvégéket tök részegen töltöttem. Egyik pénteken pár sráccal épp a kocsimhoz igyekeztünk, amikor megláttam azt a csajt egy nagy terepjáró platóján üldögélni. Isten bizony azt hittem, te vagy az. Amikor aztán odamentem, láttam, hogy nem te vagy, de addigra felkeltette az érdeklődésemet, amit rendesen ki is használt. Utólag belegondolva szánalmas voltam, de ez akkor cseppet sem zavart. Elzavartam a srácokat, és a lánnyal töltöttem a délutánt, este elvittem Vegasba, másnap pedig elvettem feleségül. Életem legnagyobb hülyesége volt, de teljesen odavoltam érte. Bárhová mentünk, mindig azt akarta,
hogy
kitegyem
a
dögcédulámat,
és
folyton
„A
férjem
tengerészgyalogos” feliratú pólóban járt. Még a nevemen sem volt hajlandó szólítani, csak Őrmesternek hívott, és fűnek-fának elújságolta,
hogy a férje katona. Ezt úgy értsd, hogy szó szerint ez volt az első mondata, ha valakivel találkozott, amiért mindenki totál hülyének nézte. Amúgy én ugyanúgy nem érdekeltem, ahogy ő sem engem. Mindketten kihasználtuk a másikat, szerintem csak ezért bírtuk ki azt az egy hónapot, amíg el nem mennem. -
És amit Lauren mondott rólatok?
A szemét forgatva fújtatott. -
Egyik este véletlenül Piroskának szólítottam, ő meg teljesen oda-
volt, hogy becenevet adtam neki. Én viszont totál részeg voltam, és a fejéhez vágtam, hogy „Ez a név nem neked szól, te sosem leszel ő.” -
Jason Carter! - szóltam rá, miután a szám is tátva maradt. - Nem
hiszem el, hogy ezt mondtad a feleségednek! Tudom, hogy nem volt szép, de kitört belőlem a nevetés, és nem bírtam abbahagyni. Carter elmosolyodott. -
Mégis jót nevetsz rajta.
-
Bocsánat - letöröltem a könnyeimet, és még hangosabban nevet-
tem -, de elképzeltem, milyen képet vághatott, amikor ezt mondtad. -
Teljesen kiakadt. Ott, mindenki előtt lekevert egy nagyot, fájt is
rendesen! -
Mások is voltak ott?
-
Egy tábortűznél ültünk a barátainkkal. Mit mondjak, az az este
nem végződött túl jól. -
Te jó ég, Carter, ez szörnyű!
Mivel még mindig fuldokoltam a nevetéstől, kitalálhatta, hogy épp az ellenkezőjét gondolom. -
Mondanom sem kell, a házasság nem igazán működött - tette
hozzá vállat vonva. -
Ó, vajon miért?
Vigyorogva rákacsintottam, de azonnal lefagyott az arcomról a mosoly, amikor
megláttam
a
hátsó
ajtón
beáramló
emberek
ideges
arckifejezését. Brandon lépett be először, és egyik kezével Konrad kezét próbálta lefejteni magáról, aki láthatóan vissza akarta tartani, a másikkal pedig a mobilját tartotta a füléhez. Őket követte gondterhelt arccal Bree és Jeremy, szorosan mögöttük pedig Aubrey zárta a sort. Ő zavartan hol rám, hol Brandonra nézett. -
Kicsim, mi történt?
-
Visszahívlak - mondta Brandon halkan, és zsebre tette a telefon-
ját. - Harper, beszélnünk kell! -
Nem, nem kell! - vágta rá szigorúan Konrad.
Meglepetten néztem rájuk. -
El sem hiszem, hogy egyáltalán fontolóra veszed, te arrogáns
seggfej! - lökte meg hátulról Bree, de Brandon még csak rá sem nézett. -
Kicsim, ez...
-
Te mosolyogsz? Ez komoly? - Jeremy dühtől vörös arccal folytatta
egyre hangosabban: - Mégis hogy örülhetsz ennek? Ha megtudja, összeomlik! Brandon visszafordult a hátsó ajtó felé, de Jeremy elkapta a gallérját. -
Hagyj békén, Jer! - mordult rá Brandon, és egy durva mozdulattal
lerántotta magáról az öccse kezét, majd felém fordult. -
Lemaradtunk valamiről? - suttogta Carter felém hajolva.
-
Gőzöm sincs.
Még jobban ledöbbentem, amikor Jeremy a nyakát átkarolva próbálta lefogni Brandont. -
Azt mondtam, kopj le!
Brandon gyors mozdulattal kiszabadult a fogásból, és a falhoz vágta Jeremyt, aki újra felé indult, de Konrad ezúttal lefogta. -
Brandon! - sziszegtem rémülten. - Mi folyik itt?
Konrad hiába tartotta Jeremyt, Brandon odalépett hozzá, és úgy bámulták egymást, hogy az orruk szinte összeért. -
Elég! - Felpattantam a székről, közéjük léptem, és mindkét
kezemmel Brandon mellkasát nyomtam vissza. - Mindenki nyugodjon meg! - Amikor Konrad elengedte Jeremyt, Brandon pedig végre rám nézett, hunyorogva a férjemre pillantottam, és halkan megszólaltam: Kérj bocsánatot Jeremytől! Brandon csak fújtatott, de amikor meglátta, milyen arcot vágok, eldünnyögött valami elnézésfélét. -
Most pedig mondd el, mi folyik itt!
-
Madárijesztő hívott az előbb. - Brandon arca újra mosolyra derült.
-
Jó, és? - A többiek haragját és Brandon reménykedő arcát látva
összeállt a kép. - Úristen, ugye csak viccelsz? -
Harper, hallgass végig!
Felém nyújtotta a kezét, én pedig addig hátráltam, amíg valamelyik fiúba nem ütköztem. -
Ez most komoly?
-
Srácok, mi van? - értetlenkedett Carter.
-
Kicsim, csak hallgass meg! Visszavágót akarnak. És az ő emberei
a dupláját fizetik a visszavágóért! Ehhez jönnek még a fogadások, el tudod képzelni, mennyit nyerhetek? -
Az ő emberei? Kicsodáé?
Volt egy olyan érzésem, hogy már tudom is, kiről van szó. Nem sokan akarnának még egyszer kiállni Brandon ellen. -
Démoné.
-
NEM!
-
Csak az edzője és a menedzsere nyolcezret fizetne! Nyolcezret,
Harper!
A fejemet ráztam, és hitetlenkedve bámultam rá. -
Nincs szükségünk arra a pénzre, Brandon.
-
De nem is jönne rosszul! Öt perc, és már kint is vagyok tízezer
dollárral, vagy talán még többel. -
Miért csinálod ezt?
A mondat végére elcsuklott a hangom. Brandon közelebb lépett, és ezúttal hagytam, hogy átöleljen. -
Mi történt? - kérdezte valaki a hátsó ajtóból.
-
Jó kérdés - válaszolta Carter idegesen.
-
Bunyóra hívták - mondta Konrad halkan.
-
És azzal mi a baj? - Carter óvatosan rám pillantott, aztán újra
Konradra. - Amikor utoljára veletek voltam, még veretlen volt, nem? -
Azóta is az. De az utolsó meccsén a srác nem volt túl boldog a
vereség miatt, ezért hátulról Brandonra rontott, és úgy megütötte, hogy majdnem rossz vége lett. Az orvosok szerint, ha újra megütik a fejét, már nem lesz ekkora szerencséje. Ez a meccs pedig ez ellen a srác ellen lenne. A hideg is kirázott, ahogy Konrad arról az estéről mesélt. Brandon szorosan magához ölelt, és megpuszilta a fejem búbját. -
Csak beszéljük meg - suttogta a hajamba.
Ellöktem magam, és a szürke szemeit fürkésztem. Majd’ megszakadt a szívem az elszántságát látva. -
Te már döntötték
-
Semmi baj nem lesz, ígérem - fintorgott Brandon.
A fejemet rázva elhátráltam tőle. -
Akkor menj, Brandon! Ha biztos vagy benne, akkor menj csak!
-
Kicsim, ne csináld!
-
Azt mondtam, menj!
Egy pillantást sem vetve rá áttörtem magam az étkezőben álló
emberek között, és a hálószoba felé indultam. Megálltam a babaszobánál, de a székig is alig értem el, amikor a lábaim feladták, és kitört belőlem a zokogás. Pár percig kiabálást hallottam az étkezőből és a nappaliból, majd Brandon bejött a szobába, felemelt a székről és magához ölelt. -
Kérlek, ne haragudj!
Ezt vajon komolyan gondolta? Mit várt, hogy örömömben táncra perdülök? -
Miért csinálod ezt? Miért teszed ezt Liammel és velem? A gye-
rekeinkkel? Miért?! -
Sajnálom, de ez rengeteg pénz. Bolond lennék, ha kihagynám.
Kérlek, kísérj el, azt akarom, hogy ott legyél! -
Nincs az az isten, hogy én oda visszamenjek azok után, amit leg-
utóbb végig kellett néznem! Ne tedd ezt! - könyörögtem. - Mi van, ha történik veled valami? Egyáltalán nem érdekel, mi lesz velünk? Úgy lépett hátra, mintha felpofoztam volna. -
Hogy kérdezhetsz tőlem ilyet?
-
Brandon! Nem emlékszel, mi volt az utolsó meccsed után?
Megígérted, hogy nem verekszel többet. Megesküdtél, hogy soha többé nem
teszel
olyat,
amivel
elveszíthetlek.
Erre
egyetlen
telefon
Madárijesztőtől, és te már ugrasz is? Ez nem csak egy meccs a sok közül! Megint Démon lesz ott. Démon! Soha nem féltettelek annyira, mint amikor vele küzdöttél. O már akkor is nagyon jó volt, és biztos vagyok benne, ahogy azóta még jobb lett. Brandon hunyorogva nézett rám. -
Egyszer már megvertem, meg tu...
-
Nem azt mondtam, hogy te nem vagy jó, vagy hogy már nem
tudnál meccset nyerni, de vedd már észre magad! Nem érzed, mennyire rossz ötlet ez? Liam kevesebb mint egy hét múlva egyéves lesz, és
holnap lesz egy éve, hogy utoljára meccsed volt! Nem gondolod, hogy ez rossz előjel? Nagyot szuszogott az orrán keresztül. -
Csak egy meccs. Vége lesz, mielőtt aggódni kezdhetnél.
-
Brandon...
-
Meg kell tennem, Harper!
Ha az utolsó mondat hangsúlya nem lett volna elég, az arckifejezéséből félreérthetetlenül látszott, hogy a témát lezárta. A szipogásomat leküzdve
bólintottam,
és
visszatartottam
a
könnyeimet,
mialatt
megcsókolt, és kijelentette, hogy hív, ha vége van. Meg sem hallotta, amiket mondtam. Tényleg ennyire hiányzott neki a verekedés? Vagy csak azért akarta ilyen nagyon, mert Démon volt az ellenfél? Abban biztos voltam, hogy nem a pénz miatt csinálja. Konrad és Jeremy benyitott a hálóba, aztán becsukták az ajtót, és óvatosan bejöttek a babaszobába, ahol rövidesen Bree is megjelent. -
Elmegy? - kérdezte halkan Bree, és leült a fotelbe.
Bólintottam, és a fiúkra néztem. -
Elmentek vele, légyszi? Vigyázzatok rá, nehogy baja essen!
-
Itt maradunk veled - válaszolt Bree mindhármuk helyett.
-
Szeretnék most egyedül lenni, és jobb, ha vele vagytok, ha eset-
leg rosszul sül el. Majd jelezzetek, mi volt! Konrad telefonja megszólalt. A telefonra nézve megköszörülte a torkát. -
Most küldték szét, hol lesz a meccs, és kik küzdenek.
-
Menjetek! - kértem őket.
A fiúk megöleltek, és kimentek a szobából, de Bree nem mozdult. -
Amint vége van, tudni akarom, ki győzött, oké? - Semmit nem
válaszolt, úgyhogy szorosan megöleltem, és kikísértem a folyosóra. -
Megmondanád Carternek, hogy sajnálom? És hogy majd később
beszélünk.
Bree nagyot sóhajtott, megpuszilta az arcomat, és elindult a nappali felé. Én bementem a hálóba, és összepakoltam pár cuccot. Tettem el pénzt, piperét, pizsamát, váltás ruhát és két napra elég holmit Liamnek. Tíz perccel azután, hogy mindenki elment, már én is a kocsiban voltam. Anya meglepődött, hogy máris ott vagyok, de megnyugtattam, hogy mindenki jól érzi magát, csak nem akartam túl későn menni Liamért. Elköszöntem tőle, és már úton is voltam a fiammal. Alig tíz perce pakoltam le a hotelszobában, amikor Bree írt, hogy elkezdődött a meccs. Szorosan magamhoz öleltem Liamet, és tizenkét idegőrlő percen át ringattam. Amikor újra írt, hogy Brandon győzött, mindenki jól van, és már hazafelé tartanak, kikapcsoltam a telefonom, összekuporodtam az ágyon, és szabadjára engedtem a könnyeimet, amikkel azóta küzdöttem, hogy kiléptem az ajtónkon.
A VISSZAPILLANTÓ TÜKÖRBEN Liamre pillantottam, és idegesen a számba harapva próbáltam megnyugodni. Hétfő reggel volt. Az elmúlt másfél napban nem kapcsoltam be a telefonomat és nem beszéltem senkivel, most viszont már csak öt percre voltam a házunktól. Brandon elvileg dolgozott, de volt egy olyan érzésem, hogy otthon találom. Lelkiekben próbáltam felkészülni arra, ami otthon várhatott. Tudom, hogy hülyeség volt így lelépni otthonról, és még arra sem hagyni esélyt, hogy legalább telefonon elérhessenek, de tudtam, hogy maximum két napra megyek. Időre volt szükségem, Brandontól külön, hogy nyugodtan gondolkodhassak. Iszonyúan rosszulesett, hogy az elmúlt évben átéltek után és az ígérete ellenére képes volt újra verekedni. Még mindig nem tudtam hova tenni ezt az egészet, és fogalmam sem volt, valójában miért tette. Folyton az motoszkált a fejemben, hogy ha képest volt ezt tenni, akkor mégsem jelent neki annyit a család. Persze tudtam, hogy ez nem igaz. Iszonyatosan szeretett minket. De a kérdés csak ott volt, hogy akkor miért kockáztatott, hiszen ő is tudta, hogy megsérülhetett volna, vagy még annál is rosszabb. A gyomrom is görcsbe rándult, amikor megláttam Brandon Jeepjét a kocsibejárón. Nem zártam ki annak az esélyét, hogy esetleg újra sietve kell majd távoznom, ezért nem álltam be a garázsba, csak leparkoltam a ház előtt, aztán bámultam az ajtót. Tudtam, hogy nagyon ideges lesz. Alig néhányszor láttam dühösnek, de olyankor mindig rettegtem tőle,
pedig soha nem rám haragudott. Lenéztem a remegő kezeimre, és meglepődtem, amikor könnycsepp hullott a karomra. Letöröltem a könnyeket, nagy levegőt vettem, és Liammel a kezemben kiszálltam a kocsiból. Alig csuktam be a bejárati ajtót, hallottam, ahogy Brandon rohan a folyosón. Megtorpant, amikor meglátott, nekem pedig elakadt a szavam. Nem volt mérges, de borzalmasan nézett ki. A szemei fel voltak dagadva, és mindkettő bevérzett, alattuk hatalmas sötét karikák éktelenkedtek. Egyik kezével a falnak támaszkodott, a másikkal a meztelen mellkasához kapott és zihálva vette a levegőt. -
Te... te... - Káromkodott egyet, és összeszorította a száját.
Liam kapálózva jelezte, hogy az apukájához szeretne menni, úgyhogy letettem, és figyeltem, ahogy villámgyorsan Brandonhoz mászik. Brandon letérdelt, felkapta a fiát, magához ölelte, és elsírta magát. A látványtól elszorult a szívem. Láttam már sírni, de akkor visszafogottan, csendben sírt. Most zokogott. A remegő vállát látva és a fuldokló szipogását hallva belőlem is kitört a sírás. Brandon a falnak dőlve összekuporodott, magához szorította Liamet, és halkan suttogott neki valamit. Remegő lábakkal odaléptem hozzájuk, és a Brandonnal szemben lévő falnak támaszkodva leültem. A szűk folyosón a térdem hozzáért Brandon lábfejéhez, ő pedig az érintéstől felpattant, és bevitte Liamet a babaszobába. Szörnyű émelygés fogott el, és mivel a mostani terhességemnél nem voltak reggeli rosszullétek, tudtam, hogy ez sokkal inkább annak tudható be, hogy most még jobban elszúrtam mindent, mint magával a terhességgel. Kicsivel később hallottam becsukódni a babaszoba ajtaját, majd rövidesen felbukkant Brandon. Elém állt, és a kezét nyújtotta. Megfogtam, és hagytam, hogy felsegítsen. Miután talpra állított, felkapott, és a hálóba vitt. Minden lépése óvatos volt, mert közben barna szemével az enyémet fürkészte. A szobába érve olyan
finoman tett le az ágyra, mintha törékeny virágszál lennék. Anélkül, hogy a szemét egy pillanatra is levette volna rólam, mellém feküdt, és az oldalamra fordított, hogy egymással szemben legyünk. Egyik kezemmel letöröltem a könnyeket az arcáról, és végigsimítottam a szeme alatt lévő foltokon. Megfogta a kezemet, lágyan megpuszilta a tenyeremet, majd a csuklómon lévő tetoválást, aztán elengedett, és az arcomhoz nyúlt. -
Brandon, én...
Hüvelykujját a számra tette, és a fejét rázta. -
Hülye voltam. - Halkan beszélt, de a szokottnál ércesebb hangon.
- Nagyon hülye. Hiányzott a bunyó, és utáltam, hogy mindenki azt hiszi, félelemből hagytam abba. Amikor felhívtak... - egy másodpercre levette rólam a szemét, és a szavakat kereste -, hirtelen olyan volt, mintha a tavalyi eset csak egy apró sérülés lett volna. Úgy éreztem, hogy bizonyítanom
kell
magamnak,
Madárijesztőnek,
Démonnak...
mindenkinek. Tudtam, hogy az a lehető legrosszabb, ha harcolok, és tudtam, hogy utálni fogsz, ha elmegyek, de nem bírtam ki. Muszáj volt elmennem, muszáj volt harcolnom. Amint vége lett a meccsnek, borzalmasan éreztem magam, tudtam, hogy elcsesztem. A fenébe, már akkor éreznem kellett volna, amikor rájöttél, mire készülök, és elhátráltál tőlem. Túlságosan magammal voltam elfoglalva, és fel sem fogtam, amit mondtál, egészen addig, amíg a bunyónak vége nem lett. Rohantam haza, hogy térden állva könyörögjek a bocsánatodért... de az meg sem fordult a fejemben, hogy nem leszel itt. - Szívszaggató volt látni a fájdalmat a szemében. Nagy levegőt vett, és folytatta: - Ezerszer hívtunk, Jeremy anyánál keresett, mi pedig Robertékhez mentünk. Claire teljesen összetört, amikor rájött, hogy hagyott kisétálni benneteket. Fogalmunk sem volt, hová mehettél. Én már azt hittem, soha többé nem látlak titeket. Te, Liam és a baba vagytok a mindenem. Nem tudom, mihez kezdenék nélkületek. Tudom, hogy elszúrtam, tudom, hogy meg-
bántottalak, de kérlek, többet ne csinálj ilyet! Az életemnél is jobban szeretlek, Harper. Annyira sajnálom, hogy fájdalmat okoztam! Az arcát fürkészve válaszoltam. -
Olyan volt, mintha nem lennénk neked elegek, mintha szem-
rebbenés nélkül belevágnál bármi ilyesmibe, és közben nem is gondolnál arra, mennyire megbántod vele a saját családodat. Becsukta a szemét, a nyakamhoz hajtotta a fejét, majd nagy levegőt vett. -
Az nem for...
-
Brandon? Harper?!
Bree rikoltására felpattantunk, és már az ágyról is lemásztunk, mire a szobába ért. Négy hatalmas lépéssel előttem termett, és mielőtt felfoghattam volna, hogy a kezét lendíti, a tenyere az arcomon csattant. -
Breanna! - ordította Konrad, és felé nyúlt.
Brandon finoman megsimította az arcomat, és döbbenettől, félelemtől és haragtól vegyes tekintettel nézett rám. Mielőtt egy szót szólhatott volna, Bree minden erejével magához ölelt. -
Ilyet nem csinálhatsz! - kiáltotta, és még jobban magához szorí-
tott. - Nem léphetsz le csak így! Azt hittük... azt hittük, vissza sem jössz. Elküldték hogy leléphess! Miért nem mondtál semmit? A testvérem vagy, nem léphetsz le csak így! Majdnem beleőrültem a keresésedbe, anya és apa teljesen ki vannak akadva... - Egész testében remegett, és összevissza beszélt. -
Shh. - Egyik kezemmel megsimítottam a rövid haját. - Nyugi, Bree,
nem megyek sehová! Leültünk az ágyra, és a hátát simogatva nyugtatgattam, de ő csak sírt. Ahogy Konradra és Brandonra néztem, megértettem, menynyire szükségünk van egymásra ebben az egyre nagyobb és egyre furább családban. Annyi veszteség ért már bennünket, hogy görcsösen
ragaszkodtunk egymáshoz. Minden tettünk közvetlen kihatással volt mindenkire, és ezt is figyelembe kellett volna vennem, amikor kicsit több mint egy napra leléptem a férjemtől. Bree szipogása hamarosan hebegésre váltott, aztán hátradőlve rám nézett. Ne haragudj, hogy megpofoztalak, el sem hiszem, hogy ezt tet-
-
tem. -
Azt hiszem, megérdemeltem - feleltem mosolyra görbült szájjal.
-
Egyébként tényleg megérdemelted - vágta rá erőltetett nevetéssel. Mikor jöttél vissza?
-
Úgy fél órával azelőtt, hogy megjöttetek. Sajnálom, hogy
aggódnotok kellett. -
Oh! Felhívom anyáékat!
A táskájáért nyúlt, és matatni kezdett benne. -
Már szóltam nekik - szólt Konrad az ajtóból, ahol eddig
Brandonnal beszélgetett. -
Anya meg Jer is tudják már - tette hozzá Brandon. - Szerintem
van még úgy húsz percünk, amíg ők is beállítanak. Adnátok addig egy percet? Konrad Bree felé nyújtotta a kezét, Bree pedig megfogta, aztán újra felém fordult. -
Liam hol van?
-
Alszik - válaszolta Brandon, aztán valamit odasúgott Konradnak,
aki bólintott, és kivitte Breet a szobából. Lassan odajött hozzám, megsimította a pofontól még mindig égő arcomat, és adott rá egy puszit. - Jól vagy? - Igen. Te? -
Most, hogy itt vagy, igen. - Ujjaival felemelte a fejemet, hogy a
szemébe nézzek. - Szeretlek, Harper, és szeretem a családunkat. Kérlek, soha többé ne kételkedj ebben! Átkaroltam a nyakát, és magamhoz húztam. -
Nem fogok.
Kellemes bizsergés járta át a testem, amikor szombat óta először összeért az ajkunk. Brandon ledöntött az ágyra, és hozzám simult, végig ügyelve arra, hogy ne nehezedjen rám. Bal kezével megfogta a jobbomat, összekulcsolta az ujjainkat és a kezemet a fejem fölé tolta, miközben szájával elindult lefelé a nyakamon. Amikor a szabad kezemmel az ingéért nyúltam, úgy fordult, hogy ne tudjam lehúzni róla, és hozzám bújva suttogott: -
Csak érezni akarom, hogy tényleg itt vagy.
Átkaroltam a széles vállát, ő pedig újra megcsókolt. Aztán feküdtünk egymás karjaiban, apró csókokat lehelve a másik ajkára, amíg meg nem jöttek a többiek. Egy utolsó szenvedélyes csók után magunk mögött hagytuk a kényelmes hálószobát, készen arra, hogy szembenézzünk a feldúlt családtagokkal. És én még azt hittem, hogy Bree volt ideges. Harminc percen át hallgattuk, ahogy Carrie, Jeremy, apa és anya kiabált velem, hogy mégis, mit képzeltem, amikor így leléptem, majd sírva örültek annak, hogy végül hazajöttem. Nagy nehezen mindenki lenyugodott, és higgadt fejjel megbeszéltük a dolgokat. Kiderült, hogy Brandon kapott a fejére rendesen, amiért egyáltalán eszébe jutott, hogy verekedjen. Senkit nem érdekelt, hogy győzött, és hogy rengeteg pénzt nyert, egyszerűen túl nagy volt a fejsérülés okozta kockázat ahhoz, hogy ilyen felelőtlenül belevágjon. Örömmel láttam, hogy nem én voltam az egyetlen, aki teljesen kiakadt azon, hogy bevállalta a meccset. Ám a legjobban mindenki azért haragudott, hogy leléptem. Vasárnap hajnalig megállás nélkül engem és Liamet kerestek,
Brandon a környéken lévő moteleket és hoteleket járta, amíg vasárnap kora délután végül összeült a család. Miután felosztották, hogy ki merre induljon, végigtelefonálták a Brandon által felkeresett helyeket, és minden más hotelt, motelt, panziót és egyéb szálláshelyet száz kilométeres körzetben. Amikor vasárnap este mindenki hazament, Brandon folytatta a keresést. Gondolta, hogy készpénzzel, álnéven foglalhattam a szobát, úgyhogy a kocsi után kezdett kutatni. Amikor ez sem vezetett eredményre, felhívta Cartert, hogy ott vagyok-e, majd amikor Carter nemmel válaszolt, még el is ment hozzá, hátha hazudik. Reggel tízkor ért haza a keresésből. Lefeküdt Liam szobájának a padlójára, és öt percenként hívogatott, hátha végre bekapcsolom a telefont. Péntek óta nem aludt, ami minden mozdulatán meg is látszott. A kimerültségét látva szépen lassan hazaszállingóztak a családtagok, de kifelé menet senki nem mulasztotta el az orrunk alá dörgölni, mennyire felelőtlenül viselkedtünk. Némi huzavona után végül abban maradtunk, hogy Carrie éjszakára magával viszi Liamet, amitől Brandon először teljesen kétségbe esett, de miután Carrie elővette a még mindig az anyád vagyok, úgyhogy ne szórakozz velem nézését, belement, hogy aludjunk egy nagyot, aztán reggel visszakapjuk. Konrad biztosította Brandont, hogy másnap mindent elintéz az edzőteremben, úgyhogy nem kell bemennie, aztán Breevel elköszöntek, és ők is hazamentek. Kézen fogtam a férjemet, és bevezettem a hálóba. Nem vett fel pólót, amikor megjöttek a többiek, úgyhogy levetkőztem, lehúztam róla a nadrágot, és bemásztam mellé az ágyba. Magához ölelt, a nyakamhoz bújt, és megpuszilt. Amikor végigsimítottam a fejét és a nyakát, éreztem, ahogy végre megnyugszik. Eldünnyögte, hogy „szeretlek”, és egy perc múlva már aludt is. A ritmusos mély lélegzetvételét hallgatva én is rövidesen álomba merültem.
KIPATTANT A SZEMEM, és zavartan ültem fel, amikor tudatosult bennem, hogy Liam nem sír, egyikünk telefonja sem csörög, és Brandon még javában alszik. Óvatosan kimásztam az ágyból, átosontam Liam szobájába, és frászt kaptam, mert nem volt az ágyában. Mielőtt Brandonért sikítottam volna, eszembe jutott, hogy Carrie elvitte, úgyhogy elindultam vissza az ágyba. Megtorpantam, mivel kopogást hallottam a bejárattól. A szívem már eddig is hevesen vert, de most még szaporábbra fogta. Lábujjhegyen a hálóba mentem, magamra kaptam Brandon egyik ingét, végiglopakodtam a folyosón, és óvatosan kikukkantottam az egyik oldalablakon. -
Úristen, Carter! - Nagyot sóhajtva kinyitottam az ajtót. - Halálra
rémi... - olyan szorosan ölelt meg, hogy a szót is belém fojtotta. -
Hála az égnek, hogy jól vagy!
A vállát veregettem, amíg el nem engedett, aztán fura vigyorral rám nézett. -
Jól vagyok. Mit keresel itt? És hány óra van?
Odakint még nem volt teljesen sötét, de ebből nem tudtam meg túl sokat. -
Mindjárt nyolc - felelte olyan arccal, mintha ezt tudnom kellene.
-
Brandonnal még aludtunk, a kopogásodra keltem.
-
Ő még alszik?
-
Aha. - Erről jutott eszembe... Ott álltam Carter előtt egy sötét
szobában egy szál ingben, alatta se melltartó, se bugyi. Egyetlen szál ing, ami alig ért le a combomig. Valamivel a mellem fölött összefontam a karomat, és lepillantottam, hogy biztosan takar-e az ing, aztán újra kérdőre vontam: - Carter, mit keresel itt? -
Beszélni akartam veled, négyszemközt.
Összeszorított szájjal intettem, hogy jöjjön be. Behívtam a nappaliba, útközben pedig felkapcsoltam néhány lámpát, és leültem vele szemben.
-
Akkor beszéljünk!
-
Jól vagy?
-
Carter, mondtam már, hogy igen.
-
Oké, tudom. De olyan ideges voltál szombat este, aztán meg
hirtelen eltűntél. Abból, hogy elmentél, világosan látszott, hogy Brandonnak nem kellett volna elvállalnia azt a meccset. Ezért is lepődtem meg, amikor Konrad szólt, hogy visszajöttél. -
Nagyon éretlen dolog volt tőlem így lelépni.
-
De megtetted. Éppen ezért kell beszélnünk.
Na ne! -
Nézd - kezdte megint a térdére könyökölve -, tudom, hogy azt
mondtam, leszállók rólad, mert már férjnél vagy, de ha úgy érzed, menekülnél innen, én segítek. Ha félsz Brandontól, csak szóljál, és mindent megteszek, hogy kijuttassalak innen. -
Úristen, Carter, teljesen félreérted a dolgot. Nem akarok elme-
nekülni innen, és eszemben sincs elhagyni Brandont. -
De hát már elhagytad! Az ember nem lép le csak úgy a férjétől,
kivéve, ha nagy a baj. Legszívesebben a fejéhez vágtam volna, hogy ő már csak tudja, de végül visszafogtam magam. -
Nem hagytam el Brandont, csak kellett egy kis idő gondolkodni.
-
Arról, hogy mennyire rossz hozzád? Bántott téged, ez teljesen
nyilvánvaló volt szombat este. És láttad, ahogy falhoz vágta a saját öccsét? Tudom, hogy ezt már megbeszéltük, de ez a srác veszélyes. Egy kibaszott bomba, amelyik bármikor robbanhat! -
Ez nem igaz - suttogtam a fejemet rázva. - Fogalmad sincs, mek-
korát tévedsz, Carter. Nem a legszerencsésebb pillanatokban találkoztál vele, de azt még neked is látnod kellene, hogy mennyire nincs igazad. Annak idején, a bulin például minden joga meglett volna, hogy
megüssön téged, mégsem tette. Megengedte, hogy az edzőtermébe járj, és meghívott hozzánk. Brandon a világ legédesebb, leg- gondoskodóbb és legönzetlenebb férje. Tény, hogy szeret verekedni, és mindenáron megvédi a családját, de pont ezért szeretem. -
De ahogy veled bánik...
Felemelt kézzel jeleztem, hogy hagyja abba. -
Ne folytasd! Emlékszel, amikor mondtam, hogy megcsaltam őt, és
teherbe estem Chase-től, aki a barátja és a lakótársa volt? Amikor megtudta, még csak nem is kiabált velem. Teljesen összetört, de egy rossz szót nem szólt. Aztán, amikor képtelen voltam gondoskodni magamról, ő vigyázott rám, és azok után, amiket vele tettem, még mindig itt van velem. -
Akkor erről van szó. Bűntudatból vagy vele? Úgy érzed, tartozol
neki? -
Dehogyis! - sziszegtem hunyorogva. - Mindennél jobban sze-
retem. Ő a mindenem. Iszonyatosan elveszettnek éreztem magam, amikor szakítottunk. Próbáltam továbblépni, és talán sikerült is volna, ha Chase nem hal meg, de függetlenül attól, hogy Chase- szel boldog voltam vagy sem, borzalmas érzés volt hónapokig úgy élni, hogy Brandon a közelemben volt, mégsem lehetett az enyém. Nem tudnék nélküle élni. -
Jól van. Sajnálom, nem kellett volna ezt mondanom. Ez viszont
nem változtat azon, hogy bánik veled. Ha egy fiú a közeledbe merészkedik, attól kell rettegnie, hogy laposra veri. A szememet forgattam erre a túlzásra. -
Ez nem igaz, ez csak rád és Chase-re vonatkozik. Tudod, milyen
vagyok, a fiúk társaságában jobban érzem magam, de nem úgy, mint valami ribanc. Több száz fiú mellett nőttem fel, természetes volt számomra, hogy itt is a fiúk társaságát keressem. Breet és a családunk
nőtagjait leszámítva nincs is lány barátom. Minden barátom fiú, de ez cseppet sem zavarja Brandont, mert tudja, hogy én így érzem jól magam. Voltak páran, akik flörtölni próbáltak velem, de Brandon csak nevetett rajtuk. A te helyzeted más. Te mindenki előtt bevallottad, hogy miattam utaztad át az országot, és hogy szerelmes vagy belém. De már ez előtt, amikor te még hazudtál, ő már akkor is átlátott rajtad. Chase-szel pedig régóta balhéztak miattam. Amiről nekem fogalmam sem volt. Nemrég tudtam meg, akkor is csak véletlenül. - Nagy levegőt vettem, hátradőltem a párnák közé, és egy takarót terítettem magamra. Szóval, ő csak próbálta távol tartani tőlem a másik két fiút, aki szeretett. Ezt melyik pasi nem tenné meg a barátnőjéért? -
De ő birtokolni akar téged, ami még bajt hozhat a fejedre.
Prüszkölő hangot hallattam, és rávigyorogtam. -
Birtokolni? Nem hinném. Tudta, hogy nem viszonzom a sze-
relmedet, ezért próbált téged távol tartani tőlem, amit egyébként nagyra értékeltem. Ha szerinted ezzel birtokolni akart, akkor legyen igazad. A buli estéjén viszont minden joga meglett volna legalább egy nagyot behúzni neked, de ő csak távol tartott tőlem. És tudod mit? Azt is tudta, hogy szerelmes vagyok Chase-be. És anélkül, hogy bármit tett volna Chase-szel, csendben félreállt, hogy együtt lehessünk. Azt hiszem, ő mindent akar, csak nem birtokolni. -
Ez komoly?
Bólintottam, és a döbbent arckifejezését látva elmosolyodtam. Pár perc töprengés után végül megszólalt: -
Basszus, Piroska, muszáj volt egy szenthez hozzámenned?
- Szenthez? Nem arról volt szó, hogy ő egy birtoklási vágyás időzített bomba? -
Azzal csak meggyőzni próbáltalak. - Rám kacsintott, és felnevetett.
-
Jaj, Carter, mit csináljak veled?
-
Szeress?
-
Oh... nem. - A viccesen megbántott ábrázatát látva elnevettem
magam. - De ügyes próbálkozás volt. - Erre aztán mindketten nagyot nevettünk. - Hidd el, ő tényleg fantasztikus ember - tettem hozzá halkan, amikor abbahagytuk a nevetést. -
Tudom. - A szája szomorú mosolyra görbült. - Bár a helyében
lehetnék! Egész életemben bánni fogom, hogy nem én vagyok ő. De tudom, hogy jól bánik veled és a gyereketekkel. -
Gyerekeinkkel.
-
Mi van? Már megint terhes vagy? - Fájdalmas szemekkel nézett
rám, aztán elmosolyodott. - Ez nem igaz. Azt hiszem, itt már tényleg semmi keresnivalóm. Tudtam, hogy viccelt, de én továbbra is komolyan beszéltem. -
Keress magadnak valakit, aki jó hozzád. Biztos vagyok benne,
hogy vár rád valahol egy ilyen lány. -
De én csak rád gondolok. Az elmúlt három évben nekem csak te
voltál. -
Ezt hagyd abba! El kell fogadnod, hogy köztünk soha semmi nem
lesz, és el kell kezdened élni az életed. De nem olyat, amiben csak arra vársz, hogy egyszer elválok Brandontól, mert arra hiába vársz. Mozdulj ki, ismerkedj, és találd meg a te csajodat! Szeretlek, Carter, de nem úgy, ahogy te akarod. Keress valakit, akit szerethetsz, és aki úgy szeret, ahogy én szeretem Brandont. -
Talán majd egyszer - felelte kételkedve.
-
Remélem, úgy lesz. - Nagyot ásítva felkeltem a kanapéról, és
magamra tekertem a takarót. - Most pedig kifelé a házamból! Ha nem hagyod végre, hogy visszafeküdjek a férjem mellé, seggbe rúglak. -
No de kérlek! Nem úgy van, hogy a pocakmacáknak tilos másokat
seggbe rúgni?
-
Jó, akkor megkérem Brandont.
-
Oké, oké, megyek már! - Magához ölelt, és egy kicsit talán túl
sokáig tartott a karjaiban. - Tényleg örülök, hogy boldog vagy, Piroska. Hiszed vagy sem, nekem ez a legfontosabb. -
Azt szeretném, hogy te is az legyél.
-
Talán majd egyszer. - Megpuszilta a homlokom, elengedett és az
ajtóhoz ment. - Remélem, azért hamarosan találkozunk. -
Szombaton kettőkor tartjuk Liam szülinapi buliját!
-
Szülinapi buli? Jól hangzik! - válaszolta nevetve.
-
Kate is itt lesz.
-
Tényleg? - A szeme felcsillant, és olyan mosoly jelent meg az
arcán, amilyet ezerszer láttam Chase-en és Brandonon. - Nekem, izé... megvan a száma. Zavarna titeket, ha felhívnám? -
Ha zavarna, akkor szerinted meghívnálak a családi ünneplésre?
Egy pillanatra elmerengett, aztán fájdalmas szemekkel újra rám nézett. -
Piroska...
-
Ne, Carter! Ha nem jön be Kate, nem baj, ne érezd, hogy kötelező
eljönnöd szombaton. De mindenképpen tovább kell lépned. -
Tudom. És bejön. Jól elvoltam vele, vicces és nagyon csinos lány,
csak... mindegy. Itt leszek szombaton. - Egy utolsó sóvárgó pillantást vetett rám, aztán intett egyet, és kinyitotta az ajtót. - Jó éjt, Piroska! -
Szia!
Fáradtan sóhajtva becsuktam az ajtót, és elindultam lekapcsolni a villanyokat. A folyosó felé fordulva megláttam Brandont, aki egy szál bokszeralsóban állt a falnak dőlve. Atyavilág, milyen szexi férjem van! -
Újfent el kell ismerni, hogy van vér a pucájában. Idejön, és a saját
házamban mond el mindennek. - Nagy mosollyal az arcán ölelt magához. -
Nevetséges! Ne haragudj, ha hangosak voltunk! Lejöttem meg-
nézni, ki kopogott, aztán úgy voltam vele, hogy nem ébresztelek fel. -
Nem te ébresztettél fel, hanem a hasam. Azóta nem ettem, hogy
elmentél. -
Brandon!
-
Nem tudtam, Harper, képtelen voltam bármit is csinálni. Csak
azon járt az eszem, hogy meg akarlak találni, és gyűlöltem magam, amiért eltaszítottalak. -
Elhamarkodottan döntöttem - suttogtam a mellkasához. - Nem
kellett volna lelépnem, éretlen és utálatos húzás volt, de úgy voltam vele, hogy ha te képes vagy olyan helyzetbe sodorni magad, amiben elveszíthetünk, akkor én meg megmutatom, milyen, amikor nem vagyunk ott. A lélegzete is elállt, és még szorosabban ölelt magához. -
Sajnálom, drága! - folytattam. - Az is benne volt, persze, hogy így
gondolkodhatsz, hogy velünk akarsz lenni, vagy inkább nélkülünk. Amikor úgy döntöttél, hogy elmész verekedni, olyan volt, mintha azt az életet választanád. Aztán az egész csak még rosszabb lett azzal, hogy vissza akartam adni neked a fájdalmat, ahelyett, hogy megbeszéltük volna. -
Ne kérj bocsánatot! Ne hagyj el soha többet, de ne kérj
bocsánatot! -
Én...
-
Nem. - Száját a számnak nyomta, és úgy folytatta: - Nincs több
bocsánatkérés. Morogtam egyet, de aztán lábujjhegyre állva még jobban hozzábújtam. Akkor viszont nagyot kordult a gyomra. -
Oké, együnk! Mit kérsz?
-
Hát... - Kezeit a feje fölé emelve nyújtózkodott, én pedig ámulva
legeltettem a szemeim az izmos testén. - Téged, ha így nézel rám.
Vigyorogva megpusziltam a mellkasa alját, de gyorsan el is húzódtam, amíg még el tudtam. Először enned kell valamit. Mit szólsz egy kis kínaihoz?
-
Válaszul ismét nagyot korgott a gyomra. Kimentünk a konyhába, és megkerestük az étlapot. Morcosán néztem Brandonra, amikor megint feltett a pultra, de aztán megrendeltem a kaját, és visszaadtam neki a telefont. Harminc perc múlva hozzák.
-
Fél óra? - Egy pillanatra eltöprengett, aztán vágyakozva nézett rám, és magához húzott úgy, hogy a fenekem már alig érte a pultot. Egyre szaporábban vettem a levegőt, ahogy nekem nyomta magát, és a rajtam lévő inget lentebb tolva végigcsókolta a nyakamat, aztán a vállamat. A lábujjamat beleakasztottam az alsójába, és lerántottam róla, ő pedig válaszul olyat nyögött, amitől azonnal elöntött a forróság. - Az pont elég lesz.
- SIKERÜLT? - kérdeztem Aubrey-t, amikor Liam beletörölte az arcát a tortájába. -
Bizony! -
Aztán ismét
az arcához
emelte a méregdrága
fényképezőgépét, és kissé hátradőlve újabb képeket készített Liamről. Aubrey tényleg nagyszerűen értett a fényképezéshez. Tegnap Brandon, Liam és én meglátogattuk az anyukáját, Aubrey pedig átjött utána vacsorára. Megmutogatta a fényképeit, amikből párat átküldtem Breenek is, aki erre azonnal felhívott, és könyörgött, hogy Aubrey legyen az esküvőjén a fotós. Ez volt az első alkalom, hogy pénzt ajánlottak azért, hogy azt csinálja, amit imád, és ahogy azt kell, el is pirult az ajánlattól rendesen, és zavartan mosolygott. Amikor egy percre kettesben maradtunk, megkérdeztem, hogy hajlandó lenne-e majd kismamafotókat készíteni rólam, ha már nagyobb lesz a hasam. Elmondhatatlanul boldog volt, hogy megkértem. Annyira aranyos lány, remélem, megmaradnak egymásnak Jeremyvel, mert tökéletesen összeillenek. Brandon magához ölelt, és lopva megsimította a hasamat. Még csak tizenkét hetes voltam, de már látszott, hogy itt többről van szó, mint hogy jól belaktam. Legyünk őszinték, erősen gömbölyödött a pocakom. Tegnap voltunk dr. Lowdrynál, aki azt mondta, hogy a második terhességnél ez teljesen normális, valami a testemben már tudja, mi fog történni, így gyorsabban reagál. Ezen azért kicsit kiakadtam, mert ezek
szerint, ha Liammel olyan hatalmas lettem, akkor most még nagyobb leszek, mire szülök, hiszen már kerekedik a hasam. A lényeg, hogy egy ideje újra laza ruhákat hordtam, hiszen a szülők még mindig nem tudtak a dologról. Hétfőn elmondhattuk volna, de Brandon meccse és az én eltűnésem után annyira feldúlt volt mindenki, hogy úgy döntöttünk, várunk máig, Liam születésnapjáig. -
Kislány - suttogta halkan a fülembe, amikor újra megsimította a
hasam. Megfordulva adtam egy puszit az arcára, és suttogva válaszoltam: -
Fiú.
Liam sikítozni és gagyarászni kezdett, majd újra tortát tömött a szájába, és egy kicsit szétkent a haján is. Mindenki jót nevetett rajta, Brandon pedig megpuszilta a nyakam, aztán kivette Liamet a székéből, és elindultunk vele a mosdóhoz, mert addigra az egész gyerek tiszta torta volt. Levettem róla a ruhácskáját, és lemostam a nagyobb darabokat, hogy ne a mosógépet dugítsák el, aztán segítettem Brandonnak megtörölni a gyereket. Két perc után feladtuk, Brandon inkább megfürdette, aztán tiszta ruhát adott rá. Mosolyogva figyeltem a fiúkat, amikor visszajöttek. Brandon hatalmas vigyorral, aprókat lépve követte Liamet, aki négykézláb száguldott felém. -
Hogy van a kis szülinapos? - kérdeztem grimaszolva, ő pedig
nagyot nevetve megvillantotta azt a kevéske fogacskáját. -
Az biztos, hogy egy darabig nem fog aludni - morogta Brandon, de
a gödröcskés mosolyából és a csillogó szeméből tudtam, hogy cseppet sem bánja. Liam megfordult, és minden erejével oldalra dőlve nyújtózkodott valaki felé, én pedig a szememet forgatva odaadtam Carternek. Liam imádta Cartert. Mióta megjött, csak vele akart lenni. Az elején kételkedtem abban, hogy Carter esélyt ad Kate-nek, de minden kétségem elszállt,
amikor láttam, hogy nézik egymást. Amikor Carter tartotta a kezében Liamet, Kate teljesen odavolt, aztán egy órával később Carter bámulta szájtátva, ahogy Kate puszilgatta Liamet, aki erre nagyokat kacagott. Tíz perc sem telt bele, és Carter megkérdezte, hogy este elviheti-e randira Kate-et. Az ajándékbontás a nap legcukibb, egyben leghosszabb eseménye volt. Liam minden ajándékot legalább három percig bontogatott. Persze azonnal el kellett szedni tőle a csomagolópapírt, nehogy megegye, aztán jöhetett a következő ajándék. Teljesen kimerültem, mire mindent kibontottunk, de nagyon boldog voltam. Miután a távolabbi rokonok elmentek haza, egyre izgatottabb lettem. Már a zsúr közben is pakolásztunk és takarítottunk, úgyhogy mire Carter és Kate elment, már csak a pihenés maradt hátra szűk családi körben. -
Mit mondott? - kérdeztem Brandont, miközben figyeltük, ahogy
Liam egy nagy dömperrel játszik. -
Megkérdezte, hogy zavar-e, ha randira hívja az unokahúgomat.
-
Megkérdezte tőled?
A szemem is elkerekedett. -
Jó, mi? Mondtam neki, hogy nem kell tőlem engedélyt kérnie, Kate
elég nagy már ahhoz, hogy el tudja dönteni. Erre azt mondja: „Tudom, de azt is tudom, hogy nem vagyok a kedvenced. Nem akarom még jobban kihúzni nálad a gyufát.” -
Azért ez figyelmes volt a részéről. És erre te?
Brandon vállat vont, és nevetett, amikor Liam nem értette, miért megy el tőle az autó. -
Azt mondtam, hogy ha jól bánik vele, részemről oké.
Nem semmi. Brandon tényleg túl kedves és megbocsátó az emberekkel. -
Talán azt is hozzátettem, hogy ha ez segít elterelni a gondolatait
rólad... - bökte ki végül. Átkaroltam a derekát, és a mellkasához bújva mosolyogtam. -
Ez már sokkal inkább rád vall, de pont ezért szeretlek. Tiszta kosz
és ragacs vagyok, megyek átöltözni. -
Szűk felsőt vegyél!
-
Így akarod jelezni nekik? Vegyék észre maguk?
Elmosolyodott, és körülnézett, hogy hallja-e valaki. -
Csak viselkedj természetesen, és megnézzük, meddig tart, mire
észreveszik. Szerintem vicces lesz. Ön mit gondol erről, Mrs. Taylor? -
Egyetértek, Mr. Taylor. Mindjárt jövök.
Magamra kaptam egy világoskék feszülős atlétát és egy farmert, visszamentem a nappaliba, és próbáltam letörölni a vigyort az arcomról. -
Lélegzetelállító vagy, Harper! - Brandon újra magához ölelt, és
lágyan megpuszilta a nyakam. - Tudom, hogy a végén elbízod magad, de iszonyú jól nézel ki terhesen. Mindkét kezemmel megfogtam az arcát, magamhoz húztam és lábujjhegyre álltam. -
Köszönöm! - Adtam neki két apró csókot, aztán újra a szemébe
néztem. - Szeretlek. -
Én is téged.
A következő csók minden volt, csak nem apró. -
Na, jól van, menjetek szobára - szólt közbe apa az egyik
kanapéról. Teljesen elpirultam, és szégyenlősen néztem Brandon mögül a többiekre. Liam közben odamászott hozzánk, és felkapaszkodott a lábamon. Egyik kezével a nadrágomat fogta, a másikkal pedig elszántan felfelé nyújtózkodott. Felemeltem, és a csípőmre vettem, aztán elindultam az egyik székhez. Anya, apa és Carrie éppen az előző helyzeten viccelődtek, úgyhogy észre sem vették, amikor elsétáltam mellettük.
Morcosan leültem, de tudtam, hogy valakinek pillanatokon belül szemet szúr. Tévedtem. A következő másfél órában sem tűnt fel senkinek. Brandon direkt elvette tőlem Liamet, hogy ne takarja el a hasam, én pedig időről időre felálltam, hogy italt hozzak, vagy a meglévőket újratöltsem, és folyton a mosdóba jártam. Egészen addig semmit nem vettek észre, amíg Bree meg nem dicsérte a felsőm színét. Akkor aztán Carrie-nek a szava is elállt, anya pedig ujjongva felpattant. -
Úristen, te terhes vagy? Mondd, hogy terhes vagy! - rohant hoz-
zám anya, és megsimogatta a kerekedő pocakomat. -
Ezek után merjem azt mondani, hogy nem? - feleltem nevetve.
Mindenki összevissza ölelgetett és puszilgatott, egyedül apa volt visszafogott, tőle csak egy finom ölelést és egy puszit kaptam. Brandon pedig egy nagy férfias ölelést. -
De milyen nagy már! - Carrie a boldogságtól könnyes szemmel
megpuszilta a fiát, aztán újra a hasam felé fordult. - És hányadik hétben jársz? -
A tizenkettedikben, de komolyan mondom, csütörtökig semmi nem
látszott, aztán egyik napról a másikra megjelent ez a dudor. -
Tizenkettedik! Nahát, gratulálok! Jeremy Allén Taylor, vonszold
már ide magad, és tessék gratulálni nekik! -
Anya - válaszolt Jeremy nevetve, és magához ölelte Aubrey-t -,
nyugi! Kicsit le vagytok maradva. Erre persze mindenki csúnyán nézett rám, Brandon pedig kapott egyet a tarkójára, de nem sokkal később leültünk mind, és már azon ment a vita, hogy fiú lesz vagy lány. Brandon az ölembe adta Liamet, és kiment a szobából, mert valaki hívta telefonon. Öt perccel később ideges képet vágva jött vissza. Aggódtam, hogy mi történhetett, de úgy voltam vele,
hogy majd elmondja, ha akarja. A helyzeten nem javított, hogy percenként a telefonját nézte, úgyhogy hamar elfogyott a türelmem. Magamhoz öleltem Liamet, és Brandonhoz bújtam, aztán megvártam, amíg a szemembe nézett. -
Madárijesztő volt?
-
Tessék?
-
Ő hívott?
Kedvesen rám nézett, és megpuszilta a homlokomat. -
Nem. Vasárnap megmondtam neki, hogy törölje ki a számom, és
hogy nem verekszem soha többet. -
Tényleg?
Szélesen elmosolyodtam. -
Persze. Tudom, hogy nagy butaságot csináltam, de többet nem
teszek ilyet. Csak felesleges kísértés lenne, ha hívogatna. Hatalmas megkönnyebbültséggel mély levegőt vettem, és hálát adtam Istennek, hogy olyan férfit adott mellém, mint Brandon. -
De akkor ki hívott? Olyan feszültnek látszol.
Kinyitotta a száját, aztán becsukta, és próbált mosolyt erőltetni az arcára. -
Nem baj, ha csak később beszéljük meg?
Lehet, hogy túl hamar kezdtem hálálkodni? -
Most aggódnom kellene?
Brandon újra a telefonjára nézett, aztán ismét a szemembe. -
Nem. Nem hiszem.
A gyomrom is görcsbe rándult. -
Kicsim, ezzel most nem nyugtattál meg - sziszegtem összeszo-
rított foggal. -
Ne haragudj! Ne izgulj, minden rendben lesz!
Felém hajolt, hogy megcsókoljon, de csengettek, és én megtorpantam.
Hatalmasat sóhajtott, motyogott valamit, aztán egyik kezét a vállamra tette, és azt mondta, kinyitja az ajtót. -
Vártok még valakit, kicsikém?
-
Nem, apa... nem várunk.
A bejárat felé fordultam, de amikor Brandon kiment, behúzta maga mögött az ajtót, így a résen keresztül csak a hátát láttam. Felálltam, megigazítottam Liamet a csípőmön, és épp újra az ajtó felé fordultam, amikor Brandon visszajött a házba, mögötte pedig egy jó kiállású, őszes hajú, idősödő férfi bukkant fel szigorú és elgyötört arccal. Felkiáltottam, és a számhoz kaptam. Brandon aggódva nézett rám, aztán a széket megkerülve mellém lépett, és megfogta a kezem. -
Harper?
Mit keres itt? Honnan tudta egyáltalán, hol vagyok? A vigyázzban álló, jobb kezében kopottas zöldesbarna katonai táskát szorongató férfi szótlanul bámult rám. Nekem sem jött ki hang a torkomon. Félig-meddig érzékeltem, ahogy Brandon elveszi tőlem Liamet, és átadja valakinek mögöttünk, aztán magához ölel. -
Kicsim, kérlek, mondj valamit! - Amikor látta, hogy képtelen
vagyok megszólalni, hozzám hajolt, és a fülembe súgott: - Ha nem akarod, hogy itt legyen, mondd meg! Felfogtam, hogy Brandon tudott erről az egészről. Ez volt az a telefonhívás, ezért volt ideges. Miért nem mondta el? Végiggondoltam, hogy nézek ki, van-e rajtam valami kifogásolni való. Alig sminkeltem ki magam, de neki még ez is hatalmas változás lehetett. Szerencsére kivettem a monroe piercingemet, mert Liam folyton vagy ki akarta szedni, vagy lefejelte. Nem túl kihívó a felsőm? Mire gondolhat, és miért nem szól semmit? -
Brandon - apa megköszörülte a torkát, és a másik oldalamhoz
lépett -, ki ez az ember? -
Ő... ő a... - Egy pillanatra megálltam, hogy összeszedjem magam.
Nem akartam sírni. Nem volt egyszerű, mert a hormonjaim máris elszabadultak a terhesség miatt. - O a Parancsnok. Az apám. Három teljes másodpercig néma csend volt a szobában. -
És megkérdezhetem, miért gondolja, hogy szívesen látjuk ebben a
házban? - szólalt meg anya. Az állam is leesett, apa pedig hallhatóan nagy levegőt vett. Az ember nem beszél így a Parancsnokkal. -
Kérem, bocsásson meg a feleségemnek - kezdte apa, és egy haj-
szálnyival még közelebb lépett hozzám. - A nevem Robert Grayson, ő a feleségem, Claire - Breere mutatva folytatta -, a lányom, Breanna és a vőlegénye, Konrad. A Parancsnok bólintott, és megköszörülte a torkát. -
Maguk hívogattak, és küldték az e-maileket - állapította meg. -
Nagyra értékelem, amit Harperért tettek. Brandon elvette a Parancsnok zsákját, és lerakta a folyosón. -
Foglaljon helyet! Hozhatok valamit enni vagy inni?
-
Nem, köszönöm, jól vagyok így. - Kinyújtotta a kezét, és tett egy
lépést felém. - Harper, jól nézel ki. Tettem egy lépést hátra, és a férjemre néztem. -
Te tudtál erről?
Feszülten figyelt, a szeme tele volt aggodalommal. Mielőtt válaszolhatott volna, a Parancsnok megtette helyette. -
Az elmúlt egy évben minden hónapban legalább egyszer írt. Az
utolsó levélhez egy repülőjegyet is csatolt. Nem bírtam visszatartani magam, kitört belőlem minden haragom, folytattam, amit anya elkezdett. Még az „uram”-ozást is elfelejtettem. -
Szóval, ez az egyetlen ok, amiért hajlandó voltál meglátogatni?
Vagy hozzám szólni? Csak azért vagy itt, mert a férjem vett neked egy repülőjegyet? És miből gondolod, hogy látni akarlak? Kitagadtál! - A hangom remegett, de egyre hangosabban beszéltem. - Kizártál az életedből, nem voltál kíváncsi rám vagy Liamre. - Tett egy lépést felém, én pedig ismét elhátráltam. - Soha nem voltál rám kíváncsi! -
Ez nem igaz - felelte remegő hangon, amitől földbe gyökerezett a
lábam. Ezt most álmodom? Befagyott a pokol? Az általam ismert Parancsnokon soha semmilyen érzelem nem látszott. Az előttem álló férfi szomorúnak látszott, és remegett az álla. -
Tudod, az elmúlt két évben több szeretetet kaptam ezektől az
emberektől - csattantam fel a mögöttem ülőkre mutatva -, mint tőled valaha? -
Anya - szólt Brandon halkan, és a szemével kifelé intett.
-
Oh. Igaz is, mi odakint leszünk - szólalt meg Carrie, mire mindenki
felkelt. Amikor megfordultam, Bree felé nyújtottam a kezem, mert nála volt Liam. -
Bree, légyszi!
Szükségem volt a fiamra, érezni akartam a megnyugvást, ami mindig elfogott, ha a kezemben tartottam. Bree örömmel ideadta Liamet, aztán utolsóként távozott a szobából. -
Kicsim, kimenjek én is?
Megragadtam Brandon kezét, és jó erősen megszorítottam. -
Itt ne merj hagyni! - A szemébe néztem, és a fejemet ráztam. -
Nem hiszem el, hogy ezt tetted, és még csak nem is szóltál! -
Harper, én... tudom, hogy mélyen legbelül a történtek ellenére is
azt kívánod, bár más lenne a viszonyotok. Szörnyen magad alatt voltál, amikor tavaly nyáron nem adott életjelet magáról, meg kellett próbálnom
kapcsolatba lépni vele. Nekem sem válaszolt soha, de egy hónapja repülőjegyet küldtem neki az utolsó levéllel. Másfél hete felhívott, beszélgettünk egy kicsit, és végül úgy döntött, eljön. -
Egyik kezével megsimította az arcomat, a másikkal átölelt engem
és Liamet. - Tudom, mennyire nehéz most, és tudom, hogy Robert nagyszerű apa, de a Parancsnokra is szükséged van! Kérlek, értsd meg, miért nem adhattam fel. Ó, Brandon! Persze, hogy értettem, csak jó lett volna, ha előre figyelmeztet. Néhány másodpercre a szájához nyomtam a számat, és halvány mosoly jelent meg az arcomon. -
Köszönöm! Igazad van, és nagyon köszönöm! - Szinte hallani
lehetett, mekkora kő esik le Brandon szívéről, ami a szobában lévő feszültséget is oldotta. A Parancsnokhoz fordultam, és intettem felé. -
Ülj le, Parancsnok, szívesen látunk! Beszélhetünk.
Valahogy úgy mosolygott rám, ahogy az előbb én Brandonra, aztán leült a hozzá legközelebb eső székre, mi pedig a szemben lévő kanapéra. Liamet szorosan magamhoz öleltem, mert még mindig nem tudtam, miért toppant be egyszer csak a Parancsnok. -
Hasonlít rád - jegyezte meg néhány perc kínos hallgatás után.
Le sem vette a szemét Liamről, és... csak nem mosolygott? Megköszörültem a torkomat, és ösztönösen magamhoz húztam a fiamat. Sosem láttam magamról gyerekkori képeket, az viszont biztos, hogy az apjára nem hasonlított. A szemein kívül a világon semmi nem emlékeztetett Chase-re, de még az sem volt ugyanolyan, mert Chase szeme sötétebb kék volt, Liamé pedig olyan világoskék, hogy teljesen elvarázsolt mindenkit, akire csak ránézett. Olyan a szeme, mint a szibériai huskyknak. -
Kicsit megkésve, de gratulálok az esküvőhöz, és hozzá... Liam a
neve, ugye?
Bólintottam. -
Liam Chase Taylor.
-
Igen, Brandon megírta, miért ez lett a neve. Nagyon szép dolog
így tisztelegni két elveszett élet előtt. -
És mit írt még Brandon? - kérdeztem összeszorított foggal.
Ezt az embert eddig az sem érdekelte, mi van velem, mi köze hozzá, hogy miért lett Liam Chase a fiam neve? -
Kicsim - szólalt meg Brandon nyugodt hangon.
-
Hagyjál! Tudni akarom, miről írtál még neki. - Újra a Parancsnokra
néztem, és folytattam: - És tudni akarom, mit keresel itt! Évek óta ez a leghosszabb beszélgetésünk, az elmúlt másfél évben azt sem tudtam, mi van veled, erre most beállítasz az otthonunkba! -
Mindenről tud. - Brandon magához ölelt. - Chase-ről, a vere-
kedéseimről, Liam születéséről, az esküvőről, az edzőteremről... az elmúlt hónapban történteken kívül mindent tud. -
Akkor engedd meg, hogy beavassalak a kimaradt részletekbe! -
Forrtam a dühtől, képtelen voltam uralkodni magamon. - Brandonnal megint gyerekünk lesz, Brandon megint verekedett, én pedig lelépem egy napra. A Parancsnok tekintete azonnal a hasamra szegeződött, Brandon pedig olyan képet vágott, mint aki bánja, hogy ezekről még nem mesélt. Mintha kellett volna. -
Majdnem elfelejtettem - kezdtem újra -, Jason Carter visszatért az
életünkbe, és elmesélte, hogyan segítettél neki idejönni, hogy velem lehessen. Koszi szépen, jó tudni, hogy ti ketten milyen jól elterveztétek az életemet a hátam mögött! A Parancsnok a fejét rázta, és kissé hunyorogva rám nézett. -
Ez soha nem állt szándékomban. A Carter őrmesterrel folytatott
beszélgetések alapján úgy tűnt, te is viszonzod az érzéseit, én csak
segíteni akartam. -
Segíteni? Milyen kedves tőled!
Én a leszerelése után tudtam meg, hogy Carter már őrmester volt. Ezek vajon máig tartják a kapcsolatot? -
Harper - suttogta Brandon a fülemhez hajolva -, kicsim, próbálj
megnyugodni! Beszélni akar veled. -
Akkor beszélj! - utasítottam.
Brandon nagyot sóhajtott, és megsimította arcát, egy pillanatra ott felejtve a kezét. A Parancsnok a székében előredőlve figyelt, és csendben várt, amíg a dühöm csillapodni nem kezdett. -
Tudom, hogy nem voltam egy mintaapa, és tudom, hogy sok
mindent máshogy kellett volna kezelnem, mióta elköltöztél. - Egy pillanatra megállt, és megköszörülte a torkát. - De mindig is akartalak, Harper, te voltál az egyetlen dolog, ami tartotta bennem a lelket, miután Janet meg... amikor meghalt. A könnybe lábadt szemei láttán minden maradék dühöm elszállt. Szívszaggató volt látni, ahogy az általam (érzelmileg) legerősebbnek ismert ember a szemem láttára összeomlott. -
Ha te nem lettél volna, nem tudom, mit teszek, de közben meg
fogalmam sem volt, mit kezdjek egy gyerekkel, főleg nem egy lánnyal. Anyád családja ellenezte a kapcsolatunkat, én pedig elszöktem otthonról, hogy beléphessek a seregbe. Tudom, hogy nem volt tökéletes életed, de én megtettem minden tőlem telhetőt. Csak miattad keltem fel minden reggel. Tudom, kevés időt töltöttem veled, de annyira emlékeztetsz anyádra, hogy szörnyű érzés volt veled lenni. Tudom, hogy ez nem mentség. Nincs mentség arra, amit tettem. Nem a te hibád, hogy hasonlítasz rá, és inkább szeretnem kellett volna téged, nem pedig eltaszítani. -
Pokoli érzés volt, amikor eljöttél az egyetemre, és az egészet csak
még nehezebbé tette, amikor hallottam a hangod a telefonban. Egyre többet dolgoztam, egyre tovább maradtam a bázison, és már csak emailben kommunikáltam veled. Azt hittem, ha még jobban eltávolodunk, könnyebben viselem majd, hogy elmentél. Teljesen meg voltam döbbenve, el sem hittem, hogy ilyeneket mond nekem. Amíg ide nem költöztem, nem ismertem más életet, így csak azután
kezdtem
gyűlölni
a
gyerekkoromat,
hogy
megismertem
Graysonékat. Utáltam a Parancsnokot, amiért ilyen hideg volt velem, és bár mindig is tudtam, hogy ez anyám miatt volt, a mai napig fogalmam sem volt arról, hogy a halála ennyire megviselte őt. A szavait hallva viszont már nem tudtam utálni. A kezeim ösztönösen mozdultak volna, és életemben először magamhoz akartam ölelni a Parancsnokot, de ennyi mindent korábban egy hónap alatt sem mondott, és féltem, ha megmozdulok vagy megszólalok, akkor elszáll a pillanat. -
Soha nem fogom megbocsátani magamnak, amit az e-mailedre
válaszoltam, amelyikben leírtad, hogy terhes vagy - suttogta könnybe lábadt szemeit rám szegezve. - Janet szülei pontosan ugyanezt mondták, amikor kiderült, hogy terhes lett veled. Nem tudták elviselni, hogy egy katonával van, és gyűlöltek engem, annak ellenére, hogy sosem találkoztunk és sosem beszéltünk. Nem voltunk együtt túl régen, de tudtam, hogy el akarom venni, és ebben csak a szülei akadályoztak meg. Amikor kitagadták, mert nem volt hajlandó elvetetni téged, a következő hétvégén már el is vettem. Az volt életem legszebb napja. Olyan fiatalok voltunk, ő alig tizennyolc, én pedig tizenkilenc, de eszméletlen boldogok voltunk, én pedig alig vártam, hogy a világra jöjj. Halálra rémültem, amikor azt az e-mailt olvastam, és bolond módon azt hittem, csak akkor óvhatlak meg, ha nem engedem, hogy arra az útra lépj, amelyre mi annak idején. Amint elküldtem a választ, azt kívántam, bár meghalnék. El sem hittem, hogy ezt tettem. Tudtam, hogy te sosem
lennél velem ilyen szívtelen, és hogy talán sosem bocsátasz meg. Claire Grayson felhívott aznap, és nem igazán fogta vissza magát. Nagyon örültem, hogy olyan családba kerültél, ahol annyi szeretetet kapsz, amennyit tőlem sosem. Úgy gondoltam, neked is az lesz a legjobb, ha sosem bocsátasz meg, így inkább nem válaszoltam többet, még akkor sem, amikor Liam megszületett, vagy amikor férjhez mentél. Úgy éreztem, a legjobb, amit tehetek, hogy távol tartom magam tőled és az új családodtól. Brandon levelei sokat segítettek ebben, mert annyi mindent megtudtam rólad, amennyit sosem tudtam volna meg, a szokásos beszélgetéseinkből sem. Amikor viszont azt írta, hogy ez az utolsó levele, pánikba estem. Én csak segíteni akartalak, de tudom, hogy egész életemben bántottalak. Ám ettől még nagyon szeretlek, Harper, és mindig is nagyon szerettelek. Teljesen elhűltem. Életében először mondott ilyet nekem. -
Büszke vagyok a nőre, akivé váltál. Az élet rengeteg akadályt
gördített eléd, de te úgy kezelted azokat, ahogy kevesen lettek volna képesek. Nagyon örülök, hogy a te életedet nem tudták tönkretenni olyan dolgok, amik az enyémet. Csodálatos családod van, és el sem tudnék képzelni Brandonnál jobb férjet. Látszik rajta, mennyire szeret téged és Liamet. Ha ő nem lenne, én sem lehetnék most itt. Brandonhoz fordult. - Köszönöm, fiam, mindent köszönök! Brandon bólintott, és tovább simogatta a karomat. Az ölébe raktam Liamet, reszketve felálltam, és a Parancsnokhoz léptem. O is felállt, és egy pillanatra minden izma megfeszült, amikor átkaroltam a derekát, de rövidesen félszegen viszonozta az ölelésem. -
Én is szeretlek - mondtam összeszorult torokkal.
-
Oh, Harper - az ő hangja is tele volt érzelemmel -, meg tudsz
nekem valaha bocsátani? Inkább szipogásnak hangzó nevetés hagyta el a számat, és hát-
raléptem. -
Ebben a családban mindenki hisz a második esélyben, úgyhogy
kérned sem kell. Némi habozás után újra átkarolt, és szorosan magához ölelt. -
Úgy hiányoztál! Semmi nem volt olyan, miután elmentél.
Nem tudtam, mit feleljek. Ez a beszélgetés annyira más volt, mint amit valaha átéltem vele, és teljesen más fényben láttam az elmúlt húsz évet, de főleg az utolsó kettőt. Továbbra is a hátam közepére kívántam a régi életemet vele, de azt tudtam, hogy ha ez az ember, aki most elmesélte, mit miért tett, távozna az életemből, nagyon hiányozna. Percekig öleltük egymást, mire végül szétváltunk. -
Szeretnél... szeretnél találkozni az unokáddal?
A Parancsnok szeme ismét könnybe lábadt, amikor Brandon odahozta Liamet. - Nézd csak, kisember, ő a nagypapád! - szólt Brandon, miközben próbálta magához szorítani a ficánkoló Liamet. - Mondod neki, hogy „szia”? -
Tia tia! - kiáltotta Liam hatalmas vigyorral.
Mindegy volt, kihez beszélt, hogy jött vagy ment éppen az illető, a köszönés mindig tia tia volt. A Parancsnok nem válaszolt, de a szája szép lassan mosolyra görbült. Liam rám nézett, és megütögette a Parancsnok mellkasát. -
Nagypapa - ismételtem bólogatva.
Liam a Parancsnokra nézett, újra megütögette a mellkasát, és megszólalt: -
Tia tia tata!
-
Most azt várja, hogy te is köszönj neki - magyaráztam.
-
Oh! - kapott észbe a Parancsnok. - Szia, Liam! Örülök, hogy végre
találkozunk!
Oda akar menni - szólalt meg Brandon zavartan. - Szabad? - Persze, uh... - A Parancsnok bekészítette a kezeit, mint aki ringatni akarja, amin nagyot nevettem. -
Parancsnok, ő már nem csecsemő. Tartsd így - mutattam anélkül,
hogy elvettem volna Liamet Brandontól. Ezután Brandon óvatosan odaadta neki Liamet. A Parancsnok szélesen elmosolyodott, amikor Liam elkezdett gagyarászni, olyan arcot vágva, mintha valami rendkívül fontos témáról osztaná meg vele a rendkívül megalapozott nézeteit. Szívmelengető látvány volt, ahogy a Parancsnok a kezében tartotta az unokáját. Almomban sem gondoltam volna, hogy valaha láthatom ezt, hogy egyszer majd találkozik a fiam és a rideg, távolságtartó apám, azt pedig végképp nem sejtettem, hogy a Parancsnok ilyen is tud lenni. Eddig azt sem tudtam, hogy képes mosolyogni, ölelni vagy sírni, most pedig ezt mind láttam tőle. Húsz percen belül. Csak ámultam, de nagyon boldog voltam. Mivel tudtam, hogy a legjobban anya akadt ki azon, amit Brandon a hátunk mögött művelt, magára hagytam a három fiút, kimentem az udvarra, és elmeséltem, mi történt odabent. Csodálatos családom volt, úgyhogy, ahogy sejtettem, mindenki azonnal kedvesebben viszonyult a Parancsnokhoz. Mikor a szeretteim szépen-lassan újra elindultak befelé, megfogtam apa karját, és egy másodpercre félrehúztam. Amint kettesben maradtunk odakint, szorosan magamhoz öleltem. -
Te mindig az apukám maradsz. Nem te neveltél fel, de hát, ő sem.
Te és anya olyan szeretettel viszonyultatok hozzám, ami ismeretlen volt számomra, és szó nélkül a lányotokká fogadtatok. Ezért mindig is te leszel az apukám. -
Oh, kicsikém! - nevetett egyet, és megpuszilta a homlokom. -
Nagyon sokat jelentesz nekünk. Szeretlek. -
Én is szeretlek.
Még egyszer magamhoz szorítottam, aztán elengedtem, és mi is bementünk. Ennyire látszott rajtam, hogy féltékeny vagyok? - suttogta
-
viccesen. - Ezért próbálod nyugtatni az öregedet? -
Dehogyis! - kacsintottam rá. Egyébként de, tényleg látszott rajta.
-
Csak elejét akartam venni a kételyeknek, ezért tudattam, hogy
érzek.
-
MICSODA
NAP VOLT!
- mondtam nagyot sóhajtva, amikor Brandon
oldalához bújtam az ágyban. -
Egyetértek.
Már a kis gézengúz szülinapi zsúrját megrendezni is kemény munka volt, de a Parancsnok felbukkanása olyan érzelmi felfordulást okozott, ami teljesen leszívott, ugyanakkor nagyon feldobott. Mindenki jóval éjfél utánig maradt, és több óra beszélgetés után szerintem már a Parancsnok is kezdett feloldódni. A testtartásán látszott, hogy eleinte feszélyezve érezte magát, mert nem tudta, ki mit gondol róla, de ahogy egész este Liammel játszott és megismerte a családom végtelen szeretetét, szép lassan megnyugodott, és egyre többet nevetett. A vendégszobában aludt, és abban maradtunk, hogy másnap reggel megbeszéljük, van-e esély arra, hogy ideköltözzön. Megtudtam, hogy huszonkét év szolgálat után néhány hónapja nyugdíjba ment, és most, hogy a találkozásunk ilyen szépen alakult, szeretett volna a közelünkben lenni. Még mindig alig bírtam elhinni, hogy nem csak álmodom. -
Haragszol még rám? - Brandon magához húzott, hogy a sze-
membe nézzen. -
Nem. Örülök, hogy ezt tetted, de még mindig nem hiszem el, hogy
egy szót sem szóltál az egészről. -
Szólnom kellett volna a levelekről, és arról, hogy jön, de attól
féltem, hogy feleslegesen reménykednél, ha végül mégsem válaszol, vagy nem jön el. Úgy voltam vele, hogy inkább legyél dühös, mert nem szóltam, mint összetört, mert újra cserbenhagyott. -
Brandon Taylor, te egyszerűen túl jó vagy hozzám!
A fejét rázta, és a fülem mögé simította a hajam. -
Csak azt akarom, hogy boldog legyél, és ezért bármit megteszek.
-
Tudom. Köszönöm. - Mélyen a szemébe néztem, és lágyan meg-
csókoltam. - Annyira szeretlek. -
Én is téged.
- GYERÜNK, GYEREKEK, indulunk a nagyiékhoz! Liam és a húga letették a virágaikat, és visszaszaladtak hozzánk. -
Szia, Chase báti!
-
Szia, Chase bácsi!
Aznap volt Chase halálának negyedik évfordulója, és mint minden hónapban, most is kijöttünk, hogy köszönjünk neki, és narancssárga liliomot tegyünk a sírjára. Brandonnal nagyon sokat meséltünk nekik róla, és bár Liam és a lányunk, Kristi még nem igazán értették, mit jelent az, hogy elment, vagy hogy ő Liam apukája, imádták hallgatni a róla szóló történeteket. Azt, hogy ő Liam apukája, még annál is nehezebben fogták fel, mint azt, hogy sohasem találkozhatnak vele, úgyhogy ők csak Chase bácsiként emlegették, és minden hónapban alig várták, hogy meglátogassuk. Felkaptam Kristit, megfogtam Liam kezét, aztán Brandont figyeltem, ahogy néhány szót mormog Chase-hez. Minden alkalommal mondott neki valamit, amiért nagyon imádtam. Egyszer megkérdeztem, miket szokott mondani, amire annyit felelt, hogy megköszöni Chase-nek, hogy része volt a családunknak, és mindig megígéri neki, hogy a gondunkat viseli.
Brandon elvette tőlem Kristit, a másik kezével pedig átölelt, és a terepjáróhoz sétáltunk. -
Hogy vagy, kicsim?
-
Nem tudom elhinni, hogy már négy éve történt - feleltem a
férjemre mosolyogva, és a vállára hajtottam a fejem. - Néha olyan, mintha sokkal régebben történt volna, néha pedig, mintha csak néhány napja. Egész testemben beleremegtem, ahogy bevillant előttem a baleset estéje. Megsimította a karomat, és megpuszilta a homlokom. -
Tudom, kicsim - válaszolta egyszerre a mondatomra és a reme-
gésre. - Nekem is hiányzik. Elmentünk anyáékhoz, ahol minden évben közösen is megemlékeztünk Chase-ről. Nagy levegőt vettem, mielőtt beléptem. Már a bolondos családom minden tagja ott volt, az újakat is beleértve. Kristi és Liam a Parancsnokkal birkózott, aki egyébként azóta jobban szerette, ha papának szólítjuk, és mindig nagy örömmel játszott a gyerekekkel. Teljesen más ember lett, mint aki mellett felnőttem. Nagyszerűen bánt a gyerekekkel, és sok időt töltöttünk nála Brandonnal. A látogatása után rövidesen Kaliforniába költözött, és főleg Carrie és anya unszolására mostanában egy Veronica nevű csodálatos asszonnyal randizgatott. Konrad megölelte Brandont, nagy puszit nyomott az arcomra, aztán már sietett is vissza Breehez, akinek azóta hatalmasra nőtt a pocakja, de nagyon szeszélyes is lett. Az első kislányuk, Cadence a Parancsnokot csikizte az enyémekkel, a második kislányuk születése pedig már csak napok kérdése volt. Aubrey és Jeremy egymás karjaiban ültek az egyik széken, és azóta is fülig szerelmesek voltak. Látszott rajtuk, hogy még mindig a nászút hatása alatt vannak, ami nem csoda, hiszen csak három napja jöttek haza. Carrie új férje, Bruce, apának segített behordani a
húst a grillről, Kate pedig olyan lendülettel jött befelé, hogy majdnem fellökte őket. -
Harper! Te hogy bírsz vele? - Ujjhegyeivel a homlokát
támasztotta, és a fejét rázta. - Kibírhatatlan! Brandonnal mosolyogva egymásra néztünk, és a szemünket forgattuk. -
Na, mit csinált már megint?
-
Azt akarja, hogy ENCSESZ legyen a neve!
-
Hát jobb, mint a Ráncoska! - Csattant fel Carter a szobába lépve,
kezében az újdonsült angol buldog kölyökkel. - Kicsim, nem hívhatsz Ráncoskának egy fiú kutyát! Ebben igaza volt. -
És milyen név az, hogy Lencse?
Carter megölelt, és megveregette Brandon vállát. -
Nem Lencse, hanem ENCSESZ! Egész Nap Csak Eszek és
Szarok! Brandonnal hatalmas nevetésben törtünk ki. Atyaég! Carter letette az izgő-mozgó ráncos szőrgolyót, ami azonnal megindult a sikítva nevetgélő gyerekekhez, de útközben hatalmasat csattant, amikor nekiszaladt egy széknek. -
Lehetne Csatt.
-
Oh! Tetszik a név! - válaszolta Kate tapsolva.
-
Igen? Nekem meg te tetszel! - vágta rá Carter mély hangon, mire
mi Brandonnal csendben odébb álltunk. Kate Carter nyakába ugrott, mi pedig morogva kerültük ki őket. Ezek ketten tökéletesen illettek egymáshoz. Carter nem tanult a korábbi hibájából: az első randi után egy hónap sem telt el, és máris egybekeltek Vegasban, de ez a házasság most tartósabbnak bizonyult. Minden áldott nap összevesztek, de a veszekedéseik sosem tartottak tovább tíz percnél, és a vége mindig az lett, hogy látótávolságon belül mindenki azt
kiabálta nekik, hogy menjenek szobára, olyan lendülettel estek egymásnak. Otthagytuk őket, körbementünk a házban, mindenkit megöleltünk és megpusziltunk. Anya könnytől csillogó szemmel ölelt magához, majd hosszú ideig a karjaiban tartott, mire végül a kezembe nyomott egy tál kaját, hogy vigyem ki az asztalhoz. A tálcát lerakva egy pillanatra megálltam, és végignéztem ezen a nagy, bolondos családon. -
Min jár az eszed?
Brandon mély hangjától a mai napig hevesebben ver a szívem, és kellemes melegség árasztja el a testem. Tovább fokozta a hatást, hogy megcsókolta a nyakamat, és szorosan magához húzott. Halkan felnyögtem, ő pedig jót nevetett. -
Szóval, mielőtt a férjem idejött, és elterelte a figyelmem, épp azon
gondolkodtam, mennyire szeretem ezt - feleltem a körülöttünk lévőkre mutatva. - Imádom a családunkat... imádom az életünket. Brandon egyetértőén hümmögött, majd a fejemre tette az állát. -
Hosszú utat tettünk meg idáig, de pont ez köt minket össze, és ez
teszi az egészet tökéletessé. Mint mindig, most sem mondhatta volna szebben. Felé fordultam, lábujjhegyre álltam, ő pedig lehajolt, és ajkát az ajkamnak nyomta. Elégedetten
sóhajtottam,
támaszkodtam. -
Ahogy mondod, drágám!
és
homlokommal
a
homlokának
Köszönetnyilvánítás TERMÉSZETESEN, hatalmas köszönettel tartozom a férjemnek, aki tartotta bennem a lelket, és folyamatosan biztatott. Elviselte, hogy nem egyszer nem volt kimosva, bevásárolva és kitakarítva, mert csak a könyvemmel foglalkoztam.
Sokat
jelentett,
ahogy
elgondolkodva
nézett
rám,
valahányszor kiakadtam azon, amit az egyik karakterem csinált a könyvben, vagy ahogy órákon át hallgatta, amint úgy beszéltem a karaktereimről, mintha a barátaim lennének. Néha azt hittem, nem is figyel rám, de aztán mindig meg tudta mondani, kiben mi zajlik, és bármilyen fejezetet toltam is elé, elolvasta, és őszintén elmondta a véleményét. Ő a legjobb barátom, nélküle ez nem sikerülhetett volna. Szeretlek, drágám! Nem kell rosszra gondolni, de szeretném megköszönni a szőrös kislányomnak, aki mindig a közelemben volt, még az ágyba is mellém feküdt, amikor átöltözni sem volt időm, annyira elmerültem az írásban. Néha ugyan odahozta a teniszlabdáját, vagy kikövetelte, hogy a hasát simogassam, de ezt a pár alkalmat leszámítva, inkább a karomra hajtott fejjel feküdt, és bámulta a képernyőt, mintha teljesen lebilincselnék az ott leírt események. Köszönet Katie-nek, Angie-nek és Michelle-nek, akik izgatottan hallgatták, amint a hatalmas drámákról, a bonyolult kapcsolatokról vagy éppen a hamvába holt, nevetséges ötleteimről meséltem, esetleg a papírra vagy a telefonomba lejegyzett ötleteimet soroltam. Nektek hála, úgy éreztem, nem bolondultam meg, és mindig erőt adtatok, amikor arra volt szükségem.
