1
Levél szenvedéseink hátterérıl. „A titkok az Úréi!”
2
Drága Testvér! Kérdéseid a Végtelenre kopogtatnak rá! A titkok az Úréi! (5Móz 29, 28) Mégis, a kezdetek elbeszélése rávilágít, hogy a szenvedés misztériuma szorosan összefügg a bőn, a gonoszság misztériumával (mysterium iniquitatis). Körvonalait, a kinyilatkoztatott igazságok által, ugyan fel lehet ismerni, de számodra a választ csak az Úr lehelheti a szívedre! Nem az a célom, hogy konkrét feleletet keressek, hanem a keresés irányára szeretném felhívni a figyelmet. (Életed nagy kérdéseire az Isten válaszát neked kell megtalálnod!) Bizonyára lehet okosakat és bölcseket mondani, de a felelet nem az értelem számára adatott, hanem a személy centrumához, a szívedhez, szellemedhez, oda, ahol az Úr naponta átöleli életedet! Az értelem csupán rávilágít a titokra, és értelmezni próbálja azt. Fel szabad tenni a kérdést: tragédia-e az élet, vagy komédia? A „Sötétség hercege”, a Sátán (és angyalai), a „világosság angyalának” álcázva magát azt súgja, hogy tragédia! „Itt már minden eldılt, veszítettünk, a félelmünk jogos, de vannak rá csillapító szerek”. A „Remény angyala” azonban, a viharosan szeretı Lélek, az örömnek, a táncnak és a nevetésnek a Szelleme azt mondja: komédia! Valóságos kaland, melyben az eredeti bőn (és személyes bőneink) ugyan ellenünk törnek, miként Jézus életére törtek az elemek, amikor a viharos tó közepén aludt a csónakban, de İ parancsolt a viharnak, csendet, nyugalmat teremtett, és így figyelmeztetett minket: „mit féltek ti kicsiny hitőek?” És szavára a Teremtı Lélek kegyeleme túláradt.
1. Igen, lehet kísértés is a szenvedés, hogy elfordítson Istentıl! Milyen sokan hagyták el Isten útjait, mert nem értették meg a szenvedés miértjét. Ki tudja, hogy hányan kiáltották az égre: „Hogy engedheti ezt Isten?” Azonban nem kell nekünk feltétlenül Isten kezét „befeketítenünk”. Naivitás lenne azt hinni, hogy a gonosz már nem akar elnyelni, megrontani, megalázni minket! Fizikai betegségeket, lelki zavarokat, bőnöket hoz az életünkbe. Amint az elsı pápa tanította, ordító oroszlán módjára keresi áldozatát! ”Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.” (1 Pét 5, 8) Igaz, hogy a gonosz a „háborút” Krisztus keresztje által már elveszítette, de „csatákat” még nyerhet az életünk színterén. Ezért minden kereszténynek harcolnia, küzdenie kell az Úr szabadító érintéséért. „Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévı szellemei ellen.” (Ef 6, 12)
2. Lehet próba is. A hit próbája: minek hiszel? A szubjektív tapasztalatnak, vagy a szeretet gyızelmének? „Aki hisz, az már átment a halálból az életre.” – mondja az apostol. De vajon hiszünk-e a Krisztus által elvárt mérce szerint? Megdöbbentı, miként tanítja Szent Ferenc Leó testvért a tökéletes boldogságra: „ha kisebb testvérünk visszaadná is szeme világát a vakoknak, meggyógyítaná a sántákat, kiőzné az ördögöket, hallókká tenné a süketeket és járókká a bénákat, megszólítatná a némákat, s ami még nagyobb dolog, feltámasztaná a négynapos halottakat; írd, hogy nem ebben van a tökéletes boldogság.” De nem is a tudomány ismerte vagy a nyelvekben való jártasság, nem a prédikálás tudománya, nem a titkok ismerete vagy a prófétaság, nem is a lelkek megmentésében van elrejtve a boldogság titka, mondja Ferenc. Leó testvér felcsigázva fürkészi mestere szavait: „Atyám, kérlek téged az Isten nevében, mondd meg tehát, miben van a tökéletes boldogság?” A megoldás a megpróbáltatások elviselésének módjában keresendı. „Amikor mi csuromvizesen az esıtıl és összefagyva a hidegtıl, mocskosan a sártól és elcsigázva az éhségtıl, elérjük majd az Angyalos Boldogasszony kolostorát, s kopogunk a kapun, és a kapus mérgesen kinéz és megkérdezi: „Kik vagytok?”, mi meg azt feleljük: „Ketten a ti testvéreitek közül'', ô pedig így válaszol: „Hazudtok, közönséges csavargók vagytok, akik tekeregve a világon becsapjátok az embereket, és elorozzátok az alamizsnát a szegények elıl, takarodjatok innen'', és nem nyitja ki nekünk a kaput, hanem kint hagy ácsorogni a hóban és a lucsokban, dideregve és éhezve a
3
késı éjszakában.” Mindezt békében elviselni, és az újabb elutasítottságban is derősnek maradni, „ha mindezeket mi békességgel és örömmel viseljük, az áldott Krisztus szenvedéseire gondolva, hogy iránta való szeretetbıl el kell tőrnünk a bántalmakat; ó, Leó testvér, írd: ebben áll a tökéletes boldogság. - Most pedig Leó testvér, halld a végsı tanulságot! A Szentlélek mindazon kegyelmei és ajándékai közül, amelyekkel Isten az ô szeretteit elhalmozza, a legnagyobb adomány, ha önmagunkat le tudjuk gyızni, és készek vagyunk Krisztus szeretetéért elviselni minden bántalmat és méltánytalanságot, minden igazságtalanságot és kellemetlenséget. Mert Isten többi ajándékával nem dicsekedhetünk, mivelhogy nem a miénk, hanem Istené; amint az Apostol mondja: Mid van, amit nem Istentıl kaptál? S ha tıle kaptad, mit dicsekszel vele, mintha a magadé volna? De a nyomorúság és megpróbáltatás keresztjében bátran dicsekedhetünk, mert ez a mienk; ezért mondja az Apostol: Nem akarok másban dicsekedni, csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében. Akinek tisztelet és dicsıség adassék, mindörökkön örökké. Amen.”1 Isten a hálaadás és a dicséret szellemében szeretne megırizni minket mindig és minden körülmény közepette, vagy éppen nehézségeink ellenére! İt mindenek fölött magasztalnunk, áldanunk és dicsıítenünk kell, mert İ a végtelen jóság, szeretet és irgalom, İ a teremtés Atyja és Királya!
3. Gyakran saját bőneink, butaságaink következménye (vagy mások bőnébıl ered). Az igaz, hogy minden javára szolgál az Istent szeretıknek, de az már nem, hogy akkor akármit megtehetünk! El kell fordulnunk a bőntıl és forrásától, és megbánó szívvel, az Úr, tisztító, gyógyító kegyelméért kell esedeznünk. A bőnbocsánat szentsége és a betegek kenete, ilyen esetben, gyakran a lelki változás mellett fizikai gyógyulást is eredményezheti. Bizony hányan élnek ma is felelıtlenül, nem törıdve életük, életvitelük következményeivel! Újra fel kell fedeznünk a gyónás (bőnbánat, bőnvallás, feloldozás) kegyelmeit! Aki Krisztusban van, új teremtés az! Benne megújul a teremtés, és az ember elıvételezi a feltámadott (megdicsıült) élet áldásait. A kenet szentsége pedig, a betegségben gyógyulást, a szenvedésben türelmet, a halálban pedig, örök életet eredményez számunkra, amennyiben nem mágia módjára közeledünk hozzá, hanem az Úr érkezését, érintését fogadjuk be általa!
4. De eszközként is jelen lehet az Úr kezében! Igazi tisztítótőz! Megtisztít ragaszkodásainkból, hogy egyedül a Legjobb, a Legcsodálatosabb legyen a szerelmünk. A birtoklás világából átvezet a létezés világába. Oda, ahol az Úrral való kapcsolatunk teljesen szabad, mindentıl független, ingyenes viszony. Nem valamiért szeretem Krisztust, hanem önmagáért! Szabaddá kell válnunk Isten imádására, hogy a teremtett értékek felett szemléljük és áldjuk a teremtés Királyát! Egyedül az Úr jelenlététének kell birtokolnia szívünket, lelkünket, hétköznapi életünket, mert így teljesedik be az emberi élet, így válhat boldoggá a teremtmény, ebben rejlik szívünk tisztasága! Még kedvenc imáinkat, imastílusunkat, vallási gyakorlatunkat is fel kell adnunk ahhoz, hogy azt befogadhassuk, amit İ akar adni a számunkra! Assisi szentje még ebben is mesterünk lehet. "Egy csöppnyi csend után Ferenc megkérdezte Leót: - Mit gondolsz, testvérem, miben áll a szív tisztasága? - Ez abban áll, hogy nincsenek hibáink, amit szemünkre vethetnénk magunknak - válaszolta gondolkodás nélkül Leó. - Most már megértem szomorúságodat - mondta Ferenc. - Mert hiszen mindig van valami, amit a szemünkre vethetünk. Igen - hagyta jóvá Leó, - és éppen ez az, ami engem elkeserít. Sohasem fogom elérni a szív tisztaságát. - Ah, Leó testvér, higgy nekem! Ne foglalkozz te annyit lelked tisztaságával! Fordítsd tekinteted Istenre! Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ö, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj hálát neki önmaga miatt! Ebben áll, kicsi testvérem, a szív tisztasága. És amikor te így Isten felé fordultál, többé már ne fordulj vissza önmagadhoz! Ne kérdezd, mennyit haladtál. Az azon való bánkódás, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy bőnösnek találjuk magunkat, még csak emberi érzelem, nagyon is emberi. Magasabbra kell emelni tekintetedet, sokkal feljebb. Van Isten, és létezik az ı mérhetetlensége, az ı változhatatlan fényessége. Annak van tiszta szíve, aki nem szőnik meg imádni az élı és igaz 1
Fioretti: 8. fejezet
4
Urat. Akinek az egyetlen törekvése, hogy Isten életére odafigyeljen, és aki képes minden nyomorúsága közepett Isten örök ártatlanságában és örömében fürdeni, mint a porszem a napsugárban. Ez az emberi szív egyszerre kifosztott, és minden gazdagsággal teljes. Elég neki, hogy Isten maga Isten. És ebben találja meg minden békéjét és gyönyörőségét. Isten pedig maga a szentség és a tisztaság. - De Isten megköveteli a mi erılködésünket és hőségünket is. - Kétségtelenül - válaszolta Ferenc. - De a szentség nem önmagunk kiteljesítése, még csak nem is valamiféle teljesség, melyet az ember megszerez önmagának. A szentség elsısorban üresség, amit fölfedezünk magunkban, és elfogadunk; és Isten maga jön, hogy betöltse azt abban a mértékben, ahogy megnyílunk az ı teljességére. A mi semmiségünk, ha elfogadjuk, szabad teret ad Istennek, ahol még teremthet. Az Úr nem engedi elrabolni dicsıségét senki emberfia által. İ mindig Úr. Az Egyetlen, az egyedüli Szent. De kézen fogja a szegényt, kiemeli a sárból, és népének fejedelmei közé ülteti, hogy lássa az ı dicsıségét. Isten a lélek kék ege lesz. Elmerülni Isten dicsıségének szemléletében, testvérem, Leó, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ı van, elragadtatásba esni örök ifjúsága elıtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr szerelme tılünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt a szívünkbe. Ebben áll a szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és megfeszülve. - Hát akkor hogyan? - kérdezte Leó. - Egyszerően nem szabad semmit sem megtartani önmagunkból. Mindent ki kell seperni. Még szorongásainkat is. Tiszta helyet kell készíteni. EI kell fogadni azt, hogy szegények vagyunk. Le kell vetni mindent, ami nyomaszt bennünket, még hibáink súlyát is. És csak az Úr dicsıségét kell már szemlélni, s engedni, hogy az minket átjárjon. Isten él, s ez egyedül elég. Akkor a szív könnyővé válik. Többé nem érzi önmaga súlyát; mintha kicserélték volna. Mint a pacsirta, megrészegül a tér tágasságától, s az ég azúrjától. Elhagy minden gondot és aggodalmat. A tökéletesség utáni vágy is megváltozik. Egyszerően és tisztán Istent akarja, Istent magát."2
5. Lehet azért is, hogy Isten gyógyító szeretete megnyilvánuljon, és a Szent dicsısége felragyogjon elıttünk! (vö.: A vakon született meggyógyítása.) Jakab apostol buzdít minket: ”Valljátok meg tehát egymásnak bőneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése.” Jézus nyíltan utasít: „Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, őzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (Mt10, 8) Nagy titok ez. Jób könyve is ezt a kérdést feszegeti - az ártatlan igaz szenvedését! Vajon miért nem lép közbe az Isten? De hiszen Jézusban közbelépett! Csak nem a mi gondolatainkhoz mérten. Miért aggódtok hát - kérdi. Atyátok tudta nélkül egy veréb sem esik le a fáról! De mi van, ha a verebecskék leesnek? Egy fejezete a "Dicsıítésben rejlı erı" címő könyvnek (Merlin Carothers) ezzel foglalkozik. Talán pontosan arra kíván tanítani, hogy Istent minden körülmény közepette áldanunk kell, mert İ a „körülmények Istene”! Az imádásban, a dicséretben, Isten gyógyító jelenléte, Szentlelke kiárad, életek újulnak meg, telnek el békével, szeretettel olyannyira, hogy a fizikai valóságot is átjárja a gyógyító erı, és az Úr talpra segíti az erıtlent. 6. Amikor az Úr ügyéért szenvedek, kiegészítem azt, ami még hiányzik a Krisztus keresztjébıl. „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseibıl, testének, az egyháznak javára.” (Kol 1, 24) Itt nem a magunk fabrikálta keresztrıl van szó, mely pokollá teheti a családok életét, hanem arról, amely valóban az Úrtól származik. Az İ nevéért, az İ ügyéért szenvedünk ilyenkor! Ez hiteles tanúságtétellé válhat. Lehet ez keresztényüldözés vagy csöndes kereszthordozás. Ebben a szenvedésben ott van az Úr jelenlétének békéje „Mert az én igám édes és az én terhem könnyő” (Mt. 11, 30). - Nem mintha a megváltás nem lenne teljes, de nekünk van rá szükségünk, hogy ebben is azonosuljunk az Úrral. Nem is tehetünk másként, hiszen Krisztus titokzatos teste vagyunk.
2
P. ELOI LECLERC O.F. M. Egy szegény ember bölcsessége 95. o.
5
7. A Bölcsesség könyve figyelmeztet, noha az ifjú korai halálát a világ tragédiának vélte, valójában az Úr mentette ki, hogy része legyen a dicsıségben! „Mert lelke kedves volt Isten elıtt, sietve kiragadta ıt a gonoszság közepébıl. A népek látták, de meg nem értették, és nem vették szívükre azt, hogy Isten kegyelme és irgalma vár szentjeire, és irgalmas látogatása választottjaira.” (Bölcs 4, 14) És ki tudja, hogy mi elıl ragadta el? Isten szeretete a válasz mindenre! Nehéz elfogadni a fiatal szenvedését, halálát, de ha árva gyermekek maradnak mögötte, akkor valósággal érthetetlennek látszik. Az ilyen helyzetben nehéz hiteles vigaszt nyújtani a hátramaradottaknak. Csak Isten képes az emberi lelket felemelni! Egy anya a gyermeke gyászjelentésére a következı zsoltársorokat íratta: „Teljesítetted szívének kívánságát, nem tagadtad meg tıle ajkának óhajtását. Sıt elébe siettél boldogító áldással, fejére színarany koronát helyeztél. Életet kért tıled, s te megadtad neki, hogy sokáig éljen, idıtlen idıkig.” (Zsolt. 21,3-5) 8. A "szerelmes Fiú" ölelése a szenvedés is, miként a zsoltáros mondja: „És azt mondtam:«Onnét van most sajgó sebem, hogy az Úr keze most másként érint!»”(Zsolt 77,11) Számomra igen kedves Jób könyve 5. fejezetének17-27-ig terjedı verse: „Mert ı megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged. Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektıl. A nyelvek ostora elöl rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik. (.) Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.” Etc. 9. Amikor nagyon nagy nyomás nehezedett rám, és úgy éreztem, hogy összeroppanok a terhek alatt, akkor egyetlen kis mondatocska által közvetített „Jelenlét” erısítette napjaimat: "Tudom, hogy szeretsz!" Nem volt más vigaszom a fizikai, lelki és szellemi gyötrelmek közepette. Ekkor vígasztalt meg legédesebben az Úr. Csodálatos éjszakai álmokkal ajándékozott meg a "sötétben"! (Ma is valóságként élnek bennem!) És bátran mondhatom, nagyon jó volt nékem ez az idı. Az Isten ügye valóban szerelmi ügy! Felkap, és visz árkonbokron, néha megsebez valami, de a kaland olyan, mint a "szent láng története".(Add nekem megsebzett szívedet; 35. old. - P. Dr. Slavko Barbaric OFM) Már nem érdekel más, csak az, hogy a cél felé fussak! A szenvedésrıl Marthe Robin, Kalkuttai Teréz anya, Pio atya, Szent Ferenc, de mindenekelıtt „a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés” tudna a leghitelesebben szólni, ıket kellene kérdezni. Látom az elsı vértanút az égre tekinteni kızápor közepette, és örül! (A vértanúságban a hőséget kéri tılünk az Úr, a szenvedés és a halál pusztán következménye a Krisztus iránti ragaszkodásunknak.) „Mivel ragaszkodik hozzám, azért megszabadítom, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsıítem. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.” (Zsolt. 91, 14) A szenvedés idején a legcélravezetıbb, ha az Ige szellemében járunk el. Ezért minden emberi megoldást el kell követünk a szenvedés megszüntetése érdekében. Szüntelen könyörgésben az Úrtól kell kérnünk az enyhülést, a gyógyulást. – „Nem eresztelek el, amíg meg nem áldasz!” És a gyógyulásban a Szent Jelenlét megérinti a szívünket, lelkünket és testünket. Az üdvösséget vételezzük elıre, mert „aki Krisztusban van, új teremtés az.” „Aki hisz, az már átment a halálból az életre.” Ez történik velünk. Persze lehet, hogy fizikai-lelki nyomorúságaink megmaradnak egy idıre, és a szívünket takarja be az Úr érintése, de jelenlétének öröme és békéje mindig megerısít, és túlszárnyalja nyomorúságainkat! Figyelnünk kell arra is, hogy Istenben felismerhetı a „szándékolt akarata” és „megengedı akarata”! Bár gyakran megengedi, de nem akarja, hogy szenvedjünk. Ha a gonosz ’megveti a lábát a testünkben’, és nem tudjuk ellátni feladatainkat, akkor harcolni kell a gyötrelem, a Gonosz ellen – amint Jézus is tette: böjttel, imával és ige által. A nemzetek apostola is könyörgött, hogy elvétessék testébıl a Sátán angyalának tövise. Ezt addig tette, amíg az Úr válaszát megértette. „Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tılem; de ı azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erı a gyöngeségben lesz teljessé.« Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2 Kor 12, 7)
6
10. Olykor minden tapasztalat elrejti az Úr szerelmét, és csak a hit marad számomra bástyának. Ez a hőség órája, a kitartás ideje. De a sötétség után, a sivatagot elhagyva, a kibeszélhetetlen és mindentıl független „Tiszta Örömével”, jelenlétének gazdagságával járja át az embert! A szenvedésben is arra tanít, hogy ıt mindentıl függetlenül, önmagáért szeressük! Eljegyezett magának minket, hogy örömét, gyızelmét és gazdagságát megossza velünk. Az İ ajándékát keressük, vagy pótszereket teremtünk magunknak az élet izgalmasabbá tételéhez? İ magát adja! És mi? Találkozni lehet egyfajta hamis jámborsággal is, melyben így gondolkodik az ember, hogy „én nem imádkozom a szenvedésben enyhülésért, hogy felajánlhassam”! Ugyanakkor orvosoknál (pénzért) keresi a gyógyulást, vagy éppen elhanyagolja magát. (Pedig az Ige azt mondja: én, az Úr vagyok a te gyógyítód!) Az ilyen mentalitástól óvakodni kell! Hamis mártíromság ez, melyben az áldozatvoltának elismertetésében nyeri el „méltóságát” az ember! Azt kell felajánlani, amit az Úr kér tılünk, de mindent szeretetbıl! (A szeretetünket, a munkánkat, az idınket, a pénzünket, az egészségünket, a fáradságunkat, fájdalmainkat, a lakásunkat, a biztonságunkat, és olykor egész fizikai valónkat fel kell ajánlanunk felebarátaink életéért és az Úr dicsıségéért!) Nagyon fontos felajánlásokat tennünk, de ha valamit felajánlunk, akkor azt ténylegesen oda is kell adnunk az Úrnak! Ki kell tárulkoznunk Isten elıtt, és el kell engednünk, oda kell adnunk felajánlásunk tárgyát. És ha egyszer odaadtunk valamit, akkor azt már ne vegyük vissza, hanem fogadjuk el azt, amit az Úr ad cserébe! Mert İ megtisztít, meggyógyít és átváltoztat saját képmására! De itt a szenvedés már mellékes következménye a szeretetnek, Krisztus bennünk munkálkodó jelenlétének. Az Úr tőzében jó lángolni. Jó átváltozni az örök életre. Mint Szent Ferenc, aki dalolva ment a halálon át, hogy Urával találkozhasson szemtıl szembe! 11. A szenvedésnek van egy csodálatos sajátossága. Szembesít végességünkkel, sebezhetıségünkkel, és képes „elvezetni” a helyes önismeretre, énünk Isten szerinti látására. Persze, ehhez nincs szükség okvetlenül szenvedésre, de gyakran tudatosság nélkül is mindenhatónak véljük magunkat, és életünk irányítását Isten kezébıl kiragadva, gyakran magunk akarjuk meghatározni a jót és a rosszat. Sajnos ezt közösségi, politikai, nemzeti és nemzetközi méretekben is elkövetjük, és komoly következményeket helyezünk ezzel az emberiség nyakába! A korai szerzetesség az emberi élet mélységeit és titkait ismerve, a szenvedést, a természetet meggyógyítva, vagyis fizikai és lelki bajainkból kiemelve vezetett el a helyes ön-, és istenismeretre. Jean-Yves Leloup elbeszélése zseniális éles látással mutatja be énünk átalakulását: halálát, és feltámadását Krisztusban:
„Aki úgy elmélkedik, mint Ábrahám, az közbenjár az emberek életéért, s bár ismeri romlottságukat, mégsem veszíti el a reményt Isten irgalmasságában. Az ilyen elmélkedés mindig és mindenhol megszabadítja a lelket az ítélettıl, a büntetéstıl, bármilyen borzalmakat is lát. Bőnbocsánatot és áldást kér. -- Ábrahám elmélkedése még messzebbre is vezet. -- Szerafim atya torkából nehezen jött ki a szó, mintha meg akarta volna kímélni a fiatalembert egy tapasztalattól, amelyen neki is át kellett esnie, és amire visszaemlékezve alig észrevehetıen megremegett: -- Egészen az áldozatig mehet... Idézte a Teremtés könyvének egy másik részletét, amelyben Ábrahám kész feláldozni saját fiát, Izsákot. -- Minden az Istené -- folytatta mormolva Szerafim atya. -- Minden tıle, általa és érte van. Ha úgy elmélkedsz, mint Ábrahám, eljutsz oda, hogy teljesen lemondj önmagadról és a számodra legkedvesebb dolgokról. Keresd azt, amihez a leginkább ragaszkodsz, amivel azonosítod énedet... Ábrahám számára ez az egyetlen fia volt. Ha képes vagy erre az odaadásra, a teljes ráhagyatkozásra, a végtelen bizalomra, akkor abban, aki minden értelmet, józan észt felülmúl, mindent százszorosan kapsz vissza. Isten majd gondoskodik (Ter 22,8). Aki úgy elmélkedik, mint Ábrahám, annak szívében és tudatában nincs más, csak Isten. Amikor Ábrahám fölment a hegyre, csak a fiára gondolt. Amikor lejött, csak Istenre.
7
Aki áthalad az áldozat csúcsán, az felfedezi, hogy semmi sem az „én”-é, minden Istené. Ez az ego halála és a valódi „én” felfedezése. Úgy elmélkedni, mint Ábrahám, azt jelenti, hogy az ember hitben csatlakozik ahhoz, aki a világegyetem fölé emelkedik, gyakorolja a vendéglátást, közbenjár minden ember üdvösségéért. Elfeledkezik önmagáról, szakít még jogos ragaszkodásaival is, hogy felfedezze önmagát, rokonait, az egész világegyetemet, amiben benne lakozik végtelen jelenléte ’Annak, aki van’.”3 12. Csöndesen megjegyezem újra, hogy a szenvedés misztérium, titok, amit nem lehet megmagyarázni. Talán csak a lélek mélyén egyfajta kifosztottság érzésében jelenik meg. Sötétben és egyedül van a szív. De ebben az egyedüllétben bátran kiálthat Urához, Mesteréhez, Szabadítójához! Lehet, hogy már kiáltani sincs ereje, csak a szívének vágyaival feltekint a titkok Istenére és megadja magát Teremtıjének. Némán ráfekszik a keresztre, arra, amelyik az Úré. Melyre maga Krisztus feküdt. Szivében eggyé válik vele és hálát ad, Te Deum-ot zeng az Úrnak. Itt beteljesedik az apostol szava: „Élek ugyan, de már nem én, hanem a Krisztus él bennem.” Ebben a néma ’halálban’ maga húsvét Fénye, Krisztus világossága, a megkezdett örök élet ragyog fel és kiárad a pünkösdi Tőz! Nem szabad elfelejtenünk, hogy: „Énünk egy jelentıs része szeret idegeskedni, nem akarja elengedni a félelmet, és kedvét leli az önsajnálatban. Ez a részünk az önzı én. Ez egyáltalán nem Isten képmása. Amikor ezt elengedjük, igaz áldozattá tesszük a bennünk lévı Lélek számára. Amikor ezeket az ajándékokat felajánljuk Istennek, megnyitjuk magunkat a szükséges tisztulás szent folyamatára. Bízhatunk benne, hogy Isten gyógyítással fog válaszolni ezekre a felajánlásainkra, pontosan felajánlásunk intenzitásának, negatívumaink elengedésének megfelelı mértékben.”4 A keleti ember ugyan képes uralni a szenvedést (olykor a sztoikusok nyugalmával), de a keresztény tud örülni is, mert Krisztussal van! Megragadta ıt a Szent, és már nem engedi el! Képes ugyan bőnt elkövetni, de minden a javára szolgál! Világképe krisztocentrikus! Így minden a helyére kerül, mert mindig vele van az, Aki ıt nagyon szereti, és mindenáron meg akar neki bocsátani! Ez Isten és az ember kalandja. Így mindennek a mélyén ott a szépség, a jóság, az igazság, - ott a szeretet! A szenvedésben is! „Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensım, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat.” (Zsolt. 73, 21) Igen, a Nap nem tud nem ragyogni! A felhık mögül is Rád ragyog! Ezért nincs végleg elrontott élet! Örökké tartó szeretettel szeret Téged! Hallod?! Ez a hittapasztalat az Ige fényében született. Áldjon meg téged az Úr!5
(A levél záradéka.) Eszmélıdésemet, két áldott emlékő pap gondolataival zárom. A hitelesség kedvéért beszéljenek ık, tegyenek tanúságot Krisztus gyógyító szeretetérıl. „Kétségtelenül igaz az, hogy Jézus megváltásunk árát maradék nélkül kifizette, nekünk ehhez semmit sem kell hozzátennünk. Viszont az is igaz, hogy ha mi az İ igazi tanítványai akarunk lenni, Vele együtt viselnünk kell a keresztet. A keresztény életnek vannak borús és esıs napjai. Ennek azonban így kell lennie, mert ott, ahol állandóan süt a nap, elsorvad az élet. Jézus hív bennünket, hogy jöjjünk hozzá, és éljünk vele. Mielıtt azonban az İ túláradó életével közösséget alkotnánk, saját életünknek meg kell halni. Csak ha mi magunkat életünket halálba adjuk, akkor élhetünk Istennek, akkor válhatunk igazi tanítványokká. Isten azon fáradozik, hogy bennünket Jézushoz hasonlókká tegyen, és ez a folyamat, amíg a földön élünk, nem ér véget, és néha fájdalmakkal jár. Malakiás próféciájában arról olvashatunk, hogy az Úr olyan, mint az ötvösnek a tüze, amely minden fémet megtisztít 3
Jean-Yves Leloup: HÉSZÜKHASZTA imamód Marlyn Norquist Gustin: A BENSİ ÚT – Lelki életed felfedezése 5 Tapolca, 2000. aug. – Gyál, 2001 ápr 4
8
(Mal.3,2). (…) Vannak olyan idık, amikor Isten igazi szellemi realitásokat szeretne megmutatni nekünk, de nem tudja megtenni, mert figyelmünket saját kívánságaink és elképzeléseink kötik le. Szeretne bennünket tovább vezetni, de mi túlságosan el vagyunk foglalva magunkkal, és túl elfogultak vagyunk. Ilyenkor következik be azután az, hogy abban a pillanatban, amikor azt hisszük, hogy rendben van a szénánk, illúzióink egy pillanat alatt semmivé válnak. A szenvedésben tanuljuk meg a helyes magatartást, vagyis az engedelmességet. Természetes azonban, hogy fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy semmi körülmények között ne keressük a szenvedéseket, és ne okozzunk magunknak szenvedést. Ezzel nem szolgáljuk az Urat. A bőnt szenvedésekkel nem lehet lemosni, csak Jézus vérével! A szent Don Boscot kortársai bírálták, mivel a szaléziánus rend alapszabályaiba nem vett fel olyan gyakorlatokat és büntetéseket, ahogyan az más szerzetesrendeknél, abban az idıben bőneik levezeklésére valók voltak. Don Bosco a bírálatokra azzal válaszolt, hogy elég az a szenvedés és szükség, amit az Úr az İ célja teljesítése érdekében minden keresztény életbe megadott. A szenvedésnek nincs értelme, ha elkeseredünk, vagy felfuvalkodunk. Ha az Úr a szenvedésen keresztül megtanított bennünket valamire, és azt akarja, hogy megkönnyebbüljünk, akkor ne akarjunk olyan balgák lenni, hogy az Úr ajándékát visszautasítsuk, mivel állítólag „a megszentelıdésnek egy magasabb útját” választottuk. (…) Azok a hívık, akik Krisztus szenvedéseinek közösségét vállalják, olykor bizalmasabb kapcsolatba jutnak az Úrral. Ott vannak vele a Getszemáné kertben. Vele éheznek a pusztában, és ıket is megkísérti a Sátán. Vele együtt ellenállnak a gonosznak és Vele együtt sírnak Jeruzsálem és a világ felett.”6 Persze, a nagyhét szenvedési magukon viselik húsvét gyızelmének titkát is. Ha a szenvedéssel zárulna sorsunk, vagy földi vándorlásunk, akkor az a pokol lenne. Nagypénteket követi nagyszombat csendje és húsvét hajnala, a feltámadás misztériuma! A hitben ezt a gyızelmet vételezzük elıre, „mert aki hisz, az már átment a halálból az életre”, és Isten atyai-gyógyító szeretetét tanulhatjuk meg, fogadjuk be és adhatjuk tovább! „Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az Isten a lehetetlen események Ura. A gyógyulás a valóságban válasz a hittel való imádságra, mint azt annyiszor látjuk az evangéliumban. Ez az ima feltörhet a betegbıl, esetleg azokból, akik ıt kísérik: lehet a közösség, de lehet egyetlen személy imája is. Jézus tegnap, ma és holnap, mindig ugyanaz. İ a történelem tanító mestere, és úgy cselekszik, ahogy akar, anélkül, hogy kikérné véleményünket vagy beleegyezésünket, hogy csodáit végrehajtsa. (…) Egyáltalán mi abban a meglepı, hogy Isten elıszeretettel foglalkozik a szegényekkel, és hogy számukra segítséget nyújt? Miért csukná be az ajtót azok elıtt, akik hisznek és bíznak Jézus szavaiban, aki a következıket mondta: „Jöjjetek hozzám mindannyian, akik fáradtak vagytok és meg vagytok terhelve, és én felüdítelek benneteket.”. Lehetséges talán, hogy megalkudtunk egy olyan keresztény szellemiséggel, amely alkalmazkodik a mi méreteinkhez és felfogóképességünkhöz? Az Úr ezeken a jeleken át számunkra azt nyilvánítja ki, hogy İ élı valóság, és azért felszólít a tanúságtételre. Hiszen ha él, akkor ennek valamennyi követelménye ma is érvényes. A „probléma”, hogy Jézus él, és nem halt meg (végleg).” (…) Akaratlanul is szeretünk arról megfeledkezni, hogy egyszerő agyagedények vagyunk, azonban az Úr ezt az edényt feltöltheti, a meg nem értés keresztjével. Az Úr végtelen irgalmában megtisztít bennünket és megaláz, hogy ne akarjuk magunkhoz ragadni az İ dicsıségét, amely kizárólag İt illeti. A kereszt az az elhagyott pusztaság, az a hely, ahol megnyilvánul az élı Isten. Meg kell azonban oldanunk a sarunk szíját, hogy közelebb kerülhessünk az égı csipkebokorhoz. A kritika talán a templom elıcsarnokához hasonlítható, amely elıkészít minket, hogy tisztán és egyszerő módon léphessünk be az élı Isten szentélyébe… Úgy, hogy szabadok legyünk minden kötöttségtıl és természetesen az egyik legveszedelmesebb kötöttségtıl is, amit úgy nevezhetnénk, hogy „érdemeink tudata” és „apostoli tevékenységeink büszkesége”. (…)
6
Josef Orsini: Halljad bizonyságaimat 43-44. o.
9
A hatalmas Isten, mielıtt elvezetne engem a Kálváriára, elıbb meg akarta velem ízleltetni a Tábor hegyének dicsıségét. Azt azonban már nem engedte meg, hogy felverjem sátramat, hanem le kellet onnan ereszkednem, és részt vehettem az İ keresztjében. Az Úr a fájdalmak elıtt odaadja nekünk szeretetét, és amikor szeret, akkor mindig a keresztet nyújtja felénk. Isten szeretetének a gyakorlata nélkül a kereszt nem is érthetı és nem is fogadható el. Isten csodálatos terveiben a Kálvária elıtt mindig ott van a Táborhegy is. A dicsıséget követve mindig a kereszt az, amely megment és elvezet a feltámadáshoz. Az életünk úgy bontakozik ki, mint a rózsafüzér titkai; vannak benne részek, amelyek örvendetesek, mások fájdalmasak, ismét mások dicsıségesek, azonban mindegyik úgy fejezıdik be, hogy „Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.” Minden egyes napon megélünk egy ilyen misztériumot. Életünk lehet örömökkel teljes, lehet dicsıséges vagy fájdalmas, azonban a titkok egybeolvadnak Isten nagyobb dicsıségére. A kereszt és a feltámadás olyan, mint a Rembrandt-képek, ahol a fények és az árnyékok egymással keveredve összefolynak, hogy még nagyobb hatással tudják kifejezni a szépséget.”7 Ebbe a titkokból szıtt világba lép Jézus, hogy enyhülést és gyógyulást hozzon. A húsvét fényét és a pünkösdi tüzet ragyogtatja fel elıttünk, amikor személyes részvétét feltárja, megérint gyógyító kezével, és erı árad ki belıle! Nagy alázatra, vagyis ıszinteségre, egyszerőségre van szükségünk, hogy közeledését ne utasítsuk vissza! Itt van szükségünk a gyermeki szívre, hogy megértsük: minden kegyelem! És ezt a kegyelmet el is kell fogadnunk! Mi több, kérnünk kell! A kérdés csak az, hogy belelépünk-e ebbe az Isten által kínált kalandos élet örömeibe, olykor a szenvedések ellenére is?! Merünk-e bízni? Merünk-e az engedelmesség útján Isten meglepetéseire vállalkozni? Tardif atya meséli: „Egyszer egy püspökkel szentmisét mutattam be. Prédikációja valóságos drágakı volt, ragyogóan világított rá a kereszt és a szenvedés értékére. Az áldozás után meglepetésként ért a kérése, hogy imádkozzam a betegekért. A következıt válaszoltam: «Eminenciás uram, a prédikációja oly szép volt a keresztrıl, hogy most már senki sem akar meggyógyulni; de ha megengedi beszélnék a kereszt hatalmáról és a gyógyulásról, mint Isten szeretetének jeleirıl…» Jézus megígérte, hogy bármit kértek imádságban, higgyétek, hogy megkapjátok és úgy lesz… (Márk 11, 24). Az evangélium tele van olyan emberek történeteivel, akik kértek és kaptak, kerestek és találtak, zörgettek és megnyitották elıttük a kaput. Isten arra kér minket, hogy hitünkben legyünk egyszerőek. Mégis vannak olyanok, akik így imádkoznak: «Uram, ha ez az akaratod és ez jó az örök üdvösségemnek és megfelel annak, hogy megszentelıdjem, úgy gyógyíts meg engem». Egyesek annyi feltételt szabnak, hogy úgy tőnik, bocsánatért esedeznek hitük hiánya miatt. Szegényeknek kell lennünk, mint akik teljesen apjuktól függnek. Egy gyermek soha nem szól így anyjához: «Mama, ha ez nekem jó, és ha nem árt a koleszterinszintemnek, adj egy fıtt tojást!» A gyermek egyszerően kér, és anyja tudja, hogy ez jó-e a gyereknek vagy sem. Szegényeknek és alázatosaknak kell lennünk; bizalommal kérjetek és kapni fogtok. Vannak olyanok is, akik korlátozni szeretnék az Úr hatalmát és így imádkoznak: «Uram, beteg a szívem, a torkom, a térdem, de ha meggyógyítod a szívem, az nekem elegendı volna.» İk is rosszul imádkoznak. Teli kosárral kell kérni anélkül, hogy korlátok közé szorítanánk az Isten mőködését. İ nagylelkő és bıségesen ad. Amennyire a Szentlelket mérték nélkül adja, ugyanúgy, korlátozás nélkül adja adományait is.”8
7 8
Emiliano Tardif: Jézus Él! 29-32.o. Emiliano Tardif: Jézus Él! 94. o.
10
Nyíljunk hát meg Isten szeretete elıtt, engedjük meg, hogy szenvedéseink közepette is belépjen szívünkbe-lelkünkbe, életünk legtitkosabb rétegeibe, rejtelmeibe, és fogadjuk el az İ gyógyító-tisztító érintését, ölelését! Hallgassuk csak az apostol szavait: „Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban vannak, azzal a vigasztalással, amellyel Isten minket is megvigasztal. Mert amint bıven van részünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bıven van részünk Krisztus által a vigasztalásban is. Ha szorongatást szenvedünk, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha pedig vigasztalásban van részünk, az is a ti megvigasztalásotokért van, amely erıt ad ugyanazoknak a szenvedéseknek az elviselésére, amelyeket mi is elszenvedünk. Szilárd a reménységünk titeket illetıen, mert tudjuk, hogy amint társaink vagytok a szenvedésekben, úgy társaink lesztek a vigasztalásban is.” (2Kor 1, 3-7.) „Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra.” (Fil. 3, 10-11.) Igen, a szenvedésben és a szenvedés által is diadalmaskodhatunk, ha Krisztus halálában és feltámadásában, vagyis gyızelmében járunk. „De mindezeken gyızedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendık, sem erık, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétıl, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Rom. 8, 37-39.) Igen, Krisztus már gyızött, és mi bátran járhatunk az İ gyızelmében. Az İ igája édes, és az İ terhe könnyő. Ezért tegyük le a mi életünk terheit az İ kezébe, bízzunk rá mindent, adjuk át életünket, vágyainkat és álmainkat, életünk kimenetelét; és vegyük fel az İ keresztjét, a mi életünk keserő gyümölcsei helyett! Nyíljunk hát meg elıtte, bátran tárjuk ki lelkünket, és hívjuk ıt be életünk titkaiba, lelkünk mélységeibe! Tanúsága teremtı szó lehet, ha meghallgatjuk és befogadjuk! Örök életünk már elkezdıdött. Isten, az İ dicsıségének teljében a lelkünkbe kíván költözni. Be kell hát fogadnunk, hogy egykor mi is beléphessünk szentségébe, dicsıségébe a nagy megújulás napján! „Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre.” (Jn.5,24) „De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom ıt az utolsó napon.” (Jn.6,54) „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) Ha valóban választ szeretnénk kapni az élet nagy kérdéseire, így a szenvedés miértjére is, akkor az Úrral való személyes kapcsolatban kell kitárni szívünket-lelkünket, ebben a kapcsolatban kell befogadnunk Isten dicsıségét, mert csak İ képes elıttünk feltárni életünk rejtett összefüggéseit! És ez a „kapcsolat”, életközösség, maga az örök élet, amely a halálon túl is folytatódik! Erre a kapcsolatra, kalandra kaptak meghívást az emberek, és akik hagyják magukat megmenteni Krisztus által, azok részesednek is belıle! Mert nem az a szent, aki nem követett el bőnt, hanem az, akinek minden bőne meg van bocsátva! „Az Úr Jézus felénk nyújtja ölelı karjait, s keblére akarna bennünket szorítani. Mi ellenben érezzük azt, hogy piszkosak vagyunk – s ebben igazunk is van, sıt piszkosabbak vagyunk, mint gondolnánk – s ezért elıbb meg akarnánk tisztogatni lelkiismeretünket. Váratjuk tehát az Úr Jézust, s nem vesszük észre, hogy a tisztálkodásra rámennek az évek, sıt egész életünk. Pedig İ úgy szeret bennünket amint vagyunk (…). Ha gyermekded egyszerőséggel a nyakába borulnánk, az İ végtelen tisztaságának érintése jobban megtisztítana bennünket, mint összes fáradozásunk.”9 Ajánljuk hát fel magunkat. Fogadjuk el az İ gazdagságát a mi szegénységünk helyett:
9
Avilai Szent Teréz: Belsı várkastély /lábjegyzet/
11
Drága Uram! Áldalak Téged! Hálát adok neked mindenért! Mindenért, amit adtál, mindenért, amit elvettél és mindenért, amit meghagytál. Kérlek, bocsásd meg nekem minden bőnömet! Uram, kérlek, hogy lépj a szívembe, életembe, és legyél Úr és Király bennem! Felajánlom Neked múltamat, emlékeimet, bőneimet és bensı sérüléseimet. Mutasd meg rajtam nagy irgalmasságodat. Felajánlom jelenemet, a mai napot és a jövımet. Kérlek, gyógyító-szabadító erıddel ölelj magadhoz. Legyél Király, érzéseimben, vágyaimban, gondolataimban és akaratomban. A Te Lelked vezesse lépteimet és tetteimet! Kérlek, vedd birtokba egész bensımet (életem minden napját), és legyél számomra az Elsı és az Utolsó! Véred erejében oltalmazz engem! Rád bízom lelki és anyagi szükségleteimet, gondjaimat, kérlek, Te rendezzed el azokat, én pedig dicsıítelek Téged! Rád bízom családom tagjait, és kérlek, hogy egyenként is Te pásztoroljad ıket! Szenteld meg a Te nevedet bennem, és tégy áldássá mindenki számára. Tisztítsd meg bensımet, és égi keneteddel ruházz fel, hogy kegyelmed csatornája lehessek, és tanúságot tehessek végtelen szeretetedrıl. Add, hogy mindig ragaszkodjam törvényeidhez, és soha el ne szakadjam Tıled! Magasztallak Téged, örök Király! Áldalak Téged! Szeretlek! Szeretni akarlak! Legyen áldott a Te szentséged! Áldott Jóság és szent Hatalom! Ó, végtelen Gyengédség és csodálatos Erı! Szent vagy! Te vagy maga a Világosság! Kérlek, jöjj pünkösdi Tüzeddel, és jelenléted áldásában éltess engem! Tégy templomoddá és jelenléted hordozójává! Légy hozzám irgalmas, és ments meg engem a sötétség erıitıl és az emberi gyarlóság buktatóitól! Szólj, Uram, mert hallani szeretném a Te hangodat! Az engedelmesség lelkével támogass engem! Áldjon téged a csönd, Te végtelen Hatalom! Dicsı Szentháromság! Atya, Fiú és Szentlélek! Átadom szívemet, életemet! Magasztallak Téged örökké, mert Te vagy az Úr, és Te vagy a Szent! Angyalaiddal és népeddel dicsérlek Téged! Amen! 1. Mindenható fölséges és dicsıséges Isten! Ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt, és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, hogy megtegyem, a Te, szent és igaz parancsodat! Amen. (Assisi Szent Ferenc) 2. Vonja el, Uram, értelmemet szerelmednek tüzes és mézédes folyama, mindentıl, ami az ég alatt van, hogy szerelmed iránti szeretettıl meghaljak, amint Te, irántam való szerelembıl meghalni méltóztattál! Amen. (Assisi Szent Ferenc nyomán) Igen, a Mester itt van, és hív téged! Fel akarja tárni elıtted életed értelmét, szenvedéseid miértjét, gyógyulásod útját, az İ végtelen szeretetét irántad! Igen, azt kiáltja feléd: „Effata”! Vagyis „nyílj meg”! İ némán ott áll, zörget életed ajtajában, és várja, hogy szívedbe fogadjad İt. Hallod?! Gyál, 2002. szeptember 30. Hidász György Izrael
