LI. Hidrobiológus Napok, Tihany, szeptember október 2. Szóbeli előadások kivonatai

LI. Hidrobiológus Napok, Tihany, 2009. szeptember 30. - október 2. Szóbeli előadások kivonatai

KLASSZIKUS ÉS MOLEKULÁRIS BIOLÓGIAI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSA KÜLÖNBÖZŐ ALJZATOKON KIALAKULT BEVONATOK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁRA A BALATONBAN Ács Éva1, Kériné Borsodi Andrea2, Palatinszky Márton2, Várbíró Gábor3, Bolla Beáta1, Reskóné Nagy Mária4 1

MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás, 2ELTE Mikrobiológiai Tanszék, 3 Tiszántúli Környezet és Természetvédelmi Felügyelőség, 4 Közép Dunántúli Környezet és Természetvédelmi Felügyelőség

2008 nyarán a fitobenton összetételét vizsgálva, két alkalommal gyűjtöttünk bevonat mintákat a Balaton Keszthelyi-, Szigligeti- és Siófoki-medencéjének keresztszelvénye mentén természetes (kő, nád, üledék) felületről, illetve további öt ponton a három medence tóközépi és a Siófoki északi és déli litorális régiójában, a mintavétel idejéhez képest 6 héttel korábban kihelyezett mesterséges felületről (mattított üveg). A minták egy részét fixáltuk és fény-, illetve elektronmikroszkóppal meghatároztuk a kovaalgákat, majd elemeztük az aljzatok és a mintavételi helyek közötti különbségeket. Másik részéből DNS-t izoláltunk, denaturált gradiens gél elektroforézissel (DGGE) vizsgáltuk a prokarióta és eukarióta közösség mintázatát. A mikroszkópos kovamintázatot és a DGGE-vel kapott prokarióta, illetve eukarióta mintázatot Önszervező Térkép (SEM) módszerrel és cluster analízissel hasonlítottuk össze. Mindhárom elemzés hasonló eredményt adott. A leginkább eltérő közösség az üledékfelszínen alakult ki, a leghasonlóbb pedig a nád és a mesterséges aljzat bevonata volt. Mindhárom módszerrel határozott különbséget találtunk a Balaton északi és déli partjának bevonatközösségei között.

PONTOKÁSPI INVÁZIÓS FAJOK A BALATONBAN EGY ÚJ JÖVEVÉNNYEL KIEGÉSZÜLVE 1

Balogh Csilla, 2Purgel Szandra

1

MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet; 8237 Tihany, Klebelsberg K. u. 3., [email protected] 2 Szegedi Tudományegyetem; 6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 1.

A Balatonba az 1930-as években, elsőként behurcolt pontokáspi inváziós fajok a vándorkagyló (Dreissena polymorpha) és a tegzes bolharák (Chelicorophium curvispinum). Majd 1950-ben telepítették be a pontuszi tanúrákot (Limnomysis benedeni) és ezzel egy időben véletlenül három Dikerogammarus faj is bekerült a tóba, ezt követően 1994-ben a Jaera istri, 2001-ben pedig a telepes hidroidpolip (Cordylophora caspia). A 2008 szeptemberi laboratóriumi kísérlethez gyűjtött állatok közt találtunk rá az újabb pontokáspi fajra a Dreissena bugensisre, melyet már a balatoni iszapban is megtaláltak (Majoros, szóbeli közlés). A felsorolt pontokáspi fajok a Balatonba egy közel állandó összetételű állatközösséget alkotnak. A biodiverzitás a köves parti zónában az elmúlt öt év során jelentősen csökkent, melynek hátterében a vízminőség javulása mellett a pontokáspi inváziós fajok előretörése állhat. A kövezés élőbevonatának jelentős hányadát 2008-ban a pontokáspi fajok (elsősorban a vándorkagyló és tegzes bolharák) alkották, együttes abundanciájuk a kövezésen elérte a 94%-ot, átlagosan 7113% volt. Az elmúlt egy év során a Dreissena bugensis is jelentősen elszaporodott a parti kövezésen, 2008. augusztusban Tihanyban átlagosan 308%-át alkotta a Dreissenanak.

1

LI. Hidrobiológus Napok, Tihany, 2009. szeptember 30. - október 2.

DIVERZITÁS VIZSGÁLATOK A KISKUNSÁGI BÖDDI-SZÉK VIZÉNEK PLANKTONIKUS BAKTÉRIUMKÖZÖSSÉGEIN EGY ALGA TÖMEGPRODUKCIÓ IDEJÉN Borsodi Andrea1, Knáb Mónika1, Czeibert Katalin1, Palatinszky Márton1, Krett Gergely1, Somogyi Boglárka2, Vörös Lajos2, Márialigeti Károly1 1

ELTE Mikrobiológiai Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C 2 MTA BLKI, 8237 Tihany, Klebelsberg K. u. 3.

A Kiskunsági Nemzeti Park területén található sekély, lúgos kémhatású és mérsékelten sós vizű székek nyár végére gyakran teljesen kiszáradnak. Kutatásunk célja a Böddi-székből származó vízminták bakteriális diverzitásának elemzése volt a 2008 júniusában megfigyelt vízvirágzás idején. A különböző táptalajokra szélesztett mintából 93 baktériumtörzset izoláltunk. Megvizsgáltuk a törzsek pH- és a sótoleranciáját, valamint ARDRA csoportosítást követően a reprezentánsok 16S rRNS génjének szekvenálásával következtettünk azok filogenetikai hovatartozására. A legtöbb törzs alkalofil vagy alkalitoleráns és mérsékelten halofil Bacillus, Gracilibacillus, Algoriphagus, Aquiflexum, Alkalimonas, Nitrincola, Halomonas fajok képviselőjének bizonyult. Más törzsek alkalofil fototróf anyagcserére is képes bíbor nem kén baktériumokkal (Erythrobacter és Rhodobaca) mutattak rokonságot. A 16S rRNS génjének szekvencia-analízisén alapuló klónkönyvtár elemzése Proteobacteria, Bacteroidetes és Spirochaetes dominanciát mutatott. Az összesített eredmények kénkörforgalomra épülő közösségi metabolizmusra utalnak. Ez aerob és anaerob fototróf közösségek (Prochlorococcus, Anabaena, Rhodobaca, Rhodobacter, Rhodovulum, Ectothiorhodospira) primer produkciójára épül, amihez a szikes tó extrém kémiai paramétereihez alkalmazkodott szerves anyagok lebontását végző kemoorganotróf mikrobák kapcsolódnak (Desulfonatronum, Geobacter, Desulfobotulus, Anoxynatronum, Clostridium, Spirochaeta).

A TEGZES BOLHARÁKOK (AMPHIPODA: COROPHIIDAE) MAGYARORSZÁGI ELTERJEDÉSÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA Borza Péter ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C

Hazánk területéről hosszú ideig egyetlen tegzes bolharák faj, a Chelicorophium curvispinum (G. O. Sars, 1895) előfordulása volt ismert. A Természettudományi Múzeum és a Magyar Dunakutató Állomás gyűjteményének felülvizsgálata nyomán bebizonyosodott, hogy a hányattatott taxonómiai múltra visszatekintő, de mára széles körben elismert Chelicorophium sowinskyi (Martynov, 1924) is előfordul Magyarországon, mi több, ez a faj jelent meg elsőként. Mindkét faj megtalálható a Dunában és a Tisza vízrendszerében, míg a Balatonból csak a C. curvispinum mutatható ki. Egy archív tiszai mintában a Chelicorophium maeoticum (Sowinsky, 1898) néhány példánya is előkerült, ez a faj azonban későbbi mintákban nem fordult elő. A Chelicorophium robustum (G. O. Sars, 1895) utóbbi években megfigyelhető felső-dunai terjeszkedése alapján feltételezhető, hogy a család Magyarországon előforduló fajainak száma a közeljövőben négyre fog bővülni.

2

LI. Hidrobiológus Napok, Tihany, 2009. szeptember 30. - október 2. RÓTZUGI HOLT-TISZA TÖRTÉNETE ÜLEDÉKKÉMIAI ÉS CLADOCERA MARADVÁNYOK ALAPJÁN Braun Mihály1, Papp István2, Korponai János3, Lukács Viktória4, Gyulai István5 és Forró László6 1

3

Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, Debreceni Egyetem, 4010 Debrecen 2 Ásvány és Földtani Tanszék, Debreceni Egyetem, 4010 Debrecen Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság,8360 Keszthely, Csik F. sétány. 1,– Kémia és Környezettudományi Tanszék, Nyugatmagyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ, Szombathely 4 Genetika és Növénynemesítési tanszék, Budapesti Corvinus Egyetem 5 Alkalmazott Ökológiai Tanszék, Debreceni Egyetem, 4010 Debrecen 6 Természettudományi Múzeum, Állatár, 1088, Budapest

A Marótzugi Holt-Tisza üledékében határozottan megállapíthatóak a tiszai áradások, amikor a holtág vízpótlást kapott a folyóból. A furat korolását egyrészt a vízrajzi évkönyvek alapján és a Cs-137 izotóppal végeztük, ahol is a csernobili baleset ill. az 1950-60-as évek légköri atomrobbantások okoznak cézium csúcsot. A holtág életében az két nagy periódust különíthetünk el. 1919-ig a holtág karakterisztikája folyóvízi, gyakrabban éri áradás, amit az áradásokkal érkezõ homoklerakódások mutatnak. 1919-tõl a holtág teljesen elkülönül a folyómedertõl, és tavi állapotba kerül, amit a növényi maradványok és a fosszilis pigment anyagok mennyiségének növekedése jelez. A korai periódusban az ülepedési sebesség lassabb 5,7 cm/év, a késõbbi idõszakban gyorsabb 1,44 cm/év-re becsülhetõ. Az üledék nehézfémtartalma alapján kimutatható a Szamos vízgyûjtõjén történt 1888-as bányakatasztrófa, amely hasonló nyomokat hagyott, mint a 2000-ben bekövetkezett Borsabányai szennyezés.

VÍZIBOGARAK ÉS VÍZIPOLOSKÁK DISZPERZIÓJÁNAK ÉVSZAKOS ÉS NAPSZAKOS JELLEMZŐI EGY POLAROTAXISON ALAPULÓ VIZSGÁLATI MÓDSZER ALKALMAZÁSÁVAL Csabai Zoltán1, Boda Réka2, Kálmán Zoltán1 1

Pécsi Tudományegyetem TTK KTI, Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. [email protected], [email protected] 2 Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, 4025 Debrecen, Hatvan u. 16.

2005. április eleje és október vége között, heti gyakoriságú, 24 órás, óránkénti bontásban történő mintavételek során vizsgáltuk a vízibogarak és vízipoloskák diszperziójának évszakos és napszakos jellemzőit a Hortobágyi Nemzeti Park területén a Tiszafüred-Kócsújfaluhoz tartozó Hagymás-lapos mellett. Munkánk során egy ritkán alkalmazott, viszonylag új keletű módszerrel dolgoztunk: polarotaxison alapuló mintavételeket végeztünk. Három darab 9x3 méteres fekete fólia segítségével csapdáztuk a vízirovarokat. A 30 mintavételi nap során 86 (69 bogár és 17 poloska) taxon több mint 43000 egyedét gyűjtöttük be és határoztuk meg. E hatalmas adatmennyiség és a teljes repülésre alkalmas időszak vizsgálata lehetőséget ad arra, hogy a teljes közösség és egyes gyakori fajok esetében képet kapjunk a diszperzió évszakos és napszakos mintázatairól, ezek időbeli változásáról. Előadásunkban a mintázatok elemzése, a tipikus diszperziós mintázatok bemutatása mellett összehasonlításokat teszünk a 2000-ben végzett fél éves időtartamú vizsgálataink eredményeivel is.

3


A VEGETATÍV TERJEDÉS HATÁSA A NÁDASOK KLONÁLIS ÖSSZETÉTELÉRE Engloner Attila1, Major Ágnes2 1

ELTE TTK BI Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék, Budapest, Pázmány sétány 1/C 2 MTM Molekuláris Taxonómiai Laboratórium, Budapest, Ludovika tér 2–6.

A mélyebb vizeket elfoglaló nádasok genetikai diverzitását a parton csírázással kialakuló klónok nyílt víz felé történő vegetatív terjedése, egymással való versengése szabja meg. A klonális összetétel, a klónok térbeli struktúrája pedig az állományok környezeti változásokkal szembeni alkalmazodási, túlélési képességét befolyásolják. Kérdéses azonban, hogy létezik-e egy sajátos, a pusztuló nádasokra jellemző klonális struktúra, amely egyben oka is a pusztulásnak. Munkánk során különböző, hosszú ideig pusztuló, illetve folyamatosan terjedő balatoni nádasok klonális összetételét vizsgáltuk vízmélységgradiens mentén, három különböző genetikai módszerrel (izozim, RAPD - Random Amplified Polymorphic DNA és mikroszatellit DNS módszerrel). Az eredmények feltárják a nádklónok kompertíciójának törvényszerűségeit és tisztázzák a nádpusztulás lehetséges genetikai hátterének problémáját.

MOLEKULÁRIS BIOLÓGIAI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI SEKÉLY TAVAINK MIKROSZKOPIKUS MÉRETŰ EUKARIÓTÁINAK AZONOSÍTÁSÁBAN Felföldi Tamás1, Somogyi Boglárka2, Vörös Lajos2, Vida Márton1 és Márialigeti Károly1 1

2

ELTE Mikrobiológiai Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c. MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237 Tihany, Klebelsberg Kuno út 3.

A baktériumok biodiverzitás-vizsgálatának 1990-es években történt „robbanását” követően az utóbbi évtizedben az egysejtű eukarióta közösségek molekuláris biológiai módszerekkel történő elemzése hozott új nézőpontot a környezeti mikrobiológiai vizsgálatokba. A hagyományos módszerekkel a valódi diverzitás csak egy apró szelete látható, és alkalmazásuk során a morfológiai alapon megkülönböztethető fajok irányába tolódik el a hangsúly. Az elmúlt néhány év kutatási eredményei bebizonyították, hogy nagyon hasonló alaktani és fiziológiai jellemzőkkel rendelkező apró eukarióták akár egészen távoli leszármazási vonalakat is képviselhetnek. Hasonlóképpen, szoros filogenetikai rokonságban álló csoportok nagyon változatos morfológiai sajátságokkal bírhatnak. Továbbá, genetikai alapon számos új, korábban még nem azonosított csoport került elő. Jelen munkánkban néhány hazai sekély tó (Balaton, Fertő tó, kiskunsági szikesek) vizsgálatának példáján keresztül mutatjuk be a mikroszkopikus méretű planktonikus eukarióták molekuláris biológiai módszerekkel történő azonosításának lehetőségeit. Kitérünk a fent említett általános érvényű megállapítások részletesebb ismertetésén túl az alkalmazott módszerek (denaturáló gradiens gélelektroforézis, klónozás, szekvencia elemzés) előnyeire és esetleges korlátaira, illetve a velük kapcsolatos hibaforrásokra (specifitás, adatbázis használat stb.).

4


A HALIVADÉK ELOSZLÁSA A PARTVONAL ÉLŐHELYI ALAKZATAI MENTÉN A DUNA GÖDI SZAKASZÁN Gaebele Tibor, Weipert András, Guti Gábor MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás

A Gödi-sziget környékén 2008-ban megvalósított felmérés sorozat keretében a halivadék állomány szerveződésében meghatározó jelentőségű élőhelyi változókat kívántuk feltárni. A partvonal élőhelyi alakzatait 12 abiotikus változó mérésével jellemeztük. Az egyes mintavételi szakaszok élőhelyi sajátosságai a Duna vízállásával összefüggően jelentős mértékben változtak. A mért változók közül elsősorban a mederanyag összetételében mutatható ki különbség a mintavételi helyszínek között. A természetes jellegű partok mentén a vízállás emelkedésével egyre határozottabban érvényesül a szárazföldi növényzet hatása. A kőszórásos meredek partszakasz a vízállás ingadozásától függetlenül általában elkülönült a többi élőhelyi alakzattól. A mintavételek során 1115 halegyedet gyűjtöttünk, amelyek között 27 halfaj előfordulását mutattuk ki. A felmérések kezdeti eredményei rávilágítanak arra, hogy halivadék állomány dinamikájának meghatározó tényezői az évszakos változások és a Duna vízjárása.

A TÁPANYAG ÚJRAHASZNOSÍTÁS LEHETŐSÉGEINEK VIZSGÁLATA HALTERMELŐ RENDSZEREKBEN Gál Dénes, Kerepeczki Éva, Kosáros Tünde, Pekár Ferenc Halászati és Öntözési Kutatóintézet, 5540 Szarvas, Anna-liget 8.

Két kísérleti rendszerben vizsgáltuk a tápanyagok újrahasznosíthatóságának lehetőségét: (1) kombinált intenzív-extenzív rendszerben és (2) létesített vizes élőhelyi rendszerben. A kombinált rendszerben a kísérleteket három, egyenként 310 m2 felületű tóban végeztük (extenzív rész), amelyekbe egy-egy ketrecet helyeztünk intenzív egységként (10 m3). Az egyes tavakba a tófelület 0, 100 és 200 %-val megegyező mesterséges felületet helyeztünk ki az élőbevonat megtelepedése céljából. Az intenzív egységben afrikai harcsát neveltünk táppal, míg az extenzív tóegységekben pontyot és tilápiát tartottunk takarmányozás nélkül. A takarmányozásból származó átlagos terhelés 0,9 g N/m2 nap volt.. A tápanyaghasznosítás az élőbevonat nélküli tóban, N esetében 29 %, P esetében 26 % és C esetében 20 % volt, míg 100 % szubsztrát felületnél a bevitt N 33, a P 31 és a C 22 %-a alakult halbiomasszává. A létesített vizes élőhelyi rendszer egy átfolyóvizes afrikai harcsa telep elfolyóvizének kezelésére szolgált. A vízkezelés mellett a kibocsátott tápanyagok értékes melléktermékekbe épültek be, mint a hal és az energianövények (nád, gyékény, fűz és olasz nád). A vízkezelő rendszer egy stabilizációs tó, egy halastó és két vízinövényes tó összekapcsolásával jött létre. A rendszer eltávolított átlagosan 1300 kg N, 180 kg P és 3000 kg szerves C a működési periódus alatt. A melléktermékekben a bekerült összes N közel 6%-a és a P 10%-a hasznosult. A projekt megvalósítását az Európai Unió támogatta (SustainAqua COLL-T-2006-030384).

5

LI. Hidrobiológus Napok, Tihany, 2009. szeptember 30. - október 2. A DREISSENA LÁRVÁK TÖMEGÉNEK VÁLTOZÁSAI A BALATONBAN (1998-2008) 1

G.-Tóth László, 1B. Muskó Ilona, 1Balogh Csilla és 2Laura Parpala

1

MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet; 8237 Tihany, Klebelsberg K. u. 3., [email protected] 2

Román Akadémia Biológiai Intézet; 060031 Bucuresti, Spl. Independentei 296, C.P. 56-83

1998 és 2008 között háromhetes gyakorisággal vizsgáltuk a Dreissena lárvák egyedsűrűségét, biomasszáját és produkcióját a Balaton öt szektorában és az egész Balatonban. A lárvák általában áprilisban jelentek meg és októberig-novemberig voltak jelen. Maximális egyedsűrűségük 1999 - 2001 évek nyarain alakult ki a Keszthelyi és a Szigligeti Medencében (> 150 egyed l-1), 2002 – 2005 között nagyarányú visszaszorulásuk következet be, s az egyedsűrűség csak 2006-tól kezdett közelíteni a korábbi magas értékekhez. Felmérve a különböző víz alatti litorális élőhelyek felületének, illetve az azokon élő felnőtt kagylók tömegének változását, szoros korrelációt találtunk a rögzült kagylók tömege és a veligera lárvák mennyisége között. Kitűnt az is, hogy mindennek a hátterében elsősorban a tó vízszintjének ingadozása, és 2000-ben kezdődött és 2003-ra drámai méreteket öltő csökkenése állt, amikor a lárvatermelő kagylómezők 90%-a elpusztult és csak a vízszint 2004-2005-ös helyreállásával regenerálódott. Laboratóriumi kísérleti eredmények azt is mutatták, hogy a Balaton turbulenciája, amely alacsony vízszintnél intenzívebb, fokozza a lárvák mortalitását. A lárva biomassza tizenegy év átlagában 1,3 tonna, produkciója 0,17 tonna száraz tömeg h-1 Balaton-1 volt.

ÖKOLÓGIAI CÉLÁLLAPOT MEGHATÁROZÁSA A SZIGETKÖZI DUNA-SZAKASZ HELYREÁLLÍTÁSÁHOZ Guti Gábor – Potyó Imre – Gaebele Tibor – Weiperth András MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás, 2131 Göd, Jávorka u. 14.

A Duna szigetközi szakasza (1850-1794 f.km) a VKI tipológiája szerint erősen módosított víztest, ugyanakkor a kiterjedt hullámtéri mellékágrendszer élőhelyi és biológiai változatossága európai viszonylatban is kiemelkedő. A bősi vízlépcső üzembehelyezése óta a vízrendszer ökológiai állapotának kedvezőtlen irányú változása figyelhető meg, a kárenyhítő intézkedések csak részleges javulást eredményeztek. A folyószakasz helyreállításának kérdése hosszú ideje a társadalmi érdeklődés előterében áll. A vízrendszer átfogó rehabilitációjára számos műszaki elképzelést dolgoztak ki az elmúlt másfél évtizedben, amelyek megvalósíthatóságának értékelésére egy stratégiai környezeti vizsgálat készül a VKI szempontrendszerét is mérlegelve. A szigetközi Duna-szakasz rehabilitációjának általános célkitűzése a tájban végbemenő komplex hatásmechanizmusok és az élőhelyek működését szabályozó folyamatok helyreállítása, különös tekintettel az eredeti természeti viszonyokra, az irreverzibilis változásokra, valamint a különböző társadalmi elvárásokra. Az eredeti természeti állapot leírása a 18. századig visszanyúló történelmi elemzések alapján történt. A rehabilitációval elérendő ökológiai célállapot meghatározása a következő ok-okozati összefüggést követte: 1) hidro-morfológiai dinamika, 2) tájszerkezet, élőhelyi mintázatok 3) biodiverzitás, ökológiai funkciók. Az elérendő ökológiai célállapot kvalitatív és kvantitatív leírására épül a rehabilitációs tervek értékelésének kritériumrendszere. 6


TERMÉSZETES VIZEKBEN ÉLŐ AMŐBÁK ÉS ENDOCITOBIONTA BAKTÉRIUMAIK VIZSGÁLATA MOLEKULÁRIS BIOLÓGIAI MÓDSZEREKKEL Heéger Zsófia1, Török Júlia Katalin2, Márialigeti Károly1 1 – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Mikrobiológiai Tanszék 2 - Eötvös Loránd Tudományegyetem Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék

A szabadon élő amőbák gyakran biofilmben élő baktériumokkal táplálkoznak, és mint predátorok, fontos szabályozó szerepet töltenek be a vízi közösségek életében. Vannak azonban olyan baktériumok, amelyek különféle védekező mechanizmusaik révén képesek túlélik a bekebelezést, a protozoonon belül növekednek, szaporodnak, és egyesek végül el is hagyhatják a gazdasejtet. Az eddig endobiontaként leírt baktériumok egy része az egészségre ártalmatlan, de az amőbákat rezervoárként használhatja néhány kórokozó faj is (Legionella pneumophila, Pseudomonas aeruginosa). Munkám során különböző természetes vizekből származó Gymnamoebia fajokat és a bennük élő baktériumokat vizsgáltam, változatos molekuláris biológiai módszerekkel. Az amőbák szekvenciaanalízisén kívül morfológiai vizsgálatokat is végeztem. Az egysejtűek endocitobiontáinak tipizálásához taxonspecifikus polimeráz láncreakciókat (PCR), denaturáló gradiens gélelektroforézist (DGGE) és floureszcens in situ hibridizációt (FISH) alkalmaztam. A gazdaszervezetek bakteriális összetétele fajonként és élőhelyenként változatos. Több esetben sikerült kimutatnom a Legionella és a Pseudomonas genusba tartozó baktériumok jelenlétét.

POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS: ÚJFAJTA ANTROPOGÉN VESZÉLYFORRÁS A VÍZIROVAROK SZÁMÁRA Horváth Gábor1 és Kriska György2 1

ELTE TTK, Fizikai Intézet, Biológiai Fizika Tanszék, Biooptika Laboratórium 2 ELTE TTK, Biológiai Intézet, Biológiai Szakmódszertani Csoport

Ökológiai fényszennyezés alatt az élővilág élettereinek mesterséges fények miatti degradációját értik. Előadásunkban bevezetjük a poláros "fényszennyezés" (PF) fogalmát, ami a mesterséges poláros fénynek a polarizációérzékeny állatokra kifejtett ártalmas hatásait jelenti. Ezen belül is csak a sima és sötét mesterséges felületekről visszaverődő erősen és vízszintesen poláros fénynek a polarotaktikus vízirovarokra kifejtett káros hatásairól szólunk. A PF a környezeti ártalmak egy új formája, ami globális és evolúciós értelemben egészen újkeletű. Előadásunkban áttekintjük a PF eddig ismert kísérleti bizonyítékait. Minden erősen és vízszintesen polarizáló mesterséges felület poláros ökológiai csapdaként működhet, mivel e felületeken az odavonzott polarotaktikus rovarok gyakran, míg az általuk lerakott peték minden esetben elpusztulnak. Ezáltal a poláros fényszennyezés a kipusztulással fenyegetett vízirovar-populációkat veszélyeztetheti az utódgeneráció megnövekedett pusztulási rátája miatt. Röviden tárgyaljuk a poláros fényszennyező forrásokhoz vonzódó rovarokkal táplálkozó pókok, madarak és denevérek lehetséges hasznát és kárát is. Végül javaslatot teszünk a PF néhány ellenszerére. A természetbarát környezettervezésnek több figyelmet kellene fordítania a PF már jelenleg is jól dokumentált káros hatásaira és azok kiküszöbölésére, illetve csökkentésére. Kutatómunkánkat a K-6846 számú OTKA pályázat támogatja.

7

LI. Hidrobiológus Napok, Tihany, 2009. szeptember 30. - október 2. ÚJ MÓDSZER SEKÉLY VIZŰ ÖKOSZISZTÉMÁK KÖRNYEZETI ÁLLAPOTVÁLTOZÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA Józsa Vilmos1, Kozłowski Jacek2 1 Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas Anna-liget 8. [email protected] 2 Uniwersity of Warmia and Mazury in Olsztyn, 10-719 Olsztyn ul. M. Oczapowskiego 5 Poland [email protected]

A vízi ökoszisztémák ökológiai állapotára vonatkozó hosszútávú prognózisok nagymértékben függnek azok korábbi, valamint jövőbeni hasznosítási módjától. A vizsgálat célja a prognózisok elkészítésében segítséget nyújtó új, egyszerűbb módszer kidolgozása volt. A felmérések és mintagyűjtések 1992-ben és 2006-ban történtek a Hármas-Körös 14 hullámtéri és mentett oldali holtágában, melyek összhossza 74 km, területe 517 ha volt. A vizsgálatok során vizsgáltuk a holtágak vízellátási módját, az üledék felhalmozódás mértékét, az üledék tápanyagtartalmát és redox környezetét, a természetes ívó- és halbölcsőhelyek állapotát, valamint a vizsgálati időszakokban folytatott halgazdálkodás módját. A gyűjtőtt adatok alapján 27 paraméterre kiterjedő statisztika analízist végeztünk. A szignifikancia vizsgálat során az átlagok és a standardeltérések számításával kiválasztottuk azokat a tényezőket, melyek eltérést mutattak. Majd ezek felhasználásával elvégeztük azok főkomponens analízisét. Az elsődlegesen elvégzett klaszter analízis nem adott egyértelmű eredményt, ezért diszkriminancia vizsgálattal kiválasztottuk azt a három tényezőt, amelyek lehetővé tették a vizsgált holtágak megkülönböztetését. Az újbóli klaszter analízis megerősítette annak az eredményét. A statisztikai analízis eredménye kimutatta, hogy a sekély vízű ökoszisztémákban az azokat megkülönböztető legfontosabb abiotikus tényezők: az üledék teljes nitrogén tartalma, valamint az üledék redoxpotenciál értéke. Végkövetkeztetésül megállapítást nyert, hogy csak az üledék redoxpotenciál és nitrogén tartalmának pár éves időközökben végzett mérésével is lehetséges az adott vízi ökoszisztéma környezeti állapotában várható változások gyors előrejelzése. HAZAI EPIKARSZT RENDSZEREK KISVIZEINEK MIKROBIOLÓGIAI ÉS VÍZKÉMIAI JELLEMZÉSE, BIOLÓGIAI VÍZMINŐSÍTÉSE Knáb Mónika1, Palatinszky Márton1, Kiss Klaudia2, Kéri András2, Móga János2, Borsodi Andrea1 1 ELTE Mikrobiológiai Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C 2 ELTE Természetföldrajzi Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C

A karsztos területek különböző felszíni és felszín alatti folyamatokkal jellemezhető, érzékeny háromdimenziós rendszerek. A szennyezések és egyéb, káros hatások a felszínnel közvetlen kapcsolatban álló epikarszton keresztül érik el a karsztrendszert, ezért a természetes és antropogén folyamatok hatására bekövetkező változások kutatása különös jelentőséggel bír. Vizsgálatainkhoz az Aggteleki Nemzeti Park, valamint a Bakony területén, elzáródott víznyelőkben kialakult kisvizek összehasonlító fiziko-kémiai és mikrobiológiai elemzését, továbbá a bentosz makroszkópikus gerinctelen faunájának vizsgálatán alapuló biológiai vízminősítését tűztük ki célul. 2009 tavaszán vettünk vízmintát 6 különböző kisvízből. Az összcsíraszám meghatározását tenyésztéssel és epifluoreszcens mikroszkópiával végeztük, a koliformok mennyiségének meghatározásához MPN módszert alkalmaztunk. Az egyes vízmintákból közösségi DNS-t izoláltunk, majd a planktonikus baktériumközösségek diverzitását DGGE módszerrel hasonlítottuk össze. A bakonyi kisvizek magasabb csíraszám és koliform értékekkel voltak jellemezhetők, mint az aggtelekiek. A legnagyobb filogenetikai diverzitás az Aggteleki- és a Vörös-tóra volt jellemző. A domináns gélsávokból visszanyert DNS szekvenciák a Proteobacteria és Bacteroidetes törzsekbe tartozó, ezidáig tenyésztésbe nem vont környezeti klónokkal mutattak 87-95%-os egyezést. Összesített eredményeink alapján az Aggteleki Nemzeti Park területén található tavak hasonlítottak legjobban egymáshoz. Az MMCP alapján a tavakban jó és közepes vízminőséget állapítottunk meg. 8


AZ EQR ALAPÚ INTEGRÁLT MAKROFITA MINŐSÍTÉSI MÓDSZERTAN TESZTELÉSE A BOROSZLÓ-KERTI HOLT-TISZÁN Kocsis Tamás1, Szabó Sándor1, Kocsis Gáborné2 1

Nyíregyházi Főiskola, Biológia Intézet, 4401 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 4400 Nyíregyháza, Kölcsey u. 12.

2

A Boroszló-Kerti-Holt-Tiszán 2008.-ban végzett cönológiai felmérések fő célja a VKI szerinti ökológiai állapotértékeléshez kidolgozott új módszertan, EQR alapú Integrált Makrofita Minősítési Index (IMMI) meghatározása és tesztelése. AZ IMMI számításnál figyelembe vett referencia jellemzők a következők voltak: természetességi index, nedvesség igény index, zonáció index, növényfedettségi index. A számításokhoz a holtmedret sajátosságai alapján az érvényes tótipológia szerint a 9. típusba soroltuk be. Az eredmények alapján a mintaterületek eltérő ökológiai állapotot mutattak. A területet érő degradációs folyamatok két mintaterület esetén gyengébb IMMI EQR értékekben mutatkoznak meg. A korábbi vizsgálatok tükrében azt vártuk, hogy a makrovegetáció alapján is igazolódik a holtmeder kiváló ökológiai állapota. A minősítés eredménye azonban nem igazolta a terület referencia állapot voltát. Ennek több oka is lehet, de mindenképpen javasolható a hullámtéri holtmedrek tipológiába sorolása, a számítási módszerek további finomítása.

TERMÉSZETES ÚTON LEFŰZŐDÖTT HOLTÁG (TIMÁRI MOROTVA-TÓ) PALEOLIMNOLGIÁJA ÜLEDÉKKÉMIAI ÉS CLADOCERA MARADVÁNYOK ALAPJÁN Korponai János1, Braun Mihály2, Gyulai István3, Forró László4, Nédli Judit4 és Papp István5 1Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság,8360 Keszthely, Csik F. sétány. 1,–Kémia és Környezettudományi Tanszék, Nyugatmagyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ, Szombathely 2Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, Debreceni Egyetem, 4010 Debrecen 3 Alkalmazott Ökológiai Tanszék, Debreceni Egyetem, 4010 Debrecen 4Természettudományi Múzeum, Állatár, H-1088, Budapest 5Ásvány és Földtani Tanszék, Debreceni Egyetem, 4010 Debrecen

A holtág természetes úton fűződött le, aminek nyomai megtalálhatók az üledékben. A réz, ólom dúsulás 150 cmtől jelzi az iparosodás kezdetét a Tisza vízgyűjtőjén (Nagybánya) a 19 sz. közepetáján. A fosszilis pigment és a szervesanyag-tartalma valamint a foszfor változása azt mutatja, hogy 150-200 cm között gazdag növényzet alakult ki, amely később lecsökkent és csak a felső 50 cm-ben (jelen kor) jelenik meg ismét. Ezt igazolják az üledék eddig feltárt cladocera maradványai, mivel elsősorban a növényzethez kötődő fajokhoz köthetők (Acroperus harpae, Alona costata, Eurycercus lamellatus, Graptoleberis testudinaria, Pleuroxus trigonellus). A Bosmian longirostris az eutrofizáció indikátora, jelentősebb számú maradványa azon rétegekben volt megtalálható, ahol nagyobb a foszfortartalom is.

9

LI. Hidrobiológus Napok, Tihany, 2009. szeptember 30. - október 2. A HÉVÍZI FORRÁSTÓ ÜLEDÉKÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ BAKTÉRIUMDIVERZITÁS VIZSGÁLATA Krett Gergely, Palatinszky Márton Eötvös Loránd Tudományegyetem, Mikrobiológiai Tanszék 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C

A Hévízi-forrástó Európa legmélyebb tőzegmedrű tava. Sajátos üledék mikrobiótája fontos szerepet játszik a tó természetes állapotának és gyógyhatásának fenntartásában. Kutatásunk célja összehasonlító bakteriális diverzitás elemzés volt, különös tekintettel az Actinobacteria törzs tagjaira. Mintavétel a forrástó két pontján eltérő üledékmélységekben történt 2007 októberében. A kilencféle táptalajról származó 245 tiszta tenyészetből nyert és PCR segítségével felszaporított 16S rDNS-t restrikciós enzimekkel hasítottuk. A kapott 122 ARDRA csoportból meghatározott reprezentáns baktériumtörzsek között az Actinobacteria törzsbe tartozó Arthrobacter, Brachybacterium, Brevibacterium, Curtobacterium, Friedmanniella, Gordonia, Kocuria, Microbacterium, Micrococcus, Micromonospora, Mycobacterium, Rhodococcus, Streptomyces és Williamsia nemzetségek jelenlétét igazoltuk. Bacillus nemzetséggel a törzsek 42%-a mutatott nagy szekvencia hasonlóságot. Molekuláris vizsgálataink során minden mintából közösségi DNS-t izoláltunk, és PCR alapú hosszheterogenitás vizsgálatot végeztünk. A felszíni mintákban a Cyanobacteria és a Chloroflexi, a mélyebb mintákban a δ-Proteobacteria domináns jelenléte volt jellemző. Három mintából készítettünk klónkönyvtárat, melyek mindegyikében jelentős számban fordultak elő a Cyanobacteria, a β- és a δ-Proteobacteria képviselői. Az identifikált baktérium klónok filogenetikai megoszlásában jelentős különbségek mutatkoztak a minták származási helye és mélysége szerint.

A VÍZHEZ KÖTŐDŐ ROVAROK POLÁROS ÖKOLÓGIAI CSAPDÁI Kriska György1 és Horváth Gábor2 1

ELTE TTK, Biológiai Intézet, Biológiai Szakmódszertani Csoport ELTE TTK, Fizikai Intézet, Biológiai Fizika Tanszék, Biooptika Laboratórium

2

Természetes környezetben a polarizációlátáson alapuló vízdetekció hasznos képessége a vízirovaroknak. Ha megváltozik a környezet, akkor ez a korábban előnyös viselkedés hátrányossá is válhat a faj fönnmaradása szempontjából. Így van ez például a vízirovarok vízszintesen poláros fényhez való vonzódásával is. Az ember megjelenése előtt a természetben a fényt vízszintesen és erősen csak a vizek felszíne polarizálta a Brewster-szöghöz közeli irányokban, így zavartalanul működhetett a vízirovarok polarotaktikus vízkeresése. Különböző emberi tevékenységek nyomán az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb számban jelennek meg a fényt erősen polarizáló felületek a vízirovarok optikai környezetében. Kutatásaink eredményeként megállapítottuk, hogy e mesterséges felületek a vízfelszínhez hasonlóan igen vonzóak a polarotaktikus vízirovarok számára, miáltal megtévesztik azokat, s az odavonzott rovarokat vagy a lerakott petecsomóikat elpusztítják. A problémát tovább súlyosbítja, hogy ezen antropogén eredetű produktumok erősen és vízszintesen poláros felülete még a vizeknél is sokkal vonzóbb a vízirovarok számára, mert nagyobb polarizációfokú fényt vernek vissza és/vagy a visszaverődő fény rezgéssíkja kevésbé tér el a vízszintestől, mint a vízfelületekről tükröződő fényé. Az igen erősen és szinte tökéletesen vízszintesen poláros fény szupernormális ingerként hat a repülő vízirovarokra, amelyek figyelmen kívül hagyják a vízről tükröződő kevésbé poláros fényt. Mindez egy tipikus ökológiai csapdamechanizmushoz vezet. Előadásunkban tízéves terepkísérleti munkánkra alapozva mutatjuk be a vízhez kötődő rovarok (kérészek, szitakötők, álkérészek, vízipoloskák, vízibogarak, tegzesek, böglyök) eddig feltárt ökológiai csapdáit. Kutatómunkánkat a K6846 számú OTKA pályázat támogatja. 10


A HARKÁNYI GYÓGYFÜRDŐHÖZ TARTOZÓ KARSZTKÚT-VIZEK BAKTÉRIUMKÖZÖSSÉGEINEK FILOGENETIKAI DIVERZITÁSA Miseta Roland, Palatinszky Márton, Márialigeti Károly, Borsodi Andrea ELTE Mikrobiológiai Tanszék; 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C

A Harkányi Gyógyfürdő tulajdonában lévő harkányi, büdöstapolcai és mattyi vízbázisokra telepített karsztkutak magas szulfidtartalmú vizének baktériumközösségeit szezonális mintavételezést követően molekuláris biológiai módszerekkel tanulmányoztuk. A filogenetikai diverzitás feltárását klónkönyvtárak elemzésével végeztük el, a bakteriális közösségszerkezeteket ökológiai indexek számításával hasonlítottuk össze. A klónkönyvtárak elemzése során főként kén-, szulfid-oxidáló, illetve szulfátredukáló baktérium taxonokat azonosítottunk. A langyos vizű kutak klónkönyvtárainak közös képviselői epszilon-proteobaktérium klónok, Desulfocapsa sp., valamint Thiothrix spp. képviselői voltak, míg a termálkút baktériumközössége, amely jelentősen eltért a többi közösségtől, főként a Denitratisoma sp. filotípussal rokon klónokkal volt jellemezhető, de kis számban termofil kénbaktériumokhoz hasonló szekvenciákat is azonosítottunk. Az azonosított klónok több mint kétharmada obligát és fakultatív kemolitotróf anyagcseréjű kénbaktériumokkal mutatott nagy szekvencia hasonlóságot, bár a matematikai statisztikai becslések alapján mintáinkból nem sikerült minden filotípust feltárnunk. A klónkönyvtárak közül csak a büdöstapolcai kompozit minta mutat 100%-os reprezentatív közösségszerkezeti képet, a többi 15-81%-os fajgazdagsági rátával jellemezhető.

GYÓGYSZERMARADVÁNYOK HATÁSA A DUNAI ÜLEDÉK BAKTERIÁLIS KÖZÖSSÉGÉNEK SZERKEZETÉRE Mohr Anita1, Hatos Zsófia1, Tóth Blanka2, Márialigeti Károly1 1

2

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Mikrobiológia Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék, 1111 Budapest, Szt. Gellért tér 4.

Az egyre növekvő gyógyszerfogyasztási szokások miatt a lakossági szennyvízből kvantitatív módon is kimutatható mennyiségű gyógyszermaradványok jutnak a természetes vizekbe, mivel a meglévő szennyvízkezelési technológiák még nincsenek felkészülve az ilyen jellegű szennyeződések kezelésére. A Duna életközössége nagy terhelésnek van kitéve antibiotikumok, hormonális fogamzásgátló szerek, de legfőképp láz- és fájdalomcsillapító szereknek. Ez utóbbiak közé tartozik az ibuprofen is, mely a világon a harmadik legelterjedtebb gyógyszer hatóanyag. Laboratóriumi kísérletek során ibuprofen terhelésnek tettük ki a dunai üledékből származó bakteriális közösségeket, melyeket adott időközönként analitikai (HPLC-MS) és ujjlenyomat technikai T-RFLP) módszerekkel elemeztünk. Emellett különböző dúsító levesek segítségével olyan baktériumokra szelektáltunk, melyek egyedüli szénforrásként ibuprofent hasznosítanak. A hagyományos aerob és anaerob tenyésztéses, valamint az új molekuláris és analitikai módszereket ötvöztük annak érdekében, hogy kiderítsük, milyen hatással van az ibuprofen a közösség összetételére, miképp változik az ibuprofen koncentráció az idő függvényében, és mely bomlástermékeken keresztül történik a lebontás.

11


ÁRVASZÚNYOG-EGYÜTTESEK TÉR- ÉS IDŐBELI VÁLTOZÁSAI EGY DOMBVIDÉKI KISVÍZFOLYÁSBAN Móra Arnold1, Szivák Ildikó2, Boda Réka2, Török Júlia Katalin3 1

MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, 8237 Tihany, Klebelsberg Kuno út 3. 2 PTE Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. 3 ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C.

2006–2007-ben egy meszes alapkőzetű, dombvidéki kisvízfolyás (Örvényesi-séd) mentén vizsgáltuk az árvaszúnyog-együttesek tér- és időbeli változásait. A mintákat egy éven keresztül, háromhetente vettük, a vízfolyás hét, egymástól karakterisztikusan eltérő tulajdonságú szakaszán. Eredményeink alapján az Örvényesi-séd árvaszúnyog-faunája gazdagnak tekinthető (mintegy 30 faj). A séd teljes hosszában megtalálható volt a Micropsectra notescens, amely különösen az alsóbb szakaszokon bizonyult dominánsnak. Fajokban legszegényebb szakaszok a torkolat és a forrás, míg leggazdagabb a vízfolyás középső, duzzasztott szakasza volt. A többváltozós statisztikai elemzések alapján a mintavételi szakaszokat jellegzetes és egyedi árvaszúnyog-együttesek jellemzik. Az árvaszúnyog-együttesek szerveződése jól követi az Örvényesi-séd természetes hidrológiai és hidromorfológiai változásait, ugyanakkor az antropogén tényezők módosító hatása is tetten érhető.

TÁJLÉPTÉKŰ, LOKÁLIS ÉS TÉRBELI TÉNYEZŐK RELATÍV JELENTŐSÉGE KISVÍZFOLYÁSOK HALEGYÜTTESEINEK SZERVEZŐDÉSÉBEN A BALATON VÍZGYŰJTŐJÉN Sály Péter1, Erős Tibor2, Takács Péter2, Kiss István1, Bíró Péter2 1

Szent István Egyetem, Állattani és Állatökológiai Tanszék , H-2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. 2 Magyar Tudományos Akadémia, Balatoni Limnológiai Kutatóintézet H-8237 Tihany, Klebelsberg Kuno u. 3.

A pataki halegyüttesek szerveződését széles tér-időskálán, hierarchikus módon érvényesülő tényezők befolyásolják. Munkánk során értékeltük a térbeli strukturáltság, a táji- valamint patakszakasz szintű változók közösségszervező hatásának relatív hozzájárulását a kisvízfolyások halegyütteseinek térbeli szerveződésére. A Balaton teljes vízgyűjtőjén, 54 gázolható patakszakaszon egyszeri elektromos halászattal (150m) mintáztuk a halállományt, és rögzítettük az élőhelyi jellemzőket. A vízgyűjtő terület tájborítását földrajzi információs rendszer (GIS) használatával a CORINE 2000 adatbázis alapján jellemeztük. A környezeti és térbeli változók jelentőségét a halegyüttesek szerkezeti variabilitásában parciális redundancia elemzést alkalmazva variancia felosztással vizsgáltuk. A halegyüttesek teljes variabilitásának a környezeti és térbeli változók együttesen kb. a 1/2–ét magyarázták. Ezen belül a tisztán környezeti változókkal (táji és lokális együtt) és a tisztán térbeli strukturáltsággal magyarázható variabilitás közel azonos volt, míg e két tényező együttes magyarázó ereje (interakció) ettől kissé elmaradt. A tisztán környezeti változókkal magyarázott variabilitásban a szakasz szintű változók jelentősebbnek bizonyultak, mint a táji változók.

12


A PIKOALGÁK JELENTŐSÉGE SEKÉLY TAVAK TÉLI PLANKTONJÁBAN Somogyi Boglárka1, Kürthy Anett2, Németh Balázs1 és Vörös Lajos1 1

MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Tihany 2 Debreceni Egyetem, Debrecen

Télen az alacsony hőmérséklet és a fényszegény körülmények limitálják az algák szaporodását, ugyanakkor az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy a Balatonban egy népes pikoeukarióta algaközösség jelenik meg. A nyári időszakban a pikocianobaktériumok elődleges termelésből való részesedése a Balatonban meghaladhatja az 50%-ot, ugyanakkor a téli időszakra jellemző pikoeukarióta algák részesedését nem ismerjük. Ezért 2009 februárjában a Balaton Keszthelyi- és a Siófokimedencéjéből vett vízzel fotoszintetronban végzett kísérletekkel meghatároztuk a teljes fitoplankton illetve a piko-frakció fotoszintézisének fényintenzitás függését 14C módszerrel. Összehasonlításképpen ugyanezeket a méréseket 2009 júniusában is elvégeztük. A kapott eredményekből empirikus modell segítségével meghatároztuk az egyes frakciók (<3 µm és >3 µm) fotoszintézis-fényintenzitás görbéinek paramétereit. A pikoeukarióta algák télen a Keszthelyi-medencében az elsődleges termelés 37-70%, a Siófoki-medencében pedig 19-45%-át adták. A pikoalgák részesedése a fényintenzitás függvényében változott, alacsonyabb fényintenzitáson magasabb volt. A kapott eredmények bizonyították a pikoplankton frakció jobb fényhasznosítását, valamint a téli időszakra jellemző pikoeukarióta algák jelentős szerepét a Balatonban.

KULCSTÉNYEZŐK AZ ALGA-BÉKALENCSE VERSENYBEN Szabó Sándor, Kotroczó Zsolt, Vincze György, Hörcsik Zsolt, János István Nyíregyházi Főiskola Biológia Intézet H4401 Nyíregyháza, PF: 166,

Az algák és az úszó (free-floating) vízinövényzet fényért és a tápelemekért folyó kompetíciójának aszimmetrikus volta magyarázatot ad arra, hogy miért hozhat lére az egyik vagy a másik csoport önstabilizáló körülményeket. Bár az úszó vízinövényzet algákra gyakorolt árnyékoló hatása nyilvánvaló, viszont nem ismerjük az algák úszó növényekre gyakorolt gátló hatásának kulcstényezőit. Bizonyítást nyert, hogy akváriumi körülmények között a púpos békalencse (Lemna gibba), mint vizsgált úszó vízinövény növekedését az egysejtű zöldalgák (Scenedesmus conspicua, Chlorella sp., Chlamydomonas sp.) erősen gátolták. A vizsgált algák a tápoldat nitrogén-, foszfor-, vas- és mangánkoncentrációját drasztikusan csökkentették, emellett a közeg pH értékét 10 fölé emelték. Ezt követően a vizsgált tápelemek visszapótlásával és a pH semlegesítéssel a békalencsék növekedése ismét helyre állt. Következésképpen a kompetícióban az algák békalencsékre gyakorolt gátló hatása a pH emelés és a tápanyagok (N, P, Fe, Mn) elvonása révén jött létre. A békalencsék növekedésgátlásában szerepet játszó öt limitáló tényező közül a nitrogénelvonás volt a legerősebb, a pH emelés volt a második, majd pedig a P>Fe>Mn tápelemek elvonása.

13

LI. Hidrobiológus Napok, Tihany, 2009. szeptember 30. - október 2. A VÍZMENNYISÉGI ÉS VÍZMINŐSÉGI MONITOROZÁS ÚJ LEHETŐSÉGEI A VÍZ KERETIRÁNYELV TÜKRÉBEN Teszárné Nagy Mariann – Aranyné Rózsavári Anikó – Csépes Eduárd – K. Szilágyi Enikő – Kovács Pál – Végvári Péter Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4.

A Hortobágy-Berettyó főcsatorna elsődleges funkciója a belvizek, használt vizek és tisztított szennyvizek levezetése. A víz öntözési-, halászati-, ipari és rekreációs hasznosítását nagy mértékben korlátozza a magas szervesanyag, nitrogén és sótartalma. A víztér vizsgálata 1970 óta folyamatos. 2007-ben módosításra került a Tisza-völgy vízkészlet megosztásáról szóló OVF intézkedés, amely értelmében jelenősen lecsökkent a KÖTI-KÖVIZIG számára leadott víz mennyisége, így a kisvízi üzemrend valósult meg. Ennek hosszú távú hatása még nem volt ismert. A hatás megállapítására 2007ben havi gyakorisággal történt a víztest teljes hossz-szelvényében – 10 mintavételi helyen – a vízmennyiség és vízminőség egyidejű vizsgálata. Felméréseink arra irányultak, hogy kisvízi üzemállapotban nyomon kövessük a mederben tartott víz fizikai, kémiai jellemzőinek változását, és alapállapot felmérés keretében rögzítsük az élőlénycsoportok állapotát. A módszer újszerűsége a vízmennyiségi és vízminőségi adatok megjelenítési formájában rejlik. Olyan metodikát dolgoztunk ki, amely áramló vizek esetében (folyóvizek, csatornák) egyidejűleg szemlélteti a víztest hosszszelvényében bekövetkező kémiai változásokat (a minősítés kategóriáit), valamint a mellékfolyók szennyező, vagy hígító hatását. A módszer alkalmas a vízminőségben bekövetkező „anomáliák” elemzésére is, valamint jól használható a Víz Keretirányelvben előírt víztest terhelhetőségi vizsgálatok esetén. Az éves vizsgálat sorozat adatainak elemzése alátámasztja a vízmennyiség és vízminőség egyidejű mérésének jelentőségét és használhatóságát. HÍNÁRFAJOK KOLONIZÁCIÓS STRATÉGIÁI A BALATONBAN Vári Ágnes1, Tóth Viktor1, Oláh Enikő1,2 1

Magyar Tudományos Akadémia, Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237 Tihany, Klebelsberg K. u.3 2 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Az alámerült hínárnövényzet több szempontból is jelentős szerepet tölt be egy tóban. Azon túl, hogy fontos mint élőhely és táplálék, a vízmínőség stabilitására is kihatással van A balatoni hínár elterjedése és ehhez kapcsolódóan szaporodásának, terjeszkedésének módja, ill. az ezt befolyásoló tényezők mindenképpen figyelmet érdemelnek. A balatoni hínárfajok szaporodási stratégiáját vizsgáltuk 2009 nyarán. Megvizsgáltuk, hogy megüresedett foltokat milyen sikeresen, milyen gyorsan és milyen módon kolonizálják az egyes fajok. Ehhez 10 darab 1 m2-es kvadrátból eltávolítottuk az összes fellelhető növényzetet (földalatti részeikkel együtt) majd ezt követően nyomon követtük a betelepedést. 3-4 hetente begyüjtöttük az összes, időközben betelepedett hínárt, miközben megvizsgáltuk azt is, hogy mely lehetséges kolonizációs stratégia alkalmazásával jutottak a kvadrátba. Megkülönböztethetünk 4 stratágiát: kolonizáció történhet a rizómáról, elszakadt és újra legyökerezett hajtásdarabkák által, specializált vegetatív szaporító egységekről (turionok, téli rügyek) vagy magról. Elsősorban a vegetatív szaporodási formák dominanciájára számítottunk, továbbá kevés betelepedést vártunk hajtásdarabok legyökerezése által. Megállapítottuk, hogy a Potamogeton perfoliatus elsősorban rizómájával terjed, ami a Potemogeton pectinatus számára is egy fontos kolonizációs mód. Feltételezésünkkel szemben gyakran találtunk elszakadt és újragyökerezett hajtásdarabokat, ami elsősorban a Myriophyllum spicatum fajra volt jellemző, de egyes esetekben a Najas marina terjedésében is szerepe lehet. Várakozásainknak megfelelően magról történő szaprodást nem tudtunk megállapítani, se turionról történőt. Tapasztalataink alapján a P. pectinatus kolonizációjában még további stratégiaként valószínüsíthetjük a rizóma apró darabkáiról történő szaporodást. 14


A SZERVESSZÉN „POOL”, A BAKTERIOPLANKTON, A SZERVESANYAGOK FOTOLITIKUS BOMLÁSTERMÉKEINEK IN SITU VIZSGÁLATA SEKÉLY TAVAKBAN V.-Balogh Katalin*, Ágyi Ákos**, Keresztes Zsolt Gyula**, Németh Balázs*, Somogyi Boglárka*, Vörös Lajos* *MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, H-8237 Tihany, Klebersberg Kuno u. 3. **Babeş-Bolyai Tudományegyetem, RO-400084, Kolozsvár, Kogălniceanu u. 1.

Az összefüggés az oldott szervesanyagok (DOM) és az ultraibolya sugárzás között kettős, egyrészt a DOM egy jelentős tényező a vízalatti ultraibolya sugárzás (UVR) elnyelésében, másrészt, az interakció a DOM és UVR között számos, a vízi rendszereket befolyásoló fotokémiai reakcióhoz vezet. Így a Nap ultraibolya sugárzása központi szerepet játszik a legnagyobb vízi szervesanyag „pool”, az oldott szervesanyagok transzformációjában. 2009 nyarán közel húsz eltérő szervesszén koncentrációjú sekély víztestben in situ mértük a vízalatti ultraibolya sugárzás intenzitását, az oldott szerves szén és fotolitikus bomlástermékeinek (H2O2 mint végtermék) koncentrációját, valamint meghatároztuk a fitoplankton és a bakterioplankton mennyiségét. Az eredmények feltárják, hogy a baktériumflóra állománynagysága milyen mértékben tükrözi a DOC „pool” nagyságát, valamint, hogy az ultraibolya sugárzás mekkora potenciális szereppel bír a DOC „pool” alakításában sekély vizekben. Köszönetnyilvánítás A munka az OTKA által támogatott K 63296 projekt keretében készült.

A KÁRPÁT-MEDENCE SZIKES TAVAINAK TROFITÁSI VISZONYAI Vörös Lajos*, Boros Emil**, Somogyi Boglárka*, Németh Balázs*, Keresztes Zsolt Gyula***, *MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, H-8237 Tihany, Klebelsberg Kuno u. 3. **Naturglob Kft. Kecskemét ***Babeş-Bolyai Tudományegyetem, RO-400084, Kolozsvár, Kogălniceanu u. 1.

A sekély, rendszeresen kiszáradó szikes vízterek az Európai Unióban egyedülálló gazdagságban fordulnak elő a Kárpát-medencében. Különleges tulajdonságaik miatt kiemelkedő természeti értéket képviselnek, de éppen különleges voltuk miatt az EU VKI szerinti ökológiai minősítésük nem megoldott. Ezért 2009 május 11. és június 20. között a Kárpát-medence összes ismert ki nem száradt szikes tavának vizében meghatároztuk a teljes fitoplankton biomasszáját (a-klorofill mérés) valamint a pikoplankton abundanciáját és biomasszáját epifluoreszcens mikroszkópi eljárással. Mértük a fitoplankton számára releváns környezeti paramétereket a tavak vizében. A vizsgált 65 víztérből 35 volt Magyarország, 26 Ausztria és 4 Szerbia területén. Az összes foszfor (TP) koncentráció 70 µg/l és 59000 µg/l közötti volt a vizsgált vizekben. A TP alapján a vizsgált vizek közül 4 eutrófnak 61 pedig hipertrófnak minősült az OECD minősítés szerint. Az a-klorofill koncentráció 1µg/l és 1400µg/l között változott. A tavak fele a fitoplankton aktuális biomasszája alapján oligotrófnak illetve mezotrófnak, fele pedig eutrófnak illetve hipertrófnak bizonyult. Az előadás elemzi, és magyarázza a kétféle minősítés közötti eltérés okait, felvázolja az EU VKI szerinti minősítés lehetőségeit, emellett kitér a szikes tavak egyik különleges sajátosságára, a pikoplankton rendkívüli gazdagságára.

15


VÍZMINŐSÉGI PARAMÉTEREK MŰHOLDAS ÉS LÉZERES TÁVÉRZÉKELÉSE A BALATONON Zlinszky András (1) Vadim Pelevin, Igor Goncharenko (2) Molnár Gábor (3) (4) 1: MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet 2: Orosz Tudományos Akadémia Sirsov Óceanológiai Intézete 3: ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszék 4: Bécsi Műszaki Egyetem Fotogrammetriai és Távérzékelési Intézet

A műholdas felvételek vízminőség-térképezési célú kalibrálásának a legfőbb nehézsége, hogy nagyszámú és nagy területet lefedő földi referencia adatra van hozzá szükség. A Sirsov Tengerkutató Intézet által kifejlesztett UFL-8 UV fluoreszcens LIDAR optikai úton méri a klorofill, a lebegőanyag, és az oldott színes szerves anyagok (CDOM) koncentrációját terepen, menetben lévő hajóról, ezért gyorsan képes nagy területeket feltérképezni. A mért optikai értékek párhuzamosan vett vízmintákon mért koncentrációkhoz pontosan kalibrálhatóak. A műszert 2008 szeptemberében teszteltük a Balatonon. A Keszthelyi-öböl és a Tihanyi-szoros felmérése, valamint a Szemesi-medencében mért keresztszelvények eddig nem ismert finom léptékű mintázatokat mutattak ki. A kapott térképeket az ELTE műholdvevő állomásán vett MODIS műholdfelvételek kalibrálására is felhasználtuk. A képek egyes csatornái nyílt tengeren jól megfeleltethetőek a klorofill, a lebegőanyag és a CDOM koncentrációinak, de a Balaton csekély átlátszósága és az emiatt nehezen korrigálható légköri zavarok miatt csak az egyes mérési napokon belül sikerült erős összefüggést találnunk a pixelértékek és a klorofill, illetve a lebegőanyag között. A mért tartomány szélesítése (és így a kalibráció pontosítása) érdekében a KDTVIZIG által a Balatonon 2005 óta mért értékeket és a velük egyszerre készült műholdfelvételeket is összehasonlítottuk.

16

LI. Hidrobiológus Napok, Tihany, szeptember október 2. Szóbeli előadások kivonatai

Recommend Documents