2016. március 31. Kt. ülés kivonatai 78/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – Hudák János ügyrendi javaslatára – úgy dönt, hogy a „Javaslat az Észak-Déli regionális gyorsvasút (5-ös metró) megvalósításának támogatására” című előterjesztését napirendre veszi. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester 8 igen 11 nem 1 tartózkodás 79/2016. (III.31.) Kt.
elutasítva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – Pákozdi József ügyrendi javaslatára – úgy dönt, hogy a „Javaslat a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Program X. ütemének keretében megépítendő két műfüves futballpályához szükséges fedezetek elkülönítésére és aláírásokhoz szükséges felhatalmazására” című 82. sz. előterjesztését ne vegye napirendre. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester 7 igen 12 nem 1 tartózkodás 80/2016. (III.31.) Kt.
elutasítva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – Szenteczky János ügyrendi javaslatára – úgy dönt, hogy megvonja a szót a Polgármestertől. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester 7 igen 12 nem 1 tartózkodás 81/2016. (III.31.) Kt.
elutasítva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – Borbély Lénárd indítványára – úgy dönt, hogy mai ülésén az alábbi, 83. számú előterjesztést Javaslat önkormányzati lakás bérbeadására vonatkozó döntések meghozatalára Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
1
sürgősséggel, 7. napirendként napirendre tűzi. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester 14 igen 0 nem 6 tartózkodás 82/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a mai ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozza meg: Napirend előtt: Tájékoztató az előző testületi ülés óta végzett munkáról (T-5) Előadó: Borbély Lénárd polgármester Nyílt ülés: Napirend 1. pontja: (62. sz. előterjesztés) Javaslat a Kerületi Rendőrkapitányság munkatársainak Katasztrófavédelmi kirendeltség munkatársainak jutalmazására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
és
a
Dél-Budai
Napirend 2. pontja: (74. sz. előterjesztés) Javaslat támogatás nyújtására Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 3. pontja: (78. sz. előterjesztés) Javaslat az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 5/2011. (II.25.) önkormányzati rendelet 13. §-a alapján bérlőkijelölési jog alapítására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 4. pontja: (79. sz. előterjesztés) + Egységes szerkezetű rendelet Javaslat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 6/2012. (III.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról Előterjesztő: Fatérné Rothbart Mária intézményvezető Napirend 5. pontja: (81. sz. előterjesztés) Javaslat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata átmenetileg szabad pénzeszközeinek kamatozó kincstárjegyben történő kamatoztatására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 6. pontja: (68. sz. előterjesztés) Javaslat Milák Lajosné bérlői jogviszonyának folytatására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
2
Napirend 7. pontja: (83. sz. előterjesztés) – Sürgősségi előterjesztés Javaslat önkormányzati lakás bérbeadására vonatkozó döntések meghozatalára Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 8. pontja: (77. sz. előterjesztés) Javaslat önkormányzati tulajdonú lakás bérbeadására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 9. pontja: (76. sz. előterjesztés) Javaslat önkormányzati tulajdonban álló lakások felújítására Előterjesztő: dr. Szeles Gábor jegyző Napirend 10. pontja: (58. sz. előterjesztés) Javaslat ingatlan használatba adására és üzemeltetésére kötött szerződés módosítása közfeladat ellátását biztosító hulladékgyűjtő udvar működtetése érdekében Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 11. pontja: (82. sz. előterjesztés) Javaslat a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Program X. ütemének keretében megépítendő két műfüves futballpályához szükséges fedezetek elkülönítésére és aláírásokhoz szükséges felhatalmazásra Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 12. pontja: A.) Javaslat a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója részére kitűzött prémiumfeladat teljesítésének elfogadására (73. sz. előterjesztés) Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester B.) Javaslat a 2016. évi prémiumfeladatok kitűzése a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója részére (72. sz. előterjesztés) Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 13. pontja: A.) Javaslat a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója részére kitűzött prémiumfeladatok teljesítésének elfogadására (65. sz. előterjesztés) Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester B.) Javaslat prémiumfeladatok kitűzésére a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója részére (66. sz. előterjesztés) Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 14. pontja: A.) Javaslat a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatója részére 2015. január 1. és december 31. közötti időszakra meghatározott prémiumfeladatok teljesítésének elfogadására (64. sz. előterjesztés) Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
3
B.) Javaslat prémiumfeladatok kitűzésére a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatója részére (67. sz. előterjesztés) Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 15. pontja: (59. sz. előterjesztés) Javaslat a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. Javadalmazási Szabályzatának elfogadására és az ehhez kapcsolódóan szükséges döntések meghozatalára Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 16. pontja: (70. sz. előterjesztés) Javaslat a Budapest XXI. Kerület, Nyírfa u. 11-13. valamint az Óvoda u. 13-16. szám alatti társasházak „Otthon melege” pályázat megvalósításához szükséges önkormányzati tulajdonra eső önrész pénzügyi forrásának biztosítására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 17. pontja: (69. sz. előterjesztés) Javaslat a Csepeli Közoktatási Intézmények informatikai oktatási környezetének fejlesztésére és az ehhez kapcsolódóan szükséges döntések meghozatalára Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 18. pontja: (71. sz. előterjesztés) Javaslat a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által a támogató szolgáltatást működtető fenntartók részére kiírt pályázaton való részvételre Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 19. pontja: (61. sz. előterjesztés) Javaslat fogyatékos személyek nappali ellátására vonatkozó szerződésekkel kapcsolatos döntéshozatalra Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Napirend 20. pontja: (75. sz. előterjesztés) Javaslat a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Betegadminisztrációs rendszer bővítéséhez szükséges fedezet biztosítására Előterjesztő: dr. Juhász György főigazgató főorvos Napirend 21. pontja: (63. sz. előterjesztés) Beszámoló a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Zárt ülés: Napirend 22. pontja: (60. sz. előterjesztés) Javaslat szociális támogatás ügyekben benyújtott fellebbezések tárgyában Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester 15 igen 0 nem 5 tartózkodás
elfogadva
4
Napirend 1. pontja: (62. sz. előterjesztés) Javaslat a Kerületi Rendőrkapitányság munkatársainak Katasztrófavédelmi kirendeltség munkatársainak jutalmazására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 83/2016. (III.31.) Kt.
és
a
Dél-Budai
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2016. évi költségvetési rendelet 2/a. melléklete 3915 során jóváhagyott keretösszegből a BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága – vezetője által meghatározott – munkatársai részére 1.300.000 forint személyi juttatást és 351.000 forint munkaadót terhelő járulék összeget biztosít. A Testület felkéri a Polgármestert, hogy a jutalmakat a jutalmazottak részére – a Kapitány úrral egyeztetett időpontban - adja át. Határidő: 2016. december 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Némethné Révész Andrea ágazatvezető 19 igen 1 nem 0 tartózkodás 84/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2016. évi költségvetési rendelet 2/a. melléklete 3915 során jóváhagyott keretösszegből a Dél-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség – a kirendeltség vezető által meghatározott – munkatársai részére 700.000 forint személyi juttatást és 189.000 forint munkaadót terhelő járulék összeget biztosít. A Testület felkéri a Polgármestert, hogy a jutalmakat a Szent Flórián napi rendezvény keretében a jutalmazottak részére adja át. Határidő: 2016. május 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Némethné Révész Andrea ágazatvezető 19 igen 1 nem 0 tartózkodás
elfogadva
Napirend 2. pontja: (74. sz. előterjesztés) Javaslat támogatás nyújtására Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 85/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2016. évi költségvetésről szóló 34/2015. (XII.15.) számú önkormányzati rendelet 2/a számú mellékletében foglalt céltartalékok között 3919. sorszámon szereplő „Általános célú támogatás” előirányzat terhére bruttó 550.000 Ft, azaz ötszázötvenezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság
5
(képviseli: Varga Ferenc igazgató, tű. dandártábornok, székhelye: 1081 Budapest, Dologház u. 1.) részére. A támogatás a Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség informatikai eszközeinek beszerzésére, valamint rendezvényeik lebonyolítására, fordítható. A támogatás átadása kizárólag írásbeli támogatási megállapodással történhet. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a támogatások nyújtására vonatkozó jogszabályi feltételeknek, valamint a fent meghatározott feltételeknek megfelelően a támogatottal a támogatási megállapodást megkösse. Határidő: 2016. május 30. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Samna Gábor kabinetfőnök Némethné Révész Andrea városgazdálkodási ágazatvezető 19 igen 1 nem 0 tartózkodás 86/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, felkéri a Polgármestert, hogy a laktanya korszerűsítésével kapcsolatos költségeket méresse fel és a szükséges szerződéseket a 2016. évi költségvetésről szóló 34/2015. (XII.15.) számú önkormányzati rendelet 2/a számú mellékletében foglalt tartalékok között 3991. sorszámon szereplő „Önkormányzati általános tartalék” előirányzat terhére kösse meg. Határidő: 2016. május 30. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Samna Gábor kabinetfőnök Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 19 igen 1 nem 0 tartózkodás
elfogadva
Napirend 3. pontja: (78. sz. előterjesztés) Javaslat az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 5/2011. (II.25.) önkormányzati rendelet 13. §-a alapján bérlőkijelölési jog alapítására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 87/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete – Pákozdi József ügyrendi javaslatára – úgy dönt, hogy előterjesztés határozati javaslatairól külön szavaz. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester
6
13 igen 4 nem 3 tartózkodás 88/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Nagy Imre Általános Művelődési Központ (1214 Budapest, Simon Bolivár stny. 4-8.) részére az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 5/2011. (II.25.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 13. §-a alapján – az elidegenítés lehetőségének kizárásával - többszörös bérlőkijelölési jogot alapít a Budapest XXI. kerület Kossuth Lajos u. 118. 6. em. 40., Budapest XXI. kerület Vénusz u. 35. 3. em. 38. és a Budapest XXI. kerület Nap u. 6. 6. em. 23. sz. alatti önkormányzati tulajdonú lakásokra határozott, 2021. december 31. napjáig tartó időtartamra, szociális alapon, a Rendeletben a szociális bérleti szerződésre vonatkozó rendelkezések megtartása és a Rendelet 48. §-ában meghatározott lakbérmérték megfizetése mellett. A Bérlőkijelölés alapján bérleti szerződés azzal köthető, aki az intézménnyel legalább 2 éve rendszeres munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. Határidő: folyamatos Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 13 igen 1 nem 6 tartózkodás 89/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat (1212 Budapest, Görgey Artúr tér 8.) részére az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 5/2011. (II. 25.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 13. §-a alapján – az elidegenítés lehetőségének kizárásával - többszörös bérlőkijelölési jogot alapít a Budapest XXI. kerület Ady Endre u. 13-15. 6. em. 61., Budapest XXI. kerület Kossuth Lajos u. 118. 1. em. 6. és a Budapest XXI. kerület Szent István út. 1/D. 1. em. 7. sz. alatti önkormányzati tulajdonú lakásokra határozott, 2021. december 31. napjáig tartó időtartamra, szociális alapon, a Rendeletben a szociális bérleti szerződésre vonatkozó rendelkezések megtartása és a Rendelet 48. §-ában meghatározott lakbérmérték megfizetése mellett. A Bérlőkijelölés alapján bérleti szerződés azzal köthető, aki az intézménnyel legalább 2 éve rendszeres munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. Határidő: folyamatos Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 15 igen 0 nem 5 tartózkodás
elfogadva
7
90/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága (1215 Budapest, Katona József utca 62.) részére az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 5/2011. (II. 25.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 13. §-a alapján – az elidegenítés lehetőségének kizárásával - többszörös bérlőkijelölési jogot alapít a Budapest XXI. kerület Kossuth Lajos u. 152.1. em. 4. és a Budapest XXI. kerület József Attila u. 63. 9. em. 54. sz. alatti önkormányzati tulajdonú lakásokra határozott, 2021. december 31. napjáig tartó időtartamra, szociális alapon, a Rendeletben a szociális bérleti szerződésre vonatkozó rendelkezések megtartása és a Rendelet 48. §-ában meghatározott lakbérmérték megfizetése mellett. Határidő: folyamatos Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 15 igen 0 nem 5 tartózkodás elfogadva Napirend 4. pontja: (79. sz. előterjesztés) + Egységes szerkezetű rendelet Javaslat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 6/2012. (III.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról Előterjesztő: Fatérné Rothbart Mária intézményvezető 12/2016. (III.31.) önkormányzati rendelet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 6/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendeletét megalkotja. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester rendelet kihirdetéséért: Kasza Viktória irodavezető 19 igen 0 nem 1 tartózkodás
megalkotva
Napirend 5. pontja: (81. sz. előterjesztés) Javaslat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata átmenetileg szabad pénzeszközeinek kamatozó kincstárjegyben történő kamatoztatására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 91/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a tájékoztatást tudomásul veszi, és azt javasolja a Polgármesternek, hogy az
8
Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeiből vásároljon.
Kamatozó Kincstárjegyet
Határidő: 2016. április 30. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Némethné Révész Andrea városgazdálkodási ágazatvezető 13 igen 1 nem 6 tartózkodás
elfogadva
Napirend 6. pontja: (68. sz. előterjesztés) Javaslat Milák Lajosné bérleti jogviszonyának folytatására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 92/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 5/2011. (II.25.) önkormányzati rendelete 3/A. §-a alapján, minősített többséggel a rendeletben meghatározottaktól eltér és a 1212 Budapest, …………………………………. (Hrsz.: 201736/9/A/257) szám alatti önkormányzati lakást – szociális bérleti díj és rezsiköltség megfizetése mellett – a 2016. áprilisában kiírásra kerülő szociális lakáspályázat elbírálásának határidejéig, de legkésőbb 2016. június 3áig Milák Lajosné és gyermekei számára tovább biztosítja, a szerződéskötés közjegyzői díjának Milák Lajosnétól való átvállalásával. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert a bérbeadással, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.-t a bérleti szerződés megkötésével kapcsolatos teendők lebonyolítására. Határidő: 2016. április 11. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 19 igen 0 nem 1 tartózkodás
elfogadva
Napirend 7. pontja: (83. sz. előterjesztés) Sürgősségi előterjesztés Javaslat önkormányzati lakás bérbeadására vonatkozó döntések meghozatalára Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 93/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 285/2014. (VI.26.) Kt. határozatát visszavonja. Határidő: azonnal
9
Felelős:
Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 19 igen 0 nem 0 tartózkodás
94/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tulajdonában álló, természetben 1211 Budapest, ………………………………….. szám alatti ingatlant az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 5/2011. (II.25.) önkormányzati rendelete 3/A. §-a alapján F. B., Csepel Díszpolgára részére 15 évre bérbe adja, azzal, hogy a bérleti díjat a költségelvű bérletre vonatkozó mindenkori legalacsonyabb bérleti díjban határozza meg óvadékfizetési kötelezettség nélkül, valamint a közokiratba foglalás költségének átvállalása mellett, továbbá felkéri a Csepeli Városgazda Nonprofit Zrt.-t a jogszabályi előírásoknak és a fenti feltételeknek megfelelő bérleti szerződés előkészítésére. A Képviselő-testület továbbá úgy dönt, hogy nevezett ingatlant bérlő a rendeleti feltételek fennállta esetén sem vásárolhatja meg. Határidő: 2016. május 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 19 igen 0 nem 0 tartózkodás elfogadva Napirend 8. pontja: (77. sz. előterjesztés) Javaslat önkormányzati tulajdonú lakás bérbeadására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 95/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 5/2011. (II.25.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) 3/A. §-a alapján, minősített többséggel a rendeletben meghatározottól eltér és L. Á. részére a Budapest XXI. kerület ………………………………….. szám alatti összkomfortos, 46 m2 alapterületű, önkormányzati bérlakást szociális bérletként bérbe adja a szociális bérleti szerződésre vonatkozó rendelkezések megtartása és a Rendelet 48. §-ában meghatározott lakbérmérték megfizetése és a lakás helyreállítási kötelezettsége mellett. Határidő: 2016. június 30. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.
10
20 igen 0 nem 0 tartózkodás
elfogadva
Napirend 9. pontja: (76. sz. előterjesztés) Javaslat önkormányzati tulajdonban álló lakások felújítására Előterjesztő: dr. Szeles Gábor jegyző 96/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest XXI. kerület Zrínyi Miklós utca 6/A. III. em. 6. sz. alatti önkormányzati tulajdonú lakás felújítási munkálataira 1.766.000,- Ft-ot biztosít a 2016. évi költségvetés lakásépítési céltartalék terhére. Határidő: Felelős:
2016. december 31. dr. Szeles Gábor jegyző végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 15 igen 0 nem 5 tartózkodás
97/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest XXI. kerület Táncsics Mihály utca 59. I. em. 5. sz. alatti önkormányzati tulajdonú lakás felújítási munkálataira 979.000,- Ft-ot biztosít a 2016. évi költségvetés lakásépítési céltartalék terhére. Határidő: Felelős:
2016. december 31. dr. Szeles Gábor jegyző végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 15 igen 0 nem 5 tartózkodás
98/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest XXI. kerület Erdősor utca 30. II. em. 12. sz. alatti önkormányzati tulajdonú lakás felújítási munkálataira 3.929.000,- Ft-ot biztosít a 2016. évi költségvetés lakásépítési céltartalék terhére. Határidő: Felelős:
2016. december 31. dr. Szeles Gábor jegyző végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.
11
15 igen 0 nem 5 tartózkodás 99/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest XXI. kerület Komáromi utca 1-3. III. em. 1. sz. alatti önkormányzati tulajdonú lakás felújítási munkálataira 1.899.000,- Ft-ot biztosít a 2016. évi költségvetés lakásépítési céltartalék terhére. Határidő: Felelős:
2016. december 31. dr. Szeles Gábor jegyző végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 15 igen 0 nem 5 tartózkodás
elfogadva
Napirend 10. pontja: (58. sz. előterjesztés) Javaslat ingatlan használatba adására és üzemeltetésére kötött szerződés módosítása közfeladat ellátását biztosító hulladékgyűjtő udvar működtetése érdekében Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 100/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 61/2016. (II.25.) számú határozatát módosítja akként, hogy az elfogadott szerződést a jelen előterjesztéshez mellékelt, módosított tartalommal újra elfogadja. A testület felhatalmazza a Polgármestert fentieknek és a jogszabályoknak megfelelő Szerződés aláírására. Határidő: Felelős:
azonnal Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: dr. Szeles Gábor, jegyző 19 igen 0 nem 1 tartózkodás
elfogadva
Napirend 11. pontja: (82. sz. előterjesztés) Javaslat a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Program X. ütemének keretében megépítendő két műfüves futballpályához szükséges fedezetek elkülönítésére és aláírásokhoz szükséges felhatalmazásra Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
12
101/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Országos Pályaépítési Program X. üteme keretében a 1214 Budapest, Iskola tér 45. szám alatt a Kölcsey Ferenc Általános Iskola területén 20x40 méteres műfüves futballpálya megépítéséhez, továbbá felkéri Borbély Lénárd polgármestert, hogy a szükséges 30 %-os, azaz bruttó 9.753.600,- Ft önerőt a 2016. évi költségvetés általános tartaléka terhére biztosítsa, valamint felhatalmazza a pályázat beadásához szükséges dokumentumok aláírására. Határidő: 2016. április 7. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Süle László ügyvezető, Csepeli Városfejlesztési Kft. Némethné Révész Andrea városgazdálkodási ágazatvezető 12 igen 1 nem 7 tartózkodás 102/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Országos Pályaépítési Program X. üteme keretében benyújtandó, a 1214 Budapest, Iskola tér 45. alatt létrejövő 20x40 méteres műfüves futballpályáról szóló pályázat nyertessége esetén felhatalmazza Borbély Lénárd polgármestert a szükséges együttműködési megállapodás aláírására, továbbá a Képviselő-testület 2017-től kezdődően, 15 éven át évi 500.000,- Ft-ot biztosít az éves költségvetésében a pályafenntartás költségeinek fedezeteként. Határidő: 2016. december 31. és folyamatos Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Süle László ügyvezető, Csepeli Városfejlesztési Kft. Némethné Révész Andrea városgazdálkodási ágazatvezető 12 igen 1 nem 7 tartózkodás 103/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Országos Pályaépítési Program X. üteme keretében a 1212 Budapest, Tejút utca 2. szám alatt a Vermes Miklós Általános Iskola területén 20x40 méteres műfüves futballpálya megépítéséhez, továbbá felkéri Borbély Lénárd polgármestert, hogy a szükséges 30 %-os, azaz bruttó 9.753.600,- Ft önerőt a 2016. évi költségvetés általános tartaléka terhére biztosítsa, valamint felhatalmazza a pályázat beadásához szükséges dokumentumok aláírására.
13
Határidő: 2016. április 7. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Süle László ügyvezető, Csepeli Városfejlesztési Kft. Némethné Révész Andrea városgazdálkodási ágazatvezető 12 igen 1 nem 7 tartózkodás 104/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Országos Pályaépítési Program X. üteme keretében benyújtandó, a 1214 Budapest, Tejút utca 2. alatt létrejövő 20x40 méteres műfüves futballpályáról szóló pályázat nyertessége esetén felhatalmazza Borbély Lénárd polgármestert a szükséges együttműködési megállapodás aláírására, továbbá a Képviselő-testület 2017-től kezdődően, 15 éven át évi 500.000,- Ft-ot biztosít az éves költségvetésében a pályafenntartás költségeinek fedezeteként. Határidő: 2016. december 31. és folyamatos Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Süle László ügyvezető, Csepeli Városfejlesztési Kft. Némethné Révész Andrea városgazdálkodási ágazatvezető 12 igen 1 nem 7 tartózkodás
elfogadva
Napirend 12. pontja: C.) Javaslat a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója részére kitűzött prémiumfeladat teljesítésének elfogadására (73. sz. előterjesztés) Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 105/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatójának 2015. január 1. napjától 2015. december 31. napjáig terjedő időszakra szóló prémiumfeladat végrehajtásáról szóló – jelen előterjesztés 1. számú mellékletében foglalt – beszámolóját elfogadja és engedélyezi a 2015. január 1. és 2015. december 31. közötti időszakra eső – éves személyi alapbérének 50%-a mértékű – prémium kifizetését az ügyvezető igazgató részére. A prémium mértékének alapja az ügyvezető igazgató személye alapbérének 50 %-a. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Vida István ügyvezető igazgató Csepeli Városkép Kft.
14
12 igen 1 nem 5 tartózkodás
elfogadva
Napirend 12. pontja: (72. sz. előterjesztés) B.) Javaslat a 2016. évi prémium feladatok kitűzése a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója részére Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 106/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatójának 2016. január 1. napjától 2016. december 31. napjáig terjedő időszakra szóló prémiumfeladatait az alábbiak szerint jóváhagyja: 1. feladat: A 2016. évi Labdarugó Európa Bajnoksággal kapcsolatban összefüggő rendezvénysorozat lebonyolítása Kitűzött prémium összeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 40%-a 2. feladat: A 2016-ban felújításra, átépítésre kerülő Daru domb kerületi nagyrendezvények helyszíneként történő koncepcionális vizsgálata, tervezés, előkészítés. Kitűzött prémium összeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 15%-a 3. feladat: „A magyar szabadság éve” program keretében 1956-os állandó kiállítás létrehozása a Tamariska domb alatt húzódó óvóhelyen. Kitűzött prémium összeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 25%-a 4. feladat: 2016. évi nyugdíjasoknak szóló programsorozat, hajókirándulások megrendezése Kitűzött prémium összeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 20%-a
valamint
Az ügyvezető igazgató számára kitűzött teljes prémium keret a 2016. évben az ügyvezető éves személyi alapbérének 50%-a. Határidő: 2016. december 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Vida István ügyvezető igazgató Csepeli Városkép Kft. 12 igen 2 nem 4 tartózkodás
elfogadva
Napirend 13. pontja: (65. sz. előterjesztés) A.) Javaslat a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója részére kitűzött prémiumfeladatok teljesítésének elfogadására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
15
107/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának 2015. január 10. napjától 2015. december 31. napjáig terjedő időszakra szóló prémiumfeladatainak végrehajtásáról szóló – a jelen előterjesztés 1. számú mellékletében foglalt – beszámolót elfogadja és engedélyezi a 2015. január 10. és 2015. december 31. közötti időszakra eső – éves személyi alapbérének 50%-a mértékű – prémium kifizetését az ügyvezető igazgató részére. A prémium mértékének alapja az ügyvezető igazgató személyi alapbérének 50 %-a. Határidő: 2016. március 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Süle László ügyvezető igazgató, Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. 12 igen 3 nem 3 tartózkodás
elfogadva
Napirend 13. pontja: (66. sz. előterjesztés) B.) Javaslat 2016. évi prémiumfeladatok kitűzésére a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója részére Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 108/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának a 2016. január 01. napjától 2016. december 31. napjáig terjedő időszakra szóló prémiumfeladatait az alábbiak szerint jóváhagyja: 1. feladat: Szakmai, szakértői közreműködés Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a Metrans cégcsoport között kötendő vállalkozás– gazdaságfejlesztési és városfejlesztési tárgyú EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS megkötésében. Kitűzött prémium összeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 40 %-a. 2. feladat: A csepeli vállalkozásokat tömörítő reprezentatív érdekképviseleti szervezetekkel (Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara csepeli tagcsoport, Csepeli Munkaadók és Gyáriparosok Egyesülete) történő rendszeres kapcsolattartás és egyeztetés, ezen szervezetek javaslatainak becsatornázása az Önkormányzat gazdasági jellegű döntéshozatali folyamataiba. Ezen felül gazdaság fejlesztési céllal később felhasználható információ gyűjtéselektronikus kérdőíves megkeresések lebonyolítása - a csepeli vállalkozások között kutatás, fejlesztés és munkaerő keresleti, munkahely teremtési kérdésekben. Kitűzött prémium összeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 20 %-a. 3. feladat: A csepeli lakosok munkahelyhez jutási esélyeit javító, a Csepelen elérhető álláshelyek jelentős részét bemutató tematikus állás aloldal létrehozása és beindítása a csepel.hu weboldalon.
16
Kitűzött prémium összeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 20 %-a. 4. feladat: A „Gubacsi vasúti híd átépítése – előkészítés” elnevezésű, a Gubacsi vasúti híd felújítását és a Corvin csomópont kétszintűsítését megalapozó kormányzati projektben szakmai közreműködés Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata képviseletében. A tárgyi feladatban hozott 1095/2016. (II. 29.) számú Kormány határozatban foglaltak megvalósításának elősegítése minden rendelkezésre álló eszközzel. Kitűzött prémium összeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 20 %-a. Az ügyvezető igazgató számára kitűzött teljes prémium keret a 2016. évben az ügyvezető éves személyi alapbérének az 50 %-a. Határidő: 2016. december 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Süle László ügyvezető igazgató, Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. 12 igen 3 nem 3 tartózkodás
elfogadva
Napirend 14. pontja: (64. sz. előterjesztés) A.) Javaslat a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatója részére 2015. január 1. és december 31. közötti időszakra meghatározott prémiumfeladatok teljesítésének elfogadására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 109/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatója részére a 84/2015. (II. 26.) Kt. számú határozatban 2015. január 1-jétől 2015. december 31. napjáig terjedő időszakra kitűzött prémiumfeladatok teljesítéséről szóló – a jelen előterjesztés 1-4. számú mellékleteit képező – beszámolókat elfogadja, és engedélyezi a 2015. január 1. és 2015. december 31. közötti időszakra eső éves személyi alapbére 50%-ának megfelelő mértékű prémium kifizetését a vezérigazgató részére. Határidő: 2016. április 15. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató, Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 12 igen 2 nem 4 tartózkodás
elfogadva
17
Napirend 14. pontja: (67. sz. előterjesztés) B.) Javaslat 2016. évi prémiumfeladatok kitűzésére a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatója részére Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 110/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának a 2016. január 1. napjától 2016. december 31. napjáig terjedő időszakra szóló prémiumfeladatait az alábbiak szerint jóváhagyja: 1.
feladat: A Kis-Duna-part sétányának tovább építése, felújítása.
A felújítás érinti a Nádfedeles csárda és a komp közötti 1300 méteres szakaszt, a Bagoly-öböl és a papírgyári földút becsatlakozása közötti 2800 méteres szakaszt, a Bagoly-öbölnél található gyalogösvényt (300 m), valamint a vakvezető kutya kiképző melletti gyalogösvényt (500 m). Kitűzött prémiumösszeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 10 %-a. 2.
feladat: Kilenc közterületi játszótér felújítása.
(Királymajor központi játszótér /József A. u. 65./, Kossuth L. u. 88-94., Görgey tér 5., Reggel u. 1., Bánya u. 45., Kapos u. 29., Sás u. 2-4 szám alatti játszótér, Tihanyi u.- Puli sétány játszótér, Vízmű lakótelepi játszótér) Kitűzött prémiumösszeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 30 %-a. 3. feladat: A Jupiter utcai óvoda és a Szarka utcai óvoda udvarának teljes körű felújítása. A Jupiter utcai óvoda esetében: öntözőrendszer kiépítése, teljes udvari szennyvízcsatorna-rendszer felújítása, 3 db kerékpárpálya kialakítása, fedett homokozó kiépítése és egyedi játékok készítése. A Szarka utcai óvoda esetében: fedett homokozó kiépítése, öntözőrendszer telepítése, járdafelújítás, egyedi játékok kihelyezése. Kitűzött prémiumösszeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 30 %-a. 4. feladat: Szent Imre téri közösségi pont kivitelezése. Egy olyan különleges helyszín - multifunkcionális közösségi szórakoztató központ kialakítása, amely alkalmas a labdarúgó-Európa-bajnokságról és az olimpiáról sugárzott közvetítés megtekintésére vagy egyéb más közösségi, sport-, illetve kulturális rendezvény lebonyolítására. Kitűzött prémiumösszeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 20 %-a. 5. feladat: Kis-Duna-parti játszótér kivitelezése. A helyi növény- és állatvilág megismertetését elősegítő elemeket is magában foglaló, természetes anyagokból készült játékok és egyéb berendezések telepítése, a játszóteret körülvevő kerítés, kapu létesítése, könnyen felszáradó burkolat, biztonságos játszófelület kialakítása.
18
Kitűzött prémiumösszeg: az adott időszakra eső prémiumkeret 10 %-a. Határidő: 2016. december 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató, Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 12 igen 2 nem 4 tartózkodás
elfogadva
Napirend 15. pontja: (59. sz. előterjesztés) Javaslat a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. Javadalmazási Szabályzatának elfogadására és az ehhez kapcsolódóan szükséges döntések meghozatalára Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 111/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 141/2011. (II.25.) Kt. határozatát hatályon kívül helyezi. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató, Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 14 igen 0 nem 4 tartózkodás
elfogadva
112/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete - mint a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. egyszemélyi alapító részvényese - úgy dönt, hogy a jelen előterjesztés mellékletében foglalt tartalommal elfogadja a Zrt. Javadalmazási szabályzatát. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete továbbá felkéri a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy a Javadalmazási szabályzat hatályba léptetéséről, továbbá a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságánál a cégiratok között történő elhelyezéséről gondoskodjék. Határidő: 2016. május 2. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató, Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 14 igen 0 nem 4 tartózkodás
elfogadva
19
Napirend 16. pontja: (70. sz. előterjesztés) Javaslat a Budapest XXI. Kerület, Nyírfa u. 11-13. valamint az Óvoda u. 13-16. szám alatti társasházak „Otthon melege” pályázat megvalósításához szükséges önkormányzati tulajdonra eső önrész pénzügyi forrásának biztosítására Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 113/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az „Otthon Melege Program” keretén belül a Budapest XXI. kerület Óvoda u. 13-16. Társasház részére (770.244,- Ft), valamint Budapest XXI. kerület Nyírfa u. 11-13. Társasház részére (770.981,- Ft) a pályázat megvalósításához szükséges saját erőből az önkormányzati tulajdoni hányadra eső bruttó 1.541.225,- Ft-ot biztosít a 2016. évi költségvetés lakásépítési céltartalék terhére. Határidő: 2016. június 30. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató, Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. Némethné Révész Andrea városgazdálkodási ágazatvezető 17 igen 0 nem 1 tartózkodás elfogadva Napirend 17. pontja: (69. sz. előterjesztés) Javaslat a Csepeli Közoktatási Intézmények informatikai oktatási környezetének fejlesztésére és az ehhez kapcsolódóan szükséges döntések meghozatalára Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 114/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az informatikai oktatási környezet fejlesztését további 2 iskolában támogatja az alábbiak szerint. Kazinczy Ferenc Általános Iskola bruttó 2.900.000 Ft Katona József Általános Iskola bruttó 2.700.000 Ft A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a fejlesztésekhez szükséges összesen bruttó 5.600.000,- Ft-ot az általános tartalék terhére biztosítsa. Határidő: 2016. május 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Pintér István vezérigazgató, Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 18 igen 0 nem 0 tartózkodás elfogadva Napirend 18. pontja: (71. sz. előterjesztés) Javaslat a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által a támogató szolgáltatást működtető fenntartók részére kiírt pályázaton való részvételre Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester
20
115/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által meghirdetett Támogató szolgáltatást, pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi ellátást és szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi ellátást működtető és befogadott szolgáltatók feltételeinek fejlesztése c. pályázati felhívására Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Humán Szolgáltatások Igazgatósága által működtetett támogató szolgálat informatikai eszközeinek fejlesztése céljából 150.000,- Ft támogatásra, egyben felhatalmazza a Polgármestert a pályázattal kapcsolatos dokumentumok aláírására, a szükséges nyilatkozatok kiadására, illetve a pályázat pozitív elbírálása esetén a Támogatási szerződés aláírására. Határidő: 2017. január 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Lantai-Metz Tímea ágazatvezető Fatérné Rothbart Mária intézményvezető 18 igen 0 nem 0 tartózkodás elfogadva Napirend 19. pontja: (61. sz. előterjesztés) Javaslat fogyatékos személyek nappali ellátására vonatkozó szerződésekkel kapcsolatos döntéshozatalra Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 116/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának 2 fő fogyatékos személy nappali ellátása vonatkozóan a Humán Szolgáltatások Igazgatósága 1214 Budapest, Völgy utca 82. szám alatt lévő telephelyén 2 férőhelyet biztosít, melyre ellátási szerződést köt 2016. április 1. és 2018. december 31. napja közötti időtartamra, egyben felhatalmazza a Polgármestert a jogszabályi előírásoknak megfelelő szerződés aláírására. Határidő: 2016. április 01. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Lantai-Metz Tímea ágazatvezető 18 igen 0 nem 0 tartózkodás 117/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy módosítja a 2009. december 17. napján Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatával 8 fő fogyatékos személy nappali ellátása biztosítása céljából megkötött ellátási szerződést, melyben a szolgáltatási díjat az ellátási napokra lehívható normatíva összegével csökkentett önköltség összegében (tényleges ellátási
21
napok figyelembevételével) határozza meg, egyben felhatalmazza a Polgármestert a jogszabályi előírásoknak megfelelő egységes szerkezetbe foglalt szerződés aláírására. Határidő: 2016. május 31. Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Lantai-Metz Tímea ágazatvezető 18 igen 0 nem 0 tartózkodás
elfogadva
Napirend 20. pontja: (75. sz. előterjesztés) Javaslat a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Betegadminisztrációs rendszer bővítéséhez szükséges fedezet biztosítására Előterjesztő: dr. Juhász György főigazgató főorvos 118/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Betegadminisztrációs Rendszere bővítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges szerződésének megkötéséhez a 2017. évben, ill. a további évek költségvetésének tervezésénél havi bruttó 638.175,- Ft-ot (502.500,Ft+ÁFA), 48 hónapra vetítve bruttó 30 632 400,- Ft (24 120 000,- Ft+ÁFA) előirányzatot biztosít a szerződés pénzügyi teljesítéséhez. Határidő: folyamatos Felelős: dr. Szeles Gábor jegyző végrehajtás előkészítéséért: Némethné Révész Andrea ágazatvezető Dr. Juhász György főigazgató főorvos 17 igen 0 nem 1 tartózkodás elfogadva Napirend 21. pontja: (63. sz. előterjesztés) Beszámoló a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester 119/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy - az 539/2015. (XI.26.) Kt. számú határozat végrehajtási határidejét 2016. június 30.-ra módosítja. - az 581/2015. (XII.15.) Kt. számú határozat végrehajtási határidejét 2016. április 30.-ra módosítja. - a 8/2016. (I.16.) Kt. számú határozat végrehajtási határidejét 2016. április 30.-ra módosítja. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Kasza Viktória irodavezető
22
12 igen 2 nem 4 tartózkodás 120/2016. (III.31.) Kt.
elfogadva HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja, valamint a felelősök figyelmét felhívja a még le nem járt határidejű határozatok végrehajtásának határidőben történő teljesítésére. Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért: Kasza Viktória irodavezető 12 igen 2 nem 4 tartózkodás
elfogadva
Zárt ülés kivonata: 121/2016. (III.31.) Kt.
HATÁROZAT
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított 1993. évi III. törvény, valamint a szociális rászorultság alapján megállapítható pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló 7/2015.(II.27.) önkormányzati rendelet alapján az alábbi 1. sorszám alatti – a polgármester által átruházott hatáskörben hozott – csepeli lakhatási támogatás ügyben benyújtott fellebbezés tárgyában a fellebbezést elutasítja és az I. fokú határozatot helybenhagyja. 1. P. Gy. lakóhely: ……………………….. (szül.: ……………………………, an.: …………….) Ikt.szám: VIII-5806-4/2016 Határidő: azonnal Felelős: Borbély Lénárd polgármester végrehajtás előkészítéséért felelős: Tamás Judit Irodavezető 18 igen 0 nem 0 tartózkodás
elfogadva
23