^ iZAOmK m ItENDÜLETLENiJl
Mm
A^
i
BRinüraiPIMI PH 3164 H5H39
cl ROBARTS
^INKI^ VTABSUIAT]
rARBORI
Presented to the
LIBRARY ofthe UNIVERSITY OF TORONTO by
GEORGE BISZTRAY
HAZADNAK RENDÜLETLENÜL...
A LEGSZEBB MAGYAR HAZAFIAS VERSEK
FRANKLIN-TÁRSULAT KIADÁSA
U
**y 2
1
2004
V/
^/ry oF l5^
FRANKLIN-TÁRSULAT NyOMnXj.V.
;
:
SIRALMAS ÉNNÉKÖM... Siralmas énnéköm te tled megváltom, Áldott Magyarország, tled eltávoznom Vájjon s mkor leszön jó Budában lakásom!
Az felföldet bírják az kevély nímötök, Szerémségöt bírják az fene törökök. Vájjon s mikor leszön jó Budában lakásom! Engömet kergetnek az kevély némötök,
Engöm környlvettek Vájjon
s
az pogán törökök mikor leszön jó Budában lakásom!
Engöm
elunt attak az magyari urak, Kiízték közölök az egy igaz Istent. Vájjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Legyön Isten hozzád
áldott Magyarország, Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság. Vájjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Ez éneköt szörzék
jó Husztnak várában, Bornemisza Pétör az víg kedvében. Vájjon s mikor leszön jó Budában lakásom! Bornemisza Pétét,
BÜCSÜJA HAZÁJÁTÓL. Oh
én édes hazám, te jó Magyarország! Ki keresztyénségnek viseled paizsát Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, Vitézl oskola! immár isten hozzád! ;
Egriek, vitézek, végeknek tköri.
Kiknek vitézségét minden
föld beszéli.
Régi vitézséghez dolgotokat veti Istennek ajánlva légy etek immár
ti.
—
Ti
is
ráró-szárnyon járó hamar lovak!
Azkiknek hát okon az jó vitéz ifjak Gyakorta kergetnek s hol penig szaladnak, Adassék egészség már mindnyájatoknak.
—
Fényes sok szép szerszám, vitézl nagy szépség, Katona találmány, új forma ékesség, Seregben tündökl és fényl frisseség
Én tlem
istentül légyen
már békesség!
Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem, S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem, Maradjon nálatok jó emlékezetem, Jusson eszetekbe jótétemrül nevem! Vitéz próba helye, kiterjedt sík mez! S fákkal, ksziklákkal bvös hegy, völgy, erd, Kit az sok csata jár s jó szerencse-les, Legyen isten hozzád sok vitézt legell!
—
Igaz atyámfia s meghitt jó barátim! Kiknél nyilván vannak keserves bánátim, Ti jutván eszembe, hullnak sok könnyeim. Már isten hozzátok, jó vitéz rokonim! is angyal-képet mutató szép szüzek, És szemmel öldökl örvendetes menyek. Kik hol vesztettetek s hol élesztettetek Isten s jó szerelem maradjon veletek!
Ti
;
St
te
is,
oh én szerelmes ellenségem,
Hozzám háládatlan, Ki érdemem
—
kegyetlen szerelmem,
Ti penig szerzettem átkozott sok versek. Búnál kik egyebet nékem nem nyertetek, Tzben mind fejenként égjetek, vesszetek, Mert haszontalanok, jót nem érdemletek. Balassa Bálint.
EGY KATONA ÉNEKE. Katonák hadnagya, Istennek jobb karja, Kit szeret, annak vagyon éles kardja :
Segíti, építi, véle jár s
nem
hagyja.
Ezt dob, trombitaszó mindenkor vidítja.
Az
ellenség ellen
örömmel
indítja.
Kópia rontásra karját vastagítja. sikoltást, lövést semminek Istenében nem fél, Megbátorodván A sok pogány vérnek szagjával ugyan
Roppanást,
vél,
:
él.
t
Halál, sem kín, s rabság nem tartóztatja, Krisztusát mert ez nép szidja s kárhoztatja, Ví szívbl, mert mennybl Istene biztatja.
Ékes diadalmán szíve buzog s örül, Forgódnak mellette baráti mindkörül Segíti Istene, mert rajta könyörül.
:
Véres fegyverével, kinyitott sebével Hazatér, örvendez jó híre-nevével. Nem gondolván semmit sebe sérelmével.
Kedves életnek ezt valaki nem vallja, Istenét s jó nevét az szívbl utálja, Hazája oltalmát minden jónak Kérjük B Víg
az
tartja.
Ür istent közöttünk maradjon,
nyárral, szép sszel
bennünket megáldjon.
tavaszt és telet nékünk érnünk adjon.
Rimay
János.
.
TÜZ-VIZ KÖZÖTT
.
.
Tz-víz között Megütközött Kis Magyarország, Végromlásra S hervadásra Jutott szép virág
;
Jaj, mire jutái. Hogy el nem futál!
.
.
.
Kivül-belül Mint egy asszú-ág.
Mert immár Érted jár Mindenfell nagy veszély.
Ell tz. Hátul
z
S kerget az víz, mint az szél Mert nem méz. Az mit neked
Hátad megett Barátod beszél. Mint ledlt Kin valaha
fa.
Nagy bátorsággal Az madarak Fészket raktak
Oly vígassággal. És már dléshez Készül eséshez, Gyökerei Felfordulni
Készek azonnal Leszegik, Tördelik
.
.
.
!:
Szállásadó gallyait,
Elhányják, Nem szánják
Tzre
vetni ágait
-
;
Vagdalják S azt mondják Nem kár vágni,
:
Felbárdolni
Minden
tagjait!
Ily keserves,
Veszedelmes Most az te ügyed
;
Ez világban Oly habokban Forgasz, elhiggyed.
Melyekben halál Kétfelé kaszál
nem tudod. Kit uralnod,
Mert
Vagy
kit kell félned?
Ki szánja. Ki bánja, Ki neveti bajodat? Ki rontja. Ki tartja Privilégiumodat ? Nem látod S nem tudod, Hogy kell hinni S kire bizni
Szabadságodat
Mézet vártál, S ám találtál Keser mérget.
Édes ízben Mint rút vízben Elnyelsz sok férget
:
;
Mert ártásodra
És bántásodra Az álnok szív, Mint felvont ív, Mindent felkerget.
Noha most Szép színt oszt Festett szóknak pompája De megront. Bút rád ont
Még
terhes igája!
Mert úgy jár Elhidd bár
—
—
Hogy
végtére
Keserre Válik nótája.
Nyavalyádnak, Melyben hajtnak Most mindenfell, Mi az oka? .
.
Jaj, praktika!
.
—
Ámbár vedd ell Mert veszélyedre S nagy Ínségedre Te véredben.
Kebeledben Kígyót neveltél! Tápláltad S hizlaltad Árulódat károdra. Vétettél, Mert vertél Vasat saját lábodra!
Ódd magad. Mert megládd,
Hogy
fiaid
—
Árulóid Visznek rabságra.
Óh idegen, Immár régen Meghlt álnok
szív,
Ki hazádhoz, Jó anyádhoz,
Nem
lehettél hív!
Mérget forraltál Kit
fel is
adtál
;
Csak elnyelhessed S megemészthessed Míg megfojt az ív.
—
Romlását, Vég-kárát
Hogy' nem szántad hazádnak.
Hogy
ily jajt,
Szörn3'
=
bajt,
Szerzel édes dajkádnak? S ha Isten
Van mennyben
:
Mindezekért Keserves bért
Ad még magadnak! Te pediglen Vénségedben Megromlott haza! Keserves kínt Nyelsz óránkint Nyögvén óhajtva ... S talán azt véled. Hogy immár téged
Nem
fiaid
—
Árulóid
Ejtnek halálba! ...
!
!
w De no
félj,
Hitben élj Bízd Istenre dolgodat! ;
Elliidd, bár Órát vár Megsegíti bajodat,
—
S végtére
—
—
Késre! Mind elveszti. Megemészti
Árulóidat
Népszer
JAJ!
ének a
XVII.
század második feléhi.
RÉGI SZÉP MAGYAR NÉP régi szép magyar nép, ellenség téged mikép Szaggat és tép! Mire jutott állapotod Romlandó cserép!
Jaj
!
Az
—
Mint egy ékes eleven kép. Voltál olyan szép. Magyar nép! .... De a sasnak körme között Fonnyadsz, mint a lép,
Szegény magyar nép! Mikor léssz már ép? Megromlottal, mint cserép. Jaj hát szegény magyar nemzet Jóra mikor lép? Jaj, Rákóczi, Bercsényi, Vitéz magyarok vezéri,
Bezerédi
Hová
Él
lettek
magyar népnek
tüköri?
Nemzetünknek
hírszerzi,
!
.
II
Fényes
csillagi,
Ocskai?
Az
ellenség mindenfell emészti, zi, kergeti, Búval epeszti,
ket
Közinkben sem Jaj hát szegény Miképen veszti!
ereszti.
nemzetünket
— jószágunk,
Jaj országunk De fképen hát
minmagunk
Mint nyomorkodunk Az idegen nemzetségnek Rabjai vagyunk. Jaj naponként mind elfogyunk, Jót ne is várjunk S kívánjunk Mert kegyetlen, embertelen ;
!
;
Nemzet van
rajtunk.
meg kell halnunk! Meg nem maradunk Nagy ellenség közt vagyunk,
Jaj
;
Bizony méltán ezek miatt Kesergünk, sírunk.
—
Országunknak magunknak, minden maradékunknak, mindazoknak. Kik e földön, nagy ínségben így nyomorkodnak, özvegyek panaszolkodnak. Árvák zokognak,
Jaj Jaj
S magoknak Siralommal ártatlanok Halált okoznak. Csak siránkoznak És fohászkodnak :
!
12
Bánátink nem apadnak Mert hazánkból az ínségek :
El
nem
távoznak.
—
a fegyver Rajtunk tenger Mert a német köztünk hever,
És igen ver
:
;
Mutogatja magát, mint egy ^
Kényes gavallér, Nemzetünket kínzó
Nem
pallér,
szán, mint hóhér
Akit ér
Addig
;
:
vér,
Míglen neki mindent
nem
igér.
Látod mely kövér,
Brében sem
fér,
—
Mégis csak mind többet kér! Alig vagyon országunkban Miatta kenyér!
Nézz reánk, Or! a menny bül Ments meg, kérünk, minket ily csúf .
.
.
Ellenségtül! Ki a híres magyaroknak
Verébül épül.
Ne hagyd Rút
ily
dühös ínségtül.
ellenségtül
—
Némettül Gyaláz;tatni, mocskoltatni irigyektül. Ily dölyfös néptül.
Az
Kínzó eszközt ül, Megfosztatni nevétül
—
Mindenkoron gyzedelmes Dicsségétül
Népszer ének
a
XVIII. század
elejérl.
13
CANTIODE PATRONA HUNGÁRIÁÉ, Boldog édes Anyánk, régi nagy Patrónánk, ínségben lévkhöz, szólalj meg mihozzánk, Magyarországról, mi édes hazánkról, feledkezzél el árva magyarokról.
Ne
Óh
atya Istennek kedves szép leánya, Krisztusnak szent anyja, szentlélek mátkája, Magyarországról, mi édes hazánkról, Ne feledkezzél el árva magyarokról.
Te szent
fiad
eltt hajts térdet érettünk.
Ha ezt nem cselekszed, mindnyájan elveszünk Sírnak és zokognak árváknak szemei, Hazánknak romlásán felettébb szívei. Magyarországról, mi édes hazánkról. Ne feledkezzél el árva magyarokról.
Kegyes szemeiddel nézzed híveidet, Indítsd áldásodra magyar nemzetedet
;
Szent István atyánkkal értünk esedezzél. Az Jézus fiadnál rólunk emlékezzél. Magyarországról, mi édes hazánkról. Ne feledkezzél el árva magyarokról. Térítsd, édes Anyánk, buzgó kéréseddel Az eretnekséget, te könyörgéseddel.
Magyarországról, mi édes hazánkról, feledkezzél el árva magyarokról.
Ne
Hogy
az kik tégedet régen tiszteltének.
Te dicséretedre visszatérhessenek. Magyarországról, mi édes hazánkról. Ne feledkezzél el árva magyarokról.
;
!
Add, kik fáradságunk nem szántuk nevedért. Szent Fiad áldását vegyük el kedvedért. Magyarországról, mi édes hazánkról, Ne feledkezzél el árva magyarokról.
Népszer ének
a
XVIII. század
A SZABAD ERDÉLY. Szabadon Szabadon
lihegsz, szeretett haza, lihegsz, megint! karunk
Béklyóidat összetöré vesztenek k, itt hulltanak Lobogó tüzeit seregökre Az isteni bosszú lövelé. Itt
Nem
el
ejte le minket er Bizakodás teve rabjaivá Minket a pogánynak. Esküdt, s mi jók hivénk szavát S a hivket, bizakodókat. Cselébe voná, megbuktatá. ;
;
Hegyeink aranyát, ugarinknak Gazdag termésit irígylé. És amit táplál a mez. Paripáink neki nyihogtak, Gyapját neki nyírta meg a nyáj, S amit nem vett el, ellopá.
Magyarra vivé ki a magyart, S vicsorogva dühében, hogy a két Testvérhad érte egymást ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
k
Hizlalta pribégjeivé, hogy Verdessék, ami még nem ing.
elejérl.
!
15
S mi nyögénk a vad dölyf kéjeit, S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó súlyos igát. Hunyadink nagy lelke nem hagyott el, Hunyadink nagy lelkét nem hagyánk el, S lepattogának lánczaink. Itt
vesztenek
k,
itt
hulltanak
el.
Lobogó tüzeit seregökre Az isteni bosszú lövellé! Szabadon lihegsz, szeretett hazánk! Szeretett hazánk szabadon megint Hunyadink nagy lelke van veled. !
Kazinczy Ferenc*
BIZTATÁS A
hazáért élni, szenvedni, s jót tenni. mellett önként s bátran bajra menni, Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni, S minden áldozatra mindenha kész lenni
Ügye
—
Barátom! oly dolgok, melyek az embernek Dicsség mezején oszlopot emelnek, S melyekért, bár, míg élsz, sokan nem kedvellnek,
A
jók sírodban
is
áldanak, tisztelnek.
Bacsdnyi János,
A MAGYAROKHOZ. Romlásnak
indult hajdan
ers magyar!
Nem látod, Árpád vérfe miként fajúi? Nem látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon?
!
i6
Nyolcz századoknak vérzivatarja közt Rongált Budának tornyai áUanak, Ámbár ezerszer vak tüzedben Véreidet,
magadat
tiportad.
Elszórja, hidd
el, mostani veszni tért Erkölcsöd undok vípera-fajzatok Dúlják fel e várt, mely sok ádáz :
Ostromokat mosolyogva nézett.
Nem ronthatott el tégedet egykoron A vad tatár khán xerxesi tábora, S világot ostromló töröknek Napkeletet lever hatalma
Nem
fojthatott
;
meg Zápolya öldökl
Századja, s titkos gyilkosaid keze A szent rokonvérben füröszt Visszavonás tüze közt megálltál :
:
Mert régi erkölcs, spártai férfikar Küzdött s vezérelt fergetegid között Birkózva gyztél, s Herculesként Érczbuzogány rezegett kezedben.
;
Most lassú méreg, lassú halál emészt.
Nézd
a kevély tölgy, melyet az éjszaki le nem dönt, benne term Férgek ers gyökerit megrlik, :
Szélvész
S egy gyenge széltl földre teríttetik így minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvesz, Róma ledül s rabigába görbed.
Mi a magyar most?
—
Rút sybaríta váz. Letépte fényes nemzeti bélyegét, S hazája feldúlt védfalából Rak palotát he verhely ének ;
!
17
Eldeinknek bajnoki köntösét S nyelvét megunván, rút idegent cserélt, A nemzet rlelkét tapodja, Gyermeki báb puha
szíve tárgya.
Oh! más magyar kar mennyköve
villogott
midn
Atilla véres harczai közt, félvilággal szembe szállott
A
Nemzeteket tapodó haragja.
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk Szerzje Árpád a Duna partjain. Oh! más mag^-arra] verte vissza Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát
De
jaj,
csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk. Tündér szerencsénk kénye hány vet, Játszva emel s mosolyogva ver le.
nagy századok érczkeze Mindent ledlt már a nemes ílion, A büszke Karthágó hatalma, Róma s ers Babylon leomlott. Felforgat a :
Berzsenyi Dániel,
A MAGYAROKHOZ. (1807.)
Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erinnys
lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott Tre dühös viadalra készt i.
Egy nap
A
lerontá Prusszia trónusát.
balti partot s Adria öbleit
Vér festi, a s Cordillerákat S Haemusokat zivatar borítja. Hazádnak
rendületlenül.
2
I^'
Fegyvert kiállnak Baktra vidékei, Dardanellák bérczei dörgenek,
A
A
népek érczkorláti dlnek, S a zabolák
s
kötelek szakadnak.
Te Títusoddal hajdani seid Várába gyltél, hog}' lebeg hajónk
A
bölcs tanács s kormány figyelmén Állni tudó leg3^en a habok közt.
Ébreszd
fel alvó nemzeti lelkedet! Ordítson orkán, jjön ezer veszély Nem félek. A kürt harsogását, A nyihogó paripák szökését
:
Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát Ez Marathont
föld urává, s
Budavárt
híressé.
Berzsenyi Dániel,
MAGYARORSZÁG. Itt hol
szke
vizét a
Duna
rengeti.
Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám! Ceresnek koszorús homloka illatoz, S a bvség ragyogó kürtje mosolyg reád. Termékeny mezeid mennyei harmatok Mossák, s csreidért Európa irigyed. Itt édent mutató sorhegyek oldalin Bacchus tölt poharat, s néked az isteni Nektár legnemesebb vedreibl merít. Itt Árkádia zöld halmai nyulának. Hol Pán legjelesebb barmok után dalol, Barmok, milyeneket boldog Arábia Nem látott, sem egyéb nemzet az ég alatt. Kárpát idnak arany gyomra kevély Perut Felmúlván, örökös kincseit önti rád.
;
:
19
valamit hint az Olymp ura, valamit Tellus az emberi Táplálásra teremt, néked az istenek mértékje pazarl büszke határidon. Boldog népeidet Titusok rizik. Kik mindannyi atyák és kegyes istenek, S kiknek trónusokon Trézia lelke leng.
Minden Minden
jót,
jót,
Bv
r
koronád Cherubim fedi. meg durva tyrann keze Törvény, nem hatalom kénye, uralkodik Rajtad, s régi dics nemzeti díszed áll. Oh bár vajha kies gyöngykoszorúd között Még egy illatozó rózsa fakadna ki
Törvényed
Nem
s
fertzteti
:
Szállnának le reád Graecia isteni Kik hajdan lehozák Attika földire A nagy mestereket s bölcs tudományokat. Akkor csillagokat hatna kevély fejed, S elbámulna reád a zenith és nadir. Berzsenyi Dániel,
HYMNUS. Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bséggel,
véd kart. ellenséggel Balsors akit régen tép. Hozz rá vig esztendt!
Nyújts
feléje
Ha küzd
Megbnhdte már e nép A múltat s jövendt! seinket felhozád Kárpát szent bérczére, Általad nyert szép hazát
Bendegúznak
vére.
S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hs magzatjai Felvirágozának.
20
Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél,
Tokaj szlvesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántáiád Vad török sánczára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújt ád villámidat
Dörg
fellegedben,
Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Ma'jd töröktl rabigát Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain
Gyzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre?
Szép"
Bújt az üldözött, s felé Kard nyúl barlangjában. Szertenézett s nem leié Honját a hazában. Bérezre hág és völgybe száll Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál, S lángtenger
Vár
állott
Kedv
s
:
fölette.
most khalom
öröm röpkedtek
Halálhörgés, siralom már helyettek.
Zajlik
:
:
-
21
S ah, szabadság nem virul A holtnak vérébl. Kínzó rabság könnye hull szemébl. Árvánk
h
Szánd meg
isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje véd kart Tengerén kinjának. Balsors a kit régen tép.
Hozz rá víg esztendt, Megbnhdte már e nép A múltat s jövendt! Kölcsey Ferenc.
zrínyi dala. Hol van a hon, melynek Árpád vére
Gyzelemben csorga szent földére, Még nevével hév szerelmet gyújt
;
S messze képét bujdosó magzatja. Még Kalypso keblén is siratja, S kart feléje búsan vágyva nyújt?
van a hon, ah nem mint a régi, Pusztaságban nyúlnak el vidéki, Többé nem gyzelmek honja már Itt
h
;
szerelme. Elhamvadt a magzat Nincs magasra vívó szenvedelme,
Jégkebelben fásult szívet zár.
Hol van a bérez, és a vár fölette, Szondi melynek sánczait vedletté. Tékozolva híven életét Honnan a hír felszáll, s arczulatja Lángsugárit távol ragyogtatja, S fényt a kés századokra vét? ;
22
van a bérez, s omladék fölette, Mely a hst és hírét eltemette, Bús feledség hamván, s néma hant Vülíívben ül a gyáva kor, s határa Szk körébl se saslakára Szédeleg ha néha felpillant. Itt
És hol a nép, mf
ly pályát
;
izzadni,
S izzadás közt hsi bért aratni
Ösz atyáknak nyomdokin tanult S szenvedeti: bár, s bajról bajra hága. Hervadatlan volt szép ifjúsága, A jelenben múlt s jöv virult? ;
Vándor
állj
meg! korcs
volt anyja vére,
a kihunyt helyére, Gyönge fvel, romlott, szívtelen A dics nép, mely tanúit izzadni, S izzadás közt hsi bért aratni, Névben él csak, többé nincs jelen.
IMás faj
állott
;
Kölcsey Ferenc.
zrínyi második éneke. Te lásd meg, ó sors, szenved hazámat, Vérkönynyel ázva nyög feléd! Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét. A méreg ég, és ömlik mély sebére, védtelen küzd egyedül. S Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy
itt
az óra,
s
végveszélybe dl.
Áldást adék, sok magzatot honodnak. Mellén kiket táplál vala S másokra vársz, hogy érte vívni fognak? ;
önnépe nem
lesz
védfala?
;
:
23
van vesztegetve rátok Szent harczra nyitva várt az út, S ti védfalat körüle nem vonatok
Szív, lélek el
;
;
Ö gyáva
fajt szült, s érte sírba jut.
De szánjad, ó sors, szenved hazámat! Te rendelél áldást neki S a vad csoport, mgly rá dühödve támad, Kiket nevelt, öngycrmeki.
Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek S míg hamvokon majd átok l. Ah tartsd meg t, a hv anyát, teremnek Tán jobb fiak, s védvén állják köri. ;
Törvényem él. Hazád rcsillagzatja Szülötti bnein leszáll Szelíd sugárit többé nem nyugtatja Az sz apák sírhalminál. És más hon áll a négy folyam partjára, Más szózat és más kebl nép S szebb arczot ölt e föld kies határa, Hogy kedvre gyúl, ki báj körébe lép. ;
Kölcsey Ferenc,
HUSZT. Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék! Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kelé most, mint sír szele kél s a csarnok elOszlopi közt lebeg rémalak inte felém, [ontott ;
Honfi mit ér eped kebel e romok orRégi kor árnya felé visszamerengni mit ér? [mán Messze jövendvel komolyan vess öszve jelenkort Hass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre deri!
És mond
:
!
:
:
Kölcsey Ferenc,
24
EMLÉKLAPRA. Négy szócskát üzenek vésd ól kebeledbe s fiadnat Hagyd örökül ha kihunysz A haza minden eltt. ,
j
,
:
Kölcsey Ferenc.
MOHÁCS. Hsvértl
pirosúlt gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetje, Mohács! Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet, S pusztító erejét rád viharozta dühe,
S vak diadalma
jelét robogó villámival itten vitéz seregink holttetemikre suté. Tomori! büszke vezér! mért hagytad el érseki
Honni
[széked
;
Nem
halt volna hazánk dísze, virága veled. Harcz tüze lángítá bizton viadalra kikelted', S érted mennyi dicsk estének áldozatul! vala egy ország be kicsiny most néma laká[sod!
Szk
!
Tárogatód megsznt, rozsda emészti vasad. Nyugodj rajtad üzé dölyfét a csalfa szerencse A békít sír enyhe takarja porod. Hány fiatal szivet, tele sok szép földi reménynyel !
;
Sujta le kegyteíen itt a riadó csatavész! Élte kies tavaszán kora sírt hány ífju talála, Kit nemrég az öröm lágy öle ringata még! Dísztelen itt fekszik, deli termete összerutítva
Száguldó paripák vasszegü körmök alatt. Szög haja fürtéivel nem játszik kedvese többé. Vér- s tapadó portól elmerevedtek azok. Hasztalan áll az utón váró hive friss koszorúval. Nem jön-e bajnoka még, félve remélve vigyáz: sejteti véle szerelme, Hogyha levél zördl, Néz, piheg, arcza tüzel s keble feszülve haboz.
t
25
Ah! de hiába tekint a távol lenge ködébe Elmaradt a kedvelt, s érzete búnak ered. Végre megérti Mohács veszedelmét gyönge virág:
;
aként a szép szz néma keserve között. Sírja felett enyeleg suttogva az alkonyi szell S a hség csendes angyala rzi porát. Mennyi nemes bajnok, méltó sok századot élni, Fénytelen itt szunyád s se' mutatja helyét! Ösi szabadságért harczolt bár férfikarokkal. Rendzavaró hévvel vérbe frészt ve vasát. Ámde hol olyan ers, kit meg nem dönt sok ezer [kar? Testhalmok közepett küzd, noha élte szakad. Sínli szokott terhét tzménje, nyihogva kapar,
Hervad
el
k
[vág,
Rugdal, rázza
hosszú sörénye lobog Elszáguld, hazatér, s így hírli vitéz ura hunytát. Kit reped szívvel hölgye zokogva sirat is férje után hal, könnye apad, s Míg S a kiürült háznak csak düledéke marad. A tölgy, mely zivatar közt annyiszor álla kevélyen, fejét,
:
h
sr
;
pltében
viruló ágait így temeti. hala így, de csak a boldog leli bérét : meggyzöttnek csillaga véle tnik, alacsony moh lepte gödörben, így hamvadtak el S a feledékenység éje borítja nevök'. Hantra dl a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját; És nem tudja, kinek hspora nyugszik alatt ; Titkon mégis eped, szomorú dalt zengedez ajka
Hány bajnok
A
k
:
A A
hsárnyékok csendesen ihletik t. csatasíkon mély borulattal ballag az
utas.
Elgondolva min kétes az emberi sors Néz és elkomorul s lesütött szemmel halad ismét Felpattant sebeit belseje érzi maga. Ott, hol az esti sugár gzfátyolt úsztat az éren. Mintha fedezgetné, hogy ne tekintse szemünk : Ott vergde Lajos, rettent sorsú királyunk, Sülyedez lova érez hímzetü terhe alatt. i^ ;
:
:!
26
Hasztalanul terjeszti kezét
;
nincs, nincs ki [segítse
Bajnoki elhulltak, nincs ki feloldja szegényt! Tátogat a méhség, aranyos pánczélja fakó lesz, S összezúzott testét hab fedi s barna iszap. Ekként halni kinos! s kegyalak neked életed így :
[tnt Veszteden a magyar ég napja sokára leszállt, ífju valál, örvényt nem sejtvén szörnyen adózál Szenderg porodat béke lebegje köri! Hajh, s ezt visszavonás okozá mind s durva irígy-
;
,
!
[ség.
törve, hanyatla ernk. sorvasztó láncz így készüle árva hazánkra Nem! nem az ellenség, ön fia vágta sebét. Gyászemlékü vidék mi sok inség kútfeje lettél
Egységünk történ
A
;
!
Párolgó mezeid bánatos oszlopa ez. Nagygyá lett Szolimán ggét Buda ormai nyögték, S kénye vadon dúllán annyi viszályra jutánk. Hány szzfonnyadael zsarlónk buja karjain ekkor, S a Duna szke vizén hány rabok úsztak alá! Birtok nem vala már, idegen lett a magyar otthon Félhold kérkede szét városi tornyairól El! ti komoly képek! ti sötétség rajzati, félre! Üj nap fényié reánk annyi veszélyek után, Él magyar, áll Buda még a múlt csak példa legyen
—
;
!
[most,
S égve honért bizton nézzen elre szemünk. És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében. Nemzeti nagylétünk hajdani sírja. Mohácsi Kisfaludy Károly.
RÁKOSI SZÁNTÖ A TÖRÖK ALATT. Mirl apám nagy búsan szólt Hogy itt hajdan szebb élet volt. Érzi szívem
A
s
felsóhajtok,
mint Rákos térén szántok.
;
27
Hol Mátyás, az igazságos? Te láttad t, boldog Rákos!
Tán
itt
*
nyargalt hajdanában,
Hol én szántok mostanában. Mondják, itten vitéz urak összegyltek, tanakodtak S ha csatára trombitáltak. Mint a sasok víni szálltak. ;
Eltntek
k
;
Mezdön hány
Rákos, te állsz, embert táplálsz,
Hej de magyart alig látok, S nehéz szívvel tovább szántok. Pest-Budárul sok nép kijár, S alig érti nyelvünket már Hej ma-holnap a magyar szó Ritka, mint a fejér holló. :
!
Hs
szél
támad onnan
Zúgó szárnyán
sötét
felül.
köd
ül
Tán a por is e szép mezn Nemes szívek hamvábul jön. Barna leány a falubul! Hej ne igyál a Rákosbul! Magyar csonton foly a vize,
Könyektül sós annak
ize.
Rákos! Rákos! hová lettél? Szép hiredbl de kiestél! Fáj szivem, fáj, ha ezt látom, S hazám földét sírva szántom. Kisfaludy Károly,
28
SZÜLFÖLDEM SZÉP HATÁRA. Szülföldem szép határa! Meglátlak-e valahára?
Ahol állok, ahol megyek, Mindenkor csak feléd nézek.
Ha madár jön, tle kérdem, Virulsz-e még, szülföldem! Azt kérdezem a felhktül. Azt a suttogó szellktül. De azok nem
vigasztalnak,
Bús szivemmel árván hagynak Árván élek bús szivemmel, Mint a f, mely a sziklán kel.
;
Kisded hajlék, hol születtem, Hej tled be távol estem! Távol estem mint a levél, Melyet elkap a forgószél. Kisfaludy Károly.
BÜCSÜ. Isten veled, hazám, bátrak hazája, Isten veled, te völgy, ti zöld hegyek! Gyermek-reményim s bánátim tanyája, Isten veled, én messze elmegyek Ha vissztérek, boldogulva, hon. ;
Hadd lásam népemet
virányidon!
Nem Nem
mint ^Helvétia hótakart teti, nyúlnak oly magasra bérczeid, S tán szebbek a Provence daltelt mezi. Mint zöld kalászt hullámzó tereid Virág mit ér, mit ér a bérez nekem? Hazát kivan, hazáért ver szivem. :
29
Az ég egy kincset ád minden hazának S a nemzet híven rzi birtokát ;
Császárról szól a franczia fiának, Büszkén mutatja Róma ó falát, Hellásznak kincse egy elomló rom Tiéd, hazám, egy szentelt fájdalom. :
Hallgatva
áll
Rákosnak szent határa,
Ah, régen hallgat immár a magyar!
S az sök elenj^észett nyomdokára Az esti szell új fövényt takar ;
Hallgatva áll a tér, szivünk szorul, S egy köny beszél hazánk nagyságirul.
S egy köny Budáról, mely magas tetjén Sötéten áll, egy bús emlékezet, Nagy sírköve hazámnak temetjén,
S ráírva mind, mi véle elveszett
;
Régen szétdönté az id falát, Kövén meglátni a csaták nyomát. áll Mohács, még áll! magasbra barázdán s régi hsökön Kalászai, ert ad a meznek,
S még
Az
Bár rég
lefolyt,
a férfivér-özön.
k határán, nincsen kunhalom.
Nincs
De
nnek
új
áll
a tér
s
nem
vész a fájdalom.
nem veszhet el, míg az ezüst Dunának Nagy tükörén egy honfiszem pihen,
S
S magyar lakik a parton, s a hazának Csak egy romlatlan gyermeke leszen; Buda-, Mohács-, Nándornál elfutó. Tán honom könnye vagy te, nagy folyó? S oh én szeretlek néma bánatodban, Hazám, szeretlek könyeid között.
Égn
szeretlek özvegy-fátyolodban,
;
30
Nehéz keserved melybe
öltözött
;
Báj lón mosolyodsz, mert bár sorsod kemény. Él még a sír felett is egy remény.
És most
isten veled, talán sokára,
örökre tán, hazám, isten veled! Rég eltnt ismert bérczid kék határa, S tovább siet vándorló gyermeked ;
Ha
visszatérek, boldogulva, hon.
Hadd lássam népemet
virányidon!
Báró Eötvös
József,
MOHÁCS. Elddeink siralmas harczhelyén. f Mohácsnak mezején Több illat tölti a virágokat,
Zöldebb a
;
S a gazda, mondják, szebb kalászt arat.
E földet hsök vére áztatá. Azért küld Isten ily áldást reá Mert szent határ az s puszta nem lehet. Hol honfiszív hónáért vérezett. ;
Oh ne
sirasd meg annak végzetét, Ki a hazáért adta életét! Édesen alszik anyja kebelén, S áldások rzik csendes nyughelyén.
h
kebel. Mely a hazáért élt, a Földjét termékenyítve hamvad el És szelleme a sír köri marad, Tettekre intvén az utódokat. (1847.)
Báró Eötvös
József,
;
31
SZÖZAT. Hazádnak rendületlenül Légy híve, oh magyar Bölcsd az s majdan sírod ;
Mely ápol
A
is,
s eltakar.
nagy világon
kivl
e
Nincsen számodra hely Áldjon vagy verjen sors keze Itt élned, halnod kell. ;
Ez
:
a föld, mellyen annyiszor
Apáid vére folyt Ez, melyhez minden szent nevet ;
Egy Itt
ezredév csatolt.
küzdtenek honért a
hs
Árpádnak hadai Itt
törtek össze rabigát
Hunyadnak
karjai.
Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, S elhullt anak legjobbjaink A hosszú harcz alatt.
És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után. Megfogyva bár, de törve nem. Él nemzet e hazán. S népek hazája, nag}^ világ! Hozzád bátran kiált «Egy ezred évi szenvedés :
Kér
éltet
vagy
halált
!»
32
Az nem
lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi kebel
h
Szakadt
meg
a honért.
Az nem lehet, hog}- ész, er, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly Még jni Egy jobb
alatt.
még jni fog mely után Buzgó imádság epedez kell,
kor,
Százezrek ajakán.
Vagy jni
fog,
ha jni
kell,
A
nagj'szer halál, Hol a temetkezés fölött Eg}' ország vérben áll.
sírt, hol nemzet slyed Népek veszik köri, S az ember millióinak Szemében gyászköny l.
S a
el,
Légy híve rendületlenül Hazádnak, oh magyar Ez éltetd, s ha elbukál. :
Hantjával ez takar.
A
nagy világon
e
kivl
Nincsen számodra hely Áldjon vagy verjen sors keze Itt élned, halnod kell. ;
:
Vörösmarty Mihály.
é
33
LISZT FERENCHEZ. Hírhedett zenésze a világnak, mindig rokon! a beteg hazának
Bár hová juss, Van-e hangod A velket rázó Van-e hangod, Van-e hangod, Sors és
h
húrokon? szív háborgatója, bánat altatója?
bneink a
százados baj,
Melynek elzsibbasztó súlya nyom
Ennek
lánczain élt a csüggedett S üdve Ion a tettlen nyugalom. És ha néha felforrt vérapálya. Lázbetegnek volt hiú csatája.
;
faj
Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak, Rég óhajtott hajnal keletén. Édes kínja közt a gyógyulásnak, A kihalt vágy s elpártolt remény Üjra égünk seink hónáért, :
Üjra készek adni
életet s vért.
És érezzük minden érverését, Szent nevére feldobog szivünk És szenvedjük minden szenvedését, Szégyenétl lángra gerjedünk És óhajtjuk nagynak trónusában. Boldog- és ersnek kunyhajában. ;
;
Nagy tanítvány a vészek
hónából,
Melyben egy világnak szíve ver, Ahol rten a vér bíborától Végre a nap földerülni mer, Hol vad árján a nép tengerének A düh szörnyei gyorsan eltünének Hazádnak
rendületlenül.
;
.
34
S most helyettök hófehér burokban Jár a béke s tiszta szorgalom S a mvészet fényl csarnokokban Égi képet új korára nyom S míg ezer fej gondol istenészszel. Fárad a nép óriás kezével ;
;
:
Zengj nekünk dalt, hangok nagy tanárja, És ha zengesz a múlt napiról. Légyen hangod a vész zongorája. Melyben a harcz meny dörgése szól,
S árja közben a szilaj zenének Riadozzon diadalmi ének. Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
seink
is megmozduljanak. És az unokákba halhatatlan
Lelkeikkel visszaszálljanak. Hozva áldást a magyar hazára. Szégyent, átkot áruló fiára.
És ha meglep bús idk homálya, Lengjen fátyol a vont húrokon Legyen hangod szellk fuvolája. Mely keserg az szi lombokon. Melynek andalító zengzetére Fölmerül a gyásznak régi téré ;
;
S féfi karján a meggondolásnak Kél a halvány hölgy, a méla bú, S^ újra látjuk Vészeit Mohácsnak, Újra dúl a honfiháború, S míg könyekbe vész a szem sugara. Enyh jön a szív kés bánatára.
És ha honszerelmet költenél fel, Mely ölelve tartja a jelent. Mely a hség szép emlékzetével Csügg a múlton és jövt teremt.
:
35
Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal. Hogy szivekbe menjen által a dal
;
.
S a felébredt tiszta szenvedélyen
Nagy
fiakban tettek érjenek,
És a gyenge és ers serényen Tenni trni egyesüljenek És a nemzet, mint egy férfi, álljon ;
Érez karokkal gyzni a viszályon.
k
S még a is, mintha csontunk volna, Szent örömtl rengedezzen át, És a hullám, mintha vérünk folyna, Át hevülve járja a Dunát S a hol annyi jó és rossz napunk tölt, Lelkesedve feldobogjon e föld. ;
És ha
hallod,
Mint riad
föl e
zeng
húrjaiddal
hon a dalon,
Mellyet a nép millió ajakkal Zeng utánad bátor hangokon. Állj közénk és mondjuk hála égnek! Még van lelke Árpád nemzetének. :
Vörösmarty Mihály,
A PUSZTA
SIR.
A Duna
habjainál ki van itt a kisded üregben Pusztán, s omladozó hamvai jeltelenül? Menj harsogva, folyam! mely gyakran vitted A seregét zengj hadat álmaihoz [emelve S mellyet szerze, te légy, ország! az ersnek örök
gyz
,
;
Népvezet Árpád hamvai nyugszanak
itt. [jel
Vörösmarty Mihály.
;
36
MAGYARORSZÁG ClMERE. Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag [öledben, Téridet országos négy folyam árja szegi
Ám
természettl mindez lelketlen ajándék
Naggyá csak
fiaid szent
:
akaratja tehet.
Vörösmarty Mihály.
HYMNUS. Isten segíts! királyok Istenei Emeld fel hozzád a király szivét,
Értelme légyen mint napod szeme. Hogy végig lássa roppant helyzetét, Hogy aki fényben milliók felett van, Legyen dicsbb erényben, hatalomban. Isten segíts! népeknek Istene!
Tedd
jóra,
munkássá
e
nemzetet,
Hogy amihez
fog óriás keze, Végére hajtson minden kezdetet.
Add hogy mit emberész Ne
és kéz kivíhat, várja mástól mint szerencsedíjat.
Isten segíts! országok Istene! Ruházd fel áldásoddal e hazát. Hogy mint az skor boldog édene Dúsan virítson bérczen, síkon át, örömben élnek. És míg keblén a Pallost mutasson fondor ellenének.
hk
Isten segíts! szabadság Istene! Add, hogy megértsük e nagy szózatot,
Adj csüggedetlen szívet
is
vele.
!
37
Hogy trni tudjuk, mint szent közjogot Tiszteljük azt a törvény érez szavában, S ha víni kell, a vérnek bíborában.
:
Mindenható egyesség Istene Ki összetartod a világokat! Engedd, hogy bármi sorsnak ellene Vezessen egy nemes s nagy gondolat. Hogy nemzetünknek mindenik nyomára Ragyogjon emberméltóság sugara. Vörösmarty Mihály,
RIADÖ. a harczi síp riadj magyar, riadj Csatára hi hazád, kifent aczélt ragadj. Villáma fesse a szabadság hajnalát, S für össze vérbe a zsarnokfaj bíborát. El még a magyarok nagy istene, Jaj annak, aki feltámad ellene. Az isten is segít, ki bir velünk? Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Sikolt
:
.Nem
kell zsarnok csatára magyarok. Fejére vészhalál, ki reánk agyarog. Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk, Mi undok és gálád lelkébe trt verünk. !
Él még
A
stb.
föld talpunk alatt, s fejünk fölött az ég
s
Tanú
népe még, legyen, hogy áll Árpád e szent földre hull, minden csepp honíi-vér. Kiáltson égbe a bitorra boszuért!
S mely Él
még
stb.
Tiporva szent jogunk, szent harcczal ójuk Pusztítsa fegyverünk a szolgalelk gazt,
azt,
3S
A A
zsarnokok torán népek vigadjanak, lebuktanak. nép csak úgy szabad, ha Él még stb.
k
Elé, elé, jertek, haramiahadak, Kiket nemzetbakók reánk uszítanak, Temetkezéstekül, ti bsz szelindekek,
Helyet dögész vadak gyomrában Él még stb.
leljetek.
Szivünk elszánt keserv, markunk vasat S csatára milliók imája bátorít, Ó drága véreink, vagy élet, vagy halál, De szolganépre itt a zsarnok nem talál. Él még stb.
szorít,
r
hadak, fogjunk bucsúkezet, Iszonytató legyen s dönt ez ütközet, áldomás gyanánt ereszszünk drága vért. Végs piros cseppig hadd folyjon a honért.
Vitézek,
s
Él még a magyarok nagy istene. Jaj annak, ki feltámad ellene. Az isten is segít, ki bír velünk? Szabad népek valánk, s azok legyünk. (1848.)
Czuczor Gergely^
SÓHAJTÁS. Múltadban nincs öröm,
Jövdben
nincs remény. Hanyatló szép hazám! Miattad vérzem én.
Miattad zeng panaszt S örök bút énekem :
Sötét félhd alatt
Ez
élet
gyász nekem.
.
39
Oly sok küzdés után örvény s hullám közül Segélni part felé
Egy Ki
sem deri.
csillag
szívet alkotál,
S belé érzelmeket, Szeretni lángolón
Hazát
és
nemzetet
;
Kinek hatalma szab Törvényeket, határt!
Oh népek
Istene!
Küldj egy reménysugárt
Bajza József.
ISTEN HOZZÁD. Bércrl visszanéz a vándor, Vígan int kies hazája. Ott mosolyg a róna táj a messze távozónak
:
De
Szíve vérzik, szíve fáj felé a búcsúszó «Isten hozzád, bujdosó
Zeng
;
:
!»
Bérc alatt áll völgyek árnyán, Csak felhket lát hónából. Elmerült a róna táj búja nem maradt :
Ámde
el.
Szíve gyászol, szíve fáj Zeng felé a távol szó «Isten hozzád, bujdosó!*
;
:
Bérc
és
völgy
Felht sem
is
lát
elmaradtak,
már hónából,
Ábrándkép a róna
táj
:
40
Búja mint az ég
kiséri,
Szíve vérzik, szíve fáj Mély keservvel zeng szava «ísten hozzád, szép haza!») ;
:
—
Múlnak évek, fürté sz már, Elfeledte rég hazája a kedves róna táj :
Ám
képben él eltte. Szíve gyászol, szíve fáj, S a halónak végszava «Isten hozzád, szép haza!»
Sírig
:
Bajza József.
ÉBRESZT. Ébredj nagy álmaidból, Ébredj, Árpád fia!
hazádnak Fölkelt a nap Föl kell virulnia! :
Ellenséges hadakkal Víttál ezer csatát. Szívvéreden ezerszer Váltad meg a hazát
A
:
felviradt kor ismét
Igényli szívedet
Vért
Ég
nem
:
kér, csak hazáért
szerelmedet.
Igénvli,
hogy becsijed
Honod
külföld felett Védd, ápold, mikkel Isten ;
Megáldá földedet.
Amit gyártott magyar
kéz.
Nevelt a hontelek, A mit magyar zamattal Ihlettek a szelek
;
Mi a rónák felett él, Hegyaknában terem Mind az nemes fajodnak :
Ert
adó elem.
S függjön rajtad daróc bár, S szembántó színzavar, Becses, mikor hazáért
Ég
szivet takar.
Oh nemzet, nemzet, eszmélj, Becsüld meg tenmagad, Gyilkold le szolga vágy ad. Mely külföldhöz ragad ;
Járj
egyesit ervel.
Tégy egy szent fogadást Hazádnak istenén kül
Nem
:
fogsz imádni mást!
Te népek óceánján Hullámtól vert sziget, Kit mint elslyedendt Ezer jós emleget,
Mutasd meg a világnak.
Hogy még erd szilárd. Hogy ezredes fokodnak Új ezredév sem árt. Mutasd meg, mit vihet
ki,
Ers Az És
szívláng alatt. elszántság hatalma. az érc akarat.
Ébredj nagy álmaidból, Ébredj, Árpád fia! Fölkelt a nap hazádnak Föl kell virulnia! :
Bajza József,
;
42
ÜTI DALOK. I.
Messze visznek
.
.
.
Messze visznek Messze szép hazámtul Mértföldekre,
Mértföldek hónán tul. Merre visznek, meddig érek
Nem gondom nekem
—
;
Nyugtom én a távozásban Föl nem lelhetem.
A
szivemben Mint selyembogárnak Szálereszt Tündérek tanyáznak
;
Menjek a nap bölcse j éhez, Át a föld szinén. Mindenütt csak szent szerelmem Szálán csüggök én. II.
Felleg röpül fejem fölött
.
.
.
Felleg röpül fejem fölött, Az út alattam elszalad ;
De ah szivem marad, marad Éjszak
Mint
felé!
mágnest
e
szomjú szív
;
Ha
százszor délre löktetik. Mind százszor visszaszökkenik
Éjszak
felé.
Éjszak
felé,
hol két szép szem, jégtengere.
Nem a földsark E vonzalomnak Éjszak
ingere!
felé.
Garay János.
;
43
MAGYAR VAGYOK. Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy területén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A
kaszpi tenger habjain
És rónasága, mint ha a
is
túl,
föld végét
Keresné, olyan messze, messze nyúl.
Magyar vagyok. Természetem komoly. Mint hegedink els hangjai
Ajkamra
fel-felröppen a mosoly.
De nevetésem
Ha
ritkán hallani. az öröm legjobban festi képem
:
Magas kedvemben sírva fakadok De arcom víg a bánat idejében. Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. ;
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át múltnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló ksziklákat lát.
A
Nagy
tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep
;
Ugy
rettegé a föld kirántott kardunk. Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? Holt dicsség halvány kísértete
;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar odva mélyibe. Ha vert az óra Hogy* hallgatunk! a második szomszédig Alig hogy küldjük életünk neszét. S saját testvérink, kik reánk készítik gyász s gyalázat fekete mezét.
— A
—
44
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégycnlenem kell, hogy magyar vagyok! Itt minálunk nem is hajnallik még, Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülföldemet, Mert szeretem, hn szeretem, imádom Gyalázatában
is
nemzetemet! (Pest.)
Petfi Sándor,
HONFIDAL. Tied vagyok,
E
tied,
szív, e lélek
hazám!
;
Kit szeretnék, ha tégedet szeretnélek?
Nem
Szentegyház keblem belseje. Oltára képed. Te állj, s ha kell a templomot :
Eldöntöm érted
;
S az Összeroskadó kebel Végs imája Áldás a honra, istenem. Áldása rája! :
—
De én nem mondom Ki nem kiáltom
senkinek,
:
Legkedvesebbem hogy A nagy világon.
te
vagy
Titkon kisérem lépteid, S mindegyre híven Nem, mint az árny az utazót, Csak jó idben. ;
45
De mint Az
N
az árnyék
est közelget
n, midn
:
búm, ha sötétedni kezd. Hazám, fölötted,
Én
elmegyek, hol híveid Pohárt emelve A sorstól új fényt esdenék Szent életedre ;
S kihajtom egy cseppig borát A telt üvegnek. Bár keser mert könnyeim .
.
.
Belé peregnek! (Debrecen, 1844.)
Petfi Sándor.
NEMZETI DAL. Talpra magyar, hí a haza! Itt az id, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!
—
A
magyarok
istenére
Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem
leszünk!
Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak sapáink. Kik szabadon éltek haltak, Szolgaföldben nem nyughat nak.
A
magyarok
istenére
Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem
leszünk!
46
Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete. Mint a haza becsülete.
A
magyarok
istenére
Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem
leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi még is láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk!
A
magyarok
istenére
Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem
leszünk!
A
magyar név megint szép Méltó régi nagy hiréhez Mit rákentek a századok,
lesz,
;
Lemossuk a gyalázatot! magyarok istenére
A
Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem
leszünk!
Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem
leszünk! (Pest.)
Petfi Sándor.
47
A HAZARÖL. Lement a nap. De
csillagok jöttének. Sötét az ég.
Nem
Közel s távolban semmi fény nincs, Csak mécs világom s honszerelmem ég. Szép
csillag a honszeretet,
Gyönyörségesen ragyog. Szegény hazám, szegény hazám Neked kevés van ilyen csillagod.
te,
Mécsemnek lángja mint lobog! Mitl lobog? mi lengeti? Éjfélt
ütött. Ti lengtek itten körül, ti népem sei!
Mécsem
Mintha nap volna mindenik. Oly tündöklk e szellemek, Tündöklk, mert hisz a dicsség Sugármezébe öltözködtenek.
Ne nézz sidre, oh magyar. Ki most sötétségben vagy itt. e napokra Szemeid gyöngék ... a napfény megvakít-
Ne nézz sidre,
.
.
.
Hazám dics nagy sei. Ti földetrázó viharok! Ti egykoron a porba omlott Európa homlokán tomboltatok. Oh nagy volt hajdan a magyar. Nagy volt hatalma, birtoka ;
Magyar tenger vizében hunyt Éjszak, kelet
s dél hullócsillaga.
el
48
Csakhogy rég
volt,
midn magyar
Fejekre termett a babér A képzelet sebes szárnyú sas, Elfárad még is, mire oda ér. ;
Oly rég elhervadt a babér homlokán,
A magyaroknak Hazám,
oly rég voltál te nagy,
Nagyságod
híre csak
mese
hogy
talán.
rég nem sírtam, s íme most Pillámon egy könny rengedez. Magyar nép, vajon hajnalodnak Vagy alkonyodnak harmatcseppje ez?
Már
Magyar dicsség, mi valál? Hullócsillag? mely tündökölt. Aztán lehullott a magasból És mindörökre elnyelé a föld.
Vagy üstökös vagy, oh magyar Dicsség! mely jött s távozék. Hogy századok multával újra Lássák fényét a népek s rettegjék? (Pest.)
Petfi Sándor.
BUCSÜ. Alig viradt, már újra alkonyul, Alig jövék, s megint elmegyek, el. Még csak alig hogy üdvezeltelek, És már búcsúzni, már elválni kell. Isten veled, szép ifjú hitvesem, Szívem, szerelmem, lelkem, életem!
Kardot fogék kezembe lant helyett, Költ valék és katona vagyok Arany csillag vezérelt eddig, s most ;
Utamra
piros éjszakfény ragyog.
4^ Isten veled, szép ifjú hitvesem, Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
Nem
a dicsvágy von engem tled el nem is férne a babér
.
.
.
Fejemre
A
boldogság teljes rózsáitól. le nem hajítom ezt azér'. Isten veled, szép ifjú hitvesem, Szivem, szerelmem, lelkem, életem.!
És én
Nem
a dicsvágy von engem tled bellem az régen kihalt,
Tudod
el,
:
Hazámért ontom véremet, ha Hazámért vívok véres viadalt.
kell,
Isten veled, szép ifjú hitvesem, Szivem, szerelmem, lelkem, életemi
Ha
sem védné
a hazát, kellene S mostan, midn mindenki síkra szállt, Magamban én itthon maradjak-e? Isten veled, szép ifjú hitvesem, Szivem, szerelmem, lelkem, életem! senki
is
Magamnak tet védni
;
Nem mondom
én: gondolj férjedre, a honért s érted harczolni fog
míg
;
Ismerlek én, nagyon tudom, hogy egy Gondolatod van, és az én vagyok. Isten veled, szép ifjú hitvesem. Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
Tán megcsonkítva térek vissza majd, De akkor is szeretsz te engemet. Mert istenemre, amint elviszem, szerelmemet.
Épen hozom meg
h
Isten veled, szép ifjú hitvesem. Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
(Erdd.) Petfi Sándor. Hazádnak
rendületlenül.
4
5^
ÉLET VAGY HALÁL! A
Kárpátoktiil
az al-Dunáig
le
Egy bsz
üvöltés, egy vad zivatar! Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar.
Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én, Mert elhagyott, mert a Icgelhagyottabb Minden népek közt a föld kerekén. Szegény, szegény nép, árva nemzetem te, Mit vétettél, hogy így elhagy tanak. Hogy isten, ördög, minden ellened van, És életed fáján pusztítanak? S dühös kezekkel kik tépik leginkább Gazul, rülten a zöld ágakat? Azok, kik eddig e fa árnyékában Pihentek hosszú századok alatt.
Te
rác, te horvát, német, tót, oláhság, Mit marjátok mindnyájan a magyart?
Török
mely
tatártól
titeket védett, villogott a kard. Megosztottuk tivéletek hiven, ha jó szerencse nékünk jót adott, s
Magyar kezekben
A
S felét átvettük mindig a tehernek. Mit vállatokra a balsors rakott. vétkes vakmerénynyel htelen király, S mohó étvágygyal megrohantok minket.
S ez most a hála
Reánk
!
.
.
.
uszít a
Miként a holló a holttestre száll. Hollók vagytok ti, undok éhes hollók.
De a magyar még nem halotti test, Nem, istenemre nem! s hajnalt magának Az égre a ti véretekkel fest.
5I-.
Legyen tehát ugy, mint ti akartátok, Élet-halálra ki a síkra hát, Ne légyen béke, míg a magyar földön A napvilág egy ellenséget lát, Ne légyen béke, míg rossz szívetekbl vér utósó cseppje nem csorog ... Ha nem kellettünk nektek mint barátok. Most mint bírókat, akként lássatok.
A
Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen, Mely birtokodra s életedre tör. Föl egy hatalmas, egy szent háborúra. Föl az utolsó ítéletre, föl! A századok hiába birkozának Velünk, és mostan egy év ölne meg? Oroszlánokkal vívtunk hajdanában. És most e tetvek egyenek-e meg?
nemzetem, föl! jussanak eszedbe Világhódító híres seid. Egy ezredév néz ránk ítél szemmel Atillától egész Rákócziig. Hah, milyen múlt ha csak fél akkorák Leszünk, mint voltak e nagy sapák, El fogja lepni árnyékunk a sárba És vérbe fúlt ellenség táborát! Föl,
!
is
(Erdd.) Petfi Sándor.
A GÖLYAHOZ. Megenyhült a lég, vidul a határ, S te újra itt vagy, jó gólya-madár! Az ócska fészket megigazgatod.
Hogy
ott kikölthesd pelyhes magzatod'.
Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak Csalárd napsugár és siró patak Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet. Az élet fagyva van s megdermedett. ;
;
!
!
5^
Ne járj a mezn, temet van ott Ne menj a tóba, vértl áradott
;
;
Toronytetökön nézvén nyughelyet Tüzes üszkbe léphetsz, úgy lehet.
:
—
Házamról jobb ha elhurcolkodol.
De melyiken
tudsz fészket rakni, hol Kétségb'esést ne hallanál alól S nem félhetnél az ég villámitól?
Csak vissza, vissza! dél sziget je vár; Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted volt az is elveszett Nekünk csak egy
—
;
!
Repülj repülj és délen valahol bujdosókkal ha találkozol Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk. .! Mint oldott kéve, széthull nemzetünk !
,
A
:
.
.
Sokra sír, sokra vak börtön borúi. Kik élünk járunk búsan, szótlanul :
aki felkél és sirván, megyén Uj hont keresni túl a tengeren.
Van
A
menyasszony meddségért eped, nem zokog holt magzat felett, vén lelke örömmel eltelik.
Szüle
A
Hogy nem
kell élni
Beszéld
ah ...
el,
!
már sok
hogy
.
.
.
ideig.
gyalázat reánk
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk A kidlt fában rl szú lakik A honfi honfira vádaskodik. .
Testvért testvér, apát fiu elad Mégis, ne szóljon errl ajakad. Nehogy, ki távol sír e nemzeten. Megutálni is kénytelen legyen! .
:
.
.
.
.
(1850.)
Tompa Mihály.
;
.
53
NEMZETÖR-DAL. Süvegemen nemzetiszín rózsa, Ajakomon édes babám csókja Ne félj, babám, nem megyek világra Nemzetemnek vagyok katonája. ;
:
Nem
kerestek engemet kötéllel Zászló alá magam csaptam én fel Szül anyám, te szép Magyarország., Hogy' ne lennék holtig igaz hozzád! :
Nem
is adtam a lelkemet bérbe Négy garajczár úgy se' sokat érne Van nekem még öt-hat garajczárom Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom. ;
;
...
Fölnyergelem szürke paripámat Fegyveremre senki se' tart számot, Senkié sem, igaz keresményem Azt vegye hát el valaki tlem ;
:
I
Olyan marsra lábam se* billentem, Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem De a szabadságért, ha egy iznyi. Talpon állok mind halálig víni.
:
(1848. április.)
Arany
A «Mvész
KÖLT
HAZÁJA.
hazája széles e világ hírnév országút ját lakja , S ez út hosszába' minden olajág, Minden babér az számára n.»
A
;
'János,
;
54
Am
hadd legyen, nem tagadom,
övé, mely bírja t, a hon De szívem azt súgja minduntalan, csak egy hazája van. Hogy a költnek egy :
—
Kezddik
e hon a csendes tanyának Küszöbjén, metyhez emlékezete Köté legels végét fonalának. Midn elször útnak eredé Hová e gondolatvezér Mulatni vissza-visszatér És egy szerény zöld ággal megpihen Mint bárkán a galamb, az si tzhelyen. ;
—
Ott ismersen veszik
Gyermekkorának
t
köri
játszótársai
;
Eléje ott nyájas szóval kerül
—
tán már csak néhai Az agg szül Minden szöget, minden zugot lel, miképen megszokott, Bár se telkén most a vén Id bont, épít, ahol s mint kedve j. Uj gazda
Ügy
:
Mely ott felé zeng, a meghitt beszéd Anyai tejnek édes folyama,
E
szó nyitá
meg
szívét és eszét.
Ajkára ez simult, hogy dallana Szerelme bimbó-hajnalán
E
;
nyelvet érté a leány,
S ezen viszonzá a «szeretlek»-et, Vagy a sóhaj szócskát, mit visszarebegett. S a nyilt sziv nép, melyet ott talál, Vele érzésben és nyelvben rokon Dala e nép közt ajkrul-ajkra száll, örül vagy sír az édes hangokon Fogékony ott minden kebel A dalra, melyet énekel, S hogy ebbl semmi hang el nem veszett. Tudnia biztosan, mily boldog élvezet! ;
;
—
i
;
— 55
ily nép fogja t köri, Nép, melynek érzi keble, zengi szája
Ameddig
A költ Ott
—
addig teri. énekét, végét a költ hazája; túl maga jövevény.
éri
Azon
Dala üvegházi növény, Legszebb illatja, színe kárba megy csakúgy Széles világon nincs népe' s hona
—
:
/
e népet és hazát Innen, hogy Szeretni tudja kimondhatlanúl Nem a díjt méri, melyet tán az ád, Oltára nem önz lángokra gyúl És, bárha szk, és bárha gyér A jutalom és a babér Ö e honért, e honnal s honnak él, örömeit, búját zengvén, ha dalra kél. :
;
:
Boldog, ha büszke lantján a haza Dicsségének napját zengheti! Ha nincs múltjának vérz panasza, S reménye vásznát jó szél lengeti! A dal, mit így teremt ujja. Egy nemzeti hallelujah. Visszhangja messzi ég alá kihat És fölverendi a kés századokat.
—
De
bár fogy a nép és hazája pusztul.
És
a
jövend
hallgat,
— nem
felel.
Bár keble csak bánat dalára buzdul Hónát a költ mégse' hagyja el És, mely alélt hattyú gyanánt Várja magára a halált O nemzetének hattyúéneke, a lant bánatos, haldokló gyermeke. :
—
,
(1851.)
Arany János.
5^^
AZ ÖRÖKSÉG. Azok a magyarok, kik e hazát Véren vették, vérrel ótalmazák, Azok a magyarok, ha riadót fúttak,
A
halál
képétl nem messzire búttak.
Lakásuk volt paripájok háta, Letett ágyok kemény nyeregkápa
:
Ettek és aludtak vérmocskolta nyergen, Jártak éjjel-nappal sok nehéz fegyverben.
\Nem kérdezték
sok-e az ellenség? Olvasatlan próbáltak szerencsét Tudták, a szerencse mindig ahhoz pártol, Kinek szíve még a halálban is bátor. :
;
Elfogytak, elzülltek ottan-ottan.
Szép országok hevert elhagyottan, Fölveré az isten mindenféle gyoma. Éktelenné tette török, tatár nyoma.
Rongált zászló Ion az
Nem
volt
formája.
annak
színe, se fonája, Itt-amott sötétlett rajta egy-egy vérfolt
Szép zászlónk, az ország, váznál
:
nem egyéb [volt.
E
becses zászlónak, a hazának. Védelmében hányan elhullanak! Verkben a rúdját hányszor megfereszték
Régi sapáink! de
el
nem
ereszték.
így a zászló ránk örökbe maradt. azt ers átok alatt Átok alatt hogy, ha elpártolunk attul. Ne legyen az isten istenünk azontúl.
Ránk hagyák
:
i
:
;
57 telik be, vagy soha, ez átok. zászlót, a zászlót ne hagyjátok! Ha minket elfú az idk zivatarja, lesz az istennek soha több magyarja.
Most
A
Nem
(1848. október.)
Arany János.
RÉGI DAL, RÉGI DAL Régi dal, régi dal, régi dicsségrl! Fényes napnak ragyogása rózsafelhs égbl. Világver Mátyás sírján még a virág zöldül, S a dicsség hova tnt el a szép magyar földrül?
Fényben úszott az úri nép, bségben a szolga, Az utolsó parasztnak is öröm volt a dolga, Igazságot a szegénynek, diadalt a hsnek, A gyöngének oltalmazást, harcot az ersnek.
Örömmel jött a jóbarát örömek házába. Reszketve jött az ellenség siralom harcába Fejedelmek kezeiket nyujták szövetségre, Ki meg dugta mind a kettt háta mögé, félve. ;
Tudós urak tudománysát arannyal fizették, Magyar nemzet virulását világnak hirdették. Merre nap jár, merre hír jár, három tengerpartnál Boldogabb nép, délcegebb nép nem volt a magj^arnál. Világver Mátyás sírján még a virág zöldül A dicsség hova tnt el a szép magyar földrül? Leáldozó nap sütése, alkonyodó égrl Régi dal, régi dal, régi dicsségrl .
.
.
Jókai Mór,
58
A MAGYAROK SYMPHONIAJA. Történik egyszer, régtelen régen, Csanádi püspök nagy útra mégyen. Gellért e püspök, Velence szülte, Walther, a sváb pap szolgál körülte.
A
jó
fpásztor egy
Pogány farkasnak Gellért a püspök
—
uj
báránya
fogait bánja.
nem hímez-hámoz
:
Indulunk, Walther, István királyhoz.
S nyergel és indul, csak Isten vélek. Nagy vad országban két szelíd lélek. Csak igazáért egy új báránynak Üttalan úton napokig járnak. Áttörve füves tengernyi pusztán, Folyamok zúgó árját megúszván, Kerülve Ajtony pogány portyáit, Dunának érnek túlsó partjáig.
Rengeteg erdk rejtelmes mélye Rejti be ket nappal is éjbe. Fenevadak közt törnek elre, Isteneseknek Isten az re. Est közeledtén ritkul az erd, Rémlik a lomb közt alkonyi felh. Nézz oda, Walther, látod a füstöt? szólal a püspök. Jó tanya vár ma,
—
—
Erdei tisztást hamar elérik.
Túlnan elébük tanya fehérlik. Akörül, éji nyugodalomba Most tereldik röfög konda.
59
Derül szivében a két szent
férfi,
Hova
jutottak, menten megérti. Makkos ez erd, hízni a falkát Messze vidékrl mind ide hajtják.
k
Dicsérfessék-et
köszönnek
ott
És mindörökké visszhangja ennek Süvegelgetnek kanászlegények. Jó jel ez, Walther, már keresztények.
—
Házból a gazda s a tanya népe Két jövevénynek járul elébe. Nagy becsületje van a két papnak,
Lova sem
koplal, híján abraknak.
Az ágyasházba pihenni szállnak. Erednek elsbb esti imának. Majd a mély csöndnek Gellért örülve, Szent olvasmányba mélyen merül be.
Walthert elnyomja út fáradalma,
Álomszerznek nincs mi jobb
volna.
—
De ím, a püspök neszel egy dalra, Vagy tán csak álom, tán nem is hallja? Soha a mását
A
fele
halk zenének!
e
zúgás, a fele ének.
— Alszol-e Walther— S ketten
tndnek
az
?
Nem, én sem alszom éji
dalszón.
— Én olasz földön sok zenét hallék, De soha mint ez a dal még. — Én dalát értem több germán fajnak ilyet,
S
nem
hittem, hogy
még
ilyet is halljak.
— Hallga csak, Walther, mint apad árad folyója eme dal-árnak. — vidám csak rája, s
Zeng Sír is,
is
.
.
.
figyelj
Ez a magyarság symphoniája!
6o
Hallga csak hallga! S Walther hallgatja Magasra csap fel a dal szózatja. Mosolyg a püspök s ágyába térve, Egyre kíváncsibb ama zenére. .
.
.
— óh,
.
magyarázd meg Walther, hogy dallam Mely titkos módon bujkál e dalban? Szent olvasmánytól mért vont el engem, Mért köll
Tud
A
e furcsa dalra figyelnem?
zenét Walther
s
hangfüzésben van
bölcsen gyanítja
.
.
.
:
e dal titka.
S hogy kikutassa, ki a zenél, Jó puha ágyból, íme, kikél .
Halkan nyit
ajtót, azon kikémlel, Kívül dereng a holdfényes éjjel. Suttogva hoz hírt az éneklrl Az egy leányzó, ki gabnát röl. :
Kövét forgatván kézi malomnak, Üzi borúját az unalomnak, S szaporáz munkát dalolva hozzá, okozná. S mellé a zúgást a
k
Meghatja S dicséri
— Óh Mely
e hír ?.
dalt,
a jó Gellértet
melyet
nem
ért
meg
h
még ez a nép itt szerkeszt, malmot nem épít, nagy súlyát kezével hajtja, szíve gazdag, mert dalos ajka.
Bölcs mesterséggel
Gépet
A De
:
fiam, Walther, áldott az ének, segítség dolgos szegénynek!
k
nem
lm, e lány sorsa éj -napon munka, S nehéz robotját el mégsem unta, Jó kedvét hozzá a dal csinálja, Ez a magyarság symphoniája.
,
6i
A
dal elhallgat, a derék lánynak Gellért és Walther jó éjt kivannak,
B
ajándékkel tisztelik másnap, S tovább indulnak uj utazásnak.
Jó szent Gellértrl szép hiradás van Régi idbl, régi Írásban. Abban olvasván, emlékül ébredt Képzeletemben ez a történet.
Magam
is,
mintha
ott lettem volna, dalolva. kisérte. csakhogy én értve.
Amikor rölt a lány Malomk-zúgás dalát Hallgattam én
is,
—
Mert, amik titkok az idegennek. a hangok visszazenegnek. Fel van húrozva szivem aképen, Hogy az is úgy zeng, mint magyar népem.
Bennem
Követ forgatni nehéz robotban. Éjt nappá téve magam is szoktam, S hogy testem-lelkem jó kedvét lelné. Én is magyar dalt dúdolok mellé. Kilencszer múlt el száz év azóta, ott az éjben zengett a nóta, S mi tovább zengjük világ fogytáig
Hogy
Az
s
—
magyar nép symphoniáit.
Kozma Andor.
62
TARTALOM, Lap
Siralmas énnéköm Bornemissza Péter Búcsúja hazájától. Balassa Bálint Egy katona éneke. Rimay János Tüz víz között Népszer ének a XVII század második felébl Jaj régi szép magyar nép. Népszer ének a XVI II, század elejérl Cantio de Patrona Hungáriáé. Népszer ének a .
.
.
,
.
.
.
3 3 5
.
6
!
XVII.
század elejérl
10 13
A
szabad Erdély. Kazinczy Ferenc Biztatás. Bacsányi János A magyarokhoz. Berzsenyi Dániel A Magyarokhoz. Berzsenyi Dániel Magyarország. Berzsenyi Dániel Hymnus. Kölcsey Ferenc Zrínyi dala. Kölcsey Dániel Zrínyi második éneke. Kölcsey Ferenc > Huszt. Kölcsey Ferenc Emléklapra. Kölcsey Ferenc Mohács. Kisfaludy Károly Rákosi szántó a török alatt. Kisfaludy Károly Szülföldem szép határa. Kisfaludy Károly ... Búcsú. Báró Eötijös József Mohács. Báró Eötvös József Szózat. Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez. Vörösmarty Mihály ......... A puszta sír. Vörösmarty Mihály Magyarország címere. Vörösmarty Mihály .... Hymnus. Vörösmarty Mihály Riadó. Czuczor Gergely Sóhajtás. Bajza József Isten hozzád. Bajza József Ébreszt. Bajza József Uti dalok. Garay János Magyar vagyok. Petfi Sándor Honfidal. Petfi Sándor .
.
.
14 15 15 17 18 19 21
22 23 24 24 26 28 28
30 31
33 35
36 36 37 38 39 40 42 43 44
63 Lap
Nemzeti
Petfi Sándor A hazáról. Petfi Sándor Búcsú. Petfi Sándor Élet vagy halál Petfi Sándor A gólyához. Tompa Mihály Nemzetördal. Arany János A költ hazája. Arany János Az örökség. Arany János Régi dal, régi dal. Jókai Mór A magyarok symphoniája. Kozma Andor dal.
45 47 48 50
!
51 53 53
....
56 57 58
MAGYAR KÖNYVJEK Arany János A Jóka ördöge :
Petfi Sándor: János vitéz A vén ciflány Vörösninrty Mihály legszebb költeménye!
A madár
fiailioz legszebb költeményei
Tompa Mihály
Hadnagy uram Gyulai Pál legszebb költeményei
A
virrasztóit Vajda János legszebb költeményei
Ilazádnali rendületlenül A legszebb magyar hazafias versek
Sírva vigad a magyar A legszebb magyar bordalok Székely népmesék A legszebb székely népmesék Daloló Magyarország A legszebb magyar népdalok Trombita harsog, dob pereg A legszebb magyar katonadalok Boldizsár Iván: A gazdag parasztok országa Dánia
—
Makkal László: Tündérország Erdély
Minden
kötet ára 44 fillér FRANKLIN tArSULAI NYOMDÁJA.
—
