( L X X V . )
109T
A' ROMAI TSASZARI ES AP. KIRÁLYI FELSÉG NEK KEGYELMES ENGEDELMÉVEL. Indáit BÉTSBÖL Szeredán 30. Septemberben 1789.
.' 4? F. Ts. Királyi Hagy Tábor fö Vezé,jenek Feldm. Laudonnak ezen Tudófitását adta-ki
írül érkezvén, hogy a' Séráskier Abdi Bafa mint f~ egy 30 ezerből áííó Sereggel már Tsupridba meg. érkezett; és olly fzándékkal vagyon, hogy 14-dik« Belgrád'melle jöjjön; tehát, hogy az alkalmatos lieiyeknek el foglalásában az ellenséget meg-előzhessíik, a' mi Sergeinknek a' Száván lejendő által-költözúfekre kirendelt napot nem várván, Scpt. 10diken az által költözés illy formán el - kezdődött; Délutáni 3 órakor Obeftlájdinánt Mihályevits, a' «Í» Ii i i r
5,
2
e
ze alatt lévő fzabadofokkal, a' Zebrefi Sántzból Osmeg-indútt; hagyván azon Sántzot á' Regementbélieknek örizetek alá, efivéli 7 órakor a' F. JV1. L. Hertzeg Valdek alatt lévő hadi /tefíis tneg-mozdúlt; az áltaLköltözésre voltak négy Battériás-hajók, mindenik 4 ágyukkal fel- kéfzitve , mellyek a' kéfzittendö hidnak réfzei valának, és némely tutajok (fzálak) rendelve: ezeken által-költöztek a* következendő 6 Bataiionok , u. m. egy Bat. Tsáfzár; 1 Bat. Laudon ; 1 Bat. Gyulai; 1 Bat, Bródi Határnók,--2 Bat. Hertzeg Ferdinándé: továb bá 1 Sqvadrod Gráfén Húfzár, és utoljára maga-is H. Valdek,.. Generál. Kléb'ekkel edgyütt : ezek Ofi* ..truznitzánál'..a* hegy alá a' túlsó partra minden .aka dály nélkül ki Szállottak. Azon Hadi tettnek több réfze , ugy mint: 2.'.Batalióh.BreMáné, 2 Bat. Valliséy 5 Sqvadron Gréfen Húfzár és 3 Ofztály Lobtruznitza-felé Péterváradi
fravitzé
Generál Türk/iáimmal
edgyütt az alatt az
innétsö parton maradjanak vala, és a' vizén le-fe lé hajókázókat kisérték, hogy ha fzükség íéfzen fedezhefsék. Mihellyeft pedig az elsők a' túlsó part ra ki Szállottak , leg-ottan a' hidnak hajókra kéfzitése elkezdődött, és a' mig a' hid kéfzült, az alatt tutaiokon az inneniévök ágyúikkal edgyütt lasfanként költözlenek által. Ezen által-költözésnek bellyére azon étzakári még több Sergeink érkezté nek, u. m. 2 BataK. Pellegrini, 2 Batall. Ferdinánd Toskána,
2 Bat. Károly
3 Ofztály Valdvk lorédóval,
foskána
, 2 Bat. Prá/zé,
és
Dragonyofok F. JV1. L. Gróf Kol-
Hertzeg Vürtemberg,
Generálmájorokkal edgyütt.
Brentáno
, és
Alelas
'
Sept. 1 i-dikén regael. már ezen.hid kéfzen vala, és minekutánna mára' túlsó parton a' H. Valdek Ha di teíie egy domb tetején jó álláíl vett volna ma gának, a' moíí .említett 8 Batalionok-is 10 órakor ;:a' hídon áltpl takarodtanak; és minthogy ezen Vidéken • iéniini ellenség nem láttatott, H: Valdek a'' Seleznitzi Hegynek .íc-u-ét foglalta-et, V. JS1. L, Gcóf Kollorudo pedig-az Ulztiu/.im/.ai hegyeket. Ugyan azon napon délben a' Lovalsag Gcncrálifsa G, Kinfzkiis
is 3 Ofztály Toskána
, 3 ofztály Nafzfzau,
és 3
ofzt; Zefchvitz lovagjaival edgyütt; nem kúlömben F. M. L. Gróf Brovné 10 Gránátéros Batálionokr kal , és a' tartalék ágyufokkal Petratz Bára nevű Helységhez meg érkeztének és ugyan ottan Tábor ba fzállottanak. Sept. 12-dikén mind ezen Sergek koránt reggel további útjokat folytatták; H. Valdek vezette az elöljáró Serget, Selefzniken kerefztül az Oradiai te tőre, a' többi Selefzniknél el - térvén a' Bela Voda patakján által mentek , hogy annál hamarább a' Aepeíte hegy-tetejére érkezheísenek. Ezen egéíz moz• ulásbao-is több ellenség nem mutatta magát, ha li n a' Szabadpfok Kapitánnyá Petrovits talált 5 Törököket, kik egy erdő fzélybéli a' miéinkre tü* zelvén, Kapit. P«trovitsot nagyon meg-febezték : «.« zeknek kelteje el-ejtetett, egy el-fogatott", a' más kettő el-fzaladott. Ezen napon a' mieink a' Dédina és Topíid- hegyeire 5 négy fzeg formákba jól hely heztették magokat; a' fzélsö vigyázatokat pediglen az Eugenius Lineájáig és Tzigánka nevű falúig kiterjefztették Ugyan ezen napon a' Szávának túlsó partjára az elébb mozdult Sergeknek hellyére meg érkeztének F. M. L. Mitrovfzki alatt 2 Batall. Alvintzié,
3 Bat Nádasaié, és 1 Bat. Volfehbüttel;
gyan F . M . L. Alvintzi terházi
Antal,
u-
alatt érkeztek 2 ¥>aX. Efz-
3 Bat. Károlyi,
és
1 Bat.
Folfenbüt-
tel,
ugyan F. M. L. Blankenftáin alatt 3 ofztály Kavanágh, 3 ofzt. Schakmin, és 3 a' Vurmzeré. E* zen napon egy Török Sajka á' Száván le-erefzkedvén oda a' hói a' Mokrilug nevű* patak belé fzakad a'Szávába, ágyUzni kezdett a' mi Tzigánkánál lé* vő Szélső vigyázatunkra, de tsak egy 3 fontos gol yóbisunknak (uroláfa elégséges volt annak el-űzésé. re: a' fzárazon-is jöttek volt ekkor némely tsoport Törökök Belgrádból a' fzél-malmok útján fzintén az Eugenius Lineájáig; de némely Gréfen Húízárok a* Mokri-Lug hidjánál közelebb, menvén liozzájok , ezeknek ízabdaláfait nem alhattak, és Belgrád felé »ifcl'za-l'zaladtak. Itt réfzunkröl 2 Húfzár és 1 ló I i U a. " cl
el-efett, 4 legény és 5 ló febet kapott. Következen dő* étzakán a Szávának innetsö vagy bal partján« a' Besániai töltéfen fellyül egy hid • végére való Sántz kezdett kéfzülni, a' Gyulai Sámuel \ Batalionjának fedezéfe alatt ; ezt éfzie vévén az ellen ség, ágyúzott ide a' Várból, de tsak 1 emberünk élettel, és 1 febet kapott általa. . Sept! l^dikánF. M. L Mctrovfzki is a" fennebb említett Seriekkel^ a' Dedina hegyére megiérkezelt. Mindjárt virradtakor egy kerülő visgálódáít-vittek a' mieink ^véghez•; ezen visgáló Ser g állott H. Val dek és G#n. 7ítéV£. alatt 10 ofztály lovatokból, és 4 .Bat. gyalagokból,'--'mely által minden Török fzélső vigyázatok egéfzfzen a' Belgrád falai alá vifzfzafizettek, és a' mozsár ágyukból' lött gránátjaink ál tal, a' külső Városban némely házak meg-gyúladfak ; ezen Sergiink-a' Dunának bal partjáig, a' hói hajdon Eugeniusnak hidja volt, folytatta a' kerüld •visgáláíí, 4 fzekerfet eleséggel rakva, egy Törököt és négy: Oláhokat- ekkor el fogtanak a'-miéink. Ezen visgálásban tapaí'ztaltatott, hogy a'' külső Va rosnak a' Szávára néző réfzéh 1 két Battériát kefzifzitettek a' Törökök, edgyiket'.7'ágyukkal a' máfikot 5 tel már meg-rakták; hogy a' kapun fsdlyül lövő lyukak kéfzültek; hogy a Sorompók mellett a' Duna felé fok ágyuk vágynak ki fzegezve; hogy "á' külső Városnak épületei -többnyire-tsereppel va gyon fedve, és bajos lenne azokat meg - gyújtari, "továbbá, hogy az- Eugenius régi Linéja'a' Dunái ól fogva M tteris' hegy-felé moítis olly jól láttrik , hogy annak helyre állítására kevés munka kíván tatnék, de azon fúll a' Száváig nagyon betölt az árka, úgyhogy néhol alig láftzik. Ezen napon eftve a'Dedina hegy oldalán és'tetején 5 helyeken á•gyUzó Főid - váraknak vagy Redoutoknnk hely válafztatott , ki-tzövekelteteft, és még ezen élzakáo 2000 munkátok-az ásátt el kezdették. Ugyan ezen napon F. M. L. Átvinni * keze alatt lévőkkel a* ,Toplidi hegyre állittatott. A' napy Tztgány.fziget-nek allyán egy ágyúzó. Sánlz kezdett kcfziilui, hogy ?
a
1
a' Dunavitzáról ide. le-hozott h i d , áz ellenség el? len fedeztefsék; sőt 2 Bat. • T(íitsm/í/fzter., 2 Batall; Kallenbergé és 6 ofztály lovafok a''Besániai dombról üde le jöttek és a' hidhoz 1000 lépésnyire Táborba •fzállottak; i c Sept. 14 dikén a' Szávának jóbb felöli való ,ágán, a' Tzigány Szigetnél iha jókra két hidak kéfzittettek. Amott pediglen F. M.- L. Brovné, ezen na pon dél-oitán ,a' keze alatt lévő 10 Granátéros Batalionnal ésío .ofztálylovagokkal á* Mokri -Lug pa takján által-ment, és'-az':- Eugenius- régi Sántzánál két négyfzegbe áilittá : népét. Mindenik: Regement nek Tábor ki-merő embereit magokkal: vitték, hogy :a' még hátra •ó inégyfzegnek fzámárais íbelyét válafzfzanak és mindjárt khtzövekeljék; étzakárá .kel ve a' patakon fok apró'hidak kéfzültek, ihogyia' kör Vetkezendő napon még-érkező Sergek, á" ki-muta tott.hellyekre könnyebben által jöhelsenek. Ezen étzakán a' Zemlini földvártól fogva a'; Duna menlében á* Dunavitza nyilasáig 2500 munkáfok egy 'Sáhtzót kezdettek ikéfziteni, és abban ú ágyuknak helyet tsinálni, hogy az ellenség fajkáí IttJejtr fohb.lt a' smi partunkhoz >ne -közelitheísenekés az egéfz Vidék Zemlin és-Dunavitza között fedezve légyéri ; ezsk reggelig annyit ^dolgoztának hogy, már a' fántzí bt el'rejtezve folytathatták a' imunkáti ' Sept. 15-dikén virradtakor Miirovfzki, Alvintz-t'i 1
:
Víuícmberg,
Brentáno,
Türk/iáim
és • Kin/zkiiGenerá*
lilbk ."-mindenik a' keze alatt valókkal i,: az Jiugex nius Linéájába a* kimutatott hellyekre bé-rukkoltá'nak; mindenik négyfzegnek fzárnyaira: lovafság vólt reulelve : Generál:.Klifbeknek Serge még a"Dedina hegyén hátra-maradott , a' Jiidnak oltalmazására; Eíen- napon a' Dunavitzánáli kezdett Sántz ásáfi a« karta az- ellenség mind .'Sajkákról mind a' Várból akadályoztatni, és igen fokát lövöldözött á' mua> kainkra, mégis tsak 3 efettel , és kettő, febet kaport-; á' Sajkák pedig Ivathatöfabb lővéfek által vifzUii 'iizet.tek,; a' Zemlini és Besániai; hegyekről még több .Serg k i s rendeltettek ezen munkának fedezé sére.
Sere. Amott pediglen a' Dunán tsináíandó hidnak fzámára hely válafztatott, az Eugenius lánéáján ki vül, és 2000 parafzt munkálok elkezdették á' dol got. A' Szabadotok Palefig kí - küldettek, kik a* Zabresnél és Sabátsnál. lévőkkel edgyütt Drinától fogva.a* Moráváig egy kis Kordont húztanak vi gyázatul: ezen kivül 500 lovalok két Stáb - Tűi tekkel-3 órányi földre ki-küldettek., hogy az ellen ségnek lehető érkezéséről koránt hirt hozhafsanak. Efive-felé a' fzél-malmoknál Battériák kezdettek á* fatni 1150 dolgotok által, kik közüli 4. az ellenség tüzeléfe által meg-febeflttetett. :. Sept. 16 dikán meg yisgáltatott az Avalai vidék a' Krotzkai útig. A' tsihálahdó hid végénél a' Du nának jobb partján már fokra ment vala a' munka; a'mi hajós férgünk fel húzálkodött oda, a' hói haj doh H. Eugeniusnak hidja volt , és itt a' hajókat fórba hetyheztetvén el kezdődött a* Dunán való hid kéfzités ; a' hidnak fedezésére a' domb* tetején az Eugenius Linéájának fzegleténéi még édgy ágyúzó íüántz kéfzült.. Az alatt Fő tárnokmeíter G. Klerfé JoBatalion gyalogokkal, és 5 ofztály lovafokkal a' Bánátból Pántsovára fél-érkezett. Már a'mi Batté riáink vagy ágyúzó Sántzaink minden-felöl annyira el-kéfzültenek vala, hogy ezen napon délután 1 órakora' mi ágyúink Belgrád-felé intézve meg-fzollaltanak; a' fzél-malmoknál íévö Sántzból 10 és 7 fbrttos 'Haúbitzák vagy Bombik hányattak az ugy nevezett Rátz-városba annak fel-gyujtáfa végett, és már eílvéli 5.órakor 5 hellyekeh lángba borúit a' Rátz-város; az. égés ugyan keményen lobogott, de a' fok közbén lévő elö fák és tserepes házak miatt nem lehetett a' lángnak igen mefzfzire.harapózni, tsak ugyan a' Haubitzáknak hányáfa egéfz étzakán meg-nem fzünvén, az égés-is meg-nem aludt. - Azon ban a' Dunavitzánál kéfzült Sántz virracltakor egéfz fzen kéfzen volt, eddig a' munkáfokból 5 ember el élett,^ és 18 febet kapott. Sept. 17-dikén a' Dunának jóbb partján kezdett földvárak el-kéfzültek ; a' Metteris hegy tetején is egy
aooj egy ágyúzó Sántz és égy Batalion fzámára' való Battéria kéfzült. Következő étzakán a' Sáützolássál a' külső Városhoz annyira közelitettünk, hogy egy Batial Tsamia nevü Török Kápolnáig (Mnfcheá) jutottunk, és ezen Mofchéé koriil földvárat kezdet-. tür\k .tsinálni. Hogy pediglen a' Dunavitzánál tsi-' nált közösülő hidat, a' Várbeli ágyuk ellen óltaltalmazhafsuk, tehát a' hajós-hid mellé egy lábas hid kéfzittefett, melyre földből töltés rakatott, hogy az ellenség gollyóbifsa abban meg - akadván a'.ha jóknak ne árthafson. Azon fzegleten a* hol a'Szá va a'-Dunába fzakad , a' föld-várnak és ágyúzó Sántznak való hely ellve ki -jegyeztetvén , ezen étzakán 1000 hadi-munkafok hozzá-is fogtak az ásáshoz, de a' fok bokor és motsár miatt, tsak 4,35 lépésnyire lehetett el végezni: ezen munkát az ellen ség kéttség kivül a' nád és bokrok miatt éfzre-nem vet te; mert egy lövés lem tétetett ide a* Várból,, holott a' Dunavitzai murikáfokra fzüntelen jött a' Bombi és ágyu-gollyóbis. Ezen napon 2 emberünk el-e-, fett, 3 febet"kapott. Sept.- 18-dikán Fö-tárnokmeíter Klerfé 7 Batall. gyaloggal és 5 .ofztály lovafokkal a' Duna-hídján által költözött ,' és a' több Sergeinkel edgye,sült.< Eddig vagyon ezen B. Laudon jelentésében a' Bel grád körűi tett munkának napról napra való leiráfe í a' következendöket ezután meg-tudjuk. Ugyan ezen jelentésben vágynak még e' követ kezendő 3 kis -történetek: 1.) A' Pálfi János Rege mentbéli Obeftlájdinánt Liptai Ur, Sept. 7-dJkének eftvéjén a' Dunán által-küldötte a' fzabadofok Ve zérlőjét Mariánt, a' Pálfi Regement Papjával Ó hi~ tü. Enderikkel edgyütt, ezen Pap önként kéredzett és már okos bátorságáról esméretes vala., Ezek bi zonyos, ízámu fzabadofokkal az ellenség főldén>Pafzarovjtz és Szemendria között, az Orfzág útja melr. lett Lesbe állottak; tsák hamar egy.Levél hordozó Törököt el-fogtak, és attól meg-tudták, hogy az! emiitett két Helységbéli Törököknek olly edgyezéi fek vagyon, hogy következendő napon a' Moráva
viz partjára bizonyos tanátskozás végett ÖTzve-gyüljenek. Ugy-is történt, hogy 10 órakor a' vég Szen ti röiek egy nagy hajóval a' Moráva vizén által-kőltöztenek, és ném fokára a' Pafzarovitziak-is meg' érkeztek. Ekkor Marián és Enderik jelt adtak a' ki-rohanásra , a' Pafzarovitziak vifzfza-felé fzalad-, ták, a' Szendröiek pediglen a' vizbe ugroftak , reménlvén, hogy úfzás által meg-tarthatják, élteket: 25. közüllök a' parton maradott, 3-ma.n el-fogat tak, kiknek edgyike 8 ° efztendös Belgrádi Aga, a' máftk'á* Szerajévoi Aga, a* 3 - dik ennek fzojgája » fokán a' vizbe fuladtak. A' hajót, 8 lovakat és íbk fegyvert a' fzabadofok prédába nyertének , a' fza badofok közüir 4-en febet kaptak. 2.) Ugyan ezen Marián Sept. 10 dikén Kljtseváts nevü Török Falu nál 1 Agát 30 Törökökkel találván; 9-tzet közül lök elejtett, a' többit elkergette; 3.) A' Bánátban Uj - Moldavánál táborozó Generálmájor B. Lilién je»lenti : hogy. a' Vurmzer Húfzárok Óbeflere ,Nauen; dotf- 'Sept.-"i6-dikán a' Borétsben lévő Törökökre ütött; azokat megfutamatta. és 28 Sajkáik közüli kettőt él-meritett ; ezen a' Rimnikben és; Szvinitzábáh lévő Törökökis ugy megijedtek, hogy mind nyájan Táboraikat nyakba hagyván, egéfz Qríbváig futották:'már Boretzbe és Szvinitzába 4 Kompánia Branovátzi Szabadotok tétettek őrizetre. (**) :
...
. -Különös
Hadi
és más-féle
Tudófitáfok.
Ezen hónapnak 25-dikén 10 nagy hajók érkezé nek-meg az alsó fzélekröl Pofonba, mellyeken 38 ellenségtől prédált külömbb külömbb nagyságú ágyuk találtatnak, és fok Foksánnál prédába nyert,. Török'Sátorok, melyek között a' Séráskirnak azon 13 Kamarákra ofztatt drága Sátorais jő Béts-felé, és taiám ma Bétsbe-is meg fog érkezni. Azonban az iratik Pofonyból, hogy a' Tránsport mind a vi zén, mind a fzárazon bámulásra méltó. A' múlt héten 41 megterheltetett nagy hajók mentenek tsak itt-le a' Táborhoz, külömbb külömbb féle hadi-kéízületekkél. -2 hajón ifegyveres >és más tsatázó-efzv
kőzök' valíinak V és Tránsporxba 2400 Kékluták »> kik Bétsböl jöttének ; Németek és Tséhek valának. —-> Zemlinböl a' különös; Levelek azt irják, hogy midőn Laudon Serviába által-ment 500 akó bort ofztatritt-ki a'ma'ga közemberei közölt. — Zemlinbe maradott a' Tábor Kalsája és Kantzelláriájá. — Azt irják némely Levelekben, hogy a' Nagy Vezér Btailldnúl • egy 50-ezerből áiló Tiborral kerefztül ment a' Dunán, és tsak 12 mért-f'ölduvire vagyon H- Kóburgiól> Hertzegnek az a' fzándéka, hogy ráülscna' Nagy Vezérre, a' honnan a' maga fzártdekát Miífzka Vezér H. Rppninnek tudtára-is adta« hogy egybe vetett vallókkal' kezdheísenek a' tsatához; de ;a' mint' már rnoít értjük Repnin a2t a', fe leletet adta Kóbürgnak, hogy ő addig, az ö Tábo. tát nem légiiheti , mig az "ö előtte álló Séráskier Hafsán Basa Táborával el-nem igazítja a', dolgot Azt .gondoljuk innen , hogy H. Kóburg Erdélyből H. Hahenlohétól nyer:fegittséget magának, hogy a* Nagy Vezérnek égy fzerentsésjó étzakát nnondhassan. — Móldövából Fontanelba! iratik , hogy az itt lévő Táborokban fzámofok a' Betegek, és halnakis a' nyavallyában. . Az Erdélyi J'zéiekröl azt irjdk : „ A' mi határ fzéleink mind eddig tsendefségben lévén , némely Sergeink á' H. Kóburg Táborával edgyefíttetnek. —• Némely TudóíitáfokSzerint ^Vulkáni fzöross útnál egy nagy Magazinumunk az Oláhok által fel gyúj tatott. — A' Horváth orfzági fzéleken Glina és Li ka felöl tsordánként gyülnek-öfzve a' Törökök, éi> itt legnagyobb nyughatatlanságokat tefznek.— A' Nagy Vezérnek hói létéről (bkon lókat mondanak. Vidinnél gondolják íiémeilyek lenni; máfok pedig azt. mondják , hogy itt tsak egy Sérdskir vagyon , a'^Nagy Vezér pedig, valamint a' Moldovai Tudofitásból 'irok, BraiÜldnál fekl'zik,' 's ez is igazabb.' Moldovár akarja:vifzfza venni; de nem tudjuk hogy sül él; mert az Orofz és a' Kóburg Tábora jó sü veg alatt rállanak. —- Ugy volt a' Pldnum- a' mint. némellyck erőíitlk V >hogy::£ender. és Belg'dd ed1
(
1
r
4005
gyütt, ugyan azon időben fognának oftrom oltatni, de a'' JBender oítromlásáról a" .Lembérgl Levélek még femmit fem tudnak, pedig ezek hozhatják in nen a' leg-igazabb Tudóíitáft. • A' Hadi Kantzelláriától ki-adott Tudófitáfokból láttuk a' Belgrádi dolgokat; de minthogy a' múlt Szombati Poftá nékünk-is egynéhány Levele ket hozott innen, láfsuk rövideden ezek-is mit Ír n a k : — • . „ Sept. i6 dikán jó reggeltől fogva egéfz efívig ágyuzának a' Belgrádi Törökök a*. Várnak majd mhtden fzegeleteiröl. Mi-is a' már kéfzen lévő Battériákról az ugy nevezett Tiigány Városra , vagy a' Száva felől lévő Hoftátra el - kezdők a* Bombikot hányni, mellyek által leg-ottan íok há lok kedének lángba borulni. Délután a' Konílántzinápolyi külső Vároft-is ágyúzni, és tsak kevés idő alatt g házok gyulának-meg itten is. Erre a' Törökök még keményebben kezdvén, alkalmös károkat okozának a* mi népünkben , de étzakára kelvén egéfzfzén meg-fzünének és el-halgatának. Minthogy igén fzép idő vala, ezen étzaka egynéhány tüzes gollyóbiíl küldének-bé a' mieink ezen külső Város ba, hogy a' tüz egéfz étzaka ki ne alunnék ; mely től az;ég virrattig veres vala, és az egéfz környék nek lámpásul fzolgált. Midőn leg-elöbb tüz támodott itten, igen nagy kiáltozás hallaték Belgrádból; de 'étzakára kelv.e tsak egy gyertya világ fem fzem' leltetek Belgrádban,. és igén nagy tsendeíség, vala. — 'í^-dikben megint ágyúzni kezdenek a' Belgrá diak á' mi földvárainkra és Battériáinkra; de erre mi igen lafsan felelgettünk. A'Törököknek leg-nagyobb ágyú - tüzek a' Dünavitzai földvárainkra va lának tzélozva, hói már nékünk 12 nagy ágyúink valának kéfzén, és a' hová még 20 mazsarak fog nak vitettetni; de tsak ugyan itt nem fokot árthatának.a' mi népünknek, kik igen mellyen bé vágy nak .Sántzolva. —' Azon Sántz'nak; kéfzittésében , mely.tsak 500 lépésnyire vagyon Belgrádnak Konflántziriápolyi. Kapujától, igen fok kárt okoztanak nékünk „a' Belgrádi ágyuk ; mert fok katonáink és Sántz;
1
Sántz-ásó napfzámofnink vcfzték életeket, és fokori febet kapának; fok goíl/óbifök a' Sáritzon kerefztül egéfzfzen a' Táborig fzárnyálánák és ott is kárt o> koztanak. Egy Prdifz Sergebéli Khirurgusnak edgyik lábát máig fem tudják hol van,"ügy el-vitte á' Belgrádi ágyú gollyóbis, és a' dolgazó napfzámofok edgyik Komifsdriufsánahr életét végzé. s. tEgy Kemény lövök Kapitánnyá itten agyon löve tett. — Ezen Kohítántzinápblyi kapu előtt egy Bat tériájuk vala a' Törököknek, melyről ök minden kor nagy kárunkal tüzelnek" vala; dé midőn''a' mi ágyúink itt a.z 'övéket hafzon vehetetlenekké tették volna,; a' Konftántzinápolyi kapuk felé vivének án gyukat, és el-akarják vala 'a' mi Battériáukot ron- , tani; de itt is az ő gollyóbifsak mind a' Battéria felett a' Táborba repdesénék ," és a' Táborban'me gint fzenvedhetö károkat okozánák; - Erre a' Feld marfai Bombikot és Gránátokat fzorotván reájjok, a' Kaput-is el-hágyák. Eííve-felé a' KonRántziná'olyi külső Város tnegint tüzes göllyóbifokkal és ombikkal kezdeték lödöztetni és á' Ráiz-Város nem külömben; az égés egéfz étzakán kerefztül meg-nem fzünék. A' Konftántzinápolyi Külső Vá ros, már egéfzfzen meg-égett. — k'SérdikirAbdi Bafa még nints ollyan közel , a' mint gondoljuk vala; mert az ö Táborából még tsak egy embert fem láthattunk. Egynéhány napokkal <ennek-elötte mint egy 5000 Törökök igen közel jöttének vala Belgrádhoz, de megint leg-ottan vifzfza - tértének: mihelyt a' mi Táborunkot megszemlélték. A? va rasban lévő Sdrdskirnak elöljáró Serge lett légyen-é ez, vagy más egyébb Sereg? nem tudhatjuk.. De minden órán világofságra jő ; mert a'. Mihdlyevits Szabad-ferge 7 mértföldekig eleibe ment és a* Széméndriai tetőket el - foglalta , méllyekröl ennek útját mefzfzünnen lehet fzemlélni. H. PTrídekAs egynéhány "Regeméntekkel / egynéhány mértfőidig ment ennek eleibe; a' Nifzfzai Bafsának pedig.Gen. Kolonits. — Ezen hón. uzdikén a' Dédidina te tőről a' Táborból azt irja egy Kedves Barátja a'
E
T
Kurírnak, hogy mig ezen 2 Basák meg-nem veret nek, addig Belgrádnak tökélletes oftromlásához nem akar fogni Laudon.:— 21 dikben a' 2 felöl ki-ü»ött .Törökök, és a' véghetetlen,'ágyúzás, a . mi"népünk közölt nem kevés 0 r t . t e t t , s o l t a " mi tüzelőink között-is • závaradás efett-vala , meiy-fzerint a' mi ^oliyóbifsaink által is ferelmek ellenek : ugyan ek kor az ágyúzó Seregnek Májorá Sze'dlitzki Ur is éleiét, vefzié a' Sántzban. Ezen napot a' mi Atyáük l,audon rigen nagy hofzonkodáfsal•tölté. t— Azt beízéllik,„hogy Laudon a' Belgrádi:.Oz/h)tn Basánál? azt .ízen te volna , hogy még inott idajé vagyon a' maga jofzágát öfzve pakolni, és a' Belgrád kapufarkának ,a' fülébe fugván Adieu ! ! el-takaradni ; de a'-Bafa-azt felelte,: valamíg tsak egy Török léfzco Belgrádban életben, addig e' meg-nem eíik.i — Már 2Ó Báttériáinl^ vágynak Belgrád körrül kéfzen ,; ds minthogy mind-öfzve, 53 léfznek, még fok .hátra. — A ' T á b o r , mely (züntelen 4 l'zegü hadi farban •hám^ péroz,, nints ei-fántzolva , azakon a" hadi-teftekea kivül, mellyek a' Dédina hegye alatt, éji 'a' Száva vize körül a'közösüléft fedezik. —• Laudonnak már egynéhányfzör el-fütyelt a' Belgrádi gollyóbis feje felett és f.íle melett -a'. reeognoscérozásban', de mé% tsak éfzre fem akarja venni, nem .hogy félne töile, 1— Ruvrnd, az az Európai leg-nagyobb Ágyúzó Y e z é r a z t mondotta,,, hogy még Európában fen ki óllyon, tűzi játékot nem fzemlélt, a' milyent ö fog Belgrádba tsinálrii, — Már .egynéhány napoktól, fogva.:.50 napfzámofok: fzünlelen a' termés .követ fzadik, • mellyeket 'Sákoílól lővén minden felöl Bel grádba egy kp - zápor efsöt fognak támoíVtanJ. : Egy.Zemlinből jött Levélből olvafsuk,, hogy 19-dik; ben ki-ütvén a' Törökök,, 10. embereinknek .élete ket el-rablották; közüllök pedig 2 efett-tel. Ugyan ezen nap 20-dikra yirradolag olly keményen tüzeltenek a Dunavitza munkáfainkra, hogy a' mun kát félben kelletett,rzakafztani; és már moft ezek Pf . golb'óbifsaik .fokkal jobban járnak j .mint elein* -ii:':— Á' Brentánó gyalog Serge éppen ollyan helyre 1
?
(
]
:
1
;
1
:
k
tv
helyre mondatik efetnek lenni a' Belgrád előtt Iév5 Sántzban, hol az ágyú gollyóbifak leg esmeretefebb Útan járnak. Látván az Obeftcr, a* vefzedelmee fzalad a' Generálishoz mondván : uram! a' gollyóbis mind ránkj jö, oda lefrfz a' Régementiink!. Kérő di a' Generál, hová van Ob'eíler l'ram rendelve? ide vagyok , felel : nohát oda mennyen vifzfza éí ott aljon rnig, mig másuvá rendeltetik. . ,J . .*, 4
Ma* u. ín. Hétfőn cfiva. Megint következendő Tudófi*, tás adaték, ki a' F. Hadi'.-Kantzelláriától; Melynek mi: tsak agya-velejét, fzorithqtjúk ide•: V: t !
Edgy B. Látidónnák Sept. 22-dikén ő Felségébe? küldött Tudóíitásában a' jelentetik , hogy niinekir-i tánna 18-dikban. G. Klerfe", 3 ' Barátion-'. 'Efzterházi :
Miklós; 2 Bat. Devins, 2 Bat. Stáin, -^plztály Érdödi Húfzár,i ofztály Hurrák Sergebéliekkef" Pántsováról dél - előtt , az Eugenius Linéájában lévő Táborhoz bé fzállotf volna, a' ZemlinnélB. Ligné
alatt fekvő . haditeíttöl-is * a' • 'Gyulai-Sámuel Lájbatalionja a' Táborhoz mozdittatotl. s. t. Itt. le-irat tatnak azon i o ezer paraí'zt napfzámofok és Tábori munkáfok, mit? és hói dolgoznak; d e e z igen hofz-: ízas az olvasásra; azért —• _'•'*'" Sept 19-dikén jó reggel Gen. Ottó 2 ofztály Erdödi Húfzársággal Poletsbe nyomülá, Obeítlájdíhánt Mihályevits pedig egéfzfzen lírotzkáig vévé a* maga állását, és a' maga í'zélső vigyázatják egéfz fzen Kallar ig ki terjefzté. Ezen állas nékünk azon hafznunkra vagyon, hogy a'Bélgrád-feJé jövöeUenség egy-felöl femtsinálhat ollyan mozdúláfí, melyről mi egynéhány napokkal előre tudóíitáít ne vennénk.— 18— »9 — és20-dikban étzaka 1500 katonák egy lőoo lépésnyi fántzot kéfzittének hói az ellenség tiize ál tal a' mieink köztfül 7 elesénele (ha egy nulla el-, nem maradott) 12 en pedig febet kapának; az utol sók között találtatik Major Auersbcrg-is
a*
Fallis
Sergéböl. Ugyan ezen napon Zemlinnél á' Száva partyán 1000 katonák és 230 Magyar párafzt 'nap fzámofok gyültenek vala öfzve a' fzükséges mtinfcá-
ra , de minthogy az ellenség ezek ellen Sajkákra fzálván rajok akar vala ülni 19-dikben 20-dikra virfadolag femmit fem dolgozhatnák vala, várván az ellenséget. Azonban a'. Bésániai hidon,g8 Tábori és 157 riapfzámos -Átsah dolgoznak, .vala , és itt mind a' 2 hid tökélleteí'en helyre- állittaték. Az Eugenius Linááján pedig 2420 parafzt napfzámos dolgozik fzüntelen. - 7 - 20- dikban étzaka, midőn a* mi munkáfaink az cl kezdett Sántzok és ágyúzó hányáfokban dolgoznának, és már ennek végéhez nem mefzfze volnának, az ellenség mind az ágyúk ból j mind az apróbb fegyverekből olly keményen kezde tüzelni , hogy itt a' munka kétfzer fzakada fél be, és egynéhány embereink, (négynek iratik) kik között az Agyuzók Májora Sze'dlitzki-\s bé - foglal tatik, halálra lővetéhek, és 20 embereink , kik között -
vagyona'' Náfz/zaúHadnagygyais
Kronenberg,
meg-
. febefittetének. A' lovak közzül 2 efettel, 1 meg- febefittetett. — Ugyan ezen napon az Eugenius, Linéáján 3Ő12 parafzt napfzámofok dolgozának; a' Szá va partyán lévő Sántzon pedig 500 katonák, és 900 napfzámofok munkálódnak vala- Á' Kiss Czigán fzigetnél egy töltéít kéfzittének , és egy közö sülésre fzOlgáló hidat , mellyen 38 Tábori és 157 örfzágbéli Atsak, és mind öfzve 879 napfzámofok és 309. Tábori fzekerek dolgoznak vala.— Jóllehet ezen a' napon is a' Belgrádi Várból irgalmatlanul ágyúznak vála a' mi munkáfainkra, mégis tsak 1 emberünköt véfztök-el, és egy meg-febeíitteték. De a' Dunavitzánál épitétt közösülésre fzólgáló hidunk, az ellenség' fzörnyü ágyuzáfa által nagyon meg-rontatott. — 21-dikben megint egynéhány munkálódó embereink el-esének, és 11-en (ebet kapának. Ezen Hadi-Tanátstól ki-adott Tudólitásban eddig tsak a' véghetetlen napfzá;nofoknak és munkálódó nép nek fzáma vagyon le-irva, és napról napra mit tselekedtek;. mely az olvasásra unalmos. Egy a' Feldmarfalhoz 22 - dikben a' Krotzkánál fekvő Tábortól érkezett Tudófitás-ízerint még ekkor a' Séráskir Abdi Bam mozdulás nélkül 'fekfzik va' la
2 0 U
la Táborban Csupriándl, és á ' J d g o d i n a nevü falft egynéhány 100 Törökökkel meg- vala fzálva, kik .fem magok ki nem mozdulnak vala a' falúból, fem az ott lakos Kerefztények közzül tsak edgyet-is kinem botsáttáiiak. —- Egy nappal ez-elött, az az 21dikben Botsárovátzban tüzízemléltetik vala, mely ből azt lehet ki-hozni , hogy a' Törökök a' falút fel-gvujtották 's ott hagylak. ., ' A' Bánátban maradott Hadi-teltnek Vezérétől F. M. L. Gróf Vartenslebentöl, a' fellyebb jelentett Boretsi tsatáról következendő bővebb Tudófitáíl vett Felára.. Laudon r Hogy az ellenség ágyús hajóinak hajókázását, és a?: ezek által következhető kártelkerülhefsük, rendelélt téfzen Gróf Vartensldben Ge nerál Liliennek, hogy bizonyos fzámú néppel/a' Borejindl fekvő ellenségre üfsön. Itt ezen tsalátskának igen unalmas hofzfzas le-iráfa lévén , tsak a' leve ezen Tábori foglalatosságból, hogy a' mi ezen ísatára ki-rendelt népünk a' vizén által-menvén réfzfzerint, és az ellenségtől el-hagyott tetőt el-foglalvánt, réfz-fzerint pedig az ellenség hajóira a'par ton várakozván , mind a' Boretz fzigetében lévő. ket, mint a' Sajkáíbkat a' mi népünk-fel-dúla .és prédálá. ., Az Obefter G. Nauendorf Tudófitáfá-fzerint 100 Törököknél több maradott Barettnél a' Duna partyán, és a' vizbe is fokot hányának: .a' mi réfzünkröl tsak kettő iratik el-efetnek lenni, és a'-febefsek is kevefsek. Boretset egéfzfzen efpufztitották:'aVmf népünk, és igen fok prédát nyertének. 4 Táborban fekízik vala az ellenség; ezt a' 4 Tábor hellyet. Sá-
to-
toroftól, 3°°o 'Sák 'uTztet- és árpát, 10- ezer veder b o r t é s pálinkát, és más egyébb dolgokat nyerté nek prédába. Az itt jelen volt Tifztek- Gv LiliétA, Obeíier G . Najendorf, Obeftlájdinánt' Tf>er/its , M a jor Mohovátz, Kapitány Bránuvotzki, Kap. KovájU tzai, és a' többi Tifztek-is magokat-igen vitézül vi. félték! - Ázóti kis Fruízfzus-Prihrz Ánhalt Götliená* zért ditsértetik itten, hogy alig érkezett-meg a? mi Táborunkhoz, és mar önként kéredzett ezen tsatá ra, noha a' maga Kompániája nem vala ide retí. detve. •Utolsó jegyzéfek. — '„ A' 4 dik Septemberben "fcöltt Pétersburgi Levelek, meklyek Bétsbe érkeztenek, azt eröfitik, hogy a' Finniai Svéd Tábor az Orofzok áltál egéfzfzen meg - verettetett. Az Orófzok ezen fíö'ljingforsnál magát Sántzba vert Svad Táborra rá-ütettenek, mellyet olly rendeletlenségbe hoztanak , hogy az egéíz Tábor ízaladásíicz kezdvén, 37 ágyujoknak nagyobb réfzét, a''Cafsát, a' Magazinumat és az egéfz Tábori - kéfziilctet az "Orafzoknak hagyák, mely' 200-ezer rubelre betsültetik. A' Svéd Király olly el-hagyattatotnak fóeni* lélí vala magát-lenni, hogy valam Ht Xefxes hajdo'n Tliémi/iv/iles.előtt, egy kis haláfz hajótskán fz'alada - el a' Kimérte föllyó vizén, és egy pertzben marada^ " hogy elhem fogottaték. A' Mufzka hajók' utánná indulván, itt-is egy ágyu-lövésnyire kergetik Val.i. fErroí a' bővebb Tudótitáfl a' Pétersburgi Udvartól várjuk: de mik-is á' Svédek? ezeknek'f/.árazon lé vő egéfz Táborok tsak 25 — 30-ezerre mégyen. !
:
:
:
1
Sz.
S.