Jogrendszerek közötti verseny joggazdaságtani konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán 2015. szeptember 4.
Az előadások kivonatai
Ádány Tamás: A nemzetközi jog a jogrendszerek versenyében: Versenyző, bíró, vagy versenypálya? A nemzetközi jog sajátos természetű szabályrendszer – elsődleges alanyai az államok, amik saját jogrendszereik alkotói. Amennyiben létezik verseny az ilyen, államok alkotta jogrendszerek között a nemzetközi jog – amely leginkább az államok kollektív akarata miatt tekinthető mai viszonyaink között kötelezőnek – többféleképpen lehet érintett. Elsődlegesen felmerülhet, hogy a nemzetközi közjog lehet-e versenytársa a nemzeti jogrendszereknek. Az eltérő jogalanyok (a jogrendszerek „célközönsége”) miatt sokkal valószínűbb ugyanakkor, hogy a nemzetközi jog nem részese, hanem sokkal inkább terepe e feltételezett versenynek. A verseny szabályozásában játszott szerepe viszont sajátos, pragmatikus természete miatt jellemzően nem államok feletti. Nem lesz tehát bírája a versenynek – ugyanakkor bizonyos szabályozási kereteket kínál az államoknak az együttműködés és a vitarendezés terén is.
Bán Dániel: Hatékony szerződésszegés – hatékony szerződési jog? I. Problémafelvetés 1. A szerződésszegéssel szerzett haszon kérdése, avagy: megéri megszegni? 2. Szerződési szabadság – szerződésszegési szabadság? II. Funkcionális előkérdések 1. A szerződési jog funkciói: pacta sunt servanda – de meddig és milyen áron? 2. A (kontraktuális) kártérítési jog funkciói: kompenzáció – reparáció – restitúció – represszió 3. A szerződési jog (a)moralitása III. Egy lehetséges válasz: haszonelvonás 1. A haszonelvonás indokoltsága: mikor és miért? 2. A haszonelvonás lehetséges módjai - általános kártérítési alakzatok (Grosschmid) - speciális kártérítési alakzatok (punitive damage, ’Wrotham Park damage’) - nem kártérítési jellegű megoldások (állam javára marasztalás)
IV. Lehetőségek és feladatok: mégis kinek a dolga? 1. Kell-e védekezni a hatékony szerződésszegéssel szemben, és ha igen, kinek? 2. A szerződő felek, a bíróság és a jogalkotó adaptációs lehetőségei V. Konvergencia-jelenségek 1. Reális teljesítés v. kártérítés 2. Kárfelelősség v. kockázatelosztás
Bartus Gábor: Környezeti szabályozás és a nemzetek versenyképessége (avagy léteznek-e szennyezési menedékek?) Az emberi tevékenységek környezeti hatásaival kapcsolatosan egyre több nemzetközi, regionális (pl. Európai Uniós), nemzeti és lokális szabály érvényesül. A jogalkotók a környezeti beavatkozási eszközeiket általában a választók – és az azok hangadóiként, érdekképviselőiként fellépő civil szervezetek, akadémiai intézmények – akaratát, javaslatait követve vezetik be, léptetik hatályba és érvényesítik. A környezetgazdaságtan magyarázata szerint társadalmi szinten hatékony, ha a környezeti hatásként megjelenő externáliát valamilyen módon internalizáljuk. Az internalizálás azonban költséges, a környezeti teljesítményjavulás árát vagy a vállalat fizeti meg jellemzően technológiai költségként, vagy a közösség (pl. valamely állami szerv, mondjuk nemzeti park) működtet természeti tőkéket, ökoszisztéma-szolgáltatásokat megőrző, fenntartó tevékenységeket. E költségekre hivatkozva egy új környezeti beavatkozás „címzettjei” gyakran érvelnek azzal, hogy a környezeti költségek felvállalásával versenyhátrányba kerülnek olyan országbeli vetélytársaikkal szemben, amely országban az adott externália kezelésére nem kerül sor. Egyes iparágak, technológiák földrészek, országok közötti áthelyeződését, súlypontváltozását is gyakran indokolják azzal, hogy az alacsonyabb színvonalú környezeti beavatkozási környezetbe tudatosan menekültek át az adott technológiák. Az ilyen módon tőkét, vállalatokat csalogató országokat jellemzi a szakirodalom a „pollution havens” (szennyezési menedék vagy szennyezési paradicsom) címkével. Ez azt sugallja, hogy a nemzeti jogrendszerek között mintha negatív verseny létezne azzal, hogy ki tud enyhébb környezeti követelményeket támasztani. Ugyanakkor számos fejlett gazdaságú ország nem tett le a környezeti követelmények kitartó és fokozatos szigorításáról, miközben gazdasági teljesítményük nem látszik megsínyleni az egyre kiterjedtebb környezeti beavatkozásokat. Ezek szerint léteznie kell más logikai kapcsolatnak is a környezeti korlátok és a gazdasági teljesítőképesség között (mint annak, hogy az enyhébb környezeti előírások kisebb környezeti költségeken keresztül nagyobb gazdasági teljesítményt tesznek lehetővé). Az intézményi közgazdaságtan eredményeire – s különösen Acemoglu inkluzív társadalmi-gazdasági rendszerek elméletére és a Schumpeter-i kreatív rombolás fogalmára – alapozva a környezeti beavatkozások és a nemzetek hosszú távú sikerességének egy más összefüggését vázolom fel. Jelen konferenciaelőadás (1)
áttekinti a szennyezési paradicsomokra vonatkozó irodalmat;
(2) alternatív elméleti hipotézist javasol a környezeti beavatkozások kiterjedtsége és szigorúsága, valamint a gazdasági teljesítmény közötti kapcsolat magyarázatára; 2
(3) a hipotézis alátámasztására megkísérel esettanulmányokat (ország példákat) bemutatni.
Békés Balázs: Adórendszerek versenye
Az előadás során egy rövid bevezetőt követően bemutatásra kerül, hogy mit értünk adóverseny alatt, illetve milyen (káros) hatásai vannak a nem megfelelő adóversenynek. Ezt követően legalitás, illetve agresszivitási szint szerint osztályozza az előadó az adóverseny típusait és bemutatja röviden az egyes típusok általános jellemzőit, illetve az adott típusra globális szintű válaszlépéseket és fejleményeket is felsorolja. Az előadás ezután részletesebben bemutatja mind az illegális-agresszív adóversenyre, mind a káros adóversenyre egyes nemzetközi szervezetek által adott globális válaszlépéseket, amelyekkel az EU, vagy az OECD próbálja meg felvenni a harcot. Ennek során olyan jelenleg is zajló, fontos fejlemények kerülnek bemutatásra, mint az információcsere térnyerése és automatikussá válása, vagy az OECD által kezdeményezett ún. BEPS, azaz „Base Erosion and Profit Shifting”. Burián László: A nemzetközi magánjog szerepe a jogrendszerek versenyében Az előadás azokat a nemzetközi magánjog jogintézményeket tekinti át, amelyek közvetlen hatást gyakorolnak a jogok versenyére. Kiinduló pontja az a megállapítás, hogy a nemzetközi magánjog funkciója, hogy szabályozza a jogok versenyét, meghatározza, hogy a – ma már nem tisztán magánjogi – jogviszonyokban melyik állam joga kerüljön alkalmazásra. (A jogválasztással összefüggésben röviden érinti azt a kérdést is, hogy lehetséges-e nem állami jog választása). Fontos szempont, hogy az alkalmazandó jog meghatározása nem valamilyen semleges nézőpontból, hanem a fórum kollíziós szabályai által meghatározottan történik, beleértve ebbe azokat az eseteket is, amikor a fórum nem autonóm módon határozza meg az alkalmazandó jogot (EU kollíziós jogegységesítés, nemzetközi egyezmények). Mielőtt az egyes kollíziós jogi jogintézményeket vizsgálná, azt a kérdést járja körül, hogy hogyan garantálhatja a fórum saját joga alkalmazásának elsőbbségét (imperatív szabályok) és mi a megoldás a lex fori és a lex causae imperatív szabályainak összeütközése esetén, továbbá hogyan vehetők figyelembe az egyik említett joghoz sem tartozó, de a tényállással szoros kapcsolatban lévő imperatív szabályok. Kitér arra is, hogy milyen jogpolitikai megfontolások játszanak szerepet abban, hogy a különböző fórumok eltérő kapcsoló szabályokat alkalmaznak. A jogintézmények közül kiemelésre kerülnek a következők: forum shopping, csalárd kapcsolás, direkt és indirekt jogválasztás. Ezek tárgyalása során arra is kitér, hogy hogyan befolyásolja ezeknek a jogintézményeknek az alkalmazását az EU jogegységesítés.
Csajági Tímea: A polgári perjogok közötti verseny helyéről, szerepéről és annak határairól, különös tekintettel a magyar polgári perjog versenyképességére Előadásom során arra a kérdésre keresem a választ, hogy lehetséges-e, szükséges-e a verseny a különböző országok polgári perjoga és igazságügyi szervezeti joga között európai és világviszonylatban. Az előadásomban elsődlegesen vizsgálom az egyes uniós országok, illetve Liechtenstein, Svájc, valamint az Egyesült Államok kereskedelmi, gazdasági szereplők közötti (vagyonjogi) ügyletekre vonatkozó polgári perjoga és igazságügyi szervezeti joga versenyképességének 3
kritériumait. Így – az egyes országok, illetve nemzetközi szervezetek által készített összehasonlító tanulmányokat is figyelembe véve – kitérek arra, hogy mennyire alapos, pontos, megbízható, illetve (költség)hatékony a polgári peres eljárás az egyes országokban. Fontos szempont az összehasonlítás során az eljárásjogok rugalmassága (például elektronizálódás), illetve annak méltányos előírásai is. Különösen jelentős, hogy az adott ország hogyan, milyen – esetlegesen kényszereszközökkel – és sikerrel tudja felvenni a harcot a rosszhiszemű pervitellel szemben. A fenti kritériumok alapján összegzésként bemutatásra kerül a hazánkhoz nagyon hasonló rendelkezéseket alkalmazó országok közül a német és osztrák szabályozás, majd a hazánk szabályozásától egyre távolabb álló rendszerek ismertetésére is sor kerül, így a svájci, liechtensteini, az angol, illetve az Egyesült Államok szabályrendszerére. Ezt követően határozható meg Magyarország, illetve a többi uniós ország polgári perjogok közötti versenyben – a fenti kritériumok alapján – elfoglalt helye. Ezen túlmenően bemutatásra kerülnek a magyar és uniós perjog fő fejlődési irányai, melyek közül napjainkban leginkább az eljárás elektronikussá válása a legjellemzőbb. Érdekes kérdés továbbá, hogy versenytársa-e, illetve az lehet-e egyáltalán az egyes nemzeti perjogoknak a választottbíróság, valamint a közvetítés jogintézménye? E körben sor kerül annak vizsgálatára, hogy milyen előnyei, hátrányai, lehetőségei és kockázatai vannak az államnak, a bíróságoknak, a bíráknak és a feleknek a hagyományos igazságügyi szervezet, illetve a választottbíróságok fenntartása, előnyben részesítése terén, esetén. Ennek során fontos az eljárás esetleges díj, illetve illetékmentessége, lényeges továbbá a költségmentesség kérdése. Felmerül a szakértelem, az infrastruktúra, továbbá a függetlenség és pártatlanság problematikája is. Napjainkban különösen fontos az egyes országok, de különösen az unió bizonyos eljárásjogi szabályainak a többi országra, egymásra gyakorolt hatása. Számos külföldi és belföldi jogirodalmi munka számolt be arról, hogy az egyes nemzetállamok, vagy ezek szerveződései milyen hagyományos és kezdetben unortodoxnak tekintett, majd mégis mások által is alkalmazott eszközökkel igyekeztek a külföldi és belföldi működő tőkét nemzethatárain belülre csalogatni, hogy annak munkahelyteremtő, fogyasztás, gazdaság és jólét élénkítő hatását ezen nemzet polgárai számára fejtse ki. Nyilván akadnak ellenvélemények a tőkebeáramlás üdvözítő hatását illetően, különösen a nemzetállam és végső soron annak polgárai által viselt költségei, terhei, kockázatai miatt, ugyanakkor ezen előadás keretében adottnak veszem a tőkebeáramlás, benntartás előnyeit, feltételezve, hogy azt ésszerű áron lehet benntartani, becsalogatni Magyarországra. Ezen ésszerű ár a polgári perjog, igazságügyi szervezeti jog vonatkozásában éppen ezen jogág alapértékeinek megőrzését, valamint minden jogág alapértékének, dogmatikai egységnek megőrzését jelenti. Az alapértékeket/elveket érintő hatásra, illetve maguknak az elveknek a mibenlétére az előadás során részletesen kitérek. Végül, a fent kifejtett problémák, kérdések alapján természetesen nem hagyhatom szó nélkül az uniós perjogi versenyképesség sajátos kérdéseit sem. Így kitérek a választható, egységes perjogi kódex előnyeire, mely nagy segítséget jelentene a határon átnyúló ügyek lefolytatásában. Ugyanakkor valószínűsíthetően némi ellenállást lehetne tapasztalni a bírák részéről, akiknek ezáltal egy új joganyagot kellene elsajátítania.
4
Darázs Lénárd: Közvetlen gyártói felelősség a fogyasztói szerződések hibás teljesítéséért: termékszavatosság az európai jogrendszerek versenyében Az utóbbi évtizedek magánjogi jogfejlődésében egyik legnagyobb kihívást jelenti a fogyasztóvédelmi szabályok megjelenése a magánjogban. Ezek az egyre nagyobb teret nyerő rendelkezések jórészt az EU jogalkotásából táplálkoznak, de erősen befolyásolják a nemzeti jogok versenyképessége megtartásának szempontjai is. A fogyasztóvédelmi magánjogi szabályok ma már egy komplex jogterületté nőtték ki magukat, amely egyszerre kellene, hogy szolgálja az alapszabadságok (főleg az áruk és szolgáltatások szabadságának) érvényesülését, a tagállami és közösségi versenyképességet, a fogyasztói érdekek védelmét és a nemzeti jogrendszerek önállóságának és hatékonyságának biztosítását. Ebben az összetett követelményrendszerben egyszerre figyelhető meg az EU jogegységesítési (de legalábbis harmonizációs) törekvése, és az egyes nemzeti jogrendszerek sajátos megoldásainak versenye. A fogyasztóvédelmi magánjog fenti sokszínű fejlődésében jó példa annak a problematikának a közösségi és tagállami jogalkotók általi kezelése, hogy a fogyasztói szerződések hibás teljesítése esetén miként lehetne a fogyasztóval szerződéses kapcsolatban nem álló gyártót közvetlenül felelőssé tenni a fogyasztói szerződés hibás teljesítéséért. Itt tehát nem egy deliktuális termékfelelősségi kérdésről van szó, hanem arról, hogy a kereskedő általi szerződésszegésért a fogyasztóval szemben közvetlenül a gyártó is felelősség legyen tehető. A magyar jogban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény bevezette a termékszavatosság jogintézményét (6:168-170. §). Ez a jogintézmény a nemzetközi gyakorlatban nem előzmények nélküli, maga is a jogrendszerek egyfajta versenyében született. A gyártó közvetlen szavatossági felelősségét megalapozó szabályokkal találkozunk pl. a belga, finn, lett, spanyol, portugál, svéd, szlovén és norvég jogrendszerekben. A magyar jog egyik megoldást sem követi közvetlenül, de végeredményében inkább a spanyol és portugál joghoz áll közelebb. Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy más (jelentős) jogrendszerek (pl. francia, német jog) mennyiben és milyen indokokkal zárkóznak el egy ilyen jogintézmény megteremtésétől. Az EU jogban érdekes kísérletet láthattunk egy egységes európai adásvételi jog megteremtésére, amely a Common European Sales Law (CESL) rendeletben öltött volna testet. Egy ilyen szabályozás érinthette (egységesíthette) volna a termékszavatossági szabályokat is a tagállamok jogában. Kérdéses, hogy egy ilyen egységesítő szabályozás korlátozta-e volna a tagállamok versenyét a gyártói közvetlen felelősség területén, vagy éppen egy magasabb védelmi szintet biztosított volna a fogyasztóknak. A tervezett rendelet megalkotása mindenesetre meghiúsult, így a jogrendszerek versenye a vizsgált témakörben megmaradt: kérdéses, hogy milyen hatékonysággal és intenzitással. Lehet a magyar megoldás ebben a versenyben követendő példa, vagy maga is átgondolásra és további nemzetközi impulzusokra szorul? A fenti kérdések joggazdaságtani elemzésének azoknak az elvi szinten megjelenő kérdéseknek a megválaszolására is törekednie kell, hogy a közvetlen gyártói felelősséget megalapozó termékszavatossági jogintézményre egyáltalán szükség van-e a jogrendszerek versenyében a hatékony fogyasztóvédelem érdekében, hatékony versenybe bonyolódnak-e az ilyen jogintézményt szabályozó tagállamok, és szükséges-e, hogy ennek a jogintézménynek az egyes jogrendszerekben történő szabályozása hasson az esetleges jogharmonizációs törekvésekre, illetve a tagállamok jogrendszerei közötti versenyre. 5
Drinóczi Tímea: Jogrendszerek versenye és alkotmányos párbeszéd A jogrendszerek közötti versengés bizonyos jogterületek között létező, más területeken nem feltétlenül azonosítható jelenség. Az előadásban azt vizsgálom, hogy az alkotmányjogban hogyan alkalmazható, ha egyáltalán, a verseny paradigma, illetve az milyen összefüggésbe hozható az alkotmányos párbeszéd elméletével, módszerével és hatásmechanizmusaival. Arra a kérdésre keresem tehát a választ, hogy az alkotmányjogot érintő politikai döntéshozó a versenyt, versengést, vagy a párbeszédet alkalmazza-e a globális és többszintű alkotmányosságban.
Görög Dóra: A diszkrimináció tagállami kezelése Európában – Jogrendszerek sokszínű megoldásai Nem hiába vélekedhetünk akként, hogy a rule of law korában élünk, hiszen nemzetközi szervezetek, szerződések, egyezmények garantálják a jogbiztonságot, és azokat az alapvető és emberi jogokat, amikben mi, európai polgárok hiszünk. Minden európai állam jogállami garanciákat épít be a jogrendszerébe, hogy a diszkrimináció ténye még csak fel se merülhessen, és megfeleljenek az Európában gyökerező általános jogelveknek. Azonban létezik hátrányos megkülönböztetés a mai napig, nemre, fajra, bőrszínre, nemzeti etnikai hovatartozásra tekintettel. Létezik, és az az anomália is fennállhat, hogy látszólag több, ugyanakkor mégis egyetlenegy intézmény sem nyújt megfelelő garanciát az alanyokat ért diszkriminációra. Az is lehetséges, hogy a jogsértett alanyok nem lelik meg a hatékony jogvédelmet az általuk „talált” intézményben, és tovább mennek, amíg valaki jogvédelmet ad nekik. Még ha Európáról beszélünk is, a polgárnak a jog labirintusában tisztában kell lennie azzal, hogy a jogsértés esetén hova és mikor fordulhat, avagy kitől tud olyan mgfelelő információt szerezni, hogy eljusson az adott jogvédelemmel foglalkozó szervhez. A diszkrimináció kezelését Európában hasonló jogintézmények végzik, példaként említve az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát vagy az Egyenlő Bánásmód Hatóságot. De Európa különböző jogrendszereiben nem feltétlenül ezen név alatt szerepelnek, vagy nem biztos, hogy azonos eljárási rend szerint működnek. A jogsértett fél a diszkrimináció tényével tehát az adott államban az éppen leghatékonyabbnak vélt intézményhez fordul, ami egyben lehet a fenti sorokban említett két intézmény, de lehet egy bíróság, vagy akár a civil szféra is. Államonként változó melyiket tartják a leghatékonyabb eszköznek, azonban az is megfigyelhető, hogy éppen a diszkrimináció tényének fel nem ismerése, vagy félelem miatt ezen ügyek nem kerülnek felszínre, vagy számos ügyről még csak statisztikai jelleggel sem tudunk. A diszkrimináció ténye attól függően, hogy az nemre, fajra, etnikai hovatartozásra történt is változó megoldásokkal és visszacsatolással szolgálhat.
6
Előadásomban kérdésként merül fel, milyen lehetőségeket rejt magában az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Közép-Kelet-Európa államaiban (Szlovákia, Románia, Magyarország), vagy a Magyarországon Egyenlő Bánásmód Hatóságként hívott intézmény és ezzel párhuzamban a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács. Ezen két intézmény nemcsak a nevében mutat eltérést, a gyakorlatban eltérő jogrend alapján fejtik ki tevékenységüket, melyek az előadás során részletezésre kerülnek. Európában élünk, hasonló elnevezésű, de más típusú vagy rendszerű jogintézményekkel dolgozunk. Ezen intézmények mindig partikulárisak az egyes államokban, így működésüket csak akkor érthetjük meg, ha azokat külön-külön, történelmi kontextusban is vizsgáljuk.
Győrffy Dóra: Jogrendszerek versenye a jelzálogpiacon Az előadás azt a kérdést tárgyalja, hogyan bontakozott ki a jogrendszerek versenye a 2008-ban kitört pénzügyi válság előtt a közép- és kelet-európai jelzálogpiacon, és ennek milyen tanulságai vannak az elmélet számára. Az elméleti modell a tőke mobilitásának a lehetőségéből indul ki, melynek során a tőke oda áramlik, ahol a tulajdonjog biztosított. A jelzálogpiacon ez eltérő módon érvényesül annak függvényében, hogy mekkora tranzakciós költséggel lehet érvényesíteni a jelzálogjogot, mely egyfajta szabályozás-keresletnek tekinthető. Az előadásban ennek a versenynek a hatásai kerülnek bemutatásra kiemelten kezelve Lengyelország és Magyarország esetét. Míg Lengyelországban a jelzálog érvényesítése a válság előtt lassúnak bizonyult, Magyarország ebben a tekintetben kiemelkedő pozíciót foglalt el a régióban. Ez a különbség tükröződött a jelzáloghitelek alakulásában és a pénzügyi sebezhetőség kialakulásában. A válság miatt Magyarországon jelentős szabályozási változtatásokra lett szükség, míg Lengyelország jelentős tőkebeáramlást tapasztalt. A két eset rámutat a stabilitás és a szabályozások fenntarthatóságának jelentőségére a jogrendszerek versenyében.
Dr. Gyulai-Schmidt Andrea: Jogalkotók versenye társasági jogi és közbeszerzési jogharmonizációs példák alapján Mind a magyar társasági jogi (2013. évi V. törvény Harmadik Könyve), mind a közeljövőben megújuló közbeszerzési szabályozásunkat (2011. évi CVIII. törvény), jelentősen befolyásolja az Európai Unió joga. Főképpen irányelvek által szabályozott harmonizálandó jogterületekről van szó, amelyek egységes törvénykönyvbe foglalását, valamint az uniós jogon túlmutató hézagkitöltő részletszabályait a magyar illetve a tagállami jogalkotó saját kodifikációs döntése alapján, a nemzeti hagyományokat is figyelembe véve, határozhatja meg. Az európai primerjogi hátteret mindkét jogterületen az egységes belső piac joga – főképpen a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadsága – alkotja. A nemzeti jogalkotók a kodifikációs munka során egymás harmonizációs megoldásait is figyelik, hogy képesek legyenek – az uniós jog által számukra meghagyott mozgásteret kihasználva – a „jobb jog” megalkotására, amely segítségével több gazdasági társaságot tudnak alapítóként magukhoz vonzani és a meglévőket képesek legyenek nagyobb számban területükön megtartani. Tekintettel arra, hogy a társasági jog alanyai, a gazdasági társaságok 7
és a közbeszerzésben főképpen ajánlattevői oldalon megjelenő ún. gazdasági szereplők köre nagymértékben egybevág, vitathatatlan az itt vizsgált két jogterület közötti kapcsolat. Ezzel összefüggésben a tagállamok jogalkotói felismerték, hogy a kkv támogatása, az offshore jelenség visszaszorítása vagy a fenntartható fejlődés, illetve az innovációs technikák hatékony érvényre juttatása nem csak homályos európai célkitűzések, hanem effektív hozadékuk is van a nemzetközi illetve a tagállamok közötti versenypozíció javításában. A jogharmonizációs kötelezettség egyszerre korlátoz és inspirál. Ezt a tételt kívánom előadásomban példák alapján is igazolni.
Halustyik Anna: Akárhonnan indulunk el az árversenyhez jutunk, avagy bankügyletek és bankszabályozás versenyhelyzetben A jogi vizsgálatnak az ár ritkán tárgya – éppen ezért érdekes, ha jogi elemek vizsgálata során mégis az árkérdéshez jutunk. A különböző jogrendszerek közti árverseny egyértelműen tetten érhető az európai nemzetközi finanszírozási ügyletekben. Szépen kirajzolódnak az angolszász es kontinentális jogrendszer eltérései versenyhelyzetben. A pénzpiaci szabályozásban az árverseny csak áttételesen es az ügyletekhez képest kisebb súllyal jelenik meg. Némely tétova szabályozási válasz az árversenyre a korábbi európai uniós szabályozásban található.
Horváth. E. Írisz: Európai bagatell eljárás - Egy új alternatíva a nemzeti eljárások mellett a felperes számára? A polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés történetében egy új fejezet nyílt meg, amikor hosszas jogalkotási folyamat eredményeként elfogadásra került az Európai Parlament és Tanács 861/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről (Bagatell rendelet). A Bagatell rendelet több szempontból is mérföldkőnek tekinthető, főként azonban azért, mert az általa szabályozott „kis értékű követelések európai eljárása” (európai bagatell eljárás) az első, közösségi szinten szabályozott polgári peres eljárás. A Bagatell rendelet 1. cikkében található az a nemzeti jogalkotókat, a jogalkalmazókat s a jogtudomány képviselőit is gondolkodásra ösztönző rendelkezés, hogy az európai bagatell eljárás a tagállami jogszabályok szerinti eljárások alternatívájaként áll a peres felek rendelkezésére. Ezen megfogalmazásból egyértelműen kiderül, hogy a Bagatell rendelet nem egy egységes, az egyes nemzeti eljárások helyébe lépő eljárást hozott létre. Ennek megfelelően egy olyan rendszer jött létre, melyben a nemzeti eljárások továbbra is alkalmazhatók: alkalmazásuk vagy ennek elmaradása a felperes választásától függ. Az előadás azt próbálja meg több szempontból megvizsgálni, hogy vajon a felperest milyen érvek, illetve ellenérvek befolyásolják az eljárások közötti választásban, illetve hogy vajon létrejön-e egyfajta verseny a tagállami eljárások és az európai bagatell eljárás között, és ha igen, melyik eljárás van valamelyest előnyben a másikhoz képest.
8
Jakab András: A jogállamiság mérése indexek segítségével A közbeszédben és a szakirodalomban is gyakran elhangzanak olyan átfogó kijelentések, hogy a jogállamiság helyzete “romlik” vagy éppen “javul”. A jogállamiság kialakult dogmatikája és a nemzetközi standardok alapján jogászként egy-egy konkrét jogi változásra vonatkoztatva ugyan rendszerint valóban meg tudjuk mondani, hogy az javulás-e vagy romlás, de ha számos és egymással részben ellentétes irányú változással szembesülünk, akkor az összegzett változási irány megállapítása már gyakran önkényesnek tűnik. A hagyományos jogászias eszköztáron túl ilyenkor érdemes inkább társadalomtudományi módszerekhez folyamodnunk, amelyekkel számszerűsíthetőek a változások. Az ezzel kapcsolatos módszertani kérdéseknek kiterjedt nemzetközi szakirodalma van, és a jogállamiság mérésére is számos indexet használnak már különféle intézmények Európában és az USA-ban is (pl. Freedom House, Bertelsmann Stiftung, World Justice Project). Az előadás a fogalmi előkérdések, az adatfelvétel, az adatok aggregációja, az eredmények értelmezése, valamint az országok és időállapotok közti összehasonlítás során felmerülő főbb módszertani nehézségekbe nyújt bevezetést.
Kártyás Gábor: Kinek az érdekében? A határon átnyúló munkaerő-kölcsönzés korlátozása az Európai Unióban Az Európai Unióban természetes, hogy egy adott tagállam piacán különböző tagállamokban letelepedett vállalkozások versenyezhetnek egymással. Ez a verseny nem csak a vállalkozások, hanem a tagállamok számára is kihívást jelent, hiszen nemzeti szinten sem közömbös, hogy a hazai termelők hogyan állják meg helyüket a külföldi versenytársakkal szemben. A verseny szabadsága és a nemzeti érdekek folytonos összeütközése révén az Európai Bíróság soha meg nem szűnő feladatának tűnik, hogy újra és újra állást foglaljon arról, hogy ezt a versenyt milyen indokokból és milyen mértékben korlátozhatja egy tagállam. Még érzékenyebb a helyzet, ha a verseny a szolgáltatások piacán zajlik. Ez ugyanis nemcsak a szolgáltatás, hanem az azt nyújtó munkavállalók mozgását is jelenti. Például, nem csak egy aratógép lépi át a tagállamok közti határt, hanem a gépet beüzemelő, működtető mérnökök is. A 96/71/EK (kiküldetési) irányelvvel kapcsolatos joggyakorlat jól mutatja, hogy a kiküldött munkavállalókat fogadó tagállamok elsődleges célja ilyenkor saját munkaerő-piacuk védelme. Arra az átmeneti időre is védeni igyekszenek a hazai munkaerőt a versenytől, amíg a kiküldött munkavállalók feladatuk végeztével visszatérnek a kiküldő tagállamba. De vajon hogyan kezelhető az a helyzet, amikor a nyújtott szolgáltatás maga a munkavállalók átengedése, azaz a munkaerő-kölcsönzés? Meddig mehet el szolgáltatási és munkaerőpiacának védelmében a fogadó tagállam, ha a szolgáltatás nem egy aratógép, hanem 500 aratómunkás két hónapra való rendelkezésre bocsátása? Ilyenkor a fogadó tagállam munkaerő-piacának érintettsége még nyilvánvalóbb, ami sok tagállamot még erősebb korlátozásokra sarkall, és amely kapcsán a korlátozásokkal szemben a bírói gyakorlat is megengedőbbnek tűnik. Az előadás célja annak vizsgálata, hogyan értelmezhető a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a munkavállalók szabad mozgásának elve a munkaerő-kölcsönzésnél, és ez hogyan hat a tagállami szabályozásra. Az uniós jog munkavállalói oldalról a kiküldetési irányelvvel és a társadalombiztosítási rendszerek koordinációjával igyekszik e problémát kezelni, a szolgáltatók versenye szempontjából viszont csak az elsődleges jog és a kapcsolódó bírói 9
gyakorlat ad jogi kereteket. Ám a meglehetősen gazdag esetjogból sem világos, pontosan milyen közérdek alapján minősülhetnek az uniós joggal összeegyeztethetőnek az egyes megszorító rendelkezések. Aggályos, hogy a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam miért és milyen határig tekintheti feladatának a területére kiküldött munkavállaló védelmét. Felmerülhet, hogy a munkavállaló védelmével indokolt szabályok mögött valójában a saját kölcsönbeadóknak kedvező, piacvédelmi megfontolások húzódnak meg. Ezt viszont – nyílt vállalása esetén – az Európai Bíróság nem fogadja el a korlátozást igazoló közérdekként. Másrészt, csak rendkívül aprólékos vizsgálattal állapítható meg, hogy a tagállami előírás valóban a kiküldött munkavállaló védelmét szolgálja-e. Az előadás a legújabb esetjogból vett példák alapján vizsgálja, vajon képes-e ezekre a kérdésekre megfelelő válaszokat adni az Európai Bíróság a jelenlegi jogi keretek mellett.
Katona Klára: A számviteli rendszer és nyereségadóztatás eltérő szabályozási elveinek hatása a vállalati működésre A jellemző pénzügyi közvetítő rendszer és az ebből levezethető domináns számviteli alapelvek alakítják az adott országok számviteli rendszerének jellegét és az ehhez kapcsolódó nyereségadózási formákat. A vállalati érdekeltséget alapvetően befolyásolja, hogy a tőzsdei finanszírozás által megkövetelt magasabb nyereség kimutatása, vagy a banki hitelek feltételéül szabott óvatos gazdálkodás bemutatása szükséges-e a pénzalapok megszerzéséhez. A befektetők közös érdeke, a vállalat által megtermelt nyereség maximalizálása ugyanakkor az adózási pozíció optimalizálását követeli meg a cégektől. A nemzetállamok gazdaságpolitikájának célrendszere egyrészt közös a vállalati érdekekkel, hiszen jól működő, prosperáló cégek nélkül nincs vállalati beruházás, növekvő GDP, növekvő foglalkoztatás vagy exportteljesítmény. Másrészt azonban a kormányzatnak meg kell teremtenie a közjószágok finanszírozásának alapját, mely alapvetően az adórendszeren keresztül valósítható meg. Ez a törekvés azonban már nehezen egyeztethető össze a vállalati motivációkkal. Ennek a bonyolult célfüggvénynek a tükrében szeretném bemutatnia a magyar számviteli szabályozás és a társasági adó törvény szándékolt és empirikus kutatásokkal mérhető tényleges hatását a Magyarországon működő cégek teljesítményére, különös tekintettel a külföldi tulajdonú vállalatokra.
Koltay András: Jogrendszerek közötti verseny – médiajog Az európai médiajog egyik nagy kérdése a joghatósági problémák rendezése. Miközben a médiaszabályozás csak csekély mértékben harmonizált, a médiaszolgáltatások szabadon áramlanak az államok között, és gyakorlatilag szabadon választják meg letelepedésük helyét is. Kérdés, hogy milyen megfontolások vezetik a médiaszolgáltatókat az ilyen döntések meghozatalakor, és mit tehet egy állam, ha nem szeretné hagyni, hogy jogrendszerét lényegében kikerüljék, akár vissza is élve az uniós jog által biztosított lehetőségekkel.
10
Láncos Petra Lea: Jogharmonizációs modellek az Unióban Az Európai Unió keretében megvalósuló többszintű kormányzás elsősorban a különféle jogharmonizációs törekvésekben ragadható meg. Ennek során az uniós és a tagállami szint viszonya a szabályozási tárgytól függően eltérően alakul: attól függően, hogy egy adott szakpolitika milyen hatáskörbe tartozik, illetve inkább szabályozási, redisztribúciós, esetleg "alkotmányos" célt szolgál, a különböző szintek szabályozó szervei eltérő módon és mértékben vesznek részt a szakpolitika alakításában. A kutatás célja, hogy beazonosítsa és tipizálja az egyes szakpolitikai területeket, melyeket az eltérő jogharmonizációs modellek jellemeznek, miközben feltárjuk az uniós jogharmonizációs tevékenység általános elveit, szerződéses alapjait és másodlagos jogi megoldásait.
Metzinger Péter: Üzleti jog – az értéktelen áru A jogok közötti verseny logikai előfeltétele, hogy (i) az egyes jogrendszerek egymástól különbözzenek, és (ii) e különbözőség releváns legyen a „fogyasztók” számára. Nem tagadható, hogy bizonyos jogterületeken (elsősorban is nemzetközi adózási tényállásokban) ezen előfeltételek fennállnak, és a jogrendszerek közötti tényleges verseny is markánsan jelentkezik. Indokolt ezért a jogok piacáról beszélni, mely piacon az egymással versengő jogi szabályozások képezik az árut. Vannak azonban olyan jogterületek, melyek esetében a jogi verseny előfeltételei – adott társadalmi kontextusban – eleve hiányoznak, vagy ha formailag fenn is állnak, a verseny jelentéktelen marad. Első látásra paradoxnak tűnhet, de éppen az üzleti élet magánjogi szabályozása az a terület, ahol az egyes jogrendszerek közötti különbségek – a gazdasági eredő oldaláról – relativizálódnak, vagyis a gazdaság szempontjából jobbára közömbössé válik, hogy adott jogalkotó milyen konkrét szabályozási megoldásokat választ az üzleti életre vonatkozó magánjogon belül. Ennek elsődleges oka, hogy az üzleti jogi szabályozás egész egyszerűen nem döntő tényező az üzleti élet társadalmi valóságának meghatározásában: az üzleti életben éppen az arra vonatkozó anyagi jog teljesen értéktelen. A jelen tanulmány e tétel igazolására vállalkozik, a jogi szabályozást életre hívó szituáció (tényállás), a normatív tartalom (diszpozíció), a (privát, hatósági és bírói) jogalkalmazás (szankció), valamint az ebből kialakuló társadalmi valóság absztrakt elemzésén keresztül.
Miczán Péter: A bizalmi vagyonkezelési jog versenyképességéről A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény (a továbbiakban: Bvktv.) 2014. március 15-i hatállyal vezette be a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét a magyar jogba. Ennek lényege és alapvető újdonsága, hogy képes kiszakítani a vagyontárgyon fennálló abszolút jogból közvetett irányítási, érték- és ezek védelmére irányuló jogokat, a felelős kezelési kötelezettség mellett átruházott abszolút jog feletti jogalanyiság keletkeztetése nélkül, de szervezeti jellemzőket mutatni képes módon. Előadásom alapvető célja annak bemutatása, hogy ceteris paribus a bizalmi vagyonkezelési polgári jog, milyen előnyöket, lehetőségek biztosít, milyen hátrányokat és kockázatokat hordoz (e négy mérlegelési szempont a továbbiakban együttesen: ELHK) jelenleg, és mely előnyöket, lehetőségeket biztosíthatna, hátrányokat, kockázatokat csökkenthetne esetleg a 11
jövőben főleg a külföldi és belföldi befektetők számára, amellyel vonzóbbá (versenyképesebbé) tehetné a belföldi bizalmi vagyonkezelési jogi szabályokat, azzal pedig a belföldi vagyonrendelővé válást. Nyilván a vagyonrendelői célok heterogenitása miatt, relatívak lesznek a bizalmi vagyonkezelés jogintézményéhez kapcsolt ELHK szint megítélései is.
Mike Károly: Kontra Hobbes. Jogi pluralizmus és intézményi közgazdaságtan A jogtudomány és a közgazdaságtan is alapvetően állami intézményként tekint a jogrendre. A jogtudományban a jogi pluralizmus megközelítése szakít ezzel a megközelítéssel. A jog forrásaként, alkalmazásában és érvényesítésében egyaránt jelentős szerepet tulajdonít a nem állami szereplőknek. A közgazdaságtanban hasonlóan radikális szemléletváltást sürget az új intézményi közgazdaságtan, főként Oliver Williamson és Elinor Ostrom nyomán. A gazdasági szereplők az állami intézményeknél jóval tágabban értett jogrend egymással versengő, de egymást ki is egészítő elemei közül válogatnak adott szituációk gazdasági ésszerűsségének megfelelően. A jogi szabályok és fórumok versenye eszerint alapvetően nem diszjunkt területű, állami jogrendek vetélkedése, hanem adott országon belül is zajló, jóval sokrétűbb folyamat. Az előadás röviden felvázolja az intézményi közgazdaságtan elméleti keretét. Két magyarországi példán szemlélteti relevanciáját. Végül megfogalmaz néhány lehetséges normatív következtetést a jogrend plurális kialakítására vonatkozóan.
Orbán Endre: A gazdasági válság hatása az Európai Unión belüli „migrációra“ A jogrendszerek közötti verseny egyik alapvető elméletének a „lábbal szavazás“ kérdésköre tekinthető, amit Tiebout fogalmazott meg 1956-ban. Hogy egy hazai vonatkozású példával szemléltessük: jelentős kérdéseket vethet fel részint az önkormányzati eltérő adóztatási politikája, részint pedig a szociális törvény 2015 tavaszi módosítása, amely a települési támogatások rendszerét vezeti be, és alapvetően az önkormányzatokra bízza a különféle támogatás típusok meghatározását. A kérdés Európai Uniós szinten is jelentősnek mutatkozik a munkavállalók szabad mozgása majd az úgynevezett uniós polgárság intézményének bevezetése miatt. Lenkovics Barnabás épp a napokban az Ars Bonin közölt interjújában jegyzi meg ezzel összefüggésben, hogy ki gondolta volna, hogy a „szabadság világból“ is több százezer fiatal távozik Nyugatra. A kérdés uniós szintű vizsgálatát korábbról ismert nemzetközi jelenségek teszik lehetővé: évszázadok óta ismert jelenség a népvándorlás és a nemzetközi migráció, amely napjainkban is az egyik legforrább témaként van jelen a címlapokon. E miatt a migrációból ismert szókincs, az úgynevezett toló és húzó faktorok számbavehetők az Európai Unión belül is. Ennek egyik kérdésköre lehet az életszínvonalbeli különbség, a centrum és periféria viszonya, politikai szinten pedig ez motiválta David Cameront is, amikor a brit szociális ellátórendszer vonzerejében látta az Egyesült Királyságba tartó migrációs nyomás vonzerejét, amire egy egész EU-ellenes retorikát is „ráépített“. A nagyrészt keletről nyugati irányba tartó migráció elől az 2004-es és a 2007-es uniós csatlakozás úgynevezett adminisztrációs akadályokat is elgördített, ha őgy tetsztik, a migráció ára mára jóval alacsonyabb, a tranzakciós költségek csökkentek. Ezzel együtt a válság hatására 12
némileg mégis mérséklődött a migráció mennyisége, így a válság a tranzakciós költségek egyféle ellenhatásaként értelmezhető. Az előadás célja bemutatni egy, némely toló és vonzóerőt figyelembe vevő modellt, amely azt kívánja körbejárni, hogy milyen kimutatható összefüggések állnak fenn a válság és az Unión belüli népességmozgás között. A modell a következő: Mijt= α + Mijt-1 + β1POPi + β1POPj + β1PCIi + β1PCIj + β1UNEMPi + β1UNEMPj + β1COSTi + β1COSTj + β1CRISESi + β1CRISESj + β1RESTRij + β1DISCRj + β1SUBJi + εij A modell függő változója (Mijt) a migránsok számát kívánja magyarázni i országból j országba t évben, amelyhez több változót is figyelembe vesz: így a korábbi év hatását (hálózati hatás), a lakosságszámot, a személyes bevételi oldalt, a munkanélküliség mértékét, a megélhetési költségeket, a válság jelenlétét, az esetlegesen időben fenntartott adminisztrációs akadályokat, illetve az úgynevezett boldogság/elégedettségi indexet.
Raffai Katalin: Versengő kapcsolóelvek az ember személyes jogában az uniós-, a magyar nemzetközi magánjog és a nemzetközi egyezmények háromszögében Az előadásomban az átalakulóban levő személyes jogi kapcsolóelveket vizsgálnám a természetes személyek személyes joga, azon belül a névjog tekintetében. A természetes személyek személyes jogát meghatározó kapcsoló elvek tekintetében elég nagy eltérés adódik az egyes jogrendszerek vonatkozásában. Vannak olyan jogrendszerek, amelyek az állampolgárságot helyezik a középpontba (ilyen Magyarország is)vannak amelyek a szokásos tartózkodási hely vagy lakóhely elvét, míg az angol amerikai jogrendszer a domicile-t. Többek között e kapcsolóelvek kavalkádja korlátot emel a természetes személyek szabad mozgása útjába, valamint gondot okozhat a különböző tagállamokban született iratok, határozatok kölcsönös elismerés is. Az Európai Bíróság eddigi döntései és az uniós szakpolitikák iránya megjelöli azt is, hogy mely kapcsolóelvek előre törése várható, úgy tűnik, hogy a szokásos tartózkodási hely elve egyre jobban háttérbe szorítja az állampolgárság elvét. Mindezek láttán nem lehet csodálkozni azon, hogy az EU-ban napirenden van a személyes joggal összefüggő egyes kérdések (pl. névjog, egyes magánjogi iratok)és kapcsolóelvek harmonizációja. Különös aktualitást ad a kérdésnek a jelenlegi nemzetközi magánjog helyzete, (amelyben, ahogyan azt fentebb is említettem az állampolgárság elve áll a kapcsolóelvi hierarchia csúcsán), mert napirenden van egy új nemzetközi magánjogi törvény megalkotása. A jogalkotónak számos kérdést kell megválaszolnia, az új jogszabály vonatkozó részének megalkotása során, többek között: - milyen legyen a személyes jog terjedelme? - megtartható-e a jelenlegi lépcsőzetes kapcsolóelvi rendszer? - felválthatja-e az állampolgárság elvét a szokásos tartózkodási hely elve? - mennyire lehet teret adni a felek autonómiájának, hogy ők maguk határozhassák meg a személyi viszonyaikra irányadó jogot?
13
Schanda Balázs – Bojnár Katinka: Házassági jogrendszerek versenye, vagy párkapcsolati szupermarket? Az előadás a versengés lehetséges megnyilvánulásait elemzi a házassági jogban. Ezt a területet igen sokszínű szabályozás jellemzi, különösen az azonos nemű párok együttélését meghatározó rendelkezések vonatkozásában. A verseny lehetőségét az előadók két szempontból közelítik meg. Egyrészt a jogalkotó oldaláról, nevezetesen hogy egy adott jogalkotót befolyásolnak-e, és ha igen miképp, más jogalkotóknak a házasság alanyi körének meghatározására vonatkozó megoldásai. Másrészt felmerül a kérdés, hogy az egyén versenyezteti, versenyeztetheti-e a különböző jogi megoldásokat, van-e lehetősége választani a jogrendszerek között a számára kedvezőbb joghatások elérése érdekében.
Serák István: A polgári jog helyéről a jogrendszerek versenyében és a jog globalizálódásában Amennyiben az egyes államok között a jog terén, a jog eszközeivel folytatott versenyről beszélünk, kézenfekvő elsősorban a pénzügyi jog – különösen az adójog és az értékpapírjog – vagy a társasági jog területeire asszociálni, ahol az aktuális gazdaság- és egyéb szakpolitikailag vezérelt egyedi jogalkotói döntések a jogági rendszerek felépítésének szinte alapértelmezett mozgatórugói. Ezzel szemben a nemzetállami szuverenitás egyik alappillérére, az állami joghatóság aló tartozók személyi jogi és vagyonjogi viszonyait alapvetően rendező polgári jogra a 20. század végi kereskedelmiesedése ellenére ilyen kontextusban nem szokás gondolni. Mivel azonban a voltaképp valamennyi gazdaságot szabályozó jogterület igen hosszú idő óta a polgári jog által lefektetett vagyonjogi struktúrákra épít – elég csak az ingatlanforgalom Széchenyi István által kiemelt fontosságúnak tekintett szabadságára utalni –, kézenfekvő megvizsgálni, hogy a polgári jog szabályai az államok és jogrendszereik közötti versenyre milyen módon hatnak. A jogrendszerek versenyének problematikája számtalan kérdés tisztázását igényli. A globalizáció, amelyet Michaels a nemzetközi és belső állami ügykörökre osztás XVII. századi felfogásának meghaladására irányuló fogalomalkotási kísérletként határoz meg, a mai gondolkodásban elsősorban – ha nem kizárólagosan – gazdasági értelemben használt kategória, az abszolutizált gazdasági szemlélet azonban jórészt maga alá gyűri az egyéb megközelítéseket. Ilyen értelmű gazdasági megközelítés esetén meg kell határozni, hogy mit jelent a jogrendszerek versenye, piacnak tekinthető-e a jogi szabályozás, amelyen jogrendszerek, vagy csak leg-feljebb jogágak, jogintézmények versenyéről beszélhetünk. Bár a nagyobb függetlenség és szabadság a globalizálódott világban a nagyobb és gazdaságilag erősebb nemzetállami szereplőknek kedvezne, az ő mozgásterüket tágítaná, a jogalkotási szabadság révén kevésbé fejlett államok is jelentős előnyre tudnak szert tenni a nemzetközi piacoknak kedvező szabályok megalkotásával. A globalizáció korában is megmaradt azonban az erodálódó, egyenlőségüket mindinkább elvesztő nemzetállamoknak a kényszergyakorlási monopólium, valamint a demokratikus, jogilag szabályozott államrendszerek ellenőrizhetősége, felelősségre vonhatósága, ami voltaképp a polgári jog szabályaival fémjelezhető stabilitás jelentőségét emeli ki. Választ kell adni arra, hogy amennyiben versenyről beszélhetünk, úgy az mire irányul, magánjogi szereplőket vagy más államokat céloz – amennyiben ugyanis előbbieket, akkor a verseny eleve feltételezi a jogalanyiságot létrehozó polgári jogi szabályokat.
14
A jognak ugyan kétségtelenül fontos funkciója a nemzetközivé váló gazdasági környezetben is a piacok szabályozása, ugyanis az anyagi jog nemzetállami szemléletét nem gyengítette a globalizáció államgyengítő hatása, azonban a jog nem pusztán egy egyszerű szolgáltatás, hanem – mivel az államhatalom gyakorlóinak és a társadalom egészének szabályozását is végzi – egy számos szempont által alakított tényező. Amennyiben viszont szűkebb értelemben csak a gazdasági szempontokra koncentrálunk, úgy az állam a globalizálódó jog végrehajtója és tárgya lesz, a jog szerepe is átalakul, már sokkal inkább egy kötelmi jellegű „ajánlatnak” tekinthető, aminek a fejében annak elfogadója meghatározott ideig gazdasági tevékenységét egy meghatározott államhoz köti. A verseny eszközére alkalmasság szempontjából azt kell megvizsgálni, hogy a jog eszközeivel mit lehet szabályozni, mit tud a jogalkotó befolyásolni. Kérdésként vetődik fel, hogy a jogközelítésnek, intézmények átvételének van-e értelme akkor, ha általános jelleggel lehetőség van a szerződő feleknek valamely állami jogot kikötni az ügyletükre; erre példaként hozható a zálogjogosulti bizományos intézménye a Ptk.-ban, amelynek gyakorlati alkalmazása vitatható. A hagyományos civiljogi jogintézményeknél nüánsznyi eltérések vannak csak, nagyon nehéz érdemi összefüggést kimutatni valamilyen jogalkotói döntés és annak jelentős gazdaságitársadalmi következményei között. Vizsgálandó, hogy pl. a befektetést mennyiben befolyásolja egy adott ország bizonyos jogintézmény szabályozása – kiinduló feltevésünk az, hogy kevéssé, néhány jogintézmény terén tapasztalható eltérés jelentős hatást nem tud gyakorolni egy vállalkozói döntésre. Amennyiben ugyanis az állami jogalkotásnak továbbra is jellemzője marad az a kockázati elem, hogy jogalanyként a jogalkotó diszkrecionális döntési hatalmát nem fogom tudni befolyásolni, vagyis egy választás vagy puccs révén a tényleges hatalmat megszerző politikai erő teljesen más szabályokat állapíthat meg, mint amire tekintettel eredeti döntésemet meghoztam, úgy a jog terén is kevéssé valószínű, hogy ágazati jogi részletszabályok lennének döntő tényezők.
Sik-Simon Rita: A fogyasztói viták online és off-line alternatív vitarendezése Európában intézményi verseny a nemzeti szabályozás és implementációs kötelezettség tükrében? A jogrendszerek közötti verseny lehetősége az európai uniós tagállamok között relatív. Különösen olyan gazdasági szektorokban korlátozott a verseny, amely területeket rendeletek, vagy un. teljes harmonizációs irányelvek szabályozzák. Uniós normákkal nem rendezett, vagy csak minimális harmonizációnak alávetett gazdasági-, jogi területeken elméletileg lehetőség nyílna a tagállami jogrendszerek szabályainak kölcsönös inspirációjára, illetve a „best practicies“-ek tagállami vagy uniós szintű átvételére. Az un. „ötlet-verseny“ fokozása a jogrendszek közötti verseny egyik pillérének megvalósítását jelentené, amire elméletileg lehetőség nyílna az európai jogalkotói munka során; sőt, a tagállami jogintézmények működésének összehasonlítása valójában ennek a jogalkotói munkának a légyegét képezné. Mindezek ellenére napjainking csupán néhány jelentősebb jogösszehasonlító projekt valósult meg az európai magánjog területén pl. CESL, PECL, Study Group on a european civil code, de ezen munkák módszertana és eredménye is vitatható. Átfogó uniós jogösszehasonlító munkákkal elsősorban irányelv revíziók kapcsán találkozunk pl. Schulte-Nölke Fogyasztókompendium, de a tagállami jogok európai unió jogára gyakorolt befolyása nehezen mérhető. A jogrendszerek közötti verseny utolsó pillérét (Eva-Maria Kieninger) a nemzeti jogalkotók által kínált intézmények képzik, amelyek közül a polgárok, gazdasági szereplők közvetlenül, vagy az általuk választott termékek kapcsán indirekt választhatnak. Annak ellenére, hogy az 15
az egységes belső piac alapszabadságokra épül, az intézményválasztás szabadsága - nem alapjog - és az európai magánjog csak nagyon szűk területén lehetséges. Néhány újabb irányelv pl. a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló 2014/104/EU irányelve kifejezetten kísérletet tesz intézményi verseny fokozására, de számos kutató megkérdőjelezi a verseny fokozásának további lehetőségét a magánjog területén. Az intézményi verseny fokozásával kapcsolatban az online fogyasztói szerződések kapcsán érdekes jelenséget figyelhetünk meg. Az online fogyasztói vásárlás alternatív vitarendezését 2005 óta a nemzeti Európai Fogyasztói Központok (European Consumer Centre, rövidítve: ECC) bonyolítják le, amelyek együtt alkotják az Európai Fogyasztói Központok Hálózatát (ECC-NET). A hálózat a fogyasztói károk bírósági igényérvényesítésének kínál alternatívát és a fogyasztó több ECC központtal is felveheti a kapcsolatot. A rendszerben rejlő versenypotenciál bizonyítéka, hogy a németfrancia határon átnyúló viták rendezésére 1993-ban létrehozott igen eredményes Kehl-i Fogyasztói centrum (ECC-Központ) a határon átnyúló európai fogyasztóvédelmi viták összességének mintegy egyharmadát bonyolítja le napjainkban. Az un. off-line alternativ vitarendezés 2013-as uniós reviziójánál (2013/11/EU irányelv) az Európa Bizottság kísérletet tett arra, hogy az online rendszer mintájára intézményi versenyt generáljon az off-line vitarendezés rendszerében is, és lehetővé kívánta tenni, hogy bizonyos szektoriális vitakérdéseket a szektorban régóta működő széles tapasztalattal rendelkező intézményeknek számára delegálhassák (outsourcing) a tagállami intézmények. Így az Egyesült Királyság pénzügyi ombudmannja vagy a holland Geschillencommisse Stichting rendezhette volna a pénzügyi szerződésekkel kapcsolatos vitákat. Az irányelv végső formája azonban már nem biztosította a „forum shopping“-ot. Az előadás az alternatív vitarendezés aktuális, 2015-ös nemzeti implementációinak összehasonlításával két kérdésre keresi a választ. Elsőként vizsgálja, hogy mennyire valósulhat meg intézményi verseny az európai alternatív vitarendezés rendszerében? Vannake olyan területek ahol potenciálisan növelhető a verseny? Második kérdés, hogy abban az esetben, ha az intézményi verseny nem fokozható, mennyire befolyásolhatók a nemzeti jogalkotók un. „ötlet-verseny“ szintjén? Mennyire insporálják más tagállamok intézményi megoldásai, esetleg „best practices“-ei a nemzeti jogalkotást? 1.
Az alternatív vitarendezés tagállami intézményrendszereinek rövid áttekintése
2. Mennyi lehetőség van forum shoppingra az adott rendszerben, elsősorban az online fogyasztói viták esetén 3. A nemzeti jogalkotók „ötlet-versenye“ a 2013/13/EU irányelv cseh, német és magyar implementációjának példáján 4.
A tagállami jogalkotás korlátai, a nemzetközi szabályozási példák átvétele
Suri Noémi: Az öröklési jog európaizálása – avagy az öröklési jog egységesítésének hatása a tagállami eljárásjogokra Határon átnyúló öröklési ügyekben a jogalkalmazásból fakadó nehézségek kiküszöbölésére európai szinten már az 1890-es évektől kezdődően jelentek meg egységesítési törekvések. A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferenciák eredményeként az öröklési jog sajátos 16
természetéből – in rem jogokkal való kapcsolatából – nyilvánvalóvá vált, hogy a jogrendszerek egymáshoz közelítése a jogterület komplex megközelítését feltételezi, melyben kollíziós jogi, polgári eljárásjogi és polgári anyagi jogi intézmények szabályozása egyaránt szerepet kell, hogy kapjon. 2002-től kezdődően a határon átnyúló öröklést érintő kodifikációs törekvések az Európai Közösség szintjére összpontosultak, és a szabályozás technikáját tekintve a jogegységesítés irányába mutattak. Az öröklési jog európaizálásának szükségességét felvető Német Közjegyzői Intézet tanulmánya szerint 2002-ben az Európai Közösségben 50.000 és 100.000 között volt a határon átnyúló öröklési ügyek száma, 2013-ra ez a szám 450.000 emelkedett, mely összesen ca. 123 milliárd euro értékű vagyont ölel fel. A nemzetközi és európai érintettségű öröklési ügyek számának fokozatos emelkedése a tagállami jogalkotók számára egyértelmű jelzés volt az öröklést érintő eljárásjogi szabályozás módosításának, illetve továbbfejlesztésének szükségességére, amely első lépésben a határon átívelő öröklési jogi intézmények megteremtését eredményezte, másodsorban a tagállami (nemzeti) öröklési eljárás fejlesztését is egyúttal előidézte. A referátum az öröklési jog egységesítésének a tagállami öröklési eljárásokra gyakorolt hatásainak feltárására tesz kísérletet az alábbi intézmények vizsgálatával: -
joghatóság szabályozása
-
határozatok elismerése és végrehajthatósága
tagállami öröklési bizonyítványok / tanúsítványok öröklési eljárásban betöltött szerepe. Az előadás az összehasonlító elemzés eszköztárával él, melyben az öröklési jog egységesítésének hatásait a német, az osztrák és a holland öröklési eljárás viszonylatában mutatja be.
Szabó Ildikó: Jogrendszerek közötti verseny a feltételes adómegállapítás jogintézményére vonatkozó szabályozás tekintetében A feltételes adómegállapítás kialakulásának indokait, körülményeit kívánom feltárni tekintettel a magyar és a nemzetközi szabályozásra. Az alábbi kérdéskörök vizsgálata áll a kutatásom középpontjában: 1.
A feltételes adómegállapítás bevezetésének célja a jogbizonytalanság orvoslása?
2.
A jogintézmény igénybevétele minden személy számára elérhető?
3. A feltételes adómegállapítás alapján kiadmányozott döntések milyen kötőerővel bírnak? A tudományos kutatás eredményeinek összegzéseként tematikus összehasonlítást végeznék azon szempontok szerint, hogy a feltételes adómegállapításra vonatkozó jogi szabályozás hogyan változik országonként. Álláspontom szerint ez egy kifejezetten fejlődésben lévő jogintézmény, amelynek több oldalról, széles körben való megismerése a hazai jogalkotó, jogalkalmazók számára is fontos információkkal szolgálhat. Ugyanakkor a magyar tudományos kutatások szempontjából indokolatlanul elhanyagolt területnek tartom. 17
Szigetvári Tamás: Versenyképesség és külföldi tőkebefektetések Törökországban Törökország a kétezres évek kezdetétől egyike a világ jelentős, gyors növekedési rátával rendelkező feltörekvő piacainak. A gyors növekedés egyik mozgatója a beáramló külföldi tőke, Törökország kedvelt befektetési célpontjává vált számos multinacionális vállalatnak. Az előadás keretében azt kívánjuk megvizsgálni, vajon milyen tényezők játszottak közre Törökország versenyképességének javulásához. A nyolcvanas évek elejétől Törökország – a korábbi protekcionista, import-helyettesítő iparosítási stratégiájának korlátait és kudarcát tapasztalva – a gazdasági nyitás politikáját követve liberalizálta tőkepiacait, gazdaságpolitikájában pedig az export-orientált ágazatok támogatására helyezte a hangsúlyt. A piaci nyitás azonban az első két évtizedében inkább a gazdaság egyensúlyvesztését (magas infláció, költségvetési hiány, növekvő államadósság) és a növekedési ráta volatilitását eredményezte. A gyors és (többé-kevésbé) kiegyensúlyozott növekedési pályára a kétezres évek elején állt a török gazdaság. A siker mögött több tényező együttese állt: 1. a szigorú fiskális és monetáris stabilizáció, amely mögé az újonnan megválasztott egy-párti (nem koalíciós) kormányzat is beállt, 2. az 1995-ben az EU-val kötött vámuniós megállapodásból fakadó piacliberalizációs és jogharmonizációs kötelezettségek 3. a 2002-től felgyorsuló EU integrációs folyamat által kikényszerített további (alkotmányos, politikai, jogi reformok) 4. a javuló politikai, gazdasági és jogi környezet hatására megélénkülő külföldi befektetési kedv. Az előadás keretében megvizsgáljuk, hogy melyek voltak a jogharmonizáció, a liberalizáció és a piaci szabályozás azon elemei, amelyek tartósan javítani tudták a török gazdaság versenyképességét, és amelyek leginkább hozzájárultak a gazdaság tőkevonzó képességének javulásához.
Szilágyi Pál: Érdemi verseny v. versenykorlátozás A versenyjog gyakran olyan versenyző magatartásokat tilt jelentős piaci erővel rendelkező, pontosabban gazdasági erőfölényben lévő vállalkozások számra, amelyek ilyen piaci erő hiányában elsősorban erősítik a versenyből fakadó jóléti hatásokat. Ugyanakkor gyakran hangoztatott szlogen, hogy a gazdasági erőfölényben lévő vállalkozások is védekezhetnek a versenytársakkal szemben, amíg a magatartásuk érdemi versenyen alapul (competition on the merits), nem pedig gazdasági erőfölénnyel való visszaélés. A rövid előadásban az érdmei verseny versenyjogi fogalmakörüli bizonytalanságokat mutatom be.
Tajti Tibor: Beszélhetünk-e zálogjogi rendszerek versenyéről? Míg a zálogjogi reformok jelentőségével a jogásztársadalom java része tisztában van, nemcsak Magyarországon, hanem a környező, de a világ egyre növekvő számú országában is, gyakran csak a jártasabbak tudják, hogy közvetve vagy közvetlenül az amerikai Egységes Kereskedelmi Kódex 9. fejezete ún. egységes zálogjogi rendszere (“unitary concept of security interests”) az egyre meghatározóbb jelentőségű modell. Ugyanez mondható el a kereskedelmi joggal foglalkozó nemzetközi szervezetek számos projektjéről, de akár az utóbbi évek 18
legfontosabb európai magánjogi kezdeményezéséről, a Közös Referenciakeret Tervezete („Draft Common Frame of Reference”) 9. (és részben a 10. Trustokról szóló) könyvéről is (még ha az utóbbi esetében ezt a kommentárok meg sem említik). Az Európában elsődleges fontosságú német jogot azonban mindez szinte teljesen hidegen hagyta. Ennek következtében a német zálogjog több lényegi ponton is az említett egységes amerikai zálogjogi rendszer szöges ellentéte, s ilyetén a versengésben részt vevő egy másik lehetséges modellje. Bár modellként tekinthetünk az angol jogra is, Britanniában merőben más a helyzet, mint Németországban. Itt már évek óta heves viták tárgyát képezi vajon nyerhet-e az angol jog, ha Ausztráliához, Kanadához és Új-Zélandhoz hasonlóan átveszi az amerikai modellt, egyelőre a status quo-t preferáló City of London áll nyerésre az akadémikusokkal szemben. A fentiek jegyében, a jelen írás arra keres választ, vajon a nemzetközi zálogjogi projektek és a számos nemzeti zálogjogi reformok mögött ténylegesen is verseny folyik-e egy vagy több modell között? S ha igen, azonosítani lehet-e, és milyen ismérvek alapján, a versengő modelleket? A cikk arra is választ próbál keresni, mik a versenynek a lehetséges gazdasági vonzatai? Az utóbbit példázandó, elegendő a megváltozott kínai álláspontra utalni, miszerint mára már nem a német (és európai kontinentális) jog a priori az elsődleges forrás, hanem inkább a gazdaságilag leghatékonyabb jogi megoldásokat kínáló jog. Ennek következtében, nemcsak a tőkepiaci szabályozás, hanem a csőd és zálogjog tekintetében is az amerikai modell áll egyre inkább nyerésre odaát. Tekintettel Kína növekvő gazdasági és politikai szerepére, joggal feltételezhető, hogy Európa számára sem lehet irreleváns melyik zálogjogi modellé lesz a jövő.
Tattay Levente: Versenyképesség, innováció és szellemi alkotások az Európai Unióban. Az Európai Unióban általánossá vált a felismerés, hogy amennyiben az Európai Unió a világban vezető szerepet akar kivívni,meg kell előzni versenytársait. Ezért az Európai Unió fontos gazdaságpolitikai célkitűzése a versenyképesség növelése.Ez a törek vés tükröződik az Európai Unió valamennyi hivatalos dokumentumában és az Európai Unió Műkö déséről szóló Szerződésben. A versenyképesség növelésének aktuális célkitűzése az innováció és a kreativitás növelése,amelynek a segítségével az EU jelenős teljesítménynövekedést, foglakoztatás bővülést kíván realizálni. Az "Európa 2020"projekt zászlóshajó programmja az "Innovatív Unió" az európai innováció élén kí tésével célozta meg az Unió előtt álló célok megvalósítását.Az innová ció fejlesztésének legfon tosabb eszközrendszerét a szellemi alkotásokban rejlő gazdaság potenciál alkotja,amely nélkül a fejlődés elképzelhetetlen.Ez tükröződik abban,hogy az Innovatív Unió prog ram legfontosabb cél kitűzése az egységes hatályú európai szabadalom létrehozása.
Téglási András: A szociális jogok (alapjog)védelmi szintjének csökkenése a gazdasági válság hatására – avagy a jogrendszerek versenye „rückwärts”-ben (?) Az Egyesült Államokból kiinduló 2008-as gazdasági világválság révén a gazdasági és szociális jogok kritikus helyzetbe kerültek. Ennek révén a nemzetközi emberi jogok védelme is mérföldkőhöz érkezett. A gazdasági válság számos munkahelyi, élelmezési és lakhatási krízist 19
eredményezett vagy mélyített el, ami különösen hátrányosan érintette az amúgy is sérülékeny csoportokat, úgymint a nőket, gyermekeket, fogyatékosokat, kisebbségeket, menekülteket. Miközben a legtöbb kormány a válság során gazdaságélénkítő (gazdaságbővítő) programokat vezetett be és növelte a közkiadásokat 2008 és 2010 között, korai kiadáscsökkentő, megszorító intézkedések is elterjedtek és a közkiadások mérséklése várhatóan 2016-ig még intenzívebbé fog válni. A 2008-ban kirobbant világgazdasági válságot nem az eurózóna belső anomáliái okozták. A válság következményei azonban erősen sújtották és sújtják az eurózónát. Az eurózóna válsága és annak kezelése drámai változásokat eredményezett a szociális jogok területén, különösen azokban az EU tagállamokban, amelyeket a gazdasági válság leginkább érintett. Ez leginkább a szociális juttatások drasztikus csökkentésében nyilvánult meg, ideértve a jóléti juttatások mellett az oktatást és az egészségügyi ellátórendszert is. Kérdés, hogy az alapvető jogok – ideértve a szociális jogokat is – mennyiben alkalmasak arra, hogy felvegyék a versenyt a kríziskezelés céljából végrehajtott átalakításokkal. A válság hozzájárult magának az alkotmány szerepének az újragondolásához is, a jóléti kiadások csökkentése alkotmányos kihívások elé állította az egyes államokat. Érdekes, hogy ezek a kihívások nem is a szociális jogok alkotmányi szabályozása körül forogtak, hanem inkább olyan általános rendelkezések körül, mint pl. a jogegyenlőség, emberi méltóság vagy a várományok. A közszféra kiadásainak megnyirbálását alkotmányjogi alapon még a tisztességes eljáráshoz való jog alapján is meg lehet támadni. Érdemes megfigyelni, hogy az alapjogvédő szervek és bíróságok hogyan kapcsolják össze az alapjogvédelmet a gazdasági körülmények kihívásaival. Ez összefügg azzal, ahogy a nemzeti kormányok az egyes intézkedéseik igazolására a „válságra” vagy a trojka követelményeinek való megfelelésre hivatkoztak az alapjogvédő szervek előtt. Az egyes alapjogvédő testületek eltérő módon viszonyultak az alapjogokhoz a gazdasági válságban. Az olasz Alkotmánybíróság például, amelynek gyakorlatában korábban doktrínaként szilárdult meg a szociális jogok alkotmányos igazolhatósága, ez a doktrína – ugyan nem elvetésre, de legalább is – újragondolásra került az új, euroválság okozta „szükséghelyzetben”. A Szociális Jogok Európai Bizottsága azt hangsúlyozta, hogy „a gazdasági válságnak nem lehet következménye a Charta által biztosított jogok védelmének csökkenése”, valamint, hogy „a kormányok tegyenek meg minden szükséges lépést, hogy a Charta által elismert jogok ténylegesen garantálva legyenek abban az időszakban, amikor a polgároknak a legnagyobb szüksége van rá.” Ugyanakkor az Emberi Jogok Európai Bírósága ettől eltérő megközelítést alkalmazott, és egy Görögország elleni ítéletében azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti hatóságok széles mérlegelési mozgásteret élveznek a szociálpolitikájuk megvalósításában valamint a közkiadások és az állami bevételek közötti megfelelő egyensúly kialakításában, tekintettel arra, hogy számos politikai, gazdasági és szociális tényezőt is figyelembe kell venni. A strasbourgi bíróság szerint a nemzeti hatóságok főszabály szerint kedvezőbb helyzetben vannak a nemzetközi bíróságokhoz képest a „közérdek” meghatározásában, és ez a döntés mindaddig tiszteletben tartandó, amíg az nem nyilvánvalóan ésszerűtlen. A görög Államtanács és a portugál alkotmánybíróság indokolása is eltérő atekintetben, hogy hogyan kösse össze az alkotmányos garanciákat a gazdasági körülmények nyomásával. Spanyolországban pedig az oktatási jogokon kívül nem lehet alkotmányjogi panaszt (recurso de amparo) alapítani szociális jogokra. 20
Eddig nem igazán ismert olyan konkrét eset, amikor a nemzetközi szervezetek által megállapított jogsértés hatására nemzeti szinten változás következett volna be a szociális jogok terén. Ennek egyik oka, hogy azok a nemzetközi bírói fórumok, amelyek kötelező érvényű döntéseket hozhatnak az államokra nézve (így pl. az EJEB), még nem állapítottak meg ilyen jogsértéseket, az ennél szigorúbb mércét alkalmazó szervek pedig nem hozhatnak kötelező döntéseket (mint pl. a Szociális Jogok Európai Bizottsága). A strasbourgi bíróság a válsággal kapcsolatos döntéseiben nagy mérlegelési mozgásteret (margin of appreciation) hagyott a tagállamoknak. Ez a mérlegelési mozgástér azonban főszabály szerint eltűnik abban az esetben, amikor a nemzeti bíróságok alkalmazzák az Emberi Jogok Európai Egyezményét, mivel a tapasztalatok szerint a nemzeti bíróságok szigorúbb mércéket alkalmaznak, mint a strasbourgi bíróság. Erre egy kitűnő példa a görög Számvevőszék (Court of Auditors), amely megállapította az Emberi Jogok Európai Egyezménye 1. kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke szerinti tulajdonhoz való jog sérelmét, szemben a strasbourgi bíróság ezzel ellentétes döntésével. Ugyanakkor a többi nemzetközi egyezmény, mint pl. az Szociális Karta vagy a GSZKE is fontos szerepet tölthet be a nemzeti bíróságok előtt. Függetlenül attól, hogy a nemzetközi monitoring szervek nem hoznak jogilag kötelező döntéseket, ezek nemzeti szinten értelmezési alapként szolgálhatnak. Az előadás a konferencia tematikájába úgy illeszkedhet, hogy az imént felvázolt tendenciákból úgy tűnik, hogy az egyes országok a válságot követően a jóléti kiadások és ezáltal a szociális jogok terén egyfajta negatív versengésbe kezdtek. Ezt a tendenciát erősíti az EU-n belüli illetve azon kívüli országokból érkező, egyre növekvő bevándorlási hullám visszaszorítására irányuló törekvés a szociális ellátások szigorítása révén.
Udvary Sándor: A jogrendek versenye a kodifikálandó polgári eljárásjogunk szemszögéből A globalizálódó világban közhelyszerű megállapítás, hogy a jogrendek – a nyitott gazdaságokkal együtt – versenyben állnak egymással. Ez nem csak az anyagi jogra, de az eljárásjogokra is érvényes. Tanulmányom célja, hogy a jogrendszerek, azon belül is a nemzeti polgári eljárásjogok versenyére vonatkozó elméleti alapok áttekintését követően azt vizsgáljam: a most készülő polgári perrendtartásra mennyiben van hatással a versenynek ez a felismerése és a komparatív polgári eljárásjog által feltárt előnyöket mennyiben fogja tudni kihasználni ez a kódex. Külön kitérek a Pp. várható új intézményére, a kollektív igényérvényesítésre, amely ezt a versenyt jelentősen befolyásolja.
21
