FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE
MEGHÍVÓ Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17.-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében tartandó ülésére
NAPIREND 1) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, tájékoztató a két ülés között végzett tevékenységről, valamint tájékoztató az adott hónap pénzügyi helyzetéről és a vállalt kötelezettségekről, megbízásokról Előadó: Hidvégi József polgármester 2) Javaslat Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. évi munkatervére Előadó: Hidvégi József polgármester 3) Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzatának 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (I.30.) rendelet módosításáról Előadó: Hidvégi József polgármester 4) Előterjesztés a Fonyódi Turisztikai Egyesület 2010. évi költségvetésének elfogadásáról (Később kerül kiküldésre.) Előadó: Hidvégi József polgármester 5) Előterjesztés a 2010. évi költségvetési megtakarításokra tett javaslatokról Előadó: Hidvégi József polgármester 6) Előterjesztés a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról Előadó: Hidvégi József polgármester 7) Előterjesztés a helyi adókról szóló 23/2007. (XII.14.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: Hidvégi József polgármester 8) Előterjesztés az önkormányzati lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének helyi szabályairól szóló 9/2006. (III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: Hidvégi József polgármester 9) Előterjesztés a közterület-használat, és a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételének szabályairól szóló 21/2004. (VIII. 30.) rendelet módosításáról Előadó: Hidvégi József polgármester 10) Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzatának a fonyódi piacról szóló 7/2007.(III.1.) rendeletének módosítására Előadó: Gazdóf Angéla dr. címzetes főjegyző
11) Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000.(V. 15.) Kt. rendelet módosításáról Előadó: Gazdóf Angéla dr. címzetes főjegyző 12) Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének a köztisztviselők jogállásáról szóló 13/1998.(IV.15.) Kt. rendeletének módosítására Előadó: Hidvégi József polgármester 13) Előterjesztés a Balatoni Hajózási Zrt. támogatási szerződéséről Előadó: Hidvégi József polgármester 14) Előterjesztés az ELMIB Zrt.-vel 2001. évben megkötött fűtési szolgáltatási szerződések megszüntetéséről Előadó: Hidvégi József polgármester 15) Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat Iratkezelési Szabályzatának jóváhagyásáról Előadó: Gazdóf Angéla dr. címzetes főjegyző 16) Előterjesztés a Fonyód Város Önkormányzat 2009. évi összesített Közbeszerzési Tervének módosításáról Előadó: Hidvégi József polgármester 17) Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat 2009. évi közfoglalkoztatási tervének módosításáról Előadó: Hidvégi József polgármester 18) Előterjesztés a 2010. évi belső ellenőrzési terv módosításáról Előadó: Gazdóf Angéla dr. címzetes főjegyző 19) Előterjesztés a Fonyód, Bartók B. u. 3. szám alatti ingatlanon található múzeum épület és a hozzá tartozó földterület a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület részére történő használatba adásáról, valamint a természettudományi gyűjtemény letétbe adásáról Előadó: Hidvégi József polgármester 20) Előterjesztés a Fonyód, Várhegyen lévő fonyódi 6401 hrsz-ú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról Előadó: Hidvégi József polgármester 21) Előterjesztés „Fonyód városközpontjának funkcióbővítő integrált fejlesztése” című pályázat végleges akcióterületi tervének jóváhagyásáról és a pályázat benyújtásáról Előadó: Hidvégi József polgármester 22) Előterjesztés a KEOP 1.2.0. „Dél-Balatoni települések szennyvízkezelése” elnevezésű projekt megvalósításával kapcsolatos hiteligénylés kezességvállalásáról Előadó: Hidvégi József polgármester
Kérdések, interpellációk
Zárt ülés 23) Előterjesztés átmeneti segély ügyben fellebbezés elbírálásáról Előadó: Hidvégi József polgármester 24) Előterjesztés az aljegyzői munkakör betöltésére beérkezett pályázatok elbírálásáról Előadó: Hidvégi József polgármester
Esetleges távolmaradását kérem, szíveskedjen jelezni a Polgármesteri Hivatalnál. A napirendi pont anyaga megtekinthető a Városi Könyvtárban és a Polgármesteri Hivatalban, továbbá a www.fonyod.hu internetes oldalon. Fonyód, 2009. december 10. Hidvégi József polgármester
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám:01/131-9/2009.
ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17.-i ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, tájékoztató a két ülés között végzett tevékenységről, valamint tájékoztató az adott hónap pénzügyi helyzetéről és a vállalt kötelezettségekről, és megbízásokról Tisztelt Képviselő-testület! A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, a két ülés között végzett tevékenységemről, valamint az adott hónap pénzügyi helyzetéről és a vállalt kötelezettségekről, megbízásokról az alábbi tájékoztatást adom. 1)
2)
3)
4)
5)
6) 7)
8)
A 180/2009.(IX.24.) határozat szerint a Fenntartó utasította a Fonyód-Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ vezetőjét a hiányosságok megszüntetésére, és annak végrehajtásáról kérte tájékoztatni a Polgármestert, amely határidőre megtörtént. A 191/2009.(X.29.) határozatával a Képviselő-testület bérbe adta a Fonyód, Dísztéren lévő nem lakás céljára szolgáló helyiséget a Szerencsehozó Bt.-nek, melyről szóló bérleti szerződés aláírásra került. A 200/2009.(XI.26.) határozat értelmében a Képviselő-testület elfogadta az Önkormányzat 2010.évi költségvetési koncepcióját, melyben a 2010. évi költségvetési rendelet-tervezet összeállításához feladatok elvégzését rendelte el, melyeknek végrehajtása jelen ülés „Előterjesztés a 2010. évi költségvetési megtakarításokra tett javaslatokról” című napirendi pontját képezi. A 202/2009.(XI.26.) határozat értelmében a Képviselő-testület feladatul írta elő a Turisztikai Egyesületnek a 2010. évi költségvetését vizsgálja felül és dolgozzanak ki 15 %-os megtakarítást, valamint hogy 4 MFt támogatásból hogyan tudnának gazdálkodni. A két alternatíva kidolgozása jelen ülés napirendi pontját képezi. A 203/2009.(XI.26.) határozatával a Képviselő-testület támogatta a város részvételi szándékát az Utazás 2010, 33. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon a Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság strandjához kapcsolódó önálló megjelenéssel, melyre a jelentkezésünket elküldtük. A 204/2009.(XI.26.) határozatával felkérte a polgármestert, hogy a lakbérek emelésére készítsen előterjesztést, mely rendelet-módosítás jelen ülés napirendjét képezi. A 206/2009.(XI.26.) határozatával a Képviselő-testület elfogadta a közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzatot, melyet a dolgozók és az intézmények megismertek. A 207/2009.(XI.26.) határozatával a Sportcsarnok téli terembeosztását határozata meg a Képviselő-testület, mely beosztás a Sportegyesület részére megküldésre került.
9) 10)
A 208/2009.(XI.26.) határozatával a Képviselő-testület a 2009. évi összesített Közbeszerzési Tervét módosította, mely módosítások átvezetésre kerültek. A 209/2009.(XI.26.) határozatával a képviselő-testület egyetértett a „Közösen, egészségesen a Nap alatt” című pályázat benyújtásával és felhatalmazta a polgármestert a Partneri együttműködési megállapodás aláírására, mely megállapodás aláírásra és a Kistérség hivatalához megküldésre került.
Közbeszerzési tevékenység: A Közbeszerzési Értesítő 2009. évi 145. számában (2009. december 4.) megjelent a városközpont fejlesztésre, Ravatalozó urnafal I. ütemének megépítésére, illetve a Turul utcai járda tervezésével kapcsolatos egyszerű eljárási ajánlattételi felhívás. A hirdetmények alapján az alábbi eljárási cselekmények várhatók: Városközpont fejlesztés, Fonyód A dokumentáció beszerzésének, az ajánlattételnek a határideje, illetve a bontás időpontja: 2010/01/11 11.00 óra Helyszín : Polányi Ügyvédi Iroda, 1055 Budapest, Szent István krt. 5. II. em. 2/a., tárgyaló Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2010. január 25. 11.00 óra A szerződéskötés tervezett időpontja: 2010. február 09. 11.00 óra Turul utcai járda tervezése A dokumentáció beszerzésének, az ajánlattételnek a határideje, illetve a bontás időpontja: 2010/01/05 10.00 óra Helyszín : Polgármesteri Hivatal, 8640 Fonyód, Fő u. 19. Tanácsterem Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2010. január 12. 10.00 óra A szerződéskötés tervezett időpontja: 2010. február 1. 10.00 óra A Fonyódon lévő ravatalozó nyugati támfal, urnafülkék 1-6, valamint nyugati kapu bálványok megépítése a jogerős bejelentési tudomással rendelkező tervek alapján. A dokumentáció beszerzésének, az ajánlattételnek a határideje, illetve a bontás időpontja: 2009/12/23 10.30 óra Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2010. január 13. 10.30 óra A szerződéskötés tervezett időpontja: 2010. január 29. 10.30 óra SZMSZ 52. §. (2) alapján teljesített kifizetések 2009.11.18.-2009.12.07. között: - Márton napi rendezvény
15.845 Ft
- Testvérvárosi kapcsolatok költsége - Évzáró rendezvény költsége
9.000 Ft 42.205 Ft
Két ülés közötti tevékenységek: - Részt vettem: - ÁROP megbeszélésen, oktatáson, - Képviselő-testület és Bizottságai ülésein, - a Fonyódi Kistérségi Társulási Tanácsának ülésén, - Magyar Önkormányzatok Szövetsége által szervezett Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége első konferenciáján, - Somogy Megyei Védelmi Bizottság ülésén, - Magyar Önkormányzatok Szövetsége által szervezett ünnepségen, Gödöllőn, ahol a Betlehemi lángot vettem át, - Szociális Kerekasztal megbeszélésen, - Mikulás Kupa teremlabdarúgó tornán, - Megyei Önkormányzat Közgyűlésén, Jogi és Pénzügyi Bizottságának, - Lakásépítő Kft. taggyűlésén, - Közmeghallgatáson, - Petőfi SE elnökségi ülésén. - Fogadtam: - érdeklődőket, befektetőket, vállalkozókat, fonyódi állampolgárokat, - aljegyzői álláshelyre pályázókat, - a ligeti tábor vezetőjét. - Egyeztettem: - Bérleti szerződésekkel, pályázatokkal, peres ügyekkel kapcsolatban, - Lakásépítő Kft. ügyvezetőjével, - Média Kft.-vel, - Weisz Bt. vezetőjével, - az ügyeleti díjjal kapcsolatban az Egészségügyi Kft.-vel és Balatonfenyves polgármesterével, - dr. Bali-Papp Rita ügyvéddel, - kistérséggel az alapszolgáltatásról. A Fonyód TV-nek adtam interjút. Folyamatosan figyelemmel kísértem a ravatalozó építését. Gyámügyi igazgatási ügyek: - 4 fő részére rendkívüli gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot – természetbeni juttatásként diák-buszbérlet – állapítottam meg, Szociális igazgatási ügyek: - 6 fő részére pénzbeni átmeneti segélyt állapítottam meg, - 6 fő részére természetbeni átmeneti segélyt állapítottam meg, - 1 fő esetében átmeneti segély iránti kérelmét elutasítottam, - 3 fő részére temetési segélyt állapítottam meg, - 2 fő részére szülési segélyt állapítottam meg.
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Beszámoló pályázatokról Benyújtott pályázatok: Kiíró/ Megnevezés elérhetőség FVM - Dél- Kulturális rendezvények Fonyódon Balatoni Nyári rendezvények – Benyújtó: Leader Fonyódi Kulturális Intézmények Nonprofit Zrt TIOPKönyvtári szolgáltatások 1.2.3./09/1 infrastruktúra fejlesztése „TudásdepóExpressz” támogatása. Benyújtó: Fonyódi Kulturális Intézmények Igazságügyi Felhívás a közrend és a közbiztonság és Rendészeti erősítése érdekében közterületMinisztérium felügyelőket nem foglalkoztató önk-k részére /max. 2 db településőr foglalkoztatását támogatják/ Támogatási megállapodást elküldtük 2 db településőr foglalkoztatásáról.
Elbírálásra váró pályázatok: Kiíró/ Megnevezés elérhetőség
Igényelt támogatás 4.989.150,-
Önrész
Eljárásrend
554.350,-
egyfordulós
3.500.000,-
100 %
egyfordulós
Támogatás: egyszeri bruttó 2-szer 80.000,- Ft + havi 2-szer 71.500,- Ft + járulékai (27%)
Igényelt támogatás
egyfordulós /döntés minden hónap 25-ig/
Önrész
Eljárásrend -
Első fordulóban előzetesen támogatásban részesült pályázatok: Kiíró/ Megnevezés Támogatás elérhetőség DDOP-2007Fonyód városközpontjának Igényelt össz: 4.1.1/A funkcióbővítő integrált fejlesztése 429.531.700,(Második mérföldkő teljesítésére Megítélt össz: vonatkozó dokumentumok 381.110.324,benyújtása megtörtént)
Önrész
Eljárásrend
Min.: kétfordulós 120.785.384 /önk-i saját forrás összege/ 60.000.000 /partner saját forrás/ DDOP-2007-4.1.1/A pályázatunkat a Regionális Operatív Programok Irányító Hatóságának vezetője feltételesen és előzetesen legfeljebb 381.110.324,- Ft (összesen) csökkentett összegű támogatásra érdemesnek ítélte. (A pályázatban kötelezően megvalósítandó tevékenység a „Gazdasági funkciót erősítő
tevékenységtípus (ok)”, melynek célja a kereskedelmi, gazdasági szereplők ösztönzése a várossal való együttműködésre.) Támogatásban részesült pályázatok:
Kiíró/ elérhetőség 16/2009. (IV.2.) OKM rendelet
TÁMOP3.2.4/08/01
ÁROP 1.A.2/A. www.nfu.hu TIOP1.1. www.nfu.hu
DDRFT/ CÉDE
DDRFT/ TEUT DDOP-20093.1.1.
DDOP www.nfu.hu
Megnevezés az alapfokú művészet-oktatási intézmények támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, el-számolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló rendelet (kivitelezés folyamatban) A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erõsítése az élethosszig tartó tanulás érdekében /Fonyódi Kulturális Intézmények/ Fonyód Város Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése (kivitelezés folyamatban, első kifizetési kérelem jóváhagyva) A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése (központi közbeszerzési eljárás sikertelen volt) Fonyód, Hrsz 6598/2 szám alatti ravatalozó körüli támfal, urnafülkék építése (támogatási szerződés megkötése folyamatban) Fonyód, Fő utca egy szakaszának burkolat felújítása (támogatási szerződés megkötése folyamatban) „Egyenlő esélyű hozzá-férés a közszolgáltatások-hoz (Akadálymentesítés)” című pályázati kiírás /Fonyódi Polgármesteri Hivatal Főépületének akadálymentesítése/ (közbeszerzési kiírás folyamatban) DDOP-2007-2.1.1/D. A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése Várhegyi kilátó, tanösvény építése, (a projekt összköltsége: 78.956.564,- Ft) - közbeszerzési
Igényelt támogatás Létszám alapján, eszköz és működési költségekre fordítható
Önrész
Eljárásrend
644.000,-
egyfordulós
Elnyert FOKI-ra jutó támogatás: 11.280.0000,-
0,- Ft
egyfordulós
16.206.720,-
1.409.280,-
egyfordulós
ITK eszközök.
-
egyfordulós
4.919.998,-
2.649.230,-
egyfordulós
3.700.000,-
3.700.000,-
egyfordulós
11.604.832,-
1.289.426,-
egyfordulós /folyamatos elbírálás/
Igényelt 67.113.144,Megítélt: 67.113.144,-
11.843.496,Változás: 11.843.420,-
kétfordulós
kiírás folyamatban, támogatási szerződés megkötése folyamatban BFT Játszóház létesítése /nyáron: kikötői üzletsoron (10. sz. üzlet), ősztől tavaszig: Fonyódi Városi Múzeum/ (az eszközök beszerzése megtörtént, az elszámolás megtörtént) OKM Szakmai és informatikai fejlesztés támogatása OKM - Új A gyermek, ifjúsági és felnőtt tudás - lakosság színházi igényeinek műveltséget kielégítése Fonyódon és térségében mindenkinek /Színházi, bábszínházi, táncszínházi program vendégjátékok fogadásának támogatása/ Pályázó:FOKI
1.512.000,-
378.000,-
egyfordulós
980.000,-
0
egyfordulós
1.000.000,-
400.000,egyfordulós Kötelező 20 % önrész
Támogatásban nem részesült pályázatok:
Aktuális pályázati kiírások: Kiíró/ Megnevezés elérhetőség TÁMOPEgészségre nevelő és szemlélet6.1.2/A/09/1 formáló életmódprogramok DDOP-2009- A közösségi közlekedés 5.1.2/ színvonalának javítását célzó infrastrukturális beruházások támogatása /lehetséges konzorciumi partner: MÁV/ DDOP-2009- A balatoni térség turisztikai 2.1.1.D vonzerejének növelése KEOP-2009- Épületenergetikai fejlesztések és 5.3.0/A. közvilágítás korszerűsítése (kidolgozása további megbeszélés tárgyát képezi) DDRFT-VIS A helyi önkormányzatok vis MAIOR maior feladatainak támogatása 2009 és a vis maior tartalék előirányzatok felhasználása
Beadási határidő 2009.10.152010.01.08. 2009.08.24.2010.05.31
Támogatás intenzitása 100 %
Eljárásrend
85 %
egyfordulós
2009.09.012010.03.30. Márc. 20-tól folyamatos
30-80%
egyfordulós
30-80 %
egyfordulós
folyamatos
70 %
egyfordulós
egyfordulós
Pályázatok bővebben a www.nfu.hu , www.otm.gov.hu, www.balatonregion.hu, valamint a www.deldunantul.com honlapon találhatók.
Tájékoztató az Önkormányzat pénzügyi helyzetéről 2008. december 31-től 2008. 12.31.
2009. 01.21.
2009. 02. 17.
2009. 03.19.
2009. 04. 15.
2009. 05. 19.
2009. 06. 17.
2009. 09. 14.
2009. 10. 14.
2009. 11. 17.
2009. 12. 08.
136.592
139.729
169.280
137.841
149.809
167.140
171.820 176.287 163.878
159.069
169.585
169.005
- kamata 12,4%
4.488
-
-
-
5.533
-
-
5.768
-
5.967
-
-
Munkabér hitel (k: 20.000)
20.000
20.000
20.000
20.000
20.000
20.000
20.000
20.000
20.000
20.000
20.000
20.000
148
-
194
228
228
207
228
446
224
216
183
189
900.000
900.000
900.000
900.000
900.000
900.000
900.000
900.000
900.000
-
21.324
-
-
23.079
-
-
22.932
-
22.957
-
-
Készfizető kezességvállalás
90.139
90.139
90.139
90.139
90.139
110.152
110.152
92.360
92.360
92.360
92.360
92.360
- Szennyvíztársulat
90.139
90.139
90.139
90.139
90.139
90.139
90.139
90.139
90.139
90.139
90.139
90.139
- Lakásépítő Kft.
-
-
-
-
-
17.792
17.792
-
-
-
-
-
- Média Kft.
-
-
-
-
-
2.221
2.221
2.221
2.221
2.221
2.221
2.221
KIFIZETETLEN számlák:
156.653
174.747
185.439
191.958
163.249
166.597
164.706 217.596 143.940
131.495
155.438
160.338
- ebből: ELMIB tartozás
84.465
89.881
85.814
96.664
91.188
95.438
97.311
103.748
55.508
61.665
64.243
66.622
- 90 napon túli
107.333
111.738
121.312
124.688
134.070
129.920
124.381 141.955
71.350
77.530
89.847
94.393
- 60 napon túli
10.628
14.975
13.282
25.881
11.139
6.793
10.983
14.022
24.476
10.159
22.376
22.234
- 30 napon túli
18.701
15.459
31.851
13.286
5.353
11.647
15.068
36.039
23.565
17.734
18.780
20.092
- 30 napon belüli
19.991
32.575
18.994
28.103
12.687
18.237
14.274
25.580
24.549
26.072
24.435
23.619
KINTLÉVŐSÉGEK:
71.674
72.528
71.762
186.033
111.059
101.072
97.952
81.749
75.514
111.601
100.428
96.060
Tárgyévi hátralék:
49.384
-
1.738
113.503
41.488
35.974
41.927
37.485
35.484
72.718
64.204
60.330
- bérl-, ter.bérl-, haszn.díjból
5.854
-
35
103
2.492
393
4.249
2.951
1.555
5.253
5.367
5.398
-helyi adókból
43.530
-
1.703
113.400
38.996
35.581
37.678
34.534
33.929
67.465
58.837
54.932
54.932Előző évek hátraléka:
22.290
72.528
70.024
72.530
69.571
65.098
56.025
44.264
40.030
38.883
36.224
35.730
- bérl-, ter.bérl-, haszn.díjból
7.511
13.365
13.269
13.253
13.238
13.067
13.051
10.050
9.729
9.552
8.727
8.707
-helyi adókból
14.779
59.163
56.755
59.277
56.333
52.031
42.974
34.214
30.301
29.331
27.497
27.023
Lakásépítő Kft-nek kölcs.
619.842
619.842
619.842
619.842
619.842
619.842
619.842 619.842 619.842
619.842
619.842
619.842
4.949
5.237
4.945
5.475
5.298
5.380
Adatok eFt-ban Foly.szla.hitel f.(k:180.000)
- kamata 12,15% Kötvény - kamata 7,9 %
- kamata havi 7,9 % Eü. Kft-nek tagi kölcsön
2009. 08. 18.
900.000 900.000 900.000
5.207
10.680
5.156
5.328
4.022
4.156
4.800
4.800
4.800
4.800
4.800
4.800
Adószámlán
29
2.323
4.459
80.808
8.491
20.537
25.305
13.664
38.407
35.117
17.302
9.383
Bankszámlán
43.408
40.271
10.720
42.159
30.191
12.860
8.180
3.713
16.122
20.931
10.415
10.995
Lakásal., bérlak.ért.sz.egy.
8.790
564
882
1.185
1.460
1.808
2.126
2.948
3.348
3.690
299
569
-469.189
-515.035
-562.303
-314.525
-485.557
-438.395
-488.098
-503.727
45.846
93.114
-154.664
16.368
-30.794
18.909
34.538
EGYENLEG: +/- (eFt) Eltérés bázishoz: +/- (eFt) bázis: 2008.december 31.
-492.445 -493.342 -605.633 -464.853 23.256
24.153
136.444
-4.336
Határozati javaslat: 1) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló beszámolót, valamint a két ülés között végzett tevékenységről szóló tájékoztatót. Határidő: Felelős:
értelem szerint Polgármester
2) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a „Beszámoló a Fonyód Média Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság működtetéséről” tárgyú napirendi pontot a 2010. január havi Képviselő-testületi ülésen tárgyalja meg. Határidő: Felelős: Ügyvezetője
2010. január havi Képviselő-testületi ülés Fonyód Média Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Fonyód, 2009. december 8. Hidvégi József s.k. polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/979/2009. Ügyintéző: dr. Deákvári Andrea ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat képviselő-testületének 2008. december 17.-i ülésére
Tárgy: Javaslat Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. évi munkatervére Tisztelt Képviselő-testület! Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2010 évi munkatervének megtárgyalása kötelező feladat, és egyben az éves működés alapja. Az előterjesztés a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 2/2007. (II. 1.) rendelet 14.§ - ban foglaltak, és a beérkezett javaslatok (mellékelve) figyelembe vételével készült. A munkaterv tervezet tartalmazza a képviselő-testület korábbi döntései, illetve a jogszabályi előírások szerinti kötelező napirendeket. A II. fejezet jelzi azon napirendeket, melyek konkrét előterjesztésének időpontját a későbbiekben lehet meghatározni. Kérem a Bizottságokat az előterjesztés megtárgyalására, a Tisztelt Képviselő – testületet a határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat: Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. évre előterjesztett munkatervi javaslatot /……..módosítással/ elfogadja, és utasítja a polgármestert, hogy gondoskodjon annak végrehajtásáról. Határidő: értelem szerint Felelős: Polgármester Fonyód, 2009. december 10. Hidvégi József s. k. polgármester Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
I. A képviselő-testület üléseinek idő- és napirendi pontjai Valamennyi ülés napirendje: 1) Jelentés a lejárt határidejű határozatokról és a két ülés között végzett önkormányzati tevékenységről, valamint tájékoztató az adott hónap pénzügyi helyzetéről és a vállalt kötelezettségekről, és megbízásokról Előadó: Polgármester, bizottsági elnökök Január 28. 2) Előterjesztés a Polgármesteri teljesítménykövetelményének meghatározásáról Előadó: Polgármester
Hivatal
2010.
évi
köztisztviselői
3) Tájékoztató a Jegyző 2009 évi teljesítmény követelményének értékeléséről Előadó: Polgármester 4) Beszámoló Fonyód Város középtávú fejlesztési koncepciójában meghatározott 2009 évi feladatok végrehajtásáról Előadó: Polgármester 5) Előterjesztés a FOKI éves munkatervének, fejlesztési tervének a jóváhagyásáról Előadó: FOKI igazgatója 6) Beszámoló a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület munkájáról, és a múzeum működtetéséről Előadó: Minczinger Katalin gyűjteményvezető 7) Előterjesztés a fonyódi piac 2009. évi működéséről Előadó: Polgármester 8) Beszámoló a Fonyód Média Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság működéséről Előadó: Ügyvezető 9)Előterjesztés a gyermekvédelem szabályairól szóló 10/1998. (IV. 15.) önkormányzati rendelet módosítására Előadó: Polgármester 10) Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000. (V. 15.) önkormányzati rendelet módosítására Előadó: Polgármester 11) Előterjesztés a bentlakásos idősek otthona beüzemelésének lehetőségeiről Előadó: Intézményvezető
Február 25. 2) Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetését megállapító rendelet tervezetéről Előadó: Polgármester 3) Beszámoló Fonyód város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról Előadó: Fonyód Város Rendőrkapitánya 4) Előterjesztés a 2010. évi városi kitüntetések adományozásáról Előadó: Polgármester 5) Előterjesztés Fonyód város verseny sportjának és a térítésmentes szabadidős sportágak rendezvényeire való mozgósítás 2010. évi cselekvési tervéről, valamint Fonyód Város Sportkoncepciója felülvizsgálatáról Előadó: Polgármester 6) Előterjesztés Fonyód város 2010. évi kulturális cselekvési tervéről Előadó: Varga István FOKI igazgató 7) Beszámoló a Petőfi Sport Egyesület 2009. évi tevékenységéről Előadó: az egyesület elnöke 8) Előterjesztés a Környezetvédelmi Terv, és a Környezetvédelmi Program felülvizsgálatáról Előadó: Polgármester 9) Beszámoló a Fonyódi Turisztikai egyesület 2009. évi tevékenységéről, valamint a 2009. évi önkormányzati támogatás elszámolásának elfogadásáról Előadó: Polgármester 10) Előterjesztés az önkormányzat által nem alapfeladat ellátására nyújtott (magánszemélyeknek, társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak stb.) 2009. évi támogatások elszámolásáról Előadó: Polgármester 11) Előterjesztés a Fonyód – Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ szakmai munkájáról, valamint a szakmai program végrehajtásának értékeléséről Előadó: Intézményvezető Március 25. 2) Előterjesztés a Fonyód Városi Önkormányzat 2009. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról, valamint tájékoztató a Fonyód Városi Gyámhivatal gyámhatósági munkájáról Előadó: Hatósági Osztályvezető 3) Előterjesztés a Fonyód – Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ szakmai programjának módosításáról, valamint szervezeti és működési szabályzatának, és házirendjének elfogadásáról Előadó: Intézményvezető
4) Beszámoló a 2009. évi közbeszerzésekről Előadó: Polgármester 5) Előterjesztés a 2010. évi közbeszerzési terv elfogadásáról Előadó: Polgármester 6) Beszámoló a Fonyódi Kistérség Többcélú Társulás 2009 évi tevékenységéről Előadó: Polgármester 7) Tájékoztató a város 2010. évi lekötött és tervezett nyári programjairól Előadó: Varga István FOKI igazgató 8) Beszámoló a köztemető üzemeltetéséről Előadó: Üzemeltető Április 29. 2) Előterjesztés Fonyód Városi Önkormányzat 2009. évi zárszámadásáról szóló rendelet megállapítására Előadó: Polgármester 3) Előterjesztés a 2009 évi belső ellenőrzés összefoglaló jelentésének, valamint a közzétételi kötelezettség teljesítésének jóváhagyására Előadó: Polgármester 4)
Előterjesztés Fonyód Város Gyámhivatalának 2009. gyermekvédelmi tevékenységéről, hatósági intézkedéseiről Előadó: Hatósági Osztályvezető
évi
gyámhatósági
és
5) Előterjesztés az önkormányzat Közoktatási Intézkedési Tervének felülvizsgálatáról Előadó: Polgármester 6) Beszámoló az Egészségügyi Kft. – Fonyód 2009. évi tevékenységéről Előadó: Dr. Metz József igazgató főorvos 7) Előterjesztés az Egészségügyi Kft. – Fonyód 2009. évi gazdálkodási mérlegéről Előadó: Dr. Metz József igazgató főorvos Ihász Istvánné főkönyvelő 8) Előterjesztés az Egészségügyi Kft. – Fonyód 2009. évi közhasznú jelentéséről Előadó: Dr. Metz József igazgató főorvos Ihász Istvánné főkönyvelő 9) Előterjesztés az Egészségügyi Kft. – Fonyód Felügyelő Bizottságának 2009. évi munkájáról Előadó: Dr. Ács Zoltán a Felügyelő Bizottság elnöke 10) Előterjesztés az Egészségügyi Kft. – Fonyód 2009. évi gazdálkodásának könyvvizsgálói jelentéséről Előadó: Hajdu Gyula Könyvvizsgáló
11) Beszámoló a Lakásépítő Kft. peres ügyeiről Előadó: Lakásépítő Kft. ügyvezetője 12) Beszámoló az önkormányzatot érintő bírósági ügyekről Előadó: az Önkormányzat jogi képviselője Május 27. 2) Előterjesztés a 2010. évi nyári idegenforgalmi szezonra való felkészülésről Előadó: VÜSZ igazgató 3) Előterjesztés a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 2010/2011 – es tanévre vonatkozó tantárgyfelosztásának jóváhagyásáról Előadó: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Igazgató 4) Előterjesztés a 03-14 éves korú városi népesség demográfiai helyzetéről, és javaslat a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde csoport-, illetve osztályszámának, továbbá a pedagógusok létszámának megállapítására a 2010/2011-es tanévre Előadó: Polgármester 5) Beszámoló a hulladékkezelési közszolgáltató tevékenység költségelszámolásáról Előadó: ZÖLDFOK Zrt. képviselője 6) Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat kintlévőségeiről Előadó: Polgármester 7) Előterjesztés a Fonyódi Lakásépítő Kft. mérlegbeszámolójának elfogadásáról Előadó: Fonyódi Lakásépítő Kft. ügyvezetője 8) Tájékoztatás a helyi autóbusz közlekedésről Előadó: KAPOS VOLÁN Zrt. képviselője Június 24. 2) Előterjesztés a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 2009/2010-as tanévben végzett szakmai munkájáról, valamint a szakmai program végrehajtásának értékeléséről Előadó: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Igazgató 3) Előterjesztés a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde fenntartói ellenőrzéséről, valamint a külső és belső ellenőrzések tapasztalatairól, azok végrehajtására tett intézkedésekről Előadó: Polgármester 4) Előterjesztés a Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskola 2009/2010-as tanévben végzett szakmai munkájáról, valamint a szakmai program végrehajtásának értékeléséről Előadó: Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskola Igazgató
5) Előterjesztés a Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskola fenntartói ellenőrzéséről, valamint a külső és belső ellenőrzések tapasztalatairól, azok végrehajtására tett intézkedésekről Előadó: Polgármester 6) Előterjesztés a FOKI szakmai tevékenységének értékeléséről Előadó: FOKI Igazgató 7) Előterjesztés az Ügyrendi Bizottság tevékenységéről Előadó: Bizottság Elnöke 8) Előterjesztés az Humánpolitikai Bizottság tevékenységéről Előadó: Bizottság Elnöke 9) Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000. (V. 15.) önkormányzati rendelet módosítására Előadó: Polgármester Augusztus 26. 2) Beszámoló a Fonyód Városi Önkormányzat első félévi gazdálkodásáról Előadó: Polgármester 3) Beszámoló a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 2009. évben történt kompetenciamérés eredményéről Előadó: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Igazgató 4) Előterjesztés a Fonyód – Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ fenntartói ellenőrzéséről valamint a külső és belső ellenőrzések tapasztalatairól, azok végrehajtására tett intézkedésekről Előadó: Polgármester 5) Előterjesztés a Pénzügyi Bizottság tevékenységéről Előadó: Bizottság Elnöke 6) Előterjesztés a Városfejlesztési Bizottság tevékenységéről Előadó: Bizottság Elnöke
Szeptember 30. 2) Beszámoló az önkormányzati társulásokban végzett tevékenységről Előadó: Polgármester 3) Előterjesztés a 2011. évi városi kulturális programokra való felkészülésről Előadó: FOKI igazgató Október 28. 2) Előterjesztés a 2011. évi belső ellenőrzési ütemterv jóváhagyásáról Előadó: Polgármester 3) Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat kintlévőségeiről Előadó: Polgármester
November 25. Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciójáról Előadó: Polgármester Beszámoló Fonyód Városi Önkormányzat háromnegyed éves gazdálkodásáról Előadó: Polgármester 4) Előterjesztés a környezetvédelem helyi szabályairól szóló 32/2005. (XII. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: Polgármester 5) Tájékoztató a 2010. évi idegenforgalmi szezonban végzett tevékenységről Előadó: VÜSZ igazgató 6) Beszámoló a Lakásépítő Kft. peres ügyeiről Előadó: Lakásépítő Kft. ügyvezetője 7) Beszámoló az önkormányzatot érintő bírósági ügyekről Előadó: az Önkormányzat jogi képviselője 8) Előterjesztés a Fonyódi Turisztikai egyesület 2011. költségvetésének és éves feladattervének véleményezéséről Előadó: Polgármester
évi
marketingtervének,
December 16. 2) Javaslat Fonyód Város Önkormányzat képviselő-testületének 2011. évi munkatervére Előadó: Polgármester 3) Tájékoztatás a helyi autóbusz közlekedésről, valamint a menetrendszerű helyi autóbusz közlekedés díjáról, valamint az iskolák és tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díjáról szóló 25/1996. (XII. 19.) ör. módosításáról Előadó: Polgármester KAPOS VOLÁN Zrt. képviselője 4) Tájékoztatatás a kötelező kéményseprő – ipari tevékenység ellátásáról Előadó: Kéményseprő Mester Kft. képviselője
II. Az időrend szerint tervezett napirendeken túl a 2010. évben várható, és a jogszabályok hatályba lépésétől, módosításától függő időpontban 1) Előterjesztés a gyermekvédelem szabályairól szóló 10/1998. (IV. 15.) önkormányzati rendelet módosítására 2) Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000. (V. 15.) önkormányzati rendelet módosítására 3) Előterjesztés az önkormányzati lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének helyi szabályairól szóló 9/2006. (III. 31.) önkormányzati rendelet módosítására 4) Előterjesztés a térítési díj és tandíj fizetés szabályairól szóló 28/2004. (XI. 1.) rendelet módosításáról 5) Javaslatok aktuális pályázatok benyújtására 6) Előterjesztés a választási bizottságok tagjainak megválasztásáról
III. I.
Közmeghallgatás helye és időpontja:
2010. december 6. (hétfő) du. 17 óra Mátyás Király Gimnázium Klubterme II.
A képviselő-testület üléseinek és az előterjesztések előkészítésének rendje:
A képviselő-testület üléseinek helye:
A Városi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Fonyód, Fő u. 19.
A képviselő-testületi ülések időpontja:
December hónap kivételével a tárgyhó utolsó csütörtöki napján 14 óra.
Az előterjesztések leadásának határideje: A képviselő-testületi ülést megelőző 10. munkanap Hidvégi József s. k. polgármester Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
JAVASLAT A Képviselő-testület 2010. évi munkatervéhez Január Előterjesztés a fonyódi piac 2009. évi beszámolójáról Előadó: Polgármester Március Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Előadó: Hatósági Osztályvezető Előterjesztés Fonyód-Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ szakmai munkájáról, a társulásban végzett tevékenységéről Előadó: Intézményvezető Előterjesztés a köztemető üzemeltetésével összefüggő bevételek és kiadások alakulásáról Előadó: Üzemeltető Április Előterjesztés Fonyód Város Gyámhivatalának 2009. évi gyámhatósági és gyermekvédelmi tevékenységéről, hatósági intézkedéseiről Előadó: Hatósági Osztályvezető Június Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat Humánpolitikai Bizottságának tevékenységéről Előadó: Bizottság Elnöke Augusztus Előterjesztés Fonyód-Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ- szociális intézmény – működésének fenntartói ellenőrzéséről Előadó:Polgármester Az időrend szerint tervezett napirendeken túl a 2010. évben várható, és a jogszabályok hatályba lépésétől, módosításától függő időpontban: 1) Előterjesztés a gyermekvédelem szabályairól szóló 10/1998.(IV.15.) önkormányzati rendelet módosítására 2) Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000.(V.15.) önkormányzati rendelet módosítására
3) Előterjesztés az önkormányzati lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének helyi szabályairól szóló 9/2006.(III.31.) önkormányzati rendelet módosítására 3) Előterjesztés a választási bizottságok tagjainak megválasztásáról
Vajda Zsuzsanna mb. osztályvezető
Egészségügyi Nonprofit. Kft. – Fonyód Adószám: 18767311-2-14-- Cégjegyzékszám: 14-09-308820--Nyilvántartó cégbíróság: Somogy Megyei Bíróság mint Cégbíróság MSZ EN ISO 9001:2001 Polgármesteri Hivatal 8640 Fonyód, Fı u. 19. Tárgy: Javaslat a 2010. évi munkatervhez Hidvégi József Fonyód Város Polgármestere Tisztelt Polgármester Úr! Hivatkozva a 01/979/2009. ügyiratszámú megkeresésére, Fonyód Város Önkormányzat Képviselıtestületének 2010. évi munkatervének összeállításához az alábbi javaslatot teszem: A beszámoló javasolt idıpontja: 2010. április 29. A beszámoló tartalma: 1. Beszámoló az Egészségügyi Nonprofit Kft – Fonyód 2009. évi tevékenységérıl Elıadó: Dr. Metz József igazgató fıorvos 2. Beszámoló az Egészségügyi Nonprofit Kft – Fonyód 2009. évi gazdálkodási mérlegérıl Elıadó: Dr. Metz József igazgató fıorvos, Ihász Istvánné fıkönyvelı 3. Beszámoló az Egészségügyi Nonprofit Kft – Fonyód 2009. évi közhasznú jelentésérıl Elıadó: Dr. Metz József igazgató fıorvos, Ihász Istvánné fıkönyvelı 4. Beszámoló az Egészségügyi Nonprofit Kft – Fonyód Felügyelı Bizottságának 2009. évi munkájáról Elıadó: Dr. Ács Zoltán a Felügyelı Bizottság elnöke 5. Beszámoló az Egészségügyi Nonprofit Kft – Fonyód 2009. évi gazdálkodásának könyvvizsgálói jelentésérıl Elıadó: Hajdu Gyula könyvvizsgáló Tisztelettel: Dr. Metz József 503/1017-977 H-8640 Fonyód, Szent István u. 27. Tel/ fax: 85/560 970, 560 980 Fax:85/560 981 Központi Ügyeleti Szolgálat: 85/360 050 e-mail:
[email protected] igazgató: Dr. Metz József sebész fıorvos Eg é s z s é g ü g y i No n p r o f i t K f t . – F o n y ó d Ügyiratszám: 234-2/2009 Ügyintézı: Mihalicz Ágnes Fonyód, 2009. november 11.
Tisztelt Cím! Az alábbiakban az intézményünkkel kapcsolatos javasolt feladatokat adjuk meg a 2010. évi városi munkaterv összeállításához. 1. Január
: a költségvetést megállapító rendelethez az intézményi, intézményegységi kész költségvetés - tervezetek megadása 2. Március : a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló tájékoztató elkészítése ésképviselő - testületi megvitatása 3. Május : az általános iskola következő tanévi tantárgyfelosztása az iskolai csoport- és osztályszámok meghatározása az óvodai és bölcsődei csoportszámok és lcsoportlétszámok jóváhagyása a pedagógusok létszámának megállapítása a 2010/2011- es tanévre a változások miatti dokumentummódosítások 4. Június : tájékoztatás a helyi autóbusz közlekedésről a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 2009/2010. tanévben végzett szakmai munkájának értékelése 5. Augusztus: a kompetenciamérés eredményeinek értékelése 6. A belső ellenőrzések jelölése a havi munkatervben Tisztelettel
Szőcs Mihály
Original Message ----From: Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskola To: Titkárnő Sent: Tuesday, November 24, 2009 12:07 PM Subject: Re: munkaterv Tisztelt Hivatal! Fonyód Város Képviselő -testületének 2010-es évi munkatervéhez az alábbi javaslatot teszem: -2010. januári testületi ülés:a Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskola költségvetése 2010-ben Előadó: ? -2010.júniusi testülei ülés: a Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskola év-végi beszámolója a 2009/2010-es tanévben végzett munkájáról. Előadó: Kissné Poprádi Enikő
Javaslat Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. évi munkatervére Időpont
Január
Február Március Április
Tárgyalandó napirend
1. Intézményi térítési díjak felülvizsgálata 2. Tájékoztatás a bentlakásos idősek otthona beüzemelésének lehetőségeiről Beszámoló az intézmény 2009. évi tevékenységéről Szakmai program módosítása (SzMSz, Házirend) A 2010. évre vonatkozó intézményi térítési díjak megállapítása
Előadó
1. intézményvezető 2. intézményvezető (vagy polgármester?) intézményvezető intézményvezető intézményvezető
Fonyód, 2009. december 4. Druskóczi Tünde Intézményvezető
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE
Ügyiratszám: 03/2020-9/2009 Ügyintéző: Perusza Ferencné ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17.-ei ülésére Tárgy: Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzatának 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (I.30.) rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A III. negyedévi teljesítési adatok ismeretében több tételnél szükséges az előirányzatok átcsoportosítása, pótelőirányzat biztosítása, előirányzat csökkentése az éves beszámoló készítése előtt. A bevételi oldalon a következő módosításokat hajtottuk végre: Építményadó Telekadó Iparűzési adó Idegenforgalmi adó Pótlék, bírság Központosított előirányzat Normatív kötött támogatás 2008. évi pótlólagos támogatás BAHA részvény értékesítés Otthonteremtési támogatás EP választási előleg Ravatalozó felújítás lakossági hozzájárulás Nyári Fesztivál 2009. évi Mentőkatamarán, defibrillátor Interaktív játéktér Tárgyi eszköz beszerzés ÁROP Szervezetfejlesztés Polgármesteri Hivatal akadálymentesítés Gépjárműadó Termőföld bérbeadásból származó szja. Ingatlan értékesítés Visszatérülés Osztalék
+ 9.000 ezer Ft + 2.000 ezer Ft + 20.000 ezer Ft + 4.000 ezer Ft + 1.000 ezer Ft + 15.000 ezer Ft + 14.271 ezer Ft + 5.107 ezer Ft + 106.334 ezer Ft + 160 ezer Ft + 1.007 ezer Ft + 550 ezer Ft + 3.647 ezer Ft + 1.266 ezer Ft + 1.512 ezer Ft + 3.962 ezer Ft - 5.986 ezer Ft + 4.062 ezer Ft + 1.000 ezer Ft + 31 ezer Ft - 134.000 ezer Ft + 100 ezer Ft + 2 ezer Ft
Továbbszámlázott szolgáltatás Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Működési célú hitel Lakásépítő Kft. kölcsön visszatérülés Bérleti, lízingdíj Összes előirányzat módosítás:
+ 1.000 ezer Ft - 75.000 ezer Ft - 75.000 ezer Ft + 57.360 ezer Ft + 17.792 ezer Ft + 8.000 ezer Ft - 11.823 ezer Ft
A helyi adó bevételek a tervezetten felül teljesültek mindegyik adónemnél, az előirányzatokat a teljesítési adatoknak megfelelően módosítottuk. A központi költségvetésből 3 jogcímen összesen 34.378 ezer Ft póttámogatásban részesült önkormányzatunk, az előirányzat ennek megfelelően emelkedett. A BAHA részvények eladásából befolyt 106.334 ezer Ft-tal módosult az önkormányzat bevételi előirányzata. Az ingatlan értékesítésből az év során minimális bevétel folyt be, mivel év végéig sem várható több bevétel az előirányzatot 134.000 ezer Ft-tal csökkentettük. Az év közben benyújtott és elnyert pályázatokból befolyt bevételeket előirányzatosítani kellett, ezek a következők: a Nyári Fesztiválra 3.647 ezer Ft-ot, a mentőkatamarán, interaktív játéktér, tárgyi eszköz beszerzés, a Polgármesteri Hivatal akadálymentesítésére összesen 10.802 ezer Ft-ot. A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztéséhez elnyert ÁROP pályázatból az idei évben 5.986 ezer Ft-tal kevesebbet tudunk lehívni. Év közben sem a működési sem a felhalmozási célú hitel felvételére nem került sor, ezért az előirányzat nem szükséges (75.000 ezer Ft-75.000 ezer Ft). A jelenlegi rendeletmódosítással 220.803 ezer Ft előirányzat növekedést és 289.986 ezer Ft előirányzat csökkentést hajtottunk végre, a költségvetési egyensúly megteremtéséhez szükséges, hogy a működési célú hitel összegét 57.360 ezer Ft-tal megemeljük. A kiadási oldalon az alábbi módosítások történtek: Intézményi dologi kiadások Intézményi pénzeszköz átadás Hivatal Személyi kiadás Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadás Működési célú pénzeszköz átadás Folyószámla hitel kamata Kötvény kamata Felhalmozási kiadás Felújítási kiadás EU támogatással magvalósuló fejlesztés Részvényvásárlás Lakásépítő Kft-nek kezességvállalás alapján Eü. Kft. kamatmentes tagi kölcsön Média Kft. törzstőke Általános tartalék Céltartalék Összes előirányzat módosítás
- 11.720 ezer Ft + 44 ezer Ft + 3.095 ezer Ft + 944 ezer Ft + 6.236 ezer Ft + 7.423 ezer Ft + 6.000 ezer Ft + 292 ezer Ft + 2.007 ezer Ft - 1.000 ezer Ft + 504 ezer Ft - 17.094 ezer Ft + 9.692 ezer Ft + 4.800 ezer Ft + 500 ezer Ft - 10.000 ezer Ft - 13.546 ezer Ft - 11.823 ezer Ft
Az intézményi dologi kiadások – 11.720 ezer Ft-tal módosultak. A Városüzemeltetési Szervezet dologi kiadása terhére 44 ezer Ft-ot a működési célú pénzeszköz átadásra, 175 ezer Ft-ot a felhalmozási kiadásra kellett átcsoportosítani az év közbeni többletkiadások miatt. A rendezvényekre jóváhagyott költségek a Fonyódi Kulturális Intézmények költségvetésében szerepeltek. A kifizetés több esetben a Polgármesteri Hivatal költségvetése terhére történt, így 11.501 ezer Ft előirányzat átcsoportosítása indokolt. A Polgármesteri Hivatal személyi kiadása 3.095 ezer Ft-tal emelkedett az év közben kifizetett 2.600 ezer Ft szakértői díj, illetve az EP képviselőválasztással kapcsolatos bérjellegű kifizetések miatt (495 ezer Ft). Az előbbiekben részletezett személyi kiadásoknak 944 ezer Ft járulék vonzata volt, a járulékok előirányzatát ezzel az összeggel meg kellett emelni. A Polgármesteri Hivatal dologi előirányzata 12.528 ezer Ft-tal módosult, melyből 6.000 ezer Ft-ot a munkabér és folyószámla hitel kamatra, a kötvénykamatra 292 ezer Ft-ot kell pluszként biztosítani. A működési célú pénzeszköz átadásoknál év közben több esetben előirányzat nélküli kifizetés történt, például: Rendőrségnek, Turisztikai Egyesületnek bér hozzájárulás, marcali Önkormányzatnak megállapodás alapján. Mindösszesen 3.817 ezer Ft összegben kellett ezekhez a tételekhez előirányzatot átcsoportosítani. Önkormányzatunk a szociális ellátásokra az előzetes számítások alapján év végéig 3.606 ezer Ft-tal többet költ, mint a tervezett, így pótelőirányzatot kell biztosítani. Fejlesztési kiadások: Év közben több nem tervezett fejlesztés valósult meg. Ezek a következők voltak: Média Kft. részére szerver, számítógép beszerzés 856 ezer Ft, Polgármesteri Hivatalba szerver, nyomtató 355 ezer Ft, Mentőkatamarán, defibrillátor 1.407 ezer Ft, Vígadó tér áramhálózat kiépítése 2.000 ezer Ft, Településrendezési terv 2.400 ezer Ft, Interaktív játéktér 1.890 ezer Ft, Tárgyi eszköz beszerzés 7.924 ezer Ft. Ezekhez a tételekhez pótlólag előirányzatot kell biztosítani, amely a 2 db lakás vásárlására betervezett 16.000 ezer Ft terhére történt. Az Általános Iskola a költségvetésben felújításra 5.000 ezer Ft-ot tervezhetett, az év közbeni fejlesztések miatt 1.000 ezer Ft-ot a felújítási kiadás terhére át kell csoportosítani. Az általános és céltartalékon maradt előirányzatok is átcsoportosításra kerültek. Kérem az Ügyrendi Bizottságot, a Pénzügyi Bizottságot és a Városfejlesztési Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Tisztelt Képviselő-testületet a rendelet-tervezet elfogadására. Fonyód, 2009. december 07. Hidvégi József s.k. polgármester Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Rendelet-tervezet Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének …/2009. (...) rendelete Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (I.30.) rendelet módosítása 1. §. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 21/2009. (IX.25.) és a 16/2009. (V.29.) önkormányzati rendeletekkel módosított 2009. évi költségvetésről szóló 1/2009 (I.30.) önkormányzati rendeletet (továbbiakban: Kvr.) a következők szerint módosítja az államháztartásról szóló - többször módosított – 1992. évi XXXVIII. törvény 74. §-ában biztosított felhatalmazás alapján. A Kvr. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „3. §.
(1) A Képviselő-testület az Önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2009. évi költségvetését 1 431 209 ezer Ft bevétellel és 242 875 ezer Ft hiánnyal, amelynek fedezete forráskiegészítő hitel 1 674 084 ezer Ft kiadással állapítja meg. Ezen belül: a működési célú bevételt a működési célú kiadásokat ebből: - a személyi juttatások kiadásait - a munkaadókat terhelő járulékokat - a dologi kiadásokat - az ellátottak pénzbeli juttatásait - a speciális célú támogatásokat - a hitel törlesztést - a támogatásértékű működési kiadást a felhalmozási célú bevételt a felhalmozási célú kiadást ebből: - a beruházások összegét - a felújítások összegét - egyéb felhalm. célú pénzeszköz átadást - hitel törlesztést - Európai Uniós támogatással megvalósuló fejlesztést - tőkeemelést - részvényvásárlást - kezességvállalást - kamatmentes tagi kölcsönt - törzstőkét állapítja meg.”
1 472 791 ezer Ft-ban 1 341 891 ezer Ft-ban 387 305 ezer Ft-ban 118 821 ezer Ft-ban 564 420 ezer Ft-ban 1 800 ezer Ft-ban 84 246 ezer Ft-ban 180 000 ezer Ft-ban 5 299 ezer Ft-ban 201 293 ezer Ft-ban 332 193 ezer Ft-ban 49 468 ezer Ft-ban 93 473 ezer Ft-ban 4 010 ezer Ft-ban 76 406 ezer Ft-ban 31 242 ezer Ft-ban 26 971 ezer Ft-ban 35 631 ezer Ft-ban 9 692 ezer Ft-ban 4 800 ezer Ft-ban 500 ezer Ft-ban
2. §.
(1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9) (10)
A Kvr. 2. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép. A Kvr. 3. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2. számú melléklete lép. A Kvr. 3/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3. számú melléklete lép. A Kvr. 4. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 4. számú melléklete lép. A Kvr. 5. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 5. számú melléklete lép. A Kvr. 6. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 6. számú melléklete lép. A Kvr. 7. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 7. számú melléklete lép. A Kvr. 9. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8. számú melléklete lép. A Kvr. 14. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 9. számú melléklete lép. A Kvr. 15. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 10. számú melléklete lép.
3. §. Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
Fonyód, 2009. december 17.
Hidvégi József s.k. polgármester
Gazdóf Angéla dr. s.k. címzetes főjegyző
Kihirdetve: ……………………………………
Gazdóf Angéla dr. s.k. címzetes főjegyző
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
…/2009. (…) rendelet 1. számú melléklete
2. sz. melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2009. ÉVI BEVÉTELEINEK MÉRLEGSZERŰ BEMUTATÁSA Sorszám
1/ 2/
Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
ezer Ft-ban Decemberi módosítás
I. Működési bevételek
639 634
639 634
684 665
Intézmények működési bevételei Önkormányzat működési bevételei
62 777 1 000
62 777 1 000
62 777 1 000
1 000
1 000
1 000
Önkormányzat sajátos működési bevételei
575 857
575 857
620 888
Helyi adók
322 000
322 000
358 000
- Építményadó
190 000
190 000
199 000
- Telekadó
14 000
14 000
16 000
- Iparűzési adó
90 000
90 000
110 000
- Idegenforgalmi adó
25 000
25 000
29 000
Megnevezés
- Igazgatási szolgáltatási díj 3/
- Pótlék, bírság
3 000
3 000
4 000
80 500
80 500
88 500
- Egyéb bírságok, pótlékok
3 000
3 000
3 000
- Talajterhelési díj
1 500
1 500
1 500
- Egyéb sajátos bevétel
2 000
2 000
2 000
- Bérleti, lízingdíj, piac
44 000
44 000
52 000
- Lakás, területbérlet, bérlemények, kabin
30 000
30 000
30 000
173 357
173 357
174 388
- Szja helyben maradó része
64 120
64 120
64 120
- Települési önkorm. jövedelemdifferenciálódásának mérséklése
74 237
74 237
74 237
- Gépjárműadó
35 000
35 000
36 000
0
0
31
II. Támogatások
267 727
267 727
302 105
Önkormányzat költségvetési támogatása
267 727
267 727
302 105
265 998
265 998
265 998
1 000
1 000
16 000
729
729
15 000
0
0
5 107
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
188 322
188 322
160 758
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
135 300
135 300
1 402
Ingatlan értékesítés
135 300
135 300
1 300
- Lakásértékesítés
300
300
300
135 000
135 000
1 000
Visszatérülés
0
0
100
Osztalék, hozam
0
0
2
53 022
53 022
159 356
Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek
Átengedett központi adók
- Termőföld bérbeadásból származó szja
4/
- Normatív hozzájárulás - Központosított előirányzatok - Normatív, kötött felhasználású támogatások - 2008. évi pótlólagos támogatás
5/
- Építési telek és ingatlaneladás
6/
BAHA részvény értékesítés
Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
Decemberi módosítás
IV. Támogatás értékű bevétel
18 659
18 659
20 376
Támogatásértékű működési bevétel
18 659
18 659
20 376
- Többcélú kistérségi társulástól
8 089
8 089
8 089
- Egyéb önkormányzattól
1 000
1 000
1 000
- Létszám leépítéshez
4 570
4 570
4 570
- Egyéb bevétel
5 000
5 000
5 000
- Otthonteremtési támogatás
0
0
160
- EP választási előleg
0
0
1 007
- Ravatalozó felújításához hozzájárulás
0
0
550
V. Véglegesen átvett pénzeszközök
62 603
50 739
60 202
Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről
20 331
20 331
24 978
- Továbbszámlázott szolgáltatás
17 000
17 000
18 000
- Pályázati összeg Nyári Fesztivál 2008. év
3 331
3 331
3 331
- Pályázati összeg Nyári Fesztivál 2009. év
0
0
3 647
42 272
30 408
35 224
- Víznyelő rácsok felújítása
1 370
1 370
1 370
- TEUT támogatás József utca burkolat felújítás
3 800
3 800
3 800
361
361
361
1 328
1 328
1 328
- TEUT Fő utca egy szakaszának burkolat felújítása
0
3 700
3 700
- CÉDE Temetői urnafal és bejárat felújítása
0
4 920
4 920
- Mentőkatamarán, defibrillátor
0
0
1 266
- Interaktív játéktér
0
0
1 512
- Tárgyi eszközök beszerzése
0
0
3 962
23 185
2 585
2 585
12 228
12 344
6 358
0
0
4 062
VII. Hitelek
505 693
520 826
445 978
10/
Folyószámla hitel felvétel
180 000
180 000
180 000
11/
Hitel felvétel (fejlesztési célú)
100 000
75 000
0
12/
Hitel felvétel (működési célú)
0
75 000
0
13/
Hitel felvétel (új gépkocsi vásárlásához)
5 311
5 311
5 311
14/
Működési célú hitel felvétele
220 382
185 515
242 875
15/
Lakásépítő Kft. kölcsön visszatérülés
0
0
17 792
1 682 638
1 685 907
1 674 084
Sorszám
7/
8/
9/
Megnevezés
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről
- Strandsportágak infrastrukturális fejlesztése - Peugeot személygépkocsi értékesítés
Európai Uniós támogatások: - DDOP 2.1.1/D Fonyódi Várhegy kilátó és a hozzátartozó építése
tanösvény
- ÁROP 1.A.2/A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése - DDOP.3.1.1. Polgármesteri Hivatal főépületének akadálymentesítése
Működési és felhalmozási célú bevétel összesen:
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2009. ÉVI KIADÁSAINAK MÉRLEGSZERŰ BEMUTATÁSA Sorszám
Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
Decemberi módosítás
1 329 577
1 329 577
1 341 891
Részben önállóan gazdálkodó intézmények kiadásai összesen:
549 028
549 158
537 482
Felügyelet alá tartozó intézmények működési kiadásai
Megnevezés
I. Működési kiadások
1/
549 028
549 158
537 482
- Személyi juttatás
240 497
240 497
240 497
- Munkaadót terhelő járulékok
75 369
75 369
75 369
- Dologi jellegű kiadás
230 971
231 101
219 381
1 800
1 800
1 800
391
391
435
Támogatásértékű működési kiadás
5 299
5 299
5 299
Helyi önkormányzatoknak és költségvetési szerveinek
- Ellátottak pénzbeni juttatása - Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre
2/
5 299
5 299
5 299
- Többcélú kistérségi társulásnak
3 991
3 991
3 991
- D-Balatoni Szennyvízelvez. és tisztítás megv. célzó társulásnak
1 308
1 308
1 308
Önkormányzati működési kiadások
775 250
775 120
799 110
3/
Személyi juttatás
143 713
143 713
146 808
4/
Munkaadót terhelő járulékok
42 508
42 508
43 452
5/
Dologi jellegű kiadás
222 511
222 511
228 747
6/
Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre
76 518
76 388
83 811
7/
Folyószámla hitel, munkabér hitel kamata
20 000
20 000
26 000
8/
Kötvény kamata
90 000
90 000
90 292
9/
Folyószámla hitel törlesztés
180 000
180 000
180 000
II. Felhalmozási kiadások
262 984
253 088
254 599
Önkormányzati felhalmozási kiadások
42 341
47 461
49 468
200
200
1 375
47 835
94 473
93 473
5 000
5 000
4 000
Európai Uniós támogatással megvalósuló fejlesztés
39 667
30 738
31 242
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre
56 735
4 010
4 010
Hitel törlesztés
76 406
76 406
76 406
- ebből: intézményi felhalmozási kiadás Önkormányzati felújítási kiadások - ebből: intézményi felújítás
- gépkocsi hitel törlesztés
1 406
1 406
1 406
- fejlesztési célú hitel törlesztés
75 000
75 000
75 000
Sorszám
Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
Decemberi módosítás
Általános tartalék
10 000
10 000
0
Céltartalék
53 106
13 546
0
BAHA részvény tőkeemelés összege
Megnevezés
26 971
26 971
26 971
Részvény vásárlás
0
52 725
35 631
Lakásépítő Kft. Kezességvállalás alapján
0
0
9 692
Egészségügyi Kht. kamatmentes tagi kölcsön
0
0
4 800
Média Kft. törzstőke
0
0
500
1 682 638
1 685 907
1 674 084
Működési és felhalmozási kiadások összesen:
…/2009. (…) rendelet 2. sz. melléklete
3. sz. melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK 2009. ÉVI BEVÉTELEI ezer Ft-ban Sorszám
Megnevezés
Saját bevétel
Támogatás
Támogatás értékű bevétel
Átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről
1/
2/
3/
4/
5/
6/
7/
37 500 37 500 37 500
704 760 703 663 728 485
0 0 0
0 0 0
742 260 741 163 765 985
37 277 37 277 37 277
242 012 242 142 242 142
384 384 384
4 570 4 570 4 570
284 243 284 373 284 373
10 132 10 132 10 132
152 044 152 174 152 174
0 0 0
4 570 4 570 4 570
166 746 166 876 166 876
25 345 25 345 25 345
77 801 77 801 77 801
0 0 0
0 0 0
103 146 103 146 103 146
1 800 1 800 1 800
12 167 12 167 12 167
384 384 384
0 0 0
14 351 14 351 14 351
1 800 1 800 1 800
26 712 26 712 26 712
0 0 0
0 0 0
28 512 28 512 28 512
Bevétel összesen
Polgármesteri Hivatal és a hozzá tartozó részben önállóan gazdálkodó intézmények 1
1/a
1/b
Polgármesteri Hivatal Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Iskola Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Óvoda Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Bölcsőde Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Alapfokú Művészeti Iskola Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
Sorszám 1/ 1/c
1/d
1/e
Megnevezés 2/ Fonyód-Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Fonyód Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Balatonfenyves Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Városüzemeltetési Szervezet Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Fonyódi Kulturális Intézmények Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Könyvtár Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Művelődési Ház Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Önkormányzati intézmények bevételei mindösszesen: Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
Saját bevétel
Támogatás
Támogatás értékű bevétel
Átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről
Bevétel összesen
3/
4/
5/
6/
7/
17 000 17 000 17 000
47 009 47 009 47 009
8 089 8 089 8 089
0 0 0
72 098 72 098 72 098
10 000 10 000 10 000
31 394 31 394 31 394
6 102 6 102 6 102
0 0 0
47 496 47 496 47 496
7 000 7 000 7 000
15 615 15 615 15 615
1 987 1 987 1 987
0 0 0
24 602 24 602 24 602
6 000 6 000 6 000
127 018 127 018 127 018
0 0 0
0 0 0
133 018 133 018 133 018
700 700 700
35 657 35 657 23 963
0 0 123
0 0 70
36 357 36 357 24 856
400 400 400
15 788 15 788 15 595
0 0 123
0 0 70
16 188 16 188 16 188
300 300 300
19 869 19 869 8 368
0 0 0
0 0 0
20 169 20 169 8 668
100 277 100 277 100 277
1 183 168 1 182 201 1 195 329
8 473 8 473 8 596
4 570 4 570 4 640
1 296 488 1 295 521 1 308 842
…/2009. (…) rendelet 3. sz. melléklete
3/a. számú melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK 2009. ÉVI KIADÁSAI ezer Ft-ban Sorszám
Megnevezés
Személyi jellegű kiadások
Munkaadókat terhelő járulékok
Dologi kiadás
Általános tartalék
Ellátottak pénzbeni juttatásai
Működési és felhalmozási célú pénzeszköz átadás
1/
2/
3/
4/
5/
6/
7/
8/
9/
10/
11/
Felújítás
Felhalmozás
Kiadás összesen
Polgármesteri Hivatal és a hozzátartozó részben önállóan gazdálkodó intézmények összesen: 1
1/a
1/b
Polgármesteri Hivatal Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Iskola Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Óvoda Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Bölcsőde Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Alapfokú Művészeti Iskola Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
143 713 143 713 146 808
42 508 42 508 43 452
332 511 332 511 345 039
0 0 0
0 0 0
138 552 85 697 93 120
42 835 89 473 89 473
42 141 47 261 48 093
742 260 741 163 765 985
144 510 144 510 144 510
44 756 44 756 44 756
87 874 88 004 88 004
0 0 0
1 800 1 800 1 800
103 103 103
5 000 5 000 4 000
200 200 1 200
284 243 284 373 284 373
94 075 94 075 94 075
29 470 29 470 29 470
36 350 36 480 36 480
0 0 0
1 800 1 800 1 800
51 51 51
5 000 5 000 4 000
0 0 1 000
166 746 166 876 166 876
42 143 42 143 42 143
12 820 12 820 12 820
48 157 48 157 48 157
0 0 0
0 0 0
26 26 26
0 0 0
0 0 0
103 146 103 146 103 146
8 292 8 292 8 292
2 466 2 466 2 466
3 367 3 367 3 367
0 0 0
0 0 0
26 26 26
0 0 0
200 200 200
14 351 14 351 14 351
19 593 19 593 19 593
5 945 5 945 5 945
2 923 2 923 2 923
0 0 0
0 0 0
51 51 51
0 0 0
0 0 0
28 512 28 512 28 512
Sorszám
1/ 1/c
1/d
1/e
Megnevezés
2/ Fonyód-Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Fonyód Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Balatonfenyves Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Városüzemeltetési Szervezet Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Fonyódi Kulturális Intézmények Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Könyvtár Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás - ebből: Művelődési Ház Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Önkormányzati intézmények kiadási mindösszesen: Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
Személyi jellegű kiadások
Munkaadókat terhelő járulékok
Dologi kiadás
Általános tartalék
Ellátottak pénzbeni juttatásai
Működési és felhalmozási célú pénzeszköz átadás
Felújítás
Felhalmozás
Kiadás összesen
3/
4/
5/
6/
7/
8/
9/
10/
11/
22 875 22 875 22 875
6 989 6 989 6 989
42 157 42 157 42 157
0 0 0
0 0 0
77 77 77
0 0 0
0 0 0
72 098 72 098 72 098
16 983 16 983 16 983
5 182 5 182 5 182
25 280 25 280 25 280
0 0 0
0 0 0
51 51 51
0 0 0
0 0 0
47 496 47 496 47 496
5 892 5 892 5 892
1 807 1 807 1 807
16 877 16 877 16 877
0 0 0
0 0 0
26 26 26
0 0 0
0 0 0
24 602 24 602 24 602
42 095 42 095 42 095
14 190 14 190 14 190
76 637 76 637 76 418
0 0 0
0 0 0
96 96 140
0 0 0
0 0 175
133 018 133 018 133 018
11 424 11 424 11 424
3 489 3 489 3 489
21 380 21 380 9 879
0 0 0
0 0 0
64 64 64
0 0 0
0 0 0
36 357 36 357 24 856
8 688 8 688 8 688
2 639 2 639 2 639
4 810 4 810 4 810
0 0 0
0 0 0
51 51 51
0 0 0
0 0 0
16 188 16 188 16 188
2 736 2 736 2 736
850 850 850
16 570 16 570 5 069
0 0 0
0 0 0
13 13 13
0 0 0
0 0 0
20 169 20 169 8 668
384 210 384 210 387 305
117 877 117 877 118 821
563 482 563 612 564 420
0 0 0
1 800 1 800 1 800
138 943 86 088 93 555
47 835 94 473 93 473
42 341 47 461 49 468
1 296 488 1 295 521 1 308 842
…/2009. (…) rendelet 4. sz. melléklete
4. számú melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK 2009. ÉVI MŰKÖDÉSI KIADÁSAI (SZAKFELADATONKÉNT) ezer Ft-ban Sorszám
1/
2/
3/
4/
Megnevezés
6/
7/
8/
Kiadás összesen
Önkormányzati igazgatási tevékenység Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
103 477 103 477 103 477
30 230 30 230 30 230
43 122 43 122 40 122
176 829 176 829 173 829
Építésügyi igazgatás Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
14 502 14 502 14 502
4 481 4 481 4 481
600 600 600
19 583 19 583 19 583
Hatósági Osztály - Okmányiroda Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
12 546 12 546 12 546
3 770 3 770 3 770
3 700 3 700 3 700
20 016 20 016 20 016
0 0 0
0 0 0
500 500 500
500 500 500
130 525 130 525 130 525
38 481 38 481 38 481
47 922 47 922 44 922
216 928 216 928 213 928
Egyéb város- és községgazdálkodási szolgáltatás Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
0 0 2 600
0 0 830
225 792 225 792 237 293
225 792 225 792 240 723
Önkormányzati testülettel kapcsolatos feladatok Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
12 828 12 828 12 828
3 899 3 899 3 899
500 500 3 500
17 227 17 227 20 227
Üdültetés Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
360 360 360
128 128 128
500 500 500
988 988 988
Közvilágítás Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
0 0 0
0 0 0
57 000 57 000 57 000
57 000 57 000 57 000
Családi rendezvények Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Polgármesteri Hivatal kiadásai összesen:(1-4) Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
5/
Személyi jellegű kiadás
Kiadásból Munkaadókat terhelő Dologi kiadás járulékok
Sorszám
9/
10/
11/
Megnevezés
Személyi jellegű kiadás
Kiadásból Munkaadókat terhelő Dologi kiadás járulékok
Kiadás összesen
Tourinform Iroda Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
0 0 0
0 0 0
500 500 500
500 500 500
Polgári Védelem Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
0 0 0
0 0 0
297 297 983
297 297 983
EP képviselő választás Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
0 0 495
0 0 114
0 0 341
0 0 950
143 713 143 713 146 808
42 508 42 508 43 452
332 511 332 511 345 039
518 732 518 732 535 299
Működési kiadások összesen: (1-11) Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
…/2009. (…) rendelet 5. sz. melléklete
5. számú melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
2009. ÉVI PÉNZESZKÖZ ÁTADÁSOK, TÁMOGATÁSOK
Sorszám
1/ 2/
3/ 4/ 5/ 6/ 7/ 8/ 9/ 10/ 11/ 12/ 13/ 14/ 15/ 16/ 17/ 18/ 19/ 20/ 21/ 22/ 23/ 24/
25/ 26/ 27/ 28/
Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
ezer Ft-ban Decemberi módosítás
Támogatásértékű működési kiadás (1-2)
5 299
5 299
5 299
Többcélú kistérségi társulásnak Dél-Balatoni Szennyvízelvezető és tisztító megvalósítását célzó Társulásnak (3 évi)
3 991
3 991
3 991
1 308
1 308
1 308
Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre (3-21)
56 518
56 388
60 205
Civil szervezetek támogatása Bursa ösztöndíj Városi Egészségügyi Kht-nak ügyeleti ellátás támogatása Petőfi SE támogatás Triatlon Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek Kapos Volán Rt-nek Helytörténeti Egyesületnek Helyi televízió Marcali Tűzoltóparancsnokság Média Kft. támogatása Turisztikai Egyesület tagdíj Turisztikai Egyesület működési támogatás Turisztikai Egyesület támogatás Vízi Társulat L.tóti érdekeltségi hozzájárulás Rendőrségnek megállapodás szerint Mozdulj Balaton hozzájárulás Egyszeri igénybevételi díj visszafizetése Turisztikai Egyesületnek bér hozzájárulás megáll. szerint Arany János tehetséggondozó program keretében biztosított összeg Marcali Önkormányzat építéshatósági normatíva Munkavédelmi Társulás
2 000 680 25 333 4 000 1 000 1 100 2 164 4 500 1 050 543 6 740 50 540 6 818 0 0 0 0 0 0 0 0
1 870 680 25 333 4 000 1 000 1 100 2 164 4 500 1 050 543 6 740 50 540 6 818 0 0 0 0 0 0 0 0
1 870 680 25 333 4 000 0 1 100 2 164 4 500 1 300 543 6 240 50 540 6 818 574 200 140 438 750 20 2 894 51
Támogatásértékű működési kiadás és működési célú pénzeszköz átadás összesen: (1-24)
61 817
61 687
65 504
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre (25-28)
56 735
4 010
4 010
Hulladékgazdálkodási konzorcium Közmű támogatás Közvilágítás korszerűsítés (2007-2009 évi részvényvásárlás) Fonyód-Balatonfenyves Víziközmű Társulat érdekeltségi hozzájárulás
1 360 1 000 52 725 1 650
1 360 1 000 0 1 650
1 360 1 000 0 1 650
Működési és felhalmozási célú pénzeszköz átadás, támogatás összesen: (1-28)
118 552
65 697
69 514
Megnevezés
Sorszám
29/ 30/ 31/ 32/ 33/ 34/ 35/ 36/ 37/ 38/ 39/ 40/ 41/ 42/
Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
Decemberi módosítás
Önkormányzat által folyósított ellátások: (29-42)
20 000
20 000
23 606
Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás Ápolási díj Átmeneti segély Mozgáskorlátozottak közelekedési támogatása Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Szülési segély Közgyógyellátás Nyugdíjas, diák bérlet Otthonteremtési támogatás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Nyári gyermekétkeztetés
3 500 600 600 7 150 1 500 250 800 1 380 800 50 900 1 900 50 520
3 500 600 600 7 150 1 500 250 800 1 380 800 50 900 1 900 50 520
4 900 600 600 9 150 1 700 250 1 000 1 050 850 21 900 2 000 65 520
138 552
85 697
93 120
Megnevezés
Mindösszesen: (1-42)
…/2009. rendelet 6. sz. melléklete
6. számú melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI 2009. ÉVI FEJLESZTÉSI ELŐIRÁNYZATAI CÉLONKÉNT
Megnevezés
Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
ezer Ft-ban Decemberi módosítás
2 db lakás vásárlása Térfigyelő kamerák Mederkotrás Strandsportágak infrastrukturális fejlesztése Hivatali gépkocsi vásárlás II. Balatoni Komp tervezési költsége Fonyód városközpont funkcióbővítő beruházásai - Pályázat előkészítési költsége Média Kft. részére notebook, szerver, számítógép Szerver gép, nyomtató Mentőkatamarán Defibrillátor Vígadó tér vill. hálózat kiépítése Településrendezési terv Interaktív játéktér Tárgyi eszközök beszerzése
16 000 2 000 1 471 1 031 6 639 5 000 10 000 0 0 0 0 0 0 0 0
16 000 2 000 1 471 1 031 6 639 5 000 15 120 0 0 0 0 0 0 0 0
0 2 000 1 471 1 031 6 639 5 000 15 120 856 355 778 629 2 000 2 400 1 890 7 924
Polgármesteri Hivatal fejlesztési kiadásai összesen: (1-15)
42 141
47 261
48 093
200
200
1 200
0
0
175
200
200
1 375
42 341
47 461
49 468
Sorszám Polgármesteri Hivatal 1/ 2/ 3/ 4/ 5/ 6/ 7/ 8/ 9/ 10/ 11/ 12/ 13/ 14/ 15/
Intézmények 1/
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde
2/
Városüzemeltetési Szervezet
Intézményi fejlesztési kiadások összesen: Fejlesztési kiadások összesen:
…/2009. (…) rendelet 7. sz. melléklete
7. számú melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI 2009. ÉVI FELÚJÍTÁSI ELŐIRÁNYZATAI CÉLONKÉNT
ezer Ft-ban Sorszám
Megnevezés
Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
Decemberi módosítás
Polgármesteri Hivatal
1/ 2/ 3/
4/ 5/ 6/ 7/ 8/
Víznyelőrácsok felújítása Sándor utca burkolat felújítása Rózsadomb utcáig József utca burkolat felújítása I. ütem II. ütem Partvédőmű felújítás Piac felújítása Fő utca egy szakaszának felújítása Temetői urnafal, bejárat felújítása Ravatalozó épületének felújítása
2 823 5 000
2 823 5 000
2 823 5 000
8 400 20 300 1 312 5 000 0 0 0
8 400 20 300 1 312 5 000 7 400 7 569 31 669
8 400 20 495 1 312 5 000 7 400 7 374 31 669
Polgármesteri Hivatal felújítási kiadásai összesen: (1-8)
42 835
89 473
89 473
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde
5 000
5 000
4 000
Intézményi felújítási kiadások összesen:
5 000
5 000
4 000
Felújítási kiadások összesen:
47 835
94 473
93 473
Intézmények
1/
…/2009. (…) rendelet 8. sz. melléklete
9. számú melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI 2009. ÉV Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
ezer Ft-ban Decemberi módosítás
639 634 267 727 18 659 20 331 400 382
639 634 267 727 18 659 20 331 440 515
684 665 302 105 20 376 24 978 440 667
1 346 733
1 386 866
1 472 791
Működési kiadások Intézmények működési kiadásai Támogatásértékű működési kiadás Önkormányzati működési kiadás Általános tartalék Működési célú pénzeszköz átadás Folyószámla hitel törlesztés
546 837 5 299 518 732 10 000 78 709 180 000
546 967 5 299 518 732 10 000 78 579 180 000
535 247 5 299 535 299 0 86 046 180 000
Működési kiadás összesen: (6-11)
1 339 577
1 339 577
1 341 891
Felhalmozási célú bevételek Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről Európai Uniós támogatás Fejlesztési célú hitel
188 322 6 859 35 413 105 311
188 322 15 479 14 929 80 311
160 758 22 219 13 005 5 311
Felhalmozási célú bevételek összesen: (12-15)
335 905
299 041
201 293
Felhalmozási célú kiadások Felhalmozási kiadások Felújítási kiadások Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Hiteltörlesztés Fejlesztési célú hitel törlesztés Céltartalék Európai Uniós támogatással megvalósuló fejlesztés Tőkeemelés Részvényvásárlás Kezességvállalás Kamatmentes tagi kölcsön Törzstőke Média Kft.
42 341 47 835 56 735 1 406 75 000 53 106 39 667 26 971 0 0 0 0
47 461 94 473 4 010 1 406 75 000 13 546 30 738 26 971 52 725 0 0 0
49 468 93 473 4 010 1 406 75 000 0 31 242 26 971 35 631 9 692 4 800 500
Felhalmozási kiadások összesen: (16-27)
343 061
346 330
332 193
Sorszám
1/ 2/ 3/ 4/ 5/
Megnevezés Működési bevételek Önkormányzat és intézmények működési bevételei Támogatás Támogatás értékű bevétel Átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről Működési célú hitel Működési célú bevétel összesen: (1-5)
6/ 7/ 8/ 9/ 10/ 11/
12/ 13/ 14/ 15/
16/ 17/ 18/ 19/ 20/ 21/ 22/ 23/ 24/ 25/ 26/ 27/
…/2009. (…) rendelet 9. sz. melléklete
14. számú melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2009. ÉVI TARTALÉKAI ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
Májusi módosítás
Decemberi módosítás
Általános tartalék
10 000
10 000
0
Általános tartalék összesen:
10 000
10 000
0
Sorszám
1/
Feladat
Céltartalék 2/
DDOP - 4.1.1. Fonyód Városközpont funkcióbővítő beruházásai pályázati önerő
3 546
3 546
0
3/
Fejlesztési tartalék
49 560
10 000
0
Céltartalék összesen: (2-3)
53 106
13 546
0
Tartalékok összesen: (1-3)
63 106
23 546
0
…/2009. (…) rendelet 10. sz. melléklete
15. számú melléklet az 1/2009. (I.30.) rendelethez
FONYÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2009. ÉVI EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ FEJLESZTÉSEI ezer Ft-ban Sorszám
1/
2/
3/
4/
Megnevezés
ÁROP-1.A.2/A. A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás DDOP 2.1.1/D Fonyódi Várhegy kilátó és a hozzátartozó tanösvény építése Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Fonyód Városközpont funkcióbővítő beruházás Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás DDOP.3.1.1. Polgármesteri Hivatal főépületének akadálymentesítése Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás Összesen: Eredeti előirányzat Májusi módosítás Decemberi módosítás
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Támogatás összesen
Bevétel Előbbiből terv évi támogatás
Kiadás További években
Tervévet megelőző kiadás
Tervévben
További években
16 207 16 207 16 207
12 228 12 344 12 344
3 979 3 863 3 863
17 616 0 0
13 291 13 417 13 417
4 325 4 199 4 199
67 113 67 113 67 113
23 185 2 585 2 585
43 928 64 528 64 528
900 900 900
26 376 3 041 3 041
51 680 75 016 75 016
0 330 000 334 610
0 0 0
0 330 000 334 610
0 0 0
0 14 280 14 280
0 392 270 433 875
0 0 4 062
0 0 4 062
0 0 0
0 0 0
0 0 504
0 0 0
83 320 413 320 421 992
35 413 14 929 18 991
47 907 398 391 403 001
18 516 900 900
39 667 30 738 31 242
56 005 471 485 513 090
54
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/1083/2009. Ügyintéző: Szabóné Lukács Márta ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17.-ei ülésére Tárgy: Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének a köztisztviselők jogállásáról szóló 13/1998.(IV.15.) Kt. rendeletének módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény jelentősen módosította a köztisztviselők jogállásról szóló 1992. évi XXIII. törvény (továbbiakban Ktv.) egyes természetbeni és bérek kívüli juttatásokra vonatkozó szabályozását. 2010. január 1-től a köztisztviselő cafetéria-juttatásként lesz jogosult választása szerint egyes természetbeni és béren kívüli juttatásokra. Az egyes juttatási formák közül a választás joga a köztisztviselőt illeti meg. A köztisztviselőt megillető cafetéria-juttatás éves összege nem lehet alacsonyabb az illetményalap ötszörösénél, és nem lehet magasabb az illetményalap huszonötszörösénél. A keret bruttó módon értelmezendő, mely magában foglalja a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetését is (a kedvezményes adózású körben 25 %-os az adóteher, a normál adózású körben 95,6%-os). A fentiek végrehajtására (nyilvántartás, elszámolás rendje) vonatkozó szabályokra Kormányrendelet fog a közeljövőben megjelenni. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek Közszolgálati Szabályzatában kell a munkáltatónak 2009. január 1-i hatállyal leszabályoznia a 2010. évre a cafetéria-juttatás keretösszegét, és a köztisztviselő által válaszható juttatási formákat. A béren kívüli juttatások megadóztatása, illetve a Ktv. 49/F. §-ának újraszabályozása miatt a 13/1998.(IV.15) Kt. számú rendeletet( továbbiakban Ör.) módosítani szükséges: 1) A törvényi szabályozás miatt az Ör. 2. § (1) bekezdését módosítani kell, és hatályon kívül kell helyezni a 4. § -ban leszabályozottakat. 2) A novemberi ülésén elfogadta az önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepcióját. A megszorításokról szóló intézkedések keretében, javasolom a nyugdíjas köztisztviselők részére biztosított természetbeni juttatások hatályon kívül helyezését, megjegyezve, hogy az elmúlt években ezekre a juttatásokra forrás nem volt biztosított. Az elmúlt időszakban történt változások miatt a rendelet szövegrészében az alábbi módosítások váltak szükségessé: 1) A 3. § (2) bekezdésében az „illetve a Polgármesteri Hivatal Ügyrendjében” szövegrész törlése. 2) A 3. § (6) és (7) bekezdéseiben „az SZMSZ Ür”. szövegrész „a Polgármesteri Hivatal SZMSZ” szövegrészre történő módosítása. Felkérem az Ügyrendi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására a Tisztelt Képviselő-testületet a rendeletalkotásra. Fonyód, 2009. december 8. Hidvégi József s. k polgármester
A 01/1083/2009. ügyiratszámú előterjesztés 1. számú melléklete (Rendelet-tervezet)
Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testültének …../2009. (……..) rendelete a köztisztviselők jogállásáról szóló 13/1998.(IV.15.) Kt. számú rendelet módosításáról Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 4. §-ban kapott felhatalmazás alapján a 33/2006.(XII.21.), 26/2003.(XII.15.), 7/2003.(IV.15.), 14/2002.(VI.15.), 15/2001.(IX.15.), 18/1999.(XII.15.) önkormányzati rendeletekkel módosított 13/1998.(IV.15.) önkormányzati rendeletét - továbbiakban Ör - a következők szerint módosítja: 1. § Az Ör 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „A rendelet hatálya Fonyód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának köztisztviselőire, polgármesterre terjed ki.” 2. § Az Ör. 2. § (1) bekezdése helyére az alábbi szövegrész kerül: „A hivatal köztisztviselőinek, munkaszerződéses dolgozóinak jogait és kötelezettségeit, velük szemben támasztott követelményeket, továbbá a cafetéria-juttatásokra vonatkozó szabályokat, a szociális és kegyeleti juttatások igénybevételének és elszámolásának rendjét a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, s e rendelet alapján a jegyző a Polgármesteri Hivatal Közszolgálati Szabályzatában szabályozza.” 3. § Az Ör. 3. § (2) bekezdésében az „illetve a Polgármesteri Hivatal Ügyrendjében” szövegrész törlésre kerül. 4. § Az Ör. 3. § (6) és (7) bekezdései helyére az alábbi szövegrész kerül: „(6) A képzettségi pótlékokra jogosító munkaköröket és képzettségeket a Polgármesteri Hivatal SZMSZ 2. számú melléklete tartalmazza. (7)A vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséggel járó munkaköröket a Polgármesteri Hivatal SZMSZ 1 számú melléklete tartalmazza.” 5. § Az Ör. 5. §-ban az „állapít meg” szövegrész helyébe „állapíthat meg” szövegrész kerül.
6. § E rendelet 2010. január 1.-én lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti az Ör. 4. §-a, és a 13. § a. Fonyód, 2009. december 17. Hidvégi József polgármester
Gazdóf Angéla dr. címzetes jegyző
Záradék: A rendelet kihirdetve:………………………………… Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Gazdóf Angéla dr. címzetes főjegyző
A 01/1083/2009. ügyiratszámú előterjesztés 2. számú melléklete Fonyód Város Önkormányzatának 13/1998. (IV. 15.) Kt. számú rendelete a köztisztviselők jogállásáról (Egységes szerkezetben a 33/2006. (XII. 21.), 26/2003. (XII. 15.), 7/2003. (IV. 15.), 14/2002. (VI. 15.), 15/2001. (IX. 15.), 18/1999. (XII. 15.) önkormányzati rendeletekkel) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (továbbiakban: Ktv.) 4.§-a, a 42.§ (2), továbbá a 44/A.§-ában kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja a 13/1998. (IV. 15.) Kt. rendeletének (továbbiakban Kt. rendelet) módosításáról. 1.§ A rendelet hatálya A rendelet hatálya Fonyód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának köztisztviselőire1, polgármesterre, és ahol e rendelet kifejezetten rendelkezik a nyugállományú köztisztviselőkre terjed ki.2 2.§ Közszolgálati szabályzat, teljesítményértékelés3 (1) A hivatal köztisztviselőinek, szerződéses dolgozóinak jogait és kötelezettségeit, velük szemben támasztott követelményeket, továbbá a szociális, kegyeleti juttatások igénybevételének, elszámolásának rendjét a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, s e rendelet alapján a jegyző Közszolgálati Szabályzatban szabályozza. (2) 4 5 (3)6 3.§ (1)
785
(2) A körzetközponti feladatot ellátó Hivatalban az SZMSZ-ben illetve a Polgármesteri Hivatal Ügyrendjében9 meghatározott belső szervezeti egységek vezetésére adott megbízások a főosztályvezető helyettesi vezetői megbízásnak felelnek meg. 1
Módosította a 14/2002. (VI. 15.) ör.. Módosította a 15/2001. (IX. 15.) ör. 3 Beiktatta a 18/1999. (XII. 15.) ör. 4 Módosította a 7/2003. (IV. 15.) ör. 5 Hatályon kívül helyezte a 33/2006. (XII. 21.) ör. 6 Hatályon kívül helyezte a 14/2002. (VI. 15.) ör. 7 Módosította a 15/2001. (IX. 15.) ör.
Hatályos 2002. június 15.-től. Hatályos 2001. szeptember 15.-től. Hatályos 2002. január 1.-től. Hatályos 2003. április 15.-től. Hatálytalan: 2007. január 1.-től Hatálytalan 2002. június 15.-től. Hatályos 2001. július 1.-től.
8
Hatályos 2004. január 1.-től. Hatályos 2004. január 1.-től.
2
9
Módosította a 26/2003. (XII. 15.) ör. Módosította a 26/2003. (XII. 15.) ör.
(3)
A körzetközponti feladatokat ellátó Polgármesteri Hivatal felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselői az alapilletmény 30 %-ának a középfokú végzettségű köztisztviselői pedig az alapilletmény 10 %-ának megfelelő illetménykiegészítésre jogosultak10
(4)
11
(5)
12 13
(6) A képzettségi pótlékokra jogosító munkaköröket és képzettségeket az SZMSZ Ür. 3. számú melléklete tartalmazza14
(7) A vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséggel járó munkaköröket az SZMSZ Ür. 1. számú melléklete tartalmazza. 4.§ 15 Az önkormányzat a Ktv. 49/H. § (1) bekezdésben felsorolt juttatások közül biztosíthatja: a) a munkába járáshoz szükséges helyi közlekedési bérletet, b) családalapítási támogatást, c) üdülési hozzájárulást, d) szociális támogatást, e) illetményelőleget, f) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési, nyelvtanulási támogatást, g) élet-,nyudíj- és kiegészítő biztosítási támogatást. 16 17 5.§ Szabadidő átalány A Ktv. 40.§ (5) bekezdése alapján a rendkívüli munkavégzést18 végző köztisztviselők számára a munkáltatói jogkör gyakorlója évente szabadidő átalányt állapít meg.
10
Módosította a 14/2002. (VI. 15.) ör. Hatályon kívül helyezte a 15/2001. (IX. 15.) ör. 12 Beiktatta a 18/1999. (XII. 15.) ör. 13 Módosította a 15/2001. (IX. 15.) ör.
Hatályos 2002. június 15.-től. Hatálytalan 2001. szeptember 15.-től. Hatályos 2000. január 1.-től. Hatályos 2001. július 1.-től.
14
Hatályos 2001. szeptember 15.-től.
11
15
Módosította a 15/2001. (IX. 15.) ör.
Módosította a 33/2006. (XII. 21.) ör. Hatályon kívül helyezte a 14/2002. (VI. 15.) ör. 17 Beiktatta a 26/2003. (XII. 15.) ör. 18 Módosította a 14/2002. (VI. 15.) ör. 16
Hatályos: 2007. január 1.-től. Hatálytalan 2002. június 15.-től. Hatályos 2004. január 1.-től. Hatályos 2002. június 15.-től.
6.§ 19 20
7.§ 21 8.§22 9.§23 10.§24 25
11.§26
12.§27 28 13.§29 A nyugállományú köztisztviselők juttatásainak szabályozása (1) A nyugállományú köztisztviselő a szociális helyzetére tekintettél a következő pénzbeli és természetbeli támogatásban részesíthető: a) Eseti szociális segélyben részesíthető az a nyugdíjas köztisztviselő, akinek havi átlagjövedelme – legalább 6 hónap átlagában – nem éri el a mindenkori minimálbér nagyságát, átmenetileg létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, egészségromlás, vagy más okok miatt létfenntartási gondokkal küzd. Az egyszeri szociális segély mértéke, - mely naptári évenként legfeljebb 3 alkalommal adható – 5.000. Ft-tól 15.000. Ft-ig terjedhet. b) Temetési segély adható annak a nyugdíjas köztisztviselőnek, aki elhunyt hozzátartozója temetéséről gondoskodott, s akinek jövedelme legalább 6 hónap átlagában nem éri el a mindenkori minimálbér 150 %-át A temetési segély mértéke 10.000. Ft-tól 30.000. Ft-ig terjedhet. c) A nyugállományú köztisztviselő kedvezményes üdültetésben30 részesíthető, melynek mértéke maximum a mindenkori köztisztviselői illetményalap 50 %-a lehet. 19
Beiktatta a 18/1999. (XII. 15.) ör.
20
Hatályos 2000. január 1.-től.
Hatályon kívül helyezte a 14/2002. (VI. 15.) ör. Hatályon kívül helyezte a 15/2001. (IX. 15.) ör. 22 Hatályon kívül helyezte a 15/2001. (IX. 15.) ör. 23 Hatályon kívül helyezte a 15/2001. (IX. 15.) ör. 24 Módosította a 15/2001. (IX. 15.) ör. 25 Hatályon kívül helyezte a 14/2002. (VI. 15.) ör. 26 Hatályon kívül helyezte a 15/2001. (IX. 15.) ör. 27 Beiktatta a 18/1999. (XII. 15.) ör. 28 Hatályon kívül helyezte a 14/2002. (VI. 15.) ör.
Hatálytalan 2002. június 15.-től. Hatálytalan 2001. szeptember 15.-től. Hatálytalan 2001. szeptember 15.-től. Hatálytalan 2001. szeptember 15.-től. Hatályos 2001. július 1.-től. Hatálytalan 2002. június 15.-től. Hatálytalan 2001. szeptember 15.-től. Hatályos 2002. január 1.-től. Hatálytalan 2002. június 15.-től.
29
Beiktatta a 18/1999. (XII. 15.) ör.
Hatályos 2002. január 1.-től.
30
Módosította a 14/2002. (VI. 15.) ör.
Hatályos 2002. június 15.-től.
21
d)
31 30
A nyugalmazott köztisztviselő kedvezményes étkezésben részesíthető, mely alapján étkezési utalványra lehet jogosult, melynek havi értéke megegyezik a köztisztviselőknek alanyi jogon járó utalvány értékével.
(2) A nyugalmazott köztisztviselők ügyeinek intézésével kapcsolatos előírásokat az SZMSZ Ür. és a Közszolgálati Szabályzat tartalmazza. (3) A Hivatal vezetője a Humánpolitikai32 Bizottsággal és a helyi érdekvédelmi szervvel együttműködve az SZMSZ Ür.-ben kijelölt referens bevonásával figyelemmel kíséri a nyugalmazott köztisztviselői állomány szociális helyzetét, nyilvántartja a tartósan gondozásra rászorulókat, s folyamatos kapcsolatot tart az érintettekkel. E munka részletes feladatait a Közszolgálati Szabályzat szabályozza. 14§
(1) E rendelet 1998. április 15-én lép hatályba, de rendelkezéseit 1998. február 1.-től kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti a 7/1995. (II. 23.) Kt. számú-, és a 2/1998. (II. 15.) Kt. számú rendelet. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. Fonyód, 1998. március 26. Francsics Zoltán s.k. polgármester
Dr. Tóth Mihály s.k. jegyző
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
31 32
Módosította a 14/2002. (VI. 15.) ör. Módosította a 33/2006. (XII. 21.) ör.
Hatályos 2002. június 15.-től. Hatályos: 2007. január 1.-től.
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 03/3921-7/2009 Ügyintéző: Perusza Ferencné ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17.-ei ülésére Tárgy: Előterjesztés a 2010. évi költségvetési megtakarításokra tett javaslatokról Tisztelt Képviselő-testület! A 2010. évi költségvetési koncepció tárgyalásakor a Képviselő-testület a központi költségvetési bevételek drasztikus elvonása ismeretében a 200/2009. (XI.26.) határozat 2.b) pontjában elrendelte, hogy minden költségvetési szerv vizsgálja felül a költségvetését és dolgozzon ki 15 %-os megtakarítást. A személyi kiadások tervezése a betöltött álláshelyek besorolási illetménye alapján történik, üres álláshelyre illetmény nincs tervezve, így ezen a jogcímen többlet nincs, elvonni nem lehet. A járulékok a törvényi szabályozásnak megfelelően módosulnak 29 %-ról 27 %-ra, megszűnik a 3 %-os terhet jelentő munkaadói járulék és a tételes egészségügyi hozzájárulás. Ugyanakkor többletköltséget jelent a rehabilitációs hozzájárulás 2009. évi 177.600 Ft/fő/év összegről 964.500 Ft/fő/év összegre történő felemelése. Felhalmozásra, felújításra már a 2009. évi költségvetésben is csak az Általános Iskola tervezhetett forrást, elvonható előirányzat nincs. Az intézmények a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde, az Alapfokú Művészeti Iskola és az Alapszolgáltatási Központ a dologi kiadás terhére valósították meg a 15 %-os megtakarítást, elsősorban a gázenergia, az élelmiszer beszerzés és a karbantartási kiadások előirányzatára terveztek kevesebbet. A Városüzemeltetési Szervezet a városüzemeltetési kiadások átgondolására tesz javaslatot. A Fonyódi Kulturális Intézmények költségvetésébe a rendezvényekre, programokra Képviselőtestületi döntés alapján 14.000 ezer Ft + Áfa összeg lett tervezve. Az intézményvezető a rendezvényekre elkülönített forrás csökkentésére tett javaslatot. Indoka, hogy a programokra több forrásból lehet pályázni, ugyanakkor más jellegű dologi kiadásokhoz, mint például könyv, információhordozók beszerzése nincs pályázati lehetőség. A Polgármesteri Hivatal költségvetésébe a létszám változás hatására (3 fő) a személyi kiadások összege 6.666 ezer Ft-tal, a járulékoké 6.500 ezer Ft-tal csökkent. A személyhez kapcsolódó költségtérítések tartalmazzák a köztisztviselőt megillető cafetéria-juttatás éves összegét, amely nem lehet alacsonyabb az illetményalap ötszörösénél (193.250 Ft). A cafetériajuttatás éves összege biztosít fedezetet a munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére. 2009 évben ilyen jogcímen fizetett juttatás összege, amely adómentes volt, 264.734 Ft.
A dologi kiadás előirányzatából 3.242 ezer Ft megtakarítást terveztünk, a kiegyenlítetlen szállítói számlák miatt a további csökkentésnek nincs reális esélye. A Polgármesteri Hivatal kiadásánál 16.408 ezer Ft megtakarítással számoltunk. Kérem a Pénzügyi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Tisztelt Képviselő-testületet a határozati javaslat elfogadására.
Határozati javaslat: Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri az intézmények vezetőit és a jegyzőt, hogy a 2010. évi költségvetést a mellékletben csatolt táblázatokba foglalt megtakarításokkal készítsék elő. Felelős: Intézményvezetők, Jegyző Határidő: 2010. évi költségvetési rendelet-tervezetet tárgyaló Képviselő-testületi ülés Fonyód, 2009. december 9. Hidvégi József s.k. polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Intézményi adatok Polgármesteri Hivatal ezer Ft-ban Megnevezés
2009. évi eredeti előirányzat
2010. évi terv
Személyi juttatások összesen: ¨ alapilletmények ¨ pótlékok ¨ túlóra, helyettesítés ¨ jubileumi jutalom ¨ napidíj ¨ egyéb sajátos juttatások ¨ személyhez kapcsolódó költségtérítések
129 445 108 692 5 990 0 286 50 84 14 343
122 779 101 471 5 706 300 3 268 0 100 11 934
Munkaadókat terhelő járulékok: ¨ társadalombiztosítási járulék ¨ munkaadói járulék ¨ egészségügyi hozzájárulás ¨ rehabilitációs hozzájárulás
38 261 33 655 3 449 1 157 0
31 761 29 928 0 0 1 833
Dologi kiadások összesen: Ebből: Készletbeszerzések: ¨ irodaszer, nyomtatvány ¨ könyv, folyóirat, egyéb információhordozó ¨ hajtó- és kenőanyagok ¨ szakmai anyag és kis értékű tárgyi eszk. ¨ egyéb készletek Szolgáltatások: ¨ kommunikációs szolgáltatások ¨ gázenergia-szolgáltatás ¨ villamosenergia-szolgáltatás ¨ víz- és csatornadíjak ¨ karbantartási, kisjavítási szolgáltatások ¨ egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatás - továbbképzés
39 492
36 250
3 220 1 000 900 800 300
4 000 1 000 900 800 300
3 650 4 500 1 600 350 1 550 11 830 300
3 200 4 000 1 200 350 1 500 10 000 300
Általános forgalmi adó Belföldi kiküldetés Reprezentáció Munkáltató által fizetett személyi jöv.adó Különféle adók, díjak, egyéb befizetések
6 100 2 000 500 42 850
6 100 2 000 300 0 300
207 198
190 790
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Megtakarítás:
16 408
Intézményi adatok Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Általános Iskola tagintézmény ezer Ft-ban Megnevezés
2009. évi eredeti előirányzat
2010. évi terv
Dologi kiadások összesen: Ebből: Készletbeszerzések: ¨ gyógyszer-, vegyszer ¨ irodaszer, nyomtatvány ¨ könyv, folyóirat, egyéb információhordozó ¨ hajtó- és kenőanyagok ¨ szakmai anyag és kis értékű tárgyi eszk. ¨ munkaruha, védőruha, formaruha, egyenr. ¨ egyéb készletek Szolgáltatások: ¨ kommunikációs szolgáltatások ¨ vásárolt élelmezés ¨ szállítási szolgáltatások ¨ gázenergia-szolgáltatás ¨ villamosenergia-szolgáltatás ¨ víz- és csatornadíjak ¨ karbantartási, kisjavítási szolgáltatások ¨ egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltat.
36 350
30 402
20 530 450 1 000 120 450
20 530 450
600 560 20 000 2 500 800 900 2 200
660 15 000 2 300 800 900 1 478
Általános forgalmi adó Kiküldetés, reprezentáció, reklám
6 000 220
5 800 150
Megtakarítás:
1 044 120 450 700
5 948
Intézményi adatok Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Óvoda tagintézmény ezer Ft-ban Megnevezés
2009. évi eredeti előirányzat
2010. évi terv
Dologi kiadások összesen: Ebből: Készletbeszerzések: ¨ élelmiszerek ¨ gyógyszer-, vegyszer ¨ irodaszer, nyomtatvány ¨ könyv, folyóirat, egyéb információhordozó ¨ hajtó- és kenőanyagok ¨ szakmai anyag és kis értékű tárgyi eszk. ¨ munkaruha, védőruha, formaruha, egyenr. ¨ egyéb készletek Szolgáltatások: ¨ kommunikációs szolgáltatások ¨ szállítási szolgáltatások ¨ gázenergia-szolgáltatás ¨ villamosenergia-szolgáltatás ¨ víz- és csatornadíjak ¨ karbantartási, kisjavítási szolgáltatások ¨ egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatás
48 157
43 268
28 000 14 180 72 431 200 530
25 000 14 180 72
230 5 400 1 800 1 600 720 880
230 4 400 1 800 1 600 720 880
Általános forgalmi adó
8 100
7 211
Megtakarítás:
431 200 530
4 889
Intézményi adatok Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Bölcsőde tagintézmény ezer Ft-ban Megnevezés
Dologi kiadások összesen: Ebből: Készletbeszerzések: ¨ gyógyszer-, vegyszer ¨ irodaszer, nyomtatvány ¨ könyv, folyóirat, egyéb információhordozó ¨ szakmai anyag és kis értékű tárgyi eszk. ¨ egyéb anyag ¨ munkaruha, védőruha, formaruha, egyenr. Szolgáltatások: ¨ kommunikációs szolgáltatások ¨ gázenergia-szolgáltatás ¨ villamosenergia-szolgáltatás ¨ víz- és csatornadíjak ¨ karbantartási, kisjavítási szolgáltatások ¨ egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatás Általános forgalmi adó Kiküldetés, reprezentáció, reklám Továbbképzés
Megtakarítás:
2009. évi eredeti előirányzat
2010. évi terv
3 367
2 862
4 20 8 340 0 150
4 20 0 0 200 0
70 1 200 280 75 200 400
70 1 200 280 75 0 400
560 20 40
553 20 40
505
Intézményi adatok Alapfokú Művészeti Iskola ezer Ft-ban Megnevezés
Dologi kiadások összesen: Ebből: Készletbeszerzések: ¨ irodaszer, nyomtatvány ¨ könyv, folyóirat, egyéb információhordozó ¨ szakmai anyag és kis értékű tárgyi eszk. ¨ egyéb készletek Szolgáltatások: ¨ kommunikációs szolgáltatások ¨ vásárolt élelmezés ¨ gázenergia-szolgáltatás ¨ villamosenergia-szolgáltatás ¨ víz- és csatornadíjak ¨ karbantartási, kisjavítási szolgáltatások ¨ egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatás Általános forgalmi adó Kiküldetés, reprezentáció, reklám
Megtakarítás:
2009. évi eredeti előirányzat
2010. évi terv
2 923
2 496
200 20 220 50
180 20 220 50
200 20 650 350 80 200 365
180 20 600 350 80 180 115
468 100
416 85
427
Intézményi adatok Alapszolgáltatási Központ ezer Ft-ban Megnevezés
2009. évi eredeti előirányzat
2010. évi terv
Dologi kiadások összesen: Ebből: Készletbeszerzések: ¨ gyógyszer-, vegyszer ¨ irodaszer, nyomtatvány ¨ könyv, folyóirat, egyéb információhordozó ¨ hajtó- és kenőanyagok ¨ szakmai anyag és kis értékű tárgyi eszk. ¨ munkaruha, védőruha, formaruha, egyenr. ¨ egyéb készletek Szolgáltatások: ¨ kommunikációs szolgáltatások ¨ vásárolt élelmezés ¨ szállítási szolgáltatások ¨ gázenergia-szolgáltatás ¨ villamosenergia-szolgáltatás ¨ víz- és csatornadíjak ¨ karbantartási, kisjavítási szolgáltatások ¨ egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatás
42 157
31 344
100 300 140 600 200 180 260
40 50 40 600 200 30 70
440 29 500 400 1 070 350 350 520 350
440 20 237 100 1 070 350 350 420 250
Általános forgalmi adó Kiküldetés, reprezentáció, reklám Munkáltató által fizetett személyi jöv.adó Különféle adók, díjak, egyéb befizetések Továbbképzés
6 650 170 27 240 310
6 650 20 27 240 160
Megtakarítás:
10 813
Perusza Ferencné osztályvezetőnek Polgármesteri Hivatal Pénzügyi iroda FONYÓD Fő u. 19. 8640 Tisztelt osztályvezető asszony! Az alábbiak szerint javaslom a Fonyódi Városüzemeltetési Szervezet költségvetéséből a 15 % megtakarítást megvalósítani 2010. évben Személyi juttatás
-1 fő belváros -1 fő strandvezető -1 fő általános iskola gondnoka -2 fő WC-s nénik -1 fő fűnyírók -1 fő erdei munkás -4,0.-mFt Ha az illemhelyek üzemeltetői, és az általános iskola gondnoki munkaköre nem terheli az intézményt.
Parkfenntartás
Szökőkút Fűnyírás Erdei parkoló Illemhelyek Fa ültetés VÜSZ által szervezett rendezvények Útfelügyelő munkájának eredménye Park felújítási munkák
-4,5.-mFt -1,0.-mFt -0,5.-mFt -0,5.-mFt -0,3.-mFt -0,5.-mFt -0,5.-mFt -1,0.-mFt
Strandok
Strandröplabda pálya Szelektív hulladékgyűjtés Strandi bejárók és egyéb új bútorzatok
-0,5.-mFt -0,5.-mFt -1,0.-mFt
Utak
Murvás utak kátyúzása
-2,0.-mFt
VÜSZ Költözés
-3.0.-mFt
Díszvilágítás ÖSSZESEN
-0,2.-mFt -20.-mFt
Fonyód, 2009. december 8. Tisztelettel! Kiss Péter igazgató
Intézményi adatok Fonyódi Kulturális Intézmények (Könyvtár, Műv.Ház) ezer Ft-ban Megnevezés
2009. évi eredeti előirányzat
2010. évi terv
Dologi kiadások összesen: Ebből: Készletbeszerzések: ¨ irodaszer, nyomtatvány ¨ könyv, folyóirat, egyéb információhordozó ¨ szakmai anyag és kis értékű tárgyi eszk. ¨ egyéb készletek Szolgáltatások: ¨ kommunikációs szolgáltatások ¨ vásárolt élelmezés ¨ gázenergia-szolgáltatás ¨ villamosenergia-szolgáltatás ¨ víz- és csatornadíjak ¨ karbantartási, kisjavítási szolgáltatások ¨ egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatás
21 380
21 270
120 2 020 100 70
150 2 800 100 70
800 20 1 150 620 210 250 420
400 20 900 500 80 200 450
Általános forgalmi adó Egyéb dologi kiadások, programok Kiküldetés, reprezentáció, reklám
3 200 12 000 400
3 500 12 000 100
Megtakarítás:
110
A korábbi testületi döntés 14.000.000 Ft volt, a mínusz 15%-ot ebből gondoltam elvenni. Indoklás: több pályázati lehetőség adódik programok finanszírozására, van olyan, amit már beadtunk és a 2010. évre vonatkozik, bár eredmény még nem született (Leader), ill. 2010. évben lesz kiírva, pl. BFT (nyári programok). Más dologi kiadási tételre nem tudunk pályázni, így azt önkormányzati támogatásból lehet csak finanszírozni (pl. dokumentum beszerzés). A dokumentum beszerzéshez: tartalmazza a könyv és a folyóirat beszerzést, más információhordozót nem, mivel arra már nincsen keret (2009. évben Balatonbogláron ez a tétel a következőképpen néz ki: könyv [2.500.000] + folyóirat [600.000] + egyéb információhordozó [1.000.000] dvd, cd] 4.100.000 Ft). A 2009. évi szakfelügyeleti jelentés miatt is szükség van a jelzett összegre, mivel csak így tudjuk biztosítani a folyamatos dokumentum beszerzést.
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/1105/2009. Ügyintéző: dr. Deákvári Andrea
E LŐ T E R J E S Z T É S Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. decemberi ülésére Tárgy:
Előterjesztés a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról
Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület a 270/2008. (X. 30.) határozatával fogadta el a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát (továbbiakban: SZMSZ), amelyen át kell vezetni Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának 96/2009. (V. 14.) határozattal elfogadott módosításait. Jelen módosítással egyidejűleg indokolt az időközben bekövetkezett feladat és hatáskör változásoknak megfelelő módosításokat is elvégezni. A módosítás az SZMSZ alábbi rendelkezéseit érinti: I fejezet 1.2.9. A Hivatal működési területe kiegészül az alábbi ponttal: „e) a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007.(X. 29.) Korm. rendelet 4.§ (1) bekezdése alapján a Fonyódi Kistérség Többcélú Társulás közigazgatási területe II. fejezet 2.7 Az Alapító Okirat kelte: 2005. december 22. szövegrész helyébe a következő szövegrész lép: „2009. május 14.’ 2.9.1.17 Kiegészül az alábbi szövegrésszel: „és a hivatali kapu működtetéséről.” 2.9.2 A Hatósági Osztály feladat-és hatásköre szövegrész helyébe az alábbi szövegrész lép: „2.9.2.1 Ellátja, illetve döntésre előkészíti az alábbi önkormányzati és/vagy az önkormányzat jegyzőjének, körzetközponti-, kistérségi jegyzőjének hatáskörbe tartozó feladatokat, ügyeket, jogszabály által meghatározott esetben ellenőrzéseket:
birtokvédelmi eljárással-, egyéni vállalkozói engedélyek kiadásával-, földművelésügyi igazgatással-, földrajzi nevek megállapításával-, gázszolgáltatással-, gyámhatósági eljárással és gyermekvédelemmel-, hadigondozással-, honvédelmi igazgatási feladattal-, hulladékgazdálkodással-, iparigazgatással-, jövedéki adózással-, kereskedelmi hatósági-, környezetvédelemmel-, köztemető üzemeltetésével, temetői szolgáltatás engedélyezésével-, közúti közlekedési igazgatási feladatokkal-, krízishelyzetbe került személyek támogatásával-, külföldi állampolgárok letelepedésével, menekültkénti kezelésével-, külföldiek beutazásával-, magyarországi tartózkodásával-, külföldiek ingatlanszerzésével-, lakcím bejelentéssel, nyilvántartással-, mozgáskorlátozottak parkolási igazolványának kiadásával-, népszavazással-, önkényesen elfoglalt lakásokkal-, pénzváltási tevékenység engedélyezésével-, polgári védelemmel-, súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményével-, szabálysértési eljárással -, szakfordító és tolmácsigazolvány kiadásával-, szerencsejáték szervezésével-, szervezett bűnözés elleni védekezéssel-, szociális helyzet alapján önkormányzati bérlakás bérbeadásával-, szociális igazgatással és eljárással-, talált robbanóanyagok kezelésével-, talált tárgyak kezelésével-, telepengedélyezési eljárási-, titkos ügyiratkezeléssel-, útlevél kiadásával-, ügyiratkezeléssel-, választással-, vámigazgatással-, védendő fogyasztók érdekvédelmével-, zaj és rezgésvédelemmel-, kapcsolatos feladatkört.
Ellátja az alábbi polgármesteri hivatal ügyintézői/arra felhatalmazott ügyintézőire vagy meghatározott szakvizsgával rendelkező ügyintézői által ellátandó feladatokat ügyeket: állampolgársággal, honosítással, visszahonosítással-, anyakönyvezéssel; házasságkötéssel-, bejegyzett élettársi kapcsolat végzésével-, hagyatéki eljárással-, helyszíni bírságolással kapcsolatos feladatkört. 2.9.2.3 Ellátja az alábbi, a polgármesteri hivatal működésével és a munkáltató jogkör gyakorlásánál felmerülő nem hatósági feladatokat, ügyeket: munkaegészségügyi-, munkavédelmi-, elsősegélynyújtással kapcsolatos-, nem dohányzók védelmével kapcsolatos-, piac üzemeltetési-, tűzvédelmi megbízotti-, tevékenységet, feladatkört. 2.9.2.4. Ellátja a gyámhivatali eljárásban az/a: ● otthonteremtéssel-, ● gyermektartásdíjjal, annak megelőlegezésével-, ● családi jogállással-, ● örökbefogadással-, ● szülői felügyeleti joggal-, ● távoltartást megelőző koordinációval-, ● gyámsággal, gondnoksággal, annak vagyonkezelésével-, ● átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekek védelme érdekével kapcsolatos feladatkört.” 9.3.2 A ”telekalakítási ügyek intézése” pontban szabályozott szövegrész törlésre kerül. 9.4 „A pénzügyi Osztály feladat és hatásköre:” fejezetcímet követően az alábbi szövegrésszel egészül ki: „A pénzügyi Osztály a Polgármesteri Hivatal gazdasági szervezete. Ellátja az önállóan működő intézmények pénzügyi gazdálkodási feladatait együttműködési megállapodásban rögzítettek alapján. A gazdasági szervezet felépítése: 1 fő osztályvezető 5 fő pénzügyi ügyintéző (ebből 1 fő pénztáros), 4 fő adóügyi ügyintéző (ebből 1 fő végrehajtó)” 9.4.9. A „Végzi a részben önállóan gazdálkodó intézményeknél a fenntartói ellenőrzéseket;” szövegrész helyébe az alábbi szövegrész lép: „Végzi az önállóan működő intézményeknél a fenntartói ellenőrzéseket;”
9.4.11. „Az éves pénzellátási terv alapján biztosítja az önálló és részben önálló költségvetési szervek pénzellátását;” szövegrész helyébe az alábbi szövegrész lép: Az éves pénzellátási terv alapján biztosítja az önálló működő és gazdálkodó költségvetési szervek pénzellátását;” 9.4.16. „Az éves költségvetési-tervjavaslatot egyezteti az önálló és részben önálló költségvetési intézményekkel;” szövegrész helyébe az alábbi szövegrész lép: „Az éves költségvetési-tervjavaslatot egyezteti az önállóan működő költségvetési intézményekkel;” IV. fejezet 4.3. Az „Egészségügyi Ellátást Szervező és Működtető Közhasznú Társaság-Fonyód” szövegrész helyébe az alábbi szövegrész lép: „Egészségügyi Ellátást Szervező és Működtető Nonprofit Közhasznú Kft.-Fonyód” A Titkárság szövegrész alatti felsorolás kiegészül az alábbi szövegrésszel: „Fonyód Média Nonprofit Közhasznú Kft.” 4.13.2. Az alábbi szövegrész törlésre kerül: „valamint a szabálytalanságok kezelésének eljárási rendjét.” 4.14. A szövegrész helyébe az alábbi szövegrész kerül: „4.14 Belső ellenőrzés 4.14.1
A Polgármesteri Hivatal belső ellenőrzését a Fonyódi Kistérség Többcélú Társulás útján látja el.
4.14.2
A belső ellenőr tevékenységét az éves időszakot átfogó ellenőrzési terv alapján látja el. Munkájáról évente beszámol Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. Feladat- és hatásköre: az irányítói jogokból fakadó ellenőrzési, valamint a belső ellenőrzési tevékenység megszervezése, az ellenőrzések összehangolása; a kockázatelemzéssel alátámasztott stratégiai, középtávú és éves ellenőrzési tervek összeállítása, az önállóan működő, valamint az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv vezetőjének jóváhagyása után a tervek végrehajtása az ellenőrzési tervek alapján; a megállapításokról ellenőrzési jelentést készít, amelynek melléklete az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 23. számú mellékletben ; összeállítja az éves összefoglaló ellenőrzési jelentést, és erről tájékoztatja az önállóan működő, valamint az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek vezetőit, és a Pénzügyi Bizottságot; gondoskodik az ellenőrzések nyilvántartásáról; nyomon követi az intézkedési tervek végrehajtását az önállóan működő, valamint az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek vezetőinek tájékoztatása alapján.
4.14.3
A belső ellenőrzési feladatok ellátását külön szabályzat szerint kell végrehajtani. A Belső ellenőrzési kézikönyv a Szervezeti és Működési Szabályzat 6 számú függeléke.”
4.15.4. „Az aljegyző, az irodavezetők kötelesek gondoskodni az ügyfélfogadás folyamatosságáról és zavartalanságáról” szövegrész helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Az aljegyző, az osztályvezetők kötelesek gondoskodni az ügyfélfogadás folyamatosságáról és zavartalanságáról.” V. fejezet 5.2. szakfeladati rend kiegészül az alábbi szövegrésszel: „2010. január 1-től hatályos szakfeladatok száma, megnevezése: 360000 370000 382101 412000 421100 421300 422100 522110 552001 681000 682001 682002 750000 791200 811000 813000 841112 841114 841115 841117 841118 841124 841126 841402 841403 841902 842521 842531 882111 882112 882113 882114 882115 882117 882118 882122 882123 882124 882125 882129 882202 882203 889935 889936
Víztermelés, -kezelés, -ellátás Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása Lakó és nem lakóépület építése Út, autópálya építése Híd ,alagút építése Folyadék szállítására szolgáló közmű építés Út, híd,alagút üzemeltetése Üdülői szálláshely szolgáltatás Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Lakó ingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Állategészségügyi szolgáltatás Utazásszervezés Építmény üzemeltetés Zöldterület kezelése Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselő választásokhoz kapcs. tevékenységek Önkormányzati képviselő választáshoz kapcs. tevékenységek EU parlamenti képviselő választáshoz kapcs. tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcs. tevékenységek Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység Önkormányzatok és többcélú kistérségi társ. igazgatási tev. Közvilágítás Város- és községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások Központi költségvetési befizetések Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása A polgári védelem ágazati feladatai Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapján Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Ápolási díj alanyi jogon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátása Közgyógyellátás Köztemetés Otthonteremtési támogatás Gyermektartásdíj megelőlegezése
889942 889943 932911 949900 960302
Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Köztemető-fenntartás és működtetés”
5.9. „A költségvetési szervhez rendelt részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv:„ szövegrész helyébe az alábbi szövegrész lép: „A Polgármesteri Hivatalhoz rendelt önállóan működő költségvetési szerv:” 6.3. Az SZMSZ mellékletei kiegészül egy új szabályzattal: „7. sz. melléklet a szabálytalanságok kezelésének eljárási rendje” Kérem az Ügyrendi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Tisztelt Képviselő-testületet a határozati javaslat elfogadására.
Határozati javaslat: Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 270/2008. (X. 30.) határozatával elfogadott Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát 2010. január 1. napjától kezdődő hatállyal az előterjesztés alapján módosítja. Határidő: 2010. január 1. Felelős: Jegyző
Fonyód, 2009. december 7. Hidvégi József s. k. polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 03/ 4447/2009 Ügyintéző: Horváthné Czár Katalin ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17-i ülésére
Tárgy: Előterjesztés a helyi adókról szóló 23/2007. (XII.14.) önkormányzati rendelet módosításáról
Tisztelt Képviselő-testület! A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó 2009. évi LXXVII. törvény jelenleg érvényes szabályai szerint a helyi iparűzési adót érintő adóztatási feladatok a 2010-től kezdődő adóévek vonatkozásában átkerülnek az állami adóhatóság hatáskörébe. E szerint az adózók 2011. évtől az állami adóhatósághoz nyújtják be az iparűzési adó bevallásaikat, illetőleg az állami adóhatósághoz teljesítik a befizetéseiket. Tekintettel arra, hogy a helyi iparűzési adó továbbra is az azt bevezető önkormányzat bevételét képezi, ezért a bevallásban feltüntetett telephellyel érintett települési önkormányzatok részére, az állami adóhatóság utalja át a befizetéseket a bevallásban megjelölt arányok szerint felosztva. A helyi iparűzési adóval kapcsolatos feladatok átadása, átvétele szempontjából a 2010. adóév azonban még átmeneti időszak lesz. A 2009-es adóévet még az önkormányzati adóhatóságoknál kell lezárni, így a 2009-es évről (2010. május 31-éig) még az önkormányzati adóhatósághoz kell a bevallást benyújtani. Ezen kívül a 2010-ben teljesítendő első előleget is még az önkormányzati adóhatósághoz kell megfizetni. Ebből következik az is, hogy a 2010-es adóévet megelőző adóévekkel kapcsolatos adóhatósági feladatok (ellenőrzés, végrehajtás, méltányossági kérelmek elbírálása stb.) szintén maradnak az önkormányzati adóhatóságnál. Annak érdekében, hogy az állami adóhatóság a helyi iparűzési adóval kapcsolatos adóztatási feladatait el tudja látni (nyilvántartás, ellenőrzés, végrehajtás, stb.), az Art. rendelkezései több ponton kiegészültek a helyi iparűzési adóra, illetőleg magára az ezzel összefüggő adókötelezettségekre, illetőleg az állami adóhatóság és az önkormányzati adóhatóság eljárására vonatkozó speciális szabályokkal. Így pl. bejelentési, adatszolgáltatási, illetve a megfizetett adóval kapcsolatos sajátos elszámolási szabályokkal. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó évi mértékének felső határa az adóalap 2%-a lehet. Az adó mértékének helyi, rendeleti szabályozása továbbra is a képviselő testület hatáskörében marad. Rendeletünkben továbbra is marad az 1,8 %. Az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke a Htv. 37.§ (2) bekezdés a) pontja szerinti tevékenység-végzés után naptári naponként legfeljebb 1000 forint, a Htv. 37. § (2) b)-c) pontja szerinti tevékenység-végzés után naptári naponként legfeljebb 5000 forint. 2010.01.01től hatályos rendelettel 0 Ft-ban lenne megállapítva.
A változás részletes indoklása: Az ideiglenes helyi iparűzési adó nagyrészt a piacon árusítókat érinti, itt a kiesett adóbevétel pótlására más javaslat kerül kidolgozásra. Jövő évtől megszűnik az adózók részéről az a lehetőség, hogy készpénzben fizessék be az iparűzési adót az önkormányzat részére. A vállalkozóknak az állami adóhatósághoz kell bejelentkezni, majd a bevallást benyújtatni és ennek alapján megfizetni az adót. Az önkormányzati adóhatóságra jelentős többletfeladat hárul, mivel az iparűzési tevékenységet ideiglenes, alkalmi jelleggel folytató adózókat – elsősorban helyszíni ellenőrzéssel – ellenőrizni kell és minden hónapban az állami adóhatóság részére adatot kell szolgáltatni az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység kezdetének és bejezésének időpontjáról, az iparűzési adó tevékenységgel összefüggő engedélyről. Kérem a Pénzügyi Bizottságot és az Ügyrendi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására és a tisztelt Képviselő-testületet a döntéshozatalra.
Fonyód, 2009. november 02. Hidvégi József sk. polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Rendelet-tervezet
Fonyód Város Önkormányzatának …/2009. (…..) rendelete a helyi adókról szóló 23/2007.(XII.14.) rendelet módosításáról
Fonyód Város Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.§ (1), 2.§, 4.§, 5.§, 6.§-ában foglalt felhatalmazás alapján a következők szerint módosítja a helyi adókról szóló 23/2007.(XII.14.) rendeletét (továbbiakban Ör.): 1. § Az Ör. 23.§ (2) bekezdésében a „Htv. 39/C.§-ban” szövegrész helyébe a „Htv. 39/B. §-ban” szövegrész kerül. 2. § Az Ör 24. § (2) bekezdés a)-b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 24. § (2) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke: a Htv. 37. § (2) bekezdés szerinti tevékenység-végzés után naptári naponként 0 Ft, 3. § E rendelet 2010. január 1. napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg az Ör. a 24. § (3) bekezdése hatályát veszti.
Gazdóf Angéla dr. s.k. címzetes főjegyző
Hidvégi József s.k. polgármester
ZÁRADÉK: A rendelet kihirdetve: 2009. ………………………….
.
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Gazdóf Angéla dr. s.k. címzetes főjegyző
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/ 1019- 2 Ügyintéző: Kovács Péter
/2009.
ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december havi ülésére Tárgy:
Előterjesztés az önkormányzati lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének helyi szabályairól szóló 9/2006. (III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
Tisztelt Képviselő-testület! A Pénzügyi Bizottság a 2009. november 23-i ülésén javaslatot tett az önkormányzati lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének helyi szabályairól szóló 9/2006. (III.31.) rendelet – továbbiakban: Ör. – módosítására az alábbiak szerint: -
az önkormányzati lakások besorolása szociális helyzet alapján és piaci alapon történjen. a piaci alapon bérbe adott lakások bérleti díja 25%-al emelkedjen a szociális helyzet alapján bérbe adott lakások bérleti díja ne emelkedjen
A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 34.§ (1) bekezdése kimondja: „34. § (1) Az önkormányzati lakások lakbérének mértékét a) szociális helyzet alapján, vagy b) költségelven, vagy c) piaci alapon történő bérbeadás figyelembevételével önkormányzati rendelet állapítja meg.” Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti díjait megvizsgálva megállapítható, hogy a jelenlegi lakásállományból a Fonyód, Bartók B. u. 28. szám alatt lévő egyik lakás van kiadva költségelven. A lakásbérleti szerződés határozatlan időre szól. Álláspontom szerint kettő fajta megoldás lehetséges: - a bérbeadó kezdeményezi a költségelven kiadott lakás bérlője felé a bérleti szerződés módosítását, azzal, hogy a bérlemény átkerül a piaci alapon bérbe adott lakások közé, - a Képviselő-testület hatályban tartja a költségelvű bérbe adási módot, de nem alkalmazza az elkövetkező időben a bérbeadásoknál. A fentiek miatt az Ör. módosítását kizárólag a piaci elven bérbe adott lakások bérleti díjának emelésével kapcsolatban készítettem el.
A fentieknek megfelelően az előterjesztés 1. számú melléklete tartalmazza az Ör. módosítását (rendelet tervezet). Az előterjesztéshez 2. számú mellékletként csatolom a jelenleg hatályos Ör 2 számú mellékletét. Kérem, az Ügyrendi Bizottságot, és a Pénzügyi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Képviselő-testületet a döntéshozatalra.
Határozati javaslat: „A” Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete kezdeményezi a Fonyód, Bartók B. u. 28. szám alatt lévő költségelven bérbe adott lakás bérlőjével a bérleti szerződés olyan irányú módosítását, hogy a bérlemény a piaci alapon bérbe adott lakások közé kerüljön. Határidő: Felelős:
2010. március 31. Polgármester
„B” Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Pénzügyi Bizottság javaslatát megtárgyalta és nem kívánja az önkormányzati lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének helyi szabályairól szóló 9/2006. (III.31.) rendeletből a költségelven bérbe adott lakásokra vonatkozó rendelkezéseket módosítani. Határidő: Felelős:
2010. március 31. Polgármester
Fonyód, 2009. november 30. Hidvégi József polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
A 01/ 1019-2 /2009. ügyiratszámú előterjesztés 1. számú melléklete (Rendelet-tervezet) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének ……../2009.(………) rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének helyi szabályairól szóló 9/2006. (III.31.) rendelet módosításáról Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (Lt.) 2. számú mellékletében megjelölt törvényhelyek alapján a következő rendeletet alkotja: 1.§ Az önkormányzati lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének helyi szabályairól szóló 9/2006. (III.31.) rendelet 2. számú mellékletének 3) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „ 2. számú melléklet 3) Piaci alapon bérbe adott lakások lakbére Komfortfokozat: Összkomfortos Komfortos Félkomfortos Komfort nélküli
Ft/m2/hó 500 410 125 110”
2. § Ez a rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti. Fonyód, 2009. december 17. Hidvégi József s. k. polgármester
Gazdóf Angéla dr. s. k. címzetes főjegyző
Záradék: Kihirdetve: 2009. …………… Gazdóf Angéla dr. s. k. címzetes főjegyző
A 01/ 1019-2 /2009. ügyiratszámú előterjesztés 2. számú melléklete Az Ör. 2. számú mellékletének jelenleg hatályos változata: 2. számú melléklet
A lakbér mértéke 1) Szociális alapon bérbe adott lakások lakbére Komfortfokozat: Összkomfortos Komfortos Félkomfortos Komfort nélküli
Ft/m2/hó 300 240 60 50
2) Költségelven bérbe adott lakások lakbére Komfortfokozat: Összkomfortos Komfortos Félkomfortos Komfort nélküli
Ft/m2/hó 330 270 70 60
3) Piaci alapon bérbe adott lakások lakbére Komfortfokozat: Összkomfortos Komfortos Félkomfortos Komfort nélküli
Ft/m2/hó 400 330 100 90
4) Ha a bérlő a lakását hozzájárulással az Lt. és jelen rendelet rendelkezéseitől eltérő célra hasznosítja 20 % - kal felemelt lakbért kell fizetni. 5) A lakbért minden hónap 10. napjáig kell megfizetni. 6) Amennyiben a bérlő a 2), illetve a 3) pont alapján jut lakáshoz, a bérleti szerződés aláírásakor 2 havi lakbért köteles óvadékként megfizetni, melyet a lakás tehermentes visszaadását követően visszakap a szerződés megszűnését követően, ha nincs az önkormányzat felé bérleti díj vagy közüzemi díj tartozása. 7) A lakás bérleti díjának kiszámításakor a lakás helyiségei alapterületének megállapításánál a vakolt falsíkok között a padlószint felett 1 m magasságban mért méreteket, továbbá a beépített bútorok által elfoglalt terület, a lakás összes helyiségei teljes területének az 1,9 m belmagasságot elérő részét, továbbá a loggia és a zárt erkély területének a felét kell számításba venni. 8) A lakbér összegén túl a bérbeadó által a szerződés alapján nyújtott külön szolgáltatások díját (víz-, és csatorna használat, antenna, stb.) is köteles a bérlő megfizetni (13.§). 9) A bérbeadó külön döntésével az 1) és 3) pontban meghatározottak szerint számított lakbér mértékét annak 10%-ával csökkentheti, ha az erre vonatkozó körülmények és adatok (műszaki szakvélemény, dokumentumok, stb.) azt a lakás minősége és a lakóépület állapota miatt megalapozzák. Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/230-3/2009. Ügyintéző: Kovács Péter
ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december havi ülésére Tárgy:
Előterjesztés a közterület-használat, és a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételének szabályairól szóló 21/2004. (VIII. 30.) rendelet módosításáról
Tisztelt Képviselő-testület! A közterület-használat szabályait a közterület-használat, és a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételének szabályairól szóló 21/2004. (VIII. 30.) rendelet módosításáról rendelet – továbbiakban: Ör. - szabályozza. A közterület-használattal kapcsolatban az elmúlt évben az alábbiak merültek fel: Felesleges külön szabályozni a rendelet mellékletében a sportcélú és a mutatványos tevékenységek díját. Ez félreértelmezésre adhat okot. Javaslom ezt egységesíteni. - Többen felkeresték az önkormányzatot a nyár folyamán, hogy promóciós tevékenységet kívánnak folytatni egyes területeken, főképpen strandokon (pl drogmegelőzési kampány, vagy az Oliframe bemutatta termékeit, de vásárlásra nem volt lehetőség), viszont az ilyen tevékenységeknek nincsen díja megállapítva a rendelet mellékletében. - Hasonló probléma merült fel az arcfestéssel kapcsolatban is. Javaslom, hogy ezt a tevékenységet, valamint a portrérajzolást, illetve az esetlegesen felmerülő egyéb ilyen jellegű tevékenységet egy „képzőművészeti tevékenység” kategóriába besorolni. - Felvetődött a jogszabály alkalmazása során, hogy a négy nagyobb strand, köztük a Sándortelepi strand az első kategóriába van sorolva, viszont a Vigadó tér a másodikba. Javaslom, hogy a Vigadó tér is kerüljön az első kategóriába. - A Vigadó téren a nyár folyamán a Magyar Tenger.com Kft és az önkormányzat is értékesítette a területeket. Az „alkalmi, mozgó árusítás” kategória díja éves viszonylatban került megállapításra. Ez a díj a nyári szezon közterület-használati díját tartalmazza, de a kereskedő egész évben használhatja a területet, ezzel is elősegítve a szezon kitolódását. A Vigadó tér használata esetében viszont idén előfordult, hogy a Magyar Tenger.com Kft több napra adhatta bérbe a területet, mint az önkormányzat, hiszen a szerződésük értelmében a rendezvény előtt kettő, utána pedig egy nappal, valamint a rendezvény ideje alatt Ők voltak jogosultak a bérbeadásra. Véleményem szerint ebben az esetben három megoldás lehetséges: o napi díj meghatározása ebben a kategóriában, ami bevételcsökkenést is okozhat, hiszen ha valaki úgy dönt, hogy a legforgalmasabb 30 napra érkezik csak, az jóval kevesebb bérleti díjat fog fizetni, mintha az éves díjat fizetné o az önkormányzat adja bérbe a rendezvények idejére is a Vigadó téren a területet, ami a rendezvényszervezőnek bevételkiesést okoz, és ez magával vonhatja a rendezvények színvonalának csökkenését is. o a Vígadó téren a bérbeadói feladatokat a Magyar Tenger.com Kft látja el egész évben. Kérem, a Pénzügyi Bizottságot és a Városfejlesztési Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a Vigadó téren történő közterület-használattal kapcsolatban. -
Javaslom, hogy kerüljön be a Ör.-be, hogy minden megkezdett m2 egésznek számít, és az igénybevett terület nagyságába bele kell számítani a kiszolgáló személyzet által elfoglalt terület nagyságát is. Ennek a konkrét rendeletbe foglalása egyértelművé teszi a bérbeadó jogkörét. Továbbá javaslom, hogy a „kiállítás, népi és iparművészeti vásár” kategória esetében is kössük ki, hogy minimálisan 2 m2 területet kell igénybe venni a kereskedőnek. Javaslom, hogy az alkalmi, mozgó árusítás, valamint az üzleti előkert kategória díjai az infláció mértékével emelkedjenek 2010. január 1-től. A fentiek figyelembevételével elkészítettem az Ör. módosítást. A rendelet-tervezet az előterjesztés 1. számú melléklete. Az Ör. jelenleg hatályos változata az előterjesztés 2. számú melléklete. Kérem, az Ügyrendi Bizottságot, a Pénzügyi Bizottságot, és a Városfejlesztési Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Képviselő-testülete a rendeletalkotásra. Fonyód, 2009. december 3.
Hidvégi József s.k. polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
a 01/230-3/ 2009. számú előterjesztés 1. számú melléklete /Rendelet-tervezet/ Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének … / 2009. (….) rendelete a közterület-használat, és a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételének szabályairól szóló 21/2004. (VIII. 30.) rendelet módosításáról Fonyód Város Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja 1. § A közterület-használat szabályait a közterület-használat, és a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételének szabályairól szóló 21/2004. (VIII. 30.) rendelet – továbbiakban: Ör. – 10. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „10.§ (1) A rendelet melléklete tartalmazza a közterület-használati bérleti díjakat. Minden megkezdett m2 egésznek számít, és az igénybevett terület nagyságába bele kell számítani a kiszolgáló személyzet által elfoglalt terület nagyságát is. Több jelentkező esetén a magasabb díjat ajánlóval kell a megállapodást megkötni. (2) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó ingatlanokra, vagy ingatlanrészekre vonatkozó földhasználati jogot az önkormányzat szerződéssel, a felépítmény részére földhasználati díj ellenében biztosíthat, melynek évenkénti mértékét az alábbiak szerint határozza meg. - a 7-es úttól északra eső területen, valamint a városközpontban: 5.000.-Ft/m2/hó + Áfa - a város más egyéb területein: 2.000.-Ft/m2/hó + Áfa” 2. § Az Ör. 14.§ (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(2) Az (1) bekezdésben írt díjat az elfoglalt közterület, illetve a többlethasználat a mellékletben meghatározott mértéke szerint kell számítani.” 3. § Az Ör. mellékletének helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
„A 21/2004. (VIII. 30.) számú rendelet melléklete
idényen kívüli reklámtábla (január 1május 31 és szeptember 1 - december 31 között)
őstermelői gyümölcs árusítás (június 1 augusztus 31 között)
őstermelői gyümölcsá rusítás (január 1május 31 és szeptember 1 december 31 között)
Cirkusz, mutatványos, kaszkadőr show jellegű tevékenység, légvár, ugrálóasztal, egyéb sport célú létesítmények alatti terület
fixen rögzített épület alatti terület
vizijármű kölcsönző (max. 12 db jármű)
üzleti előkert
Éves reklámtábla
idény jellegű reklámtábla (június 1augusztus 31 között)
Bélatelepi strand, Városi strand, Sándortelepi strand, Árpád parti strand, Vigadó tér
20.000.Ft/m2/év
290.000.Ft/év
1.060.Ft/m2/hó
27.500.Ft/m2/év
3.630.Ft/m2/hó
1.900.Ft/m2/hó
1.600.Ft/m2/nap
830.Ft/m2/nap
1.000.Ft/m2/nap
1.200.Ft/m2/nap
41.300.Ft/m2/év
37.000.Ft/m2/év
-
1000.Ft/m2/nap
Városközpont (a fenti strandokat kivéve)
12.000.Ft/m2/év
190.000.Ft/év
640.Ft/m2/hó
16.650.Ft/m2/év
2.180.Ft/m2/hó
1.150.Ft/m2/hó
960.Ft/m2/nap
500.Ft/m2/nap
750.Ft/m2/nap
720.Ft/m2/nap
24.900.Ft/m2/év
22.000.Ft/m2/év
800.Ft/m2/hó
600.Ft/m2/nap
Egyéb terület
8.000.Ft/m2/év
425.Ft/m2/hó
11.100.Ft/m2/év
1.450.Ft/m2/hó
750.Ft/m2/hó
640.Ft/m2/nap
330.Ft/m2/nap
500.Ft/m2/nap
480.Ft/m2/nap
18.000.Ft/m2/év
15.000.Ft/m2/év
530.Ft/m2/hó
400.Ft/m2/nap
Nem lehet őstermelői gyümölcsárusítást folytatni a következő helyeken:
A piac bármely bejáratától számított 500 méteres körzetében és a Dísztéren
Az összegek az ÁFA-t nem tartalmazzák
Városközpont:
A 7-es számú főközlekedési út D-i ingatlanhatárától É-ra eső terület A Szent István u., Vásártér u., Szigetvári u., és az Ady E. u. által határolt terület”
Képzőműv észeti és promóciós tevékenysé g (min. 3 m2)
kiállítás, népi és iparművészeti vásár (min. 2 m2)
Alkalmi, mozgóárusítás (min. 2 m2 járművenk ént)
utcai zene (min. 2 m2)
Tüzelő és építőanyag
Taxiállomás (kijelölt terület a vasúti pályaudvar északi és déli részén)
-
30.000.Ft/db/év
-
Építési munkaterület
Gépkocsi bemutató
125.Ft/m2/nap
5.000.Ft/nap/gk
75.Ft/m2/nap
3.000.Ft/nap/gk
50.Ft/m2/nap
2.000.Ft/nap/gk
4. § Ez a rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti.
Fonyód, 2009. december 17.
Hidvégi József s.k. polgármester
Gazdóf Angéla dr. s.k. címzetes főjegyző
Záradék: A rendelet kihirdetve: 2009. ………… Gazdóf Angéla dr. címzetes főjegyző
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
a 01/230-3/2009. számú előterjesztés 2. számú melléklete
Fonyód Város Önkormányzatának 21/2004. (VIII. 30.) rendelete a közterület-használat, és a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételének szabályairól 33
(Egységes szerkezetben a 20/2009.(VIII.28.), 13/2009.(IV.24.), 4/2009.(I.30.), 12/2008. (IV. 25.), 31/2007. (XII. 21.), 19/2007. (IX. 27.), 6/2007. (III. 1.), 28/2006. (XII. 1.), 21/2005. (IX. 1.), 5/2005. (III. 1.) önkormányzati rendeletekkel) Fonyód Város Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja I. Általános rendelkezések 1.§
A rendelet hatálya Fonyód Város Önkormányzat tulajdonában álló közterületekre, közterületként használt és közterületnek nem minősülő egyéb területekre terjed ki.34
2.§ 35 3.§
(1) A rendelet alkalmazásában közterület az ingatlan-nyilvántartás szerint ekként nyilvántartott terület, valamint a strandok, közparkok. (2)36 E rendelet alkalmazásában: a) egyéb terület: a 3.§ (1) bekezdésébe nem tartozó önkormányzati tulajdonban lévő terület, vagy területrész, b) lakott terület: a közigazgatási területnek a közlekedési hatóság által "lakott terület" közúti jelzőtáblával kijelölt része, c) középület: a külön jogszabályban közhasználatúként meghatározott építmény, d) városközpont: e rendelet 1. számú melléklete szerint meghatározott terület. e) hirdető-berendezés: cégér: valamely mesterség jelvényeként használt, rendszerint a műhely, üzlet bejárata fölé kifüggesztett tárgy vagy címszerű ábra, cégtábla: kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség, helyiségegyüttes nevét és az ott folyó tevékenységet bejáratnál feltüntető tábla, címtábla: intézmény, vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla (névtábla), hirdetőoszlop: plakátok, hirdetések céljára szolgáló építmény, hirdetőtábla: hirdetések, reklámok, közlemények kifüggesztésére használt tábla, megállító tábla: nyitvatartási idő alatt az üzletek elé a közterületre kihelyezett mobil reklámtábla,
33
Módosította a 32/2007. (XII. 21.) ör. 1.§ a)pontja. Módosította az 5/2005. (III. 1.) ör. 35 Hatályon kívül helyezte a 4/2009.(I.30.) ör. 2.§-a 36 Módosította a 13/2009.(IV.24.) ör. 1.§-a 34
Hatályos:2008. január 1.-től. Hatályos 2005. március 1.-től. Hatálytalan: 2009. február 1.-től Hatályos: 2009. május 1.-től
reklámgrafika: a reklámozás céljait szolgáló, bármely építési technológiával készített alapfelületre festéssel vagy azzal rokon technológiával (színezett habarccsal) készített reklámcélú építmény, grafikai mű. reklámtábla: valaminek a reklámozását szolgáló, nyilvános helyen elhelyezett tábla hirdetmény: a falragasz, felirat, plakát, szórólap, értesítés, ábrázolás, tájékoztató, kifeszített hirdetőszalag, valamint választási hirdetmény és kampány anyag akár nyomdai úton, vagy házilag, illetve felfestéssel (sprayvel) készült. óriásplakát: minden olyan hirdető-berendezés, amely 12 m2, vagy annál nagyobb hirdetési felülettel kerül kialakításra. II. Közterület használat 4.§
(1) Közterületet a rendeltetésétől eltérő módon használni és igénybe venni az 5.§-ban írt kivétellel: a) megállapodással (szerződéssel), b) a 6.§-ban meghatározott esetben bejelentés után lehet. (2) A közterület használatára a szerződést – továbbiakban: megállapodást – a polgármester – továbbiakban: engedélyező – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel az önkormányzat nevében köti meg.37 (3)38
A közterület hirdető-berendezések elhelyezésére vonatkozó megállapodást a City
Média Kaposvár Kft. – továbbiakban: engedélyező – köti meg.
(4)39 A polgármester a Városfejlesztési Bizottság véleménye alapján köthet megállapodást a mellékelt táblázatban szereplő, fixen rögzített épület alatti terület, légvár, ugráló-asztal, egyéb sport célú létesítmények alatti terület, kiállítás, népi és ipar-művészeti vásár, cirkusz, mutatványos, kaszkadőr show jellegű tevékenység, gépkocsi bemutató területhasználat ügyében. Továbbá a polgármester a Városfejlesztési Bizottság Elnökének véleménye alapján köthet megállapodást üzleti előkert területhasználat ügyében. 40 5.§
37
Nem kell közterület-használati megállapodási hozzájárulás: a) az elektromos, távközlési, víz, szennyvíz, gáz, stb. hibaelhárítási munka, illetve ehhez szükséges dolog tárolásához, ha a hiba a rendelet hatálya alá tartozó területen történt, vagy csak annak igénybevételével hárítható el.
Módosította a 13/2009.(IV.24.) ör. 2.§ (1) bek. Beiktatta a 13/2009.(IV.24.) ör. 2.§ (2) bek. 39 Módosította a 13/2009.(IV.24.) ör. 2.§ (2) bek. 40 Módosította a 28/2006. (XII 1.) ör. 1.§-a. 38
Hatályos: 2009. május 1.-től Hatályos: 2009. május 1.-től Hatályos: 2009. május 1.-től Hatályos 2007. január 1.-től.
b) akkor, ha az önkormányzat vagy intézményei által szervezett rendezvényekhez és ezek hirdetéséhez szükséges, c) közterületbe legfeljebb 10 cm-re benyúló üzlethomlokzat, kirakatszekrény, hirdetőberendezés (fényreklám), cég- és címtábla elhelyezéséhez, d) külön jogszabályban megjelölt esetekben. 6.§
Közterület-használat 3 napig és 20 m2-ig tüzelő-, és építőanyag részére díjfizetés nélkül igénybe vehető akkor, ha annak bejelentése az engedélyezőhöz 5 nappal korábban megérkezik, s azt legkésőbb a használat előtt egy nappal részletesen indokolt városképi érdekből az engedélyező nem köti külön hozzájáruláshoz.
7.§
(1) Közterületet nem lehet igénybe venni:41 a) az önkormányzat, illetőleg intézményei által szervezett, vagy rendezett alkalmi rendezvényt, ünnepséget és a külön jogszabályban meghatározott eseteket kivéve az üzleten kívüli kereskedelmi, vállalkozói tevékenységre, b) üzemképtelen jármű tárolására. (2) Az engedélyező és az ellenőrző hatóság vizsgálhatja, hogy az igénylő rendelkezik-e a közterületen végzett, illetve kérelmezett tevékenység folytatásához a külön jogszabályban előírt egyéb feltételekkel.
7/A. § 42(1) A helyi közút nem közlekedési célú igénybevételéhez történő hozzájárulást a jegyzőtől kell kérni. Az igénybevételért – az úttest felbontásáért, valamint az úttesten kívül végzett közműépítési vagy fenntartási munka kivételével – igénybevételi díjat kell fizetni, melynek mértéke 3.000 Ft/m2/hó. (2) Az igénybevételi díjat - az igénybevételt megelőzően – a hozzájárulásban meghatározott mértékben, módon és időben a helyi közút kezelőjéhez kell befizetni. (3) A helyi közút nem közlekedési célú engedélyezése során a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, valamint a végrehajtására kiadott, a közutak igazgatásáról szóló 19/1994.(V.31.) KHVM rendelet szabályait kell alkalmazni.
III. Az eljárás rendje 8.§
a) A közterület-használati kérelemben meg kell jelölni a kérelmező nevét, címét, az igénybe venni kívánt közterület pontos helyét, nagyságát, időtartamát. b) Az engedélyező kérheti, hogy a kérelmező egyszerű vázrajzon a közterülethasználat helyét pontosan jelölje meg.
9.§
41 42
(1) A közterület-használati megállapodásnak a 8.§ a) pontjában megjelölt adatokat és annak díját, a díjfizetés módját kötelezően tartalmaznia kell.
Módosította a 21/2005. (IX. 1.) ör. Beiktatta a 31/2007. (XII. 21.) ör. 1.§ b) pontja.
Hatályos 2005. szeptember 1.-től. Hatályos: 2008. január 1.-től.
(2) A megállapodásban a használat külön előírásai, vagy korlátozások is kiköthetők. 10.§
(1) A rendelet melléklete tartalmazza a közterület-használati bérleti díjakat. A használatért attól kevesebbet a megállapodásban kikötni nem lehet. Több jelentkező esetén a magasabb díjat ajánlóval kell a megállapodást megkötni. (2) A 10.§ (1) bekezdésének hatálya alá nem tartozó ingatlanokra, vagy ingatlanrészekre vonatkozó földhasználati jogot az önkormányzat kétoldalú szerződéssel, az építkező személy részére földhasználati díj ellenében biztosíthat, melynek évenkénti mértékét az alábbiak szerint határozza meg. a 7-es úttól északra eső területen, valamint a városközpontban: 5.000.-Ft/m2/hó - a város más egyéb területein: 2.000.-Ft/m2/hó 43 az árak az ÁFA- t nem tartalmazzák. (3) A Képviselő-testület a polgármester írásos előterjesztésére kulturális, oktatási, és sportoktatási célra a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanokat egyedi elbírálással térítésmentesen is használatba adhatja.44 45 46
11.§
A közterület igénybevételéért fizetendő bérleti díjat a 6 hónapig terjedő használat esetén a megállapodás megkötésével egyidejűleg, ezen túli használat esetén a megállapodásban foglaltak szerint kell kiegyenlíteni.
12.§
Az engedélyező a közterület, vagy közterületek kizárólag pályázat útján történő bérbeadásáról is dönthet. Ez esetben a pályázat nyertesével köti meg a megállapodást, ami nem lehet alacsonyabb az e rendelet mellékletében meghatározott összegtől.
13.§
(1) A megállapodás egy példányát el kell juttatni a közterület ellenőrzésére jogosult önkormányzati hatóságnak. (2)47 E rendelet 4.§ (3) bekezdése szerinti megállapodásban foglaltak ellenőrzésére a City Média Kft. jogosult. IV. Egyéb rendelkezések
14.§48 (1) Az egyébként megállapítható közterület használati díj ötszörösét kell fizetnie annak, aki a közterületet: a) megállapodás nélkül, b) megállapodástól eltérő módon, vagy célra, c) a 6.§ szerint bejelentéshez kötött használatot bejelentés hiányában, vagy az ott szabályozott bejelentésnek nem megfelelően, d) 49 vesz igénybe. 43
44
Módosította az 5/2005. (III. 1.) ör.
Beiktatta a 6/2007. (III. 1.) ör. Módosította a 19/2007. (IX. 27.) ör. 1.§-a. 46 Módosította a 12/2008. (IV. 25.) ör 1.§-a. 47 Beiktatta a 13/2009.(IV.24.) ör. 3.§-a 48 Módosította a 21/2005. (IX. 1.) ör. 49 Hatályon kívül helyezte a 13/2009.(IV.24.) ör. 4.§ (2) bek. 45
Hatályos 2005. március 1.-től Hatályos: 2007. március 1.-től. Hatályos: 2007. október 1.-től. Hatályos: 2008. május 1.-től. Hatályos: 2009. május 1.-től Hatályos: 2005. szeptember 1.-től. Hatálytalan: 2009. május 1.-től
(2) Az (1) bekezdésben írt díjat az elfoglalt közterület, illetve a többlethasználat m2 – ben meghatározott mértéke szerint kell számítani. 15.§5 (1) A 14.§ - ban szabályozott következményekre tekintet nélkül, az aki a közterületet hozzájárulás nélkül, vagy a hozzájárulástól eltérő módon, illetve azt meghaladó mértékben használ, köteles az engedélyező felhívására a jogellenes közterület-használatot haladéktalanul megszüntetni, továbbá kártalanítás nélkül a közterületet eredeti állapotának megfelelően helyreállítani. E kötelezettség elmulasztása esetén az engedélyező az eredeti állapot helyreállítását a kötelezettséget elmulasztó költségére és veszélyére elvégeztetheti, amennyiben a helyreállításra vonatkozó felhívásnak az érintett 3 napon belül nem tesz eleget. (2) Az engedélyező az eredeti állapotot az erre irányuló felhívás mellőzésével és az (1) bekezdésben megszabott határidő elteltére tekintet nélkül azonnal helyreállíthatja, ha az életés balesetveszély vagy jelentős anyagi kár, a közrend, közbiztonság, illetve a közterület rendje, a rendeltetésszerű használat súlyos sérelmének elhárítása érdekében, vagy jelentős közérdekből egyébként indokolt. Az eredeti állapot helyreállításának költségeit ebben az esetben is a jogosulatlan közterület-használó viseli. V. Záró rendelkezések 16.§
E rendelet 2004. október 1. napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti: a) a közterület és egyéb önkormányzati területek használatával kapcsolatos szabályokról szóló 9/1994.(VI.30.) Kt. számú rendelet a - 11/A.§-a kivételével -, és annak módosításáról szóló b) 12/1996.(V.30.)-, 1/1999.(II.15.)-, 23/1999.(XII.30.) Kt. számú rendelet, c) a Fonyód Város Önkormányzat 2/1994.(I.27.) Kt. számú és a 9/1994.(V.30.) Kt. számú rendelet módosításáról szóló 21/1994.(XI.24.) Kt. számú rendelet 2.§-a, d) egyes önkormányzati rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló 7/2000.(III.16.) Kt. számú rendelet 1.§-a, e) egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 15/2000.(VI.15.) Kt. számú rendelet 1.§ a) pontja, f) egyes helyi rendeletek módosításáról szóló 9/2004.(III.31.) rendelet 5.§-a.
17. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.”50 Fonyód, 2004. augusztus 26. Miseta István s. k. polgármester
Dr. Nyéki Péter s. k. jegyző
Megjegyzés: A rendelet kihirdetése a Fonyódi Közlöny IX. évfolyam 7. számában 2004. augusztus 30.-án
50
Módosította a 20/2009.(VIII.28.) Ör. 6.§-a
Hatályos: 2009. augusztus 28.-tól
A 21/2004. (VIII. 30.) számú rendelet melléklete 51 52 53
idény jellegű reklámtábla (június 1augusztus 31 között)
idényen kívüli reklámtábla (január 1május 31 és szeptember 1 - december 31 között)
őstermelői gyümölcs árusítás (június 1 augusztus 31 között)
őstermelői gyümölcsá rusítás (január 1május 31 és szeptember 1 december 31 között)
Portrérajzolás (min. 3 m2)
légvár, ugrálóasztal, egyéb sport célú létesítmények alatti terület
kiállítás, népi és iparművészeti vásár
Alkalmi, mozgóárusítás (min. 2 m2)
utcai zene (min. 2 m2)
Tüzelő és építőanyag
Cirkusz, mutatványos, kaszkadőr show jellegű tevékenység
Taxiállo más (kijelölt terület a vasúti pályaudv ar északi és déli részén)
fixen rögzített épület alatti terület
vizijármű kölcsönző (max. 12 db jármű)
üzleti előkert
Éves reklámtábla
Bélatelepi strand, Városi strand, Sándortelepi strand, Árpád parti strand
20.000.Ft/m2/év
290.000.Ft/év
1.000.Ft/m2/hó
27.500.Ft/m2/év
3.630.Ft/m2/hó
1.900.Ft/m2/hó
1.600.Ft/m2/nap
830.Ft/m2/nap
1.300.Ft/m2/nap
2.500.Ft/m2/hó
1.200.Ft/m2/nap
39.000.Ft/m2/év
37.000.Ft/m2/év
-
1000.Ft/m2/nap
Városközpont (a fenti strandokat kivéve)
12.000.Ft/m2/év
190.000.Ft/év
600.Ft/m2/hó
16.650.Ft/m2/év
2.180.Ft/m2/hó
1.150.Ft/m2/hó
960.Ft/m2/nap
500.Ft/m2/nap
750.Ft/m2/nap
1.500.Ft/m2/hó
720.Ft/m2/nap
23.500.Ft/m2/év
22.000.Ft/m2/év
800.Ft/m2/hó
Egyéb terület
8.000.Ft/m2/év
400.Ft/m2/hó
11.100.Ft/m2/év
1.450.Ft/m2/hó
750.Ft/m2/hó
640.Ft/m2/nap
330.Ft/m2/nap
500.Ft/m2/nap
1.000.Ft/m2/hó
480.Ft/m2/nap
17.000.Ft/m2/év
15.000.Ft/m2/év
530.Ft/m2/hó
Nem lehet őstermelői gyümölcsárusítást folytatni a következő helyeken:
A piac bármely bejáratától számított 500 méteres körzetében és a Dísztéren
51
Módosította az 5/2005. (III. 1.) ör.
Hatályos 2005. március 1.-től
52
Módosította a 28/2006. (XII. 1.) ör. 2.§-a. Módosította a 4/2009.(I.30.) ör. 1.§-a
Hatályos: 2007. január 1.-től. Hatályos: 2009. február 1.-től.
53
Építési munkaterület
Gépkocsi bemutató
-
125.Ft/m2/nap
5.000.Ft/nap/gk
600.Ft/m2/nap
30.000.Ft/db/év
75.Ft/m2/nap
3.000.Ft/nap/gk
400.Ft/m2/nap
-
50.Ft/m2/nap
2.000.Ft/nap/gk
Az összegek az ÁFA-t nem tartalmazzák
Városközpont:
A 7-es számú főközlekedési út D-i ingatlanhatárától É-ra eső terület A Szent István u., Vásártér u., Szigetvári u., és az Ady E. u. által határolt terület
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Fonyód Város Címzetes Főjegyzője 8640 Fonyód, Fő u. 19. Tel: 85/562-980, fax: 85/562-999, E-mail:
[email protected] Ügyiratszám: 02/277-13/2009. Ügyintéző: Darab Csaba
ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december havi ülésére
Tárgy: Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzatának a fonyódi piacról szóló 7/2007.(III.1.) rendeletének módosítására
Tisztelt Képviselő-testület! Fonyód Város Önkormányzatának a fonyódi piacról szóló 7/2007.(III.1.) rendeletének melléklete tartalmazza a piaci helyek megváltási és helypénz díjait. A 2009. évi bevétel alapján – tekintettel a jelentkező gazdasági válság következményeire, mely a fonyódi piacot sem kerülte el – egy díjtétel módosítása, és egy új díjtétel bevezetése vált indokolttá. A kisállat piac 2008. évi bevétele 648.000 Ft volt. Az idei évben közel 100.000 Ft veszteség keletkezett, a bevétel 554.400 Ft volt. E csökkenés oka a már említett gazdasági válság mellett a helypénz viszonylag magas díja is lehet. A jelenlegi díj mértéke 3.600 Ft/fm. E díjtétel csökkentésével várható, hogy a 2010. évben a piacnak e része fellendül. A felmért adatok alapján a csökkentett díjtétel mértéke 1.800 Ft/fm. A fentiekben említett új díjtétel az iparcikk piac részen a sátorhelyekhez tartozó parkolók használatának díja, melyet az idegenforgalom fellendülésének időszakában (májustól – szeptemberig) van lehetőség bevezetni. Ennek mértéke 1.000 Ft sátorhelyenként. A bevezetett díjtételből származó bevétel előzetes számítások szerint cca. 3.500.000 Ft. A vázoltak alapján a rendelet-tervezetet az előterjesztés mellékleteként elkészítettem. Kérem az Ügyrendi Bizottságot, a Pénzügyi Bizottságot, valamint a Városfejlesztési Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Tisztelt Képviselő-testületet a döntéshozatalra. Fonyód, 2009. december 03. Gazdóf Angéla dr. címzetes főjegyző Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
A 02/277-13/2009. ügyiratszámú előterjesztés melléklete (rendelet-tervezet )
Fonyód Város Önkormányzatának ………/(……….) rendelete a fonyódi piacról szóló 7/2007.(III.1.) rendelet módosításáról
Fonyód Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján a következő rendeletet alkotja
1.§ (1) A rendelet mellékletének 2. pontjának c) pontja helyébe az alábbi szövegrész kerül: „c) kisállat piac (3.§(2)):
1.800Ft/fm”
(2) A rendelet melléklete az alábbi 11. ponttal egészül ki: „11. A vásárban árusító kereskedő minden év május hó első piaci napjától szeptember hó utolsó piaci napjáig a sátorhelyéhez tartozó autó parkoló használata esetén 1.000 Ft megfizetésére köteles” 2.§
Ez a rendelet 2010. január 1.-én lép hatályba.
Fonyód, 2009. december 17.
Hidvégi József s.k. polgármester Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Gazdóf Angéla dr. s.k. címzetes főjegyző
FONYÓD VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 02/314-6/2009. Ügyintéző : Vajda Zsuzsanna ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december havi ülésére Tárgy: Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000.(V. 15.) Kt. rendelet módosításáról
Tisztelt Képviselő-testület! A 2010. évre szóló költségvetési törvény önkormányzatokat érintő megszorító intézkedéseinek ellensúlyozására az önkormányzati kiadásokat csökkenteni szükséges, a bevételeket a lehetséges keretek között növelni. Erre való tekintettel a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000.(V.15.) Kt. rendelet (továbbiakban: Ör.) felülvizsgálatát végeztem el. A rendeletmódosítást minősített többséget (8 igen szavazatot) igénylő döntéssel a Képviselő-testület hozza meg. A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000.(V. 15.) Kt. rendelet módosításának tervezete az előterjesztés melléklete. A jogszabályi változások következtében várhatóan a jövő évben is több alkalommal az Ör. módosítására lesz szükség. Kérem az Ügyrendi-, a Humánpolitikai Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Képviselőtestületet a döntéshozatalra, valamint az intézményvezetőt az ülésekre történő meghívásra. A rendelet részletes indokolása: I. fejezet (3.§ (2) bekezdés d) pont) A szociális rászorultság elbírálásánál a jövedelmi értékhatárok csökkentése. III. fejezet (29.§ (1) és (2) bekezdés, 30/B.§ (1) bekezdés) Jövedelmi értékhatárok csökkentése, illetve a temetési segély megállapításának egyszerűsítése. A szülési segély összegének csökkentése, mivel az önkormányzat saját költségvetése terhére megállapított önként vállalt szociális támogatás.
IV. fejezet (34.§ ) Az étkeztetésre jogosultak esetében a szociális rászorultság meghatározásának bővítése és az ebéd házhoz szállításának szabályozása kerül bevezetésre. F o n y ó d, 2009. december 7.
Gazdóf Angéla dr. Címzetes Főjegyző
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
A 02/314-6/2009. ügyiratszámú előterjesztés melléklete (Rendelet-tervezet) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének ……../2009.(………) rendelete A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000.(V.15.) Kt. számú rendelet módosításáról Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) 10.§.(1) bekezdésében, a 32.§.(1) bekezdés b) pontja és (3) bekezdésében, a 46.§.(1) bekezdésében, a 62.§.(2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja. 1.§.
A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 12/2000.(V.15.) Kt. rendelet - továbbiakban Ör. 3.§ (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „d) A helyi autóbusz nyugdíjas bérletének természetbeni ellátásként történő elbírálásánál szociálisan rászorult az, akinek a családjában az 1 főre jutó havi jövedelem a nyugdíjminimum kétszeresét, egyedülálló esetén a két és félszeresét nem haladja meg.”
2.§.
Az Ör. 29.§ (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Temetési segély az Szt-ben meghatározott feltételek mellett és akkor állapítható meg, Ha a kérelmezőnél az egy főre számított havi családi jövedelemhatár – nyugdíjminimum 150%-ánál, egyedülálló esetén a 200%-ánál alacsonyabb. (2) A temetési segély a) összege a helyben szokásos, legolcsóbb temetés költségének a 10%-a, b) méltánylást érdemlő esetben csak annak állapítható meg a helyben szokásos legolcsóbb temetési költség 10 %-a, ha a kérelmező jövedelme az (1) bekezdés szerinti jövedelemhatárt 10 %-kal nem haladja meg .”
3.§.
Az Ör. 34.§ helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „34.§.(1) Étkezésre jogosult, aki a) kora, egészségi állapota miatt önmagának nem képes biztosítani, b) egyedül él, önmaga meleg étellel való ellátásáról egészségi állapota vagy egyéb körülményei miatt gondoskodni nem tud, c) családban él, vagy tartós ápolásban részesül, de a családtagja/ápolója a meleg étellel való ellátásáról nem gondoskodik, d) ápolási díjban részesül, de az ápolt személlyel kapcsolatos teendők miatt a meleg étel előállításáról nem tud gondoskodni, e) fogyatékos, pszichiátriai beteg, hajléktalan, súlyos mozgáskorlátozott, f) betegségéből eredően - orvosi igazolással bizonyítva – átmeneti jelleggel nem képes biztosítani a meleg étellel való ellátást.”
(2) Az ebéd házhoz szállítására jogosult, aki : a) egészségi állapota miatt nem tudja az ételt hazaszállítani és ezt a tényt háziorvosa igazolja, b) esetében az ételkiosztó hely és a lakóhely között nincs átszállás nélküli megfelelő tömegközlekedés, c) részére, a vele együtt élő családtagja nem vállalja az étel napi rendszerességgel történő házhozszállítását. 4.§
Az Ör. 30/B.§ (1) bekezdés első mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) Az Önkormányzat a költségvetésének terhére minden újszülött fonyódi gyermek anyját 20.000.-Ft szülési segélyben részesíti.”
5.§. (1) Ez a rendelet 2010. január l.-vel lép hatályba és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti.
Hidvégi József s.k. polgármester
Gazdóf Angéla dr. s.k. címzetes főjegyző
Kihirdetve:………………………… Gazdóf Angéla dr. s.k. címzetes főjegyző
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 03/3709-3 /2009. Ügyintéző: Csizmeg Ferencné ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Ónkormányzat Képviselő-testület 2009. december 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztés a Balatoni Hajózási Zrt támogatási szerződéséről Tisztelt Képviselő Testület ! A Balatoni Hajózási Zrt korábbi évekhez hasonlóan kérelmet nyújtott be Fonyód Város Önkormányzatához a fonyódi vitorláskikötő és a kikötőt kiszolgáló területek infrastruktúrájának színvonalas kialakítására és fenntartására. A feladat megvalósítására 234.000,- Ft-ot kér Önkormányzatunktól. A 2008-as költségvetésben erre a célra 234.000,- Ft-ot kapott. A kérelmet és a megállapodás tervezetett csatolom. Kérem a Pénzügyi Bizottságot, Városfejlesztési Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Tisztelt Képviselő-testületet a határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat: A.) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Balatoni Hajózási Zrt részére a 2009. évben a fonyódi vitorláskikötő színvonalának javítására fordított költségekhez a mellékelt megállapodás tervezet alapján 234.000,- Ft-ot biztosít. Elszámolási határidő: a felhasználástól számított 30 napon belül, de legkésőbb 2010. március 31-ig. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Hidvégi József polgármester Határidő: a szerződés megkötésére 5 nap B.) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület az előterjesztést megtárgyalta a kérelmet nem támogatja Felelős: Hidvégi József polgármester Határidő: értesítés a határozatról 5 nap Fonyód 2009. december 01. Hidvégi József s.k polgármester
Megállapodás Amely létrejött egyfelől a Balatoni Hajózási Zrt / 8600 Siófok, Krúdy st. 2., képv.: Dr. Horváth Gyula vezérigazgató/ a továbbiakban BHZRT, másfelől Fonyód Város Önkormányzata / 8642 Fonyód, Fő u. 19., képv: Hidvégi József polgármester/ továbbiakban: Önkormányzat között a mai napon az alábbi feltételekkel: 1./ A felek rögzítik, hogy a balatoni viziturizmus fejlesztése és megfelelő szinten tartása közös érdekük és feladatuk. 2./ Az 1. pontban jelzett feladat és cél megvalósítása anyagi hátterének részbeni biztosítása érdekében az Önkormányzat 234.00.- Ft azaz Kettőszázharmincnégyezer forint összeget fizet meg a BHZRT részére számlájára /Erste Bank Rt: 11992505-05500873/. BHZRT a támogatási összeg felhasználásáról a felhasználást követő 30 napon belül, de legkésőbb 2010.március 31-ig köteles elszámolni. Amennyiben ezt a kötelezettségét nem teljesíti vagy a támogatási összeget nem rendeltetésszerűen használja fel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv. 13/A. (2) bekezdése alapján - kamattal növelt támogatási összeg - visszafizetési kötelezettség terheli.
3./ A BHZRT kijelenti és elszámolással igazolni vállalja, hogy a 2. pontban jelzett összeget kizárólag a vitorláskikötő és kikötőt szolgáló területek infrastruktúrájának színvonalas kialakítására és fenntartására fordítja. 4./ A jelen megállapodás kizárólag az Önkormányzat képviselőtestületének jóváhagyó határozatával lép hatályba. 5./ Jelen megállapodásból származó vitáikat a felek elsősorban békés úton kívánják rendezni. 6./ A jelen megállapodásban nem szabályozott egyéb kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. A Felek jelen megállapodást elolvasták, értelmezték és ezt követően, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írták alá.
Siófok, 2009-11-30.
…………………………………… Dr. Horváth Gyula Balatoni Hajózási Zrt.
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
……………………………………. Hidvégi József Fonyód Város Önkormányzata
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/ 144-16 /2009. Ügyintéző: Kovács Péter
ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december havi ülésére Tárgy:
Előterjesztés az ELMIB Zrt-vel 2001. évben megkötött fűtési szolgáltatási szerződések megszüntetéséről
Tisztelt Képviselő-testület! A Vagyon és Településgazdálkodási Kht 2001. október 8-án az alábbi intézmények fűtési és használati melegvíz szolgáltatására, szolgáltatási szerződést kötött az ELMIB Zrt-vel: - Híradásipari Szakközépiskola – jelenleg Bacsák György Szakképző Intézet – Fonyód, Béke u.1. - Középiskolai Kollégium – jelenleg Balaton Kollégium – Fonyód, Ady E. u. 1. - Magyar Bálint Általános Iskola – jelenleg Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde – Fonyód, Fő u. 8. - Mátyás Király Gimnázium Fonyód, Hunyadi J. u. 3. 2001. november 12-én újabb szerződést kötöttek a felek az alábbi intézmények fűtési és használati melegvíz szolgáltatására: - Polgármesteri Hivatal Fonyód, Fő u. 19. - Vagyon-és Településgazdálkodási Kht – jelenleg Polgármesteri Hivatal B épület – Fonyód, Fő u. 19. - Gondozási Központ – jelenleg Fonyód-Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ – Fonyód, Fő u. 43. - Egészségügyi Kht – jelenleg Fonyód – Egészségügyi Nonprofit Kft – Fonyód, Szent István u. 27. - Városi Könyvtár – jelenleg Fonyódi Kulturális Intézmények – Fonyód, Szent István u. 29. - Sportcsarnok – jelenleg Zákányi Kálmán Sportcsarnok – Fonyód, József u. 21. Mindkét szerződés 2002. január 15-től 8 évig tart. A szolgáltatási szerződés I.3. pontja értelmében a feleknek december 31-ig kell jelezni egymás felé, hogy szándékukban áll-e a szerződés időtartam lejárta után – 2010. január 15. – a szolgáltatási szerződést fenntartani. A kifejezett nyilatkozat hiányában a szerződés további 5 évvel meghosszabbodik. Az előterjesztés 1. számú mellékleteként csatolom a két szerződés megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatot, melyekhez a Képviselő-testület jóváhagyását kérem. A napirendeket, testületi és bizottsági anyagokat tartalmazó word fájl mellé külön fájlként csatolom a két szerződést.
Kérem, az Ügyrendi Bizottságot, a Városfejlesztési Bizottságot és a Pénzügyi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Képviselő-testületet a határozathozatalra. Határozati javaslat: 1. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete nem kívánja az ELMIB Zrt-vel 2001. október 8-án és 2001. november 12-én megkötött szolgáltatási szerződéseket azok lejárta után – 2010. január 15. – tovább fenntartani. 2. Fonyód Város Önkormányzat felhatalmazza a Polgármestert az előterjesztés 1. számú mellékletét képező szerződést megszüntető nyilatkozat aláírásával.
Határidő: Felelős:
2009. december 23. Polgármester
Fonyód, 2009. december 3. Hidvégi József polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
A 01/ 144-16 /2009. számú előterjesztés 1. számú melléklete Ügyiratszám: 01/ 144Ügyintéző: Kovács Péter
/ 2009
ELMIB Zrt Nagykanizsa Csengery út 9. 8800 Tisztelt Címzett! A Vagyon és Településgazdálkodási Kht és az Önök cége 2001. október 8-án szerződést kötött az alábbi intézmények fűtési és használati melegvíz szolgáltatására: - Híradásipari Szakközépiskola – jelenleg Bacsák György Szakképző Intézet – Fonyód, Béke u.1. - Középiskolai Kollégium – jelenleg Balaton Kollégium – Fonyód, Ady E. u. 1. - Magyar Bálint Általános Iskola – jelenleg Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde – Fonyód, Fő u. 8. - Mátyás Király Gimnázium Fonyód, Hunyadi J. u. 3. A szolgáltatási szerződés 2002. január 15-től 8 évig tart. A Vagyon és Településgazdálkodási Kht és az Önök cége 2001. november 12-én szerződést kötött az alábbi intézmények fűtési és használati melegvíz szolgáltatására: - Polgármesteri Hivatal Fonyód, Fő u. 19. - Vagyon-és Településgazdálkodási Kht – jelenleg Polgármesteri Hivatal B épület – Fonyód, Fő u. 19. - Gondozási Központ – jelenleg Fonyód-Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ – Fonyód, Fő u. 43. - Egészségügyi Kht – jelenleg Fonyód – Egészségügyi Nonprofit Kft – Fonyód, Szent István u. 27. - Városi Könyvtár – jelenleg Fonyódi Kulturális Intézmények – Fonyód, Szent István u. 29. - Sportcsarnok – jelenleg Zákányi Kálmán Sportcsarnok – Fonyód, József u. 21. A szolgáltatási szerződés 2002. január 15-től 8 évig tart. A 2002. november 21-én kelt szolgáltatási szerződés módosítási iratban a Megrendelő (Vagyon és Településgazdálkodási Kht) jogait és kötelezettségeit Fonyód Város Önkormányzata vette át. A szolgáltatási szerződések I.3. pontja értelmében tájékoztatom Önöket, hogy Fonyód Város Önkormányzatának nem áll szándékában a szerződések időtartam lejárta után – 2010. január 15. – a szolgáltatási szerződéseket fenntartani Önökkel.
A szolgáltatási szerződések 2. számú mellékleteként szereplő megállapodás II.2. pontja értelmében az önkormányzat vállalja, hogy a megállapított 5.000.- Ft + Áfa vételáron megvásárolja a fenti intézményekben lévő kazánokat, berendezéseket. Kérem, a fentiek szíves tudomásulvételét. Fonyód, 2009. november 18. Tisztelettel: Hidvégi József polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 02/3841-4/2009. Ügyintéző: Vajda Zsuzsanna ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december havi ülésére Tárgy: Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat Iratkezelési Szabályzatának jóváhagyásáról Tisztelt Képviselő-testület! A közokiratoktól, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (Ltv.) szerint az állami és a helyi önkormányzati közfeladatot ellátó szerv egyedi iratkezelési szabályzatot ad ki. Annak rendjéről a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII.29.) Korm. rendelet tartalmaz szabályokat. Eszerint az iratkezelési szabályzat kötelező melléklete az irattári terv, mely a közfeladatot ellátó szervnél keletkezett iratok selejtezési rendjét, levéltár részére átadandó iratok megnevezését és idejét tartalmazza. Az önkormányzati hivatalok egységes irattári tervének kiadásáról szóló 29/2009.(X30.) ÖM rendelet szabályozza az irattári terv tételeit. E jogszabályok alapján, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 2009. október 1. napjától történő módosítások figyelembevételével kell elkészíteni/módosítani a helyi sajátosságoknak megfelelően az egyedi iratkezelési szabályzatot. A jogszabály által előírt iratkezelési szabályzat a közlevéltárral és területileg illetékes államigazgatási szervvel történő egyetértő nyilatkozata folyamatban van. Kérem az Ügyrendi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Képviselő-testületet a szabályzat jóváhagyására. Határozati javaslat: Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete Fonyód Város Önkormányzat Iratkezelési szabályzatát jóváhagyja. Ezzel egyidejűleg a Képviselő-testület a 35/2007.(II.22) határozatával elfogadott, a Polgármesteri Hivatal Ügyrendjének mellékleteként elfogadott „Iratkezelési Szabályzatot”hatályon kívül helyezi. Fonyód, 2009. december 3. Gazdóf Angéla dr. Címzetes Főjegyző Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Fonyód Város Polgármesteri Hivatalának a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (1) bekezdés c) pontjában előírtak szerint készített
IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az iratkezelési szabályzattal egyetértek.
…..............................
200.............................................
….............................................................. Somogy Megyei Levéltár vezetője
A közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az iratkezelési szabályzattal egyetértek.
…................................. 200.............................................
….............................................................. Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője
TARTALOMJEGYZÉK
Szabályzat Tartalomjegyzék
1. 2.
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az iratkezelés hatálya Az iratkezelés szabályozása Az iratkezelés szervezete Az iratkezelés felügyelete A jogosultságok kezelésének szabályai
3. 3. 3. 3. 4. 4.
II. FEJEZET AZ IRATOK KEZELÉSÉNEK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az iratok rendszerezése Az iratok nyilvántartása és az iratforgalom dokumentálása A Ket. hatálya alá nem tartozó elektronikus irat kezelésének rendje A Ket. hatálya alá tartozó elektronikus irat kezelésének rendje Hozzáférés az iratokhoz, az iratok védelme
5. 5. 6. 6. 6. 8.
III. FEJEZET AZ IRATKEZELÉS FOLYAMATA A küldemények átvétele A küldemények felbontása Az ügyintéző kijelölése (szignálás) Az iktatás Az iktatószám Iktatókönyv Az iktatóbélyegző használata, az ügyirat ügyintézőhöz történő továbbítása Kiadmányozás (aláírás, hitelesítés) Expediálás és az iratok továbbítása
9. 9. 11. 12. 12. 14. 14. 15. 16. 17.
IV. FEJEZET IRATTÁROZÁS ÉS LEVÉLTÁRBA ADÁS Elhelyezés a központi irattárban Irattározás Selejtezés, megsemmisítés Levéltárba adás
18. 18. 18. 19. 20.
V. FEJEZET INTÉZKEDÉSEK HIVATAL, MUNKAKÖR ÁTADÁSA ESETÉN
20.
VI. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
20.
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Önkormányzat Iratkezelési Szabályzata (továbbiakban: Szabályzat) a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (továbbiakban: Ltv.) 10. § (1) bekezdés c) pontja, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII.29.) Korm. rendelet, és az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata rendelkezései alapján, a területileg illetékes közlevéltárral és a területileg illetékes államigazgatási hivatal vezetőjének egyetértésével készült. A Szabályzat hatálya 1) A Szabályzat hatálya kiterjed Fonyód Város Önkormányzatánál és szerveinél – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 9. § (2) bekezdése alapján: a polgármester, képviselő-testület bizottságai, képviselő-testület hivatala (Polgármesteri Hivatal) – keletkező, oda érkező, illetve onnan kimenő valamennyi iratra. A Szabályzat rendelkezéseit a minősített iratokra és azok kezelési rendjére az államtitokról és szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 79/1995. (IV.30.) Korm. rendelet, a nemzetközi kötelezettségvállalás alapján készült minősített adat védelmének eljárási szabályairól szóló 179/2003.(XI.5.) Korm. rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Az iratkezelés szabályozása 2) A Szabályzat az iratok biztonságos őrzésének módját, rendszerezését, nyilvántartását, segédletekkel ellátását, irattározását, selejtezését és levéltárba történő átadását szabályozza. 3) Jelen Szabályzat szerves egységet képez az Ltv. 10.§ (4) bekezdésének felhatalmazása alapján a köziratok kezelésének szakmai irányítását ellátó miniszternek az oktatási és kulturális miniszterrel egyetértésben kiadott egységes irattári tervével. Az iratkezelés szervezete 4) A Polgármesteri Hivatal a Szervezeti és Működési Szabályzatában határozza meg az iratkezelés szervezeti rendjét, az iratkezelésre, valamint az azzal összefüggő tevékenységekre vonatkozó feladatés hatásköröket, és kijelöli az iratkezelés felügyeletét ellátó vezetőt. 5) Az iratkezelés szervezetét, az iratok nyilvántartásának módját, rendszerét, az egyes ügyviteli területek kezelését megváltoztatni, módosítani csak a naptári év kezdetén a közlevéltár és a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervével egyetértésben lehet. Az iratkezelés felügyelete 6) Az iratkezelés felügyeletét az aljegyző látja el munkaköri leírás alapján.
7) A jegyző felelős: a Szabályzat elkészítéséért, szabályszerűségéért és a feladatoknak megfelelő célszerűségéért, az iratkezelés személyi és szervezeti feltételeinek kialakításáért, a Szabályzatban foglaltak végrehajtásának rendszeres ellenőrzéséért, a szabálytalanságok megszüntetéséért, szükség esetén a Szabályzat módosításának kezdeményezéséért, az iratkezelést végző, vagy azért felelős személyek szakmai képzéséért és továbbképzéséért, az iratok szakszerű és biztonságos megőrzésére alkalmas elektronikus iktatási rendszer kialakításáért és működtetéséért, az iratkezeléshez szükséges egyéb tárgyi, technikai feltételek biztosításáért, felügyeletéért, az iratkezelési segédeszközök (kézbesítőkönyv, iratminták és formanyomtatványok, számítástechnikai programok, adathordozók stb.) biztosításáért, az elektronikus iratkezelési szoftver hozzáférési jogosultságainak, az egyedi azonosítóknak, a helyettesítési jogoknak, a külső és a belső név- és címtáraknak naprakészen tartásáért, az üzemeltetési és adatbiztonsági követelményekért és azok betartásáért, a hivatalos és személyes elektronikus postafiókok szabályozott működéséért, egyéb jogszabályokban meghatározott iratkezelést érintő feladatokért, a hivatali kapu működtetéséért. 8) A jegyző az önkormányzat által önállóan üzemeltetett informatikai rendszer vonatkozásában meghatározza az üzemeltetéssel és ellenőrzéssel kapcsolatos egyes munkakörök betöltéséhez szükséges informatikai ismereteket, kijelöli a számítástechnikai rendszerének biztonsági követelményeiért általánosan felelős személyt és a rendszer üzemeltetéséért önállóan felelős személyt, valamint kijelöli azt a szervezeti egységet (vagy dolgozók csoportját), amely gondoskodik a követelmények teljesítéséről és felügyeletéről. A jogosultságok kezelésének szabályai 9) Az iktatórendszerhez való hozzáférési jogosultságokat névre szólóan kell dokumentálni. A dokumentumok tárolása és kezelése a jegyző feladata. A jogosultságok beállítása, illetve módosítása a jegyzői engedélyezést követően a rendszergazda feladata. A jogosultság regisztrálását, módosítását és megvonását az osztályvezetőnek kell írásban kezdeményeznie a jegyzőnél. Ennek kezdeményezésére a névre szóló hozzáférési jogosultság dokumentáció szolgál (2.sz. függelék). A beállítást végző rendszergazda a jogosultság életbelépését, az időpont feljegyzésével beállításának megtörténtét a dokumentumon igazolja. Ennek egy másolati példányát a rendszergazda, az eredeti példányt a jegyző őrzi. 10) A jegyző felelős az elektronikus iratkezelés jogosultsági rendszerének (az egyes iratkezelők jogosultságának) kialakításáért és működéséért. Az elektronikus iktatórendszer használatához kapcsolódó jogosultsági rendszer két területe a funkcionális és a hozzáférési jogosultság: A) Funkcionális jogosultság: a felhasználók csak a számukra engedélyezett funkciókhoz férhetnek hozzá. Egy felhasználó tetszőleges számú szerepkörrel rendelkezhet. B) Hozzáférési jogosultság: meghatározza, hogy egy felhasználó a hierarchiában elfoglalt helye szerint hol élhet a részére megadott funkciókkal, szerepkörökkel (A meghatározott funkciókat mely szervezeti egység/egységek tekintetében gyakorolhatja.)
11) Az ügyintéző feladata: döntés a csatolt előzményiratok végleges szereléséről, az ügyirat tisztázása, az irattári tételszám meghatározása, egyéb ügykezelői utasítások megadása. 12) Az iratkezelő feladata: a szervezeti egységeknél készült és más szervtől, illetve személytől érkezett küldemény(ek) átvétele, bontása, nyilvántartása (érkeztetés, ill. iktatás), továbbítása, postázása, irattározása, őrzése és selejtezése, valamint ezek ellenőrzése, az irat kiadása és visszavétele, a bélyegzők, pecsétnyomók (segédeszközök) nyilvántartása, a bélyegzők selejtezése (a címert és a bankszámlaszámot tartalmazó bélyegzők kivételével). A nyilvántartást úgy kell vezetni, hogy abból mindenkor megállapítható legyen a bélyegző, pecsétnyomó használója, kezelője.
II. FEJEZET AZ IRATOK KEZELÉSÉNEK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az iratok rendszerezése 13) Az áttekinthetőség érdekében az azonos ügyre – egyedi tárgyra – vonatkozó iratokat egy irategységként, ügyiratként kell kezelni. A több fázisban intézett ügyek egyes fázisaiban keletkezett iratok ügyiraton belüli irategységnek, ügyiratdarabnak (ügydarabnak) minősülnek. 14) A papír alapú ügyirat fizikai együttkezelése az előadói ívben történik. Az előadói ívben a kezdőirat a legalsó, a legnagyobb alszámú irat vagy a kiadmány-tervezet a legfelső. 15) Az ügyiratokat, és a nem iktatással nyilvántartott egyéb irategyütteseket, valamint az irattári anyagba tartozó egyéb más iratokat – még irattárba helyezésük előtt – az irattári terv alapján kell az irattári tételekbe sorolni, és irattári tételszámmal ellátni. 16) Az ügyvitelhez már nem szükséges, irattározási utasítással ellátott ügyiratokat az irattárban, az irattári tételszám szerinti rendszerben kell elhelyezni. Az iratok nyilvántartása és az iratforgalom dokumentálása 17) Az érkező, keletkező, illetve a kimenő iratokat az azonosításhoz szükséges, és az ügy intézésére vonatkozó legfontosabb adatok rögzítésével, az e célra rendszeresített elektronikus programmal vezérelt adatbázisban kell nyilvántartani. 18) Az érdemi ügyintézését igénylő iratokat iktatással kell nyilvántartásba venni. Az iktatást olyan módon kell végezni, hogy az elektronikus iktató adatbázist az ügyintézés hiteles dokumentumaként lehessen használni. 19) Az iratforgalom keretében az iratok átadását-átvételét minden esetben úgy kell végezni, hogy egyértelműen bizonyítható legyen az átadó átvevő személye, az átadás időpontja és módja.
20) Az iratok nyilvántartásba vételével, iktatásával és az iratforgalom dokumentálásával biztosítani kell, hogy az ügyintézés folyamata, és az iratok szervezeten belüli útja pontosan követhető és ellenőrizhető, az iratok holléte pedig naprakészen megállapítható legyen.
A Ket. hatálya alá nem tartozó elektronikus irat kezelésének rendje 21) A hivatal hivatalos e-mail címére érkezett elektronikus küldeményeket a kijelölt (vagy szervezeti egység) ügyintézője érkezteti, nyomtatja ki és juttatja el az irat jellege alapján szignálásra. 22) A hivatal hivatalos e-mail címe:
[email protected] 23) A hivatal nem hivatalos e-mail címeire (ügyintézői e-mailek) érkezett hivatalos tartalmú küldeményeket a címzett ügyintéző az átvételt követően köteles a hivatalos e-mail címre továbbítani. 24) Az irat ezt követően a papír alapú iratra vonatkozó szabályok és eljárási rend szerint kerül kezelésre. 25) Hivatal által készített elektronikus irat továbbításra történő előkészítése megegyezik a papír alapú irat előkészítése szabályaival. 26) Minden a Ket. hatálya alá nem tartozó elektronikus úton továbbított iratnak kell lennie, a kiadmányozási szabályok szerinti, papír alapon kiadmányozott irattári példánynak, melynek előkészítése az ügyintéző feladata. 27) Az előző pontnak megfelelő elektronikus irat továbbítása csak hivatalos e-mail címről történhet. A küldés előtt az ügyintézőnek meg kell győződnie a kiadmányozás megtörténtéről. A Ket. hatálya alá tartozó elektronikus irat kezelésének rendje 28) Azokat az iratokat kell elektronikusan kezelni és tárolni, amelyek ügyfélkapun/hivatali kapun keresztül ( elektronikus űrlap kitöltésével) vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva érkeztek, valamint amelyek a hivatali kapun keresztül lettek továbbítva. 29) A Fonyód Város Polgármesteri Hivatal elektronikus iratainak fogadására /küldésére hivatali kaput kell létrehozni A hivatali kapuk elnevezése: Fonyod2009 30) A hivatali kapun keresztül érkezett dokumentumokat a jegyző által megbízott személy nyitja meg, illetve tölti le. A kijelölt személyek minden munkanap kezdetekor, illetve napközben legalább két alkalommal ( 12-13 óra között és 15.30 – 16.00 óra között) köteles a hivatali kaput megnyitni és az érkezett dokumentumokat letölteni. 31)A hivatali kapuval kapcsolatos előző pontban meghatározott feladatok ellátása a Hatósági Osztály/Titkárság kijelölt dolgozójának feladata, akiknek helyettesítését a Hatósági Osztály/Titkárság vezetője által kijelölt dolgozó látja el (továbbiakban: hivatali kapu felelős). Mindkét kijelölt felelős távolléte esetén a jegyző gondoskodik a feladat ellátását végző ideiglenes helyettes kijelöléséről. 32) A hivatali kapuhoz való hozzáférés érdekében a kijelölt hivatali kapu felelős személyeknek rendelkeznie kell ügyfélkapuval, amelyekhez tartozó e-mail címet a hivatal részére megismerhetővé kell tennie. E kötelezettségüket a munkaköri leírásukban szerepeltetni kell. Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
33) A hivatali kapun érkezett dokumentumokat a hivatali kapu felelősnek egy, a hálózati meghajtón kijelölt „e_levelek/fonyod” mappába (továbbiakban: e_tárhelyen) kell letölteni. Az e_levelek/fonyod mappa biztonságának kialakítása, kezelése a rendszergazda feladata. 34) Az e_tárhelyen kell elhelyezni az üggyel kapcsolatosan beérkezett, keletkezett minden egyéb, az üggyel kapcsolatos elektronikus dokumentumot. 35) Az elektronikus levelek szignálása a Hatósági Osztály/Titkárság vezetőjének a feladata a Jegyzői instrukciók figyelembe vételével. Távollétében e tevékenységében az aljegyző, ha ő is távol van a hatósági Osztály/Titkárság vezetője helyettesíti. 36) Elektronikus irat iktatása - az összes szervezeti egység vonatkozásában – az iktatóirodában történik. 37) Az e_tárhelyen lévő elektronikus iratokat biztonsági másolatként kell kezelni mindaddig, amíg az ügy elintézésre nem kerül és elvégzik azok irattárba helyezését. Ezt követően kerülhet sor az e_tárhelyen lévő ügyhöz tartozó iratok törlésére. A törlés a rendszergazda feladata és a tárgyévet követően január hónapban kell elvégezni. 38) Az ügyintézéshez szüksége információk könnyebb kezelése érdekében lehetőség van az elektronikus irat, vagy annak egy részének munkapéldányként történő kinyomtatására. A kinyomtatott irat nem hiteles, ezért annak más célú felhasználása tilos. Hitelesítés szabályai 39) Elektronikus irat akkor hiteles, ha az az ügyfélkapun/hivatali kapun keresztül érkezik vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással rendelkezik. 40) A hivatalban keletkezett elektronikus irat hitelességét annak papír alapú hiteles példánya bizonyítja. Ezeknek az iratoknak a továbbítása elektronikusan csak a hivatali kapun keresztül történhet. 41) Elektronikus iratról papír alapú hiteles másolat, az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 193/2005.(IX.22.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint történhet. 42) Papír alapú iratról hiteles elektronikus másolat, az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 193/2005.(IX.22.) Korm. rendeletben és a papír alapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól szóló 13/2005.(X.27.) IHM rendeletben meghatározottak szerint történhet. Hozzáférés az iratokhoz, az iratok védelme 43) Az iktatás külön helyiségben történik. 44) A helyiség külső behatolás ellen védett. A helyiség munkaidőn kívül, munkaszüneti napon történő felnyitásáról az illetékes vezetőt értesíteni kell. A helyiség felnyitásáról – amennyiben az ügykezelő nincs jelen – jegyzőkönyvet kell felvenni. 45) Az irattári anyaga használható belső ügyviteli célból és külső szerv, vagy személy megkeresésére. A használat módjai: betekintés, kölcsönzés, másolat készítése. 46) A jogosultak csak azokhoz az iratokhoz, illetőleg adatokhoz férhetnek hozzá, amelyekre munkakörük ellátásához szükségük van, vagy amelyre az illetékes vezető felhatalmazást ad. A hozzáférési jogosultságról naprakész nyilvántartást kell vezetni.
47) Az irat munkahelyről kivihető a hatósági eljárást szabályozó törvényekben (a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.), a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) meghatározott cselekményekhez. Egyéb esetekben a jegyző egyedi engedélye szükséges. 48) Az ügyintézők és ügykezelők fegyelmi, büntetőjogi és kártérítési felelősséggel tartoznak a rájuk bízott iratokért. 49) Az ügyfélnek és képviselőjének a rá vonatkozó iratba való betekintést és a másolatkészítést úgy kell biztosítani, hogy azzal mások személyiségi jogai ne sérüljenek. Ennek rendjét a vezetők az irányadó és hatályos jogszabályok figyelembevételével határozzák meg. 50) A kölcsönzés – az adatvédelemre vonatkozó előírásokra figyelemmel – másolattal is teljesíthető. 51) A papír alapú dokumentumról történő elektronikus másolatkészítés során a másolat készítője biztosítja a papír alapú dokumentum és az elektronikus másolat képi vagy tartalmi megfelelését, és azt, hogy minden az aláírás elhelyezését követően az elektronikus másolaton tett módosítás érzékelhető legyen. 52) A betekintéseket, kölcsönzéseket, másolatok készítését utólagosan is ellenőrizhető módon, dokumentálni kell. 53) Azoknak a nem selejtezhető iratoknak a használatát, amelyek az Ltv. 22. § (1) bekezdésében meghatározott kutatási korlátozási idő eltelte után is az önkormányzat őrizetében maradnak, a közlevéltárakban lévő anyagra vonatkozó szabályok szerint kell biztosítani. 54) Az iratokkal és az azok kezeléséhez alkalmazott gépi adathordozókkal kapcsolatban minden esetben rendelkezni kell a szükséges védelmi intézkedésekről. 55) Biztosítani kell az elektronikus iktatórendszer védelmét a vírusokkal és más rosszindulatú programokkal szemben, valamint a kéretlen elektronikus üzenetek ellen. A részletes szabályokat az Informatikai Szabályzat tartalmazza. 56) Az elektronikus dokumentumokat oly módon kell megőrizni, amely kizárja az utólagos módosítás lehetőségét, a megőrzési kötelezettség lejártáig folyamatosan biztosítja a jogosultak részére a hozzáférést, a dokumentum létrehozójának és archiválójának egyértelmű azonosíthatóságát, valamint az elektronikus dokumentumok értelmezhetőségét (olvashatóságát). Az elektronikus dokumentumokat védeni kell a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, törlés vagy megsemmisítés ellen. 57) Az iratkezelési szoftver elemeiről (alkalmazások, adatok, operációs rendszer és környezetük) olyan mentési renddel és biztonsági mentésekkel kell rendelkezni, amelyek biztosítják azok helyreállítását. 58) Az elektronikus iktatórendszer minden felhasználójának személy szerint azonosítottnak kell lennie. Az azonosított hozzáférést és a hozzáférési jogosultság változtatását naplózni kell. 59) Az ügyintézés során az elintézési idő nyomon követésére, annak dokumentálására az ügyet intéző köteles ügyintézési határidők számítását dokumentáló adatlap közigazgatási hatósági ügyekre nyomtatványt kitölteni. Az adatlap használatát „az ügyintézési határidőt figyelemmel kísérő monitoring rendszer működéséről” szóló Fonyód Város Címzetes Főjegyzőjének 2/2009.(IX.30.) utasítása szabályozza.
III. FEJEZET AZ IRATKEZELÉS FOLYAMATA A küldemények átvétele 60) A Szabályzat határozza meg az érkezett küldemények átvételére való jogosultságot és az átvétellel kapcsolatos teendőket, a küldemény érkezésének módja szerint: a Magyar Posta Zrt. útján érkező küldemények átvétele a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004.(IV.19.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint történik; külön kézbesítés, futárszolgálat, útján érkező küldemények átvételére meghatalmazott személyt kell kijelölni, aki az átvételt aláírásával dokumentálja; személyesen kézbesített küldemények átvétele esetén a megbízott az átvételi igazolás kiadására is jogosult; elektronikus úton érkezett küldemények átvételére központi postafiókot kell az elektronikus rendszerben üzemeltetni; az ügyfélkapun és a hivatali kapun érkezett küldeményeket az arra kijelölt ügyintézők kezelik. 61) A küldemény átvételére vonatkozó jogosultságokat a jegyző határozza meg, és gondoskodik a naprakész nyilvántartásról, a szükséges változtatásokról. 62) Az átvevő, papír alapú iratok esetében az érkezés módjának megfelelő, rendszeresített kézbesítőokmányon olvasható aláírásával és az átvétel dátumának feltüntetésével ismeri el az átvételt. Ha az ügyfél az iratot személyesen vagy képviselő útján nyújtja be, kérésére az átvételt – átvételi elismervénnyel, az átvétel tényének az ügyiraton vagy a másodpéldányon aláírással való igazolással – igazolni kell. 63) Elektronikus küldemények esetében az átvevő automatikusan elküldi a feladónak a küldemény átvételét igazoló és az érkezés sorszámát is tartalmazó elektronikus visszaigazolást (átvételi nyugtát). A Szabályzatban rendelkezni kell azokról a technikai követelményekről, amelyek a küldemény érkezése időpontjának megállapíthatóságát biztosítják. 64) Elektronikus iratot gépi adathordozón ( CD, DVD stb.) átvenni vagy elküldeni csak papír alapú kísérőlappal lehet. Az adathordozót és a kísérőlapot mint iratot és mellékelt iratot kell kezelni. A kísérőlapon a címzés adatai mellett fel kell tüntetni a számítógépes adathordozón lévő irat(ok) tárgyát, a fájlnevét, fájltípusát, rendelkezik-e elektronikus aláírással és az adathordozó paramétereit. Átvételkor ellenőrizni kell a kísérőlapon feltüntetett azonosítók valóságtartalmát. 65) A személyesen átadott küldemény átvételének időpontját rögzíteni kell a küldeményen. Az „azonnal” és „sürgős” jelzésű hatósági küldemények átvételi idejét óra, perc pontossággal kell megjelölni. A küldeményt azonnal az érintettnek, vagy a postabontásért felelős szervezeti egységnek kell továbbítani. A papír alapú és elektronikus küldemények átvételét érkeztető bélyegző segítségével dokumentálni kell. Az érkeztetés az érkeztető bélyegzőnek az iratra való rányomása, az érkeztető szám adása, a nyilvántartás sorszámának rögzítése az iraton, az érkezett küldemény küldőjének, érkeztetőjének, belső címzettjének, az érkeztetés dátumának, a küldemény adathordozójának, fajtájának és érkezési módjának nyilvántartásba vétele.
66) Az átvétel során ellenőrizni kell: a címzés alapján a küldemény átvételére való jogosultságot, a kézbesítő okmányon és a küldeményen lévő azonosító jel megegyezőségét, az iratot tartalmazó boríték, illetve egyéb csomagolás sértetlenségét. 67) Az elektronikusan érkezett irat átvételét meg kell tagadni, ha az biztonsági kockázatot jelent a helyi önkormányzat számítástechnikai rendszerére. 68) A postát átvevő az illetékes vezető döntése szerint naponként többször, míg a táviratokat, elsőbbségi küldeményeket „azonnal”, vagy „sürgős” vagy más hasonló jelzésű küldeményeket soron kívül továbbítja a postabontónak. 69) Téves címzés vagy helytelen kézbesítés esetén a küldeményt azonnal továbbítani kell a címzetthez, vagy ha ez nem lehetséges, vissza kell küldeni a feladónak. (Az átirányított iratokról jegyzéket kell felvenni.) Amennyiben a feladó nem állapítható meg, a küldeményt irattározni és az irattári tervben meghatározott idő után selejtezni kell. 70) A küldemény feldolgozásának elmaradása tényéről és annak okáról a küldőt értesíteni kell. 71) A hivatal hivatalos e-mail címére érkezett elektronikus küldeményeket – kivéve a hatósági ügyeket - a kijelölt ügyintéző érkezteti, nyomtatja ki és juttatja el az irat jellege alapján szignálásra. 72) A hivatali kapun érkezett küldeményeket a kijelölt ügyintéző, munkaköri leírásában foglaltak szerint kezeli, onnan letölti és elmenti a szerverre. A küldemények felbontása 73) Az érkezett küldeményeket az e feladattal a jegyző által megbízott személy, a postabontó bontja fel és látja el érkeztető bélyegzővel és szignójával. 74) Felbontás nélkül dokumentáltan a címzettnek kell továbbítani: a minősített iratokat, az „s.k.” felbontásra, a képviselők, nem képviselő bizottsági tagok, nevére szóló küldeményeket, a pályázatra utaló felirattal ellátott küldeményeket, valamint a jegyző, a polgármester, az alpolgármester nevére címzett küldeményeket. 75) A felbontás nélkül továbbított küldemények címzettje soron kívül köteles gondoskodni az általa átvett hivatalos küldemény Szabályzat szerinti további kezeléséről. 76) A küldemény felbontásakor ellenőrizni kell a jelzett mellékletek meglétét. Az esetlegesen felmerülő problémák tényét jegyzőkönyvben, az iraton vagy az előadói íven – a keltezés pontos megjelölésével – rögzíteni kell. 77) Amennyiben az érkezett elektronikus küldemény a rendelkezésre álló eszközzel nem nyitható meg, úgy a küldőt az érkezéstől számított három munkanapon belül értesíteni kell a küldemény értelmezhetetlenségéről, és az önkormányzat által használt elektronikus úton történő fogadás szabályairól. 78) Ha a felbontás alkalmával kiderül, hogy a küldemény pénzt vagy egyéb értéket tartalmaz, a felbontó az összeget, illetőleg a küldemény értékét köteles az iratokon vagy feljegyzés formájában az irathoz csatoltan feltüntetni, és a pénzt, és egyéb értéket – elismervény ellenében – a pénzkezeléssel megbízott dolgozónak átadni. Az elismervényt az irathoz kell csatolni.
79) Amennyiben az irat benyújtásának időpontjához jogkövetkezmény fűződik vagy fűződhet, gondoskodni kell arról, hogy annak időpontja harmadik fél által megállapítható legyen. Papír alapú irat esetében a benyújtás időpontjának megállapítása a boríték csatolásával is biztosítható. 80) A küldemények téves felbontásakor, valamint, ha később derül ki, hogy a küldeményben minősített irat van, a borítékot újból le kell ragasztani, rá kell vezetni a felbontó nevét, majd a küldeményt a felvett jegyzőkönyvvel együtt sürgősen el kell juttatni a címzetthez, illetve a minősített iratokat az illetékes iratkezelőhöz, és a minősítőt – mivel az iratot az annak megismerésére nem jogosult látta – értesíteni kell a betekintésről. (A felbontó a kézbesítőkönyvben az átvétel és a felbontás tényét köteles rögzíteni az átvétel dátumának megjelölésével.) 81) A küldemény borítékját véglegesen az ügyirathoz kell csatolni. Az ügyintéző kijelölése (szignálás) 82) Az intézkedést igénylő beadványokat az arra kijelölt ügyintéző szignálásra előkészíti, és a szignálással megbízott vezetőnek továbbítja, aki az ügyiratkísérő lapon meghatározza: az ügyintézést végző személyét, az irat elintézési idejét, tárgyát, ágazati betűjelét, feltünteti az előzményt. Az iktatás 83) Az érkező, illetve keletkező iratokat a 85. pontban felsoroltak kivételével – ha jogszabály másként nem rendelkezik, iktatással kell nyilvántartani. A nyilvántartást úgy kell vezetni, hogy abból megállapítható legyen: az irat beérkezésének pontos ideje, az intézkedésre jogosult ügyintéző neve, az irat tárgya, az elintézés módja, a kezelési feljegyzések, az irat holléte. 84) Nem kell iktatni, de külön jogszabályban meghatározott módon kell nyilvántartani és kezelni: a pénzügyi bizonylatokat, számlákat, a munkaügyi nyilvántartásokat, a bérszámfejtési iratokat, az anyagkezeléssel kapcsolatos nyilvántartásokat, a bemutatásra vagy jóváhagyás céljából visszavárólag érkezett iratokat. 85) Nem kell iktatni és más módon sem kell nyilvántartásba venni: a tananyagokat, tájékoztatókat, az üdvözlő lapokat, az előfizetési felhívásokat, reklám anyagokat, árajánlatokat, árjegyzékeket, a visszaérkezett tértivevényeket, a közlönyöket, sajtótermékeket. Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
86) Az iratkezelőnek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) hatálya alá tartozó iratokat a beérkezés napján, a Ket. hatálya alá nem tartozó iratokat legkésőbb az azt követő munkanapon be kell iktatni. Soron kívül kell iktatni és továbbítani a rövid határidős iratokat, táviratokat, elsőbbségi küldeményeket, a hivatalból tett intézkedéseket tartalmazó „sürgős” jelzésű iratokat. Ha az irat munkaidőn kívüli időben érkezik, azt a következő munkanapon iktatni kell, s a tényleges érkezési, átvételi időpontot a megjegyzés rovatban minden esetben jelezni kell. Az iktatószám 87) Az iratokat, az ügyiratra, az ügyirathoz tartozó iratokra, illetve az ügy intézésére vonatkozó legfontosabb adatok rögzítésével, egyedi azonosító számon, iktatószámon kell iktatni. Az iktatást minden évben 1-gyes sorszámmal kell kezdeni. 88) Egy iratnak csak egy iktatószáma lehet. Téves iktatás esetén az iktatószám nem használható fel újra. 89) Az ugyanazon ügyben, ugyanabban az évben keletkezett iratokat egy főszámon kell nyilvántartani. 90) Az alszámokra tagolódó sorszámos iktatásnál az egyedi ügyben keletkezett első irat önálló sorszámot, főszámot kap. Az ügyben keletkező további iratváltás a főszám alszámain kerül nyilvántartásba. Egy főszámhoz korlátlan számú alszám tartozhat. Új alszámra kell iktatni minden beérkező és hivatalból kezdeményezett iratot. A beérkező iratra adott válasz a beérkező irat alszámát kapja. 91) Új alszámra kell iktatni – mint hivatalból keletkezett iratot – a határozatokat. A határozatra érkező fellebbezés – mint beérkező irat – új alszámra kerül. 92) Az ügy intézése során azonos tárgyban kiküldött megkeresésekre több szervtől, vagy személytől érkező válaszok, jelentések nyilvántartására gyűjtőívet lehet alkalmazni (pl. szakhatósági engedélyek iránt kiküldött megkeresések esetén). A gyűjtőívet a soron következő alszámra kell iktatni, a beérkező válaszok a gyűjtőíven kerülnek nyilvántartásba. A gyűjtőívet az ügyirathoz kell csatolni. Iktatókönyv 93) Az iktatás az IRMA ügyviteli programmal történik, mely az alábbi adatokat tartalmazza: iktatószám, iktatás időpontja, küldemény adathordozójának típusa (papír alapú, elektronikus), adathordozója, küldő megnevezése, azonosító adatai, érkezett irat iktatószáma (idegen szám), ügyintéző szervezeti egység és az ügyintéző megnevezése, irat tárgya, elő- és utóiratok iktatószáma, kezelési feljegyzések, ügyintézés határideje, és végrehajtásának időpontja, irattári tételszám, irattárba helyezés időpontja.
94) Az iktatást olyan módon kell elvégezni, hogy az iktatókönyvet az ügyintézés hiteles dokumentumaként lehessen használni. Az iratforgalmat minden esetben úgy kell dokumentálni, hogy egyértelműen bizonyítható legyen ki, mikor, kinek továbbította, vagy adta át az iratokat. 95) Az elektronikus iktatókönyvben a módosításokat, tartalmuk megőrzésével, a jogosultsággal rendelkező ügyintéző/ügykezelő azonosítójával és a javítás idejének megjelölésével, naplózással dokumentálni kell. 96) A téves iktatás, illetőleg az automatikus iktatásnál hibásan a rendszerbe került iktatás iktatószáma nem használható fel újra, azt az utólagos módosítás szabályainak megfelelően használaton kívül kell helyezni. 97) Az elektronikus iktatókönyvet (adatbázist) az év utolsó munkanapján, az utolsó irat iktatása után hitelesen le kell zárni. A programnak automatikusan biztosítania kell, hogy a zárás után a rendszerbe ne lehessen több iratot iktatni. 98) A lezárást követően papírra kell nyomtatni és azt kell hitelesíteni. 99) Iktatás előtt az ügykezelőnek meg kell állapítania, hogy az iratnak van-e előirata. Amennyiben az irat iktatása nem lehetséges az előzmény főszámára, rögzíteni kell az iktatókönyvben az előirat iktatószámát, és az előzménynél a jelen irat iktatószámát, mint az utóirat iktatószámát. 100) Az előzményt az iktatott irathoz kell csatolni. A csatolás tényét az iktatókönyvben jelölni kell. 101) Azokban az esetekben, amikor az előiratok nem szerelhetők, azok hollétét fel kell tüntetni. Ha az előirat irattárban vagy határidő-nyilvántartásban van, akkor az ügykezelő, ha pedig az előzmény az ügyintézőnél van, az ügyintéző köteles azt az utóbb érkezett irathoz szerelni. 102) Az ügyvitel segédeszközeként, az ügyirathoz tartozó iratok iktatásának, csatolásának és egyéb nyilvántartási adatoknak a feljegyzésére; az ügyintézői munka adminisztrálására, ügyintézői, vezetői utasítások rögzítésére; az iratok fizikai egységének biztosítására előadói ívet kell használni. Az előadói ívet a hozzátartozó irattal együtt kell kezelni. 103) Elektronikus dokumentumkezelés esetén az előadói ívet a program az iratkezelés és ügyintézés rögzített adatainak felhasználásával elektronikus úton automatikusan készíti. Az iktatóbélyegző használata, az ügyirat ügyintézőhöz történő továbbítása 104) A papír alapú iratok iktatásához iktatóbélyegzőt kell használni, ennek lenyomatát az iraton el kell helyezni, és a lenyomat rovatait ki kell tölteni. 105) Az iktatóbélyegző lenyomata tartalmazza: a szerv nevét, székhelyét, az iktatás évét, hónapját, napját, az iktatás sorszámát, alszámának helyét, mellékletek számát, az érkezett irat és mellékleteinek lapszámát, az ügyintéző nevét.
106) A szignált és nyilvántartásba vett iratokat az átvétel igazolása mellett az ügyintézőhöz kell továbbítani. 107) Az átvétel igazolása papír alapú ügyirat esetében az átvevő aláírása ellenében, az irat másodpéldányán történik. 108) Elektronikus úton az ügyintézői jogosultság megnyitásával a rendszer automatikusan rögzíti az átvétel időpontját és tényét. 109) Amennyiben az iratot más szervezeti egységnek is át kell adni tájékoztatásra, egyeztetésre, részleges kiegészítésre, véleményezésre, stb., az átadás-átvételt az átadókönyvben aláírással kell igazolni. Kiadmányozás (aláírás, hitelesítés) 110) Külső szervhez vagy személyhez csak hiteles kiadmányt lehet továbbítani. 111) Nem minősül kiadmánynak: az elektronikus visszaigazolás, a fizetési azonosítóról és az iktatószámról szóló elektronikus tájékoztatás, valamint a Szabályzatban meghatározott egyéb dokumentumok. 112) A kiadmányokat (válaszleveleket és saját kezdeményezésű iratokat egyaránt) az Önkormányzat hivatalos nyomtatványán (levélpapírján) kell elkészíteni. 113) A kiadmány hitelesítésére az önkormányzat hivatalos körbélyegzőjét kell használni. 114) Külső szervhez vagy személyhez küldendő iratot kiadmányként csak a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott, kiadmányozási joggal rendelkező személy írhat alá. 115) A papír alapú irat akkor hiteles kiadmány, ha: azt az illetékes kiadmányozó saját kezűleg aláírja, vagy a kiadmányozó neve mellett az „s.k.” jelzés szerepel, a hitelesítéssel felhatalmazott személy azt aláírásával igazolja, valamint a kiadmányozó, illetve a felhatalmazott személy aláírása mellett a szerv hivatalos bélyegzőlenyomata szerepel. 116) Nyomdai sokszorosítás esetén elegendő a kiadmányozó neve mellett az „s.k.” jelzés, vagy a kiadmányozó alakhű aláírásmintája és a kiadmányozó szerv bélyegzőlenyomata. 117) A keletkezett iratokról az iratot őrző szervezeti egység vezetője, vagy ügyintézője – figyelemmel az iratok másolására, hitelesítésére vonatkozó szabályokra – a jogosult részére hitelesítési záradékkal ellátott papír alapú és elektronikus másolatot is kiadhat. 118) A kiadmányozáshoz használt bélyegzőkről, érvényes aláírás-bélyegzőkről és a hivatalos célra felhasználható elektronikus aláírásokról az érvényességi idő feltüntetésével nyilvántartást kell vezetni.
Expediálás és az iratok továbbítása 119) A kiadmányozott iratokat az érintett címzetthez, címzettekhez továbbítani kell. 120) Az elintézett, kiadmányozott irat továbbításra történő előkészítéséről az ügyintéző gondoskodik. 121) A kiadmányozott ügyiratokat a tisztázatokkal együtt az iratkezelőnek kell átadni. Az iratkezelő csak teljes ügyiratokat vehet át. 122) A küldeményeket lehetőleg még az átvétel napján kell továbbítani. 123) A kimenő iratnak minden esetben tartalmaznia kell: a kibocsátó nevét, azonosító adatait (cím, telefon, fax, e-mail), az ügyintéző nevét, a kiadmányozó nevét, beosztását, az irat tárgyát, az irat iktatószámát, a mellékletek számát, a címzett nevét, azonosító adatait, az ügyet indító beadvány hivatkozási számát. 124) Az irat elküldése előtt az iratkezelőnek – ha nem zárt borítékban kapta a küldeményeket – ellenőriznie kell, hogy a hitelesített iratokon végrehajtottak-e minden kiadói utasítást, és a mellékleteket csatolták-e. 125) Az iratkezelőnek fel kell jegyeznie az iratra, az elküldés keltét. 126) A postára történő előkészítést úgy kell megszervezni, hogy az ügyintéző az iratokat 11.00 óráig a postázóba le tudja adni. 127) A Ket. hatálya alá tartozó döntést tartalmazó iratokat (határozat, végzés) tértivevényes küldeményként kell postára adni, vagy hatósági kézbesítő útján kézbesíteni. 128) A küldeményeket a továbbítás módja szerint kell kezelni: személyes átvétel esetén elegendő a kézbesítési időpont, és az átvétel aláírással történő igazolása a kiadmány irattári példányán, postai kézbesítés esetén a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV.19.) Korm. rendeletben leírtaknak megfelelően, külön kézbesítő, futárszolgálat igénybevétele esetén a szerződésben rögzített szabályoknak megfelelően, elektronikus ügyintézés esetén a rendszer automatikusan tájékoztatja a címzettet az ügyintézés befejezéséről, a letöltési lehetőségekről, és hitelesen naplózza a letöltést. 129) Ha az elektronikus levél elküldése meghiúsul, illetve a központi postafiók a letöltést nem regisztrálta, az elektronikus irat papír alapú hiteles változatát hagyományos kézbesítési módszerrel kell megküldeni a címzettnek. 130) A postai kézbesítésnél használt tértivevényeket – iktatás nélkül – az ügyirathoz kell mellékelni.
131) Ha a postára adott küldemények valamilyen okból visszaérkeznek, nem lehet az ügyet befejezettnek tekinteni. A visszaérkezett küldeményt az irattal együtt vissza kell adni az ügyintézőnek, aki rendelkezik a visszaérkezett irat további kezeléséről. IV. FEJEZET IRATTÁROZÁS ÉS LEVÉLTÁRBA ADÁS Elhelyezés a központi irattárban 132) A központi irattár a lezárt évfolyamú ügyiratokat eredeti alakjukban, előídói ívben elhelyezve, irattároló dobozokban, nyilvántartásaikkal együtt, az irattári tervben meghatározott tételszámok szerint csoportosítva veszi át. (Az iratokról el kell távolítani az összefűzésükhöz használt anyagokat, pl. fémből készült iratkapcsoló, zsineg.) 133) Az elektronikusan tárolt adatok, iratok utólagos olvashatóságát, használatát a selejtezési idő lejáratáig vagy levéltárba adásáig biztosítani kell. Irattározás 134) Az elintézett ügyek iratait, amelyeknek kiadmányait, egyéb kimenő iratait továbbították, vagy amelyeknek irattározását elrendelték, irattárba kell helyezni. 135) Az átmeneti irattárban kell elhelyezni az elintézett, de az ügyvitelben még gyakorta használatos ügyiratokat, a határidőbe helyezett ügyiratokat, a 3 éven belül selejtezhető irattári tételszámmal ellátott ügyiratokat. 136) Az irattárba helyezést a szervezeti egység vezetője engedélyezi. Irattárba helyezés előtt az ügyintéző: megvizsgálja, hogy az előírt kezelési és kiadási utasítások teljesültek-e, az ügyirathoz hozzárendeli az irattári tételszámot, illetőleg a nyilvántartásba vétel során adott irattári tételszámot jóváhagyja, vagy felülbírálja, és azt saját nyilvántartó könyvében (munkakönyv, átadókönyv stb.) rögzíti (papír alapú irat esetén rávezeti az iratra is), a feleslegessé vált munkapéldányokat és másolatokat az ügyiratból kiemeli, és a selejtezési eljárás mellőzésével megsemmisíti. 137) Az irattárba helyezés alkalmával az iratkezelő köteles ellenőrizni, hogy az iratkezelés szabályainak eleget tettek-e. Amennyiben az iratkezelő hiányosságot észlel az iraton, visszaadja az ügyintézőnek, aki gondoskodik annak kijavításáról. 138) Az átmeneti irattárból az iratokat 3 évi őrzési idő után központi irattári kezelésbe kell átadni. A központi irattárba helyezés módját az adathordozó határozza meg: a papír alapú iratokat a központi irattári helyiségben kell elhelyezni, az elektronikus iratokat mappában a szerveren kell archiválni az irattárba helyezés szabályainak megfelelően, az archivált, két éven túl selejtezhető, elektronikus iratokról a 2. év végén gépi adathordozóra – a központi irattár rendszerének megfelelő csoportosításban – hitelesített másolatot kell készíteni, vegyes ügyiratok esetében a selejtezhetőnek minősített iratokat az adathordozónak megfelelő módszerrel kell irattározni, az ügyirat egységét ebben az esetben az ügyviteli rendszer által generált módszerrel kell biztosítani, a nem selejtezhető, levéltári átadásra kerülő vegyes ügyiratok esetében az ügyiratba az elektronikus iratokról készült papír alapú hiteles másolatot kell elhelyezni (további intézkedésig).
139) Az irattárba adást és az irattári anyag kezelését – papír alapú, más adathordozón tárolt és elektronikus iratok esetében egyaránt – dokumentáltan, visszakereshetően kell végezni. 140) Az iratok elhelyezésére az erre a célra kialakított beállványozott helyiség szolgál. Az irattári berendezés kialakításakor a tűz- és balesetvédelem mellett a kezelés célszerűségi szempontjait is figyelembe kell venni. 141) Az iratanyag tárolására az ügyintézés során és az irattárban az iratok együttkezelését, portól való védelmét és az állványokon történő szakszerű elhelyezését egyaránt szolgáló tároló eszközöket kell használni. 142) Az irattárban elhelyezett iratokról naprakész nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásba be kell vezetni a kiselejtezett és a levéltári átadásra került iratokat. 143) Az irattárból kiadott ügyiratról ügyiratpótló lapot kell készíteni, amelyet mint elismervényt az átvevő aláír. Az aláírt ügyiratpótló lapot a kölcsönzés ideje alatt az ügyirat helyén kell tárolni. 144) Az ügyirat irattárba helyezésekor az iktató a közigazgatási hatósági ügyekben az ügyintézési határidők számítását dokumentáló adatlapon az irattárba adás napját rávezeti. Selejtezés, megsemmisítés 145) Az irattári tervben rögzített őrzési idő leteltével, szabályszerű eljárás keretében, iratselejtezést kell végezni. Az irat selejtezését az irattári terv szerint (figyelemmel a vonatkozó jogszabályra is) kell végrehajtani a Szabályzatban foglaltak szerint. 146) Az iratselejtezést az iratkezelés felügyeletével megbízott vezető által kijelölt legalább 3 tagú selejtezési bizottság javaslata alapján lehet elvégezni. 147) Az iratselejtezésről a selejtezési bizottság tagjai által aláírt és a szerv körbélyegzőjének lenyomatával ellátott selejtezési jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv mellékletét képezi a selejtezési iratjegyzék, mely a selejtezésre kerülő iratok tételszámához tartozó iktatószámokat tartalmazza. A jegyzőkönyv 1 példányát iktatás után a selejtezési jegyzék 2 példányával együtt az illetékes levéltárhoz kell továbbítani a selejtezés engedélyeztetése végett. 148) A levéltár az iratok megsemmisítését, a szükséges ellenőrzés után, a selejtezési jegyzék visszaküldött példányára írt záradékkal engedélyezi. 149) A selejtezés időpontját a nyilvántartás megfelelő rovatába be kell vezetni. 150) Az irat megsemmisítéséről az adatvédelmi és biztonsági előírások figyelembevételével a jegyző gondoskodik. 151) Az elektronikus adathordozón levő iratok selejtezése a selejtezésre utaló bejegyzéssel történik, a rendszerből fizikailag nem törlődnek ki az adatok, csak a felhasználó számára ad információt az irat selejtezésére. Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Levéltárba adás 152) A nem selejtezhető iratokat általában 15 évi őrzési idő után, előzetes egyeztetéssel – az illetékes levéltárnak kell átadni. A levéltárnak csak lezárt, teljes évfolyamok iratai adhatók át. 153) A levéltár számára átadandó ügyiratokat az ügyviteli segédletekkel együtt az átadó költségére az irattári terv szerint, átadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében, átadásra alkalmas dobozokban tételjegyzékkel együtt, teljes, lezárt évfolyamokban kell átadni. 154) Elektronikus iratokat a külön jogszabályban meghatározott formátumban, az iratok levéltári kezelését (olvashatóvá tétel, levéltári selejtezés, levéltári feldolgozás, másolat kiadása, kutathatóság stb.) biztosító elektronikus segédletekkel, eszközökkel együtt kell levéltárba adni. 155) Az iratok levéltári átadásának tényét és idejét az iktatási és az irattári segédleteken is át kell vezetni.
V. FEJEZET INTÉZKEDÉSEK HIVATAL, MUNKAKÖR ÁTADÁSA ESETÉN 156) Hivatalátadás, munkakörváltozás esetén az erről felvett és iktatott jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az utolsó iktatószámot (számokat) és tételesen fel kell sorolni az átadott, illetőleg átvett ügyiratokat. 157) Az iratkezelési folyamat szereplőit (szervezeti egység, szignáló, kiadmányozó, ügyintéző, iratkezelő) megszűnés, átszervezés és személyi változás esetén a kezelésükben lévő iratokkal, a nyilvántartások alapján tételesen el kell számoltatni; az elszámoltatásról jegyzőkönyvet kell felvenni.
VI. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
158) A Szabályzat 2010. január 01-jén lép hatályba. 159) Ezzel egyidejűleg a 460/2007. számú, Iratkezelési Szabályzat hatályát veszti. A Szabályzat mellékletét képezi az Egységes Irattári Terv.
Függelékek: 1. számú 2. számú 3. számú 4. számú
függelék Egységes Irattári Terv függelék Fogalomtár függelék Hozzáférési jogosultság kérő/ módosító/ visszavonó adatlap függelék Iratmintatár 1. számú iratminta - iratselejtezési jegyzőkönyv 2. számú iratminta - iratátadás-átvételi jegyzőkönyv 3. számú iratminta - raktári egységszintű iratjegyzék 4. számú iratminta - ügyiratpótló lap 5. számú iratminta – iratkölcsönzési napló
Hidvégi József sk. Polgármester
Gazdóf Angéla dr. sk. címzets főjegyző
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
2. számú függelék FOGALOMTÁR
Megnevezés:
Magyarázat:
Adat
I
a számítástechnikában adatnak minősül minden olyan információhalmaz, amely egy meghatározott formátumban egyszerűen és kényelmesen továbbítható illetve alkalmazható;
Adatbázis
I
az adatok rendszerezett gyűjteményét jelöli, amely ezáltal könnyen értékelhetővé, használhatóvá és frissíthetővé válik;
Adatbiztonság
I
Az informatikai (adattároló és feldolgozó) rendszer állapota, amelyben az adatok elvesztésének illetve megsemmisülésének kockázata különböző intézkedésekkel elviselhető mértékűre csökkenthető. Ez az állapot olyan nemzetközi szabványokon alapuló előírások és megelőző biztonsági intézkedések betartásának eredménye, amelyek az információk elérhetőségét, sérthetetlenségét és megbízhatóságát érintik. Az adatok technikai védelmét jelenti;
Adatvédelem
I
az adatok jogi értelemben vett (törvényekkel, szabályzatokkal való) védelmét jelenti;
Aláírás-ellenőrző adat
A olyan egyedi adat (jellemzően kriptográfiai nyilvános kulcs), melyet az elektronikusan aláírt elektronikus dokumentumot megismerő személy az elektronikus aláírás ellenőrzésére használ;
Aláírás-létrehozó adat
A olyan egyedi adat (jellemzően kriptográfiai magánkulcs), melyet az aláíró az elektronikus aláírás létrehozásához használ;
Aláírás-létrehozó eszköz
A olyan hardver, illetve szoftver eszköz, melynek segítségével az aláíró az aláírás létrehozó adatok felhasználásával az elektronikus aláírást létrehozza;
Aláíró
A az a természetes személy, aki az aláírás-létrehozó eszközt birtokolja és a saját vagy más személy nevében aláírásra jogosult;
Alszámos iktatás
E az ügyben elsőként keletkezett vagy érkezett irat iktatószámának alszámain kerülnek iktatásra az ügyre vonatkozó további iratváltások;
Archiválási szolgáltató
A az e törvényben meghatározott, az elektronikus aláírással ellátott dokumentumok elektronikus archiválására vonatkozó szolgáltatást nyújtó szolgáltató;
Átadás
K irat, ügyirat vagy irategyüttes kezelési jogosultságának dokumentált átruházása;
Átadás-átvételi jegyzék
E az irat átadás-átvétel dokumentum;
tételes
rögzítésére
szolgáló
Átadó ív
E az iratok átadását-átvételét igazoló ív. Az átadó ívet évenként időrendi sorrendben kell tárolni és megőrizni;
Átmeneti irattár
K A közfeladatot ellátó sze4rv által az iktatóhelyhez kapcsolódóan kialakított olyan irattár, amelyben az irattári anyag meghatározott időtartamú átmeneti, selejtezés vagy központi irattárba adás előtti őrzése történik;
Beadvány
K valamely szervtől vagy személytől érkező papír alapú vagy elektronikus irat;
Besorolás
J
az ügyirat módszeres beazonosítása és elrendezése a besorolási séma egy kiválasztott kategóriájába a megállapodásoknak és eljárási szabályoknak megfelelően;
Besorolási séma
J
az ügyiratok besorolását, osztályozását lehetővé tevő hierarchikus vagy szótár jellegű, egymástól függetlenül kialakítható kategória-struktúra;
Biztonságos aláírás-létrehozó A az e törvény 1. számú mellékletében foglalt követelményeknek eleget tevő aláírás-létrehozó eszköz; eszköz Csatolás
K iratok, ügyiratok átmeneti jellegű összekapcsolása;
Digitális aláírás
I
digitális adatok hitelesítésére szolgáló kódsorozat, amely matematikai algoritmussal készített, és a titkos üzenetek végéhez csatolt. Lehetővé teszi, hogy minden digitálisan aláírt üzenet olvasója ellenőrizni tudja az üzenetet küldő privát kulcsával készül és annak publikus kulcsával lehet ellenőrizni eredetiségét. Dokumentum függő, azaz, ha bármilyen változtatás történik az aláírt üzenetben, akkor a digitális aláírás nem fejthető vissza;
Dokumentum
J
egyedi egységként kezelhető rögzített információ vagy objektum;
Elektronikus aláírás ellenőrzése
A az elektronikusan aláírt elektronikus dokumentum aláíráskori, illetve ellenőrzéskori tartalmának összevetése, továbbá az aláíró személyének azonosítása a dokumentumon szereplő, illetve a hitelesítés-szolgáltató által közzétett aláírás-ellenőrző adat, tanúsítvány visszavonási információk, valamint a tanúsítvány felhasználásával;
Elektronikus aláírás érvényesítése
A annak tanúsítása minősített elektronikus aláírás vagy e szolgáltatás tekintetében minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyegző elhelyezésével, hogy az elektronikus dokumentumon elhelyezett elektronikus aláírás vagy időbélyegző, illetve az azokhoz kapcsolódó tanúsítvány az időbélyegző elhelyezésének időpontjában érvényes volt;
Elektronikus aláírás felhasználása
A elektronikus adat elektronikus aláírással történő ellátása, illetve elektronikus aláírás ellenőrzése;
Elektronikus aláírás
aláírt elektronikus dokumentumhoz A elektronikusan azonosítás céljából logikailag hozzárendelt vagy azzal elválaszthatatlanul összekapcsolt elektronikus adat;
Elektronikus aláírási termék
A olyan szoftver vagy hardver, illetve más elektronikus aláírás alkalmazáshoz kapcsolódó összetevő, amely elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatások nyújtásához, valamint elektronikus aláírások, illetőleg időbélyegző készítéséhez vagy ellenőrzéséhez használható;
Elektronikus dokumentum formátuma
D elektronikus dokumentum formátumának tekintendő az a műszaki előírás, amely az elektronikus dokumentum értelmezhetőségének biztosítása céljából összefüggő módon rögzíti a) meghatározott felhasználási célú elektronikus dokumentumfajta egyes műszaki jellemzőit, felépítését vagy adatszerkezetét, ideértve az elektronikus dokumentum informatikai rendszerek közötti kicserélésének feltételeit és eljárását is, vagy b) az elektronikus dokumentumot tároló elektronikus adathordozóval szemben támasztott követelményeket;
Elektronikus dokumentum
A elektronikus eszköz útján értelmezhető adat-együttes;
Elektronikus hitelesítés
I
Elektronikus irat
B számítástechnikai program felhasználásával – elektronikus formában rögzített – elektronikus úton érkezett, illetve továbbított irat, amelyet számítástechnikai adathordozón tárolnak;
Elektronikus másolat
H valamely papír alapú dokumentumról e rendelet szabályai szerint készült, azzal képileg vagy tartalmilag egyező, s a külön jogszabályban meghatározott joghatás kiváltására alkalmas elektronikus eszköz útján értelmezhető adategyüttes, kivéve a papír alapú dokumentumba foglalt adategyüttest;
Elektronikus okirat
I
Elektronikus tájékoztatás
kiadmánynak nem minősülő elektronikus K olyan dokumentum, amely az iktatási számról, az eljárás megindításának napjáról, az ügyintézési határidőről, az ügy ügyintézőjéről és az ügyintéző hivatali elérhetőségéről értesíti az ügyfelet;
Elektronikus út
C az eljárási cselekmények elektronikus adatfeldolgozást, tárolást, illetőleg továbbítást végző vezetékes, rádiótechnikai, optikai vagy más elektromágneses eszközök útján történő végzése;
Elektronikus ügyintézés
C a közigazgatási hatósági ügyek elektronikus úton történő ellátása, az eközben felmerülő tartalmi és formai kezelési munkamozzanatok összessége;
az elektronikus aláírás hitelesítés szolgáltatás keretében a hitelesítés szolgáltató azonosítja az igénylő személyét, tanúsítványt bocsát ki, nyilvántartásokat vezet, fogadja a tanúsítványokkal kapcsolatos változtatások adatait, valamint nyilvánosságra hozza a tanúsítványhoz tartozó szabályzatokat, az aláírás ellenőrző adatokat és a tanúsítvány aktuális állapotára (különösen esetleges visszavonására) vonatkozó információt;
olyan elektronikus irat, amely nyilatkozattételt, illetőleg nyilatkozat elfogadását vagy nyilatkozat kötelezőnek elismerését foglalja magába;
Elektronikus visszaigazolás
kiadmánynak nem minősülő elektronikus K olyan dokumentum, amely az elektronikus úton érkezett irat átvételéről és az érkeztetés sorszámáról értesíti annak küldőjét;
Elektronikusan aláírt irat
K az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvényben meghatározott, legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumba foglalt irat;
Elektronikusan történő aláírás
A elektronikus aláírás hozzárendelése, illetve logikailag való hozzákapcsolása az elektronikus adathoz;
Előadói ív
K az üggyel, a szignálással, a kiadmányozással, az ügyintézéssel és az iratkezeléssel kapcsolatos információkat hordozó, az ügyirat elválaszthatatlan részét képező, illetve azzal közös adatbázisban kezelt iratkezelési segédeszköz;
Előirat
E az érkezett előzménye;
Előírt formátum
J
az elektronikus ügyintézési eljárásban alkalmazható dokumentumok részletes technikai szabályairól szóló 2/2005. (X.27.) IHM rendeletben előírtak szerinti formátum, amelyet a közigazgatásban, az elektronikus kapcsolattartásban el kell fogadni;
Előzményezés
J
az a művelet, amely során megállapításra kerül, hogy az új iratot egy már meglévő ügyirathoz kell-e rendelni, vagy új ügyiratdarabot kell-e neki nyitni;
Elsődleges besorolási séma
J
a közfeladatot ellátó sze4rvek iratkezelésében az elsődleges besorolási séma mindig az irattári terv;
Érkeztetés
K az érkezett küldemény küldőjének, érkeztetőjének, belső címzettjének, az érkeztetés dátumának, elektronikus úton érkezett küldemény sorszámának, a küldemény adathordozójának, fajtájának és érkezési módjának nyilvántartásba vétele az iktatókönyvben vagy külön érkeztető könyvben;
Érvényességi lánc
A az elektronikus dokumentum vagy annak lenyomata, és azon egymáshoz rendelhető információk sorozata, (így különösen azon tanúsítványok, a tanúsítványokkal kapcsolatos információk, az aláírás-ellenőrző adatok, a tanúsítvány aktuális állapotára, visszavonására vonatkozó információk, valamint a tanúsítványt kibocsátó szolgáltató elektronikus aláírás ellenőrző adatára és annak visszavonására vonatkozó információk), amelyek segítségével megállapítható, hogy az elektronikus dokumentumon elhelyezett fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás, illetve időbélyegző, valamint az azokhoz kapcsolódó tanúsítvány az aláírás és időbélyegző elhelyezésének időpontjában érvényes volt;
Expediálás
K az irat kézbesítésének előkészítése, a küldemény címzettjének (címzettjeinek), adathordozójának, fajtájának, a kézbesítés módjának és időpontjának meghatározása;
Feladatkör
B azoknak a feladatoknak az összessége, amelyet a szerv vagy személy végez az ügyintézési munkafolyamat során;
küldeménynek
korábban
már
regisztrált
Fokozott biztonságú elektronikus aláírás
A elektronikus aláírás, amely a) alkalmas az aláíró azonosítására, b) egyedülállóan az aláíróhoz köthető, c) olyan eszközökkel hozták létre, amelyek kizárólag az aláíró befolyása alatt állnak, és d) a dokumentum tartalmához olyan módon kapcsolódik, hogy minden – az aláírás elhelyezését követően a dokumentumon tett – módosítás érzékelhető;
Gépi adathordozó
K külön jogszabályban meghatározott, az ügyfél-hivatal, illetve a hivatal-ügyfél kommunikációra felhasználható, valamint az elektronikus adat tárolására alkalmas eszköz;
Hatáskör
ügyintézés feladatkörének szintenkénti pontos B az körülhatárolása, azoknak az ügyeknek összessége, amelyekben a szerv rendeltetésszerűen jogosult és köteles intézkedni, megbízásra eljárni;
Hitelesítési rend
A olyan szabálygyűjtemény, amelyben egy szolgáltató, igénybe vevő vagy más személy (szervezet) valamely tanúsítvány felhasználásának feltételeit írja elő igénybe vevők valamely közös biztonsági követelményekkel rendelkező csoportja, illetőleg meghatározott alkalmazások számára;
Hivatkozási szám
E a beérkezett iratnak az eredeti száma, amelyen a küldő a küldeményt nyilvántartja;
Hozzáférési jogosultság
E meghatározza, hogy egy felhasználó szervezeti hierarchiában elfoglalt helye szerint hol élhet a részére megadott funkciókkal, szerepkörökkel,
Időbélyegzési rend
A olyan szabálygyűjtemény, amelyben egy szolgáltató, igénybe vevő vagy más személy (szervezet) valamely időbélyegző felhasználásának feltételeit írja elő igénybe vevők valamely közös biztonsági követelményekkel rendelkező csoportja, illetőleg meghatározott alkalmazások számára;
Időbélyegzés
A a szolgáltató az elektronikusan aláírt dokumentumhoz időbélyegzőt kapcsol;
Időbélyegző
A elektronikus dokumentumhoz végérvényesen hozzárendelt vagy azzal logikailag összekapcsolt olyan adat, amely igazolja, hogy az elektronikus dokumentum az időbélyegző elhelyezésének időpontjában változatlan formában létezett;
Iktatás
K az irat nyilvántartásba vétele, iktatószámmal történő ellátása az érkeztetést vagy a keletkezést követően az iktatókönyvben, az iraton és az előadói íven;
Iktatókönyv
K olyan nem selejtezhető, hitelesített iratkezelési segédeszköz, amelyben az iratok iktatása történik;
Iktatószám
K olyan egyedi azonosító, amellyel a közfeladatot ellátó szerv látja el az iktatandó iratot;
Informatikai célrendszer
F a hatóság által elektronikus ügyintézés nyújtása céljából igénybe vett informatikai eszközök (szoftver és hardver eszközök) összessége, amelyek a közigazgatási hatósági eljárásban az ügyféllel vagy más hatósággal kapcsolatot tartanak, vagy amelyek a közigazgatási hatósági üggyel kapcsolatos adatot kezelnek;
elektronikus
Interaktív szolgáltatások
C az egyszerű tájékoztatáson túlmenő olyan szolgáltatások, letölthető űrlapok, keresőrendszerek, tematikus tájékoztatók, amelyek csak az ügyfél aktivitását igénylik, a szolgáltatást nyújtó szerv által előkészített dokumentumok alapján;
Internetes ügyfélszolgálat
C az elektronikus közigazgatási ügyfél tájékoztatás és szolgáltatások igénybevételét lehetővé tevő, az ügyintézési lehetőségekről tájékoztatást nyújtó nyilvános internetes felület;
Irat
T valamely szerv működése vagy személy tevékenysége során keletkezett vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron, mikrofilmen, mágneses, elektronikus vagy bármilyen más adathordozón; tartalma lehet szöveg, adat, grafikon, hang, kép, mozgókép vagy bármely más formában lévő információ vagy ezek kombinációja;
Iratkezelés
T az irat készítését, nyilvántartását, rendszerezését és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatását, segédletekkel való ellátását, szakszerű és biztonságos megőrzését, használatra bocsátását, selejtezését, illetve levéltárba adását együttesen magába foglaló tevékenység;
Iratkezelési Szabályzat
B a szerv írásbeli ügyintézésére vonatkozó szabályok összessége, amely a szerv szervezeti és működési szabályzata figyelembevételével készül, s amelynek mellékletét képezi az irattári terv;
Iratkezelési szoftver
J
Iratkezelő
E az ügyiratok kezelésével megbízott személy;
Iratkölcsönzés
K az irat visszahozatali kötelezettség melletti kiadása az irattárból;
Irattá nyilvánítás
J
Irattár
T az irattári anyag szakszerű és biztonságos őrzése, valamint kezelésének biztosítása céljából létrehozott és működtetett fizikai, illetve elektronikus tárolóhely;
Irattárba helyezés
K az ügyirat irattári tételszámmal történő ellátása és irattárban történő dokumentált elhelyezése, illetve kezelési jogának átadása az irattárnak az ügyintézés befejezését követő vagy annak felfüggesztése alatti átmeneti időre;
Irattári anyag
T rendeltetésszerűen a szervnél maradó, tartalmuk miatt átmeneti vagy végleges megőrzést igénylő, szervesen összetartozó iratok összessége;
az iratkezelési rendszer működését támogató, iktatási funkcióval rendelkező számítástechnikai program vagy programok egymást funkcionálisan kiegészítő rendszere;
az az egyedi eljárás, amely során manuálisan vagy előre meghatározott szabályok alapján automatikusan az adott papír alapú vagy elektronikus dokumentumot az adott szervezet működése szempontjából lényegesnek minősítenek, és ezért nyilvántartását és a vele kapcsolatos műveletek nyomon követését rendelik el;
Irattári terv
T a köziratok rendszerezésének és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatásának alapjául szolgáló jegyzék, amely az irattári anyagot tételekre (tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatásköréhez, valamint szervezetéhez igazodó rendszerezésében sorolja fel, s meghatározza a kiselejtezhető irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét,
Irattári tétel
K az iratképző szerv vagy személy ügykörének és szervezetének megfelelően kialakított legkisebb – egyéni irattári őrzési idővel rendelkező – irattári egység, amelybe több egyedi ügy iratai tartozhatnak;
Irattári tételszám
K az iratnak az irattári tervben meghatározott tárgyi csoportba és iratfajtába sorolását, selejtezhetőség szerinti csoportosítását meghatározó kód;
Irattári tételszámmal való ellátás
J
Irattározás
B az iratkezelés része, az a tevékenység, amelynek során a szerv a működése során keletkező és hozzá kerülő, rendeltetésszerűen hozzá tartozó és nála maradó iratok irattári rendezését, kezelését és őrzését végzi;
Kapcsolatos szám
B ugyanazon iratképző valamely másik ügyiratának száma, amely ügyiratnak tárgya, illetve annak ismerete közvetve segítséget nyújt a kérdéses ügy elintézéshez;
Képi megfelelés
H az elektronikus másolat azon tulajdonsága, amely biztosítja a papír alapú dokumentum – joghatás kiváltása szempontjából lényeges – tartalmi és formai elemeinek megismerhetőségét;
Kézbesítés
K a küldeménynek kézbesítő szervezet, személy, adatátviteli eszköz útján történő eljuttatása a címzetthez;
Kezelési feljegyzések
K az ügyirat vagy az egyes irat kezelésével kapcsolatos, ügykezelőnek szóló vezetői vagy ügyintézői utasítások;
Kiadmány
B a jóváhagyás után letisztázott és a kiadmányozásra jogosult részéről hiteles aláírással ellátott, lepecsételt irat;
Kiadmányozás (kiadványozás)
B a már felülvizsgált végleges kiadmány elintézés-tervezet jóváhagyását, letisztázhatóságát, elküldhetőségének engedélyezését jelenti a kiadmányozásra jogosult részéről („K”betűjellel);
Kiadmányozó
B a szerv/szervezet vezetője részéről kiadmányozási joggal felhatalmazott személy, akinek kiadmányozási hatáskörébe tartozik a kiadmány aláírás;
Kijelölt tanúsító szervezet
G olyan szervezet, amely megfelelőség értékelési eljárásban tanúsító tevékenység végzésére jogosult a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverek tekintetében a – közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverek megfelelőségét tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól szóló 16/2006.(IV.6.) BM rendelet – 2. melléklet szerinti kijelölési okiratban foglaltak szerint,
az ügyiratnak az irattári tervbe mint elsődleges besorolási sémába való besorolása;
Közfeladatot ellátó szerv
T az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv és személy;
Közirat
T a keletkezés idejétől és az őrzés helyétől függetlenül minden olyan irat, amely a közfeladatot ellátó szerv irattári anyagába tartozik vagy tartozott;
Közlevéltár illetékessége (illetékességi köre)
T a maradandó értékű irattári anyagnak az a köre, amelyre vonatkozóan törvény közlevéltárba adási kötelezettséget ír elő, s amelyet az adott közlevéltár törvény rendelkezése, illetve fenntartójának döntése alapján köteles átvenni,
Közlevéltár
T a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár;
Központi irattár
K a közfeladatot ellátó szerv több szervezeti egysége irattári anyagának selejtezés vagy levéltárba adás előtti őrzésére szolgáló irattár;
Küldemény bontása
K az érkezett küldemény biztonsági ellenőrzése, felnyitása, olvashatóvá tétele;
Küldemény
K az irat vagy tárgy, amelyet kézbesítés céljából burkolatán vagy a hozzá tartozó listán címzéssel láttak el;
Láttamozás
B az elintézési (intézkedési) tervezet (javaslat) felülvizsgálatát, véleményezését (javítását, tudomásul vételét, jóváhagyását) biztosító aláírás vagy kézjegy, illetve ezt helyettesítő számítástechnikai művelet;
Lenyomat
meghatározott hosszúságú, az elektronikus A olyan dokumentumhoz rendelt bitsorozat, amelynek képzése során a használt eljárás (lenyomatképző eljárás) a képzés időpontjában teljesíti a következő feltételeket: a) a képzett lenyomat egyértelműen származtatható az adott elektronikus dokumentumból; b) a képzett lenyomatból az elvárható biztonsági szinten belül nem lehetséges az elektronikus dokumentum tartalmának meghatározása vagy a tartalomra történő következtetés; c) a képzett lenyomat alapján az elvárható biztonsági szinten belül nem lehetséges olyan elektronikus dokumentum utólagos létrehozatala, amelyre alkalmazva lenyomatképző eljárás eredményeképp az adott lenyomat keletkezik;
Levéltár
T a maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, levéltári feldolgozásának és rendeltetésszerű használatának biztosítása céljából létesített intézmény;
Levéltárba adás
K a lejárt helyben őrzési idejű, maradandó értékű iratok teljes és lezárt évfolyamainak átadása az illetékes közlevéltárnak,
Levéltári anyag
T az irattári anyagnak, továbbá a természetes személyek iratainak levéltárban őrzött maradandó értékű része, valamint a védetté nyilvánított maradandó értékű magánirat;
Levéltári gyűjtőkör
T a maradandó értékű, köziratnak nem minősülő irattári anyagnak, ha arra vonatkozóan törvény közlevéltárba adási, illetve a levéltárfenntartó levéltárba adási kötelezettséget nem ír elő, továbbá a természetes személyek maradandó értékű iratainak az a köre, amelyet az adott levéltár az őrizetében lévő levéltári anyag forrásértékének gazdagítása céljából gyűjt (ajándékként elfogad vagy megvásárol);
Levéltári kutatás
T a levéltári anyag tanulmányozása, abból adatok kigyűjtése tudományos vagy más cél érdekében;
Magánirat
T a nem közfeladatot ellátó sze4rv irattári anyagába tartozó, valamint a természetes személyek tulajdonában lévő irat;
Maradandó értékű irat
T a gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, nemzetbiztonsági, tudományos, művelődési, műszaki vagy egyéb szempontból jelentős, a történelmi múlt kutatásához, megismeréséhez, megértéséhez, illetőleg a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, más forrásból nem vagy csak részlegesen megismerhető adatot tartalmazó irat;
Másodlat
K az eredeti irat egyik hiteles példánya, amelyet az első példánnyal azonos módon hitelesítettek;
Másolat
K az eredeti iratról szöveg-azonos és alakhű formában, utólag készült egyszerű (nem hitelesített) vagy hiteles (hitelesítési záradékkal ellátott) irat;
Másolatkészítő rendszer
H a másolatkészítés során alkalmazott hardver, szoftver, valamint ezek együttese;
Megsemmisítés
K a kiselejtezett irat végleges, a benne foglalt információ helyreállításának lehetőségét kizáró módon történő hozzáférhetetlenné tétele, törlése;
Mellékelt irat
K az iratnak nem szerves része, tartozéka, attól – mint kísérő irattól – elválasztható;
Melléklet
K valamely irat szerves tartozéka, annak kiegészítő része, amely elválaszthatatlan attól;
Metaadat
J
Minősített elektronikus aláírás
A olyan – fokozott biztonságú – elektronikus aláírás, amelyet az aláíró biztonságos aláírás-létrehozó eszközzel hozott létre, és amelynek hitelesítése céljából minősített tanúsítványt bocsátottak ki;
Minősített hitelesítésszolgáltató
A az e törvény szabályai szerint nyilvántartásba vett, minősített tanúsítványt a nyilvánosság számára kibocsátó hitelesítésszolgáltató;
Minősített tanúsítvány
A a törvény 2. számú mellékletében foglalt követelményeknek megfelelő olyan tanúsítvány, melyet minősített szolgáltató bocsátott ki;
Mutatózás
B a nyilvántartási munkának az iktatást követő szakasza, célja: az irat iktatószámának megállapítása a visszakeresésnél;
strukturált vagy félig strukturált információ, amely lehetővé teszi iratok létrehozását, kezelését és használatát hosszabb időn át azon tartományokon belül, amelyekben létrehozására sor került;
Naplózás
K az elektronikus iratkezelési rendszerben, a kezelt adatállományokban bekövetkezett események teljes körének regisztrálása;
Nyilvános magánlevéltár
T a természetes személy, valamint a nem közfeladatot ellátó szerv tulajdonában vagy birtokában lévő maradandó értékű iratok tartós megőrzésére létesített olyan intézmény, amely megfelel a 30. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek;
Papír alapú dokumentum
H a papíron rögzített minden olyan szöveg, számadatsor, térkép, tervrajz, vázlat, kép vagy más adat, amely bármely eszköz felhasználásával és bármely eljárással keletkezett,
Papír alapú közokirat
H papír alapú dokumentumba foglalt, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 195. § (1) bekezdése szerinti közokirat;
Raktári egység
E a levéltári anyagnak a raktári rendszerezés, illetve rendezés vagy tagolás során kialakított része, a raktári épületnek és helyiségnek, valamint a tárolás eszközeinek megfelelően;
Selejtezés
K a lejárt megőrzési határidejű iratok kiemelése az irattári anyagból és megsemmisítésre történő előkészítése;
Személyes adat
T a személyes adat, valamint a személyes adatok kezelésével összefüggő fogalmak értelmezésére a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) rendelkezései az irányadóak;
Szerelés
K ugyanahhoz az ügyirathoz tartozó ügyiratdarabok (elő- és utóiratok) végleges jellegű összekapcsolása, amelyet az iktatókönyvben és az iratokon egyaránt jelölni kell;
Szerv
T jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet;
Szervezeti és Működési Szabályzat
B a szerv tevékenységének alapdokumentuma, amely rögzíti a szerv, azon belül a szervezeti egység feladatait és a feladatokhoz rendelt hatásköröket;
Szignálás
K az ügyben eljárni illetékes szervezeti egység és/vagy ügyintéző személy kijelölése, az elintézési határidő és a feladat meghatározása;
Szolgáltató
A elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatást nyújtó természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet;
Tanúsítás
G olyan eljárás, amely alapján egy független, hatósági jogosítványokkal nem rendelkező, e rendelet alapján kijelölt szervezet tanúsítványban igazolja, hogy egy iratkezelési szoftver megfelel a külön jogszabályban előírt követelményeknek;
Tanúsítvány
A a hitelesítés-szolgáltató által kibocsátott igazolás, amely az aláírás-ellenőrző adatot a 9. § (3), illetőleg (4) bekezdése szerint egy meghatározott személyhez kapcsolja, és igazolja e személy személyazonosságát vagy valamely más tény fennállását, ideértve a hatósági (hivatali) jelleget;
Tartalmi megfelelés
H az elektronikus másolat azon tulajdonsága, amely szerint az – a hozzá kapcsolódó metaadatokkal együttesen – biztosítja a papír alapú dokumentum – a joghatás kiváltása szempontjából lényeges – tartalmi elemeinek megismerhetőségét, de nem biztosítja a képi megfelelést;
Továbbítás
K az ügyintézés során az irat eljuttatása az egyik ügyintézési ponttól a másikhoz, amely elektronikusan tárolt irat esetén megvalósulhat az irathoz való hozzáférés lehetőségének biztosításával is;
Ügyfélkapu
C az az eszköz, amely biztosítja, hogy az ügyfél egyedileg azonosított módon biztonságosan léphessen kapcsolatba a központi rendszer útján az elektronikus ügyintézést, illetve elektronikus szolgáltatást nyújtó szervekkel;
Ügyintézés
B valamely szerv vagy személy működésével, illetve tevékenységével kapcsolatban keletkező ügyek ellátása, az eközben felmerülő tartalmi (érdemi), formai (alaki) kezelési, szóbeli és/vagy írásbeli munkamozzanatok sorozata, összessége;
Ügyintéző
K az ügy intézésére kijelölt személy, az ügy előadója, aki az ügyet döntésre előkészíti;
Ügyirat
K egy ügyben keletkezett valamennyi irat,
Ügyiratdarab
B az ügyiratnak az a része, amely az ügy intézésének valamely, egy-egy fázisában keletkezett iratokat tartalmazza;
Ügykör
K a szerv vagy személy feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek meghatározott csoportja;
Ügyvitel
B a szerv folyamatos működésének alapja, az ügyintézés egymás utáni résztevékenységeinek (mozzanatainak) sorozata, illetve összessége, amely az ügyintézés formai és technikai feltételeit, a szolgáltatások teljesítését foglalja magában;
Vegyes ügyirat
J
papír alapú és elektronikus iratokat egyaránt tartalmazó ügyirat.
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
JELZÉSEK
T
A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény.
K
A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII.29.) Korm. rendelet.
B
A helyi önkormányzatok iratkezelési mintaszabályzatáról szóló 38/1998.(IX.4.) BM rendelet (hatályon kívül lett helyezve).
E
Jogi normában nem szereplő, kizárólag e szabályzatban megjelenő fogalom.
A
Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény.
C
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény.
D
Az elektronikus ügyintézési eljárásban alkalmazható dokumentumok részletes technikai szabályairól szóló 12/2005.(X.27.) IHM rendelet.
H
A papír alapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól szóló 13/2005.(X.27.) IHM rendelet.
F
Az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő informatikai rendszerek biztonságáról, együttműködési képességéről és egységes használatáról szóló 195/2005.(IX.22.) Korm. rendelet.
G
Közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverek megfelelőségét tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól szóló 16/2006.(IV.6.) BM rendelet.
J
A közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményekről szóló 24/2006.(IV.29.) BM-IHM-NKÖM együttes rendelet.
I
E-kormányzati értelmező kisszótár.
3. számú függelék HOZZÁFÉRÉSI JOGOSULTSÁG KÉRŐ/ MÓDOSÍTÓ/ VISSZAVONÓ ADATLAP Igénylést kitöltő személy neve: Foglalkoztatott: Neve: Beosztása: Jogviszony típusa: (köztisztviselő, közalkalmazott, szerződéses, stb.) Hivatal neve: Szervezeti egysége: Szervezeti egység vezetője: Közvetlen vezető: Jogviszony kezdete/vége: Munkavégzés helye (cím, emelt, ajtó): Alkalmazás igénylés
Tel.: Tel.:
módosított jog
alapjog
Irodai programcsomag (MS Office, intranet): Postafiók: Internet: Webes levelezőrendszer: Egyéb alkalmazás: Iratkezelő rendszer jogosultsága: (X-el jelölje a megfelelőt) Érkeztető teljes szervnek: Iktató, iratkezelő saját magának: Saját szervnek iktató, iratkezelő szignáló Saját és alárendelt szervezetnek: iktató, iratkezelő szignáló Teljes szervnek: iktató, iratkezelő szignáló Irattáros Ügyintéző Lekérdező Helyettesítő Dátum:
….........év...........hó...........naptól-..........év.........hó.......napig
Kit (kinek a szerepköre): Visszavonási záradék: Visszavonást kérő vezető: Helységnév és dátum: Készült: 2 pld.-ban Kapja: 1.pld.: jegyző 2.pld.: rendszergazda
Engedélyező (jegyző):
4. számú függelék
IRATMINTATÁR
1. IRATSELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYV 2. IRATÁTADÁS-ÁTVÉTELI JEGYZŐKÖNYV 3. RAKTÁRI-EGYSÉG SZINTŰ IRATJEGYZÉK 4. ÜGYIRATPÓTLÓ LAP 5. IRATKÖLCSÖNZÉSI NAPLÓ
1. számú iratminta
............................................. szerv megnevezése Iktatószám: IRATSELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYV Készült:....................................................................................................................................... (dátum, szervezeti egység és helyiség megnevezése) A selejtezési bizottság tagjai: …..............................................................................................(név, beosztás) …..............................................................................................(név, beosztás) …..............................................................................................(név, beosztás) A selejtezést ellenőrizte:..................................................................................(név, beosztás) A munka megkezdésének időpontja:..........................................................................(dátum) A munka befejezésének időpontja:.............................................................................(dátum) Az alapul vett jogszabályok (1):................................................................................................... …............................................................................................................................................ Selejtezés alá vont iratok:...................................................................................................... (szervezeti egység megnevezése, az irat évköre) Eredeti terjedelem:........................................................................................(ifm) A kiselejtezett iratok mennyisége:.................................................................(ifm) A selejtezési bizottság tagjai a mellékelt..................lap tételszintű iratjegyzéken felsorolt iratok kiselejtezését javasolják. A munka során a vonatkozó jogszabályok értelmében jártunk el. A selejtezésre kijelölt iratanyag a levéltári jóváhagyást követően megsemmisítésre kerül.
k.m.f. …......................................................
….........................................................
…..................................................... ellenőrző vezető aláírása
…......................................................... P.H.
1.: az irat keletkezésekor hatályos iratkezelési szabályzat, jogszabályok, normák felsorolása.
2. számú iratminta …........................................................ szerv megnevezése Iktatószám: IRATÁTADÁS - ÁTVÉTELI JEGYZŐKÖNYV Készült:.......................................................................................................................................... (dátum, szervezeti egység és helyiség megnevezése) Átadó:...................................................................................................(átadó szerv megnevezése) …..........................................................................................................(átadásért felelős vezető és beosztásának megnevezése) Átvevő:..................................................................................................(átvevő szerv megnevezése) …...........................................................................................................(átvételért felelős vezető és beosztásának megnevezése) Átvétel tárgyát képező iratanyag:........................................................................................................ (iratanyag keletkeztetőjének, évkörének, mennyiségének megnevezése) Az átadás-átvétel indoklása:.................................................................................................................. …............................................................................................................... …...............................................................................................................
k.m.f.
…...................................................... átadó
….............................................................. átvevő
P.H.
Melléklet:.................lap IRATJEGYZÉK Készült 3 példányban 1 pld. Átvevő 1 pld. Átadó 1 pld. Irattár
3. számú iratminta RAKTÁRI -EGYSÉGSZINTŰ IRATJEGYZÉK
Az iratlétrehozó/tulajdonos/őrző megnevezése:.................................................................................... Az irat-együttes évköre:..................................... mennyisége:......................................(ifm)
Sorszám
Irattári jel
Köteg/db
Selejtezés ideje
Levéltári átadás i.
4. számú iratminta
Városi Polgármesteri Hivatal 8640 Fonyód, Fő u. 19.
ÜGYIRATPÓTLÓ LAP
Ügyirat száma:........................./.........................Irattári jele:.............................................. Ügyirat tárgya:.................................................................................................................... …................................................................................................................. …................................................................................................................. …................................................................................................................. Kölcsönkérő:....................................................................................................................... Visszaadásra megjelölt határidő:......................................................................................... Kölcsönzési napló száma:...................................................................................................
F o n y ó d, ….........................................................
…........................................................... átadó
…................................................. átvevő
5. számú iratminta IRATKÖLCSÖNZÉSI NAPLÓ
Sorszám Ügyiratszám
Tárgy
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Átvevő
Határidő
Sürgetés
Visszaadás
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/ /2009. Ügyintéző: Kovács Péter
ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december havi ülésére Tárgy:
Előterjesztés a Fonyód Város Önkormányzat 2009. évi összesített Közbeszerzési Tervének módosításáról
Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX törvény 5. § (1) bekezdése alapján az Önkormányzatnak, mint ajánlatkérőnek minden év április 15-ig el kell fogadnia az adott év Közbeszerzési Tervét. Fonyód Város Önkormányzat 2009. évi összesített Közbeszerzési Tervét – továbbiakban: Közbeszerzési Terv – a Képviselő-testület a 2009. március havi ülésén fogadta el. A Fonyódliget, Köztársaság utca 29. szám alatt lévő ingatlan tulajdonosa megkereste a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget – továbbiakban: Felügyelőség azzal, hogy az ingatlanát rendszeresen elönti a Köztársaság út É-i (Balaton felöli) útárokból a telke előtti átereszen keresztül átvezetett csapadékvíz. A felügyelőség előírta, hogy a Köztársaság út útárkaiból összegyűlekező csapadékvíz alkalmas befogadóig történő – károkozásmentes - levezetését kell megoldani. A Fonyódi Városüzemeltetési Szervezet vezetőjével egyeztetve a csapadékvíz elvezetése az Egressy utcában lévő nyílt árokba lehetséges. A vízelvezetése előtt a meg kell terveztetni azt. A tervezési költség előzetes felmérés alapján nagyjából 600.000 – 1.000.000.- Ft között várható. A 2009. évben a városközpont rehabilitációjával kapcsolatban a tervezési költségek meghaladták a közbeszerzési értékhatárt, ezért amennyiben ebben az évben kerül a tervezési szerződéssel kapcsolatos pályázat kiírásra, közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, amelyhez szükséges a Közbeszerzési Terv módosítása. A kivitelezés költségeiről jelenleg nem rendelkezünk adattal, ez függ a tervektől is. Az előterjesztéshez mellékelem a módosított közbeszerzési tervet.
Kérem, a Városfejlesztési Bizottságot és a Pénzügyi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Képviselő-testületet a határozathozatalra.
Határozati javaslat: Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja az előterjesztéshez mellékelt Fonyód Város Önkormányzat 2009. évi összesített Közbeszerzési Terv 1. számú mellékletének módosítását. Határidő: Felelős:
értelem szerint Polgármester
Fonyód, 2009. december 3. Hidvégi József polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
1. számú melléklet
I.
II.
III. A közbeszerzés várható időpontjai
A Közbeszerzés Sorszám Tárgya
1.
2.
3
4. 5. 6. 7. 8. 9. 10
11
12 13 14 15
16
Fonyód Város közterületeinek hóeltolási munkái 2009/2010-re Fonyód város belterületi szilárdburkolati útjainak javítása, kátyúzása Intézményi étkeztetéshez szükséges alapanyagok és élelmiszerek beszerzése I. osztályú minőségben Fonyód városközpontjának funkcióbővítő integrált fejlesztése” című projekten belül meghatározott környezetalakítási és a tervezett építések kiviteli terveinek amelyek tartalmazzák az árazott és árazatlan költségvetést - elkészítése Fonyód, Ady E. 17 szám alatti ingatlan átépítése Fonyód, Vigadó téren, szabadtéri színpad építése Fonyód, Várhegyi kilátó építése Fonyód, Kisfaludy utcai temetőben lévő ravatalozó átépítése Strandok, közterületek 2010. évi virágosítása Magaspart védelmének tervezése Hunyadi J. utcában a Városi Bíróság – Gáz utca közötti szakaszon az É-i oldalon járda építése Ady E. u – Gáz u. – Hunyadi J- u. által határolt területen a játszótér és a parkoló rendezése Piactér előtti parkoló rendezése Fonyód, Turul utcai járda megtervezése
Fonyód, Ravatalozó építéséhez szükséges építő anyagok beszerzése Hitelkeret szerződés Forint alapú hitelfelvételre 150 millió Ft értékben 1 év futamidőre
IV.
Választott eljárás
Teljesítés ideje:
A közbeszerzés előzetesen becsült értéke e Ft-ban
Értékhatár szerint
Típus
Típusa
Mennyiségi egysége
Mennyisége
Hirdetmény feladásának ideje
4
km
65
2009.06.30
2009.11.01 2010.03.31
8.000
1
5
2009.03.31
2009.05.10.2009.06.30
7.500
1
5
2009.03.31
2009.09.01 2010.08.31
26.000
1
1
4
2009.03.03
2009.05.15
8.000
1
3
2
2009.06.10
2010.12.31
172 000
1
1
2 2
2009.06.10 2009.06.30
2010.12.31 2010.04.30
48 000 58 000
1 1
1 1
25 000
1
1
8 000 5 000
1 1
1 1
2
nm
1
kg, db, liter
2 700
2 4 4
2009.10.15 2010.01.012009.10.01 2010.12.31 2009.08.30 2010.02.15
2
2009.06.30
2009.11.30
3 000
1
1
2 2 4
2009.06.30 2009.06.30 2009. 10.30
2009.11.30 2009.11.30 2010.02.28
20 000 15 000 3.000
1 1 1
1 1 1
1
2009.07.15
2009.10.15
15.000
1
4
2009.07.15
2010.07.15
6.000
1
4
4
2009.05.30
Millió Ft
150
Egyéb, a közbeszerzéssel kapcsolatos információ
17 18. 19. 20.
Fonyód, Kisfaludy utcai temető 6611/1 (korábban: 6598/2 hrsz.) alatti ravatalozó körüli támfal és urnafülkék építése Fonyódi Polgármesteri Hivatal Főépületének akadálymentesítése Fonyód, Fő utca útburkolata egy részének felújítása Köztársaság utcai csapadékvíz elvezetésének megtervezése
2
Db
1
2 2 4
M2
2100
2009. 09.20.
2010.03.31
8.000
1
1
2009.12.15
2010.07.01
13.000
1
1
2009.11.26.
2010.05.20
8.000
1
1
2010. január 5.
2010. augusztus 31.
800
1
1
Alternatívák I.
1. árubeszerzés; 2. építési beruházás; 3. építési koncesszió; 4. szolgáltatás; 5. szolgáltatási koncesszió
II.
1. db; 2. nm; stb.
III.
1. nemzeti értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések, egyszerű közbeszerzési eljárás; 2. közösségi értékhatárt elérő;
IV.
1. nyílt; 2. meghívásos; 3. hirdetmény közzétételével indulótárgyalásos eljárás, 4. hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárás Egyéb, a közbeszerzéssel kapcsolatos információ
1. 2. 3.
A mennyiség meghatározása folyamatban
4.
A mennyiség meghatározása folyamatban
5.
A mennyiség meghatározása folyamatban
6.
A mennyiség meghatározása folyamatban
7.
A mennyiség meghatározása folyamatban
8.
A mennyiség meghatározása folyamatban
9.
A mennyiség meghatározása folyamatban
10
A mennyiség meghatározása folyamatban
11
A mennyiség meghatározása folyamatban
12
A mennyiség meghatározása folyamatban
13
A mennyiség meghatározása folyamatban
14
A mennyiség meghatározása folyamatban
15
A mennyiség meghatározása folyamatban
16
A mennyiség meghatározása folyamatban
17 18 19 20. A mennyiség meghatározása folyamatban Egyéb, a közbeszerzéssel kapcsolatos információ lehet pl.: a közbeszerzések fedezetéül szolgáló pénzeszközök forrása, aránya (saját bevétel, hitel, pályázati pénzeszköz, stb. százalékos megoszlása, a közbeszerzési eljárás lefolytatásával megbízott személy, felelősségi körök, stb.
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 02/575-2/2009. Ügyintéző : Vajda Zsuzsanna
ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december havi ülésére Tárgy: Előterjesztés módosításáról
Fonyód Város Önkormányzat
2009. évi
közfoglalkoztatási tervének
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) 37/A. § (1) bekezdése alapján:” A települési önkormányzat a közfoglalkoztatás hatékony megvalósítása és az álláskeresési megállapodásban foglaltakkal való összhang biztosítása céljából – az állami foglalkoztatási szerv által szolgáltatott összefoglaló adatok, információk és előrejelzések alapján – egyéves időtartamra közfoglalkoztatási tervet készít. A közfoglalkoztatási terv tervezetét a polgármester előzetes véleményezésre megküldi az állami foglalkoztatási szervnek, illetve a 2000 fő feletti települések esetében a helyi szociálpolitikai kerekasztalnak. A szociálpolitikai kerekasztal Fonyód Város Önkormányzat 2009. évre vonatkozó közfoglalkoztatási tervének módosítását 2009. december 3-án tartott ülésén jóváhagyta. Az állami foglalkoztatási szerv az előterjesztés készítésének időpontjáig észrevételét nem küldte meg hivatalunknak, amennyiben megküldi azt pótlólag csatolom. A települési önkormányzat Képviselő-testülete az állami foglalkoztatási szerv és a szociálpolitikai kerekasztal véleményének ismeretében a közfoglalkoztatási tervet évente február 15-éig fogadja el. ” Az Szt. 37/A.§ (4) bekezdése szerint :”a közfoglalkoztatási terv módosítható, ha érvényességének időtartama alatt a körülményekben lényeges változás következik be.” Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. március havi ülésén tárgyalta Fonyód Város Önkormányzat 2009. évre vonatkozó közfoglalkozatási tervét. A közfoglalkoztatási terv szerint Fonyód Város területén 60 fő rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy foglalkoztatását tervezte. 2009. május 1. napján indult közfoglalkoztatási program során derült ki, hogy a 25 fő rendelkezésre állási támogatásban részesült személyek közül 10 fő elutasította a közfoglalkoztatásban való részvételt, 6 fő a siófoki közmunka programban vett részt, 1 fő felsőfokú végzettsége miatt nem vállalta, a többi ügyfél pedig önállóan keresett munkát.
Végül 1 fő vállalta a közfoglalkoztatási terv szerinti foglalkoztatást, illetve év vége felé még csatlakozott. Fentieket figyelembe véve került sor a közfoglalkoztatási terv módosítására.
2 fő
Fonyód Város Önkormányzat 2009. évre vonatkozó közfoglalkoztatási tervének módosítása az előterjesztés mellékletét képezi. Az Szt. 37/A.§ (2) bekezdése szabályozza a közfoglalkoztatási terv tartalmára vonatkozó előírásokat. A közfoglalkoztatási terv tartalmazza: a) a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek képzettség szerinti várható összetételét, b) a részben vagy egészben közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok megjelölését és várható ütemezését, c) a b)pont szerinti feladatok ellátásához szükséges létszámot, d) a közfoglalkoztatás finanszírozására rendelkezésre álló forrásokat. Az Szt. 37/A.§ (3) bekezdése szerint:” a közfoglalkoztatási tervet az elfogadást követő 5 napon belül meg kell küldeni a kincstárnak.” Amennyiben a települési önkormányzat a közfoglalkoztatási tervet a megadott időpontig nem fogadja el, akkor az elfogadott közfoglalkoztatási tervnek a kincstárhoz történő megérkezéséig a kincstár visszatartja a közcélú foglalkoztatásra biztosított állami támogatás – személyi kiadások 95%-ban történő támogatásának - 15%-át. Kérem a Humánpolitikai Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Képviselő-testületet az elfogadásra. Határozati javaslat: 1) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Fonyód Város Önkormányzat 56/2009. (III.26.) határozatával elfogadott 2009. évre vonatkozó közfoglalkozatási tervének módosítását megtárgyalta, a módosított közfoglalkoztatási tervet elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester 2) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő – testülete felkéri a Polgármestert, hogy a közfoglalkozatási tervet elfogadás után küldje meg a Magyar Államkincstár Déldunántúli Regionális Igazgatóságának. Határidő: 5 nap Felelős : Polgármester Fonyód, 2009. december 4. Hidvégi József Polgármester Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
A 02/575-2/2009. számú ügyirat melléklete.
Fonyód Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási terve (módosítás) 2009. év
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) 37/A.§ (1) bekezdése alapján:” a települési önkormányzat a közfoglalkoztatás hatékony megvalósítása és az álláskeresési megállapodásban való összhang biztosítása céljából – az állami foglalkoztatási szerv által szolgáltatott összefoglaló adatok, információk és előrejelzések alapján – egyéves időtartamra közfoglalkoztatási tervet készít. Az Szt. 37/A.§ (2) bekezdése szabályozza a közfoglalkoztatási terv tartalmára vonatkozó előírásokat. A közfoglalkoztatási terv tartalmazza: a) a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek képzettség szerinti várható összetételét, b) a részben vagy egészben közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok megjelölését és várható ütemezését, c) a b)pont szerinti feladatok ellátásához szükséges létszámot, d) a közfoglalkoztatás finanszírozására rendelkezésre álló forrásokat. A Közfoglalkoztatási Terv alkalmazásában: a) rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy (Szt. 37.§ (1) bekezdése alapján) aktív korúak ellátására való jogosultságát megállapították közfoglalkoztatásban neki felróható okból nem vesz részt és táppénzben vagy távolléti díjban nem részesül, vagy olyan képzésben vesz részt, amelyhez az Flt. szerinti keresetpótló juttatást részére nem állapítottak meg aa) aktív korú (Szt. 4.§. (1) bekezdés k)pont) a 18. életévét betöltött, de a reá irányadó nyugdíjkorhatárt, illetőleg a 62. életévet be nem töltött személy b) aktív korúak ellátására jogosult személy (Szt. 33.§ (1) bekezdése alapján) a) aki munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, illetve legalább 50%-os mértékű egészségkárosodást szenvedett, vagy b) aki vakok személyi járadékában részesül, vagy c) aki fogyatékossági támogatásban részesül, vagy d) akinek esetében a munkanélküli-járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék folyósítási időtartama lejárt, vagy
e) akinek esetében az álláskeresési támogatás folyósítását kereső tevékenység folytatása miatt a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntették meg, és a kereső tevékenységet követően az Flt. alapján álláskeresési támogatásra nem szerez jogosultságot, vagy f) aki az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel legalább egy év időtartamig együttműködött, vagy g) akinek esetében az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően az állami foglalkoztatási szervvel legalább három hónapig együttműködött, feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított, és kereső tevékenységet- ide nem értve a közfoglalkoztatást és az alkalmi munkavállalói könyvvel végzett munkát- nem folytat. c) közfoglalkoztatás – közcélú munka (Szt. 36.§.(3) bekezdés) keretében olyan állami vagy helyi önkormányzati feladat ellátása történik, amelynek teljesítéséről - jogszabály alapján – a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. A közcélú munka forrását a központi költségvetés 95%-ban biztosítja, 5%-ot önkormányzati forrásból kell pótolni. A járulékok 50%-át a központi költségvetés finanszírozza , 50%át az önkormányzati költségvetésnek kell biztosítania. A közcélú munka minimális időtartama évi 90 munkanap. (Szt. 36-37/A.§) d) Flt : A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény A közfoglalkoztatási terv egy éves időtartamra szól, melyben az önkormányzat meghatározza azokat a munkafeladatokat, munkaköröket, amelyeket részben vagy egészben közfoglalkoztatás keretében kíván ellátni, valamint a feladatok ellátásához szükséges létszámot, a feladatok várható ütemezését és a megvalósításhoz szükséges költségeket. A közfoglalkoztatási terv végrehajtásához szükséges önkormányzati kiadásokról a költségvetési rendeletben rendelkezni kell.
Sor szám
Megnevezés
1.
Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek életkor szerinti várható összetétele(a+b):
2.
Rendelkezés re állási támogatásra jogosultak nemenkénti megoszlása (fő) ffi nő
27
29
a) 35 évnél fiatalabb
15
13
b) 35-55 év közötti
12
16
Közfeladatok megjelölése
Részben vagy egészben közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok: a) megjelölése, csoportonkénti felsorolása
takarítás, közterületi segédmunka, TMK-s szakképzettséget igénylő munkakör
b) feladatok várható ütemezése I. negyedév
- közterület takarítása, - város belvízvédelmi szivattyúinak kezelése, karbantartása - veszélyes fák kivágása,új facsemeték ültetése - hó és síkosság mentesítés - intézményeknél bontási, építési, karbantartási munkák végzése - a város játszótereinek karbantartása - sport és kulturális helyszínek karbantartása - a város és civil szervezetek rendezvényeinek előkészítésében, lebonyolításában és az utómunkákban való segítés - TMK-s szakképzettséget igénylő munkakörkőműves,festő,asztalosönkormányzati lakásoknál kisebb szakmunkák elvégzése
Foglalkoztatás szervezése
Finanszírozás összege Ft
II. negyedév
III. negyedév
- takarítás intézményeknél, polgármesteri hivatalban - közterület takarítása - járdarakás - város belvízvédelmi szivattyúinak kezelése, karbantartása -fűnyírás, gépi és kézi kaszálás - sövénynyírás, gallyazás - utak karbantartása, padkázás - a város és civil szervezetek rendezvényeinek előkészítésében, lebonyolításában és az utómunkákban való segítés - ingatlanokon lévő árkok tisztítása és felújítása - erdei tornapálya gondozás - parkerdő sétány gondozás - strandok gondozása, rendbetétele - takarítás, karbantartás, szemétszedés - takarítás intézményeknél, polgármesteri hivatalban - közterület takarítás - belvíz elleni védekezésben való részvétel - város belvízvédelmi szivattyúinak kezelése, karbantartása - fűnyírás, gépi és kézi kaszálás - parlagfű irtás - sövénynyírás, gallyazás - városi utak javítása,kátyúzás aszfalttal vagy kohósalakkal - utak karbantartása, padkázás - temető rendben tartásában való közreműködés - város és civil szervezetek rendezvényeinek előkészítésében, lebonyolításában és az utómunkákban való segítés - ingatlanokon lévő árkok tisztítása és felújítása - erdei tornapálya gondozás - parkerdő sétány gondozás - takarítás, karbantartás, szemétszedés - TMK-s szakképzettséget igénylő munkakörkőműves,festő,asztalosönkormányzati lakásoknál kisebb szakmunkák elvégzése
IV. negyedév
- közterület takarítása - csapadékelvezető árkok karbantartása - külterületi csapadékelvezető csatornák és tározók karbantartása - város belvízvédelmi szivattyúinak kezelése, karbantartása - nádvágás - veszélyes fák kivágása, új facsemeték ültetése - városi utak javítása,kátyúzás aszfalttal vagy kohósalakkal - utak karbantartása, padkázás - hó és síkosság mentesítés - temető rendbetartásában való közreműködés - intézményeknél bontási, építési,karbantartási munkák végzése - sport és kulturális helyszínek karbantartása - a város és civil szervezetek rendezvényeinek előkészítésében, lebonyolításában és az utómunkákban való segítés - TMK-s szakképzettséget igénylő munkakörkőműves,festő,asztalosönkormányzati bérlakásoknál kisebb szakmunkák elvégzése
c) megjelölt munka szakképesítési szükséglete a) 8 általános b) szakképesítés c) középiskola d) felsőfokú képesítés
3.
4.
A 2. pont szerinti feladatok ellátásához szükséges létszám Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak képzettség szerinti várható összetétele a) 8 általános - 35. évnél fiatalabb - 35-55 év közötti
2 2 -
-
3
2
2 1 3
1
1 0 1
5.
6.
b) szakképesítés - 35. évnél fiatalabb - 35-55 év közötti c) középiskola - 35. évnél fiatalabb - 35-55 év közötti d) felsőfokú képesítés - 35. évnél fiatalabb - 35-55 év közötti Foglalkoztatás szervezésének módja: a) önkormányzat b) önkormányzati társulás c) e célra létrehozott szervezet d) meglévő más szervezet Közfoglalkoztatás finanszírozására szükséges forrás:
2 0 2 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 önkormányzat
a) önkormányzati b) központi költségvetés
77.687.-Ft 1.553.727.-Ft
A közfoglalkoztatás finanszírozására szükséges forrás részletesen: Önkormányzati forrás
Központi költségvetés
Összesen
77.687.-Ft (5%) 194.114.-Ft (50%)
1.476.040.-Ft (95%) 194.114.-Ft (50%)
1.553.727.-Ft
Bér 3 fő(71.500.-Ft) 5 fő (87.000.-Ft) Járulékok 3%+29% + eü. hozzájárulás 1.950.-Ft/fő
388.227.-Ft
Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009.(I.30.) rendeletében 2009. évre a rendszeres szociális segély kifizetésére tervezett összeg 5.925.000.-Ft. Az önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatásban a tervezet szerint 5 főt tudott foglalkoztatni, melyből 3 főt minimálbérrel, 2 főt szakmunkás minimálbérrel. A szakképesítést igénylő munkakörök: kőműves 1 fő, festő 1 fő. A településnek minden évben kötelező rendelkeznie jóváhagyott közfoglalkoztatási tervvel. A közfoglalkoztatási terv módosítható, ha érvényességének időtartama alatt az előírások szerinti körülményekben lényeges változás következik be. Fonyód, 2009. december 4. Hidvégi József Polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 03/4012-3/2009 Ügyintéző: Perusza Ferencné ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17.-ei ülésére Tárgy: Előterjesztés a 2010. évi belső ellenőrzési terv módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A belső ellenőr összeállította Fonyód Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa részére a 2010. évi belső ellenőrzési ütemtervet. A kistérségi szintű vizsgálatok száma 45 db, revizori napok száma 256 nap, melyből önkormányzatunk 76 revizori napot kívánt igénybe venni. A 256 igényelt revizori nap nem ad lehetőséget a kötelező képzésekre, a váratlan vizsgálatok elvégzésére. Kahó Ildikó belső ellenőr az elfogadott 2010. évi belső ellenőrzési terv módosítását, ezzel együtt a revizori napok csökkentését kérte önkormányzatunktól. Az elfogadott ellenőrzési tervben 1. számú ellenőrzésként szerepelt a központi költségvetésből az önkormányzatot megillető források, állami támogatások és hozzájárulások igénybevétele alapját bizonyító dokumentumok felülvizsgálata. Ez az ellenőrzés nem szükségszerű, mivel a Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága évente ellenőrzi a központi forrásból származó bevételek leigénylését. A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírja a közbeszerzések évenkénti ellenőrzését, ezért szükségesnek tartom az ütemterv kiegészítését a közbeszerzések ellenőrzésével 3 ellenőri nappal. Az önkormányzat által nyújtott nem normatív, céljellegű működési támogatások rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzésére tervezett 8 ellenőri nap 3 ellenőri napra módosul. Kérem a Pénzügyi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a tisztelt Képviselő-testületet a határozati javaslat elfogadására.
Határozati javaslat: Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint módosítja a 188/2009. (X.29.) határozattal elfogadott 2010. évi belső ellenőrzési tervet. „
- 1. számú ellenőrzés
Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
-
Polgármesteri Hivatal Közbeszerzések ellenőrzése 2010. január 1. – 2010. szeptember 30. Szabályszerűségi ellenőrzés 3 ellenőri nap Dokumentális ellenőrzés 2010. IV. negyedév
A 7. számú ellenőrzésnél az ellenőri napok száma 3.”
Határidő: értelem szerint Felelős: jegyző
Fonyód 2009. december 9. Gazdóf Angéla dr. s.k. címzetes főjegyző
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Fonyód Város Önkormányzat 2010. évi belső ellenőrzési terve A 2010. évi belső ellenőrzési tervet megalapozza a folyamatok kockázatelemzése, amely a kockázati tényezők és a gazdasági folyamatok összevetésével történik.
Kockázat leírása
Kockázat mértéke
Normatívák igénylésének, elszámolásának, dokumentáltságának ellenőrzése Létszámadatok pontos felmérésének kockázata
Magas
Többletigénylés (visszafizetési és kamatfizetési kötelezettség)
Magas
Folyamat össz kockázata
Magas
Gazdasági társaság működésének átfogó vizsgálata (Lakásépítő Kft.) Ingatlanok értékesítésének kockázata
Magas
Bevételek elhúzódó realizálásának kockázata
Magas
Folyamat össz kockázata
Magas
Gazdasági társaság működésének átfogó vizsgálata(Média Kft.) Év közbeni költségtúllépés kockázata
Magas
Önkormányzati támogatás nem célszerinti felhasználása
Magas
Folyamat össz kockázata
Magas
Gazdasági társaság működésének átfogó vizsgálata(Egészségügyi Ellátást Szervező és Működtető Kft.) Egészségügyi ellátás színvonalának biztosítása
Közepes
MEP finanszírozás csökkenésének kockázata
Közepes
Folyamat össz kockázata
Közepes
Óvoda konyha működésének átfogó vizsgálata Helytelen térítési díj meghatározása
Magas
Bizonylati fegyelem megsértésében rejlő kockázat
Magas
Gazdasági környezet változásának kockázata(áremelkedés, infláció)
Magas
Folyamat össz kockázata
Magas
Önkormányzat által nyújtott céljellegű működési támogatások felhasználásának ellenőrzése Támogatások nem célszerinti felhasználásának kockázata
Közepes
Határidőre történő elszámolás kockázata
Közepes
Folyamat össz kockázata
Közepes
Az ellenőrzési nyomvonal kialakításának, gyakorlati megvalósításának ellenőrzése Egyes munkafolyamatok részletes leírása, munkaköri leírások
Magas
Minden területen a felelős személy kijelölése
Magas
Dokumentumok őrzésének kockázata
Magas
Folyamat össz kockázata
Magas
Közalkalmazotti nyilvántartások, közalkalmazotti besorolások ellenőrzése Közalkalmazotti besorolások, munkaügyi jogszabályoknak megfelelő végrehajtása
Magas
Hatékony, gazdaságos létszámgazdálkodás biztosítása
Magas
Folyamat össz kockázata
Magas
2010. évi belső ellenőrzések: 1. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Polgármesteri Hivatal Közbeszerzések ellenőrzése 2010. január 1. – 2010. szeptember 30. Szabályszerűségi ellenőrzés 3 ellenőri nap Dokumentális ellenőrzés 2010. IV. negyedév
2. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Fonyódi Lakásépítő Kft. A gazdasági társaság működésének átfogó vizsgálata 2009. január 1. – 2009. december 31. Rendszerellenőrzés 4 ellenőri nap Szúrópróbaszerű 2010. I. negyedév
3. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Fonyód Média Nonprofit Közhasznú Kft. A gazdasági társaság működésének átfogó vizsgálata 2009. február 1. – 2009. december 31. Rendszerellenőrzés 4 ellenőri nap Szúrópróbaszerű 2010. I. negyedév
4. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Egészségügyi Ellátást Szervező és Működtető Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. A gazdasági társaság működésének átfogó vizsgálata 2009. január 1. – 2009. december 31. Rendszerellenőrzés 8 ellenőri nap Szúrópróbaszerű 2010. II. negyedév
5. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőri kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Polgármesteri Hivatal A 2009. évi belső ellenőrzés által feltárt hiányosságok utóellenőrzése. 2009. január 1. – 2010. június 30. Szabályszerűségi ellenőrzés 8 ellenőri nap Tételes vizsgálat 2010. III. negyedév
6. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda Konyha működésének átfogó vizsgálata 2009. január 1. – 2010. június 30. Rendszerellenőrzés 16 ellenőri nap Szúrópróbaszerű 2010. III. negyedév
7. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Polgármesteri Hivatal Az önkormányzat által nyújtott nem normatív, céljellegű működési támogatások rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése. 2009. január 1. – 2010. szeptember 30. Pénzügyi ellenőrzés 3 ellenőri nap Tételes vizsgálat 2010. IV. negyedév
8. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Az ellenőrzési nyomvonal kialakításának, gyakorlati megvalósításának ellenőrzése. 2010. január 1. – 2010. szeptember 30. Szabályszerűségi ellenőrzés 12 ellenőri nap Tételes vizsgálat 2010. IV. negyedév
9. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja:
Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Városüzemeltetési Szervezet Közmunka programmal kapcsolatos munkaügyi alkalmazások és szerződések jogszerűségének, támogatás leigénylésével és azzal való elszámolásának vizsgálata 2010. január 1. – 2010. szeptember 30. Pénzügyi ellenőrzés 8 ellenőri nap Tételes vizsgálat 2010. IV. negyedév
2010. évi fenntartói ellenőrzések: 1. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Fonyódi Kulturális Intézmények 2009. évi ellenőrzés utóellenőrzése. 2009. január 1. – 2010. június 1. Szabályszerűségi ellenőrzés 8 ellenőri nap Dokumentális ellenőrzés 2010. II. negyedév
2. számú ellenőrzés Az ellenőrzött szervezeti egység: Az ellenőrzés tárgya, célja: Az ellenőrizendő időszak: Az ellenőrzés típusa: Az ellenőrzési kapacitás: Az ellenőrzés módszerei: Az ellenőrzés ütemezése:
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Közalkalmazotti nyilvántartások, közalkalmazotti besorolások ellenőrzése. 2009. január 1. – 2010. szeptember 30. Szabályszerűségi ellenőrzés 20 ellenőri nap Dokumentális ellenőrzés 2010. IV. negyedév
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/1029- 2 /2009. Ügyintéző: Kovács Péter ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december havi ülésére Tárgy:
Előterjesztés a Fonyód, Bartók B. u. 3. szám alatti ingatlanon található múzeum épület és a hozzá tartozó földterület a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület részére történő használatba adásáról, valamint a természettudományi gyűjtemény letétbe adásáról
Tisztelt Képviselő-testület! Az előterjesztéshez 1. számú mellékletként csatolt kérelemmel kereste fel a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület – továbbiakban: Egyesület - az önkormányzatot. Az Egyesület tájékoztatja az önkormányzatot, hogy kizárólag akkor kaphatnak működési engedélyt az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól, ha az önkormányzat a természettudományi gyűjteményt a leltárkönyv szerint letéti szerződéssel az egyesületre bízza, illetve a múzeum épületét az egyesület használatába adja. Az előterjesztés 2. számú melléklete a minisztérium tájékoztatása. A Fonyód, Bartók B. u. 3. szám alatt lévő múzeum fonyódi 6699 hrsz-on a vagyonrendelet szerint a korlátozottan forgalomképes vagyonkörbe tartozik. Az ingatlanon a múzeumon kívül található egy lakóház is, amelyet az önkormányzat ad bérbe. Javaslom, hogy a lakóházat ne adja az Egyesület használatába a Képviselő-testület. A múzeumba pályázatok útján kerültek elhelyezésre az Ezerarcú Balaton Fonyódon és környékén, valamint a Balaton és környéke turisztikai értékei tárgyú kiállítások. Mindkettő kiállítás a vagyonnyilvántartás szerint forgalomképtelen. Az Ezerarcú Balaton Fonyódon és környékén tárgyú kiállítás bruttó értéke 9.264.000.- Ft, a Balaton és környéke turisztikai értékei tárgyú kiállításé pedig 6.540.000.- Ft. Az előterjesztéshez 3. számú mellékletként a letéti szerződést, annak mellékletként természettudományi leltárt, 4. számú mellékletként az ingatlannal kapcsolatos haszonkölcsön szerződést, 5. számú mellékletként pedig az Egyesülettel megkötött Feladatátvállalási szerződést csatolom.
Kérem, az Ügyrendi Bizottságot, a Pénzügyi Bizottságok, és a Városfejlesztési Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Tisztelt Képviselő-testülete a határozathozatalra.
Határozati javaslat: 1. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a tulajdonában álló és a Fonyód, Bartók B. u. 3. szám alatt lévő múzeumban kiállított természettudományi gyűjteményt a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület / 8640 Fonyód, Szent István u. 29./ részére letétbe helyezi. 2. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete használatba adja a Fonyód, Bartók B. u. 3. szám alatt lévő múzeum épületet és a hozzá tartozó udvart a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület / 8640 Fonyód, Szent István u. 29./ részére. 3. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az előterjesztéshez mellékelt Letéti szerződés és Haszonkölcsön szerződés aláírásával. Határidő: Felelős:
2010. január 1. Polgármester
Fonyód, 2009. december 3. Hidvégi József polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
A 01/1029- 2 /2009. ügyiratszámú előterjesztés 1. számú melléklete
A 01/1029- 2 /2009. ügyiratszámú előterjesztés 2. számú melléklete
A 01/1029- 2 /2009. ügyiratszámú előterjesztés 3. számú melléklete LETÉTI SZERZŐDÉS
mely létrejött egyrészről Fonyód Város Önkormányzata (székhelye: 8640 Fonyód, Fő u. 19.; képviseli: Hidvégi József polgármester), mint letevő (továbbiakban: Letevő), másrészről a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület (székhely: 8640 Fonyód, Szent István u. 29.; képviseli: Dr. László Győző elnök), mint letéteményes (továbbiakban: Letéteményes) együttesen továbbiakban: Felek között a mai napon az alábbi feltételekkel: I. Előzmények A Felek 2007. május 31. napján Feladatátvállalási szerződést kötöttek, melyet, 2008. október 20. napján módosítottak. A Feladatátvállalási szerződés tárgya a Fonyódi Helytörténeti Múzeum és a Kripta –villa teljes körű üzemeltetésének átadása a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület részére, amely feladat ellátásáért Fonyód Város Önkormányzata a mindenkori költségvetési rendeletében meghatározott összeget ad át. II.A szerződés tartalma 2.1.Letevő a szerződés aláírásának napján letétbe helyezi a tulajdonában álló forgalomképtelen vagyonkörbe tartozó természettudományi gyűjteményt: az Ezerarcú Balaton Fonyódon és környékén, valamint a Balaton és környéke turisztikai értékei tárgyú kiállítások (továbbiakban: letét). Jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező melléklete a természettudományi leltárkönyvről készült fénymásolat, amely tételesen tartalmazza a Letét egyedeinek felsorolását. 2.2. A szerződés időtartama 2010. január 1 napjától határozatlan ideig tart. 2.3.A letét vagyonleltár szerinti értéke: 15.804.000.- Ft 2.4.Letevő jelen szerződéssel a Letéteményest a Letét kezelésével is megbízza. A Letéteményes köteles a Letétet a Fonyódi Helytörténeti Múzeumban állandó kiállítás formájában bemutatni. 2.5. Letéteményes az őrzést és a kezelést ingyen vállalja, tekintettel az I. pontban hivatkozott, Felek között létező Feladatátvállalási szerződésre. A Letéteményes a Letéttel kapcsolatban egyéb szükséges költségének megtérítését sem követelheti.
III.
Felelősség
3.1. Letéteményes a Letét őrzését és kezelését a tőle elvárható fokozott gondossággal végzi. A Letét megsemmisüléséből, illetve megrongálódásából eredő károkat teljes mértékben a Letéteményes viseli, amennyiben a kár bekövetkezése a Letéteményesnek felróható. A Letéteményes nem felelős a vis majorból eredő károkért, valamint azokért a károkért, amelyek a Letét belső tulajdonságából, illetve bizonyítottan harmadik személy közrehatásának eredményeképpen következnek be.
3.2. Letevő jelen szerződés aláírásával kinyilatkozza, hogy a Letét tárgya robbanó nem fokozottan tűzveszélyes, az élő szervezetre nem ártalmas, és a környezetre semmilyen veszélyt nem jelent.
IV.
A Letét feletti rendelkezés
A Letevő és az általa rendelkezési joggal felruházott személy személyesen, személyi igazolványa felmutatásával a képviseletre vonatkozó rendelkezések figyelembe vételével rendelkezhet a Letét felett az átadást követően. V.
A szerződés megszűnése
5.1. A letéti szerződés az I. pontban meghatározott Feladatátvállalási szerződés megszűnéséig tart, kivéve, ha a Letevő a Letétet bármely okból visszaköveteli. 5.2. Letéteményes jelen szerződést 15 napi felmondási idővel szüntetheti meg. V.
Egyéb rendelkezések
5.1. Letéteményes az őrzésen és a kezelésen kívül a Letétet nem használhatja, és más őrizetébe, kezelésébe nem adhatja, kivéve, ha ez a Letevőnek a károsodástól való megóvása érdekében szükséges. E tilalom megszegése esetén felelős minden kárért, amely e nélkül nem következett volna be. 5.2. Letéteményes köteles a Letevőt a Letétre vonatkozó, az őrzéssel és a kezeléssel együtt járó minden lényeges körülményről értesíteni. A kötelezettség elmulasztásából eredő károkért a Letéteményes felelős. 5.3. Jelen szerződés teljesítésének helye: 8640 Fonyód, Bartók Béla u. 3. 5.4. Jelen szerződés megszűnésekor, ha a Letevő a Letét visszavételét megtagadja, a felelős őrzés szabályait kell alkalmazni (Ptk. 466.§ ). 5.5. Felek megállapodnak, hogy a szerződésből eredő esetleges vitáikat megkísérlik egyezség útján rendezni, de ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják – hatáskörtől függően - a Fonyódi Városi Bíróság, vagy a Somogy Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét. 5.6. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. szabályai az irányadók Felek jelen szerződést elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag írják alá. Fonyód, 2009. december 21. Hidvégi József Polgármester Fonyód Város Önkormányzata
Dr. László Győző elnök Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület
Záradék:
A szerződést Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a ……………..határozatával jóváhagyta.
Fonyód, 2009. december 21.
…………………………………..
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
A letéti szerződés melléklete
A 01/1029- 2 /2009. ügyiratszámú előterjesztés 4. számú melléklete
HASZONKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Amely létrejött Fonyód Város Önkormányzat Fonyód Fő u.19., képviselője: Hidvégi József Polgármester, mint haszonkölcsönadó (továbbiakban: Haszonkölcsönadó), valamint a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület Fonyód, Szent István u. 29., képviselője: Dr. László Győző Elnök, mint haszonkölcsönvevő (továbbiakban: Haszonkölcsönvevő) között. 1) A szerződés tárgya: a Haszonkölcsönadó ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonában lévő Fonyód, Bartók B. u. 3. szám alatt lévő múzeum ingatlant, amelyet a Haszonkölcsönvevő a szerződés megszűnésekor köteles visszaadni. A haszonkölcsön szerződés nem terjed ki a fonyódi 6699 hrsz-ú ingatlanon lévő önkormányzat bérlakásra. 2) A szerződés időtartama 2010. január 1 napjától határozatlan ideig tart. 3) A közüzemi díjakat a Haszonkölcsönvevő a közművek üzemeltetője felé közvetlenül fizeti meg. 4) Amennyiben a Haszonkölcsönvevő nem a fentiekben megjelölt helyen és módon veszi igénybe a használatra adott ingatlant, a Haszonkölcsönadó írásban felszólítja a Haszonkölcsönvevőt a szerződésben foglaltak betartására. Amennyiben a megadott határidőig a Haszonkölcsönvevő nem tesz eleget a felszólításnak, akkor a Haszonkölcsönadó azt, azonnali hatállyal felmondja. 5) A Haszonkölcsönvevő az ingatlant a Haszonkölcsönadó hozzájárulása nélkül a harmadik személy használatába nem adhatja. 6) A Haszonkölcsönvevőt terhelik az ingatlan fenntartásának a költségei. Köteles a használt területen és az épületben rendet tartani. Az oda került szemét folyamatos elszállításáról a környezetvédelem helyi szabályairól szóló 32/2005.(XII. 30.) önkormányzati rendeletben foglaltak szerint - annak eredetétől függetlenül - köteles gondoskodni. 7) A Haszonkölcsönvevő az ingatlant a szerződés megszűnésekor a használatba vétel időpontjakor rögzített állapotnak megfelelően köteles a Haszonkölcsönadónak visszaadni. Ellenkező esetben az ingatlanon keletkezett rongálódást, a Haszonkölcsönadó helyreállíttatja és a felmerülő költségeket a Haszonkölcsönvevővel megfizetteti. Eredeti állapot rögzítése: szerződéshez mellékelt fényképfelvételek alapján 8) Ezen szerződés nem mentesíti a Haszonkölcsönvevőt a hatósági hozzájárulások, előírások beszerzése és az azokban foglaltak betartása alól. 9) Ezen szerződést a Haszonkölcsönadó egyoldalú nyilatkozatával közérdekből, illetve az ingatlan más célú hasznosítása, a területen történő beruházás, fejlesztés miatt, 30 napos felmondási határidővel írásban bármikor felbonthatja. 10) A Haszonkölcsönadó azonnali hatállyal felmondja a szerződést, ha a Haszonkölcsönvevő a szerződésben rögzített bárminemű kötelezettségének nem tesz eleget.
11) A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk előírásai az irányadóak. 12) Felek megállapodnak, hogy a szerződésből eredő esetleges vitáikat megkísérlik egyezség útján rendezni, de ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják – hatáskörtől függően - a Fonyódi Városi Bíróság, vagy a Somogy Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét. Felek a szerződést elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag írják alá. Fonyód, 2009. december 21.
…………………………. Haszonkölcsönadó
………………………… Haszonkölcsönvevő
Záradék:
A szerződést Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a ……………..határozatával jóváhagyta.
Fonyód, 2009. december 21.
…………………………………..
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
A 01/1029- 2 /2009. ügyiratszámú előterjesztés 5. számú melléklete
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/ 1076 Ügyintéző: Kovács Péter
/2009.
ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december havi ülésére Tárgy:
Előterjesztés a Fonyód, Várhegyen lévő fonyódi 6401 hrsz-ú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról
Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület korábban kezdeményezte, hogy a Fonyód, Várhegyen lévő fonyódi 6401 és fonyódi 6484 hrsz-ú ingatlanok ingyenesen az önkormányzat tulajdonában kerüljenek. A tulajdonba adások megtörténtek. A tulajdonszerzéssel a terület turisztikai, műemlékvédelmi jellegének megőrzése és fejlesztése volt a cél. A tulajdonszerzés során a két ingatlan között haladó utat – 6401 hrsz – nem igényelte meg az önkormányzat a Magyar Államtól. A Várhegyen létesítendő kilátó és tanösvény tervezése a 6401 hrsz-ú ingatlant is érinti, ezért szükséges az ingatlan tulajdonjogának rendezése. Kérem, az Ügyrendi Bizottságot, a Városfejlesztési Bizottságot és a Pénzügyi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Képviselő-testületet a határozathozatalra. Határozati javaslat: 1. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete kezdeményezi a fonyódi 6401 hrsz-ú ingatlan ingyenes átadását az önkormányzat tulajdonába. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának Fonyód Város Önkormányzat részére történő megszerzése érdekében. 3. Az Önkormányzat az ingatlant a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 8.§ (1) bekezdésében meghatározott településfejlesztési, településrendezési, természetvédelmi, környezetvédelmi, valamint az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítésével kapcsolatos feladatainak ellátására kívánja felhasználni.
4. Fonyód Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérést, szükség esetén kármentesítését, és az ingatlan vonatkozásában lemond az Állammal szemben támasztott bármely követeléséről. 5. Fonyód Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan tulajdonjogát az ingatlanra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Határidő:
2010. január 31.
Felelős:
Polgármester
Fonyód, 2009. december 3. Hidvégi József polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/5-121/2009. Ügyintéző: Vándorné H. Andrea
Előterjesztés Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december 17-ei ülésére Tárgy: Előterjesztés „Fonyód városközpontjának funkcióbővítő integrált fejlesztése” című pályázat végleges akcióterületi tervének jóváhagyásáról és a pályázat benyújtásáról Tisztelt Képviselő-testület! DDOP-2007-4.1.1/A – Funkcióbővítő integrált városfejlesztési akciók támogatása során „Fonyód Városközpontjának funkcióbővítő integrált fejlesztése” címmel pályázatot nyújtottunk be. A pályázat által érintett akcióterületre vonatkozólag elkészült a városközpont részletes megvalósíthatósági terve, az előzetes akcióterületi terv, mely tartalmazta a településrendezési terv alapján megvalósítandó műszaki, gazdaságfejlesztési projektek tartalmát és a hozzá kapcsolódóan a fejlesztés pénzügyi tervét. (Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 140/2008. (V.14.) és 220/2008.(VII.14.) határozata). 2009. január 29-én kelt értesítés szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív program támogatási rendszeréhez benyújtott „Fonyód városközpontjának funkcióbővítő integrált fejlesztése” című első fordulós pályázatunkat a Regionális Operatív programok Irányító Hatósága feltételesen és előzetesen 381 110 324 Ft csökkentett összegű támogatásra érdemesnek ítélte. A pályázat kétfordulós eljárásrendbe tartozik, így a II. második fordulóra történő benyújtás előtt a pályázat részletes kidolgozása megtörtént. A projektfejlesztés során a tervezett projektelemek elszámolható költségei megnövekedtek. Az elszámolható költségek növekedésének oka, hogy a projektfejlesztés során elkészült kiviteli tervek pontos kiviteli költségbecslések készítéséhez adtak alapot, melyek alapján az új kivitelezési költségbecslések csak nagyobb költségek mellett tartják megvalósíthatónak a tervezett projekt elemeket. A többletköltség növekedését Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete 181/2009.(IX.24.) határozat 1) pontjában fogadta el. A Bíráló Bizottság által az I. fordulóban (20%-os áfával) jóváhagyott elszámolható összes költség:509 550 000,- Ft (ebből önkormányzati:390 716 067,- Ft) volt .
A pályázat II. fordulójában tervezett összes bruttó költség: 566 989 328,- Ft, ebből összes tervezett bruttó elszámolható költség: 555 691 298,- Ft, - partner tervezett elszámolható költsége: 118 833 933,- Ft. - önkormányzat tervezett bruttó elszámolható költsége: 436 857 365,- Ft Önkormányzat tervezett bruttó elszámolható költsége: 436 857 365,- Ft + tervezett nem elszámolható bruttó költség: 11 298 030,- Ft Önkormányzat tervezett bruttó összes költsége: 448 155 395,- Ft A Közreműködő Szervezet (Dél- Dunántúli Regionális és Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft) Áfa kompenzációs kérelmünket jóváhagyta; az Áfa kompenzáció során az első fordulóban megítélt 381.110.324,- Ft támogatás mellett 12.916 726,- Ft többlettámogatás igényelhető. Partner által igényelt támogatása: 59 416 967,- Ft Önkormányzat által igényelt támogatás: 334 610 083,- Ft. Önkormányzati saját forrás: + tervezett nem elszámolható bruttó költség : Önkormányzati saját forrás összesen:
102 247 282,- Ft 11 298 030,- Ft 113 545 312,- Ft
Az előterjesztés mellékletét képező végleges Akcióterületi Tervet a pályázat II. fordulójának benyújtása előtt a Képviselő-testületnek jóvá kell hagynia. (1. sz. melléklet terjedelme miatt később, külön dokumentumban kerül kiküldésre.) Kérem a Pénzügyi Bizottságot és a Városfejlesztési Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, és a Képviselő-testületet a határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat: 1) Fonyód Város Önkormányzat képviselő-testülete módosítja Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 181/2009. (IX.24.) határozatának 1) pontját az alábbiak szerint: „1)A pályázat fejlesztéseinek tervezett bruttó összköltsége: 566 989 328,- Ft, bruttó elszámolható összköltsége: 555 691 298,- Ft, ebből az önkormányzat bruttó elszámolható összköltsége: 436 857 365,- Ft. Az elnyerhető támogatás összege: 394 027 050,- Ft, ebből önkormányzati támogatás: 334 610 083,- Ft. A fejlesztés megvalósításához szükséges önkormányzati saját forrás összege összesen: 102 247 275,- Ft saját forrás + 11 298 030,- Ft nem elszámolható bruttó költség, azaz összesen: 113 545 312,- Ft.„ 2) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a Dél-dunántúli Regionális Operatív Program DDOP-4.1.1./A-2008 kódszámmal meghirdetett „Funkcióbővítő integrált városfejlesztési akciók támogatása” konstrukció II. fordulójára „Fonyód Városközpontjának funkcióbővítő integrált fejlesztése” tárgyban. 3) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete az 566 989 328,- Ft tervezett bruttó összköltségű, 555 691 298 Ft tervezett bruttó elszámolható összköltségű „Fonyód Városközpontjának funkcióbővítő integrált fejlesztése” című pályázat megvalósításához szükséges 113 545 312,- Ft saját forrás összeget az önkormányzat 2010 és 2011 évi költségvetésében biztosítja. 4)Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja „Fonyód Városközpontjának funkcióbővítő integrált fejlesztése” című pályázat végleges akcióterületi tervét.
5) Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a pályázatbenyújtására, sikeres pályázat esetén a Támogatási Szerződés aláírására. Határidő: Felelős:
pályázati kiírás szerint polgármester
Fonyód, 2009. december 7. Hidvégi József s.k. polgármester Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
FONYÓD VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 01/ 304-7 Ügyintéző: Kovács Péter
/2009.
ELŐTERJESZTÉS Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december havi ülésére Tárgy:
Előterjesztés a KEOP 1.2.0. „Dél-Balatoni települések szennyvízkezelése” elnevezésű projekt megvalósításával kapcsolatos hiteligénylés kezességvállalásáról
Tisztelt Képviselő-testület! A 2009. november 13-án tartott Dél-Balatoni Szennyvíz Társulási ülésen döntés született arról, hogy a projekt előkészítési költségének ÁFA finanszírozására a Dél Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás 93 MFt összegű hitelt vegyen fel. A PELSO konzorciummal, a 2008. március 27-én megkötött vállalkozói szerződés értelmében nettó 372.000.000,-Ft + 25% ÁFA összegért vállalta el projekt előkészítését. A KEOP 1.2.0 pályázati kiírás C4. pontja (nem elszámolható költségek) értelmében a kedvezményezettnek kell az ÁFA összegét – jelen esetben 93 MFt-ot – előfinanszírozni. A Társulást megilleti az ÁFA-visszaigénylés joga, ezért csak rövid időre van szükség az ÁFA összegének előfinanszírozására. Tekintettel arra, hogy az előkészítési költség önrésze jelentősen megterheli a Társulás önkormányzatait, az ÁFA összegét a Társulás banki hitelből kívánja fedezni. A Dél Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás jelenlegi számlavezető bankja a hitelezést szigorú és hosszadalmas feltételekhez köti (minden egyes társönkormányzatot előzetesen hitel- minősítenie kell), ami jelentősen veszélyezteti a Társuláshoz szerződésszerűen benyújtott számla kifizetését, ezért szükségessé vált egy másik pénzintézet megkeresése. Jelenleg az OTP Bank tudna a legrövidebb időn belül és a legkedvezőbb feltételekkel hitelt biztosítani a Társulásnak. A fent nevezett bank feltétele azonban az, hogy náluk legyen kezelve a jövőben a Társulás számlája, valamint, hogy a társult települések a beruházás összértékéhez képest a településükön megvalósuló beruházás arányában (szavazati arány) biztosítanak kezességvállalást. A Dél Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás tájékoztatása szerint a hitelt rövid időre, legfeljebb 4 hónapra kívánják felvenni, így a kamatterhelés mértéke 4-5 millió Ft körül várható. Fonyód Város Önkormányzatának a 93.000.000 Ft összegű hitel és mindenkori költségei összegének, (díj, kamat stb.) 0,70 %-os mértékére, azaz 651.000 Ft hitelösszegre, és annak járulékaira, költségeire kell készfizető kezességet vállalni. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100/E. §. (2) bekezdése alapján a Társulás az adott közfeladat ellátásában érintett önkormányzatok kezességvállalása mellett veheti fel a hitelt.
Az önkormányzati adósságot keletkezető kötelezettségvállalás felső határa a 2009. évben 125.816 e Ft, a harmadik negyedévi teljesítési adatok alapján. 2009. évben az önkormányzat nem vett fel sem működési, sem fejlesztési hitelt. Kérem, a Városfejlesztési Bizottságot és a Pénzügyi Bizottságot az előterjesztés megtárgyalására, a Képviselő-testületet a határozathozatalra. Határozati javaslat: 1. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Környezet és Energia Operatív Program pályázati kiírásban megvalósuló KEOP 1.2.0. „Dél-Balatoni települések szennyvízkezelése” elnevezésű projekt megvalósítása érdekében, a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás által történő 93.000.000.- Ft keretösszegű ÁFA megfizetését biztosító hitel felvételével egyetért. 2. Fonyód Város Önkormányzata 93.000.000 Ft összegű hitel és mindenkori költségei összegének, (díj, kamat stb.) 0,70 %-os mértékére, azaz 651.000 Ft hitelösszegnek, és annak járulékainak, költségeinek visszafizetésére készfizető kezességet vállal. 3. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás által felveendő hitellel kapcsolatban vállalt kezességvállalási megállapodás aláírására, valamint a hitelfelvétel érdekében teendő nyilatkozatok megtételére. 4. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás számlavezető bankja a továbbiakban az OTP Bank Nyrt. legyen. 5. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás társulási megállapodás III./2. pontjában szereplő pénzintézeti számlaszám fentieknek megfelelő módosításához hozzájárul. Határidő: Felelős:
értelem szerint Polgármester
Fonyód, 2009. december 10. Hidvégi József polgármester
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez
----- Original Message ----From: Illés Tamás To:
[email protected] Sent: Thursday, December 10, 2009 8:51 AM Subject: Dél-Balaton (hat. jav. áfa-hitel felvételével kapcsolatban)
Tisztelt Polgármester Úr! A 2009. november 13.-án tartott Dél-Balatoni Szennyvíz Társulási ülésen döntés született arról, hogy a társulás a tervezési díj ÁFA összegét hitelből kívánja megoldani, tekintettel arra, hogy az előkészítési költség önrésze jelentősen megterheli a Társulás önkormányzatait A különböző pénzintézetekkel történt egyeztetések után arra jutottunk, hogy az OTP Bank Nyrt. nyújtja a legkedvezőbb feltételeket. Kérem a tisztelt polgármester urat, hogy a mellékelt előterjesztést a soron következő testületi ülésükre napirendi pontként felvenni szíveskedjék és a testületi döntésről szóló határozati kivonatot számunkra legkésőbb 2009.december 28.-ig küldjék meg. A hitelkondíciós feltételekről szóló tájékoztatót pótlólag megküldjük. Tisztelettel: Illés Tamás
Vissza a Képviselő-testület napirendjéhez